Skip to content


       Szűrés lista

Örökkön örökké: mindig 4 évre vagyunk a 4-es metrótól

1992-ben a Fővárosi Közgyűlés a kormánnyal közösen nemzetközi tendert hirdetett a Dél-Buda-Rákospalota közötti ún. 4-es metróvonal építésére.

Demszky már 11 éve vakít minket. Még 3 év. Már csak 4 év. Türelmetek kérem. Bl-bla-bla:

"A korábban tervezettnél várhatóan fél évvel később, csak 2003 júliusára készül el az új metró. A késés oka a kormánnyal folytatott tárgyalások elhúzódása." (Sajtótájékoztató, 1998. január 28.)

A főpolgármester úgy látja, ma még nem beszélhetünk arról, hogy a metróberuházás késik, és ha az első tendereket - a szükséges engedélyek birtokában - ez év első felében ki tudják írni, 2008 végére megépülhet a metró. (Sajtótájékoztató, 2004. január 14.)

"Mára túl vagyunk minden politikai huzavonán, pereskedésen. A beruházáshoz szükséges pénzt pedig törvény garantálja. Úgyhogy most már semmi sem akadályozhatja meg, hogy terveink szerint 3 év múlva, 2009 végén utazhassunk az új, zöld metrón." (Alapkőletétel, 2006. június 8.)  

"Bízom a jelen lévő metróépítő szakemberek munkájában, ezért szilárd meggyőződésem: 2010 végére készen lesz az új metróvonal első szakasza Budapesten." (Alagútfúrás kezdete, 2007. április 3.) 

"A tesztüzem, az előre nem látható események kockázata, továbbá a költségtúllépés megakadályozása miatt a pályázatban 2011. június 30. szerepel végső átadási határidőként." (Rendkívüli tájékoztató, 2007. október 25.)

"A 4-es metró 2010-re elkészül ugyan, de csak 2011 júniusától szállíthat utasokat. Semmiféle politikai szempontot nem hagyok érvényesülni a metróberuházásnál. Nem választási metrót építünk, ezért vállaljuk azt a kockázatot, hogy a beruházás egyes elemei átcsúsznak 2011-re" - fogalmazott.
A második fúrópajzs egyébként tegnap érte el az első, Tétényi úti állomást, vagyis 733 méteren már kész az alagútpár, a főpolgármester szerint ez is azt mutatja, hogy "a metróépítés, amely befektetés a jövőbe, jó ütemben halad". A főváros rövidesen átadja a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek a metró támogatását megalapozó pályázati anyagot, amelyet a kormány még az idén benyújthat Brüsszelnek, az uniós döntés pedig 2008 első felében várható. A Kelenföldi és a Keleti pályaudvar közötti első szakasz 348 milliárd forintba kerül, amelyből 289 milliárdot kér az uniótól Budapest. (Rendkívüli tájékoztató, 2007. október 26.)

"Az alagútépítő Bamco konzorcium nemrég elkészült módosított ütemterve 10 hónappal eltolja a 4-es metró befejezésének a határidejét. Ha szigorúan követnénk a szerződést, a Bamco már rég meghaladta a követelhető kötbér felső határát, ami a szerződési összeg 10 százaléka. A mi kezünkben csak a szerződésbontás lehetősége van, annak viszont nem lenne értelme, mert egy új vállalkozó már biztos drágábban fejezné be a metrót."
(Klados Gusztáv, a DBR Metró Projektigazgatóság vezetője, 2009. október 15.)

"
A Bamco szerint a késés legfőbb indoka, hogy az állomásokat nehezebben tudják megközelíteni, mert azok helyenként már szerkezetkész állapotban vannak. Úgy tudjuk, a metró teljes elektronikai rendszerét kiépítő Siemens például már jelezte, hogy 30 millió euró pluszt kér a késés miatt. Többletet igényelhet a mozgólépcsőket kiépítő Swietelsky is." -  mr1-kossuth.hu

Szép kis összefoglaló a wikin:

A bejelentés időpontja A befejezés ígért dátuma Ki nyilatkozta
1998. január 28. 2003. július Demszky Gábor, főpolgármester
2004. január 14. 2008 vége Demszky Gábor, főpolgármester
2006. június 8. 2009 vége Demszky Gábor, főpolgármester
2007. április 3. 2010 vége Demszky Gábor, főpolgármester
2007. október 25. 2011. június 30. Demszky Gábor, főpolgármester
2008. november 5. 2011 vége Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója[14]
2009. április 9. 2012 vége Klados Gusztáv, a DBR Metró Projekt Igazgatóság projektigazgatója[15]
2009. október 15. 2012 vége vagy 2013 Klados Gusztáv[16]



Balfaszok.
A kötbér csak 10%? És már rég túllépték? Ennyi? Ezzel el van intézve?
Ha volt egy csöpp kis esze a Bamco-nak, akkor ezt a 10%-os kötbért szépen beleépítette az árajánlatukba, így most szépen kicsengetik ezt a 10%-t a DBR-nek, majd fúrnak-faragnak még évekig. A Főváros meg széttárja a kezét: Most akkor mit csináljak?

Ilyen hülye városvezetés mellett nem ezt tennénk mi is?

Isten nem ver bottal, csak ezzel a balfasz Demszkyvel. Ha van bőr az arcán, a 2010-es bukás után 2014-ben újra elindul a főpolgármesteri címért, azzal kampányolva, hogy ha rá szavaznak, akkor ő most már tényleg átadja a 4-es metrót. Nagy poén lenne. És ahogy áll az "ügy", erre minden lehetősége meg is van ...

Címkék: demszky metró

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr951453698

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Morvai Krisztina esete a zsidókkal és a cigányokkal 2009.10.17. 12:03:07

Talán még a kisiskolások is tudják, hogy egy demokráciában a választott képviselők nem az egész ország lakosságát képviselik, hanem csak a rájuk voksoló választópolgárokat. A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom és az általuk indított ww...

Trackback: Morvai Krisztina esete a zsidókkal és a cigányokkal 2009.10.17. 12:03:05

Talán még a kisiskolások is tudják, hogy egy demokráciában a választott képviselők nem az egész ország lakosságát képviselik, hanem csak a rájuk voksoló választópolgárokat. A Méltóságot Mindenkinek Mozgalom és az általuk indított ww...

Trackback: Génmódosított élelmiszerek, Pusztai Árpád 2009.10.16. 18:03:01

Pusztai Árpád professzor, a skót tudományos akadémia tagja, skóciai laborjában génmódosított burgonyával etette a kísérleti patkányait - mesélte a BBC-ben - erre az állatok teljesen degeneráltak lettek, egészségkárosító hatásokra figyeltek fel,  i...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.10.16. 13:30:29

@molnibalage:

Demszky megmondta, hogy nem a vidékieknek épít metrót, nem érdekli az agglomerációból bejövök problémája.

Ilyen egy tökös városvezető!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.10.16. 13:32:58

@zero: Csak az indoklás hibás, mert az a vabarom olyan hülye, hogyha lenen pincsikutyám, az is okosabb lenne.

A fővárosiaknak mi a gondja? A nagy autóforgalom és dugók. Meg kell oldani. Mivel lehet? Elővárosi közlekedéssel. Az elővárosi lakos nyer, mert be tud menni. A fővárosi nyer, mert tiszta a levegő, élhetőbb a város. Magyarán elővárosi rendszert is a fővárosnak építi.

Ha összezárnának egy ablaktalan szobába és nem büntetnének demszkyből annyi sem maradtna ami egy kukát megtöltene...

snorbi 2009.10.16. 13:33:52

@Liberto: "itteni elkeseredett, rettegő emberek hozzászólásain"

Végre egy elégedett ember, aki a fenti tényeket látva boldogan és elégedetten hátradől, hogy milyen jó irányba is halad ez az ország...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.16. 13:34:07

@zero: Elképzelem, ahogy ott áll a (majdnem) csillivilli állomás, erre betör oda a bazi nagy fúrópajzs, és szétbarmol mindent :D
Okos, előrelátó tervezés.
Van ebben a metróbuliban valami olyan dolog, amit nem csesztek el teljesen?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.10.16. 13:42:48

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: A lenyúlás és baromságok védée az mesterfokon van, ott hiba nincs.

Valaki azt mondta, hogy aki a főnök, az világhírű metróépítő. Tényleg nehezemre esik elhinni. Hát azért megnézném, hogy hol csiánlt olyan elkúrást és annyiból, mint itt. Remélem ezek után több munkát nem kap sehol, mert ez szégyen...

Svejk, a derék katona 2009.10.16. 13:44:09

Tisztári mint a kiscsacsi az orra elé lógatott kóróval...

Schlosser Teki 2009.10.16. 13:45:04

@molnibalage: Szellemi, h mindenki számára világos legyen, az ilyen és ehhez hasonló eseményekben sajnos mindannyiunk felelőssége benne van, mind a 10 millióan benne vagyunk, hogy hagytuk idáig fajulni a dolgokat. Mi vagyunk azok, akik csak beszélünk arról, kit hova kellene tenni (Duna alja stb.), de érdemben nem sokat teszünk azért, hogy legalább a környezetünkben kinyissuk néhány ember szemét... Tisztelet persze a kevés kivételnek, aki már átment ezen a szellemi megújuláson... Rossz értékeket követünk, sajnos.

szekszfocizene.blogspot.com/2009/07/fuggetlen-kulturalis-hirado-jelenti.html

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.16. 13:45:53

@zero: a tökeit (demszkáj marad rászerelve) kilőném az űrbe, egy kis űrsétát megérdemelnek.

@molnibalage: én is valami Happy Tree Friends-es megoldáson gondolkodom.

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: van. a lopást, azt nem cseszték el.

index.hu/bulvar/2009/10/16/megkezdodott_farkas_peter_drogpere_masodfokon/

"A bíró akkori indoklása szerint Farkas Péter negyedszer került összeütközésbe a törvénnyel, így semmi sem indokolja, hogy a törvényi minimumnál, öt évnél kevesebbet kapjon. A bíróság egyébként elrendelte, hogy hajtsák végre azt a 2002-ben született ítéletet is, amelyben 1 év börtönt kapott Farkas Péter." - azért ez is a vicc kategóriája már.

llll5 (törölt) 2009.10.16. 13:51:31

@molnibalage: köszi!:)Egyébként szerintem sokan gondolkodnak ugyanígy:)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.10.16. 13:52:28

@Schlosser Teki: 1000 helyen leírtam, hogy a 4-es metró. A hülyék tiltakoztak, a nagy többség leszarta.

Mellesleg a fegyveres felkelésen kívűl technikailag mit lehet tenni? Várom a kreatív, valóban végrehajtható és hatásos javaslatokat.

llll5 (törölt) 2009.10.16. 13:57:37

@zero: és ebben tudod mi a "vicc"?Az , hogy ő is az agglomerációban él, Budakeszin.Akkor a saját problémája sem érdekli?:D Tudathasadásban szenved?:DD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.16. 13:59:00

@llll5: terepjáróval jár be, ami "béren kívüli juttatás" vagy mi a töcs neki, a város állja a számláját. szerinted érdekli?

llll5 (törölt) 2009.10.16. 14:06:38

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: persze, én is tudom, hogy terepjáróval jár be, még azt is, hogy melyik útvonalon, ott, ahol az átlagpolgár nem is autózhat..és persze, hogy nem érdekli:)Pusztán a kijelentésével kapcsolatos ellentmondásra akartam rámutatni:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.10.16. 14:43:27

@molnibalage:

Demszkynek könyörögtek, hogy az Etele téren az állomás ne 90 fokra legyen a vasúti sínekre.
Mivel így KÉSŐBB SEM lehet megoldani hogy az elővárosi vonatok metróként folytassák az útjukat.

Nem érdekelte ... pedig pofonegyszerű: bejön a tatai elővárosi vonat, etele téren lemegy a föld alá, Keletinél fel sé megy tovább mondjuk Hatvanig.

vontod75 2009.10.16. 14:52:28

Könyörgöm rohanjanak már le minket a szlovének. Egy csomó gondunk megoldódna.

Marcellusca 2009.10.16. 15:02:01

Mi ez a nagyfokú lazaság? Egy nap csak egy poszt? :)
Ne mondjátok, hogy nincs több téma! :D

És hová tűnt Seduxen? :)))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.16. 15:04:09

@llll5: valahogy az új frizuradivatot meg kell értse majd. hiszen úgy áll jól a haja, ha középen baltával van kettéválasztva.

@zero: ő nem várost épít, hanem metrót. a város fölösleges nyűg neki. az ország meg pláne le van szarva.

llll5 (törölt) 2009.10.16. 15:08:39

@Marcellusca: lehet, hogy nevet változtatott és Sanax lett:)))A napi egy posztot én is keveslem!:)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 15:10:09

@Marcellusca: és hova tünt Mj, Kravver? Mióta nincsenek fele annyi a komment!

Marcellusca 2009.10.16. 15:10:27

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: Az rendben van. De egész héten? :D
És mi meg egyből felejtősek vagyunk, mert Neki felállt? :DDDD

Marcellusca 2009.10.16. 15:12:47

@llll5: Nem, nem!
Xanax külön identitás, szokott is ide kommentelni. :)

@Talon Karrde: Mj biztos suliban van. Meg egyébkéntis bagoly-típus. Szinte csak éjszaka kommentelget. :)
Kravver meg nem különösen hiányzik. :D

llll5 (törölt) 2009.10.16. 15:21:32

@Marcellusca: bocs, nem tudtam, hogy van Xanax nevü kommentelő:)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 15:23:40

@llll5: csak az a kurva zero (bocs Zero) ne lenne felcserélve óóóra, fakk...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 15:26:28

@Talon Karrde: miért nem írják akkor hogy zoog_lo_lG ???? :)

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.16. 15:30:42

@Talon Karrde: Mj próbatanít, örül, hogy él... de elő fog kerülni szerintem lassan

@Marcellusca: "all night, every night, and she'll never know" mentalitással, vagy lehet az is, hogy épp a szívklinikán van, mert túl sok volt neki az izgalom :-)))

@llll5: arról nem tudok, hogy zsidó-é vagy sem, de hogy orbitális balfasz, az tény :-)

spájdernecc 2009.10.16. 15:33:37

@Marcellusca:
Kirekesztő :))
a nagy egyetértés hamar unalomba fullad ám :)

K.Jani 2009.10.16. 15:52:52

komolyan, pofam leszakad. meg egy ilyen beketuro, birka nepet, mint a magyar, nem ismerek!
amugy meg ennyi penzbol es ennyi ido alatt mar meg lehetett volna oldani a felszini es az elovarosi kozlekedest egyutt! aminek sok- sok ember orulne, es meg valasztast is lehetne nyerni vele.
dehat minek eroltessek magukat a politikusok, amikor a birka nep (tisztelet a keves kivetelnek) ugyis megvalasztja oket! merthogy: "azert szavazok a demszkyre, mert olyan helyes."-egy atlagos idos neni.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.10.16. 16:15:11

@molnibalage: Ja, gondolom úgy világhírű metróépítő, mint ahogy Soros György világhírű üzletember, George W. Bush meg világhírű politikus.

spájdernecc 2009.10.16. 16:20:08

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
pedig Klados valóban elismert szakember
patent módon levezényelte a bangkoki metróépítést /ha jól emlékszen/
más kérdés, hogy ott meg AKARTÁK építeni a stuffot, nem agyaltak és kifogást kerestek, hanem nekiálltak és megcsinálták

spájdernecc 2009.10.16. 16:21:53

NEM Bangkok, bocs.

1980-tól öt éven át Kalkuttában műszaki tanácsadóként van jelen az ottani metróépítésen, ahol egy itthonival megegyező, 5,1 méter átmérőjű, vasbetonblokkos pajzsos alagúton dolgozik. 1985 és 1987 között a KÉV Metró területi főmérnöke, a szolnoki és ezzel párhuzamosan az indiai munkák felügyeletét bízzák rá. Ezt követően - immáron projektvezetőként - visszakerül újabb két évre Kalkuttába, majd innen hívják el főépítésvezetőnek 1989-ben a Franciaországot Angliával összekötő La Manche Csatorna alatti ún. „Csalagút” építéséhez. Feladatként a 30 kilométer hosszú északi tengeralatti alagút 18 kilométeres, 8,4 méter átmérőjű szakaszának megépítését kapja az angol oldalon, de a nevéhez köthető a 375 méterenként tervezett átjáró folyosók és a 250 méterenként található kiegyenlítő alagutak megépítése is a vonalalagutak között.

1991-től négy éven át építésvezető a dél-afrikai Lesothoban, ahol az északi vízszállító alagút 22 kilométer hosszú, 5,3 méter átmérőjű szakaszát építi. 1995-től az athéni metró 2-es és 3-as vonalának főépítésvezetője. Görögországban összesen mintegy 12 kilométer metróalagutat épít, 8,5 méteres átmérővel, nyitott fúrópajzsokkal, régészeti maradványok, illetve az ősi Athén vízellátó kútjai és alagútjai között. 1999-től három éven át projekt-, illetve tendervezető a HOCHTIEF nevű német cég ázsiai részlegénél, majd esseni központjánál.

2001-ben kerül Szingapúrba, ahol a helyenként 50 méteres mélységben épülő mélyalagutas főgyűjtőcsatorna rendszer építési munkálatait irányítja, majd 2002-től öt éven át a maláj fővárosban, Kuala Lumpurban a SMART projekt vezetője. A SMART egy 9,7 kilométer hosszú, 13,2 méter átmérőjű árvízelvezető alagút, melyben helyet kapott egy kétszintes autópálya is. A grandiózus alagút két ún. zagyos pajzzsal épült, igen nehéz geológiai körülmények között, városi környezetben.

szmoker (Homo Trollicus) 2009.10.16. 16:23:30

@K.Jani: "azért szavazok a demszkire, mert ő szadeszes, és '89-ben megverték a rendőrök." - egy átlagos zsidó.
És ez nem vicc. Majdnem kirúgódtam, amikor elkezdtem a lámpavasat meg a ravatalt emlegetni gabóca kapcsán.
"Tudjuk, hogy ez hova vezet."
Broáfff.

Na megyek masírozni a kutyákokkal.

Marcellusca 2009.10.16. 16:40:15

@spájdernecc: Én ebből azt szűröm le, hogy (,ha hagyják!) tud ő alagutat építeni.
Akkor itt mégiscsak a szándékkal van baj!
Mármint, hogy nem időben megépíteni, hanem időben elhúzni és sok lóvét lenyúlni szándékoznak prolimókusaink!

bonabear 2009.10.16. 17:22:26

Azt figyeljétek meg, ha jövőre az új városvezetés abba akarná hagyni ezt az őrült tervet, akkor milyen hőbörgés meg taxisblokád lenne székesfővárosunkban. Úgyhogy mindenképp be kell fejezni, ha beledöglünk is, meg ha 100 évig nyögjük is az árát.
Amúgy ezerszer levezették már (VEKE és hasonlók), hogy egyáltalán nem éri meg az árát, meg a hatástanulmány erősen kozmetikázott. Meg a korszerű tömegközlekedési szempontokat nem veszi figyelembe (kevés átszállás, kényelem, gyorsaság).

2009.10.16. 17:45:52

szerintem be kellene falazni Demszkyt a 4-es metróba, mint Kőműves Kelemennét, de hogy ne legyen egyedül, mellé még valakit? Javaslat?

jozicsenko 2009.10.16. 17:59:30

@szmoker: ebben az a gyönyörű, hogy a jobbik azonnal nácizmus, meg aki beszél róla, mind fasizsta - miközben max. verbálisan erőszakosak, abszolút jővő időben

viszont a jelenlévő c. erőszakról nem hajlandóak tudomást venni: kultúrálisan így kell őket elfogadni, mediterrán temperatmentummal -meg még mit nem...

nem baj, lesz még rosszabb, a lámpavas részvények fix befektetésnek tünnek

off: jobbhíján azzal szivatom az indexet, hogy az adblock szürőhőz adogatom az aktuálisan felbukkanó hirdetésüket: jó szorakozás, ahogy a "blokkol" cimkét keresem a hirdetés sarkán ;-)

Kartal (rezervált) 2009.10.16. 18:07:21

@Roltii: ez kurva jó!!! :D
Eddig nem is hallottam róla, de marha jó :)

@Frengi: több ezer valakit tudnék javasolni...

Kartal (rezervált) 2009.10.16. 18:30:40

@jozicsenko: folyamatosan a náci kártyára játszanak, ebben az a jó, hogy egy idő után elveszti a hatását, és mindenki legyint rá...

belzebubó 2009.10.16. 18:57:39

A 4-es metrótól mindig ugyanolyan távolságban vagyunk ilyen-olyan okokból,mint az Euró bevezetésének dátumától.

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.16. 19:03:37

OFF: Aztakurva mit művelt Gulácsi! Az u20-as vb-n mienk a bronz! :ON

llll5 (törölt) 2009.10.16. 20:30:05

@Talon Karrde: ??
@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: pedig, az.Ha valaki nem tudná, akkor is elég ránézni:)Tetszett, amit belinkeltem?

zsoltix 2009.10.16. 20:33:07

Ne turelmetlenkedjetek, 30-40 ev mulva bevezetik az eurot, es atadjak a metrot. Jo munkahoz ido kell:)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.16. 20:51:11

@llll5: nulla helyett ne használjanak már o betüt az oldalak címében, a keresôket akarják megszivatni vele vagy saját magukat?

Arivistus 2009.10.16. 20:59:59

@zsoltix: A lassú munkához meg még több....

Combi a ballibes Ferkófan 2009.10.16. 22:44:52

Meggyes postot holnap plíz :DDD

llll5 (törölt) 2009.10.16. 23:18:37

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: a Hír tv mutatta, hogy ma 1ooo ember tüntetett mellette:D Ilyen jót már rég nevettem:DDD

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.16. 23:23:54

@llll5: aranyos, csak előbb őszültem egyet, meg öregedtem 10 évet Kisjézusék miatt :-)

llll5 (törölt) 2009.10.16. 23:47:01

@ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország: ja, leesett:)Na, ezt mutatta be röviden a Hír tv:)Egyébként, ha valakinek valóban lenne géppisztolya, az nem Esztergomba menne,hanem a tüntetésre 23-án, kicsit megsorozná az ÁVÓ-t, azok meg futnának, mint a nyulak:)))))

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.10.16. 23:48:27

@jozicsenko:
hé, te magasan képzett jobbikos kultúrember! :D
ahhoz hogy "kultÚrálisan" felsőbbrendű lehes, talán előtte meg kellene tanulni magyarul. ;))
Elhiszem, hogy nehéz, de mégis csak... no, érted?!

OFF:
mandiner.hu/cikk/benazott_a_jobboldal_de_mazlink_volt
3. komment
:DDDD

abandi 2009.10.17. 02:06:28

@Pierre (Bezuhov):
Egyszerű cionista támadást, nem kell figyelembe venni.
Az éppen esedékes tőkemenekítési akciójukra büszkék a diaszpórájukban....
Csak há,t a szapororodási ráta ugyi....
Elhitették a normálisokkal, hogy a vagyon a minden, miközben a becsülettet elfeledtedték...
Oké!

abandi 2009.10.17. 02:18:49

"elfeledtedték"
Elfelejtettem...és leszarom a helyesírását.
Gondolom, az első irodalmárzsidó majd figyelmeztet, de legfőképp: felhasználja a következő dunábalövetési glosszájába.

2009.10.17. 07:01:28

@Tigeri: én is erre gondoltam, sejtem is hogy ki ő, azthiszem a népszabadság onlineon blogol.
@Liberto: így van-e?

ÚjFiú 2009.10.17. 07:54:47

@Pierre (Bezuhov): Nem vagyok pszichológus, de ha ez a Kettes nevű megszólaló a Mandinerhez köthető személyesen is, akkor itt nem egy projekció nevű jelenséggel lehet dolgunk? (Csalódottságában a saját, Goldenblogon győztes Vastagbőrbe vetíti bele a saját érzéseit?) Mit gondolsz? Én itt színes (vagy inkább más színű) foltnak gondollak, néha talán több néven is...És még művelt is lehetsz...Kár,hogy az érveid többnyire inkább személyeskedésbe látszódnak hajlani...
A kommentedhez: Mi ez káröröm? :-)

jozicsenko 2009.10.17. 10:27:59

@Pierre (Bezuhov): @abandi: hmm, az a szép, hogy kirabolni, megerőszakolni, gyilkolni lehet érettségi nélkül is, de beszélni róla már nem szabad, csak tökéletes helyesírással? mmm, végülis, ha nincs máson rugozni, lehet a hejesíráson, nem?

elöző életedben az a fajta magyartanárnéni voltál, aki a nekiírt szerelmes levelet kijavítva küldte vissza, ugye?

jozicsenko 2009.10.17. 10:32:49

@jozicsenko: a különböző emot ikonokat még nem festettem meg, megyek is, mert holnap templom, a délutáni szabadfoglalkozáson majd megpingálom őket

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.10.17. 10:53:17

@ÚjFiú: "Mi ez káröröm? :-) "

tudja fene! lehet, a forralt bor után már nem kellett volna klaviatúra elé ülni ;))

@jozicsenko: nézd a jó oldalát! most már tuti nem fogod elfelejteni :)
szívesen!

"előző életedben az a fajta magyartanárnéni voltál..."
nem: kék szajkó, azelőtt meg vörösbegy ;))

ÚjFiú 2009.10.17. 13:05:18

@laspalmas: azért attól még lehet szó projekcióról, látva az ottani kommentek hihetetlen nagy számát nézve...(kivéve a focis cikkeket). Emberek vagymuk....

ÚjFiú 2009.10.17. 13:07:31

@Talon Karrde: Tényleg, én is azt gondoltam..., de most már nem is tudom...:-)

little green rooster 2009.10.17. 13:28:45

Ez a Klados Guszti nagy koponya.
Ő ugyanis abban érdekelt, hogy minél tovább épüljön a METRO, mert addig is kapja a projektigazgatói fizetését.
Kíváncsi lennék a szerződésére.

llll5 (törölt) 2009.10.17. 13:52:32

OFF Ezt érdemes megnézni:"Szégyelld magad, háborús bünős,Hágában a helyed!"-Olmertbe folytották a szót a chichagói egyetemen www.kuruc.info/r/6/48670 ON

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.17. 14:20:49

@Pierre (Bezuhov): majdnem azt írtam hogy "anyád picsálya", de rájöttem, hogy nem szabad :>)

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.10.17. 14:35:47

@llll5: elgondolkodtató
u.i. (bezu huje, bezu huje)

llll5 (törölt) 2009.10.17. 14:44:39

@Talon Karrde: az a helyzet, hogy a gázai mészárlással már az egész világ elött kihúzták a gyufát.A holomeséjüknek meg már lassan senki nem hisz./értsd gázkamrák/.Nem véletlenül üldözték őket 2ooo évig..most volt 64 évük..aztán remélem újra 2ooo évig üldözni fogják őket:))))

fokabacsi 2009.10.17. 18:47:26

A gázai mészárlásnak 252 gyerek áldozata volt.És ezek rángatnak bíróság elé 95 éves embereket hatvanhat éve történt vagy nem történt dolgokért. Honnan veszik a bátorságot?

szabogyula 2009.10.17. 18:51:16

Volt már ?
nol.hu/velemeny/20091017-nick_es_a_lampavas
Egy kis lámpavasazás . A szerző biztos idelátogat néha ...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.10.17. 19:25:57

@llll5: És ez hogyan jön a 4-es metróhoz?

Esetleg soroljak még pár ember aki nagy nyilvánosság előtt beszélhetett és hasolnó formátumú ember? Jasszer az mi is volt? Egy deklarátlan terrorszervezet vezetője és még elég korrupt is a szentem... Ej, de szép is a kettős mérce. Egyik nagyobb seggfej, mint a másik.

Az értelmes fővárosi jelző most inog.

llll5 (törölt) 2009.10.17. 19:31:05

@fokabacsi: na, ezért kell őket móresre tanitani!Nemsokára nem lesznek olyan bátrak, nyugi:)És igen, a gázai mészárlás óta vállalom-mivel egy zsidó sem kért bocsánatot vagy tiltakozott ellene-hogy nem anticionista, hanem büszke antiszemita vagyok:)

llll5 (törölt) 2009.10.17. 19:32:37

@molnibalage: sehogy, azért írtam, hogy OFF.Olvass vissza, mielött kommentelsz.

llll5 (törölt) 2009.10.17. 19:36:25

@ostoba 8o: hát, ezt most nincs türelmem végigolvasni.Gondolom, egy népszabis zsidó írta:)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.10.17. 19:58:40

@llll5: Ha valakit érdekel ilyen hír, akkor olyan oldalra megy, ahol ez írják. Most akkor OFF témával linkelgessek haditechnikát, csak azért mert engem érdekel?

llll5 (törölt) 2009.10.17. 20:25:33

@molnibalage: ahogy látom, elég sok embert érdekel.De ezen én nem fogok összeveszni veled.

heima a Cölöpverő (törölt) 2009.10.17. 20:59:49

Kedves derelyegrádi szellem, remélem olvasod a fenti sorokat!

idézzük egy igazi szellemóriástól!

" llll5 2009.09.08. 14:36:29
@derelyegrádi szellem: köszönöm.heima nem fog talalálni "zsidózást" a kommentjeimben, bármennyire is szeretné."

és vessük össze mondjuk ezzel:

" llll5 2009.10.17. 14:44:39
Nem véletlenül üldözték őket 2ooo évig..most volt 64 évük..aztán remélem újra 2ooo évig üldözni fogják őket:)))) "

"llll5 2009.10.17. 19:31:05
És igen, a gázai mészárlás óta vállalom-mivel egy zsidó sem kért bocsánatot vagy tiltakozott ellene-hogy nem anticionista, hanem büszke antiszemita vagyok:)"

Látod már mit jelent a likudviktorozás?

wladyslawsky (törölt) 2009.10.18. 02:18:23

@Pierre (Bezuhov):

"lehes" egy S-sel bazmeg! xD

helyesírási hibát véteni mindig kellemetlen (velem is megesik, sajnos gyakrabban, mint szeretném), de amikor a kollega ebbéli képességeit bírálod fél kommenten keresztül, olyankor übergáz lehet :))

mondd, te milyenes kultúrember vagy ? :))
(nem kell válaszolni,költői kérdés volt, határozott sejtéseim vannak)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.10.18. 10:07:36

@Pierre (Bezuhov):

Erről mást kéne megkérdezned. Biztos észrevetted, hogy az utolsó náluk ajánlott postunk a Kálmán-Eörsi szeptember 19-én, azóta egyet se tesznek ki, magyarul bojkottálnak minket. (Brühühü xDD) Egy pártszócsővel szerintem nem tennék ezt. :)))

llll5 (törölt) 2009.10.18. 11:39:35

@laspalmas: ezt a Heimát nem lehetne kitiltani innét?Kezd unalmassá válni:))

llll5 (törölt) 2009.10.18. 11:41:03

@laspalmas: mármint az állandó személyeskedése miatt, amit nemcsak velem művel.

wladyslawsky (törölt) 2009.10.18. 21:11:57

@laspalmas: xD

úgy látszik, a kis piros könyvecskéje nagyobb súllyal bír nála, mint A Magyar Helyesírás Szabályai c. kötet :))

ylion, declared for Hungary, not for Kurvaország · http://quelthalas.hu 2009.10.18. 21:21:29

@laspalmas: most elképzeltem, mennyire érdekel ez Téged, hogy bojkottálnak xD

rolika 2009.10.19. 07:37:10

Ezt a 10%-os kötbért nem nagyon értem. Mármint értem, de a versenyszférában nem csak ez van. Ha elérném a 10%-ot, akkor van még egy szerződéses pont, miszerint minden kárért, amit a késedelemmel okozok, anyagi felelősséggel tartozom a megrendelő felé. Ja, hogy ez nem versenyszféra? Az lehet...

Pierre. Bezuhov · http://james.nerdiphythesoul.com/bennyhillifier/?id=gDIZyh4fk7U 2009.10.19. 12:46:09

@wladyslawsky:
már az elküldést követően észrevettem hogy lemaradt. de gondoltam, hogy hadd élvezkedjen rajta kcsiti a fajtád :D
Csak egyvalamit: nájcizni csúnya dolog, de egy - a rendszerváltás idején óvodás korú embert - lekomtschizni az mekkora menőség!! :))

ülj le hazafy, egyes!

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.19. 12:53:20

@Pierre (Bezuhov): nagyon klassz a kreativ.hu-s hivatkozásodban rejlő gyerekrajz. saját készítés? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.10.19. 13:23:35

@laspalmas: ettől még lehet az övé, nemde? sajna idén kimaradt az arc, na majd jövőre megyünk :)

süti beállítások módosítása