Skip to content


       Szűrés lista

A 16%-os SZJA ördögtől való ötlet

"Szegény fizess! Ez Orbán csomagjának lényege. A liberálisokat eddig dühödten ostorozó Orbán most virtigli liberális adóprogrammal állt elő.
 
Az egykulcsos személyi jövedelemadót az elmúlt években csak az SZDSZ szorgalmazta. Mára fordult a kocka és Orbánból Kóka legjobb tanítványa lett. 
Hogyan néz ki a javaslat hatása?
Aki eddig 75 ezer forintot keresett, az most elveszít 11 ezret. Aki 110-et, az 9 ezret veszít, akinek 150 a bruttó fizetése, az 6 ezerrel visz kevesebbet haza. De még az is rosszul jár, akinek a jövedelme elérti a 200 ezret. Ki jár jól? Az, aki igazán jól keres. Akinek félmillió a havi bére, annak 60 ezerrel több marad adó után, a kétmilliós szuperfizetéssel rendelkezőknél meg 430 ezerrel marad több.
Robin Hood forog a sírjában. A melósok szívnak, a főnökök meg röhöghetnek a markukba. A Fidesz nekirontott a vizitdíjnak, most húsz-harmincszorosát veszi el az átlagos munkástól, tanártól, nővértől.
Teljesen világos, hogy Orbán hazudik, amikor azt mondta, hogy ezzel a rendszerrel mindenki jól jár. Persze, mindenki, feltéve, ha kitaszítjuk a nemzetből a kisembereket. Akkor tényleg jól jár a maradék. Eddig csak a baloldaliak nem voltak a nemzet részei, most már azok sem, akik kevesebbet keresnek havi 220 ezernél.
 
De tegyük fel a kérdést: beváltotta-e ígéretét a miniszterelnök, mely szerint azonnali radikális adócsökkentéssel fogja kezdeni a kormányzást? A válaszunk határozott nem. 2010 elején a Bajnai kormány nagyjából a nemzeti jövedelem egy százalékával csökkentette az szja terheket. Erre mondta azt a Fidesz, hogy ez smafu. A mostani szja módosítás hatása ennél kisebb lesz. Akkor átvertek bennünket? Át bizony. Közben pedig feledésbe merült az a több hónapja hangoztatott vád, hogy gazdasági vészhelyzet van, és a hiány elérheti a hét százalékot. Ma már senki nem beszél erről, sőt, a kormány a 2008 óta elért hiányszint megőrzését vállalja. Költségvetési politika tekintetében tehát Orbán azt folytatja, amit 2006 és 2010 között csináltunk. Azzal a különbséggel, hogy ellenzékben ezt ördögtől valónak látta, most meg üdvözítőnek mondja. Ez esetben viszont van még egy kérdésünk: mikor nem mondtak igazat, akkor, amikor a hiány elkerülhetetlen növeléséről, vagy most, amikor az elért hiányszint megőrzéséről papoltak?
A piacok persze, hogy pozitívan reagálnak, hiszen a kormány felhagyott a költségvetési ámokfutás rémálmával. Nekik ennyi elég. És miért érdekelné őket, hogy a hiány fenntartása mögött az adóterhek szociálisan elfogadhatatlan súlyos átrendezése valósul meg.
 
Az egykulcsos adó be fog tenni a keresők többségének. De lesznek, akik duplán járnak rosszul. A buszsofőrök, a vasutasok, a postások. Ők elveszítik jövedelmük hatodát (a kisebb jövedelemből ráadásul az eddiginél több adót fognak fizetni), esetleg csendben asszisztálhatnak ahhoz, hogy minden hatodik embert kirúgják. Emberbarát program. 
 
Pár éve még az volt az orbáni jelszó, hogy a középosztálynak szövetséget kell kötnie a szegényekkel, új szolidaritásról beszélt a Fidesz. Ez a program a felsőközéposztály önzésének programja. A társadalmi szolidaritás felmondása. 
 
Mi kapunk cserébe? Szabad pálinkafőzést. Az egyébként is befagyott deviza jelzáloghitelezés megszüntetését. Az állami bútorvásárlás felfüggesztését. Ez annyira szép, hogy a szív majd’ meghasad.
Köszöntsük hát a jobboldali liberális Fideszt a politika színpadán!
Hosszú, ütemes taps éltesse a gazdagok új barátját, Orbán Viktort!"

 

A postot Gyurcsány Ferenc írta, akiben hirtelen feltámadt a szociális érzékenység.

 

Címkék: gyurcsány pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr632068237

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Populista baloldali reakciók az adócsomagra 2010.06.10. 08:48:01

Lendvai Ildikó és Gyurcsány Ferenc is populista módon jövedelemátcsoportosításról beszél a szegények felől a gazdagok felé az adómódosítások kapcsán. Amit szándékosan kihagytak a mondókájukból az a családi adózás, úgy is mondhatnánk, hogy jövedelemá...

Trackback: Legalább kormányozni kezdtek 2010.06.09. 19:23:16

Azt hiszem, az elmúlt napok bénázása és az elmúlt hetek parttalan és fedezetlen ötletelése után összességében egészen vállalható akciótervvel állt elő a miniszterelnök. A 29 pontból álló program kétségtelen pozitívuma, hogy a jelek szerint végre elkezd...

Trackback: Viktor, ez az adó így nem lesz jó... 2010.06.09. 13:00:03

Végre történt valami! - írtam tegnap Orbán beszéde kapcsán. Ahogy olvasgatom a reakciókat, úgy tűnik, elég jó fogadtatása van a beszédnek; és abban nagyjából mindenki egyetért, hogyha az abban ígérteket valóban véghezviszik, olyan túl nagy bajt nem oko...

Trackback: Forradalmi kölcsön 2010.06.09. 10:44:11

  Megérkezett a várva-várt gazdasági program és az ember egy pillanatra azt hiszi, hogy a Fidesz a nagy kapkodásban egy rossz mappát nyitott meg a számítógépen, amelyet az egykori rendszerváltó párt, az SZDSZ hagyott hátra, mintegy végakaratként.E...

Trackback: Szegényellenes, gazdagpárti, neokon fordulat? 2010.06.09. 10:20:06

Neokon fordulatnak nevezte Schiffer András LMP-s frakcióvezető az Orbán-kormány kedden bejelentett gazdasági csomagját, hozzá hasonlóan Mesterházy Attila is a gazdagok pártolásával vádolta azt, és Vona Gábornak sem volt benne elég a multiellenesség. Ha...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Homeoffice 2010.06.09. 09:57:09

Teljes mértékben egyetértek.
Pont most számoltam ki, hogy a feleségemmel kb egy tizest bukunk havonta. Helyette meg főzhetek pálinkát otthon.:)
Egy kérdés... Gaskó Pityu mikor lengeti meg a csatalobogót?

Homeoffice 2010.06.09. 09:58:09

@Gunther:

Bazzki most olvastam ki irta... elhányom magam:)

Kartal (rezervált) 2010.06.09. 10:04:37

Komolyan mondom, ott tartunk, mint a középkorban: a nemzet a nemesek összességét jelenti, a parasztok, melósok meg egyéb ilyen hulladékok - amilyen jómagam is vagyok - nem tartoznak a magyar nemzethez. Függetlenül attól, hogy Gyurcsány neve alatt jelent meg a szöveg van benne igazság.

Egyébként megérne egy posztot, hogy most hirtelen mennyire feltámadt a maszopban a szociális érzékenység. Mintha eddig nem ők szartak volna legnagyobb ívben a dolgozók/szegények fejére.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 10:04:39

@Gunther:

De mennyire jellemző Feri "erkölcseire", hogy most korábbi puszipajtását, Kókát fikázza.

Kartal (rezervált) 2010.06.09. 10:06:47

@laspalmas: olyanja nincs neki. ez pszichopata.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 10:07:08

@Kartal (jogsértő fekete mellényben):

Megmondom őszintén, engem abszolút nem érdekelnek a szocik, mert a sajtó telesírásán, és a dühödt toporzékoláson (by Topo) kívül semmit nem tudnak csinálni 4 évig. Hála a Jóistennek.

Homeoffice 2010.06.09. 10:07:11

@laspalmas:

Az a gond, hogy felcserélődni látszik a helyzet. Populizmus rlz!
Fletó át akarja venni az orbáni szerepkört. Közröhej.
Egyébként sokan mondják, hogy ez a csomag inkább bokrosi, vagy bajnai csomag utánérzet, kis populáris elemekkel tarkitva...

picur3ka 2010.06.09. 10:13:31

Akinek van gyereke, az kap kedvezmenyt. Agyba magyar!

Europa sok reszen eljott a felismeres, hogy a tulmeretes szochalo nem mukodik. Mindenki el van adosodva.

Gyurcsa meg menjen a francuba.

devisionhun 2010.06.09. 10:14:06

@Gunther: kiderült, hogy Gyurcsányista lettél??
Hát én meg amondó vagyok, hogy ha valaki sokat keres, az "CSAK" lineárisan/arányosan fizessen több adót.
Ellenben a minimálbért is megadóztatnám 16%ra... persze ennek megfelelő emeléssel, de ez már elég lenne talán ahoz, hogy ne mindenki minimálra legyen bejelentve.

Kartal (rezervált) 2010.06.09. 10:14:09

OFF
@laspalmas: Topóról jut eszembe: általában Toportyánnak neveztem eddig. Nem is gondolkoztam honnan jött az ötlet, de az előbb kezembe került gyerekkorom egyik kedvence, "A vöröstorony kincse". Abban szerepel egy Toportyán, és... nos, nem igazán pozitív karakter. Minden világos lett xD
ON

Attól még lehet igaz, amit ez a háborodott mond. És annál rosszabb nekünk, amikor már a szocik is kezdenek igazat mondani...

Homeoffice 2010.06.09. 10:14:57

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

Jójójó... mopndjuk a szoc.háló csökkentésére vonatkozó javaslatokat nem láttuk még.
(Rokkantnyugdíj, Segíly....)

tururú! 2010.06.09. 10:15:21

@Gunther:
ejnye, ilyen nyilvánosan megszégyenülni a kognitív disszonancia által.

akkor most nem buksz a feleségeddel egy tizest havonta vagy igen, de akkor sem, mert a Gyurcsány is ezt mondta? szegényke.

Homeoffice 2010.06.09. 10:16:48

@devisionhun:

Nem. Nem lettem az. (Különben venném elő a Lügert a fiókból..:)

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 10:17:40

Azért várjuk ki a 2012. Nem biztos, hogy eljön a világvége. Az egykulcsos adó pedig nem az ördög munkája.

Homeoffice 2010.06.09. 10:18:50

@tururú!:

Egyébként nem azért hányok amit mond, hanem azért mert egy képmutató **** mondta ezt.

eszkep 2010.06.09. 10:19:37

@Gunther: Szerén ykérdés minden retardált hülyéhez:
Ha a megszűmő alsó 17%-os adókulcs helyett 16%o-os adólulcsot alkamaznak, mitől fog csökkenni a fizetésetek?
Ha meg minimálbérre vagy bejelentve és kézhez kapod a fizetésedet adó- és járulékcsaló vagy a munkakadóddal együtt és halgass!

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 10:21:25

@eszkep: Azt se eflejtsük el, hogy a 17% alapját a bruttó+járulék képezte, amit remélhetőleg megváltoztatnak, és akkor már majdnem 5% a csökkentés.

Homeoffice 2010.06.09. 10:23:00

@eszkep:

Ad1. nem mimimálra vagyok.
Ad2: elmagyarázom neked drága ESZKEP.
mivek nem olyan nagy a bruttóm, ezért havonta 15100 adójóváírás illet meg. Tehát adó-15100
Kiszámoltam (Nyugi a szakmám elvileg könyvelő) hogy az új adórendszerben 2500 ftot bukok havonta. (szuperbruttó nélküli 16 % éa a mostani adóm különbözete) Asszonynak kisebb a bruttója és Ő is megkapja a 15100at.
Szóval légyszives.....

delano 2010.06.09. 10:23:43

@laspalmas: Először döbbenten olvastam a cikket, hogy miket ír ez a Laspalmas. Aztán az utolsó sorban megvilágosodott minden, mikor kiadtad, hogy ki a szerző :)

Szerencsétlen Gyurcsánynak nem fogta fel (pedig jó sok ideje lett volna rá), hogy minden környező országban már egykulcsos adó van, és ez mindenhol bevételnövekedést hozott Szlovákiától Románián át Bulgáriáig. Nem is keveset. Nálam ott szakadt el a cérna 2006-ban, mikor kitalálta, hogy különadóval sújtja a bruttó 500 felett keresőket egy olyan országban, ahol kb mindenki feketén dolgozik. A nagyon kevés becsületesen adózót tovább terhelni az egyik legundorítóbb lépése volt. Nagyon örülök az egykulcsosnak, az eddigi év legkellemesebb meglepetése.

eszkep 2010.06.09. 10:24:38

Laspalmas, Zero! Szerintem lassan az LMP eddigi parlamenti munkája is meérne egy posztot.
Gondolok itt arra, hogy Schiffer tegnap képes volt egy felsuólalásba előszőr ÓKONZERVATÍVNAK nevezni a FIDESZ (Orbán) akciópontjait, majd rögtön ezután "leszdsz-ezte" a FIDESZT... A szocik, meg örültek, hogy az ő gazdaságpolitikájukat viszi tovább az új kormány (hangsúlyozom: ÓKONZERVATÍVNAK titulált javaslatcsomagról van szó...)
Ha megnézzük a végszavazásokat, akkor az LMP - nevével ellentétben - inkább KONZERVÁLNÁ az eddigi berendezkedést!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.06.09. 10:25:51

Ez jobb hekk, mint amit a Rómain kapni, háhhhá. Várom a címlapos megjelenést :)

Von Siebenbuergen · http://koszelet.blog.hu/ 2010.06.09. 10:27:12

Sosem értettem, hogy csak azért, mert valaki többet keres, miért kell agyonsápolni magasabb százalékokkal is. A minimálbéres vállalkozónak meg tényleg de kurva szar lesz megismerkedni az szja örömeivel?! : )

CyberPunK 2010.06.09. 10:27:33

Csak nekem jut eszembe a maszatolás szó erről az egészről? Faszért nem döntöttük be ezt az országot 2008-ban? Gyakorlatilag baszhatjuk a 2/3-ot, semmi nem fog itt igazán változni.

eszkep 2010.06.09. 10:28:18

@órarugógerincű felpattanó: namost, ha megszüntetik a szuperbruttót (kevesebb adóalapot), mitől is csökken a nettód???

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 10:28:29

@delano: Így van. És talán sikerül hazahozni a cégeket, akik ezután itt fizetnének adót.

eszkep 2010.06.09. 10:29:15

@Gunther: Namost, ha nem a népszabin butulnál, tudhatnád, hogy az adójóváírást két év alatt vezetik ki a rendszerből.

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 10:29:45

@eszkep: Épp azt mondom, hogy jobb lesz. Biztos vagyok benne, hogy 2012-re azok se fognak rosszabbul járni, akik most félnek attól, hogy többet kell majd fizetniük. Pláne, ha gyerkőcük is van.

arlequin 2010.06.09. 10:30:30

Szűrés

Kötél

Szűrés

goto 1

eszkep 2010.06.09. 10:32:29

@delano: Igen, sajnos ezt az ilyen retardált hülyék, mint Gunther agyilag képtelenek felfogni. Tragédia, milyen emberek dolgoznak pénzügyi vonalon.
Egyik volt kollégám (népszabin butult ő is), ilyet talált mondani a 2006-os megszorítások idején: A FIDESZ-nek könnyű volt, mert nekik volt egy csomó vámbevételük (1998-2002-ben...), 2004 utánszegény szociknak meg nem".

Gunther a könyvelő zseni leírja, mi ebben a baromság.

Fenehorizont 667 2010.06.09. 10:32:51

úristen, valaki üsse már le ezt az elmebeteget...

eszkep 2010.06.09. 10:33:34

@órarugógerincű felpattanó: Bocsi félreértettem, de ilyen Gunther féle agyhalottak már leírták itt a Vastabőrőn (frankón), hogy a szuperbruttósítás megszünésével csökken a nettód...

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 10:33:52

@fenehorizont: Csak aki megtenné, többet kapna érte, mint egy rendes emberért.

Homeoffice 2010.06.09. 10:34:01

@eszkep:

:) LOL!
Nyugi, tudok olvasni és láttam. Másodjára Népszabi talán 18 éve nem volt a kezembe és akkor is újsággyűjtésnél:)
Viszont az látszik, hogy az igazán necces dolgokhoz (SZOCIÁLIS HÁLÓ) nem nyúlt hozzá...

minimalista 2010.06.09. 10:36:27

Ez a nemzeti együttműködés rendszere!
Ritka csótány ez a gyurcsány, de most igaza van!
El sem hiszem, hogy van képük az alacsonyabb jövedelműeket tovább nyomorítani! Ha jól sejtem, 200ezer alatt többen keresnek, mint felette, így kb. az ország nagyobb felével kibasznak.
Igazán nemes gondolat ez a nagyvezértől. :(
Progresszív adórendszert, 5 sávosat, könyörgöm!

És igen, hamarosan lehet orbán-csótányozni, lesz miért!

@eszkep:
Előbb gondolkozz, egyébként is, mostanában nagyon frusztráltnak tűnsz...

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.06.09. 10:36:36

Gyurcsány egy f*sz! Pontosan arról van szó, hogy az eddigi 17%-os szja-t 16-ra csökkentik. Ráadásul, - bár ez a programban nem szerepel, de ha jól tudom, vannak erre irányuló törekvések, - az egész szuperbruttósítást megszüntetik. Tehát valamennyivel többet kapunk kézhez. A családi adózást is belengette a Patás, tehát nem adó-jóváírásként, hanem adómentességként fog lejönni. Hogy ezt hogy oldja meg, nem tudom. Mondjuk, ezzel nem értek egyet, szerintem a csp-t inkább adójóváírásként kellene megkapniuk a szülőknek, így nem lesznek az országban gyerekgyártásra szakosodott népelemek! Alapjában véve az elgondolást jónak tartom, és talán (halkan mondom,) végre megindult valami ebben az országban,

Szeplő 2010.06.09. 10:38:00

Hibbant Néro tegnapi , Ogy-ben tanúsított nonverbális állapotából kiindulva egy pszichiátriai kivizsgálásra mielőbb igény lenne.
Irigység,féltékenység, hiperaktivitás, ellenőrizetlen mimikai virtustánc, fészkelődés,emelkedő vérnyomás, mindjárt szétb*sz az ideg.... ez a lény mindent megérdemelne, de szakorvost mindenképp. Lelépett. Szinte tudtam, hogy megy és írja a blog bejegyzését....
Beteg ember és ezt egy független orvosbizottság kétséget kizáróan megállapíthatná. Betegsége alapja a nárcisztikus önmegvalósítási kényszer , a pusztító küldetéstudat és a kisebbségi komplexusából eredő zavaros akarnokság.
És bizony. Fejlettebb demokráciákban ahol mind a szokásjog, mind a hétköznapi morál nyomokban még felfedezhető, már rég eltűnt volna a süllyesztőben. DE nem. Ő még mindig meg akar menteni bennünket. Kedves MSZP-sek ! Lehetne arra kérni Önöket, hogy bennünket mentsenek meg már TŐLE ?

Homeoffice 2010.06.09. 10:38:13

@eszkep:

Anyám.. Te Tudsz olvasni?
Azt nem irtam hogy a szuperbruttóval csökken a fizetésem. Azt írtam, Te Seggfej (nem én kezdtem) hogy az adójóváírás megszüntetésével (igen 2 év alatt) csökken majd Vélhetően a fizetésem.
Bazzdmeg.
Le kéne állni a narancsléről.

Zuzu Petals 2010.06.09. 10:38:52

Én támogatom az egyszerű adórendszert. Az adójóváírások nagy része meg eddig csak a csalóknak volt jó. Én is kaptam évekig borítékba fizut. Nyilván elfogadja az ember, mert meg kell élni, meg valami nyomorult jövő is jó lenne. Amúgy meg ahol olyan sok milliós bruttós keresetű ember van Mo.-n, és amúgy is mindenki nettóban számol, az pedig nem fog nekik változni gyanítom (vagy ha igen, mákja van). Csóri Feri fosik, mert ha csökkentik a pártfinanszírozást (eddig nem abból éltek, de már kéne az is) + bukják az önkormányzatit, akkor mehetnek a levesbe...

minimalista 2010.06.09. 10:39:09

@eszkep:
"Namost, ha nem a népszabin butulnál, tudhatnád, hogy az adójóváírást két év alatt vezetik ki a rendszerből."
És az min változtat okoska? Két év haladék az agóniáig? Nem a Gunther, hanem a teféle önző polyácák miatt van itt baj...

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.06.09. 10:39:44

a konkrét adójogszabályok tervezetét látta már valaki? orbán bedobott egy általános célt a családi adós egykulcsos szja 16%-kal - ennyi történt tegnap. de se a minimálbérről, se a szuperbruttóról, se más részletről nem beszélt, ennek ellenére van aki máris számolgat és a veszteségeit siratja. ennyire nem kellene lemenni gyurcsányi szintre.

eszkep 2010.06.09. 10:42:21

@minimalista: "Progresszív adórendszert, 5 sávosat, könyörgöm!"
Igen, az lenne aztán a versenyképes az EU-ban...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 10:42:43

@Gunther:

A rokkantnyugdíjasokat április óta keményen szanálják, csak persze olyan elbaszott szoci módra. Konkrétan kivágták 2 ismerősömet, most vannak a bíróságon fellebezni. Mindkettő kb 15 éve rokkant, egyik leukémiával, másik féloldali bénasággal + epilepsziával. Csoda, hogy egyáltalán élnek még, de elzavarták őket dolgozni, mondván nem olyan súlyos az állapotuk, bírják még.

minimalista 2010.06.09. 10:43:25

@delano:
"minden környező országban már egykulcsos adó van"
Mert minden környező (volt szoci) ország kiszolgáltatott periféria a világgazdaság oltárán.
Rendkívül érdekes, hogy az usában, Svédországban, Svájcban többsávos adórendszer van, ugye???

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 10:44:22

@laspalmas: Bezzeg a 120 kilós rokkantnyugdíjasokat nem baszogatják.

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 10:44:53

@minimalista: De mi nem velük versenyzünk a befektetőkért.

Homeoffice 2010.06.09. 10:45:08

@laspalmas:

jólvanjólvan kicsit elszaladt velem is a ló....:) Világos, hogy ebben a kib*szott országban a pénz beszél a többi meg...

minimalista 2010.06.09. 10:46:06

@eszkep:
"az lenne aztán a versenyképes az EU-ban... "
Baszdki, itt mindenki versenyezni akar, nem hiszem el...
Magyarországon ki versenyez kivel? A multi a multival, a hazai ipar/ tőke pályára sem léphet, így a verseny haszna sem itthon realizálódik. De te versenyezgess csa...

eszkep 2010.06.09. 10:46:30

@minimalista: Kár siránkozni a minimálbéresek miatt, a neten bári ellenőrizheti a gyurcsányi álszenteskedést. Nézzük csak a minimálbér alakulását Pl 1998-2002 (4 év) és 2002-2010 (8 év!) között. És akkor most csinálj magadból még nagyobb bohócot: ki is "nyomorítja" meg a minimálbéreseket????

www.apeh.hu/adoinfo/jarulek/minimalber.html

eszkep 2010.06.09. 10:48:39

@minimalista: Szerinted a befektetők hiva mennek??? Ahol magas a munkára rakódó járulékteher és bonyolult az adórendszer, vagy ahol konvergál az EU-s átlaghoz???
Ébresztő hé! Nem a KGST-ben vagyunk!

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.06.09. 10:49:03

@minimalista: Nem vagyunk a. USA b. Svédo. c. Svájc. Ne hasonlítgasd Mo.-t ezekhez.

eszkep 2010.06.09. 10:49:17

@órarugógerincű felpattanó: Igen, ezt én is hiányoltam tegnap, de remélhetőleg nem marad el ez sem.

minimalista 2010.06.09. 10:49:23

@órarugógerincű felpattanó:
A befektetők szakképzett, olcsó munkaerőt akarnak, de a betanított munkást is viszik. Ha őket az alacsony sávba sorolják - minthogy természetszerűleg oda kerülnének - szerinted mennyiben csorbítja az a versenyképességünket?
Az igazi szakértelmet meg a világ minden részén meg kell fizetni, itt mér ne kéne?

Szeplő 2010.06.09. 10:50:14

@triumphator: jah, kb. mintha ma azért kapnék pánikrohamot, mert még nem vettem meg a télen használandó hólapátunkat. ......színeváltó hisztérikák, most mindenki az ezreseket számolgatja, mintha tegnaptól kivette volna az Orbán a zsebekből... de hogy 8 év latt mennyit szopott a banda, az hirtelen nem is fontos.
2 hete kormányoznak, de már a világegyetemet is be kellett volna járniuk, Felvidéket visszacsatolniuk, a több milliárdnyi hitelt visszafizetniük, felépíteniük egész Borsodot, integrálni Kolompárékat, csinálni gyorsan sok tízezer fehér magyar gyereket, leváltani Simort, és parizert venni Hagyónak a sarki Közértben.... gondolkodjatok már, tortát ne süssenek véletlenül minden egyes beszari kommentelőnek .... bazz

eszkep 2010.06.09. 10:51:03

@laspalmas: A kollégámat 4 infarktus után nem akarták leszázalékolni. Csak a második nyilt szívműtéte után.

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2010.06.09. 10:51:07

Amúgy látom trackback-ben itt szerepel Schiffer tegnapi ORBITÁLIS baromsága. Mondd még néhány ilyet és ősszel 15-20 % körül kaszál majd a Legyen Mindenki Pajeszos, mer' a nép mifelénk kajolja ezt a stílust.

tururú! 2010.06.09. 10:51:38

jó lesz ez az orbán-csomag, igazi magyar tempó, egyet előre, kettőt hátra.
ez egy megszorító csomag, amire orbán ellenzékben már rég a kossuth téren gyülekezne a zászlós droidjaival.

a nyomorultak legyenek még kiszolgáltatottabbak, a mutyizók járjanak jól, és legyenek minél többen. megsarcoljuk a bankokat, akik csak úgy a semmiből teremtik a pénzt, véletlenül sem a nyomorultakon hajtják majd be. a hitelesek még kevesebben tudják fizetni majd a törlesztőt, de megnyugodhatnak, mert nem a bank, hanem az állam veszi el a lakásukat. de jó!

szuperjó, hogy nem lesz vizitdíj, igaz, egészségügy sem lesz, mivel további kirúgások várhatók, a maradék orvos, ápoló, stb. meg kevesebb pénzből kezdhet keresni munkát külföldön.

kicsit többet fogok majd én is kézből kézbe adni-kapni, kicsit kevesebbet adózok majd, de legalább a mindennapi, otthoni keménydrogunkat megadja nekünk a vezér, hogy elhiggyük, hogy 20 év szétlopás-balfaszkodás után változik valami, ennek örülök.

minimalista 2010.06.09. 10:56:09

@eszkep:
Hihetetlen a narancsos napszemcsid, jössz itt avítt adatokkal, nem hiszel a könyvelőnek (Gunther & gyurcsány:-) és lököd az ostoba fidesz maszlagot. Pedig gondolkozni érdemes!

fogash 2010.06.09. 10:56:17

@minimalista: az általad sorolt többsávos adórendszerű országokban érdemes megnézni az adókulcsokat, illetve a sávhatárokat. Közröhej (illetve inkább szánalmas), hogy havi bruttó 1000 (egyezer) euró fizetéssel már belépsz a legfelső adósávba...

Az is közröhej (leírtam a másik posztban is), hogy nyolcszoros fizetéssel százszoros adót kell fizetnem. Ez nem progresszív, ez a dögöljön meg a szomszéd tehene is elvből levezetett adórendszer.

Mellesleg a 127.000 Ft 17%-a az a 100eFt-nak 21,59%-a, ami helyett 16% lesz, ez 5,59 százalékpontos csökkentést jelent. Az adójóváírást pedig 2 év alatt akarják kivezetni (bár a nyilatkozatok senkit nem köteleznek abban az országban, ahol a törvény sem mindenkinek kötelező), és közben húzhatnak a minimálbéren is.

Ezen felül aki minimálbért keres, az is használja az infrastruktúrát, használja az államigazgatást, iskolába járatja, orvoshoz hordja a gyerekét. Vagyis igénybe veszi a közjavakat! Az "egyenlő közteherviselés" pedig éppenpont arról szól, hogy a lehetőségei szerint MINDENKI hozzájárul. A MINDENKI-be pedig a minimálbéresek is beletartoznak! Miért én fizessek TÍZ minimálbéres helyett is? Mert tanultam, mert küzdöttem, mert léptem a jobb állásért, mert gondokat, stresszt vettem a nyakamba?

Én örülök ennek az egykulcsnak, adja az ég, hogy az SZJA törvénybe is így kerüljön be!

minimalista 2010.06.09. 10:56:55

@tururú!:
"jó lesz ez az orbán-csomag, igazi magyar tempó, egyet előre, kettőt hátra.
ez egy megszorító csomag, amire orbán ellenzékben már rég a kossuth téren gyülekezne a zászlós droidjaival."
Így van!

Szeplő 2010.06.09. 10:58:39

@fogash: csak eljátszottam a gondolattal, ha a fiaink-lányaink hazahoznák a szlovákoknál bejegyzett cégeiket, Fico nem keveset bukna... Egyes becslések szerint a bevételeik 27 %-t.
Szóval GYERTEK HAZA !!!!! ;)

Homeoffice 2010.06.09. 10:59:27

@minimalista:

Bazze..nem vagyok könyvelő... :)) csak annak tanultam:)

fogash 2010.06.09. 10:59:49

@tururú!: mennyi demagóg!!! Végre egyszer annál csökkentenek, aki eddig is fizetett, aztán egyből rí a szátok...

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 11:01:04

@eszkep: Persze, de nem lehet mindent egy nap alatt. Remélem szép sorban jön majd minden.

ZX 2010.06.09. 11:02:27

Ha már megszívjuk rúgjunk be jól. A Zorbán meg kinyalhatja.

fogash 2010.06.09. 11:02:30

@Szeplő: ja, és a cégünk is jól jár, mert az 500m árbevétel alatti 10% adó is vonatkozik ránk. Meg sok sok kis cégre (kkv), akik kirohantak szlovákiába a 19% miatt. Ha itthon meg csak 10 az a 19, akkor ugye már megéri hazajönni. Innentől kezdve könyveléstechnikai ügy, hogy 450m után alapítsak egy második Kft-t az újabb 500m 10%os adójára. :)

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 11:03:00

@minimalista: Befektetője válogatja, nyilván kell olcsóbb betanított, és drágább qualifikált munkaerő is. De a befektető szempontjából az adó és a járulék "kidobott pénz". Tehát igyekszik arrafelé mozogni, ahol kevesebbet kell ilyenre kifizetni.

minimalista 2010.06.09. 11:05:07

@fogash:
Természetesen Te örülsz neki, hisz a haszonélvezője vagy!
Az egészben az fáj nekem, hogy száz éve nem tudunk kikerülni abból, hogy a 3 millió koldus országa vagyunk. (nem, nem tartozom közéjük!) és ezzel a lépéssel még távolabb kerültünk tőle.

Az alkotmányunk és az összes nemzetközi emberi jogi egyezmény rögzíti az egészséges élethez való jogot. Náunk min.bérből nem lehet egészségesen élni!
Inkább azon kéne munkálkodni, hogy minél több honfitársunknak jobb legyen e tekintetben is, ez talán a boldogabb országkép és lelkület elérését is segítené.

"Közröhej (illetve inkább szánalmas), hogy havi bruttó 1000 (egyezer) euró fizetéssel már belépsz a legfelső adósávba..."
Erősen kétlem, hiszen ezen eu országokban a minimálbér kezdődik b. 1000 eurónál. Ezt újra megnézhetnéd, vagy lökd a linket, hogy a minimálbér tartozik a legfelsőbb adósávba. abszurdum

jozicsenko 2010.06.09. 11:10:08

nem eszik olyan forrón a kását, várjuk meg, mi marad ebből meg decemberig (remélem a pálnika)

@Gunther: ne kérj forrást, talán a magyar nemzetben olvastam pár hónapja, hogy cél egy olyan rendszer, ahol 4 gyerek mellett már nincs SzJA (gondolom akkor 16%/4 lesz a családi kedvezmény)

józan paraszti ésszel ez annyit tesz, hogy pl 2 gyereknél fele SzJa-t fogsz fizetni

namármost ez az én véleményem, ha a rendszert a lehető legegyszerübben akarják kidolgozni: hogy a fidesz mit hoz, ki tudja...

Homeoffice 2010.06.09. 11:13:01

@jozicsenko:

LOL úgyis tervezünk két gyerkőcöt az asszonnyal :)

minimalista 2010.06.09. 11:14:04

@Gunther:
Azért hiszek inkább neked! Bocsánat, nem akartalak "lekönyvelőzni"! :D

misztikus alfahím 2010.06.09. 11:18:57

Az EU-ban Magyarországon a legalacsonyabb a foglalkoztatottság. Nem attól lesz szarabb a "szegényeknek" , hogy jól megadóztatjuk a minimálbérüket, hanem attól, hogy magas a munkanélküliség, minden állásra van 150 jelentkező, és ha szeretné megtartani a nyomorult kis minimálbéres állását ahhoz is naponta alázkodnia kell.

Minden olyan intézkedés ami lehetőséget teremt a munkahelyek számának és a foglalkoztatottság növekedésére, (nem utolsó sorban folyamatosan szorítja ki a feketemunkát a munakerőpiacról) az a "szegények" és nem mellesleg MINDENKI érdeke.

Gyurcsány Ferenc pedig bekaphatja. Szeretném már a börtönblogját olvasni a sok hirtelen jött szociáldemokrata lózungjai helyett.

Nzoltan 2010.06.09. 11:19:31

@jozicsenko: És az a kérdés, hogy a családban mindkét pénzkereső adója csökken, vagy csak az egyiké?
Én megszüntetném a családi pótlékot is abban a formában ami most van. Ha nincs munkád, akkor a kapott pénz egyből tartozássá válik az állam felé, ami báemely jövedelmedből levonódik. De igazából még pénzt se adnék, hanem élelmiszert, ruhát és kulturális programokat szerveznék belőle. Mindezt a helyi iskola és óvoda keretében. Akár hétvégén is. A (rászoruló)szülőknek meg lófasz a seggükbe. Kivéve ha tolókocsis, vak, féllábú stb...

Nzoltan 2010.06.09. 11:21:06

@misztikus alfahím: Egyetértek. De Málta a leg inaktívabb nem? Csak utána jövünk mi.
Nameg majd a görögök.

Nzoltan 2010.06.09. 11:23:22

@minimalista: Aki többet keres, az ad munkát a szegényebbnek. Ha a középrétegtől elvonod a lét, nem lesz kisbolt, lópatkoló és libafertőtlenítő akik munkát adjanak neked.

ruhaszarito 2010.06.09. 11:26:35

Ezen gondolkoztam en is tegnap, amit ez a Kurcsany is irt, hogy ha megszuntetik az adojovairasokat, akkor az egy egyszeru 2 eves adoemeles, csak masnak nevezik. Raadasul ugy, hogy megint a legszegenyebb szivja meg.
Azon nem erdemes vitatkozni, hogy egysavos vagy tobbsavos adorendszer kellene, mert mindegyiket lehet el lehet szarni, ahogy nalunk mindig is a szar valtozat volt ervenyben.

ruhaszarito 2010.06.09. 11:27:40

@fogash: "Közröhej (illetve inkább szánalmas), hogy havi bruttó 1000 (egyezer) euró fizetéssel már belépsz a legfelső adósávba..." Ez igy nem igaz.

órarugógerincű felpattanó 2010.06.09. 11:28:23

@ruhaszarito: Fletóéknak volt 8 évig lehetőségük, csinálni valamit. Most már csak ugathatják a holdat.

Marcellusca 2010.06.09. 11:29:27

@Gunther: Attól még lehet igaz.

Egyébként erről gondolkodtam én is.

ruhaszarito 2010.06.09. 11:32:27

@órarugógerincű felpattanó: Csinalt is. Szetloptak mindent :) Ennyi eleg is volt beloluk, de a kovetkezo sem igerkezik jobbnak.

Gandalf Garaboncias 2010.06.09. 11:34:09

@laspalmas:
Nem csak Kókát Fikázza, de arról is megfeledkezik, hogy a Bajnai-Oszkó páros is egykulcsos szja-t tűzött ki célul, Oszkó még az elmúlt napokban is azt szajkózta, hogy nincs más út.
Gyurcsány szépen szembefordult az MSZP-s "szakértői kormánnyal"...

El Topo (Sgt. Elias) 2010.06.09. 11:35:53

@laspalmas:

A kurvaistenbe kerülök ide? Vagy egy hete ide sem néztem, véletlen bekukkantok, hát nem a seggemet nyaljátok felváltva?

fogash 2010.06.09. 11:36:07

@minimalista, @ruhaszarito: 2010ben Magyarországon a felső adókulcs 5mio szuperbruttónál kezdődik, ez 3,89mio éves bruttót jelent. Az havi 324.000Ft (vagy kerek 300, és kaptál prémiumot, vagy 13. havit, cége válogatja, minek hívják, hogy osztják az éves bérkeretet).

A 300.000Ft meg mennyi is? 282-es árfolyammal számolva az 1063 euró. Tényleg nem ezer, baszki! És igen, máshol a minimálbér is ennél több, a komenisták által kreált hiperigazságos adórendszer szerint ma Európában a créme de la créme vagy, ha ennyit mersz keresni. Viva 16!!!

delano 2010.06.09. 11:36:47

@minimalista: ""minden környező országban már egykulcsos adó van"
Mert minden környező (volt szoci) ország kiszolgáltatott periféria a világgazdaság oltárán.
Rendkívül érdekes, hogy az usában, Svédországban, Svájcban többsávos adórendszer van, ugye??? "

Kiváncsi lennék, Te melyik országban élsz, merthogy nem ebben az tuti.
Fogash tökéletesen leírta felettem pár sorral: USA-ban, Svédoban és Svájcban valóban nem egykulcsos van, de kicsit mások is a sávok. Nálunk ezer euró már a felső kulccsal adózik, miközben pl Luxemburgban ennek a duplája a minimálbér. Ha nálunk is az angol vagy a svéd kulcsok lennének, tehát a 2-3 milliós havi bruttó felett jönne be a magasabb kulcs, akkor egy szavam sem lenne.

De a hülye Gyurcsány évi bruttó 500 felett (évi 6millió) felett különadót (!!) vezetett be, mert szerinte aki ma itthon netto 250 körül keres (amiből mondjuk 4en élnek) az a mérhetetlenül-pofátlanul gazdag kategória, aki azt sem tudja hova tegye a pénzét.

Ráadásul: minden, de tényleg minden magyar vállalat csal a járulékokkal. Senki sehol nincs rendesen bejelenve, csak a multiknál és az állami cégeknél. Szerinted ezen nem kellett vhogy durván változatni?? Normális volt az, hogy ha egy cég nettó 350-et akar adni az alkalmazottnak, akkor az kb egymillióba kerüljön???

Marcellusca 2010.06.09. 11:36:50

@eszkep: Hát, kösz, hurrá!
Akkor mégiscsak 2012 lesz az, amikor eljön a világvége. :)

delano 2010.06.09. 11:37:30

@fogash: Tökéletesen egyetértek

tururú! 2010.06.09. 11:39:12

@fogash: áruld már el, hogy hol a picsában van az eddig szajkózott RADIKÁLIS ADÓCSÖKKENTÉS?!

ki a demagóg?

ruhaszarito 2010.06.09. 11:40:53

@fogash: jah, hogy te az 1000 EUR-t Mo.-ra ertetted. Bocsi, en ugy vettem ki a mondatbol, hogy egy kulfoldi orszagban, ahol 1000 Eurot keresel mar a legmagasabb savba tartozol.

"És igen, máshol a minimálbér is ennél több," Van ahol nincs minimalber :)))

eszkep 2010.06.09. 11:43:47

@tururú!: Nem. A demagóg az, ha Valaki meghirdet a választéások elött egy öt éves adócsökkentési programot, majd 3 héttel későb adód emel. Na, az a demagóg!

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.06.09. 11:45:06

biztos azert nem ertem, mert eddig nem kaptam ado jovairast, es eddig is 17% -t fizettem.

amugy nem is ertem, miert van ossznepi lazadozas. Hiszen az itt kommentelok 2/3-a a fideszre szavazott ugy nagy atlagban.
Az, hogy az emberek 2/3-a elhitte, hogy jon orban es tolti a kolbaszt a keriteshez az o bajuk. Teljesen normalisan latszott, hogy a fidesz igeretei es a programja - ami rohadt titkos volt, mert nem volt :) - teljesen ellentetben all egymassal.
Nem lesz itt kolbaszkerites, csak seggbepajszer mindenkinek.

De hat az emberek kezebe adtak a 2/3-ot. Ezt akartatok, megkaptatok. Ennyi. Nem kell lazadozni, huzni kell az igat. Negy ev mulva ujra lehet valasztani. Addig lehet menni a Kossuth terre orbantakaroggyozni.

Udv.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.06.09. 11:48:13

jah, megvalami. ha valaki a szuperbruttora ertette az adojovairast azzal sincsen baj: egyertelmu, hogy a szuperbrutto valasztasi penz volt csupan, hogy az mszp nyerjen par szavazatot. szoval amitt sirankozni kidobott karakter csupan...

picur3ka 2010.06.09. 11:48:31

atv.hu/cikk/20100608_eb2_heim_peter?source=hirkereso

Ez a sok okos commi troll olvas is, vagy csak tangozni jar ide?

fogash 2010.06.09. 11:49:38

@tururú!: ott b+, hogy ha ezt véghezviszik, akkor nekem bő egyharmadával emelkedik a nettó fizetésem. És akkor végre nem fogok nyolcszoros kereset után SZÁZSZOROS adót fizetni (a hatszámjegyű fizetésem mellett)

2010-ben a költségvetés vonatkozó számai:
SZJA: 1881mrd HUF
ÁFA: 2331mrd HUF
Nem fura, hogy az a tízmillió ember plusz a cégek összesen annyi áfát fizetnek 25% kulcs mellett, mint amennyit arról a pár burzsujról (magamat is beleértve) lehúznak, aki többet mer keresni havi bruttó 300nál?

Mellesleg összesen 300mrd forinttal csökken a ktgvetés szja bevétele, vagyis ez adócsökkentés azoknál, AKIK EDDIG IS FIZETTEK ADÓT!!!

ruhaszarito 2010.06.09. 11:50:08

@fogash: meg egy gondolat eszembe jutott :) Ma ugy nez ki, hogy a "komenisták által kreált hiperigazságos adórendszer" alapjan tobb a fizetesed, mint amennyi ebbol az uj rendszerbol kinez :)
Lesz ez meg igy sem, szal varjuk ki a veget.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.09. 11:51:57

@fogash: Tovább ezek ezt a pénzt elköltik. Ami viszont majd ÁFÁ-ban visszajön. keresletet növelve!

fogash 2010.06.09. 11:52:40

ja, és a kkv adó is lemegy 19-ról 10%-ra, ezzel vagy a céged tulaja fog többet keresni, vagy fizethet neked többet, mint a minimálbér.

Kartal (rezervált) 2010.06.09. 11:53:24

@El Topo (Sgt. Elias): mély nyomokat hagytál errefelé, no! xDDD

picur3ka 2010.06.09. 11:53:25

@Eleg_Volt_a_hazaarulasbol!:

Nem kene hulyesegeket beszelni, mint a feri. Gazdasag elenkito, uzletbarat, versenykepesseget novelo, munkahelyteremto, deficit csokkento, csaladbarat program.

Nem csak en latom igy, hanem szakertok, elemzok, a banki es az uzleti vilag is. Ettol jobb lesz a 'kis embernek' is, attol fuggetlenul, hogy erti-e, vagy sem.

hehehehe 2010.06.09. 11:53:54

Én még mindig nem értem, miért a kis jövedelműeket szopatják, mikor minden negatív változást rögtön éreznek a saját bőrükön, pl. most az egykulcsos szja, a forint árfolyam, hiszen nyilván azok vesznek fel hitelt, akik csórók. Ezek szerint a csórók gazdaságilag életképtelenek, ezért nem kell róluk tudomást venni? Majd szépen csendben kipusztulnak?! Hátha elnyomja a segélykiáltásukat a jómódúak ütemes tapsvihara?
Gyanítom, hogy a rokkant nyugdíjak, a mindenféle segélyek, és a rengeteg ész nélkül megítélt szociális juttatás felülvizsgálatával, rengeteg pénzt lehetne felszabadítani...vagy hülyén gondolom?

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.09. 11:55:19

Ajjjajjj, Fletó rákattant a szegíny-témára? Akkor megtalálta a helyét ellenzékben! Ez olyan lesz, mint a "ne a zemberekkel fizettessék meg" by OV?
(szvsz ugyanilyen volt OV is, most átállt a túloldalra. biztos élvezni fogja a Maszopot mint ellenzéket :D)

Ettől függetlenül Fletó írása populista demagógia. Jó lenne, ha valaki venné a fáradságot, végigszámolna 4-5 bérszintet a régi és új rendszerben (mondjuk 2009, 2011 és 2012) - ez 12-15 adat. És aztán olyan egyszerű nyelven, hogy a TV2 törzsnézői is megértsék, a nyilvánosság elé tárná. És akkor lenne miről beszélgetni...

@delano: "Nagyon örülök az egykulcsosnak, az eddigi év legkellemesebb meglepetése."

Egyetértek! Eleve a 29 pont megdöbbentett, de ez... miért kellett 20 évnek eltelnie, hogy végre valaki meglépje? Idegbajt kaptam az adóbevallástól eddig minden egyes tavaszono. Most egyszerűbb lesz. :D

@minimalista: "Progresszív adórendszert, 5 sávosat, könyörgöm!"
Na meg amit a paci himbál! O__O Te magad vallod be az adód, vagy a cégre/APEH-re bízod? Tudod milyen atombonyolult lenne kiszámolni 5 kulccsal? S hogy mennyivel kéne növelni az APEH-létszámot? Mennyi többletmeló? Amúgy tudsz országot, ahol ötkulcsos az adórendszer? (komlyan kérdem, mindet)

fogash 2010.06.09. 11:55:20

@ruhaszarito: az enyém aztán nem! Ha tényleg meg is valósul (várom a törvény betűjét), akkor nekem szépen emelkedik a nettóm... :)

minimalista 2010.06.09. 11:57:37

@fogash:
Mi itt a fejlett nyugati országok MIMÁLBÉRéről beszéltünk, nem a magyar igen jónak számító 300 ezer bruttóról. Hihetetlen, hogy mennyire nem figyelsz/ nem a felvetésre válaszolsz! Így vitatkozz építő jelleggel. És céget vezetsz...
Számold már ki légyszi a MAGYAR minimálbért (73.500 Ft) euróban és azt oszd meg velünk!

Jobbágy 2010.06.09. 11:58:09

Vááááááááááááááááááááááááááááááááááááááá!!!!! ahelyett, hogy örülne, hogy még nincsen sitten ez a csótánygeci! Könyörgöm, vigyék már rabláncon a sunyiba. Még a hozzászólásokat sem tudtam elolvasni, nem baj, fogtam 170 forintot az energiaitalon, köszi fercsi

minimalista 2010.06.09. 12:00:36

@delano: 16-18-20-22-24, nem 40, meg 50!
Én az elején is ezt mondtam. Ezek kulcsok mitől nem megfelelőek, életszerűen sávozva?

zrobasé 2010.06.09. 12:02:34

@minimalista: oké...és mik a sávhatárok ?

Szeplő 2010.06.09. 12:02:58

@tururú!: @fogash: mit lehet nem megérteni azon, hogy aki eddig nem zsiványkodott azt megfojtotta a kiba**ott sok adó meg ilyen olyan hozzájárulás, járulék....én most kicsi cégünk napi tapasztalatairól beszélek. Beruházásra, munkahelyteremtésre semmi nem maradt, kiegyenlítetlen számlák után áfát befizetni, szakképzési hozzájárulás...stb.mind-mind arra volt jó, hogy rólunk, akik még az igát húzzuk, az utolsó bőrt is letépjék..
Kedves tururú, mindenki töke tele van azzal, hogy fél borsodi falvak dologtalan 3 generációs populációit eltartsuk. Maradjon csak az a pénz nálunk. És felveszünk még egy embert ( megjegyzem a jelenlegiek sem minimálbéren vannak ), adunk munkát, ami azt jelenti, hogy a családtagjaikkal együtt jóval több emberről és azok leendő nyugdíjáról gondoskodunk...stb.
Ha elmesélném milyen jogcímeken és hányan húznak le bennünket az állam nevében, elkerekedne a szemed... Meg akkor is, ha elmesélném, hétvégén hány órát dolgozunk csak azért, hogy tönkre ne menjünk és túléljük... Aki pénteken kettőkor leteszi a lantot, annak lövése sincs milyen az ha a sajátodban dolgozol. Az önkizsákmányolás gyenge szó rá... Ha majd az állam ésszerűen, okosan és nem mohón gondolkodik, akkor marad pénz és lesz munkahely. És béremelés is, meg cafeteria is több - újra.
ugyan már, ki itt a demagóg.....

kisherceg79 2010.06.09. 12:05:22

Laspalmas vagy Zero.
Kérhetek tőletek 1 mail címet amire tudok küldeni nektek 1 exel file-t amibe kiszámolja a 2010,2011 Gordon és Viktor által változtatott bérkalkulátort??
Bár nemtudom elérhetővé tehető-e valahogy hogy a fórum-on is hozzáférjenek.

2010.06.09. 12:05:44

Fizikai foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 2010 I. negyedévben 134e Ft - VAGYIS 1,185,552 LÉTMINIMUM KÖZELÉBEN ÉLŐ MELÓS HÚZHAT EGY JÓT A NADRGSZÍJÁN

Szellemi foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 2010 I. negyedévben 280e Ft - VAGYIS 1,166,186 TÚLFIZETETT AKTATOLOGATÓ NAGYOBB KANÁLLAL EHETI A KAVIÁRT.

(Adatok KSH)

Gyurcsány meg, ha így folytatja, simán főpolgármester lesz... ;-)

fogash 2010.06.09. 12:08:55

@minimalista: én onnét indultam, hogy szégyen, ha a magyar rendszer szerint havi ezer ezró bruttóval olyan űberburzsoá állat vagy, hogy a felső (legfelső) adókulccsal kelljen adóznod. OK, fizessenek többet a gazdagok (a.k.a. progresszív adórendszer), de a "gazdagok" mint kategória ne egy NY-EU minimálbért jelentsen... Igen, vannak a világban 40% feletti adókulcsok is, de nem havi ezer, hanem havi (mittudomén) harmincezer euro jövedelemtől...

Lehetne sávos, de az életszerűségi teszten a magyar törvények eddig mindig megbuktak.

A magyar minimálbér meg úgy fog emelkedni, hogy az eddigi 19% adó helyett csak 10%-ot fizet gyakorlatilag az összes kkv, vagyis van esély a dolgozóknak többet fizetni. Ha meg ésszerű terhek mellett csak 16% az adó, akkor a f@szom kapjon pénzt feketén. Ettől tisztul a víz, új adófizetők keletkeznek és eljő a kánaán. :) Irónia persze, de sztem az irány igenis jó!

szóval éljen a 16% !!!
kicsi OFF:
b-oldal.blog.hu/2010/06/09/leggyorsabb_taps_evor
ON

tururú! 2010.06.09. 12:09:21

@fogash:
így van, és a többség, akik lehet, hogy "nettóban" ugyanannyit kerestek, mint te, még többet fog mutyizni. úgy tudtam, a "radikális adócsökkentés" nem azért volt meghirdetve, hogy akik jobban kerestek papíron, azok még jobban keressenek, hanem hogy ne kelljen így-úgy mutyizni, tilosban járni, elkerülni, elmenekülni, kézből-kézbe fizetni.

de persze örülj a pénzednek, jól is fog jönni, ha pl. orvoshoz kell menned, mert "ingyen" nem biztos, hogy találsz majd, vagy az nem biztos, hogy tudni fog magyarul.

Szeplő 2010.06.09. 12:09:26

@csernaja obca: menj Észak-Koreába ott vevők igazán a demagógiára...

zrobasé 2010.06.09. 12:09:31

@csernaja obca: bruttó 280 neked egyenlő túlfizetett aktatologatóval...muhaha...szórakoztató vagy...

fogash 2010.06.09. 12:12:10

@csernaja obca: na látod ember, ez a demagógiga... Merugye csak az dolgozik, aki vért izzad az esztergapad mellett, meg aki fel van szúrva a lapátnyélre az útépítés mellett, igaz? Délutános vagy, hogy most kommentelsz? Vagy te is a "túlfizetett aktatologatók" közé tartozol?

Homeoffice 2010.06.09. 12:15:28

@fogash:

Nagyon demagóg leszek...
Szerintem nem mindegy, hogy nettó 280 000 helyett 240 000 vagy nettó 90 000 helyett 80000
nem pontosak. az adatok.
Remélem érted, miről akarok irni...

picur3ka 2010.06.09. 12:15:50

Ez van, szinte mindenutt, ehhez kepest be lehet fogni rendesen:

David Cameron miniszterelnök tegnap elkezdte felkészíteni az ország közvéleményét a több generáció óta nem látott keménységű intézkedésekre.

A konzervatív kormányfő szerint a korábbi munkáspárti kormány rosszabb állapotban adta át a költségvetést, mint arra számítottak.

A megszorítások minden egyes brit polgár életét érinteni fogják, és az is elképzelhető, hogy évtizedeken át nehezebbé teszik az életet az országban.

tudi 2010.06.09. 12:15:58

Először mikor olvastam azt hittem, hogy Laspalmast megszállta valami és azért ír ilyeneket. Aztán a lap alján megláttam ennek a félnótás baromnak a nevét. Hát én neki egy Belga számban hallható részlettel reagálnék:"Menjen a kurva anyjába". Most mekkora egy szegény barát, de a kormányzása idején többet vett el szerintem a becsületesen dolgozóktól, mint amennyit a 16%-os egykulcsos adó fog. Szerencsésebb történelmi fejlődésű országokban már biztos akadt volna egy bátor ember, aki távcsöves puskával véget vetett volna az ámokfutásának.

Eleg_Volt_a_hazaarulasbol! · http://ciganybunozes.blog.hu 2010.06.09. 12:18:09

@picur3ka/mesterhazymiklospart: miert, en nem ezt mondtam? olvass a sorok kozott. :)

Adjon az Isten!
Jobb Gazdasagot! :)

Jobbágy 2010.06.09. 12:18:44

@Szeplő: Hibbant Néro tegnapi.....megalol

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.09. 12:19:09

Azér van bőr a képén fecónak.A másik,hogy 1-2 náczi megemlítette a sgélyeket,rokkantnyugdíjat amin tényleg lehetne hozni.Rokantnyugdíj felülvizsgálat.Úgy kéne mint Amerikában a biztosítók.Utánamennek megnézik.Segílyke:élelmiszer+egy kis aprópénz.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.06.09. 12:20:33

@laspalmas: Lákátos Rómeónak 19 éves pógárnak jobban szüksége van arra a kis rokinyugdíjra.
Mer még a végén el kéne mennie dógozni, az meg milyen már? Meg akkor nem jutna elég idő a purgyégyártásra meg lopásra.

Majd a gádzsó eltartja őt, féloldali bénulással + epilepsziával, 70 évesen.

doctorgoa 2010.06.09. 12:21:34

@fogash: (2010.06.09. 11:52:40)
"ja, és a kkv adó is lemegy 19-ról 10%-ra, ezzel vagy a céged tulaja fog többet keresni, vagy fizethet neked többet, mint a minimálbér"

szerinted emelné a minimálbéres fizetést a kkv?

szerintem inkább elmegy világkörüli útra a semmirevaló családjával, az alkalmazott meg haljon éhen. ha egyáltalán kifizetik, ha egyáltalán kiadják a szabadságait, és nincs mondjuk a munkáltatónak többhónapos bér, illetve többéves szabadság adás elmaradása a munkavállaló felé nézve. Mert a kkv. szektorban mindkettő divat, legalábbis itt Bács-Kiskun és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.09. 12:22:25

Na,már csak a zsidókat kéne belekeverni valahogy.....Ja,már meg is van.:))

Homeoffice 2010.06.09. 12:22:34

@weedék:

Te sem érted.... Így majd nyugodtan alhatnak:))))))) Érted....:D:D

kisherceg79 2010.06.09. 12:23:01

@Conv: Köszi,de sajnos blokkolja a cég a weblapot. :(

picur3ka 2010.06.09. 12:27:07

@weedék:

Ilyen rosszindulatu ostobasagot nem kene beszelni. Lesz, amelyik fog. Es ennek lesz alkalma jobb munkaeroben valogatnia. Es igy tovabb...

doctorgoa 2010.06.09. 12:28:51

@Gunther: Figyelj, én nem vitatom, szükség volt például erre a lépésre. Én csak azt vitatom, hogy a munkavállalónak ebből bármi haszna is származna, mivel ez tökéletesen ellent mondana a ma uralkodó vállalkozói mentalitásnak.

fogash 2010.06.09. 12:29:29

@Gunther: értem én, de:

1.) az életben először ad a rendszer valamit azoknak, akik a terheit cipelik, tehát örülök.
2.) személyesen haszonlévezője leszek, tehát örülök
3.) a munkahelyem haszonélvezője, tehát örülök
4.) mindenkinek meg kell értenie, hogy SEMMI NINCS INGYEN. Az adójóváírás miatt havi 150ezer forint bruttó alatt gyakorlatilag eddig SENKI NEM FIZETETT ADÓT. Az SZJA bevételek 90%-t az adózók 10%-ától vették el. Szerinted normális, hogy hatszámjegyű bruttóval százszor annyi adót fizetek, mint a bruttó 100at kereső dógozó? (a százszoros szorzó nem költői túlzás, tényadat!)

szmoker (Homo Trollicus) 2010.06.09. 12:30:20

@picur3ka/mesterhazymiklospart: pedig igaza van.
Vagy te nem láttál még magyar vállalkozót életnagyságban.

Előbb veszi meg az X6 tulokautót, minthogy fizetést emeljen. Nekem pl. 4 évig nem emelt, közben sikerült azért egy laza lakóautó meg egy laza BMW meg egy-két laza házikó a gyereknekpapánakmamának.
Jah meg elvette a kajajegyet, oszt elment Dubajba napozni.

Nah ez a magyar vállalkozó.

Rosszindulatú, ostoba. :)

fogash 2010.06.09. 12:31:50

@weedék: hát akkor én a tipikus szemlélet ellen vagyok. Amikor januártól 5%-kal csökkentek a munkaadói járulékok, kifizettem belőle az ételutalvány frissen megjelent adóját, így a melós ugyanúgy 6ezret kap, mint a 25% adóteher előtt. A maradék (a megtakarítás kevesebb, mint fele) meg maradt a cégben, mint "haszon".

Daihelyon 2010.06.09. 12:33:22

@minimalista:
Link?
Mert ami itt hirtelen van:
en.wikipedia.org/wiki/Income_tax_in_the_United_States
azt remélem te is átfutottad. Mert ez 6 sáv és ugye tudsz annyira angolul, hogy értelmezni tudod mi van leírva, hogyan kell bevallani.
Nem utolsó sorban 240-es dollárral számolva az alsó 10%-os határ havi 165e, a 15%-os meg have 680e.

ÉS marad a kérdés:
te a korábban említett "16-18-20-22-24"-et, hogy is képzeled meghúzni?

Homeoffice 2010.06.09. 12:35:03

@fogash:

1. Igaz.
2. Elfogadom:)
3. Pláne.
4. Így van. Emellett azt is megjegyezném., hogy akinek több pénze van többet költ, tehát adót is fizet máshogyan is. (Fogyasztási adó)
Az a bajom hogy elviekben és egy jól működő, kultúrált vállalkozói szférával tökéletes lenne.
De Abszurdisztánban.... amikor a vállalkozók még a gyerekük pelelnkáját is Áfás számlára kérik....

Daihelyon 2010.06.09. 12:36:03

@Daihelyon:
"hogyan kell bevallani"

Vagyis családi bevallás, adókedvezmények, stb.

Szeplő 2010.06.09. 12:36:16

Egyébként meg ez az idióta Néró már mindentől rettegett, sőt a minden ellenkezőjétől is( :) ) volt itt már fasizmus, kirekesztés, szegregáció elleni harc, hadat viselt már magyar munkaadók ellen, a segélyszervezetek, történelmi egyházak ellen, volt ő már buzi, volt zsidó, volt cigány, volt gyurcsányi, volt gyermekmentő mesebeli alak, elcsukló hangon pityergő mindenki miniszterelnöke, rikácsolt már hazaárulásról, lövetett volna veszett jobboldali kutyákra, koncepciós perbe orvosokat fogni akaró sztálinista véresszájú....holott csak egy kispöcsű, dróton rángatott szemlőhegyi papucsférj, aki azt hiszi magáról még minden lehet, csak a gyógyszereket kell bevennie sok folyadékkal....
....mert most neki senki sem hegedül....

tkgabor 2010.06.09. 12:39:07

Beszarok ezen a cikken, duplán! Egyrészt van benne igazaság, másrészt meg pont Fleto mondja :D

lyken 2010.06.09. 12:39:33

@Szeplő: "Szóval GYERTEK HAZA !!!!! ;) "
Minek? Itt évi 5-10 millióval több marad a zsebben, amit a családomra fordítok. SK eü biztosítót fizetek, SK magyar tannyelvű ovodába iskolába jár a gyerek. A kocsim mondjuk magyar rendszámú még, de ezt én se értem. :)
Tisztázásképpen: akik szlovákiába vitték a cégüket, azok ezt adóoptimalizálás miatt tették. Amíg nem teremt a kormány(nem érdekel, hogy melyik kormány) olyan körülményeket hogy anyagilag megérje visszaköltöztetni az egész miskulanciát, addig köszönjük, de maradunk idekint. Aki vállalkozást csinál az nem azért teszi, hogy a kitermelt haszonnal költségvetési lyukakat tömködjenek be, vagy hogy a politikusok tudjanak miből lopni. A netto nyereségemet a családom nyugdíjalapjára teszem el és eszemben sincs odaadni az államnak, hogy zsonglőrködjön vele, míg nekem csak a remény jut, hogy valamikor valamennyit majd visszakapok belőle nyugdíjként. Megmondták, hogy el lehet menni. Akinek volt esze az elment.

doctorgoa 2010.06.09. 12:39:48

@fogash: (2010.06.09. 12:31:50)

Ha igaz, amit írsz, akkor kívánom, hogy tartsd meg ezt a jó szokásod :)

Sajnos a többség nem ilyen.

picur3ka 2010.06.09. 12:40:25

@szmoker /segílyes/:

Tudom, hogy van sok ilyen is. En viszont tobbet is ismerek, aki nem igy mukodik. Es egy baratom olyan nagyobbacska cegnel dolgozik, ahol azt mondja, az o osztalyan 4-bol kettot siman ki lehetne rugni, fax hasznot se hoznak.

A munkaadonak gyakran mas a ralatasa. Sokan bizony semmi, szar munkaert akarnak sok penzt kapni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.09. 12:42:29

szerencse, hogy nem végigolvastam - kivételesen :))) - a postot, mert már készültem nekiesni 'palmasnak, hogy el -e gurult -e a gyógyszere...

fletonovics meg.. ááá, kész, kár a szóért...

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 12:43:14

laspalmas

Először megrettentem, hogy bejegyzést te írtad (a TE véleményed tartalmazza), amikor aztán elolvastam, hogy ezt ez a félhülye gyurcsány írta, minden helyrebillent.

Nézzük:

"Az egykulcsos személyi jövedelemadót az elmúlt években csak az SZDSZ szorgalmazta. Mára fordult a kocka és Orbánból Kóka legjobb tanítványa lett."

1./ Ki is volt a szadesz koalítciós pertnere? Orbán? Nem bazmeg feri, hanem te, meg pártod.
2./ Kóka, azt meghaladóan a TE pártfogoltad, és futtatoddad volt, te csináltál belőle szadesz pártelnököt, meg egy kis csalás, de nálatok ez standard elem. Tehát másokat "Kóka legjobb tanítványázni" tőled egy kicsit fals, baszod.
3./ Kóka vagy Te feri mikor? hol? csökkentettetek bármilyen adót? Mikor? Mert én csak arra emlékszem,. mikor egy kampányfilmben egy kocsi hátsó ülésén magyaráztad, hogy az adócsökkentésről nem beszélni kell, hanem adót kell csökkenteni. Tesssék itt van ferikém. Mert te csak "pofáztál" (a kifejezést tőled kölcsönöztem) róla, meg hazudoztál, mások meg tényleg megcsinálták. Szar mi?

"De tegyük fel a kérdést: beváltotta-e ígéretét a miniszterelnök, mely szerint azonnali radikális adócsökkentéssel fogja kezdeni a kormányzást? A válaszunk határozott nem"

Az én válaszom lásd fenetebb.

"Akkor átvertek bennünket? Át bizony. "

ezt te mered mondani? Te bazmeg? A 2006-os kampánnyal az öszödi beszéddel a hátad mogött. Te vagy beteg vagy, vagy pedig legpofátlanabb ember, aki vala létezett ezen a földön. Szerinetd a 19%-ról 10 %ra csökkentett (tehát majd felére) társasági adó az nem nagyarányú adócsökkentés te féleszű? Te mennyivel csökkkentettél bármilyen adót, ferikém, különösen anyarányúan, ahogy azt most másokon számon kéred? Na elő vele...az "évszázad adóátrendezése" című dumádra emlékszel? ...Muhhahhha!

"a kormány felhagyott a költségvetési ámokfutás rémálmával. Nekik ennyi elég."

Veled kapcsolatban kormányzásod alatt nekem is annyi elég lett volna, ha a folyamatos ámokfutással felhagysz.

"Az egykulcsos adó be fog tenni a keresők többségének. De lesznek, akik duplán járnak rosszul. A buszsofőrök, a vasutasok, a postások. Ők elveszítik jövedelmük hatodát (a kisebb jövedelemből ráadásul az eddiginél több adót fognak fizetni), esetleg csendben asszisztálhatnak ahhoz, hogy minden hatodik embert kirúgják. Emberbarát program. "

Ezt valami számmal ha alátámasztandá, külnösen buszvezetők hatodának kirúgása tekintetében, mert a veled kapcsolatos rossz tapasztalatok miatt egyelőre azt kell gondolnom simán hazudsz, ahogy szoktál.

"Hosszú, ütemes taps éltesse a gazdagok új barátját, Orbán Viktort!"

Döntöttem, te inkább elmeteg vagy.

Ferenc! Próbálj megbarátkozni a gondolattal, esetleg orvosi segítséget is igénybevéve, TE itt ebben az országban soha többet nem leszel tényező, és már saját pártodban is készülbek a kicsinálásodra, na nem azért, amit tettél (loptá,l csaltál, hazudtál, lövettél, majd megint hazudtál permanensen), mert az nekik nem gond, hanem azért, mert úgy gondolják veled soha többet nincs esély. Nem az országban, még abban a 59 fős frakciócskában sem nagyon leszel senki Pedig már az MSZP sem tényező, mint párt.

Maradnak az emlékek, meg a gérczy csóti okosságai ferikém. Sic transit gloria mundi.

Ennyi volt feri, és egyébként elég is. Mármint belőled.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.09. 12:43:20

@Seduxen: na jó, asszem nekem is elgurult...

szóval "nem végigolvastam"=végigolvastam

marha :))

Zuzu Petals 2010.06.09. 12:43:44

@csernaja obca: Már ne is haragudj, de mehetsz tanulni, és lehet belőled is túlfizetett aktatologató. Aki annyit keres, megnyugtatlak, meg is dolgozott érte (a haver közszolgától eltekintve), és még vannak páran, akik megdolgoztak, mégis vmi szar minimálbéres állásuk van, és várják a gazdaságélénkítő programot, hogy ne az legyen az alternatíva, hogy éhen halnak vagy kihúznak a picsába innen, hanem estleg kapnak melót olyat, amihez megfelelő a képesítésük... hülye vagy, és nem látsz tovább 1-2 évnél. Az ilyenek miatt mint Te tartunk most is itt, ahol...

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.09. 12:45:30

A szerencsétlen Ferencnek mondja már meg valaki, hogy mennyivel több lesz a bevallott adó, hogy nem kell trükközni, meg zsebbe adni a fizu egy részét, hogy sávhatáron belül maradjon ...

A minimálbért sem kellene megadóztatni, ha Gyurcsány az 5 éve alatt kitalálta és megvalósította volna, hogyan NE jelentsék be magukat emberek százezrei (!) minimálbérre, mert az kvázi adómentes ...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.09. 12:47:15

Gyerekek!

ha valaki vette a bátorságot, és beleolvasott eme elmeháborodott szarjancsi "zseniális" postjának a KOMMENTJEIBE, akkor kérem, ossza meg a nagyérdeművel.

bevallom férfiasan, én nem mertem...

regression 2010.06.09. 12:48:49

@weedék: A TE JÓ KURVA ANYÁDAT! Belőled bazdmeg csak a gyűlölet meg az irigység süt. Világkörüli út bazd meg... Nagyon nem vagy képben.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.06.09. 12:49:14

@kisherceg79:

"Van egy jó témád? Ne kímélj:
vastagbor@vipmail.hu"

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.06.09. 12:49:18

@derelyegrádi szellem: Van egy olyan érzésem,hogy nem kedveled ferenczet.....

regression 2010.06.09. 12:50:15

@szmoker /segílyes/: NEKED IS A KURVA ANYÁDAT! Te se láttál vállalkozót.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.09. 12:51:24

@Tigeri: szerintem inkább arról van szó, hogy @zero: -hoz jár hejjesírási továbképpzésre, és itt az eredménnye :))))

doctorgoa 2010.06.09. 12:52:25

@regression: (2010.06.09. 12:48:49)

Bocs már, hogy errefele nagyjarészt csak ilyen vállalkozókat látok.

Édesanyám pedig nem kurva, hanem egy szerencsétlen takarítónő.

Ha valami nem tetszik, érvekkel is nyomatékosíthatod, nem kell mindjárt kurva anyázni, mivel nagyon primitív :)

Szeplő 2010.06.09. 12:53:22

@derelyegrádi szellem: "Hosszú, ütemes taps..."
irigy,irigy,irigy.... és beteg.

ZX 2010.06.09. 12:55:36

Tök jó. Megadóztatjuk a minimálbért mert sokan csaltak (ezzel mondjuk még egyetértek). De miért is csökkentjük a magasabb jövedelműek adóját? És miért is vesszünk el az amúgy is szegényebb rétegtől?

Szeplő 2010.06.09. 12:58:24

@weedék: én meg olyan vállalkozót- cégtulajt, aki szombat-vasárnap is dolgozik, megfizeti az alkalmazottait, jól bánik velük, ezért az alkalmazottak vele maradnak ha sok a meló akár éjfélig...tudván ha nem lesz sok, már délben hazamehetnek, sőt otthonról is dolgozhatnak ha egyéni szoc probléma úgy kívánja.... úgyhogy ne általánosíts, ...
ezt a tulajt én mindenkinél jobban ismerem :)

Szeplő 2010.06.09. 13:00:00

@ZX: figyi, unalmas már, olvasd vissza a többieket.... a bögre már délelőtt elfogyott ..

regression 2010.06.09. 13:02:53

@weedék: Valóban primitív és édesanyádtól elnézést kérek így látatlanban is, de hasonlóan primitív olyasmiről írnod amihez sajnos közöd sincs. Adatokat akarsz? Csak nézd meg hány vállalkozás ment tönkre az utóbbi években. Google segít. A vállalkozások pedig sajnos hitelből képesek működni -- tőkeszegény országban élünk. Ha egy vállalkozás tönkremegy, akkor a bank visz mindent. Egy alkalmazottat, ha elbocsátanak, csak a bérét veszíti el.

Azt meg nem hiszem el, hogy csak olyan vállalkozókat látsz akik X5, vagy mittomén milyen autóval járnak. Azok TŰNNEK FEL, mert ŐK A FELTŰNŐEK!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.09. 13:03:18

@Szeplő: Én is sok ilyet ismerek!!! Többek között a családom is ilyen. S még ezen kívül is ismerek nagyon sokat. Persze sajnos olyat is aki a geci kategória de az elenyésző mennyiség.

regression 2010.06.09. 13:03:55

@Szeplő: Én meg olyat ismerek, ahol az alkalmazott folyton panaszkodott, szidta az alkalmazóit a háta mögött, majd otthagyta a céget, aztán fél év múlva könyörgött, hogy visszavegyék.

Szeplő 2010.06.09. 13:04:25

@Tigeri: egy 20 éve vállalkozó és nem az állam csecsén lógó munkamániás és hazáját szerető lúzer :(

doctorgoa 2010.06.09. 13:04:39

@Szeplő: ( 2010.06.09. 12:58:24)

Van ilyen is, olyan is.

Általánosítani pedig muszáj. Másként mindenki minden tulajdonságait, gondját, baját, örömét, egyenként kéne figyelembevenni, ez pedig egy társadalom szintjén nézve lehetetlen feladat.

Cikket írni, kommentelni is csak általánosságban lehet, mindenki a maga által megélt valóságot jeleníti meg, én is, te is.

regression 2010.06.09. 13:04:59

@Noname Cowboy: Mint följebb említettem, ők a legfeltűnőbbek, és miattuk van olyan megítélése a vállalkozóknak, amilyen.

regression 2010.06.09. 13:05:58

@weedék: "Általánosítani pedig muszáj. Másként mindenki minden tulajdonságait, gondját, baját, örömét, egyenként kéne figyelembevenni, ez pedig egy társadalom szintjén nézve lehetetlen feladat."

Ez egyben védőbeszéd is lehetne az egykulcsos adó mellett.

reKorrekt 2010.06.09. 13:06:59

@derelyegrádi szellem: B+ ennyire alul művelt parasztok ne legyetek már hogy mindig kis F-fel írjátok a nevét. Jegyezzétek már meg hogy a Föld az nagy F!!
;)

elyndel 2010.06.09. 13:07:14

Ki nem állhatom Gyurcsányt (ők is a szegényekkel basztak ki a legjobban), de ez a szöveg sajnos abszolút igaz. Szerintem ezzel az intézkedéssel máris nagyot esett a népszerűsége a FIDESZ-nek. Így is alig él meg a szegényebb réteg a kevés jövedelméből (rezsi, hitel stb.) és akkor most még többet elvesznek tőlük.

Így nem lesz gazdasági fellendülés! Ha kinyírjuk a fogyasztókat, akkor nem fog pörögni a gazdaság! Ugyanúgy tönkremennek a vállalkozók, mert nem lesz vásárló! Hogy gondolták ezt? Inkább csökkenteni kellene a terheket, hogy beinduljon végre a fogyasztás minden téren! A növekvő fogyasztásnak köszönhetően több vállalkozás indulna, ami több adóbevételt jelent!

Bár szerintem ez az egész szándékos, még mindig az a cél, hogy kifosszák az országot. Narancs, vagy piros? Tök mindegy!

ZX 2010.06.09. 13:10:36

@Szeplő: Ne haragudj, nem tudtam, hogy nem lehet kommentelni csak a "kiváltságos rétegnek". Ja és a f***om olvas el visszamenőleg majd 200 kommentet.

ruhaszarito 2010.06.09. 13:11:33

@zero: "A szerencsétlen Ferencnek mondja már meg valaki, hogy mennyivel több lesz a bevallott adó, hogy nem kell trükközni, meg zsebbe adni a fizu egy részét, hogy sávhatáron belül maradjon ..."

Ugyanugy menni fog a trukkozes es a zsebre fizetes. Ha valami beleirodott az emberekbe nagyon sok ev alatt, akkor az nem fog megvaltozni, sem 2 ev, sem 5 ev alatt. A kkv cegek majd szepen lenyelik az esetlegesen (!!!) jelentkezo (inkabb jelentkezheto) tobblethasznot, mert eslosorban nem a dolgozoinak beremelese lesz a szempont.

Ne legyen igazam, de ez a magyar valosag es nagyon sokaig ez is lesz.

eszkep 2010.06.09. 13:13:25

@ZX: "Így nem lesz gazdasági fellendülés! Ha kinyírjuk a fogyasztókat, akkor nem fog pörögni a gazdaság!"

Amiről írsz, azzal az MSZP próbálkozott négy évig, nem jött be...
Akárhogy is nézem, az Orbán tervével csak a bankok adóterhe fog növekedni. Ez teljesen korrekt, ha volt bankmentő csomag, most vállaljanak ők is részt a hiánycél teljesítésében!

Szeplő 2010.06.09. 13:13:56

@regression: ugyan erre gondoltam, védőbeszéd, igen... mindig lesznek érdeksérelmek, tökéletes megoldás nincs.
Lehet szemét egy vállalkozó, meg a beosztott is lehet olyan, hogy a hajad égnek áll tőle. Hányszor kellett munka miatt vadászni a megfelelő emberre nekünk is, mit gondolsz ? 23-25 éves emberek és az Istennek nem akartak dolgozni..mert most nyár van és inkább strand, hiába biztos munkaviszony jó pénzzel....és lesz munkád októberben is, meg utána is...egyszerűen nem értem. Úgy hogy nem kell itt szabadságharcot indítani a min.bér adója miatt. Van aki még azért sem emeli meg a seggét, inkább sír, hogy szar az élet, rossz a kormány...mindenki hibás. Ne fényezzük a proletariátust ha megkérhetem az egybegyűlteket..

martonx 2010.06.09. 13:14:08

Csak én látom úgy, hogy a Fidesz még csak a nagyjábóli elgondolásait tette közzé, sokan máris világvégét vízionálnak?
Kizárt dolognak tartom, hogy a végső számok azt tükrözzék majd, hogy a szegények jól megszívják. Én inkább azt mondom, hogy várjunk még 1-2 hetet, aztán majd meglátjuk, mit mondanak a konkrét számok.
PL tegye fel a kezét, aki meg tudja jelenleg mondani, hogy az adójóváírás két éves kivezetése mit jelent konkrétan 2011-re nézve? Vagy hogy mennyi lesz az adókulcs 2012-ben? Na?
Azt is megnézném, aki a jelenlegi szuperátláthatatlan, szuperbruttóval fejben hipp-hopp kiszámolja a jelenlegi adóalapját, szja-ját.

ZX 2010.06.09. 13:15:23

@ruhaszarito: Gondolod? Ugyanúgy trükközik, nehogy az APEH-nek szemet szúrjon, hogy hipp-hopp a triplájára nőtt a bére, illetve ugyanúgy minimálbérre lesz bejelentve, mert igaz most 16%-ra megadóztatják, de nem 200.000-nek a 16%-át kell befizetnie, csak a minimálbérét.

kisherceg79 2010.06.09. 13:15:56

@zero: Szia
Elküldtem.Nem témát hoztam sajnos, hanem ehezz a témáhozz gondoltam 1 kis segitség 1 kis exel tábla ami segít kiszámolni hogy mennyivel keresel többet vagy kevesebbet jövőre.
Bár nemtudom mennyire reális,de az adómszámolással én is minden évben bajban vagyok.

ZX 2010.06.09. 13:16:57

@eszkep: "Így nem lesz gazdasági fellendülés! Ha kinyírjuk a fogyasztókat, akkor nem fog pörögni a gazdaság!"
Ezt miért nekem írod? A bankok adójával egyetértek, ha nem rajtam hajtják be a többletkiadásukat.

2010.06.09. 13:18:10

@Zuzu Petals: teljesen reális a víziód, hogy a magyar munkavállalók 100%-a kizárólag adminisztratív munkákat végezzen. Különösen egy fogyasztói társadalomban... mert mondjuk ha tízmillió aszkéta szerzetes országa lennénk, talán még működhetne is... de majd amikor nem lesz, aki a kenyeredet megsüsse, mert álmában megfagyott a pék a fűtetlen lakásban (a hülyéje, miért nem tanult hogy irodista lehessen?), nem lesz, aki az autódba a benzint betöltse, mert kivándorolt angliába wc-pucolónak a kutas, és nem viszik el reggel a szemetedet, mert éhenhalt az kukás, akkor majd gondolj rám!

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.09. 13:18:40

@ruhaszarito: Tudod, hogy mire fog menni a többletpénz a kkv-knál főképpen?? Fejlesztésre. Mert eddig arra nem jutott. Meg valamennyi biztosan a munkavállalkoknak.
De a munkavállalói béremelést még visszafogja a bruttó bérre rakódó járulék. Ami nem jelenik meg a bérpapíron.

ZX 2010.06.09. 13:19:01

@kisherceg79: Tedd fel google docs-ra és oszd meg a linket. Mindenki megköszönné szerintem.

Kravver 2010.06.09. 13:19:51

Halkan jelzem, hogy a 16%os SZJA-tól még semmivel nem lesz magasabb a bejelentett fizetés, mert a TB járulék még mindig nagyon magas.

És ezzel még az EVA alól sem sikerül kihúzni a talajt, pedig az már 30%on van (ami a 25%os ÁFA-val is "csak" 12,5% os elvonást jelent. Egy 4-6 fős családban pedig 2szer-3szor cca netto 16MFt/év már elég bevételt jelent. Emellé még kifizeted a minimálbér vagy annak kétszerese után a járulékokat és kalapkabát.
A nagyobb tételeket (ingatlan, részvények) cégesen intézed.

Semmi se változik.

Szeplő 2010.06.09. 13:23:39

@Noname Cowboy: ...ahol meg megjelenik, ott megkérdezi az alkalmazott : ez most komoly ? nem mondjátok komolyan, hogy még ennyit fizettek utánam ????...és mond mást is ;)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.06.09. 13:26:41

laspalmasék szeme annyira vörösben pompázik, hogy bármire rábuknak amire fletó van írva, mint gyöngytyúk a takonyra :))
ennek az egyenes következménye az, hogy inkább annak tapsolnak aki súlyos pénzeket húz ki a zsebükből: pl egy átlag keresőtől (200 rugó per hó) töb mint mint 150-et, hogy az az alattiakrról már ne is beszéljünk.

aztán meg mehetnénk tovább, hogy a vállkozások és a jövedelemek adócsökknetés nem ua., meg hogy melyiknek milyen hatása vana gazdaságra.
aztán arra is felhívnám a szíves figyelmet, hogy az adócsökkentés szép dolog, de az adójóváírás eltörlésével csak sima jövedelemátrendezés

elég rövidtávúnak tűnik a memória, tudjátok:
"NE_AZ_EMBREKKEL_FIZETTESÉK_MEG!"
és SZOCIÁSLIS NÉPSZAVAZÁS!

Zuzu Petals 2010.06.09. 13:32:23

@ruhaszarito: De fog változni. A vállalkozók nagyobbik része igenis érez felelősséget a dolgozói iránt, és jórészt azért is csal, hogy ne továbbra is tudja valahogy foglalkoztatni az alkalmazottait. Ha élénkül a gazdaság, lesz megrendelése, és vehet fel újakat, vagy a meglévőknek több megy nem zsebes úton. Ez eredményezi azt,h nem borítékból fizetsz sokat magány nyp-nak, hanem több lesz a nyúgdíjalapod, ami meg csökkenti a hiányt, a piac tapsikol, Slota visít, mert rá már a kutya se kíváncsi, ugyanis errefelé jobbak a lehetőségek.

kisherceg79 2010.06.09. 13:34:22

@ZX: Nem tudom mennyire sikeres ez így és használható,még a böngészöm is elavult :(
spreadsheets.google.com/ccc?key=0Agw6uyOptRcPdFg3aV9vcHlCNGNKRzBEbUszbXFhUXc&hl=hu

ZX 2010.06.09. 13:40:17

@kisherceg79: Valamiért nem szerkeszthető. Olyan, mintha nem excel lenne.

picur3ka 2010.06.09. 13:40:52

'Az MTI értesülése szerint július 1-től szűnne meg a kis- és középvállalkozásokat terhelő adók közül tíz, úgynevezett kisadó. Ekkortól csökkenne a cégek nyereség után fizetendő társasági adója 19-ről 10 százalékra évi 500 millió forintos nyereség alatt. Július 1-től lépne hatályba a banki nyereségadó is. Erről Orbán Viktor kormányfő a parlamenti beszédében azt mondta: a bankok, a biztosítótársaságok és a pénzügyi lízingcégek a költségvetésbe való befizetésének mértékét emeljék 13-ról idén 200 milliárd forintra.'

vastagbor.blog.hu/2010/06/09/a_16_os_szja_ordogtol_valo#comment-form

elyndel 2010.06.09. 13:42:39

@eszkep: a bankok megadóztatási is csak a kisemberrel fog kibaszni, mert a bankok ráterhelik a "veszteségüket" az ügyfélre. Kérdés, hogy már meglévő hitelekre is megteszik-e, vagy csak újakra. Gondolom az előbbire.

A kormánynak nem ártana azonnal jogszabályt hozni, hogy TILOS ráhárítani a banki adót az ügyfelekre!

ZX 2010.06.09. 13:45:17

@Zuzu Petals: Az a baj, hogy szerintem az ilyen vállalkozóból van kevesebb. Én magam is ismerek ilyet, de igen ritka. A legtöbb vállalkozó azt nézi hogy tömhetné még jobban a zsebét.

Marcellusca 2010.06.09. 13:45:21

@Seduxen: Nem-e? Muhaha!
Pedig Téged az éltet. :D

Zuzu Petals 2010.06.09. 13:48:58

@csernaja obca: Egyáltalán nem ezt írtam, de nyugodtan forgasd ki a szavaimat.... Be kellene látnod, hogy bizony szívni fogsz pár hónapig még jobban, de aztán jönnek befektetők, akik munkahelyet teremtenek, és akkor talán nem 100 jelentkező lesz egy állásra, és talán még verseny is lehet a munkaerőért, akkor pedig nem a létminimum alatt fogják kizsigerelni a szerencsétlen munkavállalót. Mert most ez van. És ha olyanokra hallgatnak, mint Te, akkor ez így is marad sajnos még sokáig. Szar helyre születtél, törődj bele, hidd el, lehetne rosszabb is, de tény, hogy ez a csomag ígéretes még relatíve rövidtávon is.
Különben érdekes egy korábbi felvetés,hogy vértizzadó gyári munkásként Te miként írogathatsz most itten (mert én szabin vagyok)?Mellesleg a pékeket nem féltem, mert ismerek párat, és azok is egytől-egyig zsbbe kapják a fizu egy részét.

eszkep 2010.06.09. 13:52:33

@elyndel: Ez szóba került tegnap a parlamennben, ugyanis a totálisan dilettáns LMP megemlítette.
Egyrészt erre való a PSZÁF, és mivel a tiszta profit után fognak adózni a bankok, semmi érdekük, hogy csökkentve a többi bankkal szembeni versenyképességüket többletköltségeket hárítsanak az ügyfelekre. (Ui.: ha újabb költséget találnának ki, csak többett kellene adózniuk)

CyberPunK 2010.06.09. 13:54:30

@eszkep: Ugye azt vágod, hogy ez így baromság. Ennyi erővel ne legyenek nyereségesek, és akkor nem kell adózniuk. :)

eszkep 2010.06.09. 13:54:31

Breaking NEWS!
Hála a szoci kormányok totális dilettantizmusának, újabb 30 milliárdot "talált" a kormány!
hvg.hu/gazdasag/20100609_Brusszel_szerint_30_millardot_vissza_kell

eszkep 2010.06.09. 13:55:48

@CyberPunK: Ezzel a logikával menjél már be a főnöködhöz, és jelezd, hogy mostantól ingyen szeretnél dolgozni, hogy ne kelljen adót fizetned...

ZX 2010.06.09. 13:57:00

@eszkep: Ehhez képest a tegnapi nyilatkozatokban már azt latolgatták, hogy miképpen fogják tudni áthárítani ezt a terhet? Okos fiúk ülnek ott, akik majd úgy csűrik csavarják a dolgokat, hogy az kedvező legyen nekik. Szóval nem annyira dilettáns az az LMP, ők látják amit OV nem. Egyébként az ötlettel egyetértek, csak nehogy a részleteken elhasaljanak.

Zuzu Petals 2010.06.09. 14:01:14

@ZX: Én több rendeset ismerek szerncsére. És az ilyenek fennmaradását minden eszközzel segíteni kell. Meg közben ki kell találni, hogy a férgeket mivel lehet elpusztítani, de ez sokkal nehezebb feladat. Már az jó szerintem, ha tisztességes is versenyképes tud lenni.

CyberPunK 2010.06.09. 14:02:40

@eszkep: Na ez az, amit írtál az erről szólt. Az hogy többet kell adózniuk az azzal is jár, hogy több marad náluk. A bankok versenyképességét meg nem féltem, ugyanis kötve hiszem, hogy van itt olyan.

Homeoffice 2010.06.09. 14:04:12

@CyberPunK:

Ugyan... szépen elkezdenek "adóoptimalizálva" feldolgozni a költségeket, meg a bevételeket.

ZX 2010.06.09. 14:05:20

@Zuzu Petals: Olyan törvénymódosításokkal, amik pontosabban szabályoznak mindent, és amikhez megfelelően hatékony ellenőrzési rendszer is társul. Csak el kellene már végre kezdeni a módosításokat, mert így sajnos mindig a tisztességtelen van erőfölényben, ráadásul könnyen megvesztegetheti az ellenőröket.

elyndel 2010.06.09. 14:07:15

@eszkep: ez jó hír, remélhetőleg nem lesz semmilyen kiskapu a történetben...

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 14:09:31

@.Pierre Bezuhov.:

tudod, hogy nincsenek nagy elvárásaim veled szemben, de elárulnád ez miként kapcsolódik ide?

raja ram 2010.06.09. 14:11:30

Végigolvastam a kommenteket és elképedve láttam, hogy értelmes emberek vitatkoznak Orbán bejelentésén, Gyurcsány halálát kívánják és azt remélik, hogy még valaha jobb lesz az élet Magyarországon.
Mitől lenne jobb? Az egész világ belekerült egy olyan csapdába, amiből soha nem fog kikerülni. Mindenhol válságok, megszorítások, összeomlások vannak. Az összes ország 1000 évre el van adósodva, pedig egyre többet termelünk.
Ebből a csapdából már nem jön ki senki jól, akkor sem, ha Jézus Krisztus lesz a miniszterelnök.

Marcellusca 2010.06.09. 14:13:41

@Tigeri: Még, ha csak 1-2 lenne. :)))

ZX 2010.06.09. 14:14:46

@raja ram: Ez sajnos így van. Az egész világ pár befektetői csoportnak tartozik, komoly összegekkel, és ha valaki ezt pedzegeti, akkor az rothadt komcsi bérenc.

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.06.09. 14:16:19

@minimalista:

Fusd át, amit @Daihelyon belinkelt:
http://en.wikipedia.org/wiki/Income_tax_in_the_United_States"

Nos, ha havi 165 ezer forint 10%-kal adózik, azt mondom, vezessünk be (ne is 5-6 sávot), hanem rögtön egy tucatot. Havi 7,1 millió forintos fizu 35%-kal adózik! Szerintem inkább ne hasonlítsuk össze a két rendszert.

Európát és a Tengerentúlt amúgy se: pl. gondolj az egészségbiztosítási rendszerre - ég és föld.
Liberális népnyúzó többiztosítós VS. nagy boldog állami bőségszaru. Vagy a nyugdíj-rendszerre, az áfa mértékére stb.

Az egykulcsos adó egyszerűbb, olcsóbb lesz az adminisztráció, kisebb szaktudást igényel, és nem bünteti azt, aki picit is sikeresebb (mert azért ne mondjuk már azt, hogy a mostani rendszer a "gazdagokat" adóztatja! Akkor adóztatná a gazdagokat, ha kb. ötször ilyen magasan húznák meg a sávhatárt.).

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.09. 14:17:52

@Marcellusca: nesze bazze:))

"Kedves Fei!Szeretnénk ha most már megráznád magad,és keményen odamondanád ezeknek,hogy ÁLLJ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!"

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 14:19:03

A másik "agysebész":

"A szocialista frakcióvezető, Mesterházy Attila szerint az Orbán Viktor által ismertetett gazdasági akciótervben számos olyan részlet szerepel, amelyeket a Bajnai-, illetve a Gyurcsány-kormányok is meghoztak intézkedésként"

Konkrétan melyikek azok Attis? Ezt azért kérdezem, mert ha megvoltak ezek az intézkedések, akkor nem kell őket bevezetni, csak ehhez tudni kéne melyikek azok. Nos?

eszkep 2010.06.09. 14:19:50

@CyberPunK: Nem marad több náluk, mert elviszi állambácsi.
Egyébként az erős állam sokmindent meg tud oldani. Konkrét eset, már bizonyára nem sokan emlékeznek rá: 2001-ben a Danone ki akarta vinni a Győri Keksz teljes termelését. Hogy-hogy nem, miután egyeztettek a kormánnyal megtudták, hogy szertnének maradni Magyarországon. 2002-ben, a kormányváltás után sunnyogtak ki, a szociknak savuk nem volt ehhez.

eszkep 2010.06.09. 14:21:40

@derelyegrádi szellem: És ha ehhez az agymenéshez hozzávesszük Schiffer elmebajos hozzászólását, megállapíthatjuk, hogy ezek szerint az MSZP-nek neokonzervatív gazdaságpolitikája volt... Két zseni, egy pár...

Homeoffice 2010.06.09. 14:22:38

@eszkep:

Igen. Viktornak van töke ehhez:) a szociknak nincs.

CyberPunK 2010.06.09. 14:25:53

@eszkep: Lehet én vagyok a hülye, de hogyan vennék el? Az még oké, hogy %-os extra adó, akkor ugyebár az a helyzet amit mondtam, hiába vonnak el többet tőlük, attól még effective több marad náluk is. (rossz megfogalmazás, nekik se mindegy, hogy mennyi az alapnyereség és miből vonnak ezután még el) Azt nem hiszem, hogy azt mondják, hogy X milliárd fölött minden nyereséget lenyúlunk.

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 14:30:23

@eszkep:

"ezek szerint az MSZP-nek neokonzervatív gazdaságpolitikája volt.."

Én nem vettem észre, hogy az mszp-nek lett volna bármilyen "gazdaságpolitikája".

(Már a hagyó-félén kívüli).

regression 2010.06.09. 14:31:24

Ne haragudjatok, de ez a "bankok majd úgyis áthárítják" szöveg több sebből vérzik. Ennyi erővel akkor a bankok sohasem fizetnek semmit, mert bármit áthárítanak. Akkor minek adóznak egyáltalán? Hiszen "úgyis áthárítják".

Ennél defetistább hozzáállás nem nagyon van. Nyilván vergődni fognak, és próbálnak kisiklani a szorításból majd, mint a kígyó, de a kormány is remélhetőleg a nyomukban lesz.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.09. 14:33:06

@derelyegrádi szellem: konkrétan az "elmúlt 20 év legnagyobb adócsökkentése", amit ugye a bajnai-szakértőikormánynak köszönhetünk! szóval beláthatná Viktor, hogy ebben az országban már nincs hova adót csökkenteni, mert lassan már nem kell egyáltalán adót fizetni, annyira alacsonyan van, na...

nincs mese basszus, eltörtem a begrémet itt bent a cégnél, kell egy új :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 14:37:11

@derelyegrádi szellem:

Tényleg, az audis reklám Kókával.....be is tettem a végére, köszi :)

Ixos 2010.06.09. 14:38:55

@szmoker /segílyes/: nem kell neki dolgozni es ennyi.

Krikri 2010.06.09. 14:39:08

Szerintem simán családi adózást kellett volna bevezteni, az eltartottak számától függjön a jövedelem. (Laspalmas, te pedig légyszi ha lehet, máskor a cikk elejére ird ha idézel, 20 percet elvettél az életemből :D )

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 14:39:16

@Seduxen:

Pedig az igazi bátorság oda IS kommentelni :))

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 14:40:41

@Gunther:

Meg a töke mellett van egy 2/3-a is, ne felejtsük el, meg egy ilyen ellenzéke, ahol iylen mesterházyk a "nagyágyúk". De azért tökös dolgog volt, ez tény.

És még valami, Itt azt szajkózták sokan "ezek" ugyanolyanok, és semmi nem fog történni, csak beülnek "azok" helyére és kész.

Ennek vélekedésnek ellentmondani látszik, nem az történt, hogy a felügyelőbiztottsági/igagatósági helyekre beültették simán a saját haverokat a korábbi létszámban, hanem jelentősen csökkentették a számukat. Az állami vállalatok esetében sem az történt , hogy majd ezután majd ők kapnak olyan menedzser szerződéseket, hogy ha kirúgják 120 havi végkielégítést kap, meg hallgatási pénzt, meg minden kis faszomat, hanem megszüntették ezt a lehetőséget (98%-a megadóztatták). Nem beleültek, megszüntették.

Kéretik ezt észrevenni. Meaculpázni nem kell, csak észrevenni.

Homeoffice 2010.06.09. 14:42:21

@derelyegrádi szellem:

Már az egyik előző posztban is leirtam hogy hajráhajrá:))
Néhány dolog nem annyira tetszik. A Többi ok:)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.09. 14:42:56

@laspalmas: nem kérlekalássan. az hülyeség. vagy önsanyargatás :)))

ZX 2010.06.09. 14:47:54

@regression: Ha senki nem tud áthárítani semmit akkor miért is ennyi a benzin? Miért nem a kutak fizetik? Jó példa az ÁFA is, amit a fogyasztó fizet, de az értékesítő fizeti be a büdzsébe.

Marcellusca 2010.06.09. 14:49:23

@Seduxen: Na. Végre valami. :)))

@laspalmas: Ne féltsd Őt! Megteszi. Amíg ki nem vágják. :D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.09. 14:51:47

@Marcellusca: beépültem bazze, nem vágnak ki :))) hithű fletófannak álcáztam magam, és igazából a választások estéjén akartam szénné röhögni magam rajtuk, és felfedve "valódi énemet", de a tetemes mennyiségű pezsgő elfogyasztása ebben megakadályozott :((((

Marcellusca 2010.06.09. 14:55:14

@Seduxen: És, Te melyik vagyol? :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.06.09. 14:56:14

@Marcellusca: majd pont itt mondom meg :) /különben másfél hónapja nem kommenteltem, tudod inkább az itteni akolmeleg, mint azok az elmeroggyantak.../

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.09. 14:56:15

Nem az a lényeg, hogy hogy a minimálbér + zsebbe fizetés kapó emerek így többet kaphatnak legálisan? Ez lehet, hogy a zsebbe módszernél kevesebb lesz picivel, de legális!

Szeritnem erről van szó. Szerintem a Vastagbőr nagyon mellélőtt. Kicsit szerepzavart érzek, mintha a blog nem tudna semmibe belekötni, akkor a falat rugdossa. Basszátok meg már esetleg várjatok már egy fél évet, hogy lássuk, hogy hova vezet...

Az egykulcsossággal viszotn nem értek egyet. Akkor vitték lejebb volna a sávok %-ait, de az egysáosság szerintem butaság. Persze ettől még beválhat, de talán jobb módszer is lehet ennél.

regression 2010.06.09. 14:57:15

@ZX: Az nem hozzáállás, hogy "úgyis áthárítanak". Akkor ennyi erővel sose csináljunk semmit a nagyobb piaci résztvevők kárára. Nem lenne egyszerűbb akkor ha a bankok lennének az állam? Hiszen ezek szerint erősebbek az államnál.

Meg fogják próbálni az áthárítást, természetesen -- az állam meg küzdeni fog ellene.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.09. 14:57:49

@molnibalage: Hahóóó a poszt Ferencz testvér irománya!!!

regression 2010.06.09. 14:58:11

@molnibalage: Ha nem vetted volna észre, a mai poszt egy az egyben Copy+Paste Gyurcsány nagyúr blogjáról.

lyken 2010.06.09. 14:59:59

@molnibalage: Kéretik kikapcsolni a write_only paramétert.

regression 2010.06.09. 15:00:09

@Noname Cowboy: Aztakurva! :)

"A gépkocsi vezetője elmondása szerint az állatokat találta és azokat éppen le akarta adni. Az utas pedig azt állította, hogy a gépkocsiban észre sem vette, hogy állatok is vannak."

:D

ZX 2010.06.09. 15:01:56

@regression: Nyilván nem az egészet fogják tudni áthárítani, hanem csak egy részét. Most kezdenek tapogatózni, hogy mennyi az annyi? Vagyis a költség mekkora részét tudják lenyomni a torkodon? Ez sajnos mindig is így volt. Ha nőtt a benzin ára, akkor az az áruk árán is meglátszott, mert a költséget a szállítók a boltokra, azok pedig a vásárlókra terhelték. Ez van.

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 15:04:23

@laspalmas:

Az nem kóka volt, hanem a feri. :-)

A legjobb benne: Őszinte becsületszavamra...Meg: szavazzon Ön is az ötéves adócsökkentés kormányára. Aztán ahogy nyertek egyből hatályon kívül helyzeték a kampányban magszavazott törrvényt, visszaemelték az ÁFÁ-t, megemelték aza dókat, és újakat is bevezettek. És ez beszél...

regression 2010.06.09. 15:05:08

@ZX: Persze, hogy próbálkozni fognak. De azért nem állhatunk úgy a problémához, mintha megoldhatatlan lenne. Én már korábban is mondtam, de most OV is ugyanezt mondta el, itt az ideje fellépni a nihilizmus ellen. Ne legyünk defetisták azonnal mindenben. Igenis, meg lehet szorongatni a bankokat, nem lesz könnyű, folyamatosan küzdeni kell majd velük, de meg lehet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.09. 15:06:32

@Ásómaci: A szuperbruttósítás önmagában +20k lenne nekem adócsökkentés nélkül. Ha a kettő együtt lesz, akkro valami brutálisan fog emelkedni a fizetésem...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.09. 15:08:15

@lyken: Bocs, de elsőre nem esetett le, hogy akkor ez most kire vastagbor. OV-re vagy fletóra. Azért mondom ezt, mert azért a szerepzavar áll a vastagbőrre. Elfogyott egy időre a "mutyimuníció", de a posztolási kedv meg nem lankad.

ZX 2010.06.09. 15:08:18

@regression: Nem is mondtam, hogy nem kell küzdeni ez ellen, sőt, mivel érintett vagyok, magam is szeretném, ha végre rálépnének a bankok tökére. Csak a menet nem lesz egyszerű, ismerve a bankok hozzáállását mindenhez.

raja ram 2010.06.09. 15:10:41

Én nem értek a pénzügyekhez, nem is érdekel. Azon viszont sokszor elgondolkodtam, hogy miért kellett a bankokat "feltőkésíteni" billiókért, utána eladni és most küzdeni ellenük. Ott volt az OTP, megmaradhatott volna állami/lakossági banknak, a privátbankok pedig üzleteljenek a saját pénzükből a vállalkozókkal, cégekkel. Utána nézhetnék, de lusta vagyok, ezért kérdezem: hogy kaphatta meg pl. a Csányi az OTP-t?

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 15:12:14

@Noname Cowboy:

Zseniális védekezés, én se tudtam volna jobbat tanácsolni! :-))

Látok rá esélyt, hogy mindketten a navajonkik törzs tagjai...

fogash 2010.06.09. 15:19:15

@molnibalage: ne magyarázd! benézted, oszt jóvan...

lyken 2010.06.09. 15:20:25

@derelyegrádi szellem: 2 éve alföldön nagybátyámék ismételten rajtakapták a helyi törzstagokat, hogy lopják a földről a dinnyét, kukoricát nagytételben. A törzstagok a protokoll szerint kocsit otthagyták, elrongyoltak. Mert ugye ilyenkor ez a teendő, a végén meg kimagyarázzák a yardnak, hogy ők nem is.
Protokoll szerint mentek vissza. Zsiga fejtetőn állt kiégve. Azóta nem dézsmálják őket. A törzstagok természetesen tettek feljelentést, de sajnos nem látott senki semmit...

krtek 2010.06.09. 15:20:56

Már soxor montam, hogy nem ezzel az álszent, és hazug polféreggel van a baj. A rohadéknak a csúsztatás, hazudozás, lenyúlás, átverés, stb. a lételeme, és a szar törvények és a faszparaszt választók bírkasága miatt meg is él belőlle piszkosul. A probléma a hívőkkel van. Legyen a vezére azoknak a maszopos droid állatoknak, akik igenigenezve tapsoltak ennek a szarházinak. A baj viszont ennek ellenére, hogy más eteti a droidokat. Akik ennek ellenére most kurvára fel lesznek háborodva...

f.m.j. 2010.06.09. 15:21:58

ez annyira álságos ez a pali, ez már önmagával sem autentikus :)
mindig lehet majd találni olyan réteget, akinek nem lesz jó, az igaz, hogy valahogy mindig nekünk nem jó...

de mintha 2002 óta ők voltak hatalmon, akkor miért nem lépték meg a "mindenki számára kedvező nagy lépéseket"? Ki tartotta vissza, hogy jót cselekedjen? Tudom, én (is) , aki nem értettem meg nagyívű elképzeléseit...

lyken 2010.06.09. 15:22:53

@molnibalage: "Elfogyott egy időre a "mutyimuníció", de a posztolási kedv meg nem lankad. "
Ebben az országban nem tud elfogyni a mutyimunició. Nevezd ha akarod a mutyiságmegmaradás elvének.
Nekem egyébként ne magyarázkodj, nem vagyok se anyád se apád se főnököd, semmi közöm hozzá miről beszélsz hülyeségeket.

fogash 2010.06.09. 15:23:00

@Noname Cowboy:

OFF
ez kurvajó! :)))) amúgy Testhossza 125–165 cm, farokhossza 16–19 cm, marmagassága 80–110 cm, testsúlya 40-125 kg (bika) és 25–50 kg (tehén), vagyis egy ilyen szarvas egy nagytestű kutyával összemérhető.

Idézet:
"az autóban a két emberen kívül még 7 darab összekötözött lábú élő dámszarvas van. Ebből 3 a gépkocsi csomagtartójában, egy a gépkocsi hátsó ülésén kabáttal letakarva, további 3 szarvas pedig a hátsó ülés mögötti részen."
A Zsiguliban a hátsó ülés mögött a csomagtartó van. Akkor a "hátsó ülés mögötti részen" lévő 3, meg a csomagtartóban lévő 3 az ugyanaz? És mit mond erre Munkvera?

valahol felsír egy dámszarvas...

ON

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.06.09. 15:24:37

@fogash: Bár amióta Romániában láttam a dákia platón utazni 2 tehenet én már ezt is elhiszem :D:D::D

fogash 2010.06.09. 15:26:24

@Noname Cowboy: ne offoljuk szét, majdcsak lesz saját posztja. Szerkesztők, lesz? Ugye lesz? Naaaaaa, léccilécciiiiiii!!!!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 15:32:13

@derelyegrádi szellem:

Nem a Jani ül mellette?
Vagy a másik igenszimpatikus, a tanítvány-Csabika?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 15:34:04

@molnibalage:

Milyen szerepzavar? Láttad a címkéket? "pofátlan", "gyurcsány"

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.09. 15:34:38

@tudi: Finnországban lehet távcsöves puskád. Lehet, hogy ott azért nem próbálkoztak feltó kaliberű emberek? Ja, ott a menedékházat fosztogatókat szépen lelőtték és nem volt belőle túl nagyon probléma...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.09. 15:35:12

@laspalmas: Nem erre a posztra értettem. Volt legalább egy olyan bejegyzés, amikor nem is értettem, hogy akkor ezen mi a vastagbor...

2010.06.09. 15:38:44

@Zuzu Petals: ugyan már, húsz éve ezt a recsegős lemezt nyávogtatják, hogy majd jönnek a befektetők. De nem befektetők jönnek, hanem kalandor hiénák, akik csak az olcsó munkaerő és az adómentesség miatt érdeklődnek irántunk. De e téren nehéz lesz versenyre kélni mondjuk Romániával vagy Ukrainával vagy Törökországgal vagy Kínával. Ez a lemez lejárt. Az lesz helyette, hogy a pronyókat megszivatják, beadóztatják a pénzüket, és elköltik kaviárra. Aztán előbbiek vagy kivándorolnak angliába wc-pucolónak, vagy kitör az éhséglázadás, és a nátó lebombázza a Lánchidat, mert nem vagyunk elég demokratikusak.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 15:40:53

@molnibalage:

Sokféle téma, sokféle post, +++ sokféle olvasó. A nagy számok törvénye alapján nem lehet mindig mindenki elégedett :)

Beer Ninja 2010.06.09. 15:46:56

Gyurcsányt eszi a sárga irígység. :) Az ő 'hiperszuper' programjait bezzeg nem értékelték az emberek... :)

Nekem tetszik az Orbán-program, csak hajtsák is végre. Nem tudom elképzelni, hogy a szuperbruttósított havi 150.000-emből kevesebbet vinnék haza a 16%-os adóval. Ráadásul gyereket is szeretnénk végre vállalni.

elyndel 2010.06.09. 15:50:47

@raja ram: de kijön a világ, csak kell hozzá egy III. világháború. Minden háborút gazdasági fellendülés követ. Szerintem nincs sok hátra és kemény dolgok lesz itt...

ZX 2010.06.09. 15:53:33

@dr. dodó: Az egész attól függ, mennyi lesz a gyermekek után járó kedvezmény. Ugyanis ne felejtsd el, hogy hiába csökken 1%-kal az adó, ha az adójóváírás megszűnik. Bizony sokan fogják OV-t anyázni.

elyndel 2010.06.09. 15:54:43

Ja meg elfelejtettem ezt belinkelni, de a mostani pénzügyi helyzethez szerintem simán hozzátartozik. Ugyanez megy most is...

video.google.com/videoplay?docid=6132500997336473908#

Kravver 2010.06.09. 15:55:38

@eszkep:

Hát erről konkrétan tudok ezt azt. Nem hallomásból, hanem elsőkézből.
Az úgy volt, hogy 2001 nyarán már tombolt a választásra való felkészülés (valamint erősen állt a bál a kayaibrahimos-szőlőbányás-és ezernyi egyéb fityeszmutyik miatt) ekkor küldött Viktor futárt a Danonehoz, hogy kapnak további adókönnyítéseket, meg eltörölnek befizetnivalókat (munkahelyteremtő támogatás visszafizetése pl) HA a választásokig nem látványosan vonulnak ki Győrből.
2002 május beütött, narancsbukta kisült, Danone elhúzott a vérbe.
Ennyi a történet dióhéjban. Aki nem hiszi járjon utána.

Kravver 2010.06.09. 16:00:47

@dr. dodó:

"Nem tudom elképzelni, hogy a szuperbruttósított havi 150.000-emből kevesebbet vinnék haza a 16%-os adóval"
Nem elképzelni kell, hanem kiszámolni. Ez nem a kormányprogram, ti. "ahol a tudomány nem segít ott majd segít a hit". Ha eltörlik az adókedvezményeket, akkor neked a btto 150es fizuddal kevesebb marad a borítékodban, nekem pedig több. Tökös jobboldali liberális gazdaságpolitikai lépés, vegyünk el a szegényektől és adjuk a gazdagabbaknak, majd ők odaadják a szegényebbeknek ha akarják. Nincs ebben semmi rossz, nekem jó, csak nevezzük a nevén: "jobboldali liberális". Ha tetszik, Viktor visszafordult a gyökerekhez. Csak ezt a parazita KDNP-t rázná már le magáról.

ZX 2010.06.09. 16:05:59

@Kravver: Csak az a baj, hogy OV nem tud dönteni, hogy akkor most kommunista legyen vagy jobboldali? Mondjuk helyette az IMF döntött, mikor azt mondta, hogy nem államosíthatják a MNYP-kat.

Kravver 2010.06.09. 16:10:40

@ZX:
Ő egy kommunista bőrbe bújt jobboldali liberális népnemzeti bolsevik.

@dr. dodó:
Kiszámoltam neked. Hogy el tudd képzelni.
Eddig fizettél 388.620 Ft SZJA-t évente, de adójóváírásban visszakaptál 181.200-at (ez nettó: 207.420 Ft SZJA), ezután 288.000 Ft SZJA-t fizetsz évente, nulla Ft jóváírással, azaz 80.520 Ft-tal TÖBBET, ami havonta 6715 Ft MINUSZ.
Most már el tudod képzelni?

Kravver 2010.06.09. 16:12:52

@dr. dodó:
Az még lemaradt, hogy ez a nettő 107.200Ft körüli béredre vetítve 6,2%-os nettó BÉRCSÖKKENÉS. Viktor a Te embered, én mondom!

ZX 2010.06.09. 16:13:32

@Kravver: :D
Vagy inkább néha Dr. Jekyll, néhameg Mr. Hyde. Csak itt egyik énje sem jobb a másiknál. ;)

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 16:22:31

@laspalmas:

Ül mellette valaki?

Erről jut eszembe, hogy tegnap néztem este az orbán expozét, és néha mutatták a ferit, aki zakó nélkül ingujjban olyan lazán elterülve ült/feküdt ott, mint egy nápolyi.

De mellette ül csabi, aki úgy forgolódott ott, mint kezdő buzi a gőzfürdőben...

Szép páros...

Joe.UK 2010.06.09. 16:24:08

@Kravver: Lottoszamokat is josolsz?
Honnan tudod hogy OV "csaladi adozas" memje mit takar es hogyan fog ervenyesulni az altalad kiszamolt esetben? Sot, honnan ismered "dr.dodo" csaladi korulmenyeit?
(Valaki pl. itt belengette hogy 4 gyerektol szunik meg az SZJA teljes egeszeben azaz -4% / gyerek. Szoval hogy is all a peldad 1/2/3/4 gyerek eseten? Ja akkor majd azon lehet sirni hogy OV az egyedulallokat/gyermekteleneket szivatja es jajj mi lesz... :)

Komolyan mondom nevetsegesek vagytok... Be lett lengetve egy "gazdasagi program reklamjanak elozetese" gyakorlatilag minimalis konkretumokkal ti meg mar rogton ehenhalt tomegeket vizionaltok... Nem lehetne elemezni az egeszet amikor mar minden reszlete ismert?
Az ordog a reszletekben rejlik...

ZX 2010.06.09. 16:28:33

@Joe.UK: Ezt várja mindenki, leginkáb a befektetők, de ugye erről még mindig a mély hallgatás. Ugyan miért ha szabad kérdeznem? Mert még mindig nem tudják mit csináljanak, és épp ahogy sikerül egyezkedni az EU-val és IMF-el úgy alakítják a dolgokat? Na szép.

Joe.UK 2010.06.09. 16:40:37

@ZX: A mierteket ne tolem kerdezd... Nem latok bele jobban mit te vagy mas atlag "foldi halando". Azt viszont feltetelezem hogy VALAMI oka van. Es bizony az EU-val es az IMF-el is egyezkedni kell (bar ugy tudom ez megtoretent). Sajnos nem vagyunk olyan helyzetben hogy figyelmen kivul lehetne hagyni oket.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.09. 16:44:26

@fogash: Igen ezt benéztem. A másik felét akkor sem érinti a hozzászólásomnak. Ezt meg te nézted be...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.06.09. 16:46:13

@laspalmas: A címke a poszt végén van és soha nem néztem még meg. Minek?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.06.09. 16:47:01

@derelyegrádi szellem:

Igen, ül, annak magyaráz. Egy másik klipben látszik is, alighanem Batiz az.
www.youtube.com/watch?v=MWnL1Gzpv_I&feature=player_embedded

Tegnap valóban csodás arcát mutatta Viktor beszéde közben, de sajnos nem találtam fotókat. Talán nem véletlenül.

Kravver 2010.06.09. 16:47:43

@Joe.UK:

Szövegértés barátom:

dodó úr írja, hogy gyereket is vállalNÁnak.
Joggal feltételeztem, hogy még nincs egy sem.

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 16:50:01

@Joe.UK:

nem, de sokat okoskodol vele, akkor majd jól lekaratéjoz, hogy szét lesz baszva a fejed. :-))

ZX 2010.06.09. 16:51:00

@Joe.UK: Ó én nem is ezt firtatom, hogy miért kell velük egyezkedni, hanem azt, hogy nekem úgy tűnik a Fidesznek nincs semmilyen terve, csak kitalálnak valamit, és azt látják, hogy az EU meg az IMF a fejüket csóválják, akkor gyorsan mást mondanak.

Joe.UK 2010.06.09. 16:52:25

@Kravver: Ohhh akkor ezt elneztem...
De a tovabbi reszletek meg mindig nem ismertek a TEJES gazdasagi programbol, ezer es egy dolog lehet meg ami a szamitasodat befolyasolja. Szoval meg mindig az uveggombbol joslas kategoria.

derelyegrádi szellem 2010.06.09. 16:53:47

@laspalmas:

Ja. Azt még mindig nem akarom elhinni, hogy ez a Molnár Csaba miniszter lehetett itt. Tudom hogy nem volt magas a mérce, de azért mégis.

elyndel 2010.06.09. 16:57:54

@Joe.UK: és akinek nincs családja az meg ássa el magát?

Joe.UK 2010.06.09. 16:58:16

@ZX: Nekem ez az aranylag gyorsan bejelentett program nem ezt mutatja... Hozzavave a multkori Kosa + Petike "elszolasokat" inkabb egy nagyon jol megtervezett tobb eshetosegre is elokeszitett tervezetnek tunik. Oszinten szolva csodalkozom is, nem vartam ennyit Viktorektol de ez az egesz most nagyon megtervezettnek es profi munkanak tunik.
Nem lehet hogy neked nalam erosebb negativ prekoncepcioid vannak? :D

Tovabbra is azt mondom varjuk ki a veget lehet ebbol meg minden, jo is meg nagyon rossz is.
Az mindenesetre pozitivum hoy VALAMERRE elindultak, nem a helybetopi megy mint eddig 8 even keresztul.

z666 2010.06.09. 16:59:47

@szmoker /segílyes/:
Azért ilyen az átlag vállalkozó, mert amelyik tisztességes az alkalmazottaival szemben, az nagyrészt csődbe ment már, vagy a csőd szélén egyensúlyozik.

Ez mindenképpen segítené a tisztességesebbeket.

Joe.UK 2010.06.09. 17:02:40

@elyndel: Visszakerdezek:
Kit TAMOGASSUNK adokedvezmennyel? A gyermeke(ke)t neveloket vagy az egyedulallokat? Melyiknek lesz nagyobb tarsadalmi haszna? Es mivel a tamogatas az SZJA-t csokkenti (ha valoban ugy lesz ahogy talalgatta itt valaki) akkor megcsak nem is a segilyes megelhetesi gyerekcsinaloknak megy a penz hanem a dolgozo, bejelentett, gyermeket nevelo szuloknel MARAD. Szerintem zsenialis.

ZX 2010.06.09. 17:03:42

@Joe.UK: Örülök, hogy te így látod, és az is lehet én vagyok borúlátó, de nekem ez nagyon kapkodásnak látszik. Kezdve a semmi sem drága, hogy megmutathassuk a Bajnai is hazudott és szar a költségvetéstől kezdve az EU bácsi államosíthatjuk a MNYP-kat? Nem Viktorka, ne nyúlj hozzá-ig.
Erre tett még egy lapátot a fordított Robin Hood SZJA.

Joe.UK 2010.06.09. 17:10:35

@ZX: Igy is lehet nezni... Bar az hogy szar a koltsegvetes azt gyk. senki sem vitatja, megmutatni is felesleges. Ez csak a valasztoknak szol, a regi lemez. A MNYP-k allamositasaval kapcsolatban meg figyeld meg hogy meg fogjak csinalni igy vagy ugy, EU ide vagy oda. Ahogy a vegkielegitesi penzeket is elegansan visszavettek (meglevo szerzodesen modositani nem tudnak de kulon erre kitalalt 98%-os adot siman meg lehet csinalni :), a MNYP-ak is az allamnal fognak kikotni erre fogadni mernek.
A forditott R. H. SzJA meg meg lehet ilyen is meg olyan is, en meg nem cimkeznem egyenlore...

Kravver 2010.06.09. 17:11:46

@Joe.UK:
"Szoval meg mindig az uveggombbol joslas kategoria. " hát persze, mint a fidesz programok általában, ez van, ez jutott

Beer Ninja 2010.06.09. 17:28:31

@Kravver: Kösz, én is tudok számolni. Az a kérdés, hogy az adójóváírásokat milyen ütemben építik le, és a családi adókedvezmény mit eredményez.

A "nem tudom elképzelni" a fentiekre vonatkozott, és nem az analfabétizmusomra (vagy diszkalkuliámra vagy bármit feltételezel a korlátolt jobbos szavazókról). :) Nehezen képzelem, hogy Orbán a dolgozó és családot vállalók millióival kezdené a kiszúrást, ahogy a balliberálisok képzelgik mostanság. De majd meglátjuk.

csakb 2010.06.09. 17:34:43

Egyébként pl. itt lehet számolgatni, illetve összehasonlítani a szuperbruttó és a további részleteiben nem ismert egykulcsos béreket:

www.nettober.com/

nettober.com/index.php?p=berkalk_16szazalek

Sunder 2010.06.09. 18:00:33

Én abszolút szolidáris vagyok az alacsonyabb keresetű emberekkel, viszont egy kicsit kezd megkeseredni a szájízem a tömeg hozzáállásától.

Aki bejelentve magas fizetést kap, az eddig is adózott, mint a katonatiszt, és ezután is fog, legfeljebb valamivel kevesebbet.

Tessék már megérteni, hogy nem csak "bruttószázötven" meg "bruttóhárommilla" van a világon, és közte van egy meglehetős réteg akit eddig csak szivattak, és most örül, mint majom a farkának, hogy van esély - végre - egy kis könnyítésre. Igen, én is.

Tecciktudni' a bejelentett munka már csak ilyen.

Ha mindenképp neki akartok rongyolni valakinek, akkor ott a szürke/fekete szféra aki cseszik' adózni, azokat lehet szidni, de ne akarjátok már kinyírni X ember örömét ezzel a közösségi fikázással.

PS.: azzal nem értek egyet, hogy csökkenjen az alacsonyabb keresetűek bére, de jóleső hallani, hogy végre kapunk is valamit, nem csak adunk.

picur3ka 2010.06.09. 18:17:26

@Sunder:

Csak vagy 3-6 nick fikazik itt, tobbseguk troll.

Kicsit Karcos 2010.06.09. 18:33:35

Szvsz éppen a progresszív adó az ördögtől való, mivel az irigységet erősíti a társadalomban. Az egykulcsos adó bevezetése nemcsak igazságos, hanem bátor lépés is.

A velejéig rohadt az a rendszer, ahol az elsöprő többség alapból nem adózik, a maradék jelentős része nullás kulccsal adózik, a maradék meg eltartja őket, már amíg el nem durran az agya, és le nem lécel máshová.

Imponálóak a tervezett lépések, ezt vártam, bár nem a Fidesztől. Annyi óvatosságot azért fenntartanék, hogy hiszem, ha látom, mert még csak a bejelentés volt meg. De az akciótervben felvázolt irány több mint reménykeltő, az egykulcsos adótól a bürokrácia elleni hadüzenetig. Így lehet erős országot csinálni, nem az eddigi módszerekkel. A módszer helyességében kételkedőket pedig remélhetőleg meggyőzik majd az eredmények, mert a fizessenekagazdagok hívei addig úgyis elégedetlenek lesznek, amíg napi anyagi problémákkal kell küzdeniük tisztességes és kemény munkájuk ellenére. Majd ha ők is el tudnak menni nyaralni Horvátországba, akkor már őket sem fogja zavarni annyira, hogy mások a Holdra járnak piknikezni.

Tyr Anasazi · http://menekulttabor.blog.hu/ 2010.06.09. 19:51:39

@Sunder:
Vannak a munkerőpiacnak olyan szegmensei, ahol nem lehet jól keresni. Akik ott dolgoznak, azok jól megszívják, hogy te több mekdonálcos szemetet ehess. Persze, igazad van, túl magasak az adók a jól/jobban kereső rétegeknél, hiszen azok egyébként a fogyasztásból is jobban kiveszik a részüket, tehát még ott is adóznak. És pont ezért szar az egykulcsos adózás. Egyszerűen igazságtalan, és leglecsúszottabb rétegeket szegényíti el, ami a szociális rendszert fogja megterhelni, amit meg a jobban keresők fizetnek meg. Szóval, rövid távon jó lehet az egykulcs, de két év elteltével már érződni fog a negatív hatása.

eloszto · http://eloszto.hu 2010.06.09. 19:59:43

A párom 72-t keres óvodai dajkaként - szétdolgozva magát. Ha ezek után tényleg még 9 ezerrel kevesebbet kap, akkor kivándorlunk.

lyken 2010.06.09. 20:30:33

@Sunder: "Én abszolút szolidáris vagyok az alacsonyabb keresetű emberekkel,"
Én nem. Az átlagadó sokszorosát fizetem be a hivatalos állásomban, ugyanakkor nem kapok többet semmivel. Állandóan csak azt hallom, látom, olvasom, hogy ennyi fizetéssel gazdag vagyok és pofa súlyba.
A vállakozásaimat ezek után minden lelkiismeretfurdalás nélkül vittem Szlovákiába.

jágör68 2010.06.09. 20:52:35

Teljesen felesleges itt vitázni.
Nettó 150- ből akkor sem lehet megélni, ha 36% adó, akkor sem, ha 16%.
Európai szintű fizetés kel (1200 EUR), nem az adókkal bűvészkedni.
Bye- bye Magyarország!

hangthebankers

eml 2010.06.09. 21:59:50

@eloszto: Az én párom 85-t, megvan a szakvizsgája, agglomeráció.

És még én mondom hogy ingyen jár be dolgozni. Viszont szereti csinálni.

Kicsit Karcos 2010.06.09. 22:53:42

@laspalmas: jó kis szoclib kormányt választottak a marokkóiak... Sterkte!

2010.06.09. 23:03:55

@jágör68: ó, ha nettó 150-em lenne, de szépen meg tudnék élni belőle... a feliből kijönne a rezsi meg a kaja, a másik feliből lehetnének olyan luxuscikkeim, mint gyerek, háziállat, egy használt törpeautó, néha-néha egy olcsó belföldi nyaralás... vagy csak egy színházjegy... pár szál virág az asztal közepén álló vázába... vagy pótoltatni tudnám a tavaly kihúzott fogamat... Istenem, ez olyan lenne, mint egy tündérálom! De tőlem még a nettó 85-öt is sajnálja az aszaltszilvafejű polgártárs, majd ő megreformálja az adórendszert, és ezentúl éljek nettó 70-ből.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.06.09. 23:31:48

A minimálbér megadóztatása külön vicc,a bevételen kívül mit várnak ?Ettől ugyanúgy minimálon lesz bejelentve a fél ország a többi meg boríték,jobb esetben!Arról nem is beszélve ,hogy így még jobban csökkent a minimálbér meg ha "otthon vagyok majdnem kapok annyit között a különbség"...qvajó...

Mondjuk a létszámcsökkentés bizonyos helyeken khmm.nem ártana persze, ésszel nem így ,hogy a vezetők kezébe adnak mindent,nevetséges!Talán arra kellett volna apellálni ,hogy ne ott legyen kirúgás ahol ezen a család élete függ,(vidék,közszolga, ) hanem ahol a max a görögországi út ugrik emiatt(demszky falva,mucika hatodik titkárnő,havi két előadóív),qvaanyátok....

picur3ka 2010.06.10. 10:04:13

@laspalmas:

A libek ott tradicionalis liberalisok es mint olyan, jobboldali, szemelyi szabadsagjogokert kiallo nepek, nem nagyon vannak megterhelve szoci eszmekkel.

lyken 2010.06.10. 12:53:55

@Blás Sailor von Wolfhausery: "A minimálbér megadóztatása külön vicc,a bevételen kívül mit várnak ?"
Sokan minimálbérre vannak bejelentve és fiktív számlázással vesznek ki bért a cégükből. Ha máshogy nem megy, akkor így húznak ki belőlük pénzt. A valósan minimálbéres kkv-k melletti kisebbségnek ez persze rossz. Ők a járulékos veszteség ebben a helyzetben.

kavinton 2010.06.10. 13:09:29

Ez jó. Orbán meg a van sapka nincs sapka effektus. Ezentúl ha valaki éhen hall a kevesebb fizetése miatt, az a Zorbán ellensége, mert miért éhség sztrájkol. Kommunikáció elintézve: Tisztelt közönségem! Ezek az emberek az ország lejáratása miatt szándékosan éhségsztrájkba kezdtek. Haláluk megerősít ama elképzelésembe, hogy a kommunista rezsim öngyilkos merénylőket képzett ki a forradalmunk leverése érdekében. (nagy döbbenet a közönség soraiban) Igen, kedves barátaim. Ezek a személyek kiképzésen estek át, mely során előre megírt szövegek megtanulásával, a helyes éhezési stratégia, a hitelek törlesztésének szándékos szabotálásával olyan fegyverhez jutottak, mellyel azt a tévképzetet kívánják nemzeti szinten elhitetni velünk, hogy a nemzeti összefogás sikertelen. Tisztelt jelenlevők! Ezen felforgató személyek ahelyett, hogy keményebben még többet dolgoznának még kevesebb (fanyar nevetés) akarom mondani több pénzért, inkább éhen hallnak. Nem engedhetjük, hogy ez a felforgató ellenséges réteg forradalmunkat veszélyeztesse, ezért bejelentem(nagy üdrivalgás taps)... Még nem kell, még nem kell. Rossz ütemben jelzett a tapsgép(fanyar vigyor), de a kezelője személyesen fog megismerkedni új szuper börtönünkkel (lagymatag nevetés a sorokban). Visszatérve. Ezért bejelentem, hogy életre hívom az össznemzeti felzárkóztató és éhségsztrájkvizsgáló büntető és oktató mozgalmat. Talán a neve már elárulja mire is kérném az itt megjelent és nem fidesz ellenség tisztelt alat(zavart vigyorgás), akarom mondani polgárokat. Akik éhségsztrájkra utaló jeleket vélnek felfedezni szomszédjukon, vagy eddigi barátaikon, azok haladéktalanul jelezzék ezt a megyei illetékesek felé, akik erő alkalmazásával, gondolok itt akár helyszíni kivégzéssel is jogosultak eljárni.
-Kivégzéssel?(hallani az értetlenkedők halk suttogását)
Elnézést, összekeveredett a jegyzetem, a kivégzés a fidesz gúnyoló, kritizáló személyek ellen fogjuk majd alkalmazni. (nagy megkönnyebbülés a sorokból)
A feltételezett éhségsztrájkolókat addig verik amíg nem fognak rendesen enni.
Köszönöm, hogy ilyen nagy számban eljöttek erre rendezvényre, hol is vagyok pontosan kedves közönségem? (zavart sugdolózás a sorokban)
-A 26. országos büntetés végrehajtó intézetben.
Igen, igen. Köszönöm hogy eljöhettem és beszámolhattam a terveimről. Remélem még lesz önök között valaki akivel élőben is találkozhatok.

kavinton 2010.06.10. 13:22:37

@lyken: Csak hogy tisztán láss, vagyis ébredj fel a Zorbán álomból. Akik minimálbér környékén keresnek, most azon gondolkoznak, hogy az öngyilkosság, vagy az önkéntes éhezés és éhhalál a jobb megoldás. Addig az ország egy másik csoportja elégedetten csettint, hogy na végre, most már évi 2x tudok elmenni bora-borára. De sebaj, eddig 70netom volt ezután már csak 60 nettó a cég pedig ahol melózok 30%-t nem fog emelni a fizetésemen, csak azért hogy ne halljak éhen. Tudod nem érdeke, ha csak most pár hónapja emelte meg 3%-val, nagy ünnepélyes keretek között, hogy ennyit érdemeltek meg és aki elégedetlen az azonnal adja be a felmondását. Vagyis köszönöm Viktor, hogy helyettem döntöttél az éhhalálomról.

Noname Watanabe 2010.06.10. 13:34:16

Én leszarom az egykulcsos adórendszert, ha a Sötétség Hercege (by Vadai Ágica) és bandája megemeli a minimálbért, mondjuk úgy 100 rugóra.
Emlékszem, 2001-ben amikor 40E Ft-ra emelték a minimálbér összegét, Kuncze meg a nagyonliberális szadesz-maszop barátai telerítták a sajtót, hogy ez micsoda dolog, beavatkozás a piaci versenybe... Ha rajtuk múlna, még most is 17500 lenne az alapfizu.

Noname Watanabe 2010.06.10. 13:37:35

@kavinton: ...és valahol felsír egy gyerek...
ne netezz! azzal máris spóroltál néhány ezrest, te kis buta :D :D

picur3ka 2010.06.10. 13:47:08

@kavinton:

Kaccsolat.hu-t ajanlanam.

Kravver 2010.06.10. 14:04:06

@Wilbur Nárcisz-11 Swain:
Hát persze.
Hogy a semmit se érő szar munkádért is min. 100at adjak, vagy járhassak a munkaügyi bíróságra, mi? Ha megemelik a minimálbért, akkor sok sok újabb munkanélküli megy az utcára, mert egyszerűen nem termel annyit, amennyibe kerül. Minden munka annyit ér, amennyiért el tudod adni.

Kicsit Karcos 2010.06.10. 14:36:42

@Blás Sailor von Wolfhausery:

"A minimálbér megadóztatása külön vicc,a bevételen kívül mit várnak ?"

Bingó, bevételt várnak, a közteherviselés jegyében. Mindenki fizessen erejéhez mérten. Kis pénz, kis adó, nagy pénz, nagy adó.

Vidéki 2010.06.10. 15:16:50

Las palmas nyomja hatásvadászó, vad demagóg szövegét a személyi jövedelemadó tervezettel kapcsolatban, ami még nem végleges törvény, amit a parlamenti vita során még finomítani lehet.

Minden területen követelné az életszínvonal fenntartását vagy növelését, miközben nem veszi észre, hogy az IMF lélegeztető gépén vagyunk.

Hitelezőink, akiktől függünk, nem engedélyezik, hogy az életszínvonalunkat a jövő generációk terhére, nagyon jelentős eladósodásból fedezzük. Az eladósodás növekménye a GDP 3,8 %-ában maximált.. Lehet, hogy fájdalmas dolog ráébredni a keserű valóságra, de jobban járunk, ha ahhoz igazítjuk gondolkodásunkat.

A görögországi válsággal kapcsolatban is világossá vált, hogy az adósságnövekedés mérséklése nagy érdekcsoportok kemény ellenállásába ütközik.

Ez nem jelenti azt, hogy ésszerű lenne nagy érdekcsoportok jövőt felélő mentalitását kiszolgálni.

Írja: „esetleg csendben asszisztálhatnak ahhoz, hogy minden hatodik embert kirúgják. Emberbarát program. „

Évek óta irkálnak arról, hogy nálunk a közszféra mennyire túlméretezett, ehhez képest mennyire lassú, akadályokat gördítő, nem hatékony. De amikor ténylegesen tenni akarnak a helyzet javítása érdekében, megszólalnak a las palmas féle „emberbarátok” (kerékkötők) és verik a tamtamot annak érdekében, hogy minden maradjon változatlan.

A költők is alkalmazzák a költői túlzás eszközeit a figyelem megragadása érdekében, de las palmas a túlzást is túlzásba viszi.

Homeoffice 2010.06.10. 15:19:16

@Vidéki:

Te figy főnök..ezt gyurcsótány irta:)

Vidéki 2010.06.10. 15:23:18

A minimálbérrel és az adójóváírással kapcsolatban a „kerékkötők” részéről nagy a ködösítés és a zokogás, bizonyítandó, hogy mennyire a minimálbéresekkel éreznek a gonosz kormánnyal szemben.

Tegnap az ATV „Egyenes beszéd” műsorában Vámosi Nagy Szabolcs jól rávilágított a részletekre.

A legutóbbi ismert statisztikai adatok szerint 1,09 millió ember volt bejelentve minimálbéren.
Ezekből azonban mindössze volt 300000 alkalmazott (akiknek jár adójóváírás), a többi viszont vállalkozó (akiknek nem jár adójóváírás most sem).

Ergo ha szükségszerű a kompenzáció a minimálbér emeléssel, ez nem jár olyan hatalmas áldozattal, mint ahogyan azt a „kerékkötők” lefestik.

lyken 2010.06.10. 15:25:26

@Vidéki: :fekveröhög:
A write_only faszparaszt mintapéldánya aki nagyot akart markolni, de végül... Hogy is írtad, papa? Na akkor kopipészt helyettesícsünk, újrahasznosíccsunk.

"A költők is alkalmazzák a költői túlzás eszközeit a figyelem megragadása érdekében, de Vidéki elvtárs a túlzást is túlzásba viszi."

Homeoffice 2010.06.10. 15:27:28

@lyken:

Jó..mondjuk én pofázok..én sem olvastam el az utolsó sort... :D
De hamar reagáltam:)

Kravver 2010.06.10. 15:29:17

@lyken:
hagydmár :)
van ilyen.
Néha én se tudom eldönteni, hogy most Viktor beszél vagy Kádár vagy Thatcher.

Vidéki 2010.06.10. 15:34:32

@lyken:
Az általad feltalált "faszparaszt" szó jellemzi alantas gondolkodásodat, stílusodat,

"A stílus maga az ember".

Kravver 2010.06.10. 16:32:04

Adózástani példamese (régi US eredeti -TaxBreak címmel-, emlékezetből visszaadva):
Volt 10 barát, akik minden nap együtt mentek ebédelni. Minden nap pontosan ugyanazt rendelték és pontosan 100$-t fizettek érte összesen.
A leggazdagabb 3 barát fejenként 20$-t, a gazdagságben következő 3 barát fejenként 10$-t, az utánuk következő 2 barát fejenként 5$, míg a legszegényebb 2 barát nem fizetett semmit.
Ez így ment jó sokáig, mindenkinek megfelelt a helyzet, a gazdagabbaknak nem fájt a többletkiadás, a szegényebbeknek jól jött a kedvezményes koszt.
Ám egyszer csak a vendéglós azt mondta nekik, hogy mivel ilyen régi jó vendégei, 10%-ot enged az árból, 90$-ba kerül a menüjük.
Gondolkoztak a barátok, hogy akkor mos mi legyen, hogyan osszék el a megmaradt 10$-t.
A szegényebbek azt harsogták, hogy egyenlően, mindenkinek adjanak vissza fejenként 1$-t, de a gazdagabbaknak az már nem tetszett, hogy a szegények nemhogy nem fizetnek, de még pénzt is kapnak az ebédelésükért, azért azt javasolták, hogy befizetés-arányosan osszák vissza a megmaradt pénzt, azaz aki többet fizet többet is kapjon vissza. A szegények ezt sérelmezték, mondván hogy megint a gazdagok járnak jól, ha ők nem lennének, akkor az egész kedvezmény nem járna, és mégis: ők az egészből semmit sem látnak. Ezen olyan jól összevitatkoztak, hogy a következő ebédre a 3 leggazdagabb már el sem jött, így a 7 barát nem is tudta kifizetni az ebédjét.

Kicsit Karcos 2010.06.10. 16:45:27

@Kravver: annak a háromnak járt volna a 10 dollár, akik nem fizettek semmit előtte, de úgy, hogy utána se kelljen fizetniük a 10 dollárjukból.

lyken 2010.06.10. 16:58:39

@Kravver: Jó, de érted. Oda van írva. Ennyi erővel magára írhatná, hogy Áni lo medáber ungarit...

@Vidéki: "Az általad feltalált..."
Kb. 8 éves az első leírás róla.

""A stílus maga az ember". "
Ezt alapul véve és visszaolvasva az irományodat ijesztő kép bontakozik ki a te stílusodról.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.06.10. 17:05:22

@Wilbur Nárcisz-11 Swain: "Én leszarom az egykulcsos adórendszert, ha a Sötétség Hercege (by Vadai Ágica) és bandája megemeli a minimálbért, mondjuk úgy 100 rugóra."

Na attól szarnék be és nem le, ugyanis kényszervállalkozóként a mostani minimálbér után is keményen fizetem a több mint 47.000 froncsi járulékot (SZJA-val együtt)...ha nem veszem fel a fizetésem, akkor is 31.000.-. Miközben van olyan hónap (pl. május), amikor az össz bevételem 42.000 ...

Vidéki 2010.06.10. 19:57:36

A kormány bejelentette, hogy eltörölné a szuperbruttót az új adórendszerből. Az új rendszer már jövőre hatályos lehet, ha sor kerül rá, akkor az az egykulcsos rendszerben komoly adócsökkentéssel ér majd fel.
A bejelentett adóintézkedések feltételezett hatásai
Minimálbér Átlagbér* Átlag feletti bér
Havi bruttó bér 73 500 200 000 500 000
Jelenleg fizetendő szja 768 28 080 140 700
Szuperbruttóval, adójóváírással, 16 százalékos szja - 25 540 101 600
Szuperbruttóval, adójóváírás nélkül, 16 százalékos szja 14 935 40 640 101 600
Szuperbruttó nélkül, adójóváírással, 16 százalékos szja - 16 900 80 000
Szuperbruttó és adójóváírás sincs, 16 százalékos szja 11 760 32 000 80 000
Forrás: Saját számítások
*: A KSH adatai szerint az idei első negyedévben a bruttó átlagbér 207 ezer forint volt, számításainkhoz az egyszerűsítés kedvéért használtuk a 200 ezres értéket - a szerk.(Origo 2010 jun.10.)
A táblázatból látható, hogy a brutto átlagbér esetén a veszteség nem éri el a 4000 forintot, az 500000 ft/hó bruttobérnél elért nyereség pedig nem éri el a 22000 forintot.

Las palmas szerint viszont : "Akinek félmillió a havi bére, annak 60 ezerrel több marad adó után, a kétmilliós szuperfizetéssel rendelkezőknél meg 430 ezerrel marad több."

A kétmilliós szuperfizetésűek viszon ritkák, mint a fehér holló.

A parlamenti vitában még csiszolódhat a javaslat, de az egyetlen 16%-os, van egy óriási előnye, amit kár lenne elvetni: az adórendszer átláthatósága, amit kár lenne feladni.
Ha szükségszerű a kompenzáció a minimálbér emeléssel, ez nem jár olyan hatalmas áldozattal, mint ahogyan azt a „kerékkötők” lefestik.

lyken 2010.06.10. 20:31:45

@Vidéki: "Las palmas szerint viszont "
Akkor idézem laspalmas egyetlen mondatát a postból: "A postot Gyurcsány Ferenc írta, akiben hirtelen feltámadt a szociális érzékenység."
Tudod, kapcsolat.hu-ról kopírozta le a hvg és a többi lap is. A forrás, azaz Feri feltüntetésével.

Idézem még mondjuk Gunther elvtársbajtárs szavait
Idő: 2010.06.10. 15:19:16
"Vidéki:
Te figy főnök..ezt gyurcsótány irta:)"
Úgy emlékszem én is reflektáltam, meg még páran. Látom nem ment nagyon mellé az a writ_only kijelentés.
Nem baj, azért gyakd csak laspalmast, ne zavarjanak a tények.

2010.06.10. 21:02:30

@Vidéki: Na ja, csak éppen ha megnézed a statisztikát foglalkoztatási ágak szerint is, mindjárt árnyalódik a kép: fizikai foglalkoztatottságúak átlagkeresete bruttó 134e Ft/hó, szellemi foglalkoztattotságúak átlagkeresete meg bruttó 280e Ft/hó. Az a bizonyos 200e Ft-os átlagkereset, amire mindig hivatkoznak, az gyakorlatilag nem létezik. A bérből és fizetésből élők két egyre élesebben elkülönülő osztályra tagozódnak, és az intézkedésterv a szegényeket még szegényebbekké, a gazdagabbakat meg még gazdagabbá teszi, mindezt az igazságosság nevében, egy nem létező 200e-s átlagkeresetre hivatkozva. Ez az elképesztő ködösítés Gyurcsányéknak is becsületére válna.

@Quain: Ez a vállalkozósdi is egy abszurdum, hogy egyéni vállalkozóként adminisztratíve önmagad alkalmazottja vagy. Én azért nagyon kíváncsi lennék arra, hogy mire gondolt az a tökfej, aki ezt az adminisztratív bakugrást kitalálta? Miért nem lehet egy magánszemélynek a számlával igazolt bevételek x százalékát adózni, mint más rendes országokban? Miért kerül egy csomó pénzbe pusztán számlaképesnek lenni? Érthetetlen!

Humgor 2010.06.10. 21:43:30

16%. Az elmúlt 20 év legkiválóbb ötlete!

Ha valaki br 1.000.000FT-ot keres, annak a 16%-a 160.000Ft
Ha valaki br 100.000Ft-ot keres, annak a 16%-a 16.000Ft

Na ez miért nem igazságos? Aki a példában 10x-er annyit keres, az 10x-er annyit is adózik.

Akkor miért nem igazságos az egy kulcs?

CSAK EZ AZ IGAZSÁGOS!!!!!!!!!!!!

Kicsit Karcos 2010.06.10. 21:54:33

@csernaja obca:

'Miért kerül egy csomó pénzbe pusztán számlaképesnek lenni?"

Színtiszta lehúzás, nincs más mögötte. Nálunk szerencsésebb országokban az a számlaképes, akinél van egy sajtpapír meg egy golyóstoll, és le tudja írni a nevét. Mellesleg hülye is az állam, ha a számlaadást nehezíti, hogy miért, azt hiszem, azt nem kell külön indokolni.

@Humgor: az egykulcsos adó majdnem igazságos. Egy dolgot nem vesz figyelembe, az eltartottak számát, hiszen akinek van gyereke, az magán kívül több embert tart el, mint akinek nincs. De a terv erre is jó.

Az egyszerű adórendszer mellesleg önmagában is igazságosabb a bonyolultnál, mivel nem terheli a becsületes embereket, vállalatokat felesleges faszkodással, és hasznos dolgokra, pl. pénzkeresetre tudják fordítani az így felszabaduló időt, energiát.

Vidéki 2010.06.10. 23:23:00

@lyken:
Nem voltam elég figyelmes.
Írod: "Akkor idézem laspalmas egyetlen mondatát a postból: "A postot Gyurcsány Ferenc írta, akiben hirtelen feltámadt a szociális érzékenység."
Tudod, kapcsolat.hu-ról kopírozta le a hvg és a többi lap is. A forrás, azaz Feri feltüntetésével."

Így viszont las palmasra vonatkozó rosszalló megjegyzéseimet visszavonom és Gyurcsánynak címezem.

Magg (törölt) 2010.06.11. 07:39:00

@Humgor: azért nem igazságos, mert kurvára nem mindegy, hogy havonta 84 ezer Ft-ból vagy 840 ezer ft-ból kell megélnie valakinek.

Hubert J. Farnsworth 2010.06.11. 08:45:18

@Magg: Ennek viszont semmi koze az adokulcshoz...

fogash 2010.06.11. 08:47:10

@Magg: Mert a mostani adórendszer az igazságos ugye? Hogy én 8szoros fizetés után százszoros adót fizetek...

Magg (törölt) 2010.06.11. 09:02:01

@Hubert J. Farnsworth:
Már miért ne lenne köze?
Te is 16%-ot fizetsz a milliós fizetésed után, én is a 100 ezer után.
Elveszik az adójóváírást, így még ebből a kevés kis pénzből is pluszban lenyúlnak tőlem jópárezer ft-ot.
Neked viszont - akinek eddig sem voltak megélhetési problémái (sőt!), - még több marad ezekután a zsebedben, mint eddig.

Hol is igazságos ez?
Igenis az az igazságos, ha valakinek messze-messze az átlag fölötti a jövedelme, a közrteherviselésből is vegye ki magát nagyobb arányban!

Magg (törölt) 2010.06.11. 09:02:37

@fogash: az előző hsz-om neked is válasz...

Hubert J. Farnsworth 2010.06.11. 09:37:33

@Magg: Csakhogy 1.000.000-nak 160.000 a 16%-a, 100.000-nek pedig 16.000. Annak, hogy kinek mennyi a fizetese (mennyiert tudja eladni a munkajat) es ezaltal mennyibol el, semmi koze nincs az adokulcshoz. Az eletben es a termeszetben nincs egyenloseg, az csak egy szep abrand, csak nem eletkepes.

Egyebkent pedig pedig olvasd el ezt a "viccet" Kravver kollega beirasabol:

"Adózástani példamese (régi US eredeti -TaxBreak címmel-, emlékezetből visszaadva):
Volt 10 barát, akik minden nap együtt mentek ebédelni. Minden nap pontosan ugyanazt rendelték és pontosan 100$-t fizettek érte összesen.
A leggazdagabb 3 barát fejenként 20$-t, a gazdagságben következő 3 barát fejenként 10$-t, az utánuk következő 2 barát fejenként 5$, míg a legszegényebb 2 barát nem fizetett semmit.
Ez így ment jó sokáig, mindenkinek megfelelt a helyzet, a gazdagabbaknak nem fájt a többletkiadás, a szegényebbeknek jól jött a kedvezményes koszt.
Ám egyszer csak a vendéglós azt mondta nekik, hogy mivel ilyen régi jó vendégei, 10%-ot enged az árból, 90$-ba kerül a menüjük.
Gondolkoztak a barátok, hogy akkor mos mi legyen, hogyan osszék el a megmaradt 10$-t.
A szegényebbek azt harsogták, hogy egyenlően, mindenkinek adjanak vissza fejenként 1$-t, de a gazdagabbaknak az már nem tetszett, hogy a szegények nemhogy nem fizetnek, de még pénzt is kapnak az ebédelésükért, azért azt javasolták, hogy befizetés-arányosan osszák vissza a megmaradt pénzt, azaz aki többet fizet többet is kapjon vissza. A szegények ezt sérelmezték, mondván hogy megint a gazdagok járnak jól, ha ők nem lennének, akkor az egész kedvezmény nem járna, és mégis: ők az egészből semmit sem látnak. Ezen olyan jól összevitatkoztak, hogy a következő ebédre a 3 leggazdagabb már el sem jött, így a 7 barát nem is tudta kifizetni az ebédjét. "

eml 2010.06.11. 09:41:55

@Magg: Az hogy valaki több adót fizet, mert több a fizetése, az demagógia, és az adóelkerülésre ösztönzi a gazdagokat, akik sokkal könnyebben tudják az adót elkerülni.

Nem az a gond, hogy most egységesen 16% lesz, hanem az, hogy akinek 85 ezer, az a 85 semmire sem elég.

Kravver 2010.06.11. 09:48:01

@Hubert J. Farnsworth:

Személyes megszólíttatás okán hadd pontosítsak: ez nem vicc, hanem példamese.

Kravver 2010.06.11. 09:51:01

@Magg:
"Igenis az az igazságos, ha valakinek messze-messze az átlag fölötti a jövedelme, a közrteherviselésből is vegye ki magát nagyobb arányban! "

nagyobb arányban veszi ki az egységes kulccsal is, hiszen 10szer annyi adót fizet, amiért viszont épp csak ugyanazt a "szolgáltatást" kapja
Az ilyen bruttó 100-akat keresők (ill ez után adózók) egyébként kb freeride-olnak állambácsin, az általuk befizetett adók nem fedezik a rájuk eső kiadásokat csak még a szájuk is jár, hogy ők márpedig adót fizetnek.

Hubert J. Farnsworth 2010.06.11. 09:58:02

@Kravver: Ezert is tettem idezojelbe a "vicc"-et.

lyken 2010.06.11. 10:01:34

@Kravver: És kivállóan körülírja, hogy miért offshore-ozik aki megteheti. Már ha lehetne az EU-n belüli vállalkozást offshore-nak hívni. Merthogy valójában nem offshore. Na nem baj.

lyken 2010.06.11. 10:12:30

@Magg: "Neked viszont - akinek eddig sem voltak megélhetési problémái (sőt!), - még több marad ezekután a zsebedben, mint eddig.
Hol is igazságos ez?
Igenis az az igazságos, ha valakinek messze-messze az átlag fölötti a jövedelme, a közrteherviselésből is vegye ki magát nagyobb arányban! "

Megint a régi nóta. Azért démonizálsz egyeseket, mert időt és energiát fektetett bele abba, hogy fejlessze a pénzügyi inteligenciáját és több pénzt termeljen ki. Aki nem fektetett be időt és energiát és problémái vannak önmaga és/vagy a családja eltartásával az persze inkább szociális juttatásokat akar, meg a gazdagok megadóztatását. Másoktól várja, hogy eltartsák. (Mintha egyes szélsőségesek pont emiatt gyaknák rendszeresen a cigányokat. Na mindegy.) Igenis jó, hogy a minimálbért is adóztatják. Az is jó, hogy a magasabb bér után reális mennyiségű adót kell fizetni. A közteherviselés legyen KÖZteherviselés. Ne legyen már az, hogy az átlag felett keresőket befogják, mint a lovakat, hogy húzzák az adószekeret. Mint ahogy eddig tették. Tessék azért sírni, hogy emeljék a minimálbért. De elsősorban tessék fejleszteni a pénzügyi intelligenciát. Sült galambvárástól nem lesz jobb semmi.

Noname Watanabe 2010.06.11. 12:24:10

@Kravver:
pro primo: Nem hinném, hogy a munkám szart sem ér. A tiéd lehet, de akkor lapíts csendben, és dörgöld a földhöz a segged örömödben, hogy még nem rúgtak ki.
pro secundo: mikor 40E-re emelték a minimálbért, akkor sem voltak tömeges elbocsátások (Pedig a pregyurcsány maszop ezt vizionálta).

Noname Watanabe 2010.06.11. 12:29:24

@Quain: aha, aha, megértem, csak gondolj bele:
Ismerek egy kisbolt-tulajdonost, aki szintén "kényszervállalkozó", minimálbéren fut, de az elmúlt évben kábé egymilláért szigeteltette a házát, vett egy új nagymocit, és százezreket dobál ki valami szaros galambtenyésztésre. Egy másik "kényszervállalkozó" (szintén kábé minimálbért vall be) a településünkön most vett tízmilláért lovakat, mert a fogathajtás a hobbija...
Értem én, hogy sokaknak tényleg fájna a magasabb minimálbér, de EZEK még akkor is keveset adóznának, ha 200 kiló lenne a minimál fizu.

Homeoffice 2010.06.11. 13:54:48

@laspalmas:

Egy kérdés. Mivel mától a focivb lesz, nem filóztatok el rajta hogy nyittok egy focitopicot, hogy a kialakult közösség ne offolja szét a fontos topicokat?

ati27 2010.06.11. 14:49:50

@delano:
Valóban, a svéd adórendszerről irtam már egy másik blogban, másolom:

"Küldök egy érdekes linket:www.ekonomifakta.se/sv/Fakta/Skatter/Rakna-pa-dina-skatter/Rakna-ut-din-skatt/
Ha crohme-ot használsz nem lehet gond forditja. De nagyon egyszerű a lenyíló menűben kiválasztod melyik városhoz tartozol. Majd beirod a bruttó fizut.. A svéd átlag kb 25000 kori. legyen pl göteborg.. No akkor kiirja hogy a munkáltatódnak 32855 be kerülsz. a 25 ből 19072 korona a nettód. 7800 korona a munkálttó hozzájárulás. Te pedig a 25 böl 7600 ot adózol az ÖNKORMÁNYZATNAk! Fent szép pirossal kiirja az arányokat %-ban FIGYELEM abban benn van a munkáltatói járulék is! Nem vagyok bizti benne de a munk jár tartalmazza a tb-t, a nyugdijat, a képzési hozzájárulásokat, is, meg egyebeket. MÁSRÉSZT ennél a fizunál még nem fizetsz ÁLLAMI ADÓT! Ezt pl göteborgban 32500 bruttó után jelenik meg. Majd Progresszivbe 50000 korona körül megy át!

Konkluzió a svédeknél az átlagfizu és még afelett egész sokáig nem kirivóan magas! Ellenben magyarországon már az átlagfizuval belekerülsz a legmagasabb sávba!

Mi a hozadéka? Nézzük csak ha olyan a környék ahol magasabbak az átlagfizuk akkor fizetnek állami adót is, amit gondolom az állam olyan vidékeken használ fel, ahol szerényebbek a lehetőségek tehát kompenzál! Másrészt így az adók nagy része helyben marad.. Ki van találva mi? És még mennyi mennyi ilyen ésszerű dolog van.. :) "

No lehet gondolkodni! Szerintem a bejelentett 1 kulcsos adó az első lépés!

Hubert J. Farnsworth 2010.06.11. 16:40:15

@ati27: Jo oldal, van egy resze, ahol ossze lehet hasonlitani az adot a kulonbozo orszagokban.
www.ekonomifakta.se/sv/Fakta/Skatter/Rakna-pa-dina-skatter/Jamfor-skatter-mellan-lander/

Az atlagfizetesre ezt hozza ki (teljes adoterheles):
Länder Andel skatt
Ungern 54 %
Sverige 45 %

es a jovedelemado:
Länder Andel skatt
Ungern 38 %
Sverige 27 %

Egyebkent az atlagfizetes nincs 25 000 korona Svedorszagban. Ugyanerrol az oldalrol: medellönerna för samtliga åldersgrupper ligger på 22 488 kronor - azaz az atlgafizetes az osszes korosztalyra vetitve 22 488 korona.

ati27 2010.06.11. 18:44:37

bocs tévedtem az átlaggal kapcsolatban.. :)

gramercy 2010.06.11. 20:02:51

pedig gyurcsanynak igaza van - ebben

az igazi fidesznyikok is kimondjak: a fidesz nem a szegenyek partja, hanem a kozeposztalye

mas kerdes, hogy nalunk a kozeposztaly nem a 100+-nal kezdodik, hanem a munkahelynel...

gramercy 2010.06.11. 20:17:31

0. valaki emlegette a vambeveteleket 2004-tol: utana kene nezni tan a kereskedelem egt-s aranyanak vs. nem egt-s, illetve az eus befizeteseknek..

1. valaki emlegette az szja-kapcsan a versenykepesseget: baromsag, nem ebben kell versenyezni, hanem pl. az infrastruktura szintjeben....ahhoz (oktatas, utak s.tb) meg ADO-k kellenek

2. akinek szurja (szurna...) a szemet a progressziv szja, az jatsszon el gondolatban egy Szechenyi-vel folytatott beszelgetest a temarol.....ha mar Szechenyi kartya bazze :(
(mar ha egyaltalan tudja a grof velemenyet a temarol....:()

János2 2010.06.11. 22:04:30

Csodálkozom,hogy egy ilyen balek nemzet,mint mi vagyunk,hogyan tudott 1920-ig megőrizni egy erős országot.Legutolsó állampolgárok lettünk határokon innen és túl a saját hazánkban.

suski 2010.06.12. 00:54:21

@lyken: "Megint a régi nóta. Azért démonizálsz egyeseket, mert időt és energiát fektetett bele abba, hogy fejlessze a pénzügyi inteligenciáját és több pénzt termeljen ki. Aki nem fektetett be időt és energiát és problémái vannak önmaga és/vagy a családja eltartásával az persze inkább szociális juttatásokat akar"

Na azért álljon már meg a menet. Egy orvos pl. igen sok energiát fektetett be és elképesztô felelôsséggel jár a munkája, mégsem elég a fizetése még kajára és lakásra sem. Legalábbis kezdô korában. Nem lehet mindenki bankár. Másrészt igen sokan nem intelligenciájuknak és befektetésüknek köszönhetik a magas fizetést, hanem a kapcsolataiknak, ilyenkor pedig nem oszt nem szoroz a szakértelmük.

suski 2010.06.12. 00:57:22

@ati27: "Ellenben magyarországon már az átlagfizuval belekerülsz a legmagasabb sávba!"

Ez már nem igaz. Nemrég eltolták a sávhatárokat.

2010.06.16. 09:20:18

@suski: továbbá el lehet azon is filozofálni, hogy amíg egz orvos vagy közgarázda mennyi "munkát fektetett be a tanulásba", addig egy kőműves vagy akárki mennyi munkát fektet be a munkájába? Lehet, hogy a közgázon nagyon kényelmetlenek a padok négy évig, de utána hawai és dől a pénz, a fizikai dolgozóknak viszont negyven évig kényelmetlen a munka, ha ez alapján akarjuk a fizetéseket kiosztani, akkor ők éppen tízszer annyit érdemelnének, mint a közgizdák. :-) További megközelítési lehetőség az emberi szükségletek. Szerintem az alapvető létszükségleteket (létminimum=78e Ft) fedező bér minden dolgozót megillet, az esetleges differenciálás csakis e fölött az összeg fölött történhet! Ha orbán tökös lenne, mint ahogy nem az, akkor a minimálbért törvénnyel kötné a létminimumhoz, a szakmunkás- és diplomás minimálbért és a minimálnyugdíjat pedig a minimálbér különböző többszöröseihez. Mellesleg tíz éve még csinált is ilyesmit, de úgy látszik, elnézve a maszop ciklusát, kedvet kapott ő is a népsanyargatáshoz. (Remélem, meg is kapja majd érte a lámpavasát.)

@gramercy: akkor a fidesz nem a középosztály pártja, mert egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy az általad definiált középosztály is cumizik. Az egykulcsos adóval tulképp csak a havi 500e bruttó fölötti jövedelműek járnak jól (ugye a maszop évi 6 millióra emelte a fel a második adókulcs határát), ez azért Magyarországon már nem a középosztályra jellemző bérszínvonal. (Még a fővárosban is csak néhány sztárszakma fizet ilyen pénzeket!) Az összes többi jobb esetben ugyanannyi nettót kap, rosszabb esetben 10-15%-al kevesebbet. De kérdem én: mit fognak vajon 10-15%-al olcsóbban adni jövőre a boltban? Lehet, hogy semmit? Akkor nekem miért is kellene 10-15%-al olcsóbban adnom a munkámat? Azért, hogy a fidesz közeli személyeknek legyen majd mit hazavinni a nokiás dobozokban?

2010.06.16. 09:33:24

@gramercy: Szerintem nincs baj a magyar infrastruktúrával, mindenütt van aszfaltút, sokhelyütt vasút is, korlátlanul van villany, tiszta víz, szinte minden település csatornázott, és vezetékes gázzal ellátott, e téren már nincs hova versenyezni. Jól képzett szakmunkásból van hiány! Ennek viszont egyszerűen az az oka, hogy szökdösnek az emberek, mert (Romániától eltekintve) bármelyik más eu tagországban többet kapnak, mint itt, sok helyütt akár 3x annyit is. Családostúl mennek ki emberek! És nem csak a fiatalok! Anyámék egy 50-es állatorvosnő budai villájának alagsorában kialakított magánrendelőjébe hordták a kutyájukat oltatni, hát egyszerre csak fogta a férjét, és itthagyva csapot-papot, két bőrönddel kivándorolt Ausztriába! Na ezen kellene elgondolkoznia az illetékes elvtársaknak, hogy ez miért van? Vagy eresszék le a vasfüggönyt, vagy teremtsenek normális létfeltételeket, mert ha így megy tovább, csak a cigók meg a nyuggerek maradnak itthon, tőlük viszont már nem lesz mit ellopni. :-(

Rorgosh 2010.06.20. 10:13:22

Persze eltekintve a szélsőségektől, annak is itt lenne az ideje, hogy valódi közteher viselés legyen az országban. Mert az, akinek 200 felett volt a havi bevallott jövedelme, az nem a fenekében tartotta a kezét, hanem ugyanolyan keményen dolgozott, mint bárki más, csak épp tanult is mellé, hogy magasabb hozzáadott értéket termelhessen.

Vagyis az eddigi rendszer azt büntette, ha valaki netán tett valamit a saját boldogulása érdekében, ami sem nem igazságos, sem nem hasznos. Az egykulcsos SZJA megszünteti ezt a káros gyakorlatot, és egyben megszünteti az adóelkerülés egyik ágának a fő motorját is. Mert sok munkaadó csak papíron fizet minimálbért, a gyakorlatban a többit zsebből zsebbe adja, hiszen egyébként annak nagyrészét elvinné az adó...

Persze az mindig nyitott lehetőség, hogy siránkozzunk a szegények megadóztatásán, ahelyett, hogy rávennénk őket, tegyetek már magatokért is valamit...

lyken 2010.06.20. 12:59:02

@Rorgosh: Ez tökéletesen korrekt nézőpont. Viszont ezután se fognak rohanni a minimálbéres kkv-k, hogy több fizetést valljanak be, hiszen akkor nem 73500 ft után fizetnének be 16%-ot. A rendszer egyébként valóban most lett igazságos, az egykulcsos adózás ténylegesen KÖZteher viselés. A minimálbéreseknek eddig nem kellett részt vállalniuk a rendszer fenntartásából. Üdv nekik az adófizetők eddig szűk klubjában.

PontifexMaximus 2010.09.22. 09:12:55

Azt kellene elfogadni, hogy adót fizetni mindenkinek kell, lehetőségeihez mérten. Szerintem ez egy kiindulópont. A jelenlegi progressziv rendszer több szempontból igazságtalan. Egyfelől hatékony ellenőrzés hiányában nagyon sokan dolgoznak adóoptimalizált fizetésért (ebbe beleérthetőek a minimálbér + zseb-től kezdve a fizetés fele bejelentve másik fele zsebbe -ért dolgozó programozók is) másfelől azok, akik rendesen bejelentve dolgoznak, azok magasabb fizetés esetén aránytalanul sokat fizetnek.

Egy szemléletes példa: bruttó 125e fizetésnél
Számított SZJA: 26.988
Adójóváírás: -15.100
Fizetendő adó: 11.888

4x fizetésnél bruttó 500e
Számított SZJA: 140.700
Adójóváírás: 0
Fizetendő adó: 140.700

azaz 140700/ 11.888 = 12

ez annyit jelent, hogy 4szeres bérnél 12szeres SZJA-t fizetsz. Na ez az, ami nem tetszik azoknak, akik jol keresnek. Szivesen fizetet tobbet, nem is kell, hogy egykulcsos legyen az adó, de ne legyen ennyire progressziv.

Udv,

Pontifex

süti beállítások módosítása