Skip to content


       Szűrés lista

A környezetvédelmi hatóság lefeküdt az Auchannak

Dunakeszin van valami, ami különleges. Egy "láthatatlan" láp. A madaras bolt üzleti érdeke tette azzá, mert ugye pénz beszél, a fák, bokrok, bogarak, madarak meg olyan idejétmúlt izék.

A Dunakeszi-tőzegtavakat Újpest északi határában találjuk, a Dunakeszi-alsó vasútállomással egyvonalban. Korábban a Mogyoródi-pataktól majdnem Dunakesziig húzódott az a mocsaras, lápos terület, amelyek sűrű vegetációját apró tavacskák tarkították. Az eredetileg nagy kiterjedésű nedves területen buja növényzet élt, amely gazdag állatvilágot tartott el. Az ingoványos terület és a nyáron tömeges szúnyogfajok távol tartották az embereket, így a terület élővilága a 90-es évek előtt érintetlen maradt, az idelátogató horgászokon és kirándulókon kívül mások nem zavarták meg a természet csendjét.

 

Aztán jött az EMBER. 1998 első félévében az M0-ás autópálya káposztásmegyeri szakaszának építése miatt a terület bokorfüzeseit és fűz- nyárligeteit kivágták, a növényzetet az itt élő állatokkal együtt felégették, az apró tavacskákat pedig feltöltötték. Persze furfangosan: várták a környezetvédelmi engedélyt, de közben építkeztek. Így mire megjött a hatóság levele, hogy NEM SZABAD építeni, már szinte elkészült az út. A pármilliós bírságot meg valószínűleg röhögve kifizették. (Ha volt egyáltalán.)

 

A lápból mindössze egy kis rész, két apró -bokorfüzesekkel és fűz-nyár ligeterdőkkel szegélyezett- tó maradt mementóba, ezt viszont most az Auchan szemelte ki parkolónak. Ehhez azonban be kell bizonyítani, hogy az adott helyen nincs láp, ellenkező esetben ugyanis a terület védettnek számít, oda parkoló nem építhető.

1996. évi természetvédelmi törvény:

23.§ (1) Természeti érték és terület kiemelt oltalma a védetté nyilvánítással jön létre.
(2) E törvény erejénél fogva védelem alatt áll valamennyi forrás, láp, barlang, víznyelő, szikes tő, kunhalom, földvár. Az e bekezdés alapján védett természeti területek országos jelentőségűnek [24.§ (1) bekezdés] minősülnek.

 

Sakk-matt. Illetve mégsem, óriási bunda!

Ugyanis az Országos Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Hatósági Főosztálya által felkért(!) igazságügyi szakértő talajmintákkal "igazolta", hogy a szóban forgó élőhely teljesen száraz, nem minősül lápnak.

Kriska György 2009.10.18-án készült fotói a "nemláp"-ról:

(forrás: NOL, Greenfo, dr.Kriska honlapja)

 

Frissítés: Holnap, december 12-én tüntetés lesz a láp mellett. Bővebb infók itt.

 

 

Címkék: környezetvédelem abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr91493004

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Dunakeszi Tőzegtavak 3 - Teregessünk, van minek száradnia 2009.11.03. 17:25:57

Hogy még mik ki nem derülnek. Korrupt egy ügy, de hogy ennyire mélyen rohad, nem gondoltam volna. Köszönjük Zöldfül 2009 hozzászálását az ügyhöz, ő egy helyi érintett, aki kitálal még néhány dolgot. Vastagbőr blog kommentjei közül vettem ki, utólagos e...

Trackback: Dunakeszi Tőzegtavak 2 - Kiderült, hogy honnan vették a téves talajmintát! 2009.11.03. 01:25:13

Kiderült, hogy honnan vették a téves talajmintát! Egy 3 méterrel magasabban fekvő területről, ami már nem vizes! Az 1-es terület a láp, a mintát a 2-esről vették a "szakemberek"!Kiderült, hogy a terület a Nemzeti Ökológiai Hálózat része: a Ma...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Johnny336 2009.11.02. 14:08:01

Ez eddig is ismert volt, hogy mocsárra-lápra épült az egész bevásárló-komplexum.
Irtózatos mennyiségű betontörmeléket, építési sittet borogattak bele a lápba, hogy feltöltsék "szilárd alappal".

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.11.02. 14:16:30

"Építettem egy várat a mocsárra, de elsüllyedt. Aztán építettem egy másodikat, az is elsüllyedt. Mindezek után építettem egy harmadikat, az leégett, összedőlt csak aztán süllyedt el, de ez a negyedik, ez szilárd alapokon áll..."

Mourinho már nem a király 2009.11.02. 14:19:36

Nincs is mit mondani. Abszurd. Ide nem elég 1000 embernek kimenni és megakadályozni az építkezést, le kéne rombolni az "ocsent", meg a sóhivatalt is.

f.m.j. 2009.11.02. 14:20:53

Ez megint egy olyan történet a közelmúltból, amiről a nyilvánosság semmit sem tudott,

Mikor is épült az az osan, hány évesek ezek az üzletláncok, hogy takarodnának a büdös francba!

Szabad-e így engedni ide a tőkét? Hogy azt tegye, amit akar, lerombolva a célország természeti kincseit, kultúrális értékei. Nehéz nem szándékosságot feltételezni...

Mourinho már nem a király 2009.11.02. 14:22:32

Ugyanis az Országos Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Hatósági Főosztálya által felkért(!) igazságügyi szakértő talajmintákkal "igazolta", hogy a szóban forgó élőhely teljesen száraz, nem minősül lápnak.
-meg ezt a fazont kellene felkötni. Igazságügyi szakértő v. biológus, ez nem mindegy.
Egy láp sajátossága nyilván az, hogy nyáron kiszárad, tavasszal meg ősszel, amikor sok eső van akkor meg vizes, ezt csak az nem tudja aki hülye vagy aki nem akar tudni róla.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.02. 14:32:12

Ennél undorítóbb nincs, mikor a hatóság embere pénzért leköpi az értékeket, amikre szerződött.
Mindig szar a korrupció, de ez.....
Mint egy pedofil gyámügyes....

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.11.02. 14:36:33

Mesélhetek egy kicsit? :-)

Szóval ez az egész Auchan áruház-építészet egy nagy vastagbőr - mármint hogy hogyan engedhette meg vajon a tulaj család, hogy egy ekkora diletáns banda irányítsa a céget. Mondjuk hazánkba ritkán küldenek jó szakembert, általában a "régi, hű szolgát" küldik, aki már fontosabb helyeken tönkretett egy-két dolgot, de kirúgni mégse kéne, mert régi ember - Magyarország meg nem akkora piac, nem feltűnő, ha szétbarmolja. (Focipélda: Fradi vezetés-edző)

Szóval ideküldték 1998 (?) környékén Filliat urat, hogy ugyan má', építse ki az Auchan Magyarországot. Akkoriban nem volt sok bevásárlóközpont a magyar városokban, pl. Debrecen teljesen szűz területnek számított, meg a legtöbb megyeszékhely is. Ha az Auchan ide épít, akkor ma De az öreg nem akart sokat utazni, ezért kitalálta, hogy körbeépíti Budapestet Auchanokkal. Ennek hatására megvett egy csomó jó helyen lévő, olcsó telket. Igen ám, de ezekkel a telkekkel egy csomó baj volt: pl. az albertfalvai Auchan is egy mocsárszerűség volt, meg az óbudai is régészeti lelőhelyen volt. Mire ezeket a "problémákat" megszüntették, eltelt egy csomó idő, s már betelepedett a Tesco is a környékre. Ráadásul az albertfalvai áruházat sikerült úgy megnyitni, hogy nem volt kész a villamos, azaz szinte csak autóval lehetett megközelíteni, nem is volt semmi forgalom, de mire erre rájöttek, már eltelt vagy egy fél év.

Mindenesetre most, hogy már szinte minden budapesti utcában van Auchan :-), kitalálták, hogy ki kellene menni vidékre is (addig ugyanis csak Székesfehérváron és Kecskeméten volt Auchan, illetve nemrég nyílt Miskolcon). Most viszont már mindenütt ott a konkurencia, s meghódította a szűz területeket is. Úgyhogy most adott a kérdés a felsővezetés előtt: építsenek-e a vidéki városokba 3.-4. hipert, vagy maradjanak a mostaniak, de akkor viszont mit szól a francia tulaj ahhoz, hogy még mindig nincs kész a tervezett 15-20 Auchan? Érdekes játszma lesz :-)

Szóval így kell elkúrni egy piaci vezető helyet. Ha anno az Auchan épít áruházat Debrecenbe (a telek már rég megvolt), Szolnokra meg a többi nagyvárosba, ahol akkor még semmi nem volt, akkor ma a "hipermarket" szó az Auchant jelentené, nem a Tescot.

Mighty 2009.11.02. 14:37:10

Ja, azok a tőzeg tavak majdnem kiszáradtak. Ugyanis a drágalátos ósan az építkezés során felsértette a vízzáró réteget, majd elkezdte szivattyúzni a tavakból az építési terlületre betörö vizet.

f.m.j. 2009.11.02. 14:37:29

Én eddig nem is ismertem, hogy itt a közelben ilyen gyönyörűk vannak...

És mostmár nem tudom sírjak, vagy nevessek, mert mostmár esélyem sincs, hogy lássak ilyet élőben... kurva osan, és az ilyen rohadékot meg kivégezni, aki eladja az országát...

Krikri 2009.11.02. 14:45:55

@Droli: Monsieur Filliat 1995 körül jött Magyraországra. fr-ban valami hipermarketet vezetett de tudni kell hogy hyperéknél divat a karriert alulról indítani, azaz igen eccerű emberek! Jellemző hogy pl itt íratták be valami angol tanfolyamra mert egy idő után ciki lett hogy ékes franciát beszéli csak.
És hogy miért nem terjeszkedtek? Mert pl Lengyelországban terjeszkedtek őrült tempóban, túl kicsi a magyar piac. Az igazi nagy fr, Carrefour kétszer is nekuifutott Magyarországnak de inkább ment Romániába... (Tesco meg remélem saját fegyverébe dől és jól összeomlik)

Láp: :-( Sajna magyar szakértőknek gyakran van az az összeg amikor már a láp is száraz :-(

Krikri 2009.11.02. 14:49:29

@mókusfüles bukósisak: szerintem simán azokat kellene, akik így eladják az országot, a külföldiek nem hülyék: ha ilyen primitív pénzéhes, saját érdekeiket nézőkbe botlanak, mint a magyarok, akik 2 forintért BÁRMIT megtesznek ( ld Kocsis elvtárs és RWE stb stb stb) akkor miért állnának ellen?

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.11.02. 15:01:27

@Krikri: 1995, köszönöm.

Továbbfűzve hozzászólásodat: ezek után jogosan merül fel a kérdés, hogy akkor miért vannak itt, a kis piacon? Erről azt pletykálták belső körök, hogy az igen ígéretes kínai piacon úgy nyithattak áruházakat, ha bizonyos mennyiségű kínai terméket megvásárolnak. (Hahó, politikusaink, ébresztő! Bizony, van, ahol így működik, s ezt is jelenti a protekcionizmus). Nos, azt az iszonyat mennyiségű sz.rt.. bocsánat, kínai terméket meg lerakják ide, hazánkba. Tessék csak megnézni, mi mennyiségű kínai import van az Auchanban!

Nos, ez természetesen csak pletyka, de magam is tapasztaltam olyat bőven, mikor magas szinten, a fejünk felett átnyúlva, olyan mennyiségű eladhatatlan gagyi kínai importot rendeltek be, melynek külön raktárt kellett bérelni. Szóval lehet, hogy nem is pletyka. Aki pár éve ott dolgozott, az tudja, miről beszélek...

f.m.j. 2009.11.02. 15:03:03

@Krikri:

Nálam az a rohadék-hazaáruló, aki a magyar hatóságnál igazságügyi szakértett...

Krikri 2009.11.02. 15:04:30

@Droli: Van francia beszerzésük, és dömpingáruként rendelik a kínait, szétterítve egész Európában (kontinensen kívüli országokban nem tudom, mi van) Hihetetlen alacsony árakat tudnak ezzel elérni!. A kínai sz@rokat a fr áruházakba is beteszik! (azért ott mégis valahogy szebbek). A láp dolog meg szörnyű... :-(

Krikri 2009.11.02. 15:05:09

@mókusfüles bukósisak: és tudod mennyi ilyen van???????????? ezért tartunk itt..

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.02. 15:05:23

Olvassátok el a teljes sztorit a posztban már szereplő linkről:
www.homoktovis.extra.hu/tan12.htm
Ha kávéznék, már erre a hónapra nem kellene egy bögre se...

Svejk, a derék katona 2009.11.02. 15:09:56

Az oké, hogy a minisztériumban nem tudják, hogy láp-e vagy sem, mert honnan is tudták volna, de vajon a dunakeszi tanács miért minősítette át a területet, miért adta ki az építési engedélyeket? Ott sem tudták? Dehogynem! Ilyenkor hol van a nagy lokálpatrióta Asztalos Armand frakcióvezető úr? Sunyin nyomogatta az igen gombot. :-(

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.11.02. 15:15:25

@Krikri: Hát ez az, ott valahogy szebbek! :-) Azt, amit akkor hozzánk küldtek (szinte példátlan módon, mert az Auchannál nem szokás egyszerűen "küldeni", általában az áruházak döntik el, miből mennyi kell nekik, az importból is), nem merték Franciaországba küldeni, mert a hazafiasabb franciák felgyújtották volna a boltot! :-) érdekes lenne megtudni, mi igaz a kínai piacra lépésről, habár a szerződést gondolom nem tették fel a netre :-)

A lápbeépítés ellen meg tiltakozni kellene valahogy.

Svejk, a derék katona 2009.11.02. 15:16:23

@Talon Karrde: "2002 december A Duna Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója, dr. Vas János levélben tudatja a terület tulajdonosával, hogy személyes találkozó keretében hajlandó tárgyalni a terület védettségének kérdéséről" - vazze, ez de durva! Nem ám a gonosz multi elvetemült képviselője kezdeményez, hanem maga a Nemzeti Park Igazgatója! =8-o Ilyen alakokra vannak bízva a természeti értékeink??? :-(

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.02. 15:20:32

@Talon Karrde:

Igen, ott olvastam. Be is van linkelve :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.02. 15:22:43

@mókusfüles bukósisak:
@Krikri:

Képzeljetek el egy ilyet mondjuk Ausztriában.
Mondjuk ott eszükbe se jut senkinek a saját hazáját kiárulni, de ha mégis: hányan mennének utcára, a "szakértő" lincselését követelve?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.02. 15:25:03

Az Auchanhozhezhöz vezető bekötőút építésekor készült szakértői vélemény 2003-ból:
www.levego.hu/kiadvany/hirek/dunakeszi.pdf

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.02. 15:26:00

@Svejk, a derék katona:

Nem értem.
Most akkor védett valami, vagy tárgyalunk róla?

Krikri 2009.11.02. 15:27:28

@laspalmas: azért osztrákok is a határra, keleti szélirányba építenek hulladékégetőt.. (mert megtehetik :-( ( én is küldtem képeslapot)

Krikri 2009.11.02. 15:29:50

@Droli: nem vigasz, de saját iparukat is lecserélik, egy francia gyárral állok kapcsolatban, aki a termékeivel a francia piac kb 40%-át lefedte. lecserélték kínaira, ágyő minőség ott is...

binike 2009.11.02. 15:30:46

a magyarország környezetvédelem úgy ahogy van egy nagy hubukk. Tudom mert benne dolgozok. 5 évet lehúztam hatósági oldalon és mostám 1 éve dolgozok kint az iparban. Egyébként tipikus hatóság a felügyelőségek. a kicsiket büntetik és felügyelik szígorúan és példát statuálnak a nagyokat meg ejnye-bejnyézik mert "NAGYOK". A volt műszaki igazgatom mondta hogy vannak egyenlők és vannak egyenlőbbek. A volt fönököm pedig csak ennyit mondott a PAPÍR MINDENT ELBÍR. És ez így van. Hiába tudtam hogy hazudik de mivel papírja volt róla ... de mindegy.

blúdiginipig 2009.11.02. 15:33:08

Láp vagy mocsár? Növényzet szempontjából nem mindegy. Bár mind a kettő védett a törvény erejénél fogva.
253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet az országos településrendezési és építési követelményekről
30/A. § (1) A természetközeli területek:
a) mocsár,
b) nádas,
c) karsztbokorerdő,
d) sziklás terület,
e) ősgyep.
(2) A természetközeli területeken épületet elhelyezni nem lehet.

Krikri 2009.11.02. 15:33:10

Nézzük meg micsoda szakértők álltak a Környezetvédelmi Minisztérium élén.. (azon még mindíg nevetek hogy valaki zoo igazgató akkor már van fogalma róla mi is az). egyébként Torgyánék idején (1998-2000) Hortobágyot vizsgálták a kisgazdák, ott is nagy lenyúlás van (földek), meg lehet nézni mi lett a vége...

zsoltix 2009.11.02. 15:42:07

Tesznek ezek a termeszetvedelemre. Mindig a penz a lenyeg. Ha le akarnak betonozni az egesz Hortobagyot, meg azt is elinteznek valahogy.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.11.02. 15:44:26

"A gödi TSZ felszámolásakor a szóban forgó területet privatizálják. Vevője a TSZ egykori elnöke."
Forrás: www.homoktovis.extra.hu/tan12.htm

Ebben az egy mondatban benne van a teljes magyar privatizáció...

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2009.11.02. 15:50:05

Ez valami perverziójuk lehet. Budaörsön is egy ex-láp helyére építették az áruházat. Azt sajnos nem tudom, hogy az építkezés előtt az Önkormányzat "átminősítette-e" a kérdéses területet.

Krikri 2009.11.02. 15:57:18

@laspalmas: helyesen kiejtve: osan, így - hoz

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.02. 16:00:09

2005-ös (!) NOL-cikk az Auchan-építések furcsaságairól:
www.nol.hu/archivum/archiv-362065

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.02. 16:00:38

@Krikri:

Tudom, de így a máskéntgondolkodóknak is kedvére tettem. :))

orsi00 (törölt) 2009.11.02. 16:09:31

@laspalmas: Tévedtek. Helyesen kiejtve auchan (kemény h (ch)), teszkó, cora (c-é). Legalább adjanak magyar neveket. Pl. Spanyolországban az auhan Al Campo.

minimalista 2009.11.02. 16:19:10

@orsi00:
Nálunk meg a Teszkó lehetne mondjuk Feszkó, az Auhhan meg Oson, hehehe.

minimalista 2009.11.02. 16:21:07

@Droli:
Hát igen, "eredeti" tőkefelhalmozás...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2009.11.02. 16:22:43

@boylepke: Jaja! :DD Börsön is egy nádas helyén épült fel.

Mondjuk az eleve nem volt védett terület. Mindenki utálta. Egy kóborkutyás sásos volt, amit egy ipari terület, az autópálya, egy bazi illegális szeméttelep (azon túl telepített erdő), valamint a lakótelep széle határolt.
Egy kutyakiképző telep, meg egy elhagyatott teniszpálya+emeletes épület volt a Baross utca mentén, plusz a nádas. Azok helyére nőtt a IKEA, a Dechatlon és a Verébskála.

Mondjuk az egész mostani börsi ltp. helyén anno barackos volt, meg lápvidék.

Jurganov 2009.11.02. 16:40:23

aki ráér jelentse fel. többet ér mint, hogy itt pofázunk róla...

2009.11.02. 16:49:06

Nézd, ha betesznek valakinek a zsebébe egy boritékot, mondjuk 10 misivel és az a hatóság embere , akit nem lehet és szabad ellenörizni, akkor vajon mit fog mondani? Azt amit a befektetö akar! Mert , a gengszterválltás óta Magyarországon, ha van pénzed akkor mindent és minden hivatalt , hivatali embert meg tudsz venni! Kilóra, mint a krumplit! Hogy miért ? Mert demokrácia van! Demokrácia van? Van a lóf.szt! Ezt ugy hivják hogy kapitalizmus, annak is a rabló-tökefelhalmozó korszaka, amit megetetnek velünk és ugy adják elö, mint demokráciát!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.02. 16:53:39

@laspalmas:
2009. február 16.
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Dunakeszi 7401-7414 hrsz. ingatlanokon ex-lege védett láp kiterjedése megállapításának ügyében az eljárást megszüntette. Indokként szerepel, hogy nincs lehetőség egy öt évnél régebbi (2003-ban jogellenesen hozott) határozatot megváltoztatni, ezért a láp kiterjedésének vizsgálata „okafogyottá” vált.

2009. március 10.
A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2009. február 16-i határozata ellen civil szervezetek fellebbezést nyújtanak be, eredménytelenül.

2009. június 22.
Az Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 14/223-13/2009 sz. határozatában a 0109/90-99 hrsz. területekre vonatkozólag az igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján a lápot nem létezőnek ítéli. A döntés ellen fellebbezni nem lehet, ezért a civil szervezetek bírósági keresetet nyújtanak be

ez a teljes sztori vége.
többi: www.homoktovis.extra.hu/tan12.htm :)

Krikri 2009.11.02. 17:03:43

@orsi00: a Garnier-t magyarorsították a kedvünkért mert az garnyié lenne de a reklám garniert mond, remélem, örülsz.

Rejtett a Szám 2009.11.02. 17:24:05

@Droli: "A gödi TSZ felszámolásakor a szóban forgó területet privatizálják. Vevője a TSZ egykori elnöke."

Csak nem a Murvai Zoli? Ha igen, akkor jó helyre rakta a pénzét.
www.stationpub.hu/

tudi 2009.11.02. 17:42:20

Mocskos banda lógna mindegyik ínkább mint, hogy ezt a természeti értéket teszi tönkre. Ez a baj ennyire a pénz beszél nálunk és ez nagyon komoly baj. Ezt sem fogják unokáink látni.

szabogyula 2009.11.02. 17:47:23

Ide irom , mert ezt sokan olvassák .
A várgesztesi fatuskós pihenő ügye lezárva . Az ellenőrök kintvoltak , és mindent rendben találtak .
nol.hu/belfold/mindent_rendben_talaltak_a_260_ezer_forintos_fatuskokkal
Erre mit lehet irni ?
Még százmilliót Szalaynénak ! és Siófokra is a King Cityt !

Petiking25 2009.11.02. 17:51:57

Laktam a közelben (kb 700 méterre onnét), és az nagyon nem száraz terület, nádas mocsaras minden! A másik, hogy nem értem minek még parkoló az osannak, amikor van már egy nagy (amit tele még sosem láttam 4 év alatt), plusz az osan melletti áruházaknak (decathlon,electro world, bauhaus...stb) is van bőven ahol simán lehet parkolni!

saclos (törölt) 2009.11.02. 18:06:53

OFF @orsi00: Hugom ~10 éve diákmunkázott ott (a gyarmaton, ahogy mondta), és úgy tanították őket: osan, mint a gyalogosan szóban.

szabogyula 2009.11.02. 18:06:57

Szerény véleményem szerint ezt a dolgot ne az osanra hegyezzük ki . Üssetek vaze , de én szeretem az osant , minden héten bemegyek, a zasszony másfél óra alatt elintézi a bevásárlást , addig én a gyerekkel a játékosztályon elvagyok ....Kulturáltan parkolok, télen meleg van , nyáron hűvös . A biciklipumpától kezdve a sajtig mindent megvehetek magamnak nyugodtan .
Az természetesen más kérdés , hogy a jogszabályokat MINDENKINEK be kell tartani .
De például " láp" témakörben a Hévizi esetben sokkal nagyobb trógerság készülödött . Ha valaki emlékszik rá ...Keresek linket .

Endordelfin 2009.11.02. 18:25:54

Engem leginkább az M0-s ügy idegesít fel. Nincs engedély, építkeznek, kiderült, hogy nem szabadott volna, erre meg vállrándítás, és fizetnek.
Abból a pénzből nem hozzák vissza a természeti kincset. Utat még építhetnek százat, ezeret, de kedves kis lápocskát soha.
Hah, ilyenkor szeretnék mindenható lenni, és a szemük láttára, a felém nyújtott pénzre köpve röhögve ledózerolni ( esetleg a korrupt bunkókra rádózerolni ) a munkájukat.
Az a baj, hogy szemét módon az osan is akkor fog összerogyni, mikor jó emberek vannak benne, nem pedig a zsiványok.
Báááár azért szívesen megnézném a meghökkenést a szemétparasztok arcán, ahogy a boltocskájuk a megnyitás napján összedől. ^^

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.11.02. 18:42:52

istenem, pedig anynire pofonegyszerű az ügy:

Elővenni az ellenőrt, vagyonosodási viszgálat, és úgy megszorongatni, hogy vért húgyozzon.

Mikor bevallja hogy kitől mennyi kenőpénzt kapott, kimenni az Auchanhoz, és bilincsbe elvinni az érintetteket, munkanap, munkaidőben délelőtt 10 órakor. Elrettentés céljából.

Köztudomású, hogy ezek a multik pénzért "veszik" az összes engedélyt.

Melyre persze a hivatalok szépen rá is játszanak ..
"3-4 hónap mire sorra kerül az ügy, persze "ügyesen" meg lehetne gyorsítani ,,,,"

julia123 2009.11.02. 18:53:02

@mókusfüles bukósisak: Kis magyar igazság: Magyar gazdaság:
Van az államnak két tehene.
A felelős vezető a tejet hazaviszi, majd bebizonyítja, hogy a teheneket
privatizálni kell, hiszen az üzletág ráfizetéses.
Elhatározzák a tehenek jelképes összegért történő eladását, majd meghirdetik a
helyi újságban, amely egy példányos és csak a vezetőnek jár.
A vezető megpályázza a marhatendert, és csodák csodája: meg is nyeri!
Rögtön tart egy sajtótájékoztatót, hogy részéről mekkora áldozat a vállára venni
ezt a két gyengén működő tehenet. Ezután politikai pályára lép, és ilyen módon az
eredeti két tehénnel maga köré gyűjt még egy csomó marhát......

Csillagszemű Juhász 2009.11.02. 19:37:23

Gratula, jó kis poszt. Azonban az ilyen dolgokkal mindig baj van. Ha van láp az a baj, me sok a szúnyog, meg ménincs Osan itten nekünk is???, ha meg Osan van akkor megint szemét francia multitőke. És szegény lápvidék... Én a lápra szavazok, Osanba nem járok. Bár szerintem nem miattam fogják ezt a projektet leállítani

Horizont 2009.11.02. 19:46:22

"Aztán jött az EMBER....a növényzetet az itt élő állatokkal együtt felégették" Ezen teljesen kiakadtam!
Különben sajnos van az a pénz amennyiért a tőzeges, mocsaras láp betonbiztosnak van "szakértve"!! És ha esetleg megsüllyednek majd? És ha elnyeli a mocsár az "osant"?

Marcellusca 2009.11.02. 19:46:33

Egy kis személyes adalék az ügyben:

'90-es évek közepétől 10 évig ott laktam, Káposztásmegyer II-n.
Egy csöndes kisváros (lakótelep jelleggel) volt mikor oda költöztem. Kisboltokon kívül szinte semmi nem volt még. Nagyobb bevásárlásért át kellett ballagni (busz csak hébe-hóba járt) Káp. I-re.
Majd építettek óvodát, iskolát és nagyobb boltot.
Közben elkezdődött a herce-hurca az M0-s körül. Hogy hol legyen, hogy legyen és mekkora zajterheléssel jár.
Mindeközben nyugodtan tudtam (órkat) sétáltatni a kutyámat, köztük a fent említett tavak körül, valamint a Szilas-patak parton. Tiszta vidék volt. Mint vidékiából felköltözött eccerűparasztgyerek még örültem is neki.
De, jöttek a fentebb említett építkezések. Lett Billa-nk (melynek jelenlegi nevét nem tudom, mert annyit változott), valamivel több buszjáratunk (a piros 122 mellé), majd méltóztattak a 14-es villamost is kihozni a Megyeri út végéhez.
Közben épülgetett a "madarasteszkó" is, ahová (akkor még) nem volt egyszerű kijutni.
Majd jött az M0, aminek következménye lett, hogy szinte teljesen eltűntek a tavak. Már sétálni sem lehet, mert szinte teljesen beépítették az egész környéket. (M0, Szilas lakópark, ipari park a Megyeri út mellett.)
Ja, majd elfelejtettem!
Létezett ott egy Farkaserdő is.
De, gyakorlatilag, csak múlt idő. Oda építettek, ugyanis egy szükség (szocpol) lakótelepet és a (fene sem tudja már a nevét) jégpályát.

Szóval a környék, ami egy csöndes kisvárosi jellegű lakótelep volt, ma már egy tipikus zajos nagyvárosi lakótelep. És egyre csak züllik.
Bő 5 éve, mikor elköltöztem, akkor már kezdte az "elhavannasodás" jellegét mutatni. Kezdtek felcseperedni a Káp.II. felépülésekor még 2-5 éves gyerkőcök.
És sok jót most sem hallok.

Horizont 2009.11.02. 19:53:07

@Marcellusca:
Ez az, amit nyerünk az egyik oldalon ezzel a sok újdonsággal, jóval, technikával, azt a másik oldalon többszörösen elveszítjük:))) És csodálkozunk az allergián, asztmán és a többi földi "gyönyörűségen" amit kapunk cserébe!

Marcellusca 2009.11.02. 20:09:48

@Horizont:
Ahogy mondani teccik. :)
(Nem akarom megint leírni, hogy IGAZ... :D)

Akkoriban még nem voltak "pesti" betegségem. :)
4-5 órát tudtam úgy sétálni, hogy csak egy kört tettem a kutyával. Másnap a másik irányba.
Szinte sosem volt eldugulva az orrom.

Ma már ...
Szinte mindig el van dugulva az orrom (lemegyek vidékre, 1 nap alatt kitisztul, de alig érek vissza Pestre, fél órán belül megint alig kapok levegőt), köhécselek.

De, "sajnos", már ide köt az egzisztenciám. :)

Krikri 2009.11.02. 20:10:30

De ezt valahogy lehetne középutasan is csinálni, nem? Meghúzni egy határt hogy hány multi lehet nálunk, hány áruház épülhet stb. Mert nem hiszem, h ez az orszáég el tud tartani ennyi plázát, hipert stb.... Az ottani Auchan mellett nem messze egy - egy Cora pl, stb
Közben meg Belváros pang, zárnak be az üzletek - 0 parkolóhely, szétvert, lezárt utcák.. Nem lehetne azt fejleszteni természetvédelni területek lerombolása helyett? Vagy az nem biznissz? (nem mg-i terület amin nagyot lehetne kaszálni, feltételezem)

Krikri 2009.11.02. 20:13:27

Franciaországban egyébként limitálva van a hiperek száma, pedig ezen a területen ők nagyhatalmak (mégha nálunk ez a Tesco uralom miatt viccesen hat is)

Marcellusca 2009.11.02. 20:17:08

@Krikri: Azé' az a fóti Cora ölég messzire vagyon ám. :)
Meg a palotai teszkó is. :)

És ótóval sem kis táv, hátmég tömegközlekedéssel!

Krikri 2009.11.02. 20:23:25

@Marcellusca: nem tudom, lehet :-) Bevallom óbudaiként egyszerűen boldog vagyok az M0-val meg az új híddal, mindíg arra megyek Kelet-Bp felé mert egyszerűen gyorsabb és egyszerűbb... És Aldiban nagyvbevásárolok mert nagyon messze van de jó és jó áron..

Marcellusca 2009.11.02. 20:27:02

@Krikri: Hát, az M0-ról nézve viszonylag közel van egymáshoz. De az is jópár km. :)

Az itthoni Aldit nem ismerem, a fritzeknél egész jó.
Ott még a Lidl is frankó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.02. 20:41:22

@julia123:Valami ilyet már én is beírtam egyszer.:))

Horizont 2009.11.02. 20:52:10

@Marcellusca:
Meg azt se értem, hogyan éltünk régen hiper,-szupermarket nélkül, hogyan vásároltunk csak kis üzletekben? Akkor is ettünk, ittunk! Elnézem a Tescóban (nálunk ez van) mindenkinek meg van buggyantva a kocsija ( az enyém is ), már azt se lehet megtudni, hogy hó eleje vagy hó vége van.
A budapesti belvárost én is sajnálom, emlékszem milyen élvezet volt a Keletitől végig sétálni az Erzsébet hídig, szuper üzletek voltak, kevés autó, jó levegő, és ott járt a 44-es villamos! Atyaég de rég volt.))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.02. 20:54:50

@Horizont: Nénike!Csak nem vissza tetszik sírni a szocializmust???:))

Higany 2009.11.02. 20:57:11

Itt lakom a környéken, szerintem a körforgalomnál ki is van táblázva, hogy a kerítés mögötti susnyás védett természeti érték. Jártam is ott, száraznak nevezni iszonyatos vastag pofabőrre vall. Mellesleg minek még TÖBB parkoló az ósannak? Már a meglévő is hatalmas és nem kéne többet gyalogolni a leaszfaltozott láptól sem a bejáratig, mint a meglévő általában kihasználatlan távoli szegleteiből.

Horizont 2009.11.02. 20:59:42

@Tigeri:
Nénike az ángyikád térde kalácsa:DDDD Ki beszélt itt a szocializmusról??Pláne sírni?? Én nem! Sajnálom ha régi emlékeim a szocializmus időszakára esett! :)) Kellett nekem akkor születni amikor születtem:))

Higany 2009.11.02. 21:03:23

@Marcellusca: A Farkaserdő szerencsére még megvan! Az általad említett lakótelep miatt -a térképet elnézve- alig az 5%-át kellett kivágni. Rettegve várom a napot, amikor felbőgnek a posszibilis nyugati/izraeli befektető láncfűrészei, hogy lakóparkot építsen a helyére. Amit majd nyilván a "csendes" meg "külvárosi", "tiszta levegő" szavakkal hirdet majd...

Marcellusca 2009.11.02. 21:07:42

@Higany: Persze, hogy megvan. Egy része.
De (ahogy Te is írod), ha egy folyamat beindul ...
A Szilas Lakóparkot is így reklámozták. Aztán mi lett belőle?
10m-enként egy ház.
Vazze, azt is látod, hogy a szomszéd mit kajál. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.02. 21:08:03

@Horizont: Tudja mamika,én úgy vagyok vele,hogy minden kornak megvannak a maga előnyei és hátrányai.

Horizont 2009.11.02. 21:12:23

@Tigeri:
Hát ennek a kornak már nem sok előnye van:)))
Hátránya, hogy lehet szemtelenkedni velem:))
Lépéselőnybe vagy, mert nem tudom hány éves vagy így igazán visszavágni se tudok! :DDDD

Marcellusca 2009.11.02. 21:12:23

@Horizont: Húúúú, ne is mond!
Mekkora töketlenség van, ha jön egy háromnapos ünnep.
Régen nem volt probléma. Eleve egész hétvégére vásároltunk, mert szinte semmi nem volt nyitva.
Max a piac, ahol zöldséget, gyümölcsöt meg jó kis háztáji csirkét/tyúkot tudtál venni vasárnapi ebédre. :)

De azé' ne sírjunk vissza mindent, "Nénike"! :DDDD
(Ugyi, hogy én mennyivel udvariasabb voltam a "csak" néni megszólítással! :DDDD)

Krikri 2009.11.02. 21:15:25

Teljesen off itt de én a vasáérnapi nyitvatartással sem értek egyet :-)

randomuser1 2009.11.02. 21:17:20

ez asszem pont az akörnyék ahol légvonalban 300méterre van a rákospalotai hulladékégető, féltucat bányató, szal van arrafele a környezetrombolásnak hagyománya, nem a madaras kezdte.

Horizont 2009.11.02. 21:17:26

@Marcellusca:
Miért nem szabad elmesélni azt ami jó volt?
Most a bevásárlóközpontokról, pesti belvárosról, vásárlási szokásokról "beszélgettünk".
Semmi politika! Ez nem a szocializmus visszasírása! Vagy nektek az?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.02. 21:19:46

@Horizont: Nos én 32,a barátnőm meg egy évvel idősebb nálad.De neki ilyeneket nem lehet mondani mert megsértődik.:((

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.02. 21:20:34

@zsoltix: Ne adjál ingyér' ilyen jó tippeket! Még megérjük, hogy a Hortobágy NATO vadászgépek leszállóhelye lesz:(

Marcellusca 2009.11.02. 21:21:16

@Horizont: Abszolute nem az.
Csak egy kis nosztalgia. :D

@XXXXXXX: Tök jó kis szabadstrand volt ott, az egyik bányatónál.
Csak az is megszűnt, mikor privatizálták.

Perfectname 2009.11.02. 21:24:23

@Marcellusca: én még mindig itt lakok. megvan még a farkas erdő is :D:D:D egy részét beépítették ugyan a király Péter féle Rex állatmanhelyesek. de azért meg van még :) nem szeeretnék vitatkozni, de emlékszem még arra , amikor müködött a növényolajgyár a XV. kerületben és olyan szagot hozott a szél felőle, h az ablakot nem tudtuk kinyitni. A kávépörkölő üzemekről nem is beszélve. És a szerencsétlen szilas pataknak is hetente változott a színe. Volt az lila, piros,és még néha néha zöld is. Sokáig tartott az is , amig a szemétégető kéményére szürő került. De az igaz, h kiválóan lehetett csavarogni a környéken. Amikor én, vagyis a családom ideköltözött (1987ben) a mi házunk volt az utolsó. a következő ház már Dunakeszin volt :) A kettő között erdő, bányatavak, mezők rétek, kukorica és dinnyeföldek, na és persze a tözeges tó és környéke.

Marcellusca 2009.11.02. 21:29:51

@Perfectname: Akkó Te a buszfordulónál laksz? :)
Nem is volt az olyan rossz. Hol szotyi, hol kávé illat terjengett. :D
A szemétégetőt nemigazán éreztem.
A patakvíz meg tényleg nem fürdésre volt "kitalálva".
A rexesek nemigazán tettek kárt a Farkaserdőben, mert ők a gödör alján, a tisztáson építkeztek.

Marcellusca 2009.11.02. 21:34:50

@XXXXXXX: Hehe!
Kicsi a Világ. :D
Milyen jó volt. Nekünk csak át kellett menni a Külső Szilágyi úton meg a vasúti áteresz alatt, és már mindjárt csobbanhattunk is. Sőt! Otthonról rálátásunk volt a bányatóra. :D

llll5 (törölt) 2009.11.02. 21:44:24

Mit kell ezen csodálkozni?Kiknek a kezében van az Auchan, a Tesco, a Lidl?Hát , csoda, hogy lefekszenek nekik?Én elvből nem megyek be egyik be se, mert szégyellném magam..ahogy a régi mondás tartja:"Szégyelld magad, megint zsidótól vásároltál!"

Perfectname 2009.11.02. 21:46:57

@Marcellusca: nem, nem a buszfordulónál, hanem ott ahol a református templom épül

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.02. 21:47:19

@Tigeri: Honnan tudod te, hogy néz ki Horizont? Lehet, ha az utcán meglátnád, utána bámulnál. Ki tudja? Én el tudom őt képzelni egy sophisticated mintás, 40 den-es feketeharisnyában, egy Ecco cipőcskében, combközéptől éppen aprányit alább végződő ugyancsak fekete "gatyácskában", laza, jól leomló, kinyúlt fekete pulóverben, amelyiknek a nyaka kivágása félrecsúszott, mintha csak úgy, nemtörődömségből, hanyagul kinyúlt volna a cucc a sok mosásban (közben 40 ezerért vette leárazva), a pulóverből meg nyaktájon kikandikál egy pamut fehér póló szegélye, mindezt egy jókora Ecco (ez a kedvenc márkám, csak sohse jutok hozzá) tarisznya-szerű táskával megspékelve, a bordó hosszú sálja meg 5-ször tekeredik körül rajta, laza összevisszasággal (de míg ez sikerül, ezen elfáradozgat az ember gyermeke legalább félórát:-D, a lábacskája pedig piszok formás. Na, akkor mit mámikázod Horizontot? Engem meg jó hogy nem mindjár öreganyádnak szólítasz:-DDDDD

Marcellusca 2009.11.02. 21:53:00

@Perfectname: Húúúú, én ebben már nem vagyok otthon. :)

@Doña ¡Cara(mba)!: Hááát, azé' ezt nehezen tudom elképzelni Róla. :D
Egyébként, Te idősebb vagy, mint Horizont "néni"? :)

Perfectname 2009.11.02. 21:59:26

@Marcellusca: a járműtelep, lakkozó külső szilágyi által határolt fás bokros reületen épül a templom. az utca nevét nem akarom leirni, nem kell, h mindenki azon röhögjön :D:D:D:D:D:D:D:D

llll5 (törölt) 2009.11.02. 22:04:44

@Marcellusca: valamiről lemaradtam?:))Miért kérdezi mindenki a másik korát ill. kinézetét, társkereső rovat lett a Vastagbőr?:)))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.02. 22:09:56

@Doña ¡Cara(mba)!: Mondom az én barátnőm idősebb nála,anyám lehetne.

llll5 (törölt) 2009.11.02. 22:16:22

@Tigeri: látom, itt valamiről nagyon lemaradtam:))))

Marcellusca 2009.11.02. 22:18:58

@Perfectname: Asszem mán tudom.
"B"-vel kezdődik a zuccanév? :D

Marcellusca 2009.11.02. 22:20:36

@llll5: A nagy felmérésből ezek nem derült ki. :)
Csak az, hogy ez egy (Bezut idézve) jobbikos kocsma. :D

llll5 (törölt) 2009.11.02. 22:23:41

@Marcellusca: erről jut eszembe:a Balaton északi partján van egy település, Aszófő.Sokszor jártam arra és néha a a települést nevét jelző táblán ott volt egy "B" betü:D

llll5 (törölt) 2009.11.02. 22:24:46

@llll5: természetesen az Aszófő elött

llll5 (törölt) 2009.11.02. 22:25:53

@Marcellusca: mindegy, elöbb-utóbb kiderül:))

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.02. 22:28:34

@laspalmas: referencia oldal UPDATE:
Végveszélyben a Dunakeszi tőzegtavak!!!
írta és fényképezte: dr. Kriska György
e-posta: kriska@ludens.elte.hu, telefon: 30/5132364, honlap: www.kriskagyorgy.extra.hu

A témával foglalkozó internetes oldalak:
Greenfo: www.greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=22761
Népszabadság Online: nol.hu/belfold/a_hipermarket_megeszi_a_lathatatlan_lapot
Vastagbor: vastagbor.blog.hu/2009/11/02/a_kornyezetvedelmi_hatosag_lefekudt_az_auchannak

Írtam egy levelet Kriska úrnak:
"Tisztelt Kriska úr,

A Vastagbőr-blogon ma megjelent egy cikk ami az Önök és a láp problémájával foglalkozik, "A környezetvédelmi hatóság lefeküdt az Auchannak" címmel, elérhető itt:
vastagbor.blog.hu/2009/11/02/a_kornyezetvedelmi_hatosag_lefekudt_az_auchannak

Felháborító az egész sztori és én mélyen együttérzek Önnel (a poszt kommentjeit elnézve a többi olvasó is). Érdeklődni szeretnék, hogy június 22 óta van-e valami fejlemény, nyújtottak be bírósági keresetet?

Köszönettel,
egy természetvédő"

Válasz:
"Kedves Természetvédő!

Köszönöm az együttérzést. Az oldal nagyon jó, korábban nem ismertem, továbbítom a kollégáknak is a levelét. Sajnos új fejleményről nem tudok. Utólagos engedelmével felteszem az ímél címét a levelezési listámra, hogy naprakészen tájékozott legyen az ügyben.

Üdvözlettel: Kriska György"

Perfectname 2009.11.02. 22:33:01

@Marcellusca: éééééééééééééés igggggen. pont B-vel :D

Marcellusca 2009.11.02. 22:41:58

@llll5: Hááát, ha zero-ékra várunk, hogy összehozzanak egy blogtalálkozót ... :D

llll5 (törölt) 2009.11.02. 23:01:29

@Marcellusca: ....akkor addig itt folyik az ismerkedés?:)))

Marcellusca 2009.11.02. 23:09:42

@llll5: Felőlem mehetsz a szakítósra is. :D

llll5 (törölt) 2009.11.02. 23:32:33

@Marcellusca: nem szoktam interneten ismerkedni:D

Kartal (rezervált) 2009.11.03. 00:06:41

@Marcellusca: @llll5: Ismeretlenekkel nem ismerkedek :D
@Talon Karrde: Jeee! Ez jó ötlet volt!

Egyébként nem tudom mi a 'csát vártok. Ki a francot érdekel a tőzegtó meg az ott élő állatok??? A liberális párt prominense megmondta: nem a békákat kérdezik meg a mocsár lecsapolásáról. Azt eldöntik odafönn, mert ők tudják, hogy az JÓ. Kinek? Hát az ő bankszámlájuknak. A békák pedig nyugodtan dögöljenek meg...

pecs2010 2009.11.03. 00:11:36

Szarok az ilyen szutykokra, Magyarország nagyon nagy részét kiteszik a Nemzeti Parkok amik felett még légtérzár is van.
Autópálya kell.
Ha az nem épülne, az lenne a baj.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.11.03. 05:14:55

Milyen láp? Ez egy sivatag! Csak növényzettel. Meg vízzel.
Meg sem lepődök amúgy már...

@pecs2010: Esetleg ha nem csak fizetős autópályák épülnének, hanem úgy újítanának fel utakat, hogy közlekedni is lehessen rajtuk... Tudod nem mindenki lakik megyeszékhelyen, és pl. nekem kifejezetten sz*r hogy ha haza akarok menni akkor kátyús, fosos utakon kell azt tennem. Haladni se lehet, balesetveszélyes, és az autónak se jó (pénztárca nyílik a futóművesnél...).

eszkep 2009.11.03. 08:05:28

@pecs2010: "Szarok az ilyen szutykokra, Magyarország nagyon nagy részét kiteszik a Nemzeti Parkok amik felett még légtérzár is van.
Autópálya kell."

Az emberi hülyeségnek szemmel láthatóan nincs alsó határa...
Szerinted egyébként az aszfalt mennyi oxigént termel? Aszfaltozzuk le az egész országot, és "boldogan" fogunk elsivatagosodni!

Horizont 2009.11.03. 08:40:34

@pecs2010:
Tudod mi lesz majd az érdekes? Amikor a természet is szarik rád! Majd akkor megbecsülnéd, de már késő lesz!

@Doña ¡Cara(mba)!:
Kösz ez tündéri volt. Kár, hogy egyre többször annak is örülök ha simán összeszedem magam reggelente:DDDD
"közben 40 ezerért vette leárazva" Ez pedig annyira aranyos,hogy a hónap beköpése:))

Meleardil Eressea Iluvadan 2009.11.03. 09:10:59

Az a helyezet, hogy az ilyesmi orvosolhato. Epp csak porig kell rombolni a madaras teszkot, berobbantani itt-ott es hordani ra egy kezdo reteget. A tobbit a termeszet intezi. Evente kijarnek megunnepelni az esemeny evfordulojat! Epp csak neki kene mar kezdeni. A hipermarketekbe jaro egysegsugaru "fogyaszto" az, aki tonkreteszi az orszagot, mert a kenyelme erdekeben lefekszik a multiknak. A korrupt hivatalnokkal kezdodik a sor, de nem vele er veget. Nem epulne ennyi kornyezet es lelekrombolo pocseksag, ha nem telne meg pillanatok alatt idiotakkal. Akinek nem inge, ne hordja, de akinek inge, az oltozkodjon fel baromi gyorsan! Evek ota nem megyek be effele tragyahompoly helyre, egyreszt mert siman megoldom mashogy a vasarlast es meg jobban is erzem magam, masreszt szart meg "occsoert" sem veszek, harmadreszt napokra depressziossa tesz az oriasistaloban lezengo sok agyatlanitott birka latvanya. Ja, senki erzekenysege nem izgat...a "de hat en is oda jarok" nem valt ki szimpatiat, velemenyemet fenntartom.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.03. 09:11:53

@Talon Karrde:

Ezigen, köszönjük.
Nagyon bízom benne, hogy Kriskáék győznek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.11.03. 09:12:57

@pecs2010:

Gratulálok, de itt most az Auchan parkolóbővítéséről van szó.

Horizont 2009.11.03. 09:22:19

@Meleardil Eressea Iluvadan: Véleményedet fenntarthatod a tiéd! Nem ilyen egyszerű a kérdés ahogy te látod! Enyhe túlzás: "fogyaszto" az, aki tonkreteszi az orszagot" :DDD
Vidéken mit kellene csinálnunk? Vagy elmegyek mindennap a sarki kisboltba, aki lehet, hogy ugyanonnan veszi az áruját csak rátesz még X %-ot , vagy egy héten egyszer bevásárolok a multinál. Bírom amikor valaki így itélkezik mások felett! Örülj ha te olyan jól megoldod!

Meleardil Eressea Iluvadan 2009.11.03. 09:38:18

Ez a "nem annyira egyszeru a helyzet" olyannyira hig f*s szoveg, hogy mar legyinteni is alig birok ra. Nem is ertem, mikeppen nohetett fel apaink es nagyapaink idejeben az ember (hogy az annal regebbi barbar idokrol mar meg seemlekezzek borzongva), mikent elhetett bevasarlokozpontok nelkul! Mit szenvedhettek szegenyek az embertelen megprobaltatasok kozepette, amig a bevasarlashoz akar 5(!) boltba is kellett menni! Isten kulon csodaja, hogy az emberiseg fennmaradt! Tovabra is fenntartom: az ilyen ember a kenyelme erdekeben leszar minden mast. Tehat kozvetve pusztit. Igen, kedves "fogyaszto", TE is! Mert mit is lattam egynemely valaszban? Na mit? "De hat akkor nekem rosszabb lesz, jujj!" Vagyis: szerinted tokeletesen bevallalhato akar egy potolhatatlan termeszeti ertek elpusztitasa is (le van szarva, ha az unokanak mar nem lesz ivovize se), ha a heti bevasaras fel oraval gyorsabban letudhato. Individualizmus. Na, amit erre most valaszolni tudnek, az feszegeti a legelemibb illem hatarait, igy hat eltekintek tole.

Horizont 2009.11.03. 09:45:19

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Az én válaszom is feszegetné az illem határait, így én is eltekintek tőle. Én utálom a hiper,-szupermarketeket de az ilyen stílust és véleményformálást még jobban!

Meleardil Eressea Iluvadan 2009.11.03. 09:46:14

Meg valami: irtam, hogy akinek nem inge.... Egy MAR kialakult helyzetben eloallhat a muszaly kategoria. Amirol en beszelek, az az a folyamat, amivel IDAIG jutottunk. "Az onok segitsege nelkul ez nem johetet volna letre...koszonjuk!" Az elso hozzaszolast azzal kezdtem, hogy a dolog azert meg nem teljesen elveszett Oda egyenlore meg nem sullyedtunk, hogy fegyverrel kenyszeritsenek a vasarlasra.

Soha nem tapsikoltam az ugyenevezett "fejlodes" lattan. Mert ez nem az! Ez pusztitas. Nem tolt el orgazmikus, kitoro orommel, hogy fel oraval hamarabb erek oda valahova, ha azert valami szep es potolhatatlan elpusztult. Aki tud tapsikolni egy autopalya miatt kiirtott termeszetvedelmi erdo lattan, az nalam a besullyedt a parazita kategoriaba.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 10:03:25

BTW, köszönés nélkül esek be az ajtón, elnézést mindekitől. Jó reggelt, rossz hírek helyett illatos, olasz kávét:-)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 10:14:42

@Marcellusca: Nem, nem vagyok idősebb, épp 52 vagyok, de az a 2 év ide vagy oda már nem számít. Csak nem akartam, hogy Horizontot, még jóindulattal is lemamikázzák. Lehet, hogy nem így néz ki, ahogy leírtam, sőt biztosan nem, valamilyen más stílus illik hozzá, tudom, de ez csak egy parány fricska volt, mert nézhet ki nagyon is fiatalosan. Amúgy engem reggel 11-ig az arcomra vakart vakolat tart össze, a testemet meg a ruha:-(((((((
Persze azért csípem Tigerit, de mamikázás nélkül:-))))

snorbi 2009.11.03. 10:18:28

@laspalmas: "Mint egy pedofil gyámügyes.... "

Ez nagyon találó hasonlat!
Az egész országot tönkreteszik a szemét korrupt politikusok és hivatalnokok. És nem csak gazdaságilag, hanem a tényleg pótolhatatlan természeti értékeket is.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 10:18:55

@Tigeri: OK, Tigeri, nem gondolom, hogy sértő szándékkal mamikázol le bennünket, "középkorú vászoncselédeket":-D A legtöbb nőnek viszont ez nem esik túl jól. Találj ki más szót ami hízelgőbb, vagy te olyan leleményes :-DDDDDD Kösz!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 10:21:45

@Talon Karrde: No, ez igen, ez már valami, nem csak beszélsz a levegőbe!

snorbi 2009.11.03. 10:21:46

"az Országos Környezet-, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség Hatósági Főosztálya által felkért(!) igazságügyi szakértő "

Neveket akarok, aztán mindannyiuknak törött kezeket, lábakat, lmpvs-at!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 10:26:44

@Horizont: Naná, hogy megvédjük egymást, mi fiatal 50-esek! Ki tartson össze, ha nem mi, nők?! Adjunk példát, miképpen lehet egymással szolidaritást vállalni (és ezt csak félig gondoltam tréfának - itt most komoly, szigorú arcot vágnék, de nem ismerem, milyen ennek az érzelemnek a jele:-(
Reggel én is úgy kaparom össze magam, a 4 adagos kávéfőző tartalmát egy félóra leforgása alatt megiszom, hátha az segít, de általában nem segít:-(

CyberPunK 2009.11.03. 11:01:43

Azért azt tegyük hozzá, hogy ha az Auchan nem tölti fel, akkor majd más fogja. Ha más nem, akkor lakóparkok/telepek. A városok terjeszkednek, tetszik nem tetszik ez van. Aki érintetlen mocsarat akar látni, az nézzen ki Ócsára.

Az meg egy vicc, hogy az óbudai Auchan régéseti területre épült. Egész Óbuda arra épült. :D:D:D

Az meg aki káposztásmegyeriként sír, hogy épitik be a környéket, az gondolkozzon el, hogy az ő háza miatt mit túrtak fel...

Homeoffice 2009.11.03. 11:05:54

Egyébként nem csak a tőzegtavakról van szó.
Budapest északi határa egyre jobban kitolódik. (Múltkor ledöbbentem hány raktárépület van oda felhúzva)
ÉS
kivágják a fákat, helyette megcsenevéasz kis kórókat tesznek a PARKOLÓBA!
Amiket persze visszavágnak ha egyáltalán képesek megnőni.
Káp 1-2 őt elválasztó erdőnek is kb a negyede maradt meg.
ÉS a maradék zöld, ami a Dunaparton van nos.... a híd mellett már árulják a telkeket.
A K**** Büdös Annyukat!
Isten bizony Budapestre egy nukleáris csapás kéne.
Biztos a sok befektető örülne.....:)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 11:14:01

@pecs2010: Mér', szted Ausztriában nem ismerik az aútópálya fogalmát? Lovasfogaton közlekednek erdei utakon? Akkor miért vannak erdők, sípályák, forgalom alól elzárt területek? Azért, mert nincs autópályájuk? Hát te min mész mondjuk Graz fele? Makadámon?

llll5 (törölt) 2009.11.03. 11:29:06

@Kartal (a dühös): az ismerősöket meg már ismerjük:D

llll5 (törölt) 2009.11.03. 11:34:19

@pecs2010: "Autópálya kell"-egyetértek!Főleg az életveszélyes 6-os út helyett.Az mszp egyetlen pozitiv tette, hogy legalább autópályákat épitett.És most lehet engem is szidni...

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 11:51:10

@pecs2010: Amúgy tudod, miért nem épül még 20 év után se autópálya? Azért, mert szeretett kenyéradó kormányod Kecskemét és Cegléd között völgyhidat építene, a kunsági homokbuckákba meg alagutat fúr. Meg mert levajazzátok, hogy Strabag avagy Strabag legyen a nyertes a tenderen. Na, ezért.

llll5 (törölt) 2009.11.03. 12:07:55

@Doña ¡Cara(mba)!: figyelj, mindegyik kormány lop/lopott/lopni fog, ezért nekem tök mindegy hogy épitik, csak épitsék..Egyébként épül az autópálya és végre nemsokára azon lehet eljutni Pécsre.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 12:45:52

@llll5: Ez a szememben nem érv! A horvátoknál se perc alatt olyan pályahálózat épült, hogy hmmmm....A románok meg hol álltak még 3-4 éve is? Tehenek, bivalyok vontatta szekerek gödrös utaknak nevezett valamin. (Én persze így is szerettem Erdélyt, mert szülőföldem). Ma meg pályán jutsz el Bákóig, olyan mint a tükör az út. Keresd meg Bákót a térképen és akkor rádöbbensz, mi hol tartunk. Pedig a románok se vetik meg a kenőpénzt...Csak csináltak is valamit az EU-s meg egyéb pénzekből. Nem csak villákban fekszik az ISPA-pénz.

llll5 (törölt) 2009.11.03. 12:57:34

@Doña ¡Cara(mba)!: a horvát példa azért nem jó, mert ott mások a jogszabályok.Nem lehet pl. kisajátitási perekkel húzni az időt.Romániáról nem tudok nyilatkozni, butaságot meg nem akarok írni.

abandi 2009.11.03. 13:56:03

Jó sok lámpavassal kell beültetni a placcot.

Zöldfül 2009 2009.11.03. 15:06:39

Sziasztok. Mint uj belépő....remélem nem küldtök el a francba....
De hát én csak egy zöldfülű vagyok...egy dunakeszi zöldfülű.
Kicsit visszatérnék a Tőzegláphoz. Igazából nem a mostani parkolót kell az Auchannak bővítenie, hanem magát az áruházat bővítené legalább akkora alapterületű épülettel, és - mondani sem kell hogy azok az átkozott rossz nyelvek... - azt eladná az IKEÁNAK; ahhoz kell 2800 parkolóhely. Zsíros, kövér üzlet... Aki ismeri a területet, tudja, hogy abban az ipari-kereskedelmi övezetben még van bőven hely; akár olyan is, ami a régi 2-es útról megközelíthető. Ha nem ismered, a Google Earth szépen megmutatja. De van egy bibi... ha oda épít valaki, annak az emblémája nem látszik a körgyűrűről; nem biztosít állandó ingyen reklámot.... Hisz az általatok "madarasteszkónak" becézett áruház eredeti helye sem itt lett volna, hanem az akkor még 2/a jelű M 2 mellett...de akkor az ingyenreklám elmarad... Az önkormi - merő szívjóságból, hisz a miénknek az is van ám...!!! - gyorsan átminősítgetett; területeket cserélt... Az egyik képviselő a döntés birtokában "véletlenül" felvásároltatta a rokonsággal a tulajoktól a területet...s tőle kellett megvenni azt az önkormányzatnak... a saját zseb csekély 24 millával lett nehezebb... S nem a már említett Asztalos Armand volt az... sőt!
Visszatérve... az önkormi szívjósáságára...az továbbra is megvan.
Azt nem olvastátok el, vagy nem ragadta meg a figyelmeteket, hogy ezzel együtt az Óceán-árkot a jelenlegi bővítés során át akarják helyezni, nyílt felszíni vezetéssel. Azt tudni kell, hogy ennek a saját vize igen csekély, de befogadja a dunakeszi szennyvíztisztító tisztított vizét; amely előírásos működés esetén is tartalmaz a biológiai tisztítás után jelentős mennyiségű szerves anyagot. És még nitrogént, meg foszfort, mert - mint az itthon megszokott - azt még nem vonják ki. Ha a működés nem előírás szerinti, netán havária van...akkor tisztítatlanul, kerülő vezetéken belekerül Dunakeszi, Fót, Mogyoród, Göd (ugye, milyen szép nagy terület?) szennyvize, naponta kb 5000 köbméter.Nos, ezt a lápra akarják vezetni... Ja, és ezt a láp végén le kell vezetni... "Megműtrágyázzuk" a jelenlegi tiszta vizet, meg el is szennyezzük, meg le is csapoljuk... Így max. 12-15 év alatt teljesen eltűnik.... De lehet, hogy jóval hamarabb!
De ha már szennyvíz... csak be kellene vezetni az Északpesti szennyvíztisztítóba, amely napi 223 ezer köbméteres kapacitásával ezt úgy tudná befogadni, hogy a saját mérési pontatlansága nagyobb ennél. De a pesti lakosok tiltakoznak: nehogy má' idehozzák más szennyét!!! De a budapesti szemét egy részét vigyék csak ki Dunakeszire...
Hát nem szemét ügyek????

abandi 2009.11.03. 15:22:14

@Zöldfül 2009:
Heló!
Ez szép, kerek volt így elsőnek!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 16:35:59

@Zöldfül 2009: Hát isten hozott minálunk. Bár nem tudom, én már mondhatom-e így, hogy "minálunk", mert én sem rég jelentem meg a blogon.
Tájékozott vagy és ahogy abandi mondja, szépen, kereken, értelmesen fogalmazol. Örülök neked. Írj sokat.

Horizont 2009.11.03. 17:18:33

@Zöldfül 2009:
Üdv neked! Mindjárt meg is kell, hogy cáfoljalak! Ma már Magyarországon nagyon szigorú szabályozás van szennyvíztisztításban is. Lehet, hogy sok helyen nehezen tudják tartani a határértéket, de annak milliós büntetés az ára. Ma már kötelező a foszforeltávolítás is ( 2 mg/l lehet). Minden nagyobb cégnek aki közcsatornába bocsájt és a kisebb szennyvíztisztító telepeknek kötelező előírás minden hónapban az önellenőrzés akkreditált laboratórium által.Nagyon szigorú szankciók vannak., és még van ugyan mit tenni, de már sokkal jobb a helyzet mint pár éve volt! Pesten még nagyon átmeneti minden, majd ha teljesen átadják Csepelt, biztos jobb lesz a helyzet ez ügyben!

Horizont 2009.11.03. 17:20:33

@Tigeri:
Ezt a diszkriminációt! Donának van mínusz 3 éve velem szemben és ő kislány?? :)))

PPJ · http://greenr.blog.hu 2009.11.03. 17:28:01

@Zöldfül 2009:

Kitettelek, mert sok adalékot adsz az ügyhöz! Helyi civilek: lázadjatok fel!

abandi 2009.11.03. 17:36:13

@Horizont:
Nekem is a szennyvíz kibocsátási részben voltak fenntartásaim.
De:
Pont ellenkezőleg!
Lehet, hogy ez a láp az eddigi biológiai szennyvíztísztitást végezte el?
Egyébként:
A mai szennyvíz-csatorna építési hullám egyenértékű az autópálya-építési projekttel:
-felesleges
-drága
-többlet költséget jelent a lakosságnak
Mert:
A Kárpát-medence földtani sajátosságai nem tenné szükségessé!
(Kivéve a nagyobb városokat. De mára falvakat is csatornáztatnak!)

szmoker (Homo Trollicus) 2009.11.03. 17:41:02

Nálunk Újpalotán 1-2 hónapja vágták ki az Erdőkerülő és Rákospalotai határút között az erdőt.
Mindent. Az egészet. Egy kibaszott kóró sem maradt.

Jönnek a zsidók lakóparkot építeni.

A Zsókavár utcát meghosszabbítják, a végén a szelektív hulladékgyűjtőt gondolom ledózerolják, és a 40 éves, tizedekkora forgalomra tervezett, lakótelepi úton fog randalírozni a sok fasz.

Tök jó, itt laktunk újpalota legvégén, pont ahogy Marcellusca, napi 1-2-3-4 órát sétáltam a kutyákkal úgy, hogy embert sem láttam. Ennek vége, itt a civilizáció.

Vajon Hajdú Laci elvtárs (MSZP) mennyit kapott ezért?

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 17:42:01

@Tigeri: Na, erre vártam:-D Széles vigyorra húztam szájamat örömömbe! Csak kiprovokáltam:-D (nehogy azt mondd, milyenek ezek az asszonynépek..., mire nem képesek egy bókért)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 17:44:36

@Tigeri: Na, basszus, mindig így járok! nem olvasom végig a kommenteket, mindjárt reagálok, aztán máris vonhatom vissza, amit írtam. Elhatárolódok tőled. Méghogy csak az egyik felem kislány? Má' meg mér'? A másik fiú? :-DDDDD

abandi 2009.11.03. 17:47:25

@szmoker:
Meg lesz építve a 4-es metro addig a pontig..., ne félj! Lesz munkád.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 17:47:46

@Horizont: Képzeld, volt képe elfelezni a bókot, amire úgy áhitottam! Került neki ez valamibe is? És mégis, képes volt a kiprovokált kislány elnevezést visszavonni. Na, ilyenek a férfiak. Mind. Tigeri se jobb a többinél:D

Horizont 2009.11.03. 17:48:12

@abandi: Vitatkoznék veled. Nem felesleges a szennyvízcsatornázás. Amiről te beszélsz, hogy a Kárpát-medence földtani sajátosságai nem teszi szükségessé, ahhoz talán 100 évet kéne visszamenned időben. Akkor biztos, hogy olyan szennyvíz keletkezett amihez elég volt egy láp. De ma már? Ne viccelj! Olyan szennyeződésű a szennyvíz, hogy muszáj tisztítani, mivel minden szennyvíztisztító telep természetes befogadóba (patakba) engedi a tisztított szennyvizet. Ráadásul a keletkezett több tonna szennyvíziszapot is el kell helyezni, és a tisztítatlan szennyvízben lévő szemetet is ki kell vonni. Lehet, hogy drága, lehet, hogy többletköltséget jelent a lakosságnak, de egyáltalán NEM felesleges, hanem nagyon fontos, pláne ha azt akarjuk, hogy unokáinknak is legyen még földjük:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.03. 17:55:54

@Doña ¡Cara(mba)!: Miiicsodaaa ?Kérdezd meg a barátnőmet!Amikor épp nem haragszik rám akkor az egekig magasztal.:))

abandi 2009.11.03. 18:25:15

@Horizont:
A felhasznált vegyi és egyéb szennyeződést, csak a lassú fizikai (homokrétegen történő átszivárgás) és a lassú biológiai (láposok ) bontják le hatékonyan.
Ezzel lehet vitatkozni, de mivel túl sok nőihormonos gyorstisztítású csapvizet iszom...
Velem felesleges.

Horizont 2009.11.03. 18:35:15

@abandi:
Nincs idő a lassúra, ezért meg kell gyorsítani!
Miért mit csinál veled egy női hormonos gyors tisztítású csapvíz??:))

abandi 2009.11.03. 18:41:38

@Horizont:
"Nincs idő a lassúra, ezért meg kell gyorsítani!"
Ja! Állítsátok meg a Föld forgását, mert ki akarok szállni!
"Miért mit csinál veled egy női hormonos gyors tisztítású csapvíz??:))"
Hagyom, hogy itt picsogj...

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 18:52:58

@Tigeri: Egye fene, ha kislányak szólítasz, ígérem, én is az egekig magasztallak, ingyér' :-D

Horizont 2009.11.03. 19:02:47

@abandi:
Gratulálok a stílusodhoz, most jobban érzed magad? Picsogni te szoktál, csak te lehet, hogy magadban! Bántottalak én???

Marcellusca 2009.11.03. 19:25:50

@Doña ¡Cara(mba)!: Na, na!
Nem szövetkezünk ám, Nénikék! :DDDD

abandi 2009.11.03. 19:37:51

@Horizont:
Nem!
De igyekszem felvértezni a nőnemű harcostársakat a várható "szeretetre"!
Egyébként nyolc gyerek mellet én sem itt hinteném a tudásport...

Zöldfül 2009 2009.11.03. 19:45:25

@Horizont: Igen, a szigorú előírások... az 1996 évi LIII törvény a Természet Védelméről is szigorúan fogalmaz, amikor a lápot törvény erejénél fogva védetté teszi... s mégis mi történik? De be kell vallanom, hogy nem teljesen ismeretlen a terület, mert az északpesti szennyvíztisztítót üzemeltettem, és most is foglalkozom környezetvédelemmel, biológiailag bontható hulladékokkal ártalmatlanításával. Így van személyes tapasztalatom, hogy a hatóságok hogyan tartják be az előírásokat..
De a család "elkötelezett" (bár ésszerűen...) Egyetemista lányom természetvédelmet tanul...

Zöldfül 2009 2009.11.03. 19:46:34

@Horizont: Ha jól gondolom, donna 52, Te 55...mint én.

abandi 2009.11.03. 19:56:37

@Zöldfül 2009:
Hajrá fiúk, lányok!
Éljen a ...!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.03. 19:59:23

@Marcellusca: De még mennyire: Öregecskedő, de még jó karban lévő Hölgyek/Dámák Véd- és Dacszövetsége, sztem ez jó név lenne! Aztán jaj minden egyes yx kromoszómásnak! Amúgy is csak az xx kromoszóma a valódi, az yx csak egy véletlen mutáció:-D

Perfectname 2009.11.03. 20:03:29

@szmoker: ez az az erdő rész ami pár éve valahogy leégett, nem?

abandi 2009.11.03. 20:05:06

@Perfectname:
Nem, nem! az csak vmi tábortűz volt...

Horizont 2009.11.03. 20:28:49

@Zöldfül 2009:
Nagyon örülök a velem egykorú kommentelőtársaknak, nehogy azt higgyék már a fiatalok, hogy teljesen övéké a világ (itt is)!!
(Csak mindig kicsit belehalok ha bántanak ok nélkül, ugye @abandi: ??)
Én is szennyvíztisztításban "utazom" mindennap. Egy akkreditált laboratóriumban.

f.m.j. 2009.11.03. 21:52:41

@Doña ¡Cara(mba)!:

Az ártatlan és fényes tekintetetű, hótiszta lelkű jelzőket lehagytad, és akkor én is csatlakozom :):):)

Zöldfül 2009 2009.11.03. 22:13:18

@Doña ¡Cara(mba)!: Köszönöm! És én is fogalmazhatok úgy, hogy... "kislány"???

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.04. 06:54:19

@mókusfüles bukósisak: Ok, igazad van. Átgondolom a szövetség nevét. Ma éppen Budapestre megyünk a férjemmel biznic ügyben (hja, a vigéc élet!), útközben ráérek ezen ábrándozni (Pécs és Budapest fényévnyire van egymástól a mai magyar útviszonyok közepette). Szép napot nektek, fényes tekintetű leánykák, ma nem tudok itt lenni, de holnap folyt. köv.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.04. 06:55:55

@Zöldfül 2009: Hát persze. De te is az vagy, nem? Mi, 50-esek mind jó karban lévő, fényes, ábrándos tekintető, macskapuhaságú ártatlan leanykák vagyunk. Ugye? A pasikat meg egye meg a fene:-D

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.04. 21:24:50

@Marcellusca: Most értem haza a bűnos Babilonból, azaz Pestről. Szval: Sziasztok, benézek kicsit hozzátok, aztán megyek a pihe-puhába. Sajnos, a húzat nem piros/ezűst csíkos:(
De azért adósod hadd ne maradjak. Az ÖTYE az Öreg Tyúkok Egylete lenne? Ezt magyarázd meg, mert erre érzékeny vagyok és ha így van, akkor örökre kivetlek a virtuális szivemből:(

Zöldfül 2009 2009.11.05. 11:36:12

@Doña ¡Cara(mba)!:
"Mi, 50-esek mind jó karban lévő, fényes, ábrándos tekintető, macskapuhaságú ártatlan"... idáig stimmel. De hát én pasiból vagyok.... Miből gondoltátok, hogy nem? Úgyhogy mégse vesszenek azok a pasik....hisz akkor ki méltányolna Titeket? Még ha állítólag az xy csak véletlen mutáció is...
Mit is csináltok Ti nők, ha kihalnak a férfiak? Megszelíditetek egy újabb állatfajt? (Vaviven alapján...)

Zöldfül 2009 2009.11.05. 11:47:48

@abandi:
Nem tudom, láttál-e már szennyvizet a tisztítóra folyni... mert azon szemmel is látható, hogy ezt a természet igen nehezen és hosszú idő alatt tisztítaná... Ami meg benne van, azt nem is biztos. Egyébként a biológiai tisztító fokozat is alapjában véve a természetben végbemenő folyamatot másolja, csak sokkal gyorsabban.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.05. 12:11:15

Tegyük fel, hogy kérdéseket tehettek fel a környezetvédelmi miniszternek. Mit kérdeznétek tőle a poszt témájával kapcsolatban?

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.05. 14:04:06

@Zöldfül 2009: Hát, pofára estem veled kapcsolatban...Ez igazi leégés, Elbújodokolok kicsit, rendben?
Jól van na, ha már kialakult az a fránya XY kromoszóma, hát hadd éljenek! Nem vagyok én evolúció-ellenes:-) Pláne ilyen téren (egy könyv jut eszembe erről, a témáról, meg is filmesítették:, a szerzője Robert Merle, de a regény címe sajnos most nem jut eszembe). Jó kis ironikus írás, milyen is lenne a világ, ha nem lennének nők és férfiak, csak nők. Még rágondolni is rossz. Sokszor szoktam hülyeségeket beszélni, megérdemelném a büntit. De ha van a szívedben egy harmatnyi irgalom - akkor megígérem, jó leszek:-D, mindent de mindent jóvá teszek:)

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.05. 14:10:19

@Talon Karrde: Azt kérdezném: Hát Ön még a helyén van? Van képe az irodájában üldögélni, a temetők meg üresek és csödbe mennek a temetési vállalkozások, pedig jelentősen hozzájárulhatnának így választások előtt az ország egy főre jutő a GDP növekedéséhez. Aztán megkérném szépen a takarítónénit, hozza a partfist, és söpörje ki a elfajzott bitangját. Az ilyen ugyanis magától, szép szóra nem távozik. Minimum kell egy partfis, egyébb hadászati eszközökkel megtámogatva a Gizi néni partfisát. Akkor megnyugodnék, egy időre...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.05. 14:41:48

@Doña ¡Cara(mba)!: jó kérdés :) És ha komolyra vesszük a stílust?

szmoker (Homo Trollicus) 2009.11.05. 16:00:06

@Perfectname: de. Leégett egy kb. 0,5x1km-es rész, azt újratelepítették (már 1 méteresek a gazok!!! még 20 év, és olyan lesz mint korábban), cserébe kivágtak 2x3 kilométernyi erdőt (fenyő, sima erdő, miazmás).

Itt-e:
maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=r%C3%A1kospalotai+hat%C3%A1r+%C3%BAt&sll=37.0625,-95.677068&sspn=36.042042,69.873047&ie=UTF8&hq=r%C3%A1kospalotai+hat%C3%A1r+%C3%BAt&hnear=&radius=15000&ll=47.535689,19.154062&spn=0.015008,0.034118&t=h&z=15

A Szentmihályi / Határ út / Késmár utca között nem maradt semmi. A fenti világos sáv az, ahol kiégett. 10x annyit meg kivágtak.

Flames 2009.11.05. 17:11:14

Új vagyok itt és őszintén, nem is volt időm, visszaolvasni az egészet...DE:
Én Tőzegtavi lakos vagyok. A Ponty utcában lakom. Most akkor mi a helyzet ezzel az egésszel? Veszélyben van az a 350 ház, amelyek közül egyre több az állandó ott lakóként fenntartot? Vagy nem azokról a tavakról van szó? Most építettem 3 év alatt újjá a házat, nagyon sok pénzért és nem is kívánok megválni tőle. Szóval ha valaki tud info-val szolgálni nekem, kérem tegye meg, mert engem aztán tényleg érint ez a téma.
Thanx
Flames

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.05. 17:11:40

@Talon Karrde: Húha, adj kis gondolkodási időt, nem működik már úgy az én agyam mint a tied. Különben is, én csak egy vászoncseléd vagyok:-D

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.05. 17:28:47

@Flames: Infoval szolgálni nem tudok, de légy üdvözölve nálunk! Örülök neked!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.05. 18:36:15

@Talon Karrde: @Talon Karrde: Ha komolyra fordítjuk a szót, akkor én nem is tudok kérdést feltenni környezetvédelem kapcsán, mert ez gyakorlatilag csak papíron létezik M-on. Több példát is fel tudnék hozni, hogy alátámasszam állításomat: Pécsen vagy egy szép hely, amit Donátusnak hívnak. Eredetileg nem engedélyezték, csak családi házak építését itt, mivel a Mecsek oldalt már sikerült "betonizálni" még anno. Meg volt szabva, mekkora lehet egy telek minimális területe, hogy telekké lehessen minősíteni és építési engedélyt adjanak rá. Aztán meghatározták azt is, mekkora lehet egy telek beépítettsége. Még vagy 3 éve tényleg csak családi porták voltak errefele, de aztán az építőipari biznic lobbi kiharcolta, hogy társasházakat is építhessenek. (megjegyzem ez a terület valaha híres szőlő-ültetvényekkel és régi villákkal volt beépítve, a régi villákat lebontották, a szőlőket kivágták, - volt szép mandulás is, itt-ott van még belőle - már ez is nagy balfácánság volt, mert egyedül ezen a helyen termett a híres pécsi cirfandli. Mára a pécsi cirfandli Pécsen megszűnt létezni. Később, a társasházak gyarapodásával (mondjuk beszéljünk csak egy négylakásos társasról), már a közlekedés is szinte lehetetlenné vált mind autóval, mind gyalogosan a buszmegállóig, mert az út eredetileg a szőlőben meglévő, régen talán lovasfogatokra méretezett, egy járműre tervezett út maradt, nem sajátitottak ki egy centit se útnak. El lehet képzelni, mikor reggel vagy késő délután megindul egy kocsiáradat ezeken a dűlőkön! Tolatás, káromkodás. Két kocsi nem fér el egymás mellett, és az igény nagy az infrastruktúrára, mert ma általában nem ritka a két autó egy családban, van ahol 3 is van. Vagyis egy 4 lakásos társas "kitermel" 8 autónyi forgalmat minden nap, mindkét irányban legalább egyszer, ugyanennyi szénmonoxiddal gazdagítva a hegy levegőjét. Ezt csinálta a pécsi önkörmányzat és a főépítész.
De haladjunk tovább. Pécs, mint köztudott, 2010-ben Európa Kulturális fővárosa lesz, és egyetlen igazi zöldfelület nem lesz, szürke betonkockákkal (még csak nem is színesekkel) lerakott terek. Mint régen, a szocializmusban! Ami épül, az mind beton-palota. Hogyan is beszéljünk komolyan környezetvédelemről, mikor még egy ilyen esemény kapcsán egy városképet sem bírnak se megóvni, sem feljavítani! Fáj a lelkem a gyönyörű "napsugaras" mintájú régi kapukért, sehol lefestve a belvárosban, újságpapírral lezárt kirakatok a sétáló utcán, bezár a legrégebbib cukrászda, a még meglévő cégére szerint valamikor 1780 tájékán épült és nyitott ki. Na, ez az a pont, ahol megállok. Ha se várost, se természetet nem óvok, minek minisztériumok, százféle hivatalok? Minek? Tök-vakarónak jó pénzért?
A környezetvédelmet onnan kezdeném, hogy a minisztertől le a százféle kapcsolódó hatóságig, naplopó irodáig kiküldeném őket télen a Hortobágyra (gyönyörű egyébként az a nagy hómező), aztán egy nyáron át a Gyimesekbe egy hátizsákkal, utána a Fogarasokba szintén egy hátizsákkal. Biciklizzék körbe vagy gyalogolják körbe Magyarországot az országos kéktúra útvonalon (Rockenbauer Pál nyomán), télen, ősszel, tavasszal, nyáron, éljenek a lakosság adakozásából túrájuk közben. Na, ebből már kapizsgálnák, mi az, hogy: természet. Ebből pedig már egyenest következne a természet megkedvelése, és innentől ők ragaszkodnának annak megóvásához. De addig én nem tudok értelmes és érdemi kérdést feltenni se illetékes, se kevésbé illetékes miniszternek,
Húúú, ennyit egy szuszra.
Ui. Ne feledjük, mi importőrök fizetünk környzetvédelmi díjat, ami elfolyik a magánzsebekben, mert nem az állam szedi be a pénzt, hanem e jogkört kiadja magáncégeknek - tehát forrás lenne. Szándék nincs, és egy seggén üldögélő bürokratából soha nem lesz környezetvédő, mégha száz oskolát is jár ki a tárgyban! Ehhez JÁRNI KELL A TERMÉSZETET!

Flames 2009.11.06. 09:13:20

Én itt lakom (a kép közepén ahová az "S" alakú földút balra befut):
maps.google.com/maps?f=q&source=s_q&hl=hu&geocode=&q=r%C3%A1kospalotai+hat%C3%A1r+%C3%BAt&sll=37.0625,-95.677068&sspn=36.042042,69.873047&ie=UTF8&radius=15000&t=h&hq=r%C3%A1kospalotai+hat%C3%A1r+%C3%BAt&hnear=&ll=47.613476,19.127074&spn=0.002734,0.006968&z=18

Szóval, ha kicsit ki-zoomoltok, akkor látni, hogy mennyire van az Auchan-tól. Remélem nem ezeket a házakat és tavakat akarják felszámolni, mert nehéz dolguk lesz 350 házat kivásárolni.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.06. 15:40:17

@Talon Karrde: Na, erre majd reagálok, ha ismét lesz netem. Most indulok haza, otthon meg süket a telefon. Addig is jó hétvégét és üdv. Erdélynek!!!!!!!

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.06. 20:10:38

@Talon Karrde:
OFF
No, akár kissé (vagy nem is kissé) ironikusan fogalmaztál hírhedt bőbeszédúségemre célozva (jogosan), jutalmul mégis küldök egy zenét, neked, csakis neked, elbitangolt partiumi egy Erdélyben megmaradt erdélyinek. Szívből remélem, örülni fogsz neki, még ha a P. Mobil nem is a korosztályodnak szól. De a képek pazarak! És majd' minden helyen jártunk a férjemmel! Gyönyörködjél bennük!

www.youtube.com/watch?v=9AhvHihDdR8

Üdvözöl:
Donna

ON

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.06. 23:54:19

@Doña ¡Cara(mba)!: OFF
Tényleg szép a zene, képek is jól. A turulról jutott eszembe hogy milyen érdekes hogy a ROMÁNOKNAK nem szúrja a szemét a mádéfalvi TURUL. Na ezt magyarázza meg valaki valahogy majd ha PC vagy non-PC értelmes választ talál rá.
u.i. kösz a linket, majd egyszer egy kommentbe beteszek valami jó kis videót én is.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.07. 00:01:02

@Talon Karrde: Kösz! Nem is emlékeztem látod, hogy a madéfalvi emlékművön turul van. Pedig jártam ott. Nem is volt könnyű megtalálni, mert jó kanyargós a falu utcája. Persze fotóztam is. Majd újból megnézem a régi fotókat....
A viedót meg várom türelmesen!
Jó éjt!

Zöldfül 2009 2009.11.07. 18:08:37

@Doña ¡Cara(mba)!:
Na jóóóóó... most az egyster megbocsátok.....
A könyv, amire gondolsz, talán a Védett férfiak. Merle-t én is nagyon szeretem; nem is tudom miért jutott eszembe a másik cím: Állati elmék....

Zöldfül 2009 2009.11.07. 18:11:51

@Flames:
Üdv Neked!
Nem arról a területről van szó (egyelőre... Egyelőre???)hanem a tó déli végétől a körgyűrű felé eső területről, meg az Auchan melletti területről. Meg az Óceán-árok áthelyezéséről.....egyelőre... de minden kajálás után egy idővel ujra éhes... az ember. Hát még az Auchan?

Zöldfül 2009 2009.11.07. 18:13:30

@Doña ¡Cara(mba)!:
szóval pécsi vagy.. ott végeztem a Pollackon...valamikor anno...mint épületgépész.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.07. 20:39:30

@Zöldfül 2009:
OFF
Igen, telitalálat. Kösz, Gingko Bilobát kellene szednem de ilyen fiatalon? Na nehogy már....Mi az, 52 esztendő? Semmicske, egy villanás, és alig látszok 72-nek, 20-at bőven letagadhatok a koromból:-D A könyv szerzője Robert Merle, a címe pedig tényleg Védett férfiak. Mulatságos könyv, ugye? Még egy könyvet olvastam Merle-től, a Derriere les vitres (asszem az Üvegfalak mögött volt a magyar fordítása, de nem is ez a lényeg, a franciaországi 68-as diáklázadásokról írt). Akkoriban (vagy 20 évvel ezelőtt) kedveltem a szerzőt, ma már nem. De a Védett férfiak az jó szatíra a modernkori matriarchátusról:-D
Bocs, de a nicknevek nem mindig árulják el viselője nemét, bár a Zöldfül, most, hogy belegondolok, mégis inkább férfias jellegű.
Jó, legyetek ti védettek, ó, termetés koronái! De a koronátokban mi vagyunk az ékkő és a cizelláltság:-DDDDDDD Így már OK?
ON

Doña ¡Cara(mba)! 2009.11.07. 20:41:44

@Zöldfül 2009: Szuper! Te sem vagy tüke, én sem vagyok tüke, tehát még jobban értjük egymást. Te is tudod akkor, mi az a pécsi tüke. De én még itt élek, akarom mondani vegetálok:-(

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.11.12. 14:34:22

BREAKING NEWS! UPDATE! BREAKING NEWS! UPDATE!

greenr.blog.hu/2009/11/11/dunakeszi_tozegtavak_5

Új infók a "szakértő"-ről aki szerint a láp nem láp + letölthető rádióintrejú.

BREAKING NEWS! UPDATE! BREAKING NEWS! UPDATE!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.01. 11:18:47

Update:
barikad.hu/node/41676
www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=25090

A dunakeszi Jobbik nyílt levele az Auchan vezetőségéhez

Megdöbbenve értesültünk arról, hogy a dunakeszi Auchan újabb parkolót kíván építeni a dunakeszi tőzegláp területén.

A dunakeszi Jobbik tiltakozik az ellen a korrupció-gyanús módszer ellen, ahogyan – több nemzeti park szakértői véleménye ellenére – kiveszik ezt a területet a védettség alól, hogy ily módon beépíthető legyen. A Jobbik dunakeszi szervezete mindig is kiállt megmaradt környezeti értékeink védelméért, és ez a jövőben is így lesz! Éppen ezért felhívjuk az Auchan vezetőségének figyelmét, hogy amennyiben nem állnak el a dunakeszi tőzegláp beépítésének tervétől, és tovább károsítják városunk környezetét, úgy az alábbi következményekkel kell számot vetniük:

-Kampány a lakosság körében, melynek keretében felhívjuk Dunakeszi, és a környező települések lakóinak figyelmét a környezettudatos vásárlásra, és az olyan áruházláncok elkerülésére, melyek környezetpusztító tevékenységet folytatnak.

-A területileg illetékes ÁNTSZ rendszeres és széleskörű tájékoztatása az áruházban tapasztalható tisztasági- és egészségügyi állapotokról, élelmiszer-mintavétel és fényképes dokumentációk segítségével.

-Mindezeken túl a 2010-es önkormányzati választások után számolniuk kell a jobbikos önkormányzati képviselők fokozott figyelmével is, mellyel az Önök működését követik nyomon.

Vegyék tudomásul, hogy Önök vendégek ebben a városban, ezért kötelesek tekintettel lenni a város lakosságára, környezeti értékeinkre, és bizonyos íratlan, erkölcsi normákra is!

Hát ehhez tartsák magukat!

A Jobbik Magyarországért Mozgalom

Dunakeszi Szervezete

JÓ REGGELT VIETNAM!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.01. 13:03:21

A vastagbőr-linket levették az oldalról, mert az LMP-sek pattogtak, hogy sérti őket.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.01. 14:12:04

@laspalmas: Rajta vagyok a levelezőlistájukon és mióta a Jobbik felébredt, azóta dúl a vita.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.01. 14:18:18

@laspalmas: Kriska úr új weboldaláról levette a linket (sajnálom, nagyon, esetleg írj neki te is):
www.tozegto.freeweb.hu/

A mentőprojekt másik oldalán fent sem volt: www.tozeglap.neobase.hu/ (vigyázat malware)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.01. 21:16:24

@Talon Karrde:

Nem írok én, nem a reklám érdekel, hanem ez az LMP-s dolog.

"az LMP-sek pattogtak, hogy sérti őket. " Ezt egyáltalán nem értem...

Meg ezt se nagyon:
"mióta a Jobbik felébredt, azóta dúl a vita. "

Van a láp, amit meg kell menteni, a pártok meg egymást fúrják? Hátezhihetetlen...

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.01. 21:17:21

@laspalmas: Pedig sajnos ez van. Hihetetlen mennyire bunkók az LMP-sek.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.10. 22:02:37

lehetmas.blog.hu/2009/12/10/mentsuk_meg_a_dunakeszi_tozeglapot
LMP felébredt.

"Demonstráció a helyszínen: december 12. szombat, 11 óra

Az LMP fontosnak tartja maradék természetes területeink megőrzését és a hatályos törvények betartását. Kérek mindenkit, aki hasonlóan vélekedik, jöjjön el szombaton 11 órától Dunakeszi alsó vasútállomás felől gyalogosan is megközelíthető, a 322. számú út körforgalmától észak felé kiágazó, forgalomnak át nem adott útszakaszhoz.

Akadályozzuk meg közösen a törvények kijátszását és az értelmetlen természetpusztítást!"

Természetesen nem az csak LMP szervezi , az egész akciócsoport szervezi, Kriska György & Co.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.10. 22:38:58

iwiw.hu/pages/community/comdata.jsp?cID=2722925
IWIW-klub, amibe be lehet lépni, ha támogatod a láp megmentését.

mokas_gizi 2009.12.11. 17:45:45

Ha valakinek van pénze, kapcsolatai akkor szinte bármit megtehet ebben az ordzágban...
Még ha tele van valamivel a sajtó és kiderül a dolog még akkor sem biztos hogy bármi lesz a dologból...
Lásd RIO és Zöld Pardon terület foglalását...ez sem 1-2 éves ügy, sajtóban is benne volt, de változás még nem volt semmiben sem..

StopSzmog 2009.12.11. 19:18:16

Demonstráció 2009. december 12-én 11 órától a láp mellett.

greenfo.hu/hirek/hirek_item.php?hir=23112

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.11. 22:49:13

Ha erről a Jobbik tudomást szerez (és szerintem tudják, mert szét van plakátolva) akkor ott lesz a Gárda is.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.11. 23:29:33

@Talon Karrde: Akkor legalább tuti hozzák a médiumok a hírt, mert ha a Jobbik ott lesz, a Gárdából is lesznek ott, akkor lesz ott annyi rendőr, meg készültség, hogy totál besüpped a láp:-D
Legalább a hír hír lesz:))))) Hadd szóljon:))))))))

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.12. 17:58:03

bazzz!!!!!
nem is tudtam hogy erről volt KURUC hír:
kuruc.info/r/20/49905/
2009-11-06. 14:59

vissza fogok szokni olvasni kurucot

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2009.12.12. 17:58:46

és volt előző rész is:
kuruc.info/r/6/24980/
2008-05-18. 14:06

hihetetlenek ezek a kurucok!!!

digitime 2009.12.18. 14:15:16

Várjuk meg, mit mond a vizsgálat és az ombudsman erről az egészről. Egyébként meg egyet tudok érteni
@CyberPunK: véleményével

süti beállítások módosítása