Újabb 40 millióval nőtt az éhezők száma a világon 2008-ban - közölte a nyilvánosságra hozott előzetes jelentésében az ENSZ élelmezésügyi szervezete (FAO). A közel 1 milliárd éhező legnagyobb része - 907 millió ember - fejlődő országokban él, közülük 600 millióan indiaiak, kínaiak, kongóiak, bangladesiek, indonézek, pakisztániak és etiópiaiak. - origo.hu
És mi, magyarok is.
Magyarország - immár harmadik éve - az idén is részt vesz az Európai Unió által finanszírozott EU Élelmiszersegély Programban - tájékoztatta az MTI-t, Soproni Horváth Lajos, az akciót koordináló szervezet, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MgSzH) sajtófőnöke.
De nem mi adjuk az élelmiszert, hanem mi kapjuk.
Hipp-hipp hurrá! Úgy érzem, végre mindenki beláthatja, mégiscsak megérte belépni az Európai Unióba ....
Az EU Élelmiszersegély Program jelenleg Magyarország legnagyobb élelmiszer segélyprogramja. Ennek keretében 2009-ben 3 milliárd forintot fordíthat az ország segélyezés céljára. 2008-ban ez az összeg 2 milliárd forint volt, melyből közel 8,4 millió kilogramm élelmiszert juttattak el a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatallal (MVH) szerződött segélyszervezetek a rászorulóknak az ország 19 megyéjében és Budapesten, összesen 2166 településen, mintegy 1 millió ember részére. 2009-ben a cél az, hogy a korábbi évekhez képest több településre sikerüljön eljuttatni az élelmiszersegélyt.
A 2004-ben indult segélyezési akció célja, hogy az Európai Unió (EU) által biztosított intervenciós készletből származó árumennyiség és az ezen felül biztosított költségvetési keret összegéből előállítható élelmiszerek - az adott tagállamban - meghatározott rászorulói körben szétosztásra kerüljenek. Rászorulónak tekinthetők a létminimum közelében élők, a kisnyugdíjasok és a hátrányos szociális helyzetű gyermekek. A rászorultak körét a települési önkormányzatok határozzák meg.
Az élelmiszerek gyártóinak kiválasztása érdekében indított közbeszerzési eljárás jelenleg is folyamatban van, 32 részvételi jelentkezés érkezett. A szerződések megkötése március végére várható.
Az élelmiszerek kiosztása két módon történhet: a települési önkormányzat a segélyszervezet raktárában veszi át az élelmiszert és annak kiosztását maga végzi vagy a segélyszervezet önállóan szállítja a településre a segélyt és a szétosztást is a szervezet önkéntesei végzik el.
A legnagyobb mennyiségben gabona alapú élelmiszereket osztanak szét (liszt, száraztészta, keksz), de 2007. évtől kristálycukrot is kapnak a segélyből részesülők, amely mennyisége 2009-ben jelentősen emelkedik. Ezeken felül hűtést nem igénylő tejtermékeket kaphatnak még a rászorulók: UHT tejet, kördobozos ömlesztett sajtot és instant sovány tejport. - eurofarm.hu
Ez mind szép és jó, a gyárak zakatolhatnak, míg legyártják a sok élelmiszert, a polgármesterek még jobban járnak, hiszen ki nem szeretne élelmiszert osztani a rászoruló (és választójoggal rendelkező) állampolgárok között?
Persze csak kötekedek, de úgy hallottam, hogy igazából Afrikában éheznek ... pár százmillióan. De mindegy, Afrika messze van, rászoruló meg akad itthon is ...
No igen ám, de a magyar embernél nincs élelmesebb eme Földön, vajon mit árulnak vidáman a vidéki települések piacán, 100 forintért?
Ezt:
2010-ben parlamenti és önkormányzati választások lesznek. A tészta szavatossági ideje kettő esztendő. A politikusok IMÁDNAK tésztát osztogatni kampányidőszakban a szavazatokért cserébe. Minden feltétel adott a remek kampányhoz, választási száraz tészta már van dögivel ...