Skip to content


       Szűrés lista

A nap képe: Elítéltettek

A Siemens magyarországi leányvállalatának botránya röviden: 2001 és 2005 között nagyjából 800 millió forint profitot tüntetett el hét, hajléktalanok nevén lévő fantomcég segítségével.

"Kutrucz László és Baráth László a Jolly eszpresszó pultja mellől ült át a kft.-k ügyvezetői székébe. Előtte "médiaforgalmazásból" (azaz a Fedél Nélkül és a Flaszter című lapok terjesztéséből), illetve egyéb alkalmi munkákból tartották fenn magukat. Egyik nap a presszóban kereste fel őket Schrödl András könyvvizsgáló. Akarsz egy kis pénzt keresni? – szólt Kutruczhoz, aki rögtön igent mondott."

A hajléktalanok cégeivel aztán tanácsadásra szerződött a Siemens, Baráth László Euraction Service Kft. nevű cégével egy kimondottan gyönyörű feladatra: a Belügyminisztérium okmányirodai rendszerének kiépítésére kiírt több, egyenként milliárdos nagyságrendű pályázat projekt-menedzsmentjét végezte a Kft. Kutrutz cége, a Blue Consult pedig főként kórházi közbeszerzések tájékán segédkezett a Siemensnek. Természetesen példásan végezték a munkájukat, így a Siemens megnyerte az állami pályázatokat, és busásan fizetett nekik. Illetve hát..... Az "ügyvezetők" a Böszörményi út, Királyhágó tér és Kékgolyó utca határolta terület bankjait, ahol „cégeik” számlákat vezettek, hetente egyszer Schrödl társaságában felkeresték. Schrödl utasítására e körutakon másfél–kétmillió forint közötti összegeket vettek fel, hogy azután a pénzt átadják Schrödlnek. Ő alkalmanként 2-5 ezer forinttal jutalmazta fáradságukat. Lakást is bérelt nekik, hogy tudjanak fürödni, és ruhapénzt is kaptak Schrödltől. Aki egyszercsak nem jött. Helyette az NNI kommandósai jelentek meg, és bevitték az "ügyvezetőket", majd megvádolták őket sikkasztással és okirathamisítással.

Pénteken megszületett az elsőfokú ítélet.

 

Az öt hajléktalant a bíró egy, illetve két évre próbára bocsátotta. Az ügy kulcsfigurája, Schrödl András szökésben van.

– Hasonló esetekben a hajléktalanok mindig itt ülnek a vádlottak padján, a cégeket eladó személy csak ritkán, a közvetítő pedig még ritkábban. Ez szomorú – fogalmazott az ítélet indoklásában dr. Vasvári Csaba bíró.

Aki eléggé kiábrándultnak tűnik....Gondolom, foglalkozási ártalom lehet.

(forrás: HVG, Blikk)

Címkék: társadalom abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr402307021

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.09.19. 13:23:31

Hm pórbára bocsátás... határeset, talán ki lehetett volna szabni komolyabb büntit is...

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.19. 13:24:51

"– Hasonló esetekben a hajléktalanok mindig itt ülnek a vádlottak padján, a cégeket eladó személy csak ritkán, a közvetítő pedig még ritkábban. Ez szomorú "
Nyilván, hiszen hős rendőrségünk hatalmas erővel tud fellépni azok ellen... ...akiknek nincs se rokona, se ismerőse.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.19. 13:25:25

"Előtte "médiaforgalmazásból" "
Mekkora :D

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.19. 13:42:56

Ez a kép.........hogy egy 5 évvel ezelőtti 800 milliós (mai értéken az mennyi lehet?) ŐK az elítéltek......gyönyörű szimbólum.

Johnny336 2010.09.19. 13:46:54

Sajnos őket is el kell ítélni, pedig valamilyen szinten ők is áldozatok - kajáért, tiszta ruháért eladták a becsületüket. Valahol megérthető, de attól még bűncselekmény.
Médiaforgalmazás... :D Direkt marketing bazz... :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.09.19. 13:52:00

@dr. Oláh Péter Balázs:

Több cikket olvastam az ügyről, és mindben azt írták, hogy gyanúsan lassan haladt a nyomozás.
Talán ez valamiféle kompromisszum: ők viszik el a balhét, de nem túlzottan.

jozicsenko 2010.09.19. 13:53:02

ez teljesen arra emlékeztet, mint amikor támadják a Nike-t, az Adidast, a bármely luxus/sport/stb céget, hogy miért alkalmaznak gyerekmunkát malajziában, stb

a nike meg jön és perel, hogy hát ők azt alvállalkozókkal varratják, miközük nekik a maláj 8 évesekhez, stb

de az a profit azért közben valahol ott cseng...

a német siemens meg nyaljon sót, bp-en ezeregy módon csaltak, demszkyvel asszisztálva...

arlequin 2010.09.19. 14:13:39

kis magyar rögvalóság. tökjóminden...

nyugatioldal 2010.09.19. 14:19:36

Vicc, hogy a csípési sorrend végén álló kap "büntit". S mi van a pályázatot elbírálóval? Mi van a Siemenssel?

nyugatioldal 2010.09.19. 14:20:19

@nyugatioldal: Sőt: mi van magukkal a pályázatokkal és a pénzzel?

dr. Oláh Péter Balázs (törölt) · http://www.bkv.hu 2010.09.19. 14:42:26

@laspalmas: Tegyük fel lassan haladt a nyomozás, stb... de ez nem mentesíti őket a büntetőjogi felelősség alól. Persze lehet örültek volna egy letöltendőnek... de valahol megértem a döntést.

Kicsit Karcos 2010.09.19. 15:25:37

"Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) nem vizsgálta Schrödl András Zoltán szerepét, a hajléktalanokhoz köthető számlák ügyét viszont annál inkább."

www.fn.hu/hetilap/ceg_piac/20071126/szamlagyaros_hajlektalanok/

"A szerződések alján egymás mellett szereplő feleket, vagyis a hajléktalan cégvezetőket és legnagyobb megbízójukat, a magyar Siemens Zrt. vezetőit ennyi idő alatt sem hívták be szembesítésre, noha a két fél eltérő állításokat fogalmazott meg arról, vajon találkoztak-e egymással."

"Kutrucz, becenevén Totya nem ismeretlen a közvélemény előtt. 1983-ban a sofőrje volt a Szépművészeti Múzeumot kifosztó rablóbandának, a legenda szerint a Kék Fény bűnügyi magazinnak tett nyilatkozata szolgált alapul a Markos–Nádas humoristapáros „A Totya mondta, hogy balhé, nagy balhé lesz” című számának."

"Ezenkívül napi vagy heti rendszerességgel elmentek cégük számlavezető bankjába, készpénzt vettek fel, amelyet a bank előtt átadtak Schrödlnek. A készpénzfelvétel összege szinte mindig mágikusan 1,96 millió forint volt, így a kétmillió forintnál kisebb készpénzfelvételt nem kellett a banki adminisztrációs munkatársaknak jelenteniük a hatóságok felé. Persze így is érdekes, hogy senki sem lépett semmit amiatt, hogy például az Euraction ügy- vezetője, Baráth László mindig piásan hordott ki összesen 589 millió forintot az Erste Bankból. Ha a jellemző összeget átlagosnak tekintjük, közel 300 alkalommal jelent meg a fiókban másfél év alatt. Schrödl egyébként – éppen mert a bankfiókban szóvá tették a furcsa ügyfelek kellemetlen szagát – egy időben lakást is bérelt a vállalkozóknak."

"Szerinte a Siemensnél bevezetett „négy szem” elv (németül „4 Augen Prinzip”) és a rendkívül központosított cégvezetés miatt, ha a legkisebb leányvállalat legutolsó beosztottja arrébb tolt egy dossziét, azt is megtudták a nagy Siemens csoport hazai érdekeltségeinek élén álló igazgatók, a „vorstandok”."

www.managermagazin.hu/magazin.php?page=article&id=800

Én ugyanazt a büntetést adnám a hajléktalanoknak és a Siemensnek is, mindannyiukat kizárnám a közbeszerzésekből 5 évre, meg elkoboznám a vagyonuk 20%-át.

2010.09.19. 15:28:38

Hm, lehet ám, hogy a ez is benne volt az egyezségben... egy kicsit ügyvezetsz, aztán elítélnek majd, de csak egy év felfüggesztettre, de kapsz tőlünk egy kis lakást meg egy éjjeli őri állást a Gizella utcai telephelyen. Ki tudja... A siemens egy igazi, szociálisan érzékeny világcég. ;-)

szabidoki 2010.09.19. 16:20:15

A hajlékonyak csak nyernek a bizniszen, hülyék lennének nem csinálni. Amikor megy a szekér, akkor ugye jól elvannak, ha meg bukta van, akkor legfeljebb bekasztlizzák őket egy időre - de ez egy hajléktalannak nem büntetés, hanem áldás...

Horizont 2010.09.19. 16:27:28

Tényleg nincs még egy ilyen ország! Ennyi lelemény, rafináltság, aljasság, szemétség, potya pénz utáni vágy csak egy magyar emberben lehet meg. Mi az, hogy csak a hajléktanokig jutott el a nyomozás? A jó büdös francba a nyomozóknak is.
Olvastam a hajléktalanokról: „Megelégedtek a négyezer forintokkal, pedig az azóta törzshelyéről, a Nagycsarnok bejáratától Kazincbarcikára elköltöztetett Baráth cége 62,5 millió forintos egyszeri átutalást is kapott. Baráth pedig egyedüli aláíró volt, akár le is léphetett volna a pénzzel.”
Persze meg kell őket is büntetni szó se róla de csak arányosan azokkal együtt akik kiagyalták ezt.
A bankban szóvá tették, hogy büdösek ezért bérelt egy lakást nekik ahol megfürödhettek! És más nem tűnt fel a bankban senkinek? Pl. Baráth László mindig piásan hordott ki összesen 589 millió forintot az Erste Bankból.Közel 300 alkalommal jelent meg a fiókban másfél év alatt!!Nagyon érdekes.
Amúgy ha nem is tudták a hajléktalanok miről is van szó annyi értelem csak maradt bennük, hogy rájöjjenek, hogy nem a Vásárcsarnokba járnak krumpliért nap mint nap. Kár, hogy mindig csak a kishal akad horogra,a nagy halak meg vígan élik tovább az életüket háborítatlanul.

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2010.09.19. 16:45:18

Nem baj adózzatok sokat!Hagy legyenek még többen szökésben közpénzek millióval,százmillióival.

A csöviknek meg volt pár jó napjuk...valószínűleg azt sem tudták milyen rendezvényen vannak.

Kicsit Karcos 2010.09.19. 17:34:18

@Horizont: kik lehetnek a nagyhalak? A Siemens Magyarország vezetősége, akik irányítása alatt szárnyalt a Siemens a közbeszerzéseken? A közbeszerzést kiírók, eldöntők? A hajléktalanokat igen, a többieket megtalálni képtelen nyomozók? A hajléktalanokkal igen, a többiekkel nem foglalkozó APEH-dolgozók? Az Erste Bank azon dolgozói, akiknek nem tűnik fel, ha bemegy ugyanabba a fiókba egy húgyszagú, részeg hajléktalan minden nap 2 millió mínusz egy forintért? Azok az ojságírók, akik szakmányban fényezték a Siemenst a nehéz napokban? El sem tudom képzelni, hogy ennyien benne lettek volna a buliban, és mégis csak Totyáékat sikerült elkapni, sokkal valószínűbbnek tűnik, hogy a csövesek csinálták meg a balhét, hogy tudjanak venni egy csomó kanna bort.

Horizont 2010.09.19. 17:54:16

@Kicsit Karcos: Hát így már érthető, hogy futotta nekik egy kis koccintósra:DDDDD
Tudod min gondolkoztam el? Hogy valóban ennyien nem lehettek benne, tehát érdek és pénz nélkül is ennyi hülye ember van! Vagy ilyenek vagyunk, hogy mindennek mellé nézünk? Szó nélkül hagyunk? Azért tartunk itt ahol tartunk? Közöny? Nem értem azt a majdnem 2 milliót naponta se, Az OTP-be ki van írva, hogy aki 1 milliónál többet szeretne kivenni az jelezze előző nap. Nem tudom él-e ez, mert nem szoktam 1 milkát kivenni:((
Szóval mindnyájan hibásak vagyunk, hogy ide jutottunk. Ki jobban ki kevésbé.

szmoker (Homo Trollicus) 2010.09.19. 19:22:39

Off.
index.hu/velemeny/menonemmeno/2010/09/19/hulye_nyugati_politikuson_rohogni_meno/

Libsi zsidó, ilyen még él? Azt hittem már kihaltak, vagy elmenekültek a názcizmus elől. Aztán mégsem, hanem mérgezik a közéletet :(

Kartal (rezervált) 2010.09.19. 19:57:51

Ami azt illeti, szerintem itt mindenki benne volt. MINDENKI. Ha komolyan vennénk a BTK-t, a fél országoz le lehetne csukni. Minimum.

@szmoker /segílyes/: ezt a Bedét inkább nem minősítem, mert mehetek tárgyalásra... szóval nem vagyok hízelgő véleménnyel róla.

nagyon_buta 2010.09.19. 20:32:37

Az jutott a fejembe, hogy mi van akkor ha így szerezte a megvesztegetésekhez a pénzt a Siemens?
Az illetékes a saját részével üdül, a megkent lassítja a nyomozást, az adófizető meg mindent fizet...
És mindenhol Siemens termékek szolgálják a népet.
Vagy ez már elképzelhetetlenül bonyolult lenne?

loop80 2010.09.19. 20:44:50

OFF

Club Aliga: 40 hektáros, összközműves telek, a Balaton partján, alig több, mint 5 milliárd Ft-ért... Négyzetméterenként kb. 13-14 ezer HUF, ha jól számoltam... Nem kevés ez egy kicsit?!

Nem vagyok naprakész az ottani ingatlanárakból, de még így is tartok attól, hogy MINIMUM TÍZSZER ENNYIT ér(t volna) az üdülőkomplexum... Remélem, lesz róla poszt!

Faszom!!!

ON

Kicsit Karcos 2010.09.19. 20:50:28

@nagyon_buta:

Úgy emlékszem, hogy 2004 előtt a német vállalatok (pl. Siemens) leírhatták az adóalapjukból a kifizetett kenőpénzeket. Sajnos erre így nem találtam részletes, korabeli forrást, de Kovács Árpád, az ÁSZ előző elnöke megerősíti ezt, sőt ő még többet mond:

"Volt idő, amikor a nyugat-európai cégek az unión kívüli korrupciós befektetéseiket leírhatták az adójukból."

www.fn.hu/belfold/20100816/kovacs_arpad_orbannak_vegre_van/?action=nyomtat

Lényegében tehát Németország fizetett érte, hogy pl. a Siemens, és ne más (magyar vállalkozás, nemzetközi konkurrencia) kapjon meg olyan megrendeléseket, amik monopolhelyzetbe hozzák a céget az adott piacon. Hirtelen eszembe jut még a T. neve.

Az autógyárak más tészta, az Auditól, Mercedestől, Opeltől jöhet nyugodtan a Suzuki is, vagy aki csak akar, ott eseteges korrupció gyanúja inkább helyiérdekű dolgok mentén szokott megfogalmazódni (polgármester kocsija, gyár telke, kivétel a Hankook). Ha csak ennyi korrupció lenne, hogy hasznos cél érdekében elcsúszik pár dollár, az még nem is zavarna különösebben, de az ilyen monopolos-korrupciós mutyik annál inkább.

Kicsit Karcos 2010.09.19. 21:18:38

@loop80:

Ha jól sejtem, itt hirdetik most kerek 100 ezer forintos négyzetméteráron az államtól 3,5 éve 10 ezer Ft./nm-ért vett Club Aligát, feldarabolva:

realorigo.hu/pl-hu/elad%C3%B3_telek/Balatonaliga.html
www.origo.hu/ingatlan/20091203-ingatlanfejlesztes-club-aliga-csodkozelben-a-tulajdonos-izraeli-anyacege.html

Ez tényleg nagyon durva!

Kicsit Karcos 2010.09.19. 21:45:09

OFF

@loop80: @Kicsit Karcos:

A hirdetések eredetije:

"Eladó vízparti telkek (560-2010 nm-ig) Balatonaligán (Balatonvilágoson). A telkek összközművesek, beépíthetőség 20%, építmény magasság 7,5 m.

Ár: 100 000.-/nm
Pintér József 30/8152511 itt a nyár!

Az ön kapcsolattartója:
Pintér József | 06 30 815-2511 | p.jozsef@citycartel.hu"

www.citycartel.hu/lista.php?tipus=&megye=18&helyseg=2487&minar=&maxar=&meretmin=&meretmax=&x=34&y=6

Itt is csere történt, nem eladás, és már látszik, mire volt ez jó itt is, meg Sukorón is: ilyenkor nem érvényesítheti az önkormányzat az elővásárlási jogát.

www.ingatlanmagazin.com/13436/Gyanus_a_Jobbiknak_a_Club_Aliga_eladasa_ertekenek_tizedeert_kelt_el_a_partudulo

"Az mfor úgy tudja, hogy Zelles Sándor egy hete azért kényszerült taktikázni, mivel a pályázat eredményét a tender nagysága miatt még a pénzügyminiszternek is jóvá kellett hagynia. Ez a jóváhagyás hétfőn megérkezett a KVI-hez."

" A december 7-én tartott ártárgyaláson az ár egymilliárd forinttal mintegy 5,5 milliárd forintra emelkedett.

A megszerezhető ingatlanok összterülete 47 hektár. A területen 55 épület található, amelyek teljes alapterülete meghaladja a 30 ezer négyzetmétert. Köztük van Kádár János villája, valamint az úgynevezett államfői rezidencia, vagy "Fischer-villa"."

www.mfor.hu/cikkek/Harommillios_torzstokeju_ceg_5_5_milliardot_fizet_a_Club_Aligaert.html

Vagyis igaz a tízezres (egészen pontosan 11 702 forintos) négyzetméterár, és az is, hogy most százezerért árulják, alighanem ez a piaci értéke.

Lehetséges, hogy 50 milliárd forint elbugázását hagyta jóvá az akkori pénzügyminiszter, Veres János a magyar állam vagyonából?

arlequin 2010.09.19. 23:20:53

@loop80: @Kicsit Karcos:
mily érdekes. vízparti telkek.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.20. 09:26:29

'reggelt!

aprócska offocska, ugyanis ettől sem áll távol a sikítás:

www.fn.hu/belfold/20100916/demszky_1/

"Amikor a BKV-s ügyek kibuktak, köztük Eleonóra százmilliója...

Pillanat! Amikor az első jelei mutatkoztak annak, hogy ilyen súlyos a helyzet, én utasítottam a BKV vezérigazgatóját: tegyen feljelentést, és a kétes szerződéseket csatolja a rendőrségi anyaghoz… De milyen Eleonóra is?

Szalainé. Lehet ezt a nevet feledni?

Szalainé, az, igen! Szóval ezzel indult el a lavina, és a feltáró munkájában végig támogattam Kocsis István vezérigazgatót. Természetesen, ha hamarabb tudomást szerzek az ügyekről, ha nem konspirálják el őket előlem, korábban megteszem a feljelentést. De mivel nem tudtam róluk, feljelentést sem tudtam tenni. Egyértelmű. Ráadásul bizonyítékaim sem voltak, hamis váddal pedig nem akartam élni."

mekkora LOL gábooooor :)))

minimalista 2010.09.20. 10:03:11

@Kicsit Karcos:
"Lehetséges, hogy 50 milliárd forint elbugázását hagyta jóvá az akkori pénzügyminiszter, Veres János a magyar állam vagyonából? "

Még költőibben:
Lehetséges, hogy csak 2006-2010-ig (mert hogy ekkorra indultak be igazán!) annyit loptak, mint az IMF-től felvett hitel (20 Milliárd USD?) fele-harmada?

minimalista 2010.09.20. 10:07:03

@Seduxen:
Most már tényleg kijárna neki a beutaló az IMEI-be!
Valamely kedves olvasó-társunk akár beadhatná a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezési kérelmet is az érdekében, mert ilyen memóriával és agyműködéssel még a zebrán való átkelés is köz-veszélyes...:-)

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.20. 10:08:58

@minimalista: "a cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá helyezési kérelmet" - szerintem sky-kapitánynál a cselekvőképességet KIZÁRÓ gondnokság is megállná a helyét :)

vagy idegességében beszél össze-vissza (ez esetben ugye....), vagy tényleg ennyire elmentek otthonról. nem tudom melyik lenne az aggasztóbb...

minimalista 2010.09.20. 10:48:49

@Seduxen:
"nem tudom melyik lenne az aggasztóbb..."
Borzongató problematika! :D

derelyegrádi szellem 2010.09.20. 17:15:51

@laspalmas:

Hát nem úgy néznek ki, mint akik az elmúlt években 800 milliót költöttek magukra...

@Kicsit Karcos:

"Én ugyanazt a büntetést adnám a hajléktalanoknak és a Siemensnek is, mindannyiukat kizárnám a közbeszerzésekből 5 évre, meg elkoboznám a vagyonuk 20%-át. "

:-)))))

@Seduxen:

Ez a demszky tényleg meghülyült, vagy továbbra is mindenki mást néz teljesen hülyének.

Ha kétségei voltak a BKV működése kapcsán és információkra lett volan szüksége, egyszerűen magához szólítja személyi főtanácsadóját (Mesterházy "teknőc" Ernőt), és megkérdezi. Úgyis, mint a Hagyó tettestársát. Akik együtt jártak a nokiásdoboz gyűjtő körutjaikara.

De pont olyan, mint Gyurcsány. És pont annyira is mond igazat. Eddig az volt a dumája, hogy ő, mint főpolgármester nem adhat utasítást a BKV vezetésének, hiszen ehhez nincs joga. Most meg ő utasította a Kocsist, tegyen feljelentést.....

Csak a március 15-ei "ünnepelőket" tudom idézni neked Gabi: Hülye vagy, hülye vagy, hülye vagy!

Marques 2010.09.21. 10:14:39

@Kicsit Karcos:

Erre mondom én. Akinek 100 M HUF feletti a vagyona, attól mindtől el kell venni. Egy sem tisztességesen és becsületesen szerezte. Teljesen egyetértek Veled.

derelyegrádi szellem 2010.09.21. 10:22:08

@Marques:

lehet, hogy most leköpsz, de én személyesen ismerek olyanokat, akinek vagyona jelentősen meghaladja a 100 millió forintot, és munkával, tehetséggel szerezte.

Marques 2010.09.21. 15:28:30

@derelyegrádi szellem:

Meggyőztél, igazad van. A 99,99%-ára viszont igaz az állításom!!!

Kicsit Karcos 2010.09.23. 21:17:30

@laspalmas:

"Létezett például egy protokoll-lista – ez alapján küldték az év végi ajándékokat. A többszáz fős lajstromon az ország szinte valamennyi politikai és gazdasági potentátja szerepelt – emlékezett most vissza a HVG-nek egy volt siemenses dolgozó, aki a neve elhallgatását kérve azt is elárulta, hogy a KBH annak idején bekérte a listát. Ez a periratok között is szerepel, s tartalmára utalások hangzottak el a bíróság előtt, így akár erre is kíváncsi lehetett a dunaújvárosi ügyvéd titokzatos megbízója."

Azt mondod, nem az öt csöves meg kollégáik lehettek ezen a listán?

Más,

vastagbor.blog.hu/2010/09/19/a_nap_kepe_eliteltettek/fullcommentlist/1#c11058859

Megvan ez a történet? Club Aliga, 50 milliárdos kárérték "sejteti" magát az adatok alapján, Hegedűsné (Jobbik) a feljelentésében azt itt összegyűjtöttnél kevesebbet tudott. Megírtam a vipmailes címetekre, de nem kaptam rá választ.

süti beállítások módosítása