Skip to content


       Szűrés lista

A Jobbik rovásírást tanítana az iskolában

A rovatmagazin.hu, egy egy rovásírással foglalkozó honlap készített egy rövid interjút Dúró Dórával, a Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinetjének elnökével.  (Dóra tényleg csaj, bár árnyalja a képet, hogy hozzáment Novák Elődhöz.)  


"Gribek Dániel: A Jobbik oktatási programjában szerepel valamilyen formában a rovásírás terjesztése a diákok körében?

Dúró Dóra: Mindenképpen szeretnénk erősíteni a magyar vonatkozásokat az irodalom, történelem és ének tárgyakban, ennek egyik eleme lenne a rovásírás, amely a nemzettudatot is erősítené minden iskolás gyermekben. Nagy szükség van erre, hiszen az elmúlt húsz évben nem erről szólt az oktatás, és a rovásírás sem kapta meg a neki járó szerepet az intézményekben.

G.D.: Milyen formában képzelik el a rovás oktatását az iskolákban?

D.D.: Alapvetően szükséges lenne, hogy a betűket mindenki megismerje, erre néhány órás foglalkozás is elegendő lenne. Az érdeklődőknek pedig természetesen az elmélyülést is lehetővé tennénk, azonban ehhez szükség van olyan képzettségű tanárokra, akik ezt a feladatot meg tudják oldani.
(...)
Azt hiszem, kiindulásnak az is elég lenne, ha minden gyermek ismerné őseink írását, ugyanis a túlzott szigor bizonyos esetekben épp ellenkező hatást válthat ki, mint amilyet
szeretnénk.

G.D.: Lehetséges-e, hogy egy záró dolgozatban, akár egy magyar érettségin néhány kérdés erejéig előkerüljön a rovásírás? Természetesen, ha a rovásoktatás tanítása már működik, és a feltételei meg vannak teremtve.

D.D.: Korai még arról beszélni, hogy ez érettségi tétel lehessen, hiszen a felkészülést teljesen a nulláról kell kezdeni. Néhány év múlva visszatérhetünk erre a kérdésre is, ha már minden magyar gyermek ismeri a rovásírást…"
 
Én még külön órán tanítanám a székely vicceket a gyerekeknek, a lóhátról történő íjazást és a jurtaépítést is ... csupa-csupa hasznos és fontos dolgot!

Szerintem először tanuljon meg minden gyerek írni-olvasni. Azután, miután már nem funkcionális analfabéta, tanuljon meg egy vagy két idegen nyelven, de úgy, hogy képes legyen az adott nyelven írni-olvasni-beszélni. (Eszembe jut, hogy a gimiben 4 éven át heti 5 órában tanultam angolul, érettségiztem is belőle, mégsem tudtam megszólalni ...) Ha ez megvan, akkor tanuljon a gyerek számítástechnikát,  elektronikus ügyintézést, pénzügyi ismereteket, tudja mi az infláció, GDP, tudja mi a különbség az Alkotmánybíróság és a Legfelső Bíróság között stb. stb. stb ...
Nagyon fontos dolog a kovalens kötés meg a másodfokú egyenlet megoldóképlete, de az érettségi óta nem igazán használtam ...

Arról kellene beszélgetni, hogy mit tanuljanak a gyerekek az iskolában, sok vagy kevés ez a tananyag, vagy hol sok és hol kevés ...

A magyar rovásírás egy szép történelmi emlékünk, akit érdekel, olvassa el a wikipedián.

Mi a Ti véleményetek? Legyen vagy ne legyen rovásírás-oktatás az iskolában?

Címkék: oktatás jobbik

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr471724846

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Van programod? Microsoft, vagy párt? Családi program? 2010.03.13. 17:58:42

 Mert program nélkül egy párt olyan, mint kalóz faláb nélkül. Félpárt. Nem az igazi. Írjak egyet? Ja értem, már nekem kell mert volt időszak mikor a nemzet őrültje szakmányban gyártotta a jobbnál jobbakat, és erről az időszakról írtak talán egy jó...

Trackback: Csak következetesen... 2010.02.03. 15:24:00

SZDSZ > MDNP > FIDESZ > Jobbik Hit Gyülekezete > Református Egyház > Katolikus Egyház A Jobbik csepeli képviselőjelöltjének a párt (amúgy el kell ismernem, profin kivitelezett) választási honlapján található hivatalos életrajza így szól...

Trackback: Mit ígérnek? 2010.02.03. 15:23:22

Miután pár hete ajánlottam az Index kezdemenyézését, melynek keretében gyűjteni kezdték a FIDESZ politikusai által tett kampányígéreteket, felmerült kritikaként (és jogosan), hogy miért csak az övékét? Sajnos akkor még nem volt olyan projekt, ami ezt a...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.03. 12:04:02

Mondjuk szakkört most is lehet gondolom szervezni, de kötelezőnek használható tudásra lenne inkább szükség.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.02.03. 12:08:05

Ha a holokauszt külön tananyag lesz, miért ne lehetne a rovásírás is az?

eszkep 2010.02.03. 12:10:07

Zero logikája szerint ne tanuljunk történelmet, irodalmat (ált. műveltség), mivel annak nincs gyakorlati haszna… Zero én informatikus vagyok, de nem bugris! Bár az irodalmat annyira nem szeretem, de a történelem nagyon érdekel, sokat lehet belőle tanulni (új hibákat nem lehet elkövetni, csak régebbieket megismételni) Egyébként nem tudom, mennyire ismered a rovásírást (a cikkből ítélve semennyire, de a rovásírást hamarabb meg lehet tanulni, mint a másodfokú megoldóképletet és alkalmazását.

Tapmancs 2010.02.03. 12:11:58

Nem kell ezt akkora szenzációnak beállítani, csupán arról van szó hogy megismertetnék a gyerekeket azzal hogy így írtak az őseink, ezek voltak a betűk.

A szenzációs hülyeség az lenne ha hivatalossá és kötelezővé tennék a rovásírást mindenhol. :)

eszkep 2010.02.03. 12:12:03

@anti_troll: Igen, ez is jogos felvetés!
Morbid egyébként, hogy pont Zeronak vannak szövegértési problémái:

"Alapvetően szükséges lenne, hogy a betűket mindenki megismerje, erre NÉHÁNY ÓRÁS foglalkozás is elegendő lenne. Az ÉRDEKLŐDŐKNEK pedig természetesen az elmélyülést is lehetővé tennénk, azonban ehhez szükség van olyan képzettségű tanárokra, akik ezt a feladatot meg tudják oldani."

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.02.03. 12:13:19

Nem egy egetrengető f.szság, de valóban előbb magát az egész oktatási rendszert kéne változtatni, mint új tantárgyakat kitalálni. Lehet, h ezt nem kéne akkora nay dobra verniük a kampány során.

Jobbágy 2010.02.03. 12:13:25

"(Dóra tényleg jó csaj, bár árnyalja a képet, hogy hozzáment Novák Elődhöz.)" Mruhahaha, nagyon jópofa!

Tapmancs 2010.02.03. 12:13:42

Ja, zero: én sokat használtam a másodfokú megoldóképletet, tudod mérnököknél néha előjön, különösen ha fejlesztéssel foglalkozik az illető.

Sugyosa 2010.02.03. 12:16:06

Az iskolának oktatási feladatokon kívül nevelési, látókör-szélesítési szerepe is van, sőt az is éppolyan fontos és elsődleges, mint az úgymond "használható" tudás. A használható tudás ugyanis eléggé nehezen definiálható, főleg általános iskolában, ahol nem tudhatod, hogy a gyerekből orvos vagy kömüves lesz.
A néprajz - ami most is a tananyag része - egyik eleme a rovásírás, ami a kultúrához és a gyökerekhez kapcsolódó ismereteket közvetít. Múlt nélkül pedig nincs jövő, és a nemzet józan büszkesége a szabadság záloga, és ez a büszkeség a múltban gyökerezik.
Olvasd el Dóra mint mondott: "erre néhány órás foglalkozás is elegendő lenne". Ez pedig simán belefér a tananyagba, az időkeretbe, és plusz pénzbe sem kerülne, de mégis visszahozna valamit a hiányzó nemzeti öntudatra nevelésből.
Ne aragudj zero, de ez most csak olyan csakazértiskötözködökvalamit típusú bejegyzés.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.03. 12:16:13

Legfeljebb fakultatív formában. Talán természettudományos tárgyakat kellene oktatni rendes óraszámban.

Beau D.N. · http://beau.hu 2010.02.03. 12:17:48

Zero, megint mellé lőttél.

eszkep 2010.02.03. 12:18:05

"Nagyon fontos dolog a kovalens kötés meg a másodfokú egyenlet megoldóképlete, de az érettségi óta nem igazán használtam ..."
Zero, azért ez szégyen... Tragédia ez az elbutulás, ami itt van.
Mondjuk az már természetes, hogy egy amerikai üzletkötőnek (diplomás ember!) gondjai vannak a százalékszámítással egy tárgyaláson, hamarosan mi is ide jutunk.
Amúgy már rádióműsorban ellhangzott ilyen kérdés vetélkedőbenm, mikor volt a Pearl Harbor elleni támadás, és a csaj simán az 1949-es válaszlehetőséget választotta. Végülis a történelem nem hasznos info...

Denimm 2010.02.03. 12:18:56

Hát,ha jól emlékszem a Herry Potter már érettségi tétel.Ha annak van létjogosultsága akkor ennek miért ne legyen?Amúgy szerintem jó ötlet. Ennek nem az a haszna,hogy olyan baromi fontos lenne rovásírást ismerni hanem egy kis nemzeti öntudat nevelésének egy eleme.
Amúgy saját bőrömön tapasztalom,hogy az oktatási rendszer egy rakás kaki.Ha átalakítanák kicsit használhatóbb formában akkor egy levezetőnek nagyon jó lenne ez is.Vagy akár egyetemen 2-3 kredites szabadon választható tárgynak.Szerintem kár lefikázni rögtön az ötletet.
Annyiban lehet alapja,hogy azért sokkal fontosabb dolgok is lennének ennél.

Johnny336 2010.02.03. 12:21:12

Szerintem nem jó csaj.

Egyébként ez hülyeség, hogy ne legyen rovásírás. Szakkör keretein belül. Latinul is lehet tanulni az iskolában. Oszt annak sincsen túl sok gyakorlati haszna...
Illetve bizony, a holokauszt-történetet is be akarták vezetni, mint tantárgyat.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.03. 12:21:41

Érintőlegesen nem biztos, hogy haszontalan lenne - persze nem feltétlenül 8-9 éves korban, mert akkor még nem biztos, hogy lekötné a gyerekeket -, a látókör szélesítéséhez akár jó is lehet.

Ami inkább fontos lenne, hogy "általánosságban" színvonalasabb lenne végre az oktatás, hogy funkcionális analfabéták pl ne érettségizhessenek - sőt, ne "képezzenek" már "ilyeneket".

nyugatioldal 2010.02.03. 12:23:35

@anti_troll: Egyik se legyen kötelező tananyag. Viszont az szja-t bevehetnék. Annak még haszna is van...

tudi 2010.02.03. 12:27:18

Akár ez is lehetne, végülis nekem nincs ellene semmi kifogásom.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.02.03. 12:27:21

Persze! Meg fakultatív kecskefejés a versmondó lánnyal ( Morvai Krisztina )!
Turul teszkó!
Valaki fordítsa már ezt le nekem rovásra, olyan szívesen olvasgatnám!
www.youtube.com/watch?v=oT4CKxZWpeg

itelethozo · http://itelethozo.blog.hu 2010.02.03. 12:30:32

Érdemes rendesebben utánajárni az ilyen témáknak és nem csak a wikipediát böngészni:
www.magtudin.org/Rovasiras%20es%20diszlexia.htm

picur3ka 2010.02.03. 12:31:11

Nekunk gyakran irt a tori tanarunk rovassal, nincsen abban semmi, peldaul, igenis resze lehetne a magyar nyelv tortenetenek, mint a Halotti beszed.

Sokkal komolyabb baj van a Jobbikkal, az pedig a kuruc info.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.03. 12:33:03

Ezt már csak halkan teszem hozzá:

"Virrasztunk. A tűz mellett beszélgetünk" - mondja az elsős Mercike (Tököli Mária Mercédesz) szomorúan, hiszen ő már vett részt cigány temetésen. Iskolai tananyag az is, hogy szőnyegekkel bélelik ki a sírt, televíziót, italokat és telefont is tesznek a halott mellé."

vastagbor.blog.hu/2009/12/17/a_nagy_otlet_a_jovo_elkezdodott

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.03. 12:33:09

zero: szerintem van eleg faszsag, amivel a gyerek fejet tomik. egy kis rovasiras inkabb erdekesseg lehet mint valodi tananyag.
amit tanultam KERESKEDELMI ES KOZGAZDASAGI kozepiskolas tanulmanyaim alatt - es marhasagnak tartom:

1. osztaly: jogi ismeretek. - vegulis nem valtoznak percenkent... elsoben hasznos targy
2. biologia, kemia. - itt? Minek?
3. uzleti gazdasagtan. Jol hagnzo semmilyen targy.

szoval nem kell alapbol kopni a jobbikra. annak ellenere hogy en is faszsagnak tartanam ha pl. erettsegi targy lenne a rovasiras. de a sok picasso meg kubista remek es postmodern szemet kozott siman tanulhatna rovasirast a magyar gyerek. nem lesz tole rosszabb...

Hetfield 2010.02.03. 12:33:59

Ehh rovásírás, mi? Már megtanulták a fiatalok:

Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ(¯`˚•♥PŁastycc* Barbiee Babahh♥•˚´¯)Ƹ̵̡Ӝ̵̨̄Ʒ

нєℓℓó ѕzіјјα

"....ÓvaKodj a PŁastycc*tóŁ...." ;P♥

♥♥♥ι'м ρℓαѕтι¢, ιт'ѕ ƒαηтαѕтι¢♥♥♥

"Łehetsz széP, és oKos, Đe olyan mint én sosem Łesz senKi..";) ♥

Oℓуαη ναgуσк мιηт вáякι мáѕ, мégιѕ σℓуαη мιηт ѕєηкι мáѕ...♥

♥"A Łátszat néha csaŁ. Többet jeŁent az, hogy KiK vagyunK vaŁójában mint az, hogy másoK milyenneK hiszneK minKet.."♥

ohh Đehh..majjĐ űűűhh^^.. xDD

nah majj..szóŁj ha siKerüŁt KitaŁáŁnii..?! ;P

ThöKöŁy Imre KéttannyeŁvű ÁŁtalános IsKoŁa :$

!ѕziαѕzток!
Barbie.wagyok.
Scene.
18éwes.
Szeretek.beshélgetni.^^
Jelölj.ha.gondolod.<3
Komíízz.;)
képek.tsak.ismiknek.(L)
szówal.ha.akajsz.wegyélfel.MSN.-re.
CoOokshíí.<3

Grafithuszar 2010.02.03. 12:34:12

"...Nagyon fontos dolog a kovalens kötés meg a másodfokú egyenlet megoldóképlete, de az érettségi óta nem igazán használtam ..."

Én meg Petőfi verseit nem használtam, sőt úgy magában a magyar irodalommal még nem kerestem egyetlenegy fillért sem.... Ellenben mérnökként a másodfokú egyenlethez már nem egyszer volt szerencsém a munkám során....és ha megkérdezném a vegyész haveromat, szerintem őneki is előjött már a kovalens kötés.....

Azzal egyetértek hogy pénzügyi-gazdasági ismeretek is kellene oktatni középsuliban, de nem szabad elfelejteni, hogy alapvetően az a cél egy gimnáziumban hogy a továbbtanulásra készítsen fel. Ennek pedig velejárója hogy olyat is tanulsz amire nem lesz szükséged. Ezen nincs mit változtatni. Nincs arra idő az egyetemen hogy a szorzótáblát magyarázzák, mert ott már deriválni és integrálni kell tudni.

Én hülyeségnek tartom a rovásírást. Még akkor is ha csak néhány óra megy el vele. Akkor is inkább angolt kéne tanítani.

Sandokohn, a maláji jiddis. (törölt) 2010.02.03. 12:38:34

mivel még nem volt :)
SUNÁZNÁM :D
habár oda, ahova az az autistajóllakottnapközis tette a pöcsét nemszivesen, de azon kivül van még 2 lyuk :D

Jobbágy 2010.02.03. 12:38:44

A témához meg annyit, hogy az oktatás, melyre szerény véleményem szerint kiemelt figyelmet, pénzt, stb..., kána fordítani úgy el lett baszva az elmúlt 20 évben, hogy ihajjj. Bőven beleférne ismeretterjesztés szinten ilyesfajta „magyarkodást” okítani. Szépen el kell kezdeni eltakarítani a liberálisok mocskát, amibe belefér ez is.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.02.03. 12:39:10

@Hetfield:
Ez a "w"-zés meg "sh"-zás halálosan idegesítő:) Angolban ugyanez a tendencia, beszélgettem egy lánnyal faszbukon, és jó párszor meg kellett kérdeznem mikor mire is gondol, mert egyszerűen érthetetlenné válik a nyelv a sok torz írástól, meg rövidítésektől.
Ennek ellenére szerintem nem lenne rossz dolog a rovásírás egy délutáni fakultáció keretében.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.02.03. 12:40:24

@itelethozo: Friedrich Klára kicsit sem elfogult...
Jobbról balra írás? LOL!!
Szeretnék egy ilyen betűkészlettel felszerelt Machintost!

Hetfield 2010.02.03. 12:41:44

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Most úgy őszintén, Te értesz ebből egy büdös szót is?

, ஜҳҲҳ฿ê฿éҳҲҳஜ °o.OBarbee·O.o° ,

Foglalkozás:
šzтє∂?

Munkahely:
мég яáéяєк

Hobbi:
šρσятσℓáš, мšη, zєηє нαℓℓg., šтв.

Ált. iskola:
šzé¢нєηуι ιšтνáη

Középiskola:
šzтєм...вυ∂єηz

яégι нσššzú нαנ , нüℓує ναgуσк н ℓєνágαттαм !

zsoltix 2010.02.03. 12:43:08

Nekunk meg annak idejen cirill betuket kellett tanulni, az se volt jobb:)

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.03. 12:43:48

Igen versenyképes tudást adna a rovásírás! Mondjuk a .. Najó most épp semmi sem jut eszembe, hogy hol lehetne használni :P

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
1. osztaly: jogi ismeretek. - Tudd, hogy kiállhatsz -e a traktorral tüntetni
2. biologia, kemia. - Trágyázás pl. De ezek nélkül mező gazdálkodni...
3. uzleti gazdasagtan. Eltudd adni amit termelsz

laopan 2010.02.03. 12:44:01

"Én még külön órán tanítanám a székely vicceket a gyerekeknek, a lóhátról történő íjazást és a jurtaépítést is ... "

En tokre elveztem volna, ha gyerek-/kamaszkoromban lovasijaszatot gyakorlunk tesioran. Vagy csak siman ijaszatot. Vagy csak siman lovaglast. Mennyivel jobb lett volna, mint a gatfutas.

picur3ka 2010.02.03. 12:44:01

@itelethozo:

Nagyon erdekes cikk, koszi. Amirol tudok belole, teljesen igaz. Kepoktatas magyarul: sal, gyerek mondja: ki-gyo...

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.02.03. 12:45:59

@molnibalage: Ja. Hiába tudja az egyszeri fiatal rovásírással is leírni a saját nevét, ha közben azt hiszi, a GMO-élelmiszerektől Hihetetlen Hulk lesz belőle... legyen szakkörben rovásírás, ahol igény van rá és pont. Dobjanak össze a Sulinetre egy tananyagot, hogy legyen mi alapján tartani, illetve hogy az érdeklődők akkor is utána tudjanak nézni, ha nincs szakkör, de ne legyen kötelező anyag! Nem hiszem, hogy Izlandon, vagy Svédországban mindenki tudna viking rovásírással írni, vagy Egyiptomban mindenki folyékonyan olvasná a hieroglifákat...

@Johnny336: A latinnak sok haszna van, én két évig tanultam és megkönnyítette a többi európai nyelv elsajátítását, a szótövek komoly része ugyanis abból származik a nem újlatin nyelveknél is, az újlatin nyelvek nyelvtana pedig többnyire a latin egyszerűsítése, tehát ha valaki egyszer megtanulja a latin igemódokat és igeidőket, akkor nem lesz sok gondja a portugál-spanyol-francia-olasz-román tengellyel se.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.03. 12:46:38

@Hetfield: ejöregapám, halaggyá má' a korral! na akkor:

Foglalkozás:
šzтє∂? (sz'ted?)

Munkahely:
мég яáéяєк (még ráérek)

Hobbi:
šρσятσℓáš, мšη, zєηє нαℓℓg., šтв. (sportolás, msn, zene hallgatás, stb)

Ált. iskola:
šzé¢нєηуι ιšтνáη (Széchenyi István)

Középiskola:
šzтєм...вυ∂єηz (na ezt nem értem én sem...)

яégι нσššzú нαנ , нüℓує ναgуσк н ℓєνágαттαм ! (régi hosszú haj, hülye vagyok, h levágattam)

kuki123 2010.02.03. 12:47:29

szerintem nem lenne baj ha lenne, mekkora jó lenne már külföldinek mutogatni hogy lám mi ilyet is tudunk..

pár óra nem a világ inkább csak ismeret anyag bővítés nem több

mint ahogy ezeket sem évekig tanulnák:
elektronikus ügyintézést, pénzügyi ismereteket, tudja mi az infláció, GDP, tudja mi a különbség

majomkutya 2010.02.03. 12:47:30

Zero!
Azért került föl az interjú a V'bőrre mert vastagbőr a rovásírás iskolai oktatása, vagy mert szemléltetni akartad, hogy jó vastag bőrrel mennyire félre lehet magyarázni dolgokat?
Mert véleményem szerint ez utóbbi történt.
A Jobbik oktatási programjában nyilván nem központi elem a rovásrás oktatásának a bevezetése. De ha egy kizárólag rovásírással foglalkozó netes magazin készíti az interjút, akkor nyilván nem fognak előkerülni a Jobbik oktatáson belüli egyéb (ennél nyilván jóval fontosabb) célkitűzései.
Az, hogy szükség van használható jogi, gazdasági, informatikai, idegen nyelvi, stb. ismeretek oktatásra nem lehet vita tárgya sem a Jobbikon belül, sem normális emberek körében. Nyilván Duró Dóra sem gondolja azt, hogy ha megoldott lesz a rovásírás oktatása az iskolában, akkor az oktatás rendbetétele megtörtént. De ha a rovatmagazin kérdezi rovásírás témakörben, akkor nyilván csak rovásírásról lesz szó.
Nagyon sok fölösleges anyaggal tömik a diákok fejét.
Az oktatásban szerintem, a Jobbik szerint és sokan mások szerint is szükség lenne a hazafias nevelés erősítésére. Ennek egyik eszköze a rovásírás oktatása lehet. A hazáját szerető magyar ember általában szolidárisabb a másik magyar emberrel, a hazáját szerető ember segíti a másikat és az országot a bajban. A hazaszeretet tartást és mások iránti tiszteletet ad. A hazaszeretet a társadalmi tőkét növeli. Ezért van rá szükség.
De egy szaklapnak adott interjúból szerintem nem érdemes azt mondani, hogy a párt ezt tartja a legfontosabb kérdésnek.
Pl. ha egy számítástechnikai szaklapnak adott volna interjút, ahol csak a számítástechnika kerül szóba, akkoris azt a következtetést vonnád le, hogy ez nem jó, blődség, mert nem esett szó arról, hogy az iskolásoknak használható jogi, idegennyelvi tudásra van szükségük?

Passzivista 2010.02.03. 12:47:34

Persze nem kell tulzasba vinni, de a rovasirasrol tanitani, meg altalaban tobb neprajzot belevinni az oktatasba nem artana. Szerintem.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.02.03. 12:49:29

@Gerusz: "..vagy Egyiptomban mindenki folyékonyan olvasná a hieroglifákat..."
):DDDD (hangosan felnevet)

Jobbágy 2010.02.03. 12:49:52

Általános műveltséget és a NAGYBETŰSÉLETRE való felkészülést kell az iskolákban átadni. Természetesen a képzési szintektől függően más és másképp, kézségfejlesztéses, játékos valami kicsiknek, azt a nagyoknak már okítani keményen, úgy hogy minden gyerkőcnek azt nyomassák amihez affinitása van, de egy alap műveltség mindenkinek kell, akkor is ha nem használja Petőfit vagy a másodfokú egyenletet...

majomkutya 2010.02.03. 12:50:59

Egyébként nem egy komoly kutató állítja, hogy a rovásírás az emberiség legrégebbi (ismert) írása.
Jelenleg mondjuk a törikönyvben, irodalomkönyvben, művészettörténet könyvben egy szó sem esik róla. Nekünk pedig a "nagy francia forradalom" forradalmi naptárát is meg kellett tanulni egy 5-ös dolgozat megírásához töriórán (brumair 19. és a társai, nyilván nagyon fontos volt, a témát sem szerettem, dea tanáromnak ez volt a kedvence)
Ez, hogy a tananyagnak a rovásírás nem része nyilván nem jó így!

LeNin 2010.02.03. 12:54:00

Rovásírás meg egy nagy lófasz. Megint ez a magyar-magyar szarság.

eszkep 2010.02.03. 12:55:48

@majomkutya: Tételezzük fel jóindulatúan, hogy Zero azzal a céllal írta provokatív jelleggel a cikket, hogy megugorjon a kommentek száma. Hisz legutóbb is, amikor a Jobbik gazdaságpolitikai kezdte el fikázni a választási program megjelenése előtt három nappal (!), több, mint 600 komment érkezett. Sajnos ez a poszt azonban túlontúl unintelligens, így sok hozzáfűzni való sincs.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.02.03. 12:57:37

@Hetfield: Én már le tudom fordítani, bár ez nem változtat azon, hogy a hányinger kerülget, ha ilyeneket olvasok. Én még azok közé az idióták közé tartozok, akik Twitteren is próbálnak helyesen írni. Kisbetű, nagybetű, mondatvégi írásjelek, központozás, stb... Ha időm lesz, írok Greasemonkey-scriptet, ami a közösségi oldalakon ezeket a retteneteket lefordítja :)

LeNin 2010.02.03. 12:57:47

Egyébként felháborító továbbá, hogy ez a blog és a köré gyűlt náci slepp kitiltott egy tisztességes IdősAsszonyt!

Hetfield 2010.02.03. 12:57:53

@Seduxen: Á, így már jobb, tenx!! :)) (csak nem tizenévesekkel szoktál chatelgetni?) :DD

picur3ka 2010.02.03. 12:59:30

@ingenium rusticus:

Most lehet, hogy meglepodsz, de a hivatalos nyelvuk, az arab, nem latin betuket hasznal, mint ahogy a heber, vagy az orosz sem.

majomkutya 2010.02.03. 13:00:34

@LeNin: Látod lenin, ezért tart itt az ország: sokan nem tisztelik azt, ami a miénk. Mivel sokan nem tisztelik, nem is becsülik Mivel enm becsülik, ezért mindent szétlopnak, az embereket meg elbutítják. Ezek után már csak egy ici-pici ugrás, hogy minden vagyont, értéket magukhoz és támogatóikhoz vonjanak, a nemzetet meg kifosszák.
De persze, hagyjuk a magyar-magyar "szarságot", jó lesz nekünk a rabszolga (bérrabszolga 50%os adókulccsal) sors. Gratulálok!

LeNin 2010.02.03. 13:01:34

@majomkutya: Lehetünk nemzeties bohócok is, attól még rabszolgák maradunk.

f.m.j. 2010.02.03. 13:01:48

Látom már, hogy a Jobbik is elkezdett a legfontosabb dolgokkal foglalkozni... tényleg nagyon hasznos, és gyakorlati, előremutató megoldásokban gondolkodnak...
A rovásírás kb. annyit fog lendíteni a nemzettudaton, mint lepkefing a hurrikánban :(

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.02.03. 13:01:55

@picur3ka/beleallos kampany: Azért annyira nem lepődtem meg. És tényleg folyékonyan olvassák a hieroglifákat? Mert akkor meglepődök!

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.02.03. 13:01:55

@picur3ka/beleallos kampany: De nem is hieroglifákat. Pedig az ugyanúgy a történelmi örökségük része, mint nekünk a rovásírás.

majomkutya 2010.02.03. 13:03:23

@LeNin: Összetartó, öntudatos népet nem lehet rabszolgasorba taszítani. A magyar népnek csak akkor van jövője ha összetart.

LeNin 2010.02.03. 13:04:30

@majomkutya: Ez eddig még nem sikerült úgy 1000 év alatt, de reméljük, hogy majd fog. :)

acel 2010.02.03. 13:06:14

Kell a rovásírás, és kell a lovasíjjászat is. Az élőbbi erősíti a nemzet tudatot az utóbbi pedig az egyensúlyérzéket és a tartást, a gondolkodást, az empátiát, és nem unalmas mint egy testnevelés óra.

Draco Shatgan 2010.02.03. 13:06:24

Ez a rovasíras dolog megint azt juttatja eszembe, hogy nem a valós problémakkal foglalkoznak. A lakossag úszik az adóssagban, a bankarok és közgazdaszok képmutatasa és cinizmusa minden képzeletet felülmúl. Adóssagamnesztiat, Adós Kockazatkezelési Bankot, melyet a bankszektor nyereségéből - biztosítasi alapon - kell finanszírozni. Értelmes adóssagkezelési programot eddig egyedül Szepessy Zsolt Összefogas Partjatól hallottam. Valós megoldasokat a politikai ködevés helyett!

CyberPunK 2010.02.03. 13:07:10

Dúró Dórával, a Jobbik Oktatási és Kulturális Kabinetjének elnökével

Állatorvos édesapa és főállású családanya második gyermekeként születtem Szentesen 1987. március 5-én. Az általános iskolát nagyrészt falvakban végeztem: a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Csépán kezdtem, majd a Tolna megyei Döbröközön folytattam, végül Dombóváron fejeztem be, ahol gimnáziumi éveimet is töltöttem az Illyés Gyuláról elnevezett intézményben. Jelenleg az ELTE ÁJK negyedéves, politológia szakos hallgatója vagyok. Angolból és németből középfokú nyelvvizsgám van, jelenleg olaszul tanulok EU-s és jogi szaknyelvet.
Forrás: www.jobbik.hu/node/6345

Ne má, baszd meg, négy év múlva általános iskolások fogják osztani itt az észt?

regression 2010.02.03. 13:08:39

Másodfokú megoldóképlet nem is annyira ritka mint gondolnád. Egy egyszerű jelenértékszámításnál sokkal magasabb fokú egyenleteket is kaphatsz, márpedig az a legprimitívebb pénzügyi számítás (geometriai sor).

Egyébként a matematika oktatásának nem csak a konkrét tételek bemagoltatása a célja, hanem az absztrakt és analitikus gondolkodás erősítése.

A másik, hogy valamire építenie kell a felsőbb, specializált oktatásnak is, viszont specializálni nagyon fiatal korban értelmetlen (sokan még huszonévesen sem tudják mit akarnak), ezért tanulsz kovalens kötést, kínai szénlelőhelyeket, eukariótákat, holokausztot meg koszinusztételt. Később már csak azt erősíted amire szükséged van.

eszkep 2010.02.03. 13:09:16

@LeNin: Ha zavarnak a "magyar-magyar szarságok", el lehet takarodni ebből az országból. Eu-ban élünk, fel lehet ülni az első repülőre.

f.m.j. 2010.02.03. 13:10:34

@CyberPunK:

tényleg szemtelenül fiatal :)
ezt azé' mégse kéne... :P

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 13:11:09

@Hetfield:

Beszarok, a az összes spec. karaktert kenik-vágják a Wordből?

CommanderCool 2010.02.03. 13:11:34

Nem tudom hogy ki hogy van vele, ki hova mikor meddig járt iskolába de nekem általános 4-6 között rémlik hogy tanítottak rovásírást, és a saját nevemet le is kellett tudni írni,és átvettük az egész rendszert, mondatokat is olvastunk -írtunk át, talán több órán át is foglalkoztunk vele, szerintem része a tananyagnak...jah 1985ös vagyok, úgyhogy ez még a 90es évek közepén volt így, és nem valami Horthysta nyilasképzőbe jártam, hanem egy sima zuglói ált iskbe.

báhno 2010.02.03. 13:11:44

Hatalmas kommunikációs hiba erről beszélni, teljesen ki lesz forgatva, nagy támadási felület.
Pedig jó ötlet, fakultatívan lehetőséget kéne adni a fiataloknak.

Pollo 2010.02.03. 13:11:59

@Seduxen:
"Középiskola:
šzтєм...вυ∂єηz (na ezt nem értem én sem...)"
Az első szerintem valami katolikus fajta gimi lesz (szentt valami), a második pedig a Budenz valahol budán, ha jól rémlik a rózsadomb környéke, vagy a vár (annyi gimi van arra, mindig keverem)

A poszthoz: Én annak idején gimiben első nyelvként tanultam a latint, és ennek keretében meg kellett tanulnom a görög abc-t, aztán azóta a matek órák, és az msn kiírások kivételével sehol nem találkoztam vele. Mégse mondanám, hogy felesleges tudás volt. Sőt kiolvastam minden kötelezőt, és kapcsolodó irodalmat, mégis a kocsmai beszélgetéseken kívül sehol még csak említés szintjén sem került elő, még se gondolom, hogy elvesztegetett idő, vagy haszontalan tudás lenne. Szóval szerintem ezzel semmi baj nincs. A nyilatkozatból az jön ki, hogy nem lesz tétel, nem lesz kötelező használni, pont ugyanúgy mintahogy a kovalens kötést se.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.03. 13:12:01

Nem lenne rossz, ha az irodalom vagy nyelvtan óra keretében tanulnának erről egy két órát. Többet nem kell. Azért nem kell olyan túlzásba sem esni, hogy komplett fogalmazást írjanak rovásírással, majd egymásét felolvassák.
Szerintem a lényeg, hogy a gyereknek, tizenéveseknek legyen erről is valamennyi ismeretük. Még mindig jobb, mint "kertészimre sóstalansága".

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 13:13:40

@majomkutya:

Köszönjük Dórika, hogy megmagyarázod a dolgokat! Mit főzöl Elődnek vacsira? :-)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.03. 13:13:44

@Pollo: A latin és görög egyetemen sok esetben fontos. Sok olyan tudományos szó (szöveg) van az egyetemi tankönyvekben, aminek többsége latin és görög eredetű szavakból áll.

eszkep 2010.02.03. 13:14:35

@Draco Shatgan: A valós problémákkal a választási programjuk foglalkozik, el lehet olvasni, letölteni a honlapjukon. Elég szomorú, hogy ennyire tájékozatlan vagy, és ezzel még kompromittálod is magadat…
Egyébként ne várd, hogy a lakosság MEGLÉVŐ adósságállományt bármelyik kormány a hitelfelvevő helyett vissza fogja fizetni. Viszont, ha nem lenne ennyi hülye az országban (értsd: az oktatás magasabb színvonalú lenne), az emberek tudnák, mi az a devizahitel (és nem csak azt, hogy „most éppen ócsó”), és nem vettek volna fel ennyit.

picur3ka 2010.02.03. 13:15:39

@Gerusz: @ingenium rusticus:

Szerintem nagyon santa hasonlat. Kulonben tanulnak rola rendesen. A hieroglifikus irasnak tobb fajtaja volt, a bonyulultat csak papok ismertek es csak szent szovegek irasara hasznaltak.

Hieroglyphs survive today in two forms: Directly, through half a dozen Demotic glyphs added to the Greek alphabet when writing Coptic; and indirectly, as the inspiration for the original alphabet that was ancestral to nearly every other alphabet ever used, including the Roman alphabet.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.02.03. 13:15:41

@Hetfield:
Hát az emberi agy csodákra képes, felismerem a szavakat:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 13:15:43

@eszkep:

Mi ebben az unintelligens? Hogy megkérdezem a véleményeteket, és még szavazni is lehet? Elnézést ...

eszkep 2010.02.03. 13:17:03

@LeNin: Miért is? Fejtsd ki légyszíves, mert nem értem a logikádat...

Pollo 2010.02.03. 13:19:26

@csabapayne: Tudom, megjegyzem nekem rengeteget segített az angol elsajátításában, mellesleg anyáztam is, mikor közölték, hogy nem fogadják el a szakomon a latin nyelvvizsgát :)
Mai napig hobbiból szórakozok latin szövegek olvasgatásával, azért mert élvezem, pedig a választott hivatásomnak nagyjából semmi köze nincs a latinhoz. Még a szakszavak nagy része is görög eredetű, vagy épp betűszó.
Épp ezért mondtam, hogy szerintem ez simán jó és vállalható.

Auris 2010.02.03. 13:19:45

Humán tantárgyak körében értékválasztás kérdése, hogy mit oktatunk az általános iskolában. És mivel az általános iskola elsősorban az általános műveltség kialítását célozza, a reál tantárgyak körében is a leginkább hasznosítható ismereteket kellene, de azokat nagyon mélyen mélyen besulykolni.

Minden tiszteletem a mérnököké, meg a másodfokú egyenleté, de a legtöbb ember a 4 alapműveleten esetleg százalékszámításon kívül nem sok mindent használ. Ezt általános iskolában felszedjük. Ami ez után jön, legyen a specializált közép és felsőfokú intézmények világa. (Már a gimiben sem értettem minek nekem a gáztörvény és az azon alapuló sok hülye számítás, amikor már akkor tudtam, hogy a büdös életben nem fogom használni semmire.)

Szóval a megszokott tantárgyak mellett (helyett) általános iskolában, de még inkább középiskolában (amikor már fel is fogsz a tanulmányok jelentőségéből is valamit) rengeteg hasznos és gyakorlatias ismeretet tanítanék de csak alapvető szinten ( csak néhány: mi a teendőd ha ingatlant veszel-adsz-építesz, ha vállalkozni akarsz, ha hitelt veszel fel, vagy biztosítót, bankot választasz, ha kapcsolatba kerülsz egy hatósággal, ha repülőn akarsz utazni, vagy ha le akarsz szervezni egy utazást, mi az a tőzsde, mi az egészséges életmód, táplálkozás, stb). Ezekre az iskola egyáltalán nem készít fel, és nem mindenki kaphatja meg a szülőktől sem.

Szóval ha hangsúlyt akarunk helyezni a nemzeti értékeinkre (fúj milyen avítt, fasiszta gondolat) akkor lehet rovásírást is oktatni, meg lovasíjászatot is, szerintem lehet jobban érdekelné a gyerekeket mint a kovalens kötés, ami úgy sem ragad meg benük hosszútávon. De emellett ha versenyképes ifjúságot akarunk nemzetközi összehasonlításban, akkor még fontosabb lenne hogy hasznos ismereteket is kapjanak.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 13:20:41

@Pollo:

Én is tanultam latinul a gimiben, sőt, ebből is érettségiztem :-)

eszkep 2010.02.03. 13:23:23

@zero: Úgy látom kénytelen vagyok idemásolni egyik korábbi hozzászólásom lényegét... (megint)

"Zero logikája szerint ne tanuljunk történelmet, irodalmat (ált. műveltség), mivel annak nincs gyakorlati haszna…"

Egy másik hozzászólásomban, pedig kiemeltem az idézetből a lényeget (kiemelve két kulcsszavat):
"Alapvetően szükséges lenne, hogy a betűket mindenki megismerje, erre NÉHÁNY ÓRÁS foglalkozás is elegendő lenne. Az ÉRDEKLŐDŐKNEK pedig természetesen az elmélyülést is lehetővé tennénk, azonban ehhez szükség van olyan képzettségű tanárokra, akik ezt a feladatot meg tudják oldani."
Tehét azon kívül, hogy ciki a másodfokú megoldóképlettel nyomulnod, FELESLEGES is, elsősorban fakultatív kereteken belül zajlana az oktatás.

majomkutya 2010.02.03. 13:23:51

@zero:
majomkutya nem= Dórika
Érdekes, hogy egy népszerű blog meghatározó arca a posthoz kapcsolódó, témába vág fölvetésekre ennyi választ tud adni.
Eszkep megírta, hogy uninteligens a post, ezután a válasz után én is mégjobban így látom.
Zero te annyira makacs vagy, hogy ha papírod lenne arról, hogy valamiben tévedtél, akkor sem hinnéd el és gondolom egy ilyen szánalmas poénnal válaszolnál.
Nem akarsz politikus lenni?
Nem is érdemes a post írójától bármi érdemi dolgot kérdezni, úgysem válaszol rá.

andreasue (törölt) 2010.02.03. 13:23:54

Holokauszt-nap helyett lehetne akár rovásírást is tanítani.
Annyi fölösleges dolog van az iskolában.

Rwindx 2010.02.03. 13:24:17

Ahogy így itt meg lett fogalmazva, én támogatnám. Azaz 1-2 órát rászánni mondjuk a magyar irodalom keretein belül a középfokú oktatásban. Cak annyira hogy megismerjék hogy egyáltalán van ilyen, akit érdekel az utána képezheti magát belőle, fakultatív vagy autodidakta módon.

gidabiga 2010.02.03. 13:24:24

šzтєм...вυ∂єηz = szerintem budenz
legalábbis a 12 éves fiam szerint :D
de hogy mi az a budenz? :DDD

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.03. 13:25:05

@Akvamanta: rovid es velos. Ezert kar volt uj usert regisztralni...

JKLM 2010.02.03. 13:25:11

érzem az izzadságszagot a vastagbőrön, rosszakat akar írni a jobbikról.
Egyébként a rovásírás oktatással szerintem semmi gond... Vagy ez valami ördögtől való lenne?

Akvamanta 2010.02.03. 13:25:27

@zero: Szerintem basszátok ki a régi arcokat, vegyetek fel pár kretén új szerzőt mint uccszoc vagy ki a kurva anyja, és adózzatok a hülyeségnek a szájbarakott blogotokon!

nagyon_buta 2010.02.03. 13:25:54

zero
ez most provokáció, vagy csak kibújt a szög a zsákból? (de azért a hat millió zsidó áldozat nevét megtaníttatnád ugye?)

CyberPunK 2010.02.03. 13:26:48

Nem tudom mit kell egyébként itt szavazgatni rovásírás alapon, áprilisban eldől úgyis. Viszont szólni kellene ezeknek az ifjú titánoknak, hogy kéne valamit ígérgetni nyugdíj alapon, különben nem lesz itt "habzsi-dőzsi". :)

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.02.03. 13:27:55

Én nem vagyok jobbikos, de szerintem jó ötlet. A történelem keretében mondjuk.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.03. 13:29:07

@eszkep:

"Nagyon fontos dolog a kovalens kötés meg a másodfokú egyenlet megoldóképlete, de az érettségi óta nem igazán használtam ..."
Zero, azért ez szégyen... Tragédia ez az elbutulás, ami itt van.

Kapaszkodj: én írásbelin megbuktam matekból, szóbelin kaptam egy kettest. Ez most tragédia? Remekül megvagyok nélküle azóta is, humántárgyakban utazom.

minimalista 2010.02.03. 13:29:41

Hasznos dolog lehet a rovásírás, fejlesztheti a gyerekek kombinációs és logikai képességeit.
Anno a gimnáziumi irodalom tanárunk érdekességként kiosztotta a rovás-abc-t fénymásolaton, mi a barátaimmal megtanultuk és meg is volt oldva a rejtjeles írásbeli üzenetváltásunk.
Meg lehet mutatni és aki érdeklődik utána hát hadd tanulja, de a fentebb leírt készségfejlesztő hatásán kívül semmi gyakorlati haszna sincs.

majomkutya 2010.02.03. 13:30:38

Nagyon bájos: Zero ezt írta nekem:
"zero · vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 13:13:40
@majomkutya:

Köszönjük Dórika, hogy megmagyarázod a dolgokat! Mit főzöl Elődnek vacsira? :-) "
EZEKRE A FELVETÉSEIMRE:
"Zero!
Azért került föl az interjú a V'bőrre mert vastagbőr a rovásírás iskolai oktatása, vagy mert szemléltetni akartad, hogy jó vastag bőrrel mennyire félre lehet magyarázni dolgokat?
Mert véleményem szerint ez utóbbi történt.
A Jobbik oktatási programjában nyilván nem központi elem a rovásrás oktatásának a bevezetése. De ha egy kizárólag rovásírással foglalkozó netes magazin készíti az interjút, akkor nyilván nem fognak előkerülni a Jobbik oktatáson belüli egyéb (ennél nyilván jóval fontosabb) célkitűzései.
Az, hogy szükség van használható jogi, gazdasági, informatikai, idegen nyelvi, stb. ismeretek oktatásra nem lehet vita tárgya sem a Jobbikon belül, sem normális emberek körében. Nyilván Duró Dóra sem gondolja azt, hogy ha megoldott lesz a rovásírás oktatása az iskolában, akkor az oktatás rendbetétele megtörtént. De ha a rovatmagazin kérdezi rovásírás témakörben, akkor nyilván csak rovásírásról lesz szó.
Nagyon sok fölösleges anyaggal tömik a diákok fejét.
Az oktatásban szerintem, a Jobbik szerint és sokan mások szerint is szükség lenne a hazafias nevelés erősítésére. Ennek egyik eszköze a rovásírás oktatása lehet. A hazáját szerető magyar ember általában szolidárisabb a másik magyar emberrel, a hazáját szerető ember segíti a másikat és az országot a bajban. A hazaszeretet tartást és mások iránti tiszteletet ad. A hazaszeretet a társadalmi tőkét növeli. Ezért van rá szükség.
De egy szaklapnak adott interjúból szerintem nem érdemes azt mondani, hogy a párt ezt tartja a legfontosabb kérdésnek.
Pl. ha egy számítástechnikai szaklapnak adott volna interjút, ahol csak a számítástechnika kerül szóba, akkoris azt a következtetést vonnád le, hogy ez nem jó, blődség, mert nem esett szó arról, hogy az iskolásoknak használható jogi, idegennyelvi tudásra van szükségük?"
SZAKMAISÁG? KORREKTSÉG? A MÁSIK MINIMÁLIS TISZTELETE? UGYAN KÉREM, MINEK!
jÓ ÚTON HALAD A V1BŐR, LEFELÉ A LEJTŐN. (ÉS NEM, NEM ELSŐSORBAN A POSTOK MIATT, HANEM MERT A POSTOK SZERZŐI ILYEN REAKCIÓRA KÉPESEK RENDSZERES, JÓSZÁNDÉKÚ OLVASÓIK ÉS KOMMENTELŐIK IRÁNYÁBA)

minimalista 2010.02.03. 13:31:49

@laspalmas:
Én az érettségi előtt 3 évig kettes voltam, utolsó félévben majdnem megbuktam, majd érettségi előtt tanultam rá 3 napot és 4 hibaponttal 5-ös lett!
Nagyon könnyű volt! :D

Akvamanta 2010.02.03. 13:32:30

@majomkutya: És tegyük hozzá, hogy előszeretettel baszkodják ki azokat akik szint az indulástól kommentelők voltak.

Rwindx 2010.02.03. 13:36:10

Azért látom van pár birka aki megint nem tudja felfogni, hogy vélemény lehet több is mint csak az övé. Droidnak lenni már rég nem divat, főleg mióta az szdsz/mszp haldoklik. Persze tudom sokan hirtelen "nemzetiek" lettek, de jó lenne stílust is váltani, meg esetleg gondolkodni.

schnee 2010.02.03. 13:36:25

Ez a logika (zeroé) tipikus anfolszasz oktatási filozófia: csak gyakorlati dolgokat tanítunk. Amivel lehet, hogy az életben jól ellesz az illető. De egy akkora sik tahó lesz tudásilag, hogycsakna.

majomkutya 2010.02.03. 13:36:44

@minimalista: nem kétszintű, hanem még a régi, hagyományos érettségire szinte semmit nem tanultam, csak törit és magyart a felvételire.
Csont nélkül, minden nehézség nélkül kitűnő lett és az érettségi csak könnyebb lett utána.
És azon a területen ahova jelentkeztem (és ahol végeztem) az ország bármely egyetemére fölvettek volna.
És kedves Zero ne Dórikázz le, mert nem vagyok Dórika és nem főzök Elődnek vacsorát.
Elődöt max. sörözni hívnám meg, mert nem vagyok homokos.

Tapmancs 2010.02.03. 13:36:57

@majomkutya: @Akvamanta:

Lehet hogy jövőre nem a Vastagbőr nyeri meg a Goldenblog versenyt?

Én még azért bízom benne hogy visszakapjuk a blog régi arcát.

eszkep 2010.02.03. 13:37:41

@laspalmas: Nem tragédia, ugyanakkor könynen belátható, hogy (a mateknál maradva) ha minél nagyobb az elméleti háttered a szakmai tapasztalat mögött, annál könnyebben oldhatszu meg egy új problémát. A másodfokú egyenletre azért ugrottam, mert decemberben a kollégáim hosszú órákat szenvedtek egy olyan problémával, amelyet egy banális mádosfokú egyenlettel ki lehetett számolni kettő perc alatt. (ebben már a képletfelírás is benne volt...)
Ne haragúdj, de ezt a magaslabdát nem tudon kihagyni: Én is utáltam a matekot, de tudom mi a különbség a bruttó és a nettó adósságállomány között (és ez nem gazdasági alapismeret, egyszerű százalékszámítás...)

Más példa: a legtöbb balos megmondóember Horthyval kapcsolatban általában fasizmust, fehér terrort, szélsőjobbot emleget. Ez csak azért működnek, mert az emberek egyszerűen ennyire sötétek történelemből (is)... (Ügye amit az "átkosban" tanultunk, az eleve kamu volt).

S.O.A. 2010.02.03. 13:38:32

@Auris: Részben egyet értek veled. Abban igazad van, hogy rengeteg mindent nem tanítanak meg. Pénzügyi ismeretek kábé nulla.
Viszont a most tanított ismeretekből sem kéne kiszorítani mégjobban pl. a természettudományos anyagokat, mert már így is a béka segge alatt van a színvonal.
A specializált középiskolákkal mindössze annyi a gond, hogy 14 évesen lehetetlen eldönteni végelegesen, hogy milyen irányba akarjon sepcializálódni a gyerek. Főleg úgy, hogy az általános iskolában mindenből csak "ízelítőt" kapott - ami normális, csak ahhoz kevés, hogy utána dönteni tudjon. Muszáj az általános ismeretek oktatását továbbvinni középiskolában, ugyanúgy az összes területen, mint az általánosban. Már csak azért is, hogy kiderüljön: nem hülye a gyerek matekból, sőt... csak a tanárral utálták egymást általánosban.
Sok esetben még a gimnázium végén is vacillálnak, hogy mit is tanuljanak a továbbiakban.

Nehéz megtalálni az egyensúlyt az általános és a specializált ismeretek oktatásának mennyisége között, de az biztos, hogy mindkettőre nagyon nagy szükség van. Az egyetemen anno a csoport 80%-a kihullott az első félévben, mert azoknál gimiben kémia órán ment a foci, mert úgy gondolták, nem kell túl nagy hangsúlyt fektetni a kémia részletes oktatására (mindegyik szorgalmas hallgató volt, csak nulla alapismerettel). És az is igaz, hogy olyan óriásiak a hiányosságok az általános ismeretek oktatásában, hogy az már kezd veszélyes lenni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.03. 13:42:22

@Hetfield: sajnos nem :))))

Mennyei Atyám!
Miután az elmúlt esztendöben kedvenc zenészemet, Michael Jacksont,

Kedvenc szinészemet, Patrick Swayzet,

Kedvenc szinésznömet, Farrah Fawcettet és

Kedvenc írómat, Mario Benedettit magadhoz vetted.
Szeretném tudatni Veled, hogy kedvenc politikusaim : Bajnai Gordon és Gyucsány Ferenc

és már január vége van!!!
Őszinte híved

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.03. 13:47:19

zero: egy szemelyes kerdes: meg lehet tudni, hogy te kire fogsz szavazni?
Csupan azert kerdezem, mert mostanaban tenyleg nagyon Jobbik ellenes lettel. Nem ertem, miert, illetve nem ertem, mi valtotta ki beloled ezt a reakciot.
Totaw-nel nincsen szukseg magyarazatra. de azert ez itt egy naci blog, megfelelo beidegzodesekkel.

nem ertem, mein fuhrer...

Hetfield 2010.02.03. 13:48:59

@Seduxen: Az Úr látja ám, hogy a darts tábládra Feri és Gordi képét ragasztottad ;-)))

picur3ka 2010.02.03. 13:49:30

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

Ez nem naci blog.

A rovasirasnak pedig szinten rem semmi koze ilyesmihez.

charlie 2010.02.03. 13:49:39

@Gerusz: Az Egyiptomban most élő arabok és az egyiptomiak mint ókori népek között semmi kapcsolat nincs, nem leszármazottai a mostaniak a régieknek.

Akvamanta 2010.02.03. 13:51:10

@Tapmancs: Most beindulnak a régi seggnyalók, hogy csökkentség a feszültséget. Mindig ez van.

Tapmancs 2010.02.03. 13:51:12

@charlie: Az ókori egyiptomiakhoz legközelebb állók a kopt keresztények, nem?

2010.02.03. 13:51:32

@zero: Szerintem nem nekünk kell nyelveket tanulni. Aki idejön külföldi, az tanuljon meg magyarul! Vagy fogadjon tolmácsot. De legjobb, ha ide se jön. A lovas ílyászkodás szerintem százezerszer élvezetesebb lenne a gyerekeknek, mint a svédszekrényre ugrálni. A matematika pedig kimutathatóan fejleszti a problémamegoldó gondolkozást, szükség van rá.
Amúgy az én korosztályom még tanulta a róvásírást. Nyelvtan órán, a magyar nyelv eredete és története résznél. Nem írtunk ezzel semmit, de benne volt az ABC a könyvben, és kérdés volt az egyik dolgozatban, hogy írjunk le legalább öt betűt belőle. Ez sem volt egy fikarcnyival sem feleslegesebb tudomány, mint a hodu utu reá meneh.

S.O.A. 2010.02.03. 13:51:44

Amúgy ez a hiszti a rovásírás körül - hogy a témához is hozzászóljak - több, mint vicces.
Zero szerint tök fölösleges, mások szerint meg a nemzet sorsa függ tőle.
Jézusom, gyerekek... ez (oktatási szempontból, nem történelmileg tekintve) néhány karakter!!! Ha kötelező lesz mindenkinek megtanulni, akkor pár óra alatt megvan. Ha nem, akkor minden érdeklődő szintén pár óra alatt megtanulhatja a netről.
Életbevágó, sorsdöntő, mérföldkő, stb... pfff

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.03. 13:53:41

@Hetfield: Remélem az Úr érti is a célzást! ÁMEN! :))

doberman 2010.02.03. 13:55:05

Ezután a kissé izzadtságszagú antijobbikos hangulatkeltés után már csak egy uccaszocc-féle nyafogás hiányzik, aztán mára rendben is vagyunk...

Akvamanta 2010.02.03. 13:55:30

@Tapmancs: Amikor van egy szar post és kritikákat írunk, akkor mindig megjelennek "bizonyos" arcok akik elkezdenek szar viccekkel offolni.

S.O.A. 2010.02.03. 13:55:43

Ja, amúgy meg a vérkomcsi tanárok sosem fogják erőltetni, ha kötelező lesz akkor se, a másik végletben szenvedők meg akkor is beléjük verik, ha kell, ha nem. A szakemberek által meghatározott tanterv az egy dolog, a tanteremben elhangzzók meg egy másik dolog... Nyugodtan lehet görcsölni tovább a témán.

picur3ka 2010.02.03. 13:56:06

@charlie:

Es az uj-egyiptomi nyelv, a kopt, mely hasznal hieroglifakat, holt, nem beszelt nyelv.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.03. 13:56:36

ejha! :D
úgy látom, laspalmas ezen a hétvégén Dórihoz megy majd interjút készíteni:))
( megj.: látva a képeket, most már hótziher, hogy Novákné fullra nem komplett. ergó a nemezet kisdobosa és könyvtárosa nagyon jól összeillik)

De hagyjuk most a libsi ármányt, a humort.!!!
A véleményem az, hogy aki nem támogatja a rovásírás oktatását, az_nem_magyar és - Hofit idézve - báncsssa_a_magyarság_írdekeit!!
Továbbá indítványozom, hogy amint a Szuperőstörténeti Kutatóintézet valami újabb bizonyítékot talál a valódi származásunkra*** vonatkozólag, azt azonnal emeljék be a tananyagba. Pl jövőre ki lehetne venni végre a gazd-i ismeretekre vonatkozó tantárgyakat és helyette lehetne pl piramisépítő szakmai gyakorlat...und zo wájter

***A messzi-messzi Szíriusz rendszerből érkeztünk űrhajóval. a leszállóhelyeink pedig a piramisok vagyunk, amit mi építettünk - rovásírásokkal cicomázva. csak aztán a tudásunkat ellopták a zsidók!!

picur3ka 2010.02.03. 13:57:44

@Rettegő {Demokraták, ÉBRESZTŐ!}:

Igy is van. Artani pedig vegkepp nem artana semmit.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.03. 13:59:01

@Akvamanta: kritika alatt ez érted?

"@zero: Bekaphatod a faszt."

markáns vélemény, mi tagadás :) kommentjeidből az jön le, hogy - más néven - régi kommentelő lehetsz Te is. Akkor tudhatnád, hogy a "régiek" közül kb NINCS OLYAN, aki ne került volna már összetűzésbe egy-egy post kapcsán zero-val (vagy valamelyik szerzővel).

szóval, hajrá, osszad zero-t :)))

picur3ka 2010.02.03. 13:59:35

@.Pierre Bezuhov.:

Ezt most megtarthattad volna. Olyan ez, mint a bolsizas.

Akvamanta 2010.02.03. 14:03:38

@Seduxen: Igen, és azokat ki is baszták, az ÖSSZES nickjükkel együtt?

molaris 2010.02.03. 14:03:52

ZERO!!!!!!!!!!!!!!!!
Kapd be!!! Röviden ennyi a véleményem.
HOSSZABBAN!!!

Abban a nyelvi fertőben, amiben épp leledzünk, minden olyan kezdeményezés, ami az igényesség, a többszínűség, a helyesség irányba mutat;-T Á M O G A T N I kell!
Ha ennek egyik eszköze őseink írása azt is. Én csak érintőlegesen találkoztam vele, de eltökélt vagyok: meg kell tanulnom. Mert az, hogy egy másik kultúra alapjaira helyeztük írásbeliségünk, szégyen. A sokat szidott zsidók ki tudtak tartani? Mi miért nem? Pedig ők többet töltöttek a latin kultúrvilágban. Ja!- mert bennük van gerinc. Ja!- mert ha manapság megy közéjük térítő, alapvető, hogy ismeri kultúrájuk, történelmük írásuk.

Szóval azt megállapíthatjuk, hogy I. István, az egyesek szerinti szent, már áruló volt. Most ezt úgy aposztrofálják sokan, hogy megértette a kor szavát. A fenét. Kapkodott fűhöz- fához, hogy a trónt biztosítsa a fiának. Amiből nem lett semmi. Kiirtotta a népe harmadát, hogy megfeleljen az "européer" jelzőnek. És mennyien követték/követik. Büszkén, hogy essen beléjük a fene.

Ki, kik hatalmaztak/hatalmaznak fel egyeseket, hogy az mondhassák, ősi, eredeti írásunk, nyelvünk, csak egy mosogatórongy, ami könnyedén kidobható a szemétre?

A senkiháziak!! Akár Te is.

Maradok tisztelettel: mollaris

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.03. 14:04:35

Amikor én jártam gimibe, benne volt a rovásírás abc a törikönyvben. Egyébként ilyesmit tanítani eléggé felesleges, de a jobbik nem értelmes oktatást akar, hanem ideológiai nevelést. Egyébként Vona Gábor legszívesebben az Árpád-kori Magyarországon élne, én szívesebben maradnék a 21.században.

picur3ka 2010.02.03. 14:05:21

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

Az is vicc volt, hogy kire fog zero szavazni, mer nem a Jobbikra, azt szerintem nagyjabol mindenki tudja errefele.

SzZsoel 2010.02.03. 14:11:50

@Seduxen: šzтєм...вυ∂єηz = "Vélhetően - ha eljön az ideje, mert most még ugyebár csak általános iskolás vagyok - majd a Budenz József Általános Iskola és Gimnázium nevű oktatási intézmény gimnáziumi tagozatán fogom megkezdeni középiskolai tanulmányaimat." És még azt mondják, hogy nem jelentéstömörítő nyelv a magyar!

JKLM 2010.02.03. 14:13:50

@picur3ka/beleallos kampany:
más dolog az ideológia és más dolog, hogy kitől kapja a fizetést.
Ha a főnöke megköveteli, megpróbál rosszat írni a Jobbikról. Mondjuk ez a cikk sem annyira üt, ezért is gondolom, hogy lehetne akár Jobbikos Ő is...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.03. 14:14:26

@Akvamanta: nem tudom. van egy pár régi arc, aki eltűnt, nem tudom, hogy ez áll -e mögötte (Combi, more, stb)

@SzZsoel: thx (avagy hálás köszönetem, hogy megvilágítottad elmém rémisztő sötétjét...)

maxwell murder 2010.02.03. 14:14:43

kovalens kötés bazzeg...de rég volt :(

picur3ka 2010.02.03. 14:16:36

@zero:

Nem tudom, csak igy gondolom.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:17:33

@Akvamanta:

Látom, te általános és középsuliban csak rovásírást tanultál.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:18:27

@majomkutya:

Szóval ha más a véleményem, mint neked egy kérdésről, máris makacs vagyok?
A vélemény szabad és szent, vagy nem?

Geza 2010.02.03. 14:19:09

Nem kell ide még latin betűket sem tudni: elég, ha a teszkóban az 'AKCIÓ' feliratot meg a szavazólapon az 'mszp / szdsz' kiírást felismeri mintaillesztéssel, és a pavlovi feltétlen reflex kiváltódásaképp vásárol és szavaz!
Kampetencia-alapú oktatás, nem buktatunk alsó tagozatban, minek a történelem, minek a matek, minek a kémia, minek az irodalom, ez az, gyerekek, így kell ezt.

Más kérdés, hogy ezzel nem Ember kapunk, hanem idiótát, de hát az a piacképes, az kell ide, ugye. Gondolkozás és vélemény és közösségtudat nélkül, távirányíthatóan.
'Fiadból talpnyalót csinálunk, lányodból kurvát, és ha nem tetszik, belőled meg munkanélkülit.'
Szép új világ epszilon-mínuszai, egyesüljetek, szóma ha mondom, segít a gondon (8 éves kortól, napi 48 ismétlés).

Bár már tendenciák mutatkoztak egy ideje, hogy a blog színvonala kezd a borosbocskor szintje felé tendálni, azért eddig még bizakodtam olykor.

(Phej, mocskosgecik, ha már 'bőr', legyen vastag!)

Akvamanta 2010.02.03. 14:20:25

@zero: Ezért nem lettem olyan okos mint te. :(

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:21:30

@schnee:

Hát nem is vagyok híve a poroszos módszernem, hogy tanulj meg mindent, kívülről.
Lehet hogy elszavalod nekem az összes évszámot, de az összefüggéseket nem látod, egy tételt nem tudsz kidolgozni sttb ...

Ha kell egy adat, információ, leveszem a könyvet a polcról és megnézem vagy megkeresem.

De ha az illető keresni sem tud, mert nem tanították meg neki?

reKorrekt 2010.02.03. 14:22:01

@itelethozo: Érdekes írás, köszi a linket.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:22:18

@majomkutya:

Látom, értjük a tréfát, csak nem szeretjük ...

eszkep 2010.02.03. 14:23:00

@zero: az én tippem az LMP.
Azt nem feltételezem egy bloggertől, aki közéleti és politikai témákról irogat, hogy otthon marad.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:23:25

@Tapmancs:

Mi a baj? Csak nem megint az "OMG haldoklik a Vastagbőr" lemez?
Unalmas ...

borovi 2010.02.03. 14:23:58

Még pár ilyen cikk a Vastagbőrön, és a remélt Jobbik-szavazók sikoltva menekülnek a Fideszhez.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:24:05

@eszkep:

LMP? Ne viccelj, az egy paródiapárt :-)

StavrosMenace 2010.02.03. 14:24:44

Simán belefér a rovásírás jobbik nélkül is. Azon az 1-2 nyelvtan órán igazán nem múlik.

majomkutya 2010.02.03. 14:24:54

@zero: Igen, Zero a vélemény szabad. A vélemény számodra is szabad. Sőt, ha megírod a véleményedet azokra a fölvetésekre, amiket írtam, akkor akkor én a Te véleményedet tiszteletben tartom, akkor is ha nem értek vele egyet.
Viszont, ha a kulturált hangnemben írt, témába vágó fölvetéseimre válaszul engem ledórikázol, és megkérdezed, hogy mit főzök Elődnek vacsorára, akkor nem tudom az irományodat sem tisztelni, sem elfogadni és nem tudom nem primitívnek tartani a hozzáállásodat. És akkor csak azt tudom mondani, hogy makacs vagy és az ahogyan az olvasóidhoz és kommentelőidhez állsz az maga a vastagbőr.

Akvamanta 2010.02.03. 14:25:10

@zero: Ja szerintem sem haldoklik a vastagbőr, már rég halott. Kár.

Hetfield 2010.02.03. 14:27:08

@zero: Tudjuk, hogy a Te álompártod az MDF-SZDSZ :-)))

schnee 2010.02.03. 14:27:20

@zero: Én tanultam mindkét rendszerben, még 30+ évvel ezelőtt. Én sem vagyok híve az antik porosz módszernek. DE amit angolszász módszerként ismerünk az szart sem ér. Ha nem ismersz adatokat akkor összefüggéseket sem látsz, mivel nincs miben látni őket :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:27:33

@Sörömpőőr:

"Szerintem nem nekünk kell nyelveket tanulni. Aki idejön külföldi, az tanuljon meg magyarul! Vagy fogadjon tolmácsot."

Ez most vicc? Mert nehéz erre reagálni ....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.03. 14:27:55

@.Pierre Bezuhov.:

Ha ez a libsihumor, akkor tényleg hagyjuk.....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:28:33

@doberman:

Érdekes, hogy mindegyik Jobbikos poszt "izzadságszagú" de a Fideszes/MSZP-s/SZDSZ-es meg überfasza .....

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.03. 14:28:41

micsoda író-olvasói dráma van itt kibontakozóban :-o
tisztára mint a Mónika só :))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.03. 14:29:07

@Akvamanta:

Egy ilyen csávó volt, valami francia......ismered? :))

eszkep 2010.02.03. 14:29:18

@zero: A kolléganőm sem violt híve a poroszos oktatásnak, amíg ki nem ment dolgozni az USA-ba két iskolás korú gyerekkel...
Az valami tragédia, miket mesél... Bár ebből már el lehet képzelni, mi megy a kinti iskolákban:
kuruc.info/r/22/36325/
www.youtube.com/watch?v=0OpPgA1buC4&feature=player_embedded

FIGYELEM!
Aki nem ismeri a videót, az csak ülő testhelyzetben, stabilan kapaszkodva nézze meg!!!

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.02.03. 14:29:54

Budenz József német származású magyar nyelvtudós, egyetemi tanár. az Akadémia tagja.Akadémiai könyvtáros, egyetemi magántanár, majd az altáji összehasonlító nyelvészeti tanszék professzora.Nem értett egyet Vámbéry Árminnal a török nyelvrokonság kérdésében, amit Vámbéry képviselt./ Forrás: Bisztray Gyula: Jókedvű magyar tudósok. Gondolat. 1972 /

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:30:28

@molaris:

Benne van a törikönyvben, annyi bőven elég. Külön tanítani, főleg érettségi tételnek teljesen felesleges.

eszkep 2010.02.03. 14:31:29

@zero: Hát, volt már egy pár "gáz" FIDESZ fikázásod is (ühye most nem kell példákat említenem?)
:-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:34:00

@.Pierre Bezuhov.:

Ugye? Jobb mint a Barátok közt!
Dráma, könnyek szenvedély ....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:35:37

@eszkep:

a videó régi, de remek, gondolom a 300 millióból nem volt nehéz kiválasztani ezt a 10-et ... kimegyek a Blahára és forgatok egy különbet ... ne feledd, a választók 8%-a (!) szerint még ming Orbán a miniszterelnök és a Fidesz kormányoz ...

majomkutya 2010.02.03. 14:36:30

@zero: Ja, Spiró pl. az ideális érettségi tétel.
Meg a kétszintű érettségiben a tv műsorok címeit kellett egyik évben a csatornához párosítani...
Ez nekem jó kis feladat lenne, mert 5 éve már hogy nem néztem gyakorlatilag egyáltalán tv-t...

qwertzu 2010.02.03. 14:36:32

Amúgy miért van az, hogy egyesek kurva büszkék rá, hogy hülyék a matekhoz és a reál tárgyakhoz, és ezt senki sem érzi gáznak, de ha valakinek pl nem tökéletes a helyesírása az már műveletlen tahónak számít. Aki meg úgy érzi, hogy felesleges volt matekot, kémiát, biológiát stb. tanulnia mert nem használja, az vagy használja a tanultakat, csak nem gondol bele, vagy használnia kéne.
Matek: Minden pénzügyi, közgazdasági probléma alapja. De akkor is jól jön ha el kell dönteni, hogy 2 32 cm-es vagy 1 52 cm-es pizzát rendeljek.
Egyesített gáztörvény: Elég sok palackba zárt gázt használunk, nem árt tudni a nyomás és hőmérséklet közti összefüggést.
Kémia: Elég sokan (pl takarítónők) nem értik, hogy hipót és savas tisztítószert nem öntünk össze. Sajnos a koleszban a vegyészeknek se sikerült megmagyarázni nekik, hogy ne tegyék.
A reál tárgyak tanulása azért is fontos lenne, hogy az embereket ne basszák át balfaszságokkal, pl homeopátia, gázfogyasztást csökkentő mágnesgyűrű, lúgosító diéta, horoszkóp stb... .
De nem, az emberek elhisznek mindenféle balfaszságot, és bőszen hangoztatják, hogy nincs szükségük semmilyen tudásra amit a középiskolában próbáltak beléjük verni.

S.O.A. 2010.02.03. 14:37:34

Úristen, most akkor kire fog szavazni a Zero? Most akkor báncsaja jobbikot? Most akkor fideszes is? Most akkor hogyan higgyünk neki? Jajj.. jajj... nem értem... nem értem...

<zokog>

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.02.03. 14:38:07

@zero: aze ennel regebbota olvasom. :)
csak azon csodalkozok, hogy annyira korrektul felismered a marhasagot es vastagbort a partokban, erre ilyen marhasag miatt a jobbiknak ugrasz.

komolyan... nem tudom mi tortent veled, vagy mi valtotta ki ezeket a reakciokat. es nem is ertem. de aprilis majd dont.

majomkutya 2010.02.03. 14:39:04

@eszkep: Az "nagyszerű, gyakorlatias" amerikai oktatásról csak annyit, ismerek egy csajt, aki gimnazista (11.osztály) korában kint töltött egy évet és matekból az egyszerű zárójelfelbontást tanulták és az amerikai diákok többségének komoly problémát okozott a dolog.

reKorrekt 2010.02.03. 14:39:21

@minimalista: Csak nem '89-ben érettségiztél és Pesten? :D

S.O.A. 2010.02.03. 14:39:48

@qwertzu: a mai nap eslő, valamit is érő kommentje. Köszönöm. Ezekről kéne a szájat tépni, nem arról, hogy mi a baja Zeronak meg a blognak (ha van egyáltalán nekik bármi bajuk).

elefa 2010.02.03. 14:41:27

Mi gimibe nyelvtanból átvettük a rovásírást, jó elég felületesen, de szerintem annál többet, hogy felismeri az ember, ha látja + történelmi háttér nem is kell tudni róla. Akit érdekel utána néz magától, de engem pl teljesen hidegen hagyott és hagy most is.
Inkább az alapokra kéne koncentrálni...

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.02.03. 14:41:55

@zero: na de azért ne bagatelizádl el a problémát!
Hadd emlékeztesselek egy szlogenre:

"Tegyétek, amit tennetek kell!
Mondjatok le!"

:DDDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:42:11

@majomkutya:

"A Jobbik oktatási programjában nyilván nem központi elem a rovásrás oktatásának a bevezetése. De ha egy kizárólag rovásírással foglalkozó netes magazin készíti az interjút, akkor nyilván nem fognak előkerülni a Jobbik oktatáson belüli egyéb (ennél nyilván jóval fontosabb) célkitűzései."

Választási kampány van, a kutya nem olvassa a 88 oldalas pdf-rt, de az ilyen szösszenetek imádják az emberek.

Dórika majd magtanulja, hogy kampányban hogyan kell nyilatkozni. Mondhatta volna azt is, hogy ő támogatja a rovásírást, de sokkal fontosabb tennivalók vannak a magyar oktatást háza táján ...

"Az oktatásban szerintem, a Jobbik szerint és sokan mások szerint is szükség lenne a hazafias nevelés erősítésére."
Normális oktatásra van szükség. Hogy oktatsz hazafiasan?

"De egy szaklapnak adott interjúból szerintem nem érdemes azt mondani, hogy a párt ezt tartja a legfontosabb kérdésnek."
Nem nagyon nyilatkozza Dórika szénné az internetet a oktatási programjáról, de a rovásírásról csacsog ... ne hogy már ez én hibám legyen.
Kampány van ... Mádi Laci és Varga Misi megmondja hogy ez mivel jár ...

eszkep 2010.02.03. 14:43:32

@zero: De most őszinténm Zero...
Ki dönti el, hogy mely ismeretesek fontosak egy átlag ember számára? Pl. egy TESCO-s eladónak nem kellene tudnia, hány veséje van, de hál' Istennek (még) vannak biológia órák... Ha csak valami minimumot tanítunk, honnan rtudjuk, hogy kinek mihhez van tehetsége, mi érdekli jobban?

Ha már a magyarországi helyzetnél tartunk, ismét előveszek egy régi klasszikust:

"Ön mit szól ahhoz, hogy az ÁNTSZ megállapította: Budapestnél a dunai víz 66%-a hidrogénből áll?"
A válaszokat mindenkinek a fantáziájára bízom...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:43:44

@majomkutya:

Mi a baj Spiróval, mint érettségi tétellel?

regression 2010.02.03. 14:43:53

Zero, ha olvastál volna matematika történelmet (igen ilyen is van), akkor nem beszélnél hülyeségeket. A görögök azért voltak pengébbek az egyiptomi, mezopotámiai, arab, kínai és kora középkori társaiknál, mert nekik szisztematikus tudásuk volt (nekik köszönhetjük a szigorú bizonyításokat többek között), és nem empirikus közelítések.

De tényleg, szerinted mennyire hasznos tudás kamatos kamatot számolni? Az egy geometriai sor (a legbutább esetben), ahol nemhogy másod, de sokadfokú változó(k) van(nak). Szerinted ezt hogy lehetne megtanítani, ha nem tanítanak előtte legalább primitív egyenletmegoldást (első-, másodfok, illetve ezek rendszerei)? Azzal egyetértek, hogy nem kötik ezt az absztrakt tudást a gyakorlathoz, ami tényleg gond. De nem az a gond, hogy MIT tanítanak.

De nem, neked egy fasz (vagy pina) matektanárod volt, és most ezért ki vagy bukva. Az sem megoldás, hogy annak tanítasz matekot akit érdekel, és "majd a középsuliban", mert ez nem olyan tárgy amit pár év alatt meg lehet tanulni. Legalább egy évtized kell hozzá.

Szeretnél GDP-t tanítani, de matekot meg nem? Ehh.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:46:25

@regression:

Végig ötös voltam matekból, ötösre is érettségiztem, és felvételiztem is belőle. Én imádom a matekot.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 14:47:38

@regression:

Hol írtam, hogy nem kell matekot tanítani?
Szerinted hány ember tudja most kapásból a megoldóképlete? Pedig 15-18 éves korom között azzal keltem, azzal feküdtem ...

majomkutya 2010.02.03. 14:48:36

@qwertzu: @Rettegő {Demokraták, ÉBRESZTŐ!}: Ebben teljesen igazatok van. Szükség, nagy szükség van reálismeretekre. Elég gáz, ha valaki nem tud százalékot, arányt, átlagot számolni.
De valóban kellene sok használható jogi, közgazdasági, idegen nyelvi oktatás is.
És a hazafias nevelést is erősíteni kellene az oktatásban (fentebb leírtam, h szerintem miért).
Viszont a természettudományos tárgyakban elég sok a vadhajtás.
Biológiából pl. belénk verték a citromsavciklust, de már mindenki elfelejtette, aki nem ezen a szakterületen ment tovább. Viszont azt nagyon kevesen tudták, hogy a suli udvaron milyen fák meg madarak vannak.
Környezetvédelmi ismereteket sem tanultunk.
Az iskola nem a tudatos életre nevel. Sőt! Nem is nevel semmire lassan:(

Draco Shatgan 2010.02.03. 14:49:26

@eszkep: Ne érts félre, a kritika nem is elsősorban a Jobbiknak szólt, hanem annak, hogy a média mit kap fel. Ha a mostani tendenciák folytatódnak, pár hónapon belül igen fajsúlyos gondjaink lesznek, durvábbak picit mint a rovásírás (a Jobbik programját egyébként olvastam). Tasnádi Péter személyes felbukkanása egy ingatlanrverésen jól jelzi, milyen érdekkörök állnak a tömeges kilakoltatások mödött (bank+maffiaérdek összefonódsa). Ezeket politikai okból valószínűleg tavaszig jegelik, de azután...

Tapmancs 2010.02.03. 14:49:44

@zero: én remélem hogy nem haldoklik. :)

eszkep 2010.02.03. 14:50:22

@qwertzu: "Elég sokan (pl takarítónők) nem értik, hogy hipót és savas tisztítószert nem öntünk össze. Sajnos a koleszban a vegyészeknek se sikerült megmagyarázni nekik, hogy ne tegyék."

Ne baz'... Itt tartunk???
Na, ez a szánalmas már! Egyébként kiváncsi lennék, hogy az itt kommentelők hány százaléka tudja az okot?

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.02.03. 14:51:23

@qwertzu: Nagyon igaz (annyi kikötéssel, hogy a gáztörvény teljes képletét és R=8.314 ismeretét nem kell elvárni az emberektől, csak annyit, hogy tudják: palackban magasabb hőmérsékleten magasabb a nyomás...)
Valamiért az emberek már ezoterikusabbnak találják a matekot, mint a horoszkópot. Messzemenő következtetéseket vonnak le az illető születési dátumából ("helyes srác, humoros, jó fej, milyen kár, hogy mégse jöhetünk össze, a horoszkópunk nem kompatibilis", /facepalm...), ugyanakkor magas nekik, hogy T miért r^2*pi.
De ez offtopic.
Hogy ON-ra tereljem: az oktatás kisebb gondja is nagyobb annál, hogy nem tudja elolvasni a gyerek a székely kapu feliratát.

eszkep 2010.02.03. 14:54:39

@Draco Shatgan: Na igen, de az interjút egy rovásírással foglalkozó honlap munkatársa készítette és ott is jelent meg. Nyilván egy hirportálnak az oktatásról általánosságban alkotott elképzeléseknek adna hangot az amúgy nagyon csinos hölgyemény, de ez egy szaklap (portál).

eszkep 2010.02.03. 14:57:57

@qwertzu: "A reál tárgyak tanulása azért is fontos lenne, hogy az embereket ne basszák át balfaszságokkal, pl homeopátia, gázfogyasztást csökkentő mágnesgyűrű, lúgosító diéta, horoszkóp stb... ."

Hogy a "fantomműtétet" már ne is említsük...
www.youtube.com/watch?v=OBcPGORIq1o
Nagyon kemény...

S.O.A. 2010.02.03. 14:58:01

@majomkutya: csak gondoljunk abba bele, hogy a reál tárgyak sekélyessége és a pénzügyi/gazdasági ismeretek szinte TELJES HIÁNYA miatt hány embert csaphattak be, verhettek át, károsíthattak meg eddig is... eladták neki a szart, legyen az gázóra-buheráló mágnesgyűrűtől banki termékig (pl reklámozott uzsora, stb..).
Mondjuk szívem szerint én a sport, a zene és a humán tárgyakat sem hanagyolnám el semmennyire sem, mert pontosan ugyanolyan fontosságúak, csak más szempontból.
A természettudományos tárgyak megreformálása meg már évtizedek óta csúszik... és itt most természetesen nem arra gondolok, hogy evolúció elmélet helyett legyen más, sötét középkori áltudományos szar. Inkább a módszerek és az egyes anyagok felülvizsgálata lenne rég időszerű.

qwertzu 2010.02.03. 15:10:01

@eszkep: Igazából nem az a fontos, hogy hányan tudják az okot, hanem hogy hányan értik meg, ha elmagyarázzák nekik.
Persze ez még mindig marginális probléma ahhoz képest, hogy minden tisztítószerre ráírják, hogy ne keverjük más szerekkel, és ennek ellenére se képesek megérteni, hogy ne tegyék.

majomkutya 2010.02.03. 15:24:42

@zero: Rendben van!
Én csak arra utaltam, hogy a rovatmagazin számára az élet alfája és omegája a rovásírás. Nekik erről van értelme nyilatkozni.
Amit írsz, az azt jelenti, hogy kampányban nem érdemes rovásírásról nyilatkozni a rovatmagazinnak.
Hazafias oktatás: a történelmen, az irodalmon, a művészettörténeten, helytörténeten és sporton keresztül lehet hazaszeretetre nevelni a gyerekeket. Ami hasznos lenne. És szerintem is természetesen normális, a jelenleginél hatékonyabb oktatásra van szükség.
Nekem mindössze annyi volt a bajom ezzel a posttal, hogy úgy tünteti föl a Jobbik oktatási programját, mintha az lenne a központi eleme, hogy rovásírást oktassanak az iskolákban. Mindezt egy nem jelentős témával kapcsolatban egy réteglapnak adott interjúra alapozva.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.02.03. 15:25:49

Kötelezővé nem tenném, de fakultáció keretében miért ne?

hoplita 2010.02.03. 15:26:32

@zero:
Ezt a posztot nem is olvastam, akkoriban nem jártam még erre, de tanulságos volt.
Annyiban is, hogy alaposan méllélőttél.....mondhatni nem voltál lőirányba.:DD
Tanulságos azért is, hogy mind a te, mind a hozzászólók orbitálisan nagyot tévedtek....a fanyalgások és a jóslatok nem jöttek be a későbbiekben.
Elég nagy vita volt erről akkoriban a fénykorát élő bombagyáron is....én ott is kisebbségben maradtam azzal az álláspontommal, hogy az a szeptemberi este nem osztott, nem szorzott....mellesleg én is ott voltam:))
Az idő - nem kis elégtételt adva - engem igazolt...

Nanehogymá 2010.02.03. 15:32:25

Nem igazán értem miért kell igy nekiesni a JOBBIKNAK.
Dóra válaszaiban benne van , "erre néhány órás foglalkozás is elegendő lenne. "
Nem azt írta, hogy éretségi tétel lesz kötelezően...
Gondolom sokan vannak úgy a JOBBIK-kal, hogy bármit mondanak/írnak az hülyeség.

Persze, hogy mondanak hülyeséget is. Ki nem? (tudom-tudom Viktor a szent Ő soha nem mondana semmi rosszat..)
Különben a jelenlegi vagyonnyílatkozatok is megérdemelnének néhány szót. Ott kiélhetnénk a matematikai tudásunkat. pl.: Kóka, Viktor stb..

Rózsaszín_Lajhár 2010.02.03. 15:43:26

"Ha ez megvan, akkor tanuljon a gyerek számítástechnikát, elektronikus ügyintézést, pénzügyi ismereteket, tudja mi az infláció, GDP, tudja mi a különbség az Alkotmánybíróság és a Legfelső Bíróság között stb. stb. stb ..."

Az a baj ezzel a szemlélettel, hogy egy idő után CSAK ezekt fogják oktatni, vagyis éppen annyit, hogy "fogyasztóként" boldogulj.
A matek azért kell, hogy a logikád fejlődjön, és a tanult dolgok nagyon mélyen beépüljenek az agyad problémamegoldó rutinjai közé.
Én is mindig húztam a pofám, hogy miért tanulunk annyi feleslegeset, de ez 18 éves szint.
Ki van az oktatás találva, jó úgy, ahogy van.

emzperx 2010.02.03. 15:51:18

A MicroPoll kérdőív a tipikus fasz közvéleménykutakodás esete. A negyedik válasz a helyes: a rovásírás legyen fakultatív pl. mint a néptánc, néprajz mert szemlátomást igény az vóna rá. Ezzel is az lesz, hogy a másik oldal foggal körömmel hadakozik majd, hogy ne lehessen oktatni míg a Jobbikos oldal meg a kötelezővé tételt erőlteti. Mindkettő hisztérikusan fog a másik oldaltól parázni, az arany középút az meg nem létezik.

Homeoffice 2010.02.03. 15:57:50

Véleményem szerint a rovásírásról, mint magyar hagyományról, igenis meg kell emlékezni. Tanulnak (izé... tanítják) történelmünket, amibe ez is beletartozik.
Egyébként úgyis át kell alakítani Hazánk oktatási rendszerét. Ennyi szemetet ugyanis nem termelt ki, mint most....
Köszönjük Magyar Bálintnak és Hiller Istvánnak!
Sün!

reKorrekt 2010.02.03. 16:19:31

@Rózsaszín_Lajhár: "A matek azért kell, hogy a logikád fejlődjön, és a tanult dolgok nagyon mélyen beépüljenek az agyad problémamegoldó rutinjai közé."

Itt a pont. Ugyancsak erre jó a fizika, a kémia és minden olyan dolog, melyet a későbbiekben soha nem fogsz használni. Fejleszti a logikát. Pont.

k.o._laci 2010.02.03. 16:21:15

Szerintem felesleges ennyire felfújni ezt a témát. Mindössze pár óráról lenne szó ugyanis. A fennmaradó időben pedig minden egyéb és fontos(abb) témát is lehet tanítani. Történelem oktatás keretein belül egyáltalán nem hülyeség, persze nem is kell eltúlozni. Egy Holocaust múzeum látogatási, Sorstalanság xedik megnézési idő alatt le lehetne zavarni az ilyet. Arról meg nem is beszélve hogy a Jobbik fényévekre van attól hogy övék legyen az oktatási tárca. Ahol az Szdsz ugye évtizedeken át tolta a saját hülyeségeit, így ezt a jogot a Jobbiktól sem vitatnám el ill. eleve nem tartom hülyeségnek. Csak nem szabad erre leredukálni.

"Alapvetően szükséges lenne, hogy a betűket mindenki megismerje, erre néhány órás foglalkozás is elegendő lenne. Az érdeklődőknek pedig természetesen az elmélyülést is lehetővé tennénk"

tkgabor 2010.02.03. 16:21:24

Mindenképp!
Inkább, mint holokausztot :)

majomkutya 2010.02.03. 16:22:51

@emzperx: Szerintem alapszinten jó ha minden gyerek megismeri. Legalább lenne benne a törikönyben vagy a magyar könyvben az ábécé és adnának annyi házi feladatot minden gyereknek, hogy írjon rovásírással egy 5 soros bemutatakozó levelet.
Aki meg komolyabban akar foglalkozni vele, annak legyen rá lehetősége, az ország bármely iskolájába is járjon.
Ugyanígy lehetne a néptánc, néprajz stb.
Mennyivel értelmesebben el tudnák tölteni a diákok az időt, mint most otthon a Tv előtt.

majomkutya 2010.02.03. 16:37:09

@tkgabor: Aztán csak ovatosan az ilyen antiszemetes uszítással! :D
Ha úgy alakulnak a dolgok, ahogyan Mesterházy szeretné, akkor hamarosan azért amit írtál 3 év börtön jár:
Nagy nyilvánosság előtt lekicsinyelted, lefitymáltad a hollókoszt jelentőségét, kisebbítetted a szörnyűségét, tagadtad az egyediségét.
És ne bízz abban, hogy a hatalom majd nem fog megtalálni, az NBH nem fogja sajnálni a pénzt, időt, energiát, hogy utolérjen és megtisztítsa a társadalmat az ilyen "gonosztevő holokauszttagadóktól", ugyanis az ilyenek mint te azok az ilyen kijelentéseikkel mindíg vagy egy új holokausztot készítenek elő (édes Istenem, a hülyeség az határtalan), vagy azon erők alá adják a lovat, akik egy újabb holokausztot készítenek elő.
Szóval vigyázz, mert ha nem figyelsz, akkor még ebben a ciklusban utolérhetnek és fülön csíphetnek!

majomkutya 2010.02.03. 16:38:34

@majomkutya: erről a hülye tv.javaslatról, miért nem készült sehol egy jó post?

fogash 2010.02.03. 16:40:19

@eszkep: nem is igaz, mert a hidrogén csak egy proton +1 elektron, a zoxigén meg 16(?). Szóval a H2Oban 2:16 aránylik a hidrogén, azaz a pesti duna 12%ban tartalmaz hidrogént. :)

Az én kocsim kerekei viszont 78%os tisztaságú nitrogénnel vannak feltöltve, mert az nem oxidálja úgy a gumikat belülről.

derelyegrádi szellem 2010.02.03. 16:41:23

Őszintén szólva én már azzal is elégedett lennék, ha a sima magyar írást megtanítják mindekinek, mondjuk ötödik osztályra. Helyesírási hibáktól mentes, ember számára olvasható külalakú, a papíron arányosan elhelyezett írás ötödikre. Én ezzel elégedett lennék.

A rovásírás legyen fakultáció! :-)

Pollo 2010.02.03. 16:49:29

@fogash: a zoxigén csak 8, mivel a levegőben kettős molekulaként van jelen, ezért rémlik a 16
;)

phonix 2010.02.03. 16:58:15

Nagyrészt már elmondták az előttem szólók amit idevetnék, ezért szűkre szabom.

Zéró ez a látszat-semlegesség, ami nálad annyiból áll, hogy a kákán is csomót keresel (s ha nem találnál akkor beleképzeled), inkább arra emlékeztet, hogy pár hete citrom szorult a popsidba.

Kénytelen vagyok találgatni, hogy kik kínáltak meg vele és mennyibe került.

abandi 2010.02.03. 17:02:03

@phonix:
Mánydínyerblog lesz ebül is....

phonix 2010.02.03. 17:05:31

@abandi: Osztom az érzéseidet.

abandi 2010.02.03. 17:12:34

@phonix:
Hehehe...
A tudás nagy hatalom.
A tudathasítás nagyhatalom.
A nemtudás pedig a túlélés...

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 17:27:18

Na itt már sokan elmondtak sok dolgot, szinte mindent. Egy érvet szeretnék kilőni: a rovásírásunk nem ősi magyar izé, és nem is türk, mert ők is a perzsa eredetű szogdoktól szedték. Az meg iráni eredetű nép vagyis a rovásírás "magyartalan". Tudom a wikiről van, ami az "idegenlelkűek" irányítása alatt áll. Viszont szerintem érdemes lenne fakultáción belül megismerni mint egy érdekes történelmi korszakot.
És mielőtt valaki előjönne az ősi írás panellel, gondoljuk csak meg: a Közép-Ázsiai nomádoknak mikor volt saját írásuk? Mit is használnak/tak: a mongolok ezt, egy buddhista írást és a cirillt, a kazahok stb. cirillt és perzsát korábban. Sajna nincs ősi írásbeliségünk, mert nem volt rá szükségünk. A hunok elődeit nem éppen egy értelmes civilizált népként jellemezték, hanem az ókori Vörös Hadseregként.
Sőt, egy népnek sincs "ősi saját kultúrája", átvett mindenki mindenkitől mindent. De ez szerintem egyáltalán nem baj ezáltal fejlődött az emberiség. Vicces lenne, ha csak az az ősember-csorda használná a kőbaltát, ahol ezt "föltalálták". Valószínűleg mind a mai napig az az egy csorda használná csak....
Tudom Print Screen, bögre, rohadtzsidó meg minden.....
@zero: Lassan berakhatnál valami cigányozós posztot mert lassan teljesen egymásnak feszül a törzsközönség XDDD

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.03. 17:32:33

Nos régebben azért volt jó ez a blog mert tudtam ,hogy mire számítscak ha idejövök.Nem nagyon kellett csalódnom.Úgy mint valami régi jól bevált termék,le emelem a boltban a polcról és tudom,hogy milyen,mit kapok.De voltak régebben is kilengések,akkor amikor új tag volt ericen,laspalmason meg zeron kívül....amikor Rékuc futott ámokat néha...pölö volt egy nagyon mellényúlt libatépős svédekazistenek jellegű poszt,ez volt az első amire emlékszek ,hogy nagyon félrement.

Tényleg minősített vastagbőrös témák voltak,minden oldalról,arról meg nem a szerzők tehettek meg nem az olvasóközönség ,meg nem Mari nénje ,hogy a ballibsi tolvaj banda túlsúlyban van, volt,lesz, ilyen témában.Kapott mindenki,szépen arányosan, a fidesznyikek is.Jó volt ez így.De aztán,a 2009 tavaszán megerősödött,előbukott dzsobbikkal nem igazán tudnak mai napig sem meg birkózni a szerzők,miként ,hogy tudják őket bevinni a mindenkibaszogatása bizniszbe,nehéz tényleg.Nem azért mint ha nem lenne rajtuk mit.
Egyrészt viszont un. senkik még,pálya széléről dumálnak,a gárdán meg egy két megmozduláson kívül nem csináltak semmit a zországgal,még.A többi kecsege meg ott volt a bödönnél.Igazi szinte feloldhatatlan probléma ez.Hiszen ha nem baszogatják akkor rája 'sütik a blogra a még mindég nagy befolyású netes és egyéb zombi libsimaszopbanda ,hogy ez náczikosjobbik blog,sőt eric iráni egyenesen.Jó de mivel baszogassuk a jobbikot....jő elő a kérdés...egyrészről olyn vastagbőrös tevékenységük nincs,a modoros vastagbőrségük meg alap...evidenciákkal meg mit lehet írni a mi érdekes...szóval ez szivornya mindenoldról.Egyrészt nem lesz hiteles a blog ilyen bejegyzésektől,mert szarrá teszi,másrészről meg szikszsz lehet nem teszi a zindexre jajajajajaj :((( El kellene dönteni ,hogy a hírnévre mentek,vagy tényleg valahogy egy induri pindurit tesztek a bloghus szcénára is majd lehet baszogatni a dszobbikot ha bekeelnek és turulfestéses ódit vesznek vagy valami...egy művész is addig marad művész amíg nem adja fel az ELVEIT.Jó uton haladtok az eladás felé,ezt az uccaszoc gyerek is ilyen mérlegnyelva akar lenni gondolom,először nickről nem tudtam hova tegyem ,az írásai olyan közepesen szarok és nem vbőrre valók,aztán az avatarjáról ráismertem...egy sima egybites libsigondolkodású ,nulla tapasztalat,álomvilág és a többi már nehari...tipikus sárdobálóra való nem ide...de ti tudjátok....csak tudnám MIÉRT?

Biztos sok az elütés,bocsánat érte.

abandi 2010.02.03. 17:37:09

@Hülyegyerek:
Látom, írni tudsz.
Hát olvasni...?
Mert bizony egyre többen látják a rovás-ék-kép/írás folyamatát.
Ráadásul a Kárpát-medencében is egyre több leletanyag "nem vész el"...
Egyébként: cigányzsidózni akarok én is!!!!

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.03. 17:38:26

Ja és semmi gond ezzel,de tegyétek az ilyeneket egy magán blogra.Nem vastagbőrösek ennyi.zero.blog.hu vagy valami,nincs ezzel semmi gond tényleg.De ha sósmogyorót akarok venni akkor nem szeretnék mazsolásat szemezgetni.
Azon kívül ez semmire nem jó ,hogy zero vitakultúrájank silányságára hegyeződjön iki,mert aztán attól tényleg nincs lejjebb mint pierr megélhetési libsi bezuhovval együtt bólogatni.

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 17:45:11

@abandi: Az írás ókori eredetű és pl a germán rúnákra is hasonlít
Wiki a türk rovásírásról (mellyel a magyar rokon) :
A türk rovásírást néha rúnaalakúnak nevezik, a germán rúnákkal való külsőséges hasonlóságai miatt. Ez a hasonlóság azonban triviális, ugyanis az összes, kemény felületre írt írás ezt a tendenciát mutatja.
Ősrégi az tény, de ebből nem következik hogy a magyarok találták fel. Éppolyan korszakos dolog mint a latin ábécé. Volt, elmúlt lett másik. Ettől függetlenül szakkör jelleggel megismerheti aki akarja, töri órán pedig eshet róla pár szó.

kyncza 2010.02.03. 17:53:00

Adjon az Isten!

Ezerszer inkább őseink írását, kultúráját tanulják a nebulók, mint a holokamu meséit...

Szebb jövőt!

abandi 2010.02.03. 17:56:27

@Hülyegyerek:
Az írás kialakulása és a magyarság két különböző dolog.
Tájékoztatásul: A kínai jel-kép-szótag írás is rovás írás...
Egyébként sem feladatom a tudományos ismeretterjesztés.

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 17:57:36

@abandi: Bocsáss meg akkor félreértettük egymást, sosem vitattam el, hogy a rovásírás ókori eredetű.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.03. 17:59:22

@zero: Nyilván az tudja a megoldóképletet akinek kell tudni. Aki könyvtáros lett valószínű nem tudja, aki programozó az meg igen. de a programozó meg nem tudja Balzac születési helyét. A könyvtáros meg igen.
Az ált és közép iskola a felső oktatást alapozza meg ahol már szakosított a képzés.
Rovás írás mihez fog kelleni?
Semmihez! Fölösleges információ, amivel lehet terrorizálni az amúgy is túlterhelt gyereket.

smps 2010.02.03. 18:00:21

Így van, még több hülyeséget a nyomorult gyerekeknek, idegen nyelvtudásuk általában tart a nullához, de ez ne zavarjon senkit. Érdekes, nekem nem volt szükségem soha rovásírás ismeretére, de hülye jobbos k_rva szerint csak erre van igény!

abandi 2010.02.03. 18:01:38

@Hülyegyerek:
Megbogsátok, ha őskorinak tekinted ezentúl...

smps 2010.02.03. 18:06:21

Van-e a unicode vagy utf-8 -ban rovásírás karakterkészlet? Nincs?! Ez hogy lehet?

kyncza 2010.02.03. 18:07:39

@smps: hülye balos, és fityeszes balfaszok szerint meg a holokauszt tanítására!!

Mellesleg a rokonaid, ismerőseid kurvázd, ne olyat, aki nem ismersz!

abandi 2010.02.03. 18:22:12

@kitvalasztanal.hu - Tippelős választási oldal:
Épp úgy, mint a diszlexiát kihozó angol-francia, vagy az egyetemi szintű középiskola.
Egyébként: a szláv az első eszperantó nyelv!
Amúgy meg:
Rovásírással kevés leletanyag maradt meg. Legfeljebb ellenállásnak jó!
De jó.

smps 2010.02.03. 18:23:31

@kyncza: Ha ennyire szívén viselné a magyar fiatalok sorsát, akkor belátná, hogy nem ezzel a hülyeséggel kellene kompenzálni az amúgy létező problémájukat. De nem áll meg itt a történet, érettségi tételt akar belőle csinálni a távoli jövőben!
Amúgy nálunk senki nem csinált problémát a holokauszt emléknapon, megnéztünk egy jiddis filmet, meg az ünnepi beszédet aztán ennyi. Történelemből sem csak ezt tanultuk, hanem sokminden mást is.

Viktus 2010.02.03. 18:33:52

Ez vicc ... rovásírás rendesen írni sem tudnak a kölkök.

Dúró Dóri csini meg Előd asszonykája , de elfelejthetné az oktatási-nevelési ügyleteket a pártnál , mert kompetenciája nulla politológus hallgatóként ezekben a kérdésekben. Vigye inkább a szót. -

kyncza 2010.02.03. 18:34:29

@smps: és elmondanád, hogy mi közünk van a holokauszthoz? Mármint a valóságban? Nem érdekel a monda része, évről évre változik a szám, annak ellenére, h bebizonyították, hogy gáz bizony sok helyen nem lehetett. Aztán talán csak zsidók haltak meg a világon? És amikor a magyarokat írtották? Tudtad, hogy az ÁVH vezetője is zsidó volt? Hány embert nyomorítottak meg annak idején? És rákosi (rosenfeld) mátyás? Szerintem a zsidóknak kellene bocsánatot kérni, vezekelni ezer évig, amit műveltek a világon, és a mai napig csinálják!

spiró is érettségi tétel lett, akkor is így felhördültél, hogy az minek?

abandi 2010.02.03. 18:35:19

Egyébként, kötelezővé tenni vmit itt a magoroknál...,hát nem egyszerű história.
Kivéve: a legyőzöttségünket hirdetést, a szedett-gyűjtött nyelvünket, meg a hollókosztot...
Brávó!

smps 2010.02.03. 18:35:26

És megérdemli a jelzőt ez a k, mert a jobbik alelnöknek feküdt alá, ezért van ilyen pozícióban! Szerencsétlen fiatalokat áldozna fel a jobbikos propaganda miatt!
Azért megnyugtató, hogy a többség is hülyeségnek tartja ezt az oktatásreformot.

abandi 2010.02.03. 18:40:37

@Viktus:
Csak nehogy elszaladjon velük a ló!
Miért nem elég a : LMPVS hívószó???

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.03. 18:41:56

@blas:

Ha jól látom a szavazást, akkor nem hiába a poszt, mivel 48% - 42%-ra vezet a NEM ....
Vagyis fej-fej mellett, remek vitaindító ....

Sajnálom, hogy olyan a "kommentkultúra", hogy nem lehet normálisan vitatkozni ...

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 18:46:45

@abandi: Ez jó vicc ;))))
Wikipedia .
Az első ismert írásos emlékek a valószínűleg legrégibb írásformával, az ékírással készültek i. e. 3500 körül. Ezt tekintjük az őskor végének és az ókor kezdetének.
@zero: Én ezzel a témával is elvagyok, de szerintem kéne már vmi "ci9gányozós" poszt, mert a kommentelők lassan kinyírják egymást :D

smps 2010.02.03. 18:48:12

@kyncza: Létezik objektív holokausztkutatás is. Azért van, mert embereket faji alapon különítettek el gettókba, amikor nem is volt semmilyen bűnük. Nem, még koholt vádak miatt sem ítélték el őket, csak úgy ártatlanul különítették el őket. A tulajdonuktól megfosztották őket minden ok nélkül! És sokan nem élték túl a munkatábort! Szerinted miért halt meg Radnóti?

abandi 2010.02.03. 18:51:43

@Hülyegyerek:
Kár, hogy a wikipédiéból szerzed az információidat....

abandi 2010.02.03. 18:53:54

@abandi:
Amúgy, sokat nevethetünk még...!

derelyegrádi szellem 2010.02.03. 18:54:53

@smps:

Na figyelj rám faszferi:

Én nem vagyok jobbikos, és mint írtam, nekem elég ha a diákok Hungaro Valentin és egyéb teljesen őrült/szándékos kártevő oktatáspolitikusok áldásos tevékenysége után simán magyarul, rendes betűkkel megtanulnak írni.

Hogy ki kurva, és ki kinek feküdt alá, azzal kapcsoaltban inkább érdeklődj a Gizella utcában, de homokos kapcsolatokra is terjedjen ki érdeklődésed. Vagy kezd Mohácsi Vikivel, hogy kinek is a bohócát fényezte, mire EU képviselőjelölt lehetett. Vagy érdeklődj ugyanilyen alapon Nyakó (MSZP) nejénél, hogy is volt az egész pontosan annak idején a Pistával..

De ha érdekel az ilyesmi, akkor kérdezd meg a Gizella utcai fiúkat, hogy Hodosán Róza hányuknak volt már felesége, és most kié.

Az is megérne egy misét, hogy a szadeszes teljesen idióta propaganda oltárán mit áldoztunk már fel a magyar oktatásügyben, és jelenleg hova süllyedt a magyar oktatás hugaro valentinekkel, meg hiller haverokkal. Oda bazmeg hogy az iskolákban nem lehet tanítani, mert megverik tanárt, a tanórák a fegyelmezés kísérletével mennek el, vannak olyanok öcsém tömegével, akik ötödikesek és nem tudnak se írni se olvasni, és a többi, aki akar, az sem tud haladni, mert a tanításra már nem marad idő, meg lehetőség se. Ide jutottunk a szadeszes propaganda oltárán. Gondolom ez nem aggaszt, csak a rovásírás. Idióta.

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 18:56:02

@abandi: Bocsi, a történelmi koroknak tudtommal meghatározott elejük és végük van, még ha nem is tudjuk a pontos dátumot. Az ókor akkor kezdődik, amikor megjelenik az írásbeliség. Én kb ötödik osztályos korom óta így tudom, de kérlek világosíts fel!

kyncza 2010.02.03. 19:02:48

@smps: ahamm, tudtad, hogy a zsidók gójnak neveznek minden nem zsidót? Milyen alapon? Beleolvastál a tórába kicsit? Érdemes...vagyis nem érdemes, mert egy mocsok, gyűlölködő írás.
Nem furcsa számodra, hogy a idők során mindig utálták a zsidókat?

Nem válaszoltál az ÁVH-ra. Úgy emlékszem, hogy ott is javarészt ok nélkül vittek el embereket.
Tudtad, hogy majd az összes vezető verőlegény zsidó volt? És hogy a zsidók ünnepelték az orosz "felszabadítókat"?

abandi 2010.02.03. 19:03:15

@smps:
Szomorú... hogy egy ilyen alapműveltségű, számonkér!
Azokban a táborokban, halálmenetekben több nemzsidó pusztult el, mint hollókosztos!
Persze kérdezheted: Név szerint...?
Ha már a számoknál tartunk.
Az európai civil áldozatok számának elenyésző mennyiségét tették ki a zsidók.
Ráadásul Magyarországon szinte minden vezető pozíciót megkaparintottak a háború után...
Hát, ja.

abandi 2010.02.03. 19:05:43

@Hülyegyerek:
5-ikes koromban én még Babilon-Mezopotámiáról sem hallottam...
Fejlődik a todomány...

tudi 2010.02.03. 19:09:25

@derelyegrádi szellem: +pont. Teljesen igazad van ezzel kapcsolatban, mitha más probléma nem lenne az oktatás területén, mint az, hogy a jobbik (aki most úgy néz ki csak parlamenti párt lesz) be akarja/szertné vezetni a rovásírás tanításást. Egy koléganőm testvérei most 5.-esek, hát már ott is vannak szép dolgok, az osztály legrosszabb gyerekét (nem cigány) nem rúghatják ki, pedíg már igazgatóia is van, mert amíg más iskola benem veszi. Persze azóta sem javúlt meg. Vagy pl 5.-esek!!!!! kint cigiznek az iskola elött, a tanár nem szólhat rájuk. Tenk jú Mr Magyar Bálint és Hiller Pityu

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 19:10:20

Óvatosan kérdezném: mi a fasz köze van a holokausztnak a rovásíráshoz? Szerintem ezt ne itt vitassuk meg. Előre is kösz.
@smps: Kurvázni tényleg nem kéne....

smps 2010.02.03. 19:10:52

@derelyegrádi szellem:
Igen, ezeket a problémákat kell(ene) megoldani amiket összefoglaltál, de ott lesz folytatva, ahol ezek abbahagyták. Mindegyik ugyanazt fogja csinálni, mindegy, hogy szadesz vagy jobbik. Ha már eddig eljutottak, ennyit nyújtanak hálából a támogatóiknak. Nagyszerű. Pont ezért kiakaszt a rovásírásos dolog, ez is a politikai sz_rdobálás része. És egyetértek a szerkesztővel, akit érdekel a rovásírás, utánanézhet, ennyi.

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 19:16:35

@abandi: A Babiloni ásatásokat a 20. század elején végezték. Ne szédíts hogy a 19. században jártál általánosba, mert hanyatt esek....
Az meg nem történelmi tény, hogy az ókort mikortól számítjuk, az egy tudományos megállapítás..
Zsidózz le és hagyjuk ezt az egészet jó? :D

abandi 2010.02.03. 19:18:21

@Hülyegyerek:
Itten vki benézett vmit...
Mert ugyi ....az éber-hébereké az első írott szó, avagy nem-e?
Jelen helyzetünkben meddő, de nem elhanyagolandó kérdés!
(A pénz-kultura-tömegtájékoztatás...stb. világa az már régóta az övék...)

Valakinyolc 2010.02.03. 19:26:18

Ejj ennek az lenne a lényege, hogy a sok raj rapper kisgyerek mostmár rovásírással tag-eljen a falra. Milyen menő is lenne :D

Disznó Úr 2010.02.03. 19:27:58

Köszönöm szépen azt az oktatási rendszert, ahol csak a "használható" ismereteket oktatják. Ezért ontják az iskolák a funkcionális analfabétákat, akik a második világháborút is 100 éves difivel tudják elhelyezni és azt a marha hasznos tudást sem látom, aminek az oltárán feláldozzák azokat az ismereteket, amelyeknek igenis birtokában kell lenni egy átlagembernek is.
Az élet éppen attól lenne több, ami nem kizárólag a pénzkereset, önfenntartás. Ehhez pedig kellene, hogy valami fogalma legyen az embernek a basic angolon és a marketingen kívül másról is. Mindent támogatok, ami a látókör szélesítéséhez hozzájárul. Persze "uraink"-nak a tökhülye szavazógép kellene, akit zsigeri hívószavakkal tudnak vezérelni.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.03. 19:28:16

Két nyelvben van egyébként külön szó a nemzetükön "kívülállókra" ha már felmerült. :)

hoplita 2010.02.03. 19:35:44

@smps:
Jól van, nagyot mondtál, öblíccsél...

abandi 2010.02.03. 19:40:25

@Hülyegyerek:
Nem vagy tisztában a tudomány általános elterjedésének hivatalos mikéntjével....
Ezért még nem zsidózlak le...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.03. 19:42:10

@zero: Nagyon jó tényleg, ez egy nem parlamenti párt valami ötlete...nem?

De...Az erőszakos deszegregáció meg nem ötlet hanem tény!Gyerekek ezreinek jelenét,jövőjét,egész életét változtatják meg szerinted jó irányba?Egy tíz éves elsős?Aki antiszociális,vagy éhes és fáj a hasa nap mint nap?Aki beleharap a másik gyerek uzsonnájába,beleköp?Nem engedi WC-re?
Vagy az ötödikes(!) kislány aki azzal állít haza ,hogy anya:az osztálytársamnak kisbabája lesz!
Ez nem vastagbőr?Erről nincs szavazás?

Disznó Úr 2010.02.03. 19:44:17

@órarugógerincű felpattanó: Nagyon igazad van, ez nekem is vesszőparipám. Sokat elmond a néplélekről (a sokat emlegetett tolerancia, meg a másság tisztelete)

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 19:46:02

@abandi: Akkor kérlek világosíts fel! Légyszi ne hivatkozz arra hogy kevés a hely. Csak röviden és velősen. Én is így tettem. Kérlek! Nem akarok hülyén meghalni.....

Rwindx 2010.02.03. 19:46:32

@smps:
A rovásírás unicodeba vételére készült szabványtervezet. Be van adva, folyamatban van.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.03. 19:48:27

@smps: Jah az hatalmas többség,most elvonatkoztatva mennyire reprezentatív az ilyen felmérés,de a naplóban pl a szociális kártya olyan 90%-al győzött,gondolom az is annyira megnyugtató számodra:).hogy a halálbüntetés,vagy a büntetések szigorításáról már ne is beszéljünk.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.02.03. 19:51:57

@blas: *halálbüntetés-ről.(Ha lenne kedvem viccölni' morbidálisan' akkor azt mondanám ;azon is biztos lehet szigorítani.)

abandi 2010.02.03. 19:54:27

@Hülyegyerek:
Oké!
Tehát:
- A homo sapiens és a neandervölgyi "lények" kárpát-medencei és európai kapcsolata .
- Az erdélyi (tatárlakai) amulet és a sumér rovás/ék írások időbeliségi kapcsolata.
B+! Ne fárassz....Beszéljünk a Kozmoszról: ott is sorra dőlnek meg a "tabuk"!!!

hoplita 2010.02.03. 19:55:56

@tudi:
Hát tudod ilyenek olvastán szoktam bizonyos mértékig visszasírni a drága jó, létező szocializmusunkat....ami azért valljuk be, tőlem elég komoly teljesítmény.
Mert mi is volt?
Tankötelezettség 14 éves korig, aztán szevasz. Ha a 6.-ban töltötte be a delikvens másnap már nem kellett jönni, nyomatékosítva kitették.
A középiskolák fegyelmileg kezelhetők voltak, mert nem kötelező iskolatípus...ezt naponta vágták a gimiben a fejünkhöz. Ha sok volt veled a baj, repültél és mehettél szart lapátolni.
Na ezt sürgősen vissza kell hozni, az nem állapot, hogy 17 éves analfabéták garázdálkodnk az iskolai órákon, folyosókon.
Kivágni a picsába és ha lopni megy 5 év, elsőre...mondjuk egy állami gazdaságban letöltve, kapálással, kaszálással, disznószar hányással.
Csodákat lehetne tenni pár röpke év leforgása alatt.
De ami most van, az a katasztrófába vezet.
Én nem panaszkodom túlzottan amúgy, mert az én gyerekeim egyházi suliba járnak, ősztől már mind a három és ott ismeretlenek az ilyen gondok..Cigányt fel se vesznek, a problémás magyarokat is kirakják egy év alatt és vannak normális 15 fős osztályok és van minőségi oktatás.

abandi 2010.02.03. 19:57:01

@blas:
Pld.:1év villamosszék...?

abandi 2010.02.03. 20:03:34

@hoplita:
Én, mint "rászístá" kiegészíteném:
Semmi esélye jelenleg a "szegínromaintegrációnak"!
Olyan, mint lyukas vödörrel vizethordani.
Egyszerűen jó lapátos, téglapakoló segédmunkára kell nevelmi őket!
Szibériában....

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 20:09:06

@abandi: A tudomány változik új bizonyítékok kerülnek elő.
De b+!!! előjössz azzal, hogy a rovásírás őskori eredetű, mire én jövök a definícióval, hogy az Ókor az írás megjelenésével kezdődött. Ez egy definíció, pont. Ebből egyértelműen az következik, hogy az őskorban NEM LEHETETT ÍRÁS!!!!! Hogy lehetne így a rovásírás őskori eredetű????
A másik : kijelented, hogy te nem hallottál általánosban(elemiben) Babilonról, amikor azt a 20. század elején tárták fel. Hány éves vagy te? 200????????
Na ezekre válaszolj légyszíves!

abandi 2010.02.03. 20:26:30

@Hülyegyerek:
Leragadtál?
Olyan dolgokra hivatkozol, hogy te is nyerítenél a beszarás közben, ha:
Példul, a kommenista rejtjeles földalatti mozgalom vikipédiás kor-és fogalom meghatározásán elmélkednénk "monnyuk" 1952-ben...
Szívatsz engem, de nem hiába...!

perzsmacska 2010.02.03. 20:27:20

Nem érzem katasztrófának ezt a rovásírás tanítást. Pár éve arra jöttem rá, hogy 5.-ben történelemből megtanították nekünk a görög meg a római istenek, de a magyar legendákról (Szépmező Szárnya, Aranyos szegelet stb.) semmi.

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 20:38:25

@abandi: A rendszerváltás óta eltelt 20 év. Azóta nem néztél utána a változásoknak és erre kijelented hogy húsz évesen "nem vagyok tisztában a dolgokkal". Mellékesen megjegyzem, hogy most írom újra a tavalyi 91%-os töri érettségimet, hogy állami helyem legyen a közgázon. Erre az előző rendszerből szedett ismereteiddel "okítasz" de kb akkora egóval, hogy bérelt helyed lenne az SZDSZ ügyvivő testületében! Erre most mit lépjek? Amúgy meg az erdélyi (tatárlakai) amulett és a sumer rovás/ék írások időbeliségi kapcsolata az tananyag volt az előző rendszerben? Vagy annak sikerült utánanézni de az ókor korbeli elhelyezkedésnek nem?

abandi 2010.02.03. 20:53:04

@Hülyegyerek:
Na, erről van nagybaszó, "hülyegyerek"!
Te, a tankönyveidből (én a gimiben sem hallotam a sumérokról, vagy a szkítákról) faszán 98%-os agymosáson mész a cionista Közgázra...Brávó és gratula.
Íme a jövőnk "Záloga"!
Egy nagypofájú agymosott zsákutca????

törökszultán 2010.02.03. 21:03:30

Köszönni, bemutatkozni, viselkedni, késsel és villával enni, valamint számolni és olvasni sem tanitják meg őket! Diszlexiás az ország fele! Rovásirás!

abandi 2010.02.03. 21:21:05

@törökszultán:
Egy-két ápróság miján szegregálnád a szegínro-makákókat?
Há, nem vagy te ámbör!
Kriksz-krakszokat tanuljunk a semmiért???

Rwindx 2010.02.03. 21:24:42

@abandi:
A sumérok tananyag már elég rég óta, ha nem hallottál róla az gáz. Erről vagy az iskola tehet vagy te.
Hamurapi tövényei nem rémlenek? szemet-szemért?
Ez a kép esetleg róla?
hu.wikipedia.org/wiki/Hammur%C3%A1pi_t%C3%B6rv%C3%A9nyoszlopa
Én vagy 25 év távlatából emlékszem rá hogy a kép is ott figyelt a könyvben.
Gilgames eposz? Az talán mintha irodalomból is ment volna valamikor.

abandi 2010.02.03. 21:38:29

@Rwindx:
Még nálam is fiatalabb vagy, ezért elnézem a "kioktatásod"...
Nálamnál az egyiptomi x-y fáraógenerációk voltak a szopató kérdések!
Természetesen az érdeklődők megismerhették a legfrissebb "tévutakat", sőt:
1978 ban megjelenhetett Dümmerth Dezső: Az Árpádok nyomában című könyve.
És még akkor szó sem esett László Gyula professzor úrról.

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 21:38:54

@abandi: Szóltam kb az elején, hogy ne menjünk bele csak szimplán zsidózz le és ennyi!! Ez a "végső érv", ami minden helyzeten megállja a helyét!
Én vagyok nagypofájú?
Felvilágosítasz a tudomány és a kutatás haladásáról az előző rendszer naftalinszagú szarságaival? Nyomod az őskori rovásírás témát, ebből is látszik hogy valamelyik világtól elrugaszkodott "MAGYAR" zugírótól sikerült ezt is elsajátítani. Gratula hozzá!!
Honnan veszed, hogy a tankönyveimben agymosás megy? Olvastad egyiket is?
Értelmes érveket eddig nem hoztál fel, csak tetted az arcodat amikor meg kiderült, hogy nincs mögötte semmi akkor meg nekiálltál vagdalkozni meg agymosottazni. Ha annyira zseniális vagy miért nem tudtál tényeket felhozni?
Ha leesnél az Egódról az IQ-dra csúnyán összetörnéd magad....

abandi 2010.02.03. 21:44:30

@Hülyegyerek:
Mi van, bedurrant az a rajzolt agyad?
Én csak felhívtam a figyelmedet, hogy 20 évesen kár felvételizni ekkora homállyal!
B+! Ne legyél már ekkora picsa-szerű!

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 21:45:50

@abandi: Magyarázd már el miféle homállyal? Azt nem tudtad belőni, hogy hol van az ókor!

Rwindx 2010.02.03. 21:58:21

@abandi:
Akkor ha jól saccolom 45-50 között lehetsz, én mindent elhiszek, míg nem lehet megcáfolni. Nem ismerem a tiz évvel korábbi tananyagot, de ha ezzel kezded talán Hülyegyerek sem esik neked ezért. Az információk viszont kikerültek addigra vagy 60-80 évvel korábban, ebben igaza van.

Nem volt kioktatás szándékú amit írtam. Ellenben (sőt!) ettől függetlenül elég paréj és idegesítő stílusban beszélsz. Ha visszavennél a stílusból talán még meg is kedvelnének az emberek :) Mondjuk ezt gondolom nem szeretnéd.

abandi 2010.02.03. 22:10:19

@Hülyegyerek:
Na, akkor:
Róma bukása az ókor vége: iu.:475, Attila és a többi "nomád" népnek köszönhetően...
@Rwindx:
Természetesen visszafogom magam, ha kéred, de tudod, hogy feleslegesen szopatod magad...
Hehehe...

Roxvox 2010.02.03. 22:13:21

Állandóan frissíteni kell a történelmet, mert változnak a verziók, nem mindegy milyen idők járnak.

Rwindx 2010.02.03. 22:14:50

@abandi:
Nem kérem, csak megjegyeztem. Valószínűleg már tudod amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten.

Roxvox 2010.02.03. 22:16:58

@abandi:
Az ókor vége: kr.u. 476. március.14 délután fél három. :)))))

abandi 2010.02.03. 22:19:39

@Roxvox:
Köszi! Tudtam, hogy elbasztam...

órarugógerincű felpattanó 2010.02.03. 22:20:57

@Roxvox: Téli, vagy nyári időszámítás szerint?

Roxvox 2010.02.03. 22:24:35

@órarugógerincű felpattanó:
Az órákat már akkor is csak március végén kellett átállítani.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.03. 22:30:32

@Roxvox: Na jó, de az se mindegy egyébként, hogy helyileg pont hol lett vége az ókornak. CET szerint kell számítani?

abandi 2010.02.03. 22:34:43

@órarugógerincű felpattanó:
De egy hülyék vagytok!
2010 áprilisában lesz vége mindennek!

órarugógerincű felpattanó 2010.02.03. 22:38:36

@abandi: Az szar, mert hagytam bent kp-t a cafeteria keretben, és azt csak novemberben fizetnék ki. Akkor azt beszoptam.

Viktus 2010.02.03. 22:40:52

@abandi:

Nem tudom mi a fene lelte őket. Nem akarnak bejutni? ez a Budaházy féle idióta körüli hajcihő most meg Dórika dőreségei ... tisztára 2006 érzet Mikola-Deutsch féle produkciók választó riasztónak.

abandi 2010.02.03. 22:56:01

@Viktus:
Nézd, Viktus....
Gondolom nem véletlenül basztatsz engem.
Örülök, hogy a tini barmokat leráztam, erre jösz te...
No akkor:
Nincs más esélyük a zsidó beharangozás szerint, mint 10-15%...
Akkor meg nyomjuk a "frankót":
-egy cigány sem fog oláhul grafitizni....
- egy bűnözőzsidó, vagy más sem fog itthon maradni...
satöbbi.

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 23:20:28

@abandi: "Örülök, hogy a tini barmokat leráztam, erre jösz te..."
Mi is örülünk, hogy egy ilyen kifinomult, vitaképes, szeléslatókorú és hiteles emberrel diskurálhatunk.

abandi 2010.02.03. 23:24:35

@Hülyegyerek:
Na, jó. Irodalomból ötös.
Egyébként, mi a gond? Majdnem egyemistának érzed magad?

abandi 2010.02.03. 23:34:30

Na, jó hagyjuk!
A korod ellenére igen nagy a pofád.
Remélem majd később is lesz mire....
HUJ-HUJ-Hajrá!

Taktikai Atompingvin 2010.02.03. 23:43:33

@abandi: Az egész ma este levágott eszmefuttatásodhoz egy dolgot fűznék hozzá! Come Back Liberté!!! Nyugodalmas jó éjszakát!

Viktus 2010.02.04. 00:07:49

@abandi:

Nem basztatlak tudod van ezen a bloghu csodán olyasmi, hogy reakció. Reagáltál én viszont reagáltam, ha meghaladja a képességeidet ezen folyamat nyomonkövetése inkább a super mario-t told.

abandi 2010.02.04. 00:17:14

@Viktus:
Köszi, kipróbálom....
Sekélyes...metéltes.

PG989 2010.02.04. 02:09:45

Szeretném tudni, a blog szerkesztői milyen megoldást tudnak ajánlani?
Se mszp, se szdsz, se mdf, de fidesz - oké ezek leszerepeltek kisebb-nagyobb mértékben.
se Jobbik- Zeroék szerint le fognak szerepelni.
Rendben. Lehetünk pesszimisták,de azzal csak azt érjük el,hogy még többen mennek küldföldre és soha nem térnek haza...
Változás kell!! Egyedül szemléletbeli változást a Jobbik kínál az elmúlt 20 évhez képest.

Ez az állandó, fanyalgás, fikázás egy idő után kurva idegesítő, ha a kákán is a csomót keresitek. A "Nemzethalálhoz" hozzá akartok járulni? Menjen mindenki nyugatra? vagy mi?
Van egy sejtésem. Talán pártot akartok alapítani? Választáson szeretnétek indulni? Mint TomCat.....?? pff

Ha azt szeretnétek,hogy a Nemzet kimásszon a szarból, akkor időnként kiemelhetnétek a jó dolgokat, vagy tehetnétek javaslatokat, építő kritikákat! Tudom ez lesz a vádirat... blablabla

On: amerikai oktatáspolitikától el kell határolódni - különben ember-gépek leszünk kissé túlozva, termel-fogyaszt- többet termel, többet fogyaszt- este pedig Mónika-show, Győzike, üres fej, céltalanság
Mindenképp erősíteni kell a Nemzettudatot, mert összefogás az jelenleg NINCS, ennek eszköze lehet a kulturális-történelmi gyökerek hangsúlyozása.

Pár javaslat:
1. segélyt és a többi szociális juttatást a társadalom számára valamilyen szinten hasznos embereknek kellene juttatni, tehát büntetlen közelmúlt, pl kis értékű lopás esetén már meg lehetne vonni bizonyos időre, vagy örökre

2. börtönök: többet költünk jelenleg börtöntöltelékekre mint az egyetemistákra. Legyenek a börtönök közel önellátóak pénzügyileg. Mindenkinek járjon kenyér, víz, és télen fűtés. Ha többet akar akkor dolgozzon. Keresetéből adjanak minőségi ételt. A fizetése bizonyos részét pedig különítsék el megtakarításként( a múltkori posztban a frissen szabadultnak 5kmegtakarítása volt több év után, 25ks havi fizetés után összesen, a többit cigire és kávére költötte- ez mindent elárul)

3. segélyezetteket rá kellene szorítani, hogy kisvárosban, falun termelje meg alapvető élelmiszereit(krumpli,bab, zöldség stb), kertjében, vagy (ha nincs kertje) akkor valamilyen módon állam és/vagy önkorm. adjon bérletbe.( Vidéki kisvárosokban a ún szőlők, kertségek jó része eladhatatlan, műveletlen) Nem kell hozzá nagy szakértelen, megtanulható ezek termesztése.

4. munka börtöntöltelékeknek és tartósan munkanélkülieknek, segélyből élőknek: fel kell számolni a liberális (az állam rossz gazda) sztereotípiát : élőmunka-igényes ágazatokban állam, önkormányzat saját termelést folytathatna. pl zöldség-,gyümölcstermesztés ( tudom ezzel elnyomhatnánk adott termék termelőit, ill "gyáron belüli munkanélküliséghez" vezethet

5 mindenképp szükséges a multinacionális kereskedővállalatok negatív hatásait mérsékelni, hisz pl mg-i termékek esetén (megölik)kizsigerelik a termelőt és az előállítási költséghez képest pofátlanul magas árréssel dolgoznak (alma, dinnye), persze cserébe kapunk csilivlil reklámot, hogy vásárolhassunk.

6. rendőrők, (tűzoltók) nyugdíjazása: megterhelő pszichikailag biztos (bár nem az irodai munka), ezért ha nem bírják szereljék le és adjanak neki valami juttatást, de a jelenlegi töredékét és utána mehet dolgozni máshová.

Tudom nagyon populista és részben kivitelezhetetlen ötleteket írtam, de ötletelésre szükség volna.

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.02.04. 03:26:07

miután megtanultak "normálisan" írni, miért ne tanuljanak meg rovásírni is. én ugyan nem tudok, de szerintem plussz tudás, készség még nem ártott meg senkinek, ha nem megy a tananyag rovására, miért ne?

Viktus 2010.02.04. 09:27:46

@mangoman:

A rovásírás eddig is a tananyag része volt, ha Dóri nem politológiára jár tudhatná. A gyerekekkel történelem, és magyar órán is megismertetik a rovásírást, de érettségi meg ilyenek vicc. Egyébként is, ha nagyon hitelesek akarunk lenni, akkor sok vesszőcskét kell előkészíteni meg kis bicskákat a gyerekeknek, mert a rovásokat azokra írták nem írólapra meg füzetbe.

kisbencuska 2010.02.04. 09:29:13

@zsoltix:
Az albánok meg kínaiul tanultak Enver elvtárs alatt...Nem semmi lehetett! Szerintem mi meg örüljünk, hogy nekünk csak oroszul kellett...

hoplita 2010.02.04. 09:36:28

Látom a lelépésem után még jó kis történelem szeminárium kerekedett itt..:DD

Egy valamit azért nem árt észben tartani......Semmi sem változik gyorsabban, mint a változatlan múlt.

phonix 2010.02.04. 09:54:27

@zero: Zero drága, a "kommentkultura" az egy dolog, a minőségen aluli blogolgatás (ami alatt a saját kis véleményünket hangoztatjuk nem képzelve a hátunk mögé nem létező tömegeket), egy másik.

Ennek a blognak a multja miatt vannak még olvasói és hozzászólói.
Nem volt mindig így.
De ha folytatod ezt a "betonba is belekötök" attitűdöt, nem is lesz sokáig. Átfolysz a branccsal egy mandíner2.blog.hu-ba.

Viktus 2010.02.04. 10:24:42

@phonix:

A mandineresek a Fidesz hű szolgálatában mindenbe belekötnek ami Jobbik ... A vastagbőrön viszont a finanszírozásnál is megjelenítették a valódi szitut, mert vették a fáradságot lemenni egy alapszervezethet, és nem az orosz rizsát szajkózták.
Ez a riport meg konkrétan sz*r , és ezt nem kötekedésből tették ki kampány van minden megnyilatkozás számít, és nem ilyen hülyeségeket kellene megnyilatkozni.

Az EREDETI 2010.02.04. 10:41:28

kötelező tantárgyként hülyeség a rovás írás, viszont említés szinten át lehetne nézni, hogy tudják róla mi az. De más haszna nincs.

vazallus 2010.02.04. 11:26:05

@smps:
www.unicode.org/pending/pending.html

Folyamatban van a rovásírás beépítése unicode rendszerbe. Ugyanakkor a rovásírást kevesen ismerik, emellett a unicode-dal foglalkozó lelkes önkéntesek száma sem túl nagy. A két halmaz metszete pedig a nullához konvergál. Így elég nehéz lesz a dolog. Ha több ember ismerné a rovásírást (akár fakultatív oktatás által), akkor nyilván gyorsabban menne a beépítése is. Szerintem nem ördögtől való. hogy legalább alapszinten az új generáció megismerje azt az írást amit ősei használtak, ha már nekünk ez nem is jutott osztályrészül.
Amúgy a rovásírással kapcsolatos kérdések miatt is nehézkes a rovásírás beemelése a különböző szabványokba:
1: vannak akik a tradicionális jobbról balra haladó írásmódot követnék, míg mások a balról-jobbra haladás mellett teszik le a voksukat (mindkettőre van példa). Ráadásul váltáskor a karaktereket tükrözve kell használni. (én a hagyományos irányzat mellett vagyok, de ez tök mindegy)
2: a rovásírásban nincsenek megkülönböztetve a rövid és hosszú magánhangzók. Ugyanakkor többféle jelet is használtak ugyanarra a hangra. (a helytakarékosság miatt, amúgy is sokszor kihagyták a magánhangzókat az írásból, ha nem volt szükségszerű) A most alkalmazott módszer szerint, így a magánhangzókra alkalmazott kétféle jel egyikét használják a hosszú a másikat pedig a rövid magánhangzók jelölésére.
Akit érdekel a dolog érdemes a wikipedia-n elolvasni az ide tartozó szócikket:
hu.wikipedia.org/wiki/Magyar_rov%C3%A1s%C3%ADr%C3%A1s

Normálisvagyok 2010.02.04. 11:57:05

Jó reggelt mindenkinek.

Jó ideje olvasgatok már különböző fórumokat, blogokat. De a mai napig megdöbbent, hogy még a mai napig is mekkora sötétségben él ez az ország (legalábbis lakóinak egy része).

Visszataszító a számomra, hogy azzal a kijelentéssel kell kezdenem, hogy nem vagyok zsidó. Teljesen vallástalan vagyok. Ez azért lényeges, hogy mondanivalómat ne árnyalja az "ez biztos zsidó" feltételezés, és azért visszataszító, mert számomra elfogadhatatlan hogy a 21. században ezt még tisztázni kell, mielőtt véleményt nyilvánít az ember. Nagyon kényelmes dolog, hogy ha valaki nem ért velem egyet, akkor rá lehet húzni, ez biztos szoci, vagy fideszes, vagy zsidó, és ha az, akkor már nem is számít mit mond.

Furcsa dolog. Rovásírásról volt szó, de eljutottunk a holokauszttagadásig? Tiszteletben tartom általában mások bal-jobb-egyéb irányú elkötelezettségét, mindenkinek a maga dolga. De milliók halálát tagadni? Mindegy, hogy zsidó, nem zsidó, cigány, lengyel vagy magyar. Mert bizony ám nagy magyarok, halt ám meg a lágerekben nem egy magyar is, és a fenébe is nem voltak zsidók! Huha! Most mi a franc lesz? Most akkor volt holokauszt, hogy tudjuk magyarok is haltak meg, vagy sem?

Veszélyes dolog történelmet tagadni, mert akkor a másik oldal is állíthatja ám ilyen alapon, hogy mi nem hiszünk a jobboldali-kurucista-árpádsávos történészeknek, és pl. a magyarok nem is 895-96-ban foglaltak hont, hanem 500 évvel később vették meg a Kárpát medencét a bennszülöttektől, pár hordó kumiszért és egy tucat lóért. Ha minden történelmi tényt kétségbe vonok azon az alapon, hogy olyan ember(ek) kutatásain alapul, aki(k) szerintem nem megfelelő vallási, politikai vagy egyéb hovatartozásúak, akkor ott fogunk tartani hogy gyakorlatilag nem is lesz történelmünk.

És, ha már ez a téma, pont a rovásírás bevezetése az oktatásban a Jobbik legnagyobb problémája? Amikor utoljára körülnéztem ebben az országban, úgy láttam nagyobb bajok is vannak. Amúgy a történelemoktatás foglalkozik jelenleg is a rovásírással, csak éppen annak "magyarságától" függetlenül, az írott nyelv kialakulásának folyamatában tanulnak róla ma is. A gyerekeknek manapság használható tudást kell átadni, olyat ami hozzásegítő őket a későbbi megélhetésükhöz. A rovásírás fontos történelmi emlék, de nem akkora kuriózum, hogy külön tanítani kéne hogyan tudjuk rovásírással leírni a nevünket. Az állás interjún majd a kutyát nem fogja érdekelni, hogy a jelölt le tudja-e írni a nevét rovásírással vagy épp egyiptomi hieroglifákkal. És amíg a Kurucinfon olyanokat olvasok, hogy a kalandozó magyarok a szent koronát mentek keresni nyugatra, és nem is fosztogatni (vagy éppen mert valamelyik nyugati uralkodó épp felbérelte őket, mert bizony a fosztagtó magyarok az örökösödési háború alatt sokszor álltak ám valamelyik nyugati kiskirály zsoldjában), addig azt hiszem más baj is van a mai oktatással (esetleg a nem tanuló gyerekekkel/szülőkkel?!), mint a rovásírás tanításának hiánya. Épp elég gazdag a történelmünk ahhoz, hogy ne legyen szükségünk arra, hogy egy tévesen magyar unikumnak tartott dolgot, mint a rovásírás ennyire felfujjunk, csak mert evvel megint lehet tüzelni pár ember magyarságtudatát.

Persze, ahogy mondani szokták "parasztvakításnak" ez is jó. Értelemes programmal nehéz előállni manapság a megélhetési politikusainknak, ám ilyen semmitmondó, egyes rétegeknek szimpatikus dolgokat könnyű találni. Mindjárt szerezhetnek is pár hithű szavazót, na és persze sikerül elérniük, hogy még megosztottabb legyen a társadalom a különböző vélemények révén. Ez a legjobb, amíg a népek marakodnak egymással addig nem érnek rá foglalkozni a valódi problémákkal, és nem veszik észre, hogy a különböző zászlókat lengető, ám valójában egymástól semmiben el nem térő fosztogató kiskirályok hogyan teszik tönkre az országot.

Nem szimpatizálok a Jobbikkal, főleg a harsogó magyarkodásuk és az ehhez hasonló álprobléma megoldásaik miatt. Nem nyújtanak valódi alternatívát a komoly problémák megoldására, ennek ellenére azt mondom, aki akar szavazzon rájuk. Mindenki szavazzon arra aki/ami neki szimpatikus. Mert akkor végre több párt lesz abban a túlméretezett parlamentben, és megszűnik ez a Szoci/Fidesz dualizmus, és csalni, hazudni sokkan nehezebb úgy ha, többen figyelnek.

Persze, lehet akkor sem változik semmi. Akkor meg úgyis mindegy, jöhet a nemzethalál, mert enne az országnak akkor ugyis annyi. És akkor mindegy, volt-e rovásírás oktatva vagy sem. Maximum a külföldre menekült pár túlélő magyar majd rovásírással írhatja fel a fejfáinkra, hogy élt itt hajdanán egy jobb sorsra érdemes nemzet, amely nem tudott élni a lehetőségeivel.

Köszönöm a figyelmet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.04. 14:46:30

@blas:

Nem jelentkezett vevő, így nem adtunk el semmit.
Így marad a hideg magyar realitás, semmi tengerpart :(

bunko_jobbos 2010.02.04. 15:36:47

Rohadt könnyű megtanulni, én javaslom+ mindegy, mit tanul a gyerek az iskolában, csak foglalkoztatva legyen az agya.

Horizont 2010.02.04. 19:42:12

@bunko_jobbos:
Nem mindegy mit tanul a gyerek . Se az iskolában, se otthon! Nem tudom van-e gyereked?
Rovásírás? Nagyon jó lenne ha olvasni, írni, számolni tanítanák meg a gyerekeket. Az olvasás szeretetére, illemre, a haza szeretetére, egészséges önbizalomra, a munka szeretetére és még egy csomó mindenre ami az élethez kell! És ha mindez úgy ahogy képben van, na akkor jöhet a rovásírás!

randomuser1 2010.02.04. 21:11:37

dejó h a pedagógiából is lehet ilyen gyenge politikai kérdést csinálni... egyébként bölcsész végzettségű, kozmopolita pesti zsidógyerekként mondom, a válasz igen, kéne tanítani, kb. gimiben, lévén jelentős része a magyar nyelvtörténetnek...

picur3ka 2010.02.04. 21:27:50

@XXXXXXX:

Teljesen igazad van minden szinten, szerintem, es isten eltessen, pajtas!

molaris 2010.02.05. 13:03:01

Csak most tudtam visszanézni. Hát!
Eszem faxom megáll! A Jobbik még azzal volt elfoglalva, hogy párttá váljon, amikor a lányomék az általános iskolában féléven át tanulták a rovásírást. Ismerkedési szinten. Aztán volt egy vetélkedő, és vége!

Semmiféle agyi deformációt nem okozott nekik, mivel játékosan tanulták, még élvezték is.
Agyament barom, aki azt amit őseink használtak, nem akarja megismerni. Oldalfüggetlenül. Az Aranybulla sem sokkal közelebbi dolog, tudom, hogy ez is káromkodás sokaknak, nem is tud róla semmit. Mint ahogy azt sem tudják mire való a dikkelő, karaszoló,.
Eléggé sikerült lehülyíteni ezt a népet, ha már ez is vitatéma lehet, ráadásul olyan, ahol a nihil áll győzelemre.
Gratulálok Vastagbőr!

molaris 2010.02.05. 13:04:18

Szóljatok, ha le vagyok tiltva, nem töröm magam.

Sadist 2010.02.16. 20:15:10

"Nagyon fontos dolog a kovalens kötés meg a másodfokú egyenlet megoldóképlete, de az érettségi óta nem igazán használtam ..."

A másodfokú egyenletnek nem a megoldóképlete a fontos, hanem hogy felfogd mi az a másodfokú egyenlet (vagy ha jobban tetszik négyzetes összefüggés) és ne csak bután nézz, amikor a járókeretes nénike lepattan a motorháztetőről, mert te csak 15-el mentél gyorsabban a megengedett 50 helyett, és úgy gondoltad csak kicsivel lesz hosszabb a fékút.

Gábor 62 2011.03.07. 17:05:28

@kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook!: A rovásírás az egészséges nemzeti önérzet, önbecsülés kialakításához kell. A rovásírással való foglalkozás megtörténhet történelemórán ill.magyarórán. Egy magyar gyerek kb. 2-3 óra után már ismeri és élvezi a rovásírást, ami egészen más mint a most használt latinbetűs írásunk.
A Jobbik pedig jobban tenné ha nem akarná kisajátítani ezt a nemzeti hungarikumot. Sajnos akik a nemzeti radikalizmust ellenszenvesnek tartják, azok számára a rovásírás is csak egy magyarkodás, egy szélsőséges, felesleges dolog. Javaslom mindenkinek!!!, hogy ismerje meg ezt az írás, és legyen sok-sok öröme benne. A székely -magyar rovásírás csak a miénk magyaroké. Vigyázzunk rá, és legyünk büszkék keleti gyökereinkre!

trojka 2011.03.08. 08:10:47

az ötlet végul is nem lenne rossz, de ahogyan itt valaki már leirta, az iskolákban ujra irni, olvasni, számolni kéne a gyerekeket tanitani. ezen görcsölnek a pedagogusok, s sikerulne is nekik, ha az értelmes tanitás mellett nem kéne még mindenféle ökörséggel (pl. elektronikus és manuális naplovezetés egyszerre), kismillio nyilvántartás, valamint ha jön egy uj "okos" államtitkár vagy miniszter, uj modszertan kidolgozása. ráadásul, minden szervezet, politikai párt, ugy gondolja, hogy még ezt kéne az iskolában tanitani kötelezöen, meg azt...tegnap láttam a TV-ben, hogy az Országos Lotenyésztök Egyesulete kötelezövé tenné az általános iskolában a lovaglást. hát, sok sikert hozzá...kulönben, a rendszerváltáskor létrejött a Cserkészszövetség, s a probáikban szerepel a rovásirás ismerete is...ma már, a cserészet is el lett felejtve, s egyetlen politikai pártnak sem jutott eszébe, hogy támogatni kéne, ne adj Isten, böviteni...ott is tanulnak ám sok okosat a gyerekek, s miért kéne az iskolákat terhelni még ezzel is...ha akarja, ugyis megtanulhja, ha nem akarja,hát nem...

UKHNUM 2012.06.07. 20:32:50

Szerintem ez egy jó ötlet mert legalább megtanuljuk őseink írását amiröl bizonyítottan van 15.000
éves lelet tehát ez nem csak egy egyszerű írás hanem a legelső és ez nem olyan hieroglifő írás meg képírás ez már hangjegyjelölő írás tehát büszkék lehetünk arra hogy bizony őseinktöl származik az írásbeliség és mi attuk a világnak. Én kivenném az iskolából a másodfokú egyenleteket és a kémia nagyrészét inkább tanítanám a rovásírást ami fontos a magyar eszme és a kultúra megörzése érdekében. ''Ismerd a multat és add tovább"! (egy 9.-es diák voltam:) )

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.06.08. 14:38:24

@UKHNUM:
A kazárok nem a mi őseink. A kazárok csak csatlakoztak a honfoglaló magyarokhoz, de nem magyarok.

UKHNUM 2012.06.16. 13:29:25

Valdez: de akkor is a mi írásunkal róttak :) Erre tudományos bizonyítékvan. Amugy meg rengeteg dologvan amiben mi voltunk az elsők és mi találtuk fel. Ezért utálnak minket kivülről. .:(

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.06.16. 22:16:31

@UKHNUM:
Igazából mi vettük át, amikor a Kazár birodalom rész lettünk átmenetileg.
Az sok minden feltalálása 80%-ban legenda.
liberatorium.blog.hu/2012/04/03/rekviem_egy_alomert_21
És igazából nem utálnak minket. Úgy általában. A románok és a szlovákok egy része igen, de úgy általában nem.

Mellesleg 15 ezer éves lelet nincs. A legkorábbi írott lelet kb. 5000 éves.

UKHNUM 2012.06.21. 11:34:16

@Lord_Valdez: Szerintem akkor néz utána jobban a leleteknek :) Amugymeg gratulálok hogy
beveszed aszt hogy nem tőlünk származik a rovásírás, látom engedtél a nyugatnak akik folyton hangsúlyozzák és elhitetik velünk hogy mi voltaképpen semmit nem tettünk a világnak,és egy tajgai leszakadt ruhában lovagló vándortörzs voltunk az uralkörnyékén.Hát ez nem igaz most irhatnám neked a rakamazi turul jelentését, Nimród apánkat, nyelvünket, hunort, Magort, Attilát, és aszt hogy voltaképpen mitőlünk származik a logika a matematika (ami már a nyelvben is ott van). De most nem fogom neked leirni történelmünk HITELES történetét, ha kicsit utánanézel pl. Szántai Lajos előadásainak akkor észreveheted hogy mekkorát ferdítettek a történelmünkön.A találmányainkról meg ennyit: Amit nekünk köszönhet a világ: kés, villa, fehérnemű,(Míg a franciák büszkék a szagukat eltakaró parfümre és a parókára ami eltakarja tetves hajukat, mi magyarok ezt megoldottuk ugy hogy megfürödtünk) gomb, kenygyel, kabát, első ejtőernyő, beszélőgép, porlasztó, a vasút villamosítása, a benzinmotor, a léghajó, biztonsági gyufa, kézigránát, pasztőrizáló gép, Semmelweis módszere a kórházakban, Tórziós inga, légzőkészülék, Transzformátor, telefonközpont, dinamó, torpedó, szódavíz,szaloncukor, A világ első nemzetségi törvénye, Ford t-modell terve, első törésteszt(autón), Autómata sebességváltó, első helikopter, sugárhajtómű 1932 Fonó albert ,(nem a németeknek köszönhetjük :)), szuperszónikus repülés, Hiderogénbomba Teller Ede 1952, Atomreaktor 1942 Wigner jenő,nukleáris reaktor, plazma lámpa, villanymozdony, Éghetetlen film, hangosfilm, szinesfilm, lemezlejátszó, Golyóstoll, golyós dezodor, Rubik kocka, stressz elmélet, C-vitamin, Gombfoci, holográfia már 1947-ben!!, poroltó,kontaktlencse, Neumann elv( a számítástechnika alapja), számítógép, Floppy lemez, office csomag (tényleg egy magyartól származik!), pontos métermeghatározás, Föld-hold radar, inhalátor, fájdalom mentes injekció, Művér, érzékelő műkéz, üvegbeton, 3D-s ceruza, Ezek mind magyar találmányok még ha nem is az ő nevükkel híresültek ell mert hát bizony kivülröl ezt nemnézik olyan jószemmel, és nem ismerik el hogy bizony ezeket mind mi találtuk fel. De gondold el mi lett volna és mi lenne a világgal ha ezek nemléteznének?? :)

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.06.21. 12:01:39

@UKHNUM:
Kettőnk közül nem én vagyok beetetve. Szántai egy gumiszobaszökevény. Egy elmebeteg. Szerinte Jézus pártus herceg volt.
Na kérem szépen nem a "HITELES" történelem, hanem színtiszta konfabuláció, képzelgés. Valójában nem írta át senki a történelmünket. Egyszerűen semmi értelme nem lett volna. Ugyanígy hamis a "Trefort" idézet, a Habsburg teória és társai is.
Érdekességként említem, hogy a nyelv egyáltalán kb. 50 ezer éves lehet, a fehér ember, kb. 8-12 ezer éves, az írás kb. 5 ezer.

A találmányokat szinte mindet rosszul tudod. Olvasd el a linket, ott néhányat tisztázok.

UKHNUM 2012.07.11. 15:49:29

@Lord_Valdez: Szántai Lajosra aszt mondtad hogy őrült. Az őrülteket csak egy hajszál választja el a zseniktől. A történelemi hamisítások lényege az, hogy elhitessék velünk aszt, hogy egy szakdt barbár népvoltunk a puszta közepén. A világ nemfogadja el, hogy igenis van egy nép aki 5X-anyit tett a világnak mint akármelyik másik. Ráadásul él egy nép ezen a földön, akik mindenhol ottvannak, ravaszak, összetartóak, agresszívak, önzőek, és gazemberségük miatt sajnos a világ 70%-át ők irányítják, a kormányokat (méghacsak háttérből is). Ezt a népet ugy hívjuk hogy zsidók, és ezeknek az embereknek csak sivatagjuk van, ezérthát eldöntötték, hogy földük nincs, de van pénzük, és magyarország meg lenygyelországnak sok a termőföldje.
ígyasztán megindult a "hadjárat" magyarország ellen, de nem tankokkal mert az nem lenne demokratikus. az eszközeik fegyvertárjában ottvan az, hogy kiverjék belőlünk a nemzetiségünket, a hazafiságunkat, elferdítik a multat hogy a bajban nel legyen hova viszatekinteni, ne emlékezz rájuk, ne meríts bátorságot az őseid tetteiből. Na, hála pl neked ez eddig igenjól ment, és mivel nemvolt már nemzeti öntudat, nyugodtan szétlehetverni a vállalkozásainkat a gazdaságot tönkretették(persze az MSZP-és stb kormányokon keresztül). és a fizetések oj alacsony szintentartása, hogy te itt ne akarj élni, se gyereket vállalni, és ez is kurva jól megy mert egyre fogyunk, és milesz?? a lakosság 2050-re 8-millió lesz, amiből 2 millió cigány és 1-2 millió zsidó, hála a Budán épülő zsidó lakóparkonknak/lakónegyedeknek. de egy idő után ezek már telítődnek, ezért kigondolták hogy nemszolnak a devizahiteltfelvevőknek hogy válság lessz, és így a lakásuk oda. Amibe hát vajon kik költöznek??? Hát a zsidók. Tehát eme beteg zsidó faj, nagyon faszán kigondolta a zsídó honfoglalást! Ezért akarnak minket elhalgattatni, elüldözni vagy kiéheztetni azért, hogy ha nem mész el akkor hajjál éhen vagy zárjanak börtönbe. És ennek a ravasz tervnek az alapja az, hogy ELFERDÍTIK A MULTAT, ÉS MEGSEMMISÍTIK A NEMZETIÖNTUDATUNKAT!!!

UKHNUM 2012.07.11. 15:53:48

@UKHNUM: Ja és igaz hogy a devizahiteleseknek nem az izraeliek nem szóltak hanem a bankok
dehát a bankok is zsidók. Még mielött belekötnél ebbe és ezért irnál kerülgetve a forrókását. :)

UKHNUM 2012.07.11. 15:57:06

@Lord_Valdez: Amugy meg jézus magyar volt, és a Parthusok is magyarok voltak.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.07.11. 21:51:00

@UKHNUM:
Bocs, ennyi baromságot már régolvastam.
1. A kutyát nem érdekli a múltunk. Más népeknek se különb.
2. Nem érdekelte a Habsurgokat se, a kommunistákat se, és a zsidókat se érdekli. (A sokat citált Trefort-"idézet" az 1980-as években keletkezett)
3. Senki nem merít bátorságot a múltjából. Azt mindig a jelen helyzetből teszi.
4. Nincs hadjárat Magyarország ellen. Ezt csak a kormány mondja, hogy fedezze a seggét. Egyszer itt egy ember már kimondta, hogy elkúrta és nagyon megbánta. Nem akarják elkövetni ők is ezt a hibát.
5. Izrael a térség mezőgazdasági éllovasa. Mezőgazdasági technológiában messze előttünk járnak.
6. Magyarország kicsi, ha termőföldre vágyik valaki, akkor Németországban, vagy Oroszországban sokkal, de sokkal többet talál. Még csak az sem igaz, hogy rosszabbat.
7. A magyar gazdaságot a kommunizmus évtizedei tették tönkre, nem a zsidók.
8. A fizetéseket az alacsony termelékenység tartja alacsonyan. Ez lassan javul.
9. Az egész világon szumma 15 millió zsidó van, nem több és még csak nem is szaporodnak nagyon. Max. az ortodoxok, de ők nem akarnak eljönni Izraelből.
10. Az izraeliek nem maguknak építik a lakóparkokat, hanem befektetési céllal. Azaz kihasználják az alacsony magyar ingatlanárakat, felépítik és üresen állnak. Kivárnak, mint a többi ingatlanbefektető, amíg nem emelkednek az árak.
11. Aha. Annyira, hogy a fitymabőrét a Vatikánban őrzik.
Mellesleg elég sok festménynek is témája Jézus körülmetélése:
en.wikipedia.org/wiki/Circumcision_of_Jesus

UKHNUM 2012.08.10. 21:20:16

@Lord_Valdez: Annak a népnek akinek nincs multja, nincs jövője. Igenis fontos hogy ismerjük nagyjaink tettit és rájöjjünk, hogy kurvára nemugy müködnek a dolgok ahogy azt az atv-n elmondják. Ha kicsikét is körülnézel, és észreveszed a háttérben folyamatban lévő dolgokat, akkor rájössz, hogy bizony minket elakarnak tiporni. Mégpedig a "tudjuk kik" annak érdekében hogy ide betelepüljenek és elfoglalják Európa közepét (straégiai célpont). Tegyük fel, most vagy 20 éves, 2050-re kb 60 éves leszel. 60 évesen te meghalsz mert az élelmiszerek olyanyira mérgezetek, Ráadásul se nyugdijad nincsen, se pénzed a fűtésre télen, ezután utódaid hijján ( igen nincsenek gyerekeid mert a körülmények miatt nem válaltál) a lakásod üres lesz. Nem lakik senki benne, nincs örökös. Ekkor Káin ugy dönt hogy bizony sokat van magyarországon mert üzlet stb. megveszi a volt kéródat és ideköltözik a családjával. ekkor elkezdenek keveredni a magyarokkal(mondjuk a cigányok ügye a kormány által titokban támogatott szaporodás miatt már 2 milióan vannak) tehát a kevert magyar-cigány népesség keveredig a zsidósággal valamenyire, nem túl sokat. Igen ám de sajnos az Izraeliek nagyon félnek ám Irántól meg az iszlámoktól ezért ugygondolják inkább elmennek, Láásukcsak hova is hova ja hát MEGVAN Ábraháb papám egy csomo Lakóparkot felhuzatott magyarországon és MARHANAGYSZERENCSÉRE nem vette meg senki mert nem is volt eladó. na irány magyarország. Jó hely a "finnugor barbarinoknak lejárt az ideje ez most a demokrácia ideje ugyhogy Káin támogatja a zsidó pártot a zsidó köznyelvet a zsidó oktatást. És szépen lassan a magyaroknak nem lesznek kölykeik. és akkor jön Ábrahám. Nincssi magyar, akkor alakitsunk egy zsidó álamot. oké 5 év kb elvan intézve (nincs aki felhuzza magyarzászlót hiszen már a magyar ritka mint a fehérhollo, és kisebbség a saját hazájában. Na megalakutunk ja de várjunk csak van még egy zsidó állam izrael akkor egyesüljünk velük. ÉS IGY ZAJLIK LE A ZSIDÓ HONFOGLALÁS.

UKHNUM 2012.08.10. 21:35:55

Megvagyok döbbenve. Minden más országba ha körülnézek azt látom hogy ha találnak valamit a multjukról akkor örülnek neki és bizony büszkék is rá. Magyarországon, az östörténelmünkel kapcsolatos témákat, nemhogy külföldiek nem értik és fogadják el, HÁT A MAGYAROK TÁMADJÁK A SAJÁT IDENTITÁSUKAT HÁT ITT A MAGYAR LETAGADJA ATTILÁT. Pl te is!!!!
Míg egy francia vagy egy amerikai büszke a történemi tetteire (arra a kicsire is legalábbis hozzánkképest) addig pl te a saját multadat tagadod meg hát ezzel magadalatt vágod a fát jóember hát legyen már végre vége a rémálomnak. hát már lasan belekötsz a piros fehér zöldbe!! Amugy Amerikában divat az hogy a családfő minden reggel felhúzza az amcsi zászlót. De ha én ezt megteszem akkor már hűűűh JOBBIKOS ÁLLAT A KURVA ANYÁD FASISZTA KÖCSÖG TE RASZISTA NÁCI HOGY MERED??? Azért nem fura ez egy kicsit? Amikor egy rovásírásos polóban voltam, az emebrek néztek hogy :te Vili nézd má nem tudom elolvasni ezt a szart (pedig az ősi írása volna) de van ott egy lovasijász is! Tényleg margit lovasijász??!!! JOBBIKOS ÁLLAT NÁCI GECI!!!! igy olvastam le a tekintetükröl. Míg amerikában divat a nemzeti poló és ruházat itt csak DC ben járhatsz, hát ha piros fehérben vagy már a RENDÖR rondán néz hogy te mi az isten keresel Árpádsávban???? JOBBIKOS NÁCI!!! igy sugárzik (pedig csak hagyományörző vagyok de mind1). Majd 40 év mulva rályöttök hogy bizony jó volt a nemzeti öntudat, ha egyáltalán ismered eszt a szót még.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2012.08.10. 23:52:07

@UKHNUM:
Nem Magyarország az egyetlen hely, ahol elöregedő népesség van. De persze, biztos, hogy Magyarországot akarják megszállni.
Na, az a 100 ezer zsidó, aki Magyarországon van az aztán államot akar alapítani. Hagyjál már a hülyeségeiddel. Vedd be inkább a gyógyszered.

Attila ugyanis nem magyar volt, hanem hun. Az egy másik nép.
Amit a Jobbik nyom az nem nemzeti, hanem népi öntudat, csak kellően műveletlenek ahhoz, hogy összekeverjék.

(Amerikában az ilyet flagwavernek hívják.)

Hagyományőrzés? A nagy büdős lószart. Olyan hagyományokat őriznek, amik 20 éve még nem is léteztek. Baranta, Szent Korona-szertartás meg mit tudom én, hogy mik vannak. Ezek nem magyar hagyományok, hanem jobbikos, illetve szélsőjobbos hagyományok. Ezeket mindössze pár évtizede találták ki.
Ezek az emberek nem tanulják a történelmet, hanem újraírják kényük-kedvük szerint. Néha egészen abszurd elemeket is belekeverve, mint a szíriuszi származás, a 30000 éves múlt és hasonló baromságok.

UKHNUM 2012.11.12. 22:21:45

@Lord_Valdez: Simon Perez (izraeli miniszterelnők) egy nyílvános riportban kijelentette: Felvásároljuk Manhattant, Magyarországot, Lengyelországot. Namármost ez a video, fentvan a youtube-on, és a médiák is voltak oly bátrak, hogy lemerték adni. Aszt, hogy felvásárolnak minket, nem én szürtem le, hanem nyiltan, eggyértelmüen, és tisztán mondja izrael miniszerelnöke. Kérlek, mielött erre reagálsz valmit is elöbb nézd meg a videót. Letagadni nemtudod, de nemazért mert én asztmondtam, hanem mert akkor nemtudsz magyarul, hiszen egyértelmüen jelenti ki Simon Perez. Ettől kezdve már letagadhatatlan, hogy felakarják, vásárolni hazánkat. Néhány magyar aki kiment izraelbe, megdöbbentve ládta, hogy az izraeli diákok magyarul tanulnak. kérdezték a diákokat a magyarok: Hát ti hogyhogy magyarul tanultok? Erre a zsidó diákok: hátmert tanuljuk az új hazánk nyelvét. Az a 100.000 zsidó magyarorszában, még nemjelent "akkora" veszélyt, de éppen erről jártatom a pofámat, hogy még csak most kezdenek betelepülni, lssan, fokozatosan. (izraeli kémrepülögépek, 1000 fős izraeli katonák Hüvösvölgyben) ezek természetesen, csak az előszelei a dolgoknak. Attila a magyar krónikák szerint magyar király nem hunkirály, de tejesen mindegy mert ugyanaszt a népet jelöli. Természetesen a magyar nem a magyarkrónikáknak hisz hanem a franciának és a Rómainak. A hagyományainkról, megy ennyit: árpádsáv (történelmi), Szentkorona (történelmi), Turulmadár ( történelmi, eszt még a hatalmon lévők sem cáfolják, hogy a turulmadár eggyértelmüen és kétségeket kizáróan magyar), rovásírás (történelmi, mondhat akárki bármit, ez csak kazár meg átvett valami stb, az igazságot, a régészek, íráskutatók és még nagyon sokan mások ismerik. ( külföldiek amcsik stb.-ik is eszt állítják már) a rovásírás, megcáfolhatatlanul a magyarsággal párhuzamos). Azokkal az abszurd elemekkel meg vigyázni! Hiszen a beavatottak számára eggyértelmű, a szíriuszi származás, evvel nemtudtál kizökkenteni, hiszen tisztában vagyok vele, ellentétben veled, én tájokozódtam és nagyon sokat olvastam modern/régi szövegeket cikkeket a szíriuszi elméletről, és az érvek, bizonyítékok, magukért beszélnek. A 30.000 éves multal viszont eggyetértek veled, hogy hülyeség hiszen legalább 50.000 éves. Ezek, elismerem elsőre a sci-fi-kategóriába tünnek, de igazak, és most leirhatnám az érveket, stb de ha veszed a fáradságot akkor utánajárhatsz te magad is. "Színház a világ és színész benne minden ember" Az elérhető hivatalos álláspontok, történelmi események, háborúk, egy-egy szindarabok csupán, megvan rendezve, a háttérben vannak operatőrök, producerek, színészek, kellékek, és vannak forgatókönyvírok is. Nagyon másképpen látod a világot, és sajnos alszól még, aszt hajszolod és magyarázod, amit a rendszer akar, téged taszít modernrabszolgatartásba a rendszer és te önként véded eszt a rendszert. Ez a rendszer rávett minket arra hosszú idő alatt, hogy napi 10 órát dolgozzunk, 100.000Ft-os fizetésért, belehugyozzunk és beleszarjunk a vizünkbe (mert a jelelnlegi szenny, a vizekbe köt ki), ipari hulladékokat eszünk,( a jelenlegi Lidl-ös és még stb üzletláncok termékei nemnevezhetők ételnek) a gyógyszertárakban 10.000 forintokat fizetünk önként a saját kiirtásunkra, a hatalom által kitalált finnugor elméletet véljük igaznak, amit ráadásul oylan emberek tanáltak ki akik egy büdös szótnemtudtak magyarul. Ezeknek ellenére a rendszer elérte aztis, hogy a a rabszolgái még önként megis védik a rendszert. Gondolkozni kéne talán valamenyire, mondjuk megértem, hogy nemmegy, hiszen, mamár nemkell gondolkodni, aszt a terméket vegyed a mi a legolcsobb és az akciósat (kisvan emelve hogy még keresni se keljen) a történelmen nemkell elgondolkozni, csak bekell magolni amit senkiháziak kitaláltak, a pénzen se kell gondolkodni, bizzuk szakemberekre, mindig aszt kell csinálni amit mondanak. a rendszer ellensége a szabad gondolkodás, ezért nemérdeke, hogy gondolkozzunk ezért nincs is a médiában igazán olyan dolog ami gondolkozásra buzdítson. ( gondolkodtató esetleg pozitív dolgok helyett, halálhiradód kapunk) A Jobbik kimondja amit már régóta kikellet volna mondani, igazat szól, és egyszerüen, nincsbenne politikusduma, félrebeszélés, kerekperec kimondja a lényeget. Természetesen, öszintesége, és tabu témák felhozatala miatt, a hatalom/média próbálja rossz színben bemutatni mint egy náci/fasiszta pártot. Eggyáltalán nemigaz. A zsidókérdés és a cigánykérdés nem antiszemita/rasszista ügy, hanem nemzetvédelmi, minden magyar ember érdeke, ennek a kettő ügynek a megoldása, a hatalomnak, nem érdeke, de nem is magyar... ergo nem áll szándékában foglalkozni vele, főleg mivel az eggyik csoportba vasatgon otvannak! Nemlepődnék megrajta, ha zsidólennél, vagy cigány, a félreértések elkerülése végett, nem állítom hogy eggyik-vagy-másik csoportba beletartozol. Antimagyar, a nemzetedet lekicsinyítő vislekedésedből ítélve viszon, nedöbbenj megrajta, ha rádfogják. Magyarország lakossága ébredezik, lassan de biztosan! Nemválna hátrányodra, ha esetleg az alternatívdolgokat és egyéb variációkat megismeréd (legalább elolvasnád), és tennélvalamit a szebbjövőért.

süti beállítások módosítása