Skip to content


       Szűrés lista

Miért volt Orbán tegnap annyi ország annyi újságjának címlapján?

A Vincent blog szépen összeszedte a tegnapi európai lapszemléből a Magyarországgal foglalkozó címlapokat, a lista jó hosszú, és nehéz ráhúzni, hogy a "azociálliberálisok megint támadják Orbánt", mivel még a konzerzervatív lapok (pl. Times) is ugyanazt mondják: ez a médiatörvény bizony nem kóser ...


Szerencsénkre van nekünk egy tökös frakcióvezetőnk, ez a Lázár gyerek, aki úgy érzi, hogy a december 27-én startoló "szokásos" Nagy Év Végi Szavazósónkban (Jön! Ki volt 2010 legnagyobb Vastagbőre?) nem biztos, hogy elég jól szerepelne, ezért a ma reggeli Mokkában megmagyarázta (a 16 perces beszélgetés csak mazochistáknak), hogy mi a fenét keresett Orbán ennyi újság címlapján, nem túl hízelgő szövegkörnyezetben, és egyúttal meg is erősítette pozícióját a minden bizonnyal éles és vérre menő versenyünkben.

02:00-től:
"A Magyar Szocialista Párt felelőssége óriási abban, hogy több külföldi lap és politikusok is negatívan szóltak az új médiaszabályozásról. Az MSZP tudatosan félretájékoztatja a nemzetközi közvéleményt és az európai parlamenti képviselőket. Ez súlyos felelőtlenség, mert nem könnyű gazdasági helyzetben próbálják lejáratni az országot mondvacsinált indokokkal.
A médiaszabályozás valóban érzékeny kérdés, de a magyar törvényekben csak olyan modellek vannak, amelyek az uniós országokban már honosak és hagyományosak.
"

Vajon melyik más országban van még ilyen Médiatanács, melyben csak kormánypárti kinevezettek ülnek 2020-ig bebetonozva, széles jogkörrel felruházva?

ui:
Elképesztő, hogy nem tudjuk magunkat karácsonyi üzemmódba tenni, mert szenteste előtt egy nappal még képesek így felnyomni a vérnyomásomat. Most olvasom, hogy Szijjártó Peti is megmagyarázta. Délutánra kiderült, hogy Petikét alázzák Berlinből, ejj, de kínos :)
Eh ... na mindegy :)

Címkék: fidesz lázár

A bejegyzés trackback címe:

https://vastagbor.blog.hu/api/trackback/id/tr292534192

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A Fidesz mumusa - A médiatörvény körülményei 2010.12.24. 10:46:09

A jobboldali politikai elit mindmáig nem tudott elszakadni attól az élménytől, amit az első demokratikusan megválasztott, Antal József vezette kormány kényszerült elszenvedni az "átkosból" megörökölt, alapvetően baloldali kötődésű médiától. A...

Trackback: Gyurcsány takarodj vs. Orbán takarodj – a kritikátlan seggnyalás reneszánsza, avagy most hol vannak a tüntetők? 2010.12.24. 01:21:26

Hideg van, meg válság, meg eltakarodott a főgonosz, macerás ilyenkor tüntetni menni, no meg értelmetlen is, hiszen minden a lehető legnagyobb rendben. Folyik a rendrakás ezerrel, aki másképp látja, hazaáruló, de legalábbis a komenyisták szekértolója. V...

Trackback: Sokszínű Európa kell? Nesztek! 2010.12.23. 18:03:39

Miért cseszegetik már megint a ballib nemzetközi összeesküvők a Nemzeti Összefogás Kormányát, kérem szépen? Amit tesznek, tökéletes összhangban van Európa legalapvetőbb elveivel! Sok szín kell? Nesztek! Orbán Viktor Szíjjártó Péter márkájú megafon...

Trackback: A sajtószabadság vége? 2010.12.23. 17:38:03

Ténytár A “médiaalkotmánynak” nevezett törvény jelentősen átalakítja a magyar elektronikus médiumok rendszerét, változtat

Trackback: Egy bocsánatkérés margójára 2010.12.23. 10:55:48

 Csak idő kérdése volt, hogy a luxemburgi miniszterelnök mikor fogja felhívni Orbán Viktort, hogy elnézést kérjen tőle azért, amiért a kommunista külügyminisztere diktátornak nevezte és Lukasenkóhoz hasonlította. Nem is kellett sokat várni rá. A M...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Táskás Tóni 2010.12.23. 23:27:39

@perdet: Ki szóljon Lake-nak Te vagy én , hogy akár kezdheti is. A sorrend nem számít.

DarthVader 2010.12.23. 23:28:08

@mim: "Persze azzal, hogy szépen leértékelnek szintén betáblázhatunk egy izmos inflációt"

Hoppá! Kezd összeállni a fos. Ez az egész izmozás egy jól átgondolt stratégia része. Ezek vagy a forint ellen spekulálnak, vagy az inflációt akarják felkúrni. (Simort is basztatják rendesen, hogy nem hagyja szó - és kamatemelés - nélkül az inflációs célt emelni. ) A leértékelés következménye vagy a forint gyengülése, vagy az infláció megszaladása, vagy mindkettő. Ld Kósa-Szíjjártó nyilatkozat, IMF-fel tengelyt akasztás, stb. Igaz, ha a forint gyengül, az államadósság hízik rendesen, ld utolsó 1 hónapban szerény 500 MD-dal lett több, de hát ahol dolgoznak, ott hullik a forgács. Az inflációból meg lesz mozgástér. (2000-2002-ben is a kétéves költségvetést évi 4 % inflációra tervezték, amikor minden elemző 9 %-ot mondott. 9% lett. Ebből tellett a 2002-es osztogatásra. Régi módszer, elővették. Csakhogy azóta történtek változások, amit elfelejtettek figyelembe venni. )

zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2010.12.23. 23:28:27

@solgnt:

jó lenne ... vagy talán a kedves honfitársaink normális színvonalon írnánk a kommenteket ...

DarthVader 2010.12.23. 23:30:26

@DarthVader: Ja, csak azért gondolom ezt, mert egyébként normális ember nem mond olyat, hogy "nem remeg az inunk,csak mert nyugati ujságok fasságokat írnak" vagy legalábbis ilyen értelműeket. Mármint ha benn akar maradni a klubban.

perdet 2010.12.23. 23:31:03

@Táskás Tóni: :)))) Hátha szalacsiannamari észreveszi, hogy a csapatát és a királyát akarja mészárolni az ürge és nyakonvágja 25 milla büntivel, ráadásul a vezér ráküldi a nemrégiben kialakitott leibstandarte Orbánviktor terrorelháritó különitményt is.

pistola 2010.12.23. 23:32:19

@maxwell murder:
a konzervatív, jobboldali média is osztja a kormányt!! ráadásul a legkomolyabbak, mint pl. a Times. még itthon is! a magyar hírlap is beszólt.
na most akkor mi van?

ráadásul csak ismételni tudom magam, nehogy már egy ellenzéki párt nagyobb befolyással legyen a nyugati sajtóra, mint a kormánypárt.

turcsány karcsi elvtárs 2010.12.23. 23:33:40

mind1 mi a téma, csak rettegni lehessen

2010.12.23. 23:33:46

@Igaz Hazafi: 1. Honnan tudod, mit kapnánk, és mit nem? Majd Viktor elintézi. ;-) De mint mondtam, nem kívánságműsor, az ország helyzete hosszú távon tarthatatlan, és az eu értelmes segítséget nem tudott nyújtani, hiába léptünk be, az gazdaság lehervadt, mint egy kivert fasz.
2. Hazaárulásnak azt nevezzük, ha egy magyar állampolgár, abból a célból, hogy a Magyar Köztársaság függetlenségét, területi épségét, vagy alkotmányos rendjét sértse, külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn. Például az eu-csatlakozás egy hazaárulás volt. Az, hogy én itt analizálgatom a kialakult helyzetet, nem hazaáulás, még ha esetleg téged irritáli is a pragmatizmusom.
3. Nem muszáj? Na halljuk a te verziódat, hogy képzeled el Magyarország további sorsát? Orbán eltörli a médiatörvényt, vagy akár le is mond, Visszajön Gyurcsány vagy akárki, akit csak akarsz, és mit tud csinálni?

@Bergeroth: Kell. Államcsőd kell, és utána lehet tiszta lappal indulni. Országunkat gúsba köti az adósságszolgálat, ettől valahogy meg kell szabadulnunk. Visszafizetni nem tudjuk, sőt, még csak a növekedését sem tudjuk megállítani, innentől fogva két út van: vagy folytatódik a nadrágszíjpolitika, amíg el nem érjük Burkína Faso életszínvonalát az eu közepén, vagy bedobjuk a törülközőt. Végtére is mi történhet? Már úgyis minden a wessiké, még csak foglalni sem tudnak. Tudod: ha tartozok százezerrel a banknak, rosszul alszok, de ha tartozok százmillióval, akkor már aludjon rosszul a bankár! ;-)

maxwell murder 2010.12.23. 23:34:23

@zero: a berliniek nyomtak egy kötelezőt, hogy ne legyen olyan feltünő, amúgy meg Angi totál leszarja az egészet, mert Orbán az egyik legjobb cimborája.

2010.12.23. 23:38:52

@StolzePolen: Haha, ez tényleg jópofa, hogy a vörösiszapra hivatkozva betilthatják a mónikát... de nem hiszem, hogy ez szándékukban lett volna, amikor a törvénytervezetet fogalmazták, elég nyilvánvaló, hogy a jogszabály szelleme országos szükségállapotot vélelmez, az, ha mucsaöcsögénél belvíz van, még nem jogalap a média kézivezérlésére. Ez csak a szokásos TASZ-os túllihegés.

maxwell murder 2010.12.23. 23:41:41

@pistola: a véleményemet általánosságban mondtam. ez mindig is így volt és így lesz valószínűleg ezek után is. miért ne lehetne nagyobb befolyása a balliberális sajtónak külföldön, mint a kormánynak? de még mindig nem értem miért érdekel minket annyira a nyugat véleménye, miért kell ennyire dörgölőzni hozzájuk. nekem pont ez a szimpatikus -még ha ezzel nem is értek egyet - hogy beszólnak ezeknek és nem akarják feltétlenül azt csinálni, amit pofáznak. a sajtószabadság meg az emberi jogok,stb befolyásolják a gazdasági érdekeket? ugyanmár gyerekek...

parrre 2010.12.23. 23:49:43

Holnap felhívom a CNN-t. Jónapot kivánok, itt az MSZP beszél. Legyenek kedvesek bemondani este a hiradóba, hogy Magyarországon a kormánytagok kitépik az újszülöttek szívét, és megeszik nyersen. Előre is köszönöm. Már alig várom a holnap esti híreket. Jujj de izgi.

warren buffet 2010.12.23. 23:50:37

@Hajszás Láncos:

1.) onnan tudom h Magyarország bármennyire fájdalmas is nem éri el a nagy keleti hatalmak ingerküszöbét.Moszkvában többen laknak mint az egész országban, Kinában több mint 100 (!) milliósnál nagyobb város van.a vásárlóerőnk is kb tartományi szintű.szerinted?
(és akkor még nem dobtam be az aduászt, hogyha a nyugatiaknak megtagadjuk a hitelfizetést, szerinted aki kölcsönad miért hinné el h ő visszakapja?:D)
2.) a hazaárulás nem csak a régi idők doktrinája szerint értelmezhető....ha valaki a magatartásával, tetteivel ellehetetleniti a honfitársainak egy jelentős %át, az szerintem hazaárulás, ennyi.
3.) az én verzióm az annyi leegyszerűsitve h legalább ne baszogassuk azokat akiknek a pénzéből élünk és akiknek a beruházásai adják a nemzeti össztermékünk igencsak nagy hányadát.ez elsőre elég is lenne talán....

Vkat118 2010.12.23. 23:52:53

Nem kéne egy igazi forradalmat csinálni?

2010.12.24. 00:12:51

@Igaz Hazafi:
1. Ki tudja, mi áll a háttérben? Lehet, hogy Kínának például jól jönne pár, ruszkik által itt hagyott atomsiló itt Európa peremén... ez már Castronak is működött, megszponzorálta a ruszki rendesen, amíg össze nem omlott.
2. Sajátos fogalmaid vannak a hazaárulásról... az árulás mindig egy harmadik fél érdekében történik. Ha csak két fél van (a valaki meg a honfitársak), akkor az nem árulás, csak egy öncélú kitolás. Tessék a fogalmakat helyesen használni, különben az eszmecsere meghiúsul, félreértések folyamává válik.
3. Na jó, de éppen arról van szó, hogy nem akarnak több pénzt adni. Az imf volt az utolsó, aki adott nekünk. Ez a helyzet. Ezek után vagy egyensúlyba kerül a költségvetés, ami csak a kiadási oldal brutális megnyírbálásával vagy pedig igazi népnyúzással oldható meg, vagy pedig keresni kell valami balekot, aki hajlandó tovább finanszírozni a deficitünket. Ez a felállás, amit meg kell oldani. Én bizony nem irigylem érte a Miniszterelnök Urat!

2010.12.24. 00:14:02

@Slaydo: Oszt az pontosan melyik problémát is oldaná meg? Csökkenne tőle az államadósság? Létrejönne egymillió munkahely? Vagy mégis mit vársz tőle?

ghalleck 2010.12.24. 00:19:18

Ajánlanám a Fidesz vezérkarának figyelmébe:

mondd mé' nem hagysz má' békibe
minek tolakszó' még ide
a hócipőm már úgy tele
nekem má' nem kell senki se

ne hintsed itt a rossz dumát
engem te nem versz többet át
há' mé' nem húzol elfele
és mé' nem hagysz má' békibe

nem érdekel hogy mit papolsz
neked már jobb ha szót se szó'sz
belőled több volt mint elég
hogy nem szakadt még rád az ég

ne esküdözz hogy jót akarsz
nem kóser az amit kavarsz
há' mé' nem húzol e'fele
és mé' nem hagysz má' békibe

felejts el engem kiscsibém
amíg szolidan kérem én
ne próbá'kozz má' semmivel
szolidan tűnj a francba el

figyelj már szá'szor megmon'tam neked
unom nagyon a képedet
keresd meg inkább anyukád
és vele szórakozz tovább

te itt má' ne játszd meg magad
szívóggyá fő' és nincs harag
maradjunk inkább ennyibe
és haggy má' engem békibe

felejts el engem kiscsibém
amíg szolidan kérem én
ne próbá'kozz má' semmivel
szolidan tűnj a francba el

figyelj há' mé' nem hagysz má' békibe
minek tolakszó' még ide
belőled több vót mint elég
hogy nem szakadt még rád az ég

nekünk itt ne játszd meg magad
mindenki tuggya mán ki vagy
hát mé' nem húzol elfele
és mé' nem hagysz már békibe
mé' nem hagysz már békibe
há mé' nem hagysz má' békibe
te hüje

(Bródy János)

ghalleck 2010.12.24. 00:22:38

Ja, és! A konzervatív The Times cikke után nem kellene a baloldal által megrendelt írásokról fröcsögni!

lanyi 2010.12.24. 00:26:10

Nekem csak az teszik, hogy pár okos ember itt olyanról mond véleményt amit nem is ismer:)

Gondolom minden hozzászóló fejből el tudná mondani szóról szóra az inkriminált médiatörvényt:)

orient 2010.12.24. 00:30:40

@Hajszás Láncos: vagy elkezdünk dolgozni és MUNKÁVAL kimászunk a szarból. Nem segélyekkel, 14. havi nyugdíjakkal 50 évesen, közalkalmazottként olyan helyeken ahol 2 ember munkájára 10 ül, nem rokkant nyugdíjjal munkaképes embereknek, hanem mint mindenhol máshol a világban és országokban: MUNKÁVAL! Németek megmondták fél éve, nem akarják fizetni a görögök 16. havi nyugdíját, a segélyeiket...stb. Azért mert még Németországban sincs olyan bőkezű szociális és nyugdíj rendszer mint Görög vagy Magyarországon. Érdekes mi? Persze jössz azzal a segélyek ott magasabbak és nyugdíjak is. Valóban de csak az kapja aki jogosult rá. Én támogatnám emeljék többszörösére a rokkant segélyt, nyugdíjakat és minden segélyt viszon cserébe a 80% aki nem oda való küldjék el dolgozni. Aki nincs 65 az ne kapjon nyugdíjat, 80% rokkant aki munkaképes 0 forint, 40% közszolga utcára, mert csak a pöcsét vakarja és veri az asztalt 16. havi fizetésért, miközben 1 millió ember aki valóban dolgozik ingét gatyáját eladózza, hogy neki legyen pénze. A maradék meg kapjon rendes nyugdíjat, járulékot, segélyt...stb, de csak az aki valóban jogosult rá! Szó nem lenne államcsődről ha ezeket meglépnék, de béna szar pöcsök ezek. Ez megszorítás. Lehet, viszon lusta magyarja megtanulná végre, nincs ingyen kenyér, ha nem dolgozik éhen döglik mint a világ maradék 99%-ban, igen még svájcban vagy norvégiában is. "Aki nem dolgozik ne is egyék" monda egy bölcs könyv, amire a KDNP büszke ugye? Akkor tessék olvasni elvtársak..

Melózni szívás, nehéz...stb. de ideje rávenni magad neked is és másoknak is ahelyett, hogy állandóan a megszorítás rémét emlegetnétek. Az ha munkaképes embereket munkára akarunk bírni az nem megszorítás hanem az élet rendje. Álomországnak véget kéne vetni mert a büdös életbe nem jut ez a kib@**ott ország sehova. Vetted? Akkor irány munkát keresni, mert minél több ingyenélő lesz kint a rendszerből annál több munka lenne az embereknek. (pl. mehet járulékcsökkentésre...)

kamasuka 2010.12.24. 01:00:30

@ghalleck:
Nézted te az elmúlt napok írásainak szerzőit? Ha nem, nézzed meg!

Spanish VVax 2010.12.24. 01:50:27

@Lake: aha, akkor most lenyomozzuk az internetcimedet és felnyomunk szalai máriának, mert nagy nyilvánosság elött kisebbségek kiirtására buzditottál. Néhány éve a cukorkés ricsivel azért égettek izreli zászlót a tilos elött, a hozzád hasonló faszagyerekek, mert egy részeg vendég száján kicsúszott egy csúnya mondat. na akkor egyrészt, mi ezt ha nem szemforgató kétszinűség ? Mésrészt, hogy kivánhatsz "áldott karácsonyt", egy ilyen mocsok hozzászólásod végén ? Nézz tükörbe és nyugodtan köpd szemközt magad ! Én kérek elnézést, műanyag-keresztény barátom.

Spanish VVax 2010.12.24. 02:05:48

@lanyi: már bocsánat de hogy szavazhatták meg a szavazórobotok...akarom mondani a t. fideszes képviselő urak a törvényt ha fogalmuk sincs benne, hogy mi lesz benne, merthogy azzal jönnek a fideszes indokok, hogy "ugyanmár mit savaztok, nem is ismeritek a szövegét". Nekik nem kellene garanciákat vállalni a szavazatukért ? Persze, ezek a szolgaképvislők nem tesznek ilyent, gondolkodás nélkül nyomják a gombot, amit a fidesz napiparancsban kiadott a képvislőknek. Végül is a kondér körül lepzselhetnek ők is, hullik majd morzsa vastagon.
Orbánnak mint jogász végzettségű embernek pontosan tudni kell azt hogy egy jogi szöveg, nem beszélve egy törvényről (emlékezzünk a Költségvetés elnökének kinos majdnem hivatalban maradásos bakijét, ami egy pár rossz szón múlt.) vesszőkön, nem hogy szavakon v vagy mondatokon múlthat ? Kérdem én nem kérdőjelezi meg ALAPVETŐEN a fideszes képviselők szakmai kompetenciájét mindez ? Mit képviselnek ők ? Orbán megsokszorozott szájai és megsokszorozott gombnyomkodó ujjai kizárólag ? Szálljunk már magunkba egy kicsit uraim.

Blogger Géza 2010.12.24. 02:40:31

@ghalleck: Valahonnan ez elindul, aztán az összes több újság meg nyilatkozási kényszert érző politikus átveszi. Biztos vagyok benne, hogy egy sem olvasta el a a médiatörvényt. És abban is biztos vagyok, hogy az MSZP nagyon rájátszik arra, hogy külföldön amennyire csak lehet, befeketítse kormányt, más kitörési esélyük jelenleg nem nagyon látszik. Amúgy a Times valóban többféle véleményt közölt, többek közt ezt is: (hiába, a brit sajtókultúra azért ott van)

"A The Times internetes kiadása azonban csütörtökön közölt egy harmadik írást is, Roger Boyestól, a lap veterán európai tudósítójától, aki szerint egyes nyugati reakciók - például Trittin azon felvetése, hogy az EU ne adja át Magyarországnak az elnökséget a médiatervek törléséig - eltúlzottak. Boyes szerint Nagy-Britannia rágalmazásellenes jogszabályai - amelyek sokba kerülhetnek -, vagy az olaszországi politikai és médiaérdekeltségek szövevénye nem nyújt igazán erős alapot Európa új demokráciáinak bírálatához.

Németországban a politikusok rendszerint ragaszkodnak minden interjú szövegének ellenőrzéséhez, és fenntartják a jogot válaszaik megmásítására."

Kíváncsiságképpen rámentem egy német honlapra, ott is csak az általános hőbörgés ment, 2 konkrétumot említettek:

1) Nemzetbiztonsági jelentőségű ügyekben az újságíró az illetékes szerveknek ki kell adja a forrását.

2) A sajtónak kiegyensúlyozottan kell tudósítania.

Ezek valóban olyan borzasztó dolgok? Ha nekem választanom kell, hogy egy terrorista felrobbant-e és ezt úgy lehet megakadályozni, hogy az újságíró nem tagadhatja meg ilyen esetekben az információ forrását, akkor én ara szavazok, hogy adja ki. Ez sehol sincs a Patriot acthoz képest. Sajnos a terrorizmus reális veszély, NATO tagként ott vagyunk Afganisztánban stb.

Ugyanez a 2) pontnál. A Times korrekt módon többféleképp tálalta ugyanazt az eseményt, szemben sok más sajtóorgánummal.

Blogger Géza 2010.12.24. 02:41:11

@ghalleck: @ghalleck: Valahonnan ez elindul, aztán az összes több újság meg nyilatkozási kényszert érző politikus átveszi. Biztos vagyok benne, hogy egy sem olvasta el a a médiatörvényt. És abban is biztos vagyok, hogy az MSZP nagyon rájátszik arra, hogy külföldön amennyire csak lehet, befeketítse kormányt, más kitörési esélyük jelenleg nem nagyon látszik. Amúgy a Times valóban többféle véleményt közölt, többek közt ezt is: (hiába, a brit sajtókultúra azért ott van)

"A The Times internetes kiadása azonban csütörtökön közölt egy harmadik írást is, Roger Boyestól, a lap veterán európai tudósítójától, aki szerint egyes nyugati reakciók - például Trittin azon felvetése, hogy az EU ne adja át Magyarországnak az elnökséget a médiatervek törléséig - eltúlzottak. Boyes szerint Nagy-Britannia rágalmazásellenes jogszabályai - amelyek sokba kerülhetnek -, vagy az olaszországi politikai és médiaérdekeltségek szövevénye nem nyújt igazán erős alapot Európa új demokráciáinak bírálatához.

Németországban a politikusok rendszerint ragaszkodnak minden interjú szövegének ellenőrzéséhez, és fenntartják a jogot válaszaik megmásítására."

Kíváncsiságképpen rámentem egy német honlapra, ott is csak az általános hőbörgés ment, 2 konkrétumot említettek:

1) Nemzetbiztonsági jelentőségű ügyekben az újságíró az illetékes szerveknek ki kell adja a forrását.

2) A sajtónak kiegyensúlyozottan kell tudósítania.

Ezek valóban olyan borzasztó dolgok? Ha nekem választanom kell, hogy egy terrorista felrobbant-e és ezt úgy lehet megakadályozni, hogy az újságíró nem tagadhatja meg ilyen esetekben az információ forrását, akkor én ara szavazok, hogy adja ki. Ez sehol sincs a Patriot acthoz képest. Sajnos a terrorizmus reális veszély, NATO tagként ott vagyunk Afganisztánban stb.

Ugyanez a 2) pontnál. A Times korrekt módon többféleképp tálalta ugyanazt az eseményt, szemben sok más sajtóorgánummal.

öcsi55 2010.12.24. 06:30:35

@StolzePolen: köszönöm a válaszodat,nem értek veled egyet.Boldog karácsonyt!

öcsi55 2010.12.24. 06:44:18

@Igaz Hazafi: soha nem mertünk nagyok lenni,ezt látom rajtad is!
Boldog karácsont.

Seduxen (már NEM dr.) 2010.12.24. 07:05:55

'reggelt náczi söpredék!

mielőtt szétcseszné mindenki a gyomrát a bejglivel, meg a különféle szeszesitalokkal, megragadnám az alkalmat, hogy békés, boldog karácsonyi ünnepeket kívánjak minden rohadt náczifaschisztának!

www.youtube.com/watch?v=VGrDePLybqg

Happy Hanuka!

benkoo 2010.12.24. 07:09:48

elég uncsi, hogy Orbán és csapata a Vörös veszéllyel riogat...
igen csak kamu a dolog... és sokan ezt is elhiszik.
most X évig azon fognak lovagolni, hogy 8 évig komcsi diktatúra volt? menjenk a pi...ba.
komolytalan ovisok.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.12.24. 07:26:46

@benkoo:

Eddig nem ez volt fordítva? 8 évig a mocskos ellenzék hibája miatt nem tudtunk kilábalni (nem a Nokiás dobozok miatt).

Tudod jelenleg nekem a médiatörvény szigorítása gyakorlatilag jelentéktelen dolog az egyéb gondjaimhoz képest... és azokat nem a mostani kormány okozta.

nu pagagyí 2010.12.24. 07:33:46

@Blogger Géza: Mindegy, hogy kedves vezetőnk mit mond, demokráciához demokraták kellenek ők meg nem azok. Az olyan állat is hasonló a többihez, amelyiknek a seggén van a szája és a homlokából nő ki a töke.

Vesd össze a törvényüket a konkrét alkalmazással, különös tekintettel az 1 perces néma csöndet celebráló Mong Attila és az MTI-nél történő sz*gyártó féle kézivezérlés utáni vérengzésre:

7. §
(1) A tartalomszolgáltató munkavállalója, vagy a tartalomszolgáltatóval munkavégzésre
irányuló jogviszonyban álló személy — a munkajogi jogszabályok keretei között — jogosult a
tartalomszolgáltató tulajdonosától, valamint a tartalomszolgáltatót támogató (reklámo t
közzétevő, szponzoráló stb.) vállalkozástól való szakmai függetlenségre, illetve a
médiatartalmak befolyásolására irányuló tulajdonosi vagy támogatói nyomásgyakorlással
szembeni védelemre (szerkesztői és újságírói szabadság) .
(2) Nem alkalmazható a munkajogi jogszabályokban meghatározott, illetve a megbízás i
jogviszonyból ered ő joghátrány a tartalomszolgáltató munkavállalójával, illetve vel e
munkavégzésre irányuló jogviszonyban álló személlyel szemben amiatt, mert megtagadta a
szerkeszt ői és újságírói szabadságát csorbító utasítás végrehajtását.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.24. 07:59:14

@Schaf: @benkoo: Nem 8 évig komcsi diktatúra volt, csak sikkasztás. Szartak ezek magasról rá, hogy lesznek-e új törvények, ha ment a mutyi.
A Nokiás dobozok csak a jéghegy csúcsai. Tudjátok, amennyi adót befizetünk, abból tutira menne itt minden rendesen, csak valahová ugye eltúnt a lóvé. Hová? Csak nem azokba a dolgokba, amikért egy rakás szoci politikust lecsuktak a ciklus végén?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.24. 08:02:20

@parrre: Az államcsődös duma után lehet még ezt is bevennék ellenőrzés nélkül...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.12.24. 08:08:14

@ColT:

Csak azt nem értem, hogy az akkori nagy sajtószabadság alatt ezek a dolgok hogy nem derültek ki?? :-)))
Meg "azt se nem értem", hogy pontosan mi is a problémája az átlag droidnak ezzel a sajtótörvénnyel? Valaki azt gondolja, hogy eddig akkora nagy sajtószabadság volt? :-))

Hofival szólva: "Az új törvény azt jelenti, hogy a sajtó most már elvileg bármit megírhatna.... Jajj de rossz vagy.. akarom mondani: A sajtó most már bármit megírhat! Na..."

Egyébként pedig épp ideje volt, hogy a kereskedelmi TV-k esetében pl pofán vágja őket valaki a sok mocsokért, az üvöltő reklámért és a népbutításért. Ha ehhez ez kellett, akkor leszarom mit szól hozzá a külföldi liberális sajtó, vagy a luxemburgi miniszterek egyike. Mint azt már mondtam, amit eddig kintről állítólag diktáltak (hiszen a szoci kormány állítólag úgy csinálta, ahogy a nyugat elvárta) az nekem nem jött be! Meg szerintem még sok millió magyarnak nem...

...elhiszi akármelyik véresszájú, hogy ezek után a népet érdekli mit mondanak innen 1000km-ekre???

2010.12.24. 08:28:01

@orient: Nagyon szép gondolat, amivel maradéktalanul egyet is értek, csak egy nagyon fontos dolog hiányzik hozzá: A MUNKA.Éppen egy túltermelési válság kellős közepén ülünk, ha nem tünt volna fel.

warren buffet 2010.12.24. 08:31:44

@Hajszás Láncos:

ez pénzügyi válság, nem túltermelési....
ha tultermelési lenne akkor leesne a kereskedelem, és protekcionista gazdpol-ra váltana egy rakat ország.kina és dél-kelet ázsia az arabok stb ugy fogyasztanak mint az állat.szó sincs termelési válságról, a finanszirozás a para.

a munka nálunk pedig azért hiányzik mert belekergették magukat egy minimálbérspirálba, ami pl a textilipart teljesen kivégezte.

Boldog Karácsonyt Neked és mindenkinek!

altimus 2010.12.24. 08:33:22

@Hajszás Láncos: mi van??

azert mert van jogositvanyod azert meg kek pulover van rajtad.

aki zsidonak szuletik az zsidonak hal meg. a zsidosag nem levetheto. a zsidosag elsosorban nem vallas, a zsidok jo nagy resze, megha esetleg hagyomanytisztelo is, de nem vallasos! jezus bezony zsido volt.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.24. 08:41:06

@Schaf: Kiderültek b+, azért lett jópár honatya bekasztlizva... Jó reggelt kívánok...

Más. Kicsit olvasgattam a médiatörvényt.
A médiákoknak eddig is volt felügyeleti szerve. És nem is pártfüggetlen.

Gyakorlatilag itt az a ku* nagy baj, hogy az egészet egy Fidesz-érdekelt bagázs vezeti...
Csakhogy eddig meg többpárti volt, de gondolom megkenhető.
Igazából akkora nagy változás nincs is... Ha az eddigieket betartatták volna, az is hasonló eredményekkel járt volna.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.24. 08:44:10

@Schaf: "Egyébként pedig épp ideje volt, hogy a kereskedelmi TV-k esetében pl pofán vágja őket valaki a sok mocsokért, az üvöltő reklámért és a népbutításért. "
Ezzel asszem senkinek nem volt baja a törvényben.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.24. 08:47:00

@ColT: Ja szóval a megoldás az lenne, ha egy párt- és politikafüggetlen szerv vezetné a Médiahatóságot.
Csak sajnos ez kb. lehetetlen :(

Na én léptem, Boldog Karácsonyt, náczikok :)

warren buffet 2010.12.24. 08:48:55

@ColT:

az a baj h a kormány pofátlan és semmiféle kompromisszumra/korrektségre nem képes.
olyan mint az audisbmw-s kigyurt vállalkozók: "mindent nekem most azonal másoknak meg kuss."

2/3al miért nem lehet nagyvonalunak lenni?mit számit egy lmp-s, egy jobbikos meg 2 mszp-s hely pl?
a stilus maga az ember, ez ismét bebizonyosodott...

röhögő 2010.12.24. 08:49:25

@Hajszás Láncos: "Éppen egy túltermelési válság kellős közepén ülünk, ha nem tünt volna fel."

- Jaj, jaj, jaj. Hitelválság. Azért mert a fejlett világ régóta többet fogyaszt mint amit megtermel. Ráadásul ezeknek a hiteleknek a fedezetét, a virtuális pénzt ezen fejlett világ ingatlan jelzálogjai adták, amikről kiderült hogy nincs mögöttük érték. Az ingatlannak csak akkor van értéke ha van rá vásárló erő. Tegyük fel túl van árazva a házad 20 millióra, arra kaptál 15 milliót, de beüt a krach és mindenki el akarja adni a házát, akkor a reálisan 15 millát érő házadat még tízért sem fogják megvenni, a bank meg összeomlik és nem tud hitelt adni annak akinek 10 milla kellene egy vállalkozáshoz.
Közgazdasági alapismeretek nélkül inkább ne írogassál!

Micocicó 2010.12.24. 09:13:28

Most olvastam hogy Viktor azt nyilatkozta "majd Kínával is versenyképesek leszünk"! Tényleg jön a kommunizmus. Viktorka meg tényleg orvosi eset!
Én csak abban bízom hogy a világ majd tényleg beugat neki és akkor majd kicsit visszavesz az arcoskodásból.
A sok okos VAKfideszes barom meg remélem bekussol már végre és nem próbálja meg elmagyarázni hogy miért piros a fekete.

gorcsev54 2010.12.24. 09:23:05

Marcellusca:"Hát, attól, hogy utálja a csuhásokat, lehet még jó keresztyény." Valóban lehetne! Csak ,hogy én nem hiszek benne.

2010.12.24. 09:27:57

@röhögő: @Igaz Hazafi: Hogyne lenne túltermelési. Többet termeltek, mint amennyit a piac fel tudott volna venni. Erre elkezdték hozomra osztogatni a motyót boldog-boldogtalannak. Aztán persze a hitelek bedőltek. Ez egy klasszikus túltermelési válság. Bármihez fogsz is, telített a piac, egymást gyilkolják a cégek, hogy ne a másik, hanem az ő terméküket tukmálják rá valahogy a vásárlóra - aki örül, ha a rezsijét meg a kajáját ki tudja fizetni. Túltermelési válság ez a javából. Le is húzta a rolót egyből jópár vállalat, csak éppen ez nem megoldás semmire, mert ezzel a kereslet is csökkent. Egy jó nagy háború kellene ide, felégetni mindent, meg kinyírni a fél népességet a frontvonalban, és akkor utána lenne konjunktúra. Vagy pedig valami teljesen új, szenzációs, korszakalkotó találmány kell, mint a mikrocsipp a hetvenes években, és akkor amíg az elterjed, megint működik a gazdaság. Ha ezek egyike sincs, akkor a kapitalizmus hamvába hal. Ez egy teljesen normális közgazdasági folyamat, amit egy Marx nevű illető már 150 évvel ezelőtt feltárt. Az állandóan növekvő mértékű gazdasági növekedés eszmélye nem tartható fenn hosszú távon, e nélkül viszont nincs kapitalizmus. Stagnálni csak a szocializmus képes.

@Micocicó: Ja, majd a világ beugat neki, úgy, mint Mirosevicsnek. Akkor aztán örülhet, aki megússza.

Na boldog karit mindenkinek, én elmentem családozni.

wOw 2010.12.24. 09:29:01

@Blogger Géza:
"Sajnos a terrorizmus reális veszély ..."

Neked szépen kimosták az agyad helyét Géza!

wOw 2010.12.24. 09:40:41

@röhögő:
"Közgazdasági alapismeretek nélkül inkább ne írogassál!"

Hátbazmeg. Milyen krach üt be? Miért nincs a jelzálognak fedezete? Miért ne tudna hitelt adni egy vállalkozáshoz egy bank ha virtuális pénzt ad amúgy is? Ki mondta, hogy a hitelt a pógár nem akarja visszafizetni? Te kurva jó közgazdász vagy az látszik, azt sem tudod, miről beszélsz.

atila68 (törölt) 2010.12.24. 09:52:22

Elképesztő, hogy nem tudod magad karácsonyi üzemmódba tenni, és szenteste előtt még képes vagy így felnyomni a vérnyomásodat.

Joe.UK 2010.12.24. 10:02:19

@Hajszás Láncos: ezt a velemenyt annyira osztom hogy akar en is irhattam volna...
Szvsz. a haboru nem "kellene ide" hanem elkerulhetetlen hacsak az altalad is emlitett technikai/technologiai ugras nem kovetkezik be.

EvilHedgehog 2010.12.24. 10:04:58

@Igaz Hazafi: Hát persze..ott terem az iPad bokrok és a Samsung LED TV fák mellet...

Lenne itt sírás rívás, ha a gonosz nyugati tőke pofánbaszna minket...

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2010.12.24. 10:16:10

@Hajszás Láncos: inkább a pénzrendszerrel van baj, illetve azzal, hogy össze van mosva a magántulajdon, mint ruha, kocsi, ház, és a termelési eszközök magántulajdona. Kell, hogy legyen tulajdonosa egy gyárnak, aki irányítja a termelést, és felelős a dolgokért, de valóban, a gyár nem lehet ugyanolyan értelemben magántulajdon, mint a cipőm, a kabátom, a telefonom. Ezt a különbségtevést meg kellene tenni. Az övé a gyár, de nem örökre, és nem mindenestül. Ha valaki már nem képes irányítani a gyárat, vagy visszaél a hatalmával, akkor el lehessen tőle venni, és olyasvalakire bízni, aki képes továbbvinni (de nyilván nem politikai szempontok, hanem rátermettség alapján).
Amit a profitról írsz, az is helyes meglátás: éljen jól a vezető, de a profit egésze valóban nem az ő magántulajdona (legfeljebb rendelkezhet egy részével, amit a gár korszerűsítésére fordít), egy része a közösséget illeti meg, mivel nekik köszönhetően működik az üzem.
Emiatt van gond és ezt kellene rendbe tenni, akkor nem lenne túltermelés (nem a profit lenne a hajtóerő, mivel a bérezés nem kapcsolódna közvetlenül a bevételhez) - és az embereknél is több pénz maradna - nem lenne ellentét a profit és a bérek között.

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.24. 10:22:31

Karácsonyi ajándék minden magyar egyetlen, igazmondó, tévedhetetlen miniszterelnökétől.

www.origo.hu/itthon/20101223-kinaval-versenykepes-gazdasagra-hajt-orban.html

Először azt gondoltam ez valami április elsejei interjú, csak véletlenül nem adták le időben... aztán rájöttem, hogy ez az elmerokkant minden szavát komolyan gondolja és elhiszi amit mond.

"Az állami szektorban is mindenki jobban jár.." Ez az egyetlen dolog amit bizton elhiszek neki, a többi a szokásos "egy beteg ember lázálma".

Joe.UK 2010.12.24. 10:30:03

@Valahol Máshol: huh ez nagyon komoly :D
En is kerek abbol amit OV kapott barmit is vett be :D

Vagy ugy ertette a Kinaval versenykepes gazdasagot hogy mi is egy tal rizsert fogunk dolgozni?

sztatty 2010.12.24. 10:32:36

A törvény el lesz fogadva és jól fog működni, hiába keltik körülötte pánikot, kiderül róla hogy európai. Kezdjetek beletörődni, mert ez lesz. A heti hetest meg nem fogom sajnálni, ha szanaszét büntetik miatta az rtl-t:D

Valahol Máshol (lemondott Dr. Prof.) 2010.12.24. 10:43:46

@Joe.UK: Szerintem ő is ezekre gondolt. Dolgozunk szószerint éhbérért, az árak pedig maradnak a nyugati szinten. Emellé kapunk még sajtó meg netcenzúrát, egypártrendszert, személyi kultuszt. Mi leszünk ojrópa Kínája (Venezuelája, stbstb, majd népszavazás dönt, hogy végül melyik legyünk, mer ugye a konzultáció...)!

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.24. 11:05:27

MOST OLVASTAM A NÉMET LAPBAN:
a "die Welt" konzervativ lap mai újságban csináltak egy körkérdést:
Umfrage(körkérdés)

Was halten Sie von der Entwicklung in Ungarn? (Arról mi a véleménye ami Magyarországon kialakult?)
Ergebnis Antwort 1: 64% (1.eredmény válasz)
Ganz gefährlich. Ungarn hat keinen Platz mehr in der EU. (nagyon veszélyes. Magyarországnak nincs helye az EU-ban)
Antwort 2: 20% 2. Válasz:
Halb so wild. Irgendwann kommt auch wieder eine andere Regierung. (feles sem oly wad dolog. Valamikor úgyis jön egy újabb kormány)
Antwort 3: 16% 3. Válasz:
Ist mir egal. (Nekem mindegy:)

ALAKUL A DOLOG! :) hehe A Nemzeti gonosz hazudós Pinocció bukdácsol!

Sátán meg a Jocó 2010.12.24. 11:06:32

jogos, csak visszatetsző és hiteltelen. Ugyanis sem a szlovákok által meghozott, és azóta büntetésekkel hatálybantartott, jogkorlátozó nyelvtörvény ellen, sem a Szlovákia és Csehország által megerősített Benes-dekrétumok miatt nem álltak elő a nyugati lapok mégcsak hasonló követelésekkel sem, hanem inkább csendben sunnyogtak, az egész EU-val együtt. 2006-os tömegbelövetéskor dettó.

Nemzeti Gonosz Törpe 2010.12.24. 11:10:30

sagte Orban am späten Donnerstagabend im regierungsnahen Privatsender Hir TV, wie die ungarische Nachrichtenagentur MTI berichtete. In dem Gesetz gebe es keinen einzigen Passus, der nicht der Mediengesetzgebung „irgendeines“ EU-Landes entspreche. „Ich bin nicht geneigt, mit zitternden Knien auf Parlamentsdebatten oder ein westliches Echo zu reagieren“, betonte Orban.
MÁR KIKERÜLT A NÉMET HÍREKBE amit tegnap a rémHír TV-n röfögött a Nemzeti Hazug Pinoccio:csütörtökön a Hír TV Rájátszás című műsorában azt mondta, nem ijed meg a médiatörvényt ért külföldi kritikáktól, s eszünk ágában sincs változtatni a médiatörvényen.
NESZEK BAROM FIDESZ KORMÁNY!--figyelnek odaát-nem kell kiszaladgálni ahogy hazudjátok Orbán fajzatok!

Chanyi · http://chanyi.blog.hu 2010.12.24. 11:27:32

@Nemzeti Gonosz Törpe: ez a makacsság akár szimpatikus is lehetne, ha az ország érdekében, és nem a saját hatalma miatt tenné.

fokabacsi 2010.12.24. 11:46:21

@Sátán meg a Jocó: Zsebükbe nyúlt a Fidesz, és ez érzékenyebben érinti őket, mint a holokauszt! Rinyál a bankár-újságíró kaszt mintha nem tudnánk miről van szó ! Kik is adták a megbízást?! és most leminősítgetnek??! Amennyivel romlik a forint annyival emelni a bank adót !!! Egy csomó IMF-hitel bankkonszolidációra ment el. Most szedjék vissza ! Aztán lehet minősítgetni.

fokabacsi 2010.12.24. 11:50:23

Miért jött ide a VB.-re ennyi bolsi hirtelen ? Kitették őket a képviselőségből, (mint a macskát) és most más dolguk nem lévén itt röfögnek. Hol hallatták ezek a hangjukat amikor megszorítás hágott megszorítást, elvonás b@szta az elvonást?? Szóljon aki hallotta a hangjukat?? Kilóg a vörös lóláb !!!

Blogger Géza 2010.12.24. 12:00:55

@nu pagagyí: Szerintem kevesen vitatják, hogy Mong megsértette a hatályos (tehát még a régi) médiatörvényt. Ha ennek lesz valami szankciója azt "vérengzésnek" nevezni erős túlzás.

Ha már demokrácia - demokraták, akkor egy normális, tisztességes sajtóhoz normális, tisztességes újságírók kellenének, azokból meg szerintem rosszabbul állunk, mint politikusokból.

Blogger Géza 2010.12.24. 12:02:11

@wOw: Persze, nyilván az AL-Kaidát is csak a Moszad találta ki, az egész egy médiahekk. :)

fokabacsi 2010.12.24. 12:22:53

@Blogger Géza: Te áruld el , hogy lehetett az, hogy a zsidó tisztviselők aznap nem mentek dolgozni?
Kíváncsi vagyok! Nem szombat volt, hanem hétfő !!

fokabacsi 2010.12.24. 12:25:49

Hogy lehet az, hogy a zsidó etnikum aznap nem dolgozott? 2001 09.11.hétfő!! Nem szombat, HÉTFŐ VOLT!!

Baldrick68 2010.12.24. 12:32:13

Igazándiból nem értem a média törvénynek tapsoló naribotokat, ők ennyire ostobák vagy aljasok vagy mindkettő.

Ha objektíve nézem a dolgokat és ez a média felügyelő izé valóban pártatlanul végezné a dolgát akkor legelőször a magyar nemzet ez echo és a HírTv kerülne beszántásra, hiszen ezek a médiumok hogy finoman fogalmazzak a tényeket és az objektivitást eléggé kreatívan értelmezik.

De vajon miért gondolom azt hogy ezek a médiumok nem fognak kapni 1 forintnyi büntit sem?

Blogger Géza 2010.12.24. 12:33:26

@fokabacsi: "A total of 2,071 occupants of the World Trade Center died on September 11, among the 2,749 victims of the WTC attacks. According to an article in the October 11, 2001, Wall Street Journal, roughly 1,700 people had listed the religion of a person missing in the WTC attacks; approximately 10% were Jewish. "

majorityrights.com/index.php/weblog/comments/how_many_jews_died_at_the_world_trade_center_on_911/

"the number of Jews who died in the attacks is variously estimated at between 270 to 400.[132][133][134][135] The lower figure tracks closely with the percentage of Jews living in the New York area and partial surveys of the victims' listed religion. The U.S. State Department has published a partial list of 76 in response to claims that fewer Jews/Israelis died in the WTC attacks than should have been present at the time.[136][137] Five Israeli citizens died in the attack.[138]"

en.wikipedia.org/wiki/9/11_conspiracy_theories

Sátán meg a Jocó 2010.12.24. 12:46:06

@fokabacsi: pontosan.

Egyébként annyira bírom ezt az álnaiv ajvékolást! :)

Az igazságot leíró (radikális) jobboldali sajtónak már RÉGEN külföldre kellett menekülnie a cenzúra elől.

Most végre talán azokra jön a dér, akik éjjel-nappal mocskolnak, hazudnak, ordenáré módon.

Nem véletlen, hogy most ajvékol az egész libsi média, most, hogy fajtikáik is végre talán célkeresztbe kerülnek, mert megérdemlik.

Legalábbis remélem, ez fog történni, bár nekem fityesz-maszop egykutya, úgyogy nem nagyon reménykedem abban, hogy itt bármi is történni fog drágabolgárúrral és csürhéjével együtt.

dr. Aullah 2010.12.24. 12:59:14

@fokabacsi: Tudod mi a bajom a hozzád hasonló baromarcú naridroidokkal? Azt hiszitek, hogy aki nem tapsikol nektek, az csak vörös lehet. Hát én meg elmondom neked, mivel gondolom nem sokat jössz ide, csak ha utasításba adják, hogy a többség itt mindkét pártra szarik. Ugyanúgy gyűlöljük az mszp-t, mint a fidesz-t is (ahogy látom, nem sokára már nem ugyanúgy)

dr. Aullah 2010.12.24. 13:05:56

Amúgy azokat sem értek, akik bekommentelnek, hogy miért nem lehet tartalékra állni meg hasonlók. Aki nem akar ilyeneket olvasni... az ne olvasson. Mit gondol, mit talál itt? De most komolyan. Mit gondolt?
(Ez most nem azokra vonatkozik, akik BK-os híreket raknak ki, csak azokra, akik ilyen hírekhez kommentelnek)

karloszky 2010.12.24. 13:41:54

@Valahol Máshol:
“Aki nem próbálja meg a lehetetlent, az a lehetségest sem fogja elérni soha.”
Részemről inkább legyen valakiben túlzott önbizalom, mint kishitűség. Évtizedek óta azt halljuk, hogy merjünk kicsik lenni, hogy mi vesztesek vagyunk, stb. Ezt olyan szinten beleverték a fejekbe, hogy sokaknak már szinte fájdalmat okoz, ha valaki nem ezt vallja.
A másik meg az, hogy érteni kéne a versenyképesség fogalmát. Magyarország nyilván soha nem lesz akkora gazdasági (meg semmilyen)hatalom, mint Kína, ez még vicc szintjén sem merülhet fel, de OV nem is ezt állította. A versenyképesség pl. megnyilvánulhat abban, hogy ha pl. egy aurógyár üzemet akar létesíteni és választhat Kína és Magyarország között, akkor ide jön és nem Kínába. Vagy egy más példa: Szlovénia jelen pillanatban mindent összevetve versenyképesebb mint Magyország - pedig a gazdasága jóval kisebb.

karloszky 2010.12.24. 13:54:01

@Aullah:

"Ugyanúgy gyűlöljük az mszp-t, mint a fidesz-t "

Na, ez a mondat sok mindent elárul. Még egy a Barikádban megjelent publicisztikában is arról írnak, hogy Orbán "a Jobbik kottájából játszva vezérli most az ország hajóját" , te meg UGYANÚGY (=50:50) gyűlölöd, mint az MSZP-t. Na már most, azt ugye kijelenthetjük, és evidenciának tekinthetjük, hogy az MSZP nem "a Jobbik kottájából játszva vezérelte az ország hajóját", tehát nekem felettébb érthetetlen, hogy milyen módon matekoztad ki az egyenletet az MSZP meg a Fidesz között, ha egyszer a Fidesz azért valamit mégis csak tett/tesz ami a Jobbiknak is tetszik...

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.12.24. 13:57:37

@Baldrick68:

Ugyan meséld már el nekem mellékesen, hogy hogy van az hogy az általad említett HirTv-ben évek óta fel-fel vetett és akkor eltussolt ügyek szinte MINDEGYIKE nyomozati, vádemelési vagy bírói szakban van??
Hogy-hogy ezek a dolgok sosem voltak témák más médiákban?

Vagy mesélj nekem arról, hogy egy eredetileg szórakoztató talkshow-nak indul Heti Hetesből hogy lett egyszerre csak szinte szélsőbaloldalian elvakult megmondó show?? Egy időben azt hittem mindig azt fogják csesztetni, aki kormányon van... aztán azt, hogy azokat, akik hülyeséget csinálnak... aztán az elmúlt években erről végleg lemondtam.Pl. amikor az "Öszödi Beszéd" kirobbanásakor sem az volt a téma, hogy ki mit miért mondott, mit kell vagy kellett volna tenni, hanem az, hogy ki volt az a mocskos FIDESZ közeli aki kiszivárogtatta.

Beszarok... és igen is tegyenek rendet a médiában. legyenek politikai műsorok, azt nézze mindenki kedvére. De ha nekem a műsorújság egy szórakoztató talkshow-t hirdet, akkor az legyen a lehetőségekhez mérten politikamentes, vagy repkedjenek a 10 millás büntik. Ugyanígy a 14 éves műsorsávban sugárzott brutalitásért, szex-ért és MonikaShow-kért is. (Ide éretem a Heti hetestől kezdve a Fábry Showderen át a Fókuszig az összes műsort!).... és mondom.. nem 1-2 milla, meg 10 perc elsötétítés... 10-20-50-100 milla és 1-2-12-24 óra elsötétítés.
lenne mindjárt médiarend...

Ugyancsak szarrá bírságolnám a Blikk és egyáb bulvársajtót azokért a kreált hírekért amik valótlan, vagy szándékosan elferdített dolgokat közölnek... Higgye el mindenki valóban előbb az újságírók felét kellene a "bányába küldeni" és aztán megnézni, hogy a maradék értelmes, HOZZÁÉRTŐ szakújságíró miként vélekedik erről a törvényről.

De emellett ezer millió dologban kellene még a vaskéz... remélem meg is lesz.... marhán nem érdekel az sem, ha eközben valakit egy pártból királlyá vagy császárrá koronáznak ezért.

karloszky 2010.12.24. 14:02:11

Azt amúgy vágjátok, hogy a médiatörvény miatt a leghangosabban sipákoló orulunkvincent blogon kőkemény cenzúra folyik..? :)) A pillanat tört része alatt basznak ki, ha olyat írsz, ami nekik nem tetszik. Nem kicsit hipokrita hozzáállás - persze semmi meglepő nincs benne, már megszoktuk az ilyesmit derék "liberálisainktól" (idézőjel!)

karloszky 2010.12.24. 14:07:32

@Schaf: Ottapont. Példa: 2002, választások előtt a Blikk szépen leírta, hogy Kósa Lajos a debreceni pályaudvarra jár kurvázni. Természetesen per lett, a Blikk vesztett, aztán (az eset után évekkel) a lap egyik sarkában apró betűkkel közöltek egy helyreigazítást. Ha már európaiság meg demokrácia mostanában a fő érv, akkor gondoljunk bele, milyen bírságot kapott volna pl. egy angol lap ilyen esetben

dr. Aullah 2010.12.24. 14:20:22

@karloszky: Nos bevallom nem nagyon értem mit akarsz. De akkor leegyszerűsítem: Az mszp-t azért utálom, amit tett. Fideszt meg azért, amit tett és most tesz. De ha választanom kell egyet, akkor lehet, hogy nem tudnék.

Ne magyarázkodj viki helyett, mert amit mondott, több féle képen is lehet értelmezni. Szeretném megkérni viktátort, hogy beszéljen konkrétan... ja, hogy úgy nem tud, elnézést.

dr. Aullah 2010.12.24. 14:27:42

@karloszky: Nem az a baj, hogy nem merünk kicsik lenni, hanem az, hogy nem az ország nevében teszi, csak a fityisz nevében. Szerinted zavarni itt valakit, ha végre kemények lennénk, és nem hagynánk, hogy lábtörlőnek használjanak minket a szomszédos országok?

Baldrick68 2010.12.24. 14:30:37

@Schaf:
Mielőtt beszarnál és tisztába kellene tenni.
Szépen mosod a dolgokat össze.
Ha jól tudom pl. a Magyar Nemzet c. újságnak számos vesztes sajtópere van, mert a tényeket kreatívan kezelték.

De mondjuk nézzük az Echo TV-t ahol a Pesty Imre vagy ki a csoda monológjai vannak amelyek hogy finoman szóljak nem éppen az objektivitásukról híresek.

Ami a Hír Tv-t illeti.
Az hogy leleplezik az MSZP-s bagázs disznóságait az nagyon jó és korrekt.
Igaz nem igazán láttam ezt az ügybuzgalmat mondjuk Meggyes Tamás disznóságai körül.
Vagy az is vicces dolog volt, amikor az ingatlanbazáros fickót meghívták a HírTv -be és tulajdonképpen a fickót majdhogynem tisztára nyalták.
Csak hogy értsd miről van szó.

lopasesatveres.network.hu/forumtema/csalas-a-neten-ingatlanbazar-modra

Húszezer forintot csalna ki ügyfeleitől az ingatlanbazar.com
www.privatbankar.hu/frisshir/hircentrum/huszezer_forintot_csalna_ki_ugyfeleitol_az_ingatlanbazar_com_93554

Baldrick68 2010.12.24. 14:39:48

@Schaf:
Ja ami meg a heti hetest illeti...
Nem nézem már jó ideje.
Anno amikor indult jópofa volt, de amikor az MSZP került hatalomra és még mindíg az Orbánon rugóztak, pedig az MSZP-s brancs bőven adott témát, hagytam őket a fenébe.
Ugyanakkor nem is érdemes túl misztifikálni, ha jól tudom az RTL is 11 utánra száműzte a kúros, baszós, partraszállós idősávba.
Nem hinném hogy vasárnap este 11 kor olyan sokan néznék ha nem mégis akkor azoknak mindegy.

dr. Aullah 2010.12.24. 15:17:49

@Baldrick68: Ne is nézd. Egy nagy rakás szar a műsor.

karloszky 2010.12.24. 15:47:30

@Aullah: Oké, akkor én is egyszerűsítek: bár nem láttam hogy jobbikosnak nevezted magad, bátorkodom előfeltételezni, hogy az vagy.
Szóval ha még a Jobbik hivatalos orgánuma is elismeri a Fidesz-kormány jó irányát, legalábbis részben, ill. a Jobbik programjából való lopással "vádolja" őket (azért az idézőjel, mert ennek ők örülnek, sőt büszkék rá, hogy ők kényszerítették Orbán ebbe az irányba), akkor nem egészen értem, hogy tudsz egyenlőséget rakni az MSZP meg a Fidesz közé.
(ha mégsem jobbikos vagy, akkor mea culpa, és tekintsd semmisnek a kommentemet)

karloszky 2010.12.24. 15:55:49

@Baldrick68: A heti hetes 2002-ben (pontosabban az 1999-2002 között kifejtett tevékenységével) nem kis részt vállalt a Fidesz 2002-es bukásában. És ebben 100%-ig biztos vagyok. Miért? Mert én 2002-ben elsőszavazó tudatlan kis hülyeként a Fidesz ellen szavaztam. Konkrétan az SZDSZ-re. Mert bevettem azt a(z akkori szoclib médiatúlsúlyból áradó) maszlagot, konkrétan hazugságot, hogy itten már majdnem fasizmus van, meg diktatúra, hamarosan már-már Dunába lövetés is lesz, stb., na meg azt hogy az SZDSZ meg maga a szabadság... Ja és emlékszem az 1998-2002 közötti külföldi sajtóvéleményekre az Orbán kormányt illetően. Elhittem őket. Mert a NYUGAT mondta. Természetesen egytől egyig hazugság volt. Most ebben a médiatémában miért higgyek nekik ?

dr. Aullah 2010.12.24. 16:21:32

@karloszky: "Vádolja"... ahha... Azért ne felejtsük el azt, amikor a Jobbikos ötletet elutasítottak, aztán nem sokkal később úgyanúgy benyújtották sajátként. Végülis... csak "vádolás" ez is ugye? Aztán még ott van pár kevésbé egyértelmű... a választások környékéről. Jobbik csak azért örül, mert végülis néhány esetben az lett amit mondtak. Viszont a szavazók nem felejtik el.

karloszky 2010.12.24. 16:23:56

Még valami: mivel nem vagyok megszállott fideszes (mint ahogy fentebb írtam is, én a Fideszre mint a kisebbik rosszra szavaztam - mert tudom hogy voltak/vannak/lesznek sötét ügyeik, meg ugyanúgy ki fogják szolgálni a hátországukat mint ahogy az MSZP-SZDSZ az övét, stb. - a jelenlegi felhozatalból őket tartom a legkülönbnek, továbbá az OV által nyilatkozott célokkal, elképzelésekkel is szinte mindenben egyetértek), én magam hajlandó vagyok érvek lapján változtatni az álláspontomon, bizonyíték erre hogy 2002-es SZDSZ szavazóként jutottam el ide és változott meg alaposan a véleményem,de ADDIG AMÍG SENKI, SE NYUGATI LAP, SE NÉMET KÜLÜGYÉR, SE BLOGGER, SE KOMMENTELŐ, SE SENKI NEM MUTAT RÁ A MÉDIATÖRVÉNY AZON PASSZUSÁRA, AMIBŐL A SAJTÓSZABADSÁG VÉGE KÖVETKEZNE, NEM TUDOK MÁST GONDOLNI, MINT HOGY EZ AZ EGÉSZ MŰBALHÉ EGY KIBASZOTT NAGY HAZUGSÁG !
És ha az lenne a kérdés, hogy szeretnék-e egy OV által felügyelt cenzúra rendszert ebben az országban, ahol OV-ról csak jót lehet írni és ha szidod őt vagy a pártját, akkor majd jól ellátják a bajodat, a válaszom teljesen egyértelműen és magától értetődően NEM. Na de hol a bánatban van a törvénynek az a része, amiből ez következne??? Mert én akárhogy keresem, nem találom...

fokabacsi 2010.12.24. 16:36:24

@Aullah: én ezt írtam:""Miért jött ide a VB.-re ennyi bolsi hirtelen ? Kitették őket a képviselőségből, (mint a macskát) és most más dolguk nem lévén itt röfögnek. Hol hallatták ezek a hangjukat amikor megszorítás hágott megszorítást, elvonás b@szta az elvonást?? Szóljon aki hallotta a hangjukat?? Kilóg a vörös lóláb !!!""
ERRE TE EZT ÍROD:""Tudod mi a bajom a hozzád hasonló baromarcú naridroidokkal? Azt hiszitek, hogy aki nem tapsikol nektek, az csak vörös lehet. Hát én meg elmondom neked, mivel gondolom nem sokat jössz ide, csak ha utasításba adják, hogy a többség itt mindkét pártra szarik. Ugyanúgy gyűlöljük az mszp-t, mint a fidesz-t is (ahogy látom, nem sokára már nem ugyanúgy)""lÁTOD BAROMARCÚ KIHULLOTT KÉPVISELŐ! TÖBB KONKRÉTUMOT, ÉS AKKOR NEM TETTÉK VOLNA KI A SZŰRŐDET, A SEMMI MUNKÁÉRT NAGY FIZETÉS MUNKAHELYRŐL. Az nem megy: adott a Párt hivatalt , majd észt is ad hozzá!

Szűrés

dr. Aullah 2010.12.24. 16:53:38

@fokabacsi: LOL, Leírom, hogy hülye vagy, mert csak két színt látsz... erre mit csinálsz? Ismét leírod, hogy csak két szín van. Beszarás... viccesebb vagy, mint eszkep.

Schaf · http://www.speedcams.hu 2010.12.24. 17:17:44

@karloszky:

Ott a pont. Én is műbalhénak érzem, mint azt is, ahogy a forinttal játszanak. Utóbbi ellen sokat egyelőre nem tehetünk, amennyiben a jegybank nem akar látványosan a jelenlegi politikai irányvonal mellé állni.
Megjegyzem a sok nyugati elemző, aki esetleg felveti (bár én ilyet sehol sem olvastam még olyan helyről ami számítana", hogy nincs helyünk az EU-ban, még jobban kiakadna ha kilépnénk. :-) Annyi lenne a zsíros ingyen piacnak, ahol el lehet adni a lejárt szavatosságú szart is, mert annyira korruptak a megfelelő hivatalok és politikusok.

Mi mit veszítenénk? Fel kéne mutatni pár határral több helyen az útlevelünket? Nem árasztana el minket a francia tej, a német csoki és csirke, no meg a lengyel tojás? Esetleg nem érné meg hirtelen tonnaszámra hordani ide a saját piacon eladhatatlan termékeket?

Mert amint látszik megvédeni nem véd meg minket az EU semmitől... a támogatási rendszerről ne beszéljünk az egy vicc a jelenlegi formájában. (Pl. kutya-welness támogatás?? Vagy olyan project-ek amikbe ömlik a pénz és a korrupció elviszi a 45-75%-át ezen összegeknek??) Adnak pénzt mindenre, de arra kínosan vigyáznak nehogy versenyképes hazai termelés alakulhasson ki. Arra nincs támogatás. :-)

Maradjunk csak a kölcsönkéregetős, adósságterhet örökké nyögő, fogyasztó ország.. arra van szükség. Ha meg esetleg nem kérjük az IMF hitelét, majd móresre tanítanak bennünket....

fokabacsi 2010.12.24. 17:38:53

@Aullah: Te vagy az aki soha nem a kérdésre válaszol !! Mint most is. Semmi szükségem arra, hogy a süket magyarázza a vaknak mi a zene!
Volt már, hogy egy kérdésre normálisan válaszoltál? Most szarhatsz.!! Végig a lábad szárán. MIÉRT VETTED MAGADRA, HA NEM TE VAGY?!?
Na még egyszer: Miért jött ide a VB.-re ennyi bolsi hirtelen ? Kitették őket a képviselőségből, (mint a macskát) és most más dolguk nem lévén itt röfögnek. Hol hallatták ezek a hangjukat amikor megszorítás hágott megszorítást, elvonás b@szta az elvonást?? Szóljon aki hallotta a hangjukat?? Kilóg a vörös lóláb !!!""

fokabacsi 2010.12.24. 17:41:14

Fordult már elő, hogy a kérdésre válaszoltál?????? Mellébeszélés helyett??"""Miért jött ide a VB.-re ennyi bolsi hirtelen ? Kitették őket a képviselőségből, (mint a macskát) és most más dolguk nem lévén itt röfögnek. Hol hallatták ezek a hangjukat amikor megszorítás hágott megszorítást, elvonás b@szta az elvonást?? Szóljon aki hallotta a hangjukat?? Kilóg a vörös lóláb !!!""" Ha nem az inged miért veszed fel?

orient 2010.12.24. 18:09:34

@Hajszás Láncos: ja csak az a baj ezt hallom 1990 ota es en meg ezt unom. Mindig van valami kifogas, most eppen a valsag, maskor mas volt. Mindenki keresi a kibuvot hogy valos lepeseket NE kelljen tenni. Valakinek el kene kezdeni. Matolcsy emlegetett valami hasonlot februartol, remelem lesz belole valami es nemcsak dumalnak...

2010.12.25. 18:31:58

@Chanyi: Igen, a pénzrendszerrel is van baj. Amiről te beszélsz, az egy harmadik izmus: a feudalizmus. Erre volt jellemző, hogy a király földjeit hűségeskűért és bizonyos szolgálatokért cserébe művelésre átengedte a nemeseknek, de indokolt esetben (példul felségsértés) el is vehette tőlük. Tulajdonképpen egészen érdekes kísérlet lenne a modern parlamentarizmus keretei között újraéleszteni a dolgot. Lehet, hogy megelőzve korodat éppen most tapintottál rá arra az új, forradalmi eszmére, ami mindörökre lesöpri majd a kapitalizmust a történelem színpadáról.

@orient: Biztos nagyon fiatal lehetsz, ha csak 90 óta hallod. :-) Engem már ötven éve is azzal etettek, hogy "most egy kicsit szar még, de hamarosan térdre kényszerítjük a haldokló kapitalizmust." Már akkor is nagyon szerettünk volna elhinni, de már akkor sem volt könnyű. Dacára annak, hogy akkor azért napról-napra jobb lett a helyzet, most meg napról-napra szarabb.

vomit 2010.12.25. 21:41:10

@röhögő: az utolso mondatodra, meg amit elotte irtal:
a bank nem a betetesek penzet adja kolcson. a penzt nem az allam bocsatja ki, es nem ingyen van forgalomban. nagyon sokba kerult egyeseknek, hogy megis automatikusan ezt kepzeld.
www.virtus.hu/?id=detailed_article&aid=27226

Meridian74 2010.12.26. 08:10:34

jó sok komment van... de azt mindenki elfelejti, hogy a média túlnyomórészt a zsidók kezében van, és ha őket basztatják, akkor országos/világméretű felháborodást generálnak, minden létező csatornán sírnak, abajognak...
Én ezt meg jó nagy ívben leszarom. Ettől még a kuruc.info működni fog továbbra is, mert ők is szarnak az egészre.

2010.12.26. 08:56:11

@Meridian74: Légy erős! A kuruc.info is a zsidók kezén van. Ezek... mindenütt ott vannak! Mit gondolsz, ezt a blogot ki szerkeszti? Hát persze hogy ők! És a kommentelők? Azok is mind zsidók! És a tévészékház ostroma? Az is az összesküvés része volt! ;-)

fokabacsi 2010.12.26. 09:38:36

:-)) Nézd meg egy lap tulajdonosi körét, és az impresszumot. És utána levetetheted a kényszerzubbonyt !

Meridian74 2010.12.26. 13:42:40

@Hajszás Láncos: LOL, emiatt nem aggódom, nettó hülyeségek hidegen hagynak. Legfeljebb hangosan kacagok rajta.

valójábannemberci 2011.01.05. 02:09:40

Óbazmeg, hogybazmeg...
index.hu/belfold/2011/01/05/orban_nagykovetsegi_latogatasarol_ir_a_wikileaks/
Aszongya: A tipikus Fidesz-szavazó nem függ az állami juttatásoktól, és nagyobb gazdasági szabadságot akar. A tipikus szocialista szavazó nyugdíj formájában függ az államtól.

Erre Orbán mit csinál? Szétveri a magánnyugdíjrendszer önrendelkezésének szabadságát, hogy mindenki az államtól függjön.

Hátbazmeg, húbazmeg...

süti beállítások módosítása