Skip to content


       Szűrés lista

769 ezer adóforint nézőnként

Groó Diána rendezőnő idáig két nagyjátékfilmet forgatott, 2004-ben a Csoda Krakkóbant, és idén a Vespát. Jó mókának tűnik ez a rendezősdi. Leszívjuk  nagyrészt az állami csecst, forgatunk valamit, ha bűnrossz, akkor rámondjuk, hogy "művészfilm", azt úgysem értik a zemberek, adunk neki egy-két díjat, megnézi pár ezer ember oszt' csókolom. Kérem a következő forgatókönyvet, és minden indul előröl. Következmények nincsenek, ha megbukik a filmed, akkor is megkapod legközelebb a támogatást, elvégre rendező vagy, akkor rendezned kell.

Groó tavaly forgatta le második filmjét, a Vespát. (Facebook-oldal)
A sztori: 
"A 12 éves Orsós Lali (Tóth Sándor) kártyán nyer egy csokoládét, amely egy nyerő kupont rejt: a nyeremény egy Vespa motorbicikli. Igen ám, de a motort Budapesten kell átvenni. Lali elindul a beregháti romatelepről a fővárosba, hogy az áhított motor mellett rátaláljon rég nem látott édesapjára is."


A film 2 díjat is nyert februárban a Filmszemlén: legjobb eredeti filmzene és Tóth Sándor alakításáért színészi különdíj.

Múlt héten meg is volt a premier, elkezdték játszani a mozik. (Mozinet.hu kritika. NOL kritika, a film előzetese pedig itt megnézhető)


Nos, az első héten 91 néző fizetett a filmért.

Amivel nem is lenne gond, mert rossz filmre nem megyünk moziba, csak éppen ez a film 170 millió forintba került.

És ebből az állami támogatás

Hetven millió adóforintba került ez a film, melyre 91 néző ment el! Ha csak film készítői, a színészek, azok családtagjai és barátai elmennek megnézni, már az is több, mint 91! (Ha én forgatnék egy filmet, és meghirdetem itt a blogon, még arra is többen mennének el, mint 91!)

Hogy mennyit lehet kapni 70 millió forintért, arról Zuschlag tudna mesélni, a lélegeztetőgépes számmisztikával most nem is jönnék elő ...

Groó Dianával nem is csak ennyi a probléma, hogy forgatott egy filmet, csak nem tudja senki sem, hogy kinek, mert nem a nézőknek, az biztos, hanem igazi belvárosi, bölcsész értelmiségi módjára még meg is mondja a magáét:


- Hogyan változott a forgatókönyv fejlesztése során a film hangulata?

- Úgy éreztem, hogy nagyon óvatosnak kell lennem, mert nekem bármekkora is az empátiám innen Budapestről, nem tudom, hogy egy telepen hogyan zajlanak egy tizenkét éves kisfiú mindennapjai. Ezért elsődlegesnek tartottam, hogy ezt a fiút tényleg megtaláljuk, ennyi realitásalapot mindenképpen akartam. Az asszisztensem szentesi és jól ismeri a szentesi telepet, javasolta, hogy ott kezdjük a szereplőválogatást. Bevontuk a cigányvajdát, aki rögtön összeverbuvált nekünk húsz-harminc gyereket a művelődési házba.

(...)

A mi történetünkben Lali kezdettől egy roma kisfiúként szerepelt. Magyarországon pedig szokatlan, hogy egy film főszereplője roma legyen, plusz a forgatókönyvírás közepén jártunk, amikor a magyar társadalom zéróra vizsgázott.

(...)

Van egy előzmény és folytatás nélküli, mellbevágó pillanat a filmben, amikor Lali váratlanul bekerül egy férfi puskájának a célkeresztjébe. Ez miért került bele?

- Tudatos döntés volt. Nagyon megráztak a romagyilkosságok, és ugyan ezekről nem beszélünk a filmben, de el akartam helyezni egy jelzést, hogy emlékezzünk rájuk. Sokan háborogtak, hogy egy mázos történetet csináltam, aminek köze nincs a valósághoz. Én meg azt gondolom, hogy ezektől a jelektől volt erős. És míg a szakmai közönség fele hőbörgött, hogy miért nincsenek benne a gyilkosságok, addig, amikor roma ismerőseim, barátaim nézték meg a filmet tesztvetítésen, a célkeresztnél felszisszentek, és azt kérdezték, hogy ugye nem dördül el? Én azt gondolom, hogy elég, ha mindenki tudja, hogy miről van szó. Magyarországon azt jelenti, hogy itt halomra öltek gyerekeket, globálisan pedig azt jelentheti, hogy egy gyerek mindig célpont, egy gyerek mindig ki van szolgáltatva.

(...)

- Reményeid szerint mikor forgatsz legközelebb?

- Ha rajtam múlna, a transzvesztitás sztorit leforgatnám jövőre, de ennek zéró esélye van, jó esetben másfél év múlva. Van egy másik filmtervem is, Regina Jonasról, a világ első rabbinőjéről, akit 1935-ben avatták fel Berlinben, és koncentrációs táborban pusztult el. A történet nem csak azért érdekel, mert '35-ben történt, hanem, mert az ortodox közegben még ma sem olyan nagyon elfogadott, hogy ilyen reform női rabbik rohangálnak.

 
Sajnos úgy néz ki, hogy a transzis meg a női rabbis filmre már nem fog állami támogatás jutni (remélem) ... a támogatásokat ugyanis befagyasztották, a Magyar Mozgókép Közalapítvány kuratóriuma új elnöke, Kőrösi Zoltán pedig világosan megmondta, kevesebb filmet támogatnak.

Kőrösi szerint "a jelen keretek között - márpedig reálisan két évig nem nagyon lehet forrásbővülésre számítani - nem helyes stratégia ennyi játékfilmet támogatni. Túlságosan elaprózódnak a támogatások és nem valós költségvetések létrehozását eredményezik. Évente körülbelül harminc játékfilmet támogatni ekkora keretből gazdasági értelemben egyszerűen tarthatatlan. (...)  A politika és a közvélemény bosszús a filmes túlköltések miatt és nem is oktalanul. A filmesek nem szoktak hozzá a szigorhoz, új nyelvet kell tanulniuk. Számomra némileg meglepő módon a játékfilmesek közt pillanatok alatt kialakult az a hozzáállás, hogy az elmúlt évek túlköltését és a jelen helyzetet a mi négy hónapja hivatalban levő kuratóriumunkon kérik számon."
 
Mint kiderült, a teljes filmes támogatás csak nyolcada a teljes színházi struktúra támogatásának, és nem több, mint az Operaház állami támogatása. Csak éppen rengeteg produceri cég alakult, melyek egyre inkább a Magyar Mozgókép Alapítványra támaszkodtak (= az állami támogatásra).

"Azt kell mondjam, anélkül, hogy bárkit bántani akarnék, hogy a magyar filmes szakma jelentős része erősen el van kényeztetve. Két dologra szocializálódtak az elmúlt években, évtizedekben: az egyik, hogy valamilyen módon - akár törvényességet feszegető szisztéma révén is - mindig megoldódott a pénzhiány, a másik pedig, hogy mindig központi irányból érkezett a megoldás. Talán ezért is van, hogy bizonyos vágyak és tervek közvetlen nem teljesülése esetén már katasztrofista világképet vetítenek."

Groó Diána már nagyon aggódik, ha nincs állami pénz, nincs aki finanszírozza a munkáját, és mit csináljon egy rendező, ha nincs mit rendezni? Milyen szponzor fogja a saját pénzét kockáztatni 91 nézőért?


"A jelenlegi helyzetet nem tartom sokáig fenntarthatónak. Bízom abban, hogy senkinek nem szándéka a magyar filmek folytonosságának megszakítása és a filmes társadalom teljes ellehetetlenítése. Ez ugyanis a nemzetközi csatornákat is elzárja. Eddig szinte csak az MMK- támogatás biztosította a magyar filmek útját és a külföld felé a garantált koprodukciós forrást. A politikai csatározás a magyar film kérdésében egyenlő a totális megsemmisüléssel. Megkérdőjelezni az elmúlt évek hazai és nemzetközi filmes sikereit pedig nem lehet. Én a sikeres alkotók közül egyet sem ismerek, aki akár pár hónapra is hátradőlhetett volna a honoráriumából, egy játékfilmre fordított többéves munka után. A dokumentumfilmekről nem is beszélve. A magyar filmek többsége, bármennyire hihetetlen, a nemzetközi mércéhez képest nagyon kevés pénzből készül. Ha sikerül egy átgondolt elosztási rendszer kidolgozása, a producerek az állami forrásokon kívül mást is képesek felmutatni, valamint a televíziós csatornák sem vonják ki magukat a filmgyártásból, akkor normális állapot következhet. De ennek már rég meg kellett volna történnie. Egyelőre a már megítélt támogatások befagyasztása, a produkciók leállítása a filmkészítőket bünteti. Ez a blokád pedig, a mai divatos kifejezéssel élve, nem kifejezetten a nemzeti értékmegőrzés szándékát tükrözi. Nagyon bízom benne, hogy ez az állapot nem tart sokáig."


ui:
Mundruczó Kornél legújabb filmjét, a "Szelíd teremtés - A Frankenstein tervet" 653 néző látta.
120 milliós állami támogatásból készült.

Címkék: film abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr552329496

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mészárcirkusz: Groó Diána ( Megnemértett Klasszikus: Vespa ) 2010.09.30. 10:01:35

Groó Diána filmjét csak 91-en látták769 ezer adóforint nézőnkéntEz a Vespa nem ment messzireHéliumos kakaó

Trackback: Pótcselekvés a romák integrációja kapcsán 2010.09.29. 21:02:54

... avagy hogyan szórjunk el jó sok pénzt értelem nélkül? - Csináljunk egy roma kisfiúról szóló, senkit nem érdeklő filmet, amit egy hétvégén 91-en néznek meg Budapesten.- Ezt egy olyan emberrel rendeztessük, akinek halvány lila gőze nincs a romák...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Énbagoly 2010.09.30. 08:45:19

@f.m.j.: szerintem most volt a legnagyobb kattintásszáma a blogjára. :)
Nekem csak az a bagoly fáj az avatarjában. :)

Éhesló 2010.09.30. 08:59:55

@Bölcs Lázadó: összetévesztetted groó-t a kiválasztotttat morvaival és szegedivel a megválasztottal.
Pedig nagy különbség.
Az egyikre a kurvatóriumi haverok, a zsidó hitközség és 91 néző(???) szavazott, a másik kettőre meg párszázezer választásra jogosult ember.
Ráadásul morvait és szegedit nyilt, demokratikus választáson szavazták meg képviselőnek, groóra meg mutyiban szavaztak a csókos haverok.
Ez is jelentős különbség.
A többit is sorolhatnám még de itt off. lenne és 677 hozzászólás (lesz ennyi nézője az elkövetkező 10 évben ilyen premiert követően?) után felesleges.

_csak_mi_lényegem 2010.09.30. 09:13:56

Groó Diána köszöni az adóforintokat és röhög egy jót a markába. Ha ezt a pénzt a cigányságra költötték volna közvetlenül, talán többet ért volna.
De ez is jó alapot fog adni a Szabadnépségtől a Hócipőig minden hivatásos rettegőnek, hogy a tízmillió mínusz kilencvenegyre alapozva megint lerasszistázzák-bőgatyásozzák ezt az országot...

jozicsenko 2010.09.30. 09:19:23

@Bölcs Lázadó:
"Öröm volt olvasni a hozzászólásokat, kicsit ugyan provinciális, vidékies a légkör, szinte hasítani lehet a kolbász és a fokhagyma szagot a lecsópárától nehéz levegőben, de azért alapvetően tanulságos élmény volt.": köszönöm hogy ilyen gyönyörűen összeállított képben foglalod össze: aki nem ért egyet: vagy náci, vagy a nácik csicskása, butamagyar...

"A dolgozni nem akaró vagy nem tudó, tanulatlan prolik, akiket aztán rendkívűl könnyű etnikai törésvonalak mentén a többi proli ellen hergelni. " namost küldelek ...: én adófizető vagyok, dolgozok, dolgozni akarok ameddig tudok - viszont rettenetesen frusztrál, ha a drágán megkeresett pénzemet cigányokra vagy művészkékre költik, látható eredmény nélkül: főleg mert mindkettőre ipar épült: csinálunk pár filmet/tanulmányt, a pénzt úgyis kifizetik, aki meg beleszól, náci, ugye?

"Azok,pedig, akik a saját lábukra állnak, akik önerőből sikereket érnek el ": mondanád ezt a munkára képtelen cigányoknak/művészeknek is? vagy rájuk ez már nem lehet igaz, csak az "adófizetőkre": ne legyél kirekesztő! a lapátnyél a világ legdemokratikusabb dolga: megfoghatja borsodi cigány és pesti zsidó egyaránt!

szumma: ha nem értek egyet a belterjes belpesti zsidó művészkékkel, akik könnyen keresett pénzzel akarnak előre jutni, akkor csak buta, műveletlen, irigy, fokhagyma/lecsó/haázikalbász zabáló vidéki suttyó lehetek: rövidebben náci

nem öcsisajt: adófizető vagyok: tudom hogy a belterjes pesti szlengben ez majdnem annyit ér, mint a borsodi cigánygettóban: a hülye szinonímája, de ez van: én tartom el a munkára képtelen cimboráidat

csak neked, csak itt, Cseh Tamás: 2.40: "etetem őket plusz a tánc, plusz én vagyok magyar. ... nevem magyar paraszt. Nevem paraszt magyar"
www.youtube.com/watch?v=IvBVXXwRkzI

kamasuka 2010.09.30. 09:23:10

Már a csaj neve is beszédes ...

Amúgy azért 91 néző, mert a csaláédtagoknak - ah, szegény üldözöttek - ingyenjegy jár. A haveroknak ingyenjegy jár, a fajtabélieknek ingyen jegy jár, stb. Na ezért nincs néző, se bevétel.

CD-R80 2010.09.30. 09:31:22

@jozicsenko: hagyd szegényt. Ő nem tehet róla hogy egy olyan nép tagja akit a fél világ gyűlöl, a másik fele csak undorodik tőle.
@Bölcs Lázadó: Tényleg a mosogatás nálatok csak sima vízzel történhet?
Tényleg ritkán fürdötök?(ez megmagyarázná az állandó izzadságszagot) Meg ami még érdekel mikor megtisztultok a csirke fej fölött lóbálásakor akkor használhattok olyat is ami már tojt? Más nem jutott eszembe de eldöntöttem mostantól toleráns leszek, így érdekel a kultúrátok:)

Most pedig elmentem hányni..

dr. Aullah 2010.09.30. 09:37:13

Bölcs László. Szerintem meg a k*rva anyád. Költözzenek el, ha nem tetszik? Szerinted a nyomorba költöztek? Mielőtt odamentek minden szép és jó volt. Nem azért lett nyomor... nos amiatt lett, mert ők odamentek. Most linkeljem be azt a lakótelepes videót? Gyönyörű hely volt, most meg az egész egy szemétkupac és a gyerekek az emeletről hugyoznak. Ezek közül egyik sem pénz kérdése.
Legtöbbnek meg nem azzal van a baj, hogy 70 milliót kapott a film, hanem az hogy arra ment el, hogy egy rohadt zsidó csinálhasson magának (mivel mást nem érdekelt) egy filmet, ahol a magyarokat náciknak állították be (miközben a valóságban pont ők sanyargatják a rendes embert)... a magyarok pénzéből. Szerintem senki nem problémázna, ha normális film lenne. Jó lenne ha eltakarodnál, mert nyílvánvalóan te is benne vagy valahogy, mert ennyire buta egy ember nem lehet.

Ja... BPről könnyű dumálni.

OmegaMale 2010.09.30. 09:48:28

Micsoda fantasztikus rendezők és témák vannak (cigós és traveszcicás film)... És még pén is van az ilyen bóvlira. Amúgy ezt nem nagyon értem, sztem Hollywood-ban sem az állam adja a pénzt a blockbuster-ekre, nem? Ha filmet akarsz csinálni, gyűjtögesd a zsét, vagy oldd meg magadnak, én se kapok a hobbimra állami pénzt.

Ez is csak Abszurdisztánban történhet meg, aminek fővárosa a Szabadság városa (hehe, Liberty City, vágjátok? xD
en.wikipedia.org/wiki/Liberty_City_%28Grand_Theft_Auto%29 )

Az ilyen fiatal tehetségeknek meg lehetőséget kell adni a versenyszférában, hogy ott bizonyítsanak :D.

dr. Aullah 2010.09.30. 10:06:27

@OmegaMale: Az állami pénzből készült filmeket be kéne mutatni legalább egy magyar TV ben, hogy büszkék lehessünk rá. Ezek nem lesznek Blockbusterek, de azért a bb és a semmi között nagy különbség van.

Prot\\\' 2010.09.30. 10:30:11

Igazából mindig annyira röhejes, hogy az országban jelentős mennyiségű ember még nem jött rá, hogy Borsodban/Szabolcsban/Békésben a cigányságot nem bőrszín alapján mérik. Vannak putrilakó "mozdonyszőkék" is, meg vastagon cigány két munkahelyen is három műszakozók is. XII. kerből persze ez nem látható, csak a kirekesztés. Ez az ország a szobaszociológusok Mekkája.

fokabacsi 2010.09.30. 11:11:26

@Prot\\\':" Borsodban/Szabolcsban/Békésben a cigányságot nem bőrszín alapján mérik."
Nem bizony! Hanem bizonyos viselkedés alapján. miért nem csinált filmet az olaszliszkai tanár agyonveréséről?? Miért csak ilyen baromságról? A 12 éves cigánygyerek jogosítvány KRESZ -tudás meg minden nélkül nekivág, és motorozik??!! Miért nincs szó benne, hogy az udvari WC-t feltüzelték, mikor hideg volt? És ahogy előtte most is az udvarra szarnak, ahogy megszokták ? Miért nincs benne, hogy az áramot lopják, fürdőszoba nincs, de plazma tv van a putriba? Hogy segélyosztáskor ép egészséges fiatal cigányok állnak sorba mert az nekik "jár" ???? Miért nincs benne, hogy ilyenkor a kocsma két kisegítővel üzemel, hogy győzzék ?
@Bölcs Lázadó: Attól, hogy téged bicskával kereszteltek nem kellene védeni a hitsorsost aki szart alkotott drága sokmillióért ! ! Tudod mi az a "kritikai realizmus" ?? Mert amit ez a Lúdmilla "alkotott" az egy hulladék , a valósághoz még halványlila köddel sem köthető "művészkedés" !! Ezért becsülöm a gyakorlati embereket, pl: villamosmérnök, mert ott nincs mellébeszélés ! Működik az általa készített vezérlés? Okos ! Nem működik ???!!?? Honnan szalajtották??? Nincs magyarázkodás, hogy őt ez "inspirálta" ! Meg milyen "ihlete " támadt?!?! És nem lehet megmagyarázni a szart, hogy franciakrémes ! Nem furcsa, hogy egy Munkácsi nem szorul magyarázkodásra?? Vagy a németalföldi festők sem például?? Te meg mentegeted a menthetetlent ?? Prolizol?? Mi vagy te? Szociálpiszológus? Tarisznyás büfé szakon végeztél??

regression 2010.09.30. 11:20:29

Faszák ezek a posztok, mindig bővül egy-két új egyeddel a szűrőlistám :D

Ma egy igazán különleges példány akadt a hálóba! Költöző madár ;)

Rejtett Változós Elmélet 2010.09.30. 11:26:17

Bölcs Lázadó: (??????????)
Engem szórakoztat ez a korlátolt, pökhendi pojáca. Méghozzá azért, mert süt belőle a frusztráció, és önnön megnyilvánulásai, a saját kommunikációja könyörtelenül elárulja. Frusztrált, görcsös huszonéves, de mindenek előtt kiéhezett a figyelemre. Soha nem lehetett kiugró semmiféle teljesítménye, gondolom kicsit csúnyácska, amolyan szürke egér, folyton a szavába vágnak, és minduntalan elfelejtik a születésnapját.
Ezért ilyesmiket írogat és élvezi a "rivaldafényt". A blogjában ennél is jobban érezhető a lázadó kamasz frusztráltsága. A névválasztás egyébként igen jellemző. Fiatalon az ember lázad és tévedhetetlennek hiszi magát.

Majd kinövi. Legalábbis reménykedjünk.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.09.30. 12:02:30

@fokabacsi: Ez a "bicskával kereszteltek"...kész vagyok.XD

kokavec 2010.09.30. 12:09:29

Nem értem mi bajotok Bölcs Lázadóval. Egy kicsit pökhendi, de a mondandója rendben van. A turbómagyar táblázat is vicces, nem kevés igazságtartalommal.

LiberGon 2010.09.30. 12:12:18

LOL Pista bácsi is idetalált a vastagbőrre... :D

arlequin 2010.09.30. 12:51:35

@Tigeri:
képzeld ha vízzel metélték volna...
nagy nyomáson, 6barral

arlequin 2010.09.30. 13:25:02

OFF

Eltávozott a vén csibész, minden lében két kanál... ;-(

index.hu/kultur/cinematrix/ccikkek/2010/09/30/elhunyt_tony_curtis/

Isten nyugosztalja.

(igen, magyar származású, amcsi zsidó volt, mielőtt bármelyik állat belekezdene)
ON

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.30. 13:31:06

@arlequin: azért szép kort megélt az öreg :))) azon a képen ami a cikkben van, már nagyon ramatyul néz ki :((((

Nyugodjon békében!

arlequin 2010.09.30. 13:40:43

@Seduxen: és milyen jó női voltak!
és milyen szép lett az ismertebb lánya is!
szerintem
mondjuk az a kokszfüggőség durva lehetett.
stohl buci tanulhatna tőle.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.30. 13:45:17

@arlequin: bocsánat, de ha Jamie Lee Curtis-re gondolsz, akkor őt azért szépnek nem nevezném :))))

a True Lies-ban fantasztikusan jó teste volt ez igaz (mi az, hogy nagyon is), de hááát eléggé baltaarcú :)

Jason Bourne 2010.09.30. 13:59:17

még mindig nem múlja alul a kis vukot ami több mint 1 mrd-ba került és 1.5-re van értékelve az imdb-n. a vespa ehhez képest "kasszasiker" a maga 2.0 pontjával.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.09.30. 14:04:03

@Aullah: Meg lenne esetleg normális műsör a tévében, mert amikor megy valami buzi valóságsó a 2 kereskedelmin, akkor marad nézhetőnek az m1, az meg nem túl érdekfeszítő...
egyébként magyar animációs filmek szoktak menni HAJNALBAN az m1-en... fasza...
NAgynéha lemegy egy-egy játékfilm is, de azok is elég lehetetlen időben és 0 promóval.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.30. 14:14:41

@Jason Bourne: és aki valaha életében látta az EREDETI Vuk-ot, az ettől az animációs (?) borzalomtól szerintem minimum agyérgörcsöt kap :)))

Béla Bácsi 2010.09.30. 15:17:20

@Bölcs Lázadó: Megjöttem! Pályinka és fokhagymaszagú jó napot minden földhözragadt, bunkó, náci szarmagyarnak!
Elolvastam ennek a taknyosorrú, pökhendi kis zsidócskának a turbómagyar zagyvalékát. Hát... le a kalappal!, legalább fajtajellegű, nem hazudtolja meg önmagát. Túl sok idő lenne pontosan utánajárni a kis szőrmók nagyképű kijelentéseinek, így csak röviden:
1. jó üzleti érzékkel rendelkező személy: olyan héber, aki belföldi és külföldi fajkapcsolatait kitűnően tudja forgatni. (Megjegyzés: legtöbbször nem is igaz a dolog, valójában "frontemberek", nagyobb rálátással és politikai, gazdasági befolyással bíró, de sunyi módon háttérben bujkáló "nagy" zsidók megbízott csicskái.)
2. liberális: A fent említett "nagy" zsidók olyan öntudatos vagy öntudatlan csicskája, aki a fejlődés címszó alatt folyamatosan bomlasztja a befogadócország erkölcsi, szokásbeli és önértékelési rendszerét. (Amerikában a feminizmussal próbálták aláásni a társadalom alapberendezkedését: férfi előteremt, nő felneveli a gyerekeket. Ez a szép művük részben sikerült: a nagy szabdságban az ország tele van a szétbomlott családok miatt lekileg sérült, félhülye gyerekekkel. Másik nagy művük a magyarországihoz hasonló néger-izgatás volt, így álladó kapocsban lehet a hatalmas bika orrát tartani: mindenki fél mára a "mucsai" rasszista bélyegtől.) Védelmezett "művésznője" is tulajdonképp megrendelésre gyártja remekműveit: fontos, hogy állandó jelenléte legyen a magyar és a külföldi köztudatban a magyarok "bűnösségének", így engedményeket lehet kicsikarni belőlük az 1. pontban vázolt operációk során.
3. kommunista: Kohn Béla, Szamuely Tibor, Péter Gábor, Róth Mátyás, Vitray Tomi, SZKP Központi Bizottsága, stb... válogatott verő-, kivégzőlegények, sunyi, terrorista, tömeggyilkosok.
4. kozmopolita: olyan zsidó, akit zavar, hogy tulajdonképpen ő nem tartozik egy hazához, történelemhez sem (legföljebb negatívan). Megjegyzem: a fogalom Izrael megalakulása előtt a XX.sz. elején jött létre, hogy ez a kör elkülönüljön és egyszersmint meghatározza önmagát.
5. kreatív: Ez itt sántít egy kicsit. Ezt már "bölcsünk" előlegezte meg fajának. Igazán nem minden zsidó kreatív, hacsak abban nem, mint Groó "művésznő" és "az isteni" Gerlóczy Márton, akik zseniálisan szaggatták a gojokat a fost nem érő fércműveik után egy kis lóvéra. Rengeteg büdösmagyar kreatív, sajnos nem a lopásban, csalásban, így alulreprezentáltak a "híres" személyiségek és "gazdasági sztárok" közt.
6. indexes: Megint visszautalnék az 1. pontra. "Fölsőbb" érdekből létrehozott népbutító orgánum, azzal az önreklámmal, hogy aki ebben nem hisz, az fokhagymaszagú, műveletlen, bőgatyás szarmagyar. (Nem kozmopolita!)
7. Ateista: olyan zsidó, aki szintén rendelésre (lásd 1. pont) módszeresen próbálja erodálni egy közösség egyik összefogó, összekapcsoló elemét, történelmének, kultúrájának egyik alapkövét: a vallást, mindamellett, hogy nagyon ügyel arra, hogy saját vallása előírásait maradéktalanul betartsa, csak is fajtársával házasodjon és gyerekét faji alapon kirekesztő, zárt intézményben nevelje olyannak, mint ő (Lauder).
Ez persze korántsem a teljesség igényével íródott, nincs időm marhálkodni, hogy én is Vikipédia idézetekkel tegyem "tudományosabbá" íromónyomat, így most csak ilyen "fokhagymaszagú" lett.

arlequin 2010.09.30. 15:57:21

@Seduxen:
arra gondolsz, hogy olyan határozott, karakteres arcú a hölgy?
csudálatos vonalakkal?
nem pedig egy bociszemű franciska?
(a franciskáktól bocsánat, semmi személyes)
tudod...
kemény embernek kemény asszony kell, de keményen ;-DDD

Kartal (rezervált) 2010.09.30. 16:04:09

@Seduxen: nah ezzel egyet tudok érteni. A csúcs a két részeg liba volt :DDD

Amúgy a kommentekhez: úristen, mennyi naggyon okos ember él az országban, és mégis itt tartunk? Vagy tán épp azért? Meg sem kell nézni az index címlapot, a hülyék számából tudom, hogy kint van/volt a cikk.... részvétem minden VB törzskommentelőnek, de tisztelem a kitartásukat :)

z666 2010.09.30. 16:23:07

@Béla Bácsi: Nagyon jó összefoglaló! :)
De a "progresszív"-at kihagytad...

derelyegrádi szellem 2010.09.30. 16:28:43

@kokavec:

ja ja a mondanivalója az nagyon rendben van. Csak hát az ilyesmi generálja a másik fajta "turbótáblázatokat", ami meg is született @Béla Bácsi: előadásában.

Te tényleg én miért is buziztam? Csak azért ,mert a te az általad példáértékűnek tartott dán művészekl közül egyet sem tudtál megnevezni, ezért magam kerestem, és az ELSŐT amit a GOOGLE dobott (dán képzőművészet keresőszóra), bemásoltam. Pont buzik voltak, de erről mit tehetek én? Reklamálj a google-nál.

Tényleg, az a nácik homoszexuális áldozatainak általuk készített berlini emlékmű, az vajon Röhmnek is emléket állított? Mert ugye ő is buzi volt, ráaádsul a nácik áldozata is. (Hosszú Kések Éjszakája) Ez érdekelne, mert azt nagyon nem szeretném, ha ez egy ilyen kirekesztő emlékmű lenne....

A Prada-butik a sivatagban üzenete az világos...mert az eszkatológai létünk interperszonális manifesztációja, a kerigma..:-)

arlequin 2010.09.30. 16:35:55

@derelyegrádi szellem: a nácik előtt nem is tudtuk, hogy vannak buzik és zsidók...

Seduxen (már NEM dr.) 2010.09.30. 16:59:21

@Kartal (fekete mellényben): ja-ja, a 2 betintázott liba az nagyon ott volt, bár személy szerint nekem nagy kedvencem a béka is.

"Hol is tartottam? Ha neeem szereeeetsz, hááááát éééén szereeeeeetleeeeek" :))))

persze, lehet, hogy nem pontos az idézet, de amikor ugrál lefelé a tópartra, és majdnem elkapja Vuk, utána kezd el megint énekelni :)))

arlequin 2010.09.30. 17:07:10

@Seduxen: és a két kutya? meg a beszélő csizmapár?

jani888 2010.09.30. 17:45:53

Groó Diána tipikus példánya silány tehetségű,valóságtól elrugaszkodott zsidónak. El mehetne már innen,máshol kamatoztatni a gyenge képességeit. Mi- rasszista,antiszemita,fajgyűlölő bunkó népség nem érdemeljük meg őt,hisz még értékelni sem vagyunk képesek zsengéit. Majd csak el leszünk valahogy.

Éhesló 2010.09.30. 17:50:29

@jani888: ilyen szerencsénk nem lesz. Amíg könnyen lefejhető hülyegyerekek vagyunk, addig le is fejnek minket azo a kiválaszottak akiket évezredek óta erre treníroznak.
Ez van.
Értelmesebbnek kell lenni náluk, figyelni a varázslataikat és akkor lepattannak, mint szúnyog a vitorlavászon kabátról.

kokavec 2010.09.30. 17:51:56

@derelyegrádi szellem:
a rejtett buzizás is buzizás. Vagy nem vagy ura a szavaidnak? Olcsó megoldás volt na, ki kell mondani.
Jó kortárs festőt 2010-ben nem tudnék jó érzéssel megnevezni, se magyart, se dánt. Amit írtam az a képzőművészekre vonatkozott (akik közt ez esetben festő nem nagyon szerepel).

Egyébként láttam Berlinben ezt a munkát. Nekem bejön. Egy beton blokk, egy erdős parkban, mint valami háborús bunker, ami elszeparál, véd a külvilágtól. Egy ablak-szerű résen belátsz, két férfi csókolózik. Nem hevesen, érzéssel, nyugodtan, egymásba feledkezve. Tiszta koncepció. Gyakorlatilag a befogadóban élő kulturális sémák, világnézet, előítélet, stb. dönti el, hogy a tabudöntögetés általi sokktól a kiszolgáltatott emberrel való teljes együttérzésig meghúzható skálán hol fog működni legerősebben az inger. Az egyszerűsége az ereje.

kokavec 2010.09.30. 17:53:50

@kokavec: bocs, félreérthető lehet ha nem írom oda - videó installáció (fekete-fehér)

arlequin 2010.09.30. 18:11:17

@kokavec:
egyszerűségében buzizik a 'mű'.
"vagy nem vagy ura szavaidnak?"
nem kell ezt tagadni. ha neked ez bemegy, hát bemegy.
magasztalsz egy 'buzizó' művet, merthogy az egyszerűségében erős, szellem meg esetleg egyszerűen lebuzizza.
hol itt a gond egyáltalán?

p.s.: tiszta koncepció nem létezik. vagy megvalósul egy mű, legalább gondolatokban, de az már nem 'tiszta', vagy pedig csírájában elfojtódik. nem beszélve arról, hogy két férfivel 'koncepció', vagyis magyarul fogamzás, nem lehetséges. ez így kissé zavarosnak tűnik, ámbátor könnyen tévedhetek. lehet neked a 'modern művészeti tolvajnyelv' megfelel (vö.: 'tiszta koncepció'), de az pusztán arra való, hogy a 'tudatlanok' földre boruljanak a 'tudók' előtt, akik maguk sem tudják mit akarnak, mindössze homályos ösztönök által vezérelve 'alkotnak'. és így elrejthetik maguk elől, hogy fingjuk sincs arról, mit kellene tenniük. bravó! vak vezet világtalant, a megélhetési magyarázator pedig húzza a lóvét. megy a verkli, a többinek virsli, esetleg vursli. na meg a megbélyegezni szánó buzizás, amit az alkalmazó fegyverként használ 'művészeti alkotások' örve alatt. szép kis katyvasz.

kokavec 2010.09.30. 18:21:04

@arlequin: tiszta, azaz nem zavaros.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.30. 18:28:03

@kokavec:

Ugye nem előítéletnek nevezed, ha valakinek felfordul a gyomra a látványtól és nem nevezed tabudöntögetésnek, az undorkeltést? :)

Attól, hogy valaki elfogadja azt, hogy egynemű párok is szerethetik egymást akár szerelemmel, még nem feltétlenül kell a gyomrának bírnia a látványt igaz?
Ha ezt elfogadod, hogy vannak akiknek nem sokkoló, hanem undorító a dolog, hogy két férfi csókolózik, akkor megérted, nem előítélet, homofóbia az, ha valakinek ez nem művészet, hanem egyszerűen gusztustalan, magamutogató provokáció. Miként a meleg büszkeség menete is.

Kérlek, ha már ilyen elfogadó vagy, hogy elfogadod a természet rendjével szemben menő konfigurációkat az emberi kapcsolatokban, fogadd el azt is, hogy van akinek egyszerűen a dolog gyomorforgató, és ez a többség.
Fogadd el és ne homofóbozd, ne előítéletesezd, ne kirekesztőzd.
Nem feltétlenül ítéli el, nézi le, vagy gyűlöli a melegeket, egyszerűen csak a látvánnyal nem tud megbékélni, és nem érti miért kell ezt az arcába tolni. Az emberek nagyobbik része szarik rá, hogy valaki buzi-e vagy sem, mindaddig, míg nem tolják a devianciát az arcába.
Miért akarja egy kisebbség amely a természet rendjével ellentétesen viselkedik kényelmetlen helyzetbe hozni a többséget? A meleg büszkeség menetével ugyanez a gondom.

lehet, hogy én túl konzervatív vagyok de egy szőrös férfisegg tangában, vagy két férfi csókjának látványa nem visz közelebb a melegek elfogadásához, mert természetellenes a látvány számomra.
Viszont anyámék lépcsőházában, felettük lakik egy fiatal pár, két srác. olyan 28-30 év körüliek. Tavaly tudtam meg, hogy egy meleg pár, én azt hittem éveken keresztül, hogy testvérek. A ház garázssorában van egy kis krimó, ott sörözgettem dumálgattam velük rengeteget, jó fejek, értelmesek, az egyik informatikus, a másik közgazdász. A viselkedésük egyáltalán nem utal arra, hogy melegek, - igaz nem is gondolkodtam rajta - én azt hittem testvérek. Aztán tavaly amikor volt a meleg büszkeség napja felvonulás és volt a balhé, elképzelhetetlen dühöt és elkeseredést érezhetően a hangjából mondta nekem(!) az egyik srác, hogy ő nagyon utálja ezeket a magamutogató buzikat. Kissé meglepődtem az indulaton, tréfásan rákérdeztem, hogy csak nemtán homofób náczikok? :) A székről majdnem lefordultam amikor meglepetten közölte, hogy dehogyis, ők melegek, csak ez a stílus, ez a magamutogatás visszataszító számukra.
Egy másodpercre nem merült fel bennem, hogy viszolyogjak tőlük, mert ők melegek, vagy hogy máshogyan nézzek rájuk mint eddig.
Viszont a művészet, tolerancia és hasonlók címen magamutogató seggfejektől okádnom kell.

Bocs attól aki már olvasta a sztorit, (már leírtam egyszer) csak rá kellett világítanom arra, hogy nem nácifasisztarasszistahomofóbkirekesztőkispolgáridemagóg azon emberek többsége aki nem meleg és viszolyog attól amit a melegekkel kapcsolatosan a pofájukba tolnak.

derelyegrádi szellem 2010.09.30. 18:51:51

@kokavec:

Én nem buziztam se rejtve, se nyiltan, Dobott a google egy dán képzőművészt, mindjárt az elsőből (nem is válogattam, kerestem, hátha van közöttük buzi is) bemásoltam egy részt, amiben nevük olvasható mert végül is ezt kerestem. Mint tehetek én arról, hogy az első egy homokos pár volt?

Én ura vagyok a szavaimnak (ez a foglakozásom is), te nem vagy ura az értelmednek, mert nem hinném, hogy a már másodszor lerítak nem lennének akár 100-as IQ-val is érhethetők. Persze aki mindenhol buzizókat akar látni, az azokat is fog. Ez tény.

A betonkockát én is megnéztem. Háááát, olyan nagyon nagy művészetet nem látok benne, ugyanis amire én is képes vagyok (ez alatt nem egy másik csávóval való smárolás értendő, mert arra nem, sem hevesen, sem érzéssel, se nyugodtan), az biztos nem művészet. De izlések és pofonok.

Te figyelj, ezek nem a Szalacsi "ojjektumját" koppintották le?

Arra viszont nem kaptam választ, hogy a memento Röhmnek is szól-e? He? :)

Ezt a "Tiszta koncepció. Gyakorlatilag a befogadóban élő kulturális sémák, világnézet, előítélet, stb. dönti el, hogy a tabudöntögetés általi sokktól a kiszolgáltatott emberrel való teljes együttérzésig meghúzható skálán hol fog működni legerősebben az inger. Az egyszerűsége az ereje" szerű félájult, semmitmondó hablatyokat szerintem hagyd el, komolyabb helyen egyszerűen kiröhögnek. Ezt tényleg csak így barátilag, a te érdekedben. Ezt a dumát már 20 évvel ezelőtt is csak az alföldi papucsos, hosszú flanelszoknyás, zsíroshajú, pattanásos bölcsész, és művészettörténész lányok kajálták két szójacsíratorta és "társadalmi közmegegyezés" között, hónuk alatt egy Kis herceg kötettel.

kokavec 2010.09.30. 18:52:28

@Conv: hát igen, szokni kell a dolgot. Ha egy olyan társadalomban nősz fel, ahol a szőnyeg alá söprik a kényes témákat, akkor pláne. Emlékszem, eleinte én is undorítónak éreztem egy-egy ilyen látványt, később már nem hatott ilyen intenzíven. Egyébként ennél sokkal undorítóbbnak tudom látni, ha pl. egy heteró pár köztéren, buszon, moziban, stb. hevesen nyalja-falja egymást.
Egyébként ez a te meccsed, neked kell lejátszanod, vagy megrekedned ott, ahová a környezeted pozicionált.
A természetre hivatkozni meg felesleges, ez is a természet műve. Mint mondjuk a zöld szem, ami ugye kisebbségben van. Vagy mondjuk süket-némán születni.

2010.09.30. 18:54:41

@Conv: A természet maga is rohadt kirekesztő homofób: mert a buziknak nem lehet gyerekük, muhahaha! Pár évtizedig nyalják-falják egymást, és utána nyomtalanul eltűnnek a Föld színéről, muhaha!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.30. 19:12:24

@kokavec:

:)))))))))))

igen, voltaképpen mondhatjuk minden devianciát a természet alkot, annak a műve. Pl a pedofília, a koprofília, és gerontofília, az elmebetegségek, az aids, stb.
hát fogadjuk el ahogy van, ne legyünk kirekesztőek, csodáljuk a természet sokszínűségét, ne viszolyogjunk tőle és ne forduljunk el tőle csak csupán azért mert a kultúránk, az egészséges természeti rend az nem az :) ne viszolyogjunk tőle tegyük hát magunkévá, úgy lehetünk csupán felsőbbrendű szellemi befogadók, ez a jövő :))))))))

ugye a zöld szem ami nem deviancia, még genetikei szinten sem és a süket-némán születés ami valami deviancia következménye, genetikai, vagy fizikai torzulás eredménye, csupán véletlenül került a homoszexualitással egy lapra mint hasonlítási alap? :)
vagy netalántán szerinted a homoszexualitás egy genetikai variáció, azaz a normálistól eltérő genetikai hiba?
vagy nem hiba, hanem csupán a természet védekező funkciója bizonyos egyedeknek a továbbszaporodásának meggátolására a természeti törvényeknek megfelelően , melyek a faj evolúciós fejlődését szolgálják? :)

Ugye Te is tudod, hogy egy faszság amit mondasz és bizony az ostobaság végtelenjének bizonyítéka ez a duma amit letoltál itt.
Csupán azért, mert képtelen vagy elismerni, hogy bizony a Te "toleranciád" embertársaid felé bizony nem tolerancia.
Hanem bizony a kisstílű, libbant nyomorúság piedesztálra emelésének silány próbálkozása, hiszen egyéb módon nem igazán sikerül a környezeted fölé emelkedned, csak ezzel a 'te nem vagy elég okos, hogy felfogd/túllépd a korlátaid' dumával.

nem gond, a butaság nem bűn. a bűn az, ha a butaságot rá szeretnéd erőltetni másokra.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.30. 19:15:18

@csernaja obca:

tudod te is, hogy minden és mindenki a buzik és zsidók ellen van, mit csodálkozol ezen? :)

kokavec 2010.09.30. 19:25:48

@derelyegrádi szellem: ha az a foglalkozásod, hogy a szavak ura vagy, akkor látnod kell, hogy az általad beidézett szövegemben nem hagytam teret semmitmondó hablatyoknak. Konkrét információt sűrítettem össze egy elég szikár mondatban. Persze az lehet, hogy neked nem mond semmit, annak akkor más oka van. De a mellébeszélés az nem az én műfajom (ezt szerintem te is tudod, csak huncutkodsz :)

Viszont elárultad az egyik művészet definíciódat: "amire én is képes vagyok" (és itt most a technikai megvalósításra gondolsz), "az biztos nem művészet". Ezt a nézetet a 20. század második felétől már csak dilettánsok képviselik. Kb. Duchamptól. Neked ezzel nem sikerült megbirkóznod.

Gondolom első körben a nemi identitásuk miatt elpusztított melegeknek állít emléket, második körben pedig minden melegnek, aki szenvedett valaha a társadalom ítélkezése miatt. Ebbe akár Röhm is bele tartozhat.

arlequin 2010.09.30. 19:33:39

@kokavec:

ja látom az érveknek híján vagy.

de nem reméltem jobbat. amikor a magadfajtának tükröt és értelmet mutatnak, akkor belemenekül az egymondatos válaszokba. mégcsak véletlenül sem próbál meg válaszolni a felvetett kérdésekre.

hiszen teljesen felesleges megkülönböztetni a szavakat, nemde? akkor te miért csinálod? buzi avagy meleg ésatöbbi a szalagon

ez kérem bukta ember. de meg kell hagyni: ügyes vagy. csak nem eléggé. sőt. közepesen kiművelt, - tehát félművelt, ami a legrosszabb - de semmiképpen nem értelmes. mindössze felhasználó. szar lehet. részvétem. kívánok neked sok-sok ábrándoszlató felismerést.

kokavec 2010.09.30. 19:44:46

@Conv: úgy látom nagyon felzaklat ez a téma, kicsit kiborult a bili.
A pedofília, ha tett is követi, akkor bűntény. Mivel megsérti a másik ember (gyerek) jogait. Ezért nem fogadható el. Ha semmilyen tett nem követi, akkor nem bűn - nem is tehet róla, viszont megfékezi magában.
A homoszexualitás nem bűn, senkinek nem sérti az emberi jogait, legfeljebb az ízlését, világképét, elvárásait.
Az aids meg betegség, mint a nátha.

Az emberek 4-8 százaléka melegnek születik. Ez a természet. A szerencsésebbek olyan társadalomban, ahol nem kell hazugságban leélni az életüket.

kokavec 2010.09.30. 19:50:59

@arlequin: a "tiszta" általam használt jelentését tisztáztam. Mert azon teljesen elcsúsztál. Nem vettem észre, hogy lett volna valódi kérdésed.

derelyegrádi szellem 2010.09.30. 20:04:52

@kokavec:

még dolgozom, így röviden:

1./ Tényleg van valami gond felfogásoddal. Nem az a foglalkozásom, hogy "a szavak ura vagyok", hanem a foglalkozásommal jár, hogy a SAJÁT szavaimnak ura vagyok, legyek. Nagy különbség. Fogod?

A "hucutkodásból" a téma okán eredő lehetőségeket, most idő hiányában kihagyom. :-)

Az sajnos konkrétumok nélküli hablaty (a legtipikusabb) volt, de jogod van hozzá, nyugodtan. Csak fehívtam rá figyelmedet, nem kötelező akceptálni.

2./ Nem csak a technikai megvalósításra. Amit én is ki tudok találni és ki is ivitelezni, az nem művészet. Valóban. Egy vásznat én is le tudok pisálni. Csak nem látom okát, miért tenném. Egy betonkockát ki is tudok találni, meg is tudok tervezni. Pedig se nem értek hozzá, se nem vagyok művész.

Dilettáns. Igen, az vagyok, Ugyanis a művészek nem magunak meg egymásnak alkotnak, hanem a dilettánsoknak, azoknak akik megnézik/meghallgatják a műveiket. Hogy nekik üzenjenek/kifejezzenek/értelmezzenek/megmutassanak valamit. A többi duma. Hablaty.

3./ Ezt a választ tudomásul vettem.

2010.09.30. 20:07:48

@Conv: Én bizony már voltam coloproctológián, és váltig nem értem, mi tetszik ezen a buziknak. Kérdeztem is a dokitól, hogy szerinte? Erre kifakadt, hogy mennyire utálja őket ő is, amikor jönnek hozzá a szétbaszott végbelükkel, hogy jajdefáj. Rohadt kirekesztő doktorbácsi, aki nem tolerálja eléggé a természetes aberrációkat... ;-)
A zsidókkal semmi bajom, több zsidó ismerősöm van, ha a magyarban csak feleannyi összetartás és becsület lenne, mint bennük, már nem tudnának bohócot csinálni belőlünk a rohadt labancok meg a többi nyugati geci, akik ezerszáz éve még maguk alá rondítottak, ha Magyarországról közelgő lódobogást hallottak.

Éhesló 2010.09.30. 20:21:44

Tisztelt Mások Jogai Iránt Oly Érzékeny Magyar Politikustársa(i)m!
Bár jómagam sajnos nem érzem át a cigányság szörnyűséges megpróbáltatásait, felkérem, hogy amennyiben Ön szerint cigánybűnözés nem létezik, s helyteleníti a francia, olasz és más hatóságok "borzalmas cigányellenes" eljárását, országgyűlési vagy EP-képviselőként, jó példával elől járva fogadjon be egy-egy cigány családot.
Mégsem járja, hogy az Önök által állítólagosan fennálló tomboló magyar rasszisták miatt rettegjenek e páratlanul értékes kultúra csodálatos, dolgos, szerény képviselői, másfelől Ön megteheti, hogy átvállalja a terhet a nehezen élő magyar kisemberektől. Kérem, jelölje meg, hogy ingatlana és jövedelme mekkora hányadát óhajtja kirekesztett kisebbségi embertársaink megsegítésére fordítani.
Tisztelt Orbán Viktor Miniszterelnök Úr!
Igen, jól sejti, természetesen Önt is tisztelettel felkérem, fogadjon be egy taktaszadai, olaszliszkai vagy gadnai kisebbségi famíliát budai villájába. Biztos vagyok benne, hogy nem okoz problémát egy kisebb (10-15 fő) vagy nagyobb (50-60 fő) roma család elhelyezése.
Amennyiben nehézségei támadnának, forduljon hozzám: munkatársaimmal együtt ingyen és bérmentve kiközvetítem adatait, s garantálom, hogy nem fog cigány család nélkül maradni! Nagyon fontosnak tartom, hogy gyermekei, például a VIII. kerületi vagy a miskolci magyar gyerekekhez hasonlóan multikulturális közegben szocializálódjanak, és saját bőrükön érezzék annak áldásait nap mint nap.
Maximálisan bízva őszinte emberségében és áldozatvállalásában:
Szegedi Csanád

EP-képviselő (Jobbik)
a Jobbik Magyarországért Mozgalom alelnöke

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.30. 20:23:16

Filmjeiben rendszeresen megjelenik a közép-európai zsidóság, mint téma. Származását élete fontos momentumának vallja. „A zsidóság – életem része; a származásom miatt, és mert izgat ez a kultúra, illetve a még meg nem mutatott területe - »ahogy én látom« - perspektíva."

hu.wikipedia.org/wiki/Gro%C3%B3_Diana

ZERO,
szerinted még mindig nincs semmi ok, hogy olyan sok antiszemita ill "antiszemita" van?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.30. 20:27:43

a dohány utcába kell átvenni a mocit

látjátok cigányok! a zsidók milyen rendesek veletek, ezért kő az lmpre szavazni

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.09.30. 20:37:31

@Conv: Azért mondjuk ha két lány kezd el csókolózni akkor legalább azért könyörögsz,hogy legalább nézőnek vegyenek be.:))
@kokavec: @derelyegrádi szellem: Tudjátok még egyátalán,hogy min kezdtetek el veszekedni?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.30. 20:45:34

@kokavec:

:))))

Nem a téma, hanem a faszság amit összehordasz , és nem felzaklat, hanem szórakoztat.
Jellemzően nem válaszolsz a felvetésekre, elbeszélsz mellettük, igazi libbant módjára tolod a hülyeségeidet random ismételgetve ugyanazt a sablont.

"A homoszexualitás nem bűn, senkinek nem sérti az emberi jogait, legfeljebb az ízlését, világképét, elvárásait."

Nos, véleményem szerint, bizony aki szándékosan zavarja a devianciájának hangoztatásával másokra erőltetésével a társadalom normáit elfogadó többséget, az bizony bűnt követ el.
Az alkotmány szerint is, a jogrend szerint is és az etika szerint is.
Ez természetesen nem jelenti azt, hogy aki meleg az alapvetően bűnt követ el, a melegség nem bűn.

"Az emberek 4-8 százaléka melegnek születik. Ez a természet."
Igen a természet már csak ilyen, hogy bizony a természet rendjének ellentmondó kreatúrákat is létrehoz.
De azért kár lenne azt hibáztatni aki a torz kreatúráktól undorodik . Főleg ha még el is fogadja létezésüket és csupán a magamutogató viselkedésüket kárhoztatja.

Tudom nehezen emészted a dolgot, de nem a buzikkal van a gond, hanem azzal a csoporttal aki ezt mint erényt hangoztatja, és rápróbálja erőltetni ennek elfogadását normálisként.
Tudom, ez egy ugyanolyan nehezen felfogható dolog libbant aggyal, mint az, hogy a cigányokat nem a bőrszíne, hanem a viselkedése miatt nem szereti a többség. Értelemszerűen nem minden cigánnyal van baja, hanem a deviáns többségükkel.

Visszatérnék az általad nagy lendülettel került kérdésekhez:
- szerinted a homoszexualitás egy genetikai variáció, azaz a normálistól eltérő genetikai hiba?
- vagy nem hiba, hanem csupán a természet védekező funkciója bizonyos egyedeknek a továbbszaporodásának meggátolására a természeti törvényeknek megfelelően , melyek a faj evolúciós fejlődését szolgálják?
-Attól, hogy valaki elfogadja azt, hogy egynemű párok is szerethetik egymást akár szerelemmel, még nem feltétlenül kell a gyomrának bírnia a látványt igaz, és kifejezheti ellenérzését a dolog iránt?
- Miért akarja egy kisebbség amely a természet rendjével ellentétesen viselkedik kényelmetlen helyzetbe hozni a többséget azáltal, hogy ráerőlteti a torz, természetellenes viselkedésének elfogadását?
- Elfogadod azt is, hogy van akinek egyszerűen a dolog gyomorforgató, és ez a többség?
- Elfogadod-e hogy a társadalom számára egy demokratikus rendszerben a többség etikai értéke az ami a norma?
- Elfogadod-e, hogy nem a többségnek kellene idomulnia a kisebbség viselkedéséhez és elfogadnia azt, hanem a kisebbségnek kötelessége a többség etikai, morális értékrendjéhez igazodni és azt betartani egy demokratikus berendezkedésű társadalomban?
- Érted-e hogy nem az követ el nemtelen viselkedést, aki a többségi normákat követve él és viselkedik, nem zavarva a közízlést, nem botránkoztatja meg viselkedésével, szexuális orientáltságának elfogadását erőltetve a többséget, hanem az aki megpróbálja a többségre ráerőltetni a saját viselkedési formáit, mindezt olyan formában, hogy megbotránkoztatja a többséget?

Ugyanúgy betegség/nem betegség a homoszexualitás, mint a zoofília, a koprofília, gerontofília. deviancia, melyre nincs még megfelelő magyarázat, hogy mitől alakul ki, genetikai hiba avagy elmezavar.
Mondd el nekem mitől kellene jobban tolerálnunk a homoszexualitást, mint pl a zoofíliát? Mi a különbség?
Ne gyere nekem azzal, hogy a ló nem egyezik bele a szexuális kapcsolatba - ami a lényegi megkülönböztetése a normális szexualitás és a szexuális deviancia közt - viszont a melegek esetében a partner igen.
Hogy miért ne gyere ezzel?
A zoofília esetében nem emberről van szó, hanem ugye állatról, ilyetén formán nem azonos a két kategória összehasonlítása, amiben azonosak, az a természet rendje elleni viselkedés.
A homoszexualitás esetében azonos szexuális érdeklődési körű emberek egyetértő viselkedéséről van szó, azonban nevezetesen a nem azonos szexuális érdeklődésű emberekre próbálják ráeröltetni azt a nézetet, hogy ez normális.

Tudom zavar a dolog, hogy úgy fogalmazok, a természet rendje elleni viselkedés a homoszexualitás ugyanúgy mint a zoofília.
Győzz meg róla, hogy a természet rendje szerint való, hogy mi a célja a természetnek ezzel az állapottal, mennyiben vezet bármilyen a természet rendje szerinti fejlődéshez, evolúcióhoz.
Győzz meg róla, hogy nem deviancia a dolog, hanem egészséges, a természet rendjébe beilleszkedő az evolúció folyamatát szolgáló tényező.
Abban a pillanatban, ha erre egyetlen elfogadható észérvet, tudományos tanulmányt elém teszel leküzdöm undoromat a melegek viselkedésével szemben.
Addig míg ez nem történik meg, engedd meg nekem, hogy bár nem üldözöm őket és nem különböztetem meg őket negatívan, nem vagyok hajlandó egyenértékű és normális állapotnak elfogadni a dolgot a normális szexualitással, és zavarónak tartom, hogy minden ok és érv nélkül rám akarnak erőltetni egy olyan dolgot mely ellenérzést kelt bennem.
Ezt kötelességed megtenni, hiszen Te vagy a toleráns és elfogadó, hát fogadd el, hogy a többség nem kér a melegek arcába tolt szexualitásából és viselkedéséből.
Érted a lényegét?
Nem a melegekkel van baj, miként a cigány esetében sem a bőre színével, hanem azzal ahogyan viselkednek és ahogyan ezt rá próbálják erőltetni a többségre, hogy ez normális.
A többség fogadja el a devianciájukból fakadó viselkedést, nem ők próbálnak beilleszkedni, idomulni a többség elvárásaihoz viselkedésükben.
Nem fordítva kéne ennek lennie a demokráciában?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.09.30. 20:48:45

zero

milyen filmkritikákat linkelsz te be?

miért nem autentikus forrásból hivatkozol?

kosersrac.blog.hu/2010/09/26/orsos_lali_es_a_magyarbunozok

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.30. 20:50:56

@Tigeri:

az nem két buzi, hanem két leszbikus :)

de engem egyébként a leszbikusok is ugyanannyira zavarnak mint a buzik, (semennyire) a látvány viszont, lévén férfi vagyok, két egymásnak simuló nő esetében azért elfogadhatóbb , mint a tépőzárként egymástól elváló két szőrös, izzadt férfimellkas :)

engem a körített mentalitás zavar a témában.

fokabacsi 2010.09.30. 21:09:09

@Conv: Gondolod, hogy megérti amit leírtál neki? Még némely politikusnak is magas ez a dolog!

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.30. 21:22:50

@fokabacsi:

Nekem meggyőződésem, hogy az itt kommentelők nagy többségének több esze van mint a politikusok nagy többségének :)

arlequin 2010.09.30. 21:42:50

@kokavec:
oké.
megint csak félrebeszélsz.
tisztáztad te a nagy büdös semmit. ha neked ez a jó... legyen neked. mindenki úgy megy pokolra ahogy akar. nem én leszek az aki eltántorít.

@tesz-vesz: izgat valakit a saját műveltsége. mily érdekes! valakit izgat az ami van. nekem ez 'kissé' furcsa'. izgatja. nem ösztönzi, nem ihleti, nem valami jobbra sarkallja, hanem pusztán izgatja.
ennyi erővel vibrátort is használhatna.
én kérek elnézést.

@Conv: megint beleszaladsz a hülyéknek való magyarázkodásba és érteleminjekcióba. hulla felesleges.
és légy szíves ne melegezzél. a leves meleg. az idő meleg. lehet. egy helyzet is lehet 'meleg'. de egy férfi legfeljebb homoszexuális, avagy buzi. de semmiképpen nem meleg. az agyuk esetleg, meg a beteg gondolkozás lehet 'meleg', ahogy a helyzet. de egy ember nem meleg. meleg kérem az, amit felmelegítünk. csendben maradjanak meg emellett és ne kezdjék a szavak és értelmezés átírását-terrorizálását. és semmiképpen nem szabad átengedni a szavak értelmezését, hogy mi a 'meleg'.
meleg a leves. a többi pedig megy a levesbe.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.30. 22:15:12

@arlequin:

áhh, nekem ez ilyen kikapcsolós szórakozás.
amikor tele a fejem a melóval, - főleg ha valami megoldandó probléma adódott aminek a megoldását nem látom át mert nem vagyok képes arra koncentrálni - olyankor jó teljesen másról pofázni, ürül az agy és frissen lehet látni a dolgokat.

igen, lehet leköpni és ilyenek, én is vagyok úgy, hogy valamit nem értek egyből, vagy nem tudom a megoldást azonnal, még ha itt osztom is az észt :)

a meleg nemzetközileg elfogadott általánosan használt kifejezés, a buzi pedig szerintem pejoratív dehonesztáló tartalmú. a homoszexuális az kurvahosszúszóleírni :)
Nem szeretem a buzit használni csak sértésként, mert egyébként tényleg semmi bajom azzal, hogy valaki homoszexuális, míg nem kérkedik vele, vagy nem engem akar megdugni :)

elnézést kérek a meleg dolgoktól, a jelző használatáért, nem akartam egyiket sem megsérteni :)

arlequin 2010.09.30. 22:24:28

@Conv: na csak azért mondom, mert kezd hideg lenni...

kokavec 2010.09.30. 22:42:03

@Conv:
köszönöm az "érteleminjekciót", ahogy a társad nevezte. Azért akkora erőfeszítést nem okoz a gondolataid logikai követése, mint ahogy elképzelted (na persze a kibogozása már megterhelő lenne). Semmiképp nem szeretném a zavaros gondolataid szolgalelkűen követni. Amiket írtam eddig is pont a lényegi válaszokat tartalmazta, bár szerinted semmit. (Nem vagyok egy csoportosuló típus, de azért a mensa-nak mégis a tagja vagyok, ha mond ez neked valamit - a logikai készségekkel kapcsolatban).

Sokakat megtéveszt a meleg-büszkeség menet elnevezés. Azt gondolják ez azt jelenti, hogy aki meleg az büszke arra, hogy nem heteroszexuális.
A mozgalom emblematikus eseménye az 1969-es Stonewall-lázadás (New-York), amikor egy meleg bár közönsége szembe szállt az őket rendszeresen zaklató rendőrökkel. Ennek évfordulóján rendezik a felvonulást. A büszkeség szó arra vonatkozik, hogy nem akarnak a továbbiakban elnyomott, megalázott, hazugságra kényszerített életmódot folytatni (amilyet a felvilágosulatlan társadalmi többség rájuk kényszerít), büszkén kiállnak és küzdenek az őket (mint mindenkit) megillető emberi jogokért.
Ezt jelenti itt a "büszkeség" szó - tanuld meg!

Azt szerencsére nem te fogod eldönteni, mik az emberi jogok. Arról már egy elég alapos világméretű egyesség született kb. 60 évvel ezelőtt, ezt hívják Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának. Ez ugyan nem törvény, hanem egy norma, de a normától való eltérés mértéke megmutatja milyen távol kerül a demokráciától az adott rendszer.
Az egyén szabadságjogai addig terjednek, amíg nem sérti más jogát. Csakhogy a közvélemény gyakran a fogalmak nem értése miatt helytelenül érvel ezzel. Pl. az, hogy Mari néni, vagy a gárdista be akarná tiltatni a melegfelvonulást, az tévedés, mert nem a jogait sérti, csak az ő keresztény vagy szélsőjobb világképét zavarja. Az viszont, hogy a széljobbos a világnézetével megfélemlít társadalmi csoportokat, már átlépi a határt, emberi jogot és a demokráciát sérti a megfélemlítés megvalósítása miatt. Azért írtam ezt a kettőt, mert ezeknél állandóan hallhatóak a félreértelmezések.

A homoszexualitás kb. az emberek 4-8%-ának nem választott, hanem tényként, a természettől kapott jellemzője. Aki annak született az nyilván küzdött eleget életében, hogy lehetőleg minél kevesebbet rúgjanak bele, de azért ne kelljen totál hazugságban élnie sem.

A meleg rendezvények, mint pl. a felvonulás értelmének megértéséhez elég, ha megnézed hogyan történt ez az elmúlt évtizedekben pl. nyugat-Eu-ban. Nálunk 2-3 évtizedes elmaradás van a társadalom felvilágosultsága terén, és ez pont a nyilvánosság hiánya és a szőnyegalásöprés taktikája miatt van. A tegyünk úgy mintha nem is lenne elv és az erkölcsi fertő hozzáállás, többnyire álerkölcsös vagy álkeresztény képmutatás. Ez ügyben Magyarország közelebb áll a Balkánhoz, mint Európához.

Az meg hogy mi a normális... Azt tartod normálisnak, amibe beleszülettél. Egy Tálibnak az a normális, hogy a nők nem tanulhatnak, ezért ha a kicsit felvilágosultabbak taníttatják a lányaikat, akkor valaki az utcasarkon szembeönti sósavval a normalitás indokával.

A moralitás témához megjegyzés: a szexuális bűncselekmények döntő többségét heteroszexuális férfi követi el női vagy kiskorú (lány) áldozattal szemben. És ez nem csak azért igaz, mert több heteró van, egy főre lebontásban is igaz.

A melegfelvonulás az európai nagyvárosokban az egyik legnagyobb fesztivál. Nem olyan csenevész osonás, mint amit nálunk, kordonok és rendőrsorfal között a megfélemlített, de azért az emberi jogokért mégis kiálló néhány vonuló össze tud hozni (akiknek egyébként többsége nem is meleg, csak a jogokért áll ki).
Nyugaton tudják, hogy a legjobb bulik ott vannak, ahol a melegek. Vidám, színes forgatag, karnevál - természetesen túlzásokkal és exhibicionizmussal - kicsit a szeretkezz, ne háborúzz fíling. Ellentüntető nincs egy szál se. (Mellesleg ma már a városoknak is kiemelt rendezvénye, komoly turisztikai bevétellel.)

De vannak melegek is, akik nem szeretik ezt a felhajtást. Berlinben például van ellen fesztivál is ugyanazon a napon. De azt nem fasiszták csinálják, hanem olyan melegek, akik az utcai ruhás, beszélgetős, sörözős, estére dj-sedő utca-fesztivált szeretik. És van aki mind a kettőre elmegy.
A rendőröknek csak és kizárólag forgalomirányításban van dolguk.

Jogod van ahhoz, hogy ne tetsszen a meleg felvonulás és ki is nyilváníthatod (szavakkal). Nincs jogod betiltani, nincs jogod fenyegetni, erőszakoskodni. Jogod van nem érteni, hogy ez egy szükséges társadalmi folyamat része, hogy majd a te gyerekeid már ne az alapján ítéljék meg xy-t, hogy meleg, hanem az alapján, hogy milyen ember. Nincs jogod semmilyen kisebbséget azzal az érvvel megtámadni, hogy ti vagytok többen.

És akkor mi volt konkrét kérdés?
- orvosok, tudósok, genetikusok kutatják a témát. Nincs végleges eredmény, mitől van.
- a természet nem akar semmit, nem személy
- elfogadom, hogy valakinek gyomorforgató
- az állatoknak is vannak jogaik. Az állatkínzást a törvény is bünteti, nagyon helyesen.
- a többire már volt válasz az eddig leírtak közt, nem ismétlem

Az biztos, hogy elég komplexek a mai társadalmak problémái. De a hazugság és a kényszerű elnyomás mindig is a leghatásosabb eszközök voltak, hogy tovább fokozzák a feszültségeket, amik aztán emiatt szélsőséges módon törhetnek ki.
A meleg felvonulást nem kötelező szeretni, még melegeknek sem.

Spiritmonger 2010.09.30. 23:31:19

@kokavec: már megint az a fránya kettős mérce...

ezt sikerült kiizzadnod szó szerint:

"Pl. az, hogy Mari néni, vagy a gárdista be akarná tiltatni a melegfelvonulást, az tévedés, mert nem a jogait sérti, csak az ő keresztény vagy szélsőjobb világképét zavarja. Az viszont, hogy a széljobbos a világnézetével megfélemlít társadalmi csoportokat, már átlépi a határt, emberi jogot és a demokráciát sérti a megfélemlítés megvalósítása miatt."

óriási csúsztatás, hazugság, ugyanis a világnézete senkinek sem lehet megfélemlítő. az, hogy valaki épp kitől retteg, az meg magánügy. a demokráciában az a szép, hogy hiába retteg attól lakatos winettu és kohn csingacsguk, hogy a gárdisták majd jól felvonulnak, aztán megholokausztolják őket, amíg nem történik ez ügyben konkrét lépés, pl az, hogy a társadalom többségi felhatalmazása nélkül bevagonírozzák őket egy kis munkamorál-növelésre, addig szabad felvonulgatni éppen úgy, mint rettegni...ellenben, ha a társadalom többsége ezt akarja, akkor meg is fog történni, ez is a demokrácia része
de az nem a demokrácia része, hogy vélt forgatókönyveken alapuló fantazmagóriák és elképzelt sérelmek miatt egyes állampolgárokat és csoportokat ne illessenek meg alapvető jogok. így érted már?

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.09.30. 23:48:37

@kokavec:
Azt hiszem rémlik valami ezzel a mensával kapcsolatban.
Légyszíves a legközelebbi tesztösszeállításkor majd köszönj rám, én ülök mindig a jobb szélen, közvetlenül a Szalma mellet.

Nehezen érted, hogy a büszkeség és a magamutogató kérkedés közt van némi különbség.
még a libbant szövegértelmezésben is.

"Az egyén szabadságjogai addig terjednek, amíg nem sérti más jogát. "
Egészen pontosan. A többségnek és a többségi társadalom minden egyes tagjának joga van a nyugalomhoz és az életterének tiszteletben tartásához, joga van ahhoz, hogy ha valami akár vallási, erkölcsi vagy politikai világnézetét zavarja, az ellen fellépjen és joga van ahhoz, hogy ezt ne viselje el, ne lehessen annak leviselésére kényszeríteni. A közterület a közé és a köz dönt annak használatáról.
A többségi demokrácia jegyében.
Bár sokszorosan felülmúlta a tiltakozók száma a pártolókét, mégis megtartották a meleg büszkeség menetét.
<!--Ne hidd, hogy a melegekre tekintettel. Politikai érdekből egyszerűen.-->

Az unalomig ismert sablon libbant mantra amiket te érvnek gondolsz.

"Nincs jogod semmilyen kisebbséget azzal az érvvel megtámadni, hogy ti vagytok többen."
Nem azzal támadom nem az az érv, hogy mi vagyunk többen, az érv az, hogy a demokrácia alapelve a többségi szándék és akarat érvényesítése.
A kisebbségnek nincs semmi joga a többség akaratával szemben.

istenem, add, hogy egyetlen libbant jószág képes legyen egyenes válaszokat adni egyenes kérdésekre, nem pedig bebiflázott demagógiát nyomni. :)

hol olvastál te írásomban a természet akaratáról, vagy bármely megszemélyesítésre utaló viselkedéséről? :))))))

no mégegyszer:

"Tudom zavar a dolog, hogy úgy fogalmazok, a természet rendje elleni viselkedés a homoszexualitás ugyanúgy mint a zoofília.
Győzz meg róla, hogy a természet rendje szerint való, hogy mi a célja a természetnek ezzel az állapottal, mennyiben vezet bármilyen a természet rendje szerinti fejlődéshez, evolúcióhoz.
Győzz meg róla, hogy nem deviancia a dolog, hanem egészséges, a természet rendjébe beilleszkedő az evolúció folyamatát szolgáló tényező.
Abban a pillanatban, ha erre egyetlen elfogadható észérvet, tudományos tanulmányt elém teszel leküzdöm undoromat a melegek viselkedésével szemben.
Addig míg ez nem történik meg, engedd meg nekem, hogy bár nem üldözöm őket és nem különböztetem meg őket negatívan, nem vagyok hajlandó egyenértékű és normális állapotnak elfogadni a dolgot a normális szexualitással, és zavarónak tartom, hogy minden ok és érv nélkül rám akarnak erőltetni egy olyan dolgot mely ellenérzést kelt bennem.
Ezt kötelességed megtenni, hiszen Te vagy a toleráns és elfogadó, hát fogadd el, hogy a többség nem kér a melegek arcába tolt szexualitásából és viselkedéséből.
Érted a lényegét?
Nem a melegekkel van baj, miként a cigány esetében sem a bőre színével, hanem azzal ahogyan viselkednek és ahogyan ezt rá próbálják erőltetni a többségre, hogy ez normális.
A többség fogadja el a devianciájukból fakadó viselkedést, nem ők próbálnak beilleszkedni, idomulni a többség elvárásaihoz viselkedésükben.
Nem fordítva kéne ennek lennie a demokráciában?"

Az előző kérdésekre már a mantra után nem várok egyenes válaszokat, igent avagy nemet, hiszen libbant vagy, képtelen bármilyen egyenes beszédre.
Mint a hal egy vödör takonyban olyan a gondolkodásod és kommunikációd, de ezt had kérjem tőled, hogy győzz meg észérvekkel, ne pedig libbant ideológiai hittételeket hozz nekem elő, mert attól okádok csak.
Vagy ha nem megy, akkor légy jó libbant, és ne szólj meg másokat mert másként gondolkodnak, ne ítéld el őket mert más a véleményük, hanem nyelj és tolerálj.
Vagy az nem megy, csak a veled egyetértőkkel tudsz libbant lenni? :)
Az náczi dolog :)

"A meleg felvonulást nem kötelező szeretni, még melegeknek sem."

És megtartani sem, főleg a többség akarata ellenére.

kokavec 2010.10.01. 00:16:50

@Conv: nincs tesztösszeállítás, az készen jön az országba. Persze nem ezen buktál el. A te IQ-dat olyan 70-80 közöttire tippelem, a mondandód logikai háttere alapján. 70 alatt beszélünk fogyatékról, ezt éppen megugrod. Sajnálom, hogy pazaroltam rád az energiám, gyakorlatilag nem következett be nálad agytevékenység. Neked én semmit nem tudnék elmagyarázni, se bebizonyítani.

"mi a célja a természetnek ezzel..." -most is bemásoltad, te szegény. Nincs célja, nem személy.
"A kisebbségnek nincs semmi joga a többség akaratával szemben." - no comment

Egy kétségbeesett vergődés amit csinálsz, ne alázd magad tovább! Én befejeztem. Még írj vissza egy hülyézést, aztán menj utadra.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.01. 01:03:28

@kokavec:

"nincs tesztösszeállítás, az készen jön az országba. "

jajh barátom, te úgy gondolod, hogy készen kapod a teszteket a nemzetközi Mensa-tól és ezeknek a tesztek csak úgy maguktól leszerveződnek teszteléssé, a tesztelések lebonyolódnak, nyilvántartásba kerülnek, kiértékelődnek stb ?:)

Fura, hogy minden libbant, miután nullára vizsgázik toleranciából és soha egyetlen érvet nem tud felhozni semmi téren amiért harcol a betanult ideológiai hitvallás mantrán kívül, bedobja ezt a Te hülye vagy, ezért nem mondok neked semmit dumát, anélkül, hogy legalább elkezdene egyetlen érvet felvázolni :)

"mi a célja a természetnek ezzel..." -most is bemásoltad, te szegény. Nincs célja, nem személy.

édes barátom, van egy olyan érzésem, hogy neked a mensához az irodatakarítás szintjén van közöd, amúgy tudnál értelmezni egy szimpla összetett mondatot :)
Tudod a cél, mint az evolúciós fejlődés vagy ilyesmi amire gondolunk egy rendszer kapcsán, nem pedig megszemélyesítjük a fogalmat :)
Ezt még semmiféle libbant nem próbálta elsütni kibúvó gyanánt, gratulálok, egyedi példány vagy :)

azért még mindig várom, hogy valami nálad értelmesebb libbant egyszer végre tud válaszolni feltett kérdésekre :)

Én sajnálom, hogy befejezted, mert mint itt már ismert, szeretem bottal piszkálgatni az ilyen hozzád hasonló forma lényeket, ilyen fura, perverz kíváncsiság van bennem minden hasonlóan nyomorúságos szellemi kreatúra irányában :)

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.10.01. 01:15:06

@Conv: no jóccakát, majd figyelemmel kísérem, ha véletlenül még reagálnál.
Ha nem válaszolok, az nem azért van mert semmibe sem nézlek, hanem mert úgy tűnik pár napig nem leszek.

Spiritmonger 2010.10.01. 02:41:19

kicsit térjünk vissza a poszthoz!

valami jogászfióka mondja már meg, hogy nem gazdasági bűncselekmény-e ilyen szarokat szponzorálni?
hűtlen kezelés, sikkasztás a MMKA részéről, stb
a rendezőnő részéről kamu számlázás, adóelkerülés, bűnszervezet alapítása, stb
illetve, mivel ezt a filmet a KÖZ támogatta, van-e jogom belenézni a költségvetésükbe, könyvelésükbe, mint egyszeri adófizető állampolgárnak?

Baldrick68 2010.10.01. 09:24:07

"a forgatókönyvírás közepén jártunk, amikor a magyar társadalom zéróra vizsgázott."
Na egy kicsikét csócsáljuk ezt a mondatot, ez annyira mutatja azt a bizonyos kettős mércét hogy be kellene keretezni.
Mert mi is történt?
Néhány eszelős (aki még véletlenül sem gárdista, jobbikos, stb.) kitalálta hogy nekilát romákat gyilkolászni.
A rendőrség kiemelten kezelte az ügyet és a tettesek azóta a dutyiban üldögélnek.
De ennek ellenére a MAGYAR TÁRSADALOM egy az egyben nullára vizsgázott.
------------
Nézzük meg ennek a másik oldalát mondjuk az olaszliszkát vagy a veszprémi dolgot, akkor ugye a cigány társadalom meg nem vizsgázott zéróra, sőt tulajdonképpen az áldozat a vétkes mert megölték.

Eszem megáll.

arlequin 2010.10.01. 10:16:08

@Conv: aljas vagy batman...

@Baldrick68: nem néhány eszelős, hanem egyre inkább úgy tűnik, ahogy akkor meg is pedzettük egy páran, hogy titkosszolgálati 'ösztönzéssel' lövöldöztek valóban tisztességes cigányokat... ezt ne feledd.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.10.01. 10:23:11

@szkeptikus vagyok: ezt nem hiszem el

a demokratában nincs olyan szó, h "gecizmus"

ezt csak a barbárok használjék, akkor még nem bencsik vezette?

National Teography 2010.10.01. 10:34:22

6. kategóriában játszó/tevékenykedő/tanító színész vagyok.
az embernek a bele kifordul, de nem csak nekem, más kollégáimnak is amikor ilyet látunk...
nekünk produkálnunk kell egy premierrel és 2 előadással valamint 1 premier előttivel annyi nézőt, hogy a kő színházakkal felvegyük a versenyt, ugyanis nézőszámra osztanak pénzt, amiből ugye most elvontak 34%-ot
170 000 000 Ft
Csak hozzávetőlegesen, most próbálnak be egy Amadeust nálunk. 60.000ft-ból kell kihozni a ruhát, díszletet kelléket....
össze lehet vetni.

fokabacsi 2010.10.01. 12:02:47

@Spiritmonger: No ez az, amire nem fogsz kimerítő választ kapni !!
@Baldrick68:""a forgatókönyvírás közepén jártunk, amikor a magyar társadalom zéróra vizsgázott.""
Meg a jó édesanyja a " rendező" közpénztolvaj ribancának !!! Itt aki zéróra vizsgázott az te vagy rohadt tolvaj ribanc !!! 170 millió HUF egy mérnök , vagy technikus 100 évi ÁTLAGKERESETE !

Zigomer Trubahin · http://ertedmar.blog.hu/ 2010.10.01. 12:06:18

Nézem a napokban a kuruc.infót, emlegetik egy cikkben ezt a nőt, és vmi olyasmit írnak róla, hogy "zsidó, cigány kurva", na, mondom, szegény csaj, célkeresztbe került, ezek az idióták meg hozzák a szokásos habzó szájú színvonalukat... Aztán most elolvasom ezt az interjút, és csak nézek ki a fejemből, hogy mi a fasz van itt, ahol ilyen létformák tenyésznek. Korbács meg átnevelő tábor kéne ide, nincsen már más lehetőség.

Geza 2010.10.01. 12:40:16

Gyerekek, hagyjátok már ezt a kókavécét a fenébe. Érti ő amit írtok, de nem azért fizetik, hogy el is fogadja, hanem azért, hogy szétdumálja a fórumot, nehogy egy keresőmotor értelmes és korrekt kritikát találjon a zsidókurva kró elvtársnőjük legújabb lehúzásáról.

Amúgy meg egy bundáslábú szadeszes zsidó szabadbölcsész cigánybuzivédő elvont ballaszt biológiai selejt féreg pont akkor fog értelmes és természetes gondolatokat elfogadni, amikor a Lánchídról lenézve lipicai lovakat látunk háton úszva zárt horogkereszt-alakzatban elvonulni Passau irányába, miközben a parton a sirályok jobb szárnyukat maguk előtt előrásosan 15 fokos szögben a vízszintes fölé emelve a Panzerlied-et éneklik. (Csökkent értelmű medvebocsoknak, agymentesített LoMPosoknak és az evolúció hasonló hivatásos csődjeinek könnyítésképpen: 'soha'.)

A nyilvánosan buzulókat meg ütni kell, amíg ui. a magánügyükként kezelik, addig (per definitio) nem nyilvános, amint viszont nem nyilvános, onnantól meg nem magánügy.

Na sziasztok, legyetek jók, a kókavécét meg szerintem tegyétek ti is a trolltartóba (=='szűrés').

arlequin 2010.10.01. 12:46:31

@Geza: akkor kin fogunk röhögni, ha leszűrjük az ilyeneket?

derelyegrádi szellem 2010.10.01. 14:16:05

@National Teography:

Összevettem. Adok egy tanácsot:

hagyjátok a faszba az Amadeust.

Vigyétek színre a az alábbi történetet: Egy rohadék fehérek által elnyomott, célkeresztbe vett cigánygyerek befüvezve forgat egy koponyát, közben egy Rosenkranz meg egy Guildenstern nevű egy párizsi buzibárban üldögének, és azt mesélik, hogy milyen jól megcsinálták oféliát, aki ugyan kicsit őrült, de nagyon jól szopik, majd a megemlített meg is érkezik a színpadra, és mond egy hosszú monológot a pinájáról, és végén meg is mutatja.

Na azt majd nem 60 rugoból kell kihozzad, szerintem te is kapsz 150-160 milliót rá.

2010.10.01. 20:16:15

@Conv: "joga van ahhoz, hogy ha valami akár vallási, erkölcsi vagy politikai világnézetét zavarja, az ellen fellépjen" - sajnos ehhez nincs joga. Nem csaphatjuk agyon sem németh sándort, sem gyurcsányt. Azt viszont váltig nem értem, hogy a buzik meg a biciglisek miért rázzák mégis minden évben a pofonfát? Amennyit ebben az országban egymással törődnek az emberek, szerintem igazán felesleges toleranciát követelni... a kutyát nem érdekli, ha két buzi csókolózik a sétányon, nem verik össze őket, rájuk sem szólnak, a rendőr sem viszi el őket, egyszerűen nem értem, miért van erre a felvonulásra szükség? Ez színtiszta provokáció, semmi más. A biciglisek dittó, a francot sem érdekli, ki hol biciklizik, megelőzöm, és kész, egyszerűen nem értem, mit akarnak?

@kokavec: Jó, rendben, szépen elmondtad a mantrát. Én már alig várom, hogy a pedofilok is fellázadjanak az őket zaklató rendőrök ellen, és évente felvonuljanak. Utána jöhet a szado-mazo, meg a nekrofil-menet, meg a zoosexuálisok, meg a jóég tudja, még mi minden gusztustalanság, a teherautóplatókon, és akkor aztán Groó Diána majd lenyilatkozhatja, hogy a magyar társadalom jelesre vizsgázott, mert egy undorító aberrált freudistát sem csaptak még agyon.

dumatto 2010.10.01. 22:04:28

Csak egy kis helyesbítés: a posztban Bereghátot írnak, de ez Szentes egy része és helyesen Berekhát.

National Teography 2010.10.02. 00:15:53

@derelyegrádi szellem:
minket "sajnos" ez a szenny, nem inspirál.
A legbántóbb, hogy mind végzett szakemberek vagyunk, nem jogász diplomával színészkedünk, hanem színművészek vagyunk. 1 éve egy san remoi fesztiválon Bujtor után magyarok mi kaptuk meg a nagydíjat. Erről persze hallgatnak itthon, mert nem illeszkedik a pártkatonák programjába.

Rwindx 2010.10.02. 00:38:20

@Geza:
Ez egyszerűen zseniális definició volt :D

vomit 2010.10.02. 01:10:34

@Baldrick68: ceausescu is ugy kepzelte 21 eve, hogy zerora vizsgaztak az ot kifutyulo tomegek, es csak csodalkozott emiatt kifele a fejebol, az adast pedig megszakitottak
www.youtube.com/watch?v=wWIbCtz_Xwk

Carlos&gt; · http://banana-daiquiri.blog.hu 2010.10.03. 08:55:47

@kokavec: kb. annyi esélyed van az értelem nélküli emberekkel, mint ha egy mosogató-szivaccsal próbálnál eszmét cserélni.

Éhesló 2010.10.03. 09:40:46

@Carlos>: jah, ezt érezte ez a zsidó is, amikor 170 millióbol megcsinálta a 91 embert érdeklő hazugságorgiáját.
Kész szerencse, hogy voltak és vannak hitsorsosai ott, ahol újra és újra el lehet venni a sok értelem nélküli embertől a pénzüket!

Carlos&gt; · http://banana-daiquiri.blog.hu 2010.10.03. 09:51:42

@Éhesló: Látom magadra vetted az "értelem nélküli"-t. Teljes joggal.

Éhesló 2010.10.03. 11:00:56

@Carlos>: nagyeszűkém ezt hol vélted olvasni?

fokabacsi 2010.10.03. 12:43:20

@Éhesló: Kiosztják maguknak, egészen addig, míg nem lesz az országban jobboldali kormányzás !
Mintha direkt erre gyúrnának ??! 170 millió !!!! És még hány ilyen "megélhetési művész" van !!! Akit valaki rendszeresen kikormol, hogy pénzt, állami támogatást kapjon . Éppen olyan qrva mint amelyik az út mellett áll, csak ezt nem viszik be a rendőrök.
Elcsodálkoznátok , ha látnátok.

canis 2010.10.04. 13:06:28

Vasárnap este véget ért a Terra di Siena filmfesztivál, amelyen Groó Diána filmje, a Vespa nyerte az UNICEF különdíját. Az elismerést a magyar rendező személyesen vette át - közölte a Magyar Filmunió.
Groó Diána második játékfilmjét a nemzetközi közönség a montreáli filmfesztiválon láthatta először szeptember elején, jelenleg a vancouveri filmfesztivál vetíti és hamarosan a viareggiói filmfesztivál is műsorra tűzi.

Éhesló 2010.10.04. 13:11:23

@canis: és ez mit is igazol?
A 91 nézőt pótolja?
A filmben megjelenő ordas hazugságokat legitimálja?

canis 2010.10.04. 14:23:05

Szerintem pótolja, igaz, belátom, Győzikét egy kicsit többen nézik, és az a műsor kevesebbet is hazudik. .:D
Ha minden a közönségsikerre alapoznánk, már rég nem volna APEH sem.

trojka 2010.10.04. 16:10:37

@canis:
Gyözikét csak azért nézik, hogy jokat röhögjenek, milyen hulye...hát persze, hogy nem hazudik, mivel a hulyeséget nem lehet hazudni...de nézzuk csak joska barát és monyika förtelmes musorait...azt is azért nézik az emberek, hogy jokat röhögjenek a cigány "másságon...monyika soját én meg már azért nézem meg néha (azelött nem néztem), hogy hogyan is néz ki az ország elsö számu kurvája...

aquamarineblue 2012.11.22. 11:46:55

Megnéztem.
Nem szeretném a korábbi hozzászólók élményeit hmmm ismételni, véleményét minősíteni. Ez a film a jegy árát nem érte meg.
Mivel nem vagyok filmes szakember, nincs semmilyen művészi érzékem így a véleményem is ennek megfelelően kezelendő: eccerűparasztvagyok. Jó, mondjuk dógozok, adózok (néha az élvezeteknek is) levizsgázok zéróra néha mert azé van bennem is indulat.
Szóval van ez a film ami inkább közepesen gyenge mint nagyon ergya. Valahol a kettő között. A történet sci-fi, az alakítás népiesen egyszerű, a rendezés mindezek alatt.
Az itt olvasottak miatt néztem végig és ültem be moziba ahol a rájen-közgémer-"nagyok-vagyunk-mi-usa"-megmentése óta nem voltam, bár annak is csak az első 20 percét bírtam ki. Ha ilyen mértékben esik az általam látott filmek színvonala, ideje elkezdeni a duck-tv szösszeneteiből a nagyfilm elkészítését mert az lehet még lejjebb.
Szóval ez az izé kapott 170 misit a megvalósításra? Lehetett volna olyat, hogy NEM CSINÁLJA MEG ÉS MEGKAPJA? Mert azt is jobban elviseltem volna ... ebben a mutyiországban kötelező szarral etetni a népet? Lehetne az ilyenekre esetleg kuss-támogatást osztani? csokisvespasemlessz. Az nem fordult meg ennek a csodás (nem jut eszembe a neve, de nem is érdekel) rendezőnek, ha már sci-fi a sztori, hogy a srác elmegy dógozni és vesz egy ilyet amire úgy viszi a vágy mint sünt az TV-székházhoz valami belső parancs? Nem, ez eszébe sem jutott. Hja, 14 éves ... hehe már dolgoztam 14 évesen nyaranta, hogy a nyár második felében elba...am amit az első felében megkerestem. :D (tisztára mint a mostani létem, csak most egy hónapot dolgozok, hogy fél hónap alatt eltüntesse az asszony :) )
Nem, ez no future mert ilyet a rendező sem biztos, hogy bevállalna. De csokin lehet nyerni ... veszek is egyet ... hóvége van, inkább a játékterem. Na azt meg bezárták.
betűre még futja.

aquamarineblue 2012.11.22. 11:51:35

@aquamarineblue: Hopsz! Lebuktatom magam: idén voltam moziban a fiammal a Madagaszkár miatt. Bocs, hazudtam. :) (az sem volt olyan jó mint az első bőr róla, mindegy)

Mááámegint 2016.01.19. 13:47:50

@kamasuka: Mivel az egész Magyarországon világhírű írónknak az új regényét egyetlen kiadó sem vállalta, kénytelen volt kp támogatót keríteni. Az mka megfinanszírozta a kiadás költségeit. A mű megjelent 200 azaz kettőszáz példányban. Egy év nem volt elegendő 100 példány értékesítésére.
Hálátlan jelenkor! Nem érdemlik meg a Mestert!

süti beállítások módosítása