Skip to content


       Szűrés lista

Magyarok.Demokraták.Töröltetnek.

Hétfő óta röhög az ország az MDF-es jelöltek bemutatkozó kisfilmjeikből összerakott 10 perces videón. 2 nap alatt 100 ezren nézték meg idáig a Youtube-on ...

Somogyi Zoltán, a párt kampányfőnöke érezhetően nem örült a kisfilmnek:
"Nem számítottam ilyenre, nem örülök neki, de úgy gondolom, hogy ha valakik a jelöltek emberi hibáiból gúnyt űznek, az visszaüt. Nem baj, hogy nem tökéletesek a jelöltek nyilatkozatai, a brit konzervatív párt is hasonló, emberi megnyilatkozásokat tesz fel jelöltjeitől honlapjára."

Nyílt levele az MDF Budapest blogon:


Tisztelt Képviselőjelöltek, kedves Barátunk, Támogatónk!

Mint arról bizonyára Önök is értesültek, az internetes közönség körében rövid idő alatt terjedt szét futótűzként egy - enyhe kifejezéssel élve rosszindulatúan - összevágott videofelvétel-mix. Akik a sok-sok konzervatív állásfoglalásból gúnyt űztek, név-, és arc nélkül „vállalták” véleményüket.

A viccesnek szánt 10 perces „összeállítás” visszaüt, a készítőiről állít ki bizonyítványt, ahogyan ezt egyre több webes visszajelzés is igazolja fórumokon, blogokon.

A brit Konzervatív Párt hasonló videofala is pontosan attól hiteles, pontosan attól emberi és valóságos, hogy nem színészek, nem profi szereplők, hanem valódi jelöltek, valódi támogatók osztják meg nézeteiket, véleményüket a nagy nyilvánossággal.

Az MDF programja, politikája pontosan az ellen a cinizmusra, üres gúnyolódásra épülő politika ellen küzd, amelynek jegyében ez a videó született.

Ahogyan egy kommentelő - MDF-támogatónak nem nevezhető - „Jobbklikk” portálon megjelent cikk kapcsán találóan megjegyzi:

„Hirtelen csak az jut eszembe: a gőg... embertársunk meg nem értése, a gúny,... nem túl keresztényi vonás. Gyakran közvetve mutatkozik meg néhány, inkább takargatni való jellemvonásunk.”

2010. február 22.

Tisztelettel és barátsággal:
Somogyi Zoltán
az MDF kampányfőnöke


A videókat az MDF maga pakolta ki a honlapjára, de a szerkesztő nem jól vágta meg a videókat, így benne maradtak a kínos körmondatok, sületlenségek (máris kult: "egy gyönyörű gyermek kisfia", egyenesen Takacs Gabor jozsefvarosi alpolgarmestertől) ööö-zések, nagy nyelések, szünetek. Ezekből a videókból állította össze (a Civilkontroll.net) a nagy sikerű 10 perces filmet. Vagyis nem loptak ki semmilyen anyagot, nem hamisítottak, hanem az MDF honlapjára kitett kisfilmekből vettek ki részeket.

A Civilkontroll.net szerint:


- Nem volt semmi kiszivárogatatás! Az MDF.hu címlapján jelen pillanatban is megtalálhatóak (még?) az erdetei, vágatlan videók. (Ez egyébként az összevágott videóban is ki van írva.) A maradék 1% meg egy 2007-es Index és egy nem tudom mikori gárdás videóból való.

- A videóban szereplők nagyrésze képviselőjelölt. Kivételt képeznek az indexes interjú retardáltjai, meg akiknél zöld csíkban a "Konzervatív vagyok!" felirat látható.

- Nem bosszú, mivel sosem volt közöm az MDF-hez (és más párthoz sem). Egyszerűen tényleg ekkora barmok vannak az MDF/SZDSZ-ben, hogy amikor amúgyis jó esélye van, hogy kiessenek a Parlamentből, ilyen hihetetlen, önégető videókat raknak ki a saját hivatalos oldalukra. A világért sem hagytam volna ki! (Abszolút jót tenne Magyarországnak, ha nem érnék el az 5%-ot, és remélem, nem kell túl sokat várni a Fidesz-MSZP páros végső eltűnésére sem.)

Mint a CivilKontroll.net egyedüli készítője, biztosíthatlak róla, hogy az oldal nem fideszes, és más párt befolyása alatt sem áll. Szavazni szoktam és tavasszal is fogok (nem rájuk!), de olyan pártot nem ismerek jelenleg, ami mögé kifejezetten beállnék, csak kisebb és nagyobb rosszat."



Szóval idáig már 100 ezeren nézték meg a Youtube-on a filmet. Idáig. Szerettem volna, ha a mai nap is jó kedvvel, derüvel indul, de ez fogadott a Youtube-on:



A levél, amit kapott a Civilkontroll.net: 


"Dear CivilKontroll:

We have disabled the following material as a result of a third-party notification from MDF - Magyar Demokrata Fórum (Hungarian Democratic Forum) claiming that this material is infringing:

MDF: jelöltek és támogatók bemutatkozása
https://www.youtube.com/watch?v=GON3TN0o69w

Please Note: Repeat incidents of copyright infringement will result in the deletion of your account and all videos uploaded to that account. In order to prevent this from happening, please delete any videos to which you do not own the rights, and refrain from uploading additional videos that infringe on the copyrights of others. For more information about YouTube's copyright policy, please read the Copyright Tips guide.

If one of your postings has been misidentified as infringing, you may submit a counter-notification. Information about this process is in our Help Center.

Please note that under Section 512(f) of the Copyright Act, any person who knowingly materially misrepresents that material was disabled due to mistake or misidentification may be liable for damages.

Sincerely,

— The YouTube Team"


Valószínű, hogy az MDF nem örült az ingyen reklámnak, és leszedette a Youtube-ról a videót ...
Gratulálunk, szép húzás volt!
Az 1000+1 videómegosztó korában  (például és például és például) leszedetni egy videót, ez igen! Most akkor egy külön stáb fogja az MDF-ben szkennelni az Zinternet, hol  bukkan fel a videó?

Úgyhogy kedves Magyar Demokraták Szövetsége: egyszerűen kapjátok be, megnézzük újra és újra a szenzéciós videót, majd továbbküldjük az összes ismerősünknek, megosztjuk a Facebookon, iwiw-en, Twitteren, fórumokon, blogokon, majd megnézzük megint és megint és megint ... és Ti nem tehettek semmit.



Amúgy a forgatásról vallottak a jelöltek, nézzük, milyen is egy igazi PROFESSZIONÁLIS kampány az élet-halál harcot vívó pártnál.

Bari Zsolt, a kecskeméti jelölt:
"Odaküldtek bennünket, hogy beszéljünk, körülbelül fél perc gondolkodási időnk volt. A felvételeket párszor megismételhettük, de az idő szűkös volt. Én a harmadik próbálkozás után mondtam, hogy ez jó, legalább vicces lesz. Akkor halt meg az édesapám, folyton ez járt a fejemben, semmi kedvem nem volt a kampányhoz."

Igazad lett Zsolti, vicces lett ...

"Somogyi szerint minden jelölt maga dönthette el, hogy akar-e szerepelni. A kampánystáb nem készítette fel ugyan a jelölteket a beszédre, de mielőtt kamera elé álltak, kaptak egy mintát arról, mikről beszéljenek.

Bari Zsolt ezt ugyan segítségnek szánták, de mindenkit csak összezavart, a felvétel előtti pár percben mindenki próbálta bemagolni, ahelyett, hogy szabadon, saját elképzelései szerint beszélt volna.
"

Egy amatőr színjátszókör sem készít úgy videókat, hogy nem gyakorolják el előtte a jelenetet, nemhogy egy parlamentbe készülő felelős (lol), konzervatív párt (mu-ha-ha), a kampány kellős közepén. Mégis mire számítottak? Odalökték a szerencsétleneket egy sajtcetlivel, amire a ráírták, hogy "Bokros.Lajos.Program.", és azt hitték, überfasza videók fognak kikerekedni ebből???

Majd megsértődünk és töröltetjük a videót, mert ez maxigáz. Öregem, a jelöltjeitek azok, egy HR-beszélgetésen kikúrták volna a picsába a szerencsétleneket, mert 3 mondatot nem képesek önállóan, a kamerába NÉZVE elmondani, és még fel sem tették nekik a "mondj magadról 3 jó és 3 rossz tulajdonságot" keresztkérdést ...

Képzeljük csak el, mekkora "tűzijáték" lett volna, ha mindenki a SAJÁT gondolatait öntheti ki a kamerának.

Somogyi Zoli: ezt elkúrtátok.

 

Címkék: választás mdf

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr141786068

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lehet más a lopás? - Az LMP-snek lehet, másnak nem 2010.03.05. 09:52:13

A Kettős Mérce CC-je megengedi, hogy tőle tartalmat vegyenek át, de ha átvesznek lopást kiált és töröltetnek. KM  persze vett már át forrásmegjelölés  és "engedély" nélkül. Azonban valójában mást vett át az LMP-s Kettős Mérce: a néh...

Trackback: Az MDF cenzúrázza a Youtube-ot 2010.03.04. 23:06:38

A párt eltávolíttatta a videómegosztóról a bakizó jelöltjeiről összevágott anyagot. A fórum kampányfőnöke inkább az eredeti videók megtekintését javasolja.

Trackback: Nekrofília és demokrácia 2010.02.24. 11:33:58

 Az MDF megmutatja, hogyan is képzeli a demokráciát, és hogy mit is jelent ma Magyarországon magyarnak, demokratának és függetlennek lenni.    Bokros Lajos igazi magyar sztárocskaként viselkedik. Eddig ilyet jobbára a „hírességei...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

eszkep 2010.02.24. 12:52:47

Alapvetően OFF:
A "szakértő, válságkezelő" kormány és az idei költségvetés:
index.hu/gazdasag/magyar/2010/02/24/nagy_bajban_az_utakat_javito_allami_ceg/

Azt' mi lesz utána, leszarják magasról.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.24. 12:58:08

@cotti:
Hát igen... egy cimbi nemrég volt Angliában, ahol azt mondták neki: Londonban már szinte nem is laknak angolok. Nesze baz'meg éjjen a nyugat!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.24. 12:59:01

@dr. Grünwald Ottó:

Pozitív vagy negatív szövegkörnyezetben? :-)

sudo su (törölt) 2010.02.24. 13:01:20

Ennyi idióta félhülyét egy rakáson.
Viszont a vörös hajú csajszit 9:40-nél sunáznám

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.02.24. 13:04:02

És ami még bosszantó és máris arra késztet, hogy a lámpavasat díszítsem az mdf brigáddal:
Ez a hülye hozzáállás, hogy mindenki hibás,mindenki gonosz és érzéketlen, meg bezzeg nyugaton... DE MI AZTÁN SEMMIBEN NEM VAGYUNK HIBÁSAK!

" felvételeket párszor megismételhettük"... de még így sem ment ?! Akkor mi a búbánatos rinocérosztüdőről beszélünk ?!

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 13:05:19

@Pistu: Hány palacsintát eszel, hogy órákig tart? :D
Én beverek tizenegypárat pár perc alatt :)

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 13:06:19

Most van a késleltetett adásban :) Pozitív :)

2010.02.24. 13:06:39

Ez a jelölt bemutatás legalább olyan szánalmas, mint maga az MDF. Mert azt már tudjuk, hogy "kalapos" Ibolya nem ért a focihoz, Azt tapasztaljuk, hogy a politikához sem konyit. De valamit tudhat, ha még mindig ott lebzsel a "husos fazék" körül.Remélem, csak Áprilisig, mert utána máshová fog járni.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 13:07:37

Egyszer már nyúltak egyébként a hirtv-sek vastagbőrős képet, amikor a flas gordonost feljavítottam, azt berakták valamelyik műsorukba, ami blogokról szólt :)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.24. 13:08:03

@sudo su:

kellene a neve, hogy meg tudjuk találni az iwiw-en xD

Pistu 2010.02.24. 13:08:14

@zero: Zero elismert oknyomozóként húzd ki magad! Gratula! Egyébként A "Makaó vagy Ulánbátor: Jani házhoz megy, és dolgozik az országért" cimű tanulmányodat használták fel, megjelölték a forrást is, külön neked tulajdonítják az egészet.

Marcellusca 2010.02.24. 13:08:38

A rohadt annyukat!
Mán innen is töröltetnek? :)
Nem jelent meg a kommentem.
Meg a lapot sem akarta betölteni.

Tán csak nem elért a kezük a V'bőrig? :D

Pistu 2010.02.24. 13:11:01

@órarugógerincű felpattanó: Van vagy 40, de én nem habzsolom, ahhoz túl értékes :)

@dr. Grünwald Ottó: Nyasgem!!! Most miattad vissza kell vonnom a tendert az "I love Pistu" feliratos 15.000 db polóra. Ejj de szép lett volna, csak osztogattam volna a rajongó sunákoknak a pólókat. :(

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 13:15:40

@Pistu: Én még forrón szeretem, úgyhogy készülés közben meg is eszem. Amint elkészül egy, gyorsan kiveszem az előzőt, mielőtt rákerülne, bele a töltelék, és már falom is befelé :D

Pistu 2010.02.24. 13:17:16

@órarugógerincű felpattanó: Én is azt akartam, de akkor ma az ebéd érdeklődés hiányában elmaradna :D

z666 2010.02.24. 13:20:36

Ezekért a videokért szerintem fizettek is valakinek. Ez a párt még a kopogtatócédula-gyüjtést is fizetett alkalmazottakkal csinálja...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.24. 13:27:01

@Pistu:

Köszi, megnézem mindjárt online ...

reKorrekt 2010.02.24. 13:36:44

@csabapayne: Nekem angliából egyetlen dolog tetszik: a River Cottage :D

Combi a ballibes Ferkófan 2010.02.24. 13:39:58

"Akkor halt meg az édesapám, folyton ez járt a fejemben, semmi kedvem nem volt a kampányhoz."

Igazad lett Zsolti, vicces lett ...

Te viszont kicsit sem voltál most vicces zero. Sőt.

órarugógerincű felpattanó 2010.02.24. 13:50:35

Gyerekek, ez a Gyöngyvér, ez nem a herényi lánya? A plakátprosti? Az iwiwes 22 éves gyöngyvérek közt nem találtam. Már csak azért is furcsa, mert végig kerestettem az összes mdf-es jelöltet, és ott nincs köztük, aki egyéni jelöltként szerepel.

minimalista 2010.02.24. 13:51:51

OFF

Egy kis érdekesség a holland politikai kultúráról:
Anno lemondott a komplett kormány ezért:
index.hu/kulfold/hollandfin41/

Most pedig emiatt:
www.szatmar.ro/index.php?p=news&act=show&cid=29383

Mi ilyen felelős kormányokról csak álmodozhatunk...
Mi lehet a különbség? - Talán az, hogy odaát nem megélhetési politikusok rombolják a nemzetet, de ez csak tipp! :-)

ON

Valandil 2010.02.24. 14:02:42

@zero: Ez azt hiszem most nem welcome lett, hanem welcum...

Smacika 2010.02.24. 14:04:48

6'47:"Számítok önökre, remélem önök is számíthatnak rám."
8'46-nál miféle gyógyegér ez a mókus?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.24. 14:09:23

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci:

A videó nem lett vicces?
Az hogy gyász közben kell kampányolni, Bari Zsolt magányügye. Főleg, hogy NEM kötelező ...

Combi a ballibes Ferkófan 2010.02.24. 14:13:11

@zero: ""Odaküldtek bennünket, hogy beszéljünk," sztem kötelező volt. A videó egyébként mókás volt, a poén nem tetszett amit elsüttöttél, ennyi. Ettől függetlenül Ibolyáék balfaszok, hogy letiltják a tyúbon a videót.

Valandil 2010.02.24. 14:14:03

@arlequin: Téged is? :D Amúgy tényleg kiokosodik az ember, én erős viharban is már kiszagolom a "szarvasgombát". (Bár Fónagynál nem jelzett a riasztó.)

Toszkána Grófja 2010.02.24. 14:16:20

@Combi/SzalonFasiszta/SzemétNáci: "Somogyi szerint minden jelölt maga dönthette el, hogy akar-e szerepelni. "
Zero szerintem erre gondolt

drótostót 2010.02.24. 14:17:17

ez a húzása az MDF-nek cikibb, mint a videó maga.

ezért most vigyorogva és kárörvendve elkezdem szanaszét küldeni a még meglévő videókat és ha sokan így teszünk, akkor több emberhez jut el, mint első körben :)

kuki123 2010.02.24. 14:22:26

@arlequin:
p.s.: az mdf nem a maderfaker rövidítése?

jujujjjjjúúúúúújjjjj nagyonnnnnnezzzzzzzz nagyoonnn ahhhhhhhhhhh kibassszzottt dúúúúúrrvaaaaaaaaaaazta jóóóó ..........mindenségit ...

ÁLLATI :D

Pistu 2010.02.24. 14:25:04

Valahol azért ez is a Vastagbőrre való:
barikad.hu/node/47767

Szánalmas.

arlequin 2010.02.24. 14:34:57

@Pistu: főleg az m1 és a duna, a többi magántv. de ez a 2 a mi pénzünkön él.
és minimum az EP-adatok alapján kellene a megjelenési időt felosztania.
nincs erre valamilyen elcseszett választási kampánytörvény?

Marcellusca 2010.02.24. 14:36:43

@Seduxen: Már megtettem, de töröltette a zemdéef. :)))
Vagy csak benyelte a KBM. :D

Hogy kielégítsem kíváncsiságod, bekopizom a múltkori, témába vágó kommentem. :)

"Végig néztem.
Ezt tényleg csak itthon tehettem meg nyugodtan. :)

Kész. Lefőtt a kávé.

Egyébként, szvsz, azért lehetnek befutók (Isten ne adja!), mert az ecceri szavazó felismerheti bennük saját magát.
Itt minden volt.
Szerencsétlen balfék nyugger, kis, DDemokrata népi agyagedény, dógozó, fiatal yuppi.
Sőt, volt MILF és sunázni való is. :)))

Szóval, mind-mind a nép eccerű gyermekei. :D "

Gontar 2010.02.24. 14:42:15

Szánalmasak... A többi párttal ellentétben meg még ígérni is csak olyt tudnak, amire az is nemet mond, akinek csak 40 az IQ-ja tudnak (no, nem mintha a többek nem hülyeségeket ígérgetnének). :-D "Az MDF minden lakó- és nem lakóingatlanra kiterjedő ingatlanadó bevezetését javasolja az általa megszüntetni kívánt helyi iparűzési adó ellentételezéseként. " / by Herényi Károly.... 2010.02.23.

Pistu 2010.02.24. 14:43:48

@arlequin: Mother I'd Like to Fuck :)
Mi fiatalon az ilyeneket csak AHA-knak hívtuk
AHA = Alig Használt Anyuka

Valandil 2010.02.24. 14:44:32

@arlequin: Mother(s) I('d) like to fuck-ennek a rövidítése

Marcellusca 2010.02.24. 14:45:35

@arlequin:
MILF - igazából ez szleng kifejezés:Mother(s) I('d) like to fuck-ennek a rövidítése...magyarul(nem nyers fordításban,ha tudsz angolul akkor le tudod fordítani.....)- olyan nő aki már anya,de a férfiak így is szexuálisan vonzónak találják...
Magyarul annyit jelent, hogy anyukák, akiket begb.... :)))

f.m.j. 2010.02.24. 14:48:19

@Marcellusca: engem csak az az "így is" megfogalmazás zavar :)

kuki123 2010.02.24. 14:55:01

@Pistu: egy pillanatra azt hittem hogy jól áll a jobbik...a grafikont nézve aztán látom hogy a pirosas az nem a jobbik hanem az mdf-szdsz....
aztán nézem ez iylen lilás...de várjunk az az LMP...mi hasít belém a kérdés..hol van a Jobbik..nem látni sehol..görgetem le látom a számértékeket..azta kurva geci 0-0-0-1,2...2,7..0-0-1.3 stb..

édes annyukat

arlequin 2010.02.24. 14:57:48

@Marcellusca: @Valandil: @Pistu: @volánrulz:
jó pap is holtig tanul, akkor egy rossz bolond?
na akkor ezt kiveséztük.
köszönöm.
sok ilyen szép MILF-et ismerek. de az asszony nem engedi... ...tegyük hozzá... ...nem teszünk semmit hozzá. ;-)))

ravaluf 2010.02.24. 15:01:56

@arlequin: Mezei cigány. Tanuld tovább az antropológiát :-D

Marcellusca 2010.02.24. 15:03:09

@f.m.j.: Az engem is.
De, csak kopiztam, mer' aszonták, hogy a gúgli a barátom. :D

Valandil 2010.02.24. 15:06:11

@arlequin: Az a szomorú, hogy sok anyuka jobb állapotban van, mint a mostani középiskolás csajok. Úgyhogy MILF!

Pistu 2010.02.24. 15:10:14

@volánrulz: A közvélemény kutatások szerint kb. 9-14-20% körül áll a Jobbik, az LMP 2-3-5%. Ennek tükrében igazán kibaszás ez a leosztás. (Nem, nem az LMP-től sajnálom az időt, még mielőtt valamelyik szimpatizánsuk a Dunába lövetne). Struccpolitika ezerrel. Amit nem látunk az ugye nincs is. Most már nem is csodálom hogy az idősek közül sokan összemossák a Jobbikot a maszoppal.

arlequin 2010.02.24. 15:10:32

@ravaluf:
;-)))
jót röhögtem.
rajtad.
egyébként tényleg csinos lány. szerinted nem?

arlequin 2010.02.24. 15:16:31

@Pistu: ez mindössze a democsokrácia pártokráciával nyakonöntve. a rendszer lényege a megosztás és az egymás ellen való kijátszás. a felsőház nélküli többpártrendszer szükségszerű folyománya az amit látsz. hiába szeretnének jóban lenni egymással valakik, ha a pártpolitika megtiltja, akkor kész. kis árulások egész sorozata, amiben lehetetlen tiszta maradni...

Higany 2010.02.24. 15:19:24

a legjobb az a feltűrt galléros "konzervatív" jampi :)

Higany 2010.02.24. 15:20:56

@arlequin: magyarul MAMBA: Mama Akit Meg B***nék

Pistu 2010.02.24. 15:24:14

@arlequin: Tehát akkor eleve a rendszerbe van kódolva a sikertelensége. Kösz az infót!

egogegó 2010.02.24. 15:25:22

@órarugógerincű felpattanó: Nyilván!Ha ők pengetik nekik a lét!

Marcellusca 2010.02.24. 15:27:03

@Valandil: Teljes mértékben osztom véleményed!

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2010.02.24. 15:33:55

Egyetlen egy tényt szeretnék leszögezni, ami a blogon illetve az index.hu-n is tévesen szerepel. A civilkontroll. hu egy tekintetben mindenképpen hazudik: az általuk összevágott videó rengeteg olyan jelenetet tartalmaz, amelyek soha nem szerepeltek az mdf hivatalos honlapján. A videókat egy külsös cég készítette, a videó tőlük lett lenyúlva.
egy mdf-es

tryclops 2010.02.24. 15:41:13

@Stef1: Ezt fejtsd ki bővebben. Milyen cég, melyik részek? Eddig ilyet nem hallottunk, csak azt, hogy a "mi kutyánk kölke".
Meg az is szép, hogy a Somogyi Zoltánnak ilyen videós kontaktjai vannak. Sok szart kiadtam már én is a kezeim közül, de erre nincs jelző... Még akkor se, ha szándékos az amatőrizmus, és nem csak "így sikerült, magyarázzuk meg valahogy".

f.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.24. 15:42:42

@Stef1: melyik részek azok, melyek nincsenek fenn az mdf oldalán a videókban?

GatyaPityu 2010.02.24. 16:09:14

Hehe, ez a sértődött töröltetési akció erőteljesen emlékeztet engem arra, amikor pénzzel, vagy éppen csupasz s*ggel pucsítós képeket tesznek ki magukról a csökkent szellemi képességű emberek a különböző közösségi oldalakra, aztán ezt valaki meglátja és beküldi a subba, napsziar.com oldalakra aztán a képeken szereplő alanyok pedig dühösen acsarkodnak, perrel fenyegetőznek amikor rájönnek, hogy közröhej tárgyává váltak - saját hibájukból! Szánalmas MDF, de már meg sem lepődöm.

kitvalasztanal.hu - Választási tippért notebook! · http://www.kitvalasztanal.hu 2010.02.24. 16:43:53

Az uccsó videón a lányok arayosak. Kár, hogy a politikában látják a sorsuk folytatását. Választhatták volna azt is, hogy rendes emberek lesznek :F

Marcellusca 2010.02.24. 16:52:28

Most megnéztem a második vidijót is.

Bakker, a zucca embere sokkal jobban és érthetőbben beszél, fogalmaz, mint a csodás jelöltjeik. :D

picur3ka 2010.02.24. 17:14:25

@Marcellusca:

Melyik lesz a penzugy elen?

latte · http://midterms.blog.hu 2010.02.24. 17:27:43

Nem baj, az MDF bebizonyította, hogy mennyire szakértői és demokratikus, csak azt nem tudják, hogy hogyan működik a net és miért gáz a cenzúra...

törökszultán 2010.02.24. 17:42:57

Tényleg, most, hogy a Somogyi Zoltán mondja, nekem is a brit konzervativok jutottak az eszembe!

Stef1 · http://www.magyar-termekek.hu 2010.02.24. 18:27:09

@fricy: Most arra gondoltál, hogy nevezem meg a lopott és nem lopott képkockákat? (-:
Nem értem, miért kell ebből akkora ügyet kreálni. A nyersanyagot lopták el. De ezt hívatalosan senki nem fogja elismerni. Elég szánalmas dolog, hogy még az üzleti élet is politikai alapon működik ebben az országban! (Egyébként nem sohogyihoz köthető cégről van szó, és nem a cég a hibás.) Ami pedig a töröltetést illeti, nem az MDF kérte a youtube-ot a videó törlésére, hanem egy MDF tag! Úgyhogy kár az MDF-et anblokk ezért anyázni. De mondjuk érthető, hogy a lopott anyagot a youtube a kérésre azonnal törölte. Nem látjuk értelmét, tovább ezzel foglalkozni. Aki akarja terjessze, aki akarja nézegesse. Ez sem az MDF programján, sem az ország állapotán nem változtat.

Üdv.:
I.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.24. 18:58:32

@Stef1:

azt mond meg, melyik az a rész, ami nincs fenn az mdf honlapján lévő videókban.

ne terelj, ha már megvádoltál valakit lopással, akkor hajrá, bizonyítsd be, vagy mondd meg mire alapozod a vádad.

vagy annyit várjunk el tőled is mint amennyit az mdf-től a videóik alapján lehet?

arlequin 2010.02.24. 19:01:18

@Stef1: hogy lehetne ellopni azt ami közszemlére van téve. el vagyol tévedve kicsi ember...
@Pistu: szívesen. nincs mit. csak fel kell ismerni. azt pedig magadnak köszönheted.

bfe 2010.02.24. 20:05:20

@arlequin: nekem a bírtokomban van az összes videó anyag. Ott voltam a legtöbb videó rögzítésénél is. Pontosan tudom, hogy vannak olyan jelenetek, melyek felkerültek a szerverre, azonban sosem lettek belinkelve! Szerintem nem a kollegát kénne baszogatni, inkább szégyelje magát az az illetö aki ellopta az anyagokat és ezt a vaccakot megkreálta! Amúgy, ha valamit a nagyközönség számára elérhetö anyagokból vettek le, azt is el kellett csórni, hiszen az anyagok csak lejátszhatóak az oldalon, nem letölthetöek! Bocs!

ermi50xn6j2 (törölt) 2010.02.24. 20:29:42

A betyárját! Először elképedtem, aztán nem tudtam volna abbahagyni a nevetést.Látszik, hogy megszünt az OPNI.

arlequin 2010.02.24. 20:30:34

@bfe: látod ez engem a legkevésbbé sem érdekel. és a kollégádat sem baszogatom. aki ezzel a minimálértelmű, betűnyaló-magyarirtó senkivel összeáll és ekkora politikai kurvát csinál magából, mint a jelenlegi mdf... ...az menjen a francba és ne picsogjon nekem mint a sírós ribanc. abszolúte nem érdekel, hogy ibikével miként kötötték meg a különalkut a fia dolgai miatt. nem érdekel miként szalámizta föl pártját, mert belülről láttam az egészet és a hányinger a legkevesebb amit megemlíthetek. ráadásul egykori árulójával kacérkodott össze... tudom rég volt a lakitelki sátor, és a magadfajta lehet nem is emlékszik rá, mert fiatal vagy csak 'szakemberként' nyavalyog. ez sem érdekel.
süllyesztő. az kell ennek a formációnak. politikailag az mdf-ben nőttem fel, ezért kíméld meg magad és ne mutasd be nekem, mert 89-től kezdve közvetlen belelátásom volt. köszi. okádhatnékom van a magadfajta mindennelmegalkuvókból.
takarodjatok és ne hisztizzétek tele a világot mert tehetségtelen, hiteltelen, bátortalan kis senkik, rohadt kis herényire zsugorodott banda.
szép estét.
számold fel az ábrándokat. hátha élhetsz még teljes életet.

p.s.: és a legmagasabb ívben teszek a videóidra. mint bizonyíték saját tehetetlenségetekre. pláne a 'tolvajokkal' szemben. és gratulálok annak aki megalkotta a vídiót. tükröt tartott. elhiszem fáj. nekem évekig fájt. már nem...

[Gábor] 2010.02.24. 20:52:44

Levetette az MDF...
Orosz József interjúja Somogyi Zoltán MDF-kampányfőnökkel:
www.youtube.com/watch?v=ishEVxwSzww

arlequin 2010.02.24. 21:16:25

@világvége....:
hát ez a somogyizolikából a 'bokroslajosvezetőjeérdemesszavazni'-ból úgy folyik a hazugság, hogy a farizeusok hozzá képest senkik.
'zolikám-józsikám'... és még a zorosz egész korrekt! tényleg.
és mindenáron versenyezni akar. mekkora senki! bokroslajosbokroslajosbokroslajosbokroslajos... nem tudom hol él ez a somogyi. izraelben? miközben tolják bele az mdfbe az nbh pénzét?!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.24. 21:23:01

@bfe:

bazdmeg, ott vannak a publikus anyagok, nézd meg és mutasd meg az összevágott enyagban, melyik részlet nincs fenn publikusban.

ne mellébeszélj bazdmeg, hanem érvelj.
koma úgy látom halvány lila fingod nincs hogyan működik a net és a böngésződ, lófasz fingod nincs az informatikához.
amit a böngészőben látsz, az letöltődik a gépedre

mutasd meg a mixben mely részlet az amelyik nem szerepel(t) a publikus anyagban, akkor tudsz vádolni. addig csak egy hülye vagy, aki vagdalkozik és mosdat.

Kartal (rezervált) 2010.02.24. 22:35:13

@Conv: hát ez pontosan így van. Amit a böngészőben látsz, az letöltődik egy ideiglenes könyvtárba, onnan pakolja fel a böngésző a képernyőre. A gyakran használt apróságok - mint az pl. avatarok, css fájlok - a gyorsítótárba kerülnek, ami alapból nem törlődik, pont azért, hogy ne kelljen minden egyes alkalommal letölteni (aztán ha valami változik az oldalon, lehet, hogy nem veszed észre ezért).
Amúgy szerintem amit valaki egyszer felrakott a netre, az közkincs, ezt tudomásul kell venni, ennek tudatában kell bármit is megosztani.

Kartal (rezervált) 2010.02.24. 22:37:26

@Blás Sailor von Wolfhausery: a fene tudja, itt annyian annyi félét mondanak, hogy nem lehet már tudni mi az igazság.
Köszi a cikket! :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.24. 22:38:02

@bfe:

Szégyellje magát az MDF, leginkább Ibolya.
Szégyellje magát az, aki beáll hozzájuk.
Szégyellje magát a kampányfőnök.
Stb

De nincs harag, isteni a videó :))

bfe 2010.02.24. 22:52:52

Uraim! Csak három dolgot írnék, azt tovább nem érdekel ez az ügy, híszen ez egy félig-meddig szabad ország... Mindenki azt írogat, káromkodik és gyülölködik amit akar... 1. 15 éve vagyok tagja az MDF-nek. (Anyám meg ott ült abban a híres sátorban...) 2. Informatikus végzetségem van. (Meg történelem.) 3. A stílus maga az ember. Na, jó szórakozást!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.02.24. 22:59:45

@bfe:

Csak egy jó tanács:
Lépj ki.
Ez már nem az a párt, mint amikor beléptél 1995-ben.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.02.24. 23:00:42

@bfe:

1, nem baj az, csak kellemetlen. A 2, és 3. pontra adott válaszaimból érthető az 1. pontban írt állításod.

2/a, drága barátom, nem szégyenled magad, hogy informatikus létedre ilyeneket állítasz mint fentebb és ennyire nem értesz a szakmádhoz?
2/b, drága barátom ne hazudj, egy informatikus, - még ha mégoly hülye is mint Te a fentebb általad leírtak alapján - akkor is tudja, hogyan működik a böngésző. Te nem vagy informatikus.

3, a tudás maga az ember. Te elbuktál a teszten.

arlequin 2010.02.24. 23:14:25

@Conv: "3, a tudás maga az ember. Te elbuktál a teszten. "
na ez az amit csak nagyon nehezen értünk meg, de igaz. sőt. egyedül ez az igaz. békesség!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.25. 01:08:40

Megnéztem a második videón a lányokat.Úgy érzem a fekete a kedvenc színem.:))

fokabacsi 2010.02.25. 06:15:17

Javaslom a Magyar Dávidibolyaközéposztály Furkóknak , legalább 110 gorilla beszerzését, ugyanis az általam tisztelt főemlősök, beidomíthatók !!!!!! A kampány alatt ! És nem fognak ellentétesen szavazni a választás után fél nappal ! Szabad mandátumra hivatkozva! Amit maguknak szavaztak meg ! A frakcióvezető üvölti, melyik gombot kell megnyomni ??! Erre egy gorilla is képes!! Sőt !! Ezek a videón , ennyi ésszel , döntsenek rólunk? Kikérem magamnak !!

arthur plopin · http://fantahungarica.blog.hu 2010.02.25. 09:27:44

Szingli, szűz csajokat a parlamentbe! :) Csak ki ne nőjön a bajuszuk idővel.

Marcellusca 2010.02.25. 09:55:16

@Tigeri: Mer' Te is náczi vagyol. :)))

Egyébként nekem is. Éljen, B.B.!!!! :DDDD

derelyegrádi szellem 2010.02.25. 10:25:29

@Marcellusca:

Te akkora B.B. rajongó vagy, hogy szerintem tetováltasd a farpofáidra, hogy B B.

Csak aztán nehogy úgy járj, mész haza, mutatod az asszonynak bepucsítva, aztán bekérdezzen: és ki az a BOB :-)

Marcellusca 2010.02.25. 10:27:43

@derelyegrádi szellem: Pont ez lenne az álca. :)))
Egy férfira csak nem lenne féltékeny.
Míg egy nő miatt szedhetném a sátorfámat. :D

derelyegrádi szellem 2010.02.25. 10:35:10

@Marcellusca:

"Egy férfira csak nem lenne féltékeny."

Eszdéeszesek vagytok? :-)

Marcellusca 2010.02.25. 10:40:44

@derelyegrádi szellem: Na, ez még kérdés szintjén is felháborító feltételezés, vazze! :D

Egyébként gonoltam, hogy valaki lecsapja a magas labdát. :DDDD

derelyegrádi szellem 2010.02.25. 11:03:53

@Marcellusca:

Rám számíthatsz. De csak a labdalecsapásban, ha érted mire gondolok...:-)

Marcellusca 2010.02.25. 11:29:32

@derelyegrádi szellem: Hát, sem a tekó készítést, sem B. B.-t nem bíznám rád! :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.02.25. 11:42:43

A videó készítője:

"végzettségtől függetlenül lerí róluk az alkalmatlanság, a fantáziátlanság, a szellemi szürkeség. Véleményem szerint az MDF vezetőinek cinikusságát, a választókkal szembeni elképesztő pofátlanságát jelzi, hogy van képük ilyen színvonalú jelölteket elindítani."

www.pecsistop.hu/articles/article.php?id=617989

derelyegrádi szellem 2010.02.25. 11:49:38

@Marcellusca:

Akkor mákom van, mert "tekót" /mi lehet ez? :-)/ nem is tudok készíteni, BB meg nem tetszik.

Marcellusca 2010.02.25. 12:19:00

@derelyegrádi szellem: Akkor mákom van. :)))
tekó=tetkó, ne kekeckeggyé, vazze! :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.02.25. 13:06:58

@Marcellusca: Képzeld! Múltkor összejöttem a genyórázóval is.Azt mondta jobban csókolok mint te és velem legalább tele volt a szája.:))

Zigi 2010.02.25. 13:47:56

Az MDF eddig 16 helyen gyűjtötte össze a kopogtató cédulákat. Tolna megyében eddig csak Tolnán gyűlt össze, mégpedig Balogh Árpádnénak:

www.valasztas.hu/hu/parval2010/351_351_0_index.html

Itt pedig a Barikád ma délelőtti híre:

barikad.hu/node/47855

Hm, érdekes, nem?

GIjoe 2010.02.25. 15:25:08

most primitiv leszek, de a plakaton szerepelo holgyeket azert sunaznam :)

MOPO3OB · http://tinyurl.com/fakeb0ok 2011.01.26. 17:37:34

Igen, és még most is fent vannak a visszarakott videók. :)
Egyébként pedig ha az MDF filmforgalmazónak vagy filmstúdió vállalkozásnak tekinti magát, és ezért ragaszkodik foggal körömmel a szerzői jogainak a megvédéséhez, akkor lesz szíves visszafizetni az eddig felvett állami párttámogatásokat az adófizetőknek. Az ugyanis csak politikai közszereplőknek jár.

süti beállítások módosítása