Skip to content


       Szűrés lista

Az új klasszikus: "Sokszor bánok pénzzel"

Bemutatkozik egy újabb becsületes ember az értékalapú közösségből: Wieszt János

"1954-ben születtem Budapesten. Feleségemmel 1986 óta élünk a kerületben, a Bartók Béla úton. Két gyermekem van, mindketten közgazdászok. Én villamosmérnöki végzettségem mellé először a közgazdaságit szereztem meg, de természetesen azóta is állandóan tanulok. 1998 óta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában dolgozok, a közgazdasági osztályt vezetem. 1995 óta tagja vagyok a Munkaügyi Közvetítő és Döntőbíró Szolgálatnak, életem során sok időt töltöttem el a központi államigazgatásban, a munkaügyi- és a pénzügyminisztériumban. 1998 óta tagja vagyok a képviselőtestületnek Újbudán, 1998 és 2002 között a Pénzügyi Bizottság elnökeként, 2002 óta pedig a vagyongazdálkodási osztály elnökeként. Megalakulása óta tagja vagyok a Szocialsita Pártnak, 2002 óta a kerületi szocialista frakció vezetője vagyok."

Az MNO-ból az is tudjuk, hogy nemrég a honvédelmi tárca kommunikációs kiadványainak előállításával foglalkozó Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Közhasznú Kft. egyik igazgatói székébe ültették be.

Őt buktatta le ma a Fidesz az újbudai képviselőtestület ülésén. Bár az érintett ezt Molnár Gyula közreműködésével próbálta megakadályozni a botrány robbanását: amikor a fideszes képviselő szólásra emelkedett, akkor Wieszt telefonálásra hivatkozva kiment a teremből, a kopaszodó Gyulus pedig ekkor a testület működési szabályzatára hivatkozva bejelentette, hogy így már nincs lehetőség a felszólalás megtartására. (Később kiderült, az önkormányzat SZMSZ-e nem tartalmaz ilyen szabályt.) Ezért a Fidesz a testületi ülésterem helyett egy másik teremben mutatta be a kompromittáló videót, amin Wieszt 2 millió forintot vesz át borítékban.

 

 

Egyértelmű, védhetetlen lebukás,  az ujbuda.mszp.hu és a mszpbp.citynet.hu azóta is elérhetetlen, magának Wiesztnek is csak egy nagyon halovány nyilatkozatra futotta:

"Wieszt az ülést megszakító közjáték után a sajtónak azt állította, hogy nem emlékszik, mikor készülhetett a felvétel, annak tartalmát azonban érdemben nem cáfolta. "Sokszor bánok pénzzel, magán- és üzletemberként is" – magyarázta, ezért nem tudja, volt-e olyan eset, hogy pénzes borítékban átvett 2 milliót."

Hej, az a fránya emlékezet sokszor cserbenhagyja az embert...

(forrás: Index)

 

Frissítés: Molnár Gyula megszólalt


"
Újbuda Önkormányzatának május 20-i testületi ülésén a Fidesz a sajtónak bemutatott egy filmfelvételt, amelyet azóta nyilván már sokan láttak. Molnár Gyula, aki 16 évig volt országgyűlési képviselő és második ciklusban polgármestere Újbudának, ismerve a mai ülés napirendjeinek fontosságát, el akarta kerülni, hogy az ülés a bulvársajtó íratlan, de ismert szabályai szerint folytatódjék.


A testületnek ma Újbudát, az egész kerületet, 140 ezer embert érintő fontos kérdésekben kellett döntenie. A Fidesz a teátrális jeleneteket indukáló viselkedésével ismét csak önmagára gondolt: összehívta a sajtó képviselőit, és egy olyan esetet kívánt középpontba helyezni, amely ugyan közügy, de ebben a stádiumában még nem bizonyítottan az. A polgármesternek az a véleménye, hogy Európában, egy jogállamban ahhoz, hogy valakit megvádoljanak, és a munkavégzésében megakadályozzanak megalapozott vádak szükségesek. A látott filmfelvétel egyelőre nem értelmezhető. Ha valóban történt az ügyben feljelentés, akkor a rendőrség és nem a Fidesz dolga, hogy az ügyben nyomozást folytasson és annak, akit megvádolnak lehetősége kell, hogy legyen álláspontjának teljes körű ismertetésére. Molnár Gyula a filmfelvétel kapcsán meg kívánja ismerni a részleteket, meg akarja hallgatni a szóban forgó képviselőt, és álláspontját ezután fogja kialakítani. A Fidesz által gerjesztett, sajtónak szóló show műsor nem ok arra, hogy a 140 ezer Újbudán élő érdekében dolgozó képviselőtestület munkáját bárki megakadályozza. Ezen az ülésen, mint már reggeli közleményében azt elmondta, a kerület fejlődését és jövőjét alapvetően meghatározó, hosszabb ideje előkészített napirendek szerepeltek. Ezen kívül oktatási, kulturális intézmények vezetői pályázatainak elbírálása és kitüntetések odaítélése volt napirenden, valamint az, hogy Vis Maior keretet hozzanak létre a viharkárok enyhítésére.
A Fidesztől nem szokatlan, hogy háttérbe szorítva az igazán fontos közügyeket, látványos elemekkel találjon igazolást arra, miért marad távol ismét a munkától. A Fidesznek nem először célja a testület működésének megakadályozása, saját PR érdekeit és a következő választást szem előtt tartva.

Újbuda Önkormányzata , sajtóiroda (2010. 05. 20.)"

 

Címkék: mszp botrány

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr542018535

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: 0 rupía a korrupció ellen - Wieszt János ártatlan! 2010.05.21. 17:27:35

Indiában kiadtak 0 rupíás bankjegyeket, mára már egymillió forog a "gazdaságban" ebből. Célja, hogy csökkentse a korrupciót, mert amikor olyan embernek adják határozottan, akinek ingyen kellene amúgy dolgozni, az elszégyelli magát, hiszen a b...

Trackback: Hogyan ne fogadjunk el kenőpénzt? 2010.05.21. 14:35:40

Kedves Wieszt János elvtárs!Mély megdöbbenéssel olvastam a híreket, miszerint megbuktál 2 millió forint kenőpénzzel, és az utána következő szánalmas magyarázkodásodat is. Hát nem tanultál a többi elvtárstól, hogyan kell ezt csinálni? Okulásul összes...

Trackback: Korrupt képviselő?! - Wieszt János? 2010.05.21. 00:47:21

Ma délután Wieszt János közreműködésével egy meglehetősen izgalmas betekintést nyerhettünk Molnár Gyula és az újbudai szocialista képviselők mindennapjaiba. A videók alapján úgy tűnik, a szoci képviselők több munkahelyen is dolgoznak, szeretnek a pénzz...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 17:59:21

Ez az!! Még, még!! Lassan megszűnik az "értékalapú közösségetek" rohadékok.
Várom már a nagy halakat is! Demszky-grádban mindenki lopott, csak a főnök nem??

zrx8 2010.05.20. 18:01:42

szoci bűnöző a szoci bűnözőnek nem vájja ki a szemét, igaz Molnár eftás ?

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.20. 18:04:06

Szép lesz. Politikusok a sitten tucatjával.:)
Maholnap százával, mert ha mondjuk ez is visz magával még egy két embert, exponenciálisan terjedhet a dolog.
Lassan érdemes lesz elgondolkodni néhány újab supermax építésén. Aminek az építkezésén természetesen újabb korrupciókra van lehetőség.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.20. 18:04:28

@ingenium rusticus: Na ja!!! Demszky volt a bábos! Hogy az összes tolvajnak vágnák le a kezét pártállástól függetlenül.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 18:04:58

Azért érezni, hogy itt nincs meg az igényesség. Sima boríték?? Phia..
A Nokiás dobozban van némi elegancia!

Kicsit Karcos 2010.05.20. 18:06:23

Nem lehet, hogy azért fogadta el a zsetont, mert ő maga akarta lebuktatni a gaz korrumpálót, de az ő kamerája nem működött, mint utólag kiderült, plusz nem volt feladó a borítékon, ezért nem tudta visszaadni?

Én hiszek neki, becsületes embernek tűnik, szocialista is, ők pedig legendásan nem a kenőpénzre gyúrnak, hanem a társadalmi egyenlőség a jelszavuk.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.20. 18:07:08

Lassan azért oda kell figyelni, gyerekek! A lakosság egyik felének MINDIG szabadlábon kell lennie!

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 18:09:13

@Kicsit Karcos: És a tolerancia. Imádják tolerálni egymás stikáit. Lásd Molnár Gyula.

Kicsit Karcos 2010.05.20. 18:12:05

"...Az elmúlt években ugyanis szocialista pártkáderekkel töltötték fel a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégeit ebből a megyéből, ahol Szekeres, az MSZP elnökhelyettese, a szaktárca vezetője is indul az országgyűlési választásokon.

(...)

A szocialista funkcionáriusokat általában 2009-ben nevezték ki e pozíciókba, s megbízatásuk 2012-ig szól. Nemrég egyébként a tárca kommunikációs kiadványainak előállításával foglalkozó Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Közhasznú Kft. egyik igazgatói székébe ültették be a XI. kerületi MSZP-frakció vezetőjét, Wieszt Jánost. A politikus lapunknak csak annyit mondott: nem összeférhetetlen a megbízatása az állami cégnél. Wieszt 1998 óta tagja a képviselő-testületnek Újbudán, s érdekelt volt fővárosi ingatlanokkal foglalkozó cégekben is. A tavalyi évtől a Zrínyi Kft. felügyelőbizottságában dolgozik Andóczi Balogh Mária, az MSZP országos irodájának munkatársa is.
A HM kommunikációs főosztálya kérdéseinkre némi cinizmussal csak annyit felelt: „…közöljük, hogy a HM – ellentétben a Magyar Nemzet által követett gyakorlattal – nem politikai nézeteik, hanem képességeik alapján választja és nevezi ki munkatársait.”"

www.mno.hu/portal/703877

Ez a Wieszt ez az a Wieszt?

Mr Falafel · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.05.20. 18:12:24

@El Topo (Sgt. Elias):
Az addig rendben van, hogy most sorra viszik be őket, de eddig miért nem tették? Nem tegnap kezdtek el lopkodni.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 18:14:42

@Kicsit Karcos: Idézet a postból: "1998 óta tagja vagyok a képviselőtestületnek Újbudán, "
Idézet a kommentedből: "Wieszt 1998 óta tagja a képviselő-testületnek Újbudán".

Gyanús.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.20. 18:14:45

@Kicsit Karcos:

Persze.
Mondjuk én egy Wieszt Jánost ismerek, de az autóversenyző volt.:D

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.20. 18:15:56

@Mr Falafel:
Találd ki, haver! Most jött el az idő, most érzi a hátszelet a Gendarmerie.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.20. 18:21:55

Remélem mindnek a torkán lenyomják a nyomozók a Cavintont.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.20. 18:23:01

@El Topo (Sgt. Elias):

Nyugi, biztos használják a Kubatov-listát :)

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.20. 18:25:23

@laspalmas:

Ja, és azok lesznek majd szabadlábon? Nem lehetetlen.
Ma olvasgattam kicsit a mandinert és elég letört lettem. Nem is a jelenlegi politikai folyamatok, inkább a hangulat miatt.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 18:26:20

A félelem tárgya: gallinaceus penna phobia. A gendarmerie vajon hordott ilyet?

dr. Aullah 2010.05.20. 18:26:22

Ezzel az "értékalapú közösség" kifejezéssel minden alkalommal megtudtok nevettetni. Azt hiszem megérte az elmúlt 8 évben szopni... hogy létrejöjjön ez a szóösszetétel! :D

Amúgy lecsukták már? Mert szerintem egyértelmű, hogy ő van a felvételen. És mivel kapásból nem volt semmi hihető kifogása, egyértelmű, hogy tilosban járt.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.20. 18:29:03

@ingenium rusticus:

Úbazmeg, alig bírtam kitalálni, hogy mit akarsz.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.20. 18:31:25

Index-fórum, Flatus:

"Nagy kerdes, hogy szerepel-e az adobevallasaban borravalo, halapenz cimszo alatt."

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.20. 18:34:25

Még fórum, Transylvanianmixedgrill:

"Két jellegzetesség a videóból.

1. Az mekkora már, hogy Weiszt úr meg se számolja a pénzt. Ez a klasszikus "nyilván megvan, mert ha nincs, akkor csúnyán megjárod barátom" megtapsikolása borítéknak.

2. Elköszönésnél a "szervusz", az urambátyám ország klasszikus velejárója, amikor az egymás közt panamázó vadidegenek műbratyiznak."

Kartal (rezervált) 2010.05.20. 18:35:32

@laspalmas: lehet, hogy az mszp becsületes párt - bár föl nem foghatom, hogy lehet egy párt becsületes, amikor tagjainak jó része börtönben ül, vagy épp a permanens lebukás művészetét gyakorolja -, de legyen, fogadjuk el. Az mszp egy becsületes párt, csak a vezetői becstelenek. Várom lendvai elvtársnő magyarázatát erre a logikai paradoxonra.
Remélem a Fidesz megtartja ezt a jó szokását, és hetente legalább 1-2 ilyen alakot felnyom.

Radiohead82 2010.05.20. 18:39:51

Szegény maszop a Becsületes Emberek Értékalap Közössége... lenne, ha nem lenne a gonosz Fidesz aki mindig a bűnre csábítja. Ha már új neven gondolkodnak, akkor a maszopot lecserélheti BEÉK-re. Vagy BEÉG-re, az még jobb :D (Becsületes Emberek Értékalapú Garnitúrája).

derelyegrádi szellem 2010.05.20. 18:42:47

@zrx8:

Az azért van, mert a Molnár is tart a Wieszttől. Ugyanis ő a XI ker vagyongazdálkodási bizottságának elnöke. Nagyon sokmindenről tud. A kicsi dolgoktól a legnagyobbakig.

arlequin 2010.05.20. 18:48:55

@derelyegrádi szellem: és mikor viszik el? mondjuk a XI. ker. egész szép és nagy is.

derelyegrádi szellem 2010.05.20. 18:55:07

@El Topo (Sgt. Elias):

De jó hogy itt vagy bazmeg. Tedd már meg, hogy a képről (ahogy Szabó mittudoménkiről) nyomsz egy kis genealógiát nekünk, és beazonosítod a csávó faját. Ez neked csuklóból megy, meg érdekel is, így ennek - legalábbis szerintem - nem lehet akadálya. Várom.

Tedd meg, hogy addig elkészülsz vele, míg z666 jön, mert akkor meg is tudjátok beszélni az eredményt. Köszi.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.20. 18:56:32

Egyébként azt írják, hogy a videó 2007-es. Azóta hány ügy és boríték lehetett??

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.20. 18:58:58

Frissítés: Molnár Gyula megszólalt

arlequin 2010.05.20. 19:00:03

@laspalmas:

jobb kérdéseket tudok:

Hány videó lehet?

Kijön belőlük egy "Barátok közt jóban-rosszban" évad?

Megnézném.

;-)

Radiohead82 2010.05.20. 19:05:39

Gyönyörű ahogy hebeg habog ez a becsületes ember a sajtósok előtt. Látszik rajta hogy igazat mond XD

szmoker (Homo Trollicus) 2010.05.20. 19:06:13

Moderatúra? Hoppá. Már itt is? Kimondtam a kimondhatatlant?

Marcellusca 2010.05.20. 19:11:13

@szmoker /segílyes/: Az én kommentem is eltűnt - pedig a poszthoz is hozzá szóltam - meg az is, amire válaszoltam.
A mai egy ilyen.
Egész nap semmi, most meg törölgetnek. :)

ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget 2010.05.20. 19:12:38

remélem, az önkorm.-i választásokra egyetelen egy maszopos se fog szabadlábon maradni ...

ez a molnár gyuszi meg hogyhogy nincsen még rabszíjon ? :)

Kartal (rezervált) 2010.05.20. 19:12:57

@laspalmas: na EZ vastagbőr. Nem is idézek belőle, mert az egész úgy ahogy van undorító.
Ehhez azért egy annyit:
"A Fidesztől nem szokatlan, hogy háttérbe szorítva az igazán fontos közügyeket, látványos elemekkel találjon igazolást arra, miért marad távol ismét a munkától." -, hogy az igazi közügy és közérdek az, hogy TŰNJETEK VÉGRE A PICSÁBA!!!
Nem szeretem a Fideszt. Rühellem őket. De azt mondom: ezerszer inkább a Fidesz legyen kormányon, mint az ilyen mocskok. És remélem ez lesz a véleményem pár év múlva is.

Öregmotoros 2010.05.20. 19:17:19

Ez az új színes, hangos, mozgóképes NOKIÁS DOBOZ !

Daihelyon 2010.05.20. 19:18:39

@szmoker /segílyes/:

Nem, csak KBM(=kibaszott blog motor). Javaslatom mielőtt elküldöd a kommentet, jelöld ki és nyomj egy CTRL+C-t. Ha nem jelenik meg, akkor csak simán be kell illeszteni és újra elküldeni.

Kartal (rezervált) 2010.05.20. 19:23:30

@ingenium rusticus: hát én is nehezen jöttem rá, de elsősorban azért, mert az "gallinaceous" :))

jágör68 2010.05.20. 19:27:38

Csattogjanak csak a bilincsek a rózsadombi lopott villákban.

twitter.com/hangthebakers

jágör68 2010.05.20. 19:28:22

Jajj, dehogy a pékeket...

twitter.com/hangthebankers

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 19:30:57

"A látott filmfelvétel egyelőre nem értelmezhető."

Hogy basznátok szájba ANYÁTOKAT TI MOCSKOS HAZUG SZEMÉT FÉRGEK!!
Bűnpártolás! 500 év letöltendő+ 5 évente csonkítás!
Ezbazmeg, ilyxen nincs bazmeg. Ezt nem akarom elhinni bazmeg.
Vastagbőr forevör bazmeg. Szétdurran az agyam, a kurva életbe. Ilyen tényleg nincs bazmeg.

Horizont 2010.05.20. 19:35:19

Mindig olyan kíváncsi voltam hogyan történhet az ilyen. Hát most már tudom. Ennyi? Semmi extra? Fejben (!!) számol, megmondja, odanyújtják borítékban,átveszi, úriember nem számolja, nyálazza át, kecses mozdulattal odébb dobja és kész. És kész???? Mi van teljesen behülyültek az emberek? Semmi gerinc sehol? Ez a jóember is alig fér az asztalhoz a hasától. Hagyóval együtt fogyózhatnak majd. Remélem megfizetnek mind. Azok is akik ugyan nem loptak csak hagyták az évek során és nem tettek semmit....A cinkosok.
Most hallom, hogy megjelentek a csalók is akik az árvíz miatt pénzt gyűjtenek. Fent így, lent úgy:( Undorító.

Radiohead82 2010.05.20. 19:37:47

"A Fidesz a teátrális jeleneteket indukáló viselkedésével ismét csak önmagára gondolt: összehívta a sajtó képviselőit, és egy olyan esetet kívánt középpontba helyezni, amely ugyan közügy, de ebben a stádiumában még nem bizonyítottan az." Lehet más a politika Gyuszi? XD

"A látott filmfelvétel egyelőre nem értelmezhető." Akkor elég hülyék vagytok, Gyulám.

El Topo (Sgt. Elias) 2010.05.20. 19:41:19

Megnéztem a videót.:) Hát, szerintem ez is egy fél beismerés, de maj erelye megmondja, hogy nem is.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 19:42:55

@laspalmas: Moderáld az anyázásomat légyszi. Már lenyugodtam nagyjából. Ittam egy felest.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.05.20. 19:48:41

@ingenium rusticus: "Hogy basznátok szájba ANYÁTOKAT TI MOCSKOS HAZUG SZEMÉT FÉRGEK!!"

Nyugodtan maradhat ez a hozzászólás, nekem is valami hasonló jutott eszembe Molnár reagálása kapcsán :-)))

gergel 2010.05.20. 19:51:41

@El Topo (Sgt. Elias):
szerintem részben galíciáner.
Ha egy videó van...csak én érzem hogy lesz egy teljes évad a videókból? :D

united skates 2010.05.20. 19:53:01

@Horizont: várjál, én most hallottam a rádióban, hogy csaló kárfelmérők járnak az árvízi házaknál.
:(
ennél nagyobb hernyóságot nem hallottam mostanában, ahogy elképzelem a kisöreget, hogy megmutatja a "kárfelmérőnek", hogy mi maradt egy élet munkájából, és akkor az meg meglopja, sírni tudnék.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 19:57:58

"Pénz volt a borítékban képviselő úr?"

Nem bazmeg, szotyi.

Szójá' már muternak borítékoljon szotyira pénzt!

Marcellusca 2010.05.20. 19:58:26

Valahol olvastam, hogy ez (a pénzátvétel) nem ma történt, hanem valamikor 2007-ben.
Hol volt eddig a videó?
Aki őrizgette, eddig miért nem tette nyilvánossá?
Miért nem tett feljelentést?
Bűnpártolás???

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.20. 19:59:15

kitaláltam egy játékot, minden eset mellé tegyünk egyet az ellenoldalról is .
kalocsatv.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=4096:vadat-emelt-az-uegyeszseg-a-fidesz-kalocsai-szervezetenek-elnoeke-ellen&catid=1:friss-hirek&Itemid=60

csak azért, hogy nehogy elfelejtsük, a különbség nem olyan nagy.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 20:01:14

"Ahhoz hogy én házat építsek először kapnom kell pénzt"

Bizony a kurva anyád, csak az a baj, hogy az enyimet (is)!!

jpmjpm 2010.05.20. 20:05:43

"Sokszor bánok pénzzel". Ezek szerint sokszor vett át csúszópénzt. Csak éppen arra nem emlékszik, hogy ez melyik volt a sok közül.

"Általában mással foglalkozom." No comment.

"Házat építtettem és voltak benne 2milliós számlák is". De ugye akkor neki kéne fizetnie. Nem pedig kapnia.

"De ahhoz, hogy kifizessem kapnom is kellett pénzt." Tehát akkor mégiscsak elfogadott pénzt, ami vminek a 10%-a volt.

Zseniálisan béna a faszi, már 3x néztem meg a videót. Ilyen felkészületlenül odaállni kamerák, mikrofonok elé az nem semmi. Beégette magát.

Ja, persze a FIDESZ a hibás ebben is.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.20. 20:07:38

@united skates:

Én az ilyeneket helyben kivégezném amint elkapják őket.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 20:09:27

@Marcellusca: Szerinted ahol Drazsé egyetemista fiúk robbantását mutogatja terrorcselekménynek beállítva, mennyi esélye lett volna?

Sun Ce monda a Háború művészetében:

Ezért a győzelem megismerésének öt alapelve van:
Aki megérti, mikor szabad harcba bocsátkozni és mikor nem, az győz.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.20. 20:10:45

természetesen azokkal egyetemben akik a kármentésre szánt eszközöket ellopják és akik a védművek részeit ellopják

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.20. 20:16:27

Mi nekik 2 millió forint?
Mint nekünk egy fém 200-as .... miért kellene ilyen piti összegre emlékeznie?!

Mikor "CSAK" a Kopaszi-gát milliárdos biznisz volt ...

szabogyula 2010.05.20. 20:16:43

Rezzenéstelen arccal veszi át a pénzt . Napi rutin ....
Biztos volt már ...csak első dühömben .

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.05.20. 20:17:42

@united skates: "ahogy elképzelem a kisöreget, hogy megmutatja a "kárfelmérőnek", hogy mi maradt egy élet munkájából, és akkor az meg meglopja, sírni tudnék."

Pedig nem sírni kellene, hanem elcsípni a tagokat, egy jól hangszigetelt pincében élve feldarabolni egytől egyig, az egész mókáról fullhd videót csinálni majd felrakni néhány torrentsite-ra, hogy örök mementóként álljon a hasonló férgek előtt.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.20. 20:19:23

Az jut eszembe erről, hogy valaki lehugyozza a fejemet és próbálja bemesélni,
hogy csak az eső esik.

nfgy 2010.05.20. 20:31:54

Az oligarchák elleni harcot nevezte Orbán a fő feladatának.Weiszt-Molnár-és itt jön LEISZTINGER.Ja,a Kopaszi gát ügyében-Molnár-Leisztinger mutyi-újraindult a nyomozás.Ott csak pár milliárdot bukott a kerület.
nagyon csúnya dolgok fognak itt hamarosan kiderülni...

alfa.orionis 2010.05.20. 20:40:44

Sokszor bánok pénzzel"

Na, majd most bánhatod!
(ennek is milyen feje van már??)

Marcellusca 2010.05.20. 20:44:28

@ingenium rusticus: Igaz, igaz.
Én arra (is) céloztam, ha ezt anno nyilvánosságra hozzák és megteszik a feljelentésüket, akkor nem tudta volna még évekig folytatni ezt a fajta tevékenységét.
Mert, hogy nem ez volt az egyetlen ilyen esete, azt szinte 100% biztos.

Egy kicsit karcos 2010.05.20. 20:46:23

@nfgy: és még mennyi ilyen lehet, bakker, vidékiként erről a Wiesztről még nem is hallottam sosem. Ő egyébként, meg szerencsére biztos bukni fog, ilyen pancserokat még egy szoci bűnszervezet sem menteget túl sokáig.

Kb. az a szitu, mint amikor a Totókirály megkente a bírót (is) egy meccsen, és meccs után a bíró csomagtartójában lévő szatyorba próbálta belepakolni a prémiumot, amikor huss, felkapta a szél az egészet, és alig győzték szedegetni... nem lehet kimagyarázni. Azt nem kellett, mert nem kérdezte meg senki, de ezt most kérdezik sokan. Persze, hogy csak zöldséget tud válaszolni (elismerni egy szoci sosem fog semmit, elsőre biztos nem). Örvendetes, hogy ilyen szép szállóigével válaszolt.

"Orsós József Lajos kisbíró is csak annyit mondott:

– Hát én kérem, nem láttam semmit. Valójában az is meglehet, hogy ott se voltam..."

bama.hu/baranya/kek-hirek-bulvar/veres-tomegverekedes-ket-szentmartonban-is-125352

Öregmotoros 2010.05.20. 20:47:00

@laspalmas: Ne felejtsük, hogy Molnár Gyula még az egész testületi ülés (ami közben volt a Fidesz sajtótájékoztatója) előtt már kiadott egy védekező közleményt..... ezek szerint ők már tudták!

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.05.20. 21:02:04

@Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi: Erdekes torveny lenne, hogy aki a gatat, vagy a vedmuveket rongalja, azt amugy jo Komives Kelemen modra a gatba azzonal be kell epiteni. Egyben es elve, ha ez megoldhato. Persze ha nem, hat akkor nem, nem kell eroltetni.

Katasztrofahelyzetre tenyleg erdemes lenne idoleges statariumot hirdetni. Eloszor is nem lennenek a kornyeken lezengo, nagypofaju, szar alakok, akik csak odaszolnak a gaton dolgozoknak. Masreszt a fosztogatok a helyszinen hasznosulnanak biohumuszkent. Van egy szint, ami alatt nem ember, tehat felesleges a jogaira hivatkozni.

xanax · http://bennyhillifier.com/?id=CVTFxYMhwiA 2010.05.20. 21:05:07

@united skates: és mennyi ilyen van... említhetném azokat a halottszállítókat, akik anno nagymamámmal együtt az utolsó nyugdíját is elvitték...

Kukacospista 2010.05.20. 21:10:56

De tényleg gyerekek...
Döglött oroszlánba rúgni nem szép (nem stílusos)...
Anélkül hogy védeném őket,te nem tetted volna el?
Valaki bejön az irodádba,letesz két millát,rendőrt hivsz?
Pláne ha megoldódik magától az ügy...
Sztem. azért új uraink is mennek majd utánnuk...
8 évig alíg volt ugatás,most egyszerre mindenki az erkölcs bajnoka lett...
Miből gondoljátok,jobb lesz?
Holnap nem kell dolgoznod,oszt dől a zsé?
nem értem...

old_field 2010.05.20. 21:12:55

@Conv: "csak azért, hogy nehogy elfelejtsük, a különbség nem olyan nagy."
nanááá... csak itt lebukott 20 ott 1v.2 , persze ne legyen 1 se !!
de ez a tipikus elkenős duma, a "mind 1forma" jól hangzik, csak köze nincs a valósághoz....

old_field 2010.05.20. 21:16:53

@Kukacospista: "Valaki bejön az irodádba,letesz két millát,rendőrt hivsz?"
??
nem b+... el kell tenni...
kerületi maszopos vagy ??
gratula.

kapdbeabalbokám 2010.05.20. 21:18:13

"Egy gondolat bánt engem.."
Vajon fogom-e látni amikor elér az mocsok Keller Lászlóig, a korrupció fő ellenségéig?
Egy kis titkos videó amikor megismertetik vele a testüreg motozás apró részleteit.
Tényleg nem vagyok perverz, de azt, hogy életeket,családokat tettek tönkre ilyen "apró", egyébént tán törvényes doldokat tán rajtuk is gyakorolni lehetne.

gramercy 2010.05.20. 21:20:14

jo, meg ilyet, szazat, ezret

kovetkezzen a patyi onkormanyzat

oh, wait

Rá Dios 2010.05.20. 21:21:19

@ingenium rusticus: Mit mondjak, tényleg "rusticus" vagy :-)
Amúgy igaz. Csak ne ilyen őszödi hangnemben mondjad, mert az levon a szavaid hiteléből. Persze marad elég...

PS: nem találom a Google-n, hogy mikor megy teherhajó Ausztráliába. Kéne egy csak odaszóló jegy.

Várúr 2010.05.20. 21:23:49

@Kicsit Karcos:
Pár bekaptározott tábornok és ezredes, valamint a Zrínyi Nemzetvédelmi Egyetem letartóztatott rektora után: tényleg sajátos képességek kellenek a Honvédelmi Minisztériumba... Csoda, hogy tolvajvizsgát nem írnak elő. Eeetársak, eeetársnők, legújabb nyertesünk, Wieszt úr következik (ütemes taps).

arlequin 2010.05.20. 21:24:24

@Kukacospista:

ez nem oroszlán hanem hiéna.
és nem döglött, hanem nagyon is a koncot és magát/életét védi.
ha vki bejön az irodába és azt mondja, hogy 10%-ban egyeztünk meg én pedig hanyagul félreteszem, akkor nem értem miért is vagyok én tiszta és miért kellene rendőrt hívjak.
te tényleg ennyire hülye vagy, vagy magad is benne vagy?
ha rajtad múlik biztos nem lesz jobb.
ez nem erkölcs, hanem gerinc bazze. más dolog az amikor a saját szakálladra gazemberkedsz másokkal (maffia) és megint más amikor hivatali hatalmadat használod fel.
ha pedig neked így dől a lé, akkor nyugtatgasd magad az 1+1% meg az alapítványokkal.
dehogynem érted. csak elkened.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.20. 21:28:11

@old_field:

az elkenés áll tőlem a legtávolabb, nem hiszem, hogy sokan utálják nálam jobban az mszp-t.
abban azonban biztos lehetsz, hogy az mszp ugyanúgy fogja borítani a bilit a fityisz vonalról, mint viszont.
és ez így van rendjén.
ha jobbikos botrány lesz/van, ugyanezzel a lendülettel rúgok beléjük is, scak arra hívtam fel a figyelmet, hogy van ugyanilyen kaliberű fityiszes botrány is párhuzamosan, tehát ne csak az egyik csibészt köpjük már le, hanem mindet.

old_field 2010.05.20. 21:30:43

@Conv: naja bemásoltál 1 linket, már csak 20 kéne...

Várúr 2010.05.20. 21:32:41

@derelyegrádi szellem:
Igazad van ba'meg. Van miért rettegnie Gyulának. Bürgemajszter ezek után a kaptárban lesz (ha a rabok beválasztják).

arlequin 2010.05.20. 21:33:55

KöhöBrühühüMegint!

AzHofi 2010.05.20. 21:34:48

Tömlöcbe az összessel!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.20. 21:36:14

@old_field:

Nabazzeg, ha most berakok még 20 önkormányzati mutyiról linket (ne feledd az önkormányzatok nagyobbik része fityiszes volt az elmúlt 4 évben, van bőven helyi mutyi) akkor aztán végképp le komcsi hazaárulóztál volna :)

Hidd el mindegyik mszp-s önki mutyi mellé lehet rakni párját. Olykor ugyanazon esetben van benne mindkét fél.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2010.05.20. 21:36:18

Mondom én, hogy tök olyan feje van, mint Döbröginek a Ludas Matyi rajzfilmből...

Rwindx 2010.05.20. 21:37:45

Be van szarva a faszi, aminek őszintén örülök.

@Kukacospista:
Itt, mi már 12-nél valamivel lehet többek vagyunk tehát a gyerekek megszólítás jó eséllyel nem áll meg. Lehet hihetetlen, de tudod nem mindenki korrupt, 2 milláért sem, lehet az értékalapú közösségnek ez alap de nem mindenhol az. És mi az hogy nem volt ugatás 8 évig? Te hol éltél eddig, a Holdon? A részletekbe bele sem mennék mert egy kommentben annyit fel sem lehet sorolni...

Egyébként meg ügyesen felsoroltad a kb 7-8, betanított, jobbára összefüggéstelen mondatot, amire egyesével, külön-külön meg lehet mondani mikor, mire kezdték el használni az értékalapú közösség tagjai.

Öregmotoros 2010.05.20. 21:41:14

@Kukacospista: Ez az ügy nem erről szól !
Nem a vallalkozó kente meg a politikus nagyurat, hanem az zsarolta meg a vállalkozót, hogy ha nem fizet akkor elutasítják.

Szerinted miért most keült elő ez a felvétel ? Azért, mert ha tavaly történik mindez, akkor nincs főcím, nincs hiradó, csak egyszerűen elitélik a vállalkozót vesztegetésért a politikus meg tiszta marad mint a hó!

old_field 2010.05.20. 21:42:06

@Conv: ez qrva jól hangzik, csak az a baj,h nem igaz...

az arány kb 1 a 20hoz... persze azt az 1et is ki kell nyírni.
de kamuzni nem kéne.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.05.20. 21:50:04

@old_field:
áhhh... hagyom a francba :)
Igazad van, komcsi agitátor vagyok és hazudozok, hogy mosdassam az mszp-t :)

Én elhiszem, hogy a narancs szemüveg ilyen képet mutat, engem nem zavar, ha hagyod magad hülyének nézni.

Thulsa Doom (törölt) 2010.05.20. 21:50:58

Ilyen aljas rágalmat! Szegény Wieszt szaki átvesz kétmillát, amiért cserében természetesen leburkolta és kifestette volna a kérót. Ti meg rögtön korrupciót kiabáltok! Nem hagyjátok érvényesülni a szegény, jóravaló munkásembert! Hát szabad ezt?

old_field 2010.05.20. 21:57:18

@Conv: szerintem az hülyének nézés klasszikus esete az, amikor itt az X. maszopos kamerás/filmes lebukás és van, aki kapásból elkezd fideszezni...

AutosVilli 2010.05.20. 21:57:30

Na mostan azitten a kéérdéés,vaj nolmár emberek körében,nem szokáse az átvett pénzről valamit firkantani,mehát azért csak csuda világot élünk,neeem? Ha meg nem firkantunk semmitt ,akkor az bizony fekete lové.
A vállakozó meg bebiztositotta magát a felvétellel,nehogy majd letagadja késöbb,a pizzt. Hát ez van emberek.

AutosVilli 2010.05.20. 21:59:01

Ja oszt még annyi,hogy a köcsögje 2perc alatt jutott hozzá az én 1 éves béremhez.hát a kurva anyádat.

old_field 2010.05.20. 22:02:57

@AutosVilli: "Na mostan azitten a kéérdéés,vaj nolmár emberek körében,nem szokáse az átvett pénzről valamit firkantani,"
ebből az jön át, hogy nem vagy a gazdasági bizottság maszopos tagja... :)

old_field 2010.05.20. 22:03:39

@AutosVilli: rosszul látod... nem volt az 2 perc. :(

dr. Aullah 2010.05.20. 22:04:31

Most hirtelenjében nem tudom eldönteni ki hülyébb és elvakultabb... Kukacospista vagy old_field.

Azt hiszem az utóbbi, mert ő azt hiszi, ha többször leírja akkor az igazzá válik.

Az a szerencséje az mszpnek, hogy nem vagyok elég bátor ahhoz, hogy puskát ragadjak, és kinyírjam őket. Pedig néhány hír hallatán kedvem lenne.

arlequin 2010.05.20. 22:08:44

@AutosVilli: "az én 1 éves béremhez.hát a kurva anyádat."
hű. kűggyé má' egy kevés pízt néköm tezsvírnek... 10% jó lesz. majd megy érte a fecó. oké?

@Conv: azt hogy komcsi agitátor vagy azt eddig is tuttuk. most viszont mosdatod a 'fehért' (a weiszt). ez elég csúnya bukta. na kűggyed azt a 10%-t. megy érte a jani. oké? tudod melyik. az aki a gyermekétkeztetést is intézte rántott parizerrel a mikivel meg a pistuval a 7-es metrón.

öcsi55 2010.05.20. 22:11:07

A komcsikba bele van kódolva a lopás!

old_field 2010.05.20. 22:11:30

@Aullah: intelligens és korrekt vélemény... :)
___
lassan olvasd és talán te is megérted : nyilvánosságra került ügyek aránya kb 1-20.
ha másképp tudod nem biztos, hogy hülye vagy, de megcáfolhatod.

old_field 2010.05.20. 22:14:43

@öcsi55: erről van szó, abban szocializálódtak...

Disznó Úr 2010.05.20. 22:25:58

Na ez is egy tipikus komcsi pofa, kiráz tőle a hideg. Tényleg mulatságos, hogy elég ránézni és rá van írva az arcára. Imádom, amikor láthatóan buta-erőszakos arcú emberek a második mondatban a folyamatos tanulásról beszélnek.

Mellesleg elég amatőr lebukás, ha már egyszer bűnözik, gondolom lehetne ezt máshogy is csinálni, bár az is igaz, hogy sem a Gellért tér, sem pedig a mélygarázs nem megoldás már.

Ez a leplezetlenség vajon az ostobaság megnyilvánulása, vagy a szemérmetlenségé? Miért csinálta volna másként, hiszen ha százszor így veszi át a pénzt, miért most lenne baj?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.20. 22:27:47

"Két eset van. Vagy igaz a vád, és a videofelvétel bűncselekményt rögzít, ez esetben az MSZP egy percig sem védi azt, aki bűncselekményt követ el.

Természetesen nincs sok mentsége annak sem, aki a bűnpártolás vétkébe esett azzal, hogy a tudomására jutott, állítólag 2007-ben elkövetett bűnesetet 2010-ig titkolta, annak dokumentumát politikai vagy egyéb okból fiókjában őrizgette.

A másik lehetőség, hogy a vád nem igaz, a felvétel vagy annak interpretálása hamis.

Ez esetben szintén a rendőrség dolga, hogy megtalálja a felelősöket.

Egy biztos: egyetlen tisztességes közösség sem tűrhet meg saját soraiban vétkeseket, jogi vagy erkölcsi bűnben elmarasztalhatókat. Az MSZP, amely már nagy árat fizetett azért, ami ráfröccsent a korrupciós gyanúk sarából, biztosan nem esik ebbe a hibába. Az MSZP ezért maga is azonnali rendőrségi vizsgálatot és tisztázást sürget.

Lendvai Ildikó,

az MSZP elnöke"

tom64 2010.05.20. 22:29:41

...És még tőlem vettek ujjlenyomatot,amikó a fater mondta,hogy vegyek neki a ótópijacon egy kispószkit,oszt az adásvételire odaírtam a nevit. + 70 rongy pézbírság... De aszonták a rendőrök,hogy az ujjnyomot csak 5 évig őrzik,utána megsemmisítik.Hálistennek!!! :))

mirrmur 2010.05.20. 22:32:44

@Öregmotoros: 100 %-ig egyetértek. Simán zsarolta a vállalkozót valószínűleg a látottak alapján, és hát ugye amig az MSZP/SZDSZ duó full hatalmon volt a franc se akart olyan szekér után futni ami szembe jött. Simán elkenték volna a dolgot, úgy hogy szerencsétlen (na jó azért sajnálni nem kell) kifizet egy valag lóvét és még utánna őt hurcolják meg, úgy hogy ez a zsírdisznó csak röhög a markába.

ketroot 2010.05.20. 22:33:11

@Kukacospista:

Na, neked se nagy jövőt jósolok itt:D

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.20. 22:37:34

remélem nem csak kicsik lesznek az elszámoltatás címszó alatt a horogra akasztva

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.20. 22:38:35

@Kukacospista: mér nem mész már vissza a celládba, vagy a barlangodba, ahonnan jöttél?

krampam 2010.05.20. 22:45:12

tarkólövés, ott helyben a bocskai úton!

de elegem van már ezekből! az összes politikusbűnözőtől! váááá

Dontom 2010.05.20. 22:45:25

Nagyon remélem, hogy ez még csak a kezdet volt /hagyó,weiszt stb/ és szépen lassan megtöltenek egy egész börtönrészt ezekkel a rohadt korrupt szemetekkel , demszkyvel az élen és molnárgyulával együtt. Itt lakom a kerületükben és eddig baloldali szavazó voltam, de mindennek van határa, nagyon remélem , hogy a fideszesek loptak már annyit korábban, hogy most már ne keljen és sittre vágják ezt a tolvaj bandát!

Neo07 2010.05.20. 22:51:23

A videó tökéletesen bizonyít mindent. Egy ilyen lebukás után normális országokban testületileg határolódnának el az illetőtől, és szólítanák lemondásra! Csak nálunk, a cinkostársak - talán még a régi reflexek alapján - még mindig próbálják védeni a védhetetlent... Nem veszik észre, hogy most már csak nagyon kevesen, és egyre kevesebben hisznek nekik?

Mi az hogy " a filmfelvétel egyelőre nem értelmezhető"?! Rendben, az igazságszolgáltatás feladata a teljes körű bizonyítás, de ez a videó a bűnelkövetés alapos gyanúját már felvetette! Ezek után Molnár Gyula és az "értékalapú közösség" hogy veheti a bátorságot ahhoz, hogy a Fideszt minősítse?! A sajtóiroda által kiadott nyilatkozat hangvételéből és stílusából teljesen világos, hogy csak időt akarnak nyerni, szó sincs valódi felelősségvonásról és annak sürgetéséről.

Szóval, ez csak a megkapargatott máz, az igazi ügyek csak most fognak kiderülni... Igazuk van, valóban értékalapú közösség ők, kétmillió már kiderült, jöhetnek a milliárdok... Félhetnek az elvtársak...

Egy kicsit karcos 2010.05.20. 22:54:16

@laspalmas:

ez is vagy jelent valamit, vagy nem:

Az újbudai képviselő-testület 2007. január 18-án (csütörtökön) 14,00 órakor a Polgármesteri Hivatal földszinti nagytermében (Budapest XI., Zsombolyai u. 5. szám alatt) rendes ülést tartott.

Ezen Wieszt elvtársnak, a Vagyongazdálkodási Bizottság elnökének, volt egy jó híre:

"12./ Budapest XI., Ecsed u. 13. sz. alatti ingatlan ingyenes tulajdonba adása iránti kérelem
Előterjesztő: Wieszt János a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke

www.ujbuda.hu/napirend.php?id=43

Itt van egy fotó is az érintett ingatlanról, ha valaki esetleg vizuális típus lenne:

11.szdsz.hu/

Kérdésem, jól értem, hogy Wieszt elvtárs bekeményített, és megkérte az SZDSZ-t, hogy legyen szíves, adja vissza a kéglit? Vagy fordítva volt? Tud erről valaki valamit? Gondolom, Wieszt nem, mert elég sok ingatlannal foglalkozhatott az elmúlt dicső években.

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.05.20. 23:05:07

Talán nem véletlen a zárt ülés:

Zárt ülés:

18./ Nem lakás céljára szolgáló helyiség bérbeadása
Előterjesztő: Lakos Imre alpolgármester

19./ Adásvételi szerződés módosítása
Előterjesztő: Wieszt János a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke

20./ Ingatlan bérleti szerződésének módosítása
Előterjesztő: Wieszt János a Vagyongazdálkodási Bizottság elnöke

Budapest, 2007. január 11.

arlequin 2010.05.20. 23:05:51

@laspalmas:
én egy nagyon megbocsátó ember vagyok, ezért az ildit összezárnám 22 gárdistával 6 hónapra.
a második hónap után elgondolkozna, hogy miért nem nyúl hozzá senki...
nem folytatom

Khayness 2010.05.20. 23:06:48

Tetszik Molnár Gyula úr hozzáfűznivalója.
"Lehet, hogy mi pofátlanul lopunk, de a Fidesz még a munkáját se végzi el normálisan!"

Egy kicsit karcos 2010.05.20. 23:07:47

"Életrajz

1954-ben születtem Budapesten. Feleségemmel 1986 óta élünk a kerületben, a Bartók Béla úton. Két gyermekem van, mindketten közgazdászok. Én villamosmérnöki végzettségem mellé először a közgazdaságit szereztem meg, de természetesen azóta is állandóan tanulok. 1998 óta a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában dolgozok, a közgazdasági osztályt vezetem. 1995 óta tagja vagyok a Munkaügyi Közvetítő és Döntőbíró Szolgálatnak, életem során sok időt töltöttem el a központi államigazgatásban, a munkaügyi- és a pénzügyminisztériumban. 1998 óta tagja vagyok a képviselőtestületnek Újbudán, 1998 és 2002 között a Pénzügyi Bizottság elnökeként, 2002 óta pedig a vagyongazdálkodási osztály elnökeként. Megalakulása óta tagja vagyok a Szocialsita Pártnak, 2002 óta a kerületi szocialista frakció vezetője vagyok"

mszp.hu/tagok/wieszt-janos

Itt miért nem látom, hogy 2006. óta a fővárosi közgyűlésnek is a tagja? Pedig még idén is adott be vagyonbevallást pl.: www.budapest.hu/resource.aspx?ResourceID=wiesztjanos2010

Feltűnően olvashatatlanul írta annak a gazdasági társaságnak a nevét, aminek 74%-ban tulajdonosa. Be tudja valaki azonosítani?

Rwindx 2010.05.20. 23:08:10

@arlequin: Miért kívánsz rosszat a gárdistáknak? :)

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.05.20. 23:10:10

"A leleplező videóban elhangzik egy összeg, hogy 18.3 + ÁFA, ami 21.96 kerekítve 22. Az Index szerint egy számítástechnikai üzletről van szó. Utánajártunk, és hamar kiderült, hogy a Qwerty Computer Bartók Béla úti üzlete 2007. október 31-én pont 18.300.000-ért kelt el az üvegzsebadatok szerint. Hogy ennek vajon van-e köze a videóhoz azt az olvasók fantáziájára bízzuk."

Rwindx 2010.05.20. 23:12:59

@Egy kicsit karcos:
Ez talán?:
INTERN-S VÁLLALKOZÁSSZERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ Kft. 1114 Budapest Bartók B. út 61

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.05.20. 23:17:27

@Rwindx: En sem ertem, mit vetettunk neki... egy lakatlan szigeten meg kajakent sem tudnek arra a fekelyes lelku kommi-mummiara gondolni. Kulonben is, tele van pumpalva idegmereggel.

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.05.20. 23:18:03

Itt lenne már az ideje a soha meg nem nyíló, de Gyulánk által már átadott Hadik Kávéház szerződéseit is elküldeni a nyomozóhatóságnak. Igaz, az nem egy Kopaszi-gát, de ott is felmerül a hűtlen kezelés gyanúja.

f.m.j. 2010.05.20. 23:18:57

ezt nem hiszem el, ezt megrendezték, hogy szegény bácsit bánthassa az ország, mer ez egy buta, gonosz ország, meg irigy, me nekik nincs, me nem ilyen ügyesek, há mé kee így valakinek nekiesni?

Egy kicsit karcos 2010.05.20. 23:26:47

@Rwindx:

INTERN-S VÁLLALKOZÁSSZERVEZŐ ÉS TANÁCSADÓ KFT.

Főtevékenység: Videofelvétel-sokszorosítás (2232)

www.uzletahalon.hu/index.php?p=vallalkozasok&id=30663

Akasztják a hóhért, van ilyen.

Rwindx 2010.05.20. 23:27:32

@Rwindx:
Már tuti:
www.uzletahalon.hu/index.php?p=vallalkozasok&id=30663
Itt van mint tag.

Jó kis tanácsadás biznisz...

Egy kicsit karcos 2010.05.20. 23:32:10

@Rwindx:

A cég tevékenységi körei:

5170'92 Termelőgépek és -berendezések nagykereskedelme Hatályos: 1999/04/26 -
5180'92 Közvetítő nagykereskedelem Hatályos: 1999/04/26 -
2211'92 Könyv- és zeneműkiadás Hatályos: 1999/04/26 -
5140'92 Vegyes cikk nagykereskedelem Hatályos: 1999/04/26 -
8042'03 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás
8514'03 Egyéb humán-egészségügyi ellátás
7414'98 Üzletviteli tanácsadás
5523'03 Egyéb szálláshely-szolgáltatás
7140'03 Fogyasztási cikk kölcsönzése
9262'03 Egyéb sport tevékenység
7481'03 Fényképészet Hatályos: 2000/05/12 -
7420'03 Mérnöki tevékenység, tanácsadás Hatályos: 2000/05/12 -
4531'03 Villanyszerelés Hatályos: 2000/05/12 -
7487'03 Máshova nem sorolt, egyéb gazdasági szolgáltatás
8030'03 Felsőoktatás
7481'03 Fényképészet
4531'03 Villanyszerelés
7420'03 Mérnöki tevékenység, tanácsadás

Phű, ennél a cégnél azért nem kevés szakember dolgozhat...

arlequin 2010.05.20. 23:33:34

@Rwindx: @Meleardil Eressea Iluvadan:

ez nem rossz, hanem kiképzés. látszik hogy kell még a fegyelem a gárdában...

aki 6 hónapot mellette kibír, az megkapja a nagypecsétet. sőt. azt is.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.05.20. 23:43:42

Remélem, hogy Molnár Gyula most volt utoljára polgármester.

Rob67 2010.05.20. 23:46:39

@ufó - tardai arc, modoroschan küldi a szlenget: A XXXX kerületi fidesz soraiban mennyi nevet mondjak aki IT munkákért cserébe kért vissza borítékot?
Átszámoltam, lenyálaztam... Átvette, munka megvolt.
Mi ebben a nagy hír? Valaki azt gondolta hogy nem így megy? Függetlenül attól hogy virágmintás a kitűzője, vagy narancsos a bőre...

teljesenertelmetlen (törölt) 2010.05.20. 23:51:03

@dark future: Polgármester? Remélem, hogy a választásokat sem éri meg szabadlábon!

órarugógerincű felpattanó 2010.05.20. 23:51:31

@jpmjpm: Látszik, hogy nem foglalkozol sokat pénzzel. 20 millió forintossal fizetett, és a ~2 milla a visszajáró volt :-D

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.05.20. 23:52:07

Lendvai: "Az MSZP, amely már nagy árat fizetett azért, ami ráfröccsent a korrupciós gyanúk sarából"

Baszki, nem ráfröccsent, hanem nyakig dagonyázik abban a sárban...

Rwindx 2010.05.20. 23:52:46

@Rob67: Nincs is 40 kerület... :)
Küldheted az XXXX. kerületi rendőrkapitányságra a bizonyítékokat, és ha elviszik őket is, akkor is tapsolni fogunk, függetlenül a kitűzőjétől.

A nagy hír pedig az hogy elviszik őket végre valahára. Eddig mindig megúszták.

órarugógerincű felpattanó 2010.05.20. 23:53:46

@Rob67: Akkor te is bűnöző vagy. Legalább büszke ne lennél rá. Csinálni kell felvételt, és lebuktatni, nem névtelenül posztolni. A bögrék már amúgy is elfogytak.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.05.20. 23:54:34

Egyébként meg ez a Weiszt elég rutinos ürge lehet: egy szót nem szólt miközben átvette a zsét, csak bólogatott. Úgy látszik, diktafonról már hallott, gomblyukban figyelő minikameráról még nem...

arlequin 2010.05.20. 23:55:25

@Rwindx: mondom én. ha 2 hétre a kezeim közé kapnám a társaságot... no. nem hiába hív az asszony ss-tisztnek. azt ki köll érdemelni!

arlequin 2010.05.20. 23:57:10

@dark future: "egy szót nem szólt miközben átvette a zsét, csak bólogatott."

na ja. rajtaweisztett. de csak azért mert nem nekem tejelt. akkor letiltattam volna a videót. de így?

Egy kicsit karcos 2010.05.21. 00:00:49

Nekem már csak egy kérdésem van, vajon Wieszt elvtárs is szereti a parizert?

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.05.21. 00:01:58

Weiszt úr legőszintébb mondata: "én nem csak két milliót, már sokkal többet is vettem már át"

Werwolf 2010.05.21. 00:02:25

tipikus szemet geci tolvaj elvtars.
a rohadek masik (molnar et.) meg elbizakodottan probalja szabotalni a bizottsag munkajat, amikor azt hazudja, hogy mar nem lehet.
börtönben fogtok megrohadni szemet tolvaj kommancsok.
hogy mer a szemünkbe hazudni a rohadek mszmp-s? Nem sül le a pofajarol a bör?
bar latnalak meg valahol rohadek..., esküszöm arcom köplek.

Rwindx 2010.05.21. 00:03:09

@arlequin: :D
Addig jó míg az asszony el nem tanulja a módszereket, aztán vége a mókának :)

Werwolf 2010.05.21. 00:03:33

@dark future:

nem wieszt ur, hanem wieszt elvtars.
rohadek tolvaj kommancs.

cotti 2010.05.21. 00:03:37

Az a kedvenc részem, amikor felveszi a szemüveget a boríték átvételéhez...az olyan nem is tudom megfogalmazni milyen...abban a mozdulatban minden benne van :D

arlequin 2010.05.21. 00:12:23

@Rwindx: á. már nem tanulja el. tanítja. azt hallanád/látnád hogyan hívja fel a figyelmem, hogy "le kéne nyírni a füvet". semmi kérés, vagy parancs, tiszta tényközlés. te pedig csinálhatod. imádom. a legjobb nő. tiszta valkűr.
egyébként: szegény weiszt. szerintem abba bukott bele, hogy az asszonya nem ilyen. sajnálhatja.
néztem a videót s azon csodálkoztam, hogy nem mackógatyában volt. mondjuk még az ing is úgy állt szegényen. néztem is hogy ki ez, valami kivénhedt kasszafúró?

arlequin 2010.05.21. 00:15:59

@Werwolf: ja wieszt s nem weiszt.
elnézést. bocsánat. mintha a triesztet összetévesztettem volna a pleisttel.
ajánlom figyelmetekbe a sok homoerotikus képet kétoldalt a falloszjelképpel kezükben, hátborzongató:
www.wiesztkft.hu/gep.php

Phxmike 2010.05.21. 00:25:16

@szabogyula: HOPPA!! mekkora igazsagot mondtal
ez ragadt meg bennem is rogton
latszik hogy szepen megszokottan atveszi a penzt es atteszi a masik asztalra maga ele
napi rutin
nem is beszel sokat csak bologat

amit viszont vegyel eszre... amikor leul leteszi a szemuveget ahogy elokerul a boritek abban a pillanatban felteszi majd ahogy elrakta a boritoket rogotn megint leteszi
meg velhetoen ennyi sok lopas utan is a kis kapzsisag ott van a szemeben abban a melyen ulo stotet es buta tudatlan szemekben...!!

istenem hogy szegyellem magam hogy hosszu evek ota ilyen egyszeru buta szinte a vegletekig hulye emberek tudtak mindannyiunkat meglopni
es latjatok meg ahhoz is hulye hogy itt a vegen belassa vagy csinaljon valamit
ez is olyan mint hagyo
siman azt hiszi hogy megussza
azert nem menekulnek el kulfoldre
egyzeruen hagyo is mindenet a rokonaira iratta igy most mar nem tudnak tole semmit zarolni vagy elkobozni es azt gondolja max kap par honap felfuggesztettet....

szegyen.. az egesz
nagyon nagyon az

Phxmike 2010.05.21. 00:26:38

@cotti: basszus csak most lattam hogy mar elottem valaki leirta a szemuveges jelenetet :):)
na mindegy ha mas is eszrevette akkor tenyleg lehet benne valami :)

is 2010.05.21. 00:38:55

de egy 2007-ben készült felvétel miért éppen most bukkan fel? miért nem 2007-ben?

@dark future: igen, ez nekem is feltűnt. a kamerás faszi nyilván nem egy ismerős volt, hanem valaki, akiről neki csak szóltak, hogy ő jön átadni a pénzt, de még sosem látta. tanulság: ilyent nem lehet, csak ismerős jöhet pénzt átadni.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.05.21. 00:56:29

@is:

ismerni ismerhette, mert nem mutatkoztak be, és egyből tegezték egymást. valami távolabbi ismerőse lehetett, akiben azért nem bízott meg teljesen.

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.05.21. 00:57:12

@Egy kicsit karcos:

"Nekem már csak egy kérdésem van, vajon Wieszt elvtárs is szereti a parizert?"

A Gyorskocsiban majd megszereti...

Öregmotoros 2010.05.21. 01:01:13

@teljesenertelmetlen: Külön posztot megérdemelne !

Úgy tuom, hogy az Önkormányzat 300 Millióért vásárolta vissza a helységet azért, hogy ingyen bérelhesse a kávéház.

sunázósün 2010.05.21. 01:41:07

Ez is valami?
Így ment ez már 93-ban is pár kerülettel odébb, csak ott tulipános ember kérte nem szegfűs.

Csumpitáz Alfréd 2010.05.21. 01:51:01

Elmondom, hogy van ez, a tőke el akar érni valamit. Jön a tőkés, kinéz valamit az önkormányzati vagyonból, vagy keres valamit, ami neki kell és megkeresi a helyi politikában azt, akit le kell fizetni. Hogy gyorsabban meglegyen az engedély, olcsóbb legyen (a valós árnál) a telek, nyerje meg a közbeszerzést. Aki meg ott ül elkéri az árat. Gondoljátok ti naiv gyermekek, hogy a milliárdos tőke meghátrál, a fényes páncélú grál lovag fideszesektől? "Ó jaj, hisz ők olyan becsületesek, nem lehet őket korrumpálni, még egy sportszeletet sem fogadnak el. Keressünk inkább szocikat, azok a gennyesek." Mindezt úgy, hogy a helyi döntést hozó önkormányzatok nagy része 2006 óta fideszes kézen van... Ugyan már, csúnya lesz az ébredés. Én meg már most röhögök.

pakesz (törölt) 2010.05.21. 02:08:14

erdekes nekem amikor 2 millat adnak oda en arra eletem vegeig szoktam emlekezni, lehet hogy luzer vagyok?

biu 2010.05.21. 02:21:40

Siralmas az egész! De nekik csak játszópénz...

dark future · http://www.andocsek.hu 2010.05.21. 02:56:24

@pakesz:

Ha azt mondja, hogy eladott vmit két milláért, akkor meg hol a számla ill. az adásvételi, átvételi elismervény, ilyesmi?

ajh 2010.05.21. 03:07:58

A rettenetesen sok okos fidesz/jobbik/lmp/egyeb partolo mibol gondolja, hogy ezeknel a partoknal nem ugyanez megy, mint az MSZP-nel? Ott egytol egyig kizarolag becsuletes emberek dolgoznak?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.21. 03:10:19

"nem tudja, volt-e olyan eset, hogy pénzes borítékban átvett 2 milliót"
Picsába én se emlékszek már ilyen apró összegekre - csak az a baj, hogy én nem átveszem, hanem a TV-ből látom, ahogy mások sikkasztják...

Vajon a Molnárt bűnpártolásért vagy ilyesmiért fel lehet-e nyomni?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.21. 03:15:13

"Molnár Gyula a filmfelvétel kapcsán meg kívánja ismerni a részleteket, meg akarja hallgatni a szóban forgó képviselőt, és álláspontját ezután fogja kialakítani."
Így fog szólni :

"A ku*** életbe, ezek ennyit loptak, és én csak 1%-ot kaptam, Börtönbe velük!"

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.21. 03:29:28

@dark future: A 2002-es MSZP győzelem után hány Fityiszes politikus került előzetesbe? Nem becsületesek persze, de ennyire mégsem pofátlanok!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.05.21. 03:35:44

@Phxmike: Nem, nem hiszem hogy buták.
Valami lehet a háttérben.
Ennyire nem lehetnek birkák.
Le van zsírozva valami, hogy megérje neki még a 10 év dutyi is.
Lehet, hogy az élete? Azért röhögnék :D

Hadrianuska 2010.05.21. 04:59:13

A "szegény megzsarolt vállalkozó", aki csőretöltött kamerával ment átadni a kenőpénzt, az tiszta ugye? Egyforma patkány mindkettő!
Előfordulhat, hogy a vállalkozó rafináltabb, mint ez az MSZP-s zsírostótmihály, ezért a Fidesztől is leakasztott valamennyit a felvételért cserébe..
Csak gondolom.

jaegtoer 2010.05.21. 05:27:00

@gergel: "...lesz egy évad a videókból...?" egy évad? viccelsz? 8 évnyi tilitolizás után?

gpetersz 2010.05.21. 06:16:09

@old_field: aha... jó duma. Polttal könnyebb.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.05.21. 06:48:21

Egyébként ez a szarzsák meg teljesen mindegy, hogy bólogat a felvételen. A lényeget úgy is kimondta. A lét átvette. Kaptár vagy LMPVS

El Visco Stello (törölt) 2010.05.21. 07:35:25

Én a jó memória és az azonos mérce pártján állok. Emlékezzünk csak: Milyen körülmények között lett az egymillió forintos átkeresztelve "dokumentumra"? Nem is egy, mindjárt 20. A nokiás dobozba is csak 17 fér bele.
Ne legyenek illúzióink barátim és kevesebb csalódás fog érni.

Werwolf 2010.05.21. 07:41:54

wieszt elvtars, egy elet a nepert...

kamasuka 2010.05.21. 07:45:25

"összehívta a sajtó képviselőit, és egy olyan esetet kívánt középpontba helyezni, amely ugyan közügy, de ebben a stádiumában még nem bizonyítottan az. A polgármesternek az a véleménye, hogy Európában, egy jogállamban ahhoz, hogy valakit megvádoljanak, és a munkavégzésében megakadályozzanak megalapozott vádak szükségesek. A látott filmfelvétel egyelőre nem értelmezhető. Ha valóban történt az ügyben feljelentés, akkor a rendőrség és nem a Fidesz dolga, hogy az ügyben nyomozást folytasson és annak, akit megvádolnak lehetősége kell, hogy legyen álláspontjának teljes körű ismertetésére."

Bezzeg a Kubatov beszéd! :D

stratez 2010.05.21. 07:48:01

Tulajdonképpen már szórakoztató és nem dühítő, ami a szocialisták lényét, lényegét illeti. Ha ugyanis minden egyes szocinak átadott göngyöleg (nokiásdoboz, boríték, papír-, nejlonzacskó stb.) esetén dühöngenénk, akkor már régen agyvérzést kaptunk volna. Így marad a show és a felhőtlen szórakozás, amihez ez a Wieszt-video is nagyban hozzájárul.

Murderface 2010.05.21. 07:51:01

@ajh: Teljesen igazat adok, mindegyik ugyanolyan, vagy ha még nem, a 4 éves ciklus végére olyan lesz :)
"A látott filmfelvétel egyelőre nem értelmezhető." A hiperokos politikusokat ilyen esetekben miért hagyja cserben az elemzőképességük, vagy az emlékezőtehetségük? :D Az a fránya szelektív memória :P
Egy tök egyszerű kéréssel meg lehetne fogni a pasit (bár szerintem már most is meg van fogva): Keresse elő a papírt, vagy mutassa meg az adóbevallásában, hogy hol adózta le a borítékban lévő pénzt.

lakógyűlés 2010.05.21. 07:52:59

Wieszt amúgy egész jó arc volt, mert bevállalta, hogy kiáll a riporterek elé hebegni-habogni. Rutinosabb elvtársai biztos kértek volna 2 nap gondolkodási időt, mielőtt nyilatkoznak.
Csak úgy ittam a szavait;)
bár akkor már inkább a költők:
egyzene.blog.hu/2010/05/09/the_poets1

nickelbolha 2010.05.21. 08:13:21

Aki adta a pénzt, az nem ugyanúgy bűnös?

chemicalshop(hajrá nem romák!hajrá nemromaország!) 2010.05.21. 08:44:28

@nickelbolha: de, az a korrumpáló. Ez a becsületes emberek értékalapú közösségébe (BEÉK) tartozó embert pedig még ott a sajtótájékoztatón bilincsbe kellet volna verni, egy 40 cm átmérőjű vasgolyóval a lábán.

fokabacsi 2010.05.21. 09:46:10

@nickelbolha: Próbálta volna nem adni!! Többet az életbee megrendeléshez nem jut.

esef 2010.05.21. 10:03:39

Az volt már, hogy manipulált a filmfelvétel?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.05.21. 10:37:51

@lakógyűlés:

És ügyvédével együtt nyilatkozott volna ...

Mitmondjakmagának 2010.05.21. 10:52:11

Szégyenteljes,össze-vissza beszélt a riportereknek!Te is megcsináltad,igen,szép volt!Irány a parizeres mellé!

tlac 2010.05.21. 11:13:26

"ahhoz hogy adjak pénzt először kapnom kell"

tlac 2010.05.21. 11:23:00

kérjük a Demszkij videót!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.21. 11:28:49

@f.m.j.: ki a bűnös, ne kérdjük
ültessünk virágot
szeressük és megértsük
az egész világot

tlac 2010.05.21. 11:31:17

@ajh: a becsületes emberek ÉRTÉK alapú közössége az nem a szocik? Szerencsétlen strómanjuk nem ezt mondta??

tlac 2010.05.21. 11:32:30

„mit jelent az, hogy elfogadtam?”

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.05.21. 12:33:54

@Csorfab: Arra még fel. A gyógyszer tényleg elgurult, de megvan, most már semmi gond!

tlac 2010.05.21. 13:24:49

kommunizmus = minden közös..

Kicsit Karcos 2010.05.21. 13:45:09

Miért nem ír róla semelyik médium, hogy Wieszt elvtárs a fővárosi közgyűlésnek is tagja, nemcsak az óbudainak?

Kicsit Karcos 2010.05.21. 13:54:30

@Kicsit Karcos: sőt nemcsak képviselő, hanem két bizottságnak is a tagja:

Gazdasági Bizottság

Oktatási és Ifjúságpolitikai Bizottság - Ifjúságpolitikai Albizottság

www.budapest.hu/engine.aspx?page=20021105-kozgy-bizottsagok

Ő maga sem ír az önéletrajzában erről.

fokabacsi 2010.05.21. 14:10:13

Ez a hombárfejű zsírdisznó, mint "képviselő" nem tudja azt, hogy a pénzmozgások kizárólag bankon keresztül történhetnek? A határ ha jól tudom 250 000 Ft !!! Ezen érték felett csak banki átutalással történhet kifizetés!!! Hitvány hazug tolvaj mint a többi kominista.

Kicsit Karcos 2010.05.21. 14:13:53

@fokabacsi: nem "képviselő" ő, hanem képviselő, méghozzá Újbudán és a fővárosi közgyűlésben is. Azokat képviseli, akik megválasztották.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.05.21. 14:37:14

Amúgy nem sok esze lehet az ürgének, mert rengeteg hibát elkövetett az ügy kapcsán...

tudtad.blog.hu/2010/05/21/hogyan_ne_fogadjunk_el_kenopenzt

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.05.21. 14:50:00

@Egy kicsit karcos:

A felesége az ügyvezető, aki nem mellesleg igazságügyi szakértő. LOL

Rwindx 2010.05.21. 15:37:40

@laspalmas:
LOL
"- Bocsásson meg, de megtiltották, hogy nyilatkozzak.
- Ki tiltotta meg és miért?
- Elnézést, rosszul fogalmaztam, szóval nem kívánok nyilatkozni! "

Ennyire hülye hogy lehet bárki is?

Kicsit Karcos 2010.05.21. 15:45:56

Álláshalmozó a kétmilliós borítékkal levideózott Wieszt

- szocialista képviselőcsoportot vezette
- elnöke volt a kerület vagyongazdálkodási bizottságnak is
- fővárosi közgyűlés szocialista frakciójának tagja
- a frakció etikai bizottságának is
- a fővárosi közgyűlés gazdasági bizottságában
- és az oktatási bizottságban is szerepet kapott
- A közgyűlés delegálta a Fővárosi Kéményseprő-ipari Kft. felügyelőbizottságának elnöki székébe
- A Kopaszi gát hasznosításáért felelős Öböl XI. Kft. felügyelőbizottságába a XI. kerületi önkormányzat a küldte
- a Zrínyi Kommunikációs Nonprofit Közhasznú Kft. kapott ötszázezer forintos fizetéssel igazgatósági tagságot
- 1995 óta tagja a Munkaügyi Közvetítő és Döntőbíró Szolgálatnak is

index.hu/belfold/2010/05/21/wieszt/

isti77 2010.05.21. 16:06:06

Nem azt mondta, hogy "sokszor", hanem hogy "rosszul"..."bánok a pénzzel".
Ezek a félrehallások...

- Aranyos bíró úr, nem lesz sok az az öt év?
- Én nem öt évet mondtam cigány. Kötél!

Kicsit Karcos 2010.05.21. 16:13:12

És akkor hogy is lesz, ha Wieszt elvtárs esetleg "tartós akadályoztatásra kerülne"?

Ugyanúgy, mint amikor Hunvald ment a sittre, simán delegálnak helyette valaki mást a szocik? Honnan vesznek még egy becsületes embert, ha így fogyatkoznak? Már így is vagy 10 posztot kellett betöltenie Wiesztnek, ki fog megbírkózni ennyi feladattal? Nehogy elfogyjon a többség!

Kivágó Iván Györgyné melegít...

tavaszi fingok érkeznek a széllel 2010.05.21. 16:53:46

"Ahhoz, hogy tudjak fizetni (a házamért), először nekem kell kapnom".
Végül is igaza van.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.05.21. 16:55:39

@Kicsit Karcos: Érdekelne, hogy Wieszt et. mivel táplálkozik? Ő is parízerrel vagy valami finomabbat szeret? :))))))

Prof. Dr. Simon Templar 2010.05.21. 16:56:59

@Quain: Bár szerintem a Parízerkirályt nehezen lehet űberelni :))))

Mourinho már nem a király 2010.05.21. 17:07:06

@Kicsit Karcos: a zindex is írt végre egy értelmes cikket!
Ez a szemétláda meg csak a képviselői juttatását tette be az adóbevallásába:
"Bokros teendői ellenére Wieszt 2010-es vagyonbevallásán csupán háromszázezres képviselői díjazás szerepel a kereset rubrikában. "

Hogy rohadna meg. Ez már tényleg a LÁMPAVAS kategória. És még mennyien lehetnek....

Kicsit Karcos 2010.05.21. 17:13:59

@Anthony (kick-ass):

pedig nem jól írja az Index. 300 rugót kap havonta, mint a fővárosi közgyűlés képviselője, és 190-et, mint újbudai képviselő. Más kérdés persze, hogy a többi legalább 8 állása utáni jövedelmeket, mint a Zrínyi Komm. Kft.-től húzott havi 500 ezret is elfejeltette Micike beleírni a vagyonnyilatkozatába.

www.budapest.hu/resource.aspx?ResourceID=wiesztjanos2010

antiparkolo 2010.05.21. 19:45:06

A XI, kerületben sokan szenvednek amnéziában. Kupper Bandi sem emlékezett hogy a családi parkolós cég fizeti a telefonszámláját.

arlequin 2010.05.21. 22:37:46

@Quain: van itt 'vagdaltkirály', 'vadászkirály', 'fokhagymakirály' stb... miért gondolod hogy a miki volt a legkirályabb? képzeld azt, aki 40 deka párizsi helyett 40 deka pick-téliszalámit evett. na az aztán a luxus kérem!

Werwolf 2010.05.22. 13:20:49

wieszt elvtars nem csak tolvaj, hanem hülye is.
nyilvan ezert akarjak mar maguk az elvtarsak is hamar kirugni mindenhonnan, mert felnek, hogy az összevisszabeszelesevel meg elkottyant valami "terhelöt" a mindenre alkalmatlan, idiota parazita. :))

belzebubó 2010.05.22. 16:14:28

@nickelbolha: Nem, azt zsarolták. Ez a XI.kerületben bejáratott dolog. Gyulusnál ez igy megy évek óta. Volt kitől ingyenvacsikat kért amiket a szeretőivel költöt el,pl. Rio, volt olyan cég akitől milliókat különben nem adtak ki valamilyen épitési vagy használatba vételi engedélyt, ettől a szerencsétlentől 2 millát, mert ha nem veszi meg, felemelik 7-szeresére a bérleti diját, ha azt még ki is nyögi,legközelebb 10-szeres lesz. Igy ment ez a XI-ben és Gyula vezényletével. Néma az egész videón szinte meg sem szólal lehallgatástól félve,mert ezt ott üzemszerűen művelték.

"A Bartók Béla úti önkormányzati tulajdonú üzlethelyiségre 2007-ben váratlanul hétszeres bérletidíj-emelést irányoztak elő, amit az ingatlan megvásárlásával lehetett kiváltani."

index.hu/belfold/2010/05/21/wieszt/

Tiszta maffia, azok is pénzt kérnek, hogy ne gyújtsák rád a kócerájt, ezek "csak" azért, hogy ne lehetetlenülj el teljesen. Nagyon örülök, hogy végre valaki felvette videóra és lebuktatta a bűnbandát. Több hasonló zsarolásukról tudok de eddig egyik sem lett bizonyitva, most végre valaki felvette. Remélem ez a moszkovita textilmérnök polgi ezzel a jóllakottal együtt fog ülni, hiába próbálja az egészet egyedül Wiesztre kenni, ő is benne van nyakig.

acsub 2010.05.22. 17:39:27

Bocs ide linkelem be, amit tegnap találtam, de nem tudom hova kéne, hogy felhívjan rá a figyelmet:

"Fura megfogalmazással tenné lehetővé a Fidesz módosító javaslata, hogy az eddigi megkötések se legyenek irányadóak az állami vagyon versenyeztetés nélküli eladásakor. A javaslat annak fényében különösen meglepő, hogy a fideszes politikusok az utóbbi években sokszor hangoztatták, hogy átláthatóbbá kell tenni a privatizációt. A javaslatot jegyző politikusok sem az [origo] kérdéseire, sem az ellenzéki képviselők kritikáira nem reagáltak érdemben.

Az állami kézben lévő vagyon hasznosítása és eladása esetén mellőzhető a verseny, "ha társadalom-, fejlesztéspolitikai vagy egyéb szempontok szerinti közérdekű cél érdekében az adott ügylet megvalósítása kiemelten indokolt, és a kormány erre figyelemmel nyilvános határozatban döntött a versenyeztetés mellőzéséről" - ez áll abban a javaslatban, amit Matolcsy György leendő nemzetgazdasági miniszter és Fónagy János leendő államtitkár kedden terjesztett a parlament elé.

A módosítás mind az állami vagyon versenyeztetés nélküli hasznosítását, mind a versenyeztetés nélküli eladását megengedő konkrét feltételek közé beszúrja az "egyéb szempontok" kitételt, ami gyakorlatilag szabad kezet ad a kormánynak a verseny kiiktatásában. "Azzal, hogy a Fidesz megszünteti a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsot és a jelenlegi vagyontörvény az állami vagyon versenyeztetés nélküli hasznosítására, illetve eladására vonatkozó paragrafusaiban szereplő feltételeket kiegészíti az egyéb szempontokkal, kevésbé lesz ellenőrizhető és átlátható a vagyongazdálkodás" - mondta [origo]-nak Lövétei István alkotmányjogász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója.
"

www.origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100519-matolcsy-es-fonagy-torvenyjavaslata-levetove-teszi-hogy-a-versenyeztetes-nelkuli.html

Így kell harcolni a korrupció ellen. Gratulálok!!!
Minden más lesz, látjuk!
-----------------------------------

Az LMP vissza akarja vonni a holokauszt-kommunizmus tagadást tiltó törvényt

Schiffer saját családi tragédiáira hivatkozik. Családját mindkét tragédia során meghurcolták, a holokauszt során és a kommunizmus börtöneiben is halt meg dédanyja. Ő nem lesz attól boldogabb, ha ez a törvény garantálja a történelemértelmezés homogenitását. Nem összemérhetőek szerinte a 20. század szenvedés történetei, ezért nem is kell kufárkodni velük.

parlament.tumblr.com/post/619708415/az-lmp-vissza-akarja-vonni-a-holokauszt-kommunizmus

Üdvozlöm a kezdeményezést ez a törvény úgy, rossz, ahogyan van.
Különösen érdekes a javaslat az LMP-től, egyrészt őket gyakron SZDSZ 2.0-nak "becézik", másrészt pl . Schiffert származás és családja folytán nem lehet antiszemitázni.

2010.05.22. 21:17:57

@Hadrianuska: No igen, a felvétel 2007-es. Vajon miért várt mostanáig? Szerintem visszakézből megzsarolta a szivart, oszt most vagy összevesztek valamin, vagy csak látja, hogy ennek már úgyis abzug van, és gondolta, szerez egy jópontot a fidesznél is azzal, ha földobja a faszit. Ha tényleg becsületes személy lett volna, bevonta volna a rendőröket is, már az átadás előtt. Vagy legalább közvetlenül utána... tuti, hogy legalább a pénzét visszazsarolta vele, de lehet, hogy még egyebet is elért.

Roxvox 2010.05.23. 15:17:45

@belzebubó: " hiába próbálja az egészet egyedül Wiesztre kenni, ő is benne van nyakig."

Dehogy van benne, a Demszky sem tud semmiről, Ő sem.

2010.05.23. 15:20:03

@Quain: Hát ebből éppenséggel nem derült ki, hogy mi történt kettejük között az elmúlt három év alatt. Valljuk be: nem túl életszerű a feltételezés, hogy a "vállalkozó" az elkészült felvételt betette volna az íróasztalfiókjába, és soha senkinek sem beszélt volna róla egészen mostanáig, amikor is hiretelen megfenyegették. Sötét ügy ez nagyon...

fokabacsi 2010.05.24. 09:26:58

@csernaja obca: Gondolva a későbbiekre, eltette, hogy ha még jönnek valami "kéréssel" legyen neki is egy lapja. Ha kiadja az adu-ját, utána a "maffia " előtt megnézheti magát, mikor kap megrendelést.
Nos szerintem erre gondolva betette a páncélba, hogy onnan elővehesse, amikor "elpofátlanodnak" újfent. Hogy sötét ügy ?? Qrvára sötét, mint a bolsevista banda amelyik végigcsinálta.

fokabacsi 2010.05.24. 09:30:30

@acsub: Ha a Fidesznek van egy kis esze, visszavonja ezt az arcátlan törvényt. Csak nyerhet vele.

Gizi a laborból 2010.05.24. 23:10:02

Kedves Jani, lebuktál.
Lebukott a Gyuszi is, akinek jobb keze voltál.
Nem kel félni, nemsokára újjáalakul a Vörös Segély, amely a két világháború között a börtönbe zárt baloldaliakat segélyezte. Sajnos, a szükség miatt fel kellett újítani a tevékenységét.

A FIDESZ is alapozza a szélhámosságok elkövetésének lehetőségét. Egy-két év és majd Matolcsy és társai lesznek a főhősök....

tlac 2010.05.25. 10:15:06

Mondjuk ez a szemre is tolvaj Molnár még mindig elég sok szavazatot kapott a XI. ker-ben..
Mentelmi jog azzal együtt fuccs.
Kopaszi gát, egy-két vagyongazdálkodót megszavatnak max...

Zsoo 2010.05.25. 17:28:34

Az rtl-es kérdező arcára van írva minden!
GRATULÁLOK NEKI, zseniális volt..

ampierre 2010.07.02. 16:37:47

"..Iparkamarában dolgozok.."

IKES IGE B+ ...

ZöldszemM2 2012.07.14. 19:37:24

Ez a 'derék jó ember' például a Főkétüsz felügyelő bizottságának az elnöke volt 2010 májusáig csekély 145 eft/havi dijazásért

süti beállítások módosítása