Skip to content


       Szűrés lista

"A BKV felkészült a téli időszakra" - a "világvárosépítő" Demszky vezetésével

2009. december 16 szerda, BKV sajtóközlemény:


"BKV: biztonságos, balesetmentes közösségi közlekedés
A BKV felkészült a téli időszakra


A BKV még a tél beállta előtt felkészítette járműveit a megváltozott időjárási viszonyokra, járművezetőit pedig a csúszós utakon való helytállásra, mivel a biztonságos, balesetmentes közösségi közlekedés továbbra is a legfontosabb elvárás, bárhogyan is alakulnak az időjárási körülmények. A Társaság előzetesen megtette a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy a jelentkező utazási igényeket az elvárt színvonalon kielégítse, bár a téli közlekedési körülmények ezt jelentősen megnehezítik.

Még az ősz folyamán kezdte meg munkáját a Téli Operatív Bizottság, ami a BKV által üzemeltetett 5 ágazat (autóbusz, trolibusz, villamos, metró, HÉV) téli felkészülésével kapcsolatos előkészületi munkák koordinálását kapta feladatául, emellett elkészültek a szükséges felkészülési és riasztási tervek. Téli időszakban különösen szoros az együttműködésünk a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. szakembereivel, munkatársaival, a közlekedési útvonalak járhatósága, a telephelyek, végállomások megközelíthetősége érdekében.

Amennyiben az időjárás úgy kívánja, a metró felszíni részein, a HÉV, a villamos és a trolibuszvonalakon törető menetek indulnak üzemszünetekben, emellett rendszeresen ellenőrizzük a váltók működését. Felülvizsgáltuk a műhelycsarnokok, a szolgálati helyek, a vezetőfülkék, valamint az utasterek fűtőberendezéseit is. A buszoknál folyamatosan ellenőrizzük a fagyálló- és hűtőfolyadékot, illetve az ablaktörlőket és az akkumulátorokat is.

Társaságunk mindent megtesz annak érdekében, hogy Utasaink a téli, fokozottan balesetveszélyes időszakban is biztonságosan utazhassanak járatainkon. Reméljük, ezzel is hozzájárulhatunk a közösségi közlekedés vonzóbbá tételéhez. A biztonságos közlekedést az is segítené, ha a megváltozott időjárási körülményekre való tekintettel az útra kelők inkább a közösségi közlekedési eszközöket vennék igénybe, és ezzel a választásukkal csökkentenék a közutak terheltségét."



December 17 csütörtök:

"Összesen 374 busz hibásodott meg délután háromnegyed 4-ig Budapesten- mondta a Független Hírügynökségnek Héri József, a BKV műszaki üzemeltetési igazgatója."

Azóta minden nap ez a helyzet.

Hétfő reggel 7 óráig 350 busz robbant le / nem tudott elindulni. Nagy probléma nincs, legfeljebb 20-30 percet kell várni megállókban ... hát, én kiállítanám öltönyben az egyik megállóba a teljes BKV vezérkart Demszky vezetésével röpke 30 percre. És megnézzük, hogy tetszik nekik a szituáció.

Demszky Gábor vajon összehívta már a budapesti Védelmi Bizottságot? Mert mi a katasztrófahelyzet, ha nem ez?
Minden normális cégnél ilyenkor napi 24 órában dolgozik a válságstáb a helyzet normalizálásán, és ha a helyzet egy picit javul, gőzerővel elkezdeni dolgozni a "next stepeken", hogy kinek milyen feladata lesz, hogy máskor ne következzen be az az esemény?

A BKV és a tulajdonosa, a Főváros milyen akcióterveket gyártott?

Ki hagyta jóvá, és miért nem vizsgálták felül Antall Atilla idióta rendelkezését, hogy "tartalék alkatrész nem lehet raktáron, azokat meghibásodáskor kell megrendelni." A 17 éves átlagéletkorú, 1100 buszból álló flottát évek óta raktárkészlet nélkül szervizelnek?!

Hogy lehet az, hogy a BKV buszainak 10%-át üzemelő alvállalkozóknál NULLA busz romlott el?
"Az alvállalkozók ugyanis erősen érdekeltek abban, hogy a járatok elinduljanak, hiszen nem csak a bevételkiesést, de a kimaradás esetén a BKV-nak fizetendő büntetést is megsínylené költségvetésük. Az alvállalkozók ezért szigorú rendben, rendszeresen karbantartják a buszokat, hogy azok el tudjanak indulni hideg motorral és hideg légrendszerrel is."

Vagyis van egy megrendelő (BKV), és van egy teljesítő (alvállalkozó). Ha nem teljesít, nem kap pénzt, és még büntetést is fizethet.
Ezt a rendszert miért nem lehet bevezetni az egész BKV-ra? A Főváros a megrendelő, a BKV pedig teljesíti azt ... ha pedig nem, akkor kevesebb támogatást kap.

Vajon kinek lett volna a feladata az új buszok beszerzése? Ki a BKV tulajdonosa?
A Főváros.
Ki vezeti a fővárost? Demszky Gábor. 19 éve.


"Az elmúlt 41 évben hat olyan esztendő volt, amikor egyetlen új autóbusz sem érkezett a BKV-hoz (1990., 1996., 1997., 1998., 2002., 2003.). Ebből a szomorú hat évből öt köthető Demszky nevéhez, és egy év, az 1990-es, zűrzavaros, átalakulásos év Bielek Józseféhez." - írta az Index már 2005-ben.


Tessék, itt van a Nagy Városvezető teljesítménye:  

Év  Szóló  Csuklós  Összesen  Városvezető
1991 90 4 94 Demszky
1992 139 29 168 Demszky
1993 41 26 67 Demszky
1994 15 90 105 Demszky
1995 92 80 172 Demszky
1996 0 0 0 Demszky
1997 0 0 0 Demszky
1998 0 0 0 Demszky
1999 60 0 60 Demszky
2000 5 0 5 Demszky
2001 50 0 50 Demszky
2002 0 0 0 Demszky
2003 0 0 0 Demszky
2004 0 50 50 Demszky
2005 0 50 50 Demszky


Nézzük tovább, mit írt 2005-ben az Index:


"Budapesten, autóbuszügyben a Demszky-féle pangásnak remélhetőleg vége lesz. A városvezetés, ha nem is akarja látni, ha inkább nem is néz oda, egy-két éven belül akkor is szembesül azzal, hogy nemcsak baj van, hanem nagy baj van. A városnak évente kb. 60 új szóló és 60 új csuklós buszra van szüksége. Ez összesen 120. Az elmúlt tizenöt évben mutatott 55 új autóbusz/év átlagteljesítménnyel Demszky még a felét sem teljesítette annak, ami egy főpolgármestertől elvárható. Emiatt, behozni az elmaradást, 2010-ig bizony évi 100 új szóló és 100 új csuklós buszra lesz szükség.

(...)

Az Index által megkérdezett szakértők szerint könnyen előfordulhat az a rendkívüli állapot, hogy az öreg Ikarus 200-as autóbuszok tömeges leállása időben egybeesik a kevesebbet bíró 400-asok tömeges leállásával. Ez 2007-2009-re prognosztizálható. Itt üt vissza az, hogy a Demszky-korszakban nem vettünk elég buszt."


Akkor gratulálunk a szakértőknek: bekövetkezett.

És eltelt 4 év, hol is van az évi 200 új busz???

"Demszky 1990-ben 1850 fővárosi kék autóbuszt vett át, most van 1430 darab. Tizenöt éves országlása alatt lemorzsolt 400 pesti kék buszt, többet, mint amennyi egy átlagos megyében összesen fut." - írták 2005-ben.

2009-ben már csak 1170 buszról beszélünk.

Részlet Demszky Gábor 2006-os választási programjából.
Még 10 hónapja van a ciklusból. (Amúgy bassza meg, az anyag ott van Demszky honlapján, ki lehet nyomtatni és leülni Demszkyvel, hogy "mi a faszt csináltál ebben a ciklusban, Gábor?" A magyar újságírók mind pöcsök. Annyi ziccert adnak a politikusok, hogy azzal világbajnokságot lehetne nyerni.)


"A közlekedésfejlesztési program legfontosabb területei a következôk:
• a folyamatban lévô közlekedési nagyberuházások befejezése (4-es metró, M0-s út- és hídépítés, 2-es metró felújítása, nagykörúti villamosprogram, autóbusz- és trolicsere stb.),
• a közösségi közlekedés elônyben részesítése (buszsávok, villamosvonalak építése és meghosszabbítása, elôvárosi vasút),
• belvárosi forgalomcsillapítás,
• egységes parkolás,
• a kerékpáros közlekedés feltételeinek javítása,
• úthálózat-fejlesztések (a fôutak után a mellékútvonalakon is).

A ciklus folyamán e fejlesztések nagyrészt beteljesülnek: 2007-re a nagykörúti villamosok teljes állománya megújul (OK), 2008-ban forgalomba állnak a 2-es metróvonalon az új metrókocsik (NEM), a 4-es metró befejezése 2010-re várható (NEM). A további, uniós támogatásra esélyes, elsôsorban a kötöttpályás közlekedés fejlesztését szolgáló beruházásokkal (gyorsvasúti és városi villamoshálózati projektekkel) a fôváros várhatóan leköti a fejlesztési eszközök döntô részét.

A fôváros eltökélt célja, hogy az elkövetkezô négy év során az 1-es villamost átvezesse Dél-Budára (NEM), a 3-as villamost meghosszabbítsa a ráckevei HÉV vonaláig (NEM), létrehozza a budai rakparti villamosvonalat a 17-es és a 19/41-es összekötésével (NEM), és az Infoparkig tartó leágazás megépítésével összefüggô budai villamostengelyt alakítson ki (NEM). További cél a Budapest Szíve Programhoz kapcsolódva a villamosközlekedés visszaállítása a Bajcsy-Zsilinszky úton a 14-es és a 47-es villamosok összekapcsolásáva (NEM).

Mindezek mellett elô kell készíteni további projekteket is, így a szentendrei és a ráckevei HÉV összekötésével kialakítható észak-déli regionális gyorsvasutat („5-ös metró”) (NEM), amelybôl a szentendrei HÉV felújítása már ebben a ciklusban megvalósítható."


Demszky Gábor, köszönjük, hogy világvárost építesz, fáradhatatlanul, 19 éve!
Köszönjük!

"Lapzárta után":


"Várhatóan szerdán írja alá a kormány és a főváros azt a megállapodást, amely rögzíti, hogy 2011-től 18 milliárd, az azt követő években pedig 20 milliárd forintot fordítanak a BKV eszközállományának cseréjére. Ez azt jelenti, hogy megteremtjük annak a tendernek a fedezetét, amelynek a keretében több száz buszt a BKV lecserélhet.
Az időjárás-változásnak a BKV sajnos ki van téve, a jelenleg rendelkezésre álló buszparkkal kell a szolgáltatást nyújtani"  - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester hétfőn újságírók előtt Budapesten.


Van itt vastagbőr, kérem szépen.

Demszky Gábor, aki NEM LESZ már főpolgármester 2011-ben, aláír egy megállapodást Bajnai Gordonnal, aki szintén NEM LESZ már miniszterelnök 2011-ben, hogy valaki, valahonnan majd adni fog a BKV-nak 18 milliárdot új buszokra. 2011-ben. Miért egyből 2020-ben? A csepeli olimpiára?

Vajon az elmúlt 19 év erre kevés volt Demszky?

Hölgyeim és uraim!
Más faszát verni a csalánnal tipikus esete forog fent, avagy hogyan szopassuk meg Orbán Viktort meg az új főpolgármestert!
Mert ha nem adják oda ezt a 18  milliárdot 2011-ben, Demszky Gábor habzó szájjal fogja harsogni, hogy "dehát alá vagyon írva, és tessék, újra és újra, megint és megint bebizonyosodik, hogy a Zorbán Budapest-elllenes".
De vajon honnan lesz erre pénz? Akkor Szeged, Debrecen, Miskolc, Győr, Pécs is kérhet pénzt új buszokra?

Címkék: budapest bkv demszky

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr521612661

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuki123 2009.12.22. 09:17:12

1.Azért azt tegyük hozzá hogy a régi ikarusokat a hidegben azért kell járatni mert a levegőrendszer elfagy (a sűrítés nyomás ingadozás stb kicsapódik a pára ami a levegőrendszert eltömíti) a féket nem bírja kioldani se, nem tud elindulni.
2 Persze ha nincs felkészítve télre vagy nincs karbantartva akkor az csak ront a helyzeten.
3. a volános ikarus buszokat is 4 óránként be kéne indítani :)...kéne de az ágy melege visszahúz:)
4.bkv alválalkozójának milyen buszai vannak? mert szerintem nem ikarus

f.m.j. 2009.12.22. 09:25:10

melyek azok a járatok, amiket nem a BKV működtet? (és működik:))

Aradebil 2009.12.22. 09:25:27

@volánrulz: Kondenzvíz megfagy,kitaláltak már rá nem egy-kettő megoldást,pl denszesz

DArchAngel 2009.12.22. 09:36:59

Szegeden sikerült nagyrészt új buszokra cserélni a SZKT gépparkját, már évekkel ezelőtt. Szeged kisebb város, kevesebbet lopnak, jobban pályáznak, mint az agyon ajnározott pestiek.

reKorrekt 2009.12.22. 09:46:23

Szar lehet pestinek lenni. Komolyan. Én nemi s tudnék.

z666 2009.12.22. 09:55:45

Miből lesz pénz erre 2011-ben, amikor eleve 1100 milliárdot kell pluszban adnunk a tetűhintásoknak (imf)?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2009.12.22. 09:59:45

Ma reggel Móricz-Ferenciek tere között 2 db lerobbant ikarusz állt!! 1 a Móricznál 1 pedig a Rudasnál. Menjen minden tolvaj politikus a picsába!

r.yeti 2009.12.22. 10:04:07

Mindegy hogy lesz vagy nem lesz pénz, a BKV-nak egy qrva forintot se adnék, gazdálkodják ki maguknak ami kell és kész. Nem kell végkielégítésekre meg milliós fizetésekre lenyúlni mindent és akkor lesz pénz új buszra meg karbantartásra! Demszky meg szarjon egy egész farfekvéses, elhízott süncsaládot!

Homeoffice 2009.12.22. 10:08:00

Tegnap az éjszaki 914 essel mentem 5 teljes métert:))))

Tündér_Lala 2009.12.22. 10:08:28

Már vártam ezt a posztot. Igazi vastagbőr !!!
Jármű cseréről (legalább is rövid távon) nyilvánvalóan - pénz hiányában - szó sem lehet. Tisztességes karbantartásról viszont igen. Nem hiszem, hogy valami új műszaki csoda kellene a járművek működőképességének fenntartásához.

S.O.A. 2009.12.22. 10:20:24

Sehonnai bitang Demszky...
Ne haragudjanak meg rám a budapestiek, amiért ezt mondom, de ahol nem lövik fejbe, hanem 19 éven át pozícióban tartják Demszkyt, azok megérdemlik... (akik fejbelőnék, de nem gyilkos természetűek, és sose szavaztak rá, na őket sajnálom)

2009.12.22. 10:25:53

Igen, a BKV--Demszky vezetésével felkészült a téli idöszakra. Ami még megmaradt a nyári bizniszböl, azt ellopta idejében. Igy mostanra már nem jutott pénz semmire, csak és kizárólag a vezetök premizálására. Mert ez kell, ez a lényeg, a többi meg le van szarva. Vajon, amit elloptak és fizetéseket, prémiumokat, jutalmakat felvettek, abból hány db buszt tudtak volna venni? Remélem becsukják öt is meg az eddigi BKV minden felsö vezetöjét! Ez a hires liberális szakértelem! Na ezért vagyunk itt--a béka segge alatt--mert ilyen barmok vannak vezetöknek és föpolgármesternek megválasztva!

JKLM 2009.12.22. 10:27:47

Hát igen, a mit sem érő négyes metró és a korrupció elvitte az összes pénzt.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2009.12.22. 10:31:56

Tudjátok mi az,ami ebben az országban jól működik?A kommunikáció a zemberek felé,de hívhatnám inkább hazugsággyárnak.
Téli Operatív Bizottság?Megint melyik szarházinak kellett a lóvé egy szilveszterre Dubaiban?Vagy új Audira?
Értem én a célzást,már nem sikk a bevásárlóközpont parkolójában tizmilliókat rejtő aktatáskával dzsesszelni,gyorsan ki kellett erre a problémára találni valami megoldást.
Mennyi marha van ebben a fővárosban,hogy 20 éve ez a barom lehet a főpolgármester?
Innen is üdvözlöm ismét (bár már személyesen is gratuláltam neki anno) fiatalabb polgártársamat,aki áprilisban megdobálta tojással ezt a f*szparasztot.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.22. 10:38:49

Azért az sem semmi, hogy Demszky 9 ígéretéből csak 1-et sikerült megcsinálnia .....
Kemény 11%-os sikermutató xD

kuki123 2009.12.22. 10:39:26

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: kedves CSontos képviselő tessék leköltözni hozzájuk :)

kuki123 2009.12.22. 10:40:14

@zero: fel is veheti a 100%-os sikerdíjjat :D

delano 2009.12.22. 10:41:55

@DArchAngel: "Szegeden sikerült nagyrészt új buszokra cserélni a SZKT gépparkját, már évekkel ezelőtt. Szeged kisebb város, kevesebbet lopnak, jobban pályáznak, mint az agyon ajnározott pestiek."

Pont ezt akartam én is írni. Én pesti vagyok, de sok rokonom él Szegeden. Mikor ott vagyok, akkor mindig meglepődök, hogy mennyire új a járműpark. Tök új vagy legalábbis újnak tűnő Mercedes (!) csuklós és síma buszok suhannak halkan... Persze kisebb város, de nyilván sokkal kevesebb pénzből is gazdálkodnak. Ráadásul szoci a vezetés ott is, de valamit sokkal jobban csinálnak...

f.m.j. 2009.12.22. 10:44:38

@Rettegő {Demokraták, ÉBRESZTŐ!}:

Kedves Vidéki(ek), mikor hiszitek már el, hogy a budapesti szavazóknak semmi, de semmi köze nem volt ahhoz, hogy a Demszkygyerek itt ül a nyakunkon, komolyan :)
Az én ismerőseim közül senki, de senki nem szavazta ezt meg, és még csak nem is beszéltem olyannal a 19 év alatt, aki beszélt volna olyannal, aki rá szavazott volna valaha. Ez sokkal inkább az előre leosztott szerepekről szól, így egyben az SZDSZ megnyerte a "ki tudja a leglátványosabban tönkretenni a fővárost" versenyt.

esef 2009.12.22. 10:45:26

Valamelyik vidéki, fideszes városvezető helyében (pl. Pécs) megcsinálnám, hogy leállíttatom a helyi járatú buszokat és mennék a Bajnaihoz asztalt verni. Adjon pénzt új buszokra, különben nem lesz helyi közlekedés. Ha meg nem ad, akkor habzó szájjal világgá kürtölni, hogy bezzeg a Demszkyváros....

delano 2009.12.22. 10:45:27

Egyébként a problémát nagyon egyszerűen kezelném versenyszférában bevett módszerekkel. Minden el nem indult busz után a BKV kötbért köteles fizetni, amit a felelős vezetők fizetéséből vonnának le, nem pedig a főváros által folyamatosan feltöltött büdzséből. Bónuszról, prémiumról persze szó sem lehet. Kicsit jobban zavarná a 'managereket' a dolog, mert így csak az ülésfűtött Audikból sajnálkoznak.

esef 2009.12.22. 10:46:43

@zero:
De azt az egyet is milyen áron...

@mókusfüles bukósisak:
Nyugi, én ismerek olyat, aki szerint a demszky jó főpolgármester, mert épültek új utak...

kamasuka 2009.12.22. 10:47:43

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
Nagyon buta az aki írta, persze név nélkül. :)

"A fenyegetés megrengette az egész Parlamentet, hiszenországgyűlési képviselőtől ilyen fenyegetést a magyar Parlament sokat tapasztalt falai még nem hallottak."

Persze:
"1912. június 7-én lövések dördültek el a képviselői ülésteremben. Kovács Gyula képviselő rálőtt Tisza István házelnökre, majd fejbe lőtte saját magát. A merényletet mindketten túlélték. Az egyik golyó ütötte lyuk máig látható a pulpituson." (/www.parlamentidiakinfo.hu/erdekes.php)

Jokerpofa 2009.12.22. 10:48:31

"Mert ez kell, ez a lényeg, a többi meg le van szarva. Vajon, amit elloptak és fizetéseket, prémiumokat, jutalmakat felvettek, abból hány db buszt tudtak volna venni?"

venni? inkabb beinditani! :)

delano 2009.12.22. 10:49:19

@mókusfüles bukósisak: A Fidesz is hibás abban, h Demszky a főpolg ezer éve, mert egyetlen ciklusban sem volt képes egy épeszű jelöltet állítani, akire érdemes lett volna helyette szavazni. Tarlós meg Latorcai meg az a balfasz Schmidt Pál, nem tudom kinek az agyából pattantak ezek ki. Az emberek úgy gondolták, h ezeknél a szerencsétleneknél még Demszky is jobb.

Bolhásh 2009.12.22. 10:52:14

Rettegő {Demokraták, ÉBRESZTŐ!} 2009.12.22. 10:20:24
"hanem 19 éven át pozícióban tartják Demszkyt, azok megérdemlik"

Ott a pont.

2009.12.22. 10:52:15

"Az elmúlt 41 évben hat olyan esztendő volt, amikor egyetlen új autóbusz sem érkezett a BKV-hoz (1990., 1996., 1997., 1998., 2002., 2003.).

milyen aranyos ez a számsor. döbbenetes módon módon 1998 ban szakad meg és 2002 től folytatódik.

Debrecen pedig nem kér pénzt buszra, mert ott már csak új volvo buszok közlekednek.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.22. 10:54:14

@delano:

amúgy nem nagyon vagyok híve a magánosításnak, de pl. itt a BKV-nál ennél csak jobb lenne, ha privatizálnák és lenne egy IGAZI tulajdonosa a cégnek.

Homeoffice 2009.12.22. 10:55:14

Egyébként nem kell ide busz. Minek. Szétverik, agyonfirkálják, széátrágógumizzák stb..
Tudjátok mi kell ide? Platós Ifák meg Zilek.

reKorrekt 2009.12.22. 10:58:35

2006-ban az első fordulóban Budapest és Pest megye nélkül az alábbi eredményekszülettek volna:
- a Fidesz nyeri a választást (19932 szavazattal)
- az SZDSZ nem jut be (4,79%)
- az MDF nem jut be (4,94%)

Elgondolkodtató adatok... (forrás: www.valasztas.hu/parval2006/hu/03/kozlemenyek/kozl0509.pdf - 119.o.)

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.22. 10:59:28

@Gunther: "Platós Ifák meg Zilek."

na tessék, itt van a lappangó faschizmus. PLATÓS (értitek??) teherautók. Hja... Még jó, hogy nem Opel Blitzeket óhajtanál...

elhatárolódok :)))

Homeoffice 2009.12.22. 11:02:55

@Seduxen:

Nah tessék.... Mi lett volna ha azt irom hogy a buszokat btr80asokkal kisérnék...
Valahogy imádomazt, hogy felszállok a buszra (lúzervagyok bérlettel járkálok) és "Szeretlek Gizi" feliratok díszelegnek az éppen szét nem rugott belső üvegeen, ezenfelül hányásfoltokat kerülgetek.
valahogy eszembe jutnaka debreceni szólamok a meccseken.. "EZ BUDAPEST!"

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2009.12.22. 11:05:25

@zero: azert nem voltak olyan szarok az offjaim hogy kivegyetek... maskor meg siman szet van offolva az egesz topic. bmeg.

:(

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.22. 11:07:04

@Gunther: btr80, mi? mi van, nem merted leírni, hogy Jagdpanther? :))))

Homeoffice 2009.12.22. 11:07:13

jah, igen.... és kihagytam a csöveseket, a szipusokat stb...

ÉS erről nem a BKV tehet.. MI emberek..
Ismétlem nem lehet fegyveres őrséget tenni minden Ikarusra..

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.22. 11:09:22

@Gunther: "jah, igen.... és kihagytam a csöveseket, a szipusokat stb...

ÉS erről nem a BKV tehet.. MI emberek.."

De, erről a bkv tehet. Ugyanis az ellenőrnek, szekusnak JOGA van letessékelni a járműről ezeket. Mi max lekúrhatjuk, de akkor a banyatankos harcinyuggerek még ránk néznének csúnyán, meg pampognának...

delano 2009.12.22. 11:45:21

@zero: "amúgy nem nagyon vagyok híve a magánosításnak"
Pár napja még azt írtad, hogy mindent privatizálnál kivéve "víz és gáz". Akkor mégiscsak nagy híve vagy a magánosításnak... Ritkán van időm kommentelni, de azért majdnem mindig olvaslak :)

Ebben az esetben teljesen jogos lenne a privatizálás. Múlt héten éppen a 3 milliós Rómában gondolkodtam el azon, hogy hogy lehet az, hogy náluk 1 euró egy vonaljegy, nálunk meg jövőre 320 Ft. Most a prágai 4500 Ft-os havibérletet nem is mondom.

Homeoffice 2009.12.22. 11:48:24

Prága....
Hát igen. Azért vedd számításba, hogy ott Rend van. (Viszont az autópálya az kretén szar)

delano 2009.12.22. 11:57:08

azt én sem értem miért nem újítják már fel. Amúgy vicces, hogy 2006-ig náluk mindig ellenzéki volt a főpolgármester, tehát soha nem abból a pártból származott, mint a kormánypárt, és mégis épültek és épülnek új metróállomások. Nem is kevés a rendszerváltás óta.

Redcap 2009.12.22. 11:59:17

Debrecenben valóban nem kellenek új buszok, nemrégen újították az egész parkot, csak vadas új Volvo buszok futnak. GPS, minden játszik, a benne lévő monitorok még Google Maps-en mutatják is, hogy hol járunk(arról nem is beszélve, hogy ugye kiírnak és bemondanak minden állomást). Mellesleg megjegyezném, hogy a Ganz gyártotta villamosaik is jobbak és olcsóbbak mint a Combino-k, és egyre több megállóban van elektromos utastájékoztatás. Nemtom, hogy a jó öreg Budapestnek hova ömlik a pénze.

delano 2009.12.22. 12:10:49

@Redcap: Feljebb ilyesmit irtunk Szegedről is. Tényleg rejtély, hogy a BKV mit művel.

Tündér_Lala 2009.12.22. 12:11:00

Mondjuk többek között az elszabadult grefitis hadsereget is a neolib barmoknak köszönhetjük. Ma már ott tartunk, hogy számonkérés esetén nekik áll feljebb, mert a "művész uraknak" igértek felületeket, de nem kaptak.

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2009.12.22. 12:18:04

@Tündér_Lala: a "művész uraknak" letördelném a kezét nyilvánosan egy élő rtl klub vagy tv2 showban, aztán többé nem lenne falra vagy járműre firkálás!
az egyik cimborámék egy panelban laknak amit most csomagoltak be és még az ablakokat is cserélték. lényeg a lényeg, 2 napja nem adták át a házat, de már össze volt "művészkedve" az új vakolat.

Doña ¡Cara(mba)! 2009.12.22. 13:28:08

@delano: Hát Rómában azért csak 1 Euro a jegy ára, mert nekik nincs egy Szilágyi Eleonórájuk, akit furton-fúrt ki kell elégíteni:-DDDD Nem ő volt, aki még az időközben elhunyt gazdasági igazgató pénzét is felmarkolta, annyira akart elégülni? Az igazagatónak járó végkielégítési összegről szóló szerződést is lehet ő maga írta, persze visszadátumozta, mert hogy valaki, miután távozott ez árnyékvilágból, utána már nem kaphat végkielégítést, ez még nálunk is így van (elvileg:-D.
Mivel a pasi a családba tartozott, ezért Eleonórabanya kirugatta papíron visszadátumozva az ipsét, és így felvehette a halott után a végkielégítést. juj, csak nem nekro izé is:-DDDDD? Nem csak pénzileg kielégületlen? Sorozat-pénzorgazmust a banyának, azt neki:-DDDDD Meg a halált játszópajtásnak. Nem fehérmájú az a tokás banya?:-DDDDDDD Ennyi "kielégülés":-DDDD, nem fáradt bele?

Szal Rómába a banyával, ottan majd "kielégítik" az olaszok.

Seduxen (már NEM dr.) 2009.12.22. 13:50:59

@delano: "Tényleg rejtély, hogy a BKV mit művel."

Azért lassan kezd kiderülni, hogy "mit művel" a bkv... :)

ruhaszarito 2009.12.22. 14:14:40

"Ki hagyta jóvá, és miért nem vizsgálták felül Antall Atilla idióta rendelkezését, hogy "tartalék alkatrész nem lehet raktáron, azokat meghibásodáskor kell megrendelni."

Just in time rendszerben dolgoznak, mint egy autogyar. Ez olyan nagy baj? :)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2009.12.22. 14:22:04

Képzeljétek el mi lett volna ha nincsenek felkészülve? Bele sem merek gondolni.Tegnap Gyálon alig járt a 89-es busz,pedig csak az megy a VÁROSnak abba a részébe!!!

navera 2009.12.22. 15:04:48

@zero:
Éljen a töretlen OF-F-ree-Day, akár lehetne mozaikszó is belőle: OFFDA :D
(nem kell nekem támadni, nem is volt szándékomban értelmesen hozzászólni)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2009.12.22. 15:12:40

@ruhaszarito:

Szerinted egy ekkora böhöm szocialista cégnél, hány nap, amíg az az alkatrész megérkezik?
Hány papírt kell hozzá kitölteni és hány embernek kell jóváhagyni?

navera 2009.12.22. 15:17:29

Jah, elfelejtettem: 2009 nyara Bökényföldi úton utolértem egy buszt este 10-kor, hátul egyetlen egy lámpája sem világitott, sem alul, sem felül a helyzetjelzők, az Újszász utca után megáltam a megálló előtt, kiszálltam és szóltam a vezetőnek, hogy nem világit semmi hátul, (a buszon BKV egyenruhás emberek voltak, gondolom vitte őket az Örsre) a válasza: "tudom", simán becsukta az ajtót és kikerülve ment tovább, míg beültem az autóba, arcomon döbbenettel néztem és gondolkodtam egy picit: pro primo: a garázsból jött, ahonnan ki sem engedhették volna így; pro secundo: ha valaki felkenődik a busz hátsó lökhárítójára mondjuk egy vészfékezés miatt, akkor perelhető-e a BKV közuti veszélyeztetésért..... s még egy csomó szebb gondolat ezen vonal mentén.....

navera 2009.12.22. 15:18:22

Ugye az izzók nem számítanak pótalkatrésznek????
Mondjuk nem lehet hazavinni, mert 24Volton üzemelnek.....

navera 2009.12.22. 15:20:13

@ruhaszarito: a Just in Time gyártásnál ok, mert tudod mi kell, de honnan tudod, hogy legközelebb egy kompresszor vagy légtartály vagy kardán-tengely megy tönkre ???? :D

Kartal (rezervált) 2009.12.22. 16:01:28

@Noname Cowboy:
Nehogy azt higgyétek, hogy vidéken jobb a helyzet. Itt is vagy elindulnak a buszok, vagy - többnyire - nem. Ha elindulnak is - nagy nehezen -, borítékolható a késés.
@zero: és hány embernek kell a zsebébe csúsztatni...

Beer Ninja 2009.12.22. 16:14:34

Szegeden sem felhőtlen a helyzet. Még mindig futnak 1946-ban átadott villamosok... Az tény, hogy az EU szívesen ad pénzt tömegközlekedésre (még jól sem kell pályázni ehhez), de csak azért, hogy a 'rabszolgák' ne érezzék teljesen szarul magukat, miközben felvásárolnak bennünket kilóra.

Demszkynek meg szimplán 1 db golyó jár, ha még a tömegközlekedést is meghalasztja Bp-en.

navera 2009.12.22. 17:03:55

@dr. dodó:
Demszkynek meg szimplán 1 db golyó jár, ha még a tömegközlekedést is meghalasztja Bp-en.

"A golyó drága, követ a nyakába és a folyóba vele!" (c by Mr. Tájfel)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.12.22. 17:04:07

Ilyenkor kérdem, hogy a sok - most majd vérig sértett fővárosi - hogyan volt képest megválasztani 5-ször ezt a tökelütött tolvaj marhát? Mindig azzal jönnek, hogy a főváros és vonzáskörzete teremeli a GDP 40%-át. Ja, az lehet. És hol is tűnik el nyomtalanul a legtöbb? Eh...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2009.12.22. 17:06:38

@ruhaszarito: Igen, mert jelek szerint képtelenek rá.

Az autógyár terveszerűen termel, a meghibásodások viszont nem prognosztizálhatóak. A repülőgépeket sem így szervízelik, majd pont a buszokat lehe így.

Te is a BKV egyik "szakértője" vagy ugye? Jaj...

Horizont 2009.12.22. 17:23:06

Szerintem ma már Demszky magasról, nagy ívben szarik mindenre és mindenkire. Indulni nem akar, a pártja kinullázódott , neki meg jó lesz a dolga egész hátralévő életében. BKV-t meg soha, de soha nem fog használni. Remélem azért egy kicsike félelemmel fekszik le a 4. felesége mellé, és imádkozik, hogy ne legyen se elszámoltatás se népharag :)))

btk282 2009.12.22. 17:27:19

Mindaddig, amig a politikai felelősség "büntethetőséget kizáró ok" Magyarországon, mindenki követheti Demszky és sok más politikus példáját. Városokat, sőt az egész országot el lehet lopni.

2009.12.22. 17:39:58

@Lecso (F*ck the Shit): Haverom is így járt: rusnya beton támfala elé terméskő előfalazást csináltatott, pár nap múlva be is futott a sértett "művész" frisssíteni az így letakart művét. De rábaszott, mert a srác véletlenül épp akkor ért haza a festékboltból, ahol javítószprét kevertetett a trabantjához... és a készülő műalkotás látványa őt is inspirálta...

ruhaszarito 2009.12.22. 18:11:37

@zero: @molnibalage: @navera: Ironikusnak szantam a hozzaszolasomat.

eszkep 2009.12.22. 18:48:32

Azt adjátok össze, mit fognak 2010 decemberében fröcsögni, hogy a 2010 szeptemberében megalakult új közgyűlés még nem cserélte le a BKV teljes járműparkját...

2009.12.25. 20:48:07

BREAKING! Küldött nekem a demszki kis színes füzetet arról, mekkorát fejlődött Budapest miatta, mert már nem a szar magyar villamosok járnak hanem kombinék meg "európai színvonalú park" épült a kopaszi gáton, meg van elővárosi vonat meg itt van nekünk ez a szép maszop szeretetminisztérium (koncertterem) a fidesz giccsbanzáj (nemzeti színház) mellett... na eddig bírtam, aztán röpte lett a kályhába. Nem szeretem, ha hülyének néznek.

süti beállítások módosítása