Skip to content


       Szűrés lista

Az éjszaka legprimitívebb nyilatkozata

Tegnap éjjel  történelmi választási eredmény született: a Fidesz minden eddiginél nagyobb támogatottságot kapott, az MSZP csúnyán elbukott, a Jobbik és az LMP váltja a parlamentből kihullott MDF-et, SZDSZ-t.

Minden újság, minden tévé a politikusokat leste, tele a net fotókkal, nyilatkozatokkal.

Remélem, ez is eljut mindenhova, mert katasztrófa. Ez a nő, ezzel a stílussal akar államfő lenni? Viccnek is rossz.....

A stílus maga az ember, és Morvaié bizony visszataszító.

 

Meg lehet nézni, Lendvai is nyilatkozott a HírTV-nek, és bár köztudottan nem kedvelik egymást, Ildimama mégis képes volt kulturáltan válaszolni a riporternek. Nem szólt be neki, nem fikázta a munkaadóját, csak nyilatkozott.

Ez a különbség, kérem szépen. Sajnos a jobbikosok nagy része nem érti, hogy a faltörő kos nem nyitja a labirintust, és a kocsmastílus nem diplomáciai eszköz.

Címkék: választás jobbik voks10

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr441915155

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mi a baj Morvai Krisztinával? 2010.04.13. 02:25:08

Ma ugyanolyan szemellenzősen harcol az egy igaz Ügyért, mint tegnap egy másikért. Az aktuális cél számára mindig szent, aki pedig útjába áll, az maga a megtestesült Gonosz. (Fotó: morvaikrisztina.hu) Morvai Krisztina dicsérete Morvai Krisztina mára az...

Trackback: Nincs Fidesz 2/3, avagy elemezzünk kicsit 2010.04.12. 22:15:56

Kedvem támadt egy kicsit az elemezgetéshez és, hát mit is mondjak, elég érdekes eredmények jöttek ki. Főként Orbán büszkesége vitt a dologra, hogy már zsebre is tette a maguk fix kétharmadát és azért valljuk be, erről az utca emberének elsőre a „...

Trackback: Re: Mi a baj Morvai Krisztinával 2010.04.12. 20:54:52

Véleményvezér szerint semmi. "Intellektusát nehéz elvitatni, ahogy azt is kár volna tagadni, hogy Morvai bizony egy értelmes és karizmatikus nő, remek kommunikációs készséggel." - írja. Hát... izé... szóval én sehogy nem tudok ezzel egyetérte...

Trackback: Jobboldali többség 2010.04.12. 20:47:26

Köszöntjük az új, jobboldali többségű magyar parlamentet az alábbi összeállítással! H. Mónika, a FIDESZ ex-szakértője: További képek és videók itt. Müller Niki, a Magyar Gárda üdvöskéje: Jobbik upskirt fotók: Morvai Krisztina, államfő-j...

Trackback: Az MSZP-sek lépjenek vissza, ne az LMP! 2010.04.12. 19:42:11

A szocik egész kampány alatt arról hazudoztak, hogy az LMP a Fidesz seggéből bújt ki, most meg elkezdtek udvarolni az LMP-nek.Budapesten 13 választókerületben megverheti az LMP a Fideszt, ha az MSZP visszalépteti jelöltjét. Miért nem akarjuk bármely pá...

Trackback: Balóné nem hazudtolta meg magát 2010.04.12. 19:15:02

A választás éjszakáján Morvai Krisztina európai parlamanti képviselő nyilatkozata a HirTV-nek. És Ő akart államfő lenni...  

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

spájdernecc 2010.04.12. 17:12:27

Ez kimaradt az éjjel...
megint szegényebb lettem egy illúzióval
köszi Krisztanéni

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.12. 17:16:59

Az a félelmetes, hogy közben VÉGIG mosolygott ....vallatótisztnek tökéletes lenne, egy személyben jó zsaru és rossz zsaru

Frontin 2010.04.12. 17:17:03

Hát igen, többek közt ezért is hiteltelen számomra a Jobbik vezetősége. Állandóan a jobboldalt, vagy az ahhoz közeli médiákat fikázzák. Az utóbbi időben az Mszp-ről, Népszabiról stb.. nem is beszéltek. Mintha a Fidesz lenne a főellenség.

dr. Aullah 2010.04.12. 17:17:57

Ez nekem is kimaradt.
Tényleg van egy stílúsa.

Viszont igaza van. Legalább ki mondta, amit mindenki tud.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.04.12. 17:18:36

Jó nagy eke volt, az biztos. De!
Ilyenkor egy intelligens, illemtudó riporter NEM húzza el a mikrofont, NEM vág közbe, NEM szólogat be!

Lone Wolf 2010.04.12. 17:18:44

Tiszta DR szöszi... Már csak egy rózsaszínre festett törpeuszkár hiányzik mellőle. Vagy egy cuki kis piros-fehér csíkos csivava a karjaiból. :)

Az a csúcs, hogy még akkor sem fogja be, amikor a riporter már elköszönt. EZ A NŐ NAGYON KÉSZEN VAN!

Hahó! jobbikosok erre szavaztatok ti??? NOOORMÁÁLIS?
Kész csoda, hogy az EP parlamentet még nem nyilvánították katasztrófa sújtotta övezetté...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.04.12. 17:20:28

A lelőhetetlen Torgyánt is tudták valahogy kezelni. Próbálják meg a versmondó lányt is helyretenni valahogy.

Lone Wolf 2010.04.12. 17:20:37

@ingenium rusticus: Van benne valami! de hadd kérdezzem meg, hogy téged nem kapott volna el az ellenállhatatlan menekülési vágy? Mert én az első 4 másodperc után futásnak eredtem volna...

Spiritmonger 2010.04.12. 17:21:40

laspalmas, te mit néztél?
vagy 1 nappal a győzelem után parancsbaadták a jobbikfikázást?

Morvai Krisztina igazat szólt, kulturált hangvételben, tényszerű megállapításokkal.

Miért baj az, hogy nevén nevezi a tényeket?

dr. Aullah 2010.04.12. 17:25:38

@Spiritmonger: Hát ja... aki azt mondja, hogy a Jobbik ugyanannyi figyelmet kapott a médiától, az hazudik. Valaki ki mondja, erre meg az a baj.

Én ebben nem látok kivetni valót (lehet, hogy ennyire benáci... benácultam (topot bannolták? Hát elkezdődik tényleg a tisztogatás? :D ) )

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.04.12. 17:26:00

@Lone Wolf: Ezért nem lettem riporter! :) Egyébként is kerülöm a kontaktust az ilyen típusú
feminista picsákkal. Amióta elhitették velem is, hogy emancipáció van, ugyanakkora pofonra számíthatnak. Ráadásul a magukfajták ezt szeretik kiprovokálni. És ez nem jó.

the játszótér · http://thejatszoter.blog.hu 2010.04.12. 17:28:50

Ez olyan, mint "elásom a csatabárdot most hogy sikert arattunk, de ezután az ásóval megyek nektek". Kicsit lehetne körültekintőbb, hiszen a médiával szoros kapcsolatban fog állni az elkövetkező négy évben, és rajtuk kívűl nem sok támogatót fog találni...

lyken 2010.04.12. 17:30:26

Most mér'? Magát adta. Ennyi telik tőle.

Lone Wolf 2010.04.12. 17:30:44

@Aullah: Pedig megkapták a figyelmet. Épp úgy oltva voltak mint bármelyik másik párt. :)

Átokfajzat 2010.04.12. 17:31:52

@Spiritmonger: Morvai Krisztina igazat szólt, kulturált hangvételben, tényszerű megállapításokkal.

hát ja. ennyi erővel lefejelhetné ott helyben a riportert, vagy agyon is lőhetné, csak mert igaza van.

arlequin 2010.04.12. 17:31:53

@Aullah:
bizony-bizony. ahogy az öreg lao-cse mondá "a szép szó, nem igaz szó, az igaz szó, nem szép szó". lehet ez 'bánccsa' a fülét az ún. polgári 'értelmiségnek', de lehet jobban járnak, ha odafigyelnek. nem kellene így beszéljen, ha nem tették volna azt, amit tesznek. de nyilván a csintalan-tv maradéktalanul megfelel a sok kényes, erkölcsös vénkisasszonynak.

@ingenium rusticus: intelligens riporterek? magyarországon? pl. a betlen a ma reggelben halál rendesen elbeszélgetett a vonával. csak ő nem használ oly aljadék módszereket, mint a morvai által felemlegetett hírközlő szervek, hanem sokkal értelmesebben finomabban küldi az ívet.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.04.12. 17:32:04

Szerintem is jogos volt Morvai felháborodása: akármit is csinált a Jobbik, a HírTv sem adta le, vagy csal a balhét. És ugye elvileg a HírTV jobboldali, ez pedig nem csak Orbán Vityát jelenti.

Morvai okosan kihasználta, hogy élőben volt, és kimondta az igazságot. Olyan ez, mintha élőben kérdeznének valakit valamiről, és ő válasz helyett kibökné, hogy "Gyurcsány Ferenc te ótvaros tetves buzi", na ezt sem adnák le sosem felvételről, vagy ha igen, akkor kisípolnák, így meg lemehet az ember véleménye. Ebben az esetben a káromkodás miatt menne a cenzúra, a Jobbiknál meg a politikai megfontolás miatt volt a cenzúra.

Még akkor is, ha Morvai szerintem sem feltétlenül hozott sok értelmes szavazót ezzel a magunkfajtázással, meg a gyarmatosítással.

iMan 2010.04.12. 17:32:32

A Jobbik az MSZP-t egy nem létező pártnak tekintette....
Morvai a Jobbikot hitte győztesnek,és ugye aki nyer az mer...

belzebubó 2010.04.12. 17:33:20

@Lone Wolf: Az Európai Parlamentben amikor már negyedszerre thank you-znak neki, hogy hagyja abba már , akkor is folytatja a mondandóját. Pont a HirTV-nek ne tenné?

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.04.12. 17:34:01

@arlequin: való igaz, szokatlanul korrekt és nyugodt volt Bethlen Vonával szemben, csak nem rájött, hogy már egy parlamenti képviselővel beszél?

itt a videója: kuruc.info/r/34/58070/

lyken 2010.04.12. 17:34:21

@Spiritmonger: Ha Lendvairól elmondjuk, hogy a szántunk típusú pöcenete baromság ahhoz tapsolsz. Merat az ugye a realitás.
Ha a Szent Magyar Pátosz Párt államfőjelöltjéről is elmondjuk a realitást, akkor az jobbikfikázás. Zseniális...

bug jr. 2010.04.12. 17:34:27

nem hittem h valaha itt Lendvairól mint pozitív követendő példáról olvasok.
Morvai stilusa vállalhatatlan ez tény,de vmi nagyon megváltozott az ep választások után az echonál a magyar hírlapnál meg itt is.
ugyanezeket elmondta mindigis az rtl/tv2/mtv-n és senki se háborgott meg primitivezett innen,sőt.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.04.12. 17:34:52

Nah, csak megtaláltad las':DD Morvai nagyon buta, ha egy Krakkó Ákosnak nekimegy. Azt hiszem a célpont kis piros lézerkeresőjének, meg van a következő pár adásra a "célpontja".DDD

Frau Morvai, Budaházy vállalhatatlan. Vona- Balczó és a mérsékeltebb irány, szakadni fog a kurucos-turulos vonaltól.

A Jobbik szét fog esni.

Lone Wolf 2010.04.12. 17:35:47

@belzebubó: Mondom én! Az Az EP-t Morvai sújtotta övezetté kellene nyilvánítani...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.12. 17:35:50

az a nagy büdös helyzet, hogy nem tudom mit vártak a Morvaitól, eddig is ezt mondta, csak nem szemtől szemben, mert nem hívták meg, most volt alkalma szemtől szemben elmondani a véleményét.
Én akkor néznék rá csúnyán, ha bájolgott volna, hogy jaj de jó, igen örülök, és köszönöm, hogy elmondhattam.

Semmi szokatlan nem volt szerintem abban amit mondott, és még csak túlzó csúsztatás sem. Tényeket mondott, szárazon, ahogyan a hírműsorokban ennek történnie kellene.

arlequin 2010.04.12. 17:36:43

@Aullah:
rettegek, rettegek!
jönnek a patások
félek, reszketek!
indulnak a vonások
itt vannak megint a nácik
semmi nem az mi látszik
bőröndbe csomagolok
izraelbe lovagolok
nem hagyok én ám semmit hátra
csak pár nokiásdoboz az ára...

lyken 2010.04.12. 17:37:20

@belzebubó: EU parlamentben unikum. Vagy paródia. Mindenesetre viccek tárgya, mert a dilletanizmusa mosolyognivaló.
Ha idehazakimondjuk ugyanezt, az fikázás.

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.04.12. 17:37:55

Érthető hogy a Hírtv kiverte nála a biztosítékot.

Furamadár 2010.04.12. 17:38:56

Épp most készülök a tesómékhoz, ők a jobbikra savaztak. nagyon kíváncsi vagyok, mit fognak mondani...

cornwall 2010.04.12. 17:39:43

Azért ez nehogy már verje azt hogy Mesterházy az értékelő beszédében lefasisztázta a Jobbikot, és ezzel tulajdonképpen majd 1 millió embert.

Amúgy meg volt igazság a szavaiban, amihez jött a megszokott Morvai stílus. Ami elismerem, baromi irritáló lehet ha nem ért vele egyet valaki. Néha akkor is az ha egyetért. :)

Lone Wolf 2010.04.12. 17:39:44

@lyken: Ha morvai a magyar unikum, akkor én inkább visszaadom a magyar állampolgárságom, és menedékjogot kérek, mondjuk é-koreában...

Beosztott 2010.04.12. 17:39:51

@zero:
...azért mosolygott, mert "sírni csak a győztesnek lehet".
aA győztest meg még nem ismerjük. ...nemde????????????

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.04.12. 17:39:57

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": nyílván, a kurucos vonallal egy páőrt sem lehet néppárt, az túl radikális

az emberek ha meglátják az utcán hangosan zsidózó fiatalt, akkor megijed és nem szavaz rá
az emberek ha szofisztikáltan hallják a zsidózást, melynek még alapja is lehet, akkor hajlamos odaszavazni

el lehet dönteni, melyik egy kormánypárttá válni akaró erő alternatívája

Mourinho már nem a király 2010.04.12. 17:39:59

Vicces lesz ősztől a parlament na. Morvai and co. vs. OV, Ildi néni és Schiffer.
(már persze aki szereti ezt a fajta humort, én inkább kihagynám)

belzebubó 2010.04.12. 17:41:17

@arlequin: Ezt bekopiznám Gyuribának. Lehet?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.04.12. 17:41:38

@Conv: Én Morvaitól azt várom, hogy költözzön be egy elmegyógyintézetbe.
Vagy osszanak rá egy horrorfilm főszerepet. Hitelesen játszaná az elmebeteg gyilkost!

Aki szerint a nő százas, az nem százas.

Pörölyfej 2010.04.12. 17:42:00

ó minő csalódás, a tartalma nem rossz, de ez az előadásmód :-/

molaris 2010.04.12. 17:43:15

Kétszer végignéztem!!
Mi a baj itt kérem?? Mert hülye azért nem vagyok! Amit a média művelt velük, az a gyalázatos!
Ahhoz képest még aranyos is volt.

molaris 2010.04.12. 17:44:56

@ingenium rusticus:
Igazad van!!
Én úgy fogalmaznék, hogy merőleges. Ez viszont rólad nem mondható el.
Már ha megérted mit írtam le.XDXD

lyken 2010.04.12. 17:46:10

@Lone Wolf: P5C-768 inkább a neked való hely. ;)

derelyegrádi szellem 2010.04.12. 17:49:11

Morvai Krisztinát jóval okosabb (jobb taktikus) nőnek tartottam, mint amit itt most hozott.

Hogy igaza van, vagy sem, ez mellékes.

A helyzet az, hogy innentől a hírtv utazni fog rá, és egy olyan párt, akinek tv-je nincs, nem hiszem hogy megengedhetne magának egy ilyen luxust. De hát ő tudja, talán majd a sámánokon keresztül kommunikál a választókhoz. Esetleg az ATV-n.

lyken 2010.04.12. 17:49:53

@molaris: Az a baj vele, hogy ennél még a MüllerNiki is értelmesebben nyilatkozott volna le két snitt közt... De ugye valakik bejuttatták 4 millás fizetésért, hogy ezt a szintalatti okoskodást űzze.

Marcellusca 2010.04.12. 17:51:07

Hát, Kedves L'Palmas!
Most mellé nyúltál.
Szerintem
@Aullah: -nak, @Spiritmonger: -nek és @ingenium rusticus: -nak adok igazat.
Elég volt a PC nyilatkozatokból!
Sajnos kifelejtette a Retekklubot és a TelaviV2-t.
Hathatós szerepet játszottak a Jobbik lejáratásában.
Vissza lehet nézni! Csak negatív hírekkel kapcsolatban említik meg.
De, ezt már észrevételeztem korábban.
És igen nagy bunkóság elvenni a mikrofont és közbepofázni.
Még akkor is, ha a mondandó nem tetszik a riporternek.

sz_ 2010.04.12. 17:51:26

A leendő jogászokat is így, mosolyogva buktatja az egyetemen :)

InTheGajd 2010.04.12. 17:51:34

Ezert szavaztam a Jobbikra, mert szokimondo.
laspalmas: szerinted meg kellet volna alazkodnia azokutan, ahogy a media "viselkedett" vele? Foleg az a tetu retek klub.

Lone Wolf 2010.04.12. 17:51:57

@molaris: JAAAJJ ti szegény vérzőszívű jobbikosok. Milyen felháborító, hogy kampányidőszakban éppen úgy oltani merészeltek titeket, mit az összes többi pártot! GYALÁZAT! de tényleg...

Mi a fene? Csak addig vagytok nagylegények amíg osztjátok a pofonokat? Állni már nem szeretitek? Akkor már sírtok?

Kapott itt minden párt hideget-meleget. Része a választási csatá

gyakukesagatame 2010.04.12. 17:52:46

Hmm, készül a jobbik - mszp koalíció...

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.04.12. 17:52:49

@molaris: Soha ne legyen terített dúrt marsom és csak lovakkal kártyázzak életem végéig, ha értelek.

cotti 2010.04.12. 17:53:19

Amit a Hírtv művelt a Jobbik ellen az elmúlt hetekben, azok után ez maximálisan korrekt nyilatkozat volt.

.: mimino :. · http://chinacar.blog.hu 2010.04.12. 17:53:21

20 éve finomkodást (pol.korrekt megfogalmazást) hallunk a tévékben, ami még ha komoly dolgot is mond, átúszunk felette. de ha egy kissé egyedibb stílussal tálalnak valamit, arra felfigyel az ember. szerintem sem volt ezzel a nyilatkozattal semmi gond, a hír tv és az echo is szépen próbálta lejáratni a jobbikot - is. (de majd meglátjuk vajon lesz-e célpont műsorban a kubatov ügy... az mszp-s listával együtt.)

a véleményt ugye szabadon meg lehet fogalmazni.

OFF: miskolci cockós reklám vidijó, móka kacagás, kaland: www.youtube.com/watch?v=gbLOqBR0fOQ

InTheGajd 2010.04.12. 17:53:23

Sot, mar az mszp az lmpvel szimpatizal. Gusztostalan, pfuj. Egy bukott part es egy noname part. Fantasztikus. Magyarorszag szegyene, hogy az mszp elert 20%-ot es bejuttatta az uj szdsz-t a parlamentbe.

derelyegrádi szellem 2010.04.12. 17:53:46

@lyken:

lehet, de csak az után, hogy tisztázódott, amit a szája elé tartanak abba beszélni kell, nem rábukni manduláig. :-)

Marcellusca 2010.04.12. 17:54:02

@Átokfajzat: Most miről beszélsz?
Nem volt agresszív.
Csak őszinte.

Az már más kérdés, hogy már az bicskanyitogató, ha csak megszólal. :)

arlequin 2010.04.12. 17:56:47

@cornwall: nekem is tenyérbemászó a stílusa, de a közismert mondás, miszerint 'a stílus maga az ember' egy oltári nagy baromság... viszont igazat szólt, tetszik, nem tetszik és ha a vb-seknek fontosabb a szépen megfogalmazott aljas hazugság, mint megismerni és kimondani az igazságot, akkor én is lassan pakolok. mert a széplelkek nyálterrora rosszabb az ordas hazugságnál.
@belzebubó: persze mehet. most érkezett zártláncú levélben, hogy pakoljak. gondoltam kifejtem meglátásaimat. miki úgyis vár jaffában és végre elmehetek szavazni a sasz-ra. ojvé!

zsoltix 2010.04.12. 17:56:54

Mi koze a Jobbikra valo szavazasnak Morvaihoz? Se nem tagjuk, se nem inditottak, se a velemenyuk nem egyezik mindenben. Vagy latott valaki Morvait a tegnapi szavazolapokon?

Beosztott 2010.04.12. 17:58:00

@sz_:
Nem baj, ha biuktat. Az sem baj, ha mosolyogva teszi. Ő nyilván nagyon sokat tud a jogtudományból/ról............
Az a baj, hogy semmi önfegyelme, semmi önkontrollja nincs. Nem veszi észre, hogy úgy viselkedik, ahogyan egy szabadnaos bejárónő.

derelyegrádi szellem 2010.04.12. 17:59:02

@Marcellusca:

Tényleg, a bettit megvígasztaltad már, mert biztos eltört nála a mécses tegnap..

Marcellusca 2010.04.12. 17:59:35

@belzebubó: Te nem vagy véletlen függő? :)))
Megen Gyuribácsit hallgatod? :D

Roxvox 2010.04.12. 17:59:57

Szegény Baló Gyuri.

Wrex 2010.04.12. 18:01:07

Hát ha az igazmondás visszataszító, akkor ez tényleg az volt. Én speciel csak röhögni tudtam rajta hogy oda küldte az egyes médiákat ahova valók :D:D:D
Ja és "Átokfajzat 2010.04.12. 17:31:52" szerint akár le is fejelhette volna a riportert; neki csak azt tudom mondani, hogy veresjaninak már megvolt, érdekes módon akkor is a hírtévé, biztos csak véletlen egybeesés :D

arlequin 2010.04.12. 18:02:19

@cotti: igen. pont. sőt még finom is volt. csak szimplán mosolyogva elküldte őket oda, ahová valók

Lone Wolf 2010.04.12. 18:03:31

@zsoltix: "Mi koze a Jobbikra valo szavazasnak Morvaihoz? Se nem tagjuk, se nem inditottak, se a velemenyuk nem egyezik mindenben. Vagy latott valaki Morvait a tegnapi szavazolapokon?"

Te most minket nézel ennyire hülyének, vagy te vagy ennyire hülye?

Dr. derelye vágó · http://www.freeworldgroup.com/games6/gameindex/castlewars.htm 2010.04.12. 18:04:48

nyugalom polgártársak már elindultak a Fideszes furgonok
meglesz büntetve :)

Marcellusca 2010.04.12. 18:04:55

@derelyegrádi szellem: Nem jelentkezett. :)

Biztos megcsalt a ribanc. :)))

Más vigasztalgathatta. :DDDD

Jurganov 2010.04.12. 18:05:45

érdekes kommentek születtek most :) bunkó mert nem nyal, vállalhatatlan mert meg mer szólalni, és csalódott mert a feltételezéseikkel szemben az emberek nem akartak hatalmi váltást, erősebb országot, toronyórát lánccal-hanem a fidesz-mszp mellett tették le a voksukat ismét.
@Frontin: talán mert az :) biztosan tud valamit amit mi nem.
@derelyegrádi szellem: mivel innen nem lesz tv-ben, ez volt kb az utolsó nyilatkozata, szerintem nyugodtan mondhatott akármit. bebukták a választást, és most jön a megtorlás. majd csak figyeld :)
@lyken: te meg oszd az észt, tegyél úgy mintha neked lenne . ne gondolkodj, csak egyszerűen szólj le mindenkit aki nem azt és úgy mondja ahogy neked tetszik.
@Lone Wolf: menj, hiányozni fogsz :)

belzebubó 2010.04.12. 18:06:17

@Marcellusca: Sajnos hétfőn megy bölcsködni a zátévébe a 4 buddha, ilyenkor a rádióban népszavás Dési van meg a sok rettegő. Már rettegtek ma az usából is, akcentussal, mert hú mit ir a nyújorktájmsz! És Jozefinánál meg Bauej Tomi jön kiborulni, kihagyhatatlan!

arlequin 2010.04.12. 18:06:21

@Lone Wolf: jelentem: a hülye én vagyok és nem fogadok el konkurens konkurenciát. legközelebb azzal jössz, hogy értelmesen beszélek. tiszta beszarás.

Lone Wolf 2010.04.12. 18:08:20

@Jurganov: "menj, hiányozni fogsz :)"

Hát ha hiányoznák, akkor kötelességemnek érzem hogy maradjak. Elvégre hiányoznák...

virtual landscape (törölt) 2010.04.12. 18:09:37

Jobbikfikázás reloaded.

Látom, bukni akarjátok a 2/3-ot, hát tudjátok, ha ennyire kell a pofon, megkaphatjátok ...

Lone Wolf 2010.04.12. 18:09:42

@arlequin: "legközelebb azzal jössz, hogy értelmesen beszélek."

JÓ! Akkor kedves arlequin! Te egy ritka értelmesen beszélő ember vagy.

Marcellusca 2010.04.12. 18:10:07

@belzebubó: Úúúú, télleg. :)
Nyóctó' "elemeznek"? :)

Marcellusca 2010.04.12. 18:12:11

@Lone Wolf: Szerintem most @arlequin: tisztán és érthetően kifejtette véleményét.
Nem volt talányba rejtve. :)

lyken 2010.04.12. 18:12:22

@Jurganov: Bírom a hozzád hasonlókat. Emberkedsz egy kicsit, mert releváns érveid nincsenek. De ezt fogadja el mindenki magyarázatként. Az észosztásos szövegedet alkalmazd nyugodtan magadra is, ha már ilyen lelkesen ajánlgatod másnak.

belzebubó 2010.04.12. 18:13:09

@Marcellusca: Gondolom fekete nyakkendőben :)))

Horizont 2010.04.12. 18:13:16

Már megfigyeltem Morvainak az a taktikája, hogyha kérdeznek valamit nem arra válaszol hanem lecsap mint egy saskeselyű és akkor is elmondja amit ő akar ha a mondandója köszönőviszonyba sincs a kérdéssel! És mondja és mondja. Államfőjelölt. Ezt nevezitek szókimondásnak? Megnéztem mit alakított az EP -ben. Inkább volt szégyenteljes mint dicsérendő. Hiába van igaza az embernek ha nem jól tálalja akkor annyi. Fenntartom a véleményem, hogy Morvai nélkül sokkal több szavazatot kapott volna a Jobbik. Miért Jobbik fikázás ha kritizáljuk Morvait? Nem is párttag:)
Minden pártnak vannak keresztjei. Fidesznek pl. Wittner, MSZP-nek Karsai.

lyken 2010.04.12. 18:14:43

@Lone Wolf: Nem is ritka. Hisz minden szentpátoszpárti szavazó ilyen ritka értelmesen beszél.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.04.12. 18:15:37

@virtual landscape: Orbán reakciói, győzelmi beszéde, amikor kiment és a mai sajtótájékoztatója, már meghozta a 2/3-adot. Jó arc volt. Ha nem dőlt volna el a körzetemben a dolog, már átszavaznék.

Marcellusca 2010.04.12. 18:17:09

@Horizont: A Bohóccal már hétvégén értekeztünk a képmutatásról.

Ha Morvai másképp viselkedett volna, akkor az képmutatás lett volna.
Válaszolt a kérdésre.
Megtette volna, hogy bővebben válaszol, csak nem hagyták.

Horizont 2010.04.12. 18:19:10

@Marcellusca: A bővebb már nagyon sok lett volna:)

zsoltix 2010.04.12. 18:21:10

@Lone Wolf: Miert, szavazott tegnap barki is Morvaira? Nem. Tagja a Jobbiknak? Nem. Egyezik mindenben a velemenyuk /pl. halalbuntetes kerdese/? Nem. Akkor meg mit hulyezel, csak tenyeket irtam le. Ha szemelyeskedni akarsz, keress magadnak egy chatszobat.

lyken 2010.04.12. 18:21:11

@Marcellusca: "
Megtette volna, hogy bővebben válaszol, csak nem hagyták." Ezt bővebben? Köszi, de aki kerékbilincselés után látta az MTV-n az tudja, hogy triplaennyi idő alatt se mond többet vagy értelmesebbet. Csak háromszorannyi ideig égeti magát, meg pazarolja az értékes adásidőt.

Jurganov 2010.04.12. 18:21:17

@Lone Wolf: ne, ne. valahogy megbirkózom majd a hiányoddal :)
@lyken: no igen, te aztán tele vagy érvekkel. mint pl:"Most mér'? Magát adta. Ennyi telik tőle." igen, ez aztán...

arlequin 2010.04.12. 18:21:49

@Lone Wolf: ugye megmondtam előre! mint a jobbik eredményét is. csak egyesek nem fedezték fel, hogy azt írtam elé: álprófécia...
egyébként azt hogy ritka fajta vagyok, az tény, de ez áll az emberre is, pláne az értelmesre. mondjuk eddig nem sokkal találkoztam. dehamármegmondjaazaszondja: kedves az aki két féltéglával téríti tojásaidat magukból értelemre. hovatovább az összes gyanúsítgatást visszautasítom és ezennel elhatárolódok magamtól, ha bármiféle valamit vélsz észrevenni. én mint kívülálló nem nyilatkozhatok az értelemről. ezt meghagyom hagyónak. bár a párizsit én is szeretem. főleg a vörösöket, hosszú lábbal.

Pörölyfej 2010.04.12. 18:21:50

megmondom per pill mi a legnagyobb baj, MI jobbikosok védjük azt már megint amit nem kéne, az lehet hogy igaza volt, de ezzel a stílussal sokakat kiábrándít, egyéb esetben sajnos nekik kell alkalmazkodni a többséghez, mert ez az ország 20 év alatt megszokta a polkorrekt dumákat :-(

Marcellusca 2010.04.12. 18:22:08

@Horizont: Azigaz! :)))
Morvaitól - amilyen a stílusa - még a köszönés is sok. :D

Kívánjon Neked Jóreggelt/Jónapot/Jóestét/Jóéjszakát a Morvai! :DDDDDDD

Lone Wolf 2010.04.12. 18:24:06

@Jurganov: "ne, ne. valahogy megbirkózom majd a hiányoddal :)"

Ó! én azt nem hinném!

lyken 2010.04.12. 18:25:54

@zsoltix: ". Akkor meg mit hulyezel, csak tenyeket irtam le."
Akkor pár kérdés amire tényszerűen válaszolhatsz nekünk tudásra szomjazó szavazóknak: Melyik párt rendezvényén interjúzták meg? Melyik párt rendezvényein vett részt a kampányidőszakban? Melyik pártban tölt be államfőjelölt szerepet? Melyik párt nevét bigesztik oda a neve alá a tv-ben mikor nyilatkozik? Válaszolj, csak nyugodtan, tényszerűen...

Lone Wolf 2010.04.12. 18:26:22

@zsoltix: (Lemondó sóhaj)

-De azért ugye ő az államfőjelöltjük?
-De azért ugye, őket képviseli az EP-ben? Az ő segítségükkel jutott be?

Marcellusca 2010.04.12. 18:26:58

Mijaf@szvanmán?
Nincs is itt Toplák és mégis egymást szapuljátok, egymás torkának ugrotok?!

Vazze, már a kampány alatt mondtam, hogy ne egymás vérét szívjátok, hanem a ballibesekét! :)

lyken 2010.04.12. 18:27:26

@derelyegrádi szellem: "lehet, de csak az után, hogy tisztázódott, amit a szája elé tartanak abba beszélni kell, nem rábukni manduláig. :-) " Jelentem belefutottam életem első humorérzékkel rendelkező pártkritikus jobbikosába. :)))

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2010.04.12. 18:28:51

A stílus nem tetszik, viszont a mondanivalóért jár a pacsi. Többre tartom az őszinteséget -legyen az bár egyszerű és szarkasztikus-, mint a szépen csomagolt hazugságot.

Horizont 2010.04.12. 18:28:54

@Marcellusca:
Ezt kívánod egy tözskommentelőtársadnak??
Ennyi minden után ami itt közösen ért már minket?
Csak ennyi a szolidaritásod?? :DDDD

dr. Aullah 2010.04.12. 18:29:45

@Marcellusca:

"Ha Morvai másképp viselkedett volna, akkor az képmutatás lett volna."

Egyetértek.

Amúgy biztos azért csodálkoznak páran... hogy egy politikus kimondta az igazat? :D

Marcellusca 2010.04.12. 18:31:00

@Horizont: Nem vedd mán komolyan! :DDDDD

Csak leírtam, hogy mi lehet az elkövetkezendő "jókívánság". :)))

arlequin 2010.04.12. 18:32:14

@Aullah:
"Amúgy biztos azért csodálkoznak páran... hogy egy politikus kimondta az igazat? :D"

képzeld, ha majd a papok is elkezdik... akkor lesz majd nemulass igazán ;-DDD

Marcellusca 2010.04.12. 18:33:13

@Aullah: Biztosis! :)

Már nagyon megszokták az emberek, hogy egy politikus csak mismásol, hazudozik és csak a sz@rt kenegeti. :D

Sixx! Anyád is nyugger? 2010.04.12. 18:34:00

:D
Szánalmas ez a ribi, de a hörrtívís se semmi... :DDD

Jurganov 2010.04.12. 18:34:04

az emberek nem az igazságra kíváncsiak, csak azt akarják, hogy hazudjanak nekik. az elég. morvai azért gáz mint politikus mert ki mer mondani dolgokat amik pedig (mint tudjuk) olyanok, hogy "ha nem beszélünk róla akkor az nincs is"

azért kíváncsi lesz a sok fityesz fanra pár hónap/év múlva :)

lyken 2010.04.12. 18:35:37

@arlequin: "képzeld, ha majd a papok is elkezdik... akkor lesz majd nemulass igazán ;-DDD"
mikor kifejtik majd, hogy az mszp a pokol 9. bugyra, vagy mikor összefoglalják, hogy hány gyereket dugtak meg? Hm?

von.zolkó 2010.04.12. 18:38:12

a vastagbőrt ellepte a narancssárga köd. visszataszító a stílus? miért, a vastagbőr stílusa milyen?

Lone Wolf 2010.04.12. 18:38:24

@Jurganov: Morvai azért gáz politikus mert él, és beszél. Az tökmindegy hogy mit mond! Tipikus túlképzett hülye picsa!

Marcellusca 2010.04.12. 18:39:40

@Jurganov: Hééélóóó!
"ha nem beszélünk róla akkor az nincs is" - Ne czigányozzá mán, vaze! (Lásd: cigánybűnözés. Én kérek elnézést!) :DDDD

Krapulax_ 2010.04.12. 18:39:50

Mondjuk fel is lökhette volna a riportert, mint a veresjani. Viszont a kérdésre végülis válaszolt, hogy igen ünnepelnek... :)

Szarházy Atika fasisztázása, meg a kubatov szavazók duma nálam jobban kiverte a biztosítékot.

Hungryhorse 2010.04.12. 18:42:43

Nos jól beszélt: igazat szólt.
A többi hülye duma: most éppen az mdf esik szét az szdsz után, és hamarosan jön a maszop is a darálóba....
A jobbiknak van még pár jó éve, de nyilván nekik is végük lesz egyszer: ellenben jön a helyükre más.

arlequin 2010.04.12. 18:42:47

@lyken: mindig is érdekesnek találtam sértett, félművelt, 2bites emberekkel beszélgetni, akik csak azért látnak az orruknál tovább mert tv-t néznek. sem szöveget értelmezni nem tudnak, s oly üdítőek kérdéseik és kb annyira frappáns életszemlélettel rendelkeznek, mint a vihar egy biliben. köszönöm, hogy nem zúztad porrá emberszeretetemet, hanem figyelmeztettél a türelem nagyszerű erényére ezekkel az aljas, pedofil klerikálfasiszta papokkal szemben. ez a "hm?" késztetett végiggondolni mindezt. képzeld ha azt írod, hogy "hmm?" vagy "khmmm?" lehet más megoldásra jutok. még1x köszönöm.

derelyegrádi szellem 2010.04.12. 18:43:18

@lyken:

nem akarlak megfosztani az élménytől, de nem vagyok jobbikos. :-)

kranführer 2010.04.12. 18:44:34

Na látjátok kedves Vastagbőr szerkesztők nem kell ezen csodálkozni. Mindenki vagy elhallgatta vagy fikázta a Jobbikot. Ennyi.

Jurganov 2010.04.12. 18:48:38

@Lone Wolf: "tökmindegy mit mond"-ezzel kb el is mondtál magadról mindent :)

végiggondolva az előző dolgot, nem is az a gáz, hogy kimondja a dolgokat. sokkal inkább az, hogy a média (igen, a vb is) akkora véleményformáló erő, hogy tényleg tökmind1 ki mit mond, megmondják az embereknek, hogy mit gondoljanak a dologról. ezt ugyan elég régen tudom, mégis meglep az ennyire direkt megnyilvánulása. :)

Cicus62 2010.04.12. 18:49:27

Mi van bukott Jobbikosok.(Hol is van a 2/3?)
Ti is kezditek a Kubatovozást?Aztán mit kezd a nevekkel?Legfeljebb nem megy oda kampányolni.Már ugye,amennyiben igaz,mert volt már itt Kövér beszéd,amiről még sokan mindig azt hiszik,hogy igaz volt.
Ha meg a Lendvai által vetített kitolunk a komcsikkal dologtól féltek ,akkor eddig miről volt szó,amikor kitakarított az MSZPSZDSZ mindent kormányra kerülésükkor?

Jurganov 2010.04.12. 18:50:53

@Marcellusca: ezzel mostanság óvatosabban bánnék a helyedben :) 2/3 ad és orsós.... :P

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 18:51:31

de az tény h kicsit már visszakéne venni Morvainak,

mindenesetre leegalább az értelmes internettel nem rendelkező hírtévétnézők is értesülhettek arról, hogy a fidesz-médiák is fröcsögnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 18:52:59

@Lone Wolf: most néztem meg a filmet
nagyon jó

kár hogy neked semmi közöd nincs hozzá
úgyhogy nem is értem miért ez a kép van fenn

Jurganov 2010.04.12. 18:53:03

kirakták a blogot a zindexre? vagy mi? honnan jön ez rengeteg okos arc?

dr. Aullah 2010.04.12. 18:55:57

@Jurganov: Megcsekkoltam... és igen, kinn van :D

Walter Melone (törölt) 2010.04.12. 18:57:14

hahahaha :-)

Mulatságos 4 év lesz ez!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 18:57:30

@Átokfajzat: a lefejelést most nagyon elképzeltem, te átokfajzat :)

pink75 2010.04.12. 18:57:43

mégis, mi a fenét vártak? még visszafogott és édibédi volt velük
viszont a hírtévés gyerek csak hozta megint, amiért kijárt ez nekik

arról írjatok, hogy orbán már a Liberálisok Második Pártja szavazóinak a fenekét nyalja a második körös szavazatokért, ld. times érdeklődése a "szélsőjobb"-ról, index

bence87 (törölt) 2010.04.12. 18:57:50

Krisztina inkább maradjon Brüsszelben. Neki is jobb, meg nekünk is!

Lone Wolf 2010.04.12. 18:58:01

@tesz-vesz: "úgyhogy nem is értem miért ez a kép van fenn"

Akkor gondolkozz egy kicsit. Okos ember vagy te!

Dr. simonmondja. · http://off.blog.hirszerzo.hu/ 2010.04.12. 18:59:04

Milyen szép napok voltak a HírTV-ben, amikor még nem kapkodták el tőle a mikrofont.
Akkoriban azt fejtette ki félórában, hogy mennyire nincs sajtószabadság ebben a rendőrállamban.
Most, hogy megbukott a terrorrezsim, szegényke nem beszélhet fél mondatnál többet.

Kristl 2010.04.12. 18:59:20

szerintem teljesen kedves volt és mellette őszinte. Az őszinteség bűn?

csillagkutya seven 2010.04.12. 18:59:48

azt hittem, hogy valami ordas bunkó dolgokat fogok hallani, erre semmi! talán csak fáj az igazság, ennyi. morvai azt mondta ami volt. a médiumok jó nagyban kerülték őket végig.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 19:00:10

@arlequin: azért bethelnnél egyszer már elszakadt a cérna vonánál, ezt ne felejtsük el :)

azóta visszavett, és bájcseverészik, mert már meghitt a kapcsolatuk, volt már benne minden, jól ismerik egymást :)

Phxmike 2010.04.12. 19:00:45

jo hogy vegre valakinek ez is feltunt
azt hittem mar senki nem fog errol a blogjaban irni es igy majd nekem kell pedig kozvetlen politikarol nem nagyon szeretek

ezen en mar tegnap este elkepedtem
nem csak az hogy hogy lehet ekkora paraszt ez a morvai hanem hogy ennyire hulye is
nem eppen a gyozelemi esten kellene elrugnia magatol az ujsagirot mert egy kis plusz szereples egy kis plusz nezettseg mindig jol jon a partnak szerintem
akarmilyen partrol is legyen szo
az meg hogy korabban a hirtv hogy tudositott mas kerdes
morvai ...hmm finoman szolva nem politikus
nem finoman szolva meg olyan harsanyul bunko hogy igazad volt
csaposlanynak elmenne... de szerintem annak se sokaig mert egy ket megfaradt traktoros ket sor kozott szerintem az anyajaig kuldene vissza egy egy beszolasatol....

karloszky 2010.04.12. 19:01:46

Talán nem kellett volna köpködni a Fideszre. (nem kellett volna, nem kellett volna, baby :)). A Fidesz-média csak viszonozta a tüzet, majd hülye lett volna ölbetett kézzel tűrni a sok zsideszezést, likudviktorozást meg egykutyázást. Egyértelműen a jobbikosok nyitották meg a frontot úgy két éve. A Magyar Gárda megalakulása után (ez ugye 2007. augusztus) a Hír TV-ben egy egészen pozitív hangú Célpont-epizód mutatta be a szervezetet. Hónapokig-évekig gyalázkodnak mocskolódnak a Fidesszel, politikusaival, Orbán Viktorral, most meg sírnak mint a fürdőskurvák, hogy így elbántak velük. Nem tudom mit vártak...

rajen 2010.04.12. 19:01:52

Kurva nagy! :D

Mindig szerettem a punk hozzáállást a dolgokhoz, sztem kurva jó 4 év lesz, a Jobbik a trambulinról fog a medencébe hugyozni, csak így tovább!

Kivlov 2010.04.12. 19:02:34

igaza van! úgy félt minden zsidaj média a jobbiktól, mint a tűztől. az a csoda, h nem bolgárcsuri volt a szpíker. :)

mondjuk az gáz, h pont a Hírt + az Echo-t említette és a retekklubot + a telaviv2-t...

zsoltix 2010.04.12. 19:02:42

@lyken: @Lone Wolf: Mindossze arra probaltam ravilagitani, hogy Morvai nem=Jobbik. Ha valaki felvesz egy focimezt, attol meg nem valogatott kerettag. De elolvashatjatok ezt is az en okoskodasom helyett:) : hetivalasz.hu/itthon/morvai-megbukott-a-jobbikban-28586

balage_81 (törölt) 2010.04.12. 19:03:47

nincs itt semmi meglepő. a hír tv és a fidesz most pontosan azt kapja az arcába a jobbiktól, amit eddig ők nyomtat a baloldal és médiája ellen. tessék viselni a következményeket. ezt a stílust TI hoztátok be gyerekek!!!!!!

karloszky 2010.04.12. 19:04:02

@simonmondja.: sajtószabadságra szerintem senki nem panaszkodott az utóbbi években

pink75 2010.04.12. 19:04:36

@karloszky: adunk nekik két pofont, ugye?

2010.04.12. 19:04:42

De miért vigyorog állandóan? Hihetetlen tenyérbemászó. Akkor már inkább Vona vagy Balczó.

Marcellusca 2010.04.12. 19:05:01

@pink75: Senkiház....őőőő, Mesterházy is azt nyalta. :)
Monnyanak le, nehogy a fasiszták és Orbán Viktor kerüljön teljhatalomra! :D

kispestes 2010.04.12. 19:05:33

Teljesen jó Morvai megfogalmazása.
A hír tv-ben vagy az Echoban csak akkor beszéltek a Jobbikról, ha valami "szaftosnak tűnő" sztori került elő, egyetlen műsorba sem hívtak meg senkit, nem nyilatkozhatott ott senki, sőt, ha lehetett még a párt nevének kimondását is kerülték. Ez egyébként az egész széles féle fideszes médiabirodalomra igaz.
ezek után miért kellene jópofiznia velük? mert főcenzor fődemokrata lendvai ezt tette?

agoo 2010.04.12. 19:05:52

Én is a jobbikra szavaztam, úgy, hogy tisztában voltam azzal, hogy ki a Morvai. Ugyanis minden, hangsúlyozom minden pártban vannak hasonlók. Én nem Morvaira szavaztam, hanem Vonára. És nagyon bízom abban, hogy a szavazatom nem volt hiába való és a későbbiekben, amikor már a közvélemény is jobban elfogadja a Jobbikot, a Morvaihoz hasonlókat kitaszítják a párt élvonalából és egy sokkal konszolidáltabb, a Vonára jobban hasonlító arcokat állítanak a helyükbe.

A Nép - Te vagy! (törölt) · http://www.kibulizottorszag.net 2010.04.12. 19:06:15

A a nő még nálam is sokkal nagyobb bunkó, pedig épp ma küldtem el valakit a kurva anyjába.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.04.12. 19:07:16

igen most már ez a trend mindenki konzervatív fideszes,mer' az jó...

vérjobbikosfasiszatnácivagyok most ugye?

pedig nem

kubatov szavzók,meg nácizás(fidesz,jobbik szavzók) az meg tök jó

lendvaival példálózni?

azért a pártatlanság báránybőrébe bújva maradjon már meg a józan ész

ez a nyilatkozat pontosan beleillik a többi pártéba,a hebegő viktoréba,a nácizó mszpésbe,a semmitnemondó elempésbe,tudom szomorú de ez van

Lone Wolf 2010.04.12. 19:07:24

@agoo: "a Morvaihoz hasonlókat kitaszítják a párt élvonalából és egy sokkal konszolidáltabb, a Vonára jobban hasonlító arcokat állítanak a helyükbe."

Ezt már meg kellett volna tenni.

Marcellusca 2010.04.12. 19:07:25

@tesz-vesz: Héló, jegyezzük mán meg! BETLEN János! Há nélkül!

Egyébként nagyon tudja, hogy miként kell benyalni egy országgyűlési képviselőnek. :)

Nem vagyok fideszes 2010.04.12. 19:07:30

De frusztrált szegény nácibarbi, Baló óta senki nem töcskölte meg?

Karlitosz 2010.04.12. 19:07:48

Losonczi Pál, a Jobbik kommunikációs igazgatója szerint a párt a kampány során végig az ellenséges média által gerjesztett ellenszélben küzdött. E miatt volt szükség azokra a pozitív ígéretekre, amelyekkel a párt "katonáit ráncba lehetett szedni".
Az [origo] tudósítójának kérdésére, hogy miért maradt el a kampány során többször beígért győzelem, Losonczi azt mondta, hogy kiderült, nagy eredményt csak úgy lehet elérni, ha a Jobbik is megcsinálja a maga médiáját. "Én már megcsináltam a Fidesz médiabirodalmát, a Jobbikét is meg tudom csinálni" - mondta Losonczy, a Hír TV egykori alapítója.

na srácok ha megcsinálta, négy év múlva 70 százalékot kapunk.

mellesleg én is beszóltam volna a riporternek ha a családon keresztül rágalmaznak, lásd összehozták vonát egy jobbikos lánnyal, morvait gaudival, stb. azért mindennek van határa.

karloszky 2010.04.12. 19:08:04

@pink75: Igen, ez a 100%-os bizonyossággal elhangzott mondat a Hír TV-ben volt hallható, főműsoridőben...

horcrux 2010.04.12. 19:08:28

Nem nézek hírtévét, és utálom a jobbikot, de pontosan azt kapták egymástól, amit megérdemelnek. Az ám az újságírói függetlenség, amikor a gazdi utasítására a vérebek rárontanak a kijelölt áldozatra! Az áldozat pedig felőlem dögöljön meg.

pink75 2010.04.12. 19:09:04

@Marcellusca: csakhogy azzal nem bújt ki semmiféle szög a zsákból, mert az természetes

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 19:09:08

@Marcellusca: (marcsi, most őszintén:

kit érdekel hogy írják a nevét! , rokonod?
nagy történelmi személy?
na ugye :) )

Kartal (rezervált) 2010.04.12. 19:09:20

Morvai stílusától falnak megyek. Mesterkélt, erőltetett, borzalmas. De nem ez a lényeg, hanem amit mond. És mit mondhatna egy radikális párt embere? Egy radikálisnak ezt kell mondania, sőt még durvábbakat.
Ami meg Lendvait illeti... emlékeztek a retikülből zabáló miniszterre, akit stílusa és öltözködése alapján lazán össze lehetett keverni egy mosónővel, és pofátlanul beszólt a tévériporternek? Na ő akkor mi volt? Eh, mindegy is.
Egyébként Orbánra mondták anno, hogy ajtócsapkodással nem lehet politizálni...

@Cicus62: bukott? Orvos látott? xD

==T== 2010.04.12. 19:10:05

@Frontin: Mondjuk abban igaza van, hogy a HírTV-nél és a hozzájuk kapcsolódó Magyar Nemzetnél valamikor az ősztől számítva teljesen el lett hallgatva a Jobbik, asszem még arról is volt hír, hogy a keresőjükből is le lett tiltva.

Ettől függetlenül valóban igaz, hogy Morvai hisztike nagyon rosszul kezeli ezeket a helyzeteket, és emiatt nem való politikusnak.

Nem vagyok fideszes 2010.04.12. 19:10:16

@horcrux:

Így van, megérdemlik egymást.

derelyegrádi szellem 2010.04.12. 19:10:56

@Marcellusca:

Ezt nála jobban csak te csinálnád, de most pont nem jutott be, akin szívesen be is mutattad volna. :-)

Sátán meg a Jocó 2010.04.12. 19:11:17

@zero: mi a baj vele? Hogy kissé tele lett a hócipője a fityeszmédia által rájuk zúdított mocskolódás-hadjáratból? A helyében még keményebb lettem volna.

És jól tette, hogy mosolygott.

Államfőnek én sem akarom, menjen az első sorban verekedni, az való neki.

smartdrive 2010.04.12. 19:11:23

hang nélkül is iszonyat

geor dar khordak 2010.04.12. 19:11:38

Hátamon feláll a szőr ha Morvai beszél, de pont azt kapta
a hírtv amit érdemelt. Mi ezzel a gond?

Max. 2010.04.12. 19:11:56

Szerintem töltsön be Vona minden pozíciót a Jobbikban. Abban a nemjobbikosok is egyetértenek, hogy ahhoz képest, hogy politikus, még egész emberformája van. Kár, hogy nem csupa ilyen ürgéből áll a pártja. A Csanád még egész jó arcnak tűnik, de ebben a Morvaiban százas, hogy több a kár, mint a haszon.

tollas 2010.04.12. 19:12:32

Mégis mit kellett volna mondania annak a Hír tévének, amelyik az utóbbi fél évben, de az utólsó két hétben csak a Jobbikot basztatta, többnyire piti, de aljas ügyekkel.

derelyegrádi szellem 2010.04.12. 19:13:18

@Sátán meg a Jocó:

Így van. Ez a piros zeke alkalmas is lesz, nem látszik rajta a vér. :-))

karloszky 2010.04.12. 19:14:26

@Lófasz Hadnagy: Ugyan, kérlek. A nácik azok fegyelmezettek voltak, ezeknek meg minden tettüket az indulat mozgatja.

Nzoltan 2010.04.12. 19:16:50

Na, elindut a kampány. A Viktor aszonta, hogy már tuggya hova kell telepíteni az új rendőrörsöket.
Most nemazé, de már a sok Jobbik szavazat lehet hogy elindított valamit?

_adri_ 2010.04.12. 19:18:29

ezt címlapra tenni... gratulálok index.... ennél lejjebb már nehezen:S

Incinerator 2010.04.12. 19:18:50

Nagyon jól beszélt!A Média miatt nem lett a Jobbiknak legalább 30 %-a.Ennek ellenére sikerült megduplázni a tavalyi szavazóbázist!Itt az idő,hogy a Jobbik is létrehozza a saját médiumait.

pink75 2010.04.12. 19:19:02

@Nzoltan: Milyen vicces. Eddig nem lehetett tudni.

arlequin 2010.04.12. 19:19:13

@Jurganov: igen. kirakták. hihihi.

karloszky 2010.04.12. 19:20:05

@agoo: Vona március 15-én elhangzott beszédéről nem éppen a "konszolidált" jelző ugrott be, amikor hallgattam... :)) Azzal egyetértek, hogy egy konszolidált de egyben radikális (a kettő nem zárja ki egymást!) pártra szükség lehetne, de olyanra, ahol nem Szálasi a példakép, hanem mondjuk Bajcsy-Zsilinszky Endre.

bleckdeck 2010.04.12. 19:20:12

zsirkutya a náci barbie:-)

Incinerator 2010.04.12. 19:20:36

Még annyit,hogy ez a zsindexes színvonal!Eddig sem tudták megállítani a Jobbikot most meg pláne nem lehet!850 ezer ember már felébredt és rájött,hogy nem lehet őket átverni!

Übüpapa 2010.04.12. 19:20:59

Domina. Van , akinek ez jön be.

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2010.04.12. 19:21:01

@Kristl: Dehogy bűn! Sőt, dícséretes dolog, bár több ilyen lenne... :) A dolog inkább ott sántít, hogy nagyon nem arra válaszolt amit kérdeztek. Hogy veszi már ki magát például, ha megkérdeznél vkit, örül-e a szép, új pöttyös labdájának, majd erre válaszul azt kezdené el szajkózni, h Te és a hozzád hasonlók sorozatosan gáncsolták és ennek ellenére is szerzett egy ilyet. Na ezért válik nehezen felvállalhatóvá, ezért nem releváns hogy igazat mond v sem.

Utó Pista 2010.04.12. 19:21:08

Miért, a két fidesz tévé nem ott tett a Jobbik alá ahol tudott?

_adri_ 2010.04.12. 19:21:21

@gramercy:

az, de még nem érte el a gyurcsányi magasságot :D:D

Marcellusca 2010.04.12. 19:21:40

@derelyegrádi szellem: Ja, ha Bettikére gondolsz, akkor JA!!!! :DDDD

Terentius 2010.04.12. 19:22:16

Látom működik a cenzúra!

Kartal (rezervált) 2010.04.12. 19:22:55

@tesz-vesz: azt a Bettelheimot ne keverd össze a fejedelemmel!

reKorrekt 2010.04.12. 19:23:27

@Lófasz Hadnagy: Nácizni még menő? Már mást a hozzád hasonlók nem igazán tudnak.

Perzsa 2010.04.12. 19:23:44

Ezek nem nácik, hanem kis buta primitív állatok. ez a lotyó is meg vonagabyka , meg többi díszhuszár is...ez a picsa tényleg azt hitte, hogy nyernek???? Jézusom. ráadásul ez imád szerepelni, kell neki a cirkusz:)))

malac555 2010.04.12. 19:23:53

KI EZ A PICSA? hOL LÁTHATTAM?

benkoo 2010.04.12. 19:24:17

dugja már meg valaki....a hazáért.

benkoo 2010.04.12. 19:25:24

a hazáért valaki vállalja már be.... egy éjszakára.

harmincas 2010.04.12. 19:26:57

Ez a nő a mosolygós szőke álarc mögött egy közveszéles, feszültségekkel teli őrült. És az a baj, hogy a Jobbik támogatói közt is sok a hasonló mentalitás: üldözési mánia, kisebbrendűségi komplexus, irígység. (Mellesleg szerintem ez a három dolog a zsidózás oka.)

pink75 2010.04.12. 19:27:15

itt van előttem öt hsz, erre szavaztatok, magyarok...és a morvai-interjúra vannak kibukva...

arlequin 2010.04.12. 19:27:20

@tesz-vesz: muszáj emberként beszélni mert kibukik belőlem az ál-lat.

@Karlitosz: "Én már megcsináltam a Fidesz médiabirodalmát, a Jobbikét is meg tudom csinálni" - mondta Losonczy, a Hír TV egykori alapítója.

kulcsmondat. van itt a sok nethuszár, s vannak ki dolgoznak is. ez a losonczy egyébként jó gyerek. amikor megláttam a jobbikban, akkor örültem, hogy végre értelmes emberek is országos színre lépnek. hozzá képest kubatov szellemileg egy mosószertisztító...

Nzoltan 2010.04.12. 19:27:42

@pink75:
:-D
Mármint az "igazi" kampány.

Jurganov 2010.04.12. 19:28:12

az új kommentteket elolvasva egy kérdés merült fel bennem:"mi értelme a jobbiknak?". az emberek szdsz-re vágynak. polkorrekt mismásolás. laza "te úgyis hülye vagy, csak kussoljál" jellegű nyilatkozatok kellenek. néha tényleg megdöbbenek az emberi butaság hihetetlen nagyságán. asszem einstein mondta, hogy "2 dolog végtelen, az emberi butaság és a világegyetem, bár ez utóbbiban nem vagyok biztos". a jobbik ott követett el egy szarvashibát, hogy (saját tapasztalatok alapján valszeg) úgy gondolják, hogy az emberek értelmesek. pedig nem.
arra azért kíváncsi lennék, hogy amennyiben a kkp elindulna a választásokkon, a programjuk mennyi szavazatot hozna( örök élet, ingyen sör, adókedvezmény). szerintem sokat :)

Marcellusca 2010.04.12. 19:28:23

@tesz-vesz: Se rokona, se ismerőse ... :)
Arra céloztam, hogy Hával volt egy fejedelmünk.

Na, ő közel sem áll hozzá.
Nehogy asziggyük mán, hogy ... ! :)

ridegfarkas 2010.04.12. 19:28:38

Nincs ezzel a megszólalással semmi probléma.Morvai kulturáltan visszafogott volt,egy olyan sunyi és aljas,simabeszédü,hazudozó pornográf lakáj médiával,amelyik a legtisztességtelenebb eszközökkel mocskolta őt és pártját.Örüljenek,hogy szóba állt velük.

Az emberek többsége összekeveri a jómodort a semmitmondó,sunyi,álkedves,hazugbeszéddel.Hozzászoktatták az embereket a seggnyaló,pornográf jellemű,gerinctelen újságírók a hazug,nyálas beszéd szeretetéhez,azt sugallják,az a művelt ember sajátja.Undorító!

Marcellusca 2010.04.12. 19:29:04

@benkoo: Én nem vállalom! :)
Báááááááár ..... :DDDDD

Balaint 2010.04.12. 19:29:16

Jó a cikk pont ezért nem tetszik nekem sem a Jobbik.

Kartal (rezervált) 2010.04.12. 19:29:42

Honnan ömlik ez a mocsok??? Ez az Index színvonal? És még a Jobbikot fikázzák?
Na mentem.

Sátán meg a Jocó 2010.04.12. 19:30:10

@harmincas: aha. Érdekes, hogy mikor macska/csiga/káposztazabálózunk, akkor senki sem emleget mentális defektust, csak és kizárólag a választott népet nem szeretőkre próbálnak ráhúzni ilyen-olyan skatulyát.

Elmeséled, hogy az agymosásra való érzékenységedet nálad milyen frusztráció váltotta ki?

Előre is köszi!

malac555 2010.04.12. 19:30:21

MIT SZERETETT EZEN A BALÓ PISTA?

oplenti (törölt) 2010.04.12. 19:30:40

aki figyelte a híreket, az tudja, minden mondata igaz volt...végre valaki nem csak ööözik....
dicsak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 19:31:55

@Anthony (kick-ass): én szeretem ezt a humort
@Kartal (beleszól): én emlékszek, jaj de proli volt az :)
@belzebubó: ki az a gyuribá, ha szabad megkérdezni?

oplenti (törölt) 2010.04.12. 19:32:00

ja, még egyet:
sok haverom asszonta: megyek szavazni, de nincs a lapon az szdsz, most mi legyen? Hát, nem behuzták a jobbikot...

belzebubó 2010.04.12. 19:33:10

"Ami a Jobbikot illeti, a német kutató úgy véli, hogy a külföldi média olykor túlságosan is sokat foglalkozik ezzel a jelenséggel, sok lapban szinte csak a Jobbikról írtak. „Azt Magyarországon kell kideríteni , hogy miért kaptak ennyi szavazatot, de egy demokráciába belefér, hogy ha egy párt indulhat a választásokon, akkor arra szavazni is fognak"- nol.hu/kulfold/orban_es_a_jobbik_-_igy_latjak_a_kulfoldi_szakertok_

Szóval az a baj,hogy inkább külföldön irtak róluk és velük riogattak.

Jurganov 2010.04.12. 19:33:20

szomorú vagyok, a vb most durván lesüllyedt...persze az olvasottság nő, az meg bevétel, de....

Potyoló 2010.04.12. 19:33:26

Azért furcsállom, hogy sokaknak nem szúrja a szemét, ahogy a magyar média a Népszavától az Indexen és a kertévéken keresztül a Magyar Nemzetig egységesen ekézi a Jobbikot, magasról sz***va az objektivitásra, aztán ha ezt valaki őszintén szóvá teszi, az felháborodást vált ki.

Amikor Trutykó pl ezt előadta: www.youtube.com/watch?v=jKHfNvEkuUg&feature=related
akkor nem volt különösebb hőbörgés, hogy micsoda stílus... Pedig ez után valamire való tévében nem alkalmaznák ezt a majmot.

arlequin 2010.04.12. 19:33:33

index.hu/tudomany/urkutatas/2010/04/12/lehet_hogy_az_univerzumunk_egy_fereglyuk_belsejeben_van/

ez nem OFF emberek! ez nagyon fontos! persze én már évezredek óta tudom, de végre a hivatalosak is kezdenek rádöbbenni a mértékre. előre a feketelyukon, befogjuk a pulzárt és lekapcsol a rendőr gyorshajtásért...

zsoltix 2010.04.12. 19:33:50

Gondoltam, hogy kiraktak indexek a posztot, gyanusan hirtelen ugrott meg a kommentek szama:)

MEGAFON 2010.04.12. 19:34:10

ez a nő egy hányinger, egyszerűen borzalom... amúgy a fasisztázás is az...
(még ha mindkét alkalommal igazság hangzott is el szvsz)

lyken 2010.04.12. 19:36:14

@derelyegrádi szellem: Pedig már majdnem megvolt a katarzis. :D

m.logic 2010.04.12. 19:36:27

Hogy került egy ilyen laspalmas nevű libsi ide? Nincs még elég libsi, PC blog?

A Hirtv semmiben sem különbözött a kampányban ATV-től, ha Jobbikról volt szó. Saját maguk által kikiáltott újságírói erkölcsöt erőszakolták meg. Elég a PC-ből és a sunyi, aljas riporterekből. Meg kell mondani nekik, kik és mik ők.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.04.12. 19:36:46

ez a nő szerintem vagy buggyant, vagy valami fizetett provokatőr, aki mitt'omén kitől, pl. az a nbh-tól kapja a fizetését azért, hogy minél jobban megalázza a jobbikot. ennyit nem változhatott egy egykori liberális jogvédő.

Jurganov 2010.04.12. 19:37:03

@zsoltix: nem is a számuk, hanem a minőségük! egy rakat agynéma aki csak annyit tud, hogy "NÁÁÁÁÁCI" és itt meg is áll a dolog, mert csak ennyit rágtak a szájukba. ki-hol-mit-miért, azt már nem tudják, nem értik.

Lone Wolf 2010.04.12. 19:37:15

@arlequin: "fekete lyuk"

Maga az elképzelés több évtizedes. Az az újdonság, hogy meg próbálták a bizonyítását.

Ludas Matyi Online · http://ludas-matyi.com 2010.04.12. 19:37:16

Nem volt ezzel a riporttal semmi baj. Megmondta nekik, amit megérdemeltek. A média korrupt.
Gondolom, most hogy bejutottak a parlamentbe, már a riportereknek is oda kell menniük a munkájuk miatt és most ők szopnak. Ennek a csajnak legalább van vér a pucájában.

boozoo 2010.04.12. 19:37:49

Ez a nő beteg. Szanatóriumba vele (Gyurcsány mellé). Szánalom, hogy ilyeneket kameraközelbe engednek.

Jurganov 2010.04.12. 19:38:43

@m.logic: csak okosan, laspalmas moderátor. nem egészséges beszólni neki ( ha a cikkek után az indexes stílust is átveszik akkor hamar móka és kacagás lesz. törlés, ban, stb)

Lone Wolf 2010.04.12. 19:39:06

@dark future: Na ja... Ilyen arcokkal, ilyen stílussal amit Morvai most is produkált, vajjon miért kerülte őket a média???

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 19:40:19

@sz_: én most ismerek egy jogászttanulólányt, akit Morvai tanít. és a jobbikra szavazott.
azt mondja nem Morvai miatt

de azt is mondja Morvai korrekt vizsgán is és tanárként is

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2010.04.12. 19:40:20

Morvaival még meg fog gyűlni a Jobbik baja...

Nem tudom, hogy erre miért volt szükség.

arlequin 2010.04.12. 19:40:50

@ridegfarkas: @Kartal (beleszól): én is.

@Jurganov: ömlik a fosalapanyag rendesen. mintha emberek irogatnának, de vhogy a minőség...
ne légy szomorú. ez a zélet rendje.

malac555 2010.04.12. 19:40:56

Szerintem egy jó kis BUKKAKEparti! ez kell neki , erre vágyik, ezért lett politikus...
NA:.. ezentúl meg is kapja.. TUTI

Môžeš mi pomôct'? 2010.04.12. 19:42:01

Vona volt az est sztárja. Azt mondta: eltakarítottuk a hazug torzszülötteket. És részben tényleg. A többi kit érdekel? Majd ébresszetek fel Ha Morvai, Gyurcsány, és Schiffer megvalósította az anarcho-szindikalista álmot. Addig sok meglepetést hiába várunk az új narancsos alkotmánytól.

Callidus 2010.04.12. 19:42:16

Kuldenem ezt mindenkinek sok szeretettel, 2006-os megis igazabb mint valaha. :)

www.youtube.com/watch?v=Fpt5xxdPhvg

Jurganov 2010.04.12. 19:42:23

@arlequin: mármint? ha valami jó akkor jönnek a pöcshuszárok és elbaccák?

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.04.12. 19:42:35

Teljesen jo es jogos hozzaszolas. persze lehet hogy par fityiszes idiota maszturbal meg rajta par napig. Hat igen, a fair play az nem divat. Persze ez politika.

Az mondjuk a fideszt es a szavazoit is minositi hogy a masik 900.000 szavazot ennyire lenezi es leszarja. Lasd fenti hozzaszolasok. Fidesz stilus, mindig jo. Eljen a ketharmados "demokracia".

Az, hogy a media nem adja a Jobbikot megint a demokraciat minositi. Ahol 900.000 ember szavazata nem szamit. Csak a fidesz...

Most van az ATvn az egyenes beszed is. Jobbikot nem hivtak. Miert is. 17% nem szamit.
Majdnem olyan jo, mikor Viktor nem mert kiallni vitara.

Es ezek alapjan ne legyen felhaborodva? Ha viktorral csinalnak, mar orjongenetek a hirtvn.

szoval itt is mukodik a kettos merce, ugye faszagyerekek? Fogtok ti meg tomegevel az utcara vonulni viktortakaroggyozni a fene nagy demokraciatokban.

Pfheej... tobbit tudjatok.

arlequin 2010.04.12. 19:42:51

@Lone Wolf: mondom, hogy évezredek óta tudom... mellesleg féreglyuk, tehát más időt és teret köt össze.

@TaTa86.: ne irigykedj. ;-D

m.logic 2010.04.12. 19:42:57

Ez volt talán az első élő/vágatlan jobbikos interjúja a Hirtv-nek. Ez is elmond róluk sok mindent.

mangoman · http://parafilia.blog.hu/ 2010.04.12. 19:42:58

sokkal durvább (primitívebb) cuccra számítottam a cím alapján...

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.04.12. 19:43:46

@Lone Wolf: persze.. pont ezert kerulte. vedd mar ki a bilibol a kezed...

Frank Columbo 2010.04.12. 19:43:56

Az ami a jobbikkal történt a szavazás előtti hetekben csakis a saját amatőrségük számlájára írható, ha körültekintőek és épkézlább emberekkel veszik körbe magukat ami ugye nem igaz, akkor jóval kevesebb fogást találnak rajtuk és jóval eredményesebben szerepelnek a választásokon. Dehát ugye a saját bandájukat nem tudják megválogatni az, hogy ilyen szedettvedett, ősmagyarkodó, szűklátókörű, elmaradott, tapló csürhe az egész párt egy két kivétellel eleve meghatározza a sorsukat. Morvai meg szimplán egy debil nő, annyi esze sincs, hogy átgondolja mit csinál, és Vonáék se tudják megfékezni, mivel mégiscsak Morvai az egyik húzóemberük, így viszont nem kell sok és ő is lesz az aki hazavágja az egész csürhét. A programjuk egyébként tényleg nagyon szép és jó csak egyrészt kivitelezhetetlen mivel már nem vagyunk a 20. század elején, másrészt pedig nem hiszem, hogy valós akarat is van mögötte inkább csak arról szól amit az emberek hallani akarnak.

Marcellusca 2010.04.12. 19:44:16

@Potyoló: Kösz a linket!
Nem tudtam anno végig nézni.
Még jó is.

Abszolút egyetértek.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.04.12. 19:44:27

gyönyörű ahogy összeér a az európia konzervatív meg a felvilágosult liberális értelmiség itt,ilyet utoljára mandiner blogon lehetett tapasztalni,minő meglepő épp egy jobbik fikázásnál akkor is,jó kis összekovácsoló erő ez a dszobbik...peh hihetetlen...:-))) akiknek a favoritjaik egymást köpködik;leszámolunk a szocialistákkal vs. náci kubatov szavazók,azorbán gyüjjön vitzázni mert irgumburgum,itt összekovácsolódik,nagyszerű,egyszerűen nagyszerű ,persze egy kis lehet más is csurran cseppen a nedűbe... :-)

2010.04.12. 19:45:24

@ridegfarkas: Ja! A ripartyor telesz*ta a gatyáját mer látta, hogy a háttérben a csendőr már éppen készül közjogilag szolgálatba helyezni magát. Nem hiányzik a simaszáju, gerinctelennek a csöndörpofon.
Ja! kell ez a demokráciának! Szarja mindenki tele a gatyáját aki nem gyúr eleget és nem akkora bunkó, hogy baszni lehessen vele.
Vagy szólítsa tisztelettudóan azt aki meg gyúr is, bunkó is (vagy láthatólag olyanokkal szeret inkább ööö...érintkezni) mondjuk nagytiszteletű, méltóságos, nemzetesnek. De aztán futás!

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.04.12. 19:47:01

@Lone Wolf:

na ja. ezzel a stílussal és mentalitással mit várnak? a main stream így soha nem fogja őket komolyan venni, marad a kurucinfo, a szentkoronarádió, meg a pofátlan spamelés (rendszergazdaként tudom, hogy a legdurvábban a jobbik spamel (mindig más névről, egyszerű állampolgárként), messze lemaradva seres mária és az lmp).

ridegfarkas 2010.04.12. 19:47:02

Sajnos nagyon beteg Magyarország,lelkileg.Mostanáig volt egy a hatalomért bármi áron foggal-körömmel ragaszkodó kriptozsidó (gy.f.) vezetője,most ezt elzevarta és választott helyette egy másik hasonlóan jellemtelen,a hatalomért szintén bármi áron foggal-körömmel küzdő cigányt.Cseberből vederbe,ez történt most.

Hatalmas az ellenszél a Jobbikkal szemben,de létezik és erősödik,ha bármelyik másik párt ilyen nyomás alá került volna,2-3 %-os eredménynél többet nem kapott volna.A 16 % nagy eredmény,ha figyelembe vesszük a körülményeket,ez nagyon bíztató azok számára,akikben van magyar szív és honszeretet,akik nem adták fel és soha sem fogják feladni a harcot külső és belső ellenségeink ellen. Létezünk és itt vagyunk,van erőnk,testi és leki egyaránt,van tisztességünk és tudunk cselekedni,tudunk védekezni.És ha kell,tudunk támadni is.

@Kartal (beleszól): :)

pink75 2010.04.12. 19:47:29

@Frank Columbo: a 20. század elején vagyunk, kérlek alássan...járj utána kicsinyég...

alfa.orionis 2010.04.12. 19:49:09

Morvai Krisztina mostanában túlpörög; de én emlékszem még arra a nőre, aki kiállt -és őszintén küzdött-az emberekért, akiket 2006-ban véresre vertek, lövöldöztek és becsuktak!
Nekem is tele lenne a tököm, ha azóta folyamatosan gyalázna valaki-eddig a kormány, mostanában leginkább Keskeny úr médiumai és még a Hírtv is. (keskenyurazni muszáj, mert az MH fórumában a "széles" szó semmilyen konntextusban nem fordulhat elő-írtam 1x, hogy "széles út", úgy kimoderált a gép, hogy csak hüledeztem)
Ezerszer inkább egy ordítozó Morvai, mint egy LMP seggét nyaló Lendvai-na ettől hányok igazán!!
(mennyi lóvét is toltak beléjük az amcsik?Soros? hmm?)
Vagy Ibolya jobb, aki félrehajtott fejjel csipogta, hogy ő biza lemond, mert saját felelőssége blablabla?
Krisztinára visszatérve,többek között miatta kezdtem komolyan venni a Jobbikot-és nem sok hiányzott, hogy dafke rájuk szavazzak:)
Aztán elővettem a jobbik eszem-de hiába, az egyetlen választókerület vagyunk, ahol pirosodik a térkép...Bár még van egy forduló...
Ezért nagyon szépen kérem a kedves radikális(abb) polgártársaimat, legyenek szívesek a 25-én elmenni szavazni és legalább protest szavazatot adni, mert nem bírom a barátaim piszkálását, miszerint :"ti még mindig vörösök vagytok!"
Főleg, hogy én tényleg vörös vagyok! :)))))

rts 2010.04.12. 19:49:51

Nagyon jó! Végre egy ember aki nem fél beszólni a médiának. :D
Ez kell ide, szemtelenség és kurázsi ! :D

silverwol 2010.04.12. 19:50:10

Én azt nem értem, hogy egy nagy magyarságát hirdető párt hogy a túróban engedheti, hogy az egyik fő embere egy olyan alak legyen, aki nem tud normálisan magyar hangsúllyal beszélni. Ez a nő az ország szégyene.

Marcellusca 2010.04.12. 19:50:17

Hehe!
Az atv-n Kálmán Olga fingatja Kósát!

Nem bírja a kiképzést.
Akárcsak Pokorni.

Fel van háborodva, hogy "nem ezt beszéltük meg". :)
Hogy mást is mer kérdezni, mint aminek apropóján meghívták.

megaLOL!!!

2010.04.12. 19:51:38

Mindjárt megsajnálom a lakájmédiát.
Morvainak teljesen igaza van.

Jurganov 2010.04.12. 19:52:46

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: nem fognak vonulni, a viktor megmondja a tutit. és mindig igazat. :)@Frank Columbo: egyrészt faszság amit írsz, ahogy nézem kb nem is tudod mit akarsz írni, csak fikázol kicsit mert ma az a menő.

na jó éjt, sok itt a hülye ma.

Marcellusca 2010.04.12. 19:53:02

Jóóóó ez az Olgi!!!!

Úgy fingatja a Kósát (nem hagyja, hogy a fityiszes kampánydumát nyomja), hogy azt öröm nézni/hallgatni!!!

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.04.12. 19:53:13

@Marcellusca: ezt tényleg érdemes nézni...itt tartunk,jézusúristen....

arlequin 2010.04.12. 19:53:22

@Jurganov: vhogy így szokott lenni. különben titokban kell tartani. vagy atommal védeni.

@Blás Sailor von Wolfhausery: hát jó kis hely ez. mi pedig - hős kommunista szabadságharcosok - visszavonulunk az illegalitásba.

kamasuka 2010.04.12. 19:54:06

@ridegfarkas:
Morvai egy bunkó, legalábbis azzá vált. Ezen felvétel alapján simán elhiszem a kerékbilincset, pedig keményen kételkedtem ...

ridegfarkas 2010.04.12. 19:54:21

@Vitáz van Bánegressy: Ns kiskomám,te aztán bemutatkoztál,úgy tele van a gatyád gyűlölettel,hogy attól még a maradék józan eszed is elinalt a méltóságos nemzetességeddel együt.:D Azok a hazugságfalak,amiket a pártok és médiák húztak elméd köré,teljesen elbutítottak,nem vagy képes a valóságot érzékelni,csak az agymosás által beléd rakott illúziót.Te szegény ember,őszintén sajnállak.

Marcellusca 2010.04.12. 19:54:30

Kósa Úgy elhúzott, hogy öröm volt nézni. :DDD

Ленина · http://szanalmas.hu 2010.04.12. 19:55:19

Ki ez az öregasszony? Piroskanéni?
:)

Frontin 2010.04.12. 19:55:21

Olvasva a kommenteket, megerősödött bennem az az érzés, hogy a Jobbik támogatói és szavazói között rengeteg megnyomorodott lelkű, irigy és pitiáner ember van. Nyílván megvan az oka annak, hogy a médiumok jelentős része próbálja távoltartani magát, a nézőket és az olvasókat e párt vezető szónokaitól. Bár sok megválaszolatlan társadalmi problémát felvet a Jobbik, a megoldási javaslatok hiánya vagy irreális volta, azonkívűl a penetráns stílus elrettenti az embereket. Szerintem. Az állandó zsidózás, cigányozás egy idő után inkább visszatetszést okoz. Ja, és hogy mindenki ellenség, aki másképp gondolkodik?

arlequin 2010.04.12. 19:55:47

@Blás Sailor von Wolfhausery: @Marcellusca: ilyenkor néha sajnálom, hogy nincs tévém, de rádöbbenek, hogy alávaló, kárörvendő és kérészéletű egy banda vagytok, akik nem nőttetek még fel az alkapitány seggéhez. akkor legalább tudnátok nyalni. de így?

Auris 2010.04.12. 19:55:48

Hát a nemzet egységét nem fogja megtestesíteni Krisztina soha, az biztos. De legalább végre valaki, aki nem azzal rohangál Európában, hogy vannak itt nálunk a szegény romák, meg az a sok fasiszta, antiszemita magyar.

Már aki el tudja olvasni, annak ajánlom, a ma vele megjelent interjút a die Welt-ben, amely nemrég még "barnán belülről rohadó Pécsről" cikkezett a liberális hírforrásokra támaszkodva. Most végre megkérdezték a másik oldalt is.

www.welt.de/politik/ausland/article7153203/Ungarn-muss-notfalls-aus-der-EU-austreten.html

Egyébként meg mindenki úgy nyilatkozik, ahogy akar. Szólásszabadság van. Elszoktatok tőle egy kicsit az elmúlt évek polkorrekt légkörében. Legfeljebb nem lesz népszerűbb, mint politikus.

dessert eagle 2010.04.12. 19:57:35

Kedves Fideszesek, már nem rémlik, hogy a Hírtv-t miért is kellett létrehozni?
Na ugye.
Szóval, nem kell már sokáig aggódnotok Krisztina stílusa miatt, majd ha kap lehetőséget arra, hogy pártvezetőhöz méltóan végighallgassák a mondanivalóját, akkor nem lesz hisztérikus. Persze ezt nem a Hírtv-től várjuk, mert ők az elmúlt 10 hónapban még annyira sem voltak a kíváncsiak Jobbikra, mint a kertévék.
Szerencsére a pártoknak jutó ktg-vetési támogatásból lehet csinálni és működtetni egy Echo tv szintű Jobbikos médiumot, ahol nem kell majd 10 másodpercbe összesűríteni a vezetőknek a párt programját.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.12. 19:57:58

@mangoman: "sokkal durvább (primitívebb) cuccra számítottam a cím alapján"

Erdekes...en is. Ez lenne a primitiv nyilatkozat?
Rovid kerdes:
Nem mondott talan igazat? A Jobbik ezekben a "mediumokban" 1%-nal is kevesebb idot szerepelt a programjaval, ugyanakkor mindent folkaptak es vastag csovon nyomtak, ami bemocskolhatta, atvettek mindent kritika nelkul, olykor a bizonyitekokkal sem igen bibelodtek. Cafolatra, valaszra lehetoseget gyakorlatilag sohasem adtak.

Azoktol kerdeznem, akik most ezen annyira folhaborodtak. Ha roluk hazudozott volna mondjuk egy ujsag heteken at, vajon kiosztottak volna az ujsagirojat, amikor az odamegy hozzajuk jopofizni? Ugyan! Biztos hogy nem! Elvegre ok mind higgadt, nyugodt, es kereszteny jamborsaggal megbocsajto emberek...nyilvan. Beszeltem egyszer egy riporterrel. Kerdezett, sokat. Baratsagosan mosolygott, erdeklodott. Majd megirta. Abbol, amit mondtam, gyakorlatilag semmit nem irt meg. Mondanivalombol reszleteket es feligazsagokat ragadott ki, majd azt a sajat szaja ize szerint atformalva irta le. Hazudozott, mocskolodott. Legkozelebb, ha tiz meternel kozelebb mer hozzam jonni, barmekkora hazug mosoly is van az arcan, azt a terdemmel fogom kiszelesiteni. Ehhez kepest Morvai hatarozotan civilizalt volt, ha nem is volt udvarias. A kerdesre ugyan nem felelt, az viszont nem is kotelezo.

Semmi sertot vagy tragart nem mondott. Csak az igazat. Ettol nem fogom utalni. Mennyivel felette all ennek Gyurcsany! O aztan mindig udvarias a sajtoval. Minden kerdesre habozas es fontolgatas nelkul hazudik valami boduleteset. O aztan igazan nagy formatumu politikus. Ugy latom, meg mindig rengeteg potencialis tamogatoja akad. Nagy baklovs volt a szocik reszerol, hogy nem ot inditottak.

kamasuka 2010.04.12. 19:58:01

@dessert eagle:
Ahhoz képest, hogy az ország kétharmada állítólag jobbikos, elég karcsú eredmény, nem gondolod?

arlequin 2010.04.12. 19:59:40

@Frontin: megnyomorodott lelkű, irigy és pitiáner ember vagy? miért szavaztál a jobbikra?

pink75 2010.04.12. 19:59:51

@Frontin: biztos, hogy olvasol is, nem csak írsz??

Krinyo 2010.04.12. 20:00:13

Az a durva, hogy ezert ajropai fizetest kap mindenki adojabol...

gauche caviar 2010.04.12. 20:00:21

Ez egy vekker.
Le kell csapni, aztán két saller után nyugisabban beszélgetni.

0:24-nél gyönyörű és klasszis riporteri tevékenység, ahogy látva az értelmetlen szófosást, elhúzza a mikrofont és próbálja azt tenni ami a dolga: kérdezni. De láthatóan M. Krisztina meg van győződve arról, hogy egy piaci kofa vehemenciája kell a világnak.

Most már a HirtTv a szemét.
Amíg adták a Vona Gabót, meg biztató szeretet volt, addig jó volt a Hírtv, aztán már mocsok rohadékok. Mondja ezt egy metéltfarkincázó meg magunkfajtázó obskurus tehén. (Sorry, de Morvai művésznő durván felszedett az utóbbi hónapokban, már nem egy ilyen MILF vonal, inkább valami lelakott panelpuki. Rádásul lakótelepi melírjei vannak, bakker. Közönséges, hiába a mente, bocskai, meg szittyakürt)

2010.04.12. 20:01:25

Azért lehet, hogy legalább nem lesznek olyan unalmasak a parlementi ülésszakok. :)
Ha bejárnak majd dolgozni.

ave 2010.04.12. 20:02:42

Es kozben a nyajas mosoly. :) Ilyenkor ugye egy kevesbe jobban kordaban tartott idegu riporter akkorat mos be ennek a p*****nak, hogy ihaj.

Undorito ez a no.

ridegfarkas 2010.04.12. 20:03:26

@kamasuka: Nem gondolom bunkónak,a kerékbilincset nem hiszem,nem logikus és nem tiszta a vád.A stílusa sokszor idegesítő lehet,elismerem,ez belső feszültségből,türelmetlenségből fakad és jellemhiba is van benne,csiszolnia kellene magát,de senki sem tökéletes.Mindenki követ el hibákat,a lényeg az,hogy milyen célt tűzünk ki zászlónkra,ha az tiszta és embertársaink jobbulását szolgálja,bizonyos mértékig megbocsájthatunk vétségeket,de persze csak bizonyos mértékig,mert egy szint után a cél ellentétes lesz velünk.

kamasuka 2010.04.12. 20:03:51

@Potyoló:
Hol ekézi?

Király cigáyozik (a helótája!).
Aztán volt egy zebra előtt zsidózó munkásőrötök, egy faszpumpumpásotok, meg egy kerékbilincs balhézótok (7 ezer forintért OMG!), korábban kétharmadozótok, meg biztos győzelmet ordibáló vezéretek.

MINDEZT MAGATOKTÓL, kutya fasza nem kért erre titeket, hogy a párt prominensei mindezt mondják, tegyék. Csak ugye mivel már nem csak rádió van, így van rá esély, hogy ilyenek előjönnek. Ahogy a barom Kubatov is rákefélt a baromságai miatt. Nagyon helyesen!

Ezek után ki ekézi a Jobbikot, mikor saját magukat járatták le?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 20:04:16

@Phxmike: most megnéztem mégegyzser a videót

a kérdésekre válaszol egyébéknt :)
és inkább a riporter tűnik bunkónak, hisz válaszol a kérdésekre

de egyébként ki a francot érdekelnek azok a bulvárbéna kérdések, amiket olyan nyögvenyelősen, erőltetetten talált ki a hírtévé?
iganis legyen erős, és határozott Morvai, különben nem jutunk előre, lagymatag emberek nem tudnak érdekérvényesíteni.

affektál, igen, és? a csomágolás fontsabb mint az ajándék? mert akkor felszínesek vagytok, az pedig nem az intelligens ember tulajdonsága

nem volt Morvai udvariatlan se, se primitív, teljesen normális hangon beszél, most direkt ezt néztem meg mégegyszer.

Lone Wolf 2010.04.12. 20:04:17

@arlequin: Feketelyuk generálta féreglyuk. :)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.12. 20:04:59

na, ehhez inkább nem szólok. csak a háttérben röhögök, hogy a jobberek püfölik egymást :)))
(most már fix, tuti jó móka lesz az elkövetkező pár év is :)

btw: másnak nem tűnt fel, hogy az eu-választás óta nem csak a jobbikszavazók száma gyarapodott, hanem balóné is? ;)))

gergel 2010.04.12. 20:05:24

Nem köntörfalazott. Nem sunyiskodott és még meg sem hunyászkodott. Ezzel mi a baj?
Az Echo és a Hír televíziókról ez nem mondható el. Eleinte rokonszenveztek a Jobbikkal, majd később megvásárolta őket is kilóra a Fidesz és azóta nem is hallani a Jobbikról az Echoban.

Marcellusca 2010.04.12. 20:05:29

@Blás Sailor von Wolfhausery: Ja, ja. Nem rossz.
Schiffer is arról beszél, hogy nem jó az alkotmányozó többség, bárki legyen is az.
Meg, hogy az eddigi fikázás és semmi hír után máris megy a médiás seggnyalás.
LOL!

Jucus79 2010.04.12. 20:05:56

Ahogy a Hír TV a Jobbikkal viselkedett, Krisztina ahhoz képest nagyon is visszafogott volt.
Pont ilyen államfő kell. A mostani meg az eddigi puhányok nem voltak jók semmire.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 20:06:47

@Kivlov: azt rtl-t és tv2-t IS KELLETT volna említenie, ez nagyon igaz.

ebben tévedett

Frank Columbo 2010.04.12. 20:07:08

@pink75: Kb 10 éve teljesen abban a hitben voltam, hogy immáron a 21. században élünk, persze ha magyarországot nézzük lehet, hogy kétséges. @Jurganov: szerintem is!

BKV reszelő 2010.04.12. 20:07:13

@Incinerator: Fenéket. 850000-nél több barom lakik ebben a kis országban, de csak 850000 ritka nagy barom nem kapott észbe és a rosszabbik mellé ikszelt, remélve, hogy majd akkor szabad lesz a nála sikeresebb embereket az utcán agyonverni és zsidózni. A rossz hír az, hogy most kiderült ki az a 850000 paraszt, akikre oda kell figyelni. ;)

tlac 2010.04.12. 20:08:29

@dark future: lehet h fizetett provokatőr :)

BKV reszelő 2010.04.12. 20:08:56

@.Pierre Bezuhov.: De. Balóné elvtársnő hízott egy kicsit. :)

Jurganov 2010.04.12. 20:09:02

@Frontin: olvasva a kommenteket megerősödött bennem az az érzés, hogy a fityisz támogatói között rengeteg az agyhalott. akik ténylegesen nem fognak fel többet a világból mint egy malac az ólban: moslék legyen meg szalma. sokan megszólják morvait, hogy nem szép. és? nem kell, hogy szexszimbólum legyen, ő politikus. nem azt hallják amit mond (mert nem fogják fel) hanem fikázzák, hogy hülyeséget beszél, bár rámutatni egyik sem mutatott rá, hogy: nem hallgatták el a jobbikot, ugyanúgy nyomatták a reklámait, ugyanúgy meghívták őket mindenhova, stb. persze tudom, hogy a rengeteg ostoba arcizom-rándulás nélkül állítaná ezt is, de azért lássuk be: ez nem fedi a valóságot. és persze a hozzád hasonló pöcsök, akik lazán nyomatják a kampányszöveget:" a jobbik rossz párt, mert nem jó párt, mert rossz párt". felveti a problémát és valami megoldásfélét kínált is rá. ami azért lényegesen több mint mondjuk a fityisztől eddig hallható nagy büdös semmi. akik mondjuk az elmúlt 20 évben aktívan segítettek ezeknek a problémáknak a létrehozásában is. de ezt sem kell felfognod, csak nyomatni, hogy a fidesz jó, az mszp jó, a jobbik rossz.

pink75 2010.04.12. 20:10:27

@Frank Columbo: és a vonatok még lassabban is járnak (persze, mindegy, pár év múlva mindenki kötelező jelleggel biciklizik). Gazdaságról meg ne is beszéljünk.

nemezisazis 2010.04.12. 20:13:12

kormányfő, nem?
vagy köztársasági elnöknő szeretne lenni?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.12. 20:14:02

@BKV reszelő: Nalad:
Sikeres ember = milliardokat tud osszelopni
Maskulonben nem nyilatkoztal volna meg ilyen kobunko primitiven. Magadat minosited. Egyaltalan hogyan van bor a kepeden ehhez cikhez hozzaszolni, ha a magad stilusa ennyire alpari?

malac555 2010.04.12. 20:14:53

@Jucus79: és akkor végre lehet PRESIDENT BUKKAKE SHOW-t csinálni!
biztosan többen fogják utána szeretni és jóval nagyobb lesz a nézettsége!

dessert eagle 2010.04.12. 20:14:58

@kamasuka: Ahhoz képest, hogy a múlt héten a volt gimis ismerőseimnek (kb. 50 fő) elküldött köremailre a címzettek 2/3-ától kaptam viszontválaszt, hoyg küldjek már valamilyen anyagot a Jobbiktól, mert nem tudják hová tenni a hiányos médiatájékoztatás miatt, szerintem ez egy igen-igen jó eredmény.

Burnyákos 2010.04.12. 20:15:17

Az LMP-t az szdsz csinálta nem?
A Jobbikban meg ugye rengeteg poszt szocialista van pl. a Morvai.
Nem elképzelhető ,hogy a jobbik az Mszp által finanszírozott hack, hogy kevesebb Fidesz szavazó legyen ?

Jurganov 2010.04.12. 20:16:03

@BKV reszelő: te egy farok vagy, már megbocsáss.és még annak is buta :)

papinianus 2010.04.12. 20:16:09

Miért nincs annyi esze szegénykémnek, hogy rájöjjön, többet érne el azzal, ha nem nyilatkozna a hír tv-nek?
Beszélgessen inkább a nagyképességű jelöltjeikkel, akiknek kb. 60%-a 8 általánost (max. középiskolát) végzett.

Johnny336 2010.04.12. 20:16:32

Fülig érő szájjal ilyet előadni, azért kőkemény. Valamit tuti szívott...

dr. Aullah 2010.04.12. 20:17:11

@tesz-vesz: Nekem is ez jutott eszembe, miközben olvastam a kommenteket.

Ha másvalakit megkérdeztek volna és szép nyugodtan hazudik valamit, ahogy szoktak, azzal nincs gond.

Viszont ha valaki egy kicsit erőszakosabban meg mondja a tutit... az már egy féreg, undórító, fasszopó kurva?

Ennyi buta és felszínes embert...

dorit 2010.04.12. 20:17:59

Miért ne lehetne Morvai Köztársasági Elnök? Tisztában van vele ,hogy a bánáti bazsarózsátkat nem a hattyuk tavában kell keresnie..Miért ne lehetne egy igazi magyar nő az országunk elnöke.?Gondolom, kiocsit csipné Orbán szemét mikor kézcsókra nyújtaná a kezét neki..Az meg,hogy a Hír TV riporterével feltörölte a parkettát ,hát istenem az ő pechje volt..

lorantka_a_gall 2010.04.12. 20:19:18

A Jobbik egyre inkább hasonlít az mszp-re. Mármint abban, hogy másokra kiabálják azt, amit ők tesznek. Azt mondják, hogy a többi párt választói vannak becsapva, miközben becsapják magukat. Mocskolódnak mindenkire, miközben nyafognak, hogy őket mocskolják. Leostobázzák a mással szimpatizálókat, miközben nemhogy az erdőt, de még a fát sem látják a Jobbik fügefalevelétől a szemük előtt. A választás lefutott. (Jobbik-kétharmad, Jobbik-kormány, stb - hehe) Most lesz 4 éve a Jobbik választóinak abba a négy irányba, ahonnan jöttek. Vissza a liberális, baloldali, jobboldali és a nemszavazó-létbe. Tessék ébredezni és további acsarkodás helyett nekilátni a munkának, mert sok dolgunk lesz, mire eltakarítjuk az utóbbi 8 év romjait.

malac555 2010.04.12. 20:19:55

@Aullah: nem.. nem kurva! MOrvai ezt ingyen csinálja, élvezetből szeretetből.. ezért nem kurva.
CSak fehérmájú!

renevol 2010.04.12. 20:20:29

Amíg hazaáruló náci csürheként viselkedik az összes jobbikos politikus, és a szavazóik nagy elánnal segget nyalnak nekik minden kritika nélkül, addig a jobbikos szavazók nem értem, milyen alapon várják el, hogy mi, magyarok máshogy nevezzünk őket, mint tetves hazaáruló náci csürhe.

Takarodjatok ki az országból, bárcsak meghalnátok mind, stbstb. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

dr. Aullah 2010.04.12. 20:20:49

@papinianus: Ha nem nyilatkozik... az sem jó. Így viszont elmondta a véleményét (amit minden értelmes ember beláthat, hogy igaz). És ha jól tudom akkor élő adásban ment. Felvételről be sem adták volna.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 20:21:05

@Marcellusca: @Kartal (beleszól):

jó jó jó jó jó jó
igazatok van, na, jójójójój
JÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓ

BETHEN gróf miatt, csakis miatta
bár józsef attila nem szerette

kkbk.blog.hu/2010/02/25/jozsef_attila_bethlen_istvan

pink75 2010.04.12. 20:21:13

@Pista bá: látod...és bárhogy töri magát, mégse ér fel hozzád...mivé lesz a világ?

malac555 2010.04.12. 20:21:44

@renevol: HÚZzanank vissza ETELKÖZBE!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.12. 20:21:59

@Aullah: "Ha másvalakit megkérdeztek volna és szép nyugodtan hazudik valamit, ahogy szoktak, azzal nincs gond.
Viszont ha valaki egy kicsit erőszakosabban meg mondja a tutit... az már egy féreg, undórító, fasszopó kurva?"

Hahat! Nem pont ezt irtam en is? Csak en hosszabban. Gyurcsany, a simaszaju - azt hianyoljak ok! Az az ember aztan rezzenetlen arcal hazudott barmit! Micsoda nagy formatumu politikus! Mennyire hianyzik!

kuki123 2010.04.12. 20:22:16

Morvai felszólása teljesen JOGOS volt, amit csinált a hírtv az elmúlt 1 hónapban a TV2-vel az ATV-velés a Retekklubbal együtt karöltve (hogy a hírportálokat és jónáhány blogot ne is említsek)

az minden sajtóetikát sutba dobott

gondoltuk hogy mocsadék a média, de ekkora szarkavarásra még mi sem számítottunk

diotoro10 (törölt) 2010.04.12. 20:22:47

Ez a minimum, amit a HÍR TV megérdemelt...
Mond meg az igazat és betörik a fejed, vagy hogy is van...
Ti tényleg nem ebben az országban éltek? Mit művelt hónapokon keresztül a Hír Tv a Jobbikkal? Ez egy szolid, visszafogott és helyénvaló nyilatkozat volt, nem is értelek benneteket!

SimiTomi 2010.04.12. 20:23:12

Ehhehhe, ez a legalja. Mondjuk lesz még lejjebb, hát hiszen ott vannak a Parlamentben.

Rwindx 2010.04.12. 20:23:53

Nyilván akkor az is korrekt lesz ha legközelebb úgy jár el mint veres.
Na az lesz a fasza, amikor majd azt is megmagyarázza valami okostojás.

Ayin 2010.04.12. 20:24:02

Ez egy taho liba. szerencsere meg ez az orszag sem lesz soha annyira hulye, hogy az ilyenek alakitsanak kormanyt.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.12. 20:24:35

@BKV reszelő: "De. Balóné elvtársnő hízott egy kicsit. :)"

+

@Johnny336: "Fülig érő szájjal ilyet előadni, azért kőkemény. Valamit tuti szívott..."

nem kenyerem a kombinálás, de ez esetben.. :DDDDDDDDDDD

reKorrekt 2010.04.12. 20:25:48

@Plumper: Felvilágosítanál hogy pontosan mi is a náci a Jobbik programjában? Akár be is másolhatod ide a pontos idézetet belőle.
Várom a válaszod.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 20:26:31

@arlequin:

tudom már ki vagy

TE VAGY ISTEN!

Zuzu Petals 2010.04.12. 20:27:44

Na, most értem haza a melóból sajna, délelőtt én is ezta vidit kutattam, mert nincs tévém.
Annak, aki nem érti, mi a baj ezzel a nővel, nem hinném, hogy el lehet magyarázni, hogyan lehet kultúrember módjára finoman célozva alázni úgy, hogy a másik szinte észre se vegye. Ezt sajnos tanulni is kell, és persze némi intelligencia sem árt még. Ez a nő egy trampli, ilyen ne akarjon már egy állam élén állni, bassza meg a kutya!
Herczog Edit jutott eszembe:
www.youtube.com/watch?v=0vBqyG6qYXE
Gondolom, mindenki látta, de örök klaszikusa a 6. perctől az értelmesen vitázni nem tudó ostoba picsának. Pont, mint Morvai...

registraal 2010.04.12. 20:27:50

Ez "jobb" lesz mint a Muppet show ! Alig várom az első parlamenti közvetítést ! :-)
Torgyán feeling egy kis elmebajjal fűszerezve.

Lone Wolf 2010.04.12. 20:28:16

@volánrulz: És mondjad csak? A választási cirkuszokról hallotál már?

Kapott itt minden párt hideget-meleget az elmúlt hónapokban. Érdekes módon csak ti sírtok miatta! A Nem az a legény aki osztja a pofonokat, hanem az aki állja is! nektek ez szemmel láthatólag nem megy.

Thresher 2010.04.12. 20:28:31

Ha ezek a mediaforrások ilyen megbízhatatlanok, akkor miért is hívták meg őket meg miért is állnak velük szóba?

Agyrém, fikázom a szomszéd almafáját, de azért lopom tőle a gyümölcsöt...

Frontin 2010.04.12. 20:29:00

@Jurganov: Kedves Jurganov! Nem mondom, hogy rossz párt, és azt sem, hogy minden szavazója és támogatója, csak annyit, hogy "rengeteg", és hogy "vezető szónokai". Ez nem mindegy, pont annyira nem, mint a minden cigány és a minden zsidó...
A véleményem pedig az, hogy ilyen stílussal, mint amit a Morvai (aki szerintem külsőleg kellemes megjelenésű) megenged magának csak bizonyos aluliskolázott, vagy a mindenféle szélsőségekre könnyen kapható fiatalok körében érhet el valamit.. De azt is csak ideig-óráig. mert ami könnyen jön, az könnyen megy. Ilyen lesz a Jobbik "népszerűsége" is, amennyiben nem változtatnak a retorikájukon.

ebedli 2010.04.12. 20:29:00

Fene tudja, én valahogy még mindig nem látom a lényegi és stílusbeli különbséget a Jobbik és a Fidesz között. És nem csak Wittner Mariska a közös pont...

kamasuka 2010.04.12. 20:29:08

@diotoro10: @volánrulz:

Ezt beszéljétek meg. Osszátok el blogokat, mert kevésbé hatékony ha egyszerre írtok ugyanarról ugyanazt!

Alikam 2010.04.12. 20:29:56

Teljesen igaza van.

Te vagy viccnek rossz ecsém, csak te még az arcodat sem mered vállani:)

malac555 2010.04.12. 20:30:07

@registraal: Jobb lesz a torgyános sorozatoknál... de addigra betiltják a parlamenti közvetítéseket. pedig végre menne vmi jó is köztévén : )

jelentéktelen alak 2010.04.12. 20:30:20

Sosem tartottam sokra a Hír TV-t, de nem saját maga miatt. Eleve a hír csatornáktól ráz a hideg.
De itt a végén, valami frenetikusat alkottak! Bár az buta liba ebből semmit nem értett szerintem... :-)

Dr Kangörény 2010.04.12. 20:30:38

A hír tv egy genny, de amit ez a primitív lotyó művelt, az hányinger.

Igen, kedves primitív jobbikos csürhe, bekaphatjátok!

Masírozhattok bohócruhába öltözve, de az agyhalottakon kívül mindenki röhög rajtatok.

reKorrekt 2010.04.12. 20:30:42

@renevol: @reKorrekt: Ezt tőled is megkérdezném, ha már ilyen okos vagy.

mr sistereg 2010.04.12. 20:31:18

Ez szimpatikus őszinteség volt Morvaitól, megsértették őket, és ő nem palástolta ezt csak azért, hogy legközelebb is képernyőre kerülhessen a Hír TV-ben. Nyilván a Hír és az Echo tv ellenük fordulása esett nekik a legrosszabbul. Ha ilyen őszinte lenne mindenki, kevesebb maszlag venné el az időt az érdemi kommunikációtól.

Plumper 2010.04.12. 20:31:53

@Burnyákos: hát, akkor elég szarul sikerült a "hack", mert a Fidesz a lehető legmagasabban verte a szocikat. a Jobbik magának való, és magától alakult. valszeg saját maguk vernék be az arcod, ha azt feltételeznéd róluk, hogy a komcsik kreálmányai.

@.Pierre Bezuhov.: én is észrevettem, hogy hízott. így már nem annyira áhítozhat a farkamra.:-(

@reKorrekt: most nehogy hirtelen az NSDAP konkrétumaira gondolj. ez egy gyűjtőfogalom: az idegengyűlölő, rasszista, zsidógyűlölő, antielitista (azért ez néha nem rossz), anti-EU-s, iszlám terrorista-imádó, Irán-imádó, műmagyar, mélymagyar, ködevő, birkanépség.
frusztrált, pöcsirigy horda, pont olyan, mint 1944-ben.

2010.04.12. 20:32:07

Szlovákiában Mečiar és Fico szokott pont ilyeneket nyilatkozni.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.12. 20:32:13

Forog toletek a gyomrom. Meg csak tegnap volt a szavazas, es maris ez a stilus. Nem mondott semmi durvat, sertot vagy tragart. Nem fenyegetozott, nem mocskolodott. Kimondta egyenes adasban, ami a begyet nyomta, mert hetekig tapostak szemely szerint rajta is.
Erre mit olvasok itt? A leheto leggusztustalanabb tragarsagokat. Mocskot, szennyet. Mennyire hiteles velemnyek ezek? Egyszeriben csocselek, bunko, aljanep minden jobbik szavazo. Milyen alapon mondtok iteltet barki felett ilyen szennyes lelkivilaggal? Most en kerdezem: EZ lesz negy evig? Jonnek a szajkosartorvenyek, a birsagok, a jobbikosok osszeirasa? Mert amit csak ez alatt az egy nap alatt lattam es hallotam, abbol nekem ez latszik. Demokratak, mi?

malac555 2010.04.12. 20:32:47

@Frontin: ...A véleményem pedig az, hogy ilyen stílussal, mint amit a Morvai (aki szerintem külsőleg kellemes megjelenésű) ..... biztosan ugyannara a nőnemű véglényre gondolunk..
e az is lehet,hogy más az ízlésünk.. : )

Plumper 2010.04.12. 20:33:38

@Schindler Pistája: meheheh, pont lesz@rom az szdsz-t. nekem hiába jössz ilyen bolhákkal. én csak átmegyek hozzád a zebrán, ha kezet emelsz ránk, és te húzod a rövidebbet. találkozunk ápr18-án, pöcsfej, csak legyen annyi vér a 4cm-es pucádban, hogy oda is mersz jönni. komolyan beszélek, nem úgy, mint te. elég volt belőletek, hitleristák.

pink75 2010.04.12. 20:34:15

@Meleardil Eressea Iluvadan: nem baj, remélem, azért legalább egy sakk-készletet meg egy kis ablakot, amin beesik némi fény, legalább ennyit kapunk

Kalmár 2010.04.12. 20:34:37

Krisztina máris garantál egy sor vicces botrányt.
Torgyán méltó utóda. Remélem sokszor jut eszébe még nyilatkozni.
Igazi, hisztibóhóc.

Dinsdale Piranha 2010.04.12. 20:34:41

Morvait meg az egész jobbikot 4, de legfeljebb 8 év múlva a WC-n fogják lehúzni.

Alikam 2010.04.12. 20:35:20

@Zuzu Petals: mint tudod, ez egy radikális párt. Én régen Fideszes voltam, nagyon jól ismerem a Hír tévét és annak színvonalát több éven át figyelemmel kísértem. Csintalan már akkor is baszta a csőrömet amikor még Fideszes voltam de a napi jobbik-gyalázásuk verte ki nálam teljesen a biztosítékot.

Hallottál már olyanról, hogy amilyen az adjon Isten...?

Én pontosan ezt várom a Jobbiktól. Ebben az országban mindenki annyira álszent.

CyberPunK 2010.04.12. 20:35:35

Azok akik az egy millió jobbikos szavazóval jönnek, azoknak ajánlanám figyelmükbe az NSDAP-ot.

Akik meg Morvait fikázzák, azoknak ajánlanám figyelmükbe Sólyom Lacikát, mint drága országunk legpuhább pöcsével rendelkező államfőjét. "Ez" jobb? Mondjuk Morvaival az élen már rég hadat üzentünk volna a környező országoknak. :)

Ennyire nincs meg az arany középút ebben az országban?

zati 2010.04.12. 20:35:41

Az egész Jobbik úgy döbbenet, ahogy van.
Hogy ennyi agymosott droid legyen az országban, köztük jópár haverom is, ez skandalum.
Basszus, ezek a szemforgató, álnok, hazug "igazság papjai", a helótázóval és a pornóssal a háttérben...
Ezek a nagymagyar, mellényes, vászoninges, rozmaringos-délibábos magyar romantikát vízionálnak, közben tönkreteszik az országot.
A '30-as, '40-es évek parasztromantikás filmjeiben látták a "valóságot", ami soha nem volt az. Kemény, nehéz élet volt, és kívánom, hogy az a világ (csendőröstől, tekintetes urastól, napszámostól SOHA ne térjen vissza.
Basszus, 10 emberből 1-nek nincs munkája? Ja, zavarjuk haza a multikat, és a másik kilencnek sem lesz.
Szarul megy a gazdaság? Á, ne fejlesztésekben gondolkodjunk, hanem fogjuk rá a zsidókra, cigányokra. Olcsóbb a lőszer, mint a John Deer traktor...
Nem tetszőt ír/mond a média? Tiltsuk be, mint zsidóbérencet.
Valaki nem üvölt velünk együtt? Verjük agyon furkósbottal.
Gyerekek, a karikásostoros-délibábos magyar valóság nem hoz pénzt. Igen, én is a pénz bűvöletében élő globalista vagyok. De a nagy magyar hobbiszittyák arcáról is legörbül majd a mosoly, amikor bezár a gyár (az összes).
Mit gondolnak kedves Jobbikos (Jobbik..?) honfitársaink, mi lesz itt, ha a programjuk (pogromjuk) részben megvalósul?
Az egyetlen munkaehetőség a napszám a földeken, fillérekért. Nuku fejlesztés, nem fog épülni semmi. Ideológiai alapin tisztogatások lesznek. Aki szót emel pl. a kocsmában, azt hazafelé agyonütik. A legsötétebb móriczzsigmondi parasztvilág fog eljönni, miközben Európa elszáguld mellettünk. Nekik ajánlom Kuba, Észak-Korea, Irán, Kongó, és más, ideológialiag "tiszta" "népi demokrácia" tanulmányozását.
A valóság a gazdaság fellendítését, a szigorú fiskális politika fenntartását, a beszedett adók KORRUPCIÓMENTES újrafelosztását követeli.

Na, ezt fontolja meg mindenki, aki a Jobbik igazságáról ámoldozik.

Magyarország demokratikus ország, legyen bár MDF, Fidesz, MSzP kormánya. A Jobbik viszont csapás a demokráciára.

Morvai Krisztina mint nő egyész csinos, megszólalásig egy díva. Csak aztán mgszólal.
De látott/hallott valaki egy értelmes nyilatkozatot ezektől a ... jelöltektől? Az mebert az állattól többek között a sziocializációs képesség is megkülönbözteti. Ezzel az is jár, hogy viselkedem, és kulturáltan beszélek az ellenféllel. Aki morog és toroknak ugrik - arra póráz és szájkosár való.
Mint erre az elmebeteg szukára.

malac555 2010.04.12. 20:35:49

@Meleardil Eressea Iluvadan: EZ lesz.. és ez még csak a kezdet..
addig fog tartani amíg el nem húznak a közéletből !

Alikam 2010.04.12. 20:36:55

Szegény libsik, nagyon kiakadtatok a Jobbik eredményére mi? Cumiztatok mint a torkos borz...

Ez van:DDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 20:37:36

@Marcellusca: hol a felvétel? nincs meg vhol? majd küldd el :D

szeritnem ez egy ilyen performansz h mindenki elhúz onnan. minek ment oda?
nem tudta hova megy a kósa lali bácsi?

reKorrekt 2010.04.12. 20:37:45

@Plumper: Nem válaszoltál a kérdésemre, sőt, maszatolsz. Innentől kezdve számomra egy szardarabot sem ér amit mondasz.

pink75 2010.04.12. 20:39:09

@zati: ennek a délibábos agymenésnek megadnád a forrását?

láplidérc 2010.04.12. 20:39:52

ha nem bírja a kiképzést, ne menjen politikusnak. ez a pálya ezzel jár.

reKorrekt 2010.04.12. 20:39:55

@zati: "helótázóval és a pornóssal a háttérben" - idáig olvastam a kommented. Tovább felesleges lett volna.

Parajpuding 2010.04.12. 20:40:18

Jól szórakozom:)))
Morvait, továbbá a Jobbikot és a jobbikosokat általánosítóan fikázó macskajancsiknak meg javaslom, hogy időnként menjenek a fürdőszobába és mossák le a bokájukról a fost:)))

CyberPunK 2010.04.12. 20:41:14

@zati: Félreértettél kisköcsög, nem vagyok jobbikos, csak arra akartam rávilágítani, hogy Morvai a ló bizonyos másik oldala, és szeretném már ezt az országot a lovon látni.

huss 2010.04.12. 20:41:14

Na, ez az egyik dolog, amiért kilövi magát nálam a Jobbik. Nem azért, mert bunkók, hanem mert van egy nagy igazság: "amelyik kutya ugat az nem harap" - hát ezek ugatni nagyon tudnak, és az a gyanúm, mást ezenkívül nem. Esetleg hivatkozni a mentelmi jogukra..

Parajpuding 2010.04.12. 20:41:31

@zati: ha már droid....ideje neked is szoftvert cserélni.

CyberPunK 2010.04.12. 20:42:59

@malac555: Ismered azt a mondást, hogy nem kell mindig magunkból kiindulni? :)

mr sistereg 2010.04.12. 20:43:07

Meg hát tipikus példa a média balfasztínók mentalitására: ők furkálhatnak és gyalázhatnak téged, de ha te ezt szóváteszed, akkor beléd fojtják a szót. Ez nem egyenlőség, és a Hír Tv-s riporter csúnyán visszaélt a helyzetével. Sokkal nemesebb tett lett volna folytatni a párbeszédet, és akkor kiderült volna, hogy hát igen, a Hír tv a Fidesz udvari csatornája, de ha ezt felvetik nekik, akkor ezt reflexszerűen elhárítják.Kölcsönös bénázás volt ez.

Alikam 2010.04.12. 20:43:18

@zati: te istenátka, istenbarma, végtelenül demagóg, magadat embernek nevezni próbáló, valójában barom állat...

Ki a franc akarja hazazavarni a multikat? Idézel? Idézz!! De akkor csináld is mert ezzel a hisztériával csak magadat égeted...

És még eljátszod itt a nagy felvilágosult barmot....

Annyira rettenetesen hülyék vagytok, hogy az már fáj. Arra nem vagy baszd meg képes, hogy a jobbik programját végig olvasd, de arra igen, hogy itt szuszogj a blogokon, te nyomorult idióta...

pink75 2010.04.12. 20:44:35

@huss: és az eddigi tapasztalataidból indulsz ki, ugye? Azok pedig mely "kutyák" tettei nyomán születtek? Szavazz rájuk újra! :)
Lubickolok, komolyan:)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.12. 20:44:51

A kommentek fele mocskolodo, tragar, alpari, kimondottan aljas. Rosszul erzem magam, mint akinek mosdatlanul kellett embek koze mennie. Ugy erzem, osszekent ez sok karorvendo gyulolet, ami itt egyszerre elszabadult. Az ide irkalo emberek tizederol sem teteleztem volna fel eddig ilyen alantas osztonvilagot. Azt hittem, ennek vege a valasztas vegeztevel. Tevedtem. Meg csak most kezdodik. Ugy tunik, az effajta primitivseget es kirekesztest vizionalo primitiv kirekesztok mindent meg fognak tenni, hogy tuzzel vassal kiirtsak, aki nem all mellettuk. Az alapjan, amit ma itt ereztem, ugy velem, jo darabig nem jovok ide. Az alapjan, amit ma itt olvastam, senkinek nem fogok hianyozni. Helyettetek is szanlak titeteket.

virtual landscape (törölt) 2010.04.12. 20:44:54

Osztjátok itt nekem az észt, pedig nem kéne, mert Simicskó megkapta az egyénire a szavazatomat, de ha nem áll le a Fidesz a Jobbik mocskolásával, akkor biztos, hogy többen nem lesznek ilyen humánusak a második fordulóban ...

malac555 2010.04.12. 20:45:09

@CyberPunK: én csak szeretném ha jól menne a népgazdaságnak! végül is mi fizetjük őket.. valamit ledolgozhatnának belőle..

dr. Aullah 2010.04.12. 20:45:53

@CyberPunK: Mondjuk Morvaival az élen már rég hadat üzentünk volna a környező országoknak. :)

Ezen feküdtem :D

Fideszman 2010.04.12. 20:46:43

@tesz-vesz: Hogyne tudta volna, megszokhatta volna már hogy Kálmán Olga nem papírból kérdez meg nem olyat amit előre megbeszéltek, így volt nagy beégés.

Frontin 2010.04.12. 20:47:31

@zati: Egyetértek!
Én nem mertem ennyire egyértelműen fogalmazni.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 20:47:34

@malac555: ja meg szürkemarhásat

na elmész a fenébe, az asztalon fetrengek az idióta indexes kommentjeiteken :D

Lone Wolf 2010.04.12. 20:47:55

@CyberPunK: Mondjuk Morvaival az élen már rég hadat üzentünk volna a környező országoknak. :)

Szerintem meg az EU üzent volna nekünk hadat csak hogy elhallgattassák...

Mondjuk még megtörténhet. :)

CyberPunK 2010.04.12. 20:47:56

@malac555: Nekem elég lenne, ha elkotródnának és végre kapnák egy rendes vezetőt. Egy olyat amilyenekről lehet olvasni a törikönyvekben.

Alikam 2010.04.12. 20:48:07

@virtual landscape: ajjj, a Fidesz olyan mint a Sötét Nagy Úr, nem osztozik a hatalmán senkivel...

Pörölyfej 2010.04.12. 20:49:38

@zati: barom, a cigányság jelen esetben mint egy parazita a szemükben, nem a nagy gazdasági válság forrása...
és ha már vidéken az ember nyugton lehet és nem kell félnie tőlük, akkor már megérte.
baromira nagy különbség van a kettő közt

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.12. 20:49:48

@Novák Előd: beégés vagy tényleg performansz

egy kis cirkusz a népnek

dr. Aullah 2010.04.12. 20:50:16

@huss: "amelyik kutya ugat az nem harap" - hát ezek ugatni nagyon tudnak, és az a gyanúm, mást ezenkívül nem.

Összehozták a semmiből a gárdát. Sok emberen segítettek, ha csak időlegesen is. Csak most kerültek be, nem tudom mit vártál... szerintem már elég sokat tettek, a helyzetükhöz képest.

malac555 2010.04.12. 20:51:05

@Zuzu Petals: ...Ezt sajnos tanulni is kell, és persze némi intelligencia sem árt még. Ez a nő egy trampli, ilyen ne akarjon már egy állam élén állni, bassza meg a kutya!....
Látom te is szereted a háziállatos filmeket.. : ) nincs egy mangalicád véletlenül..: )

.szali 2010.04.12. 20:51:54

Egyébként ezzel a stílussal meg a zsideszezéssel a Jobbik és a jobbikosok nagyjából azt érték el, h azok, akik megosztották volna a szavazatukat a Fidesz és köztük, most juszt is 2x a Fideszre szavaztak. Korábbi közvéleménykutatásokban lehetett olvasni szavazatmegosztókról, viszont most a Jobbik listás és egyéni szavazatai között alig 30000 volt a különbség. (mindkettő szám 900000 körüli)

Pörölyfej 2010.04.12. 20:51:59

@zati:
"miközben Európa elszáguld mellettünk"

a baloldal már elintézte

gogo boly 2010.04.12. 20:52:32

dr gyerek kerek bilincs MENTELMI jog nemsemmi az kööööööLLLLL!!!!!

Plumper 2010.04.12. 20:52:33

@Schindler Pistája: ma túl kevés filiszteust (vagy azokat, akik azok utódjának mondják magukat) hánytam kardélre. de te következel utána, kutya.

@reKorrekt: de, válaszoltam. olyanok vagytok pont. a nácik is olyanok voltak, és leghűségesebb szolgáik, a nyilasok. a gyáva, görnyedt hátú, bőgatyás csendőrökről nem is beszélve. minden korban megvannak a nácik. 65 évvel később pont a jobbikosok, és az olyan műmagyar korcsok, mint te.

malac555 2010.04.12. 20:52:46

@CyberPunK: de akkor most feleslegesen dobtunk ki rájuk ennyi pénzt? ennyire teli vagyunk lével?

EvilHedgehog 2010.04.12. 20:54:24

Ez a nő az ELTÉ-n oktat.....száni...

mindegykivagyok 2010.04.12. 20:55:05

Morvai....hàt nem egy ovonö tipus vagy, azt idàig is tudtuk.....ilyen arcok sorbaàllnak az utcàn,àlltalàban az esti oràkban!

dr.pupak30 2010.04.12. 20:55:46

lehet dirrekt uti meg ezt hangnemet, az o valasztoi ezt akarjak hallani

2010.04.12. 20:55:52

@ridegfarkas:
tudtam! fogadtam rá! Nyertem.
Te vagy a háttérben a csendőr.
Vagy csődör.
Mindegy.
Kellemes szolgálatot.
Jó aranyfoggyüjtést.
(Azért valahol ti is színesfémgyüjtők vagytok, mint a kedvenc bűnözőitek, kis hamis. Csak nektek kell a "közjogi", vagy "népi" felhatalmazás.
Ja, hát úgy sokkal könnyebb, meg aztán magabiztosabb is az ember tőle, hisz csak szolgálatot teljesít.)

pink75 2010.04.12. 20:56:10

@Plumper: ez a sablon már elfáradt, kérj másikat

Doctor Klauße 2010.04.12. 20:56:50

Mekkora kár, hogy ez a nő nem Gyurcsány Ferencnek lett a felesége...teljesen összeillenének:D
Idegbeteg az idegbeteggel, kóros hazudozó a kóros hazudozóval:DDDDDDD
szegény Baló Psta bazdmeg...xD

Én is akarok kommentelni 2010.04.12. 20:57:41

No megnéztem Olgácskának Kósával való interjúját... mint teljesen semleges nem pártzombiként:
1, Olga egyszerűen paraszt. Ha valakivel beszélgetek én megvárom míg a másik elmondja a választ a feltett kérdésre, és nem vágok mindig a szavába
2, Ráadásul amikor őt sarokba szorította Kósa, akkor azonnal elővette újra a Kubatov lemezt és elkezdte megint lejátszani.
3, És legvégül a kedvencem: Kósa elmondja, hogy nem beszélt azóta Kubatovval, nem készült az adott témából, nem tud többet mondani. Erre felteszi megint a kérdést. Azt hitte, hogy a kérdés feltétele óta beszélt vele és azóta tudja a választ? :)

Röhej a csaj.

Psyman 2010.04.12. 20:58:38

Morvainak eddig is voltak érdekes megszólalásai, de ez vitte a prímet eddig. De komolyan... elképzelem, ahogy ez köztársasági elnököt játszik és elküldi egymás után Obamát, Putyint, Merkelt, Ficót a k**** anyjába. Mert ő ennyire kemény csaj.

dr.pupak30 2010.04.12. 20:58:46

@valaki ellopta a nevem: azert a fletonak volt egy tiszta pillanat, amikor bevalott mindent. nekik nincs

Aladár69 2010.04.12. 20:59:09

szerencsétlen Morvai, miért bántjátok? eccerű, mint a pont, de ezért nem kéne bántani. Nem ő az egyetlen ebben az országban...

flippant 2010.04.12. 21:00:00

Jó lehet, hogy durvább de ezerszer jobban néz ki mint a Lendvai.

Mugli 2010.04.12. 21:00:05

Született hazánkban egy premodern-liberális párt, ugyan a kampányban nem beszéltek a liberális értékrendről, hanem alkalmazzák. Morvai egyértelműen be volt tépve 11.-én végig. Az meg ugye nem kérdés, h Krisztina szerint nem főbenjáró bűn a homoszexualitás. Az indexvideón (nem találom pedig jól adja az ívet) a bácsi pedig a pogány etikát tartja megfelelőnek, amibe a többnejűség is belefér. És azért a szélső jobb nálunk tényleg itt tart. Nem mondja meg a frankót, hogy kalandozni nem kellett volna már, mert az nem segítette elő az európai integrációnkat. Magyar virtus: ezt-e!

Donna (Cara)mba 2010.04.12. 21:00:12

@Aullah: Na jó, igaz ami igaz, a Krisztit be kell íratni egy "master" fokú kommunikációs tréningre, ahol megtanulhatja az indulatait kezelni:-)))))))))

jelentéktelen alak 2010.04.12. 21:00:13

@Alikam:

Nekem azzal semmi bajom nem volna, ha egy politikus nem szimpatizál valamely hír csatornával, újsággal, stb. Miért kell, hogy szeresse a Jobbik a Hír TV-t? Szerintem nem kell szeretnie.
Na de ilyet nyilatkozni????

Ha ez úgy adja elő, hogy "a Hír TV számára nem nyilatkozom!" akkor is botrány van belőle, de méltósággal jön ki belőle. Persze ehhez az kell, hogy eleve legyen némi méltóság ebben nőben. De így még lejjebb járatja magát. mindenesetre a TV remekül reagált a nyilatkozatra!

Nem akarom és MK-t ezzel bántani, mert a butaságról senki nem tehet...

BÁNYAI 2010.04.12. 21:00:32

Sajnos, Morvai Krisztinának minden szava igaz volt az elmúlt két hétre vonatkoztatva.:
A HírTv, az ECHO TV, meg a Magyar Hírlap nem a népnyúzó, megdönteni vágyott szocikat izélgette, hanem a Jobbikot sem engedte megszólalni, pedig törvény van rá ilyenkor az egyenlő megszólalásra! Aki ezt nem érti, akárt Gyurcsányra is szavazhatott volna, azok éppen olyan hülyék, mint egy-két seggmyaló fityiszes!

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.04.12. 21:01:00

Ez ritka béna nyilatkozat volt, de azért a hírtv meg az echotv tényleg szar :)

RaveAcE 2010.04.12. 21:01:15

Tényleg ennyire selypít, vagy csak valami van a szájában?

Mityu Addideapénzt kft LE 2010.04.12. 21:01:50

Valamikor 2008-ban amikor bent járt a Lánchíd rádióban még nem volt ellenére az a HírTv-s közeg, ha jól tudom M. Krisztinának. Merthogy ugyan az a közeg a Lánchíd rádió, mint a HírTv... :))

dr.pupak30 2010.04.12. 21:02:02

eh okosak ezek, szegmentaltak a piacot es kivalasztottak a videki alacsony iskolazattsagu, sikertelen, ezert bunbakot kereso, 18-70 ;ves korosztalyt. erre kellett a marketinmixet kidolgozni. hozzajuk igazitjak a PR-t. :))

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.04.12. 21:03:40

Ez nő akkora tuskó, hogy kemencét lehetne vele fűteni...

kissandor 2010.04.12. 21:04:27

Nesze neked értelmiségi narancskultúra barikad.hu/node/50969, ami a hír tv-ben nincs az nem is létezik nem igaz?

pakesz (törölt) 2010.04.12. 21:04:44

a poszt beiroja jol kibaszott velem
megis hol van a lendvai ildike nyilatkozata?
most a szemet hirtv -t nem fogom vegig nezni ezert...

amugy a Veres Jani is nem veletlenul lokte hatrebb a hirtv -s hulyegyereket, szoval nem csak az egyik oldal a saros...
amugy meg Morvaira jellemzo hogy a sikprimitiv hulye embereknek uzent, mert ezt a mondandot nehany odaszurassal is el lehetett volna adni... e helyett kinosan elmagyarazta az egeszet :)))

dr. Aullah 2010.04.12. 21:04:59

@Én is akarok kommentelni: Nem nézhető meg valahol a neten? Én sajnos lemaradtam róla. Olyan jókat mondtok róla, muszáj látnom :)

pakesz (törölt) 2010.04.12. 21:05:30

NEEEEEEEEEEEEEEE

4 ora es mar 400 -nal tartunk???
LOOOOOOOOOL

Frontin 2010.04.12. 21:06:00

@malac555:

Ezt Jurganov megnyugtatására írtam, miután szememre vetette, hogy nem tartom jó nőnek Morvait:
" sokan megszólják morvait, hogy nem szép. és? nem kell, hogy szexszimbólum legyen, ő politikus. "
Le is pöcsözött. :((
Pedig lány vagyok.

873ujr3rk 2010.04.12. 21:06:12

@Jurganov: "hogy hülyeséget beszél, bár rámutatni egyik sem mutatott rá, hogy: nem hallgatták el a jobbikot, ugyanúgy nyomatták a reklámait, ugyanúgy meghívták őket mindenhova, stb. persze tudom, hogy a rengeteg ostoba arcizom-rándulás nélkül állítaná ezt is, de azért lássuk be: ez nem fedi a valóságot." ha jól értelmezem azt próbáltad megfogalmazni, hogy a média összeesküdött a jelenlegi elittel és agyonhallgatta a jobbikot. soraidat olvasva, illetve képviselőiteket látva azt gondolom ezzel csak segített kedvenc pártodon. szopni akkor fogtok amikor elkezdenek foglalkozni veletek.

Civitas78 2010.04.12. 21:06:19

Csak annyira volt nyers MK, amennyire a média a jobbikkal szemben.

Donna (Cara)mba 2010.04.12. 21:06:22

@flippant: Hát Krisztinek még mindig nő formája van...Míg Lendvai, hogy is mondjam, olyan mintha a Kremlből egy üvegkoporsóból szedték volna elő, és utószinkronizálták volna;-)
Hisztiben ő a nyertes! Egyszerűen felülmúlhatatlan. Kár is erőlködni, mert őt nem lehet meghaladni:(

Én is akarok kommentelni 2010.04.12. 21:06:58

@Aullah:
Passz, én az atv.hu-ra felléptem, van online adás rajta és 1 órát késik... és pont a Kósa interjú ment. Mázli :) Most épp Mesterke izzad az MSZPtől :o

malac555 2010.04.12. 21:07:10

@Frontin: nem akarsz te is szerepelni? : )

pakesz (törölt) 2010.04.12. 21:08:45

@Civitas78: hehehehe
amikor a cigo kijon a gettobol es pofanbasz akkor is ezzel lerendezed nem?
hogy o annyira volt rohadek a zemberekkel szemben mint ahogy a zemberek rohadekok a gettoban levokkel nem?
amugy meg partfegyelem midnenek felett, nezd meg a fityeszt ott mukszik :)))

kissandor 2010.04.12. 21:09:02

@renevol: "Jobbikost megölni ma igazi hazafias tettnek számít."-a békés többség megnyilatkozása, javaslom nyáron látogasd meg rokonaidat Izraelbe ott kiélheted büntetlenül vágyaidat.

873ujr3rk 2010.04.12. 21:10:11

"Erre mit olvasok itt? A leheto leggusztustalanabb tragarsagokat. Mocskot, szennyet. Mennyire hiteles velemnyek ezek? "
ne haragudj, de az a csürhe, melynek legfőbb szócsöve a kuruc.info sztem kussoljon és ne reglamáljon.

dr.pupak30 2010.04.12. 21:10:17

hehe nekem ez tetszett, vegre beszolt nekik valaki. :) ez csak egy nyalintas volt a valasztoknak

Pávor Jál 2010.04.12. 21:10:24

Nekem Anettka jutott róla az eszembe.

2010.04.12. 21:11:00

hehe, ez jó, remélem lesznek még hasonló megnyilvánulásai a jobbiknak, hogy végre legyen szórakoztató a politika. :)))

pink75 2010.04.12. 21:11:50

@Fedor: próbálj meg egy tuskóval befűteni egy kemencét xD okosság

Max. 2010.04.12. 21:12:43

@renevol: Reggel bevetted a napi demagóg kapszuládat? "Illegális magánhadsereg". Ilyenje van pl. a románoknak is, és érdekes módon még senki nem sírt a román gárdisták miatt, és nem ír róluk a New York Times. Mindenki örül nekik, mert segítenek fenntartani a közbiztonságot, segítettek homokzsákot cipelni árvízkor, stb, vagyis pontosan azt, amit a magyar gárda csinálni akar. Ennek a románok örülnek, a hülye magyarok nem örülnek.

Pörölyfej 2010.04.12. 21:12:57

@renevol: ha meg véletlen téged basznak seggbe akkor sír a pici szád?
te sem vagy sokkal különb mint akit szidsz. Múltkor is mekkora hiszti volt a kődobálással kapcsolatban és akkor ott még vér sem folyt.

dr.pupak30 2010.04.12. 21:13:05

@orly: tenyleg nem csinalunk egy partot? legyen a neve LESZOP - lehet szorakoztato a politika
:)))

Plumper 2010.04.12. 21:13:55

@pink75: kérek. barackpálinka.

@kissandor: hülyeség. ez provokátor.
ölni csakis önvédelemből.

@Én is akarok kommentelni: Kálmán Olga egy parasztpitscha, tudvalevő. Lekezelő, bunkó hülye médiamuff.

@zati: öregem, én sem tudtam volna jobbat írni, mint te.

Frontin 2010.04.12. 21:14:06

@pakesz: Hát... egy jó nagy adag kefélés mindenkinek jót teszt,... a túzhely mögött is!

AutosVilli 2010.04.12. 21:14:49

Nem tudom ki mit várt ezektől,de érdekes,pl a jobbikos szóvivő elment a tv-2be asszem nyilatkozni,de könyörgöm minek,ha beakarják őket tiltani??? Ez meg minek nyilatkozik egy olyan tv-nek amelyiket,utál? Bazz ezek is csak a pofájukat járatják,de szerintem pár hónap és a fidesz megeszi őket is,mint a zsigazdákat, meg a zemdfet mega kersztyényeketyt.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 21:15:24

@zero:

Az ilyen stílusú feleség mindig finom ebédet tesz eléd, élére vasalja a ruháidat, minden téren készséges, de közben olyanokat szól be kedvesen mosolyogva, hogy egy csendes pillanatban azt veszed észre, hogy a sok gyomorgörcs után infarktusod van.

EvilHedgehog 2010.04.12. 21:16:26

A jobbik kétharmada cylon csak még nem tud róla.....

A maradék egyszerű állapotgép......

Kartal (rezervált) 2010.04.12. 21:16:27

@arlequin: szerintem túl sok Pratchettet olvasol. Vagy MU-t. És még megkockáztatom, hogy kurva jó anyagot tolsz... tudsz adni egy kicsit belőle? xD

@Donna (Cara)mba: Lendvai maszk nélkül játszotta a Múmia visszatér címszerepét xD

@Én is akarok kommentelni: komcsi retorika. Mind így csinálja.

873ujr3rk 2010.04.12. 21:16:48

"Ha ez úgy adja elő, hogy "a Hír TV számára nem nyilatkozom!" akkor is botrány van belőle, de méltósággal jön ki belőle. "
neki nem arra van szüksége és vonának sem. ők a proliknak játszanak, azoknak pedig az jön le, hogy a krisztina hogy lebaszta már a geci zsidó fideszes hírtévét. nem téged akarnak meggyőzni, meg azt sem aki gondolkodik, nincs is rájuk szükség. nekik bőven jó ez a 15%.

873ujr3rk 2010.04.12. 21:18:47

@BÁNYAI: "hanem a Jobbikot sem engedte megszólalni, pedig törvény van rá ilyenkor az egyenlő megszólalásra! Aki ezt nem érti, akárt Gyurcsányra is szavazhatott volna, azok éppen olyan hülyék, mint egy-két seggmyaló fityiszes!"

kérlek írj még.

Cheradenine Zakalwe (törölt) 2010.04.12. 21:18:49

Részeg tehén. Már azon az indexes videón is látszott, hogy kiütötte magát, amelyiken szavazni mutatják.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 21:19:33

Na így az első pártíz kommentet átolvasva megkérdezném, hogy

máskor az a baj, ha a riporter csak mikrofonállvány, most meg az, hogy miért vágott közbe Frau Baló monológjába? Kettős mérce csúnya dolog, igaz-e?

Frontin 2010.04.12. 21:20:18

@laspalmas: .....és merevedési panaszaid....

dr. Aullah 2010.04.12. 21:20:44

@Én is akarok kommentelni: Felfügesztettem a CopOut nézését... remélem legalább olyan jól fogok szórakozni rajta. Köszönöm!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 21:21:35

@Spiritmonger:

"Morvai Krisztina igazat szólt, kulturált hangvételben, tényszerű megállapításokkal."

Semmi gond, eltérő fogalmaink vannak a kultúráról.

pink75 2010.04.12. 21:21:35

@laspalmas: te most terelsz vagy mi?

pakesz (törölt) 2010.04.12. 21:21:45

@Én is akarok kommentelni: akkor valaszolnek :)))

itt nincsen olyan hogy udvariassag :)
ki kell buktatni a masikat, bele kell zavarni ez a dolga, nem Orban interju a hirTV -n hgy hat Viktorkam 20szorra is vegyuk fel nem?

ja hat ez a strategia amit te neheztelsz ez egy hires fideszes strategia, hogy minel tobbszor mondjak el annak ellenere hogy nem is igaz, hat elobb-utobb igaz lesz :)))

amugy meg ne viccelodjunk ok? hogy nem beszeltek egyaltalan errol? hehehhe ez elegge jo vicc nem gondolod??? rogton osszeult a valsagtanacs, es annak lett ez az eredmenye :)))
hogy nem beszelgettek Kubatov elvtarssal

amugy emlekeztetnelek 2002 -re, kotelet kotelet kotelet :)

Én is akarok kommentelni 2010.04.12. 21:22:33

Nos, köszönöm az eligazítást. Engem érdekel a politika, de teljesen pártsemleges vagyok, amolyan apolitikus. Érdekelnek dolgok, beleolvastam ebbe a postba, a kommentekbe is, emiatt jutottam el az ATVre. Nem ismertem Olgát. Maradok inkább a Discoverynél :o
Most végighallgattam 3 emberrel való beszélgetését.. ez olyan (megboldogult) Knézy Jenős közvetítésekre emlékeztet engem: ő is eldöntötte az elején kinek drukkol, és onnan az utált csapat hiába nyert 3-0ra, azt megalázó vereségként közvetítette, stb.. Olga is az interjú elején eldönti hogy viselkedik majd. Herényit nem szakította félbe, hagyta hogy beszéljen. Kósa meg nem tudott egy összetett mondatot sem végigmondani az interjú felétől.
Az ilyen inkább menjen piaci kofának ha ennyire szeret beszélgetni.

renevol 2010.04.12. 21:22:37

@kissandor: "javaslom nyáron látogasd meg rokonaidat Izraelbe ott kiélheted büntetlenül vágyaidat. "
Jé, hogy egy, a jobbikot fikázó hozzászólásra antiszemita válasz jön?? Hát ilyennel még nem is találkoztam! :)) Szemenszedett hazugság, hogy a Jobbik a neonáci csürhe pártja lenne! :D

deflorator 2010.04.12. 21:23:21

"Akinek amikor és ahol jólesik, nyugodtan agyon lehet verni ezeket a hazaárulókat. Jobbikost megölni ma igazi hazafias tettnek számít."

Ilyen emberek mit keresnek szabadlábon?

Kartal (rezervált) 2010.04.12. 21:24:07

@renevol: "Jobbikost megölni ma igazi hazafias tettnek számít." - Hitler is így kezdte. Ma egy jobbikos, holnap pár cigány, aztán jönnek a zsidók, meg kék szeműek... szerintem Te elvakult náci vagy, látens barnainges, rejtőzködő tömeggyilkos. Még te beszélsz demokráciáról?

pakesz (törölt) 2010.04.12. 21:24:20

@Frontin: nem ertem, hat raparancsol es lesz ott merevedes, max a kek kis tablettatol

astor12 2010.04.12. 21:25:12

@zati:
Ezt másképpen nem lehetett volna leírni! Nem nyalok, de ez így kerek!
Grat.

z666 2010.04.12. 21:27:39

Teljesen igaza van Morvainak! Sőt, remélem, ilyen stílusban fognak beszélni a parlamentben is. Többek között ezért szavaztam rájuk...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 21:28:11

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

"Nah, csak megtaláltad las':DD Morvai nagyon buta, ha egy Krakkó Ákosnak nekimegy."

Sasoltam, mikor rakják már ki :)
És igen, butaság volt ez tőle, mert volt, ami volt, mostmár parlamenti párt lettek, mindenképp fog róluk tudósítani a HírTV, de nem mindegy, milyen hangsúllyal.

mindegykivagyok 2010.04.12. 21:28:34

@Plumper: Inkàbb az aranyvonatos "bulit" vizsgàlgassàtok és ne azokat perelgessétek akiknek
közük sincs hozzà!Màr az egész vilàgot lelejmoltàtok,màshoz se értetek!Maradj csak ott ahol vagy
kaszt szisztéma az valo nektek!

z666 2010.04.12. 21:28:34

@z666: Amit a Hír TV és az Echo TV művelt az elmúlt hetekben, azt az ATV/TV2/Retek is megirigyelhetné.

Zoltan895 2010.04.12. 21:28:35

Hát a bloggoló ezt beszopta, a hirtv-s volt a hülye, Morvainak igaza volt.

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.04.12. 21:28:39

opp 1 hiba:

felfogásával = felfogásától

pakesz (törölt) 2010.04.12. 21:28:50

@Én is akarok kommentelni: jaaa hogy vegzalta Kosat?
hat ja ez a dolga, ezert jol meg is fizetik :)

amugy Kosanak igaza van, hogy hat nem a Kubatov beszeddel hivtak be
itt le kellett volna allnia Olgicanak
ja most jutottam el a videon odaig :)

Sir Black The Brightest 2010.04.12. 21:30:24

szerintetek mikor dugták meg utoljára ezt a Morvait? ez az agresszív stílus és xardobálás nem tudom kinek jön be... ha igazán tökösek lennének akkor a Magyar gárdájukkal meg a sok hős "hazafijaikkal" elindulnának visszafoglalni a Trianoni területeket. én komolyan támogatnám hogy húzzanak át a határon és kezdjenek el csatázni a román, szlovák hadsereggel, de engem hagyjanak ki a buliból

Gazz 2010.04.12. 21:31:04

Lehet rossz az ízlésem, de nekem teccik a Kriszta! Isten óvjon minket a Jobbiktól, de a Kriszta egy igazi MILF! Dugnám kategória simán.

Pörölyfej 2010.04.12. 21:31:06

@renevol: te nem fikáztad a jobbikot, te fröcsögve náciztál, szövegértés? ráadásul saját?

pink75 2010.04.12. 21:31:51

@laspalmas: a fidesznek se kellett igazából a két zsebTV, csak jól kellett volna viselkednie, és az akkior placcon lévő médiumok mind-mind a keblükre vonták volna őket:) főleg választásokkor:)

ld. index-tudósítások a Jobbik említésével a mai napon (vagy csak a képriportok)

Rwindx 2010.04.12. 21:32:03

@VodkadrinkerPíter:
Ne kívánj olyat másnak amit magadnak sem akarnál.

iqlight (törölt) 2010.04.12. 21:34:51

Bevallom ennél durvábbra számítottam. Igazából nem kedvelem a Jobbikot, a túl szélsőséges dolgok szerintem sehova sem visznek, de nem akarok senkit meggyőzni. Ebben a videóban viszont végképp nem látok annyira durva dolgokat ami ekkora kurvaanyázást kellene kiváltson bárkiben is. Lényegében odaszólt a médiának. Bolhából elefánt?

Ja igen és még valami. Felőlem nyugodtan öljétek meg egymást ha már ilyen mélyre süllyedtetek, hogy ezt a színvonalat kell hozni, és csak ez a gyűlölködés ami elfogadható, de ha kérhetem azokat az embereket NE rántástok magatokkal a "repeszekkel", akik mondjuk békében élnék le az egyszerű kis életüket ne adj isten felnevelnék a gyerekeiket. Pártállástól függetlenül.

Köszi.

pink75 2010.04.12. 21:35:08

@Rwindx: hagyd, demokratákkal vitatkozni felesleges :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 21:35:25

@cornwall:

Ki az a Mesterházy? Egy bukott miniszterelnök-jelölt :)))

Viccet félretéve: tőlük a burkolt nácizás ment eddig is, tulajdonképpen nem okozott meglepetést azzal, hogy lefasisztázta a Jobbikot. Az Mszp-nek ez a két CD-je van csak, a másik a Zorbánhajóbányatábornok. Meg ha úgy vesszük, nekik mindegy is már, saját maguk alatt vágta a fát ezzel, pár jobbikos talán rájuk szavazott volna a 2.fordulóban a Fidesz 2/3 ellen, de így már gondolom tuti nem.

pluto111 2010.04.12. 21:36:34

Szerintem korrekt véleménynyilvánítás volt.
Nem biztos sokra viszik a parlamentben, de ha olyan gerincesen csinálják mint amit kommunikálnak, akkor nem baj hogy bekerültek.
(ugyanez igaz az lmp-re is, bár ebben nem hiszek nagyon)

Legviccesebb Lendvai Ildikó volt: "mert az MSZP-nek van programja"
Hurrá Lendvai Ildikó megtalálta a programjukat 8 év után pakolás közben a fiókok alján.

subabubba 2010.04.12. 21:36:45

Nagyon örülök, hogy a Jobbik bekerült a parlamentben, mivel ez lesz egyúttal a vége is ennek a frusztrációból, agresszióból, primitívségből. és a magyarságra hivatkozásból álló pártnak. Nem tudnak ők törvényeket készíteni, jogszabályokat értelmezni, és ha tudnak is, a szavazóik akkor sem ezt szeretnék, hanem hogy jól odabasszon valaki a cigányoknak, és hogy felszántsák az RTL Klub helyét. Abból meg ugye nem ehetnek, mivel az még Tadzsikisztánban sem lenne lehetséges, nem hogy Európában. Koppány Koppány, ne kísérts már ezer év után is.

katkaa 2010.04.12. 21:38:13

Adjon az Isten.....!!Szép volt Krisztina!!Le az összes szenny médiával!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 21:38:26

@Marcellusca:

"És igen nagy bunkóság elvenni a mikrofont és közbepofázni.
Még akkor is, ha a mondandó nem tetszik a riporternek. "

Akkor neked is:
máskor az a baj, ha a riporter csak mikrofonállvány, most meg az, hogy miért vágott közbe Frau Baló monológjába? Kettős mérce csúnya dolog, igaz-e?

Doctor Klauße 2010.04.12. 21:38:29

Kedves Balóné csak azt nem tudja, hogy ez a stílus visszataszító az átlag szavazó számára és minuszba mennek ezzel a nővel...xD

dr. Aullah 2010.04.12. 21:38:43

Kósa:
Kubatov beszéd, nem történt meg. Felhozta a grúziai esetet, amikor sokan azt hitték, hogy támadás van... tudjátok, amikor a műsor elején kiírták, hogy fikció.
Nevetséges... Köszönöm, hogy mondtátok, hogy van ilyen is :D

pink75 2010.04.12. 21:39:39

@laspalmas: még egyszer, ez terelés
még a poszt sem itt akarja megfogni Morvait

Lone Wolf 2010.04.12. 21:40:09

@laspalmas:

"És igen, butaság volt ez tőle, mert volt, ami volt, mostmár parlamenti párt lettek, mindenképp fog róluk tudósítani a HírTV, de nem mindegy, milyen hangsúllyal."

És ez a hangsúly most dőlt el.

tena_lady 2010.04.12. 21:40:36

Tudtam, hogy Krakkó Ákost küldik a Jobbik fészkébe. Ő csak oda megy, ahol repkednek a molotov-koktélok. Szórakoztató volt ez az interjú, az tény.

Rwindx 2010.04.12. 21:40:59

@pink75:
Nem biztos hogy "demokrata", a kommentjei alapján, csak ostobaságot mondott. Ezen poszt kommentjei között nem az ő az első.

rockjano_ 2010.04.12. 21:41:16

Érdekes kettősség Morvay is borzasztó de a HírTV is, Egyik elfogultabb és frusztráltabb mint a másik.
Ez a mi jobboldalunk, és szélsőjobbunk.

Nekem mint öreg liberálisnak símogatja a lelkét amikor ezek így gyepálják egymást.

Lesz még örömöm :-)

pink75 2010.04.12. 21:41:51

@Rwindx: nem tettem idézőjelet, azt hittem, egyértelmű lesz

halar 2010.04.12. 21:42:54

és a pszichó kriszta mögött rögtön ott a verőlegény, figyelitek?

Alikam 2010.04.12. 21:44:12

@laspalmas: te nem csak hülye vagy, hanem elszánt is... shhh, a legroszabb párosítás:)

Rwindx 2010.04.12. 21:45:18

@pink75: Manapság minden kis apró pontnak, veszőnek, idézőjelnek is nagy jelentősége lehet :)

emzperx 2010.04.12. 21:46:04

Mint a Jobbik szavazója és támogatója ezen a ponton ki kell jelentsem: Morvai túlságosan terhes ennek a pártnak. Ideje lenne eltenni valami csöndesebb, kevésbé látható helyre mert különben ő lesz a Jobbik Semjén/Kövér/Mikolája.

renevol 2010.04.12. 21:47:54

@Max.: (a magyar gárdára) "Mindenki örül nekik, mert segítenek fenntartani a közbiztonságot, segítettek homokzsákot cipelni árvízkor, stb"

Érdekes módon pl. Orbán Viktornak soha semmi szüksége nincs arra, hogy nyilas jelképekkel telepakolva, cigányokat megfélemlítve pakolja a zsákokat, amikor arra szükség van. A közbiztonság fenntartása pedig nem önjelölt egyenruhások feladata - arra mi, adófizetők fenntartunk egy szervezetet, amely erőszak-monopóliummal rendelkezik. Hogy ez a nem megfelelő kormányzás következtében nem jól látja el a feladatát vidéken? - ezt bizony sajnos el tudom hinni. Nem egy náci párt magánhadseregének az elfogadása a megoldás, hanem a mi pénzünkből fenntartott és erőszak-monopóliummal rendelkező szervezet jó irányítás alá vétele.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.12. 21:47:57

@rockjano_: Te mint öreg liberális, nem jutottál még el odáig agyilag, hogy minden médium a tulajdonosai érdekeinek megfelelően működik. Ez alól a közszolgálatiak kivételek, mivel azok nem a tulajdonos érdekében dolgoznak, hanem a kormányzó párt megrendelésére.

A hírtv azért borzasztó neked, mert a te lieblingjeidről hozza az információt.

Doctor Klauße 2010.04.12. 21:48:01

Még a mosolya is olyan mint Lendvaié, persze a stílusuk is megegyezik, úgylátszik szélsőségeséknél manapság ez lett a divat az ároád-csíkos sál, meg a felfújható gumiturul mellett...xD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 21:49:32

@tesz-vesz:

ha lesz egy perc időm, talán benézek :)

pink75 2010.04.12. 21:51:55

@renevol: mondd el azoknak a halottaknak, akik ezt kénytelenek voltak megtapastalni
a hülyék, hát nem bírták kivárni ezt a 20 évet, pedig orbán már mikor megmondta, hogy majd 2006-ban...és tényleg, 2010 is itt van, ahogy megígérte! itt az idő!

Humgor 2010.04.12. 21:54:45

Ez az egész Jobbik egy nagy gáz.

Vízvezeték szerelős egyenruha, Iráni megfigyelők, faszpumpa-virsliman, melegfesztiválozó-kokos szóvivó, Vonagábor-kétharmad-Gabi, Mszp-Szdsz-nek számlázó Morvai, néger faszt szopó pornós gárdista. Ex Szdsz-es képviselőjelölt.
A legdurvább az, hogy rengeteg Jobbikos szavazó 4 évvel ezelőtt az Mszp-re nyomta

Rántott máj (törölt) 2010.04.12. 21:55:58

@ergerberger: De hogy ezt a beszéd közbeni folyamatos vigyort hogyan csinálja, arra nem tudok rájönni. Kigemkapcsozza a szája szegletét a füléhez? Vagy bevesz valami merevítőt a felső ajka alá? Mindenesetre jobban tenné, ha vigyor helyett inkább a kultúrált viselkedésre gyúrna kicsit.

órarugógerincű felpattanó 2010.04.12. 21:56:15

@Humgor: Bankrablásos pártfinanszírozást kifelejtetted :-D

Alikam 2010.04.12. 21:56:57

@laspalmas: amúgy a bérbloggerkedésért legalább adóztok? Remélem nem feketén nyomjátok...

pink75 2010.04.12. 21:57:02

@Humgor: xD
mesélj, miből lesz a fidesznek 2/3-a? mert a szadeszesek lmpre, a miépesek jobbikra...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 21:58:13

@Incinerator:

"Itt az idő,hogy a Jobbik is létrehozza a saját médiumait."

Hát igen, méghozzá jó gyorsan, ha akarnak magukról híreket látni...

bölcsésztanár 2010.04.12. 22:01:14

Morvaihoz: Ez a nő okosnak tűnt (2006-ban utoljára), de ahogy szavazott és ez a nyilatkozata tisztán mutatja, hogy milyen szőke és milyen paraszt. Hiába vesz fel szép ruhát, hiába mosolyog, egy arrogáns, klimaxos, beképzelt, poltikusnak teljesen alkalmatlan személyt mutat. Még csak nem is a jobbos Lendvai, mert még őt is alulmúlja, pedig ő sem a kedvencem.

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.04.12. 22:02:11

@piro: Bakker, ennyit ne nézzél ki belőle... Annyira azért nem okos! Csak egy rúzsos pitbull ez is!

Sir Black The Brightest 2010.04.12. 22:02:57

egyszer kéne már egy népszámlálás is Jobbik módra. kíváncsi lennék hogy a jelen 10millió+határontúliakból hányan mennének át a "mélymagyar hazafi" rostán. lehet nekik kéne inkább egy újabb honfoglalás valamerre mert még a végén kiderül hogy ők a kisebbség. gazdaságosabb is lenne mondjuk. egy vonatot kapnának arra ráférnének az igazi mélymagyarok és irány az új honfoglalás. dicső egy tett lenne és nemes gesztus az ittmaradottakkal szemben hogy nem akarnak minket is áttéríteni. reméljük Morvai rokonsága tisztán visszavezethető az Árpádházig mert különben még a végén kénytelen lenne maradni velünk sekélyes magyarokkal...

pluto111 2010.04.12. 22:06:03

@Humgor: Nem a jobbik a legnagyobb gáz hanem ami az utóbbi években demokrácia címen itt folyt. Teszünk mindenkire csak a hatalom nálunk legyen.
Mszp már meg is ígérte hogy folytatja ugyanezt a politikát (ahol lehet betesz a fidesznek, mint ahogy eddig fordítva volt ). Jobbik meg azt ígérte hogy minden az ország érdekeit szolgáló törvényeket megszavaz (nekem ez tetszik legyen igy)

Hefe 2010.04.12. 22:06:11

A jobbik a tizenvalahany szazalekaval rovid idon belul tud majd annyi penzt lopni, hogy sajat tv-t indithasson, mondjuk "turul tv" neven.

biopszia 2010.04.12. 22:06:37

sunáznám, feltéve ha tök kopasz

Donna (Cara)mba 2010.04.12. 22:07:01

@laspalmas: Ebben tévedsz, LasPalmi:)
Sztem a holnapi nagy , külföldi újságok tele lesznek a Jobbikkal:)))))
Már eddig is láttunk rá példát: Noname Cowboy nézte meg a mai német lapokat.

És ha nem mennek jól a dolgok, megint előhozzák a Jobbikot:))))) idehaza is. Nem kicsit, nagyon!
Kellenek, mint galambnak a búzaszem;-D

Meg azért egy bűnbak is kelleni fog, azért nem legyünk naivak!

Sokat, nagyon sokat fogunk még róluk hallani, lehet többet, mint a többi pártról összesen;-D

törökszultán 2010.04.12. 22:09:07

Abban reménykedek, hogy majd a Parlamentben, ha szünet van, a jobbikosok lekevernek néhány frászt a wc-ben a hugyozó LMP-seknek és viszont.

PNP 2010.04.12. 22:09:20

Ez olyan, mint amikor Kiszel Tünde nyilatkozik a juj.hu-nak.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.04.12. 22:10:00

@laspalmas: A szakadó Jobbik elméletemre, még behozhatnád azt, mikor Vona még so-so vesszen trianonozik, Balczó már nem, de a Budaházy skandálásra, már lefagynak, mert Novák Előd még hozta a kurucokat erre, de Morvai EP-s ámokfutása, már csak rontott a helyzeten...

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.12. 22:10:26

Uramisten, micsoda önuralma van ennek a Morvainak!

Én a jó édes anyukájába küldtem volna el riportert, ott a helyszínen.

arlequin 2010.04.12. 22:10:52

@Fedor: mi van? nincs otthon fád? csak szóljál és megmondom, hogy nem tudok segíteni.
@renevol: egy agyhalott regél agyhalottakról. még szép. elég hüjén néznél ki ha értelmes gondolatokat fogalmaznál meg.
@Frontin: lány? és éppen menstruálsz drága? vagy irigy vagy a három gyerekére?
@Kartal (beleszól): nem kapsz. olyan mint a manna. napról-napra. és még te beszélsz a múmia visszatérte után ;...-DDD mellesleg ne nyomd ezt a demokrata dumát, mert erős kérdőjelekkel fogok viseltetni becses értelmed felé...

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.04.12. 22:13:35

@bölcsésztanár: Lendvai anyónak az a mondata sem volt semmi, hogy "nem egészen érti, miért..." Bakker, ha ez nem jött le neki eddig, akkor???

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.04.12. 22:13:52

Én örülök, hogy a szélsőjobb is megtalálta végre a maga vezetőit. Ez a tizenvalahány százalék már sokkal inkább tükrözi a magyarországi radikális fasisztonácoidok arányát.

pink75 2010.04.12. 22:15:11

@arlequin: Fedor szokás szerint csak parasztkodni szeretett volna, de nem látott még kemencét közelről :)

Max. 2010.04.12. 22:16:41

@renevol: Aham, remek, szóval ha az a szervezet, amelyiknek dolga lenne az említett dolgokat megcsinálni, nem végzi jól a dolgát, akkor a civil szférának nem áll jogában segíteni ott, ahol tud. Remek. Amúgy mutass már nekem egy fotót arról, hogy mikor volt önkényuralmi jelkép bármelyik gárdistán, mert én még nem hallottam ilyenről.

arlequin 2010.04.12. 22:16:45

@Kara kán: tűsarkúval bal herére?

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": hát igen. az a budaházy-skandálás olyan gyermeteg homokozós. nem is értem miért nem mennek szemlőhegyre és dobnak 200-an 400 molotovot a gyurcsi házára, amit zsidóktól 'koboztak' el. dehát a mi fletónk vérbő democsokrata. hogy az ég hallgattatná el mihamarabb.

@Lone Wolf: szeretnélek figyelmeztetni a korongvilágtól felsőbb hatalmak kötelességtudatára. úgy tűnik nem tanultál belőle.

Doctor Klauße 2010.04.12. 22:17:02

@arlequin: Jaja, irigykedünk, mert mi is szeretnénk a zsidó Baló Györgytől 3néhánygyereket szülni xDD utána meg megcsalni Gaudival:DD

Nyers Fa 2010.04.12. 22:19:27

Kedves Jobbik szimpatizánsok, az a baj ezzel a stílussal, hogy ha neki szabad, akkor a közértben a pénztárosnak is szabad. Tudom jobb lenne, ha csak egy tv csatorna lenne, aki alákérdez a Jobbiknak. Hála istennek ez nincs így, nem lesz bezárva sem az RTL, sem a TV2, sem a Hír tv, pedig mennyivel könnyebb lenne. 1 csatorna, hétfőn meg adásszünet! Nevetséges, hogy valakik ezt várják vissza.

arlequin 2010.04.12. 22:19:34

@hillaby: húbalázs, te is éppen olyan altató vagy, mint a 'kisbalázs'. aludj el szépen? mennyire aljas, ha én fönn akarok maradni, ugye? kellemes demokrata álmokat.
@pink75: fedort szeressük. bár nem örülök, hogy (ha jól látom) rejtő jenőt választotta avatarul, mert rejtő nagyságrendekkel volt nála szabadabb szellem és értő szív. de így is szeressük.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 22:19:49

@Zuzu Petals:

"Annak, aki nem érti, mi a baj ezzel a nővel, nem hinném, hogy el lehet magyarázni, hogyan lehet kultúrember módjára finoman célozva alázni úgy, hogy a másik szinte észre se vegye."

Köszönjük!

renevol 2010.04.12. 22:20:09

@arlequin: "@renevol: egy agyhalott regél agyhalottakról. még szép. elég hüjén néznél ki ha értelmes gondolatokat fogalmaznál meg."

Ajjajj, lehet, hogy tényleg én vagyok az agyhalott, ha már ebben a másfél soros hozzászólásodban sem találok semmi értelmet? :)))))

pink75 2010.04.12. 22:23:24

@arlequin: én sem úgy értettem a parasztkodást, hanem mint létforma

pink75 2010.04.12. 22:24:34

@Nyers Fa: ne csúsztass, senki nem ezt várja vissza
inkább olvass vissza

arlequin 2010.04.12. 22:25:04

@valaki ellopta a nevem: te nézd. én megcsináltam magamnak a három gyereket. de hogyha neked a baló gyuri ennyire gáz, ráadásul azért mert zsidó, akkor te egy igazi zsidórasszista vagy. fene az ízlésed. ráadásul semmi közöm a magánéletéhez. de elővehetjük a szadeszos körbebaszunkmindenkit leszbihomoanálparódiát is. ha neked ez kell. ha fáj, hogy valaki merte megjegyezni a fájdalmát és igazat szólt. akkor rajtad nem lehet segíteni. te vagy az, aki a főnöknek nyal, a munkatársait felnyomja, közben az asszonynak panaszkodik és még mindig az anyjától kér kölcsön. ölég alantas egy élet. de lehet rajta változtatni ám, csak akarni kell...

Max. 2010.04.12. 22:25:07

@renevol: Már bocs, de ha azzal jössz, hogy a Zorbán arrébbpakolt pár zsákot kampánycélból, amellett érvelve, hogy nincs szükség országos szintű civil mozgalomra (ami mellesleg szinte minden országnak van, csak nekünk nincs), akkor én itt ki kell vonuljak a teremből, bocs.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.04.12. 22:25:10

@arlequin: Akkor álmos leszel holnap, de egészségedre. Az igaz magyar ember hajnalban kel és megy a munkájára.

pluto111 2010.04.12. 22:25:38

@laspalmas:
"
"Annak, aki nem érti, mi a baj ezzel a nővel, nem hinném, hogy el lehet magyarázni, hogyan lehet kultúrember módjára finoman célozva alázni úgy, hogy a másik szinte észre se vegye."

Köszönjük! "

Ezzel az a baj hogy lehet te mint "kultúrember" azt mondod rá hogy ez így van rendben, de esetleg mások azt mondják rá, hogy egy takony féreg amiért így viselkedik.

Rwindx 2010.04.12. 22:25:42

@renevol: pedig elég világosan fogalmazott. túlzásokba estél, ugyanúgy ahogy azok is akiket aprítanál. Próbáltam árnyaltabban fogalmazni.

gyilkos fűegér 2010.04.12. 22:27:01

"kedves" ridegfarkas, nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy fideszék elkövetik azt a hibát, hogy hagynak titeket indulni a 2014-es választáson, ti addigra már rég be lesztek tiltva, mellesleg erre okot találni nem is lesz nehéz. az első komolyabb gárdás balhénál meg olyat fogtok kapnia a "fideszrendőrségtől", hogy visszasírjátok gergényit. "támadni is tudunk" na ne röhögtess...

dr. Aullah 2010.04.12. 22:28:12

@Nyers Fa: "az a baj ezzel a stílussal, hogy ha neki szabad, akkor a közértben a pénztárosnak is szabad." Nem tudom mire gondolsz, hogy érted ezt?

"pedig mennyivel könnyebb lenne. 1 csatorna, hétfőn meg adásszünet! Nevetséges, hogy valakik ezt várják vissza. "

Senki nem várja ezt. Látszik, hogy te is csak a hírekből hallottad ezt a hírt és nem is néztél utána, hogy ők pontosan mit akarnak.

pink75 2010.04.12. 22:29:09

@gyilkos fűegér: jöttél a gangesz partjairól,
hol álmodoztál déli verőn?

Doctor Klauße 2010.04.12. 22:30:20

@arlequin: Úristen, nem tudsz kicsit tagoltabban, mondatokban írni, mert így elég gáz.(be ne perelj mint Morvai, csak megkértelek valamire)
Igazat szólni úgy is lehet, hogy az ember szolídabban fejezi ki magát, ugyanakkor egyértelműen, de nem visszataszítóan, mint azt már pár jobbikos megtanulta...
Amúgy meg egyértelművé vált krisztinek az eredményekből, hogy nem lesz Államfő...valószínűleg azért volt ilyen ideges, vagy csak menstruált, de ez a magán dolga ;)

renevol 2010.04.12. 22:31:47

@Max.: "Aham, remek, szóval ha az a szervezet, amelyiknek dolga lenne az említett dolgokat megcsinálni, nem végzi jól a dolgát, akkor a civil szférának nem áll jogában segíteni ott, ahol tud."

Homokzsákokat a civil szféra pakolja, bizony. Ez jó dolog. Pont ezt írtam én is. Normális embereknek ehhez nincs szükségük egyenruhára. Mint magyar állampolgárok pakolnak - nem mint egy párt vezetőségének, annak magánhadseregének tagjai.

A másik említett dolgot, a közrend fenntartását viszont pont az erőszak-monopólium miatt bizony nem végezheti a civil szféra, csak hivatásos állomány. Ha mindenki tarthat fegyvert, összevissza lövöldözhet és statáriális bíróságot játszhat, azt anarchiának hívjuk.

"Amúgy mutass már nekem egy fotót arról, hogy mikor volt önkényuralmi jelkép bármelyik gárdistán, mert én még nem hallottam ilyenről."

Ebbe a vitába és a Jobbik náciságának százezer-egyedszer történő leírásába én nem fogok belemenni (talán valami rutintalanabb fórumozó megteszi helyettem).

Nyers Fa 2010.04.12. 22:32:01

@pink75: Csak a saját nevedben beszélj! Megyek aludni, majd reggel visszaolvasok, ha még on lesz a poszt. Sajnálom, de most nem volt időm rá. Tényleg!

Lone Wolf 2010.04.12. 22:32:37

@arlequin: "szeretnélek figyelmeztetni a korongvilágtól felsőbb hatalmak kötelességtudatára. úgy tűnik nem tanultál belőle."

Én értem. Na de Morvai??? ;-)

arlequin 2010.04.12. 22:32:43

@renevol: kapisgálod koma, kapisgálod. és mily áldott is tudatlannak lenni. nincs felelősség, lehet vagdalkozni szabadon. "hohó, mily jó, hol van már a tavalyi hó?"

@laspalmas: 1. a hírtv nézőinek, bármennyire is szeretnénk 80%-a nem művelt ember. 2. ez igaz a társadalomra is. 3. hogy megértsék és ne a hírtv-n eddig megjelentek ragadjanak meg bennük ("hogy örül ez a kis nyomorult, végre megszólaltatták, pedig ez a jobbik tele van botrányokkal, ez pedig a gaudival dug"), ahhoz kell egy kis 'ösztönzés'.
értem én hogy hölgyemnek ez erős és durva, de én se nem mentegetem, se nem igenlem, mindössze úgy tartom, hogy nem hiába kapták. olvass vissza. gyermeked (talán később gyermekeid) felnő és mit választasz? képedbe köpje őszintén, vagy hazudjon és közben csússzon el. ne légy képmutató pálmácska, mert magad látod kárát. tudom kéretlen, de igyekszem ezzel szolgálni. bocs a zavarásért.

pink75 2010.04.12. 22:32:57

@Nyers Fa: xD ja, akkor én nem számítok:)

béla bá (törölt) 2010.04.12. 22:33:11

szomorú. az ep választások előtt-alatt agyon voltak hallgatva, most meg nem tudnak élni a lehetőséggel. valaki említette a szofisztikált zsidózást: ilyen nem létezik, csurka is vérnácinak volt beállítva, pedig ő nem volt híjján a fogalmazási készségnek. morvaival kapcsolatban pedig: a vér nem válik vízzé

Alikam 2010.04.12. 22:35:03

@laspalmas: bennetek, bérbloggerekben ezt bírom:)

Hát kik vagytok ti? Nevetek sincs, mit tettetek le az asztalra? Semmit sem, aztán osztjátok az észt, mintha ti szartátok volna a spanyolviaszt. Nálatok még a Nyakó is többet ér, pedig az már gyalázás:))

Boli – Ch.T. is, meg hát! 2010.04.12. 22:35:24

@gyilkos fűegér: Viktornak feltette egy angol újságíró a kérdést, hogy hogyan lesz az a pofonkiosztás és mi lesz, ha Vona (Zazrevicz) egyenruhába vonul be? Viktor válasza: Nem ért az egyenruhákhoz... Bár az első felvonulásnál a magyar kir.rendőrség lehet, hogy soha nem látott gumibotozást fog beajánlani. Szerintem is a legfontosabb az lesz Viktornak, hogy a jobbik rétegét visszacsábítsa, ledarálja a pártot és a lejáratókampányba minden mozgó és élő politikusukat belehúzza...

arlequin 2010.04.12. 22:37:27

@hillaby: igaz magyar ember? mi vagy te? hungarista? egyébként valóban többnyire hajnalban kelek, de ettől... az ilyesfajta irónia pedig éppen a dolgozókat minősíti le. úgyhogy jóccakát...
@valaki ellopta a nevem: blablabla.
@Lone Wolf: mi alapján kéred számon mástól, amikor csak - állítólag - érted, de nem éled? farkacskám, izé, farkaskám...

Frontin 2010.04.12. 22:38:14

Ez hihetelen! Mármint a Jobbikos hozzászólok!
Az elöbb még pöcs voltam és agyhalott, most meg már menstruálok, és irigylem Morvai három gyerekét.....
Inkább elmegyek aludni, nehogy pár perc múlva melegzsidótranszicigánykomcsi legyek.
Jó éjt!

renevol 2010.04.12. 22:38:45

@Max.: "Már bocs, de ha azzal jössz, hogy a Zorbán arrébbpakolt pár zsákot kampánycélból, amellett érvelve, hogy nincs szükség országos szintű civil mozgalomra (ami mellesleg szinte minden országnak van, csak nekünk nincs), akkor én itt ki kell vonuljak a teremből, bocs."

Én civilbarát, a hazai civil szférát nagyon jó szemmel néző, azt pénzzel és önkéntes munkával is rendszeresen támogató ember vagyok. Ezzel párhuzamosan a demokratikus rendőrség erőszak-monopóliumát megszüntetni igyekvő, egy náci párt magánhadseregét annak helyébe állítani kívánó törekvések radikális ellenzője vagyok.

Melesleg a Magyar Gárda tevékenységét és a kampánycélú párt-tevékenységeket egymással szembeállítani szerintem nagyon naiv dolog. Mint ha nem ugyanaz lenne a kettő.

pink75 2010.04.12. 22:40:09

@Boli: nem megy, a jobbikosok nagyrészt protest-szavazók, mind (alapból) mszp és (az mszp mankójává válása és az utóbbi idők fidesz-féle okádékkampánya okán) fidesz-ellenesek - nem csoda, ha orbán a jobbikkal kapcsolatban az lmp-sek felé nyalt egy ordenárét

2010.04.12. 22:40:44

"jobbikosok nagy része nem érti, hogy a faltörő kos nem nyitja a labirintust, és a kocsmastílus nem diplomáciai eszköz."

Barátom, ebben a hatalmas nagy idenyalunk-odanyalunk fartúrásban, toleranciára nevelő tanításokban, hazugságtengerben, sündisznóállásban annyira elfelejtettük milyen is szemtől szembe fésztúfész megmondani valakiről, vagy valamiről a véleményünket, hogy egy ilyen -egyébként teljesen korrekt, őszinte- nyilatkozat is kiveri egyeseknél a biztosítékot. Ide jutott a becsület és egyenesség. Ha megmondom -az egyébként jogos- véleményemet, én vagyok a paraszt, és anti-diplomatikus. Te még nem érted a jobbikosokat. Itt nem arról van szó, hogy lázadunk minden ellen, és fel akarjuk gyújtani magyarországot. Csak elegünk van már, hogy nincs egy tiszta pont, amihez viszonyítani lehet. Az összes politikai szereplő csak szurkál a ködben, homályosan célozgat, ma ezt mondja, holnap azt, aztán annak is az ellenkezőjét "hát nem úgy értettük" és jobbra balra mozog, lavíroz, miközben évtizedek telnek el, generációk nőnek fel, anélkül hogy jottányit is javulna valami. Én már több mint 3 évtiede ezzel a lehetőségekkel kecsegtető, valójában soha el nem érhető délibábbal kelek-fekszem, és már kicsit unom, hogy minden negyedik évben ugyanazok az arcok basznak át ismét. Van aki tud sokadjára is bízni, én már nem. A Hír TV, de ide sorolhatnám az összes médiumot egyébként, nagyon sokat, és nagyon álhatatosan tett azért, hogy a jobbikot visszanyomja a sárba, eme álhatatos munka nélkül a jobbik lényegesen jobb eredményt érhetett volna el, és talán többen -pl Te is- is megértették volna, hogy a szókimondó smirgli felszín mögött, valójában egy működőképes, és hathatós alternatíva rejlik, ami ki tudná vezetni az országot a mocsárból. Morvai pikirt köszönete a legkevesebb. Én még le is köptem volna a riportert, akár európában vagyunk akár nem..

Az a hatalmas nagy diplomáciai érzék, amiről a cikkben szó van, amivel az elmúlt kormányok is operáltak több évtizede, pontosan a szemétdomb kellős közepére helyezte Magyarországot. Nekem ennyi is elég, kösz.

Nyers Fa 2010.04.12. 22:41:12

@Aullah:Egy videót láttam amin Vóna, beszél a terveiről. Nem nézek híradót. Nem nézek tv-t. Viszont a barátnőm ( mellesleg gyermekem anyja) szereti a Barátok közt-öt, és szerintem senkinek nincs joga megtiltani, hogy mit nézzen. Sajtószabadság Jobbik módra. Ezt úgy hívják gondolatrendőrség! Na jó éjt!

pink75 2010.04.12. 22:42:01

@pink75: már a fidesz vált az mszp mankójává
egy igazi ellenzékkel már rég el lettek volna hajtva

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 22:42:03

@pink75:

Nem, visszaolvastam.
Mi a kérdés?

órarugógerincű felpattanó 2010.04.12. 22:42:38

@Alikam: mivan apa? neked mi a fasz bajod van?

gyilkos fűegér 2010.04.12. 22:43:22

@pink75: afrikából. bár én álmodozásnak azt nevezném, ha valaki talál 16 % százalék támogatót az irreális hülyeségeihez, és azonnal rendcsinálásról, kertévék felgyújtásáról + "külső és belső ellenségekről" vizionál. amúgy van belső ellenségünk a saját faszságunk + lustaságunk. épp most olvasom: " mikor volt önkényuralmi jelkép bármelyik gárdistán?" az egész gárda maga egy önkényuralmi jelkép.

pink75 2010.04.12. 22:43:33

@Nyers Fa: amiről beszélsz, nemrég hozta össze a fidesz-assziszttal az mszp, ld. holokauszt-törvény

Doctor Klauße 2010.04.12. 22:43:50

@arlequin: Ajaj ezzel a nem senki által nem várt fordulattal megnyerted a vitát:S :"blablabla" xD
Lassan úgy látom egy ember marad a gáton veled együtt xD

pink75 2010.04.12. 22:44:59

@laspalmas: már nmem tudom, mire vonatkozik a válaszod
mint írtam valahol, lubickolok

órarugógerincű felpattanó 2010.04.12. 22:45:44

@Jankove: Csak azzal tudják sarazni, amit saját maga csinál a jobbik.

pink75 2010.04.12. 22:45:46

@pink75: de én is tudok kérdéssel válaszolni:) zsidó-e vagy? :)

ORGASMUSFORSCHER 2010.04.12. 22:45:47

Bocsánat, de mi ebben a szar?
Elmondja, hogy a jobboldali sajtóorgánumok teljesen a Jobbik ellen voltak az utóbbi hetekben.
Ez tök jó, mert látszik világosan, hogy a Jobbik nem a Fidesz üdvöskéje, hanem az MSZP-jé.
Micsoda nácizást/fasisztáskodást le tud vágni egy-egy SZDSZ-es hazaáruló, maffiózó, börtöntöltelék politikus - pl. Demszky márc. 15-én, Bauer T. még a választás előtt, stb. - csak hogy mentse a bőrét s elterelje a figyelmet az ellopott milliárdokról. Igen, sorry az igazság kimondásáért: milliárdokról. A Jobbik egy bohóc párt, MK pedig az egyik főbohóc. Komolyan jobboldalinak lehet tekinteni az egykori Balónét, aki egy időben versenyben volt Göncz Kingával (egy másik hasonlóan förtelmes jobboldalival) az esélyegyenlőségi miniszteri posztért???????????
Simicsja Lajos szerint mindenkinek állampolgári joga, hogy hülye legyen, de jó lenne arra figyelni, hogy a hülyeség nem ártson meg túlságon.... legyen egy határ...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.12. 22:46:39

@Jankove: Szivembol szoltal.
Kapsz is mindjart dezsanyi szart a nyakadba az ideiranyitot indexes pocegodor kommandotol. Csodalkoztam, reggel, hogy mi ez a nagy tragarsag es mocsokaradat. Fajtalan beszolasok, anyazas, gusztustalansag. Aztan valaki felvilagositott, hogy felkerult az indexre ez a cikk, mivel merfoldekrol kiszagolnak barmit, ami budos vagy rohad, es ideszabadult az egesz vonyito sakalhorda. Remelem nem szoknak ide, mert ez a szinvonal, amit kepviselnek, meg egy kultelki kocsmaban is tahosagnak szamitana.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 22:47:11

@pink75:

Lesz-e saját tévéje a Jobbiknak?
Ha igen, beáldozom érte a Mezzot a csomagból xD

borigabi 2010.04.12. 22:48:15

@laspalmas: Jó lesz az Comedy Central helyett is. :P

pink75 2010.04.12. 22:48:21

@ORGASMUSFORSCHER: "Elmondja, hogy a jobboldali sajtóorgánumok teljesen a Jobbik ellen voltak az utóbbi hetekben.
Ez tök jó, mert látszik világosan, hogy a Jobbik nem a Fidesz üdvöskéje, hanem az MSZP-jé."

fantasztikus, kérlelhetetlen logika
komolyan hihetetlen :)

Doctor Klauße 2010.04.12. 22:49:24

@pink75: Hát több köze van az MSZP-hez, mint a Fideszhez az egyszer biztos...

Doctor Klauße 2010.04.12. 22:50:14

@pink75: Sőt még támogatottság tekintetében is közelebb van xD

pink75 2010.04.12. 22:52:04

@laspalmas: tkp. másodjára van bent a parlamentben egy volt (miép) és egy azzal közel azonos bázisú párt, ami még erősödik is (mert hát garantált a fidesz népszerűségének csökkenése), lesz idő rá bőven

Egy kicsit karcos 2010.04.12. 22:53:31

Tanulságos volt végigolvasni a hozzászólások egy részét.

Remélem, a fideszesek is leállnak ezzel az SZDSZ-es arroganciával, ami mostanában meghatározza hangadóik beszédét. Morvai beszólt a HírTV-nek, ez ép szociokulturális érzékű emberekből ritkán váltja ki a beszóló lekurvázását. Tessék örülni a győzelemnek, és felvirágoztatni az országot, ebben a jobbikosok többsége is szívesen segít. Megint egy 0 "ügy" tematizál, mint már 8 éve. A most nácizó fideszesek meg légyszíves kapjanak észbe, már nem az MSZP-ben vannak.

pink75 2010.04.12. 22:54:12

@valaki ellopta a nevem: persze, csak épp az a 10-10% volt mszp-szavazó, amelyik jobbik és fidesz voksoló lett, láthatatlanabbul keveredik a 45% fideszes között, talán természetes

Rwindx 2010.04.12. 22:54:27

@pink75:
Az alapból mszp ellen szavazóra azért én nem esküdnék meg. A kb 6 jobbikos haveromból 4 mszp szavazó volt, akik a patás ellen bármikor újra az mszpre fognak szavazni ha kell. Ezek közül 1 még 98-ban is a szadeszre szavazott. A másik kettő közül egy miépes, egy pedig fideszes volt.

Nekem pl ez az egyik problémám a jobbikkal (van más is), amiről irónikusan nem is a jobbik tehet, hacsaknem az hogy őket tudta megszólítani. Azok akik pár éve még gúnyosan az embert lenácizták, vagy lefitymálták a nemzeti elkötelezettséget, papolnak most arról hogy én más zsidó, kommer, nemzetietlen akármi vagyok. Ilyenkor az ember talpa is ökölbe szorul, és sajnálja hogy kurva sok kilométer kábel választja el attól kis szargalacsintól akit ököllel kellene pofán verni egymás után sokszor.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 22:55:50

@Alikam:

Persze, a kedvünkért lett az ekho, nehogy rosszul járjunk.

pink75 2010.04.12. 22:56:20

@Rwindx: szerinted a miépesek fideszesek lettek? ők már 98-ban elutasították őket

2010.04.12. 22:57:26

@subabubba: Az egész irományodból süt, hogy lenézed a jobbikot, és a szavazótáborát. Valójában pedig elárultad: magas ez az egész neked, és nem értesz semmit. Azoknak hiszel, akik azt mondják, amit hallani akarsz. Buta vagy.

Rwindx 2010.04.12. 22:58:46

@pink75: a miépesek legalább soha nem szavaztak az mszp-re.

unattached 2010.04.12. 22:58:49

Haha, azon hogy nem akadtatok fenn, hogy laza kommunikációs bravúrral Mesterházy a beszédében a Fidesz mellé odabiggyesztette a fasiszta jelzőt..persze persze, nem ugyanazokról beszélt, de aranyos, ahogy egy kalap alá vette őket, majd önmagát és pártját jelölte meg népünk megmentőjének...ja és Ő csak egy szimpla kis miniszterelnök jelölt (volt)!

Lone Wolf 2010.04.12. 22:59:25

@arlequin: Leegyszerűsítem. Mindenkihez a saját nyelvén és szintjén kell szólni ez nálam ennyi, és nem több.

pink75 2010.04.12. 22:59:54

@Rwindx: ezt most nem vágom, hogyan passzol ide

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.04.12. 23:00:20

A Jobbik szépen beszippantotta a Fidesz és a MSZP szélsőjobb és szélsőbal irányultságú szavazóit. A Fidesz örülhet a megtisztulásnak, az MSZP-ből meg lám, mi maradt.

pink75 2010.04.12. 23:01:29

@Lone Wolf: nem is kellett mindenféle haszontalan programokkal bíbelődnöd:) bocs, de nem hagyhattam ki

Rwindx 2010.04.12. 23:01:32

@pink75: A kérdésedre válaszoltam, egyébként sehogy.
Az előző pedig "a jobbikosok nagyrészt protest-szavazók, mind (alapból) mszp és..."-ből.

Lone Wolf 2010.04.12. 23:01:36

@unattached: "Haha, azon hogy nem akadtatok fenn, hogy laza kommunikációs bravúrral Mesterházy a beszédében a Fidesz mellé odabiggyesztette a fasiszta jelzőt."

Ezen szerintem senki nem lepődött meg. Az MSZP től ez minden amit el lehet várni, és semmi több.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 23:02:07

@Donna (Cara)mba:

Persze, hogy tele lesznek velük a külföldi lapok, megy a rettegés, hogy "úristen nácik" stb

De te is tudod, mire gondoltam: ha lesz egy jó parlamenti felszólalásuk, azt mosolyogva felkonferálva leadja-e teljes egészébén a HírTv pl, vagy csak kiírja egymondatban a képernyő aljára. Tudósítás és tudósítás között nagy különbség van ám!

Vagy ha van egy jó ötletük, és körbetelefonálnak, kapnak-e adásidőt? Ilyen és hasonló kérdések....
Úgy gondolom, hogy még a HírTV-nél lettek volna a legesélyesebbek, mert ugye ATV, RTL, TV2 kb kizárt.

Lone Wolf 2010.04.12. 23:03:14

@pink75: Igen ez a politikára is érvényes. Nem kis részben ezért ilyen alpári a jobbik stílusa is. és ezért támadja ennyire a fideszt. A teljesen hiteltelenné vált MSZP-től ezzel tudott a legkönnyebben választókat elszipkázni.

pink75 2010.04.12. 23:05:31

@Rwindx: mondom, ne feledkezz meg a volt mszp-sből fideszessé válókról, akikkel elérhetővé vált a 2/3-ad (meg a kiszes múltról)
ilyen téren nincsen erkölcsi piedesztál

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 23:05:43

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Meglátjuk, mit hoz a jövő.
Vagy mennek zusammen a süllyesztőbe, vagy kettéválik a szittyakuruc vonal Vonától, aki egy szolidan konzervatív pártot visz majd a kiöregedő, és a Fidelitassal versenyképtelen Fidesszel szemben....

dessert eagle 2010.04.12. 23:07:06

@laspalmas: Persze hogy lesz saját tv, nem akarja senki sem a világ végezetéig kitenni magát annak, hogy ilyen blogokon sértegessék.
Kell a nagyobb médiafelület, és egy Echo tv szintű tv üzemeltetése nem is kerül túl sokba.
A Jobbik a 17%-kal lényegében elérte a célját, mert így meg lesz az anyagi háttér ahhoz, hogy megismertethesse magát az emberekkel. A XXI. században média nélkül jelentős előnyt nem lehet szerezni, Hírtv nélkül a Fidesz sem lenne ott, ahol jelenleg.

pink75 2010.04.12. 23:07:21

@Lone Wolf: nekem alpáribb a magánéleti vájkálás mint a közéleti, talán érthető módon
márpedig az előbbiben inkább a fidesz jeleskedett

Max. 2010.04.12. 23:07:22

"@renevol: "A másik említett dolgot, a közrend fenntartását viszont pont az erőszak-monopólium miatt bizony nem végezheti a civil szféra, csak hivatásos állomány. Ha mindenki tarthat fegyvert, összevissza lövöldözhet és statáriális bíróságot játszhat, azt anarchiának hívjuk."

És miért nem válhat belőlük hivatásos állomány? Előbb-utóbb csak oda fogunk kilyukadni, hogy az emberek megszervezik az önmaguk védelmét, mert jelen helyzetben senki nem védi meg őket, akor miért ne tehetnék ezt törvény által szabályozott formában? Pl. a polgárőrséggel mi a gond? Ezt nem anarchiának hívják, hanem szervezettségnek.

Anarchia az most van, amikor egy egyszerű árvíz elmossa a fél országot, vagy tömegverekedés esetén a rendőrség megvárja a bunyó végét, és bekísérnek pár nyuggert, szemtanúnak, hogy mindenki lássa, ők intézkedtek. Ez az anarchia. Mindenki megtehet bármit.

Rwindx 2010.04.12. 23:07:27

@pink75: ők nem hiszem hogy fideszessé váltak volna. Egyszerűen a fenébe kivánták az mszp-t. Legközelebb másra fognak szavazni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 23:07:44

@Blás Sailor von Wolfhausery:

Nem nácizásból, hanem nyelvkeverés miatt van, de majd figyelek.

unattached 2010.04.12. 23:08:28

@Lone Wolf: Tőlük nem is vártam többet..de pl. megnézhetjük kedvenc Sólyomunk puhap*csű hozzáállását bizonyos kérdésekben és akkor elgondolkodhatunk, hogy szeretnénk e egy kicsit ..hogy is mondjam..."vagányabb" közt. elnököt vagy sem..ettől függetlenül Morvai egy arrogáns hisztérika (néhanap) ...DE...!!!

arlequin 2010.04.12. 23:09:34

@valaki ellopta a nevem: vitázni csak azzal lehet akinek a fogalomkészlete veled azonos. ebben az esetben ez a helyzet nem áll fenn. senki nem nyert. viszont vesztettél?
@Lone Wolf: visszapassz.

renevol 2010.04.12. 23:09:36

@Egy kicsit karcos: "A most nácizó fideszesek meg légyszíves kapjanak észbe, már nem az MSZP-ben vannak."

Nem kell semmilyen párt tagjának lenni ahhoz, hogy az ember a Jobbik megnyilvánulásait figyelve azt az egyértelmű következtetést vonja le, hogy egy náci párttal állunk szemben. Lehet mentegetni a Jobbikot, és kígyót-békát kiabálni a Jobbikot utáló sok milliónyi magyarra, ez nem változtat azon a tényen, hogy a Jobbik egy náci párt.

@Rwindx: Ezt nagyon jól leírtad. Továbbmegyek: szerintem sok millió ember úgy van ezzel, hogy nem kell ex-MSZP-snek sem lennie ahhoz az adott delikvensnek, hogy pontosan ugyanezt az általad leírt reakciót váltsák ki.

BobaNorbi 2010.04.12. 23:09:54

Ezt a primitív kurvát :D Ritka jót nevettem rajta.

Csürhevezér. Ezt is el kéne hajtani a búba. Amúgy az MSZP-nek is dolgozott sokáig, kapott is érte milliókat. Kérdezzétek meg tőle, hacsak nem küld el mosolyogva az (természetesen zsidó) anyátokba, és beszél mindenféle hülyeséget. Addig dobigálja a buta Rosszabbikos fejét, hogy egyszer leszakad :) (hátha...)

pink75 2010.04.12. 23:10:08

@laspalmas: ahogy én érzékelem, a jobbik hosszabb távot képes befutni, mint anno a miép
persze, egy raszkolnyikov (ugye, megint, fidesz, előkerült a kalapból az is) boríthat

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 23:10:26

@pluto111:

ja, hát ízlések és pofonok, de akkor ne lepődjön meg a <20%-on

pink75 2010.04.12. 23:10:55

@Rwindx: és ez nem fordulhat elő a jobbikra szavazó mszp-sekkel?

Pörölyfej 2010.04.12. 23:11:15

@Nyers Fa: mutass már valakit aki ezt várja vissza...

pink75 2010.04.12. 23:12:59

megyek egy kicsit, aztán vissza melózni és közben szórakozni itt

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.04.12. 23:14:32

@pink75: Egy szélsőjobbos pártnak a jelenlegi helyzetben mindenképp van létjogosultsága. Az, hogy 2014-re megerősödnek-e vagy eltűnnek, javarészt a Fideszen múlik.

arlequin 2010.04.12. 23:15:57

@laspalmas: remélemni merem csak hogy elolvastad mit neked írtam. egyébként jó estét. lassacskán.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 23:17:44

@arlequin:

Félreértesz. Ne hazudjon (senki, ez lenne az ideális -->vágyálom), de ne üvöltsön már, mint egy gazdasszony a teheneknek. EP-képviselőjelölt, államfőjelölt. Gondolkodjunk már kéremszépen. Csak futja a fizetéséből illem- és stresszkezelő tréningre. Ő látná a legnagyobb hasznát, nekem tulajdonképpen mindegy, csak jótanácsolok.

BobaNorbi 2010.04.12. 23:20:26

Remélem hogy inkább eltűnnek... ahol ilyen politikusok vannak, mint ez a... nem is tudom minősíteni (nincs rá ember, tünde vagy ent szitok), annyira buta hogy az már fáj.
Húzzon inkább visszaz EP-be, addíg se rontja itt a levegőt. Ott meg úgyse sok vizet zavar. Mosolyogva anyázó kis ribanc, ez is olyan mint a többi.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 23:22:09

@gyilkos fűegér:

"az egész gárda maga egy önkényuralmi jelkép"

LOL

pluto111 2010.04.12. 23:22:56

@laspalmas: Így van, én például a képmutatást utálom rettentő módon (meg vidéken rajtam kívül még sokan). Ha körülnézel a magyar belpolitikában ez néha bohózat szinten megy (mindegy melyik oldalt nézve: Lendvai, Szíjártó, stb). Ha ti ezt szeretitek csak gratulálni tudok.
(néha már egész szánalmas : megmondalak anyunak szinten van). Magyarul szánalmas.

Fideszman 2010.04.12. 23:23:34

"Haha, azon hogy nem akadtatok fenn, hogy laza kommunikációs bravúrral Mesterházy a beszédében a Fidesz mellé odabiggyesztette a fasiszta jelzőt."

A jobbik mellé biggyesztette oda ezt a jelzőt, az RTL-en folyamatosan Mesterházy szájába adják ezt a mondatot a hírösszefoglalókban. Ha láttad, hallottad volna az eredeti beszédet rájöhettél volna.

renevol 2010.04.12. 23:24:31

@Max.: Nekem úgy tűnik a hozzászólásodból/hozzászólásaidból, hogy te a mostani rossz kormányzást és a rendőrség lezüllesztését egy rendszerszintű dolognak tartod. Olyannak, amin nem változtathat semmilyen kormány.

Én meg nem látom be, hogy miért lenne ez ilyen dolog. Már miért ne lehetne jó kormányzást megvalósítani? Miért ne működhetne jól a rendőrség? Miért lehetne lehetetlen feladat egyre jobb közbiztonságot csinálni vidéken is? Adófizetői és szervezési kérdés, a politikai akaraton túl. A szervezési kérdést kivéve nem hinném, hogy a másik kettőnél túl nagy ellenállásba ütköznénk a mai Magyarországon. A szervezés lesz itt a kérdés szerintem: alkalmas lesz-e az új kormány? És ez az a rész, amiben én nem hiszek abban, amiben szerintem te igen, hogy lehetetlen jól megszervezni a rendőrség munkáját, a vidék közbiztonsága érdekében. Szerintem lehet.

Ezen túlmutatóan, számomra fontos az erőszak-monopólium fenntartása. Mert amiket te a mostani rossz szervezésből adódó negatívumokkal körülírsz, az csak valami anarchia-szerűség, szervezetlenség. Az erőszak-monopólium felszámolása viszont a valódi, definíciószerű anarchia.

Rwindx 2010.04.12. 23:27:29

@pink75: Biztos van ilyen is. Nem lehet állítani hogy nem, viszont valószínűleg nem jellemző. Az mszp-vel való szembenállás jelképe a fidesz. Őt lehetett jó eséllyel iszonyat feltolni szavazatokkal, hogy az mszp beszopjon minél jobban. Aki nem rühelli a "patás" orbánt külön az vélhetően odaszavazott.
A jobbik a mindennel való szembenállás jelképe. Viszont csak kevés botor lélek várhatta hogy a jobbik fogja az mszp-t elsöpörni és alapít kormányt. Ezért inkább csak azokat a protest szavazatokat kapták meg akiknek orbán teljesen vállalhatatlan volt, és esetleg balfasznak tartják az mszp-t, de nem gyűlölik.
Szerintem.

Hillaby-nak nagy igaza van abban hogy a fidesz jövendő munkálkodásán fog múlni mi lesz a jobbik sorsa 2014-re. Ha elkúrják, akkor a jobbik nagyon meg fog erősödni, ha összeszedik magukat és tényleg azt teszik amit kell, akkor meg szép lassan eltűnik.

dessert eagle 2010.04.12. 23:28:27

@laspalmas: Látom az én kommentemre nem fogsz reagálni.
Nos, ismétlésként még egyszer:
nemsokára nem járunk már ide kommentelni, és nem kuncsorgunk a fideszes médiának sem, hogy objektíven legyen oly kedves tájékoztatni abban a 10 másodpercben amit a Jobbikra áldoz.
Ez az igazi győzelem, nem a 17%.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.12. 23:30:06

@Rwindx: Igazad van. Itt tennem hoza, hogy lenne jobb dolgunk is. Billentyuzet mogul irkalo burokban szulettet kis gorcs konnyen szol be. Eddig, ha mentunk valahova, akkor oda hivtak. Nekunk senki nem ad egy vasat se, sot, meg nekunk kerul penzunkbe az egesz. Nem is beszelve a kozkaztatott egzisztenciarol, a testi epsegrol, sot, olykor a szabadsagrol. A garda nem azert van, mert az baromi jo moka. Nem gittragas a grund mogott. Aki ilyennek kepzekli, az tuti nem egy szabolcsi falu zsakutcajanak utolso hazaban lakik. Rendet szeretnenk.
Elhihetitek. Amenyiben a rendorseg mindenhol normalisan tudna tenni a dolgat, a garda magatol vonulna vissza. "kiosztok ket pofont, es hazazavarom oket" Jo szoveg... :) Nem kell pofozkodni, nem kell uldozni senkit. Viktor! Tegyel rendet, ahogyan igerted, az sem baj, ha nem ket het, hanem ket ev, es mind hazamegyunk magunktol. Ennyi, es nem tobb.

maxwell murder 2010.04.12. 23:30:20

nagyon gáz ez a nő srácok, meg még van pár arc, akik szintén vállalhatatlanok. Hogy nem találnak a nemzeti radikálosok között képzett és stílusos embereket, akik elkötelezettek? Kicsit kiábrándultam belőlük, ennek ellenére rájuk szavaztam. Remélem finomítanak a stíluson és hátrarakják a vállalhatatlan embereket.

vastagbőrösök miért nem csináltok egy pártot?:)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 23:31:09

@dessert eagle:

"A Jobbik a 17%-kal lényegében elérte a célját, mert így meg lesz az anyagi háttér ahhoz, hogy megismertethesse magát az emberekkel."

Az anyagi hátérre mentek?! Nem az ország megmentése volt a cél?????

Lovastengerész 2010.04.12. 23:33:03

@laspalmas: igen, és ez lesz a vesztük.
műveletlenek ezek még ahhoz hogy igazán ügyesen talicskázzák ki a pénzt maguknak.

Rwindx 2010.04.12. 23:35:09

@Meleardil Eressea Iluvadan: Ezt pontosan nem látom mire is írtad nekem, de azt igen hogy jobbára egyetértünk.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.12. 23:37:01

@pluto111:

Én utálom a képmutatást, viszont szeretem az intelligenciát, a stílust.
Másik két jobbikos nyilatkozó régebbről, lehet hasonlítgatni:
vastagbor.blog.hu/2009/08/28/mohacsi_viki
vastagbor.blog.hu/2009/10/07/ez_a_csanad_gyerek

Egy kicsit karcos 2010.04.12. 23:38:22

@renevol: szó szerint ezt mondtad akkor is, amikor még emeszpés voltál...

Lone Wolf 2010.04.12. 23:38:53

@arlequin: RERERE

@laspalmas: Mire vársz egy párttól? A jobbik tegnaptól, mint mozgalom halott.

dessert eagle 2010.04.12. 23:41:13

@laspalmas: Nem érdekli a Jobbikot az ország, csak a nemzet! A nemzet pedig meg lesz mentve, ha lesz egy olyan média aminek a létrehozása ezt célozza. Most, hogy igen fáradtságos munkával megkerestük a rávalót, nagy örömmel fogjuk erre a célra költeni.

Balint Gyuri bacsi 2010.04.12. 23:42:36

Nem tudom mi a baj ezzel. Kimondta amit mindenki tud. Ennyi. Eddig a mutyizas ment es a dolgok elkenese. Ez azert faraszto azoknak az embereknek akiknek anyukajuk es apukajuk megtanitotta, hogy "nem lopunk", "becsuletesen jatszunk". Erre kaptak a 17 %-kot . Lesz az meg tobb is szerintem.
Ahogy en lattam a Jobbik nem kapott a hagyomanyos mediatol annyi lehetoseget mint a tobbi "nagy" part es amikor kapott akkor meg sarral dobaltak.
Sebaj! A Jobbik hire gyorsan terjed. :)

Anyazni meg folosleges. Szerintem.
Adjon Isten!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.12. 23:45:19

@maxwell murder: Sajna, hozott anyagbol dolgoztunk. A politikusaink nagy resze korabban sosem volt az. Nem logtak mindenfele ifjusagi politikai szervezetekben pelenkavesztesuk ota. Morvai konkretan a part demagogja. A tobbi partnak is van, nekunk is jutott. O mar ismert volt, amikor a jobbik meg alig-alig. Ezzel az ismertseggel ugy-ahogy ellensulyozni lehetett a massziv elhallgatast. A stilusa olykor konkretan bicskanyitogato. Szokni kell, belatom, azonban Lendvai vagy Szanyi hetmerfoldes hazugsagaihoz kepest meg igy is maga az erkolcsi tisztasag. Sajnos gyakrabban nyilatkozik, mint kene, mert nincs aki szoljon neki, hogy "most inkabb ne, mert nagyon lila a fejed". A gerinckarcolo eneklo hangsulyrol mar nagyreszt leszokott, de nem teljesen. Vissza-vissza esik, kulonosen akkor, amikor indulatos. Mondjuk a ket evvel ezelotti beszedstilusahoz kepest sokat fejlodott. Hiaba, sohasem tanult szonoknak. Viszont kerek es ertelmes mondatokat tud mondani laza csuklobol, papir nelkul, amit nem minden allamfonkrol lehetett elmondani...had ne idezzek fel fajdalmas emlekeket.

renevol 2010.04.12. 23:49:07

@Egy kicsit karcos: Na jó, de amikor még MSZP-s voltam, akkor te meg még SZDSZ-es voltál.

unattached 2010.04.12. 23:53:19

@Novák Előd: "...aki hisz abban, hogy szükség van Mo.-on egy ilyen demokratikus kontrollra... az függetlenül attól, hogy milyen a pártszimpátiája, hogyha nem akart a fasisztákra ÉS Orbán Viktorra szavazni (NEM azt mondja, hogy VAGY!...na ezt hívják úgy, hogy sugalmazás/ferdítés/összemosás..), akkor az a második fordulóban támogassa a Magyar Szocialista Pártot, kérem őket az összefogásra, mert ez által lehet erősíteni azt a fajta kontrollt, amely nélkül egy demokrácia nem működhet helyesen és jól..." Itt Mesterházy beszédéből idéztem, SZÓ SZERINT, miután többször is végignéztem (nem, nem az RTL-en), hogy jól hallottam e...kérdezem, ebben a részben hol mondta ki a Jobbik nevét, ill. tudod e értelmezni azt, amikor azt írom, hogy egy kalap alá vesz valakiket, és hogy önmagát állítja be megmentőnek! Nos?
( A beszédet végig pl. ITT találod: www.hirado.hu/ )

arlequin 2010.04.12. 23:54:08

@laspalmas: kedves laspalmas. hol üvöltött? rendes tenyérbemászó módon megköszönte a dolgokat, elmondta, hogy igen ünnepelnek és egyébként pedig menjenek a bús picsába. hol üvöltött? egyébként ep-képviselő, nem jelölt. mondjuk ez mellékes. rendesen mosolyogva tette őket helyre. persze ez nekünk szokatlan és bosszantó mert a 'kommunista1 seggnyaló tempóhoz vagyunk szokva, mikor tudjuk, hogy aki engem kérdez az velem van a buliban. pedig miért kellene szokatlannak lennie? ilyen konszenzusoknak halva kellene születnie. ezt a posztot személyes, egyéni antipátia folytán benézted. ez nem kérdéses dolog, hanem tessék észrevenni hogy mit tett le az asztalra. nincs ezzel gond. mindahányan benézünk dolgokat. csak tovább kell lépni. ha széjjelnézel, akkor rádöbbensz, hogy teljesen felesleges morvai szókimondásán pörögni. a legtöbb férfi megijed, a nők irigykednek, kevesen pedig azt mondják: igen, valóban. kedvesen, gyilkosan, mosolygósan elmondta. és minden oka-joga megvolt rá. és egyébként az össze párt menjen nyaralni 66 évre buchenwaldba, ha nem képesek az érdekeinket nem képviselni, és nem védeni, hanem érvényesíteni. jelenleg, az elmúlt 20 évben ilyet nem láttam. talán a jobbik, meg az lmp. meglátjuk. a többi egyénre szabott rettegés és fikázás. ez engem nem érdekel.

Egy kicsit karcos 2010.04.12. 23:56:20

@laspalmas: de Morvai nem Szegedi! Az egyik a faltörő kos, a másik meg a lánglelkű szépreményű. Nem ítélheted meg Morvai alapján a Jobbikot, mármint szerintem, mert Morvai egy külön intézmény a Jobbik környezetében, nem pedig egy tipikus jobbikos. Nem mindegyik jobbikos faltörő kos, de Morvai ez, mert neki ilyen a habitusa,. Tudod, olyan ő, mint a Fideszben Kövér meg Bayer - más a célközönsége, mint Orbánnak vagy Vonának. Ő a saját B-középhez beszél, és beleszarik, mit csámcsognak a széplelkűek a mondatain. A Jobbik PC-ledöntési projektjének az ökle, a PC-t meg senki nem dönti le PC-ül, ahhoz oda is kell _baszni_ az asztalra, a PC által okozott károkról szóló tanulmányok publikálása mellett.

pluto111 2010.04.13. 00:03:43

@laspalmas:
Szerintem lehet találni a jobbiknál hibát ha nagyon akar az ember bőven de ezzel teljesen korrekt volt. (kapott a hirtv egy komolyabb fricskát, de valószínűleg meg is érdemelték).
Már előtte is volt egy hasonló, nem tudom ki volt, de megköszönte hogy minden választás alkalmával lehetőségük van elmondani véleményüket a hirtv műsorában.
(már ettől is csuklottak a riporterek)

Egy kicsit karcos 2010.04.13. 00:04:18

@laspalmas: talán még emlékszel rá, micsoda felzúdulást keltett a taxisblokád idején, amikor Orbán azt mondta, hogy a kormány hazudik.

Addig, legalábbis pár évtizeden át azelőtt soha senki nem mert ilyen mondani a Parlamentben a kormányról. Emlékszem rá, komoly emberek tömege mondta el akkor, hogy így akkor sem lehet beszélni a Parlamentben, ha egyébként igaza van.

Ez most ugyanaz, csak a mai szinten. És akkor Orbánt még nem stricizték le ezért, ma már Morvait hasonlóért igen.

De nézhetjük a zsidózást is. Ha ma valaki zsidózik, az valami égbekiáltó bűnnek számít sokak, vagy legalábbis a leghangosabbak szerint. Ez párhuzamba állítható a 20+ évvel ezelőtti kommunistázással, rohadtkomcsizással. Akkor, az sem mindig talált be, de így ennyi idő elteltével semmi rosszat nem látunk benne, hogy páran jól lekomcsizták a komcsikat.

Nagyon nehéz egy pillanatfelvétel alapján komoly, később is érvényes ítéletet alkotni.

Lone Wolf 2010.04.13. 00:05:17

@arlequin: RERERERE ... rererererere ... stb... (ásít)

Azt hiszem, régebben elküldtem neked az MSN azonosítómat vegyél majd fel valamikor úgy sokkal könnyebb lenne. de ez így idegölő.

De ma már ne.

maxwell murder 2010.04.13. 00:11:10

@Meleardil Eressea Iluvadan: Ebben igazad van, csak amennyit nyer/nyert ezzel a Jobbik a másik oldalon annyit is veszített. ifj. Hegedűs, Szegedi, Morvai...ha ők nem lennének elől sokkal de sokkal vállalhatóbb lenne! Elkéne határolódni a Budaházy féle iránytól is, mert ez igazából nemsok embernek szimpatikus. Elhiszem, hogy ezeket az embereket nehéz "eltávolítani", vagy kicsit hátrébb rakni, mert ott vannak a kezdetek óta az első sorban, de muszáj lesz, ha normálisak akarnak maradni. Vonának folyamatosan magyarázkodnia kell a kijelentéseik és tetteik miatt. Szemmel láthatóan elég kellemetlen neki is.

Egy kicsit karcos 2010.04.13. 00:13:17

@maxwell murder: Vona soha nem magyarázkodott semmiért, és jól teszi.

Van egyébként valaki, akit nem záratnál ki a Jobbikból?:)

Olyanokat írsz, mint az egyszeri szoci, aki addig nem szavaz a Fideszre, amígazorbánuralkodikott.

nland 2010.04.13. 00:21:36

sztem meg ha valakire azt mondják hogy "náci" az legalább olyan sértő számára, mintha valaki tagadná a holokausztot...

pont úgy érez egy átlagos ember amikor BÁRKI "lenácizza", mint ahogy a holokauszttagadás esik egy átlagos embernek...TEHÁT HA AZ EGYIKET BÜNTETJÜK, AKKOR MINDKETTŐT BÜNTETNI KELL !!!
Ha valaki "lenácizik" valakit, pont úgy büntessék mint aki azt monjda neki, hogy szerinte nem voltholokauzst... EGYFORMA büntetés járjon érte, mert pl. a nácizás is minősít ő , kirekesztő és hagnulatkeltő...FŐLEG NYILVÁNOSAN !!!!!

Liberálisok szerintetek nem ez lenne az Egyenlőség ?!
(várom, hogyan csapjátok arcul magatokat a válaszotokkal).....

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 00:30:07

Mit kell ezen 600-at kommentelni? LOL

Még Lendvaiban (!!!) is több stílus szorult mint Morvaiba. Egy országos politikus 2 dolgot tehet, ha elé dugják a mikrofont:
a, Köszönöm, nem nyilatkozom
b, Udvariasan meghallgatja a kérdést és válaszol.

Morvai a kerékbilincs után megint belehajolt a pofonba ... az EP-választásra ügyes húzás volt elővenni a kalapba, ideje lenne visszatenni ...főleg, mivel nem is Jobbik tag ...

DR.version · http://m-12.blog.hu 2010.04.13. 00:35:32

balfasz cikkiro, menj a retekbe

pink75 2010.04.13. 00:35:56

@zero: így jár, aki későn esik haza

búcsúzok és küldenék egy kis magyarkodást primitív jobbik-szavazó munkás éjszakám reszelőzajtól terhes magányából:
www.youtube.com/watch?v=Fl4qwBJrTX0
teremtsünk szebb jövőt, ha már istenekben nem hiszek

TuRuL_2k2 · http://maglyatuz.hu 2010.04.13. 00:36:14

@dessert eagle:
Minden tv nagyon sokba kerül, az Echo is.

pink75 2010.04.13. 00:37:16

ja, és konklúzióként megegyezhetünk abban, hogy ez a poszt nem ül

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 00:38:39

@version:

Ajánlott olvasmány csak Neked: Értelem és érzelem

pink75 2010.04.13. 00:40:44

@zero: na jó, üt, de mellé
amúgy olvastad valaha, amit ajánlottál, vagy csak a címig értél el - és az most, hú, de passzolt?

jó éjt

Jablaka 2010.04.13. 00:41:38

Nyilas Barbi hogyan gondolja, hogy etikáról és nem jogsértő újságírókról beszél egy kuruccal a háta mögött?

renevol 2010.04.13. 00:51:52

@nland: Én liberális embert még nem hallottam azzal egyetérteni, hogy büntessük a holokauszttagadást. (És fordítva: aki a holokauszttagadás büntetésével egyetért, az nem lehet liberális.)

kovacsg4 2010.04.13. 00:57:58

Az a szomoru, hogy a naci tehennel csak egy magyarhajszallal kevesbe parasztok a HirTV-s droidok.
De hat ez van, ha vegzettseg es europai viselkedesre valo kepesseg helyett a jobboldalisag a felveteli kovetelmeny.

Es mielott a fideszesek nekiallnanak habzani.
Nepszabinal egy rakat embert tudok aki a fideszre szavazott mar 90 ota.
Hany mszps vagy lmps szavazuot tudna felmutatni a jobboldal lancos mediaja?
Erre jobboskent is lehet tudni a valaszt.

ayatollah 2010.04.13. 00:58:48

Az ilyen bolsevik propagandamédiával mint a hírtévé csakis így lehet bánni.
Javaslom a stílus eltanulását az összes nem-bolsi képviselőnek!

JohnHenry 2010.04.13. 00:58:58

ahhoz szólnék hozzá, hogy a jobbiknak a 17 százalékkal meg lesz az anyagi háttere a saját médiához:
nem lesz meg, a jelenlegi pártfinanszírozási tv. alapján a jobbik komolyabb pénzekhez akkor fog jutni, ha 2014-ben is bejut a parlamentbe (a tv.-t anno a miép ellehetetlenítésére hegyezték ki, szívott miatta 2006-tól a kdnp, mert az előző ciklusban nem volt bent a parlamentben, most majd a jobbik is szívni fog)

Golem 2010.04.13. 01:00:01

Azok az ösztönvezérelt hordajanik, akiknek ez a stílus bejön egyszercsak eljön az idő, amikor őket ekézik ilyen otrombán és akkor majd lesz pislogás igencsak.

maxwell murder 2010.04.13. 01:05:27

@Egy kicsit karcos: Már hogyne magyarázkodott volna! Nézd meg, amikor meghívják egy műsorba;) Felsoroltam a számomra három legantipatikusabb nevet és szerinted ők a "mindenki"? Azért van még ott 1-2 nagyobb név, akik teljesen jó, hogy ott vannak. Ilyenek például a Balczó Zoltán, Zsiga-Kárpát Dániel, Lenhardt Balázs, Murányi Levente, Gaudi Nagy Tamás, Volner János, és talán még Pörzse Sanyi bá. Ők azt mondom, hogy teljesen vállalhatóak és az eszük is megvan hozzá!

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2010.04.13. 01:07:55

Mekkora bunkó a poszter...
Morvai nem kormányfőjelölt.

renevol 2010.04.13. 01:11:10

@Egy kicsit karcos: "Ha ma valaki zsidózik, az valami égbekiáltó bűnnek számít sokak, vagy legalábbis a leghangosabbak szerint. Ez párhuzamba állítható a 20+ évvel ezelőtti kommunistázással, rohadtkomcsizással."

Nem hinném, hogy valakinek a tettei - kommunista - összevethetőek lennének valakinek a származásával - zsidó -.

A kommunistázás nagyrészt az előző rendszert ténylegesen, tevőlegesen kiszolgálókra irányul - állami/kormányzati/helyi önkós emberekre, azokkal szoros kapcsolatban állókra, KISZ-esekre, egykori pártállam-seggnyaló Népszabadságos/Népszavás újságírókra, ésatöbbiésatöbbi, mindazokra, akik tevékenységükkel erősítették az előző rendszer fennmaradását, akár "csak" elhivatottságból, akár személyes hasznot remélve/húzva a dologból. Ezek az emberek tudatosan, önszántukból vettek részt azokban a tevékenységekben, amikben részt vettek, önszántukból tartoztak a csoportba, amelyben a tevékenységet folytatták. A velük szembeni megfogalmazott kritika a tevékenységük alapján, azzal szemben fogalmazódik meg.

A mai zsidózás ezzel szemben nagyrészt a zsidó SZÁRMAZÁSÚ emberekkel szembeni előítéletes utálat megjelenése. A zsidózás nem önszántukból egy csoportba szerveződő konkrét emberek konkrét tetteit ítéli meg, hanem
1. egy olyan csoportot vesz alapul, amelyhez való tartozást a csoportba tartozók semmilyen módon nem képesek befolyásolni (zsidó ősöket kapnak "ajándékba" születésükkor), a csoporthoz való tartozás nem önkéntességen alapul;
2. a csoportba tartozó embereknek nem kell semmiféle konkrét cselekvést végrehajtaniuk ahhoz, hogy kritika érje őket.

Ez a különbség bizony nem olyan jellegű, ami 20 év alatt megváltozik.

Londonisommelier 2010.04.13. 01:14:22

Nos, fentebb emlitett holgyet nehany eve az MSZP akarta megszerezni szakertonek az egyik miniszteriumba. A ferje Balo Gyorgy, ismert TV-s arc (nem arrol hires Balo ur, hogy a felesege altal kepviselt ertekek tamogatoja; kepzelem, otthon mi lehet a tema a csaladi asztalnal! Szembezsidozza a ferjet, vagy mi?). Szerintem MK is egy ujabb megelhetesi politikus.

pudliho 2010.04.13. 02:17:38

annak idején T.józsi oktatta ki így a fiatal média munkást egy választási riportban, habár maga alatt vágta a fát az öreg a médiát nem érdemes rugdosni, simán elbánnak MK-val is nemsokára úgy érzem

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.04.13. 02:28:09

Valahol igaza van, de még nem ők nyerték a választásokat hogy ekkora pofájuk legyen.
Amúgy tényleg nem nagyon kellett őket lejáratni, megtették már maguk is :( Pedig akár szavaztam is volna rájuk.

Engem csak az zavar, hogy a jobboldal szét fog húzni, így meg hiába nyertek, csöbör, vödör. :(

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.13. 03:39:27

Nnna, megdolgoztatok srácok az index címlapért.

Hát komák, beálltatok a sorba, lehet rátok számítani. Gratulálok, a hiteletek lenullázódott.

Jó fröcsögést.

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.13. 03:45:40

@renevol: Sajnos tény, hogy azok az ülzeti körök amik rászálltak Magyarországra és módszeresen kifosztják egy közös jellemzővel bírnak. Zsidó a tulajdonosuk, illetve többségében zsidó.
Ezek egyébként hírhedtek gátlástalanságukról és az alkalmazott fura módszereikről.

Akkor mi a bánatos faszt mondjon rájuk az ember?

Bazmeg ha törökök lennének akkor törököznének, ha oroszok, oroszoznának. Ez van.

Külön fájhat még egyeseknek, hogy az ország különféle tragédiáiban nagyrészt a kommunisták okolhatóak, ahol ezekben a kritikus időkben igencsak felülreprezentáltak voltak a zsidók. Szintén tény. Sajnos el lehet vonni a következtetést hogy ezeknek az embereknek semmi sem volt elég drága, semmi nems zámitott csak személyes boldoguklásuk, amiért egy nemzet érdekeit taposták le.

Ha megismerkedtél a szomorú tényekkel gondolkozz el, addig meg háborodj fel nyugodtan,a z nagyon megy.

Bergeroth 2010.04.13. 03:58:37

Egy nagypofájú, beképzelt, idióta, tahó picsa ez a morvai. Maximum kertet kapálni zavarnám ki, arra még talán jó lehet.

pink75 2010.04.13. 04:24:14

@Bergeroth: bírom az ilyen koherens érvrendszereket :)

JimK1rk 2010.04.13. 04:54:49

Igaza van Krisztinanak!:)

little green rooster 2010.04.13. 04:58:40

Szomorúan tapasztalom, hogy ráléptetek a Reakció.blog útjára.
Nagyon fogom sajnálni, ha azt az utat fogjátok járni.
Kár lenne értetek.

Pörölyfej 2010.04.13. 06:52:10

szerintem MK monnyon le!

alibi6 2010.04.13. 06:55:40

Hát basznátok meg az ilyen ildinéni féle stílusmagasztalást. (Hogy rohadna le a botox arról a vastag pofájáról.)
Egyébként nem szégyellitek magatokat? Ez a dúrva? Amit a májszterházi büfögött fel nem ütötte ki a biztosítékot?
@zero: Ha nem figyeltél volna, udvariasan meghallgatta a kérdést és válaszolt. Kimondta amit nagyon sok ember gondol. Ja, hogy ez nem megszokott kishazánkban. Eddig úgy tudtam nektek ezzel nincs gondotok. Vagy a 2/3 az mégiscsak 2/3 ?! Csak azért ne mondja ki amit gondolt mert bekerült a parlamentbe? Akkor meg az lenne a baj.
Most csalódtam!

Trackback 2010.04.13. 07:15:11

Valaki segítsen már nekem kicsit. Miért is primitív ez a nyilatkozat?
A HírTV talán nem párt-tévé? És vajon etikus, amit csinált az elmúlt nyolc év alatt?
Etikus, hogy akkor is Gyurcsányoztak, meg kommunistáztak a szittya, tegezes, lófarkas vendégek a stúdióban, ha közép-Afrikában felment a kukorica ára?
Nem vagyok Jobbikos, de ebben teljesen igaza van Morvainak.
A HírTV az újságírás szégyene, legalja.

nestrot10 2010.04.13. 07:22:19

Meg vagyok nyugodva,...ez a csaj meg a Vona majd elhúzza pofáját a gonosz törpének az Orsós Orbánnak és bandájának a parlamentbe. Ha mást nem hát állandó balhé és botrány lesz, s megtudja a kis "hataloméhes féreg2 hogy milyen úgy kormányozni ha baszogatják állandóan és lejáratják...ÖRÜLÖK!!!!!!

ügyfélszolgálatos 2010.04.13. 07:33:11

Szarból nem lehet várat építeni.

Pipas 2010.04.13. 07:34:12

Mindenki a Morvait fikázza itt a stílusa miatt, de közben mindenki ugyanazt vagy sokkal mocskosabb stílust használ. Megjegyzem ezt nevezik kettős mércének, amikor mástól vártok el olyan szabályok betartását, amelyet magatoktól nem követeltek meg.

Horizont 2010.04.13. 07:38:26

Nem tesz jót az Index címlap ezt már sokszor megtapasztaltuk. Jobbik környéki poszttal meg pláne nem. A felszín alatt mi fortyog itt?! Döbbenetes ocsmánykodás, gyűlölködés. Morvai miatt, aki nem is tagja a Jobbiknak , és valahol még a Jobbik hívők is tudják, hogy többet árt mint használ nekik. Mégis....Szebb jövőt??? Hol? A Marson majd?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 07:40:45

@Pipas:

Morvai egy politikus és egy országos TV-nek nyilatkozott, te itt meg noname kommentelők vannak. Ugyanaz?

hex.kelly 2010.04.13. 07:42:13

Nem tudom, írta-e már valaki.... Morvai Krisztina a magyar politikai élet Kiszel Tündéje.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 07:42:58

@alibi6:

Én is szeretnék a parlamentben a kamarák előtt Lendvai asztalára fosni, mégsem teszem.
Erről ennyit.

Amúgy döbbenet hogy ezt is kimagyarázzátok ...szemellenzőt félre lehetne húzni egy kicsirt

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 07:44:18

@Horizont:

Sok minden kiderül ilyenkor:
Pl mennyi a primitív állampolgár
Pl. milyen a Jobbikos szavazók stílusa.

Mondhatnám zsák a foltját Morvaival ...

karolyist 2010.04.13. 07:47:39

Ha nyíltan, egyenesen valaki elmondja a véleményét, akkor az már rögtön bunkó?

Igaza van Morvainak, az említett médiumok sokszor keresztbe tettek a Jobbiknak.

Nincs mellébeszélés, pofába mondás van.

A poszt írója egy (bal)fasz.

Nzoltan 2010.04.13. 07:48:33

Semmi extra nem történt. A szavazói nagy részet biztosította arról, hogy jó helyre tették az ikszet. Előtte se nyaltak a médiáknak, ezek után sem fognak. Ha másképp csinálta volna, akkor válik hiteltelenné.
Annak a médiának vágott oda, amelyik ügyis folyamatosan alázza őket. Nincs ebben semmi meglepő.

Horizont 2010.04.13. 07:49:10

@karolyist: Meg az ilyen kommentelők is!

Horizont 2010.04.13. 07:51:08

@Nzoltan: És az EP-ben miért úgy viselkedik ahogy? Ott mi van, ki van?

alibi6 2010.04.13. 07:56:12

@zero: Ahhoz képest fura megynilatkozás.
Szemellenzőről beszélsz? Mi a véleményed pl. a Békéscsabai fidesz provokációról. Vigyázz, tudod a szemellenző...

öööö...izé 2010.04.13. 07:58:21

Aki azt gondolta, hogy ez itt egy jobbikos/fideszes kampányblog, csak azért mert az elmúlt fél évben ide ette a fene, és ez a kép alakult ki, azoknak üzenném, hogy nem így van. Ha fél-egy év múlva fideszes, vagy jobbikos, vagy LMP-s sztorikat olvastok itt, akkor azt fogjátok hinni, hogy ez egy MSZP-s, vagy SZDSZ-es blog???

Olvassatok vissza egy-két évet...és könyörgöm: ne érzelmi alapon közelítsetek már meg egy kérdést, hanem ÉSSZEL!

A poszthoz: elsők közötti eu parlamenti hozzászólása (mely szintén posztot érdemelt) során már kiviláglott, mekkora egy tajtparaszt és sehonnai stílusú ez a nő....sokmindennek való, de politikusnak nem.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.04.13. 07:59:46

@zero:
Azért ne vedd egy kalap alá az összes jobbikos szavazót. Szerintem is ez az egyik legnagyobb hibája a pártnak, hogy bármilyen akadály kerül eléjük... egyből fejjel a falnak. És szép dolog, hogy a parlamentben majd mindenkit elküldenek a búsba, de az ötödik hasonló kirohanás után nem fogják őket komolyan venni sajnos.

alibi6 2010.04.13. 08:00:33

Ha már a primitívségnél tartunk.
"Ittazidő, hukk"
barikad.hu/node/50969

Horizont 2010.04.13. 08:00:51

@öööö...izé: Na végre egy józan komment :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.13. 08:05:57

@alibi6:
Odahugyozni a jobbik irodába és felpofozni holtrészegen, vezető fidesz képviselőként egy kislányt, a választás éjszakáján azért nem olyan durva, mint egy médiacsoportra, aki egy sunyi, kétszínű, értéktelen szarházi banda azt mondani, hogy sunyi, kétszínű, értéktelen szarházi banda.
Ezt azért Te is felfoghatod :)

Fura, hogy a média már megint a morvai stílusával van elfoglalva, hogy hogyan beszél, a fityiszes botrányokról, meg sehol nem hallani nagyon, sem erről a békéscsabairól, sem az esztergomiról, sem a borsodi szavazóhordásról önkormányzati busszal :)
Persze a Jobbik szalmaszál ügyeit könnyebben hordja a szél, mint a szépen felstócolt fityiszes gerendahalmot :)

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 08:08:12

Nekem sem tunik annyira durvanak. Inkabb szokatlan az biztos, hogy egy oromteli nyilatkozat helyett rogton kapja az ivet a Hir Tv riportere. Teljesen ertheto a kifakadasa ha figyelembe vesszuk, hogy erdemi szereplesi lehetoseget tenyleg nem nagyon kapott elmult egy evben a jobbik. Leginkabb akkor volt szo roluk ha valami bulvaros vagy eppen lejaratasra valo 'csemege' akadt. Kedves Laspalmas kivancsi lennek ra, ha teged valaki eveken at fikazna es egyszer csak elotted teremne es a vigyorogva kerdezni, hogy na most mi a helyzet orulunk? Te mit mondanal? Kulturaltan megkoszonned igaz...

lüke 2010.04.13. 08:11:16

vazze
baszdmegezö publikum, baszdmegezö vezetés................
a magyar köznyelv ordenáré lett
s nemcsak hogy közönséges, tartalmában is sötét az alábbi fogalmak szerint:
lenyúlni, kirúgni ,nyuggerek etc

implacabile 2010.04.13. 08:12:17

@nestrot10: Na látod, ezért megy hamarosan a Jobbik a süllyesztőbe. Csak ütni, rúgni, köpni, hőzöngeni, ordítani, szittyamagyarozni tudtok. Ezzel maximum Levédiában lehettek sikeresek.

Baló Györgyné nem hazudtolta meg önmagát. Egy tanulatlan büdös bunkó. Viselkedni nem tud sem Magyarországon, sem Brüsszelben. Szerintetek "jó buli", szerintem meg szégyen. Szégyen minden magyarnak, hogy többször rendre kellett utasítani az Európai Parlamentben is. És még csak nem is értette, hogy miért... Azért nem, mert halvány lila fogalma sincs az írott és íratlan szabályokról. Ezzel pedig - sajnos - nem csak a Jobbikot járatja le, hanem egész Magyarországot (amit a hivatalos pártpropaganda szerint ők fognak felvirágoztatni...) Haha.

prüntyike 2010.04.13. 08:13:22

hogy a jobbik fasiszta-e?

ahogy kövér lászló bácsi is megmondta,
"ha valami úgy hápog, mint egy kacsa, úgy néz ki, mint egy kacsa és olyan a színe, mint a kacsának, akkor az egy kacsa."

a többit döntsétek el ti. ez egy újabb bizonyíték arra, hogy nem nagyon tudják magukat moderálni. hitler se tudta.

alibi6 2010.04.13. 08:14:13

@Conv: Csak az vigasztal, hogy ez az egész azért van a jobbikkal szemben mert bejutottak a homokozóba. Remélem jut nekik egy-két lapát is, hogy kidobálják onnan a kutyaszart!

implacabile 2010.04.13. 08:15:19

@karolyist: Nincs azzal baj, ha valaki magánilag elküld egy Hír TV-s riportert a fenébe...csak előtte le kéne ellenőrizni, hogy a kamerán nem világít-e a pici piros lámpa. Sötétagyú hülye picsa.

Agyalap 2010.04.13. 08:17:19

@Conv: Ez az irodábahugyozás meg kislányfelpofozás honnan jött?

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 08:19:51

@implacabile: Tenyleg nem ertem mi a bajod(otok) ezzel. Tegyuk fel hogy en most teged anyazni es mocskolni foglak honapokig. Tovabba tfh. par honap mulva lesz egy blog talalkozo ahol osszefutunk es en vigyorogva megkerdezem Toled na mi ujsag te seggfej? Te letagadhatatlan orommel es szeretettel fogsz-e megnyilvanulni vajon iranyomban?

implacabile 2010.04.13. 08:22:11

@Insp. GrossSkin: "Kedves Laspalmas kivancsi lennek ra, ha teged valaki eveken at fikazna es egyszer csak elotted teremne es a vigyorogva kerdezni, hogy na most mi a helyzet orulunk? Te mit mondanal? Kulturaltan megkoszonned igaz... "

Hidd el, sokkal többet árthatott volna azzal, ha azt mondta volna: Igen, örülünk. Mert így lehet elvenni az élét annak, ha valaki be akarja az embert húzni a csőbe. De hát Krisztinának nincs esze, hogy ezt észrevegye, így hát ugrott a zrikának és ország-világ előtt a primitívségéről tett ékes tanúbizonyságot.
De hát nem is értem, minek magyarázom ezt nektek, akik azt gondoljátok, hogy a kukaborogatástól, meg az autófelgyújtástól majd remegni kezd Ferkóberkó térde...

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 08:24:56

Hát, ezen behaltam. Nem lennék jó riporter, mert körül-belül a második mondatánál lemélytorkoztattam volna vele a mikrofont. Annak ellenére, hogy a HírTV-t én sem becsülöm sokra.

panki1983 2010.04.13. 08:25:09

engem ez a nő irritál, de ez egyszer azért igazat szólt, és másfél percig beszélt úgy, hogy nem mondta ki a szemkilövetők szót.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 08:27:58

@prüntyike: Ne keverjük a fasizmust a nemzetiszocializmussal. Ezt még Mussolini is kikérné magának :-D

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 08:28:15

@Nzoltan:

A HírTV hogy "alázta" a Jobbikot / Morvait? Lemaradtam valamiről?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 08:28:46

@alibi6:

Milyen békéscsabai fidesz provokációró?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 08:31:01

@csabapayne:

Szegedi Csanád első parlamenti felszólása itt volt posztban, remek volt.
vastagbor.blog.hu/2009/10/07/ez_a_csanad_gyerek

De nem lehet n+1-re is elküldeni mindenkit a búsba ... uncsi.

prüntyike 2010.04.13. 08:32:37

@Eddie Krueger: legyen. nemzetiszocialista. most jobb?:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 08:32:52

@Insp. GrossSkin:

Érdekes, Lendvai tudott KULTURÁLTAN nyilatkozni a HírTV-nek, de őt biztos nem "mocskolta" hónapokon keresztül a HírTV ...

implacabile 2010.04.13. 08:33:21

@Insp. GrossSkin: Nekem semmi bajom azzal, ha szeretett Krisztinátok lejáratja magát, meg a Jobbikot bármelyik tv-ben. Ezzel legyen nektek bajotok.
(Jobban zavar, ha ugyanezt Brüsszelben teszi)

De egy alapfokon képzett ember is hamar fölfogja azt, hogy az ilyen provokációnak az álmoskönyv szerint sem jó bedőlni. Hidd el, intelligens ember hamar fölismeri ezt és riposztozni nem úgy riposztozik, hogy "nekedmegakurvaanyád".

Mondok egy példát, hátha megérted:
Van egy focimeccs, ahol a csatár folyamatosan "alázza" az ellenfél hátvédjét. Ha a hátvéd "begőzöl" és a következő alázásnál fölrúgja a csatárt, akkor kiállítják és ezzel a saját csapatának tesz rosszat. Ha viszont nem ugrik be a provokációnak, akkor valószínűleg többet árt a csatárnak, főleg, ha játékintelligenciája is van a hátvédnek és le tudja szabályosan is venni a csatárt a pályáról.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 08:33:40

@prüntyike: Nem, nem jobb(ik) ,csak pontosabb(ik) :-)

implacabile 2010.04.13. 08:37:46

@panki1983: A "szemkilövetőzés" Krisztinánk részéről nem volt más, mint eszköz ahhoz, hogy az EP-be juthasson. Na nehogy már elhiggye bárki is, hogy neki fájt egy pillanatig is, hogy Fideszes embereket lődöztek, ütöttek, rugdostak magukat rendőrnek mondó ámokfutók. Kijutott az EP-be, most már huszadrangú dologgá vált a rendőrattak.

implacabile 2010.04.13. 08:38:16

Izé...KrisztináTOK...nekem nem Krisztinám.

Magg (törölt) 2010.04.13. 08:40:45

@dessert eagle:

"Nem érdekli a Jobbikot az ország, csak a nemzet! "
Csak hogy bevalljátok végre!
Netán új honfoglalást is akartok (ha már az ország mint olyan, benneteket ugye nem érdekel)

Elgurult a gyógyszered vagy mi?

implacabile 2010.04.13. 08:40:45

@zero: Naaa, azért a kulturáltságtól azért az is távol volt, de kétségtelen, hogy Balóné nyilatkozatát a "kultúra" szóval nem lehet egy lapon említeni...

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 08:41:13

@implacabile: Milyen csobe akarta behuzni? En nem ereztem semmifele behuzasi szandekot. Egyszeruen egy helyszin volt, mivel az mar tenyleg eleg furcsan adta volna ki magat ha meg ilyenkor sem kaptak volna nyilvanossagot. Mar miert ne kuldhetne valaki a p...ba el egy tv-t nagy nyilvanossag elott? Nem tul elegans belatom, de en meg tudom erteni, hogy valaki nem fog jokepet vagni annak aki elotte evekig csak lejaratta.
De mondok egy egyszeruebbet. En mostantol csak anyazni foglak es minden hozzaszolasod utan melegebb eghajlatra kuldelek egy par honapig. Egyszer majd par honap mulva tfh. lesz egy blog talalkozo amin mondjuk mindketten ott leszunk es en vigyorogva megyek oda hozzad hogy szevasz haver mi ujsag? Te meg kitoro orommel fogsz fogadni... ugye?
(hasonlot kommentet mar kuldtem neked de valahogy elveszett a voidba....)
Mielott szo erne a haz elejet nem vagyok jobbikos(es a tobbi part tagja sem), probalom objektiven szemlelni a vita targyat es probalok ellenerveket is felhozni azok alapjan amik az en szemelyes benyomasaim.

Hypofx 2010.04.13. 08:43:47

A Nagyasszonyt meg Ond es Kond is kirugta volna a jurtabol........diszmagyar lol

alibi6 2010.04.13. 08:44:52

@zero: "Szemellenző" muhaha...

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 08:45:11

@Insp. GrossSkin: Félreérted szerintem. Nem kitörő örömöt várt volna tőle az ember, hanem kulturált nyilatkozatot. Nem kell egyből a riporter elé térdelni, ha kérdez valamit, de azért tökönrúgni sem, mert azzal saját magadról állítasz ki szegénységi bizonyítványt.

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 08:45:31

@zero: Abba ugye megegyezhetunk, hogy Lendvai Ildikonak nagyjabol ket naponta volt jelenese valamelyik mediaban. Azert ez biztositott nemi helyzeti elonyt a szamara nem?

alibi6 2010.04.13. 08:47:22

@zero: Akkor mégegyszer : barikad.hu/node/50969

Noda10 2010.04.13. 08:48:54

szerintem és vet fel kérdéseket ez a nyilatkozat, de pont a Vastagbőrtől nem vártam volna, hogy ennyire kiakad ezen. Igaza van Morvainak, hogy a média összes képviselője az elmúlt pár hónapban azzal volt elfoglalva, hoyg sározza a jobbikot. És ez gusztustalan volt végig. Ha annyira barmok és hülyeséget beszélnek miért is nem hívták meg őket többször, hadd égessék be önmagukat. De nem. A mainstream csatornák (tv2,rtl,m1,hírtv,index) egymást túllicitálva hurrogták a Jobbikot többnyire ok nélkül. Én elhiszem, hogy elszakad a cérna. Politika ide vagy oda. Csoda, hogy eddig bírták. Pl remélem egyszer egy jobbikoshoz oda megy valaki a gusztustalan indextől (valamelyik füves semmirekellő fasz) és kap egy-két nagy pofont. A média majd lázongani fog, a zsidó rabbik jajjveszékelnek majd, a Jbbikosok lehet csóválják a fejüket, hogy nem ezt kellett volna. Én pedig az első reakciómmal elégedetten elmosolyodok, mert vannak olyan dolgok az életben, amit nem mindig pofázással kell megoldani. (És nem, nem vagyok valami elvakult fasz, forradalmár, tüntetésen sem voltam hasonlók. Nem kell jönni a polkorrekt szövegekkel. Lehet csak én vagyok ilyen hülye, de igenis nem minden a jópofizás. Morvai jól tette, hoyg beolvasott, még akkor is ha nem lesz jövedelmező)

implacabile 2010.04.13. 08:49:25

@Insp. GrossSkin: Ehhhh, vazze, neked magyarázni.... Fogd már föl, hogy NEM VÉLETLENÜL kérdezte a Hír TV-s riporter éppen Morvai Krisztinát... TUDTA, hogy ilyen alpári stílusban fog válaszolni, mert nincs esze. Ha Balczót kérdezte volna, nyilván valami - valószínűleg sablonos - választ kapott volna és nem lenne belőle sztori.

De ha csak annyit mondott volna, hogy "Ne haragudjon, de a Hír TV-nek nem nyilatkozom!" na az lett volna az elegáns válasz. Nem öt percig fröcsögni.

Azt már minden valamirevaló bulvárriporter tudja, hogy ha politikusbotrány kell, akkor bátran forduljon Krisztinához.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 08:49:50

@arlequin:

"ezt a posztot személyes, egyéni antipátia folytán benézted."

Ti nem láttok a rózsaszín szemellenzőtől. Lehet ám úgy is szavazni egy pártra, hogy szóváteszed a hibáit is. Elvakult emberek csoportja ritkán csinál bármi jót is.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2010.04.13. 08:50:31

"Nem szólt be neki, nem fikázta a munkaadóját, csak nyilatkozott."

Àruld már el posztoló, ki pénzel azért, hogy általánosan ribancnak tartsák az édesanyádat? Ez ennyire megéri?

"Ez a különbség, kérem szépen. Sajnos a jobbikosok nagy része nem érti, hogy a faltörő kos nem nyitja a labirintust, és a kocsmastílus nem diplomáciai eszköz."

Kocsmastílus? Bájer Zsolti, Hankiss ribanc, Kerényi. Hadd ne soroljam a szar orbáni "kocsmai" stílusúakat. Majd elfelejtettem, persze egyik sem hír-tévés :)

Persze Morvai sem kölönb semmivel a felsoroltaktól.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 08:50:46

@zero: kedves Zero! Nem hiszem, hogy jó irány a Jobbik szavazóit lehúzni egy karcosabb nyilatkozat miatt. Mi lenne akkor itt, ha leprimitíveznénk az összes szavazópolgárt Bayer seggfejezése, Gyurcsányi kurvaországozásai után, sőt a Gyurcsányi megszólalásakor kivonuló, őt ideggyengéző fideszesek okán?

Azt látom, hogy a Jobbiknál sokkal magasabb a mérce, mint a többi pártnál, amit önmagában üdvözlök, de nem tetszik, hogy _már megint_ az ország szempontjából fiatalkori sörözés kaliberű ügyben lett felállítva ez a hatalmas mérce.

Úgy érzem, mintha a Jobbiknak nem lenne szabad ütnie, csak tűrnie az ütéseket, különben nem lesznek szalonképesek. Pedig attól, hogy egy csapatban van faltörő kos is, azért még nem kellene faltörő kosnak nézni az egész csapatot... én nem gondolom, hogy abból, hogy Bayer leseggfejezte a jobbikosokat, az következik, hogy a fideszesek primitív tahók, meg hogy ilyen hőzöngő tulkokkal nem lehet vezetni az országot, és tönkre fognak tenni mindent.

A Jobbik sem egyszemélyes párt - és egyébként Morvait én sem csípem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 08:51:28

@ayatollah:

Jaja, tömegbunyó is legyen a parlamentben! Sírok....

implacabile 2010.04.13. 08:51:41

@Eddie Krueger: Kösz, Eddie, talán ezt fölfogja GrossSkin is.

implacabile 2010.04.13. 08:53:33

@Kicsit Karcos: Igazad van, de Bayer nem "államfőjelölt"...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.13. 08:53:39

@Conv: és előállítási jegyzőkönyvből

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 08:53:47

@Kara kán:

Államfőjelöltöt írtam a postba, köztársasági elnököt szeretett volna belőle a Jobbik, nem?
A címlapos ajánlószöveget, amiben kormányfőjelölt volt, az Index-szerkesztők írták, nem én.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 08:55:26

@troll:

Ilyen névvel fikázni? Gratulálok.

Aardvark · http://fulszoveg.blog.hu 2010.04.13. 08:57:34

1990. Orbán V.: A kormány hazudott = Húbazmeg, ilyet nem lehet mondani!
2010: Morvai K.: Gyalázatos és etikátlan médiumok = Húbazmeg, és ez egy eus képviselő? Keverjétek le gyorsan!
2010: Novák E.: Cigánybűnözés és politikusbűnözés = Húbazmeg, a Kossuth rádióban ilyet élő adásban nem mondunk, le is teszem a telefont.
2010: Mesterházy: Kösz, hogy nem a fasisztákra szavaztaztatok = TAPSOLJUNK, ez egy igazi úriember! (Mellesleg szinte mindenhonnan kivágták.)

Szerintem, meg, aki ezen nem lát át, az hülye vagy vak vagy fizetett médiageci.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.04.13. 08:57:53

Ezzel a morvaival az a baj, hogy gyűlölet, klimax, hihhetetlen agresszívitás párosul cezaromániával, ami a legrosszabb kombinációk egyike. Én látom előre, hogy csak egy rossz szó kell, és ugyan ezzel az arrogáns agresszívitással fordulhat a jobbik ellen, ha személyében fogja sértve érezni magát. Nem és értem, hogy a jobbikosok hogyan isteníthetik ennyire. Vagy örülnének, ha ennek a nőnek bármiféle befolyása lenne a magyar politikai életre? Komolyan kérdezem. Senkinek nem esik le, hogy a modern kori történelemben még nem volt politikus, aki ilyen modorral és hozzáállással sokak javát szolgáló tevékenységet tudott folytatni?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 08:59:25

@A Galaxis Elnöke:

"Valaki segítsen már nekem kicsit. Miért is primitív ez a nyilatkozat? "

Sajnos nem tudok segíteni, reménytelen.....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 09:02:14

@öööö...izé:

"ne érzelmi alapon közelítsetek már meg egy kérdést, hanem ÉSSZEL! "

Sajnos pont a higgadtság hiányzik a jobbikosokból. Csak úgy neki a falnak kajakból módszerrel nyomják.

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 09:02:15

@implacabile: Azt hiszem kepes vagyok felfogni igen, amit mondani akarsz. Sot en is tudnek ilyen szofordulatokat tenni amivel igen hamar kozutalatod targya lehetnek, de nem teszem. Abban egyetertek, hogy Morvai tevekenykedese nem fog jot tenni a Jobbik amugy sem makulatlan hirenek. Viszont nem ertem az ertetlenseget. Aki figyeli a jobbikot tudja, hogy egy percig nem hajbokokoltak senkinek es Vona nyilatkozatai, ha ritkan meghivtak valahova, kokemenyen elutasitoak volt bizonyos kerdesekre. Nekem ez nem uj es engem szemely szerint nem is zavar, talan mert hasonlo a habitusom mint itt Morvainak. En sem nagyon jopofiznek senkinek aki elotte meg lejarat. Igaz, hogy en nem vagyok politikus es remelem nem is leszek. Azt hiszem ennel meg sokkal cifrabb dolgok fognak jonni a jobbik reszerol. Aki nem szimpatizal veluk annak ez ugy is taszito lesz, aki meg igen, annak elfogadhato. Azt viszont nem lehet megkerdejelezni, hogy Morvai es a Jobbik teljesen jogosan elegedetlen a magyar mediumokkal.

belekotty 2010.04.13. 09:03:42

@implacabile: "Azt már minden valamirevaló bulvárriporter tudja, hogy ha politikusbotrány kell, akkor bátran forduljon Krisztinához"

Pontosan. Krisztina a baszatlan, hisztis, frusztrált picsa minden jelenségét mutatja. A másik meg pornószinésznő. Ez ám a női ideált a szélsőjobbon!
A bulvármédia simán megél belőlük.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 09:04:13

@implacabile: Wittner viszont igen:

"A bíróság azóta sem tud végére járni az "öszödi böszme magánrendőrsége" két éve elkövetett kegyetlenségeinek; "ezt hívják böszme demokráciának" - fogalmazott.

Wittner Mária szerint a jelenlegi kormány elveszítette azt a jogot, hogy tagjai részt vegyenek a mai megemlékezéseken, hozzátéve, hogy "kopóikat is tartsák távol az ünnepségektől"."

Jogos lenne ezért a fideszeseket primitívezni, hogy ilyeneket mond Wittner a kommunizmus áldozatainak emléknapján? Nem hinném. Akikre mondta, azokkal szemben szabad, mert megdolgoztak érte, és az időzítés is tökéletes volt. De ez csak az én véleményem - azért írtam, hogy azért lássunk már tisztán. Morvai nem mondott szerintem semmi sértőt - most nem. Egyszerűen elküldte a p.ba a HírTV-t.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 09:04:15

@Insp. GrossSkin:

Tudod, mit csinálnák?
Kedvesen mosolyogva mondanám a kamerába, hogy "Igen, örülünk. Hát maguk?"
Százszor elegánsabb alázás lenne.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 09:06:00

@panki1983:

"másfél percig beszélt úgy, hogy nem mondta ki a szemkilövetők szót. "

Igaz! Tapsot neki! :))

meis (törölt) 2010.04.13. 09:06:15

gyurcsány ennél sokkal nagyobb paraszt és pont ugyanennyire szélsőséges.

belekotty 2010.04.13. 09:07:03

@Insp. GrossSkin: Csakhogy egy okos politikusak tudnia kellene hogy a sajtótól függ és jó kapcsolatokat kellene ápolni velük. Aki ezt nem tudja az rossz politikus és rosszat fog tenni az országnak.
A kiderült botrányokról ha Vona úgy nyilatkozott volna a sajtónak, hogy köszöni az újságíróknak hogy segítenek megtisztítani a soraikat, akkor a tenyerükön hordoznák.

Marcellusca 2010.04.13. 09:08:26

@zero: Mijaf@szt kell olyannal udvariaskodni, aki/ami maga sem bánt korábban kesztyűs kézzel a most megkérdezettől?
Morvai nem volt bunkó. Van egy hülye stílusa, de nem fröcsögött, csak az igazat mondta.

Az általad vázolt hozzáállás miatt hiszik azt a tévések, a média (többesszám!), hogy bármit megtehetnek.
Mert vagy behódolsz nekik, vagy gyalázkodnak rólad.
Ezt a gyakorlatot meg kell szüntetni!

Pusztuljon a lakáj média!

alibi6 2010.04.13. 09:08:55

@belekotty: Ezt szerintem magad sem hiszed.

Urbán Gorilla (törölt) 2010.04.13. 09:10:16

@laspalmas:
Nem a higgadtság hiányzik belőlük, hanem a gondolkodási képesség.
Van az a mondás, hogy "A törzsi hovatartozás felülírja az értelmet"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 09:10:44

@tróger.gyerek:

"Bájer Zsolti, Hankiss ribanc, Kerényi"

Lemaradtam. Ők fideszes politikusok?

Kicsit Karcos 2010.04.13. 09:11:35

@belekotty: "Csakhogy egy okos politikusak tudnia kellene hogy a sajtótól függ és jó kapcsolatokat kellene ápolni velük."

Ez jól hangzik, csak nem igaz. Ha minden képviselőnk az elmúlt 20-30 évben jó kapcsolatra törekedett volna a sajtóval, akkor ma nem lenne HírTV sem, meg semmi sem, az MSZMP-n kívül.

A Jobbik most a saját médiáját építi. Igen, azzal a Losonczyval, aki a HírTV-t is felépítette. Akkor Te hol éltél, amikor a Fidesz járt olyan cipőben, mint most a Jobbik?

Noda10 2010.04.13. 09:12:31

Az remélem senkinek nem kérdés, hogy a Jobbik jogosan van felháborodva a médiareprezentációján. Aki ezzel nem ért egyet, az nem objektíven nézi a dolgokat. Más kérdés, hogy nem lesz semmi pozitív hozadéka ennek a nyilatkozatnak, senki nem fog elgondolkozni, sőt csak még nagyobb médiaaggressziót fog maga után vonni. De kérdem én, lett volna bármi eszköz a Jobbik kezében? Ugye hogy nem... CSak az volt a kérdés meddig bírják, mert egyszer mindenképp betelik a pohár. Ha te mondjuk iskolás vagy és vannak a nagyok, akik állandóüan baszogatnak. Egy ideig csendben odaadod nekik az uzsonnát, mert tudod, hoyg semmi jó nem származik abból, ha megverekszel velük. De egyszer eljön az a pont, hogy kitörsz. Ebből nem következik semmi jó, semmi pozitív, nincs benne semmi okosság, de eddig bírtad.

Itt a politikusi mibenlétét megkérdőjelezhetik egyesek, de odáig ne süllyedjetek már, hogy emberileg mondjátok el minden szarnak. Mert azzal magatokat minősítitek.
ÉS még mielőtt betámadnátok: nem, szerintem sem volt semmi értelme és nem megy vele semmire a Jobbik.
De pl tegye föl a kezét az, aki mondjuk Fico védelmére kelne, ha egy politikusi egyeztetés során valaki felképelné? :D nem valószínű, hogy jót tenne az ország megítélésének, de aki nem félmosollyal nézné a felvételt, az egy darab szar.
Ezzel a posttal nem akartam betámadni senkit, csak az én véleményem

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2010.04.13. 09:12:54

@laspalmas:

Parasztkám, nézd meg a Fideszes Listát.
Nagyjából a 28. helyen van Hankiss Kisasszony.
A többit bízd a fantáziádra.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 09:13:01

Meg a szentkoronaradio.hu, meg a Barikád!, meg az összes többi, amik nem tudnak egy cikket lehozni anélkül, hogy a baloldali, liberális, zsidó, komcsi szavak valami új, kreatív összetételét nem alkotnák meg?

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 09:14:48

@laspalmas: Valoszinuleg ez vermerseklet kerdese. En szemely szerint valoszinuleg ugyanigy elkuldtem volna a picsaba a HirTv-t nemcsak Morvai hanem Lendvai helyeben is. Bar utobbinak sokkal kisebb oka lett volna ra. Lehet velem van a baj, de en peldaul ezt sokkal egyenesebb dolognak tartom mint peldaul Szijjarto hosszu ideje tarto fereg askalodasat aki a Fidesz mar jo ideje szinten faltoro kosnak hasznalt az Mszp elleni kommunkaciojaban. Amint Mszp csinalt valamit biztos, hogy Szijjarto megjelent es elbol fikazta azt valami sajtotajekoztaton es meg valami frappans(nak tuno) hazugsaggal is visszavagott. Nekem attol sokkal jobban kinyilt a bicska a zsebemben. Vagy peldaul mult heten a Fidesz-Kdnp duonak meg arra volt ereje hogy a belvarosban (V. keruletet biztosan tudom) egy 4 oldalas szines! lejarato kampany fuzetecsket adjon ki a jobbik ellen tobbek kozott az anyazo jobbikos szovivo aki mar lemondott, a peniszpumpas egyetemista, es a szinten kilepett gardista csaj meg Morvai kerekbilincs balhejaval. Hat basszus erre van energiajuk! Nah ezek engem sokkal jobban duhitenek es sokkal inkabb bizonyitvanyt allit ki valakirol a szememben mint az hogy szemtol szembe elkuldok valakit a halal f..@?-ra.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.13. 09:15:34

Na, nyugszanak már a kedélyek?

pink75 2010.04.13. 09:16:33

régebben, ha egyszer-kétszer betévedtem ebbe a blogba, jóval többet gondolhattam róla - de ez a hulladék típusú szarrágás meg a két besárgult blogember ma reggeli (na, jó, meg még a zero nevezetűnek még az éjjeli, kocsmából hazatérését követő), félelmetesen szellemtelen ripacskodása egy döglött ló hátáról...pff...ehhez vajon kinek van kedve?

Kicsit Karcos 2010.04.13. 09:16:43

@laspalmas: Bayer fideszes politikus, alapítótag, a fideszes rendezvényekre sem kapja, hanem írja a meghívót. Fideszes kampányrendezvényeken is fel szokott lépni. Van annyira fideszes, mint amennyire Morvai jobbikos (100%), még abban is hasonlítanak, hogy mindketten szeretnek nyílt leveleket írni.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 09:16:57

Én kurvára bírom a Krisztikét!Végre egy erős nő,politikus jogász, akit nem tud kikezdeni a mocskos média!Egyszerűen nem tudnak mit kezdeni a szófosásával plusz még okos is és szép is!Hát ez szar lehet riporter szemmel nézve,mert elég nehéz vele riportot csinálni és így kikezdeni is nehéz!De ki nem xarja le a médiát a sok szenzációhajhász riporterkét?

Noda10 2010.04.13. 09:18:22

Asszem laspalmas mondta, és igaza is van: lehet úgy is szavazni, hogy a saját pártodnak is elismered a hibáját. Szóval aki, csak amiatt védi Morvait, mert az ő pártjához tartozik, az vegyen két nagy levegőt és a még ezután is mellette áll, akkor érveljen tovább.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.13. 09:18:34

@tróger.gyerek:

Érdekes, arról nem hallani, hogy őt csitítgatni kéne az EP-ben.

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 09:19:39

@belekotty: Ember figyeled te a Jobbik kommunikaciojat es kommunikacios lehetosegeit a mediumok segitsegevel az elmult egy evben? Akkor gondold ujra! Koncepcionalisan nem fognak senkihez simulni es alkalmazkodni. Erre lehet mondani, hogy hulyek, de ezt csinaljak kezdetektol es addig amig hitelesek akarnak maradni annak a nagyjabol 800 ezer embernek a szemeben akik rajuk szavaztak tovabbra is igy kell csinalniuk.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.04.13. 09:20:06

aki utánam ír az mind zsidó, és lop.

és ha ezt még többen is alátámasztják (nem nehéz, elég egy-két haragos), akkor az utánam lévőket elviszi a jobbik a picsába, és levágja a karjukat. amilyen sötét emberek tartoznak oda ennyi elég hogy valakit megbélyegezzenek....

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 09:22:21

@Gempacsöki Boborján: Okos! Nah, akkor ez a szó sem azt jelenti, amit pár éve. A szófosással egyetértek. A szép meg, hát, izé, annyira azért nem, bár randának sem nevezhető. Tény, Lendvainál jobban néz ki, de talán nem is olyan idős (gőzöm nincs róla).

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2010.04.13. 09:22:26

zero : ha ezek alapján engem te elítélsz mint jobbikos szavazót, menj a francba.

ON : a stílus szar, az igaz, de sajnos igaza van, igazi médiaháború volt ez, először agyonhallgatni a Jobbikot, majd fasisztázni, majd kikezdeni műbalhékkal.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 09:22:57

@laspalmas: az, hogy valakit csitítgatnak-e, legalább annyira múlik a csitítgatókon, mint a csitítgatnivalókon.

Most bekerült a Jobbik a Parlamentbe, sokat fogják majd csitítgatni a fideszeseket. Fogod írni, hogy a fideszeseket állandóan csitítgatni kell a Parlamentben?:)

Sőt igazából ebben a ciklusban is sokat "kellett őket csitítgatni".

Kilépek, nem ér többet a téma 3 kommentnél, de a reagálásod még szívesen elolvasom.

Kun András 2010.04.13. 09:24:37

Csak azt nem értem a szerző simán zsideszbirkaságból ír ilyen hülyeségeket, vagy csak azért, hogy az index minél többet idézze a blogot.
btw. Krakkauer Ákos ezekután jobb, ha távol tartja magát a jobboldali rendezvényektől, ha nem akar egy jókora picsánrúgást. Mondjuk tőlem.

panki1983 2010.04.13. 09:26:55

@laspalmas: "Jaja, tömegbunyó is legyen a parlamentben! Sírok.... "

Nem áll túl messze a Magyar Parlamenttől, valamikor a 900-as évek elején volt, hogy szétkapták az egész alsóházat valamelyik egyesülés képviselői.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 09:29:57

@Kun András: Ha a zsidózást kihagyjuk a kommentedből, akkor tulajdonképpen mit is mondtál?

Komolyam, csak egyszer, egyetlen egyszer próbáljatok normális módon kommunikálni. Utána, ha nem megy, zsidózzatok, ahogy a csövön kifér, akkor legalább tudom, hogy zsigeri a hülyeség, és nem csak trendik akartok lenni.

Mike36 2010.04.13. 09:31:46

@zero: nem
mi mérföldekkel vagyunk Morvai felett

zwilling 2010.04.13. 09:32:10

@nestrot10:
az Orsós Orbán kb. szóba sem fog állni ahogy ismerem, és ez a legjobb amit tehet, a jöttment Vonával meg a félhülye, köpönyegforgató Morvaival. ha meg 2/3-ad lesz akkor amúgy is shutthefuckup mindenkinek, aztán szépen el eródálódik a jobbik a következő választásokig.

nfgy 2010.04.13. 09:35:18

Morvai egy közösséget képvisel.MINDEN megnyilatkozásának annak a közösségnek az érdekeit kell előre vinnie.Ez a nyilatkozat nemcsak az ellenfelekből váltott ki negatív érzéseket hanem a saját táborból is.Vagyis a Jobbik ezzel a nyilatkozattal vesztett a népszerűségéből tehát a nyilatkozat káros és rossz volt.

Mike36 2010.04.13. 09:35:25

@implacabile: ezzel együtt egyetemen tanít!
ez mondjuk a magyar oktatást is minősíti

eszkep 2010.04.13. 09:35:47

Én sem értem, miért van szükség ilyen kirohanásokra, még ha jelen esetben igaza is van...
Pedig most 4 évig az az egyik legfontosabb feladat, hogy sokat szerepeljenek a médiában (sajnos a parlamenti közvetítéseket nem sokan nézik, pedig érdemes lenne!) Ugyanis hiába nyújtják be az ígért törvényjavaslatokat, ha arról nem szereznek tudomást az emberek.
Sajnálatos mellesleg, hogy főként a Magyar Hírlapnak a választások végére sikerült a Népszava (ami nem kis teljesítmény!) szinvonalára süllyednie...

gonosztojás (törölt) 2010.04.13. 09:36:14

Morvai? Érdemes szót vesztegetni egy olyanra aki csak azóta metszettfarkincázik amióta az exférje egy jólirányzott rugással kipenderítette a házaságból?
Mit kell ezen rugózni:
Az emberei ugyanúgy beiileszkednek majd mint az eddigiek.
Első egy évben némi aktivatás, aztán elkezdik kihízni az öltönyt / díszmagyart. Megjelennek az első új Passatok és Audik, elkezdődik a tülekednek a zsíros bizottsági helyekért.
És minden megy tovább mint régen...

Marcellusca 2010.04.13. 09:36:39

@zero: Óóóó, ez számít?
Hogy kultúrált?
Az, hogy szemedbe hazudik, kipolja az utolsó fillért is a zsebedből az nem?

Gratulálok!

Egyébként erről az egész herce-hurcáról csak egy közmondás jut eszembe: Mondd meg az igazat, beverik a fejed!

Egyébként a tegnapi ATV-s remek műsorról nem lesz poszt?
Csak megemlíteném, hogy kiket hívtak meg:
- Kósa Lajos-Fidesz;
- Mesterházy Attila-MSZP;
- Schiffer András-LMP;

a negyedik, na ki volt a negyedik????

NEM!!!

- Herényi Károly-MDF.

Igen, vaze, ennyire számít, hogy parlamenti párt lett a Jobbik.
Még a látszatra sem adnak.

És ezt mindenki benyeli, jó méllyen behajol a média előtt.

Ez a gusztustalan, nem az, hogy M.K. megmodta az igazat.

eszkep 2010.04.13. 09:37:58

@panki1983: Angliában, Spanyolországban még a '80-as években is voltak bunyók. Legalább megdolgoznak a fizetésükért :-)

Marcellusca 2010.04.13. 09:38:17

@Eddie Krueger: Felőlem.
A kuruc nem jobbikos médium.
Jobbik szimpatizáns hírportál.
Érzed a különbséget?

Rotfuchs 2010.04.13. 09:39:03

Morvai félelmetes. :D

Valahányszor megszólal, nekem a buktatós vizsgaelnök//akasztós bírák jutnak róla az eszembe. Így a párt Nagyasszonyaként sem megy el, EP képviselőként már egyesnesen ciki, az pedig biztos, hogyha nem változtat a stílusán a Jobbiknak el kell kezdenie más elnökjelölt után nézni. :(

Szerintem elég lenne egy intés Vonától/Balczótól, hogy most ideje lenne konszolidálódni. Ez egyébként sok Jobbikos szereplőre igaz, mert nem a kurucos szavazókkal van a gond, hanem hogy sokan a pártvezetésből képtelenek a szolidabb hangvételre, amivel a jelenleg bizonytalankodókat is megnyernék; inkább ehelyett azt mondják, ami az akol melegében jól hangzik. Nem azt mondom, hogy húzzák fel az orrukat, ha megy a "Budaházy, Budaházy"; de azt igen, hogy ne legyenek ellenségesek, ne hangoztassanak rasszista nézeteket, valamint emeljék ki a különbséget az anticionizmus és az antiszemitizmus között. Nem ártana nekik egy díszrabbi sem, mint az öreg Ahminak, mondjuk a Neturé Kártá-ból. :D

alibi6 2010.04.13. 09:39:04

@laspalmas: Ugyanmár. Csak egy egyszerű ténymegállapítás volt.

Homeoffice 2010.04.13. 09:39:17

Néhány észrevétel:
1. Morvai Hisztinának először is, mint nőnek és eu.-s képviselőnek is tudnia kéne viselkedni.
2. Ha nekem egy sikeres feladat teljesítése közben odajönne valaki, aki a magánéletembe kavarog mindennek lehord, pusztán hogy kiszolgálja gazdáit, nem mondanék semmit. Elküldeném a ******ba.
3. Srácok, vegyétek már észre hogy 2/3adnál az ellenzék lehetőségei.. hogyismondjam... 0, max ha pattog, akkor kiröhögik.
Mindenki örüljön aki bejutott. Ismétlem, 2/3adnál a kormánypárt(ok) jóindulatán múlik, hogy az ellenzéknek mennyi szerep juthat.

Rotfuchs 2010.04.13. 09:41:02

Morvait irassák be eitkett- és illemtanra. a Hírtv pedig szarjon sünt! :D

uninterested 2010.04.13. 09:42:14

Valaki végre kimondja az eddig is közismert tényt az már primitív?

alibi6 2010.04.13. 09:43:45

@Marcellusca: Még szerencse, hogy nem nézek ilyen szarokat. A végén még tényleg felidegesíteném magam.
Orbánisztán 2010.

Senkifia 2010.04.13. 09:44:29

ööö... nem egészen értem.... ildi néni is nyilatkozott kizárólag a hírtv-nek?és nagyon diplomatikus és demokrata volt? mert nem arról híresek,lásd még :veresjani pofánveri a hírtv operatőrét, stb. Na az biztosan kulturált gesztus volt :) Az általános sajtótájékoztató nem ide tartozik.
Nem akarom én morvait en block védeni,nem az én tisztem, rá sincs szorulva. De hogy ez egy primitív nyilatkozat lenne? miért is? mondott olyant,hogy "a kb.szott jóqrva anyját az egész hírtvnek,médiának,mert a jobbikot csak és kizárólag fikázták"?Márpedig ez történt, ahol csak lehetett. Néha ok nélkül is,csak hogy hátha mégis lejárathatjuk... pedig pl a fidesz felkarolta számtalan felvetésüket. A földfelvásárlási moratórium meghosszabítását a fidesz konkrét módon azután kezdte el hangoztatni,miután a jobbik már elég régen lovagolt rajta,most meg a fidesz,mint saját ötletet,lobogtatja fennen :) a rendőrség megerősítésén a maszop meg a fidesz is azután kezdett lovagolni,hogy a jobbik el kezdte üvöltve pedzegetni, hogy a vidékieket terrorizálja a beilleszkedni és dolgozni vágyó legkedvesebb kisebbségünk. (lásd még: www.youtube.com/watch?v=N_TLXU06Sqk ha már kulturáltságról is esett szó. Lehet a gyerek egy jövőbeli kolompárorbán :)) ), és még lehetne sorolni. És érdekes módon az MTI mégis olyan utasítást ad a stábnak,hogy jobbikos rendezvényról csak akkor tudósítsanak "ha balhé van". Kész szerencse,hogy ez qrvára etikus ,mint ahogy az is,hogy a hírtv(is) , a rájuk nagyon jellemző objektivítás-hiánnyal, nyilatkozott a jobbikról(is),mikor tévedésből megemlítette:) És ez nem jelenti azt,hogy a jobbik etikus lenne. Csak nem kéne borzalmasan nagy szájjal kijelenteni demokrata meg elfogadó meg toleráns mivoltunkat,mikor a más véleményt ,legyen az bármennyire is suttyó,megformálóval szemben ez a hozzáállás. Mert a demokráciával, joggal, emberi joggal, stb, az a helyzet,hogy vagy mindenkire érvényesek, vagy senkire. Illetve vagy van, vagy nincs. És ha rámnézve van,és van jogom, emberi,meg egyéb, a másiknak meg, csak azért mert rosszindulatú,vagy buta,netán hülye, nincs, akkor húzhatjuk le magunkat demokratikusan és liberálisan a vécén. és jelenleg errefele ez van . Ja amúgy az egész qrvademokrata és toleráns európában. meg egyéb,magukat borzalmasan nyugati kultúrának és demokratának tartott országokban is ugyanez a helyzet.Hol többé,hol kevésbé. Van,ahol különböző mondvacsinált,vagy valós ürüggyel fejbe lőnek rakétával,mert nem azt mondod, vagy nem úgy viselkesz,amit és ahogy kéne,máshol meg csak "objektíve" b.szogatnak a médiában.
Tehát ez nem feltétlenül primitív megnyilvánulás, ,nem egy általánosan megfogalmazott médiummal,hanem egy konkréttel, aki egyrészt meg sem említett a kampány alatt,vagy ha igen, az objektivitás teljes hiányával tette ezt. És akkor mit is kellene erre mondani? hogy jaj de jó,köszönöm,hogy végre ,így utólag,megtisztel a figyelmével, kedves hírtv. és teszi ezt azzal a feltett szándékkal, hogy keresse a kákámon a csomót,amit utána le lehet egyenes adásba dorongolni,hogy fújdeprimitív... :)
nevessünk együtt a poszt vicces mivoltán,szerintem.

Doubledeceker 2010.04.13. 09:44:40

Annyira szánalom ez a nő (ETTŐL FÜGGETENÜL LEHET IGAZSÁG ABBAN, AMIT MOND). Ott volt az a parkolási botrány (soha nem fogjuk megtudni, kinek volt igaza, mondjuk azért sejtjük, hogy ki hazudott), na de amit a tévében előadott, siralmas, szánalmas és ostoba volt.

Egyszerűen normális embernek fáj, ahogy viselkedik.

Na persze igaza még lehet, ehhez nem fér kétség.

Ott az ellenpont, a tenyérbemászó folyton sünt szaró, gusztustalan kis geci (Vitya), őt mindeki szerti, pedig sokszor hazúdik vagy téved, csak ügyesen csinálja.

Sííva 2010.04.13. 09:44:51

Szerintem nem volt semmi sértő a nyilatkozatában! Az embernél betelik a pohár egy bizonyos idő után! Saját tapasztalat. Egy ideig lehet mosolyogva, szépen bólogatva eltürni a pocskondiázást, és azt, hogy hülyének néznek, bár tudod, hogy neked van igazat!
Az elmúlt 20 évben kormányzó pártok tagjait, akik vagy bejártak a parlamentbe vagy nem elküldtem volna a p-csába, és bizony keményen el kellett volna számoltatni őket. Nagyon mélyre, a béka segge alá süllyesztették az országot! Most kíváncsi vagyok a következő négy évre. Kívánom a Fidesznek (bár Orbán Viktor személye számomra elég taszító), hogy sikerüljön újabb megszorítások nélkül levegőhöz juttatni a népet, mert ha nem nekik is ez lesz az utolsó négy évük és az MDF szintjére kerülnek.

zwilling 2010.04.13. 09:46:30

Ja, hogy Ti komolyan azt hittétek, hogy Morvai lehet államfő?

Rotfuchs 2010.04.13. 09:47:45

Bocsánat: etikett

@uninterested : ha primitív módon teszi, primitív.

Függetlenül attól, hogy Morvainak szerintem mélységesen igaza volt, egy ilyen nőt nem látnék szívesen államelnökként. Mert ciki. És ami a diplomáciában ciki, az nem válik az ország és népe javára.

Politikusként szerintem annyi elvárható, hogy emberelje meg magát, és tegyen le arról, hogy így nyilatkozik. Barroso fiatalkorában maoista volt. Most mégsem megy a Kis Vörös Könyvvel a Bizottságba. Tudjuk; Szent Pál, mikor gyermek voltam... Morvai számára eljött az idő, hogy észrevegye, hogy már nem pusztán jogvédő, hanem több. Politikai ikon. Ha ehez nem ér fel, akkor ő volt a leggyengébb láncszem, viszlát.

img.moronail.net/img/1/3/1413.jpg

yanchi345 2010.04.13. 09:48:01

Teccettek volna nem simogatni a városromboló csőcseléket, most Balóné nem lenne EU képviselő (ez önmagában röhej), meg harmadik erő a Parlamentben. Sajnos van olyan, amikor akkor is a törvényes rend mellé kell állni, amikor a legundokabb alakok is ott állnak. És nem rátenni még egy lapáttal, aztán páncélautóval elhúzni és otthagyni a zembereket a szarban.
És erre nem indok az, hogy a vezetés meg a rendőrök vastagon balfékek voltak, mert a keveredést sejteni lehetett előre.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.04.13. 09:48:55

Lol, 844 ember online itt most? Van egy olyan érzésem, hogy a választás miatti RTL-akcióban sokan megismerték a Vbőrt. Kár hogy nem még előtte, lehet itt olvasni sok érdekes dolgot. Na nem baj, majd a Viktorékról is lesz bőven.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 09:49:12

@Marcellusca: Érzem. Mindössze arra próbáltam utalni, hogy bármelyik sajtóorgánum vagy állami kézben van, és akkor nyilván a kormányerők élvezik a támogatásást (egyébként az m1-en volt többször is Vona Gábor), vagy magánkézben, és akkor meg a tulajdonos preferenciái érvényesülnek leginkább. Tehát vagy mindenki marad, vagy mindenki megy a levesbe. Ez van.

Lord_M_ 2010.04.13. 09:50:42

Szemellenző nélkül józanul : azzal amit mond, gyakorlatilag nincs akkora baj, Van egy véleménye, és ez úgy kb rendben is van... mindenkinek lehet véleménye, és nem feltétlen kell mindenkinek egyetérteni vele. Ahogy mondja, nahh az tényleg felborzolja a hátamon a nem létező szőrszálakat... Ez van, a beszédstílusa, hangfrekvenciája, hanghordozása, és hozzá ez a kissé ütődött fejmozgása számomra idegesítő. Node ez van... Nem egymásnak teremtett minket az ég :) Ilyenkor mindig egyik volt tanárom jut eszembe, a legszebb hangján csiripelve, mosolyogva közölte, hogy elégtelen... miközben szemeiben a pokol tüze lobbant...

CSAK AZ ORSZÁG(nak) NAGY A TÉT (és nem) CSAK A FIDESZ(nek) LEHET MÁS (és) SZEBB JÖVŐ(ha itt az idő)... HAJRÁ MAGYARORSZÁG...

viragimado 2010.04.13. 09:51:39

A Jobbik (? inkább Ropsszabbik) akkor háborogjon, ha nem jogos, amit hallott magáról. Még el sem jutottak a húsos fazékig, de már nyúlni igyekeztek belőle! Arra sem jönnek rá, hogy az emberek nagy része nem vevő az erőszakra, a megkülönböztetésre! Mi, akik gondolkodunk, nagyon jól tudjuk, hogy a cigányok után (mert ott sajnos bizony van probléma) esetleg a rasztahajúak, vagy a szőkék, vagy a kövérek kerülnének sorra. Ezeket csak az élteti, hogy kikezdjenek egy más milyen csoportot.
A terveiket is nézzük meg: pl.: visszabontani az 5 emeletesnél magasabb házakat? Ezek még gondolkodni sem tudnak. A sítlusuk taszító, arrogáns. Már az is szégyen, hogy egyáltalán bejutottak, és sajnos igen rossz bizonyítvány a rájuk szavazó emberekere.
Ezek azt használták ki, hogy sokan élnek cigányságtól problémás területen. De nem az a megoldás, amit ők csinálnak. Gyilkosságok, erőszak? Legyünk már észnél emberek!

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2010.04.13. 09:51:54

Az első szóval belerúgott a Hírtévébe, meg az Echoba:D:D:D Kíváncsi vagyok, hogy milyennek kéne lennie egy Jobbiktv-nek? Egész nap kisebbségit kell verni, utána gárdaötperc, majd a "híradó, ahogy szerintünk történt" jön?:D:D:D

Ez már rohadtul szánalom:D

sabana 2010.04.13. 09:52:09

parttol fuggetlenul, tenyleg...de ez a "no" kritikan aluli

cso zsi 2010.04.13. 09:52:12

@dark future: Persze, hogy "spammolnak". Egyszerűen szeretnének nyilvánosságot kapni, amit a médiákokban nem tehetnek meg.
Láttunk/hallottunk már jópár hasonló interjút, ahol a kérdezettet megpróbálta leoltani a riporter, de az élő adás miatt nehéz dolga volt.
Ez a suttyó mikrofonállvány viszont mellesleg udvariatlan, és főként pártirányított volt.

Rotfuchs 2010.04.13. 09:52:50

@Siiva: és így tárgyalna Ficoval is? Azután még Miskolcot és Szobot is elcsatolnák. :D

Komolyan gyerekek. Aki politikus azt azért fizetik, hogy a közügyekkel foglalkozzon. Az ehhez szükséges alapvető képességek egyike az önuralom. Nem mondom, hogy nem lehet hibázni, de Morvai rendszer csinál a hisztériából. Amennyi pénzt az EU képviselőséggel szakít, annyiért nyugodtan viselkedhetne is. Ez általános iskolai követelmény.

nfgy 2010.04.13. 09:54:33

Full Jobbikos szomszédom azt mondta vasárnap,hogy nem sajnálja a lengyeleket mert 90%-a zsidó.Erre mondom neki:ember Európa legvallásosabb katolokus nemzete.Válasz:Ha te mondot szomszéd akkor mostantól sajnálom öket.No komment...

tcom 2010.04.13. 09:54:47

Miről beszél ez? "Senki sem örül, annak, hogy az MSZP megelőzte a Jobbikot". ????????
Azért az MSZP szavazók és még néhányan biztosan örülnek.
Mi az, hogy a Magyar nép rájuk szavazott? A felnőttek 65%-nak a 16%-a az kb 10%-a a választókorúaknak.
Még a Fidesz is 34% körül van. Vagyis a választókorúak alig harmada választott a Fideszt, ami nagyon soknak tekinthető.
Egyébként a Hír TV ne nagyon fintorogjon. Korábban a Fidesz az önkormányzati választásokon rengeteg helyen választási szövetséget kötött a Jobbikkal. Pedig ismerték Morvait. Morvai azóta nem változott.
A kistestvérből mostohatestvér, ellenség lett.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.13. 09:56:21

én egyetértek azokkal, akik szerint Morvai igazat szólt, de ezt megtehette volna tárgyilagos, professzionális stílusban is. Ez így nagyon amatőr volt, valóban ahogy valaki mondta, mint marinéni a sarki boltból.

viragimado 2010.04.13. 09:56:26

@Jemby: ez a sötét, buta lény, mint politikai ikon? Ébresztő! Nézd meg a szavazóit, és rájössz kiknek az "ikonja". Csak a balhézni vágyó, erőszakra képes, alkalmas "emberek" álltak mögé! Olvastam olyan elemzést, hogy csak addig ilyen drasztikus a "politikájuk", amíg a szavazás lemegy. Hogy a bejutás érdekében maguk mögé állítsanak egy csürhét. Utána pontosan tudják, hogy vissza kell venniük, és ők lesznek akik elfogják ítélni az általuk szított cselekményeket.

Rotfuchs 2010.04.13. 09:58:30

@tcom: itt őt kérdezték meg arról, hogy viszonyul a választási eredményekhez. És válaszolt, választott képviselőként a párt nevében. Habár valóban nem deklarálta az értelmezési tartományt, de szerintem lehetett érteni, miről van szó. Vagyis [i]Közülünk[/i] senki sem örül, annak, hogy az MSZP megelőzte a Jobbikot. :)

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 09:59:00

@Mike36: Szijjarto is tanit egy videki foiskolan mediakommunikaciot ugy hogy orara sem jar be. Navracsics is egyetemen tanit ugy, hogy ot sem mernem a gerincesseg mintakepenek kiallitani.

cso zsi 2010.04.13. 09:59:24

@gonosztojás: Házasságból úgy kerülünk ki, hogy megismerjük a másik tulajdonságait.
Először: rájövünk, hogy nem az, akinek gondoltuk.
Másodszor: megismerjük a hibáit, és a viselkedését, közben belelátunk a baráti, és nem baráti kapcsolataiba is.
Vagy kirúgás, vagy lelépés lesz a vége.

cso zsi 2010.04.13. 09:59:58

@Rékuc: Amilyen az adjonisten...??

"azta" 2010.04.13. 10:00:04

:DD
áááááá! ez a nő minősíthetetlen! szerintem még a karácsonyfa mellett is baszogat valakit valamiért! pszichiáter kell neki, de nagyon gyorsan!
a közelmúltig nagyon csíptem a Balót (lehet csak nosztalgia volt), de most már nagyon érik a kérdés, hogy mit csinált (vagy nem csinált) ezzel a nővel, hogy ilyen lett? vagy hogy hogy bírta elviselni ezt a fejhangon sivalkodó, állandóan elégedetlen, rögzített mosolyú, penészes barmot? hogy lehet eljutni egy embernek ide?
(nem mellesleg: öltözhet ez a nő bárhogy, gondolhat amit akar: igen messze van a jó értelemben vett úrinőtől - képtelen viselkedni, képtelen bárkit megtisztelni azzal, hogy pl. megvárja míg befejezi a mondandóját, stb. büdös bunkó!)

spájdernecc 2010.04.13. 10:01:19

@tcom:
2006-ban Morvai még a Jobbik környékén sem volt

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:01:34

Morvai a nép nyelvén szól és beszél,hogy mindenki megérse.Nem a filozófus politikus doktorokhoz intézi a szöveg nagyrészét,hanem a szomszéd Marinénihez akinek max 8 osztálya van.Ezért tűnik sarki közértesnek a stílusa.
A média pedig tényleg gusztustalan és hiába nem hívják meg a Jobbikosokat egy műsorba sem,annál jobban maguk ellen fordítják a hétköznapi embereket is.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.13. 10:02:06

@cso zsi: japp ez a szólás pont a sarki boltosnak megengedhető. Egy profi politikus nem hagyja elragadtatni magát, nem szólogat be, mint valami hülye miszpicsa egy plázabolt pultja mögött. Úgy is el lehet küldeni valakit az anyjába, hogy az illető örömmel készülődik az útra...

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 10:02:10

@Jemby: Ez az amivel tokeletesen egyetertek!

nazer 2010.04.13. 10:02:11

Adjon az Isten szebb jövőt.

viragimado 2010.04.13. 10:03:02

Arra kellene már rájönniük az embereknek, hogy akár tetszik, akár nem manipulálnak minket. MINDEN párt! Nincs különbség sem ebben, sem abban, hogy ebben az országban mindenki saját bevételi forrásnak tekinti az országot, ha hatolmra kerül. A különbség csak az, ha van olyan , aki közben hagy valamit az országnak is.
Ez az ország már a középkorban is a korrupcióról, a lopásokról, az ország eladásáról volt híres. Ma is ez megy. És ebből nem tudom ki lehet-e keveredni. A lényeg, hogy egyik sem túl jobb, mint a másik, de azt az erőszakosságot, amit a Morvai párt képvisel, azt sehol a világon nem szabadna megengedni, mert nagyon megfogjuk szívni előbb utóbb mindannyian.

cso zsi 2010.04.13. 10:03:05

@Insp. GrossSkin: Ezek után ki fog meglepődni, ha koalícióba hívják őket? :)))

nestrot10 2010.04.13. 10:04:18

De jó balé lesz a Parlamentben..jobb lesz mint a Torgyám műsor...a Fityisz megtudja most mi az ha az ellenzék megaláz, rágalmaz, durva, Navrasics stilusnál is primitivebb:)

Noda10 2010.04.13. 10:04:23

ez most nem a morvai beszédről fog szólni, pedig arról is lehet értekezni érdemben higgadtan. Ez azoknak szól, akik konzisztensen lehülyézik a jobbik szavazókat. Mindet.

Kedves MSZP szavazó!

A te pártod bűnlajstromát felesleges felsorolni, mindketten tudjuk mennyi eszed van, ha még mindig hiszel nekik és fosol a Zorbántól. Rád nem vesztegetek egy szót sem.

Kedves MDF szavazó!

Szerinted a Jobbikosok agyatlanul szavaznak és elvakultak? A te pártod emberei a magyar politika kurvái. Semmi nem drága nekik annak érdekében, hogy bekerüljenek a parlamentbe. Irányvonaluk nincs, egyszer jobb, máskor baloldaliak. Akinek nincs semmi egyéni gondolata, az nyugodtan szavazzon úgy, mint te. Bár azt hiszed az MDF-re leadott szavazattal te "nem dőltél be a rendszernek", nem a nagy pártokra szavaztál és volt annyira eszed, hogy ne a kőbunkó Jobbikra és ne a súlytalan LMP-re szavazz. De körül tudnád írni,hogy mire is szavaztál tulképp? És legfőképp kikre? Na ugye.

Kedves LMP szavazó!

Nálad is sikk hülyének nézni a Jobbik szavazóit, miközben nem veszed észre, hogy egy megszűnt párt ismételt reinkarnációját támogatod, akinek az érdemi hozzászólása komoly kérdésekhez kimerül abban, hogy legyen zöld. ÉS ebből a zöldségből akar pénzt előteremteni. Mellesleg meghíznám magam a nagyok köreiben, mert egy két elképzelésetek megegyezik a Jobbikéval, csak nálatok a média szerint a multik megadóztatása az ország érdeke és okos gondolat, míg a Jobbiknál egy neonáci törekvés. Azt pedig nem nevezném átgondolt értékrendnek, hogy mindent szabad.

Kedves Fidesz szavazó!

Te most biztos okosnak, megfontoltnak és ami még fontosabb: országosan igazoltnak érzed magad. Te mindig is tudtad kire kell szavazni, az Orbán a mi megmentőnk, és végre belátta az ország nagy része is. Ne érdekeljenek olyan apróságok, mint a titoktörvény, a parlamenti képviselők fizetésének emelése, a mentelmi joghoz való ragaszkodás, a kampányfinanszírozás titkosítása vagy a számtalan önkormányzati szintű csalás, ami a pártoddal kapcsolatban kiderült, netán az egyéb személyi kérdések (who the fuck is Pintér, Pokorni). Ha 2/3ot szereznek, ezek biztos megszűnnek ugye? Szóval verd csak nyugodtan a farkad arra, hogy olyan hatalmat adsz annak a pár embernek (max10), hogy semmibe vehet bármit. De persze, az Orbánék jók, aranyosak, úgysem fognak semmi csúnyát csinálni.

Szóval te hülyézel le minden Jobbikost. Lehet hogy hülye vagyok, amiért a Jobbikra szavaztam mégpedig abból a célból, hogy üljenek rá a Fidesz nyakára, rikácsoljanak ki mindent, ami az utóbbi 20 évben a falakon belül maradt, hadd ne tudjanak már velünk bármit megcsinálni. Hülye vagyok, hogy azt akartam, hogy ne csak a Fidesz beleegyezése számítson egy törvény megszavazásában és tetszett, hogy egy-két ember végre felvetett olyan problémákat, amik mindenki számára nyilvánvalóak (91% szerint van cigánybűnözés pl) csak nem volt PC. És szánalmas vagyok, hogy nem gondolkodtatott el a kétes hírű szóvivő, egy részegről készült fényképsorozat, meg hogy a szimpatizánsok közt van kurva is. Igen ezek szerintem is legalább olyan súlyos dolgok, mint a te pártod számláján levők, igazad van.
A baj az, hogy nincs sok barátom, mert az én pártom szavazóinak is a felét utálom és lenézem, nem örülök, hogy ugyanabba a közösségbe tartozunk valahol.

Szóval elég magányos ez a hülye lét. Én sem szeretem. Éppen ezért nem jelentem ki egyik párt szavazóiról sem általánosságban, hogy hülyék, mert lehetnek máshol is átgondolt szavazatok, de gyerekek először a saját házunk táján sepregessünk már...

z666 2010.04.13. 10:04:31

@renevol: "A mai zsidózás ezzel szemben nagyrészt a zsidó SZÁRMAZÁSÚ emberekkel szembeni előítéletes utálat megjelenése. A zsidózás nem önszántukból egy csoportba szerveződő konkrét emberek konkrét tetteit ítéli meg, hanem
1. egy olyan csoportot vesz alapul, amelyhez való tartozást a csoportba tartozók semmilyen módon nem képesek befolyásolni (zsidó ősöket kapnak "ajándékba" születésükkor), a csoporthoz való tartozás nem önkéntességen alapul;
2. a csoportba tartozó embereknek nem kell semmiféle konkrét cselekvést végrehajtaniuk ahhoz, hogy kritika érje őket."

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!
Te (és őseid) hol a faszban éltél az elmúlt 150-200 éveben???????????

cso zsi 2010.04.13. 10:05:17

@Rékuc: Nem ismerem M.K.-t, lehet, hogy mindig ilyen, lehet, hogy a választás körüli hajcihő tüzelte fel.
De a ripoternek lehet, hogy ledugtam volna a torkán a mikrofonját, vagy péklapáttal simogattam volna a homlokát.

2010.04.13. 10:05:36

Az igazi primitív picsa!
De legalább jó bőr lenne...

A gond veletek jobbikos népek, nem az elveitek, vagy a nézeteitek, hanem a stílus.
Ez a rusnya picsa egy politikus, egy közszereplő. Nem egy sértődött hisztis takarítónő. Ő azért van, hogy azt is diplomatikusan és intelligensen kezelje, ha valaki odaáll elé, hátat fordít neki, és lekakálja a cipőjét.

Igen, neki minden diplomatikusan kell eéintéznie, és nem úgy mint egy koszos csöves a Nyugati Pu. aluljárójában!

Na, ez az amit ez az állat sohasem fog felfogni, mert agy nélkül született!

viragimado 2010.04.13. 10:06:21

@Gempacsöki Boborján: kicsit lenézed a népet, ha szerinted ez az ő nyelvük volt! Ez komoly sértés! Azért kíváncsi lennék, ha hirtelen valamilyen okból te kerülnél a Jobbik célkeresztjébe, akkor is így védenéd őket? Mert ez bekövetketkezhet, bármikor, bármelyikünkkel.

wallaby37 2010.04.13. 10:07:05

Habár Fideszes vagyok, Morvainak igaza van a Hír TV-vel kapcsolatban. Kőkemény Morvai ellenes propagandát folytatott (ami amúgy az ország érdeke). Azt hiszem a cél szentesíti az eszközt. Muhahahahahahaha.

-Tom- 2010.04.13. 10:07:29

azt a mindenit...
megint le vagyok maradva, ez már permanens, mondjuk ki.
Azt hittem, az echo-t legalább szereti a kiválasztottak közössége. De nem. Asse' nyert hangszórót.
Mintha kicsit frusztrált lenne a drága Krisztina, egyébként.
A gaz médija. Ezzel csak baj van. Az frusztrálta a lelkivilágát.

Rotfuchs 2010.04.13. 10:08:18

@viragimado: ad 1. attól még ikon az ikon, hogy kinek az ikonja
ad 2. nem csak balhézni képes erőszakra hajlamos emberek vannak a jobbikban :)
ad 3. pontosan az a baj, hogy az ún. csürhén KÍVÜL nem fognak tudni senkit sem maguk mellé állítani, ha képtelenek konszenzusra jutni a párt hogy úgy mondjam a kevésbé bicskanyitogató megjelenést szorgalmazó szárnyával

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.13. 10:08:32

@cso zsi: nőként kifejezetten utálom ezt a kifejezést, de amit ezen a klipen láttunk, na ez valódi hisztis picsa kirohanás volt. Mondhatnánk, hogy ez ide falura megteszi, de
1. ez a nő sok százezer ember példaképe, tényleg ezt a modortalanságot, pikírt beszólogatást kell terjeszteni?
2. ez a nő Európában képviseli a magyarokat és nemzetközi szinten végképp vérciki az ilyen.

cso zsi 2010.04.13. 10:10:42

@Rékuc: Azért szavazta oda a nép, hogy ne itt ténykedjen.

Taktikai Atompingvin 2010.04.13. 10:10:45

Hisztikriszti for president!
Lenne pár vicces pillanat:
1 Obama merev tekintettel hallgatja végig a gázai mészárlás és a Jeruzsálemi telepépítések "igaz" történetét.
2 Dominique Strauss-Kahn könnybe lábadt szemmel toporog, miközben értesül a magyar devizahitelesek megpróbáltatásaitól.
3 Kadhafi videóüzenetben vall szerelmet, amiért az EU-elnöklésünk még az ő ENSZ-elnöklésénél is jobban ütött.
Azt hiszem sírnék a röhögéstől.......

ravic 2010.04.13. 10:11:10

@Noda10: Ezzel az interjúval biztosan elérte, hogy pozitívabban álljanak a médiumok a párthoz. A Jobbik csak a feszültségkeltéssel tud porondra kerülni, de a cirkuszi akrobaták uncsik, most a bohócokon a sor.

viragimado 2010.04.13. 10:11:18

@Noda10: veled ellentétben mi tudjuk, hogy sok jót egyik párttól sem várhatunk, hogy mindenegyik lopott, csalt, hazudott. De az a kár, amit a Jobbik tud okozni, az túl sok! Az erőszak soha, sehol, semmire nem jó megoldás!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2010.04.13. 10:12:15

@Rékuc: inkább legyen a "normális" politikus tolvaj csaló mint eddig volt? Akkor inkább legyen alpáribb stílusú de őszinte és nem bűnöző.

viragimado 2010.04.13. 10:12:23

@alibi6: ha jól tudom, én senkit nem hülyéztem le. Miért is vagyok az?

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:12:59

@viragimado: Mitől kerülnék én célkeresztbe?Nem zhsidóellenes a jobbik sem hiszen Krisztike volt pont az,aki a muszlim nők jogaiért sikított anno,ami miatt el is hallgattatták kurva gyorsan az eu-ban.
Én sosem hallottam még olyat sem hogy a gárda agyonvert volna egy cigányt is és ez bizonyított tény.
A Jobbik által megszólított tömeg az nem a doktorokból és egyéb agyondiplomázott emberekből áll.Az egyszerű emberekhez szól mindenkit tudja hogy ez az ország nagyon nagyon sok buta emberből áll.Ezt bizonyítja az is hogy eddig megtehettek bármit a politikusaink.Őket próbálja a Jobbik megszólítani és ehhez az egyszerű emberek nyelvét kell használnia és nem az idegen szavak szótárát.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.13. 10:13:46

@enpera: csak ezek között lehet válogatni? én leginkább egy nem bűnöző, normális stílusút várnék, nem igaz, hogy a Jobbik nem bír kitermelni néhány ilyen szóvívőt.

alibi6 2010.04.13. 10:14:24

@Noda10: Gratula. Szép hozzászólás!

viragimado 2010.04.13. 10:14:53

@enpera: Morvai nem őszinte, és majd nézd meg hamarosan, hogy a tűz közelébe kerülve, ő is "bűnözővé" válik (bár már most is van vaj a fején).

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 10:15:35

Szép jó reggelt mindenkinek!

Lemaradtam valamiről? Időközben Morvai Krisztina lett a bálkirálynő, a szépségkirálynő, köztársasági elnök, netán ő nyerte a választást és ő a miniszterelnökünk? Ő alakít kormányt?

Ja, akkor megértem a végtelen felé tendáló kommentek sorát. Végtére is ő fogja meghatározni Fideszes 2/3-ad mellett az elkövetkezendő 4 évben Magyarország és népének sorsát;-DDDD

Micsodás egy NŐ!!!!!!!!!! Nem semmi.......Ilyen hatalma van máris? Féélelmeteeeessss!!!!!!!!!!!

Hogy is mondják erre netes nyelven: LOL?

Dr. Schwanzkopf Rudolf 2010.04.13. 10:15:55

Morvai Krisztinának szakkezelésre van szüksége. Ezt nem cinikusan vagy rosszindulatúan mondom, hanem szakemberként.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:16:09

@cso zsi: Tévedsz.Azért szavazta oda a nép,hogy legyen az eu-ban egy ember végre akikinyitja a pofáját Magyarország érdekeiért.És ne csak üljön a babérjain jópénzért hanem képviselje az országot és bumlizza ki a gesztenyét nekünk!Vágod?

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 10:16:45

@Rékuc: Ez a TE velemenyed. Az en velemenyem mar olvashato volt es az ellentetes a tieddel. Ugy nez ki azert 10 kommentelobol legalabb 3-4-nek hasonlo a velemenye mint az enyem. Ezek szerint meg sem egyertelmuen kovetett el istenkaromlast. Mar csak statisztikai alapon sem.

tölgyes 2010.04.13. 10:16:59

No ezen tényleg kár háborogni. Morvai nem tudta feldolgozni, hogy harmadikak lettek és hogy BP-en az LMP is megverte őket. Ennyi. Ő lődözött össze vissza.. azon megsértődött, hogy visszalőttek.

Luftwaffer 2010.04.13. 10:17:48

Én örülök, hogy így nyilatkozott és nem tagadta meg önmagát. A stílus minősíti az embert. Ha egyszerűen felülemelkedik a vélt vagy valós sérelmein és szimplán csak megköszöni a választóinak a bizalmat és megoszt néhány pozitív gondolatot a jövő illetően, akkor akár még újabb potenciális szavazókat nyerhetett volna magának és pártjának. Ehelyett viszont újabb ízelítőt adott abból, hogy mire számíthatunk tőle... Talán az ország 2/3-a még azért nem jobbikos(bár VG szerint ugye már az, csak nem tudunk róla), mert az emberek nem bunkó, primitív gyülölködőket akar látni a parlamentben.

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 10:18:16

@viragimado: Legyszives mondjal mar peldat arra a sotet jovokepre amivel mar folyamatosan remisztgetsz itt a Jobbikkal kapcsolatban! Egyaltalan mire alapozod, kristalygombre vagy a sok eves es mindenki felett allo tapasztalatodra? Tenyleg kivancsi vagyok!

Rotfuchs 2010.04.13. 10:18:36

@Rékuc: Duracell Dóra?

@Taktikai Atompingvin: ez kész. :D A Kadhafi rész nagyot üt.

"azta" 2010.04.13. 10:18:43

@Donna (Cara)mba:
kb mint a győzike - szóval nem kell örömködni ;)

viragimado 2010.04.13. 10:18:48

@Gempacsöki Boborján: bármitől a célkeresztbe kerülhet bárki, ha a Jobbik érdekei úgy kívánják. Nem zsidóellenességre gondoltam, hanem bármire. Az egyszerű emberenek nem szinonímája a buta. Hidd el sok agyondiplomázott buta ember létezik. És hidd el ezután is megtesznek velünk bármit, mert mi ilyen birka nép vagyunk. Hiszünk az aktuális ígérgetéseknek.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:19:27

@Hivatásos beszólóművész: A csendes bazsajgós diplomáciai picsanyalás nem vezetett eredményre.Ez tény.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:21:22

@viragimado: Csak az kerül célkeresztbe akinek van félnivalója mert valamit tett ami törvénybe ütköző.Elég szomorú hogy azt találják törvényellenesnek ha valaki felveszi az ősmagyar egyenruhát és abban megy be a parlamenti ülésre és nem az a törvényellenes hogy adócsaló kft-je volt és a rendörséget úgy használta a tömeg ellen mint a hadsereget.Na ez elég szomorú látod.

Noda10 2010.04.13. 10:22:12

@viragimado: de komolyan. te mondod nekem, hogy vegyem észre a pártomban a hibákat??? Nem tudsz szöveget értelmezni? Leírtamén is: nem nézem hülyének az összes szavazóját egyik pártnak sem(ezt megfejelném azzal, hogy ha elém állna egy MSZP-s és ezt mondaná, hogy tudja miket tett a pártja, de most rájuk szavaz, mert csak az MSZP-ről gondolja, hogy valós ellenereje lehet a fidesznek, akkor azt mondanám, tegyél így, nem hülyeség, amit beszélsz) és kritikával illetem a "sajátomat" is. Nem hiába nem lennék párttag. Az egész ott kezdődik, hogy el ne higgyük már bármelyik politikusról, hogy az emberek érdekképviselete miatt lett politikus.

De a legelmésebb hozzászólásod az, mikor először kijelented, hogy a jobbikot csak az erőszakos csürhe alkotja, legszívessebben mindenkit szétvernének, aztán meg jössz azzal, hogy téged befolyásolnak. :D ezt jól összehoztad.

alibi6 2010.04.13. 10:22:46

@viragimado: Ne haragudj, de amiket írsz a hozzászólásaidban tartalmukat tekintve, szerintem hülyeség (ne várd tőlem, hogy meggyőzzelek, úgysem lehetne). Ebből kiindulva, lehet, hogy nem vagy hülye, csak szerintem.
Bár tényleg sokkal kifinomultabban hangzik az "ezek" és a "csürhe" jelzők használata.
Ülj le, egyes!

tölgyes 2010.04.13. 10:23:32

@Noda10: Én nem szoktam lehülyézni a Jobbikost... bár szerintem az általuk javasolt út kívül esik azon, amit a környezetünk el képes fogadni. Én a Jobbik szavazóit elkeseredett reményvesztett és emiatt türelmetlen embereknek gondolom.. nem mindenkit, de a tömegbázist igen. Azt is gondolom, hogy a Jobbik az MSZP szülötte. Kettős értelemben: Az MSZP taszította reménytelenségbe az a Jobbikot választó szavazókat..2. Pénzelte is a Jobbikot, amíg az a fidesz gyengítőjeként mutatkozott.. Nem számolt az MSZP az elkeseredett szavazóival..tehát ezt is "elkúrták"... Ezzel együtt mindig is lesz néhány százaléknyi jobb-bal radikális ember.

viragimado 2010.04.13. 10:24:33

@Insp. GrossSkin: csal arra az egyszerű tényre, hogy ez a szemlélet soha nem vezet jóra. Történelmi tény. Ha sikerülne valahogy a Jobbiknak megoldania a cigánykérdést, akkor program nélkül maradna. Tehát találnia kellene valami más üldözhetőt, csoportot, elvet, valamit amit "jobbá" kellene változtatni. Mivel én is pontosan tudom, hogy van cigány probléma, és valamit valóban tenni kellene, az alap elveiket értem, de a megoldási ötleteiket nem tudom elfogadni. Túlzott, és hamis a nagy nemzeti öntudatuk is, inkább taszító, mint csatlakozni akarást kiváltó. Ez is amerikanizálódásunk része.

Noda10 2010.04.13. 10:25:09

@Noda10: vagyis hogy téged NEM befolyásolnak Virágimádó.

tölgyes 2010.04.13. 10:25:21

Mellesleg se a Jobbik, se Morvai nem olyan fontos, hogy ekkora indulatokkal közeledjünk hozzájuk.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:25:30

A csendes bazsajgós diplomáciai picsanyalás nem vezetett eredményre.Ez tény.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:27:57

Mindenki azonnal Jobbikos lenne ha egy hónapot vagy többet kéne egy olyan faluban laknia ahol fényes nappal agyonütik a családjával együtt szétlopják és megeszik a kutyáját is.

viragimado 2010.04.13. 10:28:08

@Gempacsöki Boborján: juj, ezt komolyan mondod? Van rasztahajú ismerősöm, akit egy Jobbikos csapat kikezdett, a haja miatt. Nem cigány az illtő, nem zsidó, és nem bűnöző! Tisztességes ember, csak tetszik neki a rasztahaj. És mégis rátámadtak.
Az egyenruha sem lenne gáz, ha nem egy mű nemzetiség állna mögötte.

Rotfuchs 2010.04.13. 10:29:48

@viragimado: ettől sikk rettegni? Hogy a Jobbik célkeresztbe vesz? Komolyan mi történt eddig azokkal, akiket "célkeresztbe" vettek? Állandóan lehet hallani a médiában, hogy a Gárda így vonul, úgy terrorizálja az embereket. Nade emberek, ha így áll a helyzet a REBISZ rég a torkukba lépett volna. Az igazság az, hogy a gárdisták TÉNYLEG csak felvonulnak demonstrálnak, és egyszerű állampolgárként fegyvertelenül védik a rendet ott, ahol sajnos nem tud ott lenni a rendőrség, vagy még rosszabb: nem is hajlandók kivezényelni politikai okok miatt.

Nem láttam, hogy összevertek volna romákat, vagy tömegverekedést kezdeményeztek volna, de arról igen, hogy segítettek árvíz idején tölteni a homokzsákokat. Komolyan nevetséges a cirkusz az egész ügy körül. Elterelésként azt lefasisztázni, hovatovább lenácizni, aki segíteni akar minősíthetetlen politikai húzás.

viragimado 2010.04.13. 10:30:35

@alibi6: igazad van. Általánosítás volt. Sajnos akikkkel eddig volt szerencsétlenségem találkozni, az valóban csürhe volt, úgy is viselkedtek, de nyilván, mint a többi párt hívek között, itt is vannak normális emberek. Ezért tényleg elnézést kérek.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:32:24

@viragimado: Míg nem létezett a jobbik nevű párt,akkoris voltak ilyen esetek csak szkinhedeknek hívtákőket és focistahuligánoknak.
És hány szamurájkardos esetről tudsz amikor embereket támadtak meg csak mert bement a 8.kerültbe fényes nappal?És hány szurkálásról olvastál a médiában eddig?Csak azt nem moindd hogy egyről sem.

Egyébként a szélsősségek egyik legfőbb oka az,hogy elbillentek európaszerte és világszerte a társadalmi különbségek.Azaz túl sok a szegény és nagyon szegény és hát a többség dönt ugye....A szegénység is szüli a társadalmi feszültégeket amik időnként sajnos kirobbannak a világban akár így akár úgy.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.13. 10:32:53

@Jemby: "Elterelésként azt lefasisztázni, hovatovább lenácizni, aki segíteni akar minősíthetetlen politikai húzás. " - de liberáliséknál jól bevált gyakorlat, avagy aki mást mond, mint mi, az náczi. Igen eccerű világkép, de hosszú ideig sajnos "működött", jól megszedték magukat, de szerencsére a szarógalambok elszálltak a f*szba :))))

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 10:33:00

@Noda10: Hát, a Jobbikot kihagytad.

Kedves Jobbik szavazó!

Ez a párt a semmiből tűnt elő pár éve, bár nem előzmények nélküli. Volt, ugye, a MIÉP, amelynek retorikáját egy az egyben átvette. Ez persze nem baj, hiszen mindent lehet jobb(ik)an csinálni.
Jól meghatározott, mindenki mástól elkülönülő irányvonalak mentén politizáló pártról van szó, hiszen senki más nem teszi csak és kizárólag a cigányokat meg a zsidókat a magyarországi problémák forrásává. Ebben lehet valami, hiszen magyar ember sosem téved rossz útra, sosem téved, tehát minden probléma forrása rajtunk kívül keresendő.
A külpolitikában is határozottak, bár az máig vitára adhat okot, hogy ha ki akarnak lépni az Európai Unióból, akkor minek nekik EU-parlamenti képviselő. Egyébként teljesen igazuk van, az orbáni útmutatást követve ("az eu-n kívül is van élet") a tenger nélküli Magyarországot elszigetelve Európa többi népétől az élet sokkal egyszerűbb lesz. Mint például Albániában (bár nekik van tengerpartjuk), ahol még homokosok sincsenek, mint azt nemrégiben megtudhattuk. Ezzel mondjuk az a probléma, hogy akkor nincs kit megdobálni, de hát az élet, mint tudjuk, nem habostorta. Legfeljebb megdobáljuk azokat, akiken nincs sapka. Aztán meg azokat, akiken van.
Természetesen fel fogják karolni a külföldi magyar kisebbségek ügyét (ha kell, akár a Trianon előtti határok visszaállításával, amivel kapcsolatban nyilván senkinek nem lesz semmilyen ellenvetése). Ebben számíthatnak testvérpártjukra, az SNS-re, ami csak természetes, hiszen mind a két párt ugyanazt a politikát követi, csak az aljas zsidók az első világháború után lehetetlenné tették, hogy két ilyen toleráns vezető, mint Vona Gábor és Jan Slota közösen léphessen fel nemzetük ügyében.

Szebb, Iráni Forradalmi Gárdában gazdag jövőt!

(Mindezzel csak azt akartam bemutatni, hogy baromságot bármelyik pártról lehet írni, mert mindegyik pártnak vannak baromságai).

Rotfuchs 2010.04.13. 10:35:00

@viragimado: elég gáz. Ilyenkor kell írni a szervezet címére a kapitánynak címezve, hogy nézzen utána és szedje rendbe a népét. Sajnos tényleg a Jobbikban és a Gárdában is hozott anyaggal dolgoznak, és előfordul, hogy olyasmit engednek meg maguknak, amit nem kéne.

Nem védelemképpen, de szerintem (és ez személyes tapasztalat) ritka az ilyen. A Tűzoltóságnál is megtörténtek "dolgok" ennek ellenére én a tűzoltókat nem becsülöm kevésbé egy kicsit sem. Persze nem ugyanaz a kettő, de azért remélem érthető a párhuzam. Annál inkább fel kell lépni az ilyesmi ellen és számon kell kérni az ilyemit.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:36:04

Én a szocikat sokkal radikálisabb nácipártnak láttama tv-ben amikor lefasiztázta Meseházi a Jobbikot majdnem betojtam a röhögéstől és bevallom hogy hirtelen egy pincurit megsajnáltam a Viktort,hogy két ilyen nyakas vérengző fenevaddal kell majd együtt kormányoznia az országot.Na de sebaj,még jó dolog is kisülhet ebből,mert ilyen még nem volt a magyar poltikában.

viragimado 2010.04.13. 10:36:07

@Gempacsöki Boborján: nem hiszem, hogy ettől jobbikos lennék. De nem is mondtam, hogy nincs ilyen probléma, főleg az ország bizonyos részein. Van, de valami más megoldás kellene. Ismertem rendes cigány családot. Próbáltak normálisan élni, de nem könnyen az előítéletek miatt.
Ez tényleg komoly probléma, és én sem tudom rá a megoldást, de az ami most megy, biztos nem jó. Bár a jelenlegi gyűlölködések célpontjának egyik csoportjába sem tartozom (szerencsére nem vagyok sem cigány, sem zsidó, sem politikus, sem meleg), nem tudom megérteni a mást utálást.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:38:39

Most elképzelek egy képet amin a Viktor pórázon tart és sétáltatni próbál,két nagy habzószájú és vicsorgó pitbullt.DD

Noda10 2010.04.13. 10:40:52

@Eddie Krueger: igen, egyet értek. Nem olvasok vissza, hogy kihagytam-e vagy sem, de elhiszem neked. A Jobbiknak is vannak hülyeségei. Én is (mint írtam) azért szavaztam rájuk, hogy a Fidesz nyakán ülhessenek és rikácsoljanak a belföldi ügyeket tekintve. Ha a Jobbik és a Fidesz versengett volna valóban a győzelemért (bár egyesek szerint most is ez volt ugyebár. jobbik faszság No 1.) akkor pl el sem mentem volna szavazni sztem, de legalábbis nem tudtam volna kire adni a voksomat. Nagyon kifejező viszont (merem remélni legalábbis, mert ez azt jelentené nem vagyok egyedül :D) a Jobbik szavazóival kapcsolatban az az adat, ami arra próbált becslést adni, hogy ki kit választana miniszterelnöknek. A jobbikra szavazott volna a megkérdezettek 18%-a, viszont Vonát asszem nagyjából 5% akarta volna miniszterelnöknek.

Insp. GrossSkin 2010.04.13. 10:42:21

@viragimado: Ebbol tokeletesen latszik hogy fogalmad sincs a Jobbik programjarol. Ha par hettel korabban lennenk javasolnam, hogy ulj be egy jobbikos lakossagi forumra. Ott megkapnad a teged annyira zavaro kerdesekre a valaszt. A Jobbik programja tavolrol sem merul ki a 'ciganykerdesben' ami egyebkent ciganybunozesi kerdes, es eleve nem a ciganysag mint egesze elleni valamifele antiszemita likvidalasi feladat vagy cel volna. De miert kell folyton elmagyarazni azt, ha 100 esetbol 90 cigany elkoveto akkor azt a fajta bunozeskort joggal nevezzuk ciganybunozesnek, de akinek jobban tetszik nyugodtan hivhatja nagy nyomorban elo magyarsagi bunozesnek is. Nem tokmind1 minek hivjuk, beszeljunk rola es probaljuk megoldani! A rozsadombi megoldasokat mar ismerjuk, nem mukodik. Te szerinted akkor mit kene csinalni? En mondjuk kivancsi vagyok Fidesz mit fog ez ugyben tenni mert a problemat nem sokaig lehet mar szonyeg ala soporni az oktatas problemajaval egyetemben, ami a Jobbik kampany egy masik sarkallatos pontja. Attol nem felek, hogy ez a ket dolog marol holnapra fog megoldodni.

Marcellusca 2010.04.13. 10:42:57

@Noda10: Köszi!
Szépen megfogalmaztad helyettem is.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:43:03

@viragimado: manó te a jobbikot csak úgy ismered ahogy a média beállította a képet a fejedben.Nézz meg pár Morvaival készült riportot, a neten elég sok fellelhető.Olvass utánuk a vikipédiába pl benne van Krisztike is és a Vona is.
Mindenki tudja hogy megoldás kéne méghozzá sürgőssen.Én az egyetlen megoldást a romák felemelkedésére azt látnám,ha pénzzel ösztönöznék őket szakmák tanulására.Az egyetlen motivációs lehetőség a pénz számukra.Az is tény hogy írtózatos mélyszegénységben élnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.13. 10:43:59

@Kangörény_: röhögni fogtok ti az exodus alatt is

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:44:46

@Noda10: Én ugyanezért egyébként.Kizárólag a rikácsolás miatt és hogy a kétharmados többségben ne punnyadjanak el Viktorék.Nekem amúgy most tetszik a parlament összetétele.Nagyon kíváncsi leszek mire mennek ekkora nézet és elvi különbségekkel.))

Marcellusca 2010.04.13. 10:45:53

@viragimado: Nem tévesztetted el azt az avatart?
Nyugodtan kirakhattál volna egy szegfűt is, te nagy rettegő!

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:46:13

Sőt gyerekek!Ha belegondoltok akkor a lehető legjobb a parlament jelenlegi összetétele!Ennél jobb nem is lehetne mint ahogy most van.)

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 10:47:13

@Noda10: Ez mondjuk úgy látszik, pártvezérbetegség. Azt, hogy a párt "arcát" messze nem találják annyian szimpatikusnak, mint magát a pártot, már láthattuk több esetben, pölö: MSZP-Horn Gyuszi, Fidesz-Orbán Vektor, MSZP-Kúrcsány. Medgyessy talán többeknek volt szimpatikus, de ő meg tökkelütött volt. Antallra meg nem emlékszem :-)

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 10:48:26

@Eddie Krueger: Már úgy értem, népszerűségi adatokra nem emlékszem vele kapcsolatban.

dr csokinyuszi 2010.04.13. 10:48:33

@Gempacsöki Boborján: ugye csak viccelsz, amikor Krisztikét szépnek látod?

Marcellusca 2010.04.13. 10:48:53

@Rékuc:
"én leginkább egy nem bűnöző, normális stílusút várnék" - De olyan nincs. :D

viragimado 2010.04.13. 10:49:19

@Gempacsöki Boborján: (jó ez a manó elnevezés! :-)) nemrég írtam egy mesekönyvet egy manóról) Olvastam a programjukat hónapokkal ezelőtt, sőt utána írtam is a Morvainak, persze választ nem kaptam. Tényleg kíváncsi voltam mit akarnak. Szépen pontokba szedtem a kérdéseimet. Reméltem, hogy válaszokat kapok, de hát nem. Volt jópár furcsaság.
Igazad van a mélyszegénységgel kapcsolatban, de az előítéletek sem segítenek a cigányság felemelkedésében. És azt nehéz megváltoztatni, mégha érthető is az oka.

Noda10 2010.04.13. 10:50:24

@Gempacsöki Boborján: igazából a 2/3 miatt mind1 lesz. A fidesznek csak azért kell figyelmet szentelni a többiekre, hogy 4 év múlva ne autoriterként állítsák be. (amit ugyan meg fognak tenni, de nem kell, hogy szél is legyen abban a vitorlában) én adtam volna mindegyiknek még néhány százalékot, hogy a Fidesz kormányozzon – még így is erős kézzel– , de ne egymagában. Mert annyira azért tartom hitelesnek a Jobbikot, hogy az ország érdekeit szorgalmazó 2/3-os dolgokat megszavazták volna. (amire még van esély, hogy ment volna a szőrszálhasogatás, az egymásra mutogatás, és akkor sem mentünk volna semmire :)

viragimado 2010.04.13. 10:50:39

@Marcellusca: nem, nem!! Soha nem voltam MSZP-s. Nem akarok szegfűt! De lassan már teljesen pártokon kívüli leszek, mert nem tudok egyikben sem hinni.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:52:27

@viragimado: A blogomban kifejtem részletesebben a szélsőségek okait.Az egyik legfőbb ok,ha az embereknek nincs mit veszíteni már.Nincs tét mert mindenükből kiforgatják őket.

dr csokinyúl:Ízlések és pofonok,lehet túl sokat néztem a két aszottat a Dávidkát meg a Lendvait.

A manót meg elnéztem,ezért sorry.)

viragimado 2010.04.13. 10:52:50

@Marcellusca: és nem rettegek, csak sajnos ismerem az emberi tulajdonságokat, és ettől kissé pesszmista vagyok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.13. 10:53:03

@Meleardil Eressea Iluvadan: jó azért ne vss már véget az életedenek

ezek indexesek, érted?

"Az ide irkalo emberek tizederol sem teteleztem volna fel eddig ilyen alantas osztonvilagot"

ezek nem törzsolvasók, csak index kirakta ezt a posztot a címlapjára.

Marcellusca 2010.04.13. 10:53:29

@Donna (Cara)mba: Az ám. MegaLOL. :)

Szerepelt ez a nő egy kábelcsatornás hírtévében. Mint mellékes valami. Zero-nak sikerült felhergelnie a népet, mintha M.K. egy akkora befolyással bíró személy lenne a mai magyar/európai politikában, hogy minden egyes szava meghatározó lenne.

És az Index címlap csak rontott a helyzeten. :)

Noda10 2010.04.13. 10:54:18

@viragimado: egy mai hír csak neked:
index.hu/bulvar/2010/04/13/halalra_keseltek_egy_kozepiskolast/

nem a mélyszegény keleti falvakból. ez a Nyugat. mint ahogy Enying is ugyebár...

Marcellusca 2010.04.13. 10:55:15

@viragimado: Az jó.
Nem is kell nekik feltétlen mindent elhinni!
Én sem teszem.
Egyiknek sem.

A pesszimizmusod meg már nagyon rettegés jellegű volt. :)

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:56:28

@Noda10: Jó ez így.Nézd az előnyeit.Legalább nem kell a fidesznek folyton kompromisszumokat kötögetnie,egymaga dönthet fontos dolgokban(reméljük hogy az alkotmányba azért nemnagyon nyúlnak bele majd)- amik felgyorsíthatják az eseményeket.A fidesz ugyanúgy az ország érdekeit fogja nézni elsősorban(nincs más választása már)-csak egy higgadtabb poltikával.Csavaros eszüek ők is szerintem de nem rohannak fejjel a falnak és van tapasztalat ami a Jobbiknak még nincs.Ha ügyesek akkor elsimítják a feszültségeket.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 10:56:59

@Gempacsöki Boborján: Jah, ha mondjuk Geronazzo Mária lenne az egyetlen nő a Földön, akkor már jó nő is lenne?

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 10:58:44

@viragimado: Megértem hogy szokatlan számodra és mindenki számára ez a durva politika ami jelenleg zajlik az országban.Ez adhat félelemre okot hiszenm nem tudjuk mi sül ki belőle.

viragimado 2010.04.13. 11:00:04

@Noda10: nem mondtam, hogy ez nem létezik! De azzal szemben kell eljárni, aki az elkövető, és nem megfélemlíteni azokat a fajtársait, akik nem tehetnek róla. Szigorúbb törvények is kellenének. Mert amit most kapnak, az nem veszi el a kedvüket a folytatástól.

dr. Aullah 2010.04.13. 11:03:42

Megkérném az összes ellen-jobbikost, hogy legközelebb akkor is jöjjön ide, amikor olyan hírek lesznek, amik tényleg fontosak, és ahol pofátlanul, a szemünk előtt talicskázzák ki a pénzt. Pl 4metró, alagutak a semmi közepén. Akkor is gyertek ide, és csináljunk egy 800as nagyságrendű komment(fröcsögés)áradatot... Ja... hogy akkor kussolunk, mert nem tudnánk megmagyarázni, hogy a mi jó politikusaink ezt csak mind miattunk csinálták?

viragimado 2010.04.13. 11:04:15

@Gempacsöki Boborján: nem tudom jó lesz a kétharmad. Lehet jó, mert nem tudnak merő heccből keresztbe tenni az országnak esetleg jó döntésekben a többiek (ahogy a FIDESZ is tette az elmúlt 8 évben), de lehet rossz, mert ki tudja milyen döntéseket fognak hozni egyedül. Volt már egypárt rendszer, szar is volt.
Szívem szerint az egész politikát eltörölném. :-)

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 11:05:12

@Aullah: És akkor jöhetünk, amikor majd a Jobbikról jönnek ugyanilyen hírek? Én leszek az első, aki szentté avatom Vona Gábort, ha négy év alatt nem lesznek a pártjának hasonló stiklijei.

viragimado 2010.04.13. 11:07:48

@Aullah: nem kussolunk hidd el! Tettünk a most folyó vizsgálatokért, és fogunk tenni a jövőben is, mindegy ki ellen, a lényeg, hogy magunkért.

viragimado 2010.04.13. 11:09:13

@Eddie Krueger: ezzel már elkéstél, mert már vannak jelek vele és a Morvaival kapcsolatban is. Ők sem jobbak, mint a többiek. Csak beállnak a sorba.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 11:11:34

@viragimado: Nah, hát ezért nem látok alternatívát bennük a többi párthoz képest, viszont még ha megpróbálnak valami értelmeset is mondani, azt is elég nehéz kihámozni a zsidózásból, úgyhogy sokan nem is fáradnak vele (legtöbbször én sem).

dr. Aullah 2010.04.13. 11:15:03

@Eddie Krueger: Így van! Én is itt leszek akkor. Ha olyan dolgok derülnek ki róluk, hogy így lopják a pénzt, úgy talicskáznak stb... akkor viszont én is el fogom küldeni őket az anyjukba. Mármint a jobbikos csaló politikusokat.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2010.04.13. 11:18:06

@Rékuc: igen, úgylátszik, itt csak ez a választék. Valamint Morvai nem a Jobbik szóvivője. Az a Dúró Dóra.

viragimado 2010.04.13. 11:19:24

@Aullah: ne szelektájl, az összeset küldjük el bárhová, már a talicskázókat. Üres lesz a parlament! :-))

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 11:19:42

@Aullah: Az a nagy baj, hogy bármelyik pártot nézed, emberekből áll. Az ember pedig esendő. És ha politikus, akkor a befolyásával logaritmikusan emelkedő mértékben van kitéve "kísértésnek". Ahogy a pesti bölcsesség mondja, van annyi pénz, amennyiért korpásodik a hajam. Az nem kérdés, hogy lopni fognak, csak az, hogy mennyit, és hányszor buknak le.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 11:23:40

@Eddie Krueger: Egyébként merem állítani, mindenki nagyívben szarná le, hogy ki mennyit lop, ha épülne az a rohadt metró, ha Pécs nem fürödne be kulturális fővárosként, satöbbi-satöbbi.

viragimado 2010.04.13. 11:29:06

@Eddie Krueger: na most mondtad meg a jót! Tudjuk, hogy lopnak, és lopni fognak, de ha marad az országnak is, ha a lakosság megtud élni, akkor senkit nem érdekel! De ha már annyit lopnak, hogy a többségnek a napi megélhetés is gond, akkor kinyílik a bicska.

reKorrekt 2010.04.13. 11:37:09

@Hivatásos beszólóművész: "A gond veletek ... stílus"
Mondj már légyszi (még) valakit a jobbiktól akinek olyan a stílusa ami szerinted gond. Köszi.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.04.13. 11:38:05

Nem is az a legnagyobb baj hogy lopnak,hanem hogy ki is viszik az országból az ellopott pénzt.Nem forog vissza a gazdaságba semmi.Ez a legnagyobb baj.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 11:41:24

@viragimado: Hát, bezony. És én a Jobbiknál nem látok garanciát arra, hogy másképp csinálnák. Jah, azt mondják. Persze, ha megkérdezik, akkor én sem a vastagbor.blog.hu-ra írogatok munkaidőben :-D

neeskens 2010.04.13. 11:44:43

Azt mondja a Vona Gábor, hogy az ország kétharmada Jobbikos, csak nem tud róla.

Ehhez képest én úgy látom, hogy akik részt vettek a választásokon azok83%-a nem Jobbikos. Talán az ilyen irritáló személyek miatt sem.

f.m.j. 2010.04.13. 11:53:04

@dr csokinyuszi: :)
mondjuk Lendvainál, vagy Vadainál, vagy Lamperth Mónikánál, még elhízva is :)
ettől függetlenül egy HP

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 11:57:02

@neeskens: Hát, annak a 83%-nak a 60%-a nem tudja, hogy Jobbikos. Értem?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.13. 11:58:55

Kósa nagyon gyenge.

ua mondom, mint mikor vona fárasztóan nem akar válaszolni pár kérdésre.
következetesen most is ua mondom: miért nem lehet válaszolni a kérdésekre, a riporternek az a dolga hogy kérdezzen, ezért megróni érte? ű

elég gyenge videó

annyira bénák, és töketlenek a fideszesek
ahogy a jobbikosok is, sajna

Jurganov 2010.04.13. 12:01:53

@Rékuc: és ha lehet választani akkor inkább a bűnöző, de teljesen nyugodtan az arcodba hazudót választanád mint azt aki ki mer mondani dolgokat. értem.
@Eddie Krueger: lesznek, még ha nem is ők csinálják :)
@Gempacsöki Boborján: "A fidesz ugyanúgy az ország érdekeit fogja nézni elsősorban"-hallod, ezen tényleg jót nevettem..ez ütött. gondolom az elmúlt 20 évben egy másik fidesz volt MO-n, és ez az új fogja az ország érdekeit szem előtt tartani. mert a régiről ( tudod, orbán, deuch, kövér meg a többi) na, azoktól az is szép lesz ha nem adják el egyben ami még van :)

neeskens 2010.04.13. 12:04:52

@Eddie Krueger: Miért nem tudja? Hülyének tartják ezeket a polgárokat?

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 12:08:00

@Jurganov: Jah, azt a kommentet egyébként ki akarom javítani, kissé kevésbé utopisztikusra. Sz'al:

Én leszek az első, aki szentté avatom Vona Gábort, ha bekasztliztat mindenkit a saját pártjából is, aki elkövetett valamilyen stiklit.

Eh, nem jó, ez még mindig ugyanolyan utopisztikus. Nyavalya esne bele.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.04.13. 12:09:17

ITT A FIDESZ MÉDIÁTOK B

várjátok meg a doktornő véleményét!

www.youtube.com/watch?v=XE4fqR6nCSQ

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.13. 12:23:03

@tesz-vesz: Azota mar en is radobbentem. Elsore teljesen kiutott az alantas osztonoknek, tragarsagnak es mocsoknak ez a lavinaszeru aradata. Igazabol az a megdobbento, hogy egy egyszeru, kemenyen odamondo nyilatkozaton felhaborodnak, mikozben olyan vastak csovon dol ki a szajukon a f*s, amilyen kapacitasu szippantoskocsit meg nem gyartottak a vilagon. Ertem, hogy valakit ez felhaborit. Magam is csak annyit kerdeztem: aztan igaza van e? Ha barmelyikukrol annyi hazigsagot osszehordtak voln, raadasul a vedekezes es cafolas barmilyen lehetosege nelkul, hat kivancsi lennek, mennyire lenne uri a modoruk. Olvasgatva a frocsogeseiket itt a hozzaszolasok kozott, semmenyire, mivel meg alapjaraton sem az. A rohely, amikor pont egy ilyen kulagep nyogi be, hogy "a stilus maga az ember". Javaslom neki ezt a mondatot kiirni az avatarja melle.

Jurganov 2010.04.13. 12:24:12

@Eddie Krueger: nem mondom, hogy nincs igazad :) én csak arra utaltam, hogy így, hogy a jobbik nem jutott hatalmi pozícióba az elkövetkező 4 évben kicsinálják. korrumpálással, zsarolással, fenyegetéssel, a módszer eddig sem számított, úgyhogy szerintem a köv választásokon már nem lesznek ott, vagy ha igen akkor csak mint a fidesz csatlósa. és amennyiben változnak (amit itt sokan említettek) vagyis már nem lesz az a program, hogy védjük az országot, legyünk büszkék Mo-ra, ne adjunk el mindent, szorítsuk vissza a bűnözést, akkor az a párt már nem ez a párt lesz. csak egy új szdsz ami több szavazatot kap az emberektől, de semmit nem tesz. mint a többi párt..

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.13. 12:28:03

@Jurganov: Ha valakit eveken at taposnak, az nem felejt olyan konnyen. Mi sem.

Jurganov 2010.04.13. 12:32:47

@Meleardil Eressea Iluvadan: ez nem a felejtésről szól, hanem a lehetőségekről. teszem azt egy szibériai átnevelő táborban hiába nem felejt az ember, tenni vajmi keveset tud :)

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 12:34:37

@Jurganov: Ebből a szempontból egyébként nekik talán pont jó a kialakult helyzet, főleg, ha a Fidesznek meglesz a 2/3. Felelősség gyakorlatilag semmi, lehet tolni az eddigi szöveget, gyakorlatilag következmények nélkül, és akkor, ha a Fidesz nem talál ki valamit a radikálisok elcsábítására, akkor 2014-ben hasonló pozícióból indulhat a Jobbik, mint ahová most jutott. Vagy jobb(ik)ból, ha sokan csalódnak Vektorban (sokan fognak, ezt most aláírom).

reKorrekt 2010.04.13. 12:46:01

@viragimado: te se olvastad a programjukat mi, csak írsz itt faszságokat.

Jurganov 2010.04.13. 12:52:39

@Eddie Krueger: hmm. azt hiszem nem értjük egymást. ha a fidesznek meglesz a 2/3 akkor a jelenlegi matematikai esélyei a jobbiknak nullára fognak redukálódni.lehet nyomatni az eddigi szöveget, következmények nélkül-írod. ugyan már, legfeljebb betiltják a pártot, főbb aktivistáit, vezetőit bebörtönzik. mert benne van a kalapban, méghozzá nem is annyira az alján. (lásd gárda, pedig akkor még kompromisszumot is kellett kötni hozzá).

neeskens 2010.04.13. 13:02:26

Ugyanmár. A Jobbik előtt két út van: vagy önmagát karanténban tartja és senkivel semmilyen ügyben nem hajlandó együttműködni, akkor a hatásuk a politikai döntésekre harmadik erőként a nulla lesz. Ezzel az a gond, hogy akkor mit tudnak majd 4 év után felmutatni.

Kettő: valakivel együttműködnek. Viszont szerintük az összes párt komcsi, zsidó stb. akkor meg az elvek elárulása az együttműködés.

alessandri 2010.04.13. 13:06:45

Remélem Viktorinkkal, semjénlándzsahegyzsotival is így fog majd beszélni.

Jurganov 2010.04.13. 13:07:51

@neeskens:
1, 2/3. mindenki más hatása a politikai döntésekre 0
2, még ha együttműködnének is, a fő cél a kicsinálásuk lesz, hiszen beleavatkoztak az elmúlt 20 év alatt gondosan felépített rendszerbe, és csak közös erőfeszítéssel tudták megoldani, hogy minden maradjon a régiben és ne legyen durva váltás.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 13:08:27

@reKorrekt: Ha nem olvasta, sokat nem vesztett vele. Lássuk csak, hol is van.... Aham... Nah, tartalomjegyzék. Szuper. M.K. előszava. Jé, tud arrogancia nélkül is kommunikálni. Vona Gábor előszava. Ah, mily szép gondolatok. Nah, hol a lényeg. Ehem. "A Jobbik gazdasági filozófiája". Nah, lássuk. Aszongya, "A multinacionális tőke szabad mozgására épülő globális kapitalizmus az egész világon megbukott." Igen? Erről a kapitalisták is tudnak? Meg amúgy is ismerős szöveg. "A kapitalizmus a szakadék szélén áll, mi meg egy lépéssel mindig előtte vagyunk." Ugyan már, kérem.
Nah. Jó, fogadjuk el, hogy megbukott, slussz, passz. Tovább menve látjuk, hogy szépen felállítottak egy elméletet az ökoszociális nemzetgazdaságról. Van ilyen szó egyáltalán? Mindegy, elfogadom, hogy van. Nah, akkor multik kizavarása, államosítás, ipar megvédése, természeti kincsek gazdaságos kitermelése (földgáz is említve van, akkor honnan jön az "öko" előtag?), info-kommunikációs fejlesztések, többgyermekes (!)magyar(!) családok támogatása (bocs, de a programba beleírni, hogy "Igen, szarunk mindenki másra!", háááááát...), meg mittoménmég micsoda. Fasza. De arra, hogy honnan szedik a pénzt befektetők nélkül, arra nem ad választ. És, ez még csak a program első oldala a maradék 80-ból......
Úgyhogy előbb olvasd el te is a programjukat, mielőtt elkezded osztogatni, hogy ki ír faszságot.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 13:11:16

@Jurganov: Lehet. De a bebörtönzést én nem tartom annyira valószínűnek, mert a Jobbik szimpatizánsok, akkor mindenhová mennek, tán az LMP-hez is, csak a Fideszhez nem. Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy a Fidesz "szép szóval" próbálja meg magához csalogatni a radikálisokat, mert szüksége lesz rájuk, miután az MSZP-ellenében-a-Fideszre-szavazók leolvadtak róla.

Noda10 2010.04.13. 13:16:57

nem tudom ki hogy van vele, de vajmi keveset nyom a latban hogy nyilatkozott morvai a sehonnai hír tv-nek. mi ebben a vérlázító meg hasonlók? A vérlázító magasan Lendvai Kubatov-szavazók kifejezése volt. Ne is haragudjatok de ezzel beszólt több millió embernek. Nektek meg itt fáj, hogy morvai a pillanat hevében odaszólt?

Kicsit Karcos 2010.04.13. 13:17:00

@neeskens: "Viszont szerintük az összes párt komcsi, zsidó stb. akkor meg az elvek elárulása az együttműködés."

Igen, a te elveidnek, de a Jobbik mást mond erről.

neeskens 2010.04.13. 13:17:52

@Jurganov: a bizottságokban nem lesz kétharmada a Fidesznek. A szerepük fontos lehet, ha pl. a közmédiumok ügye, vagy a korrupciós botrányok felgöngyölítése a cél.

Az sem mindegy, hogy hogyan viselkednek a parlamentben pl.

Marcellusca 2010.04.13. 13:18:35

@laspalmas: Bocs, de elvenni valaki orra alól a mikrofont, amíg az beszél vagy nem visszakérdezni, miután elmondta a sületlenségeit, az nem ugyanaz.
A riporternek meg kellett volna várnia amíg M. K. végig mondja az idiótaságát, majd visszakérdezni.

Így lett volna korrekt.
Szerintem.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 13:20:04

@Marcellusca: Ez egyébként igaz, a riporter sem kezelte jól a helyzetet.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 13:24:08

@Eddie Krueger: tévedés, egyedül a riporter volt az, aki rosszul kezelte a helyzetet. Neki az a dolga, hogy kérdezzen, és meghallgassa a választ. Morvai dolga az volt, hogy elmondja a véleményét a kérdésről, ő megtette.

neeskens 2010.04.13. 13:24:13

@Kicsit Karcos: na: akkor biztos nem az ő csatlós médiájuk használja a Likud Viktor és a Zsidesz kifejezéseket. Én tévedek, itt egy toleráns keresztény konzervatív erőről van szó, Morvai kiköpött Angela Merkel, amint ebből a videóból is világosan látszik.

Tévednek a New York Timesnál, a BBC-nél, az összes jelentős nyugati Ja bocs, őket a judeoplutokrata világösszeesküvés irányítja.

neeskens 2010.04.13. 13:27:43

nyugati lapnál, bocs

Kicsit Karcos 2010.04.13. 13:31:43

@neeskens: nekem semmi gondom a Likud Viktorral addig, amíg a Likud Fidesz-szövetséges, és a Fidesz sumákol, ha erre terelődik a szó - egy szövetségesre büszkének kellene lenni, nem? Ugyanez volt amúgy Torgyánnal is - meglepve olvasom, hogy egyes fideszesek Torgyánhoz hasonlítják Morvait, a csúnya Torgyánhoz.

A zsideszezéssel sincs semmi gondom addig, amíg azon versenyez a fél Fidesz, hogy ki tud szebb kipában menni a zsinagógába kamerák kereszttüzében, meg hogy ki tud hamarabb zsidó platformot alapítani "kereszténydemokrata" pártjában (tudom, az egy független párt:).

A Fidesz hangsúlyosan képviseli a zsidó érdekeket, miért baj, ha ezt gúnyosan felemlegeti valaki? Neked talán, gondolom fideszesként, valami gondod van azzal, hogy a Fidesz-vezérkar fele kipában járja a zsinagógákat? Mert ha nincs, akkor miért reagálsz a zsideszezésre ilyen intenzíven?

Ez a Fidesz saját vállalása, és nem csak elismerő szavakat kapnak érte, ez van. Oyan ez, mint a jobbikosom sámánozása. Tőlem sámánozhatsz, nekem semmi gondom a sámánokkal.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 13:34:21

@Kicsit Karcos: Jó, hát ebben tulajdonképpen igazad van, de itt visszakanyarodunk oda, hogy egy politikus ne abban a stílusban mondja el a véleményét, hogy "ÉS most még a görög joghurt receptje is kéne??!!". Nemzeti radikális ide, vagy oda, jómodor is van a világon, csak Krisztina úgy tűnik nem állt kétszer sorba, amikor azt osztogatták.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.13. 13:36:05

@Jurganov: hát ha neked ez jön le abból, amit írtam, akkor nagyon-nagyon sajnállak

Kicsit Karcos 2010.04.13. 13:39:45

@Eddie Krueger: ezzel egyetértek. Azzal viszont nem, amit sugallni érzek, hogy mindenkinek mindig a jó modorát kellene használnia. Szerintem (most) igaza volt, és nem sértegetett senkit személyében, és nem mondott semmi rosszat alaptalanul, egyszerűen kőkemény és lesújtó véleményt mondott a HírTV-ről.

Egyébként már megint valamiféle prioritási anomáliát észlelek, túl azon, hogy az egész ügy nem ért többet 3 kommentnél: vajon miért nem a HírTV-s riporter modortalansága a téma, talán Morvai befolyásosabb a HírTV-nél?

Olyan ez, mint a Balónézés. Azzal soha senkinek nem volt gondja, hogy Balónak Morvai a felesége, de az, hogy Morvai férje Baló, az valami hihetetlenül kiverte a biztosítékot egyeseknél-sokasoknál.

neeskens 2010.04.13. 13:41:05

@Kicsit Karcos: a Likudozás szerinted arra utal, hogy a két párt szövetséges? Vagy, hogy a Fidesz képviseli a zsidó szavazók érdekeit.

Ugyanmár, ez arra utal, hogy a Fideszt a zsidók irányítják, nem nemzeti, hanem magyarellenes. Mert igazi magyar párt csak egy lehet, ez a Jobbik. A szélsőjobb média ezzel (és gyakran a párt politikusai) a politikai ellenfél nemzeti mivoltát, ezzel a létjogosultságát kérdőjelezik meg ezzel.

Hol vannak szerinted hansúlyosan a zsidó érdekek a Fidesz politikájában? Én elolvasva a programjaikat nem találkoztam ilyennel.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.04.13. 13:44:45

'ezzel egyetértek. Azzal viszont nem, amit sugallni érzek, hogy mindenkinek mindig a jó modorát kellene használnia'

elég szomorú, hogy szerinted nem mindig fontos a jómodor, főleg országos televízióban, egyenes adásban, ország-világ előtt, parlamenti párt frontembere szájából... még szomorúbb, hogy ilyen sokan egyenlőségjelet tesznek a tiszta beszéd és a primitív rikácsolás között. ez lenne a közmodor?
hisztispicsa nyilasbarbinak egyben igaza van: erre van igénye az emberek egy részének, hát ő se különb maunikánál, kitölti a piaci rést rendesen.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 13:47:24

@neeskens: miért, szerinted többségében nem zsidók irányítják a Fideszt? Akkor miért járnak kipában, meg miért járnak zsinagógába évente sokszor?

Nincs ezzel semmi baj, de a sumákolással igen.

Én pl. nem vagyok keresztény, de voltam már párszor templomban, hasonló, protokollárisnak mondható alkalomból, de soha nem tettem keresztet a nyakamba. Fideszék miért nem kalapban mennek a zsinagógába, ha csak a protokoll része a megjelenésük?

Ha elmegy Orbán a vébére a német-brazilra, és ott német zászlót lengetne, akkor te antigermanizmust éreznél a háttérben, ha orbán-"deutsch"-viktorozást olvasnál itt-ott?

derelyegrádi szellem 2010.04.13. 13:49:19

@neeskens:

azért nem talákoztál vele, mert ezek judeoplutokratakarvalytőkelikudvikorok ravaszak ám. Tejjel írták bele, és csak teába mártva lehet elolvasni, illetve a legtikosabb részeket lézergravírral lap szélére írták, a legeslegtikosabbakat pedig a Kobatov hátára tetoválták, és csak ha félmeztelenül csinál néhány felvőtámaszt, akkor látszik. :-)

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 13:50:27

@Kicsit Karcos: Hát, ezen most tényleg elgondolkodtam. Igaz, nézőpont kérdése. Ha Jobbik szimpatizáns vagy, akkor nyilván a riporter a bunkó, ha Fideszes, akkor nyilván a HírTV riportalanya. Na most, én egyik sem vagyok, és az első gondolatom az volt, le is írtam pár órával ezelőtt, hogy a riporter helyében én letömtem volna a mikrofont a nő torkán kábé a második mondatnál. Talán azért, mert a riporter végül is feltesz egy teljesen helyénvaló kérdést, kissé ugyan bizalmaskodva ("Örülünk, Vincent?"), de szerintem semmiképpen sem olyan hangnemben, amire megfelelő reakció lenne az, amit Krisztina produkált. Vagy mittomén :-)

Lone Wolf 2010.04.13. 13:50:41

Nem gondoljátok hogy Dr Szöszi így is erősen túl lett beszélve? Nem érdemel ennyi figyelmet.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 13:50:51

@Kicsit Karcos: a másik pedig, hogy a zsidó vallás követőjének lenni ugyebár világnézeti, szabadon választható dolog, akárcsak a politikai irányultság. Ezért miért ne érhetne akár kemény, durva kritika is egy-egy közszereplőt a médiából? Ez (is) a dolguk.

neeskens 2010.04.13. 13:51:37

@Kicsit Karcos: na kik járnak évente sokszor zsinagógába? Van ez képpel dokumentálva?

Hol? Hány ilyet tudsz mutatni?

Sorold fel már azokat a pontokat a Fidesz programjaiban, amelyek a zsidók támogatására utalnak.

Ezek így felböfögött marhaságok. Bizonyíték kéne.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 13:54:20

@Lone Wolf: Ne szójjá bele, világmegváltás folyik éppen, nem látod? :-)

reKorrekt 2010.04.13. 13:55:33

@neeskens: Rossz válasz. A jó válasz az lett volna hogy "n és ha zsidók, kit érdekelnek" :)

Tudod 1940-ben az volt antiszemita,aki utálta a zsidókat. Ma az az, akit a zsidók utálnak.

Lone Wolf 2010.04.13. 13:55:46

@Eddie Krueger: HOL? Oda kell mennem. Karmikus kötelességem hogy részt vegyek benne. XD

Lone Wolf 2010.04.13. 13:56:37

@reKorrekt: FENÉT! Ma az az antiszemita aki azt mondja hogy utálják a zsidók, miközben ő utálja a zsidókat.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 14:02:05

@Eddie Krueger:

Kétségtelen, hogy el lehetett volna mondani másképpen is ugyanazt, mint ahogy másik jobbikos nyilván másképpen is mondta volna. Na de a riporter Morvait kérdezte, ő meg így mondta el a véleményét - gondolom, azért őt kérdezte, mert az ő véleményét akarta hallani, és nekem ne mondja senki, hogy ez valami bombameglepetés volt, hogy így nyilatkozott Morvai a HírTV-ről, a HírTV-nek. A HírTV olyan övön aluli eszközökkel kampányolt, amivel a jobbikosok még válaszképpen sem éltek (nem közszereplők magánéletében vájkálás, pl.). Ez az ő kettejük ügye (Jobbik és HírTV, mivel az ő képviselőik között történt az interjú), ehhez nincs köze sem a kurucnak, sem Orbán kétségkívül jó modorú stílusának, sem Bayer seggfejezésének..

Azt kapta a riporter, amiért odament, de Morvai nem azért nyilatkozott, hogy a felét lekeverjék utána.

Lone Wolf 2010.04.13. 14:11:33

@Kicsit Karcos: Kénytelen vagyok téged elkeseríteni. A választási kampány nálunk, (és ami azt illeti szinte mindenhol!) 90%-ban övön aluli eszközök használatát jelenti. És nem csak ti kaptatok ilyen ütéseket. Hanem minden párt. A különbség az, hogy a jobbik elvei, szinte vonzották az ilyen ütéseket, amikor fény derült ilyen-olyan erkölcsileg "laza" megnyilvánulásokra, amik PL, egy liberális párt esetén, még csak meg sem rezegtették a lécet.

Az ő felfogásuk mellett, az ilyen ügyek egyszerűen csak érdekesek lettek volna. De a jobbik pátoszos stílusa mellett egy kicsit más a helyzet.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 14:13:12

@neeskens: "na kik járnak évente sokszor zsinagógába? Van ez képpel dokumentálva?"

Na ne fárassz. Dolgozom inkább, hogy tudjam tartani a határidőt, ennek így nincs értelme, hogy forrást kérsz közismert dolgokról. Egyet azért kapsz, hogy legalább Rogánról legyen pártíz jó kis kipás képed:

www.hnn.co.il/old_gallery5089.html

Ismétlen, nem ez a baj, hanem ezeknek a tényeknek az elsunnyogása, meg a 4 további legalább éven át várható, de ezentúl fideszes irányból jövő permanens ántiszemitázás az új csendes többség felől a "magyarkodó", "náci", "nem demokrata" (ismerős jelzők, ugye?) Jobbik irányába.

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 14:15:21

@Lone Wolf: Hát itt, nem látod? Ma kipurgáljuk az összes politikus lelkét (már akinek van), és felszámoljuk a korrupciót. Meg ilyenek.

@Kicsit Karcos: Ööööö, oké, ha direkt Morvaihoz ment oda, és nem csak elkapta az első Jobbik-arcot, aki elébe került, akkor kihívta maga ellen a sorsot. Nah, de attól még Krisztina nem úrihölgyhöz, de még csak nem is politikushoz méltóan nyilatkozott, ebből nem engedek :-)

Jurganov 2010.04.13. 14:18:04

@neeskens: korrupciós botrányok felgöngyölítése...aham. hihető és reális ez így egyben, a fidesz szóval együtt :)
a hansúlyos zsidó érdekeket pedig nyilván ne a fidesz-újságban keresd. inkább ott, hogy milyen fideszes arcok kinek mit adnak el, a mazsihisz aktív közreműködésével.(az mszp is ezt csinálta, ezzel csak arra célzok, hogy olyan sokat nem változott a dolog), holoizé-törvény megszavazása, meg ilyenek
@Rékuc: sajnálj bátran, én akkor is azt mondom, hogy amennyiben valaki ki meri mondani a véleményét és nem mismásol akkor az nem azonnal bunkóhülyenácipicsa. az meg, hogy a stílusa neked v másnak nem tetszik egyéni, de a legjobb az egészben az, hogy senkit nem érdekel a mondandója: egyszerűen csak megy a rinya, hogy valaki beszólt a fityisz tv-nek.vicc az egész

Kicsit Karcos 2010.04.13. 14:20:15

@Lone Wolf: lényegében ugyanazokkal a jelszavakkal kampányolt a Fidesz, mint a Jobbik. Elszámoltatnak, rendet tesznek, tisztelni fogják az öregeket, előtérbe helyezik a magyar érdekeket, támogatják a családokat, a KKV-ket, fontosnak tartják a keresztény értékeket.

Soroljam az ellenpéldákat, amikor másképp cselekedtek?

Nem fogom. A Te nézőpontodból talán igazad is lenne, ha a Jobbikban sem lett volna következménye annak, ha valaki szembemegy a hivatalosan felvállalt elvekkel.

Majd ha Losonczy a HírTV után felépíti a Jobbik médiabirodalmát is, akkor ... remélem, akkor nem polgári körök tagjainak a bulvárképeivel akarja majd szétalázni a Fideszt.

Jurganov 2010.04.13. 14:22:18

@Lone Wolf: jaja, a faszpumpa mint "a magyar politikai élet legnagyobb botránya", a másik oldalról pedig törvénytelen eszközök használata, egy súlycsoport :) nem ezen bukott meg a dolog, hanem, hogy a fidesz-mszp mögött nagyon gazdag emberkék állnak ( szvsz főként külföldiek) míg a jobbik mögött kevésbé pénzes gyerekek gyűltek össze.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 14:31:02

@Eddie Krueger: a véleményedből nem is kérem, hogy engedj:) Nem értek ezzel egyet, de meghalnék érte, hogy elmondhasd:)

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 14:35:08

@Marcellusca:
Kedves Marcellusca! Neked, csak neked, bevallom: magamba tekintettem, jó mélyen, lementem tétába, hogy megértsem mégis, mi a hiba bennem? Ez a poszt hamarosan 1000-nél fog tartani. És én nem bírom felfogni szűk agyammal, mi ennek az oka?
Ez ekkora össznemzeti kérdés? Kerekasztali téma?

A következő következtetésekre jutottam, és kérlek, segíts visszaigazolásoddal vagy kritikáddal, hogy tudjam, mégis bennem van a hiba mert nem értek a prioritásokhoz?:-D (Jól szituált ország vagyunk, szárnyaló gazdasággal, majdnem nulla százalék körüli a munkanélküliségi mutatónk, államadósságunk optimális méretű, hihetetlen fejlődési pályán áll az ország, megy minden, mint a karikacsapás, már a 3-ik évezred problémáit is megoldottuk. Demográfiailag kifejezetten kiválóan állunk, minket irigyel e tekintetben az egész teremtés, jók a népesség egészségi mutatói, példaértékű és irigylésre méltó az aktív/inaktív rétegek aránya, hadd ne folytassam....

Na szóval:

ad 1) Ez a szőke Barbie p.csa (ahogy itt nevezik azok, akik jelentéktelennek állítják be a nőcit, de mégis képesek ezzel a jelentéktelen p.csával oldalakat megtölteni) Magyarország első számú gazdasági/pénzügyi/társadalmi/szociális gondja, baja - és mivel én ezt nem tudom felfogni, tehát hibás a készülékem.
Ez a nő a legfőbb problémánk/nem ez a nő a legfőbb problémánk, hanem van még kisezer más, ami megelőzi: megfelelő rész X-szel bejelölendő!

ad 2) Ez a szőke Barbie lesz végül is Orbán Viktor alteregója és proli/neveletlen, kultúrálatlan stílusa, modora közveszélyes hazánkra nézve, mert ő fog miniszterelnökként a jövőben nyilatkozni, államközi szerződéseket aláírni, kabinetet kinevezni, külügyi stratégiára rábólintani, koncessziók sorsáról dönteni, stb, ami azért komoly felkészültséget kíván, jó közszereplést, kommunikációt, metakommunikációt, stratégiai gondolkodást.

Összefoglalva: Nem érem fel ésszel a dolog horderejét/Nem nagy horderejű az ügy, csak felfújták, és mivel komolyabb kérdésekhez úgysem tudna a jónép ennyi okos dolgot hozzáadni, maradt a gittrágás.
Igaz/nem igaz az állítás (megfelelő rész egy X-szel bejelölendő!

ad 3) Mivel Orbán Viktor személye, gondolata az ország legközelebbi jövőjéről a kutyát sem érdekli, ezért keresni kell egy karizmatikus vezető személyiséget, aki nagy ráhatással lesz Magyarország sorsának alakulására 2010-2014 között.
Nem jól értelemezem/Jól értelmezem az ügy komolyságát, súlyát - megfelelő rész X-szel bejelölendő

Kedves Marcellus! Előre is köszönöm a személyes kételyeimmel vívott küzdelmemből való kijutás nehézségeinek a megoldásában nyújtott komoly segítségedet! XDDDDDDDDD

Kösz és üdv:
egy ossssstoba háremhölgyed a sok közül:-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 14:38:39

@Jurganov: Aki olyan hangnemben nyilatkozik, mint Krisztina, az ne lepődjön meg, hogy senkit nem érdekel az, _amit_ mond. Ha előadnám a 111%-osan működő örökmozgómat úgy, hogy közben megpróbálok porig alázni másokat, és beolvasni nekik, hogy folyton lenyúlták a tollaimat, akkor ne csodálkozzak már, hogy előbb olyanok is elküldenek a k. nénikémbe, akiknek be sem szóltam, pusztán van bennük némi jóérzés.
A korábban említett Orbán "a kormány hazudott" c. előadása meg nem ugyanez a kategória, mert Vektor ennyit jegyzett meg, és nem próbálta ezt túllihegni, mint jelen esetben Morvai. Mondom mindezt úgy, Vektort szívesen végigrugdosnám a Parlament folyosóin. Ő akkor, ott egy tényt közölt, és nem csapott hisztit, mint Krisztina most.

De most már én is kezdem érezni, hogy túllihegtük mi is a dolgot, úgyhogy többet nem vagyok hajlandó a témával kapcsolatban kommentelni. Beszéljünk inkább a csajokról, vagy mittomén.

neeskens 2010.04.13. 14:41:26

@Jurganov: de komolyan, te honnan tudod ilyen biztosan, hogy melyik pártot ki pénzeli?

Rogán elment egy zsidó ünnepségre, ettől zsidó párt lesz a Fidesz. Nevetséges.

Jurganov 2010.04.13. 14:45:30

@Eddie Krueger: a 111%osan működő örökmozgód akkor is fontos és érdekes, ha egy 3 hetes használt gatyával a fejeden és sírva adod elő. akkor is az kéne, hogy legyen a sorrend, hogy : örökmozgó-gatya. jelenleg az a sorrend: gatya-gatya. és ez gáz :)
amúgy szerintem is túllihegtük a dolgot, és mivel innentől (fidesz-kormány) madárfütty és trallala a világ, hagyhatjuk is :)

Kicsit Karcos 2010.04.13. 14:47:56

@Jurganov: csak bízni tudok benne, hogy nem a gyurcsányahibás lesz az egyik kormányprogram, és a zennelzékellehetetlenítiakormányzást a másik. Nekem is az az érdekem, hogy jól kormányozzanak, ebbe pedig a jelen helyzetben nem sok gyurcsányozás, és pláne nem sok jobbikozás fér bele, kb. annyi, amennyi vasárnap óta már meg is volt.

Jurganov 2010.04.13. 14:50:52

@neeskens: csak a vicc kedvéért: amennyiben valaki lop egy kenyeret azt megértem mert éhes, amennyiben ugyanez a valaki felgyújtja a pékséget és ezért kénytelenek az emberek egy másik pékség kenyerét venni, nos ott megfordul a fejemben, hogy talán a másik pékség áll a háttérben.(remélem nem voltam túl bonyolult). és mivel a fidesz-mszp rengeteg olyan dolgot csinált ami sem nekik sem az országnak nem volt jó, csak arra tudok gondolni, hogy azok pénzelhetik akiknek ezek a dolgok visszahozzák a befektetést. és azok az emberek nem magyarok :).

Deviáns szinglibolsilibsibibsi 2010.04.13. 14:50:59

@Jurganov: Az, gáz, de így mennek a dolgok, sőt, talán mindig is így mentek (egy-két üdítő kivételtől eltekintve). Evvan, szóval, akkor trallala részemről is.

Jurganov 2010.04.13. 14:53:39

@Kicsit Karcos: igen, ez lenne az érdekünk. viszont ha mégis a gyurcsányahibás, stb lesz, akkor sem tudnak/tudunk ellene tenni semmit. a 2/3 az 2/3 :)
"kuss pofád befogod, takarodjál vissza a konyhába pitét sütni" :)

neeskens 2010.04.13. 14:54:28

Kedves Jurganov,

Ajánlanék egy írást a figyelmetekbe:magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/ady/korvin.htm

"Vívjátok a dühös szerelemi harcot Áron nyughatatlan népével: ebben a gyilkos ölelkezésben bíztunk eddig, a semita élesztőben, a zsidó segítségben. Elmúlt ez is, ez a bizalmunk: erős vagy te, Pusztaszer, erősebb vagy Jeruzsálemnél, erősebb vagy Babilonnál, erősebb vagy Rómánál, erősebb vagy Párizsnál. Légy hivalkodó: erősebb leszel Bécsnél is.

Néha úgy képzeljük, ebben van a ti életetek, véreink, magyarok. Hogy megálltok, s kemény koponyátokat előreszegzitek, nem csalóka, tarka ideálok befogadására, de - döfésre.

Hiszen álljatok meg, mradjatok meg, tartsátok meg koponyáitok kerekségét és keménységét, éljetek a magyar glóbusz nagyszerűen ostoba hitében. De mit csináltok velünk, mi is magyarok vagyunk, és minket elbolondítottatok."

Ha nem túl bonyolult.

Kicsit Karcos 2010.04.13. 14:57:22

@Jurganov: azt azért a komolyodás jeleként érzékelem, hogy Wittner Máriát köztársasági elnöknek jelölik a puhapöcsű helyett, meg ahelyett, hogy két pofonnal hazazavarnák (bár attól is lehet tartani, hogy Wittner "jó gárdista" lesz, a többiek meg rosszak lesznek).

alibi6 2010.04.13. 16:39:26

Nesztek narik, lehet büszkének lenni "az éjszaka legprimitívebb" megnyilvánulására!
Akkor már ezerszer inkább Morvai, mint ez a sutyerák provokátor geci. Ja, hogy részeg volt a nagy megdicsőüléstől? Minek iszik aki nem bírja?

neeskens 2010.04.13. 17:00:23

A kurucinfo visongva ünnepli az ATV-t és Kálmán Olgát, alakul az ellenzéki összefogás.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.13. 17:07:17

@neeskens:

Kálmán Olgát mindig is kedvelte a kuruc. Én blokkolnám.
Valóban az egyik legkarakánabb, bulldog típusú és eszes riporter. Az ATV színvonalán pedig az egyetlen akit lehet riporternek nevezni. Ő a saját oldalukat is fingatta már meg a kérdéseivel.

arlequin 2010.04.13. 17:27:17

@Conv: vmi ilyesmi. és egy szemernyi jóindulat nincs benne a 'jobboldal' felé ;-)))
szerintem a kósa az egész korrekt volt és egyáltalán nem annyira gáz, ahogy a kuruc lefestette.

2010.04.13. 17:42:14

@neeskens: Ja! csak ilyenkor derül ki, hogy az amúgy vátesz, talpig magyar nemzeti költő, mástekintetben kicsapongó, alkoholista, vérbajos bla-bla-bla . . . ami a bornirt csövükön kifér.
Mástekintetben a Nagyfőnök Vitya tett egy bátortalan utalást a honi politika provincialitására(amiben azért ő is tövig benne van). Csak azt nem mondta meg, hogy lesz ebből nagyívű, európai kitekintésű, nyitott, ahogy azt tusványossy beszélyében volt szíves a honi ballib politizálás ellentéteként aposztrofálni. Ami nem baj! Sőt! Ott ugye az volt a tétel, hogy ezek a '68-ba ragadtak kicsinyes, belterjes, dogmatikus politikusok. Erre jön most majd a FIDESZ(+ a jobbik).
Erre befizetek. (attól tartok, ha tetszik, ha nem).

Jurganov 2010.04.13. 17:59:48

@neeskens: rég hülyéztek le ilyen szépen :)

és ha már verselgetsz :) álljon itt egy neked is:
mukim.blog.hu/2009/06/04/spiro_gyorgy_jonnek_a_melymagyarok

ez is egy szemlélet, bár nem az enyém, de van akinek tetszik :)

arlequin 2010.04.13. 18:02:17

juteszembe!
képzeljük el kálmán olgát morvai krisztinával, ahogy az andrássy út 60-ban faggatótisztként deresre húzzák az orbánt!
szerintem kíváló páros lenne.

arlequin 2010.04.13. 18:06:19

@Tündér_Lala: oké. tündérsün. az mehet ;-). az nem gumibottal jár hanem láthatatlan vízágyúkkal?

Tündér_Lala 2010.04.13. 18:09:32

@arlequin: Szárnyakon, mint a mellékelt ábra mutatja.

arlequin 2010.04.13. 18:26:27

@Tündér_Lala: de a láthatatlan vízágyú és a hasonlóképpen láthatatlan kivezényelt praetoriánus osztag nem látszik, vagy tévedek? mert nem látom őket...

@Conv: igyekszik az ember, mitagadás... ;-))

pill 2010.04.13. 18:33:39

Én nagyon utálom a jobbikot, megmondom őszintén, de azt elismerem, hogy nem kapott annyi médiaszereplési lehetőséget, mint az összes többi induló párt. ezt én amúgy helyesnek is tartom annak fényében, hogy szélsőséges demagóg nácinak tartom őket - de ez az én magánvéleményem, ettől még persze Morvainak joga van ezt felpanaszolni. Nem is az a baj a videóval, hogy ezt szóváteszi. De azért elég elképesztő, hogy a kérdésekre sosem válaszol, mindig csak a sérelmeit sorolja. Nem véletlen csúfolják a jobbikon kívül Hisztikének.
Értem én, hogy jogvédő, de megtanulhatá összefoglalni a mondanivalóját x mondatban, nem elhúzni mint a rétestésztát, és bunkó módon szótfosni a semmiről, csak nehogy két kérdésre válaszolni kelljen.
Azt is mondhatta volna, hogy "Igen, ünnepelünk, és annak ellenére, hogy maguk és a többi média látványosan akadályozták a kampányunkat, nagyszerű eredményt értünk el, köszönjük ezt a választóinknak blablabla... De belőle mindig csak a sértettség folyik... nem túl hitelesen ünnepel, na... Talán ezért gondolják sokan, hogy a jobbik a frusztrált sikertelen emberek pártja.
Hisztike nem tesz jót a jobbikosok imázsánek, na :)

Jurganov 2010.04.13. 18:53:11

@pill: na igen, a kérdésekre sosem válaszol...vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy visszavág a párttvnek ha már azok lejáratták. alapvetően viccesnek tartom, hogy olyat írsz:"bunkó módon szófosni a semmiről". ez tetszik. illetve nem is ez, hanem, hogy ez nem baj pl ov-nál, vagy libajnainál. ott előny, ha más teszi ezt akkor bunkó. értem. azt is megkérdezném tőled (mivel normális arcnak tűnsz, így elsőre), hogy szerinted a jobbik náci párt. miért is? mit jelent a náci és a jobbik miért az? szerinted, ugye. és így elsőre megmondom, hogy sem az " azért náci mert náci" sem pedig a "azért náci mert ezt mondták a tvben a mónika só után" választ ne dobj be kérlek.
köszi

pill 2010.04.13. 19:18:08

@Jurganov:
Orbán is tud baromi idegesítően a semmiről beszélni, de inkább az volt a jellemző pl a kampányban hogy hárítja a kérdést, és nem áll le nyilatkozni sem. Ez taktika, és azért volt, hogy ne kelljen semmit mondani a programról, nehogy számon lehessen kérni aztán valamit. Ez sztem a választók semmibevétele. Alapvetően nem stílusbeli probléma. Nagyban fogadnék rá amúgy hogy Orbán beszédeit mások írják régóta, fogalmam sincs milyen a saját stílusa.
Bajnai nem beszélt sokat, alig nyilatkozott, és nem vett részt a kampányban. Sok mindent fel lehet róni, de pont a bunkó nyilatkozást nem.
Arra, hogy xy bunkó módon viselkedik, és nem tud vitázni, sem nyilatkozni amúgy nem válasz az, hogy de a többiek sem. Elég sajnálatos ha bármelyik párt megelékszik azzal, hogy ne legyen sokkal rosszabb mint a többi. Az hogy a többi is gáz, nem ad felhatalmazást, különösen nem egy olyan pártnak, aki arra apellál, hogy az ő politikusai tiszták, szebbek, jobbak, mint a többi (ez itt a jobbikra és az lmp-re is igaz, mindkét párt ezzel kampányolt részben)
Az hogy valaki nem válaszol a kérdésre, azért problémás, mert nem lehet első kézből információt kapni tőle. Lehet hogy büszkék vagytok rá, hogy visszavág, de sosem lehet tudni mi lenne a válasza, pedig néha nem ártana. például akkor, amikor más embereket meg kell győzni. Egy politikusnak nem csak befelé kell kommunikálni, hanem azok felé is, akik nem őt, vagy még nem őt választották. Különben nem lehet bővíteni a bázist.
Amúgy a Kósa csinálta ugyanezt a félrebeszélést a kubatov lista ügyében, csak ő halkan és tanácstalanul, Krisztike meg hangosan és támadóan. Tudod a kutyák közt is van olyan, ami félelmében is ugat. Krisztikéről sajnos ez jut eszembe, hogy azért támad, mert nem mer válaszolni.
A jobbikot azért tartom náci pártnak, mert a kisebbségek elleni érzelmekre épít, összefonódik a cigány és zsidóellenes kuruczinfóval, és azt hangoztatja, csak az az igazi magyar, akik velük egyetért, agresszív és a politikai megfélemlítés eszközével él (magyar gárda, a párhoz kapcsolódó félkatonai szervezet) és erősen autoriter, antidemokratikus jegyeket mutat. Jellemzően egyébként a kelet-európia orosz orientációjú szélsőjobboldali kapitalizmusellenes pártok jegyeit mutatja.
Én ezt látom a párton, és én ezért hívom őket nácinak (ami nyilván nem felel meg a nácik tankönyvi definíciójának, de ha a magyar kommunista munkáspártot komcsizza le valaki, akkor sem szoktunk felháborodni azon, hogy nem hisznek a proletárdiktatúrában és a permanens forradalomban, pedig a töri tankönyvek szerint ez a kommunizmus egyik alapja ... biztos érted konyhanyelvről van szó)

reKorrekt 2010.04.13. 19:29:37

A Jobbik a mai napon feljelenteti Mesterházy Attilát rágalmazás és becsületsértés vétsége miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. 2010. április 11-én ugyanis a késő esti órákban a bukott MSZP miniszterelnök-jelöltje nemzetközi sajtótájékoztatót tartott pártja vereségének elismerése céljából, melynek során azonban a választási vereséggel történő elszámolás helyett a Jobbik Magyarországért Mozgalom megítélését aláásni kívánó kijelentéseket tett, amikor pártunkat „fasisztának” nevezte - írja a Jobbik pártigazgatója, alább a folytatás.
Ezzel szemben az igazság az, hogy a Jobbik nem fasiszta párt, hanem egy Magyarországon törvényesen bejegyzett és működő, jelentős társadalmi támogatottsággal rendelkező erő, amely a parlamentáris demokrácia keretei között fejti ki tevékenységét.
A Jobbik tagjai, szimpatizánsai, vezetése soha nem szolgáltak egyetlen szélsőséges politikai diktatúrát sem, szimbólumaik között nem szerepeltettek önkényuralmi jelképeket, és soha nem törekedtek a hatalom - akár erőszakos eszközökkel történő – kizárólagos birtoklására. Mindez az MSZP elődszervezetéről – melynek több jelenlegi szocialista politikus is tagja volt – már nem mondható el. Pont az a Mesterházy Attila vádolja a Jobbikot ezzel, aki éppen a közelmúltban óvta az ország közvéleményét az egész közösségeket megbélyegző gondolkodásmódtól.
Szabó Gábor
a Jobbik pártigazgatója

reKorrekt 2010.04.13. 19:31:27

@Conv: Na őt kéne összeengedni Krisztivel :)

Prof. Dr. Simon Templar 2010.04.13. 19:40:56

@pill: Ha a Jobbik náci párt lenne, akkor valszeg te sem irogatnál itt a blogba, ugyanis ezzel a szöveggel már rég elkapott volna egy SA típusú rohamosztagos csapat valamelyik utcasarkon, mint anno történt nap mint nap a '30-as évek Berlinjében...

Ja, és ha igazi náci párt lenne, akkor már Parlament se lenne...csak az épület.

Puhák ők ahhoz, hogy nácik legyenek...

Ha igazi nácikat akarsz látni az interneten, akkor itt van néhány feketeöves náci oldal

www.jovonk.info
www.paxhungarica.org
www.betiltva.com
www.hungarizmus.info

Marcellusca 2010.04.13. 19:46:41

@Donna (Cara)mba: Értem én a viccet. :)
Csak nem szeretem. :))))

De komolyra fordítva a szót:
Igen, érzem mondókádból az iróniát.
És teljesen megértelek.
Valahol én is így érzem.
Igazából nem egy befolyásos vagy a közeljövőben befolyással rendelkező személyről beszélünk.
Ráadásul a szavazók csak egy nagyon kis része láthatta ezt a "riportot".
Ezzel a poszttal némileg emelkedett ez a szám.

De, mint már írtam, egy kábelcsatornás kanálisról beszélünk.
Erről a szösszenetről az embereknek semmi fogalmuk sincs.
Mert nagyon sokan még mindig csak az m1/TV2/RTLKLUB "triumvirátust" nézi.
Kicsivel többen a kábeltévéket, de sokan (szavazatok alapján feltételezhető, hogy) az ATV-t.

Szóval megint sikerült vihart kavarni, itt a neten, egy pohár vízben.
És szinte anyázásig ment a dolog.

Az biztos, hogy Morvai annyit elért, hogy jónéhányan róla és a Jobbik helyzetéről beszélnek.
Lehet, hogy ez (is) célja volt.

Pedig - ahogy Te is írod - annyi más dologról, problémáról lehetne még írni.
Mert azért valahogy mégsem egy másik országban ébredtünk.
És erről miért nincs poszt? Hogy O. V. már az általa hangoztatott reformok elodázását pedzegeti.
Hogy Kósa egy felkészületlen f@sz (melyik nem az?), mert simán megfingatja egy tökösebb riporternő (Éjjen Kálmán Olga!), aki nem várt kérdéseket tesz fel.

Annyit kiegészítésnek, hogy megkövetem Zero-t, mert nem ő, hanem Laspalmas vetette fel a témát.
Bocsi, Zero, hogy neked szegeztem "szuronyom"! :D

Marcellusca 2010.04.13. 19:50:23

@Conv: Én is. :)
Mondom: egyetértek. :D

Marcellusca 2010.04.13. 19:51:29

@arlequin: Na, azt biztos megnézném. :)
Még az sem érdekelne, hogy melyik kanális adja. :D

pill 2010.04.13. 19:55:10

@Quain: a 30-as évek Berlinjének is voltak előzményei. Nem mondom, hogy a jobbikból az lesz, mint a német nemzetszocialista pártból (nem lehet mindenki olyan sikeres), de a berendezkedésük és az elveik hasonló mintát követnek.
Szted csak az a kommunista aki elveszi a házadat és beköltözteti a nagyszobába a proletárokat, vagy az is, aki szerint ez lenne a helyes? a magyar kommunista munkáspárt sem államosít, és főleg nem küld senkit gulágba. Meg lehet, hogy Lenin forogna a mauzóleumban, ha meghallja, hogy ezek kommunistának merik nevezni magukat. Mégis azt gondolom, hogy a ma egy piacgazdaságban élő demokratikus államban komcsinak lehet őket nevezni nyugodtan.

Marcellusca 2010.04.13. 19:57:43

@reKorrekt: Szerintem korrekt.
Erről a sajtótájékoztatóról miért nem készült poszt?
Mert ez, szvsz, sokkal felháborítóbb, mint "Hisztike" nyilatkozata.
Hogy a (már csak) második erő min. eln. jelöltje lefasisztázza a törvényes, ezután már parlamenti pártot.

Na, mindegy, nem enyém a blog. :)
Azt és arról írnak, amiről ők akarnak. :D

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 20:06:51

@reKorrekt: Beszállok én is a "ringbe", alapvetően nem válaszolok semmilyen kérdésedre, csak megszólítalak.

Bizisten nem értettem, miért megy ez az irdatlan hosszú komment sor Krisztikéről!
Nem értettem, de most belém vágott a villám;-D Mint a megvilágosodás!

A jobboldalon a Fidesz és elvakult (fontos: elvakult) szimpatizánsai most döbbennek rá, mi jön rájuk 1 hónap múlva! A helyükben én is komolyan aggódnék. Mert itt a végeken - ahogyan szoktam nevezni az ilyen világtól elrugaszkodott helyeket, mint például Baranya, - de tekinthetünk felfele is a térképen É-Magyország irányában (ott is élnek emberek), na meg az Alföld se kutya- szóval itt olyan hamar olyan drasztikus lépéséket kell tenni most, azonnal, mindjárost, - mert dől ránk az általam keserűen vityillónak nevezett vidéki Magyarország.

Ezzel se nem ízléses, se nem hálás foglalkozni, ez "nem indukál semmiféle entellektüel" pózt:((
Véres errefele a valóság. Azt, hogy csodát várnak, akik a Fideszre szavaztak, az egy percig se titok egyetlen normálisan gondolkodó ember előtt sem! Hisz aki eddig nem volt Fidesz szavazó, az éppen ezért szavazott a Fideszre. És bezony számon fogják ölég hamar kérni a csodát. Igaz, ha meglesz a 2/3-ad, lehet majd akár lövetni is, akkor látszólag nem lesz probléma a zúgolódókkal. Akkor persze kuss lesz, de társadalmi béke, az nem.

Én a mai napig nem tudom felfogni, hogy miért nem lehet megérteni, hogy a társadalom nem homogén és a pártok dolga felszínre hozni az érdekellentéteket?

Ha agyon vertek is azt mondom, amit még 2006-ba mondtam: nemhogy kell egy Jobbik, de kell egy Thürmer-féle párt is. Meg is fog születni, csak nem úgy, nem akkor, amikor nekünk az tetszeni fog.

A Fidesznek meg kell már most tanulnia engedményeket tenni a radikális jobboldal felé is, nem majd csak az LMP felé, különben csúfosan elbukik, mert tudjuk, nem a Fidesz nyerte de facto a választást, hanem más pártok vesztették el. Ha Magyarország nem jut idáig, akkor a Fidesz lehet úgy 20% körül létezne.

Még egyszer: minden jelentősebb társadalmi rétegnek kell legyen képviselete a parlamentben, ne fű és kontroll alatt nőjenek. Ez régi történelmi tanulság.

Szóval Krisztike kell hogy legyen a téma, mert miről is írjunk? Mi lesz a kormány első lépése? Mennyiben járul ez hozzá azonnal a továbbra is lecsúszó gazdaság, megszűnő munkahelyek
trendjének megállításához?
A bedőlő vállalatok megmentéséhez, nehogy még ennél is sokkal több ember kerüljön utcára?

Na ugye, milyen hálátlan téma. Még szellemeseket se lehet írni ezek kapcsán.

Nyugodjunk meg, ha Krisztike nem lenne, ki kellene találni. Szőke nő létére van egy fekete bárányunk, pusztába kergethető bűnbakunk. Csak a produkciót később egyre sűrűbben kell majd ismételgetni és elfogynak a krisztikék, akkor lesz más....Inkább csak pátyolgassuk a mi Krisztikénket, hátha kitart minimum 4 évig bűnbaknak, nem kell másokat beálldozni. Mert egy idő után akárhány Jobbikost áldoznának be, a nép nem az ő vérüket óhajtaná...Mivel a kormányzat közelében, tehát a felelősség közelébe se engedik. Sztem stratégiai hiba.

És vajh kit, mit fog támogatni az LMP?

"Nem félünk a farkastól, nem esz meg, csak megkóstol" ;-D

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 20:13:59

@Marcellusca: Most vettem csak észre, hogy írtál nekem.
Amit reKorrektnek címeztem, azt neked is írhattam volna. Vedd úgy, hogy neked is írtam. Ráadásul odajutsz, ahova én a töprengéseimmel.

Kriszti a valóság-sónk, a valósággal való szembenézésünktől való félelem, a "mit tegyünk, mivel kezdjük az istálló kitakarítását" kérdés elodázása. Lehetne erre azt írni, jó-jó, nincs még kormányunk, stb. De könyörgöm: ahhoz, hogy gondolkodó értelmiségiek legyünk, nekünk várni kell Godot-ra? A mindenkori kormányra?

"Nem lesz ennek jó vége, közeleg a hó vége".....

Mert te és Conv megértitek, nem egy pártért, pártokért, hanem egy országért aggódok.
Mecsodás különbség!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.04.13. 20:21:57

Hooogy lehet ilyet írni Nemzetünk Nagyasszonyáról???:))

Jurganov 2010.04.13. 20:22:13

@pill: tulajdonképpen még igazat is adnék neked, bár akkor is érdekes egyiket taktikának a másikat bunkóságnak nevezni (most másokról is beszélek).

a jobbikról annyit, hogy érdekes a meglátásod ( gondolom a tv formálja) félkatonai szervezet, megfélemlítés. hmm, elárulom, én jobban tartok a bizonyítékhamisító rendőrségünktől (különösen a zsanett-ügy óta)mint holmi egyenruhában menetelő, a családjuk biztonságáért aggódó családapák és családanyák miatt. cigány és zsidóellenességről annyit, hogy-bár valóban lehetne ezeket a dolgokat eufemizálni- de akkor is létezik cigánybűnözés(nézz utána, nagyon sok tanulmány készült róla), szervezett bűnözés/maffia, és politikus bűnözés amik nem fognak attól megszűnni ha nem beszélünk róla. attól mert valaki kimondja a cigány és a bűnöző szavakat egy mondatban még nem biztos, hogy nincs igaza.a zsidózásról meg annyit, hogy értem én, hogy lassan bűncselekmény a zsidó szó leírása vagy kiejtése is, de pl joav blum sukorói mókáját minek titulálnád, annak ismeretében, hogy a mazsihisz is benne volt? a kapitalizmusellenességet pedig kifejthetnéd bővebben is, tudod: mi ott nem vehetünk földet-vizet, ők itt vegyenek, olcsón és még örüljünk is. ez nem kapitalizmus :) ez rabszolgaság :)

Jurganov 2010.04.13. 20:30:54

éééééééééééééés 1000.

Roxvox 2010.04.13. 20:35:04

@Quain: Csak nem Máté Mihály az avatarod?

reKorrekt 2010.04.13. 20:38:46

@Donna (Cara)mba: Istenem, de várom már a májust. 1 hét Székelyföld. Kiüríthetek mindent a fejemből, ismét feltölthetem magam egy évre. Bár ennek sokan lehet nem örülnek :)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.13. 20:45:21

@pill: fuj, elhatárolódom! fasisztázni nem PC, megbántod vele a sok-sok rendkívül kedves embert :)
Így a továbbiakban - javaslom - maradjunk a faSZisták terminusnál, ami Jörg Haidert és Király szóvivő urat tekintve nem feltétlenül csak szimbolikus értelmű.
Ennek fényében folytatva...

@Quain: így van! mint köztudott, a faSZizmus és a faSZisták nem egy folyamat eredményeképpen jelennek meg, lassan kifejlődvefejlődve, hanem úgy hogy n-2 másodpercben még nincs faSZizmus, n-1-ben sincs még, maaaaajd az n.-ben hirtelen megjelennek a haláltáborok és Strurmabteilungok. Mindez úgy megy végbe, hogy Napunk elnyújtott pályán keringő kísérője, a Nibiru nevű BARNA törpe - mely 88 véenként kerüli meg központi csillagunkat - a Föld közelébe érve dimenziókaput nyit a faSZista-Planétára, és onnan szivárogik át a veszedelem otthununkba, oda ahol előtte se híre, se hamva nem volt az ordas eszmének.
Szóval...így lesz a Csoka....párdon a faSZizmus.

:-)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.04.13. 20:48:04

@.Pierre Bezuhov.: a liberalizmus pedig a szürkeállomány halálával alakul ki :)

Jurganov 2010.04.13. 21:00:20

@.Pierre Bezuhov.: teljesen igazad van. ha jól értem akkor szerinted a fasizmus kialakulása az úgy megy, hogy mindenki fasiszta aki nem ért veled egyet, olyannyira, hogy te sem tudnád meghatározni mit is jelent a fasizmus, pláne, hogy szerinted ez mi módon jelent meg nagyobb terjedelemben Mo-n. gondolom mivel nemesen egyszerű vagy, ezért fel sem merült benned, hogy a nacionalizmus jelen van minden országban, már jó ideje (pár ezer éve) és, csak nálunk akkora bűn ezt kimondani. :) itt is csak az olyan arcok szemében akik szerint a teljes káosz jó :) viszont akkora arcok már nincsenek, hogy a közeli gettoban éjjel végigmenjenek egyedül

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.13. 21:30:45

@Jurganov: az értő olvasáson még csiszolni kéne, de alapvetően vannak benne ígéretes részek. pl:
"gondolom mivel nemesen egyszerű vagy"

ez bizony kiváló megfigyelőkészségről tanuskodik ;)

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 21:51:12

@reKorrekt: De jó neked! Az idén májusban nem leszünk ott, az unokahúgom lányának lesz hatalmas finn-magyar vegyes lakodalma:)
Pedig eddig minden évben kint voltunk! Lelki fürdő, utána valahogy bírja az ember az itteni bivalyoknak való dagonyát.

Mit magyar ugar? Ady ezt ma már le nem írná:) Hiszen az ugaron még nő valami dudvaféle, de a bivaly-hempergőben semmi, ami élő - bocsánat, legfeljebb piócák:)

arlequin 2010.04.13. 21:58:23

@Donna (Cara)mba: én is megyek csíkszeredába májusban ha az ég is úgy akarja.

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 22:21:44

@arlequin: Hogy neked is milyen jó dolgod van! A fene megesz, olyan mehetnékem van....
Nekem már éjjel-nappal csak a Partium, a Székelyföld jár a fejemben elalvás előtt.
Látom a földjét (szó szerint az kitaposott ösvény megkeményedett földjét, érzem a földnek az illatát), a fákat, az embereket, a templomokat, a levegőt, amit ott beszívok és ami annyira semmi máshoz nem hasonlítható, a reggeli ébredéseket, az esti csillagos eget és a Küküllő ott csordogál a lábunknál, parázslik a tűz, tele az ég csillagokkal, Csabának csillaggá vált népével, a szívből (nem cheese típusú ál-mosoly-vicsor) jövő mosoly az arcokon...A jóízű beszéd.
Ott még a hamisság is más: emberi.

Nem írom tovább, mert belehalok. Annyira vágyok haza. Pedig ott az oláh, eszi az ember lelkét, mert meg kell küzdeni azért a talpalatnyi földért, de nem érdekel, ha úgy lenne pénzem, ahogy nincs, már rég visszaköltöztem volna. Még a 90-es évek elején gondolkodtunk azon, hogy ott veszünk egy kis házat, akkor potomért adták, ma már drágábbak az ingatlanok mint Magyarországon - de folyton minden petákunk a vállalkozásban van. Ez a vállalkozás lassan felfal, nem eltart:(((((

Ha megjöttél, írj bármit, csak sima szavakat egymás mellé rakva, annak is örülni fogok és kemény szívemet megríkatod, de nem bánom, hadd fájjon, hagyom...

A szerelem kutyafüle a honvágyhoz képest:(((((((

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 22:26:30

@arlequin: Nagyon rossz a memóriám, de mintha azt írtad volna, hogy a talmud szerint három dolog van, ami nem evilágról való: Isten, a szombat és a szerelem.

A magyarok istenének nevében bővítsük ki egy negyedikkel: a honvággyal.

Szerintem jól megfér a két mondás egymás mellett, nem gondolod?

arlequin 2010.04.13. 22:26:34

@Donna (Cara)mba: elmúlik, ne aggódj, vágyainkkal álmainkkal együtt. egyébként egy időben én is vágytam oda/vissza, majd elfelejtettem, most pedig hívtak.
mulatságos, mi? próbálják kötni a kivert kutyát a karóhoz...;-D

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 22:29:29

@Conv: Csuda jó lenne, csak mint írtam, május nekünk biztosan nem jó, és a nyári időpontot se tudjuk soha túlságosan előre, mert mi állandóan "vállalkozunk", nálunk valami mindig közbejön, hogy az a nagy Luciferkó vitte volna el azt a percet a pokolra, amikor erre a mezei magyar vállalkozói útra léptünk:(((((((((

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 22:32:06

@arlequin: Ígéred, hogy elmúlik? ;-D Becsszóra?;-D
Állandóan tűző, égő sebtől szabadulnék meg, ha igazat szólsz!

arlequin 2010.04.13. 22:36:12

@Donna (Cara)mba: olyan ez mint a szelíd tó tükre. ha állandóan belefürdőzöl, akkor soha nem nyugszik meg a felszín és nem látsz a mélyére.

f.m.j. 2010.04.13. 22:37:16

@Donna (Cara)mba: a halállal elmúlik, szerintem arra gondolt a.

:)

amúgy irigyellek, hogy neked legalább volt hazád, tőlem elvették, mielött ráébredhettem volna, hogy mim is lehetne... na, ez nagyon borongósan hangzik, de sebaj, én úgyis egy erzsikenéni vagyok a sok közül :P

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 22:42:54

@arlequin: Néha úgy megüt, amit leírsz, mert igaz. Soha nem mehetünk vissza oda, ahonnan eljöttünk.
Márai se tudott visszajönni. Nem lehet, Ő írta valahol: a haza is olyan mint a szerelem, egy érzéskör.
Ezt már a saját józan eszem mondja: ha egyszer elhagyod, soha vissza nem találsz, elmúlt, megváltozott, nincs. Csak "az égben lebegők csarnoka"-ként létezik valahol (Omega).

De találóan írtad: próbálják kötni a kivert kutyát a karóhoz.

Azért fáj. Ami elmúlt. Az élettel telis-teli megélt élet:)

arlequin 2010.04.13. 22:47:51

@f.m.j.: igen, is. de már itt meg lehet halni s kinyílik az élet (kuss bolond! igenis!)

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 22:48:34

@f.m.j.: Igen, talán jobb úgy, hogy tudom, elvették erősebbek, nem rajtam múlott, hogy megtarthatom-e?

Igen, most már értem, amit írsz és ahogyan arlequin gondolta. Valszeg nem akartam érteni: a halállal múlik el.

Miért írod magadról, hogy erzsikenéni vagy?
Persze megteheted, de én ezt nem fogadom el, ezt meg én tehetem meg.

Nekem Mókusfül vagy és f.m.j. Forever.

Tetszik, nem tetszik, ez van:-)

Horizont 2010.04.13. 22:48:36

@f.m.j.: Azért ez tényleg nagyon borongósra sikeredett:(

f.m.j. 2010.04.13. 22:54:53

@Donna (Cara)mba: erzsikenéni élias miatt vagyok, akit a halálba lehet verni 92 évesen, és lehet rajta cinizmuskodni...

f.m.j. 2010.04.13. 22:59:32

@Donna (Cara)mba:
@Horizont:

"Lányok" ! :)

Mit szóltok ehhez az embertelen mennyiségű kommenthez, és idegenhez? Már itt se lehet itthon az ember? :) Mindig elmegyek más blogokra (mandiner, konzi-ritkán, mert belterjesek, és a reakciónál is sznobabbak, sasika, ilyenek) de mindig úgy érzem vissza kell jönni. Remélem lemegy a dömping, és visszaáll minden a régibe, de már mind2 sincs, meg egy csomó akit nagyon bírtam, mi van itt már? Bár a patás is megmondta, hogy új nap lesz, és ez már a 2., de nekem nem tetszik... :P

Donna (Cara)mba 2010.04.13. 23:12:15

@f.m.j.: Erre én is várok. Én soha nem értettem igazából, mit keresnek itt ennyien, akik unos untalan kifejezik, milyen lapos a Vbőr és közönsége. Ezek mind mazók, vagy egyszerűen már utálják saját szagukat, megunt mondataikat és valami mást is szeretnének titokban olvasni, hallani? ;-DDDD Nem lehetetlen a feltételezésem! Mi miért nem járunk például liberális vagy öntudatos szocialista blogra?.))))))) Mert nem vagyunk mazók, nem unjuk egymást, még bőséggel van mondanivalónk egymásnak!!!!!!! Ezek szerint ez a trolloknak is érdekes;-DDDDDD

De talán elmennek, én csak egy blogra járok, a KKBK-ra, kis blog. Ha még kommentelek blogos posztokon, az csak a Vbőr lehet. Vbőr vagy semmi, illetve ha már senki nem lesz itt, akiket szívelek, akkor keresek valami más elfoglaltságot a blog-kommentelés helyett.

Nem tudok sűrűn jönni, de jövök.
Amíg kedvenceim (például ti is) itt vagytok, én is itt leszek.

Most el kell köszönnöm, mert holnap korán kelek, és megint útra kelek - ilyen gyöngy élet a vigéc élet:(((((

A sok troll elviselését kárpótlandó, álmodjatok szépeket!

Horizont 2010.04.13. 23:26:55

@f.m.j.: Már alig vártam, hogy "magunkban" legyünk:)) Nem összetéveszteni a magunkfajtával:)) Ilyen Indexes meg választásos napokon tényleg úgy érzem lerohanta egy Mad Max-os horda a Vastagbőrt. Tanulmányozni lehet hazánk emberfajtáit. Alig van közte józan megszólaló, inkább csak a régiek:) Jellemző és meglepő, hogy milyen tájékozatlanok, tudatlanok, tahók, mocskos szájúak és édes istenem mennyi gyűlölet lakozik bennük, mintha élet-halálról lenne szó. Ha van avatara megszoktam némelyiket nézni, elképesztően fiatalok és ez miatt félelmetes is. A jövő nemzedéke? Ajaj.
Mókusfül még egyszer ne mondj és gondolj ilyent a hazádról. A haza itt bennünk van legbelül és azt onnan nem veheti el senki és semmi. A hazámat minden körülmények között szeretem a benne lévő vadbarmokat akik azt szeretnék, hogy ne, na azokat utálom.
Adjunk egy kis esélyt a Fidesznek hátha tud valamit alkotni, kis türelemnek kell lenni. Ma annak kell örülni, hogy mennek akik voltak, jöttek olyanok is akik még nem voltak - és, hogy ne kerüljön a VB az Indexre:)) A többi meg hamarosan kiderül !

f.m.j. 2010.04.13. 23:35:55

@Horizont: :)

jó, hogy ezt írtad (a hazával kapcsolatban), komolyan köszönöm, meg mindenkinek, és úgyis tudjátok kikre gondolok :)

Tényleg nem értem honnan ez az arrogancia egyesekben. Amikor elkezdtem itt hozzászólni, nagyon rendes hangnemet ütöttem meg, és befogadtak, jó volt beszélgetni. Akik az elmúlt néhány napban jöttek, -vendégek, nem beszélgetni akartak, csak hőzöngeni, akár kultúrált lmp-s, akár bugris jobbikos, akár vérfideszes, mind hülye volt, komolyan... (a mi vérfideszeseink persze nem olyanok, vagy bugris jobbikosaink, azokat már ismerjük :)) mszp-ssel nem nagyon találkoztam, szerintem ők is érzik, hogy véleményüket kifejteni már csak a kapcsolaton nem ciki :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.04.13. 23:42:37

@Eddie Krueger: Ez a Lendvai jobboldali megfelelője (Balónééééé) ártja a legtöbbet az egész Jobbiknak. Én komolyan mondom, hogy mindkettőt szó nélkül orrba tudnám vágni (pedig nem szokásom nőket bántani...), olyan bicskanyitogató a stílusuk, a hangjuk tónusa és a fizimiskájuk. Be nem áll a pofájuk és sosem a kérdésre válaszolnak, csak lenyomnak egy monológot. A riporter helyében szépen kamera el, mikrofon ki, amikor elkezdi a mondókáját... Oszt lehet reklamálni. Műszaki problémák mindig akadhatnak ;)

El szoktam képzelni, ahogyan az EU parlamentben ahogy meglátják Morvai Krisztát, azzal a lendülettel húzzák ki a fülhallgatót, vagy inkább rádiót hallgatnak, amíg ocsmány akcentussal angolul sipítozik.

Mondom ezt úgy, hogy szimpatizálok a Jobbikkal.

f.m.j. 2010.04.13. 23:42:54

megint bénáskodik a rendszer...

f.m.j. 2010.04.13. 23:48:09

@KuKori:

MK valóban vállalhatatlan
sokat árt mint volt, vagy csak vélt Balónéként, a hangszíne, hanghordozása, művigyra, stílusa mind hagy némi kívánnivalót mag után, ill. azt, hogy nem kívánjuk többet látni :)

Marcellusca 2010.04.14. 08:45:38

@Conv: Stimt! :)

@Jurganov: Érre még csak most jöttél rá? :)
Bezu is jó példa arra, hogy a liberálisok miként tekintenek a másként gondolkodókra.

Kicsit Karcos 2010.04.14. 10:07:55

Offocska, a mentelmi joghoz:

"Mikor kezdtek a gyászolók (szomorú, kisírt szemű emberek) szétszéledni, mi is autóink irányába vettük utunkat. Befordultunk a parkolóba, ahol két rendőrszállító kisbusz állta az utunkat. Nem hittünk a szemünknek, hogy egy ilyen tragédia utáni megemlékezést követően a legnagyobb problémájuk a gárda. Nagy kamerázás közepette felvették az adatokat, fokozott ellenőrzésre hivatkozva. Volt, aki Agárdról hoztak Dunaújvárosba ezért.

Velünk volt bajtársunk, Pintér Tamás is, a Jobbik helyi képviselőjelöltje, aki a hétvégén 15% fölötti támogatottságot ért el. Jó volt hallani a szájából, hogy mikor igazoltatták, lemondva a mentelmi jogáról, eleget tett a rendőri intézkedésnek, vállalva az esetleges, szokásos jogtalan büntetést."

kuruc.info/r/26/58170/

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.14. 12:35:01

@Marcellusca:
:)) látod, ez az alapvető baj veletek, ha valami funkcionális analfabéta észkombájn a kommentemből azt szopja ki, hogy "mindenki fasiszta aki nem ért veled egyet," akkor a többi kritika nélkül átveszi, és kárrogja tovább.

ez a megállapítás ("mindenki fasiszta aki nem ért veled egyet,") már csak azért is halmozottan röhejes mert ugyebár kettőnk közül valószínűleg nem én savaztam azokra, akik a velük nem egyetértőket valami közelkeleti sivatagos helyre exportálnák. ugye vagy ugye?... na ugye :)

reKorrekt 2010.04.14. 12:38:28

@.Pierre Bezuhov.: "a velük nem egyetértőket valami közelkeleti sivatagos helyre exportálnák"
Ezt hol olvastad?

Marcellusca 2010.04.14. 12:52:49

@.Pierre Bezuhov.: Te tényleg nem vagy normális!!!!
Ki írt/mondott ilyet?

Ti viszont bárkit lefasisztáztok aki kicsit is nem ért veletek egyet.
Mindezt a tolerancia jegyében.

Kicsit magadba/pártodba nézhetnél!

Kicsit Karcos 2010.04.14. 13:18:31

@reKorrekt: hol, hol, hát a Népszavában-Népszabadságban-ATV-ben-Klub Rádióban-Standardban-SDZ-ban, mindegyik megírta, és ugye nem gondolod, hogy a Standarot is a Gyurcsányi kézivezérli?:)

Jurganov 2010.04.14. 19:15:11

@Marcellusca: szégyellem bevallani, de általánosságban kedvelem bezu-t (el szopo-t is ) mivel ált normális hangvételben adja elő azt amit gondol. még ha ez a gondolat ellentétben áll is azzal amit én gondolok.( most azért idetalált néhány atomfideszes arc akik rávilágítottak a stílusukkal arra, hogy tulképpen még jól is jártunk velük :P) és persze van humora :)
@f.m.j.: veled nem szívesen vitatkoznék, hiszen általában egyetértek veled, de szerintem MK vállalhatatlansága abban áll, hogy a párttv szerint vállalhatatlan, itt pedig laspi is így adta meg az alaphangot.

Jurganov 2010.04.14. 19:21:50

@Marcellusca: szégyellem bevallani, de általánosságban kedvelem bezu-t (el szopo-t is ) mivel ált normális hangvételben adja elő azt amit gondol. még ha ez a gondolat ellentétben áll is azzal amit én gondolok.( most azért idetalált néhány atomfideszes arc akik rávilágítottak a stílusukkal arra, hogy tulképpen még jól is jártunk velük :P) és persze van humora :)
@f.m.j.: veled nem szívesen vitatkoznék, hiszen általában egyetértek veled, de szerintem MK vállalhatatlansága abban áll, hogy a párttv szerint vállalhatatlan, itt pedig laspi is így adta meg az alaphangot.

Marcellusca 2010.04.14. 20:02:28

@Jurganov: Én is csípem, mert alapvetően nem egy agyament "libbancs", hanem jók a meglátásai.
Kicsit másképp látja a világot, de ez abszolút nem baj. Sőt. És, ahogy írod, még humora is van.
De most valami nem kerek nála. :)
Időnként van nála ilyen is.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.14. 20:10:25

@Marcellusca: ez szintiszta paranioia, de tényleg!
tudod, akinek nem inge nem veszi magára! most komolyan no offense, de tényleg hülye vagy ha magadra veszed - ezt mint BB fanklub társad mondom néked :)

@Jurganov: nem is tudom mit mondjak erre :))

Jurganov 2010.04.14. 20:23:39

@.Pierre Bezuhov.: valami frappánsat. mittudomén, sajnálni fogsz mikor elvisznek recskre.:)
@Jurganov: még annyit, hogy valójában teljesen mindegy, hogy MK vállalhatatlan-e vagy sem, nemsoká úgyis megkezdődik a jobbik eltüntetése, tehát amennyiben szerepelne is még valamilyen tvben, nem igazán lesz akinek a szemében vállalhatatlan lenne.

f.m.j. 2010.04.14. 20:43:59

@Jurganov: arra gondolsz, hogy a miép sorsára jut? Mondjuk én a MIÉP-et ezerszer radikálisabbnak éreztem, a III/III-as Csurka Pistával az élen... már akkor is nagy volt a katyvasz :)
Szerintem minél jobban akarnak valamit elnyomni, annál jobban elő fog törni. Sokmindennel ki lehetne fogni a szelet a Jobbik vitorlájából, nem biztos, hogy a teljes elmyomás a célravezető. Gyanús, amit ennyire el akarnak nyomni. Már most is ezért van ekkora támogatottságuk

Donna (Cara)mba 2010.04.14. 21:28:11

@Jurganov: A pártot eltüntethetik, lejárathatják, rengeteg jól bevállt módszer alakult erre 20 év alatt.
Probléma tulajdonképpen csak akkor lesz, ha a nép még kér - és nem kap. Ez pedig újból és újból ugyanoda visz vissza: új formáció alakul.
Lapos fogalmazás, de jobb nem jut eszembe: ne a tünetet kezeljük, hanem az okot, ami miatt lázas a szervezet. És akkor minden a helyére kerül.

arlequin 2010.04.14. 21:57:51

@Jurganov: a dzsobbikot már nem lehet eltüntetni, így is elcsaltak (min.) 3-5%-ot az eredményükből - és ezt csak azért mondom mert igaz -, nem hiába hisztiz a 'nemzetközi közvélemény', amely nyilván a határok között vert sátrat, mert egyébként egy nemlétező fogalom minden gondolkodó ember számára... és minél dzsobban nyomják majd víz alá, annál dzsobban tör majd fel.
nagy dilemma az kérem. isten óvja amerikát ;-DDD

f.m.j. 2010.04.14. 22:04:43

@arlequin:

honnan veszed, hogy elcsaltak tőlük ennyit? Akkor ezt az MSZP is mondhatja..., azt meg nem szeretném
de én is azt gondolom, hogy egy majdnem 17%-os pártot nem lesz olyan könnyű elnyomni
meg aztán egy 7%-ost is meg lehet erősíteni...
innentől kezdve rajtuk múlik, hogy hizelesek maradnak-e, vagy a hatalomért mindent odavetnek

amúgy nagy surmóság volt a diplomatáknak mindenkihez elmenni, csak a jobbikhoz nem, dukált volna nekik is... az ártatlanság vélelme miatt :)

arlequin 2010.04.14. 22:15:53

@f.m.j.: tévedsz, ők az ártatlanságot nem vélik, hanem védik, a gonoszsötétoldalt pedig nyíltan alázni próbálják. persze ezzel csak erősítik. szóval nagy idióták szegény-kémek.
és elcsaltak. láncszavazás, mond ez neked valamit? még a szagértők szerint is el lehet csalni ennyit, és ne aggódj megtették. itt nálunk a környéken is. több tanú van rá - ma este beszéltem velük, csak egyszerűen nincs bizonyíték rá, merthát 'titkos' a savazás. nem mintha engem nagyon érdekelne.

Jurganov 2010.04.14. 22:25:46

@f.m.j.: nem, tulajdonképpen nem arra gondoltam, hogy elintézik mint a miépet, hiszen nekik nem volt akkora szavazóbázisa, az ellenfeleknek pedig teljhatalma. nekem személy szerint az a hasonlat jut eszembe, hogy kb ott tartunk mint mikor a kis osztrák festő kancellár lett, annyi különbséggel, hogy itt azoknak akik a drótot rángatják mások az érdekei és a mi gazdaságunk nem fog fellendülni. de ne legyen igazam :)
@Donna (Cara)mba: valaki írta itt, hogy " lehet lövetni, akkor kuss lesz, de a társadalmi elégedetlenség megmarad" vagy valami ilyesmit. a világon egészen sok helyen működik ez a módszer :) valójában ha kuss van akkor elég. lázadás, felkelés nem fog kitörni míg valamely érdekcsoportnak nem érdeke, és én nem látok olyat akinek az lenne. a nemzeti oldal nagyrészt el lesz tüntetve-én így gondolom- vagy csak a vezetők megzsarolva/megfélemlítve és ezzel le is van vágva a feje a problémának.

Donna (Cara)mba 2010.04.14. 22:48:05

@Jurganov:
Jót idézel:-)

Éppen ezért: lefagy a képernyőm:)))))
Ugyanis összekeveredtem saját magammal;-D

arlequin 2010.04.14. 22:59:21

@Jurganov: "a nemzeti oldal nagyrészt el lesz tüntetve-én így gondolom- vagy csak a vezetők megzsarolva/megfélemlítve és ezzel le is van vágva a feje a problémának."
á, ezek megint fiatalok. ezeket 'sajnos' megint nem lehet. olyan bolondságokban hisznek, mint 'igazság, becsület, tisztesség, szeretet, hűség'. ezeket legfeljebb megrontani próbálhatják. de meglátjuk. én nem reménykedem és nem vagyok borús emiatt. jön ami jön: slussz-pássz.

Jurganov 2010.04.14. 23:21:19

@arlequin: csak a vita kedvéért :) azok az emberek akik ilyen eszmékben hisznek, akkor is rendíthetetlenül fognak hinni amikor feleségüket/lányukat megerőszakolják? vagy ismerősüket kirablógyilkolják az utcán? és ezt előre közölték is velük? nem hiszem. sajnálom őket azért ami ezután jön. és mielőtt valaki leszólna :) a politikai pártok bizony maffiák. és igen, még emlékszem mit tett a fityisz mikor hatalmon volt, és arra is, hogy mit tettek mikor le lettek váltva. most aztán..:)

amúgy közben épp mondják a tv-ben, hogy szepessy zsoltot már elkapták. :) na erre mondom én is mint zero a másik cikkben: apuuuuuuuuuuu kezdődik :)

arlequin 2010.04.14. 23:26:18

@Jurganov: hát igen. a próbák vagy megedzik a hitet, vagy megtörik. ez alapanyag kérdése és nem a vitáé. ;-D

f.m.j. 2010.04.14. 23:29:29

@Jurganov: bocs, de miért ijesztegetsz itt? Ki, és miért tenne ilyet 2010-ben Magyarországon?
Egyébként pedig annak a feleségével/lányával is megteszik, akik nem ezekben hisznek ...
Miért, mit tudsz, mi jön ezután? És mit értesz az alatt, hogy "ezután" ? :)
több kérdésem mára nincsen, mentem alunni :)

arlequin 2010.04.14. 23:32:26

@f.m.j.: nem ijeszteget. csak többet lát mint gondoljuk.

Jurganov 2010.04.14. 23:50:44

@f.m.j.: jó éjt :) az ezután alatt azt értem, hogy felvállaltak egy álláspontot és az ellenfelük győzött :) vae victis.

nem ijesztegetek, csak fáradt vagyok és ilyenkor nem tudom elég pozitívan nézni a világot :) majd ha iszom kicsit :P én is lépek, jo8

Hutyibetyár 2010.04.21. 16:03:16

Hát ez döbbenetes ez a Morvai banyek. Az rendben van, hogy mindig olyan arcot vág, mintha valami partydrogot csócsált volna, vagy minthogyha most mászott volna ki GaudiNagytamás alól, de az, hogy állandóan ezt a cinikus nekem mindent szabad fikázást nyomassa minden létező fórumon, ez már totál nevetséges, egyben visszataszító és gusztustalan. Nem tudom mit magyaráz mindig jóérzésű magyar emberekről. Beszéljen Jobbik szimpatizánsokról, vagy radikális jobboldalról, de tovább tisztelje már meg pont a jóérzésű embereket, hogy nem bővíti a kört.
Abszolút egy vállalhatatlan figura, egy aktuális hullámot meglovagolva kiélheti most a hataloméhségét és az exhibicionizmusát, de azért ne szálljon mer fel a sztratoszféra fölé mostmár. Le kellene jönni a földre és megérteni a magyar embereket úgy általában...

Agyalap 2010.04.21. 22:23:44

@Hutyibetyár: Ez jó, de sajnos ül a díszpicsára...

süti beállítások módosítása