Skip to content


       Szűrés lista

Napi Kolompár - a szociális kártyáról

Megmondom őszintén, erre nem számítottunk.....

Kolor, aki saját emberei szerint is terhére van a cigányságnak, nagy meglepetést okozott: a szociális kártya kapcsán nem rasszistázott, sőt. Tá-mo-gat-ja az ötletet! Reménykedjünk, hogy ezt nem csak a hatalma/szabadsága elvesztésétől való félelem mondatta vele, hanem komolyan így gondolja. Mert ilyen vezetői hozzállással, józan, higgadt gondolkodással van kiút a cigányság számára a szegénység-bűnözés-tanulatlanság ördögi bűvköréből. Nem ma vagy holnap, nem is a jövő héten, de egy éven belül jelentős változásokat érhetnének el életmód, kultúra, és nem utolsósorban bűnözés témakörökben. Nekik hasznukra válna, nekünk -többségi társadalomnak- megnyugvást hozna. Ugyanis ez lenne a normális út: nem egyik vagy másik csoportnak túlélnie, hanem mindkettőnek élnie békésen, egymás mellett, közös értékrend, törvények, normák szerint. Remélem, sikerülni fog...

No, vissza a kiindulási ponthoz:

Monokon tegnap bemutatták a nagy vihart kiváltó szociális kártyát:

 

"A beszámolót követően nem sokkal a helyszínen megjelent Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat elnöke is. Ő úgy vélekedett a kártyáról: alapvetően jó az elgondolás. Olyannyira, hogy annak bevezetésén már szervezete is több éve gondolkodott, csupán az ahhoz szükséges technikai és szakmai hátteret nem tudták megalkotni. "A kártya bevezetése mindenképpen fontos momentum lehet a szegénysorban élő családok társadalmi egzisztenciájának megerősítése tekintetében - egyúttal az első lépés lehet az új kiegyezés elnevezésű elképzelésünkben, amely közelítheti egymáshoz a magyar és a roma társadalmat. Megteremtheti tehát az ország társadalmi békéjét, persze azért meg kell még vizsgálni, milyen korrekcióra szorul: így például szerencsés lenne a felhasználhatóság lehetőségét kiterjeszteni a gyógyszerekre is" - mondta a vezető."
 

Ugye milyen hihetetlen, hogy ezt Kolor mondta? Bízzunk benne, hogy ezentúl mindig így fog gondolkodni/nyilatkozni.


A STOP felvetette a Monokon két nappal ezelőtt, néhány tucat roma által a kártya bevezetése ellen rendezett tiltakozást - amelyet egyébként a polgármester az uzsorások akciójaként aposztrofált. Kolompár erre úgy reagált: "Általában, amikor valaki pénzt kíván kivonni egy rendszerből, akkor mindig vannak ellenérdekeltek. Én nem nevezném őket uzsorásoknak, csupán olyanoknak, akiknek ezzel sérül az üzleti érdekük."

Ja, hát az útszéli prostit is lehet szexuális szolgáltatást nyújtó hölgynek nevezni, ettől a lényeg nem változik...Mondjuk megértem Kolor óvatos fogalmazását, magánemberként senki nem akar ujjathúzni a cigány uzsorásokkal. Ez a rendőrség dolga lenne, nem a monoki polgármesteré, Koloré vagy a mienk. Minél előbb neki kéne állniuk kisöpörni őket a képből, ezzel járulva hozzá a szociális kártya sikeréhez.

Kolor már megtette a maga első lépését, köszönjük meg neki!

(forrás: Stop.hu)

Címkék: társadalom napi kolompár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr571307283

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Népi írók, urbánusok, konzervatívok, emberek - A Bertalan-rendszer; Erdély 2009.08.14. 10:25:24

1. ábra Most fog elkezdeni bonyolódni a továbbgomb után.  2. ábra   A nép se nem jobb, se nem baloldali. Va...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2009.08.14. 09:20:17

Ajjaj, hova jut a világ ha már Kolor is náczul...

Mondjuk ezzel a mondattal nem hazudtolta meg magát:
"Én nem nevezném őket uzsorásoknak, csupán olyanoknak, akiknek ezzel sérül az üzleti érdekük."

Rafaelék is "csupán" bodzaszedők, ugyebár.

Tapmancs 2009.08.14. 09:23:42

Hozzátenném:

"Bízzunk benne, hogy ezentúl mindig így fog gondolkodni/nyilatkozni."

Én meg abban bízom hogy a rács mögül sehogysem fog nyilatkozni.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.08.14. 09:24:30

Persze, hogy mellé áll a kezdeményezésnek. Alapvetően alkotmánysértő a kártya bevezetése, így előbb-utóbb megbukhat a dolog. Persze ne legyen így, mert jó ötlet. Valahogyan meg kell tanulniuk az embereknek a pénz beosztását, normális elköltését. Főleg, ha azt kifejezetten a gyerekek után kapják...

picur3ka 2009.08.14. 09:24:36

El se hiszem.

Kulonben, koszongessen neki a nyavalya. Duguljon el vegre.

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.08.14. 09:26:47

bisztos be volt rúgva vagy tépve vagy mindkettő, különben nem hagyta volna el ilyen böszmeség a fogai kerítését... 8)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.08.14. 09:29:51

"Mondjuk megértem Kolor óvatos fogalmazását, magánemberként senki nem akar ujjathúzni a cigány uzsorásokkal."

Bocs, ezzel nagyon nem értek egyet. Bazmeg egy politikus ne szarjon már be gengszterektől. Arra ott vagyok én. A politikus kemény kézzel, tökös macsóként rúgjon szét köztük. Azért fizetjük.

Geza 2009.08.14. 09:32:12

Bár őszintén szólva az ilyen 'megjavulásokban' nem hiszek, de csak így tovább, abból baj nem lesz.
Illetve hát, nézzük csak meg kicsit, hogy hogyan is lehetne, hogy a kártya mellett mégiscsak kolorék zsebébe jusson a pénz!
Mi az esélye annak, hogy sikerül beépülniük az elfogadóhelyek közé ill. átvenni/befolyásolni azokat? Mert ugye így még az is ki lenne zárva, hogy esetleg másnak adja a kapott pénzt a drapp közönség, és arról meg már nem szól a fáma, hogy ők meg ezer forintot kérnének egy kiló lisztért a boltjukban...
Vagy esetleg van-e érdekeltsége koloréknak élelmiszer-kereskedelemben, ahol is a kártyára vett lisztet/cukrot/stb.-t (persze áron alul) felvásárolnák a támogatott dzsippóktól, aztán meg két várossal arrébb egy boltban eladnák rendes áron?

Már elnézést, hogy ilyen rosszindulatú feltételezésekkel élek, de én már csak ilyen előítéletes náczi vagyok, és ha cigányfalkát látok, akkor is nyúlok a késem felé, ha még mosolyognak is...

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 09:54:32

Én nem nevezném őket uzsorásoknak, csupán olyanoknak, akiknek ezzel sérül az üzleti érdekük."
Nem biztos, hogy az uzsorásokat akarta körülírni. Lehet, hogy szimplán páran kiálltak hőbörögni, amiért ezután nem tudják a kocsmában elverni a segélyt

epres négercsók 2009.08.14. 09:57:33

Hát ha ez tényleg igaz -akkor hurrá. Nekem a gyógyszeres rész is külön tetszik. De azért ez a pár mondat nem mentesíti Orbánt a sok éves disznóságai alól.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.08.14. 09:58:58

@epres négercsók: Ne felejuk, hogy hátul Orbán! OV még kikéri magának!

epres négercsók 2009.08.14. 10:03:12

@Noname Cowboy: Jogos, bár azt hittem, az itteni törzsközönségnek ez evidens :) Akkor legyen Kolor :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.08.14. 10:03:29

Általában a börtönben szoktak megtérni nem előtte.

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 10:03:37

@laspalmas: Az önkormányzatok és a kormány sokat segíthetik/hátráltathatják a rendőrség munkáját.Meg egyébként a törvényeket, amit a rendőrök betartatnak az ogy írja.

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 10:05:44

Egyébként ezzel a kártyadologgal nemigen értek egyet. Ha magától nem jönnek rá hogy nem lehet elbulizni a segélyt megette a fene az egészet.Ezzel megint az fog jól járni aki 2 üveg házipáleszért egyhavi élelmet újt

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.08.14. 10:08:21

@epres négercsók: Megjött az ügyeletes 1-1 szóba belekötő.
Légy üdvözölve Kedves Liberté.....végtelenpontok halmaza

buckafej 2009.08.14. 10:14:37

Az uzsorások valószínűleg nyitnak majd egy élelmiszerboltot, ahol 50 000 forint értékű kártyáért adnak 20 000 forint értékű piát és cigit.

buckafej 2009.08.14. 10:16:50

Mondjuk a "támogatott polgár" névhez nekem nem ilyen dögös csaj képe társul.
Sokkal inkább a napiszar oldalon találnék hozzá arcokat.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.08.14. 10:24:30

@Tigeri: Én már csak Lendvai Ildi náczulására várok!

anarcho78 2009.08.14. 10:25:44

amúgy elég szar dolog a sztereotípia...

múlt hét végén, e hét elején kempingezni (Lakitelek) voltunk párommal és hétfő estére beállított mellénk 4 furgonnal egy kb. 20-25 fős cigány társaság. 3 kisház + 4 sátor. videó a kocsiban, ventillátor, szétpakolás, stb.

kicsit húztam a számat és beszéltünk a kempingessel, hogy szeretnénk máshova menni. természetesen indokként nem a társaságot adtuk, bár levágós volt a dolog.

de!
pozitív csalódásban volt részünk már a következő reggel, mert:
1. csendben voltak (utána végig)
2. kiderült, hogy a társaság férfi fele dolgozni ment (valamilyen fűnyírós, területrendezős cucc - munkásruhában voltak végig)
3. az asszonyok már délelőtt mostak, főztek, takarítottak
4. piát nem láttunk
5. ami miatt jó ideig nem fogok cigányozni: a kemping közös WC-jében (ahova mindenki járt) két cigánycsaj megbeszélte, hogy ők erre rá nem ülnek olyan mocskos.

szal ennyi, tarthattok érzelgősnek, akárminek, de úgy gondolom, hogy addig amíg vannak normális, több száz kilométert (Szfehérvár mellől jöttek) munkáért utazó cigányok, addig van remény - részükre és részünkre is!

ja és nekik üzenném (bár nem valószínű, hogy elolvassák...), hogy nagyon szerencsés lenne, ha ők próbálnák meg kivetni magukból a segélyen élő nagy többséget, hogy a társadalmi megítélésük is másképp történjen!

epres négercsók 2009.08.14. 10:26:44

@Noname Cowboy: @Liberté.........................73:
Úgy gondolta, hogy ugyanazok vagyunk. Való igaz, ritkán kommentelek ide, de ilyen reakciót még sosem kaptam :) Aki ismer, az tudja, ki vagyok. Btw egyszer már jómagam is kiosztottam Libertét, persze nem baj, ha erre nem emlékszel. Szóval gyk, nem ugyanazok vagyunk, de még csak a véleményünk se szokott egyezni. Gondolkodj, mielőtt blődséget írsz le. Még a stílusunk se ugyanaz...

epres négercsók 2009.08.14. 10:28:58

@Noname Cowboy: Amúgy esküszöm nem értelek. Te voltál az, aki egyetlen szóba (az Orbánba) belekötött. És fogalmam nincs, miből vontad le a következtetést, hogy azonos vagyok Libertével. Nincs neked kicsit üldözési mániád?

Liberté.........................73 2009.08.14. 10:30:19

@epres négercsók:
Szeritnem nekem szólt (az elöl/hátul orbán ügyben), de mindegy is.

"egyszer már jómagam is kiosztottam Libertét" - mi ez, valami beavatási szertartás? :D
kell a befogadáshoz?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 10:30:40

@epres négercsók: szerintem te félreérted most a "kávbojt", csak szólok :)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.08.14. 10:31:09

Kolor semmi másért nem támogatja ezt, egyrészről jót tesz az imidzsének, másrészről -ahogyan már régebben is írtam- a kártya kijátszható.
Tehát a biznisz ugyanúgy megmarad, csak egy kis csavart tettek bele. Puszika

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 10:34:57

@Liberté.........................73: Liberté! De jó! Olcsad a a rasszistákokat!Amíg nem voltál itt nagyon elszemtelenedtek, már kötözködnek is!

epres négercsók 2009.08.14. 10:36:16

@Seduxen: Elképzelhető, hogy félreértettem. De ha az én kommentemre jön sárgával kihúzva a válasz, amiben kvázi megvádolnak, hogy ügyeletes provokátor vagyok, továbbá Liberté álnéven, az félre is érthető. És lemaradtam arról, hogy az emlegetett kolléga szokott ezen kötözködni. A posztokat általában elolvasom, a kommentek nyomon követésére viszont nincsenek általában fél napjaim. Véletlen egybeesés volt, hogy valakit a keresztnevén neveztem, és ezek szerint más is szokta. Na bumm.

@Liberté.........................73: Jópár hónapja volt, hogy nem értettem egyet valamiben veled, és elmondtam a véleményemet. Befogadáshoz... ha annyira akarnám, hogy befogadjanak, akkor napi 25x kommentelnék. Ha valakit leoltok, az nem megfelelni vágyás, csak szabad véleménynyilvánítás.

Liberté.........................73 2009.08.14. 10:38:01

@csodagyerek:
Easy. Csak bajt hozol a fejedre.
(Olcsad? ez csak vicc ugye?)

Amíg egymással kötözködnek, addig nincs nagy gond úgysem :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 10:41:58

@epres négercsók: háát, asszem maradhatunk annyiban, hogy nem volt "szerencsés" Cowboy mondatszerkesztése :))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 10:42:16

@Liberté.........................73: "Amíg egymással kötözködnek, addig nincs nagy gond úgysem"
De igenis van nagy gond!Nem szabadna felmerészkedniük, rettegniük kellene hogy borzalmas, mucsai és bunkó gondolataik mikor válnak a Hozzád hasonló, kiművelt és Európai értelmiségek gúnyának tárgyává

jozicsenko 2009.08.14. 10:48:26

Erős off lesz, majd az adminok kiveszik, de megér egy témát:

index.hu/gazdasag/magyar/2009/08/14/a_gatlastalan_cinizmus_haboritott_fel/


szerintetek egy "ne menj a XY Bankba" körüzenet / levél / sms hány embert riasztana el bármelyik banktól, mekkora lenne a pofára esés?

(bámelyik bukna is, megérdemelné, szívfájdalom nélkül, pontosítok: annyit érdemel, mint amennyit ők ránk áldoztak: nullát)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.08.14. 10:49:02

@epres négercsók: Nem belekötöttem!!!
Csak írtam, hogy nehogy a hivatásos félreértők félreértsék. Semmi bajom veeld. Sem régen sem most.

Mouth Hero 2009.08.14. 10:49:52

@csodagyerek: Pedig muszáj. Ügyeskedők mindig lesznek.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.08.14. 10:50:28

@Noname Cowboy: Ezt nem neked szántam. Bocsánat :) Mea Culpa

Liberté.........................73 2009.08.14. 10:51:43

@csodagyerek:

1. helyesen: "európai értelmiségiek"

2. Erősen hajazol arra a legkisebb, vékonydongájú, nyúlszájú cigánygyerekre, aki a horda közepéből a leghangosabban és legbátrabban pimaszkodik annak tudatában, hogy a másik 25 börtönviselt családtagja úgyis megvédi. Ez nem helyes.

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 10:54:52

@Liberté.........................73: TE RASSZISTA GYŰLÖLETBESZÉDET FOLYTATSZ?????
HOGY ÉN MEKKORÁT CSALÓDTAM BENNED!

Marcellusca 2009.08.14. 10:59:26

Hát, basszus, azt hittem az elmúlt éjszakai műszak miatt látok rosszul. Kétszer is el kellett olvasnom. :)

Persze, hogy jó ötlet. Ma reggel a hírTV-n is erről beszélt a monoki pógi.

"Én nem nevezném őket uzsorásoknak, csupán olyanoknak, akiknek ezzel sérül az üzleti érdekük." - ja, biztos a kisboltosok szövetsége szervezte.

Marcellusca 2009.08.14. 11:01:58

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Azé' neki is van családja (Kolornak nem is kicsi :D), akiket fenyegethetnek. És ezt senki nem kívánja magának.

khmm... 2009.08.14. 11:03:04

laspalmas, csalódtam volna, ha nem írtok erről egy ütős kis posztot. :-DDDDDDD

Tegnap már kiröhögtük magunkat az Index topikján, hogy kolorbi mennyire érzi az új szeleket.... Próbál idomulni, de reméljük addigra rács mögött lesz, mire az új szelek valóban fújdogálni fognak. :-)

khmm... 2009.08.14. 11:08:59

Szerénytelenül beteszem ide, saját gyártmány. :-)

img.index.hu/imgfrm/0/6/3/8/BIG_0006310638.jpg

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.08.14. 11:38:32

"egyúttal az első lépés lehet az új kiegyezés elnevezésű elképzelésünkben, amely közelítheti egymáshoz a magyar és a roma társadalmat."

Hát még ez a mondata, de a jó édes anyját, miért csak most??????????? Amúgy nem hiszek neki, emögött valami disznóság bújik meg, ember így nem változik meg. Ez színjáték.
Szerintem utolsó próbálkozása a hatalomban maradásra, látja, hogy a cigányok is ellene fordultak, most megpróbálkozik mással. A kártya meg jó ötlet,remélem, marad.
Ja, és persze, ő is és csapata már régóta foglalkozott a gondolattal, de nem volt meg ahozzá a technikai, és anyagi háttér..kolorkám, talán nem kellett volna ellopni a lóvét, akkor lett volna, amúgy meg anyád picsáját foglalkoztál te ezzel, nem is értél rá, mert rasszistát kellett folyton kiabálnod, és tömni a zsebeidet. Hazudott, régen, hazudik most is.

Spielberg 2009.08.14. 11:44:36

nyugtával dicsérjük a napot, én azt mondom.
Timeo Danaos et dona ferentes...

kung-fu 2009.08.14. 11:45:31

Hagyjátok már Kolompárt, nem érdemel két szónál többet, börtönben a helye. Mikor foglalkoztok már ezzel?
szenzor.freeblog.hu/archives/2009/08/13/Elmentek_a_tankok/

Hi

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.08.14. 12:05:23

@Marcellusca: @laspalmas:
Példabeszéd következik.

Tegyük fel, hogy - mondjuk - John F. Kennedy tűrhetetlennek tartja, hogy az USA kormánya a saját pénzét egy magáncégtől bérli, és elhatározza, hogy ezt megszűnteti, miáltal a Fed alig évi párszáz milliárdocskától esne el. Tegyük fel, hogy megsúgják neki, hogy a Fed ezt nem venné jó néven.
Tegyük fel, hogy erre JFK kiáll a Fehér Ház gyepére, és könnyek között bevallja, hogy tévedett, és visszavonja a törvényt.
Mi lenne a véleményed erről az emberről?
A: Okos döntés, én is félteném a családomat.
B: Mi lesz az országommal, ha egy ilyen beszari, zsarolható anyámaszonykatonája vezeti?

Vagy mondok mást.

Nixon megegyezik Jimmy Hoffával, hogy kimehet a sittről, ha a következő 10 évben nem foglalkozik a szakszervezetek képviseletével. Hoffa nugdíjba megy, és szőlőtermesztő lesz egy Nebraskai farmon. Mi lenne a véleményed erről az emberről?
A: Okos döntés, én is félteném az életemet.
B: Bakker, miféle szakszervezeti vezető az, aki egy kis fenyegetés hatására dobja az egészet, és sírva kotródik haza az anyja szoknyájához?
(most azt hagyjuk figyelmen kívül, hogy Hoffa maga sem volt az a kifejezett hamvas ministránsfiú)

Olyan nincs, hogy egy vezető (akár miniszterelnök, akár a helyi amatőr focicsapat edzője) magánérdekek miatt nem tegyen meg mindent a rá bízott emberekért. Ez nonszensz, ez erkölcstelenség. Egy vezetőnek példát kell mutatnia, igenis ki kell állnia a géppuskatűzbe, nem pedig a bunkerből buzdítania a katonáit.

Na, remélem, mostmár érthető voltam.

Plutonic 2009.08.14. 12:06:57

Önmagában csak örülnék Kolor eme nyilatkozatának, de a bizalom, ugyebár....
Eljátszották már milliószor és csak a hülye bízza a pénztárcáját olyanra, aki már rengetegszer ellopta.
Ettől függetlenül ha ez egy általános tendencia, akkor oké.
Ha nem és csak parasztvakítás (cigányról lévén szó, ez még találó is...), akkor meg úgyis kifordítja valaki a bőréből.

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 12:14:27

@Seduxen: Egész jó hangvétele van, csak a villamosszék kifejezés hiányzik:)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 12:19:17

@csodagyerek: én egészen meglepődtem, hogy a hvg egy ilyet lehoz. mondjuk az igazán szomorú az, hogy kurvára igaza van a cikkírónak...

Plutonic 2009.08.14. 12:30:46

@Seduxen: Elolvastam. És felmerült bennem a kérdés, hogy vajon a sokat hangoztatott nemzetközi hírnevünkre nem gondolnak ilyenkor?
És itt nem a cikkíróra gondolok, hanem a zabráló gyökerekre.
Mert ez már gyakorlatilag nyílt fosztogatás, nem kicsi tételben.
De a legfurcsább ebben nekem az, hogy közéleti és minden szinten csak max. némi háborgás megy.
De senki nem tesz semmit!!!!!!
És ezt nem értem.
Viszont már tényleg megfordult a fejemben egy kemény rezsimnek a létjogosultsága....
Igaza volt annak, aki azt mondta, hogy ha lopsz, akkor sokat lopjál!.
Egy doboz gyufa ellopásáért jár 100 év talpig vasban, milliárdokért meg némi csak óvatosságra intés.
LŐNI SENKI SEM AKAR?????

Geza 2009.08.14. 12:36:07

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
'Csak ilyen, világnézetileg kiegyensúlyozott és a napi kérdésekkel szemben megállapodott, tehát lelkében és belsejében érett férfi vehet részt a közügyek politikai irányításában. Ellenkezõ esetben könnyen annak a veszélynek teszi ki magát, hogy álláspontján alapvetõ kérdésekben változtatnia kell, vagy pedig jobb meggyõzõdése ellenére egy általa már régen elvetett nézetet kell vállalnia. Az elsõ eset önmagára nézve kellemetlen, mert nem várhatja el joggal azt. hogy követõi oly rendíthetetlen hittel bízzanak állhatatosságában, mint annak elõtte, mert hiszen követõi táborában egy ilyen változás a vezér tanácstalanságát bizonyítja, ellenfelekkel szemben pedig szégyenérzetet válthat ki. A második esetben bekövetkezik az, amit az ember napjainkban oly gyakran lát: ti. minél kevésbé hiszi a vezér azt, amit mond, védekezése annál üresebb, annál laposabb lesz, ezzel szemben nem válogat az eszközökben. Mialatt õ maga már nem gondol arra, hogy az általa vallott politikai nyilatkozatokért komolyan helyt is álljon (hiszen az ember nem szokott olyasvalamiért meghalni, amiben nem hisz), a követõivel szemben támasztott követelmények éppen olyan arányban nagyobbak és szemtelenebbek lesznek, hogy végre feláldozza a vezér utolsó maradványát is a politikus kedvéért. Ezek azok az emberek, akiknek egyetlen igazi meggyõzõdésük a szemtelen tolakodással és az arcátlan hazudozás mûvészetével párosult meggyõzõdés nélküliségükben rejlik.
Ha aztán ilyen alak a parlamentbe is bekerül, akkor kezdettõl fogva tudnivaló, hogy számára a politika lényege csak a húsosfazék közelségét jelenti. Esetleges családi gondjai pedig a mandátumért folytatott harcát csak szívósabbá teszik. Minden más, politikai ösztönnel megáldott emberben személyes ellenségét látja, minden új mozgalomban az õ pályafutása végének a kezdetét és minden nagyobb emberben csak politikai pályafutásának a veszélyeztetõjét nézi.'

Erre gondoltál :) ?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 12:37:35

@Plutonic: persze, hogy sok száz milliós tételnél már nincs gond. olyankor már vannak "barátaid" a megfelelő szinten, akik megvédenek...

abban igazad van viszont, hogy az ólom nem válogat :)))

Noname Watanabe 2009.08.14. 12:51:00

Kolor próbál simulni ide is, oda is, mert ha sittre kerül, a gádzsók-náczikok azért szivatják majd, mert cigó, a bodzaszedők meg azért, mert a saját fajtája pénzéből sikkasztott... (habba-habba)

Pollo 2009.08.14. 12:53:33

@Seduxen: Lehet a cikknek egeszen korrekt hangvetele van, de attol felek ez mar a kampany resze. Most folyik a gozleeresztes. Azok az emberek, akik eddig anyaztak, de ugy voltak vele, hogy lovesuk sincs mit akarnak most kiereszthetik a gozt, lathatjak, hogy a tobbi "normalis" (ertsd, nem nepszava szerinti naci) ember is erzi, a vezetok is kritikat gyakorolnak. Pontosan mint annak idejen Hofival (nem a szemelyet akartam ocsarolni, csak a szerepet a tarsadalomban). Mert ugye egy, higgadt, apatiaba sullyedt tomeggel sokkal konyebb szot erteni, mint a duhongo tomeggel.
Persze lehet, hogy tenyleg megerett az ido, meg a honi ujsagiras a megujhodasra, es csak en vagyok paranoid, mikor mar azt se hiszem el, amit kerdeznek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.14. 12:58:19

Tudom én, hogy Kolor nem világosodott meg egyik napról a másikra, viszont ezekkel a -vélhetően taktikázásból elsütött- mondataival szerintem sokakra hatásra lesz, akiknek ő a mércéjük.
"Ez rasszista dolog, a Kolompár úr is megmondta!"
"Ez jó dolog, a Kolompár úr is megmondta!"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.14. 13:06:16

@anarcho78:

Jó ilyenekről hallani.
Nagyon-nagyon ritka, hogy BÁRKI ennyit utazzon munka miatt, cigányokról talán még nem is hallottam.

Nem gondolnám, hogy ez az ő hibájuk, nem is az enyém, hanem az ilyen kolorféléké, akiknek példaként kéne állítaniuk a többiek elé az ilyen igyekvő embereket.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 13:17:36

@Pollo: nem biztos, hogy ez paranoia. ettől függetlenül én jó ideje olvasom a hvg-t (papír formában IS), és nála érzem azt a legtöbbször, hogy próbál középen lavírozni.

a gőzleeresztésről meg: ha ezer szelepen engedik ki is a népek a gőzt, nem tudom elképzelni, hogy a maszopnak szemernyi esélye is lenne a kormányalakításra (ugyanígy a szadesznek a bejutásra).

másrészt meg: amennyire birka népség vagyunk, szerintem ha MINDEN disznóság kiderülne valami véletlen csoda folytán, itt akkor se lenne különösebb "balhé". Annyira megcsömörlöttek már a népek, hogy kb bármit le lehet tolni a torkukon. Hőzöngenek rajta 2-3 napig, "oszt jó napot"...

zenebono 2009.08.14. 13:17:50

@Pollo: A HVG cikk utolsó mondata nagy igazságot tartalmaz. Igazából nem is értem, hogy az MSZP-nek mi abban a biznisz, hogy halogatja a választásokat. Ilyen senki Jóskák elviszik még az utolsó hitelüket is. Számíthatnak rá, hogy a menekülő/fosztogató csókosok gátlástalanul zabrálnak, nem törődve már a látszattal sem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.14. 13:19:49

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Tökéletesen értlek, de

"Olyan nincs, hogy egy vezető (akár miniszterelnök, akár a helyi amatőr focicsapat edzője) magánérdekek miatt nem tegyen meg mindent a rá bízott emberekért. Ez nonszensz, ez erkölcstelenség. Egy vezetőnek példát kell mutatnia, igenis ki kell állnia a géppuskatűzbe, nem pedig a bunkerből buzdítania a katonáit."

Ezt így Kolorra -a népének szánt pénzből milliókat elsikkasztó, ésszerűség határán túl is őket pártoló (ld.gyerekcsíny), népe megítélésének bárkinél és bárminél többet ártó cigányvezetőre- vonatkoztatni lehetetlen. Ezt az esélyt ő már eljátszotta, legalább százszor. Talán majd a következő sikeresebb lesz.

Ezenkívül fenntartom a véleményemet, miszerint amíg a kormány (tök mindegy, ki az) magasról tesz az egész problémára, esze ágában sincs a rendőri erőket erre a "kényes" területre ráküldeni, nos addig 1-2-3 ember vajmi keveset tehet.

Vagy te szívesen nekitámadnál (verbálisan, nagyközönség előtt) a szomszédodban lakó uzsorásnak/drogcsempésznek/lányfuttatónak, miközben tudod, hogy a rendőrök is ismerik a foglalkozását, mégsem törődnek vele?

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.08.14. 13:20:08

@Geza: Pontosan, csak sajnos nem fogalmazok olyan frappánsan, mint a führerem. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.14. 13:25:41

Mondjuk az ilyeneknek már későn comingout-olt Kolor.

"augusztus 3-án reggel a táborozás helyszínén lakók megdöbbenve tapasztalták, hogy a sátornak nyoma veszett. A fiatalok a szülők haragjától félve nem szóltak a sátor eltűnéséről. Néhány nappal később azonban azt látták a fiúk, hogy új táborhely alakult a kertszomszéd portáján és ott saját sátrukat vélték felismerni. "
www.boon.hu/hirek/BORSOD-ABAUJ-ZEMPLEN/cikk/laba-kelt-a-satornak-egy-kesznyeteni-udvarrol/cn/news-20090814-11525771

Nevelő hatású volt az uborkás bácsi meghurcolása....

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 13:30:39

Egyébként nem tudom mit akarhat elérni.A sajátjai úgyse választják újra, mert mindig lesz egy másik uzsorás, aki országos törzsfőnök akar lenni.Nem lesz nehéz: Csak elő kel kapni K.O. régi szövegpaneljeit (kényszermunka, rasszizmus stb.9

Pollo 2009.08.14. 13:40:44

@zenebono: Szerintem van benne racio. A nagyok ugyse buknak bele, aki meg nem az elit, az meg igy magat ulteti messze a tuztol. Nem mellesleg az mszp-nek jo esellyel pontosan ugyanakkora tamogatasa lesz tavasszal mint most, csak annyi a dolga, hogy ne csinaljon semmi komolyan visszatetszot. A megoldas tiszta jo. Aki a listas helyek miatt tuti befuto, az kussba marad, es igyekszik meg a napot is kerulni, aki meg csak sallangnak volt eddig is, az most magatol elszakad. Igy nem lesz baj, ha keves hely jut az MSZP-nek, es meg a sleppel se lesz problema, mivel lehet arra hivatkozni, hogy akkor hojje voltal oreg, akkor most ne jarjon a szad. Infrastruktura racionalizalas MSZP modra :) .Most mar csak egy igazi lejaratos kampany kell. Ahhoz meg nagyon ertenek.
Szerintem

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.08.14. 13:45:41

@laspalmas: "Vagy te szívesen nekitámadnál (verbálisan, nagyközönség előtt) a szomszédodban lakó uzsorásnak/drogcsempésznek/lányfuttatónak, miközben tudod, hogy a rendőrök is ismerik a foglalkozását, mégsem törődnek vele?"

Természetesen nem, sőt igyekeznék iciri-picirire kucorodni, valahányszor a közelében vagyok.
De nem is vagyok politikus.
Politikusként viszont elég nagy védelmet élvez az ember fia/lánya. Most persze nem a konkrét rohamosztagos-sorfalra gondoltam, hanem az ismertségre. Ismert embereket nagyon ritkán lődöznek le, hiszen az elkövető egészen biztos lehet benne, hogy a föld alól is előkerítik.
Ha politikust akarnak kinyírni, akkor inkább kiderül, hogy százmilliót sikkasztott, gyerekekkel fajtalankodott, vagy ilyesmi. Ez benne van a pakliban.
Ebben a nyilatkozatban inkább az a félelmetes, hogy Kolor mégis benyal ezeknek a szar alakoknak, tehát ő, vagy a haverjai is bőven bennevannak, de az legalábbis egészen biztos, hogy személyesen is ismer ilyen arcokat.

Plutonic 2009.08.14. 14:06:41

@Seduxen: Hogy is volt a "tűzben edzett férfi"-ben?
A töltény sosem hazudik.... ;))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 14:08:28

@Plutonic: passz, az nekem kimaradt... az egy Denzel Washington film, ugye?

Plutonic 2009.08.14. 14:20:59

@Seduxen: Bingó! Nagyon remek az a film! :)))
Íme! A ZEne meg Nine Inch Nails. :)))
www.youtube.com/watch?v=DiUwjbBAviQ

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 14:45:59

@Plutonic: akkor sejtem melyik. felveszem majd a "megnézni, ha már felnőtt a gyerek"-listára :)))

jó pár film várja már - letöltve -, hogy sor kerüljön erre, de momentán örülök, ha egy C.S.I.-t hagy megnézni :)))

Liberté__73 2009.08.14. 14:49:06

@Seduxen:
"jó pár film várja már - letöltve -, "

Persze full legálisan, teszem fel.
Csak mert olyan hülyén nézne ki, ha mégis lopott filmeket néznél, miközben itt ostorozod a többi tolvajt.
De ez csak fikció, én hiszek a te talpig becsületességedben.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 14:53:15

@Liberté__73: közöd hozzá? esetleg nyomj fel az artistadzsúznál, az az igazi européer megoldás.

további billentyűkoptatásodat megelőzendő leírom: semmilyen erkölcsi aggályom nincs ezzel kapcsolatban, majd ha nem 10 ropi lesz egy játék dvd, meg 6e egy zenei cd, akkor megveszem az eredetit...

na, jöhet az erkölcsi példabeszéd, kis barátom, te legális szoftverek, és filmek nagy barátja.

Plutonic 2009.08.14. 14:53:42

@Seduxen: Nekem otthon figyel, ha kell, megosztom Veled szívesen! :))))

Olaf.Pifpaf 2009.08.14. 14:54:52

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
az a baj, hogy Abszurdisztánban még tönkretenni se lehet a politikusokat, nemhogy pedofíliával, de még 100 milliós sikkasztási ügyekkel se :-(

Szóval csak a direkt megoldás működne...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 14:55:39

@Plutonic: Isten ments, mit gondolsz, erkölcscsősz barátunk mindjárt letolvajoz téged is :)))

bár hogy az ő véleménye mennyire érdekel, azt inkább nem írom le, mert az már tényleg moderálás-érett lesz :))

Plutonic 2009.08.14. 14:55:42

@Seduxen: Laspalmas szavaival élve: "Hagyd, orgazmusa van.". :)))))
Csak szerintem kicsit szilánkos a magja, ha ilyen kedves közben! :DDDDD

Liberté__73 2009.08.14. 14:56:54

@Seduxen:
Wehhehe. Mekkora blama ez már.
Akkor mégis milyen alapon botozod itt a többi, hozzád hasonló tolvajt (az uborkalopótól a lucernásokon át fel a békávéig)?
Pontosan egy kategória vagy velük. TOLVAJ. BŰNÖZŐ. MEGÉLHETÉSI FILMNÉZŐ.
Kifogás mindenre van.

Plutonic 2009.08.14. 14:57:31

@Seduxen: :DDDDDDDD Nekem eredetiben van meg, azzal meg azt teszek, amit akarok és az összes "jogvédő szabadságharcos" fújhat porcukrot a seggembe! :)))))))

Liberté__73 2009.08.14. 15:00:26

@Plutonic:

Azzal is csak azt teheted meg, amit a jogtulajdonos lehetővé tesz.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 15:00:29

@Liberté__73: "Pontosan egy kategória vagy velük. "

óóó, megszólalt a talpig becsületes mintapóóógár.

öcsisajt, én ezt sosem titkoltam, kb ezerszer kibeszéltük itt, hogy ki mennyit torrentezik. ha nem tetszik, menjél sipákolni... nos, ahova tetszik.

markáns véleményedet - illetve annak kinyomtatott formáját - pedig majd otthon a budin hasznosítom...

de nem akarlak tovább zavarni mega-orgazmusod közben, gondolom mindjár ejakulálsz erkölcsi magasságodból :)))

dikkmáshalom a többieknek, lejárt a munkaidő, megyek letölteni pár filmet, legyen nyekegnivalója bohóc_janinak :)))

ja, most éppen nem az a neve... mindegy is...

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 15:02:55

@Liberté__73: A liberté kifejezést a francia nyelvből vetted te TOOOOLVAJ:)))

Liberté__73 2009.08.14. 15:04:29

@Seduxen:

Hát igen, ennél egy fokkal se vártam tőled többet.

A törvények csak arra valók, hogy mások betartsák, igaz? Rád nem vonatkoznak, mert te ...öö.. miért is?

Érveid itt már nem nagyon vannak, jött is a személyeskedéses rész.

EPIC FAIL
U R PWNED, DUDE

Plutonic 2009.08.14. 15:04:43

@Liberté__73: Egészen pontosan azt, amit akarok.
A másolás lehetőségét lehetővé tette a gyakorlatban.
A porcukor lehetősége meg mindenkinek fennáll.

@Seduxen: Ciao daweil, Sedu! :)))))

Liberté__73 2009.08.14. 15:07:15

@Plutonic:

Nyilvános vetítést pl nem tarthatsz vele.
Nem vághatod meg, nem szerkesztheted át.
stb

Liberté__73 2009.08.14. 15:13:59

@csodagyerek:

Ók meg a latinból. Tolvajtól lopni meg nem bűn.

Egy linket dobjál már lécci, ahol leírják, hogy melyik nyelv mely szavai jogvédettek. Köszi előre is, viccmeister!

Plutonic 2009.08.14. 15:15:24

@Liberté__73: Nem is akarom. De ha ez lenne a célom, akkor nem tartana vissza egy odanyomtatott szöveg. Megoldom és jöhet a porcukor.

Liberté__73 2009.08.14. 15:18:53

@Plutonic:
Látod téged is csak addig érdekel a jog és az erkölcs, amíg azt nem érzed, hogy téged bármiben korlátoz.
Ha más lop az bűn, ha te lopsz sz IS bűn, akkor is ha épp nem kapnak el.
Fésüs Józsika is kb ezt gondolja az egyéb Btk tényállásokról: nehogymá' ez a nyomtatott szöveg, amit el se took ovasni, ez megakadályozzon egy kis késelésben vagy rablásban.

Gratula! Sikerült neked is hozni ezt a szintet.

Plutonic 2009.08.14. 15:19:13

@Liberté__73: Akkor sok embert lehetne kifosztani, de nem igazán foglalkoznának az érvemmel, hogy "De Liberté azt mondta.".
Dehát ez már filozófia és azt meg csak lazán szabad csinálni.

Liberté__73 2009.08.14. 15:26:00

@Plutonic:

ez a porcukor dolog meg egy az egyben az a gátlástalan cinizmus, amit ez a VÉSZ-es ember unt meg az építőipar hasonló bűnözővivel szemben, csak azok a "fordulj a bírósághoz" szókapcsolattal érveltek.

Ti akartok it gyökeres változást? Annak az egyén szintjéről kellene indulnia. Neked (is) kellene példát mutatni, nem csak másokon számonkérni.

Most mondjam a rigmust: "ezért tart itt ez az ország..."

Olaf.Pifpaf 2009.08.14. 15:29:27

Kedves Őstagok!

Ez a Liberté tényleg ilyen hülye, vagy csak erőlteti?
Pillanatnyilag nehezen tudom eldönteni, ezért kérek segítséget.

Köszönöm.

Liberté__73 2009.08.14. 15:30:30

@Olaf.Pifpaf:
APA, bátran mondd nekem, ha gondod van.
Melyik résszel nem értesz egyet?
Beszéljük meg bolgárúrdrága.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.08.14. 15:32:54

Nem értem miért kell belekötni seduxen letöltött filmjeibe . Ezek nyilván olyanok mint: Jezabel ,Óz a nagy varázsló ,Elfújta a szél elég régiek.

Liberté__73 2009.08.14. 15:35:24

@Tigeri:
Aha. Nyilván. Mind 70évnél idősebb vagy jogtulajdonos nélküli film. :D Ez jobb, mint a lucernatolvajok meséje.

Nem a filmjeibe kötöttem bele, hanem a hipokrita lényébe. Aki erőteljesen lámpavasazik ha más lop, de büszke rá, ha ő teszi.

Plutonic 2009.08.14. 15:36:09

@Liberté__73: Mivel nem ismersz, ezért kár példálózni azzal, hogy milyen példát kellene mutatnom.
Neked is mutatok példát, mégsem történik semmi.
Egyébként ez meg számomra ez csak a klasszikus dogmatizmus üres frázisokkal.
Ne is haragudj, de Veled nem nagyon lehet vitázni, mert terelsz.
Arról meg szintén nincs fogalmad, hogy egyén szintjén mit teszek és mivel segítek vagy mutatok példát.
Az embernek tudnia kell halllgatni is bizonyos dolgokról, mert mindig vannak akadékoskodók, akik beledumálnak mindenbe ls így az esetleges jóindulatukkal fullasztják be a kezdeményezéseket.
Szóval arról amit teszek, vagy tenni fogok, majd azok fognak tudni, akikre tartozik és nem teszem nyilvánossá ilyen formában.
Erről ennyit.

Plutonic 2009.08.14. 15:39:00

@Olaf.Pifpaf: Gyanítom, hogy zsigeri a dolog, de el tudom képzelni a makacsságot is egy részben. :)
Vele csak óvatosan vitatkozz, mert ahogy látod, elég meddő tud lenni. :)

Olaf.Pifpaf 2009.08.14. 15:39:59

@Liberté__73: azért Kolortól eljutni addig, hogy a cigánybűnözés egyenértékű a torrentezéssel, hát ez nem semmi...

Ezt a fajta retorikát a madaras párttanfolyamon tanították, vagy mi?

Liberté__73 2009.08.14. 15:41:17

@Plutonic:
Érdekes. Az hogy engem itt nem ismer senki, eddig sosem akadályozott meg senkit abban, hogy ítélkezzen.
Boccs.

Mit terelek? Tényekek sorolok, azok meg makacs dolgok.

Olaf.Pifpaf 2009.08.14. 15:47:08

@Plutonic: igen, kezdem észrevenni...
Sebaj, péntek délutáni levezetésnek pont jó volt :-)

Plutonic 2009.08.14. 15:48:39

@Liberté__73: Ahogy Téged sem akadályozott meg.
Te sem vagy jobb, mint itt bárki más.
Engem meg speciel nem is zavar az ítéleted, mert az életemben nem oszt és nem szoroz.
Én is sorolok tényeket és vannak olyanok is, amiket csak megfelelő emberekkel osztok meg.
Ha meg nem látod hogyan működik ez a világ, akkor az nem nekem rossz.
Linkeltem itt már nem kevés információt, nyisd ki a szemed és a tudatod, látni fogsz.
Ha meg így maradsz, engem az sem zavar.

Plutonic 2009.08.14. 15:50:07

@Olaf.Pifpaf: Megfelelő idegállapotban jól lehet szórakozni is. :))
Csak nem szabad hagyni, hogy bármi is felbaszarintsa az agyadat! :))

Mouth Hero 2009.08.14. 15:58:17

@Liberté__73: Filmet letölteni Magyarországon legális, ha nem történik profitszerzés.

Liberté__73 2009.08.14. 16:02:58

@Mouth Hero:
Tisztán letölteni.
De torrentnél seedelsz is.

Olaf.Pifpaf 2009.08.14. 16:03:12

@Plutonic: egyetértek, én például az ilyen erkölcsi fellegvárakat nagyra értekelem, hogy azt mondja:
"Tolvajtól lopni meg nem bűn"
:-)))

Liberté__73 2009.08.14. 16:08:54

@Olaf.Pifpaf:
Mondom én, hogy hülye vagy.
Kiragadsz egy félmondatot egy vicesnek szánt kommentre írt viccesnek szánt kommentemből és azon lovagolsz?

Másokat ilyenért banolnak.

Plutonic 2009.08.14. 16:10:18

@Liberté__73: Nem kötelezően.
Attól függ, hogy beállítod-e.
Egyébként ezzel pedig csak az adod vissza, amit letöltöttél, semmi pluszt.
És honnan is tudsz Te egyáltalán ilyen tevékenységről?
Gyakorlati tudásod van?
Mert akkor érdemes lenne önvizsgálatot tartani.

@Olaf.Pifpaf: Ugye milyen furán hangzik ez egy jogvédőtől? :))))

Shaddam 2009.08.14. 16:10:31

Egyértelműen a Jobbik népszerűségét akarja csökkenteni kolompár.Gyanítom felsőbb parancsra.

Plutonic 2009.08.14. 16:15:47

@Liberté__73: És honnan is kellene tudni, hogy viccelsz?
Egyébként ugye milyen idegesítő dolog, amit Te csinálsz?
Azon meg eltöprengenék a helyedben, hogy érdekes módon itt nem nagyon vannak félreértések, szinte csak Nálad....
Nem fura ez?
Mindenki megéri a másikat vagy gyorsan tisztázódnak a dolgok, de Veled valahogy nem.
Engem ez sem zavar, de ha már példamutatásról írtál...

Liberté__73 2009.08.14. 16:18:57

@Plutonic:

Ezt majd egyszer próbáld védekezésedre előadni, ha nadjisten sor kerül rá.
A lucernásoknak se jött be.

Azt is tudom, hogy működik a körbeszámlázás, mégsem számlázok körbe. Tudni =/= csinálni.

A másik, hogy nem vagyok "jogvédő" csak utálom, ha valaki azt hiszi, hoyg rá nem vonatkoznaka törvények, legyen az cigány vagy fajmagyar vagy zulu. Megy itt a hiszti a rendpárti államról, csak épp mindenki ott játssza ki a törvényeket ahol tudja, mert ő megérdemli.

Olaf.Pifpaf 2009.08.14. 16:24:56

@Liberté__73:
Hejj, Kiscsillag, nem nagyon bírod, ha valaki rámutat, hogy képmutató vagy. Szokjad.

És még le is hülyéztél... most megyek, és telesírom a kispárnám :-))))

Plutonic 2009.08.14. 16:49:24

@Liberté__73: Legyen Neked hited szerint.
Én meg teszem, amit akarok.
A kiragadott mondatokról annyit, hogy írtam egy rakást Neked, de a lényegi részre nem nagyon reagáltál.
Legalábbis írásban nem.
Ezért nem zavar, amit csinálsz.
Hidegen hagy a kötözködés.
Én ugyanúgy nem változok miattad, ahogy Te sem miattam.
Szóval akkor minek pazaroljuk a sávszélességet?

eldiablomismo 2009.08.14. 17:11:54

Mi ez a szar poszt laspalmas? Békés egymás mellett élés, közös értékrend? Cigánybűnözés, érted? CI_GÁNY_BŰ_NÖ_ZÉS! Erről kell írni folyamatosan, nem ilyen liberális komcsi zsidó baromságokról. :P

Hannibal22 2009.08.14. 17:31:23

@Liberté__73: "Ha más lop az bűn, ha te lopsz sz IS bűn, akkor is ha épp nem kapnak el.
Fésüs Józsika is kb ezt gondolja az egyéb Btk tényállásokról: nehogymá' ez a nyomtatott szöveg, amit el se took ovasni, ez megakadályozzon egy kis késelésben vagy rablásban." Látod,ezért utálnak itt téged akkor is ha véletlenül normális dolgokat írsz!Miféle párhuzam ez?? Különböző súlyú bűncselekményeket különböző súllyal kell meg illetve elítélni. "Megy itt a hiszti a rendpárti államról, csak épp mindenki ott játssza ki a törvényeket ahol tudja, mert ő megérdemli. " Ez meg mi? Akkor ezek szerint hagyjuk a francba az ítélkezést hisz senki se szeplőtlen ergo nem itélhet meg másokat vagy mi?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 17:32:23

@Plutonic: figyi, hagyd már az erkölcsi győztest, tudod ő az a ritka állatfajta, aki soha életében nem töltött le semmilyen illegális dolgot, nem parkolt tilosban, nem csalt adót, nem kent meg senkit, sőt, még a fűre sem parkol...

wehehehe, szerintem ő a magyar politikus kicsiben, aki annyit mondogatta már magának, hogy "én vagyok a mintapolgár", hogy a végére el is hitte...

@Liberté__73: most komolyan, te netmajom, azt gondolod, hogy fikarcnyit is érdekel a te magvas véleményed? hálát adok az Istennek, hogy nem ismersz, mert a magadfajta ismeretségére nem vágyok. remélem ettől nem fogod kisírt szemmel álomra hajtani a kis buksidat a - feltehetően több százezres - világmárkás párnácskádon...

uppsz, téged olvasva rámjött a sz*rhatnék, megyek megformálom a rólad kialakított véleményemet.

nem szükséges válaszolnod, részemről veled, meg a megszámlálhatatlan klónjaiddal folytatott értelmetlen faszkódás befejeződött...

Hannibal22 2009.08.14. 17:34:12

@hannibal22(A kettétört gumibot): Mellesleg Seduxen nem mindenki:) Tudsz valakit aki rajta kívül filmeket lop?:) Ne általánosíts!

Liberté__73 2009.08.14. 17:37:17

@Seduxen:
Jaj de meg tetszett sértődni, Mr.Becsületrend.
Látom, érv az továbbra sincs, csak a trolloskodás.
PWNED wehehhe

Liberté__73 2009.08.14. 17:39:21

@hannibal22(A kettétört gumibot):

Nem. Hanem a bűn az bűn.
A mértékén és a "megtorlásán" lehet és kell tuningolni.
Szép ez, ahogy összezár a csapat. A lucernások is pont így csinálták.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 17:40:08

@hannibal22(A kettétört gumibot): persze, rajtam kívül ember nem tudja mi az a "torrent". ez alapján kezdem érteni, hogy miért jönnek le olyan lassan a filmek... senki sem seed-eli :))))

Plutonic 2009.08.14. 17:42:44

@Seduxen: Hidegen hagy. :))) Csak jeleztem neki, hogy felesleges ez a hatalmas felbuzdulás, ami alapból bűzlik.
Valóban felesleges vele erőlködni, mert max, annyit értem el, hogy nem hülyézett le, de a példamutatásomra reakció: nulla. :)))
Ez van, a neten ne akadjon ki senki. :))))
Amúgy meg egészségedre! :DDDDDDDD

Plutonic 2009.08.14. 17:44:44

Agent provocateur! :DDDDDD

Plutonic 2009.08.14. 17:46:13

Egyébként meg legalább ennyit tanultunk a romáktól.
Mi legalább képesek vagyunk összezárni.
És a csapatszellem sem utolsó dolog. :))))))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 17:47:29

@Liberté__73: A franciák nem loptak hanem örököltek a latinoktól.
Egyébként a letöltésest akarod összehasonlítani a rablógyilkossággal?
És még én vagyok a viccmeister.

Liberté__73 2009.08.14. 17:49:18

@csodagyerek:

Akarja a fene összehasonlítani. (Esetleg te?)

A palotapincsit se akarom összehasonlítani a moszkvai őrkutyával, de ettől még mind a kettő kutya.

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 17:50:06

@Plutonic: Asszem 3 napja vagyok itt de máris cigánybűnözővé változtam!:)
Szerintem hagyjuk a torrentelést, inkább verjünk agyon és erőszakoljunk meg egy kisnyugdíjast!:))

Plutonic 2009.08.14. 17:50:55

Akkor én most egy szemét vagyok, mert a minap is belinkeltem ide egy torrentet? :))))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 17:52:12

@Liberté__73: De érdekes módon a lucernásokhoz hozzá akarsz.Szerintem az se mindegy hogy milliárdosoktól lopunk (ha, ugyan) vagy életben maradásért küzdő gazdáktól....

Liberté__73 2009.08.14. 17:55:19

@csodagyerek:

Na akkor a minősítésen túl vagyunk, a lopást elfogadtad.
Innentől jönnek az "enyhítő" körülmények (milliárdosoktól, túl drága a boltban, stb)
Mondom: mint a megélhetésik.

Plutonic 2009.08.14. 17:55:42

@csodagyerek: :DDDDD Azért ne egy egyedből indulj ki! :)))))
De a verekedésből hogyan lesz film vagy zene? :DDDDDDDDDDDD

Hannibal22 2009.08.14. 17:56:45

@Liberté__73: Meggyőztél,Seduxenre ráküldtem Geza szűrőjét.Igazad van,egy BŰNÖZŐ nekem ne papoljon :)

Liberté__73 2009.08.14. 17:58:13

Sajna részemről mára vége a diskurzusnak (egyébként is minden perc ajándék ban nélkül :) ), kezdődik a hétvége.

További kellemes náculást, tolvajlást kinek kinek vérmérséklete szerint.

Plutonic 2009.08.14. 18:00:29

Mi azért nem zokogunk, ha nem baj. :)))
Szintén hasonló szépeket és jókat Neked is! :))))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:01:28

@Liberté__73: Kib@szottul nem erről van szó de Seduxen már órákkal ezelőtt megírta h átbaszás 10000ft ot kérni egy progiért, ez olyan mintha egy 1000-est kérnél egy pogiért.
@Plutonic: Há tesvírem a börtönben van már TV, olyan program van amilyet akarsz, mert amíg tévézünk addig se egymást szeressük:DDDD

Liberté__73 2009.08.14. 18:03:21

@csodagyerek:
" h átbaszás 10000ft ot kérni egy progiért, ez olyan mintha egy 1000-est kérnél egy pogiért."

nem kötelező megvenni, de ellopni azért nem kell

Plutonic 2009.08.14. 18:06:02

@csodagyerek: XDDDDDDDDDDDD
Ezt a megközelítést!! :DDDDDDDDDDDDDD
Anál intruder és társai? XDDDDDDDDDDDD

Ő biztos javítana, hogy csak lejárt a munkaideje és ugyebár barátok sem vagyunk, minek fecsérelni a dráda időt! :))))))))))))))

Plutonic 2009.08.14. 18:08:01

Ajándékba kapom az én tök rendes seedelő cimboráimtól! :)))))
Ellenérték nélkül osztják meg velem azt, ami nekik van. :))
Ez fel sem merült benned, ugye? :)))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:08:57

@Plutonic: Tegyünk próbát! Ha még a héten visszajön magától hülye, ha csak hétfőn fizetik.
Ha magától hülye akkor megérdemli:)

Liberté__73 2009.08.14. 18:09:57

@Plutonic:

"lejárt a munkaideje " - muhaha.

Látszik, hogy nem régóta vagytok itt.

Plutonic 2009.08.14. 18:12:20

@csodagyerek: A válasz már nyilvánvaló! XDDDDDDDDDDDDDDDD

@Liberté__73: Abban ne légy annyira biztos. :PPP

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:17:21

@Liberté__73: Nekem a szüleim egyszerű vidéki emberek, nálunk akkor szokás elköszönni ha elmegyünk. Légyszi ne kérdezd hogy mikor köszöntél el, inkább osztogass ciánkapszulát!

Plutonic 2009.08.14. 18:21:27

@csodagyerek: Ötletelünk, ötletelünk? :DDDDDDDDDDD
Csak kitalálja magától, hogy KINEK kell osztogatni..... ;))))))))))))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:34:35

@Plutonic: Lehet, hogy beugrott túlórázni!Hiába válság van, meg fasisztaveszély! Hogy bírna megpihenni mialatt megágyazunk az ordas eszméknek! Képzeld el 2011-et.A segélyezett kényszermunkásoknak kell behordani a befagyasztott kisnyugdíjasokat az elvett ivóvíz miatt üres víztározókba! Te tudnál így aludni?:)

Plutonic 2009.08.14. 18:42:51

@csodagyerek: Háááát.... szerintem a Te eredeti variációd közelebb áll a valósághoz, mint a túlóra... :DDDDDDDDDDDDDD
Szerintem. :))))
Azt hiszem vízionáltam én már ennél rosszabbat is, szóval szerintem nem ettől fogok álmatlankodni. :DDDDDDDDDDDDD
Dehát mindenki másért aggódik.... :DDDDDDDDDDD

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:52:51

@Plutonic: Én például még most is érzem Liberté virtuális lihegését a tarkómon

Plutonic 2009.08.14. 18:57:39

@csodagyerek: Uhhhh.... Nem lehet egy vidám érzés.... :)))
Tisztíts aurát. :)))
Vagy valami, amitől jobb lesz. :)))

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 18:59:43

@Plutonic: Egyébként ez a fickó (Liberté) mikor tűnt fel? Csak mert a törzsarcok már régi ismerősként öt Nicknevével köszöntötték.

Plutonic 2009.08.14. 19:06:32

@csodagyerek: Ha rákattintasz a nevére, akkor meg tudod nézni az aktivitását.
Régi motoros és kedvenc szórakozása ez, amit láthattál. :))))
Különböző neveken már kiverte néhány embernél a biztosítékot. :)))
Zeroéknál is. :DDDD

Taktikai Atompingvin 2009.08.14. 19:12:05

@Plutonic: Ezért nehéz követni mert az ember profiljára nincs ráírva ha az előző négyet törölték

Marcellusca 2009.08.14. 19:18:24

@csodagyerek: A stílus maga az ember.

Most Ti két helyen is nyomjátok? :)
Így nehéz felvenni a fonalat. :)
Mondjuk az itteni Liberós hülyeség nem nagyon érdekel. :D

Plutonic 2009.08.14. 19:22:09

@csodagyerek: Ez így van. :DDDD
És ahogy Marcellusca írta, a stílus maga az ember. :)))))
Csak figyelni kell, ha meg okozott már szart, akkor rögtön reagál az ember. :)))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 19:22:52

@Plutonic: @csodagyerek: @Marcellusca: remélem egyikőtök lelkében sem okozott különösebb törést, hogy egy BŰNÖZŐ kommentjeit kellett olvasni :)

és most megyek, letöltök annyi filmet, zenét, és programot, amennyit csak bírok...

ha ne adja Isten ez a genetikai zsákutca ezt megtudván gutaütést kapna...

azt magasról nagy ívben...

ja, ha valakinek kell valami, jó pár nagy regisztrálós oldalon fent vagyok, szóljon nyugodtan :))))

beleszolok 2009.08.14. 19:23:49

Már nem azért, de a szociális kártya még messze van az öngondoskodástól. Csak azt a célt szolgálja, hogy az _adófizetőktől_ származó pénz ténylegesen arra legyen használva, amire eredetileg szánták.

beleszolok 2009.08.14. 19:24:43

Torrent ügyben pedig ajánlanám a releváns South Park részt. :)

Marcellusca 2009.08.14. 19:24:56

@Seduxen: Most egy korsó, jó hideg sör jól esne. :)))
Vagy nem ilyesmire gondoltál? :)

Marcellusca 2009.08.14. 19:31:45

@Seduxen: Köszi. :)
Azé' valami bögyös-faros menyecskével küldhetted volna. :DDD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.14. 20:39:58

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

"tehát ő, vagy a haverjai is bőven bennevannak, de az legalábbis egészen biztos, hogy személyesen is ismer ilyen arcokat. "

Hát bizony.
Lakatos Attilának is vajh miből telik a vajdaságra?

K.Jani 2009.08.14. 20:43:34

@Seduxen: én vagy két-három hete találtam rá a torrentre és egy pár jó filmet köszönhetek is neki. viszont tegnapelőt le kellett szedjem mert blokkolta az internet bőngészőimet(explorer, firefox, iron)
szerinted mi lehetett az oka? hogy lehet bíztonságosan torrentezni?
amúgy a barátnőmet is aggasztotta, hogy ez nem szép dolog mert illegális, de kicsit megnyugodott mert a vikipedia azt írja hogy most még legális, viszont már folyik ellene a harc( lásd pirate bay). lehet én is ennek lettem áldozata?
előre is köszi!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.14. 20:55:31

Srácok, ti képesek vagytok széttorentezni Kolor pályafutásának első normális mondatait???

És ha nem lesz több ilyen? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.08.14. 20:56:35

@K.Jani: sz'tem inkább regisztrált torrent-oldalakat használj, azoknál nics ilyen gond.

torrent-kliensnek én a mikrotorrent 1.9 beta-t tudom ajánlani...

"nem szép" dolog ez tény, de amíg a legális drága...

HZ323F · http://www.hotdog.hu/user_prof.hot?user_id=33417 2009.08.14. 20:58:37

Kolor kellemes pillanatokat szerzett, de őt ismerve, más csúnyaságokat gyanítok a háttérben.
Általában amikor egy politikus nagyon jófej, annak van hátsó szándéka. Sajnos az elmúlt 23 évben ezt tanultam meg Magyarországon.

Noname Watanabe 2009.08.14. 21:05:50

@Liberté__73: na mi van, Libertére rászóltak az agitprop. osztályon, hogy ne hanyagolja a munkáját? XD

Amade (törölt) 2009.08.14. 21:08:57

Nem értem ezt a cikket. Attól, hogy Kolompár most nem fröcsögött habzó szájjal, még semmi sincs neki elfelejteve, vagy megbocsátva!!!

K.Jani 2009.08.14. 22:48:40

@Seduxen: köszönöm a tippet!
kellemes hétvégét!

Horizont 2009.08.15. 08:04:26

Kolompár egy sunyi dög, én egy szavát se hiszem el.Most már kezdenek a pozícióban lévő emberek szélkakas módjára forogni! Helyezkednek!
A cigányság akkor tenné a legjobbat saját magával, ha kidobná maguk közül Kolompárt és az összes többi megélhetési vezetőjüket.
Különben is K.O. miért van még mindig szabadlábon??

kill004 2009.08.15. 09:20:44

@Seduxen: Nem olyan egyszerű ez, mint liberté hiszi:

"Dr. Nemessuri Péter ügyvéd szerint a ProArt egész koncepciója hibás: "A ProArt 2005 elején gyakorlatilag azért jött létre, hogy a különféle szerzői jogvédő szervezetek együttesen lépjenek fel az interneten zajló fájlcsere ellen. Nem célzottan a szerzői és szomszédos jogok által védett tartalmak terjesztése ellen, hanem általában a fájlcserélés ellen, mert ők azt mondják, hogy az döntően az illegális tartalommegosztást szolgálja. Már abban önellentmondás van, hogy elismerik, hogy a felhasználók nem követnek el jogsértést amikor letöltik az általuk illegálisnak nevezett megosztásokból a fájlokat. A szerzői jogi törvény szerint viszont még a szerzői jog által védett tartalmakat is meg lehet osztani, csak jövedelemszerzésre vagy jövedelemfokozó tevékenységre nem használható a fájlmegosztás." - teszi tisztába a dolgokat. "

"Ugyanez vonatkozik a felhasználókra is: noha egyelőre semmilyen hazai precedenst nem tud felmutatni a ProArt, hamis, és a sajtó (sajnos az Index is [4]) által széles körben, kritikátlanul átvett állításai már beszivárogtak a közvéleménybe, és a fájlcserét a legtöbben illegálisnak hiszik. A valóság ezzel szemben az, hogy amíg nem kérünk, vagy kínálunk érte pénzt, a magyar joggyakorlat szerint nem lépjük át a szerzői jogi törvény által szabályozott szabad felhasználás kereteit, tehát nem járunk el törvénytelenül."

f.m.j. 2009.08.15. 09:29:24

@Horizont:
@Amadé:

Nálatok a pont...

Én egy szavát sem hiszem ennek a szarjankónak, biztos leszóltak neki felülről (mert még arra is gyagya, hogy magától észrevegye), hogy más szelek fújnak, arcot kell váltani...

Ez is csak egy fogás, hogy az elégedetlen kritikus szájak (és bárki, aki változást szeretne, vagy csak alapból utálja a jelenlegi hatalom bárminemű megnyilvánulását) is bedugassanak, így veszik el mindennek az élét, hogy itt minden olyan szétfolyósan, ragacsosan tettenérhetetlen legyen...

Horizont 2009.08.15. 11:35:41

@fmj:
Milyen érdekes Lakatos cigányvajda is teljesen másképp beszél ma már mint az elején. Ő úgy érzi (vagy megmondták, hogy úgy érezzen), hogy nem jó az eddigi irány, nem szidhatja a fajtáját, ezért elkezdte védeni őket. Hallottam hogyan beszélt a monoki polgármesterről. Szomorú a pálfordulása.
Kolorka törpécske a másik véglet. Ő mivel sáros (is) pár milliócskával, és jelzéseket kapott, hogy nincs szükség rá a cigányoknál, átpártolt a "másik" oldalra.Hátha ott leesik neki valami!
Mind a ketten szégyenteljesen viselkednek, egyiküknek sem fontos a cigányság!

tokmányos 2009.08.15. 12:16:32

@kill004: Minden elismerésem a szabatos, igényes megfogalmazásodhoz,csípem a kritikus írásaidat. A véleményem a szerzői jogról más : Ez EGY IGAZSÁGTALAN ,MOCSKOS PÉNZSZERZÉS ,mely JELLEMTELEN, a társadalmilag elfogadott ,és értékelt ,más TEVÉKENYSÉGEKKEL szemben.Sajnálatos módon megtörtént a jogi támogatottsága!!! PL.: Egy esztergályos még sosem kapott jogdíjat, pedig akár hosszú évekig is termelnek új értéket az általa legyártott alkatrésszel.De a mérnök sem kap, aki megtervezte az alkatrész!

Taktikai Atompingvin 2009.08.15. 12:26:13

@Horizont: Lakatosnak nem hiszem hogy fentről dirigálnak, valószínűleg helyi üzletemberek segítségével építi a politikai arculatát. Borsodban él a cigányság legalja (tisztelet a kivételnek), mert:
1, a magyarok elköltöztek a rendszerváltáskor, eltűnt a pozitív példa
2, a helyükre mindenhonnan kizsuppolt deviánsok jöttek, akik a saját szintjükre húzták le az ottani volt munkásokat
És akkor el kellene magyarázni, hogy mától dolgozol/tanulsz/nem csinálsz gyereket 14 évesen/nem vedeled, gépezed el a segélyt/betartod a törvényt. Túl sok volna az ott lévő alkoholista, többszörösen büntetett előéletű harmincas éveiben járó nagypapának.
Valószínűleg uzsorások, építési vállalkozók állnak a vajda mögött, akik átszóltak, hogy azért a segély elgépezése maradjon.A közmunkában azért vannak benne mert, ha hozzászoknak a segélyesek a közmunkához, onnan toborozhatnak olcsó munkaerőt maguknak az építősök

Spielberg 2009.08.15. 12:37:56

mán a miniszter lázad...

Horizont 2009.08.15. 13:07:52

@csodagyerek:
A pozitív példa országosan (is) eltűnt.
Borsodban a munkahelyek tűntek el, gyárastól, ahol a cigány is dolgozhatott segédmunkásként.
"kizsuppolt deviánsok jöttek, akik a saját szintjükre húzták le az ottani volt munkásokat"
Ez szerintem nem teljesen így van. A melónélküliség szépen lehúzta az elmúlt 20 évben a cigányságot oda ahol most vannak. Nincs köztük vezéregyéniség akire hallgathatnának.Amilyen ütemben csúsztak le, olyan tempóban szúrta el a kormány a helyzetüket,és nyomta egyre lejjebb őket, a feltétel nélküli segély és családi pótlék adásával. A roma felzárkóztatásra szánt ellopott milliárdokról nem is beszélve. Innen már nem fog tudni felállni a cigányság, és csak idő kérdése, hogy a ketyegő bomba mikor fog robbanni!

Taktikai Atompingvin 2009.08.15. 13:19:08

@Horizont: Oké nem csak a kizsuppolt deviánsok nyomták le őket, de jelentős szerepük volt.
Kesznyéteni, ózdi,miskolci vagy gadnai riportokat olvasva mindenhol azzal fogsz találkozni, hogy az üresen maradt házakba cigány "menekültek" érkeztek.

ermi50xn6j2 (törölt) 2009.08.15. 13:37:10

Horizont!

Már szerintem az utolsó centi ég. Az un. cigány járőrök kocsikat állítanak meg! Egy kocsi után 2-4 megy reggel a hírekben volt róla szó. Bocsánat,-mondták- mikor feljelentették őket.

Horizont 2009.08.15. 14:30:16

@csodagyerek: Erről beszélek. Az üres házakba beköltöző cigányok is már az elmúlt 20 év végtermékei.Két dologgal lehetne visszatornázni a cigányokat az ő szintjüknek megfelelő helyre. Egyik az iskoláztatás (alapfokon) a másik a munkahely. Csak sajnos ha teremtődnének is nekik való melóhelyek akkor drasztikusan lehetne őket odaterelni.Generációk nőttek fel munka nélkül.Múltkor olvastam egy jót (vagy szomorút): cigány kislány megkérdezte egy 35-40 körüli gyámhatóságis nőtől, hogy van-e gyereke?
A nemleges válasz után elkerekedett szemmel kérdezte meg, hogy akkor miből élsz?
Kódolva van az agyuk!

@ermi50xn6j2:
A fodrászom mesélte, hogy Tiszaroff-on (odavalósi) kb. 12 cigánycsalád él, akiket Tiszaburáról költöztettek oda.. A rendőrök szó szerint őrzik őket. A polgárőrök is járőröznek, és ők maguk is. Minden házra riasztót szereltek. És RETTEGNEK! Ha valaki egy böhöm nagy autóval az utcájukba tévedne azt szétszednék. Tényleg az utolsó centi ég:((

Psychopit 2009.08.15. 20:54:14

Valaki kérdezze már meg a nagyokat mondó Lakatos Attila "urat" :
Hogy is volt az pontosan,amikor a kutyái félig agyonverték Miskolcon azt a magyart,aki nem akarta engedni,hogy a T. Vajda által előírt sarcot beszedjék??????
A vasgyári kórházban ápolták-ápolják az emberkét,akinek jobbulást,
De az ilyenekről MIÉRT NINCS SZÓ A KIBASZOTT MÉDIÁBAN????
Félünk????
Nehogy az igazsággal kelljen szembesülnünk????
VAGY MI A FASZOM????????

picur3ka 2009.08.15. 21:13:11

@Psychopit:

Nezd, szinte minden roma vezeto bunozo, erre a faszira meg a kiseretere csak ra kell nezni, oszt az eloiteletes egyszeri ember tudja kivel van doga. Akar megirjak, akar nem.

Psychopit 2009.08.15. 21:28:56

@picur3ka: És ezt nekem beletörődve tudomásul kell vennem?
Nekem,aki adót fizet,eltartja a retkeket,házat épít,tud köszönni a gyereke,akit a rendőr vihogva büntet amiatt,hogy lejárt a teherautójában lévő tűzoltókészülék érvényessége??????
B+, nem is túl régen még rólam mintázták a nyugalom szobrát...és most...nem ismerek magamra :)

tokmányos 2009.08.16. 01:50:13

@ermi50xn6j2: Kiváncsi lennék arra amikor egy ( tőlem lehet 4 is) megpróbálna megállítani.Kivasalnám a kurva anyját mindet.Meg azt a gecit is aki ilyen joggal ruház fel börtön töltelékeket !!!! Elnézést a mocskos kifejezésekért,de ez már sok nekem.

tokmányos 2009.08.16. 01:56:19

A szociális kártya nem rossz ötlet.Szurkolok, hogy elfogadott legyen országszerte.A többi polgármester miért nem támogatja országos szinten ???? A kolompár menjen előbb a kóterbe,aztán ugasson.

Marcellusca 2009.08.16. 08:34:24

@Horizont: Hehe! Tiszabura, Tiszaroff.
Jópár (kb. 10-12) éve sűrűn voltam ott átutazóban. Akár hétköznap (lehet mondani, hogy a magyarok dolgoztak), akár hétvégén mentem "fehér" embert nem láttam az utcákon. Csak rétinégert.
Mindig imádkoztam, hogy csak ott ne robbanjak le! :)

Horizont 2009.08.16. 09:53:57

@Marcellusca:
Azért az már igen félelmetes, hogy ma Magyarországon helységnevekhez köthető, hogy akár egy kicsiny faluban is mi folyik.Pedig ez a Tiszaroff egy bűbájos kis folyó melletti falucska vagy üdülőtelep is lehetne:) Most még csak kis falvakra ugrik be, hogy hej na arra nem megyek, aztán jönnek kisvárosok, nagyobbak és aztán nekünk kampec:(((

Marcellusca 2009.08.16. 10:10:11

@Horizont: Persze, persze, de egyhamar nem tudunk tenni ellene. Legalábbis nem úgy, ahogy manapság folynak a dolgok.
Sok szép (volt) falut látok jártamban-keltemben és sokszor megdöbbenek, hogy néhány év alatt hogy le tudnak pusztulni.
És tudom, hogy ennek több oka is van.

Roxvox 2009.08.16. 18:30:54

A poszttal kaccsolatban
1. ez egy vicc
2. Kolor túl sokat ivott
3. Netán szívott valamit
4. vagy valamitől nagyon megijedt

zsákzoli 2009.08.16. 20:29:07

Sajnálattal látom,hogy nem lát át a szitán senki.Több munkahely lesz a kártyától?Véleményt mindok.Szerintem ez a monoki polgármester,akinek adózási stiklijei vannak,egyszerűen szerepelni akar.Mindenáron vagy a fidesz,vagy a jobbik oldalán bejutni a parlamentbe,aztán a mentelmi jog,meg minden...És ma láttam,kávét ivott,amire sszerinte ne költse a pénzt az aki szociális kártyával fizet.Tiszta orwelli.....

picur3ka 2009.08.17. 08:24:23

@zsákzoli:

A kartyanak nem a munkahely teremtes a celja.

A munkahely teremtes joval dragabb mulatsag, mint a segelyek szorasa.

Aztan pedig lehet munkahely, ha nem akarjak/tudjak elvegezni az adott munkat, ami gyakran a helyzet. Ezert a szerb/ukran, etc vendegmunkasok.

Hogy Szepessynek mik az ambicioi, az egy masik kerdes. Juthatott volna mar akarhova, hiszen allitolag minden part felkerte mar. A kaven meg felesleges lovagolni, itt komoly be nem osztasrol, drogfuggosegrol, uzsora kolcsonokrol van szo sok esetben, mikozben a gyerek esetleg ruha nelkul van telen. Meg vacsora nelkul, peldaul. Ekkor a kave legalabb olyan fontos, mint hogy vettel-e helikoptert. Ezt a problemat probalna a kartya orvosolni.

tokmányos 2009.08.17. 09:12:36

@zsákzoli: Hát öcsém .........??? !!! Te milyen szitát használsz? Igaza van picurkának.Ha elolvastad remélem nőt a látóköröd,a kártyahasználattal kapcsolatban.Elképzelhető,hogy anyagi érdekeltségei vannak a kártyák felhasználásából,(az arc berendezése nem igazán megnyerő) de egye fene,ha a rászorultak, a segélyt csak arra használhatják fel ,mint ami az elsődleges célja!

zsákzoli 2009.08.17. 17:08:54

@tokmányos: hány éves vagy ,hogy öcsémezel?Én 46 vagyok,és szociális járadékból élek.Mondjuk dolgoztam annyit 24 év alatt,hogy nem járadék,hanem rendes lóvé járna.Ez a kártyadolog akkor is gumicsont.Nem lesz haszna,legfeljebb szepessynek....Már megint szerepeltetik a tv-kben a ducéra hajazó búráját.Ne haragudj,másodpercek alatt felismerem a ganét.Nekem gyanus,hogy kastélyszállót üzemeltet az apukája.Ezt korrupció nélkül ...hát nem hiszem hogy tehetné.Ráadásul eltünt ott 100 millió közpénz.Tudom tudom,másnál is,de ez nagyon gát....Ja és kommentálj,ne velem foglalkozz,elég bajom van az életben...

tokmányos 2009.08.17. 18:53:24

@zsákzoli: Tisztelt Öcsém! Nem a sértegetés volt a célom.Amúgy ha az első randim sikerült volna a fiam lehetnél. " Sajnálattal látom,hogy nem lát át a szitán senki". Ezt Te írtad,én meg kikérem magamnak.Ezért volt egy pici irónia a sorokban a feléd irányuló szimpátiám ellenére.Ha elolvasod picurka írását újra, láthatod igen intelligensen ,de rendbe tette a kártyával kapcsolatos tévedésedet "A kártyának nem a munkahely teremtés a célja".

zannnza 2009.08.17. 20:01:55

@zsákzoli: a régi bevált "oszd meg és uralkodj" módszer?!A kártyával kinek is,és miért is,jó lesz nekik,nekünk??stb...érdekek,ellenérdekek mindíg lesznek,valakinek mindíg jó,jobb,haszon is van valahol valakinek....Most megint van valamire figyelni,láthatjuk szeretett és választott kormányunk mennyi jót tesz a szegény emberekkel:)

Liberté__73 2009.08.17. 20:28:48

@zsákzoli:
"Mondjuk dolgoztam annyit 24 év alatt,hogy nem járadék,hanem rendes lóvé járna"

ezt miért is? hogy is?
itt mindenkinek minden jár (főleg a szája), csak mástól vegyenek el, mert nekik meg nem jár.

ehhh....böszme ország

fokabacsi 2009.08.17. 20:45:38

És az mit mondjon aki 42 év 117 napot dolgozott!!?

Liberté__73 2009.08.17. 20:48:09

@fokabacsi:

"És az mit mondjon aki 42 év 117 napot dolgozott!!?"

Pl azt, hogy: "hubazeg de elfáradtam!"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.08.17. 21:25:23

A mai bestof hírcím, ide passzol a legjobban/itt rí ki a legkevésbé:

"Rézlopás közben bukott le egy békési marihuánatermesztő"

Elképesztő :)

zsákzoli 2009.08.18. 10:15:24

@fokabacsi: Ugyanezt monhatja.Csak nem mindegy hogy irodában,vagy mint én mínusz20 fokban vasat köszörülve....Az fkf igazgató most nyugdíjasan is igazgatósági tag.Biztos nem lapátolta a havat telente...Nagy különbség...vagy nem?

zsákzoli 2009.08.18. 10:20:28

A másik.Jó magyar szokás szerint basztassuk egymást,az elit zavartalanul lop és nem sír a szájuk mint nekem,akinek maximum itt járhat a pofám.Sehol máshol,úgy kérem,hagyja mindenki,hogy járjon...

zsákzoli 2009.08.18. 10:26:39

@Liberté__73: Miért?Ön szerint teljesen jogos az,hogy állami cégeknél 1 év "munka" után 40 millió a végkielégítés?Szerintem nekem,aki fizikai melót végeztem,igenis járna több,nem 27 ruppó havonta.Szerintem....

zsákzoli 2009.08.18. 10:38:16

@tokmányos: De ezzel a kártyaüggyel mit lehet megoldani?Hogy valaki ne igyon kávét,vagy csak kenyeret vegyen.Eddig sem segélyből ittak,hanem pl az öt-hat-nyolc gyerek utáni családi pótlékból.Úgy beszél az az ember,aki nem segélyt kap,mert úgy alakult a sorsa,mintha krőzüsi összegeket osztogatnának...Nem.Aki nem éli meg azokat a körülményeket,szerintem ne ítéljen.Örüljön,hogy neki van,ülhet a billentyű előtt,és ítélhet.Igaz,nem lesz jobb semmi,de elmondhatja a magáét.Én is ezt teszem.Ez a monoki ember meg többet költ benzinre,mikor a hülye ötleteit sorolja,persze a 100 milliós adóügyről nem akar beszélni,mint egy havi segély.Szóval ehhez a témához befejeztem...

Liberté..........................73 2009.08.18. 10:56:54

@zsákzoli:
Hol írtam ezt, hogy teljesen jogos? Nyilván nem jogos, jár is érte a faszkorbács.
Ugyanakkor azt nem értem, hogy mire fel kellene önnek többet adnunk?

A két dolog egymástól független.

zsákzoli 2009.08.18. 11:21:22

@Liberté..........................73: Mert sokkal többet tettem,mint aki életében semmit se csinált,mégis nagyságrendekkel többet kap.Például volt pártfunkcik,25 évi irodai munkában eltöltött idő után teljes fizetésénél több nyugdíjat kapó rendőrök.Például azért...

zsákzoli 2009.08.18. 11:40:04

@Liberté..........................73: Ön kicsoda?Talán az Állam?Mert akkor nem itt válaszolok kérdésére.Nyugodtan irhat a z.feri@citromail.hu-ra.Ott majd kifejtem,itt nem.De csak akkor,ha Ön valamilyen Állami korifeus.

picur3ka 2009.08.18. 12:05:03

@zsákzoli:

Egy kotekedo fasz. Sokan csak ignoraljuk mar.

Plutonic 2009.08.18. 12:53:55

@zsákzoli: hagy d a fenébe, teméketlen az igyekezet, ne pazarold olyanra az energiádat, ami felesleges. ;D

zsákzoli 2009.08.18. 13:35:24

@Plutonic: Köszi.Tényleg...Valóban az...

Plutonic 2009.08.18. 14:08:50

@zsákzoli: Ajánlom Marcellusca scriptjét és máris vidámabb lesz az életed! :DD

Plutonic 2009.08.18. 14:19:31

@Plutonic: ÉN KÉREK ELNÉZÉST!
Nagy örömömben elnéztem a dolgot és MARTONX scriptjét használhatod! :DDD
Marcellusca viszont nem lesz "lényegtelen". :)))))

zsákzoli 2009.08.20. 13:53:12

Morvai Krisztina levelet írt az adócsalónak.Hogy milyen jó ötlet ez a kártya.Mondtam én,hogy a jobbikba belép a monoki duce...Krisztina a 10000 eurós fizetésével oktat,hogy lehet megélni 25-30 ezerből....Micsoda világ...

zsákzoli 2009.08.20. 13:59:11

Ja,és állandóan csak írogat ide oda...Ez az eu parlament mi a fa..szért van?Csak a bajt hozza,meg a korrupciót.Szociális kártya...Ennyi telik a jobbiktól?Röhej..

menedzser23 (törölt) 2009.08.21. 00:12:13

Nagyon helyeslem a szociális kártyát. Így legalább nem az Apukák alkoholjára megy el a pénz, hanem végre jut elég élelmiszer a szegény hátrányos helyzetű kisgyerekeknek is. Lehet reménykedni, hogy az új "mélyszegény" roma generáció kitermeli majd magából az igazi értelmiségi fiatalokat. Mert kaja nélkűl nincs ám agysejt-fejlődés. Na meg végre lesz a cigánygyereknek az iskolában tolla, ceruzája, füzete, és nem a többi gyerekét fogja eltulajdonítani.

menedzser23 (törölt) 2009.08.21. 00:16:01

Sok magyar családban is jól fog jönni a kártyás rendszer, a fent említett hasonlóságok miatt (alkoholista apa, minőségi éhezés, hiányos iskolai felszerelés). A szociális kártya egyaránt jól jön majd a magyar és a roma családoknál is. Végre egy normális ötlet, amit meg is fognak valósítani.

zsákzoli 2009.08.22. 12:14:08

Nem értem...Most ettől megfog változni az alkoholista?De nem...Feleskeges vitáznom...A magyarra jellemző bűnbakkeresés folyik.AZ UTÓBBI 20 évben eltünt kézen közön 2000 milliárd forint..Biztos nyerőgépekbe dobálták...Szociális kártya...Ez aztán megold mindent...Á röhej,vagy inkább tragikomédia..Egy utolsót kérdezek.Mért nem magukkal foglalkoznak az emberek?Itt az országban kb 700 ezer ember végez termelő munkát.Értéket teremt.Most akkor a többi munkavállaló csak szolgáltat.Rendőr,postás,vasutas,tudós,tanár.Ők is közpénzből élnek.Szeprssy polgármester is.Valószínű,hogy ők is isznak,teszem azt kaszinóba járnak...Ők miért nem cociális kártyán kapják a pénzt.Vannak alkoholista miniszterek,ők is?Nem folytatom.A magyar a legírígyebb európában.Mindig a más zsebére akar dönteni.A hibákat nem javítgatom...Magyar vagyok...

zsákzoli 2009.08.22. 12:16:21

Ja,és morvai krisztina...már a második férjét fogyasztja.A keresztény erkölcs....

Liberté....73 2009.08.22. 12:31:04

@zsákzoli:
Most már világosan értem, hogy miért annyi az annyi.
És mint az egyik azok közül, akik a rávalót előállítjuk azt mondom, hogy még az is túl sok.

Ha levelet írna nekem, küldje a libertehetvenharom@allam.gov.hu ra bátran.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.08.22. 15:06:11

viszont lakatos attila nem támogatja.
szerintem ő az egyik uzsorás.

süti beállítások módosítása