Skip to content


       Szűrés lista

Licitálj a kertévé sztárjának levetett göncére

Tegnap este belenéztem a Megasztárba, gondoltam már csak négyen vannak, ők már biztos tudnak énekelni, Eszenyi aktuális maskaráján meg legalább röhöghetek egy jót.

Jó döntés volt, a műsor alatt ugyanis belefutottam a mostanában erősen gondozatlan bulvárvonalunk abszolút ezévi győztesébe.

Egy olyan epizódba, amely az "Én érzem magam kellemetlenül a bohócpapagájnak öltözött, zárlatos diszkógömb módjára pörgő műsorvezető helyett" című 10-es toplistán nekem már örökös első marad.

Liptai Claudia két ének, a szavazzon-mantra és a nyeremények rengetegszeri bemutatása között tartott egy kis szünetet, és szomorú arccal mesélt egy 6 hónapos kislányról, akinek májátültetésre van szüksége. Donor a baba saját édesanyja lesz, a műtétet Németországban fogják/akarják elvégezni, de a családnak szüksége van még 1.000.000 (egymillió) forintra, EZÉRT ő úgy gondolta segít, és FELAJÁNLJA egy korábban viselt Megasztár-műsorvezetői ruháját LICITRE. Ebben a TV2 is nagy segítséget nyújtott neki, és három műsor -Megasztár, Mokka, Frizbi- is összefogott az ügy érdekében, Hajdú műsorának oldalán lehet licitálni (egyelőre nem nagyon pörög).

Arról a csatornáról beszélünk, amelynek 2008-ban rekord, 26,527 milliárdos bevétele volt, és 2010-ben is "bevételei csak minimális mértékben (-5%) csökkentek". És arról a nőről, aki minden pislogásával újságcímlapon van, két (?) műsort vezet a kertévében, és még egy sorozat legjobban fizetett üdvöskéje is. Nem azt mondja, hogy "Ennyit és ennyit adtam a kislány gyógyulására én, ennyit pedig ez és ez a műsorvezető kollégám, így meglett a hiányó összeg", hanem a Nézőket kéri, hogy segítsenek. Mert a Nézők, az valami elvont fogalom, egy arctalan massza, akikre mindig lehet számítani, szavaznak, esemeseznek szórakozásból, unalomból, rajongásból, és ha segíteni kell, akkor se vallanak szégyent, legyen szó vörösiszapról, árvízkárosultakról, mentőszolgálatról, rákalapítványról, bármiről...mindig komoly summa gyűlik össze, most is biztos hamar meglesz az egymillió forint.... 

 

 

Kedves TV2 és Liptai Claudia!

Szégyelljétek a pofátokat, és menjetek a jó büdös p*csába!

Adakozás helyett mástól koldul a zsugori, mi?

Nálatok már csak a Facebook-sztrájkot tartó külföldi celebecskék szánalmasabbak.

Címkék: bulvár pofátlan

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr692492270

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Összedobjuk az életmentő egymillát? 2010.12.04. 11:29:07

Segíteni a rászorulón jó dolog.Csakis akkor, ha az illető valóban rászorul és a segítség valóban segítség.Nem szoktam pénzt adni a csavargónak piára és cigire, de nem támogatom azokat a megélhetési alapítványokat sem, amik a befolyó pénzek jórészét elm...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

iwen 2010.12.04. 11:20:00

Én úgy hallottam, azóta már össze is gyűlt a zegymillió forint. A vörösiszapkárosultaknak is "segítettek", minden esemes X%-át tették nekik félre. Mintha nem tudnák röhögve kifizetni zsebből a hiányzó összeget, de hát kell az, hogy a néző érezhesse, hogy segített. Bár szerintem ezt megtették volna Claudia licitálható levetett göncei nélkül is.

oliva 2010.12.04. 11:28:30

jómegmontad! igazad van, én is rühellem ezt a celkutya csürhét, az a röhej, hogy a kedves néző, aki a zsebébe nyúl, többnyire sokkal csóróbb ennél a bandánál, de ugye, jól koldulni csak a gazdagok tudnak...

amfiteatrum 2010.12.04. 11:29:10

Mégis mit lehet várni ettől a ripacstól?
A TV2 se áll a helyzet magaslatán, mondták volna azt, hogy aznap este nyit egy külön számot, aki segíteni akar, az küldjön egy sms-t.

Langyos Takony 2010.12.04. 11:34:18

Van egy elírás a szövegben: i helyett *. Nem "picsába" akart lenni?

AkarkiJ 2010.12.04. 11:35:20

nem fognak a saját pénzükből adni, hogy képzelitek, hisz akkor nekik kevesebb jutna

jah, hogy adakozás? hát, akkor segítenek, hogy másoknak kevesebb jusson a saját pénzéből

fosnak, hogyha bemondják, hogy fizetnek, akkor onnantól kezdve folyton őket fogják pumpolni, hogy erre meg arra adjanak pénzt

Jack/rendetteremt/ · http://www.youtube.com/watch?v=SBPvrOdFm00 2010.12.04. 11:36:43

Ez különösen annak fényében felháborító, hogy tele van vele az internet hogy pl. pont a tv2 700.000 Ft-ot fizetett a kiszel tündének azért, hogy egy medence sárba belökjék az idióta műsorukban. Az ertéel már a kért összeget is elérte, a való világos pöcsfej "celebeknek" fejenként 1.000.000 Ft-ot adott a habzsi-dőzsiért.
A Zemberek jó része meg havi 80.000-ért leheli ki a lelkét, miközben ezek az egyre több, általuk kitermelt semmirekellőnek (celeb) szórják a pénzt két kézzel. De ebben az országban ez mindig is így volt; nyomorult segít szegénynek és fordítva..

az igazi medwe · http://medwe.blog.hu 2010.12.04. 11:39:21

Épp egy család megmentésébe kaptam bele, de úgy, hogy zsebből felajánlottam a szükséges végösszeg 10 százalékát.
Már van hat követőm.
Még kellene nyolcvannégy.

is 2010.12.04. 11:42:37

egymillio tenyleg nem penz. csak ket dolgot kell figyelembe venni:
1. ha ezt kifizeti a TV, akkor holnap 1000 ugyanilyen keres fog jonni, es akkor mar enm 1 milliorol beszelunk, hanem a sokszorosarol.
2. az egesz vilagon igy csinaljak, osszegtol fuggetlenul, a Live Aid-tol kezdve. van az ugy, van a nezo, es a kettot a celeb koti ossze. ha nincs celeb, a hulye nezo magatol nem ad (nyugodtan cafolj meg, hogy ha magadtol adtal). ezert kell a ruhat, egy alairt focilabdat (milyen hulye a vizilabda-valogatott is mi, hogy alairt labdakra, sapkakra lehet licitalni, ahelyett, hogy az olasz fizetesukbol kiperkalnak?)
3. (bonusz) te vagy az a nyarspolgar, aki miatt most ezek a szektorialis haracsadok vannak, ahelyett, hogy rendes gazdasagot epitenenk. te vagy az a kispolgar, aki azt hirdeti, koveteli, hogy masoktol kell elvenni a penzt, mert irigy vagy. te vagy az a magyar, aki a dogoljon meg a szomszed tehene felkialtassal eled le az eleted. nem baj, legalabb bemutatkoztal.

Frank99 2010.12.04. 11:44:16

Fél napos használt tangáját is elárverezi vajon?

Ha egy kicsit szagos, kis zacskóba vele, hozzá egy retus Playboy-képe, aztán kiküldeni Japánba....
Bár itt is lenne rá vevő...
:-)))

harcsaparcsa 2010.12.04. 11:45:33

Frizbi Péter is felkérte Robert de Niro-t, hogy segítsen a iszap károsultakon, és hát mi ad Isten, Robi, egy autogrammal segített, amit egy plasztik frizbire firkantott, így arra licitálni lehetett ... ez is egy szép gesztus mondhatom...

Viner Spicli 2010.12.04. 11:46:50

Asszem a ker.tv-k büdzséjébe beleférne néhány, akár sok segítség is... de ők maradnak a harácsolásnál...

kej 2010.12.04. 11:52:34

laspalmas

én meg tavaly figyeltem fel arra (sőt istenesen fel is basztam magam), hogy az inforádióban személyesen csányi sanyi bácsi könyörgött az alapítványa (mely hátrányos helyzetű kölyköket iskoláztatását támogatja) számára az egy százalékokért. na elmegy ám a jó büdös k anyukájába. komolyan mondom: a gazdagok között ritka az olyan kivétel, mint a kogart tulajdonosa, aki legalább a saját lóvéját tolja az általa fontosnak tartott dolgokra.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 11:53:07

@AkarkiJ:

Adjon névtelen adományt, mint az igazán jószívű gazdagok szoktak.
Persze, tudom, más kategória, mert se IQ-t, se EQ-t nem adnak a jólfizetett ismertség mellé.
Valaki liszteszsákban is királynőnek tűnik, valaki meg Armaniban is csak egy sültparasztnak.

galicius 2010.12.04. 11:53:25

Klaudia féknyomos bugyigója mennyit ér?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.12.04. 11:57:44

Bazmeg, én is láttam, én is fennakadtam, pedig biz' Isten, a műsor vége még engem is meghatott, annyira őszinte volt a versenyzők könnyes búcsúja.

Szóval a summázat nem lehet más:
"Szégyelljétek a pofátokat, és menjetek a jó büdös p*csába! "

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.12.04. 11:59:07

@kej:

Csányit ne bántsd, ő mindig adakozik, és nincs azzal baj, h mást is erre szólít fel.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 11:59:58

@is:

1, névtelen adomány
2, "ne a divat mondja meg, hogy ki vagy", vagyis ha akarok adok magamtól, ha meg nem akarok, akkor se fogok, ha fejreállnak a tévében
3, pszichológusnak ne menj, nem megy az emberismeret

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 12:01:09

@harcsaparcsa:

Azért Robert de Nirot ne hasonlítsuk már össze Liptaival....

Johnnyboy 2010.12.04. 12:04:29

Ja, hát azt nem mondhatja, hogy az SMS-ek 10%-át odaadja a családnak, mert nem nevettetheti ki magát a Tel-Aviv2 szaros 5000 Ft-tal :)
Mert nem hinném, hogy 50 rongynál több bejönne ezekből az emelt díjas hülyeségekből.
Legalábbis remélem, hogy nincs ennyi pancser az országban :)))

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.12.04. 12:05:06

@is:

Nem a tv2-nek kéne 1 milliót fizetni, hanem minden héten egy másik híres arcának. Hihetetlen jó píár lenne azoknak a műsoroknak, amiket ők, az adakozók vezetnek, és magának a celebnek sem lenne cikis, h ilyen felhívásokat nyomat egy még számára is vicces összeggel.

kej 2010.12.04. 12:05:30

@malacz69 rettegéselemző: meglepődtem volna, ha nem veszed védelmedbe. egyébként nem bántottam. illetve igen. nem hiszem, hogy annak az embernek "le kell hajolnia minden fillérért", aki naponta többet kaszál, mint te, vagy én életünk végéig. éppen ezért állítottam vele szembe a kogart tulaját, a kovács gábort, aki - amióta eszemet tudom - támogatja a kortárs művészetet, és számos más - általa fontosnak tartott - dolgot, de még egyszer nem tarhált az adófizetőktől az alapítványa számára. akinek fontos, úgyis megtalálja. akinek meg nem, abban igenis visszatetszést kelthet a a leggazdagabb magyarok egyike gyakorlatilag személyesen könyörög az egy százalékokért.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.12.04. 12:05:44

A legszomorúbb az, h lehet, ez maga Liptai ötlete volt, h így....

lnyak 2010.12.04. 12:09:56

Mi az a megaszar vagy micsoda,meg ki az a liptai
valami c.kurva?

honeva 2010.12.04. 12:10:45

Szerintem ez "fedőtevékenység" volt - nyilván ők adták a pénz, de mivel nem akarnak precedenst teremteni eljátszották ezt a hülye licitet. Valszeg azért jött 10 perc múlva Friderikusznak az "SMS", hogy valaki kipótolta az összeget, bárhol is van a licit.

harcsaparcsa 2010.12.04. 12:10:56

@laspalmas: nem látom a különbséget, tizenkettő egy tucat

[c] 2010.12.04. 12:11:44

@laspalmas: Ha nem mondják be a tévében (nem írják meg újságban, neten), akkor nem tudsz róla. Egyébként most sem kényszerít senki.

gitáros 2010.12.04. 12:11:50

Ostoba, gusztustalan, bunkó írás. De nem részletezem, mert valószínűleg nem fognád fel, miért az.

Pidzsej 2010.12.04. 12:12:22

Gondolom, hogy Joó Beatrixnak meg elfelejetette megemlíteni, hogy Figyú! Elárverezem a ruhát, amit megígért a stylistom, hogy visszavisz a forgatás után, és nem annyira fogom kifizetni, mint te azt gondolod.

kej 2010.12.04. 12:12:25

@kej: kis kiegészítés: nem személyesen csányi sanyi bácsit bántottam, hanem azt a mentalitást, amit megtestesít az egy százalékok után való személyes könyörgése.

HAL 9000 2010.12.04. 12:14:48

Senkiházi k... Ez a magyar celebszínvolnal. "Gyűjtsetek pórnép, én meg odaadom a levetett göncömet, habár egy megaszar epizódért kapok ennyi pénzt, de azt sajnálom odaadni!"
Pfej!

vadibandi 2010.12.04. 12:22:26

Lehet, hogy több pénzt grundolna össze, ha egy vele töltött éjszakára menne a licit!

flippant 2010.12.04. 12:24:26

Úgy hallottam, hogy a liptai taknyos zsebijére is lehet majd licitálni

SubaruStage2 2010.12.04. 12:25:38

Szánalom az egész, a közönség meg statisztákból áll

Beosztott 2010.12.04. 12:28:30

Ez a nő semmit nem szégyell. Az elmúlt 1 évben a teljes repertoárt bemutatta:
- szerelmes évődés,
- könnyes gyász,
- visszatérő díva,
- most meg ez a ..... nem is tudom minek nevezni.
Lehet, hogy az önértékelésével van baj?. Túlbecsüli magát. Le kellene szállítani a nyeregből!
Isten nem sijet, de nem is késik.

Donnerwetter Ernő 2010.12.04. 12:32:04

Az a Liptai Klaudia magyaráz ilyesmiről, aki EGYETLEN Megasztár felvétellel alsó hangon is félmillát zsebrevág? Szerintem menjen a büdös francba. Nekem is fület szúrt a dolog, ahogy láttam az adást és nagyon felemásnak tartom az egészet.
Ha azt mondta volna, hogy "százezer forintot felajánlok az ügy érdekében, ha a zsűri és Tilla is megteszi, márcsak háromszázezerre van szükség, azt meg a csatorna kipótolja...", mindjárt jótékonykodás szaga lenne a dolognak. De így csak egy szánalmas bénázás marad az egész.
Ráadásul azt a ruhát nyilván a TV2 fizette, úgyhogy ez még jól rá is rak egy lapáttal.
Szánalmas...

átlátó 2010.12.04. 12:32:35

Én a Liptait a haverokkal addig, míg mozogni tudunk. Aztán megtörli mindenki a sajátját és hazamegyünk. (A vörösiszap károkozói, vagyonai ismertek. Mégis a népi segítséget ösztökélik, a jó kurva édesanyjukba bele, de tövig. És érdekel majd az a helyzet, amikor a népi segítséget is kiosztották, majd a károsultak a jogos követelésüket a károkozókon is behajtják.)

luis5 2010.12.04. 12:43:14

én az alapszitut nem értem, mármint a családot: a donor adott ( az anya), a műtéti technika ismert a Transzplant klinikán, miért nem itthon csinálják? ehelyett itt tarhálnak.
Mellesleg sokan nincsenek vele tisztában: ha valakin csak olyan eljárás segít, amit itthon nem áll rendelkezésre, az OEP fizeti a kezelést külföldön. Az egészet!!!!
1 milláért nincs májátültetés, az 20-30 misi. Itt valami óriási kamu van. Vagy csak szállásra gyűjtenek??? arra gyanítom nem adnának .....

igényes 2010.12.04. 12:43:56

Én ezt a Liptai Claudiát nem tartom nőnek, nem tudom ki szponzorálja, de ebben a nőben kiteljesedett a magyar virtus, a roma tánc, a zsidó okosság, és szerintem az egész unió, na meg ki tudja ki járt még vendégségben az illatos kertjében széles-e világon? Nem halottam tőle még bölcsességet, csak sírást. A vizilabdás gyerek tudta le kell cserélni, ezt a kis mocskot.

Nagy kérdés kinek tetszik? Valakinek valakije! Undorító a ruhája is. Na meg az szép till attila, aki táncol ezzel a b ...géppel a Mega-ban.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 12:44:01

Friss kommentek a licitoldalról :)

"Hozzáadta:
Név: Tomi
Hely: Győr
E-mail: Kapcsolat
Üzenet:
csak beugrottam szólni hogy mekkora szar banda vagytok. elárverezni a hülye ruháját, nem hittem el.. totál komolyan gondoltátok? gyomorforgató.
Hozzáadva: December 4, 2010

Hozzáadta:
Név: Viner Spicli
Üzenet:
Szarháziak!!!
mintha nem tudnátok egyben kicsengetni az összeget. Bármelyikőtök, akik itt "összefogtatok"
Helyett koldultok... szép társaság
Hozzáadva: December 4, 2010

Hozzáadta:
Név: Péter
Üzenet:
Nem kabaré, hogy a TV amelyiknek kétpercenként van ennyi bevétele itt kabarézik egy millió forinton? Gratulálok!
Hozzáadva: December 4, 2010"

igényes 2010.12.04. 12:46:02

@Donnerwetter Ernő: Körülbelül mennyi ágyban kell megfordulnia? Ki a faszom szponzorálja ezt a kis felmetszett csajt?

igényes 2010.12.04. 12:48:08

Szalay Annamária mikor találkozott ezzel a Claudiával? Mary tedd ki a képernyőröl a női nem eme nem büszkeségét.

indapass90210 2010.12.04. 12:49:02

"FELAJÁNLJA egy korábban viselt Megasztár-műsorvezetői ruháját LICITRE."

Ha vízálló, megveszem, mert a tavasszal szükségem lesz egy sörsátorra.

Péter Anna 2010.12.04. 12:51:50

Egy közszereplőnek, médiának, ha van felelőssége, akkor az az, hogy ingyen segítsen ilyen és hasonló helyzetekben.
Nem Claudiának kell kifizetni az ilyen műtéteket, hanem a tébének, és gyanítom, Claudia és a munkatársai a lehető legmagasabb járulékokat fizetik, nem zsebbe kenik nekik a műsorvezetői gázsikat.
Úgyhogy több ilyen kéne.

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.04. 12:52:05

@laspalmas:
a két kissrácnak rendezett vásárra, - ahol negyed-ötöd áron adják a termékeiket a készítők és ezt a befolyó összeget is maradéktalanul felajánlják - volt két megkeresésem.

Az egyik egy igencsak ismert média főszerkesztője, aki felajánlotta, hogy újságban, rádióban, tévében, jutányos áron (ÉRTED! JUTÁNYOS ÁRON EGY JÓTÉKONYSÁGI RENDEZVÉNNYEL KAPCSOLATBAN) csinál reklámot neki. Mondott egy olyan JUTÁNYOS összeget, amiről, ha a végéről leveszünk egy nullát és akkora összeg folyna be a vásáron, tucatnyi rászoruló család évekig boldogan verhetné a seggét a földhöz.
Nem mondom meg ki volt az, mert egy tőlem már a hasonló seggfejeknek itt címzett hozzászólásokhoz méltó stílusú választ kapott, úgyhogy valószínűleg per lesz belőle. ( Amit nem nagyon bánok, mert ilyenformán ütéstávolságon belülre kerül a jóember, és jogász ismerős szerint egy-két száz ropi erejéig büntetnek ha megbüntetnek érte egyáltalán. Nekem ennyit megér a dolog.)

A másik egy valódi felajánlás volt, amit viszont nem továbbítottam az alapítvány vezetője felé, lévén direkt engem keresett meg a felajánló, nem akart beszélni SZASZ édesanyjával. Viszont vissza is utasítottam az ajánlatot, úgy gondolom a két kissrác szülei is ezt tették volna.

Egy idős néni telefonált, hogy szeretne adományozni, és megkereshet-e a Komlón élő fia, hogy ezt lerendezzük, mert ő maga nem tud intézkedni, a felvidéken van.
Mondtam, hogy természetesen, ha ad egy telefonszámot, akkor én felveszem vele a kapcsolatot, és akár odamegy valaki az alapítványtól, vagy bármi, megbeszéljük a dolgot.
No, felvettem a kapcsolatot fiával, és kiderült kicsivel több mint fél millió forintot tudnának adni, de csak pár hónap múlva.
Furcsa volt a dolog, hát rákérdeztem. Nagynehezen kiszedtem belőle, hogy az anyja rákos, hetei, max pár hónapja van hátra. A halálakor tudják kivenni a halála esetére a temetésre spórolt biztosítási pénzt, és az öregasszony úgy döntött, neki nem kell nagy temetés, hamvasszák el, a pénzt adják a két kissrácnak, akikről a kórházban hallott az egyik nővértől. Kiderítették kit kell keresni, elolvasták szasz naplóját és úgy döntöttek nem szeretnék szasz édesanyját megkeresni a felajánlással. Megkérdeztem, miért nem anonim adományként fizetik be és kész? Eszükbe sem jutott a dolog, az anyja azt mondta, vigyék el a pénzt majd az alapítványnak, hát ők így akarták csinálni. A telefonbeszélgetést közben egyszer meg kellett szakítanunk, mert jött a főbérlőjük az albérletdíjért. Utána tovább beszélgettünk. Kiderült, eladták az anyjuk házát felvidéken, a saját lakásukat itt, hogy gyógyszerket, orvosokat tudjanak venni az édesanyjának, most albérletben élnek, három kicsivel.
Ekkor mondtam azt, hogy köszönjük, nem fogadjuk el a felajánlást. Ha az anyja ragaszkodik a dologhoz, és ők is, akkor majd amikor "aktuális" lesz a dolog, akkor keressék meg az alapítványt, vagy névtelenül utaljanak pénzt.

HellsAngel 2010.12.04. 12:53:44

Nyilván ez nem adakozás, hanem burkolt reklám.. ha Liptai zsebből odaadná a pénzt, akkor nem lehetne bemondani a tévében. Ha bemondanák, hogy Liptai odaadta a pénzt, akkor elfelejtenék a parasztok. Így viszont, hogy ismételgetik, mondogatják, lehet licitálni, így viszont éppenolyan hírverés a csatornának, mint hogy az XY joghurt a beteg gyerekeket támogatja. Arról már ne is beszéljünk, hogy Klaudia ruháját a tv2 vezetése házon belül is megvásárolhatja (fű alatt), ha pedig valaki magától kicsengeti a pénzt, akkor a káposzta is megmarad, a kecske is jóllakik..

Az adakozás számonkérését én sem értem. Nagyon egyszerű, hogy miért kapnak annyi pénzt a tévések.. ha ezt nem érted, próbálj BÁRMIT csinálni, bármi olyat alkotni vagy produkálni, amivel meg tudsz szólítani 2 000 000 embert. Én ezzel szoktam próbálkozni, és elárulom, hogy még 1000-et sem egyszerű. Van egy haverom, aki a 50-100 ember megszólítása szinten zenélget, pubokban meg kocsmákban, ő gitáros és van egy bandája.. és hónapokkal korábban leegyeztettek egy kis esti zenélést, csak arra nem számított a tulaj, hogy aznap este Megasztár lesz.. gondolom, mondani sem kell, hogy mindenki otthon maradt, és a tévében a Megasztárt nézte, két ember előtt kellett zenélniük!

Ez az, ami minden pénzt megér.. hogy mindenki a tévé előtt ül és átszenvedi a reklámblokkot is.. és mindegy, hogy ennek vannak olyan részei, amik igazságtalannak tűnnek számodra, pl. hogy a tv2-t rengeteg pénzből építették fel sokan és sok idő alatt, tehát esélyed sincs valami hasonlót produkálni, még ha 100 évig élsz sem.. ennek ellenére látni kell, hogy ez olyan, mint egy autó létrehozása: a kifejlesztése/a gyártás megtervezése/megvalósítása nyeli a pénzt, de ha egyszer készen vannak a gyárak és jó a késztermék, akkor termeli a pénzt.. ez az, amiből összejön az adásonkénti milliós gázsi.

És onnantól kezdve, hogy ez egy zord üzlet, amibe bármikor tönkre is mehetnek a felek (könnyen lehet, hogy a feltörekvő csatornák miatt a nagyoknak pár éven belől erősen le kell építeniük, bármikor újrarajzolódhat a piac), onnantól szerintem senkinek joga nincs számon kérni erkölcsösséget meg bármit. Illetve lehet joga, de az egyértelműen a kommunista-államosító felfogás az 50-es évekből. Hogy kapjuk el a burzsuj tökét. Tetszik vagy nem, egy állam addig jogállam, amíg a polgárai a tisztességes úton megkeresett pénzük felett maguk rendelkezhetnek. (És nem államosítják el, meg erkölcsi okokból nem rekvirálják.)

igényes 2010.12.04. 12:54:37

Liptai Claudiának alaposan meg fog csappanni a bankszámlája, mire beköltözhető lesz az új lakása. Addig is albérletben fog lakni, ami még plusz kiadást jelent a művésznőnek. A Gesztesitől való elválás egy közel 70 milliós házikó elhagyását is jelenti, de ebben a tekintetben Liptai művésznőnek semmi sem drága. Egyesek szerint az afrikai kirándulás hagyott maga után egy csomó oda nem illő dolgot - Gesztesi szerint. Másoknak viszont megvan a véleménye a művész úrról - és ugye Claudia ezek közé tartozik.

exilis 2010.12.04. 12:54:39

Nem értem az itt falkában támadókat. Van egy ember akinek a levetett göncére összedobnak egymillót, és ez segít ezen a kislányon. Örüljetek hogy egyáltalán él a helyzetével hogy ezt megtehti. Ha bármelyikőtök elhordott rucijáért kapnátok egy milkát, akkor érthető lenne a felháborodás, de így csak csordakaffogás. Ennél nagyobb faszságok vannak tucatjával napi szinten a kertévékben ( épp néhány hete volt Balázsékkalt valami baromság, amikor ledobtak egy autót egy daruról, csak úgy heccből, mert buli), ez legalább jó ügyet szolgál.

arlequin 2010.12.04. 12:55:08

@gitáros: "Ostoba, gusztustalan, bunkó írás. De nem részletezem, mert valószínűleg nem fognád fel, miért az. "

amit írtál, az: Ostoba, gusztustalan, bunkó írás. De nem részletezem, mert valószínűleg nem fognád fel, miért az.

Egyéves Önkéntes 2010.12.04. 12:58:15

Annak a gyereknek, akit megműtenek kurvára mindegy, hogy klaudia adta vagy a nézők.
De így lesz lóvé, és csak az számít.
Én hiába kérnék pénzt az emberektől, nekem nem adnának. klaudia szavára meg adnak.

umaapuma 2010.12.04. 12:59:29

Laspalmas, légy nyugodt, ez a kislány köszönhetően a Liptai-féle felhívásnak - meg fog gyógyulni. Majd ha a te ruhád, a te felhívásod és a te licited is megmenti egy gyerek életét, akkor pattogj. Nem értem, miért kell mindenbe beleszarni. Ez igazi jómagyar mocsok mentalitás. Miért nem lehet végre örülni valaminek? Mert a lényeg a végeredmény és Dorka most igenis esélyt kapott a gyógyulásra.

Szóval szeretettel ajánlom, ne fikázz, inkább örülj! Mert ha a te gyerekedről lenne szó, most összetennéd a két kezed, hogy életben marad.

red shield rapresentative 2010.12.04. 12:59:37

@igényes: igényes 2010.12.04. 12:54:37
"Liptai Claudiának alaposan meg fog csappanni a bankszámlája, mire beköltözhető lesz az új lakása. Addig is albérletben fog lakni, ami még plusz kiadást jelent a művésznőnek. A Gesztesitől való elválás egy közel 70 milliós házikó elhagyását is jelenti, de ebben a tekintetben Liptai művésznőnek semmi sem drága. Egyesek szerint az afrikai kirándulás hagyott maga után egy csomó oda nem illő dolgot - Gesztesi szerint. Másoknak viszont megvan a véleménye a művész úrról - és ugye Claudia ezek "

Gondoltam, hogy nem véletlenűl utazott Afrikába. Nem baj, ha a nemzetközi ....at tanulmányozta. Geszetsi lehetett volna megértőbb, hiszen nem csak afrikaiak kedveskedtek, hanem az egész magyar stáb. Ez megnyugtató! Nem is értem Gesztesit, miért háborodik fel, ha feleségének kedveskednek.

reccs 2010.12.04. 13:01:00

@luis5: De, a kiutazás költségére kérték, a műtét áráról nem volt szó.

Sokorai_Atala 2010.12.04. 13:01:32

Csak szólok, hogy nem a műtétre kérték a pénzt, hanem a szülők kint-tartózkodására.
Amúgy, állati nagy gesztus egy ingyen kapott használt ruhát felajánlani.
Ha azt mondják, hogy az aznapi gázsijuk felét felajánlják, na az az adomány, de tarháltak, vagy azt, amit egy előttem író említett, hogy egy másik sms számra lehet küldeni pénzt, az is segítség, de így ez csak szánalmas promóció. Önmaguké....

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.04. 13:05:17

csodálatos ez a licites oldal.
egy ingyenes vendégkönyv scriptben kell licitálgatni iframeben? :)

nincs a telavivkettőnek pénze egy rendes aukciós scriptet megvenni 9euróért, ha már nem akar mondjuk 100 000 forintot kifizetni egy fejlesztőnek azért, hogy az oldalukba integrálva egy bármikor használható ilyen jótékonysági aukciók esetén használandó rendszert kapjanak.
... vagy akár csak egy ingyenes aukciós scriptet feldobni a szerverre, ha már ennyire zsidók? :)

Idős Asszony (újra aktív)2 2010.12.04. 13:06:44

Az Orbán fasizmus áldozatainak mikor lesz gyűjtés?

Beosztott 2010.12.04. 13:07:44

@Péter Anna:
Szerinted mi nem fizetjük be a járulékainkat?

Körömcsiga 2010.12.04. 13:07:52

Tipikus frusztrált, kishitű post. Ő legalább tett valamit azért a gyerekért és aki megvette a ruhát az is kapott valamit a pénzéért. De igazad van, legközelebb ne is pörögjön ilyen ügyben, majd megoldják a gyerek szülei valahogy... Ahelyett, hogy a másik zsebében turkálsz, gondolkozz el azon, hogy Te adakoztál-e!

Dayvan Cowboy 2010.12.04. 13:07:56

mióta nem nézek kertévét (pár éve), azóta valahogy kimaradok ezekből.. de szerintem nem sokat vesztek vele :D

Conv · http://www.i-honlapkeszites.hu 2010.12.04. 13:11:06

@Körömcsiga: ő nem tett semmit. csak bemondta, hogy hol lehet licitálni.
A ruha nem az övé, nem ajánlott fel semmit.

Horizont 2010.12.04. 13:11:19

@Idős Asszony (újra aktív):
Egy idős asszony már soha nem lehet aktív:DDDDD Újra meg pláne nem:DDDD

ninimimi 2010.12.04. 13:11:52

@is: Sajnos, tökéletesen igazad van! Ő az a "kispolgár", akinek az irigységére mindenféle diktatúra épült és épül. Minden, csak nem normális gazdaság. Akinek a jótettről is rögtön az jut eszébe, hogy miért nem adott többet az a "rohadék". Úgy látom, te külföldről írsz. Én Magyarországon vagyok, nagyjából tudom, milyen országban. Mégis, még engem is sikerült meglepnie "vastagbőrnek" - eddig többre tartottam. (Ha a TV2 műsoridőt ad egy célra egy ennyire nézett programban, akár csak 10 másodpercet, akkor az óriási segítség, ami pénzben is kifejezhető. De lehet, hogy ez egyeseknek már a gondolkodás magasiskolája...)

Egyébként a TV2 tegnap esti Megasztár-ja a magyar televíziózás történetének csúcspontja volt. (Lehet fröcsögni!) Egyedül Klaudia Kökény melletti pártossága nem tetszett különösebben, de még az is belefért, olyan csoda volt a rendezvény, a közvetítés.

www.Bisex.hu · http://www.bisex.hu/aff/99e46a59d4f8188eda373d36ecd8cc3a 2010.12.04. 13:14:29

hát persze. lakhatna albérletben, ha az expasija nem vesz neki lakást. egy senkiházi, és még annyi tartaléka sincs, hogy a babával otthon maradt volna 2-3 évig, 2 hónap után rohant vissza dolgozni. ingyenélő senkiházi ez is. tornázni is lusta, azért dagadt

luis5 2010.12.04. 13:17:36

@reccs: ez vhogy nem jött le nekem, hogy NEM a műtétre kell, hanem kint tartózkodásra. Arra szerintemmeg sokkal olcsóbb megoldások is vannak.
Továbbra sem értem MIÉRT nem lehetett itthon megoperálni? erről tud valaki?

isti77 2010.12.04. 13:17:49

Az a baj, hogy nem nagyon lehetne a licitre felajánlott ruhával mit kezdeni. Annyi krumplit kevesen vesznek egyszerre, amennyi abba beleférne, hogy zsáknak lehessen használni, sziámi ikerhölgyek kevés családban vannak, egyetlen nő meg ezt a méretet maximum magára tudja csavarni 3-4-szer, hordani nem nagyon.
Esetleg a hőlégballonosoknál kellene próbálkozni, hátha kell egy tartalék ballon.

luis5 2010.12.04. 13:22:55

@ninimimi: Egyébként a TV2 tegnap esti Megasztár-ja a magyar televíziózás történetének csúcspontja volt

Háááát...... kinek a pap,kinek a paplan

hogolyo78 2010.12.04. 13:23:47

Mé', szerinted Legfőbb Szolgánk mennyit fizetett be a saját pénzéből a nemzeti kármentő alapba (vagy mi a sz.rba)? Vagy a keresztény egyházak mikor adtak utoljára a SAJÁT pénzükből bármilyen jótékony célra? (Megjegyzendő, hogy a pl. a MAZSIHISZ vagy az MSZP-frakció adott). Csak gyűjtik mások pénzét és aztán magukat ünnepeltetve átadják.
Egyébként meg egy médiumtól ilyen esetben általában bőven elég adomány az, hogy helyet biztosít.

isti77 2010.12.04. 13:27:34

@harcsaparcsa: Robert de Niro gesztusába is bele lehet kötni, de ő mondhatná, hogy amerikai színészként mi köze egy magyarországi település katasztrófájához (különben is, mennyit adjon, hogy számítson is valamit, a kár nagyságához képest), ennyi erővel a világon bárki fordulhatna hozzá, ahol valami szerencsétlenség történik, vagy valaki szükséghelyzetbe kerül. Annyit meg ő sem tudna adakozni, hogy mindenkin segítsen.

De itt egy magyar celeb volt az, aki egy magyar kislánynak kért segítséget másoktól, miközben ő b.szott egy fillért is bedobni az egymillióba. Sőt, minden bizonnyal kapott is egy kis "reklámpénzt" ezért is.

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.12.04. 13:27:50

@ninimimi:

Jézus!
És te itt élsz?
És neked az ilyen műmájerségek jönnek be?
És a tegnapi műsor csúcs volt?
Te tényleg nem veszed észre, h ez nem a kisgyerekről szól, hanem Liptait próbálják visszahozni a topra azok után, h idén többet égett, mint bármelyik celeb?

malacz rezignált · https://www.facebook.com/pages/Malacz69-vil%C3%A1ga/173965402643571 2010.12.04. 13:29:20

@www.Bisex.hu:

"tornázni is lusta, azért dagadt "

Hát nem tudom, de pont ezért most nem nagyon kéne bántani, sokat fogyott az utóbbi pár hónapban.

Hurri Kán 2010.12.04. 13:29:24

@isti77: :DDDDD

LK-nak ez a tegnapi megnyilvánulása szégyen és gyalázat volt, de hát őszintén: ki számított másra ettől a ringyótól????

Péter Anna 2010.12.04. 13:32:00

@Beosztott: hacsak nem vagy felsővezető egy nemzetközi multinál, ahol nem lehet felezsebbeértedhogygondolomozni, valószínűleg kevesebbet fizetsz be, mint Claudia

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 13:49:12

@Conv:

írhatnál egy privátot, ha már így felkeltetted a kíváncsiságomat :)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 13:54:00

@HellsAngel:

Jogállamba a véleményszabadság is beletartozik ám!
Pláne így, hogy kötelezően benne van pl a TV2 is az én kábelcsomagomban is, holott nem hiányozna, ha nem lenne.

babanyúl01 2010.12.04. 13:56:25

Üdv,a véleményem az,hogy a TB-nak nem az idióták férfiből nővé operálását kellene támogatni hanem az ilyen és ehez hasonló műtéteket!A Liptai ruhájáról meg annyit,hogy a kutya alá se raknám aludni.Néha azon gondolkodom biztos fegyverrel kényszerítik ezeket a celebeket,hogy ilyen idétlen ruhákat vegyenek fel!?

odamondó 2010.12.04. 13:59:02

@laspalmas: gratulálok végre egy értelmes blog bejegyzés. Úgy röviden tömören benne van a lényeg.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 14:00:52

@totorohun:
@umaapuma:

Tehát a cél szentesíti az eszközt, és ez egy igenis emberbaráti cselekedet volt a művésznőtől, igaz?
Véletlenül sem saját maga reklámozása miatt csinálta, csak és kizárólag Dorka miatt, ugye?

Ridita 2010.12.04. 14:03:15

Össze fog gyűlni a pénz, ezt követően pedig kiküldenek majd egy forgatócsoportot 3 millióért, hogy készítsen róla riportot az Aktívba.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 14:03:17

@Körömcsiga:

Ha már ilyen kedvesen megkérdezted: én a saját lehetőségeimhez mérten megteszem a legtöbbet. Claudia lehetőségeihez képest messze nem ez a maximum.
De szerinted ő adakozott, mi? Mu-ha-ha...

lancelotbéka · http://lancelotbeka.blog.hu/ 2010.12.04. 14:08:04

Az összeg valóban nemes célt szolgált.Viszont ez egy szánalmas reklámfogás az alpári Liptai menedzselésére-valami új hír kell róla,a Gesztesi már lerágott csont,a Daróczi siratása meg már elmúlt.de nemsokára tuti új "szerelembe" fog esni,ahogy az celebéknél előírás.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 14:08:08

@ninimimi:

Te meg az vagy, aki azt is megnézné áhítatosan, ahogy a t. műsorvezetők/szereplők odaszarnak a pódiumra egy műsorban, mert hát ők celebek, nagyemberek, és különben is csodálatos a háttérzene, a fények, a közvetítés......
De ez nem baj, ízlések és pofonok :)))

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 14:10:22

@isti77:

Eléggé beégnek, mert sokan írták kommentben a tv2-nél és a licitoldalon is, hogy a ruha nem kell nekik, de utalnak valamennyit (1000-től 300ezerig, ki hogy)

Beosztott 2010.12.04. 14:11:31

@Péter Anna:
keresek annyit, amennyit. Az elv a lényeg: befizetjük a járulékokat. Ne személyeskedj, kérlek!
Szerintem vedd meg a rihe-rongyot!!!!!!!!!!!!!! ...és örülj neki! ...meg magadnak! Az lenne ám nagy teljesítmény. Járhatnál benne, riszálhatnád magad.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 14:12:03

@hogolyo78:

Jó rendben, akkor vedd úgy, hogy mi is segítettünk, elvégre reklámoztuk a licitet.

babanyúl01 2010.12.04. 14:17:43

Érdekelne,hogy a Liptai mitől művész?Nekem nincs vele semmi bajom,de a művész az nálam valami mást jelent!Mondjuk Michelangelo az művész volt,de egy műsorvezető....

umaapuma 2010.12.04. 14:25:36

@laspalmas: a cél az volt, hogy az összeg összegyűljön. és ez sikerült.

Prof. Dr. Simon Templar 2010.12.04. 14:30:18

Aki ad, az a sajátjából adjon és ne mások pénzére pályázzon. Ha azt látnák, hogy ez az ócska ribanc odapakol 1 millát a jótékonysági számlára a saját pénzéből, valószinűleg a megitélése is árnyaltabb lenne...

fidesz = házmesterek pártja 2010.12.04. 14:40:00

Nem olvasom el a röfögéseket, de... Bár nem szeretem a csajt, miért gondolod, gondoljátok, hogy
- ő semmit sem adott?
- soha, senkinek nem segített?
Én sem szoktam reklámozni, ha valakinek segítek valamiben. Kinek mi köze hozzá?

Kicsit gusztustalan ez a poszt (nem, nem kicsit, nagyon!) - komolyan gondoljátok, hogy ha valaki rendszeresen a képernyőn van, annak kutyakötelessége a teljes vagyonát jótékonykodásra fordítania? Ti megtennétek?

HellsAngel 2010.12.04. 14:40:29

@laspalmas: Hogy pontosabb legyek, válasszunk szét két dolgot a cikkben. Az egyik, hogy (1) etikus-e/szép-e ez a ruhaárverezés dolog, a másik pedig, hogy (2) ha egy csatorna 26 milliárd tiszta hasznot termel egy évben és a műsorvezetői milliókat visznek haza esténként, akkor nekik kellene-e adakozniuk/támogatniuk a rászorulókat.

Én a (2)-es ponthoz írtam (és rajtam kívül még többen is), hogy a tévé egy kapitalisztikus módon üzemelő pénzgyár, ami attól működik, hogy kétmillió ember esténként nézi. Onnantól, hogy befizeti az adókat, a maradékkal azt csinál, amit akar, hiszen ő termelte, tőkéjéből, infrastruktúrájából, stb. Az egy dolog, hogy kötelezően van a műsorprogramodban, de nem kötelező odakapcsolni. És azzal érvelni, hogy akinek sok van, az legyen szolidáris, adakozzon - nos, ez a kommunizmus előszobája. Persze tőlem függetlenül lehet más véleményed erről:).

Az (1)-ről nem alkottam véleményt, magam is úgy gondolom, hogy az ilyesfajta jótékonyságreklám gyomoforgató, még akkor is, ha egyébként célra vezet.

2010.12.04. 14:46:17

@Idős Asszony (újra aktív): Lószart, Mama! A komcsik áldozatainak (lásd kilőtt szemű, félig agyonvert tüntetők ) hogyhogy nem gyűjtöttél?
Maradtál volna inkább passzív :)

Lucernaböde 2010.12.04. 14:52:32

Mit tudsz te a kereszteny egyhazrol te budos bunko? Te faszkalap, amikor a Mazsihisz vagy az MSZP adakozik azt mibol teszi te majom? A te es mindannyiunk penzebol te igazi balos faszkalap. Huh! Es ez a foemlosnek is alig nevezheto idiota szavaz vazze !!

Lucernaböde 2010.12.04. 14:56:04

@surcapisca: Oh, hat azoknak nem kell. Arrol nagy kuss van, ill. Lenne, ha csak a humanista, tolerans MSZPn es azok bekes, joerzesu, orsosozo szimoatizansain mulna. Utalom az mSZPt es a bunko szimoatizansait. Undorito banda.

guma 2010.12.04. 14:57:48

@Lucernaböde: ha ilyen válogatott szóvirággal rendelkező és csak a szeretetet szóró emberek vannak benne, mint te akkor most már mindent meg tudtunk róla!

Lucernaböde 2010.12.04. 14:58:13

Mellesleg amit tegnap Klaudia goncevel csinaltak valoban visszatetszo es gusztustalan. Adtak volna oda nevtelenul harman negyen azt a milliot es lesz. Ez igy, ebben a formaban undorito.

deanmoriarty 2010.12.04. 14:58:32

Este én is láttam ezt az ruha felajánlást és mondtam is az asszonynak hogy dögöljön meg a Liptai mert neki ez egy - hét heti pénze.
Csányit is emlegették. Az a másik szemét. Sír a gyerekekért miközben ahol én lakom ott a Bóly Rt. a fő munkáltató( az ő cége) és az emberek éhbérért dolgoznak, a traktorosok télen még a minimálbért sem kapják meg. Fizessen inkább a munkásainak kicsivel többet és rögtön kevesebb hátrányos helyzetű gyerek lesz.

Lucernaböde 2010.12.04. 15:01:55

@guma: En 12 evig turtem, probaltam meggyozni, kommunikaltam balos emberekkel. Turelmem azonban veges es vege van. Ostoba, tudatlan eloemberekkel tobbe nem leszek turelmes, lehet elitelni, hogy igy meg ugy beszelek, tegyed. Egy biztos: a bekes, orsozos balos embereknek koszonheted, hogy jovore 2 800 milliardot kell torlesztenunk mindannyiunknak, mert ketszer szavaztak be egy velejeig romlott, tehetsegtelen, bunko bandat a hatalomba. Kerlek ne vedd vedelmedbe oket, mert szerintem aki az elmult 8 ev utan vedi oket az igazan kierdemli a hulye jelzot.

orient 2010.12.04. 15:03:16

belenéztem ebbe az okádásba tegnap. Ez a dolog elkerülte a figyelmemet, de a hányingerből felocsúdva megint óriást kell okádnom. Legalább mondták volna hogy kell 1 milla erre a számlaszámra mehet. De igy egy petákot sem adok, a kislányt sajnálom, de a cLAUDIA izzadt, gombás, gusztustalan göncéért egy rohadt petákot nem vagyok hajlandó adni. A belem fordul ki hacsak az egész szarra gondolok.

Lucernaböde 2010.12.04. 15:03:36

@guma: Masreszt olvasd el , hogy a delikvens tenyleg milyen melyostoba velemenyt fejtett ki es majd rajossz, hogy 12 evi turelem utan miert fogy el a cerna nalam neha...

Horizont 2010.12.04. 15:04:17

@Lucernaböde:
Te Böde!Anyukád kezdhetné újra a nevelésed, mert valamit nagyon elszúrt!

Lucernaböde 2010.12.04. 15:04:58

@orient: Szerintem is gusztustalan. Megdobbento, hogy az emberek erkolcsi erzeke, jozan eszenyi hova lett amikor vedelmukbe veszik ezt az akciot azzal ervelve, hogy a lenyeg az eredmenye a dolognak...

abandi 2010.12.04. 15:05:31

@Idős Asszony (újra aktív):
Maga csak etesse a macskáit, a szelektált hullagyűjtési csontváz-szekrényeiből!
Mit motyog bele a szocion-liberál jószolgálati tevékenységbe?!
Előbb-utóbb kii lesz utasítva lipóciábül! ...meg izrajélből is!
Hát hiányzik az magának...és a kisz-családjának...?

Darth_Vader 2010.12.04. 15:07:02

liptai egy nimfomán panel proli

guma 2010.12.04. 15:10:25

@Lucernaböde: nálam az egész 20 év játszik! Nincs felmentés sehova, senkinek akik politika mentén nem az országot építették, tették gazdaggá, hanem magukat ...

Lucernaböde 2010.12.04. 15:11:23

@Horizont: Nem szurt el semmit, de ha gondolod privatban mutatkozzunk be egymasnak , beszelgessunk es majd rajossz. Van olyan hatar, amit nem tudok, de nem is akarok uriember modjara toleralni. Az MSZP szimoatizansai nalam mar regen atleptek ezt a hatart. Akarmilyen csunyan fogalmazok, egy atlag bekes, humanista, orsozo MSZPs szimpatizanstol meg mindig fenyevnyivel elzok meg embersegben, tehetsegben, muveltsegben, tajekozottsagban, edukaltsagi szintben, nyelvtudasban, tapasztalatban. Egszeruen nem erdekel az atlag orsosozo velemenye ilyen 8 ev utan.

Lucernaböde 2010.12.04. 15:16:56

@guma: Nem, nem !! Tipikus balos hazugsagokbol es felrevezeto erv. Egy fontos adat csak neked: 2002ben a a GDP aranyos eladosodottsag 53% volt, 2006ban mar 70% majd mara mar 80%. 8 eve alatt annyit rontottak az orszag helyzeten - ebbol 2007-ig kifejezetten konjunkturaban ami onmagaban elkepeszto rombolast jelent - hogy te azt egyszeruen nem tudod elkepzelni.

Lucernaböde 2010.12.04. 15:18:48

Bocs a hibakert de most egy ipad-on irom a szoveget es nem szoktam meg hozza teljesen...

Horizont 2010.12.04. 15:22:26

@Lucernaböde: Ha jól látom külföldről írsz!Ha úriember lennél akkor minden határ esetében úriemberként tolerálnál!!!!! De lássuk be nem vagy az! Ha valakinek írsz egy kommentet akkor neki címezd légy szíves, mert akkor azt hisszük a poszt írójának írsz ilyen ocsmányul.14:52. Meg így értelmetlen is.Csak fröcsögés lesz belőle.Orsózol itt ész nélkül.Ezt a poszt nem erről szól, nem is az elmúlt 8 évről.Feleslegesen nyomatod a hülyeséget.

marhaszív 2010.12.04. 15:23:53

liptainak miért olyan kurva görbék a lábai??? (én tudok egy patkolókovácsot, aki szinte ingyen kiegyenesítené neki.)

Lucernaböde 2010.12.04. 15:26:40

@Horizont: Ember, nem en orsozok, hanem csak ideztem azokat akik orsoznak. Elemi szemantika...

Lucernaböde 2010.12.04. 15:29:09

@Horizont: Mellesleg aki szerint hulyeseg az amit az allamadossagrol irtam, az hulye.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.04. 15:32:51

"Nem azt mondja, hogy "Ennyit és ennyit adtam a kislány gyógyulására én, ennyit pedig ez és ez a műsorvezető kollégám, így meglett a hiányó összeg", hanem a Nézőket kéri, hogy segítsenek."

Nem elolvasva a 100+ kommentet: Nem mintha tisztem lenne megvédeni Claudiát, de a felajánlott ruha nem konfekció, amit bárki megkap 5-10000 Ft-ért a TESCO-ban, hanem egy divattervező által készített egyedi darab, tehát nem lehet azt mondani, hogy semmit nem adott. Ismert emberek cuccainak licitálásra felajánlása teljesen megszokott és elfogadott dolog, mint ahogy az is, újságok, tévék ingyenreklámmal segítenek. A TV2 pedig a legnézettebb műsorában biztosított százezreket érő reklámperceket, szóval ők is hozzájárultak, természetben (Ha minden ilyen esetben ők fizetnének, amiről tudosítanak, hamar tönkremennének, azt hiszem). És gondolom azt is írta már más, hogy már a műsor alatt meglett a milla, mert Fridi egyik névtelenségbe burkolózó barátja (akinek gondolom Liptai fizetése csak zsebpénzkategória) felajánlotta az összeget.

Szóval úgy gondolom, hogy ebbe a gesztusba belekötni, hát, elég rosszindulatú dolog. Ha a Claudia és a TV2 szart volna az esetre, és még ennyit se tesz meg, nem is tudnál róla, hogy van ez a szegény gyerek.

guma 2010.12.04. 15:33:09

@Lucernaböde: ha kicsit több és részletesebb adatottal rendelkeznél akkor még beszélgethetnénk is.
Így értelmetlen...
El tudom képzelni. Itt élek, és unom, hogy ki akarja mosni mindig valaki a hátsójukat.. Én nem fogom!

Horizont 2010.12.04. 15:33:38

@Lucernaböde:
Írjál érthető komnmentet!
Csak a faszkalapozásból, meg a büdös bunkózásból nehéz rájönni kinek írtad!
Te, te úriember:(

Ewok 2010.12.04. 15:35:29

Ezeket a celebeknek kikiálltott szánalmas média élősködöket legszívesebben jól valagba rúgnám.l Náluk ocsmányabb emberfajta még nem termett sehol.
A legtöbb tehetségtelen senki, mint pl. Hajdú Péter. Ez a Liptai nevezetű kis dagadék meg költse patikára a fizetését.

rezfaszubagoly (törölt) 2010.12.04. 15:38:03

Elhitetik az emberekkel, hogy az adóik, járulékaik megfizetése után még kötelességük beteg gyerekeken és iszapkárosultakon segíteni.
Ha lenne egy működő gazdaságunk, akkor ilyen kérdések nem merülnének fel, mert mindenki a saját dolgával foglalkozna, termelne, a politikusok nem nyúlnák le a pénzeket, a köztisztviselőknek, rendőröknek, APEH-eseknek nem fizetnének hatalmas bónuszokat, amikor szarban van az ország.
Akinek van az adjon, de akinek van pénze és adakozás helyett még másokat baszogat, hogy adjanak, az dugja fel a milliós fizetését a picsájába.

simicsek-nemecsek 2010.12.04. 15:42:14

Én a negyedik x-et taposom és azt kell, hogy mondjam, Latyka egy jó nő....a mostani beszólása megérne egy-két földhözvágást, de engem mindig felpörget a kegyetlen megjelenése, mindig bedob valami pluszt...persze magánemberként meg lehet, hogy pont az ellenkezője..mindenesetre "nyomják" rendesen én meg csillogtatom szemeim, főleg a lábain..

abandi 2010.12.04. 15:44:33

@Horizont:
Bazmeg ne gyerekeskedj már!
Minden genetikailag sérült gyermek szülője forduljon a magyarnak nevezett politikai-gazdasági "elithez" közvetlenül! Majd a vastagbőr lehozza a választ...
Egyébként:
A táltossá előlépett Papp Lajos megmondta a frankót:
Felesleges pénzkibaszással csak a saját sorsunkat nehezítjük tovább!
Tetszik, nem tetszik ez van!
Te még a született gyengeelméjűek repülővezetési jogáért is kiállnál?
Ne idegesíts....

Asidotus 2010.12.04. 15:46:10

Ahogy nézegetem, megoszlanak a kommentek. Én is azokhoz csatlakozom, akik szerint nem Liptai Klaudiának kéne a saját pénzéből megoldani az emberek gondjait. Ugyanis arra ott a mindannyiunk (még a Klaudiáé is) adója, és erre lenne az állam, hogy abból a pénzből megoldja.
Az, hogy a TV2 milliókat fizet, az többek között az olyanok miatt van, mint eme poszt szerzője, aki nézi, aki beszél róla (mármint a műsorról). Én nem nézem ,nem veszek róla tudomást, nem az én pénzem.
Szerintem egy csúnyán demagóg, irigy, és buta poszt ez. Most mondjam az, hogy süt belőle a női rosszindulat?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 15:47:59

@Fedor:

Szerinted Claudia veszi a ruhákat, amikben dolgozik?

Melee 2010.12.04. 15:48:05

Laspalmas: Szerinted ez Klaudia saját ötlete volt??
Ha válaszod igen, a faék hozzád képest szerkezet, ha válaszod nem, akkor meg minek írsz ilyen ömlengéseket?

Horizont 2010.12.04. 15:50:01

@abandi:
Valamit benéztél, én a témához hozzá se szóltam!Lucernabödének hívtam fel a figyelmét, hogy akinek címezi a komentjét írja oda, a faszkalapozás helyett. Elárulnád számodra mi volt ebben olyan mérhetetlenül gyerekes és idegesítő???

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.04. 15:50:48

@laspalmas: Az, hogy miképp jut hozzá, lényegtelen. Az övé, és értékes. Ha én ajándékba kapok valamit, és azt ajánlom fel segytségként, akkor annak csökken az értéke?

hoplita 2010.12.04. 15:51:47

@ninimimi:

".......Egyébként a TV2 tegnap esti Megasztár-ja a magyar televíziózás történetének csúcspontja volt........"

Nem hiába mongyák, hogy a csúcson kell abbahagyni.....én is bírtam vagy 2 percet belőle....és abba kellett hagynom.:)

belga6 2010.12.04. 15:58:02

Ki a tököm hajlandó megvenni Liptai ruháját?? Ilyen egy faszságot. Azt hiszi, hogy ő a Madonna?? És igen, ez a tehén is, meg a TV2 is menjen a picsába. Egyébként meg ez van fent a belinkelt oldalon:

Tisztelt TV2!
A külföldi máj transzplantáció minden költségét az OEP finanszírozza, beleértve az utazás költségeit is(repülőjegy két szülő részére oda-viszza). A kint tartózkodás költségeit( Ronald Mcdonald ház napi 15 euró/szoba) egy alapítvány támogatja minden esetben „egy szív a gyermekekért alapítvány” csak kérni kell. A beteg gyermek szülei teljes anyagi biztonságban vészelhetik át ezt a nehéz időszakot.
Kérdésem : Miért van szükség a gyűjtésre? Az összegyűjtött pénz felhasználását ellenőrzi a TV2?

A FRIZBI válasza az üzenetére: Köszönjük szépen az információt, azonnal utánanézünk!

Üdv,

Frizbi

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 16:00:56

@HellsAngel:

1, Örülök, hogy ezek szerint egyetértünk.
2, Nem muszáj adakoznia (miért lenne?), de ha ő nem ad, másoktól se tarháljon. Persze ez se tilos, csak gusztustalan :)

hoplita 2010.12.04. 16:01:23

@Fedor:
Lehet, hogy értékes volt, mielőtt az az ordas ribanc bele nem fingott...de mosmán, így..?????

jani888 2010.12.04. 16:02:01

Ha csak egy kicsit is becsülné magát,nem vállalta volna,hogy az arcát (pofáját?) adja ehhez a pitiáner,nyamvadt ,kisstílű felhíváshoz..A TV 2 és Liptai :a zsák és a foltja.Nekünk még a ripacsoknak is a legalja jut.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 16:03:19

@Nűnű:

Hát abból, amennyit én nézem őket, ugyan nem gazdagszanak meg. :)
Bár attól, hogy nem nézzük, sajnos még létezik...
Liptain meg mit lehetne irigyelni, de őszintén?

abandi 2010.12.04. 16:06:14

@Horizont:
Na, jó nem akartalak megbántani ovónéni..!
Olyan vagy, mint a falnak rohanó vonaton az éltes, túlsúlyos jegyszedőnő:
- Felhívom kedves utasaink figyelmét, hogy a kulturált viselkedési formát mindenkörülményekközötttarcsákbe!

babanyúl01 2010.12.04. 16:08:33

Üdv,senki se értsen férre,borzasztóan sajnálom ezt a szegény kisgyereket,de kérdezem én,ha mindenki felelőssége teljes tudatában MAKK EGÉSZSÉGESEN vállalna gyereket,nem hirtelen felindulásból és skszor az anyagiak miatt sajnos, akkor nem lenne szükség Liptai levetett göncének árverezésére sem.

AnnaKarenina 2010.12.04. 16:12:40

Na ugye, hogy azért más a helyzet. Mert az 1 millióval nem a kisgyerek életét mentik meg, holott a műsor ezt így állította be.
Nekem személy szerint elegem van ebből a beteg gyerek-bizniszt, mert a legtöbbször kiderül, hogy arra nincs is szükség, mert a magyar egészségügy tud rá megoldást, vagy finanszírozza, vagy teljesen irreális, mert gyógyíthatatlan és már véglegesen károsodott beteg ideig-óráig való életben tartását szolgálja.
Ugyanilyen az állatvédő-biznisz is. De ha Magyarországon egy talált állatot akarsz elhelyezni állatmenhelyen, akkor sehol nincs hely.

ucsacsu 2010.12.04. 16:13:38

@laspalmas:
Megérdemled ha ezt a szart nézed,aki ezt nézi az más különlegesen nagy "aljasságokra" is képes,mint például megnézi a retek tv-n a dominát.

Horizont 2010.12.04. 16:16:40

@abandi: Na már ne is haragudj de (ebben legalább) nekem igazam van. Szörnyű ez a sok szutyok és mocsok amit egyesek kiöklendeznek magukból. Bár többen is szóvá tennék! A való világban is ilyenek? Engedd meg, hogy én ettől szomorú legyek. És ezentúl is szólni fogok vagyis írni:) Nehogy már még én legyek a hibás! Vagy mégis? Már hányinger ez az internet világa amit egyesek anonim megengednek maguknak. És csak sajnálni tudom, hogy neked nem az a felháborító hanem én aki merek szólni. Kösz. Tényleg. Képzeld el, hogy szoktam káromkodni én is hajjaj, de ez nem olyan! Minimális tisztelet sincs a másik ember felé.De tudod mit? Jó faszkalapozást továbbra is!! Bravó!

MNOP 2010.12.04. 16:17:00

ezt én is furcsállottam a műsor alatt.
nagyon jó lett a cikk! hajrá vastagbőr!

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.04. 16:21:40

@Fedor:

Nem vagyok benne biztos, hogy az övé. Inkább a csatornáé.
Igen, más pénzt vagy pénzedbe kerülő dolgot adni, mint olyat, amit te már nem használsz.
És hogy milyen az igazi segítség? Pl. ez:

"A LeasePlan Hungária Zrt. és munkatársai az ügyfelei és partnerei megajándékozására szánt összegből, az Ő nevükben is, a Baptista Szeretetszolgálat Cipősdoboz akcióját támogatja, hogy azoknak a gyermekeknek is jusson ajándék, akik egyébként semmit nem találnának a fa alatt. Partnereiket és kollégáinkat is adományozásra buzdítják.
Mivel a LeasePlan piacvezető a gépjárműparkok lízingjének és kezelésének piacán flottájából egy Volkswagen Transporter gépkocsit a cipősdoboz akció kampányának idejére a Szeretetszolgálat rendelkezésére bocsátott. A cég a Cipősdoboz autó teljes üzemanyagköltségét is átvállalta."
baptistasegely.hu/ciposdoboz/nincs-kategorizalva/2010/11/24/ciposdoboz-auto-a-leaseplan-%E2%80%93tol

abandi 2010.12.04. 16:24:37

Valami nagytudású futtasa már át a költsévetési programot az alábbiak szerint:
Abandi kölke beteg, kéne 10 Mhuf a kórház szerint, hogy...
(Kis őzikeszemű, szőke cukorfalat...)
Bulvárba be, siker, telefon ,áfa , sikerdíj, satöbbi.
Megműtik, de meghal. Mindenki nyert, mert én pld. megtettem mindent.
Életben marad: mindenki nyert, mert boldogan halunk meg mindannyian.
Ki a faszt érdekel egy multikulti-pinajárta gönc ára, még ha pénzt is hoz?
Tisztességes embernek eszébe sem jut ilyesmi! Egyszerűen lenyeli a könnyeit, és eltemet.

babanyúl01 2010.12.04. 16:29:50

Tisztesség?Na az már nem divat!SAJNOS

abandi 2010.12.04. 16:33:29

@Horizont:
Ez nem egy magyar nyelvhelyességi, sem egy emberiességi fórum!
Kérem, ne vegye sértésnek, de szélmalomharcot vív!
Kedves Asszonyom, további sok sikert kívánok Őnnek és a billentyűzetének...

fidesz = házmesterek pártja 2010.12.04. 16:34:48

Hová lett, amit írtam? Ciki volt a kedves szerzőnek?

fidesz = házmesterek pártja 2010.12.04. 16:36:11

@Atomot az indexre!: tökömkivanezzelakibaszottblogmotorral... a hozzászólások fele egyszerűen nem jelent meg, amikor a "látni akarom az összeset"-re kattintottam.

Horizont 2010.12.04. 16:37:12

@abandi:
De humorosak vagyunk! Nem vitázom veled, mert nem egy hajóban evezünk, és elbeszélünk egymás mellett.Nem kell se egy magyar nyelvhelyességi, sem egy emberiességi fórumnak lenni, csak normális embernek lenni. Egyeseknek nehéz azt látom:)

phaszfej2 2010.12.04. 16:43:26

Szerintem jobb lenne ez az írás, ha nem lenne benne felháborodás. Elég annyit írni, hogy hülye volt ez a nő, és te nem így csinálnád. Elvégre senki sem kötelez senkit, hogy mit nézzen. Bántani meg nem bánt vele. Szerintem sokszázezer olyan ember él itthon, akik nem a tévét bámulják, mert van érdekesebb elfoglaltságuk is.

babanyúl01 2010.12.04. 16:43:38

Csatlakozom az előttem szólóhoz,a tisztesség,becsület,adott szó nem nyelvhelyesség kérdése,valakiben vagy megvan vagy nincs.

phaszfej2 2010.12.04. 16:51:49

@babanyúl01: Azért mert valaki, akit éppen kritizálsz, hibát követett el a támadásával, az nem jelenti azt, hogy nincs igaza másban.

Lucernaböde 2010.12.04. 17:00:41

@guma: Nem nagyon ertem, hogy neked mi az ertelmetlen, de mindegy...

babanyúl01 2010.12.04. 17:03:32

@phaszfej2: Ez nem kritizálás volt csupán egy megjegyzés,és nem éreztem támadásnak sem amit írt,de ez most nem is erről szól mint tudjuk.

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.04. 17:08:32

"Hajdú műsorának oldalán lehet licitálni"
megint a ... járnak jól

fuszujka 2010.12.04. 17:09:03

A legdurvább az, hogy Claudia kb. egy esti Megasztárral megkeresi azt az 1 milkát.

trojka 2010.12.04. 17:21:49

Nahát, ez a Liptai, meg a társa, a "pucér" pontosan összeillenek. az egyik gyagyás és Magyarország kurvája, a másik bolond és Hungária félnotása. milyen alsonemut akar elárverezni ez a nö, hiszen nincs is rajta. Csak a budös nu...ja. ez ne gyujtögessen itt semmit, hanem adja oda, amit a pasijaitol összedugott. Nem ertem, hogy egy ilyen rossz életu nö mit keres még most is a TV képernyöjén. "mindenki potolhato"...vagy csak a közszférában?...

vodi 2010.12.04. 17:22:17

én már évek óta csak discoveryt nézek, ott nincs ilyesmi... :D

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.12.04. 17:26:37

Mindig becsaphatsz néhányat, néhányszor becsaphatsz mindenkit, de nem csaphatsz be mindig mindenkit Orbán eltárs meg a forradalmi handabanda!

Behajtó70 2010.12.04. 17:29:17

@Körömcsiga: te meg egy tipikus mindent beszívó buta majom vagy, mert azt hiszed, hogy liptai és hozzá hasonló szar alak adtott valamit.

Tudod, adni valamit, az olyan dolog, ami neked is érezhető, szükséged van rá, de a jóindulat arra visz, hogy inkább odaadd. Hát liptainak az a ruha egy garasába nem került, így aztán azt állítani, hogy ő legalább "adott" valamit, marha nagy tévedés.

E cikk szerzőjének 100%-ig igaza van!

abandi 2010.12.04. 17:35:47

@Horizont:
Nem vitázni kell, drága asszonyom, hanem a jelenben úgy élni, hogy bizony:
A ma még lehet káanyja elcsattan itt-ott és semmi sem történik, sőt...!
Ön egy olyan álláspontot képvisel, mint a fakanállal megkavart biliben a hígfos középpontja:
Hozzám képest mindenki meg van zavarodva!

fokabacsi 2010.12.04. 17:39:56

Az évi kb20 milliós fizetéséből ennyit képes adni akkor nyalja ki! A levetett beleizzadt koszos göncét ! Ilyet a bolhapiacon 200-ért adnak !!
Miből gondolja, hogy annyira "híres" , hogy a rossz ribanc ruhájáért 400 forintnál többet ad normális ember? A Magyar egészségügyben miért nem végzik el a műtétet? Ilyen gazdagok vagyunk?

trojka 2010.12.04. 17:42:11

Liptai, a "fekete özvegy"...meg a pisis bugyi...

fokabacsi 2010.12.04. 17:42:50

@Orbán tüntet ellened az ifjúság, "itt az idő" húzz: Meg te is a kormányellenes agitpropos dumáddal ! Hol voltál, mikor a libsibolsik miatt megszorítás hágta a megszorítást, és elvonás baszta a megszorítást??

fidesz = házmesterek pártja 2010.12.04. 17:43:38

@fuszujka: erre valami konkrét adat, forrás, ilyesmi? Vagy csak köpködsz? :D

@fokabacsi: te ostoba barom! Tőled is megkérdezném: ha valaki jól keres (legyen az a szóbanforgó hölgyemény, Orbán apuka, Spionfióka Zoltán stb.), akkor kutyakötelessége a vagyonát a rászorulók megsegítésére felajánlani? Számold össze (már ha tudsz számolni, amit kétlek), hogy csak ebben az évben hányszor egymillió forintra lett volna szükség!

aszekelyek 2010.12.04. 17:44:05

@is: Értjük. Nem akar elköteleződni a gyerekgyógyászat támogatására a csatorna. Pedig az adomány már nem is 98% adóval terhelt.... inkább egyet sem támogat, nehogy aztán többet kelljen. Világos. Adja össze a magyar....Klaudia legalább a saját adományát betehette volna....persze nyilvánosan. Neki is van gyereke. Két műsorvezetés között , néha......Az még húzná is az adakozókedvet...

fidesz = házmesterek pártja 2010.12.04. 17:44:32

@fokabacsi: jujj... a kis kommunista disznó! Védi a Pártot! :DDDD

aszekelyek 2010.12.04. 17:45:37

@Atomot az indexre!: Ez mindössze egy kitelepített arisztokrácia békebeli mániája volt kérlek. A mai pénzimádók nem gyakorolják.

fokabacsi 2010.12.04. 17:47:39

@Fedor: Ennyire telik neki, az évi 20 milliós fizetéséből????

fokabacsi 2010.12.04. 17:49:56

@Atomot az indexre!: Ha nem ad nem akar normális összeget, akkor a koszos ruhájával ne villogjon.
Érted te barom?

aszekelyek 2010.12.04. 17:52:19

@MNOP: Az a ruha két számmal nagyobb ám! Úgy tessenek licitálni!

István_apóka 2010.12.04. 17:53:06

Hát lassan már tényleg a szegény ember tartja el a gazdagot is ! ( nem csak a hajléktalant )
( Nem utálom a hajléktalanokat, csak hát őket is mi tartjuk el. )
Mert hogy mi mindig adakozunk, mindenféle beleérző képességünkre ható okokból.
Én sajnálom a családot, remélem össze is jön nekik bőven rá a pénz. Egyszerűen csak azt sajnálom, hogy bizony a cégek is simán beszállhatnának a segítségnyújtásba. (Ez szerintem igencsak jó reklám is lenne. Nemhiába a Pamperst vettem a gyereknek és nem valami olcsóbb, de ugyanolyan jó ( hanem jobb ) márkát. )
A másik még a Klaudia vagy Claudia ruhája. Úgy gondolom azért mégis csak jó, hogy valamilyen cél érdekében előállt. Én nem hiszem, hogy az a 2 mondat neki bármilyen lemondással is járt volna és ha már Tilla kiállt a nők mellett, akkor neki is kellett valamit kitalálnia. A ruha szerintem 1 fillérjében sem került és nem hiszem, hogy ez igazi adakozás lenne, de a lehetőség, hogy híres és ezáltal megszerzi a pénzt egy jó cél érdekében, az viszont egy jó dolog. Sajnos nem nagyon csinál nálunk sok ember ilyesmit, pedig bizony semmit sem kéne tennie érte csak a nevével egy cél mellé állnia.
Bízom benne, hogy azért meglesz a pénz és sikeres lesz a műtét !

Horizont 2010.12.04. 17:56:47

@abandi: Ne kóstolgass hé, mert belém törhet a fogad....:)

trojka 2010.12.04. 18:01:27

jo lenne már egyszer-s mindenkorra tisztázni valamit. Azt, hogy egy államban minden flottul menjen, (egészségugy, oktatás, szociális ellátás, stb.) sehol nincs leirva, hogy az adakozásbol és az adofizetök (állampolgárok) pénzéböl kéne megoldani. Ha egy állam a leirtak finanszirozására képtelen, akkor az már elveszitette a jogot arra, hogy diktáljon és követeljen. ugyanis, kicsit furcsa, hogy a keresök sarcolásábol kell mindazokat a feladatokat ellátni, ami a kötelessége. ezt nem azért irom le, mert az adakozásbol megoldohato segitség ellensége lennék. ez viszont egy "szukséges kényszer", ami hosszu távon már nem fog muködni. azok, akik megtehetik, egyre kevesebbet adakoznak, mivel egyre többet követelnek töluk, akik pedig kizsákmányolásuk folytán egyre lejjebb csusznak, már nem fognak tudni adakozni, mert veszélybe fog kerulni saját létfenntartásuk. Ugyhogy, el kéne gondolkodni okosainknak, hogy ha már egy ország vezetését "elvállalták", ha ezek a jotékonykodások megszunnek, mit fognak cselekedni. egyebkent is, ezek a jolkodások csak ideig-oráig tarto foltozások. azt pedig vallom és szerintem igaz, hogy ez a szégyentelen nöszemély nem ad egy fillért sem jotékonyságra, mert ha azt mondta volna, hogy a gázsijábol ajánl fel, oké, de hogy kinek kell az ö levetett gonce, nem tudom. a turiban vett mosott ruha tobbet ér az övénél. "nem a ruha teszi az embert", az ö ruhájában pedig nem ember van, hanem egy senki...(valaki azt irta, hogy van gyereke...hát, sajnálom azt a gyereket...nem személyeskedés).

8

regress 2010.12.04. 18:02:35

gusztustalan, mint a felajánló.

fokabacsi 2010.12.04. 18:05:35

@Atomot az indexre!: Rendben van , hogy nem szereti a Fideszt (én sem), de nagyon kilóg a vörös lóláb .Torkig vagyok vele !

vakvarju 2010.12.04. 18:10:19

Most komolyan kérdezem: van, aki egy levetett, izzadság szagú, használt göncért adna egyetlen forintot is? Egyébként ő is úgy kapta, nem került egy fillérjébe sem. Persze, hogy nagyvonalúan felajánlja.

Ellensúly 2010.12.04. 18:10:55

Nagyon jó írás! Hasonló gondolataim támadtak, amikor - szintén véletlenül - belenéztem az adásba. Ha a műsorvezető nő (?) az aznapi gázsijának 10%-át felajánlaná, valószínűleg nagyot lendítene az ügyön, ahogyan a zombik sms-eiből befolyt pénz egytizede is megkönnyítené a kislány családjának helyzetét.

felka 2010.12.04. 18:11:00

a szülőkkel való riport megjelenés óta könyörgök e-mailban a szerkesztőségnek, hogy adjanak már egy bankszámlaszámot ahol megtehetem pénztárcámhoz mért felajánlásomat.
nem tudom kifacsarni belőlük.

aztán rájöttem: csak licitálni lehet....másképp nem lehet segíteni...le lehet vonni a következtetéseket (burkolt reklám stb..)

mindazonáltal a pénznek nincs szaga, ha a kislány meggyógyul nekem mindegy..

abandi 2010.12.04. 18:13:17

Laszpalmasz!
Te is berittyented az aktuális lószart a tömegbe, "oszt' lássuk mi lesz " felkiáltással röhögsz kétpofára!
Irányod a Mandínerpárt ?!

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.04. 18:45:19

@laspalmas: "Nem vagyok benne biztos, hogy az övé. Inkább a csatornáé."

Lehet, de akkor meg teljes egészében a csatorna akciója, aminek ő az egyik képviselője, ha úgy tetszik szóvívője. És ez teljesen ugyanaz, mint az általad hozott példa. Az a cég se pénzt adott, hanem a maga eszközeivel segített. A Tv2 ugyanezt csinálta, hisz mégegyszer: a legnézettebb műsorából százereket érő perceket szánt erre a célra.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2010.12.04. 18:46:11

Nagyon találó poszt, örülök neki. Nekem is szokták csípni a szemem a szerencsétlenekhez kilátogató tévések, akik részvétteljesen pofáznak, segítséget kérnek, én pedig tudni szeretném, hogy a riporter gazdája mennyit tett be a bögrébe, felajánlásilag. A híradókban az asztalnál feszítő két haszontalan bohóc havi keresete az én éves keresetem közelében mozog, és még nem hallottam olyat, amit a poszt hiányol. Jó észrevétel.

fuszujka 2010.12.04. 18:52:40

@Atomot az indexre!: sajnos Liptai Claudiával nem vagyok annyira jó viszonyban, hogy megmutassa nekem az adóbevallását, csak következtettem, hogy ha egy mezei rádiós hírolvasó ismerősöm kézhez kap havi majd' 800ezret, akkor egy főműsoridőben leadott élő adás műsorvezetője biztos nem bagóért mosolyog a kamerába. Voltak olyan híresztelések, hogy a zsűri kap 1milla körül fejenként per adás; jó, elnézést kérek, lehet, hogy Claudia csak 5-700ezer körül kaphat.
Egyébként köpködni nem szoktam.

Viner Spicli 2010.12.04. 19:00:42

@laspalmas: természetesen az én hozzászólásomat már törölték a szarháziak...

fokabacsi 2010.12.04. 19:20:15

Meglátszik, hogy Ő nem a fenekével kereste !
hunhir.hu/index.php?pid=hirek&id=35675

Lucernaböde 2010.12.04. 19:51:23

@Orbán tüntet ellened az ifjúság, "itt az idő" húzz: Na te vagy az a budos bunko, amit nem maskepp nevezni csak igy: budos bunko.

Lucernaböde 2010.12.04. 19:52:38

@Schindler Pistája: Egyetertek... Undorito mocskos banda.pfuj.

Melee 2010.12.04. 20:04:28

@laspalmas: Valószínűleg egy ekkora médium úgy köti a szerződéseket, hogy az alkalmazott bármire nemet mondhat, amit nem akar megcsinálni. Így gondolod?
Persze lehet a válaszod, hogy minek megy oda dolgozni, de kérdem én, te soha semmikor nem kötöttél kompromisszumot a munkahelyeden? Tény, hogy van a celebeknek az a szintje, amely bármit megtesz azért, hogy egy szennylapba bekerüljön, de úgy gondolom egyetértünk abban, hogy Klaudia ezen akciója nem amiatt volt.

Parajpuding 2010.12.04. 20:05:42

Ez aztán a ritka "nagylelkű" felajánlás. Ingyen repi ruhát felajánlani árverésre? Bakker. Igazi celebes gigaparasztság. Még véletlenül sem jutna eszébe a kucunak, hogy 3 pár cipő árát ajánlja fel zsebből.

Jamesboci 2010.12.04. 20:18:26

@Lucernaböde: aztat se tudják, mi az a l.böde az eltásak..

Jamesboci 2010.12.04. 20:20:00

@Schindler Pistája: Pityu, ne bántsd őket,nekik kőtáblával köllött a fejükbe verni azt, amit noormális ember születésekor tud..

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.04. 20:34:56

@Fedor: mindannyian tudjuk miért nem pénzt ajánlott fel: ez így olcsóbb, valamint nagyobb a reklámértéke, hiszen többször lehet felhozni a médiákokba vagy mikbe.
tehát a költséghatékony marketing volt a cél, az hogy közben segítenek is, az ő szemszögükből csak egy apró mellékzönge, talán nem is kívánatos.
na és akkor azt még nem is pedzegettük, h az ilyen gyűjtéseken befolyt pénzek jelentős része el szokott tűnni, fel szokott használódni.

Énbagoly 2010.12.04. 20:44:27

Hihi, így jár, aki olyat néz, amit nem kéne. :)

De különben, ha az összes médiaszereplő adakozna minden nemes célra, azért ők is úgy járnának, hogy nekik sem maradna a pénzükből. Fektessék a pénzüket maguk, meg a gyerekeik jövőjébe. És adjanak titokban, ha akarnak. Ne csinnadrattával.

ork1234 2010.12.04. 21:15:39

@Johnnyboy: el vagy tévedve, egy-egy embertől is mehet simán 50 rongy egy este SMS-re, nem hogy összesen. Biztosra tudom, nem gondolom.

Johnnyboy 2010.12.04. 21:33:26

@ork1234: Ne idegelj! Egy-egy embertől 50 rongy? Akkor én valamit nagyon rosszul csinálok, nem nagyon lehetek sikeres ember, mert a fizumból nekem 5 ezrem nem lenne erre, nem hogy 50.
Sajnos 40 csak a fűtés, 50-et meg kajára költök egy hónapban, úgyhogy éppen csak kifizetem a számlákat, és tengődök hónapról-hónapra.
De hát akinek van, az küldje, biztos csak én vagyok csóró, átlagos fizetésből élő ebben az országban.
Persze arra nem tértél ki, hogy ha csak 1 embertől 50 jön, akkor hányan szavazhatnak? Lehet, hogy csak ketten? :)))

Fotelrocker2 · http://budapest.blog.hu 2010.12.04. 21:37:17

Miért nem moderálsz, Vastagbőr? Akkora taplóságok mennek itt oda-vissza. Ahogy átfutottam, én helyből kb. 20 kommentet úgy törölnék, mint a huzat.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2010.12.04. 21:39:43

Ez valahol annyira tipikus. A TV társaságnak ennyit se kellene csinálnia. Persze, kispályás dolog, de nem köteles még ennyire sem. Itt mindenki olyan marha jól be tudja osztani más emberek pénzét, hogy az valami hihetetlen.

danesdzsu2 2010.12.04. 21:44:53

@Péter Anna: Igen, tavaly nagyon a tökükre léptek a tévéknek, az addig feketén történő kifizetések miatt. Volt is nagy létszámcsökkentés, meg azóta fordul elő "olvasónk által készített" felvétel is hírműsorokban....:D

2010.12.04. 23:06:59

Annak, ha ad egy gurigát, nincs nagy reklámértéke. Ha viszont elmondja naponta kétszer, hogy ő gyűjt a szegény beteg gyereknek, akkor fürdödhet hetekig a jóságos néni szerepében.

DJ Etus 2010.12.04. 23:12:20

Gratulálok a szerzőnek, tömören és lényegre törően megfogalmazta az én véleményem is.

Kartal (rezervált) 2010.12.04. 23:21:54

@Horizont: Nyugi Horizont! Itt jóformán mindenki mellett elbeszélsz, nem divat manapság amit képviselsz. Nem trendi. De ha kicsit megnyugtat, nem vagy egyedül. Én azért nem vagyok jelent egy ideje, mert elegem lett, hányok az egésztől. A cikket elolvasom, aztán lapozok... de azért belenézek néha a hsz-ekbe is, és az ismerősöket csak elolvasom :)
Kitartás, jobb nem lesz, még nem értük el a gödör alját. Utána meg...

Kartal (rezervált) 2010.12.04. 23:24:08

@Johnnyboy: Te sem vagy egyedül ezzel. Örülök, hogy havonta valahogy ki tudunk jönni a fiziből, nemhogy még jótékonykodjak, pedig adnék én szívesen... ha lenne miből... vagy ha nekem is adna valaki, hogy jótékonykodjak.

ork1234 2010.12.04. 23:51:31

@Johnnyboy:
A nyeremények miatt küldik azt a sok SMS-t. Ki van ez találva, szavazni, kb senki se szavazna, ha nem lehetne nyerni, ha csak nem rokon, vagy családtag. Magam sem hittem volna, ha nem a saját szememmel látom. De mit várjunk, ha már a közszolgálati MTV Este műsorába is lehet SMS-t küldeni. Egyébként egy ember is tud több tízezer Ft-ért SMS-t küldeni egy ilyen műsorba egy este, igaz, az 50 rugó tényleg elég sok, de nem lehetetlen.

szanalmas 2010.12.04. 23:53:57

Most mit fáj nektek, hogy adakozik a magyar?! Önként teszi és dalolva.

"Magyar Kármentő Alap
A magyar kormány a vörösiszap tragédia áldozatainak javára, a helyreállításra adományt gyűjt."

Én úgy emlékszen, azt mondta a kormány, hogy kifizettet minden költséget a MAL-lal, ehhez képest még az iskolásoknak is adakozni kellett, nem beszélve arról, hogy akkor minek a Kármentő Alapba adomány?
(Ja, költői a kérdés...)
Egyébként szerintem annyi pénz összejöhetett már az adományokból, hogy az összes érintett falut fel lehetne építeni minimum kétszer (tipp).

Inkább arról írjatok posztot, hogy a szegény áramszolgáltatók, akik extra profitot termelnek, miért nem tudják a rendszerüket úgy megépíteni, hogy ne minden széllökéskor és első hókor ezrek maradjanak áram nélkül! És pláne jópofa, hogy ugyanezek az extra profitot termelő áramszolgáltatók a mi adónkból fenntartott katasztrófavédelem eszközeit és erőforrásait használják ilyenkor...

Klaudia egyre csinosabb! Sunáznám!

ave 2010.12.05. 00:10:08

En sem hittem el, amikor hallottam.
Ha valami 45millios mutet lenne, oke, arra mehet a "gyujtsunk kozosen".
De 1millio? Ezt csuklobol kell fizetni, ha akar vele foglalkozni okelme.

Ennel csak az volt pitianerebb, hogy az SMS osszegekbol egy reszt utalnak a vorosiszaposaknak.

Tita nick 2010.12.05. 00:34:05

Leszarom Claudiát, leszarom a könnyeit, amelyek (rekord gyorsasággal elmúltak,mert csak akkor jö a pénz, ha "dolgozik"). Undormány alja a többi celebbel együtt. Leszarom azt is, aki nézi.

belzebubó 2010.12.05. 05:18:21

@Péter Anna: A TB fizeti ki a műtétet! Hallgasd meg mint mond a csaj: először azt mondja "a műtét" majd javit "illetve a kintatózkodás költsége 1 millió forint". Hogy gondolhatja egy tájékozott ember, -eddig annak gondoltalak- hogy Németországban egy májátültetés 1 millióból kijön amikor Mo-on is ennek a többszörösét kapja a kórház a TB-től konkrétan a Transzplantációs Kilinika ahol ilyeneket csinálnak csak felnőtteknek!
Ezt a kislányt Németországban műtik úgy ahogy a tüdőátültetéseket a magyaroknak kizárólag Bécsben csinálják a klinikán, de azt is a magyar TB fizeti, azaz akik adóznak, járulékot fizetnek. Ez csak a kinti tartózkodásra kell a hozzátartozóknak.

trans.sote.hu/trans1.html
"A magyar betegeket Bécsben transzplantálják, melynek forrását az OEP biztosítja. A beavatkozás rendkívül drága, átlagosan 30 millió Ft /eset. "

Miért ne adhatná oda a műsorvezető csaj? Fábry adakozott az árvizkárosultaknak fél millát, az iszapkásrosultaknak szintén, adakozott az önkormányzatnak óvodafelújitásra, miközben kölke sincs és a szabadstrandot is az ő adományaiból csinálták a köznek, de még annyi mindenre adakozott ennél az 1 millánál sokkal többet mindenféle cirkusz és felhajtás nélkül, kussban, elegánsan ahogy kell.

Bezmag 2010.12.05. 05:44:32

Egy kérdés, 2009-ben mennyi bevétele volt?

Ugyanis, rám sem jön már fel az érettségi öltönyöm, 2008 régen volt. ű

Szóval, Ezévi bevételekről is van talán infód, vagy csak egy szokásos fos blog?

váév építők (törölt) 2010.12.05. 07:28:19

féreg claudia és egyéb celebek.

woodo1 2010.12.05. 07:41:53

Ez az idióta Fiona példát vehetne Erdei Zsoltról,aki felajánlott 1 millió forintot a vörösiszapkárosultaknak....

Büdös ribanc....

Horizont 2010.12.05. 08:36:41

@Kartal (fekete mellényben):
Köszönöm amit írtál, jó érzés, hogy vannak mások is! Ez rettenetes.Vagy még annál is rosszabb.Elkeserítő! Néha (sőt egyre többször) örülök, hogy már nem vagyok fiatal és nem ebben az emberileg kitekeredett ocsmány világban kell sokat élnem még:) A nagy baj itt az ami amúgy jó is lehetne. A Vastagbőr népszerűsége. És az Index szelektált válogatása. Ha Index címlap akkor jönnek, mint egy horror filmben amikor bújnak elő a földből a zombik. Próbálkozom egy kicsit, de minek. Nem vagyok trendi:) Ha ez a tömény emberi takony a trendi, csak sajnálkozni tudok.Egy biztos én a magam részéről nem tettem ehhez semmit, hogy ide jutottunk. De akkor ki vagy mi? És visszafordítható-e? És mi lesz azokkal akik "normálisak"? Millió kérdés tolul az agyamba kora reggel:)
Inkább megyek és főzök egy jót:DDDD

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.05. 08:44:09

@belga6:

Valami kurva nagy keverés van itt....
Most már utánanéztek a bekommentelt infóknak, és javították a hozászólásukat:

"Tisztelt TV2!
A külföldi máj transzplantáció minden költségét az OEP finanszírozza, beleértve az utazás költségeit is(repülőjegy két szülő részére oda-viszza). A kint tartózkodás költségeit( Ronald Mcdonald ház napi 15 euró/szoba) egy alapítvány támogatja minden esetben „egy szív a gyermekekért alapítvány” csak kérni kell. A beteg gyermek szülei teljes anyagi biztonságban vészelhetik át ezt a nehéz időszakot.
Kérdésem : Miért van szükség a gyűjtésre? Az összegyűjtött pénz felhasználását ellenőrzi a TV2?

A FRIZBI válasza az üzenetére: Kedves Érintett!

A felhívás így szólt:

"Dorka hathónapos és az életét csak egy új máj mentheti meg! A kisbaba donora édesanyja lehet, a műtétet pedig egy németországi klinikán, Essenben tudják elvégezni. Dorka szülei az elmúlt hónapokban felélték minden tartalékukat, nem tudják fedezni az utazás költségeit, és a kint tartózkodás feltételeit. Az életmentő műtétet ugyanis hosszú hetekig tartó gyógykezelés követi."

Az OEP valóban finanszírozza az operációt, és valóban az Alapítványtól kérhető a napi 15 Euro. A 3 hónapos rehabilitáció költségét nem tudja finanszírozni a család. Ez körülbelül 1 millió forint. Természetesen így az Alapítványtól nem igénylik a szállás költségét, így ezt az összeget más család kaphatja meg.

Üdvözlettel,

Frizbi"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.05. 08:47:44

@felka:

csöppet mintha agresszívak is lennének:

"Tisztelt Frizbi, Liptai Claudia.

Mielött licitálnék, pár kérdés.
- A külföldi gyógykezelést (ha már itthon állítólag nem tudják) indokolt esetben az OEP teljes egészében támogatja. Ezt az utat próbálták?
- Személyesen Önök (Hajdú Péter, Liptai Claudia, TV2 stb) egy levetett ruhán kívül mekkora pénzösszeggel támogatják a dolgot?
- Nem visszás, hogy 1 millió forintot kérnek miközben 1 adásnál jóval több a bevételük ennél? Azaz nem éri meg PR szempontból azt mondani (én HP, LC vagy TV2 és más celeb stb) felajánlom ezt az 1 millió forintot? Vagy legalább 100.000 forintot?

Elnézést az alkalmatlankodásért, csak kétségeim vannak az etikusságukkal kapcsolatban.
Kérdéseimet névvel, email címmel vállalom.

A FRIZBI válasza az üzenetére: Kedves Gábor!

Liptai Claudia, Hajdú Péter, a TV2 és a Frizbi Prudukció is számos esetben jótékonykodott, gyűjtött, és adokozott az esztendőben. Ez a mostani kezdeményezés arról szól, hogy egy beteg kislány mielőbbi életmentő transzplantációs operációjához összegyűjtsünk 1 millió forintot.

Sajnos mi nem tudunk mindenkinek segíteni, ezért kértük honfitársain segítségét.

Ahelyett, hogy kritizál, miért nem segít? Ezzel a hozzászólásával nem segített Dorkának, ettől a hozzászólástól Dorka nem marad életben!

Üdvözlettel,

Frizbi"

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.05. 08:49:44

@Fedor:

A benzin bizony pénzbe kerül, nem is kevésbe.
(+ az autó amortizálódása is, csak az nem olyan látványos)

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.05. 08:53:22

@Melee:

Szerinted az is benne van a munkaszerződésében, hogy ő nem rakhat a kalapba egy vasat sem?

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.05. 08:59:16

@Horizont:

"Ha Index címlap akkor jönnek, mint egy horror filmben amikor bújnak elő a földből a zombik."

xDDD

Azért ne csüggedj. Egyik kedvenc idézetem szerint "örökké nem eshet" :)

Beosztott 2010.12.05. 09:24:45

@laspalmas:
Nem is kell 2 szülőt finanszírozni, mivel az egyik maga a donor, aki nélkül nincs műtét.
Ha egy alapítvány kérésre megfinanszírozz bizonyos költségeket, akkor azt igénybe kell venni. Az alapítvány erre megfelelő forrásokkal rendelkezik, annak felhasználását ellenőrzi. Ez a feladata, ezért létezik.
...lehet, hogy ez a gond?

Beosztott 2010.12.05. 09:33:20

@Kartal (fekete mellényben):
Mire elérjük a gödör alját, beledöglünk. Erkülcsi, fizikai és anyagi értelemben egyaránt. Nem is biztos, hogy jelenleg létezünk. Teljesen leírták az országot és a nemzetet külföldön.

kvadrillio 2010.12.05. 10:29:14

licitáljanak rá a rokonyai !

fokabacsi 2010.12.05. 10:54:36

Nem Claudia, hanem KLAUDIA ! MAGYARORSZÁGON VAGYUNK ! Ennyit illene tudni! Orrba szájba claudiát írtok ?! Egyébként az egészre kár szót vesztegetni !

fokabacsi 2010.12.05. 10:58:15

@laspalmas: "Ezzel a hozzászólásával nem segített Dorkának, ettől a hozzászólástól Dorka nem marad életben!"
Vajon a TV" 26,5 milliárdos költségvetéséből nem futotta volna?? Ha már ennyire érzékenyek ?
Egy levetett ócskapiaci ruhára telik?

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.05. 11:54:02

@Körömcsiga: így volt ez mindig :) laspalmas megtestesítője a tipikus vb-kommentelőnek. kisstílű, rosszindulatú,végtelenül irigy és szemforgató ember.
abba a tévhitbe ringatják magukat, h ők valami magasabb erkölcsű emberek :)

hoplita 2010.12.05. 12:06:42

@.Pierre Bezuhov.:
Huhú....:))

Mer' te ám nem egy tipikus liberális faszfej vagy, amelyik azér' csak idejár zsebhokizni, hanem egy nagyon nagyvonalú, toleráns, végtelenül nagylelkű és szilárd, kikezdhetetlen erkölcsi tartással rendelkező übermencs, mi...?

Elmész te a picsába, seggfej.:DDD

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.05. 12:19:22

A költői kérdés, hátha egy bennfentes tudja a válasz?

Egy Megasztár alatt az 1 millió forint hányszorosát keresi a TV2 az sms-ekbeől?

(mellesleg, ki az a hülye, aki ad 200 forintot egy ker.tévének és szavaz sms-ben?!)

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.05. 12:22:19

@.Pierre Bezuhov.:

Eztakurva!
Egy Szent és Bölcs ember pötyöghette be ezt a kommentet ...

Te vagy a legundorítóbb kommentelőfajta, remélem nagyon büszke vagy magadra

Beosztott 2010.12.05. 12:35:01

@zero:
...hogy mennyit keres, nem tudom.
Azok fizethetnek az sms-ért, akik annyira hülyék, hogy szórakozás gyanánt áhitattal nézik a ker. tv-k kultúrszemetét. Sajnálom ezt az országot, mert annyira üres a polgárainak élete, hogy már ez a sok mocsok is kielégíti az igényeiket.
Betiltanám mindet.

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.05. 13:07:13

@zero: smír? mert úgy mondom el a véleményem- a törzskommentelőktől eltérően - hogy közben nem utalok x.y származására, arra hogy esetleg megdögölhetne vagy hogy kitakarodhatna az országból.
ez neked lehet szokatlan és irritáló.

fokabacsi 2010.12.05. 13:11:02

@.Pierre Bezuhov.: Nagy a fejed veréb, mondta a bagoly! Más szemében a szálkát, a magáéban a gerendát sem !

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.05. 13:11:44

@zero: @Beosztott: Például a munkatársam szavazott volna annak idején az Oláh Ibolyára,ha tellett volna a fizetéséből.Nem azért mert hülyegyerek,hanem mert tehetségesebbnek tartotta a másik versenyzőnél.

fokabacsi 2010.12.05. 13:13:15

@.Pierre Bezuhov.: "nem utalok x.y származására, arra hogy esetleg megdögölhetne vagy hogy kitakarodhatna az országból."
Bántja valaki a svábokat?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2010.12.05. 13:16:50

Amúgy fassetuggya!Ha ezzel tudnak segíteni,akkor nem olyan vészes.Csak aztán nehogy az legyen,hogy ha a C/Klaudia lánya megbetegszik akkor is tőlünk várjanak segítséget.
Nem sajnálom a gyerektől,de az anyja biztos elég jól keres.

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.12.05. 14:16:43

Na, ez az igazi vastagbőr! komolyan, a média néha(?) rosszabb a politikánál.

Amúgy meg látni az üzletet benne: ha árverés, és tudják, hogy 1 millió a szint, akkor valószínűleg tovább fog lendülni az összeg - és a maradékot szépen zsebre fogják vágni.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.05. 14:16:44

@.Pierre Bezuhov.:

Szerintem meg te irigyelsz minket, hogy nekünk van saját véleményünk, nem csak úszunk az árral, mint a döglött halak.
Annyiban meg mindenképp különb vagyok nálad, hogy én egyszer sem szavaztam az SZDSZ-re. De még csak eszembe se jutott. xD

bulvármédiás => · http://kepviselo.blog.hu 2010.12.05. 14:21:48

UI1: ez a Facebook akció nem akkora hülyeség, bár ellenkező oldalról közelíti meg a kérdést, bár nekik 1 milla kicsengetése elméletben* nem okoz gondot.
* gyakorlatban viszont az EKKORA világsztárok levegőt se vehetnek a menedzsment beleegyezése nélkül...

UI2: Mondjuk az "Ennyit adtam." szövegnek is van egy hátulütője: ha kiderül, hogy egy híres és gazdag ember valaki(ke)t megsegített, akkor utána százával-ezrével jönnek a kunyeráló "Nekem is adj, mert..." meg "Miért nem engem/a mi szervezetünket?!" kérések.

Beosztott 2010.12.05. 14:51:28

@Tigeri:
...hát, nem is tudom. Ha O. I. tehetséges volt, akkor most hol van? Hova lett a tehetsége? Tudod, szerintem a média felépíti azt a személyt, akit a forgatókönyv szerint ki kell hozni nyertesnek. Itt a tehetség nem számít. Más érdekek mentén mozognak a dolgok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.12.05. 15:00:39

Tegnap este belenéztem a Megasztárba, gondoltam már csak négyen vannak, ők már biztos tudnak énekelni, Eszenyi aktuális maskaráján meg legalább röhöghetek egy jót."

nem kell magyarázkodni. nézed, és kész.

vannak olyanok akiket szeretek és nézik ezt a műsort, dehát rájuk se mondhatok mást: agyhalottak

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.12.05. 15:01:42

@zero: nem is gondolnád a fiatalság mennyire szinten aluli analfabéta

Melee 2010.12.05. 15:08:07

@laspalmas: Szerintem tájékoztatják a témákról amikkel kapcsolatban konferálnia kell, és a szöveget a kezébe adják színpadra felmenet vagy kinyomják neki egy szöveget a monitorra, ezt be kell olvassa, érzelmileg feltupírozza, mellé meg kap néhány utasítást címszavakban, hogy mit tegyen/ne tegyen. Így megy ez a médiagyárakban. Anno Stohl valamilyen jótékonysági árverésnek pont a befutójában a tv-n keresztül felszólította a családját, hogy mostantól folyamatosan sms-ezzenek a jó cél érdekében, amit a helyszínen ülő közönség lelkes ovációval fogadott a bohócmester integetésére. Ott és akkor a pr-osok úgy találták, hogy ennek jó hatása van a szent cél = több fizetős sms begyűjtésének elérésére. Ennyire köze van a valósághoz annak, amit a képernyőn látsz.

Beosztott 2010.12.05. 15:15:24

@Melee:
Így valahogy. De figyelted mit mondott? .... úgy döntöttem. Ő. L. K. döntött. Na ja.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.05. 15:24:01

@laspalmas: "A benzin bizony pénzbe kerül, nem is kevésbe.
(+ az autó amortizálódása is, csak az nem olyan látványos) "

Látom nem akarod elismerni, hogy a reklámperc is pénz, meg nem keresett százezrek.

@turcsány karcsi elvtárs: "ez így olcsóbb, valamint nagyobb a reklámértéke, hiszen többször lehet felhozni a médiákokba vagy mikbe. tehát a költséghatékony marketing volt a cél"

Nem tudom mennyivel nagyobb a marketingértéke ennek, mint ha konkrétan az összeget ajánlották volna fel ugyanekkora nézőközönség előtt. Szerintem semmivel, sőt, mint ez a poszt is bizonyítja, annak jobb lett volna a marketingértéke. Költséghatékonyabbnak persze lehet mondani, ha az elmaradt reklámbevételt nem tekintjük kiadásnak (hidd el, a tulajdonosok annak tekintik).

Beosztott 2010.12.05. 15:37:46

@Fedor:
..aha, oortunity cost, azaz haszonáldozat.

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.05. 16:47:28

@Fedor: ez a baj veletek, ha valaki azt állítja kék az ég, ti azt hogy zöld.
szomorú, de azzal hogy leállnak veletek vitatkozni már vesztettek.

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.05. 16:53:35

@Fedor: egyébként egy ilyen gyűjtés növeli a nézőszámot, ezáltal a reklámbevételeket is, tehát nincs igazad

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.05. 17:13:59

@turcsány karcsi elvtárs: "ez a baj veletek, ha valaki azt állítja kék az ég, ti azt hogy zöld.
szomorú, de azzal hogy leállnak veletek vitatkozni már vesztettek."

Mi van? Most te komolyan azt hiszed, hogy én itt most valamilyen politikai okból, csakazért is alapon vagyok más véleményen? Ne röhögtessük ki már egymást...

"egyébként egy ilyen gyűjtés növeli a nézőszámot, ezáltal a reklámbevételeket is, tehát nincs igazad"

Mert ha közvetlenül a pénzt ajánlották volna fel, az nem növeli a nézőszámot... Jó van, szerintem itt hagyjuk abba.

laspalmas · http://vastagbor.blog.hu 2010.12.05. 17:34:57

@Fedor:

Figyelj, 2=/=1.
Ezt írtad korábban:

"És ez teljesen ugyanaz, mint az általad hozott példa. Az a cég se pénzt adott, hanem a maga eszközeivel segített. A Tv2 ugyanezt csinálta"

Akkor nézzük:
1) saját eszközök
autós cég: autó - TV2: műsoridő
(1:1)

2) valami plusz
autós cég: benzinköltség - TV2: semmi
(1:0)

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.05. 17:47:39

@laspalmas: TV2: Claudia ruhája. Pár telitank annak az árából is kijön :-)

De sok értelmét nem látom ennek az összehasonlítgatásnak. Egyértelmű, hogy nem ugyanannyi Ft-ra a két adomány, de hogy melyik a több, azt a részletek ismerete nélkül nem tudnám eldönteni.

És úgy látom a vitának sincs értelme. Nem lehet titeket kizökkenteni abból az alapállásból, hogy egy kertévé és egy bulvármaca jót nem csinálhat, én viszont próbálok mindent a helyiértékén kezelni. Ha baromságot csinálnak, akkor arról nekem se túl hízelgő a véleményem, de ha speciel jót, akkor azt nem forgatom addig, amíg rossznak nem tűnik. Ilyen alapon bármibe bele lehet kötni.

Ha azt mondanám, hogy miért egy alapítvány adománykérő hangja volt a miniszterelnök a vörösiszap-katasztrófa után, és miért nem a saját millióiból támogatott, vagy miért nem az állam áll minden helyreállítási költséget, hisz az is csak az ő elhatározásától függ, akkor azzal egyetértenél? Gondolom nem, és nem véletlen, hogy nem hallhattál anno ilyen hangokat még az ellenzékiektől sem. Ami viszont ebben a posztban szerepel, az nagyjábából ezzel a példával analóg.

Azokat az olvasóidat meg, akik azt feltételezik, hogy én politikai okokból vitakozom ebben a témában veled, csak sajnálni tudom.

pimpalini 2010.12.05. 17:48:48

Kell a francnak győzike levetett és büdös zoknija... még azt a kötőféket sem vásárolnám meg, amit akkor viselt, mikor kiterelték a mezőre legelni...

zsoltix 2010.12.05. 19:00:17

Hogy is volt anno a nagy Jozsibarat jotekonysagi akcijo? Az emeltdijas sms-ek aranak csak a fele ment jotekony celra, a masik fele meg a tv2-t hizlalta. Ennyit a jotekonykodasaikrol. Mas penzebol konnyu.

fokabacsi 2010.12.05. 19:36:41

@Fedor: Nem Claudia, hanem KLAUDIA ! Én meg a legközelebbi segítségkérésnél majd felajánlom a gatyámat elárverezésre. Te meg majd magyarázzad.

fokabacsi 2010.12.05. 19:38:04

@Fedor: Te anyagilag mennyire vagy benne? Adományra gondolok.

fokabacsi 2010.12.05. 19:43:26

@Melee: "amit a helyszínen ülő közönség lelkes ovációval fogadott a bohócmester integetésére."
Mert felkapcsolták az "ováció -taps lámpát. És a közönség azt teszi amit a lámpák parancsolnak.

{*} (törölt) 2010.12.05. 20:11:12

Fizessen csak más a szarért. Jó! Engemet a tamponja érdekelne. Azt beszélik róla hogy nemi beteg, onnat ki lehetne mutatni. Az RTL meg úgyse gyerekbarát, a buzik még nemigen hódolnak ennek a népsportnak.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.05. 20:39:00

Höjj! Rákattintok a videóra, és elfeketedik az ablak.

Valaki igazán elmesélhetné, megint vigyorra állt a Klódia szája, miközben beszélt a dologról? Szokása. Én meg már vágnám képen egy evezőlapáttal.

Vélemény meg egy az egyben a cikk szerzőjéé. Nem hiszem, hogy Hajdú "Desznyó" Péteren, nomeg a megasztáros zsűri fizikumán annyira szembetűnő változást okozna 1 milla összegereblyézése. 5 ember fejenként bedob 200 ezret a kalapba, és voila.

Denem. Inkább fosztogatják a nézőket tovább. Hát tegyenek már egy szívességet, ls gyorsan bújjanak vissza az édes anyukájukba! Hátha az inkubációs idő alatt több szellemi érettségre bírnak szert tenni, mint egész eddigi életükben. Bár akár ott is maradhatnak végleg, nem fognak hiányozni.

neccharisnyás útonálló (törölt) 2010.12.05. 20:49:52

@harcsaparcsa:
Az haggyán, de ráadásul a nevezetes "interjú" éppen De Niro éttermének megnyitóján történt, mert Hajdú épp ott tartózkodott, mint hivatásos meghívott "vörösszőnyegkoptató". Ehhez is pofa kell azért.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.05. 21:40:03

@fokabacsi: Melyikre gondolsz? Clau ruhájára nem licitáltam, de a magam szerény eszközeivel azért szoktam segíteni, pl. a vörösiszaposoknak nem csak sms-eket küldtem, hanem reklámozom is a 1749-et a blogomon. Médiatámogatás kicsiben :-)

.Pierre Bezuhov. · http://www.youtube.com/watch?v=ddk-Q6hXvFk 2010.12.05. 21:44:05

@laspalmas: "hogy én egyszer sem szavaztam az SZDSZ-re. De még csak eszembe se jutott. "

hehe ::DD
az én apukám meg erősebb mint a Tied. komolyan mondom, mintha egy faékkel vagy Selmeczi gabival beszélgetnék ... az ideális fideszszavazó mintaképe

Daihelyon 2010.12.05. 22:01:41

Minden éremnek két oldala van, ha az élére állítjuk akkor három. Vagy valahogy így szól ez a régi mondás.

Mikor a külföldi sztárok kampányát hallottam, akkor én is mérges lettem, hogy miért nem dobják össze ők a pénzt. Aztán lenyugszik az ember és gondolkodik.

Először is, ki honnan tudja, hogy Klaudia vagy másik celeb vagy híresség kinek mit szokotott adakozni? Mert az mehet névtelenül is.

Másik, hogy ha x-nek ad, akkor jön a kérdés, hogy y-nak miért nem, és akkor meg azért lesz mocsokos szemét, mert ugye x-nek adott és biztos csak mert szimpatikus reklám fogás volt.

És láss csodát, a kommenteket olvasva tényleg van sapka-nincs sapka effektus simán életbe lép.

Szóval lehet itt köpködni meg vergődni, de
1. a saját pénzével mindenki azt csinál, amit akar, ne akarja már senki megmondani pl Csányinak, hogy hova tegye, mire költse
2. ha ad, akkor meg másna 100-an állnak sorba, hogy "de ő is kapott", a pénz meg véges

Ezért gazdagok a gazdagok, és ezért szegények a szegények.

Rwindx 2010.12.05. 22:52:43

Én azt nem értem ha szerintetek ennyire kívül-belül szar ez az egész (szerintem is az), akkor miért jutalmazzátok azzal hogy nézitek?

Én eleve magasról nem foglalkozok a ker tévékkel, ezért ilyen szarrágáson sem tudok kiakadni. Vagy most jöttetek rá hogy ez egy ilyen műfaj? Sokáig tartott...

@Fedor:
Itt valóban nincs miért politkai okokon vitatkozni, de aki kommentelő posztolót névről ismerek és nem lehet megvádolni jobboldalisággal, és most mást nem mondok: is, bezuhov, te, valamiért ezt az oldalát véditek. Fura módon igényes nem, ő talán még menthető :)
Míg az általam névről ismert politikai másik oldal pedig a poszt véleményét osztja.

Mi lehet az oka annak hogy még itt is választóvonal van? Véletlen? Kultúrális különbség? Vagy a csakazért is ellentmondás kényszere?

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.05. 22:55:58

@Fedor: "Mert ha közvetlenül a pénzt ajánlották volna fel, az nem növeli a nézőszámot... Jó van, szerintem itt hagyjuk abba." ---->"nagyobb a reklámértéke, hiszen többször lehet felhozni a médiákokba vagy mikbe"

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.05. 22:58:05

@Rwindx: ne forgassátok ki amit írtam, fedor stílusa nem politikai nézetéből fakad, hanem a tipikus zsidó mentalitásból

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.05. 23:01:57

@Daihelyon: klaudia felajánlása a jövedelméhez és vagyonához képest kisebb, mintha kis béla ívhegesztő szakmunkás venne 2 zsömit meg 10 deka parizert egy hajléktalannak

Rwindx 2010.12.05. 23:03:19

@turcsány karcsi elvtárs:
Nem forgattam ki semmit, legalábbis szándékosan biztosan nem. Amit írt Fedor, arra reagáltam.

hoplita 2010.12.06. 08:07:06

@.Pierre Bezuhov.:
Nem is tudom, Bezu.....
A fideszre szavazás nálam nem automatikusan üdvözlendő, olyan tevékenység, amelyet én nemigen gyakorlok súlyos kényszer hatása nélkül..:)

De a szadeszre csak hülyék, zsidók vagy gazemberek szavaztak.
Te melyik kategória vagy, bogaram...?:D

hoplita 2010.12.06. 08:25:08

@hoplita:
Pontosítok, zsidó gazemberek, mert még egy normális zsidó sem nagyon szimpatizált velük sosem.....

fokabacsi 2010.12.06. 08:41:01

@Fedor: Erre gondoltam. Én is csak egy ezrest adtam a devecserieknek.

Petrow 2010.12.06. 09:03:13

Ez is elég kiakasztó megmozdulás volt, de a közelében nem volt annak a tulokságnak, mint amikor a siket szépségkirálynőt egyszerre felléptették az énekessel daltolmácsolásra (reklámszünet volt az Ál/Arc közben :D).
"Jelbeszédre fordítja a dalt" - jah, igen, arra a tízszer fél mp-es snittre, amíg mutatják. Ehh, inkább neki sem álltak volna. Igen, tudom, trollok, "vajon hány siket nézte éjjel a megasztárt?"
Köv. kérdés, plz.

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.12.06. 10:12:23

@Rwindx: Nem politikai okból van választóvonal. Egyszerűen álságosnak érzem, hogy az adományozásnak ebbe a módjába belekötnek csak azért, mert az adományozó személye egyébként irritáló. Ha nem a TV2 tett volna így, hanem mondjuk a Hírtévé, és abba kötne bele valaki, akkor nem csatlakoznék hozzá csak azért, mert másik politikai oldalon állok, sőt, a Hírtévét is ugyanígy védelmembe venném. Arról én nem tehetek, hogy ezek szerint a jobboldaliak egy tettnél vagy egy mondatnál nem tudnak elvonatkoztatni a személytől, és önmagában megítélni azt. Szerintem nekem itt nincs védekeznivalóm, nem csakazértis alapon szálltam be a vitába, hanem eléggé meglapozott érvekkel.

És mivel ezt a gittet már sokszorosan túlrágtuk, részemről most már tényleg kiszállok.

The King & Kinga (törölt) 2010.12.06. 11:00:29

Én licitálni fogok mert engem nagyon izgat a Klaudija felsőbugyija. Élvezném ha megnyerném.

Rwindx 2010.12.06. 12:24:27

@Fedor:
Ez ok, de a kérdésem inkább másról szólt. Mindegy, nem érdekes.

anarcho78 2010.12.06. 12:41:44

ja és amikor a danone minden egyes joghurtjából x forintot átad egy-egy segélyvonalra? mi a picsáért nem ajánlanak fel előre x milliót erre?

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.12.06. 13:03:22

elég kivénhedt gebe már az, amelyikről a hámot magában adják el..

sok milliót bugriskedéssel, milliárdokat mások szenvedésével lehet szerezni. és abból visszajár! felejtés és nyomorgás járjon nekik, a többieknek meg a gazdagság! (hamár ilyen anyagias világban kell éljünk..)

fogsunder · http://fogsunder.blog.hu 2010.12.06. 13:09:01

ja igen. az egy teljesen hülye felfogás, hogy azért adományozástatnak, hogy ne kelljen igénybevenni egy egyébként járó támogatást! ha kevesebbet használnak fel, mint számítanak rá "fentről", akkor legközelebb majd tényleg kevesebbet szánnak rá!! (a megmaradt összeget addig is saját projektek "menedzselésére" használják majd fel..)

ebből az esetből is látszik, hogy hiába lenne agy-transzplantáció, egyesek szervezete kilökné magából..

trojka 2010.12.06. 15:43:23

@The King & Kinga: szerintem ne a felsöre licitálj, hanem az alsora. abban lehet hogy még találsz is valamit...

süti beállítások módosítása