Skip to content


       Szűrés lista

A zuhanyhíradó szerdai hírei

Pezsgett az átigazolási piac szerdán, egymás után jelentették be, ki hová igazol, illetve kit mely "csapatok" udvarolnak körül.

Mesterházy Ernő: leigazolva.

A nap szenzációja Mesterházy Ernő leigazolása volt, aki tegnaptól már a Gyorskocsi utcai bv csapatát erősíti, és csatlakozhatott az alapozás kellős közepén lévő csapattársaihoz. Izgatottan várjuk a tavaszi nyitányt, a Sopronkőhida elleni rangadót!

"Mesterházy ma egyike a főpolgármester bizalmi embereinek, közülük is talán ő áll hozzá a legközelebb. Legyen szó gazdasági ügyekről, pártpolitikáról vagy akár személyes gondokról, Demszky biztosan kikéri a tanácsát. Ha pedig valaki el akar jutni a főpolgármesterhez, akkor jó eséllyel rajta keresztül vezet hozzá az út. (...)
A sokat emlegetett it- és fb-tagok, valamint fővárosi közműcég-vezetők kiválasztásában Mesterházy is szerepet játszott. Az egyik legértékesebb helyet, a BKV igazgatótanácsának elnöki posztját az a Tóthfalusi György kapta, aki Mesterházy közvetítésével jutott fel 2002-ben az SZDSZ választási listájára, és akivel együtt szerepelt korábban több cégben is.
"

A vád: felbujtóként elkövetett hűtlen kezelés elkövetése megalapozott gyanúja.




Regőczi Miklós: leigazolva.

A BKV egykori értékesítési és kommunikációs vezérigazgató-helyettesét is gyorsan leigazolták, erős, gyors játékos, a börtöncsapat szóvivője is lehet.

A vád: hűtlen kezelés. A BKV veszteséges működése ellenére a BKV nevében szükségtelen és indokolatlan kommunikációs szolgáltatásokra kötöttek vállalkozói és megbízási szerződéseket, illetve igazoltak különböző teljesítéseket. 12 céggel kapcsolatban mintegy 81 millió forint károkozás.

Zelenák Tibor: leigazolva.

A BKV egykori főosztályvezetője Regőczivel együtt duhajkodtak a BKV-nál, meglátjuk, hogy áll rajtuk a börtönmez. A vád: bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés megalapozott gyanúja. 6 céggel 30 millió károkozás.


Tóthfalusi György: próbajátékon szerepelt, leigazolásáról még nem döntöttek.

Tóthfalusi a BKV igazgatóságának SZDSZ-es elnöke azok közé tartozik, akik Nem tudtak Semmiről.

A rendőrség szerint valamit mégis tudhatott, mivel a "BKV vagyonkezelési kötelezettséggel rendelkező vezetőit szándékosan rábírta arra, hogy megszegjék kötelezettségüket."

Egy kis ízelítő Tóthfalusi úr "munkájáról", a BKV FB 2009.10.08-i jegyzőkönyvéből:
 
A kérdező dr. Bagdy Gábor (KDNP):



A válasz:




Mátay LászlóMátay László: próbajátékon szerepelt, leigazolásáról még nem döntöttek.

A vád: bűnsegédként elkövetett hűtlen kezelés elkövetése megalapozott gyanúja.

Két apró, de lényeges információ: Mátay Horváth Éva élettársa és a a stop.hu főszerkesztője.

"A volt főszerkesztő által jegyzett FFVD (Fotó, Film, Video és Dokumentumfilm) Bt.-vel először 2007. április 27-én kötött megállapodást az akkor még Antal Attila által vezetett közlekedési társaság a gyermeknapi „mosolyellenőr" akció megszervezésére. A dokumentum szerint a Deák téri központi rendezvényért, illetve a járműveken bevetett mosolyellenőrök 10 és 16 óra közötti munkálkodásáért mintegy bruttó 11 millió forint járt.
A második szerződést 2007. szeptember 3-án írta alá Antal Attila és az FFVD Bt. tulajdonosa, Mátay László. Eszerint bruttó 16,5 millió forintot fizetnek Mátay cégének azért, hogy szeptember 3. és 7. között megszervezze a „Normális közlekedésért" kampányt, illetve szeptember 8-án tető alá hozzon egy „tanévnyitó rendezvényt". Ráadásul a szerződést „sürgősséggel" kötötte meg a BKV akkori vezetése arra hivatkozva, hogy egy előre be nem tervezhető kampányról van szó.
" - hetivalasz.hu

Reméljük, Laci nemsokára a Gyorskocsi utcában szervezi a Mosolynapot!

Horváth Éva: próbajátékon szerepelt, ismét.

Éva már nem először szerepel próbajátékon, sajnos még mindig nem tudta meggyőzni a teljesítményéről a játékosmegfigyelőket, vajon érdemes-e leigazolni. A börtönön belüli női foci még sajnos gyerekcipőben jár, Szalainé is inkább a test-test elleni küzdelmet favorizálja, idegenkedik a labdától.

"A nyomozás adatai szerint Horváth Éva szándékosan rábírta a BKV vezetőit, hogy szükségtelen és indokolatlan szolgáltatások igénybevételére vonatkozó szerződéseket kössenek. Horváth Éva tevékenységével 12 cég vonatkozásában mintegy 81 millió forint vagyoni hátrányt okozott a BKV-nak."

A fenti képet elnézve ugye senki nem gondolja, hogy Évike a saját feje után ment, és partizánakciót folytatott a BKV-nál?
Egyértelmű: odatették, és megmondták, hogy mit csináljon.

Zuschlag a rongyos ellopott 50 milkájával szerepel minden este rabszíjon a híradóban, a fenti Uraknak és Hölgyeknek ezt az információt különösképpen ajánlom figyelmükbe.

Lapzárta után:

Fuzik Zsoltot már telefonon sem érik el a hatóságok

Szenzációs hír érkezett az utolsó percekben, a szegedi játékosügynököknek sikerült megcsípniük Fuzik Zsoltot, a BKV volt informatikai vezetőjét, akit már december 4-e óta próbáltak " megszerezni". Zsolti már a szegedi fogda lakója, jelenleg forró dróton egyeztet a Gyorskocsi utca és a Szegedi Csillag, hogy melyik börtöncsapatban szerepeljen. Szeged kicsit pipa, hogy minden jó játékost Budapest happol el előlük, így Fuzikhoz foggal-körömmel ragaszkodnak.
 

Jól van, alakul ez ... lassan összejön egy külön BKV-s kezdő 11 ...

Címkék: mszp bkv szdsz botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr11728532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mourinho már nem a király 2010.02.04. 12:39:29

Szánalmas, ilyen 30 milliós károkozásokkal való megvádolások mire jók? Arra mennyit lehet kapni, 2 évet?

Ami még szánalmasabb, hogy ezeket a fél ország gyanította már évek óta. Mi a f*** túrót csinált mostanig a rendőrség, ügyészség? A rendőrségnél is a kerületi rendőrkapitányok, akiket valamiben sárosnak találtak gyorsan elmentek nyugdíjba, case closed. SZÁNALOM!

derelyegrádi szellem 2010.02.04. 12:45:35

Ja, a demszkys plakát készítőjének is gratulálok, szellemes.

@Seduxen:

zeronak jelen poszt kapcsán csak azt tudom felróni, hogy megfeledkezett a régi jó, már elég régóta csapattagokról, mitn haverod és szerzőtársad gyuri, meg 8 elemis szadeszos bizottsági elnök, meg még egy páran.

Ezt meghaldóan kiváncsi lennék, hogy a stop.hu-nál írják-e Mátayék továbbra is mély (szocialista) erkölcsiségben fogant cikkeiket. Nagyon hiteles kis forrás a lap. Mint minden ilyen kis kommancs szellemi műhely. BKV ügyekben (meg egyébként is) odajárok tájákozódni, márcsak ez elfogulatlan, hiteles hangvétel miatt is. Érdekes kérdés lehet, akik ott hírdetnek azok vajon hogy gondolják...tudom, az ártatlanság véDelme....

drkovax 2010.02.04. 12:47:53

@CyberPunK: Ami viszont a számla végösszegén, a hidegebb és hosszabb tél miatt egyáltalán nem fog látszani.

JKLM 2010.02.04. 12:48:36

Ez még csak a jéghegy csúcsa... Talán összejön a 11? És akkor mi van? Semmi.
Hasonlóan fog menni tovább, mint eddig, talán jobban ügyelnek a látszatra, oszt annyi.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.04. 12:52:53

Nem mellesleg zseniális a post!

Grat Zero!

szabogyula 2010.02.04. 12:56:20

@derelyegrádi szellem: Maradjunk annyiban hogy ezt már én is hallottam innen-onnan .
De meg is kérte az árát rendesen . Elégg a fentebb leirt k.monitorra pillantani .
Sedux ! Jó a levél ! Majd az esti tábortüzeknél némi nosztalgiával felelevenitik a " szabad madár " érzést ....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.04. 13:07:42

És tudjátok-e, mi volt a stop.hu főhíre tegnap, mikor a főszerkesztőjüket kihallgatták?

Ez:

"Meglopták a BKV-t - a kár tetemes!
Több millió forint értékű kábelt loptak el mára virradóra a ráckevei HÉV vonaláról Dunaharaszti közelében."
www.stop.hu/articles/article.php?id=605446

Igazuk is van, meg különben is a rohadt bliccelők tehetnek mindenről!

Qtzko Matzko 2010.02.04. 13:12:34

No, lenyúlták a Börtön FC-s ötletemet :) Segáz. Van egy tiszteletteljes kérdésem: a vidéki adófizetők pénzéből mennyit nyelt be a BKV? Kölcsönösségi alapon ezennel felkérjük a tisztelt budapesti lakosokat, hogy ugyanilyen összeggel támogassák a vidéki tömegközlekedést! A BKV-nak meg pacipimpiri a pimpőkéjébe :D
Nincs pénzük új járművekre? Állítsák forgalomba a tisztelt elvtársak szolgálati járműveit! Viva lóvasút :)

JKLM 2010.02.04. 13:23:18

Apropó, ez a mesterházi rokona a másik mesterházinak?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.04. 13:35:21

Hah xD

"„Persze, nyilván másutt is elő-előfordul, hogy valaki a közös medence vizébe piszkít, de legalább nem ilyen pofátlanul, mint nálunk: a trambulinról.” A BKV egyik középvezetője fakadt ki így"

Homeoffice 2010.02.04. 13:38:41

@Ásómaci:

Azért ez röhej.
30 liter előállítási költsége.... öööö öööö öööö (ipari tea) 1200 ft
Szállítás 2777-5000????
Az anyáto p*csáját!

667 - A Sátán szomszédja 2010.02.04. 13:39:19

@Fényhajú: Elég durva. Már-már félek tőlük...

ketroot 2010.02.04. 13:40:07

@Gunther:
"a kancigányok hogy örülhetnek..... sok friss husi....."

Jájj, most belegondoltam, hogy a kigyúrt, börtöntetkós a tenyerébe köp és azt dörzsöli, beteges mosollyal a tv előtt...:D

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2010.02.04. 13:41:23

"Van-e 00001 azabad, demokrata szavazó?"
Hát, ha van, az is a Lipótmező bezárása miatt lehet...

JKLM 2010.02.04. 13:48:07

@Seduxen:
Na így kell írni rosszakat a Jobbikról! Zero tanulhatna. (már várom, hogy átvegyétek az indexről)
Kérdés persze, hogy mennyire hiteles forrás az Index, Jobbik ügyben...

Spielberg 2010.02.04. 13:48:23

a haverom szokta dúdolgatni a 24 szignálja alatt (ritmikusan): Hunvald geci, Hunvald buzi...
pedig a nyugdíjas mamák hogy szerették...
most meg a kancigányok hogy szeretik.
Szerintem Hagyó Mikulást is szeretni fogják.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.04. 13:53:10

@derelyegrádi szellem:

Ja, erre gondoltam én is, hogy a BRFK Gazdaságvédelmi osztály egy pöppet túlterheltnek tűnik ...én a helyükben kérném az ügyészségi segítséget ...

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.02.04. 13:55:59

AZÉRT AZ IS MEGÉRDEMELNE EGY KIS KUTAKODÁST, HOGY ORBÁN MIRŐL TÁRGYALT AZ IZRAELI BANK ELNÖKÉVEL, S GYURCSÁNY MIÉRT MENT IZRAELBE?

cotti 2010.02.04. 13:56:28

Szerintetek mi az oka annak, hogy a választások közeledtével dőlnek ki a csontvázak, borulnak a bilik? Persze az elmúlt években is volt néhány ügy, ami börtönbe juttatott xy pártpolitikust, párt közeli embert, ez a folyamat azonban az elmúlt egy évben erősödött fel, most pedig különösen. Lassan csúcsra van járatva a 'gépezet', nincs olyan nap, hogy valakit ne vinnének be, napok kérdése és MÁV ügyekben is jönnek a hasonló hírek. Aztán tippem szerint jön a következő adag és ez így fog menni áprilisig nap, mint nap. Ezek persze valahol 'örömteli' hírek - ne értsen félre senki - csak kicsit 'furcsa', hogy pont most kapnak a fejükhöz a nyomozati szervek, a bíróságok. Miért pont most?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.04. 13:56:58

@Gunther: Válság van! Sokba kerül a literje is! 1200 Ft!

Melleslem mennyivel jobb ez, mintha forralt bort osztogatnának a hólapátosoknak! Az biztos 24.000 Ft lenne/ liter! De szerencsére munkaidőben nem ihatnak alkoholt a munkások! Így rengeteget megspóroltak az FKF-nek :d

Rohadjanak meg. Az a durva, hogy tényleg nem szégyellik magukat, és vigyorogva, viccelődve belemondják a kamerába, hogy: lopunk, és???
Te meg dögöljél éhen.

Elmehetnek egytől egyik a halál Retkes F****ra!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.04. 13:57:13

@derelyegrádi szellem:

Köszönöm!
Igyekszik az ember ....just for you :-)

szabogyula 2010.02.04. 13:59:11

@Gunther: @Ásómaci: Bazmeg , ilyen nincs !! 18 taxival , napi 25 ezer per taxi ..... viszik ki a teát a hóeltakaritóknak .....ááááá......

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 14:01:20

@Ásómaci: "halál Retkes F****ra"

Te miért kívánod Retkes Attila szdsz-elnök legnemesebb testrészének a halálát? :)))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 14:02:58

wehehehe:

www.fn.hu/valasztas2010/igeretek/?part_id=6&ugy_id=0&jelolt_id=0

"Sajnos nincs találat."

legalább az szdsz tudja, hogy mire számíthat :)))

Homeoffice 2010.02.04. 14:03:49

Legközelebb beszállok egy taxiba....Mondani fogom neki hogy teát viszek a hómunkásoknak (Persze egy termosz tea lesználam) A számlát vigyékbe az fkfnek...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.04. 14:08:35

@Seduxen: Mert olyan jó indulatú vagyok. :D
Egyébként még SZDSZ elnök, vagy MSZDDFSZ párttag? Vagy egyéb?

kuki123 2010.02.04. 14:09:18

@667 - A Sátán szomszédja: jah én is néztem nagyon durva ..mint valami csoda várás....
s közben látszik a szemeikben a teljes agymosottság...

sokat várok a Jobbiktól ..már már csodát és örülök hogy végre van egy párt... de ilyen pofát akkor se vágnék

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 14:11:10

@Ásómaci: ez jó kérdés. őszintén? fingom sincs. a szélkakas ezekhez képest egy fix pont...

kuki123 2010.02.04. 14:11:14

@667 - A Sátán szomszédja: jah és ezzel nem is lenen baj ...hát istenem nyugger vén szatyor..másban nem leli örömét...de faszom ennek a pártnak az orrán száján dől ki a korrupció és a hazudozás...

arlequin 2010.02.04. 14:12:31

@RussoSS: ja. hullik a forgács...

OFF

SZÉP NAPOT MINDENKINEK!

ON

kuki123 2010.02.04. 14:13:09

@ermi50xn6j2: nah gondolhatod...miért mentek...
még ha svájcba mentek volna vagy brüsszelbe ..de pont a zsidókhóz...hát ez kurvára gyanús

szabogyula 2010.02.04. 14:15:17

Lassan el lehet kezdeni fogadásokat kötni , honnan viszik be a következőt , a BKV-tól , a MÁV-tól , vagy a közterülettől .
Ki fog bővülni a bajnokság ! Az edzők már biztos izgulnak , kapok erősitést , és ha igen mikor ?
Hungarian Gyorskocsi League !

kuki123 2010.02.04. 14:15:30

@Seduxen: LOL

ezz nagyonnnnnnnnn oda basz..nem baj ha később lenyúlom ......egy plakát terven dokumentálom....

(mszp mdf..fidesz plakáton)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.04. 14:17:30

@Seduxen: Vagy alulról szagolja az Ibolyát!

Most elhatárolódok magamtól!

Ja, egy jó kép :D

zuglo.jobbik.hu/sites/zuglo.jobbik.hu/files/Image/SZDSZ1szazalek.jpg

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 14:17:44

@volánrulz: de ha elkészül a plakát, akkor leszel szíves megosztani velünk, jó ?

arlequin 2010.02.04. 14:25:44

@Gunther: kevés veszélyesebb ember van, mint egy valódi misszionárus. és ezt komolyan gondolom.

Homeoffice 2010.02.04. 14:34:56

@arlequin:

jamajm...főleg ha egy hadsereg van vele... erről az aztékok meg a maják mesélhetnének pl ugye Főnök?

arlequin 2010.02.04. 14:40:53

@Gunther: hja.
én a gyurcsányt misszionárusnak tartom...
10-ből 9 álpróféta, de a 10-ik általában nagyon ütős tud lenni
hit és hitetés, minden kampány erről szól, még a kommunizmusnak nevezett álvallás is...

Qtzko Matzko 2010.02.04. 14:56:28

Az érintettek elkezdhetik szervezni a HPL-t (Hungarian Prison League). Az esélyes befutók: 1.FC Öltönyös, BKV-Team (Börtönőrök Kedvenc Vendégei), Mutyista FK, Böszmefölde. Gyurcsányia és a Red Company nevezése folyamatban :)

z666 2010.02.04. 14:56:35

@Seduxen:
A Wilhelm Gustloff elsüllyesztéséről (több. mint 9000 nő, gyerek vagy öreg):
www.bombagyar.hu/index.php?post=574&commentstart=-7

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 14:56:48

@arlequin: "én a gyurcsányt misszionárusnak tartom... "

én jobb szeretném mártírnak...

elhatárolódok

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 15:03:49

@z666: én kurvára felrántottam magam ezen a híren...

tudom-tudom, persze, a német a bűnös nép, minden német náczi, és megérdemelte a sorsát, meg a hasonló "kötelező panelek", de

függetlenül attól, hogy VOLTAK -E egyáltalán náczi pártfunkcik a hajón, több EZER CIVIL halt meg. a mindenkit megillet a kegyelet kereteibe szerintem talán beleférhet, hogy megemlékezzenek róluk...

krtek 2010.02.04. 15:04:03

Szépen elnyáladzhattok itt ezen de a lényeg sajnos az, hogy semmilyen igazi nagykutya nem fog bűnhődni ezért sem, mint ahogy semmilyen más nagyobb horderejű dolognál sem történt igazi felelősségrevonás.

Mindenesetre, ha pl. a demszkáj ebből is büntetlenül tud kikeveredni, az az egész ország szégyene lesz.

derelyegrádi szellem 2010.02.04. 15:10:49

@picur3ka/beleallos kampany:

Ezzel semmi baj nem lenne, nem bírja, nem bírja. De ez az Isten barma pont most ment fel Orbán Facebookjára, és ott nyomult valami általa ütősnek gondolt videoüzenettel. Igazi kommancs tempó.

@Seduxen:

gut. :-)

arlequin 2010.02.04. 15:18:35

@Seduxen:
már az...

értsd: martürosz (görög szó), jelentése: tanú

(tanú Krisztus mellettből jön)

...

tanúskodott már, nem? ;-)

arlequin 2010.02.04. 15:19:33

@krtek:
a democsokrácia olyan, mint a forradalom: saját gyermekeit falja fel...

derelyegrádi szellem 2010.02.04. 15:28:25

@Seduxen:

Miért arról hallottál valaha, hogy egy eljárás keretében valaki szóvá tette volna, talán nem kellett volna tömegpusztító fegyvert (atombomba) dobni, két polgári személyek által sűrün lakott városra?

Vagy esetleg nem kellett volna 300 ezer amerikában élő japánt származási alapon koncentrációs táborba zárni a hadba lépést követően?

Vagy arról, hogy auschwitz tovább üzemelt a "felszabadítását" követően 1. számú szovjet koncentrációs tábor néven, csak akkor már német polgári személyekkel (származási alapon) feltöltve, és vagy 80 ezer meg is halt ott?

Vagy arról, hogy másik volt haláltáborokat/fegyintézeteket (pl Dachau) meg az amerikaiak "hasznosítottak" ugyanilyen célra?

Sorolhatnám reggelig.

Ezt hívják ők igazságszolgáltatásnak. Nürnbergben a szovjet Rugyenkó (a vád szovjet képviselője, főügyész) igazi Szolzsenyicin által kiválóan lefestett vérkomcsi módjára igazságot követelt az emberiség ellen elkövetett hitetelen, és embertelen bűnök miatt. 40 millió kiírtott, koncentrációs táborokban elpusztított áldozattal a háta mögött. Meg egy pármillió német polgári személy deportálásával, kírtásával.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 15:31:07

@derelyegrádi szellem: tudom, a legfontosabbat mindig elfelejtem: a történelmet a győztesek írják...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 15:32:14

Mi van faschisztanáczi csőcselék!? Át-át kommentelünk a konzira? Ejnye :))))

doberman 2010.02.04. 15:41:10

Bazmeg.... végre egy jó poszt, Zero.... kicsit sokáig tartott, már február van...

derelyegrádi szellem 2010.02.04. 15:46:19

@zero:

pénzkérdés. Ha van pénzed a börtönben meg tudod vásárolni a nyugalmadat.

arlequin 2010.02.04. 15:52:37

@Seduxen:
először s utoljára. ;-)
babarózsaszín felvetések mesehabbal töltve...

arlequin 2010.02.04. 15:54:47

@derelyegrádi szellem:
és tegyük hozzá a lelkileg megnyomorított kicsiny hazánk lakosait.
mert ez a mesterházy is csak lelkibeteg, ahogy minden bűnöző az.
te pedig jókedvvel nevelj gyereket állambácsinak.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.02.04. 15:58:34

@arlequin: ekszkúzőmoá, micsoda - minden alapot nélkülöző - feltételezés volt ez részemről :)

arlequin 2010.02.04. 16:01:52

@Seduxen:
Nietzsche jutott eszembe a konzervatóriumról. Mégpedig a következő szólása:
"Emberi, túlságosan is emberi..."

tudi 2010.02.04. 16:09:07

Na én már csak egy egyszerű kérdést teszek fel. Ki lesz a következő, és Demszkyt mikor csukják le?

derelyegrádi szellem 2010.02.04. 16:22:23

@tudi:

Nem tudom, de nagyon feszültnek és idegesnek tűnt a Gabi. Erre jó oka is lehet, mert ha az Ernő nem bírja a börtönt, akkor esetleg elmondja, hogy mégis csak volt szó közöttük a Bkv ügyeiről, és ennek keretében mikor és hova került az a pénz, ami a szadesz vonalat illette belőle. Ha ez megtörténik, akkor bizony a Gabi cerkáját kihegyezik egy aszatli ceruzafaragóval.

arlequin 2010.02.04. 16:31:49

@derelyegrádi szellem: lehet hogy beáldozzák demskyt? az nagy fegyvertény lenne.

kuki123 2010.02.04. 16:49:01

index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/04/mav_aug_igules/

csak úgy dőlnek ki a hullák a szekrényből már a miniszter is sáros(milyen nem meglepő)

arlequin 2010.02.04. 16:49:23

"Szabadság! Itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszu harc alatt."

Vörösmarty kétségtelenül látnok volt.

arlequin 2010.02.04. 16:57:16

@volánrulz:
aztán meg jönnek a nekromanták és animálják őket.
nagy buli lesz!
haláli nagy buli!
hogy a patásördög húzná alá a nótájukat, ejh!

picur3ka 2010.02.04. 17:12:45

@derelyegrádi szellem:

Az. Neki demokrati, masnak meg kus.

szabogyula 2010.02.04. 17:21:15

A Magyar Orvosi Szövetség elnöke bocsánatkérésre szólitotta fel az MSZP miniszterelnökjelöltjét , Mesterházy Attilát .
www.hirszerzo.hu/cikk.kerjen_bocsanatot_-_rendesen_kibuktak_mesterhazyra_az_orvosok.139167.html

Fényhajú 2010.02.04. 17:55:11

@volánrulz: Te figyelj már,mit akarsz ennyi hullával?Csak nem fűteni?...

picur3ka 2010.02.04. 17:56:30

@ostoba 8o:

Na, egyszerre kuldtuk, csak az enyem lassu volt. Szzerintem, ha a FIDESZ kivagta Oszkart, akkor a maszop vagja ki mesterkelthazyt.

picur3ka 2010.02.04. 17:57:58

@arlequin:

Ez a harc lesz a vegso... csak adna az Ur!

arlequin 2010.02.04. 18:04:09

@picur3ka:
ez tényleg beleállós kampány, egyre rázósabb az út.
lesz még ez lejjebb csak ki kell várni.
figyu:
„Az SZDSZ ezekben a pillanatokban hullik arra a helyre, amelyet a történelem szemétdombján 1994-ben bérelt magának, ám az azóta tartó jellemtelenség-sorozatot megkoronázza még néhány pajzán órával, s ebben remek partnerre is lel a politikai szexmánia terepére tévedt Dávid Ibolyában, akinél afféle kapuzárás előtti politikaerotikai pánikrohamra lehetünk figyelmesek" - fogalmaz Fábry Sándor a holnap standokra kerülő Heti Válaszban.
OFF

szabogyula 2010.02.04. 18:14:45

@picur3ka/beleallos kampany: Komolyan mondom szerencsétlenek , már bármit csinálnak , mondanak , balhé lesz belőle ....meg is érdemlik . Olyan beszólogatos hangulatot érzek , a NOL-on is , meg mindenhol .
Már nem is kell olyan nagy bátorság ahhoz hogy szidd az MSZP-t , mert olyan nyilvánvaló faszságokat csinálnak .

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.02.04. 18:24:28

Alakul ez srácok :) Hány százalék ez a Jobbiknak?

Megtudják, mit jelent a "melegházasság" :D

gusandor 2010.02.04. 18:45:26

@laspalmas: Már nem a főszerkesztője. Nem túl régen, de felmondott.

gusandor 2010.02.04. 18:48:44

@ostoba 8o: Miért eddig bátorság kellett? Max részedről...

redriot77 2010.02.04. 19:12:58

@tudi: lehet hogy nem Gábor lesz a következő, de érik a dolog. Már azt a mosolynak szánt idegrángásos vicsort sem tudja az arcára erőltetni. :)

Valami csodálatos egyébként, ami történik. Én azt hittem hogy az egész balhét rákenik a zsírkoca Szalaynéra, meg bevarrnak még néhány szerencsétlen nettó 80-as irodistát. Ehhez képest nem szívbajos a rendőrség, és gyűlnek a nagykaliberű szemétládák a fogdában, csorog le a hígfos a lábuk szárán a kihallgatóhelységben. :)))

Horizont 2010.02.04. 19:24:58

Demszky tegnap azt mondta a rádióban, hogy kizárt, hogy őérte is menjenek. Szeretném látni tévedni:) Kicsit le van gatyásodva el van anyátlanodva :DDD Horvátország helyett jön az előzetes? Mi lesz a nyaralóval, lovakkal? És mi lesz Budapesttel? Ellopták azt is szőröstől, bőröstől!

@zero: nagyon jól sikerült poszt!
Mondjuk ezt a Fuzik ügyet se értem, azt mondták otthon lakott, a gyereke is ott járt bölcsibe, akkor miért kellett ennyi idő az elfogásához? Bezavart a festett haj és a megnövesztett szakáll?

arlequin 2010.02.04. 19:33:25

@Horizont:
"kemény csapat", kemény

redriot77 2010.02.04. 19:38:41

@Horizont: "Mondjuk ezt a Fuzik ügyet se értem"

Most beszélt a híradóban Fuzik ügyvédje: "védencemet meglepte a letartóztatás, nem tudott róla hogy körözés van kiadva ellene" LOL :DDD
Persze, csak poénból szívódott fel vidéken, és csak divatból festette be a haját/növesztett szakállt. :))

Horizont 2010.02.04. 19:46:58

@redriot77:
Eddig is láttam, hogy milyenek az ügyvédek, de most sorozatban az állam leesik amikor beszélnek. Ezek még a politikusoknál is rosszabbak isten bizony!
Azt nem értem, hogy nem találták? Nem figyelték a családját? Meglepte védencét a letartóztatása? Ja azt hitte elég a hajfestés, szakáll! Még ha nő lett volna talán igen:DDD

derelyegrádi szellem 2010.02.04. 19:58:56

@redriot77:

Komoly gyerek a kolléga, márcsak azért is, mert maga Fuzik, amikor a bujkálása alatt írt az INDEXnek, úgy tűnt, mintha tudta volna, hogy keresik. Meg azt is, mi lesz, ha megtalálják.

Egyébként az ilyenek simán elkerülhetők (tapasztalatból mondom). Szabály: ha csak nevetséges hülyeséget tudnál mondani, akkor inkább ne mondj semmit. Egyszerűen elhárítod a kérdést.

Horizont 2010.02.04. 20:09:19

@derelyegrádi szellem:
Na ez az!
"Szabály: ha csak nevetséges hülyeséget tudnál mondani, akkor inkább ne mondj semmit."
De ezt nem csak ügyvédekre kéne alkalmazni, hanem MINDENKIRE:)

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.02.04. 20:30:43

Nocsak!

A Kedves Miklósos post után is "besikerült" egy 5/5 -ös.

Gratula hozzá, és köszi ezért a pár percért!

majomkutya 2010.02.04. 21:02:12

Ennek a Mesterházynak nincs köze ahhoz a Mestrházyhoz?
Képzeljétek csak el, az lenne a hab a tortán, ha kiderülni, hogy mondjuk unokatestvérek!
(nem túl gyakori név, mindettő y-nal írja a nevét, mindkettő a tűz közelében van és mindkettő egy visszataszító alak - szóval nagy a hasonlóság, ez alapján akár rokonok is lehetnek... :) )

Rwindx 2010.02.04. 21:18:09

Játszhatnának a MÁV csapata ellen, csak szerintem a MÁV-ból 5-6 csapat ki fog jönni, úgyhogy körmérkőzések lehetnek. Sajnos a MÁVhoz még csak most jelentkeztek be játékosokat keresni. A MÁV tuti nagyobb buli lesz mint a BKV, többszörös mennyiségű pénzekhez lehet ott hozzáférni. Annyi talán hogy az arcok kevésbé lesznek ismertek.

drkovax 2010.02.04. 21:19:12

@Horizont: Szegeden van egy újságíró/tv-s, Fuzik János (ha jól sejtem a Zsolti papája), régi motoros, fiatalon már jó elvtárs volt az MSZMP/MSZP-s Jakab Róbertné mellett, mellesleg akkor a Magyarországi Szlovákok Demokratikus Szövetségének egyik vezetője (JRné volt a főnök), most meg az Orsz.Szlovák Önkormányzat elnöke. Szeged szocialista város, szocialista rendőrséggel. Már nem lenne rendőr az aki a helyiek közül megismeri (a papa kapcsolatai elegendőek ehhez). Ezért is kellet, hogy az RRI-s Sólymok menjenek le begyűjteni ...

Horizont 2010.02.04. 21:39:04

@drkovax: Homályosan emlékszem erre a Jakabnéra :(
Szomorú, hogy így megy ez a milyen város, milyen rendőrség:((
Örülök, hogy végül befogták:)

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2010.02.05. 08:42:14

"A fenti képet elnézve ugye senki nem gondolja, hogy Évike a saját feje után ment, és partizánakciót folytatott a BKV-nál?"

Jaj, persze, hát feljebb semmiről sem tudtak :D ...

...de ha a Demszky nem bukik ebbe bele, akkor én magam megyek és lövöm le!!!!
A foshullámok már úgyis a lábait nyaldossák...

redriot77 2010.02.05. 09:32:33

@ColT: érik már a Demszky-féle "Der Untergang" :)))))

arlequin 2010.02.05. 09:42:38

@redriot77:
;-)))

"Flectere si nequeo superos, Acheronta movebo"

dehát gábor akart dudás lenni...