Skip to content


       Szűrés lista

Szociellenes kaparás

A jóllakott óvodásra emlékeztető Ágh Péter, és az irányítása alá tartozó Fidelitas így a kampány utolsó pár napjában előrukkolt valami olyan durva dologgal, amit egész egyszerűen lehetetlen komolyan venni. Mentségükre szóljon, hogy legalább egy csinos politikuslányt is porondra állítottak, ez talán az eddigi legértelmesebb ötletük.

Ágh Péter országos elnök, Demeter Zita, az Országos Választmány alelnöke és Oroján Sándor, Heves megyei elnök, OV alelnök Gyöngyösön, EGerben majd Füzesabonyban járt ma délelőtt, ahol bemutatták a Fidelitas országos kampánykiadványát, a Balsorsjegyet.

A Balsorsjegy választ ad arra a kérdésre, hogy mit "nyerhetünk" Gyurcsánnyal és Mesterházyval 2010-ben. Ha valaki lekaparja a sorsjegyet, nyerhet kórházprivatizációt, adóemelést, tandíjbevezetést, növekvő munkanélküliséget vagy nyugdíjcsökkentést.

Kicsit olyan dedós tempó ez, nem?

 

Ágh Péter elmondta: a kormány minden negatív intézkedése, a szocialisták megszorításai előbb-utóbb elérték a fiatalokat. A fiataloknak egy új lehetőségre, esélyre van szükségük a következő kormánytól annak érdekében, hogy itthon boldogulni tudjanak.

Ez mind szép és jó, egyet is értek ebben Petivel, de könyörgöm, tényleg így kell kampányolni? Béna sorsjeggyel meg a kampány eddigi legcikibb videójával?

Nem tudom elhinni, hogy ezt a spotot komolyan gondolták...bár a vízgereblyézésre visszagondolva biztos vagyok benne.

Szereted Bon Jovit?

Az It's my life című számát?

Akkor NE nézd meg a videót! 

 

Címkék: kampány idióta

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr901899612

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lone Wolf 2010.04.07. 15:47:02

Anyám ne borogass! Nem akarja orbán esetleg átpasszolni a fidelitas kreatívjait az MSZP-nek vagy a JOBBIK-nak?

Tutira megbuktatnák mind2 pártot...

reKorrekt 2010.04.07. 15:56:24

Van itt pééééz szarásig kéremszépen! Gittegylet nem lesz?

derelyegrádi szellem 2010.04.07. 15:56:34

Az a baj ezzel az Ágh Péterrel, hogy olyan jó rádiós arca van...

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.04.07. 16:06:49

Ettől a Peti gyerektől kisisis korában tuti minden nap elvették az uzsonnáját! :DD És hetente kétszer zárták be a biosz-szertárba...
Csúnya dolog külső alapján ítélni, de rég láttam már ennyire antipatikus emberi lényt.

Amúgy régóta gyanakszom, hogy a Fidelitas az MSZP akciócsoportja...

@minimalista: Nem. :D

reKorrekt 2010.04.07. 16:07:16

@vicious: Mondjuk itt se lesz belőle poszt az is tuti :)

DArchAngel 2010.04.07. 16:08:33

Ágh Péter a parlament.hu -n : www.parlament.hu/internet/plsql/ogy_kpv.kepv_adat?p_azon=a011
Ezért a pénzért én is kitalálok víz gerebjézést, balsorsjegyet, koporsószeg-fűt (éérted?).
Vagy: itt a piros, hol a tizenharmadik havi?
Esetleg: héliumos lufik, rajtuk a felirat, GÁZÁR, ezeket elengedni a performanszon, hogy az MSZP nyolc év alatt elszáll a gáz ára.
Esetleg még: 75 millió Forintos árcímkével ellátott Zuschlager Bier.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.04.07. 16:11:58

@vicious: Huhhh, ez nagyon kemény!!! Ha ez igazi, és felkapja a média, akkor előbb bekövetkezik Őszöd II., mint vártam. Huncutak ezek a titkos felvételek...

cotti 2010.04.07. 16:14:52

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Félek, nem kapja fel, ezt a 2 napot kihúzzák valahogy. Ez a legdurvább rész, ezt nehéz félremagyarázni:

"Ráadásul ismertünk 15 000 olyan embert a városban, - ennyi szavazatot kaptak a többiek - akik Páva Zsoltot elutasították. Tehát azt állítom, hogy név szerint ismertünk minden olyan embert aki elment szavazni és nem Páva Zsoltra szavazott. Tehát név szerint... (motyog) Tehát meg tudom mondani most a városban hogy kik azok a komcsik akik elmentek szavazni és nem a Pávát vagy a Fideszt támogatják."

vicious · http://www.myspace.com/5oultrain 2010.04.07. 16:15:56

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
De nem fogja sajnos. Ahogy sok minden mást sem.
Van az a pénz amitől befogják a pofájuk.
@reKorrekt: Igen ,ezt tudom :)

arlequin 2010.04.07. 16:20:00

ez az ágh egy idióta. mi lesz a fideszből...

ez a kubatovos pedig nagyot fog szólni, holnap jön a folytatás. jó lesz hallani végre vmit bkv után..

szmoker (Homo Trollicus) 2010.04.07. 16:20:18

Sunáznám.
:)

Amúgy ez az Ágh Peti olyan mint egy pufifejű Vitézy Dávid.
Ezeket vajon a Vezénylő Tábornok Úr a sufniban klónozza?

arlequin 2010.04.07. 16:20:50

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): igazi. ha tagadják azért, ha bevallják azért, ha hallgatnak akkor pedig azért... ;-)))

spájdernecc 2010.04.07. 16:24:34

@cotti:
ez azért nem egy akkora truváj
én 12 éve ülök ugyanabban a szavazatszámláló bizottságban
cirka 1200 fő, ebből eljár szavazni 700-800, mikor hogy.
tudom, hogy kik azok, akik sosem jönnek, és azt is, hogy ki fog mozgóurnát kérni, amíg él.
mivel a jó részét személyesen is ismerem, tudom azt is, hogy kik azok, akik soha nem szavazának egyik vagy másik oldalra
ez jó megközelítéssel 15-15 %
ha tudom, ki a megrögzött, nem fogom rá az időmet meg az energiámat pazarolni

derelyegrádi szellem 2010.04.07. 16:30:34

@spájdernecc:

az nem piti szavazatszámláló bizottság ami cca 1200 főből áll. :-)

Már az is nagy meló 1200 szavazatszámlálót megszámolni, mire azzal megvagytok vége a választásoknak:-))

cotti 2010.04.07. 16:31:01

@spájdernecc: Huhh, Szóval nem egy akkora "truváj", hogy egy párt listát készít arról, hogy "ki van velünk" és "ki ellenünk"?!

Az más kérdés, hogy a szomszéd Mari néniről én, mint magánember tudom, hogy hova szavaz meg hogy hova nem. Az is, hogy Te tudod erről meg arról. Meg több emberről.

...de hogy erről listázgassanak meg adatbázis építgessenek a pártok...az nagyon nem fér bele nálam. Remélem, hogy még sokaknál veri ki a biztosítékot!

spájdernecc 2010.04.07. 16:32:47

@cotti:
meg fogsz lepődni
MINDEN párt listát készít
még a helyi jobbik is :)
ne legyünk már álnaívak kérem
nem azt mondom, hogy ez helyes és támogatandó, de ez a realitás

arlequin 2010.04.07. 16:34:41

@cotti: ha a szocik erre nem repülnek rá, akkor semmire. emléxetek mily hangos volt minden a fityisz 'adatgyűjtésétől'?! akkor is jót röhögtem ezen. ha veszik a fáradtságot, hogy összeírják, akkor miért ne lehetne nekik? ha a zemberek odaadják ajánlón a zadatokat, akkor mire fel a hiszti? baromság az egész éppen azért lehet majd jól felfújni...

cotti 2010.04.07. 16:36:54

@arlequin: "ha a zemberek odaadják ajánlón a zadatokat, akkor mire fel a hiszti?"

Csak arra fel, hogy ezt TILOS ilyen célra felhasználni.

arlequin 2010.04.07. 16:36:58

@spájdernecc:
így választások körül ezek a s-láger listák.
a fityisz ingyen utaztat szibériába, recskre, kambodzsába (szemüvegesek előnyben!) és dachauba.
nézzék meg páratlan ajánlatainkat!
retúrjegyet kap mindenki egy sima áráért!

cotti 2010.04.07. 16:38:27

@arlequin: És arra emléxetek, amikor a FIDESZ választási győzelme után hónapokig a megfigyelési botránytól volt hangos a sajtó, aztán mi lett a vége?

*

Na mindegy, legyen az én bajom, hogy ezen az egészen én nagyon fel vagyok háborodva.

arlequin 2010.04.07. 16:38:34

@cotti: ez egy nyilvánvalóan életellenes, baromagyúak által létrehozott törvény. ahogy az egész félcédulázás. mint jelenlegi törvényeink kb 40%-a. meg az alaptörvény. 'egyszóval': ha szar a törvény, meg kell változtatni, vagy marad a tehénen a gatya...

spájdernecc 2010.04.07. 16:47:50

@arlequin:
bocs, nagyapámat dachauig vitték a nyilasok, és nem ért haza
ezen elég korlátozottan tudok röhögni
/ sváb volt, és szocdem, még mielőtt megkapnám a csillagomat /
ezért nem hiszem, hogy a jobbik alapvatően nyilas lenne

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.07. 16:56:16

@cotti: Különben pedig minden párt megvásárolhatja azállampolgároka adatiat 3Ftért
Persze viccől nem? Mind építi az adatbázisát. Meg kell nézni ki vett adataokat nagy tételben oszt mindet lehetne büntetni ezerrel!

arlequin 2010.04.07. 16:56:49

@spájdernecc: mi csak szimpla kulákok és boltosok voltunk, a családban volt kit egyszerűen agyonlőttek, padlássöprés. nagyanyámat akasztani akarták. aztán nem volt maradt egy bolt sem az ötből, se föld, se lakás... persze volt aki kommunista lett, mint egyik nagybátyám, sosem volt egy észlény, de fél kézzel fogta a disznót a másikkal szúrta... kis középeurópa. az asszony felmenőiről meg csak annyit, hogy a kertész-fivérek forgatták ki a vagyonból az öreg zsidót stbstbstb
és a recskázáson sem recsket értem...
a személyes érzékenység fontos, a személyes fájdalom dédelgetése öngyilkosság.
megértem, hogy korlátozottan tudsz nevetni, akkor nevess úgy. színház az egész világ.

Marcellusca 2010.04.07. 16:59:11

@caralho voador: Bocsi, de úgy híjják, hogy Bongiovi. :)
A zegyüttes a Bon Jovi. :D

arlequin 2010.04.07. 16:59:50

ezt az ágh petikét pedig elküldeném mészárosnak. a darabolást talán jól tudná végezni. legalább valami hasznosat végezne.

Marcellusca 2010.04.07. 17:00:51

@neeskens: Háááát, ahogy a dolgok alakulnak ...

arlequin 2010.04.07. 17:01:16

OFF
ajánlom sanyit mindenkinek ;-)))
sanyiabagoly.blog.hu/
ON

Baromméter 2010.04.07. 17:05:46

Bon Jovit a Metallicába!

spájdernecc 2010.04.07. 17:19:26

@arlequin:
és színész benne minden férfi és nő....
arra viszont nem árt vigyázni, hogy a komédia ne hirtelen forduljon tragédiába, valamint a naívákból ritkán lesznek primadonnák :)
és a maszk mögött mindenki intrikus

arlequin 2010.04.07. 17:26:21

@spájdernecc: én a bolond vagyok, arcom a maszk ;-) és sírva röhögök. azon intrikálok, hogy más miért intrikál...
a primadonnákból pedig könnyen lesznek kurvák... a kurvákból pedig szentek.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.07. 17:27:21

Úbazz. Ezt a lufifejűt a fidelitassal együtt fel kellene oszlatni. Ezzel sikeresen felzárkóztak a L(ehet) M(ás a) P(avas) "színvonalas" kampányához.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.07. 17:28:34

@Szt. Ahanov: Mert az értelmes fiatalok a politikán kívül is találnak sikerélményt. Az ilyen szopottgombócoknak meg marad ez.

spájdernecc 2010.04.07. 17:31:26

@órarugógerincű felpattanó:
ne is mondd :)
emlékszem az ifjú cser-palkovicsra
aztán az is, hogy kinőtte magát :)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.07. 17:35:24

Pici pillanat... a jobbikos lista az a szimpatizansok es tamogatok listaja, amire onkent iratkozhatsz fel, es te dontod el, milyen adatokat adsz meg. Ez azert baromira nem ugyanaz, mint nyilvantartani mindenkirol, hogy kire szavazott. Ez nagyjabol az a kulonbseg, mint hogy otthon szerelembol osszebujsz valakivel, vagy egy sotet sikatorban megeroszakol egy meteres farku 150 kilos neger. A fene erti, nekem nem mindegy...persze izlesek es pofonok...

arlequin 2010.04.07. 17:43:40

@Meleardil Eressea Iluvadan: ugyan már iluvadan. kicsire nem adunk, a nagyot meg benyeljük...

Jobbágy 2010.04.07. 17:48:48

Nagyon száncsi, dehát kampány van, a szocik "ha félted a szabadságod" szarját azé nem "verik".

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.07. 17:55:59

@spájdernecc: Az "ez van" meg az "ilyen az elet" kezdetu virtualis legyintesekre reflexbol utok.

Ugyanis ezzel BARMIT el lehet intezni. Kiraboltak a lakasodat? Hat, megesik. Eroszakkal kiturtak a lakasodbol? Bizony, az elet nem fenekig tejfol. Megeroszkoltak? Hat, ilyen az elet. Kibeleztek a kolkodet? Nos, ez van, ez egy ilyen jatek. Hat nem!
Nekem valahogy nem igy mukodik. Ennel mar csak egy dolog miatt megy magasabbra a vernyomasom. Amikor valaki egy budos tetu, es amikor a fejere olvassak, akkor az jon, hogy "de hat a Bela is, akkor most mer' pont en?". Valasz: "Nyugi! Bela is sorra kerul, de most a te mocskossagodrol volt szo."
Diohelyban a velemenyem.

Jobbágy 2010.04.07. 17:58:28

Huh, kint van őszöd kettő a zsindexen...

spájdernecc 2010.04.07. 17:59:10

@Meleardil Eressea Iluvadan:
igazad van
ettől azonban ez egy jottányit sem változik

qqriq70 2010.04.07. 17:59:54

Nem vagyok jobbik szavazó, de eddig nekem ez a kampányvideó tetszett a legjobban. :)

barikad.hu/node/50670

arlequin 2010.04.07. 18:00:09

@Meleardil Eressea Iluvadan: huj-haj-héj! az dióhéj. note-note-noteodafigyejjé' mán' csípöm a billentyűzeted! dolgozzál héló te! különben jön a gárda...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.07. 18:00:41

@spájdernecc: :D Igazad van, es ezert igyekszek tenni is azert, hogy amennyire lehet, megiscsak valtozzon.

spájdernecc 2010.04.07. 18:04:20

@Meleardil Eressea Iluvadan:
helyes :)
kellenek is a lelkes fiatalok a magamfajta megkérgesedett vén hülyék helyett :)
Isten áldja meg kee'teket!

Horizont 2010.04.07. 18:08:26

@órarugógerincű felpattanó: Heti aranyos: szopottgombóc :DDDDDDD

Meglepődtem volna ha itt a véghajrában nem bukik ki (nem buktatnak ki) valamit, valakit. Vihar egy pohár vízben. A politikusok mikor jönnek rá, hogy minden szavuknak (és tettüknek) nyoma marad(hat).

Laspalmas hirtelen ránézésre azt hittem más kaparásról van szó, már bocs!:))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.07. 18:09:22

cuki bagázs... úgy tűnik a mérsékelten debileket outsourcingolzák a "civil" Reakcióba, a hülyébje meg maradt Ágh Peti nag csoportjában

Jobbágy 2010.04.07. 18:10:56

@qqriq70: Egyet kell, hogy értsek, lényegretörő, három forintból van és vicces

Horizont 2010.04.07. 18:12:29

@qqriq70: :DDDD
Óh istenem ha ez ilyen egyszerűen mehetne, ahogy a Jobbik gondolja!
Én se vagyok az, de ez tényleg tetszett nekem is:)))

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.07. 19:19:13

@Horizont: Hat, alahogy csak neki kell futni. Mi lehet belole? Legfeljebb nem sikerul. Meg mindig epitobb jellegu, mint fotelbol osztani az eszt "kicsik vagyunk mi ehhez", meg " majd megoldjak, akikre tartozik" alapon.

@reKorrekt: Legalabb kovetkezetesek. Nyolc eve ez az allaspontjuk. :D

x-101 2010.04.07. 19:33:33

fidelitasnak volt már értelmes kampánya?

jágör68 2010.04.07. 19:36:38

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100407-jp-morgan-ketharmados-fideszgyozelemnek-orulnenek-a-legjobban-a-piacok.html
www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100407-egymilliard-euroval-emelkedett-az-mnb-tartaleka-ez-uj-csucs.html

Na ezeket rakjátok hozzá a Kubatov- lebukáshoz.
1 milliárd EUR egy hónap alatt az MNB-be, miközben mindent tönkretettek, szétloptak (közszolgáltatások, egészségügy, rendőrség, vasút, stb).
A "nemzetközi piacok" 2/3- os pénzszivattyút akarnak a továbbiakban.
TILOS PARLAMENTI PÁRTRA- parlamenti pártból alapított fantomszervezetekre szavazni, azok mind a zsebükben vannak.

reKorrekt 2010.04.07. 19:40:10

@Meleardil Eressea Iluvadan: Kiderült hogy a legjobb munkahely a fidesz sajtóosztályán van. Csak fel kell venni a telefont, meghallgatni a kérdést, és lerakni a telefont :)

Horizont 2010.04.07. 19:42:11

@Meleardil Eressea Iluvadan: Félreértettél! Arra gondoltam ha a kivitelezése ilyen egyszerű lehetne, jó lenne. Jönne egy buldózer és ki velük:)) Na de mi van akkor ha odaláncolják magukat a tartóoszlopokhoz, mert annyira ragaszkodnak ahhoz amiben vannak??
Ez a "fotelből osztani az észt könnyű" szemrehányáson kiakadok mindig. Teszem a dolgom a hétköznapokban becsülettel, 4 évente szavazok becsülettel. Mit tudjak csinálni? Menjek oda és vegyem ki a párizsit Hagyó kezei közül, vagy szabadítsam ki Budaházyt, és kérjek életfogytiglant Zuschlagra, vagy köpjem szembe Mesterházyt? Vagy vegyek egy forgótárast?? Nincs fotelem amúgy:)

Marcellusca 2010.04.07. 20:01:59

@spájdernecc: Mé? Kinőtte magát? :)
Te ezt annak hívod? :D

Marcellusca 2010.04.07. 20:08:12

@reKorrekt: Nu, legalább azt el köll ismernyi, hogy nem akargyák igasságbeszídnek feltüntetnyi. :))))

Báááázzzz, hogy leqrta a telefont! :)

prekonzervativ 2010.04.07. 20:31:50

az "első éjszakás" dolog kicsit ízléstelen, de amúgy am block jó

Véraláfutás2 2010.04.07. 20:42:19

@Marcellusca - nem kell Cavinton!:
Szegény, hirtelen nem tudta mit mondjon, ezért letette, és szépen csendben balra... izé, jobbra el. :D

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.04.07. 20:53:19

Az its' my life-ot annyira nem, de rúzsa hangját csípem.
(Tudom, tudom... impulzus-ember vagyok, meg minden.)

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:
Na, menj a picsába, Te is! De elnézem neked, mert ezt biztos csak a külföldre szakadt magyarok iránt érzett gyűlöleted mondatja veled. xD

Sorsjegy:
"Nem akarsz nekem kaparós-balsorsjegyet eladni!"
"Nem akarok neked kaparós-balsorsjegyet eladni!"
(na-na-na, valaki?)

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.04.07. 21:00:55

Sorsjegy:
"Vegyen tőlem kaparós-balsorsjegyet, olcsón adom a sorsjegyet!"
"Nem akarsz nekem kaparós-balsorsjegyet eladni!"
"Nem akarok neked kaparós-balsorsjegyet eladni!"
(na-na-na, valaki?)

Így helyesebb

Lone Wolf 2010.04.07. 21:14:37

@==T==:
"Főoldal gyanús titkos hangfelvétel:

http://www.youtube.com/watch?v=zDPGrkvTmKc"

Úgy teszel mintha ez hír lenne, és nem tudnánk róluk, meg úgy minden pártról, hogy ezt csinálja.

Biztosak lehettek benne, hogy már a jobbiknak is van egy adatbázisa az EU-s népszavazás utáni információk, és a kopogtatócédulák alapján...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 21:22:42

@Lone Wolf:

Koma, nem a kopogtatók alapján létező adatbázis a gond, (bár az is törvénytelen ugye, és nem tudni a kopogtatók alapján, hogy lehet telefonszámokat email címeket tudni) hanem azoké akik nem adtak kopogtatót. Hogy konkrét legyek, a felvételen 15 000 olyan szavazó adata van említve, akik nem a fideszre szavaztak, tehát valszeg nem is adták nekik a telkefonszámot, emailt nem tartalmazó kopogtatójukat.

Ha hülyeséggel akarsz érvelni egy törvénytelen dolog mellett, akkor nem árt, ha felkészülsz belőle.
Lásd a tegnapi napot.

Igen, valszeg minden pártnak van ilyenadatbázisa (és ez törvénytelen).
Viszont amelyikről konkrétan kiderül, az menjen a bíróság elé.
Vagy ezt Te nem így gondolod?

Lone Wolf 2010.04.07. 21:25:46

@Conv: "Igen, valszeg minden pártnak van ilyenadatbázisa (és ez törvénytelen).
Viszont amelyikről konkrétan kiderül, az menjen a bíróság elé.
Vagy ezt Te nem így gondolod?"

Itt nincs vita. :)

És nem érvelek mellette. Mindössze megjegyeztem, hogy ez a fene nagy realitás...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 21:30:00

@Lone Wolf:

"Úgy teszel mintha ez hír lenne, és nem tudnánk róluk, meg úgy minden pártról, hogy ezt csinálja."

nekem ez kicsit, amolyan "adatbázis gyűjtés relativizálásnak tűnik" :)

... persze lehet, hogy ez valóban nem akkora volumenű és botrányos politikai és törvénysértő bukta mint a részeg kollégista a péniszpumpába rakott virslivel... és ez valóban nem hír.

jpmjpm 2010.04.07. 21:34:33

Demeter Zita eléggé suna pozitív.

Mondjuk egy buzibárban Ágh Péter is az lenne, de azt inkább nem is akarom elképzelni.

Zita for president! :))

Lone Wolf 2010.04.07. 21:35:56

@Conv:
"nekem ez kicsit, amolyan "adatbázis gyűjtés relativizálásnak tűnik" :)

... persze lehet, hogy ez valóban nem akkora volumenű és botrányos politikai és törvénysértő bukta mint a részeg kollégista a péniszpumpába rakott virslivel... és ez valóban nem hír. "

Ha neked ez kell, akkor máshogy mondom számomra nem újdonság. Eddig is tudni lehetett. csak éppen nem volt rá bizonyíték.

jpmjpm 2010.04.07. 21:44:27

Demeter Zita eléggé suna pozitív.

Mondjuk egy buzibárban Ágh Péter is az lenne, de azt inkább nem is akarom elképzelni.

Zita for president! :))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 21:46:44

@Lone Wolf:

Értem, és számodra az sem újdonság, hogy van bizonyíték.
Ez amolyan jah, hagyjuk téma, elvégre is nem magánéleti dolog, hanem keményen politikai és párt vonalú, tehát nem is érdemel említést, ez nem hír.

Nem fidesz szavazó vagy véletlenül? :)

Figyu, tedd a szívedre a kezed, ha ezt a Novák Előd mondta volna a Jobbikkal kapcsolatban, akkor is így reagálnál, vagy a média így reagálna?
Figyelembe véve, a média által az évszázad és a választási kampány legnagyobb botrányaként cimkézett péniszpumpás virslis esetet? :)

jágör68 2010.04.07. 21:52:33

A videón szereplő pécsi csajok eléggé nyam- nyam...

Lone Wolf 2010.04.07. 21:53:56

@Conv:
"Ez amolyan jah, hagyjuk téma, elvégre is nem magánéleti dolog, hanem keményen politikai és párt vonalú, tehát nem is érdemel említést, ez nem hír." LOL Jól mondod. Ez az én preferenciáimon egy csöppet sem fog változtatni. Mert ahogy mondtam, eddig is tisztában voltam vele. A különbség az, hogy most már van bizonyíték. de újdonságot, újat nekem ezzel nem mondanak. DE! Egy cseppet sem bánnám, ha ezt az állapotot felszámolnák sőt!

"Figyu, tedd a szívedre a kezed, ha ezt a Novák Előd mondta volna a Jobbikkal kapcsolatban, akkor is így reagálnál, vagy a média így reagálna?"

Őszintén? Nem így reagálnák. Mint ahogy te is másképp reagálsz egy jobbikos ügyre. Ez van... Az hogy valójában mennyire normális a gondolkodásod, azon dől el hogy képes vagy e személyes szimpátiád, és unszimpátiád legalább egy kicsit félretolni, hogy reálisan szemléld a dolgokat?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.07. 21:54:28

A Kubatov-videóról majd holnap, okés?

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.04.07. 22:07:01

@Conv: Undorító dolog magánbeszélgetést nyilvánosságra hozni, de most előbújt belőlem a kisördög :o)

A zimént pont a zorbán viktor hívott fel személyesen, hogy elújságolja azt, hogy mennyire boldog, hogy az elmúlt húsz évből csak a Kubatovot sikerült előhalásznia a kétharmadra törekvő jobbiknak. A következő mondatát nem igazán értettem, mert artikulálatlanul röhögött, de a lényege az volt, hogy a fityisz, a jobbikkal ellentétben idén végre -a zúj nyilvántartásának köszönhetően- elkerülte azt, hogy több éve halott választók kopogtatóit adja le. xD

Azt is mondta, hogy beleolvasott ebbe a blogba és szerinte nem a péniszpumpa volt a legnagyobb cink a jobbiknak... Jobbikosként a meggyessy egykori tanácsadójának lenni (Morvay), jobbikos elnökként polgári-kör alapítónak lenni (vona), jobbikos képviselőjelöltként a horn gyuszival egy színpadon kampányolni (pörzse sanyi), jobbikos szóvívőként helótázni és buzitüntetésen való élvezkedés után füvezni ennél sokkal nagyobb anti-flash.

Az a büdös patásviktor már megint szalámizza a jobboldalt, a kis ziktatúramániás :o)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 22:12:59

Bazz engem meg Lévai A. hívott, és figyelmeztetett, hogy "kezd teljesen elborulni a Bocika agya".
Már értem mire gondolt :)

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.04.07. 22:23:40

A zorbán megint rám csörgött.. hallotta, hogy zero holnap a kubatov-ról fog posztolni és azt kérte, hogy a mai észrevételeit abban a postban is szeretné viszontlátni. Azt is mondta, hogy már így is kurva magas a telefonszámlája, ezért nem "igen-igen" szeretne megint közvetlen kontaktust teremteni a kommentelőkkel... ellenben bezáratja 20 évre ezt a blogot, ha az ő véleménye nem kerül ki.

Ne nézzetek így rám, ő mondta!

arlequin 2010.04.07. 23:06:46

@Félkupica_Fehér_Főnök:
Sorsjegy:
"Vegyen tőlem kaparós-balsorsjegyet, olcsón adom a sorsjegyet!"
"Nem akarsz nekem kaparós-balsorsjegyet eladni!"
"Nem akarok neked kaparós-balsorsjegyet eladni!"
(na-na-na, valaki?)

te csak ne jedi-fájtörözzél itt mert megbánod.

"hogy az elmúlt húsz évből csak a Kubatovot sikerült előhalásznia a kétharmadra törekvő jobbiknak"

csak kubatov... aki 'mindössze' egy kiscsinyke pártigazgató. na ne röhögtess. ne érts félre. idiotimzusnak tartom ezt az 'adatgyűjtési' törvényt, de ezzel rendesen beszoptak... mert nem, khmm 'törvényes'. mehet a bíróságra (amit legalább akkora baromságnak tartok)

nem akarsz nekem balsorsjegyet eladni?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.07. 23:18:59

@Félkupica_Fehér_Főnök:

Ne izguljon, Zero jó pénzért megfelelő postot készít :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.07. 23:29:20

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):

"Amúgy régóta gyanakszom, hogy a Fidelitas az MSZP akciócsoportja..."

Gyanús xD

sztrovacsek 2010.04.08. 00:06:05

"""Nem tudom elhinni, hogy ezt a spotot komolyan gondolták""

Még egy két ilyen húzás, és a Fidesz bukja a 10ezer-100ezer szavazót! :o)
idióták!

sztrovacsek 2010.04.08. 00:12:04

""Szereted Bon Jovit?"""
Bon jovit? az egyik legjobb női zenekar........
:-))))
Mondja ezt az aki Deep Purplen, ThinLizzy-n, Black Roses-en nevelkedet.

arlequin 2010.04.08. 00:13:38

@sztrovacsek: a fidesz egy dologban igazán jó: hogyan kell biztos választást elveszíteni.

Lone Wolf 2010.04.08. 00:16:05

@arlequin: Már mondtam! Át kellene passzolniuk a kreatívjaikat az MSZP-nek... XD

sztrovacsek 2010.04.08. 00:23:55

@arlequin: még be kéne venni egy-két idiótát, mint a KNDP-ek a Pálfit! :o)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.08. 06:31:44

@jágör68: Ennyit arról, hogy a piacok beszarnak, ha FIDESZ kerül hatalomra. Nagy büdös lófaszt. Ez megint a kummancsok riogatása.

wadallat · http://wadallat.blog.hu 2010.04.08. 16:18:31

"Szereted Bon Jovit?
Az It's my life című számát?
Akkor NE nézd meg a videót!"

Nem vettem komolyan a figyelmeztetést! Most rosszullét kerülget...

öcsi55 2010.04.11. 19:16:15

A szocik megint megmutatták, -mint az elmúlt 8 évben már sokszor-, hogy mindent "elkúrtak", még egy szavazást sem tudnak normálisan lebonyolítani, megint rajtunk röhög fél Európa, mellesleg teljesen jogosan. Már tényleg legfőbb ideje, hogy elhúzzanak a büdös p.....-ba!