Skip to content


       Szűrés lista

Fizetjük a fantomnegyed honlapját

A történet röviden:

2006 végén közölték velünk, hogy Kormányzati Negyed épül, mert az takarékosabb, mint a mindenfele szétszórt minisztériumok. Neki is láttak a megvalósításnak. Több helyszín közül a Nyugati pályaudvar környékét választották ki, mivel a terület nagyrészt állami tulajdonban volt. Nemzetközi tervpályázatot írtak ki, ezt Janesch Péter és Kengo Kuma magyar-japán tervezőpárosa nyerte, ők a tervezésért 20 millió forintot kaptak.


























Maga a projekt nem élvezett közbizalmat, sokan támadták /ódzkodtak tőle. Orbán Viktor Fidesz-elnök 2007 májusában arról beszélt, befagyasztaná a terveket, Demszky Gábor főpolgármester pedig a környék közlekedésének összeomlásától tartott. Majd a kivitelezésre esélyes egyik cég, a Demján Sándor érdekeltségébe tartozó Pólus Holding Befektető Zrt. kiszállt a programból, mert a főváros velük akarta a terület infrastruktúráját is kiépíttetni.

Végül az egészből nem lett semmi, a kormányzati negyed építését 2008. január 8-án lefújták. Addig a kormány 8,5 milliárd forintot költött a telkekre és 600 milliót szakértőkre és pályázatokra. A terv jegelését akkor a kivitelezés drágulásával magyarázták, és azzal, hogy az építési pályázatra csak egy cég maradt versenyben. Idén júliusban az Állami Számvevőszék feljelentése nyomán a Nemzeti Nyomozó Iroda elkezdte vizsgálni, hogy jogszerűen fizettek-e ki 3 milliárd forintot használhatatlan tervdokumentációra, és 100 milliót bérekre, végkielégítésekre, jutalmakra.

Azt hinné az ember, hogy ez már valami, de nem. Lehet ezt még fokozni.

Kiderült, hogy a megnemvalósult kormányzati negyed honlapjára a mai napig költünk.

Az oldal még mindig működik, holott a a projektet már több mint másfél éve leállította a kormány. A negyed megépítésére alapított KoNeP Kft. tulajdonosa, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. az [origo] kérdésére közölte, hogy a Planum-Comp Kft. a honlap üzemeltetője, amelynek havi 50 ezer forint plusz áfát fizetnek.

Vagyis az állam fizet, az adófizetők pénzéből. Nagyjából 1,2 millió forintot adtunk a cégnek a honlapért azóta, hogy a projektet 20 hónappal ezelőtt lefújták. Mondjuk a mai viszonyokhoz képest ez nem sok.......

Berényi Sándor, a honlapot üzemeltető Planum-Comp Kft. vezetője elmondta, hogy a honlapot tartalmilag idén kevesebb, mint egytucatszor frissítették. (Ez szembetűnő egyébként, 2007-es infók vannak fent.) A technikai jellegű frissítések pedig havonta esedékesek - tette hozzá, és az [origo] kérdésére elmondta azt is, hogy határozott idejű szerződést kötöttek az MNV Zrt.-vel a Kormányzatinegyed.hu üzemeltetésére, azonban nem árulta el, meddig szól a szerződés.

"A honlap működtetésére a hivatalos közzétételek céljából is szükség van" - válaszolta az MNV arra a kérdésünkre, miért kell még fenntartani a honlapot. Példaként a vezető tisztségviselők javadalmazásának közzétételét mondta, meg is néztem ízibe.

Való igaz, idén szeptember 9-én feltöltötték az adatokat. Ugyanis bár Kormányzati Negyed nem volt, nincs és nem is lesz, azért tisztségviselők vannak!

Most augusztusban felvesznek valakit egy olyan cég/projekt felügyelőbizottságába, ami már tavaly január óta tulajdonképp nincs is?! Meg még két "munka"társát fizetjük?

8,5 milliárd telkekre.

600 millió szakértőkre, pályázatokra.

3 milliárd használhatatlan tervekre.

1,79 millió a felügyelőbizottság bérére.

1,2 millió a honlapra.

Összesen 12.102.990.000 forintba került EDDIG a fantomnegyed. De csak eddig, mert az óra ketyeg tovább, a honlap és az FB "működik" ma is.

 

Címkék: mszp gyurcsány kormány abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr81414339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.29. 15:02:42

@mind2: na akkor te vagy az első, Marcellusca a második körös, azt a végén jövök én. Seduxen meg majd fizeti az egészet. 8)
(de persze szerezhetünk plusz lóvét is úgy, ha a köveket eladjuk bontott tégla árban)

Marcellusca 2009.09.29. 15:03:30

@spájdernecc: Na, na!!! Egyből nemzetközi? :)))
Osztán merre? :D

@mind2: Mondom, hogy alakul.
Kivitelezők sorrendje: Te, én, Lecso. spájder elszállítja a maradékot. :D

De mit kezdjünk Sedux-szal? Nem ért semmihez, csak a szöveg van. Kell nekünk egyáltalán szóvivő? :DDDD

spájdernecc 2009.09.29. 15:04:24

az viszont röhej, hogy ebben a válságban nem találni normális gkvezetőt

mind2 (törölt) 2009.09.29. 15:05:07

@Marcellusca: úgy, hogy ráadásul gyakran eszik babot ???? :DDDDD

Tündér_Lala 2009.09.29. 15:05:32

@Kravver: Igazad van az ötlet jó. Különösen igy a vonatok fölé telepítve. Milyen egyszerű dolga lenne akár a táliboknak akár más erőknek, ha rendet akarnak teremteni. Bummmm !!!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 15:05:52

@Marcellusca: "mi az, hogy NAGYON is". A balfaszságaitokat KI kommunikálná? bruttó_betti asszem képviselőnek áll :))

mind2 (törölt) 2009.09.29. 15:06:01

@Seduxen: én meg egyszer felrobbantottam egy kuktát :DDDDD

Marcellusca 2009.09.29. 15:06:13

@Seduxen: Nekem nem nyissa meg. Mijaz?

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 15:07:55

@Marcellusca: egy szolgáltatást hirdet a tulaj, miszerint 5 m3-es szippantósának "tartalmát" a megrendelő által megjelölt helyre üríti, BÁRHOL az országban. A szolgáltatás ára 1 millió forint, ami tartalmazza azt is, hogy elviszi helyettünk a szabs.balhét.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 15:09:00

@mind2: őt benyomjuk 20 állami cég FB-tagjának, ott legalább gyarapszik a...

... a tapasztalata :)

spájdernecc 2009.09.29. 15:09:25

@mind2:
ő még nincs elrontva szakképzéssel, legyen ő a dzsóker
egy Vastagbőrös Drazsé :)

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.29. 15:10:31

@Marcellusca: mondom, hogy ő adja a lóvét meg ő viszi el a balhét. 8)

Marcellusca 2009.09.29. 15:10:38

@mind2: Némely szóvivő munkáját elnézve/hallgatva tök mindegy, hogy melyik végén jön ki a meleg levegő.
Értelme ugyanannyi.

@Seduxen: Én inkább visszacsalogatnám Bettikét. :)
Azé', ugyi, nincs harag? :D

mind2 (törölt) 2009.09.29. 15:10:49

@Seduxen: ezt most nem mondod komolyan, hogy szóvivő lennél ? ha kapnál kényes kérést elájulnál, de előtte pukiznál egyet-kettőt ????:DDD

Taktikai Atompingvin 2009.09.29. 15:10:54

@Seduxen: @spájdernecc: @mind2: Azt hittem már én leszek a stróman akit sittre vágnak XD

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.09.29. 15:12:09

@mind2: a sót tudja öntögetni a röpítőtárcsás m.t.szóróba? mert akkor nem kell megállni se....

spájdernecc 2009.09.29. 15:12:42

@csodagyerek:
az egy másik operett-társulat

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 15:13:26

@mind2: dehogy is. előtte beszólnék, hogy "Kormányunk álláspontja az alábbi" Pffffffffffffffff

kb a 3. sajtótájékoztatóra gázálarcban jönnének a médiabarmok :)))

@Marcellusca: hímsoviniszta disznó! most veszítettük el a 62419 szabad, demokrata szavazót...

@csodagyerek: ha gondolod...

mind2 (törölt) 2009.09.29. 15:15:13

@csodagyerek: nem, Te a tégla leszel, nagyokat pislogsz az fb üléseken, és csipegeted az infókat... meg néha eszel svédasztalt :D

Taktikai Atompingvin 2009.09.29. 15:16:31

@Seduxen: Inkább legyen @spájdernecc: -nek van igaza, én szakértőnek születtem :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 15:18:08

@mind2: "meg néha eszel svédasztalt "

szegény csodagyerek: elképzeltem, ahogy a szájába tuszmákolja az egyik äpplarö-asztalt, sponsored by ikea

mind2 (törölt) 2009.09.29. 15:20:10

@Seduxen: direkt így írtam, hátha Kravver ráharap, DE nem, képzeld, nem figyel :)))) pedig csali volt ;)

Marcellusca 2009.09.29. 15:21:52

@Seduxen: Na, látod, pont lesz@rom. :)

@mind2: Hehe! Svédasztal.
Klasszikus:
"-Nem tuggyák hun van a svédasztal?
- Nem. Ez a magyarasztal."

Taktikai Atompingvin 2009.09.29. 15:24:16

@mind2: Vajon miért nem harap a halacska? :))))
Figyeld meg nekem mindjárt válaszol. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 15:24:40

@mind2: áá, az csak akkor bukkan fel - általában - ha elhangzik az ominózus kulcsszó. ami pl a sukoró-projekt kapcsán kötőszóvá vált :)

@Marcellusca: na ezért viszont járna neked is a faszkorbács, ezdeszar vicc volt...

Marcellusca 2009.09.29. 15:25:41

Skacok!
Csak, hogy ne kapjunk banánt (bár mind2 lehet, hogy örülne neki, de ha rossz lesz, akkor csak turmixolva kapja:D) a poszthoz is kéne (ismét) szólni. :)
Szóval, ha sikeres lesz a mi kis projektünk, akkor elkezdhetnénk - természetesen csakis jó pénzért - a kormányzati negyed munkálatait is. :D

Marcellusca 2009.09.29. 15:27:06

@Seduxen: Bocsika, ez Hofi. Az igaz, hogy az eredeti sokkal jobb. Főleg, ahogy Ő előadta.

Taktikai Atompingvin 2009.09.29. 15:28:06

@Marcellusca: Gratulálok, most belöktél egy szexista viccet! Azt hiszem most jön a Tuttifruttisodás :))))

Marcellusca 2009.09.29. 15:28:15

@mind2: Hoppá, hoppá!!!
A kis kíváncsi.
Jó lenne a fiatal husi, mi?
xD

mind2 (törölt) 2009.09.29. 15:29:44

@Marcellusca: mivan ??? Te miről beszélsz ?? ma meg vagy húzatva cseszed :)

Marcellusca 2009.09.29. 15:29:53

@csodagyerek: Sedux már úgyis "elárulta", hogy egy hímsoviniszta disznó vagyok. Most mit fényezzem magam, ha már lebuktam? :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 15:31:12

@Marcellusca: és megszólalt a nagy öreg... sokszor álmodozol valami "zsenge" kis 16 évesről? fííííldöpedofííííling :)

mind2 (törölt) 2009.09.29. 15:32:11

@Seduxen: nagyon szar vicc volt, arról nem beszélve, hogy ma rajta van a kangörcs. :)
Szóval visszatérve : ahány milliárd már eltűnt itt kézen-közön, kijönne belőle a Mars -projekt.
Én személy szerint Vojnik Máriára szavazok, személyes kedvencem, és jól nézne ki a szkafanderben :))))

Marcellusca 2009.09.29. 15:40:35

@Seduxen: Bocsi, de a little sixteen már nem pedo kategória.
Golyóérett. :)))

Mint oviban a kissrácok. Pistike és Józsika 5 éves, középső csoportos fiúk beszélgetnek:
- Neked van barátnőd, Józsika?
- Igen, a Gizi, a másik csoportból.
- Aha, az aranyos.
- És neked, Pistike van csajod?
- Óóóó, igen, a Julcsi.
- A Júlcsi? A nagycsoportból? Normális vagy? Ő idősebb, már majdnem 6 éves!!!
- Az igaz, De a teste .... Akár egy 3 évesé!
xD

Marcellusca 2009.09.29. 15:41:36

@mind2: Miva? Fáj a fejed? :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 15:44:19

@Marcellusca: vagy van az, ahol a csaj - szex után - megszólal:
- Te perverz állat!
- Hm, nagy szavak ezek, egy 9 éves kislánytól :)))

"Golyóérett"... szép mondhatom. Fogadjunk, hogy nem lányod van!? :)))

Marcellusca 2009.09.29. 15:46:06

@Seduxen: LOL!

Nem, hál' Istennek. :)

mind2 (törölt) 2009.09.29. 15:47:14

@Marcellusca: @Seduxen: najóvan...én elmegyek.... a gyerekért a suliba.
További kellemes virtuális.....:)))) inkább le sem írom :D

snorbi 2009.09.29. 15:48:50

@reKorrekt: Falra mászok az ilyen dumáktól!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.09.29. 15:53:00

@Kravver: A terület a Trigránit-é volt, megvette az állam. A beruházást a Trigránit végezte volna és tőle lett volna visszabérelve a negyed.

Magyarán Demján bácsi ezt szépen lezsírozta magának. Gondolom, ha összejött vona, akkor nem ostorozta volna annyira a kormány válságkezelő tesze-toszaságát úton-útfélen.

Tarackos Sül (törölt) 2009.09.29. 16:01:54

@reKorrekt:

Akkor nem vagyok egyedül a véleményemmel . . .

szabogyula 2009.09.29. 16:05:06

@Marcellusca: @mind2: @Seduxen:
Látom formában vagytok . Nekem is van egy :
Mit mond a pedofil a MÁV pénztárnál ?
- Kérek egy diákot pestig !

Egyébként ha meg ingatlanbiznisz , minden napra egy mese . Ez itt a mai :
nol.hu/belfold/zurzavar_a_kek_balaton_korul

abandi 2009.09.29. 16:07:02

Bazmeg!
A fityisz, megmutatta, hogy egy Gödörből is lehet milliárdokat lopni!
Ezek meg a semmiből is tudnak!
Máig!
Lámpavasban beléjük gyalogló süncsaládot mindegyiknek !

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 16:09:32

@ostoba 8o: cserébe egy másik:
- Mi a zoofil-nekrofil életének nagy kérdése?
- Hol van a kutya elásva?

szabogyula 2009.09.29. 16:16:10

@Seduxen:
Előbbi egy kicsit átalakitva :
Két nekrofil beszélget :
Tegnap felszedtem egy 75 éves nőt , de vaze olyan teste van mintha 83 lenne !

Hajrá Debrecen !

Beer Ninja 2009.09.29. 16:16:37

OFF, de sajnos minden sora igaz (Kiskunlacháza polgármesterének nyílt levele Libáshoz):

kuruc.info/r/2/47541/

abandi 2009.09.29. 16:28:27

@dr. dodó:
Alakul!
@Seduxen:
Hajrá!
(Még a fradiban is több nigger van, mint az ellenfélnél...)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.09.29. 16:49:05

www.youtube.com/watch?v=3K-SCQNN1UQ

dikkmáshalom :) hogy megfelelő legyen estére a hangulat! Hajrá LOKIIIII!

abandi 2009.09.29. 16:57:30

@Seduxen:
A gankszta haverja a pityinger-e?
fehércigányniggerjidisek...
Multikulti, a fantomnegyedben!

szabogyula 2009.09.29. 17:08:08

@Seduxen:
Ha már zene , egy kis Frankie goes to hollywood ..
www.youtube.com/watch?v=_c01OpiCvoM&feature=player_embedded
Hú , kicsit elkanyarodtunk a kormányzati negyedtől , de nekem azt mondták 8 óra munka, 8 óra pihenés, 8 óra szórakozás ....

Marcellusca 2009.09.29. 17:10:57

@ostoba 8o: Húúú, most télleg sajnálom, hogy itt le van tiltva a jutyúb. :)

abandi 2009.09.29. 17:13:42

Akkormár Tancsapásoscsapda a régi időkből:
www.youtube.com/watch?v=Q21HiOlq6j0

szabogyula 2009.09.29. 17:34:30

@Marcellusca:
Kicsit fájditom a szived ....
Egy Zeppelin feldolgozás :
www.youtube.com/watch?v=qKbsh-fjDbQ&feature=fvw

abandi 2009.09.29. 17:42:34

Ez az a ház, ahol semmi sem változik,
Ez az a ház, ahol áll az idő...
Vagy:
A lépcsőn, amin jársz elkopott a kő...
És összegezve:
www.youtube.com/watch?v=sagxCNjoQJY

f.m.j. 2009.09.29. 18:13:55

@ostoba 8o:

bocs, én egyáltalán nem értem miért külditek egymásnak ezeket a zenéket, :)
de ez nekem tetszik (te egyébként ismerted őket?)

www.youtube.com/watch?v=6q1JsXN9DtU&feature=related

Marcellusca 2009.09.29. 18:16:09

@mind2: Remélem nem így arasz "felvételiztetni" minket!

legalja.hu/?leg=view&img=20090903_HR.jpg

xDxDxD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 18:20:08

@ostoba 8o: 8 óra vodka, 8 óra sörözés, 8 óra józanodás
@abandi: hehe Jönnek a férgek :D remekül illik a kormányzati negyedhez, ott is jöttek... de hamár a kormányról, akkor ám legyen: www.youtube.com/watch?v=IvNBdSerHVU

abandi 2009.09.29. 18:20:38

Na, jó!
Félre a tréfát!
Mi a picsa folyik itt?
(Ráadásul két amatőr nigger is játszik a Lokiban...)

Kravver 2009.09.29. 18:20:47

@ostoba 8o:

A nekrofil az aki hullákra gerjed. Amire te gondolsz, az a gerontofil.
"Ma nem mennek az idegen szavak."

szabogyula 2009.09.29. 19:03:25

@mókusfüles bukósisak:
Én csak eredetiben, de igy se rossz .
Nekem a Frankie goes to hollywood ..
Szóval a kormányzati negyedről egy szó : sajnos annyira megemelték valóban az ingerküszöbünket, hogy ez a pár 10 millió ... ez hol van a Soros 3 milliárdhoz , vagy hány példát soroljak ??
Fel se kapom a fejem . Ez ITT , teljesen természetes .

szabogyula 2009.09.29. 19:05:36

@Kravver: Nem csak ma nem mennek az idegen szavak , hanem úgy általában .
Tudod, ostoba 80 , buta kőmüves vagyok , de azért irhatok , nem ?

abandi 2009.09.29. 19:09:34

@Kravver:
Nem baj filoszemita!
Megtanuljátok ti majd még a sírva tallóz kifejezést is!

Sííva 2009.09.29. 19:33:29

Talán még emlékeztek!

"Dicsőséges nagy urak, hát hogy vagytok?
Viszket-e úgy egy kicsit a nyakatok?
Új divatú nyakravaló készül most
számotokra ... nem cifra, de jó szoros!

Tudjátok-e mennyit kértünk titeket,
hogy irántunk emberiek legyetek,
vegyetek be az emberek sorába?
Rimánkodott a szegény nép s hiába!

Állatoknak tartottátok a népet;
hátha most mint állat fizet tinéktek?
Ha megrohan mint vadállat bennetek
s körmét fogát véretekkel festi meg?"

Laibach 2009.09.29. 20:32:16

Bocsi az off-ért de alakul itt megint valami pénzes buli:

"..A Heti Válasz megszerezte azt a tárcaközi körözésen lévő dokumentumot, amelyből kiderül: a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) jövőre gyakorlatilag a jegybank kézi vezérlése s egy új szupertestület irányítása alá kerül. Farkas Ádám néhány hónapos munkaviszony után több mint 50 millió forintos végkielégítéssel léphet le a Fidesz kormányalakítása után..."

www.heti-valasz.hu/cikk/0909/24361

f.m.j. 2009.09.29. 20:36:21

@ostoba 8o:

mi az eredeti? (műveletlen vagyok)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.29. 20:37:26

Azért én örülök, hogy nem épült meg, akkor nem férne ki az eltűnt lóvé egy sorba...

szabogyula 2009.09.29. 20:54:45

@mókusfüles bukósisak:
Ez az eredeti : kb. 20 éves
www.youtube.com/watch?v=09EjoeCysK8&feature=related
Nincs hozzá kép , de azért van fantáziád , akkor is volt zene ...

abandi 2009.09.29. 20:58:27

Brávó debreceni finyúk...

f.m.j. 2009.09.29. 21:01:27

@ostoba 8o:

oké, értem :)

de én a Serenity-re értettem, hogy Metallicás :)
(a Zeppelint felismertem :))

szabogyula 2009.09.29. 21:09:02

@mókusfüles bukósisak:
Ja . ezt a Godsmack-et életemben nem hallottam , de ez a feldolgozásuk jó !!
Közben égünk 2-0-ra. hú baz 3-0

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.29. 21:57:15

@ostoba 8o: 4 már az...
@laspalmas: kiférne, csak nem 72 karakteres sor kell hozzá, hanem 115-ös... de igen, a megépülése közben nagyon sok pénzt lehet még eltűntetni...

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2009.09.29. 22:49:27

Maga a kormányzati negyed projekt szerintem a Ferkó kevés értelmes ötlete közé tartozott. Azt hittem, már biztos, hogy eltűnik az a gyalázatos állapot, ami a Nyugatit övezi. Most azt hagyjuk, hogy milyen áron. A hatkernek én szívesen adtam volna három nap szabad elvonulást, mielőtt robbantási szakemberek eltakarítják a romokat. De nem többet. :-)

abandi 2009.09.29. 23:01:22

@min0rity r3port:
Arra a ferkós izére igyál még egy kortyot...

gidabiga 2009.09.29. 23:08:27

ez jó szórakozás volt estére, kösz :D

a poszt nem annyira, az szokás szerint lelombozó, ( ami nem laspalmas hibája :D ) a kommenteken jókat vigyorogtam :D

elfelejtette 2009.09.29. 23:50:35

@min0rity r3port: Necces dolog egy palyaudvar melle tenni az egesz kocerajt, nem kicsit dragitja meg a dolgot, de az egesz terv akkor, 2007-ben hamvaba holt volt, es ezt szerintem tudtak elore. Ki volt a seggunk a gatyabol, epp duborgott az 1%-os GDP expanzio, nem volt tul bolcs dolog ilyen grandiozus dolgokba belevagni a fejszet, mikor joval kisebb dolgok is balul sultek el. Azert vicces volt, hogy nem lehetett tudni, tuljadnokepp ki fogja ezt az egeszet kifizetni, mert az allamnak nem akarodzott, a fovaros is deklaraltan szarba volt a M4 miatt, a Trigranit meg nyilvan nem volt olyan hulye, hogy mindent atvallaljon.

A Nemzeti is ugyanilyen sultostoba nekirugaszkodas volt. Mikor mar kiastak a godrot, akkor jottek ra, hogy a kisfoldalatti duborog, mint az allat. Mar azon morfondiroztak, hogy kurva dragan barom nagy rezgescsillapito rugokra szerelik az egeszet, aztan szerencsere 98-ban levaltodtak a nagy civilizatorok.

phaidros 2009.09.30. 08:10:46

@Zero, @Eric, @Laspalmas: Zero-nak privi ment az 1%-okról, ígéretes téma, ha általánosan ez van: nem fizetik ki határidőre az 1%-os felajánlásokat a civileknek.

Üdv, Phaidros

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.30. 10:10:54

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: "Hány Olaszliszka kell még?" - egyetlen egy, ahol politikust vernek agyon.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.09.30. 15:53:22

@phaidros:

Aztán én mit kezdjek Zero levelével szerinted? xD

Kravver 2009.09.30. 16:05:41

@laspalmas:
Elküldtem a mailbox jelszavát, hátha az segít.
:D

Kravver 2009.09.30. 16:34:49

@laspalmas:
Esküszöm!
Zero mailjére ment.

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.30. 19:46:27

@ostoba 8o:

Ha már perverzitások.:)

A szadista, a mazochista, a gyilkos, a nekrofil, a zoofil és a piromániás üldögélnek a pszichiátria kertjében és szörnyen unatkoznak.
Egyszer csak megszólal a zoofil:
- Mi lenne, ha megdugnánk egy macskát?
Erre a szadista:
-Igen, dugjuk meg, aztán jól kínozzuk meg.
A gyilkos közbeszól:
- Dugjuk meg, kínozzuk meg jól, aztán öljük meg!
A nekrofil lelkesen:
- Dugjuk meg, kínozzuk meg, öljük meg, aztán dugjuk meg mégegyszer!
A piromániás is beszól:
-Dugjuk meg, kínozzuk meg, öljük meg, dugjuk meg mégegyszer, aztán gyújtsuk fel!
Rövid csend, mindenki a mazochistára mered, majd megkérdik:
- És te nem szólsz semmit?
- MIAÚÚÚÚÚÚÚÚ!

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.30. 19:56:18

@Mj: ez fájt xD amúgy 1-0 az ifjainknak, hamár perverziók :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.30. 21:07:08

@Mj: helyes, helyes. bár a srácok ma odatették magukat - lehet Egervári rajzzal magyarázta el nekik az előző mérkőzésen nyújtott teljesítményük értékét - de időnként szívbajt kaptál volna. pedig sima volt, mint az agytekervényeim... xD

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.30. 21:26:16

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Mondom, nekem eleget tornáztatták tegnap a szívemet, úgyhogy izzítom is inkább a Becstelen brigantikat.:)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.09.30. 21:28:00

@Mj: okés :) én meg lassan a kedvenc magyar sorozatomat, a Szemhéjon belül címűt :)
aztán majd mesélj mit alkottál tanítás címen :)

Mj · http://www.archiregnum.blog.hu 2009.09.30. 21:52:01

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország:

Anyám is rendszeresen bőrlátással követi nyomon a tévé műsorait.:) Ha meg valaki ki akarná kapcsolni, egyből tiltakozik álmában, hogy ő igenis nézi.:)
Na arra én is kíváncsi leszek.:)

Kravver 2009.09.30. 22:33:25

@laspalmas:

"Magyar vagyok, nem focista."

süti beállítások módosítása