Skip to content


       Szűrés lista

Önöknek mindenről AZ jut az eszükbe?

Kedves TASZ!

Ha egy belvárosi lakásban (!) én, fehér, hetero és katolikus állampolgár 50 (!) vendégemmel együtt nyitott ablakok mellett italozunk, ünnepelünk és este 11 órakor köveket dobálnak be az ablakon, az Önök és a rendőrség szerint rongálás.

Ha történetesen én és mulatozó társaim zsidó vallásúnak valljuk magunkat, akkor Önök szerint ez nem rongálás, hanem közösség elleni izgatás.

"A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet álláspontja szerint a Széder estet ülők megtámadása jóval súlyosabb bűncselekmény, mint rongálás, hiszen az elkövetők feltehetőleg azért támadtak a lakásban ülőkre, mert zsidó vallásúak, ezzel pedig megvalósították a közösség tagja elleni erőszak törvényi tényállást." - írjátok felháborodva.

Önök szerint már a csendháborításnak is vannak etnikai és vallási változatai?

Önök szerint az éjjel csendháborítást elkövető szomszédra csak akkor hívhatom ki a rendőröket, ha azok fehér magyar állampolgárok? Különben már a feljelentéssel is közösség ellen izgatok? Jó lenne ezeket a kínzó kérdéseket végre tisztázni ...

Kedves TASZ?

Önöknek mindenről AZ jut az eszükbe?

Címkék: abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr1001886706

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Orbán és erkölcs 2010.04.02. 18:10:34

 "Az egész ingatlanpanama-ámokfutást a Fidesz és a Fidesz média mély hallgatása övezi. Mivel tyúkperekben is elszámoltatást hirdettek, a hallgatás különös. Volt, egészen addig, amíg napvilágot nem láttak azok a fotók, amin Orbán Viktor és a s...

Trackback: Feljelentés közösség elleni izgatás miatt 2010.04.02. 10:16:32

 Tisztelt Társaság a Szabadságjogokért!   Egy, a házunkban lakó kedves házaspár kért meg, hogy írjak Önöknek, mert azt remélik, hogy én, mint az emberi jogok híresen elkötelezett harcosa, talán fel tudom hívni mind az Önök, mind a társadalo...

Trackback: Molotov koktélt dobtak a kisebbség házára! 2010.04.01. 13:47:59

Egy felháborító történetet szeretnék megírni.Kedden este egy kis faluban Molotov koktélt dobtak a kisebbség házára! A támadásban a kerítés és a kapu megpörkölődött, de a tüzet a lakók eloltották, és szerencsére senki sem sérült meg. A ház a falu szélén...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

arlequin 2010.04.02. 15:25:11

@Marcellusca - nem kell Cavinton!: ez a keresztbefertőzés folyamatos, ha az illetőnek nincs valóságismerete és tartása. és igazad van. az esetek túlnyomó többségében kifejezetten káros, kevesebb esetben tudatos és még kevesebben tudatos és hasznos, jó, tiszta. no az utóbbiakra lehet mondani, hogy mesterek. én pedig csak egy bolond vagyok ki összv-visszva ki-be-szél. fúj!

@El Topo (Sgt. Elias): jó az attila, tény. ebből kiderült, hogy szereted/érted stb. fogadjunk nietzsche-t is sokat dédelgetted... ...és ha nem vigyázunk akkor simán lehet belőlünk mártír. mondjuk az nem olyan nagy baj. legfeljebb bérelt páholyban hegesztjük a mennyei technikát, avagy a pokolüstöt. 'senki nem tudja az órát és a napot' ahogy mondád, ugyebár. te kis milicista. azt kívánom triumfálj.

Zuzu Petals 2010.04.02. 15:28:37

@Lone Wolf: Elnézést, hogy beleszólok, de szerintem különbséget kell tenni szubjektivitás és információ hiány/tudatlanság között. Az egzakt tudományokban, az embert nem a részrehajlása korlátozza, hanem az ismeret hiánya. Te pl. nem azért terveznél papírhajót, mert a cellulóz közelebb áll a szívedhez, mint a fém, hanem azért, mert nem értesz hozzá, ellentétben egy ezzel foglalkozó mérnökkel. Mindazonáltal a tudás sosem válik az ember kárára. minél nagyobb szeletét ismered a világnak, annál jobban fogod tudni,h mire vágysz, és annál nyitottabb leszel új dolgokra, ezáltal a szűklátókörűséged (részben a szubjektivitásod) csökken.

arlequin 2010.04.02. 15:28:45

@Donna (Cara)mba: tudom ennél nincs olcsóbb, mint az emberfiának magára hivatkozni, ezzenel hát rendesen kifigurázom magam, vállalván a luciferi gőg ősbűnét és emlékezetedbe idézem kedves donna, hogy topoval kapcsolatban az "én szóltam!" esete forog fennen a tudat jelenidőben topo-gó széles s virágos fennsíkjain. höhöhö. bá-buci-bá!

Lone Wolf 2010.04.02. 15:31:11

@Marcellusca - nem kell Cavinton!: ez a keresztbefertőzés folyamatos, ha az illetőnek nincs valóságismerete és tartása. és igazad van. az esetek túlnyomó többségében kifejezetten káros, kevesebb esetben tudatos és még kevesebben tudatos és hasznos, jó, tiszta.

Lone Wolf 2010.04.02. 15:36:42

oppsz! mellékattintottam. :)

@arlequin: nem kell Cavinton!: ez a keresztbefertőzés folyamatos, ha az illetőnek nincs valóságismerete és tartása. és igazad van. az esetek túlnyomó többségében kifejezetten káros, kevesebb esetben tudatos és még kevesebben tudatos és hasznos, jó, tiszta.

referenciának ajánlanám a jobbik keménymagos táborát. A keresztfertőzés minden negatív ismérvét felmutatják!

@Zuzu Petals: "Elnézést, hogy beleszólok, de szerintem különbséget kell tenni szubjektivitás és információ hiány/tudatlanság között. Az egzakt tudományokban, az embert nem a részrehajlása korlátozza, hanem az ismeret hiánya."

Szóról szóra igazad van! Ebben, és a többiben is ezt nekem nem kell mondani. :) De tudod, ezt, nyugodtan kiterjeszteheted,a hétköznapi életre is, pláne, ha politikáról beszélünk. De itt, az érzelmek is erős tényezők, és a >TÁLALÁS< is. Pontosan ezért van szükség kegyetlenül alapos, és ha kell, erőnek erejével magadra kényszerített objektivitásra, és önkritikára!

arlequin 2010.04.02. 15:39:44

@Lone Wolf: te csak ne ismételgessél, nem vagy te gőte, izé goethe, aki szerint az igazságot is ismételgetni kell, mert a hazugság folyamatosan árad (vagy valami ilyesmit mondott, a fenét érdekli). különben is tudatosan hazudozom tele az oldalt és a poszttal kapcsolatosan valóban mindenről AZ jut eszembe: a tréfarépa, amit ezen blog levesébe adagolok, lassacskán, ámbátor mérgező jellegű tatározottsággal. uff.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.02. 15:46:03

@Donna (Cara)mba:

Nem érted a lényeget.:) Én nem szeretek szimpatikus lenni. Szimpatikusnak ott van neked fmj, meg marcelluska. Én az szeretek lenni, akit nem kedvelnek. Akire fogcsikorgatva, mondják, hogy "bazmeg ennek mégis lehet valami igaza". Annak idején éppen az csípte a szemem itt a blogon, hogy milyen egyetértésben üvöltött a kórus. Én imádom a konfliktust. Imádom az elakadó lélegzetet, a fennakadó szemeket.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.02. 15:48:08

@arlequin:

Sok mindent olvastam sokszor. A Hamlet elolvasására annak idején körülbelül kilenc hónapot szántam. És biztos lehetsz benne, hogy nem azért, mert lassan olvasok.

Zuzu Petals 2010.04.02. 15:53:30

@Lone Wolf: Ez így van. Sajnos én ahhoz még nem vagyok elég bölcs, h ezt megvalósítsam, mert nem tudom elképzelni egyetlen politikusról sem, h pusztán a közért cselekedne, bár ez már lehet inkább bizalmatlanság.
Egyébként ezzel a témával megint visszakanyarodtunk jelen poszthoz. Sokan hiszik itt azt,h azért mert bizonyos témákban jártasabbak, akkor már övék az egyetlen igazság, és aki mást mond, az vagy hülye vagy ultra elfogult. Pedig lehet, h a másiknak birtokában van ez a tudás, csak mondjuk szélesebb kkörű ismereteknek köszönhetően már máshogy közelítenek meg egy-egy kérdést. (Persze az is éehet,h szimplán elfogult)
Mindenesetre a tálalás valóban fontos. Nagy igazság, hogy a stílus maga az ember. Ez alapján meg lehet különböztetni a tudatlant az elfogulttól.

Donna (Cara)mba 2010.04.02. 15:54:22

@El Topo (Sgt. Elias): Szeretsz vagy nem szeretsz szimpatikus lenni, ez nem tőled függ. Ha úgy hiszed, hogy igen, akkor atyaistenség vonásokat tulajdonítasz magadnak:)

Na jó, ma békén hagylak, főleg mert vár a meggyes meg az almás rétes.

Sok gondolkodnivalóval láttál el.

Szia! Érjed el, amit szeretnél!

Lone Wolf 2010.04.02. 15:54:56

hajózzunk egy kicsit sekélyebb vizekre! Mit szóltok az irodalmi értékkel bíró Sci-fikhez? Ajánlanám figyelmetekbe Dan Simmonstól a Hyperion sorozatot. Magyarul, sajnos csak az első 2 kötete jelent meg. 4 részben A Hyperion, ill, a Hyperion bukása. Érdemes elolvasni! :) Angolul ugyan nekiálltam a többi részének, de őszintén szólva igen bonyolult a nyelvezete és a történet is. Ez nekem, még kész kínszevedés. Úgyhogy, eltettem későbbre. Majd úgy pártucat könnyebb olvasmány után ismét nekifutok.

Lone Wolf 2010.04.02. 15:59:33

@Zuzu Petals: "Mert nem tudom elképzelni egyetlen politikusról sem, h pusztán a közért cselekedne, bár ez már lehet inkább bizalmatlanság."

Ne is képzeld! Ilyen az ritka mint a fehér holló! Azt gondolom, hogy nálunk pillanatnyilag egy sincs. Abban bízhatsz, amelyik a közös érdekek mentén próbál gondolkozni! Azt viszont, én részemről nagy ívben kikerülöm, amelyik a közjóról, önzetlenségről, hazaszeretetről, meg hasonló estimesékről kezd el beszélni. Mert ezek, a politikusok számára csak estimesék, és a szavazók altatását szolgálják. Eléggé nagy szégyen, hogy ezeket eszközként merik használni a saját hatalmuk érdekében!

Nah, legyetek rosszak dolgom van. Később még folytatom.

Donna (Cara)mba 2010.04.02. 16:02:58

@arlequin: Pont most vettem érzelmes búcsut Topotól! Nem szíveli, ha kedvelik.
Érzelmeit pedig kénytelen vagyok tiszteletben tartani. Ő nem kedvel, én megkedveltem, oszt slussz. Volt is lesz, ez itt a klasszis, mindenkinek helyzete van....volt már ilyen a világon, még a vitruális világon is.
Azért Te remélem nem kéred ki magadnak, hogy kedvellek és elfogult vagyok veled szemben?
Vissza ne utasítsd már te is szüvem érzelmit , mert a büdös életben el nem készülök a rétessel. Mondj már egy igent;-)))))))))))) De gyorsan, mert tényleg megyek a konyhába.....

arlequin 2010.04.02. 16:03:26

@El Topo (Sgt. Elias): én is. talán legtöbbször a magvas magyar sci-fi/fantasy irodalmat ;--)
egyéb-kém-eket is. mindenféle regényt, görög-római klasszikát, bibliát, a világ népeinek az összes magyarul megjelent legendáit, eposzait, mitológiáját, számolatlan buddhista irományt, születésnapomra egyszer koránt vettem (az se rossz ám, hajjaj), taoizmussal kapcsolatban.
még felsorolni is tereh...
én is gyorsan olvasok. lelkeket. haha!
egyébként a vén lándzsarázó nagymester volt, az biztos.
én pedig az szeretek lenni, akinek teljességgel mindegy, hogy szeretik/kedvelik, avagy sem, de ismeri az igazságot. és mer bolondozni bádogfejűkém!

arlequin 2010.04.02. 16:07:17

@Donna (Cara)mba: abszolúte nem érdekel mily engedményeket akar magácska kisajtolni belőlem, de hódolatom a világegyetem összes hölgyének, főleg a randa kurváknak. szeretettel és jókedvvel: igen ;-) izé, nem. mármint nem kérem ki. legfeljebb egy táncra, de azt a főnök mindig megtiltja, mert örvényt topogok a táncparkettre és mindenki bámul...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.02. 16:07:31

@Lone Wolf:

Addig ajánlom Millertől a Hozsánna néked Leibowitz! c. könyvet. Mondjuk azt hiszem többet nem is nagyon írt, de ezért már megérte.

Roxvox 2010.04.02. 16:45:15

Nekem is mindenről AZ jut eszembe, nem csak Önöknek. :)

Lone Wolf 2010.04.02. 17:09:31

@arlequin: "én is. talán legtöbbször a magvas magyar sci-fi/fantasy irodalmat ;--)"

Viking, távoli fény, kiálts farkast, Két életem egy halálom, újabbak közül a Grin. ;-) Ezekre gondolsz?

@El Topo (Sgt. Elias):
Addig ajánlom Millertől a Hozsánna néked Leibowitz!

Erről már hallottam, de még nem volt hozzá szerencsém. Majd utánanézek.

Lone Wolf 2010.04.02. 17:27:09

@El Topo (Sgt. Elias):

Ha már nagyon alapoknál tartunk akkor;

Robert Heinen Angyali üdvözlet.
Kurt Vonegut Macskabölcső
Alfred Bester Tigris! Tigris!

A könnyedebbekből Meg ; Harry Harryson könyvei. (RMA Rulez! :D) Larry Nieventől a Gyűrüvilág regények.(known Space sorozat) Ezekből sajna csak kevés jött ki magyarul. Sőt, amilyen gyalázatos figura vagyok, még L Ron Hubbard regényeket is merek ajánlani.(scientológia ide vagy oda) a Háború a földön kötelező! A Föld küldetés úgyszintén.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.02. 17:48:32

@Lone Wolf:

És ne feledkezzünk meg Philip K. Dick nagyon alapműveiről sem.
Meg Nieventől a Szálka könyveket.

Lone Wolf 2010.04.02. 17:53:34

@El Topo (Sgt. Elias): Na igen, ha egyszer már szóba hoztam Nievent,a Szálkákat is illett volna említenem. :) Az is jó regény. Csak én már annyiszor olvastam, hogy egy jó darabig nem fogom kézbe venni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.02. 18:02:05

@Lone Wolf:

Nekem is megvolt párszor, gondolhatod.:)

picur3ka 2010.04.02. 18:09:59

Na, osszemelegedtek? Nincs is jobb egy kis fozesnel, JA-val esmiegymassal megspekelve. Tormareszelo martirokat en szivesen latok barmikor.

@ ravaluf : Nehogy betiltsa mar felhaborodasaban a fekete humort meg a morbid vicceket! Hova is lennenk nelkuluk! A bogatyaval sincsen semmi baj, szelloznek az ember tokei.

Horizont 2010.04.02. 18:27:20

@picur3ka/beleallos kampany:
"Önöknek mindenről AZ jut eszükbe?" Kinek mi ugye? Szabad témaválasztással!
Tormát mondjuk életemben nem reszeltem, kihagytam e tömör gyönyört:DDDD

Lone Wolf 2010.04.02. 18:29:56

Pedig nekünk mindenről a tormával reszelés jut eszünkbe... XD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.02. 18:34:32

@Horizont:

Pedig felsőléguti bántalmak esetén nincs annál jobb.
Vagy ha meghatottságot akarsz színlelni.

Horizont 2010.04.02. 18:43:36

@Lone Wolf: Na ezen jót röhögtem, aranyos és igaz:DDD

@El Topo (Sgt. Elias):
Nem kell színlelnem meg szoktam hatódni:DDD Ha az ember elkezd (csak elkezd) öregedni (mint én is) hidd el, hogy már semmit nem akar (és nem is kell) színlelni, csak úgy mindent telibe! Nincs már elég idő, nem pazarolunk:DDDD

picur3ka 2010.04.02. 18:51:11

@Horizont: @Lone Wolf:

Na most tenyleg nem ertem, min nevetgelnek. Mi van a tormaval? Egyebkent igen egeszseges.

Horizont 2010.04.02. 18:54:32

@picur3ka/beleallos kampany:
Enni tuti egészséges, de RESZELNI???:DDD Mármint tormát, kézzel!!:DDD

Lone Wolf 2010.04.02. 19:12:35

@picur3ka/beleallos kampany:

Tessék asszociálni egy másik szót a torma helyére. :-P

F-el kezdődik... Egen má'n megen't az az átokverte pasihumor. :D

Marcellusca 2010.04.02. 19:40:47

@Lone Wolf: Mer' Önnek mindenről AZ jut eszébe. :DDDD

picur3ka 2010.04.02. 19:45:39

@Horizont:

Hat mivel? Te talan labbal reszelsz?

Horizont 2010.04.02. 20:06:07

@picur3ka/beleallos kampany:
Jól van na:)) Mondtam, hogy én még tormát soha.... Különben meg vannak már mindenféle háztartási technikai kütyük, lehet, hogy már nem is reszelik kézzel:)

Lone Wolf 2010.04.02. 20:17:04

@Marcellusca - nem kell Cavinton!: Há't ha ecce'r má'n pasi vagyok?

@picur3ka/beleallos kampany:

Na, azt is megnézném ahogyan te egy fügével "reszelsz!" :DDD

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.02. 20:42:02

@Horizont:

Sajnos csak kézzel lehet.
Vettem egy feltétet a robotgéphez, úgy néztem, az jó lesz hozzá, de nem lett jó.

arlequin 2010.04.02. 23:22:16

@Lone Wolf: a hozsánna, az angyali üdv. k(urvakövér) dick könyvei, na meg a gibson, az acélpatkány (utóbbi egyik kedvencem). a tigris! tigris!-t vagy 20 éve olvastam. ott van még a vér zenéje. de én egy elfogult fertőzött vagyok. öregem otthoni könyvtárába ott van az összes galaktika az elsőtől fogva. én hozzávásároltam a cherubiont (változó minőség 1-2 kiemelkedővel), meg a magus-t, amiben igen jó könyvek jelentek/jelennek meg.

csak annyit az egészhez, hogy amikor a reader's digest és a hasonlatos agymosások eluralkodtak nyugaton és nem lehetett tisztességes könyvet kiadni nyugaton, csak ilyen kiherélt spiró/kertész/neomittudoménmitjelentésmivan fertelmeket (értsd: se tanulság, se történet, se katarzis, se cél, se semmi, csak sodródás, az is minek, viszont olykor igen jól megírva, lásd: fogság c.) akkor az irodalom és a költészet, jobban mondva a gondolkodás és a tisztesség csendesen átslisszolt a fantasybe, scifibe. lett hősregény, lett űrkutató, lett robotika. olyan ez egy kicsit mint a rap. eredetileg a legkeményebb társadalomkritika volt. utána azért fizettek a hatalmasok, hogy gengszterhalleluja legyen belőle. hullámok, viccek, csapások. a tenger marad.

Lone Wolf 2010.04.03. 00:34:41

HJA! A kommerszializálódás már csak ide vezet. Gibsont & Dicket én is szeretem, de az újabb Cyberpunk könyveket még egy bottal sem piszkálnám. Az is elsekélyesedett. :( Lett belőle TRASHpunk a szó szoros értelmében.A rap-et meg nagyon szeressük. Na nem az agyatlan ganxstáskodás, hanem a ZENE miatt. Mondtam már hogy nagy táncos vagyok? ;-) Na jó, most már inkább csak voltam. 31 évesen azért már kinő az ember a 7végenti discozásból. De pár éve még... Úgy nézett ki, h este 10 től hajnali 4 ig jóformán megállás nélkül pörögtem.

arlequin 2010.04.03. 09:09:49

@Lone Wolf: 1-2 jó újabb CP van. viszont a magus-könyvek egyre jobbak ;-)

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 12:53:18

@arlequin: nem vagyok valami nagy véleménnyel róluk :(
De Szélesi igért két új MU regényt a közeljövőre, csak azt nem ígérte, hogy ő is nekiáll írni végre valami ilyesmit...
Fonyódi új Brett Shaw regényét meg már évek óta halogatják. Meg a Kalandor sorozat záródarabját is... :(

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 12:56:52

@arlequin: a vén lándzsarázó egy napon született velem :DDD
legalábbis amennyire tudni lehet. mármint az Ő születési napját. az enyémet biztosra tudom. még az óra-percet is.

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 12:59:44

@Donna (Cara)mba: én mostanság a Hephata imákat olvasgatom gyakran. valami van a levegőben, vagy mi.

arlequin 2010.04.03. 13:29:54

@Kartal (beleszól): szélesit és fonyódit szeretem. a kalandor zárórészét (?) várom. az MU szerintem az utóbbi 20-30 év legeredetibb 'vállalkozása'm még az öreg ian watson is elismerően nyilatkozott róla.
ha pedig te lándzsarázó szülinapján születtél, akkor már hárman vagyunk. te, nagybátyám és én ;-)))
a magus-ok közül pedig alan o'connort szeressem (dr. pálinkás imre), ő jókat ír.

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 13:36:29

@arlequin: hogy stílszerű legyek: BASZICS! :)))
Bár már meg sem kellene lepődnöm :)

arlequin 2010.04.03. 13:40:47

@Kartal (beleszól): az öreg rónaszegi árpádkori művéről nem is beszélve, te rettenetes...

arlequin 2010.04.03. 14:06:44

@Kartal (beleszól): ha nagyon jártatod a szádat, akkor előveszem a stockbauert és lőttek a blognak...

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 14:18:03

@arlequin: gyerekkorom kedvenc olvasmánya. Az lett volna a nickem is, de valami gubanc volt vele, talán foglalt, vagy túl hosszú volt, nem emlékszem.

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 14:22:48

@arlequin: megitatom őt egy kis hidrogénes pálinkával, aztán ráeresztek egy dioránt. Mindig van pár belőlük az egyik ikonban...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.03. 15:22:07

Csak most olvastam el az összes kommentet, és sajnálom, hogy kimaradtam belőlük. Majd máskor.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.03. 15:38:37

@Ásómaci: Ehh,pedig egy jó kis zsidózás mit meg nem érne....:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.03. 16:18:35

@Ásómaci: Akkor mégegyszer:Lehet.Annyi náczi jár ide.:))

flippant 2010.04.03. 16:28:05

@Tigeri: Miért? Zsidók voltak? Hát nem pirézek?

arlequin 2010.04.03. 16:29:51

@Kartal (beleszól): egy dioránt? az nem túl sok. de legyen neked. én maradok a zsákfalumban frodóval. ;-()

arlequin 2010.04.03. 17:38:39

@Ásómaci: minek? megy az most is.

az előbb írtam egy bolondos verset. remélem tényleg elszállt s akkor nem gyötör senkit.

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 18:55:36

@arlequin: nem egy. Egy pár. Nem nyitom ki az ikont megszámlálandó őket, mert akkor kijönnek, és felzabálják a stockbauered... :D

arlequin 2010.04.03. 19:16:05

@Kartal (beleszól): tudod... majd ellenőrzöm a printscreent, hogy mindez nyomtatásba mehet-e... a stockit egyébként kertrendezésre használom. metszés/kapálás/horolás stb. ha valami komoly jön mindig magamhoz nyúlok ;-D

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.03. 19:22:26

@arlequin: Ez nem karnevál! Ez annál durvább. Ha valaha meg akarnák filmesíteni az utóbbi 8 évet, akkor Terry Jones-t kérjék fel, meg Michael Palin-t, Eric Idle-t és John Chapman-t. Ők talán el tudnák játszani.

arlequin 2010.04.03. 19:25:15

@Ásómaci: és terry pratchett írja a forgatókönyvet. de csak akkor. a többit kirúgnám. mind a nyolc lábammal. na lebuktam megint. én vagyok a has-pók....

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.03. 19:27:46

@arlequin: akkor neked tényleg nagy ünnep a mostani, has-pók uram! Bár-ez magának levessss??? :-D

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 19:29:38

@arlequin: inkább ne. még a végén én is lebukok, és azt nem szeretném. olyan jól megszoktam a rettenetes nickemet, rühelleném ha újat kellene keressek.
Terry Pratchett az őrült angol zseni... mellesleg kedvenc íróm... bár szerintem ami itt megy, az neki is sok lenne.

arlequin 2010.04.03. 19:38:39

@Kartal (beleszól): pratchettnek? hááát... hozzá csak frank herbertet tudnám felhozni a maga hihetetlen tudásával. terry szerintem jót röhögne rajta és azt mondaná: 'vágjunk bele fiúk, legfeljebb elhull egy-két troll!'

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 19:42:06

@arlequin: akkor már csak az a kérdés, Ő kit játszana egy jelenet erejéig a film legvégén? ;)

arlequin 2010.04.03. 19:43:32

@Kartal (beleszól): kit? hát nyilván a bolondot. vagy vmelyik permutációját. ilyen hüje kérdést...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.03. 20:06:57

Akkor én most egyébként antiszemita vagyok, mert hangosan felröhögtem a „második generációs holokauszt túlélők" esetén?

atv.hu/belfold/20100401_buntetlenul_foszthattak_ki_a_zsidokat_a_magyar_bankok

"A „második generációs holokauszt túlélők"keresetei a holokauszt-kártérítési perek körének újabb szegmensét jelentik. Néhány éve a Tel Aviv-i bírósághoz fordult felperesek keresetlevelükben azt állították, a náci holokauszt puszta ténye és a szülőknek a haláltáborokban átélt fizikai gyötrelmeit követő lelki sérülések náluk is megtalálhatóak, mert a lelki fájdalmak generációról generációra szállnak, így a holokauszt a pszichikai sérülésekből eredő maradandó fizikai egészségkárosodást okozott a később született utódoknak is. Szüleikhez hasonlóan a "második generációs holokauszt túlélőknek" is irracionális félelmük van az éhezéstől, nem tudnak munkát vállalni vagy rendszeresen dolgozni, mert a koncentrációs táborokra gondolva a mindennapi munkájukat lehetetlenné tevő depressziós állapotba kerülnek, az autóbuszokon nem mernek utazni, mert halálfélelmük van, hogy a buszsofőr a haláltáborba viszi őket, és a kutyáktól is félnek, mert minden kutya a szüleik elbeszéléseiben szereplő náci őrök farkaskutyáira emlékezteti őket."

Lone Wolf 2010.04.03. 20:24:16

@Conv: Na jó... EZ tényleg vicc! Meg kell szakadni!

arlequin 2010.04.03. 20:42:18

@Conv: szimpla pszichózis. aki ilyen tünetekkel bír, annak munkatábort hogy kigyógyuljon. de rögvest. izibe. izé, már megyek is. lerakom az alapkövet...

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 21:35:47

@Ásómaci: Hát ez nagyon kedves! Köszi nagyon! Van ennek valahol egy erdélyi változata is, azon a hasam fogtam, úgy nevettem. A férfi "székelyül" beszél, a legcsíkibb akcentussal, aztán a klipp végén mindig azt mondja: kázitcsókolom! Olyan jó ízes kiejtéssel beszél, hogy ha valaki járt már arrafele, felismeri és csak szívből nevetni tud hozzá!

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 21:37:16

@Kartal (beleszól): Segíts, mert ebben műveletlen vagyok: melyek azok a Hephata imák?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.03. 21:48:43

@Donna (Cara)mba:

Innen: www.youtube.com/watch?v=wuld6_BMPQ4

De magam is sokat jártam Gyergyóba, sőt, még román barátnőm is volt.

Hannibal22 2010.04.03. 22:03:31

@Donna (Cara)mba: Vay Wurmbrandt Adelma imakönyve! Róla itt olvashatsz: iroklub.napvilag.net/iras/25236

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 22:20:55

@hannibal22-73: Köszönöm. Az ezotéria és a sci-fi világában teljesen járatlan vagyok. A sci-fiben Stanislaw Lemig és Bradbury-ig, a Marsbéli krónikákig jutottam csak el.
Ez nem valami sok....

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 22:22:09

@El Topo (Sgt. Elias): Hú, ezen megint mekkorát röhögcséltem! Vannak szavak, amelyeket még én is használtam, hisz életem első 21 évét ott éltem le:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.03. 22:26:48

@Donna (Cara)mba:

Én nem éltem ott, csak majdnem. Kimaradt a baszkulán, meg a rőr.:)

arlequin 2010.04.03. 22:32:49

@El Topo (Sgt. Elias): @Donna (Cara)mba: ott passzintotta hozzám a jóisten a jobbik felemet (vigyázzatok! valaki azt hinné hogy kampányolok, közben igen)

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 22:35:38

@El Topo (Sgt. Elias): A baszkulánt szót nem ismerem, de ilyet, hogy hol van a baszkulám, azt már értem, és jelentése: hova tettem a baszksapkámat?
A rőr-ből is megbuktam:(

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 22:39:07

@arlequin: De én lebuktatlak, nem kampányolsz te....;-D
Az oldalbordádat ott vette ki belőled az Úristen, hogy ott helyben készítsen belőle - vesztedre és kedvedre - egy privát évát:-)
Jól mondom?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.03. 22:39:47

@Donna (Cara)mba:

A baszkulán az kamion, a rőr, az meg a tűzhely.
Én ott egy rosszabbikat szereztem, majdnem gyíkká változtatott, de már elmúlt.

Kartal (rezervált) 2010.04.03. 22:42:35

@Donna (Cara)mba: Németből van fordítva, Vay Wurmbrand Adelma médium és gyógyító írta, aki Vay Ödön báró felesége volt. Több írásos műve is született, többek között a Hephata című imádságoskönyv, melyet a báróné saját imáiból válogatva állított össze, az élet szinte minden területét érintően. És nagyon találóan fogalmazott. Egyszer régen kaptam egy barátomtól, most került a kezembe újra, és jónak találtam :)
Ráadásul Vay Adelma, H.P. Blavatsky egyik unokatestvére volt... jó családba született. :)

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 22:44:11

@El Topo (Sgt. Elias): Na, akkor szerencséd volt:), boszorkány lehetett a javából...

Tényleg, most hogy mondod, a baszkulán az a billencses kamion!!!!!!
A rőrt nem ismertem.

arlequin 2010.04.03. 22:45:41

@El Topo (Sgt. Elias): ez jó! jókat kacarásztunk az asszonnyal. köszönjük! ;-)

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 22:47:14

@Kartal (beleszól): Hogy miket tudsz! Én is sokat olvasok, de úgy látszik, mégsem eleget:(

arlequin 2010.04.03. 22:47:51

@Donna (Cara)mba: mit tudom én? hát meg tudok én mondani bármit? nem panaszkodunk. szeretjük egymást. nem kerestem mégis találtam.

arlequin 2010.04.03. 22:52:22

@Kartal (beleszól): blavatskyval nem büszkélkednék. ez olyan mintha lendavai unokahúga lennék. nem verném nagy dobra. én. én?

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 22:55:09

@arlequin: Az évákról kár is elmélkedni. Nem tanácsolnám. Jönnek és vannak. Ennyit elég is tudni felőlük;-D
Elég annyi, amit még a Paradicsomból tudni lehet róluk: kíváncsiak, beleviszik a gyanútlan férfiembert mindenféle praktikába.
Aztán ott marad a férfi a nővel, az oldalbordájával, és orcája verejtékévelk kersheti meg a mindennapi kenyeret:( Az évákkal vége az unalomnak és a bugyuta henyélésnek;-D

arlequin 2010.04.03. 22:58:49

@Donna (Cara)mba: na ne csináld már, mer előhívom a rómeókat és jaj lesz néköd kicsi jeány!

Donna (Cara)mba 2010.04.03. 23:03:06

@arlequin: Na, éppen ez okból elpucolok gyorsan:)

Jó éjszakát Bolondnak, Bohócnak, Vigécnek, Hősnek, Álmodozónak, A legkisebb fiúnak, Csipkerózsikáknak - szal mindenkinek, kire milyen szerepet szánt a sors.

arlequin 2010.04.06. 16:55:29

@Lone Wolf: hát ezt a nagy ervint mindig is tehetségtelen senkinek tartottam. ezexerint igazam volt ;-)
de ami legjobban/legjobbik tetszett az az aláírás: "filozófus, tanár, a Jobbik alapítója, volt alelnöke"
ez az 'én aztán vagyok valaki, mert voltam'. az igazi pofátlanság pedig ez a 'filozófus' címke. van egy papírja s máris filozófus. hihihi. naggyon jó! én rá szavazok, kár hogy nem indul sehol...

süti beállítások módosítása