Skip to content


       Szűrés lista

Rio, ZP és Molnár Gyula: A XI. kerületi Bermuda-háromszög

előszó by eric: Mielőtt zero elkezdené dícsérgetni Molnár Gyulát és csodálatos közhasznú munkásságát, álljon itt pár sor a vidéki cimboráknak arról, hogy mégis mi is az a Rio és, hogy mi miért járunk inkább ZP-be.

2001-et írtunk, mikor kipattant a remek szikra, hogy a Petőfi híd budai hídfője mellett elterülő, a Műszaki Egyetem és az ELTE-TTK által határolt, egyetemisták megszállása alatt tartott,  parkosított, de gondozatlan 15000nm-es területet ki kellene használni. Kibérelték hát a hóbelevanc egyik felét az önkormányzattól, majd kicsinosították és megalakították a Zöld Pardon nevű vedeldét. A ZP akkor az egyedüli minden nap nyitva tartó (tavasztól-őszig), szabadtéri szórakozóhely volt Budapesten. Belépő nem volt, korhatár is csak ímmel-ámmal, és hogy a buli ne merüljön ki a fekve hányásban és parkban szopatással, a szervezők minden nap estére betoltak egy koncertet is a kölyköknek. Mondanom sem kell, azonnali kasszasiker lett!

Két évvel később, a hely óriási sikerét meglovagolva a park másik felén felhúztak egy hasonló klubot. Az azóta sokat látott Irinyi József út lett a mérleg nyelve, és a képzeletbeli szakadék a két szcéna között. A Rio ugyanis nem akart vetélytársa lenni az azóta jól bejáratott ZP-nek, hanem fogta magát, és új közönséget keresve "igényesebbre" vette a figurát. Belépő itt sem volt, de a piának már megkérték az árát, és a zenekarok helyett is inkább ilyen-olyan mindenféle dj-ket hívtak. (Ebben nem vagyok otthon, de azokra a ferdenyakúakra gondolok, kik vagy kopaszok vagy baseball sapit hordanak.)

A két szórakozóhely azóta remekül működik egymás mellett. A Rio törzsközönsége a divatbuzi, pózőr, sluszkulcslóbáló, barnítókrémes kis gyíkokból tevődik ki, de ide jár nyáron Pest, Buda és az agglomeráció összes grizzlyje is. Sajnos itt nem nagyon tudsz úgy fülelni az asztaloknál, hogy elcsípj akár egy értelmes beszélgetést is, viszont az aranyforrógatyás, tökéletes seggű, buta picsák egy négyzetméter per fője itt a legmagasabb a városban. Amúgy ruhatár nincs és táskát nem lehet bevinni a helyre, nyehehe. De a biztonsági őrök kedvesen felhívják a figyelmet, hogy a "konkurrens" ZP-ben van csomagmegőrző ...

A ZP vendégeit talán úgy lehetne behatárolni, hogy tarisznyás, mezítlábas főiskolások és gimisek, és mindenki más, aki hupililát hány a  mérleg másik felébe. Kuriózumként megemlítendő még, hogy a ZP-be járnak a 16 éves kiscsajokra vadászó feka srácok, és a feka srácokra vadászó 16 évesek is, bár erről Moks többet tudna mesélni.




















Nu, kicsit elszaladt velem a ló, gyorsan adom a billentyűt zeronak mert a végén olyan hosszú poszt lesz, hogy a kutya sem olvassa végig. 

Szóval: A nap emberének ezennel Molnár Gyula XI. kerületi MSZP-s képviselőt jelölném.
A stílus maga az ember, és Gyulának bizony van stílusa ... nem is akármilyen! 

Gyuláról előzetesen csak annyit, hogy imádja a Zöld Pardont: 


A szerelem nem véletlen: A Rio egykori ügyvezetője és résztulajdonosa, Kalmár Zoltán azt állította, hogy személyesen ő fizette ki az akkor még polgármesteri posztért induló Molnár Gyula kortesprogramjain szereplő zenekarokat. Sőt, Gyulánk – már polgármesterként – személyi titkárával együtt évekig ingyen ehetett-ihatott a Rioban.

Egy kis adalékanyag, amolyan katalizátor a szerelem eme csodálatos hőfokának előállításához: egy 2005-ben zárt ülésen meghozott határozat alapján egységesítve a Rio és a ZP szerződési feltételeit, ötéves tartós bérleti megállapodást kötött az önkormányzat az üzemeltetőkkel. Áprilistól szeptemberig havi 1,3 millió forint a bérleti díj, a téli hónapokban pedig 600 ezer forint. Ez az összeg 2001 (!) óta változatlan. Így állította meg Gyulánk az inflációt!

Ha még mindig nem értjük, hogy vajon mit eszik egy polgármester ezen a két szórakozóhelyen, akkor számításban kell hogy vegyük, hogy a Rio elvileg 1500, a ZP 1470 négyzetmétert bérel a Goldmann György téri közterületből. Igen ám, de a két szórakozóhely a tér teljes egészét, 6000 nm2-t lefoglalta magának, körbekerítette, és éjjel-nappal őrizteti.


 

























1, Nos, van egy polgármesterünk, akit a kerületében lévő két szórakozóhely támogatott a kampányban.
2, Ez a két szórakozóhely 8 éve változatlan bérleti díjjal foglal le magának egy közteret.
3, Ez a két szórakozóhely négyszer annyi területet foglal el, mint amennyiért fizet.
4, Az önkormányzat nem módosította a szerződést, és nem szabott ki büntetést.

Vajon miért? Vajon melyik olvasó asszociál a "korrupció", "megvesztegetés" vagy "kenőpénzek" szavakra? Esetleg a "baráti szívességre", amellyel a kerületet károsították meg?

Az ügyet az Index robbantotta ki még 2008. június 6-án.
Sőt, meg is kérdezték azon nyomban a polgármestert:


Nézzük mi változott azóta:
-Molnár Gyula még mindig polgármester. Változás nem történt.
-A Zöld Pardon múlt csütörtökön újra megnyílt. Változás nem történt.
-A bérleti díj nem változott. Változás nem történt.
-A Rió és a ZP nem lett kisebb. Változás nem történt.

Vajon polgármesteri hátszél és/vagy megvesztegetés nélkül ki merné ugyanezt megcsinálni? Ki merne mondjuk területfoglalási engedélyt kérni a Feneketlen-tó partjának egy részére, majd körbekeríteni az egész parkot tavastól, és őrökkel őriztetni? Hány napon belül lennének a rendőrök és a közterület-felügyelők kivezényelve, hogy állítsák helyre a törvényes állapotot?

A kerületi Fidesz márciusi indítványa szerint az önkormányzat vessen ki 10-szeres bérleti díjat visszamenőleg a teljes elfoglalt területre. Ez olyan kb. 1,2 milliárd forint. Ezt a kerületi MSZP és SZDSZ akkor leszavazta. Nem kell a pénz és minden a legnagyobb rendbem. A Kupper meg kussoljon, mert benne van a parkolómaffiába (az azonos nevű nagybátyáé a Centrum Parkoló Kft.) .

Ezután a kerületi Jobbik jogtalan területhasználat és a vonatkozó kerületi rendelet be nem tartása miatt ismeretlen tettes ellen feljelentést tett a Budapesti Rendőr-főkapitányságon és azt követelte, hogy a politikai vezetőkkel összefonódott szórakozóhelyek kapják meg méltó büntetésüket.

Ezután (milyen érdekes, megint a Jobbik a "szarkavaró", nem a Fidesz) az indítványt újra benyújtották, és most meg is szavazták. Közben azért Molnár Gyulából kitört a progresszív modern baloldali politikus:

 
A Zöld Pardon azért érzi, hogy kezd forróvá válni a talaj a Goldmann György téren:


Zöld Pardon Újbudáért!

Kedves Újbudaiak!

A Zöld Pardon, mint a fővárosi kulturális élet egyik meghatározó szereplője felelősséget érez a környéken élők iránt éppen úgy, mint az épített és természetes környezet iránt. Ezen indíttatásból példamutató kampányt, és egyben konkrét intézkedéseket kezdeményez a szebb és virágzó Újbudáért, a környéken élők nyugalmáért.

Erőfeszítéseinkkel jobbá tesszük Újbuda
- közbiztonságát
- kulturális életét
- nyugalmát
- tisztábbá és szebbé tesszük a közparkokat
és egyben arra szeretnénk felhívni a kerületi vállalkozások figyelmét, hogyan tehetik jobbá környezetüket.

Teljes nyitva tartásunk alatt éjszaka óránként fogjuk feltakarítani a környező járdákat, úttestet és bicikli utat saját költségünkön, saját takarítószemélyzetünkkel. Ezzel megoldjuk, hogy nem lesz több szemét a környéken.

Vállaljuk, hogy minden reggel saját költségünkön kitakaríttatjuk a Zöld Pardon körüli parkokat, a kerületi szociális foglalkoztatóval kötött szerződés alapján.

Szelektív hulladékgyűjtő kukákat helyezünk ki vendégterünkbe, hogy újrafelhasználhatóvá tegyük a nálunk keletkezett szemét egy részét.

A városüzemeltetés által kihelyezett kukák azonban nem bizonyulnak elegendőnek az erre járók részére, ezért a Zöld Pardon kezdeményezi az Újbudai Önkormányzatnál, hogy engedélyezze, hogy a környék utcáira, és parkjaiba a ZP költségvetéséből közterületi kukákat helyezhessen el.

Hogy valóban olyan szép lehessen környezetünk, mint ahogy elképzeljük, vásároltunk egy nagy teljesítményű takarítógépet, mellyel a környék utcáit fogjuk takarítani

A Zöld Pardon ezért kampányt indít a felelősségtudatos, környezetbarát, Újbuda polgárainak igényeire figyelő gondolkodásmód mellett. Követendő példát szeretnénk mutatni, és környezetbarát tettekre buzdítani mindenkit. E kampány keretében táblákat helyeztünk el a tilosban parkolásról, a közterületi alkoholfogyasztás tilalmáról is, valamint saját hirdetési felületeinken is buzdítjuk majd az ide látogatókat a környezettudatos gondolkodásra.

Hogy a környéken lakók jogos nyugodt pihenés iránti igényének megfeleljünk, a Zöld Pardonban este 10 óra után nincs mikrofonhasználat, nincs dob, nincs élő koncert.

Hogy minden körülmények között igazolni tudjuk az itt élőknek, hogy minden esetben a megengedett határérték betartásával működik a Zöld Pardon, zajmérő eszközöket vásároltunk. Ezekkel az eszközökkel folyamatosan, minden este, minden órában több ponton is méréseket végzünk, biztosítva ezzel, hogy az este minden pillanatában a megadott határérték alatt maradunk.

Tapasztalatok szerint a zajjal kapcsolatos lakossági bejelentések olyankor érkeznek tömegesen, amikor valamilyen ideiglenes rendezvény van a környéken. Ezeket a rendezvényeket általában főiskolások, egyetemisták szervezik, a parkban, vagy a sporttelep szabadtéri részén, nem megfelelő szakmai és technikai felkészültséggel. Ők gátlás nélkül emelik fel a hangerőt, nem törekednek a környékbeliekkel való jó kapcsolatra, hiszen néhány nap után véget is ér a rendezvényük.


A zajmérésről csak annyit, hogy a ZP saját maga méri a saját maga által kibocsájtott zajt, majd küldi el az önkormányzatnak, ahol ezt mutogatják a panaszosoknak. Ha pedig túl sok a panasz, akkor hetekig jegelik a témát, majd ugye augusztusban nem működik az önkormányzat (nyári szünet), mire mindenki visszajön szabiról, addigra a ZP meg a Rió bezár. Van ügy? Nincs ügy! Ügyes.

Bikini koncert pár napja, 300 forintos belépőért:


Amúgy mi nem a ZP vagy a Rio ellen vagyunk, mert inkább itt szórakozzanak a fiatalok, mint egy büdös, zárt diszkóban valahol a külvárosban, de ha 1500 nm2-t bérelünk, akkor 1500 nm2-t bérelünk. Ezt be kell(ene) tartani. Ha pedig többet foglalunk, többet is fizetünk. Gondolom, az 590 forintos sör árak mellett és hogy minden este telt ház van, nem lenne nehéz kifizetni a teljes bérleti díjat, a 6000 nm2-re.

Mindenesetre ma este Eric pajtással felöltjük az "oknyomozó gúnyát", és egy-két pikoló söröcskét elszürcsölgetve (csupán amiatt, hogy ne lógjunk ki a tömegből!) meglessük, hogy mulatoznak a mai tinik, megpróbálva betemetni egy kicsit az ordító generációs szakadékot.

És ha már ott vagyunk, a megnézzük a Subscribe-t is:
 

Címkék: politika buli pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr371076439

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Újbuda feketén fehéren 2009.05.05. 16:07:06

Miért nem kell 1 milliárd Molnár Gyulának?Mert nem ő kapná, hanem a kerület, ráadásul ha nem is ennyit, de ő már korábban nyert az ügyön. Csak erre tudunk gondolni, amikor azon tűnődünk, hogy miért nem szavazta meg a fideszes képvislők javaslatát az elmar…

Trackback: Grundaktív 2009.04.23. 10:19:30

Nemzetvédelem nyet? Egy olvasónk küldte be a fent látható felvételt (köszönjük!) azzal a kérdéssel, hogy szerintünk mi látható rajta. Összeült a stáb, és arra jutottunk, hogy a képen látható Nagaszaki talán az egykori Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem l…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Horizont 2009.04.21. 13:37:21

Pardon, pardon nem vagytok ti már kicsit öregecskék a tinik között?:)

Hetfield 2009.04.21. 13:42:40

A ninja ott van még a zépében? :)

eric · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.21. 13:44:59

dehogynem, és idegesít is az együgyüségük:D ezért megyünk be a szeparéba;)

Carnivora (törölt) 2009.04.21. 13:47:44

"Amúgy mi nem a ZP vagy a Rio ellen vagyunk, mert inkább itt szórakozzanak a fiatalok, mint egy büdös, zárt diszkóban valahol a külvárosban"

A probléma az, hogy kb. ennyi szórakozási lehetősége van egy fiatalnak még székes fővárosunkban is ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.04.21. 13:53:14

@eric: Egyértelmű, hogy fekákra fogtok vadászni, 16 éves csajoknak öltözve.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 13:57:25

"hogy a ZP-be járnak a 16 éves kiscsajokra vadászó feka srácok, és a feka srácokra vadászó 16 évesek is, bár erről Moks többet tudna mesélni."

Tisztázzuk gyorsan: Moks MELYIK kategória? (btw: 16 éves libuska, vagy nagyfarkú nigger??)

hm-hm, lehet, hogy be kellene szerezzek pár kiló FEKETE cipőpasztát? Ha sikerül leitatni a kis libákat, akkor elég a fekete szín, a dákót akkor úgyis ÓÓÓÓRIÁSINAK látják :)))

(Ilyenkor mindig hálát adok, hogy NEM LÁNYOM született :)))) ).

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 13:58:32

Mindeddig azt az álláspontot képviseltem, hogy Molnár Gyula az egyetlen európai mszp-és, akivel szót lehet, és kell is érteni. Ezt most visszavonom.

NINCS KIVÉTEL!

Ezek mind egyformák. A metalitásuk, a stílusuk, mindenük.

Carnivora (törölt) 2009.04.21. 14:01:27

Legálisan lehet vadászni a ZP-ben fekákra? milyen fegyverekkel? :D akkor lenne pár ismerős, aki törzsvendégnek jelentkezne :P

Alapvető élelmiszer 2009.04.21. 14:01:42

@Carnivora: Elég gond is ez. Ha valaki péntek/szombat este a Petőfi-híd környékén jár, nem érti, hogy miként kerül ide különböző hányásban, rongyokban fetrengő kamasztömeg, akiknek az a legnagyobb szórakozásuk, hogy teli torokból üvöltenek, vedelnek mint egy vadállat (ha legalább bírnák, de a hányásnyomok nem erre utalnak!), az üres üveget összetörve elvonulnak mint a ruszkik '45-ben. Rég föl kellett volna számolni mind a kettő helyet és olyan helyre rakni, ahol nem a zöld területet tapossák szét.
(pl. szívesen látnék a Nagytétényi út menti elhagyott gyárak helyén létesített mulatót, ott nem zavarnák az egyszerű embert.)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 14:04:05

@derelyegrádi szellem: a képernyő BAL oldalán a 'Rovatok', 'Archívum' alatt van egy olyan "menüpont", hogy SZERZŐK.

Kérdésedre ott a válasz :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.21. 14:04:38

@Alapvető élelmiszer:

Figyu, kamasz RENGETEG van. Mind piálni, bulizni, hányni és dugni akar. Sajnos a könyvtár meg a kézművesz szakkör már nem menő ...

Ha bezárod ezt a két helyet, akkor elmegy máshova ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 14:06:14

@zero: na ez - számomra - új info :)) már, hogy eric barátnője...

és mi újság "zeronéval"?? Tavaly mintha krónikus "hiányra" panaszkodtál volna. Tessék, itt a lehetőség, irány a ZP. Ott tuti a siker. Csak beszélgetni ne akarj, de tuti, hogy a 2. koktél után rátérdelnek a cipődre :)))

fulmerz 2009.04.21. 14:08:30

Ami valtozott: 300 a belepo ZP-be

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.04.21. 14:14:18

@zero: És, hogy hívják az új társad? Mwathonge Djembadjemba Batongo?

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.21. 14:14:23

Aljas Fideszes poszt mán megint. A polgi megmondta hogy zsé kategória. Értve?

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.21. 14:15:31

@zero: Melyik az a barom aki hányni akar? Ezt nem gondoltad át egész jól szerintem :)

eldiablomismo 2009.04.21. 14:17:54

A polgik már csak ilyenek. Nálunk is sajátként kezeli a köztereket, pedig fideszes. Vagy épp azért :P

Tündér_Lala 2009.04.21. 14:18:12

@derelyegrádi szellem: Csatlakozom: Én is azt gondoltam, hogy Molnár más.Tévedtem.Lúzer vagyok?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 14:18:54

@zero: @VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": avagy Márijjjá G.

szerinted az előző post (és főleg a KÉPGALÉRIA) a véletlen műve??

broafka 2009.04.21. 14:20:23

En is megyek ma "oknyomozni" a zp-be :D

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2009.04.21. 14:21:45

A Feneketlen tavi parkot sem ártan őriztetni, mert térdig lehet járni a szemétben és alkeszek gyülekezőhelye hétvégén.
A politikai támogatásnak meg ennél lájtosabb formáját még nem is láttam.
Van, aki tévét vesz ajándékba a politikusának, van, aki újságot.
És nem számolt utána senki, hogy merre hány méter.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.04.21. 14:36:37

csak egy megjegyzés:

egyébként nem volna amúgy is kötelező a RIO vagy ZP címéhez (utca házszám) tartozó közterület tisztán tartása?

toxikus 2009.04.21. 14:39:40

zpről egy fantasztikus tegnapi történet:)

combival találkoztam meló után egy kocsmában pár sörre, előtte persze már bevásárláson túlvoltam. vettem 1kiló banánt, 3 almát, meg egy konzerv macskakaját.

pár sör hatására úgy döntöttünk,h megnézzük zpben a paso koncertet. sorbanállás, pénzváltás, majd következett a motozás.

na ez volt a vicc. nem engedtek be mert volt nálam 3alma meg egy kiló banán:) semmilyen épeszű indokot nem tudtak mondani. hiába mondtam,h ott van lépcső alján ruhatár, berakom a táskát. -nemnem nekem nem az a dolgom,h kísérgesselek stb.

az ottani őröknek tényleg annál kisebb agyuk van, minnél nagyobbak:D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.21. 14:41:48

@toxikus:

bakker, sírunk a röhögéstől ... NE tömött bevásárlószatyorral menjetek már a ZP-be !!! :)))

toxikus 2009.04.21. 14:42:29

@zero: egy sima oldaltáska volt benne pár gyümölcsdarabbal.

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 14:46:28

@zero:

Eric barátnőjét tényleg Moks-nak hívják?

catof21 2009.04.21. 14:47:06

szép ez a _terv_ a ZP-től...
csakhogy olyannyira terv, hogy a napi takarítás legjobb esetben is hetente kétszer van.
nekem meg heti 1-szer, a ZP nyitvatartási időszakában van defektem a csilliárdnyi üvegszilánk miatt.
Arról nem beszélek, hogy a kisgyermekes anyáknak ez mennyi gondot okoz.
Elég közel lakom, de a zaj annyira nem zavar (engem), de simán elhiszem, hogy van, akit igen.
Viszont a szemét, na az igen. És ide értem a XI. kerület polgármesterét is.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 14:49:50

Énmiattam mind a két helyre mehet az atom. A diszkósites bmw-kulcslóbálós köcsögökre is (Rio), meg az "igényes" külrokkerjóskákra is akik öten dobnak össze egy kis Heinekenre a ZP-ben + a tarisznyás bölcsészlányok. Jeeee

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 14:56:20

@derelyegrádi szellem: és ha igen? legyél toleráns baszdmeeeeg, és fogadd el a másságot :)))

Be foglak utaltatni egy kis továbbképzésre a Tolerancia Akadémiára!

Agyalap 2009.04.21. 14:57:05

Hát ezzel a mentalitással és egetrengető humorral remélem tényleg hűvösebb helyen ül majd Molnár Gyula. lehet, hogy okosnak és lazának tartja magát, de ebben a helyzetben húzgálni az oroszlán bajszát - kicsit szuicid magatartás. Szerintem nem is érti, hogy esetleg nem nyerhet a következő választáson.
A feljelentés meg más tészta. A bíróság nem biztos, hogy kacagni fog ezeken a nyegle poénokon. Vagy majd a bíró úr is vegyen vissza a nagy arcából?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 14:57:26

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/: azokkal előadni a régi klasszikust:

- Kimegyünk beszélgetni?
- Ne máá, esik az eső...
- Nem baj, majd a cipőmre térdelsz!

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 14:59:35

@Seduxen:

Hát igen, rámférne. Ha valaki banánnal az oldaltáskában megy a Zp-be, és ebből rögtön ezt gondolom... hát igen... ezt csak ott tudják már kezelni..:-)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 15:00:12

@Seduxen: bölcsészlányokkal előadnám az általam sokat emlegetett klasszikusokat:

-ismered a fogkefét?
-a borotvát?
-nem kell tőle megijedni, így néz ki egy nemiszerv
-usw...

molaris 2009.04.21. 15:01:52

@Agyalap:
Hunvald Gyuri sok tapasztalattal és tárt karokkal várja!::))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 15:02:31

@derelyegrádi szellem: esetleg a "túlképzett" gusztospeti is tudna beléd némi értelmet csepegtetni :))) lenne mit tanulnod tőle :)))

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/: jaaaj, ez fájt... és előtte, vagy utána kérnél tőle 2 BigMac-et, meg egy nagy kólát???

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.21. 15:02:36

@derelyegrádi szellem:

Banánnal ment Toxikus a ZP-be a fekák közé? Micsoda provokáció, atyaég!

Calogero 2009.04.21. 15:03:31

index.hu/video/2008/12/15/rio2/ - ez talán még jobb videó lett volna az Indextől a betett helyett

Egyébként meg nevetséges az egész úgy, ahogy van. Nekem volt szerencsém egy belvárosi kávézót/pubot vezetni évekig, mi ott fizettünk havi 1,5 millát 150 négyzetméterért és még így is bőven megérte. A Rio meg ZP esténként több milliós forgalmat csinál, röhögve fizetik ki ezt a bérleti díjat,ha egyszer pályáztatnák a helyet, simán bevállalna bárki szerintem akár ennek a 10-szeresét is. Az meg, hogy így állhatnak hozzá a foglalt/fizetett közterület arányához az a másik vicc,mert az igaz, hogy az ebből befolyó pénzek jó része a közterületesek saját zsebébe megy, mert így még mindig olcsóbb,mint az önkormányzatnak fizetni, de az eltérések a tényleges és az igénybe vett között soha nem lehetnek túl szembetűnőek (ergo leginkább csak este és hétvégén vállalható be az eltérés), mert az önkormányzat egyből masszív büntetéssel és engedély visszavonásával büntet(het). Tehát, ha ebbe az egész nevetséges színjátékba nem lenne partner az önkormányzat, akkor már egy hét után borult volna az egész, ezt mindenki fixre veheti

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.04.21. 15:05:23

Haha, molnár gyuszkó mint értelmes ejrópai értékrendű szocialista??:)muahaha. el kell mindenkit keseríteni de a gyula az kb olyan mint az osztály hülyéje, aki valahogy sokra vitte, de attólfüggetlenül egy tapintatlan bunyik, 2002 után a XI. ker. -i önkormányzatnál nagy pofával vonult be az önkörmányzati hivatalba és még a wc-s nénit is kibaszták hangos röhögések közepette mondván hogy biztos fideszes. egy harsány,műveletlen bunkó, moszkvai textilmérnöki diplomával.
egyetlen jó pontot mostanság szerzett, mert nyíltan felvállalta hogy feri menjen a picsába, persze el is fogyott körülötte a levegő rögtön, kipergett minden alibi pozicíóból (Budapest felelős vagy mia szösz volt az egyik..)

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 15:05:27

@zero:

legalábbis ezt írta:

"combival találkoztam meló után egy kocsmában pár sörre, előtte persze már bevásárláson túlvoltam. vettem 1kiló banánt, 3 almát, meg egy konzerv macskakaját."

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.04.21. 15:05:37

@simonmondja.: Na ja, elsőre én is ezen akadtam fenn. A hülye tahó havi két koktélért meg egy tál körömpörköltért (lencséért?) eldob pár milliárdos bevételt. Annyiból szerintem hatszor is újjáválasztathatná magát a matekból felmentett bunkója.

itelethozo · http://itelethozo.blog.hu 2009.04.21. 15:05:43

A zp határozottan érzi a vesztét:
1. évekig 100huf volt a beugró tavaly ugrott 200-ra idén 300-ra. Tény nem egy olyan hatalmas érvágás egy-egy jobb koncertért,de ha a benti ital/étel árakat vesszük...
2. idén hirtelen fizetős lett a wc. 100 ft szintén nem vág hanyatt, de kezd fokozódni a helyzet.
Perpillanat 1 koncert + 1 korsó sör (4deci!!!) + 1 korsó sör output = 900huf,és ettől még nem mondhatnád, hogy bulizni voltál.
3. petíciót gyűjt a zp. jogilag sztem nem tiszta a dolog, mert személyiszám nem kell csak lakcím meg email cím(biztos eladják majd jó pénzért spammereknek:)). A petíció szövege meg valami rizsa a zpről mint a kultúra élharcosáról és annak megóvásáról. csak az illegális terület foglalás miatti bezárás és per valahogy kimaradt a szövegből.
Szal mindent egybevéve, a k zp-vezetőség próbálkozik kimászni a sz@rból, de azért emeltek az árakon, hogy lehessen spájzolni télire...

Tündér_Lala 2009.04.21. 15:06:09

@Seduxen: Nem kell ahhoz Tolarencia Akadémia. Tegnap délután szólt a rádió. Mrghallgattam, hogy szegény zsidókok stb, azután hogy szegény cigókok stb, aután hogy szegény buzikok párdon homosz.-kok.
Itt fogyott el a tolarenciám és kikapcsoltam. Pedig a követkeő lehet az lett volna, hogy szegény mi-kok. De lehet tévedek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.21. 15:08:29

@Calogero:

ja, de az a videó a téli bezárt ZP/Rio-ról szólt.

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 15:09:27

@Seduxen:

"esetleg a "túlképzett" gusztospeti is tudna beléd némi értelmet csepegtetni :))) lenne mit tanulnod tőle :)))"

Te már próbáltad? :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 15:09:41

@Tündér_Lala: ez melyik rádió volt? valami azt súgja, hogy nem a LánchídRádió :)))

Különben a "mi-kok" kategóriába tartozók mitől is lennének szegények? ezt nem értem...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 15:11:40

@derelyegrádi szellem: sajnos még nem vitt rá a lélek. pedig igazi europééééer válhatna belőlem - végre valahára -, és így kitörhetnék a magatokfajta náczifaschiszták béklyói közül...

olyan értékeket vallhatnék magaménak, amiről ti csak álmodozhattok...

na jó, asszem most megyek keresni valami töményet...

Calogero 2009.04.21. 15:17:32

@zero: nem csak arról, de mindegy, akkor itt egy link még ehhez a témához kapcsolódva, gondoltam csak esetleg ezt nem láttátok előtte :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 15:19:50

@derelyegrádi szellem: skandallum, az egész iroda itt punnyad, és álmosan néz ki a fejéből, de még SENKINEK nem jutott eszébe az egyetlen üdvözítő megoldás... miszerint is: IGYUNK! (hogy legyen hugyunk...)

@Tündér_Lala: hallgass inkább MáriaRádiót...

Véraláfutás 2009.04.21. 15:25:12

"Teljes nyitva tartásunk alatt éjszaka óránként fogjuk feltakarítani a környező járdákat, úttestet és bicikli utat saját költségünkön, saját takarítószemélyzetünkkel. Ezzel megoldjuk, hogy nem lesz több szemét a környéken."

Ez mind szép és jó, csak épp elég gáz, mikor az ember megy a munkába és a ZP-vel szembeni zöldövezet, a Sience park környéke le van lakva, szemét mindenhol, és törött üvegcserepek. Az igényes szórakozás és kultúra ismertetőjegyei...

Tündér_Lala 2009.04.21. 15:25:37

@Seduxen: Ma már az sem biztosíték.Valamikor kölyök koromaban vadászgattunk a rádión és mindig bejött a Vatikáni rádió."Santa Marja...." Hallgattuk egy darabig atután megkerestük Luxeburgot. Az elején csak ott lehetett Beatles-t hallani.

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.04.21. 15:35:12

bassz...már-már szórakoztató volt a poszt mikor jött a célpontos szocivadász rész... na de legalább megnyugodtam :))

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.04.21. 15:35:25

én azt sem tudtam, hogy ezek a helyek léteznek...
sőt! amíg a cikkből ki nem derült, fogalmam sem volt arról, hogy mi az a ZP.
de nem is vagyok fővárosi...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 15:36:37

@Tündér_Lala: hát több értelme is lehetett, mint a mostani ker.rádióknak... akkor már inkább az "mp3" meghajtóból mixelek valamit...
egy kis Rammstein, Linkin Park, The Rasmus, meg hasonló lágy dallamok :)))

spájdernecc 2009.04.21. 15:39:41

van már literes pikoló?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 15:42:19

Bár én még akkor jártam ZP-be, amikor ingyenes volt, annyit elárulok, hogy 40-esek is lejönnek szép számmal, ha rock nap, vagy egy jó koncert van.:P

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 15:47:20

@Lecso5-vegyifegyver: @Mj: ma ilyen mindent kétszer mondunk, kétszer mondunk nap van???

more 2009.04.21. 15:47:25

igen, nekunk is van otletunk es javaslatunk, h hol fog ulni molnar et 2010utan....lehetoleg korabban, ha lehet, koszonjuk szepen.

szorakozohelyek a belvarosban/lakott teruleten mindig kritikus pont, de ha kipakold a rakba (lasd west balkan sok sok evvel ezelott vhol a halal ****an, ahova csak riksaval lehetett kijutni) hosszu tavon nem jo senkinek. de a berleti dij tema tenyleg egy ujabb vastagbor, bar nem ment tole fel annyira a pumpa, mint a tegnapi racsrazastol:)))

a zp viszont tenyleg egy szociologiai tanulmany ejjel 2 utan:))) legalabbis megboldogult egyetemista koromban csak igy emlegettuk h a 'fekazskmany dagadt szoke eloszto kozpont':)) amikor mar kelloen be vannal nyomva a rusnya dagadek szokek, megjelennek a fekak es mar viszik is oket. ha nem voltak benyomva, akkor is

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 15:48:44

@Seduxen:

Én teljesen jól eldumáltam pár pasassal a ZP-ben anélkül, hogy bármiféle fizikai folytatása lett volna.:P (Mondjuk ebben az is közrejátszott, hogy "véletlenül" elírtam a telefonszámomat.:P)

sorokinV 2009.04.21. 15:53:02

Én, mint (volt) környékbeli mondom, a ZP-be a panelprolik és a tininindzsák járnak. Felnőtt ember máshova menjen szórakozni, ne a melegítős újpestiek és a 16 évesek közé! ;)

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 15:56:18

@more:

Ja, meg 2 órakor már csak egy fel-fel villanó fehér fogsorból látod, hogy dumál hozzád valaki. Azért aztán a rutinosak (mint toxikus) visznek egy kiló banánt! :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 15:56:21

@Seduxen:

Tőlem lehet kérni, csak nem adok.:P

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.04.21. 15:57:04

@Bezuhov:

Nincs benne Célpontból semmi.

Amúgy meg örök elégedetlenkedő vagy, így szerintem mindenképpen benned van a hiba :))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 15:57:08

@Mj: és NETBohóc felsorolásából MELYIK nem ismert? (Ez egy találós kérdés, a magam faragatlan módján, nem ér megsértődni :)))) ).

more 2009.04.21. 15:58:43

@sorokinV: peldaul a morrisonsba a jaszaira:))) na az meg egy fergeteges hely. a multkoraban 10 perc utan menekultem sirva, amikor az 'igenyesen' feloltozott tinilanyok szajnyaldosva haladnak el mindenki mellett, aki nem magyarul beszel, illetve gatlastalanul le is szolitjak, es eppen csak nem invitaljak meg oket a mosdoba egy gyors numerara.
aztan megkaptam a pasimtol, h mit jatszom az agyam, mi se lehettunk kulonbek 20as eveink elejen, nade hat elnezest, azert prostikent sose viselkedett kozulunk senki....most ez a legujabb pesti divat? kiestem a korforgasbol par evre, es egy pottyet ez meg nekem is sok

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 16:00:36

@more: Morrisons2?? Mi van, vonzott a "minden koktél öccá" akció???

more 2009.04.21. 16:01:03

@derelyegrádi szellem: pontosan:)) a nagybevasarlos buliba menes dijnyertes sztori toxikustol:))) es combi hogy reagalt? nagyon megneztem volna a jelenetet muhahhaha

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 16:02:15

@Mj: Ma nem akarlak megbántani, így a továbbiakban nem reagálom le a bölcsész témát.

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 16:03:56

@more:

És a klasszikus elhagzott már jelenlétedben?

"fekete fiú szeretni féhér lány. sziá!"

more 2009.04.21. 16:03:59

@Seduxen: nem, csak az volt hirtelen a legkozelebb, es most hogy hazajottem, ujszulottnek minden vicc uj kategoriaban fedezem fel ujbol a varost...aztan mindig kiabrandulok.:(( ott regen a suss fel nap volt, ami egy kifejezetten humoros hely volt hajdanan, legalabbis 20on 1-2 evesen megtette:)) aztan most jottek a barataim, h na megmutatjuk, h mi lett belole felkialtassal elcibaltak. hat ez. egy tini prosticenter

more 2009.04.21. 16:05:09

@derelyegrádi szellem: nem szerencsere, mert sirva rohogtem volna es akkor megvernek, mondvan h rasszista vagyok hehehehehe

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:05:39

@sorokinV:

Pedig az a helyzet, hogy egy jobbféle rock koncertre még az 50-esek is lemennek. Az ott szórakozók életkora és társadalmi helyzete is eleve az alapján változik, hogy milyen zenét játszanak aznap este.

more 2009.04.21. 16:06:11

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/: dedededdedee, kerlek reagald le:))) en is szeretnem hallani, bar mar mulkoraban megbeszeltuk

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:06:45

@Seduxen:

Mindegyiket testközelből ismerem, és kb. ugyanolyan rendszerességgel is használom.:P

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 16:07:15

@Mj:

Addig csinálod amíg eljustz a 60-asokig, és akkor lebuksz, hogy aradszky laci koncert volt. :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:07:36

@more:

Na ott is csak egyszer voltam, de elég is volt.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:08:38

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:

Miért, máskor igen?:P Nyugodtan reagálhatsz, ugyanis lehet, hogy éppen én fogom tanítani a gyerekedet törire.;-)

anarcho78 2009.04.21. 16:08:39

@toxikus: engem pár éve egy kiló kenyérrel nem engedtek be. mondjuk én sem értem, miért mentem pont egy kiló kenyérrel, de ez most nem számít:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 16:09:09

@more: nem tudom, mi a múltkor igen jót mulattunk ott a kollégákkal, és olyan karaoké-t rittyentettünk, hogy ihajj :))
mondhatni bátorra ittuk magunkat :)

@Mj: elismerésem. én pl napjában KÉTSZER használok fogkefét, és 2 naponta beretvát :)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 16:09:36

@more: na elmesélem, hogy ma elbocsájtottak az állásomból nagyjából 0 indoklással (egy puncsos fog a helyemre jönni), és próbálok csak magam elé bámulni. Ha elkezdeném itt bekóstolgatni az agyhalottakat, akkor annak:

-sírás, sértődés lenne a vége és/vagy
-moderálás, és
-lehet hogy engem is megviselne még pluszban

A körülményekhez még annyit fűznék hozzá, hogy az amit felépítettem kitaláltam ma egy pillanat alatt füstbe ment, és igen rég volt könnyes már a szemem. Na ennyit a hányatott sorsomról.
Majd legközelebb kivesézzük az igényes bölcsészeket. Jó?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:10:15

@derelyegrádi szellem:

:D Arra nem szoktam járni, bár eleve ZP-ben sem voltam már mióta.:P

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 16:10:23

@Mj: Az ÉN gyerekemet TE tutira nem fogod tanítani ;) bízd ide pajti.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:12:16

@Seduxen:

Én naponta mosok fogat és naponta borotválkozom.:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 16:13:21

@Mj: én nem vagyok ennyire igényes. sőt, van, hogy csak 3 naponta borotválkozok. combkefe :))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:14:19

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:

Részvétem, de az, hogy bölcsész vagyok és az, hogy a hullámvölgy alján vagy, egymással össze nem függő dolgok.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:15:14

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:

Honnan tudod?:P Vagy saját magad akarod megtanítani a törit Hammurapitól Antall Józsefig?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:15:58

@Seduxen:

Férfiaknak könnyű, náluk még a borosta is sármos.:P

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 16:19:22

@Mj: a 3 napos "cucc" MÁR NEM borosta. Inkább szakáll...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 16:19:47

@Mj: Valóban nem függenek össze, de mondom most nem megyek bele ebbe a bölcsész témába. Seduxen fentebb írta azt a BigMac-es poént. Csak sikerül megértened....

aztán, hogy honnan tudom? Marha egyszerű. Ha véletlenül (amire az esély nagyon kicsiny) te lennél majd a töritanárja a porontynak, azonnal viszem másik iskolába ;) + attól, hogy itt hangoztatod minden nap ezer sorban hogy te majd valakinek a tönitanárja leszel, még az koránt sem biztos. ;)
Ha gondolod még boncolgatom....kérlek válaszolj majd rá 5 reply-ben.

fgm 2009.04.21. 16:20:02

Helyi lakosként annyit mondanék el, hogy a ZP törzsközönsége minden este 5-6 között vihogó rajokban járja a Karinthyt, (amíg a nyitást várják, az úton levő kisboltokban, éjjel-nappailkban veszik az alkoholt, ne kezdjék szárazon a bulit) az üvegeket már odafele elkezdik szétbaszni az utcán, de az igazi muri éjfél körül kezdődik, amikor elkezdenek hazaszállingózni, akkor már nagyon bátrak, minden este hallgatom ahogy az éppen aktuális népi rigmust (mostanában a gyurcsnyátakaroggy helyett SÜNSÜNSÜN van) recitálva basszák szét a villamosmegállót/valamelyik kukát/üres üveget. Azt kell mondjam, kurvára nem véletlen, hogy az alkoholfogyasztás korhatára 21 év amerikában (mondjuk a ZPben a 18at sem tartják be, de eh) nagyon gáz, hogy ezt a parasztfesztivált a színvolas szórakozáshoz való jogból vezeti itt le mindenki. Egyeltalán nem túlzás, hogy ZP szezonban gyakorlatilag üvegszilánkban (meg esténként részeg pubertáló hülyegyerekben) úszik a környék. A Rio is egy rendes parasztelosztó, de azt már nincs kedvem leírni se.

Plutonic 2009.04.21. 16:20:17

@eric: Vén kecskék sót nyalakodva.... :DDDDDDDDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 16:21:36

@zero: "(egy puncsos fog a helyemre jönni)"

ezt írta. hááát, ez szerintem nem függ össze a válsággal, de ki tudja...

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/: a korábbi Összterrejk-es melóra nincs esély?

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 16:23:06

@Seduxen: az idegösszeomlásomra van esély...mondom rég volt könnyes a szemem...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.04.21. 16:24:40

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/: sajnálom... őszintén... szar érzés lehet, szerencsére én meg nem tapasztaltam meg, de el tudom képzelni.

tudom, hogy közhely, de fel a fejjel! valahogy BIZTOSAN LESZ!

more 2009.04.21. 16:25:33

@Mj: sztem ne huzogasd ma a jancsioroszlan bajszat, mert abban nem lesz koszonet...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:31:05

@Seduxen:

Na nekem olyan akkor sem lesz, ha 30 napig nem borotválkozom.:P

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 16:34:22

@Seduxen: Na nem fogok szorgos önpusztításba kezdeni, egyenlőre értetlenül állunk az ügy előtt, a cégnél is. Előkapom az önéletrajzom és továbblépek. Ez fog történni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:34:58

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:

Mondtam, hogy sajnálom, ennél többet nem tudok tenni. Kívánok mielőbbi munkahelyszerzést és felépülést.
Egyébként ja, ahogy azt sem tudhatom, hogy kinek a gyerekét fogom tanítani - és te sem, hogy az adott iskolában milyen tanárt fogsz ki -, azt sem tudom megjósolni, hogy egyáltalán lesz-e munkahelyem jövő tavasztól.

Plutonic 2009.04.21. 16:36:45

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/: A remény hal meg utoljára.
Vagyis mi.
Szóval még nincs veszve semmi!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 16:38:50

@more:

Egyelőre itt mások voltak provokatívak a bölcsészekkel, amire én csak reagáltam.:P Azt meg utána tudtam meg, hogy Jancsibohócot ma jobb békén hagyni, de eddig sem akartam provokálni vagy bosszantani, remélem, tiszta sor.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 16:40:26

@Plutonic: tudod olyat amiért fizetnek :) De a viccet félretéve logisztikai (nem a culágerest) munkahelyeken dolgoztam eddig mint műszakvezető blablabla blablabla. Mivel ebben van tapasztalatom ezt a területet kutatom. Amíg nincs meg a diploma, addig ez van.

aranyszegélyes pogácsa 2009.04.21. 16:42:03

@Seduxen: az öszterejkes melók talán még komplikáltabbak, mert itt is marha sok a lakatos mohamed, akik 10-ével állnak sorba, minden munkahelyen. tehát a munkaadók még több aljasságot engedhetnek meg maguknak
ismerősnek ismerőse alapon, lehet próbálkozni

toxikus 2009.04.21. 16:44:23

@more: az,h veszek minimális gyümölcsöt mert nem is készülök,h zpbe megyek az mióta nagybevásárlás?:) a lényeg az,h ha egy szenya van a táskámban, azzal sem engedtek volna be:)


amúgy combi jobban szívott mert ő előresietett és már bedobálta a belépőpénzt:)

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 16:44:48

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:

sajnálom apám :-(

nem tudok neked mást mondani, mint amit a skót mondott a fiának: Fel a fejjel, kemény kilépés, és jöjjön, aminek jönnie kell!

Meg annyit, ha jogi témájú segítségre mutatkozik szükséged, nyugodtan írj mélt. Segíteni fogok, ha tudok.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 16:45:23

Jut eszembe. A cigikém 40 forinttal fog drágulni, mondom faszán össze fog jönni minden születésnapomra. (Igen a cigi kurva fontos dolog!)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.04.21. 16:47:27

Köszönöm a társaságnak az együttérzést, és a felajánlott segítségeket. Tényleg jófejek vagytok. ;)

neeskens 2009.04.21. 16:48:32

@fgm: valóban tré. Abszolút érvényesül az olcsó húsnak híg a leve mondás.

Idén megpróbáltam bejutni, de lehetetlen volt péntek este, csak 40 perc sorban állással. Pedig lenne egy-két zenekar, aki megnéznék, esetleg fizetnék érte inkább rendesen. Mert ez a 300 forintos rendszer szar. Elképesztő a tömeg.

Sokat járok arra bicóval, tényleg nagyon durva az Északi tömbtől a hídig a park. Hugyszag, koton, emberszar, törött üvegek, róka stb.

neeskens 2009.04.21. 16:52:51

Gyakorlatilag kisajátították maguknak az egészet hídfőt, én azt mondom ez oké.

Legyen egy ott szórakozóhely, de akkor vagy tényleg park és nincs kerítés, nincs belépő, mindenki visz piát magával , mint régen.

Vagy legyen olyan szórakozóhely, ami rendes koncert esetén rendes belépőt szed.

Ennek a mai helyzetnek az a következménye, hogy piszok drága a zp, ezért mindenki előtte - utána az utcán iszik , hugyozik stb.

Plutonic 2009.04.21. 17:02:31

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/: Megjegyzem és ha hallok valamit, akkor majd jelzem valahogyan! ;)
A nyomdászt is megjegyeztem. :)
És sodord a cigit, az sokkal olcsóbb és tisztább is. :D
Tapasztalatból mondom. :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 17:22:56

@Mj:

Illetve lehet utálni is, kinek mi esik jól.:P

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.21. 17:24:45

@Mj: Nehéz helyzetbe hoztál, nem tudom mit válasszak :D

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 17:25:17

amíg ti itt szórakoztok addig color élethalálharcát vívja a rasszista VPOP és a magyar könyelői újabb ármánykodása ellen:

"Gyanúsítottként hallgatták ki Kolompár Orbánt, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnökét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése, valamint az európai közösség pénzügyi érdekeinek megsértése miatt kedden – közölte Szabó Ferenc, a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség főügyészhelyettese."

Ezek szerint colort újabb cselekményekkel gyanúsították meg. Természetesen merő rasszizmusból.

aranyszegélyes pogácsa 2009.04.21. 17:26:40

@Plutonic: ehhez valami komolyabb nagyipari gép kell

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 17:27:46

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Catullus örökbecsű Odi et amo-ja is pont erről a dillemáról szól.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 17:29:11

@derelyegrádi szellem:

Naná, természetesen Szálasi druszája a főügyészhelyettes.;-)

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 17:31:21

@Mj:

Ezt meghaladóan color meggyanúsítása a megyei főügyészség felajánlása A.H. születésnapjára. :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 17:33:32

@derelyegrádi szellem:

Valóban, 20-án lett volna 120 éves, jubileum.:D

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.21. 17:36:01

@Mj: Bár ha hozzáadjuk a képlethez hogy a Zorbán bérence vagy, ahelyett, hogy az egyetlen igaz utat, a szocializmus dicső útját választanád szimpatikusabb a második lehetőség :D

Plutonic 2009.04.21. 17:36:23

@aranyszegélyes pogácsa: Én azért megbízom a Stihl-ben is, abban is van élvezet! :D
És nem uncsi, mert nem csak nézem, hanem ÉN alakítom! :DD

derelyegrádi szellem 2009.04.21. 17:39:45

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Így van, mj is a patás lopott pénzzel megrakott szekerének a tolója. :-)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.04.21. 17:50:38

@derelyegrádi szellem: Az a szekér kétéltű amúgy és át tud alakulni ezüsthajóvá aminek tatján a Zorbán koronával a fején kormányoz. Cudar világ jön majd 2010től :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 17:54:53

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Mit bérenc, egyenesen ügynök, kútmérgező és bértollnok.:)
Egyébként szóba került a Feneketlen-tó, a neve alapján lennének ötleteim, hogy kiket süllyeszthetnénk oda, természetesen az Ezüsthajóról, és akkor nekünk is lehetne egy Holt-lápunk.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 17:55:58

@derelyegrádi szellem:

Méghogy toló, akkor már inkább a bakon ülve hajtanám az igát húzókat, elvégre mégiscsak régóta forgolódom lovak közelében.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 17:56:39

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Sőt, akár a föld alá is merészkedhet, a hírhedt szőlőbányákat szüretelni.:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.21. 18:02:29

Eric, Zero

Nagyon gyenge duma oknyomozásnak beállítani a sörözést. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.21. 18:04:25

@derelyegrádi szellem:

Miért, téged tényleg Derelyegrádi szellemnek hívnak? Neeee mondd.....

Tündér_Lala 2009.04.21. 18:10:28

@Mj: Szóval dolgozzanak mások, te majd hajtod őket. Te manager....

Plutonic 2009.04.21. 18:15:20

@aranyszegélyes pogácsa: Az hülye emberek utálata kreatívvá tesz. :D

lampaules 2009.04.21. 18:19:02

Arról, hogy a zp túl hangos és zavarja a lakókat:

tudtommal a túlparton senkit nem zavarhat, mert az túl messze van. Északra a bme van a gellért térig bezáróan, délre az elte infopark a lágymányosiig, az Irinyin nyugatra meg irodák. Tetát több száz méteres körzetben egy lakóház se. Arról nem is beszélve, hogy -ez saját tapasztalat- én még a sorban állás közben is alig hallom, mi szól, kb mintha a szomszéd hallgatna zenét annyi az egész.

Na jó, van a stoczek utca, 350m-re a zptől, ahol elm. laknak emberek, de az légmentesen el van zárva nagy épülettömbökkel ahogy játom azokon meg még szigetelnek...

Alapvető élelmiszer 2009.04.21. 18:24:11

@zero: Egy picit félreértettél. Igen, a fiatalok mennek a szórakozóhely után, éppen ezért mondom, hogy egy ilyen mindennekalja helyet nem a belvárosban, a Petőfi-híd mellett kell üzemeltetni. Rakják ki a város szélére (pl. Újpest, Külső Váci út; Pesterzsébet, Tesco, Budatétény Chinoin, szóval olyan hely, ahol nyugodtan lehet hányni, üvöltözni, magunkat égetni tetszőleges sorrendben. Nem hiszem, hogy a XI. és a IX. kerület nagy része erre lenne kíváncsi.

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2009.04.21. 18:24:29

@laspalmas: Szerintem nem jó buli ZP-ben sörözni, kicsit drága az, inkább be kell menni a pesti 8és8 szórakozóhelyre, és ott tárazni sört :)

Tzimisce · http://tzimisce.blog.hu 2009.04.21. 18:31:10

@Alapvető élelmiszer: Sokkal jobban örülnék én is ha lenne EGY! olyan szórakozóhely, ahova érdemes járni szórakozni, én sajnos egész Budapesten nem tudok egyet se.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 19:03:56

@Tündér_Lala:

Így van, így van, ez a Zorbán bérencségemből fakad, nem is értem, hogy miért olyan hivatást akarok űzni, amiből jóformán éhenhalok.:-S

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 19:05:48

@esszelelj:

Pedig vannak ott panelok bőven, nem is szeretnék ott lakni.:-/ (Nálunk a fél km-re lévő Millenárisból is felhallatszik a zene, pedig jó a szigetelés.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 19:12:05

@Tzimisce:

Wigwam. Hátrányai: belépő van, plusz aki nem a rock műfajban tenyészik, annak nem fog tetszeni a zene, ráadásul az italok is ugyanolyan drágák, mint más szórakozóhelyeken. Előnye viszont az, hogy viszonylag kulturált, fedett helyen van, így nem hallatszik ki a zene, ami zavarná a lakókat, normálisabbak a szekusai, és a 16 éves forma gyerekek a város szélét hányják össze, nem pedig a XI. kerület közepét.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.21. 19:26:49

ez a töketlen fidesz nem tudja összegyűjteni az ilyen eseteket???? és kihirdetni?????????

nem. mert megvették, értsd: kompromisszumok, különbékék vannak, voltak 1998-ban. nagyon remélem h lesz vmi.

közben végighallgattam a csattanót a Schellernek!:)
nagyon ígérik az elszámoltatást, ha ezek után nem teszik meg, nem lesznek börtönök, akkor vége a narancspártnak, ezt a fidesz is tudja. úgyhog yvmi remény mégis van:D
mekkora csattanó volt!!!!!!!!!!!!!!!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.21. 19:40:32

hoppá hoppá hoppá
fideszes a vastagbőr?
www.youtube.com/watch?v=xPY9AsZIfEs&NR=1

fideszes is kapott ingyen velkámdrinket, nohát, csak nem biztosra mennek a gazdag vállalkozók?

szanthomaster 2009.04.21. 19:43:28

Éljen Gyuszi!!!!
Nekem ebből az emberből igazából akkor lett elegem, mikor 2007-ben csinált egy ügyes kis kampányrendezvényt "kerület napja" néven.... (állitólag egyébként aszerint kaptak pénzt az iskolák, hogy milyen arányban küldtek gyerekeket, hogy eléneklejék a "Szeretünk Gyuszi! - Újbudahimnuszt".... valahogy ezek a dolgok sosem végzik a bíróságon.....)

dr.justice 2009.04.21. 19:45:43

A Subscribe-ért kaptok egy pirospontot.

Azt szeretném kérdezni, hogy kettőtök közül ki fog a kiscsajokkal, és ki a feka srácokkal foglalkozni a hányással ( persze csak ha komolyan gondoljátok az oknyomozást ) egybekötött tapasztalatszerzés során ?
Lélekben veletek vagyok, már ittam egy sört.

Ja, és remélem, hogy poszt lesz a történetből.

Win Elen 2009.04.21. 20:08:41

hat en a ZP-t akkor sem szerettem amikor megnyilt. Jo azert be-be neztem. De nagyon rossz velemennyel vagyok rola.
"Jok a programok, csak..." hogy klasszikust idezzek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.04.21. 20:09:07

az meg rohadtul érdekes h a "patrióták" előtt tart beszédet egy ilyen, + mszp-s, + széles gábor, echo, m hírlap, ott ül az asztalnál és tapsol neki. fura nem? ekkora mértékű összefonódás

Erynnis_MH 2009.04.21. 20:26:45

Ez az indexes riporter neme a Havasnál államvizsgázott?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.21. 20:39:40

@anarcho78:

Ez a cekkerrel bulibamenés kész. :)
Egyszer még divatot fogtok teremteni. Vagy szektát. :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.04.21. 20:44:55

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:

Nagyon sajnálom, Jancsi.
Nem tudom, mi mást lehet ilyenkor mondani...

Kívánom, hogy mielőbb találj magadnak másik munkát.

Laura2 2009.04.21. 21:45:40

@Mj: nézd már meg, ment-e levél, mert állandóan hibát írt a rendszer, közben lehet 6*megkaptad. Jó?

Marcellusca 2009.04.21. 22:20:44

@laspalmas:
toxikuson röhögök, mióta olvastam, hogy piacolás után, cekkerrel megy bulizni. Erre jön anarcho is, hogy napi bevásárlás után, kenyeres szatyorral megy diszkóba.
Hát milyen világot élünk? :D

Win Elen 2009.04.21. 22:29:12

Homarosodas? Szevasztok. Irc? Nem ko"p"ekedek, csak ugy megjegyzem.

Marcellusca 2009.04.21. 22:35:58

@Mj: LO!
Szépen, jól magyarul! :)
Tudhassa, láthassa, nyalhassa.
A Lőrincze meg csókoltassa! :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.04.21. 23:19:15

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:

Meg kell értened, hogy a puncsosok sokkal előrevalóbbak és meg kell értened, hogy a "kapcsolati tőke" itt mindent lenyom. Ez ennek az országnak az igazsága. Fogadd el, hogy a puncsos itthon, sokkal jobb mint te és keresztbeszarják a hozzáértésed, a hozzáállásod és gyakorlatilag bármit, mert nem ez a döntő. Rohadjon el ennek a kurva országnak a mentalitása!!!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 23:25:46

@Laura2:

Csak kétszer kaptam meg, majd megy a válasz is.;-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.21. 23:28:37

@Marcellusca:

Mondjuk engem már a "számításbaN kell, hogy vegyük"-től is ráz a hideg.:-/

Marcellusca 2009.04.21. 23:44:45

@Mj: Húúú, ne is mondd! :)
Helyhatározók használata az kész katasztrófa. Nem csak a beszélt nyelvben, hanem az írott sajtóban is. Kész agybajt kapok.
Az egy dolog, hogy bizonyos tájakon azt mondják: Elmentünk bátyáméknál. (Először nem is értettem.)
De ez a -ba, -be, -ban, -ben helytelen használata már kiakaszt.
Munkahelyemen vannak külföldiek, akik tanulnak magyarul, mindig kijavítom Őket, hogy helyesen tanulják meg, mert más az értelme.

Marcellusca 2009.04.21. 23:51:08

@Jancsibohóc /Lámpavas olcsón határidőre/:
Sajnálattal "hallom" és csak annyit mondhatok, hogy fel a fejjel.
Egy héten belül Te vagy a második ismerős, akinek felmondtak. Épp a múlt nap mesélte a szomszéd csaj, hogy öt év után kirúgták. Világválság és egyéb rizsa szöveggel. A főnök ismerőse (sógor, koma, jóbarát és dugópartner) meg maradhatott, pedig alig van ott fél éve. És még hülye is a dolgokhoz.

Régóta mondom, hogy itthon a legnagyobb érték a kapcsolati tőke!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 00:12:34

@Marcellusca:

Húha, ha én elmennék bátyáméknál, 3 kisgyereket rontanék meg.:) A másik ilyen a "-val", "-vel" ragok helytelen használata, pl. MDF-fel, Pierce-szel, VOLÁN-nal. Múltkor vagy Hír TV, vagy ATV szalagcímén láttam "-al" toldalékot, gyorsan ki is kapcsoltam a tévét...
Lassan ott tartunk, hogy a külföldiek helyesebben beszélnek, mint a "zátlagmagyar".:-S

zebaek 2009.04.22. 00:42:35

"A Rio ugyanis nem akart vetélytársa lenni az azóta jól bejáratott ZP-nek, hanem fogta magát, és új közönséget keresve "igényesebbre" vette a figurát." - ezt hivjak piacszegmentalasnak ;-)
a csoka amugy ver profin csinalja (ha jol tudom a romkertnek is uaz a tulaja, mint a rionak meg a zp-nek)

kispista 2009.04.22. 02:14:02

A Centrumparkolót már átvette Verók és a többi VI-VII. kerületi szoclib tolvaj

kispista 2009.04.22. 02:28:30

Jól látszik a felhajtó járdáján a falig parkoló kocsik tömege! Vajon a közterületesek miért nem járnak arra?

A polg.mester a video végén arról beszél, hogy ki hol fog ülni. Azt felejti el, hogy ő valószínüleg a gyorskocsi utcában.

molaris 2009.04.22. 07:25:05

@Mj:
"Én naponta mosok fogat és borotválkozom.:)"
Na erről az akcióról egy jó minőségű és hosszabb videót sziyesen fogadnék.::))

molaris 2009.04.22. 07:40:54

Eh, bohó fiatalok. Eddig a legjobb hely Pesten a Kazinczy- Király u. sarkán volt./Ott van az még most is./ A KAJA csúcs, a zene önkiszolgáló élőzene volt. A legjobb az volt, amikor a tulaj is gitárt ragadott, úgy hajnaltájt, miután mindenkit jóllakatott, és már pia is volt elég az asztalokon. Ha ránéztek, meg lehet ítélni a kosztot, mert Ő is velünk evett.
Wichmann Tamásnak hívják. Sajnos már kiöregedtem, pedig anno, volt nemegyszer, hogy a kollégákkal onnan mentünk dolgozni.
Isten éltessen Tomikám még nagyon sokáib!

Nzoltan 2009.04.22. 08:46:39

Én itt dolgozom a ZP/Rio mellett. Azt a szemétrengeteget amit a fiatalok gyártanak. Az irodaházak körül, annak tulajdonában van parkosítva egy pár ezer négyzetméter. Tavaly a padokat azért szerelték le, mert vonzotta a hugyozva fetrengő kultúrsznobokat, akik a vukkot tolták a bokor alá. Most már nincsen pad a munkahely körül. Péntekenként térdigérő szemét az egész környéken. Régen sokkal rosszabb volt, mert a ZP/Rio páros nem is takarította a környéket, sőt a saját szaruk folyt patakokban le a rakpartra. Bűzlött tőlük az egész környék. Most mióta megjelentek a deszkásbuzik, miden szegély szét van kúrva, a kukák felborogatva.
A fiatalok és a kultúra olyan közel állnak egymáshoz, mint a busmanok Manhattanhez.

Nzoltan 2009.04.22. 08:49:15

Ja, és a ZP ismét terjeszkedik. A buszmegálló mellett és a járdaszigeten megjelentek a horganyzott biciklitárolók.

derelyegrádi szellem 2009.04.22. 10:35:35

@dr.justice:

Már abból, hogy ittál egy sört? :-)

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

:-)

@Mj:

Kapaszkodj, az igazi szabolcsiak ezt úgy mondják: "elmeszeszek a bátyáméknááá..."

@Marcellusca:

A legnagyobb súllyal akkor esik latba, ha a kapcsolatot "kábelen" tartják. :-)

pógárjenő 2009.04.22. 11:35:09

@Mj: höhö....látom neked se szakad le a födém azzagyadba, én jenő vagyok, ü sanyi mámint a szalacsi, az árpi az meg a fogarassi, malvin meg egykorú Sanyival, vazze........mittoméjn, szarok rá összezavarottam! Mellesleg nem is neked való, nézzed csak a győzike sót, meg a mounikát!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 14:31:27

@molaris:

Végülis videóra vehetem, ahogy mosom a fogaimat, de szerintem nem lenne túl izgalmas.:P

pógárjenő 2009.04.22. 14:33:46

@Mj: Tedd fő...... hátha rácuppanunk!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 14:33:48

@derelyegrádi szellem:

Én maximum meszelni szoktam, de azt is csak ritkán, és nem a bátyáméknál, hanem a lovaknál.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 14:34:21

@pógárjenő:

Te zavarodsz össze, de én nézzek Győüzikét?:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 14:35:22

@pógárjenő:

Ne haragudj, de nincs kedvem a nap közepén fogmosást videózni, és szerintem a nap végén se lesz.:P

Carnivora (törölt) 2009.04.22. 23:22:31

www.youtube.com/watch?v=CWUmw2ITaFA

ilyen muzsika szól ezeken a nívós mulatóhelyeken?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.22. 23:50:17

@Carnivora:

Én nem tudok róla, hogy a ZP-ben ilyen goth-industrial keverékbanda zenélne, de ha mégis, lehet, hogy kimennék.:)

molaris 2009.04.23. 16:51:40

@Mj:
És a másik fele? Bár engem ez is érdekelne, mert mint fogtechnikus, szakmámba vág. Anya meg fogorvos.::))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.23. 17:19:15

@molaris:

Nekem jók a fogaim, épek és egészségesek - anyai örökség -, úgyhogy nincs rajtuk semmi keresnivaló, szó szerint.:P A többi részemen meg pláne nem ildomos szemeket legeltetni.:P

derelyegrádi szellem 2009.04.23. 17:29:51

@Mj:

"Nekem jók a fogaim, épek és egészségesek - anyai örökség -"

És pont jó neked is? Ez ritkaság... :-)


(ne haragudj, de nagyon magas labda volt)

Syr Wullam 2009.04.23. 22:25:38

@Marcellusca: Az "elmentünk báyáméknál" teljesen korrekt a székelyeknél pl. Gyergyóban. Ne kelljen már pont itt és éppen ezt fikázni.

De ha már: "megnézzük a Subscribe-t is". Talán inkább a Subscribe-ot ... vagy Szubszkribét? ;-)

irrelevant 2009.04.23. 22:34:58

@Syr Wullam: Az "elmentünk bátyáméknál" Szabolcsban is általános. Engem rendkívül zavar, hiába, hurkás vagyok :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.04.24. 00:27:22

@Syr Wullam:

Itt most nem a székelyekről van szó, hanem a mindennapos közbeszédről, ami egyre silányabb, nem pedig nyelvjárással gazdagodik. Én pl. ugyanis még nem vettem észre, hogy a fővárosban murok lenne a sárgarépa, vagy hogy sirítenék a pofont.:P

tulipankert 2009.06.06. 00:24:43

Lehet,hogy nem szép tőlem, csak a mai napon olvastam ezt a cikket és láttam amit láttam. Ma, amikor arról van szó, hogy a hajléktalanokat kitiltanák egyes területekről
"új közbiztonsági program:
Ennek része, hogy a kerületben 15 "hajléktalanoktól védett körzetet"
alakítanak ki. Ezek lesznek azok a helyek - a körtéri gomba és a Fehérvári út eleje, a Feneketlen tó és a Kosztolányi Dezső tér környéke, a Bikás Park, a Gellért tér -, ahonnan elküldik az ott kolduló és alvó hajléktalanokat, és nem is engedik őket visszamenni. "
Ennyit a közterületekről. Akinek van pénze élhet ott és úgy ahogy akar, akinek nincs az menjen a csudába, kit érdekel, hogy hova és ott mi lesz vele, csak ne legyen szégyenfolt azon a nyalka-nyegle, embertelen és sokkal inkább szégyenteljes területen, ami a hazája része és közvagyon. Állítólag. Ezt nevezik demokráciának az mszp-nél ?
Ilyen embertelenek és ennyire pofátlanok?
Csak azt lehet kívánni az ilyeneknek, hogy minél hamarabb kerüljenek olyan helyzetbe, amelyben hosszabb ideig tapasztalhatják meg mi a kiközösítés, a kisemmizés érzése. Esetleg tanulnak belőle valamit, mert, ha nem akkor jogos a kérdés, miszerint ezek miért jöttek le a fáról?
És még nagyon szolidan fogalmaztam.
El lehetne gondolkodni azon, hogy milyen helyzetben voltak ezek az emberek mielőtt politizálni merészkedtek. Valakik teret engedtek az ilyeneknek, s ezek most éppoly felelősek lehetnének ezekért a dolgokért.

babu2000 2010.07.13. 14:32:56

Faszszopó k*rva anyát!

süti beállítások módosítása