Skip to content


       Szűrés lista

Mennyi mindenre jut az áramszolgáltatók extraprofitjából...

Megy a marakodás az extraprofitért, amit az áramszolgáltatók összeszedtek.

Én még most sem értem, ha létezik "extraprofit", akkor miért emelik az áram árát? Miért nem csökkentik?!


Interjú az MVM elnökével:

-És egyébként mire számít, hogyan alakul majd az áram ára?

-A cégeknél meredeken zuhan, ahogy az olaj ára 150 dollárról 40-re esett, úgy a villamosenergia ára is a felére esett, a megawattonkénti árak 80 euróról 40-re estek. A lakosságnál azonban ezzel együtt stagnálás várható, aminek az az oka, hogy a korábban beállított árak 30 százalékkal elmaradtak a piaci ártól, volt egy kényszerű keresztfinanszírozás a lakossági áramár javára a cégeknek szabott tarifák terhére.


Van egy józan, normális újságíró ebben az országban, aki ezt a szimpla, egyszerű kérdést feltenné Kiss Péternek?! 

A legújabb hír:
"A Magyar Energia Hivatal még tavasszal állapította meg, hogy egy speciális tavalyi árképlet miatt több mint ötmilliárdos többletárbevételhez jutottak az áramszolgáltatók. Az akkori döntés szerint ennek az összegnek a negyven százalékát azoknak a családoknak kell visszaadni, amelyeknél kikapcsolták a villanyt. Szeptember végéig körülbelül százezer család adósságát csökkentik, így ismét lesz náluk áram – tudtuk meg Boross Norberttől, az Elmű szóvivőjétől."

Bajnai és Kiss Péter világosságot ad 100 ezer családnak!!!
Annyira gyönyörű és megható kép, mindjárt elengedem a könnycsatornáim tartalmát!

Tavasszal, a tervek szerint még az szerepelt, hogy az 5 milliárd 60%-át szétosztják az ÖSSZES fogyasztó között. A kormány ezt módosította, és most 40%-a jut azoknak, akik nem fizettek az áramért, a 60%-ot pedig betették a krízisalapba ... amit szintén ezek a "rászorulók" fognak megkapni.

Vagyis mi egy forintot sem kapunk!

Pontosabban:

A rendes, tisztességes, minden áramszámláját pontosan befizető ember pedig egy nagy lófaszt kap.

Köszönjük!

De fizesd rendesen az áramszámlát, pontosan, határidőre, mosolyogva!

Miért nem emelik fel még jobban az áram árát, hogy még több pénz jusson a szolgáltatásért NEM fizető embereknek?

Mégis, milyen nevelési célzata van ennek?


Ne fizess az étteremben, mert a többi vendég mind 20%-kal többet fizet, és abból a pénzből kijön a Te számlád is!

És .... előbukkant Lamperth Mónika! Ami két dolgot jelent:
1. bizonyíték, hogy még él.
2. a szolidáris jellemére és kellemes küllemére volt szüksége a Pártnak

Íme:
A Nap Demagóg Fotója, a volt miniszter, a volt Táncsics Alapítvány Elnöke a feladóvevénnyel:


































"A politikus bemutatta azt a befizetést igazoló sárga csekket, amin egy havi jövedelmét ajánlotta fel a krízis alapba. Sajnálatát fejezte ki, hogy Orbán Viktor és több fideszes politikus nyilatkozatával érzéketlenséget mutatva próbálja eltántorítani azokat, akik támogatni kívánják az alapot és segíteni szeretnének a legrászorultabb családoknak. 

Lamperth Mónika szerint nagyon sajnálatos, hogy "politikai sárdobálás terepévé vált" a Szolidaritásai Alap. Ezzel a Fidesz elnökének a Szolidaritási Alappal kapcsolatos múlt heti beszédében elhangzott kijelentésére utalt, amely úgy hangzott, hogy "aki ebbe fizet, az a szocialista párt kampánypénztárába fizet be". 

"Ez egy gyalázatos mondat, semmi alapja nincsen" - szögezte le Lamperth Mónika, hozzátéve: az alap felhasználása átlátható módon történik, a tárca honlapján követhető lesz, hogy ki fizet be és milyen összeget, és - a személyiségi jogok védelmét is figyelembe véve - az is, hogy hol, hányan kaptak ebből."

Átlátható lesz a személyiségi jogok figyelembe vételével ... ROFL!

Íme, valami ilyesmit képzeljünk el:
Battonya  Z138942  39 458 ft

-Elnézést, kicsoda a Z138942?
-Hú,ha ... hát sajnos a személyiségi jogok miatt sajnos nem árulhatom el. De higgye el, rászoruló!
-Köszönöm, megnyugodtam!

A Szolidáris Alap a kormány egyik legnagyobb parasztvakítása, ha már nincs pénzük osztogatni, jött a zseniális ötlet, osztogassuk másét! Szegény Kiss Péternek kreáltak egy - nem akarok nagy szavakat használni, de minden idők egy legalibibb - miniszteri posztot (társadalompolitikai miniszter!!!, eszem megáll), majd kiadták neki, hogy kuncsorogjon, könyörögjön össze annyi pénzt, amennyit csak tud.

Aztán majd jól szétosztjuk ...a választás előtt meg gyengéden figyelmeztetjük a kedves szavazót, hogy ugye emlékszel ki adott nektek karácsony előtt 40 ezer forintot ajándékba?!

Címkék: mszp válság abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr291247610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Héttörpe (törölt) 2009.07.16. 09:35:40

"aki ebbe fizet, az a szocialista párt kampánypénztárába fizet be"

Na ez a mondat piszkosul a helyén volt! Nyilván ezért is ideges Maunika, mert az elevenébe talált OV.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.07.16. 09:40:04

@Adika01: En ezt nem ertem de marhara. Tavaly az egyik villanyora - ket villanyora van a haz ket felere - szamlaja elkavarodott, es nem fizettuk be. valami 5000 ft koruli osszeg. Ez volt szeptemberben. Iden aprilisban kijottek kikotni! az aramot! Mert allitolag kuldtek felszolitast, de nem reagaltunk ra. Kerdem en: ha tobb eve folyamatosan fizetjuk az aram es mas szamlakat, egy szamla elkavarodik, kimarad, akkor az a megoldas, hogy kijonnek hazhoz kikotni?
Egyelten szerencse a nyugdijas nagymama volt, aki eppen otthon volt. Kulonben mentunk volna haza, hogy a huto leolvadva stb...

A cigoknal meg ingyenvillany... Hogy lehet osszehozni 200.000 ft villanyhatralekot anelkul hogy 50.000 ft-nal ne kapcsolnak ki az egeszet??

bolond mindenki ebben az orszagban? Nezzetek meg a blogomban, napi szinten ertekezik 5/6 ciganykulturas hir. mindenki hulye? ezeket tamogatjak?

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.07.16. 09:45:13

@Adika01:
Hogy lehet 200.000 Ft tartozást összehozni? Nálunk ha két hónapig nem fizetsz, úgy kikapcsolják mindkettőt, mint szél.

Most látom, már megelőztek :)

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2009.07.16. 09:45:57

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Photoshop vagy érettségi kép? A vadmalac csak szeretne így kinézni : )))

Egyébként meg elmehetnek a kurva anyjukba a krízisalappal, meg az extraprofittal együtt.

snorbi 2009.07.16. 09:45:58

"ennek az összegnek a negyven százalékát azoknak a családoknak kell visszaadni, amelyeknél kikapcsolták a villanyt. Szeptember végéig körülbelül százezer család adósságát csökkentik, így ismét lesz náluk áram"

Bazdmeg, az Elműnél is hű elvtársak vannak?!?
Helyettem ki fizeti be a számlákat?!? Vagy ott a különbség, hogy én reggeltől estig dolgozok, így le vagyok szarva?!?
Miért van az, hogy ha valakit becsületesen dolgozik, attól a megkeresett pénzének több mint felét elveszik, az ingyenelőknek meg befizetik a csekkjét?!?

Egyre jobban gyűlölöm ezt az országot, a k*rva szoci vezetésével együtt (a szoci s*gget nyaló szadeszt is ideértve).

sorokinV 2009.07.16. 09:50:48

Nem kicsit pofátlan, hogy megint kormányzati eszközökkel vásárolnak szavazatokat. Persze, normálisan/sikeresen kormányozni nehezebb, mint 4 évenként megvásárolni mások pénzéből a lumpenproletárság és a dologtalan cigányság szavazatait.
Teszemhozzá' jobb helyeken a technika megérne egy feljelentést és néhány év fegyházat. Azaz az, hogy az energiaszolgáltatókat "megkérik", hogy indokolatlanul magasabb áron szolgáltassanak, majd az "extraprofitot" lenyeli az állam a robin hood adó keretében és a költségvetési törvényt kikerülve elosztogatja.

snorbi 2009.07.16. 09:51:52

"támogatni kívánják az alapot és segíteni szeretnének a legrászorultabb családoknak"

Ne segítsék! Vagy csak akkor segítsék, ha közben az én adómat is jelentősen csökkentik!

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.16. 09:51:52

Na ezért nem akar senki sem adót fizetni. Ezeknek?

Ezek igazi komancsok. De még Lenin elvtárs is büszke lenne rájuk.
Nem csak a burzsujtól veszik el, amije van, hanem mindenkitől, aztán a legszemetebbnek adják. Nem pénzért, de nem is ingyen.

Szavazatért.

snorbi 2009.07.16. 09:54:29

Egyébként baromira sajnálom, hogy nem ügyvéd/jogász vagyok.
Szerintem erről az esetről ordít, hogy megfoghatók lennének. Elvégre beismerték, hogy túláraztak egy szolgáltatást, aztán pedig azt sem rejtik véka alá, hogy a pluszpénzt nem a jogos tulajdonos befizetőknek adják vissza, hanem egy ellenőrizhetetlen nagy fekete kalapba teszik.
Kérdem én, a GVH ilyenkor miért nem pampog?!?

snorbi 2009.07.16. 09:56:42

@snorbi: (legalábbis normális jogrendszerben biztosan megfoghatók lennének :\ )

snorbi 2009.07.16. 10:02:08

"extraprofit"

Ha valaki ért a témához, elmagyarázná, hogy az extraprofit hogy válik mérhetővé? Vagy az említett csodaképletből feketén fehéren kijön, hogy a befolyó összeg x%-a normál profit, y%-a extra profit?

Geza 2009.07.16. 10:03:02

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
"Hogy lehet osszehozni 200.000 ft villanyhatralekot anelkul hogy 50.000 ft-nal ne kapcsolnak ki az egeszet??"

www.elmu.hu/vedendo-fogyasztok

sorokinV 2009.07.16. 10:03:32

Ja, a kikapcsolásról nekem is van egy vicces sztorim:

Réges régen, olyan 95 környékén a faterom közös képviselősödött valahol és ott elmaradt egy kb 115 Ft.-os számlakülönbözet befizetése 2002 környékén. Ezt az ELMŰ mindenképpen rajtunk (bruder & me), mint "örökösökön" akarta behajtani és több éven keresztül nem sikerült felfogniuk, hogy egyrészt mi nem az apánk vagyunk, másrészről egy társasház tartozását az illetékesekkel próbálják lebeszélni, velünk hiába leveleznek. Az utolsó levél, amire már nem is válaszoltunk, az egy kőkemény figyelmeztetés volt, hogy 2 hét múlva lekapcsolják a házat (nem a miénket, hanem ahol a fater tizenvalahány éve kk volt), mert a 115 Ft.-os tartozás kamatokkal együtt már 350 Ft. és ezt nem viseli el tovább az ELMŰ.

Teszem hozzá, szorgalmasan tovaadtuk ezeket a fenyegető leveleket a 2002-ben is már regnáló közös képviselőnek, akivel persze nem álltak szóba, mert a RENDSZER a fater nevét tartalmazta és vigyek be nekik egy közjegyző által hitelesített halotti anyakönyvi kivonatot. Nos, hogy erre mi szükségük volt az nem derült ki, mert a kk megbízás asszem nem a képviselő halálával szűnik meg, az az amerikai legfelsőbb bíróság, hanem úgy, hogy valahogy máshogy. Na, mindegy! Nem volt érkezésem ilyeneket küldeni nekik, mert egyrészt mi közük van hozzá, másrészt kicsit drága mulatság ahhoz képest, hogy nincs közöm hozzá.

Szal' ha minden igaz, egy társasházban lekapcsolták az áramot, mert a RENDSZER azt mondta, hogy le kell!

Erre monnyák', hogy LOL

beleszolok 2009.07.16. 10:06:29

@sorokinV: Izé, mindennel együtt nem lett volna egyszerűbb befizetni 350 forintot, és le van tudva az egész?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.16. 10:07:32

Azért az mekkora gáz, hogy eljutottunk oda, hogy egy ilyen "Kríziskezelő Alap" kapcsán nem annak örülünk, hogy igen, milyen jó elgondolás, hanem azon vekengünk - JOGGAL, teszem hozzá -, hogy fogják ezt is lenyúlni...

köcsög maszop-szadesz, ezzé tettétek az országot. a mindennapos korrupciós ügyeitekkel. legalább csendben csinálnátok. de vagy ennyire pofátlanul cinikusak vagytok, vagy ennyire ostobák...

sorokinV 2009.07.16. 10:12:51

@beleszolok:

Lehet, de más faszsága miatt én 350 forintot sem vagyok hajlandó fizetni. Az barátok között is egy sör :D
Intézzék el egymás között, de engem hagyjanak békén. Ez elvi kérdés. Asszem' fizetek nekik eleget ahhoz, hogy a RENDSZER naprakész legyen.

Ja és nem ez az első ilyen idiótaságuk. Dédapám nevére a mai napig érkeznek számlák, ami a 10 éve eladott nyaralóban fogyasztódik. Sem az nem ment át a fogyatékosokon, hogy tulajváltás történt, sem az, hogy közjegyző által hitelesített halotti anyakönyvi kivonat nélkül is bátran vélelmezhetik, hogy a 140 éves dédapám nem fog nekik számlát fizetni!

irrelevant 2009.07.16. 10:13:44

@sorokinV: Jobb helyeken az két sör! :D

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.07.16. 10:14:10

mondtam már hogy ezeknek nem szabad pénzt adni, nade ha csak magamnak ártok vele, akkor eme érvelés mentén gyors kölcsönből megfinanszirozom a jövő évi segélyemet melyre jelen esetben mint még nem rászoruló akkora rá fogok szorulni hogy politikai és társadalmi szolidaritásomról megnyugtasam az össze még párton kívüli eszdéeszest hogy a párttagok már nem de ők már igen érzik a kohéziós erőt mely meging egy csapatba gyúrja a bal-liberális antifasiszta és náci ellenes közösséget. hogy a harmadik köztársaság megint a dolgozó népé sem lesz. aztán ha Lampert Mónika egy havi jutatását befizeti? abban a hónapban miből fog élni? he?

sorokinV 2009.07.16. 10:14:30

Ja, ha valaki az ügy kapcsán szeretne próbapert indítani a zállam és a szolgáltatók ellen, 50k erejéig beszállok a buliba!
Monnyuk' Vastagbőr perközösség lehetne a név.

:D

csillagkúll · www.:madeinfidesz.eu 2009.07.16. 10:15:40

és ez mind a Turul miatt van, a lopások lopása extraprofit szóba se jöhet.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.07.16. 10:16:51

A védendő fogyasztók azok vajon melyik etnikum? ;D

Higany 2009.07.16. 10:17:09

Jajj, Mónit már a bóbitájáról felismertem ahogy görgettem lefele...
Mennyi van azon a csekken? 6 számjegyű csak az összeg, talán 160, vagy 360e lehet, kétlem, hogy egy ekkora őskommernek, aki vagy 90 bizottság anyagilag megbecsült tagja csak ennyi lenne a havi hivatalos apanázsa...

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.07.16. 10:19:21

@sorokinV: mikor az emberi elme helyett a gép irányít. FALANSZTER.
igen. e felé tartunk.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.16. 10:20:37

Én most elkezdtem magamban dúdolni a Belga - Képviselő boogie c. számát:

Móóónika-Móóónika-Móóónika... Lamperth...

kuncze-kuncze-kuncze...

:)))

mesmithy 2009.07.16. 10:23:10

@zsanett- a élet van és szoci fan: Majd a koltsegteriteseben visszaszerzi :-)

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.07.16. 10:23:26

Kifizettem az albit, befizettem a rezsit meg minden szart, maradt 60000 Ft-om egy hónapra. Igazából nem értem, miért is szopok egy hónapig, amikor van fegyverem, nem lenne egyszerűbb, ha kimennék az utcára, lábon lőnék két embert, aztán ugyanitt vagyok, mint most. A "nagyok" nem így csinálják? Az a hülye, aki ebben az országban dolgozik (mondta haverom, mikor hazalátogatott Ausztriából..)

Rorgosh 2009.07.16. 10:23:32

És az a baj, hogy vannak akik ezt valóban szolidáris cselekedetként látják... :(

Van néhány munkatársam - főiskolai és egyetemi szintű közgazdász/pénzügyi diplomával - akik szerint szükséges a szolidaritási alap, meg nem szabad magukra hagyni azokat, akik pl. nem tudják a villanyszámlát fizetni...

Mindíg őszintén megdöbbenek. Segíteni valakin nem kell, hogy egyenlő legyen azzal, hogy a munkát végzők pénzét az állam felelőtlenül szétosztja...

Persze a szocik gondolkodásában van logika... Nem megoldják a problémát, ami kemény meló, és sok konfliktussal jár, hanem a tüneti kezeléssel fenntartják, és választásokkor lehet ígérni plusz segélyt....

@snorbi:
Az "extra" profit úgy keletkezik, hogy ebben az országban még mindíg az állam szabja meg az energia árát. Az áramtermelők és szolgáltatók részére az állam meghatározta, hogy áraikat úgy kalkulálhatják, hogy azon 8% nyereség legyen (ami igazából kb. átlagos nyereségszint). A szolgáltatók árai a termelők árain, az állami sarcon (a láncba beiktatott állami cégek haszna és működési költsége, továbbá az adók) a saját működési költségein alapulnak.

Azonban a szolgáltatók költségei nem teljesen előre tervezhetőek. Pl. az áramtermelők nem azonos áron termelnek, és az éves fogyasztási szerkezet függvényében az energiaköltség változhat. Ennek hatására az ár sohasem teljesen pontos, ezért a szolgáltatók egy elméleti költségmodell alapján határazzák meg az áraikat, amely összességében jó előrejelzést ad, és árstabilitást biztosít az árampiacon. Ez a modell azonban úgy van elkészítve - ezen ne lepődjünk meg - hogy mindenképp biztosítsa a szolgáltató 8%-os hasznát.

Ez a rendszer minden évben egy kis többletbevételt teremt a szolgáltatóknak, amelyek normális esetben ezt a következő év elején az első 1-2 villanyszámla alacsonyabb összegével adnak vissza a fogyasztóknak. Kivéve ha az állam ráteszi a kezét....

Gyalogtank666 2009.07.16. 10:23:48

Az üzenet világos: Ne dolgozz! Ne adózz! Ami pénz mégis kerül, azt idd el! Az állam majd elveszi azoktól, akik nem így tesznek és odaadja neked. Ez a működő jövőkép ma Magyarországon.

Yogi 2009.07.16. 10:29:53

@ Zero:

"Bakker, Bajnai és Kiss Péter világosságot ad 100 ezer családnak!!!"

Ki az a Bakker? Egy új kormány tag, vagy valamilyen államtitkár? :) Bár Végh Szabolcs után nem csodálkozom :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.07.16. 10:30:50

@Yogi: ilyen névvel egy elkúrós kormányban gyakorlatilag bármilyen pozíciót betölthetne :)))

sorokinV 2009.07.16. 10:33:06

@Gyalogtank666:

Létező megélhetési stratégia, hogy bizonyos csoportok, olyan professzionális szinten sajátítják el a munka nélkül való jövedelemhez jutást, hogy arra nyugodtan lehetne OKJ papírt is adni. Ez egy legalább annyira nehéz munka és legalább annyira nehéz elsajátítani, mint egy bármilyen szakmát - tehát alapból érthetetlen miért erre rendezkednek be egyesek...
Önkormányzattól kunyerálni, leszázalékoltatni, segélyeztetni magunkat, lopni-rabolni szakma!

Az más kérdés, hogy ezt mi a faszért támogatja a zállam ( a szavazatért - tudom).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.16. 10:37:12

@Rorgosh:

Főleg hogy év közben 50%-kal esett a villamosenergia ára .

index.hu/gazdasag/magyar/2009/03/20/martha_interju/

Interjú a MVM elnökével:

És egyébként mire számít, hogyan alakul majd az áram ára?

A cégeknél meredeken zuhan, ahogy az olaj ára 150 dollárról 40-re esett, úgy a villamosenergia ára is a felére esett, a megawattonkénti árak 80 euróról 40-re estek. A lakosságnál azonban ezzel együtt stagnálás várható, aminek az az oka, hogy a korábban beállított árak 30 százalékkal elmaradtak a piaci ártól, volt egy kényszerű keresztfinanszírozás a lakossági áramár javára a cégeknek szabott tarifák terhére.

Potyoló 2009.07.16. 10:48:21

Remek, megint az áramtolvaj kátrányos helyzetűek seggét nyalja a kormány, a számláikat tisztességesen fizetők pénzéből támogatja az élősködőket. már mindenki utálja a cigányokat, a Jobbik meg egyre népszerűbb.

Azt is érdemes lenne megnézni, hogy vajon minek a putriba áram? Hogy szegény rászoruló megélhetési gyerekgyáros tudja nézni a tányérostévét meg bőgetni a fos mulatószenét a lopott hifiből? Mert nem a fürdéshez állítják elő a meleg vizet, meg nem az esti olvasáshoz kell a lámpafény, az azt hiszem, nem kérdés.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.16. 10:48:40

Én befizetem, ők nyernek rajta, a harmadik elveszi tőlük, a negyedik megmagyaráz, és a végén az a sok "icikepicike" kapja meg az ÉN pénzemet.

Bezzeg az a rohadt Zorbán biztos kivezényeltetné az adófizetőket a biciklihajtású villanyerőműbe.....

picur3ka 2009.07.16. 10:59:33

'Business Definition for: Windfall Profit

* a sudden large profit, subject to extra tax'

Nagy resze gyakran szetosztasra kerul a reszvenytulajdonosok kozott, vagy a ceg belatasa szerint a vasarlokat/is jutalmazza valamilyen formaban. Arcsokkentes a leggyakoribb, hiszen remek poziciot jelent a piaci versenyben.

Manoisztant illetoen azonban a kormany nyilvan nem az utobbira osztonoz cegeket. Azt se tudja, hogy szedjen ossze annyi penzt, amibol a sok ingyenelot eltartja. Total csod. Annak se fognak tudni semmit nyujtani hamarosan, aki tenyleg raszorul. Meg mindig nem jottek ra, hogy a szocializmus eletkeptelen.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.16. 11:05:19

OFF:
Kocsis pofárlansága milyen már??

kispista2 2009.07.16. 11:07:35

Extraprofittal és extraadókkal lenyúljuk az embereket, akik emiatt szorult helyzetbe kerülnek, majd a tőlük lenyúlt pénzzel megsegítjük őket!

Rwindx 2009.07.16. 11:19:18

Tipikus kommunista manőver. Vedd el mástól a pénzt majd saját céljaid érdekében korrumpálj másokat, ami marad azt meg oszd szét a saját és a haverok zsebeibe. És kommunikáld szociális vívmányként, fasisztázd le az ellenfeled. Akiket kifosztottál azok pedig anyagilag függővé vállnak tőled. Ilyen egyszerű.

Még nagy üzlet lehet ez a faipari szakmunkásoknak és a kenderültetvényeseknek.

wladyslawsky (törölt) 2009.07.16. 11:20:38

nem is lehet megfelelő jelzőt találni erre a gyalázatra! szolidaritás,na persze... inkább szavazatszerzés jövő tavaszra a cigóknál meg az überproliknál... A MI PÉNZÜNKBŐL!

anarcho78 2009.07.16. 11:32:02

keresek rendszergazdákat a pártok helpdeskesei közül, aki hajlandó ingyen, pusztán népszeretetből a vastagbőrt home page-nek berakni az összes politikus böngészőjébe.

amúgy szerintetek mennyiből lehetne összerakni egy Vastagbőr Rádiót vagy TV-t, ahol csak ezek a hírek mennének? kéne beszélni pár alapítvánnyal. mondjuk a Finn Többség Pártja biztos nem fog támogatni minket ezirányú törekvéseink elérésében (azért is fogalmaztam ily' finoman, hogy meg se értsék)

csók mindenkinek, Z.

Plutonic 2009.07.16. 11:42:50

Akkor most jelezném, hogy igazságosabb, ha mindenki lopná az áram egy részét, a többit fizetné és így a "krízisalap" lehúzható lenne a klotyón!!!!
Nem adok én ennek az "államnak" egy büdös vasat sem ezután!
Megoldok mindent a saját erőmből és bekaphatják!
Akinek akarok adni, annak adok, de senki más nem fog kapni egy rohadt piculát sem abból, ami az enyém.

Noname Watanabe 2009.07.16. 11:46:43

Lamperth Mónika arcszerkezete csak engem emlékeztet egy élemedett korú óriásteknős pofázmányára?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.16. 11:52:11

@anarcho78:

nem akarom emelni az ország vérnyomását :))

De egy hekk nagyon nagy lenne, az összes politikus laptopján a böngésző kezdőlapját átállítani a Vastagbőrre, úgysem tudnák visszaállítani ...

Plutonic 2009.07.16. 11:59:09

@zero: És ha mondjuk az összes kormányzati honlapot hekkelnék meg és ott jelenne meg a Vastagbőr? :))

kill004 2009.07.16. 11:59:49

@laspalmas: Ez olyan Jobbik választási reklámos volt. :)

reKorrekt 2009.07.16. 12:01:45

@otvospeter: még jobb helyeken egy 2 literes kőbambi is kijön belőle :D (pl. Csíksomlyón)

@Biztonsági Őr: nekem jelenleg (80%-os bér mellett) a lakáshitel és a rezsi után marad 30k. Na erre varrjatok gombot.

Plutonic 2009.07.16. 12:10:19

@Korrekt (Cum Deo pro Patria et Libertate): Túlélő vagy Te is....
Csináltam ezt én is, nagy művészetnek tartom!
Riszpekt!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.16. 12:17:03

@kill004:

Ja, tényleg, pedig aztán távol áll tőlem..

Plutonic 2009.07.16. 12:20:34

A bal oldalon a Google hirdetésekben....


1 havi Gázszámla ajándék?
Ugyanaz a gáz - olcsóbban Lakás, Társasház, Vállalkozás
www.GazForras.hu


:)))))

digger 2009.07.16. 12:34:17

"Ezt a folyamatot ellenőrzi a méltányossági tanács, a tagsága folyamatosan bővül karitatív, egyházi és egyéb szervezetekkel. Létszám nincs meghatározva – tudta meg az MR1-Kossuth Rádió Szollár Domokos kormányszóvivőtől, az a cél, hogy megfelelő társadalmi felügyelete legyen a kríziskezelő alapnak"

www.mr1-kossuth.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=93240

Biztos csak én vagyok velőmig rosszindulatú, de el tudom képzelni, kik fogják majd alkotni és mennyi tiszteletdíjért ezt a tanácsot, melynek, mint azt domokos mondta, létszáma nincs meghatározva, a.k.a. bármennyi lehet.

Brekkancs01 2009.07.16. 13:24:32

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
Ezeknél már ki volt kapcsolva a villany és a gázóra! Pontosan azért segíti őket az állam, és az ismerősöm, hogy visszakapcsolják náluk! Tehát, ha befizeti a 10 vagy 20 %-át, akkor a többit megkapja puszira! Nincs macera, és nincs bürokrácia! Ez a pofátlanság!
Ha én kihagynék egy számlát, akkor rögtön lekapcsolnák a villanyt, nem szaroznának velem. Ha egy dögevő csinálja mindezt, akkor segítik ezerrel, nehogy szegény kispurgyék áram nélkül maradjanak.
Kolléganőmnek elmeséltem ezt áprilisban, mivel nagyon nehéz helyzetben vannak a banki hitelek miatt, gondolta, hogy Ők is meglépik ezt a dolgot. Nem fizettek, mert arra számítottak, hogy nekik is lehet, majd ilyen kedvezmény, hogy 10% befizet, és a többi rendezi állambácsi! Kapaszkodj meg! Úgy elhajtották őket, mint a legyet! Csak az etnikumnak van ilyen lehetősége. Őslakosnak, azaz magyarnak KUSS! Szép kilátásaink vannak, mondhatom!

Brekkancs01 2009.07.16. 13:31:47

@Őrnagy Őrnagy: Hogy lehet összehozni 200000,-Ft-os áramszámlát!?? Na, én már láttam ilyet! Az összes szomszéd egy helyről kapta télvíz idején az áramot, és mindenki rezsóval fűtött... :-) Összetartanak! :-(

Alpannonia.at 2009.07.16. 13:33:54

@Adika01: te Ándiká mos mé mondó ilyet , hát nekünk is ván jogunk ényi :)

Brekkancs01 2009.07.16. 13:53:25

Hehe! Az egyik cigány vajda is azt mondta, hogy: "JOGOK ÉS LEHETŐSÉGEK!!"
Nem jogok és kötelességek! Érzed??? Érted???
JOGOK ÉS LEHETŐSÉGEK!

Alpannonia.at 2009.07.16. 14:01:32

Itt az idelye a szélgenerátor beszerzésének, avagy csináld magad :)

Megéri !!!

www.csinaldmagad.com/index.php?muv=reszletes&kod=kc71

Alpannonia.at 2009.07.16. 14:11:33

SZÉLGENERÁTOR KÉSZÍTÉS

KÉSZÍTSD EL MAGAD AZ ÁRAM FEJLESZTŐDET. PONTOS TERVRAJZOK ÉS BESZERZÉSEK CD-N

Gyakorlatban készítés közben képekkel házilag elkészíthető !

www.vatera.hu/szelgenerator_keszites_150344555.html

Bicskas 2009.07.16. 14:27:41

mindenki regisztraljon ebbe a krizisalapba. Ha alanyi jogon felveszik az embert akkor sokkal tobb fele oszlik a penz es akiknek nem szeretnenk azoknak nem jut, de jut nekunk is. Vagy az elbiralasok annyira leterhelnek a rendszert, hogy valasztas elott nem tudnak kiertekelni a sok palyazatot.
rosszul nem jarhatunk, de csak egy 5let

redriot77 2009.07.16. 14:30:02

@Potyoló: "Azt is érdemes lenne megnézni, hogy vajon minek a putriba áram? "

Erre majdnem azt mondtam hogy magánügy. Közbe' meg egy faszt, mert ha -áttételesen is de - mi fizettük be a számlájukat, akkor közünk van hozzá, hogy mire használják az áramot! Én max. ahhoz járulok hozzá, hogy agyonbasszák vele magukat.

redriot77 2009.07.16. 14:33:58

@Wilbur Nárcisz-11 Swain: engem egy gyenge képességű középiskolai tanárra emlékeztet. Az a klimaxos, naplócsapkodós fajta, minden suliban van/volt/lesz. :)

mry314 2009.07.16. 14:44:42

@Tomaten: Ezzel van egy kis bibi! Apósomék próbáltak összehozni egyet saját erőből. Kapaszkodj meg, ha 0,5 kW-nál nagyobb az áramtermelés, akkor hatósági engedély köteles! Szerinted adnak ki ilyen engedélyt? Segítek: NEM...

Erről ennyit.

Bohóc János 2009.07.16. 14:55:01

@mry314:

Csak akkor engedélyköteles, ha rá akarod kötni a közcélú hálózatra (visszatáplálni).

Egyébként azt csinálaz amit akarsz, ha belefér az OTÉK-be.

Alpannonia.at 2009.07.16. 15:20:53

@mry314: Elismerem nem mindenhol fog működni. ebay-on vannak régebbi solar csöves napenergia lehetőségek, és újabbak is . Nem rossz áron. Költözz vidékre , a városok falvak lassan élhetetlenek lesznek , az önkormányzatok nyúzni fogják a népet rendesen.

Segíts magadon a jó isten is megsegít :)

Grüss Gott :)

tudi 2009.07.16. 16:22:06

Király tehát nem azoknak juttatunk, akik adóznak, dolgoznak, hanem a semmirekellő ingyenélőknek, akik lehet, hogy lopják az áramot szép.
@Rorgosh: Tehát, ha csak a szolgáltató 5% hasznot ér el az állam kipótoja neki a maradék 3%-ot?

derelyegrádi szellem 2009.07.16. 17:09:59

@tudi:

és ezt te még nem szoktad meg? Aki fizeti az áramszámláját, az beledob az exterprofitos zsákba is, aki csak használja és nem fizet érte, az még kap is egy kicsit abból a zsákból. Ez teljesen normális, ezt így kell csinálni.

Nem emlékszel áramtolvaj Dugó norvég-dán-izlandi hármasállampolgárra, akinek még gyűjtöttek is, meg sajnáltatták, hogy hát áramot lop szegény, és mi lesz most ki kell kapcsolni a minihifit, meg a tv-t, pedig pont most kezdődik a maunikasó, így aztán tévézés helyett, az így felszbaduló időt kitöltendő kénytelen lesz megint kiskorúakat megrontani, és hát azért lehet ismét (mint azt megelőzően) elítélnék azok a názista bíróságok.

dessert eagle 2009.07.16. 17:35:51

@tudi: Nem az állam pótolja ki, hanem az árba eleve bele van építve a 8% haszon. Az ár egy rendkívül bonyolult, kormányrendeletben rögzített képlet alapján kalkulálódik, ami magában foglalja a hálózati veszteséget is. A hálózati veszteség hazánkban 10%. Miért ennyi? Nem a vezetékek állapota miatt, mint ahogy azt egy külföldi gondolná, hanem mert hazánkban a hálózati veszteségbe számít bele az áramlopás is!

Bohóc János 2009.07.16. 17:51:11

@dessert eagle:

A garantált tőkearányos profit az M5 (AKA) szerződésben volt benne, azt pótolta ki az állam, ha nem jött össze.

tudi 2009.07.16. 17:59:08

@derelyegrádi szellem: Hogyne emlékeznék pont dugóra nem, majdnem elmorzsoltam egy könnycseppet szegényért. Ezt amúgy én sosem szokom meg, persze én is csak egy ílyen fotel forradalmár vagyok. :)
@dessert eagle:Köszömöm a felvilágosítást ebben a témában. Asszem megyek és áttlapozom a villanyszámlát lehet találok ott még érdekes dolgokat.:)

dessert eagle 2009.07.16. 18:01:24

@mry314: Pontosabban akkor kell engedélyeztetni, ha eléri a 0,5 MW-ot a teljesítőképessége. Az engedélyeztetés ilyenkor azonban nem olyan bonyolult, egyszerűsített engedélyt lehet rá kérni. @Bohóc János: Az igaz, hogy értelmetlen engedélyhez kötni a kiserőmű-működtetést ha nincs betáplálás, hiszen így az országos hálózat működésére hatást nem gyakorol, de hát egy ilyen túlbürokratizált országban nehogy már ne lehessen ezért is pénzt kérni. Végül is lehet belőle magánvezetékeken áramot másnak továbbítani ami ugye veszélyes üzem. No meg hát az átadás eladás is, amit energiaadóval lehet terhelni! Erről semmiképp se feledkezzünk meg!

Plutonic 2009.07.16. 18:02:27

@Bohóc János: És most ezt gondold végig....
GARANTÁLT profit egy cégnek az államtól?
És ha ez nincs meg akkor az ÁLLAM kipótolja??????
Szerinted ebben minden stimmel?
Miféle pénzből pótolja ki és egyáltalán, MIÉRT?????

Ezért nem fogok az államnak fizetni egy kanyi vasat sem!
Nem kell tőle semmi, de takarodjon attól, ami az enyém!

picur3ka 2009.07.16. 18:10:34

@dessert eagle:

Csak kiegeszitenem, hogy az aramlopasok a rendszer tulterheleset eredmenyezik, e miatt annak allapotromlasahoz nagyban hozzajarulnak. Rendszeres jelleggel. Nem emlekszem az eves millios/mrdos szamszerure.

De ez minden agazatban igy van. Mezogazdasag, allattartas, kozlekedes, etc, etc.

Roxvox 2009.07.16. 18:19:31

@anti_troll: "és már alsó ajakig ér a fekália!"
Akkor még derékig sem ér? :))))

szabogyula 2009.07.16. 20:03:52

Megyek haza vmelyik nap, egy pali fényképezi a villanyoszlopon lévő cetliket.
Szóba elegyedek vele, azt mondja hogy a "cég" lefényképezteti Budapesten az összes villanyoszlopot, és a rajta lévő hirdetések alapján feljelentést tesz, "rongálás vétsége " miatt.
Ez az ELMÜ legnagyobb problémája ?
2 sör után el tudom képzelni ez hogy történik :
ELMÜ főnök 1.: Te vaze . már negyvenezer van a BMW-ben !
ELMÜ főnök 2.: Ne is mondd ! Tudod mikor voltam utóljára Kanárin ? 2 Hónapja , vaze, 2 hónapja !
E F 1.: Megvan még az alapitványod . tudod, az " Alapitvány a tiszta villanyoszlopokért, és az éhező kiskutyusokért ?
E F 2.: Persze vaze.
E F 1.: Többit tudod ? Pacsi , vaze ?
E F 2.: Pacsi !
És elindul kb. 30 ember villanyoszlopokat fényképezni Budapesten , fizetésért, TB.-vel, ÁFÁval, stb, stb,
Ez majd szépen beleépül mindannyiunk számlájába " hálózatfenntartási dij" vagy egyéb cimen.
Történik mindez az ÚR 2009. évében , július havában .....
És lőn az BMW átalakul 0 km.-eressé,
és másik személy lészen hirtelen Kanárin...

dessert eagle 2009.07.16. 20:36:13

@Bohóc János: Az M5 (AKA) az áramszolgáltatók HTM-jének a rövidítése? Én a termelői oldalt jobban ismerem, abból indultam ki, de az a gyanúm, hogy azonos a szisztéma.
A termelői HTM-eknek tavaly év végén pont azért kellett megszűnniük, mert az európai bizottság már nem tűrte tovább az erőművek MVM, azaz, az állam általi támogatását.

dessert eagle 2009.07.16. 20:49:17

@ostoba 8o: Nem csak a vezeték, de az oszlop is az áramszolgáltató tulajdonát képezi, ezért jogszerűen él feljelentéssel. Mint tudjuk, a villamosmegállóra való plakátragasztás is főben járó bűn, egyes pártok esetén legalábbis mindenképp!
Visszakanyarodva az áramszolgáltatóhoz, érdemes nem elfelejtkezni arról az apróságról, hogy a mérőóra is a szolgáltató tulajdona, azt viszont már a fogyasztóval, a fogyasztó felelősségére őrizteti.

Mihint · http://mihint.blogspot.com 2009.07.16. 21:46:55

Sziasztok, olvasva a posztot, sajnos csak bitfestéket nem tűrő szavak tolulnak fel... szvsz a szolidaritást mint működő eszmét és gyakorlatot ilyen tökéletes módon megcsúfolni csak egy aljas, hazug, gaz, stb. képes. Pont. inkább a többit nem írom :( Hogy lehet ennek véget vetni?

Bohóc János 2009.07.16. 22:39:27

@Plutonic:
végiggondoltam. durva
meg is bukott 94ben a kormány, amelyik ezt aláírta (Schamschula)

@dessert eagle:
az M5 az a déli autópálya (Alföldi Koncessziós Autópálya Rt)

dessert eagle 2009.07.17. 09:13:08

@Bohóc János: A félműveltségnél is ártalmasabb az innen-onnan felcsippentett információmorzsákkal való kérkedés. Ezt nagy nyilvánosság előtt - mint pl. ez a blog - én már büntetném. (Zéró!!! Laspalmas!!!)
Hogy a bánatba jön az Alföldi Koncessziós Autópálya a villamosenergia-iparhoz? (Talán mert akkumulátor van a gépjárművekben?)

Bohóc János 2009.07.17. 09:29:56

@dessert eagle:
Én meg büntetném azt aki nem olvas csak írogatja a faszságait, mint te pl.
Úgy jön ide, hogy valamelyik félművelt felvetette, hogy kiptótolja-e az állam az energiaszolgáltatók profitját ha az csak 5% ra jön ki.
Erre írtam, hogy nem, ELLENBEN az M5ös eredeti koncessziós szerződésében viszont éppen hogy ezt vállalta be az állam.
Hát így jön ide.
Mondhatnám szegről végről.
De hogy nem offtopic az tuti.

"U wanna antagonize me? Antagonize me modafucka! Get in the ring, modafucka! And I 'll kick Your bitchy little ass."- hogy klaszikussal éljek.

jozicsenko 2009.07.17. 09:46:25

@dessert eagle: majdnem, röviden:

garantáltak egy fix tőke arányos nyereséget az áramszolgáltatatóknak, ezt Brüsszel nyomására el kellett törölni, hopp kiesett egy nagyobb összeg

az M5 megvételekor Kóka aláírta, hogy évi 20 mrd Ftos rendelkezésre állási díjért huszonpár évig kell a segítségük - gyakorlatilag más cégen keresztül folyatnák ki ugyanazt a pénzt... :-(

Bohóc János 2009.07.17. 09:51:46

@dessert eagle:
"A félműveltségnél is ártalmasabb az innen-onnan felcsippentett információmorzsákkal való kérkedés"

ez nagyon igaz, és főleg laspalmas figyelmébe ajánlom persze miután te már magadra nézve alkalmaztad

Plutonic 2009.07.17. 11:27:09

@Bohóc János: Azt csak jelezném, hogy ez a világon mindenütt így van.....
Ahol ezt nem tették, meg ott bedöntötték az orszégot.

Yasashi Tanuki 2009.07.17. 11:31:16

A kommentek alapján tisztán látszik, hogy a közhangulat az öngondoskodást látszik támogatni. Végre itt a tömegbázisa a Gyurcsány kormány által oly sokszor hangozatott reformoknak. Tessék bevezetni a felelősség fogalmát a mélyszegénységben élőknél is -de ezúttal úgy, hogy akik eddig állták a cechet azok fizessenek is kevesebbet. Az állam rossz gazda!

Bohóc János 2009.07.17. 11:34:25

@Yasashi Tanuki:

Á! Öngondoskodás csak akkor menő, ha MÁSOKról van szó. _Rólunk_ inkább mindig gondoskodjon állambácsi inkább.

Plutonic 2009.07.17. 11:39:52

@Bohóc János: Nekem pölö semmi szükségem az államra.
Bármit megoldok magam is és én leszek a legboldogabb, ha eltűnik az életemből ez a "bácsi"!
Íme a magyarázat arra, amiről beszélek:

video.google.com/videoplay?docid=-7738550412129841717&hl=hu

We feed the world....

derelyegrádi szellem 2009.07.17. 11:44:27

@Bohóc János:

Akkor neked is elmondom így kétszázadszor:

Öngondoskodás (én egyébként támogatom) alacsony adó és járulék szint mellett menő, a világ egyik legmagasabb adó és járulékterhelése mellett (Mo OECD adatok alapján 75%) nem menő, sőt állami lopás/rablás. Mert ilyen magas terhelés mellett az államnak kutya kötelessége lenne széleskörű, és magas szintű szolgáltatásokat nyújtani. És nem csak Kókáéknak mint most történik, hanem sokkal inkább a járulék és adófizető polgároknak, akiknek jövedelmének túlnyomó többségét elveszik, vagyonát eladják (MÁV Cargo, reptér, Postabank, stb.), majd elküldik öngondoskodni.

Világos ez számodra?

Bohóc János 2009.07.17. 11:54:48

@Plutonic:

"Nekem pölö semmi szükségem az államra"

Figyu! Amikor építesz magadnak utakat, meg tűzoltókocsit veszel vagy amikor kiválasztod a kölködnek a magántanárokat, meg a biztonsági céget, szólj már lécci, megoszthatnánk a költségeket!

Plutonic 2009.07.17. 12:07:10

@Bohóc János: Jól fogalmaztál.
Magamnak fogok utat építeni (vagy a természetet használom), a gyermekemet nem adom barbárok kezébe (eleget hallom a felvételizők szintjét), biztonsági cég nem kell, mert magamat védem meg.
De sajnálom, ezt magamért teszem és a szeretteimért!
Bocs, de nem leszek a rendszer része, eleget voltam már.

Plutonic 2009.07.17. 12:08:47

@Bohóc János: Ja, és tűzoltókocsit sem veszek, van kút, van kezem, van szivattyú és van segítség.
Ennyi.

picur3ka 2009.07.17. 12:14:40

@Bohóc János:

"Nekem pölö semmi szükségem az államra"

'Figyu! Amikor építesz magadnak utakat, meg tűzoltókocsit veszel vagy amikor kiválasztod a kölködnek a magántanárokat, meg a biztonsági céget, szólj már lécci, megoszthatnánk a költségeket!'

Szarva kozt: az utak szarok, a telefonhalozat vacak, a rendorseg nem ved meg sot, az oktatas turos, az egeszsegugyi ellatas fos, es igy tovabb. Erre ne szedjek mar a legmasabb adot, OK?

De ezt nalam sokkal jobban elmagyarazta egy pannon roma kollegank a multban:

'Hova megy, a Sztojkak tartasara?' Figyelhettel volna jobban is.

Yasashi Tanuki 2009.07.17. 13:00:31

@Bohóc János: Az öngondoskodással magyar módra az a gond, hogy az mindig adóemeléssel jár. És azóta is kárognak a szocik minden fórumon, hogy a magyarok nem akartak 300 forintot fizetni. A helyes verzió, hogy nem akartak plusz 300-at fizetni a többi szitén emelkedő adóteher mellett.

dessert eagle 2009.07.17. 21:17:47

@Bohóc János: Kedves János, Jack, vagy ahogyan szeretnéd :) !

Felmerült bennem, hogy esetleg igazad lehet és habár nem szokásom, de kivételesen mégis olyan “faszságokat irogattam”, amik nincsenek összefüggésben a poszt témájával. Végigolvasam hát figyelmesen a posztot, a hozzászólásaimat, aztán a tieidet is, és arra a következtetésre kellett jutnom, hogy vagy aljas módon csúsztatsz, vagy a magyar szavak jelentésének megértése okoz problémát.
Én az első lehetőséget kizártam, mert összeolvasva a kommentjeinket, elég egyértelmű, hogy meg se nézed éppen kinek a kommentjére “válaszolsz”, hanem csak zavarodottan irogatsz a vakvilágba.
Nos én azt tanácsolnám, hogy ha már úgy érzed, hogy az elmebeli állapotod, belátási képességed nem teszi lehetővé, hogy a másikra odafigyelj, akkor a társas érintkezésnek az on-line módját is azonnal félbe kell, hogy szakítsd!
Ha nehezen menne, mindig arra gondolj, milyen sokan lesznek ezért hálásak neked!

Búcsúzóul én is küldök neked egy “klasszikus” dalrészletet:

Emese, most már indul a buszod,
Menj haza szépen,
Látszik, hogy tudod,
Hogy meg vagy bolondulva,
S holnap ne gyere újra,
Ne gyere újra!

János2 2009.07.21. 11:24:59

Mindonk reszei vagyunk egy vilagmeretu lehuzasnak,ahol nem megfelelo forrasbol allitjak elo az energiat.A Tesla fele tudosokat vagy "eltuntettek" vagy azert fizettek,hogy ne foglalkozzanak mas energiaforrassal,mint ez a szuksegtelenul draga,amit mi fizetunk meg,etnikai alapon.

süti beállítások módosítása