Skip to content


       Szűrés lista

Pofátlan tolvajok egy ötgyerekes családnál

2002.08.22., MTI -hír: Négyes ikrek születtek a Szegedi Tudományegyetem szülészeti és nőgyógyászati klinikáján. A kislány és a három kisfiú gépi lélegeztetést és újszülött intenzív terápiát igényel. Katona Márta docens, az újszülött intenzív osztály vezetője elmondta, hogy az 1.240 és 1.400 gramm közötti súllyal született babák állapota súlyos, de nem reménytelen.

Nos, a gyerekek egészségesek, 7 évesek lesznek 20-án, és van egy 3,5 éves kistestvérük is.

Van, akinek semmi sem szent: éjszaka, míg a 7 tagú család aludt, kirabolták őket.

"– Úgy emlékszem, nem zajra riadtam föl, máskor is fölkelek, és betakargatom a gyerekeket – idézte föl a rémisztő éjszakát a családfő. – Mivel a gyerekszobában kicsit recseg a parketta, a tolvajok meghallhatták, és már azt nézték, merre futhatnak. Először csak egy álló alakot vettem észre a nappaliban, a társa még valószínűleg a szekrényben matatott, legalábbis utóbb erre lehetett következtetni a nyomok alapján. Majd azt láttam, hogy ketten menekülnek. Én utánuk futottam, és a kapuból még megfigyelhettem, ahogy a sarkon, az utca Cserepes sor felé eső oldalán hárman egy fehér Ladába szállnak be.

A családi házat 3 méteres kőkerítés védi ugyanilyen magas kapuval. Ezen másztak át a tolvajok, majd belülről kinyitották, hogy biztosítsák maguknak az egérutat. A házba egy oldalajtón jutottak be, ami sajnos nem volt kulcsra zárva. Amikor már bent voltak, a nappaliból a kertbe vezető teraszajtót is kinyitották, és végül ezen keresztül menekültek el.
Ketten mentek be a házba, a harmadik kint állt őrt az utcán. A két besurranó még a sportcipőjét és a farmerjét is levetette, hogy a surrogás se csapjon zajt – a ruhadarabokat utóbb elvitték a rendőrök.

Az éjszakai látogatók mindent vittek, amit értek: először is a családfő laptopját, egy dossziét az összes irattal, egy videokamerát, az édesanya táskáját, néhány ékszert. A női táskát, a gyűrűt, láncot még az udvaron, menekülés közben eldobták. A dossziéban tartott iratok pedig – személyi, jogosítvány, tb-kártyák – a szerencsének köszönhetően aznap délelőtt előkerültek. Szatymaz külterületéről, egy dűlőútról telefonált nekik egy segítőkész ember, hogy ott fekszenek szanaszét hajigálva a papírok. A telefonszámot Berecz Zoltán céges kártyájáról olvasta le.

Bereczék feljelentést tettek a rendőrségen, a nyomozás még nem zárult le. Berecz Zoltán azt mondta, a tolvajok cigány férfiak voltak.

A legjobban a laptopot sajnálják, amelyen a családi fényképalbumot archiválták. Berecz Zoltán szerint szerencse a szerencsétlenségben, hogy nem az egyik gyerek kelt föl, hogy a fürdőszobába menjen, mert pont szembe találta volna magát a betörőkkel. Nem lehet tudni, milyen lelki sérülést szenvedett volna."

Abba tényleg jobb bele sem gondolni. Mint ahogy abba sem, hogy ha meg is lesznek az elkövetők, egy kis felfüggesztett ejnye-bejnyével meg fogják úszni. Pedig aztán überpofátlanság alvó emberekhez, pláne kisgyerekes családhoz betörni MUNKA helyett...

Címkék: pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr191281415

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.08.01. 16:50:20

@Rorschach: Mi a viperákat a kertben tartjuk. Bár néha összevesznek a pitonjainkkal. Mindenesetre élő betörővel még nem találkoztunk :)

Horizont 2009.08.01. 17:33:38

Rosszul tudom, hogy eddig az ilyen betöréses akció nem volt jellemző a cigányokra?

Túl az anyagi veszteségen lelkileg is nehéz lehet megemészteni egy ilyen "esetet" !
Emlékszem réges régen, a házunkban, kerítésen belül az ablak alá támasztottuk a férfikerékpárunkat. Sorház 3 méteres előkert. Másnap nem is vettem észre elsőre, hogy ellopták! El is vesztettem az addigi hitemet, hogy ami a kerítésen belül van az a miénk. Nagyon megrázó volt a felismerés, hogy nem úgy működik ez a dolog ahogy én gondolom.Hetekig olyan rossz érzéssel voltam a saját otthonomban...
Oda lett a bizalmam:(
Pedig ez semmi nem volt ahhoz a sokkhoz amit a posztban szereplő házigazda átélhetett!

Mazsa- 2009.08.01. 17:33:54

USA-ban valószínüleg a kert pázsitján végezte volna a két betörő, söréttel a hátukban. Ott megvédheted az otthonod, itt nem. Nem csak a fegyvertartásról van szó, itt még egy fadarabbal se verheted meg a betörőket, mert téged csuknak le.
Pár éve az egyik ismerősöm háza előtt esténként egy régi, lerúgott fekete merci állt, benne 4 cigány, valószínűleg felmérték a terepet. A környékbeliek gyakran tapasztaltak hasonlót, és általában rá pár napra az utcában kirámoltak egy házat. A rendőrség természetesen baszott járőrt küldeni a környékre, hiába a többszöri bejelentés. Ismerősöm is betelefonált, hogy egy merci áll a ház előtt esténként, tele gyanús alakokkal, csináljanak valamit. A válasz az volt, hogy az utcán parkolni nem szabályellenes. Erre az ismerősöm rávágta, hogy "jól van, de ha a házam közelébe jönnek, meghalnak". Erre a diszpécser azt mondta, hogy eszébe ne jusson, ha betörést észlel, akkor hívja a rendőrséget és várja meg a járőrt, az ő dolguk intézkedni. Szép, mi? Rá egy hétre a 3 házzal arrébb lakó nyugdíjas házas párt rámolták ki (nem voltak otthon).

Kartal (rezervált) 2009.08.01. 17:41:53

@Horizont: rosszul tudod, eddig is raboltak ki éjjel házakat, csak nem volt belőle újsághír. legfeljebb annyi, hogy elkapták a rablóbandát...

@Mazsa-: ez a "liberális" rendszer kurva sokat ártott az országnak minden szinten, a bűnözők, a cigányok és a politikusok elkanászodása szintjén is (és sokszor ez a három kategória átjárható). és csak reménykedek, hogy nem kell külföldre költöznöm, mert ami itt megy, azt sokáig nem tudjuk már elviselni.

anarcho78 2009.08.01. 18:21:57

miért is kellett nekünk rendszerváltás???

régebben a közveszélyes munkakerülőket börtönbe zárták, ha valaki bűnt követett el, nem mosta ki a szarból a kurva ombudsman és egyéb teljesen felesleges idióta...

Projectelf 2009.08.01. 18:48:40

@Horizont: Rosszul tudod, nagyon is jellemző volt :) Kérdezd meg a falusi idős embereket akik a szobájukból sem mernek kijönni esténként ha zajt hallanak.

"Bereczék feljelentést tettek a rendőrségen, a nyomozás még nem zárult le. Berecz Zoltán azt mondta, a tolvajok cigány férfiak voltak. "

Ha ezt nem mondja akkor is mindenki tudta volna :)

Kartal (rezervált) 2009.08.01. 19:01:46

az előbb szembecigányéktól megint valami cigánytechno hangjai szűrődtek át. csak miheztartás végett betoltam egy kis Slayert a hangfalakba... neeeem olyan hangosan, épp csak annyira, hogy ne torzítsanak... most kuss van... ilyenkor én is leveszem a hangerőt. így fair. :)

maxwell murder 2009.08.01. 19:10:13

laspalmas: Te mindig csak cigányozol! Nekem ebből már nagyon elegem van! Folyamatosan azt akarod bizonygatni, hogy a cigányok közbe meg de, amikor pedig nem is! :)

Horizont 2009.08.01. 19:10:29

@Projectelf: @Kartal (a morc):
Nem tudtam ,mert olyanokról volt szó a cigány bűnözésen belül, mint a színesfémlopás, a kiskertek leszüretelése, vagy mint pl. az enyingiek bűnözése.
Ha olyan szerencsés vagyok, hogy a sérelmemre nem követnek el ilyent, és a környezetem is megússza akkor csak a médiából tudakozódhatok.
Az meg olyan amilyen:((

Érdekesség: "A cigány bűnügyi statisztikát az Antall-kormány kisebbségi jogi megfontolásokból megszüntette....
Magyarországon a bűnügyi statisztika legutóbb a szocializmus idején, 1971 és 1989 között, vette számba külön a cigány származású bűnelkövetőket....
Horn Gyula egy 1997-es emlékezetes kijelentésében, miszerint „a roma szervezeteknek el kellene határolódniuk a bűnözőktől”, amely megállapítás a civil szerveződések részéről tiltakozást váltott ki..."

mind2 (törölt) 2009.08.01. 19:21:03

@Kartal (a morc): élő közvetítést hallanak hazánk egyik olyan településéről, ahol a cigány-magyar együtműködés példaértékű :)) Harcot legfeljebb a decibelek vívnak egymással és a zenei ízlésen kívül más területekre még nem eszkalálódott a törzsi harc :))
@Horizont: egyszer lekapcsoltak egy c. bandát, és házkutatásnál a szajrén kívül találtak egy spirálfüzetet. Városunk utcaneveivel, házszámokkal, van-e riasztó, , mikor mennek el a házakból a lakók, mikor térnek haza,van-e kutya, stb, stb.
Szépen megtervezve mikor hova érdemes menni.
A lassan guruló autók, na igen. Meg telefonhívások napokig, amit letesznek, ha felveszed.
Egyébként az utcánkban eddig olyan házakhoz törtek be, ahol zárt, magas téglakerítés volt, nem tudsz belátni, és erőd jellegűek a házak.
Ahol simán belátsz az udvarba, meg veled együtt bármely járókelő, ott úgy látszik, nem nagyon szeretnek mozogni .

Kartal (rezervált) 2009.08.01. 19:39:00

@mind2: az ilyen posztokhoz szoktam élő közvetítést mellékelni az aktuális történésekről... csak úgy illusztrálandó, hogy nem (csak) könyvből tanulom a cigánykultúrát, hanem az élőt tanulmányozom tapasztalat útján...

@Horizont: "civil szerveződések részéről tiltakozást váltott ki" naná hogy. miből élnének meg ezek a naplopók, ha nem lenne etnobusiness?

dzseebee 2009.08.01. 19:40:11

A történet igen szomorú, és sajnos nem egyedi.

Környékünkön ( Szigetszentmiklós, Szigethalom, stb.. ) ennél már tovább mentek a tolvajok. Ma már akár fényes nappal is bemennek a házba, megvernek, lekötöznek, vagy csak simán megfenyegetnek, és kipakolják a házat. Nincs már az a régi módszer, hogy kifigyelik, mikor vagy otthon, és ha éppen nem, akkor bemennek és kipakolnak. Az alvó emberre rátörnek éjszaka, ha megpróbál védekezni, akkor nemes egyszerűséggel rommá verik őt a saját házában, amiért szót mert emelni a saját vagyonának védelmében, amiért dolgozott akár egész életében. A rendőrséghez - ha jól értesültem - most hoztak új kocsikat a sűrűbb járőrözés érdekében, javaslatuk annyi volt, hogy ha hallod, hogy matat valaki a házban, akkor tegyél úgy inkább, mintha aludnál, mert bár ellopják a cuccokat, legalább nem vernek meg.

Mindez "szép és jó" egészen addig, amíg az ember nem a saját ismerőseitől kezdi el halllani, hogy náluk jártak a múlt héten. Aztán a következőtől, majd megint egytől... És várja tehetetlenül, hogy mikor kerül rá a sor...

És ez nagyon nincs így jól.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.08.01. 19:43:14

"Nem lehet tudni, milyen lelki sérülést szenvedett volna.""
Az még hagyján, de mi van, ha fizikait!

Hogy meglesznek-e? Szerintetek? Ez a rendőrség elfogja őket? :D

cooper (törölt) 2009.08.01. 21:05:03

szarrá ment ország tele szar emberekkel - fenébe a cigányozással -tök mindegy, hogy cigányok voltak vegy nem, lehettek volna pirézek is, kiket az ország jó része utál, a cigányok is csak vesztesei a 20 év elkúrásnak, persze egy cigányt könnyebb agyonverni mint a princzet. ébredjetek már kik loptak többet
ha gyomorforgató is ez az eset, de ez valaminek a hozadéka

Valaki2 2009.08.01. 21:20:27

Lesz itt még 2/3-ados jobbik, csak így tovább.

Nagyon nagy szükség lesz az emberek összefogására, mert ez így nem nagyon mehet tovább. Nekem a nagymamámnak lopták el a tyúkjait, szerencsére nem ment ki, így nem lett semmi baja, én fegyverrel mentem volna, ásónk van, a kert pedig elég nagy. Az ásót természetesen kizárólag mezőgazdasági célra használom, mielőtt még bárki félreértené...

cooper (törölt) 2009.08.01. 21:25:25

@Valaki2:
és??? kimész fegyverrel, és puffogtatsz, mész is börtönbe, ez nem amerika, ahol megvédheted a tulajdonod

arpadsavossabeszdekli 2009.08.01. 21:45:20

Történet:

Egy vidéki házból kitekintve a tulaj látja, hogy a garázsából rakodnak a cigányok (sötétedés után).

Telefon a Rendőrségre:
- Halló jöjjenek gyorsan, mert viszik az ingóságaimat.
- Sajnáljuk, minden járőr kocsink "dolgozik", de egy óra múlva esetleg....

Telefon le.

Öt perc múlva ismét telefon a Rendőrségre:

- Halló ismét én vagyok, nem kell sietniük, van lőfegyverem, és lelőttem mindet!
Telefon le!

Két perc múlva a helyszínen három rendőr kocsi, amely közrefogta a cigányokat, teljes tettenérés, siker.
Az egyik rendőr kérdezi a házigazdát!
- Azt telefonálta, hogy lelötte mindet!?
- Maguk azt mondták, hogy nem érnek rá....

Nem tudom, hogy megtörtént, vagy csak urbánus legenda. De elgondolkodtatóan életszagú!

Valaki2 2009.08.01. 21:51:20

@cooper: és ki keresi majd őket a kertben?

Valaki2 2009.08.01. 21:57:54

@cooper: Röviden a lehetőségeid. Hagyod, hogy szétlopják mindened, kiraboljanak, megverjenek, esetleg megöljenek.

Nem tudod, hogy a területedre betörőnél van-e fegyver, vagy nincs, 3 métert késsel pedig azalatt lefutom, mielőtt bárki a fegyveréhez kapna. Tehát csak az a megoldás, hogy te támadsz, lehetőleg úgy, hogy egy támadó se maradjon harcképes. Hogy itt mi a határ, meddig kellene elmenni, én az amerikai (de akár a szlovák) példát javasolom. Aki bejön, az így járt. Nincs se kedvem, se időm mérlegelni. A legrosszabb esetben leülöm azt a néhány évet, de utána többet nem fog bejönni senki hívatlanul.

Ezt az embernek végig kell játszania magában, hogy amikor helyzet van, ne kelljen gondolkodni.
Miután a saját életem fontosabb, mint bármilyen PC baromság, én nem fogok habozni. Hogy más hogyan kezeli ezt a konfliktus, legyen az ő gondja.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.08.01. 22:22:56

Hááát én is vennék egy flintát. Oszt egyből csőrehúznám (Csak hallja, hogy nem viccelek) mikor bejön a gyökér! Mondanám, hogy akkor most mindent eldob, lefekszik különben szitává lövöm.
Semmi mérlegelés.

cooper (törölt) 2009.08.01. 22:28:25

@Valaki2:
szlovák példa? könyörgöm, a szlovák cigányok a hordákba rabolják ki a vizitúrázókat
amerika? na bazmeg, de itt nincs amerikai bíróság, ügyészség, lehet, hogy fiatalabb állam mint mi, de ott kétszáz éve gyakorlatoznak a demokrácián, nálunk meg sose volt - talán lesz -...
jó, lelövőd, és onnan????? és amíg ülsz, addig nem mennek hívatlanul???? hol élsz, mit gondolsz?????

cooper (törölt) 2009.08.01. 22:30:33

amúgy a "A szökevény" című film megy valamelyik szarevő kertévén, wow...mindegy :)

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.01. 22:37:04

Már várom, mikor ír Tóta W. Árpád bércikket a Vastag előbőr rasszizmusáról.

Valaki2 2009.08.01. 22:38:19

@cooper: szlovákiában ha bejön a betörő, agyonlőheted. Kérdés?

mégis mit gondolsz, mi a francot kellene tenni az illetéktelen behatolókkal? akinél esetleg fegyver is van (igen, a kés is fegyver)? megkérni, hogy legyen olyan kedves távozni, és reménykedni, hogy nem döfi beléd a kést? Határozott, erős fellépés, ha rád támad, akkor lődd agyon, és nyomj a kezébe egy konyhakést a biztonság kedvéért. Ahogy az első ember megteszi ezt a lépést, egyből vissza fognak venni, mert most gyakorlatilag következmények nélkül meg lehet bármit csinálni. Ez egyébként a legnagyobb gond, olyan erkölcsi válságba süllyedtünk, hogy itt valami gyökeres változásnak kell lennie ahhoz, hogy a dolgok változzanak. És ezt a változást az emberek gondolkodásában kell megtenni.

Az emberek is csak egy-két évig lesznek ilyen toleránsak, aztán ha nem javul a helyzet - lásd az erdélyi cikket - rendet fognak rakni. Hogy ezt elkerüljük, nagyon megerősített rendőrséggel, kőkemény ítéletekkel, az önvédelmi jog erősítésével (az első lépések megtörténtek) segélyezési rendszer átalakításával, munkára kényszerítéssel lehet megoldani.

Amíg viszont ez nem történik meg, védd magad, a saját és családod testi épségét.

Jó lenne megtanulni végre, hogy a jog téged NEM VÉD, esetleg utólag szolgáltat "igazságot", a rendőrség meg, mint a mellékelt ábra is mutatja, nem hajlandó tenni azt, ami a dolga lenne. Innentől kezdve nem tudom, mit vársz az emberektől?

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.01. 22:39:17

@ cooper 2009.08.01. 21:05:03

Nem az a kérdés itt, hogy ki lopott. Hanem az, hogy miként. Mert ha már leüt és elájulsz, kiszúrja a szemed hátha meghaltál, mert van ilyen babona arrafele. Az a kérdés, hogy mit valószínűbb túlélni: a jobbra-balra fizető Princzet, vagy öt részeg sittes cigányt. Csupán praktikus szempontból.

Valaki2 2009.08.01. 22:42:21

@min0rity r3port:

érdekes ez a rasszizmus kérdés is egyébként. Az embereknek alapvetően nem azzal van bajuk, hogy valaki cigány, vagy sem, hanem azzal, hogy valakik büntetlenül bűnözhetnek, és amikor rajtakapják őket, akkor annak nincs semmi érdemi következménye. Akik pedig bűnöznek, azok a következmények nélküliségen felbátorodva, egyre komolyabb dolgokat tesznek meg, és ez egy önmagát gerjesztő kör, amíg a rendszer vissza nem szabályoz. Hogy ez mikor fog megtörténni, jó kérdés, minél később, annál erősebb szabályozó hatásra van szükség.

cooper (törölt) 2009.08.01. 22:51:45

@min0rity r3port:
figyelj, a lényeget próbáld megfogni...öööö,szal, ha 140 milliárdot elszarik egy büdös patkány(a te adódból), akkor neked kevesebb lesz, (ja és meg se büntetik ahogy kell) mindenkinek kevesebb lesz, a rendőrnek is, aki szarik rendet rakni, a mentős szarik menteni, tanár szarik tanítani, a cigány még hülyébb és pofátlanabb lesz, mindenki adót csal, mindenki szarik a másikra. A cigány hülye, mondjuk már ki, ezért viselkedik így, de a Princz nem volt hülye, és az, hogy ma itt tartunk, az a princzfélék miatt van...lövöldözz cigányra, hát letojom, tojok én rájuk, de te rájuk hergeled magad, pedig csak hergelnek, hogy ne foglalkozz az igazi okokkal, vedd észre( well, a vastagbor pedig erről szól)

Valaki2 2009.08.01. 22:58:21

@cooper: Ezzel viszont egyetértünk. De ez megint oda vezethető vissza, hogy nálunk mindent meg lehet tenni büntetlenül, és a kisember azt látja, hogy ha a nagyoknak lehet, akkor neki is. Nem csak a "cigány" a hülye, az emberek jó része egyszerűen olyan szinten ostoba, és lusta!!!, hogy nem igazán látom, mi lenne a megoldás. Valami igazi rendszerváltoztatás. A fejekben.

cooper (törölt) 2009.08.01. 23:07:57

@Valaki2:
nem hiszem, nem ostobák az emberek, nem!!
de gondold meg, a cigány is néz tv-t, és ha princzféle fent említett összeget elszar, ő is bátrabb lesz...szal eza gondom a vastagborrel is, hogy igaza van(lehet) ez ügyben is, de de ha fejbe verünk egy ilyen sötét cigányt, mint a cikkben szereplő, az túrót nem ér már...viszont a vastagbor nem fekszik neki az igazán kemény dolgoknak(nem dolga ok, magán szorgalomból csinálják, ok), ése ennek a dolognak így mindegy, és 1 napig csámcsogás, és?? a cigány tudja, mert néz rtltv2öt, hogy megúszhatja, ha sokkal nagyobb gazemberek megússzák...

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2009.08.02. 03:08:12

@Lenny [Cabdriver]:

:D Hát igen, a betörőknek nem könnyű az életük...

Cloverleaf 2009.08.02. 08:52:06

@Lenny [Cabdriver]: A ciganyletra megvan? Tenyleg, mirol kaphatta a nevet?

Poagab 2009.08.02. 09:38:26

Szerintem csak bodzát szedni mentek, és mivel nem volt a kertben, ezért megnézték, hátha már leszedték, és bevitték a házba.

Psychopit 2009.08.02. 10:17:26

Én sokáig azt hittem, a lakhelyem zöld szigetnek számít c.....bűnözés szempontjából...oszt kénytelen voltam rájönni,hogy nincsenek kivételezett helyek.
Fényes nappal,miközben a kertben dolgoztam,jöttek be hozzánk.Sajnos nem gyakorlom a türelem erényét,és a véletlenek szerencsétlen egybeesése folytán - mint említettem,pont a kertben dolgoztam - két lépésre volt tőlem a láncfűrész...T. honfitársaim fenntartás nélkül megértették álláspontomat,miszerint aggályosnak tartom jelenlétüket az udvaromon.Bárki bármit mond:MÁSHOGY NEM LEHET!!!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.02. 10:25:02

@cooper:

"eza gondom a vastagborrel is, hogy igaza van(lehet) ez ügyben is, de de ha fejbe verünk egy ilyen sötét cigányt"
Ki mondta, hogy verd fejbe?
Mondtam, hogy cigányok voltak az elkövetők? Nem. Az apa mondta, hogy szerinte azok voltak, én nem tudom, nem voltam ott. Nem ez a lényeg, nem is ezért vettem át a cikket, hanem mert rettenetesen felháborított, hogy képesek betörni egy ötgyerekes, alvó családhoz.

"a vastagbor nem fekszik neki az igazán kemény dolgoknak"
Van egy jó témád? Ne kímélj: vastagbor@vipmail.hu

"nem dolga ok, magán szorgalomból csinálják, ok"
Így van, munka és család mellett csináljuk, hobbiból, tök ingyen.

Egyéb probléma?

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.02. 10:32:06

@ cooper 2009.08.01. 22:51:45

De, épp az igazi okokkal foglalkozom. Nem a cigányok nyilvánították magukat védett csoportnak, hogy mindent megtehessenek, hanem a fehérbűnöző SZDSZ-es hazugládák. Akik egyébként simán elfogadható jelszavak mögött megvalósították a totális érinthetetlenséget, egy agresszív bűnözői csoport hasznára. Akik egyébként saját rokonaikat még durvábban kicsinálják.

Szóval már megmondtam, SZDSZ-t nem egyszerűen a süllyesztőbe, hanem az okozott kárt is visszacsinálni, elkövetett bűnöket megtorolni. Végrehajtható, transzparens törvényeket!

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.02. 10:36:11

@ Valaki2 2009.08.01. 22:42:21

Az embereknek mára a cigányokkal van bajuk. Nekem személy szerint nem, de ami releváns és szignifikánsan érezhető, az nyilvánvaló ellenállást generál.

Magam roppant egyszerű képletben gondolkodom. Aki másnak semmibe veszi az emberi jogait, az nálam elveszíti őket. A következményeket nem részletezem, csak annyit mondok, a következetességgel többet ér az ember, mint bakancsos bohóckodással.

Psychopit 2009.08.02. 10:57:50

@Noname Cowboy: De (igen nagy tisztelettel) B+,ha rossz napomon fognak ki,pont rámrohad a műanyaglakat...
Én nagyon sokáig elhatárolódtam mindenféle rasszista megnyilvánulástól,sőt amikor a Bakáts téren ki akartak rabolni (a két norvég összesen volt akkora,mint én egyedül) azt hittem,csak viccelnek,de sok-sok fáradtságos munkával elérték,hogy előítéleteim legyenek.
A feleségem már nem szeret velem sétálni menni a városba,mert tisztában van vele,hogy bármilyen kritikusnak tűnő szituációra azonnal elborul az agyam.
Engem ez zavar leginkább...

picur3ka 2009.08.02. 10:58:51

@Lenny [Cabdriver]:

Hahaha. Ugye, megdogoznak ok a betevoert.

drkovax 2009.08.02. 11:22:30

Ugyanaz a város, belváros közepe, egyetemi intézet (nyelvoktatás). Egy nagyobb tanári szoba, ahová viszonylag könnyen be lehet jutni az utca felől. Az óráról visszaérkező tanárnő egy középkorú nőt talál könyékig a kollégája táskájában.
Magyarázkodás: "Csák látin órát szeretnék venni .."
Hirtelen ötlet (mert a fizikai erőviszonyok inkább a táskabányásznak kedveznének): "Semmi akadálya. Az első foglalkozás ingyenes. Már hozzá is kezdhetünk. Foglaljon helyet."
Talán a fent emlegetett láncfűrész váltott volna ki még hasonló eredményt ... ;-)

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.02. 12:26:08

Nekem nem a cigányokkal van bajom, hanem a tehetetlen rendőrségünkkel.

Mert ha a bűncselekményeket tutira felderítenék, és ezek a mocsadékok biztosra vehetnék, hogy nem ússzák meg, bizonyára kevesebb lenne a bűncselekmény - azt nem mondom hogy semmi.

Igy viszont kevés az esély arra, hogy megbukjanak, ha igen akkor is szabadlábon védekeznek, felfüggesztettet kapnak, a rossz családi helyzet enyhítő körülmény.

Ha már nagyon elvetik a súlykot, akkor majd oda megy valami jogvédő, és majd a lelkére beszél.

Tündér_Lala 2009.08.02. 14:36:00

96-ban fel kellett számolnom elhalálozott nagynéném lakását. Kényszer helyzetben - eladtuk a lakást és ki kellett űríteni - beereszettem egy cigány kereskedőt. Azon túl, hogy hallatlan érzékkel becsapott (állítólag a profikat is becsapják) , számlát írt idős édesanyám nevére, ahol a lakcíme is szerepelt.
Évekkel később (adatbázisba, képbe kerültünk) archeimeres édesanyám állapotát kihasználva amíg én dolgoztam rendeszeresen jártak hozzánk és minden komolyabb értéket elloptak. Olyan dolgokat, amelyekről senki nem tudta, hogy mikor kerültek a család birtokába vagyis sok generáció óta a mi dolgaink voltak. Semmit nem tudtam tenni és bár később megfogták őket semmi nem lett meg. Az anyagi veszteségen kívül (ami tetemes ) borzasztó volt, hogy az ükapám, ükanyám képeit, óráit vitték az ocsmány állatok, amelyek megúsztak két világháborút és megszállást, két forradalmat.
Tanulság, hogy az emberre akaratlanul is hat a propaganda. Nem szabad kapcsolatba kerülni velük. Nem igaz, hogy hülyék ! Tanulatlanok, műveletlenek, de nem hülyék, sőt. (Arany János: A Bajusz) Náluk nem működnek az átlag magyar ember ösztönei, hogy üzletet úgy kötünk, hogy mind a ketten jól járjunk, hogy kiszolgáltatott ember hátrányával nem élünk vissza stb.
Mégegyszer, nem szabad kapcsolatba kerülni velük, ha ilyen helyzetbe kerültök. Egyes tárgyakat sem lehet eladni, mert a név és a cím kikerül és jönnek a tolvajok.

Tündér_Lala 2009.08.02. 14:41:55

Még valamit, ha nem lenne világos. A legális kereskedők és a bűnözői rétegek átfedésben vannak a cigóknál. Ezt próbáltam körül írni.

Yasashi Tanuki 2009.08.02. 15:02:30

@cooper: Hogy miért nem irritál inkább Princz, holott ő lopott többet - mert Princz nem jön a házadba éjjel, hogy felnyalábolja a holmijaidat és rommá verjen, romapopot se hallgat 1000 decibellel a segélyosztás napján, hogy ne tudj elaludni, a gyerekitől nem fognak tetvet kapni a gyerekeid az integrált óvodában...és még sorolhatnám

Yasashi Tanuki 2009.08.02. 15:18:46

@min0rity r3port: "Szóval már megmondtam, SZDSZ-t nem egyszerűen a süllyesztőbe, hanem az okozott kárt is visszacsinálni, elkövetett bűnöket megtorolni."

Ez a roma holokauszt modern változata - ideje lenne dokumentálni, múzeumot, emlékművet állítani és akár emléknapot is szentelhetnénk neki ami lehetne az a nap amikor az SZDSZ végleg kibukott a parlamentből.

2009.08.02. 16:00:16

Én jó helyen lakom, de még akkor is a biztonsági zárat zárom be, amikor a szemetet leviszem a kapualjba...Olyan, hogy éjszakára nyitva hagyni az ajtót, rács nélküli ablakot Magyarországon még ki hallott??? Ezek nem idehaza éltek eddig...és óriási szerencséjük volt, hogy csak most lett bajuk, hogy a román határtól nem oly távol ilyen lazák...

drkovax 2009.08.02. 16:22:49

@Letícia-Charlotte in SBp:

Igaz Göncz az Orbán kormány idején a"bűn városa"-ként aposztrofálta Szegedet (Magda Marinko ürügyén), de azért vannak bőven olyan részei, ahol a 3 méteres téglakerítésen és a zárt kapun belül, már nincs ok tovább zárkózni (a cikk alapján sejthető környék is olyan - bár ezek szerint csak volt). Sőt olyan része is van (nem mondom meg melyik, mert attól elmúlik ;-) ), ahol kockázatmentes volt egy évig kerítés nélkül építkezni és a beköltözés után még egy évet vacakolni a kerítéssel, hogy legyen ...

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.02. 16:34:03

@ Yasashi Tanuki 2009.08.02. 15:18:46

Mondom, nem a romákkal van a baj, hanem a szabadon futó bűnözői réteggel. Ma már nem vonóvalk húz a prímás, hanem így viszik a prímet. No de előbb sittre a bűnözőkkel, akik emezeket ilyen helyzetbe hozták!

Egyébként most megmondom előre, hogy a Jobbik azzal fog kampányolni, hogy büntethetetlenségért cserébe jelentős kisebbségi magánhadsereget toborzott az MSZP, és készül felfegyverezni őket (lásd siófoki videó), cserébe a diktatúrájuk megvédéséért. Egyfajta inverz csendőrség, nevezzük kuss-őrségnek, magyar fogd be a szád, örülj, ha csak kirabolnak. Ez lesz a kampányban. És azt is megmondom előre, ha Viktorunk észhez nem tér, hogy tartható, jogállami megoldást találjon a majdnem-menthetetlenre, akkor megint jön egy kormányozhatatlan, tarthatatlan, reménytelen négy év, amíg a fiatal generáció fizeti a tolvaj gazemberek és az ingyenélő faszvitézek járandóságát - nemzetközi hitelből.

ÉS EGYSZER CSAK MEGJELENIK EGY PRIVÁT KEZDEMÉLNYEZÉS, HOGY SVÁJCI MINTÁRA CSAK AZ KAPHASSON BÁRMILYEN ALANYI JOGÚ GYEREKTÁMOGATÁST, AKI LEGALÁBB ÉVI EGY MILLA ADÓALAPOT FEL TUD MUTATNI...

2009.08.02. 16:36:23

@drkovax: laktam Szegeden 5 évig, tudom mi hol van és mi milyen..:)) Nekem a legkedvesebb városom egyike, bármit bárki mond, változtatni nem fog rajta. Cserepes sor viszonylag új részén se lehet bezáratlanul hagyni semmit, mert ott a piac és környéke..:)) Valóban, vannak olyan helyek, ahol be se mennek ezek a jámborak, mert egyből feltűnőek lennének még éjjel is egy Ládával..:))

Prinzessin Erbsen (törölt) 2009.08.02. 18:57:44

@Tündér_Lala: én annak idején erre alapoztam a régiséges bizniszemet, sőt tevezem felújítani, engem ugyanis mindehová beengednek, igaz nem is szoktam lenyúlni senkit, ezért másoknak is ajánlanak

Tind 2009.08.02. 19:13:39

Létre kellene hozni civil kezdeményezést amelynek fő célja lenne az alábbi 2 dolog:

A) Lőfegyver legalizálása az állampolgárok számára. Természetesen szigorú feltételekhez kötve, például a boltban a kereskedő (gondolom rögtön kapna az alkalmon pár bolt és betelepülne ha legalizálva lenne a lőfegyver) csak akkor adhatja át a vásárolt fegyvert, ha:

- Érvényes fegyverhasználati engedélyt tud a vásárló felmutatni, amelynek a megszerzése a jogosítványhoz hasonlóan több részből állna:
a) a vásárló sikeresen részt vett oktatáson ahol megtanult lőfegyvert kezelni
b) a vásárló sikeresen részt vett pszichológiai vizsgálaton
c) a vásárló betöltötte (például) a 21. életévét (ezt a személyt már érettnek mondanám...18 túl korai lenne)

- a vásárló hivatalos papírral (hirtelen nem jut eszembe a neve) igazolja, hogy nem büntetett előéletű (itt a súlyos dolgokra gondolok, mint testi sértés, lőfegyverrel való visszaélés, betörés, gyilkosság, stb) és igazolja, hogy magyarországi lakos

- az eladónak a fentieket kötelezően ellenőriznie kell

Ha a fentiek alapján a vásárló alkalmas, akkor megvásárolhatja a kinézett lőfegyvert, amelyhez az eladónak kötelezően adnia kell származási igazolást, ezzel is bizonyítva, hogy legális forrásból származik. A fegyver tartása a használati engedély mellett csak ezzel az igazolással lehet érvényes.

Természetesen szigorúan megszabva, hogy mire lehet használni...csak is önvédelemre és szórakozásra. Utóbbi is csak meghatározott helyeken, mint például lakott területen kívül ahol senki sem sérülhet meg és céllövöldében az engedély és a származási igazolás felmutatása után.
Valamint szigorúan tilos lenne nyilvánosan mutogatni, nyilvánosan rejtett helyen kellene tárolni, ezzel is elkerülve a vérpistikéket akik csak janizni és mutogatni szereznének be.

B)
BTK-t módosítani azon a téren, hogy mit tehetünk azzal aki betör hozzánk. Tehát ha valaki az engedélyünk nélkül lép a házba és igazoltan fenyegetést jelent (azaz ha kést vagy fegyvert látunk nála vagy felmerül a gyanúja), jogunkban áll akár a egy baseball ütővel akár az önvédelmi fegyverünkkel kioltani az életét. Azonba ez csak is a házban és a házhoz tartozó udvaron lehetséges, ha pl 2en vannak késsel, az egyiket lelőjük, a másik kirohan, mi utána rohanunk, csak is addig lőhetjük le a másikat is amíg nem hagyja el az udvarunkat és nem lép az utcára, mert ha ez megtörténik akkor az utca közterületnek számít és mivel már nem jelentett fenyegetést, a BTK értelmében bűncselekményt, gyilkosságot követ el aki megteszi. (Röviden, amíg a házadba van fejbe lőheted, de ha kifut az utcára, baszhatod)


Ez nem csak a közbiztonságot javítaná, de gazdasági szempontból is jó lenne, hisz a sok oktatási költségek és eladott fegyverek után lehetne beszedni nem kevés adót.

Tündér_Lala 2009.08.02. 19:15:27

@Prinzessin Erbsen:
Lehet is erre bazirozni. Az a baj, hogy amikor az ember ilyen helyzetbe kerül hiába próbál körültekintő lenni (gyakorlat híján), besétál a csapdába, mert 10 hirdetőből 9 csibész. Ma már tudom, hogy ha csak a vásárlásnál csapnak be, akkor jól jártam. Ha pedig ott is tisztességes módon dolgoznak az főnyeremény. (Pld nem 30 eFt-ért vesznek meg egy komodot hanem 70-80 -ért amit utána 600 eFt-ért értékesítenek felújítás után.) Rettenetes stressz volt, 1-2 órákat aludtam, de ma sem tudnám, hogy hol lehet tisztességes kereskedőt felhajtani.

Horizont 2009.08.02. 19:25:13

Felelős, mélyen érző kormányunk a Roma holokauszt emléknapon:
"Mi, Magyarország kormánya és az MSZP azt üzenjük, hogy soha többé nem hagyjuk magára egyetlen velünk élő honfitársunkat sem, nem engedjük megismétlődni azt, ami több mint hatvan évvel ezelőtt már egyszer szégyenteljesen megtörtént" - tartalmazza az MSZP közleménye."

Vajon tudják miről beszélnek, írnak??

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.02. 19:40:47

Tudják, hogy miről hazudnak. De nem is ez a meglepő. Hanem az, hogy hatvan év után még mindig van pofájuk, és még mindig van aki beveszi.

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.08.02. 20:57:33

Hotizont.

Szivük szerint még ezeket hozzátették volna: csak a velünk egyet nem értőket, rákbetegeket, kisnyugdíjasokat, becsülettel dolgozókat, adófizetőket, családi gazdákat s még meddig lehetne sorolni?

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.08.02. 21:00:58

Horizont.

Bocsáss meg elütöttem az r betűt. Elnézést!

gidabiga 2009.08.02. 21:16:33

@Horizont:

ezek már rég magára hagyták a honfitársaikat.
menekülnek a mentőcsónakjaikkal, mi meg fuldoklunk.

martonx 2009.08.02. 21:16:52

Lenne egy két hozzáfűzni valóm a popszthoz, mint szegedi lakos.

Egyrészt a Cserepes sor közismert cigány gettó Szegeden. Ergo az elkövetők 100%, hogy cigányok voltak.

Másrészt milyen lúzer dolog már a Cserepes sor közelében lakni? Inkább laknék a híd alatt, vagy sátoroznék a mezőn, mint hogy a Cserepes sor közelébe menjek, nemhogy ott lakjak. És még csodálkoznak, hogy kirabolták őket? Ez egy victimológiai alapeset.

A Cserepes sorról és környékéről ki kellene telepíteni azt a néhány szerencsétlen fehér családot, aztán egy 5 méteres vasbeton fallal körbekeríteni, és őrökkel őriztetni. És ne mondjátok, hogy ez nem demokratikus megoldás. mert Izrael is ezt csinálja...

Horizont 2009.08.02. 21:48:24

@ermi50xn6j2: @gidabiga:
Ez a közlemény felháborító számomra. Ugyanis pont ők a legjobban, de a többi kormány is az elmúlt 20 évben igenis magunkra hagytak minket. Erkölcsileg és anyagilag egyaránt. Lehet fejemet venni, de legjobban a cigányságot hagyták magukra, és odadobták a cigány vezetőknek, a liberálisoknak, a roma jogvédőknek. Miután a fene nagy demokráciában megszűnt a közveszélyes munkakerülés büntetése és ezzel egy időben a nekik való munkahelyek, szépen lassan megindultak a lejtőn. És nyugodtan hagyták őket megindulni, a megkötések nélküli segélyadásokkal, a megszorítás nélküli családi pótlékkal.Már zuhantak a lejtőn lefelé, de semmit nem tettek (még most se). Csak ugye hógolyónyi méretben indultak meg és mára lavina lett belőlük és lesodortak bennünket is, és betemettek.
Mentésünket egyedül a Jobbik kezdte el, vagy legalább is úgy tesz! De attól ha sikerül is minket kimenteni, az újabb lavinák jönnek. Tehát addig amíg munkát nem tudnak kreálni nekik és eszközökkel belekényszeríteni a dolgozásba addig nem lesz változás.Nyomathatják itt a hangzatos szövegeiket, amit mi érzünk az az, hogy mindenkit magukra hagytak, cigányt és nem cigányt is!

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.08.02. 22:09:45

@ martonx

Minden csak pénz kérdése. Egyébként hazugság, hogy ha valaki köztük él, akkor nem bántják. Éppenhogy. Bőrszínre való tekintet nélkül. De CSAK A BŰNÖZŐK. Ezért is gondolnám, hogy ki kellene zavarni némi picsánrugdalás kíséretében a latexes mamiverő egyenfiúkákat, hogy AZOKNAK dugják föl a könnygázlövedéket, akik MEGÉRDEMLIK.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.08.03. 08:14:34

@martonx: NA ez ba'meg a felhábprító, hogy a magyar ember nem lakhaz saját hazájában békében akárhol??? Vagy hogy kétszer is meggondolja,merre sétálgasson eset az utcán?!

Aztán majd lehet csdofálkozni, mikor 20-30 év múlva B.A.Z és SZ.SZ.B megyénk már nem Magyarország lesz. Itt most már lassan ez a tét.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2009.08.03. 10:38:46

Azért ezt a postot nem kellett volna ilyen bulvártól bűzlően megírni. A más házába betörés csúnya dolog, a cigánybűnözés valóban terjed (még ha itt csak közvetett bizonyíték van a fehér Lada képében), de nehogy már csak az legyen a középpontban, hogy kisgyerekes család, ráadásul öt gyerekkel. Ne arra apelláljunk, hogy ki hány gyereket csinált, ahogy azt az itt gyakran szóban forgó kisebbség is megteszi. Egygyerekes családokkal vagy már kamasz gyerekkel rendelkezőkkel szemben ugyanúgy ocsmányság ez, mint magányos emberekkel és öregekkel szemben.

Jack da' Clown 2009.08.03. 10:42:05

@no-night:

Nem adok neki 5 percet, hogy megkapd, hogy "te is csak kötekedni jársz ide"
:)

picur3ka 2009.08.03. 11:47:28

@no-night:

Igy van, ezt nem igazan ertem en se. A sertett maga kijelentette viszont, hogy romak voltak, a felett elsiklottal.

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.08.03. 12:57:46

no-night.

Talán elkerülte a figyelmedet, nem öt "gyereket "csináltak" egyrnként, hanem négyen ikrek! Egy gyerek volt ,születésük előtt.

Tündér_Lala 2009.08.03. 13:09:09

@Horizont: Mélyen egyet értek. A lelkiismeretlen politizálásuk legundorítóbb momentuma pedig az, hogy aki bármilyen módon megpróbál segíteni, hozzányúlni a lumpenné vált elemek problémájához azt azonnal lerasszistázzák, megpróbálják hitelteleníteni. (Jellemző a kártya ügy)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.03. 14:18:33

@no-night:

Hát én ilyen vagyok, hogy rettenetesen felháborít, ha valaki gyereket bánt vagy veszélyeztet. Az egyedülálló idős néniket, bácsikat is sajnálom, de a gyerekeket még jobban, mert előttük még ott az élet, és nem mindegy, hogy vágnak neki.

Amúgy nem orgonasípszerűek a gyerekek, hanem négyesikrek (nem szándékosan, így sikerült a lombik. Ez egyébként megérne egy külön misét, hálistennek ma már másképp van, nem ültetnek be ennyi embriót), + a kistesó.
A veszélyeztetésben egyébként természetesen egy kissé az apa is benne van, mert ki hallott már olyat, hogy nem zárunk be minden ajtót éjjelre?! Az üvegezett teraszajtó riasztó nélkül amúgy is felhívás keringőre.

De mindent összevetve a betörők a pofátlanabbak, mert attól, hogy alkalom van, nem muszáj élni vele.

Jack da' Clown 2009.08.03. 15:22:18

@ermi50xn6j2:
"négyen ikrek! Egy gyerek volt ,születésük előtt. "

Szövegértés, képelemzés elégtelen, leülhetsz.

Talán elkerülte a figyelmedet, hogy "7 évesek lesznek 20-án, és van egy 3,5 éves kistestvérük is"

De ha csak a képet nézed abból is kiderül.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.03. 16:01:56

@laspalmas: "A veszélyeztetésben egyébként természetesen egy kissé az apa is benne van, mert ki hallott már olyat, hogy nem zárunk be minden ajtót éjjelre?! "

na azért ez már kicsit erős lenne... vagy elvárható lenne, hogy a gyerekszoba ablaki "törésbiztosak" legyenek + rács, a szobaajtó meg a banki széfek biztonsági ajtajával vetekedjen???

Nem szoktam ilyet mondani Neked, de ez most nettó marhaság...

Ez a történet alapból borzasztóan szomorú, az már csak "hab a tortán", hogy egy ötgyermekes családot "találtak be" a tisztelt betörő-urak.

Jack da' Clown 2009.08.03. 16:30:56

@Seduxen:

Elég sokat feccöltünk közösen azokba a gyerekekbe (pár sikertelen majd 1 sikeres beültetés, előtte-utána kezelések, GYes, Gyed, CSP, egyéb támogatások, nagycsaládos kedvezmények, adójóváírás, stb) ahhoz, hogy az apa igenis zárja be az ajtót éjszakára és vigyázzon jobban.
Különösen azon a környéken, ahol olvassuk, hogy milyen nagy a baj.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2009.08.03. 16:39:31

@laspalmas: Megértem a hozzáállásod, mégis valahol túlreagálod a dolgot. Nem kizárt, hogy egy tettenért betörő képes erőszakot alkalmazni a bentlakók ellen illetve szemük láttára, de ilyenről itt nem esett szó. (Pláne hogy pont a cigányokról közismert, hogy a család szent számukra, és azon nagyon fel tudják húzni magukat, ha valaki gyereket bánt... az sajnos megint egy másik dolog, hogy ez a szemlélet csak felnőttkorukban alakul ki bennük...)

Az pedig tök mindegy, hogy valakinek ikrei vannak, vagy tíz gyereke is született, csak hat meghalt csecsemőkorában, akkor se kizárólag a gyerekek számára appelláljunk, mert az csak torzítja a látásmódot... pont ezt használják ki azok is, akik próbálják felfújni azokat az ügyeket, amelyekben a cigányok húzták a rövidebbet.

Mindezektől függetlenül abban igazat adok neked, hogy a betörők elpofátlanodtak, mert manapság egyre kevesebben vállalják az éjszakai besurranást, inkább délelőtt mennek, vagy szabadságukat töltő emberek lakásába, esetleg öregekhez benyomulva...

aneurizma 2009.08.03. 18:49:37

Hát igen ez oltári pofátlanság éppen úgy mint többgyerekes csládokat semmiznek ki a pofátlan bankok az az egyoldalú szerződésszegéssel, sőt még a mi adónkból "segitik" őket, hogy legyen exraprofituk biztositva legyen.Ilyen szemét pénzügyi rendszer nincs sehol a világon. A háború utáni Balkán, a Román gazdaság is jobban áll mint mi. Senki nincs aki pofánvágná ezt a korrupt bandát. Ezekk vitték bele az embereket a szemétségbe, már akit lehetett. A szabadrablás országa lettünk úgy fent mint az alján élőknek.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.04. 08:54:33

@Jack da' Clown: aha. ezek alapján mindenki egy atombunkerben éldegéljen lakás (ház) helyett, mert mi van ha...

tudom, hogy szarkaszmus akart lenni részedről, vettem a lapot, még ha nem is látok összefüggést a "mennyit feccöltünk bele" és az apa felelőssége között.

szerintem ezt túlbeszéltük már, csak úgy éreztem, hogy reagálnom kellett a postíró felvetésére, ami szerintem hülyeség volt.

ezen az alapon alakítsuk bunkerré a lakást? taposóakna az előszobába, lézerérzékelő az ajtókhoz, ablakokhoz, és ugye egy mg42-es a nappaliba, mert "mi van, ha"... az már nem is lenne élet...

Jack da' Clown 2009.08.04. 14:01:41

@Seduxen:
nemábazki
éppen egyetértettem veled, erre ledurungolsz??

nem kell bunkerré alakítani, de a minimális biztonságra azért ügyelni kell, főleg ennyi gyereknél (ajtók zárva, riasztórendszer telepítve, vipera kéznél)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.04. 14:10:30

@Jack da' Clown: szarjon sünt a blogmotor...

akkor sem gépelem be újra. monnyonle!!!

a lényeg: nem ledurungolás akart lenni, a cinizmusom a postnak szólt...

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.08.04. 16:12:44

Jack da ' Clovn!

Engem pécésztél ki öcsi! Ha így van ,felveszem a kesztyűt csak ird meg, hogy tudjam.

Jack da' Clown 2009.08.04. 16:15:03

@ermi50xn6j2:

Kesztyűt télen vegyél (esertleg küzdősporthoz vagy motorozáshoz, bár nyugdíjasan nemhiszem).

Nevemet leírhatnád rendesen is.

Öcsi????? :D

derelyegrádi szellem 2009.08.04. 16:27:12

@ermi50xn6j2:

azt, hogy küzdősporthoz meg motorozáshoz miként kell kesztyűt venni, azt a Jack da' Clown meg tudja ám mutatni neked.

Mert itt korábbi nevén (azon sajnos kibaxták innen) elmondta magáról (igaz állítása szerint nagyon faggattuk, csak azért :-)) hogy nagymocival jár és teste egyébként is élő fegyver. Ő egy ilyen srác, tudod...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.04. 16:35:47

@derelyegrádi szellem: "teste egyébként is élő fegyver"

baszki, akkor tudom ki ő....

bocsánatáért esedezem kedves Chuck Norris, nem akartam szívózni Önnel!!

:))))

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.08.04. 19:16:45

Jack da' Clown!

Azért ne nézd le a nyudíjasokat. Süt belőled a képzelt fennsőbbredű érzés.Nem szoktam kesztyűt, sőt sapkát sem hordani, nem vagyok fázós. Úgy olvastam, sok neved volt az utóbbi hetekben, ha így van, akkor így is jelenkezhetnél: nevem, Senki!

mind2 (törölt) 2009.08.04. 19:24:53

@Jack da' Clown: most őszintén, miért kell ez neked ?
Miért nem jó, ha vállalsz egy nevet, és azt írod, amit tényleg gondolsz ? Miért kell nevek, dimenziók, és tudatok között bujkálni ?
Miért nem találod a helyet, ahol otthon vagy, ahol jókat röhöghetsz, mert nagyjából veled egyivásúakkal hátradobhatod az agyadat ? Tudod virtuálisan ellentmondani bárki tud. A fotelből könnyű. Még nekem is. De jártam a terror házában, és elgondolkodtam, hogy állva egy 60x60-as sötét lyukban meddig bírnám ? Minden nap elgondolkodom, mikor ide írok, hogy mi lesz 1-2 év múlva ? Visznek el ? Vagy nem ?
Ismered Bibót ( gondolom ) . Úgy döntöttem nem félek.Te mi a franctól ????

mind2 (törölt) 2009.08.04. 19:46:19

@Jack da' Clown: legalább arra válaszolj, hogy Te nekem miért nem válaszolsz SOHA ?

Hannibal22 2009.08.04. 19:56:06

@mind2: "Miért nem találod a helyet, ahol otthon vagy, ahol jókat röhöghetsz, mert nagyjából veled egyivásúakkal hátradobhatod az agyadat ?"Azért mert:"Kényszergondolat: akarattól független, visszatérő, szorongást keltő, énidegen képzet, a beteg az abszurditásával tisztában van, de leküzdeni képtelen
Kényszercselekvés: a kényszergondolatra adott túlméretezett, ismétlődő, leküzdhetetlen cselekvéssor"

mind2 (törölt) 2009.08.04. 20:09:49

@hannibal22(A kettétört gumibot): látod, soha nem válaszol nekem :(
Eltűnik, ha hozzá írok. Most vagy a nagyságához nem érek fel, vagy fél egy gyenge ( LOL ) nőtől ?
Köszönöm Mr.House !!! : D

Hannibal22 2009.08.04. 20:16:16

@mind2: Kívánom,hogy ez legyen a legnagyobb problémád:)

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2009.08.04. 23:28:39

Szomorú, de van mit írni a blogomba :(((.

Amúgy itt a rendőrségen kellene elverni a port, mert egyszerűen nem látják el a feladatukat, vagyis az állampolgárok megvédését. A kisrendőröket még megértem valamennyire (persze fel nem oldozza őket ez bűneik alól), mert iszonyúan kevés fizuért küldik ki őket az utcákra (ha én lennék ott, én sem biztos, hogy szívesen kimozdulnék a kényelmes székemből, de ha nem is kényelmes, akkor is jobb, mint odakint mindenféle félelmetes elemekkel küzdeni, mint pl. a szél).
Szóval a rendőrségen kellene elverni a port, ha kimennének és csinálnák a dolgukat, az emberek leszoknának a szabálytalankodásról. Lehetne csinálni egy tesztet, mondjuk 1 hónapig: ki az utcára, és mindenkit, aki bármilyen módon vét a törvények, szabályok ellen, jól megbüntetni (pl. nagyon sok olyan autós van, akitől elvették a jogsit, vagy soha nem is volt neki, ha már egyszer romatéma). Kíváncsi lennék, mennyivel esne vissza a bűnözés aránya.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.05. 08:41:43

@mind2: sajnos már nem fog válaszolni....

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.08.05. 08:56:39

mind2, Seduxen.

Visszajön, mert neki ez az életeleme.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.05. 09:23:21

@ermi50xn6j2: valamilyen szinten már nekünk is :)))

már úgy értem, hogy a blog, nem pedig a pirosorrú kolléga...

mind2 / mosolyogj és lesz egy jó napod :) / (töröl 2009.08.05. 09:44:38

@Seduxen: nem írok semmit, csak kibővítettem a nevemet :) most meg megjelenítem :) hátha....

Kartal (rezervált) 2009.08.05. 09:52:56

@mind2 / mosolyogj és lesz egy jó napod :) /: off: nekem erről a nickről más jutott eszembe :P
on
ez a bohóc még itt van? rohdt kitartó. miért jó kiállni a szembeszélbe egy céltáblával és egy felirattal, hogy IDE KÖPJETEK...
én is olvasgatom a nol-t, a mn-et, de nem pofázok bele, mert tudom, hogy leanyáznának rögtön. akkor meg minek szítani a feszültséget? hacsak nem azért fizetik :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.05. 10:05:30

@mind2 / mosolyogj és lesz egy jó napod :) /:

Ehhez kapcsolódóan hadd osszam meg Veled kedvenc Pilinszky-idézetemet:

"Minden tetőről látni a napot." :)

mind2 / mosolyogj és lesz egy jó napod :) / (töröl 2009.08.05. 10:08:17

@Kartal (a morc): már nem érdekel. Egyszerűen másokra figyelek, oszt annyi :)
A gonoszkodás több energiát vesz el, mint a jóindulat... többet nem is szólok hozzá, a tegnapi volt az utolsó.
A kiírás meg azért, hogy ha már csak egy ember is komolyan veszi... már megérte...:)

süti beállítások módosítása