Skip to content


       Szűrés lista

Nem csak pár csontváz, óriási tömegsír

Túlvagyunk Varga Mihály bejelentésén, amit a 290-es euro miatt különösen nagy figyelem övezett.

Mivel csodák nincsenek, és 8 év szocikormányzás van a hátunk mögött, nem meglepő, amiket mondott. Ismerjük már a trükkök százait, tehát számítani lehetett a gazdasági tényfeltáró bizottság részjelentésére, miszerint az idei költségvetésben számos súlyos valótlanság szerepel.

Vargáék szerint NEM IGAZAK

- a tervezett - így a regisztrációs, a jövedéki, a vállalkozásokhoz kapcsolódó - adóbevételek

- a költségvetési szervek kiadásaira vonatkozó számok (és nem történtek meg a strukturális átalakítások sem)

- a közlekedési vállalatok - a BKV, a MÁV, a Malév - kiadásaira vonatkozó adatok

- az állami vagyonnal kapcsolatos befizetések

- a tb-alapokra, az önkormányzatokra, az elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó adatok

- a számok az egyik nagy áramszolgáltató vállalat felé fennálló tartozás összege és Vértesi Erőművel kapcsolatos kötelezettségek esetében sem

Vagyis elmondható, hogy az égegyadta világon semmi, de semmi nem igaz a szocik művéből, egy virágmintás WC-papír csupán az egész. Sejtettük, sejtettük, de azért reménykedtünk.... Ennek vége.

Bónusz jóhírként még azt is megtudhattuk Vargától, hogy a Magyar Fejlesztési Banknál, illetve a Hitelgarancia Rt.-nél 100 milliárd forint nagyságrendű veszteséggel kell számolni. A miértről és hogyanról még nem esett szó, de bízom benne, hogy utánajárnak.....

A tények ismeretében a a kormány rendkívüli ülésen dolgozza ki az akciótervet. A kabinet szombaton, vasárnap és hétfőn is ülésezik. Varga Mihály a sajtótájékoztatón

- kijelentette: "most egy célt tűztünk magunk elé, hogy a tervezett hiánycélt tartani tudjuk"

- kérdésre válaszolva hozzátette: lesz adócsökkentés idén

- mondta: "Az országnak továbbra is arra kell törekednie, hogy belépjen ez euróövezetbe, azaz teljesíteni kell a jövőben az ezzel kapcsolatos feltételeket, ezzel céllal a miniszterelnök is egyetért"

- arra a kérdésre, hogy csődközeli-e a magyar gazdaság helyzete, azt válaszolta: a helyzet konszolidált, a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia.

Megfogalmazása szerint túlzó minden olyan összevetés, amely magasabb kockázati felárral rendelkező országgal hasonlítja össze Magyarországot, "ha ezt egy kolléga teszi, az pedig nem szerencsés"

- emlékeztetett rá, hogy : "A forint árfolyama az elmúlt napokban a közép-európai valuták árfolyam-alakulását követte."
Nyomatékosította: "a kormánynak egyébként nem az a dolga, hogy a monetáris politikával foglalkozzon, hanem az, hogy fiskális téren tegye rendbe a folyamatokat, és tartható legyen a tervezett deficitcél."

Ennyit az elméletről, miszerint tervszerű, fifikás akció volt a Lajos és Petike megszólalása, amivel megzsaroljuk az Uniót stb. stb.....
És nem is annyira tökösek a fiúk, mint ahogy a fanok feltételezik, mert most sem mondtak konkrét számokat.


"Többszöri újságírói kérdésre sem volt hajlandó azonban egy számot mondani, hogy összesen mekkora lyuk tátong szerintük a büdzsében, noha közel egytucatnyi tételt megemlített (önkormányzatok, állami pénzalapok, tb-alapok, regisztrációs adó, költségvetési szervek kiadásai), és lapunknak sem mondott még számot egy-egy tételnél sem az állítólagos elszámolásra. Azzal hárította el a részjelentés közzétételére vonatkozó újságírói kérést, hogy a részjelentést átadta ma reggel Orbán Viktor kormányfőnek és innen kezdve a miniszerelnök dolga intézkedni a dokumentum sorsáról." - Index

 

Ha sokk, akkor legyen tömény, halljuk az igazat! Mennyi hiányzik pontosan a büdzséből???
Ha már vége a mismásolásnak, akkor én, mint adófizető állampolgár, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevében kö-ve-te-lem, hogy mondják meg, tudni akarom! Vagy ezt későbbre tartogatják, előtte pihentetik egy kicsit az eurót?

A munkához mindesetre sok sikert kívánunk, innen lenne szép talpraállítani a gazdaságot. A tolvajbandával meg börtönbe végre!

"Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője szombaton bejelentette: három napon át tart a szombaton kezdődő rendkívüli kormányülés, ennek témája a gazdaság talpra állítását célzó akcióterv mellett az elszámoltatás menetrendje és az árvízzel kapcsolatos helyzet lesz.

Az elszámoltatásról azt mondta: a minisztereknek már az átadás-átvétel kapcsán rendelkezésükre állnak információk, amelyek újabb és újabb kockázatokat jelentenek a költségvetés szempontjából." 

Címkék: politika mszp botrány válság

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr692058419

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A megfelő ember 2010.06.07. 19:03:07

Érdekesen alakul az új kormány személyzeti politikája: Alig pár napja egy Kövérnek jelentő III/III-as tartótisztet neveztek ki a katonai elhárítás helyettes vezetőjének, most meg itt van Papcsák Ferenc, az új elszámoltatási kormánybiztos, akinek Két f...

Trackback: Tessenek nekiveselkedni! 2010.06.06. 20:38:23

2010. június 7., hétfő. Végre munkába áll az új kormány. Félreértés ne essék, nem de jure, hanem de facto. Közjogi értelemben természetesen már egy bő hete hivatalban vannak, de felelős kormányként talán végre abbahagyják a kampányt és elkezdenek ...

Trackback: Múlóban a pánik, de... 2010.06.05. 20:58:32

Az általam legtöbbre tartott angol nyelvű blogok tegnap sorra hozták a híreket a magyar "csődhelyzetről", sőt a Zero Hedge három vagy négy posztot is közölt. Tragikomikus, hogy míg a fideszes politikusok apokalipszist vizionáltak, az IMF és...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

turner · http://kiforditott.blog.hu/ 2010.06.05. 13:18:49

Kurvára remélem, hogy nem lesznek újabb megszorítások. Azt is az MSZP-nek köszönhetnénk, de azt már mindenki a Fidesz nyakába varrná...

Charybdis 2010.06.05. 13:25:42

Azért el ne higgyünk már mindent... Ez a "számok nem igazak" csak kommunikációs fogás, hogy tudják indokolni az adócsökkentés elmaradását és a megszorításokat.

acsub 2010.06.05. 13:27:47

Na azért nem ilyen kerek a helyzet szerintem:

"Háromnapos rendkívüli kormányülést rántott össze Orbán Viktor, amelyen akciótervet dolgoznak ki, hogy tartsák az előző kormány által kitűzött költségvetési hiánycélt – jelentették be a Varga Mihály államtitkár által vezetett tényfeltáró bizottság részjelentése köré szervezett sajtótájékoztatón.

Ez 180 fokos fordulatot jelent a Fidesz terveiben és kommunikációjában. Eddig szinte hetente emelték a tétet, legutóbb Varga már 7-7,5 százalékos hiányt vizionált, és Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter is 6-7 százalékos deficitet emlegetett. Arra lehetett számítani, a Fidesz, hogy teljesítse a választások előtti és utáni adócsökkentésre vonatkozó ígéreteit, bevállal egy magasabb idei hiányt az érvényben levő 3,8 százalékos GDP-arányos célnál. Csütörtökön azonban ez a terv Brüsszelben elhalt: az EU egyértelművé tette Orbánnak, nem tolerálnak a kitűzöttnél magasabb deficitet.

Ez volt a „tényfeltáró bizottság” részjelentésének elkészülte apropóján összetrombitált sajtótájékoztatón az egyetlen konkrét szám. Sokkal rosszabb helyzetet hagyott ránk az előző kabinet, mint amit mondott, a költségvetésben számos tétel el van számolva – ilyenekkel vezette fel a részjelentés ismertetését Varga Mihály. Többszöri újságírói kérdésre sem volt hajlandó azonban egy számot mondani, hogy összesen mekkora lyuk tátong szerintük a büdzsében, noha közel egytucatnyi tételt megemlített (önkormányzatok, állami pénzalapok, tb-alapok, regisztrációs adó, költségvetési szervek kiadásai), és lapunknak sem mondott még számot egy-egy tételnél sem az állítólagos elszámolásra. Azzal hárította el a részjelentés közzétételére vonatkozó újságírói kérést, hogy a részjelentést átadta ma reggel Orbán Viktor kormányfőnek és innen kezdve a miniszerelnök dolga intézkedni a dokumentum sorsáról."

"Nagy örömmel hallottam, hogy olyan gazdaságpolitikát kíván folytatni az új, Orbán-kormány, ami az eddigi folytatása, tehát a Bajnai-kormány által megkezdett útról, a szigorú költségvetési politika útjáról nem kívánnak letérni – reagált a Varga-féle sajtótájékoztatón elhangzottakra lapunknak Oszkó Péter leköszönt pénzügyminiszter. A tényfeltáró bizottság valójában nem csontvázakat talált, hanem amit felmutatott, azok lerágott csontok csak – érzékeltette Oszkó.

A bizottság olyan tételeket sorolt a csontvázak közé, amelyekről az előző kormány mondta, hogy azok kockázatok, de nem ült ölbe tett kézzel, hanem a kockázatokat kezelte is, tartalékokat fagyasztott be a kabinet. Lerágott csont az állami közlekedési cégek adóssága, amelyről többször leszögeztük, hogy az esetleges adósságátvállalás előtt át kell alakítani ezeket a cégeket, hogy ne termelődjön újra és újra az adósság – példálózott a volt pénzügyér. De az állami vállalatoktól származó költségvetési bevételeknél is óvatosan járt el a leköszönt kormány, az MVM-től kért osztalékot úgy állapítottuk meg, hogy figyelembe vettük a Vértesi Erőművel kapcsolatos pereket – tette hozzá Oszkó."

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/05/letette_jelenteset_a_csontvazbizottsag/

""A költségvetésben szereplő számok nem felelnek meg a tényeknek", nagyságrendi eltérések láthatók a tervezett anyagok és a várható folyamatok között, azaz "hazudott" a Bajnai-kormány is a büdzsé valós állapotáról - hangsúlyozta a Tényfeltérő Bizottság részjelentéséről szóló szombati sajtótájékoztatón Varga Mihály.

!!!!!!!!!!!!!!!!A bizottság vezetője kijelentette: az elmúlt két napban a Fidesz vezetőitől elhangzott kijelentések "nem voltak szerencsések", messze nincs finanszírozási probléma, csődközeli helyzet, a kormány pedig nem ezzel, hanem "kizárólag" azzal foglalkozik, hogy a még a Bajnai-kormány által kitűzött, a GDP 3.8%-ában rögzített államháztartási hiánycélt tartsák. !!!!!!!!!!!!!!!"

portfolio.hu/cikkek.tdp?h=1&k=3&i=134151

A nyilatkozatokról:
"a.) Hogy a Kósa nyilatkozat hülyeség volt, arról azt hiszem konszenzus alakult ki.

b.) A Szíjjártó első nyiltakozata
1.) Szembehazudása a világnak ( ne tulajdonítsunk nagy jelentőséget a politikusok megnyilatkozásának a tőzsdeindexek tekintetében)
2.) HA ÉRTELMES LETT VOLNA, akkor kisebbíteni kellett volna Kósa nyilatkozatának élét, nem úgy mondta, rosszul fordították, Hazudjon valami, tőle megszoktuk
A második nyilatkozatban pedig nem félreérthetően fogalmazni, hanem nyiltan, érthetően, a helyzetre való tekintettel.

Itt elhangzott, hogy esetleg félrefordították, pontatlanul idézték,
Én pl. CNBC aiteján nem ezt tapasztaltam.

Okok, következtetések:

a.) Az egész az ígéretekből való kihátrálást szolgálja.
Egyértelmű hogy a pártérdek megint az ország, ha teszik az emberek érdeke elé került.
Ezt a verziót erősíti, hogy a csontvázbányászati projekt jóval a választások előtt indult, hogy lesz egy bizottság.
Mennyivel hitelesebb lett volna, ha az átadás után csodálkoznak rá a csontvázakra.

b.) A helyzet tényleg ilyen rossz. Akkor amikor bejelentjük ( a hétvége jó erre), akkor rögtön mllé tesszük a megoldási csomagot.
De NEM asszimetrikusan kommunikálunk, időt hagyva a pánik, a bizonytalanság kibontakozására.

c.) Kósa és Szíjjártó közgázt végzett. A politikai éveik alatt
úgy látszik mindent elfelejtettek, amit ott tanultak.

d.) Van esetleg más ok/érdekeltség, ami miatt így cselekedtek, ahogyan?"

www.tozsdeforum.hu/index2.phtml?menu=10&submenu=forum

acsub 2010.06.05. 13:30:54

Tehát:
Konkrétumok nincsenek, csak szavak és nyilatkozatok, ami kért okozott sok wmbernek és az országnak.

Remélem ez nem olyan lesz, mint a megfigyelési ügy anno.

acsub 2010.06.05. 13:34:26

" "a kormánynak egyébként nem az a dolga, hogy a monetáris politikával foglalkozzon, hanem az, hogy fiskális téren tegye rendbe a folyamatokat, és tartható legyen a tervezett deficitcél.""
Ezzel hogyan egyeztethető össze az MNB elnökének a támadása?
Meg az irreálisan alacsony kamatokról való folyamatos vizionálás?

irrational 2010.06.05. 13:39:00

Ez az egész úgy, ahogy van baromság...
Meg ezt a csontvázas hülyeséget is el lehetne felejteni, meg a feltáró bizottság, ez mind csak a külvilágnak szól, pontosan ismerték a magyar költségvetés állását kormány alakítás előtt is.
Ezzel vezetik föl azt, hogy nem lesz adó-csökkentés, és a kerítés senkinek nem lesz kolbászból...

acsub 2010.06.05. 13:39:58

Tettünk egy nagy kört, a forint elszállt, a hiánycél változatlan.
Nem lehetett volna e kör nélkül ugyanide eljutni?

jágör68 2010.06.05. 13:40:40

Nemtom Libajnai meg vízeséses villás Oszkó mi alapján fényezik ennyire saját magukat.
Egyetlenegy költségvetési évet nem vittek végig- mert ugye a 2009-est még a nagytudású Böszméék állították össze- most meg májusban már leléptek a "Válságkezelő Szakértők", tehát a 2010- est is csak kb félig.
A többit meg hozza össze az új kormány.
Nem elegáns ennyi "teljesítménnyel" legendákat gyártaniuk magukról, hogy ők aztán "denagyonválságkezeltek"

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.05. 13:41:40

Az RTL-es hírekben ki volt vágva két részlet Varga beszédéből, az egyik, hogy a Bajnai-kormány hazudott, ezt jól kihangsúlyozta a Misi. Ez semmi más nem volt, csak kampánybeszéd, a nagy semmi, egy számok nélküli hanlaty. Gondolom cinkos lenni 5 nap munka után veszteni a szavazótáborukból 10%-ot. Az egyszeri ember aki híreket néz az majd összerakja, Bajnaiék hazudtak ezért Viki megszorít.

Valójában folytatják a Bajnai-féle programot, talán keményebb megszorításokkal, de mivel jön az önkormányzati pénzosztókról szóló választás amit 4 év után jó lenne megtartani ezért kampányolni kell. Bravó fiúk, a tények közlésében ismét bajnkok vagytok, pont úgy mint Gyurcsányék.

Kedvenc Varga idézetem a beszédből: A csontvázak nem előre láthatóak, hirtelen esnek ki a szekrényből. Mint egy jobb John Carpenter-féle horror borítószövege. Várjuk a csomagocskák meghirdetését fiúk.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 13:43:52

@turner:

Más út pedig szerintem nincs.
Másképp hogy tartaná a kozmetikán alapuló 3,8%-ot? Ez a mai volt az előkészítés, aztán majd hétfő-kedden elkezdik csepegtetni. Feri meg röhög a markába.

Ted Striker 2010.06.05. 13:46:07

laspalmas kihagytad a legfontosabb részt:

"Többszöri újságírói kérdésre sem volt hajlandó azonban egy számot mondani, hogy összesen mekkora lyuk tátong szerintük a büdzsében, noha közel egytucatnyi tételt megemlített (önkormányzatok, állami pénzalapok, tb-alapok, regisztrációs adó, költségvetési szervek kiadásai), és lapunknak sem mondott még számot egy-egy tételnél sem az állítólagos elszámolásra. Azzal hárította el a részjelentés közzétételére vonatkozó újságírói kérést, hogy a részjelentést átadta ma reggel Orbán Viktor kormányfőnek és innen kezdve a miniszerelnök dolga intézkedni a dokumentum sorsáról."

jágör68 2010.06.05. 13:47:50

Sok birka megszavazta ezeknek a 2/3- ot. Hát most lehet éljenezni!
A Jobbik volt az egyetlen párt amelyiknek programjában szerepelt az adósságújratárgyalás, sőt elengedés.
De mivel a Narancsék erről hallgattak, az IMF meg a hitelezők úgy gondolják, hogy
"de a magyar emberek igenis akarnak fizetni".
Hát én aztán nem.
Amit ótópálya- kartellekre, ki nem fizetett alvállalkozós építkezésekre, 20 éve épülő 4-es retró makettre, BKV- végkielégítésekre, shanghaji utazgatásokra, kaviárra, lazacra meg bérretegő média- csicskákra, stb stb

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 13:47:54

@Charybdis:

Azért alapja biztos van.... Viktor is biztos osztogatna inkább, hogy szinten maradjon a szavazótábor létszáma

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 13:49:57

@acsub:

Oszkó azért bekaphatja:

"Lerágott csont az állami közlekedési cégek adóssága, amelyről többször leszögeztük, hogy az esetleges adósságátvállalás előtt át kell alakítani ezeket a cégeket, hogy ne termelődjön újra és újra az adósság – "

Ők meg az elődeik miért nem alakították át? Ja, hogy jó volt ez így feneketlen kútnak....

acsub 2010.06.05. 13:51:39

@jágör68: Ha jól emlékszem jó pár Bajnai féle korrekció volt abban a költségvetésben.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 13:53:27

@irrational:

"pontosan ismerték a magyar költségvetés állását kormány alakítás előtt is"
Honnan? A szocik elmondtak nekik mindent őszintén, ahogy pl. Veres csinálta annak idején? Vagy leskelődtek Misiék a kulcslyukon? Vagy ezek ilyen tök közismert számok, amiket pl te is tudsz? Mert akkor pötyögd már be légyszíves.

Ted Striker 2010.06.05. 13:53:47

@laspalmas: ideje lenne alátámasztani SZÁMOKKAL a kiposztolt véleményedet...ja,hogy nem tudod, mert a VargaMisi sem mondott semmit?

jágör68 2010.06.05. 13:55:40

@acsub: Magyarul sose állt meg 2003 óta, amit elterveztek
Idén se lesz másképp

minimalista 2010.06.05. 13:57:36

Elegem van már a a mindenféle konkrétumot nélkülöző hablatyból, a delejes hazugságokból, a népi-nemzeti sallangból és a liberális maszlagból. Ha immár 20 éve nem hallottunk semmit arról, hogy valójában mire is számíthatunk, hogy áll a büdzsé, akkor majd pont most fogunk. Frászt! A fidesz kezdi bebizonyítani, hogy nekik sincs eszük ágában sem konkrétumokkal tömni a szerencsétlen halandó polgárok fejét, miért is tennék, hiszen ezzel a saját "mozgásterüket" szűkítenék.

Továbbra is kilátástalan az ország jövője! Hosszú távú stratégia, előre tervezés: NULLA!
A fidesznek sincs országképe, fogalmuk sincs arról milyen területre kéne ráfeküdni ahhoz, hogy gazdaságilag sikeres állammá váljunk.

Miért nem lehet meghatározni a prioritásokat és abba, akár megszorítások árán is: dönteni a pénzt!
- mezőgazdaság talpraállítása, előbb önellátás majd export orientáció
- Kutatás-fejlesztés ipari szintűtámogatása, a mai gdp arány minimum 10-szeresével,a fejlesztésekeet itthon materializálni és innen piacra dobni, állami segítséggel, ezzel elősegíteni az akár állami, de ténylegesen nemzetközileg piacképes magyar konszernnek létrejöttét ( mint anno Ganz, tungsram stb...)
- közmunkaprogram:akinek nincs munkája, ne kapjon segélyt, de/csak rendes munkáért tisztes fizetést és megoldani végre az árvízvédelmet, az öntözést az elsivatagosodó alföldön és felújítani a közutakat.

acsub 2010.06.05. 13:57:36

@laspalmas:
A BKV, MÁV az állatorvosi ló. A kormányok mindig konszolidálják.(Az előző Fidesz kormány is)
Ez nem megoldás, itt Oszkóval értek egyet.

GY.F-et lehet hibáztatni, Oszkóékat nem ez ügyben. 1 évük volt, amit vállaltak ( válságkezelés, hiányleszorítás) azt megcsinálták.
A forint árfolyam is ezt mutatta.

Amit Bajnaiéknak felróhatsz az pl. a sávoly ügy. Nyomták mint állat, (azt hiszem Oszkóval, a PM-mel szemben Bajnai), de szerencsére pl. Bodokynak, az LMP-nek köszönhetően nem tudták véghezvinni.

Ted Striker 2010.06.05. 13:59:08

@laspalmas: Virtuálisan megemelem a kalapom, hogy beszúrtad az általam idézett részt!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 14:01:09

@Ted Striker:

Melyiket?
Hogy szívesebben osztogatnának, mint megszorítanának? Ez sima logika, nem kellenek hozzá számok.

acsub 2010.06.05. 14:01:23

@laspalmas: Egyrész nyilvános az átadási anyag, fent van a neten.
Varga a költségvetési bizottság elnöke volt, sok mindenhez hozzáférhetett. Oszkó többször mondta, hogy rendelkezésére áll.

Arp1 2010.06.05. 14:02:12

@Charybdis: Ha viszont a helyzet olyan rózsás ahogy azt Oszkóék mondják, akkor meg minek készítenének elő egy újabb megszorítást?

Az hogy tartani kell az előző kormány hiánycélját az nincs ellentétben azzal, hogy fizetetlen csontvázak léteznek. Ezért kell valamit tenniük. Remélhetőleg nem megszorítaniuk. Az eddigi retorika alapján az lenne logikus, ha intézményeket vonnának össze, és köztisztviselőket rugnának ki, persze ha ennyi elég.

Azt elhiszem Szijjártónak hogy nem gondolta, hogy szavainak hatása lesz. Lehet hogy önmagában nem is lett volna, csak épp valaki kihasználta a lehetőséget, és beshortolta a forintot. Emlékezzünk 2008-ra. Minek volt ott nagyobb hatása, Gyurcsány hiteltelenségének, a világválságnak, vagy annak hogy Soros beshortolta a forintot?

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.06.05. 14:02:17

A magyar gazdasagban a legnagyobb kart a korrupcio teszi. Nagyobbat, mint a kamatszolgalat es a szocialis halo eloskodoi egyutt (na persze az se semmi!)

Ebbol a szempontbol a legfontosabb az elszamoltatas, mivel ez a legalapvetobb lepes a korrupcio megnyirbalasara, es folszamolasanak megkezdesere. Ha azt nem teszik meg, nem is csinaltak semmi lenyegeset. Szepre festettek es lelakkoztak a szart, de nem takaritottak el.

Remlik meg a Horngabi fele "nem azt mondtak, Feri, hanem hogy menj a p*csaba!" kiszolas? Jo lenne, ha a narancsos fiuk sem feledkeznenek el arrol, mire es miert kaptak a ketharmadukat. Ennek legfobb es mindeki szamara legfontosabb oka az elszamoltatas volt. Nem tobb, de nem is kevesebb! Nem a szavazofulkes forradalom, ami Viktor uj memje.

A magyar gazdasagban van penz dogivel. Csakhogy legalabb a harmada elszivarog a naplementebe. Nem uj forrasokat kell keresni, hanem a piocakat kiirtani. Sommas velemenyem hangzott el. Koszonom a figyelmet!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 14:05:07

@acsub:

BKV, MÁV: az irodista naplopók kirúgásával azért jelentős összegeket meg lehetne spórolni, csak ugye ott ülnek a haverok, rokonok, bújtatott munkanélküliek
A vízfej lefaragása igenis szimpatikus lépés lenne, mégha az állami konszolidációhoz képest elenyésző is. Ezt bárki megcsinálhatta volna már, HA akarta volna.

acsub 2010.06.05. 14:05:57

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Egyetértek!.
"Ne mindig a könnyebbik utat válasszuk, a hitelfelvételt, hanem nézzünk szét a saját portánkon, hogy mit lehetne ésszerűsíteni és hol lehetne takarékoskodni.
Szerintem óriási tartalékaink vannak e téren.
És csak akartra és józan gondolkodásra lenne szükség.

Ja meg kevesebb lenyúlásra.

Nem "egyéb feltétellel" versenyeztetés nélkül bővíteni a privatizációs törvényt, és nem a kormányzati weblapokra költeni induláskor 1 milliárdot. Talán nem ezek a legfontosabbak."

www.tozsdeforum.hu/index2.phtml?menu=10&submenu=forum

Kicsit Karcos 2010.06.05. 14:07:23

Ezért kár volt Vargának összecsődítenie ennyi újságírót, de ha már mégis, hitelesebb lett volna, ha Bikicsunájjal mondatják el ugyanezt a semmit.

Bakker, ez még egy parlamenten kívüli párt beugró portásának az unokaöccsétől is kevés. Hülyének néz mindenkit a Fidesz?

Samott 2010.06.05. 14:10:45

Csak en erzek ellentmondast a sok "nem igaz" dolog es a tarthato koltsegvetesi hiany kozt? Ha ezek mind "nem igazak" lennenek, menne az orszag a levesbe, nem lenne tarthato a koltsegvetes. Nincs a kasszaban potya penz osztogatni, es az EU se enged nagyobb hianyt ugyanezert... ez bizony szopas az onkormanyzati valasztasok elott, meg a felfokozott elvarasokkal szemben, de nekem Varga mely hallgatasa a reszletekrol (osszegekrol) inkabb azt sugja, hogy nincs olyasmi, ami az o erveleset igazolna. Ez bizony egy formas bloff, eleg vacakul kivitelezve.

Tilikov (törölt) 2010.06.05. 14:10:45

Most akkor mi változott valójában?

- hiánycél marad
- adócsökkentés marad
- csúnya szocik romokat hagytak maguk után marad

Változott valami? Talán csak az, hogy a zemberek végre tudják hány csontváz van a szekrényben. Köszönjük Varga Misi!

Kicsit Karcos 2010.06.05. 14:12:37

@minimalista: 10/10. Nem akarod megfúrni a Fellegi-Varga-Matolcsy-féle gazdaságpolitikai kabinetet?

jágör68 2010.06.05. 14:12:50

El kell kobozni a tízmilliárdos magánvagyonokat.
Nekem senki ne mondja, hogy 40, 50, 90 miliiárdot lehet keresni tisztességes munkával.
Mikor keres ennyit 35- 40 év alatt egy tanár, orvos, ápoló, tűzoltó, munkás?
Még az 1%-át se!!! Hogy a büdös f#szba van ez?

acsub 2010.06.05. 14:17:10

@laspalmas: Ez így van. De senki se akarta. ÉS ne legyen illuzióid, hogy csak az MSZP nem akarta.
De nem csak erről volt szó.
Van egy Baló műsor (Kassza), amiben az adót, nyugdíjat stb. a MÁV-ot kitárgyalták.
Ott eléggé érdekes dolgok derültek ki túlszámlázásokra. MÁV bennfenteseknek, vagy pé. az áramért állítólag havonta !!! TÖBB SZÁZ MILLIÓVAL fizetnek többet, mint a normális.

videotar.mtv.hu/Videok/2010/03/04/21/Kassza_2010_marcius_4___A_MAV.aspx

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.06.05. 14:22:40

@laspalmas: Nem a vízfej a drága, hanem a sorompőőrök, váltókezelők, az, hogy minden állomáson öt munkahely van, ami összesen félszáz embernek teremt melót...

Egy mellékvonali állomás önműködővé alakítása 3 év alatt termeli meg az árát.

Az egyszeri beruházás költségei pedig bejönnének, ha felrúgnák az előnytelen szerződéseket, például a forgalmi irodában a forgalmista nem cserélhet izzót, hanem egy forródrótot kell hívnia, ahonnan kiszáll két csóka egy Ford Tranzittal 50000 forintért és kicseréli az izzót.

Az ilyenekből lehetne csökkenteni a veszteségeket.

acsub 2010.06.05. 14:28:09

Oszkó reakció:
"Oszkó Péter ugyanakkor visszautasította az államtitkárnak azt a kijelentését, hogy a 2010-es költségvetésben több adat nagyságrenddel tér el a valóságtól, azaz nem igaz a büdzsé több tétele.

Oszkó Péter hangsúlyozta, hogy a költségvetés egyenlegét érintő kockázatokról részletesen beszámolt, azok kezelésének módját is a legtöbb esetben kidolgozta az előző kormány. A költségvetésben elkülönített tartalékok erre elegendőek is.

A részleteket elemezve kiemelte: valótlan az állítás, hogy a Magyar Fejlesztési Banknál, illetve a Hitelgarancia Rt.-nél 100 milliárd forint nagyságrendű veszteséggel kellene számolni. A kormányváltás előtt az MFB-t átvilágította egy neves könyvvizsgáló, s annak megállapításai szerint a bank kétes kinnlevőségei megfelelően, sőt túl is vannak fedezve tartalékokkal. A Hitelgaranciánál pedig joggal lehet számítani arra, hogy a recesszió végeztével a beváltandó vállalt garanciák mértéke csökkenni fog.

A volt pénzügyminiszter a "többszörösen lerágott csontok" közé sorolta a közlekedési vállalatok - a BKV, a MÁV, a Malév - kiadásaira vonatkozó kijelentéseket, megismételve: a kormány döntése, hogy kívánja-e konszolidálni e társaságokat, ha igen, az természetesen növelni fogja a költségvetés kiadásait. Ezt viszont nem kell meglépni, így ez nem veszélyezteti a költségvetési hiányt.

A Varga Mihály által felsorolt adóbevételek elmaradását a költségvetési számoktól a volt pénzügyminiszter nem cáfolta, ugyanakkor kiemelte, hogy ezeket az előző kormányzat még az év elejei prognózisában bemutatta. Ez sem olyan új fejlemény, ami miatt a költségvetési hiányt módosítani kellene, és ne lenne kezelhető - tette hozzá.

A volt pénzügyminiszter szavai szerint a költségvetési szervek kiadásai a prognózisok keretein belül vannak, hála a fegyelmezett szigorú költségvetési politikának, ezt kell folytatnia a jelenlegi kormánynak is. Arra a felvetésre, hogy nem történtek strukturális változások, kijelentette: voltak ilyen intézkedései is az előző kormánynak, például a nyugdíjrendszer területén, s ennek pozitív hatása már érezhető is az idei költségvetésben. Mélyreható intézményi reformokat idő és politikai támogatottság hiányában, azonban valóban nem tudtak végrehajtani. "Ez a jelenlegi kormány feladata és lehetősége" - tette hozzá.

A Vértesi Erőművel kapcsolatos felvetésre kijelentette, az azzal kapcsolatos veszteségek fedezetét az Magyar Villamos Művek nyereségénél figyelembe vették. Igaz ugyanakkor, hogy az erőmű függő pereinek eredménye még hozhat további kiadási kötelezettségeket, de ez mindössze 1-2 milliárd forintos tétel lehet."

www.hirado.hu/Hirek/2010/06/05/13/Oszko_orom_latni_hogy_az_uj_kormany_a.aspx

minimalista 2010.06.05. 14:31:42

@Kicsit Karcos:
Megfúrni? Ha végre látnám a stratégiát benne, lehet hogy nem is lenne rá szükség.
Csak sajnos nehezen hiszem el, hogy ők tényleges (radikális) változást akarnának az ország gazdasági és minden más szintű jövőjében.
Amit fentebb leírtam, lehet hogy nem megvalósítható, de pofon egyszerűnek tűnik és talán használhatna is.
Csak hogy a politikai elitünk NEM AKAR független Magyarországot, ezt már többszörösen és végleg bebizonyították...

Meleardil Eressea Iluvadan 2010.06.05. 14:40:07

@minimalista: "Miért nem lehet meghatározni a prioritásokat és abba, akár megszorítások árán is: dönteni a pénzt!
- mezőgazdaság talpraállítása, előbb önellátás majd export orientáció
- Kutatás-fejlesztés ipari szintűtámogatása, a mai gdp arány minimum 10-szeresével,a fejlesztésekeet itthon materializálni és innen piacra dobni, állami segítséggel, ezzel elősegíteni az akár állami, de ténylegesen nemzetközileg piacképes magyar konszernnek létrejöttét ( mint anno Ganz, tungsram stb...)
- közmunkaprogram:akinek nincs munkája, ne kapjon segélyt, de/csak rendes munkáért tisztes fizetést és megoldani végre az árvízvédelmet, az öntözést az elsivatagosodó alföldön és felújítani a közutakat. "

Ez tulajdonkeppen a jobbikos program magja. Ha a kozbiztonsagot es az oktatast is hozzacsapod, akkor lefedted a lenyeget.

Namost, nekem tokmindegy ki csinalja meg. Meg az ujjalakult MSZMP-t is segitenem, ha ennek fogna neki, es senki mas nem lenne hajlando. Epp mint a garda. Teszik, amit kell. Jobb lenne, ha azok csinalnak, akiknek a dolga. Csakhogy tojnak ra. Ha maga Don Alessandro teremt kozbiztonsagot idehaza, akar a gyurujet is megcsokolom (meg ha utana ki is kell hipoznom a szamat).

jágör68 2010.06.05. 14:40:48

@acsub:
Ez az Oszkó nevű barom...
Persze, mondjuk a kórházak 100 milliárdos adósságát sem kell konszolidálni, majd nem lesz egészségügyi ellátás. Ugyanígy a BKV, MÁV állami közműcégek. Nem kell nekik pénzt adni, majd legfeljebb leáll az élet.
Az ilyen Oszkó- féle barmokat fejbe kéne lőni.
Bezzeg a bankokat már hány ezer milliárddal konszolidáltuk 20 év alatt, az ellen egyik pénzügyi zseni se tiltakozott, mert mind a VIP- listákon voltak, ők hordták szét a betétesek pénzeit, vissza nem térítendő VIP- kölcsönökkel!!!!!

Rwindx 2010.06.05. 14:54:49

Nos igen, ez nagyon kevés információ azok után amit Kósa és Szijjártó kijelentése okozott. Ennél jóval többet kellett volna közülniük, vagy ha nem akarnak közölni, akkor a fenti tandemnek be kellett volna fognia a száját.

martonx 2010.06.05. 14:55:42

Engem ez még mindig nem érdekel. Az is hülye aki a Fityiszre fogja a mostani válságot, meg az is, aki vakon tőlük várja a megoldást.

Arra vagyok kíváncsi, hogy mikor lesznek már konkrétumok, és hogy merre indulnak el (elindulnak-e?).

Az utóbbi időben előbújó komcsi kommentelőknek meg üzenem, hogy a Fityisz egyszerűen képtelen annyira szar lenni, mint az utóbbi 8 év tolvaj bandája, és hogy egy hete iktatták be őket. Az lett volna az igazi katasztrófa Magyarországnak, ha a napokban Gyurcsány már a második öszödi igazságbeszédét adná elő.

szaqarb 2010.06.05. 15:00:58

Egyetértek a bejegyzéssel.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.05. 15:14:49

Ez újabb megszorításokat jelent. Pont.

Csak attól tartok, hogy már megint rajtam meg a magamfajta gyalogokon kezdik a megszorítást. Pedig lenne pár ötletem...

pszicho pete · http://elitklub.blog.hu/ 2010.06.05. 15:18:18

@minimalista: Kiegészíteném egy 0. cselekvéssel: az ügynökakták rendezése, hogy többé ne kerüljenek hatalomra azok, akik az előző rendszerben szerepet vállaltak, mert a) alkalmatlanok, b) nins erkölcsi jogalapjuk tovább rontani a levegőt ebben az országban, ráadásul megvan az esélye, hogy továbbra is a maszopos/szadeszes/fityiszes/stb. cimbiknek juttatják a pénzt.
Utána 1. pontba tenném a jogszabályok (adózás, közbeszerzés, stb.) átláthatóvá tételét, mert a jelenlegi a kiskapuzást támogatja, ahol a politikusok és a cimbik átbújhatnak. Utána a többi.

acsub 2010.06.05. 15:20:32

@jágör68: A konszolidáció és a müködtetés között van csepnyi finonszírozásbeli külöbség.
Előszőr rendbetenni, racionalizálni, aztán konszolidálni, hogy aztán ne kelljen megint.
A konszolidációt (adósságátvállalást) nem kötelező most megtenni.

acsub 2010.06.05. 15:22:53

@jágör68: Ha jól emlékszem a Postabankot a Fidesz konszolidálta.

Rwindx 2010.06.05. 15:23:06

@Periwinkle (aka A 40-es fantomja):
Remélhetőleg inkább kiadásokat csökkentenek, adóemelés helyett.

Mourinho már nem a király 2010.06.05. 15:31:01

Eddig azt akartátok, hogy kussoljanak, mert Kósa szól 2 mondatot és bedönti a HUF-ot, az EURO-t, a fél világot...Most meg azt akarjátok hogy mondjanak ki mindent. Akkor melyik is legyen? :D

Amugy niylvánvaló, hogy a fidesz is igérgetett a választás során, mert ha nem akkor esetleg nem jött volna össze a 2/3-ad ha kimondják az igazságot. Ezt valahol meg tudom érteni, bár a hazugság az hazugság, ne legyünk kétszínűek, amikor a szocik csinálták, nem néztük jó szemmel.
Mindenesetre én bármikor bárkinek hamarabb hiszek mind egy szocinak vagy egy szdsz-esnek.
Egy kicsit durvának találom, hogy a kormány meg sem volt alakulva, de már az egész média a fideszt szidta hogy mi, hogy héé, meg így meg úgy.

Mourinho már nem a király 2010.06.05. 15:35:57

Egy kis off, de van az országnak elég baja az árvizek miatt is. Ilyen állapotban nem sok kormány vehetett át országot: 8 év szoci vezetés után, gazdasági válság, megrendült euro-zóna a görögök miatt, most természeti katasztrófa: árvíz, + ugye mezőgazdasági termés sem lesz ezek után valami jó...

Az árvízzel kapcsolatban akartam megjegyezni, hogy az előbb néztem képeket, Orbán kilátogatott az árvíz sújtotta térségekhez, és egyrészt nem öltönyben lófrál mint Gyurcsányi, másrészt látszik rajta az együttérzés, nem vigyorog, tényleg látja hogy baj van,

a katona fehérben 2010.06.05. 15:39:28

@laspalmas: Honnan? A szocik elmondtak nekik mindent őszintén, ahogy pl. Veres csinálta annak idején? Vagy leskelődtek Misiék a kulcslyukon? Vagy ezek ilyen tök közismert számok, amiket pl te is tudsz?

Tudod, hogy hívták a költségvetési bizottság elnökét az elmúlt 8 évben? Megsúgom: Varga Mihálynak. És nem, ez nem egy véletlen névegyezés, ugyanarról van szó, aki most színházasdit játszik a tényfeltárással, és kerekedő szemekkel lepődik meg a számokon, mintha most látná őket először. (A te tájékozottságodról is sokat elárul ez a kulcslyukon leskelődős megjegyzés.) Szóval ha nem hazudik (hiszen azt ők nem szoktak, ugye), akkor ugyan miért nem dolgozott eddig, és miért vette fel a szép összegű bizottsági pótlékot? A parlamenti vita során - merthogy ilyen is van egy demokráciában, a költségvetést nem páncélszekrényben tartja a kormány - az volt a szöveg, hogy micsoda népnyúzó megszorítás, most meg tökugyanaz lett egycsapásra pazarló kiköltekezés.
Továbbá csatlakoznék azokhoz, akik megjegyezték, hogy egészen röhejes, ahogy benyaljátok az egyetlen bizonyíték vagy akár egyetlen huncut számszerű adat nélküli állításokat. Ez kb. ugyanaz, mint a dübörög a gazdaság, illetve hogy a költségvetés, köszöni szépen, jól van. Nem sokat adok az olyan emberek véleményére, akiknek nem az számít, mit mondanak, hanem az, hogy ki mondja, és a fenti bejegyzés kiváló példa erre.

lunatik 2010.06.05. 15:42:08

@pszicho pete: azt kellene, de 64 szavazattal nem fog menni.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.05. 15:46:01

@Anthony (kick-ass): :))))))))))))))))))))))))))))))))))))

"egyrészt nem öltönyben lófrál mint Gyurcsányi, másrészt látszik rajta az együttérzés,"

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))) KIRÁLY VAGY!

Majd akkor látszik rajta az együttérzés ha a megszorítócsomagnak nem megint az adófizetők lesznek a fő célpontjai hanem a politikusok mondanak le önként meg a miniszterek a milliós havi fizujukról (az állami cégeknél tengődő vezetőségi sleppről nem is beszélve), nameg a Nemzet Viktora megsarcolja a 150 milliárddal gazsulálkodó Demjánt meg Csányit. Jah, hogy ők az ő oligarchái, és ha bántja őket akkor nem mennek el vele többet Vidi meccset nézni Fehárvárra?

Viktor, ki úgy szereti népét :)))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

jágör68 2010.06.05. 15:46:28

@acsub:
Na ja, de Hornék lopták szét a zsírdisznó Princzcel.
És mivel lakossági bank volt, a következő kormány nem hagyhatta bedőlni.
Bár most akkor az egészségüggyel miért nem képesek ugyanezt megtenni.
Ennél kevesebb pénzből már csak a "beöntést minden betegségre" c. ellátást lehet nyújtani.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.05. 15:48:19

@Valahol Máshol: Az előző hozzászólásom lényege, mielőtt valami naridroid idegbeteg lenne, majd akkor hiszek az együttérzésükben ha a teherviselés közös lesz, sőt értékarányos, a milliárdos oligarchán is meglátszik majd a megszorítás nem csak az egyszerű adófizetőn amikor jönnek a citromsárga csekkek.

Thulsa Doom (törölt) 2010.06.05. 15:56:42

Mílly meglepő, hogy rossz a helyzet! Szegények nem tudták, hogy rossz helyzetben az ország... Ezt már Antall, Horn meg Orbán 1.0 is eljátszotta annak idején. Le is szarta őket a nép, ahogy kell.
Ezért kár volt kormányra kerülni. Vagy oldják meg, vagy takarodjanak ők is a kommancsok után.

"Jáááj, kidőlt a csontváz a szekrénybűl, ezért mégis csak a zemberek fogják megfizetni."
A nyakamat mertem volna rátenni, hogy ez a szöveg fog következni a választások után.

acsub 2010.06.05. 16:05:13

@jágör68: "Hornék lopták szét a zsírdisznó Princzcel."
Én úgy tudom, hogy Princz minden oldal felé adakozó volt, pont ez biztosított a hosszú üzemét.
ugyanazt csinálja, mint Csányi.

minimalista 2010.06.05. 16:06:48

@Meleardil Eressea Iluvadan:
Ha a jobbiké, akkor azt támogatom - nem rájuk szavaztam ugyan, de nem is a lejárt szavatosságú pártokra, nekem a jobbik körítése nem éppen szimpatikus, de a programjukat -bizonyos fenntartásokkal -már áprilisban a legjobbnak találtam, mert egybecsengett saját, szerény elképzeléseimmel.
"amost, nekem tokmindegy ki csinalja meg. Meg az ujjalakult MSZMP-t is segitenem, ha ennek fogna neki, es senki mas nem lenne hajlando."
Teljesen igazad van, tök mindegy ki az, csak az ország érdekében cselekedne végre, aki hatalmon van!

minimalista 2010.06.05. 16:15:03

@pszicho pete:
Módosító indítvány egyhangúlag elfogadva!
És a legfontosabb szerintem a jogi környezet rendbetétele, igazad van, minden ott kezdődik el!

Ted Striker 2010.06.05. 16:21:21

Az Eurasia Group nevű vezető londoni gazdasági-politikai kockázatelemző és tanácsadó csoport értelmezése szerint a Fidesz fő célja most az "irreális" – egyebek mellett a nagy adócsökkentésekre tett – kampányígéretek "összhangba hozása a valósággal". Az elemzők szerint a hét utolsó két kereskedési napjának fejleményei nyomán a kormánynak "rá kellett ébrednie", hogy sem a piac, sem az EU, sem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) "nem fogja eltűrni a fegyelem hiányát".

A ház szerint a kérdéses nyilatkozatokat "politikai operatív" személyiségek tették, nem gazdaságpolitikai döntéshozók, és "nem várható", hogy a közeljövőben ismét megszólaljanak (gazdasági ügyekben). Ez jósolják más nagy londoni intézmények is. A JP Morgan bankcsoport citybeli befektetési részlege előző napi helyzetelemzésében azt írta: Kósa Lajos alelnök "befolyásos figurája a Fidesznek és nagy tisztelet övezi", a jövőben azonban esetleg "mégsem őt tekintik majd a megfelelő személynek arra, hogy olyan gazdaságpolitikai nézeteknek adjon hangot, amelyekre könnyen ugrik a piac". Kósa Lajos előzőleg egy szakmai konferencián azt mondta, hogy Magyarországnak "szűk esélye van" a görögországihoz hasonló helyzet elkerülésére.

Az Eurasia Group szombati elemzése szerint a politikusok "kissé túl messzire mentek az átpolitizált nyilatkozatokkal", és valós az a veszély, hogy – bármennyire kiegyensúlyozott nyilatkozatok hangozzanak is el következő napokban – az elszenvedett hitelvesztés miatt a piacon "senki nem fog nekik hinni".

A Royal Bank of Scotland (RBS) globális felzárkózó piaci kutatási részlegének vezetője, Timothy Ash előző nap befektetőknek Londonban kiadott helyzetértékelésében azt írta: a forint tovább fog gyengülni, ha a magyar kormány nem áll elő "a lehető leghamarabb" hiteles gazdaságpolitikai bejelentésekkel, bár "már így is károsodott a magyar gazdaságpolitikai hitelesség", és "a Fideszt az a veszély fenyegeti, hogy a piac fogja megfegyelmezni".

A JP Morgan szombaton Londonban közölt friss elemzése és előrejelzése szerint a Magyarországgal kapcsolatos hírek a következő napokban még jórészt negatívak lesznek, de a kormány által esetleg bejelentendő, akár "nem szokványos" stabilizációs intézkedések lehetővé tehetik a tárgyalások folytatását a valutaalappal és az EU-val. A JP Morgan várakozása szerint Magyarország ősszel új megállapodásra juthat az IMF-fel és az unióval.

A ház az általa valószínűsített lehetséges intézkedések között említette a MÁV, valamint a helyi és a városi közlekedési vállalatok kötelezettségeinek formális hozzáadását a magyar közadósság-állományhoz. A JP Morgan számításai szerint ez 3 százalékponttal is emelheti a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság-rátát.

A cég londoni elemzői szerint a kormány várhatóan végrehajtja az ígért adócsökkentések "némelyikét", lesznek azonban olyan adócsökkentések és munkahelyteremtési kezdeményezések, amelyeket valószínűleg több évvel elhalasztanak. A JP Morgan valószínűsíti azt is, hogy a kormány bejelenti a nyugdíjrendszer második pillérének – vagyis a magánnyugdíj-rendszernek – valamilyen formájú "államosítását", jóllehet a cég ezt az általa vélelmezett kockázatok miatt "ellentmondásos" lépésnek tartaná.

Financial Times szombati kiadásának kommentárja szerint a legutóbbi nyilatkozatok várhatóan "erősítik a befektetők által a Fidesz-kormánnyal szemben táplált gyanakvást". A londoni gazdasági napilap szerint a piacok eleinte üdvözölték a Fidesz választási győzelmét, ám azóta idegességet okoztak a jegybankkal vívott, ismételt kormányzati összecsapások, és azok a felhívások, hogy a devizaalapú hiteleket át kell váltani forinthitelre.

Timothy Ash, a Royal Bank of Scotland globális felzárkózó piaci stratégája a Financial Timesnak azt mondta, hogy az új kormánynak "egy kicsit világosabban kell gondolkodnia a piaccal folytatott kommunikációról". Ash szerint ugyanis a jelenlegi piaci helyzetben "így egyszerűen nem lehet beszélni".

Pista bá' 2010.06.05. 16:38:40

Még mindig tartom, sőt, egyre inkább tartom, amit tegnap a hasonló témájú topikban 23:02-kor írtam kommentemben. Szerintem akkor megmondtam a tutit.

1) Természetesen igaz az, hogy nem elszólásról volt szó sem Kósa, sem a pulóveres bácsi esetében. Gondosan meg van koreografálva minden. A FIDESZ-ben nagy a kommunikációs fegyelem, ha valaki olyat pofázik, ami nem egyezik a párt irányvonalával, akkor 1 nap alatt megszabadulnak tőle (ld: Mádi László a vagyonadó ügyében)

2) Az viszont természetesen NEM IGAZ, hogy csődközeli helyzetben van az ország. Ezt minden valamit magára is adó szakértő tudja, az MNB jelentése is alátámasztja. A Kósa és a pulóveres bácsi beszólása azért kellett, hogy pánikot keltsen, főleg a devizahitelesek körében. (Nem mellesleg nyerészkedni is lehetett rajta a bennfenteseknek, ez sem mellékes, de nem ez volt a legfőbb oka.) Ez - mármint a pánik, mint látjuk, sikerült is. PÁNIK VAN.

3) A FIDESZ-nek költségvetési mozgástérre van szüksége. Ez igaz. De itt téved a legtöbb ember is, amikor azt hiszi, hogy az EU-t vagy az IMF-et tudjuk zsarolni ezzel. Őket nem lehet zsarolni, ezt nyilvánvalóvá tették már korábban is Viktor számára. A görögöknek is be kellett adniuk a derekukat, pedig ők nagyobb zsarolási potenciállal rendelkeztek, mint ez euróövezet tagja. Mivel lehetne az EU-t zsarolnia ennek a kis országnak, AMÍG még csak az euróövezetnek sem tagja? Sőt, még az ERM-be sem léptünk be. Szarnának ők arra, hogy bedől a forint.

4) Tehát nem EU/IMF zsarolás, viszont mindenáron kell a költségvetési mozgástér. Honnan jöhet a pénz? Adóemelés? Kizárva. Nyugdíj/szoc. kiadások radikális csökkentése? Kizárva. Mind olyan döntés, amire rámenne a párt. Akkor mi??? Beszéltek már róla korábban

...dádámmmm...

visszaállamosítják a magánnyugdíjpénztárakat. Elő volt ez készítve. Sokan eleve visszaléptek már az állami rendszerbe. Az emberek ezt fogják a legkönnyebben benyelni. Azt a pénzt, ami a magán nyugdíjszámlájukon szerepel, úgysem érezte még senki igazán magáénak, hiszen még sokáig nem férhet hozzá. Megmagyarázzák majd, hogy nem is vesznek el ők tulajdonképpen senkitől semmit, hiszen visszakerülve az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszerbe, lesz majd mindenkinek "bőven" nyugdíja (svéd modell.) A KDNP már többször erőltette ezt a tervet korábban, a FIDESZ is beszélt róla, de téma volt az év elején is (Szanyi-féle ajánlat a Bajnai-kormány hivatalba lépésekor). Meg 1 hete is fellebbentették (Surányi), mint nem reális lehetőséget. PEDIG bizony reális. És nem is új dolog. Szondáztatták már a népet, ki mit szólna hozzá.

5) A többi már összeáll, nem? Itt volt nemhivatalosan az IMF, velük megbeszélve. Velük azért kellett tárgyalni, mert a biztosítók / bankrendszer jelentős haszontól esik el ezáltal. Brüsszelbe azért kellett mennie Orbánnak, mert le kellett tisztáznia egy könyvelési kérdést. Nem könyörögni ment, hogy engedjenek nagyobb hiányt. Itt van megzsugázva a dolog. Csak egy könyvelési kérdést kellett tisztázni. Ha ugyanis a költségvetésbe visszakerülő százmilliárdokat KÖTELEZŐ lesz az EU szerinti államháztartási könyvelésben hosszú távú kötelezettségvállalásként kimutatni, akkor az egésznek nincs értelme, mert nem javítja az büdzsé egyenlegét. Ha viszont egyelőre nem kell a könyvelésben extra kötelezettségként szerepeltetni, akkor ez súlyos százmilliárdokat jelent többletforrásként a költségvetés számára. Az alapkezelők nem örülnek neki...de ez van...És MEGVAN A MOZGÁSTÉR AZ ADÓCSÖKKENTÉSRE.

6) Megvan az is, hogy Kósa milyen "gazdasági alkotmányossági" szabályokról zagyvált???
Ez a magántulajdon alkotmányos védelme. Hiszen szigorú értelemben nézve itt most magántulajdont államosítanak (mint anno 1948-ban a komcsik), annyival jobb a helyzet, hogy az emberek legtöbbje ezt még nem érzi magántulajdonának. Orbán is kinyögte a kulcsszavat Brüsszelben, hiszen azt mondta, hogy nem elég módosítani, hanem "struktúraváltás kell". Erre gondolt. A nyugdíjrendszer strukturális átalakítása, állami alapokra való visszahelyezése.

7) Ez hamarosan be lesz jelentve és pillanatok alatt megnyugszik a piac. Az euró nem lesz ugyan 250.- Ft, de nem marad 290.- sem. Valahol a kettő között (270 környékén) lesz az árfolyam már 1 hónap múlva. A legnagyobb átverés, hogy a rettegő devizahitelesek még hálásak is lesznek, hogy Viktor megmentette őket, pedig valójában csak a megtakarításaikat húzta le róluk egy elhúzódó színjáték kíséretében.

8) Ezt látszik erősíteni, hogy a mai napon is az a kormányzati kommunikáció lényege, hogy több százmilliárdos lyukak vannak, DE MÉGIS, ENNEK ELLENÉRE IS lesz adócsökkentés. LESZ ADÓCSÖKKENTÉS. Hogyan másképpen lehetséges ez, mint ahogy az imént levezettem?

Mondom, Viktor célja az, hogy az emberek még hálásak is legyenek neki azért, hogy lenyúlja a magánnyugdíj számlájukat. Ezért a 3 napos színjáték. És szerintem össze fog neki jönni. Legalábbis a túlnyomó többség hálás lesz.

A poén az, hogy semmi nem új, amit leírtam, csak össze kellett rakni a "puzzle" darabkáit.

Rwindx 2010.06.05. 16:42:59

@Anthony (kick-ass):
Nagyon egyszerű. Ha beszélnek akkor beszéljenek tisztán, mutassák meg mi a konkrét helyzet és annak mi a pontos oka. Ha ezt nem akarják megtenni, akkor kussoljanak. Ennyi. A legrosszabb az ha valami homályos utalásokat tesznek valamire, amit senki és semmi nem hajlandó alátámasztani semmivel, ugyanis ezzel saját és az ország hitelét rombolják. Másra mindez nem jó.

st1 2010.06.05. 16:45:35

@Ted Striker: "Ez jósolják más nagy londoni intézmények is."
"Ez" = Ezt

A "nagy londoni intézményeket " nem lehet komolyan venni, tekintettel a válság elmélyítésében szerzett elévülhetetlen érdemeikre.
Ha még jósolnak is, az külön tragédia.
Található egy nekik való intelem a Vastagbőrön: "Kussoljatok már, basszátok meg!"
Ennél többet igazán nem tehetnek.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.05. 16:48:22

@Pista bá': Kiegészíteném annyival, hogy a nagyobb mozgástér, egész pontosan a nagyobb időtáv miatt én várom a nyugdíjkorhatár fokozatos kitolását. Most ugye fokozatosan 65 évre van kitolva. Korábban mintha lett volna egy EU ajánlás a 70 évről. Szerintem ez is meg lesz lépve. Hisz így később kell visszaadni az embereknek azt amit államosítanak. Persze a közjó érdekében, ahogy Fellegi miniszter privatizációs-kiskapu törvénye is jelezte. Szigorúan a közjó érdekében :-P

Pista bá' 2010.06.05. 16:51:05

@Ted Striker: Ez az első cikk az eddigi 100 közül, ahol megemlítették a magánnyugdíjpénztárak államosítását.

"A JP Morgan valószínűsíti azt is, hogy a kormány bejelenti a nyugdíjrendszer második pillérének – vagyis a magánnyugdíj-rendszernek – valamilyen formájú "államosítását", jóllehet a cég ezt az általa vélelmezett kockázatok miatt "ellentmondásos" lépésnek tartaná."

Eddig senki nem jött rá? Vagy csak "nem szabad" beszélni róla, mint reális, bár kétségkívül kockázatos lépésről, ami tutira meg lesz lépve? Mondjuk még itt is "ellentmondásos lépésekről" beszélnek, meg ködösítenek. De legalább már dereng nekik ott külföldön is valami.:)

mónikaa 2010.06.05. 16:51:47

@Pista bá': "Szerintem akkor megmondtam a tutit."
Ez az! Így kell csinálni!
Ilyen egy igazi államférfi: megmondja a tutit.
Pista bá' for PM! (prime minister)

Pista bá' 2010.06.05. 16:53:35

@Valahol Máshol: Nyilván meg lesz lépve, de csak szépen, fokozatosan, több év alatt. Nem hajtja őket a tatár. Először a pénzt akarják látni a büdzsében, hogy legyen miből osztogatni ide is, oda is. Az államosítás eleve nagy "feketeleves" lesz, várni fognak vele, hogy a korhatár emelését is szóba hozzák. Majd az alkalmas pillanatban.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.05. 16:56:32

@Pista bá': Igen, ez a forgatókönyv nagyon életszerűnek tűnik. Szerdán már okosabbak leszünk, feltéve, ha akkor a további lépéseik minden pontját közlik, nem csak elmondanak háromféle dolgot, majd közlik, hogy a negyedik meg ötödik lépésről némi egyeztetés után július 30.-án adunk felvilágosítást. Jó lenne végre konkrétumokat hallani még a foci-vb nyitómeccse előtt :)

Pista bá' 2010.06.05. 16:58:07

@mónikaa: Szerintem félreértettél. Nem vagyok államférfi és nem is tervezek politikai pályafutást magamnak. Ráadásul megvetem mindkét eddigi rablóbandát.
Egyszerűen arról van szó, hogy volt egy szerintem nem rossz meglátásom, amit szerettem volna megosztani a blog olvasóközönségével.
Lehet, hogy nem ez a "TUTI". Viszont érdemes erősen elgondolkodni rajta...

martonx 2010.06.05. 17:06:21

@Pista bá': mondjuk nekem konkrétan mínuszban van a magánnyugdíj megtakarításom. Mondhatni amit 10 év alatt befizettem a harmada elúszott, nehogy kamatozna. És tegye fel a kezét, akinek akár csak nullszaldós a befizetése. És akkor a 10 évnyi inflációról még nem is beszéltem.

Ezt annak idején a komcsik pont azért vezették be, hogy a haverjaiknak kevesebbet kelljen lopni, kvázi a magánnyugdíj pénztárakkal legalizálták az emberek lenyúlását. Hál' istennek a magán egészségbiztosítókból nem lett semmi, mert az lett volna a másik koporsó szögünk.

Szóval ha csak ennyi kell, hogy ne menjen gallyra az ország, én szívesen feláldozom a zsidók éves hasznát :-DDD

jágör68 2010.06.05. 17:09:11

Már egy éve is beszélt a HírTV- ben Boros Imre, arról, hogy a 10- 20%- os veszteségeket hozó magánnyugdíjalapok helyett, akkor ezeket a pénzeket garantált állami hozamú kötvényekbe kell tenni és abból lehet már valamit építkezni.
A PSZÁF nem is értem, hogy büdös3,14csába engedhette eddig, hogy ilyen veszteségeket halmozó magánnyugdíjpénztárak lopják az emberek pénzét.
Na ja, ezt is a Bokros- csomagnak köszönhetjük. Köszönjük meg neki! A többi országépítő intézkedését is.
twitter.com/hangthebankers

Pista bá' 2010.06.05. 17:10:26

@martonx: Most majd a maradékot is benyelik. Pont erre fognak hivatkozni, hogy úgyis mínuszos volt sokaknak (talán a többségnek). De azért az még így is sok százmilliárd forint ám összességében.
Pont ezért mondtam, hogy ezt viszonylag könnyen be fogják nyelni az emberek. Mondván: úgyis mínuszos volt.
Ünnepelve lesz a FIDESZ, hogy ilyen "csekély áron" megoldotta a legsürgetőbb problémákat...

Ted Striker 2010.06.05. 17:17:27

@st1: Nézd, mivel Párzunk és Kormányunk eddig egy kumma TERVET nem közölt hogy mit szándékszik cselekedni, így mindenki csak találgat - köztük mi is és a londoniak is

jágör68 2010.06.05. 17:21:15

"A volt pénzügyminiszter a "többszörösen lerágott csontok" közé sorolta a közlekedési vállalatok - a BKV, a MÁV, a Malév - kiadásaira vonatkozó kijelentéseket, megismételve: a kormány döntése, hogy kívánja-e konszolidálni e társaságokat, ha igen, az természetesen növelni fogja a költségvetés kiadásait. Ezt viszont nem kell meglépni, így ez nem veszélyezteti a költségvetési hiányt."
Azért ez is egy külön vastagbőr posztot megérne.
100 milliós végkielégítésekkel, meg milliárdos kamu- tanulmányokkal szétlopták az állami cégeket, aztán most a csőd szélén "nem kötelező" azokat konszolidálni.
Levegőt se kötelező ám venni, Oszkó elvtárs!

regression 2010.06.05. 17:31:33

Szerintem most már beparáztak és azért nem adják ki a számokat. Akkor fogják a számokat is megmondani, amikor a cselekvési tervet is bemutatják. A forint zuhanás most kussolásra késztette őket. Ha egyszerre mutatják be az tervezett intézkedéssel akkor csillapítható talán a piaci reakció.

Vagy a rosseb tudja. Most kezdenek nagyon felhúzni. Gyurcsányékat meg fel kell akasztani -- semmilyen mozgásterünk nem maradt, tényleg IMF bábok vagyunk.

Rwindx 2010.06.05. 17:31:39

@martonx:
Azért ez fura állítás, valamelyik nap a kezembe került az én mnyp számlaértesítőm, ami 2009-re kb +22%-os hozamot mutatott.
Most rákerestem hogy az elmúlt időszakban hogyan alakult az átlagos éves hozam: 6% felett volt 10 évre vetítve, ami ugyan nem sok, de nem is negatív.
Válts pénztárt, ha nem államosítják őket...

Én csakis akkor tudom elfogadni az mnyp-k államosítását, ha lesz nyugdíjrendszer reform, pl a kommerek által rettegett "svéd model" vagy valami hasonló bevezetésével.

Pista bá' 2010.06.05. 17:39:12

@regression: Mondom, pártonkívüli vagyok és ráadásul őszintén gyűlölöm az összes pártot. Ettől függetlenül azt le kell szögeznem, hogy 1989 óta FOLYAMATOSAN IMF bábok vagyunk. Azok voltunk Antall alatt, az összes MSZP kormány alatt, no meg Vitya alatt is. És azok is maradunk.
Ezek a realitások.
Van az a mondás, hogy széllel szemben nem lehet hu........

acsub 2010.06.05. 17:41:14

@Pista bá': Gratulálok, hihető a sztori.

regression 2010.06.05. 17:47:34

@Pista bá': Egy jó vezetőnek tudnia kell ellavíroznia a zavarosban és az erőhátrányból is előnyösen kijönnie. Sajnos nincs ehhez megfelelő vezetőnk.

Dezső bá 2010.06.05. 17:48:14

Van-e kapcsolat az árvíz, és a költségvetés között?
Mi az hogy, nagyon is!

A kapcsolatot pl. a közutálatnak örvendő Vízgazdálkodási Társulatok is jelentik, amelyek adóként behajtható "hozzájárulással" sarcolják a mezőgazdaságból élőket, ám gyakorlatilag nem csinálnak semmit. Állítólag a súlyos árvíz egyik oka, a csatornák, vízfolyások, stb. elhanyagolt állapota (korábban emlegették az erdőirtást is).
Vajon hova tűnik az általuk beszedett pénz, ha tevékenységüknek nincs látható nyoma? Elmaradásának annál inkább...
(költői kérdés)

Pista bá' 2010.06.05. 18:03:35

@acsub: Köszi. A blog másik szerkesztője, zero, be is ígért nekem egy "pettyes bögrét", amennyiben igazam lesz.
@laspalmas: Részedről is áll a dolog? Szeretném azt a bögrét, nem tehetek róla...:)

delano 2010.06.05. 18:04:12

@laspalmas: Ez most megint azon kevés posztok egyike, amivel egyáltalán nem értek egyet.

""pontosan ismerték a magyar költségvetés állását kormány alakítás előtt is"
Honnan? A szocik elmondtak nekik mindent őszintén, ahogy pl. Veres csinálta annak idején? Vagy leskelődtek Misiék a kulcslyukon? Vagy ezek ilyen tök közismert számok, amiket pl te is tudsz? Mert akkor pötyögd már be légyszíves. "

Onnan ismerte Varga Mihány a költségvetés pontos helyzetét, hogy évek óta ő az ún. költségvetési bizottság elnöke. Varga Mihány semmin, de semmin nem lepődhetett meg. Pontosan ismert minden tényt, és most az a menetrend következik, amit minden épeszű ember előre tudott. Látszólag meglepődnek, előadják, hogy hát ők ezt nem tudták, és már meg is van az indok arra, hogy miért nem lehet adót csökkenti, és miért nem lesz jobb az élet.

Varga hétvégi befektetőnyugtató szavaira számitottam, ezért tegnap vettem is otp részvényt. Majd meglátjuk, hogy jó döntés volt e.

delano 2010.06.05. 18:07:10

@jágör68: "El kell kobozni a tízmilliárdos magánvagyonokat.
Nekem senki ne mondja, hogy 40, 50, 90 miliiárdot lehet keresni tisztességes munkával.
Mikor keres ennyit 35- 40 év alatt egy tanár, orvos, ápoló, tűzoltó, munkás?
Még az 1%-át se!!! Hogy a büdös f#szba van ez? "

Nocsak egy új kommunistát köszönthetünk köreinkben?
Keressen mindenki ugyanannyit? Legyen mindenki egyenlő? Le a nagytőkével?

Rossz hírem van: a 40 év elmúlt, és nem valószínű, hogy visszatér...

kamasuka 2010.06.05. 18:08:19

Három napos kormányülés. Mifaszt vártok számokat szombaton? Majd ha végeztek, kaptok számokat. Ezért nyivákol a szociálciánista balfasz sajtó még egyet utoljára, mert érzi a kötelet a nyakán a volt börtönbe való büdösbolsevik gang. Két napja fossák a szart blogokon, írott és elektronikus sajtóban. Pedig a sorsukat ők sem kerülhetik el: a Népfasza megszűnik, a haveroknak nem lesz több állami lóvé, és mind úgyjárnak majd, mint Hagyó Miki: az utolsó előtti pillanatban rajtuk is kattan majd a bilincs ...

regression 2010.06.05. 18:09:20

@delano: Na nehogy azt hidd, hogy nem lehet eltrükközni a számokat, úgy, hogy a bizottság ne lásson bele! Ettől persze még hazudhat Varga Mihály, de azon se lepődnék meg, ha a számok kozmetikázottak lennének.

regression 2010.06.05. 18:12:50

Egyébként meg ideje a Fidesznek (és a világnak) is megtanulnia költekezés nélkül gazdaságot élénkíteni! Mondjuk munkával!

delano 2010.06.05. 18:15:16

@Pista bá': Ez szép okfejtés volt, gratula. Egyet is értek vele.

Amit én másképp látok:
1. A 290-es euro megfelel a Fidesznek, mert ezzel tudják elinflálni a nyugdíjakat, és a köztisztviselői fizetéseket. Burkolt kiadáscsökkentés.

2. Én nem zárnám ki, hogy spekuláció volt az elmúlt két nap hátterében, és a szándékos tőzsdepánik okozásban.

jágör68 2010.06.05. 18:16:42

@regression:
Volt egy bajszos kis bácsi aki így élénkítette a gazdaságot. Munkával. Sok munkával. Volt is egy ilyen jelmondat: "A munka szabaddá tesz"
Csak nem fejezhette be nagy gazdaságélénkítését..

delano 2010.06.05. 18:17:19

@regression: Ez igaz, de annak oka van, hogy Varga egyetlen konkrétumot sem mondott. Miért nem mond számokat? Én Oszkó-Bajnai pártos hitelesebbnek tartom annál, hogy trükközzenek... minek is tennék? nem indultak a választásokon...

regression 2010.06.05. 18:20:14

@delano:

Korábbi kommentem: "Szerintem most már beparáztak és azért nem adják ki a számokat. Akkor fogják a számokat is megmondani, amikor a cselekvési tervet is bemutatják. A forint zuhanás most kussolásra késztette őket. Ha egyszerre mutatják be az tervezett intézkedéssel akkor csillapítható talán a piaci reakció."

Egyébként nem látok bele sajnos mi zajlik, így sem Vargában sem Oszkóban nem bízok meg.

regression 2010.06.05. 18:21:41

@jágör68: Igen, de csak mert a világgazdasági helyzet nem volt megfelelő ;)

delano 2010.06.05. 18:26:03

@laspalmas: Hoppá, hoppá, breaking news: "Már Varga szerint is tartható Oszkóék hiánycélja " !!!

www.hirszerzo.hu/cikk.180_fokos_fordulat_orban_bajnai_kovetoje_lett.153676.html

csak nem meggondolta magát délelőtt óta?? mi történhetett?

regression 2010.06.05. 18:27:59

Egyébként Varga beszólása, hogy "a részjelentést átadta ma reggel Orbán Viktor kormányfőnek és innen kezdve a miniszerelnök dolga intézkedni a dokumentum sorsáról." kicsit úgy tűnik, mintha azt jelentené:

- Most már basszátok meg, elmondattátok velem a faszságokat, most már Orbán bazd meg vidd el a balhét magad. Nem én ígértem adócsökkentést

Ugyebár, Varga még márciusban: (index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/30/kodosit_a_fidesz_az_adoterveirol/)

"Varga Mihály az ellenzéki párt keddi elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a magyar gazdaság valós helyzete rosszabb annál, mint amit a kormány mutat a közvélemény számára. Példaként említette az Állami Számvevőszék jelentését, amely szerint nagyon magas kockázata van az államháztartás több bevétele teljesülésének is. "
...
"Mindez azt mutatja, hogy a kormányzati gazdaságpolitika csődöt mondott - értékelte Varga Mihály, aki szerint "újabb és újabb csontvázak esnek ki a szekrényből"."
...
"A Fidesz alelnöke kérdésre válaszolva kijelentette, az irány világos: a Fidesz adócsökkentésben gondolkodik, ez teremt majd ugyanis lehetőséget arra, hogy több munkahely legyen. Az ütemezésére pontos választ azonban csak akkor lehet adni, ha megtörténik az átadás-átvétel, és kiderülnek esetleg olyan tételek, amelyeket korábban nem ismertek - hangsúlyozta. Tekintettel a munkanélküliek magas számára, már idén hozni kell olyan lépéseket, amelyek a munkahelyteremtés érdekében születnek: nemcsak gazdaságfejlesztési intézkedéseket kell hozni, nemcsak a bürokráciát kell csökkenteni, hanem módosítani kell az adótételeken is - mondta Varga Mihály."

regression 2010.06.05. 18:31:12

Faszom a blog.hu-ba, ilyen egy megbaszottul szar platformot.

Rwindx 2010.06.05. 18:34:14

@delano:
Ez a délelőtti mondata, szóval azóta nem gondolhatta meg magát, mert akkor azt mondaná hogy nem lehet 3.8% a hiány.
Egyébként ha pontos akarsz lenni akkor ezt mondta: "szombati sajtótájékoztatóján már azt mondta: a tervezett 3,8 százalékos hiány mértéke tartható, de ehhez a kormánynak intézkedéseket kell hoznia"
Ez a hírszerzős cikkből elég egyértelműen lejön, én is azt idéztem...

jágör68 2010.06.05. 18:34:56

@delano:
Pár gyöngyszem:
"Vértesi Erőmű egy folyamatban lévő pere miatt kell kifizetnie az államnak, amennyiben elveszíti azt, de ez legfeljebb 1-2 milliárd lehet, ami nem fenyegeti a költségvetés egyensúlyát – fejtegette Oszkó Péter. "
"Az Út a munkához program szigorításával 20-30 milliárd forintos túlköltést kell elkerülni és emellett szükség lehet az önkormányzatoknak juttatott központi források visszafogására is"

Szóval ezek nem jelentős összegek- 1-2 milliárd Ft, 20- 30 milliárd Ft.
Így lopták szét a BKV-t, MÁV- ot állami cégeket- egy két tucat százmilliós végkielégítés, egy- két tucat kamu tanulmány- milliárdokért, 4-es metró, km- ként 2 milliárd lenyúlás az ótópályáknál.
Nem nagy pénzek ezek Oszkó elvtársnak.
Majd tételes cégenkénti átvizsgálás után derül ki mennyi is hiányzik innen- onnan

Csatmar (törölt) 2010.06.05. 18:36:34

A Fidesznek volt elég ideje, hogy felkészüljön a kormányzásra, volt rá 8 évük.
Valószínűleg kidolgoztak (ki kellet, hogy dolgozzanak!) egy stratégiát, hogy milyen irányba is kellene elindulni, és valószínűleg van A, B, és C tervük is a helyzet kezelésére. (A terv, ha minden rendben. C terv, ha a vártnál is nagyobb a szar.)
Most vagy idióták országos gyülekezetéről van szó, vagy valami nagy-nagy zsiványságról.

Elment az MSZP, megérkezett a Fidesz, nem változott semmi.

ruhaszarito 2010.06.05. 18:38:37

Mondom en, hogy ennek meg nincs vege, es kozel sem arro van szo, amit a "Kussoljatok már, basszátok meg!" topicban vizionaltak, hogy majd mi megszoritjuk az EU-t, meg hogy milyen bator politikat muvelnek a Viktorek es majd ok megmutatjak az embereknek.

Lesz meg Mo.-n vilagvege, meg foldindulas, meg magas Euro arfolyam. Aki teheti meg most alakitsa at a befekteteset es remelje, hogy a penzenel marad. Vagy ki kell vinnie a megtakaritasat az orszagbol.

regression 2010.06.05. 18:42:41

Március 30, Varga Misi (index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/30/kodosit_a_fidesz_az_adoterveirol/):

"Példaként említette az Állami Számvevőszék jelentését, amely szerint nagyon magas kockázata van az államháztartás több bevétele teljesülésének is. Az áfa és a jövedéki adó közepes kockázatú, a társasági adó, a hitelintézeti járadék, az eva és a regisztrációs adó pedig igen magas kockázati tartalmú bevételnek minősül. Csak ezek az elmaradó adóbevételek 120-150 milliárd forinttal növelhetik az államháztartás hiányát - ismertette a volt pénzügyminiszter.

Rámutatott, hogy a Költségvetési Tanács jelentése is azt tartalmazza, hogy az elmaradó adóbevételek 160 milliárd forintnyi vagy afölötti kieső tételt jelentenek az eddigi ismeretek szerint."

Tehát a csontvázak ANNYIRA nem lephették meg őket, hiszen itt is már megemlítenek párat a mostani tételekből.

delano 2010.06.05. 18:42:59

@jágör68: Ezek aprópénzek költségvetési szinte. Semmilyen komoly váratlan dolog nem derült ki.

delano 2010.06.05. 18:45:58

@Rwindx: Igazad van, most olvastam végig a cikket rendesen.

regression 2010.06.05. 18:47:41

Március 30: "Múlt héten Matolcsy György, a gazdasági tárca várományosa jelezte, hogy érdemi adócsökkentés szempontjából az idei év már elúszott, de 2011-től hároméves adóprogramot indítana be a párt kormányra kerülés esetén. Varga Mihály óvatos szavai is beleillenek ebbe a képbe."

Ezek után nyögte be Orbán, hogy "Márpedig idén lesz adócsökkentés". Kac kac.

Ezek után Varga Mihály "Azzal hárította el a részjelentés közzétételére vonatkozó újságírói kérést, hogy a részjelentést átadta ma reggel Orbán Viktor kormányfőnek és innen kezdve a miniszerelnök dolga intézkedni a dokumentum sorsáról."

jágör68 2010.06.05. 18:49:53

@delano:
Majd kiderül pontosan mennyi pénz is.
Meg majd emberi élet értékében kell számolni- ahogy nagyon helyesen 1999- ban-
Hány lélegzetetőgépet lehetne venni belőle? kérdést tette fel az újságíró

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.05. 19:01:21

Az RTL-es hírekben nyilatkozó pénzügyi szakértők szerint akár augusztus végéig is elhúzódhat mire helyreáll a bizalom és a forint visszakúszik a 270-es értékre. Tehát a Fideszesek shortolása rossz esetben három havi emelt törlesztőrészletet hoztak a megmentésre vágyó devizásoknak. Szép nyaruk lesz.

Viszont a portfolio.hu-s csóka azt nyilatkozta, hogy komoly megszorítás nem várható, max kiigazításra számít a jövőheti akciótervben.

Hát legyen igaza.

Ted Striker 2010.06.05. 19:20:54

De mi lesz a forinttal?

Napi Gazdaságról - nagyon találó a szerkesztői megjegyzés:

De mi lesz a forinttal?
A kormánynak nem dolga, hogy monetáris politikát folytasson - felelte Varga arra a kérdésre, hogy mit akar a kormány tenni annak érdekében, hogy az euró forintárfolyama korrigáljon a csütörtöki és pénteki zuhanást követően. A politikus szerint egyébként a kormány csak korlátozottan tud hatást gyakorolni a piacokra. (Ez a korlátozott hatás csütörtökön és pénteken - amint azt láthattuk - meglehetősen határozott volt. A szerk.)

Walter Melone (törölt) 2010.06.05. 19:26:49

Az átadás átvétel adatai nyilvánosak.

Azokban visszakereshető minden állítás amit Varga tesz.

Ezért kussol. Nincs semmije.

Bejelentem a cinkelést.

Ted Striker 2010.06.05. 19:31:23

From Napi Gazdaság - bájos szerkesztői megjegyzéssel

De mi lesz a forinttal?

A kormánynak nem dolga, hogy monetáris politikát folytasson - felelte Varga arra a kérdésre, hogy mit akar a kormány tenni annak érdekében, hogy az euró forintárfolyama korrigáljon a csütörtöki és pénteki zuhanást követően. A politikus szerint egyébként a kormány csak korlátozottan tud hatást gyakorolni a piacokra. (Ez a korlátozott hatás csütörtökön és pénteken - amint azt láthattuk - meglehetősen határozott volt. A szerk.)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 19:31:38

@Benbe:

Meg a nettó 150-et kereső, egész nap nevetgélő, kávézgató, boltba kiszaladgáló, délben max 1-kor lelépő irodisták kirúgásával. Jópárat ismerek személyesen, tudom miről beszélek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 19:36:49

@acsub:

"A volt pénzügyminiszter a "többszörösen lerágott csontok" közé sorolta a közlekedési vállalatok - a BKV, a MÁV, a Malév - kiadásaira vonatkozó kijelentéseket, megismételve: a kormány döntése, hogy kívánja-e konszolidálni e társaságokat, ha igen, az természetesen növelni fogja a költségvetés kiadásait. Ezt viszont nem kell meglépni, így ez nem veszélyezteti a költségvetési hiányt."

Menjen má a francba ez a Peti......Persze, majd nem konszolidálják (=finanszírozzák), aztán megáll minden, a szocik meg kinyomják az óriásplakátokat, hogy "a Fidesz még az utazást is elveszi a Zemberektől"
Meg biztos a Viktorék tehetnek róla, hogy Janiéknak sikerült egy olyan szerződést kötniük Malév-ügyben, amiben nem vették észre (!!) azt a részt, miszerint mi fizetünk még 80 milliárdot a ruszkiknak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 19:47:16

@acsub:

Ez is gyönyörű Oszkótól:

"Arra a felvetésre, hogy nem történtek strukturális változások, kijelentette: voltak ilyen intézkedései is az előző kormánynak, például a nyugdíjrendszer területén, s ennek pozitív hatása már érezhető is az idei költségvetésben. Mélyreható intézményi reformokat idő és politikai támogatottság hiányában, azonban valóban nem tudtak végrehajtani. "Ez a jelenlegi kormány feladata és lehetősége" - tette hozzá."

Alighanem nem nyitotta ki a szótárt, mert akkor látta volna, hogy a struktúrális szerkezetit jelent. Vagyis ki kellett volna rúgni egy halom léhűtőt, nem jutalmakat meg minden egyebet osztogatni nekik, emellett átláthatóbbá, egyszerűbbé kellett volna tenni a működést. Ezt így kb minden területen. Ehhez nem kell 2/3-ad, egyszerűen elrendeli a miniszter/elnök, és már kész is lett volna.
Az, hogy elvették a 13.havit, az egy elvárható minimum volt, nem "reform".

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 19:49:35

@acsub:

Mondjuk ez a legjobb:

"az erőmű függő pereinek eredménye még hozhat további kiadási kötelezettségeket, de ez mindössze 1-2 milliárd forintos tétel lehet"

Ja, hát mi az az 1-2 milliárd, mikor döglődnek a kórházak, meg úgy kb minden....Mekkora egy realitásoktól elszakadt ember ez a Peti.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 19:52:32

@martonx:

Nekem is nagyon meglepő (illetve hát nem), hogy a Fidesz-szavazók higgadtak, realisták, de a (volt) szoci/jobbikos szavazók csodát várnak pár nap után, és ezerrel köpködnek.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 19:55:29

@Anthony (kick-ass):

Azt Zero írta, ezt meg én :))
Komolyra fordítva a szót: ha már fellőtték az eurót, akkor csapjunk bele a lecsóba, halljuk az igazat. Gondolom ez hétfőn-kedden be is fog következni, akkor majd meghalljuk a hogyantovábbot.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 20:04:20

@a katona fehérben:

Nyugi tudom, hogy ez a Varga az a Varga. Szerinted mindent tudott, szerintem nem biztos, ez valószínűleg sosem fog kiderülni.

Az állítások benyalását meg másold be légyszíves, mert én csak azt látom, hogy leírtam, amit mondott. És ez tudod, miért fontos? Mert tetszik vagy sem, ők kormányoznak, itt 4 évig az lesz, amit ők mondanak. Náluk van a kasszakulcs.

acsub 2010.06.05. 20:05:55

@laspalmas: A költségvetési mérleg főösszeg 13000 milliárd forint, nekünk sok az 1 milliárd, de itt 0,001%-os tétel.
A kórházaknak meg úgy tudom, ennél nagyobb az adósságuk.
Na ott is kéne egy kis racionalizáció. Érdekes trükkökről hall az ember a TB felé.
És bizonyos szakágakban dolgozó orvosakat se kell félteni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 20:06:28

@Pista bá':

Meglátjuk, meglátjuk......ha bejön, jár a bögre :))

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.05. 20:12:20

@Anthony (kick-ass): MUHAHA!
...és gondlom még a víz is visszavonult onnan ahol járt :)))

(mibe h van otthon "Szeretünk Viktor" kitűző? :D )

acsub 2010.06.05. 20:13:06

@laspalmas: A konszolidáció (adósságátvállalás) és a működtetés két dolog eltérő költségigénnyel.
Gondolom a kórházak nem 1 év alatt jutottak ebbe a helyzetbe. Tehát tavaly is működtek konszolidáció nélkül, talán az idén is fognak. A konszolidáció nem égető szükség, azt el lehet tolni későbbre, ne ez növelje a hiányt.

A helyzetet rendbe kell tenni, de azért - osztva itt Oszkó álláspontját- de ne az eddigi lyukas hordóba dobáljuk ismét bele a pénzt, hanem először vizsgáljuk meg, hogy lehet-e valamit racionalizálni a működtetésben és esetleg tömjük be a lyukakat.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 20:14:02

@delano:

Igen, ez is egy verzió, de mint írtam, valószínűleg sosem fog kiderülni. Kiszámítható volt, hogy minden kampányígéretet nem lehet meglépni, szerintem épeszű ember nem gondolta komolyan, hogy itt napokon/heteken belül Kánaán lesz. Jövő héten többet tudunk majd a meglépésről, esetleges megszorításról, addig csak sakkozni lehet.
Az egyetértés pedig nem követelménye a kommentelésnek :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.05. 20:16:28

@delano:

"Én Oszkó-Bajnai pártos hitelesebbnek tartom annál, hogy trükközzenek... minek is tennék? nem indultak a választásokon... "

Na most dőlök a kardomba, így Sukoróval a hátam mögött....

delano 2010.06.05. 20:21:33

@laspalmas: "Az egyetértés pedig nem követelménye a kommentelésnek :) "

Ez nagyon igaz, én pl csak akkor irok, ha nem értek egyet :)

delano 2010.06.05. 20:24:14

@laspalmas: "Na most dőlök a kardomba, így Sukoróval a hátam mögött.... "

Nem azt mondtam, h nem voltak korrupciós ügyeik, hanem, hogy a költségvetéssel nem volt érdekük trükközni. Ők válság managernek szegődtek, nem politikusnak.

regression 2010.06.05. 20:31:49

@laspalmas: Nemhogy kiszámítható volt, valójában a most elhangzottak egy részét már egyszer elmondták. Lásd a Március 30-ról bekopizott index-cikket:

index.hu/gazdasag/magyar/2010/03/30/kodosit_a_fidesz_az_adoterveirol/

regression 2010.06.05. 20:36:35

@delano: A költségvetéssel lehet úgy is trükközni, hogy a számok rendben vannak és még igazak is -- csak a gazdaságot szétverik. Mondjuk jegyre osztják a kenyeret, államosítanak, és mindent exportra termelnek - a la Kárpátok Géniusza

Pista bá' 2010.06.05. 20:37:24

@laspalmas: A bögrét nem fogjátok megúszni...Komolyan. Nincs smiley.
Igényt fogok rá tartani.

delano 2010.06.05. 20:39:23

@regression: Jogos, de most nyilván nem ez a helyzet. EU azért beszólna, ha ezzel próbálkoznánk

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2010.06.05. 20:40:19

Érdekes posztokat lehet olvasni a neten főleg a"6 nap után kinyírták az országot" -on röhögtem egy jót. akkor mi lesz itt akkor 2 év múlva? Akkor már valószínűleg gyilkos mutánsok fognak fosztogatni a civilizáció romjain a radioaktív hamufelhők alatt 4 év múlva meg az egész tér -idő kontínium összeomlik.

"A fidesz megpróbálta a MSZP-re kenni a sz*rt"

Hát nem hiszem hogy kellene mert a MSZP-t jelenleg olyan vastagon borítja az a bizonyos anyag hogy azt el sem lehet mondani. Ugyanis mindent amit itt láttok az az ő saruk senki másé. A Fidesz egy totálisan elkúrt országot vett át tőlük akik még hitelét is eljátszották nem csoda hogy brüsszelben hallani sem akarnak rólunk. A kedves elvtársak tettek róla.

Mi litt voln ha a MSZP nyer? Tobára is kommunikálták volna hogy minden szép és jó, dübörög a gazdaság de a lufi akkor is kipukkant volna és talán sokkal nagyobbat szólt volna mint most.

guma 2010.06.05. 20:55:04

Elítélem a most is komcsizó és nem gondolkodó embereket. A józan (még ha túl fűtött is) szavakat értékelem!

Öreg vagyok. Emlékszem amikor az első országgyűlésen felállt a képvilő és azt mondta úgy vettek fel hitelt Lakitelekre, hogy nem fogják visszafizetni...
Emlékszem akkor a fiatal generáció kölcsön lakásban lakott, később albérletbe, majd a vidéken lakó szülőt is bejelentve állami VIP lakásokat kaptak...
Pártok, szervezeteik kastélyokat, üdülőket, irodákat (és azóta is pénzt) kaptak...
Emlékszem a kárpótlási jegyekkel hogyan húzták ki a talajt a falusi lét, életforma alól és tették földönfutóvá a vidéket, miközben ügyvédek és országgyűlési képviselők megyéket vettek...
Közben folyt az olaj... mert kinyitották jogi kiskaput sőt ezen az óriási országon még vonat szerelvények is eltűntek, akiknek ez nem tetszett "öngyilkosok" lettek...
Üres lett a kassza - jött Horn és nem hitte, hogy a rendszert át kell alakítani amikor Bokros színre lép már késő. Rendet senki nem akart az ellenzékből se - az átlátható és elszámolható nyilvános adatokat főleg nem akart törvénybe látni...
A Fidesz ezért tudott Posta bankot államosítani, de az ott felvett hitelének sorsa se tisztázott. Ebben az időben az állami pénzek gátlástanul áramlott a toj-toj WC-be is. A törvény által fel nem használható népszámlálási adat kinyitotta a csapott az egyházaknak. A magyar igazolvány, a határon túli egyházak, párt katonák felé milliárdok és csak pár millió az átlag külhoni polgár iskolai, utazási, egészségügyi stb juttatására. Apropó : ki tudja ezt mikor számszerűsítik egy összegbe? Ekkor indul a pártok ifjúsági tagozat biznisz (hol vannak a Cusi mellől?) A támogatói biznisz milliárdjai meghatározott körök felé, sőt felcsút ha igaz a 70-80%-t kapta a település fejlesztésnek. Láss csodát közben olyan vagyonok lettek az ifjak kezébe és családjaik szinte minden tagjának (a külföldi kastélyok, villák,házak, szállodák sora nem tudom igazak-e), hogy számukra itt a paradicsom! Hiszen Dajcsnak még villát is béreltek állami pénzen.. Majd az OK és az ezüsthajó meghozta az első 7 milkás fizetést a MNB-nél, jött titoktartási és egyéb juttatás dögivel valamint a különböző állami intézmények tömegesen indított bírósági perek költsége kit érint? Utolsó napjaikban is milliók felett rendelkeztek,kocsikat, berendezéseket és az irodákból még székeket is elvitték...
Közbe felépült állami pénzen a média birodalmuk, és propaganda világ. Visszatértünk az ötvenes évekbe, csak rágalmazás ömlik tény nélkül. Kérdezni? Minek! Csak azt mondja amit betanult!!!
A következő kormány az ellenzékkel megindította az eladósodási spirált, amikor minden követelmény és átalakítás nélkül (adósságból) betartotta a választási ígéretét, mikor tudta, hogy erre nincs fedezet...
Ezt a részt itt fújjátok, tehát nem ismétlem. Viszont elvárom mert eddig több mint 40 évig fizettem az adóm hogy a magyar állam vezetői a magyar állampolgárait kivétel nélkül tekintse magyarnak. Ne ítélkezzen, arra ott a bíróság. És bírót, politikust, ügyészt, fehérgalléros bűnözőt ne védjen mentelmi jog ha az állam ellen szervezkedik, kárt okoz, tővényt nem tart be. A kárt ők okozzák nagy tételbe, érezhetően, ország nyomorítóan. Remélem most is kivizsgálják ki shortolta a forintot, melyik kassza telt fel, mert a fiúk, feltűnően nyugodtan és slamposan adatok nélkül kezelik a helyzetet.

Ezért tenném a már kibővített első ponthoz a teljesen nyilvános párt kasszát, büntethető következményekkel, nem csak ejnye-bejnye megállapítással.

Valamint ha ennyi a munka nélküli, akkor állami fizetést, csak két címszó alatt fizethető egy személynek (ebben a bizottsági tagság is benne van). Mert most feketén- fehéren bebizonyosodott, hogy a volt ellenzék se dolgozott az országért, csak a pénzért járt be.
Ha ilyen szegénység, árvíz van és gyerekek éheznek (és csőd van) akkor állam havi 2 (kettő) milliónál több fizetést nem adható senkinek!

Ha a párt érdekét valaki előbbre teszi mint az országét akkor az hazaárulás ezért rögtön a háromcsapás törvényt kell alkalmazni - tehát éltfogytig neki. Nincs több évünk a rablásaikra.

Az elszámoltatás (ha lesz) minden eddigi politikusra (és család tagjaik gyarapodására is) vonatkozzon - mert elegem van, hogy hol bal, hol jobb, hol a közép erő foszt ki!

regression 2010.06.05. 20:55:52

@delano: Azért az EU sem mindenható, a görögök is frankón megvezették őket. Bár most gondolom jobban odafigyelnek.

Egyébként visszaolvasva a korábbi Fidesz nyilatkozatokat, egyre inkább úgy érzem, hogy nagy meglepetés nem érte a Fideszt, és ez tényleg csak egy nagy komédia (egy elég rosszul elsült komédia).

regression 2010.06.05. 20:57:17

@gtigram: Azért nem kell a Fideszt se sajnálni. Szerintem ez a pofon (EU+piacok+közfelhördülés) még időben csattant el, és talán veszik az adást.

jágör68 2010.06.05. 21:09:04

@delano:
"Gondolom a kórházak nem 1 év alatt jutottak ebbe a helyzetbe. Tehát tavaly is működtek konszolidáció nélkül, talán az idén is fognak. A konszolidáció nem égető szükség, azt el lehet tolni későbbre, ne ez növelje a hiányt."
TALÁN AZ IDÉN IS FOGNAK, mi????

Talán megmentik az életed, talán nem.
Talán kimegy a mentő.
Talán lesz gyógyszer. Talán

Na ehhez kapcsolódó reklám csak neked:

ajna nincs fenn a jú- tubeon
mindegy a lényeg faszi ejtőernyős ugrás előtt kérdezi a hippi segédet:
-Ugye becsomagoltad az ejtőernyőt?
Mire a hippi vigyorogva, thumbs up:
- Ja, talán!

Őrnagy Őrnagy · http://tirpakbokretas-migrations.blogspot.com/ 2010.06.05. 21:18:42

Most látszik, tisztelt jobbikos kommentelők, hogy mit csináltak volna a befektetők két nap alatt a forinttal meg a tőzsdével, ha ti alakítottatok volna kormányt.

acsub 2010.06.05. 21:27:48

@jágör68:
Én ezt írtam:
"A konszolidáció (adósságátvállalás) és a működtetés két dolog eltérő költségigénnyel.
Gondolom a kórházak nem 1 év alatt jutottak ebbe a helyzetbe. Tehát tavaly is működtek konszolidáció nélkül, talán az idén is fognak. A konszolidáció nem égető szükség, azt el lehet tolni későbbre, ne ez növelje a hiányt."

Még egyszer a konszolidáció és a működtetés az kettő!

jágör68 2010.06.05. 21:29:04

@Őrnagy Őrnagy:
Nem egészen tiszta, amit írsz.
A Jobbik programjában szerepelt egyedül az adósságújratárgyalás/eltörlés megvizsgálása.
Ezért is szavaztam rájuk.
Mindenki más arra szavazott, hogy igenis akarja fizetni mások elqrásának költségeit.
Ezért most nem értem, mi ez a nagy csalódás, hogy semmi mozgástér...
Az államadósság megfojtja az országot, ennek csökkentése nélkül- bármilyen módon- semmilyen kitörési pont nincs. Erről gondoskodott Jew- rtsány meg a Libatolvaj.

jágör68 2010.06.05. 21:31:00

@acsub:
Ja és a beszállítók meddig fognak többtíz milliárdnyi tartozás kifizetése nélkül szállítani???
Szerintem nem kéne kipróbálni meddig,
mert akkor a XXI. században visszatérhetünk a mindent kopnyalékeléssel gyógyítunk ősemberi gyógymódra.

Vidéki 2010.06.05. 22:05:17

A szerző a cikk elején felsorolja, hol várhatók durva, kellemetlen és nagy eltérések a 2009-ben készített, 2010-re vonatkozó költségvetésben, amelyek megakadályoznák a kitűzött hiánycél teljesítését, hacsak a kormány a költségvetési törvényhez képest újabb kiigazító intézkedéseket nem tesz.

Hacsak a bevételek területén valahol nem létezik olyan terület, ahol az államkincstár kiugróan magas bevételekhez jut majd, egyszerű paraszti ésszel nehéz elképzelni, hogy egy ilyen kutyaszorítóban honnan lehet most forrást találni érezhető adócsökkentéshez?

regression 2010.06.05. 22:26:27

Új fejlemény:

index.hu/belfold/2010/06/05/allapotrogzitessel_kezdodott_a_haromnapos_kormanyules/

Kiemelném:
"A Miniszterelnökség államtitkárának tájékoztatása szerint a kormányülésen a kabinet tagjai mellett jelen volt több "külsős" vendég is: mások mellett Szapáry György, a Magyar Nemzeti Bank volt alelnöke, Járai Zsigmond és Bod Péter Ákos egykori jegybank-elnökök, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Erdei Tamás, a Bankszövetség elnöke, Patai Mihály tőzsdeelnök, valamint Török Ádám, a Költségvetési Tanács tagja."

regression 2010.06.05. 22:28:50

Egyébként Patai az Unicredit Hungary elnök-vezérigazgazója is egyben.

regression 2010.06.05. 22:30:26

@Vidéki: Pedig muszáj lesz, mert ha a gazdaság bedöglik, akkor is úszik a bevételi oldal. Nem könnyű helyzet. Ezért lett volna jó 1-2% mozgástér a költségvetésben.

Rwindx 2010.06.05. 22:37:39

@Vidéki: Olvasd el @Pista bá': kommentjét, ő pont egy lehetséges hirtelen nagy összegű bevételi forrásról ir.

jágör68 2010.06.05. 22:59:10

@anal_intruder:
Miért is?
Ahogy Móricz Zsigmond novellájában az Urat elverő paraszt a csendőröknek:
-No, mék az a kommunista?
-Kommunista nem vagyok, de ezt attól még elvertem.

Kicsit Karcos 2010.06.05. 23:25:06

@Őrnagy Őrnagy:

Érdekes felvetés.

Szerintem sem lett volna jó egy Jobbik-kormány, hiszen még teljesen tapasztalatlan a politikában a nagyrészük. Ezért valószínűleg a választás eredménye után rögtön elkezdődött volna az, ami csütörtök-pénteken történt a Fidesz kormányzásával.

Kell nekik egy ciklus mindenképpen, hogy megismerjék a politika eszköztárát és kiépítsék szellemi holdudvarukat. Utána, ha így folytatják, semmivel nem lesznek kevésbé kormányképes erő, mint Haiderék voltak, és a piac sem fog nagyobb sokkot kapni tőlük. Miért is kapna? Ismerik és tiszteletben tartják a kapitalizmus szabályait, a mellény meg nem érdekli sem a spekulánsokat, sem az egyéb részvénytulajdonosokat.

A Fidesztől sem ijedt meg a világpiac, hiába bontottak kordont. Nem ez számít. Az számít, hogy a befektetett pénz az ígért hozammal megtérüljön.

Kicsit Karcos 2010.06.05. 23:41:06

Egyébként szerintem 2-300 milliárdos forint értékű csontvázat, beleérve a MALÉV-ét is, fognak találni, ami kb. 2 százalékpontos hiánynövekedést rejt magában. A MALÉV-ot szépen becsődöltetik, hiszen tényleg csődbe vitték a ruszkik, nem köteles kihúzni a szarból a tulajdonos, vagyona gyakorlatilag nincsen. A maradékot meg vagy előkaparják a föld alól is (jó eséllyel Pista bá' módszerével, és/vagy trükkök egyéb százaival, ha más nem, kínai tőke bevonásával), vagy előkaparják a föld alól is.

eml 2010.06.06. 01:18:30

Az volt már? Varga hazudik, de minimum rossz szöveget olvasott fel.

raja ram 2010.06.06. 02:10:09

A Bajnai kormány egy dolgot bebizonyított: el kell küldeni az összes pártot a picsába és hidegfejű szakemberekre bízni az országot. Vicc, hogy egy nemzet energiájának nagy része piti vitákra, komcsizásra, narancsozásra, trianonra, zsidózásra, gárdistákra és még 1000 faszságra megy el. Senki nem tudja - még a svájciak nagy része sem - ki svájc miniszterelnöke, de nem is érdekeé senkit. Teszi a dolgát, az ország gyarapodik, szembeszáll a nehézségekkel. Pár idióta, középszerű ember (Gyurcsány,Orbán) meghülyítette az országot. Most megint hívjuk be a Habsburgokat? Vagy mi a fasz lesz? Ki kell rúgni az összeset és végre rendbe rakni a dolgokat. Nem létezik, hogy nincs 20 normális ember ebben az országban?

Jobbágy 2010.06.06. 03:51:11

"A munkához mindesetre sok sikert kívánunk, innen lenne szép talpraállítani a gazdaságot. A tolvajbandával meg börtönbe végre!" Uff!! és legyen végre nekünk nyugtunk, hogy olvashssunk végre normális dolgokat: Mimesis: The Representation of Reality in Western Literature - Erich Auerbach :) és ingyen sört!

Jobbágy 2010.06.06. 04:00:48

Baszaxik a blog, nehogy Kövér lecsapssa ezt is a kuruccal :)

lüke 2010.06.06. 06:00:11

tömegsír
Hungary
Total population: 10,058,000

Gross national income per capita (PPP international $): 16,970

Life expectancy at birth m/f (years): 69/78

Healthy life expectancy at birth m/f (years, 2003): 62/68

Probability of dying under five (per 1 000 live births): 7
s a közvetlen szomszédunk
Austria

Total population: 8,327,000

Gross national income per capita (PPP international $): 36,040

Life expectancy at birth m/f (years): 77/83

Healthy life expectancy at birth m/f (years, 2003): 69/74

Probability of dying under five (per 1 000 live births): 4

in
www.who.int/countries/en/#H

Lone Wolf 2010.06.06. 07:39:53

Tényleg, tudja valaki hogy mi a helyzet a Kossuth téri kordonnal? Ott van az még?

2010.06.06. 07:43:31

Nem akartam beleszólni, de elolvasva a kommenteket, most mégis megteszem.Csontvátzak? Az un-gengszterváltás óta, mikor nem voltak? Minden eddigi kormány hazudott, mert az érdeke ezt kivánta.Miért tett volna másként a Bajnai-féle alakulat? De a problémák nem most és itt kezdödtek, hanem Antallékkal.Végignézve az eddigi majdnem 21 évet, hát bizony siralmas és szánalmas ,amit a "politikai elitnek" önmagukat nevezök véghezvittek.Az "átkos Kádár-rendszer" , 23 milliárd $-os adóságát (kamataival együtt) sikerült feltornásznia ennek a sokszorosára.De hogy mire ment el a pénz, azt vajon ki tudja megmondani? Mert lassan tudni szeretnék a "zemberek" hogy hol a "lé". Ki, kik gazdagodtak meg belöle, melyik sógor-koma, barát , testvér,anyós, gyerek, barátnö, szeretö kapott támogatást, az adófizetök pénzéböl-mert valamit tudott.( ki nyalni, hizelegni, ki pedig dugni) Nincs itt kivétel, ebben benne volt minden eddig kormányon lévö párt, politikai céllal létrehozott szervezet, és minden eddigi volt és jelenlegi parlamenti képviselö is.Megy itt a köpködés jobbról-balra, meg balról-jobbra, de még mindig nem tudjuk, hová lettek a milliárdok, száz és több ezer milliárdok. Most már vannak milliárdosok is, szép számmal. De vajon, becsületes munkával, tisztességes vállalkozói magatartással, vajon lehet-e milliárdokat összeszedni, 2-3 év alatt? Nem! Ehhez kellettek bizony a sógor-komaság, a haverizmus, az éppen hatalmon lévö párt-pártok. Ami még megvolt az ország vagyonából, azt gyorsan ellopták, elprivatizélték, ami pedig egyeseknek --mint fegyvertárs, fegyverhordozó, fegyvertisztitó--megkapták, szarér-hugyért, sokszor 1 ft-ért, vagy könyvjóváirással. Ez volt a gengszterválltás, ami nem azonos a rendszerváltással.Az ugyanis már soha nem lesz.Csak a szabadrablás, a lopás és a hazugság, de az minden mennyiségben, mint eddig is volt. Mert senkinek nem érdeke az, hogy itt rend legyen.Akkor ugyanis nem lehet a zavarosban halászva, pénzeket lenyulni, támogatásokat és egyéb pénzeket összeszedni.Pedig csak akarat kérdése az egész. Ez pedig jelen pillanatban nincs még.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.06.06. 08:52:03

Ez az állítólagos tömegsír még mindig csak a FIDESZ elbeszélésében létezik, bizonyítékot valahogy nem akarnak mutatni róla. Orbán is lengetett egy hatalmas paksamétát anno a megfigyelési ügy kapcsán, de ő se volt hajlandó azt megmutatni, pont, mint a Varga a magáét. Orbánéról akkor kiderült, hogy lufi... Valahogy nekem sokkal árulkodóbb az, hogy betojtak a felelőtlen hadovázásuk következményeitől, és elkezdtek igazat beszélni, vagyis hogy tarható a Bajnaiék által tervezett hiánycél, pedig eddig folyamatosan arról dumáltak, hogy a csontvázak miatt ennek a duplája lesz. Ezek után én elég bornírtnak tartom, hogy ugyanazon a sajtótájékoztatón jelentik be azt, hogy mégis jó a hiánycél, meg azt, hogy a helyzet rosszabb, mint várták. Egy kissé üti egymást a kettő, nem? Valamelyik hazugság, és mivel az összes hazai és külföldi elemző, a Nemzeti Bank, a Költségvetési Tanács, és mindenki aki számít azt állítja, hogy a hiánycél hellyel-közzel jó, akkor kizárásos alapon csak a csontvázduma lehet hamis...

Marcellusca 2010.06.06. 09:01:32

Ezek ugyanúgy hazudnak, mint az elődeik, mint a vízfolyás!!!

Konkrétumokat! Számokat! Adatokat!

Ja, az nincs.
Csak a nagy pofa.
HÉLÓ, már kormányon vannak!!! Tessék aszerint cselekedni.

Na, mindegy.
Sikerült a hitelezőket, támogatókat megsegíteni a pénteki akcióval.
A devizahitelesek meg bekaphassák!

"Nem volt szerencsés" - Húúúúúúúúúúúúúúú, hadd ne mondjam mi nem volt az.

A kÚrmányüléshez: Kicsit lehetne várni azzal az elszámoltatással!
Van most nagyobb probléma is! Lásd:
autozz.blog.hu/2010/06/05/most_van_szukseg_a_segitsegetekre
Lehet magukon kezdeni az elszámoltatást!
Viktorka meg Don Alessandro is azt böfögi a kamerába, hogy mindent megadnak, mindet biztosítanak, mindenre lesz pénz.
Akkor mi a f@szért kell a spec. helikopteres mentőknek készenlétben malmozni, ahelyett, hogy menne a felkérés?!
Lehet elkezdeni a bürokrácia leépítését!

És le a kalappal, minden tiszteletet megérdemelnek a az autózz!blog gazdái és az ott szervezők!!!

Marcellusca 2010.06.06. 09:10:17

Idézet:
"Varga Mihály a Portfolio.hu kérdésére, miszerint nemcsak az idei, hanem a jövő évi, 3% alatti hiánycélt is tartani szeretné-e a kormány, azt hangsúlyozta: eddig az állapotjelentés elkészítésével foglalkoztak, az idei hiánycél fenntartása érdekében hozandó intézkedéseket ezután egyezteti a kormány. Hozzátette: remélem, hogy a következő három napban olyan döntések is születhetnek, amelyek segítségével a jövő évi hiánycélt is tartani, esetleg csökkenteni tudják." - Ez, nekem azt mondja, hogy nem lesznek itt radikális adócsökkentések és egyéb enyhítések.
Sőt!

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.06. 09:41:25

@Fedor:
Az a pechje a Fidesznek, hogy a határokon nem állíthatják meg a híreket. A hazai híveknek jó ez a nagyon béna "csontvázas" duma, de külföldön ezt már kiröhögik, vagy büntetik. (de lehet a külföld mszp-közeli xD )

Szóval ott állunk, hogy ezek a balfaszok már 1 hét után elkúrták - nem kicsit, és ismét jön a gyurcsányahibás bla-bla. De ahogy nézem, a 2/3 nagyon hamar szertefoszlik, és ismét csak a droidok fogják csont nélkül bekapni ezt a "nyolcéveszocizást" meg az emeszpézést.

órarugógerincű felpattanó 2010.06.06. 09:51:14

@.Pierre Bezuhov.: Aranyosak vagytok, ahogy gyurmáztok a szarral :)

jágör68 2010.06.06. 10:21:55

Kemény dolog lehet ez a világgazdaság, ha egy debreceni polgármester bedönti a világpiacot:DDD
Ja, vagy a Loki szereplése óta a BL- ben minden tőzsdéző megtanulta volna eszik-e vagy isszák Debrecent?

jardel 2010.06.06. 10:24:43

Az elmúlt napok sok okoskodáshoz azért annyit érdemes hozzátenni, hogy néha jó körülnézni máshol is, mielőtt az elmúlt napok nyilatkozatait a holland-magyar eredményével állítjuk teljes párhuzamba.

"DAVID CAMERON has warned that the economy is in a far worse state than previously thought.The prime minister said there would be no “trampoline recovery” of the economy. He warned there was a “serious problem” with forecasts inherited from Labour of robust 3% growth next year.Cameron said he had not seen the report being prepared by Sir Alan Budd, the head of the government’s new budget watchdog. The prime minister insisted the figures that the coalition had inherited were wildly over-optimistic. It is totally irresponsible what we are left with.” The Times, 2010.06.06

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.06. 10:42:35

"Ha sokk, akkor legyen tömény, halljuk az igazat! Mennyi hiányzik pontosan a büdzséből???"
Hát igen, legyenek szívesek szépen kitenni a megfelelő honlapokra legalább, mert ugye az kb. semmibe nem kerül!

Azért szavaztunk rájuk, mert reméltünk valami korrektséget, szóval asszem jogosan várjuk ezt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.06. 10:45:17

@.Pierre Bezuhov.: Miért, tulajdonképp ha most kormányváltás volt, akkor 1 hét alatt mindennek rendbe kellett volna jönnie?
Átad a maszop egy szétbombázott országot, 0 pénzzel, abból nem 2 nap alkotni valamit!

Inkább arra lennék kíváncsi, hogy mit csináltak ők eddig...

Viszont asszem az is teljesen jogos követelés, hogy mi hiányzik a költségvetésből!

regression 2010.06.06. 10:54:11

@Fedor: "Ezek után én elég bornírtnak tartom, hogy ugyanazon a sajtótájékoztatón jelentik be azt, hogy mégis jó a hiánycél, meg azt, hogy a helyzet rosszabb, mint várták. Egy kissé üti egymást a kettő, nem?"

Ha olvastad a legfrissebb hírt, a helyzetet a gazdasági élet fontos szereplői előtt ismertették, többek között a tőzsde elnöke, bankszövetség elnöke, kereskedelmi kamara elnöke, illetve a költségvetési tanács egy tagja előtt. Gondolom ők meg tudják ítélni a dokumentum hitelességét.

Az a tény, hogy a dokumentumot ilyen fontos külsős vendégeknek is bemutatták, valószínűtlenéé teszi, hogy az hamis lenne. Ez pedig megerősíti azon feltételezésemet, hogy addig nem mutatják be a nagyközönségnek amíg az akcióterv el nem készül. Így tompítható a piaci reakció, mintha a problémákat először mindenféle cselekvési terv nélkül tennék nyilvánossá.

Hogy a hiánycélt hogyan akarják mégis elérni, na az egy érdekes kérdés. Ez hétfő-keddre ki fog derülni. Most nem ússza meg a Fidesz ködösítéssel!

regression 2010.06.06. 10:55:58

@ColT: Szerintem addig nem fogják kiadni, amíg a megfelelő korrekciós programot nem állítják össze. Én úgy látom, hogy a Kósa kijelentések hatása óvatossá tette őket.

regression 2010.06.06. 10:57:38

@jardel: Igen, az értelmesebb elemzők párhuzamba is állították a brit és magyar helyzetet. Nagyon hasonló a kettő.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:08:18

@acsub:

Persze, itt senkit se kell félteni.
De mikor azt olvasom, hogy az egyik kórház egyhavi finanszírozását (asszem 130 millió) véletlenül ! duplán utalták el a korábbi működtetőnek, a Gyurcsány-haver Kern Józsefnek; meg mikor vak-, vízimentő-, egyéb egyesületek nyilatkoznak, hogy az évi működésükhöz szükséges 20-30 millió hiányzik, akkor ne "csak 1-2 milliárd"ozzon Oszkó Péter. A hozzá hasonlók csak a számokat látják, a mögöttük lévő embereket nem.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:13:04

@delano:

De állt mögöttük egy párt, nem írtak ki választásokat, hogy
a) Fidesz, b) Mszp, c) Jobbik, d) Válságkezelők
tehát mindenképp igazodniuk kellett az őt támogatók, hatalomra juttatók akaratához. Úgy is lehet fogalmazni, hogy szoci bábok voltak csak, színdarabot láthattunk Ildinéniéktől. Mert ha annyira nagy a baj, és Bajnai annyira jó volt, akkor miért nem őt jelölték újra, miért a kis Attilát? Naugye.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:19:32

@regression:

Igen, ott két szervezetre hivatkozott Varga, őt egy elég józan arcnak tartom. Milyen igaz, hogy most is átdobta Viktor kezébe a labdát ezzel a jelentéssel, jelentse be csak ő, amit be kell.

regression 2010.06.06. 11:21:48

@laspalmas: Egyébként hol van most Matolcsy? Mert egy büdös szót nem nyilatkozott, nem is hallottunk róla. Szerintem itt most Varga puccs lesz.

kalozka 2010.06.06. 11:24:01

@Rwindx: Lehet évi 6% hozamot hoztak, csak mennyi volt az infláció? Ugyanannyi, és ha sima államkötvényben lett volna a pénzed akkor most kb. 25%-kal több pénzed lenne.
Amúgy azért ilyen rosszak a hozamaik, mert kb. 4% kezeli költséget számolnak fel a kezelt költségre évente, tehát ők 10%-ot értek el, de csak 6% adtak oda neked.

kalozka 2010.06.06. 11:32:28

@Pista bá': Én támogatnám az államosítási ötletet, nem Viktorék nyúljak le a pénzemet hanem a nyugdíjpénztárak...

Persze minden a részleteken múlik, de a jelenlegi rendszer tarthatatlan.

kalozka 2010.06.06. 11:35:07

@regression: Szerintem ő jelenti be a meghozott döntéseket, végül is Varga a feltáró bizottság elnöke, eddig rá vártak. Erre jönnek a válasz lépések, fel van ez építve...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:35:17

@jágör68:

Őrnagynak igaza van, kb 320 lett volna azonnal az euro Jobbik-győzelem esetén, aztán a visszanemfizetés bejelentésekor 500-700.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:36:54

@regression:

Szerencsére Bokros és Soros nincs a névsorban, így nagy bajra nem számítok.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:39:41

@Kicsit Karcos:

"Ismerik és tiszteletben tartják a kapitalizmus szabályait"

Ja-ja, a jobbikosok élen járnak ebben....

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:41:44

@raja ram:

"Senki nem tudja - még a svájciak nagy része sem - ki svájc miniszterelnöke, de nem is érdekeé senkit."

Ez valami álomszerű állapot lehet, ami itt sose fog bekövetkezni.

jardel 2010.06.06. 11:43:05

@regression: egyébként már az egész kampányt is nagyon érdekes volt párhuzamosan figyelni sztem. Mondjuk az igaz, hogy ott május 9-én volt a választás, 4 nap múlva összehoztak egy olyan koalíciót, ami még nem igazán volt, és gyak. már akkor nyomták, hogy hol fognak "vágni", mert szerintük sok a csontváz. Szóval egy ütemmel azért jobban pörgetik a dolgokat, lehet, itthon is jobban jött volna ki az egész, ha előjönnek azzal, hogy szar a helyzet nagyon, ezért ezt meg ezt fogjuk csinálni (amivel sztem a többség kb. számolt is, kivéve akik kimentek a Kossuth térre talán). De azért az a pánik meg reakció amit itthon olvasok egy kicsit túlzás, mégha sajnálom is azt, akinek pont most volt a devizahitel-fordulója (de csak kicsit, mert azért ez mindig is benne volt a pakliban, akkor is, amikor 20-al kevesebbett fizetett vki, mintha forintban vette volna fel - de ez inkább személyes, és nem makor jellegű szempont persze)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:46:04

@ColT:

Gondolom kedd-szerdán állnak elő a konkrét számokkal, a helyzet kezelésére kidolgozott lépésekkel EGYÜTT. Mert akkor megnyugszik a piac, nem ugrik 310-320-ra az euro.

kalozka 2010.06.06. 11:46:16

@Fedor: A között, hogy bizonyos lépésekkel tartható és az, hogy simán teljesül a között nagy különbség van. Ha nem hazudtak volna már megint az mszpsek akkor minek kell most bármilyen lépéseket megtenni?
Szerintem csak azért nem hozzák nyilvánosságra, mert már így is elég nagy pánik van, felesleges fokozni a hangulatot. Ha már látszik, hogy teljesül az idei hiánycél akkor utólag nyilvánosságra lehet hozni és lehet vitatkozni mi volt az igazság.
Egyébként 2006-ban is ezt játszotta a baloldal, hogy hazudott a költségvetésről, ezek után valahogy én már nehezen hiszek nekik...

jágör68 2010.06.06. 11:46:24

@laspalmas: Na mi van most öntesz ki mindent, ami beléd szorult?
Amúgy az elengedés lehetőségének megvizsgálásáról volt szó.
Ha meg se próbáljuk...
Amúgy nemsoká a nagy országok is- nagy adósságaik elengedéséért fognak könyörögni.
Olaszo, Spanyolo, Nagy- Britannia, Németo fejenként kb 1200- 1400 milliárd EUR- ral tartoznak. Bár a németek lehet, hogy 2000- rel is.
Szóval pár éven belül nem lesz olyan ördögtől való dolog.
Sőt, az egész tördedékbetétes hitelezésre épülő pénzügyi rendszer összeomlása sem az.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:51:01

@regression:

Tényleg, Matolcsy milyen csendben volt végig. Valószínűleg Varga okosabb nála.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.06. 11:55:47

@jágör68:

Nyugi, mindjárt megyek ebédelni.

"nemsokára nagy országok is"
"pár éven belül nem lesz olyan ördögtől való"
Köszi, ebben minden benne van. Magyarország kicsi úttörőnek, a Jobbik meg forrófejű a kormányzáshoz.

Rwindx 2010.06.06. 11:55:56

@kalozka:
Ez egy átlagos hozam, amiben benne van a 2009 évi 22% emelkedés, és a 2008-as 17%-os csökkenés egyaránt. Nem azért van mert mindent állampapírokban tartanak és abból 4%-ot lenyúlnak :) kb 1-2 százalékot nyúlnak csak le és nem a hozamból, hanem a befizetésből.

Valóban az infláció sok évben több volt mint a 6%, de ha újra megnézed miért írtam amit írtam akkor látod hogy arra reagálok hogy valaki elvesztette a 10 éves befizetéseinek harmadát. Ami normál esetben egyszerűen nem lehet igaz, ugyanis két eset lehetséges:
1. Aki idősebb annak a befizetéseit, stabil befektetésekbe teszik, mint pl az állampapírok, ők, az elmúlt 2-3 évben igazából nem bukhattak, ugyanis az állampapír hozamok nem estek. Sőt.
2. Aki fiatalabb (40 alatti) neki ugyan sok a tőzsdei elem a portfóliójában, de ő 2008-ban sokat bukott, ez tény, viszont 2009-ben (ahogy nálam is) vissza kellett jönnie a bukásnak.
+1. Akkor lehet igaz, hogy ha valami ritka szar mnyp-ről van szó, de onnan meg már rég dobbantani kellett volna. Fél évente egyszer lehet mnyp-t változtatni, egyszer már én is megtettem.

delano 2010.06.06. 12:04:46

@laspalmas: Bajnai előre megmondta, hogy ő nem politikus, hanem válság manager, aki egy éve alatt rendbehozza azt, amit egy év alatt rendbe lehet hozni. Ezt szerintem teljesítette is. Sajnos előtte 7 év, de inkább 19 év ámokfutás volt, aminek rendberakásához sokkal több idő kell.

Bajnai volt eddig a leghitelesebb miniszterelnöke az országnak, de sajnos valóban szoci színekben dolgozott, ezért mennie kellett, mert a szocikat muszáj volt eltüntetnünk.

Ahogy raja ram írta fenn valahol: a világ nem tudja ki svájc miniszterelnöke, de nem is érdekes, mert szép csöndben teszi a dolgát. Ilyesmi csapatra vágyok én is, félhülye Gyurcsányok, Orbánok, meg Szjjártók helyett...

Nem szeretek cikkeket linkelgetni, de ez nagyon jó:

www.portfolio.hu/cikkek.tdp?k=3&i=134087&is=1

regression 2010.06.06. 12:22:38

@delano: Hát, azért érdemes szétnézni azoknak az országoknak a háza táján is, akik olyan szorgosan osztják az észt válságmenedzsmentből... Álszentség a köbön.

delano 2010.06.06. 12:43:25

@regression: Leginkább nem országok osztják, hanem nemzeteközi szervezetek, mint az EU vagy IMF. Amúgy, ha értelmes tanács jön, akkor azt érdemes megfogadni, bárki adja is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.06.06. 12:46:26

@laspalmas: @regression: Remélem akkor ki is adják. Persze attól még lehet ám, hogy bepánikol a piac, ezek mindentől besz*rnak :D

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.06. 12:51:39

@órarugógerincű felpattanó: tévedsz, pajti!
ti vagytok az igazán aranyosak, ahogy megpróbáljátok kimagyarázni ezt a kibaszott nagy lebőgést. a nemzetközi sajtó kínjában rajtunk röhög/szörnyülködik, hogy ezek mekkora balfaszok... belpolitikai érdekből kockáztatni a nagyjából helyreállított pü-i BIZALMAT (és itt most nem konkrét hiányszámokról van szó), csakazért mert mesével etettük a birkákat, és most lebuktunk...

Gratulálok, de komolyan!

ne most 2010.06.06. 12:54:29

Aki másnak kárt okoz köteles azt megtéríteni.

denever · http://graveyard.blog.hu/ 2010.06.06. 13:03:40

na jó. az országszerelő és a pojáca mind-mind egyféle módon ültek fe a lóra.
a válságkezelő. a sikeres üzletember. a cégvezető. a nyereségcsináló.

ez, így, ahogy van, beteg hozzáállás. az ország nem egy cég. az országból
nem lehet kiszervezni részeket, veszteséges divíziókat. nem lehet kirúgni
a nyugdíjasokat, mert túl sokba kerülnek.
nincs olyan, hogy egyensúlyba hozunk és leírjuk a veszteségeket. ez egy
nagy kibaszottul bonyolult rendszer, amit képtelenség leegyszerűsíteni.
olyan rendszer, amely maga is aktívan alakul a külső hatások következtében.
éppen ezért nem igaz, hogy ha emeljük a terheket, akkor egyértelműen, sőt
arányosan több lesz a bevétel.

Bajnaiból en bloc hiányzott mindenféle szociális véna, képtelen volt megérteni, hogy ő nem tetszeleghet az ideiglenesen kinevezett ügyvezető szerepében. normális ember már a költségvetés bejelentésekor tudta, hogy ez az egész rémesen gyenge lábakon áll.

Feri viszont beteg. Annyira hisz önmagában, hogy azt a végtelen sok baromságot, amit nap mint nap a nép közé önt, világegyenletként kezeli. az ő szociális érzékenysége pont annyi, mint amikor zokogva kiállt a kamerák elé a ceglédi vasútszerencsétlenség után.
ő teljesen társasjátéknak fogta fel a kormányzást, mint egy gyerek. a kisebb testvér, aki folyton bizonyítani akarja, hogy ő is van olyan jó - sőt jobb - mint a bátyus. előre menekült végig, és mi isszuk meg a levét.

az új alkotmánynak a meglévőnés sokkan hangsúlyosabban tartalmaznia kell az ország vezetőinek felelősségeit, és felelősségrevonhatóságát. mert így tényleg kabaré az egész. a sokak által emlegetett "politikai felelősség" az semmi. lófasz. max az "tudom, elbaszam oszt megyek" kultúráltabb kifejezése. mondhatni vezeklés 0 téttel. vannak olyan helyzetek, amikor értelmezhető, pl. a minisztériumi államtitkárok (akiket ugye a miniszter választ ki) sikkasztanak, és bár bűnügyileg nem érintett, politikai felelősségből lemond a miniszter is.

emlékszem a fidesz 2006os eredeti népszavazási kérdéseire, ott pontosan szerepelt a személyes és büntetőjogi felelősség a tárcavezetők és a tárcához köthető hiány összefüggésébeb. azt pont az alk.bíróság kaszálta el, mivel a kérdéskör elvileg "kellő mélységben" rendezve van az alkotmányban. nos, itt az ideje, hogy tényleg rendezve legyen.

Új irány --------> 315 Ft-os euro 2010.06.06. 14:32:22

Ha ezek a "szakemberek" akarják helyrehozni a magyar gazdaságot........ pffffffff jobb ha menekülünk az országból. Kiváncsi lennék ez az ugatás mennyibe került az ADÓFIZETŐKNEK ???? Nem a politikusoknak. Viktor meg lassan rájön, hogy nem a világ 2/3-a az ő nyája, hanem M.o. 2/3-a! Nem mindegy !!! Amúgy meg hogy lehet, hogy minden szám hamis, mégis lehet tartani a 3,8 %-ot ???
Nem a jegybankelnök kicsinálására megy ki ez ??? Mert a birkáknak meg fogják magyarázni, hogy a jegybank így meg úgy.
Más országban ki sem ejtik az államcsőd szót, itt meg vigyorogva döngeti a 2 hülye a mellét, hogy "Nálunk bizony államcsőd lesz" és közbe a Szarrágó még vigyorog is. Na ez a 4 év se lesz gyenge.......

Ted Striker 2010.06.06. 14:41:35

Fejlemények:
www.origo.hu/itthon/20100606-szakertokkel-konzulalt-a-gazdasagi-helyzetrol-az-orbankormany.html

"A résztvevő szerint az ülésen Varga Mihály elemezte a helyzetet, és több olyan tételt is megemlített, melyet szerinte tévesen számolt a Bajnai-kabinet a büdzsében. A forrás szerint ugyanakkor igazán drámai összegek nem hangzottak el, Varga ehelyett arról beszélt, hogy "sok lyuk van, sok helyen", és ezek 10-35 milliárdos tételek. Ezekről a számokról vita alakult ki a tanácskozás résztvevői között, bár abban egyetértés volt, hogy a Bajnai-kormány számításai nem feltétlenül pontosak - idézte fel a résztvevő, aki elhárította azt a kérdést, hogy összességében mekkora összeget tesznek ki a Varga által említett lyukak."

Új irány --------> 315 Ft-os euro 2010.06.06. 14:46:04

Hétfő délután a Kossuth Téren 2/3-os bólogató délután lesz, mindenkit vár a Fidesz.
Felszólal Szarrágó Petike is. A devizahiteleseket a pulpitus elé várják az első pár száz sorba.

Szekuriti Blogger. · http://szekuriti.blog.hu 2010.06.06. 15:17:48

hihetetlen, de én azt látom, hogy az elmúlt 20 évben nem nagyon volt Magyarországon felelősségteljes, szakértő politikus

és értem ide az országot dilettáns vagy szándékos módon eladó Antal Józsefet, a dadogó Medgyessy-t, a újmilliárdos Gyurcsány és Bajnait, illetve a focista-hirtelen a 0-ról Soros-segítséggel országos pártot építő Orbánt

és nem értem, miért van ennyi birka az országban, most akkor tényleg költözzek ki Svédországba, amint leadom végre a diplomamunkám és kezemben a diploma? úgyis tele a tököm ezzek a középeurópai időjárással..

a legszebb, hogy amikor kvázi fiatal-gyerek voltam, az 1990-es évek közepén azt mondogatták, hogy 20-25 év, mire beérjük a Nyugatot, hát bazzeg, ahhoz képest .. (Szlovéniának elég volt 10 év is, mélyebbről indulva)

picur3ka 2010.06.06. 15:47:55

@laspalmas:

Igy is van. Emlekezzunk 2006-ra, meg a kormanytagok se tudtak, hogy meg volt mindenki vezetve.

picur3ka 2010.06.06. 16:02:23

@Valahol Máshol:

Neked valami komcsi orszagba kell koltoznod, lathatoan.

picur3ka 2010.06.06. 16:15:24

@Pista bá':

Okos levezetes. Meglatjuk, mi lesz kedden.

Egyetertek. Azokon kivul, akik megirtak, senki nem hiszi, hogy a hianycel tarthato.

Az adocsokkentest tovabbra is nyomatjak, valahonnan kell jonnie ennek a penznek.

@Rwindx:

Orszaghitel rombolasa, most komolyan. Nezz korul kulfoldi forumokon, az emberek euforikusan unneplik inkabb a tokos magyar hozzaallast. Valaki idezett nehanyat tegnap.

Roxvox 2010.06.06. 16:39:31

Az egyik (Mszp) hazudozik az ország pozitívabb külső megítélése érdekében, a másik (Fidesz) megpróbál igaznak látszani a saját megítélése érdekében és ezzel mindkettő kárt okoz. Na szépen vagyunk.

Rwindx 2010.06.06. 16:39:46

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Amit regression idézett az azért szerintem nem a tökös hozzállásról szólt... Ha ez nem egy nagyobb terv része, mint például amit Pista bá vázolt, akkor sajnos csak rombolás. Ha van terv, akkor viszont csinálják, 1-2 hétig türelmes tudok lenni, hogy kiderüljön minden.

Roxvox 2010.06.06. 16:47:57

@Szekuriti Blogger - költözött a blogom!: " azt mondogatták, hogy 20-25 év, mire beérjük a Nyugatot,"

Csak azt nem mondták, hogy mikor kezdődik az a 20-25 év.

abandi 2010.06.06. 17:05:01

Szerintem:
Itt az eju befenyítése is folyik!
1.,Tudjuk, hogy szarban a haza (mégnagyobb fosban az eju....)
2., Egy barozó nevű befenyítette vityát...
3., Vitya szólt egyet, majd visszavonta. Csak egy kicsit rámutatott a globalizációra...
A devizahitelesek, meg ne fossanak, mert nélkülük befuccsolna a virtuális pénzpiac!

Roxvox 2010.06.06. 17:05:44

Szegény forradalmár kinyitja a szekrényt, kiborúl egy (vagy több) nagy csotváz, oszt jól agyonnyomja.
Mija fasznak nyitogat, a múltban vájkálást sehol nem szeretik (csak itt).

abandi 2010.06.06. 17:09:31

@abandi:
Ja , a lényeg, a régi zsidó vicc:
Eddig én voltam nehéz helyzetben, mostantól meg a kölcsönadó!

picur3ka 2010.06.06. 17:10:09

@Roxvox:

Hat, ezen a kommenten sirosra rohogom magam.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.06. 17:20:29

valaki idézte egy másik blogon a 'The New York Times-t':

"...the government has shown itself to be a bunch of bunglers and amateurs when it comes to communicating with financial markets, and it will now face a challenge to convince the markets that Hungary is heading in the right direction..."

www.nytimes.com/2010/06/05/world/europe/05hungrary.html

Roxvox 2010.06.06. 17:21:29

A csontvázakra akár túrizmust is lehet építeni. (lásd Ajkaszaurusz)

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.06. 17:22:18

David Cameron a briteket riogatja kőkeményen (az adósság kamatköltsége elérheti a 70 milliárd fontot, WTF?), úgyhogy szép lassan adósságcsapdában vergődik Európa nagyobb része. Lehet revidiálom az álláspontom és Orbán elvégre az Európai Néppárt alelnöke, ha elég hangosan döngetik a dolgokat.... Persze, elismerem, hogy az IMF meg az EU tönkretehet minket de gyakorlatilag az EU-zóna egy baromi nagy adóssághalmaz. Örökké pedig nem lehet törleszteni... Messze van annak a válságnak még a vége.

abandi 2010.06.06. 17:24:23

@.Pierre Bezuhov.:
Majd lefordítom cyrilre, de félek, hogy akkor sem használna nekünk....

delano 2010.06.06. 17:56:47

@Szekuriti Blogger - költözött a blogom!:

"és nem értem, miért van ennyi birka az országban, most akkor tényleg költözzek ki Svédországba, amint leadom végre a diplomamunkám és kezemben a diploma? úgyis tele a tököm ezzek a középeurópai időjárással.."

Én sokat jártam ki egy időbe melózni. Ha az itteni időjárás zavar, akkor ott mit fogsz szólni, amikor áprilisban leesik 30 centi hó, vagy mikor másusban 2 fok van? :)

Roxvox 2010.06.06. 18:02:07

@delano: Szerintem nem az időjárásra gondolt, hanem hogy milyen idők járnak errefelé mostanság.:)

Roxvox 2010.06.06. 18:29:15

@Valahol Máshol: "Örökké pedig nem lehet törleszteni.."

Dehogynem, ha egyszer bekerülsz a kamatospíííz körforgásába, onnan aztán nem szabadulsz.:)

Roxvox 2010.06.06. 19:00:20

@szabogyula: Csak az a baj, hogy valószínűleg minket fognak elszámoltatni. :(

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.06.06. 19:00:41

@Roxvox: Sajnos ez a valós helyzet.

Ráadásul itt van ez:
www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=448026&place=kepnelkulivezeto1

No leszünk-é betyáros bevállalók és szembehugyozunk a széllel? A G20 "befuckolt" a gazdaságot ösztönző politikának, marad a szigorú fiskális politika és megszorítások.

". A húszak ezzel elálltak legutóbb áprilisban megfogalmazott irányelveiktől, miszerint a fiskális ösztönzéseket egészen addig kell folytatni, míg a magánszféra kellőképp megerősödik."

Ja és a globális bankadóról sem tudtak megegyezni, úgyhogy amíg a kisember megszorít addig a bankrendszer prémiumot osztogat. Mint eddig is. De azért a bankmentőcsomagokat köszönik szépen!

" A globális bankadóról nem sikerült megállapodni, így a G20-ak pénzügyminiszterei abban maradtak, egyelőre mindenki megy a saját feje után országa hitelintézeteinek felügyeletében és adóztatásában, mindaddig, amíg biztosítja bankrendszere átláthatóságát."

navera 2010.06.06. 19:33:24

Hát....
nem írta senki, de EURO-HUF ingadozásból lehet finanszírozni a Vis Mayor alapot, amit az árvíz által okozott pluszra lehet költeni..... hogy közben a Kósáék shortoltak? le van szarva, devizában eladosódott emberek plusz befizetésiek állják a cehek? le van szarva,
Megállapítom ma, 2010. június 6-án, ez a kormány mindent leszar, Te, Ti, Mi fizetünk, ők közben shortolnak, jól járnak, már mutyiznak is az egységes kormányzati portálokkal..... alul a víznek árja, s felül a gálya, de azért a víz van alul.....
ezt ne felejtsétek...... hisz fizettek érte.....

Rwindx 2010.06.06. 20:00:01

@navera:
Ez esetben tegyél feljelentést bennfentes kereskedelem és piaci befolyásolás miatt. Ha Kósáékat rács mögött szeretnéd látni itt a nagy alkalom.

navera 2010.06.06. 20:06:20

@Rwindx: Barátom, miért nézel madárnak? Nincs rá bizonyíték.... Tényleg fizettek neked érte, hogy ezt kommenteld be ?

Rwindx 2010.06.06. 20:13:01

@navera:
Persze hogy fizettek, van miből, most "dől a lé a shortolásból".

Ha bizonyíték nélkül mondhatunk és mondunk bármit, akkor én is állíthatnék bárkiről bármit rólad, a családodról, vagy akit éppen kipécézek magamnak, de egy idő után ki hinne el nekem akár csak annyit is hogy "Jó reggelt kívánok!" ? Vagy ha nem jött be regisztrálsz egy új nicket? Vagy esetleg leszarod minek gondolnak?

Egyébként meg ha nincs bizonyíték akkor honnan tudod? Kósa mondta? Vagy valaki látott egy embert aki hallott egy másikról hogy ő gondolt rá? Tényleg kiváncsi vagyok.

navera 2010.06.06. 20:16:06

@Rwindx: Látom magadból indultál ki....
Semmi baj, ha van megélhetési politikus, akkor van megélhetési kommentelő, éljen a boldogulásod!

Tiszta szívből drukkolok Neked!

PS: ennyire vak még Te sem lehecc.
Ha meg ingyen csinálod. akkor dupla szánalom NeKed!

Kicsit Karcos 2010.06.06. 20:17:02

"Egykulcsos, 16 százalékos szja-ban gondolkodik a Fidesz

A kormány a mérlegelendő lehetőségek között fontolgatja az egykulcsos, 16 százalék körüli személyijövedelem-adó (sic!) (szja) bevezetésének lehetőségét - mondta a miniszterelnök szóvivője vasárnap Lovasberényben."

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/06/egykulcsos_16_szazalekos_szja-ban_gondolkodik_a_fidesz/

Támogatom. Mikortól?

abandi 2010.06.06. 20:20:20

@navera:
Igazad van szerintem.
De mi van akkor, ha ez csak egy előjáték a devizahitelek jóforintosítására?
na, jó...tréfáltam...

navera 2010.06.06. 20:24:31

@abandi: ezt írtam éppen, nem baj, ha shortolnak, közben legyen a szemük előtt a gazdaság is.
Ha ebből a kétnapiból telitöltik a vis Mayort, ám legyen, csak az emebreket ne szívassák meg, legyen ez hónap közepén, mikor kevés a deviza-hiteleks épp aktuális törlesztője, de ne hónap elején
Sőt, én is így csinálnám, ha számítana a szavam.....
PS: az exportra termelő cégek pedig kimondottan jól járnak....

Rwindx 2010.06.06. 20:27:28

@navera:
Magamból indultam ki? :D Hol állítottam bárkiről is bármit? Azt viszont döntsd már el hogy szánsz mert ingyen csinálom, vagy undorodsz tőlem mert pénzért. Ezt is tudnod kell ha már azt is TUDOD hogy Kósák shortolnak. Értem én hogy hülye és vak vagyok mert én nem tudom ezt az isteni igazságot, de hát na, nem vagyunk egyformák.
Ez valami olyasmi lehet mint a szűznemzés nem? Nem kell olyan hülyeséggel szarozni mint az információ, csak magától megjelenik a tudás a fejedben. :) Én őszintén irigyellek :)

Mindettől függetlenül tegyél feljelentést a körülmények pontos tisztázásával, hátha felveszik röhögés nélkül.

navera 2010.06.06. 20:29:34

@Rwindx: Információ, indirekt bizonyítás jön: Honnan tudod, hogy nem shortoltak ?
Meddig tornázol még itt?

Rwindx 2010.06.06. 20:36:16

@navera:
Ha az indirekt bizonyítást szeretnéd használni akkor ugye lépésről lépésre kizársz minden más lehetőséget bizonyítással. Az nem indirekt bizonyítás hogy fingod nincs és visszakérdezel. :)

Másrészről te állítod hogy shortolnak, tehát szerencsés lenne ha te törnéd magad azért hogy hihető legyen.

navera 2010.06.06. 20:41:51

@Rwindx: Törnéd magad a Te hihetőségedért ?
Különben csak két állítás hadakozik....

abandi 2010.06.06. 20:45:27

@navera:
A devizabiznisz aprópénz, a MOL részvények visszavásárlásához képest....

navera 2010.06.06. 20:46:13

@navera: egy dolgot kihagytál, ami jellemző rátok, bérkommentelőkre, ezt kihagyatd:
navera 2010.06.06. 20:06:20
@Rwindx: Barátom, miért nézel madárnak? Nincs rá bizonyíték.... Tényleg fizettek neked érte, hogy ezt kommenteld be ?
Ezzel az állítással még mindig nem foglalkoztál.....

Súlytalan és részrehajló vagy, ez titszán látszik, még teoretikusan sem adsz lehetőséget az igazamra, azonnal bizonyítékért kiáltasz, ez egyet jelent: nem vagy elfogulatlan

PS: lásd: wikipédia: érvelési hiba

Rwindx 2010.06.06. 20:49:57

@navera:
Ha állítottam volna bármit is akkor igen törném magam érte, ellenben én nem állítottam hogy nem shortol, ha visszaolvasol ez elég egyértelműen lejön.

Én első körben javasoltam egy feljelentés megtételét, amire elég kedvesen reagáltál. Második körben felvettem a ritmust és kérdeztem honnan az infó, illetve volt egy eszmefuttatásom arról hogy miket lehetne mondani ha csakúgy mondunk bármit is.

Egyébként tényleg csak kiváncsi vagyok honnan tudod hogy shortolnak. Ma már annyi szép és kedves okos embertől hallottam és még egyik sem mondta el hogy honnan az infó. Mi ezzel a probléma? Én is szeretnék a tudás birtokosa lenni.

Most valamiért azt mondod két állítás hadakozik. Nem igazán értelek.

navera 2010.06.06. 20:56:58

@Rwindx: indulj ki magadból ( ööö az emberekből) ha tudod, hogy a szavaidnak van súlya, pénzt lehet vele keresni, Te mit tennél?
Ne érts félre, nincs bennem rosszindulat feléd, ám, ha tehetném... megtenném. Csak egy dolgot nem értek, Te miért véded Őket?MIÉRT??? Pénzért? Ennyire vak vagy ? vagy MIÉRT?

Kicsit Karcos 2010.06.06. 20:58:37

@navera: Kósa nem fizetett egy pályaudvari szopatásért, ezért elkapták a shortos stricik; ezért kellett bedönteni a forintot. Biztos infó, a helyi cigányok beszélik.

Rwindx-et Kósa fizeti 310-es árfolyamon.

Kicsit Karcos 2010.06.06. 21:03:12

@Kicsit Karcos: 16 százalékos egykulcsos SZJA, mit szóltok hozzá? Lehet, hogy ez lenne a Varga-féle idei adócsökkentés? Első körben jól hangzik, ilyen SZJA-mértékkel már világszinten is versenyképesek lehetünk. Kérdés, meglépik-e. Szerintem keményen ontopik.

navera 2010.06.06. 21:09:44

@Kicsit Karcos: nem az SZJA kulccsal van baj, hanem a munkáltatót terhelő adókkal
én most törölném el a magánszférában a minimálbért
és szigorítanék az adóellenőrzésen
Azt is megmondom miért: ha egy dolgozó, csak 60 ezer Forintnyi nettó bért termel meg, akkor miért kéne 72500 után fizetnem a munkaadói járulékokat.... értesz? ha ennyit termel meg miért kell ELFVÁRT adót fizetnem? a kiskönyvet eltörölték..... pedig nem kéne legyen bélyeg, vegye meg a vállalkozó, ragassza be, ezzel letudta a közterhet, fizettett -hivatalosan- a kulinak, ez miért nem jó ?

Rwindx 2010.06.06. 21:12:46

@navera: Mit védek? Én kérdeztelek dolgokról. Ezt úgy hívják informálódás. Nem védés. Figyi, ha kiderül hogy tényleg shortolt akkor azt mondom vigyék azonnal. Ez lenne a védelem? Én javasoltam a feljelentés tevést! Egyébként ehhez nem kell hogy bizonyítékod legyen.

Viszont ha kiváncsi vagy hogy én személy szerint mit tennék, akkor most nagyon leegyszerűsítve utánanéznék a Tőkepiaci Törvényeknek és látnám, hogy egy ilyenért rámhúzzák a vizeslepedőt. Ugyanis ha kiderül hogy olyat mondtam ami nem igaz, de a piacot jelentősen befolyásoltam akkor a PSZAF elkezd vizsgálódni. Mivel a tőzsdén a legkisebb fingás is dokumentálva van, jó eséllyel találnak valamit. Na most akkor megnézem magamtól mit nyerhetek vele és mit bukhatok, valamint megnézem a kockázatot. Ez az egyik oka. A másik ok pedig a gerincem, egyszerűen nem tudok lemenni kutyába, ha megpróbálom mindig elkezd fájni és csak kiegyenesedek. Természetesen Kósáról nincsenek e témában információm.

Rwindx 2010.06.06. 21:15:58

@Kicsit Karcos: A 16% szja az szinte semmi csökkentés. Az adórendszer egyszerűsítése többet érne, gazdaságilag.

Egyébként lebuktattál vazze, Kósa 310 feletti árfolyam felett minden forintért extra jutalékot adott volna :)

Rwindx 2010.06.06. 21:19:22

@navera: No látod, ebben pl egyetértünk. Az érveléstechnikában nem.

Kicsit Karcos 2010.06.06. 21:21:06

@navera: a minimálbérrel nekem nincs bajom, de az elvárt adóval igen. Remélem azt is, hogy egyszerűsítik a munkaerő-felvétel és -elbocsátás adminisztrációját olyan 1 perc körülire. Meg igen, a munkáltatói terheket is csökkentik, és az ÁFA is 16 százalékos egykulcsos lesz. Aki pedig így nem tud megélni, annak 1 db. jogcímen, önkormányzati ellenőrzéssel adnak segélyt, persze csak ha nem harapdálja az etető kezet. Meg még lenne pár fontos dolog, de mindenféle adócsökkentést és -egyszerűsítést csak üdvözölni tudok. Jöjjenek csak ide a szlovák cégek is, ne fordítva legyen, mint eddig volt. Legyen érdemes vállalkozni.

navera 2010.06.06. 21:22:03

@Rwindx:
"vele és mit bukhatok" semmit nem bukhat.... nézd már meg a független ügyészséget.....
A polémiánk elején még csak hiteltelennek tűntél, már bizonyosság, hogy merre húzol. Amivel nem is lenne baj, de kilóg a lóláb avagy a pata....
Élj boldogul, látogass minél több blogot, oszd (oszlasd) az igét, ez nem a te fórumod.
Kiváló tisztelettel: egy nem OV hívő

Kicsit Karcos 2010.06.06. 21:24:53

@Rwindx: de itt egykulcsos SZJA-ról van szó, ami egyszerűsítés is, pl. EVA, EHO ilyenek repülhetnek, ha megvalósul. Persze az sem mindegy, minek a 16%-a, és hogy mi lesz a családi adózással, a különféle jóváírásokkal, stb.

A lebuktatásért meg bocs, de navera elől már nem sokáig tudtuk volna titkolni:)

navera 2010.06.06. 21:30:00

@Kicsit Karcos:
"A lebuktatásért meg bocs, de navera elől már nem sokáig tudtuk volna titkolni:) "
Hűha, egy ember, aki érti az iróniát!!!! Nekem és RWINDX-nek is lenne mit tanulni Tőled, főleg Nekem :D

Rwindx 2010.06.06. 21:35:56

@navera:
Csak szólok hogy a PSZAF nyomoz, nem az Ügyészség.
És mivel veled ellentétben én még még mindig nem állítottam semmit, biztos kilóg valami...
Mit értesz azon hogy ez nem az én fórumom (blog)? :D Tényleg nem az enyém hanem Zéróéké, de hogy jön ez ide? Hogy itt fidesz szavazók nem kommentelhetnek, csak lmp szavazók? :) Ezt ezért te sem gondolod komolyan szerintem.

Szimpla hülye vagy, te jöttél ide igét osztani, hogy Kósa és tsai shortolnak. A kérdésre hogy hogy ezt most akkor hogy, meg nem válaszolsz, csak vetítesz jobbra balra. Szép dolog a kritika, egész addig amíg fanatizmussal nem társul.

regression 2010.06.06. 21:37:02

Basszus, ha valaki tényleg azt állítja hogy shortolás volt, akkor mutasson már számokat. Mondjuk a szokásostól eltérően nagy shortolási kedv, még Kósa bejelentése ELŐTT. Utána nem számít, akkor már bárki shortolhatott. Egyelőre ez nem történt meg.

regression 2010.06.06. 21:40:58

@navera: A WIkipédiára hivatkozol és nem vagy tiszában a vita legalapvetőbb szabályaival.

lmgtfy.com/?q=burden+of+proof

navera 2010.06.06. 21:42:58

@regression: milliárdos piac mellet 10-20 millió forintos short néhány ezred százalék, mit mutassak ?
Tudod mit? Mutass vmit, hogy nem így történt...... az unokatestvéremnek adtam le a drótot.... aki odaadja KP-ben a 80%-át...... ne légy már Te is bártolnok, ha meg az vagy, ignore

navera 2010.06.06. 21:45:06

bártolnok=bértolnok (nem kellett volna teliöntenem sörrel a billentyűzetem)

Rwindx 2010.06.06. 21:45:54

@Kicsit Karcos:
Én nem hiszem hogy az EVA emiatt repülne, volt Orbánnak valami kijelentése erről hogy az EVA marad. ÁFA csökkentés sem valószínű hogy a közeljövőben lesz, pedig az tényleg sokat dobna, a fogyasztás élénkülésével. Egyelőre ott tartok hogy várom a keddet, mit adnak elő.

Na megyek GDP-t termelni, elpofáztam az időt, épp egy bérkommentelői hálózatot építünk ki itt a fidesz székházban. Most hogy lett pénz hétvégére, Kósa behívott vasárnapra is melózni.
;)

regression 2010.06.06. 21:46:33

@navera: Te meg gyerekekkel fajtalankodsz. Tudod mit? Mutass vmit, hogy nem így történt......

navera 2010.06.06. 21:48:00

baszki, most végig olvastam, amiket eddig írtam: bértolnokozom, miközben én is bértolnoknak tűnök csak a másik oldalról.....
shoot me!!!!

navera 2010.06.06. 21:49:27

@Rwindx:
"Na megyek GDP-t termelni, elpofáztam az időt, épp egy bérkommentelői hálózatot építünk ki itt a fidesz székházban. Most hogy lett pénz hétvégére, Kósa behívott vasárnapra is melózni.
;) "
Hova küldjem a CV-m ? ;)

szabogyula 2010.06.06. 22:05:09

@navera: Te abból , hogy egy ember kiáll a nyilvánosság elé , és elkezd beszélni arról , amit mindannyian tudunk , hogy az MSZP kormány költségvetése közel sem fedi a valóságot ,

abból

te arra következtetsz , hogy Kósa shortol .....

Szerintem meg te vagy a bérkommentelő , és Rwindx-nek teljesen igaza van ...

szabogyula 2010.06.06. 22:07:54

@laspalmas:
Egy helyen kommenteltem , hogy Kósát és Szijjártot a börtönbe , közvetlenül azután egy nappal , amint szabadulnak a 2008 októberi 315 forintos euró felelősei .

szabogyula 2010.06.06. 22:12:21

Akkor nézzük csak azt a 2009 februárt ....

finance.yahoo.com/q/bc?s=EURHUF=X&t=5y&l=on&z=m&q=l&c=

Kik a felelősök ????

eml 2010.06.06. 22:35:51

Nem kell ide semmi, 30 markos legény rendberakja egy hét alatt a gazdaságot.

eszkep 2010.06.07. 07:34:31

Megjegyzendő, már említette az akkor ellenzék (az operettellenzéket leszámítva, tehát csak FIDESZ...) ezeket a pontokat ősszel, a költségvetés hibájában: hol manipulálja az adatokat Bajnai.
Megállapítható tehát, hogy a Bajnai-féle válságkezelés (hasonlóan a Gyurcsány-féléhez) csak az adatok kozmetikázásában merült ki (az "utánunk a vízözön" el alapján). Újabb bizonyíték, hogy jobb lett volna az előre hozott választás.

eszkep 2010.06.07. 07:39:04

Úgy látom az Index visszasüllyed régi nívótlanságára...
Nagy utat (kb 3 hetet) tettek mg a

"A költségvetésben nincsenek bombák" (Bajnai Gordon)
kommunikációtól a

"A bizottság olyan tételeket sorolt a csontvázak közé, amelyekről az előző kormány mondta, hogy azok kockázatok" (Oszkó Péter)
Kommunikációig. Csak elfelejtették a kettőt szembesíteni.

eszkep 2010.06.07. 07:41:15

@szabogyula: "Érdekesebb" lenne a történet 2006 őszétől, nemde? (lásd mnb.hu)

Pista bá' 2010.06.07. 10:35:08

@laspalmas: Azt hiszem, eljött az idő, hogy jelentkezzek a beígért bögrémért...:)))

index.hu/gazdasag/magyar/2010/06/07/a_nyugdijra_es_a_bankok_penzere_faj_a_fidesz_foga/

Hol jelentkezhetek?

guma 2010.06.07. 10:43:45

Kérlek benneteket:

Segítsetek megérteni!

Ugye most készül a rendkívüli kormányülésről és majd többiről jkv? Szó szerinti hangfelvétel is,hogy a döntések számon kérhetőek legyenek.
Különben meghal a "VASTAGBŐR" ha nincsenek most dokumentumok (úgy mint a négy évükről). Akkor mindenki azt magyaráz bele mindenbe amit akar...

Miért nem vette át (vagy legalább nem nézték át) már előre amikor hívták az iratok miatt a fideszt. Ez nem szolgálta hazánk érdekét (pl világ válság, Görögország). Nem lenne ez a magyar lejáratás.

Miért csak most kezd el dolgozni a csapat? Eddig mit csinált? Hogy szerzik vissza hitelességüket?

Évek óta (csontvázak, 7% emlegetés, stb) fújják és az előzőek felelősségét, magukat erős mindent tudó és megoldás kulcsát hordozó váltásra, biztató építkezésre,nem kell megszorítás - hirdető csapból is folyó szöveg csalás, hazugság volt?

Ez most beismerés(?): minden rágalom volt?

Hiszen : Tartható a Hiánycél! Mi ez? Orbán csomag jön?
Talán még Bajnainak is meg kell köszönni, hogy nem a drasztikus intézkedésekkel (nyugdíj, közszolgák, stb fizetés vissza nyírásával) kell kezdeni az új kormánynak.

Hitelből én is tudok nagyot alkotni, főleg ha más fizeti vissza. Ezt akarta a 7%-ra emeléssel?
És miért bujkálnak? Nincs miniszter elnökünk, aki megszólalna? Rágalommal, hazugsággal nyertek? Köztársasági elnökünk szerint ez az új fajta "vakondozás", ország lejáratás - rendben van?

És nem az ország háza a munkahelyük? Ki tudja miért Sukoróhoz (talán érdekeltség miatt volt akkor nagy csend ezen az oldalon) közel gyűltek össze? (Árvíz alatti külön költségeit ennek, miből fedezik?)

Segítsetek megérteni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.07. 11:19:51

@Pista bá':

Nevet, címet a szerkesztőségbe kérünk :))
vastagbor@vipmail.hu

Pista bá' 2010.06.07. 12:29:35

Levél névvel, címmel ment...:)

2010.06.07. 14:03:56

A tömegsír elnevezés helyett helyénvalóbbnak tartanám a "dögkút" formulát....
amúgy ezen a blogon...
velemenyvezer.blog.hu/2010/06/07/forint_ma_este_eldol
van egy érdekes szavazás

picur3ka 2010.06.07. 23:29:41

@gtigram:

Szerintem, teged mindenki kiszurt, valamely modon..

süti beállítások módosítása