Skip to content


       Szűrés lista

Lehúzta a rolót a Budapest TV

Na, ez az a hír, amitől senki nem sétál ki Enying főutcájára egy "Gyűlölöm a cigányokat" táblával a nyakában (max. ha Simon kéri), de mindenképp megérdemel egy posztot az az adó, mely világra szülte Kiszel Tündét. Többek között.

A Bptv ugye vasárnap este fejezte be a sugárzást, miután konkrétan annyira becsődöltek, hogy az igazgató Bródy Péter segge is kint volt a gatyából és a féleszű hitelezők is elfogytak az országban. Utolsó percek itt. Az adó milliókkal tartozik különböző cégeknek, az adóhivatalnak, és az ORTT-nek fizetendő műsor szolgáltatási díjat sem tudja rendezni. Utóbbi 12,5 millió forint, ami a médiában azért nem egy eget verően nagy összeg. Összehasonlítás képen: Győzike a csúcson 10 millát tett zsebre részenként, hogy hétfőnként főműsoridőben kínlódjon. Csórikámék a dolgozóiknak sem tudtak fizetni hónapok óta, ezért volt olyan operatőr, aki a tartozás fejében fogta és hazavitte a kamerát.

Mivel egyetlen egy kábelszolgáltató sem fizetett a csatornának, hogy műsorát sugározhassa, ezért a bptv-nek két bevételi forrása volt, a műsoridő eladás és a reklámbevételek. Azonban miután Anettka lekoccolt, eléggé megcsappant az adó "népszerűsége" és egyre kevesebben akartak műsoridőt venni, vagy reklámozni ezen a szemétdombon.

A tv ellen idén áprilisban indult meg a felszámolási eljárás. Ezt az izraeli székhelyű Space-Communication Ltd. kezdeményezte, azonban más hitelezők is jelentkeztek, azt állítva, hogy a 18 éve sugárzó Budapest Tv velük szemben sem rendezte adósságát. Május végére, mikorra minden hitelező benyújtotta követelését a tv felé, már sejteni lehetett, hogy az adónak csak hónapjai vannak hátra.

A Bors megkérdezte Kiszel Tündét, hogy mit érez most, hogy elfogyott a nafta. "Sajnálom, hogy megszűnt a csatorna, több mint tizenöt évig dolgoztam ott, szép korszaka az életemnek. Ott váltam igazán ismertté, számtalan színvonalas műsort, élő adást vezettem ott. Egy sajtótájékoztatón szúrtak ki, és ajánlották fel, hogy dolgozzam a csatornánál, ahol azonnal a mély vízbe dobtak: súgógép nélkül vezettem többek közt a Karosszéket, a Humorórát, a Töltse velünk az estét, a Gyerekkalauzt vagy a Sztárbabát, amelyben icipici korában szerepelt Donatella is. Komoly énekesek, színészek fogadták el a meghívásomat, karácsonykor, szilveszterkor pedig délutántól hajnalig tartó élő adásokat szerkesztettem, vezettem, rengeteg vendéggel, olyan volt a stúdió, mint egy forgószínpad."  Ne bassz Tünde, "Homoróra" és "Karosszék"?!

Bródy azonban nem adja fel, ezekben a percekben is folynak a tárgyalások a UPC székházában az újraélesztésről. Meglátjuk mi lesz.  Az adó nyomatékosan megkért mindenkit, hogy ... ááá, inkább idézem a közleményt:
" (...) Mind a két fél a nézők érdekében megtesz mindent, hogy megnyugtató és hosszútávú együttműködés jöjjön létre, hogy a nézők ismét láthassák Magyarországon is kedvenc csatornájukat. (...)
Tudósítóink legfrissebb jelentése szerint a keddi nap folyamán a leghűségesebb televízió nézők tüntetni kívánnak a UPC Direkt székháza előtt. A Budapest Európa Televízió vezetősége kéri a Tisztelt Nézőket, hogy a folyamatban lévő tárgyalások sikere érdekében tartózkodjanak mindenféle utcai megnyilvánulástól, illetőleg nyomatékkal felkéri a jogosan felháborodott nézőket hogy a 3. kerület Seregély utca 17 előtt se tartsanak semmiféle csoportos megmozdulást."

Még áprilisban a comment.com, pár napja pedig a hvg is összeszedte az amatörizmus legemlékezetesebb pillanatait, ezért én most eltekintenék ettől. Aki akarja a comment.com-on és hvg.hu-n megnézheti. Érdemes!

Viszont KO Lacit kihagyták, ezért őt linkelném... 

Címkék: tv morbid abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr711354805

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Budapest TV 2009.09.02. 14:02:54

   Budapest TV vastagbőr link :

Trackback: 2009.09.02. 13:15:02

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spájdernecc 2009.09.02. 13:03:47

vagy 5 éve vette le nálunk a UPC
nem hiányzott
most sem fog
néhány elmebeteggel kevesebb kering majd az éterben.

Hetfield 2009.09.02. 13:07:22

"számtalan színvonalas műsort, élő adást vezettem ott"

"leghűségesebb televízió nézők tüntetni kívánnak a UPC Direkt székháza előtt"

Én mindjárt világgá futok!!!

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.02. 13:08:51

jézusom ez a klipp borzalmas, 21 másodpercet bírtam :D

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.09.02. 13:12:37

Höhö. Nem fog hiányozni. YouTube-on úgyis van két ,életre is elegendő faszság az archívból. Kiszel Tündét sunáznátok -e? :)

Denimm 2009.09.02. 13:16:04

Rezső,küldj egy kis pénzt a BpTV nek.mi lesz velünk ezen színvonalas műsorok nélkül?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.09.02. 13:16:18

Azért arcuk mekkora!
Eszem faszom megáll! :D

acel 2009.09.02. 13:18:38

Subbabőr.

Amúgy HURRÁ, HURRÁ, HURRÁ!.
Már véletlenül se tudok rákapcsolni.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.09.02. 13:18:48

Bakker most néztem meg a videót. Ezek élőd adásban lekapcsolták a kapcsolót? Bejelentkezik a jós, erre kiírják, hogy a tévé a továbbiakban nem lesz. Ilyen van? Eric, ezt írtad volna ki félkövéren :)

ErEr 2009.09.02. 13:19:44

Halleluja!
Soha többet ilyet.

Ivanhoe 2009.09.02. 13:21:26

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Minden tiszteletem a tiéd, én csak 16 mp-t bírtam:) Én erről a Budapest TV-ről akkor hallottam először amikor váci haverom bepiálva elkezdte mutogatni youtube-on. Annyi elég is volt.

f.m.j. 2009.09.02. 13:21:36

és akkor jöhet szépen sorba a többi szarker tv... nem kell ide Jobbik, meg Vona, felszámolódnak ezek maguktól is, hiszen szarból nem lehet várat építeni, ill. lehet, csak nem érdemes... :)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.02. 13:21:53

volt ott egy csaj. anettka felfedezettje. hogy hívták? valami Foxi(?). ilyen suttogós hangja volt. egyszer hallottam nyilatkozni, vinnyogva röhögtem.
amúgy nálunk sosem volt fogható a bptv. hála az öreg kaporszakállúnak....

derelyegrádi szellem 2009.09.02. 13:24:25

Én sajnálom.

Maga klipp is iagzolja, hoyg miért.

Ahogy a csávó hamisan énekel és szaxizik, hátul mintegy díszlet/kórus?-ként két pár csávó kesztyűzik, meg a zsírbüfé csaj táncol, az így összességében annyira rossz, hogy szórakoztató.

De a legjobb műsoruk (már régen megszűnt) a Hőemelkedés Petivel című volt. Aki egyet is látott abból, az tudja miért....xD

eszkep 2009.09.02. 13:27:15

Máris sokat emelkedett a kereskedelmi televíziók átlag színvonala! Még az RTL Klub és a TV2 székházát kell ledózerolni, és egész jól állunk!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 13:27:21

@Biztonsági Őr:

Kiszel Tünde volt tegnapelőtt reggel a RTL Reggelibe, hogy elsős lesz a kislánya és hogy kötötték be a füzeteket (!). Nem vicc!

Csak a következő kérdések merültek fel bennem:

1, Ki és micsoda ez a Kiszel Tünde, hogy ő most celeb? Mit csinált hogy "celeb" lett?

2, Hány és hány elsős gyerek van eben az országban, miért pont Donatellácskát és anyukáját kellett meghívni?

Plutonic 2009.09.02. 13:28:05

Hát ezen én csak röhögni vagyok képes! :DDDDDDD
Bár van egy pont, amikor ÉN érzem magam kínosan másik idiotizmusa miatt... :))))
Ismerős ez valakinek? :DDDDDDDDDDDD

Plutonic 2009.09.02. 13:29:33

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: Kutyanév? XDDDDDDDDDDD
Jó hogy nem Rexi! :DDDDDDDDDDDDDDDDD

f.m.j. 2009.09.02. 13:29:33

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: @Ivanhoe:

no gyerekek, akkor győztem, mert én végignéztem :)
(nagyon hosszú volt, de megérte, önmagam felett is didalt arattam:):))

A fickó a szaxofonon egyszer sem változtat az ő ujjainak állásán, azért ez minden leismerést megérdemel...
A nő...ehhh, hagyjuk, szánalmas szar az egész, ahogy van... :P:P

spájdernecc 2009.09.02. 13:30:59

@Plutonic:
eledetileg az, csak laccsol is :)

Jollipukki Bácsi 2009.09.02. 13:31:05

Ehh, nem érékelitek tik a kultúrát.
Én mélyen meggyászolom a Budapest Televíziót, a kedvenc tévéadóm volt, minden nap adott valami újabb élményt számomra.
R.I.P.

f.m.j. 2009.09.02. 13:31:58

@derelyegrádi szellem:

én emlékszem, buzi volt a csávó, ez a tv társaság valóban úttörő volt a maga nemében :):)

keresek linket, hátha van...

Marcellusca 2009.09.02. 13:32:47

@Hetfield: Persze, mert nem mehetsz tüntetni, mi? :D

Egyébként miért félnek attól a 10-12 nyugdíjastól? :)))
Azt gondolják, hogy a botot meg a járókeretet fegyverként használnák? :DDDD

Jollipukki Bácsi 2009.09.02. 13:32:49

zero · vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 13:30:27
Lexike néha rílben megtekinthető a Podmaniczky utcában, ahogy várja a 72-es trolibuszt.
Kicsit riadtan tekintget körbe, de amúgy rendes csaj.

spájdernecc 2009.09.02. 13:33:07

@zero:
valami idült hangszágyulladás, vagy ni a fene
planettka meg kitalálta, hogy az ilyen alkatilag hendikeppesekből dafke műsorvezetőt csinál
kb ennyit tudok a dologról

Plutonic 2009.09.02. 13:33:22

@spájdernecc: L mint Lóbelt? :DDDDDDDDDDDD

@zero: Biztos csak fésűn zizeg! :DDDDDDDDDD

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.02. 13:34:12

@zero: Donatellácska neveltetéséről és értelmi képességeíről már 2007 nyarán meggyőződhattünk:

feritivi.blog.hu/2007/06/08/kiszel_tunde_jo_apat_talalt_az_aranypart_1

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.02. 13:35:12

@Plutonic: a tanyavilág szélén lakom. errefelé vannak sokkal furább kutyanevek is. pl az egyik öreg néni a pincsijét (fújj de bűnronda az a kutya!) csilinek hívja. amikor először meghallottam ahogyan szólítgatja, majdnem bef***tam a röhögéstől....
(azért én se' vagyok egy szent, mert az egyik kutyámat fahéjnak hívják (olyan színű), a másikat meg mázlinak (elgázoltam és mázli, hogy megmaradt))

Plutonic 2009.09.02. 13:35:24

@Marcellusca: A Trabantot viszik a háborúba? XDDDDDDDDDDD

@Benzinkutas Brigi: Jesszus!!!! Én arra lakom! :DDDDDDDDDD

Marcellusca 2009.09.02. 13:35:38

"Színvonalas" műsor: KO Laci
Ez téllek K.O. !!!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.02. 13:38:15

@Marcellusca: Az milye már, hogy a nőnek fogalma sincs a szövegről...

derelyegrádi szellem 2009.09.02. 13:38:53

@fmj:

az még önmagában semmi, hogy teljesen és nyilvánvalóan buzi volt az arc (erről is szólt az adás), de ez egy BETELEFONÁLÓS!! műsor volt. Szombaton éjjel! El lehet képzelni, hogy a szombat esti házibuikból a szórakozó részeg fiatalság köréből milyen telefonok mentek.

Én néha sírvafakadtam a röhögéstől.

Plutonic 2009.09.02. 13:39:15

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: XDDDDDDDDDDD
Hát ez bazzeg kész!!! :DDDDDDDDDDDDDDD
Persze ehhez én is hozzá tudom tenni ama gyagyás cimborámat, akinek az egyik kutyáját Tepsinek, a másikat meg Puncinak hívták. :DDDDDDDDDD
Most képzeld el, amint az utcán üvöltve hívja az elcsatangolt ebet: PUNCI! PUNCI, GYERE IDE!!! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
És ez tényleg így történt! :DDDDDDDDDDD

spájdernecc 2009.09.02. 13:39:28

@Benzinkutas Brigi:
tudtam, hogy kell ide egy specialista :))

Hetfield 2009.09.02. 13:40:37

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": ...se a táncról, se az öltözködésről.

toxikus 2009.09.02. 13:40:44

kedvenc adóm. kár hogy megszűnik

havi 2009.09.02. 13:41:08

folyt.köv. ATV, TV2 , RTL ... sorend mindegy ..

spájdernecc 2009.09.02. 13:44:54

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista:
a majdnemszomszéd néni kutyái a dallasból kapták a nevüket
mind igazi sztíter, egy foxi-vizsla-???snau elegy pl az előkelő szamanta névre hallgatott

f.m.j. 2009.09.02. 13:44:56

@derelyegrádi szellem:

www.youtube.com/watch?v=yu2hqDlay4Y

www.youtube.com/watch?v=ryuamoRgukg

(ez csak egy baginacsás paródia, én nem szeretem őket)
esetleg bptv archívumban?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.02. 13:45:05

Nem lesz több telefonos gerincműtét?
Kár xD

derelyegrádi szellem 2009.09.02. 13:46:57

Az egyik legkomolyabb klip az a tv történetéből, amikor egy süket-néma jeltolmács táncosnő (olyan 100-110 kilós) egy csörgődobos két bottal járó mozgássérültel eljárta a táncot a Lelke mélyén mindenki cigány című nótára.

Tudom, hogy nem illik ezen nevetni (de pont emiatt nem kéne ilyet mutogatni), de én - bevallom - vinnyogtam.

Forradalmi Falhozállítási Bizottság 2009.09.02. 13:47:52

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
ejnye, nem kéne szegény fogyatékos gyerekről negatívan nyilatkozni.
Mint láthattuk, még akármi lehet belőle, akár műsorvezető is.

Plutonic 2009.09.02. 13:48:08

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: A péntek már foglalt volt? :DDDDDDDDDDD

Plutonic 2009.09.02. 13:50:04

@derelyegrádi szellem: Bazzeg!!! XDDDDDDDDDDD
Én MOST vinnyogok!!!!!!! XDDDDDDDDDDDDDDDDDD
Vizuális alkattal áldott meg az Isten.... :DDDDDDDDDDDDDDDD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.02. 13:51:17

@derelyegrádi szellem:

Arra a műsorra gondolsz, amit pár adás után betiltott az ORTT?
Nem láttam soha, csak hallottam róla, illetve a Bagi-Nacsa átiratot tekintettem meg. :)

Marcellusca 2009.09.02. 13:51:46

@fmj: Azt a mazochista mivoltodat! :D
(Már vissza sem merek utalni a Lulus posztra, hogy ő miket bevállal ... :D)

Most mé' mondod? Az az igazán nagy művészet, ha nem mozgatja az ujjait! Úgy bárki tud, ha össze-vissza nyomkodja a billentyűket. :DDDD

@Plutonic: Erre gondoltál?

images.google.hu/imgres?imgurl=http://m.blog.hu/sa/safetyarea/image/79_Trabant%2520tuning_1.jpg&imgrefurl=http://safetyarea.blog.hu/2008/03/22/a_nap_kepe_46&usg=__vDSKq9Bal5ZcEsFEWb4t8GKzZEw=&h=600&w=800&sz=202&hl=hu&start=2&um=1&tbnid=l4iw_QPxdYNQBM:&tbnh=107&tbnw=143&prev=/images%3Fq%3Dkatonai%2Btrabant%26hl%3Dhu%26sa%3DN%26um%3D1

f.m.j. 2009.09.02. 13:51:56

@Plutonic:

meg is nézheted, az eric által ajánlott "itt"-ek valamelyikében (benne van a posztban)

nyusziii 2009.09.02. 13:51:57

De a baromagyú demszkit sosem csikarta lelkileg hogy a legfosabb médiafos az ő városának nevét viseli? mert már ez is mekkora gáz, hogy van egy ganyé budapest meg egy ganyé budapesttv.. ill. volt

már elnézést a pestiektől, nem pest ganyé úgy szubsztanciálisan, hanem amit a fővezér alatt csináltak belőle stb.stb.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.02. 13:52:59

@laspalmas: Na nekem az volt az abszolút favorit bptv adás :D

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2009.09.02. 13:55:22

Jaj de sírok.
De hátha beadja a derekát az upc direkt...
Mi lesz velem István spriritiszta médium és Odin tarott főpap nélkül?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.02. 13:56:21

@zero:

Először is: Te miket nézel?!

Aztán:
1, Szép és tehetséges
"Fotómodellként kezdte, szerepelt a német RTL-n futó Tutti Frutti Showban. Ezt követően műsorvezetői karrierjét kezdte építeni 1992-ben az MTV Halló vasárnap című műsorában. Budapest TV-s műsoraival válik ismertté. Jelenleg az RTL Klub Reggeli című műsorának egyik háziasszonya." Meg ha nem tudnád, bugyikat is gyűjt. Ez így együtt bőven elég 2 celebségre is Magyarországon.

2, Kovács Pálné nem hiszem, hogy szívesen menne be a többéves ruháiban, megmutatni a gyerekének vett legolcsóbb tanszereket.

Mourinho már nem a király 2009.09.02. 13:58:03

Jólvan, még az ATV és a Napkelte is kövesse, és akkor jobb lesz a világ :D

gyugyó 2009.09.02. 13:58:22

Egyet nem értek! Tényleg van olyan ember aki felveszi ezt szart csak azért hogy kirakja a youtube-ra? pl ezt az utolsó percek videó hogyan készült? Valaki folyamatosan felvette az egész napi adást? Vagy valami belsős tölti fel ezeket?

Plutonic 2009.09.02. 13:59:05

@Marcellusca: :DDDDDDDDDD Harci Trabant! :DDDDDDD

@fmj: Tiltva vagyon a jutyúb, de délután meghekkelem! :DDDDDDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 13:59:36

@laspalmas:

ennyi ??? de hát ez nem egy önéletrajz, ez egy nagy lófasz ....

toxikus 2009.09.02. 14:00:08

@zero: jézus fasza:) aszencségit ez brutális:DDDDD

Marcellusca 2009.09.02. 14:01:33

@zero: Úúúúúristen! És ez lement adásban?

Artsuhtaraz · http://latomasok-arnyjateka.blog.hu/ 2009.09.02. 14:01:55

mi tavaly szilveszterkor a bp tv műsorán röhögtünk, az a zenés műsor csodálatos volt, az már nem is meglepő hogy az elektromos hangszerek kábel nélkül mukodtek, de a közönség 12 igazán hálás mozgássérült nyugdíjasból állt, pusztán csak azért nehogy el tudjanak futni, és késeket se raktak az étkező asztalokra, nehogy a műsor keltette utolsó kétségbeesésükben felvágják egymás ereit

f.m.j. 2009.09.02. 14:02:45

@laspalmas:

ezen konkrétan bepiss....

ezt végig kell nézni!!!

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.02. 14:02:55

az élő gerincműtétes bácsi hol szerepelt? sokat hallottam már róla, szeretném egyszer megnézni őt 'munka' közben...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 14:03:34

Mondjuk azt nem értem, hogy okés nem volt sok pénzük, de kevés pénzből is lehetett volna valami normális, értelmes dolgot csinálni. (pl. fix.tv)

Miért csinálták ezt a szart? Direkt?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.02. 14:05:47

Remélem az ATV lesz a következő, vagy legalábbis a Fásy-mulató xD
www.youtube.com/watch?v=IPswQ_m-q6s

Plutonic 2009.09.02. 14:07:15

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: Tiszta szerencse, hogy nem hétfőn, mert azt a napot szinte mindenki utálja! :DDDDDDDDDDDDD

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.02. 14:07:54

@zero: Ne keverd a művésznőt Staller Ilonával :D

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.02. 14:08:14

@laspalmas: ááááááááááá!!!! megnéztem!!!!!!! elsőre Károly a böllérünk ugrott be, mert ő végez ilyen mozdulatokat amikor feltankolva jön disznótvágni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.02. 14:10:34

@zero:

Most találtam a Velveten:

"Az újságírói pályafutása a '90-es évek elején kezdődött, amikor híres emberekkel kezdett interjúzni. Sylvester Stallone, Luciano Pavarotti, Placido Domingo, José Carreras, José Cura, Richard Clayderman, Tony Curtis, Demis Russos adott interjút Kiszel Tündének. Azt is mondja, Sylvester Stallone beleszeretett, amikor találkoztak, mert "elképesztő vibrálást" tapasztalt a személyiségében. "

Aztán még a mai napig se tudja, ki az apja Donatellácskának....

derelyegrádi szellem 2009.09.02. 14:10:37

@zero:

pontosan ez az. Még most is felsírtam rajta.

@Marcellusca:

tudom, hogy valószínűtlennek tűnik, de igen.

Az megvan amikor egy kívánságműsor úgy zajlik, hogy betelefonálsz és kér egy számot, a műsorvezető (egy faszi és egy nő) felpattan a 13.410 ft beszerzési árú díványról, és eléneki a kért számot. Mindezek mellé a csávónak olyan mozgása is van mint egy ittas imádkozó sáskának. de bőszen ropja ének (plébekk) közben. Zseniális az is.

Én egyedül magán Anettkán nem tudtam még nevetni se. Ő csak idegesítő.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.02. 14:13:55

@laspalmas: Stallone a 90es évek elején átmeneti vakságban szenvedett? :D

derelyegrádi szellem 2009.09.02. 14:14:32

@laspalmas:

Neeee. Akkor ennek a műfajnak vége. Nem tudok min szörnyűlködni, és/vagy visítva röhögni. Abban a kedvencem Bunyós Pista, és a recehártya robbantó színkavalkádú ingekben érzelmes (és nagyon szar) dalokat éneklő dr. Komáromi István volt rendőr ezredes!

Marcellusca 2009.09.02. 14:14:50

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: LOL!
És a lehelletével kábítja a desznyót? :DDDD
Mer' csak kábítással eukomform. :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.02. 14:15:10

László atya (nem a most meghalt Lipp László) betelefonálós lelkisegélyére emlékszik valaki? Az is olyan sirvaröhögős volt, de klipet sajnos nem találtam.

Jóságos télapó kinézetű fickó, kifogyhatatlan közhelytárral, rengeteg kuncsafttal.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.02. 14:15:16

Amúgy Stallone milyen lúzer már. Idejön, beleszeret Molnár Anikóba, erre a némber nem fekszik le vele, és még Tüncikével sem sikerült összeházasodni a nagy szerelem okán.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.02. 14:16:06

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

Anikó is mondott sokmindent Stallonéról meg Albert hercegről...

gyugyó 2009.09.02. 14:17:10

Sose néztem ezt az adót, de a belinkelt videók alapján már bánom :):) Megyek is tüntetni..

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.02. 14:19:17

@Marcellusca: a tanyasi disznóvágásokra még nem ért el az eu keze. de ha esetleg kijönne, akkor rögtön a jobb kezem közelébe van támasztava a lapát, és...

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.02. 14:19:41

@laspalmas: Én hiszek Anikónak, csak rá kell nézni, és látszik, hogy tisztességes, jóravaló lány. Nem volt oka hazudni a Tanár Úrnak.

Taktikai Atompingvin 2009.09.02. 14:20:48

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: Úgy látatlanban olybá tűnik a Stallone story, hogy jó lett volna leteperni a szőke szilikonbombát, de nem jött össze, lesz másik. Tüncike meg valamit félreértett. Adsz linket?

Marcellusca 2009.09.02. 14:21:07

@laspalmas: És Anikó a "mikrofonba" beszélt? :DDD

Plutonic 2009.09.02. 14:21:38

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: XDDDDDDDDDD
Egyelőre nem támasztom alá a dolgot, mert nem utállak! :DDDDDDDDDDDD

@laspalmas: Ez aljas rágalom! :DDDDDD
Annyira Stallone sem nehézfejű..... :DDDDDDDDDDDD
Meg aztán gyomra neki is lehet! :DDDDD

Marcellusca 2009.09.02. 14:23:27

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: Ne is érjen, mert azok az igaziak! :)
Meg gondolom az akolnak van támasztva a ganyézó vella is. :DDDD

TristanSXT 2009.09.02. 14:26:54

Csak kicsit kell átírni, amit nyilatkozott :D

" (...) Mind a két és fél néző érdekében megteszünk mindent, hogy megnyugtató és hosszútávú együttműködés jöjjön létre, hogy ezek a nézők ismét láthassák Magyarországon is kedvenc csatornájukat. (...)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.02. 14:29:13

@Marcellusca: akol? hát, birka nincs, bár már gondolkoztam egy-két biofűnyíró beszerzésén...

gidabiga 2009.09.02. 14:37:28

most olvasom csak, mi mindenről maradtam le, amióta a júpíszi levette a bptv-t a kínálatból :D

úgy látom, sajnálhatom, bár jónéhány klipet azért már láttam nagy örömömre :))))

Marcellusca 2009.09.02. 14:37:37

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: Há', millen parasztgyerök vagyol Te, vazze? Még eztet senem tudod, hogy a desznyóólhoz tartozó "kifutót" akolnak híjják? Meg se birka, se tehen, se lú, meg kácsa, meg tik? Csak a desznyó? :DDDDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 14:43:25

@Anthony - awkward silence:

Oszt mit csináljak?
Hagyjam ott a CIB-et, mert gecik?
Minden bank geci ...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.02. 14:56:43

@belzebubó: Ez kibaszott jóóóó! Nézd meg az öreg muksót 1:20-nál! Kicsit felriad, majd 1:25-nél visszaalszik! Hát beszaaaarsz!:DDD

epres négercsók 2009.09.02. 14:57:15

"...illetőleg nyomatékkal felkéri a jogosan felháborodott nézőket hogy a 3. kerület Seregély utca 17 előtt se tartsanak semmiféle csoportos megmozdulást."

Hallottátok gyerekek? Ne kukucskáljatok bele anyu és apu szekrényének 3 polcára, mert oda van elrejtve a karácsonyi ajándékotok!
De most komolyan, ez a cím ez miez? Burkolt célzás arra, hogy máshol szabad demonstrálni, vagy burkolt célzás arra, hogy konkrétan ide tessék megérkezni a kereplőkkel?
Meg: kedvenc adó... jézusmária...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.02. 14:59:05

@belzebubó: ezmiez bazze? Istenem, és ezt nem néztem én eddig, hisz ez a szórakozás maga..szegényebb lettem, már tudom.:):)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.02. 15:01:01

na, de mégegy, hogy eddigi hiányosságainkat pótoljuk..ez is iszonyat, és ezt télleg komolyan nézték emberek? nem scak a poén kedvéért?? ezt én úgysem hiszem el.
www.youtube.com/watch?v=IPswQ_m-q6s&feature=related

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.02. 15:02:18

@epres négercsók: én a felhívásra tippelnék, utolsó szalmaszálként bedobták, és tuti, lesz aki elmegy...

Marcellusca 2009.09.02. 15:04:29

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista:
@gidabiga:

Akkó most mongyam aztat, hogy nagyon vidékiek vagytok? :DDDD
Pedig én sem a szomszédbú' kőtöztem Nagyfaluba. :D

Ahun lakik a desznyó az az ól, de a kifutúja (lehet, hogy nálatok illen nincsenis? Be vannak falazva és csak vágáskor bontjátok ki?) azt híjják, legalábbis felénk akolnak. Egyébként tök ugyanolyan, fa pallókból ezskábált valami, mint a birkáké. :DDDD

Plutonic 2009.09.02. 15:10:10

@Anthony - awkward silence: Ez de kemény! Végre valaki bevállalja ezt is!!!!
Én támogatom az ötletet, jégcsákányom is van....
Igaz, hitelem egy forint se, mert jogerős fosztogatást sem kedvelem....

spájdernecc 2009.09.02. 15:11:14

@Marcellusca:
az egész komplexumot hívják ólnak
kifutóstul, zártterestül
mint ahogy a csirkeólnal is szerves része a tyúklétra

derelyegrádi szellem 2009.09.02. 15:14:25

@spájdernecc: @Plutonic:

szerintem kérjétek a MTA állásfoglalását az ügyben. Vagy forduljatok egyenesen az ENSZ-hez. :-)

gidabiga 2009.09.02. 15:15:28

@Marcellusca:

én csak azt tudom, hogy a disznó ólban lakik felénk :P
hogy a bekerített dagonyájának mi a neve, azt nem :DDD


@Lecso5-kirekesztő antimazsolista:

Dunántúl :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.02. 15:18:12

éééééés a legnagyobb arc, a Gyurcsók wáháháháháhá

www.youtube.com/watch?v=N9JUEz0t-g0

köszi a post-ot, jó ez a nosztalgia .D:D

spájdernecc 2009.09.02. 15:19:04

@derelyegrádi szellem:
nehogy már egy ilyen inkompetens gittegylet döntsön ekkora horderejű ügyekben :)

gidabiga 2009.09.02. 15:21:03

disznóól és kész :D

én döntöttem :))))

spájdernecc 2009.09.02. 15:22:00

disznóól, hidas
sertések elhelyezésére szolgáló építmény. A nagyobb sertésnyájak (→ csürhe, → konda) szállása az → akol vagy a → hodály. A paraszti gazdaságok építménye, a disznóól többféle lehet: használtak földólakat (kutrica, a Kiskunságon); levert karókra vesszővel körbefont, bogárhátú egyszerű építményeket (Bodrogköz, Zempléni-hg., Szatmár m.); a Körösök vidékén vályogból emelt kerekólakat. A legáltalánosabb két disznóóltípus: a fátlan területeken vályogból, téglából épített egy- vagy több részes, téglalap alaprajzú ól, előtte rendszerint kitéglázott kifutóval; a másik a fában gazdag vidékeken a gerendákon álló boronából, deszkából vagy zsilipelt fallal készült, kifutó nélküli disznóól, az ún. hidas. Néhol, mint pl. Szentgálon (Veszprém m.) a hidas mellett kifutó is állt. A hidas szétszedhető, továbbhelyezhető építmény; erdős, hegyi területekről szétszedett állapotban szekereken szállították is az Alföldre. – Irod. Tálasi István: A Kiskunság népi állattartása (Bp., 1936); Vajkai Aurél: Szentgál. Egy bakonyi falu néprajza (Bp., 1959); Hajdu Mihály: Sertéstartás Szeghalmon (Sárréti írások, szerk. Miklya Jenő, Szeghalom, 1965).

néprajzi lexikon
akolról egy szó sem

Marcellusca 2009.09.02. 15:23:04

@derelyegrádi szellem: Épp' kérni akartalak, hogy fogalmazd meg a jogi állásfoglalást ez ügyben. :DDDD

@gidabiga: Na, itt a bibi. :DDDD

Dél-Alföld :D

Plutonic 2009.09.02. 15:23:22

@derelyegrádi szellem: @spájdernecc: Egyenesen az Istenhez fogunk fordulni! :DDDDDDDDDDDDDD

gidabiga 2009.09.02. 15:23:43

@spájdernecc:

kösz :D

benne van nyugat is, ( Veszprém megye ) kelet is, ( Szeghalom ) tehát az egész országban így hívják :))))

spájdernecc 2009.09.02. 15:24:04

mert ugyebár háztájirók beszélünk
bocs, OFF off

gidabiga 2009.09.02. 15:24:20

@Marcellusca:

nincs ott bibi :P

derelyegrádi szellem 2009.09.02. 15:25:06

@Marcellusca:

Áááá hogy jönnék én ahhoz? Egy ilyen durva ügyben...

Marcellusca 2009.09.02. 15:25:15

@spájdernecc: Úgy, úgy!
Há' majd' pont ahhó a baromhó fordulok, aki aztatat a tanévnyitogató beszídet monta! :DDDD

@gidabiga: OK! Értettem! :D

derelyegrádi szellem 2009.09.02. 15:26:24

@Plutonic:
abban tudok segíteni. Ismerek arrafelé fapados járatok üzemeltetőket....:-)

spájdernecc 2009.09.02. 15:27:44

bár ez semmivel nem alávalóbb, mint a BPTV
az is egy roggyant disznóól lehetett a végső stádiumban
ergó majdnem minden komment releváns :)

rolika 2009.09.02. 15:28:29

Súgógép nélkül??! El-ké-pesz-tő ez a Tünci :-)))

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.02. 15:36:39

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: de Sz.Sz.B. megyében (az Ukrán határtól 20 km-re) születtem és nőttem fel, B.K.K. megyei, csak 5 éve lettem....

spájdernecc 2009.09.02. 15:39:25

egyre közelebb kerülsz a művelt nyugathoz :)

gidabiga 2009.09.02. 15:42:36

@spájdernecc:

én 50 km-rel közelebb kerültem a Dunához a születési helyemhez képest, de tovább már nem akarok :DDDD

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.02. 15:44:08

@spájdernecc: sajnos.... 8)
néha úgy érzem, hogy inkább maradtam volna a rajna mellett....

spájdernecc 2009.09.02. 15:57:55

a Rajnával vigyázni kell
már az öreg Wágner is megmondta

Jobbágy 2009.09.02. 16:00:34

El kell mondanom, hogy ez az adó volt az ablak Magyarországra. Történt egyszer, hogy Bünn városa mellett szálltunk meg, a sörözések kipihenése alkalmával benyomtuk a tévét, és láss csodát: BPTV.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.02. 16:01:12

@spájdernecc: Egyedül a magyarországi lakosság fasisztálódásával kell vigyázni.

Plutonic 2009.09.02. 16:01:26

@derelyegrádi szellem: Mire jó egy szellemes ismerettség! :DDDDDDDDDDDDD

@Lecso5-kirekesztő antimazsolista: Pont a (szerintem) legszarabb megyét találtad meg? :)))))
Nem fikázni akarok, csak én onnan menekültem...
Nem voltak se dombok, se hegyek.... :))))

törökszultán 2009.09.02. 16:03:41

s szólt a holló; sohamár!

Marcellusca 2009.09.02. 16:06:37

Én hüjjje, hogy beleolvasok egy indexes cikkbe. :)

Végig sem tudtam olvasni, mert (szvsz) annyi csúsztatás van benne.

index.hu/belfold/2009/09/02/tamogatas_fejlesztesek_cigany/

ork (törölt) 2009.09.02. 16:29:05

A saját gyártású akciófilm, a Tenkes kalandjai? Az megvan?

Valakinyolc 2009.09.02. 16:32:12

Hát igen BPtv...voltak emlékezetes pillanatok :
-Napsugár élőbeni szüzesség elvesztése
-Anettka Space Project élőben
-Mindenki cigány a lelkébenc. szám
-Roberto a mulatós masszőr
-K.O. laci és csapata

hejj de jó is volt :)

Az EREDETI 2009.09.02. 16:38:10

Valahogy öröm töltött el amikor megláttam a kék kiírást kapcsolgatás közben. Ez így van jól!

A hülye haverom valahogy beprogramozta a tvjét (remek műszaki érzéke van) 36tól 99-ig csak bptv-je volt. Ez a problémája is megoldódott :)

PikkPakk 2009.09.02. 16:47:38

egy világ omlott össze bennem.....most már csak a vidám vasárnap maradt....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 16:49:08

@Marcellusca:

ja, ez a "világ vicce" kategória

egy pl:

"A roma családokban a nem romáknál nagyobb a gyerekszám, így családi pótlékból arányaiban a cigányoknak több pénz jut. (A Marketing Centrum 2009-es romakutatása [8] szerint a nem cigány családokban átlagosan 2,8 fő van, a cigány családokban pedig 4,2.)."

Ja, ezért fogy a nemzet ....2,8 és 4,2 ...anyátok picsája, idióta barmok!

Kinek a megrendelésére írták?

Miért?

Minek?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 16:52:38

@PikkPakk:

Nekem meg csak a Fásy mulató ...ott még láthatom a Piás Nővérkéket!

www.youtube.com/watch?v=gkTa1DqcHU4&feature=related

Ned Coleman · http://nedcoleman.net/ 2009.09.02. 16:52:43

Az a sok BPTV-s kókler távgyógyító most majd ehet fényt...

CommanderCool 2009.09.02. 16:53:03

Én azt nem értettem soha hogy ilyen bp tv-k atv-k szív tv-k egyéb hogy az istenbe tudnak működni??? Ezek elvileg kereskedelmi adók, magukat tartják el (vagy magukat kéne) remélem állam nem támogatta őket soha semmivel. Tehát ki a fasz volt az aki 1, pénzt adott a beindításra, 2, ki az aki fent is tartotta ezeket??? működtek valaha rentábilisan, volt rendes bevételük annyi hogy kifizessék a költségeiket???? NEm akarom elhinni!!!
Vagy ahogy én sejtem az egész egy marha nagy pénzmosoda ahova milliárdokat(10 milliárdok székház+technika+sugárzási jog+egyéb költségek???) cipeltek be az évek folyamán, és ha így van akkor hol is van az APEH hogy kiderítse honnan a pénz????

Más Magyar · http://masmagyar.blog.hu 2009.09.02. 16:54:43

R.I.P.
Budapest Tv és ezer "köszönet",hogy ránk szabadítottátok Anettkát :D
Aztán most meg megfutamodnak...ki látott már ilyet !? :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.02. 16:55:11

@belzebubó:

Hát ha ezek ezt az idiotizmust nem direkt csinálták, akkor sehogy!
Ilyen műsorkoncepció egyszerűen nem létezhet komolyan, meggyőződéssel, profitot várva.....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.02. 16:58:07

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Ja, aztán a végén ránk fognak hivatkozni, hogy mennyien hiányolják őket, muszáj folytatni. xD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 17:01:53

@CommanderCool:

Én úgy tudom, hogy he bekerülsz egy kábelTV csomagba, akkor előfizetőnként 50-100 ft-ot is kaphat a csatorna.

Vagyis, a csatorna ha bekerül, kapja a havi 20-50-100 milliókat, és igazából nincs is rákényszerítve hogy adjon valami minőségi adást ...mert a bevétele ígyis úgyis megvan ...

Marcellusca 2009.09.02. 17:23:27

@zero: Ezek a kérdések vetődtek fel bennem is.

Én meg olyat olvastam régebben (forrást nem tudok megjelölni), hogy a magyar családokban átlag 1,6 - 1,8 gyerek születik. En blokk. Faji, vallási, etnikai megkülönböztetés nélkül.
Akkor ez most hogy is van?

tudi 2009.09.02. 17:25:24

Gyerekek ne rakjatol má be több videót, mert nem tudok sírjak vagy nevessek esetleg mindkettő egyszerre, de úgy lesokkoltak ezek a videók, hogy még mosti s röhögök és szörnyülködök egyszerre.
Kár, hogy vége mennyi emlékezetes fasságot szabadítottak a világra a Bp-tv-n keresztül. Most képzeljétek el ezek most kiszabadultak a normális emberek közé.:)

epres négercsók 2009.09.02. 17:49:25

@zero: Nekem az volt a mélypont ebben a csúsztatós index-cikkben, mikor valahol írta, hogy a nemtommilyen segélynek csak a felét kapják a romák/cigányok, a másik felét a nemcigányok. Csak azt elfelejtették odaírni, hogy ha ez a szám 200ezer, akkor 100ezer cigány a magyarországi cigányság hány %-a, illetve a másik 100ezer a magyarországi nemcigány népesség hány %-a. Ugye nem mindegy, hogy 800 ezerből 100 ezer kap segélyt, vagy 9 millióból 100 ezer (én is kicsit csúsztatok most a számokkal nyilván, de az arány a lényeg, és az nagyon szembetűnő.)

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.09.02. 17:53:39

@zero: Az család tagjainak számát jelenti, nem a gyerekszámot.

Egyébként tényleg elég érdekes adatok vannak benne, de nem állok neki kibogarászni :) Főleg, mert így első nekifutásra nekem úgy tűnik, hogy nem is a cigányokról írnak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 18:02:38

@epres négercsók:

és honnan tudják hogy 50-50%?

Mikor ugye senki sem tudja/méri/tartja nyilván ki cigány és ki nem?

pfhej ... mocskosgecik /köp/

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 18:03:39

@BálnaUhr:

Igen, csak ha írok egy baszott nagy vezércikket egy ilyen roppant fontos és kényes témában, minden számot/adatot 25x leellenőrzök ...

epres négercsók 2009.09.02. 18:23:27

@zero: Én egyébként próbáltam jószándékkal felfogni ezt a cikket, hogy talán az indexnek valami vesszőparipája az anyagiakon alapuló vélt vagy valós feszültségeket kicsit enyhíteni ezzel. Ha leírják, hogy látjátok: nem csak a cigány kap, sőt, nem is kap, stb, akkor ezzel első olvasatra (főleg ha minisztériumi számadatokkal van megspékelve) még jó is lenne.
Csak sajnos ha az olvasónak 80 fölött van az IQ-ja, akkor elég hamar rájön, hogy a szöveg tele van csúsztatással, nem a saját maga által feltett kérdéseket válaszolja meg, és mivel tegnap hosszasan fejtegette, hogy nem lehet tudni, ki a cigány és ki nem, valóban, honnan veszi a számadatokat?
De fenntartom a lehetőséget, hogy csak én értelmeztem/értettem valamit félre.
Pedig esküszöm a fent említett szándékot szerettem volna kiolvasni belőle...
Amúgy nem akarnátok erről a cikkről egy elemző posztot írni? Ne offoljuk már szét szegény BPTV gyászbeszédét :P

dr.justice 2009.09.02. 18:33:09

@Marcellusca:

Én is kb. ezt az adatot ismerem. Ha 2,8 és 4,2 lenne az átlagos gyerekszám + figyelembe véve az egyre növekvő átlagéletkort akkor folyamatosan nőne az ország lakosainak száma, nem pedig csökkenne.

Ja, egyébként jobban megnézve valószínű, hogy nem a gyerekszámot, hanem a család tagjainak számát írták, ami optimális esetben gyerekek+2.

Marcellusca 2009.09.02. 18:34:39

@epres négercsók: Nem vagy egyedül. És ezek szerint én sem.
Pont ez volt a problémám a cikkel, a tegnapi figyelembe vételével együtt.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.02. 18:57:38

@epres négercsók:

Ja, számolgattam fejben hazafelé.

Ezek hülyék ... ha 200 000 ember él segélyből és annak 50%-a cigány akkor ez azt jelenti hogy minden cigány abból él.

A hivatalos adatok szerint 500 000 roma van.
A korfájuk egy baszott nagy karácsonyfa, vagyis iszonyú magas a 18 éven aluliak aránya.

Ha levonjuk őket meg a nyugdíjasokat, akkor mennyi marad? 200-300 ezer? És mivel családonként csak 1 fő kaphat segélyt (apa VAGY anya), így ezt elosztva kettővel kiderül hogy minden olyan roma, aki segélyt kaphat, az kap is ..

Jól számoltam?

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.09.02. 19:02:46

@zero: Nemrég írtam is valahova. 47 % a 18 éven aluliak aránya. Ez sem hivatalos, de jobban fedi a valóságot az általad említett hivatalos adatnál.

epres négercsók 2009.09.02. 19:19:16

@zero: Nem számoltál jól. Mármint nem számolhattál, nem lehet.
Figyelemmel arra, hogy a "hivatalos adatok szerint 500 000 (vagy akármennyi) roma van". Nem arról volt szó tegnap, hogy nincsenek hivatalos adatok? Meg a nemhivatalos szerint 800 000 - 1 millió közé BECSÜLIK őket.
Meg a fogalmazással is figyelni kell, ezt nem tudom, hogy az index hogy írta, de a "segélyből él" és segélyt kap nem egyenlő. Ha O. József kap százezer forint segélyt a hat purgyéja után, akkor egy ember kap segélyt, viszont nyolcan élnek belőle (O. József és neje, valamint 6 gyermekük).
Szerintem tegyünk egy kísérletet az indexes cikkíró gondolatainak kitalálására, és utána essünk neki még egyszer a mateknak :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.02. 19:54:53

@laspalmas:

"Azt is mondja, Sylvester Stallone beleszeretett, amikor találkoztak, mert "elképesztő vibrálást" tapasztalt a személyiségében.""

Biztos beleült véletlenül Tündécske vibrátorába.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.02. 19:58:33

@derelyegrádi szellem:

Örök klasszikus Bunyós Pityutól a Polgármester úr... És csodálkozunk, hogy az ilyen számokat hallgató közönség a végén tényleg a szám szövegének megfelelően fog viselkedni?:-/

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.02. 20:02:27

@epres négercsók: @zero:

Az indexes cikk már eleve szar, a 600 (800?) ezer rokkantnyugdíjas hazájában. Azok nem segélyt kapnak, hanem nyugdíjat, azt meg ugye tudjuk,hogy komplett falvak vannak rokkantszázalékolva, arról nem beszélve, hogy egyes népcsoportoknál olyan szintű degeneráltság jelentkezik, hogy az orvosi közvélemény _biztos_ benne, hogy a szülők valahogy szándékosan idézik elő (fizikai ráhatás, terhesség alatti veszélyes gyógyszerek szedése stb.) a nagyobb támogatás (nem segély) reményében.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.02. 20:19:06

@epres négercsók:

Szerintem nem sok értelme van ezzel matekozni, mert csak durva becsléseket tehetünk, hiszen nincs rá statisztika. De feltételezhetően nem állna messze a valóságtól egy kb. 4-5 gyerekes átlagszám a cigányoknál. (A magyaroknál a tervezett gyerekszám még mindig 2 fölött van, de a vállalt már néhány tizeddel ez alá került.)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.02. 20:21:49

@Mj: Visszatértünk, visszatértünk? :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.02. 20:54:29

he-he, volt a Mr(s) István Kocsis a hörrtévében, aki azt mondta, hogy hozzanak ide bárhonnan egy külföldi szakértőt, és azt fogja mondani, hogy milyen überfasza európai színvonalú szolgáltatást nyújt a bkv. :o)

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.02. 22:11:47

teljesen rendben volt az a BP TV. kb annyi értelme volt mint bármelyik másik tv műsornak az rtl-en vagy a tv2őn, csak kevesebb reklámbevételt termelt.
szórakozni ezen is lehetett.

dr.justice 2009.09.02. 22:13:10

Off

"Kötelezõvé tenné a Jobbik az iskolákban a hit-és erkölcstan-oktatást - tájékoztatott közleményében Mirkóczki Ádám, a párt egyházügyi kabinetvezetõje."

És melyik hitet oktatnák kötelezően ?

Félkupica_Fehér_Főnök 2009.09.02. 22:25:24

@dr.justice: A jobbiknak teljesen mindegy, hogy ki miben hisz, a lényeg az, hogy előtérbe kerüljön a vallásoSSág! xD

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2009.09.02. 22:29:24

@dr.justice: kinek - kinek igénye szerint a sajátját. hiszen ők tényleg liberálisak.

erkölcstant. ha már otthon a szutyok szülő nem neveli.

beleszolok 2009.09.02. 23:12:51

LoL

A nézők nyilván tűkön ülnek, hogy hozzájuthassanak végre a mindennapi "élő gerincműtétjükhöz" :D

www.youtube.com/watch?v=OBcPGORIq1o

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.02. 23:20:56

@zero: Szemét náci, gondolkodsz? Nem eszed meg az Index szájbarágót...?????

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.02. 23:22:12

(Kiszel )"számtalan színvonalas műsort, élő adást vezettem ott"
Milyet?
Azóta se!

eszkep 2009.09.03. 07:59:55

Emberek, ez is megérne egy posztot:

mno.hu/portal/660264

redriot77 2009.09.03. 08:15:30

RIP BPTV

A "Töltse az estét Komáromi Pistivel" volt az egyik kedvencem. Azon könnyesre tudtam röhögni magam. Nem semmi műsorszerkesztés volt:
-vmi erdélyi csávó mulatós nótát énekelt
-rimaszombati nő (amolyan közértpénztáros fejű) paprita-szerű dalt ad elő
-zavart tekintetű pesti csóka izzadva elnyom egy Verdi áriát
-békés megyei traktoros fejű gyerek melegítőben- mulatós teknó
-az erzsébetvárosi hastánciskola produkciója

Mindez egy szürke linóleumos panelalagsor benyomását keltő, kb. 5négyzetméteres "stúdióban". Kemény volt na.

redriot77 2009.09.03. 08:16:00

Ja a fenti produkció nemzetközi sztárparádéként volt felkonferálva. :DDD

Marcellusca 2009.09.03. 08:26:12

@Félkupica_Fehér_Főnök: LOL!

@zero: Aha! És mit válasszon az a szülő (,mer' ugyi a szülő választ), aki nincs megkeresztelve és alapból vallásellenes, és utálja a papokat?
Az a gyerek is rá lesz kényszerítve a hittanra?

És mi van akkor, ha "megvilágosodom" és budhista leszek? A gyerek meg keresztény tanokat sajátított el, viszont budhizmust sehol sem tanítanak?


@eszkep: Ezt a témát már felvetettem a múlt nap, de nem érte el zeroék ingerküszöbét.

Vagy most gúglizzák hozzá az adatokat? :DDDD

Marcellusca 2009.09.03. 08:26:51

Elmegy a francba a kötsög blogmotor-os!

f.m.j. 2009.09.03. 08:43:15

@Marcellusca:

Ne aggódj, amerrefelé mennek itt a dolgok (meg mindenüt a világban) lesz itt még keresztény üldözés...

reKorrekt 2009.09.03. 09:09:55

A hitoktatást szerintem nem úgy kell elképzelni mint 'beszervezést', hanem inkább mint 'marketinget'; értsd: szerintem vallástörténet és értékrend oktatás lenne.
Az erkölcstan sem hülyeség, bár én nem választanám ketté a kettőt. A tanárok kötelező továbbképzésének keretei közt bátyám épp az idén szerezte meg az ezzel kapcsolatos diplomáját: valami hittudomány és erkölcstan vagy mifene - nem jegyeztem meg :)

A bptv-ről annyit, hogy egy időben mikor haverokkal összefutottunk az utcán, a telefonos-gerincműtétes majom mozdulataival üdvözöltük egymást.

667 - A Sátán szomszédja 2009.09.03. 12:58:43

Hali! Már több post elolvasása után érlelődött bennem, hogy kommentelek, de ez a mai volt az utolsó lökés. Mindenki aki linket küldött, és persze eric aki ezt életre hívta.... olyat röhögtem ezen a sok "videón", hozzászóláson, stb., hogy muszáj volt köszönetet mondanom ! Köszönöm ! A szemem bedagava, a torkommal egyetemben, a pólóm csupa víz a beletörölt könnyektől, és úgy általában le akar esni a fejem ennyi röhögéstől... Még egyszer köszönöm !

Plutonic 2009.09.03. 13:14:02

@667 - A Sátán szomszédja: Kedves egészségedre! :DDDDDD

@Marcellusca: Ha kell, akkor magántanuló lesz a gyerek!

maldin 2009.09.03. 14:13:20

ko laci hehehe ODABASZ

Marcellusca 2009.09.03. 14:59:05

@Plutonic: Ja, persze!
Csak ahhoz pénz is kéne!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.03. 14:59:44

@misikeh:

Azért Tomcat igazán leüthette volna a magas labdát is a segélyekkel kapcsolatban.:) Például hány százezer rokkantnyugdíjas országa is vagyunk?:) (Ők ugye nem segélyt, hanem nyugdíjat kapnak.)

Dr. No 2009.09.03. 17:34:14

De ki fogja így Anettkát kilőni az űrbe?

Az mondjuk megnyugtatott, hogy a Mesterhármas az atv-n lép fel.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.04. 18:15:17

@mindenbe belekotyogok:

Az de kemény.:D Pedig szeretem a hagyományőrző cuccokat.:)

GatyaPityu 2009.09.04. 23:29:50

Eme szívszorító percekben amikor még szóhoz sem vagyok képes jutni a csalódottság és keserűség miatt, hogy el kellett vesztenünk egy ilyen rendkívül magas színvonalú tv adót, addig is belinkelem nektek az én egyik kedvenc videómat, amit úgy látom még senki sem tett közkinccsé itt.
Íme zsírsertés, dupla tokájú Meláni, aki tizenhét évesen legalább harmincnak néz ki, aki frenetikus hastánc produkcióval próbálja megörvendeztetni a Nagyérdeműt:
www.youtube.com/watch?v=H9TRLyKaGFc

Kiddy (dugnám nikki sixx-et!) 2009.09.05. 21:12:03

Atro, Melani-nak kell írni. Látásból ismerem a csajt, minden városi rendezvényen fellép. =)

süti beállítások módosítása