A mostmár állandó háziszerzőnk, Rorgosh újabb írással jelentkezett:
Manapság olyan vidám és egyszerű ötleteket hall az ember arról, hogy mit is kellene tenni annak érdekében, hogy újra egy sikeres, a lakosság részére munkát és jólétet biztosító országban éljünk, ahol bátran vághatunk bele olyan hosszú távú „befektetésekbe” mint például a gyermekvállalás, mint az adósságeltörlés.
Kár, hogy ez az ötlet sajnos nagyon messze van a realitástól (még nem sikerült összefutniuk). Az ötlet kiötlői ugyanis elsősorban kormányokat, és olyan intézményi befektetőket látnak az államadósság mögött, akik a saját pénzüket fektették be. A valóság ezzel szemben az, hogy az államadósságot olyan intézményi befektetők birtokolják, akik a kisemberek pénzét fektetik be, szóval ez a lépés nyugdíjakat, vagy hosszú évek, évtizedek kemény munkájával szerzett megtakarításait törölné el (lassan el kellene szakadnunk attól, hogy Soros Györgyben őt magát lássuk, holott ő nyugdíjalap kezelő).
További probléma, hogy egy ilyen lépés hosszú időre – évtizedekre gondoljunk, és ne egyetlenre – megbélyegezné az országot. Az egy dolog, hogy 2-3 évtizedig még az IMF sem adna egy kanyi vasat sem az államnak még a legsúlyosabb gazdasági válság idején sem. Ezzel azonban az euróról – és ezzel a stabil fizetőeszközről – szőtt álmainknak is könnyes búcsút inthetnénk, emellett még a gazdaság sem kapna hitelt – tőkét – egy jó ideig (vagy kapna, de olyan felárral, ami olyan mintha nem kapna). Figyelembe véve az ország jellemzően tőkehiányos gazdaságát, ahol a jelenlegi foglalkoztatási szint fenntartását is a külföldi tőke jelenléte biztosítja, ez a legbiztosabb út újabb egymillió munkanélkülihez. És ezzel az állam teljes összeomlásához (bizony, bizony, lassan el kellene kezdeni gondolkodni..).
Ám ha még ezt valahogy el is kerülnénk – vagyis a külföldi tőke nem menekülne el az országból a hitelek lejártakor, holott ez szinte biztosra vehető – akkor is egy súlyos erkölcsi teherrel haladna tovább az ország a szegénységbe vezető úton (vicces, hogy az ötletet olyanok találták ki akik annyit prédikálnak az erkölcsi hanyatlásról…). Ugyanis az emlék maradna, hogy a magyar állam és – mivel annak vezetését választjuk – a lakosság nem megbízható pénzügyileg (csak megemlíteném, egyes országokban az adócsalókat olyasvalakinek tartják, aki akár gyilkolni is képes). Ebből adódóan minden kis világgazdasági rezdülés pánikreakciót váltana ki a hazánkba befektetők körében.
Csak egy aktuális példaként: a lengyel zloty nagyobbat zuhant mint a forint, holott ők nem küzdenek ilyen mértékű államadóssággal, és valutahitelekkel mint mi. Vagyis elvileg ők rendben vannak, nem lehetne valutaproblémájuk. Ám van. Van, mivel a befektetők emlékeznek a ’80-as és a ’90-es fizetésképtelenségükre és most nem kockáztatnak. És mivel ők is a visegrádi 4-ek tagjai, így az összes visegrádi állam viseli az ő egykori könnyebb útjának ódiumát. Na éppen ezért nem is lenne nekünk eurónk egy darabig… (Hogy úgy mondjam, nincs ingyenebéd. Előbb-utóbb mindenki fizet…)
Visszatérve a kisbefektetőkre ez egy újabb problémát okozna: több ezer milliárd forint, vagy ennek megfelelő valuta eltűnése a mostani gazdasági szituációban csak elmélyítené a világgazdasági válságot. Ez szép öngól lenne, hiszen az ország gazdaságának a motorja a nyugat európába irányuló export, amelyről nyugodtan le is mondhatnánk, ha sikerül náluk még mélyebb visszaesést kiváltanunk. Márpedig ezzel sikerülne. Nem viccből segítettek ők ki minket a bajban – annak elég durva lenne – hanem a saját jól felfogott érdekükben. (Még kész szerencse, hogy az ember mindig számíthat embertársai önzésére…)
Persze az ötlet kiagyalói épp ilyen alapon akarják az államadósságot eltörölni, mondván azt nem a saját jó szándékunkból vettük fel. Nos, van egy rossz hírem: de. Ugyanis nem az történt, hogy az intézményi befektetők közölték: vagy felveszel x milliárd dollár hitelt, vagy nukleáris kráter az ország helyén – amelyet az amerikai elnök azonnal megerősített, hanem az, hogy adót már nem akartunk emelni – ez mondjuk érthető – és a kiadásokat sem akartuk csökkenteni – ami már kevésbé. Gondoljunk csak a Gyurcsány beszédre: 7 év alatt 25 %-os gazdasági, és 40 %-os nyugdíjnövekedés. Ha a kiadások nagyobbak, mint a bevételek, akkor a hiányt hitelekkel lehet betömni – vagy novemberben már nincs nyugdíj, segély és orvosi ellátás (és persze ha ez bekövetkezne, akkor mindenki hamar leugrana az utcára egy vidám esti molotov koktél partyra).
Egyszerűbben fogalmazva: mindig az adós felelőssége a felvett hitel. A megoldás ebből adódóan nem az adósság eltörlése, hanem annak visszafizetése. Ami több előnnyel is járna. (És persze nem kevés megszorítással, amit persze mindenki utál… Kár, hogy a családi pótlékot, a segélyeket és támogatásokat senki nem utálta amikor felvette.)
Egyrészt egy, az államadósságát szépen visszafizető ország hitelbesorolása jellemzően AAA (vagyis elméletileg kockázatmentes), vagy legalábbis ebbe az irányba tart. Ilyen besorolás mellett a kamatok alacsonyak, mert óvatos befektető – ha másért nem, hát mert törvény kötelezi az óvatosságra – mindig van bőven, és persze ilyen kamatok mellett még a törlesztés is könnyebb. Emellett a hitelintézetek kockázati besorolásánál mindig figyelembe az ország egészére vonatkozó besorolást (persze ez inkább negatív irányban működik, de nem kizárólagosan). Ez pedig egy picit olcsóbb hiteleket jelent a gazdaság részére, amelynek előnyei nyilvánvalóak (már persze annak, aki felfogja, hogy a vállalkozásoknak tőke, vagyis hitel kell).
Másrészt egy hiteleit szépen törlesztő országról jellemzően az a kép, hogy sikeres, márpedig a sikeres országokkal mindenki szeret közösködni és jó kapcsolatot ápolni (Ó, áldott oppurtunizmus…). Ami azt jelenti, hogy nemcsak eurónk lenne – a mostani válság szépen megmutatta, hogy a nemzeti valuta szép ugyan, de inkább kockázat – de jó eséllyel befolyásunk is az unió közös gazdaságpolitikájára. Hogy úgy mondjam, nem mindegy, hogy ki milyen háttérrel ül a tárgyalóasztalhoz… (És, hogy ott velünk vagy rajtunk nevetnek-e.)
Ugyanebből következik, hogy szomszédjaink is alighanem másképp állnának hozzánk és a náluk élő magyar kisebbséghez (Ha már a politikusaink többsége számára úgy is inkább a határokon túli, mintsem a határokon belül élő magyarok érdekei fontosak).
Aztán ott az az apró előny, hogy egy hiteleit szépen törlesztő ország – hacsak nem kezd terrorizmus elleni háborúba repülőgép hordozókkal – gazdaság és adópolitikája kiszámítható, ami visszahat a munkahelyek stabilitására is. Márpedig a stabil, kiszámítható jövedelem és jövő a bátrabb gyermekvállalás egyik kulcsa…
Természetesen egy olyan gazdaságpolitika, amely lehetővé teszi az államadósság visszafizetését áldozatokkal jár. Alighanem össze kell majd vonni önkormányzatokat, mérsékelni kell a nyugdíjakat és az egyéb szociális kiadásokat, és el kell gondolkodni azon, hogy valóban egy olyan egészségügyi ellátó rendszerre van-e szükségünk, amely a jellemzően 3 napos megbetegedéssel is 2 hétre küldi táppénzre azt a munkavállalót, aki ha egy hétnél többet esik ki, akkor már a munkahelyét félti… (Feltéve, hogy a rendszer értéke nem maga a gyenge teljesítmény, mert abban világelsők vagyunk.)
