Skip to content


       Szűrés lista

Rettegőknek a napi betevő: a NER

A Fidesz PR-gépezete egy újabb csodálatos kifejezést ajándékozott nekünk: Nemzeti Együttműködés Rendszere, alias "NER".

Kétharmad ide, történelmi győzelem oda, nekem ez egy picit túl öntömjénező:
"Az emberek azt várják el az Országgyűléstől, hogy ismerje el a magyar választók történelmi tettét, ismerje el, hogy az áprilisi választásokon egy új rendszer megalapításáról döntöttek." - Orbán Viktor


"A pénteken megalakult "forradalmi Országgyűlésnek" a jövő érdekét szolgáló törvényalkotáson túlmenően feladata lesz az is, hogy végleg lezárja a szavazófülkékben megdöntött rendszert, és felépítsen egy újat, a nemzeti együttműködés rendszerét. Mint mondta, a politikai nyilatkozattal, amelynek általános vitája hétfőn kezdődik meg a parlamentben, olyan széles körű összefogást szeretnének létrehozni Magyarországon, amilyet a magyar emberek régóta várnak. " - Szíjjártó Péter


Csodálatos egy új szókapcsolat és rövidítés, egyszerűen mindenre rá lehet húzni ...

Jön az árvíz?
A NER segít.

Burjánzik a korrupció?
A NER segít.
Letartóztatták Hagyót?
A NER segít.


"Nemzeti együttműködés rendszere véget vet annak, hogy a korrupció elárasztja a politikát." - Szíjjártó Peti.

Úgy ahogy mondot Peti, hipp-hopp, jön a NER!

A NER nem egy hosszú szöveg, 1 db A/4-es lapra felfér, egy részlet belőle:
 


"
A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez.

A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki.
 
A magyar nemzet e történelmi tettével arra kötelezte a megalakuló Országgyűlést és a felálló új kormányt, hogy elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát, amellyel Magyarország fel fogja építeni a Nemzeti Együttműködés Rendszerét.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk, hogy a demokratikus népakarat alapján létrejött új politikai és gazdasági rendszert azokra a pillérekre emeljük, amelyek nélkülözhetetlenek a boldoguláshoz, az emberhez méltó élethez és összekötik a sokszínű magyar nemzet tagjait. "


Hát, én csak húztam egy x-et, nem éreztem semmi forradalmit. Elzavartuk őket a picsába, ha a Fidesz is ilyen lesz, őket is elzavarjuk a picsába.
 
Ildinéni egyből jelezte, hogy ő személy szerint nem írná alá, de majd a frakció dönt erről. Mesterházy már nem sokat szarozott, közölte, hogy ez a szöveg elfogadhatatlan, és megírták a saját változatukat, hogy azt fogadják el. Szegény Attis, még mindig azt hiszi, hogy ő meg a pártja tényező ... olyan aranyos, amikor beszél, le szoktam némítani a tévét, és csak lesem, ahogy mozog a boborján-szája ...

A Jobbik homályosnak tartja a Fidesz nyilatkozatát (Vona: "ilyen homályos politikai nyilatkozattal miért terhelik az Országgyűlést? Komoly szembenézésre szükség lenne, de ez a dokumentum nem alkalmas erre"), az LMP pedig nem támogatja, mert feleslegesnek tartja (Schiffer: "nem kell azt a hamis képzetet kelteni, hogy kiléptünk volna abból a rendszerből, melyet az 1989-es jogállami forradalom, rendszerváltás létrehozott").

Ez egy szimbolikus jelentőségű szöveg, semmi jelentősége, semmilyen kötelezettséggel nem jár. Így akár alá is írhatná mindenki, de ennek az ellenkezője is belefér ... meglátjuk, ki mit lép, és mivel indokolja a lépését.

A legkeményebben ki más nyilatkozhatott volna, mint a Megélhetési Rettegők Utolsó Mentsvára, a Magyar Demokratikus Charta? Sötét idők járnak, vannak emberek, akiknek a véleményét már senki sem kéri ki, nem kér tőlük interjút a 168 óra, nem hívják fel őket még a Klubrádióból sem őket ... nekik már csak a Charta marad.

Bauer Tamás, Fleck Zoltán és Vásárhelyi Mária jegyzik a Charta-nyilatkozatot. A nevek magukért beszélnek, kell ennél többet mondani?


Charta: "A Magyar Köztársaság polgáraiként tiltakozunk az ellen, hogy a kijelölt miniszterelnök parlamenti beszédében és országgyűlési nyilatkozat-tervezetében kirekeszti a magyar nemzetből azokat, akik nem az ő pártjára szavaztak. Pedig nem vagyunk kevesen: a Fideszre csak ötvenkét százalék szavazott, s harminc százalék mind a Fideszt, mind a Jobbikot elutasította."


NER:
"A Nemzeti Együttműködés Rendszere minden magyar számára nyitott, egyaránt részesei a határon innen és túl élő magyarok."


Charta: "Magyarországon a választók a többséget szerző pártokat kormányzással bízták meg, de nem többel, és a parlamentben és a nyilvánosságban ugyanolyan jogok illetik meg azokat is, akik a parlamenti többségtől eltérő érdekeket és nézeteket képviselnek. Ha az, akinek a parlamentben többsége van, nem vesz tudomást azokról, akiket nem ő képvisel, akkor vége a magyar szabadságnak."


NER: "Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat."


Charta: "Az a politikai erő, amely megtagadja a két évtizede fennálló magyar demokráciát, és hamis hivatkozás alapján titokzatos új rendszer bevezetését hirdeti meg, súlyos veszélyt jelent valamennyiünk szabadságára."


Ner:
"Munka, otthon, család, egészség és rend lesznek közös jövőnk tartóoszlopai."


Charta: "
Felhívjuk a magyar országgyűlés demokratikus elkötelezettségű tagjait, és minden magyar demokratát, hogy utasítsa el Orbán Viktor parlamenti nyilatkozat-tervezetét." 
 

Címkék: politika közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr612012146

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A tragikomédia folytatódik 2010.05.18. 14:21:04

Az úgy kezdődött kérem szépen, hogy ő visszaütött... - ez a szakállas poén jutott eszembe annak a kapcsán, hogy a Parlamentben a pártok tegnap úgymond vitáztak Orbán Viktor politikai nyilatkozatáról - már amennyiben persze a süketek párbeszédét vi...

Trackback: (Párt)politikai nyilatkozat 2010.05.18. 14:20:09

Orbán Viktor politikai nyilatkozata csupán pártpolitikai nyilatkozat, amelyik nem lehet és nem is lesz a magyar parlamenté. Annak ellenére sem, hogy nagyrészt csak egyetérteni lehet Orbán Viktor szavaival, a „legyen béke, szabadság és egyetértés&...

Trackback: Forradalom 2010.05.18. 14:09:25

Sólyom László beszéde az Országgyűlés alakuló ülésén Az első szabadon választott Országgyűlésünk korszakot nyitott. Ennek a parlamentnek is törekvése új fejezetet kezdeni. Azonban, mint mondtam, a két váltás különbözik is. A húsz évvel ezelőtti ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bence84 2010.05.18. 13:08:11

Ismerd meg ellenségedet...

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.05.18. 13:13:15

Két fölösleges dolog van a világon.

Az egyik a pápa pöcse, a másik meg a politikai nyilatkozat.

Egy kicsit karcos 2010.05.18. 13:16:24

Mivel én is túlzásnak érzem ezt a NER-ezést, de a chartásoktól meg frászt kapok, azt hiszem, ilyenkor egy dolgot tudok tenni, elhatárolódni a chartásoktól, akik velem együtt tiltakoznak a demagóg lózungok és az új hazafias népfront ellen.

Én abban hiszek, hogy a sokszínűség ereje és a sokszínű egyéniségek szövevényes kapcsolataiból kialakuló rendszer viszi előre az országot. Tudom, ez is benne van a NER-ben:-)

Igen, mi mindnyájan egyéniségek vagyunk!

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.18. 13:17:05

@anti_troll:

Jogos, persze, csak utána neked szegezik a kérdést, ha aláírtad, miért írtad alá, ha meg nem írtad alá, akkor meg miért nem írtad alá? :-)

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.18. 13:22:04

Mind ez a NER mind pedig a Chartázás csak fiingreszelés.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 13:25:29

"a nyilvánosságban ugyanolyan jogok illetik meg azokat is, akik a parlamenti többségtől eltérő érdekeket és nézeteket képviselnek. Ha az, akinek a parlamentben többsége van, nem vesz tudomást azokról, akiket nem ő képvisel, akkor vége a magyar szabadságnak.""

Ezt imádom :)
Mintha ők lettek volna akik nem akartak tárgyalni majd egymilliónyi jobbik szavazót képviselő párttal, és a médiában is a jobbik elszigetelését, elhallgatását szorgalmazták volna, ezzel semmibe nézve az ország szavazóképes lakosságának jelentős részét nem, és jelenleg is azt szorgalmazzák, hogy "demokratikus karantén"-ra van szükség a Jobbikkal szemben?:)
mint a szema:www.szema.hu/sajto/tolunk/nyilt-level-az-lmp-vezetoihez/ :)

Fura ez na :)
Persze, tudom, nem fura, teljesen megszokott az antifa harcosoktól

Homeoffice 2010.05.18. 13:27:28

De jó... elindult újra a Cirkusz!

Ombudsmanyus 2010.05.18. 13:31:08

Orbánnak elmagyarázhatná valaki, ha ez forradalom volt, és azt a többség vitte véghez, akkor ez idegen szóval bolsevik forradalom.

Innen üzenem, hogy bár mindkét szavazatot rájuk adtam, de sem a fülkében, sem előtte, sem utána nem vittem véghez forradalmat.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.05.18. 13:33:44

Ennek van valami értelme is? (költői kérdés)

Paradigma 2010.05.18. 13:36:02

@anti_troll:
és a férfiak mellbimbója?:)

arlequin 2010.05.18. 13:37:28

@Gunther: pörgetjük a búgócsigát haj!

@anti_troll: @zero: a jelképes nyilatkozatok nagyon fontosak. kicsit gondoljatok utána. mondok egy kezdőnyilatkozatot ami egészen jelképes: "teremtéstörténet". ugye azóta is rúgóznak rajta?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.05.18. 13:41:37

@Conv: Liberalis eszme zanzaja:

"Mindenkinek joga van a velemenyunkhoz!"

A francia forradalmi nepirtas ota nem tudtak ujat vinni a notajukba. Centire ezt tukorozi a Jajdemokratikus Chartotek is.

Penya666 2010.05.18. 13:43:34

Buntetnem az "osszefogas" szo hasznalatat a politikaban.

Egy kicsit karcos 2010.05.18. 13:45:37

@Penya666: támogatom, elfogadom, és rögtön javaslom a "segítség" szó felvételét is a feketelistára. Meg a chartát is:-)

arlequin 2010.05.18. 13:47:17

@Egy kicsit karcos: még passzintsuk hozzá a demokratikus/demokrata szóösszetételt és akkor csak egy kávét kérek. upssz. tényleg. megyek iszom egyet.

picur3ka 2010.05.18. 13:47:21

Mondjuk erre a nagy nemzeti osszefogasra szukseg van. A moralis csod es megosztottsag, ahova zullesztettek az orszagot csak a teljes pusztulasba vezethet. Uff.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.18. 13:50:31

Még nincs is kormány de már van ez a NER, már van Új Irány, kíváncsi vagyok mikor jön a Újabb Magyarország programja, 100 akármi programja. Nem tanult a fidesz a szocik faszságából?? Minek ez a sok lózung meg felesleges nyilatkozgatás. A chartasok meg inkább hallgassanak, szánalmas félhülye brigád, permanens szövegértelmezési problémával.

Egy kicsit karcos 2010.05.18. 13:51:40

@arlequin: már csak az a kérdés, milyen dísz marad a karácsonyfán, illetve hogy lesz-e karácsonyfa:)

Ha a NER Isten kalapja, akkor a Charta a bokréta rajta:-)

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.05.18. 13:51:47

Massziv off, de hangulataban idevag:
bombahir.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=3004:hat-honaposan-mar-meg-tudjuk-kueloenboeztetni-a-jot-a-rossztol&catid=105:rovat-tudtech-hirek&Itemid=487

A szexista majmot (frajd) padig igazan levehetnek mar a musorrol. Baromi unalmas, ahogyan a hivei perverzioikat univerzalissa akarjak transzformalni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 13:56:15

@Egy kicsit karcos:

Igen, és a jóistenke kint felejtette az eresz alatt, emiatt úgy néz ki jelen állapotában, mintha az ég gyermekei "megtisztelték" volna.
Olyasmi mint a tyúklétra. Lehet vele haladni felfelé, csak nincs hova, és tele van szarva.

Paradigma 2010.05.18. 13:58:12

@ingenium rusticus: Azt hiszem, kicsit eltértünk a tárgytól:)

Lone Wolf 2010.05.18. 13:59:07

Szokásos nagyhangzatú, semmitmondó politikai lufi Al'a FIDESZ van itt aki komolyan veszi? Felesleges. Ők így kommunikálnak. Igazán meg lehetett volna szokni, az évek alatt.

Rwindx 2010.05.18. 14:12:53

Nekem van egy olyan érzésem miszerint ez főleg az egyéb jobboldali szerveződéseknek szól, melyek szintén deklaráltak hasonló célokat. Marevosz, Nesz, Magyarok Szövetsége, stb, igaz ezek önmagukban súlytalanok, de viszonylag sok emberhez jutnak el közvetve vagy közvetlenül. Nem utolsó sorban a Jobbikot támogatják.

2010.05.18. 14:13:23

Pfúj, mi ez a gely szarság? Most asziszik, hogy azér mer kétharmad, azér már egy egész nemzet áll mögöttük? És ha úgy is van, vajon meddig? Gyurcsány alól is kikopott a tömegbázis néhány hét alatt, ovi is könnyen így járhat, ha szarságokkal foglalkozik...

CyberPunK 2010.05.18. 14:16:47

"Szegény Attis, még mindig azt hiszi, hogy ő meg a pártja tényező ... "

Priceless

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2010.05.18. 14:20:47

"elszántan, megalkuvást nem ismerve és rendíthetetlenül irányítsák azt a munkát" - valahonnan ismerős nekem ez a szóhasználat, csak nem ugrik be honnan.

Talán innen?

"A világ dolgozói nem felejtették el Rákosi elvtársat, az ő törhetetlen magatartása pedig .... amelyben ott ragyog a forradalmár minden elszántsága, keménysége. ...... akik félelmet nem ismerve ezer veszélyen keresztül is megtalálták az utat ...... Rákosi Mátyás most is bátran, rendíthetetlenül áll a vérbíróság elé. ..."

vagy innen?

"Úgy vélik, ha Szálasi nincs már, nem lesz hungarizmus sem. ... Varsón át pedig csak akkor. ha Varsó-Berlin közötti viszony rendíthetetlen, szilárd, másíthatatlan. ...... Ha nincs: ember és nemzet a megalkuvás mezején elbukik. ...... ugyanolyan szívósan, kegyetlenül, mindenre elszántan lépett volna fel mint jelenleg ..."

:DDDD

Talán kevesebb pátosz több lett volna.

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.18. 14:21:49

@zero: NER, bazz... az még hagyján. De itt az AVH is! Így nevezik át a mai Nemzetbiztonsági Hivatalt! AlkotmányVédelmi Hivatalnak!

videotar.mtv.hu/Videok/2010/05/16/20/Alkotmanyvedelmi_Hivatalnak_hivjak_majd_a_jovoben_a_Nemzetbiztonsagi.aspx

Forradalom a szavazófülkében... Ja. Aztán rá egy hónappal itt az AVH. Elmebetegek.

eszkep 2010.05.18. 14:28:35

@anti_troll: "Két fölösleges dolog van a világon.
Az egyik a pápa pöcse, a másik meg a politikai nyilatkozat."

És ezen bölcseletedet szerinted osztják az amerikaiak is? Gondolok itt olyan "felesleges" politikai nyilatkozatokra, mint pl. az Egyesültr Államok Függetlenségi Nyilatkozata?

eszkep 2010.05.18. 14:35:05

@Lone Wolf: Eldönthetnék végre a retardált balosok, hogy Orbán "fasiszta", vagy "kommunista"?? Mer felváltva ez a két jelző elég szarul hangzik...
Ez a nyilatkozat nyilván szimbólikus értékű lenne, de a cél kívánatos (lenne). Az MSZP nyilván nem írná alá, hisz pont az ő általuk képviselt kort zárná le.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.18. 14:35:49

@eszkep: Ne keverjük a szezont a faszommal!!
Az egy szerződés! Ez amit itt művelnek mint mondtam fingreszelés.

eszkep 2010.05.18. 14:37:00

@Thulsa Doom: Hol itt az ÁVH???? Én csak azt látom, hogy az NBH fog más néven működni....
Gyengeelméjű szoci szavazók kedvéért: ez a hivatal az elmúlt 8 évben is létezett...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.05.18. 14:39:10

Masik OFF, de hat ez mar csak ilyen nap:
www.hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=29936

Hat erre mi mast, mint: "hogy mennyire igy van!!"

eszkep 2010.05.18. 14:41:32

@Noname Cowboy: Azért, mert az agyad helyén fing-gáz van, még nem kelle történelmet hamisítani!!!
Mégis miféle "szerződésről" beszélsz?? Kik kötöttek szerinted "szerződést"??? Mert hogy az angolok nem, az biztos, ők eléggé ki voltak akadva. (Amerikai függetlenségi háború legalább dereng???)

eszkep 2010.05.18. 14:42:59

@Meleardil Eressea Iluvadan: Muhaha! Ilyen jót rég nevettem! :-)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.05.18. 14:44:46

N.E.R.= Nemzeti Ellenforradalomtól Rettegők

Lone Wolf 2010.05.18. 14:47:13

@eszkep: Na igen... Een én is sokat szoktam röhögni, amikor valami balos (vagy éppen szésőjobbos) vértroll lábonhordtakiazagyhalált idóta, ugyanazon a poston belül először nácizza, majd komcsizza, utána meg kitalálja hogy zsidó, és cigány...

Én meg csak kapkodom a fejem, és magam elé képzelem hogy;

Orbán a megtestesült gonosz! Sztálin, Hitler, A sátán, SŐT!!! Még maga az Iszonytató ősi isten, Ctulhu is csak a gyertyatartója lehetne. Éppen ezért is szavaztam rá...

Látni akartam ahogy a beléjük oltott vallásos rettenet hatására szenvednek...

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.18. 14:48:52

@eszkep: A függetlenségi nyilatkozat!!! ember! Az az államok szerződése! Azoké az államoké akik jeleng is az USA tagállamai. A függyetlenségi nyilatkozat a háborúk lezárása! Nyilatkozat ami egyfajta szerződés. Az együttműködésre stb...

Rwindx 2010.05.18. 14:50:23

@Thulsa Doom:
A rövidítés nem szerencsés, ami még AH is lehet akár, de aki azt gondolja hogy azért lenne AVH(vagy AH) mert ugyanazt fogja csinálni mint az ÁVH, annak elgurult a gyógyszere.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 14:54:34

@eszkep:

Ez ugye csak vicc? :)))))))))))))))))))))

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.05.18. 14:56:10

@Rwindx: Na kepzeld el akkor a kovetkezot. Letrejon egy allamhivatal, ami a hollo karpotlasokat hivatott elbiralni es kiosztani. Tekintve, hogy az egyik ebben a temaban irodott bersar nobeldijat kapott (sosem fogom mar tudni nagybetuvel irni), annak tiszteletere elnevezik
Sorstalanok Segelyezese kozalapitvanynak.
Elkepzelted? A pecsetjuket is? Amint megerkezik a hivatalos level valamelyik valodi tulelohoz, rajta a stemplivel?

Egy kicsit karcos 2010.05.18. 14:59:30

@Rwindx: tegyük fel, hogy Pintér Sándort nem tartom maffiózónak, aki GP elvtárshoz hasonlóan kíméletlenül kilövetné a szemét annak, aki a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe be nem illeszthető célokért az utcára megy. Akkor majd ha már nem a Fidesz fog kormányozni, hanem neadjisten, a szocik megint, ők majd átnevezik AVH-ról másra a szervezetet? Nomen est omen, ezt már régen is tudták sokan: a név maga is képes determinálni egy szervezet viselkedését. (Remélem, ennyi rettegés még ON:)

Gontar 2010.05.18. 15:03:42

Forradalom... ilyen vér, kifolyó belek, akasztott hullák nélkül nincsen. :-D Akárki akármit mond. Ezek nélkül a hatalmat addig birtoklók nem tűnnek el (csak a pozíciójuk elnevezése átalakul, haver-sógor-fia lesz kerül esetleg reflektorfénybe stb...), nem rettennek meg pár évtizedre az életbenmaradt semmirekellők meg semmi... ezek nélkül csak sminkváltás van. :-) Pont mint 89ben.... :-PPP Asszem ha akkor valódi forradalom lett volna ebben az országban, akkor ma valahol egészen máshol (és szvzs jóval előbre!) tartanánk. :-))

Mindez csak apró megjegyzés volt részemről, amúgy egyáltalán nem vagyok szélsőséges.

binike 2010.05.18. 15:08:25

1., Nekem ez a NER a régi idők kommunista kiáltványaihoz hasonlít.
2., valami nagy sumák megy a háttérben hogy ilyen nyilatkozatokkal tudnak csak foglalkozni. olyan mintha valamit takargatnának és ezt kellene előtérbe helyezni, mert ez olyan súlytalan dolog és figyelemelterelő.

2010.05.18. 15:09:52

@Lone Wolf: Mondjuk azért becsületes magyar ember nem nagyon kereszteli a lányát Ráhelnek... a haverkájáról (dajcs) meg egyértelműen látszik, kiféle-miféle. Szóval nem alaptalanok a találgatások...

@eszkep: Sem ez, sem az, hanem egy enyves kezű, hatalommániás, gonosz kis törpe.

Lone Wolf 2010.05.18. 15:16:02

@csernaja obca: "Mondjuk azért becsületes magyar ember nem nagyon kereszteli a lányát Ráhelnek... "

Igazad van! 8O De tényleg? Hogy ez mekkora tragédia??? Látod! Mondom én hogy ő maga a sátán!

Ti meg nagyon-nagyon-NAGYON idióták vagytok, ha ilyenen lovagoltok!

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.05.18. 15:22:45

Ha ez a NER nem olyan lesz, mint anno a NEP, akkor legyen. :D
Bár, a NEP az relatíve jó volt. A NER meg kurvára fölösleges.

Miért érzem úgy, hogy minden parlamentbe jutott párt nekiállt békésen matchboxozni a vörös szőnyegen, ahelyett, hogy rákoncentrálna a fontos dolgokra (amiért amúgy beszavazták).

A Jobbik mellényezik meg a koronának szaval.
Az LMP legégetőbb feladata a cigányemlékmű felhúzása.
A Fidesz jön a NER-rel, meg hogy most forradalom volt-e az, ami nem volt az.
Az MSZP meg szimplán teszi amit eddig.

Meló jön, gyerekek! Ideje belelapozni újra a kampányprogramokba, sorkiemelőt a kézbe (narancsot, zöldet, pirosat vagy pirosfehérzöldet), és szépen ki lehet emelni azt, ami tényleg fontos. Árvízvédelem, adóreform, csendőrség, oktatásügy, bősi vízlépcső ügyének befagyása, korrupció-felszámolás, hadsereg, egészségügyi koncepció, zöld és minőségcentrikus mezőgazdaság...
a többi szarság meg ráér.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.05.18. 15:31:10

"Szegény Attis, még mindig azt hiszi, hogy ő meg a pártja tényező ... olyan aranyos, amikor beszél, le szoktam némítani a tévét, és csak lesem, ahogy mozog a boborján-szája" ... hehehe.. :-D

NER: "Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, "

Charta : "Ez felháborító!A bármilyen szexuális identitás meg a bármilyen bőrszín kimaradt a felsorolásból!KIREKESZTÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉS!" :-DD

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.18. 15:32:15

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Jó jó de akkor mi maradna nekünk?? Nyugodtan dolgozni, ne adj isten gyarapodni, szaporodni:D??? Elképzelni is borzalmas...:D

greybull 2010.05.18. 15:33:43

@anti_troll: nem pontos. A kérdés eredetileg így hangzott: " Hány fölösleges dolog van a világon? Válasz:
- a pápa pöcse,
- az apáca csöcse,
- a szakszervezet és
- a Párt!"
Ez még az ántivilág vicce volt....
No most akkor jön az új NEP, akarom mondani NER-korszak?
Semmit nem kívántam jobban, mint a Fidesz győzelmét, de ez a Nyilatkozat akkora faszság, mint ide Lacháza. Félek tényleg leplez valamit: azt, hogy a baj sokkal nagyobb, mint eredetileg a Fidesz gondolta és fogalmuk sincs, mit kéne csinálni. Ráadásul most még ez vihar és az árvizek - nagy a gebaszt az biztos....

arlequin 2010.05.18. 15:39:02

@greybull: "Félek tényleg leplez valamit: azt, hogy a baj sokkal nagyobb, mint eredetileg a Fidesz gondolta és fogalmuk sincs, mit kéne csinálni. Ráadásul most még ez vihar és az árvizek - nagy a gebaszt az biztos...."
ez a vihar-árvíz tényleg kemény. azok a rohadt fasisztagárdisták meg homokzsákolnak. biztos a buzikat akarják a vízbedobni. kezdik sándor-józsef-jávorbenedekkel...
viccet zsebre. nem tudom mi megy a háttérben csak sejtem, de szvsz vmi nagy-nagy büdös barna van felkenve a kasszafalra. ez még rímel is!

Jurganov 2010.05.18. 15:39:10

@csernaja obca: azért van különbség, gondold csak végig: gyurcsán-támogatás elvesztése-fidesz_>semmi nem történik, fityisz-támogatás esetleges elvesztése-2/3 és nincs potenciális ellenfél. mi történhet?
@Rwindx: tetszenek ezek a gondolatok :) így és így lesz, mert másként nem lehet. aki mást mond az ilyen meg olyan.
@Conv: ők sem gondolják komolyan, csak írtak egy ilyet mert jól hangzik :)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.05.18. 15:41:40

@arlequin: Lehet, hogy hirtelen csontváz-zivatar hull rájuk. A MALÉV 32 milliárdja csak az első csepp volt.

acsub 2010.05.18. 15:43:05

@Rwindx: Igen az NBH se NBH-nak , hanem NH-nak rövidítették.

arlequin 2010.05.18. 15:52:35

@Ásómaci: én rögtön tenném ki a placcra. felállítanék egy csontkollekciót a kossuth-térre, mondjuk úgy 22 csontvázat (22-t. érted?! csapdahelyzet! a hülye értelmiségieknek, ha pofáznának). felcímkézném egyenként őket a kipattanó ügyekkel.
demszkinek külön csontvázat biztosítanék, annak még a bordáira is lehetne mit írni. ugyebár budapestet tényleg meg kell nevelni.
naponta sajttáj, ilyesmi. lehetne őket díszítgetni, változatos koreográfia miegymás. a nép meg a média zabálná. igazi sírva-röhögés magyar módi szerint.
ha egy ilyen problémát megoldanék, akkor múzeumba vinném. lassan elfogyna a brigád és kész.

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.05.18. 16:04:05

@arlequin: Esetleg lehetne a csontvazakat azokbol gyartani, akik a szamilliardos lopasokat vezenyeltek. Ez nem demagogia, ugyanis legfokeppen ERRE kaptak a ketharmadot, nem masra. Tokmindegy, mennyire szep es tetszetos torvenyeket hoznak, ha a bunozoket hagyjak futni ( politikus bunozok, cigany bunozok, egyeb maffiozok), akkor elegedetlenek lesznek az emberek. Ez csak nem annyira bonyolult?

Lone Wolf 2010.05.18. 16:08:10

@Meleardil Eressea Iluvadan: Na most ne haragudj? de eddig nagyon úgy néz ki, hogy nem hagyják őket futni. Gondolj csak "szegény" mikikére. :)

azember 2010.05.18. 16:14:51

Itt az idő ,erre a nemzetre egy jó kis atombomba..Az ilyen hozzáállással az életben nem lesz béke,összefogás ,kilábolás, csak marakodás. Mindenki mindenhez jobban ért,jobban tud és okosabb.Csak nem értem,hogy kinek jó ez így?

anti_troll (törölt) · http://senkinemmondja.blog.hu 2010.05.18. 16:17:52

@eszkep:
Az USA Függetlenségi Nyilatkozatát meg ezt a NER nevű szart egy lapon említeni, már ne is haragudj....

Rwindx 2010.05.18. 16:23:15

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Remélem elolvastad a teljes 3 sort. Újra nem írnám le, de egy kérdéssel kiegészíteném: És akkor most abból az jön le hogy ez egy náci szervezet?

@Egy kicsit karcos:
Szerintem a magyar nyelv elég régóta két külön hangot és jelet használ az A és az Á megkülönböztetésére. Már a rovásiírásban is ezt tette. Aki ezen rugózik az szándékosan rugózik ezen, és nem jó indulatból. AVH vs ÁVH.

@Jurganov: Nyilván nektek van igazatok és az AVH valójában tényleg ÁllamVédelmi Hatóság lesz mert ez a logikusabb, és én vagyok hülye elborult fideszfan, ezért ködösítek, azzal amikor azt írom hogy nem is.

Radiohead82 2010.05.18. 16:27:34

Ifjabb Körmös Báuer gondolom félelmében már tövig lerágta a körmeit. Vagy letépkedte magának? :S

Jurganov 2010.05.18. 16:37:58

@Rwindx: nemnem, nyilván neked van igazad.az emberekben nem ébreszt rossz gondolatokat a régi ÁVH esetleges visszahozása, biztosan nem is utal az egyik a másikra, AVH-ÁVH, hmm tényleg mintha EVK és XBP lenne, nem is hasonlít.
@Lone Wolf: ne igyál már többet :P

Rwindx 2010.05.18. 16:40:07

@Jurganov:
Megnéztem hogyan kezdtem: "A rövidítés nem szerencsés"

Lehet rettegni. Leszarom.

Kicsit Karcos 2010.05.18. 16:40:41

@Rwindx: azért az A és az Á nem válik úgy ketté, mint az x a dzs-től, vagy az o az ő-től. ABC kiejtve ábécé, ABS kiejtve ábées, AMD kiejtve áemdé. Mondhatni, betűzve kiejtett rövidítéseknél jellemzően A = Á.

Nem hiszem, hogy belekötözködés lenne az AVH-ÁVH párhuzam felállítása, főleg, hogy ugyanaz lesz a feladata az AVH-nak, mint az ÁVH-nak volt. Inkább az AH rövidítést érzem csűrés-csavarásnak, mivel az Államvédelmi Hatóság is ÁVH volt, és a Nemzetbiztonsági Hivatal is NBH. El lehet persze hivatalosan AH-ra keresztelni, sőt akár A-ra vagy Alkovédra, de a lényegen ez nem változtat.

Visszatérve a NER-re, ez is egy olyan dolog, hogy aki bízik bennük, annak tetszik, aki nem bízik, az meg nem akar semmiféle nemzeti együttműködésben résztvenni a Fidesszel. Ahol több valódi párt van, ott ez a fogalom legfeljebb lózungnak jó.

Hajlandó vagyok fizetni az adókat, betartani a törvényeket (no nem mindet: például ha proxyn keresztül rendszergazda vagy szerkesztői joggal amerikai tárhelyen holotémában publikálnék, akkor nem érdekelnének a holotörvény rendelkezései, ez van, de ha valamiképpen elővennének érte, amit minden eszközzel igyekeznék megnehezíteni, és rámbizonyítanák, akkor vállalnám érte a felelősséget, és vállalnám a szavaimat bíróság előtt is), tisztességesen igyekszem élni, és próbálok normálisan hozzáállni embertársaimhoz. Igyekszem építeni, a rombolást pedig - egy-egy szimbolikus esetet leszámítva - megvetem. Nekem ez a nemzeti együttműködés, nem a NER, amit egy szánalmas, Szijjártó-Nyakó színvonalú bohóckodásnak tartok.

Rwindx 2010.05.18. 16:50:03

@Kicsit Karcos:
Szerintem az volt a csűrés csavarás amiben levezetted hogy az A = Á, ami nyilvánvaló marhaság. Az én "csűrés-csavarásom" kb 3 szóból állt, ami feltételes nem mellesleg feltételes volt.

És igazad van a lényegen nem változtat: az AlkotmányVédelmi Hivatal az egyenlő az ÁllamVédelmi Hatósággal. Talán már a fiatal Bauert is behívták szolgálatra, hogy apja nyomdokaiba lépjen.

Neked is azt mondom, aki rettegni akar az bármitől tud rettegni. Engem hidegen hagy, aki viszont a fenti "lényeget" hangoztatja, arról hadd mondjam már ki a véleményemet ami ha jóindulatú akarok lenni akkor az hogy az illető rosszindulatú. Ha nem akarok jóindulatú lenni, akkor meg azt hogy szimplán hülye.

A NER-ről feljebb írtam.

Lone Wolf 2010.05.18. 16:58:28

@Kicsit Karcos: "Nekem ez a nemzeti együttműködés, nem a NER, amit egy szánalmas, Szijjártó-Nyakó színvonalú bohóckodásnak tartok."

Igazad van. Az egész egy hangzatos, 0 valódi tartalommal bíró politikai szóvirághegy. LUFI!

Nem kell vele foglalkozni. :) Az mondjuk, tetszik benne hogy ez is kiváltotta a maszopban, a jajjademokrácia! Reflexet. XD

picur3ka 2010.05.18. 17:00:08

Ennyit rugozni ezen az AVH-n, gyerekek, egy cinikus viccnek egyszer elmegy, de ez, hat mindotoknek elgurult a gyogyszer? Faxot a fasszal is keveritek esetleg?

Lone Wolf 2010.05.18. 17:03:35

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Szerintem itt a fidesz tudatosan provokál. Mert ez Névválasztásnak ténleg rohadtul szerencsétlen, és nem hinném, hogy ezzel ők ne lennének tisztában, az első pillanattól kezdve.

Rájöttek, hogy a szociktól, már mindenen mindenki röhög. Úgyhogy, adják alájuk a lovat...

trashr5 2010.05.18. 17:06:18

Aztán lesz NER igazolvány majd NER tagdíj és a végén NER kongresszus amit a NER elnöke vezényel le a pártnak megfelelően.Máris csupa NER vagyok.

picur3ka 2010.05.18. 17:07:48

@Lone Wolf:

Hat, en nem nagyon hiszem. Mondd, minek nevezned? Alkotmanyovonak? Vagy minek?

derelyegrádi szellem 2010.05.18. 17:11:35

MIndig imádtam amikor ilyen figurák aggódnak a magyar szabadságért:

1. Vásárhelyi Mária

Már otthon szívta magába a magyar szabadság eszméjét, hiszen édesapja (Vásárhelyi Miklós)először fasiszta párttag volt olaszországi egyetemi évei alatt, majd hazatérve inkább mégis komcsi lett (az faszább "szabadság" szerinte, meg jobb biznisznek is tűnt akkor már), és annyira szerette a szabadságot, hogy mindjárt a Szabad Nép című újság vezércikkírója lett. Ebbéli minőségében bőszen fasisztázta pl. Mindszentyt, aki nem a fasiszták pártjában, hanem azok börtönében töltötte megelőző időt.

2./ Bauer Tamás

Ő is már az otthon melegével szívta magában a magyar szabadság szeretetét, hiszem apja és anyja is ÁVH tiszt volt, és az apja a "Körmös Bauer" nevet érdemelte ki, és sok adat van arra, hogy ő személyesen verte agyon Ries István volt igazságügyminisztert.

Nem csodálom, hogy aggódnak a szabadságért. Különösen a magyarért. Életük a magyarok szabadsága.

Walter Melone (törölt) 2010.05.18. 17:16:39

NER= Nesztek gumicsont, rágjátok!

Látom itt már megkezdődött. :-))))

arlequin 2010.05.18. 17:26:51

NER = Nagyon Eredeti Rep(ub)lika

szmoker (Homo Trollicus) 2010.05.18. 17:46:55

A szüleik bűneiért elítélni őket nem tisztességes.
Az más kérdés, hogy kihasználták-e a hátszelet. Ha igen, tetvek. Ha nem, akkor...

Gyurcsány apja tolvaj volt, Orbán anyja.... nemmondom, Pokorni apja ügynök, stb. Ehhez nekik mi közük van?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 17:52:01

@szmoker /segílyes/:

hááát, gyurcsány is tolvaj lett, orbánt... nem mondom, pokorni sem a jelleméről híres :)

derelyegrádi szellem 2010.05.18. 17:59:34

@szmoker /segílyes/:

Nem ítélem el őket, csak különösnek tartom az ilyen háttérrel történő örökös aggódást a "szabadságért". Mindig ugyanazok. Charta, Nyilvánosság Klub, stb.

Ehhez az ő közük a tendencia. Mindig mindenhol ők (az ilyen hátterűek + nevek: Haraszti Miklós, Pető Iván, Eörsi István+Mátyás) aggódnak a "szabadságért", de csak ha éppen jobboldali kormány van. Akkor ok egy ilyen nyilatkozat is, ha baloldali, akkor az esetben sem jön rájuk az aggódás, ha éppen békés, alkotmányos jogaikkal élő emberek szemét lövi ki a rendőrség, vagy veri félholtra, nyomorékra őket.

Erre felfigyeltél már?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 18:02:04

@kolompar.sara:

mármint Vásárhelyi Mária, Lendvai Ildikó, és Dávid Ibolya, vagy Tocsik Márta, Horváth Éva, Szalainé, meg a többi pasi? :)

arlequin 2010.05.18. 18:03:46

@szmoker /segílyes/:
"Ehhez nekik mi közük van?"
Sok. Vagy megtagadta bármelyik is jó keresztény módjára?

@kolompar.sara: ja pasik. nem is férfiak.

NER=Nevelési Előirányzat Rettegőknek, avagy Náci Elvek Riogatnak

elfelejtette 2010.05.18. 18:06:48

Hiaba erolkodnek, a Fidesz szimbolikaja fogja uralni a terepet egy darabig.

tudi 2010.05.18. 18:12:00

Na ez a NER vagy mi nekem sem igazán tetszik, az is tény, hogy én is nekik húztam az x-et de ettől még én sem igazán éreztem magam forradalmárnak (igaz ebben közre játszhatott az is, hogy előző nap haverokkal buliztam, tehát kicsit fáradt is voltam). De ami ebben a legjobban megmosolyogtatott az ennek a Chartának a rettegése. Nem unják már, de tényleg.

Várúr 2010.05.18. 18:36:56

Hm... ez is jellemez valamit... a hideglelés két szótól: nemzeti együttműködés. A Fidesz kiugratta a nyulat a bokorból. Lmp-nek nem kell, mer' ők, a parlamenti zabigyerekek környezetvédők, oszt' Zorbán a levelibékákat nem írta az együttműködésbe. Mszp-nek nem kell, mer' nemzeti, különben is ők megcsappant saját magukkal akarnak együttműködni. Jobbiknak se köll, mer' nekik nem elég fényes a szittya dukkózáshoz. Innen kezdve csak azt kell nézni, hogy az említett három csapat mekkora erőt képvisel a nyafogáshoz, s hogy ők mit fognak ötletelni. Máris összeállt az egyoldalas (1) nyilatkozat kőkemény ellenzéke.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.05.18. 18:39:44

@Várúr: Nem érdeklik őket a levelibékák. De azért nem szóltak még hozzá, mert nem tudják, hogy mi köze van a NER-nek a biciklizéshez. :D

arlequin 2010.05.18. 18:40:00

@Várúr: hoho. a dzsobbik tudtommal aszondta, hogy egyébként 1etért a maga kitételeit leszámítva.

Várúr 2010.05.18. 18:42:02

@Lone Wolf:
Érdekes szempont... nemzeti együttműködés szorgalmazása, mint tudatos provokálás. Várom az ellenzéktől a "Bazmeg az anyád Vitya" (BAV) című konstruktív, tartalmas, 2002, illetve 2006 oldalas okiratot.

Várúr 2010.05.18. 18:44:27

@arlequin: Legeslegjobbik valóban aszonta, mer' nehéz a szittya retorikával ilyesmiből kifarolni... Csak épp nem írja alá. Gondolom, Huza-Vona egyetért a marhapörkölttel is, feltéve, hogy a recept róla szól. Én maradok az eredetinél, bár marha mindkettő bruhaha.

Kicsit Karcos 2010.05.18. 18:49:28

@Várúr: már nem azért, de miért is kellene a pártoknak egymás kiáltványait aláírni? Mert Szijjártó beleírta az együttműködés szót?:)

Tessék más témát keresni az együttműködésre, ne azokat ostorozni, akik valamiért (nem mindegy, miért?) nem kérnek belőle. Olyan, mintha azt mondanád, hogy lúzer az, akinek az ügynök a keze alá teszi az évszázad szerződését, és nem írja alá.

Várúr 2010.05.18. 18:50:02

Amúgy qrvára mindegy, hogy a 3 ellenzéki pártcsapat épp miket röfög. El lesznek ők foglalva saját magukkal és azzal, hogyan különböztessék meg magukat a többitől. Nehéz lesz, akár zsírpapírba, akár bicikligumiba, akár szittya háziszőttesbe csomagolják a szöveget. Előre hallom a NEM, a Talán és az IGEN, DE stílusú görcsölő semmitmondást.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 18:51:28

@Várúr:
A jobbiknak semmi baja vele, csak a forradalmi kifejezést kifogásolták, teljesen jogosan, és ezt azért Te is beláthatod :)

Várúr 2010.05.18. 18:54:02

@Kicsit Karcos:
Nagyon Kvarcos... asszem, Magyarország elég jó téma az együttműködés szorgalmazásához, akkor is, ha a szerző Moha bácsi, a törpe. Hogy ezér' fizetett politikusfélék nem értik vagy úgy tesznek, mintha nem értenék, különösebben nem lep meg, de bocs'.. értelmes kommentelőktől többet várok.

Kicsit Karcos 2010.05.18. 18:54:58

@Conv: az csak ürügy, azért arra mutattak, mert ha minden mást ki is húznak belőle, az tuti benne marad. Miért írnák alá? Ezzel együtt egyenesebbnek tartottam volna azt mondani, hogy nem írnak alá semmiféle bullshitet, érdemi munkára nyitottak, de vízgereblyézésre nincs idejük.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.05.18. 18:55:21

Ha már rettegők! A KDNP mit szó ehhez a hírhez?:
index.hu/?rnd=667

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 18:56:25

@Várúr:
igen ez így lesz, az az ellenzék szerepe.... ahogyan a fidesz is tette... persze akkor nem, amikor a képviselői jövedelmet kellett megszavazni, hogy ne lehessen népszavazás a képviselői juttatások számlássá tétele érdekében :)
meg akkor sem tudtak ellenkezni amikor a holotagadós törvényt kellett meghozni, meg a liszaboniról szavazni :)

Értem én, hogy fáj, hogy nem ezt a lovat akartad, de ha már ez van, nem takargatni kell a sutaságát, hanem rávenni, hogy szépen járjon. :)

Várúr 2010.05.18. 18:57:55

@Conv:
Bocs, a "forradalmi" kifogásolása szar ürügy. A Jobbik delíriumozott 2/3-ról, nem jött be, erre forradalom nyista. Ebben a szövegkörnyezetben '48-at, '56-ot vízionálni ostobaság, elvégre volt/van technológiai forradalom, távközlési-kommunikációs forradalom és sok más, ami gyökeres változást jelent. Márpedig a mostani választás valóban gyökeresen különbözött az eddigiektől.

Kicsit Karcos 2010.05.18. 18:59:10

@Várúr: Gyurcsányinak is volt ezer programja, amik erős meg mindenféle paradicsom-közeli Magyarországról szóltak, azokat alá kellett volna írnia bárkinek is, a szocikon kívül? Ha beviszek egy szórul szóra ilyen kiáltványt a Fidesznek (én, Moha bácsi), akkor gecik lesznek, ha nem írják alá, meg magyarellenesek? Ne viccelj már. Ez egy húszforintos brosúra, Gyurcsányi minden nap ír egy ilyet a blogján, túl nagy jelentőséget tulajdonítasz neki.

Várúr 2010.05.18. 19:00:30

@Conv:
Kispajtás, én ezt a lovat akartam és így. Különben.... bár off, de vagy 30 éve lovagolok, s nekem a legeslegJobbik egy nyeretlen kétéves és egy vén sörösló különös biológiai keveréke.

arlequin 2010.05.18. 19:00:38

@Conv: jaj te miket mondasz. lisszabon, meg hologram. ez nyilván valami olcsó charterjárat, nemde?

@Várúr: 'szittya retorika'. szép kép. igaz kissé zavaros, de nekem tetszik. merre van a várad? van kiházasítandó jeányom és jó családba akarom adni. igaz a bugyija vörös-fehér csíkos, de szerintem ez tökéletesen védhető...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 19:01:08

@Kicsit Karcos:

igazából így van, de az a lényeg, és ezt a fityisz értette is, miért ezt a kifejezést kifogásolták, hogy igen változás történt, de az egy kicsit túlzás, hogy a fityisz ezt így nevezi, és későbbiek során majd a fidesz forradalmi tevékenységeként emlegetik, holott a fityisznek volt ehez a legkevesebb köze. Inkább a szdsz mszp pofátlan és szakértelem nélküli őrjöngésének, a telhetetlen sikkasztásainak, lopásainak köszönhető, hogy ide jutottak, mint a fidesz bárminemű teljesítményének. Az emberek jobb híján szavaztak a fideszre, nem a teljesítménye alapján, ezzel tisztában kell lenni.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 19:03:11

@Várúr:

maradj a lovaglásnál, hidd el, abban jobb vagy.

derelyegrádi szellem 2010.05.18. 19:03:28

@Várúr:

:-)

Egyszerű a helyzet. Van a három verziónak (NEM!; Talán...; IGEN, DE!) egyedül vagy összesen parlamenti többsége? Nincs. A vita lezárult, szavazásra kell bocsátani, aztán ki megszavazza, megszavazza, aki nem, az nem.

A többi Mokka reggeli adásában történő rinyálásra, kéztördelő évődésekre tartozik. Majd ott elmondja mindenki, hogy miért volt nemdetalán, aztán miért "hát mégse nem" lett a vége. És kész is. Ennyi volt a nyilatkozat ügye. Lépjünk tovább.

derelyegrádi szellem 2010.05.18. 19:05:43

@Conv:

Ön az, kubatov úr??? :-))

Csak azért kéredezem, mert úgy tűnik ismer minden fidesz szavazót, és az indítékaikkal is tisztában van...

Várúr 2010.05.18. 19:05:44

@Kicsit Karcos:
jelentőséget én a nemzetinek és az együttműködésnek tulajdonítok. MIttomén, mennyire gondolják komolyan és hogy mi valósul meg belőle, de legalább végre elhangzott (és nem Furcsány makogó 40, 100, akárhány oldalas irományaként, melyen asszem derűs pillanataiban maga is röhög, eeetársai is talán...) Lmp, mint mondtam, egyelőre bicajos zabigyerek, Jobbik áporodott hőzöngő csapat. Mellesleg ők deliráltak forradalmat, oszt lett belőlük kislátszámú ellenzék.

arlequin 2010.05.18. 19:06:48

@Conv: én a fidesz helyében legfeljebb 'ellenforradalommal' operálnék, de egy ily 'pógári' csapatnál még ez is silány és aljagondolat. képzeld a pógárokat akik a forradalmat éltetik. majd képzeld mellé márait az igazi pógárt. röhej. nem mintha márai, meg a 'pógáreszmény' számomra valami magasztosat és kellendőt jelentene.

Várúr 2010.05.18. 19:09:01

@derelyegrádi szellem:
Végre egyetértünk édes úr. Buktagrádiak (mszp, jobbik) szavazzanak, tévében kavargassák a mokkát, szavazófülke után húzzanak egy másik fülkébe (wc). Az a legdemokratikusabb helyszín.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 19:09:05

@Várúr:
Nem, nem, a fidesz propagandistája delirált forradalmat, mint az olvasható, s ha jól emlékszem öszöd után a fidesz fenyegette a kormányt leváltással, meg ilyenekkel :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 19:11:03

@derelyegrádi szellem:

de azért a kétharmad birtokában még enged a fidesz véleménnnyilvánítást? :)

rosszul kérdem, nem bünteti? :)

Várúr 2010.05.18. 19:12:09

@arlequin: Márai és a "pógár" neked nem, de a kelendőt mint antipolgár is írhatod egy l-lel. Bár a helyesírás létednek éppúgy nem feltétele, mint a jó ízlés.

Várúr 2010.05.18. 19:13:44

@Conv:
Olyan súlyosan fenyegette, hogy fel is nyalatta vele a padlót. Igaz, nyalóka jutott a legeslegJobbiknak is. Hiába, édesszájú nemzet a magyar.

2010.05.18. 19:14:26

@Jurganov: Hát ez az én bajom. 2/3 az gyakorlatilag teljhatalom négy évre. Egy pünkösdi királyság. Már persze ha egyáltalán lesznek választások négy év múlva. Mert ha ovi nem akarja, akkor nem lesznek. 2/3-al még ezt is el tudják intézni. Ő lesz majd Vitéz Szőlőbányai Orbán Viktor, Magyarország Kormányzója, már csak hogy a vörös veszedelemtől megmentse a "nemzetet."

Várúr 2010.05.18. 19:14:38

@Conv:
Kérdezd a Fideszt cimbora. Nem vagyok bennfentes.

derelyegrádi szellem 2010.05.18. 19:14:51

@Conv:

Ne legyél már hülye. Mindenki azt és ott nyilvánít ahol és amit csak akar. Azt a szavazógombot nyomja meg, amelyiket akarja. Csak a szavazatokat a végén összeszámlálják, és kijön az eredmény. Segítsek megjósolni? :-)

Ez a parlamenti demokrácia. Tudtad?

Kicsit Karcos 2010.05.18. 19:17:35

@Várúr:

"de legalább végre elhangzott (és nem Furcsány makogó 40, 100, akárhány oldalas irományaként, melyen asszem derűs pillanataiban maga is röhög, eeetársai is talán...)"

Nos, én már annyi szépet hallottam kormánypártoktól, hogy nem is értem, mitől vagyok még ma is ilyen kritikus.

Mondjak valamit, ami szimbolikus, és sokat ér? A Székely Himnusz eléneklése volt az, meg hogy Orbánék szarnak Fico pampogásaira. Ezek tetszenek. De azért ne haragudj már meg, de egy Szijjártó-féle szemfényvesztéstől nem fogok hanyattesni, csak mert beleírta a nemzeti meg az együttműködés szót.

"Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű"

Na most, ezzel pedig konkrétan nem értek egyet. Szcientológus bolsevikokkal én pl. nem akarok összefogni semmilyen nemzeti ügyben, még csak szükségét sem látom. Azt hiszem, a tartalmi elemzésből ennyi elég is...

Várúr 2010.05.18. 19:18:15

@arlequin: Csak tanga ne legyen az a bugyi... E téren konzervatív vagyok :-)) Mintázat lehet egzotikusan Che Guevarás, sőt sarló-kalapácsos is.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 19:18:49

@Várúr:

figy, Te most komolyan azt hiszed, hogy bármelyik jobbik szavazót zavarja a fityisz nyilatkozata? ember ez csak egy darab papír, sem jogi sem etikai, sem erkölcsi szempontból nincs értéke, legfeljebb annyi, hogy lehetne lobogtatni a fityisz szempontjából, hogy aláírták, forradalmat csináltam :)

Azt hiszed zavar valakit a maszop vergődése vagy az lmp bocitekintete?
Szórakoztat mindenkit, a jobbik szimpatizánsokat leginkább. Főleg az ilyen vérgőzös fideszlovak vakvágtája.
S ha még emellé idejön ez az óvodás műsor a gyermeteg nyilatkozatosdi mellé amin nem háborog senki, hanem röhög, akkor teljes képet kapsz a fidesz NER féle nyilatkozatának értékéről, mit ér.

Milyen kétharmadról beszélsz, semmit nem KELL aláírni, elfogadni, semmi nem történik ha nem írja alá senki, akkor sem ha a 2/3 fideszes sem írja alá, ez nem egy törvény, vagy szabályozás, vagy programterv, ez egy önfényező propagandaanyag, semmi más bazzeg :)

Kicsit Karcos 2010.05.18. 19:19:44

@derelyegrádi szellem: ezzel tökéletesen egyet tudok érteni. Azért remélem, a NER-nél komolyabb dolgokat is fog _csinálni_ a Fidesz, mert a világsiker felett érzett öröm egyelőre nem tett a magáévá.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 19:20:07

@Várúr:

Te tényleg elhiszed, hogy a fidesz bármilyen tevékenysége váltotta le a mszp-t nem pedig az szdsz és az mszp saját viselkedése? :)
Lovagolj inkább.

szabogyula 2010.05.18. 19:21:15

@chemicalshop: Már alig várom a holnapi " Majd a folyósón megbeszéljük " posztot !
Nyers a modora , de nekem tetszik !!

derelyegrádi szellem 2010.05.18. 19:21:23

@Várúr:

Te meg igazságtalan ne legyél. A jobbik nem buktagrádi, csak az Mszp. A jobbik egy parlamenten kívüli pártból lett egy nem is csak 5 %-al becsúszó parlamenti párt. Hogy ez jó, vagy rossz, az egyéni értékelés kérdése (szerintem inkább jobbikosok üljenek ott, mint mszp-sek, neadjisten szadeszosok.), De eredménynek biztos hogy eredmény ,nem is kicsi...... Forradalmi. :-).

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 19:23:09

@derelyegrádi szellem:

bazz értsd már meg, jelen esetben semmi szavazás, vagy ilyesmi nincs, semmi valódi értéke annak a papírlapnak. :)

semmi köze a ner nyilatkozatnak semmilyen szavazáshoz, meg parlamenti demokráciához bazzeg :)

derelyegrádi szellem 2010.05.18. 19:25:55

@Conv:

Tévedek amikor azt gondolom ez egy ogy határozat tervezetben létezik? mert arról szavazni kell...

De ha nem, akkor nem. Én hiszek neked.

Kicsit Karcos 2010.05.18. 19:27:40

@derelyegrádi szellem: hát, tartozom egy vallomással ezügyben... igen ritkán iszom ásványvizet (többnyire csak ha megkínálnak), legutóbb talán akkor vettem, amikor gyorsba kellett az ablakmosóba valami folyadék, még valamikor tavaly nyáron. Az viszont Szentkirályi volt:) És nem dehonesztálás céljából, hanem mert ha már vásárolok, akkor odafigyelek rá, kit gazdagítok. Még ha csak a madárszart is kell lecsapatni vele...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 19:30:41

@derelyegrádi szellem:

Nem, ez egy jelképes nyilatkozat arra, hogy együttműködnek a fidesszel a forradalmi tette után :)

Várúr 2010.05.18. 19:36:21

@derelyegrádi szellem:
Bocs, Jobbik gőzölt kétharmadot, meg hogy leverjük a maszopot, stb.... ehhez képest vágott citrompofát pár Jobbikos déligyümölcs kereskedő. Mára befejezésül kommentársak: van egy nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozat. Különböző okokból csípi az elv, faj, szak és egyéb társak szemét. Eddig ilyen nem volt. Most lett. Kicsit más, mint a korábbi ballib lózungok, s más, mint mondjuk az Ősmagyarkutató Intézet felállítása (a vegyes, eléggé legatyázott Kárpát medencében), amit Huza-Vona parteigenosse első önálló képviselői indítványaként beígért. A többi hit és ízlés kérdése. Szebb jelent!

arlequin 2010.05.18. 19:38:47

@Várúr: a jó ízlés igencsak vita tárgya, bár nem lepődnék meg ha 2/3-al te megszavaztatnád és kanonizálnád mi a jó.
"lisszabon jó, mellény rossz"
csak röhögni tudok az ilyenen. köszönöm a vidám pillanatokat.
a pógári pofazacskózabálást drága bógárúr vitte tökélyre csermely kontrázásával. köszönd nekik, ne nekem. ha neked a pógár az übereszmény, akkor igencsak sajnállak, mert miféle tudathasadt várúr az, ki pógárokkal szavaztatja meg asztalának ülésrendjét?! egy barom. szerintem.

ezt a tangabugyis témát pedig szerintem mellélőtted. én mindig a nudistastrandnak voltam a híve.

Kicsit Karcos 2010.05.18. 19:40:17

Kövér László: „Csak akkor lehet a Magyar Szocialista Párttal a jövőben bármiféle együttműködésről, az egyébként szükségesnek látszó összefogásról beszélni, ha szemben az 1990-t megelőző negyvenvalahány évvel, legalább az elmúlt nyolc évről számot tesznek, megvallják a bűneiket, meg is bánják és kérik az önök bocsánatát.”

2010.03.26.
atv.hu/belfold/20100326_kover_szuksegesnek_latszik_osszefogni_az_mszp_vel_video
videotar.mtv.hu/Videok/2010/03/20/20/Kover_kitart_az_elszamoltatas_mellett.aspx

Akkor Kövér sem írta alá a NER-t? Ha azért nem, amit mondott nemrég, akkor jól tette.

szabogyula 2010.05.18. 19:48:30

Kicsit OFF , elnézést , de az összeg nagysága miatt talán itt a helye .
Az APEH kimutatásai szerint a végrehajtással érintett , csődbe ment cégeknél , vállalkozásoknál 1600 Milliárd forint adótartózás keletkezett .
www.feketelista.hu/120-ezer-ceg-ellen-folyik-adovegrehajtas/

1600 milliárd !!!

Eközben az APEH levelett küldött a Vatera.hu-n regisztráltaknak , hogyugyan a használt babakocsi eladása után fizessék má' be a hasznot ....

Kicsit Karcos 2010.05.18. 19:53:57

@szabogyula: ez az APEH-osok baja, ha 41 milliárdos "többlet" után 17 milliárdos prémiumot kaptak, akkor ezután kaptak volna 663 milliárdot. Evvan, meg ÍJB, legközelebb tessék a 20 tojást áruló nénin összeharácsolt 20 forint többlet előtt rápályázni az ezermilliárdokra.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.05.18. 19:58:46

@szabogyula: @Kicsit Karcos: Anyjukat!Arra gondoltam ösztönözni kéne őket.Boltost megvágják 1000 ft bónusz.Adócsaló milliárdosért többszázezres bónusz.Talán jobban rákapcsolnának.Persze attól függ kinek a kicsodája az a milliárdos.:((

derelyegrádi szellem 2010.05.18. 19:59:57

@Conv:

Az addig vlágos, csak én azt hittem ez egy Ogy határozat tervezetét képezi, amiről később (általános vita után) szavazni fognak. De ha nem, nem.

Lone Wolf 2010.05.18. 20:03:01

@Kicsit Karcos: "Kövér László: „Csak akkor lehet a Magyar Szocialista Párttal a jövőben bármiféle együttműködésről, az egyébként szükségesnek látszó összefogásról beszélni, ha szemben az 1990-t megelőző negyvenvalahány évvel, legalább az elmúlt nyolc évről számot tesznek, megvallják a bűneiket, meg is bánják és kérik az önök bocsánatát.”

Őhhh... ha még nem esett volna le, ez a NER pontosan a maszop ellen készült. Ha az MSZP aláírta... Hááát... Érdekes eset. :)

Egy kicsit karcos 2010.05.18. 20:03:43

@Tigeri: az egész úgy van elszarva most, ahogy a nagy könyv is írja... büntetés utáni prémium eleve nem szül jó vért, szerintem... na meg a másik, a fordított bizonyítási kötelezettség is igencsak ellenkezik a legalapvetőbb jogállami elvekkel. Nemzeti Együttműködést!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 20:05:14

@derelyegrádi szellem:

akkor miért vagy mi alapján kéne aláírni, ha később lenne róla vita, meg szavazás? :)

Egy kicsit karcos 2010.05.18. 20:07:21

@Conv: a vita pont a Nemzeti Együttműködés alapjait ásná alá. Ezen nem vitatkozni kell, hanem aláírni, a vitákból csak széthúzás van mindég.

picur3ka 2010.05.18. 20:27:41

@arlequin:

Igen, szeretnem ezt latni. Meg azt a magabiztos Jobbik politikat, kissebsegi komplexus es maszop beidegzodesek nelkul, hogy mernek ko-operalni a kormannyal.

Nagyon szep interjut lattam Vonatol a minap ebben a mederben. Remenykedjunk. Egyelore ugy tunik felnek attol, hogy a Fidesz mindenkeppen le fogja oket rohanni, ami szerintem maszopos remalom, ez attol fugg, mit csinalnak.

Jo szerencset mindenkinek. Kellemes visitozast!

picur3ka 2010.05.18. 20:31:29

@Kicsit Karcos:

Nem akarsz te Ficonak kampanyolni, vagy hasonlo?

2010.05.18. 20:33:00

@szabogyula: Behajthatatlan. Grundolok egy kft-t, törzstőke már csak félmillió, ezt beteszem mondjuk egy használt suzuki swift formájában. Telnek az évek, csődbe megy a cég, a suzukit közben kirágta a rozsda... jön kúrcsány és a válság, csődbe megyek, mit csinálnak a köztartozásaimmal? Semmit. Eladhatják a rozsdás suzukimat egy százasért (ha lesz, aki megvegye), aztán osztozhatnak rajta. Ennyi. Pénzt beszedni attól lehet, akinek még működik a vállalkozása, vagy aki volt olyan balek, hogy jogi személyiség nélküli formában vállalkozott. A tönkrement vállalkozásokból már az apeh sem tud pénzt kifacsarni. Főleg, hogy ő nem is első a sorban. Csőd esetén ugyanis első sorban a BANKOKAT fizetik ki, mindenki más (dolgozók, vám- és adóhivatal, közművek stb) csak ez után jön, ha marad még egy-két garas. De nem nagyon szokott, vagy ha mégis, akkor arra a bankárok nagy gyorsan kitalálnak valami "kezelési költséget", hogy rátehessék a kezüket.

arlequin 2010.05.18. 20:38:15

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

"hogy mernek ko-operalni a kormannyal"

és fordítva... hogy mernek kooperálni a jobbikkal. ez nem azt jelenti, hogy mindent kritikátlanul megszavaznak, hanem. szerintem ez érthető. mondjuk a fidesz részéről alap lenne az amit a harcos-karcos zagyva mondott ma a parlamentbe "tessék megkérdezni szavazóikat trianonról". heves egy gyerek és tán bárdoltalan, ám mégis igaza vagyon/volt. ha trianont nem emelik be a megemlékezendők közé, de a holobiznisz büntetendő akkor a rézfaszú bagoly látogassa őket minden éjjelen rántott mamutagyarakkal...

picur3ka 2010.05.18. 20:39:37

@csernaja obca:

Igy van, es meg fogja koronazni magat a szemetje!

Eszrevetted esetleg, milyen onkenyuralmi intezkedesek tortentek itt az elmult evekben sima/nem tobbseggel?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 20:40:57

@Egy kicsit karcos:
Semmi jelentősége az aláírásnak. Én sem írnám alá, hogy a fityisz forradalmi tevékenységével rendszertváltott.
Majd 4 év múlva esetleg... de legalább egy hónap múlva, nem első nap :)

ezt:
"A XXI. század első évtizedének végén, negyvenhat év megszállás, diktatúra és az átmenet ké t
zavaros évtizede után Magyarország visszaszerezte az önrendelkezés jogát és képességét .
...
A magyar nemzet 2010 tavaszán még egyszer
összegyűjtötte maradék életerejét, és a szavazófülkékben sikeres forradalmat vitt véghez .
...
A győzelmet a magyar emberek a régi rendszer megdöntésével és egy új rendszer, a Nemzeti
Együttműködés Rendszerének megalapításával vívták ki ."
nem írnám alá.

Magyarország, majd akkor szerzi vissza önrendelkezési jogát, ha nem függ az uniótól, ha nem azok lesznek hatalmon akik olvasatlanul aláírták a liszaboni szerződést.
Mikor alapult meg a Nemzeti Együttműködés Rendszere? Hol a leirata, miről szól, milyen kötelességek, kötelezettségek és milyen jogok, rendszerét tartalmazza?

Ez az egész egy nagy lózung, az ostoba fityisszavazók nemzeti érzelmére blazírozó lufi.
Egy lófasz.
Fogalmazzak neked 10 perc alatt egy kevésbé fellengzős, azonban valódi vállalásokat tartalmazó a nemzeti és az ország felemelkedését, az összefogást kényszerítő nyilatkozatot, melyet minden fél ha valóban Magyarország és a népe érdekében akar tenni, zokszó nélkül aláír?

picur3ka 2010.05.18. 20:43:05

@arlequin:

Ki kell abranditsalak, sajnos, legalabb a felorszagot nem erdekli Trianon, vagy azt se tudja, mi az. A tobbiben egyetertek veled. Ez olyan, mint botox ildi meg a maszop demokratikus megvalasztottsaga es szorosan osszefugg.

Egy kicsit karcos 2010.05.18. 20:44:04

@Conv:

"Fogalmazzak neked 10 perc alatt egy kevésbé fellengzős, azonban valódi vállalásokat tartalmazó a nemzeti és az ország felemelkedését, az összefogást kényszerítő nyilatkozatot, melyet minden fél ha valóban Magyarország és a népe érdekében akar tenni, zokszó nélkül aláír?"

Megköszönném:) A 10 perc nem fontos, de tényleg érdekelne.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.05.18. 20:50:33

@Conv: @Egy kicsit karcos: Nem tom lehet,hülye vagyok.De nem lehet azzal vádolni azt aki nem írja alá,hogy nem elég nemzetiek?Már a fidesz szerint.Szerintem ez butaság a részükről.Szerintem az összefogás ne azt jelentse,hogy mindenki önfeledten Viktorozik a téren.Max. ha megérdemli.Amúgy hidegen hagy.

arlequin 2010.05.18. 20:52:04

@picur3ka/mesterhazymiklospart: ki kell ábrándítsalak. a legkevésbé sem érdekel a 'fél ország'. ez is nagy-nagy demokrácia. hehehe. ökrök.
vajh miért nem érdekli őket? bezzeg a fidesz mennyit tett hogy a holosólymot mindenki megismerje. trianon meg nuku. ha nem tisztelném édesanyád, most picsáznék fertig. hát mehetsz sólyom után kiábrándítani.
mellesleg a fél országot nem is érdekelheti trianon, ha ily agyhalott fideszesek vannak mint te. ezexerint te is teszel rá nagy ívbe?
"A tobbiben egyetertek veled."
te képzeld! én is.

@Conv: egyetértés eftás! szabaccság! viccet eltréfálva: igen, igen-igen!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.05.18. 20:56:21

@picur3ka/mesterhazymiklospart: @arlequin: Azért nyugodtan meg lehetne erről emlékezni.Végülis 1000 éve itt voltunk és így sem szerettek minket és jól ki...tak velünk.Ráadásul olyanok döntötték el akik nem is a közelben vannak.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 21:17:35

Mi magyar@Egy kicsit karcos:

bocs kajáztam egyet közben :)

----------------------------------------

Nemzeti Együttműködési Rendszer - NER
A NER célja, hogy biztosítsa a magyar állampolgárokat a Magyar Országgyűlési Képviselők tevékenységében a Magyar Állampolgárok és a Magyar Állam közös érdekeinek érvényesítésében való közreműködésben.

Mi, a Magyar Országgyűlés a demokratikus népakarat alapján megválasztott képviselői kinyilvánítjuk azon szándékunkat pártállástól függetlenül, hogy a Magyar állampolgárok, és csak a Magyar állampolgárok érdekét képviselve fogunk tevékenykedni mind a Magyar Országgyűlésben, mind nemzetközi fórumokon.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kötelezettséget vállalunk fenti nyilatkozatunk betartására, és hogy tevékenységünket pártállástól függetlenül csak és kizárólag a Magyar Állam és állampolgárai érdekében végezzük, s kötelezettségünknek legjobb tudásunk szerint eleget teszünk.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk szándékunkat a Magyar Állam és állampolgárai érdekében pártállástól függetlenül a Magyar Állam mindennemű vagyonát, nemzeti értékeit, történelmi és szellemi örökségét egyként fogjuk védelmezni, állampolgárainak jólétét, a Magyar Állam állampolgárainak kulturális és gazdasági fejlődését tartva szem előtt.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői, kinyilvánítjuk szándékunkat, mely szerint a demokratikus népakarat alapján megválasztott képviselők ugyanezen demokratikus népakarat útján vissza is hívhatóak.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői, kinyilvánítjuk szándékunkat, mely szerint abban az esetben, ha nem nyilvánvalóan Állambiztonsági érdeket sért, mindennemű törvénysértés illetve ennek gyanúja esetén, az adott eset kivizsgálásának elősegítéséhez szükségesnek tartjuk a mentelmi jog automatikus megszűnését, a kijelölt nyomozóhatóság felé.

Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői, egyetértünk ezen szándéknyilatkozattal mely biztosítja a Nemzeti Együttműködési Rendszer működést.

----------------------------

Ebben nincs önfényezés, viszont van kötelezettségvállalás az együttműködésre, van kötelezettségvállalás a becsületre és a választók érdekeinek védelmére és arra, hogy azért dolgoznak, hogy fejlődés legyen.

Az a képviselő, vagy párt mely ezt nem írná alá, az egyértelműen nem akar együttműködni a magyarság érdekében.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.05.18. 21:23:40

@Conv: Ez egész jó.A másik,hogy várni kéne míg kiderül mennyire lesz új ez a rendszer.Aztán nyugodtan hátbaveregethetik saját magukat.Ha meg nem lesz jó,mi verjük hátba őket.:))

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 21:25:44

@Tigeri:

ezt mondom én is, furcsálllom, hogy az első napon már arra akarnak rávenni bárkit, hogy ismerje el, bizony rendszerváltás történt :)

Ezt az idő dönti el.

arlequin 2010.05.18. 21:30:23

@Conv: rendszerdöntés. nem váltás, hanem döntés. azt mondta a kin.elnök úr. hát ajánlom is neki a jóegészséget.

Egy kicsit karcos 2010.05.18. 21:33:41

@Conv: ez nekem is jobban tetszik. Ugyanakkor ez a nyilatkozat csak az állampolgárság kiterjesztése után lenne vállalható a HT magyarokért is felelősséget érző képviselők számára (elvileg mind az, az Alkotmány szerint).

"Mi, a Magyar Országgyűlés képviselői kinyilvánítjuk szándékunkat a Magyar Állam és állampolgárai érdekében pártállástól függetlenül a Magyar Állam mindennemű vagyonát, nemzeti értékeit, történelmi és szellemi örökségét egyként fogjuk védelmezni, állampolgárainak jólétét, a Magyar Állam állampolgárainak kulturális és gazdasági fejlődését tartva szem előtt."

Ez tetszett legjobban. Ez alatt különösen szívesen látnám az összes képviselő aláírását. Egyben vállalva, hogy ha megsérti ezeket a pontokat, akkor méltatlanság miatt önként visszaadja a mandátumát.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 21:40:43

@Egy kicsit karcos:

Hát sajna más ország állampolgárai, de ami jó a magyar állampolgároknak (fejlődő nemzet, gazdaság) az jó nekik is, hiszen több lehetőség és erő van az ő érdekeik segítésére is.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.18. 21:42:46

@arlequin:
jóvan összekverte a kettőt, az asszonyt és az országot elvégre mindkettő a lába előtt hever, s mindkettőt egyformán szereti :) az asszonyt döntötte meg, az csak félreszólás volt, hogy a rendszert :)

arlequin 2010.05.18. 21:55:49

@picur3ka/mesterhazymiklospart: csak szeretnék, de ahhoz nincs elég pénzem és a pálinkám is elfogyott még a minap. a netelőfizetés pedig feléli a tartalékaimat.
namivan? elfogytak az érvek a hűdenagy demokráciára? jön a kiszeretés, meg a beleállunk, de atomcsuhaj?
hogy egy klasszikust idézzek:
"bezzeg a fidesz mennyit tett hogy a holosólymot mindenki megismerje. trianon meg nuku."
tetszett zagyva kissé zagyva beszéde.
"szavaztassák meg a demokratában a híveiket" pfff. te is rendezz otthon egy szavazást. ha meglesz a kétharmad magadban, akkor kérd fel a min.elnök urat hogy: ...

picur3ka 2010.05.18. 22:35:26

@arlequin:

OK. Eltekintve a durva sertesektol, te most komolyan azt gondolod, hogy 2700 gardistaval megrohamozzuk a vilagot? Normalis vagy?

arlequin 2010.05.18. 22:59:07

@picur3ka/mesterhazymiklospart: ki beszélt erről? mindössze megtörtént tettekről-cselekedetekről szóltam. ezt oly nehéz megérteni? és én örömmel eltekintek mindenféle sértéstől, de rád akkor is stimmel a fideszszemüveg. sőt. nekem nem ingem-gatyám sem a jobbik sem a gárda, de ha csak szétnézek a környezetemben, akkor az itteni fideszeseknek kinézne 2-6 év, a fasisztanácikok meg 1-1-ig dolgoznak mint az állat.
nameghogy: normális vagyok-e? nem. mert nem fogom elhazudni mindezt. ergo: abnormis vagyok.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.05.19. 08:16:50

OFF:
Kérek egy posztot a parlament új Torgyán Józseféről, Zagyváról:D
ON.

Marcellusca 2010.05.19. 08:39:49

Ma reggel, az m1-en Szíjjártópetikét interjúvolgatta Betlen.
Jó volt nézni, ahogy vergődött a kis pöcs, szórta a lózungokat.
Betlen meg vagy háromszor visszakérdezett, hogy akkor ez most mi.
Érdemi választ nem kapott (én sem), csak a PR-f@szságokat köhögte ki Petigyerek.

greybull 2010.05.19. 11:26:48

Márpedig itt ebben az elbaszott kárpátmedencében addig nem lesz nyugalom, míg a magyarlakta területek nem Magyarországhoz tartoznak - ennek érdekében pedig Magyarországnak fel kell mondania a párizsi(trianoni)békék területi rendelkezéseit minden olyan országgal szemben, amelyik nem biztosítja a területi autonómiát a jelenlegi határokon túl élő tömbmagyarságnak, a nem tömbben élők részére pedig az egyéni autonómiát - mehet mindegyik szomszéd ország a büdös picsába, pampoghatnak, az EU is, az ENSZ is, takpics....

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.19. 11:35:11

@greybull:

Zseniális! Alig várom!
Az Egyesült Államoknak hadat-e üzenjünk?

derelyegrádi szellem 2010.05.19. 12:02:26

@El Topo (Sgt. Elias):

Akkor legalább megindulna hazánk felé sűrű kötelékben az amerikai high-tech és tőke, igaz egyelőre csak a levegőben..:-)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.19. 12:09:02

@derelyegrádi szellem:

Gondolom ismeritek a vonatkozó anekdotát, mikor a Magyar Királyság hadat üzent az Egyesült államoknak.

greybull 2010.05.19. 15:57:29

@derelyegrádi szellem: nem az a gond, hogy anno hadat üzentünk az USA-nak, hanem hogy rögtön nem is adtuk meg magunkat nekik felajánlva a megszállás lehetőségét is - mert akkor hivatkozhattunk volna arra, hogy az azt követő négy évben az USA bűnös mulasztása miatt tettük azt, amit tettünk!
@El Topo (Sgt. Elias): szerintem még nem késő, most is megtehetjük a hadüzenetet az USA-nak azonnal feltétlen megadással és megszállatási igénnyel, továbbá Puerto Rico-i státus megkérésével, az EU úgyis megy az ebek harmincadjára, az amiknál még van esély, hogy gazdaságilag észhez térnek, szóval amikor a Mária Valéria hídon az Abrams M1-esek átdübörögnek majd...., elmondhatjuk, amit a kisegér az elefántnak mondott a hídon: "Haver, figyelj hogy dübörgünk!"
Különben is az Árpád sávos zászlóhoz még hozzácsapunk egy-két fehér-piros csíkot, és tiszta USA leszünk.
Ja hadd mondjak el egy viccet a 60-as évekből:
Az amerikai elnöknek jelentik, hogy a kínaiak elkezdték a Holdat vörösre festeni és már az egynegyedénél járnak. Oké, szóljatok, hogy hogy haladnak. Jelentik, hogy már a felénél, a 3/4-énél járnak, végül elkeseredve jelentik, hogy a kínaiak az egész Holdat vörösre festették. Mire az elnök:
- Na most küldjetek föl két pasast 3 doboz fehér festékkel ecsettel és fessék rá a Holdra, hogy: Coca Cola......

yda 2010.05.19. 17:20:09

NER=Nemzeti Egyesűlt Rettegők

Egy kicsit karcos 2010.05.22. 20:22:04

"Magyarországon ma még gyenge, a gazdasági, társadalmi és lelki válság napjait
éli. Ám a nyugat-európai társadalmi szerződések is válsághelyzetben születtek . Ezek
a nagy ívű megállapodások is egyszerre kerestek megoldást az egyre mélyülő
politikai bizalmi válságra, valamint a súlyos gazdasági és társadalmi bajokra .

Írország, Spanyolország, Portugália, Finnország, Olaszország és más európai
országok példái azt bizonyítják, hogy sikerrel jártak . Most Magyarországon a sor ."

www.mno.hu/upload/docfiles/1005/Nemzeti.egyuttmukodes.programja.pdf

Kész a Nemzeti Együttműködés Programja. Belenézek.

Egy kicsit karcos 2010.05.22. 20:44:58

@Egy kicsit karcos: kb. mint az eredeti. Ha ezt különösebb belemagyarázásokat nem igénylő módon megvalósítanák, akkor rájuk fogok szavazni legközelebb. Lényegében újraírták a Jobbik választási programját, és kormányprogrammá emelték, ahogy átfuftottam. A számokat viszont kezdem hiányolni, pl. az adócsökkentés sarokszámait, míg az adórendőrség tervezett létszáma már közismert.

süti beállítások módosítása