Skip to content


       Szűrés lista

Szívszorító: Demszky elbúcsúzott

Utoljára elnökölt Sky Kapitány a Fővárosi Közgyűlésen.

1990 óta nyomja. Egy liberális Terminátor. Húsz év. Akkor 13 éves voltam, most 33.

Ha erre gondolok, akkor talán megfontolnám, hogy egy polgármestert csak egyszer lehessen újraválasztani, ahogy az amerikai elnököket. 8 év polgármesterkedés után csináljon valami mást, és ha 4 év múlva újra megválasztják, akkor folytathatja. De 20 év egyben ... kemény.

Demszky a szemünk előtt vált egy fásult, beletörődő, öregedő, határozatlan, elvtelen, idegbajos városvezetővé, akinek a végére már se pártja, se közgyűlési többsége se volt.

De utoljára még volt pofája kérni:
Az 1995-ben kidolgozott várospolitikai modell megtartását, a 4-es metró továbbépítését, a főváros kulturális autonómiájának, sokszínűségének megőrzését, valamint a legszegényebbekkel szembeni toleranciát kérte utódjától. 

Demszky azt mondta, hogy "ők 20 éven keresztül a szakmára bízták a színházigazgatók kiválasztását, nem szabadna engedni, hogy erre a szférára rátelepedjen a politika."
Én meg csak annyit mondok: Sas József.

Demszky azt mondta, hogy "kérem, ne engedjenek a gazdasági válságidőszakokban mindenütt megjelenő nyomásnak, amely a gondoskodás helyett a hajléktalanok elkergetésében látja megoldást."
Én meg csak annyit mondok, hogy Demszky személyesen intézkedett a két hajléktalan nő ellen, akik egy Ladában húzták meg magukat.
 


Nehéz bármit is kiemelni a fergeteges Demszky-hagyatékból, de mivel 1996 óta élek Budapesten, nem lehet letagadni, hogy történtek pozitív változások is. Például a Margitsziget még mindig ugyanott van, és nincs beépítve ...
De 1996 óta semmivel sem lett élhetőbb és jobb ez a város.

Majd szépen összeáll a Demszky-életmű, máris hiányzik a Nagy Világvárosépítő szakember, mi lesz Veled Budapest?!

Heti Válasz remek táblázata, kattintva feljön nagyobb méretben:



500 milliárd forintnyi fejlesztést spórolt ki Demszky a Főváros saját cégéből, a BKV-ból. 20 év alatt száz új busz, használt hannoveri villamosok, meg a Combinok. Ennyi.

Veke:
"A budapesti közösségi közlekedés finanszírozása kapcsán azonban fel kell hívnunk a figyelmet: nem elég csak a cég működési költségeinek megtérítéséről, napról napra való túlélésének finanszírozásáról beszélni. A BKV járműállománya és infrastruktúrája miatt a fővárosi tömegközlekedés vészhelyzetben van: a rossz állapotú, leromlott villamos és HÉV-pályákon túl a járműállományt tekintve is azonnali intézkedések szükségesek. A buszpark rémes állapota ismert, azonban emellett a 30 éves szovjet trolik, a 40 évnél idősebb kelet-német HÉV-kocsik, az életciklusuk végéhez érő Kisföldalatti-szerelvények, illetve a 2-es és 3-as metró elavult, cserére vagy felújításra szoruló szovjet szerelvényei összesen több mint 500 milliárd forint rövid távon, néhány éven belül szükséges és elkerülhetetlen beruházási kiadást jelentenek a Főváros számára."

És végül egy remek helyszíni riport a 3 éve (!) átadott ferihegyi vasútállomásról.
Ilyen volt az állomás, mikor átadták:



Sajnos, most már nem így néz ki az "állomás" ... Három év hosszú idő.

Az Economist nevű szennylapot nem hatotta meg a Nagy Városépítő utolsó ülése, olyanokat írt, hogy "Dirty, dilapidated, and hard to find, with graffiti everywhere and broken lifts and ticket machines, it looks like something out of a poor eastern block country in the early 1980s. (...) 
While I am waiting for the train (which is late, over-heated and slow) I google the number for Budapest airport public relations office. I want to ask why the railway station is so grotty. I phone, but there’s no answer."

Szégyen, erre nincs más szó, egyszerűen szégyen!

 

Címkék: budapest demszky

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr52249605

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A józan ész alkonya 2010.08.28. 02:48:24

Szanyi kapitány idegrendszere meglehetősen viseltes, s ezzel már évek óta tisztában lehetünk. A lájkolós kampányba ugyan kevéssé fér bele a parasztozás, de mégis sikerült a saját képére igazítani a stílusát

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 10:07:42

nyehehe, pont most akartam belinkelni a véleményvezér sky-postját. na meg a kommenteket.

velemenyvezer.blog.hu/2010/08/27/a_demszky_titok

"Az utolsó ciklust leszámítva elismerést érdemel. Bírom a sok fikázó jobbost , akik mindenben csak a szart látják. Az elmúlt húsz évben iszonyat sok minden épült. A tömegközlekedés pedig nem rossz, elég sok európai fővárosban jártam, láttam azokat is. Budapestnek szerintem soha nem lesz olyan jobbos politikusa, aki ennyi ciklust kitölt, mert egy világvárosnak a jobboldal igazából nem tud mit mondani. Persze lehet mutogatni az önkormányzati választásokra, hogy a fidesz majd agyonnyeri magát, a lényegen nem változtat. És húsz év múlva igenis szobrot Demszkynek!"

Jelentéktelen Hangya 2010.08.27. 10:09:25

Kimaradt a postból a szoboremelési ötlet. :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 10:13:15

"Az 1995-ben kidolgozott várospolitikai modell megtartását, a 4-es metró továbbépítését, " - baszdmeg Gábor, Tarlósnak nem biztos hogy lesz 20 éve, hogy a te nagy 'életművedet' befejezze :))))

van pofája egyáltalán SZÓBA hozni a 4-es metrót. te pofátlan szarjancsi te, a NASA már elkérte a receptet? az új űrsikló külső burkához elkélne egy ilyen strapabíró anyag, mint ami a te pofádon van.

Helló Leó! 2010.08.27. 10:14:55

Nade a legnagyobb.....
Steiner Pál felvetette, hogy szobrot kéne állítani Sky Kapitánynak!!!
Ezen be-ka-kil-tam!!! :-)

Homeoffice 2010.08.27. 10:16:35

Nagyon sok mindenben egyetértek Veled, Zero..
A trágyadomb fővárossal kapcsolatban egy gondolat. Ne hárítsd el a felelősséget azzal, hogy nem takarítják meg szedik össze a cuccokat.
Azok a cuccok valahogy odakerültek, nem?
Ezekért a dolgokért Mi is felelősek vagyunk. Előttünk szarják, firkálják, hányják, verik szét és összevissza városunkat az intelligensek.
Nem lehet géppisztolyos őrséget tenni minden utcasarokra.
Nem védemezt a férget, de az utcai mocskot nem Sky hagyta ott. Hanem MI.

eszkep 2010.08.27. 10:21:02

Demszky a 4 metróért feláldozta a teljes felszíni közlekedést, nem, hogy nem fejlesztette, de hagyta tönkremenni (100 busz / 20 év?? ez nonszensz...).
Remélem hosszabb külföldi utazást nem tervez, a rendőrök azért találják meg...

Sátán meg a Jocó 2010.08.27. 10:21:04

A tagelőkkel szembeni eljárásra szerettem volna javaslatot tenni, de szerintem az nemhogy a moderálási elvekbe, hanem a Btk.-ba is ütközne, így mindenkinek a saját képzeletére bízom.

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2010.08.27. 10:21:59

Steiner egy undorító állat, azt hittem lehányom a képernyőt...

CyberPunK 2010.08.27. 10:26:23

Az a vicces, hogy erről a szemétládáról már nincxs értelme írni, mert nem nagyon lehet újat. :)

De!

Mint Óbudán felnőtt ember kérdezem, hogy ugye azért csodákat nem vártok Tarlóstól?

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.27. 10:27:27

@Gunther:

Én nem firkálok, és nem is megyek oda letakarítani.

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.08.27. 10:28:35

@CyberPunK:

Csodát nem várunk, ha rendesen dolgozik és megelégszik a bevett +10%-kal, akkor gyönyörű és prosperáló évek várnak a fővárosra

Paradigma 2010.08.27. 10:29:18

Mi a francot jelent az over-heated?

CyberPunK 2010.08.27. 10:31:16

@zero: Végülis igaz, lehet úgyis lopni, hogy közben marad is.

arlequin 2010.08.27. 10:32:27

@Paradigma: túlfűtött, vagyis túl van fűtve...

a poszt megint helytálló sajnos ;-(

Homeoffice 2010.08.27. 10:32:42

@zero:

Nem erről beszélek, hanem arról, hogy amikor éppen nyomja a gyerek, akkor rá lehet szólni:)
Személyeskedés távol áll tőlem, általánosítottam.

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.08.27. 10:35:57

@Seduxen: Ennyi idiótát basszus! Ha szobrot emelnek ennek a majomnak alagutat fúrok alá. A "fő műve" a metró, kerüljön hát érte a szobra a föld alá.
@Gunther: Ez sajnos igaz. Évtizedek kellenének már most (ha lenne rá felsőbb szándék), hogy ebből a népnek nevezett csürhéből valami kulturált, humanoidként viselkedő valami legyen.

A ferihegyi állomást majd minden nap látom, lévén arra járok vonattal. Már az elején egy elhibázott konstrukció volt. Eleve a szájába lóg a Szemeretelep megálló (még el sem indul, de már fékeznie kell a vonatnak olyan közel van). Abba a műanyag tokba meg, amit ott felüljárónak csúfolnak beleszíjaznám egy hőségriadós napon a készítőjét reggel héttől este kilencig (folyamatosan süti a nap). Olyan az egész, mint egy kurva kohó.
A szívem szakad meg, amikor valamit helyrehoznak, lefestenek, kipofoznak ebben az országban, mert már előre látom, ahogy napokon belül megjelenik az első falfirkász gyökér és tönkrevágja az egészet.

Homeoffice 2010.08.27. 10:39:47

@Jack/rendetteremt/:

Igen de ehhez nem éppen liberális megoldásokat kell majd alkalmazni.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.08.27. 11:11:13

@Jack/rendetteremt/: Egyetértek Guntherrel. A megoldás úgy néz ki pl. ebben az esetben, hogy elrejtek sünöket a bokorban, majd amikor a gyáva, szarjankó grafittis megjelenik, akkor a sünök agyba-főbe verik (mondjuk úgy, hogy az emberek is lássák = példát statuálunk), behurcolják a kapitányságra, rávernek fél milla büntetést rongálásért plusz egy hét fogda. De lehet ezt tömegesen is csinálni, mint Szaúd-Arábiában. Nyilvános verés mondjuk minden pénteken a Blahán, ilyen férgekkel a főszerepben.

A rendőrtől pisztolyt elvevőt (lényegtelen, hogy cigány vagy nem cigány az illető) azonnal és helyben agyonlőni, majd a társát megvédő rendőrt kitüntetni.

A lényeg mindig a nyilvánosságon van, hogy a tömeg lássa.

Ajánlott olvasmány: José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 11:14:09

@Jack/rendetteremt/: megmondom őszintén én elképedve olvastam a kommenteket a véleményvezéren. nagyon sokan kvázi piedesztára emelik ezt a görényt, mondván rengeteget fejlődött a főváros az ő "országlása" idején.

nem tudom, de mint születésem óta Budapesten élő, akkor sem tudnék túl sok konkrétumot felsorolni (amit neki köszönhetünk, és pozitív előjelű változás), ha az életem múlna rajta.

de most komolyan: mit is köszönhetünk ennek a szardarabnak?

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.27. 11:31:16

Addig nem leszek egy picit se elégedettebb míg nem bilincsben és rabszállítóban viszik el ezt a majmot. Majd egy ketrecben kéne kiültetni az ilyen lepusztult helyekre egy táblával:
"NEKI KÖSZÖNHETŐ"
Csak pár dolog:
- 20 év alatt 3 híd a Duna felett (de abból 2 az M0-ás, vagyis nem is igazán fővárosi)
- Keleti Pu. 20 év alatt hatalmasat züllött
- Nyugati Pu. 20 év alatt cigánymaffia tanya lett
- Déli Pu. 20 évnyi húgy szaga még mindig
- 20 éves Hannoveri villamosok.
- Megszüntetett villamosvonalak
- 20 év alatt kb.: 20 pláza (ez de kellett ide)... de a mellettük húzódó aluljáró... pfff... no comment
Lettek új Siemens-Combino villamosaink, de milyen hercehurca közepette?
- 20 éve még mindig 30-40 éves szovjet metrókocsik futnak az alagutakban... bazz' mint valami élő múzeum.
- 20 ÉV ALATT A VÁROSBAN BIZONYOS KERÜLETEKBEN GYAKORLATILAG ÉLETVESZÉLYES HELYEK ALAKULTAK KI !!! (Ugye nem kell részleteznem...)

---------------------------------------------------

De világváros lettünk hisz nálunk is van:
- melegfelvonulás
- zsidó nyári fesztivál
- holokauszt múzeum
- Szovjet emlékmű (vajon a fidesz eltávolítja e ?!)
- Sziget fesztivál
- "rengeteg" bicikliút és "akadálymentes" közlekedés a mozgássérülteknek

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.27. 11:32:40

@Seduxen:
2 éve hogy elköltöztem onnan és hiába szép a belváros, nem vágyok vissza.

TataTata 2010.08.27. 11:33:43

"és ha 4 év múlva újra megválasszák" helyett "és ha 4 év múlva újra megválaSZTJák"...............................

arlequin 2010.08.27. 11:35:06

@Paradigma: szívesen.
@Seduxen: hogy mit? hááát...

arlequin 2010.08.27. 11:40:25

emberek!
szadesz-reloaded kopogtató-biznisz hangfelvétel:

www.youtube.com/watch?v=bXU6ksFtDBQ&feature=player_embedded

és a kuruc-cikk hozzá...
kuruc.info/r/52/64929/

ne feledjük, ha valamit köszönhetünk sky kapitánynak, akkor az az LMP

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 11:41:17

@csabapayne: meg is értem.

én már többször terveztem, ha sikerülne kb a mostanihoz hasonló fizetésű melót találni asszonynak is, meg magamnak is, akkor illabereknádakerek :)))))

a tökömnek sem hiányozna ez a fosdarab, ami Abszurdisztán fővárosa.

Daihelyon 2010.08.27. 11:43:18

M0, ahogy mondani szokás, remélem komoly, mert viccnek azért dúrva. Vagy mi a szösz. A tervezőt, kivitelezőt, és úgy az egész város vezetést naponta kétszer végig kéne kergetni rajta csúcs időben.

Anno azt olvastam, hogy az M0-st eredetileg 4x4-re tervezték, és elkészült az egyik oldal és azért van elválasztva betontömbbel, mert addig is átadták a forgalomnak. Vicc, hogy egy ilyen városnak, ekkora forgalom mellett, plusz tranzit forgalom úgy, hogy minden út Budapestre és azon át vezet (és tényleg) van egy picsa fél gyűrűje, az is 2x2 és rohadt baleset veszélyes.

(F)ordító · http://aztirjaa.blogspot.hu/ 2010.08.27. 11:43:30

tkp demszkynek köszönhetem, hogy most egy boldog, falusi, redneck paraszt vagyok. az ő országlása alatti "változások" vettek rá, hogy elköltözzek (kivándoroljak).

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.27. 11:44:40

@Jack/rendetteremt/:

A project-ből mindenki learatta magának amit tudott, akik meg használják azok már le vannak ....
A Ferihegy 1 állomás konstrukciója eléggé kommunista beütésű... minimalisztikus, "nyáron kohó", mert az már senkit nem érdekel. A különbség az, hogy anno a kommunizmusban kínosan ügyeltek arra, hogy a külföldről érkezőket ne ilyen látvány fogadja...
Állítom, hogy a '80-as években iszonyatos nagyságrendekkel szebbek voltak az állomások, aluljárók, mint most.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.27. 11:46:20

Ismétlem a posztban az a szívszorító, hogy nem vasra verve búcsúzott a demszki

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.27. 11:55:03

@Daihelyon:
Köln, elkerülő autópálya: egy oldal 4-5 sávos!!!
Zágrábi elkerülő: Normál 2+1 sávos autópálya 130-cal lehet rajta haladni.

De egy "vlágvárosnak" ez is elég... amúgy láttam terveket a neten, hogy "majd egyszer" készülni fog egy szélesebb gyűrű is. És befejezik az M0 Déli-szektor bővítését. De majd talán addigra kész is lesz mire foci EB-t rendezünk.

Valandil 2010.08.27. 12:06:03

@Sátán meg a Jocó: Kezét-lábát törném a tegger köcsögöknek!

A blogot figyelő éberéknek:
Főhadnagy elvtárs, ez még nem előkészület, csak vágy!

DArchAngel 2010.08.27. 12:06:16

Báj-báj Demszkáj, kibasztál velem,
Elmentél és azóta csak a pénzem, a pénzem keresem...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.27. 12:21:17

Azért az élhető fővároshoz nem csak a városvezetők kellenek, hanem az ott lakók is. De biztos a demszkáj' baszta össze a ferihegyi megállót is, az érdit is, meg a többit is :D,

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 12:26:13

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: kedves NETBohóc, nem hiszem, hogy csak az összefirkált aluljárók, meg megállók miatt élhetetlen butapest.

ettől függetlenül igazságod vagyon, hogy a sok tagelő kisköcsögnek - tettenérés esetén - statáriális módon a helyszínen kellene eltörni mindkét kezét.

de ott van pl a hajléktalanok kérdése, amiben sky barátunk ugyancsak szép sikereket ért el. jól példázza ezt "búcsúbeszédének" ezen része is: "kérem, ne engedjenek a gazdasági válságidőszakokban mindenütt megjelenő nyomásnak, amely a gondoskodás helyett a hajléktalanok elkergetésében látja megoldást."

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.27. 12:28:35

@Seduxen: kedves csillagpatrik. Én most kiemeltem egyet. De te dobtál még egyet. Játszunk olyat - ha már a droidok kianyázták magukat mint: "hannoveri villamos bázmeg'" és társai, hogy mondasz okosat, mit lehetne tenni a hajléktalanokkal. Aztán mondok én is, hogy szerintem mit lehetne.

arlequin 2010.08.27. 12:29:08

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:
amilyen a pásztor, olan az istenadta nyáj es...
MINDIG a vezető a felelős, mindig.

quorum 2010.08.27. 12:29:26

Demszky nem volt jó városvezető, de mi köze van neki a ferihegyi vasútállomáshoz? Az nem MÁV érdekeltség?

derelyegrádi szellem 2010.08.27. 12:31:27

Ahányszor Demszkyről "mosolygós" képet látok, rájövök, mennyivel szimpatikusabb ha mogorva.

Gabikám, nem kell elérzékenyülni (jó volt veletek fiúk). Hát nem te voltál az, aki azon túl, hogy szétlopta és szétlopatta a várost, még mellé állandó jelleggel fasisztázott, nácizott, sehonnai bitangemberezett minket? Ugye te voltál...

Emellett nekünk nem volt jó veled, mert a számlát nekünk kellett és kell majd állni, közben egy félbalkáni mocsokfészekben éltünk, ahelyett, hogy egy adottságai alapján méltán gyönyörű, valóban európai városban tehettük volna ezt.

Harmadrészt egy gerinctelen féreg is vagy (ezt régóta tudjuk), mert eddig hagyó, meg egyéb hasonló ügyekben mindig azzal érveltél, hogy hát nem tudtam mit csinálni, mert csak 1 fős többség volt a közgyűlésben, és akkor jött volna a Fidesz, most meg felnyalsz a Tarlósnak a meleg szarig.

Ha létezik a "szar embernek" archetípusa, akkor bizony az te vagy, ami nagy szó, mert a kínálat (mennyiségileg és "minőségileg" is) sajnos köreidben óriási. De hát mindig a legnagyobb darabok úsznak a tetején, ezt tudjuk....

Hogy megszabadultunk tőled, annál csak egy szebb dolog lehet, ha téged is a vezetőszár végén foglak látni.

Csá Gabi!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.27. 12:34:13

Sky tegnap azt nyilatkozta, hogy a családja örül, hogy nem lesz már főpolgi, mert több ideje jut majd rájuk.
Szerintem a jövőjüket már bőven megalapozta, úgyhogy elég lesz nekik a havi 1 beszélő is.

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.27. 12:35:04

@laspalmas: olyan édi, hogy még te is hiszel ebben. Majd jön a nagy fidesz és júúúúúj mindenki rács mögött lesz. Fel kéne ébredni. ;D

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.08.27. 12:38:11

@csabapayne: jól összefoglaltad. A Keletiben az arabok tevékenykednek, ha azóta nem darálta le őket valamelyik másik népség.
Ha már szag.. A Gödör és a Bajcsy között húzódó vékony zöld sávból áradó illatfelhőt kánikulában semmi sem übereli. Este az egész városnak ilyen szaga van. A Rákóczi út összes üzletének ajtajában hajléktalanok vernek tanyát. Plusz az utcára kerül az összes olyan fiatal, akinek nincs pénze és nem tud magával mit kezdeni.

Marcellusca 2010.08.27. 12:44:40

@eszkep: És még fel is hívta a figyelmet, hogy a zeu nem csak a 4-es metróra adta a pénzt, hanem a teljes fejlesztésre.
Besz@rás.

Macskapárti 2010.08.27. 12:47:16

3m-es kerités a 8ker köré?
Graffitisek statáriális kivégzése/végtal levágás?
Hajlékatalnok kiűzése?
Akik eldobják a szemetet/sörösüveget/csikket statáriális kivégéze?
Megválasztotok?

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 12:49:26

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: itt a kulcsszó azon van kedves NETBohóc, hogy TENNI. Sky mit TETT a hajléktalanokkal/hajléktalanokért a 20 év alatt? hány éjszakai férőhely, vagy fűtött pihenő van, és kb mennyire lenne igény?

mondok egy populistát: jó pár elhagyott - és mára lepusztult - ex-szovjet laktanya van, amit akár át is lehetne alakítani.

Te jössz :))))

z666 2010.08.27. 12:51:41

Kicsit számolgattam: átlagban naponta legalább 100 000 000 Ft-ot lopott el tőlünk 20 éven át. Ez szerintem elég óvatos becslés.
És akkor az egyéb, egészségügyi, erkölcsi, emberéleti, közérzeti, stb. károkról nem is beszéltünk...

Nála jobban senki nem érdemli meg a halálbüntetést ebben az országban.

Macskapárti 2010.08.27. 12:51:56

@Seduxen: szerintem a kolduló maffiát kéne felszámolni először vagy párhuzamosan, de a szovjet laktanya jó ötlet

Macskapárti 2010.08.27. 12:53:09

@Jack/rendetteremt/: asszem erről a választásról lemaradtam, de 4 év múlva már indulni fogok az Egyfarkú Macskapárt szineiben :)

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.27. 12:54:25

@Seduxen: én azt mondom, hogy -ugyanúgy mint a romákokat-, őket is rá kellene kényszeríteni arra, hogy visszailleszkedjenek a társadalomba. Bár erősen kétlem, hogy ebben is mi leszünk az elsők, ugyanis a hajléktalanprobléma az nem hungarikum, ;D Részmegoldásokat láttam már, pl. nálunk, de ez kevéske.

z666 2010.08.27. 12:56:59

Szobor helyett fel kell akasztani Budapest közepén, aztán a hulláját (később a csontvázát) otthagyni lógva. Az az emlékmű lenne méltó hozzá.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 13:00:01

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: jogos, ennek szerintem alapvető feltétele lenne az, hogy NE AZ UTCÁN ÉLJEN. Persze, egy lepusztult ex-laktanya sem a Duna Intercontinental, de legalább nem az utcán a saját mocskában fetrengene, hanem lenne tető a feje felett, nem ázna-fázna, és lehetősége lenne tisztálkodásra.

Ez lenne az ELSŐ lépés, hogy újra embernek érezhesse magát. És ha ez meg van, ha sikerülne neki értelmes elfoglaltságot találni (=munka), akkor esélye lehetne, hogy egy idő után akár egy szerényebb albérletre is fussa.

na demagógiát befejeztem.

@Macskapárti: ha nem az utcán tengődnének ezek az emberek, hanem egy olyan zárt helyen, ahol valamennyire "ellenőrizhetőek", akkor a hajléktalan-maffiának is nehezebb dolga lenne. De tény, hogy a "futtatóiktól" is meg kellene szabadulni.

z666 2010.08.27. 13:04:03

@Seduxen: A véleményvezéren ELŐZETES MODERÁCIÓ van. Így már nem annyira meglepő...

Macskapárti 2010.08.27. 13:06:25

@Seduxen: Erről is az erősebb rendőrség igénye jut eszembe. Már sokan felvetették, hogy ne csak birságoljanak, hanem szolgáljanak és védjenek is.

És persze ne csak a koldusmaffia ellen lépjenek fel, hanem azok ellen, akik nem képesek beilleszkedni és kultúráltan viselkedni: graffitisek, sörösüveg dobálók, szemetelők, rablók, gyilkosok, politikusok, uzsorások, stb...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 13:07:49

@Macskapárti: te figyelj! most már én is megkérdezem:

hova küldhetem a kopogtatót?:)))))

@z666: éljen a szólásszabadság!

Marcellusca 2010.08.27. 13:09:39

@Seduxen: Szerintem a Rákóczi út sokat fejlődött. :)
Megszűnte az idióta boltok. :DDDDDDDDD

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.27. 13:15:10

@Seduxen: Mondjuk lehetne azzal kezdeni, hogy hasznosnak érezzék magukat a felújításban való részvétel komoly kedvezményekkel járhat.

Macskapárti 2010.08.27. 13:15:12

Egyszerűbb lenne egy új országot alapítani

SiKom 2010.08.27. 13:18:45

@Gunther:
"Nem védemezt a férget, de az utcai mocskot nem Sky hagyta ott. Hanem MI. "

Akkor TE ne szemetelj és TE ne firkálj.
Én nem teszem, szóval ne gyere nekem azzal, hogy "mi mocskoljuk".

És ha azt kérdezed, hogy miért nem szólnak rá a graffitisre? Talán mert előkapja a bicskát, vagy az ügyvéd apukát, aki még téged fog megalázni és feljelenteni, hogy korlátozod őt, stb.

Macskapárti 2010.08.27. 13:21:03

Pár helyen elhangzott, hogy a börtönben ülők a mi pénzünkön élnek, ahelyett hogy pl kényszermunkánl lennének.

Nyilván egy hajléktalan nem bűnöző (bár sokan azzá vállnak, de azért tegyünk megkülönböztetést), és nekik is munka kéne.

Sajnos nem ismerem a problémát teljes valójában és most csak hangosan gondolkodok, de ha nekik munkát adunk - a hajléktakanoknak és a börtöntöltelékeknek - akkor az milyen munka lenne? nem veszélyeztetné ez mások állását? egyáltalán melyik az a terület, ahol munkaerő hiány van? csak hangosan gondolkodok...

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.27. 13:24:32

@Macskapárti: már sok esetben bebizonyosodott, hogy a hajléktalanok egy igen nagy hányada akkor sem menne el dolgozni, ha kapna rá lehetőséget.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2010.08.27. 13:28:22

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: Háát igen sajnos nagyrészüket előbb a szeszről kellene levenni!
Mondjuk azt az életvitelt csak folyamatosan részegen lehet elviselni!

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.08.27. 13:34:47

@z666: Utána meg mehetne a szellemvasútba.
@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: khm.. A hajléktalanok visszaintegrálása elég érdekes jelen helyzetben, amikor kb. 1.000.000 ember feje felett lebeg Damoklész kardjaként az utcára kerülés veszélye (60 napnál régebb óta nem törlesztő devizahitelesek).
@Noname Cowboy: 22-es csapdája. Kilátástalanság - szesz, csavarlazító - kilátástalanság.

Szerintem nagyon jól csinálta a Tibi 2010.08.27. 13:57:32

Ugyan már srácok...

Demszkáj bácsit is megilleti az ártatlanság véLelme...

:)

mrnyzltn 2010.08.27. 13:58:42

Nincs annyi lámpavas a világon, amennyi ennek az országnak gondjainak maradéktalan orvoslására elég.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.27. 14:08:45

Bocs fiúk,de nekem egy jól sikerült "festménnyel" semmi bajom.Persze nem egy műemlék falán.A 2-es villamos fővám téri megállójában dolt egy bazi nagy Einstein kép az egy nagyszerű alkotás volt.Hallottam olyan sztorit,hogy akik rendbetették a megállót azok is békén hagyták.
Azóta valami barom rárajzolt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2010.08.27. 14:20:58

@z666: És hova tűnt ez a sok pénz? Olyan jó lenne tudni.

Budpesten egy-két dolgot leszámítva mintha megállt volna az idő. A fejlesztések 99%-a magántőke, arra semmi oka verni a faszát demszkynek.

Remélem őt is viszik azonnal a fakabátok, amint lehet.

Fell Bandi 2010.08.27. 14:21:07

Igen, egyetértek, szobrot demszkájnak!!
Én a szobrot ma reggel meg is alkottam, csak sajnos lehúztam a WC-n.
De holnap is meg tudom mintázni a remek városvezetőt.
Azt nem tudom, hol lehetne (üvegbúra alatt) kiállítani, de ingyenesen felajánlom az alkotást, még az anyagköltségre sem tartok igényt. ( harcsapaprikás, sajtok, sör, és kelkáposzta főzelék volt a mai mű anyagi vonzata) A holnapié pedig a mai menü lesz, az is valami hasonló. A sör biztos, halászlé és túróscsusza van kilátásban.

Krikri 2010.08.27. 14:22:01

Szerintem a szobra már áll, a Kétfarkú kutya Nokia dobozára az ő nevét is rá lehet vésni :)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 14:23:08

@Tigeri: ha figyelmesen olvastál a többség NEM a graffitiseket kívánja a halálba, hanem a tagelő kis buzikat. ELŐBBI tényleg tud művészet lenni, UTÓBBI meg rongálás.

Macskapárti 2010.08.27. 14:30:58

Az nem állapot, hogy amint felhúznak egy új falat valahova azonnal telefirkálják. Akár taggelő kis buzi, akár "művész", büntetném

Jancsibohóc /Bohócügyi Államtitkár/ · http://www.vanditdigital.com/ 2010.08.27. 14:31:27

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: ja és miattam a graffitisek is mehetnek. Fessen az anyjára, vagy fessen a saját pénzéből vásárolt saját putrijára, és arra is úgy, hogy ne lássam.

Fell Bandi 2010.08.27. 14:35:39

A szobor javaslatom - és felajánlásom - továbbra is áll, amit hamarosan meg is küldök a Budapest Galéria címére.
De maga a te(tv/)es demszkáj is érdemelne valami kézzel foghatót az eltelt 20 évért.
Erre a javaslatom: szégyenketrecben kell fellógatni valamelyik forgalmas csomóponton, ahol mindenki köszönetet nyilváníthat neki - ki így, ki úgy. Én a magam részéről valószínűleg néhány köpéssel - és ha a ketrec felfüggesztési magassága ezt lehetővé teszi - levizeléssel adóznék a nagy vezető tiszteletére.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.27. 14:44:00

@arlequin: Nem hinném,hogy most van a szülinapja. Nem akartalak megszivatni.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 14:47:41

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/: te szemét faschiszta! általánosítunk, általánosítunk? :))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.27. 14:50:39

@Seduxen: Én amúgy figyelmesen olvasok,de néha eszembe jut a jövőre az azerbajdzsáni NB-2 ben induló csapatod és ilyenkor lankad a figyelmem.:))

Seduxen (már NEM dr.) 2010.08.27. 14:59:43

@Tigeri: idefigyelj Te kis nyikhaj! én SOSEM szurkoltam az Újpestnek, úgyhogy rossz ajtón kopogtatsz!

majd a MU(hahaha)-nak is jól elkenik a száját a PL-ben is, meg a BL-ben is, oszt jó napot :)

Jobbágy 2010.08.27. 15:11:43

Ilyen adók mellett az lenne a minimum, hogy lemossák azt a fos vasúti felüljárót. félreértés ne essék, nem a firkászokat akarom felmenteni, de inkább itt mint a belvárosban. Emellett nemtudom gábor mindenféle képpen a hónap embere nálam! Sky for president! :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.08.27. 15:12:59

@Seduxen: Azért jó dolog ha hisz az ember.Ugye azt tudod,hogy az ajándékot nem a Jézuska hozza.
Amúgy nem tudom,hogy azt a zsidógyereket mér adták el.Szerintem jól játszott.

steverubellreborn 2010.08.27. 15:16:07

, "de ha nekik munkát adunk - a hajléktakanoknak és a börtöntöltelékeknek - akkor az milyen munka lenne? nem veszélyeztetné ez mások állását?"

Ha egyszer Te is olyan helyeztbe kerülnél,hogy hajléktalan vagy, akkor majd feltesszük neked ezt a kérdést ...

Jobbágy 2010.08.27. 16:05:46

Mellesleg, ha már a hajléktalanok munkához jutását és a firkák eltávolítását feszegetjük, akkor rakjuk már össze a kettőt. Nem mellesleg szerintem gabika művei közül a nyugati aluljáró jellemzi áldásos tevékenységét a legjobban. Világváros, pfej...

Prof. Dr. Simon Templar 2010.08.27. 16:11:12

@csabapayne: De miért is voltak szebbek az aluljárók a '80-as években?
- hajléktalan nem volt az utcán, ugyanis ha meglátta a rendőr, akkor bevitte KMK-ért (fiatalabbak kedvéért: Közveszélyes Munka Kerülés), majd az örsön néhány pofon kíséretében elmagyarázták merre hány méter
-ha a cigány hepciáskodott, felemelte a hangját hatósági közeg jelenlétében stb., dettó
- grafittis, tages (nekem egykutya szarjankó mindkettő) szintén nem volt, ugyanis festékszóró flakont nem vehettél csak úgy.
- nem volt szokásban köpködni az utcán (ez egy régi-új jelenség, az összes köpködönek kiverném a fogait, akárhány éves)

Az előbb említett dolgok MÁR elegek voltak ahhoz, hogy Budapest élhetőbb legyen.

jágör68 2010.08.27. 16:24:18

Azért nem semmi, ahogy többszázmilliárdnyi többletköltségekkel, többéves késésekkel, a magyar adófizetők számára teljesen előnytelen szerződésekkel épülő 4-es metrót szóba meri hozni.
Anno a Siemens Combinok ügyében olyan riportok szóltak, hogy különböző hajléktalanokkal kb 300 milliónyi kenőpénzt vett csak maga Sky kapitány.
Valszeg ez van most az Alstrom- féle szerződés körül is.
Na és elérkeztünk oda, hogy a közkedvelten citált nyugat- európai pénzügyi lapok miért is cikkeznek örömódákat az mszp- szdsz embereiről. Még nyugat- európai megkent politikusok, városvezetők se kötnek cégeikkel (Strabag, Siemens, Altrom, stb) ilyen számukra előnyös szerződéseket, miközben az alvállalkozikat, egyszerű melósaikat sem fizetik ki, ezek EUR- ban is milliárdokat lopnak el tőlünk.
LMPVS!!!

atila68 (törölt) 2010.08.27. 16:30:23

Én kérek elnézést de a Ferihegy 1 vasúti megállóhoz Demszky Gábornak semmi köze (azt Kóka közlekedési miniszter úr építtette, igen volt egy ilyen nevű minisztere a Gyurcsány kormánynak).
Továbbá sem az északi, sem a déli M0-ás híd, sem a déli vasúti összekötő híd (Lágymányosi) bővítése nem a főváros költségvetését terhelte.

Gyakorlatilag egyetlen saját finanszírozású, befejezett jelentős 'prodzsekt'-et nem tud felmutatni DG.

Gandalf Garaboncias 2010.08.27. 16:30:23

Felhőtlenül tudnék örülni Demszky távozásának, ha Mesterházy Ernő most is rács mögött ülne. De sajnos már szabadlábon van, pedig...

arlequin 2010.08.27. 16:43:52

@Pisti, az aragorn:
Felhőtlenül tudnék örülni Mesterházy Ernő távozásának, ha Demszky most rács mögött ülne. De sajnos szabadlábon van, pedig...

derelyegrádi szellem 2010.08.27. 16:45:28

@jágör68:

volt az vagy 1.5 milliárd is. Aki azt bonyolította, azóta is szökésben van, eltűnt. Szerintem végleg.

@laspalmas:

Nevezzük bárminek, az a félkegyelműeket idéző, porcelánfogú vámpír arcberendezés ilyenkor, valósággal sokkoló.

De fog ott még csillapodni a jókedv, ami egyébként már most is csak látszat. Félőrült már a félelemtől, hogy nemcsak 20 év után egy megsemmisüléssel felérő bukással távozik (csak BKV, Főtáv ügyekre fognak emlékezni az emberek, ezt jól tudja ő is), hanem még mindenféle kis rendőröcskék, ügyészecskék fogják őt cincálgatni. Legutoljára már ő maga is az mondta JAM-ben, hogy bizony elképzelhető, hogy őt több ügyben meg fogják gyanúsítnai, de ő nem ezzel akar foglalkozni, hanem a Budapestről írandó könyvével.

Hát lehet lesz benne egy jó hosszú rész a különböző budapesti büntetésvégrehajtási intézményekről, ha minden jól alakul Gabikám. Ha fejezetcímek tekintetbében kell valami ötlet, szólj nyugodtam, tudok segíteni. Pl Hagyó Mikiis résznek lehetne ez:

"Párizs helyett párizsi"

rajen 2010.08.27. 16:49:17

Én állítanék szobrot neki. Mondjuk belebetonoznám valamelyik autópálya/építkezés alapzatába, ahogy Szicíliában szokás.

2010.08.27. 16:52:23

Biztos meg volt rá az oka annak aki rá szavazott. Ezt szerették, ezt akarták. Ilyen polgármestert, ilyen Budapestet. Hát megkapták.

Ennyi, felesleges ezt tovább csócsálni.

trojka 2010.08.27. 16:53:37

De jo, hogy vannak hajléktalanok ebben az országban. Maskulönben kiket akarnának megvédeni lelkiismeretes, aggodo politikusaink...mert azt, aki megprobál tisztességesen,szerényen megelni, nemigen...

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.27. 16:59:03

@Jancsibohóc /Cee'd KIA Fa Somat/:

Ja, belelóg a kezem a bilibe, dehát mit ér az ember álmok nélkül? :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.08.27. 17:02:57

@Tigeri:

Köszi, nekem pár nap múlva lesz. :)))

arlequin 2010.08.27. 17:08:54

@Frengi: biztos voltak. a hüjék. 94-ben már tisztán látszott, hogy se esze, se tehetsége. na meg voltak akiknek érdekük fűződött hozzá... nem kevesen, és ezek bizony ott élnek butapesten.

derelyegrádi szellem 2010.08.27. 17:47:04

@laspalmas:

Akkor jó! :-)

nekem is mostanában lesz, de sajnos MÁR nem a 33. :-(

2010.08.27. 18:21:23

Ne bántsátok Dempszlit, jó lovas ember ő. ;-)

kuki123 2010.08.27. 18:27:12

@laspalmas:

index.hu/belfold/2010/valasztas/hack_peter_partot_alapitana/
"Van és lesz is helye a magyar palettán egy piacorientált, nyugati értékeket, az európai és az euroatlanti együttműködést fontosnak tartó új centrumerőnek"

igazi sírva-röhögős:

1 Hacknak legfeljebb a dutyiban van helye a többi haverjával eggyütt
2. piacorientált párt...ez már viccnek is rossz mert számomra egyből a az igen mély zsebeket és a titkos a többi piaci szereplő számára tutira nem elérhető zsíros szerződéseket vizionálja
3. nyugati érték...mégis mi az? hogy az egész család mű kajákon él és Mc Donalds kaját zabál
vödör szám önti magába a
nyugati érték az hogy ildejön a külföldi hugyért szarért kezdi árulni amit itt is gyártanak termelnek majd csődbeviszi felvásárolja a cégeket és monopol helyzetbe kerül a magyar piacon aztán úgy játszik tovább mint a macska az egérrel?
nyugati érték hogy cseh meg német tej meg hús van csak a polcon
európai és az euroatlanti együttműködést az hogy bemegyek a tecsóba oszt magyar gyümölcsöt zöldséget 1 darabot sem találok
csak spanyol olasz francia görög ...Nyár közepén baszki!

mindennek fényében még benyögni hogy centrum párt...
jah mikor a vállalkozóknak tejelnijük kell a pártoknak ti tuti a középpontban lesztek

az ilyen férgek nem tudnak egyszer és mindenkorra letűnni a gúspicsába...
de hát ez van ha olyan tökkelütött töketlen balfaszokra szavaz a birka magyar mint a fidesz

derelyegrádi szellem 2010.08.27. 18:48:49

@csernaja obca:

Így szerencsére könnyen meg tudja mutatni a budapestieknek, hogy mit is adott nekik.

Egyszerűen alámutat a lónak...:-)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.27. 19:39:06

Hehh, nagy szavai vannak, meg lehet, hogy papíron fejlődik a város (de sztem még úgy sem), de én csak azt látom, hogy loptak-hazudtak-csaltak, a város szemetes, ronda, és faszságok történnek. Metró meg sehol, minden csúszik. Régen mennie kellett volna ennek a bandának.

2010.08.27. 21:00:36

@derelyegrádi szellem: Ne má! Egy csomó csodát kaptunk tőle. Példul a Centrum Parkoló Kft-t. Piroshullámot az Andrássy úti lámpákra. Beépítették a ronda parkokat gyönyörű, modern plázákkal meg irodaházakkal! Naponta átélhetjük a hannóveri villamosokon a nyolcvanas évek Németországának dekadenciáját, megszűnt az ügető, tele van a város gusztustalan, igénytelen kivitelezésű óriásplakátokkal meg haragzöld demszky-falloszokkal a járda széle, demszky-gubicsokkal a villamossín (egy haverom átcsúszott rajta amikor lelökte a motorjáról egy fekete audi, fél évig volt betegbe.) Aztán Demszky volt, aki eltüntette az újságoskioszkokat, mozgóárusokat, mohóságában olyan mértékűre emelte a belvárosi üzlethelyiségek bérét, hogy azt már senki semmiből nem tudja kitermelni, így hát megindult a gettósodás. Lelkes volt az utcaátnevezgetésben meg a szobordöntögetésben, olyannyira, hogy még Joliot Curie szobrát is ledöntötte, aki bár csakugyan kommunista volt, de azért nem erről közismert. Tevékeny polgármester volt ez a Dempszly, munkássága nyomott hagyott a városon. Hogy vajon pont erre volt-e szükségünk...? Hát... valakik biztos úgy gondolják, ha rá szavaztak...

Horizont 2010.08.27. 22:40:08

Demszky leragadt ennél a hangulatnál és azt hiszi még most is így van:)

Budapest, Budapest, te csodás!
Te vagy nékem a szívdobogás.
Sehol nincs a világon olyan szép város,
És ilyen rügyfakadás!

Budapest minekünk a világ.
A Dunát mennyi híd öleli át!
Fenn az égen a hold, és a sok teli bolt.
Csodaszép ragyogás!
Budapest, Budapest, te csodás!

Vezető beosztásban egy helyen vétek 20 évre meghagyni egy embert!
Mellesleg a felvételen látottakról nem Demszky tehet, elképesztő az emberek hozzáállása a saját környezetéhez. Hányinger. Beleverném egyenként a fejüket abba a szarba amit maguk után hagynak.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.08.27. 23:21:00

@Horizont: Mondjuk én is csodálkoztam, hogy megválasztották... Sokadszorra még jobban...

Horizont 2010.08.27. 23:38:48

@ColT:
Ne felejtsd el 20 éve még másképp állt az SZDSZ szénája, aztán még pár évig is. Hogy elfelejtették a horvátországi nyaralóját meg a lovait, meg a hivatali autóhasználatot. Hallottam azt mondta szeretné ezt az utolsó másfél évet elfelejteni! Vagyunk még egy páran akik szintén......
Volt 20 éve, volt egy pártja, van 4 gyereke, min. 3 felesége és nem tudta a csúcson abbahagyni. (ha volt csúcs egyáltalán) Ez lett a veszte. Meg még nagyon sok minden.
Innen vidékről nem értettem soha, hogy miért volt ennyire a metróra kattanva? Ha azt a rengeteg pénzt másra költi, akkor most egy felvirágzott város lehetne (lásd. Prága) és a nevét imába foglalnák:) Így marad az elkullogás és a sok tojás emléke:))

turcsány karcsi elvtárs 2010.08.28. 00:36:38

félvér g:ci, remélem sittre vágják ezt is, és a blankolt hagyó haverja fogja ánuszolni majd.

ucsacsu 2010.08.28. 08:12:33

@laspalmas:
A család szájából kéne hallani,remélem szeretik az otthoni üvöltözést,verést és egyéb családi elfoglaltságot.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2010.08.28. 09:43:27

@Horizont:

Választania kellett, hogy gazdag legyen és népszerű, vagy népszerűtlen és kib....tt gazdag.

Horizont 2010.08.28. 10:00:39

@csabapayne: a vége felé inkább a kib...tt - at kellett volna választanunk:)))

kodó tamás 2010.08.28. 11:17:13

rohadt demszkáj, szerintem, ha egyszer lesz vmi igazi rendszer simán lehet 20 év a 20 évért, hogy klasszikust idézzek

ezt a várost jobban "lelakta" a qva zsidó rokonaival, mint a komcsik és a világháboruk együtt.

BUTAPEST meg megszavazta 5 ször, gratulálok, most nézzetek körül

álellenálló, a "mi kutyánk (vagy nagykutyák) kölyke"

isti77 2010.08.28. 11:58:01

"Például a Margitsziget még mindig ugyanott van, és nincs beépítve ... " És ez miért változás? Sőt, a közúti forgalom elől is le van zárva, kivéve BKV és engedéllyel rendelkezők, de ez sem neki köszönhető, '73 óta így van.
Ami változás történt az elmúlt 20 évben, az vagy romlás, illetve ami építő jellegű volt, az nagyrészt magánberuházás, jobbára teljesen koncepció nélkül, összevissza.
A múltkor belenéztem egy Linda-részbe (nem röhög), a '80-as évekbeli városképeket elnéztem, szinte minden ugyanilyen volt, mint most, csak sokkal jobb állapotban. A hidak, az utak, az épületek, a 200-as Ikarusok, a Ganz-villamosok, a szovjet metrók... ugyanez, csak 25(?) évvel üdébben.

sunblind 2010.08.28. 14:25:51

egyszemélyes hadsereg a hazánkban burjánzó, mindent elborító, egyértelműen tapasztalható fasiszta egyeduralom ellen ... áldassék a neve a félhülye gyökérnek örökké.

marhaszív 2010.08.28. 17:51:32

figyelitek, demszky milyen boldogan vicsorog a képen a lopott műfogsorával.

2010.08.28. 18:41:47

Szerintem nem lehet börtönbe zárni Demszkyt, mert a bíró idegszanatóriumba küldi szánalomból. Szemmel látható, hogy nem normális a szerencsétlen

atila68 (törölt) 2010.08.28. 19:51:44

@csernaja obca:
A piroshullámot az Andrássy úton (és nem a lámpákra) azoknak a "motorosoknak" köszönheti Budapest akiknek egy részét aztán több darabban szedték össze a kiérkező mentősök, mikor megpróbáltak 200 km/óra fölé gyorsulni az Oktogon és a Hősök tere között.

fokabacsi 2010.08.28. 20:18:54

A pesti emberek ne reklamáljanak ! Azt kapták amit választottak !
Kutyaszarostól ,falfirkástól lerohadt szarszagú hajléktalanostól.
Maguknak választották. Hajrá !

Tremere 2010.08.28. 22:56:11

@fokabacsi: Van benne igazság, amit mondasz..;-)

2010.08.29. 08:20:25

@atila68: a piroshullám már akkor megvolt, amikor még pár csóró MZ-s srác jelentette a pesti motoros társadalmat. Valami olyasmi "logika" volt benne, hogy ha minden kereszteződésben pirosat kapnak majd az autók, akkor "nem lesz kedvük" arra járni, és kiürül az Andrássy. Csak éppen azzal nem számolt a tökfej, hogy az emberek nem szórakozásból autóznak oda, hanem mert ott van dolguk, úgyhogy végigállták a pirosokat, égig ért a dugó, szállt a szmog... Aztán ez, meg a krónikus parkolóhelyzet kitermelte az általad említett donorbiciklis társaságot, akiknek igazándiból a fekete bmw-kben lenne a helyük, csak éppen azzal se menni, se megállni nem tudnak demszkygrádban.

2010.08.29. 13:09:09

Petri György a rendszerváltáskor "rettenthetetlen hülyéket, pojácákat, gazembereket" jövendölt. Mit mondjak, telitalálat. Ez egy tegnapi sörözés közben került elő, gondoltam megosztom veletek. Úgyhogy fő a vastagbőr, még nincs vége az uralmuknak. :)

kodó tamás 2010.08.30. 08:39:41

@Helló Leó!: öncsük szoborba magát demszkájt... pl egy élet nagyságú beton jol állna neki
vagy tegyük a metro alapjaiba... hm szerintem jo ötlet

kodó tamás 2010.08.30. 08:50:42

@Macskapárti: ebben nagyok a fideszes fiuk. becsődölik az országot és alapítanak újat, egy óra alatt...

kodó tamás 2010.08.30. 08:54:58

kezd körvonalazódni a megoldás. egész budapesten a 4K moszkva téri ötletét kellene megvalósítani. Nagy csinnadrattával átadjó Tarlós et. az IKv, bocsánat a fidesz, bocsánat a függetlenség nevében a RETRO BUDAPESTET. fel kell vállalnunk a másságot.... COMING OUT. ugyis minden nyugateurópai fiatal azér jön ide mert szereti a kalandot, itt élőben látja a multat, hogyan éltek a balkáni szoclista országok...

RobÚr 2010.08.31. 08:41:09

@Gunther:
Olvasd el ezt a cikket.
konzervatorium.blog.hu/2008/01/03/a_korulmenyek_hatalma
Ha nincs tisztaság, rend, akkor mégnagyobb mocsok lesz.
Ezt még józan paraszti ésszel is fel lehet fogni.
A káosz káoszt szül.

Homeoffice 2010.08.31. 09:10:11

@RobÚr:

Kösz, reggel pont beleolvastam.
A megoldások sztem korrektek.
Ha itt ilyen lenne, olyan balhét csapna a nép..:))))

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.08.31. 15:06:42

brühhhüühühühhhhhhhhhhűűűűűűűűűűűűűűű

egy hónapig sírni fogok

és 10 évig gyászolom D-t.

>> the D <<

dim 2010.09.02. 12:26:12

Demszky arcán ott az igazi korrupt mosoly, a böbeszédű, feszes fintor. Persze a fogorvosa is ludas - valszeg ő is közbeszerzés keretében, egy levajazott tenderen nyerte el a "hídépítést"...

A hatmilliárdos igen komoly beruházás... a graffitisek egy, a csövingerek (éhen szomjan) két nap alatt lebontanák, akár kölyök a legót.

Samott 2010.10.06. 16:18:08

"...Tarlós is bókol: szerinte egyszer még meg lehet véletlenül választani valakit, de ötször nem, ezért a teljesítményért Demszkynek elismerés jár ... majd köszönetet mondott Demszkynek az átadás-átvétel előkészítésért és azért, hogy húsz évig vezette a várost. Megjegyezte még, hogy a kommunikáció megmarad kettőjük között, mert nem tekintik egymást ellenségnek. ... (Demszky:) azt kívánva utódjának, hogy ő is ilyen hosszú ideig legyen főpolgármester. Tarlós kedélyesen mosolyogva úgy válaszolt, hogy 60 éves korban ennél jobbat nem is kívánhatnak neki." - milyen nagy lett a baratsag igy hirtelen.

index.hu/belfold/budapest/2010/10/06/nem_ellensegkent_valt_el_tqarlos_es_demszky/

süti beállítások módosítása