Skip to content


       Szűrés lista

Így múlt el a Győri Keksz dicsősége

Keserédes történet alapítástól a privatizáció utánig.

A mostani üzem helyén 1880-ban állították üzembe az ország első kekszgyárát, amelyet Bach Hermann győrszigeti gőzmalmából alakítottak át. Bach az üzemet 1892-ben eladta Koestlin Lajosnak, aki akkor települt át Magyarországra az ausztriai konkurenciaharc elől, hat vagonban hozva magával bregenzi biscuitgyárának összes gépét.

A Koestlin Lajos és Tsai Rt. 1900-ban kezdte meg működését ötven áttelepült szakemberrel, s 1913-ban már ezer embernek adott munkát: kekszet, kétszersültet, cvibaknak nevezett "katonai" kétszersültet, ostyát és mézeskalácsot készített. Az első világháború alatt a hadsereg és a lakosság igényei ugrásszerűen megnőttek, s a Koestlin-áruk Monarchia-szerte keresettek voltak, a győri üzem pedig a magyarországi kekszgyártás fellegvárává emelkedett.

Az első világháború után a gyár alapanyaghiánnyal küszködött, munkáslétszáma 500-ra csökkent, ezért 1922-ben hozzáláttak a csokoládé, 1926-ban pedig a cukorka gyártásához is. A cég 1931-ben részvénytársasággá alakult, majd a német megszállás alatt hadiüzemmé nyilvánították, ismét kizárólag kétszersültet, kekszet és ostyát készített. 1945 tavaszára azonban elfogytak a készletek, a termelés leállt.

A gyárat 1946-ban bérbe adták a Pesti Kereskedelmi Bank Rt. és a Leipziger Vilmos Szesz és Cukorgyár Rt. alkotta szindikátusnak, egy évre rá azonban a pénzintézetekkel együtt államosították. Évtizedeken át Győri Keksz és Ostyagyár néven, a szocialista édesipar egyik vezető vállalataként működött, többször bővítették, gépeit modernizálták, 1985-ben új kekszüzemmel, 1988-ban ostyagyártó-, 1990-ben pedig cukorkagyártó részleggel bővült.

Az elsők között privatizálták 1991-ben, a brit United Biscuits vette meg, majd ugyanők a Stollwerck székesfehérvári gyárát is megvásárolták. 2000-ben a Danone csoport megvásárolta a Győri Keksz Kft.-t a United Biscuits-től, ők eleinte be akarták zárni a gyárat, de a hatalmas felháborodás miatt elálltak ettől, majd a kekszgyártást áthelyezték Székesfehérvárra. 2007-ben a Kraft Foods megvásárolta a Danone Keksz Divíziót, és vele együtt a Győri Keksz Kft.-t. Ma már a cég legtöbb termékét főként Szlovákiában és Lengyelországban gyártják, ami elég abszurd egy ilyen emblematikus márkanév esetén. Győrben már csak a Negro cukorka maradt, de azt egy új csarnokban állítják elő 50 fővel(!) az Ipari Parkban, a régi telephelyet eladta a cég.

Pont, mint a cukorgyáraknál....Megveszik, tönkreteszik, mert így járnak jól...nincs konkurencia. De gondolom az elvtársak fülig érő mosollyal adták el annak idején, és talán még azt is hitték, hogy milyen jó üzletet kötöttek....a hosszútávú gondolkodás sosem volt az erősségük.

Az új tulajdonosok pedig gőzerővel bontani kezdték a szépemlékű épületegyüttest, ami igencsak ideális helyen található: közelében van az élményfürdő és a Széchenyi Egyetem is, tehát mindenképpen jó befektetés, akár szállodát, akár kollégiumot építenek a helyére.

Tegnap délelőtt szimbolikusan is végleg pont került egy korszak végére: felrobbantották az egykori kekszgyár kéményét.

 

Halk magyar tragédia. Igen, igen.

Címkék: társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr321936727

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Amikor felmegy a vércukorszintem... 2010.04.21. 14:17:34

Egy aprócska apróhirdetés egy aprócska újságból: "Szolnoki Cukorgyár bontásából származó anyagok eladók". Utána telefonszám, és a többi. Ez lett a vége a 1990-es évek sikerprivatizációinak, mikor is sikerült fillérekért eladni mindent. Rövidt...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.21. 08:36:11

R.I.P.!!
Ezért is kell a kibaszott kommunistákat elhajtani a vérveretes faszba!

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 08:37:51

Hö-hö, mégsem :)

Emlékszem anno mekkora hiszti volt, hogy urbanlegend, hogy a Danone be akarja zárni a Győri Kekszet, és keringtek mindenféle bojkottra felhívó levelek.

Mondhatni, hogy a hazai privatizáció egyik "sikertörténete"...

Ballagi tavi hártya szelleme 2010.04.21. 08:40:50

@Seduxen: Akkor még legalább ilyenekről is keringtek körlevelek. Manapság csak a küld tovább 10 ismerősödnek különben... típusú marhaságok keringenek.
gyakorlatilag vállrándítással beleszarik mindenki az ilyenekbe.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.21. 08:41:45

Nekem szüleim révén volt némi csalái kötödésem is. Gyerekkoromban megjelenés előtt már olyan édességeket és egy csomó mindent kaptunk ami csak hónapokkal később jelent meg.
Ezért fáj kicsit jobban :(

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 08:46:59

@Ballagi tavi hártya szelleme: sajnos már meg sem lepődik az ember egy-egy ilyen hír hallatán. túlzottan magasra került már az ingerküszöb :(((

mao zedong 2010.04.21. 08:47:37

őőőő nagyon megható történet
de van ennél Győrben jobb is úgy hívták hogy Rába Rt a kommunizmusban EXPORTÁLTAK az USA-ba most meg.... Ha már elvtársazunk ez is megérne egy misét....

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.04.21. 08:49:35

sztem állícsuk vissza a kammanizmust, de úgy h abban ne legyenek gonosz kammanisták

btw: LMPVS!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.04.21. 08:49:36

@mao zedong: Így van! Azt is eléggé hazavágták. Ha már akkor Ikarus is!

doberman 2010.04.21. 08:55:02

EZEK még a kommunizmust is tönkretették....:-)

Jurganov 2010.04.21. 08:56:33

na de majd a fidesz, az aztán majd rendet rak :) teremti a munkahelyet meg minden :)
amúgy meg Mo gyarmat és ez a reális fejlődése. lehet, hogy tragikus de ez van. és mielőtt valaki jönne azzal, hogy " az elvtársak" meg, "nem gondolkodtak előre" nos ebben nem csak az elvtársak voltak benne és de, előre gondolkodtak.

KwK36 2010.04.21. 08:56:40

Fajdalmas,szomoru!!!Az elvtarsaknak persze most is jo hogy a ..............................................(tetszes szerint a magyar kocsisszotarbol kitoltendo).Hamar privatizaltak legalabb kikothettek volna hogy a vevo koteles megtartani az eredeti cegprofilt(ne lehessen lebontani,atalkitani) ebben az esetben maradt volna par munkahely Gyorben illetve nem lenne az a helyzet hogy "emblematikus" magyar termeket kulfoldon gyartanak.

Nzoltan 2010.04.21. 08:57:29

Mi már nem vásárolunk danont jó ideje. Nekünk jó a Jásztej, az alföld, a cserpes. Kenyérből meg az index által lenácizott Kárpát(-ia LOL bazmeg, nem hogy írni nem tudnak, hanem olvasni sem). Ezek ugyanolyan jól működnek.
Kiemelném azért a Kárpát kenyeret, ami jobb mint a Lipóti. A Lipótinak nincs olyan jó haja. Én meg azt szeretem.

Kicsit Karcos 2010.04.21. 08:57:31

Semmi gond, a szlovák keksz az finomabb, meg megterem a teszkóban is, nem kell hozzá gyár sem.

KwK36 2010.04.21. 08:58:20

@Jurganov:
Lehet hogy ott a pont!?

arlequin 2010.04.21. 09:00:19

javaslat a poszt újranevezésére:

GYŐRI KESERÉDES

órarugógerincű felpattanó 2010.04.21. 09:01:37

Jó kis poszt, csak mintha egy böki lenne benne:
Második bekezdés: "A Koestlin Lajos és Tsai Rt. 1900-ban kezdte..."
A harmadik bekezdésben pedig: "A cég 1931-ben részvénytársasággá alakult..."
:-)

órarugógerincű felpattanó 2010.04.21. 09:02:57

@Jurganov: Az eftársak aprópénzért szórták el a vagyont, és üveggömböket kaptak cserébe. Szerintem.

jozicsenko 2010.04.21. 09:05:55

részemről újra bojkott a danone ellen...

Beer Ninja 2010.04.21. 09:09:14

Kommancsoknak családostul börtönben lenne a helyük...

Van még olyan édességünk, csokink-kekszünk, ami itthon készül? Valaki?

Pzkpfw 2010.04.21. 09:10:10

Kihuzzak a jobbik programja alol a szonyeget. Visszaallamositas? Ugyan mit? Mindent kulfoldon gyartanak es ide csak a tecsos kamionban jon. :(

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 09:11:08

En csak arra vagyok kivancsi, hogy azok, akik a tengernyi negativ jelzovel illettek es illetik a jobbikot, mikor ebrednek mar fel. Tudom, evekbe tellik. Nekem sem ment egyik naprol a masikra. Oly sok minden tortenik, es mind egyetlen iranyba mutat. Kulon kulon meg irhatnam oket a hozza nem ertes vagy az onzes szamlajara. Csakhogy rengeteg minden tortenik, ami nemhogy haszonnal, de hatrannyal jar, es megis megteszik. Nem osszeeskuveselmelet szovogetes ebben meglatni az esemenyek iranyat. Mert a folyamat nagysagrendjet, mindenre kiterjedo alapossagat es tempojat figyelembe veve ezt nem gondolhatom masnak, mint elore eltervezett szandeknak.

Kenguru 2010.04.21. 09:14:08

Nem csak a hülység meg a lopások miatt alakul így.

1990-ben senkinek fogalma nem volt arról itthon, hogy is működik(működhet) valójában a kapitalizmus.
Tök naívan belemetek ilyen dolgokba(meg persze kellett a pénz nyugdíjra stb az államkasszába),nem nagyon számoltak azzal hogy ez így is elsülhet.

Nem beszélve arról, hogy nem volt ám törvényszerű hogy így alakuljon.
Sajnos a beruzházók éve óta azt látják hogy nálunk nem hogy nő, hanem csökken az élelmiszerpiac, ráaadásul a munkerő is drága( a magas adók miatt) meg az energia is( kormanyzati elbaszás miatt).
MIért is érné meg nekik itt gyárat fenntartani?

Az a helyzet, hogy amíg az így van, addig a magyar vállakozók is szopóágon lesznek.
Ha jók a körülmények akkor az a multiknak is, és a KKV-nak is jó.

Ha nem, akkor történik ez amit itt most láttunk.

öööö...izé 2010.04.21. 09:14:20

laspalmas: ha gondolod, állíthatnátok memento-t még néhány ilyen cégnek...külön rovatot érdemelne..sajnos

(avas) · http://avas.blog.hu 2010.04.21. 09:15:26

szép új világ...
ami régen jól ment, azt 90-ben rögtön eladták külföldieknek.. hogy tud bármelyik, az ebben részt vevő senkiázi nyugodt lélekkel élni..

Nzoltan 2010.04.21. 09:15:55

Nem ide tartozik, de megérne egy posztot a média kettősmércéje.
Index mai példa:
index.hu/belfold/2010/04/21/gondolom_azt_akarta_mondani_hogy_lelottek/
index.hu/bulvar/2010/04/20/eletfogytigot_kapott_a_gadnai_baltas_gyilkos/
Főolda vs bulvár. Szegény romák vs. "részeg gyilkos".
Köcsög index megint a szerencsétlenek halálával kampányol. Ekkora egy gerinctelen picsát mint ez a Munk vera, nem sokat hord hátán a föld!
Na a mai cigányozásomat letudtam.

Jöhet tovább a keksz táma.

eloszto · http://eloszto.hu 2010.04.21. 09:16:33

Azt nem értem, hogy a francba használhatják a GYŐRI nevet? A város bármikor visszavonhatná a névhasználati engedélyt!

(Egy szegedi haverom cégnevében is benne van a "szeged" szó és hosszú hónapokba telt, mire megkapta. És bármikor visszavonhatják tőle.)

Jurganov 2010.04.21. 09:16:34

@órarugógerincű felpattanó: az eftársak nagyon nagy dohányt szakítottak ezekkel az üzletekkel. nem aprópénzt. aprópénz az amit te meg én keresünk a gyárba' , ami azért nem említhető egy napon azzal az összeggel amivel korrumpálva lettek. értem persze, hogy mire gondolsz, de azt is vedd figyelembe, hogy amikor azért szólsz meg embereket mert nem védték meg az ország vagyonát akkor te valójában a kapitalizmus esszenciáját kérdőjelezed meg. a kapitalizmus (bárhogy is körbe van véve szép szavakkal) akkor is azt jelenti, hogy minden eladó és csak a pénz számít. ez van.
@dr. dodó: lassan az a kérdés, hogy van-e egyáltalán valami ami itthon készül :) vagy egyáltalán lassan van-e még itthon :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.21. 09:17:31

Hozzá jöhet még a pöttyös túró rudi, amit eredetileg a Nagybánhegyesi Zalka Máté MGTSZ-ben gyártottak. Ma már Nagybánhegyes haldoklik. De hát a falu nem életképes lakóhely, igaz, kedves SZDSZ-es elvtársak???? LMPVS!

Nzoltan 2010.04.21. 09:17:50

Különben meg vannak a vallásból kekszesek. A Hit gyülekezete! Jó drága keksz, csak az SZDSZ-eseknek fussa rá.:-)

Kicsit Karcos 2010.04.21. 09:18:29

@Kenguru: szerinted Martonyi elvtárs, a privatizációs kormánybiztos is naiv volt?

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.21. 09:19:31

Vagy a Hódmezővásárhelyi Hódiköt. 1990-ben egy francia cég megvette, majd 1-2 éven belül be is zárta. Konkurencia volt!

Jurganov 2010.04.21. 09:21:01

@Kenguru: ne viccelj már ember. lehet, hogy te meg én nem tudtuk mi hogy műxik a kapitalizmusban, de azok az arcok ott a vezetésben biztos lehetsz benne, hogy tudták. nagyon is. amennyiben mégis egy rakás mongolidióta vezette az országot akkor is felmerül a kérdés, hogy miért tettek meg olyan lépéseket amiknek a józan ész is ellentmondott. nem most, már akkor is.

Kicsit Karcos 2010.04.21. 09:24:07

@Jurganov: Martonyi elvtársék gyorsan be akartak még zsákolni a választások előtt, hát gyorsan kellett cselekedni. Ma sincs ez másképpen: az elmúlt pár év alatt megdupláztuk az államadósságot, de beruházás alig volt, mondván, hogy nincs rá pénz. Vajon pl. az ötezermillárdból hány aranytojást tojó tyúkra futotta volna, ha nem párizsira költjük el?

Nzoltan 2010.04.21. 09:28:00

Még néhány év, és ezeket a márkaneveket a danone le gfogja cserélni. A Mostani huszaséveiket taposó fiatalokat már nem érdeklik a pilótakeksz, a vaníliás karika, stb... A most harmincasokkal ki is hal az igény a régi márkákra. Mi még elnosztalgiázunk rajta egy néhány évig, aztán végleg beszántják az egész Győri márkanevet.

Kicsit Karcos 2010.04.21. 09:29:24

Nincs még veszve minden, jön a Fidesz és elszámoltat!

Jurganov 2010.04.21. 09:29:54

@Kicsit Karcos: na igen, de ha a vezetés az ország és az emberek érdekét tartaná szem előtt az bizony szocializmus volna(ami persze nem jó, hiszen csak a kapitalizmus az egyedül üdvözítő, mondták a tv-ben is). szerintem is baromi gáz ez így ahogy megy a dolog, de lényegében ez tényleg a kapitalizmus. csak a magánvagyon, és csak az én számít.
tudnám ajánlani mindenkinek Noam Chomsky:titkok, hazugságok, demokrácia című könyvét. ha elolvassátok sok dolog a helyére kerül.

2010.04.21. 09:30:32

Sajnos, ezt az "adjunk el mindent, mert az állam nem jó gazda" szlogent már akkor is hazugság volt. Itt az eredménye.Ha valaki csak egy kicsit is ért a gaz-pol.-hoz, az tudja hogy ez oltári baromság. Ugyanis a "tökések" nálunk, csak piacot nyertek azáltal hogy megvették az üzemeket, gyárakat, majd bezárták.Erre számtalan példa van.Meg az eu-s baromságokra, amire a magyarok vevök voltak.Adok pénzt, ha kivágod az almafát,szölöt, levágod a tehenet, bezárod a cukorgyárat, a cementgyárat, stb, stb. A magyar politikai elit pedig ha pénzt lát, még a saját anyját is eladja.Hogy mi lesz ezután, az nem érdekes, csak jöjjön a lé.Most pedig sirnak hogy kevés a munkahely, kevesen adóznak, ám azok sokat.Az ország pedig lassan a "bányászbáka" segge alatt van.Erre mondja a szomszédom, hogy " jó reggelt barmok! Csak nem felébredtek?"

Jurganov 2010.04.21. 09:31:09

@Kicsit Karcos: bazze, ezen még a könnyem is kicsordult úgy röhögtem. köszönöm!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 09:32:09

Hát ha egyéb iparágakban nem is, hála Istennek lámpavasban legalább ott vagyunk a szeren.:D Ha csak szájaskodás szintjén is.:D

Kicsit Karcos 2010.04.21. 09:32:19

@Jurganov: vissza kell perelni az eltöcskölt vagyont: van rá jogalap, mivel a jó erkölcsbe ütköző szerződés semmis, semmis szerződés esetén pedig, az eltelt időtől függetlenül, az eredeti állapot állítandó vissza. A semmisségre bárki hivatkozhat. A Ptk.-ban legalábbis ez van.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.04.21. 09:34:05

off eleje

@Nzoltan: munkvera az egy ciganyvedo kocsog allat bolcsesz ribanc. egyszer eroszakolnak meg a cigok, milyen cikket irna?
de utalom azt a fapinat. vodorrel a fejen el az a majom.

off vege

Jurganov 2010.04.21. 09:34:22

@Kicsit Karcos: 1. mi az eltöcskölt? kapitalizmus= magánkézben a világ, kekszgyár-magánkézben. hol itt a hiba?

Jurganov 2010.04.21. 09:35:38

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!: ezért kapja a fizetését. lehet, hogy nem is fapina-csak meg akar felelni a főnökének.

Valandil 2010.04.21. 09:35:52

@Ásómaci: Feudális középkori csökevény, amit fel kell számolni!

Kicsit Karcos 2010.04.21. 09:38:37

@Jurganov: eltöcskölt kb= elherdált.

A privatizációs vonalhoz írtam, azaz részben OFF; pl. ha eladtak egy épületet, amit visszabéreltek a törlesztőrészletek áráért, az a szerződés jó ügyvéddel jó erkölcsbe ütközőnek nyilvánítható. Ebben az esetben pedig az eredeti állapot állítandó vissza, amennyire ez lehetséges.

Polgári törvénykönyv:

200. §

(2) Semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik.

234. §

(1) A semmis szerződés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 09:39:22

Állati szerencse, hogy van neketek a köcsöginfó.:) Legalább tudjátok, hogy munkvera írja ezeket a cikkeket, és őt kell érte szidni.:)

órarugógerincű felpattanó 2010.04.21. 09:41:50

@Jurganov: Nyilván a fizetésünkhöz képest szép pénzt kaptak, de az elherdált értékekhez képest még mindig üveggyöngy kategória. A magánosítással alapvetően nincs bajom, de azért legalább valahol normális áron kellett volna.

Jurganov 2010.04.21. 09:42:28

@Kicsit Karcos: egy idilli államban. de a nagy magyar valóság az, hogy azok akik eladták/visszabérelték, stb az ország( és a rendőrség/ügyészség) irányítói. akkor is és most is. szal értem, hogy vissza LEHETNE perelni, de erre nem igen lesz majd akarat.

tevevanegypupu 2010.04.21. 09:42:53

Lassan megszunik, atalakul, eltunik minden, illetve inkabb ugy mondanam szandekosan tonkretesznek mindent. Elvettek a gyerekkori izeket, edessegeket, pilotakeksz, special..es az epulet maga. Szomoru vagyok, nagyon sajnalom.

Kenguru 2010.04.21. 09:43:54

@Jurganov: Á dehogy tudták. Akkor nem itt tartnánk.
Az hogy Magyarország "élatuló" volt jellemzően azt jelentette hogy eminens módjára elvégezte a privatizációt amit a nekünk hiteleket adó szervezetek annó kértek, javasoltak, követeltek.

Van olyan prszég ahol ezt még műkdött is, mi nem ez vagyunk.
Ez alavetőe anó dél-amerika számár akidolgozott program volt.
CSak volt aki a régióban nem kért belőle.

Ezekre a privatizációs pénzekre nem csak a lopás miatt volt szükség. Az hogy annó tudtak fizetni az állami alkamozottaknak stb kb azon múlott hogy betzudják-e ilyen tételekkel a költségvetés lukait foltozni.

Csakhát ordas nagy baromság volt aprópénért elkótyavetyélni olyan dolgokat amit hosszútávon sokkal-sokkal több pénzt hoztak volna.

Rövidlátás, szolgalelkűség, ostobaság, lopás.

Plumper 2010.04.21. 09:44:09

megy a szokásos magyar nyavajgás. megint mindenki hibás, csak mi nem. és mindenki hülye, csak mi nem. hibásak a komcsik, liberálisok, zsidók, szabadkőművesek, uzsorások, nagytőkések, az EU, a cigányok, a buzik, a kóbor kutyák és a többi.
a magyarok sosem hibásak.

MIÉRT is bontották le azt a kéményt, amit már nem használnak?! talán mert nem használják? micsoda dolog. ha a magyar tulaj bontja le, akkor az tök oké?

MIÉRT kellett eladni? magatokra vessetek, én meg megyek a kombájnnal.

Publius Decius Mus 2010.04.21. 09:44:31

Még MSZP-t, még liberalizmust, még-még! Merjünk kicsik lenni, merjük befogni a szánkat, merjük elkúrni, merjünk újra veszíteni! Még-Bazmeg-Még!

Kicsit Karcos 2010.04.21. 09:45:08

@Jurganov: miért, te nem akarod? 25% sikerdíjért tőlem mehet. A rendőrségnek, ügyészségnek nincs ehhez köze, csak a bíróságnak. Hétvégén írok is pár emailt ezügyben.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.21. 09:45:19

Akkor az akciós Pilóta kekszet, amit tegnap vettem a Tescoban ki gyártja? És hol?

Zsirparaszt scene/buckalakó tahó/fotelrokker 2010.04.21. 09:46:33

Tótavé megmondaná nektek a frankót:
Nem versenyképes, le kell rombolni, vegyél lengyelt.
Meg menj pestre dolgozni, ha otthon nincs meló.
'hál istennek most már nem tudja majd fizetni a szadesz.
A zinexes pénzéből meg remélem éhenhal.

misztikus alfahím 2010.04.21. 09:47:56

Nem azon kellene rugózni, hogy miért privatizálták a gyárat, hanem azon, hogy miért éri meg jobban a tulajdonosnak Szlovákiában termelni!

Nem akkor kúrták el, mikor privatizálták, hanem akkor, amikor tartósan olyan körülményeket teremtettek ami miatt Magyarország hatékonyságban, termelékenységben, munkaerő ára / előállított érték kategóriákban a béka segge alá süllyedt.

Jöhettek volna hozzánk is az autógyárak. Gyárthatnák nálunk is a kekszet. Miért nem? Hát nem a nagy gonosz nemzetközi összeesküvés miatt, hanem azért mert ma Magyarországon sokkal kevésbé éri meg termelni, mint bárhol máshol. Lehet menni a receptért a lenézett szlovákokhoz, lengyelekhez. Nálunk egyedül azzal tudtak idecsábítani befektetőket, ha direktbe odanyomott nekik az állam sok-sok milliárdot (Hancook gumigyár ugyebár...) Ez persze csak PR fogás, a kommentelők közül elég sokan tudnának 2000+ munkahelyet teremteni ha kapnának 100MRD forintot hozzá. :(

Úgyhogy egy kiút van: a vállalkozások (különösen a munkabérekre rakódó) terheinek csökkentése, a versenyképesség javítása. Akkor majd visszajön a keksz, lesz autógyártás stb stb.

fourgee 2010.04.21. 09:49:44

Remélem, hogy egyszer hoznak egy olyan törvényt, hogy régi magyar márkanevű dolgokat csak Magyarországon lehessen gyártani, és ha a név tulajdonosa esetleg már kivonult az országból, akkor veszítse el a márkanévvel kapcsolatos jogait automatikusan. A Sportszelet is amióta Szlovákiában készül, egy nagy rakás hányás. Köze nincs a régihez...

Crane (törölt) 2010.04.21. 09:50:24

@Noname Cowboy: Mondjuk az is a magyar gazdaság szégyene volt ,mikor a Honvédelmi Minisztérium Mercedes-től rendelte a katonai járműveket, mikor a Rába, meg az Ikarusz világszínvonalon gyárt, és sok technológiában világelső volt (pl. buszok borulás tesztje). De az adófizetők pénzéből nyilván a német GDP kell növelni, abból lesz itthon kenyér.
A Zala Hús-t ugyan így dózerolták le egyik napról a másikra. Több ezer ember munkahelye szűnt meg és lett munkanélküli. A helyére külföldi bevásárló központokat húztak szinte azonnal... az persze jó kérdés, hogy a pénz nélkül maradt eberek miből fognak vásárolni.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 09:50:25

Pedig mennyi szép kekszet lehetett volna gyártan raktárra, igaz? Igaz, a raktár sem olcsó, de hát fussa majd az önfenntartó börtönök profitjából!:D
Piszkosul kiváncsi lennék, hogy melyiktek tud beleolvasni egy cégmérlegbe.:)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 09:51:48

@Kicsit Karcos: Szinte mindenre van torveny. Valahogyan megsem alkalmazzak. Nalunk a LEGNAGYOBB baj a birosagokkal van. Ott dol el minden. Ugy gondoljatok, rajuk kenem? Fityfenet! Csak negy rovid torveny lista mutatoba. Elo sem citalom, csak hivatkozok rajuk:
Hutlen kezeles; sikkasztas; bunpartolas; bunsegedi bunreszesseg; joerkolcsbe utkozo szerzodes; valasztasi rend elleni buntett; kozuzem megzavarasa; adocsalas; hivatali hatalommal viszaeles; avagy mindezek egyutt bunszovetkezetben. Ezek csak szemelvenyek. Meg hosszan sorolhatnam. Akikre mi itt fujunk, akikrol a vastagbor szol, mar kivetel nelkul MIND bortonben kellene legyenek a magyar torvenyek szerint. Szazaval, ezrevel! Ha LENNE ugyesz, aki vadat emel, es LENNE biro, aki elitelje oket. Nem az a legnagyobb gond, hogy volt-e igazi rendszervaltas. Inkabb az, hogy 1948 ota nincs fuggetlen birosagunk. Igy aztan nincs jog elotti egyenloseg. Nemhogy demokracia, meg jogallam se. Na ezt vedik olyan orjongve a "demokratikus" partok.

Kopi3.14 2010.04.21. 09:52:17

@Jurganov: jaja, jönafidesz, munkátteremt, élen széles gáborral. (Szegény NEMECSEK ennél jobbat érdemelne). láttuk, milyen hatékonyan tudott munkahelyet megörizni a magyar nép, nemzet, gazdaság érdekében az Ikarusznál, illetve amikor az Ikarusz Egyedivel kellett a névhasználattal veszödni. Haljon meg és legyen más baja is.

Jurganov 2010.04.21. 09:53:06

@órarugógerincű felpattanó: nem emlékszem már ki nyilatkozta anno: " tulajdonosokat kellet produkálni, mindegy hogyan"
@Kenguru: kérlek-kérlek-kérlek :) ne viccelődj már :) olvass-gondolkodj-beszélj. kik tették, mit tettek, hogyan tették. Imre bá', egy öreg paraszt ismerősöm is tudja, hogy mit kell tenni ha gazdagodni akar. kb mindenki tudja( a nagyon alapokat). ami itt történt annak nagy része ezzel a józan ésszel szemben áll. az pedig eléggé valószínűtlen, hogy az országot irányító emberek közül egy se lett volna birtokában egy kevéske józan észnek. ennél nagyobb az esélye annak, hogy csak simán megvették őket.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.04.21. 09:53:47

@misztikus alfahím:

Igen, igazad van ... egy multicég a profitot nézi.
Ha egy doboz keksz előállítása Szlovákában 50 forint, Győrben meg 90 forint, és mind a 2 országban mondjuk 130 forintért adja, akkor teljesen természetes, hogy NEM Győrben fogja gyártani.

A multicég nem szolidaritási intézmény, nem azért van, hogy munkát adjon (jó drágán) a magyar embereknek. Oda megy, ahol neki jobban megéri.

X20XEV (törölt) 2010.04.21. 09:54:57

@Noname Cowboy: a kommunisták építették fel és a kapitalisták rombolták le te barom

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 09:55:15

@zero: húú, bazze, Te is tudatos vásárló vagy, látom :)))

Nyugtass meg, hogy azért legalább a szavatossági idejét megnézed egy-egy cuccnak? :)))

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.04.21. 09:55:52

@zero: rá van írva biztos hogy: made in eu ;D

...és még hány nagy cégnek múlt el a dicsősége ugye tesvírek':

Párat azért idebökök:
Ikarus
Ganz
Rába
Diósgyőri Vasgyár
Tungsram

Hejj.hejj.....

Amúgy meg a bifiduszeszenzisz nélkül is kiválóan híg a székletem ;D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 09:57:02

@zero:

Horribile dictu: a magyar cég is így működik.

Kicsit Karcos 2010.04.21. 09:57:17

@zero: ez jól hangzik, csak a támogatásosdival, pályázatosdival olyan szinten el van torzítva a szabad verseny, hogy nem lehet csak így összevetni két önköltségi árat. Sokat segítene a versenyképességünkön szerintem, ha felszámolnánk a francba az összes állami pályázatot, és a mértékével csökkentenénk a munkát terhelő költségeket.

mani07 2010.04.21. 09:57:18

Elnezest, nem a komcsik vedelmeben(persze ok is lopkodtak, amit ertek), hanem az igazsag kedveert, a privatizacio nagy bizniszei(gyogyszergyarak, sorgyarak, elelmiszergyarak,- csupa olyasmi, ami peldaul Horvatorszagban, vagy Szlovakiaban nem volt privatizalhato..)1990, es 1993 kozott zajlott, akkor MDF, KDNP, FKGP.

X20XEV (törölt) 2010.04.21. 09:57:38

@Noname Cowboy: te már akkor is mutyikirály voltál? akkor ne lázadj

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 09:58:08

@El Topo (Sgt. Elias): aki - ellentétben veled - tud valamennyire olvasni, azonnal leleplezhette ezt a nagy-nagy összeesküvést, miszerint az első cikket Munk Vera jegyzi.

ha rájössz magadtól a HOGYANra, akkor fizetek egy bambit. (segítek, mert kurva jó fej vagyok: nyisd meg a linket...)

misztikus alfahím 2010.04.21. 09:58:09

@mao zedong:

A Rába most is exportál, főleg az USA-ba. Pár hete az erősödő dollár miatt volt is egy hatalmas rallyja a tőzsdén. Sőt, elmondanám, hogy 2009-ben a legjobb magyar részvény befektetés a Rába volt, ezen lehetett a legnagyobb árfolyamnyereséget elérni, az OTP csak a második volt. :)

A magyar buszgyártás már egy érdekesebb eset. Az Ikarusz eltűnt, ezzel párhuzamosan viszont létrejött jópár 10-100 embert foglalkoztató buszgyártó/összeszerelő cég. Sokan volt ikaruszosok. Ezeknek jól megy (persze csak külföldre, magyarországra még véletlenül sem kell egy ilyen busz sem) nem értem, ami több kis cégnek megy, az az Ikarusznak miért nem mehetett? Ott miért nem lehetett fejleszteni, átalakítani, modernizálni? Széles Gábor persze jól járt, ő most is milliárdos, jól menő busz üzemeltető cége van, neki, privát, egyszemélyben...

Mourinho már nem a király 2010.04.21. 09:58:12

Szomorú. Bezzeg ha jön a gumigyár meg a mercsedesz gyár azoknak kinyalják a valagát.

Jurganov 2010.04.21. 10:00:07

@misztikus alfahím: ez is valami :) azért ha azt is nézed, hogy bizony a kekszgyártó cégnek lenne konkurenciája és/vagy lenne magyar országon termelés/munkahely és itt bizony számít az, hogy miért és hogyan adták el.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:00:27

@Seduxen:

Mert miért, hogy kéne eljárnia?
Én is a magyar terméket választom, ha hasonló áron hasonló minőségű, mint az import. Ha az import hasonló minőség mellett számottevően olcsóbb, akkor azt veszem. Nem vagyok én szociális intézmény!

Bozdurgán 2010.04.21. 10:00:30

Nem tudom mi bajotok van:) A kisalföld közepén egy élelmiszaripari feldolgozóüzem szar helyen van, nem érte meg üzemeltetni:)
Mondjuk nem nagyon értem, hogy eddig nem tünt fel senkinek, hogy már rég nem gyártanak győrben pilótát?

Kicsit Karcos 2010.04.21. 10:02:46

@El Topo (Sgt. Elias): én sem vagyok szociális intézmény, de cipőt a cipőboltban veszek, kenyeret meg a pékségben, a teszkóra havonta egyszer ha rászorulok, akkor is a nyitvatartási idő miatt. Ha lenne nálunk olyan törvény, mint Németországban, hogy szombaton 2-kor bezár minden, kivéve a vendéglátóhelyeket, akkor havonta egyszer sem mennék a teszkóba.

X20XEV (törölt) 2010.04.21. 10:02:51

@dr. dodó: még egyszer elmondom @Meleardil Eressea Iluvadan: vedd már észre, hogy a jobbik az egy zsidó tréfa! kohn és grün uniformizálta a nácikat, így könnyebb megtalálni és kipicsázni őket...

minimalista 2010.04.21. 10:03:18

"a szocialista édesipar egyik vezető vállalataként működött, többször bővítették, gépeit modernizálták, 1985-ben új kekszüzemmel, 1988-ban ostyagyártó-, 1990-ben pedig cukorkagyártó részleggel bővült."

Fejletlen, elavult technológiával termelő, piactalan, anakronisztikus üzem volt, ugye @misztikus alfahím: és @Plumper: ?
Muszáj volt eladni, mert nem volt elég gabona hozzá, ugye?!
Bocsássatok meg,de szégyenletes a hozzáállásotok!

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2010.04.21. 10:03:21

@Noname Cowboy:

Ha már elvárásaid vannak, magaddal szemben legalább annyi legyen (miközben a köztörvényes orbán picsáját nyalod) hogy utánanézel ki volt az, aki a privatizációt oly lelkesen támogatta.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:03:31

@Seduxen:

Pontosan tudom, ki írta a cikket. És egyébként mi a baj vele?

g0n0sz 2010.04.21. 10:04:03

"Az elsők között privatizálták 1991-ben,"... és "gondolom az elvtársak fülig érő mosollyal adták el annak idején"... ezt most hogy? vagy már az Antall-kormánynak is kijár az 'elvtársak' megszólítás?

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 10:04:07

@El Topo (Sgt. Elias): Rendben, de akkor hívják Krakkó Keksznek!

borigabi 2010.04.21. 10:04:08

Gondolom a Danone nem sokat veszít azon, hogy én már az eredeti bojkott óta nem eszem egy termékükből sem. Valóban kár volt ezért - igazi magyar privatizációs történet. De nem kell csak az elvtársakat szidni, közösen "alkottak".

juliusbond 2010.04.21. 10:04:16

@Seduxen: azóta sem veszek Danone tejfölt

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 10:04:48

@Bozdurgán: Foltunt. A gyasz a kemeny felrobbantasa menten tort ki, ugyis mint szimbolikus esemenyen. Itt most nemzetgazdasagi gyasznapot tartunk. Ne rondits bele! Vagy gyere te is sirankozni, vagy legy tapintatos, es menj messzebre rohogni a nyomorunkon. :P

mao zedong 2010.04.21. 10:04:51

A kurva nagy baj az
hogy sajnos Magyarországon nagyon kevesen értenek ahhoz hogyan kell egy vállalatot vezetni
90-ben még kevesebben értettek (volt aki igen, lsd Rába ahogy az előbb említettem)
aki ért hozzá az egy multinál sínylődik a multik ugyanis zseniálisan elhitetik velük hogy nekik annál jobb úgyse lesz
vagy külfönldön szolgáskodik egy kisvállalatnál éhbérér ami még mindig 10 szer annyi mint amit itthon kap a multitól
vagy lenyúlta az állami vállalatot és kőgazdag (még ez a legjobb eset talán mer adót legalább fizet)
A mág nagyobb baj hogy szakmunkás meg egyátalán nincsen mer mindenkinek köll a diploma ....

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:06:18

@Kicsit Karcos:

Én meg ott veszek minent, ahol kézre esik. Nyilván cipőt én is a cipőboltban veszek, meg nadrágot a nadrágboltban.
Kenyérért viszont nem utazom el a világ másik végére, ott veszem, ahol egyébként is vásárolok.

mtultras 2010.04.21. 10:07:19

@dr. dodó: Van, Halmajugrán még működik a Detki Keksz.

Balek 2010.04.21. 10:08:08

Szerintem így lehetett:
Terv1: eladjuk most, annyiért, amennyiért lehet, a pénz egy részét ellopjuk, a többiből fenntartunk nem hatékonyan dolgozókat egy ideig, akik majd ránk szavaznak. A kekszet leszarjuk.
Terv2: nem adjuk el, évek alatt lassan nő a gyárban dolgozók száma, évente leülünk a gyárral az állami mentőöv nagyságáról tárgyalni, amiből rendszeresen lophatunk, a többiből fenntartunk nem hatékonyan dolgozókat, akik majd ránk szavaznak. A kekszet leszarjuk.

Szavazzunk. Köszönöm, az 1-es tervet valósítjuk meg.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:08:32

@Joseph Adama:

Tőlem? Tölem Proxima Centaurinak is hívhatják. Ha jó és szükségem van rá, megveszem, ha meg nem, akkor tőlem bármi a neve, ottmarad a polcon.

Bicskas 2010.04.21. 10:09:23

Halihó, győri egyetemista vagyok és naponta sétálok el a kekszgyár mellett, higgyétek el jót tesz a környéknek, hogy lebontják. Mert azt tudni kell, hogy messze nem csak a kekszgyárat bontják hanem az egész gettót ami körülötte van (Győrsziget). A mosonidunán is pont ott a kekszgyárnál építenek egy hidat mert eddig csak gyaloghídon lehetett átmenni. Az egyetemet is bővítik gőzerővel, itt messze nem a kekszgyáron van a hangsúly.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 10:09:43

@rosenfeld: Anyukad rinocerosz nyuzta ulepe, az! Itt most kulon nem ternek ki arra, hogy egy mondatban naciztad es zsidoberencezted le ugyanazokat, akiket valoszinuleg (hozzaallasod alapjan) csak az index forumarol vagy a szektATV-bol ismersz. Viszont beszolasod papagaj jelleget tekintve az az erzesem, hogy idealis lakoja lennel a Toplakos doboznak.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2010.04.21. 10:10:12

Tisztelt Hölgyeim és Uraim,

az ilyen kretének mint "Noname Cowboy" alkotja a kormányalkításhoz szükséges támogatók masszáját. Tessék neki tapsolni! A szép új jövő.

:)))
Hajrá Magyarország,
hajrá magyarok,
:)))))
...idióták.

Publius Decius Mus 2010.04.21. 10:10:27

Egyébként sokan hisznek itt még a szabad piacban, meg, hogy a gyenge-drága az pusztuljon nyugodtan. Csak szólok, hogy zabad piac nem létezik, maximum kis mikropiacokon. Mindig egy rakás láthatatlan érdek vezeti meg. Normális az, hogy a hagymát Németországból hozzák? És még sorolhatnám ezerszám! Igenis segíteni kell a hazait fű alatt és gáncsolni a külföldit! Nem mi vagyunk a jó gazdaságért, hanem a gazdaság kellene, hogy miértünk legyen! Meddig tartható az, hogy mindent behozunk itt meg már nincs munka? Akkor ami van az nem jó! Aki beveszi a gazdasági liberalizmust az hülye.

igazmondo 2010.04.21. 10:10:34

Jópofa, hogy több kommentelő is eltemette már lelkében az egykori vagongyárat, a Rábát.
A Rába köszöni szépen, jól van. Ennek ellenére sajnos még Győrben is vannak, akik abból, hogy a régi telephelyet lebontották (és a reptéri telephelyre koncentrálták az erőket) és helyén megépült az Árkád, azt a következtetést vonják le, hogy vége a cégnek. Kéne egy kis önreklám a Rábának...
Talán most a buszgyártásos projekttel a hazai pioacon is újra ismert lesz.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 10:10:34

@El Topo (Sgt. Elias): nem megy ez ma. Hol írtam én, hogy MILYEN nemzetiségű terméket kellene neki vennie?

De több, mint gyanús, hogy baszik elolvasni a vásárlói tájékoztatót, ha azt sem tudja, KI, és HOL gyártja. Az összetevők-lejárat-energiatartalom misztikus háromszöget már nem is említem...

Ez idáig érthető?

Plumper 2010.04.21. 10:10:43

@minimalista: hül@ye vagy bammeg. ti itt politikai ügyet csináltok az egészből, pedig az egész leszaródik a politikával. ha te vállalkozó lennél, értenéd. de így csak falra hányt borsó. az ilyen bunkómagyaroktól tart itt az ország, ahol. mindig másra köpködni, az megy.

@juliusbond: nem a te bojkottodtól fog csődbe menni. nem is 10.000, de 100.000 dacos figurától sem. különben HOAX az egész. LOL :-D

f.m.j. 2010.04.21. 10:11:22

inkább arról kéne egy lista, amit nem tettek tönkre...

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 10:11:35

@El Topo (Sgt. Elias):

Ez így átbaszás. Joggal várhatná el a fogyasztó, hogy egy "Győri" nevű terméket Győrben, de legalább Magyarországon gyártsanak.

Az meg egy vicc, hogy Lengyelországban legyártani, majd ide elszállítani olcsóbb, mint helyben elkészíteni úgy, hogy itt volt eredetileg gyár/ szakértelem/ piac/ bejáratott márka.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 10:11:58

@El Topo (Sgt. Elias): "Állati szerencse, hogy van neketek a köcsöginfó.:) Legalább tudjátok, hogy munkvera írja ezeket a cikkeket, és őt kell érte szidni.:) "

"Pontosan tudom, ki írta a cikket"

Van még kérdésed? Kurvára nem kell ahhoz "köcsöginfó", hogy tudja az ember, hogy ki írta a cikket.

Bicskas 2010.04.21. 10:12:13

azt azért hozzá kell tenni, hogy a kekszgyár a gettó közepén van amivel együtt bontják le, egy városrendezési terv részeként nem csak úgy a vakvilágba. Épül pontosan ugyan ott egy autóshíd a dunán az eddigi gyalogos helyett és az egyetemet is bővítik, ha gondoljatok lövök ma pár képet a környéken hogy kicsit árnyaltabb képet kapjatok

vero · http://anal0g.blog.hu/ 2010.04.21. 10:13:15

szerencsi cukorgyár - alapítva -1889
- bontva - 2009

index.hu/gazdasag/magyar/szec080414/

a város szalmaerőművet akar építeni a munkahelyek miatt.
a cukorgyárba meg beleszartak.

harcsabajuszos 2010.04.21. 10:13:36

Ha megszűnik az önellátás lehetősége, megszűnik az ország önállósága.
Mikor vásároltatok utoljára magyar terméket, legalább táplálékot környékbeli, helyi termelőtől?
Ha városban éltek, fokozottan veszélyeztetetek vagytok, mert ha megszűnik az ellátás bármilyen okok miatt, néhány hétnél tovább a legrátermettebb sem húzza élve - enni és inni mindig kell.
Meg tudjátok termelni saját ennivalótok?
Gondolkozzatok.
Aki a táplálékellátást uralja, azé a hatalom.
Nem az új iPhone, ami számít.

Plagizáló+Asszonyverő+Gyilkos+Garázda=FideszMaffia 2010.04.21. 10:13:45

@Bicskas:

Kérem, ezt így is meg lehet közelíteni. Csak így nincs min idegeskedni a derék magyar (baranyai, szabolcsi, tolnai, de még a pestinek sem) állampolgároknak.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 10:14:03

@juliusbond: azt pl én sem. Mert akár a Lipóti 400 grammos (asszem ekkora a kiszerelése), akár a lakóhelyemhez közel egy kistermelő tejtermékei sokkal jobbak.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 10:14:38

@Bicskas: Ezt ertjuk. Nem a kemenyert sirunk, hanem amit szimbolizal a ledontese. Itt most epp egy jol bejaratott magyar termek kiirtasaert, es annak egyeb kovetkezmenyeiert.

Kravver 2010.04.21. 10:14:42

@Bicskas:
Te is komenista vagy, és lógni fogsz a lámpavason a családoddal együtt, ha ilyeneket írkálsz.
Meg lettmondva, hogy Győrbe kell a kekszgyár, különben armageddon.
Mit merészelsz itt okoskodni?

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.04.21. 10:15:02

Politikától, gazdasági irányzatoktól függetlenül csak ennyi jut az eszembe:

"Basszák meg..."

Plumper 2010.04.21. 10:15:05

@Meleardil Eressea Iluvadan: mert ez a "Rosenfeld" egy provokátor, a napnál is világosabb, de neked és haverjaidnak csak újabb véres rongy. vörös posztó, ugorjatok, bikák.

@rosenfeld: neked mindenki rossz zsidó, csak te magad nem. az oldalainkon 100%-ra és 5 perc alatt kipitscházzuk a magadfajtát. tudod, sokkal okosabbak vagyunk, ti mondjátok mindig.:-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:15:11

@Seduxen:

Hogyne. Lehet hogy baszik elolvasni. És?

Kicsit Karcos 2010.04.21. 10:15:37

@Oreg: hát nem azért fizetjük a teszkónak a sok támogatást, hát nem azért adunk nekik adókedvezményeket, hogy megtermeljék a polcaikon a répát meg a vászonnadrágot?

harcsabajuszos 2010.04.21. 10:17:00

Mi minden etikátlan működésű céget bojkottálunk, elsősorban azokat, akik izraeli paradicsomot és paprikát árulnak, a két legvízigényesebb haszonnövényt, amit a palesztinoktól rabolt vízből termesztenek a sivatagi országban.
Nézzétek meg a cimkét és soha ne támogassatok etikátlan cégeket.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:17:05

@Joseph Adama:

Hát éntőlem elvárhatod, de hogy joggal? Ezt gondold át még egyszer!
Képzeld el, a Chevroletteket meg Koreában gyártják!
Az Audit meg Magyarországon!
Mik vannak, mi?

Asidotus 2010.04.21. 10:17:26

Megszűnik egy olyan gyár, amelyiknek a termékei tevőlegesen hozzájárultak az emberek egészségének rombolásában.
(Sajnos az emberek birkák, és akkor megveszik mástól.)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 10:17:53

@Plumper: Mar te is kezded? Mutass ra kerlek pontosan, hogy mivel is erdemeltem ki nalad a "birka" jelzot, te mindenkinel bolcsebb!

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.04.21. 10:18:12

Hát igen,
Én is csináltam a múltkor pár képet.

picasaweb.google.com/lerantattila/GyoriKeksz#

De van itt más is.
Ez pl. az olajgyár ami nem messze van a kekszgyártól.
picasaweb.google.com/lerantattila/Olajgyar#

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 10:18:19

@Bicskas:
Igen, épül a híd, az új egyetemi épület. Ez öröm. DE! Mi köze a kekszgyárhoz? Épül helyette új? Nem. Megszűnik végleg egy régi márka (ráadásul pofátlanul, mert a név marad)? Igen.

A híd az tényleg tök jó...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 10:18:28

@El Topo (Sgt. Elias): Jaaa, semmi. Én ilyen maradi fasz vagyok, hogy elolvasom.

harcsabajuszos 2010.04.21. 10:19:30

@Kicsit Karcos: Igen, azért kapják. Aztán ott van az a sok véglény, mint aki 45o forintért az mszpre szavaz lisztért olajért - nos ők elégedettek is ezzel.

X20XEV (törölt) 2010.04.21. 10:19:59

@Meleardil Eressea Iluvadan: te papagáj jobbikos létedre nem olvastál talmudot? akkor ezért nem tudod, hogy a zsidók a legnagyobb nácik a világon. ATV-t pedig soha életemben egy percig sem néztem. ez most nem jött be, de próbálkozhatsz még nyugodtan, dobtam neked kreditet. mit is szokás ilyenkor mondani? szebb jövőt?? broáf...

Kicsit Karcos 2010.04.21. 10:20:28

@Oreg: le vagy maradva egy brosúrával, most már a Fidesz árulja az óccsó, akciós román olajat.
:)

Geza 2010.04.21. 10:20:30

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
Folytatnám:
Videoton
Orion
BEAG
MOM
no és persze a FÉG

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 10:20:33

@El Topo (Sgt. Elias): "Az Audit meg Magyarországon!"

És a német gyárak mind bezártak... :) Értem, szóval Audi kivonult Németországból teljesen. Jó példa ;)

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2010.04.21. 10:21:16

@Kicsit Karcos: Így van! Mocskos fasiszta mindenki, aki nem teszkó pálinkát iszik! XD

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 10:21:42

@rosenfeld: Ez konnyu dontes volt. Gratulalok! On masodikkent nyert bebocsajtast a Toplakos dobozba! Kellemes nyaralast!

szkeptikus vagyok 2010.04.21. 10:21:46

Akár mennyire nem tetszik, de a Jobbik "20 év" általánosítása nagyon is áll. Ilyen pl. a privatizáció kérdése. Mert itt nem a vállalatvezetési képességekről van/volt szó, hanem a gyors meggazdagodásról. Ugyanis hiába nyereséges egy cég, és hoz mondjuk évi 100 Ft-ot, sokkal jobban megéri az adott pillanatban eladni 2000-ért. Ugyanis főleg abban az időszakban (de most is) fix 2000 Ft-ból meg lehet venni egy másik gyárat/földet/stb a névérték 10-edéért, mondjuk 1000-ért (a maradék ezret szétosztod a pártkasszába, a tsz elnöknek, ügyvédre, jogászra, bírónak, ügyésznek, önkorm. képviselőknek, polgármesternek, stb), és az "új árut" máris értékesítheted féláron 5000-ért. És villám gyorsan gazdagodsz, és persze te vagy a tehetséges "üzletember". A kevésbé tehetséges, de mondjuk a gyár 1000 alkalmazottjáért (és családjukért) felelősséget vállaló, meg megpróbál termelni. Na az ő számukra már magasak az adók, ott már nincs akkora haszonkulcs, hogy megvedd a hatóságot, bírót, ügyvédet, helyi képviselőt, stb.. Ő már kitermelheti a 800e rokkant nyugdíját, a segélyeket, a régi pártfunkcionáriusok nyugdíját, a számos képviselő fizetését, államadósságot, stb. A rendszeren lehet(ne) javítani, de lehet, hogy fenekestül fel kellene forgatni.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.04.21. 10:22:43

@Geza: így van...de még sok kimaradt a felsorolásból. Ellenben az Orion az nem japán dolog?

Jurganov 2010.04.21. 10:23:00

@g0n0sz: az antall-kormánynak MÉG kijár az elvtársak megszólítás :)
@Bicskas: nem arról szól a történet, hogy szebb lesz-e győr ha lebontják a gettót és lesz a helyén egy üvegpalota. hanem, hogy egy neves magyar termék tűnik el mindörökre. ismét.
@f.m.j.: rövid lista lenne :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:23:17

@Joseph Adama:

Nem minde, de nyilván lenne rá gyártókapacitás Németországban is. És most a győri audisok német emberektől veszik el a munkát! Ojvé!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.21. 10:23:25

@vero: Hát, eléggé tönkretették a magyar cukorgyárakat IS! Erről is lehetne egy poszt. Szerencs, Kaba, Hatvan, Szolnok, Mezőhegyes, és még lehetne sorolni!

@Oreg: Nem tanultad meg, hogy a Falu feudális csökevény??? A bölcs szadeszosok ezt megmondták. Éljen mindenki nagyvárosban, és vegyük a kínai csirkét, meg a brazil kenyeret!

2010.04.21. 10:23:50

Miért pont ez maradt volna meg? A teljes textilipar nyekk cérnagyártól a fonón át a varrodákig, a teljes nehézipar nyekk, a teljes könnyűipar nyekk, a mezőgazdaság is oda, miért pont a kekszgyár maradt volna meg? "Majd hozunk nyugatról ócsóbban jobbat" mondták a kilencvenes évek elején. Majd megveszik a munkanélküliek a külföldi kölcsönből folyósított segélykéből... :-(

X20XEV (törölt) 2010.04.21. 10:24:10

@Plumper: ki az a ti? melyik a te oldalad? ki mondta, hogy én jó zsidó vagyok? te vagy ma az első valamirevaló párbajozó, beszélgessünk még, érdekel mit gondolsz!

Plumper 2010.04.21. 10:25:33

@Oreg: már vártam a zsidózást / izraelezést. nem is múlik el úgy nap Pannóniában.:-)
a vizet a Kineret-tóból veszi Izrael, amely hozzá tartozik. ez lehet, nem tetszik neked, de akkro is ez van. A Gázai-övezetbe pedig (ahonnan 7000 átlőtt rakétát kaptak 2002-2008 között) küldik a vizet, gázolajat, áramot. A Hamasznak. Állj be a Hamaszba, úgy hitelesebb lennél.

totálandi 2010.04.21. 10:25:55

Tegnapi videó a győri keksz főkéményének lerobbantásáról itt:
Látszatinterjú a polgármesterrel - Kihagyják a hatalom számára kellemetlen részeket a lakossági fórumról készült tudósításból.

Publius Decius Mus 2010.04.21. 10:26:40

@Plumper: Az ilyen balfaszok miatt tartunk itt mint te! Ami a gazdaságról szól az politika, aminek a termelése elmegy innen az veszteség, ami veszteség azt nem szabad hagyni csak mert az EU-nak / IMF-nek / gazdasági megmondóembereknek tetszik. Ami lehetne jobb azt javítani kell, nem megszabadulni tőle.

Nincsennek kétségeim, neked hiába beszélek, neked már késő, nélküled és a hasonlóak nélkül és ellenében kell boldogulnunk. Te is profitálsz a gazdasági nacionalizmusból ha lesz valamennyi, de majd letagadod, leszólod, leszarod, kineveted! Buta vagy és mihaszna.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 10:27:15

@El Topo (Sgt. Elias): Ahogy látom rengeteg német munkás van itt. A kuli munkát (összeszerelés) bízzák az itteni dolgozókra.

Továbbá Németország, Audi jól jár ezzel, kölcsönösen jó. A cég versenyképes .

Itt meg sorozatos rossz döntések hatására felszámoltak egy céget úgy, hogy igazából nem szűnt meg. És nem is kellett volna megszűnnie. Piacot vásároltak fel.
Tudom, bonyolult ezt megérteni.

z666 2010.04.21. 10:27:51

Én már régóta nem veszek Danone terméket...

Uzi 2010.04.21. 10:28:00

@Kicsit Karcos: Már régen nem 2-kor zárnak a német üzletek szombaton, 8-ig nyitva vannak.

ruhaszarito 2010.04.21. 10:28:04

Ebben nem az a tragikus, hogy egy gazdagabb, nagyobb ceg megvette a kisebbet, hanem az, hogy az allam, mint szabalyozo szereplo sehol es semikor nem volt jelent es ez a mai napig igy van.

Plumper 2010.04.21. 10:28:11

@rosenfeld: ezt hagyjuk meg nekem.:-)

Kicsit Karcos 2010.04.21. 10:28:13

@Ásómaci: a jó öreg focimeccsek a Kabai Cukor FC ellen...:(

Homeoffice 2010.04.21. 10:29:12

Welcome to the Real World.
Ez a kapitalizmus. Ide léptünk be. Nyugatról ide jönnek a gyártósorok, innét meg elvisziki a termelést máshová.
Ne várjunk már cégtulajdonosktól emberbaráti szeretetet, meg hazafiasságot. (Főleg egy angoltól, vagy egy némettől)
Ez van.... Mi meg esetleg rázhatjuk láncainkat...

Plumper 2010.04.21. 10:29:56

@Publius Decius Mus: hát akkor majd a Fidesz rendbe teszi!:-)

ruhaszarito 2010.04.21. 10:30:10

@Uzi: sot mar nehany vasarnap is nyitva van 10-tol 2-ig (es persze teli is van az uzlet emberrel), mert nincs kolbaszbol a kerites

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 10:30:35

@f.m.j.: Je, tenyleg! Bocsanat! A megszokas, ugye... :D Lenyegesen megtisztelobb. Bar az agyi kepessegeket hasonlo szintre helyezi, de legalabb valamelyest pozitivabb megvilagitasban. Amugy igaza volt. Le is tiltottam Rozsi mokust. Meg a tegnapi ugyeletes pszihopataval is eltarsalkodtam, mert legalabb szorakoztato volt, de provokatorokkal teljesen folosleges.

Kicsit Karcos 2010.04.21. 10:30:39

@Uzi: lehet, hogy tartományi szinten van leszabályozva, ezt nem tudom. Ahol és amiről én tudok, ott úgy volt, hogy szombat 2 után csak étterem, kocsma, benzinkút volt nyitva. Nem bánnám, ha nálunk is így lenne, ez is egy KKV- és családbarát lépés lenne.

Plumper 2010.04.21. 10:30:50

@z666: persze, mert a börtönben rohadsz, műanyag lakattal lezárva!:-D
a Danone csődbe fog menni miattad.

prostatikus vogon jeltz (törölt) 2010.04.21. 10:30:52

@Bicskas:
Én is győri vagyok.
A kettőnek semmi köze egymáshoz, illetve akkor lenne értelme az írásodnak, ha az ipari parkba átköltöztették volna az egész gyárat.
Csakhogy itt azt látjuk hogy egy jól menő terméket egy patinás gyárat tettek lapátra és nem épült helyette semmi.
Mégegyszer mondom: Nem lenne itt semmi sírás ha az egész gyárat az összes termékével együtt (tehát nem csak a negró gyártás 50 fővel, el eleve vicc) kivinnék az ipari parkba.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 10:31:53

@ruhaszarito:
Pontosan! Ráadásul az a mérhetetlen szűklátókörűség. Nem hiszem el, hogy ilyen bejáratott márka nem nyereséges, csak akkor, ha Lengyelországban gyártják le.

Következő mi lesz? Pick szalámi Pekingből?

f.m.j. 2010.04.21. 10:31:56

Ha majd egyszer úgy döntünk, (vagy megengedik nekünk a mittóménkik, nem tudom hogy fog ez menni) hogy újra termelünk, (ahogy valaki írta, mert nem az új kütyü lesz életmentő, hanem a kenyér, ...fúj demegóg hülyegyerek...) akkor nem lesz nehezebb újraépíteni ezeket a gyárakat? Meg aztán abban sem vagyok teljesen biztos, hogy marad még olyan ember addigra Magyarországon, aki érteni fog olyanhoz, hogy építés, tervezés, kivitelezés. És olyan munkára, ami nem lakópark, és pláza...

eszkep 2010.04.21. 10:32:02

@El Topo (Sgt. Elias): A Győri Keksz egykori termékeit mind a mai napig gyártják szlovákiai és lengyel üzemekben, NYERESÉGGEL!

GIjoe 2010.04.21. 10:32:39

minden el lett kotyavetyelve... :(

f.m.j. 2010.04.21. 10:33:01

@Meleardil Eressea Iluvadan: ki volt a Rozsi mókus? Kezdek lemaradni, mert épp ügyködöm egy szakdogán :)

X20XEV (törölt) 2010.04.21. 10:33:06

@Plumper: mit hagyjak neked? :) nekem is kell egy szelet a nácipukkasztásból!!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:33:52

@eszkep:
Nyilván nyereséggel. Hülyék lennének veszteséggel gyártani.:D

Publius Decius Mus 2010.04.21. 10:34:54

@Plumper: Nem vagyok benne biztos, de jó lenne. Jelenlegi utunk egyre meredekebben lejt . Sajnos az EU több kárt okoz mint amennyi hasznot hajt, pedig a gondolatba magába én is szerelmes vagyok. Akkor legalább harcoljunk magunkért amennyire lehet! Minden elmélet elmehet a búzsba, csak a gyakorlat számít. Tegyünk magunkért és ne hagyjuk, hogy mások cselekedjenek helyettünk, vagy diktáljanak.

eszkep 2010.04.21. 10:35:00

"2000-ben a Danone csoport megvásárolta a Győri Keksz Kft.-t a United Biscuits-től, ők eleinte be akarták zárni a gyárat, de a hatalmas felháborodás miatt elálltak ettől"

Na azért pontosítsunk! A FIDESZ-kormány "beszélte meg velük a dolgot". 2002-ben kormányváltás után szép csendben kisunnyogtak az országból. Akkor nem volt "óriási felháborodás"...
Jelezze bárki, aki olyan buta, hogy már nem emlékszik a részletekre, majd felvilágosítom. (Esetleg utánanézhet az internetes archívumokban.)

igazmondo 2010.04.21. 10:35:29

"A mostani üzem helyén 1880-ban állították üzembe az ország első kekszgyárát, amelyet Bach Hermann győrszigeti gőzmalmából alakítottak át. Bach az üzemet 1892-ben eladta Koestlin Lajosnak, aki akkor települt át Magyarországra az ausztriai konkurenciaharc elől, hat vagonban hozva magával bregenzi biscuitgyárának összes gépét."

Helló! Olvasni dívik még? Ez az egész üzem anno ennek a rühes mocskos büdös kapitalizmusnak köszönhette a létét. Méghogy az egész gyártósort felszedte és idehozta... Ki hallott még ilyet.. Nosztalgiázni lehet és egy két könnycseppet én is elmorzsolok a réi pilótakex ízéért, de a világ nem áll meg. A pilóta konkrétan szarabb lett, mióta szlovák vagy lengyel, de más termékek esetében a megújulás sok jót is hozhat.

DArchAngel 2010.04.21. 10:35:33

1991-ben nem az elvtársak privatizáltak, hanem az Antal kormány, akiket úgy megcsapott a kapitalizmus szele, hogy azt hitték elég "visszaállamosítani" mindent, és itt is jólét lesz, mint az NSZK-ban. Nagyon elnézték.

Homeoffice 2010.04.21. 10:35:35

Nah most cinikus leszek...
a szlovákok miatt nem tudom miért balhéztok, a zömük magyar, lassan állampolgárok is lesznek:)
A lengyelek meg... tudjátok magyar-lengyel két jó barát:)

nbsz 2010.04.21. 10:35:52

A győri keksz székefehérvári üzemében az alábbi márka jelzésű kekszek készülnek:
a lista nem teljes és ezrek csak Magyarországon készűlnek
Pilóta
Vaniliás karika
Győri édes
Albert
Korpovit
Kolevit

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.21. 10:36:04

@Kicsit Karcos: Én inkább a mezőhegyesit ismertem! Az is bezárt, mivel a gazda inkább repcét termel, mint cukorrépát. Mivel a cukor kvótáját igen leszállították, és csak félig az EU kérésére. Jómultkor volt egy műsor erről a Szempont-ban - ami azóta megszűnt. - A Szempont honlapján azonban ezt a riportot nem találom. Arról volt szó benne, hogy a magyar kormány még annyi cukorkvótáról is lemondott, amennyi a magyar fogyasztás. A kvótán belüli termelést az EU segítette volna. Állítólag az EU-ban is nézték a magyarokat, hogy ezek teljesen hülyék??? Utána pedig vesszük a SZLOVÁK! cukrot!
Mellesleg a majorokból álló TSZ-t, amit nem szedtek szét az átkosban, most a kapitalizmusban kisebb vállalkozások szétszedték, és így természetesen csak vegetál, nem versenyképes. (Mondjuk ezt másodkézből hallottam. Évente max. 1X járok arra.)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 10:36:51

@eszkep: hagyjad... szerintem felesleges koptatnod a billentyűzetet, de ezt Te magad is tudod, ugye? :))))

Kicsit Karcos 2010.04.21. 10:36:56

@DArchAngel: de a spontán privatizációt még Martonyi elvtárs vezényelte le, a lényeget még az ő vezetésével passzoltuk el, Szilvásy Gyurka már csak az őszödi kormányüdülőt tudta eladni a barátjának.

eszkep 2010.04.21. 10:39:37

@Kenguru: "1990-ben senkinek fogalma nem volt arról itthon, hogy is működik(működhet) valójában a kapitalizmus."

Azért 1994-1998 között már tudhattuk, hogyan működik (mégis ekkorra esik az energiaszektor privatizációja)
2002-2010 óta pedig már biztosak lehetünk benne (csak két "sikertörténetet" említenék ebből az időszakból: reptér-, MALÉV privatizáció.

ja és megjegyzem, hogy 1998-2002 között NEM volt privatizáció...
(Nem kellett így tömködni a költségvetési lyukakat).
Retardált zero mindjárt jöhet, hogy, "minden párt egyforma"...

Marcellusca 2010.04.21. 10:40:12

Bocs, hogy kicsit kekeckedem, de:
Mikor privatizálták először?
1991-ben.
Millen kúrmány vót akkor?
(A ma már nem is létező) MDF.

Akkor most mijaf@szom már megint ez a komcsizás?
Vagy a kubatovi-szemlélet él? :)))

eszkep 2010.04.21. 10:40:58

@Oreg: Vedd tudomásul, hogy ha bojkottálod a TESCO-t, fasiszta vagy...

Geza 2010.04.21. 10:41:09

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
"...egy régi és elismert elektronikai cég Magyarországon. 1913-ban alapították,...szállították a Szovjetunióba, különböző más Európai országokba, Ázsiába és Dél-Amerikába. ... az Oriont az elsők között privatizálták az 1990-es évek elején....A cég a Szingapúri Thakral Csoport tulajdonában van 1997 óta"

Homeoffice 2010.04.21. 10:41:15

@eszkep:

De ekkor nem is épültek autópályák!!!!!! Muhaha!!!!

Marcellusca 2010.04.21. 10:41:42

Bakker, ennyit pofázni. :)
Alig jelent meg a poszt és máris majd' 200 komment?

Fogadjunk, hogy itt van Toplák! :D

cotti 2010.04.21. 10:43:46

"Pont, mint a cukorgyáraknál....Megveszik, tönkreteszik, mert így járnak jól...nincs konkurencia. De gondolom az elvtársak fülig érő mosollyal adták el annak idején, és talán még azt is hitték, hogy milyen jó üzletet kötöttek....a hosszútávú gondolkodás sosem volt az erősségük."

Pont, hogy az erősségük, sokkal inkább, mint nekünk. A legnagyobb bűn, hogy tudják mit csinálnak és szándékosan csinálják. A Háború a nemzet ellen című filmben ugyanez a folyamat le van vezetve a magyar növényolaj gyártás privatizációján keresztül. Egyszerű ez: tönkre kell tenni komplett iparágakat, hogy aztán a multik átvehessék a helyüket a piacon.

szkeptikus vagyok 2010.04.21. 10:44:37

@Joseph Adama:
Az Audihoz hallottam egyszer valamit, amikor a NyME mérnök-közgazdász képzésére jártam ( amit nyilván nem erősít meg senki), hogy az Audi az itteni adómentességét arra használja fel, hogy az össz-vállalati (nemzetközi szinten) nyereséget itt könyveli el (Magyarországon). Vagyis ide nem fizet adót. :) Persze biztos árnyaltabb a kép, de lehet a dologban valami.

cotti 2010.04.21. 10:47:11

@Marcellusca: A Németh és az Antall kormány b*szta/árulta el az egészet, ez nem is kérdés. Értelmetlen komcsizni, a gazdasági és pénzügyi 'elit' mindkettő mögött ugyanaz volt...

Kicsit Karcos 2010.04.21. 10:47:21

@cotti: így van, sokan nem hiszik el, hogy attól tudott megélni 90 évet a kommunista párt Magyarországon (2/3-át hatalomban), mert ügyesek is, nem csak gátlástalanok és aljasok.

Ugyanezek azt is hiszik, hogy most két darab x-szel kiírták őket a történelemből, ehelyett csak annyi történt, hogy az 5%-os SZDSZ-ből csináltak egy kétharmadost.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 10:47:40

@szkeptikus vagyok: Azt nem tudom, de azt igen, hogy középvezetőtől felfele csak Günterek és Hansok vannak.

minimalista 2010.04.21. 10:48:07

@Plumper:
Ellentétben velem - a hozzám-szólásodból ítélve - Te hiperintelligens és szuper-kulturált egy fickó vagy , az egyszer biztos! A stílusod magáért beszél...
És tudom, most az jön, hogy ilyen - idézlek - "bunkómagyarokkal" csak így lehet beszélni. Tőled valóban nem várok mást, Te felkent...

pirosalma 2010.04.21. 10:48:28

A csokik közül meg csak a Tibit gyártják itthon.
A Boci cseh lett, az íze se olyan.

Valaki emlékszik esetleg egy félig étcsokiba mártott téglalap alakú kekszre a szockó időkből? 90 után eltűnt. Olyan finom kekszet azóta se ettem. Hiányzik.:(

minimalista 2010.04.21. 10:50:30

@pirosalma:
A Bahlsen és a csehek is gyártanak affélét, ráadásul nem is rosszak! :-)

Homeoffice 2010.04.21. 10:50:58

@Joseph Adama:

Köszi!
Tényleg? basszus! Akkor minek dolgozok itt még?:)))

harcsabajuszos 2010.04.21. 10:51:14

@El Topo (Sgt. Elias): Nagyon viccesek vagyunk ma, azért csak annyit kívánok neked, hogy kerülj olyan helyzetbe, mikor lerombolják a házad, elűznek lakóhelyedről és nem kell hogy megöljenek, csak életed végéig sátorban kelljen élned a veszprém feletti kőmezőkön, anélkül, hogy engedélyed legyen kútfúrásra. Természetesen vezetékes vizet nem kapsz, s engedélyt sem, hogy bejárj a teszkóba palackos vízért.
Utána vicceskedj, ha számodra ez humor forrása.

Plumper 2010.04.21. 10:52:51

@Publius Decius Mus: egyetértek. ehhez pedig ész kell, nem gyűlölködés.

@rosenfeld: nem adok neked szeletet belőle. nem adok provokátornak. rosszul csinálod.

macilaci 2010.04.21. 10:53:23

Az Első Pesti Hengermalommal is hasonlóan undorító módon bántak el. A privatizáció során egy jelentős részt a dolgozók kaptak meg, a többit meg annak adták aki megvette. Aztán szépen lassan feltűnt valakinek, hogy a telephely a Soroksári út egy igen előkelő részén van (a Nemzeti Színház és a Demján-mauzóleum szomszédságában), és elkezdte ezer kézből összegyűjteni a tulajdont. Ígért fűt-fát, fejlesztést, munkahelyeket, mindent amit hallani szeretett a publikum. Amikor aztán már akkora rész volt a tulajdonában, hogy átvehette a vezetést, szépen, módszeresen, előre kigondolt koncepció alapján elkezdte leépíteni, elértékteleníteni az egyébként többszáz embernek munkát adó, modern üzemet. Kihasználta, hogy a sok kis tulajdonrésszel rendelkező tulajdonos nem tudott összefogni, nem tudták az érdekeiket közösen érvényesíteni. Aztán amikor már nagyjából nulla értéket képviselt papíron a cég, töredékáron eladta az ugyanabba az érdekkörbe tartozó cégnek a telket, természetesen töredékáron. A végeredmény: egy Soroksári úti telek az értékének töredékéért megszerezve. Minden áron. Bármi áron.
Az évszázados múltú, ezreknek megélhetést biztosító gyár meg ment a süllyesztőbe. Egyetlen telekért, mert semmi nem drága.

szkeptikus vagyok 2010.04.21. 10:53:43

Amúgy megint csak érdekes történet, ami most zajlik a BVM körül Budapesten. Az egykor híres vb. gyárat a dolgozóknak privatizálták (vagyis ők vásárolták meg), és annak ellenére, hogy az összes közgáz könyv erről a lehetőségről úgy ír, mintha az ördögtől való volna (csak az a jó, ha külföldinek adják el) a cég szépen működött a mai napig. Mígnem jött egy izraeli befektető, aki megvásárolta a területeinek egy részét, majd elkezdett pereskedni, mert nem hagyták jóvá, hogy irodaházat építsen. Természetesen az elmaradt hasznot a BVM-en követelte (kit érdekel, hogy üresen állna most az irodaháza), és a választott bíróság neki döntött. (Segítség: választott bíróság: 3 bíróból álló testület, egyiket az alperes, a másikat a felperes választja, a harmadikat a két megválasztott bíró. És döntenek. Fellebbezésnek helye nincs! ) A bipsiknek megítélt 30 milliárd elmaradt haszonból, vajon mennyi vándorol a bírókhoz????

Marcellusca 2010.04.21. 10:53:56

@Crane: Bocs, de nem rendelt a Mercitől a HM.
A Bundeshwehr adta. Amit ők már kiselejteztek, mert elavult.
A HM meg rácsapott, mint gyöngytyúk a meleg takonyra. :)
Gondolkodás nélkül.

(De ezt a megfelelő helyen, a megfelelő embernek már kifejtettem. :D)

pirosalma 2010.04.21. 10:54:01

@minimalista:

Köszi. A Bahlsent kóstoltam már; finom, de nem hasonlít arra.
Meg próbálok magyar dolgokat venni ugye.

harcsabajuszos 2010.04.21. 10:54:27

@eszkep: Köszönöm és boldog is vagyok ezzel a cimkével.
Manapság mindenki az, aki szereti az életét globális függés nélkülivé alakítani, helyi gyártók és termelők munkáját megbecsülni, s nem középkori négerként távolról hozott színes holmik bűvkörében élni.
Tehát szívesen vagyok az.

Homeoffice 2010.04.21. 10:55:33

@Joseph Adama:
Bocs..magas labda volt:) egyébként nem:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:56:54

@Oreg:

Majd akkor magyarázz, ha a hasonló helyzetben tengődő cigányokért is ilyen szívhezszóló hangon tudsz ríni!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.21. 10:58:22

@Plumper: Én mindjárt eszek egy szelet szelet, meg egy falat falat :-D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 10:58:36

@Oreg:

Muhaha! Remélem a hírközlést is sámándobbal bonyolítod és nem valamelyik globális multi hálózatán!

órarugógerincű felpattanó 2010.04.21. 10:58:41

@El Topo (Sgt. Elias): Hogy a faszba kerül már megint a csizma az asztalra?

Homeoffice 2010.04.21. 10:59:33

@El Topo (Sgt. Elias):

Már megint jól előkészitett csapdákba kergeted a jónépet...?:)
Te figy, véletlenül nem a Fűrész kedvenc filmsorozatod?:)

Zuzu Petals 2010.04.21. 10:59:46

@eszkep: Az olyan buta nemépp a legjobb megfogalmazás. Ha jártasabb vagy a témában azt nem tudod véletlenül, h a receptekre van-e valami szabadalmi vagy liszensz vagy mittudomén jog? Gyanítom van, és azt is megvették itt is meg a Szerencsinél is, m még a végén még vki befektetne a régi ízekért. nekem pl. néha úgy hiányzik a kommunista Tutti frutti meg a Tejkaramella. (Na az édesség, és nem kiszel márkapitalista seggrázása...) Csomó dolgot megváltoztattak, pedig ha elkezdenék gyártani újra, rengetegen vennék...

konyhakész pumi 2010.04.21. 11:00:02

Most őszintén ki a rák veszi még a negrót is?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 11:04:27

@órarugógerincű felpattanó:

Már hajnalban itt volt az asztalon.:) Azt hiszem, az első tíz hozzászólásból hétben cigányoztak.:D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.04.21. 11:05:41

@Zuzu Petals: "kommunista Tutti frutti"

bocs, de az még kapható: havonta jelenik meg :))))

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 11:05:52

@Gunther:

Áh, egy fél részt láttam csak belőle.:)

Kicsit Karcos 2010.04.21. 11:06:01

A Fidesz jogászai gőzerővel dolgoznak a Jobbik elszámoltatásán, és ha sikerül, akkor az ipar újra fel fog lendülni, és a Vastagbőrön csak olyan posztok lesznek, hogy a pofátlan Magyar Autógyár NyRT. többet fizet a szakmunkásainak, mint a törvényileg megengedett legmagasabb fizetés.

Homeoffice 2010.04.21. 11:07:53

@El Topo (Sgt. Elias):

Lelkes amatőr, mi?:D
Egyébként én még annyit sem:)

t0thl 2010.04.21. 11:08:09

Természetesen nem hitték az elvtársak, hogy ez jó üzlet volt az országnak.
Aki azt hiszi, hogy ez a privatizáció, csakúgy mint többi társa, nem azért történt meg, hogy az illetékes elvtársak zsebei megtömődjenek pár mutyimillióval, az még mindíg álomvilágban él.
Szimplán gazdasági bűncselekmények tömkelege volt ami itt zajlott, ebből lett a sok újgazdag, akiket a farkuknál fogva kellene föllógatni az első lámpavasra.

A kedves nyugati barátaink pedig olcsó pénzért megszüntették a konkurenciát. Tessék, kedves magyarok, zabáljátok a külföldi szemetet, és amikor teljesen elfogy a pénzetek majd odébbállunk.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 11:08:37

@Ásómaci: Az aztán higénikus lehet! Élő állaton cukorkát gyártani... Pfejjjj! :)

ruhaszarito 2010.04.21. 11:09:41

@Joseph Adama: Nem tudom, hogy mikortol nyereseges egy adott termek. Szerintem ebben a dologban az is benne van, hogy 90 elott mondjuk 50 evig ezeknek a gyaraknak egy mestersegesen megteremtettem es fenntartott piacra kellett termelniuk (ugye igy kerult pl. a buszgyartas is hozzank es szunt meg lassan a motorkerekpar gyartas).
Ami nyilvan egy olyan cegberendezkedest kivant meg, amivel nem lehetett felvenni a versenyt a nagyobb, tokerosebb vallalkozasokkal. Lehet, hogy ezek az atalakitasok annyi penzbe kerulnek ami mar nem eri meg. Nem tudom, talan a temaban jaratas kijavit, hogy butasagokat irok, csak hangosan gondolkozom.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.04.21. 11:10:32

Nem jól látjátok,ez az első valós jele annak ,hogy a nyugati tőke menekül az országból, az orbáni,dzsobbiki rasszista faschitizmus miatt.Ezt már nagy baloldali értelmiségi gondolkodóink rég megmondták.Itt van!a következő az lesz ,hogy a társadlom peremére szorított,dolgos ,jogkövető kisebbség fog elvándorolni mit vándorolni,menekülni!Európa segícccssss'!

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 11:10:52

@Gunther:

Csak olyan, hogy is mondjam... érdekesnek találom ezt a blogot.:)
Eredetileg a politika mappába raktam a kedvencek között, de hamar átkerült a humor rovatba.:)

t0thl 2010.04.21. 11:12:47

Tegnap egy nyugdijas mami meg egy bölcsésznek kinéző csajszi álldogált egy nagy plakáttal erzsébeten : " Fidesz 2/3 = Diktatúra !"

Bicskas 2010.04.21. 11:13:12

Ez a megoldás? Szarral dobáltok egy fejlődő várost mert ti nosztalgiázni szeretnétek?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 11:13:23

@konyhakész pumi: Peldaul akinek gyakran faj a torka, szeretne ovni, es nem akarja gyogyszerekkel tomni magat...peldaul en. Dehat en naczi vagyok a naczi torkommal, es meg a negro is igazi felelemkelto fekete! :)

Kicsit Karcos 2010.04.21. 11:13:24

@ruhaszarito: szerinted mennyivel voltak elrugaszkodottabbak a kommunizmusban pl. az élelmiszeriparban az árak a valóságtól, mint most, amikor egész nagyvállalatokat lehet alapítani állami támogatásokra, pályázati forrásokra, egyéb tenyérből etetős okosságokra?

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 11:13:54

@ruhaszarito: Nem mondasz butaságot.

Én annyit tudok, hogy ovitól kezdve ezt ettük (jópáran). A piacra belépni új márkával költséges dolog. Itt erre nem volt szükség.

Kicsit Karcos 2010.04.21. 11:14:20

@Kicsit Karcos: + ingyentelekre, állami megrendelésekre

M@l@ck@ 2010.04.21. 11:15:24

Én meg szoktam nézni a termékeken, hogy honnan származnak, és úgy tudom, hogy az 599-cel kezdődő vonalkód azt jelenti, hogy a termék magyar. Egyszer megszívtam, nem néztem meg, úgy voltam vele, hogy mivel Győri Édes "Jó reggelt", azt még biztos Székesfehérváron gyártják, hát amikor hazaértem, akkor néztem, hogy hát származási hely: Csehország!!! Hát kiakadtam rendesen! Egyébként én inkább a Detki termékeket veszem meg, csak meg akartam kóstolni ezt az új epres Jó Reggelt szendvicset. Hát ez volt az utolsó, az biztos!!! És amin még ugyanígy kiakadtam, az az, hogy még a BOCI csokit is Szlovákiában gyártják! Nem értem azt, hogy hogy használhatják még ezeket a tipikus magyar márkaneveket, hogy Győri meg Boci, ha az egésznek köze sincs a régiekhez és még csak nem is itthon gyártják??
Szóval én igyekszem mindig hazai terméket vásárolni, még akkor is, ha kicsit drágább, mint az import. Legyen az kaja, mosogatószer vagy éppen WC papír! De tényleg felháborító, hogy olyan sok gyárat bezártak, pl. Szegeden volt konzervgyár, ruhagyár, kendergyár, textilgyár, cipőgyár, és ezeket mára mindet tönkretették, bezárták!! :-( Lassan már nagyítóval kell keresni a boltok polcain a magyar árut! Na igen, a zöldség és gyümölcs esetében ugyanez a helyzet! Hát mi a francért kell idehozni külföldről a sok szart, a mindenféle vegyi anyaggal befújt zöldséget, gyümölcsöt, amikor Magyarország tökéletesen alkalmas arra, hogy ellássa nemcsak a hazai piacot, hanem exportra is termelhetne! Ezért, ha tehetem, a piacon vásárolok zöldséget és gyümölcsöt. Vagy ha bemegyek egy multiba, akkor is inkább a hazai paradicsomot veszem meg, még ha drágább, akkor is!!!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 11:17:05

@Bicskas: Ezt a csodalatos gondolati ugrast csak igy, lazan, helybol? Le a kalappal! Nalad egy bejaratott biaccal es sikeres termekekkel rendelkezo gyar szetverese miatti bankodasbol milyen tekervenyes gondolatmenettel lett egy fejlodo varos fikazasa? Csak mert ekoze a ketto koze tettel egyenlosegjelet ezzel a haborgo kerdessel. Pedig magyarazzuk joparan, nem ot perce...

Kun András 2010.04.21. 11:17:57

1989-90-ben jártam ott. Kivénhedt elvtársak voltak a vezetői a cégnek. Primitív, középkori módszerekkel folyt a gyártás.

endike · http://barathendre.wordpress.com/ 2010.04.21. 11:18:09

Úúúú ennek nagyon örülük! Végre! Remélem ezentúl ezt is olcsó szlovák verzióban lehet kapni!
Bár mondjuk IMF hitelből a drágát is szívesen veszem.

Úúúú de szeretlek titeket magyarok!!!

X20XEV (törölt) 2010.04.21. 11:18:39

@Plumper: az a baj, hogy nem provokálok, ez a véleményem. ha itt valaki engem provokátornak gondol, akkor legyek az, nem érdekel. tudom, hogy rosszul csinálom, de ez sem érdekel. egyszerűen csak szeretem amikor a véresszájúak kikelnek magukból mert a saját butaságaikat gondolják szent igazságnak. k..vára nem tud senki semmit semmiről, olyan játszmák vannak a háttérben amit csak az tud aki ezekben nyakig benne van. a népnek kenyér kell és cirkusz. cirkusz van, kenyér csak annak lesz aki meg tudja venni. lehet fröcsögni, jobbikozni, fideszezni, tököm tudja mizni, semmi értelme. csak a szívinfarktus kockázatát növeli.

ladislaus 2010.04.21. 11:19:22

En danone termeket elbol nem veszek! Rohadjon rajuk a szar activia bifidusz eszenziszes trutymojuk! Kraft meg... minden csoki lassan mar az... Sajnos ez kivedhetetlen. DE! En is 599-es termeket nezek, veszek, meg ha az osanban meg teszkoban olcsobb is a szloven/lengyel/cseh tej, akkor is a magyart veszem dragabban!
Nacionalista lennék -e?

ruhaszarito 2010.04.21. 11:21:16

@Kicsit Karcos: Nem tudom. De ezt a kerdeskort meg csak nem is erintettem :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.21. 11:22:29

@M@l@ck@: Bocs, nem Szlovákiában gyártják, hanem a Felvidéken! :-D

Jurganov 2010.04.21. 11:24:41

@Bicskas: okos vagy. egyetem? neked minek? nem a várost fikázzuk, hanem a magyar vezetést/privatizációnak nevezett szabadrablást. de ezt úgysem érted :)
@ruhaszarito: a kérdés azért akkor is ott marad: mivel a szabad piac nem létezik ( csak illuzió) akkor gond-e ha belenyúlnak a "nagy hal megeszi a kisebbet" dologba. a VW konszern mögött legvégső érvként bizony ott áll a német állam ( mint pl a mostani gazdasági válságnál is láthattuk) és ez az egyik oka, hogy jól megy. ezzel szemben a magyaroknál meg kiszáguld a magyar cégek mögül az állam. ez nem tőkeerős ellenfél, más vezetési módszer kérdése. ez bizony korrupció a javából :)

M@l@ck@ 2010.04.21. 11:24:43

@pirosalma: Tééényleg, asszem Zsúrkeksz volt a neve és volt csoki nélküli változata is! Már fullra elfelejtettem, hogy olyan is volt, de most hogy olvastam a hozzászólásodat, nekem is eszembe jutott még az íze is. :-) Tényleg nagyon finom volt! Meg mostanában a Bonbonetti kezdte visszahozni a kis Vár-csokikat meg az Állat ABC-s csokikat. Azok és a Boci csoki is Szerencsi csokik voltak. Amit még itthon csinálnak, az a Stühmer (remélem, jól írtam).

DNA 2010.04.21. 11:25:05

"Pont, mint a cukorgyáraknál....Megveszik, tönkreteszik, mert így járnak jól...nincs konkurencia. De gondolom az elvtársak fülig érő mosollyal adták el annak idején, és talán még azt is hitték, hogy milyen jó üzletet kötöttek....a hosszútávú gondolkodás sosem volt az erősségük."

Tényleg van ebben az országban,aki ennyire naív?
van olyan,aki azt hiszi,hogy érdekelt is valakit a privatizációkor,hogy mi lesz az állami vállalatokkal?Csak az egyéni érdekek érvényesítése.Mint ahogyan most is.Mindegy ki van "hatalmon".
Az ún. elvtársak dollármilliárdokat kaptak a privatizációkor azért,hogy akár áron alul is a "megfelelő" kézre játsszák az állami cégeket.Meg kell nézni kik most a hazai gazdaság vezetői.Egytől egyig ezek az "elvtársak".

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 11:27:39

@Ásómaci: Na aze! Emlekszem, egyszer azzal sikerul a szlotapata vernyomasat napokra az egeszsegugyi hatarertek fole tornaszni, hogy amikor a szolvak-Magyar hatart emlegette, akkor valaki bociszemekkel visszakerdezett, hogy az meg mi a csuda, mert o eddig meg csak Lengyel-Magyar hatarrol hallott. Ez a szanalmas ideggomboc mindent komolyan vesz...meg azt is ami mar 1000 evvel ezelott is poennak szamitott volna.

Frank Columbo 2010.04.21. 11:29:01

Kedves élenjáróink mindet eladtak ami prosperáló volt, győri keksz, matáv, tigáz stb. mosmeg vagonnal hordják ki ezek a cégek a pénzt tőlünk, jó biznisz volt főleg annak a pár állami vezetőnek akinek a zsebét jól megtömték a felvásárló cégek. És máris itt az új eu-s trend a felszámolás. Kabai cukorgyár, európa egyik legmodernebb cukorgyára, külön cégek alapultak csak erre a projektre, hogy majd ők szépen felszámolják a gyárat, kamu hatástalnulmányokat, környezetvédelmi szakértenek, óriási pénzeket markolnak fel az eutól kárpótlási pénzek kiosztása ürügyén, stb. Majd az erre szánt pénz 90%-át szépen felmarkolják, hogy legyen miből luxus autót venni.

2010.04.21. 11:29:38

Mikor középiskolás voltam, ha jó volt a széljárás, az egész várost belengte a kekszgyár illata, és csorgott az ember nyála. Aztán egyszer csak megszűnt. Pedig kekszet ma is eszünk, csak már azt is külföldről, Lengyelországból kapjuk.
Köszönjük Elvtársak! Tönkretettétek a könnyűipart. Erőltettétek a nehézipart, aztán mire lehetett volna valami, hamar azt is tönkretettétek. Tönkretettétek az élelmiszeripart. Tönkretettétek a mezőgazdaságot. Tönkretettétek a mezőgazdaságra épülő feldolgozóipart. Tönkretettétek legutóbbi időben az oktatást. Tönkretettétek, kimazsoláztátok az egészségügyet. Kimazsoláztátok a közlekedési vállalatokat. Eladtátok az erőműveket. A szerencsén és az ellenzék szemfülességén múlt, hogy a vizünket már nem tudtátok eladni, és talán már a földünket se fogjátok elherdálni. Mivel a lerombolt gyárak után felszabadult széndioxid-kvótát és a kipusztított szőlő, gyümölcsfák, cukorrépaföldek, és egyéb mezőgazdasági termelési kvótákat is eladtátok, még a lehetőségét is elvágtátok, hogy az ország népe valaha is helyrehozza, amit tönkretettetek. Ha tudtátok volna, a levegőnket és a napsütést is eladtátok volna. Csak azt nem tettétek tönkre Elvtársak, amihez valamilyen csoda folytán nem fértetek hozzá. Ennek ellenére sikerült az országot nyomorba döntenetek. Köszönjük, Elvtársak! Soha nem felejtjük el nektek, amit értünk, de főleg a zsebetekért tettetek! Nyugodjatok békében!

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.04.21. 11:30:58

@Meleardil Eressea Iluvadan: Hány országgal határos Magyarország? Eggyel! A Királyi Magyarországgal :-D

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 11:31:27

@kermi: "Nyugodjatok békében!"
Azert ennek erdekeben meg jocskan akad tennivalo!

Bicskas 2010.04.21. 11:32:42

"Az elsők között privatizálták 1991-ben," 19 évvel le vagytok maradva a hőbörgéssel...

2010.04.21. 11:34:48

@Meleardil Eressea Iluvadan: Hát igen... De ami késik, nem múlik. Egyszer számot kell adniuk.

Deme 2010.04.21. 11:36:56

Az a baj, hogy a legtöbb magyar vállalattal ezt tették. Módszeresen tönkretették leépítették a magyar ipart. Privatizálás címén. Szánalmas látni, ahogy vezető - megkockáztatom világszínvonalú - cégek telephelyét eltúrják és csilivili pláza épült a helyére. Pl Mom park... De hasonló volt a Bélapátfalvai cemetgyár, a teljes magyar kohászat és nehézipar.... Mindenkit csak az érdelek, hogy neki csurranjon valami az üzletből az, hogy pl az unokái már egy olyan országban fognak élni, amit a kalmárok és a külföldi tőke tart életben, nem érdekli.
Sajnálom hazánkat....

Kicsit Karcos 2010.04.21. 11:38:33

@Bicskas: haésamennyiben jó erkölcsbe ütköző módon privatizálták, akkor nem vagyunk lemaradva semmiről a jelenlegi polgári törvénykönyv alapján.

X20XEV (törölt) 2010.04.21. 11:40:49

lépek, én nem kellek ide. de legalább beismerem!!

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 11:43:15

@Bicskas: Ez mitől " hőrgés"? Hogy már a remény sincs meg arra, Győrben Győri kekszet gyártsanak?

Tavaly volt egy nagy kirúgási hullám. Akkor már lehetett ezt tudni. Most viszont már biztos. Ez, itt ennyi volt...

2010.04.21. 11:46:01

@Bicskas: Az a helyzet, hogy ez nem hőbörgés. Csak most jött el az idő, amikor ha fejre állnak se tudják takargatni tovább a bűneiket. Most jön majd a számonkérés. Hosszú évekig meg tudták vezetni az emberek nagy részét. De ennek most vége.

Mérnork 2010.04.21. 11:46:23

Vegyetek Detki Kekszet, az legalább még magyar...

v2peti 2010.04.21. 11:47:14

Én azon akadtam ki, hogy a pofámba hazudtak!

Annó kitalálták a Fehérvárra költözést! Nem értem miért jobb hely Fehérvár, mint Győr! Mire a Győriek erőlteljes tiltakozására részben visszakoztak, és a gyár egy részét meghagyták, csak a maradék költözött Fehérvárra (meg külföldre).
Később szóbajött, hogy a maradékot is bezárják, de a Danone vagy akkor már Kraft ezt cáfolta! Mégis megtették!
Úgy higgy a multinak, mint egy mszp-s politikusnak!

Borkai úr! Lett volna inkább edző, a tornászok mostanában úgyis olimpiai éremhiányban szenvednek! Mert fatökű polgármesterként nem volt képes megakadályozni a bezárást, vagy legalább a településnévtől megfosztani őket! Kissé abszurd, hogy Győrinek hívják a lengyel kekszet! Egy kemény bojkottal rá lehetett volna venni a francia söpredék bandát, hogy tekintsenek el a bezárástól!

2010.04.21. 11:56:54

Ha lehet választani, akkor hazait veszek mindenből. De pl. múltkor bementünk egy tescoba, (nem önszántamból), és találtunk német, francia, holland, izraeli és szlovák krumplit. Magyart nem. Végül szlovákot vettünk, mert az még magyar is lehet. Találtunk piros-fehér-zöld csíkos zsákban hagymát és fokhagymát. Itthoni csomagolás. Csak a zsák alján kis betűvel volt ráírva, hogy egyébként kínai. De volt még német hagyma is. Na, ezért nem megyek önszántamból a tescoba. De a többi multihoz se. Csak ha nagyon-nagyon muszáj.

krampam 2010.04.21. 12:04:26

nagyon szomorú... :(

hirtelendi 2010.04.21. 12:05:47

Szerintem itt szét kell választania dolgokat:
1. Ahogy a vagongyár régi épületegyüttese úgy a kekszgyár is útjában volt a terjeszkedő győri belvárosnaK, egyértelmű volt, hogy el kellett tűnnie onnan. Ahogy egyébként a Mosoni-Duna déli partján lévő ipari épületek is átalakultak lakó és irodaépületté. Egy város így fejlődik, ezt el kell fogadni.
2. A gyártott termékek áthelyezése más országokba pedig sokkal inkább a következménye annak, hogy a magyar gazdasági környezet nem kedvez semmiféle gyárbővítésnek, és a méretgazdaságosság meg azt diktálja, hogy egy-egy helyre vonjanak össze nagyobb mennyiségeket. Szlovákiában ez gazdaságosabban megtehető mint nálunk, csak magunkat okolhatjuk ezért.

2010.04.21. 12:06:14

Ha lehet választani, akkor hazait veszek mindenből. De pl. múltkor bementünk egy tescoba, (nem önszántamból), és találtunk német, francia, holland, izraeli és szlovák krumplit. Magyart nem. Végül szlovákot vettünk, mert az még magyar is lehet. Találtunk piros-fehér-zöld csíkos zsákban hagymát és fokhagymát. Itthoni csomagolás. Csak a zsák alján kis betűvel volt ráírva, hogy egyébként kínai. De volt még német hagyma is. Na, ezért nem megyek önszántamból a tescoba. De a többi multihoz se. Csak ha nagyon-nagyon muszáj.

kvadrillio 2010.04.21. 12:08:28

Eszed-nemeszed ezt kapod ! Ezt adja neked a magyar demokrácija ! :O)
Szar kekszet, egyre szarabb adalékanyagokkal, szóóójával telenyomott felvágottakat, ízfokozókkal,festékekkel telenyomott liszttel készített pék-termékeket, ciános paprikát..stb.....,s akik ezt megteremtették, azok bio-élelmiszart vesznek maguknak, ami szintén sokszor fertőzött !!!/fuzáriumos !/
Na, ezeket az embereket nem lett volna szabad döntési helyzetbe hozni !
Azért reménykedek, hogy eccer eltünnek a fenébe.:)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.04.21. 12:08:44

@zero:

Így megy ez. Mondjuk ha a kekszgyár tulajdonosának egy befektető annyi pénzt ajánl a cégért, hogy a tulajdonos azt gondolja, hogy ez megéri neki, akkor eladja a céget. És ha ez a befektető mondjuk nem magyar, akkor már az sem lesz magyar. Ha nem jön ilyen befektető, akkor meg nem.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.04.21. 12:11:59

Az állami vagyon elkótyavetyélőit 20 év kőfejtésre ítélni, márkanevet visszaperelni, gyárat visszavásárolni vagy lefoglalni (a privatizáció "tisztaságától" függően), a hazai élelmiszergyártást újraindítani.

Addig bojkott.

Gyűlölöm a cseh Boci csokit!
Gyűlölöm a szlovák Győri kekszet!
És gyűlölöm az összes korrupt, önző, patkánylelkű politikust, aki ezt a szégyent lehetővé tette.

Bojkott.

A fent nevezett termékeket pontosan azóta bojkottálom, mióta a Boci gyanúsan megváltozott íze miatt átböngésztem a csomagolást: cseh gyártmány. Bojkott.

Azóta mindig megnézem, mi hol készült. Ha tradicionális magyar márkanévvel akarnak rámsózni külföldi árut, akkor bojkott. Inkább megveszem az idegen márkát, az legalább nem akar a nevével becsapni.

Csúcsvicc a Bomba Energiaital csomagolása volt pár éve: „Magyarország első számú exportcikke” állt a címkén, tőle 2 centire: Származási hely: Ausztria. Be is szkenneltem, annyira szürreális volt. :D

2010.04.21. 12:13:42

Egy kamionos mesélte, hogy magyar krumplit szállít hollandiába, és onnan holland krumplit hoz vissza. Eladjuk a mi jó krumplinkat, és jön helyette a sz@r holland.

M@l@ck@ 2010.04.21. 12:17:20

@Grunt: Így van! És már nekik is egyre több termékük van, amik tényleg finomak!! Ők is felismerték, hogy egyre több embernek fontos, hogy hazai terméket vegyen és fogyasszon, így kibővítették a repertoárjukat!! Jól teszik!!

kvadrillio 2010.04.21. 12:19:01

Az Ikarust is beszaratták, aztán most mégis újraindítják a buszgyártást......máááááásképpen, 100 milliárdért !!! :O)))

Felelélesztenék a magyarországi buszgyártást
[origo]|2010. 04. 07., 16:23|
Címkék:buszgyártás, ipari megrendelés, Magyar Autóbuszgyártó Klaszter

Tizenkilenc buszgyártással foglalkozó vállalat részvételével megalakult a Magyar Autóbuszgyártó Klaszter, amelynek célja, hogy élénkítse a hazai autóbuszgyártást, és ellássa a hazai piacot.

Fotó: Hollósy Balázs [origo]

Tizenkilenc cég képviselóje írta alá az együttműködési szerződést

Évente mintegy ezerötszáz darab autóbusz készítésével a hazánkban működő, autóbuszgyártással foglalkozó vállalatok termelése jelentősen alulmúlja a korábbit. Az állam a rendszerváltás után fokozatosan kihátrált az iparág mögül, ami a piaci helyzet változásával együtt azt eredményezte, hogy a mára legendás egykori magyarországi buszgyártás - amikor Afrikától Dél-Amerikáig számos országba exportáltunk - már csak fakó emlék a múltból.

Ezen szeretnének változtatni a Magyar Autóbuszgyártó Klaszter alapítói. Flórián István miniszterelnöki megbízott elmondta, hogy az Autóbusz Rekonstrukciós Program részeként létrejövő virtuális vállalat egyértelműen segíti a külön-külön kicsinek számító cégek érvényesülését. A közelgő kormányváltás sem fogja befolyásolni a most elindult folyamatot, mert elmondása szerint személyes részvétele nélkül is tovább tud folyni a közös munka. Alulról indult a szerveződés, amelyhez kormányzati támogatást kaptak.

A hazai buszgyártásban eddig résztvevő nagy múltú cégeket is meghívták az alapítók közé, a Rába és az Autokut mellett az egykori mamutvállalat Ikarust is, Széles Gábor másik két cégével együtt. Így született meg a virtuális nagyvállalat, amely állami támogatásra is pályázhat. A Magyar Fejlesztési Bank százmilliárd forintos nagyságrendű, a közösségi közlekedés fejlesztésére szánt keretéből tízszázaléknyi önrésszel lehet részesedni.

Fotó: Hollósy Balázs [origo]

Elsősorban a hazai piacot szeretné ellátni a klaszter

Közös termékük egyelőre még nincsen, de a reményeik szerint a régi magyar buszok még élő jó híre hozhat elég megrendelést, amelyet együtt teljesíteni is tudnak majd. Piacszerzésben a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség, vagyis az ITD Hungary Zrt. segít a most megalakult klaszternek, ők felelnek a hazai buszgyártás marketing-pozicionálásáért.

Mester Zoltán, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium versenyképességért felelős szakállamtitkára szerint Magyarországnak a munkahelyek megtartása és a foglalkoztatás növelése szempontjából fontos a buszgyártó klaszter. Ezen felül a mostani program célja a versenyképesség fokozása, a kutatás és fejlesztés, valamint a gyártás szakaszának egymásba integrálása. Szakmai partnerként a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki Karának Gépjármű tanszékét nevezték meg.

Konkrét terveik még nincsenek, de a most aláírt együttműködési szerződéssel a résztvevők együtt esélyesebbek lehetnek a piaci érvényesülésre.

A Magyar Autóbuszgyártó Klaszter alapítói

Alfa Busz Projekt Kft., Auto Rad Controlle Kft., Autó Univerzál Kft., I-Cell Kft., IK Fémtechnika Kft., IK Járműtechnika Kft., Ikarusbus Kft., Jáfi-Autókut Kft., Kti Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft., Liberatus Hungary Kft., Magyar Autóbuszgyártó Kft., Nor-Service Kft., Omnex Kft., Orosházaglas Kft., Rába Jármű Kft., Silex Kft., Trezor-Liktor Zrt., Tüv Nord Kft., Vill-Cad Kkt.

Geza 2010.04.21. 12:22:34

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Meg kirekesztő is vagy :)! 'Negro' - ilyen nevet, nahát. Talán 'afroamerikai'!
Mondjuk az 'elszopogatok egy negrót' kifejezés is új értelmezést nyert mostanában (müllerniki, stb.) ugyebár :).

Tényleg, ha ezt is megveszi a labanc, akkor átkeresztelik pl. 'schwarz'-ra? (Akkor már inkább legyen _von_ Schwarz, ha kérhetném :)...)

Rikki Harcos 2010.04.21. 12:23:36

@Bicskas: nagyon fasza! és Te az autóshídnak örülsz a Kisböske helyett? mi lesz az egyetem csendjével? még ha építőmérnökhallgató vagy, akkor sem mondhatsz ilyet...irgum-burgum

:-)

plb 2010.04.21. 12:39:25

Én ott laktam egy ideig a kekszgyár mellet, egy nagyon szegény telepen. Egyedül voltam nem cigány. Ekkor ismertem meg a cigányokat és azóta is jó velük a kapcsolatom. Már nem Győrben élek, és nem tudom mi lehet a teleppel.

nyomika 2010.04.21. 12:53:39

Pirosalma! A keksz neve: Tere-fere. Piros dobozban volt, félig étcsokiba mártva. Ez az amire gondolsz?
Én is nagyon szerettem, meg a Pilótát és a Vaníilás karikát is. Sajnos egyik sem olyan ízű, mint régen. :-(
Sajnálom, hogy vége...

TH 2010.04.21. 12:54:21

Nem olvastam végig a kommenteket, de nagyon tetszik, h. sokan egy kommentben kommunistáznak, és közben az állami tulajdonú vállalatok mellett kardoskodnak.
Csak úgy megjegyzem, h. az, h. a cégek állami - azaz a nép - tulajdonában legyenek, az alapvető része egy kommunista rendszernek. Hogy lehet valakire azt mondani, h. "rohadt komcsi, kiárusítja a nemzet vagyonát a tőkéseknek"? ebben senki nem érez ellentmondást?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.04.21. 13:00:24

@kermi: Ezt nem értem. De nem is akarom megérteni: nem érzem magam szabadpiac- és globalizmus-ellenesnek, de úgy gondolom, hogy a jelenlegi formájában elképesztő pazarlással és környezetrombolással jár. Elég, ha csak arra gondolok, hogy a kamionos ismerősödet arra utasítják, pöfögje tele Európát Magyarországtól Hollandiáig, majd Hollandiától Magyarországig, hogy utaztassa a kolompért. Vicc ez...

@kvadrillio: "Az Ikarust is beszaratták, aztán most mégis újraindítják a buszgyártást......máááááásképpen, 100 milliárdért !!! :O)))"

Jó drága tévedés, és sok ilyet szült az elmúlt 20-30 év. :(
Ezzel együtt, én örülnék, ha újra lenne magyar buszgyártás. Mármint olyan léptékű, mint anno az Ikarus.

Ha a NABI (North American Bus Industries) Bp-n és Kaposvárott gyárt karosszériát és szereli össze a buszokat az USA számára, akkor azért van jövője a hazai buszgyártásnak, nem? :)

2010.04.21. 13:01:26

Hülyeség ezt ilyen tragédiaként megélni, a cukorgyárak bezárásának is viágpiaci és európai okai voltak. Ha akkora főnyeremény lett volna Győrben kekszet gyártani, akkor nem adták el volna sorozatban és nemzárták volna be. A tőkés sem hülye, ez azért gyanítható. A kekszgyárat bezárták, motorgyárat meg megnyitották. Nem kell ezt túllihegni.

Vagytok ti komenisták? Államosítsunk újra? Játsszuk újra a vörös októbert?

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 13:03:03

@TH:
Állami hitel van. Állam lehet kezes is. Nem kell tervezetlenül eladni vagyont bárkinek üveggolyókért. Lehet átgondoltan is. Lehet a piac működését koordinálni, szabályozni stb.stb.

Szóval ezzel az szdsz-es maszlaggal elkéstél néhány évet szerintem.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 13:06:58

@iii: "Vagytok ti komenisták? Államosítsunk újra? Játsszuk újra a vörös októbert? "

Nem kell játszani. Ezt már eljátszották néhányan velünk. Továbbá a "tőkés" (lol) nem képvisel nemzeti érdekeket, a mindenkori magyar kormánynak meg kellene.

Írták már, hogy Orbán oda mert szólni a Danonnak, megértették.

Ezt a "Vörös októberezős "szöveget meg nyomd el azoknak, akiket tavaly rúgtak ki onnét. Lehet elküldenek a picsába. Csak lehet...

dtk74 2010.04.21. 13:07:08

@M@l@ck@: Én a Suzukit, meg az Audit nem értem, hogyan használhatják ezt a nevet, ha nálunk gyártják? Persze csak viccelek. Én értem.
Inkább azon kellene elgondolkodnunk, miért nem nálunk telepedtek le ezek a gyárak? Munkamorál, adózási környezet, infrastruktúrális hiányosságok, talán ezek is közrejátszanak a komcsi-zsidó összeesküvés mellett. A mondat vége megint vicc, csak a gyengébbek kedvéért...

TH 2010.04.21. 13:07:20

@Joseph Adama: Én nem akartam azt mondani, h. a kommunizmus jó vagy rossz dolog, sem azt, h. az állami tulajdon jó vagy rossz. Én csak arra az apróságra hívtam fel a tényt, h. egy kommunista az állami tulajdont támogatja, a tőkéseket meg gyűlöli.
Annyit mondtam/mondok, h. aki üveggolyókért a multiknak eladja az állami tulajdont, az nem kommunista. A fogalmakat nem árt tisztázni szerintem.

Amit írtam, annak mi köze az SZDSZ-hez, vagy ahhoz, h. a privatizáció hogyan működhet jól?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.04.21. 13:09:11

@iii: A keksz magyar márka volt, a motor meg nem.

Idehozták a motorgyártást - köszi, majd viszik is tovább, Kínába, Ukrajnába, Romániába.

Szerinted mit szólna hasonló helyzetben egy francia, egy amerikai? Amikor egy tradicionális hazai márkát külföldön gyártanak, eredeti márkanév alatt? Dagadna a melle a büszkeségtől, hogy "elvitték, de cserébe itt gyártják a kutyaszarszedő lapátokat".

Az a tragédia, ha te ezt nem érted.

odamondó 2010.04.21. 13:09:40

Nagyon szomorú. 2000-ben Győrben laktam emlékszem még a mi sulinkból is szerveztek embereket akik kimentek a tüntetésre a gyárbezárás ellen. Voltak ismerősök szülei akik a gyárban dolgoztak. Tőlük vettük tört pilóta kekszet 450 forint/kilóért. Édesanyám is volt a gyárban tudott hozni friss pár perce készült Balaton szeletet meg friss pilótát... isteni volt. Különben Győrt el se tudom képzelni enélkül az épület nélkül :( Kapitalizmus dejóóó.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 13:13:52

@TH: Otthon, gyermekednek, töri dolgozat előtt.

Szerintem itt mindenki tisztában van a fogalmakkal,és azzal is, hogy miért használják.

Igen, nálunk a kommunisták eljátszották azt, hogy először államosítottak, aztán a rendszerváltáskor ( és amikor picit is hatalom közelébe kerültek), bagóért privatizálták a vagyont.
Minek hívjuk őket? Posztkommunistáknak? Vagy simán férgeknek? A féregnek mi a definíciója?

TH 2010.04.21. 13:21:07

@Joseph Adama: hívd, aminek akarod, nekem mindegy. És nem, szerintem itt nincs mindenki tisztában a fogalmakkal. Nekem legalábbis úgy tűnik.

Egyébként meg a győri kekszet - mint már fentebb írták - 1991-ben privatizálták:
"1991: A United Biscuits privatizálja a Győri Keksz és Ostyagyárat, mely április 12-én Győri Keksz Kft. néven kerül bejegyzésre."
Mi köze ehhez a posztkommunista férgeknek?

Az igazi Sipi - Citizen of European Union (törölt) · http://www.youtube.com/results?search_query=ud+zrt 2010.04.21. 13:31:57

fura nepek laknak errefele..

a kapitalista piacgazdasag altal nyujtott lehetosegeket akarjak a szocialista tervgazdalkodas latszatbiztonsagaval kombinalva..:-)))

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 13:34:29

@TH:
Akkor oktatás következik (nekem -még- nincs hülye kölköm:D)

A rendszerváltozás előtt előbb alkották meg a gazdasági jellegű törvényeket, mint a politikai jellegű változást hozó jogszabályokat. Lásd pl. Gt.

A politikai hatalmat gazdasági hatalommá váltották át, majd visszafele is lezajlott ezen folyamat ( lásd pl. Fletó).

Az Antall-kormány a privatizáció lebonyolítása során nem tudta megkerülni ezt.

Szóval ezért. Azt meg ne feletsük, hogy mostani korány nem nagyon tett semmit azért, hogy a gyár megmardjon. Volt olyan miniszterelnökünk, aki ezt azért kilobbizta.

:)

TH 2010.04.21. 13:35:25

@az igazi Sipi: Én azt értem azért, ha nem akarnak totális vadkapitalizmust, de abba beleszólni, h. egy magáncég hol, mit gyártson, legalábbis meglepő ötlet.
Viszont az is igaz, h. a privatizáció jó elbaszott volt, a fillérekért elherdált állami vagyon valós probléma. Csak kár ehhez kommunistázni szerintem, a privatizációt annó az MDF kormány csinálta végig: jól-rosszul, úgy, ahogy sikerült. Ha nem csinálták volna meg, még rosszabb lett volna, de ez nem menti azt, hogy sok mindent lehetett volna jobban csinálni...

bgp 2010.04.21. 13:37:25

@TH: Minden pártban voltak és vannak "posztkommunista férgek", csak mert nem az MSZP ciklusa idején privatizálták még nem jelent semmit :)

TH 2010.04.21. 13:38:35

@Joseph Adama: érdekes elmélet..."Az Antall-kormány a privatizáció lebonyolítása során nem tudta megkerülni ezt. " jajj, szegények!!! Meg volt kötve a kezük? Nem volt beleszólásuk a privatizáció feltételeibe? Az, h. Fletó mit csinált, azt én is tudom, nincs is köztünk nézeteltérés róla...:)

És valóban, Orbán jól odaszólt a Danone-nak annó, de én azt már akkor is csodálkozva néztem...

TH 2010.04.21. 13:43:00

@bgp: én azt mondanám, h. minden pártban vannak férgek, egy része posztkommunista, egy része meg nem...és azt hiszem, minden pártban vannak olyanok, akik szintén nevezhetők talán posztkommunistáknak, viszont nem férgek.

Bikfenc 2010.04.21. 13:43:37

Hát én nagyon sajnálom a Kekszgyárat.
Szigetben nőttem fel, most is ott lakom (nem messze a Kekszgyártól)
Azt meg csak az tudja, aki itt nőtt fel, milyen az, amikor beleszagolsz a levegőbe és egy bólintással nyugtázod, hogy vaníliás karika, vagy kókuszos linzer.
Mindig lehetett érezni a gyártósoron sülő keksz illatát.
Az valami fenséges volt!
Hát nekem ezért hiányzik a Kekszgyár...

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 13:43:41

@TH: Elnézést a kioktató stílusért (sem a korom, sem a tudásom nem hatalmaz fel rá :P), de fogalmakon lovagolni tényleg teljesen felesleges szerintem.

Antall-kormánynak meg szerintem tényleg nem volt mozgástere. Lásd.: első média háború, taxis-blokád, teljesen tehetetlen volt (részben saját hibából is persze)

TH 2010.04.21. 13:48:46

@Joseph Adama: nem volt vészes a stílusod, szal semmi gond. A fogalmakon én azért tartom fontosnak a lovaglást, mert azt látom, h. sokaknak csak valami halvány elképzelése van arról, h. melyik eszme mit jelent, és, h. melyik párt mit képvisel (nevével ellentétben vagy csak részben megfelelve általában). Pl. nézd meg, h. az MSZP mennyire képvisel szocialista vagy szociáldemokrata eszméket...vagy hogy az SZDSZ mennyire volt liberális, és hogyan járatta le sikeresen a "liberális" szó jelentését. Vagy a Fidesz annó a "polgár" szót...stb...

derelyegrádi szellem 2010.04.21. 14:19:36

:-((((((((

Én ebben gyárban - általános iskolás koromban - még dolgoztam is. Vele szemben van az uszoda, ahova edzésre jártunk, és mindig lehetett érezni a semmivel össze nem téveszthető illatát, ami nekem nagyon sokáig Győrt jelentette. Meg maga a keksz is. Edzés után kaptunk mindig pilótakekszet, és még egy évized múlva is ha pilóta kekszet ettem eszembe jutott gyermekkorom messzeringó világa .... :-((((

De hát ki csak pénzzel száll főlébe, annak térkép e táj....

(Nem messze onnan (szintén Szigetben, a Botond utcában) volt a növényolajgyár, azzal is pont ezt csinálták, megvették és bezárták. Csak azt speciel olaszok. Piacot vettek ezek, nem gyárat.)

ave 2010.04.21. 14:21:55

Hm, 10 evet dolgoztam ott. Jo hely volt, imadtam az uzemi labirintust.
Egy mai gyarban mar nem lehet eltevedni, akarmekkora is. Itt meg lehetett. :)
Es x ev utan talalni olyan eldugott helyen dolgozo uzert, akire mar senki nem emlekezett, hogy ott dolgozik halozat nelkul persze.
Megneztem a multkor amikor bontottak. Hat. Ami megmentheto erteknek tunt, azt is gyurtek maguk ala a gepek, mert olcsobb szemetbe vagni, mint kulonvalogatni, majd ertekesiteni.
Mocskos kapitalistak... :/

Claritas 2010.04.21. 14:29:58

az Antall-kormánynak igenis volt mozgástere.talán,de tényleg csak talán felhozhatnánk védelmükre a naivitást, tapasztalatlanságot, de ez sem állja meg a helyét,mert éppen egy frakciótársuk felhívta a figyelmüket a privatizáció körül zajló bűnökre:
www.youtube.com/watch?v=Y8p4kz8Xt7M&feature=related ( 3.40-től )
dr. Kőrösi Imre felszólalása, 1994-ből...
a poszt remek, lehetne folytatni a tejiparral,konzerviparral,húsüzemekkel, szörp- és gyümölcslégyártással, Bocival, Túró Rudival, Sport szelettel:(

pancsi 2010.04.21. 14:46:37

Misztikus alfahímnél a pont, a többiek meg büdös kommunisták. Ha jobbikra szavaztak, ha ballikra, ha fideszre.

2010.04.21. 15:06:23

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): Mert szerinted olyan könnyű egy motorgyárat továbbvinni? Ha viszik, akkor nyilván nem éri meg itt csinálni. Nekem se esik jól egy ilyen fejlemény, de ezek üzleti döntések. Azért, mert valakik valamikor csináltak egy gyárat, az nem szentírás, hogy az a világ végezetéig működni fog. A kekszgyártás nem egy hightech iparág, ahogy a zoknigyártás se az volt.

A magyar márka szerintem így is megmarad, mert az érték. Ahogy a többi is megmaradt, a Boci-tól a Sportszeletig, pedig teljesen mások csinálják már.

Az amerikaiak meg a franciák ilyenek százait megélték már, csak nekünk újdonság a kapitalizmus. Ejtenek pár csepp könnyet, ahogy én is és az élet megy tovább.

Egyébként korántsem biztos, hogy ezzel minden lezárult, ahogy az Ikarus márkanév is megvan még és meg az is lehet, hogy újrakezdik.

Joe84 2010.04.21. 15:09:32

Gyönyörű... Ezért kell nekünk a külföldi tőke, ugye? Befektetnek, csalogatni kell őket.

Amikor meg már mindenünket eladták, minden gyárat felrobbantottak, akkor sem mondhatjuk azt, hogy köszönjük de ebből nem kérünk, mert, aki ilyet mond az egyből szélsőséges lesz.

2010.04.21. 15:13:48

@Joseph Adama: Most akkor ezzel mit mondtál, mert nem nagyon lehet követni. A magyar állam vegye meg a kekszgyárat és folytassa tovább a veszteséges termelést? Tudod mit, vegyük meg az összes gyárat állami tulajdonba és akkor mind nemzeti érték lesz? Mintha lett volna már ilyen...

Az meg mélységes demagógia, hogy az ott dolgozókra hivatkozol. Egy vállalkozást nem azért kell fenntartani, hogy lehessen hol dolgozni, hanem hogy hasznot hajtó tevékenységet végezzünk.

Kevered a szezont a fazonnal, az nem nemzeti érték, hogy mindenáron legyen kekszgyártás. Nincs már Ovomaltin meg Schmolz-paszta sem, például.

2010.04.21. 15:19:59

@Joe84: A nem külföldi tőkének ugyanúgy lehetősége lett volna megvenni. Nem tették.

Ha nem adták volna el, sokkal hamarabb lehúzták volna a rolót. Lásd az ózdi kohászatot meg a porcelángyártást, hogy vergődik. Nem a kekszgyártáson fog múlni Magyarország jövője. Helyette gyártanak mobiltelefont, motort meg játékszoftvert.

TH 2010.04.21. 15:27:42

@iii: Alapvetően igazad van. De amikor egy gyár nyereséges, és csak azért zárják be, mert lehet hatékonyabban is csinálni, hogy még nagyobb profitot hozzon a tulajdonosoknak...az is elfogadható, csak nehezebben. Tehát ha 100 ember azért veszti el a munkáját, és csekély fizetését, hogy 3 multimilliárdosnak mondjuk még több pénze legyen, akkor azért ez nem néz ki olyan szépen.

Na, jól tudom képviselni Marx bácsit?

ragi 2010.04.21. 15:29:16

@konyhakész pumi: például én. Kiteszem és igen gyorsan elfogy a könyvtárban. Jobb koncert helyszínek bejáratánál is tesznek ki és helye van mindenütt, ahol nem akarják, hogy köhécseléssel zavarják a többieket.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 15:32:28

@TH:
Ez mióta lenne Marx? :) Itt lép be az állam, mint piac szabályozó. Hosszútávon az érné meg, hogy itthon készüljön a keksz. Munkahely, hagyomány (érték), ráadásul bejáratott, eladható termék.

Most is Magyarországon fogják megvenni a legtöbb Győri édest... Csak ebből itthon kisebb a haszon. Ez mióta Marx?:)

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 15:38:42

@iii: EZ egy hosszú folyamat volt.
1., körültekintőbben kellett volna privatizálni
2., ha megtörtént a baj, az államnak fel kellett volna mérnie, hogyan tudja itt tartani a gyárat (írtam, volt akinek ez sikerült azért )
2,5., Érdekes módon az állam vissza tud vásárolni, vagy vissza nem térintendő hitelt tud adni olyan cégeknek, amik már az induláskor veszteségesek... ( de ez csak zárójelben )
3., Nemzeti érdek a munkahelyek megtartása? Vagy egy olyan márka megtartása, aminek 100 éves múltja van,és jelenleg is itthon vásárolják belőle a legtöbbet ? Igen, nemzeti érdek.

derelyegrádi szellem 2010.04.21. 15:49:03

@Joseph Adama:

ha mindenképpen a gyárat el kívánták volna adni, azt megtehették volna úgy is, hogy a márkanevek, termékek maradnak magyar kézben. Csak gyárhatják ezeket termékeket és árulhatják, ennek hazsna az ővék. Nagyjából mint a Coca Cola csinálja. Eladja a töltés jogát, de a márkanevet, technológiát nem.

ha így lett volna, akkor is bezárhatja a gyárat, csak akkor megvonják tőle a márkanevet, meg a levédett termék gyártásának jogát, és kész.

De hát ez nem így történt, az elvtársak egy tál lencséért gyorsan, bármit, csak vigyék.

gabest1 2010.04.21. 15:49:54

"bregenzi biscuitgyárának"

Angol-német egy nyelvcsalád, de ennyire??

zrzr 2010.04.21. 15:57:49

A szeszgyárat még nem kellett bezárni gondolom. Vagy azt is?

TH 2010.04.21. 16:02:46

@Joseph Adama: "Most is Magyarországon fogják megvenni a legtöbb Győri édest... Csak ebből itthon kisebb a haszon. Ez mióta Marx?:) "
Ahogy én látom, azt gyártja a Győri keksz székesfehérvári üzeme itthon, amit itthon is adnak el. És azt gyártják külföldön, amit más csomagolásban máshol is eladnak. A pilóta kekszet pl. Magyarországon gyártják, mert itt is adják el. A Boci csokit meg Csehországban, mert Orion néven eladható ott ugyanaz...

2010.04.21. 16:02:50

@TH: Az a gyönyörű, hogy itt vannak ezek az állítólagos jobboldaliak és olyan kommunista-etatista-szocialista dumát nyomnak le állandóan, hogy csak úgy nézek ki a fejemből. Hiába, 40 év agymosást nehéz eltüntetni. Orbán meg társai hiába jártak Oxfordba tanulni, azért csak a Kádár-korban szocializálódtak. Kornait meg kevesen olvastak akkor is, ma meg már pláne.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 16:14:08

@TH: Külföldi gyártású terméket is értékesítenek itthon.
------------------
@iii: Nem ideológia vezet, hanem racionalitás ( és persze minimális emocionális szempont , ).
Abból indulunk ki, hogy itt nem történt más, mint piacfelvásárlás.

Aztán lehet itt bármilyen jelzőt/ideológiát szeretni/vallani, de ez a nemzetgazdaság szempontjából káros.

Az élelmiszeripar amúgy is stratégiai ágazat, nem lehet lefitymálni, hogy ez csak "keksz". Mert minden egyéb termékkel is ezt játszák el. ( és itt még nem is említettük az élelmiszerbiztonságot stb.stb)

Szóval tarthatsz kiselőadást a "jobboldali politikai irányzatokról", de pont leszarom. ;)

2010.04.21. 16:17:25

@Joseph Adama: 1. Szakmai befektetőnek adták el a gyárat, ennél körültekintőbben nehezen lehetett volna.
2. Jó, akkor nézd meg, hogy mit kínlódott össze a magyar állam Ózddal 20 éven keresztül, ráköltött milliárdokat és mára semmi sincs belőle. Vagy ott van a picikét fontosabb Malév, mit vergődik már évtizedek óta. Nehogy már egy nyomorult kekszgyárra költsük el azt a kevés pénzünket is, basszuskulcs. Nem elég nagy az adósság így is? Miért pont egy multi kapjon olcsó hitelt, miért nem az én kisvállakozásom?
3. Sok minden nemzeti érdek, például hogy ne költsék a pénzt fölöslegesen, az is. Mindenáron nem szabad megvédeni a munkahelyeket sem.

A márkák jönnek és mennek. Ha van értéke a Győri Keksz márkának (nyilván csak nálunk van, külföldön ismeretlen), akkor meg is fog maradni. Ha nincs, akkor ipari emlék marad, mint annyi más társa. Például a Tavaszi Részvénysör:
www.artsnotdead.com/Drink-Beer-Hungarian-Military-Propaganda-Poster-p/mh00004.htm

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 16:22:32

@iii: Nehézipart idekeverni szerintem demagógia. A nehézipar azért ment tönkre, mert megszűnt a kgst, energiahordozóink nagyobb részét (barnaszén) kitermelték.

Az élelmiszeripar viszont nem ilyen költségigényes ágazat. Stratégigai jelentőségű, amit nem lehet nem számításba venni. És sokféle lehetőség van pl. : derelyegrádi szellem 2010.04.21. 15:49:03 ötlete.

2010.04.21. 16:23:12

@Joseph Adama: Ha az élelmiszeripar stratégiai, akkor minden az, akkor ennek a szónak az értéke nulla. Szóval nagyon nem az. Az élemiszeripar egy a sok közül, a kekszgyártás meg pláne.

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 16:29:06

@iii: Nem. :) 2 legfőbb az energiaipar és az élelmiszeripar. Erre épül rá szinte minden. Ez 2 utolsó dolog, amit el lehet venni egy rendszerből, működő gazdaságból.

(kekszet meg nem lenézni, mert mindegyik termékkle ez történik )

2010.04.21. 16:40:31

@Joseph Adama: Te viccelsz. Ennél sokkal stratégiaibb pl. a szoftveripar. Az élelmiszeriparra semmi nem épül, az a végállomás a fogyasztók felé. A turizmus, a vendéglátóipar, a biotechnológia stb. stb. legalább ennyire "stratégiai".

Egy pár termékkel ez történt, főleg amelyek nagy létszámú, képzetlen munkaerőt alkalmaztak és/vagy amelyeket a létező szocializmus idején a világtól elzártan mesterségesen felduzzasztottak. Helyettük jöttek mások, csak a siránkozók ezekre soha nem figyelnek, mindig a múltért busonganak. A jövőben kell nézni, felemelt fejjel! "Én szeretem hinni, Magyarország nem volt, hanem lesz!"

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 16:45:50

@iii: Te nem érted a stratégiai ágazat fogalmat. Nem húzó ágazatról van szó :) - ha létezik ilyen fogalom :p-
Stratégiai az, amikor a másoktól való függést minimalizálni kell.;)

Joseph Adama (törölt) 2010.04.21. 16:50:23

@Joseph Adama: Az energiaszektor, élelmiszeripar ha leáll, akkor vége. Nincs tovább. Minél nagyobb mennyiségben kell ezeket behozatallal pótolnunk ( függés nagy ), annál kiszolgáltatottabbak vagyunk..

Ha nincs turizmus az rossz. Ha nincs új gyártású szoftver az is rossz. De az állam működik tovább biztonságban.

Érthető így? :)

privateer 2010.04.21. 17:11:14

@konyhakész pumi: meglepően sokan veszik a negrót. Szóval csak nézz szét jobban. Lehet hgy nem az ismerettségi körödben? Akkor azon kívül.

TH 2010.04.21. 17:25:55

@iii: @Joseph Adama:
Az a vicces, h. szerintem mindkettőtöknek igaza van egy csomó mindenben, más dolgokat meg talán eltúloztok. Az élelmiszeripar valóban stratégiai ágazat, és valóban gáz, ha bezár az összes cukorgyár, és ha megszűnik mondjuk a hagymatermelés...ezek összetett kérdések, és én nem vagyok elég okos ahhoz, h. meg tudjam ítélni rendesen...

Horizont 2010.04.21. 17:37:34

Csak ámulok és bámulok a kommentek nagy részén. Most akkor kapitalizmus vagy szocializmus kéne? Kommunizmus nem volt, de mindegy. Sok fiatal mennyi mindent nem tud! (lehet én sem:D) Igaz az MDF privatizált amelyik tele volt "kiugrott" kommunistákkal. Egyik évről a másikra honnan a francból lett volna annyi jobboldali, konzervatív, vallásos? Emlékszem csak kapkodtuk a fejünket anno, olyan gyors ütemben adtak el mindent, türelem nem volt, csak pénzzé tenni, megszerezni gyorsan mindent. Oké elvégre kapitalizmust akart az ország (?!) de nem elég egy céget megszerezni meg is kell tartani . Na az a szemlélet ami ehhez kellett volna teljesen hiányzott az új cégtulajdonosokból akkor még. Meg is lett az eredménye.
Sirathatjuk a Győrit meg az összes többit de sok értelme már nincsen. A Detki Keksz jól járt. Jól működik, de az is megérdemelne egy misét hogyan került át magántulajdonba!
A márkanevek levédését hiányolom, mondjuk nem is igazán tudom hogyan működik ez.
Én a Tescóba járok nagy bevásárolni, mivel a környéken nincs más. Könnyű szitkozódni, ha válogathatsz az üzletek között. Nincs így mindenhol.Ki a fene tudja már eldönteni, hogy az üzlet magyar-e? És a Tescóban is van magyar áru, én mindig azt veszek:) (olcsó szar is van, de azt nem kell megvenni)

tyberius 2010.04.21. 17:59:44

Nem kell ugyan messzire visszamenni, ott van a cikkben, hogy milyen fontos szerepet töltött be a gyár mindkét világháborúban. Ha ismét jön egy háború, akkor vajon honnan lesz kétszersült a katonáknak? Megkérjük szépen a tótokat? És ha pont ők az ellenség?

Arról nem is beszélve, hogy pl. a borászathoz nem elég a jó klíma, a jó talaj meg a jó tőke. Az igazán jó borok évtizedek, évszázadok tapasztalata alapján készülnek. Ugyanez igaz az iparra, egy Lindab-csarnokot fel lehet húzni egy hét alatt, de a tapasztalt szakmunkást nem szállítják alkatrészenként, azt bizony ott, a gyárban kell kitermelni, hosszú évek alatt. Ha lebontják a gyárat, szélnek eresztik a munkásokat, hatalmas hozzáadott érték vész el, ugyanúgy, mint amikor az évszázados tőkéket vágják ki, mert most épp nem éri meg Magyarországon termelni, mert az olasz borász több állami támogatást kap, mint a magyar.

kuki123 2010.04.21. 18:11:32

A KURVA ANYÁTOKAT MEGDÖGLETEK SZARHÁZI MSZP SZDSZ FIDESZ MDF
SZÉTVERTÉTEK SZÉTLOPTÁTOK AZ ORSZÁGOT

HAJRÁ JOBBIK!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.04.21. 18:34:31

@volánrulz: Jujj!! :) Neked is kene egy szelep a fejedre, mint a bajszosnak a Szaffiban.

2010.04.21. 20:07:01

@volánrulz: Na most jól megmutattad a stílust, amivel majd kormányoznátok az országot. Gratulálok, b+. Olyanok lennétek, mint elefánt a porcelánboltban. Faékkel akartok repülőt szerelni. Hályogkovácsok. Szerencsére a nép nem olyan ostoba, hogy ideáig fajuljanak a dolgok, legalábbis én még reménykedem.

vagyok59 2010.04.21. 20:26:00

Ezért ajánlatos mindent alapból magyar vállalkozóknak eladni. Akár bagóért is.

Horizont 2010.04.21. 20:35:08

@volánrulz:
Hűha:) Szatmári szilva? Ágyas pálinka? Kiütötted magad? Vagy kiütöttek? :)

arlequin 2010.04.21. 21:22:15

@Horizont: megmutattam neki a jobbik 2018-as választási eredményeit...

Nagykozári 2010.04.21. 21:25:21

Sokan nem tudják, hogy Hitler orvosa, dr Morell, a györi gyárban készítette azokat az "aranycukorkákat", ( ma már kábítószerként besorolt adalékanyagokat tartalmazó cukorkákat is előállított, a csomagolás kinézete miatt nevezték így ) mellyel Hitler a végén már függőként "lőtte " magát.

Horizont 2010.04.21. 21:26:27

@arlequin: Azt hittem elég az idei:)

arlequin 2010.04.21. 21:39:37

@Horizont: tévedsz. az 80%-os lesz, 17% helyett, azért ilyen nagy már most a szája. hihihi

Horizont 2010.04.21. 21:56:21

@arlequin:
Nem olyan nagy öröm lenne az a 80% szerintem! A Jobbiknak se:)
A Fidesz is ha túl lesz az első gyönyörön, és nem jön össze a következő nagy bajban lesz:)
Vagy mi mind:)

Donna (Cara)mba 2010.04.21. 21:56:33

@arlequin: Miért loholsz így előre az időben?

Donna (Cara)mba 2010.04.21. 21:58:27

@Horizont: A gyönyört illetőleg sztem jóéhányan máris bajban vagyunk;-) Ezért nem kell várni 2018-ig:(

Horizont 2010.04.21. 22:06:22

@Donna (Cara)mba:
A Fidesznek (azaz Orbánnak) vasárnap jön el a gyönyör napja:)
Nekünk (a népnek) nem tudom mi jön, de gyönyör az biztos nem:)
Attól ami volt csak jobb jöhet, de annyira alacsony a szint.......

Donna (Cara)mba 2010.04.21. 22:16:00

@Horizont: Ja.
Ezért én most ki is nyúlok az ágyikómban, ne legyek túl magasan, még kilógnék a sorból, az meg ugye sohase volt jó:-D

Jó éjszakát nektek! Szebb holnapot!

arlequin 2010.04.21. 22:16:08

@Donna (Cara)mba: én? loholni? időben? hogy tudnék loholni sz örök jelenlétben? áruld már el nekem.

Donna (Cara)mba 2010.04.21. 22:19:54

@arlequin: Elfelejtettem, hogy te Őfelsége Bolondja vagy, ebből kifolyólag más az időről alkotott képzeted is.
De végy figyelembe engem is a szűk agyúságommal és ne bántsd a lelki szegényeket, akiké a földhözragadtság...

arlequin 2010.04.21. 22:25:14

@Donna (Cara)mba: nézd. felcsippantok 1-2 morzsát innen-onnan s szórom, ahogy lehet. a te 'bajod' nem a lelki szegénység, hanem a gazdagság. teli vagy szép, színes üveggolyókkal, amikben ilyen cetlik vannak: múlt, jelen, jövő, nap, bolygók, csillagok, ember, isten, reggeli, gyerek, jóindulat, magyarország. én meg előszeretettel rendezek karambol-partikat ezek között.

arlequin 2010.04.21. 22:30:01

@arlequin: ja igen az intim szappant, az órarendet és a porszívózást kifelejtettem. mondjuk még sok mást is.

Donna (Cara)mba 2010.04.21. 22:32:45

@arlequin: Veled jól kifogtam! Sohase unlak meg, mert sohasem vagyok biztos abban, hogy értelek...Nagy kópé vagy te mindamellett, hogy Bolond vagy. A Bolond kártyát kihúzni nagy szerencse, tudod-e?

Horizont 2010.04.21. 22:39:16

@Donna (Cara)mba:
"mert sohasem vagyok biztos abban, hogy értelek..." Na ezzel én is így vagyok:) Jól kiadjuk magunkat!
Amúgy tényleg nagy kópé:))

arlequin 2010.04.21. 22:39:35

@Donna (Cara)mba: szerencse? hááát. olyan ez, hogy megpróbálod eldobni, de visszajön mint a bumeráng. nem egy nagy öröm. lenne egy kis házikóm (jó van na, elég lenne egy kalyiba is) a hegy lábánál, patak mellett, déli oldalon, csendben, magányban, egyedüllétben. erre mi van? na bele sem kezdek. hülyék között idiótát játszani. ez jutott. ilyenkor úgy sajnálom magam. de topo felvidít. valaki mindig jön aki jobb valamiben. ebben megnyugszom. na meg persze a fröccs. és a virágok. és a szeretőm. és a majmok (kösz topo!) és a napfény. és egyéb kábítószerek.

Donna (Cara)mba 2010.04.21. 22:43:46

@arlequin: Jó, adok egy kártyát, hátha ez is ér valamit:

0. A BOLOND

Kulcsszavak : nyitottság, bizalom, hűség önmagunkhoz, ugrásszerű fejlődés, teljesítőképesség, kockázatvállalás, szabadság, bátorság, függetlenség, kreativitás, nagy potenciál, szív hangjára kell hallgatni.

Ez csak egy kártya. Neked, ha elfogadod.

Donna (Cara)mba 2010.04.21. 22:53:42

Jó éjt nektek! Bolondoknak és kevésbé bolondoknak bolond álmokat! Bolondság a világ sója...

arlequin 2010.04.21. 23:12:19

@Donna (Cara)mba: a szív hangja? már vagy kétszáz éve bedobtam a zaciba. nyitottság? mármint a fájdalomra. bizalom? hogy bizonyosan átvágják az embert. hűség önmagunkhoz? nevezetesen ahhoz a nyomorulthoz, aki azt hiszi számít. ugrásszerű fejlődés? a hazudozásban. teljesítőképesség? ivászat. kockázatvállalás? minden reggel felkelek. szabadság? két rossz között. bátorság? bevallom, én fingottam. függetlenség? az erkölcstől. kreativitás? idióta szóviccek. nagy potenciál? a baromságban jó vagyok.
kártya? mindig nyerek. unalmas.

arlequin 2010.04.21. 23:13:42

@Donna (Cara)mba: @Horizont: "nagy kópé"
ez itt most a megbecsült hölgyek egységfrontja, vagy mi a bánat?

K.Jani 2010.04.21. 23:41:24

csodálkozom, hogy ezt még senki sem linkelte be:

háború a nemzet ellen

www.youtube.com/watch?v=4ZuHzbPdiMg&feature=related

arlequin 2010.04.21. 23:53:35

@K.Jani: máshol már be volt kötve. de jó hogy ismét idehoztad.

Donna (Cara)mba 2010.04.22. 13:24:55

@arlequin:
Nagyon, nagyon off:
Jó, hülyeséget írtam. Csak ajándékosztó kedvemben voltam. Megérdemlem a pofánvágást, hiszen honnan találnám el, minek örülhetnél. Egy morzsányit. És igazad van. Mi közöm hozzá? Gondolod, érdekel mit gondolsz magadról? Nem, nem érdekel. Mert csak a fele igaz abból, amit írsz. Az igazság másik fele nálunk, többieknél van. Bár te azt is az istenség kezébe teszed le, ami embereknek dukál. Ilyen menekülőt! Mintha magam látnám.
Az érdekel, amit én gondolok rólad.
Off topic? Persze. Mindig azt csinálom, mivel már meguntam az érdemi hozzáugatást. Mert most is ülök a gép előtt, kint meg esik az eső vagy süt a nap, a hatalom meg dolgozik. Én meg csak melózok, mindjárt, ha kilépek a Vbőrről.
Béákesség a te lelkeddel!

arlequin 2010.04.22. 13:44:03

@Donna (Cara)mba: az igazságnak nincs fele-fele, azok legfeljebb feldúlt érzelmek, bolygó indulatok, felfokozott gondolatok és az ezekből következő ellenérdekeltségek. az igazság pedig egy és megszabadít. ki menekül? honnan? hová? meg aztán minek? magam elől?

Donna (Cara)mba 2010.04.22. 14:03:44

@arlequin: Egy az igazság, hogyne. Nincs felezés.
Nem is felezgetem tovább. Még a végén addig felezgetem, míg hazugság lesz belőle:)
Én vagyok, aki menekülök. Rád fogtam. Nagy hiba és magam nem ismerése:(
Mert már megint nem láttam. Te bezzeg biztos látod ezt is!
Tudom, mint egy túrista...ahogy ajánlottad. Csak nézelődni.
A te személyiséged a tied, hagyjam már békén. Csak belegázolok egy illetéktelen területekre. Aztán megkapom, ami ezért jár.
Bemerészkedtem - ha felületesen is - oda, ahova ildomtalan a bekopogtatás.

A teljes igazság meg legyen a tied és szabadítson meg téged. És a mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

arlequin 2010.04.22. 15:54:42

@Donna (Cara)mba: a személyiség olyan, mint a hullám a tengeren. olykor félelmetes, olykor lágy, van hogy visszataszítónak tűnik, de alapvetően teljesen rendben van, és tulajdonképpen vízből áll, ami nedves. nem gázoltál semmiféle illetéktelen területre, csak meglepődhettél, hogy belül nincs 'semmi'. ettől meg is szoktunk ijedni. túl nyílt és mi jobban szeretjük a meleg kuckókat. ;-)
szép napot.
a kenyeret pedig már megkaptad, nem? az imát az öreghez kell intézni. ő meg intézkedik, mást se tesz.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.22. 21:53:32

@Bozdurgán:

Dehogynem, rég feltűnt már. Az is, mikor abszurd módon Fehérváron gyártották a Győri Kekszet.

De ez a robbantás olyan jelképes volt nekem :(

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.04.22. 22:30:31

@hirtelendi:

"Szlovákiában ez gazdaságosabban megtehető mint nálunk, csak magunkat okolhatjuk ezért. "

Magunkat? úgy érted a törvényhozókat, nem?

Urmanczy 2014.01.16. 14:11:47

@TH: Aki állami tulajdont akar, az nem kommunista. Az nemzeti. A kapitalizmus és a kommunizmus az nemzetközi! Ha ezt szocialistának hívjátok, akkor én nemzeti szocializmust akarok! Na és?

TH 2014.01.16. 14:14:52

@Urmanczy: Ezt így majdnem 4 évvel később? :D
De azt látom, hogy nagy a katyvasz a fejedben, hadd ne én segítsek rendet tenni. :)

süti beállítások módosítása