Skip to content


       Szűrés lista

Ingyenbékávé vs. külföld

Horváth Csaba szombaton előállt az ő jó hírével: az MSZP 2013-ig bevezetné a díjmentes közösségi közlekedést a minimum 4 éve budapestiek és az ott tanuló diákok számára.

A teljességgel irreálisnak mondható kampányfogásról még Demszky is elítélően nyilatkozott: "Ingyenebéd természetesen nincs, mindig ki kell mondani, hogy ki fizet azok helyett, akiknek díjmentes egy szolgáltatás"

Jól írta a VEKE is: Budapesthez hasonló nagyságú városban sehol a világon nincs teljesen díjmentes közösségi közlekedés, ennek utána lehet olvasgatni itt és itt.

Még a Pártbarátnak számító Népszabadság is fikázza Horváth Csabát, aki a 168órának adott tegnap ingyenbékávé témában interjút, aminek a végére sikerült egy orbitális hazugságot betolnia:


"Riporter: Én örülnék a legjobban, hogyha nem kellene tízezer forintot lepengetni minden hónapban egy bérletért. De ha ennyire egyszerű ez a megoldás, akkor miért nem eszerint működik a közösségi közlekedés az Unió nagyvárosaiban?

H.Cs.: Egy nagyon kicsi példát tudok mondani: Velence így működik. Ott díjmentes a helyi közlekedés, praktikusan a vaporetto miatt. (...)"

 

Nos, itt vannak a velencei tarifák, remekül látszik, hogy senkinek sem díjmentes, csupán kedvezményt kapnak a helyiek és a diákok a Cartavenezia nevű igazolvánnyal. Azt se felejtsük el, hogy Velence a világ egyik legkedveltebb turisztikai célpontja, nagyságrendileg híresebb a magyar fővárosnál, így maximálisan érthető a helyieknek nyújtott előny. Vagyis Csaba még egy rendes példát sem tudott hozni (mivel nincs) az eszement ötletének alátámasztására.

Az viszont örvendetes, hogy a VEKE állásfoglalását elolvasta. Legalábbis erre enged következtetni az, hogy szombaton még csak 50 milliárd várható bevételről beszélt, ami a bevezetni kívánt dugódíjból fog származni szerinte, viszont az interjúban már az Egyesület által számolt 80-at említi:


"Ugyanis az órarendszer bevezetéséhez elkészült üzleti terv taxatíve egy 45-50 milliárdos bevételt prognosztizál csak a Hungária körgyűrűn belül, én pedig a városhatárnál meghúzandó másik zónával is számolok. Tehát van egy nagyjából 80 milliárd forintos bevételi terv."

 

A szocialisták és a tervek elválaszthatatlan fogalmak....Csinálnak egy óriási kiadást, a keletkező hiányra ráterveznek egy nonszensz bevételt, aztán mikor az (teljességgel előrelátható módon) nem teljesül, akkor néznek, mint hal a szatyorban.

Vajon mekkora dugódíjat álmodott Csaba? Külföldi példák Erhart Szilárd tanulmányából:

 

Elég csak a példaországok és a magyarok átlagfizetését összehasonlítani, és máris egyértelmű mindenki számára, hogy Budapesten 70-100 Ft körüli dugódíjat lehetne reálisan bevezetni, ami

1, vicc, nem tartana vissza senkit

2, nem fedezné a kieső BKV-bevételeket

Irreális, 500-1000-2000 Ft-os díjból lázadás lenne, és talán még az sem fedezné az ingyenbékávét, hiszen a behajtási rendszert fenntartani és működtetni is kell.....

Csaba propagálta magát a Ma Reggelben, de még Betlen is kinevette. Másra nem is jó ez az ötlet.

Frissítés: A budapest.hu-n elérhető két részletes, 2008-ban és 2009-ben készült tanulmány a dugódíjról.

"A szakértők egyzónás és többzónás modellt is vizsgáltak: az M0-s gyűrűn, a Hungária körúton és a Nagykörúton belül is kialakítható a behajtási zóna. A javaslat értelmében a Hungária körúton belüli zóna kialakításával csökkenthető legnagyobb mértékben a forgalom és a levegőszennyezés a belső kerületekben, de ez kombinálható más zónahatárok kialakításával is.

Az előzetes becslések szerint a kamerarendszerrel működő behajtási zóna kialakítása mintegy 39 milliárd forintba kerülne, amely azonban várhatóan két év alatt megtérülne a befolyó díjakból.  A javaslat értelmében a behajtási díj a mindenkori BKV-jegy árával állna arányban, amely azonban a gépkocsi környezetvédelmi besorolásától és napszaktól függően is változna."

 

Részletek a két tanulmányból:

 

 

 

 

 

 

Címkék: kampány mszp bkv

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr281971153

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az MSZP-nek vége 2010.05.05. 18:28:17

Napnál is világosabb, hogy az elmúlt 8 év elcseszett kormányzása, azt azt követő töketlen kampány, és legfrissebben pedig Horváth Csaba "önjelölt" főpolgármester jelölt dilettáns tervei (légből kapott elő-kampány ígéretei) közepette csak egye...

Trackback: Ingyen BKV - Ez egy csapda 2010.05.03. 21:01:35

Amióta meghallottam az ingyenes BKV ötletét azóta foglalkoztat a kérdés: miért? Egész pontosan miért ez, miért pont most, miért így? Végül rájöttem. Ez egy jól átgondolt terv.Az összes blog, nyilatkozat, vélemény és elemző ez ellen a javaslat/ötlet ell...

Trackback: MSZP: fiatalítás Kádárral 2010.05.03. 16:16:53

Lehetnek éppen 30-40 éves vezetői, kádárista szellemi örökségétől az MSZP láthatóan képtelen szabadulni. (Fotó: mszp.hu) A hétvégén a BKV díjmentességének ígéretével megkezdte az MSZP budapesti önkormányzati kampányát. A terv szerint a díjmentességet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.05.03. 18:25:13

Nem tudom írták-e már, nincs energiám végigolvasni az összes kommentet, de: ennyi BKV-s balhé után a Fityisz kutya kötelessége rendbetenni a finanszírozást. Egészen pontosan arra gondolok, hogy jelenleg ha jól tudom Ártunk és Ormányunk kb. 50-60%-ban, a jegybevétel kb. 30-40%-ban, Demszkáj elvtárs és csürhéje pedig 10%-ban adja a BKV bevételét.
Ez ha jól emlékszem, már évek óta téma.
Ha jól tudom, Horváth elvtárs volt a főpolgármonster-helyettes jódarabig. Persze ő sem tudott semmiről.

furstkozlekedesiszakszervezet.hu/?modul=blog&a=75532

BTW, eddig mindig Teal'c jutott róla eszembe, a Stargate-ből. Mármint a szemei. Mintha sminkelné.
Mostanában egyre inkább a Múmiából a főgonosz.

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 18:27:30

indexen írják
"Az ellenzők szerint ugyanakkor pont a díjmentesség miatt a valós költségek gyakran azoknál keletkeznek, akik nem veszik ígénybe a szolgáltatást, mert az nem felel meg egyéni igényeiknek."

és? a hasznát nem csak az élvezi, aki igénybe veszi...
az autós is élvezi a hasznát, hiszen kisebb a forgalom, hamarabb jut el a céljához, időt és üzemanyagot spórol, és kisebb stressz éri.

a helyi lakos meg örülhet, hogy kisebb a forgalom, így a zaj és a szennyezés is. javul az életminősége.

Véraláfutás2 2010.05.03. 18:27:36

@zero:
Kérdés: ha van autód, de garázsban áll hétköznap, mert a melóba tömegközlekedel, akkorminden nap fizetned kell dugódijat, a garázsban álló autó után is, amivel nem terheled környezetet? vagy ezt amúgy hogy kezelné a rendszer? csak az igazságosság firtatása miatt....

minimalista 2010.05.03. 18:27:54

@derelyegrádi szellem:
"Én asszodom ne várakoztass senkit, most rögtön húzzál el. Megleszünk nélküled, egy potyautassal kevesebb. Végre. "

Csakhogy elég sok dologban igaza van, pl. az eü. hozzájárulással kapcsolatban, ami az összes biztosítási típusú, kötelezően fizetett költségre vonatkozik: fizeted-fizeted és semmi nem garantálja, hogy egyszer részesülsz majd az "áldásaiból". Ezekkel a kényelmedet váltod meg előre és ha szerencsés vagy "feleslegesen" , vagy másik oldalról megközelítve " mások helyett v. javára" fizeted a hozzájárulásodat.
Ezt az összeget nem fizeti vissza senki az örököseidnek, az a rendszer fenntartására megy el.

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 18:28:54

@megmondtam?megmondtam:

Ilyen potyautas te kis faszgeci:

"igen, világ életemben blicceltem, ha BKV-ztam."

"tuti többet fizetek a BKV-nak adó formájában, mint te és egész családod bérlettel együtt..."

Hát azt nem nagyon hinném.

Majmozásról meg annyit, azt majd anyádnak, ha hazaért a strihelésből, jó!

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 18:32:09

@derelyegrádi szellem: ennyi? :D erre futotta tőled te szerencsétlen? :DD t

igazad van. nem kell állam, mert mások pénzéből még a hozzád hasonlók is felnőhetnek, élhetnek...teljesen feleslegesen.

beszarás, hogy az én adómból születhettél meg, járhattál iskolába, használod a járdát, és világít neked a köztéri lámpa...

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 18:33:14

@minimalista:

Különbséget kell tenni egy közös kockázatviselésen alapuló biztosítási rendszer, és egy közszolgáltatás között. A kettő nem azonos alapon, céllal, és finanszírozás elgondolások mellett üzemel. Érthető ez?

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 18:33:55

@Véraláfutás2: pl veszel matricát vazzeg. oszt ahogy az autópályát, majd a várost is járják kamerás verdák, oszt ha nincs matricád, akkor megy a bünti...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 18:35:11

@megmondtam?megmondtam: fantasztikusak, ezek a "szaros 51mrd" megjegyzések. Az ország jelenleg többet költ mint amennyi a bevétele. Honnan csoportosítanád át? A hiánycélt már kozmetikázzák 6,5%-ra. Tehát honnan vennéd el a pénzt?

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 18:36:17

@derelyegrádi szellem: "Különbséget kell tenni egy közös kockázatviselésen alapuló biztosítási rendszer, és egy közszolgáltatás között. A kettő nem azonos alapon, céllal, és finanszírozás elgondolások mellett üzemel. Érthető ez?"

nem, mert elmebeteg vagy. az oktatás pl közszolgáltatás, nem biztosítás...
de lehetne még sorolni a dolgokat...

egy önző, őskori gondolkodású, primitív csíra vagy.

citrix 2010.05.03. 18:37:00

Marhaság az egész úgy ahogy van.Egyáltalán nem kell ingyenessé tenni a tömegközlekedést,hanem egy tisztességes(megfizethető) tarifát bevezetni és azt mindenkitől beszedni aki utazik.Kivétel nélkül.A dugódíj baromság,így is a benzin árának 60%-a adó (dugódíj),van még a regadó,teljesítményadó,biztosítások,vizsgadíjak,parkolási díj,mi kell még?A dugódíj bevezetésével minden járműn rokkantkártya virítana,már így is vicc ez a téma a fővárosban(sportkocsikon,luxusterepjárókon).Terveznek egy bevételt,a töredéke folyna be ami az üzemeltetést is alig fedezné.Talán nem kellene 100millás végkielégítéseket osztogatni a csókosoknak és mindjárt jutna pénz arra amire valóban kell.

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 18:39:08

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
okoska - ezt az 51Mrd-t most is kifizetik az emberek...de azért csak mondjad a magadét...

"Az ország jelenleg többet költ mint amennyi a bevétele."
nem csak jelenleg, hanem általában mindig.

"Honnan csoportosítanád át?
kb 20x leírtam, hogy honnan és hogyan lehetne beszedni. na húzzál és olvasd vissza a kommenteket, aztán vakeráljál...

"Tehát honnan vennéd el a pénzt?"
honnan honnan...tőled vazzeg.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 18:40:04

@citrix: ne felejtsük el, a már többször taglalt viccet, miszerint ha az autód hibrid, akkor is fasza gyerek vagy. Mindegy, hogy mondjuk egy Lexus 600, az mehet, az 1.2-es legújabb fejlesztésű diesel, meg kussoljon otthon...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 18:41:47

@megmondtam?megmondtam: Te nagyon okos vagy. Ne is értem, miért nem az ilyenek irányítják az országot? Szerintem szólj majd anyukádnak, hogy már hétfő van és még nem verte ki neked, ezért már nagyon ideges vagy...

kimaradt · http://kimaradt.info/ 2010.05.03. 18:41:54

Előbb talán harcoljunk a holokauszt tagadás ellen, aztán jöhet a BKV rendbetétele... azért létezik fontossági sorrend is!

minimalista 2010.05.03. 18:42:42

@derelyegrádi szellem:
Természetesen, érthető.
Azon érv mankója előbbi hozzászólásom, amit @megmondtam?megmondtam: is mond: a BKV-t és a kórházakat is "közösen " finanszírozzuk annak ellenére, hogy nem mindenki használja egyiket sem, csupán a potenciális lehetősége és jogosultsága van meg rá (ha adózik, ugyebár).

Ez érthető, akár logikailag?

/És ha már külön-díjmentes BKV ( csak elmélázok rajta, ízlelgetem) , természetesen minden magyar polgárnak legyen külön-díjmentes./

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 18:45:52

@citrix: szó nincs ingyenességről vazzeg. közvetlen díjfizetés nélküli lenne, ami nem jelent ingyenességet. fizetnél érte mindennap különböző formákban.

"hanem egy tisztességes(megfizethető) tarifát bevezetni "
a 0 az pont ilyen.
"és azt mindenkitől beszedni aki utazik.Kivétel nélkül."
kommandósokat a buszokra. az 51MRd el is menne a beszedésre és a pénzkezelés költésgeire... nagy biznisz...

" dugódíj bevezetésével minden járműn rokkantkártya virítana"
aham. tehát az utazás árát szerinted be lehet és be is kell szedni mindenkitől, de a dugódíjat nem lehet, mert akkor mindenki rokkantkártyás lesz.

hozzád hasonlóan veszélyesen hülye a magyar társadalom többsége...

"Terveznek egy bevételt,a töredéke folyna be ami az üzemeltetést is alig fedezné."
és ez csak a dugódíjnál lenne így (SZERINTED), az meg nem számít, hogy a jegy és bérletrendszer most is ez van :)
éljen a demagógia.

izé, miért is ne folyna be? autópályán befolyik? ott megoldható? üzemeltetés? biztos olcsóbb lenne, mint a BKV-nak jegy és bérletrendszert üzemeltetnie (pénztárak, pénztárosok, automaták, lyukasztók, ellenőrök, apparátus a pénzkezeléshez stb stb)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 18:49:30

@minimalista: basszus, nem érted, hogy nincs már hova osztani? Kevés pénz folyik be. Tegyük fel, összejön a + 1 milla munkahely, tegyük fel az ésszerűbb járulék és adólevonás miatt, megnő az adózási kedv is...

Hányadik helyen lenne akkor is a BKV? Ezenfelül drasztikusan nem nőne meg az utasok száma, mert dugódíj ellenére sem szállnaka normális emberek egy kocsiba megmondtam félékkel, meg a hónaljszagukkal.

Totális szemléletváltásra lenne szükség, az meg normális országokban sem megy, nemhogy nálunk.

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 18:50:25

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": érdemben vmi? jaaa az nem megy, csak az, hogy kivetítsd rám az otthoni problémáidat :)

"Te nagyon okos vagy."
így van. az itt hozzászólók többségénél biztosan okosabb :)

"Ne is értem, miért nem az ilyenek irányítják az országot? "
mert a magadfajta primitív majmok ilyen MSZP-s meg Fideszes faszoknak csápolnak :)
lenne itt rend egyből, ha én irányítanék :)

gondolom ég mindig nem sikerült elolvasni az első hozzászólásomat, így kb fogalmad nincs, hogy mibe böfögsz bele, csak böfögsz, mert böfögni jó, és neked jogod van hozzá.

Gyulimali 2010.05.03. 18:51:54

@megmondtam?megmondtam:
...dugódíj csak azért kell a rendszerbe, hogy __rákényszerítsük__ az autóst, ...
Na, ez az, ami nem fog menni, és ez az a kommunista mentalitás, amitől futko a hátamon a hideg.
Nem RÁKÉNYSZERÍTENI kell, hanem olyan rendszert kialakítani, amelyikben ÉRDEKE, hogy inkább azt használja (tiszta, pontos, olcsó, és nincs tömegnyomor).
Ráadásul, már megint látom magam előtt, ahogy jó szokás szerint fordítva ülnek a lovon: Nem a fejlesztés--plusz adók bevezetése a jobb szolgáltatás miatt, hanem, ahogy többen is leírták, az alapvető közgazdasági törvények teljes figyelmen kívűl hagyásával, teljesen légből kapott alapértékekre alapozott, a fizetőképes keresletet figyelmen hagyó emelés, aztán meg nemhogy fejlesztés nem lenne, de maradhatna a jelenlegi, lassan elkopó járműpark.
Totál hülyék...
És a legfőbb kérdés, amit eddig senki sem tett fel:
Mégis, hogy van az, hogy évi 130 Mrd, és ebből gyakorlatilag csak az üzemanyagra, meg a bérekre költenek? Szóval, először azt kellene rendbe tenni, és utána ugatni.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 18:52:09

@megmondtam?megmondtam: te ökörállat és hol a legdrágább az autópálya és amellé még mennyi adóból befizettet pénzt csorgatsz be az üzemeltetésre? Mondjuk az új M6-os esetében?

Pont az autópályával jön a barma...

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 18:53:59

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": hagyjad már a demagógiát vazzeg. 50Mrd-ról van szó, amit az emberek most is kifizetnek...

szal milyen nicns pénz?
ugyanúgy kifizetnék az emberek, csak más formában...

"Ezenfelül drasztikusan nem nőne meg az utasok száma, mert dugódíj ellenére sem szállnaka normális emberek egy kocsiba megmondtam félékkel, meg a hónaljszagukkal."
ez aztán az érv hónaljszagú tezsvírem :D végülis az egyetlen ismertetett példában is meg 13x-szorozódott a tömegközlekedést igénybe vevő utasok száma 9 év alatt :)

de csak okádd magadból a hülyeségeidet...

"Totális szemléletváltásra lenne szükség, az meg normális országokban sem megy, nemhogy nálunk."
amíg ilyen magadfajta hülyékből áll a többség, addig nem is.

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 19:00:22

@Gyulimali: lovagolhatunk a szavakon vazzeg...

a lényeg, hogy ha egy olyna rendszerrel szembesül az autós, hogy vagy fizet naponta 500Ft-t hogy behajthasson, vagy leteszi a végállomáson a verdát, és a már adóban megfizetett BKV-val való utazást választja helyette, akkor az emberek többsége át fog állni utóbbira.

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": te fasszopó - tudsz te olvasni? érted amit olvasol? az ellenőzés megvalósíthatóságáról volt szó csupán.
ha az autopályán nincs tömeges bliccelés, és a díjfizetés ellenőrzése megoldható pár kamerás verdával, akkor egy behajtási díj is működhet ilyen rendszerben. autós szépen megveszi a matricát, vagy SMS-ben kifizeti e behajtási díjat, a várost meg járja pár kamerás verda, akik ellenőrzik az autósokat.

az autópálya építésének és üzemeltetésének költésgei hogy a faszba jönnek ide te állat?
annyira primitív állat vagy, hogy azt sem tudod mire böfögsz rá, csak nyomatod a faszságodat és személyeskedsz, mert otthon is ezt láttad anyádtól...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 19:08:04

@megmondtam?megmondtam: de olvastam, de átgondolatlan faszságokat beszél. Kb a belga dilettánc c. száma jut eszembe róla.

Teljesen figyelmen hagysz totál életszerű dolgokat és teljesen azt hiszed, ha vm. közgazdaságilag rendben van, akkor fasza lesz...

el kell keserítselek. Az iylen túl magabiztos, kurva nagy megmondók nyugtatására előbb költenék 51Mrd-ot, mint a BKV-ra.

Hidd el, a legnagyobb jóindulattal sem lehet azzal a pár huszárvágással megcsinálni, amit javasoltál.

Az adó egyhelyre megy, onnan osztunk vissza. A probléma már itt kezdődik...most itt tömködjük a lukakat, most ott, pont nem jut majd a BKV-re sallala...

A baj csak az, hogy apád is tömködött egy bizonyos ukat és jöttél, te, aki kurvára azt hiszi így megy a dolog...

Vagy találsz a BKV finanszírozására egy külön forrást, ami átlátható és ellenőrizhető, vagy eleve veszett ügy...

Gyulimali 2010.05.03. 19:09:47

@megmondtam?megmondtam:
Látom, szöveget értelmezni nem tudsz. Nem azt írtam, hogy a "rákényszerít" ige helyett a "ráerőltet" lenne a megfelelő, hanem megpróbáltam egy másik szemszögből is megvilágítani, az általad felvetett, végtelenül leegyszerűsített nézetet.
Amíg csak ez a fos van itt BKV néven, addig teljesen felesleges azon ábrándozni, hogy "mi lenne akkor ha..."
Ezen felül pedig, ezt most nem szívesen írom le, de ha tényleg potyázol a BKV-n, akkor legalább kussolnál. Ezzel ugyanis engem (is) meglopsz, aki becsületesef fizetem a havi bérleteket... És szerintem a potyázást SEMMILYEN demagóg dumával nem lehet kimagyarázni.
Elmondom neked, hogy 500HUF miatt nem fogja letenni az autóját...
És ez akkor is így marad, ha ordenáré módon picsogsz itt még tovább.

scsaba1 2010.05.03. 19:10:05

@megmondtam?megmondtam: És a végállomáson hova teszi?

scsaba1 2010.05.03. 19:14:10

@megmondtam?megmondtam:
Lehet, hogy többet fizetsz, te öntudatos dolgozó ember, de morális szempontból egy nulla vagy. Én is sok adót fizetek, akkor én most ingyen mehetek Miskolcra vonattal?

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 19:14:31

@minimalista:

Logikailag se jó a párhuzam.

A TB az egy közös kockázatvállaláson alapuló biztosítási alapú rendszer. Amiben befizetsz, aztán ha szerencséd van, akkor nem leszel beteg, de ha igen, akkor hiába fizettél addig csak 200 ezret be összesen, és műtéted 10 millióba kerül elvégzik a műtétet, mert a kockázatot közösen viselik a járulékfizetők. Nem lehet előre tudni, kinek kell csak egy orrcsepp egész életében, meg betegszik meg annyira, hogy az 50 millióba kerül a rendszernek. Minden biztosítási alapú rendszer ekként működik.

A BKV egy közszolgáltató cég, aki a közösségi közlekedést szervezi, és végzi. Ez egy szolgáltatás, amit igénybe veszel, vagy sem. De erre külön a fizetésed majd 20 %-át nem veszik el, nem alakítanak a fővárosi lakosok egy közös kockázatviselési rendszert, hogy hát előre ki tudja igénybe kell-e vennem, vagy sem. Az adófizetők pénzéből is adnak bele, mert veszteséges, de ez nem jelenti azt, hogy bárki igyen felszállhat a buszra. Az csak azt jelenti, hogy van lehetőség felszállni, mert egyáltalán létezik ilyen, állami pénz nélkül nem létezne. Mint pl színház, a fenntartásához az állam az adóforintokból hozzájárul (helyesen), de ha meg akarod tekinteni az egyik előadást, akkor jegyet kell váltsál (helyesen).

Sok minden részletkérdésen lehet vitatkozni alapállás ez. A BKV nem tb típusú rendszer. Körte és alma esete.

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 19:15:00

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
olvastad az anyádat olvastad...

vmi példát vagy érvet nyöghetnél már, mert egy órája csak böfögsz meg anyázol...

de hát aki belgát hallgat, attól mit várjon az ember....

"Az iylen túl magabiztos, kurva nagy megmondók nyugtatására előbb költenék 51Mrd-ot, mint a BKV-ra."

te veréb - ezt az 51MRd most is kifizetik az emberek jegyek és bérletek formájában...de nem baj, hogy nem tudsz olvasni...

"Hidd el, a legnagyobb jóindulattal sem lehet azzal a pár huszárvágással megcsinálni, amit javasoltál."
antifaszista hörcsög megmondta, tehát úgy van :D

"Az adó egyhelyre megy, onnan osztunk vissza" - ha csak ennyi ismereted van az államháztartás működéséről, akkor igazán befoghatnád a pofád.

"A probléma már itt kezdődik...most itt tömködjük a lukakat, most ott, pont nem jut majd a BKV-re sallala..."
mi az, hogy nem jut, ha elkülönítetten erre a célra szedik be a pénzt te szerencsétlen...

"Vagy találsz a BKV finanszírozására egy külön forrást, ami átlátható és ellenőrizhető, vagy eleve veszett ügy..."
milyen külön forrást NEO? hát mi a fasz van veled? egyetlen forrás van vazzeg, az emberek pénztárjáca...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.03. 19:15:15

@megmondtam?megmondtam: Nem ez a bajom.

Ha piripócson is ingyen vinne a busz, annyi pénz a világon nincs. Nem hogy ennyi adóból, amit itt befizet a nép.

A TB meg kissé más dolog. Leírtam. Arányok.

BP-n 1/10 részét fizeti a BKV-nak a főváros! Még ha 1/3 lenne, nem hisztiznék! De mondjuk azt is meg lehetne nézni, hogy mennyien használják átlag a BKV-t, és a lakosság arányában elosztani, hogy kb. akkora rész legyen a közvetlen állami támogatás.
Ugyanis a főváros is állami pénzből működik, és abból szinte semmit nem kell a BKV-ra költenie...
Szóval az adózással nincs bajom, a közszolgáltatásokkal sem, de azért nézzük meg, hogy agy KTRT, vagy egy PKRT mekkora közvetlen állami támogatással működik!

aFx 2010.05.03. 19:16:14

ingyenes BKVra: és akkor az adó felteszem 0.5%át befizetjük, és nem kell bérletet venni. szuper, tehát akkor nem egyéni lesz a befizetés, hanem mindenki, egységesen. innentől kezdve azoknak, akik nem minimálra vannak bejelentve/cégeknek ez még megintcsak bukó lesz (gondolom cégeknek ettől nem lehet majd leírni a költségek között). azaz, növeljük tovább az adókat, rontsuk a versenyképességet. ugye nem kell elemeznem, hogy a minimálos bejelentések talán a magas adóterhek miatt is vannak (adót elkerülni macera, versenyképtelenség miatt csődbemenni alacsony foglalkoztatottság alatt macerásabb, bár Szlovákia megoldás), amit tovább szeretnének egyesek növelni. ez már az előző ciklusok példái alapján is tökéletesen működött, remekül erősítette a gazdaságot.

node, nem itt bukik el a dolog. a dolog ott bukik el, hogy hiába van dugódíj, nem veszik a benzint. ami jellemzően eléggé nagy bevételkiesést jelentene. tehát alapvetően nem 4-40-80 (nem tudom figyelitek e a játékot a számokkal a nyilatkozatok között) MRDről van szó költségvetési hiány szintjén, hanem sokkal többről.

az állam nem a legjobb gazda, de a BKVnál inkább belsősök ügyeiről van szó. ez várhatóan megváltozott finanszirozás mellett se változna, ld autópályák.

van még más is:
a járműpark jelenleg elégtelen. ha erre még azok is rájönnének, akik lerakják az autót, akkor a helyzet még súlyosabb lenne. reggelente a sokadik 4-6ra lehet felférni, azokat pedig már nem lehet hova fejleszteni, struktúrális átalakítás is kéne, sőt kellett volna. az infrastruktúra, járműpark elégtelen, a buszok átlagéletkora 17 év, a trolik még rosszabb helyzetben vannak. fejleszteni kéne őket, ami egyszeri kiadás, de a megnőtt járműpark fenntartási költsége hosszú távon megmaradna. az utak minősége lehet javulna (ez is közrejátszik a kettétörő Volvoknál), illetve az utak fenntartási költsége, viszont a megnövekedett buszforgalom (és egyéb új pályafenntartás kibővített villamoshálózat esetén) a költségeket növelné. a kamionoknak meg valahol ezután is mennie kell, max nem a hungária megy tönkre, de a pénz a fenntartásra kelleni fog.

a BKVba több ember kéne, és magasabb szakértelműek. ki lehetne dobni a jegyárusokat, de kellenének jobban képzett gépészek/sofőrök/kezelők. valamint tanulmányok kellenének, és hatákony torlódásvezérlés, ugyanis a megnövekedett embertömeget el kéne osztani, másképp az emberek nem férnének fel, aztán meg az egész rendszer összeomlana pár nap alatt.

ami gyenge termelés maitti összeomlás azzal is járna, hogy ha csak az emberek fele egy hétig nem jut el rendesen a munkahelyig, akkor az budapest összBNPjét komolyan csökkentené, és ez már meglátszana az éves BNPn is. tehát: lehet, hogy kerülne a rendszer 40MRDbe, és további hasonló nagyságrendű összeg elbukna azon, hogy a belvárosban pár napig senki nem jutna el sehova, mert összeomlik a tömegközlekedés. nagy rendszereket Magyarországon még soha nem sikerült rendesen méretezni (felvi.hu, adoportál, magánszférában iwiw), és itt egy esetleges spórolás még a nokiásdobozokhoz képest is beláthatatlan és katasztrofális következményekkel járna.

ezek csak azok, amik eszembejutottak, lehetnek más buktatók is, a társadalmi hatásokról nem is beszélve. gondolom tanulmányokra már nem volt pénz a marketingesek után, legalábbis Velence felhozása erre engedtet következtetni.

bocs, de ez így nekem nagyon előkészítetlennek tűnik. és mint olyan, hihetetlen. ez így szakmai alapok nélkül nem több, mint üres ígérgetés. ami meg látszik, hogy hova vezetett.

zárójelben: Stockholm dugódíjra rossz példa. a fél város televan soksávos aluljárókkal, mert szigetekre épült. úthálózat nem fejleszthető, de a metro cserébe rá van kapcsolva a környéki vasútjáratokra, ami Göteborghoz hasonlóan eléggé messzire kiér. gyakorlatban mindkettőbe hülyeség kocsival behajtani, remek a tömegközlekedés és még a környéki vasutak is hozzák a magyar ICk sebességét (100km egy óra-70perc).

anno amíg Budapesten laktam, vettem bérletet. olyan tévképzeteim voltak, hogy ha kifehérítést akarok, akkor talán nekem se kéne csalnom azért, mert máshol már ennyit meg annyit befizettem.

Beosztott 2010.05.03. 19:18:33

@megmondtam?megmondtam:
Elaludtál? Jól van no. Hála Istennek, jó orvosod van, jó gyógyszert írt föl neked. Az a fontos, hogy máskor időben bevegyed. Kár, hogy nem vetted észre, hogy a blog kiszűrt. Na nem baj, járunk így néha mi is. Vazze!!!!!!!!

Beosztott 2010.05.03. 19:19:51

...mégsem. Lassú voltam. ...vagy mégsem olyan jó az az orvos?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 19:20:17

@megmondtam?megmondtam: személyeskedés???? olvasd már vissza a hányásaidat

minimalista 2010.05.03. 19:21:07

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Idézet magamtól: "És ha már külön-díjmentes BKV ( csak elmélázok rajta, ízlelgetem)"
Abszolút látom hogy ennek az intézkedésnek jelenleg semmi alapja nincsen és nem is elsőbbségi probléma, szóval felesleges azon idegeskedned, hogy nem értem hogy nincsen már píz.
Olvasd el fentebb, a pedagógus család kirándulásáról mit írtam...

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 19:22:54

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Hát igen az nagy baj, hogy az apja is tömögetett egy lukat. Használta volna inkább a "művészbejárót", bár az eredmény az esetben is megdöbbentően hasonlítana megmontamra. :-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.03. 19:24:46

@ColT: Ja meg adózással nem LENNE bajom, ha ennyi adóért fasza utak, köegészségügy, tömegközlekedés lenne... de nincs...

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 19:24:48

@Gyulimali: hallottál már szabályozókról?
minden állam kommunista, ahol alkalmaznak ilyeneket?:D

"Ezzel ugyanis engem (is) meglopsz, aki becsületesef fizetem a havi bérleteket... És szerintem a potyázást SEMMILYEN demagóg dumával nem lehet kimagyarázni."

nincs potyázás vazzeg, mert a BKV már most is főleg adóbevételekből van fenntartva. a jegy és bérletrendszer csak arra van, hogy elftársaid tudjanak lopni...hát egy nagy lófaszt fogok én duplán fizetni azért, mert havonta 2-3x felülök erre a szarra.

"Elmondom neked, hogy 500HUF miatt nem fogja letenni az autóját..."
te nem fogod letenni, mert te öntudatos autósgeci vagy...de sokan mások letennék

"És ez akkor is így marad, ha ordenáré módon picsogsz itt még tovább."
picsog az anyád. különös állatfaj vagytok ti. azt hiszitek csak ti ordenáréskodhattok, oszt ha a másik fél a nektek megfelelő szellemi szinten és stílusban szól vissza, akkor szaladtok anyuhoz.
vagy csak anyáztok még1-et.

@scsaba1: le lett írva vazzeg. olvass vissza!
moralizálsz is? :D
"Én is sok adót fizetek, akkor én most ingyen mehetek Miskolcra vonattal?"
bizony. hogy hogyan intézed el a dolgot a kalauzzal, az a te dolgod...
de azért jó, hogy nem voltál demagóg :D

@derelyegrádi szellem: és az oktatás okoska? vagy más állami feladatok? dunai árvízvédelem? gazdák támogatása? adókedvezmény a multiknak? stb stb. rajta maradtál egy mozzanaton, oszt azon rugózol...

a közösségi közlekedés fenntartása - főleg ilyen méretekben, mint nálunk - állami feladat. most is főleg adókból van fedezve, szal miről vakerálsz?

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 19:24:49

@megmondtam?megmondtam: te ilyen kis buzi lehetsz, a zemberek pénztárcájából van kivéve minden és mégsem elég..., akkor még mit akarsz kivenni?

Már eleve fizetem, hogy öreganyáfat furikáztatják, meg a diákok kedvezményét, meg a mindent, te hülye, akkor hova még??? Meg mit akarsz a parkolással te fax? Ha BKV-val megyek, akkor hol szeded be a parkolást köcsög? Az udvaromon?

minimalista 2010.05.03. 19:25:52

@derelyegrádi szellem:
Mint már mondtam, ebben nincs köztünk vita...
A logikai párhuzam pedig szerintem fennáll, abból nem engedek! :-)

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 19:26:41

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár": ééén? olvasd vissza te meg a dereglyés haverod te majom.
hát ki kezdte ezt az egészet te szardarab...

elég normális mederben ment a vita, amíg a magadfajta meg nem érkezett...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 19:29:40

@megmondtam?megmondtam: "te veréb - ezt az 51MRd most is kifizetik az emberek jegyek és bérletek formájában...de nem baj, hogy nem tudsz olvasni..."

te sötétagyú, de ebben benne van azoké is akik turistáskodnak, meg egyszer-párszor használják...

hadd én döntsem el, mikor használom és, ha használom, akkor majd fizetek érte...

vagy a szezonális összegeket, hogy szeded be? Józsi bá' a mai német turisták által fizettet lángosok árából aggyá le 20%-ot, mert kb. annyit buszoztak ide a Városligetig a Várból..

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.03. 19:29:43

Autópályával meg elmennek a jó kurva anyjukba.
Adóból épül, és díjért használható... ...és basznak kifizetni azokat, akik építették. Ez üzlet!

Ráadásul az összes többi út egy fos, mert nincsenek karbantartva.

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 19:32:36

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

uhh, te menthetetlenül hülye vagy :D
erre már nem is érdemes mondani semmit érdemben...

"e ilyen kis buzi lehetsz, a zemberek pénztárcájából van kivéve minden és mégsem elég..., akkor még mit akarsz kivenni?"
:DDD
ha mondjuk a kurvaanyádnak nem kell megvennie neked a bérletet, akkor ugye nála marad a pénz. no ennek a pénznek egy részét el lehet és el is kell vonni CSERÉBE...
nehéz felfogni, ugye? a pénz nem esik le az égből te fasz...ugyanúgy mi fogjuk kifizetni, csak nem a jegypénztárnál...

"meg a diákok kedvezményét"
meg az oktatásukat is...csak tudnám mi miért fizettünk a te oktatásodért teljesen feleslegesen. az abortusz olcsóbb lett volna...

"Meg mit akarsz a parkolással te fax? Ha BKV-val megyek, akkor hol szeded be a parkolást köcsög? Az udvaromon?"
gyök2-es IQ-jú megnyilvánulás :D miről beszélsz egyébként? tudsz összefüggő kontextust alkotni? hogy jön most ide a parkolás te veréb? mit kell beszedni a gyógyszereiden kívül?

jágör68 2010.05.03. 19:37:21

Inkább az elvtárs európai szintű béreket ajánlott volna!
Tegnap egy görög arról siránkozott, hogy nem lehet megélni 1100 EUR- ból.
Inkább ilyen problémáink lennének, mint az ingyen zsékávé

twitter.com/hangthebankers

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 19:37:34

@megmondtam?megmondtam:

a párhozamot te említetted ha jól emlékszem két ordenáréskodás között.

Az oktatás. A tankönyveket meg kell venni? A füzetet meg kell venni? A ceruzát meg kell venni? Az ebédet ki kell fizetni az iskolában? Pedig adót fizetek, amiből fenntartják az iskolákat, kifizetik tanárokat. Ezek miért nincsenek ingyen? Mondjuk neked lehet ezek is ingyen voltak, mert a cigánykisegítőben a degenerált fogyatékosoknak ez valóban ingyen jár, ez tény. Talán ezért nem vetted észre, hogy mindezekért fizetni kell.

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 19:38:12

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
"te sötétagyú, de ebben benne van azoké is akik turistáskodnak, meg egyszer-párszor használják..."

és akkor mi a lófasz van? min változtat? te legalább érted a sok faszságot, amit összehordtál? vagy anád le tudja nekünk fordítani emberi nyelvre és gondolatmenetre?

"hadd én döntsem el, mikor használom és, ha használom, akkor majd fizetek érte..."
persze. mint a közvilágításért, mi? :D meg a járdáért :D
most is fizetsz érte te baromállat, mert a 130ból 80-at így is adóbevételekből fizetnek.

a turistás baromságod meg nevetséges. az utazóközönségből 1%-t sem tesz ki a turisták száma. de ha 1 ezreléket meghaladja, azon is meglepődnék :D

egyébként az ő utazásuk árát is be lehet építeni különféle, általuk vagy a vendéglátók által fizetett díjakba, adókba :p

Lone Wolf 2010.05.03. 19:39:56

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Csak egy tipp.

Szűrjétek ki a csá' ba megmondtam?megmondtam-ot. Vagy legalább is görgessétek át.

Ha nem lehet vele értelmes vitát folytatni, akkor nem lehet vele értelmes vitát folytatni. PONT!

Egy ideig még el fog motyorászni magában, aztán amikor rájön, hogy itt a kutya is csak akkor foglalkozik vele, ha önkezüleg csontot köt a nyakába, szépen megszűnik.

És a félreértések elkerülése végett. Itt nem a vitával van a baj, Az még jó dolog is! Meg állna forogni a föld, azon a napon, amikor mindannyian mindenben egyetértenénk. ;)
A probléma itt a gyökérségéggel van. Az ilyen fazonokra koptatni a billentyűzetet...

Beosztott 2010.05.03. 19:42:08

@jágör68:
Igaz, így volt. És utána: a g. kormány meg akarja vonni a 13; 14. havit és még a munkahelyükre időben érkezők jutalmát is. Az eszem állt meg. Bemegy a melóba előírás szerint, oszt jutalommal indul.

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 19:47:30

@Lone Wolf: gyökér a gyökérnek örül, ahhot dörgölőzik.

érdekes, hogy a dereglyés köcsög, meg az antifaszista hörcsög érkezése előtt a vita normális mederben folyt, ezt Zero és mások is tanúsíthatják, de akár vissza is lehet olvasni...

az 'anyád nem verte ki', 'kisegítős cigány vagy' stb stb féle beírásokra mégis milyen reakcíót vársz te másik hülye? :)

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 19:51:41

igen, engem kell kiszűrni :D
és ezeket a derék, érdemben hozzászóló 'szakembereket" kell olvasni :D

"Ilyen potyautas te kis faszgeci:"

"Majmozásról meg annyit, azt majd anyádnak, ha hazaért a strihelésből, jó!"

"Szerintem szólj majd anyukádnak, hogy már hétfő van és még nem verte ki neked, ezért már nagyon ideges vagy."

"te ökörállat "

Lone Wolf 2010.05.03. 19:51:48

@megmondtam?megmondtam:
"reakcíót vársz te másik hülye?"

És akkor meg vagy lepve, hogy én is azzal kezdtem hogy legyökereztelek...
Vajjon miért? Von Perez meg egy kicsit nyers, és szókimondó, de nem egy gyökér f@szparaszt.
Te viszont?

Na hogyan is mondjam? A másik f*szságai neked még nem adnak jogosítványt arra hogy te magad is egy bunkó legyél!
De tul, képpen mindegy a dolog. Megy rád a szűrő!

Beosztott 2010.05.03. 19:51:52

@megmondtam?megmondtam:
akarsz beszélgetni? Én most nagyon ráérek, szívesen meghallgatlak. Csak szólj kérlek!

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 19:54:57

@megmondtam?megmondtam: te tényleg egy ökörállat vagy. Anyámtól elvonnak egy x százalékot, amiből persze finanszírozzák a bkv nevű trágyát is, de te még többet el akarsz venni, mert amúgy meg megvenné? Itt az egyik gyenge pont te faszparaszt, mert anyám vidéken strihel, tehát nem költ még pluszban bkv bérletre, de te most meg kivennéd azt a plusz tizest is?

Lehet, hogy a te mamádnak mindegy, hogy aznap 10 v. 11. bolgár kamionos ürít a szájába, de azoknak a vidéki ribancoknak, akik nem használják soha, azoknak rohadtul nem!

Hogy hozhatod a járdát bzmg egy kalap alá a BKV-val?

Azonkívűl le vagy ragadva ennél a 130-ból 80-nál. Ahhoz, hogy megfelelő szinvonalon tudjon szolgáltatni a BKV, ahhoz még 50x ennyi pénzt kellene beleönteni, ráadásul, hogy normálisan működjön még többe kerülne...lehet hosszútávon, már kevesebbe, de a fejlesztésre már honnan vonnál el forrásokat? Demszky apád már elherdálta 500 évre az összeset, a buzi metróálmával!

A parkolást meg arra értettem, hogy te ugattál, hogy az önkormányzatok által beszedett parkolási díjakat nem a Cetrumoknak kéne lefölöznie, hanem nekik és azt költeni a fejlesztésre..., igen ám, de ha fejlesztesz és csökkented a bevételt (hiszen egyre kevesebb autó fog ott parkolni, mert át akarod szoktatni őket tömegre). Függetlenül attól, hogy ebben igazad van, de pont az iylen akadályok miatt nem lehet megcsinálni azt, amiről itt álmodozol, miközben önjelölt tótavé ájpit játszol.

Roxvox 2010.05.03. 19:56:13

@megmondtam?megmondtam: "természetesen a HELYI tömegközlekedés vidékén is díjmentes lenne."
Természetesen Horváth Csaba tenné ingyenessé az összes vidéki nagyvárosban is, ugye?

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 19:59:32

@Lone Wolf: "És akkor meg vagy lepve, hogy én is azzal kezdtem hogy legyökereztelek..."
nem...szarra száll a légy. ezért jöttél egyből dörgölőzni :)

"Von Perez meg egy kicsit nyers, és szókimondó, de nem egy gyökér f@szparaszt."
dehogynem. volt itt egy normális vita, erre jött ez a demagóg faszparaszt, és elkezdett szakérteni úgy, hogy egy értelmes mondatot nem tudott összerakni. ami félig értelmes volt, az meg full demagóg volt.

"Na hogyan is mondjam? A másik f*szságai neked még nem adnak jogosítványt arra hogy te magad is egy bunkó legyél!"
dehogynem. amilyen az adjon isten, olyan a fogadj isten.

"De tul, képpen mindegy a dolog. Megy rád a szűrő!"
most jól kibaszol velem :D
nem az én gyengeségem fokmérője ez...

érdekes, hogy a 2 faszparaszt haverod megjelenése előtt normális vita folyt akár zeroval, akár minimallal stb stb

@Beosztott: nem kösz. beosztottakkal nem beszélgetek, max utasítom őket :)

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.05.03. 20:01:07

@Lone Wolf: na mindegy leszűrtem én is, de tök normálisan kérdeztem rá, előx, igaz nem úgy, hogy összefoglalnád mégegyszer,, kedves megmondtam...

derelyegrádi szellem 2010.05.03. 20:02:44

@Roxvox:

ez a szegény horváth csaba tényleg egy ökör, de azért az méltánytalan penitencia még vele szemben is, hogy egyetlen támogatója ez a megmondtam? nevű futóbolond legyen.

Beosztott 2010.05.03. 20:03:02

@megmondtam?megmondtam:
Tudod, a vezető nem hívja beosztottnak, hanem munkatársnak. Az igazi vezető. Beosztottnak csak én hívom magamat. Hogy emlékezzek az életem egy nagyon izgalmas szakaszára. De neked én Úr vagyok. Értjük egymást?

minimalista 2010.05.03. 20:05:38

@megmondtam?megmondtam: @VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

Egyre jobban szórakozom rajtatok, most már tényleg élvezitek, ugye? :-D

Ajánlott további jelzők, amikkel még becézhetitek egymást: *****, ****, ****** **, *******************, *****, *********, ****, stb....XD

Horizont 2010.05.03. 20:06:05

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
Megér ennyit a BKV meg egy kommentelő??:(

Beosztott 2010.05.03. 20:11:03

Akármeikőtök tette, jól tette. Már előbb kellett volna!

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 20:11:17

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":
"mert anyám vidéken strihel" - jah az más. akkor már értem, hogy lettél te.
nincs is több kérdésem :)

"Itt az egyik gyenge pont te faszparaszt, mert anyám vidéken strihel, tehát nem költ még pluszban bkv bérletre, de te most meg kivennéd azt a plusz tizest is?"

a gyenge pont te vagy, hogy még ezt sem érted...
sőt, hozakodj elő azzal is, hogy anyád még az általánost se végezte el, neked me gippeg hogy meg lett a 8 általános, milyen alapon fizettetik meg veletek a középfokú és felsőfokú oktatást is. mi? meg ahol nincs közvilágítás, az minek fizetne ilyen célra. mondom, legyen minden pózna fizetős. csak akkor világít, ha bedobod a pénzt. te szerencsétlen, primitív demagóg...

"de azoknak a vidéki ribancoknak, akik nem használják soha, azoknak rohadtul nem!"
túl bonyolult neked az emberi társadalmak működése. ne kísérletezz a megértésével...
gazdákat minek támogatjuk a fővárosi emberek adójából? öntöző meg belvízcsatornákra minek költenek abból?
szánalmas kis hülyegyerek vagy, aki arra veri ki, hogy beszólt a neten a hörcsögös avatarjával :D

"Azonkívűl le vagy ragadva ennél a 130-ból 80-nál."
szóval mégse olvastad el....ott írtam, hogy mivel a 130 is kevés, ezért számoljunk 150-nel...

"Ahhoz, hogy megfelelő szinvonalon tudjon szolgáltatni a BKV, ahhoz még 50x ennyi pénzt kellene beleönteni, ráadásul, hogy normálisan működjön még többe kerülne.."
peersze :D évi 7500Mrd-ba kerülne a BKV :D na takarodjál most már innen te hülye, te....

"A parkolást meg arra értettem, hogy te ugattál, hogy az önkormányzatok által beszedett parkolási díjakat nem a Cetrumoknak kéne lefölöznie, hanem nekik és azt költeni a fejlesztésre..., igen ám, de ha fejlesztesz és csökkented a bevételt (hiszen egyre kevesebb autó fog ott parkolni, mert át akarod szoktatni őket tömegre)"

érdekes, Zero ésmások megértették amit írtam :) neked ez sem sikerült...ez mindent elmond rólad. ritkán látni ekkora primitív, érthetetlen barmot, mint te:)

a TWA és a demszky féle antigojok emlegetése meg igazán vicces :D
-------------------------------------------

@Roxvox: te most miről beszélsz? én leszarom horvátot meg az MSZP-t is....
amúgy milyen ingyenességről beszélsz?
semmi nincs ingyen. a fizetés és a finanszírozás módjáról van vita. a közlekedés nem fog működni a semmiből..

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 20:14:26

@derelyegrádi szellem: hol támogattam te majom? ha olvastad volna az első hsz-t, akkor nem hazudnál :D

@minimalista: legalább te ne akarj összemosni ezzel az érthetetlen hülyével :D

@Horizont: dörgölőző No. 2 :) tapsoljuk meg :D

Horizont 2010.05.03. 20:21:30

@megmondtam?megmondtam: Na idefigyelj, lehet, hogy ahol te seregsz, forogsz ez a divat, de itt nem, egy normális kommented nincs mindenkit leugatsz, anyázol, stb. Büszke érzés önt el? Jó az estéd? Nem szokásom a dörgölőzés, de a véleménynyilvánítás ilyenekről mint te igen. Gyerekszoba kimaradt az életedből! Ja és tapsold csak vörösre a tenyered! Bravó!

Beosztott 2010.05.03. 20:24:33

@Horizont:
Szerintem már elment. Csak azt nem értem, hogyan tudnak néhányan ennyi mindent egy akkora cégről, mint a BKV. Én át nem bírom látni.

picur3ka 2010.05.03. 20:25:28

@megmondtam?megmondtam:

Te egy elmebeteg vagy. Esetleg Ferko szemelyesen?

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 20:27:35

@Horizont:
"forogsz ez a divat,"
mi? nálunk az érdemi vita a divat, normális hangnemben...

"egy normális kommented nincs"
deirekt hazudsz, vagy el se olvastad a kommenteket? haverod megjelenéséig csak normális kommentem volt.

"anyázol,"
ne hazudj!! csak visszaanyáztam. azt is csak a sokadik eset után....

"Nem szokásom a dörgölőzés"
akkor miért csinálod?

"de a véleménynyilvánítás ilyenekről mint te igen."
a hazudozás, és a köcsögökhöz való dörgölőzés a te értékrended szerint véleménynyilvánítás?

"Gyerekszoba kimaradt az életedből!"
nekem? de nem ám...
személyeskedésen kívül futja másra?

jól összegyűltetek itt 3-4-en, de attól még nem lesz igazatok :) hiába hazudoztok...

picur3ka 2010.05.03. 20:29:13

@Roxvox:

Ingyen lesz a zsiros kenyer, meg minden megint, 'munkasok', mint a Margitszigeten, anno. De szep is volt, ott kezdodott el az orszag felviragoztatasa.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.05.03. 20:29:38

@megmondtam?megmondtam:
Mikor olvastam az elképzeléseidet nem tudtam elkerülni hogy ne vonjak párhuzamot a különféle utópisztikus űroperákkal,amikben xszáz év múlva az emberiség annyira szupercivilizált,hogy a mai extraprimitív társadalmat már nem is érti.. (zárójelben megjegyzem,hogy az ötlet megvalósítható..de mennyi is az esély rá?)

Az anyázást meg úgy a legkönnyebb megszüntetni,ha valamelyik fél okosabb lesz és abbahagyja.

Billog · http://billog.blog.hu 2010.05.03. 20:31:08

Nekem kicsit más elképzelésem van az "ingyen" BKV ötletről, szerintem senki sem gondolta komolyan:

billog.blog.hu/2010/05/03/ingyen_bkv_ez_egy_csapda

minimalista 2010.05.03. 20:31:12

@megmondtam?megmondtam:
Anélkül, hogy bármelyikteket minősíteni akarnám, annyi bizonyos, hogy igen rossz irányba mozdult el a vita, mindketten (-hárman,-négyen) írtok sok igazságot, mégis kölcsönösen - akarva-akaratlanul - elsiklotok egymás érvei felett és észre sem veszitek hogy milyen sok dologban egyetértetek.
A stílus maga az ember, szokták mondani, és a tieteken én jókat kacagtam. Ennyi az egész ...:-)

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 20:37:37

@Jack/rendetteremt/:

"(zárójelben megjegyzem,hogy az ötlet megvalósítható..de mennyi is az esély rá?)"

leírtam, hogy nincs rá esély és azt is, hogy miért nincs. minimallal ezen siránkoztunk egyébként...
az ötlet megvalósítható, semmilyen utópisztikus űroperáról nincs szó. max annyira, amennyire 100-150 éve elképzelhetetlen volt egy állami nyugdíjrendszer és TB. az ötlet jó és megvalósítható lenne, ezt minden normális ember belátja. az megint másik kérdés, hogy nálunk a normális, megvalósítható ötletekre nincs szükség, mert úgyis elveszik a "törzsi háborúban"

"Az anyázást meg úgy a legkönnyebb megszüntetni,ha valamelyik fél okosabb lesz és abbahagyja."
egy ideig rájuk hagytam, és csak a cinket vertem rájuk az egyértelmű idiótaságaikra és demagógiájukra valórámutatással, de ezek annyira hülyék, hogy lepereg róluk, és nyomatják tovább, és hoznak magukkal még1 embert :D

ha az egyik hülyeségét szétcincáltad, akkor nyomat egy nagyobbat, vagy hív egy dörgölőzőt, hogy ezzel próbálja bizonyítani az igazát.

szánalmas.

annyiban igazadvan, hogy szarni kellett volna rá, de szted akkor abbahagyta volna? szted akkor nem termett volna itt pár közismert majom kommentelő, hogy hazudozzon, anyázzon, személyeskedjen és mondja a magáét anélkül, hogy 1 logikailag támadhatatlan érvet benyögjön?

félelmetes z a primitivizmus, ami pl a hörcsög avataros hülyegyerek 'érveiből' sugárzik. sztem ő maga sem érti azokat a logikai ugrásokat és képzettársításokat, amiket elkövetett :D

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 20:40:38

@minimalista: nézd, azt azért leszögezhetjük, hogy amíg nem jelentek meg, addig igenis érdemi vita folyt személyeskedés és anyázás nélkül.
én logikus szakmai érvekkel operáltam, ők pedig anyázással, személyeskedéssel és demagógiával.

nem rajtam múlott a dolog...

én is jobban örültem volna, ha a vita olyan mederben marad, mint a jómadarak érkezése előtt, de ezek ebben lelik örömüket.

utána persze jönnek 8-an, és meg akarják magyarázni, hogy a fekete t.képpen fehér :)

megmondtam?megmondtam 2010.05.03. 20:42:18

@Billog: igazad van, még horvát sem gondolta komolyan. ezért haragszom rájuk.
hosszúévekre, évtizedekre kúrták el a lehetőségét egy jó ötletnek.
ezzel kezdtem az első kommentemet, és ezen sajnálkoztunk minimallal....amikor még érdemi vita folyt itt....

Horizont 2010.05.03. 20:48:40

@Billog:
Szerinted ennyire megokosodtak volna?
Nem nézem ki belőlük!
Az előrelátás se az erősségük!
De az írásod jó!:)

Beosztott 2010.05.03. 20:50:44

@laspalmas:
Látom, dolgozol. Már azt hittem, hogy hal a vacsorátok.

Billog · http://billog.blog.hu 2010.05.03. 20:55:59

@Horizont:
Nem tudhatom, hogy mennyire okosak, de nem szabad alábecsülni senkit. A jelenlegi helyzetükben teljesen más stratégiát kell alkalmazniuk, mint eddig: egyrészt mert ellenzékbe kerültek, másrészt mert a támogatók (anyagi és választói) kisétáltak mögülük. Ha céljuk nem is feltétlenül az én elképzelésem, de bosszúnak elég ütős lenne.

minimalista 2010.05.03. 21:14:46

@Billog:
Érdekes konspirációs teória.
Az egyik gyenge pontja, hogy igaz, hogy a 200.000 támogató aláírás könnyen összegyűlne, csakhogy azt az 1,7 milliónyi budapestit a vidékik csak azért is, dafkéból leszavaznák a pics*ba. Ugyanis a népszavazást csak országos szinten lehetne elrendelni, ha az adófizetők pénzéből kívánnák finanszírozni ezt a nagyszerű ötletet.

Bár megeshet, hogy ez még csak a jéghegy csúcsa és az egész országban ingyenes közlekedést terveznek. :-)

Billog · http://billog.blog.hu 2010.05.03. 21:30:28

@minimalista:
Laspalmas itt remekül összegyűjtötte, hogy külföldön nincs ilyen, és még nálunk is mindenki beteg ötletnek tartja. Akkor valójában mi áll a háttérben? Túl egyszerű megoldásnak tartom azt, hogy ez egy rossz populista ötlet, hülyeség, lapozzunk. Valamit nem látunk.

Egy kicsit karcos 2010.05.03. 22:04:17

@Billog: Horváth Csaba önjelölt polgármester, aki ezzel a faszsággal bevéste a nevét a zemberek agyába. Nekem ez a tippem. Nem akarta megvárni a kongresszust. Persze ez sem jeletni azt, hogy nem vinnék el akár népszavazásig a kérdést. Vagy az is lehet, hogy tudják már, mikor bukik Demszky.

Disznó Úr 2010.05.03. 22:22:36

Kár, hogy a választás után egy héttel nem készítenek közvélemény-kutatást. Pedig lehet hogy csodálkoznánk, már most megfordultak a pártszimpátiák. Igazi, mszp-hez méltó, zseniális ötlet, nem is értem miért nem a választás előtt dobták be. Budapest öntudatos népének tetszeni fog.

Nem értek egyet azokkal, akik a jelenlegi budapesti eredményekben valamiféle "ébredést" látnak. Ez egy kivételes, kegyelmi állapot, inkább véletlen, mint tudatos döntések eredménye. Az ostobaság és aljasság marad, már ősszel meg lesz az eredménye. Ne legyen igazam!

Billog · http://billog.blog.hu 2010.05.03. 22:41:11

@Disznó Úr:
Ha a választások előtt bedobják, akkor ez később számon kérhető lett volna, sőt, a cáfolatok miatt ellenkező hatást váltott volna ki. Így viszont "ők csak jót akarnak", ráadásul ha összejön az a Fidesznek nagyon fog fájni:

- mert a saját fegyverükkel verték el őket
- mert elő kell teremteni rá a pénzt a kormánynak
- mert nő az MSZP népszerűsége (mondjuk ez lehet az első lépés a megújulás felé)
- mert a 2/3 mégsem elég mindenhez

eml 2010.05.03. 23:01:33

@minimalista: Létezik helyi népszavazás is.

eszkep 2010.05.04. 07:39:00

A cikkből kimaradt még egy szempont:

Ingyenes tömegközlekedés vs drága dugódij hatására sokan átulnének BLV-ra, ergo még kevesebb autósnak kellene fizetni még több ember "ingyenes" utazását.
Nonszensz ez az egész...

Apropó, Ki is a populista???
:-)

fokabacsi 2010.05.04. 07:56:52

@Egy kicsit karcos: Ki ez a hülye? Miért nem megy el dolgozni? hazudozó szarházi hülye : kuruc.info/r/39/59056/
olvassatok!nézzétek, köpönyeget forgat! Egyáltalán tudja ez hogy mit beszél?

minimalista 2010.05.04. 07:59:54

@eml:
Tudom, hogy létezik, de amíg a központi költségvetésből - tehát az egész ország adófizetőinek pénzéből - tömködik ki a lukakat a BKV gazdálkodásában, addig egy ilyen horderejű kérdésről - szerintem - alkotmány ellenes lenne "csak" a budapestieknek dönteni. A vidék pénze is benne van, jelenleg is a bkv-ban.

ifrance 2010.05.04. 08:34:07

ezek az elvtársak soha a büdös életben nem játszottak simcity-t? már ott megtanulhatták volna, hogy ha felbasszák az egekbe az adót, akor nem a bevételük sokszorozódik meg, hanem a lakosságuk tizedelődik. egyetlen dolgot lehet növelni az adók emelésével: az adócsalók számát. az meg alapból elég veszélyes, mert ha nagyon rászoktatják (=rákényszerítik) az embereket, akkor hosszú távon beláthatatlan következményekkel jár...
az az egyetlen baj, hogy a valóságban nincs 'restart game' gomb...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.04. 08:35:46

@Disznó Úr: Hát remélem nem ennyire hülyék a választók, hogy mszp-szimpatizánssá váljanak egy fityisz-győzelem után.
Persze ez szokott történni, mert sokan ennyire hülyék.

De amúgy pl. én sem vagyok oda a fityiszért, ellenben örülök, hogy ők nyertek, és hát most mutassák meg, mit tudnak, pörögjenek a dolgok, különben 4 év múlva -1 szavazó.

reKorrekt 2010.05.04. 08:53:24

Most is fizetem a:
1. Gázszámlában a távhőtámogatást. Hogy milyen alapon, ki tudja? (+majd jön a feri gáztározójának fenntartási költsége is - hogy rohadna meg)
2. Áramszámlában a nem fizető (védendő) fogyasztók áramdíját (+a krízisalapba a szolgáltató által túlszámlázott ezreket)
3. Most meg fizessem még a pestiek ingyenes utaztatását is?

Hát a lónak a faszát, azt! Ennek már semmi köze nincs a közteherviseléshez.

Véraláfutás2 2010.05.04. 11:04:38

@megmondtam?megmondtam:
Tehát akinek az övezeten belül van garázsa, az fizessen dugódijat, akkor is, ha nem használja az autót? Avagy, ha csak akkor kell a "matrica" amikor használom, azt a rendszer hogy oldja meg? Trafikba lehet vanni vagy csak benzinkuton, stb.? Mert erre kérdeztem rá, amire a válaszod elég potatlan.

FGSuperman 2010.05.04. 23:08:10

@Kicsit Karcos: bkv úgy szar ahogy van

ez tény

más helyi érdekeinek finanszírozásáról meg annyit, hogy Budapesten van várhatóan a legtöbb cég, legtöbb forgalom, legtöbb bejelentett munkavállaló is - ezekből következően a legtöbb beszedett adó is amit szétosztanak az országban

gyanítom ha a beszadett adók arányában osztogatnának, akkor Pesten arannyal lenne borítva minden közlekedési eszkőz, nálatok meg szarszag lenne rajtuk

FGSuperman 2010.05.04. 23:15:40

@ORGASMUSFORSCHER: bezzeg a Fidesz igért 14. havi nyugdíjat is - az gondolom rendben volt
persze

az öt átszállásos cuccod meg a föld alatti közlekedésre vonatkozik - az már Budapesten is így van
tudod az MSZP-kormány alatt lett ilyenné (értsd: nem kell fizetni átszállásoknál - nincs is automata lent):-)

FGSuperman 2010.05.04. 23:26:18

@megmondtam?megmondtam: a legegyszerűbb feltenni pár kamerát a behajtó utakon és kész
aztán ha valaki nem fizet azt úgy keresztbeverni büntetéssel, hogy utána már az ingyenes BKV is megfizethetetlen legyen számára:-)

és mi lenne a külföldiekkel - ők hol vennék a bérletet?
mert az nem járja, hogy ők ingyen utazzanak

süti beállítások módosítása