Skip to content


       Szűrés lista

Legjobb védekezés a támadás

Úgy is mondhatnám, hogy van bőr a képükön.

A dübörgő MSZP-kampány legújabb állomása az "Így kormányoztok ti" honlap. A kis sárga pöttyökre rákattintva részletesen elolvashatjuk mind a 19 (!!!!) korrupciós, vagy az MSZP szerint annak tűnő ügy részleteit.

 

Új szokásához híven a Fidesz nevében Cser-Palkovics András csak MSZP-s idézetekkel reagált a hírre. Egyet kiemelnék, mert nagyon tetszik:

"A szocialista párt azért veszítette el a szerethetőségét és a társadalom bizalmát, mert morálisan megkérdőjelezhető helyzetekbe került." (Szili Katalin)

Bizony, nem is egyszer. Sőt, még 19-nél is többször. De sebaj, hátha valaki nem emlékszik, és most sikítófrászt kap ettől a pár pöttytől.

 

Címkék: kampány politika mszp fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr61661100

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit adtak nekünk a rómaiak? 2010.01.11. 15:58:53

Az elmúlt néhány évben sokat jártam az országot két keréken, ami elég emberi lépték: nem csak úgy elsuhan az ember mellett a táj, hanem menet közben észre lehet venni a részleteket is. Történetesen a társaság, akikkel ezeket a túrákat meg szoktam ejten...

Trackback: A szocik ismét elqrták 2010.01.10. 15:31:03

Szabó Zoltán ismét Esztergomot hozta fel negatív példaként, miközben bejelentette, hogy elindult a fideszes mutyikat bemutató weboldaluk a http://mszp.hu/igykormanyoztokti/ címen.De nem lennének igazi szocialisták, ha ezt is el nem qrták volna.Nézzük a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Roxvox 2010.01.10. 18:08:34

@Horizont: Csak a kegyed megszólításra reagáltam bandinak. :)

Horizont 2010.01.10. 18:09:57

@Roxvox: Na jól van megnyugodtam:)) Már azt hittem rosszul emlékeztem:DDD

Kartal (rezervált) 2010.01.10. 18:15:07

@Mr. Acid: az a baj, hogy most ez az egy-két ember bukott. Beáldozták a gyalogokat. Azok viszont nem buknak, akik mindezt éveken át elnézték, szemet hunytak felette, esetleg maguk is újítottak pár száz milláért némi belföldi/külföldi ingatlant... szóval ez még csak a jéghegy csúcs. Erre össze tudnak szedni 19 gyanús ügyet... szánalmasak. De nem is baj.
@Rwindx: :DDD

abandi 2010.01.10. 18:15:11

@Roxvox:
Oké! Én voltam a hibás.

misztikus alfahím 2010.01.10. 18:16:29

Nevetséges az MSZP, mindazonáltal nem szabad elbagatelizálni semmilyen lopást. Ellenzékben azért mindig "nagyobb teljesítmény" lopni mint pozícióban. Persze nevezett településeken, lokálisan a FIDESZ volt pozícióban, de azért tudjuk, hogy mégis annál az előny, akinél ugyanaz a zászló leng az önkormányzaton, mint a parlamenten.

Bízom benne, hogy akik 2010 áprilisában fejükbe veszik, hogy odaállnak a kondér mellé azok tisztában vannak vele, hogy az már ÜRES, és nem azért vállalják a politikusi pozíciót mert kanalazni szeretnének, hanem inkább megtölteni végre.

talán naív vagyok, de ha nem így lesz, akkor végünk van

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.10. 18:18:06

@Auris:

"Érdemes lenne egy ugyanilyen térképet készíteni a maszopos visszaélésekről is"

Azt nem merték bevállalni Ildi néniék, ahogy a "Szocialista sikertörténetek" címűt sem xD

gemby 2010.01.10. 18:19:16

valaki nagyon ráérő nem akar egy hasonló pöttyözést megcsinálni pirossal? csak a rend kedvéért..

Mr. Acid 2010.01.10. 18:19:21

@Kartal (aki beleszól): Természetese igazad van, de akkor is jólesik párszor megnézni ezt a videót. :)

Mr. Acid 2010.01.10. 18:20:11

Egyébként most a Szalainénak a titoktartási 16 milliót vissza kell fizetnie? :D

Denimm 2010.01.10. 18:27:53

Hát ha összeadjuk a sárga pöttyök anyagi vonzatát szerintem
egy laza kis hídfelújítási botrány "ára" sem jönne ki belőle.
Elég gyengén sikerült lejárató weboldal :-)
Egyébként meg nem csipázom a fityiszt sem,de ez egy k*rva nagy
bagoly mondja verébnek szitu.

BéKu 2010.01.10. 18:28:38

Salgótarján esetében a legnagyobb rosszindulattal se lehet korrupciós ügyről beszélni. A polgármesternek volt egy rossz döntése. De szó sincs korrupcióról, épp ellenkezőleg!

Mondjuk egyelőre maga az ügy se létezik.

Az igaz, hogy HA perel az egyik, másik cég, akkor lesz per. És az is igaz, hogy HA lesz per, abban benne van, hogy nyer az adott cég. HA-HA-HA-HA.

Ha mindegyik pöttyöcske annyira korrupt (mert ugye a pöttyök nem a rossz döntéseket, hanem a korrupciós ügyeket jelölik) akkor ezt a térképet meg se kellett volna csinálniuk.

Mellesleg ahogy laspalmas is írta. Pont ők, hogy van képük ehhez? Csináljon ilyen térképet egy civil szervezet, rajta MSZP-s piros, és Fideszes narancs pöttyökkel, akkor okés. Vicces lenne látni, egy térképen a narancs meg a piros pöttyök eloszlását.

Meg azt bírom, hogy pestre is feltettek egy narancs pöttyöt. Oda, ahol BKV-botrány, meg Margit-híd meg 4-es metró és társai.

A korrupciós ügyek többségében mondvacsinált témák.
A kék pöttyöket kitenni viszont mégvastagabőrű pofa kell, hiszen ezen önkormányzatok jelentős része azért van eladósodva, mert a kormány nem kevés pénzt vont el az önkormányzatoktól. Sőt, ha eltelik még néhány hónap, akkor az eladósodott önkormányzatok listáját lehetne még tovább növelni. De ez többségében azért nem az adott önkormányzat hibája, legyen az akármilyen színű.
Persze vannak kivételek. Azokat fel lehet tüntetni. De ha már eladósodott önkormányzatok, akkor fővárosi önkormányzat, meg hogy is áll az ország? Mennyire adósították el a szocialisták az országot?

Ehhez tényleg pofa kell...

BéKu 2010.01.10. 18:32:05

@laspalmas: Valaki elvetemült tényleg csinálhatna egy ilyet MSZP-változatban. Feltehetőleg nem ennyi munka lenne összeszedni az ügyeket, már eleve Pestről kellene egy nagyobb változatú térkép.

nyg 2010.01.10. 18:36:45

@BéKa: Tatabányán (igaz, csak első fokon) felmentették a megvádolt fideszest, Nagykőrösön pedig szabályos közbeszerzési pályázaton nyert egy olyan 500 főt foglalkoztató cég, akinek hosszú és meggyőző referencilistája van. Szóval, ha megnéznénk az "ügyeket" majd mindegyiknél ugyanezt tapasztalnánk.

Laibach 2010.01.10. 18:46:05

"..1998-ban a baloldal Szabó Zoltán korábbi művelődési államtitkárt indította polgármesternek - a kampányát Hunvald szervezte és finanszírozta..."

www.minosegiujsagiras.hu/main.php?name=aarticles&id=125

abandi 2010.01.10. 18:55:14

Áhá!
Szóval a két nagy egymást fogja a fekáliába taposni...
No, akkor :
Hajrá Jobbik!!!
(természetesen megemlékezve a "zsidó csahosokról":
www.antidogma.hu/node/1933)

Laibach 2010.01.10. 18:58:28

A Munkásőrség Filmstúdiójának felvételei között rátalálhattok Szabó Zoltánra is:

www.osaarchivum.org/index.php?option=com_content&view=article&id=95&Itemid=200&lang=en

abandi 2010.01.10. 19:06:45

@Laibach:
Melyik az?
A kis szorgos kölök?

Laibach 2010.01.10. 19:13:09

@abandi:

Ha görgeted lefelé a listát akkor Majdnem az utolsó film, Mit akarnak a reformkörök a címe

Látható Zoli fényképe is, nem fogod eltéveszteni

abandi 2010.01.10. 19:20:03

@Laibach:
Oké, megvolt...
Elhánytam magam.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.10. 19:45:18

@Mr. Acid:

Hülye xD

Amúgy meg Székely Gabi megmondta már, hogy "Szalainé beperlése demagóg"
Nem emlékszel? :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.10. 19:46:49

@BéKa:

"Meg azt bírom, hogy pestre is feltettek egy narancs pöttyöt. Oda, ahol BKV-botrány, meg Margit-híd meg 4-es metró és társai. "

Azt én is elsőnek néztem, hogy mit találtak a tőlük hangos Pesten...idióták

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.10. 19:48:22

@BéKa:

Érdekes lenne, az biztos.
Várjuk a szorgalmasoktól!

Kodomo 2010.01.10. 19:52:39

Ha narancsos térképet akarnak látni, akkor majd a választási eredményeket bemutató térképet nézzék meg!

Laibach 2010.01.10. 20:03:01

Ezzel is kampányolhatna az MSZP

Burzsoá Nyugdíjasok-Kádár János

www.youtube.com/watch?v=_dDTNRU0KCA

qwertzu 2010.01.10. 20:06:43

@guLi: @laspalmas: @BéKa: Az MSZP-s változattal kár vesződni.
Veszel egy Magyarország térképet egy adag festéket, egy széles pemzlit és mázolsz. Kész. Ha digitálisat akarsz akkor ugyanez Photoshoppal.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.10. 20:11:06

Ez öngól lesz kedves SZOC... akarom mondani SZOPIK...

qwertzu 2010.01.10. 20:11:36

@qwertzu: Egyesével pöttyözni nem érdemes, mert kifogy a Photoshopból a vörös, mielőtt végezne az ember.

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.10. 20:16:23

@guLi: Ugyanerre a térképre lenne igazán ütős!

gemby 2010.01.10. 20:29:52

@qwertzu: én ilyen avant-garde festészeti eljárásra gondoltam, mint a parasztlengővel suhintott festékesecset. nem lenne túl nagy a hibaszázalék.

kuki123 2010.01.10. 20:38:21

hehe :D
ezt a fidesz mszp szarkavarást :D
mondjuk ha az mszps- városokat kéne akkor bevörösödne az ország vagy mi a fene...várjunk csak már most is vörös XD

Watchman 2010.01.10. 20:44:08

index.hu/velemeny/jegyzet/2010/01/06/mukodeskeptelen_tortenet/

És ennek fényében ők emlegetnek eladósodott önkormányzatokat. A másik meg "Orosháza: kirívóan magas végkielégítések." hmmm... a magas végkielégítésről nekem valahogy a bkv jut eszembe. Csak tudnám miért.
A szomorú az, hogy a kampány is minket a szavazókat is minősít. Hogy lehetséges, hogy van aki ezt beveszi? Mert lesz.. nem is kevés. :(

Algopirin 2010.01.10. 21:04:08

Én a legnagyobb gondnak a következőt látom: Mindkét oldal korrumpálódik, lenyúl és okoskodik; a mértéke attól függ, hogy kinek mi a lehetősége éppen. Ez elég világosan látszik. Baromira hiányolom azt, hogy ha valami kibukik (fidesz, mszp tökmindegy melyik oldal...) akkor nem azt mondják a t. érintettek hogyaszongya: "Bocs, télleg elbasztuk, tanultunk belőle, legközelebb nem fordul elő!"; hanem: "Dehát őislop megőislop...". És ezzel van tele a tököm. Ha én lenyúlok pl a szomszédomtól egy millát, akkor felment a tény, hogy a másik szomszéd meg a bankból lopott pl? Hát a lófaszt.
És nézzétek meg a kommentjeinket is itt. Mi az első reakció? "Az mszp többet lopott". Ami sajnos tény, de semmiképp sem menti fel azt a 19 (vagy 2 vagy 20 vagy 5, tökmindegy) fideszes simlizőt. Az összes aki korrumpálódik és lenyúl -pártállástól és felekezettől teljesen fügetlenül- szép kussban elhúzhatna a búsba, ahelyett, hogy az ellenfél stiklijeit saját felmentéseként emlegetné.

Kissé kusza lett, de remélem érthető. :)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.10. 21:13:59

Kérem akinek van kedve és türelme adja már össze számszerűsítve ezeket az "ügyeket", és csak a Margit híd felújításánál jelentkező többletköltséggel hasonlítsuk már össze. Random belenézegettem, egyik valami 600e-res tételről volt szó meg valami földügyről amitől végül az egyik fél visszalépett.
Mondjuk az önkormányzatok eladósítását a fideszre hárítani, hát ahhoz tényleg kell vastagbőr. Ki határozza meg hogy mennyiből gazdálkodhat egy önkormányzat? A költségvetésben van lefektetve. Ki határozza meg hogy milyen munkákat kell elvégeznie az önkormányzatoknak? A parlamenti többség szavazza meg törvényekben.
Az utóbbi években egyszerre volt tendencia hogy pénzt elvontak és plusz feladatokat kaptak az önkormányzatok. Ja és ezek az úgynevezett "eladósított" önkormányzatok többsége kicsit több mint 3 éve fideszes vezetésűek.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.01.10. 21:16:54

OFF!

Létezik, hogy Indexék egyszer és mindenkorra letiltottak a videó kommentelésről?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.10. 21:18:22

Nem követve ez ők is lopnak logikáját, vagy a ki a nagyobb tolvajét, de ez annyira vicces amikor bivalybasznádon esetleg nem tudnak elszámolni 1,2 millióval az mekkora úgy, miközben az Andrássy utat szétlopatták off-shore cégeken keresztül.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.10. 21:18:55

@ingenium rusticus:
Biztos nem szeretik a bajuszos embereket:)

Rikki Harcos 2010.01.10. 21:20:43

@ingenium rusticus:
szerintem csak megnézték az avatárodat, és ha az az, aminek én gondolom, szóval igen, nekem tetszik

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.01.10. 21:23:17

@DexterMorgan78/Séfbácsi: @Rikki Harcos: Áh! Csak leszóltam az egyik irritáló hangú affektáló riporter picsát. De hagyjuk.

On!

Rikki Harcos 2010.01.10. 21:24:37

@Watchman:
ráadásul Orosháza sem stimmel, kirívóan magas a végkielégítés, amit még az ELŐZŐ polgármester adományozott, de már az újnak kellett kifizetnie, azt hiszem bíróság előtt meg is támadták, de nem nyertek

Kartal (rezervált) 2010.01.10. 21:41:50

@Mr. Acid: gondolhatod, hogy nekem is. Mintha hájjal kenegetnének. Sok-sok hájjal xDDDD
Remélem ezek csak az első fecskék voltak, és most kezdődik a vonulás. A börtönbe... :D
@Algopirin: teljesen. És igazad is van. A törvények mindenkire (kellene) vonatkozzanak, és ha törvényt szeg valaki, akkor húzzon el, de ne a 'csába, hanem börtönbe. Ennyi.
@laspalmas: Székely Gabi elhúzhat a vidám vasárnapra, úgyis Németh gazdasági tanácsadója volt egy időben a hitgyülevésznél...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.10. 22:17:12

@freehckr:
Fujjj bazzeg ez az ember már akkor is ilyen gusztustalan undorító volt?

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.10. 22:19:21

Ez a kedvencem:) Szerintem Hunvald után ilyen kőkemény ügyekkel előhozakodni több mint röhejes:
Hűtlen kezelés és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat az ügyészség Czaun János, Veszprém fideszes alpolgármestere ellen. A vádiratban egyrendbeli, folytatólagosan megvalósított hűtlen kezelés vétsége, valamint egyrendbeli magánokirat-hamisítás vétsége szerepel.

Az alpolgármester a szolgálati autóját magáncélokra használta és ennek kapcsán szabálytalanul töltötte ki a menetleveleket. A vizsgálat megállapítása szerint így Czaun János a város polgármesteri hivatalának 133 ezer forintos kárt okozott.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.10. 22:20:33

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
persze nem azt mondom, hogy ez elnézhető, csak hát.... értitek. Bárcsak ilyen volumenű dolgokkal lenne tele a padlás.

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.01.10. 22:31:15

na bazdmeg ehhez pofa kell. ha egy kis eszük lenne kerülnék a 'lopás' és 'végkielégítés' témaköröket, de NEM. ezek ezzel akarnak kampányolni. ráadásul a pötyök fele ferdítés v. hazudozás. a szoci önkormányzatoknál miért nem írták ki az adósság mértékét? mert ennek az adatnak semmi információtartalma nincs így magában. 2002 óta kb. 13000 mrd forinttal nőtt az államadósság, ez több mint 1 millió forint / fő. most akkor ne szavazzunk a fideszre vagy mi a tanulság?

abandi 2010.01.10. 22:40:03

@dr. Grünwald Ottó:
hehehe....
És még:
Most alakítják át a választó körzeteket....demokratikussá!!!!
Bruhaha!

Talon Karrde · http://youtu.be/RNT_uICTe9M 2010.01.11. 06:00:33

OFF:
lófaszba, nem jól kezdődik a hét
Erőss Zsolt lábát amputálni kellett.
Meghalt egy magyar nemzetközi sakkmester H1N1-ben.
stb.
ON:

Cutbertus 2010.01.11. 06:43:40

@dr. Grünwald Ottó:
szerintem az a tanulság ezekből a pöttyözésekből, hogy "egyik kutya, másik eb!"
a pöttyeikkel meg csak a felszínt karcolgatják mert igazán belemenni egyik se mer.
akkor besárgíthatnák - pirosíthatnák - kékíthetnék és zöldíthetnék az egész ország területét de valószínűleg még külföldre is jutna a színezésből.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.01.11. 07:02:56

Wazz, ha rávezetnénk a MSZP-s korrupciós ügyeket a térképre, piroslana az ország! BP meg főleg!

nyugatioldal 2010.01.11. 07:31:38

@ColT: Fidesznek csak annyit kellene csinálni, hogy ugyanez a térkép ugyanezen pöttyökkel csak az egész piros háttérben.

Thulsa Doom (törölt) 2010.01.11. 07:54:05

@ingenium rusticus:
Még szép, hogy letiltottak ilyen avatárral. Liberális-baloldaliaknál a pinanyalás nem polkorrekt. Bezzeg, ha fasz lenne a szádba, akár még kormányszóvivő vagy államtitkár is lehetnél, höhö!

bence84 2010.01.11. 08:58:24

Ahhoz is kell ám pofa, hogy az évtizedek óta szoci Pécset feltették kék pöttyként. Biztos a Páva (Fityisz) adósította el 1 év alatt, na persze. Toller mackó meg ártatlan kis bárányka, illetve már csak zeller (pedig jó humora volt).

Fenehorizont 667 2010.01.11. 09:20:48

@Cutbertus:
:D jaja. kíváncsi lennék az összes korrupciós ügyre, hogy nézne ki színesben. az egész ország egy nagy pötty, valahol alatta nyomorog a térkép, plusz pöttyök a világ összes adóparadicsomában vagy alacsony adózású területein.
hogybasznákmeg

charlie 2010.01.11. 09:21:00

milyen lol már, Szombathelynek MSZP-s vezetése van, de azért odarakták. Hát igen, ők adósították el a várost.

nyg 2010.01.11. 09:38:52

@bence84: Ráadásul Páva még egy éve sem vezeti a várost, mert ha jól emlékszem 2009. május 15-én iktatták be.

ErEr 2010.01.11. 09:55:10

SzanalmasMSZPprobalkozas.hu :-)
En a FIDESZ helyeben csinalnek egy ugyanilyet, kivancsi lennek hany pont lenne azon a terkepen :-)

kuki123 2010.01.11. 10:23:34

@Ásómaci (FiatalFiú): hírtv szerint magas beosztásban lévők nevei vannak rajta..

kuki123 2010.01.11. 10:32:25

ha így halad a fidesz mszp acsarkodás a végén a Jobbik lesz a nevető 3-dik :D

YESSSSSSSSSS

Zetek 2010.01.11. 10:44:04

@volánrulz: Józsi, ha titeket azért nem cseszegetnek, mert nem vagytok veszélyesek. Amúgy majd meglátjuk.

Zetek 2010.01.11. 10:44:50

Nekem nagyon tetszik az eladósodott önkormányzatok között Pécs szerepeltetése. Korrekt. :)

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 10:49:32

A szocikank mindig kiváló érzékük van az ilyen dolgokhoz.

Amikor vizsgálóbizottságot alakítottak Orbán "meggazdagodásának" feltárására, kit találtak annak vezetésére? Na kit? Igen, egy közokirat hamisításért joegerősen elítélt szoci képviselőt. Ezen még Új Péter (ex népszabi) is kikészült, és bekérdezett, tényleg nem volt senki más?

Aztán ott volt a üvegzseb kormánybiztosság keller laci elvtárssal, aki már ellenzékben is a Párt számonkérő ökle volt (aki mindent lélegeztető gépben számolt), aztán kományhivatalának egyetlen felmutatható eredménye az volt, hogy egyik közeli munkatársát jól elítélte a bíróság egy 10 millás vesztegetés miatt És magát keller elvtársat is csak a mentelmi jog védte meg az elítéléstől. Most a PM államtitkára ez kiváló ember. Nagyjából így is mennek a pénzügyeink.

Most meg szépbeszédű Szabó Zoli volt kerületi pártitkár az "ügygazda". Aki, ha tilosban parkol egyszerűen mint a szultán odatelefonál, leveteti a bilicset, nem fizet, aztán amikor kérdezik, azt modja fogalma sincs miről van szó (értsd: nem tudja, miként került le bilics a kocsiról ami addig rajta volt), most meg már tudja azt is, hogy akkor ki szólt oda, persze nem mondja meg.

Nevetséges.

Meg aztán ez az egész is. Az önkormányzatok annyi pénzből gazdálkodnak, amennyit kapnak a költségvetéstól, amit TE is megszavaztál te tökkelütött hülye. Most éppen 150 milliárdot vonnak el tőlük, úgy, hogy a KÖTELEZŐEN ellátandó feladatok maradtak. El kell látni a feldatot, csak a fedezetét nem kapod meg. És ezek után szabó számonkéri rajtuk az eladósodást, miközben annak idején maga bajnai szólította fel az önk.-t, hogy pénzügyi gondjaik enyhítésére vegyenek fel hitelt.

Ráadásul a jó szabót pl az ország eladósodása (2002-ben a GDP 52 %-a az államdósság, most 85 % körül van) egyáltalán nem zavarta eddig, és most se. Miért te drága jó szabó zoli?

Röviden: te egy igazi komcsi fasz vagy, és még ráadásul ügyetlen is.

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 10:57:12

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Czaun Jani na használja megáncélokra a szolgálati gépkocsit, és ne hamisítson menetlevelet, és nem okozzon 133.000,-Ft-os kárt, ide semmenyit se. Vonják érte felelősségre! Ez egy pénzbüntetés, meg térítse is meg a kárt.

De azért érdemes összevetni, hogy Jani ellen miért folyik eljárás és miért pl Hunvald (cca. 1.000.000.000,-Ft károkozás, és ennek még 1.5-szeresének megkísérlése), Verók (detto), meg a társaik ellen. Meg még mikért fog.

szempontpuska 2010.01.11. 11:23:42

Mindkettőnek igaza van, bár ez a poszt már előrevetíti a jövő kormányzásának motorját: a visszafelé mutogatást

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.11. 11:31:24

@derelyegrádi szellem:
hát ezt mondtam én is:) erre mondtam hogy bárcsak "szaros" 133000 Ft-ok miatt fájna a fejünk. Egyébként ti azt el tudjátok képzelni most párttoktól függetlenül, hogy nem használják a szolgálati kocsit magáncélra?? Szerintem ilyen önkormányzat, állami cég stb. nem létezik.

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 11:39:28

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Egyelőre. Ha majd felelősségre vonogatják érte őket, akkor majd lesz, mégpedig egyre több.

Meg kell tanulni előbb-utóbb, hogy a köz vagyona az a közé, nem pedig az ővé. Mivel erre mszpés szadeszes manusokkal esély sincs, így ennek a megtanulását másoktól várom.

Az előbbiek vonatkozásában azt várom, hogy nekik majd nagyon súlyos ítéletek indoklásaiban magyarázzák el a különbséget.

NextGeneration 2010.01.11. 11:48:37

@Algopirin: Nagyon is igazad van. Ha valaki LOP Magyarorszagon, akar 5 Ft-ot is, akkor tolvaj, sikkaszto, megvesztegeto, v. megvesztegetett... En is azt mondom, hogy MINDEN (direkt nagy betukkel) partban, allami, v. nem allami cegnel, kisebbsegnel, v. tobbsegnel ideje lenne kiszedni azokat az embereket a tomegbol akik bunesetekben vettek reszt.

A korrupcio megoli az orszagot, es mindenhol vannak ugyeskedok, tolvajok. Tuti minden kommentelo ismer legalabb egy embert a kornyezeteben aki adot csal, vagy rajta csalnak adot... Ideje lenne tenyleg elitelni a bunozoket, nem pedig takarozni, hogy mi kevesebbet lopunk, mint ok!

bonabear 2010.01.11. 11:57:01

Azért beszédes, hogy itt Győrben ~3 millió Ft-ért eladták magukat, a megnyert önkormányzati választások után szinte azonnal. Sikerült koponyánként pár százezerért ugyanoda kerülniük, ahová a szocik csak pár százmillióval kerülnek fel.
Erkölcsileg egy szinten vannak, csak a fideszes kistigrisek sokkal kisebb összegekkel, sokkal hamarabb lebuktak.
Majd biztos az Országgyűlésben megszerzik a hiányzó erkölcsi tartást...

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.01.11. 11:57:02

ÚRISTEN 19 korrupciós pötty? Akkor mégis a Fidesz tette tönkre az országot nem a MSZP pedig én azt hittem. :)

Érdekelne hogy egy MSZP és tsai korrupciós térkép hogy nézne ki. Egyáltalán látható lenne Magyarország?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.11. 12:04:39

@Prof. William:

Ja, így lehet ellenzékből tönkrevágni egy országot! Döbbenetes ....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.11. 12:35:56

@Prof. William: "Érdekelne hogy egy MSZP és tsai korrupciós térkép hogy nézne ki. Egyáltalán látható lenne Magyarország? "

parancsolj!

www.kepfeltoltes.hu/view/100111/korm_nyz_s_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Marcellusca 2010.01.11. 12:48:21

@Seduxen: Héééé!
A vizeket mé' hagytad ki?
Hidak, vízi közlekedés nem korrupció gyanús?
Halászati, horgászati jogok?
xD

f.m.j. 2010.01.11. 13:02:48

Akkor mégiscsak jól tévedtünk, mégiscsak cikibb az mszp, de amikor a fidesz lesz, nemhogy 19-et, egy korrupt, mutyis önkormányzatot sem akarok látni, tudom, álom, álom édes álom, de hátha, többet már nem bírunk ki, és ezt "ők" is tudják, legalábbis ajánlom nekik...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.11. 13:19:29

@Marcellusca: bazze, nem volt kedvem sokat mókolni, tőőőtöttem le egy "üres" Mo térképet, de a Paint (nem röhög!!!) csak így tudta bepirosozni :)))

Peetee 2010.01.11. 14:33:40

PRIMITÍVEK VAGYTOK!
2szer egymás után volt MSZP- és azthisztiek a világgazdasági válság, a Fideszes hazugsággyár az ő hibájuk? NEM. 1 biztos: Tolvaj-tróger,semmirekell banda az MSZP.
DE A KURV@ Fidesz sem jobb!!!!!!!!!!!...sajnos primitív ország ez, másba nem is tud gondolkodni a nép: A vagy B.
Szemét MSZP, jöjjön a Fidesz. Az majd jó lesz, szépen megint osztogatnak 4 évig, az elmúlt 2 évben felére csökkentett (!!!) államháztarási hiányt (amit TE, kedves olvasó, Te csökkentettél, mert az IMF és az EU erre KÖTELEZTE az országot, tehát nem a kormány érdem, hanem a NÉPÉ), majd most megint szétlopja az országot ez a másik figy-f@sz banda, meg még adnak 13-14-15.havi nyugdíjakat, meg százezres minimálbért...
Aztán év múlva lelépnek, mossák kezeiket, aztán valaki majd megint befoltozza lyukakat.

Látta már valaki a FIDESZ programját? a Terveket? SENKI. Semmi nincs, csak nagy szavak...üres nagy szavak, meg az ellentmondás.
Kellene egy olyan nyilatkozat egy MSZP-stől, miszerint "A FIDESZ egy okos-ügyes párt".
Cser-Palkovics és Szíjjártó azonnal, kérdés nélkül lenyilatkozná rutinból: "Ez teljességgel alaptalan, az MSZP nem tudja mit beszél, és mondjon le!"
Ez a poiltikai párbeszéd: Bármit mond az MSZP, az a Fidesz szerint sz@r...
A költségvetés is sz@r...de azért azonnal megszavazták a Fideszesek is...akorrmost mi van?

civilkontrol 2010.01.11. 15:18:21

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Nem csak állami, versenyszférás sem nagyon :o)

civilkontrol 2010.01.11. 15:20:44

@Peetee: Asztakurva. Te egy nagyon ojjektiv és tájékozott egyén lehetsz

civilkontrol 2010.01.11. 15:26:48

@Prof. William: Asszem szükség lenne a 10 MP-re :o)))

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 15:30:21

@Peetee:

nem kívánnám hosszú lére engedni:

A fidesz programja nyomtatott formában (könyv) megjelent már. Akit érdekel, elolvashatja.
Az MSZP-vel nem lehet és nem is kell semmiféle párbeszédet folytatni. Ezt bízzuk az ügyészségre, kérdés-felelek formában.
Melyik költségvetést is szavazta meg szerinted a fidesz az elmúlt 8 évben?

Szerinted miből lesz pénz a következő 4 évben "osztogatni"? MIből? Ezt az alábbiak miatt kérdem:
1./ AZ IMF-től (+ VIlágbank, + Eu) kapott kölcsönt (ez önhmagában több, mint amit a kádár rendszerben ÖSSZESEN felvettek) el kell kezdeni visszafizetni. A Képlet: szociék felvették, elverték, az új kormány meg el kell kezdje visszafizetni. Annyi igaz, hogy a mi pénzünkből.
2./A GDP "növekedése" - (mínusz) 6.7 %. Ennyivel szűkül a magyar gazdaság.
3./ A - 6.7 mellé az adóveételeket vagy 9 % az előző évi fölé tervezték. Ami nyilvánvalóan, előre láthatóan fiktív, hisz majd 7%-os zsugorodás mellett nem lehet + 9 %-nyi adót beszedni (még az előző évi mértékte sem), különösen nem úgy , hogy a foglakoztatottság folymatosan csökken (értsd: egyer kevesebben fizetnek adót).

Világos ez?

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 15:49:29

@civilkontrol:

én még várom tőle, hogy a fidesz melyik költségvetést szavazta meg. (tájékozottság jeligére) :-)

De csak nem akar megjönni az info...

civilkontrol 2010.01.11. 16:07:02

@derelyegrádi szellem: Biztos én is valahogy igy kezdtem az irogatós karrieremet tán a zindex fórumon, de az már nem biztos, hogy ekkora volt a mellényem :o)

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:12:27

@civilkontrol:

csak egy olyan kicsit szűk, fekete?

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.01.11. 16:14:49

Keller Laci amúgy jól van, hogy csak 19 ügyet (?) sikerült összeszedni?

Manuáltrackback:
tudtad.blog.hu/2010/01/11/mszp_honlap_szavazz_a_fideszre

derelyegrádi szellem 2010.01.11. 16:27:01

@Droli:

Óvatos a Laci. Múltkor 133 ügyet (a szám a Tanácsköztársaság tiszteletére lett ennyi) szedett össze. Kivétel nélkül mindet bebukta.

Illetve nem. Egy eredményre vezetett, igaz azt ellenünk indították. Ez volt, amikor a közvetlen munkatársát (Közpénzügyi államtitkárság) a bíróság elítélte egy 10 millás vesztegetés miatt. :-)

Cutbertus 2010.01.11. 17:07:51

hogy ne menjek nagyon bele a korrumpálási témáikba..
de engem érdekelne ez a happy end kft.-s nyavalya vége is?
kiket csuktak le?
kiknek kellett visszafizetni és mennyit?
tulajdonképp mi lett belőle?
2003-as ügyek.
szart ér a fideszsidesz is!
korrupció.. ugyan, ez nekik és minden trógernek létforma!

civilkontrol 2010.01.11. 17:53:38

@derelyegrádi szellem: jaja, hátul gombolós, csomózható ujjú :o)

picur3ka 2010.01.11. 18:09:08

Istenem, a legjellemzobb, hogy meg ebben is hazudnak. Ezek az irasok, amelyek megjelennek, teljesseggel vicclapba valoak.

Arrol nem is beszelve, hogy Somogyot kiveve minden megyei onkormanyzat Fideszes. Nezzuk csak meg, melyik part onkormanyzatanak van adossaga, jajjj, injekciot...

krtek 2010.01.12. 12:53:31

Ha egy magyar default politikusféreg, a kampánynak nevezett hazudozási és rágalmazási progjamcsomagjában, lopás-, korrupció-, egyáltalán a köznép részére törvénytelen dolgok ellen hadobál, akkor az okos választónak tudnia kell, hogy egy sima hazug kis gecivel áll szemben. A fent említett dolgok nem üldözendők, hanem lételemek a polférgek számára. A szomorú az, hogy akad egy-két faszparaszt aki ezt be is veszi és ragyogó arccal - nulla aggyal boldogan és tudatosan elmegy szavazni.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.01.18. 12:40:47

@civilkontrol:
csak a versenyszférás saját pénzlét költi.
Egyébként visszatérve a 133000 ft-os szolgálati autós ügyre. Vajon zanzibári magánnyaralásáról visszatérve a szegedi botka manó vajon kifizette a szolgálati autó költségeit ami ott várta a reptéren? Kíváncsi vagyok milyen hivatalos út miatt kellett amúgy is felmennie a kocsinak sofőröstül, persze papíron.

süti beállítások módosítása