Skip to content


       Szűrés lista

Mindenki ellenőrizte, mégis átszakadt

Illés Zoltán az MTI tudósítójának azt mondta: ilyen katasztrófa még sehol a világon nem történt. Néhány éve Korzikán egy alumíniumgyárból ömlött a tengerbe vörösiszap, de lakott területre még soha, sehol.

Egészen tegnap kora délutánig, mikor a zagytározó gátszakadása után elöntötte Kolontárt a nehézfémekkel teli, maró lúgos kémhatású, enyhén radioaktív vörösiszap.

 

(Több légifotó a gátról)

Az eddigi hírek szerint négy halott (egy középkorú férfi, egy idős néni, és egy 3 és 1 éves testvérpár), két súlyos és 110 könnyebb sérült van (köztük mentést végző rendőrök és tűzoltók), a nagyjából 1 millió köbméter vörösiszap (ami még mindig szivárog) hét települést (Tüskevár, Kolontár, Kisberzseny, Somlóvásárhely, Apácatorma, Devecser, Somlójenő) öntött el, bejutott már a Marcal folyóba, és hamarosan eléri a Rábát is. A győri szakemberek felkészültek az érkezésére, a céljuk az, hogy a Mosoni-Dunába ne kerüljön a vörösiszapból, amit a honvédség magnézium- és kalcium-nitráttal próbált savasítani, illetve a mátrai erőműből odaszállíttatott gipsszel megkötni.A kormány három megyére veszélyhelyzetet hirdetett ki, a rendőrség halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt indított eljárást.

Durva, nagyon-nagyon durva.

Meglehetősen ironikus most a tározótulajdonos MAL Zrt. honlapján ezt olvasni:

Meg a ma, egy nappal a katasztrófa után kiadott közleményüket:


"a társaság vezetése kötelességének tartja a közvélemény folyamatos hiteles tájékoztatását az ügyben."
   
A sérült, X. kazettához vezető út tisztítása részlegesen megtörtént, a további szivárgás megszüntetésére a tömedékelés megkezdődött - közölte a cég. Hangsúlyozzák, hogy a cég mai helyzetelemzése szerint a technológiai eljárás gondos betartása mellett sem észlelhette a természeti katasztrófa jeleit, vagy tehetett volna annak elhárítása érdekében.
   
"A legutolsó, aznapi fizikai szemle, és az utolsó laboratóriumi résfalon belüli vízminta elemzése semmilyen előjelét nem mutatta a bekövetkezett katasztrófának" - áll a közleményben.
   
A cég szerint a katasztrófát az okozta, hogy a X. kazetta sarka az agyagos talapzaton megcsúszott, majd a tározó gátja átszakadt. Megjegyzik, hogy ez példa nélküli eset az úgynevezett Bayer-féle timföldgyártási eljárás történetében. Ugyanakkor a légi felvételeken látszik, hogy a vörösiszapnak komoly öntartó hatása van, így az első becslések szerint a tárolt anyag 96-98 százaléka a tározóban maradt.
   
A MAL közölte azt is, hogy a vörösiszap az EU hulladékszabványa szerint nem minősül veszélyes hulladéknak, összetevői stabil, kötött formában vannak jelen, azokat a víz semmilyen formában nem oldja. A vörösiszap 40-45 százaléka vasoxid (ez adja vörös színét), 10-15 százaléka alumíniumoxid, 10-15 százaléka szilíciumdioxid, 6-10 százaléka kalciumoxid, 4-5 százaléka titándioxid, 5-6 százaléka kötött nátron.
   
A cégvezetés a közleményben részvétét fejezi ki a tragédiában érintett családoknak. Jelzik, hogy a társaság "minden rendelkezésre álló eszközt mozgósít és minden tőle telhetőt meg fog tenni az illetékes hatóságokkal közösen annak érdekében, hogy az emberi tragédiák hatásait - amennyiben ez egyáltalán lehetséges - enyhítse".

 

Pofátlan, hogy természeti katasztrófának nevezik, hogy az általuk tárolt veszélyes anyag elönti az Észak-Dunántúl jelentős részét.

Ha pedig az EU-hulladékszabványa szerint tényleg nem minősül veszélyes hulladéknak egy maró, nehézfémekkel teli vegyipari melléktermék, vagy a cég hazudik ezügyben, az alighanem minden idők legbrutálisabb kategorizálása...

Azon már meg sem lepődünk, hogy ellenőrizte a cég a tározót, még az adott napon is, és mégsem észleltek semmit.

Azért persze furcsa.

Különös, mert az iszaptározónál a néhány nappal ezelőtt tartott környezetvédelmi ellenőrzés szintén mindent rendben talált.

Derült égből gátszakadás földrengésmentes, repülőbecsapódás nélküli időben? Lehet?

Vagy talán csak az irodából nézett rá mindenki a tározóra? Esetleg csak a tervrajzra, két "telefonálás" között?

Mert máshol is vannak ilyen tározók, máshol is esik az eső, de átszakadni csak ez szakadt át.

Lesz-e felelős?

Ha esetleg igen, akkor sincs az a büntetés, ami arányos lenne a kármentesítés milliárdos költségeivel, az elhunyt, megégett emberek életével, a természeti károkkal.

 

Mindenesetre Bakonyi Zoltánnak, a MAL igazgatójának üzenem, hogy roppant esélyes a Legköcsögebb Nyilatkozat-díjra, most már igazán befoghatja.

"Kérdeztük Bakonyi Zoltánt, hogy mit tesz az ajkai timföldgyár és a MAL Magyar Alumínium Zrt. a károsultak, a települési önkormányzatok gyors megsegítésére. "Természetesen a cégnek vannak most méltányossági feladatai, amiben tudunk segítünk, egyeztetünk a polgármesterekkel, hogy mire van szükségük. A későbbi helyreállítási, kártérítési kérdésekben azonban csak a szakértői vélemények elkészülte, a katasztrófa okainak megállapítása után tudunk döntéseket hozni" - mondta a cégvezető. Bakonyi Zoltán maga is járt hétfőn az iszappal elöntött településeken, szerinte sok helyen az iszapot "egy erős slagos lemosással el lehet távolítani."

Friss:
HVG Nagyítás fotógaléria

Címkék: katasztrófa abszurd

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr62346280

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Pétereknek és Páloknak 2010.10.13. 13:14:14

"Péter és Pál (tudjuk) nyárban, összeférnek a naptárban"Arany János hőseinek elszánt vitája jól jellemzi jelenleg az ország lakosságát. Ugyanis a MAL Zrt. állami kezelés alá vonása (államosítása) legalább annyira megosztja hazánk - pártprefer...

Trackback: Mielőtt még meghal minden, mi maradandó 2010.10.10. 00:28:38

A tiszai ciánszennyezés és a lelátóról röpködő halaktól emlékezetes Magyarország-Ausztrália válogatott labdarúgó mérkőzés után azt hittem, nálunk ilyen esemény többé nem lesz. Hát tévedtem. Lett...Valahogy úgy érzem, egy olyan világban élek, ahol hírné...

Trackback: _vérnász az avaron (vörösiszap) 2010.10.10. 00:22:28

  Beszéljenek mindenki helyett (helyettem, helyettünk) a KÉPEK:                         Bakonyi Zoltán. A cég vezetője.: "Ez a gát maga az erő definíciója"   &nbs...

Trackback: Vörösiszap: húsz éve benne vagyunk 2010.10.07. 08:17:19

Gondolkozzunk el egy pillanatra: igazán komoly büntetést hazai nagyvállalkozó kapott-e már ebben az országban? (Fotó: Varga György/MTI) Természetes dolog, hogy mindenki a felelősöket keresi egy akkora katasztrófa után, mint az ajkai timföldgyár vörös...

Trackback: Búbos banka-szakértő ellenőrizte a vörösiszapot? 2010.10.06. 23:18:48

A kolontári vörösiszap-ömlés után Orbán, Pintér és Illés Zoltán környezetvédelmi államtitkár hamar emberi felelősségről és felelősségre vonásról kezdett el beszélni. Nos kiderült, hogy két héttel a gátszakadás előtt, szeptemberben ellenőrizték a MAL&nb...

Trackback: A vörös iszap és a negatív externália 2010.10.06. 11:52:08

Ökológiai katasztrófa fenyeget a Kolontár melletti timföldgyár tározójának gátja átszakadása után - erről szólnak a hírek manapság. A kár rettenetesen nagy: eddig öt települést érintett a lúgos víz és a vörösiszap, több száz hektár földet tönkretett, a...

Trackback: A vörösiszap a hibás 2010.10.06. 09:18:02

 Megmondta Bakonyi Zoltán is, hogy a vörösiszap nem veszélyes, és mivel ő egy vezérigazgató, aki igazán otthonosan mozog ebben a témában, nos, el kell hinnünk, hogy nem veszélyes.   Bizonyára ő is úgy van ezzel, mint a fegyvergyártók. Hisze...

Trackback: Vörösiszap - az új Hungarikum 2010.10.06. 09:16:35

Olvastam, hogy Illés Zoltán az MTI-nek azt nyilatkozta, ilyen katasztrófa még sehol a világon nem történt, mert ugyan vörösiszap ömlésre már volt példa, de nem lakott területre. Elképesztő felvételek, megrendítő hírek, értő és kevésbé értő hozzászóláso...

Trackback: Csontvázpreparálás mesterfokon, avagy töltöttkáposzta ajkai módra 2010.10.06. 01:20:49

"Tisztára mossuk a közéletet". :D Na ennyire azért nem kéne! Alumínium... Tetszettek volna erre akkor gondolni mikor a melegszendvics alá a sütőbe letépik a fél méternyit, vagy mikor új biciklit vesznek a „hű de környezettudatos zöld va...

Trackback: Vörösiszap: Veszélyhelyzet három megyében 2010.10.05. 16:59:02

Soha ilyen jellegű katasztrófa a világon nem történt - fogalmazott Hende Csaba honvédelmi miniszter. Egy méter magasságban áll a vörösiszap Devecseren, hajnalban locsolóautókkal vittek vizet a térségbe. A Független Hírügynökség jelentése szerint kedden dé…

Trackback: Iszap 2010.10.05. 15:03:28

Rettenet és döbbenet! És emberi korlátoltság.Este a híradásokat nézve elgondolkoztam, hogy mit tennék, ha ott lennék. Nem tudom a választ. Senki nem tudja, aki éppen nincs benne. Amig nincs benne az ember, mindig azt hiszi, hogy ez csak mással történhe...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KenSentMe 2010.10.06. 23:01:01

@kolbászoszsömle:: de jót írtál! . szalmabáb érveléssel védekezel a szalmabáb-bűn ellen is.. úgy értve, hogy amit a "miért szalmabáb az az érvelés" után írtál, az nyilván nem egy korábbi szalmabábod, de az, hogy a szalmabábjaid helyett pont egy nem-szalmabábot veszel elő az általad írt érvelések közül, és azt püfölve demonstrálod, hogy a szalmabáb-vétségben bűntelen vagy, az szerintem irtó humoros.

Mi, többiek, vegyük nyugodtan észre, hogy a "mivel a munkahipotézis, elvárás befolyásolja a vizsgálatot, ne tegyen ilyet tartalmú kijelentéseket az országos vezető" megfontolására csak azután kerülhet sor, miután eldöntöttük, hogy milyen tartalmú is ennek országos vezető kijelentése. És ezt hogy ítéltük meg? Nyilván azon is vitatkoztunk. Kellett ott is érvelésnek lennie.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.06. 23:07:19

@pimpalini: Nem tudod, hogy mi történt. A jelen pillanatban senki nem tudja, hogy mi történt valójában.
A következmények nélküli országnak valóban véget kell vetni, de először azt kellene tudni, hogy mi történt.
Az nagyon valószínű, hogy ember okozta ezt a tragédiát, de nagy az esély arra (szerintem), hogy nem mulasztás.
A timföldgyártás nagy pénz, kb. egy hónap múlva minden megrendelését elbukja a MAL. EZ pl indíték lehet egy szabotázshoz.
@turcsány karcsi elvtárs:
A bűnbak ebben nem segít, ha nincs meg az ok.
Ha az őr nem volt ott, az ellenőrzés csak papíron létezett, még nem okoz tragédiát.
Azt az eseményláncolatot kell megismerni, ami ide vezetett, legyen az bár valóban hanyagság, vagy bármi más.
Ezt akadályozza, lehetetleníti el a prejudikálás, és céltudatos felelőskeresés.

.rothar. 2010.10.06. 23:20:56

@pimpalini: Igen ebben igazad van. Hiszen mi jó magyarok ha betartatnánk a szabályokat tűzzel vassal akkor nem lennének olyanok akikkel be kell tartatni. DE, azért most mégsem csak arról van szó hogy vkik azért folytatnak itt környezetkárósító ipari termelést mert itt hű de le lehet szarni a szabályokat (részben ez is játszik, és sokszor ez a főérv) hanem mert itt van a Bauxit. És nem mellékesen, véleményem szerint ennek az országnak van olyan szakmai hozzáértése, lelkiismerete a természet iránt (!), és szakembergárdája, megkockáztatom hogy lakossága is, amellyel elejét lehetne venni a hasonló a katasztrófáknak. Szemben azokkal az államokkal amelyekre céloztál kommentedben. És itt jön a képbe amit mondtál hogy költséghatékonyság, azaz olcsóbb korrumpálni mint új kazettát építeni stb, stb. És szerintem ez már a politika hibája hogy nem tud példamutatóan viselkedni, az állampolgárok javára.....

turcsány karcsi elvtárs 2010.10.06. 23:21:40

@kolbászoszsömle: ha viszont nincs céltudatos felelősségkeresés, nincs felelős sem.
az a tény, h komoly ügyekben csak bűnbakok szoktak lenni, inkább annak a jele, h az igazi felelősök keze messzire elér.

az eseményláncolat:
- béla (a terepre kiküldött ellenőr): fönök gond van! szivárgást észleltem!
- főnök: milyen mértékű?
- béla: jelenleg még csak kis mértékű, de az előí
- főnök: kuss! hülye! ugye tudod hogy az állásoddal játszol? majd jövőre úgyis felújítjuk az egészet! (vagy nem) és nehogy dokumentálni merd!

kb ennyi

pimpalini 2010.10.06. 23:33:23

@turcsány karcsi elvtárs:

:D

No igen...:) Vagy:
Béla, ma este átjöhetnél hozzánk egy vacsorára, vagy a helyi kricsnibe pár Unicum-ra...
De főnök, terepszemlét kell tartanom.
Az ráér, nem érdekes, a terep később is meg lesz...

@.rothar.:

Valóban félreérthető voltam a gazdasági gyarmatokról szóló érvvel, ám igazából arra céloztam, hogy nem a korrupció a hibás, hanem a rendszer. Amely csak a látszatra figyel, arra is ott, ahol az emberekkel egyáltalán tudatják, mi káros és mi nem. Ugye annak idején elég sok német szemetet terítettek szét a magyar tanyavilágban (is).
Ha meg nagyon pampognak a 38 éves várható élettartam, a sok rákos megbetegedés, meg a kétfejű borjak miatt, hát hívnak gyorsan néhány szakértőt, akik "kivizsgálják" a problémát (lehetőleg jó sokáig, miközben éjszakánként bizonyos teherautók bizonyos dolgokat eltüntetnek), no meg pár statisztikust, akik megnyugtatják a lakosságot, hogy nincs itt gond, mert ezen értékek egy ekkora populációban teljesen átlagosak.

A végén pedig hitelrontási pert akasztanak Józsi, a kamionsofőr nyakába, aki beszélni mert a veszélyes dolgokról, vagy beszámíthatatlanná nyilvánítják, esetleg rávarrják, hogy nem szavahihető ember, mert kocsmában látták, s veri az asszonyt...

.rothar. 2010.10.06. 23:53:19

És a korrupció a rendszer sajátja. ;) A kör bezárult. Végeredményben valójában se nem béla se nem a VIG a hibás hanem az az átkozott, százszor elvetélt rendszer amelyik otthont ad az efféle gyakorlatnak. Mindig ugyanoda lyukadunk ki ; ahová a ponyvaregényben is kilyukadtak: ááá hagyjad bameg nem jó ez így "
Egyébként ennek a tározónak a talajszint alatt is van kiterjedése? Feltételezem igen, hiszen úgy lenne logikus, ill. ha csak lefelé lenne úgy lenne logikus.
Más: Miért hiszi azt mindenki hogy egy gátszakadást mindig megelőz egy szivárgás?

pimpalini 2010.10.07. 00:07:27

@.rothar.:

:) Na igen. Igazad van...:) De ezzel nem azt akarom mondani, hogy ne keressenek felelőst...:) Csak szkeptikus vagyok azzal kapcsolatban, hogy a császárelődök országában találnak-e...:))
Az én világomban császár előd már vagy nem élne, vagy valami várbörtön mélyén sínylődne...:)))

Egyébként - lehet, hogy már megváltozott azóta - a japán gyakorlat talán életképes lenne. Sok szempontból.
A városi legenda szerint ott például a közlekedési miniszter lemondott, mikor a metróval problémák voltak. Tehát egy vezető, vagy hivatalnok nemcsak a fizetését veszi fel, no meg a kenőpénzt, hanem valóban felel is mindenért, ami a keze alatt történik.

Bee-zony 2010.10.07. 00:38:20

Régi büdöskomcsi mondás (nem dakota) a másik átkosból, hogy: munkásököl vasököl, oda sújt, ahova köll!
Az elvtársurak már rég nem munkások – ha voltak valaha egyáltalán – úgyhogy ideje, hogy a munkásököl oda sújtson, ahova köll.

Újabban megírta a Hooligans is:

Munkásököl, vasököl

A munkásököl odacsap újra, ha kő!

Holnaptól újra műszakban
Há másnaptól marha nagy baj van!
De majd szépen összefogunk
A munka frontján harcolunk!

A lé, a lé, a lé, a lé
lé, a lé, a lé a fontos!
A lé, a lé, a lé, a lé
lé, a lé, a lé a fontos!

Kapcsolódó általános célú program:
Vona Gábor: Vagyonelkobzást a politikusbűnözőknek!
A nemzeten való élősködés egyik legsúlyosabb problémája a politikusbűnözés. Korrupció, mutyizás, közvagyon elherdálása. Mindezekért a legsúlyosabb büntetés pedig pár százezer forint bírság egy milliárdosnak?! Ebből elég! A Jobbik javaslata szerint a politikusok teljes vagyonukkal felelnének tevékenységük körében elkövetett bűneikért, a büntetési tétel pedig súlyos, akár életfogytig terjedő börtön is lehetne!

A (zs)origo és a (zs)index közben már burkoltan mosdat (slag nélkül):

Megúszták a felelősök az ajkainál 30-szor durvább iszapömlést
www.origo.hu/nagyvilag/20101006-buffalo-creeki-katasztrofa-egy-1972es-amerikai-iszapolmes-tanulsagai.html

Isten esőjét okolták a katasztrófáért
index.hu/kulfold/2010/10/06/isten_esojet_okoltak_a_katasztrofaert/

Kína felé persze gondosan nem néztek körül (én pedig nem érek rá ezügyben szétnézni).

Van egy egész korrekt cikk is a (tényleges) többségi véleményről:
Négy halott, hat eltűnt, és egy kis vörösiszap: Én kérek elnézést
hetivalasz.hu/jegyzet/negy-halott-hat-eltunt-es-egy-kis-vorosiszap-en-kerek-elnezest-32285/

Emlékezzünk erre is: Orbán, 1989 ősze: „A kommunistákat agyagba kell döngölni” (vagy „agyagba döngöljük a kommunistákat”).
Tessék, 21 évvel később minden adott hozzá, a kétharmados többség, a vörösiszap, a büdöskomcsik, és Orbán is. Ha nem teszi meg, akkor a szavai nincsenek összhangban a tetteivel, és szavahihetetlen, hiteltelen ember.
Ha a normális forradalom nem jött össze, akkor legalább tessék következetesnek lenni; ha pedig az sem megy, akkor lemondani, és minél hamarabb.
Ez van: nem sétagalopp, és nem babazsúr.

Végül, de nem utolsó sorban: aki azt mondja, hogy itt soha nem lesz polgárháború, az 15 év múlva nyilatkozzon ebben a kérdésben; persze csak ha még él.
(Mert itt soha nem volt, és soha nem is lesz polgárháború, sőt mi több, ok sincs rá. Lehet ezt állítani, csak akkor az valamelyik másik ország.)
Megmondom, hogy mi kell itt a polgárháborúhoz: még néhány ilyen eset – amire a büdöskomcsi elvtársurak személye a garancia (hogy lesz), és hogy odakint a világban is közel hasonló legyen a helyzet (értve ez alatt a nyugati és Közel-keleti judeo-keresztény-iszlám világot, nem a Távol-Keletet).

OFF
Addig is ez a fejlődés (utána meg a fejlövés):
Elvágták a nyakát, majd szíven szúrták
Halott férfit találtak Pécsett a Fejlődés utcában szerdán kora délután, ugyanabban a házban, ahova két éve kézigránátot dobtak. Akkor ketten haltak meg.
Leszámolás a cigánytelepen
kuruc.info/r/35/67487/
ON

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.07. 00:59:12

@turcsány karcsi elvtárs: A céltudatos felelőskeresésen azt értem, hogy az az elsődleges, hogy legyen felelős.
Ha felelőst keresel, fogsz találni.
Megtalálod, hogy Bélabá nem hitelesítette a pH mérőjét két napja, Józsi nem saválló gumicsizmában, hanem tornacipőben sétált, Karcsibá meg kisfröccsel indítja a napot, és úgy nyírja a gátoldalban füvet.
Aztán ezt leírjak tudományos bikkfanyelven, hogy milyen munka- és balesetvédelmi előírásokat szegtek meg, majd a főnökre ráverik, hogy ő meg nem ellenőrizte a munka- és balesetvédelmi előírások betartását, annak a főnökére, meg, hogy gondatlanul veszélyeztette az üzem működést, és így megy tovább, amíg elég nagy vérengzés nem lett, és mindeközben egyre körülményesebben írják le a tényállás fennforgását.
Aztán mire elkészül, egész pofás jelentés lesz belőle, ami szervezeti szintű gondatlanságot tár fel, amiben gyakorlatilag mindenki érintett.
Csak ezek a gondatlanságok nem okoznak katasztrófát.
Viszont az újságban jól mutatnak, a vért kívánó emberek megnyugszanak, nekünk meg volt egy timföldgyárunk és lett egy elmosott falunk.

Az ügy ebbe az irányba halad. :(

Kicsit Karcos 2010.10.07. 01:47:08

@kolbászoszsömle: ugye nem hallottad, amikor a Patás azt mondta, hogy minden körülmények között az lenne az üdvös, ha mielőbb újraindulna a termelés?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.07. 08:00:53

@Kicsit Karcos: Miközben a sötétzöldek már a paradigmaváltás szükségességéről beszélnek, meg arról, hogy minden cégnek legyen annyi pénze letétben, amennyi az általa okozhatott maximális kár fedezéséhez elég, miközben már csernobiloznak, sugárszennyezésről zagyválnak...

Egy olyan országban, ahol a vélelmezett egészségkárosító hatása miatt politikai okokból nem építenek meg bizonyos, a katonai szövetségünknek fontos, a létrehozására kötelezettséget vállalt létesítményt, ott abszolút nem elképzelhetetlen az, hogy hónapokig baszakodnak egy ilyen katasztrófa után az újraindítással.

Az, hogy Orbán szerint üdvös lenne, ha a lehető leggyorsabban újraindulna a termelés, az egy másik probléma. A hipotetikus szabotőré, merthogy nem egy beszari szoci gyakorol politikai nyomást, hanem egy más mentalitású, választásokon már győztes politikai szervezet vezetője.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.10.07. 08:39:27

"Helyreigazítást adott ki a Greenpeace azt követően, hogy keddi közleményükben hibásan állították, hogy a vörösiszap-katasztrófát megelőzően a Google műholdfelvételein már látszik a gát repedése. Bár a képeken tényleg úgy tűnik, mintha egy repedést látnák, de a valóságban a gátszakadás nem a zagytározó délnyugati, hanem az északnyugati sarkában következett be."

jellemző

2010.10.07. 09:19:13

Ez a Greenpeace magyarországi szervezete ,egy nudli szervezet. És még ezek tartják magukat hiteles környezetvédöknek? Egy bohóc alakulat, csak a csörgösipka hiányzik a fejükről.Most szivesen megnéztem volna, ahogy odaláncolják magukat a tárolóhoz--a gátszakadás élőtt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.07. 09:41:23

@kolbászoszsömle: A termelés már csak ezért is jó lenne, ha újraindulna, mert akkor nem kelene az utcára tenni pár száz, ezer embert. Azonkívül a cég tudná fizetni a helyreállítás költségeit.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.10.07. 09:45:28

@Bee-zony: Ja érdekes, azt a Jobbikos javaslatot nem nagyon szavazgatták, nem nagyon szellőztette a TV... csak nem kínos valakinek?

Bee-zony 2010.10.07. 09:46:14

Orbán elment megnézni személyesen. Első lépésnek jó az agyagba döngöléshez.
Bár ennyi elba(u)x(itoz)ás után már az LMPVS is komoly alternatíva.
A következmények nélküli ország kora lejárt, a módszerváltással, gengszterváltással együtt. (?)
A valódi rendszerváltás az, amikor a disznófejű (nagyorrú, stb.) nagyurak sittre kerülnek a disznóságaikért.

„Itt helyreállításnak, a hídon túl, nem látom az értelmét” - mondta csütörtöki sajtónyilatkozatában a kormányfő Kolontáron, miután a helyszínen tájékozódott a katasztrófahelyzetről.
„Valószínűleg kell nyitni egy új telepet itt a faluban, egy új területet meg kell nyitni, ezt pedig valószínűleg be kell keríteni örök mementónak - fogalmazott Orbán Viktor, kijelentve - itt nem lehet élni”. Mint mondta, az emberi mulasztás ténye több mint valószínű, a felelősséget meg kell állapítani, az embereket kártalanítani kell.

ki kicsoda 2010.10.07. 10:08:55

Illés Zoltán volt titkára vezeti az iszaptározót rendben találó felügyeletet

Index
2010. október 6., szerda 14:21 | aznap frissítve
Már hónapok óta Illés Zoltán államtitkár egykori személyi titkára vezeti azt a környezetvédelmi felügyelőséget, amely két héttel a gátszakadás előtt ellenőrizte az ajkai timföldgyár vörösiszap-tárolóját. Az államtitkár júniusban nevezte ki az eredetileg általános iskolai tanár végzettségű Zay Andreát, aki korábban a Búbos Banka Kör aktivistájaként került kapcsolatba a környezetvédelemmel, a Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelet élére.

Emberi mulasztás, nem természeti katasztrófa, harsogta Illés, Orbán, Pintér. Mint látszik a felelősök! Ők azok, akik eltávolították a hozzáértőket és barátokat ültetnek ezekre a helyekre, akik megállapították, minden rendben van.

Minden rendben van?

2010.10.23.

ki kicsoda 2010.10.07. 10:11:39

@Bee-zony:

... mielőtt hülyeségeket beszélsz és saját szádba ürítsz, tájékozódj!

index.hu/belfold/2010/10/06/illes_volt_titkara_all_a_tarozot_vizsgalo_felugylet_elen/

2010.10.23.

Bee-zony 2010.10.07. 10:21:36

@ColT: Hogy kínos-e a vagyonelkobzást a politikusbűnözőknek? De még mennyinek...
Nem véletlen az sem, hogy a Jobbik a szélsőbaltól a jobbközépig (média)karanténba van zárva. Túúúl radikális, túúúl őszinte, nem főáramlat, nem PC.
Médiában (is) még erősíteniük kell, és disznófejű (és nagyorrú) nagyurak nélkül.
Ami persze nem könnyű, mert a demokráciához is nagy pénz, vagy nagy tömeg kell, vagy mind a kettő.

Mindenesetre örülök, hogy Orbánék is szemben állnak a „vörösiszappal”. Meglesz a közös platform, népfront?

Ironfist 2010.10.07. 10:29:30

Lehet, hogy itt már volt említve, nem olvasom végig a kommenteket, de a belügyminiszter volt tán, aki azt mondta ennek a mocsoknak, hogy ha nem találja veszélyesnek a vörösiszapot, akkor menjen, és fürödjön meg benne.

Bee-zony 2010.10.07. 10:41:21

@ki kicsoda: "... mielőtt hülyeségeket beszélsz és saját szádba ürítsz, tájékozódj!"
Elborult agyúakkal már nem fárasztani magam (ha netán nem tudod kire gondoltam, nézz tükörbe).
A minimum az, hogy tételesen cáfolni kellett volna, amit leírtam (és emberhez méltó stílusban). De ilyen magánál nincs, csak az argumentum ad hominem van, kész, kösz'.

Goompah 2010.10.07. 10:56:43

@kolbászoszsömle: Áruld már el, miféle tagok miféle gyűléséről beszélsz? Erre még mindig nem válaszoltál. De annyira nem is szükséges, nem érdekel a szöveged.

A magyar nyelvi és XOR-ozó kioktatásodat meg dugd fel magadnak. A vitapartner becsmérlése (nyelvtudás stb.) igencsak gyenge érv, sőt egyáltalán nem érv. Ilyesmihez az folyamodik, akinek más, értelmes érve már nincs.

Az a helyzet, hogy már rég lejárt a szavatosságod, ideje a moslékba vándorolnod, Wurstbrötchen. Vagy inkább Gammelbrötchen, nem igaz?

Kicsit Karcos 2010.10.07. 11:01:19

@kolbászoszsömle: sejtettem, hogy ha azt mondja, zárjuk be, az a baj, ha azt, hogy nyissuk ki, az a baj.

Bee-zony 2010.10.07. 11:37:25

Orbán Kolontáron: Itt nem lehet élni
kuruc.info/r/2/67498/
Orbán: „...az emberi mulasztás ténye több mint valószínű, a felelősséget meg kell állapítani, az embereket kártalanítani kell. Aki ilyen helyzetbe hozta az embereket, annak meg kell kapnia azt a büntetést, amit a törvény előír, a lehető legszigorúbban kell az ügyet kivizsgálnunk és fellépnünk – fogalmazott. „Ha ez éjjel történik, itt mindenki meghal. Ez olyan felelőtlenség, amire nem lehet szavakat találni” – hangsúlyozta. A miniszterelnök szerint az nem lehetséges, hogy a tározó fala ilyen hirtelen „meginduljon”, valószínűbb, hogy hosszabb folyamat következményéről van szó, amit észlelni kellett volna.”

Üzenetek külföldről:
Az olaszok 1985-ben éltek át hasonló katasztrófát
www.mr1-kossuth.hu/hirek/magazin/az-olaszok-1985-ben-eltek-at-hasonlo-katasztrofat.html
„Sajnáljuk, hogy Stava borzasztó tragédiája haszontalan volt, a mi katasztrófánkból tanulva megelőzhették volna a Kolontáron történteket” - az Ansa olasz hírügynökségnek eljuttatott közleménnyel üzent a magyaroknak a Stava alapítvány.

Izraeli zsidók együttérző üzenete: "Csak így tovább, pusztuljanak! A magyarok számára nincs irgalom!"
kuruc.info/r/26/67502/

ki kicsoda 2010.10.07. 11:39:10

@Bee-zony:

... természetesen "argumentum ad personam" rád nem vonatkozik, hiszen, egy abszolút intelligens - akár latin kifejezéseket is kimásolni képes - embert láthatunk a következő megnyilatkozásban:

"A következmények nélküli ország kora lejárt, a módszerváltással, gengszterváltással együtt. (?)
A valódi rendszerváltás az, amikor a disznófejű (nagyorrú, stb.) nagyurak sittre kerülnek a disznóságaikért."

... Pubi! Most viccelsz velem?

2010.10.23.

ki kicsoda 2010.10.07. 11:42:03

"Izraeli zsidók együttérző üzenete: "Csak így tovább, pusztuljanak! A magyarok számára nincs irgalom!"

Pubi visszavonva, legyen mocsok kis náciszerű senki!

2010.10.23.

Bee-zony 2010.10.07. 13:24:26

Megint lebukott (és kibukott) egy kampósorrú.
Az ilyenek miatt vagyok antiszemétista már egy ideje, pedig nem így születtem. De aztán jött a tapasztalatok sora…
Jó látni, hogy már őrjöngenek.
Hitler elb@szta: ha nem végzett volna félmunkát, akkor most béke és nyugalom lenne – mert a zsidók önmagukban a legnagyobb természeti katasztrófa a Földön (és utánuk legközelebbi rokonaik, a cigányok).
Melyik is az a jövőbeli időpont, amikor már nincsenek zsidók és cigányok?
Akik abban a korban élnek, azoknak már jó lesz. De addig… phej, köp; a nagyra nőtt kártékonyak és élősködők miatti problémákat meg kell oldani. Ahogy lehet. Ha másképp nem megy, csak polgárháborúval és világháborúval, akkor úgy.
Ilyen szemét fajtával – mint a zsidó és a cigány – egy bolygón, egy naprendszerben, és egy Univerzumban élni, az alapból katasztrófa; és a többi (beleérve a gój csicskáikat is) már csak a „hab a tortán”, mint a mostani gátszakadás is.
Időközben arra jöttem rá, hogy minden normális ember olyan „náci-szerű”. A degeneráltak pedig mind olyan „zsidó-szerűek” (vagy teljesen azok).
Degenerált „művészet” (entartete kunst) – vajon kinek a műve? A zsidóké (meg a főnöküké, a sátáné). Liberalizmus, perverzió, szerfüggőség, szenvedélybetegség, tele lenni korrupcióval – minden, ami árt és kártékony? Szintén.
Eléggé „lerágott csont” ez már – bár az is igaz, hogy újszülöttnek minden zsidó ártalom új…
Az is igaz, hogy egy hollókosztos kinyilatkoztatta 2008-ban, hogy „kihaló faj vagytok”; viszont a zsidók általában mindig hazudnak… Vagy mondta volna tükör előtt.
Azért az elég meredek elgondolás, hogy a gazdaállatok halnak ki, és nem a rajtuk élősködő paraziták.
Pár éve még, mikor fröcsögő, gyűlölködő nácizó szövegeket olvastam, felmerült bennem, hogy nem-e egy magát zsidónak kiadó náci van a háttérben, aki így akar zsidók elleni gyűlöletet kelteni. És nem. Mindig a zsidók provokáltak és produkáltak, önerőből.
Lehet provokálni továbbra is – végül is mindenkinek tudnia kell, hogy amit a zsidók és cigányok a tetteikért kaptak és kapnak (pl. agyhelyen verődés) azt alaposan ki is érdemelték.
Zsidókból és cigányokból az optimális létszám a nulla; ez az alaptétel ott kell, hogy legyen minden gój fejében, mert akinek nincs ott, az olyan, mint aki egy súlyos, akár halálos betegség ellen még nem szerzett immunitást.

pimpalini 2010.10.07. 13:33:49

@Bee-zony:

Látom, te szélsőjobboldali körökben forgó ember vagy, ezért lenne hozzád néhány kérdésem:

1. Ha vannak a mai Magyarországon olyan emberek, akik "szívükön viselik" a haza sorsát, vajon miért nem hallottam még egyetlen olyan esetről sem, hogy ezek - az egyébként keményen hőbörgő - emberek egyszer is kimentek volna egy faluba, s embereket védtek meg mondjuk a megélhetési bűnözőktől?
2. Ha vannak..., akkor miért nem hallottam még arról, hogy néhány vörös (vagy más színű) harácsmilliárdos háza és autói egyik hajnalra virradóra véletlenül felrobbantak, meggyulladtak?
3. Ha vannak..., akkor miért nem hallok egy normális terrorszervezetről az országban, amely olyan bűnözőket vagdos apró darabokra, akik megúszták az igazságszolgáltatás általi felelősségre vonást?
4. Ha vannak..., akkor miért csak néhány gyáván lövöldöző faszjancsira telik tőlük, akik mezítlábas, szerencsétlen, szegény cigányokat lőnek le, akik biztosan nem tudnak védekezni? Miért nem mentek mondjuk Enyingre, a "bodzaszedésből" milliomossá vedlett Cozma-gyilkosok rezidenciáit ledózerolni?
5. Ha vannak..., akkor miért állhatnak még mindig Buda zöldövezetében az átkosban elrabolt, összeharácsolt tulajdonok, villák, rabló-komcsi-exkáder tulajdonosaikkal?

Vagy pusztán kommentelésre és gyáva hőbörgésre telik tőlük? Annyira nincs vér a pucájukban, hogy legalább bűnöző cigányt ejtsenek el? Vagy olyan embert, aki képes a védekezésre? Ennyi lenne a magyar szélsőjobb? Hát igen, elbaszott ország vagyunk, baromira elszegényedve, mert még egy normális szélsőséges szervezetre, egy pofás terrorszervezetre sem telik...

Ha annak idején is ilyenek lettek volna az "igaz magyarok", nincs Rákóczi-szabadságharc, nincs 48/49 és nincs 56 sem...
De lehet, hogy honfoglalás sem...

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.07. 13:47:44

illés elvtárs nyolc éve még nagyon szerette az alaméniumos bácsikat: www.mal.hu/resource.aspx?ResourceID=MALHirado-2002-januar

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.07. 13:49:59

fasszopó kurucék ezek szerint tényleg mindenből ki tudnak hozni egy jó kis zsidózást. héberül úgy sem tud a törzsközönség

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.07. 14:01:23

@Kicsit Karcos: ? Nem értelek. Azt mondtam, hogy Orbán nem olyan beszari, mint amilyenek a szocik lettek volna. Ez, véleményem szerint, nem jelenti azt, nem azt jelenti, hogy baj, hogy nem záratja be. :o

@Goompah:
"A vitapartner becsmérlése (nyelvtudás stb.) igencsak gyenge érv, sőt egyáltalán nem érv. Ilyesmihez az folyamodik, akinek más, értelmes érve már nincs. " Te olyan hülye vagy, hogy nem tudod visszaolvasni azt, amit leírtál. TE kezdted el azt kérdezgetni tőlem, hogy beszélek-e egyáltalán magyarul, mert értelmezési vita van közöttünk egy kijelentéssel kapcsolatban. Erre kikéred magadnak, ha válaszolok? Hát, bazeg, nem semmi...

@ColT:
jaja.

Ironfist 2010.10.07. 14:15:54

@pimpalini:
Ez azért van, mert a Jobbiknál Balabbik párt jelenleg nem nagyon van az országban, és pusztán a külsőségekben szélsőjobb, valójában nem.

pimpalini 2010.10.07. 14:21:30

@Ironfist:

:)
De ettől még némely tagozata terrorkodhatna, gyújtogathatna, számonkérhetne, mészárolhatna,
s az ebül szerzett jószágok tulajdonosaival elbánhatna...

Ugyanis nemcsak széljobb terror volt/van/lesz, remélem emlékszel a 60-70-es évekre, vagy épp az azt megelőző korszakra...:)

Ironfist 2010.10.07. 14:34:58

@pimpalini:

"Ugyanis nemcsak széljobb terror volt/van/lesz, remélem emlékszel a 60-70-es évekre, vagy épp az azt megelőző korszakra...:)"
Nem emlékszem rá, mert nem éltem, de tudom, hogy nem csak szélsőjobb terror van. A terror az nem irányfüggő, hanem szélsőségfüggő. A Jobbik pedig nem csak, hogy nem jobboldali, de még csak nem is szélsőséges - bár ezt nem mondtam - kizárólag a külsőségekben.

"De ettől még némely tagozata terrorkodhatna, gyújtogathatna, számonkérhetne, mészárolhatna,
s az ebül szerzett jószágok tulajdonosaival elbánhatna..."

Ilyen inkább ne legyen szerintem, ugyanis hamar beindulna, és elterjedne a dolog. Nem kellene hozzá sok, hogy könyvégetés legyen belőle, meg kikiáltani bűnbaknak például a hottentottákat, és akkor az ország becsületes hottentottái, akik semmiről se tudnak, áldozatul esnek.
Mindössze annyi kellene, hogy az ilyenek elnyerjék a büntetésüket, és kész. De ez úgyse fog soha összejönni.

picur3ka 2010.10.07. 15:00:27

@mavo:

Mit, hogy a Mal dicsekszik a rekultivacios rendszerevel, hat nyilvan. Alyukaikat a gaton valoszinu nem mutattak be, szerintem.

Ironfist 2010.10.07. 15:16:53

Nem is tudom, melyik híradóban volt, hogy a helyiek már hetek óta tudták, hogy bajok lesznek. Nyilván utólagos okoskodás is van benne, de kizárt, hogy valóban nem lehetett tudni.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.07. 15:42:07

@Ironfist: Nálunk a faluban van egy ember, aki mindenkinek azt meséli, hogy a pincék egyszerre fognak beszakadni, és akkor elnyeli az egész dombot egy nagy gödör.

Ha beszakadna, és jönne a tévé, akkor előszednék a vén bolondot, hogy ő már régóta ezt meséli, meg éjjelente lehetett hallani. Szóval az ilyen szóbeszédek, károgások nem biztos, hogy hitelt érdemlőek (persze lehetnek igazak is akár).
Különösen, ha meggondoljuk, hogy olyanok látták már előre a katasztrófát akkor, akiknek most elvitte a házát, kutyáját macskáját a szmötyi.

Bee-zony 2010.10.07. 16:17:27

@pimpalini:
OFF
Az enyhén provokatív, „csőbehúzós” kérdéseidre válaszolva (úm. máséval veri a csalánt):
1. Tájékozódj a megfelelő médiából, és hallani fogsz ilyen ügyekről. Pl. a Magyar Gárda jópár ilyen helyre kiment (IX. ker.-ből családot kimenteni, Kerepes, stb.), és az egyik ilyen „megfélemlítő” jelenlétből lett aztán a Gárda-per.
A kurucon ott vannak ezek a hírek, most is pl.:
Ismét ott a Gárda, ahol szükség van rá
kuruc.info/r/2/67494/
Talán kérdezd azt – az illetékesektől –, hogy ilyen híreket miért nem ad le a fősodratú média.

2. U.a., tájékozódj a megfelelő médiából; Budaházy és társai, mint „terorristák”, előzetesben.

3. Ennyire padlón vagyunk már. Öngyilkos van, gyilkos van, de olyan, aki korrekt módon önbíráskodik, ítéletet hoz (a bíróság helyett) és végrehajtja (a rendőrség és a BV helyett) ilyen itt nincs. Se a szándék, se az öntudat nincs meg hozzá. Pedig igény lenne rá. De a jól nyírható birka nép próbálja megmenteni az életét azzal, hogy nem tesz ilyet. Aztán így sem sikerül megmenteni az életét, és mindenféle módokon meghal idő előtt.
Közben az is igaz, hogy egy egyén, vagy kis csoport soha nem fog rendszert váltani, mert nem tud ilyet (a hatalom nagyméretű csapatjáték, sok tartalékossal). Még a legerőszakosabbak is csak fel tudják hívni a figyelmet a meglévő súlyos problémákra: pl. le lehet dönteni két pokoli tornyot, viszont máshol, más épületekben a helyükbe lépnek mások, és megint felállt ugyanaz a rendszer.
A rendszerváltásra ez nem megoldás.
Viszont, ha nem akar valaki mártír lenni, mert pl. az erőszakmentes módszerek híve, akkor legalább vonuljon emigrációba, tiltakozásul, és ne adózzon az abnormálisaknak, hanem a normálisakat erősítse valamely normálisnak talált országban.
Az életet nem feláldozó valamely módszer szerintem jogos elvárás; ennyi gondot vállalni kell, már csak azért is, mert pl. filmesek túlélőtúrán ennél több nehézséget vállalnak, kevésbé fontos célért.

4. Egyrészt, akikre célzol, azok egy egész zavaros ideológiai hátterű társaság, nem a „nácikok” szélsőjobb. Másrészt a gyengék legjobb eszköze a gerillaharc, és nem az egyszeri kamikáze-ámokfutás. Pl. náci hadoszlopot Franciaországban az út elállásával civileknek feltartóztatni jó ötletnek tűnt annó – egészen addig, amíg el nem vitte őket a Gestapó, és ki nem végezte őket. Nagy veszteség árán kis eredmény lett. Gerillaként, útakadályokkal többre mentek volna.

5. Egyénileg és kiscsoportosan bosszúállásnál és odacsapásnál nem lehet többet elérni – és továbbra is fennmarad a rendszer, onnantól már bősz terroristázás közepette, és azon további elnyomó intézkedésekkel, amit így legalizálnak, úgyhogy nem nyerő.
Többet ésszel, mint erővel.

„Ha annak idején is ilyenek lettek volna az "igaz magyarok", nincs Rákóczi-szabadságharc, nincs 48/49 és nincs 56 sem...”
Az még nem lett volna baj, ha nincs ’48 és ’56; hanem ami előzőleg oda vezetett, hogy ezek lettek, mint a probléma megoldásának megpróbált, és be nem vált módjai, az a baj.
A helyes döntéshez ész kell; ha az nincs, akkor semmi sem jó.
Az elbukott szabadságharcok helyett jobb lett volna előzőleg jól dönteni.
Ha a döntéshozóknak több esze lett volna, akkor Magyarország is semleges lett volna a II. vh. után, mint Ausztria, és Romániánál ért volna véget a vörös birodalom. Csak ehhez előtte már a semlegességet kellett volna elérni a kiegyezés és az Osztrák-Magyar Monarchia helyett (és akkor nem lett volna Trianon sem). Ahhoz, hogy ez így legyen, teljesülnie kellett volna néhány feltételnek, agyilag, amelyek nem voltak meg…
Utólag pedig már hiába vagyok überokos, hogy mit kellett volna tenniük az akkoriaknak.
Sőt, most is hiába vagyok überokos, ha a sokkal nagyobb érdekcsoportok – méretben, pénzben, hatalomban –, másként, és rosszul döntenek.
Ha seggnyaló, idegenkiszolgáló többségi mentalitás van, és az ennek megfelelő döntések, akkor kisnyúl, és kisebbségként el lehet menni, mert jobb megoldás nincs.
Ha a zsebénél, torkánál, farkánál, stb. megvett többség érvényesíti az akaratát, akkor… pont úgy érzem magam, mint most, érdekellentétes kisebbségként. Bár ez a kisebbség növekvőfélben van, és valamikor ilyen lesz a többség.
ON

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.07. 16:36:46

@Bee-zony: Ha Kubiláj kán megvett volna a japóktól egy kikötőt, ahova behajózza a seregét, akkor leverte volna Japánt, visszaszerzi a pénzt, amit kifizetett a kikötőért, és Oroszországot ma Nyugat-Mongóliának neveznék.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.10.07. 16:47:54

A 168óra szerint 2005-ös képek, én ezt nem látom rajtuk, és lehet, hogy nem is ugyanez, hanem egy már lezárt(fedett?) tározó, de mindenképpen érdekes.
www.freeweb.hu/maakos/gallery/category.php?cat=86

Bee-zony 2010.10.07. 18:04:18

Jó hogy van a belinkelt 2002-es MAL Híradó fentebb, és benne ez a cikk:
(Abszurdisztáni, de egyébként teljesen korrekt.)

Rongálások a fürdőkben

A karácsony árnyékában, amikor a szeretet és a békesség napjait kellene hogy megéljük azzal a ténnyel kellett szembenézünk, hogy vannak embertársaink, akiket a sors nem áldott meg ilyen érzelmekkel.

Nem lehet elmenni olyan események mellett, mint a nemrégiben felújított T2. gyári fürdő ajtajának megrongálása, vagy a T1. gyári irodaépület fürdőiben lévő – néhány – öltözőszekrény felnyitása.
Jó lenne, ha az elkövetők a fotókat is látva átéreznék cselekményük súlyát. Mindannyiunk közös érdeke, hogy felszámoljuk az ilyen jellegű, nem elfogadható cselekedeteket.
Nem lehet, hogy pár másképpen gondolkodó ember időnként tönkretegye a többségben lévő józan gondolkodású, becsületes emberek közérzetét.
A rongálást elkövetők méltatlanok arra, hogy munkatársaknak nevezzük, s a MAL-os csapat tagjai legyenek.
A tettesek felkutatása folyamatban van.
Az események után újabb intézkedéseket, megszorításokat rendeltünk el, de szükség van a jó érzésű dolgozóink segítségére és odafigyelésére annak érdekében, hogy a jövőben hasonló jellegű cselekmények elő ne forduljanak!

Orbán Sándor

-

A karácsonyt be lehet helyettesíteni az önkormányzati választással, az ajtó megrongálását és az öltözőszekrények felnyitását a X. zagytározó gátszakadásával, a rongálást pedig kibővíteni az emberöléssel és a többivel, amit majd az ügyész felsorol; a MAL-os csapat tagjait az élők és szabadlábon lévők tagjaival, és Orbán Sándort a Viktorral, vagy a Pintérrel.
Nem kell nagyon átírni azt a cikket…
Esetleg még kiegészíteni azzal, hogy ha a nagy pénz tetszett, akkor tetsszen az a nagy felelősség is, ami hozzá tartozik.

2010.10.07. 18:24:55

---cut---
Sajtóközlemény azonnali felhasználásra
Megjegyzések a vörösiszap-ömlés margójára

A nukleáris létesítmények biztonsága területén aktív mérnökként aggodalommal vegyes megdöbbenéssel szemlélem a 2010. október 4-i tragédia eseményeit. A konkrét esetet, okait és felelőseit hosszú ideig fogják vizsgálni az illetékes hatóságok. Nem elébe menve a vizsgálatoknak van itt azonban egy szakmakultúrához kapcsolódó kérdés, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni.
A nukleáris mérnökök tudják, hogy a veszélyes létesítményekben a környezetre káros anyagokat több független mérnöki gát alkalmazásával zárjuk el a külvilágtól, hogy az egyik gát meghibásodása ne okozhassa a környezet terhelését (ez az egyszeres meghibásodásra való méretezés elve, ami legalapvetőbb kritériuma a nukleáris szakmának). Egy atomerőműben tipikusan négy, egymástól teljesen független mérnöki gát tartja benn a veszélyes radioaktív anyagot. A gátak épségét biztosítani hivatott további biztonsági rendszereket is megháromszorozzák vagy megnégyszerezik, hogy egy biztonsági rendszer hibája ne okozhassa a biztonsági funkció sérülését. Ráadásul a csernobili baleset tanulságaiból kiindulva a nagyon kis valószínűségű, a tervezési alapon kívülre eső eseményeket is elemezzük, és balesetelhárítási intézkedési tervekkel, lakossági gyorsértesítési rendszer működtetésével felkészülünk arra, hogy egy rendkívül kis valószínűségű súlyos eseményt a lehető legkisebb környezeti kárral lehessen lekezelni.

Ezek a mérnöki elvek láthatóan teljességgel hiányoznak a zagytározók kialakításánál, hiszen a tragédiát okozó tározó hatósági engedéllyel és hatósági felügyelet mellett működött. Nukleáris mérnöki szemmel megdöbbentő, hogy sokszázezer köbméter erősen lúgos folyadékot tartanak települések, emberek feje fölött 50-60 méterrel úgy, hogy a gátat egy rideg ipari hulladékból alakítják ki, és nincs egy második (esetleg még harmadik) védvonal, ami az első gát sérülésénél a rendkívül veszélyes közeget visszatartja.

Elképesztő, hogy a környezetvédelmi szabályozás és a hatóságok ennyire aszimmetrikus szabályokat alkalmaznak különböző iparágakban. Nagyon helyes, hogy a nukleáris ipar működésére szigorú előírások vonatkoznak, de teljességgel elfogadhatatlan, hogy egy másik veszélyes iparág ilyen gyenge szabályozás mellett működhet.

Ki kell emelni, mint a legtöbb tragédiában, ebben a mostaniban is van egy nagy adag szerencse: ha a gátszakadás pár órával hamarabb vagy később történik, éjszakai időszakban, a baleset után kitelepített 500 személy zöme ma halott lenne, így az áldozatok listáján a mostani 4 halott és 3 eltűnt személy helyett két nagyságrenddel több személy lenne.

Magyarország, ideje felébredni! A zagytározók és a kohászati, vegyészeti technológiák a mainál sokkal fejlettebb mérnöki követelmények után kiáltanak. Ha ebből az esetből nem tanul Magyarország és Európa, a jövőben hasonló tragédiák nem lesznek elkerülhetőek.

Budapest, 2010. október 7.
Dr. Aszódi Attila
igazgató, BME Nukleáris Technikai Intézet
---cut---

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.07. 18:53:46

@picur3ka/mesterhazymiklospart:

"Alyukaikat a gaton valoszinu nem mutattak be, szerintem. "

és a felügyeletnek nem az a dolga, hogy rendesen körülnézzen.

LOL. :-D

mavo · http://polmavo.blog.hu 2010.10.07. 18:55:40

@laspalmas:

"Helyreigazítást adott ki a Greenpeace azt követően, hogy keddi közleményükben hibásan állították, hogy a vörösiszap-katasztrófát megelőzően a Google műholdfelvételein már látszik a gát repedése. Bár a képeken tényleg úgy tűnik, mintha egy repedést látnák, de a valóságban a gátszakadás nem a zagytározó délnyugati, hanem az északnyugati sarkában következett be."

ugorgyunk

pimpalini 2010.10.07. 18:56:03

@Bee-zony:

A történelmünkről alkotott véleményed nem osztom. A helyzet nem annyira egyszerű, ahogy leírod. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy megfelelően ismered az akkori körülményeket, politikai közeget, lehetőségeket. Mondom ezt 48/49-re (egy Széchenyi-Kossuth vitába nem szeretnék belemenni) és 56-ra is.
Az 1848/49-es események nehezen lettek volna elkerülhetők. Sőt. Ha nincsenek, ma talán még kisebb az országunk. Persze ez csupán lóhímtag a hideg vízbe, mert a "mi lett volna, ha"-jellegű eszmefuttatásoknak a fociban és a történelemben nincs semmi értelme.

Az Ausztriához hasonló második világháború utáni semlegesség ötlete pedig megnevettetett...:))
Ismered Te pontosan a 20. század eseményeinek történetét?:) Teherán? Jalta? A mi döntéshozóink hogyan tudták volna ezeket átírni?:) Mondjuk el tudom képzelni Bárdossy-t vagy Kállait, amint megjelenik Teheránban a grúz senkiházi, a cinikus, viszkis kékvérű, meg az újvilági naív zsarnok mellett...:) Vagy kicsivel később egy Dálnoki Miklós Béla egyeztet Molotovval arról, hogy nézd Szergej, mi mostantól semlegesek leszünk, jó? Molotov meg erre csak annyit mond, hogy rendben Bélám, de előtte igyunk egy-két liter vodkát...:))

De visszatérve az eredeti dolgokra.
Őszintén szólva megleptél...:) Nem vártam, hogy az a fajta PC duma kerekedik ki az egészből, amit olyannyira utálnak a szélsőségesek a liberális vonalon...:))

1. Rendben, aláírom, a Gárda helyenként tényleg foglalkozott az elesettekkel, a rájuk szorulókkal. Igen ám, de amit keményen hiányoltam már a MIÉP zászlólobogtatóinál is, az, hogy egy-egy "nagy magyar" széljobb politikus mikor állt ki mondjuk gyárbezárásoknál a munkásokért? Pl. Danone Győrben...
Mert addig oké, hogy a másik oldal tele van hiénákkal és héjákkal, de ha ők annyira különbek, akkor ne csak a szájuk járjon. Tettek kellenek... kellenének...
2. Na ne nevettess... egy nyugdíjazott IRA-tag, vagy ETA segéd-dinamitkötegelő halálra röhögi magát, ha Budaházyékat és a terrorizmust egy mondatban meghallja...:)))))
3. Ebben a hosszú bekezdésben remekül leírod, az emberek többsége miért nem megy az utcára. Mert még mindig van vesztenivalója, mert gyáva, mert a gyermekeire gondol, mert birka, vagy mert beavatott. Szépen megtudjuk miért is nem lehet azokkal a módszerekkel változtatni, melyeket azért sok széljobber szájából napi rendszerességgel hallani...
Tudod mit? Nem értek egyet ezzel sem. Nemcsak hitetlen emberekkel van tele ez az ország. Lenne itt jelentkező arra, hogy "társadalmi munkában" éjszakánként egy kicsit helyére billentse a nappal felborult egyensúlyt...
A másik oldalról sem értek egyet, miszerint néhány cselekedet nem számítana semmit sem. Dehogynem! Simán számítana. Rengeteg ember visszakapná tőle az önérzetét, a hitét. A hitet abban, hogy a rosszat megbüntetik, másik oldalról meg a rosszba hajlóknak lesz némi fék, hogy igen, átléphetem a Rubicon-t, de az már egy olyannyira veszélyes vidék, hogy akár meg is halhatok. S nemcsak én, hanem a családom is...
Hidd el, nem játszanának annyian a tűzzel.
Az embert mindig lelkében, hitében törik meg először, ha jó és engedelmes rabszolgát akarnak nevelni belőle... Ha annak idején császárköcsögelőd nem ússza meg a semmivel, hanem a bírósági ítélet után véletlenül 33-szor elcsapja egy úthenger, s ma nem vigyorogna az átlagemberre a televízió reality műsoraiból, hidd el, többen hinnének az igazságszolgáltatásban, demokráciában, stb... Másik oldalról meg kevesebb beszívott, ittas faszkalap rohangálna 200 pacin éjszaka, lakott területen belül 120 km/h-val.
4. Gerillaharc? Kamikaze ámokfutás? Ki beszélt itt utóbbiról? Egy "vállalkozót" bárhol és bármikor el lehet intézni, nem akkor kell, amikor 30-an veszik körül. Ugyan már... A lövöldözők egyszerűen gyáva emberek voltak.
A gerillaharc lényege az üsd és fuss taktika. Ezt a mai magyar rendőrség mellett szinte bárki megtehetné.
5. Viszont az önbíráskodás nem a rendszer ellen szól. Az, ha egy köztudottan gyilkos pofát, vagy gazdasági bűnözőt felnégyelnek a hatos villamoson, nemhogy rendszerellenes terrorizmus, hanem a nép részéről nézve megtapsolandó hőstett. Amolyan modern Robin Hood-ság...

Valójában szervezés kérdése lenne az egész. Nem pofázni kellene, meg hőbörögni. 300 fasza legényre lenne szükség 300 AK-47-sel, kb. 1000 tárral. Minden megyére jutna egy-két 5-6 fős sejt, a fővárosi kerületekre is. S a simliseket elintézné szépen, szisztematikusan, miközben az átlagembert békén hagyná. Ennyi lenne a történet lényege.
Köztudott, hogy XY lopott, rabolt, sikkasztott (milliárdokat)? Egyik reggelre mondjuk eltűnik, a háza meg romokban. Felment valamelyik bíróság egy többszörös gyilkost? A következő héten a Dunából halásszák ki.

Ha "többet ésszel, mint erővel", akkor végképp nem tudom hová tenni a polgárháborús gondolatod, a szombatistázást, a cigányozást, a Hitlerhőzöngést, s egyebeket, melyeket korábban volt szerencsém "tolladból" olvasnom.

Ennyi a szélsőség? Rögtön visszakoz? Átvált pc-dumába?:)

pimpalini 2010.10.07. 19:01:51

@csernaja obca:

Tökéletesen igaza van. Végre valaki, aki nem süketel.

Tündér_Lala 2010.10.07. 19:44:56

@pimpalini: @csernaja obca: Tökéletesen igaza van.
Azonfelül a gátak állapotának ellenőrzése "szemrevételezéssel" halottnak a csók. Tisztességes műszaki monitoring rendszerek szükségesek, elmozdulás mérő bélyegek, a talajvíz vegyi elemzése stb. Nem igaz, hogy előzmények nélkül ilyesmi megtörténhet. Úgy tűnik a szabályozás, a követelmények nem megfelelőek.

Horizont 2010.10.07. 20:12:43

@pimpalini: @Tündér_Lala:
Kíváncsi lennék vajon az utánpótlásképzés működik-e az egyetemeken? Vagyis van-e egyáltalán jelentkező ez irányú mérnök szakokra vagy csak a kommunikáció és közgazdasági van tele hallgatóval?
Igaza van Dr. Aszódi Attila igazgatónak csak magamban itt azon elmélkedek, hogy hány éve is töltögetik azt a zagytározót? Soha nem volt egy szakember se aki jelezte volna, hogy ebből aztán baj lesz, ezért meg ezért...
Na meg ezeknek a Top 100-ban jó kis helyet kibérelőknek soha nem volt a hátsógondolatukban se, mi lesz HA netán egyszer lesz valami?Ha eszükbe jutott de nem tettek semmit akkor is szemetek ha meg eszükbe se jutott akkor még szemetebbek. Felfoghatatlan hogyan is építhették egy falu mellé ilyen közelre? Biztos, hogy sok ilyen ketyegő bomba van még hazánkban! Nem lehet büntetlenül hosszú távon kizsákmányolni a környezetünket (sem)!Előbb-utóbb megkapjuk a számlát!

Kicsit Karcos 2010.10.07. 20:12:56

Eltelt pár nap, úgy néz ki, rendben haladnak a katasztrófa utáni teendők, akkor most írnám le, mit gondolok Illés Zoltánról.

Szerintem egy senkiházi, sarlatán seggdugasz, akit bírói távoltartói végzéssel kellene a közügyek és a környezetvédelmi témák közeléből is kipicsázni, mielőtt nagyobb bajt nem csinál. Szereplési mániája teljesen elhatalmasodott rajta, választás előtt cukrot oszt, a trutymó kiöntésekor meg mások bankszámláival foglalkozik, totálisan untauglich bármilyen előremutató tevékenységre, miközben gátlástalanságával és hőzöngéseivel értelmes emberek elől szívja el a levegőt.

Nem az a baj, hogy a vörösiszap nincs rajta a veszélyes anyagok listáján, mert az önmagában tényleg nem hordoz jelentős kockázatot, adott pH-érték alatt vagy fölött pedig bármilyen oldat automatikusan veszélyesnek minősül (akkor is az, ha nem ennek megfelelő tárolási módot engedélyez valamelyik hatóság, vagy ha felelőtlenek egy adott üzem tulajdonosai). Az igazi baj az, hogy Illés Zoltán nincs rajta ezen a listán, és nem őt zárják körül négyszeres védőgáttal.

Szerencsére vannak férfiak is a gáton ennél a tragikus esetnél, értem ezalatt mindenekelőtt a vegyészeket, mérnököket, vízgazdálkodási és egyéb szakembereket, a mentőket, orvosokat, az egyenruhás testületeket, a gárdistákat, a belügyminisztert és a miniszterelnököt, így szerencsére nem ennek a szánalmas pöcsnek a kezében van a sorsunk.

Nem én választottam ezt a kormányt, nem is tudom, miért volt kihagyhatatlan belőle ez a faszjankó, de remélem, hogy nem sokáig rontja már a levegőt a magyar közéletben.

2010.10.07. 20:14:55

@Tündér_Lala: Igaza van, de monitoringolni nem tudom hogy lehet egy gátat. Nyúlásmérő bélyeggel biztos, hogy nem. Az acélszerkezetek alakváltozására való. Egy ilyen földhányásra föl sem lehetne ragasztan, meg értelme sem sok lenne, mert egy ilyen cucc mindig mozog. A talajvíz vegyelemzésének szintén nem sok értelmét látom. Nyilvánvaló, hogy szennyezett, kizárt, hogy ebből oda le ne szivárogjon semmi ekkora nagy felületen. Nem tudom, mit lehetne tenni. Azt sem tudom, mitől szakadt át a gát. De a legvalószínűbbnek azt tartom, hogy a túlrakás miatt. Egyszerűen nem, vagy rosszul számolták ki, mennyivel kell _szélesíteni_ a gátat, csak magasították. Aztán vagy voltak az eseménynek előjelei vagy nem, az ördög tudja. Minden esetre nyilván sokkal kevésbé tragikus lett volna az egész akkor, ha egy második védmű, akárcsak egy vízelvezető árok is van ott.

picur3ka 2010.10.07. 20:23:50

@mavo:

Ezek, amit Illesekrol belinkeltel, nem felugyelni mentek, apa, hanem a kornyezetvedelmi projektjuket megnezni. Nem nagy kulonbseg egyebkent. Ha visszaolvasol a topikban, sokan, tobb szakteruletrol elmondjak szemelyesen elmenyeiket arrol, hogyan mukodik ez a dolog a gyakorlatban.

Derelye sztorija az egyik legjobb szerintem.

pimpalini 2010.10.07. 20:35:56

@Kicsit Karcos:

Ki az az Illés Zoltán? Eddig ki volt? Kinek a fa*a vége, hogy ott van, ahol? Mit tudsz róla, ami miatt megveted? Miben nyilvánul meg - az iszapot most hagyjuk - hasznavehetetlensége és dilettantizmusa?

Ez nem védőbeszéd, csupán kíváncsiság.

Krikri 2010.10.07. 20:47:58

"Kitüntetést nem, de dicséretet kapott a Mal Zrt. a másik politikai oldalról is: a céges lap, a Mal Híradó 2002. januári száma [2] szerint (pdf) a Közép-Európai Egyetem diákjainak egy negyvenfős csoportjával tett látogatást az ajkai timföldgyárban Illés Zoltán jelenlegi környezetvédelmi államtitkár – akkor a parlament környezetvédelmi bizottságának elnöke és egyetemi oktató –, akit "már egy évvel korábban is vendégül láttunk". A lap beszámolója szerint Illés "elismerését fejezte ki a környezetvédelmi munkáért, elsősorban a teljes körű környezetvédelmi rendszer befejezéséért, a rekultiváció felgyorsításáért".
index.hu/gazdasag/magyar/2010/10/07/kik_allnak_az_iszapkatasztrofa_mogott/

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.07. 21:15:04

@csernaja obca: ötven méter magas a gát.. Ez, a lebegő szemcsékkel mondjuk 10 bar nyomás.
Az iszap a tározóban nem mozdult, hiszen bennmaradt.
Ez, négyzetméterenként 100 tonna.
Ez nem tűnik soknak.
Valamint, tekintve, hogy egész kicsi helyen szakadt ki a gát (nem megmozdult az egész), valószínűsíthető, hogy nem túltöltés-túlterhelés miatt szakadt ki, hanem az adott helyen valamitől a műtárgy sokkal gyengébb volt (vagy lett), mint bárhol máshol a gáton.
A mitől volt ott gyenge a gát a kérdés.

cso zsi 2010.10.07. 21:25:20

@kolbászoszsömle: Meg valami 60 méter széles alapot is emlegetnek. Csak az út a tetjén akkora, hogy teherautóval meg lehet rajta fordulni.
Bármelyik folyónk mentén van ekkora gát?
A mai kommenteket még nem olvastam végig, majd utolérem magam.
Addig is, egy ma e-mailben kapott videó.
sorisomail.com/email/42722/ja-viram-desmoronar-uma-montanha.html
Ilyenből elég a tározónál egy pici. a többit megoldotta a folyadék.

2010.10.07. 21:44:19

@kolbászoszsömle: Lehet. Én ehhez nem értek. majd megszakérti aki akarja. Lehet, hogy tényleg nem volt előre látható. Most már mindez nem sokat számít. Az olasz cumó kemény... mi történhetett ott? Nagyon megindult a mindenség, folyik, mint a tenger.

pimpalini 2010.10.07. 21:46:55

@kolbászoszsömle:

Zsömi, nem gondolod, hogy elhanyagolod a blogod?:P Igazán írhatnál pár ír városkát, ahelyett, hogy továbbra is kötöd az ebet a karóhoz...:)

pimpalini 2010.10.07. 21:49:46

@csernaja obca:

Nehogy azt hidd, hogy Zsömi ért hozzá...:) Csak "szakért", mint ahogy oly sokan mások ebben az országban...:PPP

guma 2010.10.07. 21:55:57

@pimpalini: Valakinek érteni kellene hozzá pedig, mert jó pár hasonló van az országban!!!

guma 2010.10.07. 21:58:27

@Kicsit Karcos: Teljesen igazad van! (Az öreg azért sok gondunkra rávilágított!)

pimpalini 2010.10.07. 22:03:04

@guma:

Persze, ebben igazad van, valakinek érteni kellene hozzá, de az nem zsömi...:)))))

pimpalini 2010.10.07. 22:11:36

@kolbászoszsömle:

Ha nem haragszol, nem élnék a lehetőséggel, valahogy a te "művészeted" nekem túl magasröptű...:P

Ha szükségem lesz ilyetén jellegű szolgáltatásra, megkérek valami költőfélét...

picur3ka 2010.10.07. 22:20:52

@Tündér_Lala:

Orulok, hogy megkerult. Nem is regen aggodni kezdtem, hova lett a Lala. Remelem, jol van.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.07. 22:21:18

@pimpalini: Pedig választhatnál, hogy akár hexameter, szapphói strófa, két- három- vagy négyütemű szimultán jambusok, alkaioszi strófa, nibelungizált alexandrinus, vagy bármilyen, itt fel nem sorolt klasszikus forma legyen az, amelyben megörökítelek az utókornak.
Most képzeld el!
Néha akár három látogatója is van az oldalamnak! Ez 1200 ember évente! Így 8000 év alatt országos lenne a hírneved!

pimpalini 2010.10.07. 22:29:19

@kolbászoszsömle:

Tulajdonképpen biztatóan hangzik, főleg ha azt is hozzá tesszük, hogy a költők általában haláluk után válnak közismertté... Szóval ha azt szeretnéd, hogy sokan látogassák az oldalad, tudod mit kell tenned...:)

De inkább írj nálam népszerűbb emberekről...:)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.10.07. 22:39:13

@pimpalini: Faludy példáját tartom inkább szem előtt, a buzulás nélkül.
Most képzeld! Ingyen lakás, hatvan évvel fiatalabb feleség, Playboy címlap... Nah, AZ karrier, nem a nethuszárkodás.

Viszont a nálad népszerűbb emberekről való írás nem jött be,
Pedig Mohamedről is írtam, és még egy nyavajás terrorfenyegetést sem kaptam.
Kolbászozsömle már szart sem ér! Kolbászoszsömlét már ki sem akarják nyírni... Szóval majdnem öngyilkos lettem, de jöttél Te, és célzást tettél halálomra, ezzel visszaadtad az önbecsülésemet, hogy mégiscsak van olyan, aki szerint használna a világnak, ha nem lennék az élők között! Így már újra érdemes élni!

guma 2010.10.07. 22:51:06

@pimpalini: te kis válogatós- PPP

Bee-zony 2010.10.08. 00:58:24

Szerintem azért a sarkánál szakadt szét a gát, mert egyenletes vastagságnál mindig a sarok a leggyengébb pont.
Annó az első utasszállító repülőgépeknek még szép nagy szögletes ablakai voltak, aztán néhány rejtélyes lezuhanás után rájöttek, hogy a sarkaknál kezd megrepedni a burkolat, ami aztán végig is szakad, és olyan gyorsan, hogy pl. egy éppen akkor rádión beszélgető pilótának nem volt ideje semmilyen vészjelzést leadni. Szinte szétrobbant a gép, ahogy megszökött a levegő.
Azóta lekerekített, és viszonylag kis méretű ablakokat alkalmaznak.
Logikus, hogy a lekerekítés elosztja a felületen a nyomó-húzó-nyíró feszültséget, és így már nincs kitüntetett „Achilles sarok”, mert az ív kiküszöböli a feszültségkoncentrációt.

Némi infó angolul:
BOAC Flight 781
en.wikipedia.org/wiki/BOAC_Flight_781

Ennél az esetnél konkrétan a rádióantenna üvegszálas műanyagablakánál fáradt el a körbevevő burkolat, 3000 szimulált repülési óra, és az ehhez tartozó szimulált légnyomásváltozások után.

Gátra vonatkoztatva, és másként mondva, ha gumiból lenne a gát, akkor kerek alakot venne fel. De mivel szögletesre készítették, így a kifelé ható egyenletes oldalnyomás helyett a sarkaknál van szétfeszítő erő is.
Tehát ha már szögletes sarkú gátat építenek, akkor tudjanak róla, hogy valamelyik saroknál fog szétszakadni (ha a falvastagság egyenletes, és nincs benne anyaghiba).
Ennyiből jobb a kerek gát, mert egyenletesen oszlik el a feszítőerő.
De ha már nem kerek, a helykihasználás miatt, akkor legalább lekerekített sarkat érdemes adni neki, mert így valamivel később szakad, tehát ez egy plusz biztonsági ráhagyás (lett volna).
Hogy a gátnál voltak-e előjelek, és hogy mennyi idő alatt ment végbe a szakadás, az két külön dolog. Az utóbbit illetően valószínű, hogy az egyik pillanatról a másikra történt, ahogy elengedett az anyag.
Melyek lettek volna a kimutatható előjelek, és hogyan, ez egy jó kérdés.
Van-e a világon egyáltalán olyan eljárás, amivel ezt ki lehet mutatni? Vagy előbb még fel kell találni?

Viszont a rejtvényből az egyik kérdést megfejtettem, és kérem a Nobel-csontot.
Mert ha nem, akkor abból nagy ugatás lesz :)

Bee-zony 2010.10.08. 03:13:12

@pimpalini: OFF
„A történelmünkről alkotott véleményed nem osztom.”
Én sem a tiédet, viszont nem akarok itt történelmi vitákba bonyolódni, pont azért, mert bőven lehetne, és ennyi eltérés is bőven sok már a tárgytól.

„Az Ausztriához hasonló második világháború utáni semlegesség ötlete pedig megnevettetett...:))”
Az tényleg nagyon vicces, mert nem kevés diplomáciai munkájába került ezt az osztrákoknak elérni…
Nem tudom már, hogy hol olvastam a történetet bővebben, rövidnek itt van ez, és ebben is szó van a „szerencséről”.
GLATZ Ferenc: Osztrák semlegesség, Magyarország, nemzetközi erőtér
www.historia.hu/archivum/2005/0505glatz.htm
Magyarországnak persze nem lehet „szerencséje”. Úgy nem is, ha rávágja a többség, hogy ez meg az lehetetlen, és kész.
Pedig egyik szerződés sem ezer évre kőbe vésett dolog. Az osztrákok tudták ezt… Az igazság az, hogy ha valamely ország határozottan akarja a semlegességet, akkor el is éri, mert mindig vannak történelmi helyzetek, és ha a szándék közben állandó, akkor előbb-utóbb el is mondhatják, hogy most megvan; aztán már csak meg kell tartani, és megbecsülni.

„Vagy kicsivel később egy Dálnoki Miklós Béla egyeztet Molotovval arról, hogy nézd Szergej, mi mostantól semlegesek leszünk, jó? Molotov meg erre csak annyit mond, hogy rendben Bélám, de előtte igyunk egy-két liter vodkát...:))”
Az a röhejes, hogy ezt kb. így csinálták volna. Semmi összhang, semmi egységes álláspont, semmi következetesség, hanem egyéni, ötletszerű, és ráadásul változó kezdeményezések. Ebből lett aztán az a katyvasz, amibe „utolsó csatlósként” sikerült bennragadni.
Afganisztánnal most megint szinte ugyanez van, az utolsó csatlósság, és hogy Magyarország szempontjából értelmetlen és káros a dolog. Nem így a zsidókéból...
A közelebbi és nagyobb baj esetén is ugyanez várható; és ez a legnagyobb baj: a rossz döntések, az utolsó csatlós, és mások érdekeinek szolgálata.
Most épp ott tart Magyarország, hogy „nem lehet” kilépni se az EU-ból, se a NATO-ból. Persze, ezekbe csak belépni lehet, de azt nagyon, sőt, kötelező, mert „valakiknek” ez így jó (pl. az aktuális nagyhatalomnak, akinek minden körülmények között ki kell nyalni a seggét; és ha ez a többségi „államvallás” valahol, akkor így is lesz.).
Magyarország folyamatosan valamelyik nagyhatalom seggében tartózkodik, önként, és persze mindig megmagyarázva, hogy ezért, azért, amazért ez csak így lehet, és nem másként. Ez megy már ezer éve, csak már sokkal leamortizálódott állapotban. Nem hogy kiebrudalnák a betolakodókat, de még be is hívják a politikacsinálók, hogy legyenek szívesek minket megszállni (cserébe leverve a belső ellenségeinket, kiosztva némi zsetont, stb.), mert így ez nekünk nagyon-nagyon jó… A gyarmatosítónak meg még jobb, a rabszolgatartó és a rabszolga egymásra talált, bravó.
Kimentek a ruszkik? Akkor gyorsan keresni kell helyettük egy másik nagyhatalmi segget. (Ugye hogy Amerika segge mennyivel édesebb? - Hofi kérdése) Ez így reménytelen.
A nem egész 8 milliós Svájc persze elérte, hogy egyedi, a számukra kedvező szerződésekkel kapcsolódik az EU-hoz. viszont ez még csak nem is volt opció, mert itt ilyen szóba se jöhet (pedig szerintem itt is így lenne a legjobb).
„Valakik” majd megint kilobbizzák azt, ami nekik jó, és a többség még tapsol is hozzá, hogy dejó, igen, igen.

„egy-egy "nagy magyar" széljobb politikus mikor állt ki mondjuk gyárbezárásoknál a munkásokért? Pl. Danone Győrben...”
Egy csomó dolgot kihagytak, illetve meghagytak a balosoknak, és ez hiba volt. Azóta a MIÉP megszűnt, a Jobbik pedig lehet, hogy ráröppenne a dologra, ha most lenne ilyen. Csurka valahogy azt hitte, hogy csupán a zászlólobogtatás és a zsidózás által fenn fog maradni a pártja; pedig ez pártprogramnak nagyon kevés.
De ha ezt rajtam kéred számon, akkor összetévesztesz valakivel.

„2. Na ne nevettess... egy nyugdíjazott IRA-tag, vagy ETA segéd-dinamitkötegelő halálra röhögi magát, ha Budaházyékat és a terrorizmust egy mondatban meghallja...:)))))”
Itt nincs meg az az elszántság. Másrészt tényleg jó lenne, ha lenne havi rendszeres robbantás, mint pl. Irakban? Áldozatok lennének, az biztos, de az is, hogy magát a politikai helyzetet nem oldaná ez meg, viszont megadna olyan mozgástereket a másik oldalnak, amelyek enélkül nem lennének, úgyhogy ez nem nyerő.

„Lenne itt jelentkező arra, hogy "társadalmi munkában" éjszakánként egy kicsit helyére billentse a nappal felborult egyensúlyt...”
Jelentkező akkor lenne, ha most lenne ’56, elfoglalt fegyverraktárakkal, ahol fegyvereket osztanak.
A tény az, hogy önerős egyéni vállalkozó nincs rá, miközben öngyilkosok és gyilkosok pedig vannak. Ha pl. a magát felgyújtó, és a turulról leugró pünkösdi öngyilkos egy kicsit másképpen öngyilkolja meg magát, magával víve a halálba egy megfelelő célszemélyt, egy minél nagyobb gazembert, akkor mártír és nemzeti szimbólum lehetett volna.
A libás Bajnai miatt is állítólag 9-en lettek öngyilkosok, de egyikük sem vette a fáradságot, hogy a baja okozóját is magával vigye a másvilágra. Semmi önzetlenség, törődés a közérdekkel… Persze az is igaz, hogy ha az egyik rabló kihullik a gépezetből, akkor a helyére áll a másik, úgyhogy nem igazán van ezzel megoldva a probléma.
Viszont évente kb. 2500-an lesznek öngyilkosok Magyarországon. Ha csak a tizedük lenne öntudatos öngyilkos, akkor nagyjából meg is lenne oldva a nagy gazemberek általi közérzet- és társadalmi légkörszennyezés problémája.
De én nem utazok az öngyilkosokra, sőt, azt mondom, hogy ne legyen öngyilkos senki, még közvetett módon sem, hanem játssza végig az életet, akármennyire is szar a játék (bár a grafikája az nagyon ott van). Ha nemzetmentésben gondolkodik valaki, akkor szerezze meg a politikai hatalmat (illetve ennek a számára legmegfelelőbb részét) ésszel és kitartó aprómunkával. Ez pedig csapatjáték, amit tényleg nem lehet ész nélkül csinálni, mert akkor nem működik.
Az országirányítás logikai társasjáték, amit épp ezért, értelemszerűen nem lehet megnyerni izomból, csak agyból.
Mivel egy nemzeti oldali párt már van, egyrészt az ő szekerüket kell tolni előre – mivel még egy párt csak szavazatszétforgácsolást jelentene – másrészt azon kell dolgozni, hogy utánpótlásként minél minőségibb emberek legyenek, mert abból Magyarországon nagy hiány van.
Lehet a szekeret úgy is tolni, ha valaki nem párttag; a legfontosabbnak ítélt ügyekben kell összedolgozni, legyen az oktatás, népszaporulat, vagy bármi, ami aktuálisan, és rövid-közép-hosszútávon társadalmilag fontos.
Ennél jobb receptet nem tudok; és szerintem nincs is ennél jobb.
Jó célokat jó eszközökkel, és szerintem ez így jó. A többi - még ha a cél jó is - csak vergődés.

„Ha annak idején császárköcsögelőd nem ússza meg a semmivel, hanem a bírósági ítélet után véletlenül 33-szor elcsapja egy úthenger, s ma nem vigyorogna az átlagemberre a televízió reality műsoraiból, hidd el, többen hinnének az igazságszolgáltatásban, demokráciában, stb... Másik oldalról meg kevesebb beszívott, ittas faszkalap rohangálna 200 pacin éjszaka, lakott területen belül 120 km/h-val.”
Igen, de ha mindenki úgy dönt, hogy szerinte nem éri meg az árát, akkor nincs ilyen.
Nekem is más tervem van, amint látod.
Egy fenékkel több lovat megülni pedig nem lehet.

„Ha "többet ésszel, mint erővel", akkor végképp nem tudom hová tenni a polgárháborús gondolatod, a szombatistázást, a cigányozást, a Hitlerhőzöngést…”
Ha leírom, hogy Hitler elb@szta, mert félmunkát végzett, az nálad Hitlerhőzöngés, nálam pedig egy tény (a sok közül); ahogy az alakuló polgárháború is az, ami egy történelmi folyamat, és nem attól függ, hogy egy ember mit tesz vagy nem tesz, mert nem egy emberes a dolog.
Itt most rövidítek, misszerint polgárháború szítására se játsszon senki, mert ha más működő megoldás nem mutatkozik, akkor ez az erőszakos, ököljogi helyzet úgyis eljön. Ha megtámadnak, megvédem magam, lehetőleg másokat is, és együtt egymást. Ez így rendben van, ez a normális. Amikor viszont a széthúzó erők ennél többet nyomnak a latban, az elég nagy probléma – márpedig vannak ilyen erők bőven.

„Ennyi a szélsőség?”
Én innen nézve nem vagyok szélsőséges. Hogy te minek látsz a lelki szemüvegeden keresztül, az tőled függ. Más meg másnak lát, az ő világnézeti szűrője szerint.
Szerinted PC dumás vagyok, más szerint náci. A PC-dumás náci, ez már így önmagában ellentmondás. Mivel a nézőpontok köre 360 fokos kör, és ha elég nagy a létszám, akkor le is van fedve a kör, ezért nem igazán érdekel, hogy ki hova skatulyáz be az éppen aktuális nézőpontja szerint.
Hiányos ismeretek alapján nem is tudnak korrekten megítélni, úgyhogy ez nem mérvadó.

Tudom, hogy bőven lehetne ezt még tovább ragozni, de a magam részéről ennyi, lezártam ezt az off témát.
ON

pimpalini 2010.10.08. 13:31:45

@Bee-zony:

Az osztrák semlegességről többek közt annyit, hogy Ausztria határaihoz legalább elértek a nyugati csapatok, az állam területét nem foglalták el teljes egészében a szovjetek. Ezek közül Magyarország esetében egyik feltétel sem teljesült. Ráadásul minket a szovjet érdekszférába helyeztek a nagyhatalmak, amikor a háború utáni helyzet rendezéséről tárgyaltak.

Svájcról: az állam esete teljesen egyedi Európában. Az ő semlegességük nem tegnapelőtt született. A 14. századi függetlenség kivívása (morgarten) óta gyakorlatilag semlegesek, Európa 1648 óta elismeri semlegességüket.
Nekünk ez nehezen ment volna egy nagymértékben ellenséges környezetben.

A többihez:
megértem az álláspontod, s helyenként el is fogadom. De úgy érzem, hogy a hiénák más szabályokkal játszanak, mint a többiek, tehát őket birkaként nem lehet legyőzni. Ők minden eszközt megragadnak hatalmuk megtartására, nekik semmi sem szent, csak az a pozíció, ahol jelenleg vannak, s az a vagyon, amit összeharácsoltak. Ennek megtartásáért bármire hajlandóak. Ezért kell(ene) likvidálni párat közülük, hogy a többi (gyáva népség) kissé visszább vegyen gátlástalanságából.

Polgárháború?:) Lehetséges. Ha lehetne rá fogadni, hogy 25 éven múlva itt áldatlan állapotok lesznek, valszeg tennék rá. Mivel ugye a demográfiai folyamatok mindenki előtt ismeretesek, a roma lakosság hozzáállása szintén, a liberális vezető értelmiség struccpolitikája szintúgy. Kicsit több, mint 100 évvel ezelőtt ugyanez a struccpolitika vezetett el közvetve Trianonhoz.
Akkor kisebbségi kérdés nem volt, ma sokak számára romakérdés nincs. Természetesen belvárosi lakóparki lakásból nehéz is meglátni a lényeget, vagy épp hűvösvölgyi villából.
Ebben a kormányban - szemben az előzőekkel - lenne hajlandóság bizonyos problémák megoldására, de tartok tőle, hogy az emberek türelme elfogy, s mivel demokráciában élünk, a tömegek akarata fog érvényesülni. Az meg senkinek sem lesz jó. Az öszödi böszme meg szervezkedik a sötétben, valamelyik Sith nagyúr (tudom, hogy a mesében csak 1 van...:)) tanítványaként...

pimpalini 2010.10.08. 13:36:59

@kolbászoszsömle:

Igazából örülök annak, ha épp én vagyok az a szerencsés, aki visszalök a költészet elhanyagolt kertjébe, de ne tulajdoníts nekem túl nagy szerepet...
Én ugyanis nem a halálod kívántam, pusztán azt írtam, hogy a halott költő rögtön ismertebb lesz halála után 37,5 perccel, mint egész életében...:))

Faludy példája sem rossz, de ahhoz a típusú karrierhez azért szükségeltetnek némi társadalmi feltételek: pl. munkatáborok, civil lakosságot megfélemlítő erőszakszervezetek, diktatúra, stb...:)

trojka 2010.10.08. 16:17:45

Az a röhej az egeszben, hogy ha valaki csinál egy piszok nagy disznoságot, egyrészt letagadja, vagy rögtön azzal takarozik, hogy hány embernek ad munkát. Csakhogy - ezek a szemetek 3000 embernek adnak ugyan munkát, de hány embertöl vették el örökre a reményt, a lehetöséget, vagy a nyugodt életet, amiben bízott. a halottakrol, sebesultekröl nem is beszelve. Megteheti, hogy hivatkozzon, mert jelenleg ebben az országban a kapitalisták kezében van a gyárak, uzemek nagyrésze, és kénytelenek vagyunk az ö ezukböl enni, feladva a kis gerinceségunket is. az állam és a kormányok ne nagyon pofázzanak, mert privatizáltak mindnt, ilyen-olyan stiklikkel, részesedve a zsiros uzletekböl. a munkahely teremtést nem csak szajkozni kell, hanem tenni is érte valamit, nem a tökések valagát kinyalni.

Kandabula 2010.10.08. 21:28:58

@trojka: Marx is így kezdte, aztán mi lett belőle... Egyébként igazad van, de most mi kapitalizmust építünk. Ha már felépítettük, akkor jössz te.

pimpalini 2010.10.08. 22:21:57

@Kandabula:

A kapitalizmus nem fog elkészülni, előbb zabálja fel az egész világot... az ilyesmi sosem készül el, csak tönkretesz mindent...:)

vezereger 2010.10.08. 23:06:38

@Kandabula: Nem Marx, és Nem Engels rontotta el. Ők azt mondták, majd, egyszer, amikor annak a korszaknak vége. Aki fejreállította - bár ő az ellenkezőjét állította - és követői halmoztak fel pármillió hibát.
De ez nem biztos, hogy ide tartozik. persze lehet, csak szerintem.

Szabályozás kérdése az egész ipari tevékenység, érdemes rákeresni a gugliban a szervezés fogalma meghatározására.
Akkor kiderül, hogy a mindenkori tudományos ismeretek felhasználásával kllen a szabályzókat átalakítani, hogy minden kockázat minimalizálható legyen.

vezereger 2010.10.08. 23:22:35

Állítólag ez hiteles

Kandabula 2010.10.09. 00:16:16

A gond ott van, hogy az időszerű filozófia nem tudta megfogalmazni a baloldaliság lényegét, miután a "munkásosztály" eltűnt. Az értelmiség meghasonlott, a parasztságot megvezették. (Ha én földművelő lennék, igencsak szégyellném magam. Traktoros felvonulás? A főnökük jól járt.) És ez az én problémám. Itt nem osztályharcról, (hö-hö) hanem simán pénzről van szó. Lenyúlásokról, ügyeskedésekről, kiszorításról. Itt nincs szó szocializmusról, kapitalizmusról, feudalizmusról, pláne ősközösségről. Itten disznóságról van szó, amit a klasszikus filozófiai keretekbe nehéz besorolni. Hányok.

Kandabula 2010.10.09. 02:18:55

@vezereger: hát ez nem sikerült. Mindent felfalt a sztálinista agresszió, a diktatúra. Tönkre tett minden álmot, jövőképet, erkölcsi tartást, a józan észt.

trojka 2010.10.09. 07:47:32

@Kandabula:
akkor én már nem leszek...

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.10.10. 22:47:19

EMBEREK, NÉPEK !!!!

totális idiotizmus folyik itt:
orulunkvincent.blog.hu/2010/10/09/a_vorosiszap_hype?fullcommentlist=1#comments

(először engem, aztán másokat, éés végül pimpalinit is kimoderálták/kitiltották
/onkrétan pimpalininek 1 azaz 1 darab hsz-e azaz hozzászólása nem maradt bent,
CSAK A VÁLASZOK RÁ
szánalom....
pfffffffffffff)

ha tudtok tegyetek valamit arrafelé is ! :)

az ellenvéleményt nem szeretik arrafele

van egy válaszposzt (pimpalini írta), csak sajnos az offost kevesen olvassák

offos.blog.hu/2010/10/10/az_evolucio_uj_foka_az_ember_formaju_fekalia

szorokin · http://quauaua.tumblr.com 2010.10.10. 22:49:03

EMBEREK, NÉPEK !!!!

totális idiotizmus folyik itt:
orulunkvincent.blog.hu/2010/10/09/a_vorosiszap_hype?fullcommentlist=1#comments

(először engem, aztán másokat, éés végül pimpalinit is kimoderálták/kitiltották
/onkrétan pimpalininek 1 azaz 1 darab hsz-e azaz hozzászólása nem maradt bent,
CSAK A VÁLASZOK RÁ
szánalom....
pfffffffffffff)

ha tudtok tegyetek valamit arrafelé is ! :)

az ellenvéleményt nem szeretik arrafele

van egy válaszposzt (pimpalini írta), csak sajnos az offost kevesen olvassák

offos.blog.hu/2010/10/10/az_evolucio_uj_foka_az_ember_formaju_fekalia

--------------
no itt mán elvileg jók a linkek

picur3ka 2010.10.11. 12:39:12

'A MAL Zrt. vezetősége megerősíti azokat a közléseket, miszerint a sérült tározó északnyugati csücske - az átszakadt rész - fekszik a legalacsonyabban.'

www.vg.hu/vallalatok/ipar/visszautasitja-a-vadakat-a-mal-zrt-nem-toltottek-tul-a-tarozot-330015

Kartal (rezervált) 2010.10.11. 13:11:52

Most mondták a rádióban, hogy a zagytározó sokkal több iszapot tárolt, mint a megengedett, és a cég vezetése megfenyegette a dolgozókat, hogy kussoljanak erről. Aki talál valami forrást, az linkeljen legyenszíves, én nem érek per pillanat keresgélni.

Kicsit Karcos 2010.10.11. 13:21:23

@Kartal (fekete mellényben):

"A borosgazda értesülései szerint a gátakat eredetileg tíz méter magasra tervezték, ma azonban néhány pontján már háromszor ekkora. – Ráadásul – tette hozzá – ahogy magasították a gátakat, úgy engedtek mindig újabb és újabb adagot a tározóba.

– Az ismerősöm, akinek a nevét az ő érdekében nem mondhatom meg, azt mondta, hogy még a katasztrófa előtti hétvégén is töltötték a tározót – állította a Somlóvásárhelyen élő Fazekas András, majd így folytatta: – Annak ellenére tették ezt, hogy már hetekkel ezelőtt tudtak a gát repedéseiről. Az ismerősöm szerint a MAL több dolgozója is jelezte a menedzsmentnek a hibákat, ráadásul a repedésről egy légi felvételt is kapott a társaság. A vezetők viszont minderről nem vettek tudomást."

nol.hu/ajanlo/20101011-_a_katasztrofa_elotti_hetvegen_is_toltottek_a_tarozot_

pimpalini 2010.10.11. 13:29:59

@Kartal (fekete mellényben):

Miért van az, hogy utólag - legalábbis ebben az országban - többnyire bebizonyosodik, hogy a tulajok/vezetők "költséghatékony" hozzáállása a hunyó?:) Komolyan, erre már előre lehet számítani, ha bármilyen ember alkotta műtárgy katasztrófát szenved...

Kartal (rezervált) 2010.10.11. 13:33:01

@Kicsit Karcos: köszi. Miért nem lepődök meg? Talán mert én is mindjárt megyek dolgozni, és holnap reggelig tart a műszak? Ezeknek a szarevőknek minden mindegy, csak a pénz, pénz, pénz... az, hogy mindent tönkretesznek maguk körül nem számít, csak a profit.

Krikri 2010.10.13. 13:51:27

Alakul:
index.hu/belfold/2010/10/13/egyre_kodosebb_ki_felelt_a_gat_statikajaert/
AZ árvíznél még nem a környezetvédelmi felügyelet volt a hibás? most meg a jegyző? ???

picur3ka 2010.10.13. 14:20:53

@Krikri:

Nincs gazdaja.

Baz, a helyi onkormanyzatok azt se tudjak, melyiknek a foldjen vannak ezek. No comment.

pimpalini 2010.10.13. 19:08:37

@Seduxen:

Sajnos már el is engedték.:)

süti beállítások módosítása