Skip to content


       Szűrés lista

Gyurcsány 2050-ig számolja ki az intézkedéseik hatását

Gyurcsány tegnap a blogján folytatta az ámokfutását, de most megint feljebb kapcsolt egy fokozattal. A Vastagbőr teljes stábja elhűlve olvasta a legújabb agymenését

"Azt gondolom, akkor működik jól az adó- és szociális rendszer, ha egyszerre felel meg két igénynek. Az egyik, hogy ösztönözze a munkahelyteremtést és a munkavégzést. A másik, hogy segítséget nyújtson azoknak, akik nehéz helyzetbe kerülnek. Hogy mi a helyes arány e két elem között, az bizony sok mindenen múlik. Azon, hogy milyen az ország gondolkodása, hogyan vélekednek az emberek a méltányos társadalmi viszonyokról, mit engedhet meg magának az ország, mire van pénze, és folytathatnám a sort. Ezek nem állandó dolgok. Nem úgy működik, hogy egyszer kell megtalálni az egyensúlyt, aztán ehhez tartjuk magunkat. A Magyar Szocialista Párt alapkaraktere az, hogy segítse a nehéz élethelyzetben levőket. Ennek természetesen állandó eleme, hogy a gazdaságból jövedelmeket csoportosítunk át szociális célokra. Amikor azonban a helyzet jelentősen megváltozik, mindig meg kell nézni, hogy nem kell-e hozzáigazítani az éppen működő adó- és szociális rendszerünket."

Íme, a csoda! Gyurcsány Ferenc életének kevés igaz mondata közül az egyik: "A Magyar Szocialista Párt alapkaraktere az, hogy segítse a nehéz élethelyzetben levőket."  Még választási szlogennek is kiváló. Mellesleg mondja ezt a milliárdos tőkés. Miért nem írja mindjárt oda, hogy azért, mert jó sokan vannak (hála a sok éves tevékenységünknek) és valami érthetetlen okból még mindig ránk szavaznának? Az adó és járulékfizetők fogyatkozó csoportját nem kellene támogatni? Vagy őket csak nyírni kell?

"Azok a mély átalakítások, az adó-, a szociális-, a foglalkoztatási és a nyugdíjrendszer megújítása, amelyekről a Parlamentben beszéltem, éppen arról szólnak, hogy szükségessé vált ez a hangsúlyváltás. Mégpedig azért, mert most az elsődleges feladat a gazdaság teljesítőképességének, verseny- és munkahelyteremtő képességének megerősítése, azoknak az ösztönzőknek a fokozása, hogy inkább megérje dolgozni, mint eddig. Ez a stratégia válságot is kezel és növekedést is serkent. Válságot úgy kezel, hogy csökkenti az állam kiadásait, hiszen az állam is nagyjából olyan helyzetben van, mint azok a családok, akiknek most csökken a bevételük. Ugyanúgy járunk el, mint a családok. És növekedést serkent, mert úgy avatkozik be az adó-, a szociális- és a foglalkoztatási rendszerbe, hogy nagyobb teljesítményre ösztönözzön."

"Mély átalakítások"! Biztos vagyok benne, hogy 100%-ban elhiszi, meg van róla győződve, otthon ezt meséli lelkesen Klára asszonynak, hogy Ő milyen mélyen átalakított.
Az adóemelés, áfaemelés, családi pótlék megadóztatása Mariana-árok mélységű átalakítás.
Sőt, be is jelentkezett ezzel a programmal a közgazdasági Nobel-díjért, hiszen ez a remek program (Gyurcsány-csomag, jogvédett szókapcsolat) válságot kezel és növekedést serkent. Egyszerre! Szerinte csökkenek az állam kiadásai. Hol? Hol? Hol? 
Szerinte serkenti a gazdaságot. Csak nem mindegy, hogy a fehéret, a szürkét, vagy a feketét...

"A nyugdíjak terén olyan kompromisszumra törekedtünk, hogy az átalakítás ne rójon jelentős terhet a ma nyugdíjasaira, ugyanakkor megteremthetővé váljon a nyugdíjrendszer működésének biztonsága, azaz, hogy gond nélkül lehessen fizetni a ma nyugdíjasainak és a később nyugdíjba menőknek is." 

Milyen terhet??? Nyugdíjkorhatár felemelése 2016 és 2025 között? 13. havi nyugdíj meghagyása? Ez milyen terhet ró a mostani nyugdíjasokra? Tudjuk, 3 millió választópolgár. Tudjuk, hogy tudod, hogy mi tudjuk Ferikém ... Szerinted a 3 milliós nyugdíjas-sereg megkoronáz 2010-ben? Erre hajtasz? És mi lesz, ha egyik nap itt maradsz a 3 millió nyugdíjassal, az 1 millió romával meg a jogvédőkkel? Az értelmes, dolgos magyarok meg megalapítják "New Hungary"-t Grönlandon? Mert még ott is jobb lenne, mint itt, Veled. Illetve alattad.

"Ma, a 2008-as adatok szerint, 62 éves korúak esetében a várható élettartam nőknél 82 év, a férfiaknál 77. Most azzal ne kalkuláljunk, hogy átlagosan háromévente egy évvel növekszik Magyarországon az átlag élettartam, azaz 2024-ig ez még 4-5 évvel növekedhet is. Elég, ha ebből a számból indulunk ki. Azaz 62 éves korban a nők még 20 nyugdíjas évre számíthatnak, a férfiak pedig 15-re. Amikor meg 15 év múlva 65 év lesz a nyugdíjkorhatár, akkor a nők 17, a férfiak 12 nyugdíjas évre számíthatnak még, amihez hozzájön az a bizonyos 4-5 évnyi átlagos élettartam-növekedés. 

A nyugdíj olyan ügy, ahol kötelező sok-sok évvel előre gondolkodni. 8-10 évre előre érdemes meghozni az ilyen fontos döntéseket, és úgy kell számolni, hogy mi történik az ezt követő 30-40 évben. Mi is 2050-ig számoljuk ki intézkedéseink hatását. És azt látjuk, hogy a nyugdíjrendszer így fenntartható."

Köszönetet szeretnék mondani, hogy a háromszor átdolgozott költségvetés-tervezet, a 2 hét után megbukott költségvetés, a "minket nem érint a válság" elhangzása ellenére felvett rekord hitel után olvashatunk ilyet Öntől, Miniszterelnök Úr, hogy Önök 2050-ig számolják ki az intézkedéseik hatását. Megmondom őszintén, ez nagyon megnyugtató, ilyen sejtelmes, bizonytalan időkben, hogy van egy olyan kormány, egy olyan miniszterelnök, egy ember, egy kormányos a Földön, a 200 ország közül pont itt, a Kárpátok között, pont itt a kis hazánkban, aki képes 2050-ig számolni, gondolkozni, mérlegelni...

A 3 milliós masszív nyugdíjastábor nem vicc, tökéletesen példázza, hogy Gyurcsány esti tévébeszédét leginkább a nyugdíjasok nézték.

És hogy mennyire áll két lábon a realitás és az igazmondás földjén Gyurcsány, álljon itt egy remek idézet a tegnapi Az Este-ből (M1):


"Ma uniós nagykövetekkel találkoztam, a Parlamentben délután, megkérdeztem tőlük, mind a 27-től, van-e önök közül bárki is, akinek az országában Magyarországhoz hasonló mély, átfogó, szerkezeti változtatásokkal próbálnak meg hatékony választ adni arra, ami történik a világban. És nem volt. Magyarország Európában e tekintetben, hogy nem egyszerűen csak pénzt próbál meg adni, hanem, hogy hozzányúl mély problémákhoz, szerkezetekhez, az első. Hát az elsőnél már nincsen jobb, azt gondolom."



Magyarország az első Európában. Egy unikum. Példa nélküli. És halál komolyan gondolja ...

A Blikk-nek is adott egy hosszú interjút:


"Blikk: Azt mondta a beszéd végén, hogy nem ilyen programmal szoktak választást nyerni... Ez azt jelenti, hogy az MSZP letett róla, hogy megnyeri a 2010-es választást? 

Gyurcsány: Nem jelenti azt, Isten ments! A múltban nem lehetett nyerni ilyen programmal. Nem volt még ilyen helyzet sem a világon, mint amilyen most van. A választók nem fogják elhinni, ha valaki megint 14. havi nyugdíjat fog nekik ígérni meg ingyenes autópálya-matricát. Azt fogják mondani a választók: maga rá akar szedni bennünket. Én azt látom, hogy a választók olyan kormányt akarnak, ami kemény, és nehéz helyzetben is mer cselekedni, és akár nehéz döntéseket hozni. 2002-ben vagy 2006-ban egy ilyen program minden bizonnyal öngyilkosság lett volna. Szerintem ma az az öngyilkos politikus, akinek nincsen bátorsága, ereje, képessége ilyen programmal előállni és azt megvalósítani. Most nem udvarolni kell a választónak, hanem vezetni kell az országot, határozottan és keményen. Ki a válságból! Ahhoz pedig ilyen program kell. Ezt meg fogják hálálni a választók."  
 

 

Címkék: politika gyurcsány pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr36948900

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tudtad? 2009.02.18. 19:19:21

Halálunkig dolgozunk? Mivel a nyugdíjkiadások teszik ki az államháztartás hiányának jelentős részét, várható volt, hogy az MSZP „reformcsomagja” a nyugdíjkérdésre is ki fog térni. Örömmel vettem, hogy miniszterelnökünk is közétette blogjá…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

webmasfel 2009.02.19. 01:10:51

még a válasz előtt hirtelen elhatároztam, hogy sztárkommentelő leszek. remélem, drukkoltok!

memo62 2009.02.19. 01:12:38

@webmasfel: Nyugodtan, erdekel a velemenyed, bar en jobbara csak akkor irok ha valamelyik kommentelo idiotasagokat ir, lasd Pszt

webmasfel 2009.02.19. 01:29:20

@memo62: Akkor te vagy a sztárcsakszükségesesetbenkommentelő. OK, ez teccik. Te fogsz bekkelni nekem, ha esetleg begörcsölnék. Szóval, képzeld el, a stop.hu-n elutasították a regisztrációmat. Nem írták meg, hogy miért. És elég furcsa, mert ezelőtt tényleg nem kommenteltem semmit, az online megjelenésem egy álinformatikai techblog volt. Nem tudom, honnan sejtik, hogy nem szeretem Gréczy Zsoltot, mikor egy órája még kb. azt sem tudtam, hogy létezik. Jó szimatuk van. Mindenesetre elhatároztam, hogy semmi trágárt nem írok. Ez része lesz a sztárkommenter imidzsemnek. Viszont szarkasztikus és irónikus leszek, sőt, azt is fogom állítani, hogy személyesen ismerem pl. Fletót és Szekeres Imit is. Ő nagy kedvencem. Mindig elképzelem, mint Bem apót, ahogy ráront kivont karddal, lóháton az ellenre.
Kicsit elkalandoztam.
Az a véleményem, hogy nagy gáz van és kb. felesleges egyáltalán beszélgetni a Fletó új csomagjáról. 2 hétig bírta a költségvetés, mitől bírná tovább ez a csomag. Releváns lesz-e egy 300 pluszminusz 100 Ft-os Euro árfolyamnál. Békeidőben egy hollandiai látogatás tapasztalatai alapján dobták össze az egészségügyi reformot. Az is tele volt irreleváns hülyeséggel. Egynapos sebészet ott, ahol nem is mindennap van tömegközlekedés. És ezt így hogy? Szóval kb. annyi, hogy lehet miről vitatkozni és számolgatni, addig sem kell a válságtól annyira reszketni, mint amennyire jól esne. A nemzetközi nagyokosok is összevissza beszélnek. Mindenki tud találni egy neki tetsző Moody's vagy Financial Times, vagy tökmindey milyen "mértékadó" véleményt. Senki nem nézi vissza, hogy a mértékadók 1, 2, 3, 4, 5, 6 hónappal ezelőtt mit jósoltak mára. Naugye. Tökmindegy. Nostredamus (nem hiszek benne) épp úgy citálható ma, mint bárki.

memo62 2009.02.19. 01:42:57

@webmasfel: Nyugi en beregeltem a kapcsolat.hu-ra, mivel teli lett a hocipom kb 5 percig lehettem fenn, mert letiltottak mivel, magamrol csak annyit irtam hogy EMBER, ez betett.
Sajnos szerintem is nagy gaz van es a mi idiotanknal okosabb emberek sem igazan tudjak mit lehetne tenni, de legalabb probalkoznak es lehetoseg szerint a nepuk javara es nem a hatranyara. Bar szerintem eleg nehez lehet idotszakitani az orszag szolgalatara a blogiras es a partszintu lopkodasok kozepete.

webmasfel 2009.02.19. 01:51:07

@memo62: Hát igen. Főként, hogy most nagy kérdés, hogy mit érdemes lopni. Érted. Lopsz valami jót ma, azt holnap nem ér semmit. Valami iszonyat lehet ez az érzés, de komolyan.

memo62 2009.02.19. 02:01:11

@webmasfel: Csak azt nem tudom, hogy meddig mehet ez igy tovabb, hiszem meg mindig talal embereket akiket meg tud hulyiteni, nem hiszem, hogy egy valoban demokratikus orszagban ez ilyen sokaig turnek. Es "termeszetesen" soha senki nem fogja oket felelosegre vonni. Szerintem ez mar tragikusan sokat elmond az orszagrol.

kulalak 2009.02.19. 03:18:12

Amellett, hogy maniakus szakban van a bipolaris kreten gazlomadar (ez nekem is tetszik, kolcsonvettem) ez mar egy kisse jobbra nezo program. De kiadascsokkentes nincs pedig valsag van.
Logika sincs. Csak nehogy arra apellaljon mint Kadar 56 utan, csak elfelejtik, csak megbocsatanak, csak megszeretnek.
Ez a maszop bune. Mi lenne, ha negligalnank a hazugot, o beleszurkult a tapeta mintajaba es egyenesen a maszoposokhoz beszelnenk. Kuldjetek el ezt a barmot, aztan kezdhetjuk. Talan a csend radobbentene, hogy zart osztalyon van. Egyagyas.

DrPepper 2009.02.19. 05:15:57

GYF 7 év alatt annyi kárt tett, hogyha mondjuk egy 2 hónapos időszakban törtnetesen elfogadható döntéseket hoz, akkor is felelnie kell. Ceausescu például hitelmentesítette Romániát, Hitler autópályákat épített, ami önmagában jó dolog.
Tényleg, csak engem emlékeztet a gyurcsány házaspár a Ceausescu házaspárra?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.19. 06:24:52

@Pszt!:

Tévedsz. Egészségpénztárból lehet venni gyereknek pelenkát, popsitörlőt, popsikenőcsöt, vagy akár cipőt. Sokan ezért választják.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.19. 06:38:03

@Pszt!:aljas provokátor vagy csak, akit ráadásul igen szűk látásmóddal vert/áldott/ meg a sors, és demagóg módon látod a helyzetet.
remélem, jól megszívod a rendszerátalakulást.
ja, és mielött orbán fannak kiáltanál ki, tudd, politikus a szememben egyenlő a tolvaj, hazug emberre hasonlító képződménnyel.
ha itt államcsőd lesz, te is megszívod, bárhogy is látod most, jó lenne, a saját érdekedben, ha tágabb környezeted is érdekelne, nem csak a saját léted,mert így nagyon rábacol.

1953 2009.02.19. 06:52:46

Gyurcsány Ferenc- finoman fogalmazva- elvesztette józan itélőképességét.Egy eszement diktátor benyomását kelti.2050-ig már azt is elfelejtjük,hogy valaha a világra született.

burian 2009.02.19. 07:01:28

Nagyon nagy baj van. A pojáca olyan súlyos lelkiállapotban van, ami közveszélyessé teszi. Nem érzékeli a valóságot. Néha még tudja, hogy mi a realitás, erre utal, hogy menti a vagyonát külföldre, hogy manipulálni igyekszik a sajtót, hogy úgy használja a titkosszolgálatokat, ahogy csak a legelvetemültebbek használták, de közben itt van ez a másik énje, amelyik komolyan elhiszi magát, tényleg azt gondolja, amit mond és amelyik már rég elvesztette a kapcsolatot a realitással. Egy inkubátorban él, lassan, mint Lenin, neki nyomtatott Pravdát olvasva, bólogatójánosok között. Minden kritikát személye elleni - Orbán vezérelte - támadásnak hisz és láthatólag fogalma sincs a világ méreteiről, arányairól, erejéről és semmiféle morális gátlás nincs benne. Részint mert nem fogja fel tetteinek következményét, részint mert ezen következmények nem érintik meg lelkileg. Képtelen valódi érzelmekre. Minden érzelme mű, minden gesztusa hamis, tanult, felvett póz.
Ha egy ilyen embert behoznának a psztichiátriára, szinte első látásra megvan a diagnózis, utána már csak árnyalni kell. Súlyos eset. Ha nem lenne miniszterelnök, akkor valószínüleg sikeres bigámista, nagystílü szélhámos vagy kettősügynök lenne. Ha rosszabb helyzetbe kerülne, akkor viszont nagyon hamar lecsúszna, mert ezt a típust a durvább környezet könyörtelenül eltiporja.
Más ilyen beteg már rég összeomlott volna, hisz a legtöbb hasonló állapotban lévőt nem tartja környezete inkubátorban.
Szóval nagy a baj. Egy amorális félbolond pojáca a vezetőnk. 2050. Istenem.

Homeoffice 2009.02.19. 07:06:16

Most Őszintén....
ad1: Szerintetek itt bárki is saját maga dönt? Egy emberen múlik az egész? Sőt... Egy párton? Mindenki meg van véve, és sztem mindenki egy csoport által...
ad2: Persze hogy senki nem mer hozzányúlni a nyugdíjasokhoz... (mondjuk kiváncsi lennék rá hogyan mondanátok meg a nagyszüleiteknek hogy nyista lóvé, haljatok éhen)
ad3: Hisztizni a legegyszerűbb. Tenni már nehezebb.:) Gép mögül arctalanul:)
ad4: Várom Viktor hatalomrakerülését:) Neki még sokan hisznek:)))))))

joungen 2009.02.19. 07:07:38

Ez egy nagyon ostoba blogbejegyzés...populistább, hazugabb mint Gyurcsány és viccesebb mint Orbán. Én már nemigazán olvasok magyar nyelvű blogokat, mert teljesen felesleges, de ha véletlenül ráakadok egy ilyenre akkor a röhögés vagy a sírás közt választhatok...

"Szerinted a 3 milliós nyugdíjas-sereg megkoronáz 2010-ben? Erre hajtasz? És mi lesz, ha egyik nap itt maradsz a 3 millió nyugdíjassal, az 1 millió romával meg a jogvédőkkel?"

Az ilyen mondatok miatt nem érdemes magyar nyelvű dolgokat olvasni, egyszerűen ostoba - pártállástól, nemtől és szagtól függetlenül: primitív. Ha ezt nevezzük véleményformáló, értelmiségi írásnak akkor még nagyobb bajban van ez az ország mint amit a politikusok hozzáértési szintje okoz, mert ez alapján az ún. értelmiségi réteg is eléggé szánalmas... Mondjuk leszarom már az egészet, külföldön jó, Magyaroszágnak meg már úgyis lőttek.

(Félreértés ne essék, nem Gyurcsányt védem, mert útálom az egész kommunista bagázst, egyszerűen csak elegem van a háttértudás nélkül irogató balfékekből.)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.19. 07:09:11

@Gunther: várd csak. gép mögül, arctalanul. ezt a legkönnyebb.
mert tenni nehezebb.

Szűcslaci 2009.02.19. 07:13:54

Komolyan azt gondolja valaki is, hogy ez a szánalmas pojáca a saját csapongásait interpretálja? Marionett...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.19. 07:14:59

@joungen: milyen empátiától túlfűtött hozzászólás ez.
én meg úgy gondolom, külföldről marha könnyű beleugatni az életünkbe, mi viszont itthon vagyunk,és a saját bőrünkön érezzük a szart!
mellesleg véleménye mindenkinek van, ezt itt el is mondhatja, és nagyfokú kulturálatlanságra utal ezért bárkit megszólni. nem vagyunk egyformák, és ez a hsz-ed téged is eléggé leminősít, tehát ne nagyon örülj az IQ szintednek, vannak ott bajok.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.19. 07:30:33

opp, milyen belső ellenzéki lettem ma reggel:))

@Szűcslaci: persze, hogy nem hisszük ezt. A probléma ott van, hogy ő mit hisz el magáról.
És, mint a helyzet bizonyítja, szinte mindent, sőt úgy érzi, ő, és a pártja képes kivezetni az országot a bajból.
viszont én úgy gondolom, feri, mint miniszterelnök, felelős a miniszterei döntéséért, cselekedeteiért, vagyis ugyanolyan hibás, mint a beosztotjai.
én így látom.

redriot77 2009.02.19. 07:33:59

Kávé helyett is működött a cikk, köszönöm. :/

Tegnap viszont Navracsics miatt aludtam el nehezen. Az m1-en az Estének adott interjúban mikor rákérdezett a riporter hogy a Fidesz hogyan alakítaná át a nyugdíjrendszert olyan szinten kezdett ködösíteni, hogy 25 éve elmehetett volna ködgépnek egy Omega koncertre.

Fletó ámokfutását is könnyebb lenne elviselni, ha az ellenzék használható javaslatokat tenne, de a "nea zemberekkel fizettessék meg!" nagyon kevés.

öööö...izé 2009.02.19. 07:43:15

Parádés közgazdász a miniszterelnökünk, fényévekkel jár Európa előtt...

OFF

Ezek is inkább dolgozni mennének..


www.fn.hu/zold/20090218/veresre_tomtek_egy_not/

ON

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.19. 07:49:53

@Pszt!:

Saját magad alapján ítélsz meg másik tízmillió embert, amit már csak azért is kikérek, mert totál hülye vagy. Inkább ne hasonlítgass magadhoz. "Az ÁFÁ-t mindenki fizeti" - igen, csak a hangsúly itt nem azon van, hogy még többet, hanem hogy még többen. Átjutott a vörös ködön? Cafeteria: igen, engem érint, 1-2 ezer forinttal kevesebb lesz legalább, és az is számít. Persze havonta, évre le sem bontom. Ügyes vagy! Leülhetsz a Kapcsolatra!

kamasuka 2009.02.19. 07:52:49

Ez tisztára álomvilágban él. Az ilyen emberekről mint ez a balfasz Gyurcsány, mindig az iraki tájékoztatási miniszter, Mohammed Saeed al-Sahaf jut eszembe:

www.hilaliya.com/images/sahaf3.bmp

:D

belzebubó 2009.02.19. 07:53:44

@joungen: köszönik a Magyarországon élő magyarok,hogy mindig jön egy megmondóember aki kinyitja a szemüket, ők mennyire buták,hogy még ott élnek és jó,hogy jön valaki aki magyar nyelvü blogot nem is szokott olvasni és kinyitja a szemüket,mert ők nem látják mi megy ott.Nem ilyen népet érdemel Feri!

Magyar belpolitikáról nem magyar nyelven hány blogot irnak?

Véleményformáló értelmiségieket -legalábbis akik azt hiszik magukról ők azok-a Heti Hetesben keress.
Akinek nincs háttértudása az leginkább a Ferink,akinek ezt sikerült az egészet ideáig lezülleszteni.
Szerintem te nem érted ezek mögött a mondatok mögött milyen előzmények vannak,igy te nem érted mi, melyik tettére vagy előző évekkel ezelőtt elhangzott mondatára utal.
Ez nem baj,csak nem kell fikázni háttértudás nélkül :)

Kivlov 2009.02.19. 07:55:19

hol lesz már akkor ferkó? remélhetőleg alulról szagolja régesrég.

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.19. 08:00:04

@belzebubó:

Ne is mondd, meg is vakultam, most se látok már az IGAZSÁG iszonyú fényétől.

kamasuka 2009.02.19. 08:01:40

@redriot77:
Nem a Fidesz kormányoz. Tök mindegy mit javasol most a Fidesz, gyurcsányi még legalább egy évig fog elqurni, és mire a Fidesz a kormányrúdhoz kerül, már teljesen más lesz a helyzet: ezerszer több adósság-hiány lesz, ezerszer szarabb körülmények között lesz 5 milla ember, ezerszer szarabb közhangulat fog uralkodni.

Mondjuk Navrasics béna és ha ozzávesszük, hogy az egész fidesz kommunikációs stáb egy turha, akkor nem jó a helyzet. De ezen évek óta nem lepődöm meg ...

A parlamentbe Navrasics helyére - ha már egy balfék bentmarad meghallgatni gyurcsányi újabb agymenéseit - egy Torgyán típusú/karakterű "balfék" kellene, aki ha már ottmarad a parlamentben, akkor ha ráugrik a Lendvai vagy a Fleto, vagy ezek egyéb pincsikutyái, azonnal ugrik, harap, mar, rúg, és leereszkedik hozzájuk. Ha kell szid, ha kell mocskosul viszont és viszont beleköt mindenbe és mindenkibe. Nem ott ül, és bambán hallgatja a maszop frakció személyeskedéseit. Annyira könnyen beléjük lehetne kötni, szopatni őket egész nap, Navrasics meg kesztyűs kézzel bánik az egész tolvaj bandával.

kamasuka 2009.02.19. 08:03:51

Lehetne csalni ezzel, mégha viszontválaszra nincs is lehetőség.

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2009.02.19. 08:05:38

mikor lesz már fegyenc a ferenc...?!?!
a kxrva mindenit neki...!!!

2009.02.19. 08:06:44

Gyurcsány egy mocskos gazember.

jozicsenko 2009.02.19. 08:09:00

@Pszt!: nettó hülyeség amit írsz

tudod mi a coffeteria lényege?

hogy adómentesen kapj egyévre max 400e Ft-ot: te sem adózol, utánad sem adóznak
mert itt az adóteher simán lesz másik 400e Ft
ezt költheted kajára, utazásra, egészségvédelemre, kultúrára és (figyelem, nacionalizmus jön:) üdülési csekkre, ami nagyon komoly bevételi forrás a hazai vendéglátásban

ééééééérted?

hogy ezt csak gyógyszerre tudod költeni, azt hiszem téged minősít

jap, kivezető út: radikálisan csökkenteni/felülbírálni mindenkit, aki nem 62 évesen, öregségi nyugdíjjal lépett le

tlac 2009.02.19. 08:09:20

ez az idióta megvette a megyei elnököket, Toller is lobbizott érte, az öreg gárda megtette Kis Péter helyett miniszterelnöknek, 2 évig bohóckodott, a választásokon győzött, azóta nem tudják és nem is akarják levakarni. Szar lehet neki, nem csak napközben kell színlelnie, hanem este a családban is, Apróéknál. A hatalom egyedül ami élteheti, más sikere, öröme nincs. Max a káröröm.

2009.02.19. 08:13:51

@joungen:

Na figyelj. elhúztál innen, mert neked szűk ez az ország. OK. Külföldön akarsz boldogulni. OK.

De ki vagy te, hogy köpsz mindenkire aki itthon él, küzd, igyekszik boldogulni, és tele van a töke ennek a nyomoronc kormánynak a balfaszságával?

Hazádban megmaradni, élni, lúzerség? Van neked hazád? Vagy csak házad van?

irrelevant 2009.02.19. 08:14:02

@joungen: Pont egy olyan ember minősíti hülyeségnek ezt a mondatot (miszerint Gyurcsány majd itt marad 3 milla nyugdíjassal meg 1 millió cigánnyal) aki már le is lépett az országból? Saját magadból csinálsz hülyét egyetlen mondatoddal...

Tarackos Sül (törölt) 2009.02.19. 08:16:08

@tlac:

Klára asszony? :P :D

Színlelnie aligha kell. Nem teszi, nincs is minek. Nem éri meg az erőfeszítést, hiszen a birkák nem tesznek semmit. Holnap lecseréltethetné a szolgálati kocsi rendszámát LOP-001-re is, és bemehetne beszédet tartani a parlamentbe "Feri vagyok, lopok-csalok" pólóban, az sem érdekelne senkit.

Sőt, a nyuggerek még örülnének is, hogy milyen bátor ember, ő bevallja! (Öszödnél TANÁROM mondta, hogy nincs semmi baj azzal a beszéddel, tökös igaz magyar politikus). Majd nem mondja, ha eljön a nap . . .

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.19. 08:25:10

Valami történt.... 302 csak az euró.

irrelevant 2009.02.19. 08:29:07

@laspalmas: Éjszakánként mindig visszaaraszol 300 közelébe. Egyébként szerintem a zlotyi és a rubel megmentéséről szóló hírek hatása miatt lehet, meglátjuk hamarosan, hogy napközben megint zuhan-e.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.19. 08:29:21

@laspalmas: most figyelj,a pannon puma ugrani fog:)))
csak nehogy a falnak!

Homeoffice 2009.02.19. 08:34:46

joungent ne bántsátok igazi fletó hivő...hallgatott a szép szóra (akinke nem tetszik el lehet innen menni:))

Dr Gregory House 2009.02.19. 08:47:56

Éljen a párt és éljen népünk szeretve tisztelt bölcs vezére!

szmoker (Homo Trollicus) 2009.02.19. 08:48:21

@neantropus: a leírásod pont illik Dexter Morganre is.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.02.19. 08:54:31

@laspalmas: ferenc-tezsvír varázsolt... lehet, hogy újabb "trükkök százai" ?

Bit Rot 2009.02.19. 08:57:53

Még szerencse, hogy a 800 ezer (ál)rokkant nyugdíjashoz nem nyúl hozzá a kormány...

Minek is, van pénz dögivel, szórjuk csak, szórjuk, attól megy a gazdaság!

belzebubó 2009.02.19. 09:03:12

@Bit Rot: és a 45 évesen nyugdijas katonákhoz,rendőrökhöz?

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.19. 09:14:54

@belzebubó: hüle...már majdnem rohantam a pezsgőért!:))))))
óóóóóó de szép is lenne..ahogy a viccben is van, mindegy fiam, az a nap ünnepnap lesz:))))

mind2 (törölt) 2009.02.19. 09:17:08

@Seduxen: hy :)
Szerinted milyen ..." nem szokványos " megoldáson gondolkodnak ezek ..... bevezetik az eurót egyik napról a másikra mint mondjuk Montenegró, aztán annyi ?
Vagy feltesszük a kezünket mint a lengyelek anno, hogy kész, nem tudunk fizetni ?
Vagy mától kezdve mindenki ingyen kapja a Xanaxot ? :)

rolika 2009.02.19. 09:17:54

@laspalmas: a zloty húzza magával, mert ott léptek. messziről, a nagyban játszóknak mi egy régió vagyunk

Dr.Hátrányos Elonóra 2009.02.19. 09:20:57

feri-feri! a jóóó kurva anyádat !!!!!

bocage 2009.02.19. 09:22:16

Szerintem ez már a teljes vég kezdete. Ez már maga is elhiszi, eddig csak hazudta a nagy reformert, de már.... LOL

belzebubó 2009.02.19. 09:24:02

@rolika: mindjárt rájönnek,aztán lekapcsolják az utolsó szerelvényt a zloty-vonatról is.

öööö...izé 2009.02.19. 09:32:28

@belzebubó: azokhoz már hozzányúltak, egyébként nem életkorhoz, hanem szolgálati időhöz kötött a nyugdíj, de a legkorábbi helyzetben, 25 év után 65%-t kapja csak a nyugdíjnak, ami a nyugdíjkorhatár elérésére emelkedik csak 100%-ra. Azok, akik 2012 dec31 után mennek nyugdíjba, 25 év szolg viszony után a 43%-át kapják csak a nyugdíjnak, ami azért nem nagy flash, tekintve, hogy ha dolgozik mellette, akkor addig kapja a nyugdíjat, amíg bruttó éves jövedelme meg nem haladja az minibálbér 12-szeresét (kb 700.000 ft) (ezt egy diplomás mondjuk márciusra kilövi) utána a nyugdíjat nem folyósítják.

Fletóról egy aranyos cikk:
hvg.hu/velemeny/20090218_gyurcsany_valsagkezeles.aspx

Péter51 2009.02.19. 09:32:36

Már 1990-ben is elqrva adták át az országot - pld.nyugdíjkasszában egy vas sem volt,a nyugdíjintézet vagyonát a szakszervezetek kapták -el is tünt -utána maguk közt szétloptak párszáz-milliárdot stb.Most 2010-ben egy olyan "céget" adnak át,akinek annyi adóssága van,hogy a költségvetése nagy részét ennek a törlesztésére kell költeni,ergo nem tud Viktor sem csodát tenni.
De NEM Ő QRTA EL!! Nem ilyen hülyeségeket kellene írni,hogy ő se lesz jobb,először el kellene ismerni,hogy Fletó bohóc tönkretett mindent.

belzebubó 2009.02.19. 10:15:05

@öööö...izé: nem tudtam,köszönöm.
Ha a HVG is ilyet ir,akkor ez már valóban a vég jele.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.19. 10:19:42

Az euró megy lefele, már csak 300. A zloty felfele megy.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.19. 10:25:07

@Péter51: elismerjük, hogy ő tette tönkre.
de te magad írtad, hogy viktor se tud csodát tenni. akkor miért mondjuk róla azt, hogy jobb lesz?
hiszen nem lesz jobb.
amúgy lécci, mond már el, mit tesz viktor a válság kezelésére? szerintem a mostani helyzetben akkor tenné a legjobban, ha kiállna a nép elé egy határozott, tökéletes , végrehajtható, és a felemelkedést biztosító programmal. az emberek 20 másodperc alatt mellé állnának, és máris kormányozhatna. de nem ezt teszi, scak a vállát vonogatja, meg kivonulóst játszik.
vagyis ő sem tesz semmit. hát ezért nem jobb.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.02.19. 10:28:55

Szanyi Tibor, MSZP:
"Ha nem avatkozunk be durván a folyamatokba, akkor még ebben az évben beállhat az államcsőd, és EU-protektorátus alá kerülünk. Bár ha belegondolok, már most is a gyarmatosítás útján haladunk: az IMF mondja meg, mit tehetünk és mit nem."
www.fn.hu/belfold/20090218/szanyi_bilincsben_vinne_el/

Azért a FIDESZ -irányította ügyészségről is beszélt.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.19. 10:34:19

@laspalmas: nahát, észrevették, hogy baj van? ááááá, nem hiszem, valaki végre elmondta nekik, és nagy nehezen elhitték.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.02.19. 10:41:20

kicsit félve írom le, hátha kapok a fejemre, de én valami hasonló beszédet vártam volna gyurcsánytól, sokkal hitelesebb lett volna.

memo62 2009.02.19. 10:45:05

Sajnos mikozben ezek toketlenkednek, a nemzetkozi sajto szerint az orszag ujra ott tart ahol oktoberben az allamcsod szelen es szep lassan leirnak minket.

redriot77 2009.02.19. 10:45:32

HVG-s cikkből: "Ha a baloldal 2006-tól következetesen végigviszi a reformkurzust, a „beteg” már rég lábadozhatna. S ma a válság járványát is erősödő immunrendszerrel vészelhetné át."

Azért azt se felejtsük el, hogy a vizitdíjas balhé óta épeszű politikus nem fog itt csinálni semmilyen komolyabb megszorítást, mer ha a kelleténél kicsit keményebbre sikerülne, akkor olyan szinten visszanépszavazzák az anyja p*csájába, hogy csak pislog.

Nem lesz itt semmilyen átalakulás, egy százalék jobbra egy százalék balra, az IMF-hitelből a 13. havi nyugdíj 12 felé osztva, látszatkormányzás, sodródás az árral, ez van. A másik oldalról meg ködösítés, kormolás, vetítés, maszlag.

irrelevant 2009.02.19. 11:13:53

@redriot77: Ne mondd már, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj meg a tandíj lett volna az a hatalmas reformfolyamat, amit hogyha nem torpedózmeg Ordas, akkor az ország már régen jó irányba haladna. Ezt a dumát legfeljebb az Újásgíróklubban lehet eladni.

Valójában nem volt ez semmi, csak maszatolás amolyan jól bevált kommunista népnevelő beütéssel, erős autoriter, paternalista mentalitással fűszerezve ("tanítsuk meg a Zembereket arra, hogy...") Nem csoda, hogy ezt az arrogáns elitista SZDSZ-maszlagot nem vette be a lakosság. Főleg azok szájából nem hangzott hihetően, akik egy csomó társadalmi réteg számára fenntartják az ingyenebédet 20, mit beszélek! 60 éve.

Amit komolyabb megszorításnak nevezhetünk, azt tegnapelőtt jelentették be és nem lesz róla népszavazás.

Boka1 2009.02.19. 11:24:17

"Hazádban megmaradni, élni, lúzerség? Van neked hazád? Vagy csak házad van?"


Az ilyen mondatokért röhögtük körbe régen a kisz-titkárokat ! Úgy látszik, az embertípus ugyanaz marad, csak a címke változik.

Boka1 2009.02.19. 11:28:56

"Ne mondd már, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj meg a tandíj lett volna az a hatalmas reformfolyamat, amit hogyha nem torpedózmeg Ordas, akkor az ország már régen jó irányba haladna"

De ! Csak minden kommunista érzelmű polgártársunk fel volt háborodva, hogy " Ne az EMBEREK, hanem az ÁLLAM fizessen !

Persze mindezt 10 ezer orvos érdekében. Okos nép vagyunk, mindig sokra vittük.

irrelevant 2009.02.19. 11:33:55

@Boka1: El vagy te tévedve, a vizitdíj semmit nem oldott volna meg. Jobb helyeken nem ezt nevezik gyökeres átalakításnak. A segélyekhez meg a nyugdíjrendszerhez kellett volna hozzányúlni először is, aztán lehetett volna folytatni az állami bürokrácia leépítésével, az önkormányzati rendszer racionalizálásával, és a többi, ha már reformot akarunk. Ehhez persze nem volt bátorság, csak a vizitdíj-szintű, provokatív látszatintézkedésekhez.

Egyébként meg van valami jogos abban, hogy fizessen az állam, hogyha 40%< adót von el, és ezzel Európában a második Belgium után.

Boka1 2009.02.19. 11:45:03

"El vagy te tévedve, a vizitdíj semmit nem oldott volna meg."

De ! Legalább a Te világnézetedet is formálta volna ! Az jobban járuljon hozzá, aki használja !


Ezzel a 40% adóelvonással meg nem tudok mit kezdeni, mert nem tudjuk pontosan mennyi, mivel a zsebbe kapott minimálbéres fizetésnél nem annyi, a bejelentett 500 ezernél biztos több. Ez egy komcsi ország, sajnos már vannak húszévesek is, akik nem hisznek az egyéni boldogulásban, folyton nemzeti összefogást meh maszatolást sürgetnek, mint az előző rendszerben. Amikor Pozsgay címlapon követeli a Feri lemondását, akkor úgy érzem a tehetségesebb néprétegnek nem sok lapot osztanak, a tehetségtelenebb meg beburkolja magát nemzeti cukorba és hangos . Én élvezem, hogy a jobboldali barátaim kommunisták, a baloldaliak meg nem utálják ( irigylik) a tőkéseket, multikat és a tehetséges embereket.

memo62 2009.02.19. 11:46:26

@Boka1: Ha nem europa legmagasabb TB-jet fizetnenk, akkor talan konnyebb lenne elfogadtatni az emberekkel a vizitdijat stb-t. Het bort lenyuzni mindenkirol, kozben szetlopni az orszagot csak ehhez ertenek.

irrelevant 2009.02.19. 11:49:20

@Boka1: A kormánynak nem feladata, hogy az én világnézetemet formálja, köszönöm. Az ilyesmi diktatúrákban divat.

derelyegrádi szellem 2009.02.19. 12:00:05

@Boka1:

te tényleg teljesen hülyének tűnsz.

A vizitdíj, mint reform. Azt a mindenit, de komoly reform, hogy fizeted a világ egyik legmagasabb eü járulékát, (ez ugye maradt) de ha orvoshoz mész vagy kórházba, akkor fizess mégegyszer.

Ez olyan bazmeg, mintha a mindekinek kötelező venni BKV bérletet, aztá ha fel is száll akkor jegyet is. (De bérlet a világ egyik legmagasabb összegű bérlete legyen.)

Nyilván az is elkerülte figyelemedet, hogy a viziítdíj várható bevételét előre elvonták a kórházaktól és a háziorvosoktól. (ezt onnan lehet biztosan tudni még neked is, hogy hordágy ági a nsz. után mondta, nem pótolják vissza a kieső bevételt). Ebből az is követekzik, hogy ez mennyire szolgálta volna az eszközfejlesztés. Semmennyire. Egyszerű fizess mégegyszer arc.

reform, ugyanmár.

Aki pedig a nagyon magas befizetett tb járléka után szolgáltatást vár az kommunista. Ahha. Tudod a kommunista az, aki a semmiért vár szolgáltatást, te szerencsétlen. Én nem a semmiért várok ellenszolgátatást, hanem évi többszázezer befizetett forintért.

Ugyanazt tudom neked mondani, amit horn gabi szerint a zemberek mondtak a ferinek a népszavazás kapcsán.

redriot77 2009.02.19. 12:17:41

@derelyegrádi szellem: és a tandíjhoz mit szólsz? Az is teljesen értelmetlen és igazságtalan volt? Az teljesen elvetendő irány, hogy ha vki igénybe vesz vmit, az fizessen többet?

Még mindig nem kellett volna az egész tandíjat kifizetnie, csak egy részét! De nem!

Jól van, megszavaztátok: fizetjük a sok alibidiplomát, ha vkinek kedve szottyan rá, nyugodtan járhatja 8-10 évig a bölcsész-filozófia szakot, 35-38 éves korára csak elvégzi, utána magár kanyarítja a kocsmaszagú kordzakóját, és szépen az SZDSZ-re szavaz. Te is fizeted neki, otvospeter is, meg én is. Egyformán. Így a jó, igazad van, örökké maradjon is így, nehogy változtassunk rajta!

Nem esett még le, hogy a "fizessen a zállam!" nem létezik? Ilyen opció nincs! A zállam pénze az nem Fletó privát bankszámlája. Az az a pénz, amit adóba befizetsz. Ha ebből túlkoros bölcsészeket szeretsz szponzorálni, rendben van. Ha nem, akkor talán egy X-et rossz helyre húztál tavaly...

redriot77 2009.02.19. 12:38:08

@otvospeter: "Ne mondd már, hogy a vizitdíj, a kórházi napidíj meg a tandíj lett volna az a hatalmas reformfolyamat, amit hogyha nem torpedózmeg Ordas, akkor az ország már régen jó irányba haladna."

Nem mondtam ilyet, nem is fogok ígérem. Nem volt önmagában reformfolyamat, de alapjában véve jó irányban tett lépések lettek volna.

Ezek ellen népszavasát indítani egy egészen kicsit sem volt populista húzás? Akar Ön fizetni? Nem! Há' jóhogy nem he!

Boka1 2009.02.19. 12:53:57

"Ha nem europa legmagasabb TB-jet fizetnenk, akkor talan konnyebb lenne elfogadtatni az emberekkel a vizitdijat stb-t"


Írtam fent, hogy relatíve magas a TB ! A minimálbéres magasjövedelműé alacsony, a lakás -és egyéb támogatott középosztály részben visszakapja, a többi népréteg meg amúgy se fizet.
Dregelyvár:

Ezek miatt a kommented érvényét vesztette.

"kormánynak nem feladata, hogy az én világnézetemet formálja"

Nem is a kormány, hanem az élet. De úgylátom, a lakosság nagy részének nem formálódott generációkon keresztül, ami nem baj, csak ne akarjon senki változást. Az a kisebbség szív, aki többet akar, mint , hogy legyen egy rakás téglája meg könnyűfémfelni a daewoo-ra.

Persze azok meg hülyék és kozmopolita ballib mittudomén !

Multkor a gárda gyűlt a hősök terén ! Kb 3000 Sztojka Iván ( még a szókincsük is hasonló ) próbált a szónok valami ultrabaloldali mondatot kicsikarni magából. Mindig azt kérdezem, hogy miért nincs még írmagja sem a jobboldaliságnak magyarországon !

Boka1 2009.02.19. 13:03:57

"Aki pedig a nagyon magas befizetett tb járléka után szolgáltatást vár az kommunista."

Ez viszont az egészségügy feladata ! Pont, aki tiltakozik ellene.

Az egészségügy a betegrő szól, a BKV az utasokról, a TESCO meg a vásárlókról !!!!
Ha ezt valaki nem érti meg, azzal nem is szabad vitatkozni. A baj az, hogy egyszer én is leszek beteg, utas, vásárló ! Ha megkérdezem, miért szar az orvos, akkor azt mondja majd: sajnálom uram, az állam nem ad elég pénzt ! Ezért nem szabad erre a kamu magas tb-re hívatkozni. Ráadásul a házunkban is azok anyáznak leghangosabban akik nem fizetnek közös költséget (
( úgy lehet őket elhallgattatni, hogy megkérdezik tőlük, hogy felolvasák-e a tartozók listáját)

memo62 2009.02.19. 13:14:48

@Boka1:
Talan a sorrenden kellenne valtoztatni, tiszta kormany!!!! (lopas mentes), tiszteseges, elviselheto ado- es jarulekrendszer, tiszteseges berekkel. Csak persze ebbol az elso jelenleg megvalosithatatlan! A masodik meg tul nagy falat egy idiotanak.

derelyegrádi szellem 2009.02.19. 13:20:13

bokázó tesóm

""Aki pedig a nagyon magas befizetett tb járléka után szolgáltatást vár az kommunista."

Ez viszont az egészségügy feladata! Pont, aki tiltakozik ellene."

Ezt az összfüggést kifejtenéd bővebben?

"Ha ezt valaki nem érti meg, azzal nem is szabad vitatkozni."

Így van. Pédául ilyen mondatok miatt:

"Ráadásul a házunkban is azok anyáznak leghangosabban akik nem fizetnek közös költséget ("

:-))

"Dregelyvár:

"Ezek miatt a kommented érvényét vesztette.

"kormánynak nem feladata, hogy az én világnézetemet formálja" "

Hol is írtam én ezt barátom?

Egyébként tök jó, hogy itt vagy és érvényesíted, vagy érvényteleníted a kommentek. Nem vagy te kommunista, mert azok szoktak ilyeneket képzelni magukról?

@redriot77:

a tandíj más kérdés, mert arra nincs külön erre célra megfizett járulék. De mielőtt kérdeznéd, a népszavazást abban kérdésben is jogosnak tartom, hisz a 2006-os választások előtt minden csatornán mindegyikük (killer, gyurcsány) konkrétan és tárgyi valójában tagadta, hogy bevezetik. Ha be kívánják vezetni, akkor tessék ezt elmondani, és érvelni mellette, nem összevissza hazudozni.

A népszavazás erről szólt elsősorban. Meg feriről, de ezt már horn gábortól tudom.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.02.19. 13:22:42

@Boka1:

2008-ban én és a munkahelyem 1 millió forintot fizetett be utánam a TB-kasszába.

Egyszersem voltam orvosnál.

De ha netán bajom lesz, akkor fizessek napidíjat, meg vizitdíjat.

Rendben, de akkor ezt vonják le a TB-ből.

redriot77 2009.02.19. 13:41:30

@derelyegrádi szellem: "A népszavazás erről szólt elsősorban. Meg feriről, "

Ez a gond. Sokan nem is a díjak ellen szavaztak, hanem Fletó ellen. Talán itt jön elő legjobban, hogy már akkor is hiba volt Gyusányinak a székébe kapaszkodnia, mert ha a ő nincs a színen talán nem került volna sor erre a népszavazásra.

"Ha be kívánják vezetni, akkor tessék ezt elmondani, és érvelni mellette, nem összevissza hazudozni."

Hidd el, ha kormányt alakít a Fidesz 2010-ben, ők is fognak megszorító lépéseket tenni. Nem lesz más lehetőségük. A kampányokban persze hülyék lennének majd ilyenekkel előrukkolni. Csak ne érjen majd kellemetlen meglepetésként. Nem tudom hogy jobban vagy rosszabbul kormányoznának, az viszont biztos hogy cselekvőképesebbek lennének a mostani klikknél. Majd meglátjuk mi lesz.

picur3ka 2009.02.19. 14:00:59

Na, hiresse lettunk, megint egy arcpirito kifejezes kerul a vilagnyelvbe: 'gulyasba fordulni' = csod.

Gratulalunk, Feri.

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?hn=1&k=3&i=110408

derelyegrádi szellem 2009.02.19. 14:41:32

@redriot77:

én mindent elhiszem csak akkor azt kell eldönteni, hogy a tandíj reform vagy megszorító intézkedés.

De itt valami komoly féreértés van. Én nem ellenzek semmilyen értelmes kiadáscsökkentő intézkedést. Értelmeset. Ami nem arról szól, hogy szarok az egészre meg nem is értek semmihez, ha pénz kell akkor emelem az adókat, bevezetem a vizitdíjat, amít bő szájjal tagadtam. Ez egy primitív dolog, bárki, egy 8 elemis hülye is meg tudja csinálni, így kis híjján a ferinek meg janinak is sikerült

kreatív, végiggondolt kiadáscsökkentés, és adóbevétel növelés (nem feltétlenül adóelemléssel) az valóban elkerülhetetlennek látszik.

Egyébként a kiadáscsökkentés legjobb és legegyszerűbb módja az elvtársak és szadeszos társaik elzavarása az állami pénzek körül

Nem építünk 50 milliárdért felesleges völgyhidakat, 60 millárdért alagutakat oda ahol nincs hegy, meg most már úgy tűnik 600 millárdért metrot, aminek a reális ára max 250-300 milliárd. Meg nem engedjük kartellezni az autópályacégeket, meg nem cserélnének gazdát komplett utcák a belvárosban bagóért, aztán az "ügyes" vevő keres csak egy épületen (Balett intézet) 4 milliárdot.

Meg nem csinálunk olyanokat, hogy feri rosszat ámodik és reggel ráébred az új tulajdonosi programra, aztán elvágunk vagy 2.5 milliárdot az előkészítésére a semminek. Meg 23 milliárdot "kommunikációra". Meg amikor kilóg a seggünk a gatyából nem stafírozunk ki semmire sem jó "emberjogi" alapítványt 3 milliárddal. Nem csinálunk olyat, hogy meghírdetünk szélessávra egy pályázatot, aminek feltétele, hogy olyan helyre kell kiépíteni ahol MÉG NINCS (mert csak az érdelmel támogatást, ahol a piaci szereplők nem építenek ki, mert nem éri meg nekik), aztán ebből a pénzből kiépítik pl. Siófok kereken 19 . szolgáltatóját, meg így tovább mindenhol, csak arra nem jutott semmi, amire valóban szánták volna. Aztán még kb kétszeresre túl is számlázták a beruházásokat. Nyilván puszta tévedésből. A támogatást kiosztó meg nem tud semmiről, nem hibázott semmiben, meg különben sem akar beszélni a dologról.

redriot77 2009.02.19. 15:14:34

@derelyegrádi szellem: ezekkel egyetértek. A legnagyobb baj, hogy a kiadáscsökkentő intézkedések hiányoznak.

Hiányoznak, annak ellenére, hogy évek óta a kiadások csökkentését szorgalmazza mindenki: az EU, a külföldi és a hazai szakemberek, mindenki aki él és mozog. A válságra AZONNALI kiadáscsökkentéssel kellett volna reagálni, annak azonnali hatása van. A nyugdíj körüli szöszmötölésnek nincs. Az adóátcsoportosítás nem lenne feltétlenül rossz, de annak is legkorábban 1-2 év múlva lesz hatása.

Nem nyúlnak a kiadásokhoz. A 13. havi nyugdíjra és a segélyekre meg IMF hitelt vettek fel. Mint a hülye család a tévéreklámban, akik Provident kölcsönből vesznek mikrót. Csak más, mikor egy hülye család jelent csődöt, és más mikor egy állam.

Az az aggasztó, hogy most, a 25. órában sem teszik meg a szükséges lépéseket, még mindig mind a két nagypárt a választói megtartásáért bűvészkedik...

irrelevant 2009.02.19. 15:47:44

@Boka1:

Írod:

"kormánynak nem feladata, hogy az én világnézetemet formálja"

Nem is a kormány, hanem az élet. De úgylátom, a lakosság nagy részének nem formálódott generációkon keresztül, ami nem baj, csak ne akarjon senki változást. Az a kisebbség szív, aki többet akar, mint , hogy legyen egy rakás téglája meg könnyűfémfelni a daewoo-ra.

Persze azok meg hülyék és kozmopolita ballib mittudomén !"

-----

Fogalmad sincs a jelenlegi helyzetről, így megpróbálom elmagyarázni, hátha megérted.

Először is elmondom a politikai kultúrával kapcsolatban újra: semmi szükségem arra, hogy a számla nélkül költségtérítést felvevő rablóbanda valamiféle népnevelő, paternalista szemlélettel áthatva megpróbáljon engem (a tudatlan, kádárista állampolgárt) ránevelni akármire is, pláne olyanra, ami ellentétes az ő viselkedésükkel. Ez a népnevelés demokráciákban nem szokás (diktatúrákban annál inkább), csak hát MSZP-SZDSZ-ék még mindig a Kádár-korban érzik magukat.

A másik: ma az országban irreálisan magasak az adók és ehhez képest irreálisan alacsony színvonalúak az állami szolgáltatások. Ennek kiküszöbölésére két út van:

1. Csökkentsük az adót, ezt a szar színvonalat kevesebből is fedezni lehetne, ha nem lopnák el az adóforintokat. Ezt szajkózza az általad lekomcsizott Fidesz. Szerinted ez nem járható út.

2. Legyen több állami szolgáltatás, de lagalábbis ne szüntessenek meg több, jelenleg még meglévőt. Ez az általad lebolsizott nép érdeke. Szerinted ez nem járható út.

Amit te mondasz, az az az álliberális maszlag az öngondoskodásról, hogy tanuljanak már meg önállóan élni a Zemberek (magyarul: építsük le a maradék állami szolgáltatásokat is, nade az adó maradjon ilyen magas, mert valamiből lopni is kell).

Nemtom, hány éves vagy, de remélem, kinövöd még ezt a naiv korszakodat.

derelyegrádi szellem 2009.02.19. 16:02:14

@redriot77:

egyetértek, szóról szóra. Csakhogy a két "nagypárt" közül csak az egyik kormányoz immáron 7 éve, a másik meg nem.

Ha tudsz olyanról Mo-n, hogy valaki ellenzékből kiadáscsökkentő intézkedéseket tudott megszavazni, és közigazgatáson azt végigvinni a végrehajtó hatalom hinyában egyből szólj.

Abból Nobel díj lesz, és én szeretném megkapni! :-)

belzebubó 2009.02.19. 18:14:38

@öööö...izé: én most utána néztem és rengeteg 62 év alatti rendőr,katona van kiemelt nyugdijjal nyugdijban,tehát azok nem csak a 65%-át kapják a nyugdijuknak.És állitólag ez tömegesen jelentkezik,nem kevesen kapják ezt.

picur3ka 2009.02.19. 18:28:39

@belzebubó:

En azt olvastam, hogy 2007-ben -megvaltoztattak a torvenyeket a rendor elleni tamadasrol es jogos onvedelemrol - sok rendornyugdijba menekult. Jo, mi?

belzebubó 2009.02.19. 18:45:06

@laspalmas: Ez a cikk elég mellbe ütött.Na nem azért mert meglep,leginkább az lep meg,hogy mindezt ki mondja el. Főleg ez a mondat:
"Milyen esélyünk lehet az euróbevezetésre, ha a válság előtt sem ment?

Egy válság átírja a szabályokat. "

Itt már csak az a kérdés milyen árfolyamon?

Ki kellene rakni ezt a cikket oldalra,hogy megtalálják többen.

picur3ka 2009.02.19. 18:47:42

Az europai szocialistak is tamogatjak am oket...

www.stop.hu/articles/article.php?id=455721

picur3ka 2009.02.19. 21:17:01

Na itt egy kis kritika a csomagot illetoen, s egy idezet amit meg talan a nyuggerek is megertenek, semmi nyugdij nem lesz, kerem szepen, addig szavazgattak erre a csapat marhara:

'az országot összességében a versenygazdaságban dolgozó - és nem minimálbérre bejelentett - 1,7 millió ember tartja el. '

'A magyar állam működési költségei az unióban a negyedik legmagasabbnak számítanak, szociális kiadásaink három százalékkal magasabbak a Visegrádi országok átlagánál (Szlovákiánál durván 1500 milliárd forinttal többet költünk ilyen címen). Ehhez jönnek kimagasló kamatkiadásaink és az állam gazdasági funkciójára szánt pénzek'

www.hirszerzo.hu/cikk.a_veszely_nagy_a_helyzet_remenytelen_-_kozgazdaszok_szerint_rossz_a_gyurcsany-csomag.98511.html

öööö...izé 2009.02.20. 09:04:42

@belzebubó: persze, nem azt mondtam, hogy annyit kapnak, hanem 65%, ha 25 év után mennek el, aztán az sávosan emelkedik a nyugdíjkorhatár eléréséig.

Ebben az országban bármit meg lehet tenni, mindenesetre a jogszabály szerint ez van:

net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A0100095.TV

203.§ -tól

picur3ka 2009.02.20. 11:34:16

A nap megnyugtato, jo hire:

a valsag hozzajarul ahhoz, hogy kevesebb a capatamadasok aldozatainak szama, mindenki vigadhat...

www.stop.hu/articles/article.php?id=455962

derelyegrádi szellem 2009.02.23. 10:13:39

Most ez a kedvenvem:

gyurcsány legutolsó 4+3 pontjánek egyike:

"Válságot nem kezelük hitelből!"

Tényleg, akkor mi most mit csinálunk??

Bár annyi igaz lehet belőle, hogy a válságot ténylegleg nem kezelik. Csak a hitelt része áll a dolgonak, de az nagyon.

EZ EGY BAROM!


süti beállítások módosítása