Skip to content


       Szűrés lista

Új, engedélyzett "magyar" utónevek

Egy nagyon komoly intézet, a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézete bírálja el a az engedélyeztetni kívánt utóneveket.

Valószínűleg győzött a túlerő, a sok beadvány, és ezek a nevek megkapták a zöld jelzést:


Szép új nevek ....

Hogy kaphatott valamelyik szegény gyerek Alehandró nevet?
Így: Az 1982. évi 17. törvényerejű rendelet az anyakönyvekről, a házasságkötési eljárásról és a névviselésről 30.§ (4) úgy rendelkezik, hogy „Anyakönyvezni a szülők által meghatározott sorrendben legfeljebb két, a gyermek nemének megfelelő utónevet lehet a Magyar Tudományos Akadémia által összeállított utónévjegyzékből. (5) Amennyiben a  szülők által választott utónév nem szerepel az utónévjegyzékben , a Magyar Tudományos Akadémia nyilatkozik a kért utónév anyakönyvezhetőségéről”. Ilyen esetben az illetékes anyakönyvvezetőhöz kell fordulni, aki hivatalos formában felveszi a kapcsolatot a Nyelvtudományi Intézettel.

Bár a bizottság kissé szőrösszívű, hiszen nem engedélyezte a Kárloszt, de a Kárlító az bezzeg mehet...

"A Magyat Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének szakvéleménye alapján 1997 óta 188 női és 163 férfiutónévvel bővült a választható nevek listája. A jelenleg mintegy 1300 férfi- és 1600 női nevet tartalmazó utónév-katalógusba egyre több önállóan anyakönyveztethető korábbi becenév is bekerült. Magyarországon egyre több olyan történelmi név is akad, mint például Dante, Mohamed, Ramszesz, Horáciusz, Maximusz, Ernesztó, Főnix, Bohumil, Brájen és Robinzon, vagy nők között Febrónia, Evengalina, Delfina vagy Tiara.

Pár kérelmező ostromának azonban a Nyelvtudományi Intézet is ellenállt, a Kazetta, illetve a Talán fantázianevet a tudomány emberei például nem engedték felvenni a bejegyzett utónevek listájára." - írta a vg.hu

Amúgy én akkor hidaltam le, amikor az Érden meglőtt faszi testvére megmutatta a kameráknak a kis porontyot: Sztojka Ramszesz ...
 
Köszönjük a képet eldiablomismo-nak:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És grat. a szülőknek is xD

Címkék: vicces

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr121142745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

picur3ka 2009.05.30. 09:18:13

Sztojka Xerox. Rum Szesz vagy Runcajsz. Hogy fogjak cikizni ezeket az isiben, huuu. A Karlito konnyen egy magyar ige is lehetne peldaul.

2009.05.30. 09:26:05

De sok szappanoperát néznek a kormosok...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.05.30. 09:27:18

Hol vannak már Vörösmarty nevei, szégyen.

ezt viszont nézzétek meg!:
“Különös” c. műsor
Ilkei Csaba interjúja Síklaki Istvánnal és Drábik Jánossal

http://drabikjanos.com/eloadasok/

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.05.30. 09:27:51

@imperial: sajnos nem csak ők.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.05.30. 09:28:48

én ismertem egy "kis tarzan" nevű fickót józsefvárosban. komoly.

mind2 (törölt) 2009.05.30. 09:33:08

@picur3ka (Beindultunk: 10%: jeh, Kolompár Hjúlett Pakkard, Kalányos Mekkintoss...
Csak gratulálni tudok, nem hiszem, hogy Zanzibárban ne törzsi neveket adnának javarészt az utódoknak..
Amivel persze, csak a különbséget próbálnám hangsúlyozni Zanzibár és hazánk között. Egyértelmű kinek a javára..

szabogyula 2009.05.30. 09:39:48

Sedux ! A végén még igazad lesz és Márlonbrándó valósággá válik...

Hetfield 2009.05.30. 09:40:46

Most mé'? A Zero szebb?! :) Bocsi :D Amúgy volt olyan hülye is, aki kavicsnak nevezte el a gyerekét.

feriboy 2009.05.30. 09:42:02

Néhány Killa (jelentése gyilkos) kéne ezeknek :D

Projectelf 2009.05.30. 09:45:09

Lassan nem a Xeroxokat meg a Dzsúliókat fogják cikizni az iskolában, hanem a Bélákat meg a Janikat

mind2 (törölt) 2009.05.30. 09:47:45

@picur3ka (Beindultunk: 10%: Meg majd amikor Kolompár Antóniusz elveszi feleségül Kolompár Kleopátrát... :) hihetetlen...

Nw8 2009.05.30. 09:55:38

Argentínában meg magyar neveket adnak majd az ottaniaknak? Zoltán Carlitos? Gábor Martinez? Éva Alvarez?

kartonbagoly · http://leadombrol.blogspot.com/ 2009.05.30. 09:58:25

Kíváncsi lennék, milyen szempontok alapján fogadnak el vagy utasítanak el neveket az MTA-s fejek.

picur3ka 2009.05.30. 09:59:19

@mind2:

Mer ezek mind kiralyok meg csaszarok...

@Projectelf:

Van ebben is valami.

peterman 2009.05.30. 10:00:05

Kárlító igen, Kárlosz nem? Ebben mi a logika? De a kedvencem a Monor...

stulquec 2009.05.30. 10:16:54

Szabadkai barátom mesélte, hogy náluk egy helyi cigányt Lakatos Brúszlínek neveztek el, és amikor úgy 10éves volt a kiscigány, annyira komolyan gondolta a nevét, hogy kiállt a Horgos felé vezető úton karatézni. Nem lett szerencséje. Elbaszta egy kamion..

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.30. 10:17:13

...én "Radiátor" keresztnév kérelemről hallottam... Elutasították. Pedig milyen jól hangzana, mondjuk Vass Radiátor :)

E_E 2009.05.30. 10:18:51

Magam tavaly láttam egy hordát vonulni Velence strandján (ott rengetegen vannak...), az egyik gyereknek, aki a napozókat átugrálva közlekedett, csak ennyit mondott a kövér apja: Tájszonka, ha nem jössz ide, pofán baszlak.

! ! !
Javaslom a női nevek közé az Anália, Orália és Eutanázia felvételét!
! ! !

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2009.05.30. 10:24:43

A Rézműves Szauront akkor sem übereli semmi!

Az MTA egy vicc, tilcsákbe-monnyonle!

mind2 (törölt) 2009.05.30. 10:25:51

@E_E: LOL
Én Lakatos Rómeóval találkoztam 10 éve a gyerekrendelőben : 130 cm magas volt és 70 kiló. A szemei nem látszottak ki a zsírpárnás pofijából.... hirtelen elkezdtem cipőfűzőt igazgatni, mikor a látvánnyal és névvel szembesültem :D

mind2 (törölt) 2009.05.30. 10:26:59

@TaTa86.: végül is Küklopsz még nem volt..... de lehet :D

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.30. 10:29:44

@mind2: párom Lakatos Pamelával találkozott. A kiscsaj át akart futni az úttesten, mire az anyja torkaszakadtából:
"Pámélá! Lákátos Páméla ide gyere azonnal! :)

mind2 (törölt) 2009.05.30. 10:34:44

@turner: ez biztos a Dallas hatása, a névválasztás...
Hálásak lehetünk a sok szappanoperának, tényleg..
Viszont nem mondhatják, hogy nem különböztetik meg ŐK magukat. Elkülönülnek. Saját akaratukból. Mindenki azonnal levágja, mely népcsoport tagjairól van szó, ha meghallja a nevüket. Romániában dettó ez a helyzet, ott sekszpir is van, meg ilyenek.... : D

cibetmacska 2009.05.30. 10:36:29

A "Nur" női név, így hívják a jordán királynét is. Persze gond nélkül engedélyezte a tudós társaság férfinévként... Bár igaz ami igaz, úgy írják ahogy ejtik, és így már átmegy. Ginger nem, Dzsindzser igen. Nancy nem, Nenszi igen. Kíváncsi vagyok, mikor tiltják be ennek alapján a Richárd nevet, és lesz belőle Rihárd :-) Végtére is így lenne következetes...

@E_E: Orália anyakönyvezhető :-)

luucy 2009.05.30. 10:41:22

A 2008-ban elutasított Kitty-vel mi volt a baj?

Akkor most az a több ezer Kitti, akkor Kittyként használja a nevét, az nem is hivatalos? LooooL


Egyébként javaslom a Xanax.ot felvenni a névlistára

papika 2009.05.30. 10:44:01

Szorul a hurok a kétfarkú kutya körül!
Leleplező írás a népszabadságban!
Végre! Engem is zavartak! Felháborító banda!
"Megdöbbentő, hogy valaki időt, energiát és pénzt fektessen abba, hogy egy ilyet alkosson"

Részletek:

nol.hu/kult/lejarato_internetes_oldal_pecs2010-rol

jozicsenko 2009.05.30. 10:45:17

@E_E: Evengalina nevéről nekem rögtön egy kisaranyos hazánklánya (egy nagyon formás kiscsibe) jutott eszembe

jozicsenko 2009.05.30. 10:48:06

@papika:

"Megdöbbentő, hogy valaki időt, energiát és pénzt fektessen abba, hogy egy ilyet alkosson"

úgy értik, hogy felháborító, hogy nem kért pénzt érte, mert a kormányportál és Churcill szobra óta tudjuk, hogy amit ingyen csinálnak meg, azért az elvtársak sok pénzért elvállalt munkái rosszpont

csak ilyenkor jönne az a régi komenista-sztahanovista önfelajánlás, hogy ingyen volt?
én megcsinálom feléből!

schnee 2009.05.30. 10:53:17

LoL kolompár alehandró LoL milyen becenév ötleteitek vannak rá?

holdlátó 2009.05.30. 10:59:57

A Börzsönyben egy kis faluban próbált ezt-azt elcsenni tőlünk a Lakatos Odüsszeusz - Lakatos Adonisz testvérpár...

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.05.30. 11:00:53

Azért az nagyjából törvényszerű, hogy melyik nemzetiség ad előszeretettel ilyen hülye neveket a gyerekének.

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.05.30. 11:01:33

Az az érdekes, hogy roma társadalom fel van háborodva, amikor megkülönböztetik őket, illetve statisztikában szerepelnek. De lényegében ha csak egy név listát látok, majdnem 100% pontossággal meg lehet mondani, hogy ki tartozik a köreikbe. Mármint ha csak a keresztnév van ott.

Igaz, újabban egyre több, magát máshová soroló családban ütötte fel a fejét ez a jelenség. Csak pl. a Hochbrunner vezetéknév egyértelműen jelzi, hogy nem roma az illető :-)

mind2 (törölt) 2009.05.30. 11:03:14

A Csák Norrisz név anyakönyvezésének elutasításáról konkrétan hallottam....:XD

GabelstaplerfahrerKlaus 2009.05.30. 11:08:44

Az én kedvenceim a Kaname a Kitty a Nur és a Xenox voltak. überelhetetlenek.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2009.05.30. 11:08:49

@mind2: :DDD ...vagy Kalányos Dzsekszon :) -ez a "Kalányos" nálam a favorit... :DD

bodonmaria 2009.05.30. 11:09:15

Csak egy dolog merül fel bennem....

Például majd ha lesz valamikor népszámlálás és megkérdezik a nemezetiségi hovatartozásról Sztojka Ramszeszt.... Te magyar vagy?
Mit fog válaszolni???

Egy nemzet, amellett, hogy ezt a gyönyörű nyelvet beszéli, akár a gyermekei számára adott névvel is "fennmaradhat".
Örömmel látom az oviban az újjonnan jelentkezettek között a János, István, Zsuzsanna, Mária, Gábor, Zoltán és egyéb szép neveket.

De egy Sztojka Ramszesz, az mi? Mert még csak nem is roma...

nemuccaszoc 2009.05.30. 11:09:31

ezen már kár meglepődni :)

Adaren 2009.05.30. 11:10:36

Azért nagyon sarkosak ezek az észrevételek :) A Béla, a János mivel magyarabb? Annyival, hogy több száz éve vettük át? Ezt meg most vesszük át :) A Tamás, József, Ádám, Anna, mind-mind idegen eredetű nevek. A neveink többsége átvétel, idegen kölcsönzés. /Akárcsak más népeknél/
A jelen listában pedig sok ősmagyar név van. /Fény, Kincs/ - Ezek most kezdenek divatba jönni bizonyos körökben.
Egyik tanárom tagja a névválasztó bizottságnak és mi is kérdeztük ezekről a nevekről. Ő azt mondta, hogy az MTA-nak nincs törvényes beleszólása. Hivatalosan az anyakönyvvezető dönt, az MTA megvitathatja, de túl sokan nem tehet. Meg hát miért ne engedélyezné? Eléggé szubjektív egy név megítélése. A Monza mennyivel rosszabb, mint a Dzsindzser?
Amúgy főleg a szülőt jellemzi, ha a gyerek nevének a Dzsúliót választja. Mint ahogy a szülő választja az iskolát, a gyerek ruháit, játékait, mindent.
Majd ha a gyerek felnőtt, akkor nevet cserél, s belül megesküszik, hogy ő nem szúr ki a gyerekével. :)

Aradebil 2009.05.30. 11:11:17

ez az érdi egy kikupált cigány!nem mondom hogy feltétlenül jó ember,de jó néha ilyet is látni

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.05.30. 11:14:38

egyetértek, egy vicc az MTA, Széchenyi forog a sírjában.
én Kevinnel találkoztam már buszpályaudvaron:
"Kevin viselkedj, micsinász? Kevin idegyere."

végülis ja, csak ilyen kontextusban lehet ezekkel a nevekkel találkozni, nem tudják megnevelni a gyerekeiket.
egy csomó hogymondjamszépen férget rászabadítanak így az országra.

Aradebil 2009.05.30. 11:17:38

Miért a Gordon milyen név már?:O

ellenszenvesfigura 2009.05.30. 11:18:22

komolyan mondom, ha lesz gyerekem és megyek érte az oviba, nem fogom kibírni a röhögést, mikor ezeket a szegény kölyköket hívják a szüleik.

Évrillke!! Antóniuszka!! Dagmarka! (ez nagyon tetszik)

ellenszenvesfigura 2009.05.30. 11:19:34

@Aradebil: Gordonka!! - bár őt gondolom otthon nevelték a legmenőbb angol dadusok, meg francia inasok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.05.30. 11:19:37

@Izmir: akkor megkérdőjelezhetjük már a magyarságukat? joggal?

Mr. Acid 2009.05.30. 11:20:13

OFF

Nah, MTI hír lett a pecs2100-ból. A hír szerint: "Ruzsa Csaba, a a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatója a honlappal kapcsolatban az MTI-nek elmondta: az ügyvédek már vizsgálják, hogy milyen jogi lépéseket tehetnek."
Meg a beruházások is jól állnak, hiszen még több, mint fél évük van a szervezőknek 2010-ig:

"A múlt hónap közepén kezdődött meg egyébként az EKF-program első nagyberuházásának kivitelezése, amely a pécsi közterek és parkok megújítását foglalja magában. A munkálatok hét hónapot vesznek igénybe. A cél az, hogy a baranyai megyeszékhelyen olyan valódi közösségi terek jöjjenek létre, melyek hangulatos találkozási helyként szolgálhatnak a szabadidő sokszínű eltöltésére.
A koncertközpont, a tudásközpont, a Zsolnay kulturális negyed és a Múzeum utca munkálatai az elkövetkezendő egy-két hónapban kezdődhetnek. A pécsi EKF-program költségvetése 45 milliárd forint, ebből 35,6 milliárd forintot a nagyprojektek megvalósítására fordítanak, a többit a rendezvényekre és a kommunikációra költik."

És van pofájuk az MKKP ellen jogi lépéseket fontolgatni! Hogy tudnak az ilyen emberek tükörbe nézni?!

haruka 2009.05.30. 11:20:39

"Magyarországon egyre több olyan történelmi név is akad, mint például Dante, Mohamed, Ramszesz, Horáciusz, Maximusz, Ernesztó, Főnix, Bohumil, Brájen..."

A Brájen történelmi név? Nekem csak a Brian élete ugrott be hirtelen.

Egyáltalán miért akar valaki ilyen idióta neveket adni a gyerekének? A Kavics nevű gyerekről pedig már én is hallottam. Borzalom.

Jedlik 2009.05.30. 11:21:38

És az nem gáz, hogy egy állami szerv mondja meg, hogyan nem hívhatom a gyerekem vagy magam? Engem picit zavar, hogy ilyen szinten beleszólhat a magánéletembe az állam.

ellenszenvesfigura 2009.05.30. 11:23:31

@Jedlik: ha ez nem lenne, olyan helyzet állna fenn, mint amerikában, ahol néhány államban Bigmeknek is nyugodtan elnevezheted a gyerekedet.
ez pont hogy szegény gyerekeket védi az idióta szüleiktől.

mind2 (törölt) 2009.05.30. 11:24:07

@Izmir:
" Például majd ha lesz valamikor népszámlálás és megkérdezik a nemezetiségi hovatartozásról Sztojka Ramszeszt.... Te magyar vagy?
Mit fog válaszolni??? "

Hát azt,hogy egyiptomi, és piramisokat fog felhúzni Edelény mellett...dinasztiát alapít, és Napisten keblén nyugszik majd balzsamozás után ... mi mást mondana.... okos gyerek lesz, mindent megtanul majd a gimnáziumban adott történelmi korról ....

espadazo - Játékbolt: · http://aruhaz.nettfilm.hu 2009.05.30. 11:26:22

Én meg olyat láttam, hogy az ember a kutyáját noszogatta: " Sándor, ha nem indulsz el, nagyon kikapsz!"
Hosszú másodpercekig kerestem Sándort, de egy lélek nem volt a környéken :-)
Ilyet se?

Az EREDETI 2009.05.30. 11:27:05

Igazából nekem semmi bajom a latinamerikai nevekkel, de akkor legalább rendesen írják, mert ezek a magyarosítások szánalmasak.

kacsa! 2009.05.30. 11:31:05

@stulquec: Milyen avarképed van :D

Mr. Acid 2009.05.30. 11:32:07

@Az EREDETI: A magyar helyesírás szabályai érvényesek rájuk. És mivel egy magyar nevet úgy írunk le, ahogy ejtjük, ezért a magyarba behozott idegen neveket is át kell írni.
Egyébként szerintem pedig ez a névadási szokás szánalmas, és a szülők lelki szegénységére utal. Milyen lehet a gyereknek, teszem'azt, Kárlítoszként felnőnie?!

Jedlik 2009.05.30. 11:34:18

@ellenszenvesfigura: Ja el is felejtettem melyik blogon kommentelek. Igazad van, tartson rendet az állam, az emberek hülyek, az állam vezetése okos, ők jobban tudják.

Azért ajánlom figyelmedbe ezt a listát, ami megvéd minket a saját hülyeségünktől. Hány hülye név is van ezen? Ha meg nem működik, akkor mi a fenének kell rá pénzt költeni? Illetve egyáltalán ki meri felvállalni, hogy eldöntse egy névről, hogy hülye vagy nem?

http://www.nytud.hu/oszt/nyelvmuvelo/utonevek/osszesffi.pdf
www.nytud.hu/oszt/nyelvmuvelo/utonevek/osszesnoi.pdf

dr. Wilbur Swain 2009.05.30. 11:36:05

Felméri Péter arról mesél, hogy Amerikában volt babysitter: "A gyerekhez magyarul beszéltem, de nem értette... pedig úgy hívták, hogy Kevin".
azt hiszem, ez le is írja a névválasztási idegbajt, ami itthon van (főleg a "vikingek"nél)

ellenszenvesfigura 2009.05.30. 11:40:17

@Jedlik: igen, aki Szekrénynek akarja elnevezni a gyerekét, az hülye. nem? sajnos az állam is az, ha ránézünk erre a listára és látjuk, miket engedélyeztek. de nem gondolod, ha nem lenne ilyen korlátozás, még rosszabb lenne a helyzet?
egyébként igen - az állam feladata az, hogy rendet tartson. ilyen körben is. persze az anarchizmusnak is biztosan vannak előnyei, de néhány évezred alatt bebizonyosodott, hogy annyira nem is jó dolog.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.30. 11:41:08

Ezek a nevek nevetségesek, eszembe nem jutna ilyet adni a gyerekemnek. A névválasztás jobb eseteben egy életre szól, nem érdemes viccelni, vagy divatozni vele.
Másrészt viszont ugyanilyen nagy divat régi magyar neveket adni, és ez politikai nézettől független: az én baráti köröm elég heterogén ebből a szempontból, mégis csak ilyen neveket adtunk mindannyian, hogy Csilla, Gyöngyvér, Szabolcs, Levente, Ákos, Réka. Ha én a játszótéren elkiáltom a lányom nevét, min. még egy gyerek odafordul... Van egy olyan érzésem, egyébként, hogy a két divat követői között iskolai végzettségben van leginkább különbség, a diplomások választják a szép régi magyar neveket, és az alacsonyabb végzettségűek válogatnak a szappanoperákban szereplő nevek közül. amelyek amúgy most furcsák, de pár évtized múlva meg megszokottak lesznek, amikor már felnőttek lesznek. A szüleim korosztályában vált divattá franciás lánynevet adni. Ma senki nem kapja fel a fejét egy Zsanett vagy egy Nikolett hallatán, mert sok van, de hány ilyen nevűt nőt ismertek, aki 1970 előtt született?

Jedlik 2009.05.30. 11:41:15

@ellenszenvesfigura: Akkor te biztos sajnálod a komenizmus bukását, mer akkoriban eléggé nagy rend volt azért.

ellenszenvesfigura 2009.05.30. 11:43:23

@Jedlik: ez sarkítás, szó sincs ilyesmiről.
viszont nem vagyok ultraliberális sem. a liberalizmus éppen a hülye emberek miatt veszélyes.
de szerinted mi a helyes megoldás?
ha jól értelmezem, szerinted is idióták ezek a nevek, de nem baj, ha engedélyezik őket?

Jedlik 2009.05.30. 11:43:26

@Fedor: Így van, ami ma furcsa, az megszokottá vállhat. Legyen az Szekrény akár. Érthetetlen ennek az intézménynek a létezése. Főleg úgy, hogy mint a fenti példa nem is működik jól.

ellenszenvesfigura 2009.05.30. 11:46:42

@Jedlik: oké, feladom...azért ha nem sértődtök meg, a kis Szekrényke keresztelőjére nem megyek majd el.
és most megyek Fekete Viperát nézni, aki Edmund .

füligjimmy77 2009.05.30. 11:46:54

Egyrészt miért szólna bele az állam abba, hogy ki milyen nevet adhat a gyermekének? Ha neki ez nem tetszik, megváltoztathatja, legkésőbb 18 éves korában. Ekkora segget keríteni ennek. Persze,a Kárloszt biztos a cigányok találták ki, húdeégő. Azért a Gelse, meg a Monor nevek nagyon faszák, azt vajh' mely társadalmi csoport adja újszülötteinek?
Amúgy a Dallassal kezdődött az egész, aztán jött az Izaura. Mintha olyan újkeletű jelenséget fedeztetek volna fel.....

GrofZero 2009.05.30. 11:47:10

A két legszebb név:
Kolompár Csubakka
Orsós Magnetofon
:D

picur3ka 2009.05.30. 11:47:27

Na, telefon interju: Kis Ramszesz vagyok, az allashirdetesre szeretnek...

Bohoc Janost kirugtak a kapcsolatrol, hogy aszongya nem valos nevet hasznal.

Ennek el tudom kepzelni a komoly kovetkezmenyeit, ki vesz ilyesmit komolyan, Nagy Seduxen vagyok, ja, en meg Masodik Szulejman, viszhallasra.

Jedlik 2009.05.30. 11:48:01

@ellenszenvesfigura: Az talán még nem anarchia, ha olyan nevet adok a gyerekemnek, vagy magamnak, amilyet csak akarok, és nem kell engedélyeztetnem.
- Jónapot hivatalnok asszony/úr, szeretnék Bélából Fűtötest lenni. Lehetne?
- Nem, ez kérem hülye név, itt a lista, válasszon ebből.

És mindez akkor, amikor mondjuk gond nélkül átoperáltathatom magam nővé, és hivatalosan is nőként élhetem tovább az életem.

kyanzes (törölt) 2009.05.30. 11:49:26

Vagy két hete kapcsolták nekem Kádár Jánost, alig tudtam visszazartani a röhögést.

Jedlik 2009.05.30. 11:49:36

@füligjimmy77: az a baj, hogy 18 évesen is csak a listából választhat mindenki. (és előbb volt az Isaura néhány évvek, mint a Dallas.)

mind2 (törölt) 2009.05.30. 11:53:22

Nevek... nevek.... de akik kapják, azok hol vannak ?
Kiélheti magát minden hülye szülő egy hülye névvel.... de az a gyerek 18 évig a névvel kényszerül együtt élni.
Egy hülye névből eredő gúnyolódás éveken keresztül... márpedig a gyerekek ritka kegyetlenek tudnak lenni gúny terén.
A gyerekekre nem gondolunk ?
Van egy névválasztási jogod. DE a gyerek jogai hol vannak ? Amikor 16 évesen csajozni kezd, és be kéne mutatkozni a kislánynak, akit mondjuk Keresztesi Katának hívnak ... Hát én meg..... Kőhalmi Szekrény vagyok.... Úristen :)

zsoltix 2009.05.30. 11:55:31

Igy is volt màr èpp elèg idiòta nèv,minek kellett mèg több? Gratula,MTA. Nèha belenèzek a vàrosi ùjsàgunkba, ahol felsoroljàk a mùlt hònap ùjszülötteit,jòkat röhögök rajta. Amùgy az ilyen hülye keresztnevek elött szinte mindig tipikus roma vezetèknevek vannak,Olàh,Kàllai, Lakatos,stb.

Zigi 2009.05.30. 11:58:42

Azt hiszem, ha így megy tovább minden az országban, akkor nemsokára feltűnnek majd az Adolfok és a Benitók is...

E_E 2009.05.30. 12:01:23

A legjobb, amit valaha is olvastam (talán itt...) az a Kalányos Kevinkosztner volt.

semmiközöd 2009.05.30. 12:05:48

Érdemes beleolvasni Jedlik linkjébe.
A Kandidánál szó szerint felsírtam!!!!

eszkep 2009.05.30. 12:09:59

Lakatos Alehandró,
Lakatos Kárlító,
Lakatos Teddy...

Ez nagyon komoly!

füligjimmy77 2009.05.30. 12:12:42

@Jedlik: Ha egy kölök nevet akar változtatni, gondolom a Dömperkét cserélné valami kevésbé extravagánsra. A Dallas-Izaura idővonalfelcserélésért vállalom a felelősséget.
@zsoltix: Neked az Oláh, Kállai, Lakatos cigány vezetéknevek? Nem vagy túlzottan olvasott ember ezek szerint.

zsoltix 2009.05.30. 12:13:08

-Hallò,itt Sam beszèl. -Igen?Itt meg hàtszèl fùj. :)

Hetfield 2009.05.30. 12:15:22

Besz*rok, női név Babetta :D Meg Babér :)))

Aradebil 2009.05.30. 12:16:12

@Zigi: én nem félek attól hogy több Benito lesz a gyerekem osztályában mint Álehándró,de legyen igazad!!!

Hetfield 2009.05.30. 12:16:39

@Hetfield: Orália :)) Az se rossz :P

semmiközöd 2009.05.30. 12:19:41

Azért ez a Kandida még mindig fáj.
Női név, így szerencsétlen egyszer csak nőgyógyász elé kerül, szépen bemutatkozik: Kovács Kandida vagyok! Mire a doki a röhögéstől fuldokolva már írja is fel a Canestent.

zsoltix 2009.05.30. 12:21:22

@füligjimmy77: Mifelènk azok. A Jàszsàgban nem sok fehèr embert talàlnàl,akinek az emlìtettek valamelyike volna a vezetèkneve.

epres négercsók 2009.05.30. 12:23:46

Múltkor hallottam, hogy az asszony rászólt a hipermarketben az óvódáskorú gyerekére: "Sanelka! Gyere vissza!"... (De lehet Chanelka volt :P)

picur3ka 2009.05.30. 12:24:27

Azt ne felejtsuk el ezzel a bizottsaggal kapcsolatban, hogy egy olyan orszagban, ahol a nevnapot hagyomany szerint unneplik, hatranyos helyzetu lenne az a gyermek, akinek nincs nevnapja.


@füligjimmy77:

Nem, persze, meg meg a vajdakat se ismeri, meg az olah ciganyokrol se hallott, meg arrol se , hogy Kalloban volt is meg van is sok cigany es a lakatos az egy regi cigany mesterseg.

Kopi3.14 2009.05.30. 12:32:33

És a Jáksó Dagoberthez mit szóltok?

El Topo (Sgt. Elias) 2009.05.30. 12:34:52

Lassan ki kéne venn az MTA kezéből ezt a kérdést és magasabb szintre emelni. Felálitjuk a Hülye Nevek Minisztériumát.
Ott fog tolongani a sok kormos, meg egy másik bejáratnál a gárdista-jobbikos pöcsfejek.
Az egyik osztájon bejegyzik Kalányos Dzserárdkát, a másikon anyakönyvezik Homorszéky Csengellőt. De gyönyörű lesz!

pulya 2009.05.30. 12:42:54

Amikor a most 6.-os fiammal iskola érettségi vizsgálatra mentünk a nevelési tanácsadóba,akkor várakozás közben az egyik anyuka szólt a fiának akit Fernandonak hívtak akkor azt hittem leesek a székről.Most már azon ki se akadtam ,hogy a 3.-os fiam osztálytársának az egyik utóneve Silvio.

kenájkikit 2009.05.30. 12:48:17

Kálányos INKONTINENCIA nálam ez mindent visz.

off.

remélem lesz poszt arról, hogy Pécsett 300 millióval kért többet mint az eredeti ár a vállalkozó aki a Széchenyi teret "csinálja", hogy csak így lehet vele időben elkészülni... és megkapta.

on

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2009.05.30. 12:49:32



az látszik azért

hogy próbálnak erőlködni

zsidó nevekkel is

:)

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.30. 12:51:23

De ki küld be ilyeneket?
Ül a jogvédő a tv romantica előtt egy jegyzettömbbel, azt ha új nevet hall: "Na, ez jó lesz, ezt biztos kérik majd"-írja fel?

Amióta láttam Dugó kegyelmi kérelmét, valahogy kétlem, hogy aki Killának akarja hívni a gyerekét, tudja egyáltalán, mi az az mta.

Mike36 2009.05.30. 12:53:08

Xenox :D valaki nagy Lina rajongó

pandacsökiboborján 2009.05.30. 12:56:22

Csak nem az etnikum kéri ezeket a neveket?

El Topo (Sgt. Elias) 2009.05.30. 12:56:48

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

Például ezek közül melyik zsidó név, te csökkentett létszámú? A Dagmar, a Nur, vagy a Gert?

madz 2009.05.30. 12:57:33

azért durva katyvasz van itt a fejekben névügyileg
a János meg az István, az Anna meg a Benedek mióta magyar név??? ezeket ugyanúgy átvettük valamikor, mint most a Dzsúliót. akkor miért jobbak? mert régebben? hát akkor várj egy kicsit, és lehet, hogy kétszáz év múlva a szőke-kékszemű leszármazottaidat már Pamelának meg Kevinnek fogják hívni.
és a Csilla meg a Gyöngyvér mióta régi magyar nevek??? azért Vörösmarty meg Arany János nem élt olyan régen...

Big-B 2009.05.30. 13:02:39

Engedélyezett a Fény? Haver épp most keres a lányának nevet. A "Vörös"-höz éppen megy.
Ha meg fiú lesz a gyerek, kérelmezheti a "Traktor"-t?

KopaszMercis 2009.05.30. 13:05:36

Mekkora demokracia az, ahol nevet sem valaszthatsz szabadon?

csillagkutya seven 2009.05.30. 13:08:39

kalányos enrike, én ilyet hallottam...
cigányék ebben verhetetlenek...bár így vennék át a becsületes életvitelt is!

Nyúlontúli 2009.05.30. 13:10:34

Dagmar már van női név ként. Innét már csak egy lépés a Ackbar férfinév és a fiam lehet majd Ackbar admirális az öccse meg Palpatine császár... :D

S. Annyi 2009.05.30. 13:11:04

Magyarország hivatalos nyelve legyen a cigány nyelv. 200000000001 szavazó esetén bevezetjük a cigány nyelvet első nyelvként az oktatásba, a hivatalos nyelvbe, stb. Egyszóval mindenhová. Az újonnan születetteknem nem adható a továbbiakban magyar keresztnév. Ja és mindenki legyen buzi és zsidó.

Higany 2009.05.30. 13:17:11

Pomázon hallottam Kolompár Dzseniferről :))

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.30. 13:18:26

@KopaszMercis:
Olyan nevet választasz magadnak, amilyet akarsz, meg ami rád ragad.

A személyi csak egy papír.
Ha 35éves létedre 20évesnek hiszed magad, a mondás szerint annyi is vagy.
De ettől még 1974 lesz az 1974, nem 1988.

Honzi 2009.05.30. 13:23:14

Kedvenc női nevem az Orália :-)

muserocks 2009.05.30. 13:25:13

a minap épp a suliba igyekeztem mikor az utcán elhaladtam egy roma asszony és két kisgyereke mellett, mire az asszony egyszer csak így szólt:
'Dzsúlia!!! Ne rohanj mááá, hát a kis Mózessel nem tudunk olyan gyorsan menni! .... Mózes te meg ne ríííjááá máá!!'
XD
nekem ez nagyon betett.... Mózes ..... pfff.... ránéztem a gyerekre és arra gondoltam mekkora nyomás lesz már rajta, mikor hazaér egy hosszú nap után és megkérdezik tőle: 'Na, Mózeském, kettéválasztottad már a Balatont?' - 'Nem, még nem, de kivezettem a haverjaimat a szarból... így megmenekültünk a rendőröktől!'
:P

Pollo 2009.05.30. 13:26:47

Ez jó.
Nekem egyből Lady Konstans Fridzsider (beceneve Fridzsi) és I. avagy Egetverő Arrogancia jutott eszembe.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2009.05.30. 13:27:17

@El Topo (Sgt. Elias):

A Sína nem eléggé az?

De az Ézer meg az általad emlegetett Nur hangzása is olyan.

Ja hogy nem sokat olvasol ebben a témában, csak a pofád a nagy, ugye.

Te félművelt fasz.

eldiablomismo 2009.05.30. 13:27:39

@Projectelf: A Bélákat és a Janikat mindig is cikizték a nevük miatt. Ezeknél már csak a Taksony a cikibb név :D

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2009.05.30. 13:30:25

@eldiablomismo:

frici-strici

egy ismerősöm kifejezetten ezért zárta ki eleve ezt a nevet ha majd esedékes lesz nevet választania utódnak

SINtelen 2009.05.30. 13:32:36

Nos én nem vagy indio-"magyar" és ezért hálát is adok az isteneknek. De ha beledöglök is Benito lesz egyszer a gyerekem keresztneve és ezzel a tiszteletem fogom leróni A duce előtt. A többi pedig tényleg visszataszító név .

zsoltix 2009.05.30. 13:33:07

Eutanàzia nèv van màr? :)

eldiablomismo 2009.05.30. 13:33:31

Egyébként meg vicces, hogy rögtön megy a Lákátosozás, miközben az összes általam ismert hülyenevű mind Molnár, Kovács és Tóth stb...
Igaz nem forgok cigánykörökben.

a nyugalom megzavarására alkalmas · http://www.youtube.com/watch?v=NBszQFz6buA 2009.05.30. 13:34:51



az Ernesztó mi a lóf-tól TÖRTÉNELMI név?

mert volt 50 éve egy büdöslábú csegevara?

S. Annyi 2009.05.30. 13:38:51

Mata. Képzeld el: Mata, ha rí.

Aradebil 2009.05.30. 13:39:51

http://reakcio.blog.hu/2009/05/29/penge_a_srac

ez is megér egy misét....

S. Annyi 2009.05.30. 13:44:50

"Az MCF Ságvári Endréje " - jó.

epres négercsók 2009.05.30. 13:53:17

Hiányolom a felsorolásból a Zsuscsinnyút és a Zsusztót. Vagy azt már lehet, csak lemaradtam róla?
Kolompár Zsuscsinnyú...

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.30. 13:55:15

@espadazo:
Miénket Bélának hívják(egy másik híres kutya után.)
Néztek már hülyének miatta. Van, hogy megyek dolgozni, és kiszökik utánam. Akkor meg a majdnem üres utcán elkezdek magyarázni, hogy "Visszafelé takarodjál, Béla! Pucúsz a helyedre! Nyomás!"-ráadásul minikutya.

Szomszédunk is Béla. Rácsos a kerítés. Mikor húgom itt volt, meglátta a feleségével kinn az kertjükban üldögélni, kiment a kutyához, azt elszólta magát jó hangosan: "Gyere Bélám, szeressük egymást!"

Roxvox 2009.05.30. 14:03:42

Vasipariszakmunkás Simon az milyen?

Kopi3.14 2009.05.30. 14:05:56

Egyébként ezek még midnig tűrhető nevek egyes mexikói divatokhoz képest, ott a hengerfej és társai voltak divatosak egykor.

Liberté__73 2009.05.30. 14:06:51

@SINtelen:
"Nos én nem vagy indio-"magyar""

helyesen:

én nem lenni dióbanszületett magyar

Liberté__73 2009.05.30. 14:12:01

@a nyugalom megzavarására alkalmas:

"az Ernesztó mi a lóf-tól TÖRTÉNELMI név?"

Adolfból és Benito-ból is elég szerény a felhozatal, ami a történelmi figurákat illeti. Igaz, mindkettőből volt egy-egy elmebeteg, aki hatalomhoz jutott.

Neocon 2009.05.30. 14:15:20

En mindig kiakadok, hogy otthon milyen alapon mondja meg a hivatal, hogy milyen nevet adhatok a gyerekemnek - sot meg azt is, hogy hanyat. Kommunista csokeveny az egesz bagazs.

Lángharcos 2009.05.30. 14:16:32

Mit akartok, már az Anakin is a listában van...

Liberté__73 2009.05.30. 14:20:32

@Izmir:
"Örömmel látom az oviban az újjonnan jelentkezettek között a János, István, Zsuzsanna, Mária, Gábor, Zoltán és egyéb szép neveket."

Hát ehhez külön gratulálok!

(1) újonnan 1 db j
(2) István: görög
János: héber
Zsuzsanna: héber
Mária: héber
Gábor: héber
Zoltán: török
eredetű nevek.
Igaz, amikor átvettük őket, akkor még nem volt ennyi igaz magyar ember, aki háborgott volna.

myOhmy 2009.05.30. 14:21:10

Párom vietnámi, őt úgy hívják, mint a megyét, amiben született. Képzeljétek el, milyen lenne itthon egy Kovács Bács-Kiskun. Ott nem röhögik ki miatta, az is csak egy név, mint a többi. Itt meg csak azt nézzük, mivel froclizhatjuk a másikat, miért nézhetjük éppen hülyének.
(Az én ismerősi körömben Nikolasz, Viodett meg Armand van, mindegyik fehér. Aranyos kölykök.)

Aradebil 2009.05.30. 14:22:00

@Liberté__73: attől még h H&M-nek ez volt a neve,attől még nem lesz történelmi név.Vagy akkor a Ferenc meg a Mátyás is az?

dravidanyuszi 2009.05.30. 14:24:49

@Liberté__73: szerintem vegyél vissza az üldözési mániádból.

hipokrita 2009.05.30. 14:25:18

Az Évrill mindig egy amerikai énekesre emlékeztet, a Xenox a xenon fényszórókra vagy a xerox nyomtatókra, persze a kedvencem a Ramszesz. Hajjaj Egyiptom...
Amúgy engem a Lajos névvel áldtak meg a szüleim, az nagyon gáz?

Liberté__73 2009.05.30. 14:31:37

@Aradebil: hát legalább annyira :) (ki az a H&M?)

@dravidanyuszi: ??? vtf ???

Penya666 2009.05.30. 14:33:19

Esetleg a Fekália mint női név? pl: Lakatos Fekália

changebug (törölt) 2009.05.30. 14:36:54

Nekem a Xanax tetszene :) esetleg a Xerox, de vegul is a Xenox se rossz (van olyan idegen nev? kerdem, nem tudom)
vagy valami kis virus, bakterium, betegseg: gonorrea, pestis, streptococcus - adjak meg a tiszteletet annak a gyereknek...

bodonmaria 2009.05.30. 14:37:30

@Adaren: Tulajdonképpen igazad van!

Csakhogy abban a rövidítésben, hogy MTA benne van az is, hogy Magyar....

Vagyis. Az is feladata lehetne egy ilyen intézménynek, hogy a magyar ügyeket ápolja... Akár abban a formában is, hogy a névválasztást támogatja.

load error 2009.05.30. 14:38:08

Konformista bagázs!
A személyi számra meg azt mondják, hogy az olyan személytelen. Pedig egyedi. Ha viszont mindenkit Zoltánnak hívnak, azzal semmi baj nincs. Sőt, az a dolgok rendje.

load error 2009.05.30. 14:39:08

@changebug:
"Nekem a Xanax tetszene"

Legyen rögtön Xenu.

picur3ka 2009.05.30. 14:39:46

@Aradebil:

Es egy remek komment:
A MCF nélküle olyan lenne, "mint a vőlegény szerszám nélkül."

bodonmaria 2009.05.30. 14:42:35

@GrofZero: És a Kovács Skolasztika...

Ленина · http://szanalmas.hu 2009.05.30. 14:44:43

jujjしかし、彼の冬の雪が私のブーツは...

bodonmaria 2009.05.30. 14:49:17

@Liberté__73: Esküszöm, elütés volt a két "j" betű!
Köszönöm szépen a javítást!

changebug (törölt) 2009.05.30. 14:49:33

Tovabbi otleteim: :)

Guano
Turha
Fika
Dzsuva
Genya
Ejakula'nia
Ora'lia
Ana'lia
Vagina'lia

bodonmaria 2009.05.30. 14:51:44

@Liberté__73:
És az Árpád, Attila, Imre??

Roxvox 2009.05.30. 14:57:26

Memóriát javító (okosító) pálinka = Ramszesz

miou · http://365buildings.tumblr.com 2009.05.30. 15:02:01

arra egyiktek sem gondolt, hogy ebben a listában előfordulhat olyan kérelem, amit itt élő külföldiek nyújtottak be, esetleg olyan, ahol az anya vagy az apa külföldi állampolgárságú.
vagy az lenne a természetes, ha a kiküldetésben lévő üzletember/diplomata stb Mo-n születő gyereke csak János, Lajos, Béla, Mária vagy Erzsébet stb. lehet, aztán lehet magyarázkodni a rokonoknak: hát itt csak ezekből lehetett választani...

pl. itt kapásból a Kaname a japán kolónia gyarapodását jelezheti (kicsi az esély h vki a népszerű vámpírfiguráról akarta elnevezni a gyerekét), míg az Ézer esetleg itt élő izraeli, a Nur pedig arab gyermeke.

szokatlan, hogyne, csak azért mostmár időszerű lenne az etnikai diverzitásra gondolva nem csak a cigányság névadási szokásain csámcsogni.
(és pl. szembeállítanám mindezt azzal, h a Vörösmarty-dráma, vagy a Jókai-regény megjelenése után kb. ugyanilyen közröhejnek örvendtek a Tündék és Tímeák, ha már szép magyar nevek, ugye.)

Aradebil 2009.05.30. 15:05:57

@Liberté__73: H&M=Hitler és Mussi:)
az Oktogon(volt Mussi tér) környékén van valahol egy H&M(picsabolt),és innen jött a "poén"

Aradebil 2009.05.30. 15:06:46

@miou: te külföldön élsz,ugye?

dravidanyuszi 2009.05.30. 15:06:55

@Liberté__73: annyit jegyzett meg, hogy ezek szép nevek. nem az eredetükről volt szó. sőt, a kommentelők 90%-ának nem a nevek eredete a fontos, hanem a hangzása. csak te kardoskodsz itt amellett, hogy egyik se magyar név. és? érdekel ez valamit rajtad kívül?

2009.05.30. 15:07:06

kíváncsian várom hogy Kovács Pikacsú, vagy Horváth Dzserri mikor jelenik meg az iskolapadban....
Nem is beszélve Tóth Songokuról.
VASCSÖVET!!!

zsoltix 2009.05.30. 15:10:31

Ginger nem volt jò nekik, a Dzsindzser az màr fasza. Ugyanìgy a Nancy-Nenszi pàros. Szòval a tisztelt tudòs urak elfogadnak mindent,csak kiejtès szerint legyen ìrva.

Liberté__73 2009.05.30. 15:12:57


@Izmir:

Árpád: ótörök
Attila:vitatott (hun/gót/török)
Imre:A név eredete és jelentése tisztázatlan. Egyes vélemények szerint a gót Amalrich névből származik

miou · http://365buildings.tumblr.com 2009.05.30. 15:13:02

@Aradebil

nincs szerencséd, sőt, mielőtt magamra vonnám a vádat, nem is ún. rózsadombi jogvédő vagyok.
csak azért mertem erre a fennebbi tényre felhívni a figyelmet, mert éppen elég itt élő külföldit ismerek, és tudni vélem, h 2004-ben változott a szabad névadási joguk.

(btw azt megkérdezhetem, hogy a H&M mitől picsabolt? akkor a Nyújorker meg a Tally Weijl micsoda? vagy a trú arcok nem nőiruha boltban vásárolnak női ruhát?)

forumuser 2009.05.30. 15:17:09

A Zsanett (Jeanette) sem jobb, mint a Dzsenifer, csak már megszoktuk.

John Preston · http://johnpreston.blog.hu 2009.05.30. 15:20:24

Én már várom, amikor Kolompár Nenszi és Oláh Alehándró egybekel 16 és fél év múlva...

lcutti 2009.05.30. 15:23:34

Végh Béla a legjobb név.

Liberté__73 2009.05.30. 15:23:58

@kríípsz:
Nekem mondod? Tisztában vagyok vele én is.
:)

mthrfckr 2009.05.30. 15:26:38

kendice, hogy ejtjük? kendisz vagy kendice? :)
pimpinellát meg igazán engedélyezhetnék!
bódi rómeó andzseló is majdnem bódi brendon lett, de apukája nem engedte. :)

myOhmy 2009.05.30. 15:27:02

miou: Ez csak a bolgárok, görögök, németek, románok, horvátok, lengyelek, örmények, szlovákok, szlovének, szerbek, és az ukránok van így, vagy az ázsiaiakra is vonatkozik?

myOhmy 2009.05.30. 15:28:23

kimaradt egy "esetében" ^^;

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.30. 15:32:08

@Liberté__73:
De én tényleg.
Nem voltunk mindig ilyen csökött-senkitsemérdekel ország.
Annak idején gatyátlan, kását zabáló, lepedőben futkosó népség volt a nagy nyugati civilizáció, amikor a magyaroknak már receptkönyvük volt a pörköltkészítésről, ujjasban jártak, alsóneműt hordtak, és nyereggel-kengyellel ülték meg a lovat.

Miért olyan elképzelhetetlen, hogyha egy név, stílus felbukkan másik országban is, azt ők vették át tőlünk, és nem fordítva?

A történelem nem lineáris. Az erőviszonyok mindig változnak.

miou · http://365buildings.tumblr.com 2009.05.30. 15:32:11

@myOhmy: mmint h a nemzetiségi névadásra vonatkozott-e? a magyarországon bejegyzett nemzetiségeknek darab idő óta ott van a nemzetiségek utónévkönyve, úh már ott sem működik bemondásra a dolog.

egyébként szerintem érthetően az itt élő, nem nemzetiségi hátterű, hanem _más állampolgárságú_ egyedi kérelmekről írtam.

kücsük 2009.05.30. 15:36:54

Krisztofer, becézése Kriszuka. Na ettől kiakadtam. A Krisztofóró mese jut róla eszembe.
A Dzsenifer is röhejes. Nem jó kis országunknak ami van, muszáj amerikanizálódni. Britni még nincs? Esetleg Párisz?

Na mindegy, max a kölök majd megváltoztatja, csak addig bírja ki valahogy.

ElCapitan 2009.05.30. 15:37:52

Minek Kitty, ha van Kitti is? Direkt tyével mondanám, ha találkoznék ilyennel.

Horizont 2009.05.30. 15:41:36

Érthetetlen az MTA szereplése ebben az ügyben. A magyarság ápolása feladatuk lehetne. Azért ne hasonlítsunk már egy Zsuzsannát, Istvánt, Gábort ezekhez a szörnyszülött nevekhez.
Sajnos ezek a szappanoperás nevek a cigánysághoz köthetők. Nem is értem, leírni se tudják ezeket. És ki adja be a kérvényt ezekre az MTA-nak?
Egy szülő ha nem tanulatlan, primitív vagy (a másik oldal) nem sznob akkor körültekintően választ nevet a gyerekének. Mert szereti! Egész életünkben végigkísér a nevünk. Passzolni kell a vezetéknévhez, meg kell nézni milyen becézési formái vannak. Kisgyereknek még aranyos név, de ha felnőtt lesz jó lesz-e neki? A nevünknek illeni kell az egyéniségünkhöz. Pl. a Szerénke hogyan illik egy nagypofájú nőhöz? Okosan és szeretetből kell nevet választani a gyermekünknek.
Pl. a Kiss Kendice, vagy a Nagy Sudár nem erről szól.
Nagy a felelőssége az MTA-nak, (is) de látszik, hogy nem él vele felelősen.

zsoltix 2009.05.30. 15:42:45

Szerintem Liptai Claudia nevèt is c-vel kell mondani:)

Liberté__73 2009.05.30. 15:52:16

@kríípsz:
De az feltűnt, hogy általában ezek keletebbre élt népek (gót, török, héber) ?

És, hogy a "nyugati" nevek már a kereszténység felvétele/ránkerőszakolása után jöttek (pl. István)?

Hozzáteszem: nem értek ezekhez a dolgokhoz kicsit sem, csak nem értem, miért kell csípőből elutasítani egy-egy új nevet, csak azért mert valakinek nem tetszik, vagy ő nem adná a gyerekének.

Mindig ideges leszek, mikor habzó szájjal követelik mások jogainak a csorbítását azok, akiket épp nem érint a dolog.

Horizont 2009.05.30. 16:04:33

@Liberté__73:
"miért kell csípőből elutasítani egy-egy új nevet, csak azért mert valakinek nem tetszik, vagy ő nem adná a gyerekének."
Nem ezért kell csípőből elutasítani, hanem a jó ízlés vagy a józan paraszti ész miatt. Te melyik nevet adnád jó szívvel a gyerekednek a listából?
Nehogy azt hidd már, hogy ez a demokrácia! Milyen jogok megcsorbításáról beszélsz? Engedélyezték nem? Véleményünk csak lehet? Nem? Elvégre demokrácia van!

myOhmy 2009.05.30. 16:05:41

@miou: Érthető, csak mivel érdekelt vagyok az ügyben, rögtön rákerestem, s kizárólag a nemzetiségiek névadásában bekövetkezett változásokról volt találat.
Ezért is kérdeztem vissza.

Esetleg ha adnál valamilyen vonatkozó linket, azt megköszönném.

zsoltix 2009.05.30. 16:06:35

Jövöben a logopèdusnàl:Kèrem,segìtsen a gyerekemen,nem tudja kimondani a sajàt nevèt! -Leìrni le tudja? -Én ugyan nem. -Nem maga,a gyerek. -Hogy tudnà màn,csak tìz èves, elsöbe jàr mèg.

Liberté__73 2009.05.30. 16:08:22

@Horizont:
"jó ízlés vagy a józan paraszti ész " ezek olyan objektív dolgok, hogy ihaj!

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.30. 16:08:23

Én pedig azt próbálom elmondani, mennyire nem tud idegesíteni, hogy milyen nevet fogad el az mta, milyet nem.
A végén úgyis azt használja mindenki, ami a legjobban illik hozzá függetlenül a személyiben szereplő névtől.

1600 (ez csak a női) névből lehet választani. Kevés? Nem éppen.
Függetlenül a közigazgatástól, társadalmi, családi, baráti szinten végtelen számú beceneved lehet? Igen.

Ha csak ez az egy ok veszélyeztetné a hitet a demokráciában, és az MTA hitelességében, hát én igencsak meg lennék elégedve.

Az EREDETI 2009.05.30. 16:11:15

@Mr. Acid: ez még akár jó magyarázatnak is tűnhet de mondjuk hogy írod azt magyarul: nyú jork? vagy egy híres festményt, vagy hogy a témába vágjon egy híres külföldi nevét?

Audry 2009.05.30. 16:16:25

Én csak azt nem értem, hogy ha kiejtés szerint kell írni a magyar neveket, akkor hogy is van ez a Gina dolog? Akkor most minden Gina személyi igazolványát be kéne vonni, és újat adni nekik Dzsina néven?
Engem Adriennek hívnak, amit ejtenek édriennek és edriennek is, de adriennek tudtommal csak itthon ejtik. Akkor ez hogy is van? Szerintem ha már átveszünk neveket, akkor úgy kéne írni, hogy eredetileg írják. És ha már Dzsennifer, akkor Jennifer, és a Szedric az Cedric. Nekem az sem következetes, hogy a Szandra "sz"-el írandó, míg az Alexandra nem Alekszandra, és az Alex sem Aleksz. Mi ebben a logika? Nem értem. De lehet velem van a baj.
Engem nem az zavar, hogy új neveket hoznak be, az én nevem sem magyar, mégsem cserélném el semmi pénzért, de az idegesítő, hogy következetlenek a leírásukkal kapcsolatban. Azt sem értem, hogy mitől magyar név valami. Mert például a Jázmin magyar név, holott ugye a Jasmin megfelelője. Nem tudom, nekem ez az egész zavaros. És amúgy sem értem, hogy miért nem adhat mindenki olyan nevet a gyermekének, amilyet akar. Oké, azt nem támogatom, hogy tárgyakról kapja a gyerek a nevét, de amúgy minden másról úgy gondolom, hogy a szülő magánügye, mégha a gyereknek kényelmetlen is. Mert egy egyszerű név is lehet az, ha a gyerek nem szereti. Például ismertem olyat, akit Gergőnek hívtak és nem ki nem álhatta, vagy Krisztina volt és más keresztnéven szólíttatta magát. Akármilyen nevet adok is a gyerekemnek, nincs rá garancia, hogy szeretni fogja.
Másrészt meg azért kicsit kellemetlen lehet az is a gyermeknek, ha mondjuk Kiss Zoltán a neve, és van egy Kiss Zoltán nevű osztálytársa.
Tehát szerintem az nem baj, ha van választék, de hogy mi alapján döntik el, hogy mit lehet adni a gyermeknek és mit nem, illetve, hogy adott nevet hogyan kell leírni, azt nem tudom felfogni.

Amade (törölt) 2009.05.30. 16:20:03

A Dagmar a szlovákoknál (szlávoknál?) normális név.

Egyébként a Nancy (ami sztem. szép név - angoloknak) nem mehet, de a Nenszi az már igen... én már a Lüszin is sírvaröhögtem... XDXDXD

Horizont 2009.05.30. 16:34:55

@Liberté__73:
Erre az egy sorra figyeltél csak oda?


@Audry: Félreértés van szerintem. A lehetetlen nevekről és a szappanoperákból átvett nevekről és kiejtésükről szól a dolog. Igen,tényleg zavaros az egész. A magyar nyelv nem egyszerű.
Azért a Szüvellő (amit 2008-ban engedélyeztek) nem egyenértékű az Adriennel!

Liberté__73 2009.05.30. 16:37:06

@Horizont: a többinek még ennyi értelme sem volt :)

kücsük 2009.05.30. 16:37:48

@Amadé: ja, a Lüszi az eszméletlen :)

Horizont 2009.05.30. 16:39:09

@Liberté__73:
Jaj okoska akkor minek pazaroltál rá egy sort?
Ahogy olvasgatni szoktam a kommentjeidet hát a tiednek se sok....

Audry 2009.05.30. 16:46:39

@Horizont: Persze, részben igazat is adok, ahogy az is igaz, hogy minden ország a saját nyelvéhez formálja a neveket, pl: André, Andrew, András.
De lássuk be, azért bizonyos nevek esetében hiába magyarság ide, vagy oda, egyszerűen otromba és kiábrándító a végeredmény. Szerintem csak azt kéne magyarosítani, ami szép is magyarul leírva. Szerintem az Adrienn szép, végül is magával a Szandrával sincs bajom, de a Dzsennifer, Dzsindzser és a Nenszi már zavarja a szememet. Még ha tetszene is valamelyik név ezek közül (szerencsére nem tetszik), akkor sem kényszeríteném rá a lányomat, hogy ilyen rondán leírt nevet viseljen. Persze minden ízlés kérdése, valakinek nyilván tetszik így, ezért csak a saját ízlésemre hagyatkozhatok a kérdésben, nem tömegekére. De nekem ez a leírás az ízlésficam, és nem maga a tény, hogy átvesznek egy ilyen nevet. Akkor inkább ne vegyük át, ha nem vagyunk képesek esztétikus külsőt adni neki.
Hangsúlyozom, ez az én személyes véleményem, amivel nyilván nem ért mindenki egyet, amit természetesen nem is várok el senkitől. :)

miou · http://365buildings.tumblr.com 2009.05.30. 16:47:25

@myOhmy:
http://net.jogtar.hu/jr/gen/getdoc2.cgi?dbnum=1&docid=98200017.TVR

ez elvileg a hatályos anyakönyvi törvény, itt a III. fejezet / "név anyakönyvezése" alcím alatt vannak az irányadó szabályok.
elég szűkszavú :)

Horizont 2009.05.30. 16:54:01

@Audry:
Ebben teljesen igazad adok neked.
Másképp írom másképp mondom:)
Borzalmas és komikus.
De miért pont ez működne jól kis hazánkban:)

Tulazon 2009.05.30. 17:09:09

kríípsz:
"Annak idején gatyátlan, kását zabáló, lepedőben futkosó népség volt a nagy nyugati civilizáció, amikor a magyaroknak már receptkönyvük volt a pörköltkészítésről, ujjasban jártak, alsóneműt hordtak, és nyereggel-kengyellel ülték meg a lovat"

most azokra gondolsz, akiknek vízvezetékük volt, megépítették a Colosseumot és meghódították fél Európát, és Afrikában és Ázsiában is terjeszkedtek, vagy Arkhimédészre, Hippokratészre és társaikra gondoltál (igaz, ez nem is nyugati)

De szerencsére mi már tudtunk pörköltet csinálni gatyában lóhátról is

Mr. Acid 2009.05.30. 17:22:12

@kríípsz:
A gatyáltanhoz szólnék hozzá. Ez ordas baromság, hiszen már a kelták, germánok is írásos és képi források alapján gatyában rohangáltak. Meg a rómaiak is, a Kr.u. III. századtól. És a pörköltözés is nagy-nagy hülyeség. Apicius neve mond valamit?

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.30. 17:29:37

Csatornázás alatt azt érted, amitől most olyan élhető Egyiptom, és Gemenc miatt is aggódnak, Görögországban pedig zacsiba kell gyűjteni a használt Wc papírt, vagy pedig azt, amiért még 300év után is érezni a pottypotty szagot a Versaille-i palotában?

Mellesleg igen. Azokra.

Tulazon 2009.05.30. 17:47:34

az egyiptomi gátakat és öntözőcsatornákat nem a rómaiak építették, vízvezeték alatt konkrétan épített vízvezetéket értettem, nem tudom hogy megy a görögöknél a wcpapír gyüjtés, vagy hogy a Versaille-i palotában milyen szag van. Lényegében az előző hozzászólásommal is arra akartam utalni, hogy ne az határozzon már meg egy kultúrát, hogy pár száz-ezer évvel ezelőtt mit csináltak. Nincs nagy római birodalom, a görög demokrácia sem olyan mint annak idején, mi meg most senkik vagyunk. Minden népnek vannak "pillanatai" amik elmúlnak szép lassan, aztán megint lehet beszéni arról, hogy "de mi már akkor is" meg " azt mi hamarabb csináltuk" meg " mi találtuk ki". Kb minden értelmes ember leszarja.

cometneni 2009.05.30. 18:20:41

pár éve vki fradikának akarta keresztelni a fiát. nem engedélyezték.

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.30. 18:21:38

@Talamandas:

Éppen az a baj, hogy nem beszélünk róla, és sajnos az határozza meg a jelent, amiről nem beszélünk.

Meggyőződésem, hogy ezért tartunk, ott ahol tartunk. Az embernek nincs kedve olyan dolgokkal vesződni, javítani rajta, amit evidenciának tekint.

Egy ideje a sor végén kullogunk, de ez nem volt mindig így. Semmivel sem voltunk hátrébb. Sőt, néhány szempontból inkább csak előrébb.

Lehet, hogy ma csipcsup dolognak tűnik, hogy kihogysmint főzött soksok éve, vagy hordott-e alsóneműt, és a szobája sarkában végezte-e a dolgát, de ha egy olyan korban élsz, ahol még nincs kukorica, krumpli, eszközök a tömegtermelésre, nem is beszélve a hipóról, antibiotikumokról, akkor hidd el, az ilyen alapkérdések a legfontosabbak.

Egy mai modern embernek az is leszarandó kérdés, hogy kengyel-e, vagy nem kengyel. (mijafaszomazakengyel?!)
De kocsi, repülő nélkül pár száz éve igenis nagyon fontos volt, hogy egy napokig tartó lovaglás alatt a ló háta is, és a hátsófeled is a lehető leginkább egybemaradjon.

kríípsz · http://tdyweb.wbteam.com/Drabik.htm 2009.05.30. 18:38:05

"Minden népnek vannak "pillanatai" amik elmúlnak szép lassan, aztán megint lehet beszéni arról, hogy "de mi már akkor is" meg " azt mi hamarabb csináltuk" meg " mi találtuk ki". Kb minden értelmes ember leszarja."

Meg fogsz lepődni, de rajtunk kívül a szlovákoktól a németeken, románokon át az angolokig Mindenki azon erőlködik, hogy minél messzebb helyezze magát a történelemben, és minél több hőstettet, dicsőséget, saját újítást köthessen ott magához.

Csak minálunk van ez a faramuci különc gondolkozás. "Leszarom, úgyis senkik vagyunk, és azok is voltunk."
Én már azt se hiszem el, hogy véletlenül.

Tulazon 2009.05.30. 18:43:48

@kríípsz:

Néhány szempontból előrébb voltunk (lásd lovaglás-kengyel) néhányból hátrébb.
Egy norvég is néhányból előrébb volt (hajózás, megtelepedtek Kanadában), a franciáknak már kihalt egy uralkodóházuk, mire nálunk lett egy király, a briteknél megépült a Stonehenge, de ugyanígy minden népnek megvan a maga "kengyele, gatyája, pörköltje" szóval nem hiszem hogy ezek a mi nagyságunk bizonyítékai lennének.

Tulazon 2009.05.30. 18:48:06

@kríípsz:
"Mindenki azon erőlködik, hogy minél messzebb helyezze magát a történelemben, és minél több hőstettet, dicsőséget, saját újítást köthessen ott magához."

És? mindenkinek megvoltak a dicső pillanatai ugyanúgy mint a szégyenletes momentumok. Én nem fogok többet gondolni egy angol vagy német vagy román emberről, mert az ő őse valamikor feltalálta a villantóval horgászást. Csak az számít, hogy Ő mit csinál, vagy hogy gondolkodik

Tulazon 2009.05.30. 18:54:23

bocs a floodért, de ezt még kell:

és engem se az alapján itéljenek meg, hogy azoknak a leszármazottja vagyok, akik összetett íjat használtak, vagy végigkalandozták Európát , vagy feltalálták a gyufát, tollat, akármit, hanem hogy én Én vagyok, aki 7ből 5-6 nap dolgozom, fizetem az adót szeretek focizni és olvasni, és nem szeretem a Szex és New York-ot. ÉS ehhez semmi köze Attilának és Hunyadi Mátyásnak és a többieknek akikre büszke lehetek vagy szégyellhetem magam miattuk

Liberté__73 2009.05.30. 20:25:27

@zero:

a Málna például kifejezetten kedves név

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.05.30. 20:41:16

@zero: légyszi ebből legyen poszt, Síklakyt olvastam már, nagyon nagy koponya, de az jobboldali sajtó nem engedi be őket (Drábikkal együtt)
ezt a videót keresd:

“Különös” c. műsor

Ilkei Csaba interjúja Síklaki Istvánnal és Drábik Jánossal
drabikjanos.com/eloadasok/

picur3ka 2009.05.30. 20:52:51

@Audry:

Gina es Dzsina ket, kulonbozo kiejtes. Fonetikus a helyesirasunk es nevnapot unneplo nep vagyunk, ez 2 komoly indok erre az egesz cecora. Klaudia, szinten zenesz, ami manapsag bekever, ha kisebbsegi vagy, ugy irod, ahogy akarod.

Nagyon sok nevunk heber eredetu kulonben, maga a hetvezer Amos is, sok zsido is volt a Khazar Birodalomban is. Ha jol emlekszem, genetikai allomanyunk is nagyon hasonlo a zsidokehoz.

Aztan a keresztenyseg felvetelevel felvettunk sok kereszteny nevet. A ketnevuseg gyakori volt az ez utani idokben - neve a keresztsegben ... -, csakugy, mint manapsag is a romak nagy reszenel.

Aztan mindenfele nepektol atvettunk neveket csakugy, mint szavakat, akikkel egyutt eltunk, vagy szoros kapcsolatban voltunk.

A nev attol magyar, hogy hasznalt, el a koztudatban es a gyakorlatban, irasban es szoban egyarant.

A szopos nevadas szerintem ugyanolyan divat, mint az Izaura es a Zsanettke hajdanan es el fog mulni, joggal rohogunk rajta, remelem, nincs akkora demokracia, hogy a nevetest is betiltjak.

Az a jelenseg, hogy a kissebsegek inkabb kulonbozni, mint integralodni akarnak, az egy masik, sokkal bonyultabb dolog.

öööö...izé 2009.05.30. 22:32:32

hmmm...ha már hülye nevek: Basz Tamás

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.31. 00:33:32

@picur3ka (Beindultunk: 10%:

Csütörtök este óta nem voltam gépnél, úgyhogy nem is olvastam el a kommenteket, de a bibliai Ámosnak semmi bizonyítható köze nincs a mi Álmos fejedelmünk nevéhez. A kazárok amúgy "h" nélkül írandók, és politikai döntésként vette fel az uralkodó és környezete a zsidó vallást - a szomszédos keresztény és muszlim uralkodóktól való függetlenséget jelképezte -, az alattvalók vallásáról közelebbit nem tudok mondani, mert nem az ő sírmellékleteikkel foglalkoztam, amikből kiderülhetne. (A hagyomány úgy tartja, hogy a birodalom népei is nagyrészt zsidó vallásúak lettek, így a mai kelet-európai zsidók nagyrészt kazár eredetűek lennének, és mivel a népek országútján főleg azokkal a törzsekkel keveredtek, mint mi, nyilván genetikai rokonság is felfedezhető. A kabarok külön tészta, már a nevük is "keveréket" jelent, de Aba Sámuel neve alátámaszthatja azt a feltevést, hogy köztük is élhettek zsidók.)

A kereszténység felvételével kapcsolatban az az érdekes, hogy az Etelközből behozott tiszabezdédi tarsolylemezen, iráni eredetű griffekkel együtt ábrázolt egyenlő szárú bizánci kereszt éppen arról árulkodik, hogy már jóval Szent István előtt ismertük és el is fogadtuk a keresztény vallást. A Metód-legenda szerint 895 körül, az egyik Al-Dunánál táborozó honfoglaló vezér pedig találkozott Metóddal, és arra kérte őt, hogy emlékezzen meg róla imáiban. Úgyhogy ha a kazárok hathattak az ottani ősmagyarok névadási szokásaira - fogalmunk sincs -, úgy a keresztények is. Erre mondjuk csak egy 14. század eleji jász párhuzamot tudok, akik éppen akkor kezdtek el keresztény neveket adni a fiaiknak, amikor egy pápai legátus hisztije után a ferences szerzetesek nyugati keresztény hitre térítették őket. De ez sem feltétlenül csak párhuzam, hiszen az iráni nevű jászok korábban simán lehettek már bizánci rítusú keresztények is, ami a temetkezési szokásokból derül ki. Másrészt a befogadó őslakosság - egyáltalán el nem tűnő avarok, gepidák, szlávok, római kontinuus lakosság - körében szintén népszerű volt a keresztény vallás, Zalaváron meg is vannak egy Nagy Károly-kori templom maradványai.

A névadási divatról még annyit, hogy a középkorban például a Rátót nemzetségben imádtak Roland nevet adni a fiúgyerekeknek, fogalmunk sincs, hogy miért, de akkoriban a Roland név annyira szervesen illeszkedett a névadási szokásokhoz, mint ma a Conan. (A Roland név egyébként arra is enged következtetni, hogy talán ismerhették valahonnan a híres Roland-éneket is.) Aztán teljesen bevett magyar név lett, Loránd és Lóránt formában is. Persze attól még szörnyülködöm, hogy valaki képes az Andzseló nevet adni a gyerekének...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.31. 01:02:42

@misikeh:

Na végre, elárultad, hogy mi a neve.:)

beleszolok 2009.05.31. 01:11:22

Jogok, jogok. Annak a gyereknek nem lenne joga egy normális névhez?

Milyen lesz már, hogy Lákátus Rómijó vádlott álljon fel az ítélethirdetéshez.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.05.31. 01:30:51

@beleszolok:

Meg lehet változtatni a neved, ha nem tetszik, csak ugye gyerekkorban a legcikibb dolog ez.:-/

mutant · http://universal.blog.hu 2009.05.31. 03:09:48

@Pollo: Az első része rendben van. de Arroganszia az a másik szereplő volt:)

beleszolok 2009.05.31. 08:23:10

@Mj: Egyrészt, másrészt meg az átlag embernek, a tartós ismerősei kb 80%-a megvan már addigra, mikorra megváltoztathatja.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.05.31. 10:22:42

Hát nem vagyunk már olyan messze azoktól a nevektől hogy Kolompár Unkasz meg Lakatos Vinetu.

NadeApaaa!!! · http://www.price-killers.com 2009.05.31. 10:39:42

Megnézem ezeket a gyerekfotókat fentebb, és az ugrik, hogy vajon mire is nevelhetik őket a T. Szülők...

picur3ka 2009.05.31. 10:41:02

@Mj:
Koszi a helyesbitesekert, meg a kiegeszitesekert. A Conan ma ilyen elterjedt nev?

Amos/Almos, csufolodom valojaban. Sokaknak elonti az agyat a prekoncepcio, aztan a sumerosokat meg a nem tudom miket lehet fikazni, de nincs ez maskepp a 'hivatalosokkal' sem. Sirosra rohogtuk magunkat sokszor finnugrisztika tanulas kozben.

A het vezert tolem hapciszundikukarol is elnevezhettek, de nem tartom valoszinunek, csakugy, mint az Arpad arpacska jelenteset, akarmilyen jeles nyelvesz mongya is.

Hamar a neveknel tartunk, erdekes olvasmany itt:
http://www.c3.hu/~nyelvor/period/1273/127308.pdf

picur3ka 2009.05.31. 10:48:51

Az idezet kimaradt:

A nem kívánatos neveknek van egy – ha nem is gyakori – fajtája, amikor a vezeték-, illetve
a keresztnévvel külön-külön semmi probléma nincsen. Ha a névegyüttest másként tagoljuk vagy
egybemondjuk, a jelnévbl szónév válhat. Kb. 100-ra mehet az eddig összegy6jtött nevek száma,
néhányat már közöltem is (Éltet anyanyelvünk. Bp. Tinta Kiadó. 2002. 354). Az ilyen névegyütteseken,
mint Csernó Béla, Móricz Katalin, Szájer Mónika még csak mosolygunk, de az Alapi
Csaba, Alapi Natália, Szarka Kálmán nevek hallatán már a szülk értelmi képességét kérdjelezzük
meg, mert véletlenrl szó sem lehet.

Conspiracy Geographic 2009.05.31. 12:35:35

Sziasztok!

Nem kell ezen meglepődni. A volt középiskolás osztálytársamat Horvát Alfrédnak hívták. A testvére pedig Kolompár Othello volt. Erről tehet a közszolgálati TV a mutatott műsor színvonala miatt és tehet az oktatás ügy és mohácsi vikike amiért nem engedi a roma kisebbség szegregációját. Romák tanuljanak romákkal, romáktól. Akkor nem csesztetik a magyarokat.. legalább iskolába. Másrészt pedig lehet ha minden roma tanár mellé bevezényelnének egy kidobót akkor meg lenne oldva a romák oktatási rendszere is. Így nem csak 2% rakná le az érettségit és lehet megismerkednének a tényleg szép magyar nevekkel is.

Üdv!

Tündér_Lala 2009.05.31. 13:29:23

A világ - főleg a média hatásaként - szűkül globalizálódik. Bár izlésem szerint én is a hagyományos nevekkel szimpatizálok, elfogadom, hogy valaki számára szimpatikus idegen nevet ad a gyerekének. Ha felelősen választ a gyerek sem sinyli meg. (Azért azt megjegyezném, hogy az amerikai és spanyol eredetű szappan operák túlsúlya egyoldalú és nagy szerepet játszik az uj nevek térhódításában, emiatt védendőnek érzem a megszokott neveket.)
Az MTA a fonetikus írást tartja helyesnek. Ha ezt nem követnék oda jutnánk mint az angol nyelvterületen, ahol a névjegy átnyujtása után közlik, hogy hogyan kell ejteni a nevüket. A magyar helyeírás döntő módon fonetikus, nyilván ezt akarják érvényesíteni a témában is.
A történelmi témához:
Egyik nép sem előrébb való a másiknál és a többségének vannak fényesebb és hanyatló korszakai. Azt az ostobaságot pedig, amit belevetek a fejekbe, hogy a kalandozások során mi végig raboltuk Európát el kellene felejteni. Hadjáratokban vettünk részt - mindig szövetségekben - ami abban a korban teljesen megszokott volt. Ellenünk is vezettek ilyen hadjáratokat és ha sikerült megvédtük magunkat. Ha pedig már a rablásról beszélünk, nyugat-európa éppen azáltal gazdagodott meg, hogy tenger melletti hatalmak lévén gyarmatosítottak, a gyarmataikat pedig rendesen kirabolták, amiből a kontinentális hatalmak kimaradtak. Máig tartó gazdagságuk éppen a fennti körülményből adódik. Egészen a XV. sz.-ig nem lelhető fel különbség a nyugati és keleti országok viszonyai között.

Tündér_Lala 2009.05.31. 13:44:34

Hasonlítsuk össze a XII. sz.-i magyarországot angliával vagy franciaországgal.
Még annyit amiért leírtam: Semmiféle kissebbrendűségi érzésnek nincs helye. Amikor szeretnek velünk magas lóról beszélni, mint a kultúra és haladás felkent lovagjai, akkor az inkább nevetséges. Amit valóban pozitívnak ítélünk azt át kell venni, amit nem az ellen küzdeni kell. Nincs oka a kritikátlan behódolásnak.

Syr Wullam 2009.05.31. 14:44:10

LOL, ezek a nevek! Várom ifjabb "Kalányos Blódzsob" vagy "Lakatos Nigga" megszületését.

Syr Wullam 2009.05.31. 14:59:54

Áh, itt egy névajánlat Kalányoséknak:

http://www.imdb.com/name/nm0005173/bio

:-))

Pollo 2009.05.31. 17:09:07

@mutant:
Ott volt az és. :D
Gondoltam egyértelmű lesz, hogy két külön szereplő...

Horizont 2009.05.31. 19:04:46

@misikeh:
Olvastam, hogy Bence lett a trónörökös:)))
Végre, valaki.......

Viktus 2009.05.31. 23:19:00

Kárlító szeretnék lenni

Viktus 2009.05.31. 23:26:48

@Liberté__73:

A Zoltán ősi hun-magyar név egy tisztség volt ...

Maddox 2009.06.01. 00:36:18

Annyira nem ősi hun-magyar, mert török eredetű.

A Dzsesszikát és Dzsenifert hiányolom a listáról, továbbá a Rajbabát.

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2009.06.01. 04:38:03

Vizionalok egy Kovacs Karlito -t ;) jezusom ;) anyam! ;)

anarchoid · http://www.stormriders.hu 2009.06.01. 04:40:24

-neve?
-Kovács Gültem
-Tessék?
-Kovács Gültem
-Elég furcsa név, hogy kapta?
-Anyám a születésemkor odaszólt apámnak: "LegyenGültem!", mire apám "Legyen!".

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.06.01. 10:19:49

@Viktus:
Konkrétan a Zoltán név a szultánból eredeztethető.

Liberté__73 2009.06.01. 10:43:10

@Viktus:
Persze persze. Már a Szíriuszon is így hívták a fő DNS tekergetőt.

Kid Sampson (törölt) 2009.06.01. 11:13:37

MOndjuk azért gondoljatok arra is, hogy ezek a gyerekek valamikor felnőnek... és milyen röhejes lesz már egy molett, 90 kilós, 50 éves Tóth Sellő, vagy egy 40 kilós, csenevész Kolompár Herkules...

ZmanUK 2009.06.01. 11:32:38

A vicc hogy Magyarorszag meg mindig nem ismeri fel hogy esetleg elnek vegyes hazassagu emberek (kulfoldi-magyar parok) is az orszagban, akik nem feltetlenul szeretnenek magyar nevet adni a gyerekuknek. Itt Angliaban ugy anyakonyvezteted a gyereked ahogy neked csak tetszik. Mert a gyermeked neve illeszkedhet a sajat nemzetisegedhez, vallasodhoz, stb, es nincs megkotve hogy csak "angolszasz" neve lehet majd.
A magyar nevjegyzekbe bekerult idegen eredetu szavak irasmodjatol meg felall a hatamon a szor... egyszeruen eroltetett, es nevetseges. Ha mar "beengedunk egy idegen nevet" a nevjegyzekbe, mint a Jennifer, akkor miert kell azt irasmodjaban magyaritani?? Mert attol majd magyar nev lesz? Akkor miert nem irjuk mar kapasbol mindenkinek a nevet magyarul?

Az angol kiralyi csaladrol szolo magyar cikkeken is ki tudok fekudni, amikor az ujsagokban olvasom, KAROLY, FULOP, VILMOS, neveket. Igy hivjak oket?? Akkor meg minek kell leforditani magyarra? De ha mar itt tartunk, miert nem forditjuk akkor le az ossze kulfoldi nevet?

Pl. Bred Pitt, Andzseline Dzsoli, Klájv Béker, Ves Créven, Arnold Svárcenegger, Stiv Busemi, Vakin Finiksz ,es meg sorolhatnam....

Szerintem itt hatalmas kavarodas van, es MTA ide vagy oda, nem ezzel orizzuk meg a magyar nyelvet...

Marcellusca 2009.06.01. 11:37:47

Óóó, én balga!
"A" Főnök megszületése előtt gondolkodtunk, hogy a sok keresztnév közül melliketis aggyuk a zutódnak?
Mert nem mindegy! Nagyon nem!
Azt eldöntöttük, hogy nem lesz III. István (fater-én), úgyhogy a sor megszakad. Az is eldöntött volt, hogy Erzsébet senem leszen. (Anyós-nejem). És olyan nevet adjunk, ami nem ciki, szerepel az utónévkönyvben, de - a globalizációra való tekintettel - nemzetközileg is "elismert". Így lett A Főnök Marcell.

De most adhatnék neki Alehandró nevet is. Örömébódottág! :D

Ja, és ezekből kiderül, hogy én bitorlom A Főnök nick-(j)ét. :D

Marcellusca 2009.06.01. 11:45:11

@Zlot:
és
@miou:

Ha jól tévedek, akkor a törvény engedi az idegen eredetű keresztnevek használatát, amennyiben bizonyított, hogy valamelyik szülő külföldi állampolgár.
Tehát amennyiben az egyik szülő nem magyar és nem magyarországi kisebbséghez tartozik, a gyermek kaphatja a Jeniffer vagy Jouilette, esetleg az Alejandro keresztnevet. Egyébként, csak azé' mer' tetszik, akkor a Dzsenifer, Zsüliett vagy Alehandró nevet kaphatja.

Úristen! Mekkora különbségek, így leírva! :D

Marcellusca 2009.06.01. 11:49:13

@anarchoid: LOL!

Én meg romákkal hallottam névadási viccet.

Szülés előtt egyezkedik áptyuk meg az ásszony:
Férj: - Oszt, mi leszen a neve a purdénak, ásszony?
Nő: - Hát, ha lány lesz, legyen Melinda!
Férj: - Ha fiú, ákkó meg Tökinda?

Horizont 2009.06.01. 11:54:32

@Marcellusca:
Na végre kiderült, miért Marcellusca:)) Ötletes!
Mi is csak ilyen egyszerű neveket adtunk mint a Veronika. Pedig ha tudtam volna, hogy Sáfrány is lehetett volna ....:)

BigBlueI 2009.06.01. 13:04:58

- Hogy hívják?
- Kovács Gültem.
- ????
- Amikor születtem anyám azt mondta: legyengültem. Apám meg erre azt mondta: legyen.

eldiablomismo 2009.06.01. 16:02:15

@Zlot: Verne Gyula és Máj Károly neked smafu? :D
Én egész gyerekkoromban azt hittem, hogy ezek magyar írók :)

Viktus 2009.06.01. 16:07:09

@DexterMorgan78/Séfbácsi: @Liberté__73:

Zoltán :
Régi magyar személynév. Az ótörök sultan, soltan szóból származik, eredetileg sz-szel ejtették. Jelentése: uralkodó, fejedelem. (A szultán szó is összefügg ezzel, a török császárokat azonban csak a XV. századtól nevezték így.) Zoltán, illetve Zolta volt a neve Árpád fejedelem ötödik fiának, aki nem volt uralkodó, csak herceg, fia, Taksony fejedelem révén azonban mégis az Árpád-házi királyok egyik ősapja lett. (Taksony unokája Vajk, azaz István király, dédunokája I. Endre és I. Béla.) A Zoltán név ezután a XIV. századig még előfordult, bár ritka volt, majd a XIX. század elején újították föl.

-

Magyar személynév.

wladyslawsky (törölt) 2009.06.01. 16:17:08

hagyományos, megszokott keresztnévvel is lehet valakinek viccesen hangzó neve
egy régi Friderikusz show-ban voltak furcsa nevű emberek, ahol is az egyik meghívott neve Nemoda Lajos volt, a fia Nemoda Buda, a két unokája meg Nemoda Buda Jenő és Nemoda Buda Örs

Király Zsolt (Körkép.sk) · http://korkep.sk 2009.06.01. 16:51:25

Nálunk a legújabb: Sárközy Octávió, akit a család új Skodája ihletett.

ZmanUK 2009.06.01. 16:52:35

@eldiablomismo: Teljesen jogos, megnyugtatlak, nem te vagy egyedul. En is azt hittem gyerekkent hogy ezek magyar irok :))))

ZmanUK 2009.06.01. 16:55:32

@Marcellusca: Igazad van, es vissza is vonom a peldamat. Ambar nem hiszem hogy feltetlenul allampolgarsaghoz kellene kotni a nevadas lehetoseget, mivel ha en mondjuk megrogzott budhista vagyok gyermekkorom ota, magyar nemzetisegem ellenere, es en buddhista keresztnevet akarok a gyerekemnek, akkor ezt miert ne tehetnem meg?

Persze NEM vagyok buddhista, es nem lesz SIVA nevu gyerekem soha :)

Liberté__73 2009.06.01. 19:38:32

@Viktus:
"Az ótörök sultan, soltan szóból származik"

:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 19:53:59

@kríípsz:

Speciel a rómaiaknak nem volt kengyelük, viszont nagyon kényelmes nyergeket csináltak helyette, rohadt strapabíró, mai napig is használható utakra. Az avarok 568-as kárpát-medencei megjelenése után meg ugyanúgy elterjedt a kengyel is nyugaton, tehát már a példálózás is fölösleges a magyar honfoglalás korában. Nyugaton akkor egyenes talpú kengyelek voltak, nálunk meg körte alakú asszimetrikus kengyelek, mert puha talpú csizmáik voltak a magyaroknak, plusz mivel balról szálltak föl a lóra, könnyebb volt a felüléskor, amikor átvetették a jobb lábukat, egy nagyobb átmérőjű kengyelbe beletalálni. Tőlem elvitatkozhatunk még a középkori kengyelekről, de ettől nem lesz dicsőbb a magyar történelem, amire ezen felül és görcsös "ki volt itt előbb, ki volt királyabb" elméletek keresése nélkül is teljes mértékben büszkék lehetünk.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 19:59:11

@kríípsz:

Nem, nem, az angol és német történelemoktatás például lassan olyanná vált mára, mint a mesélés, az identitás kialakításában gyakorlatilag már alig van szerepe. A fiatal, mesterségesen létrehozott vagy megnagyobbított államok, Szlovákia és Románia viszont borzasztó sok energiát feccöl abba, hogy igazolja ott létének helyességét, lásd Nagymorávia vagy dákoromán kontinuitás elmélete. Ezek merő blődségek, de erőltetni kell, mert náluk most alakul ki igazán a nemzettudat, meg igazolni kell, hogy a magyaroknál is sokkal előbb voltak ott.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 20:01:17

@beleszolok:

Viszont ha igazán tartósak a kapcsolatai, ez nem fog nála gondot jelenteni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 20:22:50

@picur3ka (Beindultunk: 10%:

Nem, csak az ment éppen a tévében.:)
Csak a szittyasumérősmagyaroktól mentsen meg a Jóisten, borzasztó fárasztóak, mert mindenfajta rációt nélkülöznek...
A hét törzs nevénél merült fel régebben az az ötlet, hogy valójában a törzsek élén álló személyneveket írta le Bíborbanszületett Konstantín, pl. Nyék törzse, Megyer törzse, stb., úgyhogy ehhez képest, hogy tényleg Ond, Kond vagy Tas volt-e az illető vezér, nem merném biztosan állítani.

Nagyon érdekes volt a cikk, van még ilyesmi?:)

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2009.06.01. 22:38:43

@Liberté__73:
A jelenleg sulykolt nézet szerint kedves barátom.

@Mj:
természetesen mi, náczikunsumérszittyák vagyunk a legkirályabbak :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 22:39:46

@Tündér_Lala:

"Egészen a XV. sz.-ig nem lelhető fel különbség a nyugati és keleti országok viszonyai között."

Dehogynem. Kínában ismerték az iránytűt és a puskaport, a mór uralom alatti Hispániában szenzációs volt a kertkultúra, Franciaországban pedig gyönyörű katedrálisokat építettek. Viszont ahogy te is írtad, egyik ország kultúrája sem alávalóbb a másiknál, egyszerűen csak más.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 22:46:22

@Viktus:

Azért, mert Kézai Simon szerint a hunok leszármazottai vagyunk, meg Nyugaton is hunnak vagy avarnak hittek minden száguldozó lovast, aki Keletről jött, attól még nem kell kész ténynek elfogadni a hun-magyar rokonságot. Egész egyszerűen azért nem, mert a hunoknak még a nyelvét sem ismerjük, ráadásul azon kívül, hogy pár évtizedig a Kárpát-medencében IS voltak, Attila 453-as halála után fogalmunk sincs, hogy hova olvadtak be a Fekete-tenger tájékán. A Zoltán ráadásul török méltóságnév, lásd szultán, Bíborbanszületett Konstantín szerint Árpád fejedelem legkisebb fiát is így hívták.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 22:48:16

@Kid Sampson:

Most is vicces tud lenni egy Kovács Bátor, ha gyáván viselkedik.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 22:52:35

@Zlot:

Az uralkodók nevét hagyományosan hívjuk magyarul, de például ma már nem sok ember tudná, hogy kiről beszélek, ha Kálvin János helyett azt mondom, hogy Jean Cauvin. A mostani jövevény neveinknél is majd ki fog alakulni egy hagyomány - de akár ki is mehetnek a divatból -, ebben biztos vagyok.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 23:03:43

@Marcellusca:

Na itt a megfejtés a nickedre.:) A saját nevemet pl. szépnek és dallamosnak is tartom, a vezetéknevemmel együtt meg pláne, de sosem adnám ugyanazt a nevet a lányomnak. Viszont ez nagyon személyes dolog, de talán nem lesz gond, ha leírom: az egyik nővérem most vár kislányt, és meghökkentőbbnél meghökkentőbb nevekkel rukkolt elő, nem Dzsenifer-típusúakkal, hanem inkább magyarosokkal (Fürtike, Harmatka, Havaska), viszont az olyan hagyományos nevek, mint pl. Nóra, Anna, Boglárka, Hajnalka nem is tetszenek neki, pedig a babóca vezetékneve ritka lesz. Kész patthelyzet.:-/ Ha valaki talál Tyukász vezetéknévhez szép lánynevet, az ne titkolja el előlem.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 23:04:28

@Marcellusca:

Khm, az fhansziául Juliette-nek írandó.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 23:08:50

@misikeh:

Hehe, és akkor még nem beszéltünk a párthus körosztókról, akik már akkor körösztények voltak, amikor még meg sem született Krisztus.:) Na erre varrj gombot.:P

irrelevant 2009.06.01. 23:25:32

Na mivan? Sztyeppetöri szeminárium?

irrelevant 2009.06.01. 23:30:14

@Mj: Nem vitatva azt, hogy az etelközi magyarságnak lehettek keresztény kapcsolatai, a keresztes övtarsolyt azért ne tekintsük perdöntő bizonyítéknak. Egyszerű díszítőelemről is lehet szó.

irrelevant 2009.06.01. 23:33:40

Nem vagyok nyelvész, de attól, hogy a Zoltán névnek van egy ótörök köznyelvi megfelelője, ne legyen már feltétlenül török eredetű szó a magyarban. Hagyjuk meg a lehetőséget, hogy esetleg ugyanannyira magyar mint török etimológiájú a szó, és esetleg ugyanonnan kerültek mindkét nyelvbe...

Az EREDETI 2009.06.01. 23:42:29

jézus is magyar volt. :)

irrelevant 2009.06.01. 23:46:48

@Az EREDETI: A f*szt. Jézus palóc volt.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 23:57:07

@otvospeter:

Mivel a honfoglalás előtt közvetlenül, még nem a Kárpát-medencébe érve ismertük a kereszténységet, nagyon valószínűnek tartom, hogy Etelközben is. Ettől függetlenül, ahogy az etelközi oroszlános tarsolylemez sem bizonyítja azt, hogy ott oroszlánok voltak - akkoriban az oroszlános dísz olyan interkontinentális divat lehetett, mint ma a Nike pipa -, a bizánci típusú kereszt sem egyértelmű bizonyítéka annak, hogy a viselője tudta, hogy mi az a kereszténység. Szóval nagyjából egyetértünk.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.01. 23:58:28

@otvospeter:

És mi van akkor, ha Árpádék igazából ugyanolyan török nyelvű népség voltak, mint a volgai bolgárok, és igaz a kettős honfoglalás, nyelvcserés sztori?;-)

irrelevant 2009.06.02. 00:16:36

@Mj: A Jézusos vicc volt.

Ha Árpádék török nyelvűek lettek volna, és igaz lenne a nyelvcserés cucc, akkor több dolgot kellene feltételeznünk:

1. A továbbélő avar népesség nagy számú kellett, hogy legyen (lehetséges, de nem biztos) és egységesen magyar nyelvű (kevéssé valószínű, minthogy sok sztyeppei etnikum keveredett az avar birodalomban.)

2. Árpád honfoglalóinak viszonylag kis számúnak kellett lenniük. Ezt a régészeti leletek nem támasztják alá, a genetikaiak pedig - amennyire követni tudom - pedig éppen ezt igazolják.

Mindenesetre én egyelőre a régészetnek hiszek jobban, mint a genetikának, ez utóbbi egyelőre túl fejletlen, megbízhatatlan, ésatöbbi.

Szóval szerintem Árpádék nem törökül beszélhettek, vagy legalábbis nem mindnyájan.

irrelevant 2009.06.02. 00:22:14

Egyébként szerintem nagy hibája ennek az egész diskurzusnak, hogy a török és a magyar nyelveket élesen elkülönítve szemléljük, és egy-egy népcsoportot kizárólag vagy magyar vagy török nyelvűnek tudunk elképzelni. Pedig egy törzsszövetségen belül lehettek magyaros és törökös anyanyelvű törzsek is, lehettek kétnyelvű törzsek, ráadásul lehettek olyan dialektusok is, amik átmenetet jelenthettek a két nyelv között. Magyarán nem kell olyan éles határvonalat húzni a magyaros és törökös nyelvű népek közé mint ahogy azt tesszük.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.02. 03:28:09

@otvospeter:

Nekem meg a nyelvöltésem volt komolytalan.:P

1. Simán elképzelhetőnek tartom, hiszen a népvándorlás-kori népek mai leszármazottai továbbra is beszélik őseik nyelvét Belső-Ázsiában.

2. A régészeti leletek és a temetkezési szokások azt támasztják alá, amit Éry Kinga antropológiai kutatásai is, a kevertséget: mind az avaroknál, mind Árpád magyarjainál szerepel europid és mongolid koponyatípus is, tehát eleve számolnunk kell keveredéssel. Árpád népe egyébként pont oda nem temetkezett, ahova az avarok igen, a Felső-Tisza vidékén talált gazdag honfoglalás-kori sírmellékletekből pedig egy erőteljesen törökös mintakincsű kultúra képe rajzolódik ki, de korántsem homogén módon (lásd: iráni griffek, kereszt). Ráadásul egy írásos feljegyzés szerint Árpádék húszezer lovast tudtak kiállítani, ami valószínűleg nem jelenthet többet egy kétszázezres össznépességnél, ami nem túl sok, és egyáltalán nem biztos, hogy homogén. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az avarok elől Észak-Itáliába költöző longobárdok - ma már csak Lombardia és a magas, szőkés emberek emlékeztetnek rájuk -, az Andalúzia nevét adó vandálok és rokonaink, a volgai bolgárok mind-mind hódítók voltak, az alapnépességnél kevesebben voltak, így nyelvet cseréltek és asszimilálódtak a leigázottakhoz, akkor nem alaptalan az a párhuzam sem, amire már utaltam Árpád népe esetében.

A régészetet tökéletesen kiegészíti az antropológia és a genetika, inkább a nyelvészek kötik az ebet a karóhoz. (Lásd: csak Árpádék beszélhettek a finnugor nyelvcsaládba tartozó magyar nyelven, és az Urál hegység innenső oldalánál volt az őshazájuk, amit az is bizonyítana, hogy a finnugor eredetű méh szavunk miatt nem élhettünk máshol, mint ahol a méh előfordul.) Szerintem Árpádék ugyanolyan kevert népség lehettek, mint az avarok/griffes-indások, hiszen a törzsszövetség megkötése is azt jelentette, hogy addig idegen törzsek beolvadtak egy másik, akár ellenséges törzsi szerveződés keretei közé. Így jártak el egyébként a besenyők és az oguz törökök vagy úzok, és valószínűleg ez lehetett a gyakorlat az összes pusztai népnél. Úgyhogy már amiatt is bajban vagyunk, hogy ezeket a képlékeny "államalakulatokat" valahová mégiscsak tenni kell.

Természetesen ezek mind-mind meredek feltételezések, és egyiket sem kötelező elfogadni.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.02. 03:28:57

@otvospeter:

Na pont erről beszéltem lényegében.:)

picur3ka 2009.06.02. 05:52:01

@Mj:

'a finnugor eredetű méh szavunk miatt nem élhettünk máshol, mint ahol a méh előfordul'

Vagy a sun, mert az is osi, alap szokincs, s mellesleg mai napig fontos resze a kulturanknak, lasd sundorseg.

polinézia 2009.06.02. 08:47:39

@kríípsz:
1általán nem írsz hülyeséget, a magyarság történelmét újra kellene tanítani, ami ma az iskolákban folyik szimpla agymosás. Ki tudja miért már jó ideje, nem szeretnék nyugati s nem nyugati barátaink, ha újra magára büszke öntudatos nép lennénk.A vesztes csatákat tanítják jó alaposan meg,+ kalandozás nevű baromság... ésatöbbi jól az agyba vésik, "te luser leszel öcsi, az apád is az volt!".Egy kishitű népet könnyebb irányítani+leszoktatni a lázadozásról. Régészektől tudom, hogy mennyi ősi emlék van elrakva a raktárok mélyén már ami sikeresen elkerülte a megsemmisítést...A liberális oktatás még rátesz egy lapáttal, a legtöbb fiatalnak már nehéz megfogalmaznia milyen az, magyarnak lenni. Persze a világ szinte minden részén harsányan röhögnének ezen, de nálunk még fut a szekér. Remélem lesz változás!

ÁSÁ 2009.06.02. 08:54:25

Miaz, hogy 30 év múlva a következők:

Valami lemaradt a scennelésből.

Nzoltan 2009.06.02. 09:46:28

@Zlot:
Itt náluunk csak annyi a baj, hogy a gyerek a sorozatszereplőről kapja a röhejes nevét. Vegyesházasságból. Mikor az oláh elvesz egy romungrot.:-)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.02. 10:02:34

Helló nácziakok! Új post-ot követel a faschiszta horda (én legalább is :))) )

@misikeh: hi! na túlélted az első hétvégét?? :)))))

milyen volt?

Tündér_Lala 2009.06.02. 11:04:15

@Mj: Közép-Keleteurópára gondoltam, de egyébként igazad van. Miután leírtam este láttam a TV-ban, hogy III. Bélának 22 t színezüst, a francia királynak 14 t , az angolnak 9 t volt a jövedelme.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.02. 13:31:26

Látom nem halt még el a topic... a lákátos márlonbrándóról eszembe jutott, hogy Seduxen ellógta a legutóbbi börtönnaplók közlését.

Szegény hunvald körmöl reggeltől -estig, végül is biztos izgalmas az élete, Sedux meg arra sem veszi a fáradtságot, hogy ide kopipésztelje mindannyiünk örömére. :-(

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.02. 13:34:47

@Mj: A láthatatlan emberben a zoltán az a hírvivő volt, futár ilyesmi. (a hunoknál ofkorsz)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.06.02. 15:01:40

@Félkupica_Fehér_Főnök: bazz, ha napjában ki tudnék préselni annyi tömény baromságot, akkor azt NEM RÁTOK FECSÉRELNÉM, hanem fellépnék vele monnyuk a Showder-ben :)))

de sajnos attól még nagyon messze vagyok...

ha nem lesz ennyi melóm, mint most, akkor megpróbálkozok valamivel...

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.06.02. 17:58:03

Van egy gyerek műsor a rádióban a Vacka rádió, ott naponta köszöntik a névnaposokat.

Irigylem a szerzőt, hogy hogy tud annyi baromságot kitalálni, de ha akadémia lennék, én midegyiket bevezetném, mert ezeknél a fennti neveknél még az is százszor jobb.

esef 2009.06.03. 09:29:52

Basszus! Az én fiaimat mennyien fogják bántani az oviban/iskolában. Bence és Márton. Igaz, sem a családnébvhez, sem pedig a bőrszínhez nem illene az Alehandró és a Rikárdó...

pógárjenő 2009.06.03. 11:14:58

Ja.....bódy rómeóóóó-angelló! Beszarás!

Dr. No 2009.06.03. 11:40:01

Orália és punktum.

pógárjenő 2009.06.03. 12:05:24

nonancsénia vagy turbinella......esetleg, a kollegáim szólítanak rozsomáknak!

valójábannemberci 2009.06.04. 13:23:38

Nem olvastam végig minden hozzászólást, de azért két dolgot megjegyeznék:
1) a 19. században és a 20. század elején az úri és polgári körökben divatban volt az idegen névadás, és akkoriban nem is magyarítottak annyira. Ha valaki azt akarta, hogy a lánya Juliette legyen, akkor nem kellett ezt Zsüliett formában anyakönyveztetnie.
2) A kérdésben amúgy is ismételten a bölcsességek kifogyhatatlan tárházához lehet fordulni: www.youtube.com/watch?v=2K8_jgiNqUc

Umbrella Corp. 2009.06.04. 23:45:35

Canon az erős és bátor fénymásoló.Kistesója Xerox (pelenkás nyomtató).
Szomszéd kislány:Conica -óvodaérett,8 megapixeles.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.05. 01:30:41

@polinézia:

Ez egy nagy közhelyes tévedés. Ha valamennyire is ismernéd az angol vagy a német történelemoktatást, tuti, hogy nem írnál ilyeneket, ott ugyanis egyáltalán nem tartják fontosnak, hogy ennek a tárgynak a keretein belül alakítsák ki az identitásukat, azzal együtt, hogy rengeteg a török, pakisztáni, fekete, egyéb bevándorló.
A magyarság történelmét mindig újra kell tanítani, hiszen mindig kerülnek elő újabb leletek és újabb adatok, ezért is vannak kötelező továbbképzések elvileg.
Nálunk napra pontosan kellett tudni a tavaszi hadjárat dicsőséges csatáit, úgyhogy ennél sem tudom, hogy miről beszélsz, ráadásul a nyerges-tetői, győri vagy muhi csatát is lehet úgy tanítani, hogy ne szégyelljük magunkat, hiszen hősiesen harcoltunk, ez csak a tanár hozzáállásán múlik, és semmi köze a külföldi történelemoktatáshoz.

"Régészektől tudom, hogy mennyi ősi emlék van elrakva a raktárok mélyén már ami sikeresen elkerülte a megsemmisítést..."

Naná. Én több nyáron keresztül dolgoztam ásatásokon, és tudom, hogy ha minden cseréptöredéket meg csont szir-szart kiállítanának, minden lakásba kéne egy múzeum.

"A liberális oktatás még rátesz egy lapáttal, a legtöbb fiatalnak már nehéz megfogalmaznia milyen az, magyarnak lenni."

Ez is tanárfüggő. Én például éppen azért is szeretnék történelemtanár lenni, hogy identitást és magyarságtudatot csepegtessek a fejekbe.

"Persze a világ szinte minden részén harsányan röhögnének ezen, de nálunk még fut a szekér. Remélem lesz változás!"

Nem értelek.:-/

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.05. 01:31:25

@gábbor:

Köszönöm, szép név, majd továbbítom.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.05. 01:35:14

@Tündér_Lala:

Azért ezeket fenntartásokkal kell kezelni, ugyanis mindegyik úgy lódított, ahogy nem szégyellt. Mindenesetre kb. az 1300-as évek végéig tényleg egy szinten kellett mozognunk a nyugat-európai államokkal, mivel azok még széttagoltak voltak, nem tudták nálunk hatékonyabban beszedni az adót, és nekünk sokkal több, jól hasznosítható aranybányánk volt. Nem véletlen, hogy a külföldi utazók áradoznak Magyarország gazdagságáról és kiváló termőföldjéről.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.05. 01:37:38

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Az egy kiváló regény.:) De a hunokról kb. annyit tudunk, mint amennyit Priszkosz rhétor leírt, aki gyerekkorában ott volt túsz, és meg is tanult hunul, így nem jelentett gondot számára a követség sem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.06.05. 01:39:14

@berciXcore:

A franciatanárnőmet pl. Marianne-nak hívták.:)

skamut · http://skamut.blog.hu/ 2009.06.06. 00:05:58

Hm... a "Szende" nem is rossz kezdeményezés, az összes többi viszont egyszerűen botrányos! És Tudományos Akadémiának merik még nevezni magukat ennyi bődületes baromság engedélyezése után? Gratulálok nekik a szülőknek pedig szívlapátos kezelés!

tewton 2009.06.10. 01:37:21

Zero,
mintha lenne egy olyan szabály is, hogy a honi kisebbségeket nem kötik a magyar nyelv akadémiai szabályai a névadásra, csak fonetikusan lesznek átírva.
Vagyis egy másik megközelítésben (ha tényleg így van): ha a kedves szülők plusz egy falka rokon azt akarja, hogy az legyen odaírva, hogy "Májkel", vagy "Májköl" vagy "Májkül", akkor az lesz. Aztán utólag majd jóváhagyja az akadémia, pláne, ha 32 kis Májkel van már.

Esetleg bevezet egy félhangzó-jelet, hogy egységes legyen az írásképe a sok kis Májki gyerek nevének.

Persze ez fikció.

szaszende 2009.06.18. 10:18:22

Csak annyit szeretnek a cikkhez fuzni, hogy a Szende nev az amugy egy letezo regi magyar noi nev amelyet sajnos Magyarorszagon nem ismernek, meg ha veletlenul valaki ismeri is az a veletlen muve. Sajnos Magyarorszagon a szep magyar nevek helyett inkabb a Nyugatrol bejott furcsabbnal es csunyabbnal csunyabb neveket adnak a gyerekeknek olyan meggondolasbol, hogy: "most ez a nev a divat". Sajnos senki nem gondol arra, hogy pl. 1 25 fos osztalyteremben amelybol mondjuk kb. 15 lany, azokbol legalabb 6-ot Adrienn-nek hivnak, mert anno az volt a divat. Es a szulok a magyar nevet "cikinek" tartottak. En buszke vagyok arra, hogy magyar letemre Magyar utonevem van es igazan tisztelem a szuleimet azert, hogy nem valami nyugartol bejott idetlen nevet adtak a gyerekuknek, hanem egy regi magyar nevet.

Sííva 2009.09.18. 21:00:14

Ez igazán kellemes, üdítő és főképp vicces volt.
Köszönöm nektek!

Bob18 2010.05.30. 00:25:33

Nekünk 2008. októberében volt az, hogy kérelmet kellett írnunk azért, hogy megkaphassa a lányunk a Leoni nevet! Megkaptuk, de mégsem olvasom a fenti nevek között!!! Akkor lehet, hogy nem is szerepel a neve sehol???

keresgélek 2010.09.24. 14:48:41

üdvözletem!
Tud segíteni valaki? Fiú nevek régi magyar illetve magyar eredetűek. És fontos a jelentése pl: 'ajándék' 'isten ajándéka' és hol tudok utána nézni?

Kicsit Karcos 2010.09.24. 15:01:30

@keresgélek:

magyarnevek.hu/fiunevek

'Ajándék', 'Isten ajándéka' vagy valamelyik isten ajándéka jelentésű:

Szláv: Bogdán. Bozsidár
Latin: Donát
Görög: Heliodor
Görög-latin: Izidor, Tivadar
Héber: Johann, Jonatán, Márton, Máté
Héber-latin: Mátyás
Görög-német-latin: Teodor
Velszi: Tudor

Magyar eredetűt nem találtam.

mek.niif.hu/00000/00084/00084.htm#2a

Prof. Dr. Simon Templar 2010.09.24. 16:08:03

@mind2 (törölt): Küklopsz még nem...de 4 éve Bgyarmaton tanitottam egy Lakatos Odüsszeuszt...komolyan XD

trojka 2010.09.24. 17:42:17

Tessék már mondani, az utonevek ki fognak-e majd huzni bennunket a sz...bol...

Kicsit Karcos 2010.09.24. 18:20:00

@trojka: Hoszé Ármándó Dzsindzser Alehándró biztosan.

Donna Anna · http://operahumor.blog.hu/ 2010.11.23. 22:40:14

Fonetikusan leírva baromi hülyén néznek ki az ilyen nevek. Sajnálom a gyerekeket... legalább adnának nekik valami normális nevet is mellé!

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2011.02.22. 23:28:09

@Kid Sampson: Igen, éppen ezért nekem eszembe se jutna Se Balázs, se Bence nevet adni a gyerekemnek. Mert nálam ez gyereknév. Aludj el szépen kis Balázs, kormos lett a kis Bence.

minyimaaa 2011.02.23. 08:42:11

ha lány akkor Erzsók (Szemérmetes) v Eulália
ha fiú csakis Béla v Ödön

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2014.09.14. 09:02:43

Nekem a Szüvellő idiótább, mint a Picasso. A fonetikusan leírt angol nevek pedig fizikai fájdalmat okoznak.

Reactor 2019.10.02. 16:55:28

Az alábbi nevek is figyelmet érdemelnek:

Ajvár, Bendit, Betlfíld, Birbis, Borgó, Böbös, Böbőc, Bebőce, Buburc, Cemők, Cirkon, Dermin, Dzsánibek, Emmadril, Eruanna, Etelin, Firtos, Frenszisz, Gangut, Jabuka, Jalonda, Irbisz, Kakun, Kalitánia, Kájlína, Kimik, Kokó, Lamp, Légó, Linniszted, Liriópe, Manu, Málik, Molinó, Momó, Mirmó, Nacsosz, Náklisz, Nidorína, Nikosz, Nyekőce, Otala, Pellusztrisz, Petöc, Pergán, Pompás, Raptor, Raszkal, Ravtin, Riku, Sela, Spergin, Szeptária, Sziszi, Szonnel, Sztalker, Tangerín, Teszlatrooper, Tokuz, Zeplin, Zsazsa, Zségó

0gábor 2021.01.12. 08:37:15

Mocskos cigónevek!

süti beállítások módosítása