Skip to content


       Szűrés lista

A második születésnapunk

Ismét eltelt egy év, megint öregedtünk egy picit.

Ma van a V'bőr második születésnapja, a tortát már megkaptuk:

Nem hittem volna 2007 őszén, hogy lesz egyáltalán születésnap, azt meg főleg nem, hogy lesz második is.

Az első születésnapon írtuk, hogy tök happyk vagyunk, az első évben lett 754 poszt, 24 932 komment, 1 231 837 látogatás, 2 036 052 oldalletöltés.

Az elmúlt 1 évben még ehhez hozzájött 930 poszt, 120 094 komment,
2 503 908 látogatás és 5 810 175 oldalletöltés.

Durván cserepedik ez a baba ...



Persze mindezt Nektek köszönhetjük, akik nap mint nap idejártok egy cseppnyi jó hírt olvasni ... de mivel abból nagyon kevés akad, így sok a csalódás :-)

Köszönjük, hogy olvastok bennünket, ezért írjuk a posztokat eric-kel, laspalmas-szal, Rékuc-cal és Ac-vel, így együtt. (Lassan megtanuljuk ám a Google-t is használni, okulva a kritikákból ...)

Születésnapi ajándékkal most kivételesen mi szolgálunk, ezt az új külsőt kapjátok tőlünk. A logót "szokás szerint" Négymadár készítette, örök hálánk érte. (A külső még béta, a finomhangolás még zajlik.)

Címkék: blog ünnep

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr771396532

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

beleszolok 2009.09.21. 13:35:31

Logo alatt szürke csíkot a végtelenítés helyett nem lehetne a kifutás után elhalványítani fehérre?

Marcellusca 2009.09.21. 13:35:43

Héjjjj!
WTF?
Új a dizájn is?

Egyébként gratulálok!
(Magunknak is.)
A dolgokat elnézve, még sok-sok szülinapot meg fog élni a blog.

Ui.:
Ki a képen szereplő hölgy?
Mer' blokkolnám, mer' blokkolnám, sunáznám, és lopottbicikli kategória.
xDxDxD

fulmerz 2009.09.21. 13:36:27

A regi mondjuk jobban tetszett, de sebaj. Majd megszokjuk ezt is. Viszont a feher hatter ellen tiltakoznek:)

wladyslawsky (törölt) 2009.09.21. 13:38:03

bazz, először azt hittem, hogy rossz oldalra jöttem... :))
most már ez lesz az új arculat ? nagyon pofás :)
gratula ez eddigiekhez, még sok ilyen szülinapot!

reKorrekt 2009.09.21. 13:38:29

"Nektek köszönhetjük"
Nincs mit.

:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 13:38:53

@fulmerz:

Az előző kinézetnek is fehér volt a háttere, igaz oldalt színes volt.

Dezsoke a kem 2009.09.21. 13:39:47

Mondanám, hogy még soksok boldog születésnapot, de ez ebben a kontextusban pöttyet morbid lenne... :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 13:39:52

@beleszolok:

Okés, megnézzük ... bár nem vagyunk valami hűdenagy css guruk :))

Ha van még vmi javaslat, akkor jöhet ..

Marcellusca 2009.09.21. 13:40:41

Nem akarok ünneprontó lenni, de nem lehetne valahogy "jelezni", hogy melyik komment meddig tart?
Valami vízszintes vonal (nívó? :D) kéne. :)

irrelevant 2009.09.21. 13:41:31

Gratu! Ez az új dizájn nagyon fidesznarancs, készültök a kormányváltásra? :DDD

moRtiZ 2009.09.21. 13:42:02

Ezt az emelkedő tendencia remélem megáll valamikor :(. És ezzel egyáltalán nem az oldalnak kívánok rosszat, hanem Magyarországnak jót.

Boldog szülinapot v'bőr. \o/

Kezdetektől idáig minden szinte nap itt olvastam, és amíg szükséges leszek továbbra is.

kill004 2009.09.21. 13:42:19

Gratula! Így tovább! :)

f.m.j. 2009.09.21. 13:42:34

Isten éltessen Benneteket, és Bennünket is :)

Nekem az előző jobban bejött, de majd megszokom, kihagyni nem fogom ilyen miatt, az biztos :)

moRtiZ 2009.09.21. 13:43:00

Btw Zero nem korai még a barátnődröl fényképeket feltölteni? :D:D

Marcellusca 2009.09.21. 13:43:27

@zero: Na, ja!
Mingyá gondúttam, hogy a Ti bejegyzéseitek pontosan látszódnak majd. :DDDD
Egyébként valami hasonló kellene a többi kommenthez is.

/Nem akarok tippeket adni, de példának ránézhetnétek az autózzra. :)

reKorrekt 2009.09.21. 13:44:26

@zero: az idézett mókus neve ugyanolyan mint a kommentelőjé, ez elég zavaró lehet (eddig naracs volt de nem félkövér - 'mán ha jól emlékszem :).

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 13:45:15

@Marcellusca:

azt már beállítottam, mindjárt utánanézek ...

beleszolok 2009.09.21. 13:45:48

@zero: Ha mást nem, csak simán olyan szélesre venni a szürkét, mint az oldal többi része :)
Mert nagyobb ablakban kicsit hülyén néz ki, bár nem halálos :)

Tapmancs 2009.09.21. 13:46:09

Gratula a 2. szülinaphoz. :)

@zero: javaslat: vissza a régi design-t, nekem ez nagyon nem jön be. Persze úgysem teszitek vissza, ezért a következőt javaslom:

- A szerzőt és a dátumot a poszt elejére kéne rakni, hogy egyből lehessen látni ki írta. (esetleg a kommentek számát is).

- Valami elválasztást be kellene rakni a poszt szövege és a többi rész közé (akár valamilyen halvány hátteret a poszthoz), mert így nagyon egybefolyik minden.

schnee 2009.09.21. 13:46:17

Grat!
A régi dízájn jobban teteszett - első sorban a felső banner.

De ez sem rossz és majd megszokjuk :)

Marcellusca 2009.09.21. 13:46:39

@reKorrekt: Most is kinarancsosodik. Azzal nincs probléma.
@zero: Viszont nem érzékelhető, ha ráklikkelek egy linkre.

beleszolok 2009.09.21. 13:47:09

Meg a válaszokban, a nekünk szóló válasz alatt sárga volt a nevünk háttere eddig, azt vissza kellene még hozni, mert rögtön lehetett látni, hogy nekünk válaszolt valaki :)

rolika 2009.09.21. 13:47:16

A magyar rinocérosz :-DDD
Isten éltesse sokáig a blogt! :-)

(Bár annak jobban örülnék, ha nem lenne ilyen sok témátok...)

Tapmancs 2009.09.21. 13:48:21

@zero: Ja, és az sem jó hogy a poszt van az egyik oldalon, minden más a másikon. Át kell ugrani egy oszlopot azért hogy a szélsőben látható dolgokat olvasgassuk. Nem túl kényelmes. Legyen a poszt középen, a két keskeny oszlop pedig a két szélén.

jozicsenko 2009.09.21. 13:48:38

boldogot!
születésnapot!

beleszolok 2009.09.21. 13:51:29

Ja, és az A betűben üldögélő madarat, kicsit nagyobban átültetném a G betűbe (ott több a hely), plusz talán megkockáztatnék neki egy piros fehér csíkos zászlót :D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 13:52:10

@Tapmancs:

Pont azért lett az új külső, nem akartam két oldalsó hasábot ...

Charybdis 2009.09.21. 13:54:02

Helló!

kétszer van szerepeltetve a keresés gomb.

A második keresőmező pedig ki is lóg az oldalból.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 13:55:33

bulldog születésnapot :-)

@Marcellusca: látom már most megártott a munka :-)

Fatal Error 2009.09.21. 13:56:57

Hepi börzdéj!!!
Tetszetős az új design! HAJRÁ VASTAGBőR!

Petrow 2009.09.21. 13:58:30

Gratula. Csak annyit kívánok, hogy minél előbb szűnjön meg az ok, ami miatt ez a blog fut - bár az valószínűleg egybeesne a Föld kimúlásával, úgyhogy inkább ne :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.21. 13:58:31

Ugyanezeket a sirámokat mondtam én is Zeronak. :)))))

De a jelige: szoksz vagy szöksz xD

Atrox 2009.09.21. 14:03:25

Boldog szülinapot!
Ahogy látom, mennek ezerrel a design ajánlatok, így én nem is mondok semmit :)

Marcellusca 2009.09.21. 14:04:20

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Hehe!
Ma nem is a NETkávézóból írkálok. :)
Majd holnap. :)))

reKorrekt 2009.09.21. 14:05:31

@Marcellusca: De az előzőben nemvolt félkövér.

fulmerz 2009.09.21. 14:09:37

@zero: Pont ez zavar, hogy teljesen feher az egesz, az elozonel tetszett az oldalsav mas szine.

Tapmancs 2009.09.21. 14:09:57

@zero: szóval ha két nap múlva én is összeköltözök a csajommal, tetszeni fog a két oszlop egy oldalon? :) Ez egy mellékhatás?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.21. 14:10:13

@reKorrekt:

Igen, meg előzőleg a kommentelő neve nagyobb volt, mint az általa írt szöveg, így nem folyt egybe az egész.

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.21. 14:10:20

Boldog szülinapot vbőr.
Aria Giovanni életútjáról meg jöhetne egy hosszabb poszt, sok-sok képpel :D

Hetfield 2009.09.21. 14:10:49

Jah a 'Bőrön. Azt hittem a tőtöttkáposzta zavart be. Heppi borzdéjt!

Marcellusca 2009.09.21. 14:11:05

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Hááát, ha úgy néz ki, mint a tortás hölgyike ... :)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.21. 14:11:37

Egyébként a mostani fehér háttér nem kellemes. Nagyobb monitorfrissítési rátánál bántja az ember szemét.

Stoney Hill Billy 2009.09.21. 14:14:01

Jah, lassan kezdtek belejönni ebbe blogolás-dologba...
b.sz.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.09.21. 14:15:46

Gratula!
Elször azt hittem szétesett a böngészőm.. :-D
Azért a designon még finomítsatok..

Marcellusca 2009.09.21. 14:19:35

@zero: Azért a hátteren is lehetne módosítani.
Nagyon irritáló, fárasztó ez a nagy fehérség. Ebből a szempontból jobb volt a régi. Szemkímélőbb volt.

beleszolok 2009.09.21. 14:21:50

@zero: Esetleg, amit a madárról írtam, szólhatnátok a grafik maesztónak, még ha az árpádsáv nem is játszik :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 14:24:56

@beleszolok:

Kinek? :)
Nem ismerünk senkit sajnos ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.21. 14:28:49

az a rinocérosz félemkeltő, vegyétek le :)))

vagy ha ez nem lehetséges, legalább a mellső, meg a hátsó lábára egy-egy 8-ast... please :)

@Marcellusca: minnyá gondoltam... :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 14:30:25

@Seduxen: tényleg, te, mint szakértő: a szembeszomszédasszony hogy néz ki a tortás hölgyhöz képest? :) amúgy én is sunáznám a tortáscsajt, de szerintem ezzel nem vagyunk egyedül, nagyon nem :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.21. 14:31:59

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": nem volt nehéz dolgod nézd a kép bal alsó sarkát, te sunyilas fotelnáczi :)))

Necoure Yamaki 2009.09.21. 14:32:07

Óriási gratuláció nektek, tényleg ez a legjobb hely a weben, minden reggel a munkakezdésem oldalatok megnyitásával indul.
Kívánom magunknak, hogy még sokáig maradjon ez így. Sok sikert!

Marcellusca 2009.09.21. 14:32:16

@Seduxen: Jónagyot!
Előkerültél?
Lécci válaszolj ylion kérdésére! :)))

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Húzz sorszámot! :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.21. 14:32:48

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: még nem mondtam? khm, izé, szóvaaaaal...

Ő a szomszédasszony, csak torta nélkül nem ismertem meg :)))

Marcellusca 2009.09.21. 14:34:22

@Seduxen: Oszt, hun lakol? :)
Ne aggódj, ha "szakember" lennék, nem tettem volna fel ezt a kérdést! :DDDD

beleszolok 2009.09.21. 14:34:41

@zero: Hát, aki csinálta a fejlécet :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.21. 14:34:42

@Marcellusca: sorszámot, hülye vagy? gengbeng :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 14:37:05

@Marcellusca:

na, most már van elválasztó a kommentek között, meg szürke is a háttér, este folytatom a heggesztést, kívánságok / ötletek jöhetnek.

-Régi dizánj nem lesz.
-Két oldalsó hasáb nem lesz

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.21. 14:37:34

@Seduxen: Vazze haggyjámár, asszed amúgy nem ismertem fel? Bármelyik pornószinésznőt felismerek 95-től, 2005- ig!:DDDDDDDDDDD

Meg amúgy sem vettem észere szemüveg nélkül te kis fax!:DD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 14:38:01

@beleszolok:

Négymadárnak köszönjük a logót, nagyobb szívességet nem kérünk :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.21. 14:39:36

@zero: szeretném ha a régi megszokott, jól átlátható blogsablon lenne fent. Köszi-puszi

Marcellusca 2009.09.21. 14:41:32

@Seduxen: Azé' megválogatom, hogy kivel "kardozom"! :DDDD

@zero: Fain! Alakul. Köszi! :D
A többit majd menet közben. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.21. 14:41:52

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": hát kinek mi...

én meg 95D-től 120E-ig ismerem fel őket :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.21. 14:42:22

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Az nem zavar titeket, hogy már párszázan megtették ezt, ergo kissé elhasznált lehet a "hölgy"?
Jó oké, nem kell válaszolni xD

Marcellusca 2009.09.21. 14:45:49

@laspalmas: Erre nem is fogunk. :D

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: @Seduxen: Attól félek, Skacok, hogy előbb-utóbb megkapjuk a magunk banánját. :DDDD

reKorrekt 2009.09.21. 14:45:59

@zero: Akkor néhány tanács:
- a kommentelő neve utáni dolgok (link, idő) legyenek kisebbek és kevésbé kiemeltek, esetleg más színűek (mint eddig)
- az idézett neve ne legyen félkövér és ne legyen aláhúzva (ahogy eddig sem volt)
- az admin hsz előtt van egy üres szürke sor

Szerintem ennyi. A szürke háttér kaftányos lett!

Hetfield 2009.09.21. 14:46:57

@zero: Poszt dátumát és a szerző nevét felülre szeretném :))) Jah és nem látom a kommentelők neve mellett a BAN gombot ;-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 14:46:57

@Seduxen: szép kis mintaillesztő rutinod van neked is :)
csak ne feledd, arrafelé Consum Tourist mintaillesztés van :D Kemény - jöhet, puha - nem jöhet :D
@laspalmas: mondjuk viszont Sedux eddigi leírása alapján a szembeszomszédasszonyára kíváncsi lennék, legalább megtekintés erejéig, gyanúsan sokat emlegeti :)

Combi a ballibes Ferkófan 2009.09.21. 14:47:03

Végre nem fehér háttér a kommentek mögött. Király. :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 14:48:50

@reKorrekt:

Igen, ezek rajta vannak a listámon, de egyenlőre nem találtam meg a css-ben melyik sorok felelnek ezekért :-))

@Hetfield:
fel fog kerülni. nyugi, ez még csak a béta version ...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 14:49:02

@Hetfield: neked stílusosan Whiplash gomb jár :-)

néztem az 1 éves születésnapi kommenteket, hát van ami nem változott azóta se:
"A Vastagbőrnek szignifikáns GDP csökkentő hatása van ;)) "

Hurkabácsi 2009.09.21. 14:49:44

Gratula az elmúlt 2 évhez!

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2009.09.21. 14:51:54

@Hetfield: ez nekem is hiányzik, bár a múltkor amikor fasza volt a blogmotor mint szokott, teljes adminjogom volt :D

Valamit a színekkel kéne kezdeni valamit, és ha már nem lesz két hasán, legyen egy de bal oldalon. Köszi-puszi

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.21. 14:52:55

@Necoure Yamaki: ühüm, ezt munkahelyi gépen szerinted??? mindezt úgy, hogy az 5.1-es az én gépemre van kötve. az indavideo-n legalább gyorsan le tudtam venni a hangot :)))

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: @zero: szerintem NE "BAN"-gomb legyen, sokkal stílusosabb lenne egy "88" feliratú gomb :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.09.21. 14:53:08

hmm először azt hittem valami szoftpornó oldalra hozott a link:) persze nem bántam:)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2009.09.21. 14:55:00

Ja és kérem javítani hogy a nem cseperedik hanem cserepedik a gyerek:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 14:56:05

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: lehet a hasáb átpakolása már annak szólt, hogy áprilisban úgyis megfordul a sakktábla :-)

@Seduxen: nem indul automatikusan :-)

Hetfield 2009.09.21. 14:57:19

Zero! Bal oldalt volt más blogokra link, az hova tűnt?

Necoure Yamaki 2009.09.21. 15:01:22

@Seduxen: Hát milyen világban élünk, hogy még öt percre sem lehet lazítani?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 15:02:25

@Hetfield:

azt lekaptam, majd vissza fog kerülni.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.21. 15:04:22

@Seduxen: jah, csak éppen az összes brazil és pöcse van...:DDDD

2009.09.21. 15:08:12

Szerintem mondjatok köszönetet pártunk és kormányunknak, Kolompárnak, a lelkes bodzaszedőknek, a BKV menedzsmenjének, mert nélkülük nem igen lett volna miről írni.

Beer Ninja 2009.09.21. 15:15:14

Bádog szülinapot!

A régi dizájn nekem is jobban tetszett, de mindegy. A lényeg, hogy a szerzőt, dátumot tényleg felülre kellene rakni, mert alul zavaró, esetleg ha unalmas a téma, nem is olvasom el, vagy ha eric írja. :) Szóval a szerzőt az elejére kérnénk (többekhez csatlakozva...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 15:15:24

@Frengi:

Igen tudjuk :)

Szép nagy csapat, de nem köszönünk meg nekik semmit ...

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.21. 15:16:21

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": ja, te azokra gerjedsz? félre ne érts, nem vagyok homofób, elfogadom a másságot, csak tegyük tisztába a dolgokat :))))))

reKorrekt 2009.09.21. 15:20:22

@zero:
A komment idejének formázása: 'a .commentTime' (vagy: 'commentTime a')
A név melletti link: '.commentHeadURL a'
Az idézett neve szerintem ugyanaz mint a link a kommentben: '.commentText a'

veiszi 2009.09.21. 15:23:34

apukámnak is ma van a szülinapja. 60 :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 15:28:41

@reKorrekt:

Nos, ilyen nincs a css-ben...:-S
Dobj egy emailt nekem: zerozero@vipmail.hu

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2009.09.21. 15:29:24

@zero:

Hiszen mint köztudott, nincs humorérzéketek : )

Fasza az új fejléc.

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.09.21. 15:32:11

Lehetne a dőlt betűt mellőzni? Nehezebben olvasható 'nagyobb mennyiségben', és én nagyban olvasom...

Hajnalkám, te ezt nem tudhatod! 2009.09.21. 15:37:19

Jóóó reggelt!!

Csinosodunk, csinosodunk?? Nem vagyok pár napig aztán már ünnepeltek is! Szééép! :)

Hepi bőr ' zdéj... :)

Ja, a külsővel meg ne foglalkozzatok annyira! Néha én is lemegyek melegítőben a boltba! A tartalom! Na, az a lényeg!
:))

Üdv: H

Kartal (rezervált) 2009.09.21. 15:39:10

Váá... teljesen meglepődtem, milyen szép kinézet, mekkora du... változás... :D
Isten éltessen mindannyiunkat (libertét kivéve :D ), írjatok még sok minőségi cikket - alapanyagban nem lesz hiány - , mi meg majd jól megkommentáljuk őket.

Csak így tovább!

beleszolok 2009.09.21. 15:39:26

Valami ilyesmire gondoltam, a régebbi madárral:

pub.xakt.hu/vastagbor_n.png

:)

Laibach 2009.09.21. 15:41:17

Bocs az Off-ért!

A Sukorói bizniszről készült dokumentumfilm+ egy kis Esztergom

tdyweb.wbteam.com/Melymagyar0920.htm

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 15:42:44

@beleszolok:

a zászlót cseréld ki légyszíves rendes piros-fehér-zöldre aztán jöhet emailen (zerozero@vipmail.hu) ls kiteszem.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 15:49:54

@beleszolok:

Köszi!

amúgy minden grafikai, html/css segítséget szívesen fogadunk, mert nem igazán ez a mi világunk xD

tudi 2009.09.21. 15:51:12

Boldog szülinapot Vbőr még egy pár százat.
Amúgy engem is melbe vágott az új dizájn csak lestem, hogy hova kerültem.

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.09.21. 15:54:35

@zero: ahaaa. Firefox alatt nincs dőlt betű... már látom (ill nem látom :-D ) Mindegy, Maxthon használok, ami ie motoros, tehát valszeg ki kell bírnom... mivel firefoxot nem komálom.

beleszolok 2009.09.21. 15:58:31

pub.xakt.hu/vastagbor_n2.png

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 16:02:29

@Tombolda:

Ó, bakker ..igazad van ... FF, Chrome normális betű, IE-ben meg dőlt.
Ezt hogy javítsam?

Marcellusca 2009.09.21. 16:05:25

Hö!
Most térek vissza és látom, hogy megszűnt a szürke háttér. Direkt? :)
De legalább a kommentek el vannak választva. :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 16:07:24

Te jó Isten, azt hittem, hogy hallucinálok amiatt, hogy beteg lettem...:)
Amúgy jól néz ki, grat srácok, lányok!

Marcellusca 2009.09.21. 16:09:19

Egyébként mi volt két éve?
Márcsak azért kérdem, mert egy másik blog, ahova szoktam kommentelgetni (és ahol vannak találkozók is:D), az is most ünnepelte a második szülinapját.
Ekkor volt valami feloldás? Ettől kezdve bárki blogolásba kezdhetett? :)

Marcellusca 2009.09.21. 16:12:42

@Mj: Helló, mi?
Kipihented magad?
Este olvastam az "erőlködésedet". Le a kalappal! Nagyon kitartó voltál. :)

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.09.21. 16:13:12

@zero: Csak megfelelően! ;-)

(amúgy jó nekem jobb ez a stílus, persze elég minimál fan vagyok)

Marcellusca 2009.09.21. 16:15:16

@Mj: Na, ilyet is csak egy nő vesz észre egyből. :)
Ki a fene nézi, hogy mi van a kép sarkában, mikor az ember fia középre fókuszál? :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 16:16:18

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

95-től? Te jó ég! Az igaz, hogy a Római birodalomban is voltak kapós hetérák (enyhe képzavar:)), de azért majdnem 2000 évig kicsit durva nyomon követni a hölgyek pályafutását.:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 16:17:48

@Marcellusca:

Nem, ma délelőtt erőlködtem, hogy kikeljek az ágyból, aztán tudatosult bennem, hogy nem fog menni a dolog, és aludtam kb. 2-ig.:-/
Szót se vesztegessünk rá, inkább örüljünk a szülinapnak.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 16:19:11

@Marcellusca:

Naná, most mit nézzek egy ilyen nőt, ha minden nap láthatok hasonlót?:) (Nem, nincsen 120-as mellbőségem, de olyan magas labda volt.:P)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.21. 16:20:05

@Seduxen: Aham! szóval elfogadod a másságot! Te kis liberális!

Seduc szdsz-es liberális!:DDDD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 16:20:26

@Mj: még a végén Marcelluscaék mintaillesztés alapján nem ismernek fel élőben :D derűs estét, éjjel 3-kor is :)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.21. 16:21:58

@Mj: Ne viccelj, ez csak természetes. Ne akart tudni, milyen tartalommal van kiadva Széchenyi-nek a Lovakrul első kiadása...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.21. 16:22:55

@Mj: Maraggyá má magadnak, szerinted, ha észreveszem, akkor örömködök itt magamnak, hogy felismerem? :PPPPP

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 16:28:04

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Ohh, engem elég könnyű lesz fölismerni élőben, bár felnőtt filmkarrierre nem török.:) Az arcom itt is látszik, illetőleg vagy gyurcsányos, vagy sünös felső lesz rajtam.:)
Neked is jó reggelt!:)

dr.justice 2009.09.21. 16:29:11

Aria Giovanniban Gazdag, Boldog Születésnapot Kívánok !

És persze :

www.youtube.com/watch?v=70ZMcJjvqeM&feature=related

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 16:29:57

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Férfiak, nem tudnak egyszerre két dologra figyelni...:) Illetve igen, ha az a két dolog gömbölyű és egymás mellett van.:)

snorbi 2009.09.21. 16:31:23

A régi logó jobban tetszett, nagyon találó volt.
Ez az új így nem tetszik.
Követelem vissza a régit :)

Spielberg 2009.09.21. 16:33:52

hű de szép ez az új dizájn...:S
Hepi börzdéj Vastagbőr:D

dr.justice 2009.09.21. 16:34:53

@Seduxen:

Szerinted perverz, aki Ariat sunázná ? :D

dr.justice 2009.09.21. 16:38:57

@laspalmas:

Csak lányokkal dolgozik.............................ööööööööööö, ezt hallottam valakitől.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 16:50:33

"Sok-sok éve, az Óperencián meg mittudoménmin is túl, a választásokokn is túl, volt egy csaj, úgy hívták, hogy Seheresezádé. Valami ilyen. No, az arra tette az agyát, hogy 1001 éjszaka elmondott valamit." - Ezen már ti is túlvagytok :-)

2009.09.21. 17:01:09

@tudi: veled ellentétben és azt kivánom a csapatnak, hogy téma hiányában szép lassan múljon ki a blog de mielébb, mindenkinek jobb lenne, de legalább is nekünk: egyszerű megélhetési dolgozóknak mindenképp.

A vádirat benyújtva, a büntetés kiszabva, a vádlottak a sitin, mi meg megbeszélhetnénk a szitakötök nemi életét - oh mi szép élet lenne.

2009.09.21. 17:02:23

Ja ! és kávé helyett kávét innánk, a legjobb fajtát!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 17:10:43

@Frengi: a blog akkor se múlna ki, csak a témája, az változhatna meg... de szép is lenne... :)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.21. 17:16:43

Grat, énekelje nektek maria a hepi börzdéjt..ezen a szép napon..
Nagyon csini lett a design, ügyesek vagytok. Egy dolgot szeretnék kérni, hogy a linkek más színűek legyenek, jobban különüljenek el. Köszi.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.09.21. 17:35:40

Gondolkoztam mit is írjak. Először az jutott eszembe, hogy leszarom :) Aztán meg, hogy gratulálok a jeles nap alkalmából.
Ezek után pedig megnéztem az első szülinapos posztot, és basszus, már akkor is itt lebzseltem.
Csak magamat tudom idézni onnajától át: Hajráf és hajcsatok! :)

Az új ruha pedig csinos lett.

movhu 2009.09.21. 18:05:40

Gratulációkat majd később, mert van egy bréking nyúvz. Az Index szerint:

"Elfogták a pesterzsébeti Sz. Csabát"

Még véletlenül sem írnák ki, hogy az "Sz" az milyen nevet takar...

tudi 2009.09.21. 18:10:50

@Frengi: Most legyek szemét és mondjam azt nekik eme jeles napon, hogy de jó lene, ha kifogynának a témából, hát akkor mi dobná fel az adrenalin szintemet minden nap. Ja én is várom már azt a szép új kort, meg azt, hogy tényleg másról beszéljünk.

Az EREDETI 2009.09.21. 18:31:30

Hiányozni fog a madaras banner, olyan találó volt :)

epres négercsók 2009.09.21. 18:33:49

Gratula, maradok továbbra is... :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 18:39:39

@Plutonic: you sick'o :D

@movhu: csak az áldozatok neveit írják ki, a bűnözőkét nem, nekik vannak személyiségi jogaik...

@Rwindx: látom te is laza születésnapi ajándékot adsz zeroéknak :D

2009.09.21. 18:43:54

Gratulálok a csapat minden tagjának! Remélem lesz olyan idöszak, amikor nem a VASTAGBÖR(kép)üekröl kell majd irnotok, hanem valami másról!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 18:46:00

@Rwindx:

Jézusom, először nem Leader, hanem Léderer nevet olvastam...:)

in the heaven it doesn't rain (törölt) 2009.09.21. 19:02:17

... hát nem tudom... hiányzik az a nyugtató sárga... a fehér az idegenít ( színpszichológia ) és az örök mondás, hogy bevált dolgon sose változtass... hidegek vagytok, sajnálom. Reakció dettó így járt, annyira akart, hogy nem jött össze :( Csak a jóindulat szól belőlem.. meg az idővel 20 komment /post....

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 19:04:40

@in the heaven it doesn't rain:

A meleg sárga nekem is hiányzik, mert az vidám és nyugtató szín, meg olyan vastagbőrös jellemző volt.:-/

in the heaven it doesn't rain (törölt) 2009.09.21. 19:11:49

@Mj: így van :)
és a középre helyezett mező is hiányzik, mert jelképpel bírt.
Na de mindegy... mindenki azt csinál amit akar..:(
legfeljebb :(

belzebubó 2009.09.21. 19:12:51

Egy kicsit elmegy az ember a géptől és mekkora változásra jön vissza! Azt hittem először,hogy rossz helyen járok a cicis leánkáról nem is beszélve.
Boldog születésnapot, Isten éltesse a csapatot.

Xor (törölt) 2009.09.21. 19:14:26

Boldog szülinapot Bőr!

Az új dizájnt azért majd szokni kell. Főleg az új bannert, a régi sokkal jobb volt. :((

beleszolok 2009.09.21. 19:29:21

Madarakat vissza lehet hozni, találhatunk nekik helyet. Meg a sárgán is lehet mókolni, ha zero-ék is akarják :)

Hannibal22 2009.09.21. 19:30:06

Ez a rinó valóban félelemkeltő,még jó,hogy nem fehér csuklyát adtatok rá:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 19:31:38

@hannibal22: pssszt! :-)))

@Mj: @beleszolok: azok a madarak most szabadultak, vagy mentek a nagy szabadmadár Hunvaldot látogatni, nem tudom :-)

Horizont 2009.09.21. 19:31:59

Mire ér ide az ember?? Zero feladta a függetlenségét, energikusan megújítják a blogot, kétévesek lettek!!Rohan az idő:))) Másodszor is isten éltessen titeket, minket!
Mi ez a bögyös maca?! Nem mondom jól néz k,i de azért az itt lévő lányok kedvéért egy Brad Pitt félét is alárakhattatok volna (torta nem szükséges):DDD Megnyugodtam, hogy nem csak idősebb korban nehéz a változást megszokni:))) A pityókás madár mellé lett egy nemzeti orrszarvúnk(? ) Mindenki kívánt valamit, én kérhetném a régi nagyobb betűket? Amúgy oké, csak meg kell szokni!
Na továbbra is mindent bele....Már nem azt mondjuk, hogy a téma az utcán hever, hanem átcsap rajtunk, mint a cunami!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 19:37:23

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Végülis a szerencsétlen csóringer magyar csóka itt maradt, és még a drótot is kilopták alóla. A többi meg elköltözött "Nyugatvégre".:-S

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 19:38:31

@Horizont: a nagyobb betűket a bal ctrl+egérgörgő fel kombóval sikerült előcsalnom :-)
a téma átcsap rajtunk valóban... én kicsit más hasonlatot használtam volna, de mégse szép :-)
derűs estét ám neked is :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 19:38:32

@hannibal22:

Engem egy kicsit a Macskafogó bulldogjára emlékeztet.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 19:43:58

@Mj: a szegény Gyurika? azért szerintem hiába csak stróman, ő se volt ám tiszta. igaz, a többit is el kéne kapni, és valami Lakatos Leonszió mellé rakni "lakótársnak".

reKorrekt 2009.09.21. 19:44:42

@zero: elküldtem az ápdételt css-t

Hannibal22 2009.09.21. 19:47:59

@Mj: Azt nem tudom felidézni...viszont nézd a lábait! Azok ugye bakancsok rajta?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 19:48:08

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Nem a Gyurika, hanem mi, magyarok.:( De hogy neked mindig ugyanaz jusson eszedbe...:P

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 19:51:05

@Mj: hát most miért? :) ha belegondolsz, a politikusok jöttek-mentek, mi meg maradunk, és tesszük a dolgunkat.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 19:52:23

@hannibal22:

Ejj, nekem még képregényben is megvolt.:)
Na sebaj, itt egy kis segítség:

www.youtube.com/watch?v=5ILg4weRLg8

Ráadásul mintha valami fekete színű fejfedő is volna rajta. Meg ugye tudjuk, hogy mit szoktak az orrszarvúk csinálni? Eltaposni. És ugye tudjuk, hogy kiket?:)

Marcellusca 2009.09.21. 19:53:09

@Mj: Úgy, úgy.

@in the heaven it doesn't rain: Pontosan.
De én már nem merek kritizálni, mert, ha a sok OFF-ért nem, de ezért biztos kapnám a banánt. :)))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 19:54:52

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Az ország is ment, csak tönkre.:-S Ezért pedig közülünk is sokan mennek külföldre, pont azok, akiknek a leginkább kéne maradniuk.:(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 19:55:36

@Marcellusca:

Most csak azért, mert a banán színe sárga, nem kell rosszra gondolni.:P

Marcellusca 2009.09.21. 19:59:59

@Mj: Pont azt mondom, hogy jobb, kevésbé szemfárasztó volt az előző, sárga verzió.
A banán/on/nal mindenki azt képzel amit akar. :)))
Rossz az, aki rosszra gondol! :D

@Horizont: Azé' remélöm, hogy csak meg fogod szoknyi valahogy! :)
Oszt', nem biztos, hogy rossz ám az a változás. (Próbáld ki! A változatosság gyönyörködtet!) :DDDD

beleszolok 2009.09.21. 20:00:23

Amúgy milyen már, ez a félmilliárdos vissza nem térítendő támogatás,, arról lesz majd poszt?
Szegény Krausz Pityuról meg eszembe jutott, hogy lehetne ős is tárcanélküli miniszter, ha már úgyis visszaadta :)

One Bad Habit 2009.09.21. 20:01:31

Az előző logó SZVSZ kifejezőbb volt.

A szívem azt kívánja hogy a 3. szülinapját már ne érje meg a blog, de az eszem azt súgja hogy a 10 éves jubileumot is együtt ünnepeljük majd. :(

Egyébként szép (és hálátlan) munka, csak így tovább!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 20:04:33

@Mj: na igen, csak hát gondold el, a folyamatos botrányok, a folyamatosan változó szabályok bizony nem marasztalóak.

@Marcellusca: látom nagyon ráakadtál a banánra :-) látom te leszel Banános Joe :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 20:09:53

@Marcellusca:

Nálam az úgy, úgy csak gúnyos hangvétellel szokott előfordulni.:)
Miért, te már unod a banánt, és a narancsot választanád?:P

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 20:14:12

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Tudom, gyakorlatilag minden logikus érv az ellen szól, hogy itt maradjunk.:( Én viszont nem akarom itt hagyni a hazámat, és a magyar fiatalokba is éppen az identitástudatot és a hazaszeretetet szeretném csöpögtetni.:(

Hannibal22 2009.09.21. 20:15:45

@Mj: Csak remélni merem,hogy nem a feltöltő avatarja miatt linkelted pont ezt:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 20:16:25

@Mj: stabilabb környezetben sokkal kevesebben lépnének le, és jobban hatna a hazaszeretet, még kintről is jönnének haza jópáran. a kérdés csak az, hogy kinek áll ez érdekében?

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.09.21. 20:18:54

hűha...túl konzinak érzem én ezt a Bőrhöz. Hol egy akasztófa, rajta Kolompárral va gy valami... xD

@zero: Egyébként ZERO! Lehet ismered a firebug nevű firefox addont, de ha nem, nagyon ajánlom, több óra css kurkászást lehet vele megspórolni, ha még netán csiszolgatni akarod.
Jah és no para, tapasztalatból tudom, hogy mindig lesz valaki akinek ez vagy az az apróság szúrni fogja a szemét. meg hogy ez meg az miért nincs.
És ha megengeded, én is osztok egy kis észt, mint mások - az egyenlőség nevében :D
A conetent div-nek valami a háttértől elütő halovány színt adnék, hogy kiemelje (+ padding-left: 15-20px)

Jó munkát!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 20:25:56

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Ez szerintem túl egyszerű kérdés ahhoz, hogy a probléma összes oldalát lássuk. Rengeteg rossz dolog senkinek sem az érdeke, mégis megtörténik lustaság, hatalomvágy, vagy nők miatt.:-/

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 20:28:54

@Mj: már bocsáss meg, de elnézve ami történt kis hazánkban az elmúlt 20 évben, azok alapján a nők nem lehetnek, csak kis részben mögötte. Egyszerűen ennyire ostobán egy nő se képes irányítani a férfit, hogy ilyen dolgokat tegyenek, mint amiről akár csak tudunk...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 20:35:29

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Ami a korrupciós ügyeket illeti, azok részben nők miatt szoktak kiderülni.:) (Például ha két korrupt politikus azonos nőt szemel ki.) De ugye ez már a kiderülésben, nem a keletkezésben játszik szerepet, még akkor is, ha Gyurika is szerette a nőket, akikre annyi állami pénzt is elszórt. Viszont nem véletlenül ezt a sorrendet állítottam föl.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 20:37:44

A kommentek kinézete javítva, hála és köszönet reKorrektnek!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 20:47:33

@Pierre (Bezuhov):

Túlságosan gyerekrajzos és hibás ahhoz, hogy valódi legyen.:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.21. 20:49:50

@Mj:

Az ARC egyik idei győztese, a kurucinfót "ábrázolja". Találó. :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 20:51:39

@laspalmas:

Na akkor itt a bibi, még nem láttam idén.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 20:52:40

@Mj: úgy vettem észre, hogy a lustaság már a második helyre szorult az utóbbi időben...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.21. 20:54:21

Ha valaki nem tudná, miért kerül a 4-es metró annyiba, amennyibe, annak egy kis okosító...
hg.hu/blog/7811-jatszoter-lett-a-4-es-metro-munkateruletebol
Tudom, mondhatnátok, hogy ha nem építenek,akkor meg az szúrja a szemem, na de könyörgöm, pálmafás, kincses szigetes? Miért? Nincs olcsóbb, magyarabb, egyszerűbb?
Játszótér, 40 milláért? aztakurva, jól megy az országnak, vazze..

beleszolok 2009.09.21. 21:01:22

Ha már szürke lett a posztok háttere, akkor az elválasztó vonalat is valamilyen szürkére lenne érdemes változtatni, pl rgb 200,200,200. :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 21:01:39

@*"azt írja az újság..."*(L42): nekem inkább az a vörös posztó, hogy és még mit raktak be a költségvetésbe? ezen az alapon akármit be lehet tenni, mint felszíni beruházás...

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.21. 21:06:04

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: bele is tettek, mint a példa is mutatja, és ez a címke segített, [b]"mely része a 4-es metró költségvetésének"[/b] ..nabazz, jó kis gumikifejezés, ezzel aztán tényleg bármi mehet, senki nem fogja kérdezni,legalábbis illetékes helyről. Mert innen, lentről kérdeznénk, de az senkit nem érdekel.

reKorrekt 2009.09.21. 21:06:31

@beleszolok: jogos, úgy maradt
@zero: ha gondolod, akkor a css-ben mindkét helyén cseréld ki a #FFEBD9 színt #C9C9C9-re

reKorrekt 2009.09.21. 21:09:13

@zero: hagyd, beleraktam az újba (sárga rulz)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 21:11:36

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Való igaz, a lustaság mint negatív alakító tényező inkább a nagy bürokratikus rendszerekben lelhető föl. Bár Gyurika meg az újságbeszerzési szokásai is éppen erről árulkodnak.:)

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.21. 21:14:49

@Mj: meg arról, hogy én ekkora csávó vagyok,ezt is megtehetem, hogy Pestről hozatok újságot, mi az nekem,,hisz megdolgozom érte egész évben.
Remélem, majd kap újságot a rács mögött is, Öltözködési tippek nőknek, és "másoknak" címmel.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.21. 21:16:20

@*"azt írja az újság..."*(L42): na igen, kíváncsi vagyok, mikor elégeli meg pár kérdező, és kezd cselekedni, akár gadnai rém stílusban.

@Mj: mivel Gyurika nem találja helyét, azt hiszi, hogy 30 évvel korábban van :-)
sajnos ez is olyan, mintha tegnap lett volna: "itt három dolgot foghatsz: a Kossuth-ot, a Szabad Európát, meg a pofádat"

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2009.09.21. 21:17:34

Jaaa, és még egy off, végre van melóm, megyek feltárásra dolgozni. Találtak Pécsett egy régi bazilika maradványait...öregebb, mint a mostani, érdekes lesz..

modellmaker 2009.09.21. 21:30:13

zero!

Néztem a css-t, abban van "address.author" sztem az kezelné a szerzőt megjelenés szinten. de a kódban meg nem látok a poszt címe alatt semmit már, csak magát a posztot. mintha nem is akarná semmi odatenni a szerzőt. nem vettétek ki véletlenül?

modellmaker 2009.09.21. 21:32:54

@modellmaker: ejj EDIT!

Persze, hogy nem látom a cím alatt, mert a poszt után van. :| self fail :D

modellmaker 2009.09.21. 21:49:30

közben látom kiegyenesedtek a betűk is. :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 22:14:48

@*talicskavirtuóz*(L42):

Persze, a saját magától való elszállás az alap.
Ott nem nagyon fog tudni öltözködni, ugyanis mindenki ugyanazt hordja.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 22:15:34

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Nekem eszembe jutott egy negyedik, de az felnőtt kategória.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 22:16:40

@*talicskavirtuóz*(L42):

Na végre valami jó hír felőled.:) Nekem életem első bejelentett melója volt az ásatási munka, majdnem régész is lettem.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 22:19:45

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Nem jár be dolgozni - sőt, inkább őt dolgozzák meg -, de azért kapja csak tovább a milliókat. Ez már van olyan durva, mint szerencsétlen Toller esete...

beleszolok 2009.09.21. 22:22:56

Gondolom, úgy vannak az önkorinál, hogy amíg bentvan, addig se privatizál áron alul, szal anyagilag lehet, hogy még így is jobban járnak.

2009.09.21. 23:00:04

Nöm tetszik ez a háttér...a sárga olyan jó volt a májamnak!:PP

2009.09.21. 23:11:36

Ja, és bocsi, boldog szülinapot..de bunkó vagyopk ! A lényeg: torta van?? Mikor kapok?:D (Pasival kérem, osk?:D)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 23:43:27

Na most már sárgás:)
Így megfelel?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 23:44:22

@zero:

Szerintem kicsit halványabb, mint a régi, de azért sokkal jobb, köszi.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 23:44:54

Tényleg, mi a helyzet a blogtalival?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 23:48:19

@Mj:

Olyan sokan vagyunk (100-150), hogy nyitott helyen kell tartani, az meg időjárásfüggő ... szóval szerintem idén már nem lesz ..

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.21. 23:49:18

@Mj:

ugyanaz a sárga szín mint volt :) ugyanaz a színkód :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 23:50:12

@zero:

Basszus, és mi van, ha nem kérdezek rá, 25-én váratlanul bejelented?:( Egyébként tudtommal jó idő lesz péntekig, kellemes 25 fokkal, és bárhova mehetnénk.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.21. 23:50:51

@zero:

Akkor a szememmel is baj van, nem csak a torkommal meg a lázammal.:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.22. 00:02:41

@Mj:

azért sose volt lefixálva a 25-e ....csak tervbe volt véve ...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 00:09:49

@zero:

És gyanús is volt, hogy nem alakulnak a fejlemények.:( Egyébként nem szégyen, ha bevallod, hogy az asszony keze meg a rövid póráz van a dologban, most, hogy odaköltöztél...:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.22. 00:11:36

@Mj:

Hát, a költözés miatt sok időm nem volt helyeket nézegetni ....:-(
De nincs semmilyen póráz.... vagy csak én nem tudok róla xD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 00:33:56

@zero: tipp az utóbbi, hogy még nem jelentették be :-o) helyszín ügyben meg kreatívan, el tudok képzelni akár olyat is, hogy hamár szabadtér, akkor kirándulós-meccsnézős programmal egybekötött hétvégés agyhalál :-) legalább fakabátéknak is nehezebb lesz kicsi piros fűcsomónak álcázni magukat :-)
@Mj: azért ennél minden nő rafináltabb, tapasztalatom szerint :-) a póráz akkor derül már csak ki, amikor túl messzire menne az ember fia, akkor nagyot tud szorulni :-)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.09.22. 00:41:34

boldog szülinapot! :D

egész jó az új design, főleg az tetszik, hogy megmaradt a magyar madár. :)

olyat amúgy nem lehetne, hogy oldalra default ne lógjon ki a képernyőről az oldal? meg hogy újra középen legyenek a postok...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 02:01:28

@zero:

Akármelyik parkba mehetnénk, még le sem kell foglalni, ráadásul ennél szebb időt nem is lehet kifogni. (30 fokban mindenki megdöglik még árnyékban is, esőben, hóban, hidegben meg ugye reménytelen.)
Persze, hogy nem tudsz róla, pont ez a jó póráz lényege, hiszen addig nem érzed, hogy hosszabbítani kellene rajta.;-)

Slanger · http://tudtad.blog.hu 2009.09.22. 06:19:15

Remek lett az új arculat. Grat Nektek Srácok!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.22. 06:45:19

@zero:

Egy okos nő úgy irányít, hogy észre sem veszed...Örömmel csinálod, és saját ötletnek tartod, amit kitalált. :))))

reKorrekt 2009.09.22. 07:35:36

@laspalmas: Emellett minden vezető, nagy férfiú mögött áll egy nő (szerintük) -.o

Marcellusca 2009.09.22. 07:41:11

@Marcellusca: Nu, mé' nem akar módosítani? :)

Marcellusca 2009.09.22. 07:45:07

@zero: Fain!
Már csak azt kellene elintézni, hogy középre kerüljenek.
A lap tetején, jobb oldalon található két hasábból az egyiket átrakhatnád balra és mingyá tuti is lenne az új arculat. :)

Marcellusca 2009.09.22. 07:56:51

@zero: Hehe!
Van az. Csak láthatatlan és ezért nem veszed észre. :D

2009.09.22. 08:11:55

@zero: Iiiigen, s köszönöm!:) (De az a kanári sárga, az volt az igazi...:DDD) Na nem, mert tetszik azért így már az új köntös, főleg, hogy olvashatóbb a betűtípus és ez a kommentek írására is igaz...Szóval minden rendben van, a tortás néni is csinos, megnyugtatóan látszik, hogy a poszt gazdái (egészséges) pasik...!:DDD

2009.09.22. 08:19:11

@zero: ó jaj...figyi, nem mindenki jön ám el! És ha szabadtér, meg hely és buli: Városliget, Kertem? www.kertemfesztival.hu/

2009.09.22. 08:21:06

@reKorrekt: ez nem szerintünk van így, hanem ÍGY van, ez tény, faktum.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.22. 08:46:18

@Marcellusca:

Direkt váltottunk a jobb meg balhasábról ilyenre.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.22. 08:46:57

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):

A szürke kilógást megszüntetjük.
A posztok nem lesznek újra középen:)

Marcellusca 2009.09.22. 08:47:02

@zero: De, így most "balosok" vagytok. :DDDD

2009.09.22. 08:58:35

@Marcellusca: ez de jó!:) Balra húz a csapat, nem mondhatják, hogy nincs esélyegyenlőség itten!:DDDDDD

spájdernecc 2009.09.22. 09:01:23

basszus!
két éve olvasom Zéro agymenéseit?
föl se tűnt
Mindenesetre gratula és halleluja!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.22. 09:03:36

Na, már csak a szürke csík maradt, amúgy a többi már pofás :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.22. 09:05:24

@spájdernecc:

xDDD

919 V'bőr posztnál járok.
2 év termése ... az több, mint napi 1,25 poszt ...minden nap!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 09:26:52

@Marcellusca: látszik akkor nem ismered a filmet :-) Bud Spencer - Banana Joe :-) tessék rákeresni majd, klasszikus :-)

@zero: gratula, bár nem lett volna baj, ha nincs annyi pofátlan nyúlás, és így kevesebb posztot tudsz csak írni...

Marcellusca 2009.09.22. 09:29:22

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Túúúdom, ösmerem. Már-már klasszikusnak számít. :)
Csak a kedvedért, beírtam a nick-emhez, de nem akarja megjeleníteni. :)))

Marcellusca 2009.09.22. 09:33:51

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Köszi, de most a "kávézóban" vagyok. :)))
Majd otthon megnézem. (Ha nem felejtem el.) :D

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 09:35:41

@Marcellusca /a Banános Joe/: nem pornó :) ha nincs letiltva teljesen a youtube, nyugodtan nézheted :)

2009.09.22. 09:40:56

@zero: valóban, így még elegáns is lett..:D

Marcellusca 2009.09.22. 09:45:54

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Minden vidijós sz@r le van tiltva, mer' túl nagynak találták az adatforgalmat.
Én nem is értem, hogy mé'! :D

albino combino 2009.09.22. 10:25:16

Isten éltesse a V'bőrt. bár jókívánságnak (az ország számára) inkább azt írom, hogy bár megszűnne az oldal (+ a kiváltó ok)

Tombolda · http://tombolda.fw.hu 2009.09.22. 10:30:51

áááááááááááááádejó. Nincs dőlt betű... Tökéletes!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.22. 11:15:07

@Tombolda:

Igen ... a béta verziót lassan elhagyjuk :)

2009.09.22. 11:20:07

@zero: amiről itten írkálsz...hát nem azért vagy, hogy ezeket bemutasd?:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 11:46:51

@Marcellusca /a Banános Joe/: nem is tudom, miért... :D

@zero: mikor milyen :D mint az ámerikás magyarok találkozása tisztára :-)
- Nem ismersz meg?
- Nem.
- Nem-e? Hát együtt lőttük a pártházat!
- Mikor? Melyiket?
- Hát mikor melyiket.

Hofi sajnos egyre inkább aktuális... Isten nyugosztalja odafent... ha élne, már tuti lesittelték volna közösség elleni izgatásért...

@Plutonic: ütött mint egy kamion :-) nekem mondjuk kissé túl kevés volt benne a "nem elektronikus" hatás :-) amúgy is, vastagbőrékhez jobban illik ez: www.youtube.com/watch?v=tcPgmao6-l4 :)

@Letícia-Charlotte in SBp: szegény zero, lehet azt hitte az első ilyen megírásánál, hogy áh, alig van ilyesmi, aztán már 900+ postnál tart :D és hol van még a vége...

2009.09.22. 11:48:50

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: szerintem ő a hibás, miatta csinálják azóta!:DDD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 12:01:11

@Letícia-Charlotte in SBp: LOL szép megközelítés :D elképzeltem hozzá, amint tanakodnak Veresék, hogy "kéne valamit tolni megint, mert zeronak nincs témája. legyen most mondjuk a BKV" :D

2009.09.22. 12:04:17

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: hát ez így van, mit csodálkozol?:DDD Zéró a hibás így is, úgy is...az a sok nulla ottan a számok mögött, csak zéró miatt van...:DDD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 12:06:43

@Letícia-Charlotte in SBp: szegénynek nem elég csapás az összeköltözés miatt fokozatosan kurtuló póráz, még ez is? :D

derelyegrádi szellem 2009.09.22. 12:11:09

@laspalmas:

ez egy medgyessyzmus. A jó Péter mondta, hogy Erdélyben "cserepedett" fel. Ez is nehéz szó. Mármint, ha valaki gyakorlatilag debil.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.22. 12:14:08

@derelyegrádi szellem: "Mármint, ha valaki gyakorlatilag debil. "

ezt most zero-nak szántad? :)))

Plutonic 2009.09.22. 12:16:41

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Jóvanna! :D Csak hirtelenjében ezt a szülinapi köszöntőt találtam. :)))

@laspalmas: Akkor nem én vagyok az egyetlen, aki ezen eltöprengett? :DDD

2009.09.22. 12:16:54

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: nem is, csajszinak van esze, és nem is érezteti!:DD (Bár semmi közöm(zünk!) hozzá) Nos, a Veres a napi sajtószemlét tuti itt kezdte, le is váltotta Bajnai!:D Mint amikor Hofi elkezdte az újságot felütni sé megszólalt, "Na, nézzük, ma kilopott? "

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 12:19:01

@Letícia-Charlotte in SBp: azaz :D a pórázt meg úgyis akkor érzi már zero, amikor szorul :D
@Plutonic: jójó :) láttam valaki meg stílusos köszöntőnek egy 500 milliós lenyúlást linkelt be :-)

Plutonic 2009.09.22. 12:24:45

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Látod, ehhez képest én kifejezetten szerény voltam! XDD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 12:28:04

@Plutonic: na igen :-) mit gondolsz, miért azt a videot javasoltam inkább, amit? :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.22. 13:25:04

@derelyegrádi szellem:
@Plutonic:

Kétszer átjavítottam "cseperedik"-re, Zero meg feszt vissza. Feladtam, de nem értem. :)

derelyegrádi szellem 2009.09.22. 13:28:58

@laspalmas:
mert műveletelen vagy a Párt történetéből. :-)

Plutonic 2009.09.22. 15:11:36

@laspalmas: Talán a cserépforma süti miatt? :DDD
@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: vagy itt az igazság? :DD

Esetleg azt is jelentheti, hogy színes üvegcserepekkel vakargatják magukat unalmukban a bloggerek? :DDDD
Azt nem akartam leírni, hogy melyik testrészüket, mert tisztelem Laspalmas-t! :DDDDD
És persze nem is igaz ez a feltételezés! :))))

Roxvox 2009.09.22. 18:38:28

Vajon ki van az első képen a torta mögött, neki nem lehet gratulálni? :))

Cserepedik = cserepesedik - a szája az. :))

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 19:03:42

@laspalmas:

Ezt Medgyessy Pétertől kérdezd, akinek a fölcseperedés is nehéz szó volt, úgyhogy inkább alkotott egy új kifejezést.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 19:06:46

@Roxvox:

Vagy a sarka repedezik.:P Amúgy ott a megoldás a kommentekben, de ha lusta vagy, nézd meg a kép bal alsó sarkát.:)

Roxvox 2009.09.22. 19:10:29

@Mj: Most hogy mondod, tényleg. Mármint, hogy lusta vagyok. :)

2009.09.22. 19:20:47

@Roxvox: tetszene mi? Ő zéró az új lakásban!:DDD Teljesen átváltozott! (Bocsi zéro, tudjuk, hogy nem te vagy, hanem Rékuc..:DD)

2009.09.22. 19:21:31

@Mj: hát de, azért vágtam be a Kertemet...:DD

GatyaPityu 2009.09.22. 19:32:20

Mikor lesz a Vastagbőrnek saját, .com, vagy .hu-s domain neve? Két év után ilyen látogatottság mellett ennyi jár!

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 19:33:12

@Letícia-Charlotte in SBp:

Na ezek után tényleg megtarthatnánk már azt a talit.:P

2009.09.22. 19:59:31

@Mj: így van, hajrá, hajrá, gyerünk oda ünnepelni, vagy jönnek, vagy sem, lényeg, mi ott jól elleszünk! Lehet vinni bringát, azzal lehet beülni is, szóval ideális! !:D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 20:27:05

@Letícia-Charlotte in SBp:

A bringa általában csak akadályoz, ha valóban közlekedni, és nem sportolni akarok vele, úgyhogy én azt tuti hanyagolnám.:)
Viszont lassacskán szólhatnának már azok, akik szeretnének jönni.;-)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 21:07:07

@Mj: szólva :-) persze, ha önszervező jelenség, akkor a szombat jobb lenne, pénteken este 10-től randim van a munkahelyemmel :-) de korlátozott jelleggel pénteken is akár.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.22. 21:26:42

@Atro:

nincs időnk saját html motorral szenvedni ...a blog.hu és a support egyenlőre tökéletesen elég

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.09.22. 21:28:03

@Mj:

Majd minket is hívjatok meg ...

amúgy ilyen helyen gondolkoztunk mi is (palya.hu), de szept. végén az időjárás kiszámíthatatlan ..ha esik, mit csinálok 100 emberrel?!

GatyaPityu 2009.09.22. 21:38:06

@zero:
Ahhoz nem kell saját html motor.
Írd be a böngészőbe, hogy www.bkvfigyelo.eu - és láss csodát, átkapcsol a bkvfigyelo.blog.hu címre. Nem tudom hogyan csinálja, de amint a példa is mutatja, megoldható. :-)

GatyaPityu 2009.09.22. 21:40:40

UI: azért remélem csináltok biztonsági mentéseket a post-okról Sosem lehet tudni, mikor dől be a blog.hu vállalkozás, és akkor egy tollvonással törölhetnek mindent és mindenkit ha az üzleti érdek úgy kívánja... Arra már nem is merek gondolni, hogy esetleg az is előfordulhat, hogy a kuruchoz hasonlóan a hatalom kényszeríti majd át egy külföldi szerverre az oldalt... reméljük idáig azért nem fogunk süllyedni.

2009.09.22. 22:37:07

@zero: figyi mán, nem az idő miatt megyünk oda...épzelted volna?? Majd megoldjuk! És ha ilyen beszari a társaság, hogy egy eső elveri, akkor nem lennénk itt! Szerintem legalábbis.....nem így látod @Mj: ?

Tett halála az okoskodás...

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 22:59:22

@zero: bocsi, de ez egy óriási magas labda: www.youtube.com/watch?v=rmCpOKtN8ME
nem ér NAGYON hangosan röhögni :-)

@Atro: ha nem tennék, szerintem egy sitementőt végigeresztek rajta mostmár :-)

@Letícia-Charlotte in SBp: az eső még talán jót is tesz :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 23:46:50

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Na, így kell ezt csinálni, ilyen egyszerű.:) Tőlem szavazhatunk is, hogy péntek-e vagy szombat, nekem mindegy. (Csak a vasárnap nem jó, mert akkor tartjuk a szülinapomat, arról meg gáz lenne lemaradnom.:))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 23:48:24

@Mj: igen, az súlyos baleset lenne :-) bulldog születésnapot előreis :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 23:50:21

@zero:

:D Ezért lenne jó, ha te szerveznéd, nem túl bonyolult amúgy.:)
Ha megnézed az időjárásjelentést, aznap nem lesz eső - nem április van, hanem vénasszonyok nyara -, és 22-25 fok lesz, tökéletes idő szabadtérre, mert se nem dögmeleg, se nem tökfagyasztó hideg. És különben is, kit érdekel az eső?:)
Amúgy Tomcat blogja az élő példa rá, hogy mennyi a hangember. Elígérkezik egy eseményre 500 ember, aztán elmegy vagy 50.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 23:55:04

@Letícia-Charlotte in SBp:

Pontosan. Szerintem se szarozzunk sokat ezen, pl. tök egyszerűen meg lehetne oldani: új, blogtalis poszt normális - azaz nincs fölcserélve az igen és a nem - szavazással, és az időpont (pl. folyó év szeptember 25-ike, péntek, 18 óra 30 perc) és a hely (pl. a Városliget mellett található Fővárosi Állatkert főbejáratánál) megjelölésével. Ennyi. Csak akarat kérdése.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 23:56:52

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Pontosan erre gondoltam.:D Mármint arra, hogy ájm szííngin in dö réjn.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.22. 23:57:41

@Mj: látom neked is beugrott, hogy nem elég a Fővárosi Állatkertet megjelölni, mert páran a Parlamentnél kötnének ki :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.22. 23:59:20

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Egyszer késtem már el anyám szülinapjáról, ráadásul tetemes italmennyiség elfogyasztása miatt. Nagyon ciki volt, és kb. csak annyit tudtam mondani, hogy rettentő fáradt vagyok.:-/
Köszi, bár csak 29-én lesz, az meg kedd. Akkor meg a fene ér rá.:)

Hannibal22 2009.09.23. 00:02:18

@Mj: No, ez meg is van szervezve. Holnap csak címet kell adni a kommentednek és kitenni

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 00:44:47

@hannibal22-73:

Tessék, itt a cím.:) "Ugye nem felejtettétek el, hogy mire szavaztatok? Irány a Városliget pénteken, a többi a rohamrendőrökön múlik!:)"

reKorrekt 2009.09.23. 20:45:39

@Atro: ha lesz is akkor Litvániában kell domaint regelni: vastagbor.lv - ha értitek mire gondolok :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.23. 21:11:31

@reKorrekt: szép, pc-lámpavasazás :D
@Mj: lassan kialakul a vasipari suxszervezet, aztán megválasztjuk abandit titkárnak :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.23. 21:52:05

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Na jó, hogy nem pártfőtitkárnak.:)
Basszus, Korrekt, válassz már valami más avatart, így azt hiszem, hogy Kartal vagy.:P

kacsa! 2009.09.25. 13:53:16

Most nem olvasok kommenteket, de Aria Giovanni-t d....m!
Tud főzni is, nem csak sütni: www.youtube.com/watch?v=cCB2B1YAIt8
Ja és boldog szülinapot kívánok mindenkinek!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2009.09.26. 15:24:03

és mi a kapcsolat négymadár és a vbor között?

süti beállítások módosítása