Skip to content


       Szűrés lista

Nyakó Pisti és az ismeretlen amigo

Nyakó Pisti, a mi örök kedvencünk kipihente magát, feltöltődött és visszatért!

Lazán egy könnyed nyitást választott, leterroristázta a Fideszt:


"Nyakó István, a kormánypárt szóvivője azt mondta: nagyon közel jár ahhoz a Fidesz, hogy "ezzel a gyűlöletbeszéddel" kiírja magát abból a demokratikus közösségből, amelynek az Európai Parlamentben maga is aktív és megbecsült részese akar lenni. Úgy fogalmazott: "Nem gondoljuk azt, hogy nyugat-európai elvbarátaik sokáig megtűrnek maguk között egy terroristákat támogató pártot".

Nyakó István szerint régen ismert, hogy a Fidesz "elmélyült kapcsolatokat ápol" a helyi önkormányzatokban szélsőjobboldali pártokkal.
Hozzátette: már országos szinten is együttműködnek, hiszen Demeter Ervin, az Orbán-kormány titkosszolgálati minisztere és Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője is "szélsőjobbos támogatással jutott be a parlamentbe".

Az MSZP szóvivője azt mondta, azt még nem lehet tudni, ki robbantott 1998-ban akkori ellenzéki politikusok háza előtt, mert az Orbán-kormány alatt négy év nem volt elég a rendőrségnek arra, hogy kiderítse."


Majd levelet írt Navracsicsnak, akiről ugye még Mesterházy is kijelentette tegnap, hogy a terroristák oldalára állt.


"(...)

Tisztelt Frakcióvezető Úr! Bízom abban, hogy Ön, mint a Fidesz mérsékeltebb politikusa, megtalálja a módját annak, hogy pártja nevében egyértelművé tegye: a Fidesz komolyan veszi a szélsőjobboldal fenyegetését, elítéli az általuk elkövetett erőszakos tetteket, és nem támogatja sem szóval, sem tettel a radikális jobboldali erőszakszervezeteket, terroralakulatokat. Kérem, mai sajtótájékoztatóján tegye nyilvánvalóvá azt is, hogy a jövőben nem támadják, hanem támogatják a bűnüldöző szerveket a politikai terrorizmus elleni küzdelemben. 

Bízom abban, hogy van egy határ, amelyet a Fidesz már nem kíván átlépni azért, hogy kivívja a szélsőjobboldal tetszését és megszerezze a radikálisok szavazatait."
 


Lendületből folytatta a levélírást, a következő célpont Szíjjártó Peti. 
Ez a legkirályabb levél, zseniálisan csempészte bele az összes Orbán-fóbiát, sejtést, csúsztatást.

Pisti, te egy meg nem értett géniusz vagy!


"Tisztelt Szijjártó Úr!


Nem csoda, hogy a Fidesz igyekezett eltitkolni a nyilvánosság elől, hogy Orbán Viktor közel egymillió forintból nyaral Mexikóban. Az embereket joggal háborítja fel, hogy válság idején egy választott politikus, aki arra buzdított, hogy hívei ne támogassák a krízisalapot, ekkora érzéketlenséget tanúsít a nehéz helyzetben lévőkkel szemben. 

Az kétségtelen, hogy mindenkinek a magánügye, hogy hol tölti a szabadidejét. De közpénzből élő, választott politikusok, közszereplők igenis kötelesek eltűrni, ha a közvéleményt foglalkoztatja, miből telik nekik luxusnyaralásra. Főként azokra vonatkozik ez, akik másokat rendszeresen durván, alaptalanul rágalmaznak és támadnak politikai szerepvállalásukat megelőzően szerzett jövedelmeik miatt. 

A Fidesz továbbra is titkolja azt is, hogy Orbán Viktor kinek a vendégszeretetét élvezi Mexikóban. Meglehet, hogy baráti szívességről van szó csupán, de lehet, hogy ezért a szívességért valamilyen ellenszolgáltatást is vár a titokzatos vendéglátó. 

A Fidesz kormányzása idején számos esetben előfordult, hogy az Orbán Viktoroz szorosan kötődő barátok és ismerősök gyanús körülmények között szereztek előnyt közpénzek, állami támogatások odaítélésekor, állami megrendelések vagy mondjuk nagyköveti címek elnyerése útján. Elég talán, ha az Orbán Viktor által is elismerten mondott kijelentést idézem, amelyet miniszterelnöksége idején, "baráti körben" hangoztatott a Fidesz elnöke egy, a családjához köthető szőlőbirtoknak adott állami támogatás kapcsán: "ne mi nyerjük a legtöbbet"

A mexikói nyaralás titokzatos körülményei felvetik a gyanúját, hogy Orbán Viktor a szállásköltség megspórolásán túl is nyer az ismeretlen amigonak köszönhetően, és a korábbi tapasztalatok alapján felmerül a lehetőség, hogy a viszonzás nem egyedül a Fidesz elnökét, hanem az adófizetőket is érintheti. 

Mindez több kérdést is felvet, amelyekre az emberek joggal várnak válaszokat a Fidesztől. Ezért elvárjuk, hogy mielőbb nyilvánosan számot adjanak az alábbiakról: 

-Eddigi gyakorlatukkal ellentétben, most miért titkolták Orbán Viktor nyaralásának helyét, és idejét? 

-Miért titkolják a vendéglátó kilétét? 

-A vendéglátás költségei, forintban kifejezve, mekkora tételt jelentenek? 

-Ajánlott-e valamilyen szívességet a Fidesz elnöke a titokzatos vendéglátónak?"
 

Igen Pista, 2010-től a nyaralásért cserébe ide fogja szállítani a mexikói drogkartell a drogot, Orbán - miközben feltolt az orrába 2 gramm kokót - megígérte az amigóknak, hogy nem lesz gond ...

Címkék: mszp pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr471275412

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hetfield 2009.07.30. 09:08:05

Nincs is jobb egy kora reggeli Orbánozásnál :)) Jól nyomod Pista! Amúgy kíváncsi vagyok, az mszp-ből megy-e idén nyaralni valaki? ;-)

Rhod 2009.07.30. 09:12:32

nyakó, te Isten barma, te...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 09:12:47

Lehet, ismétlem _LEHET_ , hogy Nyakó Pista megdugott egy békát!

Bizonyítsa, hogy nem :o)

Az ismeretlen amigo: www.salgon.hu/images/2009/07/07/tito_ortiz_nagy_160_20090707114824_101.jpg

Steppenwolf 2009.07.30. 09:14:54

Ezt a Nyakót valahol ki kéne állítani. Ilyen képződményük más országoknak egészen biztos, hogy nincs. :)
A Szijjártónak szánt nyílt levélben minden benne van, ami miatt 10%-on van az MSZP, és ami miatt Orbán már messze a legnépszerűbb politikus. Kis hülyém még mindig nem fogja fel, hogy az ilyen stílusú levelekkel már régóta saját magukat rúgják tökön.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.30. 09:15:47

@37_'etrebiL: Nektek csak a nácziterroron jár az eszetek??? Ember nincs jobb dolgotok?

sz_ 2009.07.30. 09:18:04

Nyakó Divatszemüvegkeret Pista arcán igen vastag a bőr; engem az érdekelne, hogy ez a manusz helyből ilyen buta vagy nekifutásból?

Steppenwolf 2009.07.30. 09:19:51

@37_'etrebiL: Bajnai is megy nyaralni, három országba is. Szvsz semmi gond nincs, elvégre megteheti. Megyó is megmondta annak idején, "megtehetem, basszátok meg!"

A "miazhogy, nagyonis"-t öniróniának szántad? :)

TristanSXT 2009.07.30. 09:20:51

@Félkupica_Fehér_Főnök:

A Daily Show-ban ezt a trükköt másképp mutatták be:

Amennyire én tudom, _nem_ Nyakó áll a politikai terrorizmus mögött.

Kicsit folytatva azért fejleszthető:

Amennyire én tudom, _nem_ Nyakó áll a politikai terrorizmus mögött, bár tény, hogy a létéből legfeljebb az MSZP profitálhatna, ha hinne még valaki nekik.

És gondoljunk bele: most annak az ideje jött el, hogy az MSZP-t ne szakítsuk félbe. Ezt a "terroristák" is tudják.

Hazudnak, és senki sem hisz nekik.

szanalmas 2009.07.30. 09:21:22

@37_'etrebiL:

Én speciel elhiszem, hogy Orbán Mexikóban nyaral nyáron.
Mi is az, amit még ezügyben el kell hinni konkrétan?
Segíts már léccike.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.30. 09:22:06

@37_'etrebiL: Az én életem kisbarátom nem siklott félre!
Teljesen kiegyensúlyozott.
Csak a faszom tele van veled meg a nyakópisata féle szarfaszuakkal!
S itt befejeztem a veled való társalgást.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.30. 09:22:50

@37_'etrebiL:

Én mindenkiről el tudok képzelni bármit :)
De Bajnairól nem esett szó a posztban, ez elég gyenge visszavágás ...

TristanSXT 2009.07.30. 09:24:24

Amennyiben az Nyakót (az MSZP-t) aggasztja a szélsőjobb előretörése, tegye azt, ami a leghatásosabb ellene: növesszen gerincet és ne ujjal mutogasson a másikra, hazudozva.

Az emberek nem támogatnák a szélsőjobbot, ha nem építenénk völgyhidat a dombok közé vagy alagutat a löszbe. Vagy éppen nem hamisítunk bizonyítékot.

A gerincnövesztés első jele az lenne, ha Draskovicsot lemondásra szólítaná fel, akit szerény véleményem szerint már a kokainos botrány után le kellett volna váltani.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.30. 09:24:58

"De közpénzből élő, választott politikusok, közszereplők igenis kötelesek eltűrni, ha a közvéleményt foglalkoztatja, miből telik nekik luxusnyaralásra."

A 36 millió forint költségtérítés nem KÖZPÉNZ amit 4 év alatt felkaptatok a feleségeddel, Pistikém?

TristanSXT 2009.07.30. 09:25:11

Találtam egy fotót, de nem tudom eldönteni, hogy Nyakó vagy Draskovics van-e a képen: hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Meztelen_csiga.jpg

mind2 (törölt) 2009.07.30. 09:25:18

Argentin cseresznye után jön a mexikói babkonzerv chilivel, melynek megjelenése a piacon erős csapást mér majd mind a chilipaprika, mind a szemesbab magyarországi termelőire.
1 év múlva Magyarországon kötelező népviselet lesz a sombrero, és mindenkinek minden nap meg kell innia egy tekilát....
bleeee...

szanalmas 2009.07.30. 09:25:20

Közel egymillió forintból nyaral a család?
Faszom, egy BKV-s osztályvezető havonta többet keres bazmeg.

rolika 2009.07.30. 09:25:24

Nyakló nélkül mindenki terrorista. Nincs köztes: vagy progresszív baloldali, vagy szélsőjobboldali terrorista valaki. Wunderbar bazmeg.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.30. 09:25:38

@TristanSXT:

Dehát nem is Draskovocs hibázott, hanem egyik beosztottja xD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.30. 09:26:50

Amúgy Nyakó Pisti levelénél csak "szanalmas" avatárja a zseniálisabb !!!

Grat mindketőnek!

szanalmas 2009.07.30. 09:27:14

Tényleg, a nem politikai terrorista az milyen?

szanalmas 2009.07.30. 09:28:40

@37_'etrebiL:

:D
Köszi! Feldobtad a napom.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.30. 09:29:08

Bezzeg a nyaklopistinek az nem fájt mikor megyó kubában koktélozgatott miniszterelnökként itthon meg a fél ország víz alatt volt vagy valami ilyesmi:)
Egyébként ez fideszre mutogatás milyen már kiderült hogy drazsé hazudott megint, erre tovább nyomják a veszélyes terrorista dumát csakhogy hátha benne marad a köztudatban:) göebbels legszarabb tanítványai a magyarországi szocik, ott legalább csináltak műbalhét aztán mutogattak, most meg még a műbalhét is lopják az okhoz:) azt hiszem budaházy egy év múlva szétpereli az államot, az ud zrt-vel, magyar gárdával, jobbikkal együtt.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 09:30:42

@szanalmas:
Pl. van a vizuálterrorista - Genorazzo Mária, miközben Liberté pucér fenekét paskolja egy köteg póréhagymával

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.30. 09:30:57

egyébként meg a politikai terrorizmus akkor szadeszre szavazok:)

jozicsenko 2009.07.30. 09:32:38

hehh, kész ez a nyako gyerek

mit tolhat? -nem kéne a cucc, csak tudjam mitől tiltsam majd a gyereket...
(az szdsz-től, persze)

szanalmas 2009.07.30. 09:33:12

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Én hallottam a dalát Barackhoz, szóval ő a vizuálnál azért összetettebb.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.30. 09:34:17

Én a Szíjjártó nevében azt válaszolnám, hogy:

"Pisti, ha élő adásban megcsöcsörészed a Lendvait, én minden kérdésedre válaszolok".

Steppenwolf 2009.07.30. 09:34:32

@37_'etrebiL: Ezek szerint nem ismered ezt a blogot. Itt Szijjártó is eddig mindig megkapta a magáét. Bár tény, kevesebbet hazudik, de demagógiája és modorossága vetekszik Nyakóval.

majomkutya 2009.07.30. 09:36:35

drazsé pont most a botrány alatt elment nyaralni
vajon ő hova ment?
van egy olyan érzésem, hogy nem egy tisza-tavi kempingben tölti el a "rendes nyári szabadságát"

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.30. 09:36:38

@zero:
igen ő csak véletlenül mondta hogy ezen a felvételen valódi terroristák robbantottak valódi bombát:) tényleg kíváncsi lettem volna ha mondju ka felvételbe belecsempészik a WTC összeomlását, vajon milyen dumát mondott volna zsenidrazsé. (istenem egy ilyen balfasz ember és az ország vezetésében, komolyan ránézek és visszasírom félkegyelmű gyimóti gézá és torgyán józsit)

Jim Raynor 2009.07.30. 09:37:45

@mefisto: ""Pisti, ha élő adásban megcsöcsörészed a Lendvait, én minden kérdésedre válaszolok".


hát, ehhez azért a Lendvainál a "csöcsök" hiányoznak........... :D legyen inkább a Gurmai...:D

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.30. 09:39:06

@majomkutya: Ül egy utazási irodában, és sorra nézi azokat az országokat, amelyeknek nincs kiadatási egyezményük Magyarországgal. :)

szanalmas 2009.07.30. 09:39:26

@zero:

Sok munkám fexik ebben az avatarban, köszi. Én nem herdálom a pénzt csicsára, ennyi telt a 400 milliós avatarpályázati pénzből tőlem. Még ráfizetéses is lett a végére!

buckafej 2009.07.30. 09:40:16

Ez a Nyakó az ország egyik leggyengébb szellemi kapacitása.
Két felsőfokú iskolába kezdett bele, egyiket se fejezte be. Érettségivel osztja az észt, nyelveket sem beszél.
Viszont elég hülye, gátlástalan és pofátlan.
Remélem jövőre ilyenkor már a mekiben fog mosogatni.

Pumalyos 2009.07.30. 09:41:10

Nyakó engem a szomszéd bácsira emlékeztet. Ő szerette volna mindig tudni, hogy hova megyek, mikor jövök stb. Láthatóan nagyon megbántódott, ha úgy tudtam elhagyni lakásomat, hogy kijátszottam éberségét. Tehát Orbán mozgását minden este Nyakónál leadni, hogy másnap merre jár, kivel találkozik,meghívta-e valaki egy sörre és ezért melyik tárcát ígérte az illetőnek. Milyen költségei vannak a napi programnak, iszik-e tokajit
aznap. (A program csak akkor kezdhető meg, ha megérkezett a jóváhagyás.) Orbánnak csak külön engedéllyel szabad 30 kilométerre megközelítenie Tokajt - a borvidék mind a 28 települése tabu, a két és fél most Tóciához tartozó faluban az Orbántalanítást Fico szívességi alapon vállalta - illetve a Dolomitokat. (Az ombudsman vizsgálja, hogy arányosban áll-e a Zorbán veszélyessége azzal az MSZP fenntartható fejlődés munkacsoportjának - Szanyi Ellető Tibor jegyzi - javaslatával, hogy jeladót helyezzenek a lábán, így ellenőrizve mozgását.) Draskovics vállalta - szabadságát megszakítva - hogy kidolgoz egy viselkedési kódexet Orbán számára.

szanalmas 2009.07.30. 09:41:56

@37_'etrebiL:

Mér a vallás újabban nem politika? Mik vannak.

jozicsenko 2009.07.30. 09:42:08

@szanalmas: nem politikai terroristák lesznek majd

- a szabad disznóvágást követelők (alföldi, nógrádi, borsodi szekcióval, veszélyes lesz a heves frakció, kevésbe veszélyes a békés frakció)
- a régi mákot termesztők, akik a gubától akarnak szédülni, nem a napszúrástól: ők a klasszikus alkaloida tartalmú mákos sütikért fognak robbantgatni
- lesznek valszeg celebterroristák: a fókuszban jelentik majd be, hogy mikor fogják elrabolni a másik celebet
- a NáciFröccsVédők köre, akik az üveges szódából akarják higitani a bort, nem valami kinai műanyag flakonból

TristanSXT 2009.07.30. 09:42:26

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

A vicces az, hogy ezt már egy országban eljátszották. Még valami eredetit sem tudtak kitalálni. :D

mind2 (törölt) 2009.07.30. 09:42:37

@buckafej: tudod Te milyen nehéz a mekibe felvételt nyerni ? Még a jattot is le kell adniuk a helyi főnöknek. Nem a Parlament ám az ! ... mondjuk azért megnézném..:))

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.30. 09:42:59

@Jim Raynor: Hát valami csak lehet az elvtársi szabásmintás, VOR-franchise blúz alatt...

Gurmaihoz meg asszem egy emelőtargonca kellene. Én meg nem akarom segíteni a Pistit. XD

jozicsenko 2009.07.30. 09:43:01

@37_'etrebiL: jól értem, te burkoltan zsidózol?

eszkep 2009.07.30. 09:43:05

Ez tragikomédia... 2006 óta az folyik ebben az országban...

OFF:
Ez már meg sem üti a Vastagbőr ingerküszöböt?

mno.hu/portal/653156

Ügyebár HATÁROZOTT idejű munkaszerződés esetén (a Munka Törvénykönyve szerint) nem jár eleve végkielégítés...

Steppenwolf 2009.07.30. 09:43:46

@37_'etrebiL: Azért Nyakótól csak eljutunk a vallásgyalázásig...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.07.30. 09:44:55

@buckafej: nem a mekiben! Hanem a börtönkonyhán baszod! :D

Laibach 2009.07.30. 09:45:39

@eszkep: Én meg ezt találtam, ez is viszi felfelé a vérnyomást:

www.hirturmix.hu/article.php?articleid=12459&catid=1

Jim Raynor 2009.07.30. 09:46:53

@37_'etrebiL:

te, azon nem gondolkodtál még el, hogy a legsötétebb fidesz diktatúra alatt (special guest start Sintér Sándor belügyminiszter, aki azért nem gyenge arc) SEM álltak elő aljas koholmány videókkal, hogy a kommunista Vörös Brigád Terrorszervezet robbantást gyakorol Csikóstöttös külterületén, természetesen az MSZP támogatásával? már azt várom, hogy Drazsé mikor jelenti be, hogy Budaházy üzeneteit ellenséges békaemberek vitték el Viktornak, természetesen ürgebőrbe kötve.......

szanalmas 2009.07.30. 09:47:08

@jozicsenko:

Szerinted a disznóvágó terroristák már retteghetnek a Roncsfilmes leleplezéstől?
Készítik már rá az NNI-s logót?

habba habba · http://twitter.com/ezazbazmeg 2009.07.30. 09:47:57

zero, még nem gondolkodtál rajta hogy a reggeli első poszthoz hozzácsapod a "kv helyett" tag-et? Komolyan néha ugy fel lehet húzni magát az embernek itt hogy többet segít mint akármilyen "drog" :)

majomkutya 2009.07.30. 09:48:21

@mefisto: haha, ja
bár elég szomorú ha igügyminiszterként nem tudja,
sőt, nagyfokú előre nem látásról tanúskodik, ha a zűrös ügyek elkezdésekor nem nézte ki őket előre

szerintetek van terrorizmus?
szerintem nincs
alapból, milyen név már az, h magyarok nyilai felsz hadsereg??? :D
szerintem ha valakik ebben az országban elkezdenének robbantgatni, akkor nem kreálnának egy ilyen béna nevet és pláne nem vállalnák magukra
ennek a névnek is, meg a hangoztatásának is nagyon olyan szaga van, h az elit találta ki, h legyen mit mondani, legyen mivel a figyelmet elterelni arról, h tönkreteszik az országot

gondoljátok el a helyzetet: ül egy biztonságos irodában drazsé, szilvási, lendvai, pár háttérember és pár nbh-s és azon filóznak, h milyen nevet adjanak a nemlétező terrorszervezetnek amit majd egyes nekik nem tetsző elemekre rákennek:D:D:D:D
Aztán valami nagyokos fejéből kipattan a szikra: -"Legyen Magyarok Nyilai Felszabadító hadsereg!"
drazsé: -"Rendben, Szilvási, papirozzatok le mindent én pedig majd tartok egy remek sajtótájékoztatót.
mindenki: -"nagyszerű"
drazsé: -"az nbh-s fiúk meg keressenek valami remek kis felvételt későbbre, addig kreálunk pár ügyet, hiller haver biztos szívesen kiáll a nyilvánosság elé könnyes szemmel hogy egyesek őt bántani akarják.
mindenki:-"remek, csináljuk, ez nagyot fog szólni"
na kb ezek az ország ügyei, amit az "urak" olyan gondosan intézgetnek

Geza 2009.07.30. 09:48:21

"Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép s lelép, s mindenkit sok szerep vár életében." Csak épp kib. módon kezdem únni ezt a ripacskodást, és kedvem lenne színházi látcső helyett célkeresztes távcsövön át kacsintani ezekre a mocskokra.

Pózolnak, megjátsszák magukat, színészkednek, felhőkön járva, csinált díszletek között élik bele magukat az olimposzi hangulatba, mint valami Párizsban kaszinózó kibaszott nemesúr. Mit neki, hogy a birtok elúszik, az emberek meggebednek, ha ez kell ahhoz, hogy ő fölényesen és az ideák világában bolyongva megjátszhassa a saját fontosságát, hát vesszen az ország is, csak ők, csak ők még egy hétig, még egy napig parádézhassanak, méltóságosnak hívassák magukat, eltartott kisujjal dobják a kandallóba a pezsgőspoharat, még egy napig, még egy óráig a világ krémjének a szerepében tetszeleghessenek, a szavuknak hatalma lehessen, még egy óráig, még egy szusszanásig szembe mehessenek a tényekkel és a józan ésszel, és a valóság fölött állónak érezhessék magukat, bárki hátán áttaposva, bármi áron, bármilyen következményekkel.
Mint a heroinfüggők, újra és újra, egyre gyakrabban, egyre többet, mindegy, hogy mi jön utána, nincs visszaút, csak még egyszer, csak még egy napig, csak még egy kicsit, bármi is az ára.

Mind. A fityisz is, likudviktorral az élen. A maszop is, bármelyik színészüket tolják is épp a függöny elé. A szadesz is, bármilyen név és programhazugság mögé bújik is. De a megbízóik, szponzorálóik, munkáltatóik, futtatóik is, azok is mind, mind csak a hatalomból akarnak egyre nagyobb és nagyobb kortyokat újra és újra, akár erején felül is.
Isten akar lenni mind, és ha csak egy kihalt szemétdombot képes uralni, hát inkább kihalt szemétdombot csinál a mindenhol maga körül, mintsem lemondjon az álmáról és tudomásul vegye a saját kicsinységét. Amit nem képes uralni, azt lerombolni igyekszik, és mivel hazugságra építi a terveit, szükségszerűen minden hatalma meginog előbb vagy utóbb, és ahogy egyre kevesebb mindennek lesz ura, úgy egyre több mindennek lesz ellensége.
Kártékony férge a teremtett világnak mind, mind egy szálig, rákos daganat az emberi társadalom fejében, ami pusztulásba húz mindent maga körül.
Addig nem lesz semmi javulás, amíg az egész banda, mind egy szálig, ott nem lóg a Lánchíd alatt, emlékeztetőül az utánuk jövőknek, hogy a 'miniszter' szó szolgát jelent, a nép szolgáját, akinek nem uralnia kell a zsákmányát, hanem kezelnie a rá bízott országot.

Mert a baj igazából ez, és nem csak annyi, hogy melyik úrhatnám barom mennyire ripacsul túlgesztikulálva játssza a maga választotta szerepét ebben az ő szórakozásukra csinált kutyakomédiában, amit most közéletnek nevezünk...

Mindettől függetlenül persze természetesen Nyakó monnyonle, meg miközben kecskével szekszel, húzzuk lámpavasra, aztán meg sorozzuk meg egy MG42-vel :) ! (Természetesen előbb vegyünk róla lábméretet, hogy neki is lehessen cipője majd a Duna partján...)

jozicsenko 2009.07.30. 09:49:59

@37_'etrebiL:
"Kezdve a katkó hittérítőktől egészen napjaink muszlim forradalmárjaiig, széles a skála. "

nem írtad bele, de ismerem a náci fajtádat!

belegondoltad, mint Drazsé a terroristákat!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.30. 09:50:05

@eszkep: Most nem tudok utánanézni pontosan, de asszem az Mtv. szerint a határozott idejű munkaszerződésnél nem jár kötelezően a végkielégítés, de attól ezt még a munkáltató megadhatja,

Ugyanígy - szigorúan munkajogi szempontból - semmi szabálytalan nincs egy munkajogviszony lejárását és az orbitális végkielégítés kifizetését követően egy újabb, nagy fizetéssel járó munkajogviszony megkötésében. Más kérdés, hogy a társaságirányításban a javadalmazási rendszer kialakításának is vannak szabályai, illetve a közpénzek elköltésére is külön jogszabályok vonatkoznak.

szanalmas 2009.07.30. 09:50:12

@szanalmas:

Bazz, ez tök jó téma, egy videóban lehetne Orbán kolbászolása, Drazsé robbantanak a terroristázása, meg Mucsi. Csinálja meg valaki pls!!!!

Jim Raynor 2009.07.30. 09:50:29

@mefisto:

ehh, majd Ildi blúza alá is nyomnak egy kis botoxot, oszt nem csak az arca fog feszülni.... :D

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.07.30. 09:50:41

Komolyan, ennek a levélnek mi az értelme? A rettegő harci nyuggerek akkor is a maszophoz ikszelnek, ha Nyakópistiék saját kezűleg meggyalázott csecsemőkből építenek máglyát a Kossuth téren.
Azt a hülyeséget meg, hogy Magyarországon terroristák vannak, csak olyanok veszik be, akik a nagy napon nem igazán fogják felismerni a szavazóhelyiséget. Vagy akár a saját tükörképüket.
Akkor meg minek ez? Bushnak bejött a terroristázás, akkor nekik is működni fog?
Hahó, Pisti, Bushnak NEM jött be a terroristázás, pedig nagyon-nagyon sokat tettek az érdekében.

Mindenesetre most azért tényleg elkezdtem félni. Ezek a barmok (Pistiék, persze) képesek és felrobbantanak valamit, hogy lámlám legyen már terroristánk.
Pistikém, fordítva kell csinálni. Először leromboljuk a WTC-t, és utána kérünk pénzt a terrorizmus elleni harchoz. Fordítva csinálni kész lebukás. Istenem, ezek még ehheez is hülyék.

Hetfield 2009.07.30. 09:56:20

@37_'etrebiL: csak nem szőlőbányákban raboskodtál?! jajj te szegény liberté :(((

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 09:57:19

@37_'etrebiL:

Reméljük igen, persze szigorúan ügyelve arra, hogy a már meghonosított liberális demokráciát nem sértve xD

Steppenwolf 2009.07.30. 09:57:19

@37_'etrebiL: Ezt úgy mondtad, mintha legalábbis valami tömeggyilkos sötét diktatúra lett volna "azokban az időkben". :)
Persze, lehet, hogy az volt. Elvégre Horthyból is csináltatok már ordas náczit...

jozicsenko 2009.07.30. 09:57:39

@37_'etrebiL: jaja, meg a feldühödött nyugdíjkommandók, akiket csak félarú csirkefarháttal lehet lefizetni...

de bővebben itt:

fricska.blog.hu/

2010, polgárháború bp-en...

jozicsenko 2009.07.30. 09:58:44

@mefisto: tudod mivel lehet Lendvait felizgatni?
Nevezd öregnek vagy kérdezd a gázáremelésről

Jim Raynor 2009.07.30. 09:58:51

@37_'etrebiL:

miért nem? lágerbe voltál zárva? Kövér Laci kínzott napokon keresztül? deportáltak? üldöztek? náci gyerekek fejberúgtak egy olyan labdával, amibe bomba volt varrva? vagy mi? jah, persze, náciterror volt....

de a kérdés nem is ez volt, hanem az, hogy volt-e a fidesznek ennyire aljas hazugsága? Ugye nem?

Necro 2009.07.30. 09:59:05

OFF:
Engem mindig meglepnek, amikor felbukkannak az ilyen "csakazértis az árral szemben kommentelek" userek, mint 37_'etrebiL. Szép dolog, hogy van sokszínűség, mindenféle vélemény képviselteti magát. De mi vesz rá egy embert, hogy szívassa magát, és erőltesse ezt a harmatgyenge trollkodást?

Eszembe jut, hogy az MSZP verte a nyálát, hogy ők bizony ott lesznek az interneten, és majd jól leverik a burjánzó szélsőjobbot, blabla. Emlékszem, Tomcat is közzétett anno egy levelet, amiben SZDSZ toboroz fórumkommandót, amivel majd virtuális térben is terjesztik a fenenagy ideológiát és "véleményt formálnak".

Fizetett kommentelő-e vagy? :D

Johnny336 2009.07.30. 09:59:36

Engem ez fogott meg igazán:

"elítéli az általuk elkövetett erőszakos tetteket" (mármint széljobb vérengzése)

Mutassanak már 1, azaz egy darab bűncselekményt, amit elkövetett a Jobbik (ugye rájuk gondolnak széljobbként).

Aztán próbálják elsumákolni a baloldal által elkövetett összes sikkasztást, ingatlanpanamát, vesztegetést, becsületsértést (folyton náciznak, terroristáznak, alaptalanul), és még ki tudja mit.

Nem értem, hogy miért nincs egy újságíró, aki egy sajtótájékoztatón simán nekik szegezné ezeket a meleg kérdéseket?

Pl. a mexikói nyaralásos vádra csípőből tüzeltem volna a költségtérítéses simlijét feszegető kérdéseket Nyakó elvtárs irányába. (persze a Fityeszt sem akarom védeni, pláne magát az Ördögöt, de ezek nem gondolkodnak el?!)

Kocsis István nem kívánja bemutatni azokat a bizonyítékokat, amivel tisztázza magát az MVM-es "sikkasztás" ügyében. De feljelenti az újságírókat, akik megírták a cikket.

Jó, hogy nem drogot rakat a kocsijukba, á lá Veres...

Jim Raynor 2009.07.30. 10:00:38

@mefisto:

ezt a jeligét majd a börtönben a kancigányok fogják használni, amikor berakják a celláikba az elvtársakat.........:D

Hetfield 2009.07.30. 10:01:51

@Necro: jajj rószamisi kommandója :))) liberté szeret itt vergődni, nincs ezzel semmi baj :)

buckafej 2009.07.30. 10:07:01

Az igaz, hogy Lendvai a szövegével jobban felizgat, mind a csöcseivel, de szerintem nincs olyan kis melle.
Nézzétek meg legközelebb jobban!
Én már Morvainak is inkább csak a testére vagyok kíváncsi.:)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.07.30. 10:07:05

@Geza: Ez szép volt, gratula.
Megoldás?
Szavazati jog korlátozása.

Steppenwolf 2009.07.30. 10:07:16

@37_'etrebiL: Az idióta faszságaidtól tolul agyig a vér. De attól nagyon. :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.30. 10:07:31

@jozicsenko: Elnök asszony, drága!

Mennyivel nőtt a gáz ára '02 óta? 70%-al?

Hol van most a Fidesz? 70%-on?

Hány fős szoci frakció lesz jövőre? 70 fős?

Hány éves maga? 70?

XD

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2009.07.30. 10:07:59

méghogy uborkaszezon.... kampány van itt, elvtársak. és nyakóék pontosan tudják, hogy ez a harcuk a végső.

Noname Watanabe 2009.07.30. 10:10:15

@37_'etrebiL: Inkább készülj a melegfelvonulásra, Drazséval együtt védjétek meg a szolid travikat a náczikoktól.

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.30. 10:10:17

@Jim Raynor: Annak se rossz, de jeligének ott van még a "Heathrow".

Mármint akkora lesz a tranzitforgalom egynémely szoci politikus hátsójában, mint a Heathrow-n egy átlagos szerda délután...

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.07.30. 10:11:39

Ez levél akkora hülyeség, mint amikor Besenyőpistabácsi megkérdőjelezi a térfogatnövelő szert. Én még hozzáírtam volna...

"Orbán Viktor feltehetőleg ezárt is titkolózik mexikói vendéglátójátilletően, mert megvan az esélye, hogy összefüggésbe hozható a mexikói alvilággal. Tehát valószínűsíthető, hogy a fidesz első embere közép-amerikai bűnszervezetekkel szövetkezik. És ez a demokráciában igen csak aggasztó."

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.07.30. 10:12:14

@Necro: Nem baj az, kell a biodiverzitás, különben gyorsan belterjessé válik a faj. Ha agész nap csak egymást veregetjük hátba, hogy "dejól szóltál ecsém", úgy járunk mint a szadesz, aki csak pislog, hogy hová lettek a szavazóik, és tuti hogy máig nem értik hol cseszték el.

Jack da' Clown 2009.07.30. 10:12:28

@mefisto:
Aranyos.
De te tényleg azt hitted, hogy 2002-től kezdve a világ végezetéig nem változik a gáz ára?

Ucsítyszja-ucsítyszja-ucsítyszja !!

Kaktússz (törölt) 2009.07.30. 10:13:02

@37_'etrebiL: te egy hülye alulművelt, épp ezért idegen szavakat gyakran használó kekec senki vagy. Logikád nulla. Érvelésed nulla. Szókincsed nulla. Az értelmed korlátozott, ezért csak arra szorítkozik, hogy belecsimpaszkodj egy-egy mondatba. Hülye frusztrált kis fasz vagy, aki itt éli ki a komplexusait. Hajrá idegen szavak, hajrá gugli !!!!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.30. 10:14:07

@37_'etrebiL: "Jaj most látom csak, mennyi fityeszfanban tolult agyig a vér egy röpke "azok az idők" említésre."

Engem például baromira nem érdekelsz.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.07.30. 10:16:28

Amúgy nem lehet csodálkozni ezen, a derék elvtársak, most így a 20% alatt visszatértek ahhoz, amihez a legjobban értenek... a szardobáláshoz.

Most így az áfaemelés idejében kitalálták, hogy most már elkapják az általuk megálmodott terrprszervezetet, a Magyarok Nyilai Felszabadító Harcos Népfront Brigádot. Nem tudom eldönteni, hogy ez a nagyobb parasztvakítás vagy a megasztár és a celebes-dzsungeles műsor együttvéve.

Steppenwolf 2009.07.30. 10:18:14

@37_'etrebiL: Bőven elég a fóbiáidból egyszer is. :)

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.30. 10:18:18

@Jack da' Clown: Nem. Normál esetben egy szöveget - szakkifejezéssel - a szavak általánosan elfogadott jelentése alapján szokás értelmezni.

Tehát a "nem lesz gázáremelés" azt jelenti, hogy a közeljövőben lényegesen nem fog emelkedni a gáz ára.

És nem azt, hogy

a) soha többet semennyit nem fog emelkedni,

és azt sem, hogy

b) két héten belül megindul felfele, és a légkör külső határátig meg sem áll.


Tetszik érteni?

Kaktússz (törölt) 2009.07.30. 10:22:19

@37_'etrebiL: lementem a szintedre, hogy jobban megértsd. Veheted nagylelkűségnek. Segítségnek.
Aminek akarod. És botorkálj csak tovább :)

szanalmas 2009.07.30. 10:25:32

@csabapayne:

Ja, Orbi vesz egy mákfődet is a borüzemhez. Legalább 2010-től bor meg kokó tutira lesz, ez fix. Eddig csak víz(ágyú) meg könnygáz jutott.
Igazság szerint attól ami most van, az égvilágon minden csak jobb lehet.
Valaki mondjon már valami olyat az utolsó 8 évből, ami jó volt, és nem elbaszás.

Jack da' Clown 2009.07.30. 10:25:48

@mefisto:

És ezek közül melyik következett be?

Tudtommal 2003 nyarán emelkedett a gáz ára.

Bélapáti Béla 2009.07.30. 10:26:46

Ugyan már, mindenki tudja, hogy a Patás Viktor amigója a nácifasiszta drogkartel fűrere, és azt beszélték meg, hogy katolicizált öngyilkos terrorista ürgéket etetnek meg heroinnal, akiket a fasiszta turulmadarak fognak prédának álcázva az országba bejuttatni, majd cigánytelepek közelében ledobni, azért, hogy a romák hagyományos ürgepörköltet készítve belőle tudtukon és szándékukon kívül heroinista zombikká báljanak, így a fidesz befolyásolása alá kerülve kiírtsák az összes zsidót, és mehikóiakat hozzanak helyükbe, arra számítva, hogy a világ nem fogja felismerni a cserét, hiszen mindkét népcsoport kreol bőrű!!!

Marcellusca 2009.07.30. 10:27:04

Hehe!
Ez tipikus esete, amikor a hülyeség szorgalommal párosul.

Még egy ekkora agyhalott idiótát!

Marcellusca 2009.07.30. 10:30:58

@TristanSXT: Őőő, izé, szvsz tök mindegy.
Legyen a kép címe: Magyar politikus!

szanalmas 2009.07.30. 10:33:23

@picur3ka:


Nem kell megnősülni vazze, így eltűnik az összes anyós. Már Al Bundy is megmonta.

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 10:36:03

@37_'etrebiL:

helló liberté öcsém, te kis szadesz fan!

Nem baj csak vegyük észre! :)

jozicsenko 2009.07.30. 10:36:19

@mefisto:

www.magyarorszag.hu/hu/mo/portlets/article/magnify/MagnifyController.jpf?nodeId=158912&lang=hu

2004ben 46 Ft volt kb, most legutobb 145Ft/m3 körül kellett fizetnem---> ez testvérek között is kb 300%os áremelés, miközben tavaly augusztusban az olaj ára visszaesett kb a 40%ára...

Steppenwolf 2009.07.30. 10:36:52

@37_'etrebiL: Nincsenek lieblingjeim, viszont nem is pellengérezel senkit, mivel ahhoz érvek kellenének. Helyette csak kötekedsz, személyeskedsz és provokálsz.
Ha még én hithű "fityesfan" vagyok, akkor Te meg egy elvakult kommer, aki itt próbálja a frusztrációját levezetni. :)

Geza 2009.07.30. 10:37:50

@szanalmas:
"Igazság szerint attól ami most van, az égvilágon minden csak jobb lehet."
Gondolom, a palesztinok is valami hasonlót gondoltak a brit protektorátusról 1948 tavasza körül...

szanalmas 2009.07.30. 10:38:20

@Jack da' Clown:

Nem bazmeg, de arra se gondolt senki, hogy annyira keveset emelnek az árán, hogy a keletkezett extraprofitot szétosztják egymás alapítványainak.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.30. 10:39:01

Ezúton felszólítom a legnagyobb ellenzéki párt vezetőjét, hogy nyilatkozzon mire szándékozik felhasználni a titokzatos mexikoi kapcsoaltot esetleges kormányrakerülése során. Ez kérem nagyon aggasztó egy deokratikus államban, amely nem mellesleg az utóbbi évek legnagyobb krízisét éli át jelen pillanatban, gondolok itt a gazdasági válságra és a fokozodó szélsőjobboldali terrorizmusra. Kérem a Fidesz politikusait hogy határolódjanak el azonnal mindenféle robbantástól kövesse el azt bárki bárhol a világon.

Karma17 2009.07.30. 10:39:51

OFF: Mesmeg pontonhíd, de most egybekötve a Margit-sziget széttúrásával :(

index.hu/belfold/budapest/2009/07/29/csak_a_margitszigetig_lenne_pontonhid/

mind2 (törölt) 2009.07.30. 10:41:07

@DexterMorgan78/Séfbácsi: határolódjanak el minden fogatlan mexikóitól is, alkonyattól - pirkadatig ;) :))

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 10:41:58

@37_'etrebiL:

te láttál már szefárd zsidókat éltedben (akár képen is), vagy csak askenázikat? Ha nem, pótold.

Most az etióp zsidókat hagyjuk is, mert azok nem kreolok, hanem egyenesen feketék.

Ha fikázol, oktatgatsz másokat, legalább az alapvető ismeretek birtokában tegyed, mert így hamar eljutsz megint a nevetségessé válásig. Az meg nem jó senkinek!

mefisto · http://archiregnum.blog.hu/ 2009.07.30. 10:42:14

@jozicsenko: Hú! Nem nagyon követtem figyelemmel a gáz árát, bennem ez a saccra 70-80% maradt meg.

picur3ka 2009.07.30. 10:46:13

@szanalmas:

Nem nosultem meg, megis van anyosom.

Jack da' Clown 2009.07.30. 10:47:00

@mefisto:

Hát az nem, mert 2 héten belül nem emelkedett az ár, csak a következő évben.

Akkor most?

Viktus 2009.07.30. 10:47:09

Komolyan azt hiszik a komcsik, hogy ez a náczis műsor bárkit érdekel még? :D

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 10:47:51

Egyébként ehhez a a nyakóhoz orvost kéne hívni. Megőrült szegény.

Vagy esetleg fogadtak Drazsé elvtárssal, hogy ki tud egy hét alatt nevetségesebbé válni, és mindketten komolyan vették a feldatatot. Max erre tudok még gondolni. Másra nem.

martonx 2009.07.30. 10:48:49

Ezek a komcsik mára teljesen megbuggyantak? Vagy régebben is ilyen hülyék voltak, csak nem tűnt fel?
Vagy lassan kezdik ismét beüzemelni a komcsi választási úthengert? Ilyen lesz a színvonal?
Mert az jó lenne, hisz betegre röhöghetnénk magunkat.

Fogadjunk, hogy Drazsé még telefonhívásokat is fog találni Orbán Viktor és az elfogott Magyarok Nyilai tagok között. Sőt, fogunk mi még terroristával fényképezkedő OV képeket is kapni a pofánkba.

mind2 (törölt) 2009.07.30. 10:49:44

@derelyegrádi szellem: hát igen, és a lélekszám csekély volta miatt( kontra palesztinok ) ugye egy időben bőszen engedték az afrikai születésű zsidók bevándorlását, de aztán rájöttek, nem lesz ez így jó. És hogy ellensúlyozzák, ráerősítettek az orosz utódállamokból beengedettekre. De ezzel is szívtak, mert azok meg hordozzák magukkal a kommunista éra rossz beidegződéseit, és nem igazán ment az asszimiláció náluk sem.
Akkor ugye hagyjuk is a fajelméletet, miszerint jó zsidó- rossz zsidó, a bőrszínt meg végképp. Tényleg többet kéne olvasgatnia ennek a srácnak :)

szanalmas 2009.07.30. 10:49:53

@Geza:

Érdekes párhuzam, mondjuk az első izraeli miniszterelnök szerint a palesztinok között vannak a zsidók ősei, csak áttértek. Arra nem gondolt senki, hogy a gyökereiket akarják kiírtani a hithű emberbarátok, ez érthető a palesztinok és a józan paraszti ész részéről is. Amúgy nem tudni miről beszélsz, valami Petőfi meg '56 ugrik be, meg, hogy a népek nem szeretik a "baráti, védelmező" megszállásokat. De beszélhetünk tőlem ilyesmiről, pl. ilyen párhuzam lehet a kutya-macska barátság is a tényszerűségéből adódóan.

szanalmas 2009.07.30. 10:52:55

@martonx:

Valamit kell csinálniuk, újítaniuk, a dübörgő gazdaság már nem biztos, hogy hihető megint, bár talán a jelenlegi szavazóbázis még bevenné.

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 10:53:59

@Viktus:

nem, de nincs más. van még a "kezeljük válságot" lózung, de az is teljesen hitel-, és hatástalan. Most újre ezzel próbálkoznak.

De ennek nyakónak még szerencséje sincs, előrángatja Orbán nyaralását (hogy miért pont az övét, és nem pl. ugyanolyan jogon megyoét, azt nem tudni:-)), hogy milyen érzéketlen antiszolidáris a NYOMORGÓ LAKOSSÁGGAL, aztán másnap elutazik a hivatlban lévő, éppen a figyelem középpontjában álló IRM miniszter NYARALNI!

szanalmas 2009.07.30. 10:54:23

@szanalmas:

FIDESZ=TERRORIZMUS
JOBBIK=SÁTÁN
LIBÁT CIPRUSNAK!

Valami ilyesmi lesz a szlogen.

mind2 (törölt) 2009.07.30. 10:56:26

@37_'etrebiL: akkor meg így helyes : az Izrael állam területén élő zsidók javarészt kreol bőrüek, de ezt bizonyára az Izraeli Bevándorlási Hivatal tudná pontosan meghatározni, meg a Statisztikai Hivatal, jhogy ki honnan jött, és melyik a dominánsabb. Szerintem egy irónikus írás utolsó során rágódni felesleges. És itt az irónikus - túlzón van a hangsúly :)

szanalmas 2009.07.30. 10:57:47

@picur3ka:

Az már a te gyengeséged jele, ugorj le valami magas helyről, az segít. :)

picur3ka 2009.07.30. 10:57:48

'Az kétségtelen, hogy mindenkinek a magánügye, hogy hol tölti a szabadidejét. De ......... Főként azokra vonatkozik ez, akik másokat rendszeresen durván, alaptalanul rágalmaznak és támadnak '

Ugyis van.

'A Fidesz továbbra is titkolja azt is, hogy Orbán Viktor kinek a vendégszeretetét élvezi '

Nyako, te okos, ki nem szarja le. Ez kulonben burkolt rasszizmus, ahogy lib-deb88 kifejtette: feltetelezi, hogy minden mexikoi drogkereskedo.

buckafej 2009.07.30. 11:00:35

Mindjárt előadja Nyaki, hogy OV Alkonyattól pirkadatig Salma Hayek- et dugja Mexikóban, két menet között pedig a drogkartellekkel egyeztet a 2010- es kampányfinanszírozásról, a kokó legalizálásáról és a chili paprika vámmentes behozataláról.
Mi a felelőssége OV- nak a H1N1 vírus hazai elterjedésében?!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 11:01:15

@szanalmas: Lehet, de ha igaztalanul megrágalmazzák a Fideszt, akkor Orbán Viktro tuti felrobbantja az egész bagázst. xD

mind2 (törölt) 2009.07.30. 11:01:34

@37_'etrebiL: Szakadj már le róla. Meg végy elő egy könyvet ( mondjuk Czeizeltől ) és keress rá a zsidó rasszjegyekre, mert bármily hihetetlen, vannak olyanok. Bőrszín, sőt még bizonyos betegségek is, melyek jellemzőbbek rájuk, mint más populációra. Tekintve a gyakori zárt házasodást.
De nem ide tartozik, be is fejezem.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.07.30. 11:02:40

Drága Pisti! Nincsenek bennfentes információim, de ilyesmi válaszokat sejtek az életbevágó kérdéseidre:

- Nem titkolták, csak senki nem kérdezte amíg te nem kezdtél hisztizni. Ugyanis az emberek többsége tudja mit jelent a magánügy fogalma.

- A vendéglátó nem érzi magát méltónak arra, hogy a neve egy hírben szerepeljen a NAGY Nyakó Istvánnal.

- Sajnos a vendéglátó nem számlaképes, ezért nem tud pontos összeget mondani.

- Igen. Felajánlotta a barátságát.

Egyébként Nyakónak vajon már feltűnhetett, hogy a mexikói zászlóban ott lapul a látens náci árpádsávos? Csak ravaszul mellétettek egy zöldet is, és elforgatták az egészet, hogy a többségében alacsony végzettségű MSZP-tagok ne vegyék észre.

szanalmas 2009.07.30. 11:04:53

@Félkupica_Fehér_Főnök:

A felcsúti focilabdák és a jobbik láb ereje adott! :D

pógárjenő 2009.07.30. 11:05:22

Efftásak ez mind vicc, nyakó egy fasztarisznya, még egy mondatot se tud képezni, ezek a baromságok mind a grécikezsótika "főtanácsadó" brekegései.

jozicsenko 2009.07.30. 11:05:28

@Jack da' Clown: az a hires "nemleszgázáremelés" pont olyan jó beszólás volt anno, mint kés9bb a

-pannon puma (rég megdöglött)
-dübörgő gazdaság (szlovákia már akkor is kenterbe vert)
-az adócsökkentés országa (egészen szeptemberig, kb 3 hónapra? a választásoktól az első parlamenti munkanapig a nyári szünet után, gratulálok)
-szolidaritás az állami cégek vezetöitől (ki is rugták most az FB tagok 1/5-ét :-) )

ez a gázáremeléses hülyeség azért szép példa, mert késöbb Medgyesi iszonyat pofátlanul megjegyezte, hogy hát ezt ő is megtudja igérni, mennyi időre igérje meg? (= igérni tudnak pofátlanul, de már akkor tudják hogy belehazudnak a képedbe, basszus, a nasa akkor jött ide, hogy a miniszterelnöki arcbőrből mintát vegyenek ha valamivel pótolni kellene az űrsiklók hőpajzsát...)

nem azzal volt gondom, hogy emelkedett a gázár: akinek van esze, látja, tudja, hgoy a világpiaci árakat nem lehet megfogni

az a bajom, hogy
-egyrészt a védett szavazókat menteni kell (=te fizeted meg az ő részüket is basszus),
-majd most amikor már tényleg esik a világpiaci ára (9hónapos csúszás van, ugye), akkor májustol visszább vennék az árakat? ááá, dehogy, -szolidaritás van, akinél kikötötték, msot majd a mi pénzünkön újra bekötik, tőlünk potolják azt ami ott kiesett, s a legszebb,
-hogy a végén a világ legnagyobb áfa kulcsát verik rá az egészre!!!!!!!!!!

esélyünk sincs hogy a fejünket egy percre kiemeljük a vizből, mert jönnek a hozzád hasonló megélhetési MSzp-protektorok és elmondják, hogy nem csak hogy jó nekünk kifosztotok, de még egészséges is, mert a kilátszó bordáinkra kevesebb ruha kell...

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 11:05:34

@37_'etrebiL:

Én nem őrölök veled egy malomba, ha nem haragszol. Az tényleg engem minősítene, amit nem szeretnék. Ezt megértheted.

Egyébként számomra rejtély, te minek jársz ide, már nevetségessé váltál itt, szarrá oltottak, majd ki is baxtak innen egymásután vagy ötször, miközben mint valami eszelős újra és újra beregeltél, és most megint itt fikázol mindekit, meg egy nyakóról szóló posztban szijjártópetizel, mint egy valódi elmeroggyant. Ez valami küldetéstudat nálad? Betegség? Perverzió? Szerintem lehet ezt kezeni, nem lehet könnyű, de biztos van remény. Legalábbis én szeretném ezt hinni.

szanalmas 2009.07.30. 11:07:45

@mind2:

Várjál elmagyarázom neki:
(Figyelem MSZP! Vicc!)

Isten megkérdezi a teremtéskor a nemzeteket, hogy ki milyen orrot szeretne.
Megkérdezi a négert:
- Te milyen orrot szeretnél?
A néger azt válaszolja:
- Valami széleset egy pont hozzám illőt.
És lám széles orra lett. Megkérdezi az európait:
- Te milyen orrot szeretnél?
- Egy kicsit keskenyebbet mint a néger.
És lám megkapta.
- És te zsidó milyet szeretnél?
- Pénzbe kerül?
- Nem.
- Akkor jó nagyot.

Gudea enszi · http://gyuloltellensegeink.blog.hu 2009.07.30. 11:07:53

Egyébként mondjatok bármit, én tisztelem Pistit. Még most sincs nyoma az arcán a "tele van a tököm, hogy mindig nekem kell a Viktort ilyen hihetetlen hülyeségekkel basztatnom, és megint nekem kell körberöhögtetnem magam" érzésnek.
Ez óriási teljesítmény!

Viktus 2009.07.30. 11:08:32

Heim: Túl erős a forint, túl magas az áfa
A közgazdász a kamatcsökkentéssel sem elégedett, és 280 forintos eurót szeretne.

-

Agyam eldobom, és ilyen közgazdász "zsenik" okoskodnak az ország gazdaságáról ... nem csoda, hogy itt tartunk ...

Hetfield 2009.07.30. 11:08:38

@derelyegrádi szellem: csak próbál barátokat keresni a lelkem, de mindenhol kirekesztik :((( próbálkozik szegény új nevekkel, de nem jár sikerrel.

Jim Raynor 2009.07.30. 11:11:07

@Gudea enszi:

azért nincs, mert full meggyőződésből nyomja. ez viszont ölég gáz.......

Jim Raynor 2009.07.30. 11:13:27

@derelyegrádi szellem:

ehh liberté egyszerű szado-mazo, csak azt nem értem, hogy ezt miért így virtuálisan éli ki, és miért nem mondjuk faszkorbáccsal otthon?? mindenkinek jobb lenne......

picur3ka 2009.07.30. 11:18:24

@derelyegrádi szellem:

Van mar nehany nickje, aztan idonkent elbeszelgetnek maguk kozt, hogy milyen okosak ok.

Bélapáti Béla 2009.07.30. 11:21:15

@37_'etrebiL:
öcsém, te akkora fasz vagy, hogy...
mellesleg ne a zsidók színén rágódjunk most, hiszen jól tudjuk, jobban álcázzák magukat mint 7 jémszbond együttvéve, a heroinos ürgék és a náci turulok veszélyét kéne már végre elég komolyan venni!!!

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 11:22:12

@37_'etrebiL:

legyen.

@Jim Raynor:

szerintem bezárt a kerületi szadesz pártiroda, ahol eddig piszkálgatták egymás faszát, aztán most ez van. :-)

@Hetfield:

Szerintem a barátok szerzésének nem a legjobb módja, hogy elve egy összeférhetetlen, beteges, de korlátolt figurának állíja be magát valaki, de talán ez valami szadesz szubkultúra lehet. Olyan Horn Gabis. Minné' nagyobb gyökér vagyok, anná' menőbb, okosabb, eredetibb és tredibb is. Ki tudja?

szanalmas 2009.07.30. 11:24:33

@Jim Raynor:

Ne ezen lovagoljatok már, a hülyézés elvonja a figyelmet az érdemi munkáról!
Már megint bedőltök a trükkjeiknek.
Beszéljünk Mexikóról, szerintem azért ment Orbi oda, hogy lebassza őket a magyar futtball szakadékba dobása ügyében! A '86-os VB nem méltó, hogy jegyezzék az évkönyvek! Fizessen Mexikó az elveszett évekért! Sűrűbb levegőt a hegyekbe! Gomba volt a magyar focisták tésztájának lisztjében 86-ban? Ki a felelős mindezekért! Okonyomozó látogatás Mehikóban!

One Bad Habit 2009.07.30. 11:24:53

Nekem csak csak egy radikális erőszakszervezetről, illetve terroralakulatról van tudomásom.
Arról, amelynek tagjai legutóbb hangos sün! kiáltások közepette szétgázspray-ztek egy maroknyi békés, hüjén öltözött füvönülőt.

Amúgy nem tudom hogy nevessek vagy sírjak e ezen az egészen. Van valami kitétel az alkotmányban hogy politikai szerepet csak komplett idióták vállalhatnak?

Hetfield 2009.07.30. 11:27:42

@derelyegrádi szellem: Csernus doktor legyen a talpán, aki kiigazodik rajta :)))

Plutonic 2009.07.30. 11:29:54

És ez a szerencsétlen mit szippantott fel????
Attól fél, hogy az amigót átjönnek és csinálnak egy nagy fesztivált tequilával és mariachival és fegyverekkel?

mind2 (törölt) 2009.07.30. 11:30:14

@picur3ka: ezen már én is gondolkodtam, hogy miért van ez az "álcanick ". Nem tudtam rájönni. Nekem hétőn is jó ez, meg pénteken is.Nem változom az 5 nap alatt semmit. Alapvető értékeket tekintve. Meggyőzni meglehet. De azért nem kell a tudatomat hasítgatnom :)

@Bélapáti Béla: az utolsókat rúgja a maszop, szánalmas vergődés az egész. Nincs válaszuk, megoldásuk meg végképp semmire. Nem ismerik a jelen- való világot ami körbeveszi őket, a több tízezer kilakoltatás előtt álló bedőlt hitelest, a növekvő munkanélküliséget, a többi szart.
Nincs realitásérzékük. Az meg, hogy a negyvenes- ötvenes évek koncepciós megoldásaihoz nyúlnak... nem tudom eldönteni, hogy ennyire ostobák, vagy ennyire kétségbeesettek.
Ki a francot érdekel, hogy Orbán a 4-5 gyerekével hol nyaral ? Erre minden épeszű ember visszakérdezne : és ti mi a pi**át csináltatok 7 éven keresztül, azon kívül hogy végigloptátok-nyaraltátok mind a hetet ?
Mintha nem ebben az országban élnének.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.30. 11:31:21

@37_'etrebiL: A katkó hittérítő, tehát vallási fanatikus terrorista...

Aztakurva, és te fikázol itt Szijjártókat? Te nem Tóta W. vagy bazmeg? Csak az utálja ennyire a katolikusokat...

mind2 (törölt) 2009.07.30. 11:38:06

@Plutonic: szija:), nekem is az Alkonyattól pirkadatig jutott eszembe, talán ide is kéne pár lebuj, aztán hullhatnának :))))

Bélapáti Béla 2009.07.30. 11:38:06

@mind2:
nekem az is fura, hogy ezt a "terrorveszélyt" hogy nem unják meg? Emlékeztek még a szlovák terrorista meséjére, akik miatt nem lehetett a fidesz gyűlést megtartani? Meg a tomket féle bombagyár?
Érdekes, hogy ennyi év alatt egy nyomorul nácit nem lehetett elkapni, akire legalább egy kis horogkereszt rajzolást rá lehetne fogni... Például ugye a legutób lebukott csóka cigány kissebbségi önkormányzati apukával rendelkezett, nyilván tejfelszőke karlengető árja volt csak jól leplezte...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 11:39:37

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Csak frusztrálja, hogy más vallások követőinek nem vagdossák össze a pöcörőjét kiskorában, ő meg pont kifogta az egyetlen ilyet. xD

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.30. 11:39:46

Nekem csak annyi egyébként a kérdésem, hogy ki a fasz hallgat, vagy néz maszopos sajtótájékoztatót? Ki megy el oda azt meghallgatni? Miért megy oda bárki is, minek mennek oda egyáltalán?

szanalmas 2009.07.30. 11:42:22

@One Bad Habit:

Szóba került ám ez is Mexikóban, a mezőgazdasági miniszter le is mondott, mert belátta, hogy a csilitermeléssel a fegyvergyártók malmára hajtja a vizet, és hibáztak, amikor elhitték, hogy a tyúklevesbe kell az a 10000 tonna csili, amit a békés tüntetők pofájába nyomtak a világon.
Állítólag 74000km2 trianonban tőlünk elcsatolt mexikói fennsíkot is visszaadnak hamarosan, és 400000 sombrerót is kapunk kárpótlásul.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.07.30. 11:43:40

@Félkupica_Fehér_Főnök: Ez is csak azt mutatja, hogy zsidók rettentő optimisták, hiszen már akkor vágnak belőle, mikor még azt sem tudják, mekkora lesz...

Plutonic 2009.07.30. 11:44:09

@mind2: Szia! :))) Azokba a csehókban egy rakás humanoidnak ingyen adnám a piát és a kurvákat és amikor mind bement, akkor ajtó bezár, ZZ Top megszólal és indulhat a tánc! :DDDDD

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Azért, hogy megismerje az ellenfelet... :)))))
De azért talán némi perverzió is kell hozzá! XDDDD

mind2 (törölt) 2009.07.30. 11:45:38

@Bélapáti Béla: koncepciós dolgok, átlátszó, manipulatív technikák. És az is látszik, hogy ezeket a baromságokat ( ellenségképzés, félelemkeltés, hiszterizált közélet, ... ) nem 30-40 éves - aránylag képzett - NNI-sek, vagy NBH-sok találják ki. Ezek olyan átlátszóan őskommunista baromságok, hogy csak olyan valaki fejéből pattanhat ki, aki Moszkvában végzett anno, a 21. századi technikákhoz pedig lövése sincs. Netre nem jár, nincs tudatában a jelentőségével.
Kitalálja megrendelésre, és mivel agyonitta a hülye agyát vodkával, nem lehet lebeszélni arról, hogy ne lépjen meg olyat, amit 15 éves srácok 2 perc alatt megcáfolnak neten, és megtudja a fél ország.
Ismered ugye a szétivott agyú ezredes prototípusát, aki mínusz 20 fokban is kivezényelteti a katonákat laktanya alapot betonoztatni 1979- ben. Ilyen ökrök vannak ott. És be is buknak.

mind2 (törölt) 2009.07.30. 11:49:16

@Plutonic: Jajj dejó lenne, mehetne AC/DC is a szakállasok után :))) Filmre is venném. Kiakasztóan őrült egy film volt hallod, de tartogat megoldási javaslatokat ;)

picur3ka 2009.07.30. 11:50:36

En rajottem, mibol dolgozik es mitol fel a Nyako:

"meg tetszik engedni, hogy szivas elott utoljara meg fujhassam"

www.youtube.com/watch?v=JMpwxk4-bjc

Bélapáti Béla 2009.07.30. 11:53:10

@mind2:
Valószínűleg igazad van. És azért különösen tragikus a dolog, mert ezután azt sem hiszi el az ember, amit kérdeznek, és a teljes igazságszolgáltatásban megrendül a az a maradék kis hitünk is, illetve ha ne adj Isten egy igazi terrorista idetéved egyszer, szarrárobbanthatja az egész országot, anélkül hogy észrevenné bárki is.
Szintén tomketes akció volt ugye amikor géppuskával a vállán sétálta be az egész belvárost és kb. senki le se sz.rta. Btw kár hogy szegény tomket ennyire behülült, régen egész szimpi akciói voltak...

Plutonic 2009.07.30. 11:56:32

@mind2: Én nyomnám ezt a muzsikát is! :))))

www.youtube.com/watch?v=7hdL65J8m9A

Van olyan érzésem, hogy hatalmas látogatottsága lenne annak filmnek a youtube-on! :DDDDDD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.30. 11:56:46

Ez volt már?

"Miért Szilvásyt gyanúsítják azzal, hogy felelős a felvételek nyilvánosságra kerüléséért, amikor azokat a Fidesz tárta a közvélemény elé? - tette fel a kérdést Nyakó István."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.30. 11:57:29

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Szerintem nem is Mexikóban van, hanem Argentínában valami remetnácinál....

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 11:59:46

@Bélapáti Béla:

" Btw kár hogy szegény tomket ennyire behülült, régen egész szimpi akciói voltak... "

Jaja, de én nem csodálom, hogy elvesztette a humorérzékét, meg átment nagyonradikálba. Fél évet ártatlanul ülni, terroristavádakkal... na, szóval érted Te is.

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 12:00:28

@Bélapáti Béla:

Milyen szlovák terroristák, meg terrorveszély? Nem emlékszel, a Szilvásy elvtárs megmondta, hogy ők nem is mondtak ilyet soha! Nem figyeltél? Megmondta, és ő nem hazudik, igaz, hogy egy hónapon keresztül midenhol ezt szajkózta, még a Parlament körbekordonázását is ezzel indokolták, de később jól megmondta, ő nem is mondott ilyet, tahát NEM! Világos? :-)

Pont mit drazsé, aki mikor kiosztotta a DVD-n a felvételt, azt mondta, ezen látható ahogyan a Magyarok Nyilai robbantanak, és ezzel igazolta a politikai terrorizmus Mo-n történt megjelenését, majd mikor jól lebukott, akkor (némi további hazudozást követően) azt mondta, fogalma sincs mi van a felvételen. Ez egy MINISZTER Mo-n.

A többiek (Szollár, meg a szoci dartanyan) most azt nyomják, nem számít mi van felvételen. Nem számít? Akkor mi az anyátok p--csájának osztogattátok, tartottatok erre alapozva sajtótájékoztatót, és alapoztatok rá nagyon súlyos következtetéseket?

Arról nem is beszélva, hogy ezzel előre tönkre is baxták az egész nyomozást, hisz már senki nem fogja nekik elhinni, hogy bizonyítékok valódiak. Ezek tönkre bírnak tenni mindent. A kurucot ez a félhülye drazsé ellátta vagy fél évre "municióval".

Adalék, hogy épppen tegnap szüntette meg a rohadt fidesznáci ügyészség bűncselekmény hiányában a nyomozást az ellen, akit azzal gyanusítottak, hogy szivásy házánál robbantott, vagy gyújtogatott.

Ez egy kabarékormányzás, ami itt folyik. Amin jól is szórakozhatnánk, csak egy kicsit drága rá a jegy. :-)

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 12:02:59

@laspalmas:

Ez el sem hiszem! :-)

Ez a Nyakó tényleg megőrült....

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 12:04:17

@laspalmas:

WTF?

2010 -ben az lesz a szoci kampányszöveg, hogy ha Orbán hatalomra kerül, akkor bevezeti majd a vagyonadót, elveszi a 13. havit, megadóztatja a cafetériát stb.

picur3ka 2009.07.30. 12:06:12

@laspalmas:

Ezen en mar csak hangosan felrohogtem.

Obaz!

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 12:08:04

@derelyegrádi szellem:

"Ez egy kabarékormányzás, ami itt folyik. Amin jól is szórakozhatnánk, csak egy kicsit drága rá a jegy. :-) "


A hozzászólásod alapján, neked ez 10 év, hat hónap lesz, jó magaviselettel felezhető.

Kérem a következőt!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.30. 12:08:05

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Most az van, hogy Drazsé nemkicsit beégett, de megmondták, minden rendben, erre ő el is ment nyaralni,a köztudatba meg bedobták Orbánék nyaralását, mint fő pfujjolnivalót.
Érdekesek, na. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.30. 12:10:22

@mefisto:

Azt hiszem, te sem leszel politikikai tanácsadó... xDDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.30. 12:11:22

@37_'etrebiL:

még nem volt időm átolvasni a kommenteket

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.30. 12:16:09

@37_'etrebiL:

na végigolvastam ... te egy szánalmas kis pöcs vagy. Ne lássalak meg többet itt a blogunkon.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.30. 12:17:30

Liberté az összes kommentjével repült.
A jókedv újra visszatér a 'bőrre ...

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 12:18:09

@picur3ka:

Alkotmányos rend megdöntésére irányuló szervezkedés 15 év, úrinőknek csak 12, egyéb méltányosságnak nem kapható!

következő!

Tilcsák Bea (törölt) 2009.07.30. 12:18:35

most váltja be Torgyán doktor álmát: cseresznyét fogunk importálni Mexikóból

Hetfield 2009.07.30. 12:18:50

@zero: 3X Hip-Hip!!!! ZeroManó kezében a hatalom :))

mind2 (törölt) 2009.07.30. 12:20:46

@derelyegrádi szellem:
@Bélapáti Béla:
Csak megérzéseim vannak, de úgy vélem, kemény harcok folyhatnak itt az NNI, NBH, Rendőrség... berkein belül.
Beleképzeltem magam egy 40 éves NNI-s ficak helyébe, aki megtudja, hogy Drazsé mire készül...NEM tudom elképzelni, hogy egy képzett, fiatal férfi ezeket a sorozatos blamákat tűrje a társaival együtt. Hiába van szolgálati út, ez őrjítő lehet, egy ilyen helyen dolgozni, hogy ökrök dirigálnak, hogy beégetik a céget, hogy 50 évesek a módszerek... mi ez, ha nem frusztráció.
Szerintem tele lehet a kukija sok embernek, és hagyják, hadd csinálják az elvtársak a hibákat.
Legfeljebb nem szólnak, hogy az a videó 2 éves...
Azért azt nem tudom elképzelni, hogy ott mind lelkiismeret nélküli emberek dolgoznának.

A szörnyű viszont az, hogy se hon, se nemzetvédelem, se belső biztonság nincs. Csupaszok vagyunk, mert a maffiának semmi sem drága.

Plutonic 2009.07.30. 12:22:12

@zero: Rocknrolla!!! XDDDDD
"Meghalt a cselszövő..." :DDDDDDDDDD

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.30. 12:22:20

@zero:
beindult a nyakó úthenger:) egyébként biztos azért rakták őt ki most a podiumra:
1. többiek nyaralnak
2. ő a legnépszerűbb mszp-s, elvégre a 99%-os cigány lakosság 99 %-a rászavaz, tehát egyéni képviselő jelöltnek tuti befutó:)

mind2 (törölt) 2009.07.30. 12:24:34

@Plutonic: kis lépés volt neki, de nagy lépés az emberiség itt leledző részének :))))))

Jack da' Clown 2009.07.30. 12:24:40

@zero:

Szép teljesítmény szűk 3 perc alatt végigolvasni 170 kommentet!
Értelmezni már nem nagyon maradhatott idő.
Mi lehetett ami kiverte a biztosítékot?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 12:26:27

@zero: Te pedig kapsz egy "ingyen szabadulsz a börtönből" kártyát! :o)

szanalmas 2009.07.30. 12:28:03

Itt cenzúra van basszameg?

Na csá!

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 12:29:26

@zero:

ennek a nyakónak kéne lassan elmenni "nyaralni" valahova, ahol éjjel-nappal vájt parti van, csend, nyugalom, és mindeki szépen beveszi a gyógyszerét reggel, este.....

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.30. 12:29:31

@mind2: viszont ha valaki betámad tuti meghiusul a röhögés közben:) gondoljátok már el ahogy egy drazsé mint IM miniszter, vadai ági és szekeres imike a honvédségtől mint villám megbeszélést tart mert ne adj isten valami komoly belbiztonsági dolog történt az országban. ha előttetek van ez a kép akkor jöttök rá hogy mire is használják a szocik a kormányzati pozicíót. szakértelem meg ilyenek?? Szekeres Imi kimenne, konyakwhiskey kombós leheletétől visszafordulna az ellen, vadainak ki sem kellene menni, drazsé meg pöszögne egyet és kész. a volt cucilis miniszterasszony meg előkapna egy két pogit a kistáskából és jól megdobálná velük a terroristákat.

Plutonic 2009.07.30. 12:31:12

@mind2: Így válnak félistenné emberek. :DDDDDD
@Jack da' Clown: Szép egyéni teljesítménye volt eddig is.
Némi memória is elég lett volna hozzá.

mind2 (törölt) 2009.07.30. 12:32:22

@DexterMorgan78/Séfbácsi: XD
Kár, hogy a kócos asszonyság már nem állhatna csatarendbe, neki elég lenne megrázni a boglyáját, és a korpán elcsúsznának a tótok.

mind2 (törölt) 2009.07.30. 12:33:20

@Plutonic: ezúton jelentem az NNI-nek, hogy a Nyakó miatt enyhén elégettem az oldalast, battya meg :((((

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 12:34:06

@zero: Nem ezt hívják véletlenül nyomásgyakorlásnak?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.07.30. 12:35:04

@mind2: ha fordítva lenne mehetnél a magyar nyilasokhoz a böribe:)

Szorgos Lajhár 2009.07.30. 12:38:16

@Gudea enszi: Nem is szólva a mexikói címerben található bújtatott turulról, az utóbbi által tépett kígyó pedig kódolt antiszemitizmus.
@Félkupica_Fehér_Főnök: Azt nyomják majd orrba-szájba, hogy Orbán minden nyugdíjat és szoc. segélyt megvon, a rettenetes Jobbik/Gárda pedig a Dunába löveti a másként gondolkodókat. Kádár népének ismeretében a maszop azért 10%-nál jóval többet szed majd össze.

Plutonic 2009.07.30. 12:39:58

@mind2: Hasmenés már nem lesz akkor! :DDDD
Széntabletta helyett jó az! :)))))

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Ez is mekkora poszt! :)))))
Szia Dexter!!! :)))))

Jack da' Clown 2009.07.30. 12:47:03

@Szorgos Lajhár:
"Kádár népének ismeretében "
Kádár népe a Fideszre szavaz. MIndent ingyen akarnak az államtól.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 12:47:18

@Szorgos Lajhár:
Én is ettől félek, mert egy ilyen kampánnyal simán maguk mellé állíthatják az szdsz és mcf támogatóit, az meg kapásból 15% -os erősödés lenne az EP választásokhoz képest :-(

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.07.30. 12:48:20

ismeretlen amigó :D

most komolyan mi lesz majd velünk, akik ezeken szocializálódtunk, öregkorunkra, amikor már minden békés és nyugodt lesz és már rég a föld alatt lesznek az ostoba marhák??
hogyan fogunk akkor élni? nélkülük?
hogyan vezetjük le az unalmas éveket? kukákat gyújtunk fel? vagymi
egyébként a 3. erő pártjával nem érdemes foglalkozni, nem hír.
volt a tv2-n egy szavazás, 90% szerint le kel mondania draskónak.

Bakkerovics Bakker 2009.07.30. 12:49:31

lenne eggy tiszteleteljes kérésem a moderátori jokkörel rendelkezők felé!
Nagyon szertném, ha libertét nem basznátok ki megin, mer mijóta megin idejár, tök jól szórakozok a trollkodásán.
mais már töbször könyesre röhögtem magam a sületlenségein.
szolgálati közlemény vót, bocsesz.

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.07.30. 12:49:57

@Jack da' Clown:

Nem mondod, hogy ingyen oO Oo

Szerintem azért az 50+% -os adóteherért és 25%-os áfáért akar sok ember sok mindent.

A védett fogyasztók pedig tipikusan nem a jobboldali tábort erősítik :-P

Hetfield 2009.07.30. 12:52:06

@S.N.E./Subbainkompatibilis: kövesd figyelemmel a blog bohócát :)) a név más, de a tartalom ugyanaz :D

wladyslawsky (törölt) 2009.07.30. 12:57:57

nyakó utolsó négy kérdése rendkívül fontos témákat feszeget, igazi nemzeti sorskérdések mind, ilyesmivel kell foglalkoznia egy kormánypártnak,igen...

picur3ka 2009.07.30. 12:58:05

Na, ezzel fenn vagytok a FIDESZ honlapon.

TristanSXT 2009.07.30. 12:59:31

@zero:

Francia egy német vendéglőben:
- Möchten Sie Kaffee oder lieber Tee?
- LIBERTÉ!


Más: én se leszek már politikus, mert már vendégül láttak külföldön. Tel-Avivban.

(neem, nem zsidó, még csak nem is izraeli állampolgár, de gyanítom ennek ellenére el vagyok ásva :D)

mind2 (törölt) 2009.07.30. 13:01:32

@Jack da' Clown: Te miről beszélsz ? Az aktív, munkaképes, munkaképes korú ( 20- 60 év ) , adózó, járulékot fizető, kis és középvállalkozók, gazdálkodók, alkalmazottak teszik ki a Fidesz szavazótáborának még mindig nagyobb részét. És nyugdíjasok valamint fiatalok is persze. Közép és felsőfokú végzettségűek, megyei jogú városokban - nagyvárosokban, középvárosokban élők, valamint vidékiek.
De ahogy a vörös várost elnézem, az is egyre narancsosabb :)
Lövésed nincs miről beszélsz. A jobboldal szavazótábora tartja el a baloldalét 20 éve cseszed. És ebből q-ra elege van mindenkinek.

TristanSXT 2009.07.30. 13:03:22

@IdősAsszony: én ezzel vitatkozni nem tudok :D

mind2 (törölt) 2009.07.30. 13:04:15

@TristanSXT:
"(neem, nem zsidó, még csak nem is izraeli állampolgár, de gyanítom ennek ellenére el vagyok ásva :D)

prekoncepció :)

IdősAsszony 2009.07.30. 13:04:33

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Az unokám sírva futott be mikor ezt olvasta Nyakó úrtól! Azt mondta zokogva, nagyi ugye nem jönnek vissza, ugye nem. És nem tudtam megnyugtatni...

Jack da' Clown 2009.07.30. 13:06:51

@mind2:

Ezeket valószínűleg a fidesz.hu-n olvastad vagy valamelyik eligazításon hallottad. Az igazsághoz sok köze nincs sajnos, de jól hangzik.

Bélapáti Béla 2009.07.30. 13:07:28

@derelyegrádi szellem:
uhh, ez a színielőadás és a drága jegy nagyon találó... :S
@mind2:
én nagyon csodálkozom hogy ezekben a szervezetekben nincs egy hazafial csoport, aki csinálna egy kis puccsot, vagy csak lelőne pár potentátot...
Bár ha jól emlékszem, a derága rendőrök nyilatkozták azt, hogy ne várjon a kormány tőlük lojalitást, ha elveszi a 13. havi fizut. Ez azt jelenti hogy amúgy a kormányhoz lojálisak? Nem a köztársasághoz, törvényekhez, etc.? Meddig terjed ez a lojalitás, kormányoldali gyilkossági ügyben még nyomoznak, a sikkasztás viszont már átcsúszik a lojalitási határon belülre?

TristanSXT 2009.07.30. 13:09:23

@IdősAsszony: az unokája tanúja volt, amikor először itt voltak? :D

Viccet félretéve: legalább a gyerekeket nem kéne a politikával stresszelni.

IdősAsszony 2009.07.30. 13:11:20

@TristanSXT: Az unokámnak tudnia kell a beszivárgó fasiszták veszélyéről, hogy fel tudja vértezni magát ellenük.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.30. 13:11:25

@S.N.E./Subbainkompatibilis:

egyedüli, magányos igényeket sajnos nem tudunk kiszolgálni ...

IdősAsszony 2009.07.30. 13:15:13

@zero: Mi történik itt? Beindult a moderátor reakció?

Bélapáti Béla 2009.07.30. 13:16:02

@IdősAsszony:
Így van, a nevelést minél korábban el kell kezdeni! Már a bölcsödében tudnia kell szegény ártatlan gyerekeknek a fasisztaveszélyről, hogy fel legyenek vértezve ellene! Már Lenin is megmondta hogy a pók gonosz állat mert kiszívja a légy nedveit, nála is gonoszabb misel vájld, mert ő a férfi nedveit szívja ki, de a leggonoszabb a fasiszta, mert az a kommunista elől issza el a vodkát!!!

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 13:20:08

@Jack da' Clown:

akkor, csak neked, csak itt, így ötszázadszor:

A zemberek nem "ingyen" akarnak valamit az államtól, mert a világ egyik legmagasabb mértékű adó és járulékterheit fizetik, amiért - teljes joggal - ellenszolgátatást várnak.

Tényleg annyire kib...ott nehéz ezt a végtelen egyszerű tényt + összefüggést felfogni?

Azt, hogy Kóka "minimális államot, de csak akkor, ha már én meggazdagodtam rajta" Jánosnak nem sikerül, azt oké, de másoknak?

Úgy látom most ez kádár népe a fideszre szavaz lesz az új ballibszdesz duma.

Amíg rájuk meg üzlettársaikra (Mszp) szavazott Kádár népe, addig egyrészt nem volt "kádárnépézés", másrész az akkor helyes/bölcs/előremutató/progresszív volt.

Ráadásul "Kádár népe" (ez alatt én a függetlenített párt és szakszervezeti funkcikat, a foximaxis arcokat, munkásőröket, és egyén lumpen elmeket értem) most is az MSZP-re szavaz. Mert rajtuk kívül gyakorlatilag más senki más, és mégis van egy kb 9 %-uk.

Jól mondom, barátom?

mind2 (törölt) 2009.07.30. 13:20:16

@Jack da' Clown: nem vagyok Fidesz fan, ez mellé ment. Olvasok pártpreferenciákat, kikre ki, honnan, milyen végzettséggel... Mondhatnám úgyis, teszek a Fideszre amíg ilyen langyi ....
Aztán nézegettem Bohóc Jánosom olyan térképeket is, amik a pártokra leadott szavazatarányok szerint készültek ( 2002- 2006 )
Talán nem gond ugye, hogy a hátrányos helyzetű, és az össz szociális kiadásokat tekintve legmagasabb összeget kifizető régiókat nem az ország eltartói közé sorolom.
Viszont a befizetett adót tekintve messze az élen járó ( Bp-et nem számítva ) megyéket azért keményen egy szín jellemezte.
Jut eszembe.
Egy 2 napos felmérés szerint az Szdsz-t választók válaszadási készségét nem tudták mérni, mert a teljes népességben merítésnél alig 2 azaz kettő százalékot találtak mint szimpatizánst.

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 13:24:23

@Jack da' Clown:

Milyen "eligazításon"? Olyanon amiket gyurcsiék tartottak a "vezető újságíróknak", annak érdekében hogy nem kell mindenen egyből "felszisszenni", meg hogy kell tálalni a dolgokat az újságkban, külnösem azt, hogy miként lett a beígért adócsökkentésből adóemelés? Valami olyasmire gondolsz?

mind2 (törölt) 2009.07.30. 13:24:31

@derelyegrádi szellem: óh, basszus, mentsd el az egész szöveget, aztán csak másold be.... majd mantrázod helyettem is :(

TristanSXT 2009.07.30. 13:24:57

@IdősAsszony: engem arra tanítottak, hogy szeretni kell az embereket, és nem hogy a "beszivárgó fasiszták, a blehplöttykgehlrlgerglbejrb, DÖGÖLJ MEG NÁCI!!!!"

A fasisztát, nácit nyugodtan ki lehet cserélni zsidóra vagy kommunistára. Arra sem tanítottak.

Persze kétlem, hogy felismeri, hogy emiatt a gyűlölködés miatt hasonló lesz azokhoz, mint akiket gyűlöl.

mind2 (törölt) 2009.07.30. 13:28:18

@TristanSXT: jajj, Te, ne vedd komolyan. IdősAsszony csak önmaga, és egy korszak paródiája.... és még meg is nevettet az időzítéseivel :)))

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.07.30. 13:40:35

Vicces dolog ez a politikai terrorizmus, bár a 2006 októberi sajnálatos események után durva pofátlanság nóvumként emlegetni.

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 13:40:45

@mind2:

csak elkezdem begépeni hogyaszongya: "minimális állam" a billentyűzet már folytatja magától, kimegyek iszom egy kávét, mire visszérek, már végzett is vele, csak nyomok egy entert és megvan.

Szerintem ezt miért mindent az államtól várnak dumát a szadeszesek közül is csak a súlyos agykárosodásosok (itt homloklebeny írtás szintűre kell gondolni) nyomják már.

Kb annyire hiteles ez állam csöcsén miliárdossá vált Kóka + az állami cégek felügyelőbizottságában ülő 110 szadeszdroid mellől ez duma, mint amikor Kunczéék az "állam rossz tulajdonos" felütésssel éppen egy német és egy francia állami cégnek adták el a közszolgáltatókat.

Vicces ez, de már röhögni nem tudok rajta.

Geza 2009.07.30. 13:43:37

@TristanSXT:
Az attól függ. Ha tankhadosztállyal mentél visszafoglalni a Szentföldet, esetleg csak kiiktatni a Közel-Kelet legnagyobb, atomarzenállal is rendelkező bajkeverőjét, és eközben tértél be egy kávéra valahol, akkor természetesen minden rendben.

Bélapáti Béla 2009.07.30. 13:52:14

@derelyegrádi szellem:
a másik, ami elég gázos ebben az állam rossz gazda dologban, hogy ha egy cégnek rossz a vezetése (gazdája), általában nem a céget adja el a tulajdonosuk, hanem a vezetőséget vágja ki. Nomeg ugye ki is az állam? Hát a kormány, hiszen az irányítja az állami szerveket. Tehát ha egy kormánytag azt mondja, az állam rossz gazda, azt mondja, "szarul dolgozok"; ezt viszont az "ezennel lemondok" mondatnak kellene követnie...

mind2 (törölt) 2009.07.30. 13:59:20

@derelyegrádi szellem: hát, jó nagy katyvasz ez az egész, ideológiák, pártok keresztül-kasul működnek. :( Pontosabban itt már az ideológiák és a világnézetek sem úgy működnek... :(
Ha működnek egyáltalán :(

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 14:03:47

@Bélapáti Béla:

... hát Burkina Fasoban igen, meg Kongóban, de nem itt, barátom! :-)

mind2 (törölt) 2009.07.30. 14:10:18

@derelyegrádi szellem:
@Bélapáti Béla:

A 18-25 éves korosztály 25%-a szerint a jelenlegi helyzetre a diktatórikus berendezkedés lenne a megoldás. no comment...

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 14:16:33

@mind2:

nincs itt semmi "ideológiai katyvasz", van ellenben két párt (szadesz, mszp) akik mint üzleti vállalkozás működnek, aztán olyan marketing van mellé éppen, amilyet a pillanatnyi szükség megkíván. Szó sincs itt világnézetről, ideológiákról, ilyen nagyszakállú filozófusoknak való tipródásokról.

Csak pénzről. De nagyon sok pénzről. Gondold csak el, egy ilyen huszonötödrangú senki, mint a hunvald mit "hozott" össsze. csak a keszthelyi kulpintyója fél milliárdot ér berendezésssel együtt. Ez csak egy nyaralója egy huszonötöd rangú senkinek, egy kerületi polgármesternek.

A 8 elemis kerületi! szadesz elnök csóka akinek egy 300 millás kéró meg egy villa esett ki Horváto-ban (meg vagy 4 lakás, jagcsi, nagymerci) és ez csak az, ami kiderült a vagyonukból.

mind2 (törölt) 2009.07.30. 14:19:18

@derelyegrádi szellem: Te aztán igazán tisztában vagy a törvényen - jogon - kívüli helyzet/ állapot fogalmával. Szerinted bizonyos fokig nem ennek vagyunk tanúi ? Mert, hogy sem az állam, sem a közigazgatás, sem a rendvédelmi szervek, sem az egész jogrendszer nem működik rendesen, azt érzem. Egy dzsungel az egész, egymást kioltó vagy egymásnak ellentmondó jogszabály alkotással, most vagy ennyire tehetetlenek vagyunk ezen a téren, vagy direkt történik mindez, hogy a rendrakásnak szándékát sem látni ?
És ez az állapot minden szempontból nagyon rossz, mert nincsenek viszonyítási pontok, minden mozog, ami kedvez mind a demagógiának, mind a szélsőségeknek... Ezen változtatni emberfeletti feladat.
Sokan a Kádár-rendszerből ezt sírják vissza. A viszonylagos állandóságot, amiért cserébe be kellett fogni a pofáját mindenkinek, de legalább nagyjából tudta, mire ébred holnap.
Itt 20 év alatt létrehoztunk egy szörnyszülöttet, egy hibridet..

mind2 (törölt) 2009.07.30. 14:28:42

@derelyegrádi szellem: lehet, igazad van, attól, hogy valami szocialista, még nem az, attól, hogy liberális, végképp nem az.. de az, hogy szocialista, és véresebb mégis, mint a legvadabb neoliberálisok, azon ámulok. Mint ahogy azon is, hogy liberálisék kitiltanak pár felvonuló traktoros gazdát a szabad gyülekezés és vélemény nyilvánítás " jegyében " ugyebár. Erre értettem a katyvaszt. Hogy neoliberálisék az állam csecsén lógnak, és milliárdos szocialisták cigányoktól vesznek szavazatokat lejárt szavatosságú csigatésztáért és ügyesen adagolt szociális retorikáért cserébe.
De ok, felejtsük el, hogy ideológiát keresek olyan helyen ahol elvileg nem kéne, mert természetesnek kéne lennie.
Akkor helyezzük a pártos szabadrablást piaci alapúra. Akkor viszont működjön a rendőrség, ügyészség, bíróságok, és legyen olyan kemény a Btk. hogy beszarjanak tőle.
De könyörgöm, itt megint tehetek egy fordulatot, és nézhetem a törvényalkotó 386 sunyi seggfejet.
Szerinted mivel kéne kezdeni a rendrakást ?

gidabiga 2009.07.30. 14:30:57

@mind2:

azokat már agymosták.
dolgozzunk azon, hogy a mi gyerekeink ne hagyják magukat.

törökszultán 2009.07.30. 15:51:39

@Steppenwolf: "megérdemlem,basszátok meg!" Klasszikusokat csak pontosan...

törökszultán 2009.07.30. 15:54:15

@TristanSXT: kikérem magamnak a csigák nevében!

tudi 2009.07.30. 16:03:34

Logikus Pistám már várom mikor lép elő drazsé és jelenti ki, hogy budaházy és a MNy tulajdonképpen a jobbik egyik szárnya és az egészet a zorbán mozgatjas onnan a sötétből (mivel ugye ő a sötétség seregeinek vezénylő tábornoka).

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 16:14:47

@mind2:

"Szerinted mivel kéne kezdeni a rendrakást ?"

Tudom, hogy a sorrend örök vita, de én portörléssel kezdem és utána porszívózok. :-))

derelyegrádi szellem 2009.07.30. 16:20:11

@tudi:

az nem lehet vitás, hogy a patás irányítja ezt az egészet. Az is ő volt, aki kicserélte a valódi robbantós felvételt egy kamura.

Hannibal22 2009.07.30. 16:20:32

nyakó meggyőzött róla, hogy kolompár orbán alatt is van élet.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.30. 16:34:45

Mexikói terroristákban gazdag napot. Olvasom itt a kommenteket, és csak a végén látom, hogy zero megint kibaszta a díszmajmunkat kommentestül-mindenestül. Megyek is veszek egy köteg banánt, és beviszem neki a majomházba. Ki tart velem? :D

Jack da' Clown 2009.07.30. 16:47:20

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Drusza, igazán bátor és nemes dolog úgy fikázni valakit, hogy már nem tud rá válaszolni.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.07.30. 17:07:27

@Jack da' Clown:

1. nem drusza, csak egy ócska névtolvaj vagy
2. már sokszor visszatalált a kis hülye, szerintem kísérteties a hasonlóság közte és közted
3.leszarom a pofád? :D

elfelejtette 2009.07.30. 17:38:21

"...számos esetben előfordult, hogy az Orbán Viktoroz szorosan kötődő..."

Na, Nyako ur most leleplezodott, szemelyeben egy hithu orbanista kerult az MSZP szovivo poszjara. Igekent hasznalja Orbant!

Jack da' Clown 2009.07.30. 18:00:25

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Kemény vagy apám, mint a háromnapos kutyaszar.

mind2 (törölt) 2009.07.30. 18:15:52

@derelyegrádi szellem: így van, férfi létedre egész jól megy ... az elmélet :))))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.07.30. 18:23:17

@Jack da' Clown:

Ez a blogok, fórumok sajátossága, hogy az ember akkor ír, amikor ráér, a többiek meg akkor válaszolnak neki, mikor ők érnek rá.
Ha nem tetszik, menj csetelni.

Jack da' Clown 2009.07.30. 22:38:38

@laspalmas:
Vicces vagy marhára.
Hogyan ér rá liberté megvédeni magát vagy reagálni, ha zero -teszem hozzá ok nélkül- banolta??

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.31. 09:58:33

@Jack da' Clown:

ok nélkül??? mu-ha-ha , oltári vicces vagy ...

Jack da' Clown 2009.07.31. 10:08:31

@zero:

Én nem 3 perc alatt olvasgattam el a kommenteket, és azt állítom, hogy 4 másik kommentelőt sokkal indokoltabb lett volna kivágnod abban az eszmecserében.

Arról nem is beszélve, hogy te milyen durván személyeskedsz.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.07.31. 10:36:33

Őszinte leszek veled:
1. Nem nagyon érdekel a véleményed.
2. Magamat csak nem moderálom ki a saját blogomról.
3. Csinálj magadnak blogot, és ott te leszel az Adminatyúristen.

Jack da' Clown 2009.07.31. 11:22:37

@zero:

1. Parádés
2. Fel sem merült, csak a kettős mérce miatt mondtam.
3. Muhaha atyaúrísten, mi? Pathetic.

zsákzoli 2009.08.02. 09:31:51

Ügyes parasztgyerek ez a nyakló.mármint hogy bevitte az asszonyt is a parlamentbe,oszt 40 milliót ittek haza csak benzinpénzt.a fizetést bele se számoltam.ezért a dumákért ennyit benyelni.....de a nép megércemli.mert hagyja.

Jack da' Clown 2009.08.02. 09:38:39

Hogy is kell? ja, megvan:

bocs, hogy off, de muszáj
elhatárolódom
:)))))))))))
szmájli szmájli

index.hu/gazdasag/vilag/2009/08/01/ovszergyartoba_fektetett_a_katolikus_bank/

bocs, hogy off volt, de muszáj volt
elhatárolódom
:)))))))))))
szmájli szmájli

süti beállítások módosítása