Skip to content


       Szűrés lista

Vajon ki lesz a kiskunmajsai csodajelölt?

Van az Élhető Kiskunmajsa nevű civilszervezet, ami polgármester-jelöltet keres. Nem akárhogy: készítettek egy kabátot (!), és próbálják megtalálni az embert, akire ráillik. Sőt, állítólag már rá is bukkantak az ideális jelöltre, aki megfelel az elvárásaiknak. Pedig azok nem…

Címkék: kampány politika vicces

A Jobbik új imidzzsel próbálkozik

Régóta tudjuk már, hogy az egyik legkommunistább magyarországi párt a Jobbik, a rezsicsökkentő-versenyben ezt végképp nyilvánvaló is tették, de úgy látszik, ezt kevésnek gondolják egy mérhető választási eredményhez, úgyhogy most bedobták az új arculatot. Új kampány, új…

Címkék: kampány politika vicces jobbik

Újra Közgép-hirdetés a Népszavában

Szinte pont egy évvel ezelőtt balhézott össze az MSZP a Népszavával, mert az anyagi gondokkal küzdő lap lehozott egy féloldalas, tehát közel 800 ezer forintba kerülő Közgép-hirdetést. A szocik közleményt adtak ki, miszerint "Az MSZP elhatárolódik attól, hogy a Népszava teret…

Címkék: mszp népszava vicces közgép

"Lehetséges, hogy a nagymamája magyar volt" - az EPER levele a Médiatanácshoz

A Médiatanács májusban indított hatósági eljárást az EPER-rel szemben, mert a rádió az idén március 4-10. közötti adáshéten 68 percnyi szünetet sugárzott, valamint azért, mert az ominózus héten több olyan zeneszámot sugároztak, amiről nem lehetett megállapítani, hogy…

Címkék: vicces merész médiatanács

Matolcsy kitüntette ByeAlexet

Ez sem vicc. ByeAlex tette ki nemrég a Facebookra.

Címkék: vicces abszurd

Simicska nagy taktikus

Le a kalappal, de tényleg. Némi pénzért, elegánsan rondított bele a Népszava és az MSZP kapcsolatába: (fotó: Kettős Mérce) A Népszavát a a Népszava Lapkiadó Kft. adja ki, melynek 2008 óta a Svájcban bejegyzett TGD Intermedia SA a többségi tulajdonosa (2005-2008 között az…

Címkék: mszp népszava vicces közgép

A kormányzat eltökéltsége

Szűkszavú olvasói levél érkezett: "Ezt kaptam tegnap a bérpapírommal együtt." Kiemelés tőlünk.    

Címkék: máv vicces

Már megint

Ma reggel első fokon felmentette a bíróság az UD-ügyben Szilvásy Györgyöt, Dávid Ibolyát, Herényi Károlyt és Tóth Károlyt. Secnir felhívta a figyelmünket az ítélethirdetésről készült MTI-fotóra, ami megint picit homályos. De csak egy helyen. Véletlenül pont ott, ahol…

Címkék: vicces

Oltobelli és az élet mindennapi kihívásai

Újra egy kis közszolgálatiság.Imádtuk Adómanót, és repesve vártuk a következő központi mesefigurát, aki valami nagyon fontos dolgot mond el játékosan a lakosságnak. Szerencsére itt is van, nemrég megszületett Oltobelli. A mindenttudó bábfigura, aki „oltat és…

Címkék: videó társadalom vicces egészségügy

Megfelelően Fidesz-konform híradó a Kétfarkú Kutya Párttól

"Na az van, hogy az MTV-nél még mindig nem bírnak normálisan cenzúrázni. Mi segítünk, ahol tudunk, ezért készítettünk egy megfelelően Fidesz-konform híradót." - MKKP Az hirado.hu átalakított oldala zseniális, a reklámok,  szalagcímek, csillagos ötös. Az…

Címkék: videó vicces


süti beállítások módosítása