Skip to content


       Szűrés lista

Fejek fognak hullani

Bizony, már csak idő kérdése, hogy falhoz állítsák azokat a játékosokat kis hazánkból, kikre ráverhető, hogy eladták a meccset egy kis gempáért. Dőlni fog a dominó, és sokan lesznek alatta, már csak az az egy ember kell, aki elindítja. Az U21-es válogatott játékos Vass Ádám már megpiszkálta, de az újságírók még nem tudták rávenni arra, hogy neveket említsen - még jó! Majd a jard megpiszkálja.

Ugye Ádám két meccsen is pályára lépett, melyről most pedzegetik, hogy manipulálták. Józan ésszel nem is lehet vitás, hogy a Szerb-Magyar 8-0-ás és a Wales-Magyar 4-1-es meccsekben volt valami  gigszer és nem a meleg nyomta meg a fiúkat, ahogy Várhidi kapitány mondta utóbbi meccs után.  Igaz, ő is hozzá tette, nem érti, miért csak három játékosa futott (!) a pályán (nevezetesen Filkor, Vass és Zsidai).

A Walesi bundáról Vass Ádám diszkréten azt nyilatkozta a minap, hogy "Hogy hányszor és kiknél próbálkoztak az ügynökök, nem tudom, ám azt igen, hogy az egyik hozzám közel álló játékosnak konkrét ajánlatot tettek . Arra kérték, veszítsük el a meccset. Tudom azt is, hogy a megkörnyékezett futballista visszautasította a megkeresést. Nem akarok rébuszokban beszélni: a történet igaz, de remélem megértik, hogy a főszereplő nevét most nem tárom a nyilvánosság elé."

Két hónapja ugyanő, kicsit teátrálisabb volt. A meccs után berontott az öltözőbe, földhöz vágta a mezét és elkezdett üvöltözni három csapattársával:
"- Elmentek ti a büdös kurva anyátokba, szemét tetves bagázs... Tudjuk, hogy múltkor is eltippmixeztétek a meccset, most is ezt csináltátok, de garantálom nektek, hogy ez utoljára fordult elő!!!" (forrás : nb1.hu) Azt nem értem, hogy akkor miért nem volt erről több hír, cikk, botrány???

Akkor a gárda így állt fel: Gulacsi, Korcsmar (Pinter 46), Debreceni, Gal, Koman, Vass, Nemeth, Szakaly, Stieber (Laszlo Szabo 65), Presinger, Gtonber (Adam Szabo 73).

Míg a szerbek elleni 8-0: Bogdán Ádám - Kiss Zoltán, Guzmics Richárd, Pintér Ádám, Völgyi Dániel - Vass Ádám - Demjén Gábor (Heffler Tibor, 60.), Filkor Attila (Merczel Zsolt, 75.), Zsidai László, Szakály Péter (Korcsmár Zsolt, 28.)

Várhidi Péter továbbra is fenntartja, hogy egy csapat, amelyik egy nagyjából azonos képességű ellenféllel játszik, nem tud nyolc gólt kapni véletlenül, a szerbeknek pedig akkor nagyon nagy szükségük volt a nagy gólarányú győzelemre, hiszen akkor ők még a csoport második helyén álltak, és a továbbjutás volt a céljuk.

A szakember szerint az ominózus találkozón az volt különösen szembetűnő, hogy szinte minden gólunkat beívelés után kaptuk, holott sok magyar védő volt a kapu előtt, mégis a szerbek fejelték el a labdákat, továbbá, hogy majdnem minden szerb támadás gólhelyzet volt.

Ugyan a két kezdő között (feketével akik mindkettőn ott voltak) nincs sok közös játékos, de ez nem jelent semmit.

Kisteleki és Helmeczy (ugye benne volt nyakig a hírtv-veres drogügyben, és ő képviselte a Szögi családot az olaszliszkai perben, micsoda referenciák, amúgy) bejelentette, hogy feljelentést tesznek ismeretlen tettes ellen. "Az elmúlt napokban nagyon aktívan dolgoztunk a Magyarországot is érintő fogadási ügyben, és ma lezárhatjuk az intézkedések első szakaszát, elkészült a szövetség kilenc pontból álló intézkedési terve, ezért tartjuk ezt a mai sajtótájékoztatót. Az a célunk, hogy kézben tartsuk az ügyet, nem ülünk a babérjainkon, tesszük a dolgunkat, de csak akkor állunk a nyilvánosság elé, ha konkrétumokról tudunk beszámolni." - modta Kisteleki!


Helmeczy hangsúlyozta, a fogadási botrány szálai nagyon veszélyes bűnbandához vezethetnek, ezért senki se kezdjen önálló nyomozásba, hanem minden információt juttasson el a magyar szövetséghez. Ennek érdekében az MLSZ létrehozott egy telefonvonalat (ez az 577 95 35-es számon érhető el), valamint egy elektronikus elérhetőséget (info@mlsz.hu) melyen várják az üggyel kapcsolatos bejelentéseket. És emellett feljelentést tett ismeretlen tettes ellen ...

Nem tudom mit várnak ettől, az, akit megkentek, nem fog telefonálni, az, aki meg vesztegetett, meg szintén nem ...

Kisteleki István azt is elmondta, az intézkedési terv részeként (a teljes dokumentum ide kattintva található, egy vicc az egész) utasítást adott az MLSZ adminisztrációjának, név szerint Kovács István versenyigazgatónak, Róka Géza osztályvezetőnek, Czuppon Péter adminisztrációs vezetőnek, hogy a 2007–2008, 2008–2009, 2009–2010-es bajnoki szezon átigazolásait  vizsgálja felül, különös tekintettel azokra az esetekre, amelyek az átlagostól eltérőek. "Aki a sorok között tud olvasni, az érti, miért van erre szükség" – utalt az elnök arra, hogy több esetben gyanús mérkőzéseket követően a klubok megváltak egyes játékosoktól, és ennek köze lehet egyes mérkőzések eredményének befolyásolásához.

Most akkor képzeljük el, ahogy Kovács, Róka és Czuppon úr nyálazzák át az átigazolási papírokat ...

Én  őszintén szólva nem értem, hogy miért nem a meccseket futják át. Elég lenne csak az eredményeket, pár váratlan vendégsikert, sok gólt termelt meccset és ezek összefoglalóját.

Meg lehetne kérdezni például Polekszics kapust (!), hogy a Kaposvár-Debrecen (4-4) meccs 93. percében, miért szaladt előre, vette el Coulibaly kezéből a labdát és miért végezte el helyette a tizenegyest? Vagyis, hogy miért hagyta ki ... meg amúgy a góloknál merre is volt? 

Vagy Bognár Tamás sporit, hogy miért nem adta meg pontosan a Videoton gólját a Vidi-ZTE (1-2) bajnokin.

Volt egy csodás Kispest-Siófok meccsünk is, ahol a harmatgyenge fos Siófok 2-0-ra legyűrte azt a Honvédot, ahol az U20-as Debreczeni "söpröget" és ahonnan gyanúsan  hirtelen húzott ki focizni Amerikába Herczegfalvi ...

Vagy Dénes kapust, hogy mi a kurva anyját csinált a Nyíregyháza-Fradi 3-4 liga kupameccsen, végig?  Ezt mindenképp nézzétek meg, röhej! A szilveszteri Eurosport WATTS fényes csillaga lesz ... tegye fel a kezét, aki szerint Dénes kapust nem kente meg a maffia és/vagy nem fogadott a Fradira.

 

Ezeket kb. 5 perc alatt szedtem össze, miután beírtam az nso keresőjébe, hogy "meglepetés". Egyikre sem mondom, hogy bunda, csak azt, hogy bizony el lehetne kellene beszélgetni pár emberrel. És nem csak játékossal.

Persze más dolog a gyanú, és más, hogy ezt hogy lehet bizonyítani.

A magyar foci, meg a magyar játékosok olyan szarok, egyszerűen borzalmasak, hogy egy igazán szar teljesítmény után sem fordul meg a fejünkben, hogy direkt (!) volt ilyen szar, hanem csak megvonjuk a vállunkat: ja, ez bohócliga, kéremszépen ...

A másik, hogy egyes XX. századi maradi gondolkodású emberek szerint az a bundagyanú, ha látják a focistát kijönni a egy halom tippmix-szelvénnyel a kezében, vagy átjár a szlovák fogadóirodákba ...

2009-et írunk, hello!
140 online fogadóiroda van ahol meg lehet játszani a meccset! Persze minden fogadóiroda figyeli a meccseket, ha egyszerre sok és nagy összegű fogadás érkezik valamelyik meglepetés eredményre, akkor zárják a meccset ... de kinek tűnik fel, ha otthonról, a laptop mögül megrakok  mondjuk 5 online fogadóirodában 600 ezer forintot egy meglepetés 2-es eredményre, 3-as oddszal? 3 millióból -> 9 millió, egy délután alatt, kényelmese!

Sőt! Nem is kell konkrétan a focistának megjátszani a meccset. Vannak barátok, rokonok, akik nagyon szívesen felvállalják ezt "terhet" ...

És hogy lehet ezeket a focistákat megcsípni? Sehogy.
Megjátssza, hogy kikap a csapata:
- Ha kapus, beenged 2 gólt, kap egy 5-ös osztályzatot másnap a Nemzeti Sportban.
- Ha védő, párszor elengedi maga mellett a csatárt, mikor szerelhetné is, kap egy 5-ös osztályzatot másnap a Nemzeti Sportban.
- Ha csatár, mellélövi a 100%-os ziccereket is, nehogy véletlenül nyerjen a csapata. Másnap kap egy 5-ös osztályzatot a Nemzeti Sportban.

És még fel sem tűnik senkinek, hogy "bunda" volt. Mert teljesen mindegy, hogy azért bundázott, mert kapott 3000 eurót, vagy azért, mert fogadott az eredményre.

És még valami: leszarjuk, hogy mi folyik a bohócligába, hogy mi folyik a bajnokságban,  magyar kupában, ligakupában. De aki válogatott meccsen bundázik, az már más tészta, az ilyet minimum felnégyelni, és négy stadionra kitűzni a részeket ...

A 2012-es londoni olimpiai részvétellel bundáznak ezek a senkiháziak, remélem, hogy mindegyik bundázó játékos meglesz, örökre eltiltják, márianosztrán pedig megszappanozza jó alaposan 3 kancigány ...

(minden egyéb: NSO Bunda-dosszié)

Címkék: foci botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr571568562

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nzoltan 2009.12.03. 09:04:31

A foci mint sport. MUHAHA!

Talán cirkusz.

Kartal (rezervált) 2009.12.03. 09:10:30

Erről Hofi jut eszembe: "A fiúk mindent megtettek! És volt amelyik már futott is!"
Meg: "Azt mondják: nincs néző, menyjenek le többen a meccsre! Miért, foci van?"

rolika 2009.12.03. 09:18:35

Annak örülök, hogy ezt a témát (úgy en bloc, válogatottastul, kupástul, ligástul) úgy sz.rom le, ahogy van. És ahogy elnézem, ráadásul igazam is van.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.03. 09:21:49

Az magában nonszensz - szerintem -, hogy majd cashteleki sztív, meg a "feddhetetlen" helmeczy e.t fognak pontot tenni a bundázások végére, mi?

köpedelem. meglepve monnyuk nem vagyok, kicsiben ugyanaz zajlik a magyar fociban is, mint az egész tetves országban. rothadás...

esef 2009.12.03. 09:28:36

@rolika:
Igazad van, én is ezt teszem. Nem kurva mindegy, hogy alapból szar a bohócliga (már vagy 15 éve) vagy a bundázások miatt még szarabb?
@Seduxen:
Kisteleki és Helmeczy az igazság bajnokai. Egyébként igazi polihisztorok ők is, bár Drazsé tanár úr nyomába még nem érhetnek. Természetesen ki fogják deríteni, hogy a Bivalybasznád 1904 SC-nél a takarítőnő tehet valamennyi bundáról, ezért élete végéig eltiltják... :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.03. 09:28:55

Úgy összességében undorító a versenysport, mindenhol csalnak, doppingolnak. És már a fiatalok is, ami külön szomorú. Nincs bennük bizonyítási vágy, büszkeség?

Zorro2007 2009.12.03. 09:29:02

A fejetol budosodik a hal...azert a kisteleki es/vagy az egesz mlsz megerdemelne egy cikket...vagy 10 evet.

Mourinho már nem a király 2009.12.03. 09:30:42

Mint ahogy azt máshol is kibeszéltük (nst pl.) a legszomorúbb az egészben, hogy bizonyítékok hiányában olyanok is meg vannak/lesznek gyanusítva, akik nem csaltak, hanem esetleg rossz forma vagy szimplán balf@szság miatt kaptak ki egy meccsen.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.03. 09:32:37

@esef: a takarítástól???

hát ja, kb az lesz a sztori vége, mint a Fradi BL pénzeinek eltűnése után. A könyvelő volt...

SzívósPityubá' meg ahelyett, hogy jól megérdemelt 10 éves börtönbüntetését töltené, néha nyilatkozik egy okosat, hogy szégyen, hogy hova jutott a Fradi.

Böszmeország, én így kurvára nem szeretlek :(((

@laspalmas: "Úgy összességében undorító a versenysport, mindenhol csalnak, doppingolnak. És már a fiatalok is, ami külön szomorú. Nincs bennük bizonyítási vágy, büszkeség?"

Hát ja, és néha még azt sem lehet tudni, hogy "pöcse van -e a menyasszonynak" :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.03. 09:33:58

@Anthony - awkward silence: "Mint ahogy azt máshol is kibeszéltük (nst pl.) a legszomorúbb az egészben, hogy bizonyítékok hiányában olyanok is meg vannak/lesznek gyanusítva, akik nem csaltak, hanem esetleg rossz forma vagy szimplán balf@szság miatt kaptak ki egy meccsen. "

Így van, igazad van. Én a magam részéről szeretném hinni, hogy az U21-es csapat pl gyanú felett áll... A VB kapcsán az én szememben ők hősök...

esef 2009.12.03. 09:35:44

Ne feledjük azt sem, hogy Kisteleki milyen körülmények között lett MLSZ elnök...

Petrow 2009.12.03. 09:39:31

@laspalmas: "Nincs bennük bizonyítási vágy, büszkeség?"

Hogyne lenne, mindenki így vág bele a profi sportba. De olvasd át újra az olimpia idején írt dopping-cikketeket. Hiába edzed magad a fizikai teljesítőképesség határáig, ha aztán az egyik ellenfeled doppinghoz nyúl, és állóhelyből hozza azt a teljesítményt, amit te nekifutásból. Jó dolog a becsületesség, csak szarul fizet...

Mr. Acid 2009.12.03. 09:39:35

Hofi azt is mondta: "Ilyen sportoló fejű volt... Sportoló? Mindig összekeverem. Naszóval, ilyen focista fejű volt..."

z666 2009.12.03. 09:51:34

Meg lennék lepve, ha a sunyi patkány kisteleki nem lenne benne...

r.yeti 2009.12.03. 09:53:12

A tesitanárom már gimiben megmondta: "A focista nem ember!" Azt hiszem ez a magyar focistákra különösen igaz!

z666 2009.12.03. 09:53:29

Mintha külföldön is gyanúsan sok lenne a 8-10 gólos meccs mostanában...
Ezek a focisták milliókat keresnek egyébként is (főleg külföldön), mi a fenének kell nekik a becsületüket eladni 3 ezüstért??? (költői kérdés)

z666 2009.12.03. 09:56:43

@Seduxen:
"köpedelem. meglepve monnyuk nem vagyok, kicsiben ugyanaz zajlik a magyar fociban is, mint az egész tetves országban. rothadás..."

Kicsiben ugyanaz zajlik a nemzetközi fociban is, mint az egész tetves nyugati liberális demokráciában. Rothadás...

Mourinho már nem a király 2009.12.03. 09:56:54

@z666: azért mert az olyanok lesznek megvesztegethetőek, akik nem keresnek milliókat, és tudják hogy nincs meg a tehetségük ahhoz, hogy valaha is sokat keressenek egy jó csapatnál.
Meg a fiatalokat sokkal könnyebb befolyásolni, nekik meg pláne nincsenek millióik.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.03. 10:00:02

@z666: én csak a hazai viszonyokra utaltam.

Különben meg szerintem NINCS IGAZAD!! A nemzetközi fociban DURVÁBB a helyzet, ott egy "kicsit nagyobb" pénzek mozognak, mint a bohócligában :)))

Mocskos üzlet lett a versenysport, itt az eredménye...

PublicEnemy 2009.12.03. 10:10:39

@r.yeti: Bármelyik országba megyek Puskás Ferenc nevét mindenhol ismerik....viszont egyetelen tesitanárét sem.Tudod kiből lesz a tesitanár?! :)

PublicEnemy 2009.12.03. 10:13:31

@Seduxen: Azaz U20-as...de valóban azok. :)

PublicEnemy 2009.12.03. 10:17:52

Aki nemzeti mezben szándékosan hagyja nyerni(tökmindegy mennyiért) az ellenfelet,azt simán megköveztetném.Szerintem felér egy hazaárulással.

jozicsenko 2009.12.03. 10:23:39

@laspalmas: ki tudja, mivel keresték meg őket az "öregek"?

aki tud, menekül: ide-oda, angliába, németo-ba, usa-ba

jól teszik

bár az is biztos, hgy aki 8 gólt igy beenged, az nem lesz több egy magyar csapat játékosánál: Liverpoolról, Barcelonáról ne álmodjon: minek oda csaló?

ZioN 2009.12.03. 10:23:52

Középiskolában a tornatanárom mondta,akik értelmes sportot keresnek ahol nem 20 ember rohan fejvesztve egy golyóbis után,az jöjjön utánam. Milyen igaza volt :(

Véraláfutás 2009.12.03. 10:52:37

@laspalmas:
A sport is az adott társadalmakat tükrözi.

BálnaUhr · http://balnavicc.blog.hu 2009.12.03. 11:02:54

@laspalmas: @Véraláfutás: Hankiss egyik könyvében olvastam azt hiszem, ahol azt írta (valaki által), hogy menniyvel másabb lenne a sport, ha a nők értékelnék az eredményeket. Ami kb. annyit tesz, hogy nem a dobás hosszúsága, hanem a kivitelezés szépsége esne elbírálás alá.

DArchAngel 2009.12.03. 11:07:26

Csak a szokásos magyar pofátlanság. Mintha nem kapnának szegények elég pénzt azért, amit ők focinak neveznek. Azt a telhetetlen kutya hétszentségit.
Még jó, hogy sosem fogadok, és már a lottóról is leszoktam, szerintem így nyertem a legtöbbet.

Annak pedig külön gratulálok, aki esetlegesen eladta egy-két millió honfitársának vágyát egy EB vagy VB szereplésről. Remélem, sok tükröt vett a pénzből, hogy gyönyörködhessen magában.

r.yeti 2009.12.03. 11:14:47

@PublicEnemy: Persze hogy tudom hogy kiből lest tesitanár. :)
Egyébként meg nem Puskára és az ő generációjára gondoltam, őróluk csak pozitív értelemben szabad beszélni. Én erre sok semmirekellő jelenlegi lusta disznóra gondolok, akik foci néven próbálnak (vagy sokszor még nem is próbálnak) valamit csinálni.

reKorrekt 2009.12.03. 11:26:05

Eric, mostanában nagyon mufurc vagy. Akarsz beszélni róla? :D

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.12.03. 11:35:25

"Meg lehetne kérdezni például Polekszics kapust (!), hogy a Kaposvár-Debrecen (4-4) meccs 93. percében, miért szaladt előre, vette el Coulibaly kezéből a labdát és miért végezte el helyette a tizenegyest? Vagyis, hogy miért hagyta ki ... meg amúgy a góloknál merre is volt?"

Polekszicset megvédeném, mert ha jól emlékszem a tizenegyest a felső kapufára vágta... Ha ezt direkt csinálta, akkor sürgősen el kell adni a Real Madridnak, mert igazi világtehetség :-)

Az egész ősz nem sikerült neki amúgy, nincs jó formában sajnos.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2009.12.03. 11:41:21

@Droli: hát nekem úgy tűnt, hogy polekszics izomból fölé akarta rúgni...
Amúgy emlékszik bárki, hogy Polekszics valaha tizit rugott a Lokiban?

Mourinho már nem a király 2009.12.03. 11:55:18

Azért azon hogy a Fener-Honvéd meccs is meg volt bundázva csak nevetni tudok, az országos 1-es, nem kellett oda bunda :)

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2009.12.03. 11:55:30

Én is leszarom a magyar focit, de a bunda miatt remélem örökre eltiltják az érintetteket. Érdekes, hogy miután a fél magyar foci-társadalom tudta mi megy, megint külföldről kellett kiborítani a bilit.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.12.03. 12:04:29

@eric: Igen, azt hiszem a tavalyi szezonban, azt be is lőtte :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.03. 12:07:41

@Droli: bocs, de a királyi gárda egy másik magyart "figyel", ha jól tudom...

Hajrá Dzsudzsi! :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.03. 12:08:39

@Droli: @eric: mond az név Nektek valamit - mint focistára gondolok -, hogy "zíben_doktor"? :))))

Homeoffice 2009.12.03. 12:16:52

Tudjátok mi a hihetetlen? Hogy a kis Koman gyerek ezt az országot választották. Meg a korcsolyázó csaj is, aki 250 dollárral ment ki edzőtáborba. ezenkívül még sokan.
Basszák meg azok a férgek, akik tönkreteszik ezt az országot.
Nem lehetne lecsökkenteni M-o lakosságát mondjuka negyedére?
Aki a HAza ellen tesz azt minimum kiutasítanám az országból.
Mehetnek Ugandába.

backward 2009.12.03. 13:13:29

Érdemes lenne az Arany János programról is egy kis adatgyűjtést végezni. Első kézből tudom, hogy hatalmas pénzeket szórnak ki feleslegesen. Egy sz@r vidéki középiskola pl. kapott a programon belül 60-70 millió forintot, amit csak romákra lehet elkölteni! Mondanom sem kell, hogy viszik őket mindenhova. Wellnes hétvége, sielés stb. Minden nevelőtanár keres 300k Ft-ot havonta, mert annyi túlórát írnak be a cigányok kísérgetése miatt. Már ott járnak, hogy kozmetikushoz viszik a romákat, meg arany fülbevalót vesznek nekik a pénzből, mert egyszerűen nem tudják elkölteni! Megszabva sincs, hogy mire költsék ezt a rengeteg pénzt, a lényeg, hogy a romákra menjen! És ez csak 1 középiskola! Ha ez mindenütt így van, akkor milliárdokat dobnak ki az ablakon!

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.12.03. 13:22:12

személyesen ismerek két nb1-es focistát, nb2-est csak egyet de nb3ast jópárat.
reggelig sztorizgathatnék az eladott meccsekről, pénzről, sportfogadásról de teljesen felesleges bármiről is beszélni mert utólag semmit sem lehet bebizonyítani. sőt közben sem nagyon.
ez egy ilyen sport.... soha nem lesz itt semmilyen lavina.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.12.03. 13:23:07

@Seduxen: "mond az név Nektek valamit - mint focistára gondolok -, hogy "zíben_doktor"? :))))"

:-))))) Ő lehet, hogy tényleg meg tudta volna csinálni a szándékos felső kapufát :-)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.12.03. 13:25:43

@jibberish: Arany János programot nem bántani, húgom egyik barátnője is ennek a programnak keretén belül tanult, s későbbiekben remek elsőosztályú prosti lett Londonban :-)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.03. 13:29:43

@Droli: ha jól rémlik, a néhai Csepel kapusa volt, ugye? Vagy Vasas? Erre már konkrétan nem emlékszek...

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.12.03. 13:33:57

Csepel. Több gólt rúgott, mint némelyik csatár, s a röhej az, hogy nemcsak tizenegyesből, hanem szabadrúgásból is.

Romanes eunt domus 2009.12.03. 13:50:03

Az a baj, hogy Magyarországon nem lehet megállapítani, hogy ki a balfasz, és ki a csaló, mert a magyar játékosokban mintha genetikailag kódolva lenne a meccsenkénti 1-2 orbitális balfaszság. Ha visszagondolunk a válogatott selejtezőkre, és én feltételezem, hogy a nagy válogatott nem adta el a meccseit, akkor eszünkbe juthat pár nagy hiba: Gyepes sorozatos öngóljai/gólpasszai 5 éve, a norvégok elleni 1-4 a Megyeri úton 2006-ban, Király balfaszkodása Málta ellen, vagy a közelmúltból Tímár. Azért ezeket sorolom, mert kizártnak tartom, hogy ezeket a meccseket eladták volna, a norvégok elleni meccs az első volt a selejtezősorozatban, a svédek ellen volt esélyünk a kijutásra (főleg 1-1-nél...), Málta ellen meg csak nem kapunk ki direkt, ennyi jóérzés csak szorult a játékosokba. Na most, ha ezek a játékosok is képesek a hibázásra (mint az ország legjobbjai, és tényleg, nincs sok jobb játékos náluk kishazánkban), akkor lehet, hogy az egyszeri nyíregyházi kapus is benyalhat két gólt egy ligakupa meccsen szimpla balfaszkodásból

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2009.12.03. 14:01:50

Nem értem a megjegyzésedet, hogy szörnyű referencia az, hogy valaki a Szögi családot képviselte? Mi bajod van ezzel az egy, kiragadott dologgal?

s_timcsi · http://autostat.hu/cikk-kereso 2009.12.03. 14:17:36

Várom az eredményeket, bár kétlem, hogy kézzelfogható és valós bizonyítékok és felelősök lesznek az ügyben!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.03. 14:29:24

@Imiface:

csak az, hogy az MLSZ alelnöke nyakig benne az ügyvédi munkájába .. meg másban is ... ilyen emberek irányítják az MLSZ-t, nem kell semmin csodálkozni ...

Asidotus 2009.12.03. 14:46:07

A tornatanárok szimplán hazaárulók. Ha én lennék a diktátor ebben az országban, akkor hirtelen nagyon sok új testnevelő pedagógusra lenne szükség.Nagyon komoly szerepük van abban, hogy a 60-as évektől zuhan a labdarúgásunk. (A másik fő ok meg az, hogy már nem csak nálunk van labdarúgó épzés, meg profi sportélet, hanem minden más országban is.) Elég csak elolvasni a kommenteket, hogy hány tornatanár szólja le a focit.
Bocs, a labdarúgás színvonala a világon kicsit más, mint a legtöbb magyaroknak sikersportban. Ez nem vívás, hogy aki néhány évig lejár a vívóterembe, az már mehet is az olimpiára, de említhetném a kötöttfogású birkózást is és a többit.
Legfőképeen a szülők a hibásak, mert nem látnak karriert, perspektívát a fociban a gyermekük számára. Pedig most, amikor meglehetősen alacsony színvonalú a profi labdarúgásunk, akkor nem lenne nehéz bekerülni, és sokkal jobban lehetne vele keresni, mint egy gyárban vagy akár csak tornatanárként. És 30 évesen még mindig elmehetne tornatanárnak. Vagy azért mégsem olyan könnyű profi focistának lenni, mint tornatanárnak? Akkor meg mit picsognak?
Profi labdarúgás: (ezt itt azért meg kell magyarázni, mert a Vastagbőr közönsége elsősorban csak fikázni tud): profi az, aki elsősorban a produkciójáért kapott pénzből él. Lehet azt mondani, hogy alacsony a színvonal, de ezek a játékosok pénzt érte, mégpedig a hazai jövedelmekhez képest nem keveset. Aki írigyli tőlük, az miért nem megy focizni?

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2009.12.03. 15:15:51

@Nűnű: a közhidelemmel ellentétben egy átlag magyar nb1-es futballista nem keres olyan nagyon jól, pláne, ha a nyugati (meg most már keleti is) bérszínvonalat nézzük. Nem is csoda, hogy minden magyar focistának az az álma, hogy külföldre kerüljön, akár a belga másodosztályba vagy az angol harmadosztályba is, mert ott is többet keres, mint otthon. Mert ha azt mondom, hogy XY NB1-es futballista 700.000 Ft-ot keres havonta, akkor a közvélemény azt mondja, hogy hű! De ha ezt nyugaton mondod, hogy XY NB1-es futballista 3000 euró alatt keres havonta, akkor röhög egyet, hogy ennyit náluk a szertáros keres. A magyar fociban amúgy is kis pénz van; példa: a nyár átigazolási szenzációja volt, hogy a Loki leigazolta Laczkót, akit a Haladás is meg akart szerezni 300.000 euróért. Mondom, 300.000 euró. A Temesvár (román, tehát keleti csapat, nem osztrák, svájci, francia, angol...) lazán dobott egy egymillió eurós ajánlatot Vargáért. 1 millió euró. Van olyan magyar csapat, melynek kevesebb az éves költségvetése. A Loki a BL-ért kapott kb. 7 millió euróból most évekig megélhet az NB1-ben. Hollandiában a PSV többet kér Dzsudzsákért, ha ki akarják vásárolni...

miskolc 2009.12.03. 15:17:49

A teniszhez képest a fociban csak pancserok a bundázók. A kosarasokat sem kell félteni... A jégkorong meg ... Csak a szövetségeik egyenlőre jobban titkolják.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.03. 15:21:20

@Droli:

Igen, elég sok NB1-es focista nettó 300 ezeret keres ...ha egy meccs "eladásával" megkeresheti ennek akár a 10-szeresét is ... ?
Nagy a kísértés ....

Art Mooney 2009.12.03. 15:29:54

eros a gyanum, h vki az mlsznel vastagon benne van, az mlsz "nyomozasa" meg az iratmegsemmisito latogatasaban es a problemas telefonos uzenetek letorleseben fog kimerulni, na meg persze a semmi hangos kommunikalasaban. :(

(na jo, esetleg 1-2 ember feldobnak, olyanokat, akik nem tudnak mast bemartani v amugy is cashtelekiek bogyeben vannak.)

Professor Pizka · http://raerunk.blog.hu/ 2009.12.03. 15:35:42

@Art Mooney: Az mlsz mégis mit tudna kideríteni. Beidézi gyanúsítottként a focistákat? Kiszedi a gyanús meccseket ráírja egy papírra, átadja a rendőröknek. Az addig OK hogy mindenki tudja a pletykát hogy tele a világ bundával, de konkrétumot ki tud? Senki, amíg a rendőrök nem találnak vkit aki hajlandó beszélni. Nyilván ezt a gyanús meccsek játékosainál fogják keresni, nyilván tippet (többek között) az mlsztől várják. Vagy most mit várunk? Kisteleki meg Helmeczy fogjon egy baltát és menjen vidéki bundázófocista-lefejező körútra?

tudi 2009.12.03. 16:52:57

Amkior én hallotam erről a bunda botrányról, és arról, hogy magyar csapatok is benne vannak , hát néztem egy nagyot. Már a magyar focit is bundázzák, jó amit eric leírt az online fogadó irodákról az igaz is lehet, és nem kevés pénzt hozhat, amúgy szerintem nem keresnek rosszúl a focisták itthon, jó mondjuk nem egy bundesliga szint, de több, mint egy gyárban 3 szakban, én csak Pápa meccsekre szoktam ritkán eljárni, a játékos parkolóban nem suzukik állnak. A válogatott meccs az más tészta, azt aki bundázza az már nem kispályás K. Józsi a Mucsaröcsögei FC csatára aki kicsit többet akar keresni.

Mazsa- 2009.12.03. 16:54:54

Az olaszoknál ilyenkor már megkezdődött volna a nagyszabású nyomozás, házkutatások, bilincs kattanások, stb. Nálunk viszont annyira telik, hogy 2 alkesz pofájú MLSZ-es közli, hogy megtették a feljelentést és aki tud bármilyen információt az hívja az xy számot. Mindez annak tudatában, hogy az egyik válogatott játékos nyíltan elismerte a bundát, és hogy a játékosokat folyamatosan maffiózók környékezik meg. Ilyen szinten impotens rendőrség, mint a miénk nincs még egy a világon.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2009.12.03. 20:21:21

Mikor emmiatt a szarfos állapotok miatt a Fradi pályán elkezdenek hőbörögni a szurkolók, akkor meg a huliganizmus lesz a hazai foci kerékkötője. Ilyenkor mondom, hogy jobb lenne, ha a szurkolók párszor bemehetnének a pályára észhez téríteni a focistákat!

Asidotus 2009.12.03. 22:21:05

@Droli:
Én arra gondoltam, hogy jól keres a mai magyar focista, hogy az itteni magyar jövedelmekhez képest, nem Európa focistáihoz képest, hanem hozzád-hozzám képest.

[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.12.04. 01:29:30

@zero: az nb2-ben félmilliós nagyságrendű az össze amivel lehet meccset adni-venni. ez általában egy védőre vagy egy kapusra vonatkozik tehát egy embernek megy ennyi pénz.
ha hibázik az ember akkro SOHA SENKI nem bizonyítja be, hogy azt a hibát pénzért követte el.

ha 300ezer, ha 700ezer az nb1es játékos havi fizetése (bár utóbbiból van több), egy közös dolog még van: szinte ingyen élnek: lakásbérlés fizetve nekik (nem putri) üzemanyag fizetve nekik stb.
valljuk be azért ezek nem semmi összegek havi szinten.

Tarackos Sül (törölt) 2009.12.04. 08:17:02

@[imi]:

Az lehet, hogy nem bizonyítják be, hogy Jóskapista ezt-azt a hibát pénzért követte el, de azt megkereshetik, kitől is kapott "pótlékot", van alulról, a játékosoktól indulva, egyszóval nyomozva szépen felgöngyölíteni, amit lehet. Tényleg csak az első dominót kellene eldönteni, aztán nézni, ahogy dől.

Asidotus 2009.12.04. 10:34:04

@[imi]:
és mégsem özönlik el a gyerekek az utánpótlás-képzést. Mégis mindenki kommunikáció-szakra akar menni, pedig azzal kitörölheti a fenekét. Már lassan a joggal is, nekem is egy 32 éves jogász barátom mostanra jutott el a félmillás jövedelemhez, pedig nem kevés dolgot tett le érte, még szerencséje is volt. Annyi erővel egy focihoz ügyesebb srác már 10 éve ennyit kereshetne.

Art Mooney 2009.12.08. 17:40:51

@Professor Pizka: nem erre gondoltam. erzesem szerint az mlsz-ben is vannak erintettek, akik kiharcoltak h legyen bejelentovonal - ez szuper, hiszen ha egy erintett kezeli, akkor egyszeruen le tudja torolni a csoportjara vonatkozo infokat, a tobbit meg tovabbadja. a belejento meg abban a hitben ringatja magat, h jol felnyomta a bunozoket.. ehhe ehhe

süti beállítások módosítása