Skip to content


       Szűrés lista

Büfé engedély nélkül - csak az érdemi munka miatt

Fővárosi Önkormányzat a közgyűléseit a Váci utcai épületében tartja. Itt, a közgyűlési ülésnapokon egy büfé működik, ahol  önkiszolgáló rendszerben meleg ételt is felszolgálnak.

Úgy, hogy semmiféle engedéllyel nem rendelkezik.

Az önkormányzat sajtóirodája szerint "szó sincs vendéglátói profilról", ez egy "meghatározott körnek szóló alkalmi szolgáltatás", és mint ilyen, "nem engedély-köteles".

Az az önkormányzat állítja ezt, akitől engedélyt kell kérni akár egy asztal kihelyezéséhez a vendéglő elé ...

Zoltay Anna, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH) étkeztetés és vendéglátási felügyeleti osztályának vezetője:
"Ha a létesítményben (üzlet, vendéglátóhely) élelmiszert állítanak elő, használnak fel, hoznak forgalomba", akkor az engedélyhez kötött, és szakhatóságként a hivatal ellenőrizheti, megfelel-e a működés az élelmiszer-higiéniai és biztonsági követelményeknek. Engedély nélkül még rendezvényeken, illetve alkalmi jelleggel sem lehet hideg és meleg ételeket felszolgálni..."

Bár ehhez nem kell semmilyen főosztályvezető, a magyar bürokrácia világában pontosan tudja mindenki, hogy mindenhez engedély kell!

A szakhatóság tájékoztatása alapján a működési engedélyt a kereskedelmi tevékenységre ráadásul éppen a területileg illetékes jegyző engedélyezheti, akinek a figyelmét nem kerülhette el az étkezde működése, hiszen szintén résztvevője a fővárosi közgyűlés üléseinek.

A helyet az ÁNTSZ ellenőrizni sem tudja, hiszen azt sem tudja, hogy létezik ...

Ilyen ország nincs is ...

És a szokásos csattanó:

A Fővárosi Önkormányzat indoklása szerint azért van szükség a büfére, illetve az önkiszolgáló étkezdére, hogy a képviselőknek "az ebédszünet valóban egy órát tartson, ne kelljen elhagyniuk emiatt az épületet, s az érdemi munka délután minél hamarabb tovább folytatódhasson". 

A büfé nem az önkormányzat épületében, hanem az azzal szomszédos, Váci utca 66. szám alatti lakóházban van, az ingatlan egy második emeleti része ugyanis - saját állításuk szerint - a főváros tulajdona. Ezzel szemben a földhivatali nyilvántartás szerint a tulajdoni viszonyok rendezetlenek, az önkormányzat tulajdonjogát nem jegyezték be, a ház jelenleg részben állami, részben egyházi tulajdon. 

Nos, az "érdemi" munka tényleg zajlik, hiszen egyszerre több száz kérelemről szoktak dönteni, és nem veszik észre, mit engedélyeznek.

Annyira feszített, "érdemi" munka folyik a Közgyűlésben, hogy például tízmilliókat is bukhat a főváros, a közbeszerzési bizottság ugyanis nem tud dönteni egy sor tenderről - így a Thököly út felújításáról vagy az Erzsébet híd díszfényeiről -, a testület ugyanis megint nem volt határozatképes. Az ellenzék el sem ment, a szocialista elnök és SZDSZ-es helyettese pedig külföldön van. 

Illegálisan emelt különféle "objektumok", engedély nélküli büfé, ahol a jegyző meg az összes illetékes bizottság tagja kajál már vagy négy hónapja, napi szinten növekvő költség a Margit felújítására... Hát mégis, mi a fene folyik a Fővárosi Önkormányzatnál?!

(forrás: origo

Címkék: budapest pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr311191373

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spájdernecc 2009.06.19. 08:04:00

minden állat egyenlő
a disznók egy kicsit egyenlőbbek

eszkep 2009.06.19. 08:09:34

A legtöbb állami tulajdonban lévő cégre is igaz, hogy nem tartják be a hatályos jogszabályokat, viszont állambácsi mindenki mással betartatja, ha meg nem, büntet (dupla haszon, a büntetés pluszbevétel).
Szerintetek - fővárosi példánál maradna - a BKV egyáltalán mozgásképes buszaiból háhy gurulhatna ki az utcára úgy, hogy a BKV minden előirásnak megfelel?
Vagy hány KKV maradna életben, ha megfelel az APEH és az összes szakhatóság előirásainak? Nem véletlenül igaz a mondás: ha valahova kivonul egy szakhatóság, akkor büntet,ha akar. Okot nagyon egyszerű találni...

reKorrekt 2009.06.19. 08:14:15

Ez pont olyan mint a parlamenti cigizés. Majd jól kitiltanak mindenkit a Váci utcából is, oszt csókolom...

Ivanhoe 2009.06.19. 08:20:51

Biztos vmelyik haverjuk működteti az önkiszolgálót. Az ott felszolgált kajáért ők fizetnek vagy az is az adófizetők pénzéből megy? Az meg egyenesen abszurd, hogy 1 órás ebédszünetük van mégse bírnak néhány méterrel arrébb menni egy étterembe vagy gyorskajáldába. Persze ez csak egy apró gyerekcsínynek tűnik a több milliárdos sikkasztásaikhoz képest. Nagyot tévednek ha azt hiszik, hogy az általuk hozott törvények rájuk nem vonatkoznak, csak sajnos senki sincs aki ezt számon kérné rajtuk. Kéne egy bizottság aki felettük áll és ellenőrzi őket mint óvónéni a 6 éves Pistikét, bár tudom, hogy ez csak vágyálom.

Tapmancs 2009.06.19. 08:34:47

Mocskos mutyi banda, de nekik ez a természetes. De a sok balfaszra is haragszom, akik megválasztották őket. Remélem már mindenkinek felnyílt a szeme.

gcsabi 2009.06.19. 08:35:37

Ezzel a módszerrel remekül meg lehet spórolni olyan tök fölösleges macerát is mint: nyugta adás/ezzel adó, TB,járulek stb.../ egézségügyi könyv, alkalmazott bejelentése,HCP-megfelelés/nem2Ft/!
De jó lehet a Nagytestvér kisttsójának lenni!

f.m.j. 2009.06.19. 08:38:11

@spájdernecc:

Nekem is egy ideje mindenről az Állatfarm jut az eszembe, nem is értem...

Adrenalinszint emelő gyakorlat következik (elnézést, hogy iderakom, de olyan nagy a kísértés):

index.hu/gazdasag/magyar/2009/06/19/oriaspanama_vagy_eluszott_lehetoseg_az_mvm-ugy/

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.06.19. 08:46:00

az egész ország ilyen. szinte minden magyar állampolgár. ezek a dolgok úgy beépültek a mindennapokba, hogy vlsz. mi is hasonlóan járnánk el ilyen helyzetekben. nem azért mert csalni akarunk. egyszerűen ez már nem a polgári kódolás, hanem a mutyi kódolás 70-80as évektől kezdve megfejelve a mindent szétrabló és leszaró 2 évtizeddel. a mi generációnk és az előző is már ebben nőtt fel. nincs is minta amit követhetnénk. amit mintának gondolunk, az nem tapasztalati, hanem csak egy idea vagy emlék, amit más, szervezettebb és fegyelmezettebb polgár társadalmaktól látunk, vagy 30-40es évekre emlékezve mondogatnak a nagyszülők, dédszülők.

ilyenek vagyunk. kész.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.19. 08:47:35

@fmj: Jaja. Kötelező olvasmány. Nam az állatfarm. Bár az lehetne. Hanem Bokody Tamás írása.

mind2 (törölt) 2009.06.19. 08:48:34

Miután az észveszejtő uniós előírásoknak megfelel a büfé ( Állategészségügy, ÁNTSZ, meg még 600 hatóság ) csak annyit szeretnék kívánni az összes ott étkezőnek, hogy egyszerre kapjanak el rotavírust, szalmonellát, hepatitis A-t, minek következtében x kórház fertőző osztályán 4 hétig ne tudják eldönteni, összefo**ák-e magukat, vagy hányjanak mint ló...
Igaz a kórházi kezelésüket is mi fizetnénk... viszont egy időre akadálymentesíthetnénk a Fővárosi Közgyűlést ( ami ugye szintúgy uniós előrás )

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.19. 08:50:18

@mind2: Egyet szertnék leszögezni. Mig nálunk kötelező a HACCP rendszer. Addig az elmaradott nyugatojrópában csak ajánlás!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.19. 08:56:37

Itt is sokadszorra. hol van ilyenkor egy civil szervezet, aki feljelent, fényképez, kamerával megszólaltat, minden tévében a riportot, ha kell reklámként leadat!

Kurvaéletbemár!!!!!

PublicEnemy 2009.06.19. 08:59:51

"Respekt"nekik,hogy az időn akarnak spórolni,hogy ne menjen az érdemi munka kárára!
De azt ajánlom nekik,hogy csomagoltassanak az asszonnyal,és egyék meg ülésezés közben.Így még több idejük maradna a"kiváló"döntéseik meghozatalához,és engedély sem kell hozzá!pont

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.19. 09:06:14

@PublicEnemy: Hát az meg az év pofátlansága!!! Hát ki nem szarja le, hogy oldja meg magának a zabálást bazmeg! Komolyan mondom elszáll az agyam!!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.19. 09:07:01

@PublicEnemy: Háát inkább menjenek hosszabb időre étterembe. Hülyeségeket addig sem szavanak meg!
Bár értelmes dolgot sem. De olyat nem találni. :-)

Nw8 2009.06.19. 09:07:53

Remélem egyszer rájuk jön a cifrafosás a romlott kajától

mind2 (törölt) 2009.06.19. 09:09:50

@Noname Cowboy: persze, magyar hazafiaink és honleányaink a különböző hatóságoknál úgy túlteljesítenek mindent, mintha kötelező lenne a saját polgártársaik tönkretétele. Olyan kikötések vannak egy szar büfé működtetése esetén, hogy kb. fél, egy év, míg neki lehet állni a megnyitásának.
Eszement, magyar hagyományokhoz köze nincs előírások..
Írtam már, de a németek/franciák/olaszok szarnak bele a tradicionális élelmiszeripari termékeik esetében a HACCP-be pl. Francia paraszt ott füstöli a sajtot a hegyekben ahol a nagyapja is, a fa vágódeszka is 30 éves, és az a kuriózum, ha a vendégek pottyantós vécébe " kényszerülnek " a sajtkóstolás után ( Mivel a nagyvárosi túristák még nem láttak pottyantóst )
Képzeld el, ha kimenne a francia hivatalnok és azt mondaná, Pierre, építened kéne még 80 m2-nyi épületet, mert kell fehér meg fekete mosogató, 3 öltöző, mert hárman dolgoztok, de mozgáskorlátozott vendégeknek is külön wc, 3 átadópult, krómozott-csempézett folyosók és persze egy új füstölőkemence, amire meg hitelt kéne felvenned, mert csak egy cég gyártja az unijóban...
megnézném én Pierre arcát :)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.19. 09:12:21

@mind2: Pierre a hivatalnokot is megfüstölné!
Sajnos ezt a HACCP-szart ismerem a családom nap mint nap megküzd vele.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.19. 09:15:24

OFF:
A parlamentnél rendőrségi készülődés lehet kb 1 órája ment oda 2 rendőrségi csapatszállító és a vízágyú!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.06.19. 09:17:27

@Noname Cowboy: Talán most lecsukják végre az egész bagázst!!!

álom-álom :o)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.06.19. 09:22:56

B*zmeg a gyerkőcnek az oviba nem lehet bevinni házi készítésű sütit, mert megb*ssza az ovit az ÁNTSZ. Csakis zacskós csipsz/csoki/nátriumglutamát az engedélyezett, mert az az igazi veszélymentes kaja.

Amúgy jogszabály szerint a "élelmiszert állítanak elő, használnak fel, hoznak forgalomba" tényleg nem teljesül.
Nem hozzák forgalomba, mer' csak leteszik a pultra, aztán valahogy mindig eltűnik.
Nem állítanak elő, mert már készen hozzák.
Nem használják fel, mert a userek elviszik ki tudja hová. (na jó, egy asztallal arrébb, de az már nem az ő hatáskörük)
Szóval jogilag itten minden a legnagyobb rendben van, kéremszépen.

PublicEnemy 2009.06.19. 09:23:02

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Én is magasról szarok rá hogyan oldják meg a kajálást,de abban gondolom 1et értünk,hogy a törvény az törvény,a rendelet az rendelet.Mindenkire egyformán érvényes és kötelező!Ha az útszéli"Üvegtigrisnek"kell engedély,akkor nekik is kelljen!
A tököm tele van már azzal,hogy ebben az országban egyesek törvényen felülinek érzik magukat,és impotens/idióta magyarázatokat adnak.....a qrvaéletbemá'!Ha csak egy szaros büféről is van szó.....

mind2 (törölt) 2009.06.19. 09:23:33

@Noname Cowboy: azért az érdekes, hogy míg ez a sok baromság nem volt, akkor sem feküdt görcsökben a fél ország ételmérgezésben..
Viszont mekkora buli már, fizetni az illetékeket ( több százezer, millió forintok ) a hatósági " ügyintézésért ", az előírások szerinti cuccok vásárlása ( szintén százezrek, milliók ), és akkor még nem építkeztél , engedélyed nincs, viszont az államnak illetékben eszméletlen összegeket tejeltél.
A magyar kis és középvállalkozásokat már akkor megölik, amikor a vállalkozónak még csak szándékai vannak és tervei...
Olyan versenyhátrányba kényszerítik egy nyugat-európai társához képest, hogy az szinte behozhatatlan. A későbbi rajtaütésszerű ellenőrzésekről és bírságokról ne is beszéljünk.
Túlteljesítik az eu-s irányelveket... viszont a hivatali asztal megmarad, bevétel növekszik..., s hogy közben ellehetetlenítenek ezreket ? Az ki a francot érdekel. A vállalkozni akaró magyarok elgáncsolása és hátrányba hozása bevett gyakorlat. Az állam és közigazgatás hatékonysága a nullával egyenlő.
Régóta vallom, hogy nem a cigi/pia..stb. miatt van a sok rákos, meg szívinfarktusos eset ebben az országban. Hanem azért, mert ha valaki önmaga akar boldogulni, biztosan nem engedik neki, hogy egyszerűen menjen. Csak legalább olyan egyszerűen mint nyugaton. Itt a stresszbe hal bele az emberek jelentős része, meg a szélmalom harcba :(

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.19. 09:27:08

@mind2: Ezért is megy a mutyi a csalás stb...
Ebbe a stresszbe döglenek bele emberek. Valszeg a faterom is ennek itt a meg a levét.
Vol időszak amikor az ANTSZ engedett valamit az állategészségügy nem. S keresztbe ugyanez. sorolhatnám napestig. Ja s ezek mindenhol, ahogy mindtad 100eFt-okba rúgnak.

Kisangyal 2009.06.19. 09:31:32

Gratulálok Zero!
Ezen a poston is sírok a röhögéstől, ez már hihetetlen... :D

toni1977 2009.06.19. 09:33:35

Hi !

A HACCP tudomásom szerint eredetileg élelmiszer ipari cégek részére készült csak nálunk szívatnak vele mindenkit.

Elnézve a különböző főzőműsorokat úgy vettem észre hogy, a legtöbb Michelin csillagos étterem Mo.-n vagy tönkremenne a bírságokba, vagy müködési engedélyt sem kapna.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.06.19. 09:39:44

@toni1977: Mondjuk úgy, hogy azok is bezárhatnának!
Egyébként a HACCP-vel csak az élemiszeriparrak kapcsolatos cégeket szopatják.

mind2 (törölt) 2009.06.19. 09:39:58

@Noname Cowboy: én hallottam olyan eu-s pályázati pénzről ( pályázati kiírásról ) amit szennyvízelvezetésre írtak ki ÉS ! A szennyvízvezeték akadálymentesítése volt az egyik feltétel. A polgármester nem tudta értelmezni, senki nem tudta, hogy mi a p**át jelenthet ?
Ti mit gondoltok ?
Másik kiírásban akadálymentesített pc volt a feltétel.
Először azt hitték wc, és elírhatták. De a minisztériumban megerősítették, hogy pc.
Akadálymentesített útvonalon közelíthesd meg a számítógépet... Kár, hogy Örkény nem él... miket alkothatna :(

spájdernecc 2009.06.19. 09:50:36

megvannak a varászszavak
- nyomonkövethetőség
- eredetvédelem
- akadálymentesség
- szektorsemlegesség
ha nagyon nics ötlet valaminek a működtetésére, a kreatív tím azonnal megkeresi a megfelelő varázsszót

beleszolok 2009.06.19. 09:59:13

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Jah röhej. Régen ilyen rendezvényeken (pl farsang) rendszeres volt, hogy az anyukák/nagyik sütöttek sütit, és abból volt a büfé. És sose volt szalmonella mérgezés vagy ilyesmi, az mindig az üzemi konyháról érkezett.

toni1977 2009.06.19. 10:13:12

@Noname Cowboy:

Pontosítok gyárak(konzerv, befőtt) és hasonlók(malomipari, élelmiszer adalékanyag gyártás stb. ).

Amúgy valószínűleg nálunk az RM lobby harcolta ki, de nem ez az egy ilyen probléma van.

Szavatossági idők miatti bírság például. Sosem értettem mitől romlik el egy bontalan csomag fűszer vagy étolaj.

Vagy miért kell elkülönítve tárolni a mirelit árukat ha nincsenek megbontva ?

gcsabi 2009.06.19. 10:30:22

@mind2:
Az az apró különbség, hogy egy "normális" országban azért is működnek a hatóságok, hogy segítsenek a vál

lalkozásoknak betartani azt ami rájuk vonatkozik.
Nálunk viszont szándékosan követhetetlen jogszabályhalmazokat hoznak létre/Pl.: az internet századában tulajdonképen nem lelhető fel egy szabálygyülytemény ami alapján nyomonkövethetné egy vállalkozó a reá érvényes rendeleteket és jogszabályokat/Igy tulajdonképen bármikor bárkit meg lehet birságolni több százezer forintra!
/várjuk is lelkesen a hatóságokat amikor lehet tudni, hogy egy kis extra bevétel kell a költségvetési egyensúlyhoz:)

mind2 (törölt) 2009.06.19. 10:47:30

@gcsabi: így van sajnos, adóbehajtás, rendkívül nagy gazdasági károkozással. minden szavaddal egyetértek...

beleszolok 2009.06.19. 10:47:58

Ráadásul már rég le kellett volna egyszerűsíteni az egész adózást, nem 60 féle adó meg járulék kellene.

Cato 2009.06.19. 11:21:54

@vero: Azért ne általánosítsunk kérlek!
Érdekes, az én családomban még többnyire van gerince az embereknek.
Mondjuk én is nagyapámtól(nyakas kálvinista paraszt), tanultam az erkölcsöt.
Eddigi pályafutásom során volt már rá példa, hogy megpróbáltak belerángatni a mocsokba.
Egyik alkalommal pl. az egyetemi tanárom keresett meg, hogy benyomnának az egyik megyei jogú város hivatalába, szakmai döntéshozói pozícióba, Az ára csak annyi hogy bizonyos vállalkozói kört kellene információval, meg némi előnnyel ellátni.
Udvariasan nemet mondtam nekik.
Pedig jól jönne nekem is a pénz, de szeretek esténként a tükörbe nézni.
most lehet lebalekozni ;-)

Ivanhoe 2009.06.19. 11:31:09

@Cato: Balek!:)- ebben az országban sajnos csak mutyizással lehet normálisan élni, politikusaink tettek róla. És akkor nyivákolnak a vízfejű barmai, hogy egyre több a szlovák rendszámos kocsi, meg az offshore cégek és a sok minimálbérre bejelentett. A törvényeket meg szinte naponta módosítgatják attól függően, hogy éppen melyik haverjuknak akarnak kedvezni. A könyvelők már lassan nyugtatón meg alkoholon élnek mert ők se bírják követni a sok szarakodást. A törvények és szabályok direkt úgy vannak kitalálva, hogy véletlenül se lehessen őket maradéktalanul betartani. Ők természetesen vmi félistennek képzelik magukat akik minden és mindenki felett állnak, remélem egyszer vki belebassza a lándzsát a sarkukba és véglegesen elvéreznek!

belzebubó 2009.06.19. 11:55:30

Az ilyenek minek esznek egyáltalán?

Horizont 2009.06.19. 16:03:22

@Cato: Inkább meg vagy dicsérve:)

zero: Hát mégis, mi a fene folyik a Fővárosi Önkormányzatnál?!

Nem csak ott! Egyáltalán működik valami ebben az országban? Nem hiszem...
Mi a fene, hogy azaz indok, hogy ne nyújtsák túl hosszúra az ebédidőt???? Mi van? Felnőtt emberek munkaidőben, főnök is van! Ebédidő félóra, 12-től fél 1-ig. Ez olyan bonyolult?? Hogy kapjanak szalmonellát!

Kartal (rezervált) 2009.06.19. 18:14:13

Jah... elmondom még egyszer, és minden ilyen poszt után el fogom mondani: ma Magyarországon (legalábbis még ez a neve egyelőre) POLITIKUSNAK MINDENT SZABAD!!!!!!!!!!!!! Mondjátok utánam lassan: POLITIKUSNAK MINDENT SZABAD! Ízlelgessük kicsit ezt a kijelentést! Gondoljunk csak bele: végtelen lehetőségek tárháza politikusnak lenni ma. Nekik MINDENT szabad! És aki nem így gondolja, az hozzon bizonyítékot! Mert ez a blog arra bizonyíték, hogy igazam van.

navera 2009.06.19. 22:17:19

Az egy dolog, hoghy az ÁNTSZ nem elenőrizheti, de mi van a nyugtaadási kötelezettséggel? Kérhet egy ellenzéki politikus számlát ?
Mi van, ha ételmérgezés van?
Komolyan, tényleg minden belefér már?
Közben 800 miiliós reklám megy a számláról, amiről nem tudja MEH és a Szerencsejáték Zrt. hogy ki fizeti, de megy?!
Baszki, ha bemegyek a fodrászhoz, akkor kell, hogy legyen nálam pénz, különben nem vágják le hajam, 800 Forintért sem......

süti beállítások módosítása