Skip to content


       Szűrés lista

Szakácsminiszterelnök 2.0

Gyurcsány volt a nyugdíjas nénik kedvence, a simogató blogger, aki családi történeteivel, saját készítésű kajáinak receptjeivel próbált szimpátiát kelteni. Sikerült neki - nem is kicsit -  hisz tudjuk a romantikus filmekből, hogy a nők bomlanak a főzőcskéző, gyerekszelidítő pasikért. Ennek egyszerű oka van: majdnem minden nő ilyen férjre vágyik. Kinek kell egy egész nap a fotelban döglő nagyképű bunkó, aki azt sem tudja, melyik fiókban van a fakanál?! Sokkal jobb (=hosszútávú kapcsolatban, házasságban praktikusabb) egy olyan pasi, aki szükség esetén képes megfőzni az ebédet, és  a gyereket is bármikor rá lehet bízni, nem érzi lealacsonyítónak a gyurmakutya-gyártást.

Szóval Feri sikere után várható volt, hogy utódja, a simaképű szakértő kapus is megpróbálkozik valami hasonlóval "Mindent a százalékokért" jeligére. A bajai halászléfőző fesztiválra látogatott el Bajnai:

Látszik, hogy nem ő főzött, de ott tette a fejét a bográcsok körül, megadta a titkos receptjét, és a mottóját is: „Minden jó recept úgy kezdődik: hívd össze a barátaidat”

Ezt én úgy ismerem, hogy "Nyisd ki a szakácskönyvet, aztán nagyon vigyázz, nehogy kettőt lapozz benne"

Na mindegy, lényeg a lényeg, PR-ban nincs hiány. Sok-sok szavazatot várnak Bajnai kisfiús mosolyától, nemhiába vetették be Internacionálét énekelni, pártgyűlésen beszélni, Ferit utánozni. Aki nem hallgat a merevarcú domina parancsszavára, majd bedől Gordon bociszemének - gondolhatják ott a pártvezetésben.

Remélem, jól pofára fognak esni.

Címkék: bajnai

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr651245308

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.14. 10:04:15

Jajj má! A Zorbán meg 300 millióér' filmeztette magát, ahogy tőtti a kolbászt!

Marcellusca 2009.07.14. 10:12:59

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Úgy, úgy! Mer' Ő a hosszú, keményet szereti. :)

laspalmos!
Most akkó szégyeljem magam, mer' nem vagyok Férfi? Mer' én szokok otthon főznyi, mosnyi, mosogatnyi, porszívóznyi meg vasalnyi. Sőt! Még e gyerökkel is szokok foglalkoznyi.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.14. 10:13:26

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Amúgy pedig ott a pont! És különben is, én ennek a Bajnainak minden szavát elhiszem, az Orbán hazudik!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.14. 10:15:49

Laspalmas, nem értem mi gond azzal hogy flashgordon elment Bajára halászlevet szagolni. Te miniszterelnökként otthon pucolnád egész nap a sárgabarackot ugye? :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.14. 10:23:21

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Összességében értjük mit akar laspalmas mondani. A kis bociszemű kurvára nem tartja magát ahhoz, hogy 1 év, válságkezelés és elhúz a pékbe.

Főz, Kazáron parolázik a népviseletbe öltözött parasztasszonyokkal, kongresszusra jár, felszólal, bizony kilóg a lóláb! kis "bociszemű" 2010-ben bizony miniszterelnökjelölt lehet!

fulmerz 2009.07.14. 10:29:16

@Félkupica_Fehér_Főnök: ez a jo es rossz politikus kozti kulonbseg?:D
(amugy az idezet pontosan igy van: "kepunkbe hazudik az Orban" de csak azert javitalak ki, hogy kotekedo nacziak benyomasat keltsem:P)

beleszolok 2009.07.14. 10:30:09

Az a baj, hogy ha Bajnai összehívja a haverokat, akkor mi már foghatjuk a fejünket, mert akkor ott igen sok pénz el fog tűnni...

Marcellusca 2009.07.14. 10:33:09

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": De nem is ő főzött. Csak potyázni ment. :)
Bezzeg A Viktor! Ő aztán kivette a részit a tőttögetésbűl is. :)

Marcellusca 2009.07.14. 10:34:36

@beleszolok: Miazhogy! Még a bogrács is el fog tűnni, ha valaki nem vigyáz rá.

Johnny336 2009.07.14. 10:37:03

Gondolom olyan halászlét csinált lóból, hogy mindenki beszart :D

picur3ka 2009.07.14. 10:38:05

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Tudnal javasolni valaki mast?

Epp gondolkodtam ezen ma reggel, ha indulni akarnak, csak kellene valmi ME jeloltet konkretan megnevezni most mar.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 10:38:22

@Marcellusca: náczi fejemmel eszembe jutott a régi vicc: Hogyan kezdődik a cigány szakácskönyv??

ateszka40 2009.07.14. 10:41:36

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Bajnai elődjéhez méltóan, elzártan,kordon,mögött, a néptől gondosan elkülönítve volt a fesztiválon, és nem főzött csak evett!
Orbán ezzel szemben min.elnökként mindig az emberek között volt, akkor is amikor a kolbászt töltögette!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 10:42:06

@Noname Cowboy: én úgy ismertem, hogy Lopj egy fazekat, de határeset, elfogadom :)))

kuruc.info/r/1/43509/

muhahaha

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.14. 10:42:48

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Perec amjd ezt tárgyaljuk meg akkor, ha valóban miniszterelnök jelölt lesz. ;)
...meg ha az is lesz, nem hiszem hogy sok vizet fog zavarni + a pofájába lehet majd vágni, hogy hazug zsidás monnnyon le, és a többi egzotikum....

Ivanhoe 2009.07.14. 10:43:28

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Én miniszterelnökként inkább a válsággal foglalkoznék nem pedig halászléfőző versenyen pózolnék. Ez is leszarja nagy ívben az embereket.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.14. 10:43:55

@Seduxen: "menj el a sarkadi tescoba vásárolni" ?

@fulmerz: Igazad van, klasszikust csak pontosan! :o)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.07.14. 10:46:24

@Seduxen: én már irtam egy olyat, de nem igy kezdtem:D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 10:49:39

@Prinzessin Erbsen: öreg hiba :))

@Félkupica_Fehér_Főnök: na ez már jobban hangzik. csak a "vásárolni" a helyes írásmód. mert olvasatomban a vásárlás után FIZETÉS van, a sarkadi tecsóban viszont utóbbi nem dívik, ott - gondolom - megélhetési-szociális jelleggel "ingyé" van minden egy jól körülhatárolható csoportnak :))

Marcellusca 2009.07.14. 10:50:09

Na, mit találtam?

Tilcsák beja Jobbikot: nol.hu/belfold/20090714-barandy_peter__meg_kell_fontolni_a_jobbik_feloszlatasat_is

Meg jön majd a tizedelés, mert betegek az emberek, elvégre 15% rájuk szavazott.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.14. 10:51:19

hehehe

" Pénteken már megírtuk Tony Wheeler, a Lonely Planet útikönyvkiadó alapítójának kalandjait a budapesti kisföldalattival és a BKV-ellenőrével. A vállalat nem maradt tétlen. Hétvégén a BKV szóvivője bejelentette: a közlekedési vállalat felkeresi Wheelert. Elnézést akarnak kérni tőle, és megkérni, hogy írja le: azért ilyen szigorú az ellenőrzés, mert Magyarországon tízszer annyi a bliccelő, mint máshol Európában."

forrás: reakció

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.07.14. 10:52:46

Úgy tudom, hogy bajai kötődése révén minden évben ott van a halászlé főzésen. Orbán se miniszterelnökként töltött kolbászt, hanem mert szereti.

De minden szar.

spájdernecc 2009.07.14. 11:00:20

@Noname Cowboy: @Seduxen:
a " lopj lét tojást! !"
az orosz szakácskönyv vezérgondolata :)

rolika 2009.07.14. 11:01:03

Nem az van, hogy Bajnai csak válságkezel Offshore Péterrel együtt, és jövőre már nem indulnak?

Ivanhoe 2009.07.14. 11:01:29

@spájdernecc: Vajon milyen az a tojáslé?:)

belzebubó 2009.07.14. 11:01:53

@laspalmas: most meg kell védjem,családunk több tagja bajai és Bajnai család elég ismert volt mindig is a városban és ő akkor is kint volt amikor még nem volt ismert országszerte. Sőt, többször főzött is,korábban.

Marcellusca 2009.07.14. 11:02:40

@Félkupica_Fehér_Főnök: Nesze neked országimázs!
Azt már nem tették hozzá, hogy (talán) mindez azért van, mert itt a legdrágább és a legszínvonaltalanabb a "szolgáltatás".

mind2 (törölt) 2009.07.14. 11:06:13

Hy, nem voltam 3-4 napig... Van még kormányunk ? Ezek szerint van :(
1x elmentünk Bajára, kifejezetten a halászlé miatt. Na nem erre a versenyre ( sajnos ) Beültünk egy étterembe, 1 óra után meg is kérdezték, mi a francot akarunk, mondtuk, levet, erre kihozták... Bár ne tették volna :
A halászlé langyos volt.
Kérdezem : kenyér, paprika nem lesz hozzá ?
Pofavágás : DE !
Hoztak száraz kenyeret ( minek kenyér ha tele van tésztával - gondolhatták, bár jó lett volna, ha a tészta mellett hal is lett volna benne :(
Mondom : és paprika ? kaphatnék ?
Pofavágás : IGEN !
Hát hoztak egy tányéron, ami úszott egy előző vendég által meghagyott lében, kinyomkodva, ahogy kell. KINYOMKODVA a paprika !!!!
Azt hittem a gyomrom fordul fel. Mindez egy állítólag nívósabb helyen a Sugovica partján.

Mást hozzáfűzni a témához nem tudok.:))))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.14. 11:10:42

@mind2: voltál már olyan helyen szerény kis hazánkban ami tetszett volna? :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.14. 11:11:10

@Marcellusca: Fel kéne keresnünk Mr. Wheeler-t, majd elnézést kérhetnénk a bkv nevében is, ezután megkérhetnénk rá, hogy írja le azt is, hogy az ország tele van faschiszta hordákkal. xD

Marcellusca 2009.07.14. 11:11:55

@mind2: Üdv!
Akkor inkább menj Szeged mellé, a Fehértói Halászcsárdába, ha akarsz jó halászlevet enni és normális kiszolgálást kapni. :)
Én is ezt teszem szombaton. :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.14. 11:13:41

Kis pocija van a Gordonnak ...

fulmerz 2009.07.14. 11:13:46

@Félkupica_Fehér_Főnök: ...akik masirozva tudnak csak setalni es minden lakosnak fekete, garda matricas terepjaroja van.

Plutonic 2009.07.14. 11:14:49

Na például EZÉRT sokkal inkább Ivád!
Mert ott ugyebár nem kívánatosak a politikusok, csak akkor, ha képesek magukból "hülyét csinálni.
Mármint a szokásos közéleti szinten felül! :)))
Egyébként meg menjenek a francba!
Miért kell mindig mindenhova odapofátlankodni??????
Nem lehetséges már egyetlen olyan rendezvény sem, ahol nincs politika??????
Ehhhh.......

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 11:17:18

@zero: jó reggelt kedves bloggazda, én ezt már - kevésbé cizellált formában - a post elején felvetettem, de senki leseszarta :))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2009.07.14. 11:18:08

Én még ettem is régebben a Bajnai féle halászléből.
Kóstoltam, akarom mondani.
Hozzá kell tennem Én a szegedi halászlét szeretem, a bajai-t nem annyira.
Gordoné erősen bajai típusú volt.
De a tészta amit adtak hozzá, majdnem ehető volt :)

mind2 (törölt) 2009.07.14. 11:21:58

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Igen, pl. Pornóapáti, gyönyörű, az osztrák határtól egy köpésre : évekig ott nyaraltunk....
most jöhetnek a hehehék a név miatt :))))
Az Őrség páratlan, ..meg még sok minden :)))))
A halászlé meg akkor is szar volt, és ha egy külföldi életében ott evett először....ilyenkor az ember mások helyett szégyenli magát...:P

fulmerz 2009.07.14. 11:24:57

@Seduxen: akartam en reagalni egy "LOL"-al, de nem szoktam "LOL"-al reagalni. De attol meg nevettem:)

belzebubó 2009.07.14. 11:25:37

@Conv: a szegedi sokkal jobb. Baján hallevet főznek,szerintem olyat egy 6 éves is tud gyártani. Sokkal jobb a sűrű,passzirozott szegedi.

digger 2009.07.14. 11:26:45

én biztos forrásból tudom, nem hal, hanem libamell volt abban a halészlében. a környéken találtak egy csomó Hajdú-Bét-es vákumfóliát

Geza 2009.07.14. 11:28:20

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Ha itt ( www.lonelyplanet.com/tonywheeler/observations/fun_fare_evasion_in_budapest/ ) olvastad, akkor gondolom, neked is feltűnt az az érdekes pecsét-féleség a címben :).

Ha esetleg külön kéne, itt a címe:
www.lonelyplanet.com/tonywheeler//images/e_bodyback.gif

Nem tudom, hogy mi az az írás rajta, de nagyon remélem, hogy Ferihegyen még nem ezzel pecsételnek...

Parkőr (törölt) 2009.07.14. 11:33:59

Az mszp legnagyobb csődje hogy fél évvel a választások előtt bajnai klasszisokkal jobb bárkinél aki az mszpnél eddig szóba került. Horn óta egyetlen jelöltet sem volt képes kitermelni egy ekkora párt. Vicc.

Rwindx 2009.07.14. 11:58:08

Ahhoz képest hogy ez egy szakértői kormány aki élethalálharcát vívja minden idejében az ország érdekében. ÉS CSAK EZÉRT, CSAK EZÉRT "nem lett volna kívánatos" előre hozott választás, ahhoz képest mostanában elég sokat piárkodik mindenfele. Hazudtak volna? A maszop és az szdsz? Az nem lehet...

Homeoffice 2009.07.14. 12:05:40

Lehet hogy meg fogtok kövezni, de én nem látok semmi felháborítót, hogy valaki elmegy kolbászt tölteni vagy halászlét főz(et)ni...

Ennyire nincs téma? (Pedig sztem van)

Plutonic 2009.07.14. 12:06:39

@Geza: Remélem ez nem Abszurdisztánra vonatkozik, mert akkor belehugyozok a konnektorba.....

mind2 (törölt) 2009.07.14. 12:06:41

@Parkőr: furcsa pasi ... vagy nagyon profi, és a kisfiús-kedves mosolyok mögött egy minden hájjal megkent gazember, vagy egy beárazott - langyosan mozgó stróman.., vagy tényleg büszke arra, hogy egy ország miniszterelnöke és próbál felnőni a feladathoz. Nem tudom eldönteni.
Viszont egyszer rokonszenves volt : mikor a szlovák miniszterelnök helyettest rendezte le.. ügyesen-okosan .... akkor meglepődtem.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.14. 12:07:21

@ateszka40: Já...jááá, schöner spritzen Hansi! De Orbán nácziakok volt és persze, hogy ki mert menni, mint a Führer is.

Jim Raynor 2009.07.14. 12:09:56

@mind2:

"Viszont egyszer rokonszenves volt : mikor a szlovák miniszterelnök helyettest rendezte le.. "

hát, nekem akkó lett volna szimpi Gordon, ha kapásból megfejeli az ürgét, miközben azt üvölti, hogy "takarodj vissza a nyelvtörvényes cigány szlovák kurva anyád picsájába, köccsög!!!"

nagyot nőtt volna a szememben... :D :D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.14. 12:13:56

@Seduxen: giccses, de bokrosnál és vágónál meginogtam

Homeoffice 2009.07.14. 12:14:02

@Jim Raynor:

Ez már kezd gyanus lenni... (felmerül egy szociról hogy esélye van rokonszenvesnek lenni?)

:D

Marcellusca 2009.07.14. 12:14:48

@Gunther: Nem vagy egyedül. :)
De az itt kommentelők elvárnák, hogy a nap minden percében a válságkezelésen dolgozzon, vagy legalább húzza meg magát a spájza legsötétebb sarkában.
Hova gondol, hogy napvilágra merészel menni, rájjadásul egy halászlé főző versenyre, amihez (mint többen is írták) még kötődése is van korábbról! :)

Homeoffice 2009.07.14. 12:16:42

Nah akkor én sem leszek Szoci Miniszterelnök....


Nem akarok arról olvasni, hogy mit kerestem a feleségemmel a városligetben. :D

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.14. 12:17:46

@tesz-vesz: Én Drazséra lennék vevő. Vagy Eörsire.

Marcellusca 2009.07.14. 12:18:12

@Jim Raynor: Ó, persze! A diplomácia meg mehet a levesbe (hallevesbe:D), mi?
Még ha igaza is lett volna (,mert az lett volna), akkor sem így kellene intézni. Nincs elég "okuk" így is a tótoknak, hogy fikázzanak bennünket?

Héttörpe (törölt) 2009.07.14. 12:20:01

Engem ilyen esetekben sosem az aktuális miniszterelnök személye zavar (mondhatni, ő is ember neki is olyan lesz az ujja, ha kiszakad a papír stb.), hanem sokkal inkább a körülötte szaladgáló talpnyaló vendéglátók és talpnyaló kísérők. Megy az urambátyámozás feszt....

Jim Raynor 2009.07.14. 12:20:46

@Marcellusca:

"Hova gondol, hogy napvilágra merészel menni"

hát, én csak azt üzenném Gordinak, amit Gandalf mondott a balrognak a gyűrűk ura 1-ben: "TAKARODJ VISSZA A HOMÁLYBA!"

:D

Jim Raynor 2009.07.14. 12:22:57

@Marcellusca:

a tótok így is, úgy is fikáznak minket, legalább okuk legyen rá.............:D :D

Eltiron72 · http://haragszom.blog.hu/ 2009.07.14. 12:43:22

Mszp-s halálszlé recept: "Lopj két pontyot".
Amúgy szakácsot miniszterelnöknek! Van egy tuti jelöltem... ;)

Marcellusca 2009.07.14. 12:44:00

@Jim Raynor: LOL!

Akkor VALÓBAN lett volna okuk a fikázásra a tótoknak. xD
Csak a baj az, hogy más is fikázott volna.

mind2 (törölt) 2009.07.14. 12:46:56

Ő az időthúzó miniszterelnök - attól tartok. Kókáéknak lesz idejük mindent ellopni, az idő pénz, és még soha nem volt annyira igaz ez a mondás, mint ma Magyarországon.
Szólhat ez az időszak mindenről, a háttérben megy a mutyi, a milliárdosoknak nem elég amit szereztek, még van fél év kivéreztetni az országot.
Lehet Btk. módosítgatni, beszélhetünk a Gárdáról, felháborodhatunk a jogi csűrés-csavaráson.. ők közben lopnak.
A többiek meg hallgatnak, nyári szabadságra ment a fidesz, a kdnp, mindenki.
Ki csodálkozik ezek után azon, hogy a fehér ing fekete nadrággal ritka csinos viselet ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 12:52:34

@Marcellusca: nem akarván beleugatni magasröptű beszélgetésetekbe, de @Jim Raynor: eme javaslatának gyakorlati megvalósításakor legalább azt éreztem volna, hogy "jéééé, él a magyar külpolitika". mert ez a mindent alárendelünk a "jószomszédi viszonynak" (értsd: csontig nyalunk mindenkinek), az az elmúlt 7 évben láttuk, hova vezet.

különben kezdésnek szerintem annyi is elég lett volna, hogy:
1: hazahívom a szlovákiai nagykövetet
2: az összes tót diplomatát (monnyuk kémkedésért) kiutasítom a picsába

"Szarunk a diplomáciára"-jeligére :)))

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.14. 12:56:15

Laspalmas nem azért, remélem hasznosan töltötted az éjjelt, vagy talán a babázás fárasztott ki? Kicsit kurtának érzem a cikket. A mondanivalóval egyetértek, de hiányzik belőle nagyon a stílusod. Bocsi :)

mind2 (törölt) 2009.07.14. 13:03:26

@Seduxen: Bárándy megmondta : fontolni kell a Jobbik betiltását.
A külpolitikát már régen betiltották a szocik. Most a belpolitika jön :)
Emlékszem, annak idején valamelyik szlovák vagy román politikus seggfej mondta Orbánról, hogy utál vele tárgyalni mert lehengerlő a stílusa, és nem szimpatikus neki a Viki... és most jön a lényeg , hozzátette : ennek ellenére becsüli ahogy tárgyal a Viki , mert MÉLTÓ ellenfél...
Hol vagyunk ettől...:(

Marcellusca 2009.07.14. 13:11:06

@Seduxen: Persze, igazad van.
A benyalásos időszakból elég volt. Talán jelzésértékű volt ez a fajta problémakezelés. Legalábbis remélem.
A két pontoddal teljes mértékben egyetértek.
Csak látnám már! (Mint elfogadott diplomáciai lépést.)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 13:15:35

@Marcellusca: hát jó lenne már egy létező külpolitika, mert az, hogy rendszeresen belénk törli a lábát az a gennyláda fico (meg alkesz cimbije) kezd kurva unalmas lenni. kár, hogy a ruszkik elvitték innen az ICBM-készletet. csak finoman célozni kellene a tótoknak, hogy a célállomást Bécsről átírtuk Pozsonyra, lehet tovább izmozni :)))

@mind2: melyik bárándy? a princz-védő (sky-t is felülmúló) műmosolyú papa, vagy a csipasz gyűlöletbeszéd gergőke??

budai zöld 2009.07.14. 13:26:24

Újabb politikailag motivált blikkes hazugság!
Érdekes tény, hogy bár a Blikkben bajai származásúként szerepel, de igazából a jólfésült Gordonka Baján nött fel, de Szegeden született.
Teljesen világos, hogy nincsenek elvei. Egyszer paszírozunk, máskor meg gyufatészta?
Valószínüleg nem ö az a kvázibajai, akire Baja a legbüszkébb. Akkor inkább Kóródi Mária vagy Lamperth Mónika.

Marcellusca 2009.07.14. 13:30:39

@Seduxen: A vót IM, az apuka, nyalatkozta.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 13:33:52

www.kepfeltoltes.hu/view/090714/we..._www.kepfeltoltes.hu_.jpg

ez nem tudom miért jutott eszembe, de pl PÁPA is kirakhatna hasonlót :)))

reKorrekt 2009.07.14. 13:37:18

Bezzeg az Orosházi Libamáj Fesztiválra nem mert eljönni Gordonka... (na nem mintha nagy szám lett volna)

Marcellusca 2009.07.14. 13:55:27

@Seduxen: Ez mekkora megaLOL!

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): Mé', vót? Mikó? Mer' nem is hallottam róla. Biztos nagy szám lehetett, mert még mutterék sem mesélték. :D

Szakaly Gyorgy · http://szakalygy.uw.hu/index.html 2009.07.14. 14:04:17

@Seduxen: Elment a józan eszed? Magyar történelmi várost akarsz lerombolni?

Csak magam tudom ismételni: Szerintem ez a libatolvaj Tano Cariddi magyarországi reinkarnációja a Polip című olasz filmsorozatból. Ugyanolyan állandó mosolya van és legalább annyira veszélyes, sok ember élete szárad a lelkén.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 14:18:18

@Szakaly Gyorgy: akarja a fene. a kulcs az elrettentésben van :))

elég lenne, ha tartósan be lennének fenyítve a tótok, hogy mennek a rakéták, ha rosszalkodnak!

dr.justice 2009.07.14. 14:33:48

Sok dolog miatt lehet baszogatni Gordont, de azt nem értem, hogy ennek a posztnak mi a mondanivalója. Mi ebben a vastagbőr ?

f.m.j. 2009.07.14. 15:05:41

@dr.justice:

A létezése önmagában kimeríti ezt a fogalmat:)
Nem is kell semmit tennie, már azzal, hogy ő van...:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 15:14:46

És már megint Holocaustot akarnak itt egyesek...

@fmj: ugye te gárdista vagy??? te népírtó:))))

f.m.j. 2009.07.14. 15:21:42

@Seduxen:

nem tudtam, hogy a Bajnai egy nép;)

amúgy nem kiírtani akarom, csak arra válaszoltam, hogy most épp miért pofátlan, mikor semmi olyat nem csinált...

Nekem sose tetszett az állítólagos kisfiús mosolya, nekem hamiskásan kárörvendő inkább, én már akkor utáltam, amikor nem is láttam,-ösztönből... :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.14. 15:35:27

@fmj: bajnai A NÉP. már bocsánat :)))

megjegyzem én sem tudom, hogy maga a hír miért vastagbőr-értékű, de ez legyen az én bajom.

az nem várható el szerintem senkitől, hogy a nap 24 órájában; 7 nap 1 héten dolgozzon. Ez alól ez sem kivétel.

bár jobb lenne asszem, mert amit ezek "válságkezelés" címszó alatt csinálnak, azt jobb lenne, ha nem csinálnák...

Pumpa 2009.07.14. 15:48:53

Ez a hír, hogy elment Bajára és nem főzött?

vladtepesch 2009.07.14. 16:02:06

Szerintem Gordonka azt lesi, hogy mit lophatna ki a levesből, vagy mit lophatna el a környékéről?
Különben ez a nagy hungarikum magyar halászlé dolog úgy nagy sz.ahogy van. Én még normális halászlét - rendes adagot - ebben a k.országban (Copyright by Gyurcsány) évek óta nem ettem egy étteremben sem. Mind lefagyasztott mikrózott mini adag egyenszar, általában langymeleg, illetve meggyújtott technokolrapiddal alulról melegített minibogrács. Eredetileg is egy semmi étel, koldusb...ta halászok férfi-ügyetlenkedése - piálás-kiegészítő, az egy hányinger, mikor az alapléhez passzírozzák a kis semmi halakat, egy zagyva löttyöt nyerve, telenyomva méregerős bogyiszlói meg tudom én milyen paprikával, hogy mást sem érzel, csak hogy szétmegy a pofád és lángot vet a hülye fejed. A sok pia után ezt kiokádni - az élet mélyének legalsó bugyra. Gyűlölöm, mert ebben a szar országban ez is egy nagy átverés, átbaszás, mint minden, csak hazudni és átverni tudja a magyar a másikat, és a halászlé ennek a mentalitásnak a kviteszenciája. Ugorjatok fejest a bográcsotokba, menjetek a francba.

tudi 2009.07.14. 16:07:36

Na a halászlé az jól néz ki, ha ott lettem volna biztos potyázok egy adagot, de ha nagyon ízletes, akkor még 2-t is.

Virág et. 2009.07.14. 16:12:01

@vladtepesch: Te egy érdekes ember lehetsz.

Egyébként Bajnai évek óta jár Bajára az ünnepélyre. Még politikai karrierje előtt is járt, mivel bajai (bár nem ott született, de ott élt, ott érettségizett). Ez mellé ment.

Biomechanoid · http://www.menekulttabor.extra.hu/forum/viewforum.php?f=1 2009.07.14. 17:32:54

@Seduxen:
Ha kiirtjuk őket, mártírokká lesznek. Ezért hagyni kell őket élni, és végignézetni velük, ahogy az országunk egyre virul mételyüktől megtisztulva.

mutant · http://universal.blog.hu 2009.07.15. 08:32:01

És én pont Rockmaratonon vopltam,ejj!Ha tudom,átugrok tortát nyomni a pofájába ennek a gecinek!

süti beállítások módosítása