Skip to content


       Szűrés lista

Életjelet adott a Magyar Köztársaság Kormánya!

Kíváncsian várjuk mi lesz a kampányhajrá utolsó húzása, Forgács miniszter úr már jelezte, hogy rész kíván venni a versenyben ...

Uramatyám, tegnap a Jobbik kampányzárón Vona Gábor azt mondta, hogy ő gárda-mellényben fog a parlament alakuló ülésén részt venni.

Hogy milyen színű zokni meg alsógatyát tervez erre a Nagy Napra, jelentem, még nem tudjuk. A mellény már fix.

No, erre a "hírre" máris életjelet adott magáról a Bajnai-kormány.
 

Az IRM sajtóközleménye:


"Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter a mai napon a Legfőbb Ügyésznél feljelentette törvény vagy hatósági rendelkezés elleni izgatás bűntettének gyanúja miatt Vona Gábort.

A Jobbik elnöke pártja kampányzáró rendezvényén kijelentette, hogy a Jobbik nem fogja megtagadni a Magyar Gárdát, és ő a Parlament első napján Gárda-mellényben fog megjelenni. Ismert, hogy a Magyar Gárda egyesület és mozgalom létét a Magyar Köztársaság bíróságai – ideértve a Legfelsőbb Bíróságot is - törvénysértőnek minősítették, és a Gárdát feloszlatták. A feljelentés  szerint Vona Gábor a fenti kijelentésével elkövette a Btk. 268. §-ába ütköző bűncselekményt, miszerint aki nagy nyilvánosság előtt, a köznyugalom megzavarására alkalmas módon törvény vagy más jogszabály, avagy a hatóság rendelkezése ellen általános engedetlenségre uszít, bűntettet követ el. A feljelentés nyomán a Legfőbb Ügyész kezdeményezheti Vona Gábor mentelmi jogának felfüggesztését."


A hír egyetlen pozitívuma, hogy (számomra legalábbis) kiderült, hogy ki a rendészeti miniszter. Hiába, Draskovics "bársonyszékébe" nem lehet csak úgy beleülni ... teljesíteni is kell(ene).

Szeretném jelezni, hogy lehetséges, hogy vasárnap pontban 12 órakor fekete mellényben fogom elfogyasztani a vasárnapi rántott húst ... de azt is lehet, hogy nem. Most akkor ezzel izgattam a népet a "törvény vagy hatósági rendelkezés ellen"?

Túlbuzgó miniszter úr feljelentést is tett. Azt hittem, pénteken már nem is dolgoznak, lám, itt a cáfolat:

 

Címkék: mszp jobbik abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr881907144

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Feljelentette Vonát az igazságügy-miniszter 2010.04.09. 15:50:01

Forgács Imre pénteken a Legfőbb Ügyésznél jelentette fel a Jobbik elnökét. Vona Gábor arról beszélt pártja kampányzáró rendezvényén, hogy a következő parlament első ülésén a rendőrség által betiltott Magyar Gárda mellényében fog megjelenni.

Trackback: Választási Plakátok: az apró betűt nem olvassa senki 2010.04.09. 14:41:48

...............................................................................................................................................................................................................................................................

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsoltix 2010.04.09. 14:57:29

En mar hallottam rola egyszer, a sportlofegyver-tartas szigoritasanak kapcsan szajkozta egy radios vitaban ugyanazt, mint Bajnai. Szorol szora. Lehet, hogy olvasta, mivel sosem arra reagalt, amit a beszelgetopartnere mondott, vagy kerdezett.

Phxmike 2010.04.09. 14:57:43

@spájdernecc: ahan
pont ugy mint a hulye lendvai amikor a kuruc.info leleplezo izejet hirdette
sose gondoltam volna hogy egyszer majd lendvai reklamozza a kurucot :)

ezek mar tenyleg szanalmasak hihi

picur3ka 2010.04.09. 15:02:31

@bi2025:

Szanalmasak. Putyint nem akarjak feljelenteni esetleg, valahol?

Mellesleg, Bajnai is nem reg volt isiben...

Mourinho már nem a király 2010.04.09. 15:05:24

@bi2025: és akkor ez a "büntetés" ?
"A Fővárosi Bíróság pénteki határozatában eltiltja Orbán Viktort a további jogsértésektől, döntése ellen jogorvoslattal nem lehet élni."
:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Amugy a Vona témához: a politikusnak az a dolga, hogy izgasson nem? :) Meg különben is egy ilyen kis eset miatt nem vonják vissza senkinek a mentelmi jogát. Kispályás ez a manus.

LakatosWinnetou 2010.04.09. 15:07:18

@Phxmike:
Lendvai nem hülye. Annyira pofátlan, hogy bármit megmagyaráz, szemrebbenés nélkül. Hát istenem, nem egy számítástechnikai zseni, nem ismeri a CTRL+C - wordbe CTRL+V kombót.
Legalább lesz oka a Fideszeseknek felzúdulni: AHÁ!!! TUDTUK MI HOGY ÖSSZEJÁTSZANAK!
Attól még szeretjük, ugye?

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.04.09. 15:09:21

@Anthony (kick-ass):

Inkább a Müller Niki, vagy hogy hívják....

A politikus mikor izgatni akar, akkor már maga se tudja merre, az arra...

bi2025 · http://civilkurazsi.blog.hu/ 2010.04.09. 15:11:46

@Anthony (kick-ass):

Inkább a Müller Niki, vagy hogy hívják....

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.04.09. 15:24:26

Ez az elmúlt napok fényében látatlanban is emeszpé.
Mert viktorunk nem is tudja mi az a Zinternet.
Ugye kedves kubatov úr? :-D

Rwindx 2010.04.09. 16:16:40

Semmit sem tanult az idióta...

loop80 2010.04.09. 16:24:05

kapcsolat.hu/blog/koveteljuk_hogy_orban_viktor_lepjen_vissza

"A Watergate-botrány ehhez képest KISMISKA volt..."

Ezen a mondaton még hetekig fogok röhögni, nagyon nagy! xD

==T== 2010.04.09. 16:31:22

Ez a hír a szánalmas.hu-n is megjelenhetett volna.

==T== 2010.04.09. 16:32:51

Amúgy mivel ne mismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, ezért adott esetben a hamis vád megállhat ellenük.

Kicsit Karcos 2010.04.09. 16:38:01

@==T==: Vona azonnal visszakontrázott a hamis vád és a hivatali hatalommal való visszaélés paragrafusokra hivatkozva.

www.hirado.hu/Hirek/2010/04/09/11/Feljelentette_Vona_Gabort_az_igazsagugyi_miniszter.aspx itt a cikk alatti linken van a forrás, ezt a miniszter úr arcképe miatt linkeltem:)

==T== 2010.04.09. 16:38:41

@jpmjpm: már több helyen leírtam, itt is leírom, a Magyar Gárdát nem betiltották, hanem feloszlatták! :)

derelyegrádi szellem 2010.04.09. 16:41:02

@loop80:

Szerintem visszalép, ha a kaccsolaton aztat mondták.:-)

derelyegrádi szellem 2010.04.09. 16:43:22

@zero:

aktuális még a "szakvéleményre" vonatkozó igényed?

mp3___ 2010.04.09. 16:46:57

@Noname Cowboy: Beszéltem egy nyikhaj pöccsel. Annyit mondott hogy nem ők küldték és hogy provokáció. Erre közöltem vele hogy talán kérjen elnézést miatta, akkor is ha nem ők küldték, és ígérje meg hogy kiderítik ki volt a küldő és soha többet nem történik ilyen. De nem, csak azt hajtogatta hogy nem ők küldték majd letette a telefont. Visszahívta és közölte hogy nem hajlandó velem beszélni és megint lerakta. Ezek csak a pénzre hajtanak.

derelyegrádi szellem 2010.04.09. 16:49:48

Szerintem ennek a hülyének feljeletését körbehurcolták a Legfőbb Ügyészségen, hogy mindeki még így utoljára kiröhögcsélhesse magát ezen az idiótán.

gorati.hu · http://www.gorati.hu/ 2010.04.09. 16:50:56

"Szeretném jelezni, hogy lehetséges, hogy vasárnap pontban 12 órakor fekete mellényben fogom elfogyasztani a vasárnapi rántott húst ... de azt is lehet, hogy nem. Most akkor ezzel izgattam a népet a "törvény vagy hatósági rendelkezés ellen"? "
Dehogy. A rántott hús viszont dúrva volt. :) Az engem is felizgatott; a zöldek meg fel is jelentenek...

FSchleck 2010.04.09. 16:52:55

Amúgy a videót feltöltő srác 100%, hogy a jobbik oldalán áll. Simán szólni kellene neki, hogy törölje le a videót és annyi lenne a feljelentésnek.

Kicsit Karcos 2010.04.09. 16:53:25

@mp3___: én is felhívtam, nekem is azt mondta, hogy ez egy másik párt lejárató kampánya.

Ha már ennyire biztos volt a dolgában, megkérdeztem, hogy tettek-e feljelentést, mondta, hogy épp' most írják. Kértem, hogy ahogy megtették, tegyék fel a honlapjukra, mondta, meglesz. Ez egy 2-3 órája volt.

Véraláfutás2 2010.04.09. 16:53:52

@Seduxen:
Aha, es grayhound tényleg nem a Fidesznek kampányol :))))

derelyegrádi szellem 2010.04.09. 16:56:32

@Kicsit Karcos:

A csávó a tartalom és a forma egységére vonatkozó marxi tételt hiba nélkül hozza. :-)

arlequin 2010.04.09. 16:57:10

ON
Életjelet adott magáról az Európa Bizottság...
Bírósági eljárást indított az Európai Bizottság a földvásárlás állami támogatásának meghosszabbítása miatt.
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&place=hirkereso_cimoldal%20&nID=441696
na? jó mi. szovjEUnió
OFF

spájdernecc 2010.04.09. 17:15:27

@loop80:
basszus, az a tipográfia :)
/ a tartalom a szokásos /
tisztára, mint Kündü blogja
vajon ki koppint kiről?
:)

jpmjpm 2010.04.09. 17:20:12

@==T==: OK, de az a lényegen nem változtat. :))

ucsacsu 2010.04.09. 17:24:17

A féleszű néró és bandája már növeszti a szakállát,mert lenin-sapkába, marx szakállal fognak kezdeni a parlamentbe

sarasvati 2010.04.09. 17:38:49

@spájdernecc: :DDDDDD
gyönyörű, rögvaló:)

Rwindx 2010.04.09. 17:42:57

@reKorrekt: Egy képviselő nem mondhat le a mentelmi jogáról, csak a mentelmi bizottság vonhatja meg. Tehát aki azt mondja lemond róla, vagy nincs tisztában a rendszerrel, vagy nem mond igazat, és majd széttárja a kezét, hát én akartam de a szemét fideszmszpszdszmdflmp még ezt is megakadályozta...

btk282 2010.04.09. 17:49:04

Képzeljézek el, mi lenne, ha Forgács úr - és más miniszterek - klépnének a minisztériumból és szolgálati autó nélkül tennének egy sétát törvénytisztelő országunkban. Uram bocsá, bemennének egy fűstöt (falusi) kocsmába.... Nem győznének feljelentést irni.

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.04.09. 17:53:32

na zero, nem is mondtátok, h online lesztek a retek klubbal! aztán nehogy visszafogjátok magatokat! :) tessék majd szépen kárörvendeni, amikor 50%-os feldolgozottságnál a maszop még csak 4%-nál fog járni:D

spájdernecc 2010.04.09. 17:54:59

no, kudarcélménytől mentes hétvégét kívánok!
őrizzük meg a hidegvérünket :)

cotti 2010.04.09. 17:58:36

Benne lesztek a tévében :)

Retekklub, választási műsor:

Emellett az RTL "a legolvasottabb politikai, szórakoztató, divat, és határon túli témákkal foglalkozó blogokat is bevonja az élő televíziós és online közvetítésbe". Többek között a Mandinert, a VASTAGBŐRT, a Konzervatóriumot, a Piros Lapokat, a Hírcsárdát, az Urbanistát, az Our Fashiont, a Malackarajt, a Szótlan szemtanút, az El Mondót és a Basahalom Boulevardot. Az este folyamán az élő adásban rendszeresen megjelennek a bloggerek bejegyzései, melyekre a stúdióban ülő szakértők reflektálnak.

comment.blog.hu/2010/04/09/az_rtl_bloggerekkel_a_tv2_hajdu_peterrel_valaszt

Karlitosz 2010.04.09. 17:59:35

vasárnap este kihozza a marokkói állampolgár által birtokolt forráskódú országos választási rendszer két héttel azután hogy izraeli kémrepülőgépek jártak az ország fölött, hogy az mszp nagyon szoros küzdelemben 48 százalékkal megnyerte a választásokat, az lmp 10 százalékos meglepetéspártként bejutott, a fidesz 42 százalékkal végzett a jobbik pedig épp hogy lemaradt 4,7 százalékkal. majd elszabadul a pokol.

Karlitosz 2010.04.09. 18:00:09

@cotti: és a kurucinfot nem? pedig csak párszázezren olvasgatják naponta.

picur3ka 2010.04.09. 18:03:01

@cotti:

Az jo, hogy a Malackaraj is megmondja meg a Basahalom, ez jo lesz. A Piros lapok magyarul se tudnak, az kulonosen vicces lesz.

Marcellusca 2010.04.09. 18:04:12

@snq: Hááát, apukám, ha ez igaz ...
De miért ne lenne igaz? :)

purga · http://horrormirror.blog.hu 2010.04.09. 18:05:03

@picur3ka/beleallos kampany: ennyi erővel az én blogomat is felkérhették volna, hiszen az mszp-nek, meg az egész baloldalnak horror lesz:D

Rwindx 2010.04.09. 18:09:38

kissé off:
www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=316772

Megvan az első lmp-s zsidó-cigány, aki ugyan zsidó közösség társelnöke de roma fiataloknak szánt állami támogatást vett fel.
Szép. Lehetmás?

órarugógerincű felpattanó 2010.04.09. 18:20:05

@Rwindx: lemondhat, de csak szabálysértés esetén.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.09. 18:24:35

@loop80: Nézd már...

Mszp Jobbik kis-koalíció? :D

Rwindx 2010.04.09. 18:33:19

@órarugógerincű felpattanó:
Utánanéztem és valóban. A "1990. évi LV. törvény, 6. §" szerint igazad van. De úgy tűnik semmilyen más esetben nem mondhat le róla, tehát nincs olyan hogy valaki képviselő lesz és azonnal bejelenti a lemondását mentelmi jogáról.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.09. 18:34:30

@Rwindx: Igen. Írtózat fasság, de ez van. :)

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.04.09. 18:38:43

"Uramatyám, tegnap a Jobbik kampányzárón Vona Gábor azt mondta, hogy ő gárda-mellényben fog a parlament alakuló ülésén részt venni."
1. Kit érdekel miben lesz.

2. tudja hogy erre ugranak, MIÉRT CSINÁLJA A HÜLYESÉGET?!
Ha nem csinálna ilyen marhaságokat, még a fityiszt is lenyomnák :)

tudi 2010.04.09. 18:40:59

Ez aztán nagyon fontos egy esemény volt, amire azonnal reagálni kellett, de tüstént és mi lesz, ha így lesz a sünök letartóztatják a jobbikos képviselőket, vagy kivonul az mszp. Vonulhatnak, legalább nem tudják a nem gombot nyomni, mikor a teljes elszámoltatásról kell szavazni.

arlequin 2010.04.09. 19:08:20

@Rwindx: a politika MINDIG más. nem lehet, MINDIG.

@tudi: mert ezek ráugranak és a reakciós magyar dafke jobbikra szavaz. na ezért.

arlequin 2010.04.09. 19:13:02

@arlequin: ja igen
LMP = Lehet Menni a Picsába

Rwindx 2010.04.09. 19:13:42

Megint off:
index.hu/kulfold/2010/04/09/bakijev_futtaban_kiramolta_az_allamkincstart/

Tanulni kellett volna az itteni elvtársaktól. Ők nem menekülés közben rámolják, hanem folyamatosan.
Ott is egy szimpla maffia volt a kormány, csak még ostobább.

@arlequin: a kérdés költői volt :)

Rwindx 2010.04.09. 19:15:43

@arlequin:
Egyébként nekem pár dolog miatt szimpatikusak voltak, még akkor is ha fel sem merült bennem hogy rájuk szavazzak, de az elmúlt hetek kissé megamortizálták a szimpátiámat irányukban.
Így jártak.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.09. 19:33:08

Nos. A feljelentes Vona reszerol teljesen megalapozott. Mivel tevekenysege nem volt koztorvenyes. Meg maganvadaskent sem er szart sem ez a hivatkozas. A vonatkozo paragrafust meg vastagon bevazelinozva, guvado szemmel erolkodve sem lehet rahuzni erre a benyogesre. Tehat a hamis vad megvan, mivel a feljelentes NEVRE szolo. Mi tobb, egy fust alatt kezdemenyezi a mentelmi jog felfuggeszteset is! A hulyeseg Csimborasszojakent pedig mindezt az IRM csucsminiszterekent fejleces logos papiron (tehat NEM maganemberkent) tette, ami meg a leghulyebb ugyvedbolytar szamara is azonnal lathatoan kimeriti a hivatali hatalommal valo visszaelest. Ugyhogy a Vona fele ellentamadas szazszor megalapozottabb, mint az eredeti gorcsolese a miniszter elvtarsnak.

Garda...Eloszor is a kereset, amit Kolomparek benyujtottak, az egyesulet ellen szolt. Azt fel is oszlattak, mindenfele mondvacsinalt hulyesegekre hivatkozva. Nagyjabol oda lehetett leegyszerusiteni a dolgot, hogy azert kell feloszlatni, mert a mazshisz es az oco ezt akarjak. Masodfokon viszont a birosag a feloszlatasi hatarozatot, hataskoren jocskan tullepve, kiterjesztette a mozgalomra is. Maganvadas eljarasnal erre a bironak nem volt joga, mert gyakorlatilag sajat szakallara atirta a vadat. Erre volt a valasz a 4.-i Erzsebet teri ucsorgo tiltakozas. Egy hettel kesobb az Uj Magyar Garda mozgalom a korabban feloszlatott szervezetektol fuggetlenul megalakult. Mivel ezzel a helyzettel nem tudtak mit kezdeni, ezert hoztak ket torvenyt. Az elsoben csak szabalysertesnek, a masodikban mar buncslekmenynek (harom ev borton) definialtak a feloszlatott tarsadalmi szervezet tevekenysegeben valo reszvetelt. Majd ezekutan ezt mindenre rahuztak, ami nekik nem tetszett. Rottak ki birsagot meg kek farmer es fekete polo kombinacioert is. Igazoltattak es birsagoltak sir melleti tisztelgesert, nomeg arpad pajzsos sapkajelvenyert. Birsagoltak "arpad savos zaszlo elotti vigyazban allasert" is (csorikam vigyazba allt, amikor a himnuszt enekeltek, ide tudom masolni a hatarozat szoveget!), es meg ezer mas dologert. Attol, hogy korrupt es/vagy karrierista birok milyen keptelennel keptelenebb iteleteket hoztak, attol meg az egesz ceco a legelejetol alkotmany es torvenyellenes minden mozzanataban. Es meg a botoxos szipirtyo emlegeti az otvenes eveket! Hogy a kovetkezu botoxos injekciot a nyultagyaba adnak! Harom ev alatt nem tudtak egyetlen buncslekmenyt a gardahoz kotni, kiveve az altaluk utolag buncslekmennye nyilvanitott egyesulest. Van pofajuk a demokraciat es a jogallamot felteni, amikor a keruletbol(!) siman kitiltottak ajobbikot harom evvel ezelott minden indoklas nelkul. Toth Joskanak nem tetszettek a fasisztak, hat kitiltotta oket. Mert itt Angyalfoldon o az alkiraly, es kuss! Volt alkalmam belekostolni szamtalanszor, mikeppen kepzelik az szocialistak, a liberalisok es a polgari demokratak a jogegyenloseget es egyenlo banasmodot. Nem pillanatnyi hobortbol vagyok jobbikos. Evek ota tapasztalom, hogy vagy ezt csinalom, vagy marad a szemlesutott beletorodes es megalazkodas. Hajlik ugyan a gerincem, ha muszaly, de nem ennyire!

arlequin 2010.04.09. 19:37:15

@Rwindx: menet közben. éppúgy mint kossuth. volt kitől tanulni. ;-)
az lmp-ről pedig csak annyit, hogyha rendes törvények lennének és rendes apparátus, akkor már régen vagy felakasztották volna őket, vagy fő- és jószágvesztésre ítélik az ilyeneket. természetesen lehetnek szimpatikusak. én is sajnálom a szúnyogot, de attól még agyonütöm. lehet túl konzervatív vagyok? hihi

arlequin 2010.04.09. 19:42:55

@Meleardil Eressea Iluvadan: a muszáj is pontos j. de lehet hogy te ezzel viccelsz. oké. megértem.
a gerinc pedig hajoljon az előtt aki megérdemli, de ott feltétel nélkül. egyébként pedig ne törjön. kemény menet ez. jókat röhigcsélünk. én 20 éve látom ugyanazt, bár akkor egy kicsit megijedtek, hogy hátha lesz vmi. akkor nem kaptak a pofájukra ezért hát még bátrabbak lettek. tiszta 'szerencse', hogy daróczi nagypénteken lett öngyilkos. a katolikus teológus. de ezt nem is folytatom. isten nyugosztalja. azt kell mondjam, hogy előttem visszaszerezte becsületét.

Rwindx 2010.04.09. 19:44:49

Megnéztem ezt a szondát, ez szar.
mdf a jobbikkal karöltve vezet, pedig finoman szólva egyiket sem csípem. Az mdf-re kifejezetten a rohadás jöjjön.
De legalább a maszop az utolsó :)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.09. 19:48:27

@arlequin: Nem, nem viccelek, hanem valamiert "ly" fetisizmusom van. Lovesem nincs, mitol lett. Ha gyorsan gepelek, akkor meg a ragokban is "ly"-t irok, aztan utolag javitgatom. Sajnos nem mindig sikerul levadaszni az osszeset. Utolag is elnezest.

Rwindx 2010.04.09. 19:48:41

@Rwindx: vagy én vagyok rohadtul kifacsarodott értékrend mentén vagy az mdf és a jobbik van egy tengelyen velem együtt, vagy ez egy rakás szar.

Kicsit Karcos 2010.04.09. 19:53:12

@arlequin: ne hajoljon semerre a gerinc. Aki megérdemelné, hogy előtte meghajoljon, hidd el, az egyenes derékkal szeretne látni Téged.

kuki123 2010.04.09. 19:59:03

NA ELKOTRÓDNAK A BÜDÖS FASZBA A SZOCIK ÚGY AMBLOK.

arlequin 2010.04.09. 20:00:13

@Kicsit Karcos: igen. de az előtted ugyanúgy meghajol. csízió, ember, csízió ;-))) és igenis meg kell hajolni, a tiszteletet megadni, hogy ő is el- és felismerhessen. csízió ;-)

kuki123 2010.04.09. 20:01:40

@órarugógerincű felpattanó:
ilyen fajtiszta zsidó pofát már "régen" láttam

nem lehet más a politika....főleg ha az szdsz támogatja

InTheGajd 2010.04.09. 20:05:46

Gondolom megtettek mar paran, megteszem en is. Gratulalok a Blognak es legfokepp a Szerkesztoinek! Hiresek lettetek. (retek klub)

arlequin 2010.04.09. 20:07:29

@Tickitucku: ölég kétes egy dicsőség, de remélem a posztolók megküzdenek vele.

InTheGajd 2010.04.09. 20:09:01

@arlequin: A lenyeg az, hogy sok tudattalan okor most meglatogatja az oldalt es remelhetoleg elkezdi olvasni es lam, kicsit kinyilik a szeme. Mar megerte.

kuki123 2010.04.09. 20:09:43

@Kicsit Karcos:
jesszus honnét gyütt ez?
az 1980-as évek végi III/III-ból?

"nagy nyilvánosság előtt elhangzó kijelentésével a köznyugalom megzavarására alkalmas, általános engedetlenségre uszítás bűntettét követte el. "
már önmagában is szánalmas hogy hogyan tud egy mellény a köznyugalmat megzavarni
továbbá...az engetetlenséget meg aztán végképp nem értem mert csak ő viseli és nem azt mondta hogy mindenki viselni fogja...

ÉS EZ igazságügyi és rendészeti miniszter ????
aztakurva baszki
"képben van" nagyon a csávó

Kicsit Karcos 2010.04.09. 20:13:32

@arlequin: Van igazságod, abban mindenképpen, hogy vannak emberek, akik előtt lehet még ezt is lehet, mert biztos lehetsz benne, hogy nem fog visszaélni vele. Aki hisz Istenben, annak ő is ilyen, ha jól gondolom.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.09. 20:14:22

@arlequin: kuruc.info/r/20/57969/
Egy szosszenet. Nekem tetszett, osszecseng a hangulatommal.

Marcellusca 2010.04.09. 20:32:42

@Meleardil Eressea Iluvadan: Ábszolúte!

(Csak halkan kérdezem: Miért kell ehhez kampánycsend? Anélkül nem megy? Egyébként mit keres a politika a templomban, hitéletben?)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.09. 20:42:37

@Meleardil Eressea Iluvadan:

Elég szomorú hangulatod lehet, hogy ilyen gyenge dumával cseng össze.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.09. 20:43:24

mindenki figyelmébe ajánlom szeretetvel;

Ú.P. posztját

mandiner.hu/cikk/sas_jozsef_ron_werber

hihihi

Kicsit Karcos 2010.04.09. 20:44:36

@volánrulz: Turul-bontásból gyütt:

www.jogiforum.hu/hirek/19556

de a lakásügyekhez is ért:

www.nol.hu/belfold/forgacs_imre_szakallamtitkar_valtja_draskovicsot

Azért vannak biztató jelek ebben az országban, kettő mindenképpen:

az egyik, hogy ilyen kicsi a világ, nem kell annyi embert megjegyezni, az univerzális szakembereink nagyrészét mindenki ismerheti valahonnan.

A másik pedig, hogy ha most is képes döcögni az országunk, akkor mennyire fog majd akkor dübörögni, amikor végre nekiállunk, nekiállhatunk a haladásnak. Ránk férne.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.09. 20:50:44

Gyerekek, mikor lehet azt a nyavajas Topolino szurot letolteni? Mar megint itt van ez a hanyasgenerator, es osszemocskolja a tiszta monitorom. rogton az elso hozzaszolasa az volt, hogy megprobalt nekem beszolni. Nem tudom, megfigyeltetek e, de ez a bagyadtan csungo teve**** mindig valami tahosaggal indit, es ezzel mar ki is zokkentette a tarsalgast. Aztan kezdodhet az egymasra anyazas. Amennyiben nem egy 15 eves, szorongasos kamaszrol van szo, aki egonovelonek vegigtrollkodja a napjat, es amennyiben porontya is van, csori kolok tuti 14 eves koraban belep az idegenlegioba, mivel ott sokkal csaladisabb a hangulat. Kell nekem az a szuro, de nagyon!

Kicsit Karcos 2010.04.09. 21:36:28

1/2 OFF:

"Felfüggesztette Balogh Árpádné (MDF) képviselőjelölt mentelmi jogát péntek esti ülésén az Országos Választási Bizottság (OVB).

Balogh Árpádné Tolna megye 5. számú egyéni választókerületében indul jelöltként az MFD színeiben. A jelölt mentelmi jogának felfüggesztését a Szekszárdi Városi Bíróság kérte az OVB-től, mert ellene az _Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésének kísérlete_ miatt büntetőeljárás van folyamatban."

"Európai Közösségek pénzügyi érdekei megsértésének kísérlete"

Ilyen van magyarban is? Ménincs, ha ilyen az van?

Kicsit Karcos 2010.04.09. 21:37:58

@Kicsit Karcos: az én pénzügyi érdekeimet megsértők vagy megsérteni kísérlők hány év börtönbüntetésre számíthatnak?

jágör68 2010.04.09. 21:41:10

Draskovics polihisztor merre van manapság?
Vagy Veres? A sok mindenhez értő szakértő nagyon nyomtalanul eltűnt.
Kókadoktor és Hordágy Ágnes visszamentek gyógyítani talán?
Mennyi mocskos alakot kell majd előkotorni a pöcegödör mélyéről, hogy megkapják méltó jutalmukat!

neurotikk! (törölt) 2010.04.09. 21:52:04

Hehe, lehet hogy teszi a kotelesseget, de ....
... tenyleg. Teszi a kotelesseget.
Megdolgozott a napi betevoert vegre?

picur3ka 2010.04.09. 21:52:47

@Kicsit Karcos:

Ellopta a roma penzeket, ennyit jelent igazi magyarul.

misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott] ( · http://video.google.com/videoplay?docid=-8266131592631747056&hl=en 2010.04.09. 22:24:28

A kedvencem:
"...hatósági rendelkezés elleni izgatás ..."
Mert demokrácia, mi?
*phej, mocskosgecikk. *köp*

Sátán meg a Jocó 2010.04.10. 01:19:42

Ez a Forgács volt az, aki közigazgatási hivatalvezetőként mindenáron le akarta romboltatni a XII. kerületi Turul-szobrot.

Régi, kipróbált magyargyűlölő.

De most már le van szarva.

LakatosWinnetou 2010.04.10. 10:02:28

@Kicsit Karcos:
Én is kíváncsi volnék arra a btk. törvényhelyre, amely ezt a bűncselekményt tartalmazza, illetve büntetni rendeli. Én olyat ismerek hogy sikkasztás, az rövidebb, és lehet, hogy ugyanarról van szó.
Jut eszembe, mentelmi jog, az OVB döntéseit nem akarja/tudja felülvizsgálni senki? Lásd egymásnak ellentmondó, indoklás nélküli határozatok.

Kartal (rezervált) 2010.04.10. 12:40:12

nofene! még mindig működik a III/III-4-a alosztály?

Kartal (rezervált) 2010.04.10. 12:41:16

@misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]: ez olyasmi, mint a szovjetellenes izgatás? hogy rohadjanak meg!

Kicsit Karcos 2010.04.10. 13:42:40

@Kartal (beleszól): meg mint a Szima Judit által állíótólagosan elkövetett bujtogatás.

fokabacsi 2010.04.10. 15:25:42

@Sátán meg a Jocó: Ez az a Forgács efftáss aki nemrég jött a fatelepről. Egy segghülye vérkominista.
És ilyenekből lett a miniszter!! Mennyit ér a többi ?????

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.10. 19:23:49

@Karlitosz:

Hasonló vízióim nekem is vannak, de 48 komcsiszázalékot már csak nem mernek megkockáztatni. Ennyire nem lehetnek bátrak.Én olyan 20-at saccolok nekik, ez lesz a meglepetés.

Kartal (rezervált) 2010.04.10. 20:13:44

@Kicsit Karcos: jellemző a szóhasználat. ÖTVEN ÉVE nem változott semmit.

arlequin 2010.04.10. 21:18:09

@Kartal (beleszól): @fokabacsi: @Kicsit Karcos: @Sátán meg a Jocó: @misikeh[jogsértő módon félelmet keltve fotózott]:

illetve mindenki másnak.

ezt a forgácsot... szóval, eszembe juta egy régi mondás 'testvéreim a vb-ben' (copyright by arlequin):

"ahol fát vágnak, ott hullik a forgács"

khm.

Kicsit Karcos 2010.04.29. 16:40:10

Bűncselekmény hiányában elutasította az ügyészség Forgács Imre igazságügyi és rendészeti miniszter feljelentését, amelyet Vona Gábor ellen tett, amiért a Jobbik elnöke azt mondta, az új Országgyűlés alakuló ülésén a jogerősen betiltott Magyar Gárda mellényében jelenik meg - tájékoztatott a Fővárosi Főügyészség szóvivője csütörtökön.

hvg.hu/itthon/20100429_vona_gabor_jobbik_miniszter_feljelentes

Akkor mehet oda, ahová Vonát szánta, hamis vád és hivatali hatalommal való vissazélés miatt.

derelyegrádi szellem 2010.04.29. 16:49:19

@Kicsit Karcos:

Másik posztban már megkommenteltem.

Sajnálom, hogy most Vona is ki fog magáról állíttani egy hülyeségi bizonyítványt, mert ha feljelenti Forgácsot hamis vádért, az - sajnos - pont annyira megalapozott jogilag, mint a forgács feljelentése. De legalább a vona nem jogász meg IRM miniszter, ezt javára kell írni. De azért a Jobbikban csak van egy jogász aki elmagyarázhatná neki, miért nem hamis vád ez, és miért nem hivatali visszaélés.

Kicsit Karcos 2010.04.29. 16:55:01

@derelyegrádi szellem: ugyanabban a posztban én is megkommenteltem, hogy hazudott Forgács, amikor azt írta, hogy Vona programja a választás megzavarása (ami bűncselekmény lenne, ha jól tudom).

Jurganov 2010.04.29. 17:00:19

www.hirtv.hu/belfold/?article_hid=319457

de másoknak a köztörvényes bcs-ért nem függeszti fel , hiszen a mi kutyánk kölyke...

Kicsit Karcos 2010.04.29. 17:55:12

@derelyegrádi szellem: még mindig nem értek valamit.

Nem úgy van, hogy a rendőrség a beadványt a _tartalma_ alapján értelmezi azt, és nem formailag?

Ha a választás megzavarása bűncselekmény, és azt hazudja Forgács elvtárs, hogy Vonának ez a programja, az nem hamis vád?

Ha én feljelentem gyurcsányit, hogy elbugázott egy cigit a boltból, azt nem fogja úgy érteni a hatóság, hogy lopás miatt jelentettem fel, ha amúgy nem hivatkozom a Btk. paragrafusra?

derelyegrádi szellem 2010.04.29. 18:10:54

@Kicsit Karcos:

te most nem valamit nem értesz hanem a hsz-ed alapján úgy tűnik, hogy semmit abból, amit leírtam. Lehet hogy az én hibám, de most nincs időm ezt újra előadni.