Skip to content


       Szűrés lista

Hello Pécs, hello pénz!

Rég volt már szó a blog kedvenc városáról, a jelenleg Európa figyelmének is "nagy hányadát" birtokló Pécsről, de természetesen a város nem pihent ezidő alatt.

Csokorba szedtem a történéseket, tessék parancsolni.

I. Szili haverja és a Pécsi Tudományegyetem koleszai

1996-ban az akkori Janus Pannonius Tudományegyetem úgy döntött, hogy megszünteti kollégiumi főosztályát, inkább magánkézbe adja a diákszállók üzemeltetését. Az egyetem meghívásos közbeszerzési eljárást írt ki, amelyet "véletlenül" az a Négy Kollégium Kft. nyert meg, amelyet többek között a megszüntetett egyetemi részleg vezetői alapítottak, köztük a JPTE kollégiumait éveken keresztül felügyelő Bókay Endrével és az egyik kollégiumot igazgató Meixner Andrással. Nagyon előnyös szerződést kötött a Kft., minden tekintetben jól jártak. Tulajdonképpen kibérelték a négy kollégiumi épületet, nem is drágán, mindössze 1.000,-Ft/épület/év költséget kellett fizetniük, ezenkívül a hallgatók után költségtérítést kaptak üzemeltetési díjként, amely az elmúlt évek során az inflációval párhuzamosan nőtt. Sőt, az egyetem lemondott az üres helyek értékesítéséről, azokat a közben Pannonlargo Kft-vé alakuló cég adhatta bérbe.

Egyszóval rámosolygott a szerencse Meixnerre és Bókayra, a helyi MSZP prominens képviselőire is. Mert azok ám!

Meixner András 1994-től az MSZP önkormányzati képviselője Pécsett, 1998-tól pár évig a párt városi elnöke, majd politikai pályafutása eddigi csúcsaként Tasnádi Péter alatt a város alpolgármestere is volt. Ő a Négy Kollégium Pannonlargóvá átalakulásával együtt kiszállt a pécsi kolibizniszből.

Bókay Endre Szili Katalin bizalmasának számít, Toller László polgármestersége idején az MSZP pécsi frakcióját vezette, majd 2006-ban a kegyvesztetté vált Kékes Ferenc helyett egyéni képviselőként jutott be a parlamentbe.

De mindez csak véletlen, ugye? Esetleg konspiráció?

Ugyanis a történetnek még nincs vége. Nyáron új közbeszerzést írt ki az egyetem a koleszok üzemeltetésére, ezen a Pannonlargo is indult, méghozzá az eddigi ár egy-ne-gye-dé-ért. (Akkor eddig miért is volt annyi, amenyi?) Így sem nyertek, ezért vissza kellett adniuk az épületeket. Nos, ez megtörtént, de az átvevők nagyon durva, fekete-afrikai állapotokkal szembesültek: évek óta nem festett falak, csótány-patkány olimpia, kitört ablakok fogadták őket. Most csinálhatják a nagygenerált, Bókayék meg tárogatják a kezüket, hogy hát ők aztán pont olyanok, mint a három majom...

II.Az egyetlen belvárosi szálloda, a főorvos és a paraszolvencia

Azt már régóta sejtjük/gondoljuk, hogy az EKF hatalmas égés lesz, de hogy még a vendégeket sem lesz hol elszállásolni, az egy új fejlemény. A nagy dérrel-dúrral beharangozott szállodaépítésekből ugyanis nem sok minden fog megvalósulni. Az alexandrás Matyi Dezső és a Danubius Hotel lemondott az állami támogatásról, nem vág bele az építkezésbe. A nóném balatoni vállalkozó sem, bár ő nem azért, mert nem akar, hanem mert egy kissé megszívatták, hogy másnak jó legyen.

Mégpedig id.Ruzsa Csabának, a megyei kórház főorvosának, az EKF-ügyvezető apjának, aki egy körülbelül 140 milliót érő kétcsillagos hotelt és egy hasonló értékű bankbetétet kapott ajándékba egy betegétől még 2007-ben.

Figyelitek? Nem ám kisboríték egy üveg konyakkal megspékelve. Ugyan! Kétszer 140 millió! Azért én az APEH és/vagy rendőrség helyében alaposan utánajárnék ennek az ajándékozásnak, mert ugye nem valami szokványos, illetve adót fizetett-e utána a főorvos úr?

Aki egyébként egy 27 szobás, exkluzív vendégek elszállásolására alkalmas szállodát szeretne; építi, szépíti, bővíti a régi épületet.

A beruházás költsége 400-500 millió.

A költségek 10%-át hitelből fedezi id.Ruzsa Csaba.

A maradék 90%-ot saját zsebből állja.

És az APEH mit szól ehhez?

Ilyen jól keres egy főorvos?

Többszáz millió kifizetése nem okoz gondot?

Netán a bankbetétek termelnek ilyen jól?

Az a faszi meg süllyedjen el, aki egy másik belvárosi hotelt akart építeni, ugye?

Először -id.Ruzsa Csabánál is fennálló- parkolási gondokra hivatkozva nem adták ki az építési engedélyét, majd mikor ez a "félreértés" tisztázódott, akkor kiderült, hogy az önkormányzat időközben 100 ezer forintról 900 ezerre emelte a parkolók megváltásának árát.

De legalább csak egy szálloda lesz a belvárosban, és az is az ügyvezető faterjáé....

Kicsit átlátszó, elég szemét, de ízig-vérig abszurdisztáni mutyimegoldás született, gratula!

III. Van még 1,5 milliárd fölösben

Igen, egy kis jó hír is: nem költöttek el még minden pénzt. Most, hogy lezárultak az EKF kulcsprojektjeinek – koncertterem, Tudásközpont, Zsolnay negyed, Nagy Kiállítótér, közterek – közbeszerzési eljárásai, már biztosnak látszik, hogy a 34,6 milliárdos keretből 1,45 milliárd megmarad, ennek felhasználásról majd a közgyűlés dönt. Úgy hírlik, hogy 1,2 milliárdot a keleti városrész szociális városrehabilitációjára, 250 milliót pedig a Kálvária domb közterületeinek fejlesztésére, illetve a Névtelen utcába tervezett sport célú fejlesztésre költenek.

De még előtte lesz egy kis PR-esemény is: a Kivilágított Daruk Tánca

Mivel a most épülő koncertteremnél 4 óriásdaru dolgozik egyszerre, Ruzsa Csaba EKF-ügyvezető (a hoteles doki fia) kitalálta, hogy ebből valahogy műsort rittyent.

"Az építkezés darui egy októberi estén a Pannon Filharmonikusok élő koncertjének hangjaira mozognak majd, alaposan kidolgozott koreográfia szerint- közölte az MTI-vel."
 

Fantasztikus.

Vajon mennyibe fog kerülni?

Netán ezt is a papa fizeti, Csaba? Esetleg Ön?

Ja és remélem, óvatosak lesznek, nem tarolják le, amit már megépítettek...

Így is csak 111 nap van az EKF-ig. Hajrá Pécs!

Címkék: pécs botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr561374181

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tapmancs 2009.09.11. 09:44:02

Szokásos MSZP-style.

A "nem vette észre" rendőrkapitányról ide is kérünk posztot! :)

belzebubó 2009.09.11. 09:44:28

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Én is ezt látom egyetlen megoldásnak,hogy észhez téritsük őket. Semmit nem ér,hogy itt-ott leirnak dolgokat,teljes mértékben lepereg róluk.De 200.000-nél is többen kellenénk.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.11. 09:45:33

hvg.hu/itthon/20090911_magyarok_nyilai_budahazy_orizetbe_vetel.aspx

muhaha, az utolsó sor a legjobb:

"A napilap szerint a terrorszervezet számlájára írják - mostantól hivatalosan is - a tavaly nyáron budapesti meleg-szórakozóhelyek ellen elkövetett molotov koktélos támadásokat is."

szerintem Kennedyt is ők gyilkolták meg, de gyanús, hogy a Wolfschanze-ban elkövetett robbantást sem von Stauffenberg követte el, hanem Budaházy.

ez egy vicc, basszák telibe az anyjukat. az összes megoldatlan ügyet a nyakukba varrni... phejjj...

belzebubó 2009.09.11. 09:49:34

Lassan ez lehetne a Vastagbőr másik jelmondata.
Már többször idéztem,de most megint aktuális:

"Magyarország a rokonságok és a panamák lápvilága. Ez egy olyan furcsa ingovány, hogy aki ebbe beleplántálódik, vagy akklimatizálódik, vagy elpusztul. Az olyan növények, amelyek szeretik ezt a nedvdús talajt, buja virágokat hajtanak, azok, akik nem szeretik, belefúlnak a sárba."

Móricz Zsigmond -Rokonok (1932)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.11. 09:50:04

@Seduxen: Te mocskos náci! Te beleholokausztolnád őket a Dunába! Botox Ildi is megmondta!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.11. 09:51:45

@belzebubó: Jézusom, mennyire igaz. Igen, ez a mocskos-piszkosság végülis genetikailag bennünk van, bal-jobbtól függetlenül.

Marcellusca 2009.09.11. 09:53:18

@xanax: Hehe!
De az nagybetűs Xanax, a tied meg csak olyan kicsi ... :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.11. 09:53:35

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": nem, én nem "holokausztolnám" őket. inkább billencses IFÁ-t használnék.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.11. 09:56:14

@Seduxen: Teherautós elgázosítáááás????? Jézusúristen...akarom mondani Jahve-ájvék! Drazsé, Ildi, segítsetek, hol vagytok ilyenkor???????

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.11. 09:57:57

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": nem, te marha. halomra lőni őket, és a maradékot belebillencsezni a dunába. így jó?

Bajnok · http://bajnok.blog.hu 2009.09.11. 09:58:10

A koleszokról való infód egy kis kiegészítésre szorul. (Saját tapasztalat, első kézből származó infó)

Lehet, hogy alacsony volt a díj, amit fizettek érte, de a kolesz szobáért sem kértek cserébe sokat. 5 éve 6000Ft/fő/hó körül.

Felújítások:
Szántót viszonylag jó állapotban tartották.
Boszorkányt az elmúlt 10 évben többször is felújították. Csak hát hamar le is lakták.
UNIV falújítása viszont évek óta hanyagolt volt, csak idén kezdődött el. Az évek óta nem festett falak szerintem innen van, meg a csótányolimpia is. Patkányról itt nem tudok.

Marcellusca 2009.09.11. 09:59:54

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
@Seduxen:

Hát, őőő, izé, hogy Ti meg millenek vagytok mán! :)
Dunapart-MG-tolólapos KrAZ.
Ez így nem gyó?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.11. 10:11:30

@Marcellusca: Nem plusz forrás az, csak így kaphatja meg a nyugdíjat eleve.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2009.09.11. 10:13:35

@kenájkikit:
Ezt én is tudom tanúsítani sajnos. Pedig lehetne törvényileg szabályozni a dolgot, máshol sikerül.

Marcellusca 2009.09.11. 10:18:27

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": Így már értem, hogy miért érez kényszert a kommentelésre. :)

Nagyi Kedvenc Kisunokája 2009.09.11. 10:21:58

Most, hogy így mondjátok, rádöbbentem, hogy nyakunkon az EKF, de sehol egy program, vagy emlékmű, vagy múzeum a holokausztról. Hát hogy lehet így bármit is megszervezni?

A kollégiumok meg majd rendbe lesznek rakva a PéPéPé keretein belül. Majd jó lesz, csak a diák és az egyetem szív egy jót.

Taktikai Atompingvin 2009.09.11. 10:22:08

@Anthony - awkward silence: Én,én,én! Nincs melóm, fennvagyok a Kapcsolat.hu-n és harmadgenerációs holokauszttúlélő vagyok!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.11. 10:25:08

@csodagyerek: ha elnyered ezt a bizalmi állást, egy dolgot jegyezz meg a lélegeztető-géppel kapcsolatban: van rajta egy fontos kapcsoló, NE keverd össze a 2 állását:

OFF: bekapcsolva
ON: kikapcsolva

NEM, eddig tudtad rosszul a suttogó propaganda akart megvezetni.

@IdősAsszony: örülök, hogy megismerhettem, áufíderzén :))

Geza 2009.09.11. 10:29:10

Namármost, ha van itt toronydarus fórumtárs, hát javítson ki, de amennyire én láttam, egy toronydaruval magával összesen két 'mozdulatot' lehet tenni: balra fordul ill. jobbra fordul.
(Igen: a futómacskát lehet kintebb meg bentebb küldeni, plusz az emelt cuccot lehet lentebb meg fentebb cűgölni, de az nem annyira látványos.)

Ezek alapján így elsőre elég sivárnak tűnik ez a 'ToronyDaruk Tánca', mondhatni legfeljebb a bókoló rozmár koreográfiájának a cizelláltságával látszik vetekedni. (Kivétel persze, ha az előadás végén a Daruk testületileg áttérnek az iszlámra és leborulnak kelet felé - na ez már nagy durranás lenne...)

Összességében véve azt látom, hogy ez a forgószékbe fingó juppiköcsög ifj. Ruzsa Csaba fogadott valami hasonszőrű léhűtő tolvaj haverjával egy rekesz pezsgőben meg egy luxuskurvában, hogy egy ekkora ordító marhaságot is át lehet-e nyomni a közvéleményen. Ha nem sikerül, mert valahogy sikerül valakinek megfúrnia ezt az égetést, akkor a haveré a lé meg a nő, ha viszont lemegy a dolog és legalább két fizetett nyalonc bundástalpú szabadbölcsész bértollnok áradozik össze valami dicsőítő kaparványt a dolog művésziségéről/lázadásáról/újításáról/stb. valamely belterjes irodalmi szaklapban, akkor Csabika a nap hőse és aznap övé az első korty pezsgő és ezzel együtt a bérnőstény kegye.

Ha lenne igazság a földön, akkor persze az egyik toronydaruról lógatnák le az egész brigádot ketrecben az EKF-ig hátralévő időre száradni, csak úgy a nép okulására a korrupció elleni harc jegyében, de mint tudjuk: 'Andersen meghalt, mese nincs', így gond nélkül át fog menni a dolog.
Üdvözlünk mindenkit a való világban, és akinek ez nem szimpatikus, annak üzenem, hogy ott szúrta el, amikor a rossz színű pirulát vette el a bőrkabátos kaffer tenyeréből.

molaris 2009.09.11. 10:29:59

@IdősAsszony:
Mamika, - talán, saját magukért.
Na, lehet behúzódni valami szél- és köpésbiztos helyre.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.11. 10:30:19

Öreglány elment nyugdíjba, beszéljünk Pécsről. :)

Mit szóltok a 2*140 misi hálapénzhez??

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.11. 10:36:33

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.11. 09:37:18
Nem tudom, hogy vagytok vele, de nekem már túladagolásom van és már fáradt vagyok felbaszni is magamat ezeken a dolgokon. Vagy kimegyünk 200.000-en és körbeüljük a parlamentett, meg Ferihegyet, vagy a hidakat, vagy bármit, vagy hagyjuk a picsába az egészet...

Úgy érzed a szarmagyarkodás segítenie? :D

Aztán miért nem látom idősmammer írásait? :D

belzebubó 2009.09.11. 10:37:04

@laspalmas: ajándékozási illeték? Basszus,ha örökölsz valamit egyből behajtják az illetéket (most már 20 milla fölött ,de tavaly még ez nem volt) ezeknek meg simán csak a paraszolvenciára lehet fogni?

Marcellusca 2009.09.11. 10:38:57

@laspalmas: Mi van, banánt kapott?
Reméljük ellesz vele egy darabig! :DDDD

Vannak orvosok, akik jól dolgoznak és ezt némi csekélységgel honorálják a betegek. Mi ezzel a porbléma?

Egyébként, szvsz, ez úgy történt, ahogy azt @Berrick: megrajzolta. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.11. 10:39:07

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: mert a kirekesztő 'palmas "nyugdíjazta" az öreglányt.

igaza lesz botoxnak, laspalmas elkezdte a pogromot. csak ő a nyugdíjasokkal kezdi. majd jönnek a romákok, és a szocik. skandallum :))

Taktikai Atompingvin 2009.09.11. 10:39:52

@laspalmas: Tessék majdnem lett melóm, erre elűzöd a kuncsaftokat :)
@Seduxen: Ellenék a melóval egyszer "bekapcsolom" a lélegeztetőt, aztán hónapokig biztos, nyugis állásom lenne. Ha már nagyon erős lesz a "testszag", akkor veszek légfrissítőt :D

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.11. 10:42:39

@Seduxen: jó akkor úgy teszem fel a kérdést, hogy mit mondott a galád mami, amiért ki kellett rakni?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.11. 10:46:53

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Semmit, csak laspalmas úgy gondolta, hogy eltérítette a nácziakokat a témán való hörgéstől.

Igazából, annyian ugrottak rá mindig, hogy nyomokban már gerontofil orientáltságot véltem felfedezni egy-két fotelfasisztánál...:DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.11. 10:52:12

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: OFFolt /mondjuk ilyen formán a kommentek 90%-a mehetne a levesbe :))) /

Tapmancs 2009.09.11. 10:56:17

off

Először azt hittem az index cigánysorozatának új része:
index.hu/belfold/2009/09/11/sajokaza/

De amikor nem volt benne a címben hogy "cigány", sőt a cikkben sem volt rá SEMMI utalás, beláttam tévedtem. :)

Vajon ilyen esetben miért nem emelik ki a származást?

Költői, még mielőtt valaki válaszolna.

on

Marcellusca 2009.09.11. 10:59:09

@Seduxen: Akkó nesztek (egy kicsit, @Geza: kommentjén keresztül még kapcsolódik is a témához):

velvet.hu/sztori/2009/09/10/ot_honap_alatt_harminc_not_szallitottak_berlusconinak/

És azt láttátok valamelyik bulvárosos műsorban, hogy C. Ronaldo a szállodája bárjában, a meccs után, felcsípett két "lengén" öltözött hölgyet, akikkel felment a szobájába, majd másik két, szintén "lenén" öltözött hölgy is megjelent a szállodában, majd eltűntek a liftben?
Háááát, élni tudni kell!
Még mielőtt valaki rosszra gondol, Ady, József Attila és Radnóti felolvasóestet tartottak. :DDDD

movhu 2009.09.11. 11:01:23

@Tapmancs: OFF. Megint egy Munka Vera féle szerencsengyerek mosdatás... :(:(:(
Az én legkisebb gyerekem 10 hónapos, ugyan mást is megeszik, de még szopik is. Őt miért nem fenyegeti az a veszély, hogy elviszik a szüleit? Ja, hogy én a két másik gyereket rendesen járatom suliba.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.11. 11:02:35

@Marcellusca: hallottam én is. mondjuk, hogy mit esznek ezen a c-gyereken (a pénzén, meg a népszerűségén kívül) a nők, azt felfogni nem tudom...

Marcellusca 2009.09.11. 11:02:55

@Tapmancs: Vazze, ezen felnyerítettem:

"Bár három év korkülönség van köztük, mindketten másodikosok."

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.11. 11:04:49

@Seduxen: akartam mondani, hogy akkor ennyi erővel akik itt a nagy GDP-termelő napjaikat szokták megbeszélni mind mehetnének a gecibe ;)

Marcellusca 2009.09.11. 11:05:09

@Seduxen: Én sem értem (Na, de melyik férfi érti a nőket?:D), de szerintem pont a megoldást raktad zárójelbe. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.11. 11:09:08

@Marcellusca: bazz, lenne egy megoldási javaslatom, hogy lehetne egy JÓ magyar válogatott mondjuk 20 év múlva.

A mai sztárjátékosokat ide kell hívni valami gálameccsre, és az ilyen "ledéren öltözött" hölgyeket - bocsánat a kifejezésért - felcsináltatni vele. Ki tudja, hátha a gyerek örökli az apja tehetségét!??!

Silent Bob 2009.09.11. 11:18:20

@kenájkikit: A földmunka a legnagyobb biznisz az összes ilyen melónál.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.11. 11:21:31

@Tapmancs: Arról nem is beszélve, hogy kellene vm. alap állami pénzből a sorozatgyilkosok által megölt romák rokonai részére, hogy ÉLETJÁRADÉKOT kaphassanak!

Eztet mondta, "felettem ne törjenek pálcát a médiumok" Kolorbán...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.11. 11:24:50

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: gondolom Laspalmas kitakarította :D

@laspalmas: mit szólnék... most akkor a dokika szépen fizethetné befele, ugyebár adóhátralék+900% bírság... saját zsebből :D Rá kellene küldeni egy vagyonosodási vizsgálatot... amúgy meg LMPVS.

nyusziii 2009.09.11. 11:28:42

szakértői kormány basszátok meg

Marcellusca 2009.09.11. 11:30:23

@Seduxen: Szerintem működne a dolog. :D
Még az sem lenne baj, ha női válogatott jönne össze, csak legyünk már sikeresek! :)))
Viszont addig az összes támogatást megszüntetni, mert fölöslegesen ne öntsük ki azt a sok pénzt!

nyusziii 2009.09.11. 11:30:40

remélem, ezután az égés után kibasszák az euból hungaryt, oda ahova való, a balkáni prérire, és akkor nyugodtan kibelezhetjük ezeket a férgeket, mert exlex lesz, csak meg ne szökjenek addig

Grafithuszar 2009.09.11. 11:32:16

@belzebubó: Igen. Kb egy 2 hete láttam a tv-be. Zsneiális és félelmetes egyszerre. Hiába játszódik a regény 1930-ban mintha csak 2009 lenne. A különbség mindössze annyi hogy a regényben egy disznó hízlalda kapcsán nyúlják le az állami pénzeket, ma meg BKV, autópálya metró kapcsán

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.11. 11:35:37

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": én életjáradékban porcióznám ki nekik a gyilkosságot.
amúgy, a romákok által megvert, megölt, kirabolt, meggyalázott magyarok részére gondolom don Kolorbán csak további hasonló jókat kívánna.

A koleszbiznic sajnos egyáltalán nem extra, volt akkortájt pezsgőgyár is jó pénzért, meg minden, ami mozdítható... Az átadási állapotok meg... valamiért nem lepnek meg, lehet azért, mert egy ideig laktam én is koleszban. Még ha nem is törtem-zúztam, akkor is nyilvánvaló, hogy egy kollégiumban kicsit többször kell felújítani, mint egy társasházban. Ezt viszont a tulaj vélhetően elfelejtette. Evvan.

A szálló? Ugyan Pécs érdeke az lenne, hogy legyen orrba-szájba szálláshely, meg program, de program ugye nemigen lesz, így gondolták elég ha a haver épít. Azt mondjuk megnézetném, hogy miből is van neki kb. 350-400 misije. Pláne a kis kedves 2x140-es hálapénz után. Érdekes, ilyenkor nem tülekedik az adórendőrség, micsoda véletlen.

A Kivilágított Daruk Táncát támogatom, ha végig lesz tűzve rothadó politikushullával, kezdve a tetején a pécsi ügyek összes felelősével.

states1 2009.09.11. 11:35:50

@synthesizer: Ja persze, a Fidesz vigye el a balhét, takarítsa a romot a szemetet, amelyik 4 hónapja van hatalmon, szemben az MSZP 15 évével, jobb lett volna, ha nem nyikkansz meg...

Liora · http://www.pallas70.hu/marketing-kepzes.php 2009.09.11. 11:37:59

Belzebubó: találó idézet. Az egyetlen kár az az, hogy úgy tűnik, 80 év sem volt elég ahhoz, hogy ezen változtatni lehessen. Egyébként félelmetes, hogy ugyanaz ment az előző évszázad elején, mint most is :(

cbc 2009.09.11. 11:38:29

".De 200.000-nél is többen kellenénk."

És utána mi lesz, felmosnak? Ugyan már, ezzel soha sehol nem értek el semmit. Egyébként én laktam 5 évet Pécsen, messze nem olyan gáz, mint ahogy sokan írják, és valószínűleg az EKF-re sem fognak a turistamilliók január 1-én 0:01-kor megérkezni.

Hotel, na az tényleg nincs sok. De Debrecenben sem! :)

Mr. Pither · http://hundilbert.blog.hu/ 2009.09.11. 11:38:46

Pécsiektől kérdezem: Bókay Endre Bókay Antal tesója? Innen az ország másik végéből sanszosnak tűnik, tekintve, hogy hasonlítanak, 3 év van közöttük, és hogy az egyik az egyetem volt rektorhelyettese (2007-ben még biztos), a másik meg az egyetemmel kapcsolatos (khm) üzleti (khm) ügyekben érdekelt szocialista politikus...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.11. 11:41:01

@Marcellusca: azért nehogy azt hidd, a magyar labdakergetésben kb. 10-15 Szalainé az éves pénz, amit az állam tol bele. Igazából ott az állami csöcsről leválás alapfeltétele az lenne, hogy a magyar csúcsvállalkozók befektessenek, és valódi tulajdonosként viselkedjenek. Ez már elindulgatott, de jelenleg a bohócliga (aka NB I) tulajdonosai közül Szima Gábor (Debrecen), Hemi papa (Honvéd), a zangolok (Fegyencváros), Tarsoly Csaba (Győr), és az MTK tulajdonosi köre tekinthető kisebb-nagyobb mértékben tényleges tulajdonosnak. Amíg a többi csapat nem képes felfogni, hogy normális tulajdonosi viszonyok mellett kurvanagy üzlet lehetne a magyarfoci még így is, addig előrelépés nem lesz.

mind2 (törölt) 2009.09.11. 11:45:09

Voltunk júliusban említett városban, pontosabban a belvárosában. Kifejezetten hasznosnak bizonyult, hogy a nagy meleg ellenére gyaloglócipő volt a lábaimon. Nagyon tetszett, ahogy terepgyakorlatot tartottunk ott a dzsámi környékén a családdal : vigyázz, jobbra, balra, nézz már a lábad elé, azt a q majdnem beleestem, fogd a húgod kezét, vigyázz a bokádra, mi a szar van itt, aszta, illyen kuplerájt én még nem is láttam, nein-nein így van, nincs nyitva a dzsámi mivel nyár van, miért akar minden barom turista bemenni...vigyázz már nem látod, hogy a csatornafedél hiányzik, na mi van miért vágsz ilyen pofákat ? ... jah, hogy mégsem akarsz ITT egyetemista lenni - mondtuk mi neked apáddal, de nem hitted el gyerek.... szegény Tollerlaci kómájával egyidőben a köztisztaságiak kezéből is kiesett a sarló, a fűnyíró, a kasza meg a szemeteszsák...
Végül is abba a sok-sok belvárosi gödörbe, árokba, mélyedésbe, aknába ..stb. nyugodtan bele lehetne lőni a felelősöket, aztán visszapakolni rájuk a több évszázados köveket és betemettetni a dzsámi portás nénijével, aki végül is beengedett bennünket, de csak pár percre, melyet kötelező programként képeslapok vásárlásával és pénzbeli adomány átadásával töltöttünk, majd kiengedvén bennünket úgy becsapta az ajtót a német és angol turisták előtt, hogy szinkronban magyaráztuk nekik a magyarázhatatlant mentve hazánk maradék tekintélyét. És a lépcsőkröl a térre nézve záróakkordként megállapítottuk, hogy ennyi parlagfüvet még egy történelmi belvárosban sem láttunk.
Pécs. Béke poraidra.

Plutonic 2009.09.11. 11:49:13

Csatlakozom Perez Kapitányhoz.
Átkeresztel magam lassan Overdose-ra. :((

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.11. 11:51:08

@mind2: Peç lenni szép város. A csatornák nem bírják a sok politikust bazz, előbb-utóbb eldugulnának :) Viszont gondolkodom egy olyasmin, aminek haszna is lenne, Méregkertet kéne telepíteni. Oda tökéletesek lennének talajjavítónak.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.09.11. 11:52:08

A daruk tánca 4 daruval nem feltétlenül izgalmas, amikor a Westend épült vagy 20-30 daruval csinálták ezt meg. Na az látvány volt.

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.09.11. 11:56:15

@ylion: persze, ha semmit nem építenek, nincsenek darvak.

Hegylako19 2009.09.11. 11:57:25

Szívesen informálnám a cikk íróját az ominózus betegről, aki a doktorra hagyta a hagyatékát. Az illető beteg több végrendeletet is csináltatott, azokban nem a doki volt megnevezve örökösként. Amikor kórházba került, ott készült az ominózus végrendelet. Az elhunyt ügyvédje, aki nem írásszakértő, ránézésre megmondta, hogy az aláírásoknak nem sok közük van egymáshoz. Az ügyvéd a családnak azt is elmondta, hogy ebben az országban nem fognak olyan ügyvédet találni, aki az említett orvos ellen pert kezdeményezzen.

Marcellusca 2009.09.11. 12:00:20

@ylion: Tök igazad van.
De addig ne várjunk nagy változást, amíg állambácsi számolatlanul nyomja bele a sok lóvét.
Elfelejteni az állami pénzeket, mindenki tartsa el magát! Mint a versenyszférában.
Aki nem tud eladható dolgot prezentálni, az éhen hal.
Oszt', jónapot!

kamasuka 2009.09.11. 12:03:18

Jó a cikk, csak javítsd ki az a sok helyesírási és tördelési hibát! (blatoni, akor, stb.)

Dódi 2009.09.11. 12:11:06

@szmoker: erről van szó.

@states1: pedig ez lenne a dolguk, legalábbis ezért fizetjük őket.
az más kérdés hogy ők sem tesznek ezen állapotok ellen semmit.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.09.11. 12:12:37

@jános515: Nekem valahogy Rákosiról és Kádárról nem a korrekt, hiteles vezetés ugrik be.

Dódi 2009.09.11. 12:16:42

@mind2: ráfért már egy kozmetikázás Pécsre. ha nem újítanák fel a várost, akkor meg az lenne a baj. a felújítás meg feltúrással, közlekedési dugókkal, lezárásokkal, stb. jár, és mégis mikor máskor csinálják, mint nyáron? csinálják télvíz idején?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.11. 12:17:31

@Marcellusca: lassan eljön ez a pillanat is. egyrészt ilyen szempontból pont kapóra jön a válság. másrészt meg szerződést kötöttek ugye a bohócliga közvetítésére, és irdatlan összegért magyar szinten (valami éves 8-10 Szalainéért megy most a bohócliga). igazából nem állambácsi okozza a torzítást ott, hanem édesgyermeke, Önkormányzat bácsi. Sok csapatot az Önkormányzatok tartanak életben. Ott lehetne keresgélni mutyiügyben is.

Lehet szidni Szimát, hogy mit hogy merre, valószínűleg ő se tiszta úton szerezte vagyonát.
Viszont szépen 2000 óta öli a lét a Debrecenbe, és mostanra ért be valamennyire a munkája.
Egyben utat is mutatott, hogy azért lehet jó csapatot csinálni, bár nem csupán pénzkérdés (lásd Manchester City), hanem idő is kell hozzá.

Most jön majd a nagy kérdés: vajon építi tovább a csapatot, és elviszi magyar Rosenborg/Dinamo Kiev szintig, vagy kiveszi a dellát most?

Remélem, az előbbi, már csak ész kérdéseként is, a vagyonához képest még nem tudna jelentőset szakítani, viszont relative "fillérekért" kap reklámot, illetve népszerűséget.

Che Pel (törölt) 2009.09.11. 12:24:31

Pécset szeretem! Csodás hangulatú város! Kár, hogy Pécs neve lassacskán ugyanazt jelenti, mint Panama a csatorna építése idején (és azóta is)...

Kár így leégetni minket! Ezért (is) felelnie kell majd valakinek...

Dódi 2009.09.11. 12:33:18

azok viszik a nagy koncot, akik közel ülnek a húsos fazékhoz, ez még a Rokonoknál is régebbi keletű megállapítás, nem is értem, mit vagytok elcsodálkozva.

amúgy meg nevezzétek meg az idei kultúrális fővárosokat (gugli nélkül)! vagy akár az elmúlt évekből! vagy hogy kik lesznek velünk jövőre!

nincs ennek a címnek akkora marketing értéke, hogy milliók jöjjenek ide. folyik a készülődés, folynak az építkezések, lesznek majd programok, jönnek majd túristák, és ennyi. legalább egy csomó esedékes közterület-felújítást kieszközölt a város EU-s pénzből. ennyi, nem kell túllihegni az EKF jelentőségét, hogy húúú, "egész Európa rajtunk fog röhögni". konkrétan magasról leszarják majd az uniós állampolgárok. majd biztos a belgák vagy az írek az alapján nyaralnak, hogy "hát Kanári-szigetek, vagy pécsi EKF"? :D

Squazee 2009.09.11. 12:33:28

Tény, hogy a felújítással együtt jár a káosz, de könyörgöm, mindent egy nyár/ősz alatt? Mintha csak júniusban szóltak volna, hogy kulturális főváros lesz Pécs jövőre. Na majd meglátjuk.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.11. 12:38:20

@Squazee: és még Budapestet nem is nézted meg 4-5 egymás utáni nyáron...

mind2 (törölt) 2009.09.11. 12:47:29

@Dódi: nem a kozmetikázással van a baj, félreértettél. Az időponttal, hogy mindennel elkéstek, hogy eltűntek pénzek, hogy méltatlan helyzetbe hozták a várost, az országot, hogy most túrják fel az egészet, és nem 1-2 éve... könyörgöm. Egy tér, amit képtelenek megcsinálni, mert nem volt koncepció, egy tér, ami nem nagy... hogy erre is képtelenek voltak. Sok minden más mellett. A mediterrán város, ami bűn koszos, ápolatlan, mosdatlan, és a hírneve... meg a kontraszt amivel szembesülsz. Na ez a gáz. És van olyan, hogy érte haragszol, nem ellene :) ugye ?

Kartal (rezervált) 2009.09.11. 12:48:59

@Marcellusca: dehogynem. csak nem nekünk.

@Geza: jó a szöveg. :) csak kivitelezni kéne végre.

@laspalmas: Te milyen vagy... :DDDDDD

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: lehet, hogy ez fertőző, de én is így vagyok. csak nem 200E embert szeretnék látni, hanem kétmilliót, és velük megindulni a parlament felé...

@Plutonic: mondom, hogy fertőző....

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.09.11. 12:49:06

Pécset ugyanúgy elcseszték a szocit, mint az országot. Csak kicsiben.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.11. 12:49:29

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
@Seduxen:

Hát elsőre még szórakoztató a "De a Kádár milyen jó volt" szöveget olvasni, de 88-adszorra már nem. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.11. 12:54:10

@Hegylako19:

Valami ilyesmire gondolok én is, elég kevéssé hihető a HVG verziója:

"Pécsi János 1962-ben szerezte meg szintén rejtélyes módon az akkor tanácsi lakásokból álló Szepessy Ignác utcai ingatlant, ahol később kisebb hotelt rendezett be. Az egyedül élő férfi egyetlen jó barátjaként tekintett a főigazgatóra, akinek a felügyelete alatt a Baranya Megyei Kórházban töltötte élete utolsó szakaszát, és akire ráhagyta minden vagyonát.

Ruzsa főigazgató többek közt azzal lophatta be magát az idős ember szívébe, hogy segített a nevelőszüleit átvitetni a pécsi köztemetőbe, ahol sírboltot is építettek nekik. Ez volt Pécsi utolsó kívánsága, és hogy a halála után maga is a nevelőszülei mellett nyugodhasson."

Szívszorító......de gyanús.

Plutonic 2009.09.11. 12:56:24

@Kartal (a morc): Lassan úgy vagyok ezzel, hogy vagy csináljunk valamit vagy ne.
De mindenképpen rendesen, ne csak szarnak paravánt állítsunk!

johevi 2009.09.11. 13:04:29

111 nap?????? Mikor lesz? Február közepén????? Zseniális időpont....

Kartal (rezervált) 2009.09.11. 13:10:50

@Plutonic: pedig a magyar szokás: kenjük be sárral, ne látsszon, hogy rozsdás... na ezt szeretném már végre befejezni.

Hegylako19 2009.09.11. 13:27:10

@laspalmas:
Az ingatlanban dr. Pécsi János nevelőapja kapott érdemei elismerései mellett lakást. dr. Pécsi János azért végezte el a jogi egyetemet, hogy megfelelő jogi ismeret birtokában a ház többi lakóját onnan kiperelje. dr. Pécsi János nevelőszülei még egy lányt is kivettek az árvaházból, akivel az elhunyt tartotta a kapcsolatot. Vannak még elő rokonai, az egész ország területén, akik még a köteles részhez sem tudtak hozzájutni. És most egy-két gondolat a végrendeletről, végrendeletekről. Mivel láttam a hiteles forrást, annyit elmondhatok, hogy a kp nem volt 140 milla. De nagyon sok volt. Volt olyan végrendelet, amiben a katolikus egyházra hagyta a teljes vagyonát, hogy az egyház hozzon létre árva gyerekeket ellátó intézményt abból, mivel ő is árva volt. Ja, a legutolsó végrendeletben a következő van benne: "Semmilyen rokonom nincs." Úgy, hogy volt egy féltestvére, és az országban vannak távoli rokonai. Egy jogot végzett ember ilyet nem ír le. Pláne nem végrendeletben. Valaki óriásit hibázott, amikor ez a sor bekerült a végrendeletbe. Mert nincs valóságtartalma. Miután kiderült a közjegyzőnél, hogy az elhunytnak vannak távoli rokonai, akik esetleg a doki örökségéből akár csak egy perzsa szőnyeget is elvihetnének, láss csodát: a házba betörtek, és mindent elvittek onnan. A belváros szívében, az Egyetemi könyvtárral szemben, abba a házba, amiben van riasztó. Ez a történet sem életszerű! A házban kézzel csomózott - mondom: kézzel csomózott - perzsa szőnyegek voltak találhatók. kb 100-150 db. A falnyi méretűtől egészen a kicsikig. Ezeket a saját szemeimmel láttam. Csak ennyit akartam mondani. Ja, papírral tudom bizonyítani, amit leírtam. Amiken van aláírás és pecsét is.

2009.09.11. 13:52:20

A jó büdös kurva anyját az összes mutyizó tolvaj gecinek. Remélem lógni fognak egyszer.

belzebubó 2009.09.11. 15:25:12

@Hegylako19: a hagyaték átadásánál nyilatkozni kell büntetőjogi felelőssége tudatában,hogy az elhúnytnak nem voltak hozzátartozói.Ha mégis voltak és erről a nyilatkozatot tevő tudott,vagy tudnia kellett,akkor felelősségre vonhatják,büntetőperben.
A köteles részre akkoris jogosultak a rokonok,ha bármilyen végakarat született. Azért nem értem ,hogy a rokonok miért nem lépnek fel? A közjegyzőnek is mutyiznia kellett ehhez!

belzebubó 2009.09.11. 15:42:30

elhúnyt-elhunyt
Nem értem,hogy miért nem lehet pert kezdeményezni? Ez nem egy műhibaper lenne.Az kemény,tudom.Egy vidéki megyei kórház főorvosa,ennél sokkal menőbb orvosokat is be lehet perelni akkor,amikor csalással jut hozzá más tulajdonához.
Valami kell,hogy emögött még legyen.

Rwindx 2009.09.11. 18:39:38

Hmm, néhány évig a Jakabhegyi úti kolesz lakója voltam. Meixnert már akkor is egy görénynek tartottam, pedig fogalmam sem volt hogy egy utolsó féreg szoci.
"Érdekes" beszerzések történtek akkoriban a kollégium alapítványának kontójára, "ismerős" cégektől.

tudi 2009.09.11. 19:02:27

Ez a Pécs EKF akkora egy égés lesz, hogy így még a máglyán sem égtek. Egész európa a hasát fogva fog visítva röhögni, mi is lehet, de mi kínunkban, vagy sírni. De nem légyeg hisz jópár elvtárs, haver, sógor, koma gazdagodott meg.

2009.09.11. 22:52:27

Nagyon igaza volt Parragh Lászlónak...a kisvállalkozó, meg a vállalkozók megfeszülnek a melóban, igyekezetben, ezek meg a közpénzeket herdálják el...Imádtam Pécset (mondjuk ma már nem annyira), és szomorú vagyok hogy konc lett ebből a városból is....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 13:33:53

Amúgy ezekben a kollégiumokban laktam 8 évig.
Már akkor így néztek ki, amikor beköltöztem 1999-ben...

A szállodákról meg annyit, hogy melyik az, ami ide épülne az Árkád mellé?
Itt lakom nem messze, és van itt az IH mellett egy kurva nagy gödör, meg egybeépítetlen terület vagy 10 éve, hát jót tesz a városképnek, mondhatom. Érdekes, minket a külterületi siófoki telkünk miatt baszogatnak, hogy gazos, meg építsünk rá valamit, itt meg 10 évig hozzá sem nyúlnak, se bünti, se semmi?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 14:06:29

Jut eszembe, a TV-ben nem mutogatták a Szántó C/4 -et, ami flottul felújítva, csillog-villogva várja a... ...külföldi vendégeket.
Na érdekes, arra volt pénz. Megsúgom, nem a 4 kollégium fizette...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.09.13. 14:23:13

@Bajnok: Haverom a Szántóban látott patkányt.
Én csak csótányt.

süti beállítások módosítása