Skip to content


       Szűrés lista

Egységben a nyugdíjasokért: A Fiatal Szocialista Nyugdíjaspárti Demokraták

Egyet kell hogy értsek Kóczián Péterrel, hogy a sajtónak kellene ízekre szedni a két (populista) párt összes mondatát, nem pedig szolgaian leközölni a sajtótájékoztatók anyagát, vagy az MTI híreket. Mivel semmi ilyen nem történik, egyre feljebb és feljebb csavarják például nyugdíjbullshit-generátort, amíg az egyszer ki nem akad. Vagy lehet, hogy ki sem tud akadni?

És egyet kell hogy értsek a Mandinerrel, az MSZP leredukálta a választást, dehogy akarnak ők bármit is mondani a fiataloknak, a munkanélkülieknek, a dolgozóknak, nem akarnak ők megoldást kínálni az államadósságra, az IMF-hitelre, a közbiztonságra, az éhezésre, a mély-szegénységben élők gondjaira: totális vereség és megsemmisülés, pénztelenség, a pozíciók, a lokális kiskirályságok elvesztése, vagy a nyugdíjasok. Már régen nem a svéd modellről megy itt a vita.

Igen, a Fidesz eltolta. Járt a szájuk. Agyaltak, forgatókönyveztek, számolgattak. Ezzel nincs is gond, ez a dolguk. De ez kikerült, és egy ilyen sarokba szorított párttal szemben ez nem megy. Az MSZP-vel szemben ez hiba volt. Megmondtam, hogy kussolni kell. Így is, úgy is nyernek, ha fecsegnek, ha hallgatnak, akkor is ... ha kérdezik, mit terveznek, mosolyogni kell, és szépen elmondani, hogy ha majd átnézik a könyvelést a padlástól a pincéig, akkor meglátják, milyenek a lehetőségek.

Szóval az MSZP belerángatta a Fideszt ebbe az ördögi körbe, melyből április 25-ig már nincs kiszállás. És csak egyre rosszabb lesz, két hét alatt az üzengetéstől már eljutottunk, hogy már az utcán ölik egymást Marika néni aláírásáért - ami amúgy semmit sem ér.

Az MSZP újsághirdetést ad fel a nyugdíjakról. A Fidesz is.

A Fidesz levelet küld a nyugdíjasoknak. Az MSZP is. (Úgy, hogy csak március 22. után lehet megvásárolni a választók címeit ...)

Az MSZP szórólapot küld a nyugdíjasoknak, amit pont a nyugdíjjal együtt visznek ki a postások. Érdekes egybeesés ... biztos csak véletlen ...

És az nagy fegyver, az aduász: a Fidesz aláírásgyűjtésbe kezd. Az MSZP is.

Valaki mondja már meg, ugyan minek aláírásokat gyűjteni?
A választások után ki lehet törölni a seggeket az ívekkel, körülbelül annyit ér ... mivel a nyertes párt azt csinál, amit akar. Hányadik aláírásgyűjtési kampánya ez a Fidesznek az elmúlt 8 évben? Tizedik? Oszt mit értek el? Semmit. Öszöd rávilágított, ebben országban nem lehet olyan tenni kormányon, hogy abba belebukjanak. Ki hitte volna akkor, hogy az MSZP kihúzza 2010-ig? És lám, kihúzta ...

Miért nem lehet arról vitatkozni, értelmesen, hogy az dolgozók nyugdíjjáruléka nem is fedezi a nyugdíjakat, és a költségvetésből 600 milliárdot kell átdobni a nyugdíjalapba évente? Ez a tervezett ingatlanadó hússzorosa ...
Hogy hány ás hány nyugdíjas van, aki úgy tudja, hogy azt a pénzt kapja most nyugdíjként, amit ő befizetett élete során. Fogalma sincs, hogy a nyugdíja a fiai és unokái fizetéséből kerül a kis kezébe. Ha nincs fizetés -> nincs nyugdíj.
Miért nem lehet arról vitatkozni, értelmesen, hogy milyen tervek, forgatókönyvek léteznek, arra az esetre, mikor a Ratkó-korszak gyermekei tömegesen elmennek nyugdíjba 2010-2020 között? Vagy a 600 milliárdhoz hozzácsapunk még 600-at?

Mellesleg hiába küldi a két párt a levelet, szórólapot a nyugdíjasoknak, őket nem is érintenék ezek a problémák, mert ők már nyugdíjasok, nekik nem kellene 70 éves korukig dolgozni ... akiket ez érintene, azok a szüleink, akik most az 50-es éveikben járnak. Nos, ők dolgoznak éjjel-nappal, amíg bele nem döglenek ... és ők le vannak szarva.

Komolyan, ekkora populista seggnyalást egy csipetnyi pánikkal fűszerezve, mint amilyet a két párt folytat, nem láttam. 23 millió román vendégmunkás? Esti mese. Az MSZP szempontjából persze pofonegyszerű: minden egyes populista hazugság növeli annak az esélyét, hogy még egy emberükkel több lesz a parlamentben.

Semmilyen probléma nincs az országban, csak a nyugdíjasok. Senki más nem él itt az országban, akikkel foglalkozni kellene, csak a nyugdíjasok. Akkor legyünk 10 millió nyugdíjas országa, és követeljük a radikális nyugdíjemelést! Követeljük mi is az üdülési csekket, az ingyen utazást, a kedvezményes internetet!
 
A legalja ideáig ez a videó, pedig még csak január 24.-e van ...

A Fiatal Szocialista Nyugdíjaspárti Demokraták párhuzamos sajtótájékoztatója, külön helyszínen, különböző látványelemekkel, de azonos tartalommal.

Ezzel az erővel közös listát is felállíthatnának ...

A stop.hu videója:

Címkék: politika választás mszp fidesz

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr941697193

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesz megint megvédi a nyugdíjasokat a nyugdíjemeléstől 2010.01.25. 18:33:40

Orbánék 1998-ban is a nyugdíjak reálértékének megvédését ígérték. Így az akkor bevezetett (svájci) modellel a gazdasági növekedés éveiben kevésbé kellett emelni a nyugdíjakat. A Fidesz most ismét a reálérték megőrzését ígérik. Már amikor el akarja tere...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kuki123 2010.01.25. 09:07:13

A ki a nyugdíjasokkal foglakozik Magyarország csődjét készíti elő.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.01.25. 09:09:15

hozza sem tudok szolni. meg csak januar van.
brrrrr. elore hanyok ezektol a dolgoktol.
csak egy jo van benne: egyre tobb es tobb embert kuldenek a Jobbik zaszlaja ala.
Hiszen csak a jobbik akar foglalkozni a ciganykerdessel, a dolgozo emberekkel, az allamadossaggal, a nemzettel.

Jol van ezigy, de magas az ar, hogy ezt a sok szart ki kell addig birni.
lehet hanyagolni fogom a kavegepet, ha sokat posztoltok.

mellesleg zero, be foglak perelni. Termelnem a kibaszott dzsidipit, hogy legyen nyögdíj, erre ilyen cikkekkel annyira felbaszol, hogy orakig nem vagyok hatekonyan dolgozni, mert ez jar a fejemben.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.01.25. 09:09:27

Pont most írtam egy hozzászólást nyugdíjtémában. Annyi a lényeg, hogy mindenki elfelejti azt az aprócska tényt, hogy azok a dolgok amivel riogatják a nyugdíjasokat,
egyszerűen NEM VONATKOZHATNAK A JELENLEGI nyugdíjasokra :DDD

www.senkinemmondja.blog.hu

Nzoltan 2010.01.25. 09:18:30

3 millió az 3 millió.
Ez van.

Aki dolgozik az meg kit érdekel?

Zetek 2010.01.25. 09:19:59

Rendben van, matassunk a trágyában, de azért Kócziánt mégse!!! Ugyanis, ha a Fidesz követte volna ezt a zseniális javaslatot és lapít, akkor most a K.P. és a hozzáhasonló szarzsákok, azon nyávognának - lásd Bauer Tomót - hogy nem tudják mit tesz az ellenzék, ha hatalomra jut, hüpp, hüpp. Ráadásul hasonlóan okos bácsik már 2002-ben leírták, hogy a Fidesz hülye volt, mert nem ígért rá a 19.000 forintra egy ötszázast. Szóval, kicsit kevesebbet ebből a rohadt okos gyerek vagyok című hozzáállásból.

doberman 2010.01.25. 09:20:23

Igen... eszméletlen már, hogy állandóan a nyugdíjasok kegyeiért megy a harc.

Olyan még nem volt, hogy a dolgozó emberek szavazataiért harcoltak volna. Valószínűleg túl picike ez a szavazói csoport....

Zero, örülök, hogy így január végére sikerült összehoznod egy normális posztot... Csak így tovább!

Disznó Úr 2010.01.25. 09:24:41

Biztosan állati pesszimista vagyok, de szerintem ez be fog jönni. Az MSZP ezzel lényegesen megnöveli a szavazatait (rossz perceimben még a győzelem is megfordul a fejemben).

Racionálisan teljesen érthetetlen ugyan hogy ez milyen tudatalatti módon működik, de működik. Tudom a több évtizedes beágyazottság stb. nameg a Zorbán. Aki elvette. Ja és nem is szóltam arról, hogy milyen jó volt 1950-ben amikor 20 éves voltam. Az nem esik le, hogy nem a kommunizmus volt jó, hanem a fiatalság. Innen egyenes út vezet a komcsikhoz.

Cáfoljatok meg. Olyan jó lenne.

nyugatioldal 2010.01.25. 09:25:59

3,7 millió ember dolgozik a 10-ből, s komolyan az az ország legnagyobb gondja, hogy mi legyen a nyugdíjasokkal?

Vicc. De az egész azért van, mert azt hiszik hülyék vagyunk, s jöhet nekünk a duma.
Tényleg hülyék vagyunk?

Nzoltan 2010.01.25. 09:30:36

".. akiket ez érintene, azok a szüleink, akik most az 50-es éveikben járnak"

Ebben a blogban milyen kis nyikhajok osztják az észt... :-D

Krikri 2010.01.25. 09:31:28

Pont tegnap gondolkodtam el, nagy gazdasági laikus, hogy miért nem támogatják a családi adózást (tudom, kell minden fillérünk). Lehet, hogyha számítana a gyerekek száma, ill lehetne kevesebbet adózni, akkor több gyerek születne? Esetleg többeknek megérné dolgozni (bizonyos rétegekben)? Ha több gyerek lenne, esetleg csökkenthető lenne a társadalom elöregedése? Lenne aki kitermelné a mi nyugdíjainkat? Lenne aki egyáltalán dolgozna? Túl egyszerűen látom a világot? Ok most pénzkiesés lenne, de a gödör szélén állunk: a szomszédos országokhoz képest katasztrófális a gazdasági helyzetünk (nekem a cseh és a lengyel a példa), a nagy adóinkkal nem vagyunk versenyképesek, termékeink sem azok mert oktatásra K&F-re nem költünk, kevés embert foglalkoztatunk, lassan mindenki közalkalmazott, nyugdíjas, segélyen él stb
Sajna belenéztem a videóba, remélem nem lesznek tőlük rémálmaim, mintha diliházból szabadult közveszélyes idegbeteg lenne mind....

Nzoltan 2010.01.25. 09:33:01

@doberman:
De volt. Adócökkentés, adócökkentés, adócökkentés, adócökkentés, adócökkentés, adócökkentés, adócökkentés, adócökkentés, adócökkentés!

Most ha jól tudom már egy idja az állam fizet nekem adót.:-DDD

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.01.25. 09:33:12

Jó poszt!

@Disznó Úr: "Biztosan állati pesszimista vagyok, de szerintem ez be fog jönni. Az MSZP ezzel lényegesen megnöveli a szavazatait (rossz perceimben még a győzelem is megfordul a fejemben)."

Lósz*rt mama! Nincs rá sansz. Legalábbis én ezt tippelem.
Aki emiatt erősödni fog az az M(Sz)D(Sz)F illetve a Jobbik.

Pedig ha a fidesz egy hangyányival bevállalósabb és kiáll a svéd modell mellett, lett volna vagy plusz 100.000 szavazata...

Nzoltan 2010.01.25. 09:34:08

@nyugatioldal:
És ennek a számnak kb. a kétharmada az állami szektorban.

kuki123 2010.01.25. 09:38:20

most is megy az M1-en a téma

talán lenne fedezet ha:
a fiatalok mehetnének az öregek helyére,
az egyéni számlák helyett az államba adnánk a pénzt (mert most pont annyi hiányzik amennyit kivontak),
aki csak 10-15 évet fizetett be az annyit is kapjon,
a volt rendszer besúgói 0 vagy 1/2 nyugdíjat kapjon mint Lengyelországban,
aki 40 évet lehúzott húzzon nyugdíjba,
aki nyugdíjas az húzzon a picsába nyugdíjba eszébe se jusson munkát vállalni és ezzel értékes állás helyeket elvenni a fiatalok elől akik az ő nyugdíját fizetik be valójában,

ne kapjon egy nyugdíjas 150+-200+-os nyugdíjat
rokkantnyuggerek felülvizsgálata (mert némelyik jobb egészségnek örvend mint néhány 40-45 éves)
ne lehessen 15 20 éves munkaviszonnyal 40 évesen nyuggernek menni (lásd rendőrök)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.25. 09:40:35

És akkor ilyen válaszokat kapok a Mandineren:

"Mondj nekem egyetlen egy szakpolitikai temat, amit erdemes volna a Fidesznek bedobnia, megvitatni, es amit az MSZP nem hasznalna ki a kampanyban."

"Hozzatok be legalább másfélmillányi kettős állampolgárnyi szavazatot Erdélyből (a részekből), a Vajdaságból, Kárpátaljáról, a Felvidékről, és a nyugati magyarságtól, és azonnal nem az lesz egy kampány lényege, hogy:
-a cigányoknak nem kell dolgozni a segélyért, mert csak.
-hány százalékkal emeljük a nyugdíjakat kampányidőszakban?
-szélsőjobb itt, szélsőjobb ott, szélsőjobb amott! "

Elképesztő. Szegény Fidesz, mindjárt sírok.

Homeoffice 2010.01.25. 09:40:59

@volánrulz:

+ Nekimenni a feketegazdaságnak...
Ha csak 20 %- át zúzzák szét, már akkor is van fedezet rá.
Ezenfelül az összes nyugdíjjas nyugdíjának felülvizsgálata.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.01.25. 09:44:20

A kurvaanyját minden pártank. Az összeset megszüntetném. Minden képviselő a területe érdekében dolgozzon ne párthatározatra! A dolgozó réteget kellene végre megszólítani! Akkor haladhatnánk előre! De így csak visszafelé!
Az összes pártnak felajzott süncsalád a seggébe!

Lecso (F*ck the Shit) · http://www.youtube.com/watch?v=OyxNgnQ9m30 2010.01.25. 09:48:38

tököm tele van a politikával! fogalmam sincs, hogy melyik pártra kéne/szeretnék szavazni. úgy nem akarok voksolni, hogy "azért erre adom, hogy ne legyen a másik" mert az fa**ság.
lehet, hogy nem megyek, vagy ha el is megyek leadom hibásan....

eszkep 2010.01.25. 09:55:46

Az MSZP-re sok szót nem érdemes pazarolni, nekik a nyugdíjasriogatás maradt (a 100000 kínai már túl abszurd még egy átlag magyar bugrisnak is). A párt tagjainak legalább felét le kellene csukni 10-15-évre különböző gazdasági bűncselekmények miatt.
A FIDESZ már egy más kérdés: nyilvánvalóan tömegpárt akar lenni (mit ahogy hajdanán az MSZP is), de vegyük tudomásul: teljesen igazságos rendszer nincs! Ahol nagyon sok pénz van a központi költségvetésben ott is VALAMIBŐL befolyik a pénz, nem „osztódással szaporodik”.
Éppen ezért (is) lenne jó, hogy van Jobbik is, hisz így a konzervatív szavazók megtalálhatják a hozzájuk közelebb álló pártot. A FIDESZ ügye inkább az idősebbek pártjának tűnik most, a Jobbik a fiataloké. Éppen ezért nagy öngól, hogy a FIDESZ és a Jobbik mereven elhatárolódik egymástól (ez most mindkét pártra nézve kritika!), hisz mi lesz akkor, ha – ne adj’ Isten (!) – 4 vagy 8 év múlva a FIDESZ ugyan megnyerné a választásokat, de egy hárompárti parlamentben döntenie kellene, hogy kivel lép koalícióra: az MSZP-vel (ha akkor még lesz ilyen párt, az a tragédia…), vagy a Jobbikkal?

eszkep 2010.01.25. 09:57:42

Amúgy mókás ez az MSZP-s szórólap, hisz az egy az egyben átvett svéd nyugdíj-model az MSZP és az MDF választási tanulmányaiban szerepel, akárcsak a 70 éves nyugdíjkorhatár is…

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.25. 09:58:53

Miklósi "és valahol felsír egy kisgyerek" Gábor éppen az Indexen fejti ki, miért fog az MSZP-re vagy az MDF-ra szavazni.

Beszarás :-)

index.hu/velemeny/2010/01/25/befogott_orral_halkan_anyazva/

eszkep 2010.01.25. 10:01:04

"Hogy hány ás hány nyugdíjas van, aki úgy tudja, hogy azt a pénzt kapja most nyugdíjként, amit ő befizetett élete során?"

Kb. az összes bugris nyugdíjas, aki képes a szocikra szavazni.
El lehet kezdeni azon gondolkozni, hogy a ker. televíziókban délutánonként mért Mónika Show megy, mondjuk "Gazdasági egyszeregy közérthetően, laikusoknak" ismeretterjesztő összeállítás.

eszkep 2010.01.25. 10:05:28

@zero: Ezt én is be akartam linkelni, elég "kemény anyag", célszerűbb részletekben végigolvasni... Csak a színe-java:

„Undorodom a nemzetieskedő radikális populizmus és a fajgyűlöleten alapuló fasiszta hagyományok felélesztésének árukapcsolásától.”

„Azt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy elég nagy baj lenne, ha a Fidesznek kétharmados többsége lenne. A feljebb vázolt helyzet miatt ugyanis túl nagy lesz a kísértés, hogy az alkotmányos rendszer átfaragásával a párt első embere a választók csalódottsága elől egy végrehajtó hatalmi jogkörökkel is felruházott köztársasági elnöki pozícióba katapultálja magát.”

Hiába no, liberálisoknál a hülyeségre van igény...

Float 2010.01.25. 10:05:36

Ezt basszus én sem értem, hogy miért a jelenlegi nyugdíjasokat szórakoztatják azzal, hogy a később nyugdíjba menőkkel mi legyen...

eszkep 2010.01.25. 10:07:33

@laspalmas: "Mondj nekem egyetlen egy szakpolitikai temat, amit erdemes volna a Fidesznek bedobnia, megvitatni, es amit az MSZP nem hasznalna ki a kampanyban."

Valljuk be őszintén, ez teljesen igaz... Ha véletlenül a FIDESZ kinyög valami értelmeset, rögtön beindul a "parasztvakítás" minden balos médiában, amiből nem kevés van, de baromi sok...

eszkep 2010.01.25. 10:10:50

Hahaha! Érdemes megnézni az egyik szélsőséges, liberális hirportál szavazását:
hirszerzo.hu/

Hetfield 2010.01.25. 10:12:40

@zero: Hát ez mennyire gyönyörű!!! :DDD Hogy is kezdi?

"A jelenleginél átláthatóbban, hatékonyabban működő és jobban szolgáltató államot szeretnék. Fontosnak tartom, hogy a polgárok érdekeit védő és alapjogait, magánszféráját tiszteletben tartó, igazságosabb és ésszerűbb törvények szülessenek."

....majd szépen folytatja:

"Az MSZP egy ideológiailag elsekélyesedett, hiteltelen, hazug, bukott, gyenge és tehetetlen párt. A kormányon töltött két ciklus legnagyobb politikai teljesítménye az, hogy a főleg az állami túlköltekezés miatt kialakult válsághelyzetet végül sikerült úgy-ahogy kordában tartani és az államcsődöt elkerülni. Ugyanakkor az elmúlt nyolc évben a szocialisták az állam átláthatatlan és korrupt működtetésével, a hazudozással, a tiltakozók megverésével minden más pártnál többet tettek a demokratikus intézmények lejáratásáért, a választók kiábrándításért. "

...és a végén a poén:

"A képviseleti demokráciát és a hatalmi ágak egyensúlyát fontosnak tartó liberális szavazó tehát kénytelen lesz mégiscsak vagy az MSZP-re, vagy az MDF-re szavazni. "

Valakinyolc 2010.01.25. 10:12:57

@eszkep: "Száz forint a hideg lángos, gyere vissza Kádár János!" :D

Vidéki 2010.01.25. 10:13:21

@Disznó Úr:

Írod: „Biztosan állati pesszimista vagyok, de szerintem ez be fog jönni. Az MSZP ezzel lényegesen megnöveli a szavazatait (rossz perceimben még a győzelem is megfordul a fejemben)”

Szerintem reálisan gondolkodsz.

Hatalmas bizonytalan tömegek vannak még a választásra jogosultak és különösen a nyugdíjasok között.

A 2002-es választásokon már bebizonyosodott, hogy a nyugdíjasok agymosása az MSZP "csodafegyvere".

A nyugdíjasok rettegtetése a Fidesz gonoszságával egy évtizedes bejáratott gyakorlat az MSZP részéről. Az Orbán kormány idején és a 2002-es választási kampányban telesírták a világot és a nyugdíjasok fülét, hogy a gonosz Orbán kormány milyen hatalmas összegekkel károsította meg szegény nyugdíjasokat a jóságos Horn Gyulához képest.

Végül, miután megnyerték a választásokat, mindössze 19000 forinttal kárpótolták a nyugdíjasokat a négyévnyi „károkozásért”.

Szerintem ez a kitartó, nagy hangerejű propaganda az egyszerű gondolkodású nyugdíjasokra jelentős hatással volt és hozzájárult a 2002-es választások megnyeréséhez az MSZP-SZDSZ javára.

Most leporolják és újra bevetik ezt a már jól bevált propaganda "csodafegyvert", bízva abban, hogy újra győzelmet hoz.

Ha nem is biztos, hogy győzelmet hoz, de az is biztos, hogy nagy hatású lehet most is..

neeskens 2010.01.25. 10:16:08

Szánalmas ez az egész, jól mutatja milyen magasszinvonalú, értelmes viták lesznek a kampányban.

Egyszerűen nem értem, hogy nem képes a szavazók nagy része felfogni, hogy ilyen aktív/inaktív aránnyal a magyar gazdaság halálra van ítélve.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 10:21:46

Na ha már szóbakerült az ürülési csekk.

Tudtommal az nem átruházható. Adott mondjuk a 70 éves Marinéni, meg a 74 éves Lajosbácsi, mindketten kapnak - mondjuk - 70.000 nyugdíjat fejenként. Autójuk nincs, vonattal, Volánbusszal egyik sem tud menni, mert nem bír felmászni sem rá (csomagok meg...)

Kérdem én: ők azon kívül, hogy kitörölhetik az üdülési csekkel. MI ÉRTELME? Jó, lehet licitálni ezzel is...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.25. 10:23:00

@Hetfield:

ezzel az erővel BÁRKI írhat publicisztikát az Index-re, hetet-havat bárki össze tud lapátolni 50 sorba .....

eszkep 2010.01.25. 10:23:28

@volánrulz: "az egyéni számlák helyett az államba adnánk a pénzt (mert most pont annyi hiányzik amennyit kivontak),"

Ezzel az a gond, hogy konzerálja a mostani lehetetlen helyzetet:
Mi is az egész nyugdíprobléma alapja? Az ügye ismert, hogy nyugdíjjárulék az átkosban is volt. Ráadásul a háború után a „szakértő” elvtársak államosították a nyugdíjalapokat. És mit csináltak ezen pénzekkel??? A központi költségvetésben ELKÖLTÖTTÉK! (1 Forintos metróra, 2 Forintos kenyérre, stb., csupa olyan dolgokra, melyeket egy átlagos infantilis MSZP szavazó visszasír…). Magyarán a rendszerváltáskor tök üres kassza miatt az akkori (mostani) nyugdíjasok nem saját maguknak fizetik a járulékot, hanem a mostani nyugdíjasoknak. Az akkori gyenge gazdasági teljesítmény miatt ez majdnem államcsődhöz vezetett, a közhiedelemmel ellentétben a Bokros-csomag az államcsőd elkerülése miatt kellett, a gazdaságra RENDKÍÍVÜL rossz hatással volt. Érdemes lenne leszámolni azzal a legendával, hogy a FIDESZ kormány a Horn-kormány eredményeiből élet meg. Bokros tünetileg kezelt egy olyan nonszensz helyzetet, melyet pont a „szakértő” elvtársai hoztak létre!
A jelenlegi rendszer (az általam befizetett járulékból tartják el a mostani nyugdíjasokat, engem meg majd az akkori nyugdíjasok fognak…) pedig megbukik a demográfiai adatokon, vagyis, hogy egyszerűen nem lesz elég aktív korú ember a rengeteg nyugdíjashoz képest. (Ügye, ha mindenki úgy fizetné a járulékokat, hogy magának gyűjti, ez ne, lenne akkora baj).

Na, Mónika Show helyett pl. ezt kellene elmagyarázni délutánonként a TV-ben!

Hetfield 2010.01.25. 10:23:54

@zero: Nem, kérlek, ehhez már tehetség kell :))

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.25. 10:23:55

Én a Kétfarkú Kutyára szavazok.
"Örök élet, ingyen sör."
Na, EZT próbálja überelni valamelyik okostojás.
Bár, az az érzésem, ezt is felül fogják licitálni.

Tótawét nem nagyon szeretem, de egyszer volt egy egészen jó javaslata: a választáson való részvételhez regisztrálni kelljen, amit csak egy nagyon egyszerű teszt kitöltésével lehetne érvényesíteni.
Mondjuk olyan kérdésekkel, hogy soroljon fel két szomszédos országot, jelenleg ki a miniszterelnök, mi Magyarország fővárosa, ilyenek. Akinek még ez sem menne, ne szavazgasson már össze-vissza.
A 18 éven aluliak és az értelmi fogyatékosok miért nem szavazhatnak? Mert fogalmuk nincsen semmiről, oda ikszelnének, aki több nyalókát ígér. Akkor a 18 éven felüli fogalom nélküli állampolgárok miért szavazhatnak?

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.25. 10:24:17

@zero: Ha úgy érted a cikk elejét, hogy klafa lenne egy királyi TV-n közvetített vita műsor ahol 3 _felkészült_ szakújságíró (és nem aktuális celeb!) kérdéseket tenne fel a nyugdíjról, amire a 2 párt képviselője válaszolna?
Mert egy ilyet üdvözölnek...

De azt is, ha ugyanilyen felállással a munkanélküliség megszüntetéséről, az életszínvonal emeléséről vitáznának

Ha ott a konkurens párt képviselője, cak nehezebben hauzudnak, és gyorsabban kibukik az üres (teljesíthetetlen) igéret

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 10:25:10

ürülési=üdülési

hijjnye....

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 10:26:17

@zero: "ezzel az erővel BÁRKI írhat publicisztikát az Index-re, hetet-havat bárki össze tud lapátolni 50 sorba ..... "

néha többe is, ilyenkor index-címlapra is kerül a blog :))))))

eszkep 2010.01.25. 10:27:02

@Hetfield: Igen, ebből a mókás írásból levonhatjuk a konzekvenciát: egy liberális szavazó szerint jobb egy „ideológiailag elsekélyesedett, hiteltelen, hazug, bukott, gyenge és tehetetlen [liberális / szociális] párt.”, mint egy magát konzervatívnak valló párt.
És akkor itt el is kezdhetünk gondolkozni azon, hogy ki is a szélsőséges????

eszkep 2010.01.25. 10:27:45

@Seduxen: Írok és is egy kis MSZP fikázást, niztos kirakják...
:-)

Laibach 2010.01.25. 10:28:01

A témához egy kis zene:

Tekintetes Úr-Beszéljük meg!:

www.youtube.com/watch?v=8vtNIs-mZ5g

Burzsoá Nyugdíjasok-Kádár János:

www.youtube.com/watch?v=joiZrJmrziM

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 10:29:12

@eszkep: printszkrín bazze, PRINTSZKRÍN!!! :)))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.25. 10:29:34

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:

Igen, jó lenne ilyen ...meg az újságokban, rádióműsorokban is szénné kellene szedni minden populista ígéretet

jozicsenko 2010.01.25. 10:31:45

Sziasztok!

pár rendkívül idegborzoló adat, nyugdíjasügyben:

1. Szlovákiában az átlagnyugdíj most jan-tól 348 euró, ami 270-el számolva is 94ezer Ft körül van (10 eurot emeltek januárral): spectator.sme.sk/articles/view/36319/10/average_old_age_pension_in_slovakia_was_33738_in_late_july.html
van 930ezer nyugdíjasuk, ami a lakosság 17%-a
2. nálunk 88ezer az átlag öregségi nyugdíj, az össz. nyugellátási forma átlaga 79.699:
index.hu/gazdasag/magyar/2009/11/09/88_ezer_forint_az_oregsegi_atlagnyugdij/?rnd=699
3. nálunk 3 millió nyugellátott van, miközben 60 év felett a lakosság 20%-a van, 65 év felett a 15%-a kb (a lenti file 5. és 6. oldala)
www.szmm.gov.hu/download.php?ctag=download&docID=656 (ez egy pdf, a KSH-tól)
4. ugyanitt, a 13. oldalon: az össz lakosság 40%a gazdaságilag aktiv, 60%-a nem (vagyis 2 kereső szülőre jut 3 nem dolgozó: gyerek vagy nyugdíjas)
5. az elmúlt 5 évben 2600 MRD Ft-ot toltunk bele a nyugdíjkasszába: ennyi volt a hiány, amit adóból egészítettek ki (általában az éves nyugdíjkassza 18-20%-a)

szumma: kb 1 millió olyan ember van (60 év alattiak), akiknek semmi keresni valójuk nincs a nyugdíjasok között, de Fletóék -szavazatvásárlásért- beengedtek oda

mégegyszer: nem a sajátjogú öregségi nyugdíjasokkal van bajom, hanem a 45 évesen a postásra váró "megfáradtakra", akik miatt évi 600 MRD adót kell pótolni

s a legvége, amit minden mszp-snek és nyugdíjasnak meg kell értenie: a torta egyre kisebb lesz, s egyre többen vesznek majd ki belőle (ha hagyjuk), ami miatt nem jut mindenkinek: vagy a nyugdíjasok 20%-át elzavarják dolgozni, vgy mindenkinéle egységesen 20% nyugdíjat kell csökkenteni

hogy értsétek: az euro bevezetésének legfontosabb kritériuma a GDParányos adósságunk 60% alá szorítása (85körül járunk?), ami nem megy, ha a gdp 2%-át öntjük ide (meg ezen felül a mávba, stb)

egyszerüen a büdös életben nem lesz euronk, ha az mszp boldogot és boldogtalant nyugdíjasnak nevez a szavazatáért...

ui:ha az emailem egyszer felhasználásra kerül, vagy poént lövök le, Zéro kérlek majd töröld ezt a kommentet

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.25. 10:31:52

@eszkep:

Miklósi Gábor eset a bizonyíték (pedig ő fővárosi, jól szituált értelmiségi), hogy BÁRMIT is csinálhatnak a szocik, nem számít, akkor is rájuk szavaz. Csak mert ha jön a Fidesz, akkor Orbánból Köztársasági Elnököt csinálnak .... nevetnem kellene, de nem nagyon megy.

Homeoffice 2010.01.25. 10:32:53

Egyébként mit vártok a szociktól....
Akinek egy csepp józan esze van és nem idealista az nem rájuk szavaz.
Maradnak a nyuggerek tömegei, meg segííílyesek.
Nekik ezt kell játszani.
Itt a fidesz a nagyon hülye....

Marcellusca 2010.01.25. 10:33:21

EZ AZ!

Gondnokság, gyámság alá az összes komcsi nyuggerral!
Mert mindenről ők tehetnek!
A gazdasági válságtól a BKV veszteségességéig.

De, csak is a kommunista nyuggereket!
A fityiszes és jobbikos, tisztességben, munkában megfáradt, megőszült nyugdíjas állampolgárokat senki se megje bántani!

Hetfield 2010.01.25. 10:34:42

@eszkep: Nekem legjobban mégis az a rész tetszik, mikor felsorolja a maszop tulajdonságait (hiteltelen, hazug, az állam átláthatatlan és korrupt működtetésével, a hazudozással), és hogy kezdi a következő részt?

"A Fideszre sok minden jellemző, de a tiszta beszéd nem."

Mondom, ez már tehetség :)))

Marcellusca 2010.01.25. 10:36:24

@zero: Te már csak tudod. :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 10:39:15

@Marcellusca: mekkora gecik vagyunk mi ketten... én is ezt írtam neki :))))

Laibach 2010.01.25. 10:39:25

@jozicsenko:

".. Korózs Lajos: A nyugdíjas társadalom pontosan tudja, hogy ők mindig jobban járnak, amikor a szocialisták kormányoznak, mint amikor a jobboldal.

Műsorvezető: Ez azért érdekes, mert Iván László egyébként tegnap úgy volt itt a stúdióban, hogy felsorolta, hogy a Medgyessy-kormány, a Gyurcsány-kormány idején milyen volt a nyugdíjaknak az értéke (Korózs közbeszól: Lényegesen jobb mint az Orbán-kormány idején) és kiderült az, hogy az Orbán-kormány idején volt 22%-os emelkedés a Medgyessy-kormány idején csak 19,6%, és a Gyurcsány-korszak idején pedig -3,6.

Korózs Lajos: Mekkora butaság ez, hát az Orbán-kormány idején kétszer akkora volt az infláció. Hát a szegény embernek nem a rossz kormányzati döntés az ellensége, hanem az infláció (sic!)...."

"..Hát a szegény embernek nem a rossz kormányzati döntés az ellensége, hanem az infláció (sic!).." Muhahaha!!!

mandiner.blog.hu/2010/01/24/korozs_lajos_a_nyugdijszamitas_professzora.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.25. 10:42:33

@Gunther:

Miklósi Gábor nem így gondolja ...

Valahol felsír egy tántoríthatatlan szocialista szavazó ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.25. 10:43:43

@Marcellusca:
@Seduxen:

szemetek! :-)))
Egy kitett poszt nem egyenlő a főhasábos publicisztikával xD

sorokinV 2010.01.25. 10:43:45

@jozicsenko:

Azért az érdekelne, hogy ha az inaktívak átlagos "jövedelme" magasabb, mint az aktívaké, akkor mi a francért jár nekik emellett kismillió dolog ingyé'?

eszkep 2010.01.25. 10:44:41

@zero: Ez a Köztársasági Elnökös mese is teljesen komolytalan (hallottam már "fehér lovas" tálalással is...), a forrása ugyanaz lehet, mint a "panelprolinak": a Népszabadság egyik publicisztája találta ki.

neeskens 2010.01.25. 10:45:48

@Seduxen: hát ezzel a nyugdíjas üdülési csekkel nem értek egyet.

Most is mennek busszal, mert ingyen van. Keresztmuttim a Kisalföld Volánnnál melózik a forgalmi irodában. Múltkkor mesélte, hogy a távolsági buszaik 80-90%-os telítettséggel közlekednek, 14% vesz rájuk teljesárú jegyet (ha jól emlékszem, de a nagyságrend ennyi).

Gyakorlatilag tele vannak nyugdíjassal, főleg télen. Nem kell otthon fűteni, eltelik a nap. Elmegy a mamóka egy nap Pécsre és vissza, másnap Szegedre. A vállalat meg termeli a veszteséget.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.01.25. 10:48:38

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

Én is ebben reménykedem, hogy ha már a pártok nem tanultak az elmúlt évek hibáiból, akkor legalább a választók igen. és nemet mondanak mindkettőre.

neeskens 2010.01.25. 10:49:40

Szóval én nem akarok a nyuggerek ellen beszélni, mert tényleg sokan nagyon szarul élnek. De ez a rendszer tarthatatlan.
És akkor nem beszéltünk a korkedvezményekről, pl. sok rendőr, határőr ugyanolyan irodai munkát végez, mint akárki aztán 40 körül nyugdíjba mennek. Bazi magas összeget kapnak és mellette sokszor feketén melóznak tovább.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.01.25. 10:51:10

@neeskens:

Ugye nem gondolod, hogy ha nem menne a mamóka, akkor a busz sem menne? :)

Ez olyan lúzer logika, hogy félelmetes.
Bazzeg a buszjárat megy mindenképpen, ha csak 3 fizető utas van rajta és akkor is, ha van mellette 9 nyugger akkor is. nem mindegy a bevétel szempontjából?
Ez a logika akkor állná meg a helyétz amit nyomsz, ha a nyuggerek miatt nem tudna felszállni fizető utas bazzeg.

sorokinV 2010.01.25. 10:52:46

@neeskens:

Az erőszakszervezetek tagjainak lojalitását minden körülmények között biztosítja a párt :)

Homeoffice 2010.01.25. 10:53:46

@zero:

Figy... mondom...akinek megvan a magához való józan esze...
Neki valahol elment.)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.25. 10:54:57

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: NEM nézné senki. Gazdasági számokkal dobálódzó műsor bonyolult, fárasztó, és unalmas nézni.
Ha azt mondom, hogy kapsz tízezermillió forintot, ha rám szavazol, az érthető.
Max. ötszavas mondatokban kell az istenadta néppel kommunikálni. Hazudni kell nekik, aztán sz*rni a fejükre, az működik. A hosszas talkshow-k, amiben még pucér csajok/vicces állatok sincsenek, csak magyarzó szakemberek, az meg nem.
Kell egy skandálható jelmondat, sok zászló, lehazudni az eget is, és kész a kampány. A párbeszéd nem működik.
Pont ezért kénytelen a Fidesz a licitálós versenybe beszállni. Ha az MSZP elkezd óbégatni, hogy Orbánsátán, meg tőlünkkapszpénzt, a Fityisz meg csak hallgat, akkor mivel lesz tele a média? Az MSZP-vel, ugye. Az 1.0-ás (vagy inkább 0.7b) szavazók meg úgy ikszelnek, ahogy mosóport vesznek: az Arielről már hallottam a tévébe' a Bioponról meg nem, akkor az előbbit veszem meg.
Aztán a függönyös kis helyiségben ott van előtte az a nagy, bonyolult papír, amin mindenféle rejtélyes rövidítések vannak. Hát ott is azt választja, akiről már hallott. Hogy pontosan mit is mondott, meg mikor, meg ki, meg miről, azt már nem is tudja, de sokat volt a tévébe' hát biztos jó ember.
Felejtsétek már el, azt a hülye tévképzetet, hogy a nyugdíjasok (nagy része) és a cigók (egésze) mérlegel, meg gondolkodik ikszelés előtt. Mi alapján tenné? Semmiféle információval nem rendelkezik. Nincs internetje, de van tévéje, meg lát óriásplakátokat, meg Kádáralattjobbvolt. Objektív tájékozódás nulla.
Semmi értelme beszélgetni velük, nem megy át az infó. Nagyobbat kell hazudni, mint a másik, és kész. Max. ötszavas mondatokban.

neeskens 2010.01.25. 10:55:01

@jozicsenko: Igazából ehhez a magas nyugdíjas számhoz az is vastagon hozzájárult, hogy a 90-es évek elején rengeteg embert engedtek korkedvezménnyel nyugdíjba.

Mivel megszűnt a szoci nagyipar, az állami vállalatok, sok akkori 40-50 éves elment nyugdíjba. Egyrészt , mert képtelen volt beilleszkedni az új körülmények közé, másrészt, mert előtte valójában a kapun belüli munkanélküliek számát gyarapította. Ez volt az a korszak, amikor a háziorvosok pár ezer forintért, féldisznóért stb. tömegesen rokkantosítottak.

neeskens 2010.01.25. 10:56:16

@Conv: Ez így van, sokszor még egy két buszt el kell indítani, bocs ezt nem írtam. Ez termeli a veszteséget.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 10:58:37

@neeskens: tény, hogy ilyen típusú nyugdíjas is van. de amelyiknek teszem azt - távhős lakásban - a téli rezsi kifizetése gondot okoz, az nem hiszem, hogy ezt nagyon kihasználná.

azt már csak halkan teszem hozzá, hogy egy picit képmutatónak érzem attól a kormánytól ennek az extra juttatásnak a bevezetését tervezni, amelyik éppen idéntől tett alá a cafeteria-rendszernek... sz'tem ennek nagyon kampányszaga van, messziről bűzlik.

"És akkor nem beszéltünk a korkedvezményekről, pl. sok rendőr, határőr ugyanolyan irodai munkát végez, mint akárki aztán 40 körül nyugdíjba mennek."

na ezt pl magam sem értem, hogy egy 40-45 éves rendőrnél (elismerve, hogy mivel járhat 15-20 év flaszterkoptatás) miért nem lehet irodai munkát adni az ilyen korai nyugdíjazás helyett?

@zero: ez igaz. Te máshonnan kapot a zsetont a postokért, ugye? :)))))))

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.25. 10:58:53

@neeskens:

az átlagnyugdíj 88 ezer forint.
Ez több mint a minimálbér, melyből fizetni kell a bérletet, lakáshitelt, gyerekeket nevelni.

Vannak olyanok, akiknek 88 ezer forintnál kisebb a nyugdíjuk. De miért kisebb? Mert ennyi jár nekik, mert nem dolgozott csak 25 évet stb stb stb

hoplita 2010.01.25. 10:59:17

Eresszük félárbocra zászlainkat, egy komcsival kevesebb.
Vígasztalhatatlan vagyok....

www.hirszerzo.hu/cikk.hirtelen_tragedia_elhunyt_szigetvar_polgarmestere.137901.html

DArchAngel 2010.01.25. 10:59:37

Droidok. Kibaszott droidok. Szavazatmaximalizáló gépek. Sokadjára is leírom: ezeknek semmi sem számít, csak a hatalom. A nyugdíjasok se higgyék azt, hogy be is tartják, ami ígérnek. Ha meg igen, akkor még most kezdjenek konzervet gyűjteni, temetésre meg félretenni a pénzt, mert ha ezek a férgek tényleg elköltik azt pénzt, amit kurva lelkesen osztogatnak, akkor itt államcsőd lesz. Kurva nagy.

Nem tudom, kire kellene szavazni, és nem is akarok agitálni, csak azt kérem, az MSZP-SZDSZ-FIDESZ-MDF populista, tolvaj, nem dolgozó bandára ne!

eszkep 2010.01.25. 11:01:18

@Laibach: "Mekkora butaság ez, hát az Orbán-kormány idején kétszer akkora volt az infláció. Hát a szegény embernek nem a rossz kormányzati döntés az ellensége, hanem az infláció (sic!)....""

Az egyik dolog, amit egyszerűen nem értek Magyarországon: hogy lehetséges, hogy az alsóbbrendű, szellemileg korlátolt, szoci, liberális szavazókat be lehet csapni még konkrét számadatokkal is???

Nézzünk az inflációt:
1997. december: 18,5% (!) (Bokros "megmenti" Magyarországot...)
2002 március: 6% (Kompetens kormány 4 éves gazdaságpolitikai munkája)
2007 első félév: 8,6% (Gyurcsány "kiigazít...)
2009 III. negyedév: 5% (Az MSZP válságot kezel = Drasztikusan szűkülő gazdaság)

Forrás:
www.mnb.hu/Engine.aspx?page=mnbhu_inflacio_hu

És még egy érdekes dolog: ÁLTALÁNOSSÁGBAN IGAZ, hogy amikor a FIDESZ kormány idején csökkent az infláció, a sokat emlegetett GDP növekedése változatlan, vagy javuló tendenciát mutatott, míg amikor a szocik csökkentették az inflációt (megszorító intézkedések gazdaságélénkítés helyett) MINDEN esetben a GDP növekedése vagy hanyatló tendenciát mutatott, vagy negatívba ment át!!!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 11:02:45

@zero: "Vannak olyanok, akiknek 88 ezer forintnál kisebb a nyugdíjuk. De miért kisebb? Mert ennyi jár nekik, mert nem dolgozott csak 25 évet stb stb stb"

vagy másmiatt kevesebb, de ebbe most ne menjünk bele, a lényegen (a 2 "nagy" párt kampánystratégiája) nem változtat...

Diocles 2010.01.25. 11:07:19

lehet gúnyolódni a Fideszen, és teljes joggal, de az egészen biztos, hogyha nem így, sőt, ígyebből reagálnak, akkor elvágják a torkukat.

Csak egy momentum tegnapról:
Krizsó meghívta az MTV-be Iván Lászlót és Lendvai.
Iván volt először, gondolom azért, hogy már ne reagálhasson Lendvaira.

Nos, Lendvai ki is használta a helyzetet, és arról beszélt, hogy a Fidesz elveszi az özvegyi nyugdíjakat is. Cca 1 millió embernek van özvegyi nyugdíja...
Krizsó szó nélkül hagyta, Iván már nem reagálhatott. Ügyes, nem?

Szal mindenkinek igaza van, de azért, ha a Fidesznek van egy csöppnyi esze, akkor nem kéne hagynia, hogy elhuzzanak tőlük több millió szavazót.

picur3ka 2010.01.25. 11:07:33

@Seduxen:

Kerlek, most te itt azt feltetelezed, hogy minden nyugdijas idos es magatehetetlen?

hoplita 2010.01.25. 11:11:06

@zero:
"...Vannak olyanok, akiknek 88 ezer forintnál kisebb a nyugdíjuk. De miért kisebb? Mert ennyi jár nekik, mert nem dolgozott csak 25 évet stb stb stb...."

Ne haragudj, de ez baromság.
Nézz utána, hogy az elmúlt 15 évben hogyan változtak a nyugdíjszámítási módszerek....ha valaki rossz időpontban ment el, akkor megszopta, akár 45 év munkaviszonnyal is.
Vagy vedd figyelembe azokat, akik minimálbér után mentek nyugdíjba...szart sem ért a sok munkával töltött év....ez nem ilyen egyszerű Zero.
Az elmúlt 20 évben úgy összekutyulták politikai megfontolások alapján az egészet, hogy most már képtelenség jelentős érdeksérelem nélkül rendet rakni...tódoznak-fódoznak és recseg-ropog az egész...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.25. 11:11:09

@eszkep: Be lehet csapni, mert nem képes tájékozódni.
Nem tudja előrántani az mnb.hu-t, a wikipédiát, vagy a vastagbőrt ha kiváncsi valamire: nem is tud ezekről. Újságot olvas (ha egyátalán) meg RTL-t néz, meg óriásplakátot. Nincs rá lehetősége, hogy ha lát valami gyanúsnak tűnő infót, előkapja a guglit, és utánanézzen.
20 év múlva már nem fognak működni ez ennyire durva információferdítő szarságok, de egyelőre ez van.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 11:11:18

@picur3ka/beleallos kampany: nem. csak belegondoltam, hogy - mondjuk 3-4 napra - elutazni valahova tömegközlekedéssel fiatalabb korban is kihívás tud lenni, hát még 70 évesen.

mi van, ma rajtam kívül mindenki másnapos? :)))

sorokinV 2010.01.25. 11:12:46

@Diocles:

Monnyuk' ha ez tényleg így volt, akkor a szerkesztőt ki kell rúgni. Ilyen normális esetben nincs.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.01.25. 11:13:12

Na végre Zero!Végre egy olyan poszt amiért nem szedik le a fejed.:)) Amúgy szerintem elég sok nyugdíjasnak tele van a hócipője a szocikkal.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 11:15:44

@Tigeri: szerencsére NEM... azon már túl vagyok :)

Diocles 2010.01.25. 11:16:55

@sorokinV:

így volt, mindenki nézze meg.
először lement Iván, aztán jött Lendvai, és hintette az igét, hogy a Fidesz még az özvegyi nyugdíjakat is elveszi.
Krizsó nem reagált, hagyta, a végén megköszönte Lendvai, mondván, hogy reméli, hogy még fognak beszélni a nyugdíjakról.

Ismétlem, teljesen igaza van zérónak és a kommentelőknek, ill. igazuk volna egy normális (nem MDF-értelemben) országban.
De itt most kivégzés folyik.
Ha Lendvai bemondja a nagyvilágba szerkesztői asszisztálás mellett, hogy pár hónap múlva már nem lesznek özvegyi nyugdíjak, akkor mit kell csinálni? Nézni bambán?
Mondjátok a frankót, zéró, meg többiek.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.01.25. 11:17:11

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Pont ezért kéne valamilyen szinten korlátozni a szavazati jogot. Valamelyik azt hazudja, hogy a mezőgazdaságot nálunk is fel lehet lendíteni a szibériai elefánt tenyésztéssel. És aki ezt elhiszi, annak mi a lóf***ért járjon választói jog ?
Mert így tényleg olyan bináris (egysejtű) szintre lehet degradálni az egészet, hogy:
mszp: a fidesz hazudik és ők szarok, mi jók vagyunk.
fidesz: az mszp hazudik, ők szarok, mi jók vagyunk.
És aki hangosabb az nyer?

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2010.01.25. 11:19:09

@Disznó Úr: ha a nyuggerek ismet beszavazzák őket, akkor költözök és basszák meg... nagyon

eszkep 2010.01.25. 11:20:18

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Apropó, média! Pontosan emlékszem, hogy 2002-ben a balos média „szétszedte” a FIDESZ kormányt, hogy az előzetesen tervezett 5,5%-os inflációból 6% lett… Na viszont az elmúlt 5 évben, a költségvetésnek csúfolt „sci-fi novellában” nagyjából KÉTSZERES az eltérés MINDEN ÉVBEN a valósággal (persze a valóság "javára"), már annyira nem érdekli ez őket…
Sajnos a Vastagbőr rossz példa, mert Zero is már leírt orbitális baromságokat (szegénynek majdnem mindig ráolvasom ezeket, most ettől megkímélem), egyszerűen nem értem miért????
Lusta utánaolvasni??? Balos médiából tájékozódik??? Nem jött rá legkésőbb 2006-ban, hogy simán leírják a nyilvánvaló hazugságokat??? zero?

kuki123 2010.01.25. 11:21:09

@eszkep: a szakértők tök hülyék voltak ...ez egyértelmű...

azonban azt én is tudom hogy a mostani befizetés egyből megy is kifizetésre-> fiatal befizeti államnak nyuggernek kifizetik
ez rendben is van addig amíg ahogy te is mondtad hogy több a befizető mint a kifizetés :)
csak hogy van egy halom általam felsorolt emberke akiknél kellene vizsgálódni :) észerűsíteni...
Még azt is elhiszem hogy a csődtől mentette meg az országot Bokros...de 1szer elég is volt belőle nem mindig a megszorítás a megoldás...főleg ha már nincs min megszorítani)főleg ha mindig azt akarják megszorítani aki adót termelne be és még véletlenül sem azokat akik milliókat simán felvesznek az állami kasszábból vállaltokból mindenféle jogcímen a milliárdos megrendelésekről már nem is beszélek)

Továbbá te egyszer is kiszámoltad már hogy mennyi lesz a nyugdíjad ha br 250e-et keresel és magadnak rakosgatod félre 10%-os kamattal? úgy 40 éven keresztül? ne ez 20e 1 hónap 40 évvel ez 9,6mFt meg mondom én 5 -10 év alatt épphogy kenyérre meg vizre jut aztán az is elfogy
pontosan 11,26 év re elég minimálbérrel havi 70eFT-tal számítva és akkor minden kurva optimális volt

ennyit a az öngondoskodásról ..az ilyen csak akkor működik ha legalább 500e nettód van és 50-100e minimum be tudsz rakni havonta

picur3ka 2010.01.25. 11:23:23

@Seduxen:

Aha. De az urulesi csekk, az jo volt.

picur3ka 2010.01.25. 11:25:27

Kulonben, a Fidesznek a Mandiner cikkel kellene kampanyolnia: A nyugdij emelkedik, az egy olyan dolog, 1500%-os nyugdijemelest, etc.

Aztan meg lehet mondani, hogy ez vicc volt a Mandinerrol.

mind2 (törölt) 2010.01.25. 11:25:54

@jozicsenko: euro bevezetés kritériumai ? :)))) Mire bejutunk az eurozónába, eurozóna se lesz :) Tegnap láttam egy riportot, hogy miként is vezetgetik meg a görögök évek óta az EU-t meghamisított statisztikai adatokkal ( akárcsak mi ). Hatalmas a görög hiány is, és miért ? Mert az emberek csesznek adót fizetni ! És miért van adóelkerülés ? Idézem : az egymást követő politikai garnitúrák, a bürokratikus és korrupt állami gépezet olyan sok milliárdot lopott, sikkasztott, csalt el, hogy " azemberek " szépen - csendben beintettek, és tesznek az adófizetési morálra. Éppen ezért az EU finoman azt ajánlgatja a görög kormánynak, hogy talán mindenkinek jobb lenne, ha kilépnének az eurozónából ....
És hogy tudjuk azt is, miért van az... " Orbán elvette " sakálvokál évek óta tartó koncertje, nos azért, mert a Horn- Bokros éra alatt nyugdíjba vonultak pénze jóval kevesebb volt, mint az előtte és utána lévő időszakban nyugdíjba vonultaké. Orbánék fel akarták hozni ezeket a nyugdíjakat a munkásőr nyugdíjak szintjére, és a kisnyugdíjasok arányosan több emelést kaptak, mint az előttük - jóval magasabb összegekkel - nyugdíjba vonultak. De mivel ezt nagyon szarul kommunikálták, nem magyarázták el a barmai, a sakálvokál elkezdett üvölteni, hogy "azorbánelvette " és ez be is betonozódott a köztudatba. Mindenki kapott tőlük emelést, csak volt aki többet ( a nagyon keveset kapó kisnyugdíjasok ) és volt aki kevesebbet ( akik pl. sikeresen leléptek mindenféle kedvezménnyel, és hatalmas végkielégítésekkel - ami szintén megdobta a nyugdíjukat a gengszerváltáskor ) Ami akkor és azóta történt, az a nyugdíjasok acsarkodása egymás ellen és ellenünk, robotoló és mindenkit eltartó középkorúak ellen. Megdöbbenek ezeken az indulatokon, amikor 120- 130.000 Ft-ot nyugdíjként kapó betelefonáló meg tudna fojtani mindenkit, és süt belőle az önzés, a zsugoriság, a szűklátókörűség, a gyűlölet a fiatalabbak vagy éppen a nyugdíjas társai iránt.
Idősek tiszteletére neveltek, mára ebből bennem nem sok maradt. Bárhova megyek, csak a könyöklésüket látom, hogy félrelöknek a gyógyszertárban, az orvosi rendelőben, a boltban, és csak az önzés, csak az önzés....Isten bocsássa meg, lehet , én is leszek öreg, elesett..stb.
De az, hogy itt már minden róluk szól, a nyugdíjasokról, a cigányokról, ... közben meg 40-50 éves ismerőseink dobják fel a talpukat a túlhajszoltság miatt.... nos ezzel már nagyon tele van a tudatom.:((((((

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 11:29:03

@picur3ka/beleallos kampany: jól van na! a múlt hét végi "betegségem" kihozta a "dikklexiámat" :)

sorokinV 2010.01.25. 11:47:04

blogmotor....

Szal' azon vajon elgondolkodtak a nyuggerek meg a semmittevők, hogy ha az összes munkaképes embert elüldözik az országból, akkor mi lesz a maradékkal? Felfalják egymást?

667 - A Sátán szomszédja 2010.01.25. 11:55:06

@mind2: Idősek tiszteletére neveltek, mára ebből bennem nem sok maradt. Bárhova megyek, csak a könyöklésüket látom, hogy félrelöknek a gyógyszertárban, az orvosi rendelőben, a boltban, és csak az önzés, csak az önzés....Isten bocsássa meg, lehet , én is leszek öreg, elesett..stb.
De az, hogy itt már minden róluk szól, a nyugdíjasokról, a cigányokról, ... közben meg 40-50 éves ismerőseink dobják fel a talpukat a túlhajszoltság miatt.... nos ezzel már nagyon tele van a tudatom.:((((((

Abszolút egyetértek veled.

"Isten bocsássa meg, lehet , én is leszek öreg, elesett..stb."
Ez a mondatod is helyén van, leszünk mi is öregek, de az nem lehet mentség semmire se. Legalábbis én így gondolom.

DArchAngel 2010.01.25. 12:00:03

@Conv: Igen, sokszor a nyuggerek miatt nem lehet felszállni. Nyolc évig jártam suliba busszal Makóra. Gondolom, nem kell ecsetelnem, mekkora tumultus lett hirtelen azokon a napokon, amikor a városban piac volt. Sokszor egy busszal mentem, jöttem a nyanyákkal, és szinte sosem vettek semmit, csak elb*szták az időt. Nem sajnálom a tisztességes megélhetést a nyugdíjastól, de elvárom, hogy lojális legyen a hazájával, és ne csak a saját zsebe érdekeivel gondolkodjon. Bár sajnos ezt szokták meg...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.25. 12:17:02

@eszkep:

igyekszem, mai tőlem telik, de sosem mondtam, hogy újságíró vagyok, és ezért nem tévedhetek. ja , mintha az újságírók nem tévednének :-)

S.O.A. 2010.01.25. 12:40:20

Minden mammert csatába kell hívni szavazás idején... már hallom árpilis 11-én délben a Kossuth rádióba bemondják, hogy megint 15-en haltak meg a szavazófülkékben, mert olyanokat cibáltak el szavazni (vagy mentek maguktól), akik tegnap még az intenzíven feküdtek...

667 - A Sátán szomszédja 2010.01.25. 12:53:39

@Lecso (F*ck the Shit): Bokrosról az a kép... juj, hűen mutatja, hogy el van borulva az elméje sötétséggel.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.25. 12:56:22

@neeskens: Senki sem megy már 40 évesen nyugdíjba. Mehetne, az igaz, megkapják még mindig a szorzót. Viszont a nyugdíj az annyi amit addig befizetett. Gyak. éhen halna.

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.01.25. 12:57:52

@667 - A Sátán szomszédja: csak a csukja hiányzik a fejéről és úgy nézne ki mint Palpatine szenátor.(Dart Sidious)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.01.25. 12:58:32

@667 - A Sátán szomszédja: Bokrosról vitázhatnánk, de mivel gyanítom egyikünk sem makro közgazdász, így felesleges. Kijelentgetni is. Talán annyi elég, hogy Európa szerte elismert közgazdás, és a Fidesznek lehetővé tette az osztogatást.

667 - A Sátán szomszédja 2010.01.25. 13:04:01

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: Az emberre reagálok, a közgazdász bajusz mögött. Az szerintem meg egy kalap szar érő valami.
@chemicalshop: Ja, csak benne még nem elég erős az Erő Sötét oldala.

krtek 2010.01.25. 13:13:48

@mind2: szánalmas magyar kórházban várakozás közben, mialatt pár sorstársal elemeztük az eü miniszter és a többi kormánytag édesannyának vélhető foglalkozását (büdöskurv@) és szörnyű szexuális szokásának (nem használ gumit) hatásait, egy kommandós maszopos aktívnyugger, nem bírta ki hogy ne pofázzon bele és elkezdte ezt a hetvenéves balfaszkodást. Annyira agyatlan volt hogy egyszerűen képtelen volt felfogni, hogy ez őt már kurvára nem érinti és egy párt v. szarházi politikus semmit nem ad, mert azt az adófizetők dobják össze, szóval teljesen felesleges volt bármit is beszélni neki. Csak jött belőlle a tv-ben látott Lendvai "qurvanagyszagértő" Ildikó féle hablatylószar. A tököm tele van hogy ilyen véglényeket kell etetnem...

t0thl 2010.01.25. 13:18:04

A ratko-gyerekekkel mar nem lesz gond nagyobbik reszuk mar minimalberen szopta a f.szt, vagy munkanelkulin. Majd ehenhalnak.

sorokinV 2010.01.25. 13:25:29

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:

Ez a Bokros valami valláspótlék a ballereknél? Néhány év és a napot is ő teremtette....
Lassan szócikk lesz a wikin a bokros-mondakör.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.01.25. 13:25:54

@667 - A Sátán szomszédja: Ez jobb kép

szarmagyarnaklenni.tumblr.com/post/337385532/super-luigi

Egyébként az sem volt semmi, amit Keller "Mindenkitelszámoltatok" László nyilatkozott a Ma Reggelben. Már a Betlen kérdezte, hogy akkor hol voltak a "trükkök százai", amit Gyurcsány emlegetett.
-Teljesen rendben volt minden, Keller szerint.

Akkor is hazudnak, ha kérdeznek. Szarjon sünt az összes!

is 2010.01.25. 13:26:03

azok után, amit a FIDESZ csinált az egészségügyi reform és tandíj kapcsán, élesben, 2006-2008 között, azok után ne sírjon senki, hogy az MSZP mit használ ki. amilyen az adjonistem, olyan a fogadjisten. lesz még 2012-ben népszavazás, még a FIDESZ-nek, és lekes fiatal bloggercsapatának is szívnia kell egy jó nagyot, hátha akkor egy kicsit be tudnak állni kissé kevésbé elszálltba. mert dehogyis követte 2008 előtt a Kóczián-féle józan tájékoztatást: hergelt, buzdított ('hülye kérdés, de akkor is le kell szavazni!'), majd aztán Bukás videókkal nyomult.

már csak 3 hónap, és nem lehet többet sunnyogni, ki kell állni, és onnantól végre eljön az igazság pillanata.

mind2 (törölt) 2010.01.25. 13:27:19

@krtek: hát igen, sajnos az idő múlásával senki nem marad szellemi kapacitásának maximumán, hallod, múltkor a postán két papa már a szögesdrótos új Recsket vizionálta, hogy húhajjaj, mi lesz itt, ezek a taknyos jobbikosok bevezetik a terrort... Komolyan, mintha két párhuzamos Magyarország létezne, két dimenzió, néha annyira szürreális az egész, hogy azt szeretném, bárcsak álmodnám az egészet :(

is 2010.01.25. 13:27:35

@sorokinV: légy nyugodt, sose fogja elérni az Orbán-hívők fanatizmusát.

sorokinV 2010.01.25. 13:34:13

@is:

Veszek én neked piros öngyufát, nem kell idejönni trollkodni! ;)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.01.25. 13:36:31

Ez a video 11 pontos, egy 10-es skálán. Gratulálok a készítőjének.

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.01.25. 13:41:07

pedig meg solyom is latja, hogy a fidesznek kussolnia kellene, hozta is a valasztast olyan koranra, amilyen koranra csak tudta..:-)

es megis..

azaz megse:-DD

Rwindx 2010.01.25. 13:46:25

Hányingerem lett a videótól.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.01.25. 13:48:56

Hát igen! A Fidesz meg az MSZP is elmehetnek a sötétbe. A Fidesz meg különösen. Miért nem lehet kiállni, hogy igen, ez a tervünk, és ezért, meg ezért fontos lenne az országnak, hogy a nyugdíjrendszert megváltoztassuk! De inkább a szar populista dumával jön. Bár szerintem úgy vannak vele, hogy úgyis meglesz a 2/3, és utána meg azt csinálnak, amit akarnak. Csakhogy ezzel a felfogással nem fog menni. Bár nam vagyok egy politológus, de az MSZP-nek mindig sikerült a választások végére felrázni a pártra szavazókat. Adja az ég, hogy ne így legyen.
Végül egy kérdés:
Miklósi Gábor hány raklap bögrét kapott?

neeskens 2010.01.25. 13:56:40

Azért ezt kíváncsi leszek, hogy oldja meg a Fidesz. Úgy kellene csinálni valamit a nagy állami rendszerekkel, hogy
a)megígérték, hogy emelni kell a rendvédelem, oktatás, nyugdíjas ellátás színvonalát
b)megígérték az adócsökkentést
c)2008-as népszavazással semmilyen területen nem mehetnek szembe

neeskens 2010.01.25. 14:02:15

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal: 45-5a körül smián nyugdíjba mennek. Tovább melóznak jó pénzért, általában biztonsági cégeknél, mellékesnek, meg jól jön a nyugdíj.

Egyébként még nagyobb gond a rokkantosítás, előrehozott nyugdíjazás a 90-es években, amint azt írtam.

Tündér_Lala 2010.01.25. 14:03:31

@mind2: Kicsit azért vitatkoznék. Az emberek minősége (törtetés, önzés, butaság, irigység stb tekintetében) azért alapvetően nem változik a kor előre haladásával. Nyilván azt veszed észre, aki félre lök, de a nénikét vagy bácsikát aki beáll a sor végére - azért ők a normálisak többen vannak ahogyan az egész társadalomban - azt nem. Jellemzően pedig az követel előjogokat aki azt fordított helyzetben, fiatalon soha nem adta meg. Aki disznó öregen, az ugyanolyan disznó volt fiatalon is, legfeljebb más módon.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.25. 14:07:12

@zero:

A napokban loptam "Malac"-tól egy kommentet, ezt ezek szerint Sírógyerek is magára veheti:

"Te vagy az a fajta ember, aki mindig talál egy végső érvet magának, h miért kell megint a kommunista utódpártra szavazni. "

c 2010.01.25. 14:10:00

@Noname Cowboy:
Én ezért változtatnám meg a választási rendszert. Csak területi alapon juthatnának be a képviselők a parlamentbe, a lakóhelyük döntene.
Pártlista nem lenne.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.01.25. 14:20:33

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Ez így elég viccesen hangzik, de valójában nagyon szomorú. :((

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.25. 14:24:43

@neeskens:

"Azért ezt kíváncsi leszek, hogy oldja meg a Fidesz."
kétségbe mered vonni, hogy ők biztosan jobban!!?? - akkor Te egy kammanista vagy és punktum :)

(éssss meg a negyedik bögre!!! :)

mind2 (törölt) 2010.01.25. 14:25:08

@Tündér_Lala: ok, tényleg így van, hogy kezdek allergiás lenni, elismerem... az utcában is laknak idősek, és mivel alapból barátságos ember vagyok, jóban is vagyok majdnem mindenkivel - pártra szavazástól függetlenül. Köszönök, megállok, beszélgetek... addig ok, hogy vérnyomás, cukorszint..stb. DE attól kiver a víz, ha rákezdik a nekünk milyen rossz szöveget. Családi házakban, fával fűtve, jó nyugdíjakkal, - ami ha jól sejtem sokuk esetében magasabb, vagy annyi mint az én fizetésem , plusz nálunk 2 gyerek és egy férj, aki annyit melózik reggeltől estig mint egy állat.... frusztrál, hogy azon rettegünk, legyen melónk, munkánk, megbízásunk, a gyerekek jövője, mellette anyámat is segítem ( neki tényleg kevés az özvegyije :( ) és akkor csak a határtalan önzéssel szembesülök. Persze nem szólok vissza, mert jól nevelt vagyok, nem vitatkozom, mert felesleges. De ez van mindenhol. Ha a rendelőbe ugrok el, ott félrelöknek, tolakodnak, mintha mindegyiknek az élete múlna azon a fél órán.
Igen allergiás lettem, mert itt minden arról szól hosszú évek óta, hogy kik élveznek előjogokat, kinek mi jár alanyi jogon, kitől mit loptak el a gengszerváltáskor és ezért neki cserébe mi jár élete végéig.. érted ? Itt mindig másokról szól a dal, itt mindig másnak hegedülnek, nem nekünk, 20-30-40-50 éveseknek. Velünk csak az Apeh meg a hivatalok állnak szóba, a kamarák meg a felügyeletek, hogy hova felejtettünk el befizetni még pár tízezer forintot.
Olyan ez, mintha te lennél a 3. gyerek a mesebeli családban. Érted ezt pszichikai szinten ? Veled fizettetnek meg mindent, de tudomást sem vesznek rólad.... Csak elegem van a tematizálásból. Mint a nyugdíjas megélhetés is. :(

neeskens 2010.01.25. 14:31:20

@.Pierre Bezuhov.: hááát, azért a szociknál jobban megoldani nem is lesz olyan nehéz, ha jobban belegondolok.

Csak valahogy nekem ezek tök egymásnak ellentmondó dolgok és nem látom a feloldást.

mocc 2010.01.25. 14:32:59

Január van basszus! Mínusz 10 fok! Mire a pici borítékunkat, benne az értékes (HAHA) szavazatunkkal a dobozba csúsztatjuk, már virágzanak a fák! És már most tele van a postaládám a kurva szórólapjaikkal! Meg a tévé, az újságok és a net! Mi lesz itt, mire virágba (vagy vérbe?) borul az ország?! Mennyi adóforintot és ettől-attól a zsebükbe csúsztatott borítékot költenek el plakát, szórólap, aláírásgyűjtéses harcra?! És mennyit ártanak a közhangulatnak? Mert azt látom, hogy még mindig beveszik-bevesszük a sok hülye dumát, amiből persze semmi nem valósul meg, de addig ölre megyünk miattuk?! Nem lehetne inkább szépen csndben mindet a Dunába lőni, a pártvagyonokat, meg amit politikusként összeloptak pedig a közös kasszába tenni?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.01.25. 14:43:16

@mocc:

na feledd, minden párt csak 386 millió forintot költhet!

pete27 2010.01.25. 14:44:17

20ezerért az viszi a kopogtatócédulámat aki akarja! a vaterára is felrakom!:)

mocc 2010.01.25. 14:57:42

@zero: Hogyetelfelejtettem!!! Hogya megengedett kőccségvetésük!!! Mingyá hamut szórok a fejemre, úgy szégyellem magam, hogy ilyen sötéteket feltételezek róluk! Bár jobban járnék tán, ha hamuszórás helyett inkább homokba dugnám? Mármint a fejem!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.25. 15:01:45

@neeskens: áhhh..megleszaoldva, nem kő félni!!
múltkor is azt hazudták, hogy beverik a szöget a Bokros-csomagba, oszt három évig annak a hozadékából_kormányozták_a_hazát kánaán címszó alatt :)

neeskens 2010.01.25. 15:17:59

Most már az összes poszt kommentjei egy idő után bögrézésbe, pontgyűjtésbe torkollanak?

Koczeka, a pampák királya (törölt) 2010.01.25. 15:20:30

"Sok itt a konkoly", kevés a hsz ami nem habzik annyira, hogy borotválkozni tudnék reggelente a nyálhabban, ha nem tartanék attól, hogy herpeszt kapok...

1.: A kommentelők többsége szvsz híján van azoknak az ismereteknek, hogy egy ma nyugdíjas mikor mit tett le az asztalra, vagyis demagóg, más negatív tartalma mellett "korteskedik" tapasztalat nélkül...

2.: A pártok már nem is csinálnak titkot abból, hogy a Poisson-eloszlást követő IQ-harang elülső 2/3-a (a Győzike-Maunika-Josip Brot stb célközönsége) az ő választott szavazóbázisa, hiszen a maradék, 120 fölötti IQ-val rendelkező ember netán érti, megérti és értelmi is a "maszlagot", és ha nem fogják be az orrát, ki is köpi... No ha kell, majd befogják, de valóban kik és mikor tartottak igényt tőlük nagyobb tudású emberekre,,, (Vigyázat, spec. HU-ról van szó!!!)

3.: volánrulz 2010.01.25. 09:38:20:

"...talán lenne fedezet ha:"

"...a fiatalok mehetnének az öregek helyére...": szabadpiac van, ha a vállalkozónak a nyugdíjas tapasztalata annyira bejön, hogy az utolsó percig foglalkoztatja, egyrészt szuverén joga, másrészt kockázata... ha másnap reggel a főkönyvelő helyett csak a gyászhír jön, legyen az ő gondja, hogy kit és hogyan tanít be 'adó-optimalizálni'. És bizony vannak olyan helyek, ahol kell az a kurva 20-25 év tapasztalat, a fiatalnak meg 'bele kell öregednie' ugyanabba a beosztásba...

"...aki csak 10-15 évet fizetett be az annyit is kapjon...": azért ez többé-kevésbé így van, talán meg kellene kérdezni néhány nyuggert, hogy milyen előélet után kapja a horribilis nyócvanezer forintot, aztán kiderülne (pl. halála után a dédmami munkakönyvéből) hogy 12 éves kora óta egyfolytában melózott, kezdetben "csak" a helyi téglagyárban, aztán valami szoci gyárban volt 'rabótnyica', végül a megroggyant öreg a helyi cipész szövetkezetből ment nyugdíjba, miközben nyilvánvalóan annyit tett le az ország asztalára, amennyit egy többdiplomás befektetési tanácsadó 3 életében sem tudna... pl. egy pár, sokéves használatra tervezett hordható bőrcipőt, amit ha tisztességesen ki tud pucolni (tudod:box+kefe), már sikerélménye kell hogy legyen... (és tudom mire gondolsz, a szoci ipar minőségére, de hogy ne legyen kétséged, ha ezzel jössz, hajlandó vagyok a képedbe vágni a '89-ben NDK-ból vett csizmámat, és örülj, hogy nem a magyar katonai surcit ajánlottam ugyanerre:-D)

"...a volt rendszer besúgói 0 vagy 1/2 nyugdíjat kapjon mint Lengyelországban...": a mai rendszer is egyszer volt rendszer lesz... szvsz rossz dolog az általánosítás... fordíts a földgömbödön egy ici-picit és a lengyel helyett alkalmazzuk a német modellt: mindenki vállalja azt, amit tényleg tett, legalábbis a nyilvánossá tett Stazi-dokumentumai alapján. Én pl. melóztam egy közmegvetésnek örvendő nyugdíj-közeli korú némettel, akire a többiek ujjal mutogattak hogy 'rohadt náci volt'... igen az volt, kb. 18-20 évesen... vajon ma Magyarországon ennyi idősen hányan lépnének be egy hazafias érzelmű új pártba, ha nem tudnák, hogy az NSDAP-féle vonal hova vezetett évekkel később??? És mi van, ha valaki ugyanígy naívan hitt az MSZMP-ben??? (csak mert ismertem olyat nem egyet)

"...aki 40 évet lehúzott húzzon nyugdíjba...": egyik szavaddal ütöd a másikat... most akkor eltartani akarsz valakit, vagy dolgoztatni???

"...aki nyugdíjas az húzzon a picsába nyugdíjba eszébe se jusson munkát vállalni és ezzel értékes állás helyeket elvenni a fiatalok elől akik az ő nyugdíját fizetik be valójában...": szerinted amíg aktív volt a nyugger, addig mi a bánatos f.szomra vontak tőle nyugdíjjárulékot??? A JÓ nyugdíjrendszer nem piramis-játék, hanem pénzügyi befektetés!!! A dolgozó nyugdíjas pedig "visszatermel", mert pl. TB-járulékot fizet, azaz amíg a társa - aki szintén nem parazita, hanem most kapja vissza a befektetését - ugyanazt a baját ingyé' kezelteti. Értékes álláshely??? Vazze, egy fiatalnak tényleg az éjjeliőr vagy vagyonőr beosztás a karrier csúcsa??? Az a fiatal, aki ennyire tartja magát, meg is érdemli hogy a nyuggerek 'kitúrják'...

"...ne kapjon egy nyugdíjas 150+-200+-os nyugdíjat...": demagógia... mintha azt mondanám, hogy a diplomás alapbér ne legyen minimalizálva. Ja, hogy a multik lenyomnák a kereseteket??? Valóban... de egy nyuggert ez miért érdekeljen viszont???:-D

"...rokkantnyuggerek felülvizsgálata (mert némelyik jobb egészségnek örvend mint néhány 40-45 éves)...": egyetértek, tudtommal így működik a rendszer:-) Anyós 100 %-os rokkant, többszörös rákos megbetegedés miatt félig kipakolva is vissza-vissza tapsolják, hiába tűnik úgy, hogy a stoma nem alakul vissza újra egy jó fingássá (elnézést az alpáriságért, de tényleg nem fog)...

"...ne lehessen 15 20 éves munkaviszonnyal 40 évesen nyuggernek menni (lásd rendőrök)...": csak halkan írom, hogy más meg ne tudja: aki kurvára maradni akart - mert pl. neki jó melója volt - azért csak elment:-((( Szerinted mikor volt az a fordulópont, amikor a rendőrök nem karriert akartak építeni, hanem mielőbb kiszabadulni??? Hiszen oda a csoda-igazolvány, az egyenruha, korruptéknál a "mellékes"... Tényleg ütni kell az embereket hogy megértsék???: mindez nem történik meg, ha nincs egy vezetés, ami ehhez nemcsak hogy asszisztál, hanem egyenesen válaszút elé állít: vagy boldog nyugdíj, vagy sokéves-sokismeretlenes 'járom'...

Anno elég sokminden kiment a rendőrségi intranetről a nyilvánosság elé (boldogemlékű dr. Salgó Lászlónak hála, legalább ezt a belső szelepet meghagyták elég sokáig), hát ha annyira tiszta a lelkiismerete mindenkinek, akkor publikálják az archivált Intrenet1-et is, hogy milyen dilemmák között őrlődtek 2-3 éve a rendőrök szakmai kérdésekben... legyek nagyon gecc??? Aki azt nem olvashatta, az SEMMIT NEM TUD!!! Innentől 'száj-karate'...

Üdv: egy fiatal nyugger ex-rendőr- aki szeretne dolgozni, de sem akkor, sem most nem 'lehet' ("Kuruc vagy-é vagy labanc??? Ne is kérdezzetek, csak üssetek...")

Seduxen (már NEM dr.) 2010.01.25. 15:20:41

@neeskens: nem! van olyan post, amelyik malackodásba :)))))

sorokinV 2010.01.25. 15:22:16

@neeskens:

Mi bögrére, a nyuggerek meg a cigányok meg lejárt szavatosságú tésztára gyúrhatnak áprilisban. Így lesz kerek a világ! :D

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.01.25. 15:24:45

Nyugdíjas vagyok, de komolyan mondom, az idegeimre mennek azok a pártok akik a nyuddíjasban csak a szavazót látják, s mimdenféle ígéretekkel próbálják befolyásolni őket. A blogon már egyszer leírtam a téli kiadásaimat, mennyi marad dőzsölésre. Tisztességtelen magatartásnak tartom ezen pártok ügyködéseit, helyettük tényleg az altív dolgozókkal, a munkahelyteremtéssel, az ország gazdaságának rendbehozásának, a dolgaival kellene bővebben, közérthetőbben kampányolni. Mert azért nem minden nygdíjas hülye és szemellenzős.

neeskens 2010.01.25. 15:33:48

Nekem áprilisra meglesz a sapi is!

Egyébként meg nem igaz, hogy nem lehet valahogy megoldani, hogy mindenki nyugdíjba menjen. A tízmillió nyugdíjas országa.

Tündér_Lala 2010.01.25. 15:40:49

@mind2: Pontosan értelek. Minannyian frusztráltak vagyunk. Azt kellene minden tábornak megérteni, hogy a magyar társadalom felszalámizása, becsapása és egymásnak ugrasztása a cél. Ebben pedig élen járnak azok, akik a társadalom vagyonát eltulajdonították, vérkapitalisták szemléletükben (kivéve, hogy vállalkozásaik közpénzekből élnek), tönkre tették az országot és közben baloldali propagandát hazudnak. Az én környékemen egyébként nem ismerek nyugdíjast, aki mszp vagy szdsz szavazó volna. Régi polgári környék, nem túl gazdag, de nem is lepukkant hely.
A személyes frusztráltság szinte minden helyzetben meg lehet bármely embernél.
Rokkant nyugdíjas vagyok (pfuj...) dolgoztam félállásban, - elvettem a helyet a fiataloktól - , Kirúgtak - ingyen élő vagyok - miközben egyedül élve a 1,5 szeresét kell költeni a nyugdíjnak amíg van miből.
Férfi vagyok, akik mind disznók - miközben a rádióban olyan szöveget löknek, hogy ha egy férfi mondaná, azonnal kikiáltanák himsoviniszta állatnak.
Hosszan, hosszan sorolhatnám, ami sérti az igazság érzésemet, de minek. Átlépek rajta, röhögök, bosszankokok, elmormolok egy káromkodást, esetleg finoman megmondom a magamét. Túlzottan belemerülni a depresszióba önsors rontás.
Végül egy kisembereknek szóló filozófia, amit apámtól hallottam: A tanár bácsi mondta (Szegediek voltak).
- Tudjátok fiaim, tegnap a Kárász utcában (a szegedi Váci utca) jártam és elnéztem a kirakatokat. Sok-sok gyönyörű és nagyon drága homit láttam ott. Azután rájöttem, hogy milyen jó, hogy ezekre nekem nincsen szükségem !

DArchAngel 2010.01.25. 15:41:37

@mocc: Mi lesz? Kevesebbet nézek tévét, az aktivistákat meg elküldöm melegebb éghajlatra, vagy lealázom az érveiket, ha kedvem lesz hozzá.
Az országban tüntetések lesznek, március 15-e megint bőven a tervezett felett összegbe kerül a javítások és rendőri készenléti pénzek miatt. Három hónap nonstop nyugdíjas holokauszt jön majd jobbról is, balról is. Meg ingatlanpanamák szellőztetési, meg még ennél lejjebbi módszerek is. Tévévita nem lesz, mert a látszólagos észérvek senkit sem érdekelnek. Szerintük.
Nekem meg majd főhet a fejem, hogy kire szavazzak, mert ebből a választékból egyik sem annyira tetszik, és még csak meg sem akarnak győzni...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.01.25. 16:07:48

@neeskens:
"Most már az összes poszt kommentjei egy idő után bögrézésbe, pontgyűjtésbe torkollanak? "

naná!!! mivel a tények makacs dolgok, így a hírmondóba kell belekötni, személyeseen.
mondjuk ebben nincs semmi új: eddig bérkommentelő/rettegő volt, aki nem a kottára bégetett, mostantól pontgyűjtő...jobberek... :)

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.01.25. 16:09:30

A kegyeleti segély meg teljesen kiakasztott. Az ész megáll, mert azt nyögi be Ildi ami eddig is kérhető volt akinek szűksége volt rá, csak az önkormányzathoz kellett fordulni. Különben add a gyerekednek.

kamasuka 2010.01.25. 16:10:51

@TaTa86.:
Svéd modellt nem albán fizetésekből valósították meg. Ezt azért hozzá kell, hogy tegyem.

kamasuka 2010.01.25. 16:11:38

@DArchAngel:
Afganisztánban 4 hónappal tolták el a választásokat, mert megtehették. :)

kamasuka 2010.01.25. 16:15:31

@Ásómaci (FiatalFiú):
Csak a különbség az, hogy most nem 4 évig volt más, hanem 8ig ők.

tudi 2010.01.25. 16:24:47

Faxom tele van ezzel már, még csak JANUÁR van és már majdnem teljes hangerőn nyomják a fasságot, mi lesz itt áprilisig. 20. havi nyugdíj, minden nyugdíjas elmehet a Bahamákra nyaralni.

Rwindx 2010.01.25. 16:27:45

@kamasuka: a svéd modell nem azt jelenti hogy mindenki k sok pénzt fog kapni, hanem azt hogy mindenki aszerint kap hogy mennyit fizetett be összesen. Így a modellt magát nem befolyásolja a fizetés mértéke.

Nem történhet meg hogy akit az utolsó 4 évben hirtelen bejelentettek magas fizetésre mondjuk közpénzből hogy aztén élete végéig aszerint kapjon nyugdíjjárulékot. Nem történhet meg az sem hogy holmi poltikai bűnözők választásonként egymásra ígérgetve osztogatnak a nyugdíjkasszából x ezer forintokat fejenként, vagy 16. havi nyugdíjat fognak ígérgetni, mert a rendszer egyszerűen kizárja ennek lehetőségét, vagy pedig nem svéd modell lesz.

Tömören ezt jelenti a svéd modell.

Rwindx 2010.01.25. 16:28:52

@Rwindx: nyugdíjjárulékot = nyugdíjat

lüke 2010.01.25. 16:31:24

nekem nyugdíjat küggyenek:) ne levelet:)

hapcika 2010.01.25. 17:14:42

A Ratkó- korszak gyerekei már évek óta mennek előnyugdíjba. Ötlet jó, menjenek, legalábbis ne egyszerre. Viszont a gyárkapun kimegy, azonnal megy a nyugdíj mellett dolgozni, mikor százezrével vannak fiatalok munkanélkülin. Most megy a legnépesebb társaság , az 53-sok, előnyugdíjba és külön megnézem, hogy ezek után, hogy fog 1 milla munkahelyet teremteni OV. Még négy év alatt se.

Yogi 2010.01.25. 18:02:43

"Hangosan mondom, hogy mindenki megértse: nem lesz gáz ár emelés!" De ja vu-m van. khhh phhh.. (köp)

Auris 2010.01.25. 18:49:34

Ez a szomorú. Már megint minden arról szól, hogy az állam kinek mennyit is fog kiosztani.

EMBEREK ÉBRESZTŐ (DEMOKRATÁK IS)!

Ha a magyar akar és fog is dolgozni, akkor lesz pénz mindenre. Ha nem a dolgozókra, a munkahelyekre koncentrálunk, nem fog itt kapni senki egy büdös vasat sem!

Oszt jónapot.

Az elmúlt pár év többek között arról szólt, hogy űzzük el az országból a vállalkozásokat Szlovákiába, Romániába, a képzett orvosokat Norvégiába, a fiatalok meg húzzanak el Nyugat-Európába. Na erről kéne duruzsolni, nem a nyugdíjasok listára vételével tölteni az időt.

(Bár megjegyzem, nagyon jó adatbázis lesz belőle a kampány hajrájára, mindenki tudni fogja, hogy a nyugdíjastársadalom - ami szokványosan aktív szavazó - melyik részéből tud jelentős szavazóbázist módosítani, hiszen valószínűen minden nyugdíjas a neki szimpatikus párt listájára fogja "felvetetni" magát.)

bunko_jobbos 2010.01.25. 19:01:15

A Fidesz igenis legyen egy kicsit demagóg. Elég volt abból, hogy igazságokat megmondtunk, oszt nyertek a szocik. Ha ez kell, akkor legyen. 3 hónapig. Utána tényleg jön majd a cselekvés ideje.

Aki meg azt mondja, hogy a Fidesz is csak a nyugdíjasokkal törődik, az gondoljon arra, hogy igazából még nem indult el a kampány. Ha majd kijön a F. a programjával, akkor majd meglátjuk, hogy milyen konkrétumokat ígérnek a fiataloknak, és a középkorúaknak. Szerintem jókat.

Matteo79 2010.01.25. 19:15:09

Ez milyen mondat mááár? grr :) "az MSZP leredukálta a választást"
vagy redukálta simán de az nem helyes itt, szerintem degradált akartál írni.

Jurganov 2010.01.25. 20:09:08

@zero: ez szép volt zero. lassan már úgy csúsztatsz mint egy indexes :) 88 k az ÁTLAG nyugdíj, ezzel szemben a MINIMÁL bér milyen kevés... ez azért a szokásosnál kicsit erősebbre sikerült, hiszen az átlagkereset valahol 150 k körül van ha jól tudom, mellékesként még megjegyezném, hogy ismerek embereket akinek a nyugdíja 30-40 között van.

jozicsenko 2010.01.25. 20:35:22

szép jó este!

igazából bőven elég lenne, ha rájönnének a vezetők, hogy nem újabb és újabb szabályok kellenek,hanem a meglévőket kell betartani

a 3 milla nyugdíjasunkból 1,5-2 millió ténylegesen jogosult nyugdíjra
ahogyan van 800.000 rokkantunk is

ha itt a feleslegesek felét munkára fogják, már megvan az egymillió munkahely

s egy példa: beteg rokon leszázalékot: ő hiába dolgozna, a barátai, ismerősei hiába dolgoznának, ha egészségesnek sincs és a leszázalékoltakat nem támogatja az állam (nem vezeti vissza őket a munkaerő piacra)

namármost: múlt év közepéig volt kb 10-12 mrd, amiből fizettek utánuk: ezt a kasszát a kommunmisták szimplán felszámolták évközben: kellett a pénz, rokkantak viszlát! (mocskos dolog volt, dehát tőlük ezt lehet megszokni)

nu: remélem a fidesz ad a vállalatoknak valami komoly adókedvezményt (azért ne segélyt adjon cégeknek, mert hihetlen lopás van belőle: fejenként évi 2-3 millió Ft bér jön ki, miközben kaptak havi 40-50ezret, bruttóban???? a szervezők ellopták a többit, könnyen kaptak az ejtőernyős elvtársak millás, másfélmilliós fizetéseket)

szumma: van honnan visszazavarni dolgozni az embereket, csak vigyázni kell

az ország simán lehet versenyképes, csak le kell építeni az iszonyatos központosítást (furcsa, hogy a szabadpiac hive, az szdsz mellett lett ilyen erős központ és állami felügyelet, de ez megint őket minősiti)

Horizont 2010.01.25. 22:27:26

Elegem van már ebből a sok szarságból. Ratkó-gyerek vagyok. 55 éves, 37 éves munkaviszonnyal. A jelen álláspont szerint még 9 évet kell dolgoznom. Oké, vagyis nem oké, de ez van. De hogy nekem arra menjen el az energiám a sok baromság hallgatása mellett, hogy a 73 éves anyukámat kell nyugtatgatnom (aki szellemileg és amúgy is tök normális) nap mint nap, mert hol azon kesereg, hogy mi lesz veled édes kislányom 70 éves korodig kell dolgoznod, hol azon, hogy elveszi a Fidesz az özvegyi nyugdíját? Minden napra jut egy mese, én meg hallgatom őt is. Nem győzöm nyugtatgatni szegényt, de hogyan nyugtatgassam amikor még a saját jogú nyugalmam sincs meg?
Totál fel vagyok háborodva, hogy csak a nyugdíjasokkal foglalkoznak. Forduljanak már a fiatalok felé, úgyis úgy háttérbe vannak szorítva!!! Engem még az idősek tiszteletére neveltek. Én nem szidnám őket, mert van köztük ilyen is meg olyan is, mint a fiatalok közt, de a pártok szó szerint megutáltatják a nemnyugdíjasokkal a nyugdíjasokat, sima szavazatszedés érdekéből.
Ezen meg napok óta kínomban röhögök: Idősügyi Tanács !!!! :)))
Érdemes belenézni,ki az elnök, kik vannak benne. Szánalmas.
www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=1401&articleID=31379&ctag=articlelist&iid=1

kis kály (törölt) 2010.01.25. 23:08:04

Még hogy nem jönnek ide a külföldiek:

www.hirszerzo.hu/cikk.egyre_tobb_kulfoldi_el_magyarorszagon.137988.html

"Egyre több külföldi él Magyarországon
2008-hoz viszonyítva, tavaly 15 százalékkal, 216 ezerre nőtt a számuk. Míg Európa országaiban átlagosan 20 százalékkal csökkent, hazánkban nőtt az illegális migráció.
Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója elmúlt évről szóló beszámolójában elmondta: egyre több külföldi él tartósan Magyarországon, tavaly 216 ezer külföldinek volt valamilyen érvényes tartózkodási engedélye. "

Na, kérem, ez pont egy SZDSZ bázisnak szinte elég is ... .... .... .... ....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.01.26. 10:29:43

@Horizont: Kósáné Dr. Kovács Magda: Szakértő
Távolban felsírt egy nyugdíjas!

ErEr 2010.01.26. 11:50:23

Tényleg ennyi nyugdíjas van ebben az országban hogy csak őket elég/kell behülyíteni mindenféle riogatásokkal és megvan a szavazatok döntő többsége? Tényleg ELÉG ennyi???
Ki kellene menni komolyan mondom tüntetni hogy hagyja abba most már nagyon sürgősen minden párt a semmitmondó bullshitelést meg a negatív hype generálást, és kérjük azokat a megvalósítható pontokat előhozni amikkel a jövőben foglalkozni szeretnének, de csak ne ilyen "mi csökkentjük az adót, meg mi majd jókat cselekszünk, megoldjuk a BKV és MÁV problémáját" stb. dolgokat. Ez ami itt megy a VÁLASZTÓPOLGÁROK HÜLYÉNEK, DEDÓSNAK NÉZÉSE, semmi más. Ennyi elég. Jók a reklámügynökségek, mert sok kreatívot nem kell kitalálniuk, egy mosolygó fej, egy mondat mellé (szavazz rám több lesz a nyugdíj, kevesebb az adó bullshit), meg a párt logója aztán lehet hatalmas pénzeket leszámlázni.
Vitaműsorokat szeretnék látni amiben konkrét megoldási módszereket próbálnak bemutatni, és nem ezt a ki a nagyobb bunkó és baszik ki Józsi nénivel ha hatalomra kerül. Ezzel csak azt érik el hogy az emberek nem mennek el szavazni ezek a gyökerek. Vannak milliószám nagyon komoly problémák azon kívűl, hogy kap-e még1x Mariska néni +5e Ft-ot a postástól vagy sem.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.01.26. 12:47:17

@Horizont: "Totál fel vagyok háborodva, hogy csak a nyugdíjasokkal foglalkoznak." Kampány van. A nyugdíjasok közel felét adják a szavazatra jogosultaknak, és pont ők a legkönnyebben manipulálható réteg. A fiatalok már nagyjából döntöttek arról, hogy ki mellett voksolnak, az ő véleményüket megváltoztatni baromi nehéz, a nyugdíjasok meg annyir akiszolgáltatottak, hogy egy csirkefarhátért simán eladják a jövőjüket. Pláne, hogy a jövőre nekik nincs is szükségük.

==T== 2010.01.26. 16:28:41

Állítólag ez a nő lehet a Fidesz szociális minisztere:

barikad.hu/node/45690

részlet:

A Heti Válasznak adott 2009. decemberi interjújában Hegedűs közölte, hogy „ki kell közösíteni a monoki polgármestert, Szepessy Zsoltot. Erősen támadja az interjúban a Bajnai-féle költségvetést, de pont az ellenkezőjéért, mint Rózsás Alina Isabella és a többi ismert közgazdász.

Kevesli a segélyeket. Hegedűs Zsuzsa kommunista filozófus volt, Kis János felesége, az 1973-as rendcsinálás áldozata. Párizsba költözött, és Alain Touraine munkatársa lett az École des Hautes Études en Sciences Sociales-ban. Touraine a francia marxista szociológia egyik legismertebb képviselője, aki inkább trockista volt, mint kommunista, az akcionista szociológia megalapítója, az argentin és mexikói forradalmi baloldal sztárja. Hegedűs Zsuzsa a rendszerváltás után a „Tégy a gyűlölet ellen” mozgalom megalapítása miatt lett országosan ismert. Harcos baloldaliból lett mi is? Harcos baloldali.

Hegedűs Zsuzsa harminc évig volt európai értelemben vett szélsőbaloldali, és most is az.

A fiatalok kedvéért: Kis János volt az úgynevezett rendszerváltozás idején a Szabad Demokraták Szövetségének elnöke! Magánügy, de valószínűsíthető, hogy 1990-ben mindketten a Szabad Demokraták Szövetségére szavaztak.

picur3ka 2010.01.27. 16:46:10

'A felmérésben kitértek arra is, hogy a Fidesznek "nem ártott a nyugdíjas-kampány", tavaly év végéhez hasonlóan kétszer annyi 60 év feletti szavazója van, mint az MSZP-nek.'

www.fidesz.hu/index.php?Cikk=144926

süti beállítások módosítása