Skip to content


       Szűrés lista

Ez a kib*szott nagy válság megrázta a bankokat

A bruttó hazai termék (GDP) 7,2 százalékkal csökkent 2009 harmadik negyedévében az egy évvel korábbihoz képest.

Durva. Nagyon durva ...

És:

Az OTP 45,9 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2009 harmadik negyedévében, ami 35 százalékkal magasabb az elemzői várakozásoknál. A bankcsoport július-szeptemberi teljesítménye így 9 százalékkal magasabb volt az előző negyedévi nyereségnél. Így az első háromnegyed év nyeresége megközelíti a 130 milliárd forintot, az OTP 150 milliárd forintos éves eredménytervéhez tehát már elegendő egy 20 milliárd forint körüli utolsó negyedévet produkálniuk, ami biztosan meglesz.

Ugye, ugye ... az a kibaszott nagy válság? Segítsük az IMF-hitelből a bankokat? 400 milliárd "kölcsön" az OTP-nek? A számlavezetési díjat, készpénzfelvételi díjat meg a többi ilyet szépen emeljük felfelé, ugye? Készpénzfelvétel nem OTP-s automatából 800 forintért?
Mind-mind benne van ebben a szép 130 milliárdban ...

Július hónap utolsó napján több hitelintézetnél is emelkedtek a lakossági folyószámlák díjai. (Július 31. egyben az utolsó olyan nap, amikor a bankok indoklás nélkül módosíthatják az ügyfelek számára kedvezőtlenül a kondícióikat, augusztus 1-jétől a drágítást részletesen indokolni kell.)

A penzcentrum.hu tesztje:



Még jó hogy rengeteg bank van, így "papíron" hatalmas verseny folyik az ügyfelekért. Olyan durva ez a verseny, hogy a bankok nem tudnak mit kezdeni ekkor nagy profittal ...

Ez a magyar fene nagy piaci liberalizmus leggennyesebb hajtása, hogy nálunk úgy van "verseny", hogy nincs.

A legendás Matáv liberalizáció. Gáz. Villany. Posta. Volán. MÁV. Bankok.

Keleti bérek, nyugati árak, és mindenhol monopóliumok, monopóliumok és monopóliumok.
Nehogy már nekünk egy kicsit is olcsóbb/jobb színvonalú szolgáltatás legyen.

Csak az extraprofit. Az megy ezerrel.

Címkék: válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr11521986

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tisztességes banki magatartás? 2009.11.13. 13:32:01

A pénzintézetek ügyfelekkel szembeni magatartása már régóta szúrja a szemem. Az elmúlt 10 évben 5 bankkal volt kapcsolatom, de maradéktalanul egyikkel sem vagyok elégedett. Tisztában vagyok azzal, hogy egy bank nem jóléti intézmény, és nyilván min...

Trackback: OTP 2009.11.13. 12:06:30

        Itt a cikk :

Trackback: Orbán Viktor, az Antikrisztus - A válság igazi oka 2009.11.13. 12:00:47

Nagyon sokan írtak már arról, hogy a gazdasági világválság miért alakult ki, és miért öltött olyan ijesztő mértéket hazánkban. Azonban egy nagy baj van ezekkel az elemzésekkel, mégpedig az, hogy rossz oldalról közelítették meg a dolgot. Ezért aztán kén...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roxvox 2009.11.13. 18:27:26

Az, hogy 7,2 %-kal csökkent a GDP, az egyszerűen nem igaz, hiszen a választások előtt mindig dübörög a gazdaság. :(((

Roxvox 2009.11.13. 19:18:10

Bankok vagy bankók, esetleg Bangkok ez itt a nagy kérdés.

Horizont 2009.11.13. 19:49:00

Ez annyira hihetetlen, bocs, hogy ehhez a poszthoz írom!
Az MSZP listára be akarnak emelni 1-2 SZDSZ-es képviselőt:(((
Kóka, Magyar, Horn Gábor lenne a (terv) javaslat. Na még mi vár ránk.....

f.m.j. 2009.11.13. 20:06:46

@Horizont:

tényleg minden idők legaljasabb vetélkedése a parlamenti bejutásért.

és az mszp beviszi őket, én is olvastan, én is háborgok. Tudok valamit tenni ellene? Sajna azon kívül, hogy ezt a felháborodásomat ideontom, vajmi keveset...

Horizont 2009.11.13. 21:04:18

@mókusfüles bukósisak: Mondjuk nem adod nekik a szavazatod:)))) Ez is valami!

f.m.j. 2009.11.13. 21:59:30

@Horizont:

soha nem adtam még szociknak a voksomat, tehát tényleg tehetetlen vagyok :)

és nemsokára a Fidesz töketlenkedéseiről fogunk bosszankodni, hogy úgy csinálja, mintha nagyon akarná, aztán mégse fog menni...

Horizont 2009.11.13. 22:10:20

@mókusfüles bukósisak: na de kinek adjuk ez itt a kérdés?:)))

2009.11.13. 22:20:03

@teknős: oké, a trabantok kora lejárt, de azt mondd meg nekem, hogy egy 3-400e Ft-s suzuki swift vagy opel astra az miért nem jó? Ha te "ennél valahogy többre vágyol", hát felőlem vehetsz 2,5 milliós luxuskocsit 28% kamatra, nekem semmi közöm hozzá... egészen addig, amíg nem kezdesz el picsogni, és követelni, hogy fizessék ki a hiteledet az én adómból. Innentől kezdve kezd nekem is közöm lenni hozzá, aki egy pudvás-rozsdás 20 éves fiat pandát tudok csak tartani, pedig én is "többre vágyom..." csak éppen engem úgy neveltek, hogy amit magamnak veszek, azért dolgozzak meg, és ne a más pénzén akarjam megvenni. Ez a különbség kettőnk között.
@Horizont: Persze, bérből és fizetésből nem lehet pár év alatt összehozni 12+++ milliót, ezt senki nem vitatja. Én azt vitatom, hogy ez volna a "minimum" ami "jár", és hogy mondjuk egy hatmilliós panelgarzonban, vagy ad abszurdum anyós-após egy szobájában el ne lehetne kezdeni. Akinek csak arra van pénze, költözzön olyanba, takarékoskodjon, gyűjtse a pénzt, kamatoztassa, aztán majd ha majd lehetősge lesz rá, akkor bármikor vehet egy nagyobbat, ha meg nem tudja összegyűjteni a pénzt, akkor legalább bajba nem kerül, megmarad neki a kicsi. Nekem erről ez a véleményem.
@tudi: vidéken azért 1-2 milliótól indulnak a parasztházak, tele van az ingatlan.com. Kis festés, mázolás, parkettázás, mondd, hogy rámegy egy másik millió, de utána majdnem ugyanolyan jó, mint az új építésű, csak éppen nem kell huszonöt évig havi x0000 Ft törlesztést fizetni rá.

2009.11.13. 22:37:20

@teknős: Ja, és nem mellesleg: a hitelválságot ti, hitelesek csináltátok! És mi, nem hitelesek vagyunk a vétlen áldozatai. Én, akinek 25%-al csökkent az éves jövedelme tavalyhoz, meg a legkedvesebb barátnőm, aki áprilisban elveszítette a jó kis minimálbéres autószervizi adminisztrátori állását, és azóta sem tudott újra elhelyezkedni. Ez a ti válságotok, a ti rátartiságotok miatt szívunk most mi is, akik egy fillér adósságot sem csináltunk, ezek után engedd meg, hogy hadd ne sajnáljalak amiért felment a törlesztőd!

2009.11.13. 23:07:52

No igen: azért lehet még kaszálni ebben az országban :)

@vomit: Ezzel csak egyetérteni tudok. Az öreg Ford jól írta - de mégsem teljesen jól. Nem kell ismernie a pénzrendszert a társadalomnak ahhoz, hogy forradalmat csináljon. Elegendő hozzá, ha nem kapja meg a minimumot. Cirkusz és kenyér. És nagy emberek nem elégszenek meg az extraprofittal - még több kell nekik. Egyre több ember szájából veszik ki a kenyeret. Ez már elég ok a hőbörgéshez.

@Sörömpőőr: Nagyon egyoldalúan látod a dolgokat.
A becsületesen dolgozó embernek igenis járna az emberhez méltó élet.
Az, hogy két ember több év munkával nem tud annyi pénzt félretenni, hogy saját otthont teremtsen, és ne ne kelljen a szüléknél laknia, túl a 30-on - az semmiképpen sem emberhez méltó élet. És a saját lakás nem jelent többet egy 7-8 milliós panelnél. Hogy csak egy példát mondjak...

A hitelválságot elő kell valahogy idézni.
Tény, hogy vannak olyanok, aki plazmatv-re vesznek fel hitelt, de nagyon sok ember nem ilyen. Ha normális bért és fizetést adnának, nem kellene tízezreknek, százezreknek eladósodniuk. A normális bérhez természetesen felkészül, felelős, mértékletes vezetőkre lenne szükség.

Az állását nemcsak a legkedvesebb barátnőd vesztette el, hanem sok-sok ezren a hitelt felvevők közül - akik bíztak abban, hogy lesz állásuk jövőre is, és tudják fizetni a felvett hitelt.

A kis, vidéki parasztház jól hangzik. És ahol ez a ház áll, ott hol találsz munkát- viszonylag a közelben? És nem biztos, hogy egy néhány százezres, használt autó a legmegbízhatóbb lesz, hogy bevigyen 100 kilométerre lévő gyárba - nap mint nap.

És még egy.

Miért kell lakást saját tulajdonú lakást vásárolni Magyarországon? Holott sok külföldi példa azt mutatja, hogy nem kell feltétlenül lakást vásárolni - elég csak bérelni.

Nos, Magyarországon nem lesz akkora az ember nyugdíja, hogy meg tudja fizetni a lakás bérelését. Azért kell az embereknek saját lakás, mert ha mondjuk 30 évesen felveszi 25 évre a hitelt, akkor, mire nyugdíjba megy, lesz egy saját ingatlana. Aminek se hitele, se bérleti díja. És a minimális fizetése után járó nyugdíjból így talán meg tud majd élni. És ha meghal, a gyerekeinek lesz egy lakása, amit használhatnak vagy eladhatnak.

Persze egyre jobban állnak itthon a dolgok.
A mai harmincasoknak lassan munkájuk is alig van, ha mégis, olyan fizetést kapnak, hogy az abból finanszírozható nyugdíj semmire sem lesz elég.

Röviden ennyi.

2009.11.13. 23:09:28

Bocs, néhány helyen lemaradt egy-egy betű! Elnézést - késő van már :)

kuki123 2009.11.13. 23:34:42

Kimentek a tankok, bejöttek a bankok...

Cutbertus 2009.11.14. 05:29:42

@Sörömpőőr: eddig csak olvastam hozzászólásaidat de most erre már kénytelen vagyok valamit reagálni: "Én, akinek 25%-al csökkent az éves jövedelme tavalyhoz, meg a legkedvesebb barátnőm, aki áprilisban elveszítette a jó kis minimálbéres autószervizi adminisztrátori állását, és azóta sem tudott újra elhelyezkedni."
jó kis adminisztrátori állás minimálbérért?
tudod.. vannak akik a minimálbért se kapják meg és nem is a seggüket hizlalják tevékenységük folyamán! pl. 8óra alatt 2400ft-ot keresek és kinn a hidegben/melegben dolgozom egy építkezésen. 25%-al csökkent a béred? 2éve vagyok ezen a munkahelyen (mert nálunk más lehetőség nincs) és akkor is annyit kerestem, meg most is annyi van. na, erre varrhatsz gombot!
a bankoknak pedig nem kellett volna a valós helyzetüktől elrugaszkodni a hitelezéssel és nem kellett volna a valós tőkéjük (eddig nyilván több mint 10szeresét) mert most szabályozzák, hogy max. 10szeresét adhatják ki hitel gyanánt. egyébként pedig.. ha egy szaros bank csődbe menne mert szart kevert, akkor ne én támogassam a megmaradását hanem bontsák le és adják el téglánkként, aki pedig oda vezette azt csukják munkatáborba. versenygazdaság van? abszurdnak érzem, hogy azért tartok fönn egy bankot az általam is visszafizetendő hitelekből, hogy továbbra is fizethessek még nekik személyesen is. ja! nincs autóm (se suzuki se lamborghini és nincs 25M házam se). ha pedig ennyire szarok vagyunk és védelmezed a bankokat akkor javasolnám, hogy támogasd egyedül őket és vállald át mindannyiunktól a IMF hitelek visszafizetését mert nem mi kértük és nem is engedtek beleszólást az ügybe. ha minden cég fölszámolható fizetésképtelenség esetén, akkor ennek a csodálatos bankokra is vonatkoznia kellene.
addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér!

Marcellusca 2009.11.14. 07:37:43

@Sörömpőőr: Szerintem Te nagyon el vagy tévedve!
Az adósok többsége nem rózsadombi villát vett a lakáshitelből, hanem valami kis "odút" egy lakótelepen.
Mondjuk még 2006 ősze előtt. Gondos számolgatások után.
Aztán jött egy "szép, böszme" beszéd, amire még rátett a válság is.
Ha Te mindezeket előre látod, akkor nagyobb látnok vagy, mint Uri Geller.
Ha mindezeket a lehetőségeket számításba vesszük (amit halandó ember nem láthatott, csak a bennfentes bankosok, és ők is csak halkan suttogták egymásközt), akkor soha, senki nem vesz fel semmilyen hitelt.
Mindenki maradt volna a seggén és megvárja, amíg a "kinövi" a lakását vagy a fejére omlik a háza.

Ja, és utólag könnyű okosnak lenni!

Horizont 2009.11.14. 08:11:13

@Sörömpőőr:
Úgy látom nagyon nehéz az elferdült nézeteden változtatni, pedig sokan próbálkozunk itt!!!
Akkor csak 2 példa, hátha akkor felfogod. A férjem munkaeszköze az autója, létfontosságú szó szerint. 25 éven keresztül mindig használt autóra tellett, sokszor átvágtak, sokszor lerobbant, ingük-gatyánk az autószerelésre ment el. És akkor gondoltunk egy nagyot és belevágtunk egy új autóba, hogy a szerelésre, alkatrészre ne költsünk, és inkább a részletet fizetjük, mert legalább nem robban le és nem kell idegeskedni. Ebből az idegeskedés maradt.
Lányomék egy igen szörnyű állapotú panelt vásároltak a 6. emeleten. Igaz olcsóbb volt de fel kellett újítani. 7 év együtt járás után úgy érezték együtt kéne élni. Óh... 7 milliós a hitelük is. Számoljál mikorra spórolták volna össze a panelra valót! Parasztház is lehet valóban, de itt mifelénk egy kis parasztház is min.3-4 millió, amire muszáj egy kicsit még költeni. Tehát számolj újból! És a parasztház közelében nincs munkahely, az utazás pedig nem ingyen van. Próbáld már átérezni az emberek helyzetét!
Te parasztházban laksz, amire ELŐRE összespóroltat a pénzt?

Marcellusca 2009.11.14. 08:50:17

@Sörömpőőr: Mondom, hogy nem vagy normális!
"felőlem vehetsz 2,5 milliós luxuskocsit" - muhahaha! Azé' a pízé nem luxuskocsit adnak, hanem egy fapados szutyukit.
"egy 3-400e Ft-s suzuki swift vagy opel astra az miért nem jó?" - Fenntartási költség, mond valamit? Biztonság (mármint, hogy nagy valószínűséggel nem rohadok le) jelent valamit?
"aki egy pudvás-rozsdás 20 éves fiat pandát tudok csak tartani," - ÍJB! Közlekedésbiztonság? Mások veszélyeztetés a sz@roddal?
"mondjuk egy hatmilliós panelgarzonban," - miből, vazze? Azt sem tudja megvenni, ha nincs szülői segítség! Csak úgy hozzávágják kezdésnek? Ja, persze. Max, ha roma vagy.
"Akinek csak arra van pénze, költözzön olyanba, takarékoskodjon, gyűjtse a pénzt, kamatoztassa," - mit? Mikor hónapról hónapra él. A pályakezdők jórészének nincsenek luxuskiadásaik, mégis alig tudnak megélni. Miből tegyen félre? Havi 20, azaz húsz forintból sokáig tart összegyűjteni még a kezdőtőkét is.
"vidéken azért 1-2 milliótól indulnak a parasztházak, tele van az ingatlan.com. Kis festés, mázolás, parkettázás, mondd, hogy rámegy egy másik millió, de utána majdnem ugyanolyan jó, mint az új építésű," - Szerintem nyugodtan költözz ki tanyára egy ilyen vályog házba/tanyára! Hamár majdnem ugyanolyan jó, mint az újépítésű, modern ház/lakás! Mé' nem teszed? Pedig mennyi pénzed lehetne a különbözetből!

2009.11.14. 08:54:08

@AntiChrist: Itt, ebben a szaros országban nem jár emberhez méltó élet, csak a tőkés burzsoáziának meg a pénzlopó politikusoknak. A többinek csak sárkunyhó meg egy szalmazsák jár azok szerint, akik a pénzt elosztják. Ezek a tények. És a tények makacs dolgok. A hitelből finanszírozott "emberhez méltó élet" nem több, mint illúzió. Ennyi. Ha elmész Amsterdamba, Párizsba, ott nem látsz annyi új autót, márvány járólapos, ultramodern panelkecót, mint itt, mert még nekik sem futja rá, pedig azért a két ország gazdasági teljesítménye nem összehasonlítható a mienkkel. Várható volt, hogy előbb-utóbb kipukkan a lufi, hát most megtörtént, ennyi. Nem a hitelekből lehet jól élni, hanem a munkából. Nézd meg Németországot! Ott apám a németnek nem derogál ám szenet bányászni, vasat önteni, vagy éppen a földet túrni! Meg is van az eredménye. Itt mindenki csak úrizálni akar, munka nélkül jól élni, mint közgarázda, zugügyvéd, fénymásolóipari szaktanácsadó, felügyelőbizottmányi dísztag, marketing manager, terményfelvásárló stb (tisztelet a kevés kivételnek, aki még tudja, mi a Munka, főleg, mert leginkább velük baszik ki a politika.) Vidéken persze nehéz elhelyezkedni, de akinek válaszoltam, hangsúlyozta, hogy vidéki ismerősei építkeztek fel 10-20 millióért. Mellesleg egy gurigás parasztház már Kecskemét környéki falvakban is akad, és az azért nem olyan nagy táv, hogy be ne lehetne járni, főleg, ha a munkáltató fizeti a vonatbérlet nagy részét (ami neki könyvelési szempontból jó lehet). Kényelmetlen, időrabló, költséges, ez mind igaz - de akinek erre futja, az így él - nem pár évig, nem az első kamatemelésig, nem az első pár hónapos munkanélküli periódusáig, hanem tartósan, biztonságban. Mert a saját kégli pont erről szól: a biztonságérzet, hogy a legalapvetőbb emberi szükségleteke egyike: a testünk melegének megőrzésére alkalmas otthon biztosított. Ilyen szempontból én nem látok nagy különbséget az albi meg a 25 év törlesztés alatt. 25 évre nem lehet tervezni... van erre egy kedvenc iskolapéldám, egy Osztrák-Magyar Monarchiában kibocsátott nyeremény kötvény, amelyen fel van tüntetve, hogy sorsolások lesznek 1917-ben, 1927-ben, 1937-ben, 1947-ben, 1957-ben 1967-ben és 1977-ben. Hát LOL, közben lett két világháború, tanácsköztársaság, hiperinfláció, Horthy, Szálasi, Rákosi, Kádár... aki azt a kötvényt megvette, cseszhette már 1977-ben az x tausland KuK korona névértéket. Ennyit a hosszú távú tervezésről. :)

@Cutbertus: megértem a helyzeted. A bankokból én is sajnálom a pénzt, de azt még kevésbé szeretném, hogy a k. hiteleseknek az jöjjön le, hogy lehet felelőtlenül költekezni, mert ha már nem bírják fizetni a dzsentriélet sok adósságát, akkor majd jön az állam, és kifizeti helyettük. Ez egyszerűen demoralizálja a társadalmat! Másnap mindenki szaladna hitelért, jó magyar módra megmutyiznák hogy fedezet nélkül is megkapják, és még nagyobb válság lenne! A bankokat meg valószínű azért nem hagyják bedőlni, mert a betétekért az állam szavatol, és kiszámolták, hogy a csődeljárás lefolytatása után fennmaradó követelés több lenne, mint a likviditás megőrzéséhez szükséges segély, osztán az államkasszában sincs felesleges pénz... hát ennyi a történet. Abban egyetértek, hogy a bankok kissé könnyelműen helyezték ki a pénzeket, és engem is irritál, hogy ezért senki semmiféle büntetést nem fog kapni. Ja, és nekem sem sokkal több a napszámom (3280), ha jövőre is csökken 25%-ot, hipp-hopp, már utol is értelek! És én sem tudok máshova elhelyezkedni, hiába vagyok pesti! Éppen tegnap néztem az expresszt, az én szakmámban volt 1 db álláshirdetés, és mellette 25 "állást keres" meg "lépj be az MLM szervezetembe!" Gondolom, arra az egyre minimum ezer jelentkező lehet egy kétmilliós városban... hát ez van, papácska. :-( Nem én csináltam a válságot! Én már az idejét sem tudom, mikor vettem bármit újonan, boltból. (Kaján és cementen kívül.)

@Marcellusca: nem kell ehhez látnoknak lenni. Ezt már egyszer eljátszották mutterékkal is az OTP-sek az antall kúrmány idején. A történelem pedig köztudottan ismétli önmagát. :-(

2009.11.14. 09:16:44

@Marcellusca:
"Azé' a pízé nem luxuskocsit adnak, hanem egy fapados szutyukit." - egy vadonatúj, metálfényezéses, beépített rádiós, légkondicionálós, motoros ablakos luxuskocsit. Hát igen, csak a kisebb fajtából, dawo vagy szutyuki vagy rönyó, de luxus! Főleg megvenni kurva nagy luxus. A fenntartási költségeket meg inkább hagyjuk... 36e-s márkaszervizes olajcsere meg mettomén...
"Közlekedésbiztonság? Mások veszélyeztetés a

Marcellusca 2009.11.14. 09:23:29

@Sörömpőőr: Ahaa! Mostmár mindent értek.

Dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Marcellusca 2009.11.14. 09:28:27

Na, lenyelte ez a Kötsög BlogMotor a kommentem, de azé' beírom mégegyszer.

@Sörömpőőr: Ahhha! Mindent értek.

Dögöljön meg a szomszéd tehene is!

Marcellusca 2009.11.14. 09:30:56

@Sörömpőőr: Asszem lezárhatjuk ezt a vitát, mert parttalan.
Úgysem fogjuk egymást meggyőzni.

Hiába vagy látnoki képességekkel megáldva, mégiscsak egy megkeseredett ember vagy.

Horizont 2009.11.14. 09:32:28

@Sörömpőőr: Nem csak rólad szól ez a világ. Nehéz felfogni ahány élet annyi adósság? És igenis a körülményekhez képest emberi életet próbálunk maguk körül kialakítani. Van aki minimális szinten van aki maximális. Na a baj, csak akkor van ha ezt a min. max. dolgot nem a bejövő tételhez kalkulálja. De te nem erről beszélsz! Hanem szerinted minden hitelfelvevő egy agyalágyult barom felelőtlen aki téged is milyen helyzetbe (??) hozott. Azért én a helyedbe nem lennék olyan büszke magamra. Legfeljebb csak azért mert nincs hiteled....

2009.11.14. 09:41:37

@Horizont: Pontosan arról beszélek, hogy az életmódot a bevételekhez kell szabni. Aki hitelt vesz fel, azt a pénzt költi el, amit még meg sem keresett. És a mai világban nem is biztos, hogy valaha is meg fogja keresni, hiszen bárki alá bármikor bekerülhet a lapát. Mint ahogy be is került. És most a hitelesek rínak, hogy viszi a bank a kocsit meg a lakást meg a plazmatévét? Hát hogyne vinné! Hiszen NINCSEN KIFIZETVE!
Egyébként éppen tegnap beszélgettem egy csövessel, akinek nagyon szép ezüstmetál Opelje van. Két éve vették el a lakását, de a kocsi megmaradt, mert az már akkor ki volt fizetve. :) Még állása is van, úszómester valamelyik bp-i usziban, ott meg is tud tisztálkodni, ki is tud mosni, aztán beül a kis ezüstmetál opeljébe, és hazaberreg az ártéri erdőbe a fóliasátorba. Abszurdisztán...

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.14. 09:51:36

Persze-persze. Csak éppen Párizsban, Amszterdamban ha bekapcsolod a tvt, nem minden második reklámban boldog nyuszómuszók áradoznak az új nappalijukról, vagy hozza a mosolygó barnahajú nőci a húszezreseket házhoz az elégedett családnak.

Te hány hitelreklámot láttál Párizsban? Ha bank, én csak a kötelezősökre emlékszem, néha befektetés... Nem nyuszómuszókra, meg 400%os THMre, wazz...

A másik. Itt, Amszterdammal ellentétben most középkorú, vagy idősebb az a generáció, akit abba neveltek bele, hogy egy 1.5-2 szobás panell, 3millió a takarékban, és 2gyerek több mint elég a boldogsághoz, és mindenjó lesz 50év múlva is, mert aszongyuk.

Hát az a 2gyerek felnőtt, és nem szeretnének 30évesen is az anyós konyhájában, a kihúzhatós rekamén aludni, ha van akár a legkisebb remény a változásra. 2005-6ban pedig volt.

A harmadik. 1gurigás legalább félig felújított parasztház, amire még ráköltesz egy százast, és öröm bódottág? Hahaha.
Ez nem abból áll, hogy lefestesz 2ajtót, kicserélsz egy ablakot, és jólvan... A fűtés leggyakrabban elavult. Minimum komplett nyílászárócsere, de pl nagy-nagynéném háza olyan furmányosan lett megépítve-közművesítve, hogy az egyik szobában 2óra alatt 3ason is szaunázhattál, minden máshol meg 4pulcsiba-kesztyűbe kellett mászkálni, tökmindegy, hányas, az udvaron melegebb van.
Kályha nincs. 4-5cuccnál pedig kiment a biztosíték. (Értsd hűtő-tv-PC. A hajszárító plusszban már kockázatos.)
Azt se 1millió volt átépíteni. De nem is 3. Ja igen, tetőjavítás két-három évente. Macskaköves-hiányos utca.
(Már 6éve újítják azt is.) Hosszútávon terepjáróval, esetleg... nem tudom, egy használt Suzukival mit művelne egy hónap alatt.
Ja, és a szomszédok.

Egyébként 2éve 5millióra becsülték fel, még az átépítés előtt, svindli nélkül. Nem mintha számítana. Lassan 40éves, 2,5szoba a falu szélén. Akkor képzelem, mennyire megérheti anyagilag az egymilliós.

2009.11.14. 10:41:22

@Kunó_u.1(Karin): És ki a fenét érdekel nyuszómuszó a tévében? Vagy gondolod, hogy egy ilyen tévés agymosoda olyan szintű agykárosodást okozhat, hogy még számolni is elfelejt a delikvens, és azt hiszi, hogy ő a nyuszómuszó, akinek telik rá? 8-o
Nincs köztünk vita abban, hogy senki sem szeretne anyós konyhájában aludni a kihúzható rökamén. Még csak arról sincs vita, hogy aki tud törleszteni, vegyen magának hitelből olyan kacsalábon forgót, amilyet csak szeme-szája megkíván. Itt a vita arról megy, hogy aki nem tud törleszteni, az visszaköltözzön-e anyós konyhájába a kihúzható rökaméra, vagy a helyett fizesse az össz társadalom meg a kis lakásának az árát? Én az előbbi megoldás pártján vagyok. De ha az utóbbi, akkor mit mondunk majd azoknak, akik nem vágtak bele könnyelműen a hitelbe, és nem fizette ki helyettük az állam? (Tudom tudom, azt hogy "úgy kell neked hülye looser.")
A régi házakkal kapcsolatban tökéletesen igazad van abban, hogy a legtöbb dolog gány. De ezeket a dolgokat azért házilag közel nulla forintból meg lehet javítani. Az én esetemben pl. konkrétan nulla forint volt a két öntöttvas gázkonvektor az iwiw ingyen elvihető rovatából, kb. harmincezerért vettem villanydrótokat, konnektort-kapcsolót meg 100-150 Ft-ért a bolhapiacon. Ablakot összesen egyet kellett cserélnem, a másik háromhoz vettem faanyagot meggyalultam, kivágtam a korhadt részt, és a helyére enyveztem az újat, aztán az egészet lemázoltam, körberagasztottam gumiszivaccsal, és jobb mint új korában, ez is minimális, pártízezer forintos tétel volt, szemben az új ablak 60-90e Ft-s árával... három ajtót kellett cserélnem, gyönyörű, vadiúj, furnírozott ajtókat vettem 8e/db áron a vaterán. Valódi tölgyfa parkettát vettem bontottban 38e Ft-ért 50nm-et nemsitt.hu-s apróhirdetésből, a legszebb darabokat leraktam, a többit elfűtöttem a cserépkályhában, amit az előző tulaj nagyvonalúan itt hagyott. :) No szóval nekem nem kell bemutatnod a műfajt, pontosan tudom, milyen és mibe kerül egy ötvenes-hatvanas években összegányolt házat rendbehozni, és mint ahogy a fenti példákkal illusztráltam, nem kellenek hozzá feltétlenül csilliók, csak egy kis találékonyság meg utánjárás.

Szegény ember vízzel főz, ez ennyi.

Roltii 2009.11.14. 10:42:08

Szerintem Sörömpörnek van leginkább igaza. Vagyunk egy páran, akik nem gyávaságból, hanem racionalitásból nem mertünk belevágni komolyabb hitelbe.
- öreg kocsi: hidd el, a fenntartási költség nem éri el a havi ~30 ezret, amennyi egy új autó részlete jobb esetekben. Ráadásul ha ellopják, keveset bukunk, ha megtörik/megkarcolják keveset bukunk, márpedig ezzel számolni kell. Nekünk kb egy ~5-600 ezres 11 éves Bravonk van, és nincs különösebb baja, járjuk vele az országot, nyáron meg Horvátország/Olaszország, megy szépen ahogy kell, és a fogyasztása se több 7 liternél nyáron.
Mellesleg ki mondta, hogy az új autó megbízhatóbb? ez tévhit.

A lakáshoz meg annyit, hogy ott én is tanácstalan vagyok, 27 évesen a barátnőmmel (24) 4 éve felváltva nálunk és náluk lakunk, hetente cserével. Fingom sincs miből lesz lakásom, pedig elég jól keresek (nem dicsekvésként...). Úgyhogy valszeg ebből albérlet lesz, és a lakás öröklésként lesz megoldva, mert egyszerűen nem tudok jobbat. Addig pedig éldegélünk, és marad saját pénzünk kicsit élni is, és nem megy el minden fillér hiteltörlesztésre.
Sörömpör: itt nincs igazad, hogy őrülten spórolni kell...baromság, élni kell, azért vagyunk ezen a világon, nem hogy mindenféle látszatjavakat gyűjtsünk...szerintem.

Roltii 2009.11.14. 10:45:23

@Sörömpőőr:
"összesen egyet kellett cserélnem, a másik háromhoz vettem faanyagot meggyalultam, kivágtam a korhadt részt, és a helyére enyveztem az újat, aztán az egészet lemázoltam, körberagasztottam gumiszivaccsal, és jobb mint új korában, ez is minimális, pártízezer forintos tétel volt,"

khhm, és erre hol volt helyed? mi családi házban és panelban élünk, egyikben sem tudunk gyalulni. Sőt, gyalunk sincs, még egy rendes csavarhúzom sincs. A szüleim háza kemény 6,20m széles telken van, úgyhogy sok lehetőség nincs, még autót se tudok szerelni, hiszen nincs hol szétszedni, logikusan a ház előtt pedig nem teszem, mert mi van ha nem tudom összerakni estére...
Sok ember annyira adottnak érzi ezt a barkácsolást, pedig egyáltalán nem az, sőt, szerszám és helyigényes. Ebből pedig egyik sem olcsó.

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.14. 10:57:04

@Sörömpőőr: Ki hisz nyuszómuszónak? Például az, aki azt is elhitte, hogy ugrik a pannonpuma, és soha nem látott erővel dübörög a gazdaságunk, amit egész Európa irigykedve figyel.
És az, aki reménykedve figyelte, ahogy az okos emberek, és a miniszterelnök mutogatja a grafikonon a gyönyörű felfelé haladó színes vonalakat.
Dehát... trükkök százai, pénzbőség, ügyek, amikről nem kell tudnotok, hazugság reggel, éjjel meg este.

Olyan igénytelen ez az "aki-hülye-haljon-meg" gondolatmenet, már ne haragudj... Mintha kacagva mondanád, tökéletesen helyes, és rendben van az, hogy ömlik a szar a csatornából, mert te történetesen náthás vagy, és tudsz úszni.
A "picsogóknak", és fuldoklóknak meg kuss.
Miért nem gondolkodtak előre, és vettek volna orrcsipeszt, meg csónakot?!

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.14. 11:16:45

Még valami: Adósságunk nekünk sincs, és egyenlőre anyagi gondjaim se. De 2005ben még hiteleket, és életbiztosításokat közvetítettem ki. (Lehet gyűlölni.) Más volt a helyzet, elhiheted. A nagy átlag 3-4-5millió volt, panell lakások, felújítások, ilyesmi.
10-20évre pontosan előre kikalkulállt részletek.

Egyszerű emberek, akik elhitték, hogy végre tehetnek egy lépést előre. Szülők, akiknél a gyerek más városban tanul, és az albérlet helyett ugyanannyiért inkább egy lakásra ruháznának be, kisgyerekes családok azbeszttel a ház falában, ilyesmi. Márvány, vagy termésköves kocsibejáróról nem tudok. Ha 50ből egy elérte a 20milliót, akkor már sokat mondtam.

Hát így utólag elég rossz érzés...

2009.11.14. 11:42:01

@Sörömpőőr: "Itt, ebben a szaros országban nem jár emberhez méltó élet, csak a tőkés burzsoáziának meg a pénzlopó politikusoknak."

Látod: ezen kellene változtatni :)
Ezért nem áll meg a külföldi országokhoz való hasonlatod. Tessék Magyarországon is nyugati béreket adni a nyugati árak mellé! Ja, hogy ez nem megy, mert valakik elcseszték az elmúlt 20 évet? Akkor ez az ország menjen a fenébe!
Új-Zélandról hazalátogató, kint élő-dolgozó ismerősök csodálkoznak, hogy itt ugyanannyiba kerül szinte minden, mint ott kint. Csak ott kicsit magasabb pl. az átlagbér is...

"Nem a hitelekből lehet jól élni, hanem a munkából."

Én is ugyanezt írtam, és többen is a kommentelők között. Önmagadat cáfolod meg vele egyébként :)
Ez is azt bizonyítja, hogy az embereknek normális béreket kellene adniuk - akkor sokkal kevesebben vennének fel hitelt. Mert nem lenne rá szükségük.
Magyarországon-Németország hasonlat.
Itthon szétverték az ipart. Meg a mezőgazdaságot, meg mindent. Magyar embernek sem büdös a munka (legalábbis sokaknak nem) - csak alig van munkahely.

"Ilyen szempontból én nem látok nagy különbséget az albi meg a 25 év törlesztés alatt."

Előző hozzászólásomban leírtam a különbséget.
Ha 25 évig tudod fizetni egy lakáshitel törlesztőrészletét, akkor az 25 év után a tied. Nincs többé törlesztés, nincs albérleti díj. Utána sokkal nyugodtabb életed lesz. Ha albérleti díjat fizetsz, akkor mi lesz veled, ha nyugdíjba mész? Miből fogod az albérletet fizetni? Legtöbb idős otthonba lakás a beugró - de ha albérletet fizettél, akkor neked nincs ingatlanod. Vagy üssük agyon azt, aki 30-40 év munka után nyugdíjba megy? A magyar nyugdíjasnak nem jár normális időskor - szemben mondjuk a németekkel, akik tudnak élni, utazni 60-70 évesen, és afelett, mert van nekik miből?

Meg is érdemli akkor ez az ország, hogy eltűnjön a süllyesztőbe...

2009.11.14. 12:30:18

@AntiChrist: A külföldi országokkal kapcsolatban éppen azt mondtam, hogy a holland meg a francia még két-háromszor akkora fizetésekből sem vesz magának olyan luxuscikkeket, mint a magyar hitelből. Tök igazad van abban, hogy nincs munkahely, és akinek van, annak is éhbérért - de akkor most tényleg az a megoldás, hogy nyakló nélkül vegyük föl a hiteleket, aztán picsogjunk, amikor a bank vissza meri kérni a pénzét? Rákosi elvtárs is megmondta: nem ehetjük meg a tyúkot, ami holnap az aranytojást fogja tojni! No, jelentem, a vén komancsok itt már megették. Most egy legalább akkora szopás lesz, mint amikor az ötvenes években korgó gyomorral kommunista műszakban újjá kellett építeni az országot. Ez tuti. A jóléti kapitalizmus nem attól fog beköszönteni, hogy lehúzzok a bankot, világbankot, eu-t, akármit, aztán a képébe röhögünk, és baszunk törleszteni. Úgy beletaposnak a sárba, mint a szart.

@Kunó_u.1(Karin): Á, gyurcsány hacsekolását csak az hitte el, aki buborékban élt. De a gyengébbek kedvéért a többi politikus még helyesbítette is.

@Roltii: persze, élni is kell. De sajnos a mi éghajlatunkon bizonyos tárgyi javak nem nélkülözhetőek. A középutat kell megtalálni. De ez attól is függ, kinek mennyi a jövedelme. Meg hajlam kérdése is... egy bélyeggyűjtőnek hiába meséled, hogy micsoda darabot láttál tegnap a színházban, és egy sporthorgász sosem fogja megérteni, hogy mi jó van egy Tiberius kori sestertius birtoklásában. :) A lényeg a lényeg: okos ember nem költ többet, mint amennyit meg is keres. A még okosabb meg még annyit sem.
A gyalulás meg itt zajlott a szobában. Szőnyeg felcsavar, gyalul, söpör, kicsavar. Gyalut már a méhben is vettem kilóra, de egyébként is rengeteg szerszámom van (egyebek közt ilyesmit is tonna számra adtak az ingatlanhoz... az előző tulajnak ez az egész nem volt érték, kihalt belőle a nagyszülő pár, és ő meg úgy ahogy volt, eltolta, még az öreglány olvasószemüvege meg bugyija is itt hevert a fiókban.) Végső esetben kölcsön kérni is volna kitől. A munkahelyemről is hoztam sok mindent: főnök, jön be valaki hétvégén dolgozni? - Hétvégén? Há' hülye vagy? - Akkor esetleg péntek délután elvihetném a forrasztólámpát meg a csővágót a háztájiba, és hétfő reggel vissza is hoznám... - Jól van, vidd csak, de a gázpalackot töltesd meg ha végeztél! - Hát így megy a barkácsolás szerszám nélkül.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.14. 12:55:24

Aa zanyukám is váltott a tótápéról.Valami olyasmit mondtak neki,hogy meg fogja bánni de szerintem nem ilyedt meg.

R_John · http://sardobalo.blog.hu 2009.11.14. 13:28:15

@Pierre (Bezuhov): lásd be, az extraprofit is épp elég kommancs kifejezés, ahogy az szokott errefelé lenni.

Horizont 2009.11.14. 13:38:25

@Sörömpőőr:
Nem is gondoltam, hogy ilyen tökéletes pasik élnek köztünk és még a Vastagbőrön is kommentelnek. De még, hogy... Nem vagy te politikus? Ha az emberekhez való hozzáállásod és ítélkezési szokásodat nézem, simán beférné közéjük!

2009.11.14. 13:51:13

@Sörömpőőr: Franciaországban, Hollandiában nem vásárolnak az emberek (LCD) televíziót, autót, lakást? Jártál te már külföldön?
A bankokat nem kell lehúzni. A zero által írt posztban lévő táblázatokból világosan látszik, hogy hiába 'picsognak' a hitelesek, olyan profitot termelnek, hogy az eszméletlen.
Éppen tegnap elemezték a hazai és a külföldi adatokat. Mindenhol javulás van, akad, ahol növekedés is kimutatható - egyedül itt van még mindig 7,2 százalékos csökkenés.

Még egyszer leírom: nem kellene az embereket hitel felvételre kényszeríteni - akkor nem vennék fel annyian. Költségvetési százmilliárdokról nem tudják, hol is van, mire is megy el valójában. Közben az olajszőkítések alatt ezermilliárdokat kummantottak el - óvatos becslések szerint. És ez csak egy a sok közül.

Az arany középút lenne a járható. Normálisabb, élhetőbb ország - amit igenis ki lehetne hozni, igenis benne van Magyarországban. Ahol nem vennék fel ennyien ész nélkül a hitelt - mert nem is lennének annyian rászorulva. Kapnának viszont a ténylegesen dolgozók is megfelelő, méltányos bért, amiből tudnak spórolni, élni - ahogyan más EU-s országokban.

Marcellusca 2009.11.14. 14:01:28

@Horizont: Há', akkó mostan kiábrándúttá' belűllem? :D

2009.11.14. 14:38:34

@Horizont: Utálom az embereket, na és? Mindent meg is tettek ennek érdekében. Fordult a kocka, ennyi. Két éve még lesajnáltak és kiröhögtek a lízingsuzukiból meg a mediterrán lakóparkból, hogy "te még csak itt tartasz", most meg én röhögök, amikor a bank kipaterolja őket meg elviszi a kocsijukat, és kiderül, hogy ők még hozzám képest sincsenek sehol, az egész "gazdagságuk" annyit ért csak, mint a patyomkinfalú. :-) Meg kell hogy mondjam, ez engem szórakoztat, és a világ legnagyobb igazságtalanságának tartanám, ha a kórházaktól, iskoláktól, tömegközlekedéstől elvont milliárdokból az ő sznobizmusukat pénzelné a politika.

@AntiChrist: Franciaországban, Hollandiában az vesz plazmatévét, akinek van rá pénze. Akinek meg nincs, az nézi tovább a régit. Mindkét országban jártam, 2002-ben a holland haverom még simán egy kétütemű wartburggal jött elém, és otthon NDK színestévéje volt az ikea komódon. Kérdeztem, hogy ezt így hogy, azt felelte, hogy vigyázott rájuk, működőképesek, akkor miért cserélné ki őket? Franciaország dittó, 2002-ben még 205-ös peugeotok százszámra futkostak, sőt, lada szamarát is láttam kettőt, kérdeztem a srácot, hogy ezt így hogy, azt felelte, hogy nekik nincs reprezentálási kényszerük a szomszéd felé, inkább vesznek egy láda bort, és közösen, jó barátságban megisszák.
Ami meg a bankokat illeti: hát azért az a 130mrd nyereség az tulképp 270 mrd veszteség lenne, ha azt a 400mrd-t meg nem kapták volna. És tudtommal senki sem volt hitelfelvételre kényszerítve. Legalábbis pl. engem elfelejtettek az asztal körül kergetni, hogy vegyek fel hiteleket. Lehet, hogy csak hanyagságból... ;-)
Igen, normálisabb, élhetőbb ország kellene. Csak ahhoz nem kellett volna az "eu konformizáció" zászlaja alatt tönkrevágni az ipart meg a mezőgazdaságot. A cukorgyári munkások, a levis gyári munkások, a tungsram munkásai, a tejesgazdák mind a nemzetáruló politika áldozatai... de ez egy helyzet. Ami maradt, az termel, azt kell elosztani tízmillió részre. Minél kevesebb marad, annál kevesebb jut egy főre. Ez ilyen egyszerű.

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.14. 15:19:50

Még mindig nem érted, ugye? A bank, a jogos követelését... pfff

Fiktív család él a saját 14milliós tehermentes lakásában.
2átlag kereső, (mondjuk 230+120 per hó) és 2iskolás gyerek.
F.ék eldöntik, hogy nőnek a srácok, jó lenne egy 2 fürdőszobás, külön gázórás lakás, ahol ráadásul nem kell egész éjjel dudálást, meg fékezést hallgatni.
Fajintos, találnak is egyet kicsit arrébb, 19milláért. Felhívják a Zolit, mert jósrác, öltönybe jár, és hitelekkel foglalkozik.
Zoli számolgat a notiján, tesz egy kihagyhatatlan ajánlatot. 5millió 10évre, 120ezer. Ki is nyomtatja, évre lebontva.
Ha pedig F.apukát elüti a busz, lejár a hitel, és még kapnak is tenyérbe 2gurigát. Ha F.apuka csak a lábát veszti el, akkor csak a kamatot és kezelésit kell fizetni.
F. apuka ennek nagyon örül, így nem történhetik semmi baj. Az kizárt dolog, hogy ő munkanélküli legyen, hiszen csakis az nem dolgozik, aki nem akar, ő pedig akar is, és tud is.

Szerződés megvan, Fiktív család költözik, Zolinak meg utalják a 60ezer forintját. Mindenki boldog.
Eltelik 3év, fizetnek szépen, rendszeresen. Aztán egy februárban jön a csekk nem 120, hanem 190ezerről. Hívják a Zolit, de az már rég Milánóban méri a B52-öt. Akit el tudnak érni, az csak sóhajtozni tud, mert aznap 20adszorra kap ilyen telefont, és nem tud rá mit mondani. Baszogatják eleget őt is, ha hátralékos az ügyfele, és hétvégén ilyenek miatt jóval kevesebb lesz a bónusza.

F anyukát pedig kirúgják az autószervízből. Sebaj, a krumplistésztát is meg lehet enni, és jó lesz a Suzuki is, vagy a semmi is. Elmegy így még egy év, fizetnek tovább, a tartalékaikat szépen felélik, elkezdenek kölcsönkérni a rokonoktól, aztán pedig mástól is. Végső esetben elkezdik árulni a lakást, mentve a menthetőt. Nem kell a kutyának se.

Ja igen, a mellékpoént mondtam, hogy tökmindegy, meddig és mennyit fizettek vissza? 5millióval tartoznak most is, jövőre is, meg 9év múlva is. A biztonság ára.

Egyszer pedig már nem tudnak fizetni. 6hónap múlva feltörik a lakást, kidobálják a cuccost, és lepecsételik, és Gézám kimegy becsülni.
Kikiáltási ár 9millió. De nem ám neked, vagy nekem. Bankos kolega, vagy másnem, szól a havernak.
9.5ért elkel, abból ha jó, 3millát kap F. apuka, és örülhet, hogy lyuk van a seggén, így kifizetheti belőle a többit, amit még a spirálban felszedett.
Mehetnek a sporttáskával az anyóshoz rekaméra, vagy ugorjanak a kútba inkább, az lesz a legjobb.

És akkor jön szupercsernaja, és jól kiossza az igassságot, hogy *ne tessék picsogni, előbb kellett volna gondolkozni! Az ilyen csaló élősködők miatt tart itt az ország!!!*

Nem kell utálni az embereket. El kell menni pszichiáterhez. Ővele majd együtt kitaláljátok, hogy pontosan mi is a bajod, és hogy tudnád túltenni magad rajta.

2009.11.14. 15:32:41

@Kunó_u.1(Karin): Ezt olyan szépen leírtad, hogy így, 1:1-ben be lehetne tenni nagyravágyás elleni tanmesének az általános iskola alsó tagozatos olvasókönyvébe. Az meg, hogy "csakis az nem dolgozik, aki nem akar", már húsz éve nem igaz, de egyes források szerint már a kádár rendszer végnapjaiban sem volt mindig igaz. (Bár a KMK-t büntették, mégis volt, aki valahogy sehova sem kellett, és senki sem tudott rajta segíteni.)

Marcellusca 2009.11.14. 15:39:54

@Kunó_u.1(Karin): Úgy, ahogy írni tetszik. :)
De ne erőlködj! Úgysem érti.

@Sörömpőőr: Te meg elmehetsz ....... pszichiáterhez!

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.14. 15:44:26

@Sörömpőőr: Lehet, hogy tanmese. De hogy nagyravágyás, azt nem hiszem.
Ha pedig mégis az, akkor sem Fair.
Ha szerinted mégis az, akkor őszintén kívánom, hogy ebben a szellemben teljék az életed, míg a füled nem ér bokáig.

A csak-az-nem-dolgozik-aki-nem-akar dolgot pedig mai napig folyamatosan hallom, és magamban jókat mosolygok rajta.
Érted, ez is valami olyasmi lehet, hogy aki még nem került egy bizonyos helyzetbe, annak szokott a leghangosabb, leghatározottabb véleménye lenni róla.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.14. 16:25:50

@Sörömpőőr: Na jó.Talán egy kicsit igazad is van,csak egy kicsit nehéz ezt így beismerni:))Mondjuk én is örülök,hogy személy szerint nincs hitelem.

2009.11.14. 16:30:48

Németországban élek, és itt is hitelre vásárolnak most is. Bankom bombáz 25000€-s hitellel, 3%-os kamatra, csak vegyem már fel.

Helyi Saturnban kiscsak 2 évre vett egy 800€-s notebookot, szóval ennyit arról, hogy mit vesznek hitelre. Kocsit csak hitelre pl.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.14. 16:41:34

Egyébként Mr. tökélynek még annyit:bárki kerülhet olyan helyzetbe,hogy aztán csak néz hogy:jéé hát ilyen is van?:))

Horizont 2009.11.14. 17:02:49

@Marcellusca:
Te maradj csak ilyen "marcelluscás" !!
Nagyot is csalódnék benned és behalnék egy kicsit, ha így írnál mint a Tökéletes Sörömpőőr:))
Az ő tökéletessége borzalom, látod bevallotta, hogy nem szereti az embereket, igaz én sem őt.
Már fiatalkoromban sem csíptem a tökéletes pasikat:)))
Mert nem voltak azok soha, csak saját magukról hitték, hogy azok......

f.m.j. 2009.11.14. 17:43:37

@Sörömpőőr:

"Csak ahhoz nem kellett volna az "eu konformizáció" zászlaja alatt tönkrevágni az ipart meg a mezőgazdaságot. A cukorgyári munkások, a levis gyári munkások, a tungsram munkásai, a tejesgazdák mind a nemzetáruló politika áldozatai... de ez egy helyzet. Ami maradt, az termel, azt kell elosztani tízmillió részre. Minél kevesebb marad, annál kevesebb jut egy főre. Ez ilyen egyszerű."

És akkor, ha ezt ilyen szépen, és egyszerűen leírtad, mint egy pofont,- akkor miért azon a hitelt kénytelen felvevő emberen kéred számon, aki nem luxusra vette fel, hanem 8 millás panelre?
Te miért nem akarod megérteni a hangsúlyt a "kénytelen" szón, és a "nem"-n?

Értem én, hogy jószándékú figyelmeztető barackot próbálsz itt néhányaknak a fejire nyomni, de akkor miért van tőled olyan érzésem, mintha szénlapáttal húznál a képükre?

2009.11.14. 18:43:03

@Sörömpőőr: "Utálom az embereket, na és?" Mit na és? El kellene menned politikusnak. Azok is ugyanígy rühellik az embereke. A magyarokat legalábbis...

"És tudtommal senki sem volt hitelfelvételre kényszerítve."
Nemcsak pisztolyt a homlokhoz nyomva lehet valakit kényszeríteni. Ha olyan feltételeket teremtünk, hogy minél többen kényszerüljenek hitelt felvenni, az is egyfajta kényszerítés. Nyilván van, aki felelőtlenül vette fel a hitelét, és - úgymond - hülyeségre. De ilyet külföldön is találsz sokat.
Ajánlom figyelmedbe dollarpapa kommentjét. Ő úgy tűnik valóban járt már külföldön.

És az az igazság, hogy aki normális körülmények, megfelelő fizetés mellett vette fel a hitelét, az esetleg még a megnövekedett törlesztőt is tudná fizetni. Csak éppen a munkáját is kirántották alóla.
Tudom, tudom, hiszen leírtad: ne vegyünk fel lakáshitelt, mert hát hogy akarunk 25 évre tervezni. Ez ugye felelőtlenség!
Ezen logikád alapján pl. gyereket sem szabad vállalni, mert holnap meghalunk, és akkor mi lesz a gyerekkel?

Ne haragudj, de te nem ebben a világban élsz.
Esetleg nettó provokációból írod azt, amit :)

f.m.j. 2009.11.14. 18:47:49

@AntiChrist:

jaja, mondom, úgy csinál mintha nagypapis barackot nyomna a fejedre, de közben olyan erővel sujt a szívlapáttal az orcádba a lenéző pökhendiségével, hogy muszáj reagálni, pedig nem érdemes :)
sokfélesége igazából ugyananabból a gondolat sorból fakad, minden arcát kiismertük már :)

2009.11.14. 18:52:12

@dollarpapa: Annyira sokan akkor mégsem vehetik föl a hiteleket, ha a bankoknak kell könyörögniük hozzád, mert nem tudják kihelyezni a betéteiket... A lényeg egyébként itt a mérték. Messze nem ugyanaz a kockázat, ha a német eladósodik 800 euróra az 1-2000 eurós fizetése mellett, meg ha a magyar a 450 eurós fizetésére... ;-)

@Kunó_u.1(Karin): Persze, hogy nem fair. Ki mondta, hogy az élet fair? Még a szocializmus sem volt az, pedig az definitive törekedett a teljes egyenjogúságra, ezzel szemben azonban a kapitalizmus egy bevallottan despotikus, osztálytársadalom alapú rendszer, definitive benne van az inkorrektség, pl. a tőkés nem fizeti ki neked az általad elvégzett munka teljes értékét, és semmit nem tudsz ellene tenni, max nézheted a kerítésen kívülről a luxuspalotáját. Ez most a helyzet, ebből kell kiindulni, ezzel lehet tervezni.
Amúgy köszönöm jókívánságodat, az én életem eddig még rendben van. Persze lehet, hogy holnap alám is bekerül a péklapát a hitelesek válsága miatt, és akkor aztán főhet a fejem, hogy miből fizetem ki a villanyszámlát... sajnos ezt az egyet nem tudom semmiféleképpen megelőzni, mármint hogy a többi hülye miatt szívjak. :-(

@Tigeri: Én nem a hitelesek kárának örülök, de én ezt úgy látom, hogy helyükre kerülnek a dolgok: a szegény és érdemtelen személy nem játssza tovább a dúsgazdagot, hanem visszasüllyed oda, ahova a teljesítménye predesztinálja. A hitel ugyanis nem arra való, hogy elfogyasszák (dzsentri tempó! De már a századfordulós dzsentriknek sem működött hosszú távon, végül elvehették a rabbi lányát, vagy bekaphatták a pisztolycsövet - ehhez képest a mai hiteldőlések egészen enyhe következményekkel járnak.) A hitel arra való, hogy a hitel kamatainál nagyobb hozamú vállalkozásba fektessék. Az már megint egy csúnya anomália, hogy egy itt szokásos thm-nél nagyobb hozama legfeljebb a leánykereskedelemnek van... de remélhetőleg a Jobbik majd ezt a kérdést is kezeli a következő ciklusban. (Mármint a kamatok mértékét, nem a leánykereskedelmet. :))

@mókusfüles bukósisak: Én nem kérek számon senkin semmit. Ha valaki azt hitte, hogy a tortaszelet mindig nagy lesz, és úgy tervezett, aztán eljött a hét szűk esztendő, kisebb lett a szelet, és a tervei összedőltek, ahhoz nekem egyszerűen semmi közöm nincsen. Ugyanúgy nem érdekel az, hogy nem tudja fizetni a hitelét, mint ahogy az sem érdekelt, amikor tudta. Mindössze annyit jegyeztem meg, hogy én helyette nem akarom fizetni csak azért, hogy megmentsem a kilakoltatástól. Nagyon sajnálatos, hogy ilyen helyzetbe kerül, ez kétségtelen, de hát megmondta a miniszterelnök úr is: lehet menni kisebbe. Egészen a Norma Fa környéki fóliasátrakig bezárólag. :-( Szerintem azt követelni, hogy az állam támogatással, vagyis a többiektől elvett pénzből mesterségesen fenntartsa az eddigi, személyes teljesítményükön felülreprezentált életszínvonalukat, az önzés és a másik leszarásának a csimborasszója. Tulképp én is egy önző faszparaszt vagyok, mert nem hat meg nagyon a problémája, de aki azért picsog, hogy a másiktól vegye el a hatóság az utolsó petákjait is, és adja oda neki segílykekínt, mer viszi a bánk az áutót meg a tívít vagy ákár áz egísz házat is, az nálam ezerszer önzőbb faszparasztabb!

2009.11.14. 18:58:58

@AntiChrist: Szerintem az nem él ezen a világon, aki az elmúlt húsz év hanyatlásából nem volt képes a jövőre nézvést további hanyatlást interpolálni, aki azt hitte, hogy ő sose veszítheti el az állásását és, hogy soha többé nem lesz már áremelés, vagy ha mégis, akkor a fizetése is arányos mértékben emelkedik majd. Ébresztő, Bokros Lajos már a spejzban van, lesz itt olyan reformcsomag a választások után, hogy ezekre a hónapokra még mint boldog, gazdag békeévekre gondolunk majd vissza. :-(

GatyaPityu 2009.11.14. 19:28:08

A k**rva édes anyját az összes zs*** bankárnak!
Egyébként ezzel most szembesültem, hogy júl. 31-én emelkedtek a díjak. És tényleg. Én CIB-es vagyok, úgy emlékeztem, hogy 219 Ft/hónap a classic folyószámla havidíja, de ez már nem aktuális, megnéztem, most 249-et vonnak. De még így is jobbak mint az uzsorás OTP.
Lassan be kell látnom, hogy a régebbi melóhelyemen igaza volt egykori kollégámnak, aki határozottan ellenállt annak, hogy folyószámlát nyisson, és bankkártyája legyen. Kissé középkorinak, maradinak tartottam, de az biztos, hogy ezektől a lehúzásoktól megkímélte magát. Mondjuk tény, hogy az számlavezetés és elektronikus fizetés megkönnyíti az életet és nem utolsósorban biztonságosabb is, ha egy szatyor pénz helyett (már akinek van annyi manapság) csak egy plasztik kártyával fizetünk a több tízezres összegeket a pénztárnál. De azért durva, hogy évente akár 5-10 ezer forintban is benne van pusztán csak az, hogy van folyószámlánk és bankkártyánk.
Egyébként az OTP után szerintem az ERSTE a második számú uzsorás (ott is hagytam őket).

vomit 2009.11.14. 20:23:30

@Sörömpőőr: ezt irod:
>Ja, és nem mellesleg: a hitelválságot ti, hitelesek csináltátok! És mi, nem hitelesek vagyunk a vétlen áldozatai.

minden forgalomban levo filler hitel utjan keletkezik. nem vicceltek az altalam fentebb idezett illetok. olyan jatekban veszel reszt, aminek a szabalyait nem csak hogy nem magyaraztak el neked, de az egesz moka ellentetes az erdekeiddel. ha igy haladsz, elobb fogsz bottal es teglaval a frankhiteles szomszedodra tamadni, mint hogy atlasd az evszazados, am pofonegyszeru trukkot _mindenki_ kizsakmanyolasara.

a nemzet nem kibocsatja, hanem berleti dijat fizet a sajat penze utan.
ez az orokos nyomorusag valodi oka. ha nem vesz fel senki hitelt (vagy mint most: nem adnak), nem lesz penz forgalomban, mert a fityingek a korabbi hitelek+kamat fejeben visszaternek az igazi gazdajukhoz. eltunik minden penz a forgalombol, es a tartozasok mondjuk negyedet mar emiatt vissza se lehet fizetni. az igazi tettesek pontosan tudjak, emiatt nincsen bekes kiszallas a pilotajatekbol. ez a nyolcszaz kilos gorilla a furdoszobaban, amirol soha nem fognak beszelni a teveben. egy FED menedzser szep szavaival: ha a bankok nem hoznak letre fedezetlen hitelpenzt, ehenhalunk.
Someone has to borrow every dollar we have in circulation, cash or credit. If the Banks create ample synthetic money we are prosperous; if not, we starve.
quotes.liberty-tree.ca/quote_blog/Robert.Hemphill.Quote.CA66

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2009.11.14. 20:52:58

@Sörömpőőr: "azt felelte, hogy nekik nincs reprezentálási kényszerük a szomszéd felé"

jah mer' tudta ,hogy ahonnan tejössz ott van..! bazmeg :D :muhahantyú:

2009.11.14. 21:21:21

@vomit: Jajj, látom te is megnézted azt a népbutító amerikai videót amivel a fater traktált... hát lehet, hogy amerikában az úgy van, de itt teljesen mások a viszonyok. Amúgy meg piszkosul nem érdekelnek az ilyen belterjes részletek, országos szinten megtermelünk évente x dollár értékű árút, és elfogyasztunk y értékű árút. Ha y>x akkor elszegényedünk. És sajnos ez történik, és ezért nő a nemzeti adósság, mert még mindig hitelekből akarják fenntartani a gulyáskommunizmust, és 20+++ éve nincs egy reálpolitikusunk, aki ki merne állni úgy, mint annak idején Caucescu, aki megmondta kerek perec: emberek, annyit lehet enni, amennyit megtermeltek. Hát Románia nem is volt egy örömünnep - viszont egy kurva buznyák adósság sem maradt az öreg után. E helyett a sok vén komancs (include orbán kisztitkár elvtárs) besöpri a szemetet a szőnyeg alá, teletömi a zsebeit, aztán köd előttem-köd mögöttem. Méghogy nagy generáció... végigamerikázták az egész életüket a kirakatkommunizmusban, szétlopták és felzabálták amit a Rákosi érában nagy-nagy áldozatok árán felépítettek az apáik, de ez még nem volt elég, még adósságot is csináltak, most meg el akarnak menni a "jól megérdemelt" nyugdíjukba, de még utána is fogják a pozíciókat és ők akarják diktálni a politikát, hogy nekik meglegyen mindenük, inflációkövető nyugdíj (+14. meg 15. havi), jó kis távfűtött kuckó, közgyógy, ingyenutazás, ingyenmúzeum, még ha beledöglenek is a gyerekeik, akiket odavetettek éhbéres rabszolgának a multik koncául. De elbaszták az eu csatlakozással, azóta is tömegesen disszidálnak a fiatalok. muhaha.

f.m.j. 2009.11.14. 21:29:42

hörömpő, igazi politikus gyerek vagy, így hát magyarázd már el, hogy miért lenne az reprezentálási kényszer a szomszéd felé, hogy valaki 8-9 milliót érő panelben lakik, és van egy kb. 8 éves autója?
Persze, úgy lenne az igazi becses véleményed szerint: albérletben, vagy garzonban, pár gyerekkel kocsi nélkül, különórák nélkül, semmit se vegyenek amit szeretnek, mondjuk könyvet, mert tudják már hol a helyük, és lássák már ezek a hülye hiteles prolik előre a világgazdasági folyamatokat, kalkulálja már bele a barom, hogy politikai vezetői kijátszák, az államra ne számítson, és lehetőleg csendben hözöngés nélkül dobja fel a pacskert, mert téged, a nagy cirkuszigazgatót (hörömpő) pl. zavar a sipákolók hangja...
Jó, és veled, te szegény ki azonosul? Hosszú válaszaidból, meg hogy ha jól számolom 3 példányban is osztod itt az észt, ne fáradj, csak szétforgácsolod tehetségedet, igen magányos egyed lehetsz....

2009.11.14. 21:29:48

@blas: Thionville-i volt a francia, és Luxemburg cityben dolgozott, az ottaniakra értette a repikényszert. Tulképp az egész beszélgetésünk a Luxemburg és északkelet Franciaország közti szembeötlő különbségekről szólt.

bonabear 2009.11.14. 21:34:14

"Mindössze annyit jegyeztem meg, hogy én helyette nem akarom fizetni csak azért, hogy megmentsem a kilakoltatástól."
Én meg q.vára nem akarok segílykét fizetni olyan embereknek, akik hírből sem tudják, mi a munka. Meg olyannak sem akarom fizetni a kórházi ellátását, aki láncdohányos-disznózsírban főz aztán 150 kg a testsúlya. Meg a boldvai-félék ezer! négyzetméteres villájának rám eső részét. Meg a cocialista szavazóbázisnak számító csepeli nyuggerek 30 % nyugdíjemelését sem. Meg a bankok "luxusprofitját" sem.
Akkor inkább a Fiktív családon segítenék inkább.
De ebben nem én döntök, hanem a kormányzat/kurmányzat. Meg senki sem dönthet róla a kommentelők között (azt hiszem).
Még annyi, hogy a hitelek felvételét kellett volna kordában tartania a kurmányzatnak meg a bankoknak. Nem most "picsogni", hogy bedőlnek a hitelek, aztán segítsen az állam (Élő klasszikus: "ne a zemberekkel fizettessék meg").

2009.11.14. 21:51:48

@mókusfüles bukósisak: unom már leírni, annyiszor leírtam: akinek csak sárkunyhóra futja, abban lakjék! A banknak köszönhetően nem kell évekig takarékoskodnia, azonnal is megkaphatja, beleköltözhet, de az árát akkor is ki kell fizetni, mégpedig a kamattal növelt, tehát drágább árat. Szóval olyat kell választani, amit ki is tud fizetni. Akkor is, ha netán megemelkedik a kamat, vagy leesik a forint, vagy munkanélküli lesz pár hónapra, mert ez azért a 89 utáni időszak tapasztalatai alapján nagyon is előre látható volt.

Mellesleg a fogyasztási hiteleket nem a nincstelen, máról-holnapra élőknek találták ki, hanem az olyan személyeknek, akik a vásárolni kívánt tárgy ellenértékével már rendelkeznek. Mondjuk van egy marék arany ékszerem, amit nem akarok eladni, mert becses családi darabok, de szeretnék egy laptopot, megveszem hitelre abban a békés tudatban, hogy ha bármi közbejön, bevágom a bizóba az aranyat, és kifizetem a hitelt. Vagy mondjuk van 4,5 millió forintom, szeretnék egy panelgarzont venni hatért, akkor 3 milliót bedobok önrésznek, 3-at felveszek hitelbe, 1,5-et meg beteszek a bankba betétként, az a tartalékom, hogy ha bármi közbejön, két-három évig szemrebbenés nélkül tudok belőle törleszteni, és nem vágnak ki három hónap után az utcára. Ezek a dolgok így működnek, nem úgy, hogy "hóhó, kaptam egy száz nettós állást az ipiapacs kft-ban, akkor most már lehet saját lakásom, mert az 50e töresztő után még marad 50-em, és 25e-ből befizetek a foodexpressbe, a maradékból meg pont kifér még a villanyszámla meg a közös költség." Ez pár évig még jól mehet, de húsz év alatt már a nagy számok törvénye alapján is biztos, hogy közbe fog jönni valami.

2009.11.14. 21:57:55

@bonabear: Lehetett volna a hitelek felvételét is kordában tartani. De az állam meg a bankok azt hitték, hogy honfitársainknak van eszük és tudnak számolni. Ámde úgy tűnik, e tekintetben már teljesen amerikanizálódtunk. De nincs itt semmi baj, aki nem tudja fizetni a hitelét, annak elárverezik a lakását, a bank a pénzénél van, ő pedig visszaköltözhet anyja konyhájába a kihúzható ágyra, és pontosan ugyanott fog tartani, mintha eleve nem is kapott volna hitelt a kordában tartás miatt. Én ebben semmi rosszat nem látok.

reKorrekt 2009.11.14. 22:08:24

3 éve elhagytam az otp bankot. Mondjuk Csányi nyilván nem dőlt a kardjába ettől, de én sokkal jobban érzem magam azóta :) Postán 3 éve nem voltam.
Mint nem rég kiderült, a magánnyugdíjpénztáram is ott van. Illetve csak volt, mert 1 hónapja váltottam axa-ra. A köztes cég számításai szerint így +16 millával több nyugdíjam lesz. Nem mintha hinnék abban hogy egyszer még én is lehetek nyugger :)

f.m.j. 2009.11.14. 22:28:37

@Hörömpő:

hiába unod, és ennyiszer kell leírnod (úgy sajnállak) én meg nem hiszem, hogy ismersz ilyen embert, aki így él, így választ, így lát előre. Ha mégis van, és mondjuk te vagy az, akkor meg te vagy az, és nem várhatod el, hogy mindenki ilyen okosan éljen, az okosan mellé hatalmas idézőjeleket képzelj el... szóval a való élethez nem sok köze van, amit vetíteni próbálsz, és nem is túl tetszetős...

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.14. 22:58:05

@Sörömpőőr: Most figyelj: NEM ODA JUT VISSZA, AHONNAN INDULT. (azt hittem, érthető voltam, ezek szerint nem.)

A zálogolt lakásnak max fele lehet hitel. Néha egyedileg elbírálják a 60at is. Tegyük fel, csak egy házra terhelik.
(A 95öst a maga 20-25%os THM-jével most hagyjuk, az külön kisregény.)
A kezessel együtti jövedelemnek pedig a harmada lehet a törlesztő.
Bár újabban a fizu hivatalosan egyre kevésbé számít, de erre azért figyel a közvetítő, mert x éven belül bedőlt hitelnél vissza kell fizetnie a jutalékát.

Namost a 10milliós lakásban 5-6millió min. önrész. Vagy eladta a régit, vagy az anyósét, vagy örökölt, nem fontos. Ha árverezésig jut a helyzet, úgysem lát belőle viszont szinte semmit.
Székelypéternek meg lesz a 28. féláron szerzett lakása, ami ha változik a piac, jól jön még. A fiktív apukáknak meg... Á inkább be se fejezem.

Nem te panaszkodtál nemrég a szolidaritás hiánya miatt?

Ha ég a szomszéd háza, nem röhögjük ki, akkor se, ha tényleg egy surmó, és tegnap is a kapud elé szart a kutyája, és nem is állunk le azon vitatkozni, hogy kinek a hibája, szándékos-e, vagy nem, hülye-e a szomszéd, vagy nem, mert mire végéreérünk, leég az utca, azt nézhetünk.

Csatárlánc, vödrök, megtenni amit lehet, ha érdemes, ha nem.

"De az állam meg a bankok azt hitték, hogy honfitársainknak van eszük és tudnak számolni."
Ezt felírom a kéménybe, bizisten.
Ha legközelebb hülyének néz valamelyik, vagy feljövök a vastagbőrre, akkor majd elolvasom, és megnyugszom. "Ön szerint?"

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.11.14. 22:58:06

@Sörömpőőr: Najó egye fene ebben a részében nagyjából igazad van,de lehet,hogy valakinek az a 3 milliója sincs meg.:((

Cutbertus 2009.11.15. 08:16:22

@Sörömpőőr: azt tudod-e, hogy a válság többek között ennek is köszönhető "( Nem én csináltam a válságot! Én már az idejét sem tudom, mikor vettem bármit újonan, boltból. (Kaján és cementen kívül.)"
ha az emberek nem vásárolnak akkor nem kell termelni, ha nem kell termelni akkor nem kellenek a munkások, ha nem kellenek a dolgozók akkor nem lesz aki vásároljon mert nincs pénze és nincs bevétel annak aki termelne (de minek?) mikor nincs aki megvegye és így kezdődik elölről az egész folyamat. ergo: a pénz nem dolgozik és a bankok egyre nyomják a hiteleket mert nekik "élni kell" és sok pénz kell ahhoz nekik, hogy a semmiért nagy bevételeket könyvelhessenek el maguknak. tehát hiteleznek, hiteleznek és hiteleznek a SEMMIBŐL!
szeretném én is, hogy pl. ha van 1000ft-om akkor abból kiadhassak 10000 (vagy jelen pillanatban többet is) hitelre (igaz, nem az enyém a pénz és nincs is meg) de majd a többi kifizeti helyettem és én pedig behajtom a 10000-et és az utána járó kamatokat. ha csak 2ilyen boltom bejön akkor is van 2000ft-om és mellé a mondjuk 30%-os kamat, tehát máris van az 1000-ből 2600ft-om. ebből mondjuk kifizetek annak aki berakta az elméleti 10000-et 10%-os kamatot és akkor nyerésben vagyok 600ft-al. aztán pedig sír majd a szám, hogy csődbe megyek mert ha nem támogatnak akkor nem lesz pénzem megélni. ennyit a bankrendszerről (és ez olyan példa volt ami a legrosszabb esélyt vette alapul) mi van ha 5-6-9ember fizeti vissza az általam adott hitelt? akkor hülyére nyertem magam, persze még mindig nyafoghatok, hogy ez is kevééés :(
kétségtelen, hogy nem ajánlott hitelt felvenni de vannak olyan esetek mikor ez nem elkerülhető.
gondolok itt arra, hogy valakinek a munkájához és egyben a megélhetéséhez szükséges a dolog. na, azokkal van nagyon kibaszva! és olyan az ide beírók nagy többsége, ezek az emberek nem a luxust akarják csak a minimális lehetőségét annak, hogy megéljenek valahogy!
azt nem is mondom, hogy EMBERHEZ MÉLTÓ MÓDON itt ugyanis azt ellehetetlenítették már számunkra.
mielőtt bárki azt írná, hogy "KESERŰ EMBER VAGYOK" megelőzöm.. IGEN sajnos azzá tettek mert láttam a múltat és sejtem a jövőt az elmúlt 30év arról szólt, hogy "kicsit nadrágszíjat húzogatunk" és még ezt a szaros mondatot se változtatták meg mert most is pontosan ezt a kifejezést használják erre a nemzetgyilkos tevékenységükre.

2009.11.15. 08:49:51

@Cutbertus: persze, ezt nekem is így tanították közgáz órán, de ma már nem így van. Ez a lokális gazdaságokra vonatkozik! Ha én bementem volna a tuskóba, és össze-vissza vásárolgattam volna mindenféle kínai szuttyot, azzal csak a külkereskedelmi mérleg hiányát növeltem volna. Még a kereskedői haszon sem kerül vissza a magyar gazdaságba, mert azt elviszi a francia. Vám sem, mert azt elviszi a belga. Max a 25% áfa maradt volna, vagyis a negyed része! A lokális fogyasztás ez esetben már nem multiplikálódik, hanem NEGYEDEL! Az egész elmúlt tíz év erről a felismerésről szól! Megpróbálták hitelekkel növelni a belföldi fogyasztást, ahogy a múltszázadi és még régebbi közgarázdák kitalálták, oszt mi lett belőle? Egy nagy elszegényedés.

Cutbertus 2009.11.15. 09:22:34

hmm.. azt ne feledd, hogy itt az van kicsibe ami egyébként nagyba.
eu van! ;)
tehát nem csak helyi specifikum a dolog hanem földrész illetve világ méretű.
a maradó részben lehet vita de nagy vonalakban így működik az egész rendszer.
most kína fogyasztói rétegében bíznak. de minek? azt szajkózzák, hogy ha kína fogyaszt akkor majd nő a német gazdaság és magával húzza a miénket.
kérdés. hol van nekünk olyan amit magával húzhat?
most megyek airsoftozni, majd érkezem és elolvasom a dolgot.

2009.11.15. 09:26:29

@mókusfüles bukósisak: Olyan párt viszont ismerek, ahol egy fizetésből törlesztik a megemelt hitelt, és még így sem kell hó végén zsíroskenyeret enniük. Persze még ők is bajba kerülhetnek, ha a másikuk is elveszíti az állását, de ők ezzel a lehetőséggel már úgy vannak, mint a matematikus, aki bombát visz a repülőgépre. :-)

@Kunó_u.1(Karin): Hát az nagy gáz, ha mélyebbre jut, ahonnan indult... szemétládák a bankok, de ezzel nem sok újdonságot mondtál. Szerződéskötéskor mérlegelni kellett volna. Kockáztattak, veszítettek, naponta százakkal történik ilyesmi a Kincsem Parkban.

idosb · http://valodi.blog.hu 2009.11.15. 10:27:42

Ha jól megnézzük pontosan a bankok idézték elő, az ilyen-olyan teteikkel a válságot, amit laikus ember talán soha nem lát át, /nos arra ők vigyáztak is/ Közben bemutatták, hogy hogy is kell a majdnem csődhelyzetből brutális nyereséget csinálni. Akik ott fenn ehhez asszisztáltak, /nyilván nem önzetlenül/ s akik ennek a hátterében álltak, nos azokat kellene de drasztikusan elővenni. Kissé humorosan kifejezve, olyan ez mint a kis vicc az energia megmaradás törvényére asszociáltan, a pénz el nem vész, csak gazdát cserél.

2009.11.15. 11:01:06

@Cutbertus: Persze, világméretben működik a dolog, ha én fogyasztok, akkor a kiskínainak lesz állása, Sanghaiban kinőnek a felhőkarcolók a földből, és a kínai yuppik shangjong SUV-ban mobiltelefonálnak. De ettől nekem nem lesz jobb, én csak szegényedek. A lényeg a külker mérleg egyensúlya lenne. Ha a kínaiak is vásárolnának a mi termékeinkből (mondjuk vetíthetné a kínai tévé a barátok köztöt :)), akkor működne a münchhausen-elv, lehetne fogyasztási hitellel előre menekülve felpörgetni a gazdaságot. De mivel Kína nem nagyon szorul semmiféle importra, így hát hiányzik az a visszacsatolás, ami miatt a magyar gazdaságot is magával húzná. Ezért akarják a turbómagyarok kiiktatni az importot, és amit lehet, hazai termékekkel pótolni. Kádár alatt nagyjából működött is a dolog, akkoriban virágzott a mezőgazdaság, a háztáji, sokoldalú volt az ipar, és a külker mérleg MINDIG egyensúlyban volt. Ezzel szemben most nagyjából az a helyzet, mint amikor a középkorban a fűszerekért és gyarmatárúért szépen keletre áramlott az arany, és olyan szinten nem jött vissza, hogy végül az európai királyoknak fel kellett emelniük a seggüket, és megszervezni a keresztes háborúkat, hogy visszarabolják, és megint mehessen a verkli. Csak éppen a kínaiaktól nem volna olyan egyszerű visszarabolni, mert azok visszalőnek ám, de nem szilvásgombóccal! Atombombájuk van, és hozzá interkontinentális hordozórakétájuk is, csak egy gombnyomás, és nincs többé washington, egy másik, és Brüsszel sincs. Szóval szarban vagyunk na, és kurva sürgősen ki kellene találni valamit, még mielőtt az utolsó európai gyár helyén is lakópark épül, s még mielőtt az utolsó európai paraszt is beáll vulkánparki idegenvezetőnek, mert ha elvesznek a termelő eszközök és a szaktudás, akkor kurva nehéz lesz újra kezdeni.

2009.11.15. 11:06:09

@idosb: nem vitás, hogy a bankoknak vérlázítóan nagy a haszonkulcsuk.

2009.11.15. 12:15:38

@Sörömpőőr: A bankok nyilván nem 'könyörögnek', hanem ajánlatokkal bombáznak. Akkor is, ha már ordenáré profitot hoztak össze. Némely embernek Isten pénze se elég.

Azon felvetéseimet, amelyekkel hibás logikádra tettem utalást, szépe csendben kikerülted :)
A te állításaid alapján se gyereket vállalni nem szabad, se párkapcsolatba kezdeni, se munkanélküliként mondjuk 1 év határozott idejű munkaszerződést kötni - mert holnap meghalhatunk, vagy elveszítjük a munkánkat, és akkor mondjuk otthagy a feleségünk/férjünk.

Egyébként az alapján, amit felvázoltál, az ég egy adta világon senkinek sem szabad semmilyen hitelt felvennie. Extrém példával élve még havi nettó 1 milliós fizetéssel, havi 5 ezres törlesztést 1 évre sem. Bármikor megszűnhet a munkahelye bárkinek, vagy bukhat a tőzsdén, vagy ilyesmi.

Persze egy hitelek nélküli világrend lenne az optimális - csak kíváncsi vagyok, hogyan képzeled azt a pénzügyi rendszert, illetve hogyan győznéd meg a bankokat, hogy holnaptól nincs rájuk szükség :)

Tündér_Lala 2009.11.15. 13:02:36

Azt gondolom, hogy mindenkinek igaza van.
Ha ki tud valaki fizetni pld. egy LCD TV-ért másfél, kétszeres árat részletekben (persze, hogy jobb HD-ben nézni a TV-t) akkor spórolja össze a pénzt és vegye meg. Egy vagy két évvel később lesz olyan eszköze. Egyáltalában képezzen tartalék pénzt a háztartásában.
Ugyanakkor 25-30 évet nem tud várni, hogy lakáshoz jusson és élhesse az életét, vállalhasson gyerekeket stb. Viszont ott sem lehet elmenni a lehetőségek határáig (vagyis vissza kell fogni az igényeket) Így is lehetnek olyanok akik józan megfontolás mellett is bajba kerülnek. Az emberek nem pénzügyi szakemberek és a bankok igenis beugratták őket, ráadásul most hogy baj van abszolut erkölcstelenül, a haveri karvaj tőke nyerészkedik a bebukott lakásokon. Ezt igenis hatósági eszközökkel kellene megakadályozni.
Abban egyet értek, hogy a nyugat a fék nélküli globalizációval hatalmas öngólt lőtt (Európa még kevésbé mint Amerika) és olyasmi zajlik le, mint nálunk. A gyárak tönkre mennek, mert nem bírják a versenyt a az olcsó munkaerejű, szociális juttatások nélkükli, környezetvédelmi kiadásokra nem költő Távolkelettel. A tönkrement gyárak nyomán pedig munkanélküli tömegek, szétvert szakmai műhelyek (szakembergárda), eltűnt ipari kultúra marad. Szegényednek az emberek, eltünnek a társadalmi tartalékok, szegényedik az állam, romlanak a szociális szolgáltatások. Lassan de biztosan eltünik a fizetőképes kereslet a távolkelet által ontott árúkra. Szerintem már a mostani válságban is szerepe volt ennek, de még lesz folytatása, mert erre problémakörre semmilyen választ nem adtak.

Cutbertus 2009.11.15. 13:15:25

@Sörömpőőr: valahol valamit nem írtam le pontosan a gondolataimból ha így érezted "Persze, világméretben működik a dolog, ha én fogyasztok, akkor a kiskínainak lesz állása, "
vegyél magyar terméket és ne külföldit. akkor nem a kiskínainak lesz állása hanem a magyar kisembernek! addig vegyed még valami magyar kézen van mert már nem sokáig lesz semmi a kezünkben csak egy h.mtag aminek a rossz oldalán állunk szokásunkhoz híven. ez a kínai nővekedés-német növekedés-magyar utánhúzás pedig nem az én gondolatom.. hanem ezt sikerült most kihozniuk magukból a közgazdászoknak! és ezt nyomatják a Kossuth rádióban (ma reggel hallottam). az más dolog, hogy szerintem ez megint csak egy szar elmélete a sok tehetségtelen alaknak. miért is kellenek mikor soha semmi nem jön be nekik? búra alatt élnek és a valóság számukra egy sci-fi alkotás.

Horizont 2009.11.15. 13:53:40

@mókusfüles bukósisak: Képzeld már megint bebuktam, ilyen nincs. Most jöttem rá, hogy Sörömpőőr egyenlő csernaja obcával aki volt szíves engem le "faszparasztozni", és klimaxos 3,14csának nevezni. Amíg lesz Vastagbőr és én is, ezt se elfelejteni se megbocsájtani nem fogom. A naivitásommal mindig besétálok ebbe a zsákutcába, ugyanis ha rájönnék rögtön, hogy ő az, egyetlenegy sort se pazarolnék rá.

2009.11.15. 15:12:40

@AntiChrist: Eh, te csak feketében és fehérben tudsz gondolkozni, pedig a szürkének van többszáz árnyalata. Egy csomó hiteles nem került bajba, konstatálták, hogy több lett a törlesztő, és összeszorított fogakkal kifizetik. Az a néhány, aki bajba került, valószínűleg túl könnyelműen vette fel a hitelt. Sajnálatos, de nem hat meg jobban a sorsuk, mint azoké, akik beleépítkeztek a Tisza árterébe, aztán csodálkoztak, hogy az első árvíz földönfutóvá tette őket. Amit itt látunk, nem más, mint a darwini evolucióelmélet a gyakorlatban. Hitelek nélküli világrend meg már volt, mégpedig jópár száz évig. Nehogy egy percig is azt hidd, hogy akár csak kétszáz évvel ezelőtt bárki hitelből építette fel a parasztházát vagy vette meg a szekerét, ezüst zsebóráját... egy nagy frászt! Szegények voltak, mint a templom egere, és semmilyen fogyasztási hitel sem volt, maximum összeálltak kalákába, és fölépítették egyik nyáron az egyik sárkunyhóját, másik nyáron a másikét, harmadikon a harmadikét. Meghúzták magukat benne, elkezdtek dolgozni, aztán ha szerencséjük volt és sok felesleges pénzük lett, átköltöztek egy szebbe, ha meg nem, akkor ott döglöttek meg. Ez így megy kérem ma is még. Ez a normális. Aki eladja magát rabszolgának azért, hogy holmi talmi luxust, amit még ki nem érdemelt, ideig-óráig élvezhessen, az ne csodálkozzon, ha végül pórul jár.

@Tündér_Lala: gyakorlatilag európa feléli a felhalmozott tartalékait. A leggyengébbektől (hitelesek) elveszik több generáció gyűjtő munkájának eredményeit, és kiosztják az erősek (bankárok, politikusok, tőkések) között, hogy tényleges termelés nélkül tovább folytathassák eddigi fényűző életüket. Itt, a mi környékünkön is bezárt három gyár, kettő úgy is maradt, a harmadikban nyílt egy bútorüzlet, ott, ahol 500 munkás dolgozott nemrég, most öt eladó lézeng, és várják, hogy a többi 495 munkanélküli bőrkanapét vegyen hitelből. Én meg az agyamat eldobom! Amerika viszont ennyire nem esztelenül csinálta, mint európa. Ott azért maradtak amerikai termékek bőven, többet találsz egy amerikai wallmartban belőlük, mint ahány magyar terméket egy magyar CBA-ban. És oda a kínai áruból sem az a gágogó gagyi kerül, amit idehaza árulnak, hanem egy kicsit jobb minőségű darabok. Amerika ma is bármikor megtehetné, hogy lezárja a határait, és el tudná látni a piacát mindennel, mert nagyon őrzik az iparkultúrájukat, de az EU asszem igencsak szarban lenne.

@Cutbertus: Vegyek magyar terméket? Honnan??? Hol kapható az Orion rádió, Ikarusz busz, Hajdú Minimat, Videoton kompjuter, Bubiv bútor, VÖR farmernadrág, Fékon ing, Herz szalámi, MOM távcső, Pannónia motor, Tatai szén, Lampart zománckád, FÉG gázpisztoly stb stb stb??? Magyar termék? Lámpással kell már keresni. Oszt többnyire azoknak is külföldi tulajdonosa van, csak a nevükben magyarok. El van ez kúrva... nem kicsit, hanem nagyon.

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.15. 15:51:34

@Sörömpőőr: És te hány olyan embert ismersz, aki ellovizta a házát?

Csak mert ami a hitelt illeti. a bummkor majdnem negyven hitelt kötöttem 5hónap alatt, de volt olyan is a csapatban, akinek a heti dicsőségtáblán rendszeresen tele volt a sora zálogokkal. (Napi 1-2)

Ez csak egyetlen apró fiók, a 16 másik intézet közül a az ötvenezres városban, plusz még mondjuk az a 4-5000 ember, ha a 30-40kmen belüli falvakat is nézem.

Ember, komolyan rám jön a frász, amikor látom az újabbnál újabb csődöket, bezárásokat, és eszembe jut, mi lehet most velük.

Btw körösztanyiéknak is vályogházuk volt.
Nézték a tévét, kezdődött a Sandokahn, mögöttük meg erre azt mondta a fal, hogy BURRUPURRUbuppupp, és a következő percben widescreenben sütött a nap a szobába.
Pedig még le is vakolták kívül-belül.

Anyi 10körül volt akkor, a ház pedig ennél nem lehetett idősebb.
Na az volt az igazi szerencsejáték, hogy legalább nem szakadt a fejükre a padlás.

Tudom, hogy hájpolják manapság, és tényleg olcsó, natúr, jó a hőtartása, de egy ilyen előrelátó, bölcs szellemiség, mint te, tudhatná, hogy nem mindig a legolcsóbb a legolcsóbb.

Nem akarlak riogatni, de amilyen hirtelen zuhékat produkált az időjárás mostanában, én a helyedben inkább aludnék a buszmegállóban pár napig, ha elered az eső. De ez csak tisztán jó szándékú ötlet.

Akár még te is kerülhetsz sátorba a többi közé, meg én is, és akkor majd lehet vitatkozni, ki miért hogyan került oda, és tépni egymás haját, hogy tavaly június 26.-án 14:46-kor melyik cöccögött, amikor meglátta a 20éves kocsidat.

Tündér_Lala 2009.11.15. 16:05:29

@Sörömpőőr: Amerikával kapcsolatban tévedsz. Ott még inkább minden Délkelet-ázsiai mint Európában. Voltam ott. Ipar csak csúcstechnika van és szolgáltató ipar.

loláb 2009.11.15. 16:10:56

@Sörömpőőr:
"Ami meg a bankokat illeti: hát azért az a 130mrd nyereség az tulképp 270 mrd veszteség lenne, ha azt a 400mrd-t meg nem kapták volna."

Ez micsoda ordas nagy baromság, öregem, neked fingod sincs a számvitelről, gazdaságtanról, csak tudnám, hogy akkor mi a fenének szakértesz benne.

2009.11.15. 16:46:09

@Kunó_u.1(Karin): Hát igen, a vályogházra figyelni kell. Jó alap és jó nedvesség elleni szigetelés, ez a titka, ha száraz a fal, akkor simán megáll negyven évig, mint az enyim. Nem hiszem, hogy a fejemre szakadna, se ázás, se repedés, se kihajlás, teljesen jó állapotban van. Amúgy kívül le van kőporozva, úgyhogy az esők nem sokat ártanak neki. Különben most már az utólagos szigetelésre is van technológia: egy falszélességű koracél hullámlemezt vernek be a fal tövébe, az többé nem ázik fel, az tuti. És nem is nagyon drága, két éve utána néztem, akkor valami 250e Ft lett volna egy kétszobás házra körbe. Amúgy ha én építenék, én is inkább bontott tömör téglából építenék többrétegű, szellőztetett falat, de nincs pénzem építkezni, soha nem is volt, hitelt felvenni meg nem akartam, és milyen jól tettem, hogy nem tettem, lehet, hogy már a csepeli papírgyár mögötti sátortáborban laknék, így meg még mindig van fedél a fejem fölött, még ha van is némi sansz rá, hogy a fejemre szakadjon.

the k0zi · http://k0zi.blogspot.com 2009.11.15. 16:47:12

Jó hát a lakosságnak kell elmennie, van egy csomó más bank, amelyik tárt karokkal várna mindenkit. De sokan lustaságból mégis maradnak az OTP-nél. Akkor meg miért is ne tartaná így az árakat? Ez olyan mintha kifogásolnátok, hogy "de drága a kisbolt a sarkon", aztán mivel az van a legközelebb mindent ott vásárolnátok meg.

Mobil piacon sokkal nagyobb átmászkálás van, le is nyomták szépen az árakat a szolgáltatók, hogy maradjon ügyfelük. Emlékszem én még a 100Ft feletti percdíjakra :)

Kunó_u.1(Karin) · http://www.youtube.com/watch?v=H8WudYVAB_4 2009.11.15. 17:36:38

@Sörömpőőr: Reméljük, a néni is legalább ilyen szorgalmasan tapasztotta és gondozta az évek alatt, ezért belül is szép masszív, és száraz volt, amikor.leszigetelted.

2009.11.15. 18:01:46

@teh k0zi: Hát persze, én sem könnyen szántam rá magam a váltásra, őrült adminisztráció új számlát nyitni, és mindenütt átjelenteni, munkáltatónál, vaterán, közműveknél... valami másfél hónapig szórakoztam vele. Csányi meg arra játszik, hogy olyan alacsonyan tartsa a kamatokat és olyan magasan a költségeket, ami még pont nem annyira irritáló, hogy az ügyfél végigcsinálja ezt a macerát. Amúgy nem értem, hogy ha már azt meg lehetett csinálni, hogy a telefonszámok hordozhatók két szolgáltató közt, akkor miért nem lehet a bankszámlaszám is hordozható? Mindjárt sokkal egyszerűbb lenne a dolog, asszem sokan faképnél hagynák csányit, ha lenne egy biztositas.hu -hoz hasonló bank.hu is, ahol az elszemtelenedett bankok helyett simán át lehet menni a kevésbé kapzsiakhoz. :)

@Kunó_u.1(Karin): Nem szigeteltem, semmi baja nem volt, pedig elég rendesen vésegettem is a közművezetékek miatt, de mindenütt száraz és egészséges falat találtam. Jól megépített házikó ez, értett hozzá, aki csinálta, volt, ahol szikrát hányt a véső, olyan kemény volt a vályog. Azért is vettem meg. Megnéztem előtte vagy 17 másikat, voltak bizony szerkezeti hibák... ebben nem. A tutiság kedvéért még építész ismerőst is elhoztam másodjára, ő is megvizsgálta, azt mondta, maszív a szerkezet, úgyhogy nyugodt vagyok.

Roltii 2009.11.15. 18:44:43

@Sörömpőőr:
miért olyan bonyolult váltani? szólsz a munkáltatódnak, azt jól van. Az adminisztráció az új szla nyitásnál kb 10 perc, és normális bankfiókban még várakozási idő sincsen...az az OTP..
Közműveknél minek átjelenteni? csak nem csoportos beszedési megbízásod van? ha igen, akkor nálam minden szavad hitelét vesztette, sorry...

2009.11.16. 05:24:06

@Roltii: persze, szóltam a munkáltatómnak, oszt visszaszólt, hogy töltsem ki az A/3/6194325 űrlapot amit megtalálok a vállalati szerveren, továbbá vigyem be a folyószámlaszerződés másolatát... aztán ennek dacára a régi számlámra akart utalni, ami persze már zárolva volt, arról lepattant, akkor újra az egészet... a vatera a szerint tartja számon a befizetéseket, hogy melyik számú számláról érkeznek, átírtam a számlaszámot, erre megvonták az összes felhasználói jogomat, hogy "nem ellenőrzött felhasználó", ez után is futkostam egy pár napig... és igen, mivel az otp-s számlához nem volt se telebankom, se kártyám (ezek ott kurva drágák), csoportos volt, természetesen összeghatár limitálva. Tudod, nem sok értelmét láttam kétszer sorban állni, egyszer a bankban, hogy megkapjam a saját pénzem (kp felvételi illeték levonása után offkórz), aztán a postán hogy befizessem a csekket. Ráadásul ahány szolgáltató, annyi féle határidő, hát nem vagyok én jancsibohóc, hogy egy hónapban ezt többször is előadjam!Most már az Axáról én is eseti utalgatok, mert itt megvan rá a technikai lehetőségem, és nem kell 290 Ft átutalási illetéket fizetnem azért, ha átutalok egy ezer forintor gázszámlát.

szabogyula 2009.11.16. 11:39:59

Bocs off . " Napok , órák választják el Ukrajnát a gazdasági összeomlástól " :
index.hu/gazdasag/vilag/2009/11/16/ukrajna_gazdasaga_osszeomolhat/

hitelkarosultak · http://hitelkarosultak.blog.hu/ 2009.11.16. 12:25:21

Borzasztóan elkeserítő, mennyire ki vagyunk szolgáltatva a bankoknak, pénzintézeteknek, hogy a közszolgáltató szektorról és a különböző hivatalokról már ne is beszéljek.
Egyszerűen mindennel kapcsolatban úgy érzi az ember, hogy ő azért él ebben az országban, hogy legyen kit lehúzni.

NoNight · http://anothernonight.blog.hu/ 2009.11.16. 12:55:01

Számomra az a legdurvább, amikor a város belső területein meg-megfordulok időnként. Vegyük csak a Kálvin teret, ahol kb. 20 évig laktam. Az utóbbi tíz évben kb. 4-5 új bank települt ide, sokszor egymás közvetlen szomszédságába. De vetődjön csak el az ember a Móricz Zsigmond körtér vagy a Rákóczi tér környékére, és azt tapasztalja, hogy a különféle üzletek és szolgáltató létesítmények helyére mind bankok költöznek. Egyetlen nagy fogyasztási multi (pl. McD, dm) nem nyomul ennyire, sőt ezek még képesek vissza is venni a kínálatukból... a bankok viszont mindenhová odatolják a képüket - és ennek ellenére mégis fennáll az a paradoxon, hogy amikor el akar menni az ember fia pénzügyeket intézni, akkor az illetékes bank mindig k#rva messze van, és ha nem szimplán pénzfelvételről van szól, akkor a nyitvatartása is toszadék. Az meg már büdös nekik - vagy csak nem 'fussa' - hogy olyan tranzakciós automatákat állítsanak fel, mint amilyen a Deutsche Bank-nál is van: be lehet tenni pénzt, lehet mozgatni a takarékszámla és a főszámla között, és meg lehet oldani a (kezelési költség nélküli) átutalást más bankok felé is...

Senkiháziak kezében van a bankszakma...

Roltii 2009.11.16. 13:04:25

@no-night:
nem védeni akarom őket, de a legtöbb banknál kezelési költség nélkül utalhatsz belföldi számlák között, pénzt is átvezethetsz takarék számla vagy internetkártya számla között bármikor ingyen, limiteket módosíthatsz... Pénzt meg itt is sok automatába lehet betenni, persze nem az összesbe, de hát ez van. Ráadásul betenni mindig ingyenes tudtommal, az már más kérdés, hogy a kivétel sokszor drága, de hát nem kell kivenni sokszor.

@Sörömpőőr:
megmagyaráztad miért kell otthagyni az OTP-t. Logikusan kell 2-3 hónap átmenet míg mind a két számla megvan, hogy minden biztosan az újra érkezzen, újról induljon. A Vaterát én meg nem használom, nem tudom ezek hogy mennek, de ezért szopsz folyamatosan, mert a Vater így meg úgy?!
Postán meg ezer éve nem voltam, mident egyszeri v rendszeres átutalási megbízással fizetek (nem csoportos, az más!), és ez netről intézve talán még OTP-nél is ingyen van...míg a csoportosnál általában fizetni kell vagy a kreálásnál vagy a törlésnél...
Az ahány szolgáltató annyi határidő témához meg csak annyit, hogy amikor jön egy számla, azt átutalom és kidobom a csekket a kukába. Nem szoktam nézni a határidőket, mert ha van pénzem, akkor fizetem amint megkapom, ha meg nincs, akkor meg tökmindegy mi a határidő...

manci007 2009.11.16. 22:18:58

@jozicsenko: és azt láttad, mennyivel nőtt a devizahitelek kockázata (és persze ezzel a kockázati felár) Magyarországon?

manci007 2009.11.16. 22:22:46

@jozicsenko: okos ötlet: fizessenek tízszeres kamatot az adósok, arra biztosan képesek lesznek!

manci007 2009.11.16. 22:25:44

@Ásómaci: milyen ingyenpénzről beszélsz? A bankok hitelt kaptak, amit vissza kell fizetni! vagy nem?

manci007 2009.11.16. 22:31:49

@Grafithuszar: valóban szörnyű: mindenütt fizetni kell a szolgáltaásért... szemetek!

manci007 2009.11.16. 22:41:25

@lacasz: a 3. pontbeli változat az állami segítség, ilyen baromságot normális bank nem ad magától.

manci007 2009.11.16. 22:45:22

@lacasz: a 4. pont butaságok sorozata, nem az otp mia vagy a citi miatt változtattak, az előtörlesztés nem része a THM-nek, egyébként hallgasd tovább a taskenti rádiót...

süti beállítások módosítása