Skip to content


       Szűrés lista

MDF: Game over, viszlát, szevasztok!

Egy újabb rendszerváltó pártnak lett vége, az MDF nem lesz parlamenti párt.

Azért azt nem hittem volna, hogy még a választójogi törvényt sem ismerik.

Ibolya, Károly, Lajos: ezt most komoly? Tényleg csak ennyik vagytok? Tényleg csak ennyit tudtok?

A sokadik banánhéj végzetesnek bizonyult:

"A választójogi törvény 5. paragrafusa szerint egy párt (esetünkben az MDF) területi listáinak felállításakor nem vehetők figyelembe a közös egyéni jelöltek, országos listája felállításakor pedig a más párttal közösen felállított területi listák.

Ahhoz, hogy az MDF a fővárosban területi listát tudjon állítani, azaz Budapesten lehessen szavazni a Fórum listájára, arra lenne szükség, hogy a 32 fővárosi választókerületből legalább 8-ban MDF-es jelölt induljon. A választójogi törvény ismeretének hiánya és az SZDSZ-es politikusok közös jelöltként történő indulása miatt ennek a 8 jelöltnek jelen állás szerint a 14 "tisztán" MDF-es aspiráns közül kell kikerülnie, ami lényegesen megnehezíti az amúgy is belharcoktól tépázott párt helyzetét." -  Hírszerő 

Az Index információ szerint "a 14 saját néven indított fővárosi jelölt közül azonban csak kettőnek van meg a szükséges ajánlószelvény-mennyisége, és további háromnál van remény, hogy a hátralevő két hétben összejöjjön."

2+3 nem egyenlő 8 ...


Bár az országos lista meglesz, mivel 7 megyében sikerült területi listát állítani, de az ország nagy részén az MDF nem is lesz rajta a listán, így nem is szavazhatnak rá. Főleg Budapesten, ahol a megmaradt SZDSZ törzsbázisa található.

És hogy mekkora érvágás az, hogy Budapesten nem lehet rájuk szavazni?

A 2006-os választáskor Budapesten listán az MDF 54 ezer szavazatot kapott (az összes listás szavazatuk 20%-át), az SZDSZ pedig 125 ezret (az összes listás szavazatuk 35%-át).

AZ MDF budapesti elnöke felmondja az MDF-SZDSZ megállapodást, mivel szerinte az SZDSZ nem teljesítette a vállalásait, vagyis nem adott pénzt és embert.

Lehet, hogy Mesterházy Ernő lecsukása tényleg kicsinálta ezt az amorf formációt?

Tóta W. siránkozhat majd egy újabb sort, de ez van Árpád, ha nem sikerül összeszedni 8*750 (=6000!) kurva cédulát 8 * 40 000 = 320 000 embertől, akkor nincs mit tenni: 
Politikai kurvák, szevasztok, viszlát!

Ui: A jelöltes videó kurva jó volt, köszönjük!

Hoppá, micsoda update:


"Lévai Zoltán legutóbbi nyilatkozatának egyetlen következménye: mivel megszegte az MDF Országos Választmányának február 19-én hozott határozatát, Lévai Zoltán a továbbiakban nem az MDF Budapesti Választmányának elnöke és MDF  tagsága megszűnik. 

Az MDF  Országos Választmánya magához vonta a szövetségi politikát érintő kérdéseket, így azt az Országos Választmányon kívül senkinek nincs joga felmondani, módosítani.

Az MDF az áprilisi választásokon országos listát állít, és továbbra is várja a választók támogatását, hogy minden választókerületben állíthasson képviselő-jelöltet.

Makay Zsolt
az MDF Országos Választmányának elnöke"
 


Micsoda dicstelen vég, még ezt a szerencsétlen Lévait is kibaszták ... és mint kiderült, új világcsúccsal, 14 perc alatt. Ilyen szép rekord még Torgyánnak sem jött össze soha, pedig haj, de igyekezett a drága!

Címkék: választás mdf

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr751819664

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mit keres még Bokros Lajos az MDF-ben? 2010.03.09. 08:10:45

Akár veszi a kalapját, akár kitart, ez a márka már nem az, ami 2009-ben volt. Az MDF magával együtt Bokros Lajos politikai potenciálját is ledarálta. (Fotó: mdf.hu) Az MDF a teljes csőd szélén áll. Az elnökség „kiszervezte” maga alól...

Trackback: Az MDF jövője 2010.03.08. 20:32:33

Arivistus küldött egy nagyszerű írást, fogadjátok sok szeretettel :-) Azt látom, hogy mindenki csak az MDF jelenéért "aggódik". Meg bírja-e szerezni a kopogtató cédulákat; lesz-e elég szavazója a Tisztelet Társasága nélkül; kap-e elég ...

Trackback: Könnyes búcsú 2010.03.08. 18:13:21

A vonat elment, Ibolya lekéste, örülök!Az ötlet innen jött. 

Trackback: MDF-SZDSZ szakítás Budapesten 2010.03.08. 17:00:03

Reménytelennek látja a pártok helyzetét Lévai Zoltán budapesti MDF-elnök, aki ezért felmondja az SZDSZ-szel kötött megállapodást. Lévai szerint az SZDSZ-es ballaszttal a törvényes út betartása mellett reménytelenné vált a budapesti lista felállítása - ért…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Taktikai Atompingvin 2010.03.08. 16:06:06

Akkor Miklósi Gábor mégis csak az Mszp-re fog szavazni......
Aki esetleg kibont valami finom itókát, azzal ezennel virtuálisan is koccintok. :-)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.03.08. 16:08:19

Lévait azonnal kikúrták az MDF-ből.

Ennyi.

Szánalmas.

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.03.08. 16:08:32

A fenébe, pedig már azt hittem, hogy este jó bort fogok inni.

loláb 2010.03.08. 16:09:40

Hiphip hurrá!

Hiphip Hurrá!

DArchAngel 2010.03.08. 16:10:11

Nem fogom megsiratni őket, nagyon nem. Örülök, ha ez a röhejes banda nem kap megint négy évig állami apanázst.

Taktikai Atompingvin 2010.03.08. 16:11:41

@zero: Tessék? Ezt nem olvastam. Bár Bokros hatására már Dávid Ibolya beígért valami hasonlót.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.08. 16:13:46

@Taktikai Atompingvin: nekem 2 palack pezsgő hül a frigóban :)))) az egyik a szadeszé. a másik a madöfé :)))

arlequin 2010.03.08. 16:14:52

nyugodjanak tévében. ámen

arlequin 2010.03.08. 16:16:08

@Seduxen: lebuktál. ők finanszírozták a pezsgőid... te pedig a hátukba vered a dugót

nfgy 2010.03.08. 16:17:51

Én úgy tudom,hogy Ibolya csak úgy tudott újra elnök lenni,hogy az szavazhatott csak aki megbökte vagy akit lepippantott.Herényinek két szavazata volt.:)

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 16:21:49

@Seduxen:

meg egy finom bor, ami az enyém...:-)

PublicEnemy 2010.03.08. 16:22:17

Basszus...ne máááár! Most kire szavazzak? :))))

ravaluf 2010.03.08. 16:25:32

Mondjuk rohadtul meg is érdemelte. Úgy csinált mintha Almássy barátja lenne, aztán lefeküdt Ibolyának, oszt most itt a dicstelen vég. Hacsak nem kap ő is levelet Herényitől pár hét múlva hogy visszavennék :)

Dzsentrisvihák 2010.03.08. 16:28:53

Jííííí-hááá! Öröm :D :D :D

szedlacsek2 2010.03.08. 16:30:24

Jobb lesz ha ma este lakpcsolják a villanyt az összes MDF irodában , oszt többet vissza sem mennek. Semmi értelme.

Bankersbox 2010.03.08. 16:30:25

Vegre meg lehet inni azt a sok pezsgot.... Valszeg a szilveszteri szezon utan az aprilis lesz a legnagyobb forgalmu honap a gyartoknak...

Pistu 2010.03.08. 16:30:38

Lejárt szavatosságú sört kibont, hörpint, *áhh* Hullik a férgese, és még mennyi fog! X-) (gonosz vigyor)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.08. 16:32:26

@Taktikai Atompingvin: én - belátom túl pesszimistán - azt jósoltam, hogy SAJNOS bejut a madöf. Szellem meg kötötte az ebet, hogy NEM. Így fogadtunk :(

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.08. 16:33:20

nu dikkmáshalom mindenkinek, holnap folytatjuk "ma ki bukik le?"- című méltán népszerű kvízjátékunkat :)

spájdernecc 2010.03.08. 16:36:56

megdolgoztak érte...
Herényi mehet vissza ciánozni

Taktikai Atompingvin 2010.03.08. 16:40:08

@Seduxen: Hát így jártál! Sírva vigad a magyar :-)
@derelyegrádi szellem: Neked pedig gratulálok a nyereményhez :-)

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 16:40:19

@spájdernecc:

majd ha a büntetését leülte, utána. Addig zacskót ragaszt. Meg eseténként nyálaz is.

arlequin 2010.03.08. 16:40:46

@Seduxen: az nem "ma ki bukik rá?" volt?

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 16:43:34

@Taktikai Atompingvin:

Még nem nyertem meg, ez csak április 11.-én derül ki. Bár arra tényleg elég kicsi az esély, hogy valaki bejusson, aki még elindulni sem tud, de hát itt bármi megtörténhet. Talán még ez is....

Bad Attitude Baracus 2010.03.08. 16:46:14

@Taktikai Atompingvin: Éppen lent voltam a közértben sörért és mikor visszajöttem ez a post fogadott. Na mondom, lesz mire meginni. Erre látom, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek ez jutott eszébe :)
Egészségünkre...

2010.03.08. 16:47:25

Összeomlóban az mdf?
Kedves Ibolya: boldog nőnapot!

spájdernecc 2010.03.08. 16:47:55

@derelyegrádi szellem:
gondolod?
én nem vagyok ilyen optimista

Tapmancs 2010.03.08. 16:51:16

Eddig azt hittem értem a választási rendszert. Most akkor kik vannak a szavazólapon? Akik területi, vagy országos listát állítanak? Valaki magyarázza el, kérem! :)

És ha már eldőlt hogy nem indulhatnak, akkor Ibolykáék mit erőlködnek?

Bad Attitude Baracus 2010.03.08. 16:51:28

@PublicEnemy: Ha alzheimer kóros nyugger vagy, akkor az mszpre, ha meg ha csak szimplán idióta akkor a LáMPavasra. :) Ha meg egyik sem, akkor meg vagy találsz valamit a maradékban, vagy ráírod a szavazólapra, hogy a "Sok kretén között egyet sem találtam arra érdemesnek, hogy megtiszteljem a bizalmammal". Illetve a sok az már nem is sok...

Mighty 2010.03.08. 16:52:35

Hopplá. Újabb mentelmi jogok replültek ki az ablakon :)

kuki123 2010.03.08. 16:52:36

A SOHA VISZONT NEM LÁTÁSRA!

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.03.08. 16:53:20

Amúgy ha Ibi kézen fogja Lajost és csinálnak szépen, nyugodtan,okosan egy értelmes kampányt,simán meg lett volna a kopogtató is, meg az 5% is még a 7 is...de az szdszel összeborulás meg aki nem ért egyet kirúgjuk,fejetlenség ahh..Szerintem az szdsz csak a pénz miatt kellett.Lassan elmondhatják ,hogy elkúrtuk nem kicsit...simán számíthattak volna volt mszpés,szdszes ,meg a "saját" szavazóikra.Meg lehet nézni az EU-s szavazáson is bejutottak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.08. 16:59:53

Hú de kár....
Na akkor ezt a számot küldöm nekik, hátha felvidulnak:
www.youtube.com/watch?v=gZrolqyn_wg

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.08. 17:00:54

@derelyegrádi szellem:

Bizony, Abszurdisztánt nem szabad lebecsülni, mert durva meglepetésekre képes...De azért ilyet már csaknem :)

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 17:02:12

@Blás Sailor von Wolfhausery:

Hát igen az lesz a vége, hogy a szadesz vezetőknek hálásak leszünk, mert először magukat, aztán még pluszba az ibiéket is kijetették. Ez mondjuk abszolút világrekord, nem vitás!

Így meg is ragadnám az alkalmat, hogy gratuláljak hozzá: Ez szép volt srácok! :-)

belzebubó 2010.03.08. 17:02:18

"Az SZDSZ-ben információink szerint a sajtóból tudták meg a hírt, így teljesen ledöbbenve állnak a fejlemény előtt."

Igy jár az akinek egy olyan ad tanácsot aki már a gimiben is a legnagyobb lúzerek közé tartozott. Somogyi most mivel fogja vigasztalni őket?

kuki123 2010.03.08. 17:03:33

@AntiChrist: ez tette fel az i-re a pontot XD

nőnap:P

de a kirúgás....azt a kurva... XD

Piramis formáció:
állnak egy nagy halom szaron néhányan, igavonók még tartják azt a pár embert (ibolya, herényi stb...) ezek meg még felülről sörétessel még ellövik az alattuk állókat

A MaDöFakör párt kinyírta önmagát XD

szdsz pipa
MaDöFakör párt pipa
jöhet az Maszop

XD

arlequin 2010.03.08. 17:03:55

@laspalmas: ki látja azt? lehet a fidesz átküld nekik párszáz üres, kitöltetlen cetlit abból az x egész y millióból és láss csodát...

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 17:05:10

@derelyegrádi szellem:

Ja, azt ki is felejtettem, hogy még azelőtt még az MSzP-ből is egy kispártot csináltak.

Ha a patásban van némi becsület, már készül a bronzszobor nekik a Lendvai utcában :-).

abandi 2010.03.08. 17:08:48

1 conista+1 intercionista, az egyenlő a dupla nullával!

kuki123 2010.03.08. 17:12:30

@laspalmas: kérdés
ha megszűnik az mdf...akkor
esetleg elengedik a kezét Bokrosnak vagy ilyenkor mi történik?

abandi 2010.03.08. 17:12:42

Na, mi a bráner van már???
1 cion+1intercon az egy dupla nulla?
Mad a maszop beszop...-panccsa óket!

Pistu 2010.03.08. 17:15:11

@arlequin: Szerintem azért vágták ki Lévait, mert tett egy ilyen kijelentést:

"Lévai Zoltán az Indexnek adott nyilatkozatában leszögezte, szerinte nincs remény arra, hogy a választójogi törvény megsértése nélkül az MDF budapesti listát tudjon állítani. "

Na ha ezek után mégis meg lesz akkor LÁMPAVASat nekik. De nem arra lógatni, neeem, feldugni az összesnek.

2010.03.08. 17:17:27

@volánrulz: Hehe :)
A kirúgás... na, igen. Gyorsan reagáltak.

Alacsonyan szállnak a madöf háza táján a kopogtatócédulák.
Olyan eső lesz, hogy kiönti őket a pártközpontból...

abandi 2010.03.08. 17:19:38

ja, meg a fidesz!
Gondolom a likud-tezsvír sem nézi jószemmel a kiszemelt "gyarmatokon" zajló eseményeket...

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 17:19:54

@arlequin:

Ha érdekük fűzödne hozzá megtennék. De én ilyet nem látok. Az MDF MSZP-és szavazatokat is vesz el, ez így van. De:

1./ Nem csak, van (volt) nekik egy saját 2-3 %os fix bázisuk is, ami ha veszendőbe megy (nem jutnak be) akkor csak jó.

2./ Az tök mindegy a végkifejlet szempontjából, hogy az MSZP 13, vagy 15 %-ot szerez. Nem ér semmit egyik se.

3./ Ha nem lesz MDF a listán, akkor azok közül sokan nem fognak elmenni inkább szavazni, így egy részük a távolmaradókat szaporítja pár ezerrel. Tehát nem lehet simán hozzáadni az MSzp-hez. Itt kúrták el MDF SZDSZ-ék is, azt hitték ez annyi, hogy két számot összeadunk. Hát nem.

A fidesznek az a jobb, ha ezek el sem tudnak indulni. Aki nem indul, az be se tud jutni. Az, hogy 50 vagy 54 MSZP képviselő ül az OGY-ben, az meg tökmindegy.

arlequin 2010.03.08. 17:20:16

@derelyegrádi szellem:
aaaaarghhhh
te szexista faszista a nők világ-zoltán-napján ilyeneket mondani!!!
szegény somogyi, nem zoltán ő is teljességgel véletlen:? ilyen szar névnapja régen lehetett...

guga 2010.03.08. 17:22:38

Kwótawé mi a faszért sirámkodik azon, hogy ez a félnótás köztörvényes banda lecsúszik a koncról?

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.03.08. 17:22:56

@derelyegrádi szellem: OFF: Mintha veled fogadtam volna egy sörbe, hogy nem lesz lmp-szdsz közös lista. Úgy néz ki hamarosan itt a törlesztés ideje! XD
ON

arlequin 2010.03.08. 17:23:19

@Pistu: jól tette. nagy a sürgölődés a damaszkuszi úton... balogh,lévai...köllene már oda egy közlekedési rendőr, hogy a forgalmat irányítsa: "egyet jobbra, egyet balra!"

@derelyegrádi szellem: vagy még mindig van valami a tarsolyban. már rég megtanultam nem reménykedni. igaz félni sem kell ;-)))

guga 2010.03.08. 17:23:25

az mdf alulról szagolja ibolyát

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.03.08. 17:27:35

hehehe. :) jo a cikk. :)

Orultem, mikor az szdsz kiesett es eltunt. Orulok hogy eltunik az mdf is.
remelem az mszp is eler vagy 10% alattit es kovetkezo valasztaskor meg annyit sem. :)

Hajra Magyarorszag, Hajra Magyarok! Zsidok haza Izraelbe!

:)

abandi 2010.03.08. 17:29:14

@derelyegrádi szellem:
Csak a frakciópénzt veszíthetik az antifasisztademokratahúdebazmegajrópások nem kis hányadások!
Meg a mentelmi jogot.

Taktikai Atompingvin 2010.03.08. 17:29:50

Bréking Nyúz!
hetivalasz.hu/itthon/vilagrekord-14-percen-belul-kizartak-az-mdf-elnoket-27751/
Valaki nálam idősebb világosítson fel: Így volt ez az FKGP-vel is?

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.03.08. 17:31:17

nekem erről az jut eszembe:
a cigus talál egy pénztárcát és mint "becsületes megtaláló betelefonál a volt danubius rádióba:
- Jó nápot, találtam egy brifkót. Van benne 1000 $, 2000 euró, és 1millió ft.
- És mit szeretne?
- Szeretném küldeni a tulajdonosnak a cocodzsambót.

Marcellusca 2010.03.08. 17:31:52

Héééé, alig menek el A Főnökért az oviba meg utána bótba, oszt' mingyá nincsenis madöf? :)
Há' mi leszen így a jobboldallal? Nem leszen felelős polityizálás a parlamentbe'? :)
Émmán nem is túúúdom, mittet mongyak. :)))

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 17:33:13

@TaTa86.:

Én nem emlékszem ilyenre. Ráadásul én mindig borban fogadok, így még kisebb rá az esély. De ettől még lehet. És hol van itt LMP-SZDSZ közös lista?

Bár jó lenne, hátha a hátralévő 30 napban még őket is kiradírozzák a hungaro valentinék..:-)

Marcellusca 2010.03.08. 17:33:32

Na, látom megint utána kell küldenem egy KBM-et, hogy látszódjon a kommentem.
Nem mintha lényeges és okosság lett volna, de mégis. :)

Marcellusca 2010.03.08. 17:35:30

@derelyegrádi szellem: LOL!!!

Azé' idekopizom, amit az előzőnél írtam:
A bejelentés után ki mert menni brunyálni? :)))

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 17:36:30

@guga:

talán a hasonlóság miatt, ami köztük áll fenn. :-)

tudi 2010.03.08. 17:36:32

Szevasztok srácok hát ennyi volt, de jó lesz nem látni titeket majd a parlamentben. Aki iszik annak egészségére én max. most csak gyógyteát iszok :)
Amúgy ha Almássy lett volna az MDF elnöke lehetséges másként alakul a sorsuk.

spájdernecc 2010.03.08. 17:40:27

@Taktikai Atompingvin:
nem, ott ráérősebben zárogatták ki egymást

stulquec 2010.03.08. 17:40:47

Nyomorék mdfszdsz! eljött a végítélet napja! röhögni is kár rajtatok!

abandi 2010.03.08. 17:42:42

Na, jó!
Ezeknek annyi!
De mégis ott motoz a fejemben a kérdés:
Ki dugja Ibolyát?

spájdernecc 2010.03.08. 17:43:44

@abandi:
ne légy naív
gondolod herényikarcsi lenne az esze alapján BÁRMI is bárhol?
de ez egy régi történet

Taktikai Atompingvin 2010.03.08. 17:44:33

@spájdernecc: 1 hónap múlva választás, sietni kell :P

arlequin 2010.03.08. 17:45:41

@tudi: vezetsz vagy beteg vagy? mert ha geteg vagy akkor pálinkát vagy bort, ha vezetsz akkor sört...

m.logic 2010.03.08. 17:48:34

Remélem nem tudják magukat felcsalni 8 BP-i jelöltre. A Hirtv bemutatta, hogy gyűjtik az üres cédulákat... Ha 5% biztos nem lesz meg, akkor örülhetünk a 2-3 MSZP-től elvett %-nak.

arlequin 2010.03.08. 17:50:04

na gyerekek, nem oly lefutott meccs ez a szadimadöf bejutás...

spájdernecc 2010.03.08. 17:52:28

@Taktikai Atompingvin:
a másik lényeges eltérés, hogy a kisgazdák osztódással szaporodtan, a végén n+1 kisgazdapárt volt egy ideig
a madöf az egy MIÉP-et leszámítva csak vásik, mint a vályogtégla

greybull 2010.03.08. 17:52:42

@zero: biztos addig történt, míg kiment pössenteni egyet!

dr. Grünwald Ottó · http://zikkajl.inda.hu 2010.03.08. 17:56:50

húú bearanyoztátok a napomat. a zsdsz végre észrevehetné magát, hogy akikkel összeállnak azok is velük buknak. hoznak 20000 szavazót, de elvisznek 200000-et. Ibolyka mehet vissza a kamionparkolóba, herényi csótányt irtani (kezdhetné magával), fodorgabi krumplit sütni a mekibe, a laja meg vissza az IMF-hez, ha már ezek a senkiháziak nem méltányolják pótolhatatlan szaktdását. már csak egy kívánságom maradt a magyar politikában: szeretném még látni, ahogy a cenzorasszony saját ürülékében fetreng és a családtagjait sem ismeri fel (úgy mint a pufajkásgyuszi).

abandi 2010.03.08. 17:56:54

@spájdernecc:
Gruppenyszeksz lesz ebbül!

James L2 2010.03.08. 17:58:14

Én még nem temetném őket. Ki tudja, milyen piszkos üzletek kötődhetnek még, a fel nem használt cédulákkal. Lehet, hogy az utolsó pillanatban csak meglesz a 750.

ErEr 2010.03.08. 17:58:28

Bajszos csúnya bácsi is mehet a levesbe okoskodni? Nagyon remélem....

spájdernecc 2010.03.08. 17:59:33

@abandi:
tőlem...
csak ne legyen kötelező a részvétel

abandi 2010.03.08. 17:59:43

@spájdernecc:
A miép megszűnt-elfogyott, mint a csurkapista bá agya/pénze!

James L2 2010.03.08. 18:00:55

Voltak álfideszes gyűjtők, feltört postaládák. Az ilyen forrásból szerzett cédulák okozhatnak még meglepetéseket.

Higany 2010.03.08. 18:01:06

Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Azért jobb lenne, ha az MSZP-n kívül lenne más választásuk a fidesz- és jobbikfóbiásoknak, jobban örültem volna egy 4% MDF, 4% LMP-nek, mint ezek nélkül egy +6-8%-al jobb MSZP szereplésnek. Ez így csak a vörösöknek jó.

tudi 2010.03.08. 18:03:03

@arlequin: Beteg, de ez olyan gyógytea, hogycsak na ebben minden van, ami gyógyít+pálinka nincs itthon, abból úgye csak a házi jó.

tudi 2010.03.08. 18:04:46

Én majd április 11.-én iszom, ha kihullanak ezek a féregnyúlványok, bár most már nincs olyan nagy eséylük, de biztos ami biztos.:D

2010.03.08. 18:31:01

Hm. Lajos vajon mikor jelenti be a visszalépését? Az lehetne a következő érvágás.
Vagy kitart a végsőkig?

ravaluf 2010.03.08. 18:37:28

@tudi: nem lehetséges, biztos, egész más volt a koncepció.... kár, hogy nem sikerült.

Lake 2010.03.08. 18:40:30

Látszólag nem ide illő téma, de azt hiszem ez a legmegfelelőbb hely, hogy kérdezzek Tőletek: olvas az ember 1-2 forgatőkönyvet április 11-ről, amelyben benne van az ilyen-olyan csalás lehetősége is (elvégre Fletó kreatív élőlény...). Amikor Szlovákiában 1998-ban összefogott a jobboldal Mecsiar ellen, akkor az ellenzéki pártok is felkészültek a legrosszabra (csalás, az eredmény után valamilyen trükk után rendkívüli állapot a hatalom megtartása céljábók, stb) és alkalmazták a PÁRHUZAMOS SZAVAZATSZÁMLÁLÁST, hogy ne lehessen "útközben felfelé" elcsalni az eredményeket...azaz a jelölteket állító pártok által, az egyes választási bizottságokba delegált tagok, a szavazatok összeszámolása után az eredményeket jelentették a saját pártközpontjukba (mobilon, mailben), ahol összegezték az eredményeket és rögtön volt egy nem hivatalos, de hiteles áttekintésük, majd amikor megjelentek a hivatalos -megyei, országos - eredmények, akkor össze tudták hasonlítani a saját összegzéseikkel...így nem történhetett meg, hogy a "kis"választási bizottságok részéről (az egyes településekről) a megyére bevitt hivatalos eredményekbe valaki "útba felfelé" belenyúlhasson... a valaki alatt, ebben az esetben természetesem Mecsiart értem, az ápr.11-i esetben viszont Fletóra gondolok....a párhuzamos szavazatszámlálás szlovákiai megszervezését és lebonyolítását az akkori ellenzéki pártok természetesen nyíltan felvállalták, sőt a kampányuk részévé tették azt, ami nagyon pozitívan hatott a (radikális!) változást akaró emberekre, mert egyrészt biztosak lehettek benne, hogy nem lehet velük kibaszni, másrészt meg negatív kampány volt Mecsiar ellen, mert SUGALLTA A CSALÁST, A GAZEMBERSÉGET A KORMÁNYZÓ PÁRT RÉSZÉRŐL, és ez a sugallat felháborodást generált, amely viszont mozgósította az embereket...
Nem tudom, hogy az Anyaországban hogyan állnak össze a választási bizottságok? Szlovákiában minden induló párt delegálhat tagot a legkisebb település legkisebb választási bizottságába is.
HASZNÁLHATÓ EZ A DOLOG ÁPR.11.-N?...vagy hülyeségeket irkálok?.... :D

arlequin 2010.03.08. 18:42:00

@ravaluf: mire gondolsz benadam? mi az hogy más volt a koncepció? mire?

arlequin 2010.03.08. 18:48:49

@Lake: tudtommal használható, bár már el is felejtettem hogyan működik. viszont 8 évvel ezelőtt a maszopszadi vonalnak sokkalta használhatóbb, az ún. jobboldalnak pedig óvatlan mozgalmárai voltak. idén nem lesz olyan egyszerű csalni. és akkor még nem beszéltünk a jobbikos pitbullokról. ugyebár - bármennyire paprikajancsi - novák elődnek köszönhetjük, hogy bebuktatta a kopogtatócédulabizniszt. 1szóval érdekes lesz ez a választás. gondolhatnánk vízválasztó hatású, de nem feltétlenül...

ravaluf 2010.03.08. 18:52:27

@arlequin: Egy Fideszhez közelálló, komcsikkal nem bratyizó, Bokrost nem jelölő, szadeszos ánuszokat nem nyalogató MDF volt a terv, kb. egy Fidesz light, az Orbánfóbiás kommereknek, de csak a jobboldalon, a majdani győztessel szorosan együttműködve. Nem sikerült, Somogyiéknál több volt a zseton meg az NBH-s kapcsolat. Kár érte.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 18:54:09

@arlequin:

Főleg hogy asszem jön az Iráni Forradalmi Gárda is vigyázni a választások tisztaságára!:D

Zigi 2010.03.08. 18:54:51

@Lake: Használható, s szerintem 4 évvel ezelőtt a Fidesz már használta is.

ravaluf 2010.03.08. 18:56:38

@El Topo (Sgt. Elias): Ők már csak tudják hogy kell ezt csinálni... láttuk, ugyebár.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 18:59:12

@ravaluf:

Várjál, az szerintem Irak, amire te gondolsz.:) Az Iráni Forradalmi Gárdát Vona igérte be valamikor, már nem emlékszem pontosan. Csak arra, hogy röhögtem.:)

abandi 2010.03.08. 19:02:10

@Lake:
Nálunk úgy is lehet csalni, hogy:
Vki. megkapja az előtte egyenként lepecsételt választási lapokat (2db), majd a végén az urnából mégis 1000 db kerül elő, holott a választásra jogosultak száma csak 900....
És itt jön a csavar!

ravaluf 2010.03.08. 19:07:03

@El Topo (Sgt. Elias): Nem , Iránra gondolok, hát nézd meg, mit rendeztek, amikor Mahmúd egy kicsit szarba került.... az lesz ám a fasza, ha Vonának Irán jut eszébe az emberi szabdságjogok kapcsán.... mondjuk, az iráni BTK néhány paragrafusát, kiemelten az élet, vagyon, és szemérem ellen elkövetett bűncselekményeket érintő szakaszokat gondolom.

arlequin 2010.03.08. 19:09:56

@ravaluf: ja. erről hallottam. ez már akkor bebukott, amikor ibolyka betoppantotta magát az elnöki székbe. igen láttuk mire képes a forradalmi gárda. kicsivel kevesebbre mint az usa afgániában, vietnámban, irakban, vagy mint az idf gázában.
@El Topo (Sgt. Elias): lehet. a múltkor mondtam nekik maradjanak otthon. remélem megértették... én is röhögtem, bár nem hiszem hogy vona ilyet ígérgetett vóna ;-)))

arlequin 2010.03.08. 19:11:19

@abandi: bármit el tudok képzelni.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.03.08. 19:11:42

@ravaluf: dehogy kár. Jellemtelen gerinctelen politikai hullák nem kellenek. A szar díszcsomagolásban is szar marad.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:12:39

@ravaluf:
Elnézést!
Nem fog eszébe jutni, már eszébe jutott.
video.google.com/videoplay?docid=3781312178845609298&hl=en#

mivel kicsit hosszú, 11:40-től, de a többi is mókás.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:13:37

@arlequin:

Akkor az előző linket neked is ajánlom, tisztelettel!:D:D

arlequin 2010.03.08. 19:15:07

@ravaluf: regélj ember, regélj. milyenek azok a paragrafusok? korán-komformok?

ravaluf 2010.03.08. 19:18:22

@arlequin: kicsit saría, kicsit véres, de rendkívül célrevezető. pl. ha kislányokat kúr meg a diszkó után, ott nem másfél év ánusztágítással jutalmazzák őket, hanem egyszerűen felkötik a picsába.

arlequin 2010.03.08. 19:18:56

@El Topo (Sgt. Elias): jól nyomja ;-))) láttam az arcára ráfeszülni a maszkot. emellett nem kell elfeledni, hogy politikus. kíváncsi vagyok, hogy jön-e egyetlen iráni is ide megfigyelni... egyáltalán adnak-e neki vízumot? mert ezt nem hiszem. ilyenkor könnyű megígérni olyat, amit nem tudok teljesíteni. dehát ez már politika... tisztelettel! ;-)))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:20:00

@ravaluf:

Így aztán most Iránban nincsenek pedofilok, igaz?

arlequin 2010.03.08. 19:22:06

@ravaluf: ha nem lenne ekkora bolond nagy szívem, s mint leánygyermek apja, azt mondanám, hogy teljességgel igazuk van. demokrácia ide-oda. ez a vegyi kasztrálás olyan mismásolás. kössék fel az ilyet, aki erőszakot tesz bárkin. akár férfin, akár nőn. személy szerint megbocsáthatok neki, de társadalmi méretekben ez kivitelezhetetlen és rombol.

ravaluf 2010.03.08. 19:22:44

@arlequin:

ja. erről hallottam. ez már akkor bebukott, amikor ibolyka betoppantotta magát az elnöki székbe.

jó, hát most utólag könnyű, fasse gondolta, hogy ennyire kimozdíthatatlan..... mindegy, jó ez így ahogy van, mehetnek a kukába.

igen láttuk mire képes a forradalmi gárda. kicsivel kevesebbre mint az usa afgániában, vietnámban, irakban, vagy mint az idf gázában.

Jóvan wazze, de a sajátjaikat csapják széjjel!! Mi különbséget látsz e dicső alakulat, és a Forradalmi Karhatalmi Ezred (Bp, 1956-57) között???? Lófasz különbség sincsen, még a nevük is kb. ugyanaz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:22:51

@arlequin:

Jól, pontosan tudja, mire fog örjöngeni a csürhe. Szegény Leni Riefenstahl meg meghalt, pedig milyen díszletet rakhatott volna mögé!

ravaluf 2010.03.08. 19:23:36

@El Topo (Sgt. Elias): Hogyne lennének, de akit elkapnak, az többször nem próbálkozik a szomszéd 5 éves copfossal.

arlequin 2010.03.08. 19:24:18

@Roxvox: aranyos ;-)))
@El Topo (Sgt. Elias): nem nagyon, ott is inkább a buzulás dívik, mint szíriában. bár gondolom arra is hasonlatos törvények vannak, csakhát a gárda snájdig kiállású emberei, meg a kényszersorozott katonaság mindig is...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:26:15

@ravaluf:

Ezek szerint annyira mégsem hatásos. Nem csípem én az ENNYIRE radikális törvénykezést, még ha pillanatnyilag igazságosnak tűnik is.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:28:37

@arlequin:
Nem hogy hasonló, de időnként ki is nyírnak egy-két srácot, mert egymással buzulnak. Úgyhogy nem tudom támogatni a szárija bevezetését.

abandi 2010.03.08. 19:30:39

@arlequin:
No, csak hogy tágítsam a képzelőerődet:
Miután ki van adva az ukáz a VB-tagoknak, hogy nyúlfaszfürgeséggel szolgáltassanak adatot... és az országbiztonság érdekében mielőbb végleges adatokat kell produkálni, ezért:
A "túlszámlát" minden párttól levonják....
Ez a megoldás egy kis párt esetében katasztófa! (Miép 2002)

arlequin 2010.03.08. 19:30:59

@ravaluf: egyetértek az utóbbival. ez a sajátjaik kategória pedig érdekes. nem kellene összehasonlítani a korán alapján álló, enyhe kommer beütéssel élő gárdát a forradalmi ezreddel. a gyökértelen ideológialag benyomott vércsürhével. nem mondom van párhuzam, de itt nem hinném, hogy a 'magukénak' érezték volna azokat akiket a 'szent cél' érdekében lelődöztek. legfeljebb klerikálisreakciós ellenforradalmárnak. érdekes dolgok ezek. összetettek. és nem nekik - iránnak - kell megoldani a saját dolgainkat. dehát mindig ezek a nyomorult hitetlenek hívták rá a karhatalmat saját népükre...
előzőről: amikor ibolyka betoppantott és vityáék elkezdtek szeletelni, ibi fiacskája meg bebukott ausztráliában... na akkor nagy fordulatot vettek az események. 'az asszony ingatag' pedig ősi tanulság. ibolyka pedig erős akaratú, de talán ezt most benyeli. remélem?

ravaluf 2010.03.08. 19:33:39

@El Topo (Sgt. Elias):

Hát nem tudom, van néhány olyan típusú bűncselekmény, ahol kizárólag a Talio-elvet tartom célrevezetőnek. Ez is egy ilyen téma. Az speciel nem érdekel, ha két pasi egymás seggében matat ha élvezi, de amikor valami beteg barom kislányokkal / kisfiúkkal próbál papás mamást játszani, az masszívan lámpavas. Ugyanez érvényes minden élet elleni bűncselekmény elkövetőjére, szemet szemért, fogat fogért, életet életért, különben nem lesz rend, plusz a lófaxt fogják etetni a szarházikat az én adómból 20 évig. A kenderkötél olcsóbb.

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 19:34:02

@El Topo (Sgt. Elias):

Értem.

Nem kell megmagyarázni, értjük a finom célzást is..:-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:34:17

@abandi:

És akkor a repülőgéppel érkező kilincsorrú kettősállampolgárokról még nem is beszéltünk!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:34:54

@derelyegrádi szellem:

Be is baszna, ha nektek magyarázkodnék.

arlequin 2010.03.08. 19:35:45

@El Topo (Sgt. Elias): kétféle igazi vezér van. aki fel tudja tüzelni a népet, és aki le is tudja higgasztani. meglátjuk. mindenesetre tehetséges a gábor. meglátjuk mi lesz.
a saría bevezetését én sem támogatom, de egy ószövetségi törvénykezést már támogatnék ;-)) képzeld el. frankó kis kövezések szerdánként a kossuth téren ;-))) így se jó, úgy se jó. nekem elég régi magyar alkotmányunk és annak törvényei. azok korrektek.

abandi 2010.03.08. 19:35:59

@El Topo (Sgt. Elias):
Most nem a te létrehozásodról van szó!
Túlretteged magad...

derelyegrádi szellem 2010.03.08. 19:38:50

@El Topo (Sgt. Elias):

Nem kis kell, előfordul az ilyen, minket - amíg képeket nem teszel fel - nem zavar....:-)

órarugógerincű felpattanó 2010.03.08. 19:39:18

@ravaluf: A halálra ítéltet így is, úgy is etetni kell sok évekig, amerikában is így csinálják.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:43:53

@ravaluf:

Majd ha nem hoz lépten nyomon homlokegyenest ellenkező itéletet a fellebvitel, mint az előző fok!
Esetleg.

arlequin 2010.03.08. 19:44:32

@abandi: mi ez a "túlszámla?" amikor többet találnak benne? akkor simán kiverném balhét és újraszavaztatnám a körzetet, vagy valami ilyesmi.

@ravaluf: talio meg a többi. egyetértek. matassanak egymáséba ha nagyon akarnak, de a többi az lmps.

@El Topo (Sgt. Elias): márpedig azok érkeznek. igaz nem oly sokan mint egyesek gondolnák, de jönnek. nincs ezzel semmi baj. csak kérdem én: minek letagadni, minek dugdosni?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:45:49

@arlequin:

Olyan féltehetség. Ennél még Göring is lendületesebb baromságokat mondott, pedig még az is csak a második vonal volt.

arlequin 2010.03.08. 19:45:59

@El Topo (Sgt. Elias): ez egészen egyszerűen a tisztázatlan törvényi helyzet (úgy szar ahogy van) és a tisztázatlan bírói autoritás (szintúgy) kérdése, nem pedig a hegesztésé, már megbocsáss...

arlequin 2010.03.08. 19:47:15

@El Topo (Sgt. Elias): ez sem ennyire egyszerű. nézz végig 1-2 hitler beszédet és azt mondod: még csak féltehetség sem... és tényleg nem.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:49:04

@abandi:

Nekem saját jogomon kurva kevés rettegnivalóm akad.

ravaluf 2010.03.08. 19:50:36

@órarugógerincű felpattanó:

Attól az még lehet helytelen. Ők sem csinálnak mindent jól. Mondjuk a steaket igen.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:50:52

@arlequin:

Nézd, én valóban nem értek túl sokat az eljárásjoghoz, de nekem ne itéljen halálra senkit olyan bíróság, amelyik elitélte Kaisert a móri ügyért.

ravaluf 2010.03.08. 19:51:31

@El Topo (Sgt. Elias):

rajta volt a spermája? Rajta volt. Egyéb kérdés?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:52:31

@arlequin:

Én ezzel vitatkoznék, neki igenis volt tehetsége, még ha torz és hitvány is.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:53:12

@ravaluf:

Hogyne, millió kérdést lehet feltenni.

ravaluf 2010.03.08. 19:53:24

@arlequin: Dehogy jönnek, kurucos urban legend. Pláne, ha gond nélkül szavazhatnának a követségen is, akkor meg minek a 100 E Ftos repjegy? Azt ki fizetné? pár száz, pár ezer szavazatért? Marhaság a köbön.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 19:55:58

@ravaluf:

A konkrét számokra már nem emlékszem, de 2002-ben, mikor ez a legenda keletkezett, levezettem egy arcnak, hogy ahhoz, hogy a kettősállampolgárok érdemben tudják befolyásolni a választások végeredményét, ejtőernyővel kellett volna ledobni őket, mert Ferihegy nem bírta volna.

ravaluf 2010.03.08. 19:56:13

@El Topo (Sgt. Elias):

Amellett, hogy Kaiser pár egyéb apróságért már régen jó a kötélre, azt nyilván elbaszták, de abban az volt az érdekes, hogy közvetett bizonyíték alapján ítélték el. Ha van genetikailag azonostható nyom - sperma testnyíláson belül - akkor nem több kérdés, fel kell kötni. Aztán vannak emócionálisabb esetek, ahol gyakorlatilag nem tudnak hibázni az ítélethozatalnál, Olaszliszka, Veszprém, stb. ..... :(

ravaluf 2010.03.08. 19:58:07

@El Topo (Sgt. Elias): nem kell forszírozni, úgyis azt hisznek, amit akarnak. az egyik agysebész valamelyik korábbi cikk alatt lezsidózta Trumant, Sztálint, Churchillt. Mondom neki: egyik sem. Kár volt. Az a zsidó, akit annak tartanak, oszt jónapot, ezzel együtt kell élni.

abandi 2010.03.08. 20:01:07

@arlequin:
Eltűnt a magyarázatom!
Tehát: ha több, akkor minden párttól levonják a többletet!
Azaz a kis pártoknak annyi!

ravaluf 2010.03.08. 20:01:28

Vissza az MDF-re: annak idején azon törtük a fejünket, amikor minket is kibasztak mint renitenseket, hogy Herényi zárja majd ki Ibolyát, vagy fordítva? Ez még mindig nem lefutott, de egyikük előbb utóbb lekapcsolja a villanyt, mint utolsó.... kérdésem: mi fog történni avval a csodaszép pártházzal?

arlequin 2010.03.08. 20:02:57

@ravaluf: viszont lehet vele idegeket felhúzni. és az éppen eléggé jó...
@El Topo (Sgt. Elias): nem csak az eljárásjoggal van baj. hanem az egésszel, ahogy van...

abandi 2010.03.08. 20:03:01

@El Topo (Sgt. Elias):
Saját jogon....
Cigány, vagy inkább inkálos vagy???

órarugógerincű felpattanó 2010.03.08. 20:04:33

@ravaluf: Mondjuk ha ártatlanul tobzódnál a siralomházban, akkor te is örülnél, ha maradna idő új nyomozásra, perújrafelvételre ilyesmire.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.08. 20:06:42

@Noname Cowboy: Ja, sanszos, hogy semmit se tudott. Szomszédjának az alkalmazásán is meglepődött gondolom, milyen kicsi a világ.

arlequin 2010.03.08. 20:38:34

@ravaluf: így jár aki hívő létére párttagságra adja a fejét... és ez csak egy kicsiny oldalvágás az emlékezetből.

arlequin 2010.03.08. 20:40:28

@Noname Cowboy: OFF persze hogy nem tud, hiszen amit neki adtak, azt nem a pártoknak adták, amit pedig az ernőnek, azt szintén nem a pártnak. ennyire egyszerű ez, még csak a hazugságvizsgáló sem jelez be ;-)))
ON

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.03.08. 21:02:37

szorokin 2010.02.26. 17:50:51
"
...
ha pl a szadesz anno kormányra került volna /TFH, tegyük fel h/

simán privatizálta volna
nemcsak az egészségügyet, közoktatást, közlekedést, energiarendszereket,
a közhivatalokat,
hanem
kb a rendőrséget, a tűzoltóságot, hadsereget is
kiszervezte volna
[ erre ld pl irakban lévő amerikai "biztonságtechnikai" cégek - mutathatták az élenjáró progresszív példát
...ahogy a felvilágosult, fejlett nyugatiak teszik.. ]

AD ABSURDUM

akár még
a bíróságokat és a parlamentet is kiszervezte/rábízta volna egy
"naddon megbízható nyugati multira"
az ÁLLAM amúgy is ROSSZ GAZDA
a VÁLASZTÓPOLGÁROK meg HÜLYÉK, nem tudnak felelősen dönteni a sorsukról
"

------------------------------------------------------------
szadesz kb nemvan + mdf sem naddonvan ..

ÍGY...
majdnem elsírom magam, hogy egyenlőre meghiusult a terv...
rettenetes, mos mi lessz
brühühűűűűűű

Daihelyon 2010.03.08. 21:04:09

Iráni témához:
Egy két dolgot azért át lehetne venni tőlük.
Nekem leginkább az tetszik, amin az európai parlamentek is elgondlkodtak a válság kirobbanásakor, hogy ott a vallási törvények kimondják, hogy nem lehet kölcsönt kamatra adni (valami ilyesmi rémlik), a pénz nem termelhet pénzt (nem létezik kamat stb).

Meg én például támogatnám a körülmetélést az új szülötteknél. Lehet köpködni, meg tudom sok elvakult neki megy, de én pusztán egészségi szempontból tenném. Sokkal szívósabb, tovább bírja az ágyban, nehezebben kap el betegségeket, könnyebb tisztítani (-> könnyebb megfogni a méhnyakrákot, ami a férfi nemi szervén tanyázó baktérium miatt alakul ki).

Mikor felvetettem, hogy az én gyerekeimnek ez lesz (echte református család, több generációs), mindenki lehalt, persze mivel értelmiségiek így könnyen beszélhettünk róla, és sajnos, amit testvérem mondott nagyon elgondlkodtatott: csak egy hülye zsebdiktátor kell, és akkor aki metélt arra azt mondják zsidó, és mindegy, hogy mit mond az áldozat.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.03.08. 21:07:07

ezek az emberek RETTENETESEN fognak hiányozni
..
így nem tudják megmenteni hőn szeretett hazájukat

"óh, borzalom anyja ne hagyj el!"

:DDD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 21:10:10

@Daihelyon:

Ahham, kiváncsi vagyok, hogy ahol nem lehet kamatot szedni, ott hogyan jutnak hitelhez az emberek, meg a cégek. Biztos szívességi alapon.

Na és ha már a körülmetélést ennyire támogatod, mit szólsz egy jó véres hurkához? Szeretnéd-e, hogy a gyerekeid pusztán egészségügyi megfontolásból nem fogyaszthatnának egyszerre húst és tejet?

Daihelyon 2010.03.08. 21:33:32

@El Topo (Sgt. Elias):

Pont a magadfajtáról írtam.
Ha meg azt hiszed belerángathatsz egy "vitába", nos tévedsz.

Daihelyon 2010.03.08. 21:35:19

@El Topo (Sgt. Elias):

Pont a magadfajátról írtam.
És ha azt hiszed, hogy belerángathatsz egy "vitába", akkor tévedsz.

arlequin 2010.03.08. 21:36:27

@szorokin: ezek igazán apró-ságok. ha az én beteg, nyomorult lelkemen múlna, én bizony akasztanám ezeket, fel a karácsonyfára, de úgy hogy meg ne fulladjanak. természetesen teljes vagyonelkobzással (ingó és ingatlan és offshore).

@El Topo (Sgt. Elias): hát komám ezek szerint nem tudod, hogy az iszlám bankok minimális kamattal (1-3%) hogyan tarolnak a piacon...és nem szívességi alapon, hanem mert tudják, hogy miként működik az emberi élet.

a véres hurka jöhet. a körülmetélés pedig nekem mindegy. mondjuk ott ahol európa legnagyobb vízkészlete vagyon (itt, kicsiny hazánkban) nem kellene gond legyen a napi megmosása... közel-keleten ez kicsit neccesebb volt. nem kicsit, nagyon...

arlequin 2010.03.08. 21:37:09

@Daihelyon: á. nem kell ennyit gondolni róla. gyütt és van. ennyi.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 21:37:20

@Daihelyon:

Mármint hogyan a magamfajtáról? Én szedek kamatot, vagy engem kéne körülmetélni, vagy hogyan?:D
Vitában nem reménykedem veled. Én sem vagyok egy Nobel bizottság, de azért...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 21:41:10

@arlequin:

Érdekes, ebben az esetben rendkívül különösnek tartom, hogy az iszlám bankokon kívül hogyan képes bárki más tőkét kihelyezni. Nekik nincs elegendő és elfogy?:D:D:D
Éppen erre céloztam. Tudom ajánlani a témában Christopher Moore Biff evangéliuma című könyvét.

arlequin 2010.03.08. 21:42:51

@El Topo (Sgt. Elias): az eslőtneked kell tudjad, a másodikat beszéld orvosoddal, gyógyszerészeddel... nincs vita. de tőlem megkapod a matematikai nobel-díjat, ha gondolod.

Lone Wolf 2010.03.08. 21:53:02

Na na na!!! Megy ez! Most már csak azt szeretném olvasni, hogy az mszp támogatása 5% környékére zuhant! :)

arlequin 2010.03.08. 21:55:28

@Lone Wolf: nálam 0,00%. na tessék, ennyit ér a statisztika...

arlequin 2010.03.08. 21:57:14

@El Topo (Sgt. Elias): hát látszik, hogy a hegesztésen és lövedékeken túl sok homályos folt. a pénzrendszer meg csak annyit szed le az emberekről, amennyire hagyják, amennyit tud. többet nem.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.08. 22:01:32

Akkor sem szedhetek kamatot, ha körül vagyok metélve? Kóser ez így? :fejvakarósszmájli:

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 22:26:07

@arlequin:

Te miért válaszolsz a homály helyett?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 22:27:10

@arlequin:

És természetesen köztudott, hogy ilyen díj nincsen.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.08. 22:29:03

@arlequin:

Hóóóóóógyne! Egy csomó dologhoz nem értek, ott van például a petuniák szaporítása, meg a váltvaforgató ekével is nehezen boldogulok!
De azért nem válaszoltál, csak lehülyéztél.

eszkep 2010.03.08. 23:02:58

"Ibolya, Károly, Lajos: ezt most komoly? Tényleg csak ennyik vagytok? Tényleg csak ennyit tudtok?"

Könnyes a szemem... a röhögéstől!
Muhaha!
Tényleg ennyit tudnak, miután minden értelmes embert kirúgtak a pártból, vagy önként távozott.
Ilyen szánalmas befejezésre azért nem számítottam, de a végeredmény szempontjából tökmindegy.

eszkep 2010.03.08. 23:07:32

@dr. Grünwald Ottó: "Ibolyka mehet vissza a kamionparkolóba"
Booooa.... Ezt a repedtsarkút bottal nem piszkálnám...
:-)

eszkep 2010.03.08. 23:09:05

@arlequin: Tényleg, az érdekes lesz, hogy az MSZP-nek egyáltalán érdeke-e kopogtatócédulákkal segíteni az MDF-nek. Kitől is vinne szavazatot az MDF?

Lone Wolf 2010.03.08. 23:14:22

@eszkep:

Ahogy most állnak? Úgy nagyjából senkitől! :P

abandi 2010.03.08. 23:22:22

@Lone Wolf:
Pedig, előbb-utóbb állást fogsz foglalni....

Lone Wolf 2010.03.08. 23:30:48

@abandi:

Faszikám, én már réges-rég állást foglaltam.

Méghozzá a gondolkodás képessége, és szándéka mellett.
Ezen a teszten, pedig a jobbikos banda megbukott.

abandi 2010.03.08. 23:52:18

@Lone Wolf:
Te "lazapöcs"!
A megszólítás időzéjeltétele feltételes, mert:
- számonkérés+vagyon elkobzás
- Nincs, sem muszlim, sem izraelita földvásárlás!
Rasszista vagyok!

abandi 2010.03.08. 23:54:38

@abandi:
a gondolkodás miatt félnek a hamisak

abandi 2010.03.09. 01:28:11

@Lone Wolf:
ha megbukott, hát megbukott....

Varjúdombi mesék 2010.03.09. 02:41:25

Pedig úgy terveztem,hogy a liberális sátor előtt bulizom végig a választás éjszakáját,ahogy a szadesz nem jut be.na ez az örömöm se lesz meg.

-JzK- 2010.03.09. 05:28:56

Egy érdekes megjegyzés az MDF-től (mdf.hu/csalad). Itt azt írják:

"Illyés Gyulával valljuk: a nacionalista jogot sért, a patrióta jogot véd."

Kár, hogy Illyés eredetileg nem azt mondta, hanem azt, hogy patrióta az, aki jogot véd, soviniszta az, aki jogot sért. (ld. wikipédia)

De hát már a bolsevisták is szerették keverni a nacionalizmust a sovinizmussal. Sebaj...

-JzK- 2010.03.09. 05:35:37

Ennek a fogalmi különbségtételnek a jelentősége akkor mutatkozik meg, ha összevetjük azzal, amit Vona Gábor mondott: "...a Jobbik és a Magyar Gárda nacionalista, de nem soviniszta. És semmiképpen sem erőszakos."

Lone Wolf 2010.03.09. 06:33:29

@abandi:
-"Rasszista vagyok!"

Tehát nyíltan bevallod hogy lábon hordtad ki az agyhalált...

Gartulálok! Legalább gerinced van. Me minek, ha eszed nincs mellé? Habár, biztos ezért tudtad lábon állva kihordani az agyhalált is. Túl merevre sikeredett, és nem engedte hogy feldőlj. :P

spájdernecc 2010.03.09. 06:35:23

@Lone Wolf:
ne vedd komolyan :)
kissé karcos, és tehetséges provokatőr, de nem annyira bolond, mint mutatni szeretné

Lone Wolf 2010.03.09. 06:42:00

Ja... én kérek elnézést! Úgy az egész világtól. Helyette is.

arlequin 2010.03.09. 07:05:17

@Lone Wolf: erre azért nem kellene rávetődni, mert egészen nyilvánvalóan fake. ;-)

szép napot mindenkinek

Napló2100 (törölt) · http://naplo2100.freeblog.hu/ 2010.03.09. 07:57:49

ELárulom: 2010 júniusában Dávid Ibolya, titokban értékesített 2 Chanel kosztümöt. Tótának pedig megkérdőjelezték a szerződéshosszabbítását.

snq 2010.03.09. 08:06:28

@arlequin:
>> egészen nyilvánvalóan fake

az lehetetlen, mert a mértékadó fideszhírlap márpedig azt írja, hogy számítástechnikai emberekkel bevizsgáltatta

-JzK- 2010.03.09. 08:15:15

@Lone Wolf:
EZ GUSZTUSTALAN, ÖVÖN ALULI, ALPÁRI BULVÁR STÍLUS! GRATULÁLOK, FIDESZ!!!

Ez az egész sztori mindent elmond a rendszerről. Akarj csak egy picit jobbat álmodni, tönkretesznek. Akár igaz, ez a sztori, akár nem - most a gyomrom fordul ki a rendszertől. 8 éve a ballib igáját nyögjük, az ország romokban, az emberek önértékelése a padló alatt, a politikusok milliárdokat lopnak, és a főcím Vona Gábor állítólagos iwiw levelezése! Bravó!

Gondolom azért pont Pogácsás Mariannt szedték elő, mert ő a legfiatalabb nő a Jobbik képviselőjelöltjei között, mert hát mégse egy idős hölgy legyen az állítólagos szerető. Mégis csak legyen valami valós elem a sztoriban! Kell pár közös kép, amilyen bármelyik Jobbikosnak van, meg pár valós elem (pl. tényleg ott volt Vona egy lakossági fórumon) aztán kész.

A birka úgyis beveszi.

-JzK- 2010.03.09. 08:16:33

@-JzK-:
Mondjuk annyira megbízható forrás, hogy eddig se az MNO, se a hírtv nem hozta le...

-JzK- 2010.03.09. 08:22:35

@-JzK-:
És az index se, pedig az ugye köztudottan Jobbik-barát :)

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.03.09. 08:31:02

@snq: Mit ? Pár lementett képernyőképet ? :D Muhaha!
Érdekes, Vona Gábornak nem volt semmilyen lenyúlód ügye. Így marad a "szexbotrány".

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 08:32:54

Mi ebben az elképzelhetetlen? Én olyan csajokat is ismerek, akiknek a Szijjártó Pétertől is lecsúszik a bugyija, mert OLYAN NAGY EMBER!:D:D:D
Hát akkor Vonától, aki egy valóságos valláspártnak a prominense? Krucifix, hogy a jobber csajok egy része róla álmodik éjszakánként!
Másrészt meg ez a Pogácsás Mariann így messziről nézvést elég jó buksza. Más kérdés, hogy öt méternél nem mennék közelebb hozzá.

snq 2010.03.09. 08:35:28

@csabapayne: mekkora lehet már a fejetlenség, mennyire retteghet már a régi-új hatalom, ha ilyen korán elsütik ezeket a szalonképes ejropéer urak

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 08:35:41

@csabapayne:

Vona gábornak két dolog miatt nem volt lenyúlós ügye:
1) ugyan mi a rossebet nyúlt volna le, a Jobbik pártkasszáját?
2) messzebbre tekint ő annál pillanatnyilag, mint hogy most ellopjon egy kisebb összeget.

Úgyhogy egyelőre ne essünk hanyatt attól, hogy nem lopta el a Parlament kupoláját!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.09. 08:40:48

@El Topo (Sgt. Elias): "Én olyan csajokat is ismerek, akiknek a Szijjártó Pétertől is lecsúszik a bugyija"

Ezt ugye nem mondod komolyan?

kuki123 2010.03.09. 08:40:58

@Lone Wolf: A magyarhírlap átment sárdobáló blikk stílusba ... bár még az sem csinál ijet főleg hogy az egészről már régen kiderült hogy FAKE és kamu..... de hát ugye fideszmegredelés...

MINDEN NAPRA EGY JOBBIKOS LEJÁRATÁS:
nol.hu/belfold/felfuggesztettek_egy_jobbik-jelolt_mentelmi_jogat

A pofám beszakad az OVB tagoktól és a bíróságtól.
remélem ilyen hevesen és polkorrekt módon fognak majd Hagyó Miki
Kolompár a 3 büntetőüggyel? vagy a milliárdos sikkasztó Földesi-Szabó László
index.hu/belfold/2010/valasztas/pakson_indul_foldesi-szabo_laszlo/
az szóba se került pedig mintha azok az ügyek is 2010 előtt lettek volna...

Vagy hiba a mátrixban...hülye vagyok...mit beszélek..???

jah hogy ez csak a jobbik akiket el KELL nyomni minden erővel és eszközzel

rágalmazás....érted...feljentem mestrházyt rágalmazásért vagy lendvait a terroristázásért....akkor ha jól értem

egyébként a mentelmi jogot úgy 20 éve pont erre találták ki hogy ne lehe3ssen rágalmazásért beperelni...szabadon elmondhasa véleményét.....mára átalakult szabadon lophasson/nem büntetjük...szabadon beszél/büntetjük...gratulálok

FOSTOK BASZKIKÁIM?
FOSSATOK !

jah hogy teljes legyen a sztory:

Egyed Zsolt már korábban lemondott mentelmi jogáról

A Jobbik és Egyed Zsolt örömmel nyugtázta, hogy az OVB felfüggesztette az új erő miskolci képviselőjelöltjének mentelmi jogát. A februárban indult polgári peres eljárás során Egyed Zsolt már nyilvántartásba vett jelöltként a bírósági jegyzőkönyvben rögzített módon lemondott mentelmi jogáról a párt programjával összhangban, amely ezt a mára kiskapuvá vált intézményt el kívánja törölni. A hatályos jogszabályok alapján a Miskolci Városi Bíróság nem fogadhatta el a jobbikos politikus gesztusát, hanem az OVB-nél kellett kérni a mentelmi jog felfüggesztését.

Egyed Zsolt – jobbikos politikushoz híven – egy ilyen tyúkper esetében is bizonyította, hogy az új erő nemcsak szavak szintjén küzd a mentelmi jog eltörléséért, hanem képviselőjelöltjei jó példával járnak elöl.

Szabó Gábor
a Jobbik országos kampányfőnöke

Vastagbőr a köbön a bíróság és az OVB részéről....a csalóhoz hozzá se nyúlnak...még kihallgatni se lehet, de a rágalmazásért simán kérik a mentelmijog felfüggesztését...
ABSZURDISZTÁN

ZERÓ MEGÍRHATNÁD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 08:43:04

@Seduxen:

Nem a faszt nem! Azért mert humorizálok néha, a legtöbb dolgot amit mondok, komolyan mondom.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.03.09. 08:44:59

index.hu/video/2010/02/02/hagyo_ilyen_lejarato_kampany_meg_nem_volt/

0:16 <--- Innentől már szinte mindegy is mit mondanak! HATALMAS ELSZÓLÁS !!! (Netes nyelven: EPIC FAIL)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.09. 08:46:19

@El Topo (Sgt. Elias): Ez fake KELL, hogy legyen. Baszdki SZÍJJÁRTÓ??? Én sem vagyok egy matyóhímzés, de kisfejszével kúrnám szét a saját fejem, ha ilyen fizimiskával "áldott" volna meg a sors, mint az övé. Én azt gondolnám, hogy ő az a típus, aki örüljön, ha egy nő "ráfanyalodik":)))

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.03.09. 08:47:19

@El Topo (Sgt. Elias):
Én csak arra akartam tapintani, hogy ha valakit szarral akarnak dobálni, akkor mindenképp fognak is találni egy nagy kupac dobálni valót.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 08:48:04

@Seduxen:

Márpedig aranyom ismerek néhány nyuszikát a fidelitasból. Érted hogy mondom.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.03.09. 08:49:27

@Seduxen:
Biztosan vannak olyan lányok is, csak őket bottal se piszkálná az ép ízlésű férfiember.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 08:49:41

@csabapayne:

Pedig nem kéne. Bőven elegendő lenne annyi, ami nyilvánvalóan igaz.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 08:51:05

@csabapayne:

Komolyan?:) Hát az egyik ilyen lányt éppenhogy megpiszkáltam volna, amikor elmesélt néhány dolgot. Jó, utána én sem nagyon erőltettem.:D

kuki123 2010.03.09. 08:52:47

@El Topo (Sgt. Elias): hogy eloszlassam az agyadból a ködöt...a subbára is kikerült tegnap a poszt..és ott simán reprodukálta egykommentelő mintha Tota W-írt volna valamit....2 perc alatt lehet ilyen fake cuccokat Iwiwen összehozni

továbbá :
kuruc.info/r/52/56366/

A Jobbik elleni nagykoalíciós lejárató kampány trükkök százaival bővült, a legnemtelenebb hazugságoktól sem riadva vissza. A tavalyi EP-választás előtt Morvai Krisztinát vádolták pedofíliával, most Vona Gábort házasságtöréssel. A Jobbik kormányfőjelöltje ellen jelent már meg ócskán hamisított irat zsidó származásáról, híresztelték róla, hogy cigány, homoszexuális és hogy Putyin pénzeli Oroszországból. Ezek a rágalmak nem sorolhatók az áprilisi tréfák körébe, melynek tíz legviccesebb esete közé sorolta a National Geographic azt a látszólag a csurka.istvan@miep.hu címről küldött körlevelet, melyben a MIÉP örökös elnöke azt is bejelentette: feleségül veszi szeretőjét, Papolczyné Balla Gizellát.
Vona Gábor már tavaly megszüntette IWIW-adatlapját, melyet tán titkosszolgálati eszközökkel feltörtek, a nevében esetleg provokatív üzeneteket is küldve. Nem ő az egyetlen jobbikos, aki így járt, hanem a többi pártvezetőnk és képviselőjelöltjeink is célkeresztben vannak, többen áldozatokká váltak. Az összehangolt támadás mostanra időzített, rágalmazó weboldalán ezt is írják: „Pogácsás Mariann ezt a bekeretezett képet őrzi a Jobbikos e-mailjei között.” Valóban sikerült megszerezniük az ő postafiókjának jelszavát, ezáltal IWIW-adatlapjának kódját is. Így tudtak onnan is és egy új fantomfelhasználó címéről üzeneteket küldeni, melyekről – amúgy grafikailag is könnyen hamisítható – képernyőképek készültek Vona Gábor oldalán, majd gyorsan törlésre kerültek, hogy a lelepleződést elkerülje a csaló.
A hamisítvány bizonyítékául meg nem nevezett IP-címekre hivatkozik az ingyenes tárhelyre felkerült, rágalmazó weboldal, holott az IWIW-üzeneteknek az e-maillel szemben eleve nincs is kiolvasható IP-címük. Hasonló valótlanság, hogy P. Tamásnak tulajdonítanak egy IWIW-üzenetet, melyet valójában látható is, hogy csak annak „baráti köre” küldött „Egy jobb oldali” aláírással.
A Jobbik feljelentést tesz minden olyan médium ellen is, mely akár csak linkkel közreműködik a grafikailag is könnyen hamisítható rágalmak híresztelésében. Vona Gábor kizárólag a Facebookon van jelen, de azt az oldalt sem ő kezeli, nem is állítja ezt, ellentétben más pártok vezetőivel, akik azzal ámítják az embereket, hogy személyesen válaszolgatnak az üzenetekre.
Novák Előd, a Jobbik sajtófőnöke

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.03.09. 08:53:37

@Seduxen: Bocs, most olvastam, hogy te is feltetted

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 08:57:12

@volánrulz:

Az én agyamból a ködöt?:D Tudod te miről beszélsz?:D

f.m.j. 2010.03.09. 08:57:24

@Lone Wolf:
Ez a levelezés annyira gáz, annyira sekélyes, és nevetséges... aki szeretné, az elhiszi, aki nem, az még akkor se fogja, ha igaz... mindenesetre bűzlik. Ki az a hülye, aki iwiwen bonyolítja a cekculis életének szervezését? Ja, a Vona, mert olyan hülye jobbikos agyhalott (még a kívánlak után is odaírja, hogy szebb jövőt! :):):)))) nagyon életszerű :)
mielött letámadnál: vagy nem megyek szavazni, vagy kakipisifütyipunikapjátokbe verziót fogom x-elni... Így megy ez

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 09:06:34

@f.m.j.:

Az emberek végtelenül gondatlanok tudnak lenni, ha dugásról van szó. Van aki a wiw-en szervezi a szexet, van aki egyenest a Fehér házban szopat.

reKorrekt 2010.03.09. 09:12:20

@AntiChrist: "Kedves Ibolya: boldog nőnapot! "
És kedves (Lévai) Zoltán, boldog Zoltán napot xD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.09. 09:17:16

@El Topo (Sgt. Elias): "Jó, utána én sem nagyon erőltettem" - muhahaha, nem akarnél Péterrel "lyuktestvér" lenni? :)))

@Ásómaci: semmi gond, én "hírorgiát" rendeztem :)))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 09:22:32

@Seduxen:

Mondjuk inkább úgy, hogy élénk a vizuális fantáziám és izé... kicsit elment a kedvem.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.09. 09:24:15

@El Topo (Sgt. Elias): blöeeeee, elképzeltem, köszönöm! :(((((

reKorrekt 2010.03.09. 09:27:27

@Lake: Vona azt mondta hogy 11.000 szavazókörbe akar Jobbikos tagot delegálni. Természetesen speckó okítás után (mire figyeljenek nagyon, stb.). Emellett ők is küldeni fogják be a részeredményeket. Tehát gyakorlatilag épp azt csinálják amit Te leírtál.
Az önkénteseket ismerve már meg is van a 11.000 jelentkező.

Kartal (rezervált) 2010.03.09. 09:37:19

@volánrulz: ész megáll és csak ácsorog. Nem hittem, hogy idáig süllyedhet a nyílt pocskondiázás, sárdobálás, kettős mérce.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.09. 09:37:38

Adjon Isten szép napot! Ti ezt elhiszitek Vonáról? Hány nap van még a választásokig? Kevés, nagyon kevés. Vonának buzinak, pedofilnek, házasságtörőnek, fetisisztának, nemiszerv-mutógatósnak, sőt szado-mazonak, dominának férfi létére, transzvesztítának KELL LENNIE EGYSZERRE és MINDENÁRON, egy ugyanazon nap ugyanazon percében dugni, mutogatni, korbácsolni, bugyikat szagolgatni. MUSZÁJ, értitek? Még ha képtelenség, akkor is. És Fletó miért vált el? Miközben olyan rosszízű hírek keringtek, hogy eltetette láb alól híres orvos anyósát, - ezt én nem hiszem!!!!! - akiknek a hátán felkapaszkodott Klárikáig...Mert Fletó első nősülése is szintiszta szerelemből történt - kétségbe se vonom - Pécs városának super-upper-class lakta villaövezetében kellett tengetnie életét, befolyásos, nagyon jó nevű orvos após és orvos anyós mellett - ennél itt nincs előkelőbbb hely, mint ahol lakott. Ez persze szóbeszéd, nem igaz belőle semmi... Demszky miért cserélt (komolyan, szó szerint cserélt) feleséget Magyar Bálinttal? A Tóra támogatja, sőt buzdította őket feleség-cserére?
A maszop muszáj produkáljon 10%-ot, a Fidesznek kell a 2/3-ad, és akkor Vonát MINDEN eszközzel el kell távolítani. Ha nem volna már átlátszó, balesetet is megrendeznének neki, elvégre a Haider-ügy sem tisztázódott máig se megnyugtatóan.
Aki megérdemli, az tájékozódjon trolloktól, bérmédia-munkásoktól, sőt ha lehet Tel Avivból igyenvöst - mert nekünk aztán olyan egyenes törvényeink vannak, mint a holodogma büntethetősége, pont, mintha inkvízíciót vezettek volna be a szent demokrácia jegyében és ehhez bájolgó média- sajtószabadság, tetszik tudni! - szal onnan tuti megtudja az igazságot kicsiny hazánkról és annak radikális jobboldali pártvezetőjéről bárki érdeklődő honfitársunk. És baja se lesz belőle. Hajrá, bátor lapítók! Van még bozót széles e hazában, vagy anyukátok szoknyája, ahova meg lehet bújni májusig.
Most nem igazán érek rá, de szerzek "tuti kóser, megbízható hírforrásokat" a még kétkedőknek. Tudjátok meg: itt csak 3 pártra SZABAD, KELL, MUSZÁJ szavazni: MSZP, LMP és Fidesz.
Ha nem így tesztek, nekünk nem wellness börtön, hanem tent-city jár majd, izraeli kivitelben, izraeli befetkőt csinálják és Inc...-osok őrzik. No meg kell egy FAL. Szép kontinuitás, nem? Szimbólumnak se utolsó...

órarugógerincű felpattanó 2010.03.09. 09:39:08

@-JzK-: Bizony. Ugyanúgy, ahogyan ti is bármit beszoptok, ha a kuruc írja. Az emberek bármit elhisznek, ha olyan dolgot hallanak, amit szeretnének, vagy olyat, aminek a bekövetkezésétől tartanak.

reKorrekt 2010.03.09. 09:39:49

@Seduxen: www.mno.hu/portal/699667
Autólopásért nem börtön jár? Hogy rohadnának meg.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.09. 09:41:18

@Doña ¡Cara(mba)!: "Vonának buzinak, pedofilnek, házasságtörőnek, fetisisztának, nemiszerv-mutógatósnak, sőt szado-mazonak, dominának férfi létére, transzvesztítának KELL LENNIE"

Hm, ez nem is rossz ötlet! Ez az jelentené, hogy MÉG PLUSZ 62.419 szavazat!!! :)))))

reKorrekt 2010.03.09. 09:41:48

@csabapayne: Nem túlzok, Vona volt már:
- cigány
- buzi
- zsidó (fent volt a neten az avatási - vagymiafasz - dokumentuma xD)
- izraeli ügynök
- orosz ügynök

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.09. 09:42:42

@reKorrekt: de naiv vagy. Józan paraszti ésszel azt gondolná az ember, hogy X milliárdos sikkasztásért is börtön jár. Hány ilyet tudsz mutatni?

Kartal (rezervált) 2010.03.09. 09:43:14

@csabapayne: ki a jelenlegi államhatalom? Ki az, aki elkap pár hekkert, és szabadon bocsájtás fejében egy kis szívességet kér; esetleg megfizeti őket? Ki teheti ezt meg ma Magyarországon? És mielőtt megkérdeznétek, azért gondolom, hogy külsős emberekkel csinálták, hogy bukás esetén ne lehessen imádott Pártunk és Kúrmányunkhoz kötni az ügyet...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.03.09. 09:44:04

@reKorrekt: mindez lehetne egyszerre is!!

Álehándró Kohn néven a GRU-Moszad kettős ügynöke (aki nem mellesleg buzi). Hm, igazán szép pedigree lenne :))))

ErEr 2010.03.09. 09:46:38

csak azért hogy a finis előtt megszűnjenek mennyi közpénzt költöttek el kampányra?

reKorrekt 2010.03.09. 09:50:12

@El Topo (Sgt. Elias): Vona elmesélte, hogy 2003-ban az alapítógyűlésen Pongrátz Gergelytől megkapta az Corvin köz 56-os (eredeti) zászlaját a Jobbik. És most idézem Vonát: "Ilyen indulást hogy árulhatnánk el?!"
A nácizó-fasisztázó agymosottaknak pedig ajánlanám az alábbi videót is:
www.youtube.com/watch?v=5Q7vVCfo-hY
(Pongrátz Gergely beszéde a Jobbik 2003-as alakuló gyűlésén)

Pistu 2010.03.09. 09:53:13

Ha egyébként nem esne le hogy az a lap ami Vona félrelépését taglalja hamisít, nézzétek meg a legalján a támogatókat:
- kuruc.info
- barikad.hu
- SzentKoronaRádió
Majd pont a Jobbik támogatói rakják ki kampány időszakban. Aham, hát hogyne.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.09. 09:55:27

Nézzetek utána, nálatok megjelenik-e a www.jobbik.eu5.hu? Nálam nem, semmilyen manőverrel nem tudtam behozni.
Ezt az úgymond forró levelezős oldalt nem a Jobbik kreálta, ezt valaki más...Tehát le se vehette a Jobbik.
Ki és MIÉRT tüntette el? Ilyen qrvára gyorsan?
Jó lett volna vizsgálódni pedig kicsinykét rajta...
Csak nem annak/azoknak lett volna ciki, akik feltették ezt a lapot a hálóra?????????????
Néha érdemes kételkedni, gondolkodni is....

Pistu 2010.03.09. 09:58:05

@Doña ¡Cara(mba)!:
Használd ezt a linket, innen át tudsz lépni bármelyik lapjára
jobbik.eu5.org/?id=11

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 10:01:07

@reKorrekt:

Most mit csináljak? Pongrátz Gergelyt ismertem, egy helyes, öreg bácsi volt, emberemlékezet óta ott lakott a Murányi 1-ben, ahol születtem. Mondjuk a jobbik alapításakor már kurvára nem volt magánál.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.03.09. 10:13:04

@reKorrekt: iráni ügynök nem-e? Netán Kedves Vezérünk kebelbarátja? :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.03.09. 10:15:59

"Bár az országos lista meglesz, mivel 7 megyében sikerült területi listát állítani, de az ország nagy részén az MDF nem is lesz rajta a listán, így nem is szavazhatnak rá."

Tudja valaki, mennyi az a "nagy része"? Ha 50% felett van, akkor nagyon valószínű, hogy nem jut be. SZDSZ+MDF nagyon jó esetben is max 7-8%-ot tudott volna elérni, de így, hogy az ország (mondjuk) felében nem is lehet rájuk szavazni, max 3-4% lesz meg. Határseset, határeset, szóval még minden lehet, és mindennek az ellenkezője is.

reKorrekt 2010.03.09. 10:21:44

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Majd az LMP visszalép a szadesz javára, azok meg a mádöfáker javára. Ha ez sem elég, akkor a meglévő mszp jelöltek visszalépnek vagy a fidesz vagy az mdf(-szdsz-lmp) javára, csak hogy az ocsmány nácik szopóágra kerüljenek és ismét becsületes, értékalapú emberek közössége jusson be a parlamentbe.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.03.09. 10:24:03

Egyébként ezen a dolgon meg van lepődve valaki?

Amikor megkötötték a megállapodást az szdsz-el már akkor tudható volt , hogy beszálltak a liftbe lefelé. Igazából annyi volt a kérdés, hogy egyáltalán életben maradnak-e a választásokig, az nem, hogy bekerülnek-e?

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

szerinted? :) 7 megyében sikerült listát állítaniuk, a 19 ből. azaz 12-ben + fővárosban nem.

Ez szerinted megvan 50%? :)

reKorrekt 2010.03.09. 10:25:39

@El Topo (Sgt. Elias): Attól hogy te a Murányi 1-ben születtél és hogy szerinted Pográtz Gergely nincs magánál, a tény az még tény marad, az elhivatottság pedig elhivatottság. Ennyi.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.03.09. 10:28:05

@reKorrekt:

Na persze, persze, persze.:) Én is ezt mondom.:) Csak ne húzd fel magad!:D

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.09. 10:49:56

@Krikri: @Krikri: Köszi, a googlival sikertelenül próbálkoztam. De Pistu linkje jó. Most kikapcsolom a gépet, más dolgom van, de majd átnézem az anyagot.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.09. 10:52:26

@Seduxen: Jó a bemondásod:-DDDD Kár, hogy máris kikapcsolom a gépet és eltávozok elegánsan hivatali ügyintézés végett:( Pedig ez sokkal izgalmasabb!!!!!!
KEZDŐDIK A KAMPÁNY, anyám, ne hagyj el.....
De én belehúzok, amíg mér mozgok, az tuti:)

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.09. 10:55:36

@Pistu: Köszi, szupre.
Nem csak a barikád, kuruc a támogatók között (isten barma, aki hamisította).

Bloggazda: Beküldte: Blogtulaj-Lewinsky | tagek: pogacsa

Jó, mi?????????????????????????????????????????????????????????????????????
Cseppet sem átlátszó, á dehogy. Bekötött szemű ökörnek abszolut homály:-)))))))))))))))

Pistu 2010.03.09. 11:00:12

@picur3ka/beleallos kampany: Hát nem hinném hogy ilyen módon akarnák reklámozni Vonát.
Ha meg nem reklám, akkor milyen célja lehetne ezzel a Jobbiknak? Elválasztani a pártban feltétlen hívőket, a radikálisokat a kevésbé biztos szavazóktól? Ja persze, majd pont akkor amikor minden politikai elemző arról beszél hogy a Jobbik konszolidálja magát és a pártra szavazók jó része már régen nem a "radikális huligánok" közül kerül ki. (Ilyen esetben egy ilyen hülye ötlet egyenlő a párt öngyilkossági kísérletével.) Ha valóban erre akarnának törekedni, annak szerintem lett volna egyszerűbb módja.

Karlitosz 2010.03.09. 11:32:36

a kalapos k.urva felkötheti magát, megy a sittre most már biztos.

reKorrekt 2010.03.09. 11:43:28

@Karlitosz: Az UD zrt. ügy miatt? Hitelrontás a vád nem? Azért ültetnek? Mondjuk a 1,5 milliárdos kártérítési igény erősen odabasz...

Karlitosz 2010.03.09. 12:15:52

azért volt ott egy kényszerítés bűntette is ami 3 évvel jutalmazható.

eszkep 2010.03.09. 14:01:07

@reKorrekt: Végülis csődbement egy cég, mert a partnerei leléptek a (kamu) botrány miatt...

Agyalap 2010.03.09. 15:40:46

Hogy tudta mintegy 10 ember teljesen szétb@szni az MDF-et? Hát így.
Mindenki hülye, csak én vagyok traktor...
De hogy ennyire a parlamenti helyekért rinyáljanak - a helyükben inkább a levegőbe köpnék és aláállnék.

isti77 2010.03.09. 16:08:24

Ibolyka, már ne rágódj ezen, úgysem lesz meg az 5%.
Inkább élvezd az életet, azt a 33 napot, ami a mentelmi jogodból (= a szabadságodból) még hátravan.

isti77 2010.03.09. 16:10:39

Nem akarok részletkérdéseken fennakadni, de van elég rabszállító autónk?

arlequin 2010.03.09. 16:33:09

untergang - végjáték
politikai kurvulás kivénhedt ribancokkal
index.hu/belfold/2010/valasztas/300_millioert_adta_oda_magat_az_mdf/

derelyegrádi szellem 2010.03.09. 17:29:39

@isti77:

ha csak ez a gond, akkor a saját kocsimon, saját költségemen hétvégenként vállalok fuvart. Ezen ne múljon..

Pistu 2010.03.09. 19:13:11

@picur3ka/beleallos kampany: Hat igazan nagy profit, mondhatom :)
Akkor se hiszem, hogy a Jobbik csinálta volna.
Inkább az a meglepő, hogy mindez pontosan azután látott napvilágot, hogy Hagyó miatt az mszp már hivatalosan szopóágra került.

süti beállítások módosítása