Skip to content


       Szűrés lista

Cigizni már nem lehet az aluljárókban

A Fővárosi Közgyűlés június 3-ai ülésén döntött arról, hogy megtiltja az önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában álló 72 aluljáróban a dohányzást.

Nagyszerű.

Mindenki képzeljen egy "átlagos életképet" a Nyugati vagy a Blaha aluljárókból, majd tegye hozzá ezeket az új elemeket:

1. A Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. a dohányzási tilalomra figyelmeztető táblákat helyez el az aluljárók és a metrók kijáratainál.

2. A táblákkal együtt a bejáratoknál csikktartókat is felszerelnek.

3. A rendelet betartását a Fővárosi Közterület-felügyelet ellenőrzi majd. A felügyelet munkatársai az első időszakban csak figyelmeztetik az aluljárókban dohányzókat, valamint szórólapok átadásával tájékoztatják a lakosságot.

Szóval csütörtöktől már nincs több dohányzás az aluljárókban, a kedves és törvénytisztelő budapesti világpolgárok már alig várják ezt a napot ...

Így már csak a következők maradnak:

Kurválkodni
lehet.
Illegálisan árulni lehet. "Csaaak egy százas a barack."
Lomis vackokat árulni lehet.
Hajléktalanként ott élni.
Koldulni lehet.
Gördeszkázni lehet.
Húgyszagban várni a barátnődet.

Kimaradt még valami?

Címkék: budapest

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr832192869

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Aluljáróban dohányzik? Mától büntetik! 2010.09.01. 09:20:02

Feljelenthetik és 30 ezer forintra bírságolhatják meg szerdától, aki rágyújt Budapest aluljáróiban. A területeket térfigyelő kamerákkal és a közterület-felügyelőknél lévő minikamerákkal is szemmel tartják.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nagydee 2010.08.02. 13:16:16

szerintem ebből ez lesz:

-a dohányosok egy része nem tud menet közben rágyújtani, úgyhogy felér a lépcsőn, meg még egy lépést (biztos, ami bizos) és lecövekel rágyujtani. jobb esetben már a szájában van a cigi, rosszabb eseben akkor áll neki előkotorni a kellékeket.
-a lejáratok szélessége a felére csökken, mert tuti lesznek olyanok, akik megállnak a szélen, hogy azt az egy-két slukkot elszívják.
-ebből következően nem fog tudni a nemdohányos úgy kijönni az aluljáróból, hogy ne kelljen tömény füstön átverekednie megát.
-szintén ebből következően ha raknak ki szemeteseket, akkor bokáig, egyébként térdig fogunk járni a csikkekben.

eszkep 2010.08.02. 13:18:58

OFF
Tipp: régen "metróztunk" itt a Vastagbőrön... Szerintem aktuális lenne ismét:
index.hu/belfold/budapest/2010/08/02/szamos_sebbol_verzik_az_alstom_metrokocsi/

Homeoffice 2010.08.02. 13:19:34

@volánrulz:

Így van..
A cigi öl!
2010, Augusztus 02. 16.00
Nyugati aluljáró

Norvég benszülött (Megfáradtan a munkától) :
Dikk má Gádzsó, van - é Cigid?
Normális (Államrasszista) Polgár:
Nincs!
Norvég:
Adjál me Megdöglesz!
Normális (Szemében a NER szellemisége)
Nem dohányzom, nincs nálam...
Norvég:
Kabumm!

Én kérek elnézést:)

derelyegrádi szellem 2010.08.02. 13:19:58

@neccharisnyás útonálló:

Most a nyugati körnényékén már az az új stílus, hogy: nem kéregetek csak azt szeretnémkérdeznineharagudjonmegmárám, erre ha meg is állsz de lassítasz, csak azt szeretnémkérdezni... kitudnál-esegíteninéhány forinttal, mert...(egyéni verziók következnek)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 13:21:38

@csabapayne: asszem július 1-től a BKV megállókban is TILOS dohányozni. Szóval ha ott fújják az arcodba a füstöt, akkor - MIUTÁN POFÁNBASZTAD A SURMÓT - még fel is lehet jelenteni a köztereseknél.

Engem ugyanis - mint dohányost- végtelenül felbasz az, ha valaki másokra tekintet nélkül fújja a füstöt. Ugyanis nem kerül semmibe - legalább MEGPRÓBÁLNI - a többi utastól a lehető legtávolabb állni, és NEM a pofájukba fújni a füstöt, hanem - mondjuk - felfelé.

Ez megint olyan, hogy csak egy kicsit kellene tekintettel lennie egymásra dohányosnak, és nemdohányosnak.

derelyegrádi szellem 2010.08.02. 13:21:57

@CyberPunK:

Ez attól függ, hogy Zsanett-e vagy? :-))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 13:23:04

@nagydee: "szintén ebből következően ha raknak ki szemeteseket, akkor bokáig, egyébként térdig fogunk járni a csikkekben. " - főleg azok után, hogy a kirakott szemetesek "leszakítódnak" a helyükről, mert a buliból hazafelé tartó erős legények megmutatják, hogy ki a kirááááááály :((((

dr. Aullah 2010.08.02. 13:25:11

@Laslow: Jelenleg is ott lakom. Az ablakon kifújással nincs gondom. Viszont amikor jövök megyek lifttel és valaki előttem bent dohányzott, na az rohadt büdös. Nem igaz, hogy nem bírja ki 10 secig míg leér? Ennyire nincs figyelemmel másokra? Rohadékok.

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.02. 13:29:45

Nekem a kedvencem a megállóban bagózós típus, aki miután látja hogy jön a busz/villamos egyre gyorsuló ütembe még beleszív 4-5 slukkot, aztán mikor kinyílik az ajtó akkor még 2-3-at közben ki sem fújja a levegőt, majd az első erőkifejtésnél (lépcsőre lépés) befújja az egészet a busz belsejébe, a csikket meg hátradobja.

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2010.08.02. 13:32:13

Képmutató látszatintézkedés az egész, amivel nem lesz jobb se a levegő, se az emberek kedve. Ellenben frankón egymásnak lehet ugrasztani a dohányzókat és a nemdohányzókat. :(

Darkwill · http://vilagokarca.blog.hu 2010.08.02. 13:33:15

@DexterMorgan78/Séfbácsi: Én is dohányzó vagyok, de ez nálam is kiveri a biztosítékot...

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.02. 13:41:00

@Darkwill:
Egyébként én nem dohányoztam valószínű nem is fogok ha eddig nem tettem (másnaposságot kialszom ha már szét akarom kicsit kúrni magam:P). Ha elmegyek egy helyre ahol tudom hogy dohányozni fognak, akkor elviselem (nem szeretem de ez van), viszont az marhára tud irritálni mikor a Keleti Pályaudvar jegypénztára előtti oszlopra kifüggesztett tiltó tábla alatt bagózik valaki sorban állás közben.....

Homeoffice 2010.08.02. 13:41:47

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Ez olyan 40-50 éves jómunkásember kinézet.. enyhén fokhagymaszaggal párosulva:)))

Marcellusca 2010.08.02. 13:44:19

@Aullah:
@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Dohányosként mondom, hogy a két lebunkóbb dolgot hoztátok fel.
Ezeket én sem értem.
És az én pofámról is ég a bőr miattuk.

Mert én liftben, kisebb, zárt helyen (még, ha engedélyezett is) nem gyújtok rá.
A busz/villamos megállóban is valamelyik végén dohányzom, ahol nincs senki.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 13:44:43

@DexterMorgan78/Séfbácsi: @Darkwill: így-így! na ennek az állattípusnak a tömegkezlekedési eszközről LEszálló változata az, amelyik már a buszon/villamoson/trolin ÁLLVA a szájába veszi a cigit, és még leszállás előtt meg is gyújtja :)))))))

Trükkadmin 2010.08.02. 13:45:05

Gyerekek, dohányosok között is vannak normálisak, és rosszindulatúak is. Van, akit kurvára nem érdekel, hogy mennyire zavarja a másikat a füst, és a tiltás ellenére is ugyanúgy fogja szívni az aluljáróban, mert tök mindegy, ő egy érzéketlen paraszt, ha leszokna a cigiről, akkor másban jönne elő ez a dolog. Persze vannak olyanok, akik csak simán tudatlanságból, vagy nemtörődömségből fújják másra a füstöt, őrájuk hatásos lehet egy-két meggyőző szó. Ővelük lesz kicseszve ezzel a törvénnyel. Teljesen felesleges az egész, először rendbe kellene tenni, aztán törvénykezni. Van pár aluljáró, ahol belehetne vezetni. Nézzétek meg a különbséget egy Móricz, Fővám tér, és egy Nyugati, Margit-sziget aluljáró között! Előző kettőben be lehetne tiltani, csak nem számít úgysem, mert sokkal kisebb a forgalmuk.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 13:45:47

@Marcellusca: "A busz/villamos megállóban is valamelyik végén dohányzom, ahol nincs senki. " - Te marha! Azok a megállók azok, ahol már NEM ÁLL MEG semmi, ez még nem tűnt fel ?? :)))))))))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.02. 13:47:30

@Gunther:
Plusz hozzájött régen a diana illat:) És itt nem a hercegnőre gondolok.:D

Marcellusca 2010.08.02. 13:48:35

@Seduxen: Asztaqrva ... most, hogy mondod. :)))))))

De, legalább egészségesen élek.
Elszívom a cigit, nem áll meg semmi, úgyhogy mehetek haza gyalog.
Kis testmozgás.
xD

Homeoffice 2010.08.02. 13:48:45

@Seduxen:

Gyökér!!!!!:))))
Elképzelem Marcellt ahogy áll mondjuk a megszünt 125 -ös busz megállójában másfél órája (5 szál cigi) és azon tanakodik, vajon miért nem jön a busz:))))))))))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.02. 13:50:26

@derelyegrádi szellem:
Olyan is van. Blahán meg egyik nyáron a szatír az időt kérdezte meg.
Cigivel a szádban amúgy se érdemes mászkálni, mert százan repülnek rád, hogy kérjenek egy szálat... főleg a Gödör és Örs környékén.

Marcellusca 2010.08.02. 13:51:25

@Gunther: Ko'bász az, bazeg!
Ollan, jó, kis hazai. Sok fokhagyma, sok füst.
És a zegésszet egy korsó sörrel/fröccsel leöblítve.

És mindez nem csak a lehelleten, hanem az izzadságon, a kipárolgáson is érződik.

Jajjj, úgy szeretem én a ... BKV-t!
xDxDxD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 13:52:24

@Gunther: BELŐLE én ki is nézem :)))))))))))

@Marcellusca: Tudod a jó úttörő ahol tud segít. Van egy kedvenc fekete pólóm, az a felirat rajta, hogy: "Ne nézzzééé', KÉRDEZZÉ' !!" :))))

Marcellusca 2010.08.02. 13:52:47

@Gunther: Méééééé, megszűnt? :))))))))))
Assenem túdom, hogy az hun járt. :D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.02. 13:54:53

@Marcellusca:
Amitől szétmegy az agyam:
Elmegyek koncertre. Én nemtom, de valaki mondta, hogy alaposan szét tudja cseszni az énekes hangját a cigifüst. Ki van rakva a tábla, hogy cigizni odakinn. Hát a szintén koncertlátogató szentem meg nem nekiáll a totál zárt ablaktalan, levegőtlen helyen füstölni?

Marcellusca 2010.08.02. 13:54:53

@Gunther: Ja, és ehhez @Marcellusca: még hozzávesszük, hogy egy futó zápor után kell felszállnod a meteorra.
A zillatok/szagok orgiája, netovábbja! :)))))))))

Homeoffice 2010.08.02. 13:55:11

@Marcellusca:

14 es villamos? Lehel téri végállomás?
Csak azért mondom . mert Te is a Vörös Angyalföld lakosa vagy:)))
Nah ott vannak szép díszpéldányok:)))
Ott hol szoktál állni? A bejárat közelében?:)))))

Marcellusca 2010.08.02. 13:57:09

@neccharisnyás útonálló:
Meg a dizsiben.
"Táncolás", vonaglás közben.
Csápol össze-vissza és még a hamut, parazsat is szórja.
A BUNKÓ!

Homeoffice 2010.08.02. 13:57:30

@Marcellusca:

Figyelj az már nekünk vidék! Ha jól tudom Káposztásmegyer:)))

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.02. 13:57:39

@Marcellusca:
Egyébként kalkulálni kell a 2hete nem mosott munkásruhával is....szóval veszélyes. Mltkor fel is figyeltem, hogy bazzeg folyamatosan csatoranszag van a vilipótlón. Akkor vettem észre egy nem szomjas festékesruhás (ja egyébkéntez is kedvencem hogy munkásruhában a faszért kell leülni) csávót nem messze tőlem ülve:) I szív BKV:D

Homeoffice 2010.08.02. 13:58:25

@Marcellusca:

Mondaná ezt egy Kalapács vagy Pokolgép koncerten... :))))))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.02. 13:58:39

@Marcellusca:
Normálisabbja ott magasan a levegőben tartja. Hát, én egyszer összefutottam egy "nemnormálissal". Szép luk lett az alkaromon. Hál ég, fájni csak másnap kezdett, mikor kiment belőlem az alkohol.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 14:01:52

@neccharisnyás útonálló: LOL, most eszembe jutott egy-két húzósabb koncert a PeCsa-ban, vagy pár évvel ezelőtt a Rockaréna nevű buli a Sportarénában. Ott nem éppen józan bácsi még pisálni sem ment ki az állóhelyi részről. Néhány másodperc múlva már a saját ruházatával "itatta fel" a testnedveit, mert "valahogy" összeesett :))))))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.02. 14:02:48

@Gunther:
Mennyémá! Múltkor Kalapácson a nép nagy része a büfében sziesztázott. (várta a Csapdát) Azt, hogy Józsiék mivel "fenyegették" őket, nem írom ide, mert jólnevelt lány lennék...:)))))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.02. 14:05:38

@Seduxen: Idei KISS-bulira mondták talán, hogy a nép néhány egyszerű fia-lánya, megunva a hiányos infrastruktúrát, illemhelynek használta a csarnok egyik kiszögellését? Vagy Megadeath? Á, mittomén. Egyiken. Elég, hogy ciki a javából.

Homeoffice 2010.08.02. 14:07:01

@neccharisnyás útonálló:

Most MOndtam valamit:)))
Metalfesten voltunk kint asszonnyal:)))
Nah ott is voltak jó arc bagósok:)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.02. 14:09:44

Ja, amúgy nem dohányzom, tehát kb. leszarom, de én még Budapesten nem láttam élőben közterület-fenntartót, pedig naponta 2x szelem át az egész várost BKV-vel ...

Marcellusca 2010.08.02. 14:11:22

@Gunther: Hun, bazeg? Hát a lépcső mellett mingyá. :)
Az mán/még nem aluljáró.
Időnként egy-egy nípviseletbe őtözött kiskereskedőt arrébb köll rugdosnyi, de megéri. :))))))

A másik végállomás az Káp2. Onnét (még rá is láttam a végállomásra) kőtöztem bejjebb. :D

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.02. 14:11:32

@zero:
Én már láttam. Általában kettesével sétálnak és beszélgetnek, és nem nagyon vesznek tudomást a külvilágról:D

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 14:11:47

@neccharisnyás útonálló: cikinek ciki, de tudod te milyen nehéz a 6. sorból kiverekedni magad a budiig, majd utána vissza? :)))))

na ezért szoktam koncerten viszonylag KEVESET inni, majd ha VÉGE a koncertnek, akkor kell pótolni megfelelő módon a tetemes folyadékveszteséget :))))

Marcellusca 2010.08.02. 14:12:53

@neccharisnyás útonálló: Nem, nem.
A normálisabbja ott rá senem gyújt.
Félre vagy kivonul és ott szíjjja el.
Mint én. :))))))))))))))

Marcellusca 2010.08.02. 14:14:38

@Seduxen: Nem tudom, hogy ilyen helyeken mi az úri szokás, mert annál jólneveltebb vagyok, hogy ilyen helyekre járjak. :))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 14:16:46

@Marcellusca: persze papa! a maga idejében még csak a Záray-Vámosi "koncert" volt a menő, mi? Vagy egy Koncz Zsuzsa "zúzás" :))))))

Homeoffice 2010.08.02. 14:18:11

@Seduxen:

Affenét,... nagy Jimmy rajongó volt!!! Azóta böjtöl:)))
Várja az utánpótlást:))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 14:18:18

@Marcellusca: "Félre vagy kivonul és ott szíjjja el. " - khm, az ilyen helyeken én is ezt tapasztalom. Félrevonulunk, és khm ott "szívja el... vagy le... :)))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 14:18:58

@Gunther: Egyszeeeeeer megvadulloooooooook ééééééééén :))))

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.02. 14:21:53

@Gunther:
Francokat! Hétvégén láttam, ahogy Karda Beával tangózott a művház parkettján. :)))))

derelyegrádi szellem 2010.08.02. 14:21:54

@neccharisnyás útonálló:

"Én nemtom, de valaki mondta, hogy alaposan szét tudja cseszni az énekes hangját a cigifüst."

Esetleg Horváth Charlie? :-)

DexterMorgan78/Séfbácsi 2010.08.02. 14:30:20

@neccharisnyás útonálló:
Egyébként látott már Karda Beától butább embert valaki ebben az országban?:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.02. 14:31:42

@DexterMorgan78/Séfbácsi:
Madárkakát kent a képére, majd belevigyorodott a kamerába. Szal asszem nem.
Bár Anettka nagyon hajaz, csak még messze van tőle korban.

derelyegrádi szellem 2010.08.02. 14:32:39

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

Na na. Egészen addig, amíg meg nem látnak egy szabálytalanul parkoló 10 éves suzukit.(bálnamercit akkor se, ha a lábukra parkol), vagy ha a büfésnek az utcára kitett kétlábú táblájának felülete 1.0000000001 m2 (1 m2-ig nem kell engedély). Azoknak jól ellátják a baját.

De aki közterületen hugyozik, szarik, illegállisan plakátol, közterületfoglalási engedély nélkül árul, az utcára teszi ki a szemetet, a pípsó előtt felparkol a nagybömössel a járdára (a keresztutcától a járdán tolatva), igen, ezek láthatatlanok számukra.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 14:33:10

@derelyegrádi szellem: Horváth Károlynál szerintem nem csak (vagy nem elsősorban) a cigi a ludas.

Szóóóódáááááával, a viszkiiiiiiiit szeretem szódááááááával :)))))

Marcellusca 2010.08.02. 14:34:30

@Seduxen:
@Gunther:
Na, elmentek a p.csába (nem, nem a PeCsa-ba! :D), kis taknyosok! :))))))))))
A Vámosi TUDOTT énekelni, de nektek mán csak illen SP kiskötsögök maradtak. :)))))))))))))

@neccharisnyás útonálló: Magácska meg ne nagyon kekeckeggyen, mer' ollat mutatok, hogy úgymarad szeme, szája, mer' illet mán nem tunnak azok a pernahajder maji fijjatalok! :DDDDDDDDDDDDD

Homeoffice 2010.08.02. 14:34:51

@Seduxen:

Ahogy lehet látni hallani.. Sedu kommentelőttárs gyakorol az esti koncertjére:))))))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 14:36:31

@Marcellusca: muhahahaha, megfotóóóóboltolod, és voilá a 28+kalap :)))))))))

Marcellusca 2010.08.02. 14:37:33

@Seduxen: A nagy igazságot ű énekelte meg, asztat ne felejtsük el! :))))
"Egy jó asszony mindent megbocsájt ..." :DDDDDDDDDDDDDDDDD

Homeoffice 2010.08.02. 14:38:39

@Marcellusca:

Nah, Te se vegyél már tartóstejet...:))))))

derelyegrádi szellem 2010.08.02. 14:38:39

@DexterMorgan78/Séfbácsi:

róla legnagyobb amit Kiss Ádám mesélt. Valami celebpartiban voltak, és mellécsapódott Karda Bea, majd Bea mondta hoz valamit inni, és nagy lendülettel elindult a diszkós pulthoz, helló szia egy vodkanaracsot légyszi. A diszkós csak nézett, mint a bögölylégy. :-))

Marcellusca 2010.08.02. 14:39:25

@Gunther: Ilyenekkel? :)
És még Ő fikázódik a másik poszton? :))))

Vaze, a hermaunikás Márijó legalább jó pízet keres vele.
Ez a balfék meg még fizet is, hogy kornyikálhasson? :DDDD

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.02. 14:41:52

@Marcellusca: nem Te gecire idegesítő figura, a karajjokkííí az ingyé van :))))

a 10. sör magasságában már JOGGAL hiszi azt magáról az ember, hogy kurva jó hangja van :))))

derelyegrádi szellem 2010.08.02. 14:42:19

@Marcellusca:

Hát igen. Egy zimankós szilveszteri hajnalig....:-)

Homeoffice 2010.08.02. 14:43:06

@Seduxen:

Miért, nincs kurva jó hangunk?:D:D:D

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.08.02. 14:49:30

@Marcellusca:
Ajjajj! Még a végén lemondhat a mai fiatalság rólam, magának hála? o.0
:DDDDDDDDDDD

Homeoffice 2010.08.02. 14:57:26

@Marcellusca:

A fémbetétes műfogsorodat?,:))))))))

kavinton 2010.08.02. 14:59:39

Egy link hogy mi is a közterület-felügyelő:
www.kozterulet-felugyelet.hu/
Magyarán ha majd a türelmi időszak letelik, letelt és elkapnak valakit az aluljáróban cigivel a kezében bírságot fog kapni (30 rugó). Ezt nem kell véletlenül hiteltérdemlő módon igazolni is? Gondolok itt arra hogy fénykép készítése és a csikk elkobzása.
Amúgy egy kis adalék az aluljárókat ért többi kritikára:
www.budapest.hu/engine.aspx?page=tirhidden&command=showagendaitem&agendaitemid=73606
Ki kell dolgozni egy tervet 2010.12.31-ig a hajléktalanok és illegális árusok ellen. Ehe ehe ehe. Ez vicces lesz.

kavinton 2010.08.02. 15:04:04

Beírtam a naptáramba 2010.12.31. "Megnézni mit dolgoztak ki az aluljárókra a hajléktalanok és illegális árusok ellen."

Vidéki 2010.08.02. 15:15:22

Haladunk előre: cigizni már nem lehet, de hugyozni, szarni (a hajléktalanoknak) azt még lehet.

A tolerancia lassan vonul vissza.

Most egyenlőre a cigizők estek áldozatul.

Marcellusca 2010.08.02. 15:20:58

@Gunther: Ja.
A kivehetőt. :))))))))))))))))))))))))))))

tudi 2010.08.02. 15:57:11

Nem rossz kezdeményezés ez, csak be kéne tartatni, és a fent említett problémákat megoldani+takarítani, mert ahányszor pesten jártam a mocsok az mindig volt az aluljárókban, nem is kicsi+grafiti.

Darren79 · http://www.darren.hu/blog 2010.08.02. 15:59:34

Na, megyek, leugrom az aluljáróba alszom egyet a sarokban, de rágyújtok előtte, és megnézem, hátha ad valaki piára valót pár százasért árult barackból. Csak közben be ne hugyozzak, amíg várom az asszonyt.

derelyegrádi szellem 2010.08.02. 16:27:24

@Darren79:

Minden mehet (akár be is hugyozhatsz), csak az Isten szerelmére kérlek, ne cigizz!!! :-)

2010.08.02. 18:10:57

Ez az első lépés, hogy kiszorítsák onnan a hajléktalanokat. Ugyanis a homeles nem fog kimenni dohányozni, inkább keres egy olyan helyet ahol békésen füstölhet.

xclusiv 2010.08.02. 18:27:47

Cigizek, aluljáróban is szoktam, ha nem olvaslak benneteket nem tudom meg, hogy nem szabad.
Nem becsukott szemmel/füllel járom a várost, olvasom a híreket, szerintem az átlagnál tájékozottabb vagyok, de erről nem hallottam eddig.
Szóval holnap megyek világgá, útba esik egy aluljáró és hopp, egy zsé vagy közteres vagy mittudomén máris megbaszott 30k-ra. Mert nem tudtam róla. Meg komment szerint a megállóban is tilos, erről se hallottam.
Ki kellene plakátolni mindenhol, illetve kellene kb 30 napos időszak, amíg csak szólnak és nem büntetnek.

Szerintem maga az ötlet jó lenne, de néha azért gyújtok rá a megállóban, hogy ne érezzem a többi szagot. Előbb ki kellene takarítani a kurvákat, striciket, csöveseket, szórólaposokat, hittérítőket, árusokat, koldusokat, a város szennyét, és aztán betiltani a dohányzást.

DE! Előtte tájékoztatni, mert ez így olyan lesz, hogy az alapvetően normakövető embert lehet megint baszogatni valamiért, meg büntetni, de a férgek meg továbbra is azt csinálnak majd, amit akarnak. Ha cigizni akarnak, akkor cigiznek.

Erről jut eszembe: 9ker Ferenc tér, játszótér a tér sarkán. A sarkon kuka, rárakva 2 dróttal a tábla, h dohányozni tilos a játszótér 5 méteres körzetében. Anyád picsája, azt. Mérőszalaggal járkálok én, vagy mit képzeltek? Majmok. Nomeg nincs rossz szemem, de az utca túloldaláról csak akkor veszed észre, akkor olvasod el, ha kifejezetten erre figyelsz.

Nem tudom, hogy ezek tényleg ennyire hülyék, vagy szándékosan ki akarnak baszni az emberekkel?
Mert azt értem, hogy lopnak, azt is értem, hogy beleszarnak, de ennyire szarul nem tudnám csinálni, csak ha direkt úgy akarnám. MegcsinálTATnám normálisan, de tízszeres áron, a zsebem tele lenne, az emberek látnák, hogy ez tényleg meg van csinálva rendesen, meg egy kicsit én is jobban érezném magam ettől. Idáig nem jutott el a politikai osztály?

Horizont 2010.08.02. 18:35:58

Nem tudtam ezt a rengeteg kommentet elolvasni:) Nem értem ezt az elégedetlenséget, a jó isten se igazodik ki rajtatok. Ha semmit nem csinálnak az a baj, ha csinálnak valamit, akkor miért ezt, miért így, minek kell pont ezt?? Egyszerre ennyi szart nem lehet kitakarítani! Inkább azon drukkoljatok, hogy tartsák be az ELLENŐRZÉS, BÜNTETÉST és meglátjátok egy kicsit szellősebb lesz minden aluljáró, mert aki eddig ott baszkurázta el a napját és láncdohányosként pöfögött az már nem fog lemenni. Ez már haladás lesz, aztán következnek a koldusok a hajléktalanok - reméljük!
Kéretik egy kis pozitív hozzáállás :))))

xclusiv 2010.08.02. 18:38:04

@Frengi: "Ez az első lépés, hogy kiszorítsák onnan a hajléktalanokat. Ugyanis a homeles nem fog kimenni dohányozni, inkább keres egy olyan helyet ahol békésen füstölhet."

Nem, ez megint egy olyan dolog, amivel csak a tisztességes embert meg lehet büntetni.

A csöves leszarja és rágyújt. Mi történne vele? Megbüntetik, amit nem fizet be. Levonni meg nincs miből. Leültetni ezért meg nem fogják.

A csöveseket úgy lehetne kitakarítani, hogy egy lepukkant laktanyát kijelölni nekik, naponta kapnának 30 deka kenyeret, 10 deka párizsit meg valami legolcsóbb piát, pár liter bor/sör vagy pálinka hamisítványt. Az egész meglenne fejenként 500 Ft-ból per nap. Legyen monnyuk 10k csöves az országban, az napi 5 milla, ez belekerülne 2 mrd-be évente. Jó, télen fűteni kell, legyen a duplája. Lopjanak rendesen, akkor is 10 mrd alatt állunk. Kifelé csak úgy jöhetnek, hogy előbb elvonó, aztán közmunka, és ha 1 évet bizonyított, akkor támogatni, amíg munkát nem talál. Befelé meg rá kellene venni őket, hogy ingyen menjenek. Pl. a zsaru meglát egy csövest akkor beviszi 72 órára, mert csak. Ha jól tudom a jogszabályok szerint különösebb indoklás se kell hozzá. Ha 3 nap alatt nem lesznek olyan elvonási tünetei, hogy önként megy a csövestanyára, akkor nem is igazi csöves.

Félkupica_Fehér_Főnök 2010.08.02. 18:38:42

@xclusiv: Nem büntetnek kapásból, van türelmi idő. A buszmegállós dolog pedig nem a teljes buszmegállóra érvényes, hanem a felül, oldalt fedett "bódékra" vagy minek hívják őket.

Néhány hónapja több helyen is olvastam róla, index, origó tuti lehozta a dolgot legalább kétszer.

A fentiekkel pedig (dohányos létemre) teljesen egyetértek. Nem szarunk oda, ahol mások esznek és nem füstölünk a nemdohányzók orra alá.

xclusiv 2010.08.02. 18:39:47

"Befelé meg rá kellene venni őket, hogy ingyen menjenek."

Akarom mondani önként

xclusiv 2010.08.02. 18:44:43

@Félkupica_Fehér_Főnök: "Néhány hónapja több helyen is olvastam róla, index, origó tuti lehozta a dolgot legalább kétszer."

Valami rémlik nekem is, de nem tudtam, hogy csak javaslat vagy elfogadták, mikortól érvényes, és ugyan naponta többször is át kell mennem aluljárón, de sehol semmi tájékoztató táblát nem láttam.

Egyébként egyétértek a dologgal, komolyan. Hányok a cigiző buszsofőrtől, meg azoktól a majmoktól is, akik nem képesek kifújni a füstöt felszállás előtt. De máshogy kellene csinálni.

Horizont 2010.08.02. 19:29:13

@xclusiv:
"De máshogy kellene csinálni."
Na és hogyan? Várjuk a jó ötleted:)

Zuzu Petals 2010.08.02. 20:06:57

Nos, én már egynehány éve Budapesten töltöm az időm jelentős részét, de azóta tudom, h lehet(ett) az aluljárókban cigizni, hogy kitalálták ezt a tiltós dolgot. Úgy gondolom, ebből azért sejthető, hogy nem a dohányos teszi elviselhetetlenné a bp-i alantközlekedőket. Amúgy én dohányzom, de utcán csak ritkán, főleg akkor, ha valamivel istentelenül felbosszantanak, és utálom a paraszt cigizőket, mert miattuk leszek lassan mindenhonnan kitiltva.
No mindegy, legalább szegény csövesek nem fognak belehalni a passzív dohányzásba...

Kicsit Karcos 2010.08.02. 20:21:20

Az aluljárók a nagyvárosok legótvarabb helyei, és remek indikátorai annak, amikor egy város túlnőtte magát az élhető méretből. Amikor az autók kiszorítják az utcákról a kerékpározó gyerekeket, amikor ezt kompenzálandó egyes betonszőnyegekről kiszorítják az autókat, amikor már a föld alá kell befúrni, hogy át tudjon menni az ember az úton. Amikor csövesek tízezrei laknak a föld alatt, és munkába bumlizó emberek kerülgetik a húgytócsákban és szarban alvó szerencsétleneket. Amikor a napfény hiánya adta védettséget szervezett bűnözők használják fel a polgárok kizsebelésére. Amikor olyan gettók épülnek a városban, amin mindenki kénytelen minden nap többször is átmenni, kivéve, ha vállalja a dugókban való reménytelen várakozást.

Hogy lehet-e benne pont dohányozni, köpködni, fingani, szarni, húgyozni, böfögni, lopni, rabolni, késelni, cigánykodni, zsidóskodni, férfikurvát seggbe baszni vagy paprikát venni százér', olyan mindegy, nincs hatóság, ami távol tudná tartani a szennyet ezekről a helyekről. Hiszen latrinának épültek, a funkciójukat be kell tölteniük.

picur3ka 2010.08.02. 20:56:34

Ha, a bagosok! Fuggetlenul az egeszsegugyi problemaktol, ez egy igen rohej tema, arlequinnek igaza van szerintem.

Az emberek nem attol asztmasak meg fulladoznak, hogy x vagy y dohanyzik (x meg y-t valamelyest kiveve). Evtizedek ota mindig talalnak valami tarsadalmi reteget, akit basztassanak a gazdag uzlet es ipar helyett. Voltak a turistak, a hippik, a kinem, most a dohanyosok, a koverek kovetkeznek szerintem.

Mellesleg, a gruziai idiota bennszulottek, akik az egyik leghosszabb atlageletkorral rendelkezo nepek, mind bagoznak 12-13 eves kortol, no, ferfi, secku jedno. A torokrak igen gyakori, mintegy nepbetegseg korukben, de csakugy, mint oroszoknal, angoloknal, inkabb a forro tea ivasi szokasokhoz kotheto.

Egy angol kozeleti szemelyiseg rendezett nehany kirohanast ebben a temaban: ' Hagyjak mar a dohanyosokat beken! Amennyi ado van a cigarettan, ok tartjak fenn az egesz egeszsegugyet.' (A UK-ben igen sok van rajta, valo igaz.)

Szoval engem hidegn hagy, lehet-e dohanyozni az allomason, aluljaroban, utcan - mar lassan semmi kozteruleten nem lehet dohanyozni, akkor mer tiltjak be? Ja, ado. - engem az erdekelne, hogy testi serules veszelye nelkul vegig lehet-e menni. Ja, hogy nem. Na, magyarazhatjak nekem, milyen artalmas, ha Gizi fustol az aluljaroban.

Horizont 2010.08.02. 21:05:57

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
Mikor jártál utoljára budapesti aluljáróban? Most nem igazán a dohányzásellenességről szól ez, hanem arról, hogy milyen mértékű "klubélet" folyik ott lenn, egyesek (sokan) (szinte) ott élik az életüket. Szerintem ez az első lépés a hajléktalanok és mindenféle alja népség kisöprésének... És akkor esetleg megvalósulhat a "testi serules veszelye nelkul vegig lehet-e menni" kérdés is!

picur3ka 2010.08.02. 21:13:49

@Horizont:

Mint ahogy nehanyan irtak mar elottem, egyetertek - adna eg, hogy nincs igazunk - ezen ez semmit nem fog valtoztatni. Nem is ezert jon be ez a torveny, hanem mert EU normativa, semmi koze a helyi viszonyok kezelesehez.

A 'klubelet' tovabb fog folyni, haboritatlan, ez a fogadasom. Kivanom, hogy te nyerjel.

Horizont 2010.08.02. 21:43:23

@picur3ka/mesterhazymiklospart:
"Nem is ezert jon be ez a torveny, hanem mert EU normativa, semmi koze a helyi viszonyok kezelesehez."
Én ezen nagyon, de nagyon sajnálkoznék. És ha győzni fog a Fidesz a fővárosban is, nem fog tenni semmit az aluljárók védelmében?
Én személy szerint vízágyúval mosnám ki onnan ezeket, úgy mint amikor az ürgét kiöntik:)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.02. 22:11:20

Szerintem teljesen rendben van.
Mondjuk ha iagzán tökös gyerekek lennének, és nem csak képmutatók, akkor be it tilthatnák akár, mindenhol.

Amúgy igen, a kurvákat, az illegál árusokat, és a csöveseket sem szívlelem ott. Elvégre világváros, vagy mi. Szerencsére ritkán járok BP-n.

picur3ka 2010.08.02. 22:22:20

@Horizont:

Most komolyan, kurvazni, seftelni, drogolni, stb, legalis? Es akkor mi van? Ennyi ez is.

Mit tudom en, mit tud tud tenni a fidesz a fovarosban. A semmibol nem nagyon lehet ugralni. Szetloptak mar a gatyankat is.

xclusiv 2010.08.03. 10:57:16

@xclusiv:
"De máshogy kellene csinálni."
@Horizont:
Na és hogyan? Várjuk a jó ötleted:)

Már írtam:
1. tájékoztatni: jól látható táblák (akár neon vagy megvilágított, mindegy), hogy innen tilos dohányozni
2. előtte megfelelő szemetesek, ahol el lehet nyomni a cigit, lehetőleg nem térdmagasságba tett 10x8-as csikktartóval
3. türelmi időszak, első hetekben inkább csak figyelmeztetni
4. mindezt következetesen betartatni (ez a baj, a nyugati aluljáróba kellen vagy 10 ember napi 24 órában, de ez a közbiztonságnak is jót tenne)
5. ezzel együtt minden mást (csöves, kurva, stb.) kitakarítani az aluljárókból, nomeg egy tisztasági festés is ráférne majdnem mindegyikre szerintem.

xclusiv 2010.08.03. 11:02:53

@Horizont: "Én személy szerint vízágyúval mosnám ki onnan ezeket, úgy mint amikor az ürgét kiöntik:)"

Én is.
Viszont a csövesekre pont nem fog hatni a dolog, a szegíny bodzázókon se tudják majd behajtani a büntentéseket, a húgyszag is maradni fog, de ne legyen igazam

Combi a ballibes Ferkófan 2010.08.03. 11:44:35

Alig várom a pillanatot mikor a közterület fenntartó odalép a kancigányhoz, hogy nem kéne az aluljáróban cigizni.

kavinton 2010.08.03. 11:54:58

@zero: December 31-ig? Arra sem lesz elég idejük hogy végigjárják az aluljárókat. Na persze ez is csak vágyálom.
Azért sunyik a srácok, nem hagytak túl sok időt. :)

kokavec 2010.08.03. 12:00:27

Akik azzal érvelnek, hogy ez a tilalom azért hülyeség, mert vannak nagyobb problémák is, azok mind a mellébeszélés klasszikus formájával élnek.
Nem kérdés, hogy vannak nagyobb problémák, azokat is meg kellene oldani, de azok nincsenek ok-okozati összefüggésben a dohányzással, egymástól lényegileg független problémák. Nincs olyan szabály és teljesen értelmetlen is lenne, hogy csak a nagy társadalmi problémák megoldása után lehet a kisebbekkel foglalkozni, mivel nem is létezik olyan társadalom, ahol már megoldották az összes nagyobb volumenű problémát. Így soha nem is kerülhetne sor kisebbekre.
Nyilván egyszerűbb egy ilyen rendeletet hozni és még valamilyen szinten betartatni is, mint mondjuk felszámolni az alvilág tevékenységét. Akkor viszont hozzák meg! Közben pedig dolgozzanak az alvilág felszámolásán.
Aki ezzel érvel, az mind automatikusan keresi a kibúvókat, másra mutogat, nem akar felelősséget vállalni saját tetteiért.

kokavec 2010.08.03. 12:23:24

(bocs, ha 2szer megy)
Akik azzal érvelnek, hogy ez a tilalom azért hülyeség, mert vannak nagyobb problémák is, azok mind a mellébeszélés klasszikus formájával élnek.
Nem kérdés, hogy vannak nagyobb problémák, azokat is meg kellene oldani, de azok nincsenek ok-okozati összefüggésben a dohányzással, egymástól lényegileg független problémák. Nincs olyan szabály és teljesen értelmetlen is lenne, hogy csak a nagy társadalmi problémák megoldása után lehet a kisebbekkel foglalkozni, mivel nem is létezik olyan társadalom, ahol már megoldották az összes nagyobb volumenű problémát. Így soha nem is kerülhetne sor kisebbekre.
Nyilván egyszerűbb egy ilyen rendeletet hozni és még valamilyen szinten betartatni is, mint mondjuk felszámolni az alvilág tevékenységét. Akkor viszont hozzák meg! Közben pedig dolgozzanak az alvilág felszámolásán.
Aki ezzel érvel, az mind automatikusan keresi a kibúvókat, másra mutogat, nem akar felelősséget vállalni saját tetteiért.

Vladimir Harkonnen 2010.08.04. 22:33:05

@zero: A közterület fenntartó az a kukás/sepregető ember!
Aki baszogat az a közterület felügyelő!

süti beállítások módosítása