Skip to content


       Szűrés lista

Izgatottan várjuk a szakmai életrajzot

Persze biztos minden rendben van, de azért a fránya kíváncsiság fúrja az oldalunkat Vida Ildikó kinevezésével kapcsolatban...

 

Volt már APEH-elnök, rendben. De mit csinált azóta? Mert a gugli nem köp ki semmit.

Illetve mégis. Az az Adó- és Pénzügyi Ellenõrzési Hivatalról szóló 273/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet módosítását.

Ilyen volt az eredeti:

 

És íme a módosítás, amit Vida kinevezése UTÁN 1 nappal lépett hatályba:

 

Kissé csökkentek az elnökkel szemben támasztott követelmények. Eltűnt a "legalább 5 év közigazgatási gyakorlat", az "ötéves vezetői tapasztalat", és a "kiemelkedő szakmai tekintély" kritérium is.
Ugye nem Vida Ildikóra szabták a szabályokat?
Ugye nem utólag?
Ugye ez elképzelhetetlen, Viktor?
Ugye hamarosan elolvashatjuk a hölgy szakmai életrajzának 2002 utáni részét is?
Mert egyelőre csak ennyit tudunk róla:

"Vida Ildikó 1964. március 5-én Kisújszálláson született, ahol az általános iskolai tanulmányait is végezte, majd a törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Gimnáziumban érettségizett.
Ezután 1982 augusztusától 1983 májusáig előadóként dolgozott a Fővárosi és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóságon. Diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam és Jogtudományi Karán 1989-ben szerezte. Két év múlva jogi szakvizsgát tett, majd 1991 decemberében adótanácsadói szakképesítést szerzett. Egyetemi tanulmányainak befejezését követően 1989 szeptemberétől 1991 végéig a Pest Megyei Adófelügyelőségen dolgozott főelőadóként.
Ez idő alatt az akkor még működő munkaügyi döntőbizottság elnöki tisztségét is betöltötte s megszervezte a dolgozók jogsegélyszolgálatát. Ezután 1992. január 30-tól 1998 augusztusáig a 124. számú Ügyvédi Iroda tagja volt, emellett mintegy 5 évig látta el a Közszolgálati Szakszervezetek Szövetségének jogi képviseletét, amelyhez egyebek között a minisztériumok, a bíróságok, az ügyészségek, az önkormányzatok, a Magyar Tudományos Akadémia és számos közalkalmazotti terület tartozott. Így módja volt megismerni nemcsak a szakszervezeti munkát és a különböző érdekképviseleti fórumokat, hanem a közalkalmazotti és köztisztviselői területhez kapcsolódó jogszabályokat, s az 1992-ben életbe lépett új munkajogi szabályozás részleteit, gyakorlati problémáit is. A versenyszférában 1995-től 1998 augusztusáig elsősorban társasági jogi ügyekkel foglalkozott." (MTI)

Illetve még annyit, hogy bővítették a jogkörét: eddig az adóhatóság elnökének javaslatára a pénzügyminiszter nevezte ki és mentette fel az APEH elnökhelyetteseit és gazdasági vezetőjét, a továbbiakban ez az elnök hatásköre lesz.

Vidáé. De ki ő?

 

Címkék: fidesz abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr412127298

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Aullah 2010.07.03. 16:56:37

Mocskos fidesz. Rohadjanak meg az ilyen fajta húzások miatt... Most nem fogok káromkodni...

Fell Bandi 2010.07.03. 17:00:56

Eddig benne volt a jogszabályban, hogy "kiemelkedő szakmai tekintéllyel rendelkező", most ez kikerült belőle.
Eddig Szikora mester elnökölte az APEH-et, annak ellenére, hogy előírás volt a "kiemelkedő szakmai tekintéllyel rendelkező" feltétel.
Van még kérdés?

Horizont 2010.07.03. 17:08:46

A módosítás úgy is szólhatna, hogy a 2/3 függvényében azt nevezek ki akit ÉN akarok , olyan követelménnyel amivel ÉN akarok, olyan hatáskörrel amivel ÉN akarok, és egyáltalán az van amit ÉN akarok. Aláírás Orbán Viktor aki legyőzte az MSZP-t és a népét:) Ezt is ki lehet függeszteni a falakra.
Hol volt Vida? Hol, hol? Várakozott, felkészült és most beül a fotelbe és beszedi amit be kell szednie:)
Szikorának meg a Malév (is) szárnyakat adott!

(Hozzáteszem, hogy mindig ezt csinálták a kormányok a kinevezésekkel, de most már másképp kéne!)

loláb 2010.07.03. 17:13:22

Gondolom adótanácsadóként dolgozott, mivel ez a végzettsége. De az is lehet, hogy karosszérialakatosként helyezkedett el az APEH elnökség után.

dr. Aullah 2010.07.03. 17:14:46

Én azt hittem, hogy az addott körülményekhez, feltételekhez ültetik be a megfelelő (nem, most nem OV-ról beszélek) embereket, és nem fordítva. Pláne nem UTÓLAG MÓDOSÍTVA!

loláb 2010.07.03. 17:21:20

"eddig az adóhatóság elnökének javaslatára a pénzügyminiszter nevezte ki és mentette fel az APEH elnökhelyetteseit és gazdasági vezetőjét, a továbbiakban ez az elnök hatásköre lesz."

Az nyilván fel sem merült benned, hogy a mostani kormányban NINCS pénzügyminiszter, ergó kinevezni sem tud senkit.

martonx 2010.07.03. 17:25:25

Nem mintha az eddigi APEH elnökök nagy szakmai tekintélyek lettek volna.
Viszont úgy gondolom a választók 50%-a (és nem a 2/3-a) pont azért szavazott a Fideszre, hogy ennek a gusztustalan gyakorlatnak véget vessenek.
Egyre kíváncsibb leszek, hogy mi lesz itt 4 év múlva? Lehet, hogy Vona Gábornak igaza volt, hogy a magyarok 2/3-a Jobbikos, csak még nem tudnak róla?

Horizont 2010.07.03. 17:39:49

@martonx:
Már a Jobbik se igazán jobbik:) Hol vannak? Miért nem hallatják a hangjukat?
Miért nem csapnak az asztalra ellenzékként?
Vagy a falra a kifüggesztett papiros mellé???:)

dr. Aullah 2010.07.03. 17:41:47

@Horizont: Jaja, mostanában nem nagyon hallani híreket. :S

dr. Aullah 2010.07.03. 17:46:13

OFF:

4-0 a németeknek MUHAHA!

ON:

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.07.03. 18:00:27

@Horizont: @Aullah:

Jobbik: Az '50-es éveket idézi az 50x70-es táblák kifüggesztéséről szóló kormányhatározat

Úgy tűnik, a Fidesz-KDNP kormánykoalíciót elragadta a kétharmados forradalmi hevület. A frissen kiadott kormányrendelet, amely szerint a közintézmények falára mától kötelező kitenni a nemrégiben elfogadott Nemzeti Együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot, azt a rossz emlékezetű forradalmi munkás-paraszti korszakot idézi, amikor Lenin, Sztálin, Rákosi és Kádár arcképei mellett hirdettek hasonló dokumentumokat - áll a Jobbik közleményében.
A Jobbik eleinte tréfának vélte az 50-szer 70 centiméteres táblák kifüggesztéséről szóló kormányhatározatot, ám hamarosan kiderült: a rendelkezés a dinamikusan épülő narancsköztársaság egyik szimbóluma lesz. Úgy gondoljuk, a nemzeti együttműködésnek nem a falakon, hanem a mindennapi tettekben kellene megnyilvánulnia. Bízunk abban, hogy ezt a kormányhatározatot nem követi több hasonló lépés, mint például a narancslobogó ünnepélyes felvonása országszerte a nemzeti trikolór mellé… - írja Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője.

gramercy 2010.07.03. 18:05:05

Tehat:
1) a FIDESZ elfeledkezett arrol az apro tenyrol hogy megszuntettek a penzugyminiszteriumot
2) VIDA jogi diplomaval rendelkezik es nincs gyakorlata az allamigazgatasban

3) mint lathato, a FIDESZ siman hozhatna a MULTra vonatkozoan olyan torvenyt hogy a miniszterelnok szajabol az 'elkurtuk' kifejezes 25 ev letoltendo :D

Horizont 2010.07.03. 18:13:31

@Jack/rendetteremt/:
Ez oké, én is olvastam! De hol van az a nagy hevület ami a választások előtt volt? Azt hittem, hogy ha a Fidesz "olyat" csinál a Jobbik megindul és felszántja és sóval behinti a Kossuth teret:)
A Fidesznek most annyira, de annyira kéne egy ütős, elementáris erővel ható ellensúly egy erőteljes ellenzék képében. MSZP meg se szólalhat hiteltelen, LMP lágy mint a túlkelt friss cipó, maradna a Jobbik. Ja és a nép! De ez szóba se jön....
Ha már Orbánban belül és az orbáni körökben senkinél nem működik a kézifék:)

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.07.03. 18:18:24

@Horizont: Valahol el kell szakadni annak a bizonyos cérnának.Talán majd holnap,a Deák téren..

jozicsenko 2010.07.03. 18:36:41

laspalmas: én visszasírom Vámosi-Nagy Szabolcsot: ő alkotta meg huszonéve a mai adórendszert, ő volt az apeh igazi lelke: az igazgatókat cserélték a kormányok, de a 2. legfontosabb ember vitte a hátán az egészet

ha a fidesz hiteles szeretne lenni (nem olyan hülye, mint most), a minimum hogy VNSZ-t visszahozza...

@gramercy:
3: adná az ég :-))

@Horizont:
beálltak a sorba, felvették az öltönyöket vagy elmentek nyaralni - remélem ősztől aktivabbak lesznek

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 18:40:18

@Horizont:

Nem sok minden változott a médiában.
Annyi teret adnak a Jobbik megjelenésének amennyi kötelező. Ezt műsoridőben mérik. Az mindegy, hogy ez hajnali háromkor történik meg vagy este nyolckor :)
Most nincs ideje a Jobbiknak az utcára menni az emberek elé, a parlamentben kell ülniük.
Majd szépen kialakul ismét egy réteg akik arcokká válnak és akik kimennek az utcára, miközben a már meglévő arcok a parlamentben vannak. mire eljön az ideje, lesz kivel feltölteni a székeket a parlamentben a fityisz helyén nem kell félni, és hamarosan meglesz az is aki a jobbik utcai arcává válik Vona helyett. :)
Így megy ez, egyszerre két helyen nem tudnak lenni, és ott ahol vannak, ha a játékszabályokat be akarják tartani és aszerint akarnak hathatósan odacsapni, előbb csendben figyelniük kell.
Most az a dolguk, hogy végre, ha már ott vannak és beleláthatnak dolgokba akkor figyeljék ki a dolgokat, az esetleges sumákságokat derítsék ki. Ezt ordítozva nem lehet, az utcai kommunikáció az ismert arcok elfoglaltsága miatt pedig még nem újult meg.
Majd lesz itt még hangja a Jobbiknak, ne félj Te attól :)

trojka 2010.07.03. 18:40:25

Na, es ha meglesz a szakmai életrajz, akkor mi van...ezen aztán nem kell felizgulni...talán egy jo nö...

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.07.03. 18:44:55

@trojka:

Nálad nem jelennek meg a képek az oldalon? :)

fogash 2010.07.03. 18:48:44

azért én nagyon várom, hogy az ellenzék (nem a pirosvirágosok) kezdjenek már el fennhangon ordítani B+ ez tiszta 50es évek.... :(

trojka 2010.07.03. 18:58:46

az az igazság, hogy a képek nálam nem jelennek meg az oldalon...

2010.07.03. 19:41:30

Nem értem, 1999 és 2002 között jó volt apeh elnöknek, most meg egy gyurcsány által fosott rendelet miatt nem jó? Ugyan már!
Amúgy minden téren lazulnak a követelmények, a közig versenyvizsgát is eltörölték. Megjegyzem sose értettem, hogy annak is mi értelme van? Nem a papír teszi az embert, főleg nem manapság:
hvg.hu/karrier/20100624_bizonyitvanyhamisitas_erettsegi_diploma#utm_source=hvg_karrier&utm_medium=email&utm_campaign=newsletter2010_06_24&utm_content=normal
A lényeg, hogy megbízható, jó elvtárs legyen.

qwertzu 2010.07.03. 21:09:36

Most komolyan.
1. Adott egy jelölt, aki már bizonyított. (Mármint a fidesz szerint jó munkát végzett 1998-2002 között) Akkor megfelelő elnök volt. Hányan lehetnek tapasztaltabb valakinél, aki már 3 évig betöltötte a tisztséget?

2. "Kissé csökkentek az elnökkel szemben támasztott követelmények."
Nem csökkentek. Az előző kormány rendelet 2006-ban született (273/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet ), az utolsó kinevezés pedig 2005-ben történt.

hu.wikipedia.org/wiki/Ad%C3%B3-_%C3%A9s_P%C3%A9nz%C3%BCgyi_Ellen%C5%91rz%C3%A9si_Hivatal

Tehát a hivatkozott rendeletet, egyszer sem (!) alkalmazták. Tehát eddig nem volt olyan kinevezés, ahol a jelöltnek meg kellett felelnie ezeknek a követelményeknek. Tehát a jelöltekkel szembeni követelmények nem csökkentek.
Természetesen, ha ezt a szabályt mondjuk 92-ben hozzák meg, és az azóta alkalmaznák az összes vezetőre, majd most könnyítenék, akkor más lenne a helyzet.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.03. 21:21:27

@loláb:

öööö, és most nincs olyan miniszter, aki a pénzügyekkel foglalkozik? ......vagy csak másképp hívják?

Horizont 2010.07.03. 21:27:53

@qwertzu:
"Vida Ildikó vezetése alatt többek között megerősítették a hatóság adónyomozati tevékenységét, valamint jelentősen korszerűsítették az APEH informatikai rendszerét. Az adóhatóság EU-csatlakozásra történő felkészítése is Vida Ildikó vezetése alatt kezdődött meg - írja közleményében az NGM."

Az, hogy valaki 8-12 évvel ezelőtt megfelelt és szakmailag jó volt , nem azt jelenti, hogy ennyi idő után is ugyanolyan jó lesz. Változott éppen eleget a világ bő egy évtized alatt és pl. lehet, hogy ő nem tudott lépést tartani vele, vagy nem képezte magát és lemaradt, vagy klimaxos lett mostanra :DDD Jó ez utóbbival csak vicceltem:)

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.03. 21:27:59

Én ezt a módosítást most azért nem értem, mert Vida megfelelt a régi követelményeknek is. 5 éves vezetői tapasztalata megvolt, és mivel vezette már az APEH-ot, valószínűleg kiemelkedő szakmai tekintéllyel rendelkezik (ez utóbbi kitétel amúgy megfoghatatlan; pl. gondoljunk csak bele, hogy egy jobboldali rendszer kiket állítana egy szakértői kormányba, és egy baloldali rendszer kiket állítana ugyanoda, aztán meg milyen bőszen anyáznák a másik jelöltjét :-) Hogy mit jelent a közigazgatási gyakorlat, azt nem tudom pontosan, de az önéletrajz szerint (szerintem) az is megvan neki.

trojka 2010.07.03. 22:29:23

Ha valaki figyelte, 2002-ben a FIDESZ elggé nyerésre állt, ám "sokan voltak, de nem elegen". Nos, az a pár ezer ember éppen azért hiányzott, mert "Smiti" a választások elött akkora marhaságokat mondott, hogy kétfelé állt a szimpatizánsok fule. Most, hogy kétharmados gyözelem szuletett, megengedhettek maguknak egy kis nagyvonalságot, de az elnök Urat akár el is zavarhatják, ha nem jol zenél, hiszen most már azt tesznek, amit akarnak.

csendesbob 2010.07.03. 22:38:50

A "cég" arcának tökéletes: ránézek és rögtön az adó jut eszembe... pfuj.

f.m.j. 2010.07.03. 22:53:12

Ez az ország, és ez a nép csapdába került, hogy ki állította a csapdát, ki a hibás, és mit kellett volna tenni, azt nem tudom, de abban biztos vagyok, hogy ez már így marad, nekünk annyi... :(:(:(:(((((

Pál a postoló · http://autostat.hu/magazin 2010.07.04. 01:05:45

Höhö...basszuskulcs, ennyi erővel a csajom (4 éve könyvvizsgál) is lehetne APEH-elnök... :)

szmoker (Homo Trollicus) 2010.07.04. 01:58:33

"De ki ő?"

A mi kutyánk kölyke. És rendkívül jól idomított. Csak azt és csak akkor teszi, amit és amikor a PatásZorbán vezénylő tábornok úr utasítja.

Ne legyen igazam, de Viktort ismerve ez így lesz.

belzebubó 2010.07.04. 06:03:58

Vida a régi kiirásnak is megfelelne, hiszen dolgozott vezetői pozicióban a közigazgatásban jogi és adószakértői képesitése is megvan ráadásul vezette az APEH-ot már több évig. Azt neveznek ki akit megfelelőnek tartanak, ezzel hatalmazták fel őket a választók, ráadásul ez a nő nem egy nyeretlen kezdő van tapasztalata. A baj szerintem nem ezzel van. Bár Szikora sem egy kiemelkedő szakmai tekintély de ő vezette eddig, viszont ahogy Matolcsy a szőnyeg szélére állitotta a MALÉV miatt, na az volt gerinctelenség. Miért kellett azt a szinházat eljátszania Matolcsynak, amikor nagyon jól tudta, ha Szikora nem ad haladékot a MALÉV-nak, akkor 3000 ember kerül az utcára. Az egész cirkusz azért volt, hogy kirúghassa Szikorát, miközben nagyon jól tudta, hogy Szikora nem tehetett mást akkor és a végén a MALÉV kifizette a tartozását.

Az ügy előzménye, hogy a MALÉV-nak volt járuléktartozása, 1,17 milliárd forint amit nem tudott befizetni az APEH-nak. Ha akkor ekkora összeget inkasszóznak, akkor ma nincs MELÉV, nem tud üza. venni, fizetést adni, stb... Ennek végrehajtását a Malév kérelmére felfüggesztették, állitólag Szikora közbenjárására de azt a cég néhány héttel később maradéktalanul teljesítette és kifizette a járuléktartozását az APEH-nak és sikerült nem becsődölnie.
Pont egy ilyen ügyre hivatkozva rúgták ki Szikorát aminek a végén mindenki mindent teljesitett pár héten belül és nem kellett utcára tenni 3000 embert.
hvg.hu/gazdasag/20100625_Matolcsy_magahoz_rendelte_az_APEH_elnoket

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.04. 06:17:03

@belzebubó: Színház igen. De Szikorának is lehetett volna több esze annó minthogy átnyúl egy igazgatóság feje felett és utasítja. Ha megkéri akkor most Matolcsynak nehezebb a dolga. Bár mint főnök visszavonhatja a megbízást. De itt volt rá indok. Ennyi, Ha színház ha nem. Egyébként pedig az adott időszakban a MALÉV éppen nem volt állami cég. A CIB Banak a HERTZ-et is becsődöltette. Nem csilliárdos és nem államnak történő tartozással. Ott hány embert basztak ki?? Ha meg 1-2 héten belül ki tudta fizetni a MALÉV akkor miért nem fizetett időben illetve kért volna haladékot. Akkor kisebb lenne most emiatt a cirkusz.

kej 2010.07.04. 06:35:26

vidának nem volt meg a szükséges öt éve, hiszen 1999-2002-ig volt az apeh élén. de talán nem is ez a legfontosabb. egy ilyen hendikeppel (módosított rendelet a kinevezés) vajon milyen érzettel tekintenek az apehre a vizsgálat alá vont (nem baráti) cégek? hiába lesz korrekt a eljárás, a rossz szájíz megmarad. a politikában az érzet pedig legalább annyira fontos, hanem fontosabb, mint a tény. s azt ugye nem vitatja el senki, hogy az apeh nagyobb fegyver egy kormányzat kezében, mint bármi más. s sajnos nem egyszer-nem kétszer volt rá példa, hogy el is sült.

kej 2010.07.04. 06:38:25

s még vmi. tegnap ugyan kiderült, hogy csak fővesztés terhe mellett lehet az ellenérdekelt erőktől idézni, de a "nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani" bonmon tán megfontolandó lenne.

belzebubó 2010.07.04. 07:27:52

@Noname Cowboy: Igy van, akkor az oroszok kezében volt már a MALÉV. De nem lehet a összehasonlitani a HERTZ-cel ott pár száz ember került utcára nagy részük betanitott dolgozó szakmunkás, mert ha a MALÉV-tól kiteszik a a pilótákat és azoknak kell, hogy az állam fizessen munkanélkülit, stb. nagyságrendekkel többe kerül mint egy szalámigyár dolgozói már a fizetési kategóriák eltérése miatt is a kiképzésük is rengeteg pénzbe kerül amit ezek a pilóták az állam pénzén szereztek,mert anno állami légitársaság volt még a MALÉV (type rating 100.000 EUR egy pilótának), mert nem betanitott munkások. Gondolom ezt is számitásba vette Szikora. Persze, legyen rend de mi lett volna annak az ára, ha akkor inkasszózza a céget? Egy légitársaság és egy szalámigyár nem ugyanaz. Szikora adott indokot valóban mert levélben utasitott nem pedig végzéssel-ezt olvassák most a fejére, hatáskörelvonáson jógáznak- de a MALÉV esetében nem egyéni előnyökért tette én úgy látom és az állam érdeke sem az volt, ráadásul rendezte is azután. De Matolcsyék úgy állitották be. A Malév vezérigazgatója amikor megtudta, hogy megkezdték a végrehajtást két nappal később írásban kért halasztást az inkasszóra az első adóhatóságtól, sőt előtte is kért, de nem tudta teljesiteni az időpontra. Itt a probléma amibe belekapaszkodtak Matolcsyék, és amit én mondvacsináltnak látok az, hogy Szikora egy elnöki levéllel függesztette fel az inkasszót, miközben erre végzésre lett volna szükség.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.04. 07:51:58

@belzebubó: Azért a HERTZ-nél sem csak arról a párszáz alkalmazottról van szó. S ne feledjük, hogy a MALÉV sem 3000 dolgozó. Mert a munka lényege nem a MALÉV!! Nem kell összemosni a reptérrel és annak üzemeltetésével a karbantartókkal. Mert azok rég nem MALÉV! Szanaszét mindenféle cégek. Nézz utánna.

belzebubó 2010.07.04. 08:28:42

@Noname Cowboy: Ha megszűnne a MALÉV 4000-4500 fő munkanélkülivel számolnak, mivel rezgett a léc nem egyszer, igy sajnos tudják ezt. Senki nem mondta, hogy az mind MALÉV alkalmazott. Persze, hogy vannak outsourcingba kiadott munkakörök. De attól még azok is dőlnének. A reptér forgalmának 40%-a Malév igy ott is biztosan lennének leépitések, stb... Szikora szerintem ebben az esetben nem felelőtlenül viselkedett és nem hagyta, hogy ez megtörténjen de Matolcsy úgy állitja be. Itt nem is Vidával, hanem az eljárással van baj. Ráadásul pár hét után rendeződött. Ha még ma is görgetné ezt tartozást mást gondolnék, nem ideiglenes likviditásprobléma lenne az.
Miért kellett az a cirkusz, miközben egy 2/3-os kormány azt nevez ki a legnagyobb állami közszolgáltató cég élére akit akar. Erre hatalmazták fel, nem kell mellé a szinház.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.04. 08:37:50

@belzebubó: Nem nem nem outsourcing! Különálló cégek. Persze nehezebb lenne ezen cégek léte. De találhatnának újabb klienseket. A színházról pedig azért ott van Szász Károly és a PSZÁF. Hogy elmozdithassák megszüntették a pozícióját. Szóval a szociknak sem kellett messzire menni ötletek terén.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.04. 08:39:05

@Noname Cowboy: El ne feledjem. A végkielégítések miatt van szükség a színházra.

kej 2010.07.04. 08:58:44

@Noname Cowboy: nem biztos. arról szimplán hoznak egy törvényt, ráadásul most mán alkotmányba is foglalták a "jó erkölcsbe ütköző kifizetések", vagy vmi hasonlatos nevezetű passzust. amire igazán nem tudom, hogy miért volt szükség, hiszen a ptk és az mtk vélhetően kellőképpen szabályozza a szerződések és a munkaviszonyok környezetét.

én sokkal inkább azt hiszem, hogy ez a színház, a kinevezési gyakorlat, a meghozott jogszabályok inkább egyfajta pszichológiai hadviselést takarnak. mint amikor a béka felfújja magát hogy elijessze a kígyót. nézd meg: az indoklás nélküli felmondás esete a közszférában. szerény vélemény szerint ugyan könnyen elhasalhat az ab előtt, de tuti, hogy ez nem segíti elő a korrekt munkaviszonyt. ki az a marha, aki nem helyeselné, hogy a tej fekete, ha másnap csak úgy utcára kerülhet?

mint ahogy a pszichológiai hadviselés része az is, amit a simorral csinálnak. nem tisztem megítélni, hogy milyen munkát végzett. bár, ha arra gondolok, hogy - emlékeim szerint - elsődlegesen az inflációval törődnek (vö: az mnb-nek nincs célárfolyama), akkor annyira rohadt rosszat nem. mégis. gyakorlatilag a sajtóból üzenget neki egy szijjártó "mindegyhogymitmondokcsakbennelegyenagyurcsányivészkorszak" petike. szégyen. nem azért mintha nem bökné az ember szemét a nyolcmilliós fizetés, meg az offshore-cégek csak nem úgy, meg a testére szabott jogszabály, de akkor is. abba már meg bele sem merek gondolni, hogy az átlagbér tízszereséért vajon milyen szakember hagyja ott a versenyszférát.

és akkor még lehetne folytatni. egyébként úgy tűnik, hogy sikeres a béka felfújódása, hiszen szinte mindennap lemond egy-két ember különböző felügyeleti szervek részéről. és a nagy számok törvénye szerint biztos volt köztük olyan is, aki mindenki megelégedésére és jól végezte a munkáját.

én csak egytől tartok: ha ilyen ütemben üresítik ki a különböző intézményeket (ke, ab, kísérlet az ügyészség kormány alá rendelésére), magát a jogalkotási folyamatot (képviselői indítványok, amik esetében a legminimálisabb egyeztetésre sincs szükség), vagy továbbra is e szerint alakul a kinevezési gyakorlatuk (vö. utólag módosított rendelet), akkor vajon nem é rossz irányba haladnak.

a kossuth téren ugyanis nem csak vasból lehet kordonokat emelni. a jogszabályok és személyek alkotta falanx sokkal veszélyesebb.

loláb 2010.07.04. 09:47:30

@laspalmas: Nincs. A nemzetgazdasági miniszter nem CSAK a pénzügyekkel foglalkozik.
Hogy értsd: adott egy vállalat, többszintű hierarciával. Az egyik felsővezető feladata, hogy kiválassza a csapatából azt, aki szabadsága esetén helyettesiti. Ezt miért a vezérigazgatónak kéne megtennie?

Egyébként pedig: régen az apeh elnök JAVASLATÁRA a pü miniszter nevezte ki a helyetteseket, most már nem kell rá a miniszteri szignó. Ennek a formaságnak az eltörlése lenne akkora változás?

Arról nem beszélve, hogy eddig kb ötven posztban szaroztátok a fidesz káderpolitikáját, erre most a vezető választhatja meg, hogy kikkel akar dolgozni, és az a baj. Fene se ért titeket.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.04. 10:28:17

@belzebubó:

Igen, Szikora tulajdonképpen ügyesen és rugalmasan megoldotta a kialakult helyzetet, és hasonló esetben, tehát eljárási hibánál megfeddni szokták a dolgozót/vezetőt, nem kirúgni, mert összességében jót csinált, csak pici hibával.
Teljesen igaz, hogy Matolcsynak ez jó ürügy volt a kirúgására, mert ugye senkit nem akarnak/tak megtartani az előző garnitúra által kinevezettekből, nyilván nem alap nélkül.
Egyedül csak azt nem értem én az egészben, amit Horizont is írt, hogy hol volt, mit csinált ez a nő 8 évig? Mert oké, hogy volt már Apeh-elnök, de azért a világ sokat változott 2002 óta....
A szakmai gyakorlat kritérium kivétele végképp homály, hiszen ezt már bármilyen (pláne vezető) pozíciónál megkövetelik, teljesen alap, és egyet is lehet vele érteni.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 10:45:38

@Horizont: Ha jól tudom, a Gyurcsány-éra alatt megszüntették az APEH nyomozó hatóságát. Így nem tudnak önállóan felderíteni egy adóvisszaélést sem. A VPOP-re kell várniuk, amely addig nem tesz semmit, amíg feljelentés nem érkezik, mondjuk az APEH-től.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.04. 10:48:51

@loláb:

Figyu, benne van a módosításban, hogy adópolitikáért felelős miniszter. Senki nem beszélt arról, hogy az NGM csak a pénzügyekkel foglalkozik, de nyilván azzal is.

Az meg, hogy eddig miniszteri szignó kellett a kinevezés élesítéséhez, elvben nagyon jól szolgálná azt, hogy ne ültethesse be az elnök a haverját, rokonát. Persze nem vagyok naiv, tudom hogy csak formalitás, de ahogy a mondás tartja, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. És most kérlek ne gyere azzal, hogy "de a gyurcsányék."

Horizont 2010.07.04. 11:35:44

@Ásómaci: Lehet, hogy így van, mármint a megszüntetés. De az meg hogy működik már, hogy a kisembert utolérik ha nem fizet adót, közben nyilvános egy olyan lista ahol ismert és ismeretlen emberek több tízmilliós adóhátralékkal élnek köztünk és nem tesz az APEH ellenük semmit. Nem tudom ugyan a jogszabályt, de ha én nem fizetem a jelzálogos hitelemet elárverezik a házamat. APEH tartozásnál esetleg egy ilyent? Na (csak) remélem vagy vágynám, hogy a Vida régi - új seprőként söprögessen már:)

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 11:39:41

@Horizont: Így van. A jómúltkor, a Szempont nevű műsor (Amit azóta megszüntettek, sztem jó műsor volt) készített egy kisfilmet azokról az adósokról, akik rendkívül sok pénzzel tartoznak az államnak. Az APEH egyik főnöke, vagy szóvivője, már nem tudom, kifejtette, hogy nem tudják kinyomozni ezeket, hiába van lista, mivel ez a VPOP feladata. A VPOP-nál pedig azt mondták, addig nem tudnak nyomozni, amíg feljelentés nem érkezik, mondjuk az APEH felől.
Kis magyar valóság :-D

molaris 2010.07.04. 11:42:43

@laspalmas:
Most mi a bajod? Kromoszómális irigység?
Egyszer már volt elnök, előtte alelnök, és annak előtte sem a folyosót mosta!
Akkor!!??
Speciel ez nem rossz! Sooookkkkaaaallll több marhaságot csinálnak a fiúk, és nagyobbakat, de Te csak ezt látod?
Sorry!

Medveapu · http://medveapu.inda.hu 2010.07.04. 11:56:05

érdekelne milyen nyilatkozatok születtek volna, ha az APECH benyújtotta volna az inkasszót és emiatt megrendül a MALÉV. egyébként remélem Vida elengedi a késedelmi pótlékokat és bírságokat amiket a 2009-es év okozott sok vállalkozónak(nekem is), mert Szikora nem engedte el.

Horizont 2010.07.04. 11:56:26

@molaris:
Kromoszómális irigység???Jót nevettem!
Ezt speciel még nem hallottam, de nagyon jó!!!:DDDDDDD
Mondjuk @laspalmas: -ra nem illik:)

@Ásómaci: A Szempont nagyon jó műsor volt de az urak - elvtársak nem szeretik az ilyen műsorokat:(((

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 12:08:24

@Horizont: Nekem az A'la carte is tetszett, szeretem, amikor megbeszélnek, körbejárnak egy-egy témát, nem pedig egyből egymás torkának ugranak, vagy ami még rosszabb, üzengetnek egymásnak! Az A'la carte is megszűnt a királyi TV-n, most a Story TV-n van, és Jakupcsek is ott ül Szombathy Pál mellett. (Mondjuk Jakupcseket nem nagyon csipázom.)

belzebubó 2010.07.04. 12:14:42

@Ásómaci: Igen pont azt akarják. Ilyen adófizetési morálnál, mint amilyen Mo-on van nem is értem a maszop miért szüntette meg. (Költői kérdés volt...)
"A tervek szerint az új kormány az APEH, valamint a VPOP összevonásával három egységből álló szervezetet hozna létre, amelynek harmadik egysége az adórendőrség lenne. Az ehhez szükséges módosításokat is tartalmazó törvényjavaslatot már benyújtották az Országgyűlésnek."

@laspalmas: Szikora, Veres Jani körzetében volt a szabolcsi APEH elnöke...Tagja is volt az MSZP-nek!! Ezen kivül a szakmai tekintélye is megkérdőjelezhető.
"A jelöltről - egy 2003-ban elfogadott törvénymódosítás értelmében - ki kell kérni az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnökének véleményét is. Kovács Árpád írásban adott véleményt Szikora János jelöltségéről, amelyben - a bizottsági ülésen szétosztott levél tanulsága szerint - úgy fogalmazott: "a mellékelt önéletrajz adatai kétséget hagynak a felől, hogy az elnökjelölt kellő mélységű makrogazdasági és államháztartási ismeretekkel rendelkezik".
Az ÁSZ elnöke a törvényben előírt "kiemelkedő szakmai tekintély" követelmény érvényesülésével kapcsolatban is aggályait fejezte ki."
Tehát Szikora sem volt egy feddhetetlen alak, semmilyen szempontból. Pártember, Veres komája és nem tekintik szaktekintélynek sem.
Egy ilyen súlytalan ember leváltásához akit szakmailag sem tartanak sokra, miért kellett szinház?
Nézz utána majd, hogy Vida Ildikót sem a legszebb módon rúgta ki 2002-ben László Csaba. Ez az a botrány volt amikor László Csaba bekérette az állami hivataloktól az adatbázist VPOP, Államkincstár, PSZÁF,stb-től. Szász Károly megtagadta ezt, tudjuk, hogy járt...
Volt ott még a hosszú bájtok éjszakája, csak ezeket lehet már sokan elfelejtik.
Remélem dolgozott a magánszférában a 8 év alatt, az sosem árt és Zeronak is tetszene, úgyis mindig ennek hiánya miatt reklamált :)))

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 12:19:24

@belzebubó: Akkor lenne értelme az adórendőrségnek, ha normális, értelmes adózást várnának el Magyarországon. Ha nem dögölne bele a vállalkozó, ha becsületesen kíván adózni! Akkor igen. Tehát a korbács mellett a kenyeret is fel kell építenie az új kormánynak. Ennél az egy kulcsos adót én jó lépésnek, első lépésnek látom.

Droli · https://soundcloud.com/drolimusic 2010.07.04. 12:21:49

Némileg off:
Közben a Malévot nehogy szentté avassuk már! MÁV 2... Nemrég kaptak 25 milliárd forint közpénzt, hogy tovább működtethessenek.

Közben remek piacbarát döntéseket hoztak. Pl. a Ryanair a októbertől kivonul a magyar piacról, és megszűnik az amúgy igen jövedelmező Budapest-Dublin járat is. Mit tesz erre a piacbarát Malév? Ők is megszüntetik a Budapest-Dublin járatot télre! Értitek, ahelyett, hogy kihasználnának egy amúgy jövedelmező útvonalat ahonnan elmegy az egyik versenytárs, inkább megszüntetik. No komment. Az egyetlen megmaradt ír fapadossal (Aerlingus) mindenesetre jót tettek, iszonyat kaszát rendeznek majd télen ezen az útvonalon.

Na, ez is vastagbőr. A Malév nem üzemeltet nyereséges útvonalakat, de végül is minek tenné, a veszteséget majd fizeti az állam bácsi!

belzebubó 2010.07.04. 12:29:58

@Ásómaci: Itt volt az ominózus lista amiről beszéltek apeh.hu/data/cms41844/MSZ_180napHATR_20100331_WEB.pdf

Illetve itt is: www.apeh.hu/feketelista/hiany_hatralek/msz_080730.html

De jelenleg mindkettőre kattintva ezt irja ki: "A keresett oldalt valószínűleg eltávolították, megváltoztatták a nevét vagy jelenleg nem elérhető." Én kb. 2 hónapja mentettem el az oldalt, akkor még működött.

Ásó[Mosó]Maci (Dr. nélkül) 2010.07.04. 12:36:14

@belzebubó: Lehet, hogy már azóta nem aktuális. Mindet felkutatták, behajtották, és minden tökéletes :-P

picur3ka 2010.07.04. 13:38:48

@Horizont:

Sotetben bujkalo ellenforradalmar volt.

Kulonben nekem ugy tunik, mintha megfelelne akkor is, ha az eredeti szoveg marad...

picur3ka 2010.07.04. 13:40:27

@loláb:

Te egy primitiv faszkalap vagy, kerlek. Egy Fidesz droid. hogy lehet ilyen marhasagot mondani!

Horizont 2010.07.04. 13:44:01

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
A lényeg az, hogy aki kinevezi annak feleljen meg.
Ez így működik. Nekünk meg, már bocsánat érte, de lehet véleményünk.
Amúgy meg forradalom van, hogy mersz ilyen szót leírni, hogy "ellenforradalmár" :DDDDDDD

picur3ka 2010.07.04. 13:44:33

@trojka:

Haha, pedig jo vicc volt.

picur3ka 2010.07.04. 14:02:18

@Ásómaci:

Kenegetik a szart egymasra. Gondolom, aki 10 meg 100 millio folott tartozik, attol fosnak es valoszinu, joggal.

A torvenyesseg helyreallitasa nagyon hianyzik. Sajnos, a tarsadalmi bizalom es megbecsules semmifele hivatalos szervvel szemben nem letezik, innentol ez nagyon nehez.

loláb 2010.07.04. 14:04:19

@picur3ka/mesterhazymiklospart: Ha akkora primitív faszkalap lennék, mint te, akkor most megmondanám melyik nőnemű rokonoddal kommunikálj ilyen hangnemben, mivel azonban nem vagyok ilyen, így csak annyit mondok, hogy egész nyugodtan kinyalhatod a seggem.

picur3ka 2010.07.04. 14:06:39

@Horizont:

A jobb oldal csak ellenforradalmi lehet, tortenelmileg. A rakosizas, teljes kepzavar. Belegabalyodtak a vilagnezeti szimbolikaba.

picur3ka 2010.07.04. 14:10:06

@loláb:

Bocs. Vicceltem, vicceltem. Jol sikerult stilus gyakorlat volt akkor, ha ilyen komolyan vetted. En ilyeneket nem szoktam irni. Talan a szot magat most hasznaltam eloszor, meglehet.

ZWS 2010.07.05. 10:13:26

Ha választ akartok a kérdésre, elég rákeresni a google-ban a "Vida Simicska" szavakra.

Marcellusca 2010.07.05. 10:48:34

Köszi, egyre inkább megspóroljátok a napi kávéadagom. :D

acsub 2010.07.05. 11:39:45

@ZWS: Hát igen, nem kellett sokat kereni:

"A posztot az első Orbán-kormány idején - Simicska Lajos elnöksége alatt - már betöltő Kalmár István lett az APEH új informatikai elnökhelyettese. Kalmár volt már a Magyar Posta vezérigazgatója is, akkor vette meg a vállalat a Defend Kft.-t.

Kalmár Istvánt nevezte ki az állami adóhatóság informatikai elnökhelyettesévé Vida Ildikó, az APEH
e héten kinevezett
elnöke - derül ki a hivatal közleményéből.

Az 59 éves villamosmérnök-informatikus 1998 és 2000 között már dolgozott az adóhivatalban, elnökhelyettesként akkor is hozzá tartozott az APEH informatikai rendszerének irányítása, valamint nyolc megyei igazgatóság adó- és járulékszakmai felügyelete.

Kalmár 2000-től 2002 júniusáig először a Magyar Posta Rt. felügyelőbizottságának elnöke, majd elnök-vezérigazgatója volt. Később az igazgatóság elnöke lett.

Az első Orbán-kormány idején, illetve utána sokat támadták Kalmár Istvánt a Fideszhez közel állónak mondott Földi László által irányított Defend Kft.-hez fűződő viszonya miatt. Kalmár elnökhelyettessége - Simicska Lajos elnöksége -
idején kötött
az APEH évi egymilliárdos nagyságrendű szerződést a Defenddel, majd miután a Posta élére került, az állami vállalat
megvette a kft-t.

Miután a Defenddel kapcsolatos ügyek részletei megjelentek a sajtóban, Kalmár vizsgálatot indított a Postánál annak kiderítésére, hogy ki szivárogtathatta ki az információkat a sajtónak. Egyebek mellett
poligráfos vizsgálatokat
végeztek a munkavállalók körében, majd miután az ombudsman vizsgálatot indított, leállították azokat.

origo.hu/uzletinegyed/hirek/20100630-apeh-kalmar-istvan-lesz-az-uj-informatikai-elnokhelyettes.html
"

Simicskával egy szövegkörnyezetbe kerülni nem előny.
A Vidai káderpolitika is érdekes a cikket olvasván.

süti beállítások módosítása