Skip to content


       Szűrés lista

A Nagy Magyar Adóamnesztia

2009. december 31-ével megszűnt a korábban többek által kritizált adóamnesztia, vagyis csak addig lehetett kedvezményes, 10 százalékos adózással hazahozni a külföldre vitt vagyont.

Financial Times:
"több mint 500 milliárd dollárnyi vagyont transzferáltak haza az ügyfelek Európa offshore vagyonkezelési központjaiból az elmúlt két év során."

Olaszország, a rekorder, nagyon szépen profitált az adóamnesztiából, mivel a vállalkozók 100 milliárd dollárt(19 200 milliárd forint!) utaltak haza. 5%-os adó megfizetésével.

Megkérdezték Oszkó Pétert, hogy ugyan mondja már meg, nálunk mennyi pénz folyt be a Nagy Amnesztiából.

A válasz:
"2008-ban mindössze 24 magánszemély élt a lehetőséggel, és vallott be adót, csupán 2 millió forint összegben."

100 milliárd dollár vs. 2 millió forint.

Ízlelgessük, kóstolgassuk a számokat ...

A Pénzügyminisztérium szerint - figyelem, az ön nyugalmi állapotára nézve veszélyes sorok következnek - ez azért volt, mert önálló soron kellett szerepeltetni a bevallásban az összeget, így pedig nyilván nem érvényesülhetett az anonimitás. Jogszabály azon kitétele, miszerint "az adott jogszabállyal kapcsolatos ügyletek szereplőit érintően utólagos adómegállapítás nem történhet", nem volt elég bizalomgerjesztő a célcsoport számára.

A kilopott milliárdokat 10%-os (tíz százalék!!!) befizetése mellett legálisan haza lehetett volna hozni, de ez nem volt elég bizalomgerjesztő?!

Az izgága Gulyás József (SZDSZ, már csak 1 hónapi képviselő, de csak nem tud a seggén megmaradni) volt olyan pofátlan, hogy az offshore-szakértő Oszkó Pétert zaklatta a kérdéseivel.

Most komolyan Józsi, pont a kecskét kérdezed a káposztáról?!

A kérdések:
Hogy értékeli a kormány a szabályozás eredményességét?

Tervezik-e, hogy a kormány, vagy az APEH "az ügyészséget aktívan segíti a korábban jogsértő magatartást folytató vállalkozásokkal és magánszemélyekkel szemben"?

Egyáltalán "milyen eszközökkel kívánja felderíteni a költségvetéstől eltérített, eltüntetett jövedelmeket, vagy kikényszeríteni a rendszerváltás óta egyes becslések szerint több ezer milliárdos jövedelmek" hazahozatalát?

Az "eredmények" tükrében indokoltnak tart-e a kormány további jogszabály-módosítást?

Milyen lépéseket kíván megtenni a pénzügyminisztérium annak érdekében, hogy Magyarország is egy pontosabb képet alkothasson az offshore cégekről, vagyonokról, illetve a pénzüket külföldön tartó magánszemélyekről?


Vannak-e a kormánynak a 2010-es költségvetéssel összefüggésben konkrét várakozásai az adóamnesztiával kapcsolatosan?

A válasz:
"Várhatóan az adózók nagyobb arányban élnek az amnesztia lehetőségével,  2010-re a költségvetés külön bevétellel nem számol."

Ennyi.

Oszkó Péter megválaszolt ezzel minden kérdést. És még mindig miniszter. Burundiban kibasznák a minisztert a picsába a kormányból, ha egy képviselő írásos kérdéseire ilyen "választ" adna. No, de még nem értük el Burundi szintjét ...

Gulyás Józsefnek - most, hogy már dobozol a képviselői irodájában - leesett, hogy "egyes becslések szerint az elmúlt az elmúlt 10-15 évben 1000 milliárdosra becsülhető a kimentett és az adóhatóságok elől eltüntetett jövedelmek összege, ehhez képest a kormány feltűnően puhán, és alulmotiváltan reagál. A válasz tehát beszédes, de jobban örülnék, ha inkább konkrét lenne."

Szóval Offshore Peti és Offshore Gordon "feltűnően puha és alulmotivált"?!

Döbbenetes breaking news, ugye Józsikám?

(forrás: Hírszerző)

Címkék: abszurd pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr921851572

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

órarugógerincű felpattanó 2010.03.19. 09:21:24

Adóügyek egyébként nem csak 5 évig számítanak?

minimalista 2010.03.19. 09:30:44

"Várhatóan az adózók nagyobb arányban élnek az amnesztia lehetőségével, 2010-re a költségvetés külön bevétellel nem számol."

= vittem is ajándékot, meg nem is, avagy marhapörkölt lesz ebédre, de hús nélkül!

"Oszkó Péter megválaszolt ezzel minden kérdést. És még mindig miniszter." -hehehe, még szép, itthon egyszerűen semmibe nem lehet belebukni: " a világon kétféle törvény létezik: egy azoknak, akiknek van rá elég pénzük és egy mindenki másnak..." ( Andy Garcia :-)

Disznók!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.19. 09:33:06

Gulyás eddig miért nem volt ilyen izgága?

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2010.03.19. 09:38:14

Akkor feltennék egy kérdést itt is: mondjon bárki egyetlen, egy területet, amit a szakértő válságkezelők (nem sikeresen, csak) elfogadhatóan működtetnek!

@laspalmas: Azért azt tegyük hozzá, hogy eddig is még Gulyás volt talán az, aki kb. képviselőként viselkedett a bagázsból.

arlequin 2010.03.19. 09:38:25

@laspalmas: miért-miért? végre szabadon dönthet. kilépett a szadeszból is. ne feledd ő volt az egyetlen aki nemmel szavazott a holobigyó törvényre. már csak ezért visszaszavaznám... ;-)

Mr. Acid 2010.03.19. 09:39:33

Gulyás egyike azon kevés képviselőnek (pártállástól függetlenül), akiket tartok valamire. Ő volt az, aki a Holocaust&kommunizmus bűnei törvényre két nemet nyomott a szólásszabadság védelmében. Mondjuk sajnos sokra nem ment vele.

arlequin 2010.03.19. 09:39:41

@Von Siebenbuergen: ja. és egyébként is a gulyás emberből van, nem úgy mint a többi volt szadeszos.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.03.19. 09:41:55

Egy kis OFF:

Nem készültök véletlenül írással azzal kapcsolatban hogy az MDF megtáltosodott és "dőlnek" az ajánlószelvények?

Főleg azok után, hogy itt ezen a blogon már leírtátok az MDF-et ebből a szempontból.

Persze nem Titeket akarlak ezzel piszkálni, pontosan az ellenkezőjére gondolok, arra, hogy nekem az ajánlószelvények utolsó héten való "dőlése" , KURVÁRA BŰZLIK......

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.03.19. 09:44:18

A héten Gordon azon kesergett, hogy voltak olyan emberek, akik offshore cégekbe mentették ki pénzüket, és nem adóztak itthon, de ezt a törvény engedte!!!
Azt hittem, lehidalok. Megpróbálom megkeresni, mikor, hol mondta ezt.

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.03.19. 09:45:03

Én ezt nem értem. Ha megszűnt az adóamnesztia, akkor ez a patkány hogy mer olyat nyilatkozni, hogy várhatóan többen élnek majd a lehetőséggel? Ez ennyire hülye? Vagy minket néz ennyire hülyének? Vagy tök mindegy neki, mi mit gondolunk, a lényeg, hogy ő jól elvan ott fent, és lopja a napot, meg a milliárdokat?
Egy nagyon nagy baj van ebben az egész választásban. Ha ezek a köcsög tolvajok kikerülnek is a kormányzásból, mostanra annyira megszedték magukat, hogy vígan élnek tovább.. Már semmilyen erkölcsi / számukra amúgy is ismeretlen ez a fogalom/ tartásuk nem maradt, már meg sem próbálnak úgy tenni, mintha politikusok lennének, már nyíltan, szemérmetlenül, csak és kizárólag lopnak. És ha valaki mégis kérdést intéz hozzájuk, egy unottan felböfögött, sablonos paraszthülyítő , és arcátlanul hazug választ adnak, miközben jól érezhető a -- mi közöd hozzá, te kis szarjankó-- hozzáállásuk.
Nagyon, de nagyon mélyről, zsigerből gyűlölöm őket, és ha nem lesz valami komolyabb elszámoltatás, börtönnel, fogházzal, és vagyonelkobzással, esküszöm, életre keltem Zorró figuráját, és egy mocskos patkány sem lesz biztonságban többé az országban.
Rettegjetek, mocskok, minden ember halandó!!

arlequin 2010.03.19. 09:45:29

@Mr. Acid: @zero: @laspalmas: @Von Siebenbuergen:
na gulyás józsi lassan fehér ruhába öltözik és angyalok fanfárja közepette bevonul a mennyországba. hihi ;-)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.19. 09:47:26

@Ásómaci:

Ezt én is hallottam, de azóta se találom a neten. Valahogy úgy volt szó szerint, hogy
" a gazdasági válsághoz az is hozzájárult, hogy sokan offshore-cégekbe mentették a pénzüket, ez a folyamat 2001-2002 között volt a legerősebb"

*észkép nélkül jobb*(L42) · http://kulloszaggato.blog.hu/ 2010.03.19. 09:52:02

@laspalmas: gyönyörű, mikor az ország egyik vezető offshore embere nyilatkozik ilyet...és közben nem hányja szemközt saját magát...
egyszerűen nem hiszem el, hogy nem lehet tenni ellenük valamit...hogy nincs egy szerv, amely eljárna ellenük, iszonyatosan dühít ez a tehetetlenség..ölni van kedvem...csótányt irtani..:)

kuki123 2010.03.19. 09:53:11

ajánlhatok egy kis apróságot:

1. felütik az újsághirdetést eladó házak 70millió felett...valamint eladó gépkocsik 10 millió felett
2. kiszállnak a mi adónkból fizetett APEH-osok
3. körülnéznek na akkor ezen az utcán most végigmegyünk és szemrevételezés alapján hogy mekkora bazinagy a kocsi és az ingatlan (elvégre nekik értékbecslői képesítéssel is rendelkezniük kell)
4. becsenget jónapot adóellenőrzés!
teljes értékbecslés ami a ház körül van (persze cégkivonat vagy tavalyi adóbevalllással mennek mert tudják mire kell számítani)
5. találtak 10 milliós adó tartozást így kapásból szemrevételezéssel
zárolja az egész vagyont bankszámlát
aztán majd a bíróság megállapítja hogy a szerzett vagyon egy adócsalásból származik
és azt megforgatta és valószínűleg a mostani vagyona abból származik akkor teljes vagyon elkobzás

ELÉVÜLÉSI IDŐ NINCS

HA EGY SZERZŐDÉST MEGKÖTÖK AZ NEM ÉVÜL EL...
AZ ADÓBEFIZETÉS EGY SZERZŐDÉS

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.03.19. 09:56:16

@laspalmas: Igen. Nem találom én sem, pedig kiütötte nálam a biztosítékot. Méghogy 2001-2002-ben volt a legerősebb??? Bár, lehet hogy jobban tudja, mikor mentették ki a vagyonukat Offshore Péterrel és Kókával!

arlequin 2010.03.19. 09:56:20

index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/18/az_eu_beperli_magyarorszagot/

hahaha. ez egyre jobb! mi tönkrevágjuk az eu-t is. szép sorrend: hunok-rómaiak, tatárok törökök, orosz. mindbe mi verjük az első szegeket. napersze jelképesen szólva...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.03.19. 10:00:11

@volánrulz: Tegnap a Kasszában egy igen jó vitát hallgattam végig az adókról, és az eljövendő adó-lehetőségekről! László Csaba Ex-pénzügy-miniszter, meg egy muksó az Erst & Youngtól azt mondta, hogy az általános vagyonbevallás alkotmányos alap-jogokba ütközik. Hát, besz@rok. Az adóelkerülés és az adócsalás nem, de az általános vagyonbevallás igen. Erre egy másik muksó a Corvinus-ról válaszolt: Meg kell változtatni az alkotmányt!
Lehet, hogy ezért lesz jó a Fidesz 2/3-d. Mert itt változtatni kell nagyon sürgősen. Alkotmányt is!

m.logic 2010.03.19. 10:00:40

Levinném 1%-ra a hazahozás adóját, súlyos büntetést helyeznék kilátásba, ha nem teszik meg, amikor pedig hazahozták, elkoboznám az egészet és börtönbe vágnám a disznókat.

Hosszúlépés 2010.03.19. 10:10:17

@Ásómaci: az baj, ha engem is érdekel, mint a jegyzet íróját, hogy mégis miért voltak itt a gépek? Elvégre a szomszédasszonyt is kérdőre vonnám, ha csöngetés nélkül bejön és elkezd a konyhában téblábolni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.03.19. 10:12:08

Ilyen nincs!!

Vitányi Iván :
"Az elmúlt nyolc év nem volt eredménytelen, és nem volt csak a tévedések sorozata, mint aminek a Fidesz akarja beállítani. Csak két példát említenék: autópályák épültek, amely jelentős kiindulópont volt a gazdaságfejlesztésben, illetve a költségvetési fegyelemmel csökkentettük az államadósságot."
hvg.hu/velemeny/20100318_vitanyi_mszp

Marcellusca 2010.03.19. 10:13:47

@laspalmas:
@Ásómaci:
Dehátakkor a Zorbán a hibás!

Printizé

Varjúdombi mesék 2010.03.19. 10:18:14

Vajon a kurmány offshore dolgai hány DVD-re férnének rá beleértve Baynauét és Válságra-való-tekintettel-nem-lesz-az-amúgy-is-engedély-nélkül-túlépített-villában-rovarelhárító-vízesés Péterét?Amúgy milyen választ vártunk,amikor büntetlenül lehet közérdekű adatokat eltitkolni?Amikor a Parlamentben a válaszra ,akár annyit is mondhatna,hogy:Csak.Na és?,hiszen a képviselőelvtársak úgyis megszavazzák/elfogadják a választ. Tényleg a Kóka szadesz-bulis kamuszámlás botránya nagyon leült.Először,ugye nem volt számla,aztán volt,mágaztánabb kiderült,hogy nem jó.Lett belőle valami vagy elfelejtődött?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.03.19. 10:21:42

@Hosszúlépés: Szánalmas ez az egész. Jó a kérdés, hogy Izrael mit tenne, ha magyar Grippenek repülgetnének Tel-Aviv fölött. Mondjuk, gyorsan leszednék őket. Mi meg itt állunk, és hápogunk, mint a kacsa. A nagykövet-asszonynak meg nem szóltak, hogy nem kellene elmondani, hogy ez egy teljesen megszokott dolog volt. Ennyit Szekeres Imre vezette minisztériumról, a Magyar Honvédségről (Operett hadsereg. Nagy csinnadrattával megünneplik, hogy visszajöttek katonáink Afganisztánból, miközben idegen hatalom gépei repülgetnek ki-be a légterünkbe. Mellesleg Március 15.-vel kapcsolatban eszembe jutott a 12 pont egyik, fontos pontja:
"A' katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a' külföldieket vigyék el tőlünk."
Szerintem azért vagyunk mindig elsők a külföldi missziókban, hogy ne rugdosson minket a NATO, hogy a hadseregünk egy kalap sz@rt nem ér.
Bocs, az OFF-olásért. Beszélgessünk az OFF-sore-ásról:-D

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.03.19. 10:22:56

Mindenkinek szép, kv mentes hétvégét kívánok!

kuki123 2010.03.19. 10:24:05

OFF:

index.hu/video/2010/03/19/el_a_remeny_torgyan_visszater/

no még Torgyánka is elismeri hogy Soros György által kiválasztott személyek
O_o
hogy a kopogtatócédulát kötelező volt leadni

jé nem csak a Jobbik állítja meg a gaz kuruc info?
hogy mik vannak

77 éves azta jó mindenit!
1 kapavágást nem csinált egész életében csak frecskolt

órarugógerincű felpattanó 2010.03.19. 10:27:40

@laspalmas: Ja, az autópályák. -7%-os gazdasági növekedés, ajjó.

Az adóssághoz, meg nem is írnék semmit, de óvatosabban kellene zabálnia a holland import gombát.

Krikri 2010.03.19. 10:38:01

@laspalmas: ezt el sem olvasom :)

Soros: vajon Mongólia miért nem téma már????????????

Torgyán: miért volt csöndben 8 évig vajon????

Smacika 2010.03.19. 10:40:11

@Ásómaci: Mit tenne izrael?
Azonnal offenzívát indítana a palesztin állások felé, félvén attól, hogy vona gáborék (rohadt náci bagázs:):)) átvették a magyar hadsereg irányítását, végre ezáltal segíthetnek szerencsétlen (és szintén elrabolt területű) palesztin harcosoknak, és bombázni fogják jeruzsálemet.
Ezért egy megelőző csapással szétbasznák a palesztinokat, meg mindenkit a közel-keleten, aki nem nekik fütyöl.
Ja és a biztonság kedvéért még kanadára és stockholmra is dobnának egy atomot, mert ott sok a magyar.::))

Homeoffice 2010.03.19. 10:42:54

@Smacika: @Ásómaci:

Jut eszembe... szerinted a magyar grippenek képesek lennének eljutni Izraelig?
LOL
Előbb leesnének a földre/tengerre

Smacika 2010.03.19. 10:44:13

@Krikri: Mongólia miért nem téma?
Soros: "Megmondtam a kaya-josip kombónak, hogy most kicsit lapítunk, mer nagyon figyelnek a szemét magyarok"
Torgyán:"2002-ben aszonta a josip meg a kaya, hogy várjak 2010-ig, és ismét felvirágzik a csersznye-biznisz."

Smacika 2010.03.19. 10:47:35

@Gunther: Dehogy esene le. Akkora nácikok vagyonk, olyan erejű gyűlölettel töltve, hogy a holdig repülne gyűlölködésünk erejével a szép grippen.

Varjúdombi mesék 2010.03.19. 10:52:53

@Ásómaci: Ahol egy szekeres kompatibilibilálásos a Honvédelmi Miniszeternek és egy nő államtitkárnak (egyik se volt katona)ne is várjunk csodát.Vajon ha tankokkal végigdübörögnek az országon,arról sem tudott volna a Honvédség ,csak a Közlekedési Felügyelet nyugtatott volna meg,hogy: -Betartották a KRESZT,átengedték a gyalogosokat a zebrán.Majd később a nagykövet közölné,hogy nem volt kémcucc a tankban ,amit vagy elhiszünk vagy nem.Fejlett országokban,-pl Vanuatu,Lesotho,Saint Kitts és Nevis-lekísérik a gépet-ha már egyszer átrepült Kecskemét felett-,hadifogság,nagykövet behívás.Ha nem,hadügyminiszter meghunyászkodik,felkoncoltatik,hamvai tengerbe szóratik,kormány lemond.Mellesleg Svájc a II.világháború alatt szemrebbenés nélkül lőtte le a légterét megsértő jenki gépeket.
Bocs az OFFért'!

Stoney Hill Billy 2010.03.19. 10:56:26

Ofsór Péter júniustól nyilván ismét offshore cégeknek ad tanácsot, ebben most ő lesz a legjobb, hiszen megszabályozhatta alaposan a saját világát. Ezt minden érintett tudja, ezért valahogy nincsenek nagyon befosva. A világ legjobb biznisze ez a miniszterkedés.

Doña ¡Cara(mba)! 2010.03.19. 10:57:17

@Varjúdombi mesék: Miért példálózol ilyen fejlett államokkal? ;-)))))))))) Akkor persze, hogy csúnyán jövünk ki az ügyből....

f.m.j. 2010.03.19. 11:05:11

én komolyan nem értem, hogy Gulyás mit nem ért, és min csodálkozik? Úgy értem már ha komolyan csinálja, és nem valami hülye szinjáték az egész megint, a keménykedés, hogy aztán úgyse történjen semmi. Mert nem fog.
Most eltünnek oszkóbajnaistb balra el, kis időre, hogy újra feltünjenek, minden körkörösen vissza fog térni önmagához, mi meg szép csendben beledöglünk. Ha nem ebbe, akkor a háború, mindegy az egyik lassú halál, a másik legalább gyors :)

Taktikai Atompingvin 2010.03.19. 11:37:17

Elnézést ez most Giga OFF lesz.
Valaki kezdjen már valamit azokkal akik pártpolitikai elemzésekkel, kampányvideókkal és egyéb kampányeszközökkel szemetelik tele a témát. Eddig Jobbikos gárdisták és pártaktivisták sportja volt, most itt egy Fideszes is. Kezd most már bosszantó lenni. Ez nem egy botrányra, vagy egy bűnügyre vonatkozik, hanem a nyílt pártpolitikai kampányolásra.Köszi
ON
Gulyás eddig is egész rendes gyerek volt. De látszik, hogy tűz közelben akar maradni a politikában, mert ez csak arra volt jó. Ennek már következménye nem lesz mert vége az üléseknek, csak a kampány megy.

reKorrekt 2010.03.19. 11:38:12

@laspalmas: "illetve a költségvetési fegyelemmel csökkentettük az államadósságot"
Hátesszhülyee.

reKorrekt 2010.03.19. 11:39:58

@öööö...izé: Nekem 4/5 rémlik. Legalábbis egy új alkotmányt előkészítő törvényhez.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.19. 11:52:33

Csesszék szájba azt a telhetetlen primitív kimosakodott paraszt kurva anyjukat
De majd jönnek a trollok és megmagyarázzák,hogy igazuk van,mert nehogy megkaparintsa a vagyonukat a gonosz patásorbán.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.03.19. 12:19:34

Azért durva az a 2milló forint 24 embertől.Ezzel nagyon ki van segítve a gazdaság.

Mighty 2010.03.19. 12:46:05

Teljesen hülye vagyok ezekben a dolgokban, de nem lehetne hozni egy olyan törvényt, ami kötelezi a vállalkozókat, cégeket, hogy Magyarországon bejegyzett vállalkozónak, cégnek kell lennie, ha itt akar működni?

Varjúdombi mesék 2010.03.19. 13:03:57

@Mighty: Nem,mert nálunk is vannak bejegyezve offshore cégek.Amúgy EU -ellenes lenne,mint az is ha megtiltanánk a tótoknál való autórendszámozást.(Szabad tőkeáramlás)Sajnos ezekben az adóparadicsomokban(van ahol 0%az adó külföldi cégnél,amelyik bejegyezve van ,de nem folytat ott tevékenységet),mivel többnyire turizmusból,és ebből az adóból élnek meg,ezért a magyar állam nem tudja velük adózásban felvenni a versenyt(ugye itt vannak olyan lakossági igények,hogy fűtött váróterem,ott hideg sincs,meg vonat se).Ezt csak egységes Eu-s és szabályozással lehetne,de mivel pl ciprus is Eu-tag és offshoreparadicsom,megvétózhatná(már ha ez vétózható).plusz a tőkés lobbi.Nehéz lenne átverekedni ezt EUs törvényként és egységes szabályozás kellene ,legaláb olyan országok támogatásával,mint Német,Francia,Brit,akik sok képviselőt adnak.Viszont az ő offshore cégeik meg lehet itt adóznak,de ez jóval kevesebb bevétel a magyar államnak,mint veszteség pl a magyar cégek ciprusi adózása.De érinti minden nagyobb gazdaságot az euban(svéd,francia,brit,német lásd DVD,holland,dán,)károsan érintenek ezek.
www.sikeresoffshore.hu/

Varjúdombi mesék 2010.03.19. 13:05:26

kicsit sok a szóimétléseim

vomit 2010.03.19. 13:27:12

@arlequin: a hasznalt autobehozatalt megfojto regado miatt is beperelnek minket hamarosan, 5 evvel a csatlakozas utan. a PM azt valaszolta az utolso figyelmeztetesre: nem latjak a problemat.
regado.blog.hu/

Agyalap 2010.03.19. 13:50:18

Ha Al Caponét le tudták sittelni adóügyek miatt - kérem, hogy fogadjunk fel amerikai szakértőket!

szmoker (Homo Trollicus) 2010.03.19. 14:04:39

@laspalmas: remélte hogy neki is csurog valami?... :) Megfordítva: most azért pattog, hogy egyengesse a jövőjét (mint igaz, böcsületes liba).

@Agyalap: én kínai elvtársakat kérek, automata 9 milliméteressel. Kb. egy kivégzőosztagnyi pont elég. Netán egy-két saria-ban jártas ajatollahot, toronydaruval.

kuki123 2010.03.19. 14:14:19

@Ásómaci: lesz még Orbán takarodj

Mighty 2010.03.19. 14:16:43

@Varjúdombi mesék: Így meg pláne nem értem. Minden nagyobb EU-s országnak probléma az offshore. Úgy hallottam, Obama is offshore ellenes intézkedéseket hozott.

molaris 2010.03.19. 14:20:52

@laspalmas:

"Az elmúlt nyolc év nem volt eredménytelen, és nem volt csak a tévedések sorozata, mint aminek a Fidesz akarja beállítani. Csak két példát említenék: autópályák épültek, amely jelentős kiindulópont volt a gazdaságfejlesztésben, illetve a költségvetési fegyelemmel csökkentettük az államadósságot."

Kisbarátom, Vitányi jó ha beletalál a piszoárba! Már, ha emlékszik arra, mire is kell használni.
Így aztán, mondhat bármit: irrveláns.:D:D

kuki123 2010.03.19. 14:26:38

@Ásómaci: Erst & Young a legnagyobb tanácsadó adóelkerülésre épülő cég
összefutottam egy rég nem látott "számomra kedves" osztálytársammal és mondja hogy ott dolgozik ...teljesen ledöbbentem...(nekem eszembe nem jutna oda menni)

legszívesebben lerohannám katonákkal kommandósokkal APEh-osokkal Erst & Young irodáját és lefoglaltanék mindent nagyon sok mocskos ügy derülne ki

az egész adózási rendszer valahogy alapjaiban szar tehát rendszer szinten szar
teli kiskapukkal és boltívekkel

az egész valahogy egy hibás elképzelésre épül és utánna toldozgatjuk foldozgatjuk
abban reménykedek hogy a XXI.századi technológia esetleg átalakíthatja az egész rendszert...na persze ehhez csak hozzáállás kérdése..

tudi 2010.03.19. 16:59:34

Persze majd az offshore dolgokban érintett miniszterelnök és miniszter hírdet amnesztiát és mondja a többieknek, hogy haza lehet hozni, szerintem mások simán pofánröhögték őket, offshoreos mondja meg a másik offshoreosnak, hogy hozza haza a pénzét. Bár hozzánk képest még Szlovákia is adóparadicsomnak számít. Szígorúság kell itten és jó adórendszer,. hogy ne érje meg kivinni a pénzt, aki kiviszi, azt úgy megbüntetni, mint ha gyilkosságot követett volna el, az USA-ban az adócsalás az egyik legsúlyosabb bűntett, ezen bukott meg sok maffiozó is.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.03.20. 08:11:45

Oszkó egy kapzsi fax. Bajnai is egy kapzsi fax. Ez az eredmény, ha "menedzsment szellem" megy a politikába. A pénzügyeskedő bácsik ugyebár a saját profit és nem a közjó szellemiségében szocializálódtak.

Fütyörésszük a kék duna keringőt a lámpavas felé kacsintgatva.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.03.20. 10:23:19

@volánrulz: Valószínűleg lesz Orbán takarodj! Engem nem érdekel. (@Taktikai Atompingvin: Nem vagyok Fideszes) Csak azt akartam mondani, hogy igenis 2/3-os többség kell az alkotmány módosításához. -Amit vagy egyedül, vagy koalícióban a következő kormánynak meg kell tennie, bármennyire is féltik az országot ettől a megélhetési rettegők. Akár Fidesz 2/3-os többséggel, de nem lehet az országnak tovább várnia az 1949-es, 1990-ben módosított alkotmányunk módosításával, vagy új alkotmány írásával. Ehez viszont egy társadalmilag elfogadott többségre van szükség.
Amikor az alkotmányt módosították, nagyon meg akarták védeni a társadalmat, az egyén szabadságát és jogait. Csak abba nem gondoltak bele, hogy az egyénnek vannak kötelességei is. Pl. Adót nem elkerülni. Mondjuk mindíg kettőn áll a vásár. Tehát az államnak sem kellene kibírhatatlan adóterheket rárakni a vállalkozókra!
Röviden ennyi. Uff. Ásómaci Beszélt! :-D

vagyokkk 2010.03.20. 18:10:58

@Ásómaci: Igazad van, de nem fogják meglépni a dolgot, nem merik kikészíteni az adóelkerülőket. Túl sok szavazójuk van ebben a szférában.

CSAK az IT szektorban a dolgozók 70%-a számlázik, gondolj bele, egy húzóágazatban, messze az országos átlag feletti bérszínvonal (azaz havi kiszámlázható keret) mellett!
milliárdok minden hónapban huss...

Rorgosh 2010.03.21. 10:00:47

@Ásómaci:

Az izraeli gépekre: erről tényleg nem az MH tehet, és még kevésbé tehet ellene. A diplomáciai engedélyeket a Külügyminisztérium adja ki, aki vagy megkérdezi azért előbb a HM-et, vagy nem (jobbára nem). Így a két izraeli gép is megkapta az engedélyt.

A radarrendszer és annak üzemeltetői látták a két gépet, ám azt is, hogy azok érvényes repülési tervvel (ehhez kellett a diplomáciai engedély) rendelkeznek és azt, hogy azok követik a repülési tervet. Innentől fogva a légierőnek NINCS JOGA mit tenni velük, csak figyelheti, hogy tartják-e a repülési tervet.

A balhé tehát a KM-é, és persze az idióta szabályozásé, hogy a harci repülőeszközök esetében nem a HM hozzájárulásához kötik a diplomáciai engedélyeket.

süti beállítások módosítása