Skip to content


       Szűrés lista

Nincs változás II.

A mai nap már csak ilyen ...

A megélhetési szociológus, Vásárhelyi Mária ma érezte úgy, hogy neki ki kell írni magából a gondalatait. Így született meg a Népszabadság ma remek publicisztikája:
"A 'Mortimer-ügy' mint metafora"

Nem ismered, nem hallottál még a szociológus asszonyságról?

Nosza, hívjuk segítségül az Árokásó Top 20-at!


VÁSÁRHELYI MÁRIA




Főállású „mai fasizmus-szakértő” és „média-szociológus”, aki egész egzisztenciáját a jobboldal iránti gyógyíthatatlan fóbiájára alapozta. Elég jól meg is él belőle, holott kutatási területe nem volt sokkal előremutatóbb, mint mondjuk a gender studies. Egyike azoknak, akik addig festették a falra az ördögöt, amíg az újra megjelent Magyarországon. Ennek nyilván nagyon örül (érdemei elvitathatatlanok e baljós folyamatban), hiszen azt gondolhatja, hogy igaza lett. Magyar bajnok az egy főre jutó petíció-aláírásban, külföldi lapnak való – politikai ellenoldalt mószeroló – nyilatkozatban. Rekorder továbbá a szekértáborok közötti klasszikus árokásásban, a szakmainak álcázott, de politikai töltetű felmérésekben, amelyek rendszerint az ÉS-ben jelennek meg és hónapokra ellátják picsogni- és rettegnivalóval a 168 Óra sajtólevelezőit. A szociológus verhetetlen az egyetemisták állítólag baljós és állítólag megállíthatatlan jobbratolódásának ismételgetésében. Vásárhelyi jó még a ballibszerecsenek mosdatásában, valamint az orbánvuduszurkálásban. Teljesen reménytelen, hogy valaha is normális lesz.

 

Előnye: állítólag jól tudja utánozni a Hír Tévé riportereit.

Hátránya: fixálódott.

Hiszterométer: 9/10
 

És akkor pár szemelvény a mai remekművéből:
(A bátrak és/vagy nyugodtak olvassák végig a teljes szösszenetet a NOL-on!)


"2005. május 8-án Budapest egyik legforgalmasabb terén egy katonai ruhába öltözött, harci sisakot és acélbetétes bakancsot viselő, kardokkal és késekkel felfegyverzett - önmagát hagyományőrzőként meghatározó - társaság egyik tagja kardjával ledöfött egy 15 éves roma fiút a buszon. Csak mert a fiú csodálkozva nézte a maskarába öltözött társaságot.

"Mit nézel" - kérdezte az egyik hagyományőrző. "Miért, nézni sem szabad?" - válaszolta a roma fiú, de még be sem fejezte a mondatot, amikor lendült a kard és átdöfte a felsőtestét. Bár a busz tömve volt utasokkal, a közönség rideg közönnyel figyelte a történteket. Az elkövetők - még a busz indulása előtt - kényelmesen leszálltak, a buszvezető bezárta az ajtókat és indulni készült.

Ekkor rohant előre a fiú barátja a sofőrhöz, hogy szóljon: a barátját leszúrták. Mire a buszvezető hátraért, a busz kiürült, és a sofőrön kívül senki nem próbált segíteni a vérző fiún.

(...)

A Mortimerre kiszabott 3 év 10 hónapnyi börtönbüntetés indokolásából nem derül ki, hogy "a maga nemében páratlanul agresszív bűncselekmény" elkövetésében szerepet játszott-e rasszista indíték. Ezt tehát valóban nem állíthatjuk, noha persze ki sem zárhatjuk azon az alapon, hogy az elkövető elfogása után cigánynak vallotta magát.

Tengernyi irodalom szól az öngyűlölő zsidókról, feketékről vagy akár romákról, saját hétköznapi tapasztalatainkról nem is beszélve. Nem kevesen próbálnak úgy asszimilálódni, a saját csoportjukat sújtó megvetés és gyűlölet elől menekülni, hogy átveszik a saját csoportjukat sújtó előítéleteket, sztereotípiákat. A reménytelenné váló asszimilációért folytatott küzdelem pedig végzetesen agresszív magatartásba csaphat át.

(...)

A Mortimer-ügyet azonban nem csupán azért oktalan és ízléstelen dolog furkósbotként használni azokkal szemben, akik szót emelnek a rasszizmus ellen, mert a rasszista indíték pusztán az elkövető utólagos önmeghatározása alapján nem zárható ki, hanem azért is, mert az utazóközönség viselkedése maga is okot adott a figyelmeztetésre. A részvétlenséget és a közönyt, amellyel a busz utasai végignézték a jelenetet, majd segítségnyújtás nélkül sorsára hagyta a vérző fiút, nehéz lenne elvonatkoztatni a rasszizmus erősödésétől.

Ha furkósbotként nem is, metaforaként annál inkább használható a Mortimer-ügy. A rasszizmus elleni fellépésre válaszoló reagálások már akkor is világosan jelezték a veszélyt, ami azóta valósággá vált. A raszszista indulatok elszabadulásának veszélyét, amely előbb-utóbb emberéletek kioltásához vezet, a romák elleni sorozatgyilkosságot övező közönyt, a demokraták elbizonytalanodását és gyengeségét, és azt, ahogyan a Fidesz a legaljasabb indulatokból is politikai tőkét próbál kovácsolni a maga számára."



Vásárhelyi Máriának és a többi megélhetési rasszistázóknak, meg az alapból idióta valódi rasszistáknak, a megélhetési döntéshozóknak, a megélhetési roma politikusoknak, meg amúgy mindenkinek ezek után ajánlom az utóbbi idők egyik legjobb vitaindító írását.

Kötelező olvasmány: "Papp László Tamás: Kötéltánc az etnikai törésvonal fölött

Címkék: közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr181406298

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 2009.09.25. 15:34:29

A Tudózsidó hírolvasója

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2009.09.26. 01:46:39

micsoda nagy dagadt valag!
ha akadt volna a gimnáziumban valaki, aki bevállal egy ilyen tehenet talán most nem érezne kényszert rá, hogy szünet nékül okádja magából a hülyeséget (=hazugságot). mindenesetre a célját elérte vele, mert az a 2% aki vevő erre most elismerően bólogat a képernyő előtt és verdesi a mellét, hogy vannak jóravaló emberek is ebben az országban ("és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek, hogy bebizonyitsuk: nemcsak a szemetek tudnak magyarul.") a maradék 98% pedig halkan elhadar három lámpavasat, merthogy 1 darab ezt a tehenet nem bírná el.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.26. 02:23:04

@Kartal (a dühös):

"hát... erről lehetne vitázni. a tatárjárás pl. tényleg többet ártott."

A népességnek igen, viszont ez volt a nagy társadalmi változások katalizátora, így indult be nálunk a feudalizmus magyar verziója, a familiaritás.

"én viszont ezt a birka mentalitást csermanek jánosék bűnének tartom: ha befogod a pofád, ha másfelé nézel, megúszod. esetleg elnézzük a gyárból való apróbb lopásokat, sefteléseket, elvégre amit nem visznek ki az országból, az a mienk..."

Pontosan erről beszéltem én is.:)

"most meg nem lehet elmagyarázni senkinek, mi az a magántulajdon. itt nem csak a cigányok meg a politikusok lopnak, hanem MINDENKI!!! kollégák, haverok, mindenki. a hatos építkezését nem csak a politikusok lopták szét: a sofőrök százliterszám árulták a gázolajat, aki hozzájutott, teherautószám vitte a cementet, a betont köbméterben adták maszekban... ebben a rohadt országban mindenki lop mint a szarka, és mindenki fel van háborodva, hogy itten lopnak... ez nem a fejétől bűzlik, szétrohadt az egész már rég.
áh, beteg ez az egész ország."

Mármint betegek azok a rétegek, amelyek a Kádár-rendszerben hozzászoktak a lopás gyakorlati legalizálásához.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.26. 02:26:39

@llll5:

"olyan arányban nyert, hogy az kizárt, hogy csalás lett volna.Persze Schmidt Maca szerint biztos...ha neki hiszel..."

Ezen ne kezdjünk el vitatkozni, mert szerintem csak a sértettség szól belőled, az meg nem jó vitapartner. Iránban kb. minden független megfigyelő szerint nagyarányú csalások voltak. Másrészt hogy a rákba jön ide Schmidt Mária? Addig nem volt baj a neve, amíg történelmi kontextusban említettem, speciel éppen a te véleményedet alátámasztandó? Most meg felhozod egy vele össze sem függő témánál, amikor azt sem tudom, hogy erről neki mi a véleménye? Nem értem.

Kartal (rezervált) 2009.09.26. 08:31:35

@Mj: "Mármint betegek azok a rétegek, amelyek a Kádár-rendszerben hozzászoktak a lopás gyakorlati legalizálásához." - vagyis a negyven fölöttiek, meg azoknak a gyerekei... én csak azt írtam amit látok, és sajna ezt látom. még a legjobb munkatársaim is pakolnak, ha a főnök egy percre nem néz oda, és ez így volt minden munkahelyemen (és volt egy tucat). a nagy jobbikos hazamegmentő hazafit ne is emlegessem: akkora tuskó, hogy fát lehetne rajta vágni, plusz a cég keretein belül arányaiban lop annyit, mint egy politikus az országot alapul véve. mostanában rúgtak ki pár fiatal csókát (huszonéveseket, harminc körülieket), mert nagy tételben loptak alapanyagot. ők nem a Kádár-rendszerben szoktak hozzá a lopás napi gyakorlatához.

A gárdistákról meg annyit, hogy nem értem az egészet. a mozgalmat feloszlatták. a jelenlegi valami társadalmi összefogás keretében működik, nem jogi személy, hogy ne lehessen feloszlatni. semmiféle jogalapjuk nincs kivonulni, házat körbe venni, bűnözőket keresgélni. ugyanolyan állampolgárok, mint én, semmi egyéb plusz joguk nincs. most épp ők azok, akik szítják a feszültséget azzal, hogy a rendőrség munkájába beleavatkoznak mindenféle rendvédelmi vagy közigazgatási végzettség, ismeret nélkül. lehet a rendőrséget csesztetni, hogy fogják el a bűnözőt, lehet segíteni a költözésnél, mert egy cigánygaleri meg akarja ölni a családot, de ez már túlzás. itt átlépték a törvények adta keretet, és borítékolom, ebből baj lesz.

picur3ka 2009.09.26. 09:33:59

@Fedor:

Szerintem meg egyiknek sincs. Az egyik a hatalom parti pofaraesettek szanalmas, vergodo onigazolgatgatasa, a masik egy kozhelyes csamcsogas, se eleje, se vege.

picur3ka 2009.09.26. 10:06:22

@Kartal (a dühös):

Fedor nem internet kommando, csak egy liberalis erzelmu ember. Jobbakat ir sajat maga, nem is ertem, mert vedi ezt a cikket.

Aradebil 2009.09.26. 10:26:15

az ilyenek miatt szégyellem,hogy a tátk egy épületben van a ttk-val

llll5 (törölt) 2009.09.26. 11:43:45

@Mj: Nézd, én nem vagyok sértődékeny ember, anno a politikai életben elég sok sértést kellett elviselnem, magyarán immunis lettem.Független megfigyelők?Kik?Az odaküldött Irán-ellenesek?
Schmidt Maca meg úgy jön ide, hogy pont azt jelentette ki egy tv-műsorban, amit te.Én ezt a zsidó nőt sosem kedveltem, nem tudom, miről beszélsz...Amióta a Terror Házából Holobuborék-szentélyt csinált , még kevésbé.Arról meg nem is beszélve, hogy a kerületünket is részben miatta akarja tönkretenni Pokorni, meg , hogy a kölkeit ülteti be mindenhova, áááh, hagyjuk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.26. 12:02:53

@Kartal (a dühös): Én csakazt nem értem miért nem sima civil ruhában mentek ki a gárdisták.Egyébként miért ne mehetnének ha a cigányoknak szabad hogy 5 percen belül 50-en összeverődjenek-csak sajnos nem úgy ahogy kéne.:(((

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.09.26. 12:22:12

Azért kíváncsi vagyok Zero mikor kerül fel az árokásóra mint:Gyurcsány EgonTtihamér a Zero néven elhíresült blogger?

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.09.26. 12:45:04

@Tigeri:

Az árokásót táborbeliek szerkesztik... vagyis a válasz: nem ebben az életben :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.26. 13:11:00

@Kartal (a dühös): kivonulni, házat körbevenni, bűnözőt keresgélni azt elvileg nekünk is lehet, intézkedni, azt nem. az önbíráskodás lenne. tény, hogy eléggé a határon van a dolog párszor, csak ilyenkor nekem eszembe jut az is, hogy ezen cselekedetek ügyében valahogy rendőrségünk elnéző egyesek felé. az viszont megint egy más dolog, hogy a helyi rendőrkapitánynak kellett volna megadni az első esélyt. Itt és itt, ez és ez, megalapozottan gyanúsítható az alábbi gyilkossággal. a környéken "egészségügyi sétát téve" lehet ellenőrizni, mi történik. felvenni az eseményt, és kivágni a netre.

Tündér_Lala 2009.09.26. 13:21:00

Vásárhelyi etnő megélhetési jogvédő, aki szép egzisztenciát épített magának és családjának a témából. Esze ágában nincs a problémával érdemben foglalkozni, a társadalmi ellentéteket enyhíteni vagy a cigányokon segíteni. Ennyi, a jelenség ismert, több szót kár vesztegetni rá. Legfeljebb a mindent elsörő pimaszsága döbbenetes.

@Mj: @wladyslawsky: Tökéletesen egyet értek. A Kádár rendszer társadalmi, "néplélekben" okozott kára felbecsülhetetlen, arról nem is beszélve, hogy az időszaknak köszönhetjük ezt a vezető réteget, akik elvtelen, karierista, csak a saját boldogulását szem elött tartó, ennek érdekében bármire (beleértve a hazaárulást is) kész emberek gyülekezete.

Tündér_Lala 2009.09.26. 13:49:59

@Kartal (a dühös): A Gárda egy tünet, arra adott válasz, hogy a rendőrség politikai nyomás miatt nem tudja (ha úgy tetszik nem meri) végezni a dolgát.
Pár kommentel ezelőtt arról beszéltetek, hogy az emberek "közömbösen" viselkednek különféle okok miatt nem védik meg egymást. Nos a Gárda olyan emberekből jött létre, akik a szabadidejük terhére hajlandók valamit tenni a közösségért. Működésük valóban kényes terület, hiszen jogosítványok nélkül próbálják közvetíteni a közvélekedést a deviánsok ellen. Amit nekünk is tennünk kellene, amikor a buszon vagy utcán öten tizen vernek egy polgártársunkat, de nem teszünk mert félünk, mert félünk, hogy rasszistának vagy önbíráskodónak bélyegeznek, mert nem a mi dolgunk. Ők fellépnek, pedig kockázatatnak vele és azt gondolom, hogy ez tiszteletre méltó. A hatalom persze hogy utálja őket, hiszen több évtizedes munkálkodásuk ellen hatnak, nevezetesen hogy a közember kussoljon bármit lát is.

vadasmarha balra 2009.09.26. 14:32:54

Sajnos a mérhetetlen közöny, amit egymás iránt tanusítunk, szintén következmény. A jó elnyeri méltó büntetését! Látsd a példát: 2009-ben Budapesten egy férfi életével fizetett, mert SZÓBAN rendre akart utasítani egy nőt zaklató alakot.

Shaddam 2009.09.26. 14:34:19

Emlékszem erre a Mortimer sztorira!A szülei szektásak voltak(az anyuka volt a szekta istennője vagy mi), a ház tele volt fegyverekkel, de a cigót azért szúrta le mert mindenféle KARDOSJÁTÉKOT vettek neki a szülei.És ezután az aktívban mutattak pár felvételt a szadista és aberrált Diablo 2-ből.

abandi 2009.09.26. 17:17:29

Ezt a korcs zsidó-cigány luvnyát mielőbb ki kell elégíteni egy LMPvsradikalizmussal!

llll5 (törölt) 2009.09.26. 18:25:53

@Tündér_Lala: és mit tett eddig a Gárda?Füvet nyírt, vonulgatott, ja és egyszer 2 percre feltartotta az ávosokat...A Betyársereg már talán többre lesz képes, az ugyanis nem 7o kg-os emberekből áll.

Tündér_Lala 2009.09.26. 18:46:14

@llll5: Szerinted mit tudna tenni ilyen politikai ellenszélben (rosszindulatban) ? Szerintem eredetileg valamiféle polgárőri státuszban reménykedtek. Betyársereg alatt nem tudom, hogy mirae gondolsz, de ha valamiféle illegális bosszúálló társaságra, az sokkal rosszabb hír lenne mint a Gárda.

llll5 (törölt) 2009.09.26. 19:02:01

@Tündér_Lala:A Betyársereget a SZKR szerint Toroczkai szervezi.A múltkor ők biztositották a Gárdát..ez , azt hiszem mindent elmond a Gárdáról..A Gárda pusztán a Jobbik polkorrekt szervezete, ennyi.A Betyársereg azonban a SZKR-án látottak alapján:kigyúrt, harcművészeteket is űző hazafiakból áll,akik adott esetben cselekedni is képesek.Se a polgárőrökre, se a fűnyíró 7o kg-os gárdistákra nincs szükség ,szerintem.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.26. 19:16:28

@picur3ka:

Nem biztos, ilyen foltokat elvileg okozhat a talaj is.

Tündér_Lala 2009.09.26. 19:17:41

@llll5: Szerintem meg működőképes rendőrségre van szükség, esetleg őket segítő ellenőrzött szervezetekre. Azt kell belátni, hogy bármiféle - akár jószándékú - gombamódra szaporodó, ködös célú, egymással konkuráló szervezet csak növeli a PC politikusok tevékenysége nyomán kialakult anarhiát. Ez pedig nem érdeke a társadalomnak. Nyilvánvalóan fel kell őket majd számolni, szerencsés esetben a jőszándékú embereket integrálni legális, ellenőrzött szervezetekbe (polgárőrségbe, nemzetőrségbe, esetelg a rendőrség testületébe).

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.26. 19:25:51

@Kartal (a dühös):

"vagyis a negyven fölöttiek, meg azoknak a gyerekei..."

Nézd, nekem bőven 40 fölöttiek a szüleim, és 30 fölötti mind a 4 tesóm, mégsem lopnak, mert azt a neveltetést kapták, hogy lopni nem szokás. Úgyhogy szerintem a probléma bonyolultabb. (Most viszont nincs időm kifejteni, úgyhogy csak röviden válaszolok.)

"A gárdistákról meg annyit, hogy nem értem az egészet. a mozgalmat feloszlatták. a jelenlegi valami társadalmi összefogás keretében működik, nem jogi személy, hogy ne lehessen feloszlatni. semmiféle jogalapjuk nincs kivonulni, házat körbe venni, bűnözőket keresgélni. ugyanolyan állampolgárok, mint én, semmi egyéb plusz joguk nincs. most épp ők azok, akik szítják a feszültséget azzal, hogy a rendőrség munkájába beleavatkoznak mindenféle rendvédelmi vagy közigazgatási végzettség, ismeret nélkül. lehet a rendőrséget csesztetni, hogy fogják el a bűnözőt, lehet segíteni a költözésnél, mert egy cigánygaleri meg akarja ölni a családot, de ez már túlzás. itt átlépték a törvények adta keretet, és borítékolom, ebből baj lesz."

Persze, hogy baj lesz, ráadásul onnantól kezdve, hogy jogerősen feloszlatták az egyesületet, állandóan szekálni fogják a mozgalmat is. A gárda tevékenysége viszont most is egy súlyos tünetre hívja fel a figyelmet: arra, hogy a közvélemény szerint a rendőrség közbiztonságfenntartó munkája elégtelen, és ezeken az állapotokon mindenképp változtatni kell.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.26. 19:35:29

@llll5:

"Független megfigyelők?Kik?Az odaküldött Irán-ellenesek?"

Mondj egy okot, amiért elhiszem, hogy Ahmadinezsád nem csalt, sőt, az ellenzékkel is teljesen jól kijön.

"Schmidt Maca meg úgy jön ide, hogy pont azt jelentette ki egy tv-műsorban, amit te."

Schmidt Máriával tavaly óta nem beszéltem, Iránról ráadásul meg soha. Fogalmam sincs, hogy mit mondott, úgyhogy még mindig nem értem, hogy hogy jön ide. Egyébként azt sem értem, hogy mi van akkor, ha egy általad nem kedvelt emberrel véletlenül egyezik a véleményem. Véletlenül egyetértek TGM-mel is abban a tekintetben, hogy csomó mindenben igazságtalan dolog Sólymot vádolni baloldalról, aztán mégis egy szerencsétlen, elrugaszkodott filozófusnak tartom, akinek semmi köze a valósághoz.

"Én ezt a zsidó nőt sosem kedveltem, nem tudom, miről beszélsz...Amióta a Terror Házából Holobuborék-szentélyt csinált , még kevésbé."

Holobuborék-szentélyt? Mondd, jártál már a Terror Házában? Mert a megnyitásakor pont arról hápogtak, hogy nem foglalkozik a holokauszttal. Értelemszerűen, hiszen arra ott van a Holokauszt Emlékközpont, másrészt az állandó kiállítások keretében azzal foglalkozik, ami benne történt. Benne pedig a nyilasok és az ávósok fejtették ki "áldásos" tevékenységüket.

"Arról meg nem is beszélve, hogy a kerületünket is részben miatta akarja tönkretenni Pokorni, meg , hogy a kölkeit ülteti be mindenhova, áááh, hagyjuk."

Erről nyugodtan mesélhetnél pedig.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.26. 19:37:29

@Tündér_Lala:

Ismét egyet kell értenem. Erős, hatékony, átfogó rendőrséget szeretnék. És tőlem lehet vidéki, csendőri szervezete is.

Jurganov 2009.09.26. 19:49:40

utálom a blogmotort.

akkor még egyszer.

a lopás érdekes dolog, ha azt látod a főnöktől, hogy aktívan teszi és eltűri akkor csinálják, ha nem teszi és nem tűri akkor nem. a mostani vezetésünk meg messze nem csak a kádári rendszer terméke, hanem külföldön képeződött gerinctelenek csapata. sajnos innen nem igazán van visszaút, az ahhoz szükséges lépéseket ( kivégzések, vagyonelkobzás) senki nem fogja meglépni.

a gárda egy tünet (mint többen írták) és amíg az okokat nem szüntetik meg a "problémát" hiába kezelik ( reméljük a tömeges letartóztatásokat, börtönbeli kínzásokat, titkos kivégzéseket nem merik bevállalni, nem úgy mint régen). az pedig messze nem megoldás, hogy amikor ölik a szomszédodat te félrenézel abban a hitben, hogy nem te leszel a következő. nem értek egyet abban, hogy a gárdának kell megtennie azt amit megtesz ( emberek védelme) de azzal egyetértek, hogy valamit lépni kell.

Tündér_Lala 2009.09.26. 20:19:40

@Jurganov: Természetesen. Újra kell szervezni a rendőrséget, azt megerősíteni, és lehetőséget kell adni nekik és azt megkövetelni tőlük, hogy a törvénynek érvényt szerezzenek. Lehet hogy kell létszám emelés, de fontosabb, hogy a rendőr ne féljen intézkedni, ha megtámadják védhesse magát és ne legyen korrumpálható. Legyen olyan fegyelmezett ember, aki öntudatos és biztos benne, hogy ha munkáját a szabályok szerint végzi nem támadják hátba saját vezetői politikai nyomásra.
Álmodok ? Nem hiszem, a jól működő államok így járnak el.

kamasuka 2009.09.26. 20:36:22

Hihetetlen, de az ifjúszocik blogja index címlap lett. :D

"Józsefvárosba dugnak" címmel. :)

Mi a jövő? Legközelebb kapcsolat.hu-s Gyurcsány blogbejegyzés lesz index címlap? :D

Milyen jó, hogy a napokban valamelyik balfék szociánista azt írta le, hogy az index jobbra tolódik. :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.26. 20:39:56

@kamasuka:

A blog.hu címlapon a közélet fülben mindig bent van Feri blogja. :)

melimeli 2009.09.26. 21:55:57

Népszabin ez a hozzászóló összefoglalja:

Mert Ön egy érzéketlen, demagóg, beszari, felhőn csücsülő, empátia nélküli, a gyerekei jövőjéről soha el nem gondolkodó, (megkockáztatom: leszaró) gonosz kretén…

llll5 (törölt) 2009.09.26. 22:06:30

@mókusfüles bukósisak: Szent Korona Rádió
@Tündér_Lala: teljesen egyetértünk,erre céloztam.A rend fentartása a rendőrség feladata, de ehhez olyan rendőrségre van szükség, amely nemcsak ahhoz ért, hogy zaklatja az autósokat és ártatlanokat ver.Ezt a mai rendőrséget teljesen fel kellene oszlatni, ahogy Hende Csaba mondta.

llll5 (törölt) 2009.09.26. 22:23:45

@Mj: 1, a népe szereti és a nagy arányú győzelem is ezt jelzi.Az ellenzéki tüntetőket pedig a cionisták" heccelték" fel
2,Mi köze van ahhoz, hogy te mikor beszéltél Macával , hogy mit mondott egy tv-műsorban?Egy a lényeg, adott kérdésről ugyanaz a véleményetek
3,Igen, jártam.Képzeld még a megnyitó napján, aztán másodszor akkor, amikor már holo-szentélyé alakult, köszönhetően Macának, akit sokan már csak Ms.Holokausztnak hívnak
4, Nem mesélek.Olvasd el a www.kiralyhago.hu-n a hozzászólásokat.Még Ms.Holokauszt is beirt, mert megbántodott.Oh, hogy el ne sírjam magam...

Übermayer 2009.09.26. 23:42:24

csak egy kérdésem lenne: a felkent rasszizmus-szakértő az elmúlt 20 évben esetleg keresett-e választ arra, hogy az általa előre jelzett rasszista előretörés MIÉRT történt. vajon a magyar nép tényleg genetikailag hordozza a rasszista gént? vagy minden személyesen OV apjának a bűne? vagy "neagyisten" valami más miatt???

hülye-apén....-magyarfóbiás-zs...ó-nő...

kamasuka 2009.09.26. 23:44:45

@laspalmas:
Na ok, de azért még a kapcsolat.hu nem került ki index címlapra.

A szép az, hogy a postban Ákoska ellenfelét fikázzák. :)

2009.09.27. 02:48:29

Valahol felsír egy vásárhelyi mária.

Komolyan veszi még valaki ezt a szeme-sem-áll-jól-médiacocalógust?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.27. 08:50:04

@Shaddam: A Diablo 2-es hasonlat már azzal van szintben, mintha a Dungeon Keepert mutatták volna, hogy ettől olyan gonosz mindenki. Az, hogy esetleg az illető gyártáshibás, és pszichopata, az fel se merül :-)

@Kartal (a dühös): érdekes, a szüleimnek nem jutott eszébe soha, hogy lopjanak a munkahelyről, pedig ők igencsak vastagon akkor szocializálódtak. sőt, mint "Ratkó-unoka" nekem se tűnik helyénvalónak, a munkámért fizetés jár, nem lopási jog :-)

@llll5: ha nekem egy kérdésről centire ugyanaz a véleményem, mint 'Szkájnak, akkor az ő feltétlen híve vagyok? :) ugye, hogy nem. elhiszem, hogy Terrorházamami csípi a szemed, de azért ez elég necces :-)

@Übermayer: mint az önbeteljesítő próféciák, csak itt még rá is tettek egy lapáttal, hogy biztosan teljesüljön.

@Ifj. Báró Loff-Ász Jóska: igen. ő saját magát nagyon is komolyan veszi. poénnak nem rossz, csak sokba kerül.

picur3ka 2009.09.27. 09:02:50

@Kartal (a dühös):

A gardistak nem ilyen egyszeru ugy. Majd a jogaszok okosabbak lesznek, de van olyan is, hogy 'citizen's arrest', s bar onvedelmi jogaink szukosek Mo-on, vannak ilyen dolgok am. Nagyon temaba is vag kulonben, hiszen a holgy a kozonyosseg, a segitseg adas elmulasztasa okan vadol egyenesen rasszizmussal. Persze, ha beavatkoztak volna, azert lennenek rasszistak mert a tamado is cigany volt. A garda pedig rasszista es torvenyellenes, mert beavatkozik es segitseget nyujt.

Szinte lehetelen elpkepzelni mar egy szcenariot, amikor nem leszel rasszistanak titulalva, mi is lenne az?

llll5 (törölt) 2009.09.27. 12:19:50

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Ki az a 'Szkáj?Így nem értem a kommentet és ezért kérdem-:)Azért ettől függetlenül még egy adalék Ms. Holokausztról:anno ő beszélte le Orbánt, hogy kivizsgálja Surányi disznóságait, mert botrány lenne belőlle.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.27. 13:55:11

@llll5: 'Szkáj, parasztosan Szki, náthásan meg Demszky. azt hittem ismered :-)

Roxvox 2009.09.27. 14:03:23

Általánosítani nem szép dolog, hiszen a cigányok közt is van rendes ember, mégis egy szarházi mind. :))

llll5 (törölt) 2009.09.27. 15:33:23

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: nem ismertem.:-)A te példádat értem és egyetértek veled:)De azt még mindig nem értem, hogy mi a necces?

picur3ka 2009.09.27. 16:25:10

@hannibal22-73:

Itt egy hozzaszolas a Del-magyar cikkebol:

"Olvasó: Ki kicsoda Kiskunlacházán (cigánybűnözés)

Tisztelt Szerkesztőség!

Azért írom ezt az üzenetet, mert az utóbbi napok kiskunlacházi történéseivel kapcsolatosan megjelent hírekben találtam némi pontatlanságot.

Az egyik hír arról szólt, hogy a cigányok által megvert nő a "Megyeri" kórházban van. Azt nem sikerült kiderítenem hogy ki ez a nő, de azt sem tudom hogy van-e ilyen kórház.

Ellenben van Megyeri Géza barátunk, akit egy cigánykölök kaszával sebesített meg életveszélyesen. Tudomásom szerint Őt őrzik a gárdisták. Úgy hallottam meg akarták a peregi cigányok látogatni Őt a kórházban. Gondolom nem a lelkiismeretfurdalás miatt, hanem azért, hogy megfenyegessék. Egyesek szerint ezt már meg is tették. Azt üzenték Gézának, hogy azt fogják vallani, hogy meg akarta erőszakolni a cigánykölök feleségét. ( "életszerű"... Persze, pont egy fehér akar majd egy rühes, ezer éve nem fürdött, Isten tudja milyen nemi betegségekkel bíró deviánscigányt megerőszakolni... Valami hihetetlen, hogy cigányaink milyen átlátszóan ostoba védekezésmódokat képesek kiagyalni...)

Amikor Gézát megsebesítették, nem véletlen baleset volt. Géza feje felé a cigány 3-4 kaszáló mozdulatot tett, amiből kettőt nem sikerült kivédeni: az egyik a tüdőt is elérő sérülést okozott, a másik pedig felületit.

Ki is ez a cigány kölök? Egy-két hónappal ezelőtt készült egy képriport és egy írás Kiskunlacházáról, ami a K...cinfón volt olvasható. A készítők elmentek egy peregi cigányházhoz, ahol egy nemcigány nő azzal dicsekedett, hogy milyen gyorsan megtanult cigányul. Na, ő Latin Margit névre hallgat. Együtt van egy Sztojka Jancsi nevű cigánnyal. Úgy 60 év körüliek. Nincs saját gyerekük. Ugyan ebben az udvarban lakik Nagy Jancsi is asszonyával. Nekik van vagy 9 rajkó. A legnagyobb Jancsi, 21 éves, az bizonyos cigánykölök, aki Gézába vágta a kaszát. No, ezt a kölköt a nevére íratta az a Sztojka Jancsi, aki azok közé tartozik, akire azt szokták mondani, hogy a szeme sem áll jól. Ez az általuk "nevelt" kölök is ilyen lett. Amikor hetyke bajusza alól rátekint egy "parasztra" - így nevezik a magyarokat -, csak úgy süt belőle a gyilkos gyűlölet. Egyébként Sztojka Jancsi is hasonlóan kezdte, azért ült, mert, úgy tudom, késsel szúrt le valakit. Na ide menjen vissza az a fotóriporter!

Hogy mi a kapcsolat Richárd és a Jancsi nevű cigánykölkök, valamint idősebb Sztojka Jancsi között? Mindkét kölök öreganyja két rusnya cigányasszony volt, akiknek idősebb Sztojka is testvére volt.

A kaszás kölyökkel kapcsolatos az is, amikor az egyik helyi boltost, Budai Palit verték meg. A kaszáskölök anyja bement Budai élelmiszerboltjába és ott jól bevásárolt, csak fizetni nem akart. Ezt már más cigányok is eljátszották ebben a boltban. Most azonban ott volt a tulajdonos is és megakadályozta a lopást. No, hogy, hogy nem, a cigányok elkapták Palit és elverték az utcán. Pali feljelentést tett, amit vissza is vont, mert azt mondta neki dagadt Miki, hogy azt vallják, hogy meg akarta erőszakolni a feleségét. Ugye milyen ismerős a taktika? ( hát igen - meglehetősen gyakran használják ezt az érvet. Persze azt elfelejtik, hogy a kutya se akarna megerőszakolni egy szifiliszes, soha nem fürdött cigánynőt...) Ezt a dagadt Mikit védték a rendőrők háromlábú állványokra állított gépfegyverekkel.

Hát így zajlik az élet Kiskunlacházán, és azon belül is Peregen."

Hannibal22 2009.09.27. 16:45:05

@picur3ka: Gyönyörű történet... nemrég olvastam a Barikádon is: barikad.hu/node/37183
(talán még a metróban éneklő(garázda) zsidók sem háborítottak így fel)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 20:20:21

@llll5:

"1, a népe szereti és a nagy arányú győzelem is ezt jelzi.Az ellenzéki tüntetőket pedig a cionisták" heccelték" fel"

Ne haragudj, tényleg nem szeretnék tiszteletlen lenni, de Kádár is "nagyarányú győzelmet" aratott minden egyes választáson, meg külföldről nyilván úgy is látták, hogy szereti a magyar nép. Aztán mégis egy '56-os hóhér, agymosó diktátor volt, aki bizonyos értelemben még Rákosinál is kártékonyabb volt. De ezt mi, itthoniak tudjuk, közülünk sem túl sokan. Ennek következtében honnan tudod magyarként, hogy szereti-e a népe? És miért kellene egy ellenzéket bárkinek is felheccelni, ha az ellenzéknek és annak támogatóinak éppen az a bajuk, hogy nem szeretik Ahmadinezsádot?

"2,Mi köze van ahhoz, hogy te mikor beszéltél Macával , hogy mit mondott egy tv-műsorban?Egy a lényeg, adott kérdésről ugyanaz a véleményetek"

Most keressek Irán-szakértőket, akiknek ugyanaz a véleményük, mint nekem, vagy inkább befejezzük ezt a zsákutcás fejezetet? Vagy neked ez a hír - globusz.net/node/2366 - arról árulkodik, hogy Ahmadinezsád teljesen tisztán járt el, és semmilyen aggály nem merülhet föl?

"3,Igen, jártam.Képzeld még a megnyitó napján, aztán másodszor akkor, amikor már holo-szentélyé alakult, köszönhetően Macának, akit sokan már csak Ms.Holokausztnak hívnak"

Igen, kb. a kuruc-szintű "megmondóemberek". A zsidók meg antiszemitának és fasisztának hívják. Akkor most hol az igazság? És melyik termek bizonyítják számodra azt, hogy a Terror Háza nem más, mint a holokauszt szentélye? Mert bennem inkább az ávós kínzókamrák és a Rákosi-rendszert bemutató termek maradtak meg, ami érthető, hiszen nyilas házként nem túl sokáig funkcionált.

"4, Nem mesélek.Olvasd el a www.kiralyhago.hu-n a hozzászólásokat.Még Ms.Holokauszt is beirt, mert megbántodott.Oh, hogy el ne sírjam magam..."

Nem tudnád inkább összefoglalni?

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 20:28:12

@llll5:

"anno ő beszélte le Orbánt, hogy kivizsgálja Surányi disznóságait, mert botrány lenne belőlle."

És hogy jönnek Schmidt Mária Iránról alkotott véleményéhez vagy igazgatói koncepciójához a politikai húzásai? Mert én csak egy közös nevezőt látok ezekben: igaz vagy nem igaz állításokkal akarod igazolni az iránta érzett ellenszenvedet. Engem viszont nem az érdekel, hogy mennyire utálod, hanem az, hogy igazak-e az állításaid.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 20:29:51

@llll5:

Te például egyetértesz abban a kuruccal, hogy Schmidt Mária Miss Holokauszt. Ergo te is kurucos idióta kéne, hogy legyél. Így már érthető, hogy miért necces az állításod?

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.27. 20:33:30

@llll5: szerintem egy-egy kérdésben nyugodtan egyezhet a véleményem olyannal is, akit egyébként megvetek, a személyes érzelmek a vélemények szintjén elvileg teljesen lényegtelenek kellene legyenek. Irán ügyébe viszont nem hiszem, hogy belelátna rendesen, aki nem ott él. Viszont, hogy kifele mi jön Iránból, arra van egy szemléltetőeszközöm: www.youtube.com/watch?v=GG0B2LquGn0 :-)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 20:36:18

@picur3ka:

Köszönjük, szép, ízes történet volt, csak az a baj, hogy indulásból egy 20-ast rakott rá a vérnyomásomra.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 20:38:47

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

"Viszont, hogy kifele mi jön Iránból, arra van egy szemléltetőeszközöm:"

Ami egy szó amúgy, de legalább ürügy, hogy hallgattass velünk egy kis Sepulturát.:)

llll5 (törölt) 2009.09.27. 20:45:29

@Mj: nem vagy tiszteletlen, csak kicsit még tapasztalatlan, de erről nem tehetsz, hiszen még nagyon fiatal vagy:)Nézd, Kádár egy mocskos gyilkos volt, akit, ha még élne, sokan saját kezükkel fojtanának meg, én is.Ne hasonlítsunk már össze egy primitiv gyilkost, egy művelt tanáremberrel.Az iráni elnököt azért szereti a népe, mert többek között nem hajol meg a cionisták elött .A "nyugatnak" ez nem tetszett és ezért heccelték fel az ellentüntetőket.
2, fejezzük be, eltérő a véleményünk, ennyi:)
3,Erre nehéz mit mondani:ha benned ez maradt meg inkább, annak örülök:)
4,Azért nem mesélem el, mert nagyon hosszú.Kb.2ooo. hozzászólás, jegyzőkönyvek, stb.A lényeg:Ms.Holokauszt mélygarázst, stb. akar épitettni oda, ami neki jövedelmezne, meg a kölkeinek,a kerületünkre meg nagy ívben tesz.Ő nem ott lakik, igaz Pokorni se.

llll5 (törölt) 2009.09.27. 20:50:24

@Mj: Igaz, ő álitotta le Vikit a Surányi-ügyben.
A kuruc is így hívja?:)))Hát, ebben igazuk van.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 20:52:31

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Ha gonosz lennék, azt mondanám, hogy nem nehéz.:) Ha meg hízelegni akarnék, azt mondanám, hogy tartom szerencsémnek.:) Középutat most nem tudok.:P

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.27. 20:58:15

@Mj: azért te is tudod, hogy ezt nagyon nehéz lett volna kihagyni, annyira ordított hogy ihaj :)

llll5 (törölt) 2009.09.27. 20:59:47

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: ez a zene tényleg borzasztó:-)Nagyrészt egyetértek azzal, amit írtál.A helyzet az, hogy én nem élnék Iránban, más kultúra, stb.Viszont, mint írtam, nekem szimpatikus az iráni elnök külpolitikája, ezért kedvelem.

Kartal (rezervált) 2009.09.27. 21:18:04

@Mj: kezdek aggódni, hogy igazad van a Jobbikkal kapcsolatban.
és ha most azt mondod, hogy megmondtad, akkor azt mondom, hogy tudom, hogy megmondtad. de annak hiszek, amit látok, és az most nem túl szívderítő.
és ha tényleg így van, akkor nem marad párt amire szavazhatnék, nem marad jövő amiben hihetnék... :(

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 21:18:09

@llll5:

Oké, de hogy jön a korom ahhoz, hogy elhiszem-e Ahmadinezsád propagandáját vagy sem, amikor éppen én vagyok a szkeptikus? Kádár gyilkos volt egy "mindenki szeret engem" propagandával, nincs vita, viszont ezt mi, magyarok tudhatjuk a leginkább. Ahogy azt, hogy a népe szereti-e Ahmadinezsádot, azt meg az irániak tudják nekünk megmondani. Na persze nem azok, akik Ahmadinezsád emberei. Kezdem egyre inkább azt hinni, hogy a cionisták iránt érzett, általam nem is vitatott ellenszenved az irányadó abban, hogy Ahmadinezsád intézkedéseit és propagandáját feltétel nélkül elfogadod. És ugyanezt érzem a Schmidt Máriával kapcsolatos érveid többségében is. Engem viszont egyedül az a kérdés vezérel, hogy mi az igazság, hogy történhetett? Már pedig ahol az ellenzéket ilyen módszerekkel kell "leszerelni", ott szerintem nem elégséges indok a "cionisták felbujtásának" jól hangzó elméletére hivatkozni. Én például nagyon kíváncsi lennék arra is, hogy hogyan zajlottak le a választások - mondjuk a munkavállalót elkísérte-e a főnöke, mint az oroszoknál -, illetve mi a véleménye az ellenzéki tábornak. És addig, amíg nem kapok ezekről információt, nem fogom haveri alapon elhinni Ahmadinezsádnak - aki tőlem műveletlen írógépszerelő is lehet -, hogy őt egész Irán szereti.

3. Nézd, nem egyszer jártam már ott, többek között azért is, mert a Terror Házában lévő irodájában tudtam elérni Schmidt Máriát. (Így a személyes dolgaiba is bepillantást nyerhettem, ahol semmi zsidó dolgot nem láttam, viszont kint van róla egy fénykép II. János Pál pápával, ahogy kezet csókol neki. Mármint természetesen a pápának, ahogy azt katolikus emberek teszik.) Még az is lehet, hogy a múzeumi gyakorlatomat is ott fogom csinálni. De áruld már el nekem, hogy melyik zsidósággal foglalkozó kiállítóterem ültette el benned azt az érzést, hogy a Terror Háza a holokauszt fellegvára lenne.

4. A mélygarázsok problémája tipikus fővárosi anyázós téma, gondolom Laspalmas is azért nem harapott rá, mert tizenkettő egy tucat a dolog. Kocsiból egyre több van, a parkolásra alkalmas útszakaszok pedig nem szaporodnak. A metrók végállomásai mellé nem lehet hatalmas parkolókat építeni, mert a területeket már megvették, és be fogják építeni. És ez a fő baj. Tehát a kocsiforgalmat a belvárosban is kell parkoltatni. Akkor mi marad? Mélygarázs. Az viszont az ott lakóknak lesz kiszúrás. Tehát valaki mindenképpen szívni fog, még akkor is, ha a mélygarázsokat a lehető legkedvezőbb helyre építik. Ezen felül pedig nyilván teljesen jogosan lehet szidni az engedélyezőt, ha az olyan helyre ad ki építési engedélyt, ami rossz választás, városképileg botrányos, statikailag aggályos, és még sorolhatnám.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 21:21:38

@Kartal (a dühös):

Pedig a jövőben pártoktól függetlenül hinnünk kell.:( Nekem nincsenek a pártokkal kapcsolatos illúzióim - így csalódni és apolitikussá válni sem tudok -, úgyhogy már csak azt várom el, hogy kevesebbet lopjanak, mint amennyit az ország sorsán lendítenek. Persze lassan kezdem erre is azt hinni, hogy illúzió, de ennél lejjebb nem adom.:P
Amúgy megkérdezhetem, hogy mi a konkrét eset?

Kartal (rezervált) 2009.09.27. 21:23:14

@Mj: ez a hétvége mindenestől.

Kartal (rezervált) 2009.09.27. 21:25:20

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: ez tetszik, én is így vagyok vele. nem tudom, hogy sajnos vagy szerencsére...

f.m.j. 2009.09.27. 21:25:26

Olvassátok el az e heti HVG 39-41. tartó oldalait... a cikk címe Mutogatósszámtan.

(még nem lehet linkelni, legalábbis én nem tudom, bocs)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.27. 21:30:07

@Mj: lehet, igazából ezt kellene első lépésként nemzeti minimumként elfogadni és megvalósítani minden pártnak, csak ez nem olyan hangzatos, olyan "hagyunk nektek is, érezzétek hogy jó fejek vagyunk" stílusban adnák elő, egyesek különösen. főleg azok, akik miatt áprilisban, majd jövő októberben talajrészeg lesz a fél ország :D

llll5 (törölt) 2009.09.27. 21:31:02

@Mj: ez egy parttalan vita.Maradjunk abban, hogy te szereted Macát, én meg kedvelem az iráni elnököt.Ez a téma részemről lezárva:)

Kartal (rezervált) 2009.09.27. 21:36:09

@Mj: amit czermanik/csermanek/barna/kádár elvtársról írtál ("egy '56-os hóhér, agymosó diktátor volt") azzal teljesen egyet tudok érteni. valahol olvastam, hogy kádár '56 után két év alatt több embert végeztetett ki, mint amennyit a Horthy-korszak 20 éve alatt kivégeztek. nem tudom mit mondsz erre.
más: az előbb majdnem szavaztam rád az iwiw-en, csak közben beugrott, hogy nem ismerjük egymást :DDD
de ami késik... az nem pontos :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.27. 22:06:18

@Mj: tudom én, hogy ebből a talajrészegedésen kívül rövidtávon semmi nem lesz, elmúltam már szellemileg is 10 éves, bár tény, ritkán látszik :D

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 22:06:43

@llll5:

"Maradjunk abban, hogy te szereted Macát, én meg kedvelem az iráni elnököt."

Nem, nem szeretem Macát. Ahogy nem utálom az iráni elnököt sem. És mély tisztelettel, de pont ez a szeretem-nem szeretem koordináta az, amitől már herótom van. ÉRVEKET akarok.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 22:09:39

@Kartal (a dühös):

"valahol olvastam, hogy kádár '56 után két év alatt több embert végeztetett ki, mint amennyit a Horthy-korszak 20 éve alatt kivégeztek. nem tudom mit mondsz erre."

Azt, hogy ebből is látszik, melyik volt az igazán véres diktatúra, és melyik a korlátozott demokrácia.

"más: az előbb majdnem szavaztam rád az iwiw-en, csak közben beugrott, hogy nem ismerjük egymást :DDD
de ami késik... az nem pontos :)"

Azért kíváncsi vagyok, hogy mire klikkeltél volna.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 22:10:23

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Azért tegnap látszódott.:) 10 éveseknek ugyanis még nem nő szakálluk.:P

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.27. 22:18:28

@Mj: most legalább önkritikám legyen, hamár eszem nincs :D

Hannibal22 2009.09.27. 22:21:53

@Mj: Youtube volt nála?:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.27. 22:22:58

@hannibal22-73:

Hála Istennek nem.:) Amúgyis szólt a háttérben a lágy és überigényes skinhead-zene.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.27. 22:51:51

@hannibal22-73: @Mj: több nap mint youtube :D "lágy és überigényes skinhead-zene" - na ilyet is ritkán hall az ember :D

llll5 (törölt) 2009.09.28. 00:11:16

@Mj: Én meg:"Neveket akarok hallani.....":)))

llll5 (törölt) 2009.09.28. 00:16:24

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Mos-oi:Rendőrdal?:))A zene pocsék, de a mondanivaló, sajnos ma is aktuális, pedig még gyerek voltam, amikor ez a dal írodott...

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 00:53:40

@hannibal22-73:

A Bástyában. Majd ha egyszer eljössz Pestre, és az nem vasárnap, megmutatom, mert azt nem körülírni, hanem látni/hallani kell.:)

Kartal (rezervált) 2009.09.28. 12:33:14

@Mj: nem lehet klikkelni, nős ember vagyok (ebből tudod a választ) :D
de ha gondolod klikkelek. :)

Tündér_Lala 2009.09.28. 12:44:07

@Kartal (a dühös): Kádár 56 után Haynaunál is lényegesen több embert végeztetett ki. Pedig ő a magyar történelemben nyiklvántartott nagy hóhér.

llll5 (törölt) 2009.09.28. 12:47:37

@Tündér_Lala: így van, túlteljesitette a ruszkik által elvárt "tervet"

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 23:37:26

@Kartal (a dühös):

Csak akkor klikkelj, ha nem lesz tőle lelkiismeretfurdalásod.:P Én is klikkelek néha, de megmutatom őket a barátomnak is.:)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 23:38:56

@Tündér_Lala:

És Haynauval ellentétben magyar volt, ami kétszer annyit nyom a latban. (És itt ne menjünk bele nagybetűs, kisbetűs hülyéskedésbe, mert begurulok, és berakok egy kurucos, helyesírós linket.)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.28. 23:39:32

@llll5:

Több szempontból is. Az övé például nem ötéves, hanem hétéves terv volt.:-/

NickNickNick · http://nemzetiagyhalal.blog.hu/ 2011.04.20. 23:05:07

akinek az identitása fajhoz kötött, az még nem nőtt fel.

süti beállítások módosítása