Skip to content


       Szűrés lista

Darwin-díjat a gumimatracosnak!

1:05-nél jön a lényeg, a nap idiótája, akik gumimatraccal kívántak közlekedni (?) az áradó Dunán, Budapesten. Darwin-díjat neki!


(Forrás: RTL Klub)

Könyörgöm, javítsuk már az ország génállományát azzal, hogy az ilyen idiótákkal nem foglalkozunk ...

És csak röviden annyit, hogy statáriumot kellene kihirdetni, és akit fosztogatáson kapnak, azzal közölni, hogy New Orleansban már agyonlőttek volna, majd a rögtönítélő bíróság ítélete után este már a zárkában aludhat ...

Címkék: közélet

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr252063538

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az elsüllyesztett magyar világ 2010.06.07. 20:01:38

Egy nap, a hatalom úgy döntött, elsüllyeszt egy erdélyi magyar falut. Ráengedte a falura a Küsmöd vizét. Gátat épített és a falu víz alá merült, mint egy Atlantisz. Piciny magyar Atlantisz. A tó egy világcsoda, noha senki sem törődik vele. A tóból, a v...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tkgabor 2010.06.07. 18:02:30

21. századi evolúció. Működik az, csak másképp, meg kicsit több a selejt mostanság.

Marcellusca 2010.06.07. 18:08:29

Jaaajjjjj, mán, ez a dezinformácijó, hogy fosztogatnak! :)
Aszonták, hogy az nem is igaz. :D

Egyébként "ólommérgezést" az ilyeneknek!

tihi36 (törölt) 2010.06.07. 18:08:34

Este már a zárkában aludhat ...helyett, pakolhatja a homokzsákot.

Horizont 2010.06.07. 18:14:06

Én az ilyen hülyéket biztos nem menteném ki. A gyereket igen, de helyette belökném az anyját, apját:) Ezek itt szórakoznak, máshol meg felnőtt emberek siratják a víz alá került életük munkáját!!

Squazee 2010.06.07. 18:19:50

A felelőtlenség netovábbja. Nem normális, aki ott akar úszni vagy gumicsónakozni. Azt hiszik, a rendőrök/vízi mentők viccből rendelik ki őket onnan, vagy azért, hogy ne legyen nekik jó? Pfff.

Pörölyfej 2010.06.07. 18:25:46

2010-ben számomra érthetetlen, hogy ekkora az árvízhelyzet, emlékszem úgy jó 10 évvel ezelőtt is volt komoly áradás, és azóta semmi csak nyúlgát?

tudi 2010.06.07. 18:28:55

Tegnap ugyan kicsit fáradt voltam, így nem igazán jutott el a tudatomig, de most újra nézve mentené ezeket a barmokat a fene. Akiben nincs egy csepp veszélyérzet, vagy totál felelőtlen azzal minek foglalkozni, menne inkább homokzsákot pakolni Borsodba ott talán még hasznát vennék.

mint olyan 2010.06.07. 18:31:12

Darwin-díj csak akkor járna neki, ha meghalt volna matracozás közben.

hoplita 2010.06.07. 19:08:42

Az ilyen marhák tömegével Pesten tenyésznek...
Vidéken is vannak, nem mondom, de ott aki ilyen faszságot csinál, az nagy eséllyel rábaszik, mert nem nagyon van, aki leüvöltse a fejét.
Egy-két hét és megtalálják a hulláját és akkor tényleg jöhet a Darwin-díj átadása.:)

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.07. 19:11:35

váá, matracozás! Nem is görkorival megyek haza ma este!

Szocsi88 2010.06.07. 19:12:17

Intelligencia-holokausztot!!!! :)
Bocs, de néha tényleg úgy gondolom, hogy aki hülye, az haljon meg.

Árvíz---móka és kacagás, addig amíg nem kell el hagynod a saját házad, és nem kell aggódnod attól, hogy még ki is foszthatják egyes aljas emberek.

2010.06.07. 19:16:46

Milyen "ízesen" beszél az intézkedő rendőrbácsi...
A matracosokat meg jó kemény homokzsákokkal meganalizálni!

Thresher 2010.06.07. 19:20:56

Ez az árvíz tényleg ilyen erős? Komolyan, még látni se láttam ilyet, csak a TV-ben...Pécs powa!

bgp 2010.06.07. 19:24:50

Nem tudom mit kell ezen ennyit pörögni.
Ha belehal, belehal. Sokan csak irígykednek, hogy van, akinek matracozni támadt kedve és ideje is van rá.

generálpauza 2010.06.07. 19:25:10

túl van ez most itt lihegve, dezső... a fosztogatásos megjegyzéseddel viszont egyetértek

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.06.07. 19:27:42

az még oké, hogy röhögsz egy másik ember nyilvánvaló hülyeségén. de te gyakorlatilag fröcsögő gyűlölettel közlöd ország-világ előtt, hogy dögöljön meg.

szerintem meg az ilyen sehova sem vezető rosszindulatnak kellene kiszelektálódni.

boldii10 2010.06.07. 19:27:56

A környezet nélkül azért ezt nehéz megítélni. Tippemre a járdán levő mintegy 20 centis vízben gumimatracoztak a 20 méterre levő felhajtóig, a sekély, és áramlásmentes vízben. Az azért nem ugyanaz, mintha Belgrádig mentek volna a Dunán.

barkacsolj · http://barkacsolj-velunk.blog.hu/ 2010.06.07. 19:29:44

@boldii: az lehet, aztán ha jön egy erősebb áramlat, és kisodorja a mélyebb részre?
Szegény szülök..

Romboljuk le a modern világot... (törölt) · http://www.youtube.com/watch?v=9vq63q45qfk 2010.06.07. 19:31:39

Äz a bämondöu nöä äugy näez ki mint a Scully uägynöek äz Xaktäkboeul!

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.07. 19:32:55

@barkacsoljvelunk: írjunk egy használati utasítást "hogyan matracozz az áradó Dunán" címmel!

Javaslataim:
- békaláb
- búvárruha
- biztosítókötél
- álöngyilkos a Szabadság-hídra a rendőrség figyelmének elterelése végett

Kicsit Karcos 2010.06.07. 19:35:49

Én ezt gyerekcsínynek mondanám. Nem okoztak senkinek kárt, bohóckodtak egy veszélyeket is magában rejtő helyzetben. Szerintem nem várható el pár budapesti tizenévestől, hogy az edelényiek iránti együttérzésből fekete karszalaggal, búskomoran történelmet tanuljanak a kisszobában egész nap, ha már nem a gáton zsákolnak.

Szerintem ez így kerek volt, hülyegyerekek kimentek játszani, rendőrbácsi meg verbálisan seggberúgta őket.

Én is csináltam hasonlókat fiatalabb koromban, pedig seggberúgtak volna a szüleim, ha meglátják (talán pont ezt élveztem benne). Én is seggberúgnám a gyerekemet, ha ezt látnám, de nem tudnék rá haragudni, sőt miután lecsesztem, röhögve mesélném a haveroknak, mit tett már megint a lurkó.

jpmjpm 2010.06.07. 19:36:04

Ti nem voltatok gyerekek/kamaszok? Akármilyen hülyeséget megcsináltunk gyerek/kamaszkorban. Csak az éppen nem került bele a TV-be. És most így utólag remélem, hogy közben senki nem volt annyira humánus, hogy a halálolomat kívánta, mert én szórakoztam.

hillaby · http://twitter.com/hillaby 2010.06.07. 19:37:27

Egyszer lematracoztunk a Dunán a kisoroszi szigetspicctől Dunabogdányig. A legveszélyesebb szituáció az volt, amikor a vízirendőrök motorcsónakja túl közel jött. Szóvá is tettem nekik, hogy vigyázzanak jobban, erre megorroltak, és meg akartak csáklyázni. Nem firtattam tovább, hogy az még veszélyesebb lenne ránk nézve. 14 évesek voltunk.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2010.06.07. 19:38:20

az alsó rakparton a 20 centis vízben semilyen áramlás nem volt.
A matracos

szcsongor 2010.06.07. 19:42:09

@hoplita: persze, csak és kizárólag budapesten vannak marhák, ahogy elhagyod a városhatárt jelentő táblát, egy hülyével nem fogsz találkozni, ebben én is biztos vagyok...

fourgee 2010.06.07. 19:45:24

Azért az RTL is megérdemelne valami díjat. Aki 1 képet is mer csinálni, azt lekezelően le "katasztrófa turistázzák", de azért minden nap elmondják hogy várnak minél több képet és videót. Most akkor hogy is van ez? Aki nem küldi el az mocskos szemét katasztrófaturista, aki elküldi, az jól van, ott lehet, akár akadályozhatja is a mentést????

Egyébként meg az RTL hazudozásai sokkal nagyobb kárt okoznak, mint bármelyik "katasztrófaturista".

(Nem, én nem szoktam ilyen helyekre menni fotózni és videózni, de még bámészkodni sem, csak qrvára irritál az RTL és bemondóinak kétszínűsége...)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.07. 19:47:51

A balatoni gumiméhecskésekhez képest ez semmi.

Róóbert 2010.06.07. 19:48:20

@jpmjpm: óóó, de mennyire, hogy voltunk. Kicsit délebbre át is úsztam párszor a Dunát. Csak akkor csináltam majdnem az úszógatyámba, amikor lassabban úsztam keresztbe, mint az uszály felfelé.

Gera 2010.06.07. 19:49:56

Tegnap láttam egy embert, aki a méteres vízben biciklizett az alsó rakparton. Én nem anyáztam, hanem röhögtem.

Perillustris 2010.06.07. 20:06:06

@Kicsit Karcos: Mértéktartó és korrekt komment. Jómagam nagyon rossz gyerek voltam (gyújtogattam, elszöktem 11 évesen a kispesti napközis táborból a repülőtérre egyedül, petárdát dobtunk más erkélyére, stb.), ezért sokszor nyelek egy nagyot, amikor hasonló korúak zajonganak az utcán áthaladva.

Persze a legtöbb csínyem kiderült, le is lettem b@szva rendesen, sőt, fakanál is tört ketté rajtam, de talán ennyi kell a későbbi jó arányérzékhez és az élethez.

Igazi gondnak azt látom, hogy kitolódik az agyatlanság magasabb életkorokig, s rengeteg ember nem szocializálódik úgy, hogy képes legyen egy társadalom hasznos tagjává válni. (Csak egy példa: sok suttyó érzi úgy, hogy este 10-kor - netán még később - dudálással kell jeleznie a vendéglátójának, hogy megérkezett, vagy hogy induljon le, mert várja).

Ez persze IQ-függő is.

Perillustris 2010.06.07. 20:10:56

@fourgee: Tényleg vicces, hogy a bulvármédia akasztgatja a jelzőt. BTW ez igenis látványosság, szóval semmi rossz és elítélendő nincs abban, ha valaki a Parlamenttől fotózik. Nyilván ez a borsodi gátaknál visszatetszó lenne, de itt, Budapesten miért kellene otthon nézni. Ja, hogy ez zavarja az RTL Klubot? Aki kimegy este, az nem néz Barátok köztet?

hoplita 2010.06.07. 20:15:05

@szcsongor:
Nem azt mondtam...de hogy nagyobb az egyedsűrűség, arra nyugodtan mérget vehetsz.:)

yafet 2010.06.07. 20:21:01

Az ilyennek beledugnám az orrát egy 5 hetes vízihullába: ha nem vigyázzol, baszdmeg, így fogsz kinézni!

V.A. 2010.06.07. 20:21:30

Házmesterországban szigorúan be kell tartani a rendet. Nehogy már jól érezd magad, matracot tegyél - az egyébként nagyjából 30 cm-es part menti- vízre, mert itten kérem most ÁRVÍZ VAN.

jpmjpm 2010.06.07. 20:30:09

@yafet: Te a Hitler Jugendnél szocializálódtál? :)

2010.06.07. 20:30:57

"Hatalmas áradás söpört végig tavasszal a Római Parton. A csónakházakat ugyanúgy nem kímélte, ahogy a lakásokat sem. Szerencsétlen emberek nézték, ahogy házuk maga alá temeti életük munkáját. A rádió, televízió és az újságok tele voltak hírekkel, jóslatokkal. A nyári gátak tetejét homokzsákhalmok borították. A pénzveszteségtõl elcsigázott vízirendõrök jattszegényen lesoványodva várták áldozataikat: megszûnt ugyanis a fürdõélet, az állandó bevétel helyett csak fatörzsek úsztak a Dunán. A hajóforgalom leállt. De nem számunkra! Eszeveszetten rohantunk a zavaros áradatban, csatoltuk a hajómotort… és a vízisít. Nagyszerû napnak néztünk elébe: egy õrült vízisízés a félig eláraszttott réten, a füvön, hosszú kötélen. Vagy a háztetõ, mint ugrató! Páratlan lehetõség. A félig összeomlott pajtaajtón a motorcsónak beszáguld, a fal helyén ki. A víz által sodort hordalékot egymásra rakva akár két méter magasból is lehetett repülõstartolni. Elemünkben voltunk, s az egyik mûsorszám ment a másik után mikor arra lettünk figyelmesek, hogy kb.: kétszáz méterre megcsillan egy objektív. Nosza, mutassuk be, mit tudunk – volt az egyöntetû vélemény. Úgy is tettünk. Vesztünkre. Ha még csak a kedves, a maga módján nem is rosszindulatú Vízvári úr egyik vízi rendõre lett volna! De itt többrõl volt szó semmint pár ezer forint, ami a vízirendõr velejárója, akármiért is. Ugrattunk, száguldoztunk, svejfoltunk. Nos másnap csúnyán lakoltunk érte, midõn a tévébemondó hûvös hangon jegyezte meg: mindenkinek mást jelent az árvíz. A képmezõ kettéoszlott: az egyik felén egy szerencsétlen öreganyó vitte ölében rongyba kötött cókmókját, maga után húzva egy gyermeket – mindezt a víz felett egy pallón egyensúlyozva. A képmezõ másik felén szerény személyem épp egy kertkapun rohant át vízisível… " /részlet Szirmai Gábor: Afrika, Dahomely c. könyvébõl/

fourgee 2010.06.07. 20:31:28

"Az ilyennek beledugnám az orrát egy 5 hetes vízihullába: ha nem vigyázzol, baszdmeg, így fogsz kinézni! "

Azért az utakon többen halnak meg balesetben. Minden autósnak beletolnád az orrát egy szétkenődött hullába, hogy "baszdmeg, így fogsz kinézni" ?
:))))

engem gyíkká változtatott 2010.06.07. 20:46:03

bocs, de a Darwin-díjat ki kell érdemelni, eleve az a beugró, hogy meg kell halni hozzá.

amúgy nem értem, hogy miért kell megakadályozni a hülyéket abban, hogy kinyírják magukat.

pláne, ha képes 20 centi vízben megfulladni.

boldii10 2010.06.07. 20:47:58

@barkacsolj: 20 centis, szélességében több méteres vízben óriási áramlat? Akkor szerintem a nyóckerben is mindenki kösse ki magát, hátha jön egy tsunami?!

Nem tudom pontosan, hogy mi volt és hol, de a videó alapján más sem tudja megítélni, ezért elhamarkodottak picit a vélemények!

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.06.07. 20:48:44

Legalább nem fosztogatni próbáltak,mint ahogy nem is fosztogatnak seholnemsem!Bizony.De azért a rendőrök kettőt elkaptak akikre gyorsított eljárás vár?Az áruházak biztonsági őrei meg poénból mentek át vízi rendőrbe ugye?A kritikán aluli tájékoztatás közepette persze még jut idő a magyar "médiának" mentegetni a menthetetlent...

yafet 2010.06.07. 20:49:04

@fourgee: Rend lenne az utakon, az kurvahétszentség!!! :)

@jpmjpm: Nem. Őket én treníroztam.

boldii10 2010.06.07. 20:49:30

szélességében több méteres: 2 sáv felső rakpart, még 1,5 sávnyi határoló rész, tovább még 1,5 méter járda. Együtt 15 méter, amelynek egy része mondjuk 40 centis, a többi meg 25. Azért ez nem rafting még,...

zsurzsenka 2010.06.07. 20:49:52

@mint olyan: off : respect Günthernek! :)

on: A fosztogatóknak golyó. Aki más szerencsétlenségéből hasznot akar húzni, megérdemelné. Aki meg a saját hülyeségének áldozata - lenne-, háááát...

KurtiGabor 2010.06.07. 20:53:52

Most tényleg ez a hír? Felőlem ott úszkálnak ahol akarnak. Az ő életük. Ilyen erővel a sziklamászókat is lezavarhatnák a rendőrök a hegyekből, meg a búvárokat az Adriáról.

Zka · http://www.youtube.com/watch?v=_wpDbI1gca0 2010.06.07. 20:56:38

@Horizont: dögöljön meg a szomszéd tehene is? Le se tagadhatod, hogy magyar vagy.

fehéregér 2010.06.07. 20:58:22

@fourgee: jaj, köszönöm! Hulla fáradt vagyok, meg kezdtem elszomorodni a sok "dögöljönmegazilyen" kommenten, amikor a te szövegedhez értem és jót nevettem, szellemes! Köszi!!

Azért az utakon többen halnak meg balesetben. Minden autósnak beletolnád az orrát egy szétkenődött hullába, hogy "baszdmeg, így fogsz kinézni" ?

Király.

Ellenben a többiek, ez például. " amúgy nem értem, hogy miért kell megakadályozni a hülyéket abban, hogy kinyírják magukat" , nos ezek az egyedek sokkal inkább megérdemelnék azt a bizonyos Darwin-díjat, az evolúciós folyamat során ugyanis bennük végérvényesen elcsökevényesedett az a valami, ami leginkább emberré tette az embert. Aki bohóckodó, felelőtlen, meggondolatlan embertársának simán a halálát kívánja, az egy sz*r alak. Darwin nevében is remélem, nem szaporodik.

egy maréknyi dollár 2010.06.07. 21:03:27

Jaj.Az elején összeszorult a szívem,a kérlelhetetlenül ostorozó kommenteket olvasva.A sértetlenül maradt matracozót többen személyesen fojtották volna vízbe.Szerencsére aztán enyhült a légkör.
Remélem, minden hozzászóló szorgalmasan hívogatja a segély-vonalakat.;én is ezt teszem.

Disznó Úr 2010.06.07. 21:07:25

@Zka: Már elnézést, de ennek csak annyi értelme volt, hogy lehetett egy jót "büdösmagyarozni"

Már nagyon jól tudjuk a leckét: házmestermagyarország, feljelentők országa, még Eichmann is csodálkozott, a történelmünkre köpni kell, ki a magyar, nincs is olyan hogy magyar stb.

Magyar csak akkor van, ha negatív kontextusban említhető: pl. a deportálásban segédkező csendőr, na az magyar...

Joe.UK 2010.06.07. 21:07:30

Kinek artott a matracos? Potencialisan kinek arthatott volna? Ha csak maganak akkor a hozzatartozoin kivul senkinek semmi koze hozza.
Miert sajnaltok barmilyen szorakozast valakitol ha azzal legfeljebb maganak arthat?
Bungee jumping, ejtoernyozes, hegymaszas, balatonatuszas, alpesi sieles az rendben van?

Elkapkodott, nem atgondolt post. Nem jellemzo a VBorre...

The_Genius 2010.06.07. 21:08:04

Többek között azért kellene a polgári szabad fegyvertartást legalizálni Magyarországon, mert az első 5 évben elhullana a legalja akkor...

Donor 2010.06.07. 21:10:13

@jpmjpm: Ne aggódj, fiatalon mindenki volt hülye. Aki nem az vagy hazudik vagy lelkileg rokkant, esetleg túl öreg és már elfelejtette :))

A médiák pedig szeretik felfújni az ilyesmit, mert azon lehet szörnyülködni. A sok zombi meg ismételheti amit a TV beléjük súlykolt. A rendőr az más. Neki ez a dolga.

Donor 2010.06.07. 21:13:00

@The_Genius: Nem jó. Az a baj, hogy a legalja is eldöntheti hogy szerinte kit kellene kiszelektálni.
@Joe.UK: A posttal nincs gond. Én is hagynám dolgozni a természetes szelekciót, de rosszat azért nem kívánok neki, csak azt hogy idejében jöjjön rá a tévedésére.

_alesi_ · http://alesi.tumblr.com 2010.06.07. 21:19:21

Kölkök, nem értem miért kell kapásból leszólni őket. Én is voltam hülye, úsztam olyan helyen a Tiszán, hogy anyám két pofonnal és a fakanállal fogadott. Őt meg a nagyanyám, amikor télen átsétáltak a Tisza zajló jegén. Őt meg a dédnagyanyám, amikor... Ez a világ rendje.

meple 2010.06.07. 21:23:42

Ártérbe költözöl és halálra szabályzod a folyót, kivágod a fákat, elhordod a hegyet... ugyan mit vársz? Volt már ilyen, akkor sem tanultak belőle...

A gumimatrac meg jó poén volt, kitessékelték őket, ennyi.

Mylady 2010.06.07. 21:24:30

A fosztogatókat helyből főbe kell lőni. Szerintem ennél nagyobb aljasság nincs. Civilizáltabb vidékeken ezt rettentő szigorúan büntetik.

A fürdéshez meg: a tv/rádió elégszer elmondta: tilos. Önmagában is veszélyes egy megáradt folyóban fürdeni, mert elsodor (jópáran azért halnak meg árvíz idején, mert elsodorja őket a víz a partról, hídról stb), másrészt meg a fertőzésveszély is óriási.

Emlékszem, jópár éve (6? 8?) volt egy hatalmas árvíz, Lengyelországban, Szlovákiában sokan meghaltak, temetőket mosott ki és állattetemekkel volt tele a víz. Nálunk meg a Lánchídnál az alsó rakparton ugráltak bele a hülyék a zavaros Dunába. Nem, nem gyerekek voltak, hanem felnőtt emberek.

Kicsit Karcos 2010.06.07. 21:28:24

@Perillustris: kösz. Egyetértek.

A másik témához: a statáriummal egyetértek, magam is szorgalmaztam már itt, a Boldváról szóló poszt alatt, éppen a gyerekcsínnyel kontrasztba állítva, mint ezen posztban zero:

vastagbor.blog.hu/2010/05/18/hogy_kene_objektivan_tudositani_boldvarol/fullcommentlist/1#c9901388

Kemény is szigorú dolog, de szükséges ilyen helyzetben. A legtöbb katasztrófának velejárója a fosztogatók megjelenése, ami nálunk is "szépen" megtörtént, de épeszű országokban éppen emiatt ugyanígy velejárója a statárium kihirdetése is (na ez nálunk elmaradt).

A statárium célja a rend fenntartása, a demoralizálódás megakadályozása, az egymás és a hatóságok iránti bizalom megerősítése, a társadalmi igazságérzet kielégítése, és nem utolsósorban a fosztogatással okozott károk minimalizálása. Emellett a hulljon a férgese elv gyakorlati alkalmazása is ez, persze erről nem illik beszélni PC nyelvű szalonokban.

Most valahogy úgy próbálja az állam kielégíteni a rendpárti igényeket, hogy "látható rendőrséget" épít, de csinnbe nem szívesen küldi őket. Én pont fordítva képzelném el: vészhelyzet idején statárium, gépfegyver, tank, helikopter meg koncentrációs tábor, egyébként pedig csak akkor vegye észre őket az átlagos, törvénytisztelő ember, ha véletlenül áthágott valami szabályt, de akkor azonnal. Nem lehetetlen ez, a németek, amcsik így csinálják.

Veér Farkas 2010.06.07. 21:38:36

@Perillustris:
Naná, hogy IQ-függő.
Te pl. mostani életkorodra is csak a hülye biciklis szintig jutottál el, és ennél okosabb már biztos nem leszel.
Az agyatlanság egész magas életkorig kitolódott nálad.

anyadmajma 2010.06.07. 21:42:53

@meple: Te miről beszélsz? Pl. Bp.-en a Római-partról? Mert az tényleg ártér, csak akik odaköltöztek, azokat akkor nem zavarta (még most is költöznek oda). Pl. Borsodban most éppen nem az árteret öntötte el a víz, hanem úgy mindent, és nem a szokásos dolog miatt, amit írtál, mert abban van igazság ugyan, de ezt az sem akadályozta volna meg. Tudod, amikor naponta leesik 8-10cm eső, az mindenhol ezt eredményezi. De leginkább ott, ahol össze tud folyni. Az alföldön ezért nem szokott árvíz kialakulni, oda csak odafolyik.
A hülyegyerekek a matraccal meg tényleg esélyes ötlettel indultak a díjra, de megúszták. Egyébként látott már valaki, neagyisten tapasztalta már a saját bőrén, hogy milyen simán sodorja el a víz egyik pillanatról a másikra ami elé kerül? Hiába 30cm, lehet abból baj könnyen, már láttam. De az tény, hogy a fertőzés veszélyesebb ebben az esetben, mert a megáradt Duna sem raftingpálya. De az ördög nem alszik.

Romanes eunt domus 2010.06.07. 21:42:57

2-es villamoson a Március 15. tér és a Jászai között pótbuszok járnak, ez ma reggeli (és délutáni) tapasztalat.
Amúgy meg nem tudom, milyen katasztrófa-turizmusról beszélünk: Bp-n a Duna nem okozott olyan nagy károkat, jó, a Római-parton pontosan nem tudom, mi a helyzet, de semmi extra nincs abban, hogy a pestiek, és a Vígadónál lévő külföldiek zsákszámra készítik a képeket a 10 évente egy pár méterrel magasabb folyóról, elég ritkán van ilyen. Ráadásul tök friss ott a levegő, én a Kossuth tértől az Erzsébet hídig gyalog mentem, kellemes, hűs szél fújt :))

anyadmajma 2010.06.07. 21:48:40

@Kicsit Karcos: STatárium? Ezeknek addig nem jutott el a tudatuk, hogy segíteni kéne az ottaniaknak. A kitelepítetteket, azokat őrzik a sportcsarnokba, nehogy kimenjenek onnan. Meg a plázát, azt védik. Talán addig kellett volna kivezényleni a honvédséget, amíg kelett-lehetett volna védekezni, megelőzni. Most nagymellénnyel odaküldték őket, romeltakarításra, mert más már nem meredt.:( Péntek éjjel vezényelték az első egységeket, amikor már elállt az eső, és átszakadtak a gátak.
Statárium, meg értelmes döntések? Sajnos én már leéltem pár évtizedet ebben az országban, úgyhogy már nem várok csodát senkitől se, akik "tűzközelbe" kerülnek.:(

meple 2010.06.07. 21:59:29

@anyadmajma: Nem az ártérre költözés a legnagyobb probléma a felsoroltak közül... Ha teljesülnének az optimális feltételek, lenne ártér, erdők..stb, akkor a többi területen sem lenne ekkora kár. Persze mindig a természet a hülye és a kerítésemen kívül lévő dolgokat leszarom, mert nem az enyém...

fourgee 2010.06.07. 22:03:04

@alesi: "Őt meg a nagyanyám, amikor télen átsétáltak a Tisza zajló jegén. Őt meg a dédnagyanyám, amikor... Ez a világ rendje."

Még óvodás, vagy általános iskolás voltam amikor páran elmentünk a homokbányába játszani. Rokonom, akinél voltam, este kegyetlenül leb.szott minket. Így húszon-pár év elteltével múltkor meséltem neki hogy hogy le lettünk baszva általa gyerekkorunkban, erre ott családi körben mondta hogy azért tudja hogy miért veszélyes a homokbánya, mert gyerekkorában ők is oda jártak játszani és ugye ők is le lettek baszva.

:)

Perillustris 2010.06.07. 22:05:02

@Veér Farkas: Ha te mondod, ez inkább bók, köszönöm. Erőlködj még azért, biztosan képes vagy többre is!

anyadmajma 2010.06.07. 22:17:19

@meple: Ja, csak tudod ez most nem azért van. Amikor egy-két nap alatt több eső esik egy adott területen, mint az éves átlag, akkor ott bizony mindentől függetlenül árvíz lesz.
Abban egyetértünk, hogy csak mert 2 éve nem esett, attól még nem kell elbontani a gátat, de ez most tényleg nem azért van.

Akvyr 2010.06.07. 22:17:26

Most ezen csak én nem akadtam ki? Áramlási holtágacskában odakötött gumimatracon flesselnek a lábvízben. Énis kipróbálnám, pedig nem vagyok az a nagy kalandor, de nagyjából akkora veszélyérzetem lenne mint az élményfürdők kacsaúsztatójában...
Vagy ez most a "dögöljön meg mindenki aki fiatal mert még van haja is" blog lett?

pucros 2010.06.07. 22:19:29

@anyadmajma:

Szaxerűen asszem az nem ártér, hanem hullámtér.

Az utóbbi években sokan költöztek oda, apartmanházak épültek. Nem világos, mennyire engedéllyel, ha egyszer hullámtér...

Nem árvízzel kalkuláltak, hanem azzal, hogy a kedvükért majd épül egy bazi nagy gát a partra. Aztán nem épült.

anyadmajma 2010.06.07. 22:23:01

@pucros: Mármint a Római-part? Az lehet. Attól függetlenül tényleg építhetnének oda gátat. Ha más nem, a biztosító, mert kicsit jobban jönne ki anyagilag, mivel azt minden kisebb áradás is eláztatja.

futura 2010.06.07. 22:57:35

@anyadmajma:
Ismered egyáltalán a Római-partot? A gát ott van a Királyok útja vonalán, aki beljebb építkezik az felkészül az árvízre (vagy nem).
Magán a dunaparton gátat építeni megsem fordult senki fejében, mert a Római lényege veszne el így. A kavicsos part varázsa, a csónakok megszokott vízrehelyezése, és az egész vizi élet tünne el.

FGSuperman 2010.06.07. 22:57:52

@pucros: aztán lenne qrvaanyázás ha a panorámába belevernének efy 5 méter magas betongátat:-)

StopSzmog 2010.06.07. 23:07:17

Szomorú látni, hogy a fővárosiak csak ilyenkor férnek hozzá a folyójukhoz, amikor a víz visszaveszi a teret az autóktól.

Iron 2010.06.07. 23:07:51

Kurva jó arcok! Simán nyomnám én is. :D
A sok saját unalmasságába belefulladó szürke, egyensemmilyen, a sokféleség, a nem egyfajta gondolkodás előnyeit belátni képtelen díszfasz meg fröcsögjön csak.

cso zsi 2010.06.07. 23:10:13

@fourgee: Apám a kamaszkorát a Velencei-tónál töltötte pár évig. 7-8 évesen átmentünk a tó jegén Pákozdra, közben megmutatta, hol vékony a jég, hogy nem megyünk a nád közelébe, hol van melegvíz-ér. Utána 5-6 évig nagy kedvtelésem volt a szomszéd sráccal jégre menni.
Unalomig jártam a pákozdi emlékműnél. Sértetlenül.
A Dunától akkoriban is féltettek, a pesti szakaszt mindig mellőztem fürdőzésileg.

meple 2010.06.07. 23:10:40

@anyadmajma: persze, árvíz lesz, de ha el tud folyni az a víz, mondjuk az ártérre, több az erdő/bokor/fa , egyszóval a természeti tényezők ideálisak, akkor valószínűleg a vízszint is kisebb lenne.

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.06.07. 23:15:25

fosztogatáshoz: alapból fejlövés kéne annak aki módszeresen lop, de aki a LEGSZARABB helyzetben levő embertársát szopatja, annak aztán tényleg

cso zsi 2010.06.07. 23:16:57

@StopSzmog: Szerintem senki nem akar ilyen közelségbe kerülni Bp-n, és környékén a Dunával.
A Vigadó téri hajóállomásnak évtizedek óta megvan a védelme, a Római part, és a Szentendrei Dunakorzónál bent van a házakban, garázsokban a víz. Amit nem sikerült időben kimenteni, azon 60-70 centi víz állt tegnap. Egy motorkerékpárból mi is látszik ki? A tükrök?

Martian (törölt) 2010.06.07. 23:21:49

Gumimatrac...? ahelyett, hogy vizibiciklivel letekert volna Belgrádig... :)))

Sixx! Anyádat is nyuggernek hívod? · http://orbanfan.blog.hu 2010.06.07. 23:25:24

Koraeste egy rendőrmotorcsónak és egy gumicsónakot vontató tűzoltóautó húzott el a Lánchídnál déli irányba. Tudja valaki mi történhetett?

Scala 2010.06.07. 23:34:34

@Bukowszky: Hello. Egyetértek. :-)

cso zsi 2010.06.07. 23:38:00

@The_Genius: Az a hivatalos cél, hogy ne tudd megvédeni magad.
Akit szelektálnál, annál amúgy is van valami.

Valandil 2010.06.08. 08:23:31

@Disznó Úr: Nyugi! Neki erre áll föl. (Sajnos ismerem irl, bár ha tudom elkerülöm.)

2010.06.08. 08:51:23

Erről a vízról is az jut eszembe, amit egy idős paraszt asszony mondott a falunkban amikor nagy jó esett:
Aki csinálta, majd el is takaríjja.

2010.06.08. 08:55:44

@jpmjpm: amikor a felnőtt gyerekeim mesélik, hogy miket műveltek gyerekkorukban, amiról persze nekem sejtésem sem volt, hát nem győzök hálát adni a jó Istennek, hogy vigyázott rájuk.

devisionhun 2010.06.08. 09:09:28

Hát, lehet nem a matracos a hülye, mert az ő háza nem úszik tetőig, nemde?
Szal, mivel én is kizárólag dombra/hegyre költözöm, árvízkor AKÁR azt is megtehetném, hogy gumimatracozzak... persze nem tenném, de nem az én életem munkája veszik kárba.
Persze, ha megmurdál a vízen, akkor az már az ő (szülei) baja...

greybull 2010.06.08. 09:54:02

@mint olyan: Darwin-díj 'jelölt', úgy mint az Oscar-díj jelölés. Különben hagyni kell az evolúciót működni, hadd gumimatracozzon, amíg bele nem döglik, így nem szaporodik tovább, egy hülye génállomány az örök enyészeté lesz, tisztul, javul a maradék (fúj, faszista, nacci, fajvédő gecci vagyok!)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.08. 11:01:29

@Kicsit Karcos: "Én ezt gyerekcsínynek mondanám. Nem okoztak senkinek kárt, bohóckodtak egy veszélyeket is magában rejtő helyzetben. Szerintem nem várható el pár budapesti tizenévestől, hogy az edelényiek iránti együttérzésből fekete karszalaggal, búskomoran történelmet tanuljanak a kisszobában egész nap, ha már nem a gáton zsákolnak."

Tökéletesen egyetértek.
Szórakoztak, rájuk szóltak, nem értem, minek itt fröcsögni. Hasonló kaliberű baromságokat mi is megjátszottunk ennyi idősen - mégis rendes ember lett belőlem. És tudom, hogy a fiam ugyanekkora hülye lesz. Aztán majd kinövi.

Most mondhatnám azt, hogy "mé', ha otthon ül a számítógép előtt az jobb?" - de az már végképp Modorosblog-kategória. :DDD

anarcho78 2010.06.08. 12:48:30

zero: azért ez egy kicsit öngól, nem?:) "Könyörgöm, javítsuk már az ország génállományát azzal, hogy az ilyen idiótákkal nem foglalkozunk ..."

cso zsi 2010.06.08. 20:41:22

Azt hiszitek, ez csak nálunk van? Máshol is van árvíz.
http://www.youtube.com/watch?v=p69kvJ8Diqs&feature=player_embedded#!

süti beállítások módosítása