Skip to content


       Szűrés lista

Így lopták ki a BKV-tól a pénzt

Lassan összeáll a kép, hogyan is lopták ki a pénzt a BKV-tól ...

Kitaláltak teljesen felesleges projekteket, tanácsadást, kutatásokat, rendezvényeket, amelyeket szép pénzért "megvalósítottak" a "nyertes" cégek. Így vagy úgy ...

De minden esetben a BKV-t károsították meg. És sejtjük, hogy nem a BKV vezetése találta ki magától ezeket, hanem Bárándy ügyvéd nyilatkozatából kiderült, hogy Hagyó és Mesterházy Ernő mondta meg minden héten, hogy melyik céggel mire kell pályázni.

A legjobb példa, a HÉV utastájékoztató-rendszer 100 milliós projektje, melyet 2007 júliusában rendelt meg a BKV.

Az ellenőrzés megállapította, hogy több esetben is értelmezhetetlen, és vélhetően hibás döntés és intézkedés történt.  Az elkövetett hibák szinte mindenre kiterjedtek: érintették a versenyeztetést, a szerződéskötést, a szerződés módosítását, a műszaki átadást-átvételt, a hiánypótlásokat, valamint a teljesítésigazolások aláírását és a számlák kifizetését is.

De vajon ki hozta létre ezeket a "szabályokat", hogy így működhetett egy ekkora cég? Egyáltalán, így nem működhet egy cég, véletlenül semmiképpen sem. Csak szándékosan.

Tegyük fel, hogy az áruház vezetője leszerelteti az összes biztonsági kamerát, és elküldi az összes biztonsági őrt, majd 1 év múlva könnyes szemmel bejelenti, hogy szétlopták az áruházat, de Ő mindenben segít, hogy megtalálják a felelősöket ... lehet, hogy nem ő lopott, de ő teremtette meg a lehetőséget a lopásra.

És úgy látom, Demszky Gábor még mindig nem érti miről is van szó. Vagy nagyon is érti, csak fapofával nyomja nekünk a sódert a politikai felelősségről.

A HÉV "utastájékoztató-rendszert" a C.C. Soft Kft. szállította.

Hiba 1: a C.C. Softot hirdették ki győztesnek, de a cég nem rendelkezett megfelelő referenciákkal.

Hiba 2: A szerződést ráadásul később módosították is, és az már nem 85, hanem 99 millió forint plusz áfás díjat tartalmazott.

Hiba 3: A műszaki átadás-átvétel megtörtént, és erről jegyzőkönyvek is készültek, a rendszer jelenleg is próbaüzemben működik (2 éve óta!), mert nem tudta teljesíteni a 30 napos hibátlan működést.

Hiba 4: Az ellenőrök a vizsgálat során bejárták a HÉV érintett szakaszát, és azt tapasztalták, hogy a kijelzők egyharmada nem működött,  az alapvető elvárásoknak sem tesznek eleget. Vagyis jelezték, hogy szar az egész!

Hiba 5: Az ellenőrök jelezték, hogy ennek az az oka, hogy a normál igénybevételre tervezett LCD tévéket használtak a kültéri berendezésekben, és a képernyők üzemi hőfokát egy utólag beszerelt kézi meleglevegő-fújó készülékkel biztosították.

Hiba 6: Ennek ellenére a BKV a hibás rendszerért kifizette a pénzt a kivitelező cégnek.

Hiba 7: A BKV valószínűleg jogszerűen tudná kötbérfizetésre kényszeríteni a kivitelezőt, de ez a vizsgálat lezárultáig nem történt meg, és a BKV semmilyen érdekérvényesítő eszközzel nem élt.

Ugye, ez túl sok a "hiba", hogy ez véletlen mulasztás legyen. Egyszerűen megmondták, hogy ki kell fizetni a pénzt a C.C. Soft Kft.-nek, és kész. A BKV meg kifizette.
 
Az 5-ös pontra ugorjunk vissza. A 100 milliós projektből úgy lopták ki a pénzt, hogy a C.C. Soft Kft. vett a boltban 16 darab, 107 centi átmérőjű háztartási LG LCD-tévét, 16 darab pendrive-ot és ugyanennyi személyi számítógépet. Kerekítve legyen 5 millió forint. Az LG tévéket eredetileg 0 és 40 fok közti hőmérsékletre tervezték, de az állomásokon télen ennél hidegebb is van. Ezért a gyártók egy hőlégfúvót barkácsoltak a készülékek mögött.

Kép a Hírszerzőről:



(A C.C. Soft Kft. 2007-es mérlege szerint az adózott eredménye mindössze 2,7 millió forint volt, ennek ellenére 100 millió forintos adományt adott a Magyarok Egymásért Szövetsége (MESZ) nevű pártnak, amely több szálon kötődik a 2007-ben kirobbant, milliárdos csalási és sikkasztási ügyben érintett Egymásért Alapítványhoz. A C.C. Soft Kft. 2009 elején csődbe ment, a bíróság elrendelte a felszámolást.)

És ez csak a jéghegy csúcsa, Kocsis István tízesével, húszasával viszi be a rendőrségre a "gyanús" (kamu) szerződéseket, van itt minden: nem létező kisfilm 8 millióért, gyanúsan elszámolt sajtópályázat 14 millióért, egynapos rendezvény 23 millió forintból, marketing megbízások és kutatások sorozatban.

A szerződések nagyobb részét a BKV volt kommunikációs főosztályvezetője, az előzetes letartóztatásba helyezett Zelenák Tibor, illetve a házi őrizetben lévő volt kommunikációs vezérigazgató-helyettes, Regőczi Miklós kötötte, de egyes esetekben Antal Attila volt vezérigazgató aláírása szerepelt a dokumentumokon.

Itt lehet csemegézni.
 
Ezek után pedig nézzük meg együtt Demszky "nem tudtam semmiről" Gábor tegnapi Naplós alakítását ! Igen, ezt is megértük, már a TV2 is belerúg a megfáradt Sky kapitányba ...

Címkék: budapest bkv demszky

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr841759574

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Firka 2010.02.15. 14:44:37

Egy utazó filctollas kommentje az egyik BKV járművön:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.15. 14:20:52

ezt el ne feledjük... "jöjjön ide, magyarázza meg az ellentmondást" xDDD

www.youtube.com/watch?v=o8eKSYqUPxY

reKorrekt 2010.02.15. 14:24:42

@zero: az általa aláírt kamu szerződések nem elegendő bizonyítékok? Kideríthető hogy kamu-e vagy sem, hisz a cég ellen nyomoznak és nem hagyó ellen...

minimalista 2010.02.15. 14:28:23

Engem még mindig Kocsis elvtárs "szerepe" zavar az egészben. Már Ti is rág írtatok róla zero, úgy tűnik sikeresen fedezi magát azzal hogy másokra lapátolja a szart, holott a szerződések egy részét már akkor kötötték, amikor a BKV királya lett.
Ezt megelőző munkásságát az MVM-nél pedig nagy hallgatás kíséri, holott onnan akár nagyobb összegben szivattyúzta ki a lét a haverjai segítségével. Nagyon -nagyon jól fedezik a nagyok, hisz mindenki tudja hogy ő a hunyó.
Most meg a nagy rendcsináló szerepében tetszeleg, pedig ő az egyik fő rabló az országban.

Megérdemelne már ő is egy pofont az igazságszolgáltatástól és tőletek is ! :D

órarugógerincű felpattanó 2010.02.15. 14:32:34

@eric: De most viccen kívűl, még ha csak 200K-t számolunk zebránként. Mi az isten kerül kétszázezerbe azon, hogy egy fószer kb egy óra alatt , hússzor végigtolja azt a gépet azon a kis szakaszon? Mi a tököm kerül ezen ennyibe? A kimaradó részek a drágák, vagy mi?

eric · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.15. 14:36:34

@órarugógerincű felpattanó: hát oda ki kell menni, meg kell reggelizni , majd festéket keverni:D tudja a tököm, ne viccelj. egy srác 3 hétvégén keresztül festette a kecóm, 80ezret kért érte...:D

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.02.15. 14:38:24

demszkinek ez ügyben nem kell lemondania. hamarosan úgyis jön a rabomobil, láncraverik aztán viszik a vesztőhelyre. "én ezt a ciklust ki fogom tölteni" hát majd meglátjuk gábor. meglátjuk.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.15. 14:39:07

@eric: Jó, de az gondolom egyszínű lett, nem csíkos. Vagy a tökömtudja.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.15. 14:40:04

@dr. Grünwald Ottó: Remélhetőleg a következő pár ciklust már szegeden tölti.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.15. 14:42:07

Egyébként nem tudom, hogy mit elégedetlenkedik itt mindenki! Ennyibe került, és kész! A rohadt fideszbérenc ügyészség csak kavarja az ügyet, de nincs itt semmi, amit vizsgálni kellene. 100.000.000 Ft-ba kerülnek az LCD TV-k a hőlégfúvókkal és az azokat összeszerelő szakértelemmel!
Egyébként meg sokkal jobban élünk, mint 8 éve!!!

Molnár Csaba miniszterünket had idézzem:
"A kormány nevében Molnár Csaba kancelláriaminiszter válaszolt. Szerinte a 2002-2010-es időszakot a gyarapodás jellemezte. Ő 2001-hez hasonlította a jelenlegi helyzetet, ahhoz képest szerinte az ország 17 százalékkal jobban teljesít, a bérek most 11, a nyugdíjak 14 százalékkal érnek többet. Javultak az inflációs adatok is, sőt, Molnár szerint a Fidesz mesterségesen magasan tartotta az inflációt. Magyarország 2001-ben ötszázalékos külső finanszírozásra szorult, most csak 1,5 százalékosra, mondta - ez utóbbi kijelentsége komoly derültséget váltott ki a Fidesz padsoraiban. Az országot amúgy Molnár szerint a fideszes önkormányzatok adósítják el, összesen 273 milliárd forintnyi kötvény kibocsátásával. Szerinte is változásra van szükség, "olyanra, amiben a parlamenti ellenzék megpróbál igazat mondani"."

index.hu/belfold/2010/02/15/utolsokat_rugja_aparlament/

Ennyi! Az a fiatalember pedig olyan szépen beszél! Biztos igazat mond!

(Prtscr. wellness hétvége???)

Krikri 2010.02.15. 14:42:09

@minimalista: engem is... D elvtárssal fűzik szorosa rokoni kapcsolatok. emján.
Zero, nem úgy van, h nyomozni, anyagot gyűjteni lehet a mentelmi jog alatt is? Csak vádat nem emelhetnek? Budaházynál fejtette ki vki..

órarugógerincű felpattanó 2010.02.15. 14:44:16

@Ásómaci: Nem vagyok egy agresszív pali, de ez a molnár csaba, meg a szollár domi, ezeket nagyon nem bírom. Ezeket arcon tudnám verni a szívlapáttal.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.02.15. 14:44:29

Kérdés: mekkora az esélye, hogy Demszky Gábort, aki Butapestnek 20 éve főpolgármonstere, elítélik? Vajon ha őt tényleg "Miszter 10%"-nak hívják, akkor mennyi az esély rá, hogy meg lehet csípni, ha abból a 10%-ból "csak" egyet csípett le magának? 20 év alatt az vajon mennyi is?

Ki tud szembeszállni ennyi pénzzel?
Illetve, mi akadályozza meg, hogy amikor megkapja a fülest hogy "Gáborom, indulj mert érted is indultak", akkor gyorsan felpattanjon egy akárhová repülő gépre, onnan meg jól eltűnjön kitudja hová és szépen, békésen eltöltse hátralévő idejét valami kellemes Karib-tengeri magánszigeten?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.02.15. 14:48:39

@órarugógerincű felpattanó: Nem tudom, hogy mi bajod van a Gyurcsány-klón-Molnárral. Olyan aranyos, ahogy próbálja mentora előadásmódját utánozni. Miazhogy? Nagyonis!

reKorrekt 2010.02.15. 14:49:02

@Ásómaci: jelenleg nekem ez a faszi a legellenszenvesebb az egész kormányból. arrogáns, nagyképű, lekezelő kis pöcs.

Beosztott 2010.02.15. 14:50:34

@zero:
Nem jól tudod. A látszatra a környezetének kellett volna figyelemmel lenni!!!! Nem jó embereket és nem megfelelő pozícióra gyűjtött maga köré. Igen, valóben a saját hatalmi arroganciája áldozata lesz (?).
Azért felmerült bennem néhány kérdés:
1. Honnan ismeri Demszky Hagyó nettó keresetét?
2. Miért csak most kerültek elő ezek az ügyek? A BKV mindig is az volt, ami ... .Ha jól tudom, a belső ellenőrzés már kb 8-9 éve változatlan irányítással "dolgozik" Ennyi idő alatt semmi nem történt? (Laspalmastól bocsánatot kérek, de a levelező rendszerem teljesen kakukk. Hogy miért? No comment!)

MidlifeCrisis 2010.02.15. 14:50:50

@Ásómaci: Most őszintén: láttál már olyat, hogy itt ne lett volna valami megmagyarázva?

kepviselofunky.blog.hu/2010/02/04/az_mszp_allaspontja_egyertelmu

Itt mondjuk OFF, de Budai Bernadett meg inkább a Playboyban vetkőzzön...

Marcellusca 2010.02.15. 14:55:15

@Kartal (aki beleszól): Na, ja!
Lásd: építőipar!
Ott méginkább igaz.

ErEr 2010.02.15. 14:56:04

Volt már valaki itt, aki volt annyira becsületes, hogy lemondott magától? Ehhh.
Jöhetne a BKV után sorra a többi cég, a Posta-Rendőrség-Minisztériumok, mindenféle KHT-k... kiderülne hogy ennyi adóból mindenre lenne pénz, de ezer csatornán folynak szanaszét a milliárdok heti szinten mindenfelé, innen a sok budai villa, tengeri nyaraló, 15-35 millió forintos autó amit Budapest utcáin oly gyakran látni.

MidlifeCrisis 2010.02.15. 14:56:16

@órarugógerincű felpattanó:
M. Csabával és Sz. Domikával is kb. azt kellene előadni, mint a pl. Bolgár Györggyel és Orosz Józseffel: a Kossuth térre össze kellene csődíteni egy kisebb, keményen bevilizett, kissé fickós társaságot, majd az említett "úriembereket" a lábuknál fogva összekötözni, ráaggatni egy 30 t-s darura, majd leereszteni őket olyan magasra, hogy a tömeg kényelmes nyújtózással éppen elérje őket...

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.02.15. 14:58:09

@órarugógerincű felpattanó: igen. a csillagban ült rákosi kádár és szálasi is. természetesen Horthy alatt. szörnyű világ is lehetett, ahol 3 ilyen geci egyszerre ült, de mint ahogy az antifasiszták elmondták még véletlenül se azért, mert akasztanivaló gazemberek voltak, hanem szimplán politikai nézeteik miatt. ("Bacher Iván azt mondja, hogy 70 évvel ezelőtt a kommancsok a meggyőződésük miatt ültek, és nem azért mert loptak"). El lehet dönteni, melyik rendszer járt közelebb az igazsághoz: ahol szálasi rákosi kádár miniszterelnök lehet, vagy ahol börtönben csücsül.

Marcellusca 2010.02.15. 15:03:20

@órarugógerincű felpattanó: Hééé! Azé' legyé' má' PC! D. Gábor vádlott. :D

Beosztott 2010.02.15. 15:04:31

@ErEr:
S lőn!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

andreasue (törölt) 2010.02.15. 15:05:53

Érdemes ráguglizni Egervári Ajtonyra
Nekem ez különösen tetszik:
ado-expo.hu/downloads/Amsterdam.pdf
"Kerekasztal beszélgetés a pályázatokról." "Hol a pénzünk? Kerekasztal ködösítés nélkül."
Egervári Ajtony, CC Soft

Beosztott 2010.02.15. 15:07:50

@MidlifeCrisis:
A világ tele van tisztességes emberekkel. ...csak nem hagyják őket előre lépni. Nem engedik, hogy döntéshozóvá váljanak. Nem engedik sem balról, sem jobbról.

arlequin 2010.02.15. 15:15:00

mondják nekem is ismerősök, hogy milyen kevés pénz van az országban, s hogy az a baj.
mindig mondom nekik: ellenkezőleg, rettentő mennyiségű pénz van az országban és ez a baj...

kuki123 2010.02.15. 15:17:49

megmondom őszintén ha gyorsan kéne kitalálni valamit én se tudnék jobbat gyorsan kitalálni....

pontosabban van katonai, ipari lcd ami kibír -20at :) jah kérem 2-3xor annyiba kerül :D

arlequin 2010.02.15. 15:22:09

@volánrulz:
mit csinálnék?
simán megkérdezném az oroszokat...
gondolkozzunk már kérem néha, nekem is megerőltető, de hozzá lehet szokni... ;-)

Kepkocka · http://zenelokepkockak.blog.hu 2010.02.15. 15:26:49

A hőlégfúvóról jut eszembe...a Nyugati metróállomáson van egy hirdetőtábla, amihez egy mobiltelefont sufnituningoltak, ki tudja milyen funkcióval, gondolom a forgatás időzítését oldják meg vele...

MidlifeCrisis 2010.02.15. 15:29:00

@andreasue: azért az első nap végi, zárt körű "VIP divatbemutatót" is megnéztem volna. :)))

órarugógerincű felpattanó 2010.02.15. 15:30:41

@Marcellusca: Túrót. Az antaléknak meg a balogzsoltnak meg mittoménkinek is kiírták a teljes nevét. Vagy ha vádlott lesz, akkor majd rövidítik?

arlequin 2010.02.15. 15:31:28

@ingenium rusticus: a zöld nem ipari, hanem a barkács. amit 'iparinak' szoknak nevezni az kék.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.15. 15:40:10

Szúrjatok szemen egy műanyagvillával, ha nagyon nagy hülyeséget mondok, de nem termelnek ezek a tévék elég hőt ahhoz, hogy egy nekik elkészített, jól szigetelt házban 0 fok fölött tartsák a hőmérsékletet? Tavasszal meg egyszerűen kinyitnának két szellőzőt a házon, és akkor mehetne őszig úgy. Vagy ez hüjjeség?

Lake 2010.02.15. 15:48:04

...hát én már csak énekelnék egy evergrínt itten: "....igen,igen...pampapam...igen,igen..."

annyi jót, AJÁNDÉKOT, kaptatot ti büdös pesti fasiszták Demszkitől, és nem vagytok hajlandók mindezt értékelni!...pedig már a Mirigy is megmodta csehszlovákul: szuvenír nyihaha, nyekukucs protkova (az elitnek, aki ilyen szart nem hallgat: ajándék lónak ne nézd a fogát)

...szóval: igen-igen :P

szabogyula 2010.02.15. 15:49:16

Na elmegyek én a picsába ! Még fel voltam háborodva a negyvencentis kilátón .....
Ez a hőlégbefuvóval üzemeltetett beltéri LCD tévé ténylg tuti bejárja a világsajtót . bazmeg erre nem má' mit mondani .....ész megáll ....
A rohadékja azt nem tudta beirni a gugliba : kültéri monitor .
www.avm.hu/specialislcd.php

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.02.15. 15:52:44

@ostoba 8o: Hádebázz! Azokat nem adják 119ezeré ákcijjósan! He!

fokabacsi 2010.02.15. 16:12:00

@órarugógerincű felpattanó: Ezek a tv-k elég hőt generálnak ahhoz, hogy a szigetelt kétrétegű ablaküvegből készített "terráriumban" ne fagyjon le .Csak azoknak akik ellopták a pénzt,a legkevesebb gondjuk arra volt , hogy a bankjegyköteg halmok mellett ilyen kicsiséggel foglalkozzanak. Ezek a készülékek 120-140 W áramfogyasztás mellett ,80W hőt fejlesztenek. Ez a hőntartáshoz bőven elég.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.15. 16:24:46

Hát igen, Mutyiország hét mesterlövésze végre puskavégen? :D

Remélem a szocik beáldozzák őket, hadd menjenek a levesbe!
Nem kell börtönbe menniük, csak tiltsák el őket a közügyektől, és menjenek el munkát keresni... Pont elég büntetés lenne az nekik!
Ja, és persze vagyonelkobzás, hiszen szemet szemért.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.15. 16:26:24

@fokabacsi: ... attól függetlenül, nem véletlnül "for indoor use".
Pl. beázásvédelem?
Párásodás?
A melóhelyemen van pár LCD TV, 0-24-es üzemben, gond nélkül mennek - beltéri TV-k, beltérben.
Kültéren kinyuvadnának gyorsan.

jágör68 2010.02.15. 16:27:24

Van egy olyan gyanúm, hogy ez nem csak a BKV- nál volt így. Az összes minisztérium mindenféle tanácsadó szerződését át kell nézni, beleértve az állami beruházásokat is (autópályák, metró, Kúrmányzati Negyed, vizitdíj- automata reform, kórházi széf- reform, digitálistábla- reform). Előkerülne még

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.02.15. 16:27:41

@arlequin: Van itt pénz, csak nagy része valakiknek a zsebében, kicsit egyenletesebben kéne eloszlatni.

szabogyula 2010.02.15. 16:28:26

@Noname Cowboy: Dik ! Igaz ! De nem is kő hozzá hajszáritó !

arlequin 2010.02.15. 16:31:26

@ostoba 8o: na igen. vettem a fáradtságot és felhívtam őket
ez megfelelnének tökéletesen:
SANYO 42LM5WP (kültéri LCD)
* Kültéri , uszodai kivitel
* IP 66 időjárás, esőálló
* 24/7 üzem, -20 - +45 C fok
* 42" 105 cm képátló
* 1366 x 768 felbontás, HD ready
* Korróziómentes AL ház, vandálbiztos felület
* 500 cd/m2 fényerő, 1500:1 kontraszt, 6 ms
* 178 fok H/V nézőszög, -20 - +45 C fok, winter mód
* Portrait, landscape mód, anti-glare acril felület
* DVI-D, PC, 5BNC, komponens, komp video, RS232 be
* 5BNC, komponens, video, RS232, audio kimenet
* 3 év garancia
darabja: 1,372,000.- +ÁFA. nem kerteltem, értelmes ember vette fel a kagylőt, mondtam: BKV. mondja, igen tudja. szerinte a BKV 16 db esetén 10-15% kedvezményt is adott volna.
tehát 1,4 millából kijött volna darabja. na szorozzunk. az 16 db 22,4 milla.
számoljunk munkaköltség, állványzat stb-ra 2,5 millát (lehet sok, lehet kevés szóljatok!).
az 25 millió ÁFÁStul. az pont 74 millióval és a 99 ÁFÁjával kevesb... és FASZÁN meg lenne csinálva!
magyarország 2010 tessék parancsolni

szabogyula 2010.02.15. 16:33:09

@jágör68: Ha most a japánok feltalálnának valami tablettát , amit az ipse bevesz , és onnantól kezdve 3 órán keresztül az igazat , és csakis az igazat mondja , akkor azt hiszem az egész MSZP , és SZDSZ hirtelen elmenne " Ausztriába sielni ".

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.02.15. 16:37:18

@arlequin: Hát ez az! Kevesebb lett volna a farkapénz! Kevesebbet lehetett volna ellopni!

szabogyula 2010.02.15. 16:40:20

@arlequin: Ja és tedd hozzá , hogy ez a sufnituning LCD-hajszáritó kombót a szentlélek tartja egyben , a Te példád meg egy " kifejezetten erre a célra tervezett , kipróbált , évekig folyamatosan müködő , megbizható rendszer .
De azér beugrik a kép , mikor felhivják az LG szervizt ? Jónapot kivánok ! Elromlott a tévénk ! Tessék mondani a cimet , megyünk ! Ööö.... Batthyányi tér , HÉV aluljáró , de tessenek hozni 7-fokú létrát , vagy majd a HÉV-vel odatolatunk , oszt arról meg tuggyák csinálni !

arlequin 2010.02.15. 16:42:08

@arlequin: bocs 14,5-re jönne ki darabja áfástul...

fokabacsi 2010.02.15. 16:44:33

@ColT: Vettek volna mindegyikhez olyan kétrétegű átlátszó polikarbonátlemezt , ami a beázástól és a hidegtől is megvédi, de az az ellopható összeget csökkentette volna. Legszívesebben a teljes összeget el akarták lopni, de valamit mutatni is kellett.

arlequin 2010.02.15. 16:44:59

@Noname Cowboy: erre csak azt tudom mondani, hogy: idióta gazemberek

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.15. 16:47:38

@arlequin:

Csak egy a bökkenő!

Nem ez a cégnév volt a papíron, amit Hagyó adott Antallnak!

arlequin 2010.02.15. 16:51:50

@zero: outsourcing a varázsszó ;-))) 30 milláért megvan az egész, megcsináltatják a profikkal és marad 70 milla.
persze egyetértek.
@Noname Cowboy: nem. hüjék is. mert amit meg kellett volna jól csinálni arra nem voltak képesek. egy eszes gazember ilyen nyomokat nem hagy-ó. csak a hagyó...

fokabacsi 2010.02.15. 16:53:43

@arlequin: Így a 16 darab kijött számítógépestől 5 millából, 20 millával több pénzt lehetett ellopni.

arlequin 2010.02.15. 18:15:39

OFF?
kuruc.info/r/1/55228/
feslik a fosfüggöny rendesen...
mellesleg ez a kuruc.info egy nagyon érdekes hely. szinte biztos vagyok benne, hogy NBH-sok csinálják, vagy osztják meg a híreket velük. és ez az überzsidócigányozás is nagyon erőltetett...
ON

tudi 2010.02.15. 18:29:49

AZT A KURVA MINDENIT NEKI. Most olvastam el, de ez nagyon üt. És még, hogy a drága demszky úr nem tudott az egészről, hát én el nm hiszem, ha volt gondja arra szerencsétlen nőre, a lányára, meg arra az autóra, akkor ezekról is tudott.

szabogyula 2010.02.15. 18:46:20

Most a rend kedvéért hadd összegezzem magamban egy kicsit . Tehát : a BKV ügy tavaly nyáron robbant ki .
" Normális " országban a teendő :
1. A BKV-ért felelős politikus lemond , és mélyen elszégyelli magát , hogy fennhatósága alatt ilyen ügy megtörténhet .
2. A Főpolgármester lemond / nem mond le , határeset .....mindenestre kurvára szégyelli magát és ezentúl BKV-val jár ...
3. Azonnali rendőrségi vizsgálat a BKV-nál .
4. Azonnali rendőrségi vizsgálat az összes Főv. Önkormányzati cégnél , hiszen ha itt találtunk 100 milliót , akkor talán lesz máshol is .

Itt mi történt ? Hagyó Miklós árulja a telkét , Mesterházy Ernő kórházba került " magas vérnyomással " ....
Mindenki telefonál , intézkedik ...Ennyi.
Ja , igy könnyű ....

Horizont 2010.02.15. 18:51:36

Azt a rohadt életben, mi folyik itt kérem? Demszky annyira előadta magát a Naplóban, azt a nézést a kis tudatlan báránykám! Hagyó kevés fizetése, egy plusz fős többség a koalícióban, helytelen volt a kézi vezérlése Hagyónak!! Stb.stb.Hányinger volt! És a csúcs, nem mond le mert nem szerzi meg ezt az örömet az ellenségeinek. Hát bazd meg Demszky már csak azok vannak!!! Jó sokan!

szabogyula 2010.02.15. 18:55:27

Bár egy olyan országban ahol a Közterületfenntartó taxival viszi a teát a hómunkásoknak , ott nyilván hajszáritóval melegitik a plazmatévét télen a minusz tizben , amire az van kiirva, hogy " Figyelje a menetrendet ! ".
Nyújjork elmehet a picsába !

sorokinV 2010.02.15. 19:10:10

Itt volna az ideje egy Jack Baueres interjúnak Demszkyvel! Hamar megeredne a nyelve...

kapdbeabalbokám 2010.02.15. 19:20:53

Kocsis István utoljára akkor dolgozott tisztességesen amikor 1983-ban a BME-n Pitek fedőnévvel a műszaki rajz alapjait oktatta szerénységemnek.
A pálya amit befutott nagy hasznára vált a zsebének, kevésbé a magyar közgyaloghonvédeknek.
Ja, hogy mennyire amatőrök voltak, egy hozzáértő kolléga szerint megfelelő típusú fűtőszállal olcsóbban meg lehetett volna oldani az amúgy nyílvánvalóan barom feladatot.

arlequin 2010.02.15. 19:26:11

@Horizont: a durva az volt, amikor megkérdezte a riporterasszony (rettenetően tenyérbemászó fajzat...), hogy mennyi az a kevés fizetés? demszki erre aszonta 500e!!! ez kevés ezt ki kellett egészíteni. rá 2 percre pedig azt mondta a fogvicsor, hogy ez egy gazdag ember, mármint a hagyó.
eszem-faszom megáll. kezdem érteni a régieket miért voltak annyira szigorúak még a legkisebb kérdésben is. különben jönnek a demszki-félék.
hát ezért! és ezt azt hiszem érdemes magunkra is alkalmazni... nehéz bizony, de ha ilyen szintre nem akarunk süllyedni akkor muszáj.
"no de kedves magyarország, fel kéne ébredni!"

Horizont 2010.02.15. 20:06:02

@arlequin: Felébredni?? Csipkerózsika kutyaf...a hozzánk képest! A riporternő meg egy dupla nulla volt! Ilyen lehetőséget (ziccert akartam írni, de veled óvatos vagyok:DD) , hogy a Demszky leül vele szembe és csak ennyire futotta neki? Úgy tett mintha hú de kemény lenne!
Szerintem úriemberek meg nem beszélnek így egymásról! Mármint Demszky Hagyóról. Tudom nem úriemberek.:) Az én munkahelyemen nem beszélhetünk egymás fizetéséről.
Szóval ez az egész riport mindenki részéről szörnyű volt. A riporter és alanya is kritikán aluli.Mint a BKV, a parlament, az önkormányzat, TV, rádió és a haza is!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.15. 20:19:31

Káosz lenne? Bazd meg az van évtizedek óta.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.15. 20:25:22

ALACSONY a fizetése? A kurva jó édesanyád azt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.02.15. 20:28:27

Igen bazdmeg, te ezeknek a főnökei voltág te köcsög!

arlequin 2010.02.15. 21:01:59

@Horizont: a riporternő egy kis agresszív patkány volt, akit mosónőnek sem alkalmaznék a kuplerájba. buta, setét, kiadott feladatot elvégző szolgalelkű kűrtáncos. magyarán: percmunkás.
a ziccert akkor szeretem, amikor kihagyják ;-)))
úriemberek? utoljára antall j. próbált ezzel viaskodni, de nem sikerült neki. ezt be kell látni.a legszebb amikor olyanok olvasok, hogy halálos ágyán azt mondta: "keresztény magyarországot akartam" ... ...nos. elég furcsa olyan ember szájából hallani, aki képtelen volt a krisztusi lelkülettel szétcsapni a kufárok között. s szegénykém egy vágyálmodott, rózsaszín 'kereszténységet' akart, ami mindössze ábrándjainak kivonata volt, de közelébe sincs annak a kiállásnak, amit ez a jézus nevezetű ember letett az asztalra...
és nem volt szörnyű szerintem, hanem ebből az egészből az derül ki, hogy azok akik vezetőinként pózolnak, azok butábbak, mint sejtenénk, gondolnánk, szeretnénk.
szar hely az a pokol...

Horizont 2010.02.15. 21:21:17

@arlequin: Szerinted '89-ben ki tudott volna többet hozni Antall abból a katyvaszos őrületből amit rendszerváltásnak neveztek?
Arra még nem tudtam rájönni milyen korosztályhoz tartozol, pedig kíváncsi fáncsi lennék:))

arlequin 2010.02.15. 21:37:40

@Horizont:
drága hölgyem. nézz utána antall honnan jött. (orvostörténeti múzeum/intézet... ?!?). már akkor beteg volt amikor elvállalta a balhét (igen bizony, tudott róla).
és bizony gyakorlatilag egyszer sem mert konfliktust felvállalni, sem pedig harcolni az igazáért - ha volt neki egyáltalán - akkor sem amikor kellett volna. felelőssége mindig csak akkor akadt, amikor meg kellett tartóztatnia magát, amikor meg kellett alázkodnia és ezzel megalázta a magyar ügyet is. de erőt sohasem tudott felmutatni. soha. egész kormányzása egy szélfútta ördögszekér kiégése.
akkor mire legyek reája büszke? mit becsüljek benne? a végletekig cinikus felvetését, miszerint 'teccettek volna forradalmat csinálni'?! hát bassza meg a lovat, de minimum szarjon sünt az ilyen megalkuvó gerinctelen
lófaszt akart ő bármit kihozni. beteg, fogott ember volt. isten nyugosztalja, de nekem nem példaképem... korának szülötte, korának halottja. ennyi. c'est la vie

arlequin 2010.02.15. 21:38:49

@arlequin: a korosztályom pedig: vén ifjú. ifjonti öreg. koravén még ilyen idősen is. ez van. elmúlik. szép estét ;-)

Horizont 2010.02.15. 21:49:26

@arlequin: Látod most kutatok a személyes emlékeimben, és tényleg sok mindenre magyarázatot adhat ha már az elején beteg volt. Úristen hogyan vállalhatott el egy ekkora erejű feladatot ha tudta magáról amit tudott!! Én valamelyik posztnál csak azért szóltam be a kommentelőnek aki Antallról írt förmedvényesen, mert nem szeretem ha egy halott emberről csúnyán írnak. Lehet negatív a vélemény, de normális keretek között. Régimódi lennék?
Annak idején csodálkoztam, hogyan lehetett az Orvostörténeti igazgatója ha nem volt hű rendszerhez?És még mennyi mindenen csodálkoztunk..... Rég volt.
Kár, hogy így sikerült ez a '89!

Horizont 2010.02.15. 21:51:27

@arlequin:
Na ebből csak annyit tudtam meg, hogy nem vagy tejfelesszájú ifjonc:))
Még onnan is széles a skála:)) Szép estét:)

arlequin 2010.02.15. 22:05:54

@Horizont: nézd: én sem szeretem amikor töketlen ifjúbarmok ítélkeznek. sőt. de. de. ha kellőképpen őszinte vagyok magammal szemben, ami nem azt jelenti hogy másokkal kíméletlen, akkor látnom KELL ezeket, mégha fáj is. most itt tartok és lassan azon gondolkozom hogy nem érdemes egy percig se foglalkozzam ezekkel. mert elsősorban nekem kell szembesüljek, ha meg akarok érteni valamit. ezt az ég így akarta. nem baj. viszont ahogy hamvas mondta trianonról:
"nem lázadni, de semmit sem engedni"
lehet kisigényű vagyok, de ezt igyekszem megtartani. és ajánlom az ifjaknak is meggondolásra.

trabant 2010.02.16. 01:50:45

@arlequin:
"már akkor beteg volt amikor elvállalta a balhét (igen bizony, tudott róla).
és bizony gyakorlatilag egyszer sem mert konfliktust felvállalni, sem pedig harcolni az igazáért - ha volt neki egyáltalán - akkor sem amikor kellett volna. felelőssége mindig csak akkor akadt, amikor meg kellett tartóztatnia magát, amikor meg kellett alázkodnia és ezzel megalázta a magyar ügyet is. de erőt sohasem tudott felmutatni. soha."

Logikus következmény: akik miniszterelnökké választották, azok is tudták, és a politikai fejleményekbe be is kalkulálták, hogy gyógyíthatatlan beteg. Különben sose jelölték volna miniszterelnöknek mert nemigen látszott alkalmasnak rá. (Nem is volt az.)

Politikustársai ki is használták a betegségét, mint "adottságot". Tudták, ha bármi félremegy rendszerváltozásnál vagy kiderül bármilyen turpisság, hamarosan nem lesz kin számonkérni, tehát szabad a vásár.

Azóta is az, mert az akkor személyre szólóan kiutalt VIP-hitelekkel "szocializálódtak" a politikusok hivatásos széltolókká. Ma is azok.
Szerintem mindezek ismeretében kell újra indítani a közelmúlt feltárását.

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.02.16. 07:09:15

hőlégbefúvó: 6.000- Ft
LCD TV: 200.000- Ft
egész nap szopni a
BKV járatain( ami késik is),
télen hideg, nyáron meleg: Megfizetethetetlen

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.02.16. 08:10:56

vegyétek észre a jót is: a hőlégfúvó nem valami noname kínai gagyi, hanem ipari csúcstermék.

Lone Wolf 2010.02.16. 12:07:15

Engem csak az érdekelne, hogy a helyükön vannak-e még azok az LCD kijelzők?

arlequin 2010.02.16. 15:11:29

BREAKING!

www.mno.hu/portal/695272

érdekes ez feleim a vastagbőrön

Lone Wolf 2010.02.16. 16:05:09

MSZP breaking nyúz! XD

Arra viszont mérget vehetünk, hogy még a hét első felében lesz egy újabb antifasiszta tüntetés, vagy "találnak" valamit a FIDESZ/jobbik háztáján, hogy azzal foglalkozzon a sajtó. És ne ezzel a kellemetlen "aprósággal"

szabogyula 2010.02.16. 16:20:34

Vigyázat ! Hivatalosan is virusosnak minősitették a BKV honlapját .
Ne menjetek fel .

Lone Wolf 2010.02.16. 16:36:12

Az MSZP honlapja is vírusos! Kergemarhakórt kaphat az aki gyakran látogatja.

arlequin 2010.02.16. 16:56:03

barikad.hu/node/47163

ez nagy szívás a kis verebesnek. meg a nagynak is... de sajnálom őket.

arlequin 2010.02.19. 15:43:36

na eléri lassan kocsist is a fostenger. vessetek meg, de nagyon vártam. kinézet alapján 10 év fegyház az a koma.

index.hu/belfold/2010/02/19/kocsist_sem_zavarta_a_szazmillios_koztartozas/

pár milliárdocska a 100 millával tartozó cégnek. mi az nekünk? semmi.

picur3ka 2010.02.19. 15:46:46

@arlequin:

Na, csak nem? El se hiszem.

derelyegrádi szellem 2010.02.19. 15:55:24

@arlequin:

nem csak kinézetre. Az igaz azonban, hogy némi vátoztatással Kocsira igaz a vonatkozó vicc:

Kocsis: Miért kell ellenem vizsgálatot folytatni?
Rendőr: Mert ha pofára ítélnének el, akkor te arra nagyon rábasznál!

Korábbi helyén az MVM-nél távozása után keresnek egy olyan 50 milliárdot, ami vélhetően az ő, illetve a BKV-hoz is áthozott bandájának (Futó, Molnár) kezéhez ragadt hozzá. Remélem úgy lesz, hogy elvégeztetik vele a piszkos munkát a BKV.-nél, aztán ha ezzel végzett, akkor őt is bekísérik, és rákérdeznek, hogy is volt az a kis MVM-es sztori, pl azzal az 1 milliárdért előre kibérelt Horvátországi villával, ami véletlenül a felesége nevén lévő off-shore cég tulajdonában van.

arlequin 2010.02.19. 16:05:42

@derelyegrádi szellem: nem tudom mi megy most az MVM-nél de sokkal inkább azt a lólábat kellene megpatkolni, míg bottal nem üthetik nyomát...

kuki123 2010.02.19. 16:21:41

@arlequin: óóóó felmerültek itt még (nem lecsukott) emberek nevei

hullanak majd még a csontvázak

arlequin 2010.02.19. 16:29:04

@volánrulz: ez lassan hadsereg, de egy osztag már biztos van.
"a piszkos tizenkettő... "
de nem akarok számolgatni, még a végén azt hihetik, hogy számító vagyok.

NaP · http://nagyek.blog.hu 2010.03.01. 15:16:36

@arlequin:
Miért 16 db? 9 állomáson van két doboz. Békáson, Batthyányin 3 doboz. Mindegyik dobozban 2 tv. (9 * 2 + 2 * 3) * 2= (18 + 6) * 2 = 24*2 = 48 tv.
Ritkán járok arra, de mintha az Árpád hídnál lenne egy harmadik doboz a ház falán. Tehát 49 tv. Plusz ha még egy tv-t veszünk a szoftverfejlesztéshez (vagy tartalékba, akkor máris 50 tv).

Adrienn85 2010.03.16. 14:42:06

és én ennél a cégnél dolgoztam:D mármint a c.c. softnál:D gyanús volt, hogy nem nagyon akarnak fizetni,de én szerencsére megkaptam az elmaradt munkabérem nemrég:D

xenuka 2011.10.21. 21:45:28

Nagyvonalú költséglista ugatós buzigyerekeknek:

kb 52 db LCD TV - ahogy fentebb Nap már leírta - nem a CC termék
26 db klimatizált ház - nem CC termék
(Az itt fikázó buziknak leírom: az "ipari kültéri kejelzőház" darabja 3,5 millió - szorozd össze hülyegyerek! Igen 26*3,5 millió = 91 millió CSAK A HÁZ barom! )
oszlopok 120 ezer/db - nem a CC termék
Epia számítógépek, pendrivok a linux bebootoláshoz - nem a CC termék
Linux, hogy távolról is újraindítható legyen
A cucc távmenedzselhető a BKV hálózatán belül - azaz leül a diszpécser a szerverhez megnézi mit mutat a kijelző Szentendrén, illetve hány fok van benne és megy-e a ventillátor, ha nem megy be vagy kikapcsolja.
MUTASS MÉG EGY ILYEN MŰKÖDÖ RENDSZERT A BKV-nál!
Mellékesen a BATTHIÁNYI téri már létező mozgólépcső és a HÉV és METRÓ elzáró fényredőnyök - távvezérlése és távirányítása ebben a rendszerben - Na ez is benne volt
kábelfektetés az oszlopok és a szerverek között - nem CC, hanem Siemens-Trafficon
BKV hálózatán a BKV saját adatainak az adatátviteli díja - nem CC, hanem Siemens Trafficon kb havi *** millióért MA IS
megállóhelyi oszlopi és központi segélyhívó diszpécser rendszer - nem CC termék
mindezek integrálása BKV "hardware, software és cég környezetébe" - el tudod képzelni mi van ott? Nem hiszem!
a szoftverfejlesztés - tudod szervezők és programozók, adatbázistervezők bére, irodaköltsége stb
projektvezetés - tudod, hogy ne az legyen mint a 4-es metrónál, hogy csak nyeli a pénzt de ma sincs kész
kivitelezés

Konklúziók:
HÜLYEGYEREK - hozd már ki kevesebből!
Mielőtt ugatsz gondolkozz agyhalott
A projektet próbaüzemre átvették!!!!
Az üzemeltetési szerződés 2 évre szólt, ezzel szembe több mint 4 éve működik
Volán, MÁV, Westend ezt másolta baromarcúak!
Előtte hazánkban csak Szegeden volt ilyen kisérleti jelleggel és reklámoknak a villamoson!

Ülj le egyes!
Mutass fel valamit, amit te megcsináltál és működik azután kezdj el ugatni!

süti beállítások módosítása