Skip to content


       Szűrés lista

Az új magyar mesehős: Sokasara sárkány

2008 júniusában írtak először arról, hogy Erdélyi József megvesz, majd egy tatabányai panellakásba jelent át felszámolás előtt álló, általában köztartozásokat felhalmozó cégeket. Akkor épp 168-at vallott magáénak, de 2009-ben tovább nőtt a szám.

" Erdélyi az Opten Kft. cégtárának adatai szerint összesen 202 vállalkozásnak volt tulajdonosa az elmúlt években, ezek közül 169 építõipari tevékenységet végzett. A 169-bõl 139-ben ma is érdekelt, ezek közül 88, míg az összesen 202 cégébõl nagyjából száz áll felszámolás alatt."

Majdnem minden cégnek "vicces" neve van, és az első szó gyakran ugyanaz. Ilyenek például:

 

AGYŐ JANUÁR Szolgáltató Kft. Február, Március, Április
AJJAJ 03 Szolgáltató Kft. 07, 14
BAJVAN KEDD Gondban lévő Kft.  Mályva, Melír, Pink, Vörös, Zöld stb.
BAJVAN AUGUSZTUS Válságban lévő Kft. Kedd, Péntek, Június stb.
BEDŐLT ÁLBAU Válságban lévő Kft. Április, Autó, Rekord, Tank, Tyúk, Work stb.
FINITO AUGUSZTUS Szolgáltató Kft. Január, Február, sb.
FUCCS EGYES Kft.  Kettes, Hármas, Négyes stb.
HASITASI EGY Kft. Kettő, Hármas, Négyes stb.
HASZTALAN EGYES Kft. Kettes, Hármas, Négyes stb.
HOLALÉ FEBRUÁR Szolgáltató Kft.  Május, Június stb.
HŰHÓ EGY Szolgáltató Kft. Három, Négy, 07, 13 stb.
KACIFÁNT BAZSALIKOM Kft.  Chili, Kamilla, Fahéj stb.
KÁOSZ BÉTA Szolgáltató Kft. Éta, Téta, Omega stb.
KONYEC ÁPRILIS Szolgáltató Kft. Január, Február stb.
LÚZER DECEMBER Szolgáltató Kft. Május, Június stb.
SOKASARA BÍBOR Szolgáltató Kft. Bika, Disznó, Sárkány, Ezüst, Tigris, Pepita, stb (ebből van a legtöbb)

 

Erdélyi József szerint ezzel az egésszel nincs semmi probléma: "Erdélyi József: mérnök-közgazdász, tanácsadó és könyvelő. Tatabányán született, bérelt lakásban él és lízingelt kocsival közlekedik. Felhajtó-előkészítõnek aposztrofálja magát. Nem tartja magát tehetõs vállalkozónak, ő csak, mint az Indexnek hangsúlyozta, egy "lelkiekben gazdag ember".

Vagyis ő maga csak egy céget alapít mindig, amelyik tanácsadó tevékenységet végez. A felszámolás, végelszámolás vagy csődeljárás elõtt átvett több száz cég felszámolásának, vagy végelszámolásának lebonyolítása pedig éppen aktuális tanácsadócége marketingtevékenységének része. Azzal ugyanis, hogy átvállalja a fizetőképes, vagy fizetőképtelen, vagyis végleszámolás vagy felszámolás előtt álló cég végsõ sorsának lerendezését, ügyfeleket szerez tanácsadó cégének. A jogutód nélkül megszűnő cégek, amelyeket Erdélyi vagyon nélkül vesz át, hogy a felszámolás illetve végelszámolás alatt már õ legyen a tulajdonos, illetve a cég képviseletére jogosult személy, végtelen hálával és bizalmukkal adóznak Erdélyinek. Miután a mérnök-közgazdász-könyvelõ-tanácsadó cégüket sikeresen fel-vagy végelszámoltatja, megkeresik, és további vállalkozásaikhoz tanácsadónak kérik fel."

Az átvett cégek is jól járnak: "Erdélyi elmondása szerint nem azt a feladatot vállalja magára, hogy eltüntesse a "szennyest". Ő csak megszabadítja a csődbe bent naiv és ártatlan vállalkozót a "sárdagasztástól", fogalmazta meg a lényeget a tatabányai vállalkozó."

Jogi problémák sincsenek: "Jogilag tevékenységét kellő mértékben körülbástyázza. A volt tulajdonos-ügyvezetőkkel olyan papírt írat alá, amely szerint nem titkolnak el előle semmiféle olyan körülményt, ami később jogi problémákat okozhatna neki mint új tulajdonos-ügyvezetőnek is. Ez a papír adott esetben a hatóságok előtt meglátása szerint mentesítené őt mindenfajta felelősség alól. Ám ezt emlékei szerint még soha nem kellett felhasználnia. Úgy véli ugyanis, a hozzá fordulók egytől egyik becsületes emberek, akik cége külső okokból ment tönkre. Habár ő a nyilatkozat birtokában már nem vizsgálja: az előző tulajdonosnak lehet-e vaj a füle mögött, meglátása szerint "ő egy turai parasztgyerek, a maffiózók nem vele üzletelnek". A kezdetben esetleg emelt hangú hitelezőkkel is hamar szót ért, felvázolva a lehetőségeiket."

Élettársa, Jakics Mónika szerint sincs ebben semmi különös. "Ő és élettársa jelképes áron, 5 forintért megveszik a már nem működő, gazdasági tevékenységet nem folytató vállalkozásokat, és elvégzik a felszámoltatásukat. "Nekünk nincs se százmillió forintunk, se olyan erős politikai kapcsolatunk, hogy bekerüljünk a felszámolók közé, ezért találtuk ki ezt a megoldást." A hvg.hu-nak elmondta, nekik arra kellenek a cégek, hogy referenciával szolgáljanak más tevékenységekhez, többek között cégalapításhoz.

Költségük nincs sok rajta – jegyezte meg –, legfeljebb annyi, amennyibe a cégek felszámolóihoz való egyszeri utazás kerül. „Olyan szintű kapcsolat alakult már a felszámolókkal, hogy az egyes ügyekben az egyszeri találkozás megteszi.” Sok jó tapasztalatot nem szereztek a szakma képviselőiről – tette hozzá Jakics, azt állítva, hogy számos eljárást – rendőrségit, adóhivatalit és vám- és pénzügyőrit – indítanak ellenük, mert találtak egy kiskaput, ami alapján dolgoznak."

A hvg.hu által megkérdezett felszámolók más megvilágításba helyezik az ügyet, többek szerint Jakicsékat lehetetlen elérni, nem veszik át a leveleket, lényegében nem tárgyalnak velük. A hatóságok pedig általában egyszerűen megszüntetik az ügyeket – állították forrásaink. Amelyik eljárás bírósági szakba jut, az is csak néhány tízezer, legfeljebb százezer forintos bírság kiszabásával végződik, ami pedig nem jelent visszatartó erőt a vagyonkimentések folytatásától, valamint a köztartozást felhalmozó cégek tisztára mosásától. „Ráadásul kétszáz cégnél a szándékosság talán már feltételezhető" – mondta a felszámoló.

Kiemelt kockázatúként kezelik a hatóságok, így a Vám- és Pénzügyőrség is azokat az egy címre bejegyzett cégeket, amelyek száma akár több száz is lehet, s amelyek egytől eddig felszámolás alatt állnak – közölte a hvg.hu-val Fröchlich Zsolt ezredes, a testület Központi Bűnüldözési Parancsnokságának parancsnokhelyettese. Megjegyezte, nem ismeretlen előttük a jelenség. „Ezekkel a vállalkozásokkal kapcsolatban felmerülhet a vagyonkimentés, az adócsalás vagy az, hogy amíg szükséges, altatják őket.”

Az ezredes furcsának találja a cégvezető hivatkozását, miszerint ők a cégek felszámoltatását ingyen csinálják, hiszen – mint mondta – csupán a postafiók fenntartásának is vannak költségei, egy vállalkozást pedig akkor érdemes működtetni, ha haszon van rajta. „Általánosságban megfogalmazott bejelentés esetén az APEH jár el, konkrétan, tényállás kapcsán pedig a Vám- és Pénzügyőrség is kezdeményezheti a vizsgálatot” – tette hozzá a parancsnokhelyettes."

Erdélyi Józsefet  saját bevallása szerint számos alkalommal feljelentették már, az APEH, a Nemzeti Nyomozó Iroda többször kiszállt hozzá. Ám állítása szerint büntetőjogi, pénzügyi problémát sohasem találtak nála.

Tényleg minden rendben lehet, mert a legfrissebb adatok szerint már 430 (!) cég van bejelentve Erdélyiékhez a Tatabánya, Komáromi út 31. szám alá.
Biztos nem engednék ezt a hatóságok, ha valami gond lenne. Bár kicsit gyanús, hogy az egyik Sokasara Sárkány Kft. szerepel az APEH legújabb adóslistáján 107.292.000 forint adóhiánnyal, meg a Hasitasi Hármas is 201.545.000-el... 

 

Címkék: apeh abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr542174937

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

irdesmond 2010.07.26. 13:56:18

Jaj , a cégnevek? Szinte nincs olyan ami nem foglalt.

Én a saját nevemen alapított cégemet (Egy ismert földrajzi név, és nagyvállalatokat is hívnak így) a név miatt tudtam jó pénzért eladni. Ugyanis a saját nevem viselésétül nem tilthat el a bíróság.

Volt olyan ügyfél aki ragaszkodott a Pananama Kft névhez, nem lehetett lebeszélni.
De kinai ügyfelünknek már volt annyi magyar tudása hogy a saját nevén, Chen- nek (ejtsd:
Csen) nem akart céget alapítani, azt mondta nem hangzik jó, magyarul.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.07.26. 13:57:44

@Véraláfutás2:
Arról nem is beszélve hogy én mit össze agyaltam egy neven, mivel akkor is visszadobja a cégbíróság ha csak részben egyezik a név, elvileg. Hát hogy miért is éri meg? Van egy x kft. aminek van x millió forint tartozása, csinál egy másik céget ami megveszi a félig tönkrement céget 5 forintiért, ez idáig nekem is világos. gondolom ezután valamilyen jogi csűrés csavarás után egyszer csak felszámolja a saját maga alapított céget és ezzel együtt a másik is megszűnik. Ebbe az lenne az üzlet, hogy megegyeznek, hogy a fennálló adósság x%-ért ezt megcsinálják. Gondolom aki jobban benne van a céges jogban tudja hogy miért is éri meg.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.07.26. 13:58:56

Tudjátok milyen nehéz 340 EGYEDI cégnevet kitalálni ?!

guma 2010.07.26. 14:02:16

@zero:

Magyarnak???????

Szavakba mindig erősek vagyunk. Ez pedig játék - abba sem rossz a magyar.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.07.26. 14:07:34

Lehet a csávó csinált egy olyan programot, hogy névgenerátor:)

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.07.26. 14:12:04

Jaj, pont Tatabányán? Hát hogy nézzek így az ismerősök szemébe? Asszem elsétálok a Komáromi útra.... egy vasvillával.

Bár azt sosem értettem, hogy az emberek hogy lehetnek ennyire imbecilisek, hogy megbízzanak egy hülye nevű kft.-ben. Nomen est omen.

guma 2010.07.26. 14:17:52

@neccharisnyás útonálló:

Nomen est omen - tehát a vasvillával vigyázz!

Esetleg félreértik....

Marcellusca 2010.07.26. 14:20:07

@Rettegő:
@Tapmancs:
Csatlakozom.
Énsenem értem. :)

2010.07.26. 14:30:57

Ez csupán arra jó, hogy az eladó kimentse a vagyonát, ha van. Mire eljutnak odáig, hogy a gazdasági társaságokra vonatkozó törvény alapján, megvizsgálják a volt tulajt, addigra már nem lesz semmije,lenyulták a pénzt, eladott, átiratott mindent és nincs miböl behajtani a tartozásokat .A könyvelöként, önmagát felszámolóvá minösitett uj tulajdonos,pedig kap valamennyit vissza a sibolt lóvéból, természetesen zsebbe , nyom nélkül és minden oké. De miért nem ültetik már le mindkettöt adócsalásért? Vagyonosodási vizsgálat mikor volt? Vagy már az APEH sem megbizható? Bezzeg, ha én tartoztam, 674 ft-tal, nekem küldtek egy kiló papirt és még végrehajtással is megfenyegettek, ha nem rendezem a tartozást idöben. Itt most ki nem végzi a munkáját rendesen?

vomit 2010.07.26. 14:31:26

a huje nevet lehet mar csak a kimulashoz hasznaljak. a tulajdonosvaltas bejelentesevel egy fust alatt atnevezik, nincsen semmi plusz koltseg. szamlat, belyegzot nem hasznal tobbet, nem kell ilyet legyartani. a bankja, a hitelezoi meg deritsek ki valahonnan az uj nevet es tulajt.

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.07.26. 14:32:19

Akkor ezek szerint lehetne Paraszt Gyurcsány Villát Ba Szoka Hátába Kft., esetleg Térdi Gérafar Kamb Eveszedas Zádba Bt. is?

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.07.26. 14:39:50

@Marcellusca: @Rettegő: @Tapmancs: Pedig egyszerű. Visszacsorgatnak nekik pénzt zsebbe. Szerinted miért bérli a lakását és lízingeli a verdát? :)

Periwinkle (aka A 40-es fantomja) · http://cido.blog.hu/ 2010.07.26. 14:47:47

Tehát, ha jól értem, ez afféle marketingfogás, hogy a bajba jutott vállalkozók az új cégükkel már őket bízzák meg mint tanácsadót? Tehát ebből nincs közvetlen haszna, csak közvetetten, az új kuncsaftok révén? Elég meredek ötlet, de ha legális...

S.O.A. 2010.07.26. 14:50:08

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: oké, hogy visszacsorgatnak érte lóvét, de az adótartozás a jogutódot vagy új tulajdonost vagy bárkit nem terhel?? Ha nekem adótartozásom van, akkor csak el kell adnom a céget és csá?

Sátán meg a Jocó 2010.07.26. 14:56:04

gondolom, csinálja ezt még egy darabig, angyalian mosolyogva tárja szét a kezét, miközben egy Kajmán szigeteki számlán gyűlik a mani, majd egy nap fogja magát és élete hátralévő részét mondjuk egy Thaiföldi strandon tölti.

Sátán meg a Jocó 2010.07.26. 14:57:10

@Rettegő: egen, jöjjön már egy szagértő, mert rohadtul nem értem én ezt én sem

Kicsit Karcos 2010.07.26. 15:03:34

Ha egyszer el lehet adni köztartozó cégeket az APEH előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül, akkor miért baj, hogy pont a Sokasara Sárkány Kft. veszi meg?

Kicsit Karcos 2010.07.26. 15:09:08

@Rettegő:

"Ha nekem adótartozásom van, akkor csak el kell adnom a céget és csá?"

Nem csá, hanem szevasz, de amúgy igen. Oszt jónapot.

Miért, ha tartozna Neked az állam egy misivel, zavarna, ha dobnának egy mélt az ügyfélkapun, hogy majd a Húgyos Jóska fogja megadni, felhív majd, rajtuk ne keresd? Nem zavarna? Na ugye.

Ez így teljesen rendben van. Josziptotkajaibrahim.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.07.26. 15:39:53

Cégnév gyakorlatilag bármi lehet, de van pár speciális szabály is pl. megyénként csak egy olyan nevű cég lehet (de országosan lehet több Kiss Bt. is), illeszkedjen a magyar helyesíráshoz (ha magyar szavak szerepelnek benne), vagy hogy híres ember neve csak akkor lehet, ha van egy ugyanolyan nevű alapító (pl. csak akkor alapíthatunk "Deák Ferenc jogi tanácsadó Bt"-t, ha van egy Deák Ferenc nevű tulajdonosunk).

Amúgy gyanítom, hogy a jelképes 5 Ft mellett van még más bevétel is, amit papíroznak le, máskülönben miből élne meg az Erdélyi házaspár (esetleg titokban kaka-pornóznak)?

jozicsenko 2010.07.26. 15:57:06

nevek? ugyanmáá:
kedvenceim:
enni kell 2007 bt
ezjú lájkit bt (így leírva :-) )

Jobbágy 2010.07.26. 16:21:19

Nem ő volt, aki a Célpontban is szerepelt, mert hogy a szekere, hukk miniszterúrék is itt tüntettek el cégeket?

Veder1 2010.07.26. 16:24:57

jános 515-nél a pont. Többféle technika van. Az egyik, hogy csinálnak egy Kft-t számlagyárnak, a fiktív számlákat eladják, Áfát nem fizetnek utána, az APEH 1-2 éven belül észleli, megállapítja a bevételt (ami egyébként nulla, hiszen fiktív volt), rárak ugyanennyi bírságot, megpróbálja behajtani, ha nem lehet felszámolják a céget és kész. Így jöhetnek létre a több milliárdos adótartozások, amik valójában néhány milliós csalások.

Az egész rendszerben az a hiba, hogy az egyes hivatalok nem érnek össze, és lassan dolgoznak (általában leterheltek). Ha egy kft. felszámolás alá kerül, és sejthető, hogy eredendően is csalásra hozták létre, akkor elvileg a felszámoló jogosult az ügyvezető és a tulajdonos ellen is fellépni, mert a törvény lehetővé teszi, hogy ilyen esetekben a bíróság megállapítsa a mögöttes felelősségüket. Ehhez képest ma Magyarországon elvétve indulnak ilyen bírósági eljárások. A felszámolónak nem érdeke, ugyanúgy megkapja a díját, ha egyszerűen be tudja zárni a céget arra hivatkozva, hogy rossz gazdasági döntés miatt fogyott el a pénz, mintha egy költséges és hosszadalmas bírósági eljárásba kezdene a mögöttes felelősség kimondásáért. Persze e mellett az adós cég ügyvezetői, tulajdonosai személyesen is ráhathatnak a felszámolóra, hogy ne csináljon ilyet.

A másik megoldás az lehetne, hogy az ilyen cégek ügyvezetőit tulajdonosait feljelenteni csalásért, érdekes módon akkor általában előkerül a pénz. Sajnos ez sem gyakori 3eljárás Mo-n.

A cikkben szereplő úriember meg úgy jön képbe, hogy a felszámolónak, hitelezőknek, APEH-nak az átvételt követően vele kell tárgyalniuk. Gondolom ezt vállalja be némi csúszópénzért cserébe. Egyébként teheti, mivel a korábbi ügyvezetők alatt történt dolgokért ő nem lesz felelős.

guma 2010.07.26. 16:37:22

@Vödör:

Na végre értem amit eddig csak éreztem itt is, mint a közigazgatás, és az állami szektor minden területén.

Tehát ha van is törvény, egymást nem ellenőrizhetik, egymást nem segítik, és számon sem kérhetőek?
Szép...

djspany 2010.07.26. 16:50:04

@Vödör:
Kedves Vödör ! A hatóságoknak nem feltétlenül kellene összeérni,
Az Apehoz beérkezett negyedéves- havi áfa bevallásokból már - a spec. lekérdezésekkel - megszűrhetőek az ilyen cégek de valamiért ez mai napig nem érdeke egyeseknek pedig 2005 óta ezt már meg lehetne tenni,.

hatesz 2010.07.26. 16:51:31

A korábbi albérletemben a szomszédos könyvelö cég neve TRIPLA PROFIT Bt. volt. A névböl kiindulva ök még nem döltek be...

Sátán meg a Jocó 2010.07.26. 16:58:30

@Vödör: "APEH 1-2 éven belül észleli, "

akkor engem nagyon szeret. két hét után inkasszózik, ezen mindig csodálkoztam

marhaszív 2010.07.26. 18:12:51

Hát ezek az Erdélyiék kiköpött karitatív házaspár... Bizony, erre születni kell! A jó Istenke áldja- és tartsa meg őket jó egészségben.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.07.26. 18:57:04

"Akkor épp 168-at vallott magáénak, de 2009-ben tovább nőtt a szám. "
És ez természetesen az APEH-et nem zavarta.

Bezzeg! Ha egy gombot varrt volna fel számla nélkül bazmeg! Akkor aztán lenne nemulass!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.07.26. 18:59:09

@Sátán meg a Jocó: Te nem segíted valami fejes magánéletét kisebb-nagyobb összegekkel, ez lehet a megoldás :D

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2010.07.26. 19:19:28

Tényleg, miért nincs korlátozva hogy egy ember nevén max x cég lehet?

Corry 2010.07.26. 21:02:09

@Rettegő:
Erről én már párszor írtam ide is, ez a csődtörvény egy kész csőd.
Álljon itt egy régi cikk, még jóval a válság előttről, emlékeztek, amikor még gyurcsánytakarodj volt.
Rövid a cikk érdemes elolvasni egy gondolatot hadd emeljek már ki: a bejelentett felszámolási eljárásokban a hitelezők megtérülése 1% azaz egy százalék körül van !!!
A hitelező alatt itt nem bankot kell érteni, hanem pl. egy építési vállalkozót, aki megcsinál egy másik (ez esetben fő) vállalkozónak pl. 1 millióért valamit, ami addig hitelezés a kisvállalkozó részéről, amíg a fővállalkozó ki nem fizette. Ha nem fizet, akkor statisztikailag 10 ezer forintot lát vissza, évek után...

www.mfor.hu/cikkek/A_csodtorveny_modositasa_utan_is_zavartalan_a_penzeltuntetes.html

Még egy cikk, ebben is van egy szám: országosan több százmilliárd forint tűnik el így:

www.vilaggazdasag.hu/velemeny/publicisztika/fantomok-nyomaban-306658

Sííva 2010.07.26. 21:11:20

@jános515: Engem is megfenyeggettek kb. 840 Ft-os tartozás miatt és hajszálra ugyan így! Felszámolás, levonom, fizesd meg!!! Most olvasom, hogy az a r......dt Győzike négymillióból meg nyaralni, és van egy csomó adótartozása!!! Hogy is van ez kedves APEH! Aki fizet abból még a sz@rt is préseljük ki????? Aki nem az érezze jól magát?????????? Remélem utoljára!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Claritas 2010.07.26. 22:37:22

a csaj pár éve még az út szélén futott,mert kitették a miskolci jogi karról, ahhoz képest most celeb....
érdekes,hogy szerintem nem is nagyon akarja őket senki elkapni,mert lazán járkál mindkettő a városban:P nem hiszem el,hogy egy értelmes hatóság ne tudná valahogy megfogni őket...
tanulság: csak nagyban érdemes csalni,én ha véletlenül eltolok valamit az adóbevallásban,jön a sok százezres fenyegetés akkor is,ha semmi simli nincs benne. ezt kellene megszüntetni, dolgozni kelljen végre,ne spekulálni:P

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.07.26. 22:37:32

Érthetetlen Orbán Viktor álláspontja, amely szerint meg kívánja szakítani a kapcsolatot az IMF-fel, hiszen 2014-ig, a hitel visszafizetéséig erre nincs mód - jelentette ki Róna Péter közgazdász, a Szociális Kerekasztal hétfői rendezvényén.

Kapcsolódó cikkek
"Lehet, hogy Viktátorra van szükség az IMF-fel szemben"
Londoni elemzők: Magyarország rákényszerül az EU/IMF-tárgyalások folytatására
Financial Times Deutschland: Orbán miniszterelnök vonakodik takarékoskodni

A Nemzetközi Valutalaptól kilenc részletben lehet felvenni a hitelt, ebből hét részletet hívott le a kormány, a visszafizetés 16 részletben, 2014-ig történik, azaz addig nem lehet a kapcsolatokat megszakítani - magyarázta Róna Péter.

A 2008-ban aláírt szándéklevél vállalásokat rögzít Magyarország számára, így ha azokat az új kormány módosítani kívánja, akkor az csak tárgyalás útján lehetséges - tette hozzá.

A nemzetközi pénzpiacon Magyarország csak az IMF hitelesítése mellett juthat hozzá további finanszírozáshoz, az Európai Unióval való kapcsolat erre nem ad garanciát - mondta Róna Péter.

Mivel az EU-nak nincs megfelelő apparátusa a hitelfelvevőkkel való tárgyalásra, ezért mindig az IMF-fel együtt tárgyal az adósokkal - figyelmeztetett a volt bankár, aki jelenleg egyetemi oktató.

A bankadóval kapcsolatban az IMF álláspontját ismertette Róna Péter. Eszerint az IMF azért nem kedveli magyar bankadót, mert az egyedi intézkedés, márpedig az IMF azokat a kiszámítható, hosszabb távra szóló lépéseket szorgalmazza, amelyek elősegítik a gazdasági növekedést, márpedig a bankadó nem sorolható ebbe a kategóriába.

A gazdasági növekedést, a nagyon alacsony magyar foglalkoztatási szintet nem képes előmozdítani az Orbán-kormány 29 pontos gazdaság csomagja, inkább alkalmas a felső középosztály megteremtésére illetve megerősítésére - hangsúlyozta Róna Péter.

Taxomükke (UK) 2010.07.26. 22:40:22

Szálljatok már le erről a talpig becsületes, szegény, igaz magyar emberről, a tönkrement vállalkozók jótevőjéről!
:)

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 22:51:27

vége a többezer cég felszámolós magyar játéknak !!!! azonnal vége.
viktor mondta az atv-n. azért 10% a társasági adó, mert pont ennyiért vesznek számlát, ergó mostantól mindenki adózni fog.
mellesleg nem is bevétel csökkenéssel számol hanem, huncutul somolyogva mondta NŐNI FOG

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 22:58:50

de az adóról nem kapunk számlát, azt feketén kell bevinnünk és nem is az apehbe, hanem, hanem na hova, a sporttelepre

Thorwald 2010.07.26. 23:01:11

Magyarorszag, az "en barmit megtehetek" emberek hazaja...
Undorito es felhaborito...

mokas_gizi 2010.07.26. 23:05:35

Lehet hogy elég jól ért az emberke joghoz és elég jól megfogalmazta a szerződéseket stb-stb...

Csak ezek a dolgok egy értelmes ország értelmes bíróságán nem állnának meg mert van olyan is a világon, hogy életszerűség...

Ebből is látszik hogy itt Droid falván szinte bármit meglehet tenni...

egy-fo-epitesz 2010.07.26. 23:07:02

@mokas_gizi: erre mondják máshol igazságszolgáltatás van, nálunk jogszolgáltatás
(se, de ez mind1)

sorozatmania 2010.07.26. 23:29:24

@thorwald: ennyire irtózatosan naiv ne légy már. hasonló minden környező országban van. sőt, majdnem mindenhol európában.

azért ne legyünk ennyire nagyra a magyarságunkkal, hogy minden létező ötletet kisajátítunk.

ehhh 2010.07.26. 23:33:40

Ha egy céget átpaszíroznak egy másikba, akkor a problémás eseteket nem a cégbíróság (ami elég gyors), hanem a rendes bíróságon keresztül lehet intézni. Közben megváltozik a tulaj és az ügyvezető is. Ha "A" kft nevében X aláír egy szerződést, akkor "B" kft Y ügyvezetőjén már nem olyan egyszerű számonkérni. Ha valaki a pénzéért jön, az láthatja, hogy a cég kasszája üres. Elkezdi beperelni az ügyvezetőt, de az újat nincs miért, az adásvétel után meg már nehezebb a régit. A fickó szerintem ügyvéd lehet, ha a százmilliós adótartozást összegyüjtőkről azt feltételezi, hogy "egytől egyik becsületes emberek, akik cége külső okokból ment tönkre". ja.

E.K. 2010.07.26. 23:39:03

Ugyan már emberek!
Ez nem Új keletű dolog!
Itt olyan mesterek voltak a tamítók, mint
Josip Tot és Kalya Ibrahim!

Darth Ratzinger 2010.07.26. 23:47:47

tartozol apehnak mondjuk 100millával, erdélyi úr meg megveszi a céget 5-10milláért(mármint ő kap ennyit, hogy átveszi). átnevezi, telephely változtatás, ilyen papír-olyan papír: ha és mire eljutnának az igazi adóshoz, már régen elévült a dolog. erdélyi úrnak semmi nincs a nevén, csak lófasz cégek, viszont ő nem követett el semmit. behajtani tőle, végrehajtani rajta nem lehet, leültetni nem lehet: céget törlik, a tartozás meg elszáll.

kocsmában már 10-20e-ért is találni olyat, aki átveszi a cégedet.

ámen

Hz 2010.07.27. 00:03:22

Jaj..de gyenge.
Figyuzzatok.
Azt a helyzetet hogy, XY ügyvezetője/tulajdonosa volt egy cégnek ami adótartozást, és/vagy "kamu" számlákat állított ki/könyvelt be, a cég eladása nem teszi semmissé.
5+1év az elévülés itt is, tehát tökmind1 hogy Erdélyi úr, vagy bárki más megvette, attól még XY felelősségre vonható ugyanúgy.
Ráadásul a cég eladása egy hajléktalannak, elérhetetlen külföldinek, az abszolúte bukó kategória, csak annak nem ordít a sziréna aki teljesen hülye.
És valljuk be, az APEH-nál sem (csak) olyanok vannak manapság.

Persze van megoldás itt is..

Kopi3.14 2010.07.27. 00:10:46

Egy apró furcsaság: minden további nélkül lehet céget átjelenteni albérletbe? Nem kell a főbérlő engedélye hozzá? Mert ha ez megy, akkor én a Kossuth térre jelentek minden céget be, és had postázzanak. A végén foglalni is mennek.

Hz 2010.07.27. 00:20:19

@Kopi3.14:
Debizányámhogykell!
Pár éve már.

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.07.27. 01:08:41

@Kicsit Karcos: meg ha el se adod, akkor sincs baj, ha a könyvelésben minden nomrálisan le van könyvelve, akkor Te legálisan akárhány milliárd forint adótartozást felhalmozhatsz, ha az APEH volt olyan barom, és hagyta, akkor így járt. Te akkorleszel felelősségre vonható, ha a könyvelésben csalás, sikkasztás, vagyonkimetés vagy némi csődbűntettre utaló nyom van, de ezt elég nehz megfogni, mert még avagyonimentés se egyértelmű, hiszen, amíg nincs felszámolás alatt a cég, addig azt adsz el, a cégből, amit akarsz (vagyis teljesen kiürítheted legálisan, anélkü, hogy fája a fejed egy percig is.) anyagilag mint ügyvezető és mit tulajdonos se vagy felelősségre vonahtó a kft.d- miatt, mert a kft. lényege pontosan ez. ha minden papír rendben van, akkor naíva széttártod a kezed a milliárodkat követelő APEH felé, és megmondod, hogy sajnso nem tudtad kigazdálkodni az adót. úgy sajnálod, és ez így teljesen legális. de hát ez még csak a felszín...

bonebear · http://cinca.blog.hu 2010.07.27. 01:08:48

Van egy olyan érzésem, hogy még a NER sem fogja átírni a vonatkozó gazdasági jogszabályokat.

Gera 2010.07.27. 01:43:04

Kurvára bírom ebben az országban, hogy a tisztességes emberek vért izzadnak, hogy betartsák a dilettáns faszkalapok által eszkábált naponta változó törvényeket és hogy befizessék az adókat, miközben van egy réteg, aki totálisan büntetlenül szarik az egészre és a hatóságok pofájába röhög. A hatóság meg széttárja a kezét, hogy hát sajnos nem tehet semmit és szopatja tovább, akit lehet.

Persze nem kell elégedetlenkedni, Magyarország még egy alapvetően normális hely, van vagy 150 ország a Földön, ami még ennél is sokkal elbaszottabbul működik, szóval örüljünk annak, amink van.

zsotti 2010.07.27. 03:33:41

E.K. Vág az agyad mint egy SZDSZ-es balta. Ez kibaszottul nem Fideszes találmány, az MSZP is nagy tételben űzte. Csak verd be a Google-odba a Hatzigiannisz Hrisztosz vagy Kime-Net Kft. kulcsszavakat, vagy pl ferenc testvér a saját kezével. Ellentétben viktorral aki értelmes ember módjára legalább outsource-olta...

belzebubó 2010.07.27. 04:40:24

@laspalmas: Nem csak a Soksara de a Hasitasi is rajta van a pdf listán több mint 200 millás adótartozással. Azon a listán amit a pénteki poszthoz linkeltetek. Végignéztem vasárnap a listát és megütötte a szememet ez a hülye név, erre ma kiderül miért is van ilyen idióta neve.

HASITASI HÁRMAS Kft
Asz:13294164-2-11
2800 Tatabánya, Komáromi út 31. fszt. 1.

Megállapított
adóhiány
összege 201 545 000 (Ft)

Nincs nála semmilyen probléma? Ez csak 2 cég ami hirtelen feltűnt nekem a listából és 300 milliós adótartozás!

Khayness 2010.07.27. 04:43:07

Az adókerülés nemzeti sport. Kapupénz, füstpénz, vállalkozói adó, egyre megy. Több évszázados tapasztalata van a magyar népnek ebből.

Rókakígyó 2010.07.27. 07:11:57

Ez a vállalkozás jó válasz arra a rendszerre, amiben élünk. Ő nyíltan csinálja a vezetőink meg álszent módon csinálják és törvénytelenül.

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.07.27. 08:32:34

Elég furi neveket adnak a "cégeiknek": "a Komáromi út 31.-be másik tizenkilenc, különösebbnél különösebb nevű kft. is be van jelentve. Található itt – a cégnyilvántartás szerint – Agyő Április, Ajjaj 14, Bedőlt Bau, Bedőlt Álbau, Biznyisz Szeptember, Finito November, Fuccs Hármas, Hasztalan Egyes, Hűhó 13, Kacifánt Citrom, Káosz Béta, Konyec Június, Lúzer Május, No komment egyes, Sokasara Sárkány és Templom Egere 1, hogy csak néhányat megemlítsünk a listáról." edinaoldala.blog.hu/2010/05/08/vagyonkimentes_zajlik_egyes_vagyonvedelmi_cegeknel

EdinaEdina · http://edinaoldala.blog.hu/ 2010.07.27. 08:33:42

Meg azon is el lehetne gondolkodni, hogy hogyan lehet egy címre 430, vagy 879 ! céget bejelenteni: edinaoldala.blog.hu/2010/06/26/hogyan_lehet_ugyanarra_a_cimre_879_ceget_bejelenteni

t0thl 2010.07.27. 08:53:46

Na és mit vártok egy olyan rendszertől, amelyik úgy működik, hogy a nem csalásra, bedőlésre alapozott cégeket is szopatja pl. olyanokkal, hogy be kell fizetni az adót valójában soha nem megérkezett bevételek alapján ? Hogy nincs összehangolva még az sem, hogy bejött-e az a kurva pénz a kiállított számla után, vagy sem ? Persze lehet tologatni csak közben a vállalkozó agyvérzést és gyomorvérzést kap az idegtől.

Alex3000 2010.07.27. 09:13:46

Élhetetlen ország, szánalmas nép, megérdemli, hogy pusztuljon! Én annak drukkolok, hogy fogyjon a minél gyorsabban a népesség számláló!

Ironka 2010.07.27. 09:24:38

Nem tudom mennyire becsületes az a Vállalkozó, aki a Megrendelőtől lehúzott cirka hetven millióval lép meg a hitelezői, alvállalkozói elöl és menti át a cégét, megfordítva a cégnevet ezen a tatabányai cégen keresztül???!!!:) Az APEH-nak nem lenne ott dolga??? Bár még ahol van, ott sem dolgoznak...

Hz 2010.07.27. 09:33:25

@laspalmas:
Nem mondtam hogy mese, csak faszság.
Illetve a jogi alap meglenne a büntire, az meg kb. sosem tudjuk meg hogy miért nem pálcázzák meg az elkövetőket.

Phxmike 2010.07.27. 09:33:57

@Vödör: Igen, es meg azt hozzatennem hogy a felszamnolonak ahhoz is joga van hogy hmm.. ha jol emlkeszem az utolso egy evben kotott valamennyi szerzodest felulvizsgalja es utolag megtamadja ha ugy gondolja hogy az a ceg erdekeit sertette. Tehat pl azt a szerzodest is meg lehetne tamadni amivel 5 ft-ert atadtak a ceget a posztban szereplo uriembernek es akkor maris az eredeti vallalkozon lehetne a felelosseget elverni. A vagyonkimenteseket es az ilyen helyzeteket tokeletesen a JELENLEGI jogszabalyokkal es jogi kornyezettel is meg lehetne akadalyozni ha a hatosagok akarnak. De nem akarja....

A penz mindenhova odafolyik.... valahogy...

Akik nem ertik azoknak roviden arrol van szo hogy egy 100 millio adosasgot felhalmozo ceg az valojaban nem halmozott fel 100 millio veszteseget. Az a penz megvan csak mas szamlakkal vagy mas modon eltuntettek. TEhat mar zsebben van. Hogy hogyan az most nem szamit nem reszletezem. A lenyeg hogy ha megtartana a ceget az urge akkor a tulajdonso vizsgalhato lenne. De igy hogy eladja a tartozast az uj tartozast atvevovel kell hogy targyaljon a hatosag es mivel o meg irat is egy papirt hogy nem tudott semmirol nem is lehet vele csinalni semmi,. A cegeket felszamoljak mivel neki sincs vagyona. Hallottatok olvastatok berelt lakasban el es lizingelt autoval jar. Ezek egyiken sem tud mit behajtani senki tehat megfoghatatlan 5ft-os jovedelemmel rendelkezik abbol sem lehet letiltani.
A vallakozo meg a zsebbre rakott 100 millabol mondjuk ad neki 10%-ot az ugyletert persze szinten zsebbe. Igy mindenki jol jart. Kive mi adofizetok.

A felelolsoket nem a vallalkozo es a cikkben szereplo uriember szemelyeben kell keresni szerintem!!!
Hanem a hatosagok kozott. Akik nem tesznek semmit. Hiszen mi rajuk biztuk a nemzetgazdasag vagyona feletti orkodest. Es ahogy az egyik posztolo irja 674 Ft tartozasert az apeh elarverezi a hazadat is de 100 millio mar nem erdekli. Ezen kellene valtoztatni.
Ugyanis ez azert van mert:

1. Tudja hogy te be fogod fizetni es ha megsem rajtad ugyis be tudja hajtani.
2. A 100 milliot csalo vallalkozonak ugyis jobb ugyvedei konyveloi vannak tehat minek kinlodni mondjuk 1000 darab ilyen "nehezugy" csalo megfogasaval mikor millioszamra vannak magyar kisemberek akiket lehet orrba szajba szivatni es senki semmi nem vedi oket a "hivataltol"

Ennyi.

Vérnyúl, Döme, Dagi, Fufu, avagy a Jó, a Rossz, és 2010.07.27. 09:38:36

ezt hívják szervezett bűnözésnek.

és megoldható lenne néhány egyszerű jogszabály módosítással:
nem csak vezető tisztségviselők esetén, hanem az alapító tulajdonosok között is az alapítás feltétele legyen a büntetlen előélet, és az, hogy nem lehet sem vezető tisztségviselő, sem tulajdonos 5 éven belül olyan cégben, amely kidőlt, bedőlt, tartozást halmozott fel.

és hogy a cégbíróság ne írathasson át akármilyen adásvételi szerződés alapján olyan cégeket, amelyeknek nincs nullás apeh tartozásról szóló papírja, vagy amely nem hozza ki legalább nullára az éves mérlegét.

karolyist 2010.07.27. 10:28:05

Mi a fasznak fizetjük az APEH-et?

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.07.27. 11:12:55

Egyszerűen csak "0"-ás céget lehessen adni venni. A többit meg csak a hiány megfizetése után.
Egyébként elmondta a csávó a tuttit. Hogy Ő aláiratja a tulajjal, hogy semmit sem tud. Így Ő sem. Miután eladta a régi tulaj nem vonható felelősségre az újnak meg ott a nyilatkozat. Oszt szopjon lovat az APEH!. Ja s ha jól tudom inkasszót az APEH csak EGY db számlára tesz. Tehát ha van 20 számlád akkor amin nincs pl inkasszó azon mehet tovább a biznisz!

roxxtar 2010.07.27. 11:25:53

zero · vastagbor.blog.hu/ 2010.07.26. 13:58:56: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD ezen mekkorát röhötem :DDDDD

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.07.27. 11:57:54

@Noname Cowboy: Bár a vásárlás részt jobban át kéne gondolni, mert oké, hogy a fenti köcsög párocska ezt csinálja, de ne feledd, hogy más azért vásárolhat fel veszteséges cégeket, hogy utána helyrehozza őket.

Mónika az utca lánya 2010.07.27. 21:50:50

Tisztelt Mindenki!
Egyenként is meg-meg szólíthatnálak benneteket (már előre is bocsi a tegezésért, de látom, ez itt így dívik), de ha megengeditek csak egy-egy nevet emelnék ki a kommentekből, mely számomra tetszett vagy esetleg megrázó volt.

Ha nem tisztult le előttetek én vagyok a fél köcsög az egy egész köcsög házaspárból....:)

Vödör hozzászólása már majdnem érinti az igazság fonalát, de azért van mit még tekerni rajta...

Claritas!
Látom helybeli lakos vagy és NŐ, már ha ilyen stílusban való beszédet használ e egyáltalán egy nagybetűs nő. Nem tudom eldönteni, hogy az irigység vagy a durcásság ül ki szavaidra, tán bánod, hogy ebből is kihagytak, mint sok minden másból? csak figyelmedbe szeretném ajánlani az általad idézett ősi mesterséget, látod... milyen nagyra is lehet jutni onnan!!!!!! Próbáld ki, most úgy is meleg van, nem fázol meg..hátha neked is sikerül. Még valami.. nem kívánom leírni fantasztikusan sűrű és forgatagos életutam kislányos, de egyben elragadó történetét, de szólnék arról, hogy nem rúgtak ki semmilyen egyetemről, és azóta van 2 diplomám, és jelenleg is a jogtudományok egyetemére járok, ahol évfolyamelsők közé sorolják számomra kedves nevem, mely előtt a jur dr. cím is megjelenik a közeljövőben. De én nem haragszom rád, mert nekem a rossz, mocskolódós irományod is felüdülést hoz, mert addig is beszélsz rólam és viszed a hírem amerre is mész:):):) hálát rebegek érte!!!!

Nos! Azt hiszem nem lenne itt elég hely s idő, azon módra, hogy kifejtsem mit és hogyan is teszünk, és főleg azt hogy miért. Tekintettel arra, hogy a hozzászólásaitokból tényleg csak kergetitek, találgatjátok hangos szavakkal kísért tevékenységünk miértjét, így veszem a bátorságot kitéve kényeteknek-kedveteknek, és egy parányi kis kukucskálót nyitok nektek, hogy láthassátok a munkánk szexi (claritas kedvéért) táncunkat..:)

2005. 07. 07. napján egy szerelmes törvény lépett hatályba, a LXIX (69 :)..) tv. , mely kimondja, hogy aki a gazdasági társaságát átruházza, és az új ügyvezető, vagy a tagok illetve az új székhely nem lelhető fel a későbbiek folyamán, akkor visszamenőleg 5 évvel, aki a társaságban tulajdonos vagy ügyvezető tisztséget töltött be, teljes magánvagyonával felel a társaság tartozásaiért.
Mindenki előtt ismeretes, hogy ezen tv-t megelőzően hontalanoknak, "sötétebb bőrszínű" személyeknek adták el a bajban lévő társaságokat, na éppen ezt akarták ezzel a jogalkotók kiküszöbölni (pl. tehát Josif T. esetét). Így jöttünk mi a képbe.
Meg kell még jegyeznem ehelyen, hogy sok problémával kerestek meg minket, a felszámolók viselkedésével illetve fenyegetésével (tisztelet a kivételeknek, mert vannak!!), hogy csődbűntettel vagy számvitel megsértésének vétségével feljelentést tesznek az ügyvezetők ellen ha nem fizetnek kis plusz pénzt a számukra.
Ezek ismeretében döntöttünk úgy, hogy megtanuljuk a felszámolási eljárások csinnyát-binnyát (remélem helyesen írom..pff) és mint mi, egyenrangú partnerek nézünk szemtől szembe a rettegett mumussal, a felszámolóbiztossal.

Egy szó mint száz... nem csalunk adót, nem állítunk ki semmilyen fiktívnek vélhető számlákat, nem menekítünk ki vagyon s ehhez semminemű segítséget sem adunk, csak a felszámolókkal felvesszük a kapcsolatot és a Cstv. (csődtörvény) által taxatíve meghatározott mozzanatokat megtesszük a kijelölt felszámoló felé, mint az átvett társaság utolsó vezető tisztségviselője. Körülbelül nagy, de tényleg elnagyolt vonalakban ennyit.
Természetesen állok szolgálatotokra, ha lenne kérdés, akkor részletekbe belemenően is kommentálom a kis munkánkat, vagy személyesen is segítek bárkinek, ha cégében problémák adódnak vagy csak egy két ügyes gazdasági, üzemeltetési, takarékossági stb. meglátásra lenne szüksége (30/ 684-8729)

Vagyonosodási vizsgálaton minden éven átestünk, visszamenőleg 2003 évig, de nincs eltérés a bevallott és leadózott jövedelmünk és a megállapított között. Sajnálatomra, nem azért van ez így, mert valahol, valamilyen kimondhatatlan, főleg leírhatatlan nevű helység banki helyiségének zugában lévő trezorunkban őrizzük megszámlálhatatlan vagyonkánkat, hanem azért az egyszerű oknál fogva, mert nincs vagyonunk. Mindketten bejelentett bérért dolgozunk, mely után mint minden állampolgár adót fizetünk, nem az 5 forintokból élünk (már azért sem mert annyiért vesszük át a társaságot, így azt nekünk kell kifizetnünk az eladó felé, s nem ő fizeti nekünk :) s virulunk, hanem a fizetésünkből tartjuk fenn magunkat, nem túl fényűző, de azért átlagosnak mondható (tudunk mindig mit enni és inni.. a többit nem részletezem.:)) tengődő :) életünket.

Nem akarlak benneteket hosszúra nyúló irkafirkámmal tovább untatni, így bucsúzom s mindenkinek szép, vidám napokat..órákat..perceket kívánok!!!!

UI:
A párom mindenképpen ragaszkodik hozzá, hogy írjam meg: nem vagyunk házasok!!!! Látszik, férfiból van..:):) (megjegyezném, ami késik nem múlik, tehát Claritas erről már lecsúsztál..bocsi:)

Mónika

Horizont 2010.07.28. 06:01:57

@Mónika az utca lánya:
Nagyon találó a neved! Passzol. Lehet, hogy törvényes amit csinálsz a kedves "nem" férjeddel:(
De ez nem azt jelenti, hogy ti milyen jók vagytok, hanem szarok a törvények.
Nyugodt az alvásod? Álmodni szépeket szoktál? :(((

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.07.28. 06:24:10

@Mónika az utca lánya:

Szia!

Mindig öröm, ha az érintett kommentel, köszönjük!

Corry 2010.07.28. 10:36:45

@Horizont:

Ahogy nézem ők már nem követnek el törvénysértést és még jól is aludhatnak. Túlságosan a szem előtt vannak már és a legkisebb baki esetén már megfognák őket.

Az Erdélyi úr Laspalmas által idézet nyilatkozata a mérvadó:
--
Az átvett cégek is jól járnak: "Erdélyi elmondása szerint nem azt a feladatot vállalja magára, hogy eltüntesse a "szennyest". Ő csak megszabadítja a csődbe bent naiv és ártatlan vállalkozót a "sárdagasztástól", fogalmazta meg a lényeget a tatabányai vállalkozó."
--

Vagyis magyarul mondva: ők már egy teljesen kiürített céget vesznek át és azt becsukják. Ennyi.
A cég kiürítését (amely azért az esetek jelentős részében törvénysértésekkel is jár) ezek szerint nem ők végzik. Ha jól értettem a dolgokat.

Megjegyzem, és linkeltem be fentebb cikkeket, hogy a csődtörvény minden változtatásánal erős tiltakozás volt, amit természetesen nem vettek figyelembe, mert az előző kormány azért nem arról volt hírwes, hogy itt rendet szeretne az országban. Létrehoztak egy zavaros törvényi szabályozást, aminek folytán pár bankadónyi pénz azért szőrén-szálán eltűnt. Ennyi, de ezen gondolom már senki nem lepődik meg, legfőképp ezen a blogon.

Kicsit Karcos 2010.07.28. 10:53:27

Másik poszt alá már leírtam, de azt hiszem, ide is nagyon illik:

1. ne lehessen tartozással terhelt céget eladni anélkül, hogy a hitelező (pl. APEH) ehhez előzetesen írásban hozzá ne járult volna.

2. nyújthassanak be az állami intézmények (pl. az APEH) törvényjavaslatokat az országgyűlésnek, amikről változtatás, bizottsági faszkodás meg egyéb hókusz-pókusz nélkül szavazzon a téház IGEN vagy NEM.

Horizont 2010.07.28. 15:35:49

@Corry: Nem forgok "ilyen" körökben hál istennek. Attól, hogy a jogszabály vagy törvény megenged valamit, vagy nem tiltja még nem biztos, hogy mindent megcsinálnék. Na ez az eset se egy hófehér tiszta mesécske, az még innen alulnézetből is látszik. Az, hogy ki mennyire és mitől tud jól aludni embere válogatja....

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.07.28. 20:42:12

@Mónika az utca lánya:
Szia!

A tevékenység - amit most életvitelszerű cégátvételnek neveznék így hirtelen - időráfordítást igényel. Ezt nyilván ellentételezni kell, hiszen tanulhatta mindenki közgázból, hogy a bér a feláldozott szabadidő ellentételezése...
Jól gondolom, hogy van egy 1 db statikus Tanács- és munkaadó Kft., melynek alkalmazottjaként keresitek a kenyeret? Az pedig a nem "bedöntött" cégek tulajdonosainak éppen futó cégeivel köt tanácsadói szerződéseket?

Mónika az utca lánya 2010.07.28. 21:54:47

@Horizont: Köszönöm, hog találónak nevezted, de nem enyém az érdem, harem claritasé az érdem, tőle oroztam el.
Remélem, te sem vagy a láthatàr láthatatlan délibábja

Mónika az utca lánya 2010.07.29. 00:16:47

@Horizont: Hát nem sikerült szépen megírnom leleményes válaszomat, mert nem rendes gépnél ültem, így nagyon nem láttam, mit s hogyan is gépel kezem..ez mentségemre szóljon..
de azt hiszem nem kell neked magyarázkodnom..minek is?

Mónika az utca lánya 2010.07.29. 00:34:39

@Corry: Megtiszteltetés, hogy bekerültünk a blogba általad, ezt nem ironikus megjegyzésnek szántam, hanem ténylegesen így látom. Az az atomnyi probléma zavar csak engem, hogy ezek a snittek egyoldalúak. Fura, soha sem jelenik meg az amiket mondunk, valahogy átalakítva, kivágva, átírva látom viszont nemlétező szavainkat vagy véleményünket, de ez a bulvár, a médium bűne.. a hírérték a fontos, ugye bár!!!

Igen, jól látod a dolgot. Mi a felszámolásokkal kapcsolatban lépünk be a körbe, az átvett társaságokat nem mi irányítottuk, vagyon s munkavállalók nélkül adják át nekünk. Hasonlíthatnám ahhoz, hogy a lerobbant, tartozásokkal terhelt vagy éppen semmire sem kellő gazdasági társaságokat elhantoljuk, azaz kivezetjük a cégnyilvántartásból, törvényesen lezárjuk, megszüntetjük.
Én tényleg nem nagyon fogom hol itt a baj... miért ne tudnék nyugodtan aludni...???
Egy műkörmösnek, kocsmárosnak, kőművesnek miért kellene értenie a Cstv-hez? Én sem tudok porcelánt rakni, festeni, falat húzni..mi ehhez értünk, a joghoz s ebben nyújtunk azok számára segédkezet, akik megkeresnek minket és igényt tartanak a tanácsainkra, tapasztalatainkra. Ha lehetőségetek nyílik nézzetek fel a Cégközlöny internetes ingyenes oldalára, ott naponta jelennek meg a legújabb felszámolási eljárás alá eső cégek..és abból nem ezek a vicces kedélyű, általunk képviselt romhalmazok vannak túlsúlyban... tehát nagyban valószínűsíthetem, hogy nem mi tesszük tönkre a magyar gazdaságot, sőt mi biztosan nem, mert mi éppen azon munkálkodunk, hogy tisztességesen le legyenek zárva ezen társaságok.
Szerintem csak az a problémája minden kedves olvasónak, hogy milyen nevekkel illetjük "gyermekeinket"... hát de kérem, ennyi munka mellett, már had szórakozzunk mi is egy kicsit:):)
Komolyan, meg van ennek is a miértje..de ezt majd legközelebb..ha érdekel benneteket elmesélem.

Jó éjt!

Mónika

Corry 2010.07.29. 12:17:11

@Mónika az utca lánya:
Elképzelhető, legalábbis nem kizárható, hogy valamilyen szinten én is résztvettem az érdeklődés felkeltésében, de az igazi érdem laspalmasé.
Titeket csak illustrációnak használtalak esetleg fel, ami engem igazából zavar az, ha egy számot kéne mondani, azt mondanám, hogy 1% vagyis ennyi térül meg ma a hitelezőknek a felszámolási eljárások során.

Bevallom őszintén és is rosszul értékeltem a Ti szerepeteket is, ami a leveled és a végiggondolás alapján tisztult le.

Irod, hogy nem érted, mi veletek a baj. Meg szeretném magyarázni és ez részben válasz és összefoglalás lenne @Horizont: nak is.

Két állítás igaz, szólj ha tévedek:

1. Azt írod, hogy a rólatok írt "snittek" tévesek. Nem szakemberek írják nem szakembereknek és a mainstream média ilyen. A blog annyiban más, hogy itt Te is pontosíthatod a képet a hozzászólásoddal.

2. Ahogy konfirmáltad, a cégeitek már üresek, stb. Nyilván ezek a cégek nem véletlenül lettek üresek és jogos szerintem az a feltételezés, (némi eufemizmussal), hogy esetleg egyes esetekben nem a legtisztább módon ürültek ki. Ezt a "nem a legtisztább módot" a Ti kontótokra írják, azért, mert nem vagytok szakemberek. Erre persze Ti rátesztek egy lapáttal, ahogy elnevezitek a cégeiteket és ezért vagytok Ti a "hibásak".
(Ezek szeritn pont annyira vagytok a hibásak, mit a sírásó, aki a rablógyilkosság áldozatait is eltemeti, a többi egyébként hagyományos úton elhalálozott ember mellett).

Maga a csőd/felszámolás, annak résztvevői és a törvényi háttér: hát ez egy tipikus Vastagbőr történet lenne, de ez egy másik mese már...

Corry 2010.07.29. 12:22:17

@Mónika az utca lánya:
Egy mondatot nagyon elírtam, meg kellett álljak egy félórára és a mondat eleje és a vége máskor íródott. Bocsi :-)

A teljes 2. pontot újra beilleszteném:

2. Ahogy konfirmáltad, a cégeitek már üresek, stb. Nyilván ezek a cégek nem véletlenül lettek üresek és jogos szerintem az a feltételezés, (némi eufemizmussal), hogy esetleg egyes esetekben nem a legtisztább módon ürültek ki. Ezt a "nem a legtisztább módot" a Ti kontótokra írják, azért, mert ők (az újság és a blogírók) nem szakemberek. Erre persze Ti rátesztek egy lapáttal, ahogy elnevezitek a cégeiteket és ezért vagytok Ti a "hibásak".
Mivel viszont a cég felszámolása során időnként előfordul egy-egy nagyobb disznóság és Ti vagytok az utolsó láncszem, ezért a laikus szemlélő a Ti nyakatokva varrja az egészet...
(Szerintem egyébként pont annyira vagytok a hibásak, mit a sírásó, aki a rablógyilkosság áldozatait is eltemeti, a többi egyébként hagyományos úton elhalálozott ember mellett).

Horizont 2010.07.29. 15:06:41

@Corry:
Azt kellett volna írnod, hogy pont annyira vagytok hibásak, mint a sírásó aki a rablógyilkost is eltemeti. Nem az áldozatait. Na nekem innen alulnézetből csak annyi a véleményem, ha én sírásó lennék nem temetném el a rablógyilkost még ha ki is rúgnának miatta.....

Corry 2010.07.29. 16:01:41

@Horizont:
Akkor orvosnak se menj, mert ők néha bizony még a rablógyilkost is meggyógyítják.

Egyébként meg a sírásó perspektívájából a rablógyilkos teste ugyanolyan, mint a többi: el kell temetni és kész.

Visszatérve az eredeti történetre: adott egy csődtörvény, amit tódoztak fódoztak, valhogy úgy, hogy azért bizonyos embereknek meglegyen a mozgásterük a vagyon kimentésében. Ehhez még jön az is, hogy a felszámolás egy bírósági eljárás és ugyebár a magyar igazságszolgátatást nem kell senkinek sem bemutatni (lásd még: önmagától is független bíróság).
Hát itt tartunk.

Mónika az utca lánya 2010.07.29. 16:10:15

@Corry: Nos nem sokat tévedsz, de ez ennél sokkal de sokkal bonyolultabb... mi csak egy szemecske vagyunk -ahogy írtad - az egész láncolatba, hidd el, de nem akarlak győzködni, nem járulunk hozzá semmi olyan eseményhez, ami vagyonkimentéssel párosulhatna.. Az hogy a felszámolás után max 1 % térül meg a hitelezőknek, arról sem mi tehetünk. Sokszor előfordult már, hogy munkaerkölcsönzéssel foglalkozó céget adtak át és abban letétbe kell helyezni banki számlán régen 1 milliót, mostani szabályok szerint 2 milliót. Én tájékoztattam a felszámolóbiztost a letéti számláról, ő arról fel is vette a pénz és láss csudát, a felszámolói zárómérlegben 974 ezer forint felszámolói költséget állított be..nekem nem tisztem minősíteni senkit, de azt hiszem az írottak magukért beszélnek..és mondhatom nem egy ilyen esetem van.
Azt, hogy vagyon nélküliek a társaságok, azt általánosan írtam, több olyat is tudok mondani, ahol balatoni ingatlan, autók stb. volt még található a tárgyi eszközök oldalon, amelyet mindig átadtunk a felszámolóbiztosnak. Hisz valaki itt jól írta, annyira ránk vannak kattanva a hatóságok, hogy ha bármikor is kivettem volna akár 1 forintot is az átvett társaságok vagyonából, akkor már nem itt írogatnék, az elhiheted....

Tényleg nem akarlak benneteket fárasztani, vagy megerőszakolni nézeteimről vagy munkánk legális voltáról, mert ennek semmi értelme sem lenne..de rengeteget dolgozunk, velük, nem hagyjuk sorsukra a cégeket. Gondold csak el, ennyi társaságnak mennyi levele jön naponta, kezelni kell, válaszolni, esetleg perbe kényszerítenek, így ott képviselni a társaságot...és mögöttünk nem áll hadseregnyi irodista, nem lenne miből fenntartani. Csak ketten csináljuk az egészet, visszük az ügyeket, csináljuk a dolgokat.
Miért..miért éri meg..hihetetlen, na ne mesélj már.. mondhatnátok...
Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni.. tehát nekem a jövőm miatt!!!! Ezt azt jelenti az én nézetemből, hogy amióta ezzel foglalkozom, rengeteget tanultam az APEH eljárásairól, a VPOP felületes nyomozásairól a felszámolók valódi arcáról stb. amelyhez folyamatosan jogszabályokat bújtunk, beadványokat írtunk egyszóval nekem a jogtudományi egyetem "könnyebb" elvégzéséhez ez nagyon sokat segített.... mind a jogi szókincsemet, mind a jogi szövegek értelmezéseit, mind maga a jogszabály ismeretemet köszönhetem ennek a dolognak!!!!!

Hiszed vagy sem, de ez a valóság s nem kell mögé látni semmi különöset! Egyszerű ez csak az emberek szeretnek mindig különböző képeket kreálni..hozzátenni, de ez már csak így van..együtt élünk benne!!!!

Mónika

Mónika az utca lánya 2010.07.29. 16:23:02

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓:
Szia!
Nos, az előzőekben leírtam, hogy hát tényleg nem vagyunk megáldva sok időhiánnyal..:)
Igen is meg nem is (R-GO :))... Van rendes cégünk, amiben dolgozunk, de nem kötünk tanácsadói szerződéseket - nem vagyunk mi a parlamenti egyedek - hanem megbíznak bennünket cégalapítás előkészítésével, módosítással vagy APEH előtti képviselettel, székhelyet is biztosítunk más jól működő társaságoknak stb. egyszóval gazdasági tanácsadók vagyunk jelenleg és soha nem kötöttünk állandó szerződéseket semmiféle társasággal, mert az ügyfeleink mindig mások.. csak hívnak, jönnek és mi meg a szolgálatukra vagyunk a segítségünkkel, ha tudunk..természetesen ez már nem a két szép szemed kategóriájába tartozik, hanem ezért ellenszolgáltatásként pénzt kérünk, melyről számlát állítunk ki. Az én cégemet minden negyedévben szétszedi az APEH, így nem nagyon tudnék cicázgatni senki atyafiával....
Kb. ennyi, röviden, velősen.

Mónika

Corry 2010.07.29. 16:27:29

@Mónika az utca lánya:
Szerintem azt leírtam, hogy Ti már csak "elássátok" a céget. A mostani médiafigyelem mellett bizonyára ha valami ilyesmit csinálnátok most, vagy tettetek volna régebben, abba már belekapaszkodtak volna.

Ettől még a cégeket minden bizonnyal kipakolták valakik. Legalábbis az esetek egy részében. Én a törvényt és annak gyakorlati felhasználását minősítettem az 1% -al.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.07.29. 16:54:21

@Mónika az utca lánya:
Köszönöm a választ, de egyet, - még a kíváncsiságom miatt - kérlek konkretizálj:
A megszűnő cég lehúzása a klotyón és egyes új szerződések között ok-okozati és tulajdonosi köri kapcsolat fennáll-e, avagy tagadod? :D

Horizont 2010.07.29. 17:18:23

@Mónika az utca lánya:
Tehát akkor minden tiszta, erkölcsös, csak segítetek a cégeken, kimondottan a jövőd miatt, tanulmányi céllal,pénz nem is igazán számít, iszonyatos sokat dolgoztok, nem kell mögé látni semmit, mi vagyunk a hibásak amiért mást látunk! Hát mit is mondjak? Bocsánat érte. Mármint a gondolatainkért. Ez már csak egy ilyen világ..."de ez már csak így van..együtt élünk benne!!!!"
Oké törvényes, oké szétszed az APEH 3 havonta (ez azért túlzás szerintem) de mégis a neved adod valamihez.....

Corry 2010.07.30. 07:20:06

@Horizont:
Egyébként minden valószínűséggel jó helyen kapisgálsz. De ne a Mónika legyen a célpont, szerintem. Ők minden bizonnyal betartják bötűről bötűre a törvényeket, mert már a hatóságok "ismerik" őket. No persze a Nincsmegalóvé Kacifánt Kft. névbe nem köthetnek bele, de feltűnt nekik, egyébként a névadás még önmagában nem lenne baj.

A baj szerintem ott van és csak annyit kéne tenni, hogy eljárás alatti cég nevét ne lehessen megváltoztatni, illetve az eljárás minden hirdetményét az összes (vagy az előző évben érvényes) előző nevével együtt kellene szerepeltetni. Példul.

A baj a törvényi szabályozással van, egyébként nézd meg az első bejegyzésemet, linkeltem be két cikket, ott azonnal kritizálják a szakértők a törvényt, azonnal rámutatva, hogy hol lehet kijátszani.

Csak hát ugye az előző kormányoknál ezek szerint nem igazán az volt a cél, hogy tiszta és követhető szabályozás legyen, mert akkor nem lehet a zavarosban halászni.

Horizont 2010.07.30. 18:43:40

@Corry: "Erdélyi elmondása szerint nem azt a feladatot vállalja magára, hogy eltüntesse a „szennyest." Õ csak megszabadítja a csõdbe bent naiv és ártatlan vállalkozót a „sárdagasztástól", fogalmazta meg a lényeget a tatabányai vállalkozó."
Csődbe ment naiv vállalkozó????Biztos, hogy mindegyik az??? Hahahaha...
Nem Mónikát akartam célpontommá tenni, csak ő válaszolt.Ebben a sodrásban kis falatka vagyok én az ilyen nagy cápaszájhoz. Én csak azt tudom, hogy hiába van rá jogszabály, törvény, ha én tudom, látom, hogy ez nem helyes akkor én nem adom a nevem hozzá.Nem merülök alá még sok pénzé se. Én még így nevelődtem:)Tudod aki korpa közé keveredik felfalják a disznók:) Előbb vagy utóbb!

Corry 2010.07.30. 20:40:52

@Horizont:
Nem mindegyik naiv vállalkozó, ez biztos. Ő egy bérmunkát végez, mert azért egy vállalkozás megszüntetése elég sok levelezést stb. igényel. Nem is egy fennkölt munka az is biztos. Nomeg az is, hogy közben elég sok romlott erkölcsű ember is alapít céget és szüntet meg. A jogászok általában nem morális, hanem a jogi oldalról közelítik meg a dolgokat és törekednek legalább a törvények betartásának a látszatát hozni, vagy legalábbis azt kikerülni, hogy rájuk lehessen bizonyítani olyan törvénysértést, amit komolyabb szankciókkal jár. Jogállam van, kérem szépen... :-(
(Megjegyzem, hogy mindamellett, hogy ez az egész nekem sem tetszik, nem nagyon tudok jobbat hirtelen kitalálni).

Én egyébként azért címeztem Neked a hozzászólásomat, hogy felhívjam a figyelmet a két megközelítés közti különbségre, ami mellett egyébként a cél azonos: tisztességes felszámolások sokasága.

Te az egyén oldaláról közelítetted meg: ne vegyen részt senki erkölcstelen, nem tisztességes dolgokban, még a felszámolási eljárások során sem.

Én pedig a törvényhozás oldaláról: miért kell olyan törvényeket hozni, ami könnyen kijátszható és a betartása esetén is nagyon sok embert lehet megkárosítani. Miért jó az, ha eleve olyan törvény készül, ami elősegíti a zavarosban halászást? Miért nem lehetett a törvényt véleményeztetni a szakemberekkel, akik sok céges eljárást vezettek le? Azt hiszem a csődtörvényünk nem lóg ki a sorból, számtalan jogszabályunk van, amit rendbe kéne tenni. A többi területen már zajlik az országban, még a csődtörvény hátravan.

Horizont 2010.07.30. 21:25:55

@Corry:
Na látod ezért (is) szeretem ezt a blogot és a kommentelést:) Sokat tanulok.
Nagy vélemények ha találkoznak, vagy ha elmennek egymás mellett:)
Mindenki másképp lát mindent. Igen én az egyén felől közelítek, és nagyon de nagyon érzelmi alapon!
Az egyensúly miatt ilyen is kell:)
Képzeld milyen jó lenne ha senki nem venne részt erkölcstelen, tisztességtelen dologban:))